Szabadon választott művek segítségével járja körül Tóth Krisztina

művészetének poétikai, tartalmi sajátosságait!

Mottó: „Ez a világ egy mélygarázs
Sose tudod, hogy merre állsz.”
(Letölthető csengőhangok)
Tartalom:
I. Életrajz
II. Kötetek
III. 1. A Porhó c. kötetről
2. A Porhó c. versről
IV. Versek
V. 1. A Vonalkód c. kötetről
2. A Hangyatérkép c. novelláról
VI. Felhasznált irodalom
I. Tóth Krisztina(továbbiakban: TK) 1967-ben született Budapesten.
1986-ban érettségizett a Képzőművészeti Szakközépiskola szobrász szakán, majd 1993-
ban szerzett diplomát az ELTE Bölcsészkarán.
Első kötete, amelyet Radnóti Miklós emlékéremmel jutalmaztak, 1989-ban jelent meg
Őszi kabátlobogás címmel. 1990-92-ben ösztöndíjasként közel két évet töltött Párizsban,
ezalatt főleg kortárs francia költészetet fordított. 1992-ben megkapta a Soros Alapítvány
egy évre szóló irodalmi ösztöndíját. 1995-ban jelent meg A beszélgetés fonala című
kötete, majd 1996-ban az általa válogatott és szerkesztett Látogatás című kortárs francia
költészeti antológia. 1996-ban Graves-díjat és Déry Tibor jutalmat, valamintműfordításaiért-
Zoltán Attila-díjat kapott, 2000-ben pedig József Attila-díjat. 1997-es Az
árnyékember című kötetét követően 2001-ben Porhó címmel a Magvető Könyvkiadó
jelentette meg új és válogatott verseit, amelyet ugyanebben az évben Vas István-díjjal
ismertek el. 2002-ben megkapta a Palládium irodalmi díjat, s megjelent válogatott
kötetének második kiadása. 2003-ban a Csimota könyvkiadó gondozásában jelent meg
kisgyereknek szóló verseskötete Londoni mackók címmel. 2004-ben a Magvető
Könyvkiadó adta ki Síró ponyva című kötetét, amellyel az Édes anyanyelvünk pályázat
első helyezett lett vers kategóriában. Szintén 2004-ben jelent meg az EBP Media Kft
gondozásában Csortos Szabó Sándor fotóssal készített közös kötete, a Fény viszony. 2005-
ben a Síró ponyva a Szépírók Társaságának Díját kapta
II. Kötetek
 Őszi kabátlobogás . Budapest, 1989, Kozmosz Könyvek.
 Az árnyékember. Budapest, 1997, JAK - Kijárat Kiadó.
 A beszélgetés fonala. Budapest, 1994, A Magyar Írószövetség és a Belvárosi
Könyvkiadó Kiadása.
 Porhó. Budapest, 2001, Magvető Kiadó.
 A londoni mackók. Budapest, 2003, Csimota Könyvkiadó.
 Fény, viszony. Budapest, 2004, EBP Media Kft.
 Síró ponyva. Budapest, 2004, Magvető Kiadó.
 Vonalkód. Budapest, 2006, Magvető Kiadó
 Állatságok. Budapest, 2006, Magvető Kiadó
 Kerge ABC (Szabó T. Annával és Varró Dániellel) Budapest, 2008, Csimota –
Magvető Kiadó
„Az írás azt jelenti, hogy az ember szüntelenül figyeli a világot és mindent rögzít, mindent
alapanyagnak tekint.
Minden történés akkor kap értelmet, ha meg van írva. Ha nem írok, akkor azok zárójeles
időszakok. Ha nem írok, akkor az az idő nincs is, kihullik az életemből. Mintha ez, az írás
lenne az egyetlen igazolása annak, hogy én vagyok.” (T. K. 2004.)
