1.A pszichológia tárgya, területei. A pszichológia vizsgálati módszerei.

A pszichológia kezdetei.

Pszichológia: lélektan, lelki jelenségekkel foglalkozó tudományág, az elnevezés görög eredetű,

XVI. században lett latinos nevű.

A pszichológia feladata:

 hogy feltárja a lelki jelenségek kiváltó okait, lefolyásuk törvényszerűségeit, és hatásukat az

emberi cselekvésre,
 vizsgálja az egyéni lelki megnyilvánulásukat, azok fejlődését a társas helyzetekben,
csoportban zajló lelki történéseket
 kutatja a személyiség fejlődését.

A pszichológia területei:

I. Tárgyak szerint

1. Emberlélektan

1. egyénlélektan

 normális jelenségek lélektana,

 kóros jelenségek lélektana.

2. társas lélektan (szociálpszichológia)

2. Állatlélektan

A pszichológia módszerei:
 a. Általános lélektan: az egészséges felnőtt ember lelki működésének
alapjelenségeivel, a megismerő folyamatok pszichológiájával az érzékeléstől a
gondolkodásig, az érzelmekkel és a motivációval foglalkozik.
 b. Klinikai pszichológia: a lelki eredetű betegségek kialakulásával, lefolyásával és
gyógyításával foglalkozik.
 c. Személyiségpszichológia: a viselkedés egyéni különbségeinek leírásával és
magyarázatával foglalkozik.
 d. Szociálpszichológia: a környezeti tényezők, mások vélt vagy valós jelenléte
nagymértékben befolyásolja mit mondunk vagy teszünk. Másik területe a
csoportfolyamatok tanulmányozása.
  e. Fejlődéslélektan: azoknak a szabályszerűségeknek a leírásával foglalkozik,
amelyek az életút során megjelennek.
 f. Pedagógia pszichológia: feladata az oktatás elemzése és hatékonyabbá tétele.
 g. Iskolapszichológia: a speciálisan iskolai pszichés problémák megoldásával,
megelőzésével foglalkozik.
 h. Munka- és szervezetpszichológia: az emberi munka optimalizációját kutatja.

Kutatási célra használt módszerek

1. Kísérlet: valamilyen tudományos kérdésfeltevés igazolására, bizonyítására szerveződik.

 laboratóriumi kísérlet: mesterséges körülmények között, zárt térben folyik
 természetes kísérlet: a kísérletben résztvevőt nem emeljük ki természetes
környezetéből.
Független változó: a kísérletvezető kézben tartja (pl. zaj – óvoda)
Függő változó: maga a lelki jelenség, amit vizsgálni akarunk, pl. gyermek személyisége,
képessége. A független változók hatását a függő változóra vizsgáljuk (óvoda a gyerekre).
Kísérleti csoport: új módszer szerint viselkedők.
Kontroll csoport: az eredeti, megszokott szerint cselekedők, hagyományos módszer.
2. Megfigyelés: (kutatási és vizsgálati csoportnál is használatos), előre eltervezzük a
megfigyelést, kidolgozzuk a szempontokat, általában több, egymástól független megfigyelő
vesz részt, rögzíti és elemzi az eredményeket.
Megfigyelési jegyzőkönyvet készítenek:
 introspekció: saját magamra irányul, saját lelki történéseink közvetlen
megfigyelése. Érzékelés, érzékletek vizsgálata, önmegfigyelés, nagyon
szubjektív, az introspekció ténye sokszor megváltoztatja a lényeget.(figyeld
meg az ábrándjaidat)
 extrospekció. Másra irányul. Más gondolkodását nem tudjuk megfigyelni, csak
a külső megnyílvánulásukat, cselekvést.
3. Kikérdezés: történhet írásban, vagy szóban.
Szóbeli kikérdezés: irányított beszélgetés.
 anamnézis (korelőzmény) előzményi adatok felvétele, a terhesség észlelésétől kezdve
történő események, cselekmények ismerete, betegség a terhesség alatt, szülési
problémák.
 exploráció: jelenállapot kikérdezése (beilleszkedés, érdeklődési kör meghatározása.
 szabad asszociáció(Freud) egy adott témáról szabad véleménynyilvánítás.
Írásbeli kikérdezés: (kérdőív)
 nyílt végű kérdőív: szabadon lehet rá válaszolni.
 zárt végű kérdőív: a kérdésre adott válaszok kategorizáltak, pl. 20 év alatti 50 év
feletti.
 skálák: az erősséget, intenzitást is mérjük, állítások vannak felsorolva, rangsorolni kell
őket, hogy mennyire jellemzőek, pl. 1-5, egyáltalán nem, nagyon jellemző.
4. Teszt: Vizsgálati módszernél használatos, próba, speciálisan összeállított kérdéssor.
Standardizálás: nagy elemszámú minta alapján átlag megállapítása.
 speciális képességvizsgáló teszt: 1-1 részképességet, kreativitást vizsgál, pl.
kézügyesség. (4-6 évesek észlelés és mozgás-mozgatás összerendeződése)
 intelligencia tesztek: intelligencia az, amit az intelligencia tesztek mérnek; összetett
képesség.
 projektív tesztek-kivetítés. Személyiség vizsgálatra használják, az egyén bevetíti saját
személyiségét a válaszokba. (tinta pacában mit látsz?)

Minden ember személyiség: A személyiség a lelki élet egységének alapja. Egyéniség olyan egység,
amely az egyént mindenki mástól megkülönbözteti.
Rubinstein szerint – a személyiség az egyedi, külső és általános lelki sajátosságok összessége.
Rokusfalvy szerint – a személyiség az egyén valamennyi fiziológiai és pszichológiai funkciójának és
állapotának az adott szerkezetben működő olyan rendszere, amely a környezettel állandó
kölcsönhatásban van, ahhoz alkalmazkodni és azt alakítani képes.
A személyiség lélektan legfontosabb kérdése: Milyen szerepet játszanak a külső és belső tényezők a
személyiség kialakulásában?
Freud szerint – a pszichoanalitikus iskola a személyiségnek három összetevőjét tételezi fel: 1. a
tudatos „én”-t, amely uralkodik a motiváláson. 2. a „tudattalant” ezek ösztönös indulatokat,
törekvéseket tartalmazza. Az egyén önmagával szemben támasztott követelményeihez viszonyítva – a
tudat önmagából kirekesztve. 3. a „feltételes én” a szülői értékítéletek megjelenése a személyiségben,
a szülőkkel való azonosítás révén.
Irányzatok a pszichológiában

A pszichológia megszületése (XIX. század vége)

A 19. század végén a pszichológia a filozófiából és az élettanból bontakozott ki. 1879-ben
hozta létre Wilhelm Wundt az első kizárólag pszichológiai kutatással foglalkozó
laboratóriumot Lipcsében. Ezt a dátumot tekintik a modern pszichológiatudomány
kezdetének.

Pszichoanalízis (1900-napjainkig)

A pszichoanalízis a Sigmund Freud által kidolgozott - első tudományos jellegű

irányzatának tekinthető.
Pszichoanalízis: Freud, tudattalan, ösztönök (agresszió, szex), első öt év eseményei
Az 1890-es években az osztrák neurológus és pszichiáter Sigmund Freud kidolgozta a saját
pszichológiai módszerét, amit pszichoanalízisnek nevezett el. A legfontosabb újítása a
tudattalan fogalmának bevezetése volt a pszichológiába.
A személyiség a csecsemő belső világában alakul, fejlődik. (orális, anális, fallikális, latencia,
genitális)

Alaklélektan, vagy Gestalt-pszichológia (kb. 1920-1940)

Az alaklélektan vagy Gestalt-pszichológia a két világháború között Németországban élte

fénykorát. Az észlelés és gondolkodás folyamatait vizsgálta.

Behaviorizmus (1913-1950)

A behaviorizmus (viselkedéselvűség): jutalmak-büntetések, megerősítés, utánzás,

modellkövetés, személyi változók. A környezeti ingerek (stimulus) és a rájuk adott reakciók
jellegzetességeinek és törvényszerűségeinek feltárásával foglalkozott.
- Első típusú kondicionálás, asszociációs (klasszikus) tanulás: Két inger térben és időben
közeli társítása (megerősítéssel), melynek hatására az egyik inger jelenléte, megjelenése,
automatikusan kiváltja az ingerre adott választ – a válaszreakció felidézi a kiváltó ingert.
Kissé talán bonyolult, de egy egyszerű példával talán érthetőbbé válik. Mindenki látott már
gyermekével birkózó anyukát a fogorvosi rendelő előtt. A gyermek rossz tapasztalatai alapján
fúrás, faragás, húzás, tömés már a rendelő látványától, az onnan kiáradó jellegzetes szagtól és
a fúró puszta hangjától is hisztigörcsöt kap. Na, ez a klasszikus kondicionálás. Vagy a lásd.
Pavlov kutyáját.
- Második típusú – operáns kondicionálás – próba – szerencse tanulás: Egy véletlenül
kivitelezett, megjelent tevékenység következetes megerősítése, melynek irányától függően az
adott tevékenység megjelenik, illetve a nem kívánatos tevékenység el fog tűnni.
Ennek során azt tanuljuk meg, hogy mi fog történni, ha adott módon viselkedünk. Büntetés
illetve jutalmazás vár-e ránk azután, hogy… Példám ismét gyermeki. Egy jól irányzott dobás
után, mely ablakot tört, máris rohantunk, mert megtanultuk, hogy úgyis ordítás és egykét
pofon lesz a "jutalmunk".

Behaviorizmus: 1913 Wats, R – S pszichológia

Az introspektív lélektan romjain létrejövő új iskolák közül a legradikálisabb a szubjektív

események helyett a viselkedés jellegzetességeit jelölte meg a maga tárgyaként, s az
önmegfigyelés helyébe a különböző kutatók által egyaránt hozzáférhető tapasztalati adatokra
összpontosító kísérleti módszert helyezte. Ez volt az USA-ban kifejlődött behaviorista
mozgalom.
SR

Kiváltó inger reakció

Tudományos, objektív vizsgálat
A félelem igen viszont a szorongás nem illeszthető a képletbe.
Watson: 1913-ban megjelent programadó cikke.
Álláspontja szerint a tudomány korabeli csődállapotáért elsősorban az introspektív módszer
felelős. A javasolt megoldás: hagyjuk meg a „lelki jelenségeket” azoknak, kiknek érdekesebb
amúgy sem jutna eszébe, s foglalkozzunk csupán a viselkedéssel, mint az objektív
megfigyelés egyetlen lehetséges tárgyával!
Léteznek egyfelől ingerek: olyan hatások, amelyek egy állati vagy emberi szervezetet érnek, s
abban valamilyen változást idéznek elő.
Léteznek másfelől válaszok, mint olyan események, amelyekkel az adott élőlény a hozzá
eljutó ingerekre reagál.
A pszichológiának nem egyéb a dolga, mint az ingere és a válaszok közötti
függvénykapcsolatok megállapítása.
A tanulást a behaviorizmus történetének korai szakaszában, mint viselkedésváltozást
értelmezték: ha az élőlény eddig egy adott módon viselkedett, majd ettől eltérően, tehát
ugyanazokra az ingerekre újfajta módon reagál, akkor valamilyen tanulási folyamatnak
voltunk tanúi.
Ebben benne rejlik az az elgondolás, hogy azok az alapvetőnek tekintett tanulási
mechanizmusok, amelyek a minket érdeklő élőlényekben közösek, egyszersmind elégségesek
is az összes ismert tanulási forma felépítéséhez, másfelől pedig, hogy a tanulás
legelképesztőbb esetei sem egyebek, mint az elemi tanulási formák, „többlépcsős” változatai.
Tanulási formák:
 Klasszikus kondicionálás
 Operáns kondicionálás
 Látens tanulás
 Szenzoros előkondicionálás
 Perceptuális tanulás
Neobehaviorizmus: módosítások, korrekciók

Humanisztikus pszichológia (1950-től napjainkig)

A humanisztikus pszichológia az 50-es évek közepétől jelent meg az Egyesült Államokban.

Az önmegvalósításra, a személyiség optimális fejlődésére helyezi a hangsúlyt.
Fenomenológiai nézőpont – humanisztikus elmélet
A fenomenológiai megközelítés a szubjektív tapasztalás és az egyéni élmények szerepét
hangsúlyozza az emberi viselkedés megismerésében. Milyen elképzelése van az egyének a
világról, hogyan ad jelentést a dolgoknak, és hogyan értelmezi a világot? A megközelítés célja
a belső élet és az egyéni élmények leírása. A humanisztikus iskola a fenomenológiai elmélet
gyakorlati alkalmazása. Legismertebb képviselője Carl Rogers. Emberképe: pozitív, hogy az
ember alapvetően jó, és képes önfejlődésre. Az egyén fő motivációja az önmegvalósítás. Egy
pedagógus akkor működik humanisztikus elvek szerint, ha hitelesség, pozitív elfogadás és
empátia jellemzi.

Kognitív pszichológia (1960-tól napjainkig)

A kognitív pszichológia az 1960-as években váltotta fel behaviorizmust. A kogníció

megismerést jelent. A kognitív pszichológia az emberi megismerő folyamatokkal
foglalkozik, mint például az észlelés, érzékelés, gondolkodás, döntéshozás,
problémamegoldás, nyelv.
A tanulás előfeltétele, hogy bizonyos ingereket érzékeljünk, észleljünk. Hogy melyeket
észleljük, melyeket nem, arra vonatkozóan állapít meg törvényszerűségeket ez az iskola.
A személyiségre úgy tekintenek, mint információ-feldolgozó rendszerre. A kognitív
pszichológia szerint az emberek közti különbségek a sajátos gondolkodásmódban rejlenek,
beleértve azt, hogyan figyelnek fel, elemzik, értelmezik, kódolják és hívják elő az
információkat. A kognitív nézőponton belül a személyiség az önmagunkkal kapcsolatos
információk feldolgozása.

Piaget kognitív tanulás elmélete: Információk, fogalmak struktúrába, sémába való

elrendezése egyéni tapasztalatok alapján.
Két alapfogalmat használ:
1, Akkomodáció: amikor az ingereket a személy fogalmakká képes átalakítani, és az
ingerek egymás közti kapcsolatából, összefüggéseiből egy rendszert alakít ki. Ezt nevezik
sémának.
2, Asszimiláció. Az a folyamat, mikor egy inger már meglévő sémába beilleszthető. Tehát
nem kell új sémát – összefüggésrendszert kialakítani egy új inger mentális leképezéséhez,
mert az valamilyen tulajdonsága, a hozzá tartozó tudáselem alapján a ,már meglévő sémába
beilleszthető.
A fejlődés tehát nem más, mint a tanulás jellemző jegyeinek megváltoztatása.

