Nemzetisegi Politika Magyarorszagon

Tilkuvszky Luránl
,
NEMZETISEGI POLITIKA
r
MAGYARORSZAGON
a 20. században
TÖRTÉNELMI
KÉZIKÖNYVTÁR
Tilkovszky Lóránt
Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

Történelmi Kézikönyvtár
Sorozatszerkesztők:
Simándi Irén
Ifj. BartaJános
,.
,<.
Tilkovszky Loránt
Nemzetiségi politika Magyarországon

a 20. században
Csokonai Kiadó
Tankönyv, amely a Felsőoktatási Pályázatok Irodája által lebonyolított
Felsőoktatási Tankönyvpályázat keretében készült.
© Csokonai Kiadó, 1998
Lektorálta:
Szarka László
A kronológiát és a névmutatót készítette:

Simándi Irén
Borítókép:
Magyarország nemzetiségei a századfordulón
Fotográfiai munkák:
Néninger Géza, Schertlin Péter (OSZK)
HU ISSN 1218-7887
HU ISBN 9632601165
Csokonai Kiadó, Debrecen

Felelős kiadó: Mazsu János igazgató
Számítógépes szerkesztés, nyomdai előkészítés: Abakusz Stúdió '95
Nyomdai munkák: Mozgáskorlátozottak Piremon Kisvállalatának Nyomdaüzeme
Felelős vezető: Gere Kálmán vezérigazgató
Tartalomjegyzék
Bevezetés 7
1. Nemzetiségi viszonyok és nemzetiségi politika Magyarországon
1901-1919 13
l/l. Nemzetiségi viszonyok Magyarországon a 20. század elején 13
1/2. Nemzetiségi aktivizálódás és a magyar kormánypolitika 1901-1906 16
1/3. Szigor és egyezkedés a magyar kormányok nemzetiségi politikájában
1906-1914 20
1/4. Nemzetiségi politika a világháború éveiben, 1914-1918 24
1/5. Nemzetiségi magatartás és magyar nemzetiségi politika az
1918-1919. évi forradalmak idején 30
1919-1944/45 39
2/1. Viharok az ellenforradalmi rendszer kezdeti nemzetiségi
politikája körül 39
2/2. A nemzetiségi politika konszolidálódása a Bethlen-érában 43
2/3. Pártok és mozgalmak a nemzetiségi kérdésről az 1920-as, 1930-as
években 51
2/4. Német .riéprala]" Magyarországon (Mályusz Elemér vitája
O. A. Isberttel, 1932) 54
2/5. Magyar pusztulás - német veszedelem (Illyés Gyula cikke, 1933) 57
2/6. A német népi és a magyar politikai nemzetfogalom Szekfű Gyula
értelmezésében (1934) 61
2n. Szekfű Gyula, Szabó Dezső és Bajcsy-Zsilinszky Endre vitája az
. '1/'acioro
asszuru / /1 es
/ a d'ISSZlmJacroro
. '1/' / /1 (1937) 67~
2/8. Német "népcsoport-politika" és a magyar nemzetiségi politika a
Gömbös- és a Darányi-kormány idején 69
2/9. A nemzetiségi kérdés felértékelődése a területi revíziók időszakában 73
2/10. Teleki Pál a "szentistváni" nemzetiségi politikáról (1940) 80
2/11. A kölcsönösség vagy egyoldalú kezdeményezés dilemmája a
Bárdossy- és a Kállay-kormány nemzetiségi politikájában 83
2/11. A nemzetiségi politika csődje anémet megszállás és
a nyilasuralom alatt 95
2/12. Bajcsy-Zsilinszky Endre és a nemzetiségek 99
2/13. Szálasi .hungarízmusa" és a nemzetiségi kérdés .105
2/14. A munkáspártok és a nemzetiségi kérdés 110
1945-1989 124
3/1. Nemzetiségpolitikai diszkrimináció 1945-ben: "fasiszta és antifasiszta
nemzetiségek" 124
3/2. Németek kitelepítése, magyar-szlovák lakosságcsere 134
3/3. A pártállami nemzetiségi politika kialakulása 142
3/4. A sztálini nemzetiségi politika módosítása. 1956 és a nemzetiségek 147
3/5. A nemzetiségi szövetségek szerepe és tevékenysége a Hazafias
Népfronttal együttműködésben 151
3/6. Lenini nemzetiségi politika és engeIsi hídszerep 162
317. Új szemlélet a hazai német kérdésben 170
3/8. A pártállami nemzetiségi politika utolsó megnyilvánulásai.. 174
1989 után 186
4/1. Rendszerváltás és nemzetiségi politika 186
4/2. A századvég nemzetiségi törvénye - s ami a végrehajtást illeti.. .193
Kronológia 199
Tájékoztató irodalom 208
Névmutató 219
Függelék. 225
Képek 245
Képek jegyzéke 284
Térkép 287
Bevezetés
Egy új évszázad küszöbéhez érve, nem érdektelen áttekintenünk századunk

nemzetiségpolitikai fejleményeit hazánkban - és szomszédnépi környezetében,
nagyhatalmi befolyásoknak is erőterében -, különös tekintettel a nemzetiségi
identitás megőrzéséhez szükséges feltételek biztosításáért folyó küzdelem esélyei-
nek alakulására az asszimilációs folyamatok és tendenciák ellenében. Ma is eleven
kérdések ezek, s a 21. századba átlépve is bizonyára ilyenek lesznek.
