ROGER CHARTIER

A könyv történetétől az olvasás történetéig

Francia röppályák

Elképzelhető lenne, hogy az elmúlt negyven évben, a francia könyvkri-

tikában sajátos vonásokat és egyedi, szembeötlő pályákat fedezzünk fel,
melyekből kibontakoznak a francia könyv történetének sajátosságai?
Jelen előadás célja, hogy e sajátosságoknak két egymáshoz kapcsolódó
csoportját vizsgálja: egyrészt a könyvnek mint diszciplínának a törté-
neti sajátosságait, vagyis azt, hogy hogyan alakult ki, hogyan fejlődött és
miként került át Franciaországba Lucien Febvre és Henri-Jean Martin
1958-ban megjelent alapműve 6ta;1 másrészt a francia könyvkiadásnak
a sajátosságait, amelyeket hosszú távú tendenciák és rendkívül jelentős tö-
rések jellemeznek. Az elemzés során nem csak saját kutatásaimra támasz-
kodom, hanem elsősorban arra a kalandos élményre, melyet a Histoire
de l' édition franc;aise (Francia kiadástörténet) elkészítésének Henri-Jean
Martinnal végzett közös munkálatai jelentettek. A négy kötetből álló
könyv, amely felöleli a kéziratok idejétől a 20. század közepéig terjedő
intervallumot, 1982-ben, 1984-ben, 1985-ben és 1986-ban jelent meg. 2
Maga a vállalkozás sok újdonságra tanított meg bennünket: hogy mi-
ként tekintsünk a könyvre, annak készítésére és forgalmazására, for-
máira és felhasználási módjaira. Most azt a tudást kívánom megosztani
Önökkel, amelyre közösen tettünk szert a kötetek szerzőivel.
Húsz vagy huszonöt évvel ezelőtt sokkal egyszerűbb volt meghatároz-
ni a könyvtörténet francia sajátosságát. Ha megkülönböztetjük a könyv-
nyomtatás történetétől (ami hagyományos értelemben véve egy találmány
1 Lucien FEBVRE - Henri-Jean MARTIN, A könyv születése. A nyomtatott könyv és története
a XV-XVIII. században, ford. CSERNUS Anikó - SzÁsz Géza, Osiris, Budapest, 2005.
2 Histoire de l'édition fran~aise, szerk. Hemi-Jean MARTIN - Roger CHARTIER,
Promodis, Paris, 1., Le livre conquérant. Du Moyen Age au milieu du XVII' siecle, 1982;
II., Le livre triomphant, 1660-1830, 1984; III., Le temps des éditeurs, du Romantisme a
la Belle Époque, 1985; IV., Le livre concurrencé, 1900-1950, 1986.

386
és elterjedésének, egy technika és további fejlődésének története, vala-
mint a leghíresebb és legritkább könyvek története), a még fiatal és nagy-
ravágyó tudományág lelkesen látott hozzá az adott helyen és adott szá-
zadban gyártott nyomdatermékek hosszú listájának összeállításához.
A könyvtörténet a gazdaságtörténetből kölcsönözte koncepcióit és eszkö-
zeit, és pontosan meg kívánta rajzolni a nyomtatott termék (élet)körül-
ményeit, hosszú mozgásait és rövid ciklusait, periodikus növekedését
és visszahúzódását. Ha statisztikát készítenénk a címekből, vagy a máig
fennmaradt művek körében, vagy a Direction de la Librairie jegyzéké-
ben található privilégiumok és engedélyek alapján, vagy akár később
a 19. században, a Bibliographie de la France-ban megjelent adatokra
támaszkodva, akkor azt látnánk, hogy az így folytatott nyomdaipari
termelés története tökéletesen illeszkedett az akkor uralkodó mennyi-
ségi történelem követelményeihez. Homogén, ismétlődő és összehason-
lítható adatok hosszú sorozatainak felállítására volt szükség akárcsak
az árak vagy az üzletek, a születések vagy az elhalálozások esetében.
Az eredmények nem elhanyagolhatóak. Egyrészről, a Francia Király-
ságban tartósan kevés cím jelent meg nyomtatásban: a 16. és a 17. szá-
zadban 500 és 1000 között volt a számuk, az Ancien Régime végén csak
2000. Növekedés csak sokkal később volt tapasztalható 1830-ban 7000
és 1890-ben 15000 címmel.3 Másrészről alapvető változások érhetők tet-
ten, amelyek átalakították a nyomdaipari termelést az Ancien Régime
idején. Két görbe játszik ebben kulcsfontosságú szerepet. Az egyik a val-
lási témájú könyvé, amely a 17. század első felében megjelent címek egy-
harmadát teszi kí, az 1680-as években a felét, 1730 körül szintén a har-
madát, de csak egynegyedét 1750-ben és egytizedét 1780-ban. A másik
minden olyan műé, amely a „tudományok és művészetek" kategóriájába
sorolható: ennek 18. századi növekedése fordított arányban van a teo-
lógia és a szentek tiszteletének visszaszorulásával, és megkettőződik az

3 Henri-Jean MARTIN, .,Économie, politique et édition" = Le Livre franfais. Hier, aujourd'

hui, demain, szerk. Julien CAIN - Robert EscARPIT - Henri-Jean MARTIN, Imprimerie
Nationale, Paris, 1972, 53-63; Frédéric BARBIER, .,The Publishing Industry and Printed
Output in Nineteenth-Century France" = Books and Society in History. Papers of the
Association of College and Research Libraries Rare Boa/cs and Manuscripts Precon-
ference, szerk. Kenneth E. CARPENTER, R. R. Bowker Company, New York- London,
1983, 199-230.

387
évszázad dereka és a Forradalom között. Figyelembe véve, hogy más ka-
tegóriák (a jog, a történelem, a szépirodalom) kiadása arányaiban nem
változott két évszázadon keresztül, a szeriális könyvtörténet lényegi fel-
fedezése annak a nagy, váltakozó irányú mozgásnak a felfedezésében
áll, amely mozgás későn, de radikálisan deszakralizálja a nyomdatermé-
kek gyártását, amelyet a katolikus reform túlburjánzásakor a vallásos
könyvek uralnak, és amelyben egyre nagyobb hányadot képeznek azon
könyvek, amelyek az ember, a természet és a társadalom közötti vado-
natúj kapcsolatokról szólnak.4
A könyvtörténet francia sajátosságát sokáig egy másik tünet segítségé-
vel lehetett diagnosztizálni: ez pedig a társadalomtudományoknak adott
elsőbbség volt. A nyomdatermékek története ebben az esetben is tükrözte
a francia historiográfia egyik jelentős tendenciáját az 1960-as évektől
kezdve. A társadalomtörténet valóban domináns szektorrá vált: az adó-
ügyi és közjegyzői irattárak által szolgáltatott adatokat statisztikailag
kezelte avégett, hogy felállíthassa a vagyonok, a családi örökségek és
a társadalmi-szakmai megkülönböztetések hierarchiáját (általában egy
város vagy egy régió viszonylatában). Ezzel a privilégiummal, amely tár-
sadalmi szétdarabolással járt, a francia könyvtörténet kétszeresen adóssá
vált. Egyrészt azok társadalomtörténetét adta, akik a könyveket gyártot-
ták: könyvkereskedőkről, nyomdászmesterekről, nyomdai munkásokról,
nyomdászokról, betűöntőkről és könyvkötőkről szólt. A 16. századtól a
18. századig különböző időszakokban a könyv világának részesei egy tár-
sadalmi-szakmai csoportot alkotnak, melynek meg kellett ismerni vagyo-
nát, szövetségeit, földrajzi és társadalmi mobilitását (vagy immobilitását),
valamint sokrétű megosztottságát (mesterek és mesterlegények között,
párizsiak és vidékiek között, örökösök és újonnan érkezettek között).
Ugyanakkor a francia könyvtörténet a nyomdatermékek egyenetlen
társadalmi eloszlásának történetét is jelentette. Éppen ezért rekonstru-
álni kellett azokat a könyvtárakat, amelyeket a különböző társadalmi
és szakmai csoportok birtokoltak vagy alapítottak. Innen ki kellett vá-
lasztani bizonyos számú dokumentumot: könyvleltárakat, amelyeket

• Henri-Jean MARTIN, Livre, pouvoirs et société aParis au XVII' siecle 1598-1701, Droz,
Geneve, 1969; Fram;:ois FURET, "La »librairie« du royaume de France au XVIII' siede"
= Livre et saciété dans la France du XVIII' siecle, Mouton, Paris - La Haye, 1965, 3-32.

388
a halotti leltárakban találhatunk meg, kéziratokat, közjegyzői okirato-
kat, nyilvános könyvtári eladásokról, árverésekről készült nyomtatott
katalógusokat, vagy még ritkábban irattári, véletlenül talált leleteket,
számadási könyveket könyvkereskedőktől, akik minden hitelből finan-
szírozott eladási tételről nyilvántartást vezettek. Ezek alapján olyan új
kulturális mutatókat kellett (re)konstruálnunk, amelyek felfedhetik a tár-
sadalmi különbségeket: a könyvek öröklése, a tulajdonban levő gyűjte­
mények nagysága - ezek rendkívüli különbségeket mutatnak -, a nagy
könyvtári kategóriák jelenléte és eloszlása a különböző kollekciókban.
Ennélfogva a könyv birtoklása és a különböző társadalmi csoportok
könyvtárai közötti különbségek a társadalmi tagozódás nyilvánvaló je-
leinek tekinthetők: így válnak el egymástól a könyv ismerői és azok, akik
számára idegen a nyomtatott betű kultúrája. Az írástudók: a papok és
a világiak, nemesek és polgárok, nemesemberek és hivatalnokok, művé­
szek és kalmárok közötti szakadékok is napvilágra kerülnek.
Gazdasági és társadalmi jelenségként, amely számokra és sorozatok-
ra támaszkodik, a francia könyvtörténet eredeti megközelítést fejlesztett
ki, amely a nyomdaipari termelés konjunktúráját állítja középpontba,
a társadalmon belüli egyenlőtlen eloszlását, valamint a könyvnyomtatás
és a könyvkereskedelem szakmai közegét. Gyűjteményes vizsgálatok,
doktori értekezések, monografikus munkák lassan teljesítették ezt a prog-
ramot Párizs és a vidéki városok esetében is. A kétségek mégis megkér-
dőjelezték a program eredményeit. Az első ilyen kétség, melyet korán
felvetettek a francia könyv amerikai történészei, azokat a diagnózisokat
tette gyanússá, amelyek a királyságban a könyv gyártásán és terjesztésén
belül egyedül az engedélyezett gyártásra irányultak, ahogy azt a privi-
légiumok és az engedélyek nyilvántartásai, a könyvtárak eladási kata-
lógusai vagy a közjegyzők leltárai megőrizték. A 16. századtól kezdve
a külföldi kiadók a határvidékeken megtelepedve, de máshonnan is, táp-
lálták a francia piacot a tiltott, titokban behozott címek nagyszámú meg-
jelentetésével. A 18. század második felében minden további nélkül elkép-
zelhető, hogy kettőből egy vagy akár több francia könyvet a királyságon
kívül jelentetnek meg.
Ez a Franciaországon kívüli könyvkiadás döntő jelentőségű volt.
Alapjaiban változtatta meg még a nemzeti könyvkiadást is: menedéket