III. 1. A Porhó című kötet
-Új és válogatott versek, válogatás Az árnyékember, A beszélgetés fonala és az Őszi
kabátlobogás című kötetekből
- a borítón: üres kert, mely a művészet egyik legklasszikusabb toposza, idézi az édent,
az otthonosságot, amely megteremthető lenne-lehetne (ld. még: elveszett éden)
- a versek témái: - nő, nőiség, érzékiség, testiség (pl. Néma, néma, néma), benne:
mítosz és hétköznapiság, asszonyi sors, anyaság (pl. Anyai lista), anya-gyermek kapcsolat
-múlt és jelen, elsősorban: gyermekkor mint mitikus őskor, aranykor, emellett a
felnőttkor, melyben élmények, csalódások, szerelmek történetei (helyszínek,
szeretkezések, beszélgetéstöredékek , pl. Lesz macska is), szakításversek (pl. Most
viszik) szerepelnek
- a felejtés – nem felejtés problematikája nagyon hangsúlyosan: szabad-e kell-e, lehet-e
felejteni: „Cipelem magammal az összes képet…”, (pl. Léghajó)
- a múlt-jelen, illetve a felejtés gondolatköréhez kapcsolódóan téma még az öregedés, az
elmúlás (pl. Hajdu-blues) , és általában a múló idő
2
- versformák, műfajok:-rendkívüli változatosságot mutat a versformák használata, a
szerző felkészültsége, beható stilisztikai-poétikai ismeretei, műfordítói tanulmányai
egyértelműen láthatók
- a költő nagyon tág határok között mozog, az ódától a ráolvasóig minden műfajban,
formában alkot: szonett, óda, ráolvasó, szójáték (pl. Fog), regölő, sanzon, népdal,
elégia, haláltánc
- általában jellemző műveire a játékosság, a nyelvi lelemények sora, a nyelvi humor (pl.
unokatestvére raklapőr Battonyán, a Szálak c. vers utolsó sora: raclapeur)
-Példaképek, megidézett szerzők, hommage-ok név szerint vagy szó szerinti
fordulatokban: Verlaine (pL. Őszi sanszok), a szerelmes versekben: Tóth Árpád, Ady
Endre, Juhász Gyula,
- Csokonai Vitéz Mihály, Arany János (Őszi kék), Orbán Ottó Balassi-versére utal,
József Attila, Babits Mihály (Varázsolás), Kosztolányi Dezső, Vas István, Parti Nagy
Lajos, Petri György, Várady Szabolcs (ld. A Hála-változat című verset)
- TK. kedvenc műfaja a dal, melyben régi toposzok és örök érzelmek szerepelnek nagyon
átélhetően,
- műveinek sora dúdolgatás és intellektuális munka kettősségét érzékelteti, az emelkedett
versbeszéd mellett ott áll az élőbeszéd, a dialógustöredékek, a megszólítások, s a
bonyolult beékeléses mondatok is a kétértelműsítő szójátékokkal,
- a kötet-és verscím (Porhó) utal egyrészt a csapadékra, de talán az időre, a „hónapra”
is, mely porként hullik szét, megadva ezzel a kötet egyik alaptémáját (múló idő-öregedésfelejtés)
(ld. Dosszié c. vers)
- számmisztika szerepeltetése: 3 régi kötetből válogat, 3 új ciklust hoz létre, s a krisztusi
korba (33) lépve megírja TK a József Attila-vers parafrázisát
III. 2 A Porhó címadó verse József Attila Születésnapomra című költeményének
parafrázisa. Harmincas éveibe lépve miért tartotta szükségesnek, hogy definiálja
életét?
- Talán alkati kérdés. Írásaim egyik mozgatórugója, hogy behatároljam helyemet a
világban. Az önazonosság keresése arról is szól, vajon közelítek-e ahhoz a pályához,
amelyet magaménak tudok vallani.
- A megfoghatatlan és soha utol nem érhető idő kérdésével is gyakorta foglalkozik.
