2011. június 25., 26., szombat–vasárnap
com KILÁTÓ 21
ÖTVENÉVES A
SZERKESZTI: KONTRA FERENC L. évfolyam, 25. szám
T Ö R T É N E L M Ü N K
Király Blum Béla (1.)
A frivolitás ellen tiltakozó moralista
T
alán senkinek sem volt a Tisza mentén lesújtóbb véle-
ménye a maga koráról, a millenniumi magyarság viselt
dolgairól, mint a kamasz (1876-ban született) B. [Blum]
Király Bélának, aki jobb sorsra érdemes szenvedéllyel ostoroz-
ta a magyar társadalomnak és a közéleti jelenségeknek azt a
szeletét, amelyet a maga kisvárosi perspektívájából beláthatott.
Szenvedélyes bírálatának kellően artikulált publicisztikában és
szerencsés esetben anekdotaszerű tárcákban, legtöbbször azon-
ban az erkölcsi példamutatás didaktikus szándékával megfo-
galmazott, a végsőkig érzelgős „beszélyek”-ben adott hangot.
Az írás szolgálatát azonban egészen sajátos módon kezdte, első
kötetének méltatója jegyezte meg az Ó-Becsei Közlöny lapjain: az
ifjú B. Király Béla afféle jó diákként mások írásaiból tanult, a
városban működő „Lőwy Lajos nyomdaműhelyében rakta éveken
át az élettelen, életölő ólombetűket.”1 Nehéz eldönteni, hogy ez
dicséret vagy bírálat volt a részéről, hiszen többet nem is igen
mond el a frissiben megjelent könyvről.
Két kötete kapcsán kellene emlékezniük az óbecseieknek e
rettenetes hevületű helyi szerzőre: 1898-ban szülővárosában
látott napvilágot a „vegyes tartalmú tárczákat” sorakoztató Fakadó
rügyek című vékonyka kötete, négy évvel később, 1902-ben igen
figyelemre méltó borítóval az újvidéki Ivkovics György jelentette
meg Feslett bimbók című könyvét, benne Az amerikai nagybácsi című
egyfelvonásos vígjátékával. S hogy a fakadó rügyekből hogyan
lettek az évek során feslett bimbók, azt maga a szerző árulta el
a második kötetéhez csatolt előszóban: „Mint a feslett bimbó a
természet ereje és az éltető meleg befolyása alatt fokozatosan
kinyíló rózsává válik, úgy vélem én is a fenti hasonlatosságra
fektetett írói tehetségem idővel ismételni fokozatos fejlődését
elérni.”2 Kár, hogy mindössze négy év napsütésének eredményét
méltathatja az utókor, s nem derül ki, hogy a hosszú és forró délvi-
déki nyarak mivé érlelték B. Király Béla írói ambícióit.3 Rügyfa-
kasztó szándékáról 1898-ban a következőt tudja meg az olvasó:
kilato@magyarszo.
Pannon éjszaka n KUBÁT GÁBOR
Tetememmel menteném
Egyetlen szabadságom,
Fitymálva menedékem,
De félek, az maga az álom.
Bábel, te kétség-tartomány,
Szóbeli koholmány
Papokkal – várományosa,
E L F E L E D E T T A L A K J A Romlásnak városa.
Ma megnőtt a
pannon éjszaka,
S csak az éj szaga
Kísér, nagy Anya.
Nyugtalan, kacér-hallgatag.
n MÁK FERENC
Formátlanul lagymatag.
„csekély írói tehetségemet nem dicsvágy késztette a közönséggel Feltekintek, mégis,
megismertetnem, hanem inkább az anyagi körülmény. Szegény
fiú vagyok, s mert élem jövőm megállapodásának legküzdelme- De üres az ég is.
sebb napjait, ne vegye rossz néven t. olvasó, ha parányi tehetsé-
gemet ily módon fordítom anyagi javamra. Amidőn hivatkozom
Ballagva balgatag
Bács megye legjelesebb lapjai terén való eddigi sikeres működé- Szótlanul bámulom
semre – nem tartottam teljes megítélendőnek [teljes mértékben Duzzadt
elítélendőnek – M. F.] ezt a bátorságot, midőn a Fakadó rügyek
czímű munkámmal a nyilvánosság elé lépek.”4
Bambusz-ajkadat.
Nem véletlenül volt első könyve megjelenésekor feltűnően Rebbenő és számtalan
tartózkodó a kritika, a Fakadó rügyek vegyes tárcái bizony nem Húzzad
többek önképzőköri dolgozatnál, s ha valami mégis elismerésre
készteti az olvasót, az nem egyéb, mint az ifjúi önbiza-
Emléked szótáramból,
lom, a maga erejébe vetett hit, és az elhivatottság, hogy Ki életén tanul
ő bizony helyére teszi a világ kizökkent rendjét. S hogy Hontalan.
szándékának azonmód nyomatékot adjon, hát kötete
élére odailleszti a maga fényképét is. Szándéka célratö- S perverz pókuszok,
rő, hisz a zsinóros atillába bújtatott bocskai-süveges levente Álomtalan lótuszok.
tekintetéből kiolvasható az a határozottság, amit A magyar
nemzeti divat című tárcájában így foglalt össze: a területen,
ahol a magyar nemzet honol, bizony baj van a nemzeti
hagyománnyal. „Látjuk a nemzetek sokaságát, kisebb
csoportokban bár, de mindenütt összetartva és egyik-másik
Vetkőzzük
nemzeti felekezettől nemcsak politikai elmében, hanem Lelkeink proliszagú,
saját nemzeti viseletében is határozott jellemzéssel eltér.
Látjuk a svábot sajátszerűen componált ruhájában, látjuk a Mámoros alkohol-erjedt
románt darócz nemzeti öltözékéhez szilárdan ragaszkodva, Etanolnyomorát
látjuk a tótot, a horvátot, a szerbet, a bosnyákot, sokaczot, MI és a hajléktalanok,
az oroszt a maga tagadhatatlan nemzeti formájában; csak
a magyart – akinek a czímerét a haza viseli –, azt kell az Kik meztelenül
angol hátas lizsér kabátokban keresni. Nem compromitáló Nézik majd az Istent.
szégyen ez ránk nézve?”5 És bár tisztában van vele, hogy
már a hagyományaihoz ragaszkodó vidéki Magyarorszá- Ők a bolondok,
gon is megmosolyogják az utcán a zsinóros-süveges vise- Akiket túl-bölccsé tett
letet, bátran hozzáteszi: „adjunk az igaz magyar érzésnek S önmaga kíméletlen
egy külső, jellemző kifejezést is”. Bár a szerző mindvégig
a millenniumi Magyarország viseleti rendjéről beszél, Elébe, Vakító ölébe vett,
szavaiból kitűnik: a modern erkölcsök kétes jellegét és a S magáéinak választott a
hagyományos értékek határozott elutasítását bírálja. Az Az elsőrendű
uralkodó ízlés propagálóiról szólva elmondja: „Szerintem
ezek a magyarok nem egyebek, mint a meddő korszak Önhirdető,
azon törpe gyermekei, a századvégi generationak azon
elfogult sarjai, kik kivetkőzött ízlésükben már annyira elfa-
Az a szakállas Isten?
jultak, hogy immár homályos sejtelmük sincs az egykori
magyar ízlésről! […] hol vannak azok a lelkes ifjak, akik melyeknek sodrában ő kellemetlenül érezte magát. Feltűnt neki,
valamikor olyan egy húron pendültek, akiknek szívük, mert nem lehetett nem észrevenni, hogy a velünk együtt élő
lelkük és akaratuk minden nemes jóért, minden nemze- nemzetiségek életét erőteljesen meghatározza a nemzeti hagyo-
ti érzésű eszméért egybeforrt!” Kerek fél századra – 1848-ra! mány, az az értékrend, melyhez a magyar ember egyre inkább
– visszatekintve jegyzi meg: sajnos, az letűnt már évtizedek óta! hűtlen lett, s egyre határozottabban tolt el magától.
„Ne adjuk át – folytatja az eszmefuttatást – ezen szép, páratlan (Folytatjuk)
divatot az idő enyészetének, hanem karoljuk fel még most, ideje
korán, haj mert még jöhet ám idő, hogy meg fogjuk siratni, de 1 Kovács Ferencz: Fakadó rügyek – B. Király Béla könyvéről; Ó-Becsei Közlöny,
már akkor későn lesz!”6 1898. április 3., 2. p.
Érdemes ennél a gondolatnál elidőzni egy kicsit. Egy óbecsei 2 B. Király Béla: Feslett bimbók; Újvidék – nyomatott Ivkovics Györgynél,
kamasz fiú – B.[lum] Király Béla, aki éppen a helyét keresi a 1902. 128 p. – Benne: Az amerikai nagybácsi. Vígjáték 1 felvonásban egy
világban, azt látja maga körül, hogy Magyarország nemzetiségei képpel, 47–94. p. – A kötethez írt előszó keltezése: „Kiszács, 1902. márczius
minden modern kori kísértés ellenére is ragaszkodnak hagyo- hó 1-én.”ű
mányos viseletükhöz, csak a maga világának komfortjára oly 3 Mindössze egy halvány utalást találunk arra, hogy ifjúkori nyomdásztény-
mérhetetlenül büszke magyar ember veti el magától a hagyo- kedését követően az ipar területén selyemfelügyelőként kereste a boldo-
gulás lehetőségét. Fárbás József: Helybeli tollforgatók és művészek, 3. rész;
mányos magyar öltözéket – s az öltözéken túl minden bizonnyal Tiszavidék, 1931. május 24., 3. p. Ugyancsak itt olvasható, hogy szerzőnk
a hagyományos nemzeti értékeket is. Pedig nem vezethet jóra, „a megyei lapokban is írt”.
ha megmosolygunk minden olyan törekvést, amely értéknek 4 B. Király Béla: Fakadó rügyek – Vegyes tartalmú tárczák; Ó-Becse – Nyom.
tekinti a hagyományok ápolását, s gúnyos mosollyal fordul el a Gavansky M. könyvnyomdájában, 1898. 3. p. – Ugyanott hozzáteszi:
„nemzeti formától”. Eljöhet az idő, amikor drágán kell fizetni „Munkámnak Fakadó rügyek czíme már magában foglalja az én csekély írói
a fölényes divatokért. Mintha e kamasz nyomdászt, e mutáló tehetségemnek ama szerénységét, mely a fakadó rügyek hasonlatosságában
talál kifejezést. (…) Bátor vagyok a kritika alá állni!”
tárcaírót igazolta volna az eljövendő évszázad. Persze, semmi sem
állt tőle távolabb, mint a vátesz szerepében tetszelegni, ő csak a 5 Uo. 9. p.
mindennapok bicsaklásaira mutatott rá, azokra a jelenségekre, 6 Uo. 11–12. p.
22 KILÁTÓ kilato@magyarszo.com 2011. június 25., 26., szombat–vasárnap