389
nyújtott azoknak a francia nyomdászoknak, akiket - többnyire reformá-
tus hitük miatt - külföldre száműztek, és akik erős konkurenciát jelen-
tettek a párizsi könyvkereskedők számára; ezek a kitelepedett kereske-
dők nagyra törő (esetenként kétes értékű) szövetséget kötöttek a párizsi
monopóliumtól megcsömörlött vidéki nyomdászokkal és könyvkereske-
dőkkel. Ez a könyvkiadás olyan szövegek nagy számú megjelentetését is
lehetővé tette, amelyeket a királyság (monarchikus, egyházi, parlamen-
táris) cenzúrája el akart tüntetni, mert eretnek tanokat terjesztettek, vagy
mert alapjaiban támadták az abszolutista és keresztény társadalmat.
A könyv francia története sokáig mellőzte a királyságon kivüli könyv-
gyártást, noha az komoly jelentőséggel bírt. Mennyiségi különbségről
van tehát szó: megállapítható, hogy a 18. század hatvanas éveiben a Lib-
rairie Administration nyilvántartásaiban összeírt címek száma a francia
könyvnek csupán 40 százalékát jelenti: az engedély nélkül megjelente-
tett, és a hamis címek alatt publikált könyvek a címek mintegy 60 szá-
zalékát teszik ki. 5 Mindez intellektuális következménnyel is bír: ezek
azok a címek, amelyeket titkon osztogattak és mohón kerestek, amelyek
valami merőben újat és kritikai szemléletet hoztak, megváltoztatták a
hatalomhoz fűződő hagyományos kapcsolatot, tartalmilag kiüresítik
a régi szimbólumokat, a fennálló hatalmat alapjaiban ássák alá. Számí-
tásba kellett venni ezeket a könyveket ahhoz, hogy sikerrel végigvigyék
Lucien Febvre programját. A könyv születése (L'Apparition du livre) című
művének előszavában ezt olvashatjuk: ,,a nyomtatott könyv létezésé-
nek első háromszáz éve alatt [... ] gyakorolt kulturális tevékenységet és
hatást kívánjuk tanulmányozni." 6 Tanulmányozni, de csorbítani is
a könyv történetének francia jellegzetességét, egy olyan sajátosságot,
amelyet azonosítottak a királyság közigazgatási és közjegyzői irattárai-
nak sorozatszerű kezelésével.
Olyannyira csorbítani, hogy a kételkedés meg tudta magának nyerni
a módszert is. A könyvek összeszámolása és gyártásuk görbéjének meg-
rajzolása, vagy beosztásuk különböző könyvészeti kategóriák közé nem
megy oktatás nélkül. De elégséges-e mindez ahhoz, hogy kultúrtörté-

s Henri Jean MARTIN, ,.Une croissance sécu!aire" = Histoire de l'édition franfaise, I.,
94-103.
6 fEBVRE-MARTIN, J. m., 11.

390
netként alkossuk meg a könyv történetét? Az első megközelítés, amely
a szám és a sorozat nyilvánvaló bizonyosságában bízott, és amelyet
specifikusan franciának tartottak, kétségtelenül szenvedett azoktól az
ellenvetésektől, amelyeket a kultúra hordozóinak kvantitatív történeti,
helytelen törekvései ellen emeltek, amelyet úgy is nevezhetünk, fel-
idézve Pierre Chaunu híres, de nem szerencsés kifejezését, mint egy
„harmadik szintű sorozat történetét".7 A kritika teljes joggal leplezte le
ezen projekt veszélyeit, mely redukáló a tekintetben, amit feltételez, vagy
a tekintetben, hogy az intellektuális és kulturális tények közvetlenül
megragadhatóak a számba vételükre alkalmas tárgyakban (a sorozatok-
ba tagolt könyvek esetében), vagy pedig abban, hogy legkülsőbb és leg-
kevésbé egyéni kifejezésekben kell őket megragadni (itt például egy
adott sorozat könyveire, egy általános könyvészeti kategóriához való
tartozásukra vonatkozóan). 8 Ezek a számlálások és kutatások, amelyek
elengedhetetlenek ahhoz, hogy felvázolják egy gyártás vagy egy gyűjte­
mény főbb vonalait, nem elegendők ahhoz, hogy felderítsük, hogyan is
értették és használták a szövegeket. Ahhoz, hogy ezt elérjük, más kér-
désekre, más megközelítésekre van szükség, amelyek hosszú ideig ide-
genek voltak a francia történelem számára, mely inkább a címek meg-
számlálására törekedett, vagy arra, hogy a könyvtárakban való egyen-
lőtlen jelenlétüket feltárja, mintsem arra, hogy olvasásuk módozatait és
hatásait feltérképezze.
Egy harmadik tényező megingatta a könyv történetének francia sajá-
tosságait: a könyv francia történészei felismerték, hogy a nyomdatermék
gazdaság- és társadalomtörténete, amelyhez ragaszkodtak, nagyon széles
körben indifferens volt még azon tárgyak iránt is, amelyeket sorozatba
helyezett, amelyeknek tanulmányozta gyártóit és terjesztését. A későn
megértett physical bibliography angol és amerikai leckéinek köszönhe-
tően ez a közömbösség duplán véteknek tűnt. Először is megtiltotta a
könyvgyártás folyamatának pontos megismerését, azokat a kényszereket,
7 Pierre CHAUNU, .Un nouveau champ pour l'histoire sérielle: le quantitatif au troisieme
niveau" = Méumges en l'honneur de Fernand Braudel, II., Privat, Toulouse, 1973, 105-125.
• Carlo GINZBURG, A sajt és a kukacok. Egy XVI. századi molnár világképe, ford. GALAMB
György János, Európa, Budapest, 1991, 19-24; Robert DARNTON, The Great Cat
Massacre and Other Episodes French Cultural History, Basic Books, New York, 1984,
257-263.

391
amelyek a műhely felépítését, a nyomdásztársak, betűszedők és nyom-
dászok tevékenységét szabályozták. Nem vette figyelembe a nyomtatott
tárgyak formáit, amelyek mint olyanok a gyártási feltételek nyomai,
így a könyv társadalomtörténetéből hiányzott az, ami a legfontosabb
lett volna számára, vagyis a munka gyakorlatának és a munkások szo-
kásainak megértése.
Ezen felül a nyomtatott tárgyak iránti érdeklődés hiánya hátráltatta
azt a tervet, amelynek célja egy adott társadalom vagy csoport olvasmá-
nyainak megismerése volt. Ez a terv tulajdonképpen abból indult ki, imp-
licit módon, hogy a formák, amelyeken keresztül egy szöveget felfogunk,
a szöveg jelentését tekintve nem számottevők. Ezáltal a könyv története,
mind sorozati, mind mennyiségi szempontból továbbra is erősen függött
az irodalomtörténetek legrégebbi fajtájától, amely a szöveget absztrak-
cióként kezeli, az írott tárgyon kívüli létezőként, amely olvashatóvá teszi
és következésképpen másik absztrakciónak tekinti az olvasást mint egye-
temleges, releváns történelmi változások nélküli folyamatot. De a szöve-
gek, akár kézzel írják, akár a sajtóban nyomtatják őket, nem úgy kerülnek
könyvekbe, mintha egyszerű gyűjtőedényekbe kerültek volna. Az olva-
sók egy tárgyba feljegyezve találkoznak velük, amelynek elrendezése és
szerveződése vezeti és kényszeríti a jelentés megalkotásának műveletét.
A francia történészek túl sokáig tartották leíró tudásnak a könyv
materiális tanulmányozását, ami kétségkívül tiszteletreméltó, jó a köny-
vészeti szakemberek számára, de haszontalan a retrospektív kultúrszo-
ciológia esetében. Az elvakultság sajnálatos volt, hiszen nem vette fi-
gyelembe, hogy a nyomtatott oldal elrendezése, a kapcsolat modalitása
a szöveg és aközött, ami nem az (glossza, jegyzetek, illusztrációk, indexek,
tabellák stb.) vagy még akár a könyv felépítése, tagolása és jelzései is mind
lényeges tényezők a tekintetben, hogy helyükre kerüljenek azok a jelen-
tések, amelyekkel felruházták a szöveget.9 Nem törődve a kifejezetten
,,tipográfiai" diszpozitívumokkal és variációkkal (a szó tág értelmében),
amelyek egyszerre (be)fogadják és irányítják az olvasást, a könyv francia
története tartózkodott attól, hogy teljességgel megválaszolja a legalap-
vetőbb kérdések egyikét, habár ő maga is felvetette: miben és hogyan vál-

' Donald F. McKENZlll, ,,The Book as an expressive form" = Bibliography and the
Sociology ofTexst. The Panizzi Lectures 1985, The British Library, London, 1986, 1-21.

