Professional Documents
Culture Documents
Rend Es Mania Polcz Alaine
Rend Es Mania Polcz Alaine
hu/itthon/rend-es-mania-9997
Rend és mánia
Sümegi Noémi / 2004.07.15., csütörtök 08:23 /
Egy nagy lakásfelújítás után éppen a napokban költözött vissza az otthonába. Hogyan
élte meg ezt a speciális rendetlenséget?
Mi változott a lakásban?
Fiatal koromban egy időben zárdába vágytam, és mindig valami nagyon visszavonult, világos,
egyértelmű rendre áhítoztam. Most berendeztem magamnak egy cellaszobát, ahol semmi
sincs, csak egy ágy, egy íróasztal, egy szék, Miklós képe a falon és egy nyírfakereszt. A
nappaliban viszont virág van és élet, ülőgarnitúra, ahol fogadni tudom a vendégeimet.
Rájöttem, hogy ez még mindig ambivalenciát takar: befelé fordulni, de alkotni, élni is
szeretnék. Sok mindent elárul egy szoba berendezése. Egy nagy íróasztal például gyakran
pusztán vágyat jelent.
A lakás azt is elárulja, hogy ha valakit veszteség ért, hol tart a tragédia feldolgozásában?
Ha meghalt valaki, a tárgyait még őrzi az ember, de ha ez túl hosszú ideig tart, a szeretett
személy "mumifikálódik", a lakás pedig lassan múzeummá válik. Van, aki nem tud kilépni a
gyászból - a tárgyak is visszatartják. A berendezésből azt is le tudom olvasni, hogy például
egy válást követően fel tudták-e dolgozni a veszteséget, vagy sem. Munkába menekül-e az
elhagyott házastárs, van-e újabb kapcsolata, teljes életet él-e, vagy önmagába zárkózott.
Sok kedves ajándék, szép és praktikus tárgy gyűlik össze egy élet során, de a mai fogyasztói
társadalom fiataljainál sokkal hamarabb halmozódnak föl és devalválódnak a tárgyak. Ahogy
a szerelmeket, úgy a tárgyakat is könnyen dobják el. Engem még úgy neveltek, hogy semmi
sem fölösleges, egy darab kenyeret is nehezemre esik kidobni. Amerikában az ételek harminc
százaléka szemétbe megy, a megvásárolt ketyerék pedig gyorsan elévülnek, hiszen így lettek
kitalálva. Én próbálom megtalálni az arany középutat. A feleslegessé vált holmikat kirakom a
kuka mellé: nagyon sok a szegény, akinek szüksége van rá.
Itt, a lakásban, még ebben az átmeneti helyzetben, is rend van. De vajon mit értünk
renden, és a rendnek a rendetlenség-e az ellentéte?
Van rossz rend és jó rendetlenség, és van jó rend és rossz rendetlenség. A jó rend az, amikor a
tárgyak az ott lakók esztétikai igényének megfelelően jól használhatóan vannak elhelyezve. A
szépség is fontos, de aki ennek rendeli alá a célszerűséget, nehéz helyzetbe kerülhet. A rossz
rend az, amikor valaki önmagáért a rendért túl merev mértani struktúrában helyez el mindent -
rendszerint azért, mert fél a belső káosztól, és ebbe kapaszkodik. Jó rendetlenség az, ami egy
kívülállónak rendetlenségnek tűnik, de a rumli gazdáját megnyugtatja, mert mindent megtalál:
lazán, könnyedén él, nem akadályozzák a tárgyak. A rossz rendetlenség az, ha valaki úgy
helyezi el a tárgyakat, hogy soha semmit nem talál, minden összepiszkolódik, és ő maga is
küszködik. Ha nincs meg a belső rend, akkor nagyon nehéz a külső rendet megvalósítani.
Eddig azt gondoltam, hogy a rendhez való viszonyunk csak egy tulajdonságunk a sok
közül: lehet, hogy mégiscsak ez "a" lényeg?
A rendemben az egész személyiségem benne van, és ennek mély és ősi rétegei vannak. Ha
valaki csak egy dologra tud koncentrálni, akkor eszerint tagolja az íróasztalán a tárgyakat, a
képeket a falon, s a díványpárnákat is, és megzavarja, neurotizálja, ha többfelé kell figyelnie.