- Mindig lépéshátrányban vagyok, hiszen azt írom meg, ami elmúlt. Visszafelé már
nem lehet kezdeni, átírni az életet, csak megírni. De nem szabad csupán az idő
múlásával, emlékeinkkel, egykori tetteinkkel foglalkozni. A folytonos tépelődés
megakadályozza a jelenlétet, az ember a múltba zárja önmagát. (interjú TK-val)
Tóth Krisztina: Porhó
Harminckettő hogy telhetett?
Hogy múltak el napok, hetek?
Letelt,
s hitelt
nemigen ad már a jelen.
Nem voltam benne még jelen,
úgy múlt
a múlt,
annyi idő, hogy szinte sok.
De ért már más is, mint e sokk:
hold is,
nap is
pólyálta hűlő életem,
s amit nem tettem, tervezem
e lét
felét
leélve: őrzöm arcomat,
s eleddig nem zuhant sokat
csecsem
becse,
sőt, egy bocsom is van (de szép!),
beszélni is kezd majd ez év
telén
talán,
de hogy mi történt, mire volt jó
harminckét éven át e porhó,
havam,
hevem
hová gomolygott nyomtalan,
és ugyan hol, ha nyoma van,
3
szivek,
szavak
mélyén mi ülepszik, mi lesz,
így fog eltelni, élni ez?
Vagy túl
a túl
bonyolult léten, túl ezen
egyszercsak majd megérkezem
s ittlétemet
átlátom ott ?!
- a mű József Attila egyik legismertebb, legnépszerűbb művére játszik rá
- népszerűségét a JA-vers abból meríti, hogy dacos, hetyke, szókimondó, támadó
hangú, s ezzel egy hatalmasságot támad meg a vers fókuszában (Horger Antal),
s mint költő, mint nyelvteremtő zseni vesz elégtételt korábbi professzorán
- a krisztusi korba lépve emellett hangja gúnyos-keserű, önironikus (4. vsz.), ám
ezzel együtt egyértelmű elhivatottsága is
- a versforma (2 páros rímű sor, 8-8 szótagos, 2-2 szótagos sorok,
ötletgazdag tiszta és önrímek, erős jambikus ritmus), melyet JA alkalmaz
először a magyar irodalomban, francia eredetű, egy 19. sz-i költő, Jean
Richepi:Chanson de Gueux, Kodusének című művéből való
- egyéb előzményei, melyeket JA (és TK) evokál:
- „az ám, /Hazám” –Kassák által kritizált korabeli bökvers
- „havi 200 sose telt” – korabeli slágerszöveg: „Havi 200 pengő fixszel/ az ember
könnyen viccel…”
- „taní-/tani” – Karinthy Frigyes A Hegedű című novellájából
- „De nem lettem, mert Szegeden / eltanácsolt az egyetem…” – mekegő, e-s
mondat, Petőfi játéka: „Mely nyelv merne versenyezni véled?” – A Tisza
- a verskezdet Kosztolányitól való: „Most harminckét éves vagyok.
Nyár van.
Lehet, hogy tán ez,
Amire vártam.”
