Krúdy Gyula: A hídon (Szindbád-novellák)

Bevezetés

-Krúdy Gyula művei és művészete nem köthető egyetlen stílusirányzathoz. 1911 és 1913 között Szindbád
visszatérő hőse prózai írásainak (pl. Szindbád ifjúsága, Szindbád utazásai stb.). A művek között nincs szoros
szerkezeti összefüggés. Szindbád az Ezeregyéjszaka történeteinek hőse, a mindenhol idegen, örök utazó, az ókori
Kelet világából ismert hajós. Krúdy hőse (egyfajta alteregója) nyughatatlan, az emlékeiben tesz utazást, inkább
időben, mint valós térben. Az utazás motívuma nem hagyományos formában jelenik meg a kötetekben: a
főszereplő a jelenből jut az emlékezés révén a múltba  a jövő nem kap szerepet, csupán a múltbeli útkeresés. A
novellák hangulatára a lassúság, az álom- és meseszerűség, a líraiság, a zeneiség jellemző.

-A történetek egy sajátos, belső nézőpontból indulnak ki: Szindbád szemszögéből körvonalazódnak. A
cselekményesség háttérbe szorul, főleg a Szindbád tudatában zajló emlékezés a szervezőelv. Általában két
idősík van jelen a szövegekben: az elbeszélés valós ideje és az elbeszélt emlék ideje. A megszépített múltba
való utazás célja az időtlenségben élő hős fiatalkori emlékeinek megragadása. Az ifjúkori önmagát felidéző
korosodó hős az öregedést elszegényedésként éli meg (elégikus, nosztalgikus hang). A történetek vissza-visszatérő
motívuma a halál, a szerelem, az élet és az étkezések élvezete, valamint az emlékezés.

Műfaji sajátosságok és stílusjegyek

-A klasszikus modern novellában a történetről, a külső eseményekről a hangsúly a belső történésekre helyeződik
át, egyre nagyobb szerepet kap az alkotó egyéni látásmódja. Eltűnik a mindentudó és mindenható narrátori
magatartás, mivel a modern író már nem hisz a valóság teljes körű, totális bemutathatóságában..A történet helyett
a pillanatnyi benyomáson van a hangsúly, azon, hogy az elbeszélő vagy a hős hogyan éli meg az eseményeket. A
külső történéseket nem valami ok-okozati viszony, hanem a képzettársítások, asszociációk véletlenszerű és egyedi
láncolata irányítja. A külső valóság ábrázolása tehát elhalványodik. A hídon az emlékezés folyamatát és örömét, az
újraélés élményét ábrázolja, így elidőz egyes részleteknél.

-A lírai novellában a történet nem releváns, a hangsúly a hősök hangulatán, életérzésén van. Pillanatnyi
benyomások, hangulatok uralkodnak. A szöveg lírai, szereti a metaforikus beszédet, a nyelv zenei eszközeinek
alkalmazását, a hangulatfestő szavakat, az expresszív jelzőket.

-A szecesszió és az impresszionizmus főleg a leírásokban érvényesül: színek, hangok, illatok érzékletes képeit és
benyomásait kapja az olvasó. Egy-egy szín, illat, hang idézi fel az emléktartalmat, pl. a kisváros leírása, sarkantyú
pengése, biliárdgolyók. A szimbolizmus a látomás- és álomszerűségben nyilvánul meg, továbbá a szimbolikus
alakok szerepeltetésében (Szindbád alakmásai: fiatalkori és öregkori énje pl. sarkantyús tiszt, pápaszemes öregúr).

A tér- és időszerkezet jellegzetességei

-A novellában jelképes helyszínek jelennek meg: a török bazár, a híd, a múltbeli város, a cukrászda. A török
bazár a nyilvánosság és a sokaság külső tere, melyet a dinamikusság jellemez és elsősorban ez Szindbád
elsődleges kapcsolata a külvilággal. A híd biztosítja az átjárást, összekötő kapocs a jelen és a múlt között. A
kisváros a főhős múltjának, szubjektív emlékeinek kivetülése. Ez a helyszíne katonaéveinek is, melyhez a
fiatalság, bátorság, kalandok és szerelem kapcsolható. A (A. Marchali) cukrászda a kedvessel, a szerelemmel,
ugyanakkor a valósággal való szembesülés helyszíne is.

-A medalion mint tükör-metafora jelenik meg a szövegben: a szereplőnek önmagával, az idő múlásával való
számvetése. Továbbá érzékeltetője mindannak, ami nem része a főszereplő létének: pl. család, gyermekek,
leszármazottak. A novella időkezelése alineáris, nem folyamatos. A főszereplő belső emlékei szervezik az
eseményeket, nem a kronológia. Hangsúlyos szerepet kap tehát a belső, szubjektív idő. Az alaphelyzet az
emlékezés: időutazás a múltba, valamely helyzet, személy, hangulat megkeresése. Szindbád keresi az elvesztett
boldogságot, a harmóniát, felidézi az elmulasztott lehetőségeket. A halál perspektívájából az élet, az emlékek
felértékelődnek, a pillanat átélésének vágya megnő. Az emlékező Szindbád tudatában olyan alakmások jelennek
meg, mint a fiatal tiszt vagy a pápaszemes öregúr. Az idő motívumát érzékeltetik az olyan tárgyak mint a
toronyóra és a medalion. Az időszerkezet fontos szervezője az ellentét: álom/emlékezés–valóság, múlt–jelen;
állandóság– változás. Az örök változatlanság csak káprázat, a boldogság múlandó, a múlt visszafordíthatatlan.