Aki viszont háromfelé szeret és tud figyelni, az attól lesz kimerült, ha úgy hozza az élet, hogy
csak egy dologgal kell foglalkoznia. Vannak - szintén a belső renddel összefüggő - egymást
kiegészítő, egymást pusztító és egymást keresztező rendformák. Nagyon sokféle helyzet
alakulhat ki egy családban is attól függően, hogy valaki alávetettként vagy egyenrangú félként
tudja-e elfogadni a másik rendjét, vagy épp ellenkezőleg, dominanciára törekszik, és
megköveteli a másiktól az alkalmazkodást, esetleg önmagával harcol, vagy éppen elkülönül
egy szigeten, és nem foglalkozik a többiek rendjével, rendetlenségével. Az ember egész
életében küzd a mások vagy a saját rendetlenségével.
Csak úgy tudunk egy gyereket rendre nevelni, ha mi magunk tudjuk, hogy mit akarunk. Ha
felismerem, hogy felfogásom, szocializációm, belső ritmusom miatt merev rendet valósítok
meg magam körül, akkor azt nem erőltethetem a gyerekre. Ő is rendelkezik bizonyos alkati
tulajdonságokkal, és vigyáznom kell, hogy az én rossz rendemet ne kényszerítsem az ő
alakuló jó rendjére. Van olyan gyerek, aki kaotikus rendetlenséggel kezdi az életét: nem lehet
mindjárt keretek közé szorítani, lassan kell szoktatni a rendhez. Szoktatni viszont kell, mert ha
nem tudja megkülönböztetni a piros meg a zöld lámpát, akkor elüti az autó. A mai gyerekeket
túlságosan szabadon engedik, míg más területen aránytalanul sokat követelnek tőlük.
Lehet, hogy a felnőni nem tudó gyerekek is azért nem költöznek el a szüleiktől, mert így
az anyjuk továbbra is főz, mos, takarít rájuk? Vagy ha el is költöznek, hazahordják a
szennyest, anyuka pedig ételhordóban szállítja az ebédet.
Ez azért jó példa, mert igazából nem arról van szó, hogy jógázott és fejen állt, hanem hogy
rálépett egy olyan útra, ahonnan szimbolikusan is belelátott a kapcsolatukba: a felszíni rend
mögött a mélyben piszok van és kosz, vagyis eddig nem tudatosult ellentétek húzódnak közte
és a házastársa között. Mindaz, ami, úgy tűnik, hogy a renddel és a rendetlenséggel függ
össze, mélyebb tendenciákat, etikát, az élethez való hozzáállást mutatja.
Egy gyermek születése is fölborítatja az addigi viszonyokat. Egy ismerősöm azt mondta
a várandós felségének: ha megszületik a gyerek, és rendetlenség lesz, akkor ő szállodába
költözik.
Nem volt elég rugalmas, és valóban, áthárította a felelősséget. Nem akart valamit elfogadni a
rendre hivatkozva, vagy már addig is fárasztóan rendetlen volt a felesége.
Érdekes esetet ír le: az a nő, aki egyébként mindent megcsinál otthon, felháborodik
azon, hogy a férje nem rakja bele a mosogatóba a koszos tányért, jóllehet az egész lakás
rendben tartásához képest az csak egy mozdulat. Ez lehet az utolsó csepp a pohárban?
Igen, mert úgy érzi, a férfi ezáltal semmibe veszi őt. A férfi- és női szerepek átalakulóban
vannak, a legújabb fiúgeneráció már vidáman mosogat. Ez persze azokra a fiatalokra
vonatkozik, akik szabadabban élnek, szabadabban kezelik a nemi szerepek közti átjárást: a
lányok kezdeményeznek a szerelemben, és eszük ágában sincs kiszolgálni a férfiakat.
A könyvben jórészt 50-es évekbeli példák találhatók arra, hogy akár társbérletben,
szuterénben, szükséglakásokban ki hogyan tud berendezkedni. Az emberi lélek azóta
sem változott, ma azonban belsőépítész, lakáskultúra-magazin, feng sui áll rendelkezésre
ahhoz, hogy könnyebben, praktikusan éljünk. Valódi segítség ez?
Nem: sémákat kapunk, a reklámokban sulykolt formákat vesszük át, és nem gondoljuk végig,
mi hogyan akarunk élni. Lent voltunk Szegeden az egyik unokaöcsémnél, ahol be volt
rendezve egyfajta stílusban a lakás. Utána átmentünk Hódmezővásárhelyre, ahol döbbenten
láttam, hogy ugyanolyan az ülőgarnitúra, ugyanolyan a hálószoba, ugyanolyan ropival és
kólával kínáltak meg minket. Összenéztünk és nevettünk: miért is jöttünk át?
El kell tudni dönteni, hogy mit akarok és hogy akarom. Ez összefügg a belső igényemmel, a
fizikai erőmmel, a környezettel, a gépek és vegyszerek kiválogatásával. Az a szó, hogy
háztartás, kifejezi azt, hogy ismerem a ház körüli dolgokat, folyamatosan figyelem és energiát
fektetek belé. De a legfontosabb talán az, hogy amit szeretettel csinálunk, az nem fárasztó.