Nézőpontok a pszichológiában

a. A biológiai nézőpont: A viselkedést és a mentális folyamatokat elsősorban a genetikai

tényezők, az agy elektromos és kémiai aktivitása és a hormonális folyamatok határozzák
meg.
b. A pszichodinamikai nézőpont: Alapfeltevése, hogy a viselkedés és a mentális folyamatok
mögött állandóan jelen lévő, gyakran tudattalan erők harca áll.
c. A behaviorista nézőpont: Az emberek viselkedését az általuk tapasztalt jutalmazások és
büntetések határozzák meg.
d. A humanisztikus nézőpont: Alapfeltevése, hogy az emberek önmagukat irányítják.
e. A kognitív nézőpont: Közvetlenül a megismerésre irányul, hogyan dolgozza fel az agy az
információt, és hogyan hozza létre ennek alapján a szervezett viselkedésmintákat.
Ez a nézőpont az ember belső értékeit, céljait, szabad akaratát hangsúlyozza. Az élet
során folyamatosan fejlődünk, egyre inkább megközelítjük azt, amilyenek valójában vagyunk.
Egy-egy betegség is része ennek a fejlődésnek, egy krízis, amin át kell küzdeni magunkat
ahhoz, hogy jobb emberekké váljunk. A terapeuta azzal segít a legtöbbet, ha elfogad minket
olyannak, amilyenek vagyunk, és elfogadásával, együttérzésével, visszajelzéseivel segít
bennünket a fejlődésünkben.
 2.A tudományos lélektan kialakulása. A pszichometria.
I. Bevezető

Naiv pszichológia, népi pszichológia (lelki folyamatokra stb. vonatkozó kifejezések)

Rejtett feltételezés rendszer - a viselkedés értelmezése
Természettudomány: magyarázatot találni a megfigyelhető jelenségekre, függetlenedni a
külső befolyások alól (felvilágosodás kora)

A pszichológia kialakulására hatottak:

filozófia (racionalista, empirista hagyományok; tudományfilozófia)

természettudományok (fiziológia-élettan, elméleti biológia-evolúcióbiológia)

II. Az előtörténet

Descartes és a racionalista hagyomány

Descartes: a hittől független alapot találni a világ megismerésére, az emberi lélek
megismerése, test-lélek viszony (interakcionalista dualizmus), a tudatosság személyes
természete, a gondolkodás és a nyelv vizsgálata, tudásunk velünk született (nativizmus)
Gondolatrendszerének bizonyos elemei a kognitivizmushoz kapcsolhatók

Az empirista hagyomány
Locke: tabula rasa (külső tapasztalat a meghatározó)

 észlelés (ideák)
 asszociációk (az ideák összekapcsolása)
 absztrakció (az egyedi ideákból a közös jegyek elvonása - absztrakt fogalmak
létrehozása)

Hume: a pszichés folyamatok oksági törvények alapján működnek

Mill: az egyedi tapasztalatok különbözőkre formálják az embereket, a személyiség
változatossága társadalmi érték (politikai filozófia), pozitivizmus
Az empirizmus gondolatrendszerének bizonyos elemei a behaviourizmushoz
kapcsolhatók

A fiziológiai gondolkodás fejlődése

Descartes elmélete az idegműködésről (reflex korai leírása, akaratlagos és reflexes mozgások
megkülönböztetése)
Whytt, Legallois: a reflexműködések központja a gerincvelő
Bell, Magendie: az alapvető anatómiai viszonyok leírása
Pavlov, Szokolov: a fiziológiai reflexfogalom, mint minden viselkedést magyarázó általános
elv
Jackson: az idegrendszer eredete és szerkezete (benne az evolúciós állapotok tükröződése),
kontroll és gátlás
Helmholtz, Fechner, Weber: az észlelés kutatása, pszichofizika
Gall, Broca, Wernicke: az agyi lokalizáció kutatása

A 19. század fontos fejleményei: pozitivizmus és evolúcióelmélet

A pozitivizmus hatása a pszichológiára
Comte: a társadalomtudományoknak át kell venniük a természettudományok módszereit, de
rendszerében a pszichológiának nem talált helyet (szociológia, vagy fiziológia)
Mill: rendszerében az asszociációk törvényeit kutató pszichológia központi szerepet kap

A darwini elmélet hatása a lélektanra

Darwin: szembekerül a zsidó-keresztény felfogással, variáció, szelekció, öröklés, nézetei
hatottak a fejlődéslélektanra, az összehasonlító lélektanra (az állatok vizsgálata az ember jobb
megismerése érdekében), a variáció a fejlődés előfeltétele (személyiség-lélektan,
pszichometria), az evolúció a jobb alkalmazkodás kialakulását segíti elő (a lelki jelenségek is
az evolúció termékei)

III. A születés(ek) időszaka: a 19. század vége

Miért pont a 19. század vége, és miért születések?

A problematika, a módszer és a világkép ekkorra áll együtt a lélektan születéséhez.

Wundt laboratóriuma
Kísérleti pszichológia, néplélektan

A pszichoanalízis létrejötte
Freud: az emberi 'lélek' felépítése, a pszichoszexuális fejlődés szakaszai, a lelki zavarok
keletkezési mechanizmusai, pszichoterápiás eljárás
Fogalmai: tudattalan, elfojtás

William James
A tudatosság dinamikus folyamat, a mentális folyamatok a környezethez való alkalmazkodást
szolgálják
Érzelemelmélete: érzelmi élmény = vegetatív válaszreakciók észlelésének élménye

A megértő vagy hermeneutikus pszichológia

Dilthey: az emberre nem mint gépezetre tekint (jelentés, történetiség, szabadság)

Pszichometria

A pszichometria egy olyan tudományterület, amely a pszichológiai és oktatási mérések

elméleteivel és technikáival foglalkozik, ami magában foglalja a tudás, a képességek, az
attitűdök és a személyes jellemzők mérését.

Ez a terület legfőképpen a mérési eszközök tanulmányozásával foglalkozik, mint

a kérdőívek és tesztek.

Ez két fő kutatási témát foglal magába: (I) Az eszközök elkészítése és a mérési eljárás, (II)
és a Méréshez való elméleti megközelítések fejlesztése és finomítása.

A pszichometria első eszközei az intelligencia fogalmát voltak hivatottak mérni. A

legismertebb történelmi alkalmazás a Stanford-Binet IQ teszt, amelyet egy francia
pszichológus, Alfred Binet fejlesztett ki. A széles körben elterjedt félreértéssel szemben, nincs
lenyűgöző bizonyíték amellett, hogy lehetséges lenne az öröklött intelligencia
tanulmányozása ilyen eszközök segítségével. Habár az IQ tesztek nagyon hasznosak tudnak
lenni különböző célokra. Egy alternatív megfogalmazása az intelligenciának, hogy a kognitív
képesség egy emberben, manifesztációja egy általános komponensnek vagy az általános
intelligencia faktornak, úgy ahogy a kognitív képesség specifikus egy meghatározott
területen.

A pszichometria az oktatási mérésekben széles körben elfogadott arra, hogy mérje a

képességeket bizonyos területeken, mint olvasás, írás és matematika. A fő megközelítések
a teszteknél ezeken a területeken a klasszikus tesztelmélet, a modernebb válasz teszt és a
Rasch mérési modell. Ezek a modern megközelítések pontos mérést tesznek lehetővé az
egyéneknél és az értékelt adatoknál, ami által létrejön egy alap, amely leképez egy fejlődési
folyamatot azzal, hogy lehetővé teszi, hogy a képességek leírása kijelzett legyen a kontinuum
különböző pontjain. Az ilyen megközelítések erőteljes információt nyújtanak a fejlődés
folyamatának természetét illetőleg a különböző területeken.

Egy másik jelentős fókusz a pszichometriában a személyiség tesztelésén van. Rengeteg

megközelítés született arra, hogy megfogalmazzuk és megmérjük a személyiséget.
Az érvényesség és a megbízhatóság megállapítását alapvetőnek tartják a teszt
minőségének elbírálásakor.

Tesztmértékek

Ezen a területen a Standardok az Oktatási és Pszichológiai Teszteléshez mértéket állítanak az

érvényességnek és a megbízhatóságnak, úgy mint a mérési hibának és az összefüggő
megállapításoknak a létrehozás, becslés és dokumentáció általános témái alatt.

A második fő téma olyan standardokat kíván meg, amelyek az egyenlőséghez köthetők,

beleértve a becsületességet a tesztelésnél és a teszt felhasználásánál, a kitöltők jogait és
felelősségeit, különböző hátterű és nyelvű egyének tesztelését, és olyanokét
akik fogyatékossággal élnek.

A harmadik fő téma az olyan követelményeket takarja, amelyek a teszt alkalmazásához

köthetőek, beleértve a kitöltők felelősségét, a pszichológiai tesztelést és kiértékelést és az
oktatási tesztelést és kiértékelést.

Kiértékelési követelmények

A kiértékelés területén és bizonyos oktatási értékelésekben, az Oktatási Követelmények

Kiértékelésének Egyesített Bizottsága három követelmény irányzatot hozott létre az
értékelésben.

Ezek a standardok irányvonalat biztosítanak az elkészítéshez, végrehajtáshoz és becsléshez, és

a kiértékelés fejlesztéséhez. Az összes követelmény bele van helyezve egybe a négy alapvető
kategóriából, amely elősegíti, hogy a kiértékelés megfelelő, hasznos, megvalósítható és
pontos legyen. Ezekben az irányzatokban az érvényesség és megbízhatóság a hitelesség
témakörében található. Például a diák hitelességi standard segít meggyőződni abban, hogy a
diák kiértékelése pontos és feldolgozható információt fog adni a diák tanulmányairól és
teljesítményéről.
 3. Megismerési folyamatok. Érzékelés, észlelés, figyelem.
A tanulást megalapozó megismerési folyamatok
A megismerési folyamatok (kognitív folyamatok):

érzékelés, észlelés, figyelem, emlékezet, képzelet, gondolkodás

ÉRZÉKELÉS – ÉSZLELÉS

Érzékelés: a külvilág ingereinek felfogása az érzékszerveink ill, érzékelő sejtjeink

(receptorsejtek) segítségével. Az érzékelés során a fizikai, kémiai ingereket a receptorok
elektromos jelekké alakítják át, így jutnak el az idegsejteken keresztül az agykéreg megfelelő
területére.

Az érzékelés során egyfelől az ingerek erősségét (intenzitását) és minőségét is kódolják az

érzékszerveink.

Érzékleti modalitások: látás, hallás, szaglás, ízlelés, bőrérzékletek: tapintás, hőmérséklet-

érzékelés, fájdalom érzékelés, testérzékletek

Észlelés: az észlelés az információk agykéregbe jutásával kezdődik, amikor a különböző

érzékleti benyomásokat szervezzük, értelmezzük, azoknak jelentést tulajdonítunk.

Az érzékelés, észlelés folyamatának elkülönítése jól szemléltethető a kétértelmű ábrákkal

(ugyanazt a fizikai ingert kétféleképpen is észlelhetünk, azaz értelmezhetünk), vagy az optikai
csalódásokkal, amikor az észlelés (az értelmezés, jelentés) nem felel meg az inger fizikai
tulajdonságainak.

Az észlelés funkciói, észlelési képességek

a) a tárgyak elkülönítése, kiemelése az ingermezőből, ebben segít:

 alak-háttér észlelés (figura-háttér szerveződés)
 perceptuális csoportosítás (a hasonló, közel lévő, egymáshoz kapcsolódó ingereket,
részleteket összetartozónak észleljük)
b) tárgyak, dolgok térbeli helyzetének észlelése (hol van, milyen távolságra van), ehhez
szükséges:
 térbeli irányok észlelése
  távolságészlelés
 mozgásészlelés (észleljük a tárgyak, ingerek elmozdulását)
c) tárgyak, ingerek felismerése (értelmezés, jelentéstulajdonítás), ehhez szükséges:
 tárgyak tulajdonságainak észlelése, pl. formaészlelés: a részletek, a részletek és az
egész tárgy viszonyának pontos észlelése, színészlelés, nagyságészlelés
 előzetes ismeretek, tapasztalatok, azaz a sémák előhívása, az érzékleti benyomás és
sémáink összevetése — az észlelő személy aktuális beállítódása, érdeklődése,
szükségletei is befolyásolják, hogy éppen hogyan értelmezi az adott ingerhalmazt
d) észlelési állandóságok (perceptuális konstanciák): annak észlelése, hogy a környezet
megváltozása ellenére egy tárgynak bizonyos tulajdonságai (alak, szín, nagyság, hely)
állandóak, változatlanok maradnak
pl. világosságkonstancia, színkonstancia, alakkonstancia, helykonstancia,
nagyságkonstancia

Kulcsfogalmak:

érzékelés, észlelés, érzékleti modalitások, optikai csalódások, alak-háttér észlelés,

perceptuális csoportosítás törvényei, távolságészlelés, perceptuális konstanciák

FIGYELEM

A figyelem fogalma: A figyelem szelektív, kiemelő folyamat, az észlelés összpontosítása,

amelynek következtében az ingerek egy korlátozott köre hangsúlyosabban tudatosul.

A figyelem fajtái: spontán (önkéntelen) figyelem és szándékos (akaratlagos) figyelem

A figyelem szelektivitása

Hogyan választjuk ki, hogy mire figyelünk és mire nem?

a) spontán, önkéntelen figyelem - Mi ez? reflex

 a spontán figyelmet kiváltó ingerek jellemzői (erős, szokatlan, mozgó, hirtelen
változó, biológiailag jelentős)
 a felszólító jelleggel rendelkező ingerek és az észlelő beállítódása (érdeklődés,
elvárások, szükségletek szerepe)
b) szándékos figyelem – akaratlagos odafordulás, tudatos választás
Tökéletes-e a szűrés? Feldolgozzuk-e a nem figyelt ingereket, információkat is?
Nem mindent vagy semmit jellegű a szűrés, a fontos információt akkor is feldolgozzuk, ha
nem figyelünk rá szándékosan. (pl. sajátnév-hatás)

Megosztott figyelem — Tudunk-e egyszerre több tevékenységet végezni?

- figyelmi kapacitás modellje: mindig egy adott figyelmi kapacitással rendelkezünk

(ennek mennyisége pl. függ aktuális állapotunktól is!), ezt tudjuk megosztani
tevékenységek között
- automatikus és kontrollált cselekvések: vannak olyan tevékenységek, amelyeket
automatikusan tudunk végezni, nem igényelnek tudatos figyelmi erőfeszítést
(automatikus cselekvések) ill. vannak olyan tevékenységek, amelyek nagy figyelmi
erőfeszítést, odafordulást igényelnek (kontrollált cselekvések) — A gyakorlás,
tapasztalás révén a kontrollált cselekvések automatikussá válhatnak. (pl. autóvezetés,
gépírás, annak megtanulása révén)
A szándékos, akaratlagos figyelem tulajdonságai

a) figyelem terjedelme: hányféle ingert tudunk egyszerre megragadni, befogni a

figyelmünkkel
b) figyelem tartóssága: mennyi ideig tudunk kitartóan, megszakítás nélkül egy
dologra figyelni
c) figyelem megosztása: hányféle, figyelmet kívánó tevékenységet tudunk végezni
egyidejűleg
d) figyelem átvitele: mennyire könnyű vagy nehéz átirányítani a figyelmünket egyik
dologról a másikra
A szándékos figyelem ezen tulajdonságai az életkor előrehaladtával sokat fejlődnek.

Kulcsfogalmak:

figyelem, spontán és szándékos figyelem, mi ez? reflex, automatikus és kontrollált

cselekvések, a figyelem terjedelme, tartóssága, megosztása, átvitele
 4.Emlékezet-Képzelet-Gondolkodás-Intelligencia-Tanulás
Az emlékezet

Az emlékezeti működés teszi lehetővé, hogy képesek vagyunk a múlt élményeit, tárgyait,
jelenségeit megőrizni tudatunkban és újra látva, hallva, érezve azokat felismerni vagy
csupán az emlékképekre támaszkodva előhívni azokat. Az észlelés során az
idegrendszerben olyan változások mennek végbe, melynek következtében az észlelt
dolgokról, eseményekről stb. emléknyomok, engramok keletkeznek.

Az emlékezet alapfolyamatai

Kódolás és bevésés:

az emléknyomok kialakulásának nagyon fontos feltétele, hogy a beérkező ingereket

olyan formává alakítsuk, amelyet a memória elfogad, és ezáltal azok bevésődjenek az
emlékezetbe, ezt a folyamatot nevezzük kódolásnak.

A kódolás történhet vizuálisan, képi formában, akusztikusan, hang formájában és

szemantikusan, jelentés, értelem alapján.

A bevésés folyamata több tényező által befolyásolt. A bevésés függ az:

 az ismétlések számától
 a szervezetünk és idegrendszerünk állapotától (pl. egészségi állapot, fáradtság)
 személyes sajátosságainktól (motiváció, érzelem, hangulat, akarat, érdeklődés stb.)
 együttes érzékszervi hatásoktól (pl. audiovizuális tanulás)
 előzetes ismeretektől, tapasztalatoktól

Tárolás vagy megőrzés: nagyon fontos eleme az emlékezetnek. A tárolás feladata a

bevésett információ tárolása és megőrzése. Csak azokat az információkat lehet előhívni,
amit korábban tároltunk. Az, hogy hogyan tároltuk az információt meghatározza az előhívás
módját is.

Előhívás: az előhívásnak két formája van: a felismerés és a felidézés.

A felismerés során több tesztinger közül kell kiválasztani egy meghatározott, a

memóriánkban már tárolt elemet. (pl. a könyvespolcon lévő könyvek közül kell
 kiválasztanom azt, amelyikkel egy könyvesbolt kirakatában találkoztam). A felismerés
gyakran csak az ismerősség érzésére korlátozódik. Nem mindig vagyunk képesek
emlékezetünkbe idézni azt, hogy hol és mikor láttuk, hallottunk arról, amit felismertünk.

A felidézés során pedig a bevésett és megőrzött emlékképeinket megelevenítjük,

magunk elé képzeljük.(pl. Mi a címe Márai Sándor legutóbbi kötetének). Abban az
esetben, amikor fel kell ismernünk valamit vagy valakit sokkal jobb teljesítményt
nyújtunk, mint amikor tesztingerek nélkül kell ugyanezt megtenni.

