A görög dráma kialakulása a Kr. e. 5. századra tehető. Dionüszosz, a bor és
mámor isten ünnepéből alakult ki, amely az ókori görögség egyik legnagyobb ünnepe volt. A bort a görögök isteni nedűnek tartották. Ezen az ünnepen Dionüszosz életéből szerepjátékokat játszottak. A szerepjátékok kísérői a szatírok, amik félig ember félig kecske alakban jelenetek meg. A Dionüszoszi szerepjátékokból alakult később a drámajáték, a mai értelembe vett színház őse. Az ókori görögöknek a színház istentiszteleti célokat szolgáló hely volt. Az antik görög színházakat hegyoldalokba építették, a nézők a szabad ég alatt, a lépcsőzetes nézőtéren foglaltak helyet. Az előadások alatt ettek, ittak, beszélgettek, ha nem tetszett nekik a színdarab sokszor a színészeket megdobálták étellel. A színházakba csak férfiak mehettek, és csak férfiak játszhattak a színházban. A színészek álarcokat viseltek, eseménysorozatott ábrázoltak, a cselekményük dialógusokból, monológokból tettekből álltak. A görög színház a Kr.e. 6-4 században élte a fénykorát. A tragikus triász vagyis a három nagy tragédiaíró a Kr.e. 6-5 században alkottak. Az első drámaíró Aiszkhülosz, a Kr.e. 6 században alkotott. Drámaiban már nem csak Dionüszoszt szerepeltette, hanem más mitológiai történtetett vitt színpadra. Ő volt az első, aki egyszerre két színészt állított színpadra, akik párbeszédet folyattak Őt követte Szophoklész, a Kr.e. 5. században. Ő már egyszerre három színészt állított színpadra. Szophoklész drámaiban már hús-vér emberek csaptak össze egymással, gyűlölet és szeretet kisebbségi érzés és a hatalomvágy jellemezte az általa megalkotott hősöket. Az Antigonnéban, Kreónnak kezdetben fontosabb volt a hatalma, mint a családja ennek az ára, hogy a mű végén mindenki aki neki fontos elveszít, és gyötri a lelkiismerete. Az író már kezd elkülönülni a vallásosságtól és kezd önálló műfajjá válni. Euripidész, műveiben a vallásosság, a mitológia kezd díszletté válni. Ő tetszőleges számú színészt szerepeltetett műveiben. A drámaírásban három műfaj létezett. Ezeket tragikus trilógiáknak nevezzük. Később egy vidámabb hangvételű szatírjáték is létre jött, ezt már drámai tetralógiának nevezzük. A legelső műfaj a tragédia. Erre a műfajra jellemző egy értékes pusztulás, főszereplője egy tragikus hős. A kor nagy kérkedéseire keresik a választ. A műfajközpontjában az ellentét, a konfliktus áll.