Alapvető elvek

Pp. 1. §¬ához:

1. A törvény célja és hatálya

A törvény célja a polgári útra tartozó jogviták pártatlan eldöntése a Pp. I. fejezetében foglalt
alapelvek megtartásával. A törvény személyi hatálya kiterjed a természetes személyek és más
személyek: jogi személyek, ill. egyes, jogi személyiséggel nem rendelkező, de perképes
szervezetek között felmerült jogvitákra egyaránt. A törvény tárgyi hatálya az ún. polgári
ügyekre terjed ki, a bíróság ezek körében felmerült jogvitákat a polgári peres eljárás szabályai
szerint tárgyalja, és hoz döntést az elé terjesztett ügyben.

2. A törvény tárgyi hatálya: a polgári ügy

Anyagi jogszabályok határozzák meg, hogy milyen ügyek tartoznak polgári bírósági útra.
Eszerint polgári ügynek minősül a polgári jogi jogvita, azaz a 2013. évi V. törvényben (a
továbbiakban: Ptk.) szabályozott jogokkal és kötelezettségekkel kapcsolatban felmerült vita,
[Ptk. 1:6. §], a családjogi jogvita [Ptk. 1:6. §], a munkajogi igény érvényesítésével kapcsolatos
jogvita, [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 285. § (1) bekezdés]
szövetkezeti jogi jogvita (Ptk. 1:6.§), a társadalombiztosítási jogvita (Pp. 341. §), a társasági
jogi jogvita (Ptk. 1:6. §), közigazgatási határozatok törvényességének ellenőrzése
[Alaptörvény 25. cikk (2) bek. b) pont], és minden egyéb olyan jogvita, ahol törvény lehetővé
teszi a polgári bírósági út igénybevételét [2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 5.
§). Számos jogszabály lehetővé teszi a hatálya alá tartozó ügyekben – melyek nem mindig
minősülnek polgárinak, sőt sokszor kifejezetten közjogi jellegűek – a polgári bírósági út
igénybevételét. A teljesség igénye nélkül ilyen pl. az állampolgárság fennállásával (1993. évi
LV. tv. 22. §), az egyesülési jog alapján létrehozott szervezettel (az egyesülési jogról, a
közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011.
évi CLXXV. tv. 11. §, 49. §) a pártok megszűnésével és gazdálkodásával [1989. évi XXXIII.
tv. 3. §, 10. § (4) bek.] kapcsolatos vita. Emellett a közbeszerzési eljárás alapján megkötött
szerződéssel kapcsolatos jogvita illetőleg a közbeszerzési eljárással kapcsolatos polgári jogi
igények elbírálása is a bíróság hatáskörébe tartozik. (a közbeszerzésekről szóló 2011. évi
CVIII. tv. 156–160. §) A tanuló, a szülő a fenntartónak a jogszabálysértésre hivatkozással
benyújtott kérelem, továbbá az érdeksérelemre hivatkozással benyújtott kérelem tárgyában
hozott döntésének bírósági felülvizsgálatát kérheti, a közléstől számított harminc napon belül,
jogszabálysértésre hivatkozással. [a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. tv. 38. § (4)
bekezdés, hatályos: 2012. szeptember 1-jétől] De a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény is
lehetővé teszi, hogy a felsőoktatási intézmény hallgatója bíróság előtt megtámadja az
intézmény hallgatót érintő egyes döntéseit, kivéve azokat, amelyek a tanulmányok
értékelésével kapcsolatosak. [a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. tv. 58. § (1)–(2)
bek.]
 A PERHATÉKONYSÁG ELVE

Pp. 2. § (1) bekezdéséhez:

Igazságszolgáltatási alapelvek a perben

A § (1) bekezdése három fontos igazságszolgáltatási alapelvet rögzít: a felek jogát a jogviták
elbírálásához (bírósághoz fordulás joga), a tisztességes eljáráshoz és a jogviták ésszerű időn
belül történő befejezéshez. Mindhárom alapelvet a Magyarország által 1992. november 5-én
ratifikálta és az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és az alapvető
szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény (Emberi
Jogok Európai Egyezménye) 6. cikkének 1. bekezdése rögzíti, hivatkozik rá Magyarország
Alaptörvénye (2011. április 25.) XXVIII. cikkének (1) bekezdése. A Pp.-be, a fél jogának
érvényesítését a perek tisztességes lefolytatásához, és ésszerű időn belül történő befejezéséhez
az 1999. évi CX. törvény vezette be, mégpedig oly módon, hogy azok érvényesítését a
jogalkotó a bíróság feladatává tette. Ez pedig azt jelenti, hogy az 1999-ben bevezetett
szabályok már nemcsak a felektől és más perbeli személyektől várják el azt, hogy
tartózkodjanak a peres eljárás tisztességtelen akadályozásától, hanem a bírósággal szemben is
követelményként fogalmazzák meg, hogy gondoskodjon a per ésszerű időn belül való
befejezéséről. Az egyezmény betartás felett őrködő nemzetközi bírói fórum, az Emberi Jogok
Európai Bírósága különösen nagy figyelmet fordít a perek ésszerű időn belül történő
befejezésére. Az ítélkezési gyakorlat fontos sajátossága, hogy nem az adott ország
igazságszolgáltatását az adott időszakban jellemző átlagos pertartamot, hanem a panaszos
konkrét ügyének időigényét veszik figyelembe, ezen belül is vizsgálva a per egyes
szakaszainak, eljárási fázisainak időtartamát, illetőleg azt, hogy a bíróság mindent megtett-e
annak érdekében, hogy az eljárás folyamatosságát biztosítsa és a jogvita elbírálására minél
előbb sor kerüljön.

Pp. 2. § (2) bekezdéséhez:

A per befejezésének ésszerű időtartama

A gyakorlatban egy polgári per időtartamát számos tényező befolyásolja, mint pl. a jogvita
elbírálásának egyedi körülményei (az ügy ténybeli és jogi megítélésének bonyolultsága), a
perben lefolytatandó bizonyítási terjedelme, komplexitása, időigényessége, a felek pervitele,
és nem tekinthetünk el a jogvitát eldöntő bíróság személyi és tárgyi feltételeitől sem. Ez
utóbbi tényezővel kapcsolatban, mind a magyar jogalkalmazásban, mind a nemzetközi bírói
gyakorlatban is érvényesülő követelmény, mely szerint a bíróság objektív és szubjektív
feltételrendszere (pl. az adott bíróság tárgyi, technikai felszereltsége, az adott bíróságra
kinevezett bírák száma, az egyes tanácsokra szignált ügyek mennyisége stb.) nem
szolgálhatnak alapul a per elhúzódására. A § (2) bekezdése szerint is a fent említett
tényezőkre tekintettel határozható meg egy per befejezésének ésszerű időtartama. A per
elhúzódásában közreható fél azonban nem hivatkozhat a per ésszerű időn túli befejezése
miatti sérelemre. Ha tehát a bíróság a felet ilyen irányú rosszhiszemű pervitele miatt a 8. § (3)
bekezdése alapján pénzbírsággal sújtja, az önmagában kizárja annak a lehetőségét, hogy a fél
utóbb a per ésszerű időn belül való befejezésének követelményére hivatkozhasson.
Kapcsolódó joggyakorlat
BDT2008. 1811. I. A per ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jog sérelmére
alapított méltányos elégtételt biztosító kártérítési igény elbírálásánál az egész eljárás
időtartamát kell vizsgálni annak megítélésekor, hogy sérült-e az ésszerű időn belüli
befejezéshez való jog.
II. A kártérítés megállapítását nem zárja ki, ha a jogsérelem a bíróság nevében eljárt
személynek közvetlenül nem volt felróható, e szabálytól függetlenül azonban egyéb tények,
körülmények bizonyításával a bíróság kimentése sikeres lehet.
BDT2007. 1690. Amennyiben az eljáró bíróságok az ésszerű határidőn belüli eljárás súlyos
megsértésével, késedelmes intézkedéseikkel, illetve egyéb lényeges eljárási szabályok
megsértésével a peres és végrehajtási eljárást jelentősen, több évvel hosszabbítják meg,
amelynek során az adósi társaságok felszámolás alá kerülnek és a jogosult követelésének
behajtása meghiúsul, a bírósági jogkörben okozott kár feltételei megvalósulnak.

Kapcsolódó európai bírósági joggyakorlat

EJEB2008. 7909/05. Mezey Tamás kontra Magyarország. A Bíróság megállapítja, hogy az
eljárás túlzottan hosszú volt, és nem felelt meg az „ésszerű idő” követelményének. A Bíróság
megismétli, hogy az eljárás hosszának ésszerű voltát az eset egyedi körülményeinek fényében,
és az alábbi kritériumokra figyelemmel kell megítélni: az ügy bonyolultsága, a kérelmező és a
releváns hatóságok magatartása, valamint a per tétje a kérelmező számára. Ez utóbbi
kritériumot illetően a Bíróság megjegyzi, hogy személyi állapottal kapcsolatos ügyekben
különleges szorgalommal kell eljárni, arra figyelemmel, hogy az eljárás elhúzódása milyen
lehetséges következményekkel járhat, nevezetesen a családi élet tiszteletben tartásához fűződő
jog élvezete tekintetében. Ezzel összefüggésben a Bíróság különösen sajnálatosnak tartja,
hogy az Alkotmánybíróság - egy állami szerv, amelynek feladata volt, hogy az ügyben
felmerült előzetes jogkérdésben döntsön - késleltette az eljárást azzal, hogy több mint öt éven
át nem hozta meg a döntést.

Pp. 2. § (3)–(4) bekezdéséhez:

1. A per elhúzódásának jogkövetkezményei

A Pp. az új Ptk. hatálybalépéséig a törvény két lehetséges jogkövetkezményt fűzött a per
ésszerű időn túl történő befejezéséhez: az egyik: a § (1) bekezdésének megsértésére alapított
kártérítési per kezdeményezése, a másik: a per elhúzódására alapított kifogás
előterjesztésének lehetősége. Az 1999. évi CX. törvény a § (3) bekezdésébe beiktatott egy
kártérítési felelősségi alakzatot, mely szabályozás 2003. július 1-jén lépett hatályba, arra az
esetre, ha a bíróság elmulasztja a fél jogának érvényesítését a perek tisztességes
lefolytatásához, és ésszerű időn belül történő befejezéséhez.

