ELSŐ FEJEZET

- Hát ti? Mit műveltek már megint?

Anyuka csinos, elegáns, jókedvű...
- Szcsóóókolom!
Rohanok puszit adni, a kezem messze eltartom.
- Anyuka, főzök tramplicskát! Zsuzsa most ma-
gyarázza, hogy kell!
Zsuzsa összerándul a nevetéstől.
- Sztrapacska, te dinnye! - nyögi elvörösödve.
Anyuka megbocsátó mosollyal néz körül.
- És a konyhát ki hozza rendbe? Majd megint
nekem hagyjátok?
Vigyázzba vágom magam, vigyorogva tisztelgek.
- Jelentem, távozásunk előtt felmosunk, elmo-
sunk, kimeszelünk...
Anyuka derűsen bólogat, eltűnik. Kisvártatva új-
ra visszatér.
- Ki az az ismeretlen lány a szobámban? Mezte-
lenül áll a nagy tükröm előtt, és valaki egy szoknyát
borított a fejére.
Zsuzsával egymásnak esünk a röhögéstől.
- Pötyi! - ordítom. - Pötyiii!
Annamari kijön, mezítláb, bikinibugyiban, nya-
kában a szoknyája, szájában gombostűk, kuncogva
bólogat anyukának.
- Blúzt varrunk - magyarázom. - A szoknya kor-
ca lesz a blúz húzott nyaka, kétoldalt karkivágás,
ujjatlan és kész.
7
Megmarkolom az anyagot a hátán.
- Ennyit kell kivágni belőle. Klassz lesz?
- Inkább varrónőhöz kéne vinni. Nem? -nézege-
ti anyuka. - A te varrási tudományod...
- Régi vacak. - Annamari kibújik belőle, simít-
gatja. - A varrónő fitymálná, hogy csak alakítás,
sokat kérne érte, és mikor lenne készen? Nekünk
viszont ma estére kell, mert megyünk a bálba.
Megszeppenve húzom be a nyakam - erről anyu-
kának még nem is szóltam.
- Irtó viccesen öltözünk! - hadarom. - Antik
ruhákba, mint filmeken a vénkisasszonyok, és vág-
tunk ki színes papírból virágot, ráragasztjuk az ar-
cunkra...
Anyuka elkomolyodik.
- Ez mind nagyon szép. Csak...
- Csak nem tudom, a buszon mit szólnak - vihog
Zsuzsa. - Majd felugrunk gyorsan, és a hátsó ülé-
sekre ülünk.
- Anyucika, tessék csak velem jönni! - kiáltom
vígan, és kézen fogva húzom magam után. - Ezt
tessék megnézni!
Megállítom a mi szobánkban a rekamiém előtt.
- Na? Okos vagyok?
Zsuzsa mellém lép. Ági papucsában, a kinőtt nyá-
ri pongyolámban, szája hangtalanul mozog. Aztán
felderül az arca, és elneveti magát.
A falon hatalmas rajzlap függ, rajta ez a felírás:
Hé, öregem! Te jövőre érettségizni fogsz!
- Mindig az orrom előtt lesz - magyarázom. -
8
Jó, mi? Ha elfelejteném, csak ránézek, és rögtön
eszembe jut.
- Értem - nézi anyuka. - De mintha azt ígérted
volna, hogy...
- Anyucika! - ugrom a nyakába hízelegve. - Ez
az én utolsó gyerek-nyaram! Hadd legyek egy kicsit
jókedvű! Aztán úgyis jön a hajtás, az érettségi, az
egyetem... és ugyanolyan unalmas, komoly felnőtt
leszek én is, mint a többi! Majd kuporgatok lakásra,
panaszkodom, hol itt fáj, hol ott fáj, és kibeszélem
a fiatalokat.
Anyukának nincs ideje válaszolni, beviharzik
Ági.
- Puszi-puszi-cic-mic! Aranycsillag anyucikám!
Ági hol cuppanós puszikat ad, hol elragadtatva
néz anyukára, ökölbe szorítja a két hülye kezét,
a boldogságos szeretetbe szinte beleremeg.
Gyorsan ugrom félre, amikor rám fordul üdvö-
zült tekintete - nem kérek a nyálas csókjaiból.
Kinga is vele jön, együtt járnak gyors- és gép-
írásra.
- Zsuzsát is elengedték, meg Annamarit is, elő-
adás lesz, utána együtt énekelünk, csupa diák, min-
denféle náció... - motyogom.
Annamari mintha kereplőt forgatna anyuka háta
mögött, vigyorog, hogy csak igy tovább, ilyeneket
kell mondani.
Mindenesetre úgy veszem, hogy anyuka elenge-
dett és kész!
Kinga megáll a feliratom előtt, elolvassa, moso-
lyog.
9
- Ez jó.
Kinga olyan gyönyörű, mint egy álom! Ha me-
gyünk az utcán, mindenki őt bámulja. Karcsú és
magas, akkora kék szeme van, mint az öklöm, és
pici, fitos orra. Álmatagon beszél, alig hallom, amit
mond, csak bámulom: milyen szép! Nem is tudom,
hány ruhája van, a legtöbb világoskék, a kék szeme
miatt. Ha valamelyik nem tetszik neki, a földhöz
vágja és hisztizik. Egyszer vágnám én oda! Egyből
jönne apuka litániája a mezítlábas gyerekkorról!
Kinga körbefordul lassan a tükör előtt, figyeli,
hogy szépen fordul-e. Aztán a tükörképének
mondja:
- Gyerekek, olyan szerelmes vagyok a Péter-
kémbe!
- Nem valami Béla? - kérdem, míg kék cérnát
keresek Annamari blúzához.
- Bélát halálosan unom.
Ágitól hallottam, hogy ez a Bélája valami mér-
nök, még táncolni se viszi, csak felmegy hozzá, etye-
petye, és ha megvannak, akkor jöhet el és kész.
Mert Béla is lakásra gyűjt.
- Nick úgyis manökent csinál belőled, ugye? -
játssza Ági a beavatottat.
Bársonyosan anyukára mosolygok, a téma nem
neki való, kiterelem a bandát a konyhába befejezni
a sztrapacskát, Annamari blúzát, meg egyálta-
lán... hogy egymás közt lehessünk!
- Megint a nagymamámnál lakom - meséli Kin-

10
ga, letelepszik, kotor a táskájában cigaretta után.
- Kidobott a mamám otthonról. Mert nem mosoga-
tok. Eddig se mosogattam. De nem is engedte.
Rágyújt, mohón szippant.
Szépek, ápoltak a körmei. A gyors- és gépíró
iskolában szabad lakkozniuk a körmüket, színtelen
lakkal megengedik. Ez is olyan dolog, amit nem
értek, mert minálunk a gimiben nem szabad körmöt
lakkozni. A gimnáziumban vajon másfajta csajok
ülnek?!
Az én bal kezemen rövid a köröm, mert jobb
kézzel le tudom vágni. A másikon vagy hosszú,
vagy rövid - attól függ, anyuka milyen hangulatban
van. Ha olyan hangulatban van, hogy „gyere ide,
te habos sütemény”, akkor rövid, ha olyan hangu-
latban van, hogy „egy ekkora lónak nem vagyok
hajlandó levágni a körmét”, akkor néha egészen
hosszúra megnő.
Kinga lepöccinti a hamut.
- Ideges a mamám, mert van egy palija, de addig
nem mer hozzámenni, amíg én a nyakán vagyok.
Férjhez kéne mennem, minél előbb... Béla is elven-
ne, de lehet, hogy Nick felesége leszek. Elfelejteném
a kedvéért a presszóban felszolgáló mamámat meg
a házmester nagyanyámat...
- És Péter? - csodálkozom. - Akibe szerelmes
vagy? Nem akarsz hozzámenni?
- Hozzámenni? - Kinga megrázza a fejét. - Ezt
te még nem érted. Más a szerelem, és más a...
- Elkomolyodik.
Úgy örülök, hogy nekem még nincsenek ilyen
11
gondjaim! Hogy én Zsuzsáékkal lóghatok, hülyés-
kedhetek, röhöghetek!
Ági villával a kezében sztrapacska galuskára va-
dászik.
- Csipiszt! - húzza Zsuzsa arrébb előle a lábast.
- Hagyj a mamádnak is.
- Úgyse kell nekem a ti vacak kotyvasztástok!
- biggyeszt Ági, de szemtelenül, két pofára zabái.
- Nem vagy még elég dagadt? - nevetek rá, míg
előkészítem a varrógépet. A húgom nem olyan szép
ezen a nyáron, mint máskor, nem egyenletesen bar-
nult, foltos az arca és kövér.
- Nehogy megint eltörd a tűt nekem! - mondja
Ági teli szájjal.
Tényleg eltörtem párszor azt a rohadt tűt, és tény-
leg megkértem legutóbb, hogy vállalja magára, mert
őt egyáltalán nem idegesíti, ha anyuka a fülébe pré-
dikál. Én meg olyankor kifutnék a világból! De
azt elfelejti, hogy két hétig mosogattam helyette,
amiért magára vállalta?
Ági kinyitja a konyhakredenc ajtaját, kiesik az
összehajtogatott papír, ami csukva tartja, poharat
szed elő.
- Hagytatok egy picike szódavizet?
Valaki megkocogtatja kintről a konyhaablakot.
- Rögtön! - kiáltja Ági elolvadva, hagy csapot-
papot, és rohan a szobánkba.
- Megint a Kriszta barátnőd? - ordítom, hogy
kinn is hallani lehessen. - Már megint kölcsönkér
valamit?!
Ági mezítláb, kinőtt pongyoláját be se gombolva
12
fut ki a folyosóra. Nyomulok utána, pedig szorítja
rám az ajtót, csakhogy én erősebb vagyok nála.
Kriszta áll a nyitott előszobaajtóban, édesen rám
mosolyog. És már kezében a kis virágos ruha!
- Leviszem Ágika ruháját a Patyolatba - magya-
rázza. És csillogtatja rám a csodálatos fogsorát!
A ruhát meg összegöngyöli, hogy ne lássam: csep-
pet sem piszkos.
- Nem unod még a hülyeségeidet? - kérdem, és
rávicsorgok én is. - Nem unod mindig ezt a süketsé-
get bedobni? Aztán Ági hónapokig nem bírja visz-
szakapni, és hazudozhat anyukáéknak összevissza.
Klassz haver vagy! Ha Ági nem adja kölcsön min-
den cuccát, akkor nem barátkozol vele!
Ági a nyakába borul, simogatja.
- Ne is törődj vele, drága Krisz! Mintha nem
is létezne az én csúnya, irigy nővérkém, jó? Puszi-
puszi-cic-mic...
- Jó! - ordítom lelkes gyönyörűséggel a fülükbe.
- Legalább nem hordja az én farmerkosztümömet,
amit a nyári keresetemből vettem! Nem azért ro-
hadtam a dobozüzemben egy hónapot, amíg Krisz-
ta a Palatinuson süttette a hasát, hogy most az
én klassz szerelésemben lófráljon. Tegnap is rajta
volt! Esőben!
Kriszta ijedten bámul rám, összekulcsolja a ke-
zét.
- De drága kis...!
- Hogy a puszi-muszi barátnődből mekkora
marhát csinálsz, az engem nem érdekel, de ha még
egyszer elviszed az én gönceimet, akkor...!
13
Rájuk csapom a konyhaajtót, csak úgy durran.
Ági villámló szemmel benyit, veszi a kis seprűt,
lapátot, tüntetően seperni kezd.
- Leesett a fal az előszobában. Úgy bevágtad!
Anyucikának ez fájna, ha látná! - mondja kenete-
sen.
Látom, ahogy Kriszta sietve elhúz a konyhaabla-
kunk előtt. Kinézek, ki elől menekül ilyen sietve?
Jól ismert, erős, határozott, nyugodt léptek köze-
lednek, száz közül is megismerném, ezer közül is.
Apuka ránk nyitja az ajtót.
- Milyen jó dolgom van! - mosolyog körbe. -
Ennyi csinos lány!
- Igazán jó apukának? - ugrom a nyakába. -
És melyikünket választja?
- Anyátokat, te sózsák! - és nevet, míg lefejti
karomat a nyakáról.
- Tessék megkóstolni! Nagyon finom ez a... -
Elhallgatok, mert látom, hogy a lábas üres. - Igazán
sajnálom, hogy nem tudom apukát megkínálni...
- Váljék egészségetekre! - int, és siet be anyuká-
hoz.
- Szép vagyok?
Röhögve forgok körbe a tükör előtt.
A nagymamától ránk maradt régi ruha lötyög
rajtam, arcomra pettyek festve, virágok ragasztva.
- Szerintem nem vagy normális. Csinos lehetnél
a hímzett ruhádban, becsavarhatnád a hajad gön-
dörösre az arcod körül, hátul meg gloknisra.

14
Neeem, anyucika? - húzza Ági affektálva a szót.
- Loknisra - feleli anyuka.
- A fiúk idejönnek? - kérdi Ági, és nyomul kíván-
csian utánam.
- Neeem! - nyújtok rá nyelvet. - Peched van!
Grimaszol, feltérdel a rekamiéjára, kinyitja a fali
szekrényét, ott tartja minden kincsét. A titkos nap-
lóját senkinek se szabad elolvasni, és nem is érde-
mes, mert csupa marhaság. Krisztának néha fontos-
kodva felolvassa, Kriszta ásítozva bólogat. Renge-
teg fénykép a balettozásáról, mirólunk, anyukáék-
ról, barátnőiről. Mutogatja a színes magazinok-
ból kinyirbált képeket, mindenkitől megkérdezi,
hogyan állna neki ez a ruha, ez a frizura, ez a
smink.
Ági most hátrafogja a haját, befőzőgumival ösz-
szetekeri, előszedi anyukától elcsent maradék zsíros
kenőcsét, maszatolja vastagon az arcára.
- Kriszta új fiúval jár, mondtam? El tudnám ven-
ni tőle. Lehet, hogy el is veszem.
- Ezt a szemétkedést mikor hagyod abba?! - kiál-
tok rá dühösen. - Egyszer marhára meg fogod járni!
Összever egy csaj. Például. Vagy kifogsz egy ráme-
nős krapekot. Akinek nem lesz elég a puszi-puszi-
cic-mic!
- Ti éjjel-nappal veszekedtek? -kérdi Kinga. Fel-
áll, igazítja a harisnyáját. - Nickkel találkozom,
megyek. Állítólag ma hozza a papírt, hogy felvettek
a manökentanfolyamra. Biztosan elintézi nekem,
mert... - tükörbe néz, a tükörből cinkosan ránk
mosolyog - még nem feküdtem le vele.
15
Sóhajt, becsattantja a táskáját.
- Maradjatok, majd jól becsapom az ajtót!
- Te vagy az egyetlen normális a nővérem barát-
női közt - mosolyog Ági Annamarira.
Annamari veszettül csinos! Az új blúz látni enge-
di telt, asszonyos, szép mellét, karcsú a dereka, nyú-
lánk termete a tükör felé hajlik, hátrarázza hullá-
mos, sok, barna haját, mozdulata kihívó, nem ne-
künk szól, a tükörnek szól, saját magának szól és
a sok fiúnak, aki ma este...
- Azt hittem, mind a hárman maskarában lesz-
tek. - És Áginak gúnyosan villan rám a szeme.
- Nekem így is jó. - Annamari elégedetten, lustán
mosolyog.
Anyuka áll az ajtóban.
Buzgón vigyorgok rá - a mindenkori hangulatá-
tól függően most dől el, meddig maradhatok, ké-
nyes pillanat... Keservesen vigyorgok rá; hát miért
kell nekem mindig pitizni? Anyuka hazajönne, ha
éppen remekül érezné magát?
- Ne maradj túl soká - mosolyog kedvesen. -
Mosolya mögött most is az örökös, fürkésző, aggó-
dó, figyelő komolyság...
- Szcsóóókolom!
Most kell szélsebesen elrohanni, mielőtt apuká-
nak más jutna eszébe, felrántani gyorsan az előszo-
baajtót, és...
- Hé, kisasszonyok! - kiabál apuka a konyhából.
- És ez a sok mosatlan edény? Ez az elhagyott
csatatér? Tessék csak szépen visszajönni!
Lábujjhegyen, villámsebesen futunk a folyosón,
16
le a sok lépcsőn, és csak a kapu alatt nézünk egy-
másra, cinkos mosollyal, behúzott nyakkal, össze-
szorított szájjal... aztán kipukkad belőlünk a neve-
tés, és nevetünk, nevetünk, nevetünk!
Anyuka cipősarka kipp-kopp, sietősen kopog fe-
lénk a folyosón, szaladunk ajtót nyitni, rávigyor-
gunk, nyakába ugrunk. Aztán futunk utána, mint
a kiscsibék, nem hagyjuk megszökni.
Anyuka nem bánja. Felkuporodik a borsózöld.
szép rekamiéjára, háta mögé igazítja a virágos pár-
nát, megadóan ránk mosolyog, és lehet kezdeni.
Ági mindig gyorsabb, és máris övé a kényelmes
karosszék, bánatosan behurcolok magamnak egy
párnát, és a padlóra telepszem, és jár az agyam
körbe, hogy mit meséljek, nehogy Ági megelőzzön,
és én hallgathassam órákig a baromságait.
- Anyuka, olyan jól mulattunk az este, Zsuzsa
megismerkedett egy olasz fiúval, Claudio a neve...
- Anyuka szerint mi a helyesebb, ha valaki szű-
zen megy férjhez, vagy ha nem?
Dühösen fordulok Ági felé. Viszont a téma érde-
kesnek ígérkezik...
- Ma más világ van, mint azelőtt - dumál az
okos Ági. - De nekem kizárólag anyuka véleménye
számít. Amit anyuka mond, azt csinálom. Mert tu-
dom, hogy csak a javunkat akarja.
- Mi van már megint, mit adtál kölcsön, mit
akarsz kihízelegni, hová engedjelek el? - nevet
anyuka komiszkodva.
17
- Anyucika...
Ági lehajtja a fejét, ajkát beharapja, koncentrál.
- Az a helyzet... Mari meghívott Velencére, ma,
holnap, holnapután, ennyi a szabadsága, a férje
nem ér rá, és egyedül nem akar... Jól jönne egy
kis fürdés, lustálkodás, napozás... - Ági körmével
a bútorszövet mintáit követi.
- Mit szól apád, ha egyedül elengedlek?
Ági viharos örömmel anyuka nyakába ugrik, be-
léfojtja a szót, csókolja, ahol éri!
És még a szokott szövegelés is elmarad, hogy
Ági próbáljon normálisan viselkedni. Ha Marival
megy, nem szükséges. "
Ági kapkodva csomagol, viszi a legszebb világos-
kék törülközőnket, szappant tesz az én szappantar-
tómba, az övé már megint nincs sehol, üsse kő,
viheti, ma kegyes hangulatban vagyok.
- Majd meglátogatunk Zsuzsával, jó?
- Nehéz odatalálni - válaszolja, de alig figyel
rám, egy pillanatig töpreng, mereven figyel, aztán
hálóing, váltás fehérnemű...
Pukkadjon meg! Nem akarja, hogy lemenjek,
nem is baj, nekem se hiányzik az ő hülyesége, három
napig legalább nem mérgelődöm vele!
Ági sietős búcsúpuszit ad anyukának, látszik,
hogy gondolatban már a tóparton billeg.
Csapódik utána az előszobaajtó, rohanok szem-
lét tartani a ruhásszekrényben, nézem, nem vitte-e
el titkon valamimet, olyankor szokott így futni!
18
Észreveszem, hogy a virágos fürdőruhája itt ma-
radt. Felkapom, trappolok utána, Ági már lenn
jár az első emelet táján.
- Ági, te buggyant! - ordibálok utána. - A hülye
fejedet nem hagyod itt?! Itt maradt a dresszed!
Ledobom, jó?
Ági felnéz, a koszos lépcsőházban a koszos ablak
alatt sápadtnak tűnik, néz felfelé, mintha süket len-
ne, és nem értené, mit kiabálok.
- Majd napozom meztelenül - mondja végül, és
elsiet.
Megyek vissza a fürdőruhával. Hogyan megy víz-
be, fürdeni, a hülye? Ági dolgait egyszerűen képte-
lenség megérteni!
Csöngetek Annamariék ajtaján.
- Szcsókolom, Éva néni!
Óvatos ajtónyitás, aztán a gyanakvó arc felderül
a láttamon.
- Szervusz, Juditkám, bújj be, Pötyi ugyan flan-
gál valahol, de azért csak gyere és mesélj: hogy
mulattatok tegnap este?
Átkarol, mohón tuszkol befele. Mit mondjak ne-
ki? Annamarinak szédületes sikere volt, ő táncolt
a legtöbbet, egymás kezéből kapkodták a fiúk, for-
gatták-pörgették csillogó szemmel, és a lassú szá-
mokat simulósan táncolta mindenkivel, a fiú vállára
hajtott fejjel, hunyt szemmel, a szájuk majdnem
összeért...
Éva néni lenyom maga mellé a kopott díványra.
19
- Semmit nem mesél nekem. Semmit! Ha fagga-
tom, nem is válaszol, oda se figyel. Vagy foghegyről
odaveti, hogy magánügy. Esetleg befogja a fülét,
és ordítja, hogy „te úgyis hülye vagy hozzá, anya,
elrontottad a magad életét, nem rontod el az enyé-
met is”. Neked mit mesélt? - Szeme nyugtalanul
fürkészve sétál az arcomon.
Annamari nekem se mesélt semmit, ez az igazság.
Együtt voltunk nyári táborban, egyszer együtt lop-
tunk dinnyét, belógtunk a közeli kukoricásba, ott
faltuk, és amikor rágyújtott, én is hajtottam a füstöt
szét, nehogy odacsődüljön a téesz egész tűzoltósága.
Tudtam róla, hogy minden este kiszökik valakihez.
Annamari nevetett, fülembe súgta, hogy „vár a
fiúm”, és roppant ügyesen lelépett.
- Te jó kislány vagy, te rendesen viselkedsz, te
szót fogadsz anyádnak, pedig nem is igazi... -
mondja Éva néni, és köhögni kezd, szája elé kapja
a kezét.
- Nekem ő az édesanyám - válaszolom hango-
san.
- Nem akartalak megbántani.
- Nem fáj ez már nekem - felelem, és messzebb
húzódom egy kicsit. - Már nem is gondolkozom
azon, hogyan tudott két apró gyereket itthagyni.
Kiskorunkban még küldött csillámporos karácso-
nyi lapokat, Ágival gyűjtöttük. Amikor megnőt-
tem, összetéptem. Nekem anyuka az édesanyám -
mondom, és a szemébe nézek.
Aztán lehajtom a fejem, hogy ne lássa a könnyes
20
szememet, nem szívesen beszélek erről, rám tartozik
és kész.
Éva néni megsimogatja a hajamat, az esze másutt
jár.
- Nem tudod, Pötyi most kivel jár? - Rekedt
a hangja, cigarettamorzsát szed le a nyelvéről. -
Amióta ezzel a Zsuzsával összeakadt...
- Zsuzsát ne tessék bántani! - vágok közbe éle-
sen. - Ő az én legjobb barátnőm. Bárkitől inkább
elválok, mint tőle. Sajnos, nem maradhatok tovább,
szcsókolom!
- Ne rohanj, hallgass végig, beszélni akarok ve-
led!
Csukódik az ajtó, és már a csigalépcsőn futok
lefele, kezem a koszos korláton surrogva csúszta-
tom, ettől elmúlik a mérgem; ha szaladok, mindig
jókedvem támad.
Cseng a telefon, lihegve futok befele, de anyuka
fürgébb, és felveszi a kagylót. Hallózik, kérdőn mu-
togatok magamra: engem hívnak? És talán krapek?
Vagy Ágit nem bírja valaki három napig se nélkü-
lözni? Anyuka int, hogy maradjak nyugton, a hom-
lokát ráncolja.
- Akkor leteszem a kagylót. Nem! Nem. Képzel-
je! Nem vagyok rá kíváncsi. Ha nincs neve, akkor
én semmire se vagyok kíváncsi!
És lecsapja a hallgatót.
Klassz mamám van, bírom ezeket a dolgait!
Majd sorra eltanulom tőle. Letelepszem a karos-
21
székbe, és várom a beszámolót, ki volt az, mi volt
az, apuka is becsődül, kezében újság és szemüveg,
felemeli az állát, és kérdezné, hogy...
Ismét cseng a telefon, most apuka veszi fel. Anyu-
ka bosszúsnak látszik.
- Tedd le! szól hirtelen. - Névtelenekkel nem
érdemes. Az előbb már engem is...
- Kezeit csókolom! Igen, előre is köszönöm a
jóindulatát.
-Jóindulat! - suttogja anyuka. És felkiált:
Tedd le, az istenért!
Hűha! Tátott szájjal figyelek. Itt valami van, erre
még a hülye is rájöhet, erre még én is rájövök...
- Köszönöm szépen... Nagyon szépen köszö-
nöm... Majd utánanézünk. Kezeit csó...
Anyuka kitépi a kezéből a kagylót, és beleordít:
- Tudtam róla, igenis, te szemétláda, tudtam ró-
la! Most mit röhögsz?! A saját hülyeségeden, az
aljasságodon? - Elcsuklik a hangja, beharapja kes-
keny száját.
És tehetetlenül leteszi a hallgatót.
Érzem, elsápadok - mikor hallottam én anyukát
kiabálni? Így beszélni?! Nem emlékszem rá.
- Nincs igazad - néz rá apuka. - Nincs igazad.
Rendkívüli világnap! Mikor mondta apuka,
hogy anyukának nincsen igaza? Még sohasem!
- Ide nem jöhet - mondja apuka. - Ide többé
be nem teheti a lábát.
Tenyerébe temeti arcát, úgy nyögi:
- Képtelen vagyok elviselni! Ahogy hazajönne,
22
és elmesélné szegről szegre a velencei kis házat, mu-
tatná a karját, hogy milyen szépen lesült...
Cseng a telefon, úgy ugrom fel, mint akit fenékbe
lőttek, és most végre én beszélhetek, ha megint az
a rohadt névtelen...
Csilla nyávog a kagylóból, Ági leghülyébb barát-
nője. Még a temető halottait is fel bírná idegesíteni,
Ági is unja, lerázza, ha tudja, a nyakamba akasztja,
hát most éppen ő hiányzott a boldogságunkhoz!
- Ne haragudj, Csilla, de figyelj, Ági különben
is Velencén, ugyanis... - Nézek anyukára elisme-
rést várva, hisz így kell ezt; kinek hiányzik,
hogy'..?
Anyuka kiveszi kezemből a kagylót.
- Szervusz, Csilla, légy szíves, add ide Ágit. Tu-
dom, hogy ott van. Ismerem Ági szervezéseit. Beje-
lenti, hogy lemegy Velencére... éppen három nap-
ra... megettem prímán, megnyugtathatod. Gratu-
lálhatsz neki! Aztán előbb egy névtelen telefon Ági
legszemetebb barátnőjétől, és most jelentkezel te.
Egy kis hangulatszimatolás... Tudtad jól, hogy
Ági nincs itt, ahogy Ágit ismerem, mindenki tudott
róla, csak éppen mi... - Anyukának elvékonyodik
a hangja. Megköszörüli a torkát. - Légy szíves,
add ide Ágit! - mondja keményen.
Kihallatszik a kagylóból Csilla izgatottan csicser-
gő hadrálása, aztán egy pillanat türelmet kér, és...
- Szcsókolom, anyucika... ne tessék rám hara-
gudni!
Ági sírástól náthás, rekedt, riadt hangja.
23
- Gyere haza - mondja anyuka. - Nincs értelme
tovább a cirkusznak.
És anyuka lassan leteszi a kagylót. Rám néz, a
szeme nagyon sötét.
- Te meg? Mit lógsz itt örökké? Miért nem sze-
ded elő már végre valamelyik nyavalyás könyvedet?
Pihenned is kéne, nem? Miért nem fekszel?!
Elkullogok, nincs egy ép gondolatom, vetni kez-
dem az ágyam.
- Ági ágyát is, légy szíves - szól ki anyuka.
- Itt nem maradhat - motyogja apuka gépiesen.
Lefekszem, találomra nyúlok könyvért, biológia,
magától kinyílik a kitátott szájú krokodilnál. Ági
ákombákom írással firkálta alája: „Ez a Dudi test-
vérem foxabájozás előtt!!! ”
- Még nem is vacsoráztál - hallom bentről.
- Elment az étvágyam.
- Enni kell, akármi történt. Mit hozzak?
- Nem lett volna szabad... - Apuka hangja el-
csuklik. - Nem lett volna szabad a nyakadra jön-
nünk. Szép vagy, fiatal, nélkülünk nyugodtan élhet-
nél, gondtalanul, boldogan...
- Én így élek boldogan - feleli anyuka: - Szeret-
lek. Hiszen tudod. Tíz gyerekedet is elvállalnám
a kedvedért.
- Bár egy se lenne!
- Hát istenem! - Anyuka sóhajt. - Nem áll meg
a világ forgása. Vagy azt hiszed? Enned kell, mert
megint megfájdul a fejed.
- Pokolian fáj - mondja apuka, szinte készsége-
sen.
24
- Valami finomat hozok, jó?
A konyhába anyukáéktól a mi szobánkon kell
keresztülmenni, anyuka halkan nyitja az ajtót, és
halkan csukja maga mögött, pedig még nem alszik
senki. Háttal a falnak dől, szeme sötéten, lázasan
csillog.
- Szerinted mi a helyesebb? Ha valaki szüzen
megy férjhez, vagy ha nem? - Suttogva kérdi, ferde
szájjal mosolyog. Aztán kezét arcához kapja, erősen
hunyja a szemét, és egész testét egyetlen nagy görcs-
be rántja a visszafojtott, hangtalan zokogás.
Ági jön be az ajtón, nem néz senkire, arca fehér,
egy csepp vér sincs benne, csurognak a könnyei,
le se törli, csak hagyja, hogy csurogjanak.
Én meg arra gondolok, hogy a kutyák tudnak
valahogy így jönni, ha nagy veréstől félnek; jönnek,
mert muszáj nekik, de minden pillanatban azt lesik,
mikor kapnak egy nagyot, valahogy így jön Ági
is, nagyon fél, és állatian szégyelli magát.
A haját még soha nem láttam így! Egészen csap-
zott és ragacsos, látszik, hogy rövidre vágottból
növeszti, és még nem nőtt meg rendes hosszúságúra.
- Ülj le, nem bántlak - mondja apuka.
Olyan hangon mondja, hogy nem igaz, majd meg-
szakad a szívem, úgy sajnálom apukát!
Ági leteszi táskáját a rekamié mellé, és leül, félén-
ken, krétafehéren, csak az orra vörös. Ágit is sajná-
lom nagyon!
Felkönyökölök az ágyban, de nem szólok egy
25
szót se, gondolom, jobb lesz, ha most anyuka beszél,
nagyon szeretném, ha abbahagyná a mosást, és vég-
re kijönne a fürdőszobából.
Ki is jön, aztán csak áll a falhoz támaszkodva,
nézi Ágit, gépiesen rázogatja lefelé a kezét, csöpög
róla a mosóporos víz.
Anyukát nagyon ritkán lehet idegesnek látni, én
mindig irigylem a nyugalmát, de ez most neki is
sok egy kicsit.
Apuka kérdez, halk, rekedt és öreges a hangja,
pedig igazán nem öreg.
Ági lehajtja a fejét, még jobban bőg, motyog egy
nevet, de nem lehet érteni.
Biztosan a Kálmánját mondja, Ági kivételével
valamennyien szívből utáljuk a családban, libabő-
rös lettem a dühtől, ha csak belebődült a telefonba,
rohadt dög strici: „Ágival akarok beszélni! ”
Nézem Ágit, és arra gondolok, hogy szegény Ági,
mennyire imádja a cirkuszt, és ez most életének
a legeslegnagyobb cirkusza, és nem élvezi. Mert
nem élvezi, az egészen biztos.
Csak bámulja a szőnyeget, közepén a foltot, kis-
korában öntötte le kakaóval, és még halványan lát-
szik - csak szorítja rá a talpát, hogy ne remegjen
annyira a lába.
Apuka meg csak áll ott vele szemben a csíkos
pizsamájában, amelynek lakkos az eleje, mert ab-
ban lakkozta a padlót, és nem jött ki belőle, és
nézi a lányát, ahogyan még soha az életben. Elfordí-
tom a fejem, mert nem lehet tovább nézni apuka
arcát.
26
A hangja is ideges:
- Nem tudok veled többé egy lakásban élni.
Olyan vagy, mint az anyád. Az is csak hazudni
tudott. Te is csak hazudni tudsz. Nem tudok rád
nézni többet.
Keresztmama mesélte nekünk, hogy a Régianyu
cégéres nagy kurva volt. De aztán hozzátette, hogy
evvel nem fontos rögtön anyukához szaladni.
- írok Régianyunak, hogy vegyen magához -
folytatja apuka. - Itt nem maradhatsz. Majd Klári
nénitől megkérdem a címét, ő biztosan tudja.
Jó lenne tudni, ki az a Klári néni. Még soha
nem hallottam róla.
Anyuka rákiált Ágira:
- No, eredj!
Ági feltápászkodik.
- Majd a Csilláéknál leszek - mondja. - Lehetek
a Csilláéknál, mert...
- Leszel a fészkes fenében!
Anyukától rettentően furcsa ilyen szavakat hal-
lani!
Gyorsan veti Ági ágyát, ügyesen, dühösen csap-
kodja a párnát, és velem veszekszik:
- Kértelek, hogy vesd meg Ági ágyát is, nem?
Csak rád ne legyen szorulva soha az ember!
Elvörösödöm, legszívesebben elsüllyednék - tel-
jesen kiment a fejemből!
- Minek az ágyadban ez a sok koszos zsebkendő?
Meg a koszos gatyáid! Nem vagy képes kidobálni
innét ezt a sok koszos holmit? - ez már Áginak
27
szól. - Miért nem vetkőzöl? Ruhában akarsz lefe-
küdni?!
Ági még soha nem vetkőzött le ilyen gyorsan.
Bugyiban bújik ágyba, a hálóingét se keresi elő,
benne van a táskában, látszik a törülköző meg a
szappantartóm; „fő, hogy a szappantartómat nem
veszítette el”, gondolom, és már harapni kell a szá-
mat, hogy ne röhögjek, az a fontos, hogy ezt a
szappantartót most szépen hazahozta. Tisztára hü-
lye vagyok!
A táska tetején kölcsönkönyv, ahogy nézem, nem
olvastam, majd elkérem Ágitól, ha a cirkusznak
vége lesz.
Áginak a paplan alatt a hangja is remeg, ahogy
magyaráz:
- Én el akartam mondani anyukának, igazán el
akartam mondani, de féltem, hogy elmeséli apuká-
nak, és ő belebetegszik. És igazam is lett, igazam
is lett!
Ági bőg, hangosan szívja az orrát.
- Arra gondoltam, hogy ezt az egész bajt én csi-
náltam, nekem is kell rendbe hozni, anyukának én
elmondtam volna, csak apuka miatt nem, nem
azért, én azt se bánnám, ha agyonverne, de hogy
az én hibám miatt ő szenvedjen, gondoltam, jobb
lesz, ha csak akkor szólok, ha már minden rendben
van.
Kifújja az orrát, valamivel már nyugodtabb:
- Tudom, ki árult el - mondja.
„Majd megkérdem tőle, és összeveretem a Zsu-
zsával” - gondolom.
28
Anyuka hálóinget hoz, zsebkendőt, borogatást.
Ági nem szól a hideg víz miatt, pedig máskor
kényeskedik és cirkuszok de most anyuka megnyúz-
hatná elevenen, akkor se szisszenne.
Hallani a hangján, hogy már nagyon sokat bő-
gött.
- Csilla mamája jött velem, olyan rendes volt,
nagyon rendesek voltak a kórházban is, pedig tud-
ták, hogy nem bírok külön fizetni, az adjunktus
bácsi fel akart írni tablettákat, mondtam, nagyon
szépen köszönöm, de nem kell. Ilyenkor mind ezt
mondjátok, fél év múlva megint itt vagytok, kiabál-
ta, ő nem tudhatta, hogy én soha többé az életem-
ben... igazán nagyon rendes, ha anyukának kell
egy jó nőgyógyász, akkor nagyon tudom őt aján-
lani.
- Hálásan köszönöm - válaszolja anyuka.
- Elaltattak - mutatja Ági fehér karján a véralá-
futást. - Nem aludtam el az istennek se! Még a
harmadik injekció után is negyvenig számláltam.
- Érdekes! - lepődik meg anyuka. - Én rögtön
elalszom tőle.
Kezdek felélénkülni: úgy beszélgetnek, mint két
asszony! Szinte várom, mikor mondják, hogy mit
hallgatózom, gyereknek semmi keresnivalója itt!
- Mondta a doktor bácsi, hogy lehet majd még
gyerekem. Majd ha férjhez mentem.
- Majd ha férjhez mentél. Ebben maradunk -
sóhajt anyuka.
Ági félénken rámosolyog, nyakig húzza a göcsör-
tös paplant, behunyja a szemét.
29
Anyuka visz borogatást apukának is, ma nagy-
üzemi kórház van minálunk! Apuka hangosan fel-
nyög, ahogy a hideg a szívéhez ér.
- Nem tudok együtt élni vele. Hiába, nem tu-
dok! Az én kislányom egy közönséges, ócska...
- Ha az lenne, nem járt volna így - vág közbe
anyuka. - Szerelmes volt... egy szerelmes kis hü-
lye! Az ilyenekkel könnyű! Már nem emlékszel?
Hiába suttog, olyan nagy a csend, hogy kihallat-
szik.
- Neked hány lánnyal volt dolgod? Számtalan-
nal! Gondoltál rá egyszer is, hogy mi lesz velük,
ha meguntad, és nem kellenek tovább?
Apuka hangosan válaszol:
- Azoknak én nem ígértem semmit!
Anyuka felnevet. A hangja sehogy se hasonlít
a régi, megszokott nevetéséhez.
- Te rendes! A te lányodnak se ígértek semmit.
Gondoltál te valaha arra, hogy mit érez azoknak
a lányoknak az apja, akiket meguntál? Lefogadom,
hogy sose jutott eszedbe! Mi?! Csak az, hogy micso-
da stramm fiú vagy. Hát most te vagy az apja vala-
melyiknek. Kipróbálod, hogy milyen.
Csak szorítom a számat, nehogy felnyihogjak,
de a könnyeimet nem lehet visszatartani, ilyenkor
ronda vörös a szeplős, kényes pofám, kiabálni sze-
retnék, hogy igen, anyuka nagyon jól tudja, hogy
mit kell most apukának mondani, anyuka mindig
állatian jól tudja, miket kell mondani, de nem lenne
jó, ha én ezt kikiabálnám, az biztos.
Apuka tényleg enyhültebben mondja:
30
- Csak ezt a komédiát ne játszotta volna! A ve-
lencei nyaralást. Csak ne hazudott volna!
- Hazudnia kellett. Mert te ilyen lekvár vagy!
Anyuka kijön, Ági fejére teszi könnyű, keskeny,
hűvös kezét.
- Láztalan.
Elkapom a másikat, és szorítom, csókolom, szi-
pogva, bőgve, hálából, amiért Áginak nem kell Csil-
láékhoz mennie, amiért... mert...
- Aludj-mondja anyuka gyengéden. Kicsit meg-
szorítja a sütőlapát kezemet.
31
 MÁSODIK FEJEZET