- a vers így válik részévé az irodalom folyamatának, miszerint megidéz korábbi
szerzőket, s kiindulópontjává válik új kezdeteknek, új evokációknak. Ezek:
- Kovács András Ferenc, Balla Zsófia, Szőcs Géza, Varró Dániel, Tóth
Krisztina, Orbán János Dénes stb., akik mind –szorosan ragaszkodva az eredeti
versformához - folytatták a József Attila által teremtett hagyományt
- az összes evokáció közül a legszemélyesebb Tóth Krisztina verse
- nála a versforma és a verskezdet is tökéletesen fölidézi a JA-verset, de
tartalmában eltér attól:
- a költészet TK-nál nem merül föl témaként, nála az idő múlását nem
ellensúlyozza a művészet, sem valamiféle morális tartás
- a hetyke JA-versből elégia lett
- egy témakör köré épül a mű: mi az értelme az életnek, mikor látható át az
emberi élet értelme, mit jelent élni, mit jelent az idő ereje, hogyan tudjuk a
bennünket roncsoló időben megőrizni önmagunkat. Ezek a témák szervesen
illeszkednek a költőnő más versekben megfogalmazott gondolataihoz,
problémaköreihez
- az első vsz. „hitel” szava mintegy aktualizálja a verset
- az elégedetlenségnek ad hangot a „Nem voltam benne még jelen” sor, miszerint:
letelt egy fél élet, amiben még nem sikerült megkapaszkodni, benne élni. Nagy
dráma, tapasztalás rejlik tehát a játékos sorok mögött, s felidéz valamit a nagy
irodalmi hagyományokból (pl. Tolsztoj: Ivan Iljics halála)
- az „amit nem tettem, tervezem” sor hasonlóan az előbbiekhez a megélés hiányát
hivatott megfogalmazni: nincsen jelen, amibe „szervesülni” lehetne, kihagyott
lehetőségek vannak csupán a múltban és tervek a jövőre
4
- ehhez kapcsolódik a nyomtalanság gondolatköre is a 8. vsz-ban, hiszen ami
nincs, annak nincs nyoma, mivel telt akkor hát az eddigi 32??
- és talán a legkínzóbb kérdés: ilyen lesz ez az élet most már mindig („így fog
eltelni”?), s bár a vers végén a szerző feltételez egy másik létezést: „túl a túl
/bonyolult léten…”, de egyértelművé válik a „túl” szó háromszori ismétlésével,
hogy a „helyről” csak annyit tudunk, hogy e világon túl van, de a vers beszélője
sem tudja definiálni, bemutatni
- a rímek közül TK. átveszi a „csecse/becse” rímpárt, de –nő lévén- E/1-be
fordítja át: „csecsem/becse” – utalva ezzel is az idő múlásának egyik látható,
egyértelmű jelére. Mindegyik utánzónál van ún. kancsal rím (olyan rímfajta,
amelyben a mássalhangzók egyeznek meg, és a magánhangzók térnek el
egymástól. Gyakori, hogy a kancsal rímben mély és magas hangrendű szavak
találkozzanak /félhat-félhet, eresz-arasz/), ezek közül azonban TK. használ a
legtöbbet: telén/talán, havam/hevem, szivek/szavak.
- a verset az „ittlétemet/átlátom ott rímpár zárja, amely játék a magas-mély
magánhangzókkal (iéee-ááoo), a hosszú-rövid mássalhangzókkal (ttl-tl) és a
szóhatárokkal.
IV. Tóth Krisztina: Dosszié
Nem fájt? Figyelsz egyáltalán?
Nem figyeltem. Néztem hanyatt a kanapén, hogy
süt át a fény a színes karikákon:
mint egy templomban, sárga, kék, piros
ólomüveg: lakásban ilyet sose láttam.
Sietni kellett, ötre jött az anyja.
Letolt gatyában ugrált ki utánam,
a kádban guggoltam, ő a csaphoz állt.
Szerintem klassz. Reggelenként a legszebb.
Tizenhat voltam, eltelt még tizenhat,
mellettem állt a piros hetesen:
… az ólomüveg, tudod, az ebédlő
és a nappali közt, azt ugye meghagytátok?
… dehogy hagytuk. Azt még apám csinálta,
színes dossziék a két ablak között,
a vállalattól hozta haza őket…
… én most leszállok, metróval megyek.
Mért lepleződnek le mindig a csodák.
Mikulás. Gólya, Most meg ez.
Tóth Krisztina: Hála-változat
Arany színekben játszó szén szavak,
Babits a fény, Ady a nagy zsarátnok,
boldog-szomorú lidérc leng: ha játsztok,
zümmögi halkan, csak tűzzel szabad,
Nemes, Nagy dolgot! Hány láng sisteregne,
Füst csapna fel, Weöres sziporkatánc,
Kormos Vas bongna, izzana a rács,
mennyi kanyargó seb, mi nem heged be,
s bár igaz lenne majd, hogy Lesz Vigasz-
J. A. szájából érdes volt az élet,
Petri szájából szép volt a pimasz:
bárhogy mozduljak, lángnyelven beszélek,
torkomban hangjukkal, de semmi az,
ha tőlük éghet éneke az énnek.