„Vidáman elkeseredett statio substantiae

alanyi üvöltés”
n ANTALOVICS PÉTER

hogy most sem élünk

és soha nem is voltunk
dr Máriás: Nem élhetek Milošević nélkül. Noran Könyvesház, Budapest, 2011 nehezen fogadtam el
n FEKETE J. JÓZSEF
megszülettünk

A
Noran Kiadó kedveli drMáriást, három regénye után immár a gyomorzene és a képzőművészeti alkotások, amelyek a Tudósok
negyedik könyvét jelentette meg Nem élhetek Milošević nélkül „műhelyében” készültek, előrejeleztek valami várható szörnyűséget, mert ránk gondoltak
címmel, ami nem regény, címéből kikövetkeztethetően inkább a hazugsággal és áltatással szembesülő lelkek kozmikus magányát. mert minket akartak
élettörténet, nem is regényes, de annál inkább kalandos. Nem élet- A Tudósok és velük egész nemzedékük megpróbált abba kapaszkod-
rajz, mert a szerző autobiográfiájából éppen csak annyi jelenik meg ni, saját művészetükbe, a szabadon tomboló alkotószellembe, ami mert akartuk magunkat
benne, ami feltétlenül szükséges egy történetében képlékeny zenei valójában nem nyújthatott esélyt a háború, az öldöklés, a bombák
formáció, az underground és alternatív zenét megújító, Újvidékről ellen. A realitással szembesülés már nyílt életveszélyt jelentett a az egész egy állapot
kinőtt, idén 25 éves Tudósok zene- darabokra tépett országban, fizi-
kar „életrajzának” megértéséhez. kai menekvést az emigráció nyúj- mint ahogyan a kavics
A szerző, aki a nyomtatott iroda-
lom terepén fikciós művek révén
tott, miközben az otthon marad-
tak iránti érzelmi kötődés tovább
bújik meg a homokban
vált kedveltté, egyben az említett dübörgött a Tudósok Budapestről
formabontó zenekar vezéregyé- Európába, az Egyesült Államok- nincs volt
nisége, és alternatív képzőmű-
vész, akinek eddigi munkássága
ba eljutott muzsikájában. A szerző
el is tűnődik afölött, hogy ugyan
nincs lesz
már monografikus feldolgozást mi okozta, hogy zenéjük egyará- nincs van
nyert, olyan biográfusként mutat- nt működött a legsötétebb lebu-
kozik meg mostani kötetében, aki jokban és a legvájtfülűbb klubok- marad
egyszerre tud a háttérben marad- ban. Szerinte „talán azért, mert
ni és a középpontban lenni, vagyis ott volt benne mindaz, amit az vagy nem marad
egyszerre látni és láttatni kívülről
és belülről.
egyszerre szörnyű és szép távoli
Kelet-Európánkban magunkba
nyom rólunk
A Tudósok története forradal- szívtunk, hogy az ember egyik az idő homokdűnéin
mi történet: abban az értelemben, nap zenetörténész, a másikon vak
hogy, miként drMáriás emlékeztet,
minden forradalom valami módon
furulyás az aluljáróban, a harma-
dikon kortárs zenei nagykövet, a
fúj a szél
a kirekesztettek felemelkedéséről negyediken meg Mad Max buli- vagy pihen
szól, így a free-jazzen nevelkedett, zenakara” (180.).
majd punkon serdült nemzedéké- Az első személyű beszámoló az egész egy állapot
nek revolúciója is. A muzsikálás a szinte a kórkép objektivitásával
Tudósok számára „csodálatos fegyver beszéli el a kedves barát, forra- hogy most sem élünk
a legjobb csínytevéshez”, koránt-
sem lekottázott matézis, hanem
dalmár harcostárs, Bada Dada
tragédiáját, annak az ösztönös
és halálunk után sem
felszabadító gyomorzenélés, ami művésznek a környezetét is veszé- leszünk halottak
szárnyára veszi a pimaszságot, a lyeztető pokoljárását, aki belepusz-
humort, a fájdalmat és megzaboláz- tult hordozhatatlan kétarcúságá-