Apuka már elment dolgozni, anyuka útra kész,

Ágival mi még fekszünk, vakáció, az én utolsó,
az én legutolsó...
- Anyucika! - kezdi gyorsan Ági, és körmével
a paplanhuzat nyomorék virágait vakarja. - Anyu-
cika, itt van egy hirdetés, hogy lehet jelentkezni
ápolónőnek; mi lenne, ha megpróbálnám? Leg-
alább nem kéne mindenki közt a leghülyébbnek
lenni egy unalmas irodában.
- Az ágytálakhoz nagyobb kedved lesz?
- Én nem undorodom tőle egyáltalán! Valakinek
azt is kell, nem? És én úgyis gyerekek mellé kérem
magam...
Anyuka sóhajt, leül, kezében fésű. Ági sápadt
arcát nézi és vékony karján a véraláfutást.
- Fél lábon ugráltál boldogságodban, amikor az
unalmas gimnázium helyett gyors- és gépíróiskolá-
ba mehettél. Pár hónap múlva már panaszkodtál,
hogy milyen undok a magyartanár meg a többi is,
mind.
Anyucika...
- Fél évig ragyogsz majd, hogy a kórházban min-
denki téged imád, minden csupa boldogság, aztán
jössz, hogy undok a főnővér meg az orvosok meg
minden beteg abban az unalmas kórházban.
Ági arcán szétömlik a boldog mosoly.
- Anyuka beleegyezik, jaj de príma!
32
Anyuka az órájára néz, sietősen a tükörbe pillant.
- Hiszen nem bánnám én, csak csinálnád végig!
Bármit, csak csináld végig!
Ágihoz lép, tekintete aggódó, komoly.
- Felelősség, Ágikám, meg kell végre tanul-
nod... felelősség, legalább önmagaddal szem-
ben...
- Megváltoztam, anyuka - válaszolja Ági hal-
kan. - Felnőtté váltam, majd meglátja anyuka. So-
ha többé nem csalódik bennem!
Anyuka nyitja az ajtót, rám pillant, a szeme köny-
nyes, de azért mosolyog.
- Kibírnátok, hogy pár napig ne öljétek egymást?
Jutka, tudnál úgy teát főzni Áginak, hogy nem foj-
tod meg közben?
- Majd megpróbálom! - vigyorgok; olyan bol-
dog vagyok, imádom anyukát, apukát. Ágit és saját
magamat, amiért rám számítani lehet!
Anyuka becsapja maga után az ajtót, meglibben
a függöny, kicsit koszos a kulcslyuknál, kopog
anyuka magas sarka végig a folyosón.
Ági elnyújtózik az ágyon, szeme karikás, arca
nyúzott, mosolya boldog. Megúszta az egészet,
megúszta a mai napot.
Hülye dolog, de kicsit még irigylem is. Nekem
megmarad a sok dögnehéz tantárgy, az idén már
bele se fér a sok hülye tankönyv a dagadt táskámba,
leszakadhat a karom...
Áginak lesz pénze, és egy kórház tényleg érdekes
lehet... Nekem marad a zsebpénz, és mindenre
apukától pénzt kérni, háromszor szólni, mert min-
33
dig elfelejti, mindig tréfálkozva elmeséli, hogy bez-
zeg ő az én koromban... keservesen vigyorogva,
vörösödve hallgatni...
Kicsoszogok a konyhába, előszedem a teáskan-
nát, a széken olasz színházi magazin, Zsuzsa felejt-
hette itt, nagyon gyúrja az olaszt, levelezni akar
Claudióval, még velem is gyakorol.
Belelapozok az újságba, és csak elámulok rajta,
mennyire megértem az olaszt!
- Tőled akár éhen is halhatok.
Ági áll az ajtóban, anyuka papucsában, a leg-
szebb, rózsaszín, kis galléros hálóingemben.
- Feküdj vissza, majd beviszem a kaját - mon-
dom. - És felolvasok neked ebből az olasz lapból,
jó?
- Le van hányva - mondja Ági. - Mossál egy
kis szőlőt is!
Cukrot teszek a bögrékbe, kistányért alá, kanalat
mellé. Csap alá tartok egy kis szőlőt.
- Te nem vagy normális!
Ági visítva menekül előlem a szobába, tényleg
kicsit túl erősen zuhog a víz.
És félti a hálóinget, mert bájos. Bájosan áttetsző.
És hátha betéved valamelyik krapek ismerősünk!
Kitöltöm a teát, beviszem Áginak.
Ági belehörpöl a teába, visszaköpi, szemrehányó-
an legyezgeti a száját.
- Forró!
- Tűzön főtt, nem?
Ezt a keresztmama szokta kérdezni.
- És gyenge. Mint a mosogatóvíz.
34
Semmi se jó neki, amit én csinálok!
- Annyi teát tettem bele, hogy egy lónak is sok
lenne!
- Akkor az a baja - bólogat. - Túl erős. Meg
túl keserű is. Még egy kanál cukrot hozz bele, légy
szíves!
Kimegyek, hozom a kanál cukrot, óvatosan,
hogy ki ne szóródjon, aztán kavargatom bele Ági
teájába.
Megkóstolja.
- Még egy kanállal kell bele - mondja, és lehajtja
a fejét, hogy ne lássam a röhögését.
Kirohanok a kamrába, hozom a bontatlan, kilós
kristálycukrot, most már én is nyelem a nevetése-
met, futok Ágihoz vele, botladozom a szertehányt
papucsaiban, Ági sikítva felrántja két karját a feje
fölé, nevet, könyöke kiszakítja a zacskót...
Ági villámgyorsan tűnik el a paplan alatt, körül-
nézek, csupa fehérség minden, a szőnyeg, a padló,
pedig nyár van, nincs hóesés, és már bőgni lenne
kedvem - söpörhetek, szőnyeget rázhatok...
Kibújik a takaró alól, arca vörös, szeme könnyes
a visszafojtott nevetéstől.
- Felelősség, legalább önmagaddal szemben...
Harapja a száját, hogy komolynak lássék. - Meg
kell végre tanulnod, hogy a felelősség...
Ági szédületes, még a mozdulat is anyukáé, ahogy
a hajához kap! És csak esünk egymásnak a röhögés-
től.
35
- Tudod jól, nem szeretem, ha Zsuzsáékkal mász-
kálsz - kezdi anyuka. - Elég bolondosak vagytok
egymás nélkül is. És érettségire készülsz...
- Zsuzsa is. Csak magánúton. - Az a szitu, hogy
negyedikben meghúzták osztályvizsgán, és...
- Osztályvizsgán - bólogat. - Szédületesen tud-
hatott!
- Kicsikorában beteg volt, vesztett egy évet, és
ismétléskor éppen azt kérdezték, amit... Keser-
vesen vigyorgok anyukára.
- Ha te valakibe beleesel, becsukod az eszed, és
mész utána.
- Nagyon rendes szülei vannak!
- Nem vonom kétségbe.
Egyfolytában vigyorgok anyukára, pedig már re-
meg a szám széle. Zsuzsától úgyse bír elszakítani,
ha megpukkad, akkor se.
- És utálom a balatoni csavargástokat; ilyen ócs-
ka göncökben te tényleg jól érzed magad?
- Pedig milyen szép voltam még nemrég is a piros
bársonyruhácskámban, hófehér cérnakesztyűben,
habos, óriás csodaszalaggal a fenekemet verdeső
szőke hajamban, mi? - idézem vissza anyuka emlé-
kezéseit.
- Hiába magyarázok, nem lehet bírni veled!
- Összedől a világ, amiért pár napig a Balatonnál
leszek? Anyucika, elmehetek?
- Persze - mondja halkan, átható pillantása a
szememet keresi. - Hiszen elmennél az engedélyem
nélkül is, igaz?
36
- Külön-külön hamarabb elkelünk - mondja
Zsuzsa. - Te maradj itt, Pötyi megállhat a fánál,
én elbattyogok a kis házig, így nem látni, hogy
összetartozunk, de ordibálhatunk, ha kell valami.
A szervezést csak Zsuzsára kell bízni!
- Mibe, hogy megint Pötyi kél el legelőbb? Aztán
Jutka, aztán én! - nevet Zsuzsa, és elpirul.
- Olyan aranyos vagy ezzel az örökös pirulásod-
dal!
- Az ártatlanság jele - néz rá Annamari.
- Ne szórakozz velem, jó?!
- Ki szórakozott? Én csak annyit mondtam,
hogy...
És úgy történik minden, ahogy Zsuzsa jósolta.
Annamari pár perc múlva beszáll egy külföldi
csodakocsiba, integet, hogy meddig viszik, és hol
vár ránk, de nem értem. Aztán a kedvemért fékez
egy vacakabb kocsi, nem baj, nekem az is jó, hátha
nem jön szebb, ordítok Zsuzsának, hogy a szabadi
strandon várom, bólogat, elrobogunk.
Óvatosan, lassan lépek a nyakig érő vízben, szan-
dálomat összekapcsoltam, ruhámat köréje teker-
tem, most magasan a fejem fölé tartom. Kiaraszo-
lok a partra, nézek körül, valami üres pad lenne
jó, ahova lerakodhatnék... Bizsereg bennem az
egész Balaton, szabadulnék a hülye cuccaimtól, az-
tán nekirohannék a víznek, úszni, beleprüszkölni,
megenni, nevetni, mit tudom én, de szétvet a vidám
türelmetlenség!
37
Akkor veszem észre. Már régebben figyelhet, vé-
gignézte nyilván, hogyan lógok be, és jót mulatott
rajtam. Elvörösödtem, rávigyorgok. Irtó jóképű,
deltás krapek... hűha! Az nem kifejezés! Ilyet évek
óta nem láttam!
- Ide lehet rakni - mondja, és a háta mögé int.
Olyan közömbös a hangja, mintha valami kellemet-
len ismerőse lennék... Biztosan csajra vár! Akkor
meg nem hiányzik neki, hogy én...
Csak állok csuromvizesen, a cuccaimat gyűröget-
ve, ménkű nagy zavarban, mint egy szép, szabályos
hülye gyerek.
Sóhajt, feláll, tempósan leporolja a fenekét - úris-
ten, ilyen klassz tagot még sose láttam, jó fejjel
magasabb nálam, pedig én se vagyok kerti törpe!
Elmarja a holmimat, leszórja a pokrócára.
- Te olyan csaj vagy, aki minden marhaságon
napokig töpreng? Messziről belevalóbbnak tűntél.
- Koszi - lehelem.
Aztán nekirohanok a víznek, szaladok befele, ne-
kem most futni kell, végre kicsit mélyebb a víz,
az a jó! Legalább meglátja, hogy vízben nem vagyok
olyan hülye.
Elfekszem a vízen hanyatt, tenyeremmel hajtom
magam lassan körbe, most minden tökéletes, az
égre nem lehet nézni, fehéres fényben ragyog, nincs
Ági, nincs anyuka, nincs apuka, egy kis különbéke
az életemmel!
Forgok elengedve a testem, aztán dühösen érzem,
ahogy a hasamhoz súrlódik a homok. Rohadt kurva
Balaton! Feltápászkodom négykézlábra, éppen fe-
38
nékkel a srác felé, talpra kászálódom, kecsesen,
mint egy teve, lesek titkon kifele, hogy néz-e engem?
Világos! Néz, és bárgyú jóindulattal röhög.
Gyalogolok beljebb, rugdalom a rohadt homo-
kot, átgyalogolok a túlsó partra, már sokszor sze-
rettem volna, de most a legeslegjobban, amiért min-
dig olyan komplett hülye vagyok!
Végre mély a víz, végre talán lehet úszni, hát
gyerünk, egy kis bemutató. Mellen, gyorson, háton,
még egy kis pillangó, befejezésül. Na ugye!
Lubickolok, úgy forgok, hogy a partra lássak.
Látom a levetett, tarka ruhámat, a széttaposott
szandálomat. És a srác nem ül mellette. Kesu. He-
lyes. Ha nincs, hát nincs. Kinek hiányzik? Még
egy jót úszom, aztán kiülök a partra Zsuzsát lesni.
Kedvetlenül tempózom, aztán megborzongok, és
hirtelen tetőtől talpig csupa libabőr leszek. Hínár
ért hozzám, érdesen hozzám súrlódik, iszonyodom
tőle, nevetségesen félek a hínártól, szinte pánikba
esem, valami alattomos, kivédhetetlen fenyegetés-
nek érzem, hogy lassan behálóz, belegabalyodom,
nem tudok szabadulni, húz, lehúz magával a mély-
be. Másfél méteres vízben. Röhejes!
Elvetem magam, hunyt szemmel, hirtelen, erő-
sen, hogy szabaduljak. És felsikítok, mert nekicsa-
pódom valaminek, csónak talán, de nem hallottam
semmit, szemem teli vízzel, várom a lapát puffaná-
sát a hülye fejemen, prüszkölök, köpködök, kráko-
gok, valaki megfog, és gyöngéden emel.
Kicsit ijedős a lány - mondja elnéző szeretettel.
Nem vettem észre, hogy bejöttél - mentegető-
39
zöm, kipréselem szememből a vizet, rávigyorgok,
elpirulok.
Úszkál körülöttem, mulat rajtam, kedvtelve néz.
- Egyedül vagy? - kérdi. - Mert lovagias ügyek-
hez túl meleg van.
- Igen, illetve egyelőre, vagyis a barátnőmet vá-
rom - hadarom. - Itt találkozunk, nekem most
tulajdonképpen a parton kellene figyelnem,
hogy...
- Figyelj a parton - mondja. - Én majd addig
vigyázok a vízre, jó? Ma nagyon kellemes.
Én is úgy érzem, hogy még soha nem volt ilyen
kellemes! És nem is bánnám, ha most még egy kicsit
nem jönne Zsuzsa, sőt ha egyáltalán nem jönne...
- Nem az a buggyant csaj a havernőd? - kérdi.
A part felé kapom a szemem, és én is meglátom
Zsuzsát. Ócska fürdőruhában, levetett farmerga-
tyáját a hóna alá csapva botladozik a homokon,
feje vörös, izzadt, nézeget körbe.
- Lenyomlak a víz alá, ha parancsolod. Akkor
nem vesz észre.
Csak azért is magasra kiugrom, és integetek a
vízből, visítozom Zsuzsának, pedig nem hallhatja
ilyen messziről, de úgyis inkább magamnak ordibá-
lok, amiért ilyen rohadt, hűtlen dög vagyok!
A srác megjátszott rémülettel tapasztja be fülét.
- Téged Kodály-szisztéma szerint tanítottak da-
lolni?
Erős tempókkal, szó nélkül úszom kifele.
Zsuzsa fekszik a srác pokrócán. Felül, szőke sző-
rös karjaival átfogja vaskos két térdét, és rám nevet.
40
- Szia! Megismertem a cuccodat.
Nevetek rá, megint ugyanúgy örülök neki, mint
mindig. A legklasszabb csaj a világon!
- Engedje meg, hogy bemutatkozzam. Németh
Gábor.
Szép formájú férfikéz, Zsuzsa erősen megrázza.
Belevörösödöm a boldogságba, hisz megleszünk
prímán, hármasban is!
Zsuzsa megállás nélkül vigyorog. Előbb a lábuj-
jaira, billegteti, piszkálja. Aztán Gáborra, aztán
rám. Felkap egy marék homokot, lassan visszaszór-
ja, pillantása sötét.
- Lekopjak?
- Zsuzsa!
Felugrik, csupa homok a papucsa, kirázogatja.
- Nekem úgyis dolgom van. De tényleg!
- Zsuzsa, ne bomolj!
- Találkozunk a szokott időben és helyen!
Csibészesen ránk nevet, és biztosan tévedek, de
úgy látom, hogy szája széle gúnyosan rándul picit,
mikor rám néz, és már botladozik a kijárat felé,
visszafordul, haja csapzott, arca vörösen fénylik,
gatyáját a feje fölött kendőként röhögve meglengeti.
- Zsuzsa!
- Evvel megvolnánk. - Gabi elégedetten elnyúlik
mellettem.
Lefekszem én is, fejem alá teszem a sütőlapát
kezem, behunyom a szemem, nem szólok egy szót
sem. Hogyan akarom én megérteni a világot? Ami-
kor még saját magammal sem tudok tisztába jönni?
41
- Ide figyelj, csecsemő. Hallod? Mi?! Soká fogsz
még az én plédemen fekve haragudni rám?
Hasra fordul, szorosan mellém könyököl, fülem-
be susorog.
- És ha megzsarollak? Mi?! Láttam, amikor be-
lógtál. Rád vághatják érte az életfogytiglant. He?
Hirtelen felülök. Hol fogok én aludni? A címet
nem mondták meg Zsuzsáék, hisz úgyis együtt le-
szünk, és...
Kicsit messzebb húzódik, úgy figyel, határozott
szimpátiával.
- Megoldódnak a gondjaid, ha meghívlak egy
pohár sörre?
Állam alá nyúl, maga felé fordítja a fejemet.
- Kérdeztek, baba, hát válaszolj, jobb helyeken
így szokás. És nézz szépen a bácsira, tessék a sze-
membe nézni, és ne azt a bőrkeményedést vakar-
gasd a talpadon. Adjál pacsit, és talpra húzlak.
Ííígy! Nehéz vagy, mint az ólom! Figyelj, Balaton
riadó leánya, kénytelen vagyok a hónod alá nyúlni,
ha már egyetlen támaszodat elűztem. Na végre,
hogy mosolyintasz egy kicsit!
- Egy sör, két pohárral, de jéghideg legyen - adja
fel a rendelést Gabi.
Harapom a számat, hogy ne röhögjek, és nem
merek a pincérre nézni - minket innét ki fognak
dobni!
A pincér pár bágyadt csapással leporolja az asz-
talt, és meghajol.
42
- Igenis, ahogy méltóztatik parancsolni.
- Ugyanis ma mulatni való kedvem van - magya-
ráz neki kedvesen Gabi. - Tudja, mit, kérem? Hoz-
zon hozzá három poharat. És az én vendégem ma
estére!
- Te marha - mondja szeretettel a pincér. - Nem
azért jöttem, hogy lazsáljak.
Gabi nekem panaszkodik:
- Engem himbál a nyomor, ez meg itt gennyesre
keresi magát. Ez neki a szocializmus!
- Lúdtalpasra futom magam a sok kihűlt mó-
csingszafttal, ez meg azalatt összeszedi a legmenőbb
csajokat. Ez neki a javak egyenlő elosztása. Nem
mutatnál be, te újparaszt?
Csorba Árpád, látszerésztanuló. De mi csak
Dugónak szólítjuk, és imádja, ha a lányok is így
hívják!
Ökör - mondja csendes derűvel Dugó. - Orvo-
sira járok, a többi stimmel. Legutóbb kötéltáncos-
nak mondtál. Az jobb volt.
Dugó eltalpal, prímán illik rá a név! Alacsony,
tömött srác, kerek kobakkal, álmosan pislog, és
jópofának látszik.
- Ne reménykedj, én nem járok egyetemre.
Együtt nyomtuk a gimnáziumi tanárok agyát négy
évig, onnan a viharos szeretet. A Vígszínház tagja
vagyok. Dedikálok neked képet, jó? „Legszebb né-
zőjének a reflektorok elhivatott kezelője.” Megfelel
a szöveg? Meg az elektromosipari technikum, amit
végeztem? Mert mással nem szolgálhatok.
43
Már asztalunkon a két párás korsó, telitöltve
csurig, tetején duzzad a sok hah.
Gabi élvezettel, hosszan iszik, aztán lekoppantja
a korsót, száján bajuszként fehérük a hab, rámo-
solygok, letörli, kék az arca a kék napernyőtől.
Mosolygok rá, mosolyog minden, a virágok a
rémes betontartóban, az összegyűrt számolócédu-
lák az asztal alatt, a távolból ideködlő Balaton,
a nyár, fiatal pár megy el mellettünk, táskarádióval,
mosolygó muzsikát húznak maguk után...
- Helyes ez a Dugó - nézek utána, ahogy a teli
tálcákat viszi. - Biztosan utálja, hogy így hívjátok!
Nekem is van otthoni becenevem, de olyan ronda,
hogy inkább nem is mondom meg.
- Nem számít - mondja Gabi, és tíz ujja végét
pontosan egymáshoz illeszti. - A többi nevedet se
árultad el.
Érzem, hogy megint mélyen elvörösödöm, tény-
leg, hát én komplett hülye vagyok, mióta ezzel a
taggal összeakadtam! Keservesen vigyorgok rá, és
levegőt veszek, hogy...
- Jutka. Ugye, kitaláltam? Csakis ez a név illik
rád, semmi más. Meghívhatlak ebédre? Kirántott
pörköltmócsing, vanília mártással. Ne zavarjon,
hogy Dugó a maradékot kaparja össze, mert a fizető
vendég is azt kapja. Javak egyenlő elosztása, harc
az igazságtalan megkülönböztetés ellen, meg amit
csak akarsz. És most ismerkedjünk! - könyököl
az asztalra Gabi. - Tudod, egy magányos, védtelen
férfinak vigyáznia kell ám magára! Semmit nem
44
tudok rólad. Hátha imperialista kémnő vagy? Ide-
jöttél feltérképezni a Balaton fenekét.
- Honnan találtad ki, hogy Jutkának hívnak?
- Hallottam, hogy csüggesztő barátnőd így szó-
lít.
- A legjobb barátnőm! - védem Zsuzsát.
- Sose lehet megfejteni, miért ilyen ronda minden
csaj legjobb barátnője! - sóhajt Gabi.
- Igazán nem ronda! És az a helyzet, tudod...
- Neked volt egy nagy szerelmed - miákolja Ga-
bi, és ábrándosan a szemembe néz. - Minden csaj-
nak volt egy nagy szerelme, sose kettő, soha nem
tizenhárom, de az egyre mérget lehet venni. Szerel-
med rútul elhagyott, és azóta minden krapek sze-
métláda. Igaz? Ha kiderül, hogy veled nem ez a
helyzet, én szó nélkül felállok és elmegyek.
Nézek Gabira sejtelmesen.
- Te nekiadtad a szüzességedet, ám ő visszaélt
vele - fejezi be az életrajzomat Gabi meleg, részvevő
pillantással.
Belehörpölök a korsóba, billeg, két kézzel tudom
csak emelni, jólesik a jéghidegsége, eddig utáltam,
de ha Gabi szereti, akkor mostantól fogva én is
szeretem!
- Odáig el se jutottunk - mondom önkéntelenül,
aztán fenemód elpirulok, legszívesebben felugranék
és...
- Nem igaz! - mondja Gabi élesen, és kiesik a
szerepéből. Most tényleg meg van lepve. - Most
múltál tizenhárom, harmatos liliomszál?
45
- Tizenhét múltam - mosolygok rá. Izgatóan,
alulról felfelé, ahogy Ágitól tanultam.
- Hűha! - Gabi fúj egyet, az ingét libegteti a
mellén, mutatja, hogy milyen melege lett. - Te aztán
izgalmas nő vagy! Egyre-másra frappírozod az em-
bert.
Fürkészve néz.
- Lányokat szeretsz? Kis viháncolások a rekami-
én, próbálkozások, kellemes simogatások, anyuka
sose gyanakszik...
- Lovakat szeretek - mondom, és megállom én
is röhögés nélkül. - Főleg lány lovakat, tényleg.
Főleg egy Juci nevűt. Zsuzsával jártunk lovagolni,
neki beleharapott a fenekébe, engem ledobott a há-
táról...
- Minek ülsz egy ilyen rossz Ízlésű gebére? Úgy
kell neked!
- Utána hat hónap fekvés hanyatt... Hanyatt
fekve tanulni nagyon vacak, írni pedig végképp nem
sikerült; jöttek a srácok, olyan rendesek voltak,
hogy nem igaz, hónapokig írták helyettem a leckét,
tanultak velem, felváltva...
- A rohadt stréberek! - ámul Gabi, és sörbe fojtja
undorát.
- Úgyhogy évet se kellett ismételnem, idén érett-
ségizem.
- És mondd - kezdi lassan Gabi. - Most már
cipelhetsz anyád után piaci kosarat meg... - Bi-
zonytalanul rám pillant.
- Most már énnekem mindent szabad - mondom
46
a maradék sörömnek. Aztán hunyt szemmel, el-
szántan kiiszom.
- Minden világos - állítja Gabi. - Figyelj, csoda-
bogár! Megesszük a maradék finom falatokat, az-
tán vissza a strandra, emelt fővel, mert haver a
pénztáros is. Bágyadt barátnődnek üzensz, hogy
az úr kifürkészhetetlen akaratában megnyugodva
visszatértél Pestre. Este hazaviszlek gépkocsival.
Nem az enyém, ne örülj. Dugó se tud annyit össze-
lopni nyaranta, hogy kocsira telne. Egy disszidált
haverunké, most itthon játssza az eszét, kinn majd
egy évig koplal; ha neki megéri, nekem nyolc. El-
visz, ahová parancsolod! Eljössz velem Csabára,
bemutatlak a mamókámnak, hátha feleségül vesz-
lek, minden lánynál ettől rémül halálra. Azonkívül
van egy teljesen normális nővérem. Teljesen hülye
férjjel. És a világ legnagyszerűbb gyerekével! Öre-
gem! Még csak kétéves. Őt látnod kell! Feltétlenül
beleszeretsz. Kész férfi! Úgy csapja le kezemről a
nőket, ahogy akarja. Aztán hazaviszünk téged, és
bemutatkozom a szüleidnek. Nagyon rémesek?
Irtó jópofák!
- Baj - néz rám gondterhelten Gabi. - Majd be
is akarják bizonyítani, és az soká tart. Inkább elhi-
szem! Öt perc múlva felállunk, és azt mondjuk,
hogy nekünk most már sürgősen mennünk kell,
és hogy hová, azt majd útközben kitaláljuk.
Irtó rendes vagy - nyögöm. - De tényleg!
Gabi megfogja izzadó kezem, az ő tenyere száraz
és forró...
47
- Csecsemő, mindig vigyázz a rendes krapekok-
kal, érted? Ez minálunk nem normális állapot...
Világos? - kérdi gyengéden, és kisimítja arcomból
a hajamat.
Orromhoz emelem a karomat, a számhoz szorí-
tom, megcsókolom, megszagolom, szimatolom,
vízszaga van, napfényszaga van, nyárillata van.
De a fenyőillat a legerősebb! A lenyugvó napfény
áttüz a lucfenyők ágain, fénykoszorú, milyen szép!
Elkap a könyökömnél hirtelen, mielőtt a száraz
tűleveleken korcsolyázva fenékre ülnék. Kiszabadí-
tom magam, és futok, ügyetlenül, fél lábon ugrálva
keresem a másik szandálomat, nevetve megyek még
pár lépést, boldoggá tesz a nyár, távolban az arany
ég, itt a fák alatt a kékes homály...
- Jó óra még, míg a haver kocsija ideér, irtó unal-
mas lesz, mi? - vág sandán felém a szeme.
- Nem úgy beszélted meg, hogy...?
- Ne nézz teljesen őrültnek!
Hirtelen erősen magához ránt.
- Gabi, jöhet valaki, és...
- Ne nézz teljesen kezdőnek. Itt emberemlékezet
óta nem járt senki.
Letelepszik, hátát egy fenyő törzsének vetve.
- Kellemes! - állítja, és hívogatóan paskolja ma-
ga mellett a füvet.
Mellékuporodom, és a szandálom orrát nézem.
Állam alá nyúl. és maga felé fordítja az arcomat.
- A te orrod érdekesebb, kismacska.
48
Vállára hajtom a fejem, behunyom a szemem,
hirtelen támadt szél mozgatja felettünk az ágat, egy-
szer világos, egyszer árnyék, egyszer világos, egy-
szer...
- Ezt kitől kaptad? Ezt az aranyláncot a nyakad-
ban kitől...? - Rekedten elfúl a hangja.
Aztán hirtelen...
Én soha nem hallottam még, hogy a tücsök ilyen
hangosan szólna. Sohasem!
- Nem haragusztok, amiért leléptem? Irtó piszok
dolog, végre magatokkal visztek, és akkor én...
- Jól mulattunk! - nevet Zsuzsa, a szeme komoly
marad, Annamarira néz. - Ugye? Remekül mulat-
tunk!
Annamari sejtelmesen mosolyog.
- Hosszú lenne elmesélni.
- És veled mi van? Megtartod vagy dobod a kra-
pekot? - kérdi Zsuzsa, és kicsit csikorog a hangja.
Engesztelően átölelem.
- Ha tudom, akkor... megtartom.
- Anyukának hogy tetszett?
Ugrom, de Ági fürgébb, elfoglalja előlem a ka-
rosszéket.
- Klassz a gatyája, mi? - viháncol és elfészkelő-
dik. - Meg kéne kérdezni, hogy hol vette a gatyáját.

49
Én még életemben ilyen hülye pepita gatyát nem
láttam.
- A te krapekjaidé se különb, tudod? Semmivel
se. Csakhogy te nem sietsz anyukának bemutatni
a krapekjaidat. És anyuka nem látja, hogy milyen
hülyék, és azt hiszi, hogy az enyém a leghülyébb.
- Minek hoznám? - kérdi Ági könnyű zavarral.
- Csak untatnák anyukát. Majd a vőlegényemet
úgyis bemutatom. De az még soká lesz! Én még
sokáig akarok anyucika aranyos kisbabája ma-
radni!
Nyakba mászás, puszi-puszi-cic-mic.
Ági mint kisbaba, ez jó! Ez azért nagyon jó!
- Átmegyek picikét Krisztához. - Ági olyan kép-
pel tápászkodik, mintha nem tudná, hogy anyuka
mennyire utálja Krisztát.
Végre enyém a gyóntatószék!
Ági kedveskedve anyukára ásít, ütögeti a száját,
ütögeti a haját, nézi magát a tükörben, hogy szépen
ütögeti-e, aztán dúdolva kivonaglik.
Végre enyém anyuka is, egyes-egyedül!
És most ugrás a mély vízbe, el akarok mondani
mindent őszintén, a lucfenyőket, a ferde sugarakat,
a feketerigót az ágon, ahogy Gabival egymásra ne-
vetünk, a tücsökciripelést, mindent!
Igyekszem könnyedén beszélni:
- Anyuka, én már voltam Gabival. Szóval én...
tetszik érteni, ugye?
Viharosan a nyakába ugrom, átölelem, aztán
messzebbre tartom, hogy megint a szemébe nézhes-
sek, egyenesen, nyugodtan, és mesélhessek, hisz ne-
50
kem csak akkor van rendben valami, ha anyuká-
nak elmeséltem.
Anyuka szeme könnyes, kezével tétován zsebken-
dő után tapogat, beszélni próbál, de a hangja nem
akar engedelmeskedni.
De hát... nem értem...
- Anyuka, mi változott? Ezt tessék nekem meg-
mondani. Olyan nagyon nehéz ilyesmit anyukának
elmondani... azt hittem, hogy... örülni fog az
őszinteségemnek. - Elkedvetlenedve motyogok.
- Én nem is tudom... amit most érzek... hirte-
len... előttem az egész... gyerekéleted... - da-
dogja. - Ahogy ázol a kádban... esténként... ra-
gadsz a szutyoktól... sikálom a koszt a térded-
ről... te ordítasz, hogy csak lesült... és olyan kris-
tálytiszta vagy! Ahogy beleölellek a frottírlepedőd-
be... dörgöllek... ágyba viszlek... olyan sugár-
zóan patyolattiszta...
Rám néz, furcsán, ahogyan eddig még sohasem.
Most meg... mintha bepiszkolódtál volna...
úgy érzem... mintha bepiszkítottak volna...
igen... - Szánalmas erőfeszítéssel próbálja össze-
szedni magát, szaporán pislog, nehogy kigördüljön
a könnye.
Karjára teszem a kezemet.
Attól lettem piszkos, hogy elmeséltem? Más
vagyok, mint eddig, mert elmondtam valamit? Ha
letagadom, mint Ági, akkor nem vagyok piszkos?
Nem tudom neked megmagyarázni - válaszolja
rekedten.
Vagy az a baj, hogy nem az operabálon ismer-
51
kedtünk meg? Hanem a strandon? Tudom, azelőtt
nem így ment. De én ma élek. Nekem röhejes lenne
az a sok hódolatteljes hókuszpókusz...
Reménykedve nézek anyukára, konokul nézek
rá, fontos lenne, hogy most megértsük egymást,
nagyon fontos lenne! Minek itthon színházasdit ját-
szani? Nem elég az iskolában? Klári néni úgyse
hajlandó tudomásul venni, hogy egyéb problémám
is lehet Mária Terézia monarchikus törekvésein kí-
vül.
- Anyuka most megtudta, hogy nem vagyok gye-
rek, és kész.
Erről van szó, pontosan!
Mosolyogni próbál.
-Most élem át... amit anyám érezhetett...
amikor én...
Anyuka úgy viselkedik, mintha nem is élne házas-
életet. Apukának még azt se igen engedi, hogy mi-
előttünk megcsókolja. Pedig hát miért ne? Áldásom
rájuk. Amikor úgyis tudom. Minek ez a cirkusz?
Mit dumálok itt összevissza?!
Nem is nézek rá, lehajolva a szanaszét rúgott
papucsom után tapogatok. Soha többé nem mon-
dok el neki semmit! Minek?
- Nagyon örülök, hogy elmondtad. Igazán na-
gyon örülök!
- Talán Gabi nem tetszik anyukának? - kérdem
támadóan.
- Reméltem, hogy igényesebb leszel - feleli hal-
kan.
Beharapom a számat, megyek kifele, szétvet a
52
düh; igényesebb, ez jó, ha anyuka látná, hogy fut-
nak Gabi után a lányok!
Követ a tekintetével.
- Azt reméltem, nekem mindig anyuka marad
a legjobb barátnőm - mondom, és nekitámaszko-
dom az ajtófélfának, rugdalom a szőnyegrojtokat.
- Naponta órákig mesélnéd, hogyan csinálsz
mindent másképpen, mint ahogy szeretném - néz
rám türelmes mosollyal. - Nem bírálhatlak, mert
halálosan megsértődsz, nem tilthatok, mert akkor
nyíltan ellenem szegülsz... ez nem megy.
Ráröhögök anyukára.
- Anyuka úgy szerette volna, hogy előbb az érett-
ségi, és csak utána minden más. Aztán anyuka azt
mondaná: majd inkább a felvételi után. Majd in-
kább az egyetem után. Ugye? Mi?!
Lehajtja a fejét.
- Elengedlek lassan... Jutka... muszáj... éled
a magad életét... - Hirtelen felnéz rám, már majd-
nem a régi, ismerős mosollyal. - És ha majd tényleg
szükséged lesz rám... jól tudod... engem mindig
megtalálsz.

53
HARMADIK FEJEZET

Ági beront, ugrál, ordít örömében.

- Ne gyere ide! - kiabál anyuka a fürdőszobából.
- Széthordod a vizet.
- Mintha kicseréltek volna, amióta nem kell gé-
pelned - mordulok rá barátságosan a füzeteim mel-
lől.
- Akarsz röhögni? - ragyog rám. - Velem íratják
a felvételi lapokat. Úgy örülnek, hogy tudok gépel-
ni! Dicsérnek, milyen ügyes vagyok. Én, a leghü-
lyébb! Már csak ezért is érdemes volt kórházba
mennem! Meg minden másért is!
Apuka kikapcsolja a centrifugát, megáll az ajtó-
ban, kinyilatkozik.
- Minden jó, amit az ember megtanult. Soha nem
lehet tudni, mikor minek veszi hasznát.
Nevetek, felugrom, odafutok hozzá, szorosan át-
ölelem a nyakát, hogy ne bírjon ilyen hülyeségeket
mondani az én imádott apukám!
- Ez olyan gyönyörű, hogy ráhímzem egy falvé-
dőre!
Lefejti a karomat a nyakáról.
- Tudsz is te hímezni! Pénzt kiadni, azt tudsz.
Mást nem.
- Én majd kapok fizetést! - ordítja Ági. - Én
már soha többé nem kerülök pénzbe! Örül neki,
apucika?

