A vérszerződés a magyar hagyomány szerint a magyarság első
alapszerződése. A honfoglalást megelőző szerződés híresült el „a
vérszerződés” néven A szerződést a hagyomány szerint a hét vezér 1- Álmos: Álmos vezér (819-895) a honfoglalás előtti magyarok fővezére volt, Árpád fejedelem apja. A hét honfoglaló vezér egyike. Álmos egyesítette törzsszövetségbe a magyar törzseket, és az ő vezetése alatt érték el a Kárpát-medencét. Nem lépett Pannónia földjére, a honfoglalás (A magyarok 895–900 között foglalták el mai hazájukat.) előtt vagy legalábbis annak kezdetén meghalt. 2- Előd 3- Ond- 4- Kond 5- Tas 6- Huba- 7- Töhötöm a hét törzs 1- Tarján 2-Jenő 3- Kér 4- Keszi- 5- Nyék 6- Megyer 7- Kürtgyarmat vezére kötötte Etelközben egymással oly módon, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségeik megerősítéseképpen vérüket egy edénybe csorgatták és ott összekeverték.
Pannónia: Pannonia nagyjából a mai Dunántúl területén helyezkedett el.
Székvárosa: Aquincum. A hunok megjelenésével a 400 éves római uralomnak vége szakadt. Attila hun király meghódította a területet. Árpád (845 – 907.) a magyar törzsszövetség nagyfejedelme volt a honfoglalás idején – melynek során a magyarok Etelközből a Kárpát- medencébe települtek. Álmos volt az apja, anyja nevét nem ismerjük.A magyar törzsszövetség kündüje volt.
Etelköz: a vándorló magyar törzsek utolsó szálláshelye a Kárpát-
medencén kívül. Határait eddig nem sikerült biztosan megállapítani.
Kárpát-medence: a Kárpátok, az Alpok és a Dinári-hegység vonulatai
által körbevett nagy kiterjedésű medence Közép-Európában, nagyjából a Duna középső folyásának vízgyűjtő területét foglalja magába.