Előre kell bocsátanunk, hogy a 20. század kezdete a nemzetiségi problematika
tekintetében nem jelentett választóvonalat: a 19. század második felének ezzel
kapcsolatos gondjai és félelmei (pángermán, pánszláv, román egységesülési álmok
és törekvések hatása a külső pártfogást kereső, elfogadó, zömükben az ország
peremterületein élő magyarországi nemzetiségekre, melyeket csak az államhatár
választ el velük azonos vagy rokon etnikumoktól) épp úgy, mint illúziók a nemzeti-
ségi tömegek maradéktalan elmagyarosíthatósága, egy homogén magyar nemzet-
álIam eszméjének megvalósíthatósága iránt, éltek ekkor tovább. Hosszú távú -
alapjában véve természetes - folyamatok gyorsultak fel a századfordulóra, miköz-
ben a magyarQI}lI!<Q~~'L!l~m~etapol!t!~a - a nemzetiségi politika - eszközeivel
nemcsak ösz_t2nö_~t_U_~?_~Il19tteyó.előnJ~~~1kecsegtető, s ezértsokak által szfve-
~en vállal!_~_a.grar2.~_4ást~.hane!!L~r.óJtette is azt.Ez a magyarosítás már politika-
ilag is szervezett ellenállásba ütközött a nemzetiségek részéről, s a sokszor megle-
hetősen brutális fellépések, amelyeket a határokon túlra nyú ló kapcsolatok ta-
pasztalása vagy akárcsak feltételezése folytán fokozódó idegesség váltott ki vele
szemben, a 20. század első két évtizedében annyira elmérgesítette a helyzetet,
hogy a különben is szűkkeblű megegyezési kísérletek sorra csődöt mondottak,
majd az 1918-1919-es forradalmak szakítása is az asszimilációs politikával, és
nyitása a nemzetiségi területi önkormányzatok irányában, megkésett nek bizo-
nyult. A világháborúban vesztes Magyarországnak a szomszédok megszállása alá
került nemzetiségi területei elszakítását jelentős magyar lakosságot is idegen ura-
lom alá juttatva hajthatták végre a győztes .békerendezök" . A magyar nemzetiségi
politika korábbi illúzíói és újabb kísérleteihez fűzött reményei szertefoszlottak,
félelmei viszont - a régi rémálmokat messze meghaladó módon - beteljesedtek.
A nagy törésvonal Trianonnál van nemzetiségpolitikailag is az ország 20. szá-
zadi - sőt egész történetében. Magyarország egy évezreden át úgy tartotta fennha-
tósága alatt a Kárpátok övezte Duna-medencét, hogy sohasem volt etnikailag ho-
mogén állam, hiszen különösen peremhelyzetű felvidéki, kárpátaljai és erdélyi -
hegyvidéki jellegű - területeit részben őshonos (szlovák), részben középkori be-
telepítésű (nérnet), részben folyamatosan beköltöző (rutén, román) népek lakták,
Bevezetés O 7
majd magyarlakta síkvidéki belsejében a török időkben délszlávok letelepedése, s
végül a 150 évig török uralom alatt volt részen nagymértékben megritkult népes-
ség pótlására történt 18. századi német és szlovák telepítések alakították ki azt a
nyugtalanítónak talált etnikai képet, amelyben az uralkodó nemzet szerepét be-
töltő magyarság csak a 19. század végétől kezdte némileg meghaladni az ország
összlakosságának felét. A túlnyomóan magyar többségű Magyarország nem a ma-
gyarosító törekvések következtében, hanem azáltal valósu It meg, hogy a trianoni
békeszerződés elcsatolta a legnagyobb számban nemzetiségek által lakott területeket.