54
- Hiszem, ha látom! Majd szépen hazaadod, és
beosztjuk.
- Apukának adom az első fillértől az utolsóig.
- Nekem nem kell a te pénzed. De majd megta-
nulja beosztani a kisasszony.
Ági mégis besurran a fürdőszobába, leül a kád
szélére.
- Anyuka, nem hordom szét, letörlöm a lábam,
isten bizony, mindent felmosok, csak hadd mesél-
jem el! Ma reggel együtt jöttünk a proffal, és vissza-
köszönt nekem! Ugye, milyen aranyos? Úgy imád-
juk!
- Tessék?! - mordulok rá.
- Jaaaj, a gimnazista kisasszony! Azt hiszed, ez
minálunk természetes? Hogy minket a kórházban
mindenki emberszámba vesz? Adjunktustól felfelé
nem szoktak visszaköszönni, csak a takarítónőnek,
mert az különben elmegy a fenébe. Jaaaj!
Ági sikít, hogy majdnem beleesik az öblítővízbe.
- Ma adtam infúziót! Teljesen egyedül! Majd-
nem teljesen egyedül. Szólt nekem az adjunktus,
infúzió kell, rakjam össze a készüléket. Csak bámu-
lok rá. ezt még nem tanultuk. Majdnem bőgtem,
egyszer segíthetnék, és azt bezzeg... Megsimogatta
a hajamat, hogy egy ilyen szép kislány...
- Ágiii!!
.. hogy nem nehéz, majd megmutatja. Tényleg
könnyű, ezentúl már tudni fogom! És egy pár percre
egyedül is hagyott a beteggel, pedig az már komoly
dolog ám!
55
Nekiáll Ági is csavargatni, csurog két karján a
víz.
- A kisnővéreknek egyhez van joguk - szavalja,
valakit utánoz hogy befogják a pofájukat. Bi-
zony! Ez volt az adjunktusnő üdvözlő szózata hoz-
zánk. Nem valami kellemes, de számítottunk rá,
bezengték előre a felsősök. És az az igazság, hogy
- Ági grimaszol az erőlködéstől, ahogy kicsavarja
a ruhát - ha a takarítónő visszafele seper, abból
nem lesz semmi baj. de nekünk nem szabad tévedni.
Jaaaj!
Befogom a fülem. Ági kórházi meséitől meg lehet
bolondulni!
- Ma leküldték a szekcióra! Ezt minden kezdővel
megcsinálják, ha elég hülye hozzá. Odaadtak egy
papírt, hogy le kell pecsételtetni, benyitottam gya-
nútlanul a szobába, ahová küldtek, és egyszerre
váratlanul csupa hulla közt voltam! A benti tag
már meg se lepődött, hátra se fordult, amikor sikí-
tottam, úgy morogta, hogy már megint egy kis mar-
hát küldtek a nyakamra.
Ági lerázza a kezéről a vizet.
- Ma én töltöttem ki egyedül egy néni felvételi
lapját! Elesett szegényke, az alacsony tenziója miatt
kollabált, és...
- Muszáj ennyire megjátszanod magad? - röhö-
gök a hülye Ágin.
- Kollabál, exitál, nem megjátszásból mondom
- méltatlankodik. - Nekünk így kell. Mondanám
csak az adjunktus úrnak, hogy elájult, meghalt!
Meg kell szokni.
56
Ági kihúzza a kád dugóját, a vizet kavarja, hogy
levigye a koszt.
- És fogat mosni másnak, hááát! Ma egy öreg
bácsi volt első a sorban, kínlódom vele, ő kedvesen
mosolyog, örül nekem, aztán biztatóan ráver a fene-
kemre: kedveském, vegye ki a protézisemet, úgy
könnyebb!
Csak a feneke látszik, a kád alját mossa, hangja
mintha kútból hallatszana, röhög.
- És mosdatni, képzeld el. tetőtől talpig, fiatal
férfi beteget is! Én meg vörösödöm, mondom a
Pirinek, hogy inkább én csak derékig, erre röhög,
hogy nem lehet kettéfűrészelni a beteget. Felhajtani
a takarójukat, és... mindig azt kell mondani, hogy
ezt már sokszor csináltam. Különben frászt kap
a beteg. Neki éppen olyan furcsa, mint nekem, erre
már rájöttem!
Ági majdnem beleáll fejjel a felmosóvederbe, úgy
nevet.
- És kúpot adni! Fiatal férfiaknak is! Jaaaj! -
Ági a röhögéstől fáradtan jön be hozzám, nekitá-
maszkodik az asztalomnak, arcáról a nevetés köny-
nyeit törölgeti. - Teljesen elmázoltam a szemem,
mi? Kifesthetem újra. Nem baj... Egy jó röhögé-
sért érdemes. Meg úgyis randim van súgja cinko-
san. És megy a konyhába teregetni, már onnét ordi-
bál:
- Anyuka, ugye, nem baj, ha itthon mosom a
kórházi ruhámat?! Nem fertőző! De a mosodát
nem lehet kivárni, és csak mángorolják, mintha ku-
57
tya hányta volna ki, majd szépen kivasalom, ne-
künk naponta kell a tiszta, mert...
Az ajtófélfának dőlve hallgatom.
Anyuka rám néz.
- Rögtön elkészülünk a teregetéssel, hárman se
férünk itt, nemhogy négyen. Sipirc! Légy okos kis-
lány.
Csak azért is összecsoszogom a szőnyegrojtokat.
Egyre jobban utálok okos kislány lenni. Marhára
rühellek okos kislány lenni! Minden jópofa dolgot
elmulasztok a hülye, tetves érettségi miatt!
Ági kórházától hetek óta nem lehet szóhoz jutni!
- Egy hónapig leszek minden osztályon. Jaj, csak
gyerekosztályra ne tegyenek, az rémes. Nálunk szí-
ves gyerekek vannak, semmit nem látni rajtuk, csak
kicsit bágyadtabbak, sápadtabbak, de más semmi.
Ma bemegyek, már az ajtóból kiáltom a nevét: La-
cika! Tegnap játszottam vele, nevetett rám, ölelte
a nyakamat, sírt, amikor el kellett mennem. És ma
látom, hogy üres a kiságy, ugye, hazavitték, kérde-
zem, és remeg a hangom...
Meghatottan krákogok.
- Még alig tanultam valamit, de annyit már tu-
dok, hogy azt a gyereket nem lehetett hazavinni,
nézek körbe mindenkire, nem néz rám senki, kér-
dem, hol van, nem válaszolnak, tudtuk, hogy ment-
hetetlen, de ezt gyereknél egyszerűen nem lehet elfo-
gadni. Azt mesélik, sikoltottam is, az ügyeletes ki-
58
tuszkolt, aznap már három kisnővér csinálta ugyan-
ezt, hát ő sem bír mindent idegekkel...
- Pedig eleinte azt akartad, hogy gyerekek mellett
legyél.
- Nem bírom, mit csináljak! A felnőtt az más.
Élt, beteg, befejezi. Pláne ha öreg. Megsiratom őket,
mert a halált nem lehet megszokni. De felnőtteknél
jobban belenyugszik az ember.
- A vége úgyis az lesz. - Kriszta hajfestéket kavar
Ági kávésbögréjében. - Addig riszálod a feneked
a kórház orvos lepte folyosóján, amíg valamelyik
feleségül vesz.
Ági a kádban csutakolja magát, a zuhany alól
prüszköl kifele:
- Ti tisztára meg vagytok szédülve ezzel a marha-
sággal! Már mondtam, hogy teljesen lehetetlen!
Amelyik orvos egy kicsit is elviselhetőbb az ördög-
nél, azt már az egyetemen lefoglalja egy medika,
sürgősen szül neki pár klapecot, attól fogva lóg
a nyakán, féltékenykedik, kikaparja a szemét min-
den csinosabb nőnek. Sőt! Juuuj!
Ági ordítva állítja hidegebbre a zuhanyt.
- Még a kriplik is elkelnek! Várjatok csak, össze-
számlálom... Jesszus, a szappan! A prof nős, az
adjunktus nős, az... Igen! Nálunk például nincs
egyetlen nőtlen orvos sem!
Fél lábát nyújtogatva a papucsom után tapogat.
- Nem is baj. Nem férjnek valók! Túl nagy a
kísértés... Sok a csinos nővér meg a nőbeteg is...
közös ügyelés, a hosszú éjszaka nem akar eltelni.
59
az ügyeletes szobában ott a heverő. A többi már
jön magától.
Ági fején törülközőturbán, vadul dörgöli a fejét.
- Sose megyek férjhez! - mondja. - Ott lesz ne-
kem a kórház. Az egyetlen, ami ér valamit az élet-
ben. Amikor ropogósan, friss, patyolattiszta, kék
ruhában, fehér kötényben besietek a kórterembe.
És minden szempár rám ragyog! Mind engem várt,
mind engem hív: Ágnes nővér! Azt se tudom, me-
lyikhez fussak előbb! Én még nem utálom egyik
beteget se, nekem még csak kedvenceim vannak...
Mindegyiknek én vagyok a legfontosabb! Én, aki
mindig a leghülyébb voltam az osztályban... Csak
rájuk nézek, és már tudom, hogy soha mást nem
akarok csinálni egész életemben.
Meghatottan krákogok.
- Tudod, mit? Felveheted a pántos ruhámat. Jó?
Ági nekem ugrik és csókol, alig bírom eltusz-
kolni.
- Nem kell a nyálad! - visítom nevetve. - Tarto-
gasd a krapekjaidnak!
De kivételesen nem veszünk össze, hanem szeret-
jük egymást.
Kriszta bevonul hajat festeni a mi fürdőszobánk-
ba, mert a mamájának letagadja. Ági fél óráig csuta-
kolja utána a kádat. Ilyen hülye!
- Sose megyek férjhez - grimaszol Ági, haját fé-
süli, rángatja, cibálja.
- És Tom? - kiabál ki Kriszta.
Ági nekiáll alulról felfelé ütögetni a haját, ez az,
amit látni se bírok!
60
- Hülye vagy! Gabi még a kisujjával se érhetne
hozzám, ha nem lennék szerelmes belé, ha...
- Egy ilyen színházi izé - biggyeszt Ági. - Egy
színházi hogyishívják. Tróger. Az a te Gabikád.
Naaa!
Visítva menekül előlem, próbálja közben az orro-
mat fricskázni. Egyszer úgyis szétcsapom azt a hü-
lye fejét!
- Ölitek egymást? - Kriszta mindig boldog, ha
veszekszünk, bizonyíték a számára, hogy kis hülyék
vagyunk, kizárólag ő a főokos. Jön ki a fürdőszobá-
ból, csöpögteti szét a hajából a sötétvörös festékes
lét a szőnyegre, parkettára.
Ági arrább a haját ütögeti és társalog.
- Tomikámmal voltunk vacsorázni a Kárpátiá-
ban. Amikor anyukának azt mondtam, hogy ügye-
lek. Amikor hoztam igazolást. Én töltöttem ki, gép-
pel, van az irodán űrlap, bélyegző, aláfirkantottam,
kész. Hozok anyucikának annyit, amennyit csak
akar.
Ági a tükrébe bámul, csodálja magát jobbról is,
balról is.
- Jutka szerint persze mindent el kellene mesél-
nem anyukának. Mi? Szerintem nem. Az én életem
az enyém. Magánügy!
Beleszagol az alapozóba, kézfején próbálgatja a
színét.
- Megnéztem a lakását, na és? Nagyon klassz.
És nem is volt semmi. Csak csókolóztunk.
Ági az arcfestékei közt turkál, keresi a mai esté-
hez illőt.
61
- Odafelé megveszem a vacsorkát, felmegyek, be-
csengetek, puszi-puszi-cic-mic, Tomika, megterí-
tek. Van klassz magnó, minden nagyon klassz. Kell
az embernek egy kis kikapcsolódás, nem? Elkísérsz,
Krisz? Gyereee! Csak hogy bemutassam. Aztán
majd mindent elmesélek!
A kertkapu retesze kicsit csikorog, kanyargós ös-
vény vezet Gabiék házához, szűk, a növények hol
a könyökömet, hol a vállamat súrolják, hirtelen
szél rázza rám a fák maradék, megbámult levelét,
lépteimtől megcsikordul a kavics.
Topogok a verandán, leverem a sarat a lábamról.
A szemközti kertben gazt égetnek, kékes, könnyű
füst emelkedik, imádom ezt a fura keserű szagot!
Gabiéknál jó nekem, minden olyan békés, meghitt,
nyugodt, nincs Ági, az örökös hülyeségeivel, anyu-
ka, a figyelő szemével, apuka, a mezítlábas gyerek-
korával...
Kivágódik az ajtó, Csabika rohan hozzám, puszit
adna, leguggolok, a szemébe mosolygok, úgy dumá-
lok neki.
- Nemsokára karácsonyi szünet, nem kell iskolá-
ba mennem, sokat leszek itt! Ha hó esik, viszlek
szánkázni. Hajó leszel!
- Jó leszel - leheli somolyogva, hozzám törlesz-
kedik, mellemhez fúrja a fejét.
- Nem hüle a kölök - véli Gabi; az ajtóban áll,
lustán nyújtóztatja a derekát, és úgy néz rám, hogy
belepirulok.
62
Csabika erőszakosan kapaszkodik a nyakamba,
imád, főleg a hosszú, szőke hajamat, nem tudom
kiszedni a markából, már halkan vinnyogva röhö-
gök, muszáj felemelni, és...
Csak lassan, a te horpadt gerinceddel - szól
rám Gabi. de Csabika nem enged, dől az ölembe,
makacsul ölel, már éles hangon panaszkodni kezd,
és...
És én erősen, boldogan magamhoz szorítom.
Selymes bőrű arcát az arcomhoz simítom, és arra
gondolok, hogy... az én kisfiam. Gabi az apja,
már felnőttek vagyunk, ez a mi házunk, most jöttem
haza a munkából...
Gabi átölel mindkettőnket, kajánul az arcomba
les.
- Most határoztad el, hogy szülsz nekem egyet,
mi? - Barátságosan paskolja a hátamat.
Dadogok, vörösödve, tudom, ilyenkor valami
szellemes mondás kéne, de nekem soha, amikor
kellene, akkor sohasem...
63
- Nem! - Csabika szemében annyi őszinte rémü-
let, hogy önkéntelenül felnevetünk.
Csabika lélekszakadva elrohan, szirénázik, mint
a mentő, Gabi ablakot zár, már nem hallani semmit,
már nincsen semmi más, csak...
Trappolok végig az ötvenes medence szélén,
figyelem, kik jöttek ki a srácok közül. Ági Tomikája
fenn ül a lelátó tetején, a köpésnyi törülközőjén,
olvas, bámészkodik, lesi a nőket, ha jobb nem akad,
majd vele dumálok.
A vakáció jó, mert Gabinak semmi dolga a szín-
házban. a karácsonyi szünet rossz, mert nem ér
rá velem jönni!
Söprés be a vízbe, pillanatok alatt üres a sáv
énelőttem. aki nem tágul, fejbe csapom - vagy úszik
az ember, vagy bámészkodik.
Jobban fújtatok, mint szeretném, és felkapaszko-
dom a medence szélére csak harmadszorra sikerül.
Nem vagyok már versenyző, nincs már az a gyötrés.
az a...
- Fordulásnál nagyon kinn volt a feneked!
Dönci bácsi, a régi edzőm röhög rám a partról.
- Kész felnőtt vagy, Jutka! Mikor mész férjhez?
- Majd szólok! Jó? Szcsókolom!
Csurog a hajamból a víz, csavargatom, rázom
szét, futok fel a lépcsőn Tom felé, örülök, hogy
vizes a fürdőgatyám, a Balatonon rondán kifakult,
de nedvesen nem látszik annyira.
Tom felderül, integet kézzel-lábbal.
64
Ülj le! - Arrább húzódik a köpésnyi törülköző-
jéről, és kocsányon lóg a szeme.
Messzebb ülök tőle, csak azért is a kőre, jó az
nekem. Rázom szét a hajam, aztán hasra fordulok,
aztán felkönyökölök, és megigazítom a melltartóm
pántját, mert vág.
Néz, megnéz mindenütt, és elégedetten bólint.
Te bomba nő! Mikor jössz fel hozzám?
Használható ötlet - mondom bársonyosan. -
Mikor mész el otthonról? Meghagyod, hol a kulcs,
és felmegyek a krapekommal.
Igyekszik méltányolni a humoromat, szép tőle,
nem ilyen hozsannákhoz van ő szokva!
A húgod kedvesebb kislány - mosolyog ironi-
kusan. Puszi-puszi-cic-mic. Cicuska-micuska.
Ki kényszerít, hogy simogasd?
Felül, átfogja karjával szőrös lábát, lustán meg-
fordul egy másik csaj után.
Nekem nagyon tetszik a húgod. Csiklandós
kis... Az a szőke barátnője persze szebb, hogyan
is hívják?
Kinga?
Stimmel. Mesélte Ágnes, hogyan akadtunk ösz-
sze?
Persze - mondom egykedvűen. - A kórházban
az adjunktus...
Tessék? Beültem vacsorázni a Kárpátiába, ott
bukkantam a két tündérre, rögtön a mellettük levő
asztalt választottam. Vacsoráztak ők is, Ágnes oda-
intette a pincért, ő rendelt, intézkedett, kifogá-
solt... nagyon aranyosan. Jól megnéztem, finom
65
holmik rajta, szépen eszik a kislány, csak vala-
hogy... túl hangos, feltűnő, jópofáskodik, teli száj-
jal nevet, szája elé kapja a kezét, hadonászik késsel-
villával, aztán elragadtatva forog körbe, és bezsebe-
li a feltűnést, a sikert. És nincsen mellette az édes-
anyukája, hogy rászóljon; „Ágika, szépen egyél,
csukott szájjal, két könyöködet össze, és ne bambulj
százfelé! ”
Úristen, esküszöm, szóról szóra így szokott lenni!
- Ágnes fizetett, azt látnod kellett volna! - nevet
Tom. - Magyarázta később, hogy élete első pénzét
költi, az első fizetést, amit a kórházban kapott.
Otthon meg úgy mondja, hogy pár hónapig egy
fillért se kapnak.
Tom pattint az ujjával.
- Ennyi volt megismerkedni vele. Érted? A kávét
már együtt ittuk. Aztán Kinga eltűnt, sajnáltam,
ő jobban tetszett, valami divatbemutatót emlege-
tett...
- Manökennek készül.
- Egy órán belül Ágnes már nálam volt. Az
ágyamban, hogy precíz legyek. - Tom gúnyosan
hunyorog rám. - Azóta... - vállat von. - Utána
mindig rápipál egy külföldi cigimre, és nincsen nála
elégedettebb kiscica a világon.
„Rohadj meg! ” - gondolom.
- Kitenni nagyon nehéz! - panaszolja Tom. -
Az istennek se akar hazamenni. Mondom neki szé-
pen, érthetően; „Ágnes, most már menj a fenébe! ”
Tudod, mit csinál? Ütögeti a haját, és miákolja:
„Olyan furcsa vagy néha, Tom! ”
66
Meg tudnám fojtani a marha Ágit! Amiért tény-
leg ilyen!
Tom önelégülten röhög.
- Sokszor az az érzésem, hogy nyugodtan szemen
köphetném. Akkor is... Letörölné, és rázná a fejét:
„Néha olyan érthetetlen vagy, Tooom! ”
Fenn vagyok a plafonon egy pillanat alatt!
-Tudod, mi vagy te? Egy kalap izé, az vagy
pontosan!
- Olyankor is vad vagy? Mi? Mert az a finom,
ha olyankor is vadulsz... Szeretném látni, amikor
éppen...
Felugrom, könnyes a szemem, futok lefele. Ágit
legszívesebben fenékbe rúgnám, dagadtra verném,
megfojtanám; gyűlölöm, utálom, szégyenlem, sze-
retem, hisz a testvérem, a testvérem, a testvérem!!!
Pocsék fejessel söprök be a vízbe, hallom Dönci
bácsi gúnyos röhögését, aztán hajtok marhára, leg-
alább a víz leviszi a könnyeimet; addig ki se jövök,
abba sem hagyom, míg...
A kijáratnál utánam szól valaki:
- Elkísérhetlek?
Tom!
Lépked mellettem, jár az agya körbe, hogyan tud-
na mégis lefektetni, két testvért, felpendülne tőle!
Alig ér a vállamig, igyekszik olyan pofát vágni,
mintha nem zavarná.
- Megnémultál? - mosolyog rám.
Futni kezdek a híd felé.
67
Te kis nyavalyás! Te kis...!
Az aluljáróban nincs egy lélek se. megyek keresz-
tül forogva, forgok körbe, elengedett karokkal, ha-
jam nekicsapódik a szeplős pofámnak, kabátom
alja a combomnak. Tom elkapja a karomat.
Jutka! Megbolondultál?
Már nem sírok, rámosolygok sejtelmesen, rejtel-
mesen. Kriszta-módra, kiszabadítom a karomat.
Adok emlékbe képet magamról. Jó? Bikiniset!
Mutogathatod a barátaidnak, hogy ezt a jó kis pipit
csíptem fel, még nincs tizennyolc, kemény a teste,
és szőke mindenütt! Kéne, mi?
Futok fel a lépcsőn, minden másodikra lépve,
éppen indul egy villamos, rákapaszkodom. Tom
pedig lemarad. Isteni hülye képet vág!
Ráröhögök gúnyosan.
Ha ráérsz, majd csukd be a szád!
Csukódik az ajtó. csattogunk lefele a hídról, én
meg arra gondolok, hogy most egy kicsit törlesztet-
tem. A hülye Ágiért, aki egy ilyen rohadt. skalpvadá-
szért is oda tud lenni!
Leülök, és vigyorgok magamnak elégedetten. Az-
tán mégis inkább ájtatos képet vágok, mert nagyon
bámészkodnak rám az utasok.
Mindenki csak engem ugráltat! morogja dü-
hösen Ági. Nem tudom, mit képzelnek!
Leül a rekamiéjára, derekát nyomogatja, nyög.
„Ágnes nővér, légy szives, de gyorsabban, rohanj,
hol vagy már megint?! "
68
Ingerülten rángatja elő a tartóból az ágyneműt,
hálóinget.
- „Ágnes nővér, nem hallod, hogy csengetnek?! ”
Mintha csak én lennék egyedül... mert én vagyok
a legfiatalabb... hát tehetek róla?
- Hagyj aludni, jó?! - morgok rá.
- Ez meg csak döglik! - Csak azért is hangosan
csapkodva veti az ágyát. - Egész nap döglik, mert
vakációja van. Téli szünet! És nekem nem jár téli
szünet?! Ugyanolyan fiatal vagyok, mint te!
Nem nyugszik, míg ki nem veri az álmot a sze-
memből. Tapogatok a kispárnám után, hogy hozzá-
vágjam.
Ági bebújik a paplan alá, hasra fordul, engem
néz.
- Le se mosod a szemedet? - kérdem, és feketén-
zölden elmaszatolt szemébe, rosszkedvű arcára né-
zek. - Anyuka majd megint szól, ha a hófehér pár-
nahuzaton...
- Anyuka le van hányva.
Rápaskol a párnájára, lefekszik, fejére húzza a
paplant. Aztán hirtelen felül.
- Jaaaj, nem is mondom! Tudod, kivel találkoz-
tam? Klári nénivel. Megyünk Pirivel a kórházba
busszal, hátul kapaszkodunk, beszélgetünk, Piri
magyaráz: így Ágika, úgy Ágika. Aztán meglök
a könyökével, hogy irtóra figyel engem egy nő. Ad-
digra már oda is jön, kérdezget, bólogat, könnyes
a szeme, és nevet, megölel, megcsókol. Régianyu
unokahúga! Akitől apuka el akarta kérni a címet.
69
a terhességem után. Ők állandóan leveleznek, van
egy csomó képe Zsókáról meg a Régianyuról is,
majd ideadja. Elég gazdagok, két autójuk van, szép
nagy házuk meg ilyenek. Jaaaj, annyit mesélt! Csak
aztán nekünk le kellett szállni. Régianyu készül ha-
za, látogatóba. Csak azért jön, hogy bennünket vi-
szontlásson!
Félig már alszom, beúszik a szobánkba egy hatal-
mas álomautó, kiszáll belőle a Régianyu, karcsú,
csinos, elegáns, fiatal, derékig hullámzó haja bron-
zosra bemosva, ahogy egy régi képén láttam. Zsóka
is jön, a nővérem, rám vigyorog, szeme szénfekete,
szikrázó, sötét haja rövidre vágva, ahogyan ötéves
korában viselte, amikor utoljára láttam.
- Mondtam Klári néninek, írja meg, hogy ne jöj-
jön, hanem inkább küldjön nekünk meghívólevelet,
hajójegyet, és mi látogatunk őhozzájuk. Okos va-
gyok?
Ági halkabbra fogja a hangját.
- A kórházi címem adtam meg, hogy oda írjon,
elmagyaráztam, mi itthon a szitu, és Klári néni meg-
értette, anyuka marhára megsértődne, apuka ki se
merne engedni. Pedig én visszajönnék. Mindenki-
nek küldenék klassz képeslapokat, hoznék magam-
nak príma cuccokat, aztán visszajönnék. - Ági na-
gyot ásít. - Akkor majd mindenki bánná, hogy sze-
métkedett velem... - Aprókat ütöget az ásító szá-
jára.
- Úgyse lesz az egészből semmi - suttogom.
- Az ember megpróbálja, nem?
70
Visszabújik a takaró alá.
- Klári néninek van sok fényképe mirólunk, arra
én már nem emlékszem, úgyhogy...
Nem folytatja, halkan, egyenletesen szuszog.
Nelli köténye kicsit szűk nekem, de jól kiadja
az alakomat, nem szeretem, ha a ruháimba beivódik
a konyhaszag. Bugyi, melltartó, kötény, ennyi elég
az ilyen sparherddal fűtött, forró helyiségbe; Nelli
férje nincsen itthon, nincs más férfi, csak Gabi, aki
öt perce látott meztelenül.
Csinos vagyok, érzem. Dúdolgatok; filmsztár va-
gyok az otthonomban, és hobbyból most éppen...
- Gabi több hagymával szereti.
A tojáshéj alá szerencsére újságpapírt tettem...
Történelmi pillanat! Mi ketten, először együtt a
konyhában! Lassú mozdulattal felegyenesedem, így
egészen biztos, hogy Nelli köténye a fenekemen is
összeér.
- Gabit megkérdeztem, mondta, neki nyolc.
- Mindegy, több hagymával kell.
Mosolygok Mamókára.
- Talán tessék elkészíteni.
- Csináld csak! Ha egyszer te vagy neki a...
- Két nőt tartok, mégis éhezem! - Gabi az ajtó-
nyílást teljesen eltakarja széles vállával, vigyorog
ránk, élvezi, hogy miatta esszük egymást, de na-
gyobb rumlit nem óhajt.
- Ha perceken belül nem hozod, levonom a bé-
redből! - int kegyesen, és eltűnik.
71
Keservesen vigyorgok Mamókára; jó lenne tud-
ni, hogy a serpenyőben hagyjam-e, vagy tányérra
kaparjam, úgy melegebben marad, így gusztuso-
sabb... Borsot, paprikát, kenyeret, uborkát, papír-
szalvétát keresek elő, teli a kezem, mosolyommal
kérem, hogy az ajtót legyen szíves...
Meg se mozdul. Cuppogtatja a protézisét, mintha
egész éjjel ecetben ázott volna. Aztán tüntetően az
ablakhoz lép, és kitárja.
- Mielőtt büdösítesz, ki kell nyitni, nem?
Néz, míg belevörösödöm, akkor megbocsátóan
rám vicsorog, és kinyitja nekem az ajtót.
Az előszobában hallom Ági kellemesen rekedtes,
csacsogó hangját. Társalog!
- Anyuka, ma volt az első műtétem! Mit könyö-
rögtem, mire beeresztettek! De hát azért vagyok
ott, hogy végre lássak valamit, hogy tanuljak, hát
nem? Mondták, hogy úgyse bírom, de biztos voltam
benne, hogy én bírom, mindenki igy van vele! Aztán
egyszerre csak hallom a sebész hangját, hogy a kis-
nővérkét vigyék ki. Nagyon meglepődtem, mert ép-
pen a szikét néztem, ahogy belevág, és akkor hirte-
len megéreztem a friss, meleg vér szagát, és már
az asztal alól cibáltak ki! A folyosón tértem magam-
hoz. Kérdezték, kell-e tükör, megnézni, milyen szép
zöld vagyok. A Piri, akihez be vagyunk osztva, min-
den műtétnél belázasodik. Pedig már végzett ápoló-
nő!
72
Kis szünet. Lehúzom a kesztyűmet, merev ujjak-
kal gombolom ki a kabátomat...
- Anyuka, Tom nem keresett? - Ági erőltetetten
elfogulatlan hangja. - Nem? Pedig azt mondta,
hogy keresni fog. Ugye, milyen rendes kisfiú? Kö-
szön, udvarias meg minden.
- Sose láttam - mondja anyuka. - Nem is isme-
rem.
Kis csend... Leülök az előszobaszékre, cibálom
a csizmám szárát...
- Már úgy értem, hogy telefonon. - Ági kicsit
zavartan válaszol. - Nem vagyok belé szerelmes!
Soha többé, anyuka, megfogadtam, ugye? Nekem
nem hiányzik... isten őrizz! Tomnak is vannak
hülye dolgai, sokszor olyan undok! Én nem is ér-
tem, miért. Csodálkozik is, hogy én már milyen
régóta kibírom mellette! - Ági már megint felra-
gyog, derűs, csicsergő, kedves. Társalog!
Mezítláb állok, kezemben a két csöpögő csizmá-
val, nekirogyok háttal a ferde előszobafogasnak.
Ági egyszer hintázott rajta, és apuka nem tudta
többé egyenesre megcsinálni.
- Van egy húga Tomnak, Tünde a neve, nagyon
aranyos kislány! A vőlegénye rózsakertész. Tudja,
anyuka, mit keres egy rózsakertész? Fantasztikus
sokat! Esküvőjére Tünde kap egy villát, hatszobá-
sat. Vagy négy? Igen, azt hiszem. Ilyen szerencsés!
Egyszer majd még én is kifoghatom, hát nem?
Hallani a karosszék nyiszorgását, ahogy Ági ké-
nyelmesebben elfészkelődik.
73
- Tom megtiltotta nekem, hogy Tündével talál-
kozzam.
- Tessék?!
Szinte látom anyukát, ahogy megdöbbenve Ágira
néz, szinte látom Ágit, máris kapcsol, átprogramoz.
- Azóta titokban találkozunk, igy kifogunk
rajta!
- Ági, hogy tűrheted?! Hogy jön bárki ahhoz,
hogy téged...?!
- Anyuka, mégiscsak! Tessék egy kicsit belegon-
dolni... Segédápolónő vagyok. Tünde meg köz-
gazdász-doktor, ugyanúgy, mint Tom, és...
- Ha már erről van szó... Lehettél volna te is
bármi!
- De én szeretem a kórházat, anyuka! Nem én
tehetek róla, hogy az ápolónőket lenézik!
- Én a te helyedben egyenesen kikérném magam-
nak, hogy ez a Tom...
- Anyuka, Terézkét meséltem már?
Ági duruzsol, átvált, elterel...
-Terézke... hetvenhat éves, mosolygó kis
csontkollekció, gyógyíthatatlan, tudtuk, tudta ő is.
Soha nem látogatta senki. Terézkétől mindig meg-
kérdeztem, mi a kívánsága. Csak felhúzta vékony
vállát, mosolygott rám, olyan drágán: mi lenne az
ő kívánsága? Semmi. Szerintem nagyon soká élhe-
tett egyedül szegény, talán úgy gondolta, hogy ezért
a pár szép hónapért a halál se túl nagy ár... A
legutóbbi nagyviziten megkérdezte a prof: „Mit kí-
vánna, Terézke? ” Terézke meg ránevet, és mondja:
„Egy stampedli konyakot. ” Erre a prof tréfásan
74
odaint: „Adjunktus úr! ” - az meg a főnővérnek.
Ibi néni meg nekem, én meg felírom, hogy tramped-
li, vagy milyen konyak. Mentünk tovább a többi
beteghez, de én akkor már tudtam, hogy hozok
Terézkének konyakot. Csak azon törtem a fejem,
hogyan szökjek ki. De tudtam, hogy hozok, abban
az egyben biztos voltam!
Ági felnevet.
- A kocsmában kinevettek, tessék képzelni, kór-
házi ruha, és egy kimosott kenőcsöstégelybe konya-
kot kérek! Siettem vissza, minél előbb látni akartam
Terézke arcát, ahogy meglepődik és örül!
Papucsba bújva, fázó lábujjaimat mozgatva, tér-
demre könyökölve hallgatom Ágit...
- Az esti kisvizitnél derült ki, hogy a prof is hoza-
tott Terézkének konyakot, meg az adjunktus is,
meg Ibi néni is, négy fél konyakot kapott összesen,
nem szólt a kis huncut, mind megitta, csillogott
a szeme, nevetgélt, a vékony kis hangján régi nótá-
kat énekelt nekünk. Nagyon nevettünk Terézkére,
hogy milyen huncut kislány, csak összeszorult a
szivünk, hogy istenkém, csak baj ne legyen belőle!
Én meg féltem, vörösödtem. hogy letolást kapok.
De nem lett semmi, volt egy boldog napja, talán
egész életében az egyetlen, nekem megérte, pedig
nem tudtam befizetni az ebédemet a hülye konyak
miatt.
- Szólhattál volna, nem?
- Elég vacak a kaja, anyuka! Ma reggel mentem
be, üres az ágya. Szépen leültem az üres ágyra.
Néztem az adjunktusra, éppen pulzust mért, lát-
75
szott, hogy nem aludt egész éjjel, mondta, hogy
mindent megtettek, talán ha lenne olyan gépünk,
mint a János-kórházé, kölcsön szokták adni, de
ilyen hirtelen nem lehetett; kérdeztem, akkor med-
dig élt volna Terézke; mondta, hogy pár órával
tovább.
- Pár órával? - kérdi anyuka.
- Olyat nekünk nem szabad mondani, hogy pár
óra úgyse számít, mert hátha éppen azalatt találnak
fel valami orvosságot.
Nagyot sóhajtok.
- Aztán rájöttem, hogy bőgök, letöröltem, Ibi
néni rám mordult, hogy ne cirkuszoljak, de nem
feleseltem, mert láttam, hogy az ő szeme is milyen
vörös. Anyuka... - Ági hangja behizelgően könyö-
rög. - Ilyenek vannak a kórházban, és én hagyjam
ott, mert egyesek lenézik?
Ági reménykedve vár. Ha ennyi elég anyukának,
akkor oké. Ha nem, akkor még rátesz egy lapáttal,
és még rátesz egy lapáttal...
- Anyucika... Annyi a csinos lány! Tomnak
öröklakása van, kocsija van, és diplomás. A diplo-
másokat nagyon elkapatják a lányok...
- Mert diplomás férjet akarnak. De te nem
akarsz férjhez menni, örökké hajtogatod! Akkor
miért fontos a diplomája? Ahhoz, hogy az ágyába
bújj? Azt hiszed, az egyetemen szeretkezni taníta-
nak?!
- Anyuka, nekem az nem jó, ha Tommal vagyok,
tetszik érteni...
- Úristen, Ági! - Anyuka sóhajt. - Legalább ezt
76
ne! Legalább vállalnád önmagadat, megmondanád
őszintén, hogy...
- Nekem még soha, egyetlenegyszer sem volt jó,
anyuka!
- Akkor miért csinálod?
- Anyuka, ha valaki egyszer már megszokta...
- Mit?! A rosszat?!
- Anyuka... - Ági már bőg. - Ha nem teszem,
akkor otthagynak, ha nem engedném, Tom szóba
se állna velem, anyuka, muszáj, hiszen valaki kell,
valaki nekem is kell!
- És most van valakid? - Anyuka olyan halkan
beszél, hogy alig bírom meghallani. - Hagyd abba,
Ági, nem bírom! Nekem Tomot ne meséld, és kész.
ló? Nem tudok okosabbat. Nem vághatlak zsebre,
nem lehetlek ketrecbe, nem köthetlek szék lábához,
nem zárhatom rád a lakást. Hiábavaló lenne!
Ahogy kitenném a lábam, te már másznál le az
esőcsatornán, öt emelet hosszan, és nekem este el-
mesélnéd, hogy leugrott rólad a ház, és Tóm véletle-
nül éppen erre sétált, hóna alatt a rekamiéval.
Anyucika! - bőg Ági.
Nekem ezentúl nem meséled, hogyan tiltott el
a húgától, az anyjától, a...!
Anyucika, a mamájával minden rendben van!
Nagyon finom mamája van, olyasféle, mint anyuci-
ka, én még nem találkoztam vele, de...
Nem is fogsz! - kiáltja anyuka elfúló hangon.
Hiszen Tom rendes fiú, igaz? És rendes fiú sose
viszi az édesanyja elé a kurváját!
77
Felugrom hirtelen - úristen!
Nyílik-csukódik az ajtó... Ági jön ki. lehajtott
fejjel, szeme könnyes, keze ökölbe szorítva, remeg.
- Én vagyok neki a kurva! Mi?! Amikor nekem
még senki nem fizetett. És nem is fog! Ha bevásáro-
lok Tomnak. akkor se engedem, hogy kifizesse. Ak-
kor meg mit akar anyuka? Kurva... Ezt mondja
egy anya a lányára. Szép. mi? Nagyon szép! Büszke
lehet rá! Milyen anya az ilyen?! Igazi édesanya
sose mondana ilyet. Biztosan őt már nem nézik
meg annyira a férfiak, és attól dilis! Irigyli a fiatalsá-
gomat. a szépségemet, a...!
Megrázom a vállánál fogva, rázom és rázom, míg
a feje a falnak ütődik.
- Nem csináltam semmit! - kiáltja vadul, és sza-
badulni igyekszik. - Anyukát képtelenség megérte-
ni! Az ember nyugodtan beszélget, és a következő
percben...!
Benyitok anyukához... ahogy gondoltam. Ösz-
szekuporodva fekszik a szép borsózöld rekamién,
és zokog hangtalanul. Az ajtónyitásra hirtelen felül,
szája elé kapja a kezét.
- Most hagyj engem, jó? Kérlek... Nekem is
jogom van hozzá, hogy nagy néha...
- Anyuka, anyucika! - Melléülök, simogatom,
elsimítom könnyes arcából a haját, most meg tud-
nék halni érte! - Anyucika, tessék elfogadni Ágit
ilyennek!
Anyuka sóhajt.
- Egyre lejjebb csúszik, és közben boldogan nevet
78
rajtam, hogy már megint becsapott, kifárasztott,
már megint nem győzöm idegekkel...
- Tessék szólni apukának.
- Hazajön késő este. holtfáradtan... megint he-
tekig szedje az orvosságát? Apád... két lemeze
van. igaz? Az egyik: „Ági, utoljára figyelmeztet-
lek! ” A másik: „Ági, ha ez még egyszer előfor-
dul...! ” Mindegyik három percig tart. Ági illedel-
mesen végigunatkozza, csak titokban ásít, aztán
apád nyakába ugrik: „Puszi-puszi-cic-mic, imádom
az én édes, aranyos apucikámat, mindent megértet-
tem, és soha többé! ” És ugyanúgy csinál mindent,
mint addig.
- Anyuka! Ha kapna pár frászt, akkor...
- A pofon nem érv, Jutka. A múltkor te nagyon
megverted, mert felvette a kockás kabátodat. Mu-
tatta a dagadtra rúgott sípcsontját, a véresre kar-
molt fülcimpáját...
- Annyira nem is akartam... - dadogom elvö-
rösödve.
- Ahogy kitetted a lábad, már bújt is bele a kabát-
ba. Nézett rám, rázta a fejét, „nagyon meg fog érte
verni a Jutka, és igaza is lesz” hajtogatta. És vitte.
- Ezt tessék csak rám bízni. Jó? És tessék bele-
nyugodni: Ági ilyen. És kész!
- Lehetetlenség belenyugodni - mondja remegő
hangon.
Oldalgok kifelé - ha meg tudnám győzni anyukát,
az sokkal jobb lenne, de nem lehet meggyőzni. Soha
senkit nem lehet meggyőzni, mindenki csak mondja
a magáét. Ági tovább csinálja a hülyeségeit, anyuka
79
egyre idegesebb lesz, és nem történik semmi, soha
nem változik semmi...
Le kéne lépni. igen. Az lenne a jó! Lelépni!
És akár vissza se jönni többé.
- Az én pénzem, vagy nem az én pénzem?
Ági felvetett fejjel áll az ajtóban.
- Anyámmal a fizetésünket közös dobozba tet-
tük. Amikor apád hozzánk került, ő is. Akinek
kellett, kivett belőle. Nem volt én, enyém, csak mi,
miénk. Azt, hogy az én pénzem, azt ebben a család-
ban, ebben a lakásban tudod, ki mondta ki először?
Te.
- Még csak háromszor kaptunk fizetést, ezerhá-
romszáz, de vonják belőle az öregségit meg az ebé-
det meg...
- Apáddal megbeszéltétek, hogy odaadod neki.
Nem lóversenyre kérte, nem nőkre. Rád akarta köl-
teni. Megtanítani neked, hogyan oszd be.
- Nekünk nem adnak borravalót, az a baj. Csak
narancsot meg tábla csokit, de borravalót alig. Apu-
kának én rögtön odaadom, az utolsó fillérig, amint
borravalót is...
- Kitől tanulod te ezeket. Ági?
- Akartam magamnak végre egy pár rendes hol-
mit!
- Hol az a pár rendes holmi?
Ági türelmetlenül megrántja a vállát.
- Én se kérdezem, anyuka hogyan osztja be a
pénzét, én is beosztom és kész. És most ne tessék
80
haragudni - Ági hangja jéghideg mennem kell
a kórházba. Dolgozni!
- Menj csak mondja anyuka halkan. - És soha
többé nem kérdezem a pénzed. Megígérem.
Kíváncsi leszek - morogja Ági, ahogy elsiet
mellettem.
Adjam írásban?! - csattan fel anyuka. - Vala-
minek a végére értünk. Ági, nem érzed?!
Befogom a fülem, úgy könyökölök neki a magyar
irodalom-tételnek. „Semminek nem értünk a végé-
re. anyuka. Soha semminek nem lehet a végére érni,
úgy látszik. De azért én majd megpróbálom! ”
- Szeretném, ha idén legalább a fát ti díszítenétek
mondja anyuka fáradtan. - Nekem éppen elég
lesz a...
- Anyuka! - ordít Ági. - Jó, hogy szóba kerül!
Karácsonykor nem leszek itthon. Ügyelek. Ibi néni
mondta, hogy választani kell: vagy karácsony sza-
bad. vagy szilveszter, és persze inkább szilveszter-
kor együtt Tommal, mint...
Anyuka arca megrándul picit...
Ági máris fékez, kapcsol, vált, máshogyan kanya-
rodik...
Engem megkért, kifejezetten megkért, igen, vál-
laljam a karácsonyi ügyeletet, hogy a kisgyerekes
anyukák otthon lehessenek. Ági rendes, megteszi
a kedvükért, hát nem?
Kedvesen nevet Ági. anyukára csücsörít, átöleli
a vállát.
Emberek vagyunk! Majd anyuka ad nekem va-
lami klassz könyvet, az adjunktus bácsival ügyelünk
81
együtt, munkánk alig lesz, mert karácsonykor min-
denki hazamegy, akinek családja van.
- Akinek családja van - visszhangozza anyuka.
- Anyuka, én Gabiéknál szeretném tölteni az ün-
nepeket.
Kimondtam. És igyekszem kedvesen, elfogulatla-
nul mosolyogni, úgy, hogy ne remegjen a szám széle.
- Meghívtak, és... Már alig várom! Nagyokat
játszunk Csabikával, Nellivel órákig el tudok be-
szélgetni, sokat lehetek Gabival, és... és ha vigyá-
zok a számra, akkor Mamókával is megvagyunk.
Nem muszáj most nekem feltétlenül anyuka arcá-
ba nézni.
Szép, hosszú csend...
- Egyszer még meg fogod bánni, Jutka - mondja
anyuka nagyon csendesen. - Egyszer még megbán-
játok, hogy ilyen olcsón, ilyen könnyen, ilyen...
Minálunk a karácsony már úgyis csak bohóc-
kodás - mondom engesztelően, derűsen. - Ott ér
valamit, ahol kisgyerek van. Meg fiatalok, akik sze-
relmesek. - Kicsit elpirulok.
Anyuka nem néz rám, sápadt, szenved. A sze-
gény, megbántott szent, a félrebillent glóriájával!
A plafonon vagyok tőle egy pillanat alatt!
- Lélekben itt leszek! - mondom idegesen. - Hal-
lom majd anyukát, ahogy pöröl. hogy a nyomorult
majonézt meg a borlevest már igazán más is megcsi-
nálhatná. Látom majd apukát pizsamában vaka-
rózni a tévé előtt, hol horkol majd, hol morog,
hogy már megint csupa langyos hülyeséget adnak.
82
Karácsonyi ének nem lesz. szerencsére, mert Ági
ráült a lemezre, kész. Aztán a szépen becsomagolt
ajándékokat szépen kicsomagoljuk, és órákig el-
hallgatjuk apukát, hogy ő a mi helyünkben milyen
boldog lett volna. Anyuka... Keservesen vigyor-
gok rá. Pár zavartalan, boldog, pihentető nap
nélkülünk... Tessék neki örülni!
Anyucika olyan szépet kap tőlem az idén. nem
mondom meg, meglepetés! ordít Ági.
Még valami... Az idén ne tessék nekem sem-
mit se venni. Inkább készpénzben, jó? Egy fárad-
sággal kevesebb, hát nem? És jó lenne, ha már most
megkaphatnám.
Jaaaj, anyucika. én is! Én se akarom anyucikat
fárasztani!
És úgy egyébként szép csöndesen vagyunk. Elég
sokáig...
Ma kaptam prémiumot, ma kaptam fizetést.
Anyuka kapkodva beszél, nyúl a táskájáért, ki-
markolja a pénzt, a vékony fizetési cédulát leejti,
de nem veszi észre. Ezer elég lesz?
Pislogunk egymásra Ágival: ezt hogyan kell érte-
ni? Fejenként? Összesen?
Anyuka hangtalanul mozgó szájjal számol, két
kupacba, és ezer. igen. fejenként. Hűha!
Apátoknak mit vesztek?
Apukának? - kérdezem bután.
Én sok mindent! kiáltja Ági.
Elvörösödöm, és már nem is kell hazugságon tör-
ni a fejem, anyuka is rájött, hogy nem is gondoltam
rá, és őt csak ez érdekelte. Csabika felragyogó mo-
83
solyára gondoltam. Nelli kedves örömére. Mamóka
kegyeit is meg kell nyerni, és főleg Gabi!
Anyuka! - rikkantja Ági. Jaaaj, még nem
is mutattam! Tomtól már meg is kaptam a karácso-
nyi ajándékot!
Fut a rekamiéjához. feltérdel, nyitja a faliszek-
rényt. kivesz valami rózsaszín kis csomagot, orrá-
hoz szorítja, átszellemültem elragadtatva szima-
tolja.
- Lux szappan! Úgy örülök neki! Mindennél job-
ban. a pénznél is jobban! - Forgatja a kezében,
úgy mutogatja, boldogan. - így eltalálta a legtitko-
sabb kívánságomat!
Anyuka vigyorog, feltűnően sápadt.
- Ez legalább ismerős figura nekem - mondja
halkan. - Azelőtt, ha a kasznár elkapta egy forduló-
ra a kis cselédlányt, hát szagos szappant adott neki.
Lila orgonásat, pirosrózsa-illatút...
Ezt meg én nem értem, de mindegy morog
Ági, elfordul és mielőtt visszarakja a kincsét, hunyt
szemmel megcsókolja.
Legszívesebben fenékbe rúgnám, amiért ilyen hü-
lye!
- Van egy szenzációs ötletem! kiáltja. Anyu-
ka. nem fontos a fát feldíszíteni, ne tessék annyit
fáradni vele! Tessék dobozban alátenni, és kész.
Jó, mi? Ha kell nekünk, csak belemarkolunk, és...
- A karácsony már minálunk úgyis csak bohóc-
kodás - mondja anyuka, és rám villan a szeme,
aztán gúnyosan elmosolyodik. Úgyhogy nem ve-
szek szaloncukrot, csokit, semmit a fára. Legalább
84
idén nem marakodtok, hogy ki ette meg megint
a piros csokiszívet, amit mind a ketten nekem ígérte-
tek. Hát akkor tessék! kiáltja hirtelen, és felkacag.
Magasan a fejünk fölé szórja a kétezret, nézi mo-
solyogva. könnyes szemmel, ahogy lebegve hull alá.
Mozdulunk Ágival, aztán kapkodunk, felcsillan-
va, aztán nevetünk, sikoltozunk...
Anyuka mögött csendesen becsukódik az ajtó.
Szerencse, hogy apuka nem jött még - súgja
Ági nekem az asztal alatt, négykézláb. Az ő idege-
in nem lehetne ilyen prímán zongorázni. Mi?
Vörös az arcunk a sok hajlástól, a pénztől, a
rumlitól.
Bedilizett az öreglány, mi? Marha jó! Príma!
Teljesen bedilizett! És mi jártunk jól! Ági boldo-
gan rám röhög, és hátrasimítja a szemébe hulló
haját.
Csabika a karomon ül, fogja csillogóra mosott,
hosszú hajamat, csinos vagyok hímzett, finom ru-
hámban. Csabikát most erősen kell tartani, mert
előrehajol a karácsonyfa felé. próbálja elfújni a
gyertyákat, nem sikerül. Gabival cinkosan egymás-
ra mosolygunk. titkon kicsit segítünk neki, Gabi
kezében már gyufa és csillagszóró.
Kisöreg. idenézz!
Csabika már az új csodára ámul. sötét a szoba,
Gabi keze lassan a derekamra csúszik, a sok kis
csillag felszikrázik, lassan száll a pici. kékes füst.
egyik a másik után lobban, és...
85
A homályban apuka mosolygó fiatal arca. gyú jto-
gatja nekem sorra a sok csillagszórót, nagymama
aggodalmasan tipeg: „Jaj. fiam. a gyerekek meg
ne égessék magukat! "
Apuka és anyuka most legalább ülhetnek egymás
mellett, átölelkezve a szép. borsózöld rekamién.
anyuka apukára néz. ahogyan soha senki másra
nem volt képes nézni. Igen. egész életében!
Sokan vagyunk a nagy ebédlőasztal körül. Ma-
móka tálal, igyekszem mindent ügyesen a kezére
adni. Gabi rám mosolyog, mikor átveszi a tányér
hallevest.
Mit szóltak a kedves szüleid, hogy nálunk ün-
nepelsz? - kérdi Mamóka. Én nem tudom, nekem
nem mondjátok, hogyan vagytok Gabival. de ha
komolyan, akkor össze kellene jönnünk a kedves
szüleiddel, ha viszont nem. akkor most otthon lenne
a helyed, az édesanyádnál, nem?
Mézesen mosolyog, de anyósszeme figyel minden
szavamra, mozdulatomra, gesztusomra...
Aki lánynak született, az hazudjon, reggeltől es-
tig. ha egy kis nyugtot akar. Hazudja otthon, hogy
kislány még. hazudja a krapeknak. hogy már nem
az. hazudja a suliban, hogy kizárólag a másodfokú
egyenlet izgatja. Most értem meg Ágit, először éle-
temben. igen! Hogy mit akar az örökös meséivel,
hazugságaival... Egy kis nyugalmat, azt. Ha
fiúnak születik, apuka büszke lenne rá. majd én
viszem a lányokhoz, mondaná és nevetne. Gabinak
86
falaz az anyja... Aki lánynak született, az viszont
hazudjon, reggeltől estig, és mindenkinek, ha egy
kis nyugtot akar.
Nekünk mostohamamánk van - mondom tisz-
tán csengő hangon.
Aztán lehajtom a fejem, és kanalazni kezdem a
levest. Eszembe se jut, hogy utálom, és otthon nem
szoktam megenni. Csak arra vigyázok, hogy szépen,
hang nélkül egyek.
87
 NEGYEDIK FEJEZET

