http://valasz.

hu/itthon/rend-es-mania-9997

Rend és mánia
Sümegi Noémi / 2004.07.15., csütörtök 08:23 /

Egy lakás berendezése mindent elárul: az ott élők aktuális

lelkiállapotát, a családtagok egymáshoz való viszonyát, személyes
ambícióit. Ha az ágy mellett felhalmozódnak a könyvek, ha az
anyának nem adatik meg egy saját fiók, vagy ha csak a látható
helyeken tartanak rendet, a kamrában már nem, mind-mind
mélyebben gyökerező problémát takar. A pécsi Jelenkor Kiadó
gondozásában negyedik kiadásban jelent meg Polcz Alaine Rend és
rendetlenség című könyve, amely segít: az ember hogyan kezelje saját
és mások rendjét vagy rendetlenségét. Erről kérdeztük az író-
pszichológust, s persze szó esett sok minden másról is.

Egy nagy lakásfelújítás után éppen a napokban költözött vissza az otthonába. Hogyan
élte meg ezt a speciális rendetlenséget?

Minden költözés átmeneti káoszhelyzetet eredményez, látja, a könyvek még dobozokban

állnak. Ugyanakkor ez jó lehetőség is arra, hogy az ember átrendezze a lakást, újrafogalmazza
a rendhez, vagyis az élethez való viszonyát. Ötvenkét évet éltem itt Miklóssal (Mészöly
Miklós író - a szerk.), és három évet egyedül. Ötvenöt év ugyanebben a környezetben, kicsit
változó bútorokkal. A felét átadtam a szekszárdi Mészöly-emlékháznak, és most úgy kell
berendezkednem, hogy egyedül élek. El kell döntenem, hogy 83 évesen mit akarok: van-e
erőm úgy elhelyezni a tárgyakat, hogy a mindennapi élet racionálisan, könnyen menjen, hogy
az érzelmekre, gondolkozásra, zenére több hely és idő maradjon?

Mi változott a lakásban?

Fiatal koromban egy időben zárdába vágytam, és mindig valami nagyon visszavonult, világos,
egyértelmű rendre áhítoztam. Most berendeztem magamnak egy cellaszobát, ahol semmi
sincs, csak egy ágy, egy íróasztal, egy szék, Miklós képe a falon és egy nyírfakereszt. A
nappaliban viszont virág van és élet, ülőgarnitúra, ahol fogadni tudom a vendégeimet.
Rájöttem, hogy ez még mindig ambivalenciát takar: befelé fordulni, de alkotni, élni is
szeretnék. Sok mindent elárul egy szoba berendezése. Egy nagy íróasztal például gyakran
pusztán vágyat jelent.

A lakás azt is elárulja, hogy ha valakit veszteség ért, hol tart a tragédia feldolgozásában?

Ha meghalt valaki, a tárgyait még őrzi az ember, de ha ez túl hosszú ideig tart, a szeretett
személy "mumifikálódik", a lakás pedig lassan múzeummá válik. Van, aki nem tud kilépni a
gyászból - a tárgyak is visszatartják. A berendezésből azt is le tudom olvasni, hogy például
egy válást követően fel tudták-e dolgozni a veszteséget, vagy sem. Munkába menekül-e az
elhagyott házastárs, van-e újabb kapcsolata, teljes életet él-e, vagy önmagába zárkózott.

A költözködés során lomtalanított is?

Sok kedves ajándék, szép és praktikus tárgy gyűlik össze egy élet során, de a mai fogyasztói
társadalom fiataljainál sokkal hamarabb halmozódnak föl és devalválódnak a tárgyak. Ahogy
a szerelmeket, úgy a tárgyakat is könnyen dobják el. Engem még úgy neveltek, hogy semmi
sem fölösleges, egy darab kenyeret is nehezemre esik kidobni. Amerikában az ételek harminc
százaléka szemétbe megy, a megvásárolt ketyerék pedig gyorsan elévülnek, hiszen így lettek
kitalálva. Én próbálom megtalálni az arany középutat. A feleslegessé vált holmikat kirakom a
kuka mellé: nagyon sok a szegény, akinek szüksége van rá.