Nagy volt a kísértés ezek után a megmaradt nemzetiségi néprészek teljes el-
magyarosítására, de fékezte ezt a törekvést az elveszített nemzetiségek visszacsá-
bítására, a trianoni béke területi revíziója érdekében kifejtett politikai - s nem
utolsó sorban éppen nemzetiségpolitikai - erőfeszítés, valamint a weimari majd
hitleri Németországnak a magyar nemzetiségpolitikára is gyakorolt befolyása. A
revíziós politika 1938-1941 közott elért sikerei csak átmenetileg erősíthették fel a
soknemzetiségű Magyarország fokozatos helyreállítására vonatkozó elképzeléseket.
A magyar nemzetiségi politika a második világháború időszakának viszonyai között
nem tudott felnőni e történelmi hivatásként vállalni kívánt feladatához, s az újabb
világháborús katasztrófa ismét megpecsételte Magyarország sorsát. A háború utáni
új rendszer első éveiben az ország megszabadulni igyekezett nemzetiségeitől; ezek
megmaradt részeinek asszimilálódása a 20. század második felében oly rohamo-
san haladt előre, hogy az már egyáltalán nemzetiségi létüket fenyegette. Az 1989-
ben történt rendszerváltozásnak köszönhető, hogy a 20. század utolsó évtizede a
nemzetiségek feléledésének biztató jeleit mutatja.
Mielőtt belefognánk a magyarországi nemzetiségek és nemzetiségi politika 20.
századi történetének részletesebb vizsgálatába, bocsássunk előre egy statisztikai
áttekintést az ország nemzetiségei számának, részarányának alakulásáról e század
folyamán, a tízévenkénti népszámlálások vonatkozó adatai alapján. Ez sok min-
dent elárul azokról a körülményekről, amelyek a nemzetiségpolitikát befolyásol-
ták, ill. azokról a folyamatokról, amelyek nemcsak spontánul érvényesültek, ha-
nem a nemzetiségi politika hatását is mutatták.
Az 1900-ban - Horvátország és Szlavónia nélkül - 282 870 km2 területű Magyar-
országnak 16799300 főnyi összlakossága volt; ennek 51,5%-a volt magyar nemzeti-
ségű (8 648 678 fó). Ezt a magyarság részarányának mielőbbi hatékony emelésére
irányuló törekvések szempontjából már igen lényeges és biztató eredményként érté-
kelték, hiszen két évtizeddel ezelőtt, 1880-ban, még csak 44,9%-os volt ez az arány. A
legnagyobb nemzeti kisebbséget a románok alkották (16,7%, 2 798 536 fó), utánuk
a szlovákok (11,9%,2002 136 fó) és a németek (ugyancsak 11,9%,1997115 fó)
következtek. A szerbek (2,6%, 437 682 fó) és a rutének - másként: ruszinok -
8 O Tilkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

(2,5%, 424 774 fó) már lényegesen kisebb, bár így is jelentős nagyságrendet képvi-
seltek. A népszámlálási nemzetiségi statisztika a délszlávok közül a szerbeken kívül a
horvátokat (1,1%, 183935 fó) tüntette fel még külön; a bunyevácokat, sokácokat az
"egyéb" kategóriába (J ,8%, 306 444 fó) sorolta, mint a vendeket (szlovéneket) is,
ahol a "cigány és ismeretlen" elemekkel együtt szerepeltek.