Ilyenkor kora este Gabiék háza már biztonságos

kis sziget a nagy, sötét, kinti óceánban. De a sötét-
ség se fenyegető! Csupa ismerős nesszel van teli.
Gubanc körme kopog a verandán, szuszog a kutya,
és néha halkan nyüszít, lánca neki-nekiütődik az
ollós lábú kerti asztalnak, az alig mozdítható karos-
széknek, a suta lábú lócának.
Végig a kanyargós ösvényen, a kertkapu retesze
kicsit csikorog, és...
- Gabi... olyan rossz hazamenni! Elviselni me-
gint Ági hülyeségét, és tudod... irtó szemét módon
búcsúztam, anyuka szemrehányó tekintete vár
rám... nagyon vacak!
- Elkísérlek, ha akarod. Na, nem hazáig, az túl
sok egy érző férfikebelnek. Az első telefonfülkéig.
Na, indíts, tünemény, fel a pléhpofát, aztán...
- Halló! Anyuka? Anyucika... én...
Gabi int, mondjam tovább, bátorság...
- Anyuka, én belátom, hogy most...
- Hagyd a bohóckodást, jó? És gyere haza.
Anyuka letette a kagylót.
- Na látod! Te szerencse lánya! Szabad az út
előtted, mehetsz haza, és továbbra is kinyalják a
fenekedet. - Gabi gúnyos hangjában sok szeretet,
pici irigység...
88
Benyitok, a konyhában szöszmötöl valaki, ta-
lán...
- Szcsókolom, apucika! - Kis, bűnbánó grimasz-
szal rávigyorgok.
Nem köszön, rám sem néz, csak bólint.
- Eredj anyádhoz. Próbálj tőle bocsánatot kérni.
- Anyucika...
Arca mintha keskenyebb lenne, szája mintha vé-
konyabb.
- Ne kérj bocsánatot. Tudom, apád mondta, de
nem kell.
Rám pillant. Szemében nem villan fel láttamon
a régi cinkos-derűs mosolya.
- Most boldog vagy?
- Anyuka, anyucika...
- Ne gyere közelebb, ne ölelj át. Még túl sok
bennem a keserűség. A nézésed volt előttem mindig,
ha behunytam a szemem. A karácsony minálunk
csak bohóckodás, mondtad, és rám néztél. Hogy
tudtál úgy rám nézni?
- Anyuka, ne tessék haragudni, én szeretem Ga-
bit, és anyukáékat is szeretem...
Folyik végig a könny a hülye, szeplős, kényes
pofámon.
- Ne bőgj! Én is szeretlek. Amikor éppen megen-
geded.
Valami csillan a kezében, kis ezüstmedál. pici.
piros kővel, virágszirom vésés körülötte, kinyit-
ható.
89
végigmér. Kegyelemért könyörögve magam elé
emelem a törülközőt...
Gabi ajtaját úgy rántom fel, hogy hullámosan
meglibben rajta a függöny.
- Anyád rám nyit, amikor én...!
Gabi olvas, ott felejtett cigarettájának füstje las-
san emelkedik.
Kikapom a kezéből a könyvet, messzire hajítom,
eltolom dühösen a cigarettát.
- Ezentúl nem nyúlsz hozzám egy ujjal se! Vilá-
gos?!
- Meggondolom - mondja Gabi, és a könyve
után nyúl. - Csak ne légy ideges, angyalka!
Csillapítóan a hátamra paskol, és kinyitja a köny-
vét, ahol abbahagyta.
Már a lépcsőházban hallom Kriszta sikoltozását.
Ági ordítását, zeng a ház, csapkodás, zuhanás, mi
ez?!
Ajtónk előtt a szomszéd Emmike néni, csillogó
szemmel könyököl a rácson, és fülel. Ahogy meglát,
édesen rám mosolyog.
- Temperamentumos kis húgod van! Mondd, Ju-
ditkám...
- Emmike néni, nem megyek le semmiért se,
nincs harag, ugye? Amit én hozok, az úgyis tegnapi,
rossz, száraz, ehetetlen.
- így számítson az ember a fiatalokra. Majd fáj
a te csontod is. ha öreg leszel!
92
- Nekem most is úgy fáj a derekam, hogy a falat
kaparom kínomban. Csak nem csapok reklámot
neki.
A kulcsom után kotorászok, az istennek se talá-
lom, pedig nem száll le rólam, amíg...
- És ha öreg leszel?
Gúnyosan rávigyorgok Emmike nénire.
- Nem akarok én ötvenéves koromnál tovább
élni. Isten őrizz!
Végre kezemben az átkozott kulcs!
- Érdekesen nevel benneteket jóanyátok.
- A mamámat tessék kihagyni a buliból! - kiál-
tom. - Mert még véletlenül szóba találom hozni,
hogy Emmike néni délelőttönként tőlünk telefonál
a barátnőinek.
Nyitom az ajtót, be a konyhába...
Úristen, felejthetetlen látvány!
Kriszta arca csupa vörös, feketére mázolt szeme
szétkenve, haja csapzott, rám mered.
- Ez a kis semmi! Ez a kis hülye szemét!
Ági is dühös, csupa veríték az arca, csupa könny
a szeme.
- Igenis nem vagyok hülye! Igenis láttam! Vélet-
lenül arra megyek, érted? És jön ki a moziból az
én kis virágos ruhám! Tommal!
Érdeklődve lerogyok a konyhaszékre, kezd a
sztori izgalmas lenni.
Még hogy véletlenül, hallgatózott ez a kis ala-
muszi!
Kriszta összekulcsolja a kezét, úgy fordul felém.
Engem megkért, kifejezetten megkért: „így,
93
édes kis Krisz, úgy. édes kis Krisz, beszélj vele,
mert én belepusztulok! "
- Kriszta jár Tommal - böki ki Ági.
Ágira nézek, olyan kiesi most, fázósan kuporog
a széken, két combja közé szorítva kezét, lehajtott
fejjel szipog.
- Erre felhívom a kedvéért, és... Tom randit
kért tőlem, nahát. Jó, ne higgyétek.
- Elhiszem.
Krisz hálásan rám ragyog.
- Megbeszéltem Tommal, hogy... - hangja bi-
zonytalanná válik. - Illetve ő mondta, hogy ez nem
telefontéma, inkább személyesen.
- Moziban - mondja Ági. - Ott lehet az ilyesmit
a legjobban megbeszélni. A Csokonai moziban.
- Hagytunk neked üzenetet, csak nem voltál itt-
hon, és olyan hirtelen történt az egész, hogy...
- Nagyon hirtelen, ez az egy igaz! csattan fel
Ági. - Jöttél velünk presszóba meg vacsorázni, meg-
lepődtem, boldog voltam, olyan nagyon boldog vol-
tám: a két ember, Tom és te, akiket én igazán...
- Ági elbőgi magát.
- Hát mit gondoltál, te kis hülye? - Krisztának
gúnyos a mosolya, lassan a füle mögé simítja a
haját. - Hogy Tomot egy életre kielégíti a te hülyesé-
ged? „Az új ruhám ujja ilyen hosszú lesz, olyan
hosszú lesz, a hajamat megnövesztem, hogy idáig
érjen, odáig érjen, nézzétek, az a csaj milyen pocsék,
ugye, én klasszabb vagyok, ugye, hogy én mennyivel
klasszabb vagyok? ”
- És te? - ugrik fel Ági, remeg, ökölbe szorítja
94
a kezét. - Te tudtál valaha is másról beszélni, mint
a saját szépségedről? Ki a te barátnőd, Kriszta?
Csak egyedül én! Mind elmartad! Senki sincs! Csak
én bírtam ki egyedül, örökké téged hozsannázni,
én mindig mindent csak neked, csak temiattad...
Ági csupa kétségbeesés, gyűlölet, nekiugrik
Krisztának.
- Mit gondoljak rólad, mi?!
Meglöki Krisztát - olyan ereje van, érezni már
'rajta a sok betegemelgetést.
Kriszta felsikolt, nekiesik az olajkályhának, kizu-
han a cső, feketén pereg lefele a sok korom.
És hirtelen fenn vagyok a plafonon; hát mi kö-
zöm nekem ehhez az egészhez? Ez lenne az élet
egyetlen célja-értelme: egymás krapekjait elhalász-
ni? Ági is hányszor mondta: el tudnám venni tőle,
és lehet, hogy el is veszem. Hát most kipróbálja,
hogy milyen, ha a puszi-puszi-cic-mic barátnője csi-
nálja vele.
Felnézek, a fregolin egy csomó cuccom szárad,
mind kormos lesz, a csövet is vissza kéne tenni,
csak már menne Kriszta a fenébe!
Téged már rég ki kellett volna rúgni innét, tu-
dod?! - kiáltok rá dühösen. - Összeverni és kirúgni,
hogy a tarkára mázolt pofádon csússzál világgá!
Nélküled Ági normálisabb lett volna! Mennyit ok-
tattad, hányszor uszítottad: „Én a te helyedben nem
tűrném, csak jól olvass be a papádnak, és kész!
A mamád csak mostoha, semmi joga hozzá,
hogy... ” És ragyogtattad Ágira a csodálatos moso-
lyodat, könnyes szemmel ölelted magadhoz, simo-
95
gattad a haját, „te szegény kis ááárva”, mondtad
gyengéden, aztán „Ágika, add kölcsön, szerezd
meg, estére kell, hazudj valamit, jaaaj, már megint
be vagy tojva? ”!
Állati jó ötletem támad! És röhögve kezdem
Krisztára engedni a fregolit.
- Ketrecben a vadmacska! - ordítom röhögve.
- Egy rohadt dög vagy evvel a fregolival! - Krisz-
ta fúj, köpköd, dühtől elvakultan szabadulni pró-
bál. - Evvel a szemét fregolival!
- Nem is olyan szemét. Csak kéne rá új spárga.
És ha nem tetszik a terep, akkor máskor ne itt verekedj.
- Tudod, mi vagy te, Kriszta? Tudod, hogy mi
vagy te?! - kiáltja Ági elcsukló hangon.
- A te legédesebb, legaranyosabb, puszi-pusz. i-
cic-mic barátnőd, akivel imádjátok egymást!
- A színem elé ne kerüljön többé! - sikoltja Ági.
- Príma megoldás! - nyitok ajtót Krisztának.
Legalább nem a mamám sárga pulcsijában meg az
én fehér raglánomban jársz Tommal. És nem cse-
pegteted le fagylalttal, mint a múltkor!
- Be ne gyere hozzám! - vicsorogja Kriszta, és
ökölbe szorul a keze.
És végre csapódik mögötte az ajtó...
Ági sóhajt, vetkezik, szipog, a kórházba készül.
- Egy ilyen hisztériás vénség kell neki. Három
évvel öregebb nálam. És tíz évvel löttyedtebb. Sze-
retném látni Tom pofáját, amikor leveszi róla a
melltartót.
Majd hanyatt fekszik, és homorít közben, vagy
96
a paplan alatt, mit tudom én; bízd csak Krisztára
a szervezést!
Ági ledobja magáról a kinőtt, gombtalan pon-
gyoláját, nincs rajta semmi más. csak a kis, csinos
bikinibugyi. És hirtelen megsajnálom: olyan szép
most, mint egy kecses porcelán szobrocska...
Nekem nem kell melltartó, mi? Nekem egyálta-
lán nem kell melltartó! - nézi magát a tükörben,
komolyan, tárgyilagosan.
Istenem, hát ki tehet arról, hogy csak annyi esze
van, mint egy babának? Olyan, amilyen. Nem lehet
visszavinni és kicserélni, mint egy szűk cipőt. Nem
lehet elválni tőle, mint egy hülye férjtől!
Kaptam Kingától, kicsit elszakadt a csipkéje,
és nekem adta.
Piros melltartó. Ági maga elé fogja, igazán szép
így is.
Kapcsold be hátul, légy szíves! Milyen gyönyö-
rű vagyok így! Jaj, istenkém! Milyen szép vagyok
így! kiáltja Ági elragadtatva, és boldogan, izgatot-
tan ugrál. - Hátul is príma! Milyen gyönyörű hátam
van!
Világos! - És megyek a hülyeségei elől a fenébe.
Te vagy az egyetlen csaj a világon, akinek háta
van!
Sietek haza a tasakos tejjel, a nehéz cekkerrel,
és nemhiába! Ágit éppen a sarkon csípem el, iszkol-
na, tűnne a fenébe, de késő, ugrom utána, elkapom
a karjánál fogva, és a képébe lihegek:
97
- A kockás kabátom megint rajtad! Mi?!
- Az utcán csinálsz botrányt? - Ági dühösen sza-
badulna.
- Megveszed tőlem. Világos? - ordítom. - Kifize-
ted, amennyibe nekem került, és a tiéd. Azt csinálsz
vele, amit akarsz, kidobhatod a szemétbe, felmos-
hatod vele a konyhát, pacallá áztathatod zuhogó
esőben. És ha nem fizeted ki, majd leverem rólad,
világos? Megvárlak a kórház előtt, amikor fizetést
kaptál, és az utcán csinálok botrányt. Én nem va-
gyok anyuka! „Bocsánat, hogy élek! ” Szép fino-
man, halkan! „Majd csak megjön az esze, majd
csak belátja, majd csak sikerül rávezetni. ” Majd
én rávezetlek, ne félj!
- Anyuka, tessék örülni, kirúgtam Krisztát,
ugye, jó hír?
- Kölcsönkérte tőle Tomot - mondom kajánul.
Ági fesztelenül társalog tovább:
- Tünde miatt vesztünk össze Tommal, jól beol-
vastam neki, amiért eltiltotta tőlem Tündét, és fa-
képnél hagytam. Beláttam, hogy anyukának van
igaza. Krisztát meg kirúgtam, mert mindig anyuka
ellen ugraszt, meg mindenemet tönkreteszi, min-
denben anyukának van igaza!
Anyuka figyelmesen nézi Ágit.
- Mindenesetre öröm - mondja lassan hogy
nem viseli majd a holmijaimat.
- Új életet kezdek - csicsergi Ági. - Úgyis áthe-
98
lyeztek a Róbert Károlyba, az undok Ibi néni miatt
meg az undok Piri miatt, rám fogták, hogy kikezd-
teni az adjunktus bácsival., Közben ők a szerelme-
sek! És halálféltékenyek rám, mert szebb vagyok
és fiatalabb. Tehetek én róla? - Tetszelegve megütö-
geti a haját körben. - De hazugság az egész, abból
is rá lehet jönni, hogy áthelyeztek. Ha lett volna
valami tényleg, akkor kirúgnak, nem? De így mi-
csoda hülyeség? A Róbertban nincsenek férfi orvo-
sok? Őket nem kell félteni tőlem? Csakis kizárólag
az adjunktus bácsit?
- Az ágyban is bácsinak szólítod? - kérdi remegő
szájjal anyuka.
Szeretném, ha megértenél - mondja ingerülten
Gabi. - Dugót temiattad teljesen elhanyagoltam.
- Szépen! kiáltom gúnyosan. - Nem jöhet fel
Debrecenből. Addig jó vagyok én is!
Mindenesetre. - Cigarettát szed elő. - Minden-
esetre másképpen képzeltem. Hittem, hogy a bará-
tom is leszel. És nemcsak egy csaj, mert azt kapok
annyit, mint a szemét.
- És a barátság mit jelent szerinted? Beülni a
Borharapóba. Amikor utálom a bort meg azt a
savanyú hányásszagot, meg a rohadt cigarettafüst
csípi a hülye szememet. Aztán unatkozni, míg a
másik asztalnál vonítják a részegek, hogy „édes-
anyám, te jó asszony”, vagy mi a fenét!
- Te valami sváb származék vagy. Nem volt vala-
melyik ősöd esetleg zsidó?
99
- Te egyre iszol, egyre hangosabb vagy, csap-
kodsz, röhögsz...
- Minden haverom oda jár, mind megsértődik,
ha elmaradok. És annak a helynek hangulata van,
csak te hülye vagy hozzá.
Gabi rágyújt.
- Mindegy. Figyelj, csecsemő! Lehetünk még
kettesben eleget, nem érted? Egyszer van szilvesz-
ter!
- Eddig rendben, mondtam! De hogy jövök én
ahhoz, hogy csajt szerezzek Dugónak, mi?
- Most éppen szalma, és nem tud leakasztani sen-
kit ilyen rövid idő alatt. Persze ha én lennék a helyé-
ben... - Lusta mosollyal rám fújja a füstöt.
Dühösen elhajtom a szememből.
- Akkor is! Tiszta hülyeség, hogy éppen Ágit...
- Ő maga panaszolta - élénkül fel Gabi. - Hogy
éppen szilveszterkor szalma, pedig jól jönne bús
életébe valami kis buli!
- Tiszta hülyeség! Avval a kis kriplivel? - kérdi
Ági, és fintorog. - Csak azért, hogy te Gabival le-
hess, mi? Mit képzeltek, mi vagyok én?!
- Nem kell lefeküdnöd vele, hülye! Irtó jópofa
srác! Neked való. Diplomás lesz!
- Nekem nem kell senki - mondja Ági, és lehajtja
a fejét. - Miért éppen én? Zsuzsa nem lesz ott?
- Zsuzsa nem kell neki.
Ági máris elégedetten nyújtóztatja derekát.
- Na jó, elmegyek! Most boldog vagy?!
100
Kinga nyit ajtót - olyan gyönyörű, mint egy
álom! Halványkék, hosszú ruhája lebeg, száll min-
den mozdulatára, hófehér rókakabát a vállára dob-
va; csak a kölcsönzőből - súgja álmatag mosolyá-
val. Mégis vacakul érzem magam a kinőtt, piros
gyerekkabátban, térdig ér, a ruhám meg a földet
sepri, szegényes így, rendetlen, sietve kigombolko-
zom.
Nick nyúl a kabátom felé, hogy lesegitse, most
találkozunk először, végigmér.
- Ide már óvodásokat is beengednek?
Megnézem én is, alacsony, vöröses tag, csúnya
arca fáradtnak látszik.
- Tizenhét múltam! - morgom dühösen. - Csak
a hülye, szeplős-kényes pofám miatt néznek örökké
csecsemőnek.
- Tíz év múlva örülsz neki. bébi! - válaszolja.
- A ruhatári díjat majd ha kettesben leszünk, jó?
Oppardon!
Most veszi észre mögöttem Gabit, kis mentegető-
ző mozdulat feléje: nem láttalak, pajtás, csak vicc
akart lenni, ugye, nem veszünk össze?
Nem kell megijednie, Gabi nem olyan, és Gabi
egyelőre rendkívül meghatott, és sárgul az irigység-
től.
Nick a kéglijét maga tervezte, és szerintem elég
hülyén sikerült. Nagy hall, mint egy repülőtér, ol-
dalt három lépcső lefelé. Középen ócska zongora,
a fal mellett körben székek, pamlagok, bádogmada-
rak. Kócsagok, vagy mi a csudák, fejükön-farku-
101
kon-szárnyukon színes villanykörte. Világít minden
pléhmadár, de nem hangulatos a terem, inkább
üres, hideg, önkéntelenül megborzongok.
Ennek ellenére mindenki odavan tőle, főleg a
kandallótól. Piros rongyos Mikulás-papírt libegtet
benne a rejtett kis motor, Nick egy régi lemezjátszó-
jából szerelte át. Kikapcsolja, bekapcsolja, muto-
gatja büszkén.
- Nem volt délután áram. Képzeljétek! Felrob-
bantam volna a méregtől, ha nem tudom megmutat-
ni! - Büszkén néz körül.
- Csinálj hozzá áttételt is-biztatom. -A biciklid-
nek kiszereled a kerekét, lesz kondi-taposó belőle,
csak össze kell kapcsolni, ha vendéged jön, leül
a kandalló mellé, te meghitten tekered a pedált,
és príma a hangulat!
Behúzom a nyakam, várom, hogy kitörjön a ne-
vetés, de nem. Nick komolyan néz rám, figyeli, hogy
mit magyarázok még, pedig mást nem akarok ma-
gyarázni, érzem, hogy lassan elpirulok.
Gabival most nem vagyunk azonos hullámhosz-
szon, talán ölni is tudna egy ilyen kégliért, hiába
karolok belé, simítom hátra a haját, súgom a fülébe,
hogy az ő tetű kis dohos szobája százszor gyönyö-
rűbb, elhúzza a karját, biztos benne, hogy csak gú-
nyolódom.
Teli a hülye terem szerpentinnel, a büféasztalon
rengeteg viharvert szendvics.
Kinga szépen mozog már, simán, finoman, mint
egy igazi nagy manöken.
- Jaaaj! - mondja, és cigarettát szed elő. - Vidék-
102
re járunk, van egy ütődött konferansziénk, rémes
a hülyeségeit ezerszer végighallgatni!
- Csak így lehet bejutni a brancsba - morogja
Nick, és tüzet ad.
- Tudom - mosolyog Kinga, és mohón szippant.
- Legtöbbször úgyis kiülünk valahová dumálni, pi-
henni, cigizni. Úgy nem olyan nagyon rossz.
Valami új vonást látok Kinga arcán, talán kemé-
nyebb, fáradtabb, vagy csak egyszerűen felnőtt már,
és kész. Nagyon sokszor fényképezik! Melltartót
reklámoz, kombinét, fürdőruhát, olyan szép, hogy
mindenkinek ráugrik a szeme.
- A címlap majd később jön - mosolyog, és fújja
élvezettel a füstöt.
Ágiék csengetnek, együtt indultunk, de nem fér-
tek fel a mi villamosunkra. Ági elbűvölően kedves,
aranyos, csinos, Dugó boldogan ugrálja körbe,
olyan tisztelettel, mint egy kis királynőt. Ági olyan
finom leereszkedéssel is tűri, mint egy kis királynő.
- Szép pár vagytok! - krákog Dugó, és kicsit
meglök a könyökével, cinkosan hunyorít, vigyorog.
Gabi keze a derekamra csúszik, most megint azo-
nos hullámhosszon vagyunk, mit nem adnék érte,
ha mindig...
Sorra érkeznek a többiek.
Annamarin a jópofa blúz, amit én varrtam, gesz-
tenyebarna haja szőkére szívatva, fénytelen kóctö-
meg így. tövénél ujjnyi vörös csík, alatta máris lát-
szik az eredeti sötét szín. így feltűnőbb, talán csino-
sabb is, barna szeme még nagyobbnak-szebbnek
103
tűnik, de mindenesetre közönségesebb a megjele-
nése.
A palija nyiszlett és ronda, de nagy a szerelem,
állandóan bámulják egymást.
- Vége a ficánkolásnak, Jutka! Annamari át-
ölel, bagószag és erős parfümillat csap meg. - Nem
bántam meg semmit, ami volt, az kellett, legalább
tudom, mennyire más ez... Micsoda érzés, ha két
ember kell egymásnak! - Eltart magától, mélyértel-
műen a szemembe mosolyog.
Nehéz ezeket a dolgokat megérteni! Annamari
palija nemcsak úgy simán, hanem rettentően ronda,
legalább húsz évvel öregebb és fél fejjel alacsonyabb
nála. És ha Pötyi egy frászt lemázolna neki, a palija
a falra kenődne.
Zsuzsa a legnagyobb meglepetés! Piros jókislány-
ruhában, alig ismerni rá, határozottan csinos, szen-
dén, szerényen mosolyog, haja két illedelmes copfba
fonva, arcán leheletnyi púder, hogy ne csillogjon,
így majdnem szép. úgy örülök neki! Jólnevelten
lépked, csendes, halkan felelget, mintha háromig
se tudna számolni, de vigyorgásra rándul a szája,
jókedvűen kacsint, ahogy rám villan a szeme. Clau-
dio karol belé, már harmadszor jön Pestre a kedvé-
ért, tetszik neki Zsuzsa, ahogy örökösen elpirul,
mint egy békebeli menyasszony.
- Otthonról jövünk - mondja Zsuzsa, és erőlköd-
ve próbál komoly maradni. - Nem akarom kimon-
dani a nevét, mert azt megérti. Értem jött, kiállt
a szoba közepére, és ünnepélyesen elkért ma estére
104
aputól; ne röhögjetek! Anyu sírt örömében, apu
is meghatódott, és nekem minden mondatát le kel-
lett fordítanom, hogy vigyáz rám, felel értem, tisztá-
ban van a kötelességével, és éjfél előtt visszavisz,
mert úgy illik, hogy az éjfélt együtt köszöntsük.
Apu előtt meghajolt, anyunak kezet csókolt, nekem
virágot hozott, az öcsém elfelejtette becsukni a szá-
ját, amikor vele is ünnepélyesen kezet fogott; bólo-
gassatok, mosolyogjatok, csak ne nevessetek, mert
rájön, hogy kiröhögjük! Mondta, hogy komoly
szándékai vannak velem.
Harapom belülről a számat, bólogatok.
- Hadd beszéljek vele pár mondatot olaszul, iga-
zán jól megy, legalább kipróbálom, hogy...
- Isten őrizz - válaszolja Zsuzsa, szándékoltan
hangsúly nélkül, közömbösen. Még elszólnád vé-
letlenül magad, hogyan csavarogtunk a nagy tó kö-
rül; ne mondd ki, azt megérti, mélyen elítéli, szerin-
te azok a lányok mind kivétel nélkül ugyanazok,
szintén nem lehet kimondani, mert az is nemzetközi
szó, világos?
Nick bekapcsolja a magnót, kellemes zene szól.
A bádogmadarak jópofán világítanak, mintha a
Vidám Parkból szöktek volna ide, de a hodály to-
vábbra is félhomályban marad. Csak Annamariék
láncolnak, és nem túl tartózkodóan - mi lesz itt
később?
Nick valami vetítővel vacakol, pornófilmeket
ígér, de hol a masina döglik be, hol a film szakad.
Micsoda női popók lesznek! - motyogja, és dühö-
sen csavarhúzót kér Kingától; számomra nem túl
105
izgalmas az egész, hoztak be a fiúk a suliba elég
pornómagazint.
- Gyere, táncoljunk!
Gabi máshogyan mozog, mint én, valahogy úgy
oldalra rángatja a fenekét, felnyújtogatja a karját,
vonaglik, próbálok vele egy ritmusra jutni, de nem
megy, leállok, keservesen vigyorgok, újrakezdem,
már mindenki ül, mindenki minket néz, mindenki
minket röhög, irtó pocsék!
- Ez nekem nem hiányzik, hagyjuk abba, jó? -
Mentegetőzve Gabira mosolygok.
Nicknek végre sikerül beindítani a filmet, páro-
san letelepszünk körbe, pohárral a kézben. Kiderül,
hogy nem pornó, csak egzotikus film, félmeztelen,
szép néger nőkkel, és újból és újból elszakad. Nick
rázza a kezét, fogai közt fojtottan káromkodik.
Végre megunja, szép mellű nőt vetít a falra, állókép-
ben, és úgy hagyja.
- Én nem iszom töményet, Gabi, tudod. Ismersz,
soha nem iszom.
Gabi homályos szemmel rám vigyorog.
- Nincs undorítóbb, mint egy józan csaj szilvesz-
terkor - állítja, pohár után nyúl, tölt. mozdulatai
bizonytalanok, ha leönti a hímzett ruhámat, ha le-
önti a szép finom hímzett ruhámat...
- Mi van veled? - kérdi. - Már egész este azt
figyelem, hogy mi a francnyavalya van veled.
- Gabi, kérlek, én...
106
- Felmásztál valami piedesztálra, mi? - Gúnyo-
san röhög. - Kászálódj le, liliomszál, mert a fene
se fog utánad mászni.
Nincs már időm válaszolni, mert Csillát pillan-
tom meg - uramisten, kinek az idétlen ötlete volt
őt is meghívni?! Pohárral a kezében imbolyog fe-
lénk, már messziről nevet, gesztikulál.
- Nem akarlak zavarni benneteket a világért se,
de mégis - hadarja. - Jutka, az esküvőnkre majd
küldök meghívót, nem most lesz, nekem nem sür-
gős, én nem vagyok terhes! - Vihogva Ágit keresi
a szemével.
Megbillen kezében a pohár, élesen felnevet.
- Szoba-konyhánk lesz, a fiúm nagyanyjáé, oda
van bejelentve, már háromszor volt szívinfarktusa,
eredeti spiné, szívós, mint a macska, jó idegek kelle-
nek hozzá, egyszer majd befejezi az öreglány, hát
nem? - Megbök, rám nevet, szabad kezével átölel,
fejemhez nyomja a fejét, lehelete pálinkaszagú, me-
reven figyelem kezében a poharat.
Csilla és Ági a két legcsinosabb csaj volt a Kállai-
ban, minden tízpercben együtt mászkáltak, egymás-
ba karolva, összebújva, titkokat sutyorogva, élvez-
ték, hogy ők ketten a legszebbek, és ezt minden
gyerek elismeri. Ráadásul Csilla volt a legjobb tanu-
ló, akkor még én is barátkoztam vele, hogy lenéz-
hessem róla az oroszt.
Ötödikben belekeveredett egy galeriba. Csillogó
szemmel, reszketve, óriási élvezettel mesélte a hülye
kalandjaikat... Veszített egy évet. Aztán a mamája
kijött az idegosztályról, aztán a papája elvált tőlük,
107
és Csilla teljesen megjavult, igen, azóta Csilla telje-
sen megjavult...
- Figyelj, mi lenne, ha megennétek a nagyma-
mát? Primitív népeknél régi, szép szokás, fel kell
újítani, meg kell enni a felesleges öregeket! A lakást
rátok íratta, útban van, egyétek meg és kész!
Csilla tátott szájjal, döbbenten mered rám. Aztán
kacagva összerándul, térde megroggyan.
- Nem is látszik, csak ha megszólalsz, te tökré-
szeg vagy, Jutka!
Gabi hátradőlve ül mellettem, sok párnával kö-
rülvéve. karnyújtásnyira tóle metszettnek látszó po-
harában whisky szódával, jéggel, párás, gusztusos.
- Töksiker - bólint Gabi. - De a nagymamát
szerintem is meg kell enni! - Poharát emeli. Csillára
köszönti, biztatóan rávigyorog.
- Hullarészegek vagytok - motyogja Csilla, bá-
mul ránk, bólogat, aztán elimbolyog, integet vissza.
- Majd küldök meghívót!
Most megint jó nekem, Gabival most megint jó,
hízelegve hozzásimítom a fejem.
- Gabi, tudod, mit gondoltam?
- Először is iszol - válaszolja, és nyúl az üveg
után.
- Nem - mondom, és felegyenesedem.
Gabi nyújtja a poharat.
- Nincs undorítóbb, mint egy józan csaj, szilvesz-
terkor!
- Idd meg az egészségemre - felelem, amikor ellé-
pek mellőle.
108
Csilla meg a nagymamás fiúja egészen belévesz-
nek a félhomály-párnákba, csak Csilla idegbeteg
vihogását hallom, elsietek mellettük, mielőtt észre-
vesz. Zsuzsáékat az előszobában csípem el, búcsúz-
kodnak.
- Lelépünk, ami itt következik, az nem szolid,
házias olasz erkölcsöknek való! - nevet rám. - Idén
az öregekkel szilveszterezünk. - Sajnálkozva vállat
von, a srácára mosolyog és elpirul. Én is sajnálom,
hogy elmegy.
A konyhában Dugó és Ági kicsit szétrebbennek,
mikor belépek. Legjobb lenne kolompot kötni a
nyakamra, és...
- Elvállaltuk a kávéfőzést! - ragyog rám Ági.
- Valakinek ezt is kell csinálni, nem?
Dugó buzgón bólogat, kávét darál. Ági ül az
asztalon, lógázza a lábát, nem csinál semmit.
- Jó mulatást! - vigyorgok rájuk, és kezd olyan
érzésem lenni, hogy teljesen felesleges vagyok.
- Ha hányni készülsz, lehetőleg ne az ölünkbe.
Két ragyogóan csinos, elit csaj, a zongorára kö-
nyökölve, a vöröses hajút is meg a feketét is megis-
merem a divatlapok fotóiról, manökenek.
- Egyébként Szentirmai Edina, ha már megma-
radt ez a hülye, csökevény szokásom, hogy időnként
bemutatkozom. Ő pedig Kiss Éva, az egyetlen ren-
des csaj a világon, akit ismerek.
Bólintok, elmorgom a nevem, és megkérdem:
109
- Ti homokosok vagytok? Langyosak? Olyat én
még sose láttam, nem zavar, ha nézem?
A szép fekete lány megrázza a fejét.
- Katona - mondja egyszerűen, és rám moso-
lyog. - Jelenleg katona.
- És ő hűséges hozzá, képzeld! - kiáltja Edina.
- Hűséges hozzá.
- Itt - mondom gonoszul. - Éppen idejöttél hűsé-
gesnek lenni!
- Majd rájössz, kisóvodás - válaszolja Éva. -
Egyszer majd rájössz, hogy a hűség nincs helyhez
kötve. Csak a szerencséhez... Találsz egy tagot,
akihez érdemes hűségesnek lenni. Ennyi az egész.
Valaki leoltja a pléhmadarat, hirtelen sötét, aztán
halványvörös derengéssel a papírkandalló világít,
meg a nagy, fényes, fehér sugár hasít a hosszú szo-
bán végig a vetítőtől a vászonig. Belegomolyodik
a sok cigarettafüst, hunyorítva lépek keresztül rajta.
Gabi karja azonnal, követelően a derekamra csú-
szik, valaki csiklandósan felkacag, de nem ismerem
fel a hangját, nem lehet látni a párokat, csak érezni,
hogy merre vannak, hallani a lélegzésüket, látni
felparázsló cigarettákat, hallani a pohárcsörgést, a
halk suttogást, nevetést.
- Menjünk innen, Gabi. kérlek, nagyon kérlek,
ne itt. ne így!
Megfogja állam alatt az arcom, maga felé fordít-
ja, szája a számat keresi.
- Le az utcára, jó? Friss hidegbe! Nevetünk a
többiekkel, veszünk trombitát! És utána majd ná-
lad. kettesben, kérlek, kérlek!
- Te nem vagy normális.
Megfogja, szorítja össze az ujjaimat, acélkapocs
a marka, megránt, egy pillanat, és mellette fekszem,
éles szúrás hasít a derekamba, halkan feljajdulok,
mellemhez ér a keze, türelmetlen mozdulattal pró-
bálgatja ruhám legfelső gombját. Gabi arca fölöt-
tem, egészen közel, forró, verejtékes, érzem arcom-
ba csapódni szeszes leheletét...
És akkor átengedem magam. Csókja az arcomat
éri, nyitott szája csak súrolja a számat, mert a feje-
met elfordítom. Szemhéjam lassan hunyódik, és ér-
zem, ahogy a szemem sarkából két könnycsepp for-
rón, csípősen alágurul.
111
 ÖTÖDIK FEJEZET