392
 toztatta meg az egyre növekvő számú nyomtatott szöveg áramlása a gon-
dolatokat és az olvasói érzékenységet?
Amikor Henri-Jean Martinnal arra vállalkoztunk, hogy megszer-
kesztjük a Histoire de l'édition franryaise-t, ebben a helyzetben volt a
könyvtörténet Franciaországban. Egyrészről jelentős ismeretanyag állt
rendelkezésre, amelyet színvonalas monografikus munkák halmoztak
fel, amelyek segítségével szilárd szintézist alkothatunk a nyomdatermék
konjunktúrájáról, a könyv mesterségeiről, a magánkönyvtárakról. Más-
részről a kétségek, melyeket a Franciaországon kívüli kutatások ébresz-
tettek (gyakran egyébként az Ancien Régime francia könyveivel kap-
csolatban), melyek a túl mélyen gyökerező módszertani bizonyosságo-
kat megtörték, a létrejött tudásmennyiség hiányosságait hangsúlyozták,
a könyv vizsgálatát követelték, nemcsak megszámlálását vagy osztályo-
zását; és végül olyan olvasatról vagy inkább olvasatokról szóló történet
igényét támasztották fel, amely a könyv történetének szükségszerű meg-
hosszabbítása. A könyv történetének francia sajátossága kétségtelenül
veszített erejéből, hiszen a megnyíló különböző műhelyek kívülről szem-
lélték azokat a tendenciákat - vagy kritikusok voltak velük -, amelyek
a francia historiográfiát uralták (és nemcsak a könyv történetét), és ké-
nyelmes, ha nem is mindig egzakt ezt a historiográfiát azonosítani az
Annales iskolájával. De ezzel egy időben az ambiciózus, A könyv születé-
sében felvázolt program - amely a nyomtatott könyvet egyszerre tekin-
tette árucikknek, egy speciális technikával készített és saját formával
megáldott tárgynak és egy szerkesztetlen kulturális kommunikációs
eszköznek - így találta meg számítását, még inkább kiegészülve.
Tehát ezekre az ismeretekre és kételyekre épült az az új megközelítés,
amely segítségével azt a könyvtörténetet vizsgálhatjuk, amely azon a néhány
alapvető eszmén alapul, amelyeket most be szeretnék mutatni. Az első pa-
radox módon szakít Febvre és Martin alapvető könyvével. Címe A könyv
születése (L'Apparition du livre) és előszavának egyes állításai (például:
,,a könyv, a nyugati társadalmak e parvenüje"; a könyv, ,,melynek pá-
lyafutása a 15. század közepén kezdődött")* összekapcsolják a könyv-
nyomtatás feltalálását és a könyv születését. Tudjuk, hogy azóta hogyan

• FEBVRE-MARTIN, J. m., 10.

393
fogalmazódott újra maga az eszme, és a könyvnyomtatást egy igazi kom-
munikációs forradalomnak vagy médiaforradalomnak tekintjük, úgy
látjuk, mint egy kulturális demarkációs vonalat, mely új kulturális
korszakot nyit. 10 Ez ellen az ötlet ellen emel szót az Histoire de l'édition
franfaise (és más, azóta megjelent munkák): el kell ismernünk azt a fo-
lyamatosságot, amely összeköti a kézirat korát a nyomdatermék idejével.
Azok a jellegzetességek, amelyeket a nyomtatott könyv sajátjaiként tar-
tunk számon, lényegében mind megtalálhatóak a kéziratban, legalábbis
létezésének legutóbbi századaiban. A formákban, a szerveződésekben,
a könyv-tárgy felhasználásaiban végbemenő mély átalakulásokat nem
lehet hozzárendelni a gyártás technikájának egyetlen változásához. Épp
ellenkezőleg: megértésük sokkal hosszabb távú perspektívát követel
meg, amely a 15. század közepének kétségkívül jelentős fordulópontját
másokhoz viszonyítva helyezi el, mint például a volumen kódexre,
a tekercskönyv füzetkötésű könyvre történő cseréje a keresztény idő­
számítás első századaiban, vagy a papirusz elhagyása a pergamen, majd
a papír javára, mely utóbbit általánosan használtak a 13. század köze-
pétől kezdve Franciaországban, vagy mint a néma olvasás előretörése
az addig kényszerítő erővel bíró szóbeliség hagyományos gyakorlatá-
nak rovására.
Ha így visszalépünk a könyv (amelyet nem Gutenberg talált fel) tör-
ténetének hosszú folyamatába, az átmenet az írott kultúrából a nyomta-
tott kultúrába elveszíti forradalmi jellegét. Ellenkezőleg, hangsúlyossá
válik, hogy a nyomtatott könyv a kézirat örököse. Az örökség elsősorban
a tárgy formáira vonatkozik. Egyrészről minden jelölési rendszer, ame-
lyet társítani akarunk Gutenberg találmányával, jóval megelőzi azt. fgy
a jelzések, amelyek olyanok, akár a lap alján található hivatkozások és
aláírások, lehetővé teszik a füzetek sorrendbe rendezését. Így a jelölések
is - amelyek segítik az olvasást, például a papírlapok, hasábok és sorok
számozásával, amelyek láthatóvá teszik az oldal tagolását (díszített iniciá-
lék alkalmazásával, rovatokkal, lapszéli jelekkel) - analitikus, nemcsak

10 Elisabeth L. EISENSTEIN, 7he Printing Press as an Agent of Change. Communications

and Cultural Transformations in early Modern Europe, Cambridge University Press,
Cambridge, 1979, 39, 26, 33; Uö, 1he Printing Revolution in Early Modern Europe,
Cambridge University Press, Cambridge, 1983.

394
térbeli relációt állítanak fel a glosszák és a szöveg között, grafikusan je-
lölve a különbséget a kommentált szöveg és saját kommentárok között.
A kódexet könnyen elláthatjuk indexszel, mivel füzetekből áll, amelye-
ket lapozhatunk, és világosan elhatárol hatunk attól a szövegtől, amelyet
magán hordoz, nem úgy a volumen esetében, amely nehezen tanulmá-
nyozható, és amelyben nehézkes egy szöveg megjelölése. Az egyezményes
szómutató, a betűrendes mutató és a szisztematikus tárgymutató általá-
nosan elterjednek a kézirat korában: a szerzetesi és az egyetemi scripto-
riumokban hozzák létre az írott anyag ésszerű elrendezésének módoza-
tait, amit aztán a nyomdászok is átvesznek.11
Másrészről a kézzel másolt könyv utolsó századaiban szilárdul meg
a könyv formátumának maradandó hierarchiája: ez megkülönbözteti a
nagy fóliót, amelyet ki kell helyezni elolvasásához és amely egyetemi
anyag és tankönyv, a kvartó formájú, kezelhetőbb humanista könyvet,
amelyben klasszikus szövegek és irodalmi újdonságok olvashatók, végül
a libellust, a kézikönyvet, melyet akár az éjjeliszekrényen is tarthatunk;
és sokféleképpen használhatunk: egyházi vagy világi könyv, mely a kevés-
bé előkelő tömegekhez szól. 12 A nyomtatott könyv ennek a felosztásnak
a közvetlen örököse, amely szigorúan összekapcsolja a könyv alakját és
méretét, a szöveg műfaját, az olvasás időpontját és módját. Ennek bizo-
nyítékául szolgál Lord Chesterfield feljegyzése, melyet Roger Stoddard
idéz: ,,Reggel csakis fóliókkal beszélgetek, a kvartó sokszínű társaság,
akikkel nyugodtan társaloghatok vacsora után, míg este, lámpafénynél,
gyakran léha tereferébe kezdek a kis oktavókkal és duodecimókkal." 13

11M. T. CLANCHY, From Memory to Written Record, England 1066-1307, Edward Arnold,
London, 1979; James Douglas FARQUHAR, ,,The Manuscript as a Book" = Pen to Press.
Illustrated Manuscripts and Printed Books in the First Century of Printing, szerk.
Sandra HINDMAN - James Douglas FARQUHAR, University ofMaryland-The Johns
Hopkins University, Baltimore, 1977, 11-99; Jean VÉZIN, ,,La fabrication du manuscrit"
és Mary A. RousE - Richard H. RousE, ,,La naissance de !'index" = Histoire del' édition
frrmfaise, I., 24-47 és 76-85.
" Armando PETRUCCI, ,,Alle origine del libro moderno; libri da banco, libri da bisaccia,
líbretti da mano", Italia medioevale e umanistica 12 (1969), 295-313; Uö, ,,Il libro
manoscritto" = Letteratura Italiana Einaudi, II., Produzione e consumo, szerk. Alberto
AsoR RosA, Einaudi, Torino, 499-524.
" Roger E. STODDARD, ,,Morphology and the Book from an Amerícan Perspective",
Printing History 17 (1978), 2-14.

395
 A könyvnyomtatás tehát nem alkot új tárgyat, nem kényszerít új
gesztusokra, nem forgatja fel az írott szöveghez fűződő viszonyunkat.
Persze lehetővé teszi, hogy a szövegek olyan mennyiségben kerüljenek
forgalomba, ami azelőtt elképzelhetetlen volt, egyrészt azért, mert drasz-
tikusan lecsökkenti a könyv gyártási költségeit: innentől kezdve ugyanaz
a kiadás 500 vagy 1000 példányban jelenik meg és nem egyetlen másolat-
ra korlátozódik; másrészt pedig azért, mert lerövidíti a gyártási időt, mely
a kézzel másolt könyv korában, még a pecia feltalálása és a külön füzetek
másolása után is rendkívül hosszúra nyúlt. 14 Így minden olvasónak sok-
kal több könyvhöz van hozzáférése és minden egyes könyv sokkal több
olvasóhoz jut el. A könyvnyomtatás lehetővé teszi a szövegek azonos (vagy
majdnem azonos) és nagy példányszámú sokszorosítását, ami terjeszté-
sük és befogadásuk feltételeit is megváltoztatja. Meglátásom szerint ez
mégsem hasonlítható össze azzal a változással, amely időszámításunk
szerint a 2. és 4. század között ahhoz vezetett, hogy az embereknek újra
el kellett sajátítaniuk a könyv használatát, amely formájában, elrendezé-
sében és lehetséges használatában is megváltozott. Egészen napjainkig
(és vajon még meddig?) a szövegek kommunikációja és egy specifikus
tárgy, a fűzött könyv (vagy egyéb változatai: a gúnyirat, a folyóirat, az
újság) áramlása: ez az első forradalom formálja az írásműhöz fűződő vi-
szony módozatait, olyan intellektuális technológiát, viselkedésformák és
alkalmazások tárházát, amelyek alapjaiban nem módosítják a könyvek
sokszorosítási módjaihoz kapcsolódó későbbi innovációkat.
Van másik oka is annak, hogy a nyomtatott szöveg kultúráját a kéz-
irat kultúrájának a folytatásaként értelmezhetjük. Tulajdonképpen már
jóval Gutenberg előtt megjelenik nyugaton az olvasás vizuális, néma
formája, amely szakít az addig elfogadott hangos, mormogott olvasás-
sal. Paul Saenger kronológiát állított fel azokról, akik már az új kompe-
tencia birtokában lehettek: a kései ókor keresztény közegében jelent
meg, majd a 9. és 11. század között is felbukkant brit, később kontinen-
tális szerzetesi scriptoriumokban, majd pedig a 13. században elterjedt
az egyetemi és skolasztikus világban is, mielőtt meghódította volna
14 Carla BozzOLO - Ezio ÜRNATO, Paur une histoire du livre manuscrit au Moyen Age.
Trais essais de codicologie quantitative, Éditions du Centre National de la Recherche
Scientifique, Paris, 1980.