Ugyanezen az országterületen az 1910. évi népszámláláskor 18214727 főnyi
összlakosságból már 54,6% volt magyar (9 938 134 fó). A nemzetiségek lélekszá-
ma és aránya viszont tovább csökkent: a románoké kevésbé (16,2%, 2 948 049
fő), a szlovákoké (l0,7%, 1 946 165 fó) és még inkább a németeké erősebben
(10,4%, 1 901 042 fó). Számszerű esőkkenésuk ellenére a rutének aránya a ko-
rábbival azonos maradt (2,5%, 464 259 fő), a szerbeké viszont ugyanerre az
arányra szállt alá (2,5%, 461 091 fő): a horvátoknál is észlelhető az arány és a
lélekszám csökkenése (I,O%, 181 882 fö). A nemzetiségek egymás közötti nagyság
szerinti sorrendje csak annyiban változott, hogy a tíz évvel korábban 4-5. helyen
álló szerbek, ill. rutének egymással helyet cseréltek.
A trianoni Magyarország területe 92 833 kmvrc, lakosságának száma 7 980
143 főre csökkent. A nemzeti kísebbségek száma igen erősen megfogyott, hiszen
az 1920. évi népszámlálás adatai szerint az ország lakosainak immár 89,6 %-a volt
magyar (7 147 053 fö), s a nemzetiségek nagyság szerinti sorrendje is immár
lényegesen megváltozott: első helyre a tetemesen lecsökkent lélekszámú németség
került (6,9%, 551 211 fő), a szlovákok bár megőrizték második helyüket, de már
igen alacsony százalék- és számaránnyal (1,8%,141882 fö), a délszlávok együtt-
véve sem érték el az 1 %-ot, s ezúttal már a horvátok (0,5%, 36 858 fó) száma
múlta felül a szerbekét (0,2%, 17 131 fö). Az "egyéb" kategória, ahova a bunyevá-
cokat, aszlovéneket sorolták, 0,8 o/.,-ot (60 748 fó) tett ki. A korábban legnagyobb
nernzetíségnek, a románságnak, mindössze 0,3 %-OS részaránya (23 760 fó) maradt a
trianoni Magyarország lakosságában, ruténekből csupán 1500 főt számláltak.
A trianoni országterületen megmaradt kisszámú nemzetiség, amely a korábbi
országterület középsö részén, magyar lakosságtói körülveu szórt településeken élt,
nagyrészt nem is tisztán nemzetiségi, hanem vegyes lakosságú lakhelyeken, már
régebben is leginkább ki volt téve asszimilációs hatásoknak. Erre utal az is, hogy il
trianoni Magyarország nemzetiségei messzemenően nagyobb mértékbcn beszélték
a magyar nyelvet, mint az elcsatolt felvidéki, délvidéki, kelet-, ill. nyugat-
magyarországi területek nem magyar lakossága. Azonos etnikumú nagyobb nép-
tömbjeiktőI a határok által elzárva, természetesen felgyorsult c nemzetiségek
asszimilálódásának folyamata, amelyet a trianoni sokk hatása alatt magyar részről
még gyorsítani is igyekeztek. Az 1930. évi népszámlálás adatai szerint egy évtized
alatt következöképpen csökkent a nemzetiségek abszolút száma és az összlakossá-
Bevezetés O 9
gon belüli részaránya: a németeké 6,9 %-ról 5,5 %-ra (478 630 fó), a szlovákoké
1,8 %-ról 1,2 %-ra (104 819 fő), a románoké 0,3 %-ról 0,2 %-ra (l6 221 fő), a
horvátoké 0,5 %-ról 0,3 %-ra (27 683 fó), a szerbeké 0,2 %-ról 0,1 %-ra (7031
fó). A délszláv lakosság csökkenésében fóleg a Jugoszláviába - optálás útján -
történt nagyszámú áttelepülés játszott szerepet.
1938 és 1941 között 4 ízben nyílt lehetősége a magyar kormányoknak területi
revízióra. Az első két alkalommal a Trianonban Csehszlovákiához csatolt 63 004
kmz-ból szereztek vissza területeket: előbb - 1938 novemberében - a Felvidék és
Kárpátalja déli szegélyterületét (ll927 krn-t), majd 1939 márciusában (további
12061 km2 birtokbavételéveI) immár az egész Kárpátalját. 1940. augusztus végén
Romániától szerzett vissza a magyar kormány 43 104 km2_t a Trianonban oda
csatolt 102 181 krn'-ből, 1941 áprilisában pedig a Jugoszláviához csatolt 21 031
km2-ból 11 475 kmi-r. A visszacsatolt területek lakóinak 49,5 %-a nem magyar
nemzetiségű volt, míg az anyaországként emlegetett trianoni Magyarországon
mindössze 7,9%.
