You are on page 1of 1

7. Amplitúdó osztáson alapuló interferencia. Michelson interferométer.

A Michelson-interferométer egy Albert Michelson által kifejlesztett interferométer, mely rendkívül pontos
távolságmérést tesz lehetővé. Ezt az eszközt használták többek között a Föld mozgását vizsgáló Michelson–
Morley-kísérlet során is.

Az interferométer két tükörből, valamint egy félig fényáteresztő tükörből (ún. nyalábosztó) áll, melyet a tükrök
közé állítanak úgy, hogy a rá kibocsátott fénynyaláb egyik felét a mögötte elhelyezett tükörre engedje, másik
felét visszaverje a másik oldalon elhelyezett tükörre. A nyalábosztó hátoldalán így két párhuzamos fénysugár
lép ki, amelyek egymással interferálnak.

Amennyiben a két tükör és a nyalábosztó között a fény útja egyenlő, akkor a fény terjedési ideje a két karban
pontosan megegyezik, tehát a kilépő fényhullámok azonos fázisban találkoznak, azaz az interferencia során
erősítik egymást. Ha valamelyik kar hosszúsága megváltozik, akkor az interferáló nyalábok (hullámok) közötti
fáziskülönbség, és ebből következően a kilépő intenzitás is megváltozik. Az interferencia mértékének
ismeretében a Michelson-interferométer igen pontos távolságmérést tesz lehetővé, hiszen a fényhullámhossz
50-ed részének megfelelő távolságváltozás – ez zöld fény esetén mindössze 0,01 μm-nek felel meg – minden
nehézség nélkül mérhető vele.

A Michelson-interferométer elvi vázlata

Távolság a forrástól az
ernyőig:

s1 = l0 + 2l1 + l3

illetve

s2 = l0 + 2l2 + l3

Ezért az útkülönbség:

∆s = 2(l2 − l1)

Egyszerűsített kép: ha
∆s = m · λ, akkor az
ernyőn erősítés van.

Pontosabban: az S forrás tükrök általi képe s1 és s2 távolságra van az ernyőtől, azaz a kétforrás-interferencia
valósul meg.Ezt korábban leírtuk: az ernyőn körök lesznek. Ezek sugarai:
H2n = l2(a2 / n2 ∙ λ2 - 1)
Szélsőséges eset: a = 0. Ekkor mindig erősítés van: fehérfény-interferencia.
Reális eset: a / λ nem túl nagy. Ekkor csak pár n értékre lesz erősítés.
Ha a / λ nagy, akkor sok erősítési irány lesz: összefolynak.
Hogyan lehet a / λ kicsi értékét biztosítani? Pontos geometriai beállítások.
A tükör vastagság figyelembe vétele: kompenzációs tükör.
Rezgésmentesség.
Az interferenciakép igen érzékeny mindenféle változásra.
Elmozdulásmérés: Ha valamelyik tükör λ / 4-et elmozdul, ∆s Megváltozik λ / 2-nyit, ezért erősítésből kioltás
lesz. Ez felhasználható: Kis rezgések detektálására. Pontos távolságmérésre. (méter definíciója)

Törésmutató-változás mérés: Ha valamelyik fényútban a közeg


törésmutatója megváltozik, akkor megváltozik ott a hullámhossz,
ezért elromlik az interferencia.

You might also like