396
másfél századdal később a világi arisztokráciát. 15 A tézis vitatható: a né-
ma olvasás a görög és római antikvitásban sokkal gyakoribb lehetett, mint
ahogy azt Paul Saenger véli. 16 Sőt az orális hagyomány például egészen
a 19., néha egészen a 20. századig jelen volt a kevésbé művelt olvasóknál,
a népies rétegek körében. Saenger tézise mindenesetre döntő jelentőségű
változásra hívja fel a figyelmet. A néma olvasás olyan kapcsolatot teremt
az írott szöveggel, amely ez utóbbit szabadabbá, titkosabbá, egészen belsővé
avatja. Gyorsabb olvasást tesz lehetővé, amelyet nem térít el a könyv felépí-
tésének komplexitása, de a diskurzus és a glosszák, az idézetek és a kom-
mentárok, a szövegek és az indexek között létesült kapcsolatok sem. Megen-
gedi továbbá ugyanannak a könyvnek a többféle használatát: felolvashatják
hangosan, másoknak vagy másokkal, ha ezt a társaság vagy a rituálé meg-
kívánj a, de olvashatják némán, maguknak, egy kis szoba, könyvtár vagy
kápolna magányában. Ilyen például az imádságos könyv, amelyben tipo-
gráfiai szempontból elkülönülnek egymástól azok a részek, amelyeket egy-
házi.használatra, tehát közös recitálásra szánnak, és azok, amelyek egyéni
áhítathoz illőek, tehát némán kell őket olvasni.17 Az olvasás forradalma
tehát megelőzi a könyv forradalmait: megelőzi azt a forradalmat, amely-
nek során a középkor végén a kézzel másolt könyvet felváltja a mozgatha-
tó és nyomtatott betűkből nyomott könyv, de megelőzi azt is, amelyik
időszámításunk kezdetén helyettesíti a tekercset a kódexszel (akkor is, ha
teljes joggal gondoljuk azt, hogy az írott szövegnek kölcsönzött új forma
a keresztény közösségekben az olvasás új gyakorlatát hozhatta el).
Ki kell tehát jelentenünk, hogy azzal az értelmezéssel szemben, amely
könnyűszerrel egy technikai innováció (a könyvnyomtatás feltalálása)
rovására írja azokat a kulturális változásokat, amelyek magukban foglal-
ják akár a könyv formáinak változásait, akár az olvasás módozatainak
áthelyeződéseit, szükséges felállítanunk egy olyan időben kiterjedt meg-

15 Paul SAENGER, ,,Silent Reading: Its lmpact on Late Medieval Script and Society",
Viator. Medieval and Renaissance Studies 13 (1982), 367-414; Uő, .Physiologie de la
lecture et séparation des mots", Annales E. S. C. (1989), 939-952.
16 Bemard M. W. KNOX, .Silent Reading: in Antiquity", Greek, Roman and Byzantine
Studies 9 (1968), 421-435; Jesper SVENBRO, Phrasikleia. Anthropologie de la /ecture en
Grece ancienne, La Découverte, Paris, 1988.
17 Paul SAENGER, .Books of Hours and the Reading Habits of the Later Middle Ages",
Scrittura e Civilita 9 (1985), 239-269.

397
közelítést, amely azokat a folytonosságokat hangsúlyozza, melyekbe a
nyomtatott kultúra beleilleszkedik. Egy ilyen megközelítés lehetővé te-
szi, hogy megértsük, a nyomtatott könyv sokáig függ a kézirattól, és azt
is, hogy miképpen válik idővel egyenjogúvá azáltal, hogy elhagy egyes
megörökölt formákat, és újakat hoz létre, a római betűt felváltja a gót írás,
a lapszéli és infrapaginális jegyzetek pedig átveszik a glosszák helyét.
Ebből a szempontból nincs értelme, legalábbis Franciaországban, an-
nak a klasszikus megkülönböztetésnek, amely elválasztja az ősnyom­
tatványokat a többi könyvtől. Tulajdonképpen nem 1500-tól, hanem az
1530-as évektől kezdve mennek végbe azok a döntő jelentőségű változá-
sok, amelyek a nyomtatott könyvet valami mássá teszik, mint a kézirat
puszta másolata, mely egyszerűen csak egy másik technikával készült.
Másfelől a nyomdatermék és a kézirat közötti kapcsolat nem gondol-
ható el pusztán az egyik másikkal történő helyettesítésével. A nyomtatott
kultúra nem törli el egy csapásra az írott kultúra minden gyakorlatát.
Kézzel másolt könyvek nagy számban vannak jelen az Ancien Régime
alatt is: titkos (protestáns, janzenista, szabadkőműves) írások; minden-
féle műfajú ezoterikus, politikai, mágikus titokgyűjtemények vagy társa-
ságok titkos iratai a legmerészebb szöveghordozók: ,,filozófiai" kézira-
tok, kézzel írott novellák és hírlapok, egyszerre versenyeznek azokkal és
függnek azoktól, amelyek ki vannak nyomtatva. Általában, hosszú ideig
számos tárgyban keveredik a kéziratos írás és a nyomtatott betű, akár
azért, mert egy nyomtatványba egyéb írást is szánnak (például alma-
nachokban, amelyekben fehér lapok kerülnek a szöveges lapok közé és
ezáltal részben számtartó könyvvé válnak), 18 akár azért, mert személyes
írások kerülnek a könyvbe azáltal, hogy az üres helyeket kitöltik a borí-
tók belső oldalán, a címoldalakon, a szöveg nélküli lapokon vagy a lap-
széleken.1~ A nyomtatott könyv megértése tehát nem annyit tesz, hogy
elszigeteljük, hanem épp ellenkezőleg, az írott tárgyak átfogó történeté-
be helyezzük őket; vagy hosszú történetükben vagy, egy adott korszak
vonatkozásában, a maguk sokféleségében ragadjuk meg őket.

18Bemard CAPP, Astrology and the Popular Press, English Almanacs 1500-1800, Cornell
University Press, Ithaca, 1979, 30.
" Cathy N. DAVIDSON, Revolution and the Word. The Rise of the Novel in A meri ea, Oxford
University Press, New York- Oxford, 1986, 75-79.

398
 Egy második megállapítás szolgált alapul az Histoire de l'édition fran-
~aise szakaszokra tagolásához: az, amelyik „nyomtatott Ancien Régime" -
nek nevezi azt a három és fél évszázadot, amely elválasztja egymástól
a nyomtatott sajtó bevezetését a királyságban (1470-ben a Sorbonne
műhelyében) és az 1830-as éveket. Három vonás jellemezheti ennek a kor-
szaknak a hosszú távú stabilitását. Egyrészről a könyvgyártás folyamata
alig változik. Ha méretében nem is, struktúráiban a nyomdaműhely to-
vábbra is ugyanolyan, mint a kezdetekkor, ugyanazokkal a problémákkal
kell szembesülnie: ilyen a papír beszerzése (amelynek a költsége mindig
a legfontosabb kiadást jelentette egy könyv nyomtatásakor), a szükséges
munkások alkalmazása, a betűszedők és nyomók betanítása. Egy talál-
mány létezése nem alakítja át alapvetően sem a technikákat, sem a lé-
péseket. Ez elsősorban a szövegszedés szervezését érinti, amely során
a 16. század végén a „versenytermelést" (amely során a betűszedők és a
nyomdai előkészítők egyszerre több munkán dolgoznak anélkül, hogy
ezek függnének egymástól) felváltja a „folyamatos termelés" (ahol betű­
szedőkből és nyomdai előkészítőkből álló csapat, egymással kizárólagos
összefüggésben csupán egyetlen feladattal foglalkozott), 20 majd a 18. szá-
zadban a pakétszedés megjelenésével, amely ötvözi a csoportfelelős,
azaz a szövegek tördeléséért és korrektúrájáért felelős munkáját azzal,
aki a nyomdai csapatot vezeti, és aki csak a megmunkálatlan oldalt ké-
szíti el.21 A folyamatos termelés érinti a nyomdai gépek számát is, amely
megsokszorozódik a nagyobb műhelyekben (a Forradalom második
évében a Panckoucke nyomdában huszonhét ilyen gép volt).22
Másrészről, a 15. század közepe és a 19. század eleje között a könyv-
nyomtatás a kereskedelmi tőkétől függött. A könyvkereskedők a játék-
mesterek: törekednek arra, hogy megnyerjék a hatóság védelmét, az ezzel
járó privilégiumokat és védnökséget, és gyakran sikerrel is járnak. Ök
irányítják a nyomdászmestereket, akiktől kiadványaik megjelentetését
megrendelik; ők ellenőrzik a könyvpiacot és hoznak létre bizományi

20 Jean-Fran~ois GILMONT, ,,Printers by the Rules", The Library 2 (1980/2), 129-155.

21 Robert DARNTON, The Business of Enlightenment. A Publishing History of the Encyc-
lopedie, 1775-1800, Harvard University Press, London-Cambridge, 1979, 216.
22 Robert DARNTON, ,,L'imprimerie de Panckoucke en l'an II", Revuefran~aise d'Histoire
du Livre 23 (1979), 359-369.

