You are on page 1of 2

Tanulás-tanulása

Vargáné Ölyüs Andrea


Tréner
1/2
A kreativitásról röviden

„A kreativitás az ember páratlan képessége, hogy újra és újra nekiinduljon átstrukturálni a


létet.” (Mérei Ferenc)

A kreativitás alkotóképességet jelent , olyan gondolatok között teremtünk kapcsolatokat,


amelyek igen távol állnak egymástól

A fogalom maga Guilford-tól ered (1950-es évek). Ekkor az IQ mérése és kutatása már
komoly múlttal rendelkezett és bebizonyosodott az is, hogy az életben való sikerességnek
mégsem a magas IQ az egyetlen feltétele.

Kiderült tehát, hogy az alkotóképesség és az intelligencia nem feltétlenül esik egybe


az intelligencia inkább konvergens (összetartó, az egyetlen helyes válasz megtalálása a cél), a
kreativitás inkább divergens (széttartó, elhajló, a megoldás többirányú) gondolkodást igényel.
A kreatív gondolkodást alapvetően négy jellemző mentén csoportosíthatjuk, ezek egyike az
ötletgazdagság, a problémákra adott minél több megoldás ( fluencia-folyékonyság), másik
fontos jellemzője a rugalmas gondolkodás, amely képes a gondolkodás nézőpontjának, akár
többszöri megváltoztatására is ( flexibilitás-hajlékonyság), fontos elemként jelenik meg az
egyediség, a megszokottól való elszakadás ( originalitás-eredetiség) és végül az ötletek
kidolgozásának és továbbfejlesztésének képessége ( elaboráció).
A kreativitás mérésekor ezek valamelyikét vagy esetleg mindegyikét vizsgáljuk a
feladatmegoldások során. Két klasszikus kreativitás teszt feladat:

1. Szokatlan alkalmazások: Mire jó a tégla, ha nem házakat építünk belőle?


( ablakot betörni, rajzkréta, szék, asztal….)
2. Körök teszt : Egészítsd ki a köröket, hogy jelentéssel bíró alkotássá váljanak!

A teszt elvégzése után vizsgáljuk a kreatív gondolkodás fő jellemzőinek megjelenését és ezek


egymáshoz való viszonyát is.

Már felvetődött, hogy a kreativitás és a klasszikus értelemben vett intelligencia nem esik
egybe. Vizsgáljuk meg a közöttük lévő kapcsolat lehetőségeit. Nyilván a legszerencsésebb
eset, ha a magas intelligencia, magas kreativitással párosul. Mérések is bizonyítják, hogy az
iskolai tanulási forma követelményeinek ők felelnek meg leginkább. A „csak” intelligens vagy
„csak” kreatív tanulók esetében érdekes a helyzet. Megállapították, hogy intelligens tanulókat
a tanárok általában elismerik, nem hiányolják a kreatív kezdeményezést, viszont a kreatív
tanulók számos megrovásban részesülnek, a pedagógusok nehezen tűrik eredeti gondolataikat,
humorukat. Az alacsony intelligencia vagy alacsony kreativitás alacsony iskolai
teljesítményhez vezet.
Tanulás-tanulása
Vargáné Ölyüs Andrea
Tréner
2/2

A kreatív folyamat

A kreatív folyamat 4 szakaszból áll ( ennek legközismertebb bizonyítéka az Arkhimedeszről


szóló történet, de számos más tudós is beszámol hasonló folyamatról)
1. előkészítés (a probléma felismerése + információgyűjtés)
2. lappangás (a probléma „parlagon hever”)
3. megvilágosodás (aha-élmény, a megoldást eredményező, látszólag váratlan belátás)
4. igazolás (ellenőrzés)

A kreatív produktum

lehet valamilyan ötlet, elképzelés, művészi alkotás vagy tudományos elmélet. Jellemzője,
hogy valamilyen cél szempontjából jelentős, eredeti, újszerű.
1. kifejező kreativitás: a spontán kifejezés bármely formája (kisgyerekek rajzai)
2. produktív kreativitás: realisztikus alkotásokat eredményező, ismeretekre építő
3. feltaláló (inventív) kreativitás: a meglevő dolgok újszerű felhasználása
4. újító (innovatív) kreativitás: meglévő elvek, elképzelések tökéletesítése
5. teremtő kreativitás: teljesen új elv vagy feltevés (pl. Einstein,Picasso,Freud
elmélete)

A kreatív személyiség

„ a kimagaslóan kreatív gyermekeket és felnőtteket azért nehéz jellemezni, mert tele vannak
paradoxonokkal: egyszerre nyitottak és zárkózottak, bolondosak és komolyak, alkalmazkodók
és renitensek, pedánsak és rendetlenek és így tovább” (Williams)
Mi jellemzi a kreatív gyermeket?
1. Fizikailag és mentálisan túlságosan aktív
2. Bosszantóan kiváncsi
3. Feledékeny és szórakozott
4. Barátai kissé furcsának találják
5. Nehezen megközelíthető
6. Sokszor megkérdezi: Mi lenne, ha…
7. Órák alatt rajzolgat a füzetébe

8. Elfoglalja magát, anélkül, hogy másoktól kapna feladatot


9. Tele van ötletekkel
10. Játékokat talál ki
11. Kísérletező kedvű

You might also like