Mikszáth Kálmán: A Bágyi csoda

Bágyi csodái az 1882-es Jó palócok című könyvben jelentek meg. Az elbeszélésben

egyszerre jelenik meg az anekdotikus szerkesztés és a népi életszerű ábrázolások. Ez a mű
egy novella. Egy rövid csattanón-alapú történet, amely megragadja az élet egy pillanatát. A
történet több helyszínen, rövid idő alatt, kis szereplőgárdával játszódik. A novella egyszerre
romantikus és realista, metaforikus szerkezettel. A történet maga nem fedi azt, amit a cím
sugall, egy nőről szól, aki megszegi a háborúba készülő férjének tett fogadalmat, hogy a
Bágyi-patak hamarabb visszafolyik, minthogy hűtlen legyen hozzá. A “csoda” ennek a
hűtlenségnek a metaforikus kifejezése. A metaforikus jelentés szövegszintű metaforikus
kapcsolatokon keresztül készül el.

Ebben a novellában Az író megtanulja a tömörítés művészetét. Ennek oka a részletes leírás
hiánya, bár a természet továbbra is aktív szereplője marad a regénynek (pl. a molnárfeleség
elárulja férjét, és a víz visszafelé kezd folyni ). Másrészt a balladaszerű csend a szöveget is
lerövidíti. Ehhez hozzájárul a szokatlan, nyitott végű befejezés is: a következtetést és az
ítéletet az olvasóra bízza.

A narratív bevezetőben kiemelkedik a Bágyi-patak, a munka a patak leírásával kezdődik és

végződik, a történetet keretbe foglaló természetképekkel. A hirtelen jött sötét felhő változást
hirdet a hősök sorsában. A pletykás női rágalom és a szélben csapkodó fehér vászon is a
végét sejteti. A visszafelé folyó patak a nő hűtlenségének néma tanúja. Az alaptörténetben
megjelennek kisebb történetek: a halottaskocsi elégetése, a pletyka, a fogadalom, Gélyi és a
molnárlegény alkuja.
Mikszáth szubjektív narrátor. A mesélés művészete másodlagos a történethez képest. Az
előadó hangja fontosabb, mint az esemény. Az írott szöveg megpróbálja utánozni a beszélt
nyelvet. Belülről látod, de a belső megközelítés közvetett. Az írásjelek (három pont, vessző)
és az írásbeli szünetek szintén megpróbálják utánozni a beszélt kifejezést. A kérdések és a
felkiáltások ugyanazt a célt szolgálják.
Jellegzetes az időbeli szerkezet is: a szerző jelen időben kezdi a történetet, majd beépíti a
múlt emlékeinek darabjait (Kocsipál Gyuri halottaskocsiégetése, Klára esküje, múltbeli
kapcsolatuk Gélyivel). A közvetlen beszéd mellett az alárendelő beszédre is találunk példát,
illetve a szabad alárendelő beszéd jeleit is találjuk a műben.A novella néprajzi gyökerei a
palóc világ szigorú értékrendjére vezethetők vissza, amelyben a közösség véleménye, ítélete
az egyetlen kritérium.

A karakterek archetipikusak: Vér Klára nemcsak hűtlen feleség, hanem csábító boszorkány
is, akinek véres haja a középkori hiedelmekből származik, és a gonosz jelének tartották.
Kocsipál Gyuri démoni erőkkel is rendelkezik: kapcsolatot tart fenn az emberek és az alvilág
között (a kocsi elégetése). A csoda magyarázata is egy ősi látomáson alapul, mivel Gélyi
János a sötétség erőihez igazodik, hogy megvalósítsa terveit, és elkápráztatja Klárát. A
műben találunk metonimikus jellemzőket is, mint például a valósághű helyszínek, a
szereplők bemutatása és élethű ábrázolások. A szerelmi nyomok, titkok, csodák, vágyak,
váratlan fordulatok bemutatása romantikus.Nyelvére és stílusára nem a szókincse, hanem a
kezelési módja, a mondatok és szóösszetételek sokféle változata jellemzi. A novella egy lírai
hangvételű epikus költemény, amely sokrétűen kifejezi ezt a témát. A próza epikát, mesét és
lírát vegyít, ötvözi a megfigyelést és az élményt.