399
készletet, amely lehetővé teszi számukra, hogy ne csupán saját, hanem
kollégáik termékeit is eladhassák, melyeket cserekereskedelem során
szereztek be. Ezen felül rendelkeznek a szerző jogai felett, akit sokáig
inkább saját példányokkal, mintsem készpénzzel fizettek ki, és aki telje-
sen el is tűnhetett, amennyiben hamisítványról vagy újrakiadásról volt
szó. Ebből a két tényből (a technika változatlansága és a kereskedői töke
dominanciája) egy harmadik következik: a példányszámok alacsonyak
voltak, általában ezer és ezerötszáz között mozogtak. Ez az alacsony pél-
dányszámú kiadás, ami a „nyomtatott Ancien Régime" egyik jellemzője,
több okkal is magyarázható: szükséges volt, hogy ne álljanak kihaszná-
latlanul a drága és kis számban hozzáférhető betűkészletek, ám eközben
tartottak attól is, hogy nem fogynak el gyorsan a kiadott példányok,
hogy komoly költséggel jár a raktározás; ezenfelül cél volt az is, hogy a
vállalat tőkéjének a lehető legnagyobb része felszabadítható legyen; tény
ugyanakkor, hogy bizonyos határon túl, a régi technikai feltételek kö-
zött a példányszámok növekedése csak elhanyagolható papír-előállítási
árcsökkenéssel járt. 23
A 19. század folyamán a könyvnek új ökonómiája lép a „nyomtatott
Ancien Régime" helyébe, és ez két korszakban következik be. Az 1830-as
években a könyvgyártás iparosodása során az újítás technikai jellegű.
A mechanikus gőznyomda (amely 1000 lap óránkénti nyomtatását teszi
lehetővé az addigi 150 helyett), a papírt folyamatosan adagoló gép, a ipari
könyvkötést használó nyomdák felborítják a papírgyártók, a nyomdá-
szok, a könyvkötők munkáját. Mindez ugyanakkor nem elegendő ahhoz,
hogy forradalmasítsa a nyomdatermékek gyártását. Az évente megjelent
címek száma valóban növekszik, de a példányszámok továbbra is alacso-
nyak maradnak (a 19. század közepén a közepes példányszám még min-
dig csak 3000 példány) 24 és a kiadásban továbbra is az azelőtt hagyomá-
nyos címek és műfajok dominálnak. fgy lehetséges, hogy 1816 és 1850
között a francia könyvkereskedelem három „bestsellere" La Fontaine
23 Philip GASKELL, A New Introduction to Bibliography, Clarendon, Oxford, 1972, 160-
163; Henri Jean MARTIN, ,,Les tirages au XVIII' sieclen = Histoire de l'édition
fran~aise, II., 102.
24 James Smith ALLEN, Popular French Romanticism. Authors, Readers, and Books in the
19 th Century, Syracuse University Press, Syracuse, 1981, 134-135; Frédéric BARBIER,
.Une production multipliée" = Histoire de l'éditionfranfaise, III., 102-121.

400
Meséi (közel 750 OOO megjelent példánnyal), Fleury abbé Történelmi
katekizmusa (közel 700 OOO példánnyal) és Fénelon Télemakhosz ka-
landjai (közel 600 OOO példánnyal). 25 Az igazi fordulópont a 19. század
második felében következik be. A betűszedési és illusztrációs technikák
iparosodására kerül sor a linószedők és a monószedők megjelenésével
és a mélynyomás fejlődésével. De már e vívmányok előtt is arányaiban
megváltozik a gyártás, és az 1850-es évek derekán átlépi az évi 12 OOO
címet, majd a század végére eléri a 15 000-et. Ez az ötven év alatt meg-
négyszereződő példányszám-növekedés együtt jár a nyomtatott címek
számának növekedésével is.
A fejlődés kulcsa abban rejlik, hogy az olvasóknak teljesen új kate-
góriái jelennek meg, ami a könyvpiacnak eddig nem látott lökést ad.
Guizot-tól Ferryig az iskola (de nem csak az) írni-olvasni tanította a fran-
ciákat, miközben csökkentette a városok és a vidék közötti távolságot és
az olvasni tudás kvázi egyetemes tudássá lett. A gyermek, a nő, a nép,
a 19. század e három alapvető alakja a nyomdatermékek fogyasztóinak
új osztályait szimbolizálja, akik az élvezetért vagy művelődésük céljá-
ból, szórakozásképpen vagy tanulmányaik miatt szeretnének olvasni. 26
A Második Császárság korában az új olvasóközönség elvárásai teljesen
újrastrukturálják a könyvkiadás világát. Ezek közül a legszembetűnőbb
minden bizonnyal az újság terjesztésének átalakulása. Miután sokáig
drága volt és csak előfizetéssel árusították - de Girardin kezdeményezése
ellenére az 1830-as években csak meglehetősen jómódú klientúra szá-
mára volt hozzáférhető -, az újság alacsony árának (példányonként egy
souba került), széleskörű terjesztésének köszönhetően - a vasúti és
postai szállítás biztosításával -, valamint számonkénti eladásával a leg-
népszerűbb olvasmánnyá vált. Új nyomdatermékek egész skálájaként
nem vagy nem kimondottan könyvek kínálkoznak az új olvasóknak:
a napilap, amelynek kivehető tárcái összegyűjthetők és összefűzhetők,
a heti- vagy kéthavi lapok, amelyek csak részletekben publikálnak regé-
nyeket, sorozatok, amelyeket folytatásos füzetek, később könyvecskék
formájában árusítottak (ez utóbbiak vastagabbak és kisebb formátu-

" Martyn LYONS, Le triomphe du livre. Une histoire sociologique de la lecture dans la
France du XIX' siecle, Promodis - Éditions du Cercle de la Librairie, Paris, 1987, 76-104.
" Jean HÉBRARD, .,Les nouveaux lecteurs" = Histoire de l'édition fran~aise, III., 470-509.

401
múak), végül a regények tizenhárom, majd négy souért. Naplókönyvek
V"agy könyvnaplók, ezek az új termékek a nyomtatott könyv piacának ve-
gyes közönséget hoztak, az viszont biztos, hogy az olvasók javarészt a
11épi rétegből kerültek ki és/vagy nők voltak. 27 Így 1860 után a nyomda-
termékek egy teljes társadalomra hatással vannak, és mindenkinek azt
1.z olvasmányt nyújtják, amely megfelel neki - vagy amiről azt a felté-
telezik, hogy megfelel neki -, ez a hegemónia azonban kiadói ökonó-
mia mély átalakulásához vezet, amely ugyan a könyv kevésbé szép oldalát
mutatja, de jobb képet nyújt az általa korábban elnyomott, már egyen-
jogúvá vált termékekről: az újságról, a folyóiratról, a magazinról.
Ennek ellenére az 1830-as dátum fontos cezúrát jelöl, és úgy véljük,
llogy elválaszthatja egymástól az Histoire de l' édition fram;aise második
~s harmadik kötetét. Miért? A könyvkiadás, amely kiválasztja vagy meg-
rendeli a szövegeket, amely ellenőrzi azokat az műveleteket, melyek által
~z utóbbiak könyvekké válnak, amely biztosítja terjesztését a vásárlók
körében, nyilvánvaló módon azt az alapvető folyamatot jelenti, amelyben
keresztezi egymást a technikatörténet és a gyártástörténet, a könyvke-
reskedés világának szociológiája és az olvasás szociológiája, a könyvek
materiális tanulmányozása és a szövegek kulturális tanulmányozása.
Vállalkozásunk alapjának tehát a könyvkiadás koncepcióját tekintettük.
Ebből szükségszerűen az következik, hogy meg kell vizsgálnunk történeti
variációit, saját váltakozó formáit, a szakadásokat, amelyek tagolják útját.
A könyv történetében feltehetőleg három könyvkiadási forma váltja
egymást. Az első megelőzi a könyvnyomtatást: ebben az esetben a könyv-
kiadás olyan szöveg közzétételét jelenti, amelynek a kéziratát a szerző
ellenőrizte és megállapította annak valódiságát. A nyilvános olvasás,
amelyet az egyetemen, a királyi udvarban vagy bármely méltóságnál
tartottak; egy kimunkált példány elküldése annak, akinek ajánlották,
a mű letétele olyan intézményben (például vallási rendnél), amely arra
vállalkozik, hogy terjessze, időnként pedig arra, hogy eladja a kéziratot,
vagy más esetben bérletbe adja egy könyvkereskedő számára: ezek egy
szöveg különböző megjelenési módjai a középkorban. 28 Mind azt jelen-
,, Anne-Marie THIESSE, Le Roman du quotidien. Lecteurs et lectures populaires a la
Belle Epoque, Le Chemin Vert, Paris, 1984.
,. Pascale BouRGAJN, ,.L'édition des manuscrits" = Histoire de l'édition frtmfaise, 1.,
48-75.

