11/a)

Ismertesse az elemzés statisztikai eszközei közül

a viszonyszámok számításának főbb jellemzőit, csoportosítását!

A viszonyszámmal – két egymással logikai kapcsolatban álló adat hányadosával – az abszolút

értékektől elvonatkoztatva az adatok egymáshoz viszonyított nagyságát mutatjuk be.
A viszonyszám általános képlete:

V=A
B
V: a viszonyszám
A: a viszonyítandó mennyiség
B: a viszonyítás alapja

A képletből két további összefüggés adódik: A=B x V és B = A

V

A viszonyszám az elemzés egyik leggyakrabban használt eszköze. Az azonos fajta adatokból

számított viszonyszámot kifejezhetjük
 együtthatós: 220 fő = 1,1-szeres értéket
200 fő

 százalékos: 220 fő x 100 = 110 %-ot jelent

200 fő
formában.

A viszonyszámok csoportosítása:
1) Megoszlási viszonyszámok
2) Koordinációs viszonyszám
3) Dinamikus viszonyszám
4) Egyéb összehasonlítható viszonyszám
5) Intenzitási viszonyszám.

1) A megoszlási viszonyszámokat összetétel, belső arányok, rész-egész összefüggések

elemzésénél kell alkalmazni. A számítás módja, hogy a megfelelő részadatokat el kell
osztani az összesen adattal. Az összesen adatot kell 100%-nak tekinteni és ehhez kell
viszonyítani, hogy a részadatok milyen arányt képviseljenek.
Ha részadatok viszonyszámait összeadjuk, akkor mindig 100%-ot kell kapni.

2) A koordinációs viszonyszám a vizsgált sokaság két részadatának egymás közötti

arányát fejezi ki. Pl. Egy egészségügyi intézménynél 1 464 fő munkavállalót
 foglalkoztatnak, amelyből a szakmai tevékenységet ellátók létszáma 976 fő, az
intézmény üzemeltetéséhez kapcsolódó létszám 488 fő.
A 100 szakalkalmazottra jutó intézmény-üzemeltetéssel foglalkozó dolgozók létszáma.
(488 fő/976 fő) x 100 = 50 fő
Az intézmény-üzemeltetési dolgozókra jutó szakalkalmazott: 976 fő/488 fő = 2 fő.

3) A dinamikus viszonyszám két időszak (időpont) adatának hányadosa. (Az adatok

lehetnek költségvetési tervadatok és/vagy tény (teljesítés) értékek. A dinamikus
viszonyszámokat az időbeli változások (növekedés, csökkenés) elemzéséhez
alkalmazzuk. A számítás módja: az összehasonlítás tárgyát képező tárgyidőszak (vagy
beszámolási időszak) adatait elosztjuk az összehasonlítás alapját képező (bázis) időszak
adataival.
 Ha kettőnél több egymást követő időszakokat vagy időpontokat láncszerűen
hasonlítunk össze, láncviszonyszámokat kapunk.
 Ha a viszonyítás alapja valamely állandó, bázisként választott időszak (időpont),
bázisviszonyszámokat számítunk.
A kétféle viszonyszám között két összefüggés van:
 Láncviszonyszámot a bázisviszonyszámokból éppen úgy számolhatunk, mint az
abszolút számokból. Pl.: egy adott év kiadási előirányzatának összegét (436 800 e
Ft) viszonyítjuk az előző évi kiadási előirányzat összegéhez (420 000 e Ft):
[436 800 e Ft/420 000 e Ft] x 100 = 104 %,
ugyanezen adott év kiadási előirányzatának bázis viszonyszámát (109,2 %)
viszonyítjuk az előző évi kiadási előirányzat bázis viszonyszámához (105,0 %):
109,2 % / 105,0 % = 104 %.
 Adott időszak (időpont) bázisviszonyszámát megkaphatjuk a hozzá tartozó és
megelőző láncviszonyszámok szorzataként. Fenti példa adatai alapján az adott évi
bázisviszonyszám számítása: 1,05 x 1,04 = 1,092
4) Egyéb összehasonlítható viszonyszámok
Az időbeli változások értékelése mellett más esetekben is alkalmazhatók az
összehasonlító viszonyszámok. Ezek közül leggyakoribbak:
 A tervteljesítési viszonyszám számításánál a tényadatot osztjuk a tervezett
mértékkel, azaz az előirányzattal: [tárgyidőszak tényszáma/tárgyidőszak
előirányzata] x 100.
 A területi viszonyszámokkal különböző földrajzi egységek hasonló adatait vetjük
össze (pl: valamilyen intézménytípus - pl. óvodák, szociális intézmények,
kórházak – dolgozóinak átlagkeresetét települések között, vagy tágabb értelemben
ide sorolhatjuk valamely közigazgatási egység intézményeinek összehasonlítását
is). Alkalmazásuknál kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy az összehasonlító
adatok azonos tartalmúaknak kell lenniük! (Eltérő tartalmú adatok
összehasonlítása téves következtetéseket okoz!)
 Beállási szintek – sajátos viszonyszámok – amelyek valamilyen, előírt, határt
jelentő szinthez képest mérik a tényleges adatokat. Az így meghatározott arányok
arra adhatnak választ, hogy a költségvetési szerv helyzete, gazdálkodása belefér-e

2
 bizonyos keretek közé, illetve milyen közel vagy távol van az intézkedéseket
igénylő határhoz.
A viszonyszámokhoz felhasznált adatokból (abszolút számokból) nemcsak
hányadost, hanem különbséget is lehet képezni.
5) Intenzitási viszonyszám két különböző jellegű (különböző sokaságra vonatkozó) adat
hányadosa. Azt mutatja, hogy a számlálóban szereplő értékből – a viszonyítandó
adatból – mennyi jut a nevező egy egységére (a viszonyítási alapra). A költségvetési
gazdálkodásban széles körben használjuk az intenzitási viszonyszámokat: pl. a normák,
normatívák (egy feladatmutatóra, vagy teljesítménymutatóra, vagy egyéb jellemzőre
jutó kiadás, létszám stb.) Az intenzitási viszonyszámok értelmezéséhez elengedhetetlen
a mértékegységek pontos megjelölése (Ft/fő, Ft/m2, fő/csoport stb.)
A következtetések levonásánál figyelmet kell fordítani az adott intenzitási viszonyszám
„viselkedésére” is:
 „Egyenes” mutatószám esetén az intenzitási viszonyszám értékének növekedése a
vizsgált jelenség színvonalának javulását jelezheti (pl. az óvodai csoportra jutó
kiadás);
 „Fordított” mutatószámnál az érték növekedése kedvezőtlen tendenciára utal (pl. a
munkanapra jutó munkaidő-kiesés).
Az intenzitási viszonyszámok egyrészt az abszolút számokkal mutatnak rokonságot, így
felhasználásukkal – többek között – dinamikus viszonyszámokat számíthatunk (pl.
hogyan változott az egy főre jutó havi jövedelem), másrészt az átlagokhoz is
hasonlíthatók, akképpen, hogy egy adatnak egy másik adathoz viszonyított átlagos
előfordulását fejezik ki (pl. átlagosan hány Ft jut egy m2-re, hány fő jut egy csoportra).