A háború és béke témája a világirodalomban

A háborút társadalmunk a világ egyik legocsmányabb, tragikusabb és pusztítóbb történéskeként

tartja számon, a háború és az ember mégis két szétválaszthatatlan fogalom. Létezésünk óta kis és
nagy skálájú konfliktusok képei élnek a fejünkben. Ennek biológiai és evolúciós okai lehetnek, így nem
túlzás kijelenteni, hogy a háború az emberi faj számára természetes és egy ősrégi belső kényszer. Ez
egy olyan erős ösztön melyet az idő vagy a technológiai és kulturális fejlődés elnyomni nem képes.
Véleményem szerint a háború egy örök konstans lesz az ember történelmében, ahogyan a múltban,
úgy a jövőben is és ezt el kell fogadni. Sokan azonban értetlenül állnak a jelenség előtt. A háború egy
bonyolult történelem és világformáló esemény, melynek pusztító ereje sokak számára idegen és
elképzelhetetlen, ezért válik az irodalom gyakori témájává. Az ember költészet segítségével birkózik
meg a háborúzás terhével.

Erich Maria Remarque a Nyugaton a helyzet változatlan című művében egy német katona
szemszögéből mutatja be az I. világháború nyugati frontját és a csatatér borzalmait. A kezdetleges
lelkesedés és optimista gondolkodás mely a nagy háború dicső és gyors megnyerését övezték körbe
hamar elillantak. A technológiai fejlődésnek köszönhetően az ember gyilkolásra egyre alkalmasabb
fegyvereket fejlesztettek ki. A hadviselés mocskos árkokban folyt, állóháború alakult ki. A katonáknak
nemcsak az ellenséggel, hanem az éhínséggel, a sárral, a patkányokkal és a betegségekkel is
harcolniuk kellett. A regény az alábbi sorokkal kezdődik: „Ez a könyv nem vád és nem vallomás. Csak
beszámoló szeretne lenni egy nemzedékről, amelyet a háború elpusztított – elpusztított még akkor is,
ha a gránátok megkímélték.” Az I. világháború nem csak a gazdaságot, hanem az emberi elmét is
megkárosította.

A háború nemcsak a csatatéren folyhat. Egyesek szerint a legerősebb fegyver egy gondolat, egy
ideológia, vagy az azt képviselő személy. Thomas Mann Márió és a varázsló című műve egy személyes
élményen alapul, mely az olasz fasizmus felemelkedését írja le. Az elbeszélő családjával
Olaszországba megy nyaralni, hol őket a nemzeti értékeket valló olaszok által különböző sértések és
megaláztatások érik. A mű második felében kerül sor a varázsló előadására. Cipolla a „varázsló” egy
hipnotizőr bűvészként lép fel. Helyzetével visszaélve megalázza az embereket és akaratuktól
megfosztja őket. Cipolla egész magatartása, módszere a fasizmus működésének mintáját követi. A
bűvész legfőbb törekvése a mások feletti uralom megszerzése. Csúfsága miatt hipnózissal és
erőszakkal szerez hatalmat. Hiába ellenszenves még az elnyomott emberek figyelmét is megragadja.
A novella Cipolla meggyilkolásával zárul. A felszolgáló Márió lelövi a varázslót, miután eléri, hogy
megcsókolja őt. A mű üzente, hogy a fasizmust csak erőszakkal lehet elpusztítani. A passzív ellenállás
nem elég és lehetetlen. "Rettenetes vég, szörnyű, végzetes befejezés. És fölszabadító vég mégis." Az
olvasóban felmerül a gondolat, vajon lehet-e nemes cél érdekében, morálisan gyilkolni, háborúzni.

Petőfi Sándor HÁBORÚ VOLT... című műve egyike az 1848-49-es szabadságharcot megelőző háborús
verseinek. A nemzeti eszme azt diktálta, hogy a magyar népnek harcolnia kell az osztrák elnyomás
ellen. Politikusaink, költőink a szabadságharc képét romantizálták, az embereket arra ösztönözték
ragadjanak fegyvert és harcoljanak a szabadságért, Magyarország jövőéjért. Petőfi Sándor hazafias
értékrendszere sem diktált mást. HÁBORÚ VOLT… versében kétségkívül nemesi és szép tettként ír a
szabadságért vívott harcról. A szabadságot „egyetlen szentség” -ként írja le, melyért morális
kötelezettségünk harcolni és meghalni. Fontos, hogy az egyéb okokért vívott háborút megveti.
Indulatait nem egy erőszakos, hódító narratíva támasztja alá. A fegyvert nem a hatalom fenttartására
és elnyomásra használja. A célja a világbéke elérése, mely után a fegyvert a „tenger fenekére” vetné.
A szabadság gondolatát a békével azonosítja, míg ez nem teljesül, harcolnunk kell és az ilyen célból
vívott csata szép és helyes.

Személyes véleményem szerint az objektív moralitás és igazság létezése ellenére a háborút

bonyolultsága miatt nem lehet morális lencse alatt vizsgálni. Nincsen jó, vagy rossz oldal, de a kérdés
irreleváns. Az ember természetéből adódóan harcol és mivel a természet a világ legnagyobb ereje
ezen nem változtathat. Célunk a háború által okozta szenvedést és pusztítást elkerülni, ugyanakkor
annak építő ereje is van. A háború fejleszti a technológiát, formálja a történelmünket és nem hagyja,
hogy az ember elgyengüljön. Egy elképzelt ideális társadalom nem elkerüli a háborút, hanem
megtanul azzal együtt létezni.