2. Sérelemdíj és kártérítési per

Az új Ptk. hatálybalépésével a jogalkotó szükségesnek tartotta, hogy hozzáigazítsa, a § (1)
bekezdésében rögzített igazságszolgáltatási alapelvek megsértése esetén kezdeményezhető
eljárásokat a személyiségi jogi jogsértések esetére bevezetett jogkövetkezménnyel: a
sérelemdíj iránti igény előterjesztésével. (Ptk. 2:52. §).
A 2014. március 15-én hatályba lépett szabályozás értelmében a fél, abban az esetben, ha a
bíróság elmulasztotta a félnek a jogviták elbírálásához, a perek tisztességes lefolytatásához, és
ésszerű időn belül történő befejezéséhez való joga érvényesítését, sérelemdíjat követelhet. A
sérelemdíj mértékét a bíróság az eset körülményeire tekintettel, egy összegben határozza meg.
A sérelemdíj iránti igény mellett a fél kártérítés címén vagyoni kára megtérítését is
követelheti, ha az, a jogviták elbírálásához, a perek tisztességes lefolytatásához, és ésszerű
időn belül történő befejezéséhez való joga bíróság általi megsértésével okozati
összefüggésben, következménykárként merült fel.
A sérelemdíj iránti igény, illetve a kárigény elbírálása során a bíróság, a korábbi
szabályokhoz hasonlóan, soron kívül jár el. A sérelemdíj, illetve a kártérítés megítélését nem
zárja ki, ha a bíróság nevében eljárt személynek az okozott jogsértés közvetlenül nem volt
felróható. Ebben a vonatkozásban tehát – az új Ptk. sérelemdíjra, illetve kártérítés
megítélésére vonatkozó szabályaitól eltérően – egy speciális, felróhatóságtól független
(objektív) szankcióról, illetve felelősségi alakzatról van szó. A Pp.-be iktatott új szabályozás
ebben a vonatkozásban nem tér el a törvény korábbi rendelkezéseitől, mert a korábbi
felelősségi alakzat is objektív, a perben eljárt bíró felróhatóságától független volt.
A sérelemdíj iránti igény és a kártérítési igény elbírálása törvényszéki hatáskörbe tartozik
[23. § (1) bek. m) pont].
Míg a sérelemdíj iránti igény és a kártérítési per csak a fél megítélése szerint elhúzódott per
befejezése után nyújthat – pernyertesség esetén – elégtételt a fél számára, addig a Pp.-be a
2006. évi XIX. törvénnyel bevezetett, a per elhúzódása miatt előterjesztett kifogás, már a per
folyamán is ráhatást biztosíthat az eljárás elhúzódásmentes folytatására és befejezésére (Pp.
114/A–B. §).

3. A per alperesének meghatározása

A 2013. évi CCLII. törvény új, (3a) bekezdéssel egészítette ki a Pp. 2. §-át, melynek célja
annak meghatározása, hogy a sérelemdíj iránti igényt, és a kártérítési igényt mely bírósággal
szemben kell érvényesíteni, vagyis mely bíróság lesz e perek alperese. A jogalkotó annak
érdekében tartotta szükségesnek a § kiegészítését, hogy mind a jogi személy, mind a jogi
személynek nem minősülő bíróságok esetén egyértelművé váljon, hogy a szankció kiszabása
iránt mely bíróság ellen indítható per, továbbá, hogy a kiszabható szankció szempontjából az
eljáró bíró jogsértő magatartása nem személyesen neki, hanem mindig annak az egyébként
jogi személy bíróságnak tudható be, amelynek elnöke a bíró felett a munkáltatói jogokat
gyakorolja.
A § (3a) bekezdése értelmében, ha az a bíróság, melynek eljárása során került sor a § (1)
bekezdésében meghatározott igazságszolgáltatási alapelvek megsértésére, nem jogi személy,
az igényt azzal a bírósággal szemben kell érvényesíteni, amelynek elnöke a nem jogi személy
bíróság bírái tekintetében az általános munkáltatói jogkört gyakorolja.
A Bszi. vonatkozó rendelkezései értelmében ez a következőt jelenti. A járásbírósági bírók és
a közigazgatási és munkaügyi bíróság bírái felett az általános munkáltatói jogkört a
törvényszék elnöke gyakorolja, ami azt jelenti, hogy ha járásbíróság eljárása során kerül sor a
§ (1) bekezdésében rögzített alapelvek megsértésére, akkor a per alperese a törvényszék lesz.
Minthogy a törvényszék, az ítélőtábla és a Kúria jogi személy, esetükben az alperes
beazonosítása nem jelenthet gondot. (Bszi. 119-122. §)

A RENDELKEZÉSI ELV

Pp. 3. § (1) bekezdéséhez:

A kérelemre történő eljárás elve

E § (1) bekezdése rögzíti a polgári perjog egyik fontos tételét, a kérelemre történő eljárást.
Meghatározza a keresetindítási jogosultságot, megállapítja a felperes keresetindítási
monopóliumát és deklarálja a polgári eljárásjog egyik legfontosabb szabályát: polgári per csak
a bírósághoz címzett és a törvény által keresetlevélnek nevezett kezdőiratban foglalt
kérelemre indulhat meg. A kérelmi elv vonatkozik a viszontkeresetre és a beszámítási
kifogásra is. A §-ban megkívánt érdekeltségnek nyilvánvalóan valamilyen jogi érdekeltséget
kell tekinteni; a pernek kihatással kell lennie a fél jogi helyzetére, általa jogokat szerezhet
vagy valamely kötelezettség alól szabadulhat, illetőleg jogvédelmet nyerhet. A vitában
érdekelt fél kifejezés az igénnyel fellépő felperes és a per tárgya közötti anyagi jogi
kapcsolatra utal. A vitában érdekelt félnek az tekintendő, aki a perbeli jogviszony alanya,
akinek a törvény által biztosított joga veszélyeztetve van vagy sérelmet szenvedett. A vitában
érdekelt fél általában saját jogán indít keresetet, mert az érvényesített jognak ő a jogosultja
(anyagi jogi jogosult). Ezt a személyt nevezzük materiális felperesnek. A materiális felperes
rendszerint egybeesik a pert kezdeményező processzuális felperessel. A kereshetőségi jog,
azaz, hogy a keresettel fellépő felperes jogosult-e a perbeli igény érvényesítésére, a
perképesség fogalmain kívül eső, alapvetően anyagi jogi kérdés, amely a fél és a per tárgya
közötti anyagi jogi kapcsolatra: a félnek a vitában való anyagi jogi érdekeltségére vonatkozik.
Jogszabályok egyes esetekben lehetővé teszik, hogy az anyagi jogosultakon kívül más is pert
indítson. A más jogán történő perindítás lehetősége kivételes, tipikusan olyan személyek jogai
védelme érdekében történik, akik életkoruknál, elmebeli állapotuknál vagy más egyéb okból
rászorulnak e jogvédelemre. Ilyen felhatalmazást ad a törvény pl. a szülői felügyelet
megszüntetése iránti perekben a gyámhivatal és az ügyész számára [Ptk. 4:193. § (1)
bekezdés], gondnokság alá helyezés, gondnokság alá helyezés megváltoztatása iránti
perekben a gyámhivatal és az ügyész számára [Ptk. 2:28. § (1) bekezdés], házasság
érvénytelenítése iránti perben az ügyész számára [Ptk. 4:15. § (2) bekezdés]. Emellett az
ügyész, abban az esetben is pert indíthat a 9. § (1) bekezdésben foglalt általános felhatalmazás
alapján – a felek rendelkezési jogának tiszteletben tartása mellett –, ha a jogosult a jogainak a
védelmére bármely okból nem képes, azaz jogvédelmi képtelenség esetén.
Harmadik személy a más által kötött szerződés megtámadására is jogosult. Ilyen esetben
gondosan vizsgálni kell a keresetindítást megalapozó jogi érdek tartalmát.
Harmadik személy az érvénytelenség jogkövetkezményének levonását csak annyiban és
olyan mértékben kérheti, amennyiben ezt a jogi érdeke ténylegesen indokolja, megalapozza.
Az azonos perbeli oldalon álló szerződést kötő felek egymással szembeni marasztalására
eljárásjogi okokból általában nincs lehetőség. Az ügyész keresete alapján azonban helye lehet
az érvénytelenség összes kapcsolódó jogkövetkezménye levonásának. Jogszerű továbbá az
alperesek egymással szemben történő marasztalása akkor is, ha az alperesek egymás ellen
indított perét a bíróság az érvénytelenség iránt indított perhez egyesítette. Ezért a bíróságnak
tájékoztatnia kell az alpereseket arról, hogy az egymás elleni követeléseiket külön perben
érvényesíthetik, amely lehetőséget nyújt a perek egyesítésére. A kereshetőségi joggal
kapcsolatosan lásd különösen a bírói gyakorlat alábbi megállapításait:
BH2010. 275. A kötelesrészre jogosultakat is megilleti az örökhagyóval kötött tartási
szerződés megtámadásának joga; ezért a szerződés megtámadása iránti keresetük a
kereshetőségi jog hiánya miatt csak akkor utasítható el, ha eredménnyel nem várható annak
megállapítása, hogy az öröklésből való kitagadásuk érvényes.