A megnagyobbodott országterületen (l71 753 km', összlakosság: 14683323
fó) - az 1941. februári népszámlálás anyanyelvi adatai szerint, amelyet az év
végén kiegészítettek az áprilisi délvidéki területgyarapodás eredményeivel - immár
22,5 %-ra emelkedett a nem magyar lakosság részaránya. Az egyes nemzetiségek
népességszám szerinti sorrendje a következö lett: 7,5% ro mán (l 100 290 fö),
4,9% német (720291 fó), 3,8% rutén (563910 fáj, 1,8% szlovák (270 467 fó)
1,1% szerb (164755 fó), 0,9% horvát (128740 fó). Ezzel szemben a trianoni
területre vonatkozó adatok azt mutatták, hogy az 1930. évi népszámlálás eredmé-
nyeihez viszonyítva itt tovább csökkent a nemzetiségek száma: a németek aránya
5,5 %-ról 5,1 %-ra, míg a szlovákoké 1,2 %-ról 0,8 %-ra. Az asszimilációs tenden-
cia a trianoni területen folytatódott akkor is, amikor a visszacsatolt területeken a
magyar nemzetiségpolitikának számolnia kellett a nem magyar lakosság nagy
számával és az elcsatoltság évtizedei alatt megerősödött nemzeti öntudatával,
valamint a külső befolyások ottani fokozott érvényesülésevel.
Míg a korábbi népszámlálások felvételekor csak az anyanyelvet kérdezték, s azt
fogadták el a nemzetiségi hovatartozás objektív kritériumának, addig az 1941. évi
népszámlálás során egy további kérdőpont beiktatásával a nemzetiséghez tartozás
szubjektív megvallását is igényelték, azt remélve, hogy a nem magyar anyanyelvű-
ek jelentős része a magyar politikai nemzetfelfogásnak megfelelően magyarnak
fogja nyilvánítani magát. Az eredmény nem felelt meg a várakozásnak, mert a nem
magyar anyanyelvűek jelentős hányadukban nem vallották magukat magyar nem-
zetiségűeknek. Így pl. még a trianoni országterület esetében is a 477 057 német
anyanyelvű lakos közül 303419 nyilatkozott úgy, hogy nemzetisége is német.

A második világháború végeredménye súlyos következményekkel járt az or-
szágra. A trianoni veszteségekből visszaszerzett területekről le kellett mondani, az
ország lényegében a trianoni határok közé került vissza, sőt területe néhány köz-
séggel tovább csökkent. A háború utáni nemzetközi és hazai viszonyok közepette
magyar menekültek tömegeit kellett elhelyezni, ugyanakkor viszont kitelepítették a
németek nagy részét. A megmaradtak többnyire óvakodtak magukat németnek
vallani, s szétzilált helyzetükben immár drasztikus gyorsasággal haladt előre asz-
szimilálódásuk. A szlovákság is igen meggyengült a Csehszlovákia és Magyarország
között létrejött lakosságcsere-egyezmény végrehajtása következtében, s nemzetisé-
gi identitásuk megőrzése egyre nehezebbé vált. A délszláv lakosságot a jugoszláviá-
val való viszony kiéleződése sújtotta évekig.
Az 1949. évi népszámlálás adatai szerint az ismét trianoni méretekre szűkült
Magyarországon a 9 204 799 főnyi összlakosságból a történtek után már csak
0,2% vallotta magát német anyanyelvúnek (22 455 fó), s csupán 2617 fő egyben
német nemzetiségűnek is; a szlovák anyanyelvűek száma 25 988 fő (0,3%), a
szlovák nemzetiséget is vallóké pedig 7808 fő volt. Román anyanyelvúként 14713
főt (0,2%), román nemzetiségűként 8500 főt, horvát anyanyelvúként 9946 főt
(0,1%), horvát nemzetiségűként 4106 főt, szerb anyanyelvűként 5158 főt (0,1%),
szerb nemzetiségúként 4190 főt írtak össze. 10 477-en (0,1%) vallották magukat
sokácnak, 4473-an (0,0%) szlovén anyanyelvúnek, de közülük csak 666-an szlo-
vén nemzetiségűnek.