hatatlan lávaként törnek fel benne
az érzelmek és indulatok. A zene-
kar művészi-művészeti hitvallását
összefoglalva a szerző elmondja,
hogy az általuk képviselt művészi
cél az, „hogy leromboljunk minden
lassító, fékező, hátráltató béklyót
azzal, hogy ez a valami, ami bennünk forrong, ami nem lehet más,
mint az egyetlen létjogosult erő, a mindent elsöprő, semmilyen
gátat nem ismerő állati szent energia vegytiszta formája, amely
kirobbanva új kapukat, új univerzumokat és egy sohasem látott,
semmihez se hasonlítható örömöt és kielégülést nyújtson, amely
által visszatérünk oda, ahová mindig is tartoztunk” (5.).
A Tudósok formáció „egyszerre volt a teljes kiszámíthatatlanság,
amely körülvett minket, s az ellene való vidáman elkeseredett alanyi
üvöltés” (29.). Mi vette körül a zenészfiúkat? A hajdani Jugoszlávia
hazug valósága, majd Slobodan Milošević diktatúrája, amiről olyan-
nyira igyekeztek nem tudomást venni, pontosabban nem elhinni,
hogy még akkor is a horvátországi Eszékre mentek koncertezni,
miután már a Jugoszláv Néphadsereg rommá lőtte Vukovárt. Sajátos
békemissziójukat se a horvátok, se a szerbek nem értették. Mindaz
ba, a tehetséges, sziporkázóan
innovatív, játékossága mellett feltá-
madó öndestruktív késztetés-
ben megnyilvánuló démonisága
felemésztette gyermeki lelkét.
A Tudósok Bada Dada távollé-
te alatt és öngyilkosságát követő-
en is zenéltek, különböző felállásban, de azonos energiával. Az
1997-ben a Szigeten tartott koncert utáni performanszon a Tito
Kvartett néven föllépő formáció előadása kapcsán írja drMáriás:
„A fellépés végtelennek tűnt. Egyszerre mondtuk a szövegeinket,
ami maga volt az önmegsemmisítés szélén táncoló őrület, Joyce és
Szentkuthy agyából előugrott elkeseredett szereplők többszólamú
ámokfutása” (143.).
A könyv nem csupán a Tudósok drámai és egyben szórakoztató
történetét, hanem kelet-európai valóságunkét is elbeszéli, s ebben
benne van diktatúra, lázadás, forradalom, háború, emigráció, a lete-
lepedés nehézségei, a gyökerek kitéphetetlensége, a tudathasadás,
kaland és küzdelem. Az elbeszélést egyszerre működteti a humor
és a keserűség, a groteszk és a tragikum, mintha a Tudósok muzsi-
kájának zenei tartalmai is együtt rezonálnának benne.
S Z Ó F I GY E L Ő
M
ostanában gyakran eltöprengek a környezetemben észlelt
társadalmi letargia, hitvesztés jelenségén. Amikor mind-
ezt a háború következményeire foghattuk, könnyű volt a
dolgunk. Ma azonban már nemcsak a délszláv válság, a folyamatos
gazdasági létbizonytalanság aggasztja az embereket. A vajdasági
magyarság körében váltakozóan megjelennek a pesszimista látké-
pek, az emigrációs hajlam, de a felfelé ívelő törekvéskísérletek,
a megmaradáshoz fontos jövőkép alkotásának a szükséglete is.
Mégis úgy tűnik, hogy topogunk egy helyben. Nem elég politikai
programokat írni, sőt nem elég az értelmiségi köröknek „nagyon
akarni” a fellendülést, ha ahhoz nincs meg a szubjektum a megfe-
lelő lelki és szellemi képességével és a szervezettségével. A térség
magyarságának újabb lendület kellene!
Mihez kezdjünk most? A gazdasági és a politikai „helyrerázó-
dás” viszonylag hosszú távon fog eredményeket nyújtani. Most
azonnal hozzá kellene látnunk, felépíteni azt a kritikus cselekvő,
magát vállaló tömeget, amely e programok mögé állna! A vajdasági
magyarságnak lelki gondozásra is szüksége van. Szervezettsége,
összefogása, önbizalma és önbecsülése még mindig gyenge! Hogy
ennek a feljavítását vállalja-e az iskola, az egyház, vagy meg kell
szerveznünk a lelki és tömeges pszichológiai terápiákat, az már
a szakemberek dilemmája. A modern világ kihívásai folyamatos
alkalmazkodást és személyiségfejlesztést követelnek.

Csupál
A csupál ige szláv eredetű tájszó a
magyarban, a délszláv čupati ige szárma-
zéka, amelynek jelentése ’gyomot szaggat’.
Különösen Baranya megyében ismert,
de Horvátországban (például Csúzán) és
Bácskában is (Adán, Zentán, Bezdánban,
Újvidéken, Titelen, Topolyán) használatos.
Elsősorban ’gyomlál, szálanként kitép (gazt,
dudvát, gyomot) a földből’ a jelentése, de
’megtépi, összekócolja a haját’ értelemben
is elő szokott fordulni.
Voltaképpen már a köznyelvivé válás
útjára került ez a szó. Erről egyrészt az
tanúskodik, hogy köznyelvi szövegekben,
közlésekben is meg-megjelenik. Például: A
tomboló szélvihar csupálta, törte a fákat, az
ágakat, így sem a kocsiba ülni, sem a fák alá
állni nem mertünk. – Gyönyörűen virágzott,
amíg egy vihar meg nem csupálta. – Felosz-
tották a munkát, természetesen volt igazgató,
más a bokrokat csupálta, a lányok kötötték a
kosarat, meg fontak pitypangból koszorút.
– Úgy 14 éves korig csupál, gáncsol, lökdös.
– Eső csupálta. az esti présházablakot. – Ezzel
a tudattal csupálta haját a fiatal lány. – Iszo-
nyatos félelemmel, le kellett fogni, hogy ki
ne csupálja a füléből. Ő addig nem ismert
mást, csak a csönd világát. – A hétvégi fordu-
ló legizgalmasabb találkozója Nišben volt,
ahol a helyi Naisus csak a hajrában csupálta
ki a döntetlent a Smederevo ellen.
Másrészt feltűnő, hogy számos költe-
mény, dalszöveg is tartalmazza a csupál
igét: Gyönyörű vagy, ó magyar nyelv, alig
győzlek csudálni, / Ámde olykor miattad kell
ritkás hajam csupálni (Bencze Imre: Édes-
ékes Apanyelvünk 2). – Teknős és háza: /
Ki óv s ki fogad be kit? – / Szél csupál nádat
(Bakos Ferenc: Balatoni haiku-naptár, Nyár).
– Ha tél van, gond csak gondot ér, / hó, szél,
dara, eső csupál, / boldog, ki jó zugot talál.
/ Igazat szól, ki így beszél: / nyomorúságos
n MOLNÁR CSIKÓS LÁSZLÓ
pór a tél (Charles D’orléans: Nyomorúságos
pór a tél, Baranyi Ferenc fordítása). – Szik-
kadt szemű tudós jegyese a halál! / Sírok s
remélek én s ha jeges szél csupál: / meghaj-
lok, de főm felvetem még (André Chénier:
A fogoly lány, Baranyi Ferenc fordítása).
– Világverő, erős Halál, / a nagy Rómába
küldelek / – e név nyilván „ront”-ból eredt,
/ mert csontot megzúz, szőrt csupál, / simó-
niázik mind, akár / bíbornok, pápa: érti már
(Hélinand de Froidmont: A Halál versei,
fordította Csorba Győző). – Süvít a szél és
lombtalan, / tar ágakat csupál, uram; / de
hogyha nyáron erre jár; / idősebb leszek már,
uram (Robert Burns: Korai még a konty
nekem, Kormos István fordítása). – Lesz,
aki meg fogja csupálni. /Anyám, hogy hall-
gassak én az ilyen szóra? / Nézd, mekkora
már a mellem dombja, / Kagylócskám háta
meg valóságos boglya (Kagylócskám bizse-
reg, ismeretlen szerző verse).
Naponta azt tapasztalom a fiatalok (egyetemisták) körében,
hogy teli vannak illúziókkal, de nincs reális életképük, nem tudnak
magukkal és a sok tartalék energiájukkal mit kezdeni, nincs elég
önbizalmuk bekapcsolódni a társadalmi versengés kegyetlen folya-
mataiba. A szakember ezt írta már tíz évvel ezelőtt a Magyarságku-
tató Tudományos Társaság Fészekhagyó vajdaságiak kötetében: „A
vajdasági magyarság személyiségjegyeit elemezve az tapasztalható,
hogy két olyan személyiségjegy figyelhető meg, amelyből arra
következtethetünk, hogy a személyiség a folyamatos sebzettség
és sebezhetőség – vulnerabilitás – állapotában él. Ezek: a kisebb-
rendűségi érzés és a depresszió” (Sági, 2001).
HONNAN ERED A VAJDASÁGI MAGYARSÁG
ÖNBIZALMÁNAK AZ ELÉGTELENSÉGE?
Természetesen ezek a problémák személyiségekre bonthatók
le, és igen nehéz kollektív önbizalomvesztésről beszélni általában.
Az általánosítás veszélyes ebben az esetben, hiszen beszélhetünk
sok kivételről. Ilyenek például az értelmiségi vagy vállalkozói,
politikai elitrétegek. Legtöbbjük arra törekszik, hogy átlássa a
vajdasági magyarság igényeit, megmaradásának feltételeit. Köztük
azonban akadnak önbizalommal rendelkezők, önteltek és különc-
ködők is. Hol látják a szakembereink a magyarság kitörési pont-
jait? A magas szintű képzés, vállalkozási hajlam, sikeres munka-
erő-piaci helyezkedés szükségességében. Ehhez bizony oktatási
intézmények, nyelvtudás, kapcsolati tőke és erős jellem kell! A
2011. június 25., 26., szombat–vasárnap kilato@magyarszo.com KILÁTÓ 23