Pp. 3. § (2) bekezdéséhez:

A kérelemhez kötöttség elve

E § (2) bekezdése rögzíti a polgári perjog másik fontos tételét: a kérelemhez kötöttség elvét.
Ez azt jelenti, hogy a bíróság a per folyamán olyan kérdésben, amelyre vonatkozóan a felek
nem terjesztettek elő kereseti kérelmet, ellenkérelmet, viszontkeresetet, ideiglenes intézkedés
iránti, vagy más kérelmet, nem dönthet. E szigorú szabály alól néhány kivétel akad, amikor a
bíróság a felek arra irányuló kérelme hiányában is hivatalból dönt a per folyamán valamely
kérdésben. Így pl. a bíróság a házassági perben a tárgyalás elhalasztása esetében a
szükségeshez képest hivatalból is határozhat ideiglenesen a) a kiskorú gyermek tartása és
tartózkodási helyének valamelyik szülőnél vagy harmadik személynél történő kijelölése, b) a
szülői felügyeleti jogok bővítése vagy korlátozása, c) a szülő és gyermek közötti
kapcsolattartás, illetve d) a házastársak lakáshasználatának kérdésében (Pp. 287. §). Hasonló
szabály érvényesül a szülői felügyelettel kapcsolatos perekben, a gyermek súlyos
veszélyeztetése esetén [Pp. 302. § (3) bek.] és gondnoksági perekben, ha a gondnokság alá
helyezés szükségessége valószínű, ekkor a bíróság ideiglenes gondnokot rendelhet az alperes
számára hivatalból is. (308/A. §).
A kérelemhez kötöttség másik lényeges perbeli megnyilvánulása a túlterjeszkedés tilalma,
amely azt jelenti, hogy a bíróság döntése nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, ill. az
ellenkérelmen, ez a szabály a főkövetelés járulékaira is kiterjed (215. §). E főszabály alól
maga a Pp. is enged kivételt, amikor a házasság érvénytelenítése vagy felbontása iránti perben
lehetővé teszi, hogy a bíróság a közös kiskorú gyermek tartása, a szülői felügyelet
gyakorlásának rendezése vagy a gyermek harmadik személynél történő elhelyezése felől –
szükség esetén – erre irányuló kereseti kérelem hiányában is határozzon. [290. § (1) bek.].
Emellett a bírói gyakorlat is megfogalmazott néhány kivételt a kérelemhez kötöttség elvének
szigorú értelmezése alól (PK 298. számú állásfoglalás I., PK 44. számú állásfoglalás, PK 29.
számú állásfoglalás).

Kapcsolódó joggyakorlat
PK 44. számú állásfoglalás A bíróság a kártérítés módjának megállapításánál nincs kötve a
felek kérelméhez, ebben a vonatkozásban tehát a kereseti kérelemhez kötöttség nem
érvényesül.

A TÁRGYALÁSI ELV

Pp. 3. § (3) bekezdéséhez:

1. A peranyag szolgáltatása, a tárgyalási elv

E bekezdés rögzíti a tárgyalási elvet, meghatározva azt, hogy kit terhel a polgári perben a
peranyag szolgáltatásának kötelezettsége. A felek azok, akik jogosultak, és egyben kötelesek
is arra, hogy az ügy eldöntéséhez szükséges bizonyítékaikat rendelkezésre bocsássák,
bizonyítási indítványaikat előterjesszék, és viseljék annak következményét, ha ennek a
kötelezettségüknek nem a törvényben előírt módon, vagy sikertelenül tesznek eleget. A
bizonyítás terhét a törvény a felek között aszerint osztja meg, hogy melyik fél érdekében áll a
per eldöntése szempontjából jelentős tény bizonyítása, őt nevezzük bizonyító félnek. Eszerint:
a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek
érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el [Pp. 164. § (1) bek.]. A bizonyítási
kötelezettség és teher különös szabályai az ügyben alkalmazandó anyagi jogi
rendelkezésekből és az eset összes körülményeiből állapíthatóak meg. A bíróság feladata a
bizonyítási teherrel összefüggő kötelező előzetes tájékoztatás, akkor is, ha a félnek jogi
képviselője van.
A 2011. évi LXXXIX. törvény kiemelt jelentőségű perekre vonatkozó 386/J. §¬a szerint a
kiemelt jelentőségű perekben a bíróság nem köteles a jogvita eldöntése érdekében a
bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének
következményeiről a feleket előzetesen tájékoztatni. Miután a 386/J. § akként fogalmaz, hogy
a bíróság „nem köteles” eleget tenni a tájékoztatási kötelezettségének, a bíróság akkor jár el
helyesen, ha eleget tesz a Pp. 3. § (3) bekezdésében foglalt kötelezettségnek, ha megítélése
szerint a bizonyító fél nincs kellőképpen tisztában bizonyítási kötelezettsége tartalmával,
különösen akkor, ha ezzel, a per ésszerű időn belül történő befejezését is előmozdítja, amely a
kiemelt jelentőségű perekben különösen fontos célként fogalmazódik meg.

2. A bizonyítással kapcsolatos tájékoztatási kötelezettség

A bizonyításra szoruló tényekről, valamint a bizonyítási teherről való tájékoztatásnak
előkérdése a kereseti kérelem tisztázása. Ennek hiányában ugyanis a bíróság nem tudhatja,
hogy a fél a perrel mit akar elérni, e nélkül pedig nincs abban a helyzetben, hogy a kereset
teljesíthetősége szempontjából releváns tényeket meghatározhassa, majd arról tájékoztatást
nyújthasson.
A tájékoztatási kötelezettséggel szembeni tartalmi követelmények körében hangsúlyozni
kell, hogy a tájékoztatásnak nem elegendő formálisan a jogszabályra utalni, hanem
tartalminak és a bizonyítandó tényeket konkrétan meghatározónak kell lennie. Emellett a
tájékoztatási kötelezettségnek úgy kell eleget tenni, hogy ezt követően a félnek módja legyen
annak teljesítésére. Amennyiben ezt elmulasztja, akkor lehet vele szemben
jogkövetkezményeket alkalmazni. Előfordulhatnak olyan esetek, amikor a jogvita bizonyítás
nélkül is eldönthető, emiatt a bíróság bizonyítási eljárást nem folytat le. Ilyen lehet, amikor az
alperes a követelést elismeri, a tényállás a felek személyes meghallgatása alapján is
megállapítható, vagy kizárólag olyan jogkérdésben kell állást foglalni, amelyhez az adatok
rendelkezésre állnak.
A Pp. 177. § (1) bekezdése értelmében a szakértői bizonyítás feltétele valamely perben
jelentős tény, vagy körülmény megállapításához különleges szakértelem szükségessége.
Ennek megítélése a bíróság szuverén mozgástere, mert csak a bíró döntheti el, hogy meddig
terjednek a saját ismeretei és miben szükséges annak valamilyen különleges szakértelemmel
kívülről történő kiegészítése. Ezt azonban köteles az adott kérdésben a bizonyítás terhét viselő
fél tudomására hozni akként, hogy a § (3) bekezdése alapján tájékoztatja őt a szakértői
bizonyítás szükségességéről, továbbá a szakértői díj előlegezésének, valamint viselésének
szabályairól. Ezek megismerése alapján kerül a bizonyító fél abba a helyzetbe, hogy a
szakértő kirendelésére irányuló bizonyítási indítványa megtételéhez szükséges összes adat és
ismeret a rendelkezésére áll.
Amennyiben a szakértői bizonyítás a tájékoztatás hiányára visszavezethető ok miatt marad
el, akkor azt olyan lényeges eljárási szabálysértésként értékelik, mely az első fokú eljárás
megismétlését teszi szükségessé.
A bizonyítás sikertelenségének a jogkövetkezményeire vonatkozó tájékoztatás esetében nem
elegendő a jogszabályhelyre utalni, hanem a tájékoztatásnak annak tartalmára is ki kell
terjednie oly módon, hogy a fél számára konkrétan felismerhető legyen: mely tényekre
vonatkozóan, mennyi időn belül kell a bizonyítási kötelezettségének eleget tennie annak
kilátásba helyezésével, hogy a kötelezettség elmulasztása esetén a bíróság a bizonyíték
előterjesztésének bevárása nélkül határoz. E súlyos, az elsőfokú eljáráson is túlmutató,
jogvesztést eredményező szankció csak akkor alkalmazható, ha azt a bíróság minden esetben
külön-külön kilátásba helyezte. Egyrészt ez szolgálja a felek perbeli jogainak védelmét,
másrészt figyelembe kell venni, hogy a bíróság a bizonyítási kötelezettség teljesítésével
kapcsolatos mulasztást más eszközökkel [pl. pénzbírság Pp. 8. § (4) bek., a Pp. 136/B. §-a (3)
bek. szerinti vélelem alkalmazása] is szankcionálhatja.
A bíróságnak a peranyag felek általi szolgáltatásával kapcsolatos tájékoztatási
kötelezettségét pontosította és értelmezte a Legfelsőbb Bíróság 1/2009. (VI. 24.) PK
véleményében.
1. A Pp. 3. §-ának (3) bekezdésében előírt tájékoztatási kötelezettség célja annak biztosítása,
hogy a fél a bizonyítási indítványait a jóhiszemű és célszerű pervitel követelményeinek
megfelelően előterjeszthesse.
2. A felet – függetlenül attól, hogy jogi képviselővel jár-e el – tájékoztatni kell arról, hogy a
bíróság a Pp. 163. §-a alapján mely tényállításait ítéli olyannak, amelyek bizonyításra
szorulnak. A tájékoztatásnak a kereseti (viszontkereseti) kérelem és az ellenkérelem (kifogás)
alapjaként előadottakból kiindulva, az anyagi jogi szabályok szerint jelentős tényekre kell
vonatkoznia.
3. A tájékoztatást a bíróságnak a fél részére az eljárás olyan szakaszában kell megadnia,
amikor a bizonyítandó tények már ismertek és megállapítható, hogy a fél nincs kellőképpen
tisztában bizonyítási kötelezettsége tartalmával. A tájékoztatásnak folyamatosan igazodnia
kell a felek per során változó nyilatkozataihoz, követnie kell az esetleges
keresetváltoztatásokat, kereset kiterjesztéseket.
4. A tájékoztatásnak az adott tényállításokra vonatkozóan egyediesítettnek és teljes körűnek,
valamennyi elbírálásra kerülő kérelemre kiterjedőnek kell lennie. A tájékoztatási kötelezettség
nem teljesíthető csupán a Pp. 3. §-ának (3) bekezdésére és 164. §-ának (1) bekezdésére utaló
általános tájékoztatással.
5. A bíróságnak az ellenérdekű felet, ha a bizonyító fél által előterjesztett bizonyítási
eszközök bizonyító erejét vitatja erre vonatkozóan a bizonyításra kötelezett féllel azonos
körben kell tájékoztatnia.
6. A bíróságnak a keresetváltoztatás, viszontkereset, beszámítási kifogás előterjesztésének
lehetőségéről csak akkor kell tájékoztatást adnia, ha a jogi képviselő nélkül eljáró fél tett
olyan jogilag jelentős tényre vonatkozó nyilatkozatot, amely igényként csak ily módon
érvényesíthető. A tájékoztatás csak a perbe vitt jog eljárásjogi érvényesítésének módjára
vonatkozhat.
7. A tájékoztatásnak – a szakértői bizonyítás szükségességét kivéve – a bizonyítási
eszközökre általában nem kell kitérnie, azokra a bíróságnak csak akkor célszerű utalnia, ha a
per adataiból megállapítható, hogy az adott bizonyítási eszköz (pl. okirat, tanú) igénybevétele
nélkül a fél nem tud eleget tenni a bizonyítási kötelezettségének. A jogi képviselő nélkül
eljáró felet azonban az adott esetben igénybe vehető bizonyítási eszközökről is tájékoztatni
kell.
8. A tájékoztatást a jegyzőkönyvben vagy külön végzésben úgy kell rögzíteni, hogy annak
tartalma utóbb egyértelműen megállapítható legyen.
9. Ha a bíróságnak a Pp. 141. §-ának (6) bekezdésében foglalt jogkövetkezményekről kell
tájékoztatnia a felet, a tájékoztatást oly módon kell megtenni, hogy a fél számára
egyértelműen felismerhető legyen: mely tényekre vonatkozóan, mennyi időn belül kell a
bizonyítási kötelezettségének eleget tennie. A tájékoztatásnak ki kell terjednie arra is, hogy a
kötelezettség elmulasztása esetén a bíróság a bizonyíték előterjesztésének bevárása nélkül
határoz.
Az elsőfokú bíróság a Pp. 235. §-ának (1) bekezdésében foglaltakról a jogi képviselő nélkül
eljáró felet tájékoztathatja. A tájékoztatásnak a Pp. 260. §-ának (2) bekezdésére nem kell
kiterjednie.
10. A bizonyítékokat a bíróságnak az érdemi határozatában kell értékelnie, annak azonban
nincs akadálya, hogy amennyiben az adott tényre vonatkozóan foganatosított bizonyítást nem
tartja elégségesnek – e tény közlése nélkül – a felet további bizonyítási indítvány
előterjesztésére hívja fel.
11. Ha az eljárás befejezését a megadott határidőn túl előterjesztett bizonyítás nem
késlelteti, a bíróság – a késedelem alapos oka meglétének vizsgálata nélkül – a bizonyítást
foganatosíthatja.
12. Amennyiben az elsőfokú bíróság a késve előterjesztett bizonyítékot értékelte, a
másodfokú bíróság azt a fellebbezési eljárásban nem mellőzheti. Ha az elsőfokú bíróság a Pp.
141. §-ának (6) bekezdésében foglalt jogkövetkezményt annak ellenére alkalmazta, hogy a
félnek alapos oka volt a késedelemre, a mellőzés az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését
eredményezheti [Pp. 252. § (2) bek.].