Egy ismerősöm csecsemője állandón sírt, ő fáradt volt, nem tudott a házimunkával
törődni. Egyszer azonban fogta magát, és kitakarított: a csecsemő attól kezdve nem sírt.
Mi lehet e mögött?
A rend és a lelkiállapot kölcsönösen hat egymásra. Ha valaki nem tud rendet tartani, attól
nyugtalan lesz, kapkod, és ez átragad az egész családra. Mindenkinek az életében kialakulhat
átmeneti káosz, amikor semminek sincs se lényegi, se formai rendje, s a krízishelyzetben
lehet, hogy az illető felfokozott rendbe menekül. Ha valakinek szétesik a személyisége,
széteshet az otthona is, amit aztán, ha felépül, rendbe hoz. Életünk során számtalanszor
változik a rendhez való viszonyunk: nagyon rendetlen fiúból pedáns családapa válhat. Sokat
elárul az is, ha valaki otthon rendes, a munkahelyén pedig rendetlen.
Ha egy rendszer nincs jól felépítve, akkor nem tud hatékonyan működni: az ott élőket
neurotizálja, és romlik a teljesítmény. A piacgazdaságban sokat fejlődtünk e téren, ám lassan
a teljesítmény is megterhel minket: azért nem tudunk harmonikusan, oldottan élni, mert már a
tökéletes rendet szolgáljuk. A fejvadászok megtalálják a megfelelő embert a megfelelő helyre,
és aki nem illeszkedik, az repül. Az egész ország egzisztenciális bizonytalanságban él.
Azt gondolná az ember, hogy aki könyvet ír a rendről, az mindent tud, és nem esik egyik
hibába sem. Így van ez?
Á, dehogy. Mindig elég jól kézben tudtam tartani a házimunkát, mert anyám hihetetlenül
munkabíró volt, és jó modellként szolgált, a férjem rendetlensége viszont nagyon sokszor
zavart. Volt, amikor hazajöttem, és halomban állt a mosatlan edény, a virágok kókadoztak, a
szennyes szanaszét dobálva. Mondtam neki: te, ez borzasztó, hát miért használsz ennyi
edényt? Legközelebb nem volt egy mosatlan sem. Végig egy tányért és egy poharat használt,
amit evés után elmosott. Annyira koncentrált az alkotásra, hogy mindez felületesnek tűnt
számára, de talált egy ragyogó megoldást. Lényegi dolgot látott meg, és a rendet - s ez nagyon
fontos - alárendelte az alkotásnak. Na de amikor egy évig külföldön volt ösztöndíjjal, és nem
voltam mellette, akkor tökéletes rendet tudott tartani.
Van egy vicc. Egy angol házaspár megérkezik a nászútról, és leülnek a kandalló elé.
Megszólal a férj: egy jó tea kellemes lenne. Mire az asszony elővesz egy képes újságot,
lapozgatni kezdi, és azt mondja: én tejjel szeretem, és tegyél hozzá egy kis kekszet is. A
legtöbb asszony ilyenkor megy, és hozza a teát. Itt dől el egy házasság. Érezni kell, hogy ő
mennyit bír, és én mennyit bírok. Én nagyon sokszor azt éreztem, hogy azt a szellemi munkát,
amit Miklós végez, lehet és kell is szolgálni.
Polcz Alaine
1922. október 7-én született Kolozsváron. Özvegy, férje Mészöly Miklós író (1949-től 2001-ig).
Polcz Alaine az ELTE bölcsészkarán szerez pszichológusdiplomát 1949-ben. Munkássága során
felnőtt elmebetegekkel folytat művészetterápiát, majd gyermek-ideggondozóban
játékdiagnosztikával foglalkozik, játékteszteket dolgoz ki. A SOTE II. Számú Gyermekklinikáján
a súlyos beteg, haldokló gyerekek pszichológusa. A Magyar Hospice Alapítvány elnöke. Főbb
művei: Bábjáték és pszichológia (1966), Aktív játékdiagnosztika és játékterápia (1974), A rend és
a rendetlenség az emberi cselekvésben (1987), A halál iskolája (1989), Asszony a fronton,
dokumentumregény (1991), Meghalok én is? A halál és a gyermek (1993), Macskaregény (1995),
Éjjeli lámpa (1996), Ideje a meghalásnak (1998), Főzzünk örömmel! (1998), Világjáték (1999),
Az életed, Bíró Berta (2000), Leányregény (2000), Gyászban lenni (2000), Élet és halál titkai
(2001).