A novella szerkezete, történetalakítása (metonimikusság, metaforikusság), elbeszéléstechnika

-A novella alaphelyzete az emlékezés: Szindbád egykori fiatal énjét akarja felkeresni, az elvágyódás, álmodozás
állapotában van. Az emlékképnek nagy szerepe van a történet elindításában. A történetalakítás nem lineáris,
előrehaladó, hanem az eseményeket az emlékező tudat belső ideje szervezi. A novella műfajára jellemző
anekdotikus csattanó elmarad: Szindbád nem fedi fel kilétét. A nyitottság, ismétlés, helyettesítés eljárásai fontos
szerepet töltenek be a novellában. Az elbeszélésmód részletező, a narrátor egyes szám harmadik személyű,
mindentudó elbeszélő, de nézőpontja nem rögzített, többnyire az emlékező Szindbád szólamát jeleníti meg.

-A novella szerkezete az emlékkereséshez igazodik. Szindbádnak eszébe jut a kisváros, odautazik, viszontlátja
emlékei színhelyét, ahol a régen megtörténtek hirtelen megelevenednek, a cukrászné ráébreszti Szindbádot az idő
múlására – a varázs szétfoszlik.

-Nincs külső esemény a novellában. Minden lényeges a hős lelkében történik.Nem a külvilágot, az emberek
jellemét, tetteit, egymás közti kapcsolatait ábrázolja, mint a klasszikus novella, hanem a főhősben az emlékezés
hatására feltámadó érzéseket, hangulatokat. A külvilág jelenségei csak a hangulat hordozói (pl. találgatás arról,
hogy mit rejtenek a csukott ablakok, a hősben kavargó hangulatokról adnak jelet).

A sorsát elfogadó/el nem fogadó egyén jellemábrázolása, férfiszerep és értékrend, szereplők jellemzése

-Krúdy az alakmásos technikát alkalmazza. Szindbád sarkantyús tisztként jelenik meg, aki a múltbeli, fiatalkori
énje (a sarkantyú csengése, hiánya utal az idő múlására). A pápaszemes öregúr jelenbeli, öregkori énje. A
medaillon katonakorú fiatalkori énjével szembesíti, ugyanakkor a tárgy szimbolizálja a kapcsolatfelvétel
képtelenségét, a visszafordíthatatlan időt.

- Szindbád a sorsát elfogadó jellem. Idős hajóskapitányként tűnik fel, akinek életmódja kalandos. A hajó mint
sorsszimbólum jelenik meg a novellában; az utazás, életút, tapasztalatszerzés motívuma. A főhős egy igazi hódító,
különböző szerelmi viszonyok megtapasztalója. Fiatal katonaként, udvarlóként, csábítóként jelenik meg a
történetben (női alakok szépségének részletezése, apró emléktárgyak őrzése, a női szerepek tanulmányozása). Az
egykori szerelmes fiatal énjét akarja felkeresni, de a medaillonba foglalt képe apai mivoltával és a hajdani
cukrászné helyett a saját leányával szembesül, aki kíváncsi, vendégként tekint rá, kiszolgálja, de elutasító és
haragos. Így az apaság tapasztalatának lehetősége is megjelenik, azonban nem teljesedik ki. A hős kívülről
szemléli saját életét, nem alakítja azt, így jelképes szereplővé válik.

Archetipikus motívumok

-Szindbád az élet és a szerelem örök vándora. Az alkonyat a mulandóság archetípusa a szövegben. A novellák
jelentős részében a főhős éjszaka emlékezik vissza ifjúságára, éjszaka utazik emlékei színhelyére, vagy éppen az
visszaidézett esemény történt éjjel. A vágtató folyó a folytonosan előrehaladó idő, élet – halált összekötő
sorsszimbólum. A híd az idősíkok (jelen és múlt) között teremti meg a kapcsolatot. A leírásban megjelenített
tárgyak az időt sűrítik magukba, pl. kopott aranyos betűk, öreg, pohos toronyka. A megállott toronyórák nem
mérik az időt: „Valami olyan időt mutattak az órák, amilyen talán soha sincs”. Ezt ellenpontozza a faházikóba
rejtett óra halk ketyegése. Az elbeszélést nem a külső, folyamatosan előre haladó, lineáris idő szervezi, hanem az
emlékező tudat belső ideje, amely képzettársításokon alapuló, csapongó időszerkezetet eredményez.

Befejezés

-Krúdy szereplői nem önálló egyéniségek, szerepük az, hogy segítenek a hősnek a múlt teljesebb megidézésében.
Kellékei a főhős érzelmei, hangulatai kifejezésének. Mindez valamint az érzékletes leíró részek dominanciája, a
színnevek feltűnő használata, a hangulatok megragadására irányuló törekvés a lírához közelíti az elbeszélést 
imresszionista próza.