Képzelet

A képzeletről általában

A képzelet összetett folyamat, amely nem csak „belső képeket” foglal magába, hanem a külvilág
tárgyaival, eseményeivel kapcsolatos érzéseket és személyes jegyeket is. A képzelet működésének
megnyilvánulásaira példák az alábbi jelenségek:

 Képzeleti kép: tudatos, nem külső inger hatására kialakuló belső kép.
 Gondolati kép: érzékleti inger nélküli, belső, a gondolkodás részeként megjelenő vizuális,
akusztikus, verbális „kép”.
 Káprázás: retinális eredetű, pont vagy hálószerű, színes és többnyire mozgó élményeket
jelent.
 Álomképek: az alvás alatt megjelenő képek.
 Testkép: testünk belső, mentális megjelenése, amely az én kialakulásának egyik alapfeltétele.
 Fantomvégtag: valamilyen végtag vagy testrész meglétének testérzékeléses hallucinációja
amputáció után, ami többnyire erős fájdalomérzéssel jár együtt.
 Eidetikus kép: rövid ideig tartó, kivételesen élénk, fényképszerű emlékkép, amely ritkán, de
elsősorban gyermekeknél fordul elő, mint felnőtteknél.
 Kognitív térkép: tulajdonképpen egy belső, mentális térkép, amelyet a téri tájékozódás során
alakítunk ki és a térben való tájékozódást segíti

A képzelet alapformái

A képzelet két alapvető működési formáját különböztetjük meg: a reproduktív (újra alkotó) és a
produktív (alkotó) képzeleti működést.

Reproduktív képzelet: a reproduktív képzeleti működés során képzeletünk újra megalkotja,

reprodukálja azt, amit már mások elképzeltek. A reproduktív képzeleti működés segítségével
vagyunk képesek mások elképzeléseit, magyarázatait megjeleníteni, ami természetesen az
eredeti elképzeléstől bizonyos mértékig eltér. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a képzeletnek
ezt a formáját az oktatás folyamatában, ahol a tanár magyarázatai is a képzelet segítségével
 válnak a diákok számára érthetővé. A szemléltetés segítheti a tanulót abban, hogy minél
pontosabb legyen a reprodukált képzeleti kép.

Produktív képzelet: az alkotó képzeleti működés során egy új, teljesen önálló képzeleti képet
hozunk létre, amely a valóság keretein belül marad. A művészek, feltalálók, alkotók, tudósok
stb. tevékenysége elképzelhetetlen lenne a produktív képzelet nélkül. A produktív képzelet
segítségével olyan képeket hozhatunk létre, amely a valóság eddig ismeretlen részleteire
világít rá. A jelenségek között új összefüggéseket fedez fel, történteket, új szereplőket,
amelyek vagy akik soha nem léteztek vagy soha meg nem történtek

A képzelet fajtái

Szándékos és önkéntelen (spontán) képzelet: amikor a képzeleti működés tudatos, vagyis akaratunk
által irányított, szándékos képzeletről beszélünk. A produktív képzeleti működés többnyire szándékos,
bár tudattalan motívumok is szerepet játszhatnak benne. A spontán képzelet során a képzeleti képek
akaratlanul törnek ránk.

A nem szándékos képzelet tipikus példája az álom. Az álomképek nagyon gazdag képzeleti képek,
amelyek többnyire előzetes benyomások alapján keletkeznek. Az álomban ezeknek a
benyomásoknak meglepő, újszerű összekapcsolódásaival találkozunk. Az álomról és annak
szerepéről még mindig nagyon keveset tudunk, csupán a különböző elképzelésekre támaszkodhatunk.
Freud például azt feltételezte, hogy az álmok a biztonsági szelep funkcióját töltik be, mert az
elfojtott tudattartalmak kerülő úton az álomban térnek vissza. Vannak olyan pszichoterápiák,
amelyek álomértelmezéseken alapulnak.

Az álom szempontjából az alvást két szakaszra bonthatjuk. Vannak a REM (rapid eye movement)
szakaszok, amely a gyors szemmozgás angol rövidítése és a non REM szakaszok. Ezt a két szakaszt
Asirinsky és Kleithman (1954) írta le. A REM szakaszok során a szem gyors mozgásokat végez, és
ha ilyenkor felébresztjük az alvót, a legtöbb esetben álomról számol be. Az álom szerepe nagyon
fontos, ugyanis amikor megakadályozták az alvókat abban, hogy álmodjanak (látva a REM szakasz
megjelenését felébresztették őket) egy idő után teljesen kimerültek és hallucináltak. A REM ciklus
időtartama rövid 4-6 perc körül van és egy éjszaka során 4-6 REM ciklus keletkezik. Hosszabb
ébrenlét után megnő a REM szakaszok száma.

Az önkéntelen képzelethez sorolhatók az alvás és ébrenlét határán jelentkező aktív képzeleti működés
során létrejövő hipnagóg képek. Ezek a hipnagóg képek gyakran zavarosnak tűnő, nagyon élénk
képzeleti képek, nemcsak látási, hanem hallási, szaglási, tapintási és mozgásképzeteket is
tartalmazhatnak.

Az ábrándozás a jövőre irányuló képzeleti kép. Lehet szándékos és önkéntelen egyaránt. Az

ábrándok elsősorban a realitással állnak kapcsolatban. Az irreális ábrándvilág gyakran passzivitásra
ítéli az egyént. Az ábrándképek tartalma a legtöbb esetben az egyén tudatos és tudattalan vágyaiból,
esetleg tiltott szándékaikból épül fel.

Tanulás

A tanulásról általában

A tanulás során sajátítjuk el azokat az ismereteket és teszünk szert olyan

tapasztalatokra, melyek viselkedésünkben viszonylag állandó változást idéz elő.
Megtanuljuk az illemszabályokat, bekötni a cipőfűzőnket, a történelmi ismereteket, a
szobatisztaságot és hosszú oldalakon keresztül folytathatnánk a felsorolást arról, hogy mi
mindent sajátítunk el tanulás révén életünk során.

A tanulás alatt a mindennapi életben elsősorban az ismeretek elsajátítását és a tudás

megszerzését értjük.

A tanulás pszichológiai meghatározása komplexebb és több aspektusból közelíti azt meg:

A viselkedés oldaláról: a tanulás a gyakorlás és/vagy tapasztalatszerzés következtében

a bekövetkező viszonylag állandó viselkedésváltozás.

Az alkalmazkodás szempontjából: a környezethez való rugalmas alkalmazkodás

kialakulásának elengedhetetlen feltétele a tanulás.

A személyiség oldaláról: a tanulás során szerzett tapasztalatok révén személyiségünk

fejlődik, változik.

A tanulási folyamatok fajtái

A tanulási folyamatokat különböző szempontok alapján osztályozhatjuk.

Annak alapján, hogy a tanulás milyen viselkedésben eredményez változást,

megkülönböztetünk:

Mozgástanulást: mozgássorok, cselekvések elsajátítására épül. Ennek különböző

formái lehetségesek:

helyváltoztató mozgás (pl. járás, futás, ugrás stb.),

helyzetváltoztató mozgás (pl. törökülés, fejenállás stb.), vagy

manipulációs mozgásokat. (pl. toronyépítés, origami hajtogatás stb.)

Perceptuális (észlelési) tanulás: gyakorlás révén az észlelésben bekövetkező

minőségi változás. (pl. egypetéjű ikrek megkülönböztetése)

Verbális tanulás: csak az emberre jellemző tanulási forma, mely az emberi nyelv
segítségével megy végbe (pl. egy mondóka megtanulása stb.)

A tanulásnak ez a három formája nem különíthető el egymástól élesen, gyakran

egymásra épülve, egymással egységet alkotva mennek végbe.

A tanulást végző egyén szándékát tekintve megkülönböztetünk szándékos és nem szándékos

tanulást. A szándékos tanulás akarati erőfeszítést igényel, valamint a tanulás tudatos
irányítását feltételezi. A nem szándékos, spontán tanulás nem igényel különösebb akarati
erőfeszítést és többnyire önkéntelenül megy végbe

A tanulás elemi formái

Az imprinting

Az imprinting (korai bevésődés) olyan öröklött magatartási forma, amely leginkább a

szárnyasoknál figyelhető meg. Lényege, hogy a tojásból kikelő szárnyasok (pl.
kislibák), az először megpillantott mozgó tárgyat vagy személyt fogják követni, vele
fognak nagyon erős, egész életre szóló kötődést kialakítani. Az imprinting csak egy
meghatározott ideig váltható ki, vagyis van egy szenzitív időszak amikor ez a
magatartásforma kiépíthető. Szárnyasok esetén a szenzitív időszak a kikelés utáni első
48 órára tehető. Magát a jelenséget a Nobel-díjas etológus, Konrad Lorenz vizsgálta és
írta le.1 Feltételezik, hogy az imprinting emlősöknél is megjelenik, de itt a szenzitív
periódus több hétre tehető. Az, hogy az ember esetében beszélhetünk-e imprintingről,
 még erősen vitatott kérdés. Vannak feltételezések arra vonatkozóan, hogy a korai anya-
gyerek kötődés kialakulásban is az imprintinghez hasonló folyamat játszhat szerepet,
de természetesen jellegét tekintve ez lényegesen eltér a szárnyasoknál megfigyelhető
imprintingtől.

Habituáció és szenzitizáció

A tanulás legegyszerűbb formájának tekinthető a habituáció folyamata. Ha egy

élőlényt egy új vagy szokatlan inger ér, akkor az élőlény az inger irányába fordul
(orientációs, „mi az” reflex). Egy bizonyos idő elteltével azonban az inger ismerőssé
válik. Az ismételt ingerekhez (melyeknek nincs komolyabb következménye) való
hozzászokás következtében csökken az élőlény válaszkészsége az adott ingerre, majd
figyelmen kívül hagyja azokat. A habituáció során tehát az élőlény megtanulja, hogy
milyen ingerekre ne reagáljon ill., hogy különbséget tegyen az új és ismerős ingerek
között. Nem halljuk például a fali óra ketyegését, mert a habituáció következtében
ismerőssé vált és hozzászoktunk.

Az elemi tanulás másik formája a szenzitizáció, „amelynek során az élőlény egy olyan
gyenge ingerre adott válaszát erősíti fel, amelyet egy fenyegető vagy egy fájdalmas
inger követ. Például megtanuljuk, hogy hevesebben reagáljunk egy készülék által adott
zajra, ha azt gyakran annak elromlása követi.”

A Klasszikus kondicionálás
A klasszikus kondicionálás tanulmányozását a XX. Sz. első évtizedeiben Ivan Pavlov orosz
fiziológus kezdte el. Pavlov kutyákkal végzett klasszikus kísérletében feltételes reflexet
alakított ki az állatnál. Az emberi és az állati viselkedés feltétlen és feltételes reflexekből
épülnek fel. A feltétlen reflexek velünk születettek, akaratunktól függetlenül működnek és
ingerspecifikusak, azaz adott inger hatására automatikusan kiváltódik (pl. Pavlov kísérletében
a kutya táplálékra adott nyálelválasztása). A feltételes reflexek, akaratunktól függően
működnek és tanulás révén alakulnak ki (Pl. Pavlov kísérletében a fényjelzés megjelenésére
adott nyálelválasztás).

A kísérlet leírása:

„A kutatók először egy tartályt kapcsolnak a kutya nyálmirigyeihez, hogy abban

ellenőrizhessék a nyáladzás mértékét. Ezután a kutyát egy tányér elé helyezik, amelybe
távvezérléssel húspor adagolható. A kísérletvezető bekapcsol egy fényjelzést a kutya előtti
ablakban. A kutya mozog egy kicsit, de nem nyáladzik. Néhány másodperc múlva a
berendezés egy kis húsport adagol, és kikapcsolja a fényjelzést. A kutya éhes, a rögzítő
berendezés bőséges nyáladzást regisztrál. A nyáladzás feltétlen válasz, amely nem igényel
tanulást: ugyanezért a húspor feltétlen inger. Az eljárást számos alkalommal megismétlik.
Végül, hogy meggyőződjenek megtanulta-e kutya összekapcsolni a fényjelzést az élelemmel,
a kísérletvezető bekapcsolja a fényjelzést, de nem adagol húsport. Ha a kutya nyáladzik
megtanulta a kapcsolatot. A nyáladzás most feltételes válasz, míg a fényjelzés feltételes
inger.”

Összegezve: a kísérlet során a kutya megtanulta összekapcsolni a fényjelzést a táplálékkal,

azaz társította, asszociálta azt a táplálék megjelenéséhez. Tehát a két inger, a fényjelzés és a
húspor ismételt társítása révén tanulás következett be az állatnál. A feltétlen ingerhez
kapcsolódott fényjelzés a kutya számára a tanulás után előre jelzi annak megjelenését. Pavlov
úgy gondolta, hogy a tanulás feltétele, a két inger időbeli érintkezése (kontiguitása). A
kondicionálás akkor a legerősebb, ha a két inger adása között eltelt idő kevesebb, mint 0.5
perc. Pusztán az ingerek időbeli érintkezéssel nem minden klasszikus kondiconáláson alapuló
tanulással kapcsolatban felmerülő kérdésre kapunk választ. A kognitív pszichológusok a belső
mentális folyamatok oldaláról közelítik meg ezt a kérdést. Szerintük, a kondicionálás
eredményessége attól függ, hogy a feltételes inger milyen mértékben jósolja be a feltétlen
inger megjelenését. A bejósolhatóság fontosságát Rescorla kísérleti úton is igazolta. Ha a
feltétlen inger, ami ez esetben áramütés volt megjelenése mindig együtt járt egy hangjelzéssel,
de nem minden hangjelzést követett áramütés akkor az állat gyorsan kondicionálódott. Egy
másik kísérleti helyzetben, amikor az áramütést nem mindig előzte meg hangjelzés és nem
minden hangjelzés járt együtt áramütéssel, az állat egyáltalán nem kondicionálódott. A
bejósolhatóság szempontjából tehát a kondicionálás erőssége attól függ milyen mértékben
jelzi előre a feltételes inger a feltétlen inger megjelenését. (Atkinson, 1998)

A klasszikus kondicionálás fő jelenségei

Generalizáció (általánosítás): a kondicionálás során egy adott ingerre kiépült feltételes
válasz, más az adott ingerhez hasonló ingerekre is megjelenik. Például ha a kísérletben a
táplálék megjelenését egy hangingerrel társítjuk, akkor néhány társítás után kialakul a
feltételes reflex. A kutya képes a különböző frekvenciájú hangok között különbséget tenni, így
a feltételes választ, ez esetben a nyáladzást a generalizáció következtében más frekvenciájú
hangok is képesek lesznek kiváltani.
Diszkrimináció: a generalizációval ellentétes folyamat. Az előző példánál maradva, ha
azonban csak egy bizonyos frekvenciájú hang megjelenését követi táplálék, az állat megtanul
különbséget tenni a különböző frekvenciájú hangok között és csak arra a hangra fog a
feltételes válasz megjelenni, amelyiket a táplálék megjelenése követ.

Kioltás: ha a feltételes reflex megjelenését ismételten nem követi a feltétlen inger, azaz a
táplálék megjelenése, akkor feltételes válasz kioltódik. A kioltás során nem szűnik meg
teljesen a tanult válasz, csak gátlás alá kerül. A gátlás megtanulását igazolja a spontán
felújulás jelensége is, amikor a kioltott válasz új helyzetekben ismét megjelenhet, spontán
módon kiújulhat.

Másodlagos kondicionálás

Másodlagos kondicionálásnak nevezzük azt a folyamatot, amikor a feltételes ingerrel

együtt megjelenő inger, elnyeri annak jelző értékét és ennek következtében egyedül is
képes lesz a feltételes válasz kiváltására. Például a klasszikus kísérletnél maradva, ha a
fényjelzést egy hanginger előzi meg, de nem követi táplálék, akkor néhány társítás után a
hang inger önmagában is képes a feltételes választ, ebben az esetben a nyáladzást kiváltani. A
másodlagos kondicionálás lehetőséget ad a klasszikus kondicionálás hatóterületének
megnövelésére. Különösen az embernél van ennek nagy jelentősege, hiszen nálunk a
biológiailag fontos feltétlen ingerek ritkán vannak jelen.

Operáns kondicionálás
Az operáns kondicionálás során az élőlény megtanulja, hogy egy adott viselkedés egyedi
következményekkel jár. Például a kutya megtanulja, hogy ha leül gazdája táplálékkal
jutalmazza.

