Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés

Élete

Grecsó Krisztián 1976-ban született Szegváron, paraszti családban. A magyar kortárs irodalom
legismertebb, legnépszerűbb írója, aki minden műfajban alkot, jelen van a magyar alternatív zenei
kultúrában is. Az általános iskolát szülőfalujában végezte, a csongrádi Batsányi János
Gimnáziumban érettségizett. Békéscsabán, a Kőrösi Csoma Sándor Főiskolán tanítói képesített szerzett.
Ezután a József Attila Tudományegyetem magyar szakán tanult, tanulmányait 2001-ben fejezte be.
Újságírói tevékenységét a Békés Megyei Napnál kezdte. 1997-től volt a Bárka folyóirat külső
munkatársa, majd 2001-től 2006-ig szerkesztője. Két évig a Nők Lapja vezetőszerkesztőjeként dolgozott
és egy cikluson át a Szépírók Társaságának alelnökeként tevékenykedett. Az Élet és
Irodalom prózarovatát 2009-től vezeti. Regényei megjelentek arabul, csehül, németül, horvátul,
lengyelül, szlovénul, törökül és oroszul. Írt forgatókönyveket és több színdarabot, szövegkönyvet is
jegyez (Katona József Színház, Vígszínház). Több mint 15 kötetét publikált a Magvető kiadónál,
regényeket, novellákat, verseket, tárcákat. Kamasz kora óta énekli verseit, több formációban hozott
létre zenés irodalmi esteket, előadásokat. Ezek közül a beck@grecsó és Grecsó-Hrutka Tandem
lemezein énekes-dalszerzőként is bemutatkozott. Ismert zenekaroknak és énekeseknek írt
dalszövegeket. Nős, felesége Árvai Judit, a Magvető Könyvkiadó munkatársa. Kislányukkal, akit örökbe
fogadtak, Budapesten élnek. 2018-ban diagnosztizálták HPV okozta rákkal; egy gyötrelmes terápia
után sikerült felépülnie.
Ahogy magáról ír: „1976-ban születtem Szegváron, egy Csongrád megyei faluban. Apám hippi volt és a
járási szavalóversenyek állandó versenyzője. Munkájára, származására nézve parasztember, ahogy
minden ősöm. Édesanyám egyetlen lány, nyugdíjas, a férjével szépen élnek, otthon, a falunkban.
Öcsém, Grecsó Zoltán táncművész, koreográfus, édes-bolond zseni. Jusztika, a nagymamám a
példaképem, sokat írok róla, hiányzik nagyon. Csongrádon és Békéscsabán is szereztem egy-két örök
barátot, ami nagy dolog. Szegeden jöttem rá, hogy bármeddig húzom, előbb-utóbb muszáj felnőttnek
lennem. Visszaköltöztem Csabára, hátha ott. Tót öntudatot kaptam, és ugyan nem feltétlenül emiatt, de
fölszedtem húsz kilót. Tanultam alázatot és kötődést. Pesten szabadúszó lettem, régen úgy mondták
volna, munkanélküli. Elhagytam húsz kilót, de a múltam nem. Újlipótvárosban élek, a feleségem
kivételes ember, és nem azért, mert a legnagyobb bajban is mellettem állt. Kislányunk, Hanna 2019
nyarán született. Jól főzök, imádom a bakelit lemezeinket, és ha elhagynak a szavak, pergetem a gitárt.
Szeretek a lányommal táncolni, meg versenyt futni, a lassú napokat, a jó bort, és pihentetni a szemem.”
Legismertebb művei Tíz eszkimó (dráma

Pletykaanyu (elbeszélések) Legfontosabb elismerései

Megy a gőzös (forgatókönyv, 2007, Koltai Bródy Sándor-díj (2002)

Róbert filmje)
Déry Tibor-díj (2004)
Megyek utánad (regény)
József Attila-díj (2006)
A Pál utcai fiúk (szövegkönyv, 2017,
Aegon Művészeti Díj (2012)
Vígszínház)
Szegvár Díszpolgára (2017)
Vera (regény)
Libri közönségdíj (2020, 2021)
Ami elhasadt (verseskötet)
Budapest XIII. kerülete díszpolgára (2021)
 30 év napsütés