402
ti, hogy a szerző engedélyezi a szöveg terjesztését, másolását, függetle-
nül attól, hogy ezt már nem tudja ellenőrizni. A könyvkiadási folyamat
ezen első formáját is felhasználhatjuk ahhoz, hogy alátámasszuk állítá-
sunkat, mely szerint a kéziratos könyv és a nyomtatott könyv között
folyamatosság tételezhető fel, hiszen egyik-másik könyvet akár több tíz
vagy több száz példányban is reprodukáltak, egy javított, felülvizsgált,
engedélyezett szöveg alapján - ez az archetypum vagy exemplar a kézirat
korában - amely referenciapéldányként és a másoláshoz modellként
szolgál. Mindenesetre ez nem tűnik el a nyomtatott kultúra korában
sem teljes mértékben, mivel a szerző felolvasása vagy általánosabb érte-
lemben a kézzel másolt szövegek hangos felolvasása (némelyek kézira-
tok maradnak, másokat később kinyomtatnak) a művek publikálhatóvá
tételének, valamint az irodalmi szalonok és a tudományos társaságok-
ban történő megjelenésének egyik módja maradt.
A „nyomtatott Ancien Régime" -ben a 15. század közepe és a 19. század
első harmada között a könyvkiadás elsősorban kereskedelmi tevékenység.
A humanista kor vagyonos párizsi és lyoni könyvkereskedői, 29 a főváros
nagy könyvkereskedői a 17. században, akiket dédelgetett a királyi ha-
talom, ellátva őket privilégiumokkal és megrendelésekkel, 30 a jelentős
nyomdai társaságok, melyek a 18. században a királyság peremén tele-
pedtek le, mind megtestesítik ezt a kiadói létmódot, amely kétféle logikát
foglal magában. Az első a kereskedelmi kapitalizmus logikája, amelyet
a kereslet, valamint a piac határoz meg: az egykori könyvkereskedés egy
kereskedelmi vállalat, amely komoly tőkebefektetést és merészséget kö-
vetel, valamint azt, hogy résztvevői teljes mértékig az eladásra összpon-
tosítsák figyelmüket. Ugyanakkor ez a kiadási tevékenység még mindig
a védnökség logikája szerint működik. Az Ancien Régime minden ki-
adója, beleértve azokat is, akik tiltott szövegeket publikáltak (gondoljunk
például arra a konzorciumra, amely az Encyclopédie neuchateli kiadá-
sát jelenteti meg, és amelyet Robert Damton tanulmányozott), a monar-
chikus hatóságok jóindulatát keresi, mivel ők osztják ki az engedélyeket

" Annie PARENT, Les métiers du livre a Paris au XVI' siecle 1535-1560, Librairie Oroz,
Geneve, 1974; Natalie Zemon DAYIS, .Le monde de l'imprimerie humaniste: Lyon"=
Histoire del' édition franfaise, 1., 254-277.
'° MARTIN, Livre, pouvoirs ... , II., 662-731.

403
(jegyzékbe veszik őket vagy csak szóban biztosítják), megvédenek a ve-
télytársaktól, tolerálnak vagy betiltanak. A régi könyvkereskedelem jogi
berendezkedésével, különböző engedély- és privilégiumkategóriáival,
előzetes cenzúrájával, könyvrendőrségével minden bizonnyal erős köte-
léket hoz létre a könyvkiadás és a fennálló hatalom között. De ez utóbbi
valami sokkal mélyebb dologra utal: az Ancien Régime gondolkodás-
módja szerint (amellyel számos író egyetért) egy vállalkozás megszüle-
tése azt jelenti, hogy egy versenytárs kárt szenved; vállalkozni annyit
tesz, mint hinni a korlátok nélküli teljes szabadságban (a kereskedelem
és az eszmék szabadságában) és hinni az Állam, azaz a helyek és kegyek
szétosztójának támogatásában, amelyben összefonódnak a vakmerő spe-
kulációs ügyletek és az elfogadott függőségek.
A könyvkiadás mint önálló szakma és a kiadó, a szó modern értel-
mében véve, csupán későn jelenik meg Franciaországban, minden bi-
zonnyal az 1830-as évek tájékán. Ehhez két feltételnek kellett teljesülnie:
egyrészt, hogy a kiadói munka függetlenítse magát a könyvkereskede-
lemtől, amellyel korábban összekeveredett, másrészt, hogy a könyvgyár-
tás folyamatának egésze (a kézirat kiválasztásától a technikai megoldá-
sokig, az esztétikai választásoktól a kereskedelmi döntésekig) egyetlen
személy kezében összpontosu~on. fgy nem csoda, hogy a kiadó megjele-
nése az illusztrált könyv sikeréhez kapcsolódott, ami más kiadványokkal
szemben sokkal inkább megköveteli a tervezés és a végrehajtás szoros
egységét. Léon Curmer kiadó erről tesz tanúbizonyságot, amikor az
1839-es Francia ipari termékek kiállításán a zsűrinek a következőket
mondja:

A könyvkereskedelem általában véve nem jelent mást, mint hogy pénzt

adunk néhány nyomtatott lapért, melyeket később kötetekbe fűzve
kapunk kézhez. A könyvkereskedelem ebből a szempontból elveszítette
intellektuális jellegét, amelyet elődeink adtak neki[ ... ]. A könyvkeres-
kedelem ma más formát ölt, és ez a kiadó mesterségéből következik, aki
az illusztrált könyv bevezetése óta megtelepedett benne [...].A kiadónak,
aki az intelligens közvetítő a közönség és minden munkás között - akik
egy könyv előállításáért versengenek-, ismernie kell e személyek mun-
kájának minden részletét [... ]. Ez a mesterség több mint egy szakma,

404
 egy nehezen gyakorolható művészetté vált, de mindig bőségesen kár-
pótolja gondjait intellektuális örömökkel. 31

Ez a szöveg világosan tanúsítja egy foglalkozás mint olyan születését,

melynek sajátossága kétféle módon nyilvánul meg. Először is megkülön-
bözteti magát a könyvnyomtatás technikai gyakorlatától és a könyvke-
reskedelem értékesítési tevékenységétől. Majd intellektuális és művészi
tevékenységként tekintett önmagára - ami annyit jelentett, hogy meg-
próbált az új szakmának új legitimitást is szerezni, akárcsak a szerzők.
Ebből következően elkerülhetetlen, hogy feszültség keletkezzék az in-
tellektuális ideál - a kiadó legtöbb idejét a kéziratok olvasásával, a szer-
zőkkel való találkozással és vállalati tőkéjének, mely voltaképp egyenlő
a hozammal, megteremtésével tölti - és a realitás kényszerűsége között,
amely ránehezedik gazdasági tevékenységére. A banki hitel törékeny-
sége, amely sokáig húzódó probléma a 19. századi Franciaországban,
a kiéleződő konkurencia, amelyet még tovább súlyosbít a reklámhirdeté-
sek használata, új igények a szerzők részéről, akik egyre inkább szeretnék
vagy kényszerülnek arra, hogy tollukból éljenek meg: mindez megannyi
veszély a kiadói tevékenység számára.
Az 1830-as években, majd az 1840-es évek végén, illetve az 1890-es
évek „könyvválságakor" bekövetkező számos csőd mind jelzi az új
könyvkiadással járó fordulatot. Mégis, minden 19. századi válság az in-
nováció előfeltételeként jelenik meg. Így a rossz idők után, amelyek
1830-at övezik, a könyvkiadás új dolgokat talál ki: lekicsinyíti a formá-
tumokat (így a Charpentier klasszikusokat 18-as méretre), elhatárolja
az újságot a könyv formájától, mely utóbbit füzetekben és gazdagon il-
lusztrált kötetekben jelentetnek meg, olcsón árusítják és nagy hévvel
reklámozzák. Ugyanígy az 1848 előtti csődök - amelyek egyben annak
a romantikus tervnek a kudarcai is, amelyik arról álmodott, hogy a népi
származású olvasók számára elérhetővé teszi a legszebb könyveket -
megnyitják az utat a század második felének többé-kevésbé tartós sikerei
felé: így Louis Hachette, Pierre Larousse vagy Jules Hetzel sikere felé,
akik mindhárman eleget tettek az olvasás új elvárásainak, és az iskolai
31 Odile MARTIN - Henri Jean MARTIN, ,.Le monde des éditeurs" = Histoire de l'édition
franfaise, III., 158-215, idézet 182.

405
tankönyvek, az ifjúsági könyvek, a lektűr, és az enciklopédikus művek
felé fordították a könyvkiadást. Végül a századvégi nagy válság, amelyet
a túltermelés kríziseként is értelmezhetünk, kettős hatással járt: draszti-
kusan szelektálta a kiadókat, szembeállítva azokat, akiknek elég erejük
van ahhoz, hogy ellenálljanak a megrázkódtatásoknak, és azokat, akik
a nehéz idők közepette végleg elsüllyednek; két olyan új kiadó létrejöt-
tét hozta ez magával, amelyek a két világháború között uralni fogják az
irodalmi termelést (az 1907-ben Bemard Grasset alapította Éditions
nouvelles-t és az 1911-ben létrejövő Éditions de la Nouvelle Revue Fran-
c;:aise-t, amely nyolc évvel később a Librairie Gallimard lesz). 32 A válság
során a könyvkiadásnak meg kell erősítenie szerkezetét: a kiadók, azaz
a harcos, mesterséget alapító vállalkozók korszakát felváltja a könyv-
kiadók létrejötte, amelyek különböző, egymást kiegészítő (irodalmi
igazgatás, gyártás, kereskedelmi irányítás, reklám) kompetenciák áruba
bocsátása körül szerveződnek. 33 Milyen mértékben alkalmazható más or-
szágokra ez a röppálya és a francia kronológia, amelyet a könyvkiadási
tevékenység három definíciójának és három egymástól nagyon külön-
böző módjának egymásutánisága jellemez? Csupán az épp folyamatban
lévő vagy tervezés alatt álló nemzeti kiadástörténetek teszik majd lehe-
tővé ennek eldöntését.
A könyvkiadás fogalmának átalakulása maga után vonja az olvasás
újraértékelését is. Már említettük, hogy a francia könyvtörténet imp-
licit módon az olvasást változatlan gyakorlatnak tekintette, a nyom-
datermékek által közvetített üzenetek passzív befogadásának. Ennek
a felülvizsgálata termékeny volt, kettős eredményt hozott. Egyrészt a
szociokulturális különbségek megértése a csak statisztikailag mérhető
indikátorok alapján (például az írni-olvasni tudók aránya vagy a könyv
jelenlétének egyenlőtlen súlya a társadalmi rétegek szerint) kissé meg-
rövidítvejelentmeg. Amikorakönyvtörténetolyankultúrszociológiával
találkozik, amely inkább a tárgy használati módját vizsgálja, mintsem
annak eloszlását, akkor kénytelen visszaállítani azokat a kontrasztív
módozatokat, amelyek alapján a különböző olvasók felfogták, kezelték
32 Élisabeth PARINET, DI:édition littéraire, 1890-1914" = Histoire de l'édition franfaise,
IV., 148-187.
33 Élisabeth PARINET - Valérie TEsNIERE, .,Une entreprise: la maison d'édition" =
Histoire del' édition franfaise, IV., 122-147.