Thordike és Skinner szinte Pavlovval egy időben végezték kísérleteiket és írták le az operáns
kondicionálás alapelveit. Thorndike effektus-törvénye alapján azok a viselkedések,
amelyeket pozitív megerősítés (jutalom) követ, később sokkal nagyobb valószínűséggel
jelennek meg, mint azok amelyeket negatív megerősítés (büntetés) követ.
A kísérlet leírása

„A skinneri kísérletben egy éhes állatot (általában patkányt vagy galambot) helyeznek egy
dobozba, amelyet népszerű nevén „Skinner-box”-nak neveznek. A doboz belseje teljesen
csupasz, kivéve egy kiálló pedált, amely alatt egy etetőtál van. A pedál felett egy kis fény
kapcsolható be a kísérletvezető által. Egyedül hagyva a dobozban, a patkány körbejár,
explorál. Esetleg megnézi a pedált, és megnyomja. A pedálnyomás gyakoriságának alapszintje
a kezdeti pedálnyomási gyakoriság. Miután megállapította az alapszintet, a kísérletvezető
bekapcsolja a dobozon kívül elhelyezkedő ételadagolót. Ettől kezdve ahányszor csak a
patkány megnyomja a pedált, egy kis ételgalacsin hullik a tálba. A patkány megeszi az ételt,
majd hamarosan ismét megnyomja a pedált, az étel megerősíti a pedálnyomást, és a
nyomkodás gyakorisága drámaian megnő.”

A kondicionálás erőssége az operáns kondicionálás esetén is, a klasszikus

kondicionáláshoz hasonlóan az időbeli érintkezéstől (kontiguitás) függ, vagyis a
kondicionálás annál erősebb minél rövidebb idő telik el a válasz és a megerősítés
megjelenése között. A kognitív elképzelés szerint azonban ebben a döntő szerepet a
befolyásolhatóság játssza. A befolyásolhatóság alapján a kondicionálás csak akkor jön létre,
ha az élőlény úgy értelmezi, hogy a megerősítés, az ő válaszától függ.

A megerősítés fogalma és formái

Az operáns kondicionálás kulcs fogalma, mint az a fenti kísérletből is kitűnik a
megerősítés. Megerősítésnek nevezünk minden olyan eseményt, amely egy adott válasz
megjelenési valószínűségét növeli. Megkülönböztetünk pozitív és negatív megerősítést. A
fent idézett kísérletben a táplálék megjelenése a pozitív, annak hiánya pedig negatív
megerősítésnek felel meg.

Van elsődleges és másodlagos megerősítés: Az elsődleges megerősítés valamilyen alapvető

biológiai szükséglet kielégítése. (pl. éhség esetén a táplálék). A másodlagos megerősítés
olyan érzékleti inger, amely azáltal kapcsolódott össze az elsődleges megerősítéssel, hogy
azzal egy időben, vagy közvetlenül azt megelőzően jelent meg, és így elnyert annak tanulást
segítő erejéből (pl. az étel szaga).

A megerősítés folyamatát tekintve beszélünk folyamatos megerősítésről, amikor minden

választ megerősítünk és részleges megerősítésről, amikor csak egyes válaszokat követ
megerősítés. A részleges megerősítés az időtényezőt figyelembe véve történhet szabályos
időközönként, például 5 percenként és változó időközönként például hol 2, hol 3 és hol 5 perc
után nyer csak az állat által adott válasz megerősítést. A változó időnként adott megerősítés
nagyobb válaszgyakoriságot eredményez.

Az operáns kondicionálás fő jelenségei:

A generalizáció, diszkrimináció, kioltás és spontán felújulás jelensége az operáns

kondicionálás esetén is jellemzi a tanulás folyamatát.

A behavioristák szerint a klasszikus és operáns kondicionálás következményeként

kialakult asszociációk a tanulás építőkövei. Mind a klasszikus kondicionálásnak és
az operáns kondicionálásnak nagyon fontos szerep jut az emberi tanulásban. Például
klasszikus kondicionálással magyarázzák bizonyos félelmek kialakulását. Az operáns
kondicionálás elvei pedig jól alkalmazhatóak az oktatásban, gyerek nevelésben.

A látens és a perceptuális tanulás

A látens tanulás, más néven lappangó tanulás során a tanulási folyamatot nem kíséri a
viselkedés látható megváltozása, hanem az csak a későbbiek során jelenik meg.

Tolman patkányokkal végzett labirintus kísérlete jól példája a látens tanulásnak. A

patkányokat útvesztőbe, labirintusba helyezte, ahol hagyta őket szabadon kószálni.
Később azonban észrevette, hogy ezek a patkányok sokkal rövidebb idő alatt
megtanulták az útvesztőből kivezető utat, melynek végén táplálék várta őket, mint
azok a patkányok, akik nem kószálhattak szabadon a kísérlet megkezdése előtt az
útvesztőben. Összegezve tehát a kószálgató patkányok látens tanulás révén belső
kognitív térképet készítettek a labirintusról, erről azonban csak később adtak
bizonyosságot, mikor időre kellett eljutniuk a kivezető út végén lévő táplálékhoz.

Perceptuális tanulás

Azt a tanulási folyamatot nevezzük perceptuális, észlelési tanulásnak, amely során az

ismételt észlelés következtében az észlelésben változás következik be. Például kezdetben,
amikor találkozunk egy egypetéjű ikerpárral nehezen tudjuk megkülönböztetni őket
egymástól. Többszöri találkozás után azonban ez már könnyebb lesz, hiszen megtanuljuk az
aprónak tűnő különbségeket is észlelni. A perceptuális tanulás másik példája, hogy a
magzatról készült ultrahangfelvétel kezdetben csak sötét és világos foltokat jelent számunkra,
a felvétel ismételt megtekintése során azonban egyre kivehetőbbé válnak az apró
végtagocskák a koponya és más testrészei a magzatnak.

A komplex tanulás
Túl egyszerűnek tűnik az a felfogás, amely szerint a tanulás egyszerű asszociációk kialakítása
révén megy végbe. A tanulás összetett, bonyolult folyamat. A kognitív pszichológia a
tanulást elsősorban a mentális reprezentációk oldaláról közelíti meg. A kognitív
pszichológia képviselői szerint a világ egyes tárgyait és eseményeit mentálisan
reprezentáljuk (leképezzük) és ezután ezeken a mentális reprezentációkon hajtunk végre
műveleteket és nem a valóságos világban. A mentális reprezentációk az ingerek és
események közötti asszociáción túl a világ komplexebb eseményeire is vonatkozhatnak (pl.
absztrakt fogalmak, a téri tájékozódás során kialakított kognitív térképek stb.).

Tehát a komplex tanulás alatt az asszociációképzésnél többet jelentő tanulást értjük, mint
például egy stratégia alkalmazása egy probléma megoldása során vagy a környezetről egy
mentális térkép kialakítása stb.

A belátásos tanulás

A komplex tanulás egyik példája a belátásos tanulás. Wolfgang Köhler, az alaklélektan

egyik jelentős képviselője nevéhez kötődik ennek a tanulásnak a kísérleti igazolása és
leírása.

Köhler csimpánzokkal végzett klasszikus kísérletében, a ketrecen kívül helyezett el

egy banánt, amit a majom csak saját végtagjait használva nem érhetett el. Ugyanakkor
a ketrecben elhelyezett egy botot is. Kezdetben a csimpánz kezével próbálta a banánt
megkaparintani, ez azonban nem sikerült. Majd a botra pillantva először a banánra
pillantott, majd ismét a botra nézett és ezután a bot segítségével magához húzta a
banánt. A tanulás hirtelen belátáson alapulva, a cél és az eszköz
összekapcsolásával jött létre. A belátásos tanulást az „aha”-élmény kíséri.

A szociális tanulás

Minden olyan tanulást, amely révén bekövetkező viselkedésváltozás társas

kölcsönhatások, szociális interakciók következtében alakul ki szociális tanulásnak
nevezünk. A szociális tanulás a szocializáció folyamatában értelmezhető. Brim
meghatározása szerint az a folyamat, amely által az egyének olyan tudásra, képességekre
és állapitokra tesznek szert, amely alkalmassá teszi őket arra, hogy különböző
csoportoknak és a társadalomnak többé-kevésbé hasznos tagjaivá váljanak. A
szocializációt tehát felfoghatjuk úgy is, mint a személyiség fejlődésének társadalmi vetületét.

A szociális tanulás formái

Utánzás: a szociális tanulás legelemibb formája. Számtalan viselkedésformát utánzással
sajátítunk el. Például anyanyelvünk elsajátítása is utánzáson alapszik. A fejlődés során a
leghamarabb az utánzás jelenik meg. Az utánzás kezdetleges formája a cirkuláris reakció,
amikor a csecsemő egy másik személy közvetítésével utánozza saját magát, vagyis csak azt
tudja utánozni, amit ő maga már képes végrehajtani. Megkülönböztetünk szándékos és
önkéntelen utánzást, valamint késleltetett utánzást. Az utánzásban nagyon fontos
szerepet játszik a jutalom és a büntetés. A gyermekek számára az utánzás révén
kialakuló beleélés szinte egyedüli eszköze mások megértésének.

Modellkövetés: az utánzásnál magasabb szintű tanulási folyamat, itt már az utánzott

cselekvés mellett az is fontossá válik ki az, akit utánzunk. A tanulás tehát
modellválasztás alapján megy végbe. A modellválasztás történhet egyszerű szimpátia
alapján, szerepirigység, a szociális hatalom jelentette presztízs alapján is. Kísérletekkel
igazolták, hogy az agresszív viselkedésformák átvételében is szerepet játszhatnak az agresszív
modellek, ha ezek viselkedését pozitív megerősítés követi

Azonosulás (identifikáció): a pszichoanalízis egyik központi fogalma, Freud nevéhez kötődik.

Az azonosulás során a szándékosan vagy spontán választott modelltől átvett viselkedési
minták a személyiségbe beépülve annak részévé válnak. Az azonosulás során a hangsúly
nem az átvett viselkedésen van, hanem a választott modellel való kapcsolat fenntartásán.

Belsővé tétel (interiorizáció): a szociális tanulás legmagasabb szintje. Az interioizáció

folyamatában már a modell nem játszik fontos szerepet. A viselkedésformák vagy
értékek átvétele, azért történik, mert az egybevág az egyén saját értékrendszerével és így
annak átvétele magában is jutalomértékű. Az átvett viselkedésforma, érték, vélemény stb.
függetlenedik a forrástól, és szervesen beépül a személyiségbe, azaz belsővé válik. A szociális
tanulás formái nem különíthetőek el élesen egymástól. Egymásra épülve, együttesen alakítják
és formálják személyiségünket.
Gondolkodás
A gondolkodás fogalma
A gondolkodás a megismerőtevékenység legmagasabb foka. Gondolkodásunk segítségével
vagyunk képesek a problémák megoldásához vezető út megtalálására, szabályok
megfogalmazására, alkalmazására, következtetések levonására és véleményünk
megindokolására.
A gondolkodást a kognitív pszichológia, a következőként határozza meg:
„A kognitív pszichológusok számára az emberi gondolkodás az információt kialakító folyamat az
ítélet, az elvonatkoztatás, a következtetés és a problémamegoldás mentális jellemzőihez kapcsolódik.
Ez az információ feldolgozásával, megértésével és kommunikációjával kapcsolatos mentális
tevékenység a képzetre és a fogalomra támaszkodik. A képzetek és fogalmak tárgyak és események
reprezentációi, helyettesítő jelölői.”
A gondolkodás szimbolikus tevékenység. A szimbólum jelentése jel, jelkép, tehát a valami nem
jelenlévőnek (lehet tárgy, esemény) a helyettesítése, belső megjelenítése (reprezentációja).
A gondolkodás és a nyelv kapcsolata
Az emberi gondolkodásban a nyelvnek óriási jelentősege van. Descartes francia filozófus a
gondolkodást az emberi lélek lényegi funkciójának tartja, amely a nyelv használatában nyilvánul meg.
A kognitív pszichológia is a nyelv vizsgálatával próbál közelebb jutni az emberi gondolkodás
megismeréséhez. Noam Chomsky szerint pedig, a nyelv tanulmányozásán keresztül eljuthatunk az
emberi természet megértéséhez is, amit az ember lényegének neveznek, és ami kizárólag az ember
sajátja.
Valóban a gondolkodás és a nyelv használata szorosan kapcsolódik egymáshoz. A nyelv
alapegysége a szó, a gondolkodás alapegysége a fogalom. A fogalmi gondolkodás alapfeltétele a
nyelvhasználat. A fogalom a dolgok egy teljes osztályát képviseli, azon tulajdonságok halmazát,
amelyeket ehhez az osztályhoz kapcsolunk. Például a madár fogalma magába foglalja a következő
tulajdonságokat: repül, szárnya van, tollas stb.
Nemcsak tárgyakra, hanem cselekvésre (pl. evés, futás stb.), állapotra (pl. fiatalság, gyerekkor stb.) és
elvont dolgokra (pl. igazság, erkölcs stb.) vonatkozó fogalmaink is vannak.
A fogalomhoz tartozó tulajdonságok két csoportját különböztetjük meg: a prototípust, amely a
fogalom legjobb példáinak leírását tartalmazza és a fogalom magját, ami a fogalomhoz tartozás
szempontjából kritikus tulajdonságokból áll. Például a madár fogalom prototípusához tartoznak a
következő tulajdonságok, csiripelés, repülés, ami a legtöbb madárra igaz, de a struccra például már
nem igaz, hogy repül.
A tárgyak fogalomhoz rendelését kategorizációnak nevezzük.
A fogalmak segítségével a világot kezelhető egységekre bontjuk fel. A fogalmak másik fontos
funkciója, hogy lehetővé teszik a közvetlenül nem észlelt információk előrejelzését. Például a
madár fogalmánál maradva, ha meglátok egy fekete rigót, aki az avarban kutat tápláléka után azáltal,
hogy hozzárendelem a madár fogalmához, feltételezem, hogy repül, zúzó gyomra van, csicsereg,
vagyis olyan tulajdonságokkal is felruházom, amit közvetlenül nem észlelek.
A következtetés, mint a logikai gondolkodás formája
„A következtetés az a gondolkodási mód, ahogy logikus eredményre jutunk.”
A következtetésnek két formáját különböztetjük meg: a deduktív és az induktív következtetést,
amely gondolkodásmódunkat meghatározza.
A deduktív gondolkodás

A deduktív következtetés során az általános tételből az következtetünk az egyedire. Nézzük

hogyan működik a következtetésnek ez a formája, amikor szillogizmusokat oldunk meg. A
szillogizmus a klasszikus arisztotelészi logika alapformája, amely két olyan állítást (premisszát,
előzményt) tartalmaz, amelyekből egyértelmű következtetést (konklúziót) lehet levonni, tehát a
megoldása deduktív következtetésen alapszik.

Nézzünk egy konkrét példát a szillogizmusra!

Minden veréb tollas

Minden tollas állat madár

Tehát: minden veréb állat

A következtetések azonban a premisszákban gyakran csak formailag helyesek, tartalmilag viszont nem
mindig helytállóak. A következő szillogizmus ezt példázza:

Minden madár repül

Minden denevér repül

Tehát: minden denevér madár

A pszichológusokat elsősorban az érdekli miért követünk el jellegzetes hibákat, az ilyen jellegű

következtetéseknél.

Woodworth és Sells szerint a hiba egyik oka az atmoszféra hatás, vagyis a premissszák formája
sajátos hangulatot, atmoszférát kelt, melynek hatására hajlamosak vagyunk elfogadni a hibás
konklúziót. Az atmoszférahatásnak két fő törvényszerűsége van:

Ha legalább az egyik premissza részleges, akkor a lehetséges konklúziók közül inkább a részlegeset
fogadjuk el.

Ha legalább az egyik premissza tagadó akkor hajlamosabbak vagyunk a tagadó konklúzió

elfogadására.

Az atmoszférahatás tehát arra ad választ, hogy milyen formai torzítások jellemzik következtetéseinket.

Az induktív gondolkodás
Induktív következtetés esetén az egyes eredményekből, adatokból következtetünk az általános
törvényszerűségekre. Például a fogalomalkotás is az induktív következtetés példája. A matematikai
feladatok megoldásánál is gyakran alkalmazzuk a logikai következtetésnek ezt a formáját. Például
amikor számsorozatoknál ki kell következtetni azt az általános szabályt amely szerint az felépül.

A problémamegoldó gondolkodás

A legtöbb szakirodalom a problémát úgy határozza meg, mint a célhoz vezető ismeretlen utat. Az
út megtalálása a problémamegoldás. Természetesen nem ilyen egyszerű, hiszen igaz ritkábban, de az is
előfordul, hogy az utat már ismerjük, de nem ismerjük a célt. Például tudjuk, hogy mindenképpen
tovább szeretnénk tanulni, de nem tudjuk, mit tanuljunk vagy tudjuk, hogy mit szeretnénk tanulni, de
nem tudjuk, melyik intézményt válasszuk.