Önértékelés, önismeret,
kihívásként, amely mögött izgalmas felfedezés várhat ránk, amely
kihívásokkal teli, önérvényesítést követelő.
Egy biztos: önértékeléssel, önismerettel nem születünk. Ez annak
függvényében alakul, változik, hogy milyen visszajelzéseket kapunk

önérvényesítés
a környezetünktől. Szeretni valók, elfogadhatók vagyunk-e, támo-
gatják-e önérvényesítési törekvéseinket, avagy sem. Mit sugallnak,
mennyire legyünk elnézők, más szükségleteit is figyelembe vevők,
visszahúzódók, akár megalkuvók. Az önértékelés az a kategória, amely
nehezen, de változtatható. Folyamatos társas visszajelzések mentén
n JOÓ-HORTI LÍVIA pszichológus, pszichoterapeuta növelhető, de le is rombolható.

E
gy házaspár érkezik hozzám nevelési tanácsadásra. Elsős kislá-
nyukkal van gondjuk, aki szertelen, állandó panasz van rá az
iskolában, mert elvonja az egész osztály figyelmét. Rendkívül
játékos és eleven. Tele van a család panasszal, és őszinte tanácsot vár,
hogyan lehetne a gyereket megfékezni, megbüntetni, megváltoztat-
ni. Rengeteget figyelmeztetik, már sokféle büntetést kipróbáltak, de
tehetetlennek érzik magukat.
– Van ennek a kislánynak valami olyan tulajdonsága is, amivel
elégedettek, esetleg büszkék? – kérdem. Mindkettőjüknek felcsillan
a szeme, és mondják, hogy az osztály legjobb tanulója, vág az esze,
pillanat alatt tanul meg verseket, már régen írt, olvasott, amikor a
többi gyerek még csak ismerkedett a betűkkel stb.
– Azért ne gondolja – mondja az apuka kissé szégyenlősen, nehogy
megsokalljam a dicséretet –, hogy mi ezt mondjuk neki, már csak
nem fogjuk elkapatni...
Ellenben szidják, fegyelmezik, büntetik. A gyermekben nagy való-
színűséggel az a kép fog kialakulni önmagáról, hogy egy lehetetlen,
nevelhetetlen, zűrös gyerek, aki nehezen szerethető, hiszen semmi
olyan elvárásnak nem tud megfelelni, amit iránta támasztanak.
Mennyire magyar sajátság az a nevelési elv, hogy a negatív hajtá-
sokat nyesegetjük, a pozitívokat pedig elhallgatjuk, nehogy „elka-
passuk” a gyereket.
A mi gyerekeink csendesebbek, jólneveltebbek – mondjuk, bármit
jelentsen is ez. Kevésbé hangosak, mondhatnánk: kevésbé önérvé-
nyesítők, mint a többségi nemzethez tartozó gyerekek általánosság-
hogy az osztálykirándulásokon az a normális, ha szétszedik, lebontják
a gyerekek a szállodát, és külön kiemelt köszönet illeti azokat, akik
nem így szórakoznak. Ez persze jólesik az embernek, úgy érezzük,
rendben van, valamit jobban csinálunk, mint más.
AZ AJTÓ, AMELY ELZÁR VALAMITŐL
Azonban másmilyen élményem is van. Középiskolások csoportja
érkezik egy vidéki kisvárosból Szabadkára a drogprevenciós kiállítás-
ra. Busznyi fiatal. Három csoportba osztjuk őket, kétórás váltásokkal
tudnak bemenni a kiállításra. Aki nem az első csoporttal megy be, az
várost néz, sétál. A deles csoportot én vezetném, ha jönnének a gyere-
kek, de nem jönnek. Már húsz perc is elmúlt, mikor kissé ingerülten
úgy döntök, kimegyek az utcára szétnézni, merre lehetnek. A kijárat
felé haladva csendes társalgás zaja üti meg a fülemet. A lépcsőházban
kinn ül mind a tizenöt gyerek, és beszélgetnek.
– Ti hol vagytok? – kérdem őket.
Hát itt, mint kiderül, már dél előtt öt perc
óta.
– És miért nem jöttetek be?
Ja, nem tudták, hogy szabad-e? Lebeszél-
ték egymást. Arra vártak, hogy valaki szóljon
nekik. Bentről.
Végtelenül elkeseredtem. Sokáig nem is
a drogról beszélgettünk, hanem arról, hogy
történhet meg az, hogy egy komplett osztálynyi
Nemrég olvastam egy protokollszakértő véleményét a mai fiatalok-
ról, aki arra panaszkodik, hogy az új nemzedék nem ismeri a bontont,
ebből kifolyólag szocializálatlan, és nem tud viselkedni, alkalmazkodni
a társas helyzetekhez. Azt gondolom, igaza van. Viselkedni tudni kell,
és ez nem jelenti azt, hogy nem gondolhatunk csúnyákat a másikról,
vagy nem lehetnek negatív érzéseink a másik irányában, akár tekin-
télyes személy irányában is. Az önértékelés, önbizalom bázisa az, hogy
tisztában vagyunk a képességeinkkel, tudásunkkal, érzéseinkkel, és
mindezek birtokában tudunk úgy érdekképviselni, hogy azzal nem
bántjuk, nem sértjük meg a másikat.
A FORGÓAJTÓ
Nem meghunyászkodni, elnyelni, elhallgatni kell az indulatainkat,
hogy aztán ártatlanok, ártalmatlanok irányában robbanjon, hanem
lehetőség szerint ott, helyben kezelni a nehézségeket. Ehhez persze
az is kell, hogy a nehézségek okát ne csak másban, a körülmények-
ben lássuk, hanem önmagunkban
is. Ez az ún. belső kontroll adja meg
azt az egyensúlyt, amivel biztonság-
ban mozoghatunk a világban, hiszen
mérlegelni tudjuk személy szerint
mi magunk, hogyan járultunk hozzá
a sikereinkhez, bukásainkhoz.
Minden nehézségünkért a körül-
ményeket, a „kisebbségi sorsot”, a
szerbnyelv-tudás hiányát, a többségi