Az Egy csendes kalendárium alcímű kispróza-gyűjtemény valóban az író önéletrajzi kalendáriuma,

amelynek följegyzései utólag, az emlékezés révén születtek meg. Grecsó Krisztián idézi föl
gyermek-kamasz- és fiatal felnőttkora rögzült képeit. Gyermekkorát a család, szülei, nagyszülei,
iskolatársai, a falubeli emberek határozták meg, az ő történeteiket adja elő, az író sokszor
hazalátogat szülőhelyére, Szegvárra emlékezni, nosztalgiázni, a régiekkel találkozni. Így aztán
emlékképek mozaikdarabkáiból áll össze a szegvári gyermekkor, a hajdani balatoni nyarak
élménysora, illetve a gyermekkort kísérő emberek galériája (Nyarak a nagyival című ciklus
darabjai). A kisgyermeket a szülei a csongrádi gimnáziuma íratták be, így kamaszkorát
kollégistaként a dél-alföldi kisvárosban töltötte, ahol a tanulás mellett természetesen rockzenekart
szerveztek, belekóstoltak a borzongatóan sejtelmes éjszakába, ahol szerelmesek voltak és átélték
első erotikus élményeiket (Házi kecsap című fejezet kisprózái). A Harminc év napsütés Grecsóról
szól, az ő személyes története. Kiterjesztett napló. Rövid történeteket kapunk a családjáról,
barátairól, felnőtté válásáról. Beengedi a privát terébe az olvasót, a végére érve úgy érezzük, szinte
barátunkká vált. A novellák hol vidámak, hol borongósak, ahogy az élet hozta elé ezeket a
történéseket, melyek meghatározóvá lettek számára. Elénk tárja, és nem szégyelli kamaszkori
félelmeit, suta közeledését a lányokhoz, zenészi próbálkozásait. És az önbizalomhiányos fiú közben
szerény, őszinte marad. Végtelen öniróniája visszatérő elem. Ahogy mondja és nem csak írja,
nagyon fontos számára a család, az emlékek, a múlt. Amennyire lehetett, felkutatta elődjei életét,
sorsát. Úgy gondolja, hogy ezt mindenkinek meg kellene tenni, mielőtt feledésbe merül, illetve
elhagy minket az utolsó családtag is, aki még emlékszik. Daru/Grecsó ezt nem hagyta.
Összegyűjtötte, leírta, és büszke a rokonaira (akik közül bizonyára Juszti mama volt a kedvence).
Sok helyen élt, hagyja, hogy belelássunk csongrádi, békéscsabai, szegedi életébe is. A falu és város
közötti kulturális váltások megélése, a helyekhez és helyzetekhez való visszatérés ambivalenciája
most is ott van az írásokban, de mindent közelről látunk, így a történetek egyszerre komikusak és
drámaiak. A Harminc év napsütés olyan, mint egy varázslatos kalendárium, benne a generációk
közötti kommunikáció lehetőségei és lehetetlenségei, a velünk élő múlt kiismerhetetlen történetei.
A novellák hangulatát a témák, az időszakok, a közvetíteni kívánt üzenet határozza meg. A
gyerekkori novellák között sok a vidám, kellemesen nosztalgikus történet, amiben talán sokan
magukra ismerhetnek. Kedvesen, visszatekintő jóindulattal, a helyzeteket kiértékelve elevenítik
fel a gyerekkor meghatározó pillanatait, a valamiért megragadt emlékeket. A gyerekkori
novellákra is igaz, ám ez később még hangsúlyosabbá válik, hogy a narrátor folyamatosan reflektál
önmagára. Ahogy megyünk előre az időben (mármint ami a narrátor korát illeti), a történetek
komorodnak, eltűnik a gyermeki könnyedség, helyét a felnőtt miértek és hogyanok veszik át.
Közben vissza-visszatérnek a gyermeki emlékek, a pozitívabb következtetések, ami az idő
ciklikusságát is erősíti.