Itt, a lakásban, még ebben az átmeneti helyzetben, is rend van. De vajon mit értünk
renden, és a rendnek a rendetlenség-e az ellentéte?

Van rossz rend és jó rendetlenség, és van jó rend és rossz rendetlenség. A jó rend az, amikor a
tárgyak az ott lakók esztétikai igényének megfelelően jól használhatóan vannak elhelyezve. A
szépség is fontos, de aki ennek rendeli alá a célszerűséget, nehéz helyzetbe kerülhet. A rossz
rend az, amikor valaki önmagáért a rendért túl merev mértani struktúrában helyez el mindent -
rendszerint azért, mert fél a belső káosztól, és ebbe kapaszkodik. Jó rendetlenség az, ami egy
kívülállónak rendetlenségnek tűnik, de a rumli gazdáját megnyugtatja, mert mindent megtalál:
lazán, könnyedén él, nem akadályozzák a tárgyak. A rossz rendetlenség az, ha valaki úgy
helyezi el a tárgyakat, hogy soha semmit nem talál, minden összepiszkolódik, és ő maga is
küszködik. Ha nincs meg a belső rend, akkor nagyon nehéz a külső rendet megvalósítani.

Eddig azt gondoltam, hogy a rendhez való viszonyunk csak egy tulajdonságunk a sok
közül: lehet, hogy mégiscsak ez "a" lényeg?

A rendemben az egész személyiségem benne van, és ennek mély és ősi rétegei vannak. Ha
valaki csak egy dologra tud koncentrálni, akkor eszerint tagolja az íróasztalán a tárgyakat, a
képeket a falon, s a díványpárnákat is, és megzavarja, neurotizálja, ha többfelé kell figyelnie.
Aki viszont háromfelé szeret és tud figyelni, az attól lesz kimerült, ha úgy hozza az élet, hogy
csak egy dologgal kell foglalkoznia. Vannak - szintén a belső renddel összefüggő - egymást
kiegészítő, egymást pusztító és egymást keresztező rendformák. Nagyon sokféle helyzet
alakulhat ki egy családban is attól függően, hogy valaki alávetettként vagy egyenrangú félként
tudja-e elfogadni a másik rendjét, vagy épp ellenkezőleg, dominanciára törekszik, és
megköveteli a másiktól az alkalmazkodást, esetleg önmagával harcol, vagy éppen elkülönül
egy szigeten, és nem foglalkozik a többiek rendjével, rendetlenségével. Az ember egész
életében küzd a mások vagy a saját rendetlenségével.

Ez elég rosszul hangzik.

De hát mindennel küszködünk, a szerelemmel, a házassággal, a hivatásunkkal, a tisztasággal,

a közlekedéssel! Az ember egy bizonyos úton jár, és minél tudatosabban, önmagát ismerve
teszi ezt, annál inkább el tudja kerülni a buktatókat, annál jobban ki tudja egyensúlyozni a
mélypontokat és a csődöket.

Vegyük azt az esetet, amikor a rendes szülő küzd a rendetlen gyermekével.

Tapasztalatom szerint akinek gyerekkorában a szőnyegrojtokat kellett fésülnie, az jó
eséllyel fog fellázadni, és lesz rendetlen felnőtt. Mégis mit tehet a szülő?

Csak úgy tudunk egy gyereket rendre nevelni, ha mi magunk tudjuk, hogy mit akarunk. Ha
felismerem, hogy felfogásom, szocializációm, belső ritmusom miatt merev rendet valósítok
meg magam körül, akkor azt nem erőltethetem a gyerekre. Ő is rendelkezik bizonyos alkati
tulajdonságokkal, és vigyáznom kell, hogy az én rossz rendemet ne kényszerítsem az ő
alakuló jó rendjére. Van olyan gyerek, aki kaotikus rendetlenséggel kezdi az életét: nem lehet
mindjárt keretek közé szorítani, lassan kell szoktatni a rendhez. Szoktatni viszont kell, mert ha
nem tudja megkülönböztetni a piros meg a zöld lámpát, akkor elüti az autó. A mai gyerekeket
túlságosan szabadon engedik, míg más területen aránytalanul sokat követelnek tőlük.