Tíz nap múlva megkezdődik az érettségi, könyö-

kölök a tételeim mellett, de másutt jár az eszem.
Úristen, hogy elrohangált ez a négy év!
Valahogy egyszerre sok lett a négy év, túl sok.
kibírhatatlanul sok! A hülye tanárok, a rengeteg
bemagolt marhaság, meg amit nem vágtunk be, az
ócska iskola, ahová még mindig be kell járni, a
cirkusz és az egész bizonytalanság, ami ránk vár...
Ülök a hülye tételeim mellett, félhangosan mor-
molom az anyagot, és pontosan úgy érzem magam,
mintha lüke kisóvodás dalocskákat énekelnék, sem-
mi értelme az egésznek, úristen, csak valahogy át-
evickéljek az érettségin!
Itt könyökölök, minden mondat azt röhögi a fü-
lembe, hogy semmi értelme, sose lesz rá szükségem,
eddig anyuka be tudta dumálni nekem az ellenkező-
jét, de most leesett a szememről a hályog, semmi
értelme az egésznek! Egyetemre nem megyek, ha
anyuka a falra mászik, akkor sem, ha nekem még
öt évet le kéne húznom, abba beleőrülnék!
Csukódik az előszobaajtó, ilyen hangosan csak
Ági csapja be, hallom a jókedvű dúdolását.
Beviharzik, gyönyörű fekete lakktáskát lóbál.
- Kinga adta kölcsön. Megyek három napra Sze-
gedre, orvoskongresszusra, Kemenest meghívták,
elvisz.
Remeg a boldogságtól, nyitja nekem a táskát,
112
aranyozott, pici kulcs hozzá, belül piros, mindenféle
vicek-vacak benne, kefe, fésű, flakon. Pontosan
Áginak való marhaság!
Hátradőlök a székben, nyújtóztatom a dereka-
mat.
- Ági, mi a terved? Felhúzod anyukát ma is?
Mondd meg, és én itt sem vagyok. Nem bírom
idegekkel a te...
- Már megint undok vagy?
Ági hagyja a táskát, megy be anyukához, aranyo-
san dorombolja:
- Szcsóóókolooom!
Hallom a nagy fotel nyiszorgását, hallom a mor-
molásukat, de nem értem. Hála istennek! Magam
elé húzom a könyvet, fülemre tapasztom a tenyere-
met.
- Felnőtt vagyok, nem? - csattan fel Ági hangja.
Elmondhatom éppen, ha anyuka annyira akarja.
Habár magánügy!
- Magánügy! - srófol anyuka is a hangján. -
Igen?! Felnőtt vagy, persze. Szerinted kétféle fel-
nőtt létezik. Az egyik köteles az élet minden terhét
cipelni, eltartani a másik felnőttet, helyrehozni min-
den hülyeségét. A másiknak ezzel szemben csak
jogai vannak. Kötelesség nulla! Cigizhet, mert fel-
nőtt. Szexuális életet élhet, még szép, felnőtt! Min-
den pénzét flancra szórhatja, világos, nem is majd
ötvenéves korában!
- Nem én tehetek róla, hogy szar a fizetésem.
- Elmehet napokra flangálni, miért is ne? Hogy
azalatt itthon mi történik, kit érdekel?!
113
- Nem ég le a ház nélkülem. Vagy igen? Anyuka,
félreértés van közöttünk. Én nem kérni jöttem, hogy
hadd menjek le Szegedre. Csak bejelentem. Hogy
ne tessék potyára keresni, meg vacsorával várni,
meg így tovább.
Kis csend.
- És ki ez a...? - Anyuka szelídebb, „majd meg-
jön az esze, csak legyünk türelmesek”-hangja.
- Doktor Kemenes János. A belosztályon dolgo-
zik. Karácsonykor együtt ügyeltünk. Nős, családos.
Felesége is orvos, de nem nálunk. Két gyereke van,
a kicsi hároméves, a nagyobbik...
- És ővele akarsz...
- Nem veszem el a feleségétől! Isten ments. Ne-
kem nem kellene egy életre. De tetszem neki, mert
fiatal vagyok, kedves és csinos, és nekem is tetszik,
mert jóképű, kedves, szimpatikus, tiszta. Anyuka
szerint mi a probléma?
- Semmi. Te nem vagy normális!
- Miért? Mert most nem hazudok? Én mindig
csak más kedvéért hazudtam. Itthon anyuka kedvé-
ért. Meguntam, elég volt! Én az életben úgy tanul-
tam, hogy hazudni kell. Majdnem mindig! És akkor
szépen, simán mennek a dolgok. Mindenki boldog
és nyugodt. De anyuka egyre csak duruzsolja:
mondjak igazat. Tessék. Most jobb? Szerintem sok-
kal rosszabb.
Hallom a nagy karosszék nyiszorgását, ahogy
Ági méltatlanködva mocorog.
- Attól egyébként nem kell félni, hogy megtudja
a felesége. Nem fogja megtudni. Jancsi már évek
114
óta csalja, és még sose tudta meg. Nagyon tapinta-
tosan. körültekintően, ügyesen, gyakorlottan csi-
nálja. Sok betegével van viszonya! Úgy járnak a
szobájába, hogy alig bírja őket kizavarni. Persze,
ha csinos a nőbeteg, akkor miért zavarná el? Egy
kellemes éjszaka fél gyógyulás!
- És te evvel a...
- Kiváló orvos. Ha szükséges, fél éjszaka virraszt
a betege mellett, akár dugnak neki pénzt, akár nem.
Príma diagnoszta, lelkiismeretes, megbízható. A
nővérekhez is rendes. Nagy szó! Feleségét végtele-
nül becsüli, a két gyerekét imádja, el nem válna
semmi pénzért. A felesége sem. Harmincéves, vén
spiné, nem kapna még egyszer férjet. És ha mégis,
az se lenne más.
Ági, térj észhez, az isten áldjon meg!
Anyuka, az én erkölcsi felfogásom semmit nem
változott! Csak eddig hazudtam. Beszéljük meg,
hogy ezentúl megint hazudok. és minden rendben
lesz. Más is hazudik, anyuka. Mindenki hazudik!
- Ági, értsd meg, ilyen szegénységi bizonyítványt
kiállítani magadról, hogy te csak arra vagy megfe-
lelő!
- Én arra kellek neki. amire ő kell nekem. Kvittek
vagyunk.
- Neki megmarad a szép családi élete, te őérte
tönkreteszed a miénket, róla ezentúl is úgy fognak
beszélni, mint kiváló orvosról, te kis olcsó leszel,
akinek csak füttyenteni kell. így vagytok ti kvittek!
- Anyuka, miért megy tönkre itthon bármi is?
Megmondtam, hogy felnőtt életet élek. Még szép.
115
Dolgozom is, nem? Melózni szabad, de mást nem
szabad? Vagy hogyan van ez? És kik beszélnek
rólam?! Vén. ronda, löttyedt főnővérek, akik nem
kellenek senkinek. Irigységből!
- Ági, az isten áldjon meg, ez a Kemenes engem
is elvinne, ha mennék! Bárkit elvinne, ha...
- Tudom. De engem visz a legszívesebben. Meg-
mondta. Engem kíván a legjobban! És én vele me-
gyek. Lesz három kellemes napom. Olyan sok kelle-
mes napom van nekem, hogy elszórhatnám a fené-
be?! Utána újra jön a piszok főnővér, a sok rohadt
beteg, az ágytálsikálás. a beöntés, a...
- Ha apád megtudja...
- Akkor apucika majd ordibál velem, esetleg ösz-
szever. Felmegy a vérnyomása, ott marad az öt
ujja a pofámon. Avval kész. Ki fogom bírni. Az
apám pofonját! Nem nekem mesélte, de azért én
is hallottam, amikor csak szűzlányokkal kezdett.
És mindig csak jómódú lányokkal. Mert ott a család
elintézte, ha baj lett. Csóró lánnyal nem kezdett
apuka, mert azt nem lehetett levakarni. Feleségül
kellett venni.
- Menj ki a szobámból. Ági!
- Ez a lakás legalább annyira az enyém, mint
anyukáé. Ne tessék pofon vágni, mert akkor is így
igaz. Tudom, anyuka örökölte nagymamától. De
ha apukával ketten vannak, csak egyszobást kap-
nak. Miattunk kaptunk kétszobásat, úgyhogy az
a miénk.
- Életedben még lakbért nem fizettél, de a tiéd.
Ági... tudod, hol laktatok ti?
116
- Tudom, egy vizes pincében. Láttam, állati po-
csék. Anyuka vett magához, különben még mindig
ott rohadnánk. Elég disznóság, hogy nálunk gyere-
kek laknak pincékben! Pofázni tudnak, és közben
ez van. Anyuka hiába dumál nekem szép vonalasam
azért én tudom az igazat. Kemenes például sokkal
többet kapna Nyugaton. Meg én is. Az ápolónőket
kinn irtóra megfizetik. Ott egyből lenne lakásom.
Nem kínlódnék itt anyukával. Menjek albérletbe,
ugye? Miből fizessem? Majd hülye leszek. Jó nekem
itt is. Majd kitérek anyuka útjából. Úgyis mindig
csak szidást kapok meg prédikációt. Ezentúl ne fá-
rassza anyuka magát vele. Tudom, mit csinálok!
Akkor megyek férjhez, amikor akarok, ha ez anyu-
kát megnyugtatja, legalább öten most is boldogan
elvennének. Majd nekik ishazudok, miért ne? Majd
ők is hazudnak nekem. Mindenki hazudik! Nekem
azt anyuka hiába mondja, hogy soha nincsenek vá-
gyai, hogy egész életében csak apukát kívánta, és
soha senki mást. Csakis apukát! Ahogy itt csoszog
közöttünk az agyonmosott gatyáiban, a gömbölyű-
dő pocakjával, ahogy harákolva köpdös mindig a
fürdőszobában, ahogy nagyokat nyög a vécében.
Megmondjam, hogy anyuka miért erkölcsösebb ná-
lam? Mert fél, hogy lebukik. Apucika nagyon rossz
néven venné, ha rájönne valamire. Vége lenne a
nagy imádatnak! Ez az igazság. Anyucika arra gon-
dol, hogy inkább sehol semmi, mert nem éri meg.
De talán nem szeretné, ha egyik éjszaka egy klassz
krapek lenne a helyén? Úgy, hogy soha senki ne
tudja meg?
117
- Ági, saját magadon kívül szeretsz te valakit
ezen a világon?
Hosszú csend.
- Szerinted nincs rendes nő? kérdi csendesen
anyuka. - Szerinted nincs rendes ember? Szerinted
mi ezt érdemeljük tőled? Te nem ismered a hűség
fogalmát?
- Örök hűség - mondja Ági, és könnyes a hangja.
- Az szép. Megható. Én is úgy kezdtem. Aztán
kiröhögtek: „Kisanyám, ne légy hülye! ” A gyereke-
met nem tarthattam meg. Tanultuk utána, hogy
az első gyereket feltétlenül meg kell tartani. Kika-
parták belőlem, lehet, hogy kikaparták vele együtt
a szívemet is. Igaza lehet anyukának, mert én azóta
tényleg nem tudok senkit igazán szeretni. Mondjak
anyukának valamit? Én azóta nem vigyázok egyál-
talán. Akárkivel vagyok, nem vigyázok semmit. És
nem lesz gyerekem. Micsoda szerencse, mi? Kényel-
mes. Erről már sokat beszéltem az orvosokkal, va-
lószínűleg nekem nem lehet többé gyerekem. Én
voltam a meggondolatlan, tudom! - mondja Ági
vadul bőgve. - Nekem kellett volna ellenállni, tőrt
rejteni a farmergatyám korcába, előkapni, ha köze-
lít valaki!
Ági. gyere ide hozzám...
Felsóhajtok: jön a puszi-puszi-cic-mic...
Nyiszorog a nagy fotel. Ági felkelt nyilván.
Anyuka... azt hiszem, nem érdemes nekem
odamennem. Úgy értem, hogy arra a rövid időre.
Mert a kővetkező kérdés úgyis az lesz, hogy me-
gyek-e Szegedre. És én elmegyek, anyuka.
118
- Ha elmész, nem beszélek veled többé.
Ági keze a kilincsen matat.
- Tudom! Jól mondta anyuka, kétféle felnőtt lé-
tezik. Az egyik nyugodtan kirúghatja a másikat,
ha úgy hozza a hangulata. A másiknak hallgass
a neve. Különben leszakad az ég!
Nyílik lassan az ajtó.
- Szóval ezentúl siralomház. Mit tehetek ellene?
Semmit. Köszönünk egymásnak? Nehogy apukától
azért kapjak egy oltári frászt, hogy már nem is
köszönök. Szcsóóókolom, anyuka.
Az ajtó becsukódik. Ági szeme könnyes, arca
feldúlt, sértődött, lassú léptekkel a rekamiéhoz
megy, feltérdel, nyitja a faliszekrényt.
- Menj be hozzá nyalizni. Még mindig itt vagy?!
Ági rámol a lakktáskába, nagy gonddal, kedvvel.
Halkan, elmerülten dúdolgat hozzá.
Ugrom, három lépéssel az ajtónál vagyok, felrán-
tom.
- Anyuka, megmondjam, mit kéne anyukának
tenni? Olyan frászt adni Áginak, hogy a falnak
essen tőle! Kihajigálni az ablakon a vackait, hogy
költözzön a Kemeneshez, ha annyira odavan érte!
Aztán felhívni a drágát a kórházban, telefonhoz
kérni, ha nincs benn, jó a helyettese is, a főnővér
is, az igazgató is! És beleüvölteni a fülükbe, hogy
itt az Ági mamája beszél, ezek kettesben akarnak
menni, de akkor olyan botrányt csinálok, hogy
megtudja a felesége is meg mindenki, és összerogyik
az egész hülye kórház!
Anyuka könnyes szemmel néz rám.
119
- Tudod, mi lenne, ha rád hallgatnék? Ági égnek
fúrt orral, sértődött képpel mászkálna itt hónap-
szám. Mesélné mindenkinek, hogy a gonosz mosto-
hája tönkreteszi az életét, mert féltékeny a fiatalsá-
gára.
Felsóhajt.
- A kórházból meg legnagyobb örömére kivág-
nák, mert mindig a nőt dobják ki, mert az orvos
többet ér nekik... nem ilyen egyszerű,
- Százszor megmondtam, anyuka túl nagy hűhót
csinál Ágival. El kell fogadni olyannak, amilyen,
és ha már nem bírja az ember cérnával, akkor meg-
tépni. Marhára megsértődik, behúzza a nyakát, el
lehet viselni. Én azalatt kipihenem magam, és újra
tudom szeretni.
Igen - bólint Anyuka -, ha most üvöltenék.
hisztérikusan sikoltoznék, széttépném, ami a kezem
ügyébe kerül, földhöz vágnám a tányérokat, akkor
Ági a tizediknél térden állva, összekulcsolt kézzel,
könnyben úszó szemmel suttogná, hogy soha többé.
Aztán puszi-puszi-cic-mic. egyszer karmolás. egy-
szer dorombolás... rendezzünk be itt tébolydát,
hogy Ági el ne unja magát? Nézzem végig, ahogy
megcsinálja a rosszat, aztán jajgassak vele, hogy
baj van?
Tehetetlenül megrázza a fejét.
- Emlékszel, Ági milyen aranyos, jó kislány volt?
Szememből olvasta a kívánságaimat, ugrott, mi-
előtt te megmozdultál volna, remegett az örömtől,
ha hozzám bújhatott... Lesz három boldog napja!
120
Úristen! És egy hét se telik belé, ez a Kemenes
ingerülten félrehívja a folyosón, úgy sziszegi Ági-
nak, hogy hagyja békén, a felesége kisujja is többet
ér egy ilyen kis ócskánál!
Anyuka halványan elmosolyodik.
- Sipirc kifelé... Foglalkozz a tételeiddel. Ezt
a problémát meg hagyd nekem.
Lehajtja a fejét, zsebkendőjével babrál.
- Volt egy-két mondata Áginak, azt nem rakom
zsebre, nem rakhatom, mert legközelebb még kü-
lönbet is merészelne. Megbeszélem apátokkal,
hogy...
Beharapom a számat, könnyes lesz a szemem:
anyuka, anyucika, szóval megyünk árulkodni?!
Csukom magam mögött az ajtót, és az életemet
adnám egy akármilyen kicsi kuckóért, ahol végre
zavartalanul, egymagam, kiabálás nélkül...
Szám elé kapom a kezemet, úgy bőgök.
Ági rám néz.
- Téged is bántott? Nem is kell törődni vele.
Mutatja felém a kékre mázolt kézfejét.
- Szerinted melyik szemhéjrúzst vigyem? Az
ezüstöset vagy a sötétebbet?
Csapódik az ajtó, apuka jön.
- Ági?
Kezdődik a szokásos esti műsor!
- Akármikor jön, beszélni akarok vele. Hallod?!
- apuka kiabál, vörös a feje.
- Igen!
121
Befogom a fülem, tüntetően közelebb húzom a
könyvet, egy hét múlva érettségi, és...
- Itt nem marad, akár te is megmondhatod neki.
Szedi a cókmókját, és megy a fenébe!
- Hová? - kérdi anyuka halkan.
- Az engem nem érdekel! - kiáltja apuka. - Ági
reménytelen eset, és nem engedem, hogy az egész
család életét tönkretegye. Szépen elmegy albérletbe,
és kész!
Hosszúra nyúló csend.
Mi lenne, ha megkérném apukát, hogy menjen
ő a szobájába ordibálni? Mehetnék én is albérletbe,
mi?
Halasszuk el, jó? Jutka érettségire készül, nem
tud tanulni, ha... Ági most se más. mint eddig.
Két hét alatt Jutka végez, és akkor visszatérünk
rá, jó? Megoldjuk... valahogy. Rendben?
Anyuka megszokott, csodálatos taktikája! Hátha
addig megjavul, hátha addigra megváltozik, megjön
az esze. mert valaki feladja a címére postán.
Fut a szemem a sorokon, és nem látok a hülye
szavakból semmit. De egyet tudok. Én majd vissza-
térek rá, és megoldom az egészet, erre esküszöm!!
- Ahogy nagykorú leszek, másnap eljövök ott-
honról. Amint kezemben az érettségi bizonyít-
vány...
- Szerintem hülye vagy, csecsemő.
- Egyáltalán nem. Egyáltalán nem, tudod?!
Zsuzsáék nyaralósufnija nem valami kényelmes!
122
Gabi végigér az egyik horpadt heverőn. és felrak-
ja a lábát a másikra.
- Nem értelek, csecsemő; tudod, milyen pompá-
san kijönnék anyáddal? Akár az ágyban is.
- Légy szíves, jó?! - kiáltja Ági. az ablakban
ül, figyeli fél szemmel, kik jönnek az úton, nem
nagyon látni a sok elvadult, gondozatlan bokortól.
- Elnézést, persze, anyádat csak neked szabad
bántani.
Zsuzsa a küszöbön guggol, hátát a falnak vetve
kavicsokat dobál, hirtelen a markába kapja mind.
felröhög.
- Figyelitek? Más mamájával mindenki kijönne,
csak a sajátjával nem boldogul. Nekem is már na-
gyon kifele áll a szekerem rúdja! - Vállát rángatja,
gúnyosan grimaszol.
Annamarié az egyetlen szék, sután billeg, előre-
hátra hintázik rajta. Őszibarackot majszol, csurog
az álián, keze fejével megtörli. mosolyog.
- Én is eljöttem. Micsoda boldogság! Anya ja-
jongását nem hallani többé! Meg se mondtam neki.
hol lakom. Isten őrizz! Csak öcsi tudja. Úristen!
Járna a nyakamra siránkozni, könyörögni, fenye-
getni, botrányt csinálni...
- Te nem ismered ezeket a dolgokat. Gabi, az
örökös sértődéseket, minden szavadra vigyázni! Té-
ged Mamóka körbeugrál. és ezért azt hiszed,
hogy...
Nekem kéne eltűnni a képből, mi? - néz rám
Zsuzsa. - Amig meg nem jelentem a színen, jól
megvoltatok anyáddal, nem?
123
- Én is zokon venném, ha leánycsecsemőm veled
csavarogna napokig a Balaton partján, egyetlen
fillér nélkül. - Gabi jóságosan Zsuzsára mosolyog.
- Én nem vagyok ám hülye!
- Zsuzsáék nagyon rendesen viselkednek, igazán
nagyon rendesen, egyszer voltam velük, de akkor
is láttam, milyen rendesek! - Ági Zsuzsára moso-
lyog. Annamarira mosolyog, Gabira mosolyog.
- Te csak tudod. Ági. - Gabi a pokróc rojtjait
babrálgatja, nem néz fel. - Ki is van most nálad
soron? Kálmán? Dugó? Az adjunktus?
- Semmi közöd hozzá, tudod? Magánügy! - Ági-
nak dühösen villan rám a szeme, amiért elmeséltem,
hogy...
Mondd, Gabi! - kiáltom. - Áginak csökkent
az értéke, amiért elmeséltem? Ha nem tudnál róla.
többet érne? Hát kinek a kedvéért kellett volna
hallgatnom?! A te kedvedért? Gondolkodás nélkül
meghúznál akármelyikünket. Bármelyik csajt, aki
az utadba akad, és elég csinos. Utána kinyilatkozol,
ítélkezel. Milyen alapon? Amit te teszel vele, az
természetes. Amit ő tesz veled, az köpedelem. Ha
egy csaj hazudik, akkor rendes. Még feleségül is
veszitek! Ha nem hazudik, maradhat magának.
Nem mondanád meg, hogy mi a fészkes fene le-
gyen?! Ha nem fekszik le veled a csaj, otthagyod. -
Ha lefekszik, akkor lenézed!
A nyitott ajtón beáradnak a vakáció illatai, a
virágok illata, a napsütés illata, valahonnét kémény
füstjét hozza erre a szél, milyen békés, milyen szép
minden, milyen szép lehetne, ha...
124
A zsalu résein át a nap csíkja látszik, éppen Gabi
rosszkedvű grimaszát világítja meg.
- Pofáztok anyátokkal - mondja. - Miközben
a tisztát kiveszitek. Amit ő mosott!
- Én már nem beszélek anyukával. - Ági lehajtott
fejjel húzogatja táskáján a zárat össze, széjjel, össze,
széjjel. - Egyáltalán nem is állok szóba vele. Ha
ez megnyugtat!
Gabi dühösen elhajol a fény elől.
- Mamóka annyi nyugdíjat kap apám után,
amennyit te havonta a félhülye barátnőiddel el-
szórsz a szélbe. Én eltartom az anyámat, ha ez meg-
nyugtat!
Zsuzsa hitetlenkedve rázza a fejét, röhög, gúnyos-
elragadtatva sóhajt.
- Láttam párszor a konyhát. Zsuzsa, amikor el-
lógtatok - fordul felé Gabi. - Tudod, mit csináltam
volna Jutka mamája helyében? Veletek töröltem
volna fel a padlót. Szép tisztára! A sarkokat is,
a sparherd alatt is.
- Nálunk gáztűzhely van - biggyeszt Ági.
Gabi, nem érted az egészet! - Összekulcsolom
a kezem. - Gabi, kérlek...
- Értem én, csecsemő! Neked szükséged van
anyádékra, ingyenszálloda, krómozott, halványkék
mosdó, hideg-meleg víz, pénz, miegyéb. És ezt nem
vagy képes elviselni. Főleg mióta fejedbe szállt a
gőz, mióta teljesen el vagy ragadtatva magadtól,
és egy szalmaszálat se vagy hajlandó keresztbe ten-
ni. Főleg mióta érzed, hogy a ködös hülyeségeiddel
a terhűkre vagy.
125
- Honnan tudjam? - kérdeztem fáradtan. - Ha
egyszer nincs rá módom, hogy ezt az egészet, nyu-
godtan...
A fal mellett rozoga kis asztal, kihúzom a fiókját,
akadozva engedelmeskedik, benne csupa szokásos
limlom, összetekert spárga, tövig faragott ceruza-
csonk, összegyűrt, kockás füzet...
Hát akkor hol fogok lakni? kérdi Ági, untatja
a sok szöveg, ami nem vele foglalkozik. - Ezt akar-
tuk megbeszélni, nem?
- Mondtam, hogy idejöhetsz! - kiáltja Zsuzsa.
- Nyáron itt igazán príma!
- Hülyeség - néz körül Annamari. - Este ez a
vidék teljesen kihalt. Ennek a sufninak megrúgják
az ajtaját, és összedől. Gyere inkább hozzám.
Ági sikkantva ugrik a nyakába.
- Mindig mondtam, te vagy az egyetlen normális
közöttük! Puszi-puszi-cic-mic! Nézzük meg most
mindjárt, menjünk, olyan kíváncsi vagyok! - Gyö-
möszöli a táskáját, dugig tömve fényképekkel, kré-
mekkel, festékkel, alapozóval. - Gyere, hagyjuk itt
ezeket az undok nagyokosokat! húzza a kezénél
fogva.
Annamari megadóan nevet, hóna alá kapja reti-
kiiljét. és már a kerti kavicsokon imbolyognak, ne-
vetnek, Ági erőteljesen rángatja a kaput, kivágódik
vele, majdnem hanyatt esik, felröhögnek, futnak,
integetnek, alig látni a sok elvadult bokortól.
Érettségi után eljövök otthonról - mondom.
- Nekem jó lesz ez a kulipintyó. Pláne Ági nélkül!
- Körülnézek. - Nekem átkozottul príma lesz!
126
- Figyelj csak - kezdi Zsuzsa, gépiesen legyűri
a blúza ujját, mert a feltámadó szél hűvöset hoz.
- Megbeszéltük már, csak veled még nem adó-
dott... - Rám néz. - Lemegyünk Jugóba a tenger-
partra. Pötyinek vannak ott rokonai, náluk szunyá-
lunk, aztán végigcsurgunk az egész parton, Dalmá-
ciától Goriziáig, érted? Ha akarsz, velünk jössz.
- Kizárt dolog, hogy értenéd, csecsemő - mondja
Gabi.
Zsuzsa gúnyosan ránevet.
- Elmondhatom világosabban is. Claudióval
megbeszéltem, majd vár minket a határon, és átvisz.
Aztán lelépünk. Veszünk kinn Olaszban egy traga-
csot, egy hónapot lógunk, egy hónapot dolgozunk,
becsavarogjuk a nagyvilágot!
Szó nélkül repülök Zsuzsa nyakába, könnyes a
szemem a boldogságtól, de hiszen ez...
Elvörösödik, villan a szeme.
- Kérdezd meg az édesanyukádat, velünk jö-
hetsz-e?
- Nekem nem fontos, anyuka, akár ne is tessék
elhinni, de Olga néni olyan szemétláda volt, négy
év alatt sose tépte az idegeit miattunk, de hogy
szemétláda, azt nem tudtuk, anyuka, a vizsgabiztos
maga szólt, hogy jobb jegyet érdemiek, ezt tessék
összeadni, és Olga néni válaszolta, hogy Judit nem
érdemel jobbat, mert az idén haszontalan volt, hát
ha egyszer pechem van, és kifogok egy ilyen oltári
szemét osztályfőnököt...

127
- Nem tudom, mit csináljak, nem tudom, nem
tudom... - hajtogatja anyuka.
Szinte diadallal élvezem a nagy rumlit, amit okoz-
tam, végre nemcsak Ági miatt áll a cirkusz, hanem
egyszer miattam is!
- Beszélek Emillel - sóhajt apuka. - Hogy soha
semmi öröm nincs veletek! Beszélek vele, igen. Leg-
alább annyit mondjon, hogy melyik szakon nincs
túljelentkezés.
- Igen! Ha Jutka az előkészítőn nagyon hajt, ak-
kor...
„Akkor én már Dalmáciában süttetem a hasiká-
mat, csak ezt most ebben az ájult szent botrányos
pillanatban nem áruljuk el, hehe! ”
- És ezentúl nem mész sehová! - néz rám apuka.
- Nem mész el, csak oda, ahová én elengedlek.
Bólintok: príma! Madzagot a bokámra, és a szék
lábához kötni. Kutyapórázt a nyakamba, az még
jobb! Harapom a számat, hogy ne röhögjek.
- Zsuzsáék a lakásomba többé nem tehetik be
a lábukat. Ha Zsuzsát nálunk még egyszer meglá-
tom, kivágom innét! Megmondtam, hát ehhez
tartsd magad.
- Apuka... hagyjuk az egyetemet, jó? Ne tessék
miattam szólni annak a Simonnak vagy ki a frász-
nak. Ne intézze el nekem a felvételt, hogy anyuka
öt évig felhánytorgassa. - Kicsit remeg a hangom.
- Majd inkább dolgozom, apuka, jó? Az lesz a
legjobb.
- Kérlek szépen - néz rám apuka meglepetten.
128
Nem nekem tettél volna szívességet, ha egyetemre
mész!
- Te nem dolgozni akarsz Jutka - mondja anyuka
halkan, gyorsan. - Te tanulni nem akarsz. Nagy
különbség!
- Szóval, mihez tartás végett - apuka hangja egy
kicsit bizonytalan, neki szerencsére nincs füle az
ilyen csipkefinom anyuka-baromságokhoz. - Meg-
értetted, kisasszony?
- Mindent megértettem, apuka.
Nem tudtam, hogy hisztis vagy. - Gabi lusta
jóindulattal mosolyog rám a könyvből. - Bocsánat,
ez nekem új. Ez számomra örömteli, boldog megle-
petés!
Szétdobálom dühösen a levetett vackait meg a
paplant, párnát, úgy keresem elő a bugyimat, póló-
ingemet, farmergatyámat, széles bőrövemet, zokni-
mat, leülök, hogy a hülye cipőmet felhúzzam, inge-
rülten rángatom.
- Mi az istennek jövök én ide egyáltalán, mi?!
Egy óra buszozás ide, egy óra vissza. Ha ugyan
jön az a rohadt busz, ha ugyan felférek rá... Mit
kapok érte, mi? Mit kapok tőled én?!
- Te - sandít rám. - Csakis te. Mindig csak te.
Neked mindenki adjon. Ahogy azt te elképzeled!
- Nem így képzeltem ezt én. Gabi, nem így kép-
zeltem! - Már bőgök is, príma! - Eljövök, nekem
esel. kész. Lefordulsz rólam, rágyújtasz, elalszol.
129
horkolsz, aztán felébredsz, megkérded: „Mi van,
csecsemő? ”, és vakarózva a pofámba ásítasz.
- Te hogy képzeled? - kérdi, és ordít róla, hogy
nem érdekli. - Naponta esküdözzek, hogy te vagy
a világon a legklasszabb csaj? Ez nem igaz, te is
tudod. Vagy boncolgassam a fennkölt lelkedet?
Kapkodva rángatom magamra a cuccaimat.
- Beszélgetni is lehetne, például. Nem?!
Megjátszott csodálkozással bámul rám.
- Te tényleg azt hiszed, hogy lehet veled beszél-
getni? Kérlek szépen, három lemezed van. Egy:
mit szenvedsz otthon! Kettő: milyen csodás have-
rod a Zsuzsa! Három: saját magad, reggeltől estig,
estétől reggelig! Ezenkívül nem érdekel semmi!
Ujjaimmal fésülöm hátra a hajamat, alig látok
a bőgéstől. elég volt. hagyjon békén, engem minden-
ki hagyjon békén, feltépem az ajtót. Gabi egy hosz-
szú lépéssel utolér, elkapja a karom, maga felé for-
dít.
- Mit kell neked mindig hülyének lenni, mi?!
Könnyeimen át látom feldúlt arcát, keményen
megcsókolja a számat, sós a csókunk a könnyeim-
től, nem akarom, most nem akarom, most... so-
ha... így nem...
- Mit hoztam az én aranyos kis nővérkémnek?
- Ági elragadó mosollyal nyitja az előszobaajtót.
Kész cirkusz!
Ági megint elkérte Kingától a fekete lakktáskát,
égnek fúrta az orrát, sértődötten flangált föl-le. ösz-
130
szeszedte a vackait. Vitte minden cuccát, még a
régi játékait is, vitte a pár szem könyvét. Fordult
ötször-hatszor, élvezte a cirkuszt, apuka feldúlt ar-
cát, anyuka sápadt szótlanságát, gúnyosan grima-
szolt, játszotta az eszét, aztán látványosan elvonult
Annamarihoz.
Másnap kora reggel idetelefonált, érdekelte, hogy
anyukáék elmentek-e már? Félóra múlva már itt
reggelizett, mintha mi sem történt volna, és méltat-
lankodott, hogy csak rántotta jut neki.
Azóta, amint anyukáék reggel dolgozni men-
nek, azonnal megjelenik itt Annamarival, és dél-
utánig itt vakaróznak. Fürdenek, mosnak, vasal-
nak, hajat szárítanak, zabáinak, telefonálnak, jó-
kat röhögnek.
Ági levelet szed elő a táskájából, és olvassa.
Drága kislányaim! Áldom az istent, hogy megér-
hettem ezt a forrón áhított pillanatot, amikor újra...
Áginak meghatottan elcsuklik a hangja, kisze-
dem kezéből a levelet.
Alig várom, hogy drága arcocskátokat megcsókol-
hassam, nagyon furcsa most nektek levelet írni. tu-
dom, hogy felnőtt nagykislányok vagytok, mégis úgy
látlak benneteket a könnyeimen át, ahogy utoljára,
ötéves korotokban, amikor kiszakítottak ölelő karja-
imból. Azóta folyton sírok utánátok! Édes angyalká-
im, írjátok meg, mire van szükségetek, ne szégyellje-
tek pénzt kérni, bármennyit, vagy bármi mást, termé-
131
szetesen nem utazom az óhazába, hanem, ha isten
is úgy akarja, ti látogattok ki hozzám, így megmarad
a legszentebb reményem, hogy velem maradtok mind-
örökre. Boldogan küldök nektek hajójegyet, csak ír-
játok meg, mikor akartok jönni, és máris küldöm,
továbbá azt is közöljétek, hogy kinn maradtok-e vég-
leg, mert akkor felesleges retúrra költeni.
- A Régianyu teljesen hülye - nézek Ágira. -
Válaszolj, hogy szerdán tíz órakor disszidálunk,
várjon a parton.
Ági megcsókolja a levelet.
- Majd kinn válaszolok a kis drágámnak. Kinn
legalább meglehet írni mindent nyugodtan, őszin-
tén! Nem úgy, mint itt!
Savanyúan nézek rá.
- Ezek szerint te is velünk jössz, mi?
- Még egy kicsit bírjátok ki egymást! - nevet
Annamari.
- Csak pár nap! Csak amíg megjön a hajójegy!
Belibegek a kabinomba, ti meg csavaroghattok. Ha
meguntad, eljössz mihozzánk, Ausztráliába do-
rombol Ági. - Addigra már tudok vezetni, és kél
autóval várunk a parton. Édesanyukával, Zsókával.
- Szinte remeg a boldogságtól, elteszi a levelet.
- Klári néni igazán rendes, betartotta az ígéretét.
- Ági nyitja a hűtőszekrény ajtaját, gusztál, válogat.
- Kicsit sok az isten a levélben - mondom.
Isten segítsen, isten vezéreljen. Nekem teljesen elég,
ha a Régianyu csipkedi magát.
132
- Már megint undok vagy?! - Ági katonákat vag-
dal a sonkából. Megint lesz édesanyukám... -
Áginak könnybe lábad a szeme a meghatottságtól.
Mindig is én voltam a kis kedvence! Amíg el
nem szakítottak tőle.
Tudtommal ő hagyott itt minket - mondom
bizonytalanul.
A szeretet az szép - hirdeti teli szájjal Annama-
ri. A szerelem is, a teljes bedilizés... amikor két
ember nem tud meglenni egymás nélkül, százszor
szakít, de nem sikerül...
- Annamari, te biztosan jössz? - kérdem. - Hát-
ha együtt maradtok végleg, összeházasodtok, hi-
szen özvegy, és te szereted a két kisgyerekét, nem?
Imádom őket! nyalogatja az ujját Annamari.
Nagyon elnevelte, de akkor is. Körülnéz, keresi,
mibe törölhetné a zsíros kezét. Persze hogy me-
gyek, persze. Hiszen megígértem! Jobb is, ha nem
leszek itt. még beleugranék valami marhaságba. Kél
gyereket elvállalni... anya mellett se jutott nekem
semmi, mellettük se jutna. Unom! Feltétlenül me-
gyek. Jutka. Csak az a feneség, hogy nincs pénzem,
még buszra se. Nem baj, passzra dobom a magnó-
ját. Úgyis nekem adta.
- Olyan jó számokat vettünk fel - kiáltja Ági
-, azt is, amit szilveszterkor hallottunk Kingáéknál!
Teee! Annyira sajnálják, hogy elmegyünk! Nick
szólt, hogy bevisz táncosnőnek a...
- A tévében még nem mondtad be, hogy disszidá-
lunk? - kiáltom. - Te nem vagy normális!
- Ági kérdezte Nicket, hogy nem tudná-e bevin-
133
ni. és ő válaszolta, hogy szó sem lehet róla. A többi
stimmel - néz rám Annamari, és nevet.
- Úristen. Ági. ha én egyszer tőled megszabadu-
lok! - nyögöm.
- Gabiii! - ordítok ki a fürdőszobába. - Gabi.
add meg a pénzemet! Neked semmi, tudom, de
nekem a rohadt zsebpénzemből... szóval kell.
Megjött az útlevelünk, szerdán indulunk a szegedi
buszpályaudvarról. Ugrás a mély vízbe!
- Nem tudtam, hogy te pénzért csinálod! - ordít
Gabi, aztán harákol. köp, akár apuka, felfordul
a gyomrom tőle. - Ha tudtam volna, hogy olyan
lány vagy, aki pénzért csinálja, nem kezdtem volna
veled...
- Én meg nem tudtam, hogy te strici vagy!
Gabi bejön, kicsit megdobban a szívem, szapo-
rábban ver, meg kell hagyni, irtó jóképű tag, fene-
mód jóképű! Eltakarja az egész ajtónyílást, még
le is kell hajolnia.
Ledobja mellém magát, nyiszorog az ágy.
- Hülye vagy, csecsemő, mondtam már? Neki-
futni a vakvilágnak... Idáig fogom hallani, amint
pofára esel... Neked mindig ilyen szemét barátnő-
id voltak, vagy azelőtt akadt normális is?
Rávigyorgok.
- Szerinted akadt már olyan srác, akinek tetszet-
tek a csaj barátnői?
- Ne bomolj... A hidrogénfejű, trampli tündér
134
Annamari, aki az egész balatoni nyarat hanyatt fek-
ve töltötte...
- Undok vagy, ez halálkomoly neki.
- Azért akar meglógni? Mi?!
Bólogat.
- A Balatonon már minden ribizlibokorban bibi-
zett, most következhet a tengerpart. Csak nehogy
egy hímnemű füttyentsen neki az utolsó pillanat-
ban. Rászól, hogy üljön le, és ő már fekszik is.
Te meg mehetsz nélküle!
- Nem is bánnám! Zsuzsával sokkal szíve-
sebben...
- Mert ő még játssza neked a színházat, ugye?
Már senki másnak, csak neked. Jutalomelőadás!
A szüleit már kinyírta, a suliból kivágták, te vagy
az utolsó, akinek még színházat játszhat. A menőt,
a jópofát, a vagányt! Aki fütyül a fiúkra! Nem
gondolkodtál még, miért van olyan nagyon jóban,
sülve-főve együtt Annamarival?
- Ők már nagyon régen jó barátnők, és...
- Majd én megmondom neked. Azért, hogy Zsu-
zsa megkaphassa a bomba barátnője hulladék pali-
jait. Te nem látsz a szemedtől?!
Ráteszem a sütőlapát kezemet Gabi kezére: félté-
keny a drága!
- Érzi már a havernőd a büdöset, ne félj - folytat-
ja Gabi. - Hogy másképp kellett volna! Most eszi,
amit főzött. És elrontja a te életedet is. Mibe van
az neki? Semmibe. Összeugraszt a mamáddal. Fo-
galmad sincs, milyen mennyei dolgod van, hát
mennyei élvezet a számára pofára ejteni téged. Mi-
135
ért legyen egy komplett hülyének jobb, mint őneki,
a nagyokosnak?
Rávigyorgok: Zsuzsára mindig féltékeny volt, az
első pillanattól fogva.
- A, buggyant havernődnek még egy utolsó lehe-
tősége akadt: megfogni magának ezt a szegény, de
becsületes fickót, ezt a szerencsétlen olaszt, igen.
Hátha sikerül! Ezen liheg, erőlködik már hónapok
óta. Szerintem ezért ez az egész disszidálási hülyeség
is, de mindegy. Kellesz neki statisztának, nem látom
tisztán a sakklépéseit, nem is érdekel, de valahogy
így. És ha eljátszottad a rád osztott szerepet, fakép-
nél hagy. A fejemet rá!
Állati hülyeség, de mindegy, ráhagyom, most már
értelmetlen ezen vitatkozni. Minek?
- Zsuzsáék csodakéglijében a pofámba vágtad,
hogy a krapekoknak semmi sem jó - morogja eny-
hültebben. - Ha nem fekszel le, azért hagylak ott,
ha lefekszel, azért. Arra viszont nem tértél ki...
- Tudom.
Körülnézek a dohszagú, tetű kis szobában.
- Mi szeretettel fogadtunk. A szegény kis mosto-
hát! Csabika imád, Nelli őszintén szeret. Mamóka
is elismerne, elfogadna, ha...
- Ha naponta felsikálnám a házat, ugye?
- Senki nem kért rá. Külön törülköződ van a
fürdőszobánkban, nem? Mamóka mossa, nem?
Összekulcsolom a kezem.
- Gabi, ennyi legyen az én egész életem? Tudom,
Mamóka kegyesen megengedné, hogy ide költöz-
zek, és róhatnám érte a hálát, vég nélkül. Kapnék
136
valahol valami rohadék állást, piti pénzért, csinál-
nék valamit, ami egyáltalán nem érdekel. Naponta
órákat buszoznék, izzadnék, fáznék, tolakodnék,
idegeskednék, büdös, ingerült emberekkel összezsú-
folódva, minden áldott nap, és így múlna egyik
év a másik után...
Megrázom a fejem.
- Ebben a szűk szobában kerülgetni egymást,
nyomorogni... Mamókával közösködni... szom-
bat esténként ott ásítozni melletted a Borharapó-
ban, tízezredszer is meghallgatni minden diákköri
marhaságodat Dugóval... Ha eltéveszted, ki tu-
dom javítani. Munkahelyemen esetleg megkeres a
KISZ, leesik nekem maximum egy nyomorék hajó-
kirándulás, egy bágyadt össztánc, vetélkedő, és
kész. Legközelebb már ráznám a fejem, hogy vár
otthon a takarítás, a mosnivaló... aztán dagadna
a hasam, aztán várna a sok pelenka is. Kész.
Tehetetlenül felhúzom a vállam.
- Mikor lenne nekünk saját lakásunk? Mikorra
rendeznénk be? Mikorra lenne kocsink? Sohanap-
ján, igaz? Mire keservesen összekaparnánk, már
kibírhatatlanul unnánk egymás pofáját. Az adná
az egyedüli boldogságot, ha valami kis külön buli
akadna, vagy sikerülne a másik nyakába varrni a
gyereket.
Felhúzom a térdem, átkulcsolom a karommal.
- Élni akarok, Gabi... olyan nagy bűn ez? Vala-
hol itt a földön életnek is kell lenni... Láttam pár-
szor filmeken. És utazni is lehet, gyönyörű tájakat
bejárni, tengerben lubickolni, vizisíelni...
137
- Lehet tartani a markod, neked mindent adja-
nak, mert méltóztattál megszületni.
- Élni. nevetni... boldognak lenni! - Ráhajtom
fejemet a térdemre.
- Hülye vagy, csecsemő, tudom, mondtam már.
Idáig hallom majd, amint pofára esel, ezt is említet-
tem. De közölhetek valami újat is veled: Nem saj-
nállak. Megérdemled.
Lehet - mondom halkan. De legalább meg-
próbáltam. Én nem vagyok anyuka, az biztos. Neki
elég a négy fal, ő boldog, ha békén hagyják. Más
vagyok, mint anyuka.
Ha valaha is olyan leszel, térden állva megkér-
lek, hogy maradj velem. így csak jó utat kívánok.
Míg felöltözöm, rajtam legel a szeme, ugyanannyi
szeretet a pillantásában, mint gyűlölet.
Aztán utoljára sietek végig a szűk ösvényen, vala-
hol a közelben gazt égetnek, annyira szeretem a
kesernyés füstszagát! Nemrég ez a ház még a meny-
nyei békét jelentette nekem, de most már tisztán
érzem, hogy megfulladnék itt, igen, megfulladnék!
Az utca végén már hallom a buszt dübörögni,
gyorsabban trappolok, persze ha kocsim lenne, csak
szedném elő a slusszkulcsot, és... majd Ausztráliá-
ban. Széles, príma utakon, bele a gázba, aztán
ereszd el a hajamat!
Éppen indulás után kapom el a rohadt buszt,
majdnem rám csapódik az ajtó, a kanyar miatt a
sarokba vágódom, látom utoljára Gabi ablakát,
meglibben rajta a függöny, ahogy becsukódik.
Végre, hogy ezen is túl vagyok!
138
Lezökkenek az ablak mellé, nézem a pocsék kül-
városi tájat, és csak most jut eszembe, hogy Gabi
nem adta meg a pénzemet.
Nem baj, kérek apukától. Most nem lesz rossz
kérni. Utoljára kérek!
- Anyuka...
Utoljára telepszem a kényelmes karosszékbe, fel-
kuporodom, már nem kell Ágival harcolni többé,
csak akkor jön, ha anyuka nincs itthon.
Anyuka, kigondoltam valamit. Zsuzsával úgyis
mindig terveztük, hogy becsavarogjuk az egész vilá-
got. Elmegyünk négyesben nyaralni egy kicsit. Már
prímán megy nekem is az olasz, igazán! Végigcsava-
rogjuk a tengerpartot, Dalmáciától Goriziáig, az-
tán...
Sose hittem volna, hogy ez is elkövetkezik -
mondja anyuka, és úgy néz rám, ahogy még soha
életében. - Érzem, hogy hiába kérlek, de azért még
egyszer megpróbálom. - Összekulcsolja vékony ke-
zét. - Térj észhez, Jutka, nagyon szépen kérlek,
térj észhez!
Elfutja a könny a szememet, nem, nem. nem,
nem, nem kezdem elölről megint!
Nem tudok mit felelni. Súlyos a csend, hallom
az ébresztőóránk ketyegését, és arra gondolok,
hogy nem fogom hallani többé.
Kérlek szépen. Nem harcolok értetek tovább.
Sem Zsuzsával, sem Annamarival, sem Gabival,
senkivel. Régianyáddal, például. Ezt majd add oda
Áginak.
139
Légiposta levél, Miss Szabó Ágikának, feladó
Mrs. Sophie Nemeth... és nincs felbontva.
Elteszem Régianyu levelét - Ági már nem jár
be a kórházba, és ideküldték.
Anyuka hirtelen magához ölel, egészen szorosan,
és érzem, hogy sír, hangtalanul, ahogy mindig szo-
kott.
- Én vagyok a felelős mindenért - suttogja.
Elvállaltam valamit, és nem tudtam teljesíteni...
Nem voltam tisztában vele, mit vállalok. Ágival
is megbuktam, és veled is...
Rámosolygok a könnyeimen át - most nagyon
boldog vagyok!
- Nagyon prímán fel lettünk nevelve. Tényleg!
Frankón fel lettünk nevelve mondom, és ügyetle-
nül megcsókolom.
Felemelem ujjammal anyuka lehajtott fejét
könnyben ázik az arca. Szólni nem tud, érzem, mi-
lyen pokoli erőfeszítéssel tartja magát.
Felugrom, három lépéssel az ajtónál vagyok, mo-
tyogok valamit, hogy még rengeteg a dolgom, még
látom félénk mozdulatát, ahogy kezével felém kap,
de többet már nem akarok látni, mert akkor nagyon
sokáig bőgnék.
140
 HATODIK FEJEZET