Egy évtized múltán, az 1960. évi népszámlálás adatai szerint, a nemzetiségek
bátrabban vallották meg anyanyelvüket s nemzetiségüket, de 1970-ben már ismét
jelentős visszaesés következett be a nemzetiségi anyanyelvúeknél - a nemzetiségre
vonatkozóan ekkor nem tettek fel kérdést -, az 1980. évi népszámláláskor pedig
mélypontját érte el a nemzetiségek lélekszáma, mind abszolút számuk, mind
százalékos arányuk alapján. Az 1960-ban számlált 50 765 német anyanyelvű
(0,5%) 1970-re 35594-re (0,3%), 1980-ra 31231-re (0,3%) olvadt, és közülük
II 310-en vallották magukat nemzetiség szerint is németnek. A szlovák anyanyel-
vűek száma ugyanezen három népszámlálás folyamán 30 690-ről (0,3%) 21 176-
ra (0,2%), majd 16 054-re (0,1%) csökkent, nemzetiség szerint 9101 szlovákot
írtak ekkor össze. 1960-ban még 15 787 román anyanyelvú magyar állampolgár
volt (0,2%), 1980-ban már csak 10 141 (0,1%), a horvát anyanyelvűek száma
pedig 25262-ről (0,3%), 20 484-re (0,2%), a szerb anyanyelvúeké 4583-ról
(0,0%) 3426-ra (0,0%) csökkent.
A tízévenkénti népszámlálások második világháború utáni adatai szerint a ma-
gyar lakosság immár mintegy 98,5 %-át teszi az ország összlakosságának, a nem-
zetiségek száma és részaránya elenyésző. Az idővel megenyhüIt, de a nemzetiségi
Bevezetés O 11
identitás megőrzéséhez megfelelő segítséget nem nyújtó nemzetiségi politika csak
igen megkésve - 1980-ban - szánta rá magát arra, hogy mögé nézzen a nyilván-
valóan torz népszámlálási adatoknak, s bizonyos "nagylelkűséggel" igyekezzen
rnost már felbecsülni azon nemzetiségiek számát, akiknek tényleges, vagy még
felkelthető igényeik vannak nyelvük és kultúrájuk megőrzése, ápolása iránt. E
mögött a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek számára karnatoztat-
ható előzékeny kisebbségpolitika kölcsönösségi alapon törtértö érvényesítésének a
reménye munkált. 1980-ban a helyhatóságok (tanácsok) által végzett felrnérés
együttesen 263 000 főt fogadott el a "hagyományos nernzetíségekhez" tartozónak.
Az egyes nemzetiségi szövetségek becslései viszont ugyanakkor messzebbrnenőek:
a németek 220 ezerre, a szlovákok 110 ezerre, a románok 25 ezerre, a szerbek és
aszlovének 5-5 ezerre, a horvátok 90 ezerre becsülik nemzetíségük országos
létszámát.
A legutóbbi - 1990. évi - magyarországi népszámlálás adatai azt mutatják,
hogy a nérner anyanyelvűek (37 5il fő, 0,4%) és nemzetiségűek (30 824 fő,
0,3%) száma és aránya az egy évtizeddel korábbi népszámlálás megfelelő adatai-
hoz viszonyítva szárnottevően növekedett. Ezzel szemben minden más nemzetiség
vonatkozásában tovább csökkent az anyanyelvet vallók száma, viszont - a nemze-
tiségre vonatkozó kérdésre adott válaszok alapján - erősödött nemzetiségi öntu-
datuk. A 12 745 szlovák anyanyelvű (0,1 %) közül 10459 vallotta magát egyben
szlovák nemzetiségűnek is, a 17 577 horvát anyanyelvűből (0,2%) 13 570, a 2953
szerb anyanyelvűből (0,0%) 2905, a 2627 szlovén anyanyelvúből (0,0%) 1930
vallotta magát horvát, szerb, szlovén nemzetiségűnek is. Román nemzetiségűnek
többen vallották maguk (l0 740 fő, 0,1 %), rnint roman anyanyelvűnek (8730 fő,
0,1 %). Azok, akik az 1990. évi népszámlálásker a nemzetiségi jellegű községekben
magyar anyanyelvűnek vallották magukat, de jelezték, hogy beszélnek németül
(49660), szlovákul (l8 643), románul (4368), ill. a délszláv nyelvek valamelyikén
(9544), feltehetőleg többségükben maguk is nemzetiségtek.