Lehet, hogy a felnőni nem tudó gyerekek is azért nem költöznek el a szüleiktől, mert így
az anyjuk továbbra is főz, mos, takarít rájuk? Vagy ha el is költöznek, hazahordják a
szennyest, anyuka pedig ételhordóban szállítja az ebédet.

Felgyorsult a világ, a gyerekek sokkal hamarabb válnak le érzelmileg és szellemileg a

szüleikről, mint régen. De a szolgáltatást, amit a család nyúlt, igénybe veszik, anélkül, hogy
érzelmileg vagy a felelősségvállalást tekintve úgy élnének a családban, mint régen. Ebben, azt
hiszem, maguk a szülők is hibásak. Felnőtt egy generáció úgy, hogy a nőknek - akár szinte
közvetlenül a szülés után - munkába kellett állniuk. Az arisztokráciánál régen dajka volt, a
polgári családokban gyereklány, de miután egy dolgozó anya hazament, és ellátott két-három
gyereket, valamint egy patriarkális modellben felnőtt férjet, már semmire sem maradt ideje.
Pedig egészen kis korban kell elsajátítani ezek a mintákat.

A következő neuralgikus pont a párválasztás. A válások egyik fő oka is az lehet, hogy a

házas felek nem tudják a rendképleteiket egymáshoz illeszteni? Ismerek egy házaspárt,
akik azért váltak el, mert a férfi elkezdett jógázni: amikor fejen állt, és bepillantott az
ágy alá, nagyon megrázta, amit ott látott.

Ez azért jó példa, mert igazából nem arról van szó, hogy jógázott és fejen állt, hanem hogy
rálépett egy olyan útra, ahonnan szimbolikusan is belelátott a kapcsolatukba: a felszíni rend
mögött a mélyben piszok van és kosz, vagyis eddig nem tudatosult ellentétek húzódnak közte
és a házastársa között. Mindaz, ami, úgy tűnik, hogy a renddel és a rendetlenséggel függ
össze, mélyebb tendenciákat, etikát, az élethez való hozzáállást mutatja.

Egy gyermek születése is fölborítatja az addigi viszonyokat. Egy ismerősöm azt mondta
a várandós felségének: ha megszületik a gyerek, és rendetlenség lesz, akkor ő szállodába
költözik.

Ez mit jelenthet mélyebben?

Nem volt érett a gyerekvállalásra?

Nem volt elég rugalmas, és valóban, áthárította a felelősséget. Nem akart valamit elfogadni a
rendre hivatkozva, vagy már addig is fárasztóan rendetlen volt a felesége.

Érdekes esetet ír le: az a nő, aki egyébként mindent megcsinál otthon, felháborodik
azon, hogy a férje nem rakja bele a mosogatóba a koszos tányért, jóllehet az egész lakás
rendben tartásához képest az csak egy mozdulat. Ez lehet az utolsó csepp a pohárban?

Igen, mert úgy érzi, a férfi ezáltal semmibe veszi őt. A férfi- és női szerepek átalakulóban
vannak, a legújabb fiúgeneráció már vidáman mosogat. Ez persze azokra a fiatalokra
vonatkozik, akik szabadabban élnek, szabadabban kezelik a nemi szerepek közti átjárást: a
lányok kezdeményeznek a szerelemben, és eszük ágában sincs kiszolgálni a férfiakat.

A könyvben jórészt 50-es évekbeli példák találhatók arra, hogy akár társbérletben,
szuterénben, szükséglakásokban ki hogyan tud berendezkedni. Az emberi lélek azóta
sem változott, ma azonban belsőépítész, lakáskultúra-magazin, feng sui áll rendelkezésre
ahhoz, hogy könnyebben, praktikusan éljünk. Valódi segítség ez?

Nem: sémákat kapunk, a reklámokban sulykolt formákat vesszük át, és nem gondoljuk végig,
mi hogyan akarunk élni. Lent voltunk Szegeden az egyik unokaöcsémnél, ahol be volt
rendezve egyfajta stílusban a lakás. Utána átmentünk Hódmezővásárhelyre, ahol döbbenten
láttam, hogy ugyanolyan az ülőgarnitúra, ugyanolyan a hálószoba, ugyanolyan ropival és
kólával kínáltak meg minket. Összenéztünk és nevettünk: miért is jöttünk át?