Kapcsolódó joggyakorlat
BH2011. 312. Nem állapítható meg a bíróság tájékoztatási kötelezettségének a megsértése,
ha a tájékoztatás az adott tényálláshoz kapcsolódóan, a felek előadásának megfelelően
egyediesítve és teljes körűen megtörtént.
BH2010. 125. A bíróság tájékoztatási kötelezettségének elmulasztása következtében a
fellebbezésben a fél alappal hivatkozhat olyan bizonyítékra, amely az elsőfokú eljárásban már
rendelkezésre állt, és amelynek figyelembevétele az eljárás befejezését egyébként nem
késlelteti .
BH2010. 169. A bíróság nem mellőzheti a szakértő kirendelését, ha az a jogvita elbírálása
szempontjából szükséges, és annak törvényi feltételei fennállnak.
BH2010. 134. A bíróság köteles tájékoztatni a feleket a bizonyításra szoruló tényekről,
bizonyítási teherről, a bizonyítás sikertelenségének következményeiről és a szakértői
véleménnyel kapcsolatos fogyatékosságok kiküszöbölése érdekében szükséges intézkedéseket
is foganatosítani kell.

Pp. 3. § (4) bekezdéséhez:

A bizonyítás indítványozása
A bíróság dönt arról, hogy az ügyben bizonyítandó releváns tények a bizonyítási
indítványban foglalt mely bizonyítás elrendelését indokolják. A bíróság nem köteles a fél által
előterjesztett valamennyi indítványnak eleget tenni. Ebben az esetben azonban a pert
érdemben lezáró ítélet indokolásában a bíróságnak számot kell adnia azokról az okokról,
amely miatt a fél által felajánlott bizonyítást mellőzte [Pp. 221. § (1) bek.].

Kapcsolódó joggyakorlat
BH2013. 18. Jogszabálysértés nélkül mellőzi a bíróság a bizonyítási indítvány folytán a
további bizonyítás elrendelését, ha a fél a bizonyítási indítványt neki felróható okból
elkésetten, vagy egyébként a jóhiszemű pervitellel össze nem egyeztethető módon terjesztette
elő és a törvény nem tartalmaz eltérő rendelkezést.

Pp. 3. § (5) bekezdéséhez:

1. A szabad bizonyítás elve

E bekezdés a szabad bizonyítás elvét általános szabályként rögzíti, amely mellett a kötött
bizonyítási rendszer egyes elemeit, mint kivételt engedi alkalmazni. A Pp. a pozitíve kötött
bizonyításnak egyes formáit ismeri: a törvényes vélelmeket és az ideiglenes igazságokat. Az
alakszerű bizonyítási szabályokat illetően megállapíthatjuk, hogy a bizonyítási szabályok
abban az értelemben mindig alakszerűek, hogy a bizonyítási eszköz bejelentése, a bizonyítás
elrendelése, a bizonyítási kérelem elutasítása, a bizonyítás felvétele, továbbá eredményének,
ill. lefolytatásának jegyzőkönyvi rögzítése mindig perjogilag kötött rendben történik. A
bizonyítás meghatározott módját illetően a Pp. már rugalmasabb, amikor megengedi a
megkeresett bíróság általi bizonyítás-felvételt (Pp. 201–202. §), ill. azt, hogy a bizonyítást a
bíróság helyett az elnök is lefolytathassa (Pp. 203. §). Ami a meghatározott bizonyítási eszköz
alkalmazását illeti, egyetlen kötelező előírást tartalmaz a Pp., amikor kimondja, ha a perben
jelentős tény vagy körülmény megállapításához, vagy megítéléséhez olyan különleges
szakértelem szükséges, amellyel a bíróság nem rendelkezik, a bíróság szakértőt rendel ki. [Pp.
177. § (1) bek.]

2. Relatív kötöttség a szabad bizonyítási rendszerben

A szabad bizonyítási rendszerben relatív kötöttséget jelentenek törvényes vélelmek, és az

ideiglenes igazságok. Ezek alapján valamely tényt az ellenkező bizonyításáig valónak kell
elfogadni. A megdönthető törvényes vélelmekkel szemben az ellenbizonyítás mindig
megengedett. Erre példaként szolgálhat az apasági vélelmek rendszere [2013. évi V. törvény
(Ptk.) 4:98. §], ahol, ha házassági kötelék, reprodukciós eljárás, vagy teljes hatályú apai
elismerés keletkezteti az apaság vélelmét, a vélelem megdönthető. Azoknál a tényeknél pedig,
amelyeket az ellenkező bizonyításáig kell valónak tekinteni, a törvény mentesíti a feleket azok
bizonyítása alól. Ez utóbbira szolgáltat példát, pl. a Ptk.-ban található szabályozás arról, hogy
a holtnak nyilvánított személyt az ellenkező bizonyításáig halottnak kell tekinteni [2013. évi
V. törvény (Ptk.) 2:5. §].
Mind a megdönthető vélelmek esetében, mind az ideiglenes igazságnál a bizonyítási teher
átfordul, mert a vélelmezett, illetve ideiglenesen igaznak tekintett tény fenn nem állásának,
illetőleg a tényállás valótlanságának bebizonyítása az ellenfélre hárul.