Műfaji lehetőségek

A kalendárium egy, az év napjait, évfordulókat, ünnepeket, sok esetben olvasmányokat is

tartalmazó évkönyv, melynek elsődleges feladata az idő múlásának jelzése volt. A szó latin eredetű:
calendarium = adósok könyve. A „kalendárium” szó az idővel köti össze a kötetet. A narrátor
naptárt, egyfajta naplót alkot az emlékeiből, a gondolataiból. A kalendáriumok az adott dátum
mellett más fontos tudnivalókat is közölhetnek. A narrátor az egyes korszakokhoz az arra jellemző
emlékeket, benyomásokat, tapasztalásokat kapcsolja. A könyv alcíme Egy csendes kalendárium. A
„csendes” utalhat arra, hogy „átlagos”. Nem történik semmi különös, halad az élet, jönnek a napok,
az emlékek, a tapasztalások egymás után. Ez a naptár bármelyikünk naptára lehet. A gyermek-,
kamasz-, fiatal felnőtt és középkorra jellemző életérzések bármelyikünknél hasonlóak lehetnek.

Családtörténet: A cím utal a narrátor családjára is, a nagyapa feljegyzéseire, amiket a narrátor
furcsa családtörténetnek tekint. Minden ember megéli a maga történetét, ami hol vidámabb, hol
szomorúbb, hol elgondolkodtatóbb, de közben az évszakok ugyanúgy változnak, a természet
csendes, közömbös háttérré válik. Ez összefügg a kötet egy visszatérő kérdésével: mi marad
utánunk, ha mi már nem vagyunk? Hogyan hagyhatunk nyomot, bizonyítékot arról, hogy itt
voltunk?

Tárcanovella: Rövid elbeszélés, rövid történetet, jellemképet tartalmaz, általában újságok közölték
ezeket az írásokat. Kihagyásos, hézagos történet jellemzi, hangulatot, lelkiállapotot közvetít.
Publicisztikai műfaj; a tárcanovella, amely a terjedelmi korlátok miatt koncentráltan adja elő a
történetet.

Memoár: Magyarul emlékirat, egy prózai, epikus műfaj; közzétett önéletrajz.

Az emlékiratszerző önmagáról és az általa átélt társadalmi eseményekről, emberi kapcsolatairól,

más ismert személyek tetteiről, hozzájuk fűződő cselekedeteiről, és azok általa ismert
cselekedeteiről, az ezekhez kapcsolódó saját álláspontjáról számol be. A memoáríró vállalja saját
szubjektív szemléletet. Az emlékirat különbözik az önéletrajztól abban, hogy elsősorban a közélet
eseményeire koncentrál, a naplótól pedig kevésbé személyes és intim jellege miatt. Az
emlékiratokat általában az utókornak írják.

Néhány segítő kérdés és válasz a feldolgozáshoz:

A novellák hangulata nem egységes. Melyiket érezted vidámabbnak, melyiket borongósabbnak,

elmélkedősebbnek? Milyen célt szolgáltak a különböző hangulatú novellák? A különböző
hangulatú novelláknak az üzenete is más. Hol a múltba hívnak egy szívmelengető „emlékszel,
amikor…” beszélgetésre, hol a mindenki életében jelenlévő szomorúbb pillanatokról elmélkednek,
hol pedig az általános érvényű emberi tulajdonságok megvitatását ösztönzik. Az egységet nemcsak
a narrátor adja, hanem azok a tapasztalások, érzelmek és gondolatok, amiken mindannyian
osztozunk.

A könyv borítóján ezt olvashatjuk: „A Harminc év napsütés olyan, mint egy varázslatos
kalendárium, benne a generációk közötti kommunikáció lehetőségei és lehetetlenségei, a velünk
élő múlt kiismerhetetlen történetei.” Hogyan jelennek meg a novellákban a különböző generációk
és a család? Hogyan tudnak vagy nem tudnak egymással kommunikálni a családtagok? A múltnak
milyen pontjai maradnak kiismerhetetlenek? A család hol folytonosságként, hol töredezetten, hol
egyetértésben, hol különbözőségeiben jelenik meg. Az egyes személyek van, hogy jobban megértik
egymást, van, hogy kevésbé. Mindez talán a család fogalmából ered: különböző emberek, akiket
mégis összeköt valami. A család már nem egyértelmű egység, külön egyéniségekből áll, akiknek
története is különböző. Általánosságban elmondható, hogy a közösen megélt eseményeknél a
kommunikáció is könnyebb, de mások választásait már nehezebben értelmezik az egyes
karakterek. A narrátor kora is meghatározó abban, épp mennyire érzi közel magát a családjához.
Gyerekként a nagymamához nagyon tud kötődni, míg az apa személye végig távoli és rejtélyes
marad. A családjára való reflektálással azonban őt is igyekszik jobban megérteni, átlátni az ok-
okozati összefüggéseket. A családi kapcsolatokat jól összefoglalja a kötet utolsó novellája
a Kémlelő. Megjelennek benne a generációk és egyének közti különbségek, de azok a
jellemvonások is, amik összetartják őket. A történet végén a családtagok vidáman fedezik fel azt,
amit a másikban értékelni lehet, miközben egymást vizslatják a kémlelőnyíláson keresztül. A múlt,
őseink története végig igazi misztikum a könyvben. Folyamatosan tárulnak fel részletei, ahogy a
családtagok minél több részletet osztanak meg egymással. A narrátor is kutatja a válaszokat, de
vannak történetek, amik sosem kerülnek felszínre, talán a kommunikációs nehézségek miatt sem.