Kialakult egyfajta takarításkultusz is: a reklámok 80 százaléka valamilyen tisztítószert

hirdet, és azt, hogy csak akkor vagy jó feleség és háziasszony, ha hófehérre mosod a
férjed ingét, a gyerekeid nem esznek fel semmilyen baktériumot a földről, és az anyósod
is ragyogó tisztáságot talál. Mire föl ez a nagy tisztálkodás?

A tisztaságmániával mindenki a saját személyét és a szűkebb környezetét védi: nehogy valami

kosz érjen hozzánk! A föld, a "fűfolt" is piszok lett, pedig a falusi embernek a föld nem kosz,
hanem éltető erő. És nehogy izzadtságszagunk legyen, hogyisne! Ez megint csak a fogyasztói
társadalom számlájára írható: tiszták vagyunk, sterilek vagyunk, a világ számos országában
viszont háború dúl, éhínség pusztít. A felszíni tisztaságunk a mélyben húzódó ürességet
takarja el. Megvesszük az egészségtelen körülmények között nevelt baromfit, csak mert olyan
szép a csomagolása, és nem vesszük észre, mennyit ártunk vele. Nálunk otthon egy mosó- és
egy mosdószappan volt, a hamut pedig leforráztuk, abból lett a lúg. Nem volt szemétbe való
műanyag flakon és ezer tisztítószer.

S míg a saját szűkebb környezetünket mániákusan tisztán tartjuk, a lefolyóba engedett

vegyszerekkel szennyezzük a környezetet. Ezzel a sok új szerrel, az új gépekkel
könnyebb a takarítás, vagy ugyanolyan "rabszolgamunka"?

Az időből meg lehet takarítani, de a vegyszereket és a gépeket megvásárolni és mindehhez a

pénzt is megszerezni újabb fáradságot jelent: mókuskerékbe kerülünk. Fizikailag is könnyebb
talán így végezni a házimunkát, de amíg az ember lábbal kefélte a parkettát, közelebb
érezhette magát a dolgok lényegéhez. Mindenkinek fel kell tennie azonban a kérdést: mit is
akarok én a tisztaságommal és rendemmel? Azt, hogy mindenki elájuljon, vagy hogy élhető
környezetet teremtsek.

Aki bejárónőt tart, annak milyen a rendhez való viszonya?

Ezer oka lehet annak, ha valaki nem tud vagy nem akar annyit a háztartással foglakozni:
például komoly szellemi munkát végez, vagy a gyerekeivel szeretne több időt tölteni. A
kérdés az, hogy én uralom-e a takarítást, vagy az uralkodik-e fölöttem. Ha "muszáj" ablakot
pucolnom, ha mindenkit fegyelmezek, hogy ezt ne csináld, azt ne csináld, ide ne lépj, oda ne
lépj, akkor valószínűleg a rend, a tisztaság rabjává lettem. Az a jó, ha belső indíttatásból
takarítok, és jó érzéssel tölt el, hogy tisztaság van. Ismerek olyat, aki milliomos és bejárónője
is van, mégis főz és takarít néha, mert azt mondja: az legalább az én szagom. Így érzi
sajátjának a házat. Van, akinek a takarítás unott teher: rengeteg nő szenved és küszködik
ezzel.

Mit lehet nekik javasolni?

El kell tudni dönteni, hogy mit akarok és hogy akarom. Ez összefügg a belső igényemmel, a
fizikai erőmmel, a környezettel, a gépek és vegyszerek kiválogatásával. Az a szó, hogy
háztartás, kifejezi azt, hogy ismerem a ház körüli dolgokat, folyamatosan figyelem és energiát
fektetek belé. De a legfontosabb talán az, hogy amit szeretettel csinálunk, az nem fárasztó.

Egy ismerősöm csecsemője állandón sírt, ő fáradt volt, nem tudott a házimunkával
törődni. Egyszer azonban fogta magát, és kitakarított: a csecsemő attól kezdve nem sírt.
Mi lehet e mögött?

