A nyomozó hatóság és az ügyészség kapcsolatának modelljei

1. Angolszász - modell:
Ebben a rendszerben a rendőri (nyomozó) hatóság önállóan működik, saját döntése
alapján nyomoz, az ügyészség a nyomozásba nem szól bele, feladata a vádemelésről
való döntés. Ilyen módon a közvádlói (ügyészi) szervezet és a rendőri (nyomozó)
hatóság független egymástól, közöttük hierarchikus viszony nincs. Az ügyésznek nincs
joga sem önálló nyomozásra, sem pedig a nyomozó hatóság utasítására. A nyomozás
befejezése után a rendőrség vezetője dönti el, hogy az ügy alkalmas-e arra, hogy vádat
emeljenek, vagy sem. A rendőrség vezetője az előbbi esetben a nyomozás anyagát
átadja az ügyésznek, utóbbi esetben megszünteti az eljárást. A vádemelésről viszont az
kizárólag az ügyész dönt. Amennyiben a nyomozás anyagában valamilyen hiányosságot
észlel az ügyész, úgy utasítási jog hiányában az egyetlen nyomásgyakorlási eszköz,
hogy a nyomozó hatóságot rávegye az általa szükségesnek tartott nyomozási
cselekmények elvégzésére, ha tájékoztatja arról, hogy nem emel vádat a rendelkezésre
álló iratok alapján. Egyebekben az állam feladata olyan hatékony intézkedésekről
gondoskodni, hogy az egymástól független rendőri (nyomozó) hatóság és az ügyészség
kellő mértékben működjenek együtt.
Példa: Anglia, Wales, Írország, Dánia

2. Kontinentális európai modellek:

Ezekben a rendszerekben (a már nem létező szocialista modell kivételével) a nyomozás
feletti rendelkezés az ügyész kezében van, egyértelműen az ügyészségé a vezető szerep,
a vádemelésről az ügyész dönt, a rendőrség (nyomozó hatóság) végrehajtó-segítő
szerepet lát el. A nyomozó hatóságok megtartják szervezeti önállóságukat, szervezetileg
nem integrálódnak az ügyészségbe, de a büntetőeljárás során funkcionális értelemben
alárendelten működnek.

2.1. Német - modell:

Az ügyész a nyomozás ura, nyomoz, nyomoztat, törvényességi felügyeleti jogköre van
(a törvényességi felügyelet érdemi jogosítványokat biztosít, szemben az ellenőrzéssel),
továbbá ebben a modellben a nyomozás során működik a nyomozási bíró is. A
rendőrség kizárólag a büntetőeljárás révén kapcsolódik az ügyészséghez, egyebekben
szervezetileg független, vagyis az ügyészség nem irányítja a rendőrséget, nincs
befolyása a rendőrségi hierarchiára, függelmi viszonyokra. A büntetőeljárásban viszont
a két szervezet között alá-fölérendeltség van, amelyben az ügyészé a vezető szerep, az
ügyészség vezeti a nyomozást. A gyakorlatra jellemző ugyanakkor, hogy a nyomozás
messzemenően átment a rendőrség kezébe. Szakmai nézeteltérés esetében végső soron a
nyomozó hatóság az ügyész utasításainak megfelelően kell, hogy eljárjon akkor is, ha
egyébként azzal nem ért egyet. A nyomozási bíró fő funkciója az eljárási garanciák
érvényre juttatása és ennek keretében az alapjogvédelem a nyomozási szakaszban (így
például a legsúlyosabb kényszerintézkedésekről való döntés kikerül a nyomozó hatóság
és az ügyészség kezéből). Magyarországon ez a rendszer alapjaiban visszatérés az I.
Bűnvádi Perrendtartás (1896. évi XXXIII. törvénycikk) szabályaihoz, amelyet az 1950-
es években váltott a szocialista modell.
Példa: Németország, Magyarország

2.2. Francia (igazságszolgáltatási rendőrségi) – modell:

Ebben a modellben az ügyész szintén irányítja a nyomozó hatóságot (igazságügyi
rendőrség), a vizsgálóbíró pedig a rendőrség és az ügyész tevékenységét kontrollálja.
Bócz Endre egyenesen a nyomozó hatóság felettesének nevezi az ügyészt ebben a
rendszerben. A bűnügyi rendőrség (a rendőrségi szervezet azon része, amely
büntetőügyekben jár el) a büntetőeljárásban az ügyész irányítása alatt áll. Az ügyész
véleményét figyelembe kell venni például a rendőri előmenetelnél is, vagyis nem
kizárólag a büntetőeljáráson belül valósul meg a hierarchikus kapcsolat a két szervezet
között. Az ügyész irányítás mellett azonban érvényesül a közigazgatási irányítás is
(azon a minisztériumon keresztül, amely alá közigazgatásilag tartozik a rendőrség,
jelenleg ez a Belügyminisztérium), amit jelenleg dominánsabbnak tekinthetünk, és adott
esetben ez meghatározza a rendőrség szakmai reakcióit is. Ebben a modellben tehát a
bűnügyi rendőrség kettős irányítás alatt működik.
Példa: Franciaország, Belgium

2.3. Szocialista – modell:

A szocialista jogalkotásban az ügyészség a nyomozás felett törvényességi felügyelet
gyakorolt. Az ügyészség nyomozással kapcsolatos feladatait a szovjet mintának
megfelelően határozták meg, de a magyar ügyészség soha nem vált olyan erős, nagy
hatalmú szervezetté, amilyen a mintául szolgáló szovjet ügyészség volt. A vonatkozó
 jogszabályok (az 1951. évi Bp. és az 1973. évi Be.) feljogosították ugyan az ügyészt
bizonyos bűncselekmények miatt a nyomozásra (például a rendőrség tagjai elleni
eljárásban), és az eljárást is magához vonhatta, a tényleges helyzet azonban az volt,
hogy a nyomozást nagyfokú önállósággal a rendőrség végezte az ügyészségtől
függetlenül, a bíróság pedig a nyomozásból ki volt zárva (tehát a legsúlyosabb
kényszerintézkedésekről való döntés sem tartozott bírói hatáskörbe). Emiatt ebben a
modellben belügyi szervek (nyomozó hatóságok) túlsúlyáról beszélhetünk, ahol „a rend
védelmében a rendőrséget hadseregként működtették” és a nyomozó hatóságok jelentős
formalizált önállósághoz jutottak, amivel szemben az ügyész a jogszabályi előírások
ellenére eszköztelen volt.

Irodalomjegyzék:

BELOVICS Ervin – TÓTH Mihály: Büntető eljárásjog, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó

Kft., Bp., 2013.
BÓCZ Endre: Büntetőeljárási jogunk kalandjai, Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Bp., 2006.
FARKAS Ákos-RÓTH Erika: A büntetőeljárás, CompLex Kiadó, Bp., 2007.
HERKE Csongor – FENYVESI Csaba – TREMMEL Flórián: A büntető eljárásjog elmélete,
Dialóg Campus, Bp.-Pécs, 2014.
HERKE Csongor: A nyomozás főbb szabályai jogösszehasonlító megközelítésben In: Pusztai
László emlékére [szerk. BÁRD Petra, HACK Péter, HOLÉ Katalin], P-T Műhely, Budapest,
2014, 57-69.
HOLÉ Katalin - KADLÓT Erzsébet [szerk.]: A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény
magyarázata III. kötet, Bp., 2007. (a vonatkozó rész szerzője NYÍRI Sándor)
KIRÁLY Tibor: Büntető eljárásjog, Osiris Kiadó, Bp., 2008.