László Dávid felvétele

ban. Sokszor megfogalmazódik ez a tanárok szájából is, akik szerb
és magyar tagozaton is tanítanak. Össze sem lehet hasonlítani a két
osztályt – mondják.
Középiskolás fiam nemrég ért haza közép-szerbiai osztálykirán-
dulásáról. Mesélte az élményeit, az estét, amit a szállodában töltöt-
tek gitározva, énekelve, jó hangulatban szinte reggelig. Érezhetően
cenzúrázott előadása nem tért ki minden részletre, nyilván volt ott is
minden, ami egy mai osztálykirándulás jellemzője. Az érdekes mégis az
volt, hogy a szálloda igazgatója másnap elutazás előtt fontosnak tartot-
ta, hogy megköszönje azt, ahogyan viselkedtek, hogy nem tettek kárt
semmiben, amit már hosszú ideje nem tapasztalt a szálloda vezetése.
Kérdem én, kik járnak oda osztálykirándulni? Hogy jutottunk oda,
értelmes, magyar gyerek, akikből nagy valószí- nemzet habitusának másságát okolni
nűséggel nem egy egyetemre készül, akadályt pontosan azt az erőt veszi el tőlünk,
lásson egy ajtóban. Egy olyan ajtóban, amely a gyerekeiktől, ami az „ide nekem az
mögött már jártak, és tudják, hogy folyosóra, oroszlánt” életérzést táplálná. Ha
onnan egy nagy térbe nyílik. Szimbolikus érté- egy élethelyzet összetett, márpedig
Lyukasóra
kű lett az ajtó, amely valóban elzár valamitől, lássuk be, itt, a Vajdaságban, Szer-
de ugyanakkor ki is nyílik. Ki is nyitható. Hogyan történhet meg, biában igencsak ilyen, az sokféle alkalmazkodást, szociális készséget,
hogy egy közösség tagjai lebeszéljék egymást arról, hogy be merje- belátást követel. Ez gazdagít, ügyesebbé, tartalmasabbá, alkalmazko-
nek lépni rajta. Egyenként valószínűleg senkinek sem jelentett volna dóbbá tehet bennünket. Éljünk vele, használjuk a javunkra.
ez nehézséget. Innentől ez már csoportlélektan. Olyan csoporté, Valamikor Nyugaton az a közmondás járta, ha két ember egyszerre
amely önérvényesítés, énképviselet helyett kivár, és időközben telje- megy be egy forgóajtón, és az egyikük magyar, egész biztosan ő fog
sen elbizonytalanodik. Az ajtó, amely akadályként lép fel, nem pedig először kilépni rajta. Tegyünk érte.

Létérdekünk az önbizalom-fejlesztés
vajdasági magyarok a többségi nemzettel veszik fel a versenyt,
amikor érvényesülni szeretnének.
Utaljunk néhány adatra (lásd Gábrity Molnár Irén: Oktatásunk
jövője, az Oktatási oknyomozó, Magyarságkutató Tudományos
Társaság, Szabadka, 2006): az oktatással felölelt magyar tanulók
aránya kisebb – különösen egyetemi szinten kb. 6 százalék –, mint a
magyarok részaránya a vajdasági összlakosságban (14,28 százalék).
Ez nemcsak azért van, mert kevesebb magyar gyermek születik,
hanem azért is, mert továbbtanulási hajlamuk és lehetőségük is
kisebb, mint a többségi nemzeté. Joggal féltjük a magyar közok-
tatási hálózatot az elsorvadástól, és ugyanakkor joggal követeljük
az anyanyelven vagy részben anyanyelven biztosított felsőoktatási
lehetőségeket a régióban. A magyarság lassan kiszorul a munka-
erőpiac által igényelt képzésekből és az oktatási esélyegyenlőség-
ből. Megfelelő törekvéssel – az anyanyelvű minősítővizsgákra való
felkészítéssel, a szerb nyelv jó ismeretével, serkentő ösztöndíj-poli-
tikával – ezen mindenképpen javítani lehet. Így tudjuk felváltani
ezt az alulreprezentált tájhasználati jelenséget (ami degradációhoz
vezet) egy olyan folyamattal, ami a magyar közösséget versenyké-
pessé teszi a régióban.
A Kárpát-panel nemzetközi kutatás során vizsgáltunk nyelv-
használati szokásokat. A magánélet területén a vajdasági magyarok
több mint a fele többnyire a magyart használja, míg a közéletben
a szerbet vagy a magyart. A többség a barátokkal, szomszédokkal,
tévénézéskor többnyire a magyar nyelvet preferálja (50–62 száza-
lék), mintegy 35–41százalék mindkét nyelvet. Akik főleg csak a szerb
nyelvet használják, azok szerb környezetben is élnek (7,4 százalék,
a szórványterületeken és vegyes házasságban). Munkahelyen, bevá-
sárláskor és orvosnál mintegy 42–48 százalék mindkét nyelvet, az
anyanyelvét pedig 17–39 százalék használja. Az hogy a magyarok
nyelvi térsége sorvad, főleg az illusztrálja, hogy a szerb nyelven
beszélők aránya viszonylag magas a hivatalokban (40,4 százalék) és
az orvosnál is (30,2 százalék). Szabadkán, Zentán, Magyarkanizsán
a hivatalokban használják ugyan a magyar nyelvet is (17,6száza-
lék), de 40,4 százalék ott is többnyire a szerbül, 42 százalék pedig
mindkét nyelven kommunikál.
Tapasztalataim szerint a Szabadkán tanuló magyar egyetemis-
ták semmivel se butábbak a szerb hallgatóknál (sőt!), de egészen
más viselkedésformát mutatnak, ha egy csoportban (osztályban)
saját anyanyelvükön kisközösségükben kell teljesíteni, vagy ha egy
vegyes nagycsoportban szerbül képezik őket. Magatartásuk önbi-
zalommal, sőt kreativitással van teli, ha külön magyar osztályban
52,4 százalékuk szerint esetleg előnyt jelent (Kárpát-panel). Ezek
után logikusan következett az a kérdés, hogy az érvényesüléshez
Szerbiában akadályt jelent-e a magyar nemzeti hovatartozás. A