Megkülönböztethetünk jól definiált problémát, amikor a megoldáshoz szükséges minden adat, tényező
és cél pontosan meghatározott és rosszul definiálta problémát, amelyben sok a bizonytalan tényező,
amit csak becsülni tudunk bizonyos valószínűséggel. A mindennapi élethelyzetek között gyakran
találkozunk rosszul definiált problémahelyzetekkel, amikor sok tényező ismeretlen, és csak
feltételezésre támaszkodunk. Például a munkahelyválasztás is egy rosszul definiált problémahelyzet.

Vannak un. belátásos problémák, amelyek megoldása hirtelen ötleteken alapszik.

A célhoz vezető út megtétele tulajdonképpen a problémamegoldás folyamata. Hogyan

tesszük meg ezt az utat? Milyen szakaszokra, lépésekre bontjuk? Ön hogyan fog egy
probléma megoldásához? Milyen lépésekre tudja bontani a problémamegoldásához vezető
utat? A probléma jellege hogyan befolyásolja a megoldás folyamatát? A következőkben
ezekre a kérdésekre keressük a választ.

A problémamegoldást vizsgáló kutatók a problémamegoldó gondolkodási folyamat

alábbi szakaszait különítik el:

A feladat megértése. Ez gyakran a probléma újrafogalmazását jelenti.

Tervkészítés, megoldási javaslat kidolgozása. Ebben a szakaszban a megoldási lehetőségek

szűkítése, azok alkalmasságának mérlegelése, a lépések sorrendjének kidolgozása zajlik.

Kivitelezés, tulajdonképpeni megoldás.

Az eredmény felül vizsgálása, ellenőrzése. Sikertelen próbálkozás esetén a személy újrakezdi

a problémamegoldást az első szakasztól.
A fenti szakaszok az egyes alcélok elérése során éppúgy megjelennek, mint a probléma
egészét illetően.

A problémamegoldó gondolkodást befolyásoló tényezők

A problémamegoldást számos tényező befolyásolja. Vannak olyan tényezők, amelyek segítik,
míg mások pedig gátolják a gondolkodást. Nézzünk néhány ilyen tényezőt!

Megoldási sémák: a megoldási sémák segíthetik, hiszen segítségükkel gyorsabban

eljuthatunk a megoldáshoz, de ugyanakkor gátolhatják, és merevvé tehetik
gondolkodást.

Beállítódás: készenléti állapot egy meghatározott reagálási formára vagy a

problémamegoldásban elképzelt cél, vagy megoldási mód felé való irányvétel. Tehát a
beállítódás magába foglal egy rutinszerű cselekvést, amely szintén gátolhatja
gondolkodásunkat. Például biztosan mindenki találkozott már azzal a feladattal, hogy
hogyan lehet hat gyufaszálból négy egyenlő szárú háromszöget építeni. A feladat
megoldását gyakran az a beállítódásunk gátolja, hogy két dimenzióban gondolkodunk,
míg ha felhívják a figyelmünket a térben való gondolkodásra könnyedén megoldjuk a
feladatot.

Funkcionális rögződés: akadályozza a tárgyak szokásos felhasználási lehetőségétől

való eltérő új felhasználási lehetőség észrevevését, ami adott esetben a
problémamegoldásához vezetne. Például, ha van egy gombostűm, egy doboz gyufám
és egy gyertyám, akkor hogyan tudom az égő gyertyát a falra helyezni? Ezt a feladatot
csak akkor tudom megoldani, ha rájövök hogy a gyufásdoboz, nem csak a gyufa
tárolására alkalmas, hanem a falhoz rögzítve képes a gyertyát is megtartani.

A gondolkodás műveletei

A gondolkodás összetett folyamat, amely különböző gondolkodási műveletekre épül. A

gondolkodás folyamatában a műveleteket a gondolkodás mikrostruktúrájának nevezik,
mivel a gondolkodás legkisebb elemeiről van szó:

 Analízis: elemzés, részekre bontás.

 Szintézis: a részek egységes egésszé történő összefoglalása.
 Absztrakció: elvonatkoztatás.
 Generalizáció: általánosítás.
 Konkretizálás: kézzelfoghatóvá tétel.
 Analógia: a hasonlóságok kiemelése, megállapítása.
Az intelligencia

Az intelligencia fogalma

Az intelligenciával foglalkozó szakemberek két csoportra oszlanak az intelligencia

fogalmi megközelítését tekintve: a „szingularisták” és a pluralisták” csoportjára.

A szingularisták a vizsgálataik során kapott adatok elemzéseiből arra a következtetésre

jutottak, hogy létezik egy általános intelligencia (G-faktor), amely a részképességekből
felépülő hierarchia csúcsán helyezkedik el. A szingularisták szerint tehát az intelligencia
egy egységes képesség, amely a többi intellektuális képességünket is meghatározza. Ha
valaki tehát kiváló intelligenciával rendelkezik, ez általában más képességeiben is
megmutatkozik. A szingulariták táborába tartozik Wechsler, akinek intelligenciatesztjét
(MAWI), amelynek használata még ma is elterjedt a klinikumban. Wechsler meghatározása
szerint az intelligencia „az egyénnek az az összesített, vagy globális képessége, amely
lehetővé teszi a célszerű cselekvést, a racionális gondolkodást és a környezettel való
eredményes bánást.” A definíció hangsúlyozza, hogy az intelligencia összetett képesség,
vagyis több mentális képesség sajátos mintázata alkotja.

A szingularista felfogás másik képviselője Spearman, akinek a kétfaktoros intelligencia

elmélet fűződik a nevéhez. Az elmélet elkülönít egy általános faktort (G-faktor), amely
közös minden intellektuális teljesítményben és egy speciális faktort (S-faktor), amely ráépül
az általános intelligenciára.

A pluralista felfogás szerint többféle, egymástól független intellektuális képességünk

van. Ezt az elvet vallja Gardner, aki hétféle értelmet különböztet meg:

 szóbeli,
 logikai,
 térbeli,
 zenei,
 kinetikus (mozgásos),
 interperszonális (személyközi)
 intraperszonális (személyen belüli) képességeket.

Feltételezése szerint ezekben a képességekben mindenki elér egy bizonyos szintet, csak a
szintek mértékét és mintázatát tekintve különbözünk egymástól.

Sternberg háromoldalú intelligenciaelmélete az intelligencia alábbi összetevőit különíti

el:
  A ismeretszerzési komponensek feladata az új információk felvétele és tárolása a
memóriában.
 A teljesítménykomponensek az adott feladat végrehajtásában játszanak szerepet.
 A metakomponensek a teljesítménykomponensek működésében és
szabályozásában játszanak szerepet.

Cattel kétféle intelligenciát különít el: hajlékony és rögzült intelligenciát.

A hajlékony intelligencia a szokatlan helyzetekhez való rugalmas alkalmazkodást, a

rögzült intelligenciával pedig a már megszerzett tudás és ismeretek alkalmazását
jellemzi.

Az intelligencia jellemzői és mérése

Összegezve az intelligencia legfontosabb jellegzetességei az alábbiakban mutatkozik
meg:

 Az értelmi képességek rendszere, amely lehetővé teszi a sikeres megoldásokat és

ezáltal a környezetünkhöz való sikeresebb alkalmazkodást.
 A megismerési folyamatok által meghatározza a képességek rendszerének belső
struktúráját.
 Segítségével leküzdhetők a nehézségek, megoldhatók a problémák és feladatok.
 Meghatározza az általános és speciális képességek függvényében megjelenő
teljesítményt.
 Nem azonos tények, ismeretek birtoklásával, a lexikális tudással, de mutatja, hogy
milyen mértékben vagyunk képesek alkalmazni tudásunkat.
 A tevékenység gyakorlatiasságában mutatkozik meg.
 Fejleszthető.

Az intelligencia mérése

Az intelligencia mérése tesztekkel történik. Az első intelligencia tesztet 1905-ben Simon és

Binet dolgozta ki Franciaországban. A teszt iskoláskorú gyermekek számára készült, azzal a
céllal, hogy segítségével kiszűrjék azokat a gyerekeket, akik nem alkalmasak beiskolázásra.
Egy intelligencia teszt sok különböző típusú feladatsorból áll. (analógiás gondolkodást
mérő feladatok, szabályfelismerés, számolási feladtok stb.)

A tesztek értékelése révén kapjuk meg az IQ-t (intelligenciakvócienst). Az átlagos

intelligenciával rendelkezők IQ-ja 90-110 között van. 90 alatt az átlag alatti intelligenciáról,
majd enyhe, középsúlyos és súlyos értelmi fogyatékosságról beszélünk. A 110-től magasabb
értékek átlag fölötti intelligenciát mutatnak. 140 fölötti IQ esetén a szuperintelligensek
következnek. A lakosság mintegy 1-2 %-a tartozik a nagyon magas és a nagyon alacsony
intelligencia övezetbe.
 5.Érzelmek, motivációk. Verbális kommunikáció. Nonverbális
kommunikáció
Az érzelem

Az érzelemről általában

Az érzelmek (emóciók) nagyon fontos szerepet játszanak a lelki életünkben. Az öröm, a

félelem, a szeretet, a harag, a düh stb. átszövik, színezik észleléseinket, és hatással
lehetnek figyelmi teljesítményünkre, gondolatainkra, viszonyulásainkra,
kapcsolatainkra. Nehéz és talán lehetetlen is lenne felsorolni az érzelem szerepét az emberi
viselkedésben teljes részletességgel. Az érzelem meghatározása nagyon nehéz, erre utal az is,
hogy a szakirodalomban nagyon sok meghatározással találkozunk. Érzelmeinket szubjektív
és objektív tényezők egyaránt befolyásolják.

Az érzelmek rendkívül összetettek, több tényező együttes kölcsönhatását jelentik:

 Belső testi válaszok, elsősorban a vegetatív idegrendszer reakciói.

 Kognitív kiértékelés által létrejövő vélekedés, amelynek tartalma, hogy egy negatív
vagy pozitív esemény megy végbe.
 Arckifejezések.
 Érzelmi reakciók.

Az érzelmek tanulmányozásának döntő kérdései az érzelmi összetevőknek a

természetére vonatkoznak. Ezen kívül az összetevők és az érzelem szubjektív élménye
közötti kapcsolattal is foglalkoznak.

Az érzelmek osztályozása:

Az érzelmeket több szempont szerint csoportosíthatjuk.

Polaritás szerint megkülönböztetünk:

 Kellemes vagy pozitív érzések

 Kellemetlen vagy negatív érzések

Megkülönböztetünk egyetemes vagy alapérzelmeket, amelyek minden kultúrában

megtalálhatók és felismerhetők: Harag Félelem Undor Meglepődés Szomorúság Öröm

Tárgyuk szerint (az alapján, hogy mire irányul az érzelem):

  Intellektuális érzelmek
 Erkölcsi vagy morális érzelmek
 Esztétikai érzelmek: pl. a harmónia, romantika érzése

Az érzelmi állapot jellege szerint:

 Hangulat: kevésbé intenzív, de tartós érzelmi állapot.

 Indulat: nagyon intenzív rövid ideig fennálló érzelmi állapot.
 Szenvedély: nagyon intenzív és tartós, akár életünk végéig fennálló érzelmi állapot.

Vannak összetett érzelmek is, mint például a bűntudat.

Az érzelem fiziológiai alapjai

Különösen az erős érzelmek (pl. öröm, félelem) átélésekor mi magunk is
megfigyelhetünk önmagunkon bizonyos testi változásokat, pl. gyors szívritmus, szaporább
légzés, izzadás, kézremegés stb. Az érzelmeket kísérő élettani változások többsége elsősorban
a vegetatív idegrendszer, szimpatikus ágának aktivációjából fakad. (lsd. a viselkedés
biológiai alapjai fejezetet). A vegetatív idegrendszer szimpatikus ágának működése készíti
fel a szervezetet a veszély forrásának elkerülésére, a szervezet tartalékait mozgósítva.
(Éppen ezért a tartósan fennálló szimpatikus túlsúly előbb utóbb a szervezet kimerüléséhez
vezethet, amelynek következtében csökken a szervezet betegségekkel szembeni ellenállása.)
Az érzelmeket kísérő izgalmi állapot, az arousal, mely nagyon fontos szerepet játszik az
érzelmek intenzitásában.

Az érzelem kognitív összetevője

Az érzelmi élmény intenzitását az is meghatározza, hogy mit gondolok, hogyan
értékelem a szituációt, amelyben az érzelem keletkezett. Egészen más érzelmi élményt
élünk át abban az esetben, ha azt gondolom, a barátom azért nem jött el a találkozóra, mert
biztosan elfelejtette, mintha azt gondolom, hogy biztosan őt is ledöntötte az influenza a
lábáról. Az előző esetben valószínű, hogy dühöt fogok átélni, míg az utóbbi esetben sajnálatot.
A kognitív kiértékelés segíti az érzelmek elkülönítését. Az érzelem minőségének
meghatározásában nagyon fontos szerep jut a helyzet értékelésének. Ez igazolja
Schachter és Singer klasszikus kísérlete, amellyel azt kívánták igazolni, hogy bizonyos
körülmények között az érzelmi élmény a helyzet kognitív értékelésén alapszik.

A kísérlet leírása:
A kísérleti személyeknek adrenalin injekciót adtak, amely általában vegetatív arousalt okoz:
erős szívritmus és légzésszámnövekedés, izomremegés és fokozott izgalmi állapot keletkezik.
A kísérletvezetők a kísérleti személyeknek beadott adrenalin hatására vonatkozó információt
változtatták. Néhány kísérleti személyt pontosan felvilágosítottak a szer következményeiről,
másokat félrevezettek, azt állítva, hogy a szer, zsibbadást okoz. Ezután a kísérleti személyeket
egy szobában hagyták egy másik személlyel, aki látszólag másik kísérleti személy, valójában
a kísérletvezető beépített embere volt. A beépített ember vagy örömhelyzetet teremtett, úgy
hogy feldobottan viselkedett, vagy dühhelyzetet azzal, hogy mérgesen viselkedett. A kísérlet
végén megkérték a kísérleti személyeket, hogy számoljanak be érzelmeikről.

Az informált személyeknek volt magyarázatuk az izgalmukra, ennek következtében a kísérlet

végén nem számoltak be különösebb érzelmekről. A félreinformált személyek viszont, mivel
nem volt magyarázatuk a bennük keletkező izgalmi állapotra, dühről számoltak be, amikor a
beépített ember dühhelyzetet teremtett és örömről, amikor örömhelyzetet. Tehát ez utóbbi
esetben az érzelmet a kísérleti személy helyzetről kialakított kiértékelése határozta meg.

A kognitív kiértékelés elméletének képviselői fontosnak tartották azt leírni, hogy

valójában milyen dimenziók mentén történik a kognitív értékelés. Smith és Ellsworth 6
dimenziót javasol, amellyel az érzelmek leírhatók:

 A helyzet kívánatossága (kellemes vagy kellemetlen)

 A helyzethez elővételezett erőfeszítés mennyisége
 A helyzet bizonyossága
 A figyelem, amit a személy a helyzetnek akar szentelni
 A helyzet felett érzett kontroll erőssége
 A helyzetben jelen lévő nem emberi erőknek tulajdonított befolyás.

Fontos megemlítenünk azt is, hogy vannak olyan érzelmek is, amelyekben a kognitív
kiértékelés nem játszik szerepet. Ezeket az érzelmeket nevezzük prekognitív érzelmeknek.
Ilyen prekognitív érzelmek félelmeink, amelyek a gyerekkorban alakultak ki és nem járnak
együtt kognitív kiértékeléssel.

Az érzelem kifejezése
Az érzelmek kifejezése az adott érzelem kommunikációját szolgálja. Érzelmeink
kifejezése összetett folyamat, testünk számtalan megnyilvánulása részt vesz benne. Az
érzelmeinket legszembetűnőbben arckifejezésünk tükrözi. Az arckifejezésünk mellett
azonban érzelmeinkről árulkodik testtartásunk és gesztusaink is. A hanglejtés, a
beszédtempó és a hangszín szintén sok információt nyújthat érzelmeinkről a kommunikáció
folyamatában. Például a hangmagasság hirtelen emelkedése félelmet jelez, vagy a felgyorsult
beszédtempó szorongásra utalhat.

Az érzelemkifejezés Darwin szerint öröklött tényezők által meghatározott, azaz velünk

született. Az öröklött tényezők szerepét mutatja, hogy egyes érzelmek az újszülötteknél, sőt
vakon született csecsemőknél is megjelennek még mielőtt, tanulás történhetett volna. Az
alap vagy egyetemes érzelmek kifejezése is hasonló a világ szinte minden népénél, valamint
ezeknek az érzelmeknek a felismerésében is nagy pontosságot mutattak a különböző
kultúrákból származók az ezzel kapcsolatos vizsgálatokban.

