A görög dráma és színház

A görög dráma kialakulása a Kr. e. 5. századra tehető. Dionüszosz, a bor és

mámor isten ünnepéből alakult ki, amely az ókori görögség egyik legnagyobb
ünnepe volt. A bort a görögök isteni nedűnek tartották. Ezen az ünnepen
Dionüszosz életéből szerepjátékokat játszottak. A szerepjátékok kísérői a
szatírok, amik félig ember félig kecske alakban jelenetek meg.
A Dionüszoszi szerepjátékokból alakult később a drámajáték, a mai értelembe
vett színház őse. Az ókori görögöknek a színház istentiszteleti célokat szolgáló
hely volt. Az antik görög színházakat hegyoldalokba építették, a nézők a szabad
ég alatt, a lépcsőzetes nézőtéren foglaltak helyet. Az előadások alatt ettek, ittak,
beszélgettek, ha nem tetszett nekik a színdarab sokszor a színészeket
megdobálták étellel. A színházakba csak férfiak mehettek, és csak férfiak
játszhattak a színházban. A színészek álarcokat viseltek, eseménysorozatott
ábrázoltak, a cselekményük dialógusokból, monológokból tettekből álltak. A
görög színház a Kr.e. 6-4 században élte a fénykorát. A tragikus triász vagyis a
három nagy tragédiaíró a Kr.e. 6-5 században alkottak. Az első drámaíró
Aiszkhülosz, a Kr.e. 6 században alkotott. Drámaiban már nem csak
Dionüszoszt szerepeltette, hanem más mitológiai történtetett vitt színpadra. Ő
volt az első, aki egyszerre két színészt állított színpadra, akik párbeszédet
folyattak
Őt követte Szophoklész, a Kr.e. 5. században. Ő már egyszerre három
színészt állított színpadra. Szophoklész drámaiban már hús-vér emberek csaptak
össze egymással, gyűlölet és szeretet kisebbségi érzés és a hatalomvágy
jellemezte az általa megalkotott hősöket.
Az Antigonnéban, Kreónnak kezdetben fontosabb volt a hatalma, mint a
családja ennek az ára, hogy a mű végén mindenki aki neki fontos elveszít, és
gyötri a lelkiismerete. Az író már kezd elkülönülni a vallásosságtól és kezd
önálló műfajjá válni. Euripidész, műveiben a vallásosság, a mitológia kezd
díszletté válni. Ő tetszőleges számú színészt szerepeltetett műveiben.
A drámaírásban három műfaj létezett. Ezeket tragikus trilógiáknak
nevezzük. Később egy vidámabb hangvételű szatírjáték is létre jött, ezt már
drámai tetralógiának nevezzük.
A legelső műfaj a tragédia.
 Erre a műfajra jellemző egy értékes pusztulás, főszereplője egy tragikus hős. A
kor nagy kérkedéseire keresik a választ. A műfajközpontjában az ellentét, a
konfliktus áll.