vajdasági magyarok 44 százaléka alapjában véve ezt a tényt nem
n GÁBRITY MOLNÁR IRÉN tartja akadálynak! Többen vannak azonban azok, akiknek rossz
tapasztalatuk van: 27 százalékuk szerint a magyarság hátrányos
dolgozok velük (a magyar hallgatók 1/4-e kitűnőre vizsgázik), de ha minden téren, 25 százalékuk pedig néhány területen tartja ezt
az amfiteátrumban 200 szerb hallgató mellé kerülnek: hallgatagok, hátrányosnak. A pszichológus véleménye pedig ez: „A Vajdaság-
mákszemnyire sorvadnak. A teljesítőképességük a felére apad. ban élő magyaroknak sajátos délvidéki személyiségszerkezetük van,
amely egy kisebbrendűségi érzéssel átitatott mátrixba, háttérbe
MIÉRT HORDJÁK MAGUKBAN A KISEBBSÉGI ágyazódik be. Ennek következményei a specifikusan megváltozott
SZINDRÓMÁT? pszichés működés, az inadekvát érzelmi reakciók.” A sikertelensé-
Vajon a szülők a hibásak? Mikor és hol éri hátrányos megkü- get, amely az élet természetes velejárója, a kisebbrendűségi érzéstől
lönböztetés a kisebbségeket? Csak a nyelvtudás lenne a gondjuk? sérült egyén egyrészt fájdalmas veszteségként, másrészt önigazo-
A Kárpát-panel (2007) kutatás szerint a válaszadókat érte már lásaként éli meg („lám, tényleg nem érdemlem meg, ha már nem
hátrányos megkülönböztetés nemzeti hovatartozásuk miatt: 36,8 sikerült”). Ugyanakkor a sikerélményt – amely pedig szintén az
százalékát ritkán, 8,6 százalékát gyakran és 5,9 százalékát nagyon élet természetes velejárója – eleve gyanakvással fogadja („vajon
gyakran. A megkérdezettek majdnem fele azt válaszolta, hogy megérdemlem-e?”). „A depresszió a viselkedésben is megnyilvánuló
soha nem érte hátrányos megkülönböztetés nemzetisége miatt. rendellenesség. Az elkerülő, visszahúzódó, elutasító magatartásje-
Az érvényesülési akadályokat azonban a magyar ember 52 száza- gyek a környezet részéről pozitív megerősítést kapnak, a problé-
léka érezte Szerbiában. A szerb–magyar viszonyt ország szinten a mamegoldásra aktívan törekvő, harcias, egészségesen agresszív
közömbösség (38,2 százalék) vagy mások tapasztalata szerint (34,4 jegyeket pedig elutasítóan értékeli. A személyiségfejlődés külön-
százalék) konfliktusok jellemzik. Egészen más a helyzet egy település böző szakaszaiban a környezet azt közvetíti: „Húzódj vissza, kerüld
szintjén, ahol a válaszadók szerint a szerbek és a magyarok együtt- a konfrontálódást, akkor leszel jó… E sajátosság következménye
működőbbek (41,1 százalék), vagy közömbösek (37,6 százalék). A pedig az a nem adekvát védekező mechanizmus, amely szerint „a
többségi vélemény szerint lokális szinten részben, de ország szinten legjobb védekezés a menekülés” (Sági, 2001).
nem jön létre az együttműködés a többségi nemzettel. A konklúzió az, hogy oktatási és képességfejlesztő terveink
A magyarsághoz tartozás, a válaszadók 76,5 százaléka számára mellett ott kellene hogy legyen a kezdeményező és az énképfej-
nem szégyen, 41 százaléka gondolja, hogy magyarnak lenni nem lesztő programok sorozata is. Még sok olyan hasznos előadás, írás
is politikai kihívás, de több mint a felének ez ténylegesen közöm- és ténykedés kellene, mind amit dr. Sági Zoltán és dr. Magyar
bös. A válaszadók 43,8 százaléka teljesen vagy többnyire egyetért Lóránt fejtenek ki Vajdaság-szerte. Ebbe be kellene kapcsolódniuk
azzal, hogy magyarnak lenni hátrányt, ugyanakkor 27,7 + 24,7 = a pedagógusoknak és a médiának is.
Hol van gyermekeink önbizalma?
Nemrégiben az egyik vajdasági általános iskolában a fizikához akartak kedvet csinálni a nyolcadikosok iskolatársaik körében. Az
egyik magyar ajkú srác, aki köztársasági szinten is kiválóan szerepelt az e tantárgyból szervezett versenyen, szerényen, szinte motyogva,
szégyenlősen beszélt a fizika szépségeiről. Szerb ajkú társa ugyanakkor széles gesztusokkal, hangosan, érthetően, önbizalmat sugározva
tartott ismertetőt a témáról. Gyakran láttunk már hasonló szituációt, és nemegyszer felmerült már az a kérdés is, hogy a csapatsportok-
ban miért vannak kevesebben a vajdasági magyar fiatalok, mint az egyéni sportágakban. Ilyenkor önként adódik a kérdés: mit kellene
tenniük a felnőtteknek, hogy gyerekeinket önbizalommal, magabiztossággal vértezzék fel, hogyan hathatnának oda, hogy gyermeke-
ink egyenrangúnak érezzék magukat a többségi nemzethez tartozó társaikkal, s merjenek bátran kiállni igazukért, szót emelni saját
érdekükben, adottságaikkal, képességeikkel összhangban tudjanak majd érvényesülni az életben.
Az együtt gondolkodás szándékával indul útjára ez a sorozat a Kilátóban, amelyben – nem heti rendszerességgel – szakemberek
írják le a témával kapcsolatos gondolataikat, meglátásaikat, s azt, hogy miben látják a megoldást. Nem titkolt célunk, hogy széles körű
és színvonalas, egymást kiegészítő, egymásra is reflektáló eszmecsere alakuljon ki éppen most, iskolaszünetben, amikor talán a rálátás
is széles körűbb.
Elsőként Gábrity Molnár Irén és Joó-Horti Lívia írását közöljük.
24 KILÁTÓ kilato@magyarszo.com 2011. június 25., 26., szombat–vasárnap