Annyi a cuccunk, hogy apuka alig győzi a cso-

magtartóba rámolni.
Milyen fura, hogy ezután nem leszek Pesten! Itt
élek, mióta az eszemet tudom. Most majd nem jöhe-
tek.
Figyelem, miket érzek, félek-e. de nem félek egy-
általán, mert még felfogni sem tudom. Kaland!
Ennyit érzek. Meg azt, hogy valamit elkezdtem,
valami megoldódik, príma! Úristen, Zsuzsa, Anna-
mari, Ági, én! Négy ilyen klassz csaj! Felborítjuk
az egész világot! A kisujjunk körül forgatjuk. Mini-
mum!
Robogunk Szeged felé, a hátsó ülés a miénk, min-
dig az volt a mi védett kuckónk, sose voltunk elra-
gadtatva tőle, mind a ketten elöl akartunk volna
ülni, anyuka helyén, világos!
Amint kiérek, veszek magamnak egy ócska traga-
csot, és mind a négy helyen én ülök!
Ebben a kocsiban még a hátsó ülésért is harcolni
kellett Ágival! Alig ült be, már hanyatt fordult,
lába az ablaknál kalimpált, a hülye fejét az ölembe
nyomta.
Most kegyesen megengedi, hogy én feküdjek az
ölébe, dúdol; nézem, meghatott-e, de nem látszik
rajta.
- Kiszedem a szemöldököd, jó?
- Csak ne hülyén, légy szíves.
141
Anyuka most gúnyosan gondolhatja, hogy ezeket
nem érdekli más, csak egy szemöldökcsipesz. Apu-
ka se gondolhat mást!
Kezdek elálmosodni, rémes, engem az autó ringá-
sa mindig elálmosított, anyuka mindig személyes
sértésnek vette, ha valami kedvenc, szép vidékét
átszunyáltam...
- Aludj nyugodtan - mondja anyuka halkan, ki
tudja, mióta figyeli már álmos vakarózásomat a
visszapillantó tükörből, hangja szelid, de az semmit
nem számít, ha a világ összedőlne, anyuka akkor
is csak...
Úgyhogy most alszom! És nemcsak azért, mert
álmos vagyok, hanem mert elegem van a bohócko-
dásból.
Arra ébredek, hogy apuka fékez a szegedi buszpá-
lyaudvar előtt. Rengeteg ember, külföldiek, falusi-
ak, nézzük, a zentai busz mikor indul, ott laknak
a rokonok, holnap tizenegykor, az príma! Zsuzsáék
holnap tízre jönnek, és...
- Kiveszünk nektek egy IBUSZ-szobát - mondja
apuka.
Kiszállok, egészen elzsibbadtam, apuka segít ki-
rakni a rengeteg cuccunkat.
- Majd becipeljük Ágival, és megyünk egyet csa-
varogni - vigyorgok anyukára.
Nélkülük leszek végre, egyedül, egyedül, egyedül!
Anyuka nem faggathat már ma este se, hogy mi-
ért, meddig, kivel, hová?!
142
Hirtelen, váratlanul úgy elönt a boldogság, hogy
nem bírok megszólalni tőle, csak vigyorogni örö-
mömben, mindenkire. És érzem, nem történhet
semmi olyan velem, ami meg ne érné, hogy ezt végre
kiharcoltam!!
- Jó utat anyukáéknak visszafelé, ahol sár nincs,
ez vicc akart lenni! - Behajolok a nyitott abla-
kon át..
- Vigyázzatok magatokra - krákog apuka; na-
gyon sápadt. - ígérjétek meg, hogy együtt marad-
tok! - Rám néz, vörös a szeme a vezetéstől. - Semmi
mást nem kérek tőled, Jutka, csak annyit, hogy
maradj Ágival.
Átölelem a gyagya húgomat, röhögünk, úgy sze-
retjük most egymást, hogy azt el se lehet mondani!
Ágit nézi anyuka, rámosolyog, bólint a fejével
búcsúzásul, Ági integet neki, de nem ad puszit, és
igaza van: minek? Megint a cirkusz?
Anyuka rám néz.
-Jutka... látod, ezt sose hittem volna... -
mondja halkan, akadozva -, hogy mi ketten egyszer
így... most boldog vagy, hogy végre nem fogom
a kezed, de majd rájössz... nekem nem hitted el...
de majd megtanulod... egyedül semmi az em-
ber... csak ha fogod valakinek a kezét, és mondha-
tod neki: nézd, milyen szép!
Vigyorgok rá, bólogatok, csak már menne a csu-
dába, nekem nem kellenek többé anyuka-baromsá-
gok, elmegyek majd Velencébe, és nem attól lesz
szép a gyönyörű, hogy fogom a hülye Ági kezét,
143
aki csak azt bámulja, hogy nézik-e elegen, és hol
lehet fagylaltot kapni.
Apuka a jelzőlámpát figyeli, indít, nekik szabadot
jelez, nekünk tilosat. Nézem az ócska, szürke kocsit,
ahogy elgurul...
Ági ül mellettem a sok csomagján, halkan dúdol-
gat, már cselleng körülötte egy srác, egészen jóképű.
- Segíthetek? - kérdi. - Megmondhatom a ne-
vem, vagy lekopjak?
Kellemes tagnak látszik, az esténk kellemesnek
ígérkezik, az egész csodálatos élet kellemesnek ígér-
kezik!
- Te hogyishívják, vigyázz a cuccomra, megné-
zem, mi a búbánat van!
Apukáék nem túl messzire tőlünk a járda mellé
kanyarodtak hát sose lehet megszabadulni tőlük?!
Ha most bedöglött ez a tragacs, akkor szétrúgom!
Furakszom feléjük a sok nép közt, futni nem
lehet, csak lassan tolakodni, nem akarom, hogy
meglássanak, hirdetőoszlop mögé kerülök, kihajo-
lok.
Most egészen közel kerültek hirtelen, és nem ve-
hetnek észre, anyukát meg tudnám érinteni, és ő
nem tud róla, kezét apuka karjára teszi, valamit
magyaráz halkan, apukának csak a háta látszik,
mellette az ülésen a levetett szemüvege, leeshetett
a hülye gázpedál, mindig le szokott esni, azt biriz-
gálja nyilván...
De nem. Két karját a kormánykerékre teszi, fejét
karjára hajtja, ezt még nem láttam soha életemben.
Apuka sír, igen.
144
- Halló, Zsuzsa, te vagy? Figyelj, Szegedről hív-
lak!
- Sziu, hogy kerültök oda? Úgy beszéltük meg,
hogy együtt megyünk stoppal, nem?
- Apuka nem akarta, és megígértem, annyi a cuc-
cunk, jobb is, hogy lehozott...
- Ha neked csak az számít... - Zsuzsa hangja
undok.
- Most mit vacakolsz, menjünk vissza a rengeteg
cuccal Pestre? Amikor már végre levergődtünk?
Holnap tízre beszéltük meg, nem?
- Közbejött valami! - Annamari lusta, kedves
hangja. - Gyertek le velünk Pécsre, jó? Stoppal
átjöttök, érdemes!
Ezekkel meg kell bolondulni! Ági mellettem hall-
gatózik, erélyesen rázza a fejét: nem!
- Adódott egy jó kis buli, vétek lenne kihagyni!
Komplett villa, töküres, csak a miénk, jó, mi? Szer-
zünk nektek is krapekokat. Átmegyünk három hét
múlva, nem mindegy?
- Megbeszéltük, hogy...
- Figyelj, Jutka, nincs egy centem se, érted?
- Azt mondtad, passzra dobod a magnót! - kiál-
tom, és valami furcsa hidegség kúszik a torkom
felé. - Ha nem tudsz pénzt szerezni, passzra dobod
a magnót!
- Nem jönnek? - kérdi Ági. - Annak én csak
örülök.
- A magnóhoz annyi szép emlékünk fűződik, itt
van nálam, figyelj, amit Kingáéknál hallottunk szil-
veszterkor...
145
- Zsuzsát add! - üvöltöm. - A gatyámat ráfize-
tem erre a rohadt telefonra, és te magnózol nekem?!
- Mi van, jókislány? - Zsuzsa gúnyosan-nevetős
hangja. - Anyucikának megígérted, hogy holnap,
hát holnap? Vagy én mondom meg, vagy...
- Már megmondtad! Zsuzsa, biztosra ígérted, a
te ötleted volt az egész, és most...
-De odavagy, ha kicsit gondolkodnod kell!
Nélkülem megáll minden tudományod? Figyelj,
holnap átmentek, ismered az útvonalat, ahogy meg-
beszéltük. Megírom a rokonoknak, mikor indulunk
utánatok, és találkozunk valahol. így még érdeke-
sebb lesz, mi?
- Számíthattok ránk! - ordibál Annamari.
Odatartja a kagylóhoz közel a magnót, most
megismerem, szilveszterkor hallottam, akkor ját-
szották, amikor...
- Mi van? - kérdi Ági, és a homlokát ráncolja.
- Később jönnek utánunk - mondom bizonytala-
nul. - De nem szeretném, ha emiatt betojnál, érted?
- Egyelőre úgy látom, inkább te vagy betojva.
- Kiszedi tétova kezemből a kagylót, és erélyesen
a helyére csapja.
Indul a busz, és most kap el az izgalom!
Csak ne legyen gyanús nekik, hogy ennyi cuccot
viszünk. Ennyi sok vacakot, minden holminkat egy
tengerparti nyaralásra. Szeptemberben a tenger
mellé. Ezt is Zsuzsa szervezte. Csak elhiggyék!
Ilyenkor a legszebb, azért jöttünk, és kész.
146
Felettünk, ronda felhők úsznak, nem is látni az
eget, és hirtelen nagy cseppekben esni kezd az eső.
Hideg szél támad, becsukom az ablakot, kabátot
nem hoztam, csak klassz nyári cuccokat, akár
Ági... megborzongok.
Ági szótlanul zötyög mellettem, kibámul, unal-
mas a táj, nem tudom, mire gondol, úgy tűnik,
semmire, de hirtelen hangosan megszólal:
Mit mondunk, ha megkérdik, minek ennyi
cucc?
Hirtelen magamhoz ölelem, látom, hogy babakék
szeme fennakad az örömteli meglepetéstől, és a fülé-
be súgom:
- Kuss, te hülye!
Rámosolygok és megpuszilom.
- Ez már Zenta? - kérdi Ági közömbös hangon,
kacsint, többet mondani nem mer, de örül bitangul,
hogy ilyen simán ment, a fene se hitte volna, hogy
ennyi az egész, hogy minden kérdezősködés nél-
kül...
Istenesen ömlik az eső, de az út mentén kell állni,
sehol valami fedett hely, jól jön a két esőkabát,
citromsárga, legalább messziről észre lehet venni,
ezt tedd fölülre, mondta anyuka, az örökké prakti-
kus anyuka; Minek - kérdeztem hisz hét ágra
süt a nap? - Legfeljebb nem lesz szükség rá, de
zuhogó esőben legalulról előkaparni... - anyuká-
147
nak mindig igaza van, az benne a teljességgel kibír-
hatatlan, hogy...
- Ha messzebb laknak Annamari rokonai, miért
nem olyan buszra szálltunk, amelyik...?
- Mert nem tudtam! - ordítok Ágira, és csurog
a pofámon a víz.
Az isten áldjon meg, csodakék kamion!
Olaszok, milyen jól megértem, mutatom a roko-
nok címét, ismerik az utcát, nincs messze, arra ke-
rülnek a kedvünkért. Sí, pár hétig itt, no, nem visz-
sza, hanem Italia, campo, Trieszt, Goriziánál este,
tanácsolják, de ennyit én is tudok. Vállalják, hogy
a felesleges cuccunkat elviszik odáig, leadják a pos-
tán a nevünkre.
- Ne add oda - súgja Ági mozdulatlan faarccal.
- Hátha ellopják.
- Válaszd ki, mit óhajtasz trógerolni három hé-
tig! - csattanok fel. - Én az én cuccaimat odaadom.
- Mindenesetre megmondtam.
- Hooogyisne! - ordítom. - Ha meg elvész, én
voltam a hülye! Mi? Nem érted, hogy mostantól
kezdve az egész életünk egy nagy lutri?
- Vigyék az enyémet is - mondja rögtön. - Olasz-
ban úgyis veszünk szebbeket, ugye? Úgy hallottam.
Olaszban szép cuccok vannak.
- Ott nagyon szép cuccok vannak, Ági - mon-
dom fáradtan. - Ott vannak a világon a legszebb
cuccok!
148
Ömlik az eső, Annamari rokonságának a háza
nincs bevakolva, itt nem szokás, így olyan, mintha
be se fejezték volna.
Az udvaron ronda korcs kutya ugat, csak az orrát
dugja ki a házából, morog, vonít, dühösen nyomom
a csengőt, le se veszem róla a kezem... na végre!
Nyílik az ablak, gyanakvó női arc, idegenül ka-
rattyol, vigyorgunk, bólogatunk, már pacallá áz-
tunk az esőben, várjuk, hogy beengedjen, hisz tud-
nak rólunk, hisz Annamari megírta...
Férfifej bukkan fel mögötte, kis, mérges férfi, dü-
hös, mikor meghallja Annamari nevét.
- Elegünk van, megértik? Csak küldik a disszi-
denseket, mi mehetünk milíciára, elég van, értem?
- Mi nyaralni jöttünk! - mondja Ági, mosolya
felragyog, előbbre lép. - Megyünk a tengerpartra!
Annamari küldött sok szép ajándékot.
Mi vettük, de mindegy.
A férfi és a nő összenéz az ablakban.
- Mit hoztak? - kérdi a férfi.
Biztatóan meglengetem a táskámat...
- Ha akarnak, bejöhetnek - mondja enyhülteb-
ben. - De éjszakára nem. Nyissam a kaput?
Beharapom a számat, ha Annamari most itt len-
ne, szemen köpném, belerúgnék, megfojtanám.
Mert az is más, ha számítok valamire, és az is más,
ha becsapnak!
A kutya vonít, a két idegen gyanakodva méreget,
az eső zuhog, ráadásul egy rohadt dög kocsi elzö-
työg mellettünk, és derékig teleszór sáros esőié-
vel...
149
- Álljatok meg, álljatok meg, álljatok meg!
A mi csodakék kamionunk ér ide, a két olasz
boldogan hadar, miattunk kerültek erre, visznek
le a tengerig, hát hol itt a baj?
- Majd Zsuzsáék is idejönnek az aranyos roko-
nokhoz, erre gondolj - mondja Ági.
Csak esünk egymásnak a röhögéstől!
A kamionosok szállásán szabad mosdanunk, és
a kamionban aludhatunk. Ági morog, nincs igaza,
én már próbáltam, sose legyen rosszabb hálóhe-
lyem!
Színes képeslap a táj, kék tenger, fehér hullámsze-
géllyel, sárga homok, zöld kócosfejü pálmák, lustán
mozognak a szélben.
Ági színes ernyő alatt ül, pici bikiniben, mint
egy elragadó mini filmsztár, dúdolgat, homokot
emel a tenyerébe, kiönti, játssza, mintha nem látná
a lesütött seprű-szempillái alól, hogy legalább ki-
lenc krapek csakis azt figyeli, hogy...
A pénzünk már csak pár napra elég, szépen lebar-
nultunk, tökéletesen leégtünk, végleg el kell dönte-
ni, hogy vissza, vagy pedig...
- Gondolkoztál azon, hogy legyen tovább?
A dúdolás elhallgat.
- Táncolni megyünk este, nem? Vagy már megint
mást gondoltál?
- Dehogy! Nem. - Szórogatom egyik markom-
ból a másikba a homokot én is. - Semmi másra
nem gondoltam.
150
- Halló, Annamari, te vagy? Goriziából beszé-
lünk, pénzért!
- Szia, úristen, azt hittem, már Triesztből!
- Annamari, csókoltatom a rokonaidat!
- Ugye, kedvesek voltak?
- Az nem kifejezés! Ti mikor jöttök?
-Jutka, figyelj, a két gyerek itt van velünk,
ugyanis...
Ági tátott szájjal hallgatózik mellettem, most a
szemembe néz, röhög.
- Pont ilyen anyára van szükségük, mi?
- Sziasztok! - kurjant Zsuzsa. - Mi a szitu?
- Minden príma! - ordítom rendkívül jókedvű-
en. - Csak nincs több pénzünk. Zsuzsa, a három
hét letelt. Itt megvárunk, ha...
- Nagy újság, Jutka! Claudio értem jön, esküvő,
talpig fehérben, az öregeimmel kibékültem, min-
denki rém boldog...
- Én is sok boldogságot kívánok, Zsuzsa! - Ki-
csit csikorog a hangom.
- Jutka, figyelj, kérlek - hadar Zsuzsa könyörög-
ve. - Ez volt az én utolsó lehetőségem, az utolsó
dobásom, hiszen te is tudod... Halló, figyelj, még
azt akarom mondani, hogy...
- Majd ha te fizeted!
- Claudio már úton van, egy hónapig itt marad,
és...
Leteszem a kagylót.
- Jobb, hogy nem jönnek - biggyeszti a száját
Ági. - Nekem Zsuzsa az idétlen röhögésével egyál-
talán nem hiányzik. Annamari meg, amíg nála lak-
151
tam, folyton azt magyarázta, hogy neki előbb el
kellett kurvulnia ahhoz, hogy rájöjjön, mi a helyes.
Lehet, én nem tudom, de jobb. ha ő nincs velünk,
mert nagyon kurvás, én azt elismerem, hogy igen
csinos, de tíz lépésről lerí róla, hogy...
- Milyen igazad van! Bizony.
Úgy beszéltük meg, hogy Claudio értünk jön és
átvisz. Hát most ketten maradtunk Ágival az egész
világ ellen - nem valami népes, képzett hadsereg!
Mi következik mindebből? Majd egyszer rájö-
vök. Most nem töröm rajta a fejem, mert más dol-
gom van.
Korai az idő, nagyon világos még az ég. nagy
sziklákon lépkedünk. Messzi alattunk harsog a ten-
ger, tajtékosan megtörnek a hullámok, szép lát-
vány, csak most nincs türelmem megcsodálni.
Sehol egy lélek, ez megnyugtató. Előttünk desz-
kapalánk, egészen vacak kerítés. A deszkapalánk
túlfelén nyilván Olaszország.
Egyszer egy tag mesélte, hogy elért idáig, jött
valaki, futni kezdett, nem lőttek utána, csak kiabál-
tak, hogy álljon meg. Erre ő teljesen lemerevedett,
megbénult, mozdulni se tudott.
Ági könnyedén lépked mellettem. Megáll, mikor
én is megállok. Lerakja a cuccot, ráül, néz körbe.
Kezét a hasán összefonja, dúdolgat, előre-hátra te-
kint.
- És most mi lesz? - kérdi, mintha színházban
ülne.
152
- Át tudsz majd mászni? Majd ha sötét lesz?
- Előbb, mint te. Odalépek, onnan meg oda, és
kész. Áthúzlak, jó?
- Le kéne menni a partra. Ha idejön valaki, mit
hisz majd, hogy mire várunk?
Ági előrehajol, figyel, de nem áll fel, és már én
is látom, hogy miért. Autó jön túlról, benne két
tag, minket néznek, most már lesz, ami lesz.
Megállnak a közelünkben, kinyílik az ajtó, kilép
egy dagadt hapsi, olaszul szövegel.
- Állhatunk rendelkezésére a két szép kislány-
nak?
Vigyorgok rá, láthatja, ha van szeme, hogy mit
akarunk.
Ági feláll, nyújtózkodik, édesen mosolyog.
A dagadtnak fennakad a szeme, meghajol, haj-
long szaporán.
Még a végén kiderül, hogy Ágival jobban jártam,
mint Zsuzsával és Annamarival együttvéve!
Minden cuccunk a kocsiban, sehol egy lélek, a
campón döcögünk keresztül, sötét az éj. elöl ülök
a girnyóbbik palival. Ági hátul kacarászik a dagadt-
tal.
- A malacpofájú megkérte a kezemet! - röhög
Ági.
- Milyen jól beszélsz olaszul.
- Menjünk vissza a papírjaimért, azt akarja. El-
vesz, komolyan!
- Éppen azért jöttünk, hogy visszamenjünk.
153
- Azt mondja, boldog lenne a mamája.
- El tudom képzelni.
- Nem hiszed el. hogy megértem? Minden szavát,
isten bizony! - Ági csiklandósan felnevet.
Nekem savanyúbb hapsi jutott, az útra figyel,
és egyre hajtogatja, hogy nem jó a tábor, ne men-
jünk oda, nem jó!
Lefékez a kocsi.
- Italia! - vigyorog rám a sovány.
Bámészkodom kifele, és figyelem, mit érzek, de
nem érzek semmit. Csak a föld frissen ázott illatát,
csak arra gondolok, hogy csupa sár lett miattunk
a kocsija, csupa sár lesz a cuccunk, ha kirakják.
Nem lesz sáros, mert elvisz Triesztig. Hol itt a
hiba? Sehol, csak merni kell élni!
És mikor Ágiék megint felnevetnek hátul, boldo-
gan velük röhögök én is.
154
 HETEDIK FEJEZET

