You are on page 1of 1

 Az űrhajók saját létfenntartó rendszerrel rendelkező űreszközök, melyek

emberek szállítására is alkalmasak. Az első személyzetes űrhajó


a Vosztok–1, amellyel Jurij Gagarin 1961. április 12-én hajtotta végre
a történelem első űrrepülését.
 Az 1970-es években jelentek meg a teherűrhajók, melyek személyzet
nélkül képesek utánpótlást szállítani a Föld körüli pályán
keringő űrállomásokra.

 orbitális: Föld körüli pályán keringő


 interplanetáris: hold- vagy bolygókutató expedíciókat szállító
 intersztelláris: a Naprendszeren túli kutatóexpedíciókat szállító űrjármű
 Apollo: az emberes repülés eddigi legjelentősebb programjához, a Holdra
szálláshoz fejlesztették ki, amelynek fő részei:
o az Apollo parancsnoki egysége: ebben van a három űrhajóst
befogadó, csonka kúp alakú űrkabin. A kabin hermetikusan zárható
és egyszerre szolgál dolgozóhelyiségül és hálókamrául. Emellett itt
volt az űrhajó navigációs és távközlési berendezése, és egy nagy
teljesítményű számítógép.
o visszatérő egység
o a műszaki egység: tartalmazta az űrrepüléshez szükséges
segédberendezéseket, műszereket, hajtóanyagtartályokat és a
főhajtóművet.
o a holdkomp: az űrkabinnal egybeépített felszálló egységből és a
Holdon való talajtérésre szolgáló leszálló egységből áll. 1969-72
között az amerikaiak hat Holdra szállást hajtottak végre.

You might also like