Krleža visszatért a Ludovikába

sorsomat meghatározóan hatott… Gyermekként kerültem kaszár-
nyába (1908), és kaszárnyában éltem át Bosznia annexiójától (1908)
a második Balkán-háborúig (1913) öt esztendőt.” Közben azonban
már lázad az Osztrák–Magyar Monarchia valósága ellen: a fiatal
n BALÁZS-ARTH VALÉRIA ludovikás 1911-ben Belgrádban be akar állni a szerb hadseregbe.
De visszautasítják, ezért visszatér a Ludoviceumba, ahol a második
Magyarország az Európai Unió soros elnökeként tevé- porszívó is lehet szobormű... A jelen kiállításban szereplő művészek Balkán-háború előestéjén sikerül megszöknie Szerbiába, ahol ismé-
keny szerepet vállalt a horvát csatlakozás céldátumának azonban, hűségesek maradtak mind a hagyományos anyagokhoz, telten nem veszik fel a szerb hadseregbe, ezért továbbmegy Szkop-
kitűzésében, ezzel is erősítve a majdnem ezeréves múltra mind a szoborkészítés hagyományos megközelítéséhez, miközben jéba. Letartóztatják, és mint a Ludoviceum körözött szökevényét
semmit sem veszítettek kortársiságukból.” az osztrák–magyar határrendőrség börtönbe csukja, majd pesti és
visszanyúló magyar–horvát kapcsolatokat. A szobrászat három nemzedéke – a fiatalabb (Alem Korkut, zágrábi hatóságok kihallgatásai következnek.
Így a magyar főváros több jelentős horvát rendezvény színhelyévé Marina Bauer és Božica Matasić), a középnemzedék (Slavimir Drin- Nem szerette a Ludovikát, de mivel a legmeghatározóbb hely
vált az elmúlt fél évben. Ezek közül a legutóbbi a múlt héten megnyílt ković, Peruško Bogdanić, Vladimir lehetett az életében, szobrának ott a
kiállítás az Iparművészeti Múzeumban, amelyen a pécsi kötődésű, Gašparić Gapa, Dalibor Stošić, Matko helye a Ludovika előtti parkban. A
jeles horvát műgyűjtő, Veljko Marton a 18. század közepétől a 19. Mijić, Petar Barišić, Mirko Zrinšćak, szoboravatáson Tarlós István főpol-
század közepéig terjedő korszak európai képző- és iparművészeti Ljubo de Karina, Damir Mataušić, gármester köszöntötte a jelenlevő-
– elsősorban porcelán-, de üveg- és ezüsttárgyakat is tartalmazó Kuzma Kovačić, Kazimir Hraste, ket, Milan Bandićtyal, Zágráb főpol-
– gyűjteményének egy részét láthatjuk. A Muzej Marton Horvátor- Siniša Majkus) és az idősebb nemze- gármesterével, majd a beszédek után
szágban az első magánalapítású múzeum, amely a Zágráb melletti dék művészeinek összesen ötvenegy ők vágták el a szalagot.
Samoborban, a család 19. századi kastélyában nyílt meg 2003. május szobra ad ízelítőt a kortárs horvát Ivan Bandić Horvátország buda-
18-án, a múzeumi világnapon. A bécsi porcelánmanufaktúra közel szobrászatból. Az idősebb generációt pesti nagykövete felidézte a közel-
ezer darabját őrzi a német, osztrák, orosz és francia tárgyakkal is két akadémikus, Ivan Kozarić (Petrin- múlt Krležával kapcsolatos esemé-
rendelkező, gazdag Marton-gyűjtemény. Az elmúlt tíz évben a gyűj- ja, 1921) és Marija Ujević-Galetović nyeit: a kétnyelvű emléktábla-avatást
teményt több helyen is bemutatták: Londonban, a franciaországi (Zagreb, 1933) képviseli. Az utóbbi a az egykori Ludovika Akadémiánál
Sévres kerámiamúzeumban, a bécsi Liechtenstein Múzeumban, zágrábi Képzőművészeti Akadémia és a Krleža-konferenciát, az Orszá-
Velencében a Fondazione Querini Stampalia és Nápolyban a Museo tanára és a szobrászati szak vezetője gos Széchényi Könyvtárban Krleža
nazionale della ceramica Duca di Martina rendezésében. is volt. Művészetét nemcsak a kiállított életéről, munkásságáról rendezett
A budapesti Iparművészeti Múzeumban több mint kétszáz, a bécsi három szoborból ismerhetjük meg: kiállítást, és elmondta, hogy az
császári porcelánmanufaktúra fénykorában készült, főként klasszi- majdnem kétméteres Krleža-szobrát Eszéki Nemzeti Színház bemutatja
cista, de empire és biedermeier stílusú tárgyat is láthat a közönség. – Zágráb testvérváros ajándékaként – majd Budapesten, az Új Színházban
A porcelánok mellett a kiállításon korabeli, hasonló formavilágú június 17-én állították fel a valamikori Krleža Glembay-trilógiájának egyik
ezüst- és bronztárgyak, továbbá cseh és orosz, féldrágaköveket imitá- Magyar Királyi Honvédségi Ludovika darabját, a Lédát.
ló üvegek is láthatók. A kiállítás kurátora Balla Gabriella, a kiállítás Akadémia (Ludoviceum) épülete előtti Navracsics Tibor miniszterelnök-
készítésében közreműködött még Kancler Zsófia és Davor Palinić. parkban. Ugyanilyen szobor áll Krleža helyettes, közigazgatási és igazság-
A szeptember 11-ig látható kiállításról rendkívül szép, részletes egykori zágrábi háza előtt, valamint ügyi miniszter először horvátul,
katalógus is készült. Eszéken és Abbáziában. majd magyarul elmondott beszéd-
A 18. és 19. századi múlt tárgyait bemutató kiállítást megelőzően Halálának harmincadik évfordu- ében hangsúlyozta, hogy Krleža, a
májusban a Magyar Nemzeti Galériában a kortárs horvát szobrászat lóján Krleža visszatért oda, ahonnan 20. századi horvát irodalom nagy-
művészei mutatkoztak be alkotásaikkal. Tizenhét – idősebb és fiata- valamikor 1913-ban megszökött. Erre sága, igazi közép-európai író volt,
labb – művésznek az utóbbi három évtizedben készült szobrait láthat- az időszakára így emlékezett: „kezdő- Krleža szobra az egykori Magyar Királyi Honvédségi Ludo- Adyval, a cseh Kafkával, a lengyel
juk ezen a kiállításon még körülbelül két hétig. S hogy csak ennyi vika Akadémia épülete előtt
dött a pécsi hadapródiskolában. Elvé- Wyspianskival együtt. Ez a szobor,
szobrász képviseli Horvátországot, az a szoborkiállításokat nehezítő gezve ezt az alsóbb fokú tiszti intézetet mint az évfolyam egyik legjobb Krleža életművével együtt, mostantól szimbolikusan is összeköti e
körülményekkel – elsősorban a szobrok szállításával – magyarázható. diákja császári ösztöndíjjal a budapesti katonai akadémiára kerül- városokat: Bécset, Krakkót, Prágát, Budapestet, Zágrábot.
A kiállítás kurátora, Jasminka Poklečki Stošić szerint a művészek kivá- tem, melyet a napóleoni háborúk korabeli alapítójának Ludovika Végül Krleža életművét Lőkös István akadémikus, az első magyar
lasztásának szempontja a horvát szobrászati hagyomány folytatása osztrák főhercegnőnek nevéről Ludoviceumnak neveztek… Mint nyelvű horvát irodalomtörténeti munka szerzője méltatta. Majdnem
mellett az új, eredeti kifejezésmód volt. A horvát szobrászati hagyo- katonai akadémia, mint katonai egyetem a háború előtti Magyar- száz év kellett ahhoz, hogy a rendkívül sokoldalú horvát klasszikus,
mány folytatásán a szobor anyagának (kő, fa, bronz) megtartását érti, ország legelőkelőbb nevelőintézetei közül való volt. Én, tizennyolc Miroslav Krleža visszatérjen oda, ahol pályáját kezdte, az Osztrák–
mert az aktuális trendek szerint a szobrászat is új anyagokkal és új éves legényke, mikor a Ludoviceum növendéke lettem, Petőfi hatá- Magyar Monarchia tisztképzőjébe. Remélhetőleg a szobor és reá
médiumokkal újul meg, ennek értelmében – amint a katalógusban sa alatt negyvennyolcas-kossuthista voltam, és akkor már majdnem való emlékezés is segít abban, hogy művei benne éljenek a magyar
írja: „manapság bármi szoborrá válhat. Még a galériában elhelyezett befejeztem Petőfi negyvennyolcas eposzának, az Apostolnak a horvát köztudatban is, kiadják, fordítsák, olvassák, illetve előadják őket,
friss gyep is, kettévágott tehén is, gyémántkoponya is, megvilágított fordítását, annak a műnek a fordítását, mely rám döntően, szinte mert – ahogy ő mondta – ez a legtöbb, amit egy íróért tenni lehet.

Kölcsönösség és partnerség
Megyei Könyvtár és a kisalföldi könyvtárosok hatá-
ron túli kapcsolatairól, különös tekintettel a szlo-
vákiai könyvtárakra. Majd dr. Szabolcsiné Orosz
Hajnalka, a pécsi Csorba Győző Megyei-városi
Kárpát-medencei könyvtárosok konferenciája, Csongrád, 2011 Könyvtár igazgatója szólt a Baranyai háromszög-
ben működő határon túli kapcsolatokról. Palán-
n TÓTH BÁTHORI ERZSÉBET
kainé Sebők Zsuzsanna a szegedi Somogyi Károly