Hogy ezek a statisztikai adatokkal megvilágított, évszázados távlatban vázlatosan
áttekintett folyamatok 2000-re hová fognak eljutni - feltételezések helyett - hamaro-
san lernérhető lesznek az akkor esedékes újabb népszámlálás eredményein.

1. Nemzetiségi viszonyok és nemzetiségi politika
~ Magyarországon 1901-1919
l/l. Nemzetiségi viszonyok Magyarországon a 20. század elején
Az 1867. évi kiegyezés után erőteljesebben kibontakozott tőkés fejlődés egye-

netlensége következtében számottevő regionális eltérések mutatkoztak az ország
gyorsabban és határozottabban fejlődő - többségében magyar lakta - belső terü-
letei és a háromnegyed részben nem magyar lakosságú felvidéki, kárpátaljai,
erdélyi - főleg hegyvidéki jellegű - elmaradottabb, jó ideig stagnáló területei kö-
zött, ahol viszonylagos túlnépesedés lépett fel. A századforduló idejére itt is több
helyütt jelentős előrehaladást ért CI ugyan az iparosodás, mégis, az itt élő nemzeti-
ségiek tömegesen szorultak arra, hogy az ország belsejében vállaljanak munkát a
mezőgazdaságban, vasútépítésnél, folyamszabályozásnál, vagy a világvárossá ekkor
fejlődő főváros, Budapest építkezésein, üzemeiben keressenek megélhetést; száz-
ezrek pedig kivándorlásra szánták el magukat. A Magyarországról Amerikába_
kivándorlók kétharmada nemzetiségi lakos volt: felvidéki szlovák és rutén, ill. -
16Ieg déividéki-=:' ~é-;net. Ad E~déiYből ki~á~d~riÓk jórészt Romániába tartottak.
A magyar nemzetiségi politika kezdetben elég egyértelműen úgy ítélte meg,
hogy magyar szempontból hasznos a főleg nem magyarok, nemzetiségiek tömeges
kivándorlása, de azután egyre inkább aggályokat keltett, hogy a hazaküldött meg-
takarítások egy részét az időközben létrejött nemzetiségi pénzintézetek kezelik, s
nemzetiségi célokra kezdik felhasználni: a nemzetiségi sajtó támogatására, bizo-
nyos nemzetiségi politikai szervezkedések pénzelésére, nemzetiségiek földvásárlá-
sának vagy ipari, kereskedelmi vállalkozásainak előmozdítására. A Magyarország-
ról kivándorolt nemzetiségiek különféle amerikai szervezetei és azok sajtója - az
otthonról kapott információk folyamatos felhasználásával - fórumai lettek a ma-
gyarországi nemzetiségek helyzete nemcsak valós, de szenvedélyes túlzásokra is
hajlamos bemutatásának. A magyar nemzetiségi pollWs,Üí.m..él.e.l!.e.n.tiH!~~.b.ÜJg:
tának, mellyel az amerikai, sőt a világsajtót, a világközvéleményt is sokban befo-
Iyásóini tudták. A magyar nemzetiségi politika számára nagy gondot okozott, hogy
a kivándorolt nemzetiségiek által Amerikában anyanyelvükön megjelentetett újsá-
gok Magyarországra jutó példányai a hazai nemzetiségi mozgalmak számára báto-
rítást, ösztönzést jelentettek. Számolni kellett a kivándoroltak amerikai szervezetei
által a hazaiak javára rendezett gyűjtésekkel, a mellettük tartott demonstrációkkal,
1901-1919 O 13
és a vezetőik, ill. kisebb küldöttségeik között olykor létrejött cserelátogatások hatá-
sával is. Még inkább növelte a gondot, hogy az "amerikás" nemzetiségiek egy része
- ha csak kisebb hányadukban is - idővel visszatelepszik, s közvetlenül is bekap-
csolódhat a hazai nemzetiségi mozgalomba, abban a szellemben, amelyet attól
távol tartani igyekeztek. Nem utolsósorban a demokratikus, szocialisztikus eszmék
és irányzatok erősödésétől tartottak a nemzetiségek körében.
