Fénnyel rajzolt árnyék

Nádas Péter fotókiállítása a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Az író 1959-2003 között készült fotóiból látunk itt válogatást.

Kezdve a ’60-as évek fotóriporteri munkáin. Noha megrendelésre
készültek, a rokonság szembeszökő a magánfotókkal. Az apa, a
gyerek és a nagymama az egyik címe (1968). Azaz egyetlen
felvétel nem kevesebbre vállalkozik, mint az idő múlásának, egy
folyamatnak a rögzítésére. Ugyanígy, a gombosszegi Körtefa is
alakot vált „állandó átfordulással” az évszakok váltakozásában,
hol csupasz, hol virágba borul, csak a kitett kerti szék
állandó körülötte, az élet nem szűnő nyomaival. De a fának is
van „saját halála”, és azon túli léte. Az 1999-es Valamennyi
fény kötet egyik legszebb fotója egy lépcső karfája és a rátűző fény. Titokzatos életre kel egy
szekrény rőtvöröse is az alkonyatban. A fény maga is főszereplővé válik a kései képeken, talán egy
másik világ neoplatonista hírnökeként. Nem „testetlen fény”, amit az író keres, hanem tárgyakon
tükröződő. Hétköznapi ceruzával rajzol árnyékot melléjük, szemüvegnek, székhátnak, vagy kubista
kompozíciót a falakra.
Az ember sem hiányzik Nádas fotóiról, és nem csupán a korai munkákon. Árvácskák néznek vissza
ránk riadt, kérdő, sokat tudó tekintettel (Árvagyerek nevelőszülőknél, 1964). A korai árvaság
élménye lecsapódott az Egy családregény végében, de árva Demén Kristóf is a Párhuzamos
történetekben. Sok az árva, a megvetett lelenc Nádasnál, vagy épp otthontalan, senkinek nem kellő
macska.
A termeket járva a fiatal Jancsóval és Mészáros Mártával, Örkénnyel és Pilinszkyvel is találkozunk.

2012 november