Az érzelemkifejezést az öröklött tényezők mellett kulturális és egyéni tényezők is

befolyásolják. Egy kísérletben amerikai és japán egyetemi hallgatókkal három erős érzelmet
kiváltó filmet nézettek meg, hol egyedül, hol egy azonos kultúrából való interjúkészítő
jelenlétében. A hallgatók nem tudták, hogy érzelemkifejezésüket videóval felveszik. A
felvételek alapján különbség mutatkozott az amerikai és japán egyetemi hallgatók között az
érzelmek kifejezésében, amikor az azonos kultúrából származó interjúkészítő is jelen volt. Az
amerikai hallgatók több negatív érzelmet, ezzel ellentétben a japán hallgatók pedig több
pozitív érzelmet mutattak ki ebben a helyzetben. A kísérlet tehát azt igazolja, hogy az
érzelmek kifejezésének kulturális szabályai vannak, amit kimutatási szabályoknak
neveztek el. A kultúra, amelyben élünk tehát megszabja, hogy milyen helyzetekben
milyen érzelmeket mutathatunk ki.

Vannak olyan érzelemkifejezések is, amelyeket csak az azonos kultúrákhoz tartozók

ismernek fel. Példaként említenénk meg, hogy egy pszichológus átnézte a kínai irodalmat,
hogy meghatározza, hogyan ábrázolják a kínai írók a különböző emberi érzelmeket.
Megállapította, hogy vannak hasonló, de a nyugati kultúrától nagyon eltérő
érzelemkifejezésekkel is találkozott. Valószínű, hogy egészen félreértelmeznénk az alábbi
kínai regényekből vett idézeteket, ha saját kultúránk „szemüvegén” keresztül értelmeznénk
őket.

„Kinyújtotta a nyelvét.”

(A meglepődés jeleit mutatta.)

„Tapsolt.”

(Aggódott vagy csalódott volt.)

„Megvakarta az arcát és a fülét.”

(Örült.)

„Kikerekedtek és szélesre nyílnak a szemei.”

(Mérges lett.)

Az érzelmi reakció
Az érzelmi reakciók is nagyon fontos összetevői az érzelmeknek, tanulmányozásuk révén
közelebb juthatunk az érzelmi élmény megértéséhez.

Az érzelmi reakciók lehetnek általánosak és specifikusak. Például a düh gyakran vált ki

agressziót, mint érzelmi reakciót, míg a félelem menekülést, az öröm pedig nevetést.

Motiváció

A motiváció fogalma

A pszichológia egyik fontos kérdése, milyen késztetésekből fakad, valamint milyen erők állnak a
viselkedés hátterében. Miért tudunk bizonyos cselekvésekre, hatalmas energiákat mozgósítani,
míg másokra viszont nem.

A motiváció szó a latin eredetű movere igéből ered, melynek jelentése mozogni, mozgatni. A
motiváció a pszichológiában gyűjtőfogalom, motívumokból épül fel és minden cselekvésre,
viselkedésre késztető belső tényezőt magában foglal.

A motiváció meghatározza a szervezet aktivitásának mértékét, a viselkedés szervezettségét és

hatékonyságát.

A motiváció alapfogalmai

A motiváció alapfogalmai közül a szükséglet, a drive és a homeosztázis fogalmának értelmezésére

térünk ki.

Nagyon erős belső késztetéssel járnak a biológiai motívumok, mint például az éhség, szomjúság

stb. A motivált viselkedés ebben az esetben valamilyen szükségletből fakad. A szükséglet

olyan hiány a szervezetben (pl. oxigénhiány, tápanyaghiány, folyadékhiány stb.), amely tartós
fennállás esetén az egészséget vagy súlyosabb fokon az életet fenyegeti.
A szükséglet pszichológiai megfelelője a drive (ejtsd: drájv), amely angol szó és jelentése űzni,
hajtani ill. hajtóerő. A drive a szükséglet nyomán kialakuló, belső késztetés, a viselkedés
hajtóereje. A drive alapvető feladata a szervezet általános energetizálása, nem pedig annak
irányítása, vagyis nem mutatja meg, hogy a szervezet mit csináljon az adott szükséglet kielégítése
érdekében, csak az ehhez szükéséges hajtóerőt adja.

Az élet alapvető feltétele a szervezet belső viszonylag állandó egyensúlyi állapotának a

fenntartása, a folyamatosan változó külső körülményekkel szemben. Cannon ezt a belső

egyensúlyi állapotot fenntartó mechanizmust nevezte el homeosztázisnak. Amennyiben a

szervezet homeosztatikus egyensúlya megbomlik, valamilyen fiziológiai hiányállapot keletkezik,
azaz szükséglet lép fel. A szervezet elsősorban a szervezet tartalékainak felhasználása révén igyekszik
a belső egyensúlyi állapot visszaállítására. Például, ha éhség esetén a vércukor szint lecsökken az
ideális értékhez képest, akkor a homeosztatikus folyamatoknak köszönhetően az ideális érték
visszaállítható, bizonyos biológiai folyamatok beindítása révén. (A máj, a hasnyálmirigy jelzése
alapján cukrot bocsát a vérkeringésbe.)

A motiváció alapfogalmai

Amikor azonban a szervezet belső tartalékai már nem elegendőek a szervezet belső
egyensúlyának a helyreállítására, akkor drive, a viselkedésre késztető belső hajtóerő keletkezik,
és az aktivált szervezet működésbe lép az egyensúly helyreállítása érdekében (magas
cukortartalmú táplálékot keres).

Megkülönböztetünk elsődleges és másodlagos drive-okat.

Elsődleges, más néven primer drive-oknak az ön- és fajfenntartással kapcsolatos hajtóerőket

nevezzük. A legalapvetőbb elsődleges drive-ok a következők:

 Hőszabályozás
 Éhség
 Szomjúság
 Szexuális
 Alvási
 Salakanyagok ürítése
 Védekezésre irányuló
 Általános aktivitási szükséglet (akkor lép fel, ha a szervezettől egy időre megvonják a mozgás
lehetőségét)
 Kutató vagy explorációs drive (kíváncsiság)

Az elsődleges hatóerők időszakosan lépnek fel, és ha egynél több motívum is jelen van
ugyanabban az időpontban, akkor közülük az erősebb lesz az uralkodó.

Az elsődleges, velünkszületett drive-ok nem egyedüli hajtóerői viselkedésünknek.

Vannak olyan drive-ok is, amelyeket tanulással, kondicionálással sajátítunk el, ezeket nevezzük
másodlagos drive-oknak.

Összegezve tehát, a másodlagos hajtóerők alapvetően úgy alakulnak ki, hogy mindazok a
tárgyak, helyzetek, amelyek az elsődleges motívum kielégítésében szerepet játszanak, maguk is
motívummá válnak.

A motiváció és az arousal

A motiváció és a szervezet arousalszintje között nagyon szoros összefüggés figyelhető meg. A

fiziológiai szükséglet által előidézett késztetés befolyásolja a szervezet aktivációs szintjét, az
arousalszintet.

A késztetés fellépése növeli a szervezetben fellépő aktivációs szintet, amely a szükséglet

kielégítésével csökken. A szervezet általános motivációs állapota, amit értelmezhetünk
arousalként is fontos szerepet játszik a viselkedés szerveződésében, és a teljesítményben.

Yerkes-Dodson törvényként említik azt a felismerést, hogy a drive állapot és a teljesítmény

hatékonysága közötti összefüggést ábrázoló görbe fordított U alakú. Hebb szerint, a drive
helyettesíthető az arousalszinttel és a törvényben megfogalmazott összefüggés ebben az esetben is
érvényes. Az összefüggés egyértelműen azt mutatja, hogy a viselkedés szerveződése és a teljesítmény
szempontjából van egy optimális arousalszint, amikor a viselkedés szerveződése a leghatékonyabb a
teljesítmény pedig a legmagasabb. Ha az arousalszint alacsony álmossá válunk, és nehezebben tudunk
koncentrálni. Ha magas az arousalszint, akkor a viselkedés dezorganizálttá, figyelmünk szétszórttá
válik, és teljesítményünk csökken. A szervezet az optimális arousalszint elérésére törekszik és
igyekszik azt fenntartani.

Motivációelméletek

A motivációelméletek a motiváció működésének mechanizmusaira keresik a magyarázatot. Két

elterjedt felfogás a drive-redukciós és az arousalszint elmélet.

A 40-es, 50-es évek egyik elterjedt nézete az alapvető motívumok működésére vonatkozóan a
drive-redukciós elmélet volt. Ennek alapján a motívumok arra irányulnak, hogy redukálják a
személy által felszültségként átélt pszichikus állapotot, és a feszültség vagy drive csökkenése
örömet okoz. Bizonyos motívumok (pl. éhség) működése valóban megmagyarázható a drive-redukció
elmélet elveivel. Más motívumok működésére azonban, mint a szexuális és kíváncsiságmotívumok
nem képes kielégítő magyarázatot adni. A kíváncsiságnál maradva, az elmélet szerint mindenkinek el
kell kerülnie a szélsőséges feszültségkeltő helyzeteket, de néhányan keresik az olyan tevékenységeket,
melyek erős izgalmakkal járnak (pl. sárkányrepülés, sziklamászás stb.)
A motivációval kapcsolatban leginkább elfogadott elvét napjainkban az arousalszint elmélet Az
elmélet abból indul ki, hogy minden ember az optimális arousalszint elérésére törekszik. Az
optimális szint természetesen egyénenként változó. Az alapvető fiziológiai szükségletből fakadó
motívumok (pl. éhség, szomjúság stb.) az optimális szint fölé emelik az arousalszintet, így olyan
viselkedést eredményeznek, amely lecsökkenti a megemelkedett arousalszintet. adja.

Abban az esetben viszont, amikor az élő szervezetet kevés inger éri, az arousalszint lecsökken az
optimális szint alá, ami a szervezetet az arousalszint növelésére fogja motiválni. Keressük a
környezetünkben az ingereket (ideértve a szexuális izgalmakat), az újdonságot és a komplexitást,
azonban csak az optimális szintig.

A motívumok felosztása

 A motívumok természete szerint elkülöníthetünk:

 Szociális (szexuális és fajfenntartási)
 Kíváncsiságmotívumokat.
 Biológiai motívumok

A biológiai motívumok, a homeosztázis fenntartásán keresztül a szervezet önfenntartásához

kapcsolódnak. A szervezetben előálló fiziológiai igény (szükséglet) nyomán lépnek fel.
Amennyiben a szükséglet nagyobb, mint amit a szervezet a belső tartalékainak mozgósításával ki tud
elégíteni a homeosztatikus folyamatok révén, akkor lép fel a drive, a viselkedésre késztető hajtóerő.
Az önfenntartási motívumok elnyomása rendkívüli erőfeszítést igényel, mivel az a szervezet
pusztulását is okozhatja. A biológiai motívumok közé tartoznak a éhség, a szomjúság, a
hőmérsékletszabályozás (pl. fázás, reszketés), az ürítés (vizelési, székelési késztetés), a légzés
(légszomj), és a test integritásának védelme (pl. fájdalom).

Az alapvető motívumok hátterében nemcsak a biológiai tényezők játszanak fontos szerepet,

hanem pszichológiai, szociális és kulturális tényezők is.

Például az éhség hátterében fontos élettani folyamatok (hipotalamusz területeinek aktivitása, az

anyagcsere folyamatok gyorsasága, zsírsejtek száma és nagysága stb.) húzódnak meg. A biológiai
tényezők mellett azonban pszichológiai és szociális tényezők is szerepet játszanak az éhség
motívumának befolyásolásában. A pszichológiai tényezők jelenlétére utal, az is hogy a tartósan
fennálló szorongás táplálkozási zavarok kialakulásához vezethet. A kóros soványság (anorexia
nervosa) és a kóros falánksággal járó bulímia nervosa hátterében is elsősorban pszichológiai tényezők
húzódnak meg. Ezek lehetnek a túlzott elvárások, szülőkkel való konfliktusok vagy a társadalom által
közvetített szépségideál stb.

Szociális motívumok
A szociális motívumokhoz soroljuk a szexuális és utódgondozás motívumát, amely az adott faj
fennmaradásáért felelős.

A szexuális motívum működésének hátterében is bonyolult szabályozás áll. Ez a szabályozás

idegrendszeri, hormonális, pszichológiai és társadalmi tényezők által befolyásolt. A szociális
motiváció kapcsolatban áll emberi értékekkel, szeretettel-szerelemmel, bensőséges érzelmekkel,
társas kapcsolatokra, családra vonatkozó felfogással. A korai élmények, a későbbi szexuális
tapasztalatok, a kulturális folyamatok szintén meghatározó jelentőségűek a szexuális viselkedésben.

Kíváncsiságmotívumok

A kíváncsiság motívum embernél és állatnál egyaránt megtalálható. A következő formákban

mutatkozik meg:

 Ingerkeresés
 Kutató-kereső (explorációs) viselkedés
 Manipuláció

Az ingermegvonásos kísérletek is igazolták, milyen fontos, hogy a környezetünkből megfelelő

ingermennyiség érjen bennünket, hiszen ennek hiányában a szervezet működése zavart szenved,
tartós ingermegvonás esetén akár súlyos hallucinációk is felléphetnek. A külvilág ingerei révén
hangolja be az agytörzs hálózatos idegsejtállománya, az agykéreg aktivációs állapotát. Feltehetően az
agykéreg aktivációs szintjének is van egy optimális szintje, amelynek a fenntartására törekszik a
szervezet. Ha ez az optimális aktivitási szint lecsökken vagy megemelkedik, akkor ez az állatot és az
embert olyan viselkedésre készteti, amely segít abban, hogy az agykéreg aktivációs szintje ismét elérje
az optimális értéket. A változatos, ingergazdag környezet hatására növekszik az aktivációs szint és
megszűnik az a kellemetlen érzéssel járó állapot, amit unalomnak nevezünk. Például ezért költenek az
emberek sok pénzt szórakozásra, izgalmas sportokra, rejtvényfejtésre stb.

A kalandkeresés elsősorban szokatlan, váratlan és új helyzetekben mutatkozik meg, és arra

készteti az élőlényt, hogy a környezetet megvizsgálja, átkutassa, és új összefüggéséket tárjon fel.
A kutató-kereső viselkedés ugyanakkor arra is alkalmas, hogy az újszerű, meglepő helyzetek
bizonytalanságát, izgalmát csökkentse, hiszen ezek a helyzetek a velük való foglalkozás során
ismertté és megszokottá válnak, és elvesztik izgató hatásukat.

Környezetünk manipulálására és a tárgyakkal való manipulációra irányuló késztetés

hátterében a megismerő, a valóságalakító és az alkotó tevékenységnek nevezett aktivitásmódok
húzódnak meg. Harlow például csimpánzoknál megfigyelte, hogy azok képesek órákig elbíbelődni
egy zár kinyitásával anélkül, hogy ezért a megoldás örömén kívül más jutalomban is részesülnének.

Az extrinsic és intrinsic motiváció

Az ember viselkedésének a hátterében az eddig ismertetett motívumokon kívül számos más motívum
is meghúzódhat. Vannak olyan motivációk is, amelyek csak az emberre jellemzőek. Az emberi
motiváció két típusát különítjük el:

 Extrinsic (eszköz jellegű) motiváció: a viselkedés motivációjában valamilyen cél elérése

vagy külső tényező játszik szerepet.
 Intrinsic (önjutalmazó) motiváció: akkor beszélünk ilyen motivációról, amikor a cselekvés
motivációja a cselekvésben rejlő élvezet maga.

Az extrinsic motivációnak különböző szintjei léteznek, annak alapján, hogy a motivált viselkedés
mennyire áll a környezet irányítása alatt. A négy szint a következő:

 A motiváció kívülről való szabályozása esetén a viselkedés a jutalomtól vagy a büntetéstől

függ. A cél a jutalom elérése vagy a büntetés elkerülése. A motivációt a külvilág
szabályozza.
 Az introjektált szabályozás esetén a jutalmak és büntetések már belsővé váltak és ezek
alapján alakul a motiváció. Ebben az esetben a cselekvést a büszkeség, az önértékelés
növelése vagy épen a szégyen, a szorongás elkerülése motiválja.
 Szabályozás az azonosuláson keresztül: ebben az esetben a személy tudatosan érzékelési az
adott cselekvés fontosságát, és személyesen is fontosnak tartja.
 Az integrált szabályozás: a leginkább önálló, autonóm szabályozási módja az extrinsic
motivációnak.