A narrátor saját élete emlékeit osztja meg az olvasóval. Hogyan viszonyul a narrátor
az emlékezéshez? Mik számára a legfontosabb emlékek? A középkorú narrátornak az emlékezés
egyfajta leltározás, „sok felforgató, hétköznapi látomás”. Egyszerre tekint a múltba és a jövőbe, az
idő folytonossága, ciklikussága érdekli. Folyamatosan keresi a múltat a jelenben, a jelent a
múltban. Egyfajta időutazásra indul, ahol önmagát, a családjához való kötődést, az ok-okozati
összefüggéseket keresi. Közben emléket is állít a múltnak, megemlékezik azokról a személyekről és
eseményekről, amiket szeretne megőrizni. Ezáltal az olvasóhoz is kapcsolódik, őt is emlékezésre
hívja, így nemcsak a családja, hanem minden ember felé kinyúl.

Hogyan tekint a narrátor az idő múlására? Hogyan viszonyul egymáshoz az idő és a tér, a múlt, a
jelen és a jövő? A legfontosabb emlékei azok, amikor sikerült közel kerülnie valakihez, megértenie
valamit, vagy épp olyasmi érte, ami megváltoztatta addigi gondolkodásmódját. A gyerekkori
élmények közül a nyarak a legmeghatározóbbak, amik magát a gyerekkort testesítik meg. A
karácsonyok hűen tükrözik az idő múlását és a változásokat. A kamaszkor és az írás az önállóság
felé tett lépések. A felnőttként a családdal töltött idő pedig mindig rávilágíthat valamilyen
rejtélyre. A történetek alatt az idő kegyetlenül múlik, változásokat, veszteségeket hoz magával, így
távolítva egymástól a családtagokat. Viszont kérdéseket is ad a válaszokra. A narrátor minél
idősebb, annál több mindent ért meg vagy fogad el. Újra és újra visszatér az emlékei közé, így
gondolatban az idő nem lineárisan halad, úgy nem is tud. A narrátor arra vágyik, hogy az időben is
úgy utazhasson, mint a térben, és bizonyos értelemben ezt is teszi, amikor az emlékezés miatt
megáll az időben és a térben. Az idő egyes pontjai kötődnek is egymáshoz, így nemcsak ciklikus,
egyfajta hálót is alkot, amiben a különböző események egyszerre vannak jelen. Közben minden
térhez, helyszínhez az idő egy adott pontja kapcsolódik: a gyerekkor, a kamasz évek. Ám mivel a
narrátor ezekre a helyszínekre is folyton visszatér, a tér sem állandó, mindig mást jelent, ahogy
újabb és újabb emlékek kapcsolódnak hozzá. Így az idő és a tér is egyszerre állandó és folyton
változó.

Visszatérő téma a szerelem is. Milyen szerelmek jelennek meg a különböző novellákban?
Melyikhez hogyan viszonyul a narrátor? A szerelem megélése az idő múlásával változik. A
gyerekkori novellákban még izgalmas, édes rejtély, később suta próbálkozás, majd csalódások,
kérdések, hibák sorozata. Idilli szerelmi jelenetet talán egyet kapunk a Két korty svédcseppben, ha
az ottani kapcsolatot romantikusnak értelmezzük. Visszatérő kép a megcsalás is, és a történetek
általánosságban véve a kapcsolódás nehézségeit mutatják be. Magyarázatot erre nemigazán
kapunk. Összefügghetnek a kommunikációs nehézségekkel, a korai csalódásokkal, vagy az
általánosnak tűnő vélekedés stigmájával, miszerint „a férfiak sose tudják”.