H
etedik alkalommal szervezte meg az Infor-
matikai és Könyvtári Szövetség és a csong-
rádi Csemegi Károly Könyvtár és Infor-
mációs Központ a Kárpát-medencei könyvtárosok
konferenciáját.
A konferencia központi témája ezúttal a hatá-
ron átívelő kapcsolatokra épült. Impozáns fotó-
kiállítással mutatkozott be az ötödik évfordulóját
ünneplő Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért
Alapítvány és főszervezője, a projektum fáradha-
tatlan mozgatója, dr. Vraukóné Lukács Ilona, aki
előadásához A hátizsák(olás)tól a digitális könyvtárig
címet választotta. A kiállítást méltatta és megnyitot-
ta dr. Fodor Péter, az IKSZ elnöke, a fővárosi Szabó
Ervin Könyvtár főigazgatója. A helyszín Csongrád,
a Tisza és a Körös torkolatánál fekvő dél-alföldi
kisváros ehhez megfelelő hangulatot is biztosított,
szimbolikusan mi is „hátizsákolni” érkeztünk ide,
mert hoztuk a saját tapasztalatainkat, ötleteinket
és a három napon át tartó konferencia ideje alatt
nemcsak ismerkedtek, barátkoztak a Magyaror-
szágról, a Délvidékről, Kárpátaljáról, Romániából,
Horvátországból, Szlovéniából és a Felvidékről
érkező könyvtárosok, hanem tapaszatalatokat is
cserélhettek egymás jobb megismerése érdekében.
Igazi csapatépítő közösséggé alakult át a konferen-
cia, mert ahogyan a szakmai beszélgetések során
egyre közelebb kerültek egymáshoz a könyvtáros
kollégák, a határok úgy kezdtek eltűnni.
Szippantva az Óváros hangulatából, a Tisza-
parti homokbuckákon átsétálva, a baráti est hangu-
latos vacsorája után testben és lélekben is a konfe-
rencia szakmai napjára felkészülten érkeztünk a
Polgármesteri Hivatal dísztermébe. Itt elsőként
dr. Kőrösi Tibor, Csongrád város polgármestere
köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelte: köze-
ledve június 4. felé, ma itt elmondhatjuk, hogy
Trianon emlékét sikerült áttörnünk, s valóban
a nemzeti összetartozás szellemisége hatotta át a
csongrádi konferenciát. Majd a már megszokott
kedvességével köszöntötte és fogta össze a szakta-
nácskozást dr. Fodor Péter a Fővárosi Szabó Ervin
Könyvtár főigazgatója, az Informatikai és Könyv-
tári Szövetség elnöke, folyamatosan és sikeresen
kezében tartva annak fő mondanivalóját: a kölcsö-
nösségre és a partnerségre épülő együttműködés
fontosságát. Mindehhez jó kiindulópontot biztosít
a Márai-program meg a Magyar Parlament és az
Országgyűlési Könyvtár pályázata.
Az Országgyűlési Könyvtár tájékoztatási igazga-
tója, dr. Redl Károly ismertette a Magyar Ország-
gyűlés elnökének nemrég meghirdetett pályázatát,
amely a Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtáro-
sok együttműködése címet viseli. Hangsúlyozva,
hogy a program célja a Kárpát-medencei fiatal
magyar könyvtárosok közös munkavégzésének,
tapasztalatcseréjének, szakmai együttműködésé-
nek elősegítése, támogatása. A résztvevőknek az
Országgyűlési Könyvtárban eltöltendő egy hónap
során lehetőségük nyílik a könyvtár állományának,
szolgáltatásainak és működésének megismerésé-
re, saját szakmai tevékenységük bemutatására;
kapcsolatépítésre; közös szakmai együttműködé-
si projektek kidolgozására, illetve azokban való
részvételre, az országgyűlés munkájába való bete-
kintésre. A konferencia folytatásában dr. Vraukó-
né Lukács Ilona azokról az erőfeszítésekről szólt,
melyet a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Könyvtár
tett a Kárpátalján.
További lendületet adott a konferenciának
Jankovics Marcell rajzfilmrendező, művelődéstör-
ténész, könyvillusztrátor, a Nemzeti Kulturális Alap
elnökének a Kárpát-medence közös művelődési
hagyományairól tartott érdekfeszítő, elgondol-
kodtató előadása. Érintve a Dunát mint a népeket
kulturálisan is összekötő, de egyben megkülön-
böztető határfolyót. A Dunán innen és Dunán
túl fogalmak mint a szembenállás és a kulturá-
lis különbségek szimbólumai körvonalazódtak. A
történelemi tények tudatában összehasonlította e
két vidék párhuzamos fejlődést, hangsúlyozva a
Duna stratégiaegyesítő szerepét, felvetve a kultu-
rális sokszínűség és az egyveleg közötti különbsé-
get. Az egyveleggé vált kultúra elveszíti karakte-
rét. Hangsúlyozta a Kárpát-medencei létünkből
adódó központi szerepkör fontosságát a kulturális
örökség megóvásában. Mert csak így teremthe-
tünk hagyományt. A kultúráról így ír Jankovics
Marcell:
„A kultúra nem csupán a művészetek és az
irodalom gyűjtőneve, ahogy ma sokan hiszik.
A tudományokkal és az oktatás-nevelés köré-
vel kiegészülve sem teljes. A kultúra fogalmába
tartoznak a világnézet (vallás), az erkölcs, a szoká-
sok, hagyományok, a testi és szellemi egészség, a
munka és a környezet kultúrája, az életmód, visel-
kedés, szinte minden. Nemzeti, közösségi kultú-
ráról pedig csak akkor beszélhetünk, ha a részek
kultúrája szerves, azaz harmonikusan illeszkedik
az egészbe… Ezért mondhatjuk, hogy a kultúra
nem felépítmény, hanem mindennek az alapja, a
gazdaságé is.”
Szerelmes földrajz, Szabó Zoltán nyomában címmel
dr. Szörényi László, a MTA Irodalomtudományi
Intézetének igazgatója tartott érdekes ismertetőt,
rámutatva a különbségekre az 1942–43-ban szüle-
tett mű (a Nyugat kiadásában) és az 1988-ban újra
kiadott kötetek között.
Zárszóként dr. Fodor Péter összegezte a konfe-
rencia főbb gondolatait:
az emlékezet fontossága és következetessége.
Nagyon veszélyes, ha a tudatlanság a restséggel
vegyül.
A konferencia második részében is a partnerség
szellemiségében folytatódott. Elsőként dr. Horváth
József, a győri Kisfaludy Károly Megyei Könyv-
tár igazgatója tartott előadást a Kisfaludy Károly
Városi és Megyei Könyvtár igazgatója a Csongrád
megyei könyvtárak határon átnyúló kapcsolatairól
szólva a CSÁTH-er járat Szabadka és Szeged között
címmel Szeged és Szabadka könyvtárainak közös
programsorozatát ismertette. Majd a határon
túli szakmai szervezetek beszámolói hangzottak
el az elmúlt egy év eseményeiről, így a Vajdasági
Magyar Művelődési Intézet igazgatójának, Hajnal
Jenőnek beszámolója is, az intézet tevékenysé-
géről és a Kapocs Könyvtári Csoport program-
jairól. Ezenkívül két könyvtárat mutatott be az
elmúlt év kiemelkedő programjaira való tekintet-
tel, az óbecsei Városi Könyvtárat és a Magyar Szó
könyvtárát, a Magyar SzóPont programsorozatát
és szórványtevékenységét.
Haraszti Katalin, a Magyar könyvtárosok Egye-
sületének tagja, az IFLA-HUN levelezőlista mode-
rátora az alábbi kéréssel fordult a résztvevőkhöz:
„Idestova négy éve, hogy útjára indítottuk Az
IFLA-HUN levelezőlistát. Tettük ezt a horvátor-
szági, a szlovéniai és a kárpátaljai magyar könyvtá-
rosok, valamint a Romániai Magyar Könyvtárosok
Egyesülete, a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok
Egyesülete, és a szerbiai KAPOCS kezdeménye-
zésére, a határon túli magyar kollégák kérésére.
Megszereztük ehhez a Könyvtáros Egyesületek és
Információs Intézmények Nemzetközi Szervezeté-
nek, az IFLA-nak a támogatását, és így az ő szer-
verükön működtethetjük a listát. A levelezőlista
elsődleges célja az információcsere megkönnyítése
a Kárpát-medencében élő magyar könyvtárosok
között. Másodlagos célként azt tűztük ki, hogy
a világ más tájain dolgozó magyar kollégákat is
bekapcsoljuk ebbe a szellemi vérkeringésbe.”
A csongrádi konferenciát szakmai kirándulás
zárta. A Csongrád megyei kistelepülési könyvtá-
rakba, Földeákra és Deszkre látogattak a program
résztvevői, megismerkedve a kistérségi könyvtárak
és könyvtárosok különleges szerepköreivel.