Vallerand az intrinsic motiváció három típusát különíti el:

 A tudásra irányuló intrinsic motiváció: maga a cselekvés, a tanulás, a megértés motivál.

 A fejlődésre és alkotásra irányuló intrinsic motiváció által vezérelt viselkedés öröme az
önmagunk meghaladásában és a kreatív tevékenységben van.
 Az ingerlés és élmények átélésére vonatkozó intrinsic motiváció esetén kellemes
élményeket, érzéseket keresünk, melyek rendszerint érzékszervi vagy esztétikai élmények.

Az extrinsic és intrinsic motiváció viszonyát vizsgálva megállapították, hogy ha egy cselekvést

külsőleg motiválunk, például jutalmazunk, akkor a belső, intrinsic motiváció csökken.

Meg kell említenünk azokat a lehetséges okokat is, amely a motiváció hiányának hátterében
állhatnak. A motiváció hiányát valamilyen a cselekvésre és személyre magára vonatkozó

hiedelemmel értelmezhetjük:

 A képesség hiánya hiedelmek: a személy úgy érzi nincsenek meg benne a cselekvés
végrehajtásához szükséges képességek.
 A stratégiára vonatkozó hiedelmek: a személy úgy véli, hogy a lehetséges stratégiák úgy
sem vezetnek eredményre.
  Az erőfeszítésre vonatkozó hiedelmek: a személy úgy véli, hogy a cél elérése túl nagy
erőfeszítésbe kerül, amit ő nem hajlandó megtenni.
 Tehetetlenség hiedelmek: a személy úgy véli, hogy az erőfeszítései nem hoznak eredményt a
feladat nagyságához mérten.

Motivációs rendszerek

Murray nevéhez kötődik az egyik legrészletesebben kidolgozott motivációs rendszer, amelyben 6

téma köré 27 szükségletet csoportosított. A hat téma a következő volt:

 Ambíció (pl. teljesítmény motiváció)

 Tárgyakhoz való kötődés (pl. birtoklás)
 A státus védelme (pl. védekezés)
 A hatalom (pl. dominancia)
 A társakkal való viszony (pl. affiliáció)
 Információcsere (pl. megismerés)

Elképzelése szerint a motívumok megjelenhetnek nyíltan és burkoltan. A nyíltan megjelenő

motívumokra a viselkedésből következtethetünk, míg a burkoltan megjelenő motívumok feltárására
dolgozta ki projekciós tesztjét a TAT-ot, amely elmosódott vagy többértelmű jelenetet ábrázoló
képeket tartalmaz. A képekről elmesélt történetek részletes elemzése révén kaphat a pszichológus
képet a lappangó, burkolt motívumokról.

Teljesítménymotiváció

A teljesítménymotiváció az embernek azt a késztetését foglalja magában, hogy az életben

igyekszik minél nagyobb teljesítményt elérni, mert ez növeli személyének értékét. A
teljesítménymotivációról az igényszint vizsgálatok adnak képet. Ilyenek például a célbadobásos
kísérletek, ahol minden egyes dobás előtt megkérik a kísérletben résztvevő személyt sikeres dobása
lesz, majd a dobás után feljegyzik a tényleges teljesítményt.

„Az igényszint és a teljesítményszint viszonyára vonatkozólag azt tapasztalták, hogy az igényszint

teljesítése ill. túlteljesítése sikerélményhez vezet. Ha a teljesítményszint alatta marad az igényszintnek,
kudarcot él át az egyén. Sorozatos sikerélmény hatására az igényszint emelkedik, kudarcszéria esetén
pedig csökken.”

Az igényszint kitűzése mindig két ellentétes motívum a siker elérésére és a kudarc elkerülésére
vonatkozó késztetés hat egyszerre. Ennek a két motívumnak az erőssége és egymáshoz való
viszonya alapvetően befolyásolja a teljesítménykésztetés erejét. A sikermotívum alapja a
hatékonyságra, az önmegvalósításra való késztetés, a kudarckerülés hátterében a büntetéstől való
félelem, az eredménytelenség következményeinek az előrevetítése húzódik meg.
A sikerorientáció és a kudarckerülés a személyiség tartós vonása lehet, melynek alapján
megkülönböztetnek sikerorientált és kudarckerülő személyiséget. A szülői nevelés nagyon fontos
szerepet játszik abban, hogy gyermeke sikerorientált vagy kudarckerülő személyiséggé válik. A siker
orientált anya a gyermekének sikeres teljesítményeit jutalmazz és adottságait ismerve reális
feladatvállalásra bátorítja. A kudarckerülő anya a gyermeket bünteti sikertelenségeiért, és arra
ösztönzi, hogy a kudarcot mindenképpen próbálja elkerülni. Éppen ezért a kudarckerülő személyiség
túl könnyű feladatokat, vagy túl nehéz feladatokat fog vállalni. A túl könnyű feladatok esetében kicsi
az esély a kudarcra, míg a túl nehéz feladatok teljesítésének kudarca nem jelent igazi kudarcot. A
sikerorientált személy nem szereti a túl könnyű feladatokat, hiszen azok elvégzése nem jelent nagy
sikert, de a túl nehéz feladatokat sem, mivel azok kevés sikerrel kecsegtetnek.
6.A viselkedés szerveződése. A kommunikáció

7.A személyiség és megismerése

 8. Személyiségtípusok
A vonás és típus szavak némileg eltérő jelentésűek, ám mindkettő azt fejezi ki, hogy az
emberek olyan állandó jellemzőkkel rendelkeznek, amelyek különböző időben és
különböző körülmények között nyilvánulnak meg.
Típusok és vonások:
Az az elképzelés, hogy az emberek típusokba vagy kategóriákba sorolhatók, legalább
Hippokrateszig (i. e. 400 körül) vezethető vissza, akinek a gondolatait Galenosz (i. sz.
150 körül) finomította tovább. A személyiség kutatásának gyökerei is az ókori görög
kultúráig, egészen Hippokrateszig vezethető vissza. Ő volt az első és leghíresebb
orvos.
A személyiség tipológiai megközelítése
A tipológiákat az a nagyon régi törekvés hozta létre, hogy az emberi tulajdonságok
bonyolult rendszerében eligazítást, a megismeréshez „fogódzót” nyújtsanak.
A Hippokratesz-Galenosz féle vérmérsékleti típusok:
Ez az antik kultúrában keletkezett legrégibb típustan, amelynek érvényessége a
mai napig fennáll. Hippokratesz és Galenosz a négy őselemnek, a levegőnek,
földnek, víznek és tűznek megfelelő négyféle testnedvet tételeztek fel az emberi
szervezetben: vér, fekete epe, sárga epe, nyálka. Ehhez a négy testnedvhez
 párosított később Galenosz tulajdonságokat. A viselkedés különbözőségeit e
testnedvek valamelyikének a túlsúlyba jutásával magyarázták.
Temperamentumtípusok:
1. szangvinikus (túlsúlyban a vér)
a. erre a típusra jellemző vonások: bizakodó, érzelmi reakciói könnyen
gyorsan alakulnak ki, erőteljesek, de nem tartósak, gyorsan el is múlnak,
„szalmaláng” típus.
b. Erősségei: gondolkodásában nyitott, széles látókörű, élénk a képzelete,
nagyfokú tudásvágy jellemzi, jó a helyzetfelismerő képessége, szociábilis lény,
kommunikációs készsége igen fejlett
2. kolerikus (túlsúlyban a sárga epe)
a. jellemző vonásai: érzelmei gyorsan alakulnak ki, erősek és tartósak (pl.
kitartóan gyűlöl vagy szeret).
b. Erősségei: racionális, alapos megfigyelő képességű, jó a lényeglátása,
tervszerűség jellemzi, reálisan gondolkodik, gyakorlatias, intelligens,
akaratereje, igazságérzete erőteljes, szorgalmas, megbízható
3. melankolikus (túlsúlyban a fekete epe)
a. jellemző vonások: szomorúság, érzelmei lassan alakulnak ki, nem nagyon
erősek, viszont tartósak.
b. Gondolkodásmódja: „örök vajúdás”, kétkedés jellemzi, összetetten,
bonyolultan gondolkodik. Rendelkezik átlag feletti képességekkel,
érdeklődése az örökkévalóság, a túlvilági lét, a végtelen felé irányul. Hívő
lélek, önzetlen, moralizáló, elvont
 4. flegmatikus (túlsúlyban a nyálka, nyák)
a. jellemzői: közönyösség, érzéketlen, szenvtelen, érzelemi nagyon lassan
alakulnak ki, gyengék és nem tartósak.
b. Gondolkodásmódjára jellemző: megfontolt, higgadt, konzervatív, a
nyugalmat keresi, a szokások rabja, nagyon nehezen motiválható, számára
a biztonság a legfontosabb, praktikus intelligenciája magas.
Lavatar arckoponya formát társított a vérmérsékleti típusokhoz.
A Kretschmer-féle alkati típusok
Kretschmer ideggyógyász volt, a pszichiátriai betegeket vizsgálva dolgozta ki alkati
tipológiáját. Megfigyelte, hogy bizonyos jellemző csont- és izomrendszeri sajátosság
összefüggést mutat a megbetegedés módjaival. Három jellegzetes testalkatot különböztetett
meg, s ezekhez három elmegyógyászati kórképet társított. A pszichológiai típusokat ezután
a testalkati jellemzők és a betegeknél fellelhető kóros karaktervonásokat enyhébb, a normális
emberekre jellemző változataival párosította össze.
A három testalkati típus:
1 piknikus alkat- zömök testalkat, gyengébb csontrendszer, lágy izomzat, a medenceöv
szélesebb, mint a vállöv, a has előredomborodó. Az arc széles, kerek, a koponya hátul
hangsúlyozottan domború.
2. aszténiás alkat- sovány, hosszú, vékony törzs, keskeny mellkas és vállak, csontozata
vékony, törékeny, izomzata gyenge, bőre finom. A fej hosszúkás, tojásdad alakú, az orr éles
vonalú, az áll csapott. Rossz a testtartása.
3. atletikus alkat- hosszú végtagok, erős csontozat, erős, rugalmas izomzat jellemzi. A vállöv
szélesebb, mint a medenceöv. A fej magas ívű, az áll és a csontdomborulatok erősen
kiugranak, arca szögletes.
A kretschmeri személyiségtípusok:
1. a ciklotim típusra a szélsőséges hangulati ingadozás, érzelemgazdagság jellemző. Jó
beszédkészséggel rendelkezik, könnyen teremt kapcsolatot, kedveli a társaságot. Jó
humorérzéke van, ötletes, nagyvonalú, vállalkozó természet, életörömökre beállított. Ha jó a
kedve, nagyon jól érzi magát a bőrében.
2. a skizotim típus zárkózott, befelé forduló, nehezen létesít kapcsolatokat. Érzelmi
reakcióiban a túlérzékenység és a hűvös közömbösség változik. Képzeletében hajlamos a
realitásoktól elszakadni, irreális fantáziavilágot létrehozni. Gondolkodására a rendszerező,
absztrakt gondolkodás jellemző.
3. a viszkózus típus életére a fegyelmezettség, beszabályozottság jellemző, amelyet azonban
váratlan indulati kitörések szakítanak meg. Gyakori a kedélytelen, mogorva viselkedés.
Gondolkodására jellemző a tapadás, az aprólékos elemzés, sokszor elveszti a lényeget
Mozgása jól koordinált, nagy fizikai erővel rendelkezik.
Testalkat Személyiségtípus Megbetegedésre való hajlam
Piknikus Ciklotim Ciklikus (mániás-depresszív) pszichózis
Aszténiás skizotim skizofrénia
Atletikus Viszkózus epilepszia
Sheldon alkati tipológiája
Sheldon alkati tipológiáját egészséges emberek vizsgálatára alapította. Pontos mérési
módszert dolgozott ki, amelynek segítségével három testalkat mindegyikéből 1-7-ig terjedő
skálán „osztályzatot” kap az egyén - a számok kombinációja a testalkat árnyaltabb
megállapítását teszi lehetővé. Sheldon szerint e módszerrel hetvennél több testalkatot lehet
elkülöníteni.
A három fő testalkati típusnak (endomorf, mezomorf, ektomorf) az elmélet szerint egy-
egy jellegzetes vérmérséklet felel meg. Ennek alapján Sheldon személyiségtípusai a
következők:
1. viszcerotóniás (zsigeri) típus-jellemzői: oldottság, kényelemszeretet, az evés és a társaság
kedvelése, szívélyesség, elégedettség. Ha bajba jut, emberek közé vágyik.
2. szomatotóniás (izomzati) típus-jellemzői: magabiztosság, a fizikai erőpróbák keresése,
energikus, bátor, kockázatvállaló, dominanciára törekvő, ha bajba jut, cselekedni akar.
3. cerebrotóniás (agyi) típus-jellemzői: visszafogott testtartás és mozgás, gyors reakciók,
túlzott feszültség, szorongás, zárkózottság. Ha bajba jut, magányra vágyik.
Pavlov-féle idegrendszeri típusok
Pavlov típusait a központi idegrendszer két alapfolyamata, az izgalom (serkentés) és a
gátlás sajátosságai, viszonya alapján különítette el. Az izgalmi és a gátlási folyamatok
sajátosságai megmutatkoznak abban, hogy:
- mennyire erősek vagy gyengék a folyamatok
- milyen gyorsan vagy lassan terjednek szét
- az izgalom és a gátlás egymáshoz való viszonya kiegyensúlyozott vagy
kiegyensúlyozatlan; az utóbbi esetben az izgalom vagy a gátlás dominál-e?

Pavlov négy jól elhatárolható típust jegyzett le:

1. élénk típus: az izgalmi és a gátlási folyamatok erősek, terjedésük gyors,
kiegyensúlyozottak.
a. Jellemzői: gyors, mozgékony reagálás, könnyen kiváltható cselekvések,
reakciói kevésbé tartósak, változékonyak
2. féktelen típus: az izgalmi folyamatok erősek és gyorsak, a gátlás azonban gyenge,
kiegyensúlyozatlan, izgalmi dominanciájú.
a. Jellemzői: a külső hatásokra intenzíven reagál, hajlamos agresszivitásra. A
gátlási folyamatok gyengesége miatt gyakran alkalmazkodási nehézségei
vannak.
3. nyugodt típus: az izgalmi és a gátlási folyamatok kiegyensúlyozottak, erősek, de
lassúak.
a. Jellemzői: tartós, stabil reagálási mód, az idegrendszeri terheléseket jól tűri,
nyugodt, kiegyensúlyozott.
4. gyenge típus: az izgalmi és gátlási folyamatok egyaránt gyengék, lassúak.
a. Jellemzői: alkalmazkodás nehézkes, az idegrendszeri terheléseket nehezen
viseli, túl érzékeny.
A környezethez való attitűd szerinti tipológiák
Rotter nézete: az emberek aszerint is osztályozhatók, hogy viselkedésüket és a velük
történteket úgy tekintik-e, mint ami saját ellenőrzésük, befolyásuk alatt áll, vagy pedig
hatókörükön kívül esőnek, külső tényezőtől függőnek tartják. Az előbbiek a belső
kontrollos, az utóbbiak a külső kontrollos személyek.
 A belső kontrollos egyén biztos abban, hogy ha akarja, meg tudja változtatni mind
környezetét, mind saját viselkedését. Jellemzői: független, hatékonyabb,
dominánsabb.
 A külső kontrollos ember viszont kevésnek érzi ehhez saját erőit, ő gyakran
szenved erős szorongástól, neurotikus tünetei vannak.
 Rotter szerint a két attitűd a szülői minta és a nevelés következtében alakul ki,
alapvetően tanult viszonyulási mód.
 9. A személyiség vizsgálatának eszközei

A pszichológia módszerei
A pszichológia lelki jelenségeket vizsgál, tapasztalatokra épülő, empirikus tudomány,
módszereinek jellegét is ez határozza meg.
A pszichológia módszereit két nagy csoportra oszthatjuk:
 kutatási módszerek, amelyek új tudományos eredmények feltárására szolgálnak,
 vizsgálati módszerek, amelyek a már rendszerezett kutatási eredmények alkalmazását
jelentik.
Kutatási módszerek
1. Megfigyelés:
(a) tudományos
(b) önmegfigyelés
2. Kísérlet:
(a) laboratóriumi
(b) természetes
1. Megfigyelés
(A) A tudományos megfigyelés céltudatos, tervszerű és rendszeres lehet.
(a) Az önmegfigyelés (introspekció) közvetlen tapasztalás, amelynek tárgya a megfigyelő
valamely saját élménye.
Amikor saját élményeinket utólag, visszatekintve elemezzük, retrospekcióról beszélünk.
(b) Mások megfigyelése (extrospekció) objektívebb, kontrollálhatóbb, mint az önmegfigyelés.
Megfigyelhető a másik személy cselekvése, viselkedése, beszéde, mimikája, gesztusai,
tevékenysége, teljesítménye. A megfigyelés pontosabb, ha különböző műszerek és eszközök
segítségével történik. A kikérdezés kapcsolódik a megfigyeléshez, ez gazdagíthatja a
tapasztalatokat.