Tóth Krisztina: Futrinka utca
Harmincnyolc év, futó fonál.
Az ember rojtokat talál
– hanyag
anyag –
e földi, pöttyös kis ruhán
mit hord és igazgat sután,
kinek,
minek,
ha egyszer úgyis visszabont,
feslik simából fordított,
a Kéz,
ha kész
5
már érzi, úgyse lesz soha
ha nem lesz léte otthona,
akar,
akár
a színpadon a kesztyűbáb
játszani valami saját
mesét,
mi mást,
füstölgő kéményt, házikót,
Futrinka utcát, bármi volt,
örök
körök
után is fölvesz kis kötényt,
hisz telefonált az imént
Cicamica,
hogy Tádé meghűlt és beteg,
úgyhogy van dolga rengeteg,
legyen
egyenletesen
befűtve a tökház,
vigyázz, Mazsola, nehogy megfázz,
halál
ha lel
utat is hozzánk, nem vagyunk
futó fonál csak, filc, magunk
helyett.
Helyet
foglal középen, integet
és onnan csókol Titeket
Böbe
baba!
V. 1. A Vonalkód c. kötet
- 15 novella, melynek történetei
- a késő Kádár-rendszer idejét idézik föl (a szerzővel kortárs olvasó döbbenettel
szembesül az akkori hétköznapok apróságaival, (pl. az iskolaköpennyel és az úttörő
táborokkal), hihetetlen nosztalgia és ismerősség-érzés keríti hatalmába). (Bár a rendszer
nagy történése a szubjektív emlékek háttereként, mellékesen jelennek meg, mint pl. Kádár
János halála egy szerelmi csalódás háttereként).
- A kötet borítója: Tomoko Yoneda művének részlete, aki szupermodern tereket fotózott
Magyarországon Dunaújvárosban és Budapesten. Ezek úgynevezett „nem-helyek”, mert
bárhol lehetnének, szupermodern éttermek, uszodák, repterek, a helyi sajátosságukat
elvesztett világrészletek. (A Porhó című kötet borítója is üres kert!) A semmi
elbeszélhetetlensége rávetül a történetekre. (Ezeket a „nem –helyeket” kell
„megtölteni”valamivel, élettel vagy csalódással.)
- A novellákat összeköti az is, hogy mindegyik alcímet kap, melyben szerepel a „vonal”
szó, aminek jelentéshálózata „rávetül” az összes novellára (vérvonal, vonaljegy, a vonal
foglalt, záróvonal, életvonal stb.). Ez a vonal egyrészt elválaszt, másrészt összeköt,
egyrészt határ emberek között, korszakok között, férfi és nő között, másrészt
kapocs, a kommunikációs csatorna vagy éppen a rend jelképe is. A kötet ezen
vonalak megfejtésére szolgál, ld. a címet: Vonalkód.
- Mint a versekben, téma itt is a múlthoz, az emlékekhez való viszony, melyen belül a
felejtés ígéret, ám a felejtés fenyegetés is egyben. (György Péter)
-A történetek a gyerekkort idézik minimalista, „szárazpontos” nyelven, miközben szinte
állandó az analízis, melynek tárgya sokszor az én, a szerző sokszor önmagát figyeli meg.
6
- Jól beazonosítható, hogy az elbeszélő érett, már nem fiatal asszony gyerekkel, családdal
elváltan (?), s emlékező helyzetekben ismerkedünk vele: gyerekkor, testi ébredés,
szerelem, csalódás. Így a művek önéletrajz fejezeteiként is olvashatók, bár a sorrend
nem kronologikus, s nem is mindegyik novella fér bele a fenti kategóriába (pl.
Hangyatérkép)