A FÉLEGYENLŐSÉG ELVE

Pp. 3. § (6) bekezdéséhez:

Fegyveregyenlőség elve

E bekezdés rögzíti a fegyveregyenlőség elvét, amely a bíróság kötelességévé teszi, hogy e

féllel megismertesse a másik fél által a bírósághoz tárgyaláson kívül benyújtott kérelmet,
bizonyítási indítványt és azt is lehetővé kell tennie, hogy a fél ezekre, a törvényben előírt
határidőn belül nyilatkozhasson. Ez az elv egyenesen következik a törvény-és a bíróság előtti
egyenlőség alkotmányos elvéből, gyakorlati szempontból viszont óriási jelentősége van,
elsősorban a per ésszerű időn belül történő befejezése szempontjából.
A bíróság (6) bekezdésében rögzített kötelezettsége nem egyszerűen az iratokba történő
betekintés lehetővé tételét rendezi, hanem alapelvi szinten rögzíti, hogy a felek perbeli
esélyegyenlőségének biztosítása a bíróságtól is aktív szerepvállalást követel meg.
A § (6) bekezdésében biztosított, a per irataiba történő betekintés szabályait a 2008. évi
XXX. törvény több helyütt is módosította. A hatályos szabályok szerint a felek, az ügyész és a
perben részt vevő egyéb személyek, valamint azok képviselői a per iratait – a határozatok
tervezeteinek és az esetleges különvéleménynek kivételével – a per bármely szakaszában
külön engedély nélkül megtekinthetik és azokról maguknak másolatokat (kivonatokat)
készíthetnek. Az iratbetekintés és a másolatkészítés joga az ügyvédjelöltet, jogi szakvizsgával
nem rendelkező jogi előadót is megilleti az ítélőtábla és a Kúria előtt folyamatban lévő
eljárásban. [Pp. 67. § (3) bek.] Az iratbetekintés, másolat-, és feljegyzéskészítés még az arra
jogosultakat sem illeti meg korlátlanul. Nem illeti meg a betekintés joga a jogosultakat a
határozatok tervezeteinek és az esetleges különvéleménynek [Pp. 119. § (1) bek.], valamint a
tanácskozási jegyzőkönyvnek, illetve a tanács tagjai feljegyzéseinek [BÜSZ 10. § (4) bek.]
tekintetében. A technikai változásokra is figyelemmel a Pp. kimondja, hogy a fél, az ügyész
és a perben részt vevő egyéb személy, valamint azok képviselője kérheti, hogy az irat
elektronikus másolatát az általa megjelölt e-mail címre továbbítsa a bíróság, amennyiben az
iratról neki másolat adható, és az irat elektronikus okiratként, vagy a papíralapú okirat
elektronikus másolataként a bíróságnál rendelkezésre áll. Ebben az esetben a másolat
kiadásáért nem kell illetéket fizetni. A 2008. évi XXX. törvény lehetővé tette, hogy a felek, az
ügyész és a perben részt vevő egyéb személyek, valamint azok képviselőin kívül az ún. egyéb
érdekeltek – akik bár nem vesznek részt a perben, de a jogvita kimenetelével kapcsolatos
információk megszerzéséhez például saját joguk érvényesítése miatt, vagy az adott perben
például beavatkozási szándékuk érvényre juttatása végett jogos érdekük fűződik –
megtekinthessék az ügy iratanyagát. Esetükben az eljáró bíróság elnöke – az ehhez fűződő
jogi érdek igazolása után – engedélyezi az iratok megtekintését, az azokról való másolat és
kivonat készítését, illetve a szükséges felvilágosítás megadását. Titkot tartalmazó irat
megtekintését, valamint azok tartalmáról való felvilágosítás adását, továbbá a titkot
tartalmazó iratról való másolat és kivonat készítését kizárólag a minősítő vagy a titoktartás
alóli felmentés megadására jogosult által adott megismerési engedélyben vagy felmentésben
feltüntetett személy részére lehet engedélyezni. A perben részt vevő egyéb személynek, a
beavatkozónak, de a törvény külön rendelkezése alapján a perben kirendelt igazságügyi
szakértőnek is joga van arra, hogy a feladata ellátásához szükséges körben az iratokba
betekintsen [Pp. 181. § (1) bek.]. Nincs tehát alanyi joga például a tanúnak, a tolmácsnak,
vagy a szemletárgy birtokosának arra, hogy az iratokba betekintsen, arról másolatot kérjen,
vagy feljegyzést készítsen.
 Pp. 4. § (1) bekezdéséhez:

Más hatósági határozathoz való viszony

A szabad bizonyítás elvének egyenes következménye a §-ban foglalt tétel. A bíróság a
hatósági vagy fegyelmi határozat rendelkező részétől akár részben vagy egészében eltérő
döntést hozhat, illetve ítéletében a más hatóság határozatában kifejtett indokolástól eltérő
tényállást is megállapíthat.

Pp. 4. § (2) bekezdéséhez:

Abszolút kötöttség a szabad bizonyítási rendszerben: a büntetőbíróság határozatához

kötöttség

Abszolút kötöttséget jelent a szabad bizonyítási rendszerben a § (2) bekezdése. Gyakran

fordul elő, hogy polgári bíróságnak kell egy jogerősen elbírált bűncselekmény vagyonjogi
következményei felől dönteni. Bár az 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) lehetővé
teszi, hogy a sértett magánfélként fellépve a büntetőeljárásban polgári jogi igénnyel
érvényesítse pl. a bűncselekménnyel összefüggésben bekövetkezett kárát (Be. 54. §), a sértett
ezen kérelmét a büntetőbíróságok a Be. 2009. évi LXXXIII. törvénnyel történt módosítását
megelőzően többnyire egyéb törvényes útra utasították, így a vagyonjogi következmények
tekintetében való döntés jellemzően a polgári bíróságra hárult.
A § (2) bekezdésében idézett kötöttség – amelyet nem lehet kiterjesztően értelmezni – azt
jelenti, hogy az eljáró polgári bíróság nem vitathatja a büntetőeljárásban a vádlott terhére rótt
bűncselekményt, s az ezt megalapozó tényeket. A büntetőbíróság ítéletének azonban egyéb
vonatkozásban nincsen hatálya a polgári perre, ezért pl. a polgári jogi kárfelelősség
feltételeinek, ezen belül az okozati összefüggésnek a fennállását a polgári bíróságnak önállóan
kell elbírálnia.
A Be. 335. § (2) bekezdésének 2009 augusztusában hatályba lépett módosítása
jelentékenyen szigorította a büntetőbíróság mérlegelési jogát a tekintetben, hogy elbírálja-e a
polgári jogi igényt-e vagy sem, amikor úgy rendelkezett, hogy „ha a bíróság az ítéletében
megállapítja a bűncselekménnyel okozott kár, vagyoni hátrány, adóbevétel-csökkenés,
vámbevétel-csökkenés összegét, illetve a bűncselekmény elkövetési értékét, ezen összeg
mértékéig az előterjesztett polgári jogi igényt érdemben el kell bírálni.” Ez a törvényi
kötelezettség a korábbi, megengedő szabályozáshoz képest jelentős előrelépést jelentett,
megkönnyítve a sértett (magánfél) számára a bűncselekménnyel okozott kár vagyonjogi
következményeinek érvényesítését.
Ebben a szabályozásban hozott változást a Be. 2014. január 1-jén hatályba lépett, 2013. évi
CLXXXVI. törvénnyel történt módosítása, az ún. lakásmaffia ügyek sértettjei jogainak
hatékonyabb érvényesítése érdekében, amikor egyes esetekben mégis a polgári bíróság
hatáskörébe utalta a büntetőeljárásban érvényesített polgári jogi igény elbírálását.
Ennek az indoka pedig nem más, hogy ezekben az ügyekben sok esetben a bűncselekmény
sértettje kikerül az ingatlan birtokából, oda csak a polgári bíróság által elrendelt ideiglenes
intézkedéssel (Pp. 156. §) kerülhet vissza, vagyis a sértett (magánfél) lakásba történő
visszabocsátásáról szükségképpen a polgári bíróságnak kell döntenie, és emiatt indokolt, hogy
ebben az esetben a polgári jogi igény tárgyában is a polgári bíróság, és ne a büntetőbíróság
döntsön, méghozzá úgy, hogy az eljárást nem a fél kezdeményezi a polgári bíróság előtt,
hanem a büntetőeljárást foganatosító hatóság, bíróság.
A Be. módosítása alapján az 54. § új (2a) bekezdésében meghatározott feltételek fennállása
esetén a nyomozási bíró vagy a büntető ügyben eljáró bíró már a polgári jogi igény és az
ideiglenes intézkedés iránti kérelmet tartalmazó indítvány előterjesztését követően megküldi a
polgári jogi igényt a Pp. szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságnak további
eljárás céljából. A Be. alapján így megküldött polgári jogi igényt keresetlevélként kell
elbírálni és úgy kell tekintetni, mintha azt már eredetileg is annál a bíróságnál terjesztették
volna elő, amelyhez azt a büntető ügyben eljáró bíróság megküldte. Ezekben a perekben, a
törvény az ügyész kötelező fellépését írja elő a felperes (magánfél) jogainak védelme, a
büntető- és a polgári eljárás összehangolása, a bizonyítási eszközök rendelkezésre bocsátása
érdekében.
A jogalkotó ennek érdekében úgy módosította a Be. korábban idézett 335. § (2) bekezdését,
hogy ha a bíróság az ítéletében megállapítja a bűncselekménnyel okozott kár, vagyoni
hátrány, adóbevétel-csökkenés, vámbevétel-csökkenés összegét, illetve a bűncselekmény
elkövetési értékét, ezen összeg mértékéig az előterjesztett polgári jogi igényt érdemben el kell
bírálnia, kivéve, ha az okozott kár vagy a vagyoni hátrány megtérítése iránti igény a Be. 54. §
(2a) bekezdése szerinti polgári jogi igény része.
Ezekben az ún. lakásmaffia ügyekben az ügyészi részvétel is garantálja, hogy a polgári
bíróság megfelelően alkalmazza a § (2) bekezdését.

Pp. 5. § (1) bekezdéséhez:

A nyilvánosság elve
Összhangban az Alaptörvényben és a Bszi.-ben foglaltakkal, a § (1) bekezdése is rögzíti a
nyilvánosság elvét. Ez azt jelenti, hogy a tárgyaláson nemcsak a felek és az eljárásban
résztvevő személyek, hanem rajtuk kívül bárki (hallgatóság) megjelenhet, másrészt pedig azt
is, hogy a tárgyaláson valamennyi eljárási cselekmény – a határozathozatal céljából tartott
tanácskozás kivételével – nyilvánosan megy végbe.
A nyilvános tárgyalásokon való részvétel lehetőségén túl a Pp. a 2008. évi XXX. törvény
hatálybalépéséig nem tartalmazott további szabályokat a tárgyaláson jelenlévők általi
felvételkészítés lehetőségéről és úgyszintén nem volt külön rendelkezés a sajtó képviselőinek
a bírósági tárgyaláson való jelenlétére, jogosultságaira, az ott kifejthető tevékenységükre.
Ehhez képest jelentett jelentős elmozdulást, hogy a 2008. évi XXX. törvény 14. §-a, mely
beiktatta a „Felvételkészítés a tárgyaláson” cím alatt a Pp. 134/A. §¬át, mely 2008. július 1.
napjától hatályos és a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. Annak ellenére, hogy a
134/A. §-nak mind a címe, mind maga a normaszöveg kizárólag a bírósági tárgyaláson történő
felvételkészítésről szól, ezt alkalmazni kell az ítélethirdetésről történő felvételkészítésre is,
mivel a nyilvánosságnak a határozathirdetésről történő tájékoztatásához ugyanolyan érdek
fűződik, mint a nyilvános bírósági tárgyalásról történő tájékoztatáshoz. A Pp. 134/A. § (1)
bekezdése a nyilvános tárgyaláson időbeli korlátozás nélküli kép- és hangfelvétel-készítés
általános elvi lehetőségét mondja ki. Anélkül, hogy annak alanyát megjelölné, lényegében
deklarálja a felvételkészítés jogosultságát, benne az engedély nélküliséget és az időbeli
korlátlanságot. Ugyanakkor azt is tartalmazza, hogy a jogosultság gyakorlása a bíróság által
meghatározott módon történik. Ebből következik tehát a felvételkészítés módjának bíróság
általi meghatározottsága.