Úgy érzem, már tízezredszer diktálom be a ne-

vünket, honnét jöttünk, hány évesek vagyunk meg
minden. Ági mögöttem áll, nézeget körbe, néha ki-
csit szív az orrán, nem szól.
Ez a mostani ürge csak bámul rám, aztán elmoso-
lyodik. Töpreng, és írni kezd.
Életünkben először kérdik a vallásunkat. Refor-
mátus, Ági bólint, pedig katolikusok vagyunk, de
már vettük a drótot, hogy a reformátusok adnak
legtöbb segélyt, hát ezen ne múljon!
Cetlivel a kezünkben tekergünk összevissza, ke-
ressük az eklézsiát, olyan ez, mint egy nagy, katonai
tábor, csak nincs benne fegyelem.
Ági rám néz, nevet.
- Nem parókia, te dinnye? Te nyugalmazott
KISZ-titkár?
Csak esünk egymásnak a röhögéstől!
Két szolid, szürke hölgy, nyírott bajuszkával, úgy
hadarnak, hogy egy büdös szavukat se értem. Sze-
rencsére szép tagoltan hozzáteszik:
- Csak a mi felekezetűnk boltjában lehet bevál-
tani!
Bólogatok, vigyorgok. Ági is ugyanúgy. Össze-
155
kulcsolom a két elkoszolódott, sütőlapát kezemet,
és imádkozom nekik fennhangon, csak úgy magam-
tól, szerény képességem szerint.
- Alleluja, éljen a szent és rothadó kapitalizmus,
itt már legalább az Isten is eladó, ámen.
A kövérebbiknek még a könny is elfutja a szemét,
amiért a kommunistáktól félrevezetett angyalka
ilyen szépet tud! Magához öleli Ágit, mindenki bol-
dog, Ágit leszámítva - viccesen fintorog.
- Irtó büdös! Ezek itt nem ismerik a dezodort?
- Hozsánna, te marha. Ne röhögj.
És harapjuk a szánkat, míg bókolgatva kihátrá-
lunk.
A szobánk köpésnyi, bezárni nem lehet, benne
nyolc ágy, egy szék. egy hokedli, szekrény nincs,
az ágyakon pokróc, kész.
A legfelső ágyon megmozdul egy lány, ragad a
kosztól, csupa tetoválás, tetvesnek látszik, néz Ági-
ra, néz rám, nem szól.
- Hol itt a fürdőszoba? - kérdi Ági kedvesen,
ahogy az ajtóban megáll.
Mellettünk fekete hajú, szőrös lábú csaj, Ágira
néz, felderül.
- Magyarok vagytok?
Megmozdul a takaró az ablak melletti ágyon,
szőke lány bújik elő, pislog.
- Minek a fürdőszoba? Ilyenkor sosincs víz.
- Nekem nem fontos, hogy meleg víz legyen -
156
mosolyog rá Ági. - Csak akármilyen! Mancsot
mosni.
- Három hónapja vagyok itt - ásít. - Azalatt
még nem volt meleg víz.
- Anasz a nevem. A csomagot el ne eresszétek,
itt mindent ellopnak!
- Csak pár napig maradunk - társalog Ági. -
Csak amíg édesanyukánk elküldi a hajójegyet.
- Legalább öt hónap - feleli Anasz. - Legalább
öt hónap, mire innét egyáltalán kitehetitek a lábato-
kat.
- Még visszafordulhatunk. -Ági sápadtan moso-
lyog. - Csak kisétálunk a kapun, és...
- Majd ha lesz permessód. Eltávozási engedé-
lyed, érted? Addig nem.
- Átmászunk a falon. - Ági szája széle megremeg.
- Nem olyan magas, prímán át bírnék mászni!
A szőke nyög egyet, nem érteni, hogy mit, felül,
átfogja a térdét.
- Leszednek, tudod? Itt szemben a milícia épüle-
te. Leszednek, hiába kapálózol, ordítasz! És kapsz
öt nap fogdát. Vagy kilencet. Mikor milyen a han-
gulatuk.
Ági nekidől az ajtófélfának, a szeme könnyes.
- Megvárom, míg sötét lesz. És akkor nem bírnak
észrevenni.
- Takarodó után az ágyadban kell lenned - vála-
szolja Anasz. - A kápó végigjár minden egyes szo-
bát.
- Éjszaka! - mondja Ági, és lassan leül a cuccára.
157
-Takarodó után úgy gyűröm a pokrócomat, mint-
ha aludna ott valaki. Akkor ki tudok szökni!
- Eszedbe ne jusson - mondja ijedten Anasz. -
Meg ne próbáld, az istenért!
- Vannak rohadt trógerek. stricik, akik direkt
utaznak erre. Lesik a campo körül, hogy mikor
lehet egy becsavarodott csajt elkapni. Kocsival van-
nak, motorral, elkapják. Még szerencsés, ha csak
végigmásznak rajta. Volt olyan is, hogy félholtra
verték. Vagy elő se került többé.
- Nem igaz - mondja Ági sápadtan. - Ezt nem
hiszem el. Ide is stoppal jöttünk! Két állati kedves
hapsi, az egyik mindenáron feleségül akart venni,
hívott magukhoz!
- Felejtsd el - mondja Anasz kellemes, mély
hangján. - Akkor még ember voltál. Most már csak
egy szám vagy. Ha eltűnsz, leírnak. És senki nem
keres. Senkinek se hiányzol!
Ági felsír, szája elé kapja a kezét, rám néz.
- Jutka, hová hoztál te engem?
Boldogtalanul kuporog, az egész ápolt lénye
olyan kiáltó ellentétben áll itt mindennel, hogy...
Ti miért jöttetek ide? Tulajdonképpen miért?
- kérdi kíváncsian a szőke.
- A húgom nem jött ki anyukával, összevesztek,
és...
- Ééén? - néz rám Ági könnyben úszó, nagy sze-
mekkel. - Mi bajom volt nekem anyukával? Sem-
mi!
Végigveti magát az egyik ágyon, arcát a durva
pokrócba temeti és zokog.
158
- Nekünk mostohamamánk van - mondom tisz-
tán csengő hangon, és a szőke szemébe nézek, Anasz
szemébe nézek. És várom a megszokott, meghatott
krákogásokat... de ezúttal hamisan cseng a han-
gom, és a várt hatás elmarad.
- Örökké minket ügyelt, hol voltunk, miért, ki-
vel, minek, örökké csak azt leste, mit csinálunk...
- hadarom zavartan.
Jó helyre jöttetek, Jutka. - Anasz sápadtan rám
mosolyog. - Itt senkinek nem vagytok fontosak.
Senkinek az égvilágon!
A szőke kinyújtja a kezét, hogy Ágit megsimogas-
sa, mozdulata abbamarad, rám néz, tárgyilagos
hangon kérdi:
Ugye, ti nem vagytok tetvesek?
- Ez itt nem a Hotel Inter mondja Anasz, mi-
után az ágyakon megosztoztunk. - A vécé egy bor-
zalmas lyuk, a mosdási lehetőség minimális. Mi
hajnalonként járunk mosakodni, negyed óra alatt,
ha kicsurog egy pohárra való víz.
- Nyitva kell hagyni a csapot mondja Ági. -
És ha telicsurgott a kád, megfürödni.
- Ott kell kotlani, különben elhasználják. Azért
megyünk többen, hogy meg tudjuk védeni. Ha sike-
rül, csak ordítozással, veszekedéssel, lökdösődéssel.
A verekedést lehetőleg kerülni kell, mert abba már
beleszólhat a kápó, és fogdát adhatnak érte.
Bejön egy új csaj, erősen megnéz minket.
- Nevem Irén; megjöttek az új verebek? Fel a
159
fővel, csak az első pár év nehéz itt! Ha gazdagok
vagytok, még az se. Pénzért vehettek vizet, szemé-
lyit, jogosítványt, kaviárt...
- Nincs egy fillérünk se - suttogom.
És hirtelen remegni kezd a lábam, és minden ösz-
szekeveredik bennem: anyuka utolsó mozdulatát
látom, apukát, ahogy a volánra borul, szól a magnó
hozzá, az a lassú szám, amit Kingáéknál szilveszter-
kor hallottam először, citromsárga esőkabátban ál-
lunk egy vakolatlan ház előtt, Ági ül a napernyő
alatt, szórja a homokot, dúdol, az a bikini rajta,
aminek az árából apukának száz forintot letagad-
tunk, nagy sziklák és messze lenn a tenger, bella
signorina, meg kell várni, míg sötét lesz, akkor még
ember voltál, most már csak egy szám vagy - és
olyan erővel kapaszkodom az ajtófélfába, hogy elfe-
héredik a kezem, mindent mintha üvegen keresztül
látnék a könnyeim miatt, olyan erősen harapom
össze a számat, hogy csak halkan vinnyogok, és
ha egész oldalammal az emeletes ágynak dőlök,
akkor talán talpon bírok maradni.
- Hékás! - hallom Irén ijedt hangját. - Te Ági,
vagy minek hívnak, a te húgod el szokott ájulni?
- Nővérkém... dehogy! -Ági arca egészen közel
jön, két kar a derekamon, és ülök az ágyon, valaki
paskolja az arcomat!
- Elsápadtunk? Mi?! - rázogat Irén. - Beszaladt
kicsit a madzag?
Azt hiszem, mosolygok.
- Nem... semmi... köszönöm, csak... egy ki-
csit fáradt vagyok.
160
Esik, egyhangúan kopog az ereszen, sötét az ab-
lak, nem látni semmit. Az első éjszakám a campó-
ban... Fekszem hanyatt, fejem alá teszem a két
sütőlapát kezemet.
- Kislányom, kislányom, én egyetlen kislá-
nyom...
A szőke Szilvi úgy jött el, hogy otthon hagyta
a négyéves kislányát. Azt mondják éjjel, álmában
mindig bőg utána.
Felülök, felhúzom a térdem, átkulcsolom a ke-
zemmel.
- Minek hagytad ott, Szilvi? - kérdem halkan.
- Te talán nem hagytál otthon senkit? - Anasz
csendes hangja. - Biztos vagy benne, hogy tiutána-
tok otthon most senki nem sír?
- Ssss! Nem vagytok egyedül! - Irén dühösen
a párnájára csap, gyömöcköli.
Nem vagyok egyedül? Baromi nagy tévedés! Éle-
temben még soha ilyen egyedül nem voltam...
- Én akár már mehetek is! - kiáltja Ági. - Adtak
campóigazolványt!
- Karton, te bunkó! - nevet Irén. - Arra kapod
naponta a főtt tésztát, krumlipürével.
- Utálom!
- Egyél kaviárt.
- Jó, hogy ketten vagytok - mondja Anasz. -
Egyik mindig vigyázhat a holmitokra. Felváltva
menjetek mindenhová.
- Az első napokban így van ez - bólogat Irén;
161
ül az ágyán, a csajkáját kapargatja, lógázza a lábát.
-Örökké ráncigáinak egyik kihallgatásról a másik-
ra, egyik orvosi vizsgálatról a másikra, várakozás,
emberbűz... Kaptok oltást himlő ellen, vérhas el-
len, vért vesznek, vizeletet...
- Ujjlenyomatot is! Fényképet elölről, oldalné-
zetből.
- Te Jutka... - néz rám Anasz. - Ne akaszd
a válladra a táskádat! Egy pillanat, és nincs sehol,
még azt se veszed észre, ki lopta el. Vedd a hónod
alá, és szorítsd erősen.
- Otthon így szoktam meg.
- Otthon... az más. Felejtsd el.
- Az ausztrál pénz itt megfelel? - kérdi Ági. -
Már írtam édesanyukámnak, hogy küldjön. Annyit
küld, amennyit csak akarunk!
- Hiszem, ha látom. Csak pofára ne ess, Ágnes
fiam. Ez itt a Pofára Esők Legfőbb Fesztiválja!
-Irén csikorgatja kanalával a csajka alját, kikaparja
az utolsó falatot is.
És én hirtelen mozdulattal befogom a fülem, hogy
ne halljam ezt az egészet hogy...
Szia, tovaris!
Megkaptad a képeslapot, amit Jugóból küldtem?
Gabi, nem is tudom, miért írok neked. Valakinek
kell, anyukáéknak képtelen lennék, rengeteg az időm.
Fantasztikus hely ez!
Mosdási lehetőség minimális, emiatt a legtöbb tá-
borlakó ragad a kosztól. Rohadt szemetek, és lopnak.
A legtöbb csaj kurva. Egész családok vannak itt,
162
kicsi gyerekkel, és terhes nők is. Amennyire lehet,
elhatárolom magam tőlük, és csak a szobámban va-
gyok. Együtt lakom egy görög kislánnyal, aki Ma-
gyarországon élt. Anasztázia a neve, vissza akar men-
ni Görögországba. Van kartonom, arra kapom a ka-
ját. Ha kihallgatásra megyek vagy vizsgálatra, elve-
szik. Amikor minden vizsgálattal és kihallgatással
végeztem, lesz négy kartonom. Akkor kapok campo-
igazolványt. Addig nem mehetek ki a kapun.
Gabi, nem várok választ, annál te rendesebb vagy,
semhogy megírd: hülye voltál, csecsemő. Es tudom,
hogy már pótoltad a helyemet. Ez természetes. Ha
anyukával találkozol, akkor neki ne említsd, hogy...
úgyse találkoztok.
Csabikát csókolom, csókolom (ide azt írtam, hogy
csókolom, csak itt folyton ömlik az eső és 'elázott
a tinta), és üdvözlöm a színháziakat is:
Jutka
- írtál már anyádnak?
- Nem, Anaszka, még nem... - Idegesen gyűrö-
getem az arcom. - Olyan dilis módon jöttem én
el otthonról, hogy...
- Mindegy. írnod azért kell. Gondold csak el,
mit állnak ki most temiattad!
- Mit írjak? -kérdem kínlódva. - Hazudjak vala-
mi szépet, mint a többiek? A csodálatos tengerről,
nagyvárosi fényekről, csodás hegyekről, és hogy
már van lakásom, kocsim, nercbundám, vőlegé-
nyem? Vagy írjam meg ezt az iszonyatot? írjam
meg, hogy...?
163
- Akármilyen levél jobb, mint a semmilyen.
- Te olyan okos vagy. Te mindig olyan okos
vagy, Anasz!
- Valamivel nehezebb életem volt, mint neked.
- Tudom... ne haragudj. Csak úgy mondtam.
- Én is csak úgy mondtam.
-Úristen, Anaszka... hogy engem otthon
mennyire elkényeztettek! És az a legszebb, hogy
nem tudtam, fogalmam sem volt róla, hogy engem
ennyire nagyon...
- Lehet telefonálni is, ti melegágyi orchideák -
mondja Irén. - Az való tinektek! Nem a levélírás
rettentő gondja! Dumálhattok bármennyit, és ott-
hon anyucika meg apucika boldogan kifizeti!
- Menjünk! - ugrik Ági. Felragyog, szinte remeg
a türelmetlenségtől. - Beszélni akarok velük. Most,
rögtön!
- Halló! Anyucika? Szcsókolom! Triesztből, Ági
itt áll mellettem, jól vagyunk, és anyukáék?
- Te olyan hülyéket beszélsz - rángat Ági.
- Apukát is legyen szíves, és adom Ágit!
Kis szünet, aztán meghallom apuka hangját. És
nem tudok beszélni.
- Apuka - mozgatom hangtalanul a számat.
- Édesapucika... - szól Ági a kagylóba, hangja
rekedten elfúl. - Puszi-puszi-cic-mic... - suttogja.
Szeme kerekre nyílik, ömlik belőle a könny. Tor-
kához kap.
164
- Anyuka, halló! Jól vagyunk. Ági kicsit megha-
tódott, nem, nem kérünk semmit, talán a kabáto-
mat, itt hűvösödik, és folyton esik az eső. Majd
írunk, jó? Most befejezem, hogy ne kerüljön sokba,
szcsókolom!
- Mit mondtak? - kérdi izgatottan Ági- Vörös
a szeme, vörös az orra, keze fejével törölgeti köny-
nyeit.
- „Mit tudnék segíteni? ” Ez volt anyuka első kér-
dése. Aztán, hogy melyik kabátomat küldje? Apuka
nem tudott megszólalni, csak sírt. Mit gondolsz.
Ági, ehhez, ami itt van, melyik kabátom illene job-
ban, a bordó vagy a kockás?
- Újságot ne kérjetek, nem érdemes - mondja
Anasz. - Csak az első napokban érdekes, aztán
már egyáltalán nem. A Margitszigeti Szabadtérin
bemutatták a Pillangókisasszonyt? Teljesen közöm-
bös a számodra. Téged csak az érdekel, hogy min-
dennap meg tudd enni a főtt tésztát, hisz egészséges-
nek kell maradnod, különben nem vásárol meg
egyik ország se. Felavattak egy új erőmüvet? Neked
csak az a fontos, hogy le tudd nyelni azt a keserű,
undorító zöldséget, kell a vitamin miatt, nagyon
olcsó lehet, ha még tőlünk se sajnálják. Majd meg-
látjátok... pár hét, és teljesen összeszűkül a világ.
Csak azon izgultok, hogy meglegyen az első karto-
notok, aztán a második, a harmadik, a campo-iga-
zolvány, azzal már mehettek az Interpolhoz. Csak
annyi az egész világ, hogy mikor kerülsz át Latinára
165
vagy Capuára, ott már kaphatsz permessót, azzal
már vállalhatsz végre munkát, lesheted, mikor jön
a komissio, elfogadnak-e, küldik-e a garanciát, és
így tovább. És hogy mi újság a Balaton partján,
az messzebb van tőled, mint a legtávolabbi csillag-
rendszer.
Van ez az Asztalos atya - ásít Ági. - Aki az
emigrációs újságot osztogatja.
- Csak eleinte érdekes! - legyint Irén. - Eleinte
megdöglesz, ha elolvasod, miket írnak otthonról.
Fennhangon olvasod, élvezed, röhögsz, otthon
ezért becsuknának, mifene. Aztán később már nem
érdekes az egész. Főleg mert rájössz, hogy egyálta-
lán nem vagy olyan helyzetben, hogy bármin is rö-
höghetnél.
Itt minden bizonytalan mondja halkan
Anasz. - El kell felejteni azt a szót: tudom. Meg
azt is: biztos. Megtanulni helyette mást: úgy hallot-
tam, azt beszélik, úgy gondolom, azt hiszem. így
mesélik.
- Ide mihozzánk fiúk nem jöhetnek be? - kérdi
Ági; könnyes a szeme az ásítástól, aprókat ütöget
a szájára.
- Nappal és rövid időre, beszélgetni - feleli szigo-
rúan Anasz. - Ha nem felel meg, másik szobába
mész. Itt nem lesz kupleráj, amíg én itt vagyok.
Ági rámosolyog, hozzásimul.
- Akarod, hogy neked adjam a kis virágos ruhá-
mat? Azt mondtad, neked nagyon tetszik! - Máris
gombolkozik, látni lehet a finom csipkés, hófehér
kombinéját.
166
- Nincs rá pénzem - feleli Anasz. - Ingyen meg
nem fogadom el.
- Cseréljünk, jó? - dorombol Ági. - Ideadod érte
a fekete kardigánodat. És kész!
Anasznak felcsillan a szeme, boldogan búvik a
kis virágosba, Ági feketébe burkolózik, durva stop-
polás a két könyöknél.
- Most végre nem fázom! - kiáltja vígan Ági.
- Egyfolytában fáztam, mióta itt vagyunk. Mi ket-
ten legyünk barátnők, jó? - néz Anaszra, átöleli,
hozzábújik, lehunyja a szemét, és olyan elégedett
képet vág, mint a kiscica, ha nagyon kedves tenyér
simogatja.
Kinn megint zuhog, mindig zuhog, folyton zu-
hog...
- Itt örökké esik ez a rohadt eső?
- Ősszel igen. Gyakran. És télen még rosszabb.
Mondják.
- Télen, Anaszka? - Felnevetek. - Hol leszek
én már télen?
- Hol lennél, Jutka? Itt leszel, a campóban.
Kedves Jutka és Ágnes!
Igazán írhattatok volna többet is, mint egy képesla-
pot, a címetekkel. Mindenki kérdezi, mi van veletek!
Mi nagyjából megvagyunk, élünk Nickkel, mint ku-
tya és a macska.
Nagyon fáradt vagyok! Éjfél, mire véget ér egy
167
bemutató, és akkor még rám vár a takarítás és a
mosogatás. Tőlem várhat! Inkább kimegyek a fürdő-
szobába egy pohár vizet inni, csakhogy ne lássam
a konyhát. Nick még nagyon szeret. Nekem olyan
lefeküdni vele, mint egy varangvos békával. Nem lesz
ez a házasság hosszú életű! De még várnom kell
a válással, még egy-két év, mire nélküle is megállok
a pályán. Különben sincs hová mennem. Nagymama
betegeskedik, anyához most odaköltözött a nyugat-
német hapsija. Szerintem verekedtek, de anya azt
mondja, hogy elesett. Nem szólok bele a dolgába,
ö se a: enyémbe.
Mindenki engem irigyel, mert benne van a fürdöru-
hásfényképem a képeslapokban, meg a gyönyörű la-
kás miatt. írjátok meg, ott nálatok milyen lehetősége
van egv manökennek? Szerintem ott kinn lehetne
igazi karriert csinálni, és jobban is fizetnek.
Nick üzeni, hogy jók legyetek! Csókol:
Kinga
Drága szüleim!
Mindketten egészségesek vagyunk. Már tudunk
úgy pisilni, hogy nem csurog végig a lábunkon. Rálát-
tok a trepnire, kicsit leguggolok, Ági fogja a kezemet,
nehogy hanyatt beleüljek a trutymóba. Kétszemélyes
pisilés, jó. mi? Ez vicc akart lenni. Legyen szíves,
tessék elküldeni a könyveimet, sorra, először a verses
köteteim közül az antológiákat, és legelsőnek a Mici-
mackót.
Szerelő lányuk:
Dudi
168
Szerető lányuk. Ez jó. Ez nagyon jó!
- Add ide, írok a végére én is. - Ági a hátam
mögött beleolvas a levélbe. Aztán nekiül.
Megkérem anyukát, hogy küldje el a szép, sárga
kabátomat. Még maradt valami a tengerparti barna-
ságomból, szerintem a sárga kabát most majd reme-
kül áll.
- Kiválóan, Ági. Feltétlenül.
Dudi néha egy picikét undok velem, de hát tetszik
ismerni! De legtöbbször jók vagyunk, mint két kis
angyalka.
Puszi-puszi-cic-mic:
Agikától
- Na? Milyen lett?
- Óriási, csodálatos! - ordibál a buggyant banda.
Kicsit kijjebb mászom az ágyon, hogy messzebb-
ről lássam, kis híján lerepülök, visítok egy nagyot.
- Csakis a karjaimba, bclla signorina! - ugrik
felém fürgén Szakállas, aztán ordít ő is, pokróca
után kap, és sürgősen visszaül a helyére, mielőtt
szégyenbe kerül.
Csak esünk egymásnak a röhögéstől!
Nem tudom, mit gondolna bárki, ha most belép-
ne, nyilván, hogy valami szex-bulit rendezünk,
akármilyen nagy fegyelmet tart is Anaszka.
Két srác ül az alsó ágyon, gatyában, atlétatrikó-
ban, pokrócba csavarodva. Szakállas, a művészet-
169
történész-jelölt haverom, meg Szalai Andris, valami
technikus - Ági körül kóvályog.
A tetovált, tetves csajt rég kiutáltuk, Szilvi már
Svédben bömböl a kislánya után, az éjszakai bőgő-
sétől a falra lehetett mászni - mindenki csendben
nyalogassa a sebeit, ebben az egyben most már iga-
zat adok anyukának.
Irént múlt héten szállították Latinába, nem hi-
ányzik senkinek az idegbeteg, sikoltozós, undok ne-
vetése!
Hárman maradtunk Ágival, Anasszal, és az idén
már nem jött több csaj, vége a nyárnak, vége a
szezonnak.
Majd jövőre újra megtelik a Hotel Inter. Csak
addigra én már nem leszek itt, hála az égnek! Hogy
hol leszek, azt nem tudom...
Egészen jópofa lett a tetű kis szobánk. így kideko-
rálva, csicsás fotókkal.
A két krapek üzletfelet Ági szerezte. Most ül a
legfelső ágyon, kecsesen maga alá húzott lábbal,
a fekete kardigánt nem gombolta be, csak kicsit
összefogja elöl, fél keble fedetlen, hosszú pillái alól
sejtelmesen-elégedetten Andrisra pislog. És más
semmit nem csinál, rendes szokása szerint.
Anasznál Andris egyetlen farmergatyája, elre-
pedt korcig. Ági aranyosan elvállalta, hogy majd
az ő kis puszi-puszi-cic-mic barátnője...
Szakállas gatyáját én stoppolgatom, csóró tag
szintén, és irtó rendes, kiguvadt szemmel, nagy hó-
dolattal figyel.
170
- Miile grazié! Fizethetek érte természetben?
- Maradsz magadnak. Mert marha nagy pofono-
kat tudok ám osztogatni! - morgom jóságosan.
Felröhög a társaság.
Anaszka sóhajt, abbahagyja a munkát.
- Jövő héten mi kerülünk sorra, egészen biztos.
Bennünket Capuába szállítanak.
- Szállítanak. Mint a barmokat, mi?
- így mondják. Mindig így mondják, nem?
- Dehogynem!
- Pedig jobb lenne Latinára kerülni, mégiscsak
Róma mellett, és nem lehet véletlen, hogy Capuától
mindenki retteg, azt mondják, Capua maga a pokol
- cseveg Ági.
Dühösen lecsapom Szakállas gatyáját az ágyra.
- Mit tudsz tenni ellene, te hülye?! Mit tudsz
csinálni ellene, mi?!
Ezt mondják, azt mondják, itt mindenki csak
beszél összevissza, és senki nem tudja, mi az igaz
mondja nyugodtan Anasz. Ha mindent elhittem
volna, amit az öt hónap alatt összefecsegtek, már
rég felköthettem volna magam.
Nem madzagot, hanem csókot inkább a szép
fehér nyakadra! - mondja félénken Andris, és elpi-
rul.
Andris huszonhat éves és elvált, de ha azt monda-
ná, hogy most esett túl az érettségin, jobban el lehet-
ne hinni neki, olyan srácos. Engem apukára emlé-
keztet, nem tudom, miért, de valahogy apukára em-
lékeztet.
- A házaspárokat Latinára viszik - vigyorog Ági.
171
Abbahagyom a varrást, Ágira bámulok uramis-
ten!
Aztán Andrist nézem, pirosan világol a füle, le-
hajtja fejét, szégyenlősen motyog, pokrócból kilógó
meztelen lábát önkéntelenül maga alá húzza.
- Ha Ágika úgy gondolja, akkor... igazán...
én leszek a legboldogabb a világon, hogy...
Szakállas akkorát kurjant, hogy meg lehet süke-
tülni.
Anasz átöleli Ágit, hátrasimítja homlokából a
haját, megcsókolja szeretettel, szeme könnyes-meg-
hatott.
- Sok boldogságot Ágnes, holtodiglan!
- Már megbeszéltük - dorombolja Ági. - Ha
Andris végre dolgozhat, és lesz pénze, vesz nekem
gyűrűt, széles aranyat, kővel, süllyesztett kővel.
Csak nem tudom, honnan lehet rájönni, hogy hány
karátos? Nehogy átverjenek.
- Nem lett szűk? - hallom Anasz kellemes, mély
hangját. - Próbáld fel, Andris, nem lett szűk?
Szemérmesen elfordulunk, hogy vissza bírjon
bújni a farmergatyájába.
- Ne csapjunk netán tömegesküvőt? - kérdi Sza-
kállas, és felém pislog, szándékoltan könnyed hang-
jában izgalom vibrál. - Nem kellene beleugrani egy
kollektív lagziba? Hátha olcsóbban megszámítják.
- Egyelőre ugorj bele a nadrágodba. A többit
majd meglátjuk - somolygok rá.
172
- Ági... szereted?
Irtó furcsa elképzelni, hogy Ági asszony lesz!
Nem is bírom elképzelni.
- Andris tegnap este kérte meg a kezemet. Tíz
napja ismer! Azt válaszoltam, hogy jó, próbáljuk
meg. Ha nem sikerül, legfeljebb elválunk. Azt ígér-
te, vesz nekem mindent. Nem enged soha dolgozni.
Nem kell többé semmitől félnem, vigyáz rám. Kicsit
emlékeztet apukára, nem? Talán ezért megyek hoz-
zá. Nem is tudom...
Felugrom, összecsókolom, mindkettőnk szeme
csupa könny, de röhögünk is azért.
Pénteken szeretnénk az esküvőt, te lennél az
egyik tanú, a másik meg Miklós. Örülsz, hogy meg-
szabadulsz tőlem, mi? - Viccelődve megcibálja a
hajamat.
- Hát mit mondjak... irtó furcsa!
- Andris még nem nyúlt hozzám egy ujjal se,
nem engedtem, pedig a frász kitöri. Azt mondtam,
még szűz vagyok. Bedumáltam neki! Megjött az
eszem, nem? Majd esküvő után bevallom neki,
ahogy a többi csaj szokta. Akkor már mit csinálhat?
Egyetlen szerelem! Bevallom, mondjuk, Tomot, ő
diplomás. Ági felélénkül. - És majd küldök neki
szíves értesítést az esküvőmről. Persze anyukának
is. Nem hitte el, hogy akkor megyek férjhez, amikor
csak akarok!
Rám néz.
- Hozzámész Miklóshoz?
- Neki is van egy pléhcsajkája, nekem is van egy
pléhcsajkám, házasodjunk össze, mi?
173
- Kifaggattam felőle Andrist, nagyon jómódú
család. És van egy dúsgazdag nagybátyja Kanadá-
ban. Tényleg. Jól járnál vele!
Felsóhajtok eltűnődve, megvonom a vállam.
- Azt hiszem, sose megyek férjhez.
- Miért? - kérdi Ági.
- Csak ahhoz mennék feleségül, akit úgy tudnék
szeretni, olyan erősen, ahogy... ahogyan anyuka
szereti az én apukámat.
Éjjel megint eshetett, mindenfelé tócsákban áll
a víz.
- Nedves kisasszony, engedje meg, hadd mutas-
sam be önnek szép Velencét!
Hálásan Szakállasra vigyorgok.
- De jó, hogy elszöktünk! A campóban én előbb-
utóbb úgyis megbolondulok. Biztosan!
- Lassan, de biztosan, mi? - Kicsit magához szo-
rít.
- Biztosan lebukunk. Szakállas! Este talán még
nem veszi észre a kápó, úgy gyűrtem a pokrócomat,
mintha ott feküdnék...
- Akárcsak én!
- De reggel rájönnek. És legalább öt nap fogdát
kapunk. Legalább!
- Ha közös cellába tesznek... - Kapok egy bá-
tortalan, gyors puszit a fejem búbjára.
Tejfehér vattacukor körülöttünk minden, friss
tengeri szél hordja-viszi a ködfoszlányokat, egyik
pillanatban semmit nem látni, aztán váratlanul...
174
- Úgyse tudjuk leülni. Holnapután átszállítanak
Capuába.
- Már alig várom! Ott végre kapok permessót,
és elmehetek dolgozni. Cipőt kell vennem, ez a leg-
sürgősebb, leszakad a lábamról a cipő...
Szent Márk tér... Templomának nyugtalan-bar-
bár varázsa ismerős nekem ezer képről! Zenés misé-
vel egybekötött divatbemutató zajlik benne, vibráló
mozgás és százados nyugalom...
- Jaaaj, csak nehogy jelentést írjanak, átküldik
velünk Capuába, és akkor majd ott...!
- Ezek? Jutka! Majd holnap, domani, una setti-
mana, egy hét múlva, dopo, maaajd...
- Bolondos srác vagy te... az ilyenek ezer évig
élnek, mi? Semmit nem veszel komolyan.
- Csak téged.
A csupa kincs templom közepén málló gyékényű
székek, mellettünk feketébe öltözött vidéki lányok
vetnek keresztet, túrnak táskájukba kendő után,
nercbundás, cirmos hajú nő karcsú ujja hegyén
nyújtja át a szentelt vizet a férjének.
- írtam rólad anyának, mit szólsz hozzá?
Barátságos apácák csörgetik felénk perselyeiket,
csak esünk egymásnak a röhögéstől, harapom a
számat, elfordulok, templomban nem illik így visel-
kedni, tudom, de olyan röhejes: mi és a pénz!
Leülünk egy márványpadra, a kórusról lezúduló
csodálatos hangokat hallgatjuk.
- Mit írtál rólam? - kérdem suttogva.
Percenként villan a vakufény, minden második
175
embernél fényképezőgép, és most hirtelen magyar
szó üti meg a fülünket.
- Megírtam, hogy találkoztam egy kislánnyal.
- Az nem valami sok.
Felmászunk sok lépcsőn, innen látni legjobban
a híres mozaikokat, meg belátni a gyóntatófülkébe
is, a pap bácsi most az órájára pislog...
- Megírtam, hogy életemben először találkoztam
egy olyan kislánnyal, akit boldogan... mondjam
tovább?
- Ne mondj semmit.
A templomtető szobrai közt körbejárva látjuk
a csupa nép Szent Márk teret, a galambok csigavo-
nalban felhúzó rajait.
- Te írtál anyádéknak rólam?
- Említettelek, igen.
Az aranyozott érclovak lábaiba csipkeharisnyás
kislány csimpaszkodik, anyjának integet lefele, leg-
alább húszan fényképezik közben.
- És mit gondolsz, ha... odaállnék apád elé, én
megfelelnék?
- Apukának az felel meg, aki anyukának megfe-
lel. És te lennél az első srácom, aki anyukának is
tetszik. Ez biztos!
Körben kőpadok, lerogyok az egyikre, lerúgom
a szétrohadt, trampli csukámat. Japán forgatócso-
port masinája pásztáz végig, fakókék farmerga-
tyámmal, agyonmosott pólóingemmel, fenekemet
verdeső, napszítta, szőke sok hajammal majd csak
jó leszek ellenpontnak, valahová.
- Megírtam, hogy van egy fiú, én csak Szakállas-
176
nak nevezem, órákig el bírok vele dumálni, minden-
ről. mint anyukával. Ő az én fogadott bátyám és
védelmezőm!
Rávigyorgok Szakállasra, egymás mellett könyö-
kölünk a korláton, nyugtalanul vibrál körülöttünk
minden, nincs a szemnek semmi kapaszkodnivaló,
nincs párhuzamos és nincs derékszög, a falak egy-
más felé hajlanak, mellettünk a Campanile büszkén
szalad az égnek, de egy kicsit ő is kajlára sikerült,
nem azon csodálkozom, hogy előszörre összedőlt,
hanem hogy másodszorra talpon bírt maradni.
- Hagyj nekem egy kis időt, Szakállas, jó? Kér-
lek. Hagyj nekem egy kis idők
- Jobban meg akarsz ismerni?
- Önmagamat szeretném végre megismerni.
Mentegetőzve rámosolygok. - És utána rögtön té-
ged kaplak mikroszkópvégre!
Caplatunk végig a mindig zsúfolt téren, megbá-
muljuk a Doge-palota időtlen-nyugodt szépségét,
semmit nem hasonlít, mégis a mi Országházunkat
juttatja eszembe, a mi Országházunkat, igen.
- Csak azért ajánlottam fel az esküvőt - hangja
kicsit csikorog és szándékoltan könnyed hogy
együtt maradhass Ágival.
Nem akarok Ágival együtt maradni.
- Tudom, azóta már rájöttem egyre-másra.
A kirakatok hűtővitrineiben rákok mozgatják el-
gémberedett lábaikat. Embermagas, csavart nyakú
chiantis üvegek, muranói üvegek, smaragddal ékes
kutyanyakörvek...
Nem veszel nekem ilyet? - mutatom röhögve
177
Szakállasnak. - Hátha valamikor lesz egy kutyus-
kánk.
- Még egy pohár szódát se, hölgyem - feleli rossz-
kedvűen.
Az út közepén három magunkfajta tag alszik
édesdeden, itt megtehetik, itt a kocsiúton nem jár
kocsi. Hátizsák a kispárnájuk, viharvert szalmaka-
lapjuk a járdaszélre hajítva kér helyettük-számukra
további útiköltséget, ígérik, hogy szappanra, bor-
bélyra eztán se költenek.
- Volt egy csaj meg még egy, velük hármasban
akartuk ugyanígy becsavarogni a világot. Úgy pofá-
ra ejtettek, hogy még az agyam is belerendült. Aho-
gyan még soha senki más a világon!
- Miattuk kerültél ide?
- Fogjuk rá.
Ballagunk, amerre a tengerpartot sejtjük, figye-
lem, hogy mindig a parkettásan rakott kőlapokon
menjünk, még anyuka említette egyszer, hogy az
mind a tengerparthoz vezet, mindig mindenütt van
valami piros madzag, mondta, amibe bele lehet ka-
paszkodni, és vissza lehet találni. Talán egyszer
majd én is...
A Doge-palotában benn sok-sok tisztes doge arc-
képe, fekete posztó az egyetlen áruló helyén, hogy
mindörökre elfeledje a világ, sikerült is elérni evvel,
hogy mindenki megjegyzi Marino Falero nevét.
Nem érdemes jónak lenni - állítja Szakállas
vigyorogva, és belém karol.
178
Hűvös az esti szél, a nap aludni készül, már csak
a Szent Márk-templom aranyozott érclovasait ra-
gyogtatja, a Campanile estélyi fényruhát öltött, más
minden sötétbe vész. fekete és súlyos mellettük a
Doge-palota.
- Hová kérted magad. Jutka?
- Először Ausztráliába, mert ott él az anyám,
a nővérem. Kaptunk tőle hozsannázó levelet, hogy
térden állva vár, ő bolondította meg a hülye Ágit,
nem akarom védeni, de tényleg, neki esze ágában
se volt. hogy... azóta szédülten leveleznek, „drága
egyetlen édesanyukám'', „csókolom a gyönyörű
szemecskéteket, imádott kislányaim”; kábé ilyen
stílusban. Ági egyre kéri a pénzt, a hajójegyet, de
nem jön semmi, csak a levelek, átlátszó kifogások-
kal. hogy „nem tudom, melyik hajóra vegyek, me-
lyik tábori címre küldjem. De a jó Isten majd megse-
gít, éjjel-nappal imádkozom érettetek! " Ági megír-
ta, milyen tré a gyűjtőben a helyzet, és hogy az
állandó táborban még rosszabb lesz, segítsen, erre
válaszolta, hogy Ági forduljon bizalommal az apá-
cákhoz, és valamelyik kolostorban várja meg az
elszállítást... Ági sose hitte el anyukának, hogy
enyhén szólva felületes az erkölcsi felfogása, de
hogy apácákhoz vonuljon, azon még ő is hullára
röhögte magát. Legutóbb én is küldtem egy dühös
levelet, ne hülyítsen tovább minket, írja meg már
őszintén, mi van. Errejött a töredelmes válasz, hogy
a kapitalizmusban minden másképpen van. hiába
jómódú a férje, neki nincs egy centje se, ő nem
dolgozik, nem keres, nem tud hajójegyet küldeni,
179
a férje meg nem hajlandó. A férje nem akarja, hogy
kimenjünk hozzájuk, mert elég már neki a nővérün-
ket is eltartani, az se dolgozik, úgyhogy még sok
is. De majd az Isten megsegít, drága, imádott gyer-
mekeim! Le van tojva. Abszolút nem érdekel. Talán
ha rögtön az első levelében megír őszintén min-
dent... De nem. Én voltam a hülye, hogy bármit
is vártam az anyánktól, akinek tizenöt évig nem
jutottak eszébe a drága, imádott gyermekei... Se
karácsonykor, se a születésnapjukon, soha, még egy
képeslap erejéig se... Kár volt tőle bármit is várni.
Ági azért még kunyorálgat, hátha leesik valami.
Kanadába kértem magam, nekem Ausztrália olyan
távoli, olyan idegen... Kanadáról láttam egyszer
egy filmet, rohanó hegyi patakok, csodálatos erdők,
tavak... gyerekkoromban nagyon vágytam oda.
emlékszem. Ágiék oda mennek, mert Andris perfekt
francia, és...
- És ott él az én nagybátyám is! Hát nem tudsz
elmenekülni előlem? - Kicsit magához húz.
- Szakállas, te tulajdonképpen miért...?
Felnevet.
- Akarsz röhögni? Eszemben se volt. Kértem lá-
togató-útlevelet, nem adták meg. - Megvonja a vál-
lát. - így. De nem maradok kinn végleg. Egészen
biztos. Vár otthon a mamám. - Ellágyul a pillantá-
sa. - Igencsak belevaló anyukám van ám! Nem
vicc, tényleg. Visszavár. Kis körbepillantás, azalatt
kijön az amnesztia, aztán sipirc vissza, hozzá. Per-
sze üres kézzel nem illik, szeretnék vinni neki valakit
180
ajándékba... Az illető kizárólag azért jött, hogy
velem találkozhasson! - állítja, de nem mer rám
nézni.
- Nézd, Szakállas... reméltem, hogy mire valaki
megkérdi tőlem, miért tettem, addigra már tudok
felelni rá. De nem... Nekem fogalmam se volt
arról a pokolról, ami itt várt rám. De azt hittem,
ha magam maradok, legalább rájövök, legalább vé-
gig tudom gondolni, hogy...
Tintakék már a töméntelen bója fényét hintáló
tenger, egyre jobban hüvösödik, megborzongok.
Szakállas magához ölel, hogy ne fázzak annyira.
- Itt egyik napról a másikra él az ember, és ahe-
lyett hogy egyre tisztábban látna, mindig jobban
becsavarodik... Csak azt tudom, mit nem akarok.
Nem akarom Ági felszínes életét élni... férjhez
menni, hogy eltartsanak, elválni, ha jobbat találok,
házasság egy aranygyűrűért, süllyesztett kővel...
- Ez nem probléma, nyugodtan hozzám jöhetsz
- krákog Szakállas. - Még egy orrodba való rézkari-
kát se kapsz. Jó?
Fontoskodó kis vontatóhajó kap madzagvégre
óriáshajót, az úszik lomhán utána.
- Mit szólsz a díszleteimhez? - kérdi halkan Sza-
kállas. - Fekete bársonyég, szikrázó csillagok...
- Udvara van a holdnak. Holnap is esni fog.
- És előttünk a végtelen, a csodálatos tenger...
- Kicsit halszagú - mondom mentegetőzve.
Meg piszkos meg szemetes.
Valahol harangoznak, olyan közel, hogy önkén-
telenül összerezzenek.
- A frász jön rá az emberre, mi? - nevetek dühö-
sen.
- Mezzanotte-mondja Szakállas átszellemültem
- Éjfél. Ilyenkor a holtak életre kelnek, fellobban
a palazzókban a gyertyafény... az a titkos jel. És
az összeesküvők vadul összeesküsznek... - Szoro-
san magához ölel, érzem a szíve gyors dobogását
- ... a szerelmesek vadul szerelmeskednek...
- Ne bánts. Szakállas! - Kicsit távolabb húzó-
dom. - Különben sem hiszem el. Azóta már mind
reumás lett. Ennyi víz tetején!
Szakállas rosszkedvűen elenged.
- Te aztán két lábbal állsz az anyaföldön.
- Attól még prímán pofára tudok esni. ha ez meg-
vigasztal.
- Nem nagyon.
Türelmetlenül fordul felém.
- Senki nem lát minket, Jutka. Azt hiszem, egy
kicsit szerelmes vagyok beléd.
- Tudom.
- És kívánlak, Jutka, nagyon kívánlak...
- Csak egy kis időt kértem tőled, ugye? Semmi
mást mondom nagyon halkan. - Csak egy egészen
kevés időt, hogy...
- Helyes.
Fejét két tenyerébe temeti, úgy mondja halkan,
még egyszer:
- Helyes.
Rám néz, a szeme nagyon sötét.
- Ezt a lemezt levesszük, és másikat teszünk fel.
És már mosolyog rám.
182
- Nemsokára Párizsba utazom, tudod-e? Ott ta-
lálkozom a nagybátyámmal, hogy Kanadába vi-
gyen. De nem megyek ám! Kapok tőle egy kalap
pénzt, visszajövök érted, és feleségül veszlek.
Rávigyorgok.
- Tudod, mit. Szakállas? Ha te egyszer megsza-
badultál innét, és utána mi még egyszer összetalál-
kozunk, akkor a feleséged leszek. Esküszöm!
Hirtelen felsikoltok, és Szakállas nyakába ka-
paszkodom.
- Patkány... mekkora!
- Macska - feleli Szakállas, és boldogan magá-
hoz ölel. - Gatto. Itt így mondják.
- Gatto, gyere ide! - hivom halkan. - Cccccc!
Csengőt kötöttek rá.
- A farkára?
- Hülye. A nyakára. Itt mindenre csengőt rak-
nak, gyerekkocsira, macskára... nézd, milyen sze-
líd... szép kövér, ápolt macska... halat akartál
fogni? Menj haza, cicamica... téged hazavárnak.
Mindig messzebbről halljuk az apró csengőt, és
megint csak a hullámok csobogása marad.
- Most egy kicsit a váltadra hajtom a fejem, és
hajcsikázom, jó? Ha sírnék, ébressz fel. Néha álmo-
dom, és olyankor bőgök.
- Miről álmodsz?
- Otthonról, Szakállas, mindig csak otthonról -
dünnyögöm álmosan. - De most jó... most leg-
alább ketten vagyunk...
- Ketten?
183
- Annyira izgultunk érted! - Ági suttogva, elra-
gadtatva ugrik a nyakamba, alig bírom a hülye kar-
ját a nyakamból lefejteni, egészen meghatódom.
- Holnap átszállítanak Capuába. - Anaszka ál-
mos, nyugodt hangja. - Mi ketten egy szobában
leszünk.
- Örülök neki, tényleg!
- Annyi az újság! - lelkendezik Ági, és belekotor
a pokolian rendetlen táskájába. - Kaptatok a szöké-
sért öt nap fogdát, de úgyse tudjátok leülni. És
jött egy csomó levél. Esküvői értesítések is! Először
is Csillától. Képzeld!
- Mégiscsak megette a nagymamát - vigyorgok
Ágira.
- Ez kezd becsavarodni! - Ági aggódva pillant
rám. - Aztán Tom és Kriszta! - kiáltja. - írtak,
hogy Rómába jönnének nászútra, és megszállnának
Latinán, hallották, hogy lehetséges. Hát egy nagy
büdös izét nekik, mi? Idejönnének az én nyakamra
szerelmeskedni. Nem is válaszolok és kész.
Végre megtalálja, amit keresett, arca felderül.
- Régianyu küldött ötven dollárt, nem erőltette
meg magát, mi? Három hónap alatt! Ezt az órát
vettem rajta, klassz, mi? - Orrom alá tartja diadal-
masan. - Azt hiszem, ezüst. Andris azt mondja,
szecessziós, de én nem értek az olasz márkákhoz.
Lassan leülök. Nézem az órát, jópofa, ovális, lila
számlappal.
- Nekem mennyi pénzt hagytál?
- Ezt az én nevemre küldte - hadarja Ági. - De
184
már írtam neki, hogy küldjön még, neked sokkal
többet fog küldeni!
Remeg az egész testem, ezt már ismerem, így
kezdődik, végigvetem magam az ágyon, és már bő-
gök is, príma!
- De édes kis Dudikám! - Ági ijedt hangja, és
érzem, hogy megsimogat.
Felpattanok.
-Gyűlöllek! - sikoltom. - Gyűlöllek, utállak,
te nem vagy ember, nem! - Ökölbe szorul a kezem,
nem birom csillapítani a remegését. - Nincsen ci-
pőm, te állat! Lerohadt a lábamról! És akkor te...
Ági sápadtan bámul hol Anaszra, hol rám.
- Esküszöm, nem is jutott eszembe, hogy...
- Rossz testvér vagy - mondja szigorúan Anasz.
- Önző.
- Kérj anyukától! - ordítja észbe kapva Ági. -
Felhívod az ő pénzéért, és pár nap alatt... jaaaj!
- Visítva kapja félre a fejét, alig mellette süvít el
a trampli csukám.
- Nem akar kérni! - kiáltja Anasz, és kiszedi
kezemből a másik cipőt. - Benned nincs méltóság,
nincs tartás, semmi!
- Te meg olyan vagy, mint az a dilis spiné abból
a görög hogyhívjákból! - biggyeszti a száját Ági.
- Tessék, kaptál levelet anyukától, hosszút, ennek
csak örülsz?
Felülök, levelem felbontva, külön a boríték, kü-
lön összezsírozva a...
- Nekem is szólt, ha egyszer anyuka levele, nem?
- kérdi harciasan Ági, és maga elé kapja a kezét.
185
Csurog a könny a szeplős, kényes pofámon.
- Százszor kértelek, Ági - összekulcsolom a ke-
zem -, milliószor könyörögtem, ez az egyetlen öröm
maradt csak meg nekem, hogy sorba rakjam a leve-
leimet, legalulra a legfontosabbat, anyukáét, és ak-
kor nekikuporodni, élvezettel, lassan felbontani,
és...
- Utoljára volt - mondja tárgyilagosan Anasz.
- Holnaptól velem laksz. Holnaptól senki nem
bontja fel a leveleidet, esküszöm.
- Utoljára vagyunk együtt, talán egész életünk-
ben-motyogja Ági, és a szeme könnyes. - És akkor
így bánsz velem... Tessék, tessék, tessék! - Ömlik
a könnye, ügyetlenül próbálja leszedni a karjáról
az órát. - Neked adom, jó? Kapsz érte cipőt, bizto-
san. Azt hiszem, ezüst. - Még egyszer a füléhez
tartja, megrázza, sóhajt. Keserves képet vág, és a
farmergatyám zsebébe dugja. - Tessék! - És zokog,
hozzám bújva, átölelve, csókolva. - Nem akartalak
bántani, én nem bántottalak téged soha, én soha
senkit nem bántottam! Hát kit bántottam én valaha
is világéletemben?!
Anasz lehajtja fekete fejét a két csapzott szőke
mellé, anyásán átölel minket.
- Elmúlik a rossz, meglátjátok. Csak emlék lesz.
Elmúlik minden, nem érdemes sírni.
Kedves Anyuka és Apuka!
Pénteken volt a: esküvöm, Rómában, nem a Szent
Péter-bazilikáhan. mert az sokba kerül. Jutka lett
186
volna a: egyik tanú, a másik meg Miklós, aki egv
itteni fiú: Szakállas. Csak elkéstek, mert megnéztek
egy múzeumot. Ez a fiú pont ugyanolyan érdeklődő,
mint Jutka! Engem egy picikét kevéssé érdekel az
ilyesmi. Kértem a papot, hogy várjon egy kicsit, de
nem akart várni. Jutkáék háromnegyed óra múlva
érkeztek, annyit úgyse várt volna. Most már én is
ugyanúgy asszony vagyok, mint anyuka, most már
remélem, jobban megértjük egymást. Elnézést, hogy
a férjemet nem mutattam be, pedig megígértem. De
ez nem rajtam múlott. Remélem, ha majd küldünk
meghívó levelet, nem utasítják vissza a vendégeske-
dést. Anyuka, lehetséges, hogy néhány dologban én
is hibás voltam. Ha igen, tessék nekem megbocsátani.
Puszi-puszi-cic-mic!
Ágika
Egyetlen, drága Krisz! Boldogan kaptam meg az
értesítést a házasságodról. Közben én is férjhez men-
tem. Te három évvel vagy idősebb nálam, de csak
három nappal előbb mentél férjhez. De ettől még,
remélem, nagyon sok öröm várhat ránk. Andriska
nagyon kedves, és halálosan szerelmes belém. Már
régen beláttam, hogy Tom mellé te illesz, mert neked
erős az akaratod, és jót hisztizel a fülébe, ha undok.
Gyertek nyugodtan, szeretettel várlak! Róma elég
szép, csak nagy, és szédítő a forgalom, és sokat esik
az eső. Remélem, jól vagytok, ugyanúgy, mint én,
Andriska elhalmoz mindennel. Sajnos, aranyos kis
Dudikámért aggódni kell. Az idegei nem a legprimáb-
187
bak! Sokszor csak ül, néz a levegőbe, nem beszél,
nem is énekel, habár jobb is, mert hamis a hangja.
Ha szólunk hozzá, nem válaszol, csak bámészkodik
a semmibe. Ez itt másokkal is előfordul. Sokszor
tíz percig is! Ezt csak úgy gondolom, mert nem néz-
tem az órát. Utána olyasmit mondogat, hogy újra
végiggondolta az egészet, és megint ugyanaz jött ki.
És nem tudja, hol a hiba. Bizony, ilyenkor sajnálom
egy picikét, hogy nem végeztem gimnáziumot, mert
akkor segíthetnék neki. Mi egy év múlva tervezzük
a trónörököst. Remélem, nálatok is hamarosan meg-
lesz, Tomot ugyan nem tudom apának elképzelni.
Még megjavulhat! Most már biztosan neked is van-
nak szép ruháid. Mint nekem. Csak itt szebbeket
kapni. Majd meglátjátok! Jó lenne összeülni, és me-
gint pletykálni! Néha picikét honvágyam van, de ha-
mar elmúlik. Remélem, ügyes kislány vagy, és Tom
még mindig nem jött rá. hogy fested a hajadat. And-
riska leverné érte a derekamat! De az én aranyszőke
hajamat nem kell festeni. Ezt a levelet ne mutasd
meg neki. mert rájön. Majd titokban levelezünk, jó?
Gyere hamar, és akkor még egv picikét megláthatod,
milyen szépen lesültem a tengerparton! Most egy
bőr csizmát szeretnék, csak a szép az itt is drága.
Puszi-puszi-cic-mic!
Ágnes
- Úristen. Anaszka, bőrig áztunk! Ez a szoba
meg. mint a kripta. Minden nyirkos. És nem adnak
több pokrócot.
- Mindig törtem a fejem, hogy milyen lehet az
188
olasz tél. Most már tudom. Hol esik. hol ömlik,
hol zuhog. Felváltva. Torkig vagyok vele!
- Valami kályha kéne. Csak nincs kémény. In-
kább villanyrezsó.
- Hallhattad. Délután még ez az egy szál villany-
körte is kialszik.
- Gáz kellene. Gázpalack. Lesz. Dolgozni fogok.
- Én is. Elvégre most egy ideig ez lesz az ottho-
nom. Amíg hazamehetek Görögországba.
- Tudod, Anasz, néha szinte irigyellek. Fejemre
borítom a pokrócomat, teljesen beleburkolózom,
nem sokat segít, mert nyirkos, itt minden nyirkos,
egészen a csontomig érzem, hogy nyirkos minden.
- Anaszka, miért akarsz te mindenáron Görögor-
szágba menni?
Meglepetten bámul rám.
- Hát hová mennék, Jutka, ha egyszer görög va-
gyok? Nálatok nőttem fel, Magyarországon jártam
iskolába, de attól még nekem Görögország a ha-
zám.
Fázósan dörgölöm magam, próbálok átmele-
gedni.
- Nem is emlékezhetsz rá, pici voltál.
- Azért én emlékszem. - Anasz félrehajtja a fejét,
halványan elmosolyodik. - A fehér sziklákra példá-
ul emlékszem. A fekete asszonyokra. Korsó a fejü-
kön, hozzák a vizet. Mi hegyek között éltühk, fehér
hegyek között. Mindig sütött a nap! Vakított. A
házunk fehér fala...
Megállás nélkül csurog az eső a szobánk előtti
betonjárdára.
189
A házatokat biztosan lerombolták.
Tudom. Ott nekünk semmink nincs. Mi Ma-
gyarországon jobban éltünk. De én otthon akarok
élni! - Kipirul az arca, áttüzesedik, ahogy mondja.
Leheletemmel próbálom fagyos kezemet felmele-
gíteni.
Nekem olyan furcsa ez az egész, Anaszka...
szülőhazám meg miegyéb... Ha azt mondod: Gö-
rögország, könnyes lesz a szemed. Én, ha azt mon-
dom, Magyarország, nem érzek ilyesmit. Miért,
Anaszka?
Megsimogatja csapzott hajamat, rázza a fejét,
nem hiszi egy árva szavamat se.
December II., Capri.
Drága szüleimI Zuhog, de mégis eljöttünk Anasz-
szal, mindig annyira vágyott ide, és holnap elutazik.
Láttunk a piacon kiscsibéket, he voltak festve min-
denféle színre. Elég borzasztó, ha befestik a csirké-
ket, nem? Anasz szerint én zöld csibe vagyok, egészen
zöld. Nem baj, majd csak beérek lassan valami meleg,
szimpatikus színre, ugye? Szakállas már régebben
felkapta az iszapot, és Párizsig meg se állt. ígérte,
hogy visszajön, de kétlem. Tessék nekem hamar vála-
szolni, és nagyon sokat írni! Csókolom anyukéit és
apukát a feje búbjától a lába nyomáig:
Dudika
Anasz ünnepélyesen megcsókol, egyszer jobb.
egyszer bal oldalamról.
190
- Egyik a tiéd - mondja komolyan. Másikat
add át nevemben Áginak.
- Rossz, hogy elmész... - suttogom.
- Svédországba - mondja, és könnyes a szeme.
- Miután megkaptam a választ Görögországtól,
hogy nem mehetek haza. Hozzámegyek egy svéd-
hez. Állampolgárságom lesz. És akkor hazamegyek
Görögországba - folytatja elszántan. Nem vagyok
képes más országban élni, amikor az én szegény
hazámnak szüksége van rám.
Lefekszem hanyatt, fejem alá teszem a két sütőla-
pát tenyerem, és siratom Anaszkát. És irigylem,
amiért... És az én szegény magyar hazámra gondo-
lok. Elég gyakran érzek honvágyat, egyre gyakrab-
ban, csak letagadom, itt mindenki letagadja. Az
én szegény magyar hazámnak szüksége van rám?
Ezen csak röhögni lehet. Az én szegény magyar
hazám kifejezetten jól járt. hogy elhagytam.
Magyar... Felkapom a fejem, ha bárhol magyar
szót hallok, megörülök neki. Az olasz sokkal szebb
nyelv. Nem ez a rémség, amit itt délen beszélnek,
de az igazi. És ragad az emberre, mint a bogáncs.
De legtöbbször minden erőmet megfeszítve figyelek
az idegen nyelvre, próbálom nem látni a beszélőt,
a szemölcsöt a bal arca közepén, a gesztikuláló ke-
zét. a cigaretta füstjét, az esőt. a campót, és olyan-
kor ököllel tudnék mindenbe belevágni, és ordítani,
jajgatni, hangosan, bőgni, magyarul!
191
Figyelj, Ági, mióta Anaszka elutazott, olyan rossz
lett minden, a szobát nem lehet bezárni, deszkát szok-
tunk a kilincshez támasztani, és most egyedül reszke-
tek, hogy kibírja-e. Minden este rám jön egy síró-
görcs, aludni nem tudok. A pizzateriában éjjel tizen-
kettő helyett kettőkor végzek, felszolgálás mellett
főzök, takarítok, mosogatok, különben kirúg a tulaj.
Uramisten, esténként hullafáradt vagyok, úgy érzem,
összerogyok, úgy érzem, sose érek haza... Haza...
Jó vicc, mi? Lakik velem szemben egy tag, a Nimród,
le akar fektetni, minden este szól, van egy aranyos
korcs kiskutya a táborban, az egyetlen, akihez itt
ragaszkodni érdemes. Nimród nagy dög teherautóval
jár, minden este azzal fenyeget, hogy elüti Buksit,
ha én nem mászom az ágyába... Hajmeresztő, ami
itt megy! Minden lány kurva, esténként árulják őket
a kapuban. A magyar fiúk adják el az olaszoknak
őket, idegyűlik minden koszos alak, aki faré l'amorét
akar. Megfogdossák, öregem, a csajt, nehogy löty-
tyedtet vegyenek... Tegnap kezdtem írni a levelet,
de megint remegett a kezem, és nem bírtam tovább
írni. Legalább szilveszterkor együtt lehetnénk, nála-
tok! Legalább pár napig, azalatt idegileg prímán ösz-
szeszedném magam! Ha Andriskád szállítja még a
rohadt lepényeit a teherautóval, akkor értem jöhetne.
Pénzem nincs, stoppal nem merek nekivágni, veszé-
lyes és ciki. Kérlek, légy jó testvérke! Sokszor csókol-
lak, és nagyon boldog karácsonyi ünnepeket kívánok:
Dudi
Ui.: Ezeket nehogy megírd anyukáéknak!
192
Drága szüleim!
Ezt a lapot a pizzateriából írom. Most éppen nincs
vendég. A tulajnak van három aranyos kisgyereke.
A legkisebb ötéves. Olyan eleven, mint az ördög!
Más már nem fér ide, legközelebb bővebben, kellemes
karácsonyi ünnepeket és nagyon boldog új évet kíván:
Dudi. Elnézést, egy kicsit elázott, mert esik az eső.
- Helló, sógorasszony!
Zörömbölnek az ajtómon, erőlködve ébredek,
kinn minden szürke, csak nem akar esni megint?
Hirtelen nem is tudom, hajnal van-e vagy alkonyat.
Nem mindegy?
- Andriska!
Összecsókolom, könnyes szemmel, boldogan re-
megve.
Meghatottan krákog, toporog.
- Hát ez valóban hogyishívják - motyogja, ahogy
körülnéz.
- Ülj le az ágyra, székem nincs.
- Siess, Jutka! - kap észbe. - Feketén lógtam
el, a tulaj nem tud róla!
Elkábít a hirtelen szabadság, a kanyargó út, a
teherautó zötykölése.
- Nálunk se sokkal jobb, ne hidd - mondja And-
ris, és az utat figyeli. - Reggelenként annyian vár-
juk, hogy munkára vigyenek, hogy legtöbbször ve-
rekedéssé fajul. A munkaidőm reggel fél öttől este
fél tizenkettőig tart. Egyszer majd csak belezuhanok
193
valami... A szilvesztert megszerveztük ám! - El-
mosolyodik. - És megszaporodtunk. Eljött látoga-
tóba Kati, a nővérem, majd megismerkedsz vele,
kíváncsi rád. Áginak nagyon hiányzol!
Elkomorodik, sokáig nem szól.
- Ágival néha nagyon nehéz - mondja aztán. -
Annyira makacs! Én ilyen makacs lányt még nem
láttam. Makacs, mint egy öszvér, csak hajtogatja
a magáét, csak megy a saját feje után. Pedig nem
ő találta fel a meleg vizet, mi?
Elkedvetlenedem, úgy látszik, engem mindenki
idegesít, nem bírom a magányt, és nem bírom az
embereket... mi lesz énvelem?
- Nézd, Andris... Ágit nem akarom védeni,
de... nem játszotta meg a nagy büdös szerelmet,
igaz? Te akartad elvenni. Kaptál egy csinos kis fele-
séget, egészségeset, tisztát, gusztusosat, szépet, kí-
vánatosat. Örülj neki. A relativitásról meg vitatkozz
valaki mással. Engem pedig hagyj békén, jó? - En-
gesztelően a karjára teszem a kezemet.
Valahol egy ócska rádió a magyar Himnuszt
nyúzza halkan, részeg hangok elkésve, nagy neve-
téssel utána éneklik.
- Förtelmes banda, mi? - kérdi Ági. - Kár volt
a sok pénzt kiadni.
Leül mellém, fáradt, rosszkedvű, mint egy igazi
feleség.
- Csalódtam a házasságban, tudod-e? - biggyesz-
194
ti a száját. - Azt hittem, végre szabad leszek. Azt
tehetek, amit akarok. De nem. Anyuka mellett mil-
liószor több szabadságom volt. Visszasírom azt az
időt. Azt csináltam, amit akartam. Anyuka prédi-
kált, én meg tettem, amihez kedvem volt. Andris
olyan féltékeny, hogy meg kell veszni! Azt mondja,
ha feltűnősködöm, megpofoz. Én és a feltűnőskö-
dés, mi? Nem enged egyedül sehová, mert az olasz
férfiak mindenkivel kikezdenek. Nem enged dol-
gozni se. Megöl az unalom! Majd ő keres kettőnk
helyett! Vesz nekem mindent, ígérte, emlékszel?
Nem vesz semmit. Csöbörből vödörbe: ez a házas-
ság, Jutka. Csakhogy anyuka azt akarta, ami nekem
jó, Andris azt akarja, ami neki jó. Ez a különbség.
Legjobb lenne hazamenni. - Arcához kapja hirtelen
a kezét, gyerekesen elsírja magát. - Én azt se bán-
nám, ha becsuknának, csak...
- Gondolod, anyuka epedve vár?
- Megértem, hogy nem mondja boldogtalanul.
- Pedig megváltoztam. Van spórolt pénzem. Mikor
volt nekem otthon spórolt pénzem? Líránként ku-
porgattam össze. És megtanultam főzni. És boldo-
gan dolgoznék kórházban!
- Kati, a nővérem.
Andris jön egy vékony, vöröses nővel.
Kati két kezébe fogja arcomat, könnyes szemmel
megcsókol.
- Ti haszontalan gyerekek! Mennyi bánatot
okoztok! Jutka, amikor megtudtam, hogy Andris
195
eljött, nekiindultam, nem gondolkodtam, látni
akartam, még egyszer látni akartam az öcsköst!
- Akarod, hogy hazamenjünk veled? Akarod?
- kérdi mohón Andris.
- Menjünk! - sikoltja Ági, két keze ökölbe szorít-
va, egész teste remeg. - Andris, menjünk!
Figyelem Kati arcát, és majdnem felröhögök
hangosan - filmre kéne venni! Csak inkább nem
nézem, mert elhányom magam.
- Hazajönnétek? Megőrültetek?! Ezek után?
Most? - motyogja riadtan.
- Miért? Ágival beköltözünk a régi szobámba,
és kész! - Andrisnak remeg a hangja.
- Nem mondtam? Még nem is mondtam volna?
A te helyeden már Lacika lakik, és úgy örül az
egész család, hogy végre megoldódott Lacika lakás-
gondja... - Ágira pislog, neki hadarja tovább: -
Az öcsénk, és mi nagyon jó testvérek vagyunk, ösz-
szetartunk, segítjük egymást, az a szép, ha a testvé-
rek összetartanak, hát nem?
- Csak vicceltem. - Andris az ablaknál áll, bámul
kifele, kinn töksötét, csurog az eső, nem látni sem-
mit. - Csak vicceltem.
- Olyan horgászbotot küldjetek, jó? - kéri Kati.
- Más semmivel nem terhelünk, fő, hogy összeszed-
jétek magatokat, a meghívólevél, az útiköltség a
testvéreidnek, az ráér, csak a pecabotot, ugye, nem
felejted el? Kinn fillérekbe kerül.
- Kinn ingyen osztogatják - mosolygok bárso-
196
nyosan Katira, megállom, hogy ne köpjem szemen,
két oldalról szeretettel megcsókolom.
Felmarkolom a kevéske cuccomat.
- Vissza tudnál vinni? - kérdem Andrist.
- Mégse maradsz? - lepődik meg Ági. Dúlt az
arca, ingerült. - Andris nagyon nehezen bírta csak
elintézni, hogy három napot itt maradhass! - mond-
ja, de az esze másutt jár. - Majd felhívlak - ígéri
gépiesen. Hirtelen elbőgi magát, nyakamba fúrja
arcát, úgy suttogja: - Ketten maradtunk az egész
világból, ugye? Jutka, csak ketten maradtunk!