Milyen szerepet tölt be a narrátor számára a szülőföldje? Hogyan és miért tér ide vissza? Hogyan
távolodik el tőle? A narrátor kötődése a szülőföldjéhez kettős. Ha távol van tőle, visszavágyik, ha
ott van, nem mindig találja a helyét. Egyrészről a hely a részévé vált, ahogy ő is része lett a
helynek. Az emlékei, a családja, a gyerekkora idehúzza, és itt találhat válaszokat az őt foglalkoztató
kérdésekre is. Éppen ezért újra és újra visszatér ide (mind fizikailag, mint az emlékeiben), ha
akarna sem tudna teljesen elválni tőle. Közben végig igyekszik. A saját útját szeretné járni, és erre
csak máshol van lehetőség. A szülőföldjét egyre nehezebben értelmezi, miközben új távlatok
nyílnak meg előtte. Így a szakadék is nő közte és a családja között. Éppen ezért még fontosabbá
válik a visszatérés, a kapcsolattartás, az otthon töltött pillanatok, hogy a narrátor értelmezni tudja
önmagát és viszonyát a családjával.

A narrátor lassan íróvá érik. Hogyan keresi az útját? Hogyan jelenik meg az írói lét, az írás?
Hogyan fonódik össze az írás az emlékezéssel?
Az írás lassanként, mégis egyértelműen szivárog be a narrátor életébe. A kezdeti lépéseket a The
Toors bandában betöltött szerepében látja, karrierjét a Tini nindzsa harci turtles című daltól
datálja. Később megismerkedik a kortárs irodalommal, és innentől kezdve tudatosan építi jövőjét.
Az írás így egyrészt foglalkozásként, hivatásként jelenik meg, ami ismertséget is biztosít a
narrátornak. Egy-egy rövid villanásig láthatjuk, hogyan vannak jelen a kortárs írók az emberek
mindennapjaiban: az iskolákban, a hétköznapi emberek tudatában. Ám az írás ennél sokkal több
lesz a történetek során. Mivel a könyv is egy írott mű, az írás az emlékezés, az emlékek
megosztásának, a mesélésnek az eszköze lesz. És eszköz arra is, hogy nyomot hagyjunk: naplókkal,
kalendáriumokkal, családi történetekkel, vagy bármivel, ami éppen foglalkoztat minket. Úgy
tűnik, gondolataink, érzéseink megosztását mindennél fontosabbnak tartjuk, hiszen ezek alkotják
lényegi részünket, aminek a tovább élésében reménykedünk.

A narrátor néha kilép az E/1-es elbeszélésből, és E/3-ban mások történeteit osztja meg az
olvasóval. Valóban mások történetei ezek? Hogyan viszonyul a narrátor ezekhez a karakterekhez?
Miért meséli el az ő történetüket is? Az E/1-ből való kilépést többféleképpen is értelmezhetjük.
Lehetnek valóban mások történetei, vagy a narrátor sajátjai, esetleg belső történései, amiket a
távolságtartás miatt E/3-ban mesél el. Daruval például többször is azonosságot vállal, önmagát,
esetleg régi élményeit látja benne, az azóta bekövetkezett változások miatt mégis eltávolodott tőle.

A kötetben több a valóban nyári novella, de olyanok is vannak, amikben nincs konkrét „napsütés”.
Hogyan értelmezhetjük a könyv címét? A cím utal a Csendes kalendárium novellára, hiszen
ugyanúgy egy élet fontosnak tartott feljegyzéseit tartalmazza. A sok időjárási jelenség közül mégis
a napsütést emeli ki, pozitív hangulatot kölcsönözve a könyvnek (amivel kissé szembemegy a sötét
borító). A kötet ráadásul valóban nyári, vidám novellákkal indul, és a lezáró novella is pozitív
végkicsengésű. A narrátor tehát összességében reményteljes. Bármilyen nehézségek adódnak is a
különböző generációk között, bármennyi csalódás éri is az embert, bármilyen kevés választ
kapunk is a minket foglalkoztató kérdésekre, az élet alapvetően napsütéses napokból áll. Az
emlékeink között adódnak vidámabbak és szomorúbbak is, de a könyv azt sürgeti: a napsütéses
napokra érdemes igazán emlékezni.

Egy novella értelmezése