Pp. 5. § (2) bekezdéséhez:

A nyilvánosság kizárásának esetei

Az eljárásban résztvevő személyek jogainak a védelmét szolgálja, hogy a bíróság a (2)
bekezdésben nevesített esetekben zárt tárgyalást rendelhet el. A nyilvánosság kizárására
egyrészt titokvédelem szolgálhat alapul, másrészt a fél személyiségi jogának védelme,
harmadrészt tanúvédelem, negyedrészt kiskorú érdekelt védelme.
A titokvédelem körében jelentős változást hozott a minősített adat védelméről szóló 2009.
évi CLV. törvény, mely hatályon kívül helyezte az államtitokról és a szolgálati titokról szóló
1995. évi LXV. törvényt, valamint hatályon kívül helyezett minden olyan jogszabályhelyet,
amely kimondja azt, hogy egy adat államtitoknak, ill. szolgálati titoknak minősül, módosítva
ezzel a § (2) bekezdését is.
A 2009. évi CLV. törvény rögzíti a nemzeti, ill. külföldi minősített adat fogalmát,
meghatározza, hogy mi minősül minősítéssel védhető közérdeknek, a minősítés szintjeit, a
minősítés menetét, a minősítésre jogosultak körét, ill. a minősített adat kezelésének részletes
szabályait. A minősített adat kezelése során mindig egyértelműen felismerhetőnek kell lennie
az adat minősített jellegének. Közigazgatási, bírósági, szabálysértési vagy egyéb hatósági
eljárásban nemzeti minősített adat felhasználására a minősítő adhat felhasználói engedélyt. Az
ügyészi törvényességi felügyeleti eljárásban, valamint az ügyész által közérdekből indítható
polgári peres eljárásban a nemzeti minősített adat felhasználására vonatkozó engedély kiadása
nem tagadható meg. Ha közigazgatási, bírósági, szabálysértési vagy egyéb hatósági eljárásban
a titoktartásra kötelezettnek nemzeti minősített adatról kell nyilatkoznia, a titoktartási
kötelezettség alól az adatot minősítő személy adhat felmentést. [2009. évi CLV. tv. 14. § (4)–
(5) bek.]
A perben bizonyítékként nem használható fel a minősített adatot tartalmazó okirat (az okirat
ilyen titkot tartalmazó része), melynek a fél általi megismeréséhez a minősítő nem járult
hozzá. Ez a rendelkezés nem alkalmazható, ha a pert a megismerési kérelem megtagadása
miatt indították, vagy a per tárgyát annak eldöntése képezi, hogy az okirat tartalma minősített
adatnak minősül-e. Az ilyen perben a felperes, a felperes oldalán beavatkozó személy és ezek
képviselője a minősített adatot az eljárás során nem ismerheti meg. A perben résztvevő egyéb
személyek, valamint azok képviselői a minősített adatot csak akkor ismerhetik meg, ha a
nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény szerinti legmagasabb szintű nemzetbiztonsági
ellenőrzésüket elvégezték. [Pp. 192/A. § (1)–(2) bek.]
A minősített adatokon kívül ugyanakkor továbbra is titokvédelemben részesül a külön
törvényben meghatározott a minősített adatot nem tartalmazó banktitok (ld. erről részletesen a
hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló [2013. évi CCXXXVII. tv. 159-166. §-
ai], értékpapírtitok [ld. erről a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. tv. 369. §] és biztosítási titok
(ld. ide a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. tv. 153. §). Az
üzleti titokról a Ptk. 2:47. § rendelkezik.
A bíróság ezekben az esetekben a nyilvánosság kizárásáról hivatalból dönt. Ha a
nyilvánosság kizárására titokvédelmi okból kerül sor, akkor a jegyzőkönyv- és az
iratmegtekintési jog is korlátozás alá esik (119. §), azaz nem lehet a tárgyalásról készült
jegyzőkönyvet lemásolni vagy arról kivonatot készíteni, és az iratok megtekintésére is csak a
bíróság elnöke által megállapított feltételek mellett van lehetőség. 2000-től vált lehetővé,
hogy az eljárás résztvevői személyiségi jogainak védelme tegye indokolttá a nyilvánosság
korlátozását, az elismert titokvédelmi szabályokra történő hivatkozás mellett.
A fél személyiségi jogaira hivatkozással azonban csak a fél kérelmére kerülhet sor a
nyilvánosság kizárására.
Tanúvédelem okából a nyilvánosság kizárásának lehetőségét a 2008. évi XXX. törvény
teremtette meg. Ha a tanú adatainak zártan kezelését kéri, ez alapot adhat a zárt tárgyalás
elrendelésére. A bíróság ilyen irányú döntését elsősorban a tanú, vagy hozzátartozója életének
és testi épségének megóvása alapozhatja meg.
A gyermekbarát igazságszolgáltatás megvalósulásához kapcsolódó egyes törvények
módosításáról szóló 2012. évi LXII. törvény 15. §-a a nyilvánosság kizárásának § (2)
bekezdésében meghatározott esetköreit kibővíti azzal, hogy a bíróság a kiskorú védelmében is
kizárhatja a nyilvánosságot az egész tárgyalásról vagy annak egy részéről. A bíróság a
nyilvánosság kizárásáról ebben az esetben hivatalból dönt.
A nyilvánosság kizárásának különös eseteit jelentik a Pp. XV–XVIII. fejezeteiben, a
személyi állapottal kapcsolatos perekben megfogalmazottak, mely szerint a fél kérelmére a
tárgyalásról a nyilvánosságot e bekezdésben foglaltakra való hivatkozás hiányában is
(indokolás nélkül) ki kell zárni. Erre a jogára a bíróság a felet figyelmeztetni köteles [Pp. 284.
§ (1) bek.]. Emellett az egyes iparjogvédelmi eljárásokat szabályozó törvényeink (1997. évi
XI. tv. 80. §; 1995. évi XXXIII. tv. 89. §) is lehetővé teszik, hogy a bitorlás miatt indított
perekben (és egyébként az iparjogvédelmi nemperes eljárásokban is) a bíróság a tárgyalásról a
nyilvánosságot a fél kérelmére akkor is kizárja, ha annak a Pp. általános rendelkezéseiben
meghatározott feltételei nem állnak fenn.
A bíróság a nyilvánosságot a tárgyalás teljes időtartamára vagy annak egy részére (például a
fél meghallgatására, a tanú kihallgatására korlátozottan) is kizárhatja. A nyilvánosság
kizárásáról a bíróság indokolt végzéssel határoz, mely ellen külön fellebbezésnek nincs helye.

Pp. 5. § (3) bekezdéséhez:

A határozat kihirdetése
Az 1999. évi módosítást megelőzően lehetőség volt arra, hogy a személyi állapottal
kapcsolatos perekben a fél a határozat kihirdetéséről is kérje a nyilvánosság kizárását. Ezt a
lehetőséget az 1999. évi CX. törvény megszüntette, amikor generális szabályként fogalmazta
meg e bekezdésben foglaltakat. E módosítást is az Emberi Jogok Európai Egyezményének
ratifikálása tette szükségessé, melynek 6. cikk 1. pontja egyértelműen megfogalmazza azt a
követelményt, hogy az ítéletet nyilvánosan kell kihirdetni, kivételt nem engedve e szabály
alól.

Pp. 6. §-ához:

Anyanyelv, regionális vagy nemzetiségi nyelv használatának elve

E § értelmében a bírósági eljárás hivatalos nyelve a magyar. A Pp. ezt főszabályként rögzíti,
hozzátéve azonban, hogy a magyar nyelv nem tudása miatt senkit hátrány nem érhet. Az
1999. évi CX. törvény kiszélesítette az idézett alapelv alkalmazhatósági területét a regionális
és kisebbségi nyelvekre is. Ennek indoka az volt, hogy hazánk csatlakozott a Regionális vagy
Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájához, melyet az 1999. évi XL. törvénnyel hirdetett ki. E
nemzetközi szerződésben Magyarország vállalta, hogy a polgári eljárásokban biztosítja, hogy
az igazságszolgáltatási hatóságok az egyik fél kérésére az eljárást regionális vagy kisebbségi
nyelven folytassák; és ezen hatóságok megengedik, hogy amennyiben egy peres félnek
személyesen kell megjelennie a bíróság előtt, úgy ott saját regionális vagy kisebbségi nyelvét
használhassa anélkül, hogy az számára külön költséget jelentene; ill. megengedik a regionális
vagy kisebbségi nyelven készült dokumentumok és bizonyítékok benyújtását, ha szükséges
tolmácsok és fordítások segítségével.
E nemzetközi kötelezettségvállalással összhangban a tolmács költségeit az állam előlegezi
és viseli [Pp. 78. § (4) bek.]. A bíróság a § (3) bekezdés értelmében köteles tolmács, illetve
fordító alkalmazásával biztosítani a felek és a perben szereplő egyéb személyek számára a
nyelvhasználat jogát. Így, a bíróság tárgyaláson közreműködő tolmácsot rendel ki a fél, a
szakértő szóbeli meghallgatására, és a tanú kihallgatására. A bíróság fordítót alkalmaz a
magyartól eltérő anyanyelven előterjesztett beadványok hiteles fordítására. A tolmácsra és
fordítóra a törvénynek a szakértőkre vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.
A 2013. évi CCLII. törvény a Pp. 78. § (4) bekezdésében rögzített szabályt több ponton
kiegészítette. Eszerint a Pp. 78. § (4) bekezdésében foglalt költségviselési szabály nem
alkalmazható a fordítással felmerült költségekre. A nyelvhasználati jog érvényesülése
érdekében szükséges, hogy ezen költséget az anyanyelvének, regionális vagy nemzetiségi
nyelvének használatára jogosult fél helyett az állam előlegezze, azzal, hogy pervesztessége
esetén a költséget a fél viseli, pernyertessége esetén viszont az ellenérdekű fél köteles –
személyes költségmentesség hiányában – azt az államnak megtéríteni. Ugyanakkor a bírósági
határozatok és megkeresések fordításával felmerülő költségek a bíróságok hivatali ügyköre
megfelelő ellátásával felmerülő olyan költségek, amelyek nem tekinthetők az adott polgári
eljárás költségének, így azok előlegezésére és viselésére a felek nem kötelezhetők, azt az
eljáró bíróságnak – közvetve az államnak – kell előlegezni és viselnie.
E módosítás közvetlen előzménye a Kúria 1/2013 (VI. 17.) PK véleménye egyes kollégiumi
vélemények meghaladottá nyilvánításáról, mely a 3/2006. (XI. 27.) PK véleményt
nyilvánította meghaladottá. A döntés hátterében az húzódott meg, hogy a 7/1972. (XI. 28.) IM
rendeletet, mely a jogszabályi alapját képezte annak, hogy a magyar nyelvtől eltérő más nyelv
használatára jogosult fél részére kirendelt tolmács költségeit, valamint az ilyen fél
beadványainak fordítási költségeit és a bizonyítási indítványai kapcsán felmerülő fordítások
költségeit az állam előlegezi, a 2007. évi LXXXII. törvény 1. §-ának (2) bekezdése
dereguláció kapcsán hatályon kívül helyezte anélkül, hogy a tolmács- és fordítási költségek
előlegezésének és viselésének a kérdését más jogszabály rendezte volna. Ezáltal a
meghozatalakor helytálló 3/2006. (XI. 27.) PK vélemény legfontosabb megállapításai (I. és II.
pontjai) jogszabályi alap nélkül maradtak. A jogi szabályozás hiányossága következtében
pedig a bírói gyakorlatban jogbizonytalanság alakult ki abban a kérdésben, hogy az állam által
előlegezett tolmács- és fordítási költségeket az állam a pernyertesség-pervesztesség
alakulásától függetlenül, mintegy tárgyi költségmentesen, avagy csak a perköltség viselésre
vonatkozó szabályok szerint viseli.
A nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény, az Alaptörvény
szóhasználatával összhangban módosította azokat a jogforrásokat, amelyek korábban a
kisebbségi nyelv kifejezést használták.
A hivatkozott törvény 5. §-ának (1)–(2) bekezdései szerint a nemzetiséghez tartozók
nyelvhasználatának feltételeit – külön törvényben meghatározott esetekben – az állam
biztosítani köteles. A polgári és büntetőeljárások során, valamint a közigazgatási eljárásokban
az anyanyelv használatát a vonatkozó eljárásjogi törvények biztosítják. Ezt biztosítja a § (2)
bekezdése.

Pp. 7. § (1) bekezdéséhez:

A jogérvényesítés bíróság általi segítésének elve

Az 1999. évi CX. törvény iktatta be az alapelvek katalógusába a § szerinti tartalommal a

bírósághoz fordulás jogának lényeges vetületét: a jogérvényesítés bíróság általi segítésének
elvét. Az Emberi Jogok Európai Bírósága az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikkét
úgy értelmezte, hogy az magában foglalja a bírósághoz fordulás jogát is, amelyről az
Egyezmény egyébként kifejezetten nem rendelkezik. Úgy ítélte meg, hogy polgári ügyekben
nehezen képzelhető el a jogállamiság megvalósulása a bírósághoz fordulás lehetősége nélkül.
A Bíróság ezt az elvet továbbfejlesztette az Airey-ügyben, amikor kimondta, hogy nem elég,
ha a bírósághoz fordulás joga létezik, annak hatékonynak (ténylegesnek) is kell lennie. A
bírósághoz fordulás jogát nem jogi, hanem személyes tényezők is korlátozhatják, amelyek
esetenként pozitív, preferenciát jelentő állami intézkedéseket igényelnek.

Pp. 7. § (2) bekezdéséhez:

A bíróság segítségnyújtásának tartalma

A § (2) bekezdése azt részletezi, hogy miben is merül ki pontosan a bíróság részéről az
igényérvényesítés terén a félnek nyújtott segítség, milyen megnyilvánulási formái vannak a
per folyamán, vagy még annak megindítását megelőzően.
A bekezdés nevesíti egyrészt a bíróság tájékoztatási kötelezettséget, másrészt a fél számára
biztosított azon lehetőséget, hogy külön jogszabályokban [2003. évi LXXX. tv., 6/1986. (VI.
26.) IM r., 1990. évi XCIII. tv.] meghatározott esetekben, ill. jövedelmi, vagyoni viszonyaira
tekintettel mentesülhet a pervitellel összefüggő költségek előlegezése, viselése alól. A
bírósághoz fordulás jogának érvényesülését biztosítja a költségmentességben és
költségfeljegyzési jogban részesülő felet megillető lehetőség: a pártfogó ügyvédi képviselet
engedélyezése iránti igény. [Pp. 84. § (1) bek. d) pont].
A § (2) bekezdése a bíróság ezzel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségét rögzíti, mely
szerint a bíróságnak tájékozatnia kell a felet arról, hogy amennyiben akár tárgyi, akár
rászorultsági alapon valamely fenti költségkedvezményben részesül, kérelmezheti a pártfogó
ügyvédi képviselet engedélyezését a Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálatánál a jogi
segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Jstv.), illetve a
végrehajtása tárgyában született 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelet szabályai szerint, tekintettel
arra, hogy erről nem a bíróság, hanem az idézett Hivatal határoz. A pártfogó ügyvédi
képviselettel kapcsolatban fontos aláhúzni, hogy sem a költségmentességben, sem a
költségfeljegyzési jog kedvezményében részesülő félnek nincs alanyi joga a pártfogó ügyvédi
képviselet engedélyezésére.
Az új Ptk. hatálybalépésével vált szükségessé, hogy a bíróság tájékoztassa a felet a
támogató perben való részvételének lehetőségéről. Az új Ptk. 2:38. §-a lehetőséget teremt
arra, hogy a gyámhatóság az egyes, ügyei intézésében, döntései meghozatalában belátási
képességének kisebb mértékű csökkenése miatt segítségre szoruló nagykorú számára, annak
kérelmére – cselekvőképessége korlátozásának elkerülése érdekében – támogató
kirendeléséről határoz. Erről köteles tájékoztatni a bíróság a jogi képviselővel nem
rendelkező, rászorult nagykorú személyt.
A fél számára a bíróság által nyújtott segítséget jelenti az is, hogy a keresetet, valamint a per
megindítását megelőző kérelmet az ügyvéd által nem képviselt fél bármelyik járásbíróságnál,
vagy a perre illetékes törvényszéknél is jegyzőkönyvbe mondhatja. [Pp. 94. § (1) bek.] Ez a
gyakorlatban többnyire az ún. bírósági panasznapokon valósul meg. A felet ilyenkor a
szükséges útbaigazítással is el kell látni és az esetleges hiányok pótlására nyomban fel kell
hívni. Továbbá, folyamatban lévő perben a szóbeli kérelmeket (...) jegyzőkönyvbe mondani a
perbíróság, továbbá a fél lakóhelye vagy munkahelye szerint illetékes helyi bíróság előtt lehet
[Pp. 94. § (4) bek.].
A bírósági általi segítségnyújtás másik, e bekezdésben nevesített területe a bíróság
tájékoztatási kötelezettsége, amely aszerint alakul, hogy a fél jogi képviselővel jár-e el, avagy
nélküle. Ha a perben a felet jogi képviselő képviseli, akinek a végzettsége megegyezik a
bíróéval, elvárható, hogy a felet megfelelően tájékoztassa a perbeli jogairól és
kötelezettségeiről, az általa tett jognyilatkozatok következményeiről és az egyes eljárási
cselekményekről. Mindebből az következik, hogy ekkor a bíróság tájékoztatási kötelezettsége
jóval szűkebb körű, hiszen a fél tájékoztatásának kötelezettsége a jogi képviselőt terheli. A
bíróság tájékoztatási kötelezettsége ugyanakkor ebben az esetben is kiterjed:
– a peranyag-szolgáltatásra vonatkozó, a bizonyítás körébe tartozó, a Pp. 3. § (3)
bekezdésében foglaltakról történő előzetes tájékoztatásra,
– amennyiben annak sikerére esély mutatkozik, különösen, ha a felek bármelyike kéri, a
közvetítői eljárás lényegéről, igénybevételének lehetőségéről, és ezzel összefüggésben a
szünetelés szabályairól történő tájékoztatásra;
– az ítélet perorvoslati záradékában foglaltakra, hogy tájékoztassa a feleket az ítélet elleni
fellebbezés lehetőségéről, módjáról, a kis perértékű ügyekben megkívánt speciális hivatkozás
tartalmáról [Pp. 220. § (3) bek.].
– a fellebbezés tárgyaláson kívül történő elbírálásának lehetőségéről való tájékoztatásra,
akkor, ha a bíróság megítélése szerint az ügy eldöntése tárgyaláson kívül is lehetséges [Pp.
256/A. § (1) f) pont].
Ha a perben a fél jogi képviselő nélkül jár el, a bíróságnak tájékoztatni kell őt perbeli
eljárási jogairól és kötelezettségeiről. Nem egységes a bírói gyakorlat a tekintetben, hogy a §
(2) bekezdése alapján mit kell „eljárási jogok” alatt érteni. Egyértelmű, hogy a
keresetváltoztatás (Pp. 146. §), a viszontkereset (Pp. 147. §) és a beszámítási kifogás
előterjesztése (Pp. 139. §) olyan eljárási jogosultság, amelyről a bíróságnak a jogi képviselő
nélkül eljáró felet tájékoztatni szükséges, abban az esetben, ha a fél tett olyan jogilag jelentős
tényre vonatkozó nyilatkozatot, amely igényként csak keresetváltoztatással, viszontkeresettel,
illetőleg kifogás útján érvényesíthető. A tájékoztatás csak a perbe vitt jog eljárásjogi
érvényesítésének módjára vonatkozhat. A tájékoztatás azonban nem terjedhet ki az anyagi jog
alapján „elméletileg” lehetséges keresetváltoztatásra, kereset, illetőleg beszámítási kifogás
előterjesztésére.
A bíróság tájékoztatási kötelezettségét bővítette a 2008. évi XXX. törvény, mely szerint, ha
a jogi képviselet kötelező, a jogi képviselő közreműködése nélkül eljáró fél perbeli
cselekménye és nyilatkozata hatálytalan. Erről, valamint a pártfogó ügyvédi képviselet
engedélyezésének lehetőségéről a felet, ha a jogi képviselet
a) a perorvoslati eljárásban kötelező, a perorvoslattal megtámadható határozatban, valamint
a csatlakozó fellebbezés (csatlakozó felülvizsgálati kérelem) előterjesztésének lehetőségéről
szóló tájékoztatás keretében,
b) a felperes számára már az elsőfokú eljárásban kötelező, hiánypótlás keretében,
c) az alperes számára kötelező, a keresetlevél kézbesítésével egyidejűleg a bíróság a
szükséges mértékben tájékoztatja [Pp. 73/B. § (1) bek.]

