Professional Documents
Culture Documents
A 19. századi orosz irodalom legnagyobb újításának az ún. fölösleges embertípus nevezhető,
a csinovnyik-ábrázolás volt (kishivatalnokok képtelenek a saját sorsuk irányítására, bármikor
történhet velük olyan, ami kibillentik őket a megszokott kerékvágásból).
Műfaja: elbeszélés
története nem igazán van, klasszikus csinovnyik Ivan, halálos beteg lesz, nem tudja
már úgy tartani a kontaktot, majd elgondolkozik az életén nem igazán csinált
semmit
Tolsztoj korábbi élete egyező Ivannal, minden úgy csinált, ahogy azt elvárták tőle
Geraszim jósága szólaltatja meg Ivan Iljicsben a lélek hangját: belső vita – Ivan
Iljicsnek rá kell jönnie, hogy egész életét elhibázta
élete utolsó 60 percében még sikerült jóvá tennie elhibázott életét: észrevette, hogy
mások is szenvednek, lelkében feltámadt az önzetlen szeretet
rövid terjedelmű mű, novella formai követelményei , kevés szereplő, rövid idő, egy
cselekményszál
Cserjakov, beszűkült világa, kezdetben boldogan érzi magát, amíg meg tud felelni a
felette állóknak és példa értékűen végzi munkáját, a probléma abból adódik, hogy
valaki nem elégedett vele, egy, magasabb rangú
Gogol: Köpönyeg