You are on page 1of 2

FILOZÓFIATÖRTÉNET

A kezdetektől Kantig

A tanegység célja és tartalma:


A filozófiai gondolkodás főbb irányainak és problémáinak megismertetése a hallgatókkal. A
klasszikus európai filozófiai tradíciók bemutatásával szélesíteni a hallgatók látókörét, hogy
képesek legyenek szaktárgyi ismereteiket átfogó összefüggésrendszerbe elhelyezni. A félév
folyamán tisztázzuk az alapvető filozófiai fogalmakat, majd áttekintjük a filozófia történetét
az ókori görög filozófia kialakulásától a XIX. század elejéig.

Bevezetés:
A filozófiai gondolkodás kialakulása, főbb sajátosságai.
A filozófia és a szaktudományok viszonyának változásai.

I. A görög filozófia főbb kérdései


A világmagyarázat kezdetei a korai görög filozófiában: az arkhé. A szókratészi fordulat: a
szofisták. Az athéni klasszikus filozófia: Platón, Arisztotelész. A hellenizmus filozófiája:
sztoicizmus, epikureizmus, szkepticizmus, újplatonizmus.

II: A középkori filozófiai gondolkodás


A kereszténység és a filozófia kezdeti kapcsolódásai: a patrisztika.
A korai skolasztika és az univerzália-vita.
Aquinói Szent Tamás, a „nagyskolasztika” létrehozója.

III. Az újkori filozófia kezdetei


Az emberi megismerés útjai: racionalizmus és empirizmus, szubsztancia-elméletek,
társadalmi utópiák.

IV. A felvilágosodás filozófiája


Az angolszász felvilágosodás empirizmusa: ismeretelmélet, társadalomfilozófia.
A kontinentális (francia, német) felvilágosodás racionalizmusa: történelmi szerepe,
természetfilozófiai, társadalomelméleti, etikai gondolatai.

V. A klasszikus német filozófia


Kant a megismerés kérdéseinek új megközelítéséről, az etika megalapozása.
Kötelező szakirodalom
Az alábbi összefoglaló művek egyikének megfelelő fejezetei:
1.) Nyíri Tamás: A filozófiai gondolkodás fejlődése, Szent István Társulat, Bp., 1998.
2.) Hársing László: A filozófiai gondolkodás Thalésztól Gadamerig,
Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002.
3.) Hans Joachim Störig: A filozófia világtörténete, Helikon Kiadó, Bp., 1997.
4.) Bertrand Russell: A nyugati filozófia története, Göncöl Kiadó, 1994.
5.) Dörömbözi János: A filozófia története és elmélete I-II.,
Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp.,2000.

A megadott szakirodalom ismerete mellett az alábbi szövegek közül a hallgató által önállóan
kiválasztott, összesen négy különböző mű, illetve annak részletei, fejezetei.

1.) Platón: Szókratész védőbeszéde, Phaidón, Az állam 508c-519c, in.: Platón Összes
Művei I-II., Európa Könyvkiadó, Bp., 1984
2.) Arisztotelész: Metafizika, Hatágú Síp Alapítvány, Bp., 1992., I. könyv 1-2.fejezet, XII.
könyv 6-10. fejezet, XIII. könyv 4-5. fejezet
3.) Arisztotelész: Nikomakhoszi etika, Európa Könyvkiadó, Bp., 1997., II. könyv
4.) Descartes: Értekezés a módszerről, Ikon Kiadó, Bp., 1992. (Matúra Bölcselet-sorozat)
5.) Descartes: Elmélkedések az első filozófiáról, Atlantisz Könyvkiadó, Bp., 1994., egy
szabadon választott értekezés a hat közül
6.) Spinoza: Etika, Osiris Kiadó, Bp., 1997., I. rész
7.) Locke: Értekezés az emberi értelemről, Akadémiai Kiadó, Bp., 1979., 1. könyv I-II.
fejezet, 2. könyv I-VIII. fejezet
8.) Berkeley: Tanulmány az emberi megismerés alapelveiről, Gondolat Könyvkiadó, Bp.,
1985., I. rész, 1-85. pontok
9.) Hume: Értekezés az emberi természetről, Gondolat Kiadó, Bp., 1976., I. könyv 1. rész;
vagy I. könyv 3. rész
10.)Rousseau: A társadalmi szerződésről,
in.: Rousseau: Értekezések és filozófiai levelek, Magyar Helikon, 1978.
11.)Immanuel Kant: A tiszta ész kritikája, Atlantisz Könyvkiadó, Bp., 2004., Bevezetés
12.) Immanuel Kant: A gyakorlati ész kritikája, Gondolat Kiadó, Bp., 1991.,
Előszó, Bevezetés

Eger, 2007. 09. 01. Nagy Dezső


óraadó tanár

You might also like