Pp. 8. § (1) bekezdéséhez:

Jóhiszemű pervitel elve

A jóhiszemű pervitel elve, mely a polgári perjog egyik sajátos alapelve, a rendeltetésszerű
joggyakorlás mint jogrendszer szintű tétel polgári eljárásjogi megfogalmazása. A
rendeltetésszerű joggyakorlás kötelezettsége, ill. a visszaélésszerű joggyakorlás tilalma
nemcsak a felek és képviselőik, hanem a per összes többi résztvevője irányában is érvényes.

Pp. 8. § (2) bekezdéséhez:

A bíróság feladatai a jóhiszemű pervitel biztosítása terén

A jóhiszemű pervitel elvének biztosítása terén a bíróság kötelezettsége kétirányú: 1. köteles
megelőzni, megakadályozni minden olyan eljárást, cselekményt, amely ellentétes a jóhiszemű
joggyakorlás követelményével, 2. ha a rosszhiszemű pervitel megvalósult, köteles
szankcionálni azt. A rosszhiszemű pervitelt megakadályozandó, a bíróság figyelmeztetni
köteles a feleket a perbeli jogok jóhiszemű gyakorlására és a rosszhiszemű pervitel
következményeire. Ez a figyelmeztetés történhet megelőző jelleggel (pl. az adott fél
pervitelének rossz tapasztalatai alapján), de legfőképpen a rosszhiszemű pervitelt követően. A
figyelmeztetés lehet alakszerűtlen intézkedés, de végzésbe kell foglalni, ha a bíróság
pénzbírságot szab ki, vagy feleslegesen okozott költségekben marasztalja el a felet.

Kapcsolódó joggyakorlat
BH2013. 18. Jogszabálysértés nélkül mellőzi a bíróság a bizonyítási indítvány folytán a
további bizonyítás elrendelését, ha a fél a bizonyítási indítványt neki felróható okból
elkésetten, vagy egyébként a jóhiszemű pervitellel össze nem egyeztethető módon terjesztette
elő és a törvény nem tartalmaz eltérő rendelkezést.
BH1992. 468. Nincs helye pénzbírság kiszabásának, ha a bíróság előzetesen nem
figyelmeztette a felet mulasztása hátrányos jogkövetkezményeire.
 Pp. 8. § (3) bekezdéséhez:

A rosszhiszemű pervitel egyes formái: a perbeli hazugság

A bekezdés egyes pontjai alatt nevesített cselekmények átfogó elnevezése: perbeli
hazugság. Az első és harmadik fordulat aktív magatartással valósul meg, a második passzív
hozzáállással. A pénzbírság kiszabásának szubjektív feltétele a fél részéről tanúsított
felróhatóság (szándékosság), ill. a nagyfokú gondatlanság.

Kapcsolódó joggyakorlat
BH2011. 46. A félnek a költségmentesség engedélyezése iránti kérelmében a vagyoni,
jövedelmi viszonyaira vonatkozó valótlan nyilatkozata nem minősül az 1952. évi III. törvény
8. § (3) bekezdés a) pont szerinti az ügyre vonatkozó valótlan tényállításnak, ezért emiatt vele
szemben pénzbírság kiszabása nem alkalmazható. A valótlan adatok közlésének büntetőjogi
következményei lehetnek.

Pp. 8. § (4) bekezdéséhez:

A perelhúzás
A bekezdésben foglalt tevékenységek összefoglaló elnevezése: perelhúzás. Az indokolatlan
késedelmeskedés fogalma alatt a szándékosság mellett a gondatlanságra visszavezethető
mulasztások is e körbe sorolhatók. A késedelem akkor indokolatlan, ha a fél előzetesen nem
jelzi a bíróság felé a határidő betartását akadályozó körülményeket, illetve, ha a késedelmét
utóbb sem menti ki. A késedelem kimentésénél a félnek azt kell megfelelően valószínűsítenie,
hogy a késedelem rajta kívülálló okból következett be. A per befejezésének késleltetése az a
bekövetkezett hátrány, amely a pénzbírság kiszabásának feltétele. Ha a hátrány nem
következett be, e rendelkezés alkalmazásával pénzbírság kiszabására nem kerülhet sor.

Pp. 8. § (5) bekezdéséhez:

1. Felesleges költségokozás
A rosszhiszemű pervitelt megvalósító magatartások eddig nem nevesített, átfogó
elnevezését adja a § (5) bekezdése, amikor kimondja, hogy minden olyan magatartás
ellentétes a jóhiszemű pervitel elvével, amellyel a fél vagy képviselője – az indokolatlan
késedelem vagy határidő, határnap elmulasztása mellett – más módon felesleges költségeket
okoz. Ebben az esetben a bíróság a másik félnek feleslegesen okozott költség megtérítésére
kötelezésen felül – pernyertességre, pervesztességre tekintet nélkül – pénzbírsággal is sújtja a
felet. A rosszhiszemű pervitel elsődleges szankciója a pénzbírság (Pp. 120. §), melynek
legmagasabb összege 500 000 Ft lehet, azzal a megkötéssel, hogy az nem haladhatja meg a
pertárgy értékét. A bírói gyakorlat egységes abban, hogy ha a rosszhiszemű pervitel feltételei
megvalósultak, a bíróság mérlegelési jogkörében eljárva határoz arról, hogy alkalmazza-e a
szankciót, és ha igen, milyen összegben. A bíróságnak a felet a szankció alkalmazása előtt
nem kell meghallgatnia, azaz nem kell magyarázatot kérni tőle az alapelvet sértő
magatartására vagy mulasztására. Ha a bíróság a felet rosszhiszemű pervitele miatt
pénzbírsággal sújtja, ill. az ezzel okozott költség megtérítésére kötelezi, azt mindig alakszerű
végzésben teszi, amely ellen az érdekeltek fellebbezést terjeszthetnek elő [Pp. 233. § (3) bek.
b) pont]. A pénzbírságot kiszabó végzéséhez a bíróság nincs kötve, azt utóbb fontos okból
megváltoztathatja [Pp. 227. § (3) bek.]. A megváltoztatás jelentheti a bírság összegének
módosítását, de annak teljes mellőzését is. Ha a másodfokú bíróság sújtja a felet vagy
képviselőt pénzbírsággal, a végzés ellen szintén van helye fellebbezésnek a 233/A. § alapján.

2. Kötelező közvetítői eljárás elmulasztása

 Az új Ptk. egyes, személyi állapottal kapcsolatos eljárásokban bevezette az ún. kötelező
közvetítői eljárást, így a szülői felügyelet gyakorlásával kapcsolatos ügyekben. A bíróság
indokolt esetben kötelezheti a szülőket, hogy a szülői felügyelet megfelelő gyakorlása és az
ehhez szükséges együttműködésük biztosítása érdekében – ideértve a különélő szülő és a
gyermek közötti kapcsolattartást – közvetítői eljárást vegyenek igénybe. (Ptk. 4:172. §)
A § (6) bekezdése szerint, ha a bíróság közvetítői eljárás igénybevételére kötelezi a feleket,
és a közvetítő felkérése vagy az első közvetítői megbeszélés megtartása a fél önhibából eredő
mulasztása miatt hiúsul meg, a bíróság a felet pénzbírsággal sújtja. Az önhiba hiányát a
mulasztó félnek kell valószínűsítenie.
Ezzel a fordulattal a jogalkotó kibővítette a rosszhiszemű pervitelt megvalósító, felesleges
költséget okozó, kötelezően szankcionálandó magatartások körét.

Kapcsolódó joggyakorlat
Fővárosi Ítélőtábla 14.Gf.40.482/2006/4.II. A bíróság mérlegeléssel dönt abban a
kérdésben, hogy a fél adott perbeli magatartása, cselekménye valóban sikertelen, illetve
indokolatlanul késedelmes vagy szükségtelen volt–e és ezzel összefüggésben okozott–e
felesleges költséget.