A rend és a lelkiállapot kölcsönösen hat egymásra. Ha valaki nem tud rendet tartani, attól
nyugtalan lesz, kapkod, és ez átragad az egész családra. Mindenkinek az életében kialakulhat
átmeneti káosz, amikor semminek sincs se lényegi, se formai rendje, s a krízishelyzetben
lehet, hogy az illető felfokozott rendbe menekül. Ha valakinek szétesik a személyisége,
széteshet az otthona is, amit aztán, ha felépül, rendbe hoz. Életünk során számtalanszor
változik a rendhez való viszonyunk: nagyon rendetlen fiúból pedáns családapa válhat. Sokat
elárul az is, ha valaki otthon rendes, a munkahelyén pedig rendetlen.

A munkahelyünk rendetlenségének vagy rossz rendjének teljesen ki vagyunk

szolgáltatva?

Ha egy rendszer nincs jól felépítve, akkor nem tud hatékonyan működni: az ott élőket
neurotizálja, és romlik a teljesítmény. A piacgazdaságban sokat fejlődtünk e téren, ám lassan
a teljesítmény is megterhel minket: azért nem tudunk harmonikusan, oldottan élni, mert már a
tökéletes rendet szolgáljuk. A fejvadászok megtalálják a megfelelő embert a megfelelő helyre,
és aki nem illeszkedik, az repül. Az egész ország egzisztenciális bizonytalanságban él.
 Azt gondolná az ember, hogy aki könyvet ír a rendről, az mindent tud, és nem esik egyik
hibába sem. Így van ez?

Á, dehogy. Mindig elég jól kézben tudtam tartani a házimunkát, mert anyám hihetetlenül
munkabíró volt, és jó modellként szolgált, a férjem rendetlensége viszont nagyon sokszor
zavart. Volt, amikor hazajöttem, és halomban állt a mosatlan edény, a virágok kókadoztak, a
szennyes szanaszét dobálva. Mondtam neki: te, ez borzasztó, hát miért használsz ennyi
edényt? Legközelebb nem volt egy mosatlan sem. Végig egy tányért és egy poharat használt,
amit evés után elmosott. Annyira koncentrált az alkotásra, hogy mindez felületesnek tűnt
számára, de talált egy ragyogó megoldást. Lényegi dolgot látott meg, és a rendet - s ez nagyon
fontos - alárendelte az alkotásnak. Na de amikor egy évig külföldön volt ösztöndíjjal, és nem
voltam mellette, akkor tökéletes rendet tudott tartani.

A nőn múlik, hogy mihez szoktatja hozzá a családját?

Van egy vicc. Egy angol házaspár megérkezik a nászútról, és leülnek a kandalló elé.
Megszólal a férj: egy jó tea kellemes lenne. Mire az asszony elővesz egy képes újságot,
lapozgatni kezdi, és azt mondja: én tejjel szeretem, és tegyél hozzá egy kis kekszet is. A
legtöbb asszony ilyenkor megy, és hozza a teát. Itt dől el egy házasság. Érezni kell, hogy ő
mennyit bír, és én mennyit bírok. Én nagyon sokszor azt éreztem, hogy azt a szellemi munkát,
amit Miklós végez, lehet és kell is szolgálni.

Polcz Alaine

1922. október 7-én született Kolozsváron. Özvegy, férje Mészöly Miklós író (1949-től 2001-ig).
Polcz Alaine az ELTE bölcsészkarán szerez pszichológusdiplomát 1949-ben. Munkássága során
felnőtt elmebetegekkel folytat művészetterápiát, majd gyermek-ideggondozóban
játékdiagnosztikával foglalkozik, játékteszteket dolgoz ki. A SOTE II. Számú Gyermekklinikáján
a súlyos beteg, haldokló gyerekek pszichológusa. A Magyar Hospice Alapítvány elnöke. Főbb
művei: Bábjáték és pszichológia (1966), Aktív játékdiagnosztika és játékterápia (1974), A rend és
a rendetlenség az emberi cselekvésben (1987), A halál iskolája (1989), Asszony a fronton,
dokumentumregény (1991), Meghalok én is? A halál és a gyermek (1993), Macskaregény (1995),
Éjjeli lámpa (1996), Ideje a meghalásnak (1998), Főzzünk örömmel! (1998), Világjáték (1999),
Az életed, Bíró Berta (2000), Leányregény (2000), Gyászban lenni (2000), Élet és halál titkai
(2001).