A kikérdezés (exploráció) beszélgetés keretében történik.

A beszélgetés lehet:
 irányított (előre megtervezett kérdések alapján): irányulhat az élettörténetre, a
pszichikus fejlődés feltárására – ez az anamnézis, vagy aktuális pszichés állapotra.
 szabadasszociációs módszer: ez nem irányított, hanem asszociációk áramlásaként jön
létre.
  klinikai beszélgetés: lényege, hogy az első kérdés megtervezett, a továbbiak mindig a
válaszhoz igazodnak; PIAGET svájci pszichológus, módszerét elsőként dolgozta ki.
A beszélgetés történhet írásos formában, kikérdezéses alapon, pl. kérdőív, skálák,
szociometria segítségével.
2. Kísérlet
A kísérlet a helyszínétől függően lehet
(a) laboratóriumi,
(b) természetes.
A kísérlet lényege, hogy a megfigyelni kívánt jelenség létrejöttének feltételeit a
kísérletező teremti meg.
A feltételeket variálják, (amit változtat a kísérletező, az a független változó) és vizsgálják
annak hatását a megfigyelt jelenségre; pl. a Pavlovi kísérletben azt, hogy a fény- vagy
hangingerek társítása milyen reakciókat vált ki az állatból.
A kísérletben, ami változik, az a függő változó; pl. a Pavlovi kísérletben a kutya nyáladzása
(tehát amit mérnek, az a függő változó).
(a) A laboratóriumi kísérlet lényege, hogy mesterségesen teremtjük meg a feltételeket,
hozzuk létre azokat a körülményeket, melyek a kísérletben résztvevő személyek
viselkedését befolyásolják.
(b) A természetes kísérletben a kísérleti személyek természetes környezetben vannak, és a
kísérletnek nincs feszültségkeltő hatása a résztvevőkre nézve.
Vizsgálati módszerek
A pszichológiai tesztek alkotják a vizsgálati módszerek egyik nagy körét. A teszt angol
eredetű szó, jelentése próba. Az első tesztet BINET és SIMON dolgozta ki a század elején, ez
gyermekek számára készült intelligenciateszt volt.
A teszt módszer, szabványosított feladatsort tartalmaz. Lényege egy olyan feladathelyzet,
amelyben a személynek tudása, képessége vagy aktuális érzelmi állapota szerint teljesítenie
kell, és a feladatsort szóban vagy cselekvésben kell megoldania. A megoldásokat értékelik,
amely értékelés standardjai nagyszámú vizsgálati személy megoldásainak átlagából születnek.
Így állapítják meg, hogy az adott személy az átlagnak megfelelően, jobban vagy rosszabbul
teljesített.
Aszerint, hogy mit vizsgálnak, a pszichológiai teszteknek különböző típusai
vannak:

(a) intelligenciatesztek,
(b) speciális képességtesztek (alkalmassági tesztek,
(c) projekciós (személyiség) tesztek.

(a) Az intelligenciatesztek rendszerint részpróbákból állnak, amelyeket szóban vagy

írásban kell megoldani. A részpróbák egyre nehezedő feladatsorokat jelentenek, amit
meghatározott időtartam alatt kell megoldani. Különböző intelligenciatesztek léteznek, az
előzőekben már említett BINET– SIMON, továbbá HAWIK, MAWI, WECHSLER,
RAVEN, BENDER stb.
(b) A speciális képességvizsgáló tesztek egy-egy meghatározott képességet mérnek
általában, valamilyen feladatra vagy munkára való alkalmasságot.
(c) A projekciós (személyiség) tesztek az egyén jellemét, érzelmét, indulatát, a
külvilághoz és a többi emberhez való viszonyát mérik. A projekciós tesztek olyan speciális
pszichológiai módszerek, amelyek az egyén beállítódásait, viszonyulásait,
személyiségvonásai alapján meghatározott ingerekre vagy szituációkra adott, reakcióit
értelmezik.

A tesztek alkalmazhatóságát három szempontból vizsgálják:

• érvényesség: valóban azt méri-e, amit mérni akar,
• megbízhatóság: megismételt mérésnél, ugyanazt az eredmény adja-e,
• használhatóság: a befektetett energiát a felhasználásnak megfelelően
tükrözi-e.

A pszichológiai tesztek védett eljárások, ezért csak speciálisan képzett pszichológus

dolgozhat vele.
10. személyiségelméletek és modellek
11 A pszichopatológia. A normalitás abnormalitás kérdése
12.Személyiségzavarok-13. Szorongás, elhárító mechanizmusok. Pszichoszomatikus
összefüggések.

Személyiségzavarok

Szorongásos személyiségzavarok felismerése

A személyiségzavarok a jellem, vagy viselkedés merev és szokássá vált mintázatai,

amelyek jelentős mértékben korlátozzák az egyén alkalmazkodóképességét. Ezt a
viselkedésformát a társadalom sok esetben maladaptívnak véli, maga a személy azonban
nem.
A személyiségzavar igen gyakori és krónikus pszichiátriai betegség. Személyiségzavarról
abban az esetben beszélhetünk, amikor a személyiségvonások oly mértékben
rugalmatlanná válnak, hogy számottevően rontják a személy normális életvitelre való
képességét. A személyiségzavarok a problémamegoldás, és a stresszel való megküzdés nem
megfelelő mintázataiban mutatkoznak meg. A betegek nagyobb valószínűséggel utasítják el a
pszichiátriai segítséget, és problémájukat nem ismerik el, mint a szorongásos zavarokban
szenvedő páciensek.
Gyakori, hogy már a serdülőkor elején is jelentkeznek a személyiségzavarokhoz társuló
viselkedészavarok, amelyek az egyén egész életét végigkísérhetik. A személyiségzavarban
szenvedő betegek fokozottan veszélyeztetettek a mindennapi életvitelükben is. (Phillips,
Gunderson 1998) Az alábbi adatok is ezt a tényt támasztják alá:
- magasabb a válások száma
- nagyobb eséllyel válnak hajléktalanná, munkanélkülivé
- részükről gyakoribb a gyermekekkel való visszaélés
- gyakrabban válnak balesetek áldozatává
A DSM-IV tizenegyféle személyiségzavart ír le, amelyek többségét azonban még nem
tették alapos kutatás tárgyává. A személyiségzavarokat három nagyobb csoport alapján
osztályozhatjuk.
Az első nagy csoportba a „különc” személyiségzavarokat sorolhatjuk: ide tartoznak például
a paranoid, skizoid, skizotip személyiségzavarok.

PARANOID SZEMÉLYISÉGZAVAR:

A paranoid személyiségzavarra jellemző a kifejezett érzékenység a kudarcokra.

 Az ért sérelmek megbocsátási képtelensége.
 Alaptalanul feltételezi, hogy mások kihasználják, becsapják.
 Mások iránt bizalmatlan, rejtett rosszindulatot feltételez.
  Gyanakvás, az események, élmények tendenciózus eltorzítása, azaz mások semleges vagy
baráti cselekedeteit ellenségesnek, vagy megvetendőnek tartja.
 Alap nélküli állandó gyanakvás, különösen a szexuális partnerre.
 Harcos, makacs, rendíthetetlen meggyőződés a saját igazáról.
 Általában önteltség és énközpontúság jellemzi.

SKIZOID SZEMÉLYISÉGZAVAR

A szociális, érzelmi és más érintkezésektől való visszahúzódás jellemzi,

valamint a fantáziálás, a magányos cselekedetek és az önmegfigyelés
előnyben részesítése. Az érzéseket csak korlátozott mértékben fejezi ki, és
ugyanígy az örömöt is csak limitáltan éli át.
 A szoros társas kapcsolatokat, beleértve a családi kapcsolatokat is, nem
óhajtja, és nem is élvezi
 Majdnem mindig magányos tevékenységet választ
 Ha van, akkor is csak csekély a szexuális érdeklődése
 Örömet csak kevés tevékenységben talál, vagy egyáltalán nem
 Közvetlen rokonain kívül nincs közeli barátja vagy bizalmasa
 Közömbös mások dicsérete vagy kritikája iránt
 Érzelmileg hidegség, elzárkózás, vagy sivár affektusok jellemzik

SKIZOTIP SZEMÉLYISÉGZAVAR

Szkizotip személyiségzavar: a beteg társas közegben átélt szorongása miatt képtelen arra,
hogy szoros barátságot létesítsen, különc magatartást mutat, beszéde furcsa, elvontsága
miatt sokszor érthetetlen, öltözködése szokatlan és meglepő. Gyanakvó, vonatkoztatásos,
furcsa gondolatai vannak (pl. telepátia), szokatlan percepciós tapasztalatokról számol be
(elhalt ember jelenik meg előtte). Közel áll a szkizofréniához, Bleuler latens szkizofréniának
írta le.

A skizotípusos személyiségek a skizoid személyiségekhez hasonlóan társadalmilag és

érzelmileg elkülönülnek. Emellett gondolkodásuk, érzékelésük és kommunikációjuk
párhuzamokat mutat a skizofrén betegekkel. Habár néhány skizofrén betegnél a megbetegedés
előtt skizotípusos személyiség tapasztalható, a legtöbb esetben skizofrénia nem alakul
ki. Néhány esetben a betegen mágikus gondolkodás jelei tapasztalhatók, azaz úgy gondolja,
valamilyen gondolat vagy cselekvés irányítást biztosíthat valami vagy valaki felett. Például a
beteg úgy véli, árthat valakinek azáltal, hogy dühös gondolatai vannak. A skizotípusos
személyiségeknél paranoid gondolatok is előfordulhatnak.

A következő kategóriába a „teátrális” személyiségzavarok kerültek:

pl.: antiszociális, borderline, hisztrionikus, narcisztikus személyiség.

Hisztrionikus személyiségzavar:

A hisztrionikus személyiségzavarban szenvedő emberek jellemzői

a felszínes és labilis érzelmi élet, dramatikus viselkedés, teatralitás, az érzelmek
eltúlzott, sarkított kifejezése, szuggesztibilitás, egocentrizmus, mohóság, mások figyelmen
kívül hagyása, sértődékenység,az elismerés, az izgalmak, a figyelem állandó keresése.
További jellemzők
 Kényelmetlenül érzi magát olyan helyzetekben, ahol nem Ő van a figyelem
középpontjában
 Másokkal való kapcsolatát gyakran szexuálisan csábító vagy provokatív, inadekvát
magatartás jellemzi
 Gyorsan változó és felszínes érzelmeket mutat ki
 Külső megjelenését folyton a figyelem felkeltésére használja
 Túlzóan hangulatkeltő, részletekre nem figyelő beszédstílusa van
 Dramatizáló, felszínes, felfokozott érzelmeket fejez ki
 Mások vagy a körülmények által könnyen befolyásolható
 Kapcsolatait intimebbnek tekinti, mint amilyenek

Borderline:

 Fiatal felnőttkortól kezdve számos különféle helyzetben megnyilvánuló instabil,

interperszonális kapcsolatok, önkép és affektusok, valamint kifejezett impulzivitás
minden átható mintázata, amit az alábbiak közül öt (vagy több) jelez:
 kétségbeesett erőfeszítés a valós vagy képzelt elhagyatás elkerülésére
 instabil és intenzív interperszonális kapcsolatok mintázata, melyekre az idealizálás és
lebecsülés szélsőséges váltakozása jellemző
  identitászavar: kifejezetten és tartósan instabil önkép vagy önérték impulzivitás,
legalább két potenciálisan önkárosító vagy önveszélyeztető területen (költekezés, szex,
szerabúzus, gondtalan autóvezetés, falás)
 ismétlődő szuicid viselkedés, gesztusok, fenyegetés, önsértő viselkedés affektív
instabilitás a jelentős hangulati reaktivitás következtében (pl.: intenzív epizodikus
diszfória, irritábilitás vagy szorongás, mely rendszerint néhány órán át tart és csak
ritkán áll fenn néhány napnál tovább)
 krónikus üresség érzés inadekvát intenzív harag vagy a harag kontrollálásának
nehézsége (pl.: gyakori dühkitörések, állandó harag, ismétlődő verekedés)
 átmeneti, stresszhez kapcsolódó paranoid gondolatok vagy súlyos disszociatív tünetek.

A harmadik összefoglaló csoport a „szorongásos” személyiségzavarok csoportja: pl.:

elkerülő, dependens, kényszeres személyiség.
Elkerülő személyiség
Az elkerülő személyiségű emberekre jellemző, hogy társas helyzetekben szélsőségesen
gátoltak, tehát kerülik az interperszonális kontaktusokat, illetve fokozottan érzékenyek
a negatív vélemények kinyilvánítására. (APA, 1994) Társas helyzetekben modoruk
alapvetően félénk, bizonytalan, állandóan attól tartanak, hogy idegeskedésük lehetetlen
helyzetekbe sodorja őket. Megfigyelhető, hogy intim kapcsolataikban is igen visszafogottan
viselkednek, hiszen félnek a megszégyenüléstől, megaláztatástól. Az elkerülő személyiségű
emberek önértékelési problémákkal is küzdenek, mert saját magukat alacsonyabb rendűnek
tartják társaiktól. Baráti kapcsolataik szegényesek vagy pedig egyáltalán nincs is, holott
igényelnék az intim kapcsolatokat. Gyakran éreznek magányt, ürességet, depressziót. A
magány mértékének csökkentése céljából sokszor pótcselekvésként a belső fantázia-és
képzelet világukba menekülnek. (Millon, 1990) A viselkedésterapeuták leginkább expóziós
kezeléssel és szociális készségeket javító tréningekkel igyekeznek helyreállítani az elkerülő
kliensek szociális kapcsolatait. (Quality Assurance Project, 1991; Stravynski et al., 1987) A
diszkomfortérzés csökkentésére bizonyos esetekben alkalmazhatóak antidepresszáns, illetve
szorongásellenes gyógyszerek is, azonban sokszor ez csak átmeneti megoldást nyújt, mert a
gyógyszerszedés abbahagyását követően a tünetek ismét kiújulhatnak.
Dependens személyiség
A dependens személyiségű emberre jellemző, hogy állandó gondoskodásra és törődésre
van szüksége (APA, 1994), ezért közeli hozzátartozóira általában görcsösen tapad, és
teljesen aláveti magát nekik. Önálló döntéshozatali képességük is korlátozva van, mert a
környezetükben élő személyekre hagyatkoznak, és a segítségükre szorulnak. Az elkerülő
személyiségnél a kapcsolatok kezdeményezése, a dependens személyiségnél pedig az
elszakadás okozza a problémát. A dependens személyek teljesen mások akaratának
rendelődnek alá, éppen ezért nagyon ritkán mondanak ellent. Gyakran vállalnak erejüket
meghaladó feladatokat, annak érdekében, hogy a többi ember elismerését elnyerjék, hiszen
rendkívül érzékenyek a kritikára és az egyet nem értésre. A csoportterápiás kezelés ebben az
esetben is viszonylag hatékonynak bizonyulhat, mivel több személy támogatását is
magukénak tudhatják, ráadásul nem kerülnek egy domináns személy befolyása alá.
Kényszeres személyiség
A kényszeres személyiség legfontosabb jellemzője, hogy görcsösen ragaszkodik a
tökéletességhez, rendhez, olyannyira, hogy ennek következtében kapcsolatai és
teljesítménye jelentős mértékben károsodhatnak. A kényszeres személyiségek általában
magas mércéket állítanak fel maguk számára, így teljesítményükkel sohasem tudnak
kifogástalanul elégedettek lenni. Nem szívesen dolgoznak csoportban, mert az a
meggyőződésük, hogy a többi ember hozzájuk képest túlságosan felkészületlen, hanyag.
Merevségüket tükrözi az érzelemkifejezésük korlátozottsága, illetve szociális kapcsolataik
felszínessége. A kényszeres személyiségű emberek életvitelét jelentősen javíthatják a
különböző pszichodinamikus vagy kognitív pszichoterápiák. A pszichodinamikus eljárás segít
abban, hogy a kliens átélje, megtapasztalja a valódi érzelmeit, leküzdje bizonytalanságát, és
elfogadja a saját korlátai adta lehetőségeket. (Salzman, 1989) A kognitív terápiák segítenek
oldani a kliens határozatlanságát, perfekcionizmusát, krónikus szorongását.
14.Viselkedészavarok értelmezése és kezelése