406
és elsajátították a könyvbe szerkesztett szövegeket. Ez alapján körvona-
lazódott az olvasástörténet programja, illetve ennek alapelvei: ez a törté-
net a kronológiai változatokban és a szociokulturális különbségekben
ragadható meg.
Néhány alapvető ellentét irányította a megközelítés(ünke)t. Már em-
lítettük azt, amelyik szembeállítja a kötelező hangos olvasást azzal,
amelyik némán, csak szemmel történik - tehát mormogás nélkül, amit
a rómaiak ruminatiónak hívtak. Ez a szembenállás egyrészt számot ad
a művelt közeg intellektuális gyakorlatainak jelentős átalakulásáról,
vagyis arról, hogy már a nyomtatás előtt is volt néma olvasás, másrészt
pedig arról, hogy alapvető kulturális szakadék választotta el tőlük azo-
kat a kevésbé tanult olvasókat, akiknek hangosan vagy halkan kellett
olvasniuk, hogy megértsék azt, ami le van írva.
A második ellentét a magányos olvasás, a visszavonulás, a titok és a
nyilvános felolvasás között feszül. Mert manapság már úgy tartjuk, hogy
az olvasás hagyományosan a par excellence egyéni intimitás megnyil-
vánulása, alapvetően privát tevékenység. És természetesen szövegek és
képek is alátámasztják, hogy az olvasás és a világból való kivonulás vala-
miképp összekapcsolódnak. De el kell ismernünk, hogy az olvasásnak
vannak más módozatai is, amelyeket nem a világtól elzártan, egyedül és
csendben végeznek az olvasók. Innen ered, hogy nem is olyan rég Fran-
ciaországban feléledt az érdeklődés olyan intézmények iránt, amelyek
lehetővé teszik az olvasást anélkül, hogy vásárolnánk, és ahol a könyvvel
egy közös térben találkozhatunk: ilyenek a nyilvános gyűjtemények,
olvasótermek, városi vagy községi könyvtárak, amelyeket a forradalom
alatt elkobzott könyvekkel töltöttek fel, az ellentmondásos, emberba-
ráti és asszociatív ihletésű iskolai könyvtárak és közkönyvtárak. Ezzel
párhuzamosan figyelmet kap a hangos olvasás minden formája, amelyet
már nem csak úgy lehet elgondolni, mint annak módját, ahogy az anal-
fabétákkal megosztjuk az írott szöveg kultúráját, hanem úgy - és főleg
úgy-, mint a családi, világi vagy tudományos társiasság egyik formáját,
tehát az olvasni tudó olvas fel egy másik olvasni tudónak. A postakocsi-
tói a fogadóig, a szalonoktól az akadémiáig, baráti találkozástól a családi
összejövetelekig, számos olyan helyzet létezik a 16. és a 19. század kö-
zött, amikor a hangos felolvasás hétköznapi, elvárt gesztus. Az olvasás

407
tehát nemcsak az intimitás, vagy a magánélet szimbóluma, hanem a
szociális kapcsolatok megszilárdítója és kifejeződése. 34
A harmadik eltérés: a különbség, amelyet a művelt és a „népszerű"
olvasás között ismerhetünk fel. Annak a kitartó összegyűjtése, amit a leg-
egyszerűbb olvasók mondtak vagy írtak saját olvasási szokásaikról -
ami lehetővé teszi az olvasás rekonstruálását, mintha ez bele lenne írva
a nyomtatott tárgyakba, amelyeket, ha nem is kizárólag, de legalábbis
tömegével (a szó tág értelmében véve) népi származású olvasóknak szán-
tak -, lehetővé tette az olvasás azon módjának leírását a maga különbö-
zőségében, amely nem a könyv virtuózainak a sajátja. Ez a gyűjtés szá-
mos explicit jelzésre hagyatkozik: rengeteg címre, gyakran felbukkanó
összefoglalásokra, a kép segítségére; csak rövid és önmagukba záruló
szekvenciákon keresztül tűnik könnyednek, látszólag megelégszik a mi-
nimális koherenciával és az egymástól elváló szövegbeli egységek (feje-
zetek, töredékek, bekezdések) összekapcsolódásán alapszik. Szaggatott,
megközelítő, hezitáló: az olvasás e módja uralja a kiadói stratégiákat,
mivel formáikat a legnagyobb számúnak javasolt nyomdai termékekhez
idomítják, továbbá ez határozza meg a feldolgozási munkálatokat, mely
akkor módosít egy szöveget, amikor új, kevésbé művelt olvasók felé köz-
vetítik új formátumú, kevésbé költséges kiadásban. A nyomtatott kultú-
rához fűződő különleges kapcsolatot is meghatározza, olyan sajátos
megértési módot, amely alapján kulturális határ rajzolódik ki, ez pedig
már nemcsak a könyv adott társadalmon belüli egyenlőtlen eloszlásán
alapul, hanem olyan szövegek különböző használatán, amelyek az olva-
sók különféle rétegei számára mind elérhetőek. 35
Ezeket a makroszkopikus ellentéteket, noha továbbra is érvényesek,
már finomítanunk kell, és az apróbb különbségeknek kell figyelmet szen-
telnünk. Felismerésük például feltételezi, hogy figyelembe vesszük, hogy
egy adott könyvnek az adott olvasói környezet milyen státust kölcsönöz,
és hogy ez a státus meghatározza magát az olvasást: így a Biblia a kálvinis-
ta és pietista protestantizmusban, a mágikus könyv vagy az almanach
egyes vidéki társaságokban, a regény számos városi olvasó számára 1750
34 Roger CHARTIER, ,,Loisir et sociabilité: lire a haute voix dans l'Europe modernen,
Littératures classiques 12 (1990), 127-147.
35 Roger CHARTIER, Lectures et lecteurs dans la France d:Ancien Régime, Seuil, Paris, 1987.

408
után vagy akár Rousseau könyvei a felvilágosult elit számára. 36 Egy ilyen
megközelítéssel még a társadalmi különbség definícióját is újragondol-
hatjuk. Híven a társadalomtörténet főbb körvonalaihoz, a francia könyv-
és olvasástörténet bizonyos fokig sokáig rabja maradt annak a módszer-
nek, amelynek rendszerező elve a csoportok közötti társadalmi-gazda-
sági különbség volt. Mindez megmagyarázza azt is, hogy miért kerül
annyira előtérbe az elit és a populáris kultúra közötti ellentét, amelyet
számos munka tárgyalt. Az olvasási szokások története mégis azt tanít-
ja, hogy léteznek más felosztások is, amelyek ugyanennyire fontosak, és
szintén társadalmi alapúak, de amelyek más különbségeket használnak
fel: így férfiak és nők, városiak és vidékiek, katolikusok és reformátusok
közötti, de a generációk, testületek, szakmák közötti határvonalakat is.
Ez, valamint visszahatása által a nyomtatott kultúra története segíthet
a társadalomtörténetnek abban, hogy újrafogalmazza saját fogalmait.
Azonban az olvasástörténet tétje nem csak ebben áll. Lényegében
beleilleszkedik egy látszólagos ellentmondásba. Akár azt veszik alapul,
hogy a szöveg mindenhatósága kényszeresen rátelepszik az olvasóra
- noha az olvasás ekkor nem tekinthető önálló tevékenységnek és válto-
zatai aligha lehetnének fontosnak-, akár elsődlegesnek tekintik az olva-
só mint egyedi értelmezések leleményes előállítójának a szabadságát, akit
nem korlátoznak a szöveg határai, az olvasás története továbbra is azt
kockáztatja, hogy szétforgácsolódik olyan körvonalak nélküli gyűjte­
ményben, amelyben az egyes tapasztalatok nem képesek feloldódni egy-
másban. Operatív feszültséggé kell tehát alakítani azt, ami leküzdhetet-
len aporiának tűnik: ez az olvasási gyakorlatok történetének célja, amely
minden időben és minden közegben az olvasás megosztott modalitá-
sainak meghatározását akarja elérni, azokat a modalitásokat, amelyek
egyéni gesztusokat modelleznek. E történet vizsgálódásainak közép-
pontjába azokat a folyamatokat állítja, melyek segítségével egy olvasó
vagy az olvasók valamely közössége létrehozza saját értelmezését egy
>6 David D. HALL, .Introduction: The Uses of Literacy in New England, 1600-1850" =
Printing and Society in Early America, szerk. William L. JOYCE - David D. HALL - Richard
BROWN - John B. HENCH, American Antiquarian Society, Worcester, 1983, 1-47; Dan
FABRE, ,,Le livre et sa magie" = Pratiques de la lecture, szerk. Roger CHARTIER, Rivages,
Marseille, 1985, 181-206; Robert DARNTON, .Readers Respond to Rousseau: The
Fabrication ofRomantic Sensitivity" = Uő, The Great Cat Massacre, 214-256.