197
 NYOLCADIK FEJEZET

Drága szüleim!
Jött egy srác Dániából, Zsolt a neve, ott jár egye-
temre, ő is Capuából indult, a félévi szünetben be
akarta autóstoppal csavarogni Olaszországot. Elvitt
magával, így könnyebben felszedik, és nekem se ciki.
Eljutottunk egészen Triesztig, és meglátogattam
Zsuzsát. Egészen rendes házban lakik a tengerpar-
ton. Nagyon meglepődött. Ő takarít, és nagy a tiszta-
ság. Az apósa még sincs vele megelégedve, gyomorba-
jos, és folyton jár a nyomában, ha törölget. A fele-
séggyilkolást nagyon enyhén büntetik Itáliában, ha
hűtlenség miatt történik, ez volt az após üdvözlő szó-
zata Zsuzsához. Csak nevettünk egymásra Zsuzsá-
val, és nem tudtunk mit beszélni. Mondta, hogy majd
úgyis meglóg, és együtt becsavarogjuk a világot.
Mondtam, Capuába bármikor jöhet, oda mindenkit
beengednek, ha elég hülye hozzá, hogy be akarjon
jönni. De nem hiszem, hogy megteszi. Tíz perc után
felálltam, hogy mennem kell. Mondta, hogy délután-
ra megjön Claudio, várjam meg, de nekem ennyi is
elég volt. Kicsit javul az idő, néha már előfordul,
hogy csak szürke az ég, és nagy ritkán, pár pillanatra
kisüt a nap. Millió puszi:
Dudikától
198
- Te vagy a Jutka, ugye?
Középmagas csaj. aranyszőke a haja, barna cir-
mos a szeme, elég csinos, feltűnően szép a lába.
- A februári transzporttal jöttem, szomszédod
vagyok, te nem voltál itthon. Erzsi a nevem... mit
mondjak még? - Rám mosolyog. Lassan, szederjes
foltokban elpirul az arca, figyeli, hogyan bogozom
ki a spárgát, amit lakat helyett használok.
- Nem nyitják ki az ajtódat?
- Nekem nincsen semmim - lököm be az ajtót,
nyitva hagyom, hogy kicsit kiszellőzzön a dohszag.
- Minden földi vagyonom benne volt egy kis táská-
ban, ellopták, most semmire nincs gondom. Ki a
csuda bogozgatna ennyit, hogy elvigye a horpadt
lavóromat meg az üveg lekváromat meg a fél cso-
mag száraz tésztámat? Gyere be, ülj le az ágyra,
székem nincs.
- Nagy cécó volt - mondja, míg körülnéz és leül.
- A diri be akart zsúfolni tíz embert egy szobába,
mert száznegyvenen jöttünk. Erre kitört a parasztlá-
zadás, és letett róla.
- Világos - felelem, és felteszek vizet melegedni.
- Ide Csikágóba a tündökletes milícia még nappal
se igen meri betenni a lábát. Ha hulla akad, vizsgál-
gatás helyett gyorsan elkaparják, és kitöltik a pa-
pírt, hogy szívbénulás. Ha nincs hulla, leírják a
tagot, és kész. Ez itt nem kiscsoportos óvodások
csendes pihenője, tudod-e?
Próbálgatom ujjheggyel a vizet, hogy meleg-
szik-e.
199
- Hosszú hónapokig voltam Triesztben, alapfo-
kú szemináriumon - feleli Erzsi.
- Tanulmányaidban szépen előrehaladtál, mi? -
Bújok ki a blúzomból, beleszagolok, hogy izzadt-e,
mindegy, kimosom. - Megtanultad, mi az, ha nem
vagy fontos senkinek, milyen az, ha senki nem segít
senkinek. Itt következik a középfok. Kiszolgáltat-
va, mindenkinek! Éljen a szent kapitalizmus! -
Kibújok a gatyámból is. - Rám jön a röhögés,
ahányszor eszembe jut, hogy ettől félnek otthon!
Frankó, az otthoni szemináriumokat a campókban
kéne tartani. Többet érne, mi? Engem otthon úgy
nem érdekelt a politika, mint egy kalap izé, nem
tudom, ki a ludas benne, de egyáltalán nem érde-
kelt. Itt meg még megérem, hogy kommunista le-
szek!
Kiloccsantom a vizet a lavórba.
Erzsi aggódva pislog a nyitott ajtóra.
- Ne hajtsuk be?
- Büdös van.
- Erre jöhet egy fiú, és benéz, nem?
- Majd jól tökön rúgom, és elmegy. Attól villám-
gyorsan elmennek ám!
Előkeresem a nyirkos törülközőt, a nyirkos szap-
pant.
- Asztalos atya tartaná a szemináriumot. Ő úgyis
a magyar igazságot hirdeti a sziklaként porló, igaz
magyaroknak. Elmeséli majd szépen, hogy közel
egy évig kell itt dögleni, mert hasznuk van belőle,
részletezi majd. hogy ki mennyit lop el a segélyből.
200
hogy legtöbben a vérünket adjuk el, mert másként
éhen döglenénk, és hogy a maffiának adjuk el, mert
az kétszeres árat fizet. És boldog lehetek, amiért
az enyém null csoportos negatív, mert az ér a legtöb-
bet.
Jólesik beleprüszkölni a vízbe, vakon tapogatok
a törülköző után, Erzsi nyújtja nekem.
- Köszi. Majd felszólalok én is. Elmondom, hogy
a kinti jótállóm, akit nem is ismerek, aki nem is
ismer, levelet kapott innét valakitől. Kérdezték tőle,
mennyit fizet, ha hamarabb kikerülök? Merthogy
egy fél repülőjegy áráért egy hónap alatt kienged-
nek. írtam neki lóhalálában, nehogy fizessen! Én
lennék a csoportból a legutolsó, hogy minél többet
kivasaljanak belőle. Nekem nem is szóltak az egész-
ről. - Élvezettel dörgölöm vörösre a bőröm a durva
törülközővel. - Megkérdem, hogy Anasz barátnőm
kiutazási engedélyén miért volt hathónapos a dá-
tum? Meg kell veszni, mi? Már hat hónappal előbb
nyugodtan elutazhatott volna. Szerintem a maffia
kezében van ez az egész rabszolgapiac. Most nem
olyan nagy bolt a munkaerő, de az ittenieket még
mindig el lehet adni, mert mindenre hajlandók. Mi?
Erzsikém! Éppen ilyen helyre vágytál, ugye?
Azelőtt soha nem féltem sötétben, de ez most
a legújabb dili velem, jövök haza éjjel a rohadt
pizzateriából, töksötét, kopog a léptem, és az az
érzésem, hogy jön valaki utánam, néz és lát, figyel,
követ, mindig közelebb ér, valami megroppan mel-
lettem... és én hiába nézek körül, nem látom.
Udvara van a holdnak, holnap megint esni fog,
201
hogy rohadna meg ez a világ! Olyan fáradt vagyok,
olyan hullafáradt, hogy...
- Jesszusom... Erzsi, te vagy az?
Lomhán mozdul az árnyék az ajtóm előtt.
- Szia, Jutka.
- Úristen, Szakállas! Alig állsz a lábadon... gye-
re be! Ülj az ágyra, székem nincs. Várj egy kicsit...
A szalmazsák alól üveget szedek elő.
Jött egy krapek Dániából, tőle kaptam, azelőtt
kiköptem volna, meg pár füves cigit is, de most...
ihatsz az üvegből, nekem meg a fogmosópohárba,
kétujjnyit.
- Jutka, én...
- Szakállas, csak rád kell nézni! Semmi se sike-
rült, semmi! Igaz?
Nem nézek rá, mindig csúf volt szegény, de most
végképp az, a kusza, bozontos, ápolatlan szakállá-
val-hajával, tésztaszínű arca kifejezéstelen, szeme
riadt.
- Sok csalódás és sok hasznos tapasztalat -
mondja, két kezét tehetetlenül lelógatja a combja
között.
- Igyál! - Remeg a pohár a kezemben, ezt már
ismerem, ezután jön a hirtelen fulladás, nem kapok
levegőt, aztán a sírógörcs, de ha iszom, az jó. -
Végigcsurog az államon, reszkető tenyeremmel le-
törlöm. - Ülj át a küszöbre, amíg megágyazok.
- Jutka, kérdezek valamit, és... az életemről
döntesz - suttogja.
- Az életedről? - pofozom fel a nyirkos párnát.
202
- Itt nincs élet egy se. Szakállas. Itt csak csődtömeg
van.
Kibújok a blúzomból, felszisszenek, ma megint
hancúroztunk a hájas tulajjal, végigkarmolta a ka-
romat, elszakadt a blúzom a hónom alatt, eltört
egy csomó átkozott tányér, úgyis levonja a bérem-
ből a rohadt!
- Emlékszel, mit ígértél Velencében? - Figyeli,
ahogy a hálóingembe bújok.
- Velencében, Szakállas? - Ujjaimmal gereblyé-
zem át a hajamat. - Fulladjak meg, ha emlékszem.
Ezer éve volt. Minimum.
- Jutka, igen vagy nem?
Élesen felkacagok, végre hatni kezd a nyavalyás
ital, odaátról átzörömböl valaki, igaza van. aludni
kell.
- Menj haza anyukádhoz, Szakállas. Ő majd
ilyennek is szeret, amilyen most vagy. Ő akármi-
lyennek szeret. Pityeregd el neki, hogy indiánosdit
játszottál, de megvágtad az ujjacskádat. Majd ő
az ölébe von boldogan, és csókot lehel a mocskos
fejed búbjára.
És hirtelen fenn vagyok a méregtől a plafonon.
Hát nekem könnyebb az életem, mint neki? És még-
is tiszta tudok maradni?! Jéghideg vízben, vacogva,
a frászból idáig cipelve... ő meg most a mocskos,
rohadt életével rám mászna, mert így az egyszerű,
hogy én adjam neki a megkönnyebbülést, a feloldo-
zást, a... semmit!
Én nem fekszem le veled. Szakállas. Sohasem.
És nem leszek a feleséged. Én nem vagyok alkalmas
203
támaszod, nem. Örülök, ha egymagam meg bírok
állani a saját, tántorgó lábamon. És most hagyj
aludni, mert összerogyok a fáradtságtól.
Látom az ajtót nyílni, és...
Két ugrással mellette vagyok, megragadom.
- Maradj itt. Szakállas, ne bomolj! Itt marad-
hatsz nálam, kérlek, most leragad a szemem, de
holnap reggel majd mindent...
Kitépi magát a kezemből, és...
Isten áldja! Több erőm nincs, érzi arcom a párna
hűvösét, megreccsen az ágy a testem súlya alatt,
és... már... alszom... is.
204
 KILENCEDIK FEJEZET

- Köszönöm, Erzsi, minden rendben... molto

riposare, nagy nyugalom, hallottam, tudom, feküd-
ni kell. De engem ne félts! Tudod, mit mondott
egyszer Szakállas? Hogy én két lábbal állok az
anyaföldön... ez így igaz... pofára esem... felke-
lek. Meglátod, pár nap múlva kutya bajom!
- Szakállasról nem szabad beszélned - pillant
rám.
- Tessék? Ha nem szabad, hát szót se róla többet.
Erzsikém, de megtanultam én szót fogadni!
- A doktort kifizettem - súgja.
- Mille grazié! Majd megadom, ha megnövök.
Ha újra dolgozom egy pizzateriában. Gombház,
sej! Keresek másikat. Prímát, finomat! Ahol nem
adnak el a pincérek, ahol nem fogdosnak a vendé-
gek, ahol nem akar a hájas tulaj fare l’amorét a
gyöngyfüggöny mögött, hátul a köpésnyi, koszos
raktárban, két hordó átkozottul büdös sós hering
tetején. Meg ahol nem mondja a tulaj sokgyerekes,
ájtatos neje, hogy nekik kurva kell, mert az sok
vendéget vonz, mi?
- Próbálj elaludni.
Megrázom a fejem.
- Nem, Erzsi, nem akarok elaludni, nem tudnék
elaludni, nem vagyok álmos. Inkább beszélges-
sünk... Elmesélem neked az én kis sztorimat,
ahogy a többiek szokták, jó? Csakhogy ez igaz lesz,
205
micsoda különbség! Inni nem akarok, megfogad-
tam, cigi se kell, füves cigi, soha többé, igazán.
Csodálkozni fogsz, ha elmondom az egész hülye
történetet! Nekem a legfurcsább, hogy itt vagyok.
Mit keresek én egy ilyen lepra helyen? A régi világ-
háborúból itt maradt, siralmas barakkban? A fal
derékig csupa merő salétrom, onnan felfelé felmele-
gített hazai emlékek, fénykép, képeslapözön, édes-
anyám is volt nékem, levéltöredék, drága szüleim,
megkérte a kezemet egy gyáros, két gyáros, öt gyá-
ros, de én csak nevetek rajtuk... kiskertünkben
kinn meg virít a nyomor... mit keresek én itt?
- Jutka...
- Amikor jó előre ki volt jelölve az életem, körző-
vel, vonalzóval, szépen pontosan! Öregem! Nem
is hinnéd. A mi egész családunk falvédőre hímzett
mintacsalád volt. Kéz a kézben szerettük egymást,
a papám a mamámat meg Ágit meg engem, és vi-
szont.
Felkönyökölök.
- Az én apukám sose tivornyázott! Hanem csakis
azért dolgozott, hogy minekünk mindenünk megle-
gyen, és meg is volt. Anyuka éjszaka font, nappal
mosott, hajnalban esti egyetemre járt, szürkületkor
bennünket nevelt...
Erzsi felnevet.
- Nem hiszed? Pedig így igaz. Tudod te, milyen
otthonunk volt nekünk? Földi mennyország!
Aranyló napsütés, vaníliás mirtuszillat, bégető bá-
rányfelhők, miegyéb.
206
- Mintha túl sok orvosságot kaptál volna... -
Aggódva néz.
- Sebaj! - vigyorgok rá. - Hol is tartottam? Ja,
igen. Napersze, Ágival voltak zűrjeim. Éltük a test-
vérek szokásos életét, öt percig imádtuk, öt percig
utáltuk egymást, összevesztünk, kibékültünk... Az
a baj, hogy annyira különbözik a természetünk.
Én voltam a gyűjtögető hangya, Ági meg a pazarló
tücsök. Ismered a mesét? A tanulságát is tudod?
Fontos! Az a tanulsága, hogy prímán megél a tü-
csök is, és őt sokkal többen szeretik. Jó, mi? Mit
nevetsz?
- Ne haragudj... - Erzsi elpirul. - Egy pillanatra
az jutott eszembe, hogy nyugtató helyett hátha dop-
pingszert kaptál.
- Valami lószérumot, mi? - röhögök. - Mit is
akartam... igen. Már kiskoromban is gyűjtöget-
tem mindenféle marhaságot, kagylót, csokipapírt,
képeslapot, jelvényt, anyámkínját, eltettem a levá-
gott bélyeget is, anyuka leszakadt gyöngyeit... Ági
soha, ő unta. Volt egy nagy, fehér dobozom, abba
gyűjtögettem mindent. Egyszer szétosztogatta a fe-
hér dobozból minden kincsemet, az utolsó szemig!
Hetekig bőgtem a kincseim után! Ági meg magya-
rázgatta, hogy azért ad oda mindenkinek mindent,
hogy szeressék. Szétosztogatta a saját vackait is!
Egyszer a születésnapjára kapott egy doboz pasz-
tellkrétát, szétosztogatta azt is. Öregem! A sok gye-
rek mind Ági krétáival firkált! Felírták mindenho-
vá: „Ági hülye! Ági hülye! ”
207
Zsebkendőm után tapogatok, mert könnyes a
szemem a nevetéstől.
- Az egész ház olvasta, fogta a hasát, úgy röhö-
gött. Ági szaladgált a világoskék játszógatyájában
meg a szétrúgott orrú, piros szandáljában, hajában
kék csodamaslival, csurgó vizes szivaccsal, letöröl-
ni. Mit röhögtünk rajta!
Gombóccá gyűröm a zsebkendőt, begyömöszö-
löm a párna alá.
- Anyuka nevetett a legjobban, lemezt csinált be-
lőle, az lett a poén, hogy Ági majd nagylány korá-
ban is mindent odaad - érted, ugye, mire gondolt?
Na, ezen legalább nem sokáig röhögött, ez is vala-
mi.
Halk, tompa zúgás, nagyon messziről - talán re-
pülőgép?
- Tizenöt éves múltam, amikor leestem egy hülye
lóról, és megsérült a gerincem. Feküdnöm kellett,
sokáig. Nem népünnepély, elhiheted! Megérzek
azóta minden időváltozást, mint jó szamár az
esőt. Még egy lónak is köszönhet valamit az em-
ber, mi?
- Mesélted már - mosolyog Erzsi.
- Mondtam már? Nem emlékszem... úgy lát-
szik, mégiscsak hat lassan ez a príma medicina...
- Aludnod kellene, Jutka.
- Tudom... Elhallgatott a légyzümmögés. Egész
idő alatt... egy légy igyekezett kifelé, és folyton
az ablaküvegnek ütközött. Most nyilván összetörte
a pofáját. Mint én. Nyalogatja a sebeit, bandzsít
208
a hülyeségtől, spekulál, mint én... Ez olyan gyö-
nyörű baromság, hogy versbe kéne írni, nem?
- Reszketsz, Jutka, adjak még egy takarót?
- Koszi, a remegés nem a hidegtől van, ha lehet-
ne, csak egy ujjnyi...
- Egy kortyot se, Jutka.
- Ha nem, hát nem... Te is hallod ezt a tompa
zúgást?
- Nem. - Aggódva pillant rám. - Pihenned ké-
ne... -Tiszta zsebkendővel felitatja homlokomról
a verítéket.
- Koszi szépen... És légy? A legyet látod leg-
alább?
Erzsi bólogat.
- Megnyugtató. Minden őrült avval kezdi, hogy
de sok légy van! Nem?
Elneveti magát, kezét szája elé kapja.
- Ne vigyorogj, Erzsi, semmi okunk rá... Tény-
leg, miből jön rá valaki, hogy kezd frankón becsava-
rodni?
- Tessék szépen, nyugodtan... - Kicsit türelmet-
len a hangja.
- Azt is megmondod, hogyan kell nyugodtan
aludni? Biztosan jobb, ha alszom? Álmomban én
mindig otthon vagyok... Signor dottore mit mon-
dott? Szabad nekem álmomban otthon lenni?
- Nem tudom... - susogja könnyes szemmel.
- Erzsi, első általánosban a hátitáskámon tarka
kép volt. mackó mézesüveggel. Ági iskolatáskáján
viszont öt baba volt, öt bamba, gyönyörű baba,
irtóra illettek hozzá, remegett a boldogságtól, ha
209
cipelhette! És bömbölt, amikor bajuszt rajzoltam
nekik. Aztán úgyis hamarosan felnőttes táskáért
jajgatott, azzal libegett általánosba, azzal flangált
gyors- és gépre meg még sokfelé másfele is, bizony!
Nem lehet aludni, minden mozdul, vibrál, félre-
csúszik, mintha a könnyeimen át, mintha üvegen
keresztül... mézesüveg. Anyukáék belül vannak,
rossz legyecske kívül rekedt, mert...
- Mondd, Erzsi, dumáltam én?
- Tegnap? Igen. Sokat magyaráztál... - Anyá-
san kisimítja homlokomból a hajamat. - És sokan
kerestek.
Ránézek.
- Nem lep meg! Szenzáció: megint becsavaro-
dott egy magyar csaj...
- Jutka... - Szánalommal néz rám. - Nem tu-
dod már elhinni, hogy valaki őszinte aggodalom-
mal...
- Az gyönyörű! - kiáltom. - Az nagyon szép!
Az a tag például, aki ellopta minden igazolványo-
mat, ő például imád! A pocsék igazolványképemet
bámulja reggeltől estig. Meg a másik ürge, aki a
medálomat megfújta. Az is. Lángol értem! És aggó-
dik is, őszintén! Kijártam naponta a zsibogóra, hát-
ha vissza tudom vásárolni, de megismert a rohadt
dög nyilván, és...
Jólesik a hideg viz, ahogy Erzsi óvatosan, ügyetle-
nül lemossa az arcomat.
- Legalább a medált... minden pénzt megadtam
210
volna érte! Benne két pici kép, egyiken a kisklapec
apuka, lenyalt hajjal, eláll a füle. Másik oldalon
nagymama, csinosan, fiatalon, ölében anyuka, hó-
fehérben, két fekete szeme izgatottan ég, nyújtogat-
ja felém két kövér kezét, száját csücsöríti a nagy
igyekezettől... Dédié volt az ócska kis medál,
ezüst, vésett díszítés a tetején... nekem anyuka
akasztotta a nyakamba, karácsonykor, ezer évvel
ezelőtt. Ági mennyire irigyelte tőlem!
Kibújok a hálóingemből, csupa lucsok, megbor-
zongok.
- Ági... ápolna most, ha itt lenne, ne sértődj
meg, de ő rém ügyes ebben, hiába, neki ez a szakmá-
ja,, te most nem is tudod, hogyan mosdass végig,
szerintem már nyugodtan felkelhetnék...
- Szó sem lehet róla! - kiáltja ijedten, belemártja
a törülköző csücskét a vízbe, kicsavarja. - Majd
csak boldogulok valahogy...
Drága szüleim!
Elnézést a ronda írásért, de fekve irkálok. Ugyanis
lustálkodom, mert szabadságon vagyok. Van itt ve-
lem egy lány, Erzsi, a nagybátyja ugyanott lakik,
ahol Annamariék. Ilyen kicsi a világ. Most mondja,
hogy elgázolták a Buksit. Ez egy kiskutya volt itt
a táborban, koszos és korcs. Nem tudtuk a nevét,
azért hívtam Buksinak, mert olyan pulifélére hasonlí-
tott. Nem az enyém volt, csak néha adtam neki enni.
Ja, köszönöm a könyveket! Csók mindenkinek:
Dudi
211
- Halló, Dudi, te vagy? Szia, aranyos kis nővér-
kém, puszi-puszi-cic-mic, olyan soká jött be a vonal,
Andris elcsászkált valamerre, mostanáig itt várt,
százszor elmondta, röviden beszéljek, mert az idő
pénz, és az nekünk nincs, már jól vagy?
- Tűrhetően, és te? Pardon bocsánat, ti hogy
vagytok?
- Összeveszünk, kibékülünk, mint két gerlema-
dár, kaptam Andristól prémes kabátot, mert Kana-
dában majd kell, figyelj, a görögök lemondtak egy
gépet, és emiatt, jaaaj, nem is mondom, pénteken
repülünk, úgy félek, hogy lezuhan a gép, meg attól
is félek egy picikét, hogy ott kinn már teljesen egy-
másra leszünk utalva, kaptunk egy nagy, színes
prospektust, van ott sok gyönyörű tó, és minden
képen pecázik valaki, mit fogok én csinálni Kana-
dában, ha ott mindenki csak pecázik? Aranyos kis
nővérkém, majd siess utánunk!
Eszembe jut, hogy most egy ideig nem hallom
a hülye hadrálását, és összeszorul a torkom.
- Sietek, persze - mondom. - Már amennyire
ez rajtam múlik. Majd írd meg a pontos címed,
és odamegyek.
- Jaaaj, jó, hogy mondod, puszi-puszi-cic-mic,
nem lehet, csak oda mehetsz, ahová a garanciád
szól, pontosan, és a tiéd egészen máshová szól, mint
a miénk, de majd hívlak telefonon, ha lesz pénzem,
és küldök sok-sok levélkét! Halló!!
- Hallom, igen. - Majdnem hangosan felröhö-
gök: úristen, még mindig nem töltöttem elég időt
212
itt?! Még mindig azt hiszem, hogy oda megyek,
ahová én akarok?
- Ott vagy még?! Figyelj! Képzeld, már három
hónapja megjött a garanciánk, és nekünk egy szót
se szóltak, és kellett mennem orvosi vizsgálatra,
hogy nem vagyok-e terhes, képzelheted, mennyire
be voltunk tojva, tudod, terhesek nem mehetnek,
ja, írt a Kriszta, kisbabát vár, mindig terveztük,
hogy majd együtt sétáltatjuk a kisbabáinkat, ez
most elmarad, kérte, hogy küldjék szép babaholmi-
kat, hülyébbnek néz, mint amilyen vagyok, külde-
nék is, de mit kapnék Andristól, integetnek, leírták,
hogy mennyi pénz a telefon, Jesszus, ennyi nincs
is Andrisnál, mit kapok tőle, hogy ennyit fecsegtem,
de tisztára meghülyül itt az ember, mondd, igaz,
hogy a Szakállas...?
- Tessék?
- Ne is válaszolj, lüké vagyok, puszi-puszi-cic-
mic, majd ííírok!
Drága szüleim!
Ennek a ristoranténak a teraszán ülök, amit a ké-
peslap ábrázol! Süt a napocska, és most éppen finom
banánt eszem. Van egy olasz fiú, kamionos, majd
küldök vele valamit anyukáéknak! Mindenáron fele-
ségül akar venni! Persze én csak nevetek rajta. Azt
mondja, megöl, ha elutazom. Ezek ilyen féltékenyek.
Fő, hogy nem akar fare l"'amorét. Ez a fontos! Millió
puszika:
Dudikától!
213
Szia, Annamari, nem erőltetted meg magad avval
a tetű képeslappal! Irigyellek, hogy meglátogattad
anyukát. Itt eleinte szokatlan, de most már csak röhö-
gök mindenen. Most fagylaltérlelő nyár van. Ez vicc
akart lenni. Ha döglök az ágyon, akkor is csurog
rólam a víz. Télen meg az a sok eső! írod, hogy
kijönnél, csak sajnálod otthagyni a gyerekeket. Mie-
lőtt döntettél, kérdezd meg anyukát, érdemes-e felne-
velni más gyerekét? Ő ebben perfekt szakember! Vi-
gyázz az erkölcseidre!
Dudi
Rendet rakok, Erzsi hozzám költözik, kettesben
sokkal könnyebb, ebben igaza volt anyukának,
mindenben igaza volt anyukának!
Annyi a levelem, hogy megtöltenének egy bőrön-
döt, de nem viszem mind magammal, nem. írtam
paradicsompiros naplementét mindenkinek, ráír-
tam a hátára, hogy mennyit utazom, klassz cuccaim
vannak, nercbundám, csodakocsim. Mind elhitték.
Meg kell veszni a röhögéstől! Mind válaszoltak,
és vagy farmergatyát kértek, ez jó, mert rajtam még
most is az van, amiben hazulról eljöttem, vagy meg-
hívólevelet, vagy mind a kettőt. Mindenki kért
tőlem valamit. Mindenki. Ez jó. Tőlem! Ez na-
gyon jó!
Egyedül anyukáékat leszámítva, ők sohasem kér-
tek semmit, anyuka levelei százszor elolvasva, meg-
számozva, összekötve. Az aláírásokat mindig meg-
puszilom!
214
Körülnézek. Erzsi prímán elfér majd, most jól
jön, hogy szinte semmim sincsen.
Hanyatt vágom magam, fejem alá teszem a sütő-
lapát kezemet, és gondolkozom. Elvégre mindig er-
re vágytam! Legyen egy kis kuckóm, ahol nyugod-
tan gondolkozhatom. Már ezt is kibírom röhögés
nélkül! Megismerhetem önmagamat. Marhajó!
Prímán megleszünk Erzsivel. Azt mondja, ő ál-
mában sokszor csikorgatja a fogát. Nem baj. Én
álmomban sokszor sírok.
Erzsi azt mondja, hogy kikészültek az idegeim.
És majd felébreszt, ha sikoltok. Az jó lesz. Megtör-
löm izzadt tenyeremet, és alszom tovább.
- Mi ez, te úristen? Mit ünnepelnek már megint,
hogy ne kelljen dolgozniuk?
- Fogalmam sincs. Nem ismerem a katolikus ün-
nepeket. Pláne Olaszban. Talán Péter és Pál?
- Ha én karácsonykor tudom, hogy én ilyenkor
még itt leszek Olaszban, akkor felakasztom magam.
- Most morogsz, Erzsi? Amikor végre egy kicsit
kiszabadultunk? Öregem! Jön egy ilyen Paolo meg
Matteo, két napja ismernek két szőke lányt, és ide-
adják a kocsit, hogy majd hozzuk vissza Taorminá-
ba. És ha meglépünk? És ha összetöröd a kocsit?
- Nem lett volna csoda ebben a veszett forgalom-
ban.
Morajlik lenn a tenger, színes matracoktól pety-
tyes a víz, motorosok fehér tajtékhabot húznak,
215
a parton kiabáló színű napernyők, gyerekek ordíta-
nak: mamma!
- Jutka, nem szeretném, ha olyasmin gondolkoz-
nál...
- Semmin nem gondolkozom, Erzsi. Prímán le-
szoktam a gondolkozásról!
- Ha nem akarsz róla beszélni, csak szólj, de Sza-
kállas mégiscsak...
- Szakállas?
- Olvastam az orvosi jelentést. Szívbénulás.
- Mindenki szívbénulásban hal meg, Erzsi. Még
akinek kés áll ki a hátából, az is.
- Úgy értem, hogy... gondolj csak az örökké
sápadt arcára!
- Nem akarok gondolni az örökké sápadt arcára.
- Szóval, hogy nem temiattad...
- Énmiattam? Kim volt nekem a Szakállas? Sen-
kim.
Felnézek, hunyorgok, a nap fehéren süt, bántja
a szememet az erős fény, megkönnyezteti.
Erzsi cigarettát szed elő, remeg a keze, mohón
gyújt rá, megkönnyebbült sóhajjal fújja ki a füstöt.
- Persze, csak... mindenki ott volt a temetésén,
az egész Csikágó, és feltűnt, hogy éppen te nem...
azt beszélték, hogy...
A feltámadó szél az arcomba csapja szőke haja-
mat, a kék eget látom meg a sok hajam csillogását
meg a könnyes szemem csillogását.
- Azt beszélik, úgy tudják, mesélik, hallották...
beteg voltam, nem?
- Igen, hogyne!
216
Erzsi hátradől a mutatós, kényelmetlen széken,
behunyja a szemét, szempillája rövid, vége szőkésfe-
hér a sok fénytől, naptól, cigarettától.
- Asztalos atya búcsúztatta. „A kommunizmus
áldozata”, valahogy így volt.
- Ezt hogy hozta össze a trieszti? Nem emlékszel?
- „Maroknyi magyar, kijött ide igaz magyarnak
maradni. ”
- Ha nem jön ebbe a rohadék pokolba, még min-
dig él a kommunizmus igaz magyar áldozata.
- Kinek használ, ha felizgatod magad?
Itt partközeiben égszínkék a tengerpalást, herme-
lintajtékkal körülszegve, gyönyörű, mint egy túl-
buzgó képeslap.
- És ha nem jön értünk Paolo? Ki fizeti ki a
piát?
- Biztosan jön.
- Marhára beléd esett!
- Igen. Marhára belém esett.
- A kezedet is megkérte, mi? Ezek ilyen hülyék.
- Megkérte, igen. Ezek ilyen hülyék.
- Szeretném látni a pofáját! Amikor rájön, hogy
átráztad!
- Nem fogod látni.
- Nem hát. Addigra mi már rég repülünk Tenge-
rentúlra.
- Addigra te már rég repülsz Tengerentúlra.
- Neked meg mi bajod van?!
- Nekem? Egy boldog menyasszonynak? Sem-
mi. Hozzámegyek Paolóhoz, Jutka.
- Ezt most nem mondod komolyan. - Elképedve
217
nemet intek a fejemmel: nem, nem, nem, nem,
nem! - Itt akarsz te asszony lenni?! Télen megbo-
londulni az esőtől? Nyáron megfulladni a hőségtől?
Bezárva a lakásba, mint a középkorban? Vasárna-
ponként feketében templomba menni? A férjed pa-
rancsol, akit nem is szeretsz. Meg az apósod is pa-
rancsol meg az anyósod is!
- Én leszek a kedvenc menye - mosolyog sápad-
tan Erzsi. - Jutka, de megtanultam én szót fogadni!
Sirály rikolt a közelben Erzsi felnéz.
- Nem mindegy az egész? - kérdi halkan. - Nem
mindegy az egész élet?
Legszívesebben magamhoz szorítanám most,
hogy együtt bőgjünk!
- Bánom is én! Nekem az egészből elegem volt.
Nekem nagyjából mindenből elegem volt, Jutka.
Ha egyáltalán képes vagy ezt megérteni.
- Én mindent képes vagyok megérteni, de...
- Semmit sem!
A tenger felé fordul, nézi a csillanó hullámokat,
de nem látja, esküszöm.
- Nem a te életed - néz rám. - Azt hozd egyenes-
be... Felnyalnád itt körbe a csodás tengerpartot,
ha rájönnél, hogy ez csak álom, otthon álmodod,
és csak odáig van az életed, hogy nagy kegyesen
leérettségizel. És a többi utána csak álom, olyan
gyalázatos, komisz álom, hogy még álmodni is kész
iszonyat!
Felhők futnak el felettünk, gyorsan váltakozva,
egyszer árnyék, egyszer fény, olyan gyorsan válta-
kozva, hogy nehéz észrevenni.
218
- Ne játszd a hőst, Jutka, ébredj fel inkább. Ne
áltasd magad! Mit remélsz, ott kinn mi vár rád?
Aki küldi a garanciát, miért küldi? A kislánynak,
aki a fénykép szerint igen csinos... mit gondolsz?
- Dolgozni fogok.
- Nyelvtudás nélkül... Meddig? Semeddig. Na-
gyon hamar, szép engedelmesen belebújsz a Henry-
kéd ágyába. Vagy George a neve? Mindegy. Nem
érted, hogy ami itt van. az vár kinn is rád? Én
már nem futok messzebb a vakvilágba. Elég volt.
Lenézek a vízre, a tenger nagyon mély itt, és
egészen tiszta, vibrál, hajladozik, mozog benne va-
lami, én még a Balatonon is féltem a hínártól, meg-
borzongtam, ha érdesen a bőrömhöz súrlódott, fél-
tem, hogy belegabalyodom, átölel, megfojt, és lehúz
magával a mélybe.
- Én nem meséltem el neked a sztorimat; mit
gondolsz, miért? Mert nekem nincs semmiféle szto-
rim. Közepes voltam a suliban, közepes fiúim vol-
tak, talán valamelyik el is vett volna. Egyszerű ma-
ma, kisvárosi unalom, finom diós sütemény. Nosz-
talgia Pest után, aztán az eldorádó után, aztán...
kész. Haza nem mehetek, nincs lakásom, állásom,
semmim, csak az elbolondított, szegény anyám, akit
hónapok óta áltatok, hogy majd jöhet ki hozzám
a Csodák Országába.
Nézi a füstfelhőt, amit kifújt.
- Majd megírom neki, hogy kifogtam végre egy
olasz herceget, vakit a foga, milliom a lírája...
meglásd, otthon még el is hiszik.
219
Valahol fenn az égen ezüst gép tűnik fel, fehér
csíkot húz maga után.
- Menj haza, Jutka... Téged hazavárnak. Téged
még hazavárnak, kislány!
Lehajtom a fejem, harapom a szám, nehogy bőg-
jek.
- Hol az a kislány... akit visszavárnak?
A parti csónakok orra felágaskodik és visszahull,
el nem unják egész nap ezt a játékot! Felágaskodik
és... visszahull.
- Te tudod, Jutka. Én feladom. Én már nem tu-
dom elviselni a bizonytalanságot, hogy mikor írják
ki a nevemet a táblára. Tíz hónapig vártam rá!
Én már innen a campóba se megyek vissza. Paolóval
maradok az esküvőig. Egyetlen napot se bírnék ki
már ott, beleőrülnék! Nézni, ahogy a fiúk a kapunál
árulják a lányokat, és rettegni önmagámtól is, hogy
mikor kerülök a listájukra...
Erzsi int a pincérnek, aztán elnyomja a cigarettá-
ját, remeg a keze.
- Te meg ne igyál annyit, érted? Ne igyál annyit.
- Erzsikém, te most arra a ginesüvegre gon-
dolsz...
- Meg a többi üvegre. Meg a cigarettáid furcsa
illatára. Amikor nem is dohányzol. Meg arra, hogy
nem vagyok hülye!
- Esküszöm, csak ki akartam próbálni, hogy...!
- Nem is veszed észre már, hogy mennyire becsa-
varodtál. Egy koszos, kóbor macska a szobád-
ban... és ha magad vagy, csengőt kötsz a nyakába!
- Grazie! - Gyorsan iszom, mohón, sokat, attól
220
elmúlik ez a remegés. - Erzsi, a csengőt prímán
meg tudom magyarázni, ugyanis...
- Ilyen magányos vagy, Jutka, ilyen bizonytalan,
ilyen őrült!
- Gatto - nézek a tenger felé, elviszi a tekintete-
met messze, a végtelenbe. - Úgy mondják a macs-
kát: gatto.
- Gatto, fiam, te tudod.
Erzsi megadóan vállat von. Körülnéz.
- Paolo jöhetne már! Megfigyelted? Ezeknek
nem erényük a pontosság...
- Megfigyeltem - vigyorgok rá, és élvezem, hogy
szétárad bennem az ital tüze. - Azt mondtad: ezek-
nek. Soha a büdös életben nem mondod: mi.
Megsimogat, aztán ujjával felemeli az államat,
úgy néz rám, a szeme könnyes.
- Engedj el engem, jó? - kéri halkan. - Jutka!
Engedj el engem...
Késő délután, lassan elhalványodik a víz, szédítő-
en magas a szikla, fala meredeken zuhan alá a mély-
be. Megfeszült testtel, félelem nélkül állok a szélén,
lenn a tenger megnyugtatóan morajlik. Nem ugrom
le, nem, eljátszom a gondolattal egy pillanatra, de
nem.
Nem az én formám! Az elkövetett bitangsok hü-
lyeségemet mindig vállalom, ha ugyan ez erénynek
számít.
Szóval így vagyunk, igen. Erzsit most látom utol-
jára, hozzámegy a Paolójához. Ha elveszi. Ági be-

221
fogja majd a fülét, és bőg tehetetlen kínjában, bőg
elveszetten anyuka után, ha már nem bírja az érthe-
tetlen idegen gajdolást hallgatni. Anaszka Svédor-
szágban álmodik a fehér görög hegyeiről. Nem írt
egy sort se az öt hónap alatt. Sose látom többé...
Szakállas pedig idejött meghalni. Kész.
Pár lépést sétálok vissza a ristorante felé, Paolo
benzint tankol, nevet, int az üveggel, üvegből sört
iszik. Ezek isznak vezetés közben is. Ezek.
Visszavisz a campóba, ahogy megígérte. Ott vár
engem a levél, anyuka meghitten ismerős, mák-
szemnyi betűivel, de most nincs minden oldal ideges
sorokkal apróra teleírva. Csak egyetlen mondat az
egész levél:
Jutka, hagyd a cirkuszt, és gyere haza!
így lesz. És én megcsókolom, ahol aláírta a leve-
let.
És nemsokára kényelmesen magam alá húzom
a lábam a nagy karszékben, és megbeszéljük ezt
az egészet. Mindent! Együtt, valamennyien! Mind,
akik összetartozunk!
Egymás szavába vágva, kiabálva, vigyorogva, iz-
gatottan, könnyeinket szétmaszatolva...
így lesz, biztosan!
Biztosan? Az persze túlzás. Csak annyit mondjon
nekem valaki, hogy talán.
És én boldogan elhiszem!