409
szöveg olvasásakor. A jelentés megalkotása, mely történelmileg és társa-
dalmilag változó folyamat, tehát két halmaz találkozásában érthető meg:
egyrészt az olvasók sajátosságai jellemzik (akik egyéni társadalmi pozí-
ciójuk és olvasási gyakorlataik alapján jellemezhető kulturális ismere-
teik által egyéni kompetenciákkal rendelkeznek), másrészt az írott szö-
veg és a forma elrendezése - mondjuk, hogy a „nyomdai" elrendezése
a nyomtatott szövegek esetében-, amely a szövegek sajátja, és az olva-
sással sajátítható el. Ez a megállapítás lehetővé teszi, hogy behatároljuk
azt a területet, amelyben az értelem előállításának folyamatát mozgó
kapcsolatként képzelhetjük el: ez a folyamat függ a szöveg saját szimultán
vagy egymástól elkülönülő változataitól, illetve függ nyomtatványok-
tól, amelyek olvasását egyáltalán lehetővé teszik, valamint olvasásának
modalitásától (szótlan vagy szóbeli, szakralizált vagy világi, közösségi
vagy magányos, nyilvános vagy egyéni, kezdetleges vagy tanult stb.);
e tényezők szerint különbözik. Ennélfogva kapcsolatot fedezhetünk fel a
nyomdai termékek materialitásának tanulmányozása, a stratégiákra és
szövegformakra való reflektalás és a kulturális gyakorlatok története
között - igaz, némiképp ellentmondásosnak tűnhet ez a kapcsolat, ha azt
vesszük alapul, hogy mi is a francia könyvtörténet sajátossága. Ez a kap-
csolat új munkateret alakít ki, amely összegyűjti az addig különálló tu-
dáshalmazokat, és a társadalmilag legmélyebben gyökerező megkülön-
böztetéseket kutatja a legformálisabb elrendezésekben, így ugyanarra
a feladatra ösztökéli a szövegtörténészeket, a nyomdatörténet kutatóit,
valamint a társadalom- és kultúrtörténészeket. Ebből az új keresztez(őd)­
ésből, ebből a szöveghez és a tárgyhoz való visszatérésből, amely nem
veszít semmit az Annales hagyományából, új francia sajátosság szület-
het meg, vagy inkább egy új, nemzeteken átívelő tudásközösség.
Ráadásul azok az alapvető kérdések, amelyeket a könyv-, a kiadás-
és az olvasástörténet felvethetnek, semmiképp sem szoríthatók ország-
határok közé. A nyomtatott szöveg forgalmazása és az olvasás gyakorlata,
különféle modalitásaikat együttvéve, mindazon nagy fejlődés(ek)nek
a szerves részei, amelyek átalakítják az európai vagy tágabb értelemben
véve nyugati civilizációt a középkor vége és napjaink között. A kultúra
működése ez, ahogyan ezt Norbert Elias meghatározta: illeszkedik a mo-
dern állam felépítéséhez, az ez által létrehozott társadalmi formákhoz

410
(ilyen például az udvari társadalom), és a szabály- és normaváltozások-
hoz, amelyek az egyéni viselkedésformákat felügyelik. 37 Ezeknek az új
kötelezettségeknek az elsajátítása során, amelyek fékezik az indulatokat,
cenzúrázzák az ösztönöket, magasabbra helyezik a szemérmesség kü-
szöbét, a nyomdatermék jelentős szerepet tölt be, mert rögzíti és közzé-
teszi az elfogadható tetteket és azokat, amelyek már nem azok, és mert
az udvar szűk világából kiviszi az új udvariasságot, amelyet az iskolában
tanítanak, és amely jelen van a populáris irodalomban. Ahhoz, hogy
megértsük, hogyan volt lehetséges, hogy a világban létezésnek új mód-
ja normává válhatott a társadalom egésze számára, figyelmünket azon
társadalmi közegek felé kell fordítanunk, amelyek ezt továbbították (az
udvar, a család, az iskola, az egyház), és azon könyvek felé, melyek saját
használatukban átírják, közvetítik azt. 38
A második nagy tér, amely a könyvnek köszönhető: a létezés magán-
szférája, amely elkülönül a közösségi ellenőrzésektől, és amely az Állam
alá rendelt jelenség. Philippe Aries értelmezésében az írni-olvasni tudás,
az írott szöveg egyre szövevényesebb, gyakoribb forgalmazása, akár kéz-
irat, akár nyomtatvány formájában, a néma olvasás elterjedése, mely tit-
kos és intim viszonyt hoz létre könyv és olvasója között: mind szükséges
feltétele annak, hogy a "magán" fogalma egyáltalán kialakulhasson. 39
Említettük azt is, hogy a hangos olvasás, akár másoknak, akár magunk-
nak, akár munkánk része, akár szórakozás, olyan gesztus, mely ellenáll
a bensővé tétel folyamatának - vagy amely olyan módját javasolja ez
utóbbinak, mely nem jár az egyén közösségi térből való kivonulásával. Az
alapvető tendencia mégis az, amelyik az írott szöveghez fűződő szemé-
lyes kapcsolaton alapszik: így az ájtatosság új módozatai, amelyek radi-
kálisan megváltoztatják az ember szenthez fűződő viszonyát, vagy azok
a tapasztalatok, amelyek lehetővé teszik a belső én kimunkálását. Ebben
a megközelítésben tehát az olvasástörténet feladata az, hogy feltárja azt

" Norbert ELIAS, A civilizáció folyamata. Szociogenetikus és pszihogenetikus vizsgáló-

dások, ford. BERÉNYI Gábor, Gondolat, Budapest, 1987.
" Roger CHARTIER, .,Distinction et divulgation: la civilité et ses livres" = Uö, Lectures
et lecteurs dans la France d'.Ancien Régime, 45-86.
•" Philippe ARIES, .,Pour une histoire de la vie privée" = Histoire de la vie privée. De la
Renaissance aux Lumieres, III., szerk. Philippe ARIES - Georges DuBY. Éditions du
Seuil, Paris, 1986, 7-19.

411
a mozgó, instabil határvonalat, amely magán és nyilvános között hú-
zódik, valamint hogy meghatározza a magán különböző, egymásba
illeszkedő és egymással versengő formáit: a személyes magányt, acsa-
ládi intimitást, a baráti társasiasságot. 40
Az olvasási szokások olyan folyamatban helyezkednek el, amellyel
egy időben megy végbe annak a nyilvános térnek, hogy Jürgen Habermas
szavaival éljünk, annak a „nyilvános politikai szférának" felbukkanása,
amely az Állam autoritásának ellenében jön létre. 41 Kantot követve ezt
úgy definiálhatjuk, mint a vita és a kritika terét, ahol a magánemberek
közzéteszik saját véleményüket, egymásra egyenlő félként tekintve, füg-
getlenül attól, hogy milyen háttérrel rendelkeznek, és anélkül, hogy bár-
mi korlátozhatná őket véleménynyilvánításukban. Ezt a „nyilvános poli-
tikai szférát", amely először Angliában, majd Franciaországban és később
a kontinensen is megjelent, a társiasság többé-kevésbé intézményesített,
felvilágosodásbeli formái jellemzik (szalonok, klubok, kávéházak, pá-
holyok, irodalmi társaságok), és létrejöttét a nyomtatott szöveg forgal-
mazása tette lehetővé. Hallgassuk meg Kantot: ,,Saját eszünk nyilvános
használatának azt nevezem, ha egy tudós az olvasók teljes közösségének
színe előtt gondolkodik."* A nyilvános véleményt tehát olvasók valamely
közösségével azonosítjuk, így a nyomtatott szöveg két használati módra
tesz szert: a közös felolvasások baráti közelségében, amelyek megszilár-
dítják az intellektuális közösség új formáit, de még inkább a magányos
reflexióban, a másiktól elzártan, amelyet a könyv forgalmazása tesz lehe-
tővé. Ebben az értelemben az olvasástörténet a modern politikai kultúra
kialakulásáról szóló kutatások egyik nagy témája, hiszen ez a kultúra
a herceg hatalmával szemben állva kinyilvánítja a kritika legitimitását,
és megtanítja a polgári közösséget az egyéni vélemények kommuniká-
ciójára és a vitára.
E három röppálya mindegyike Franciaországra vonatkozik, ám egyik
sem a sajátja. Az olvasás gyakorlatán keresztüli megértésük szükségszerűen
40 Roger CHARTlBR, .,Les pratiques de l'écrit" = Uo., 112-161.
41 Jürgen HABERMAS, A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Vizsgálódások a pol-
gári társadalom egy kategóriájával kapcsolatban, ford. ENDREFFY Zoltán - GLAVINA
Zsuzsa, Századvég-Gondolat, Budapest, 1993.
* Immanuel KANT, .,Válasz a kérdésre: Mi a felvilágosodás?", ford. VIDRÁNYI Katalin=
Uő, Történetfilozófiai írások, szerk., utószó, jegyz. MESTERHÁZI Miklós, Ictus, Szeged,
1997, 17.

412
megköveteli tehát, hogy komparatív szemmel tekintsünk rájuk. Ebből
végső következtetésként ezt vonhatjuk le: úgy tűnhet, hogy a könyvtörté-
net ebben a pillanatban a nemzeti terekre vonul vissza a kiadástörténe-
tek terveinek kicsit mindenütt tapasztalt virágzásával. A feladat nyilván
elengedhetetlen ahhoz, hogy országról-országra meghatározzuk az is-
meretek szintjét és hogy megrajzoljuk a folytatni kívánt kutatások prog-
ramját. Mégis úgy tűnik, ezek a vállalkozások célt tévesztenek, ha nem
képesek új megvilágításba helyezni azokat a fejlődéseket, amelyek egy-
mástól ugyan eltérően, de minden európai és amerikai társadalmat jel-
lemeztek. A könyv történetének, amelyből a könyvkiadás, valamint az
olvasás története lett, sokat kell még tanítania arról, ahogy a 15. és 20.
század között átalakultak a hatalom gyakorlásának feltételei, a csoportok
és osztályok közötti távolságok, a kulturális gyakorlatok, és arról, hogy
miképpen is vagyunk egy társadalom részesei. Nem annyira arról van
szó, hogy a nyomtatás forradalmát sajátos jegyein keresztül jellemez-
zük, hanem inkább arról, hogy megértsük, hogy a könyv és használa-
tai a könyvnyomtatás előtt és után hogyan járultak hozzá azokhoz a
főbb fejlődési irányokhoz, amelyek átalakították a társadalmakat.
A könyvtörténet francia sajátossága már nem az, ami volt: a kívülről
érkező vizsgálódások, a belülről jövő kételyek darabokra törték a hatva-
nas években egy sorozatszerű társadalomtörténet köré kovácsolt identi-
tást. A francia történészek munkatere, akik úgy vélik, hogy a könyvek
gyártása, forgalmazása és elsajátítása a kultúrák történetének alapvető
adottsága, már nem pusztán sajátjuk: másokkal osztják meg, akik úgy-
szintén a szövegek, az írott tárgyak és olvasmányaik tanulmányozása
között mozognak. Azt kell mondanunk tehát, hogy ma, a könyvtörté-
netben a francia sajátosság már nem létezik. Legalábbis lehet, hogy nem
tipikusan franciának minősül a szándék, hogy a nyomtatott kultúrtör-
ténetet nagyszabású kérdések szolgálatába állítsuk, hogy nagyra törjünk,
hogy összekapcsoljuk az esettanulmányokat az általános, globálisnak
tekinthető megállapításokkal. De elegendő-e ez ahhoz, hogy francia sajá-
tosság legyen? Majd az olvasó dönt erről.

Fordította Kovács Krisztina

413