Fontos körülmény volt továbbá, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiában felerő-
södött cseh és délszláv nemzeti mozgalmak is mindinkább éreztették hatásukat a
magyarországi nemzetiségek vezető köreire. A szlovák vonatkozásban észlelhető
cseh hatás mellett különös figyelmet érdemelt, hogy Horvátország felől nemcsak a
muraközi és nyugat-magyarországi horvátokat érték nem kívánatosnak tartott
befolyások, hanem különösen számottevő a dél-magyarországi szerbek mozgal-
mának befolyásolása volt a Horvátországban élt szerbek részéről. A Magyar Szent
Korona alá tartozott Horvátország irányában a magyar politika tarthatta feladatá-
nak, hogy érdekeit érvényesíteni próbálja a hazai nemzetiségeit onnan érő befolyá-
solássai szemben. Ami viszont a dualista Monarchia osztrák birodalomrészét illeti,
ott Bécsen kérte számon a .pánszláv" törekvésekkel szembeni fellépés határozott-
ságának elégtelenségét. Az ausztriai németség szlávellenes magatartása természe-
tesen igen kedvező megítélésben részesült részéről, ámde tapasztalnia kellett, hogy
ugyanakkor - és azzal összefüggésben - maga viszont olyan "pángermán" esz-
mék és irányzatok híve és hordozója lett, amelyek a magyarországi németségre
gyakorolt hatásukkal és befolyásukkal a magyar nemzetiségi politika számára
veszedelmet jelentettek. Jórészt ausztriai közvetítéssel érkezett Magyarországra a
különféle németországi pángermán jellegűnek mutatkozó szervezetektől a szelle-
mi és anyagi támogatás a német nemzetiség részére. Nemcsak pánszláv, hanem
pángermán sajtótermékeket is szemmel kellett tartania.
A magyarországi nemzetiségek mozgalmai szempontjából meghatározó jelen-
tősége volt annak, hogy mennyiben rendelkeznek megfelelően tagolt társadalmi
szerkezettel. E tekintetben a németek álltak az első helyen, a rutének társadalma
volt viszont a legfejletlenebb. A nemzetiségi lakosság zöme minden esetben falusi
lakos volt, s a mezőgazdaságból élt, de nem mindegy, hogy megrekedtek-e az
önellátó gazdálkodás szintjén, mint a rutének s jórészt a románok is, vagy piacra
termeltek, mint a németek, s a délszlávok közül különösen a szerbek. Anémet
parasztságban a kis- és középbirtokos réteg domináIt, s az agrárszegénység kisebb
volt az országos átlagnál; a szerbeknél erős gazdagparasztság állt szemben a saját-
népi mezőgazdasági nincstelenek nagy számával. Az ipari proletariátus a szerbek-
nél igen csekély volt, a szlovákoknál viszont ekkor már számottevő. Az iparos és
kereskedő polgárság erősödése minden esetben alapvető feltétele volt a nemzeti-

ségi mozgalmak kialakulásának és fejlődésének. E mozgalmak vezetésére a nem-
zetiségek értelmiségi rétege lehetett alkalmas és hivatott. A magyar nemzetiségi
politika azonban mindent elkövetett annak érdekében, hogy gátolja öntudatos
nemzetiségi vezetőréteg kiképződését. Nemzetiségi vonatkozásban kiadot! iskola-
rendeletei már a századforduló elóttl évtizedben is céltudatosan arra irányultak,
hogy már az elemi népiskolákban is egyre jobban háttérbe szorítsa az anyanyelvér,
nemzetiségiek továbbtanulására pedig - közép- és felsőfokon - magyar taninté-
zetekben kerüljön sor, s ezáltal magyar öntudatúvá váltan a magyar értelmiség
tagjaiként legyenek felhasználhatók saját nemzetiségük magyarosÍtására. A pán-
szláv, pángermán tendenciájúnak minősített nemzetiségi lapok ezt első helyen
sérelmezték, és a leghevesebben küzdöttek ellene a magyar nemzetiségi politika
irányítóival és végrehajtóival, közöttük a magyarosításra felhasznált "renegá-
tokkal" szemben.
A magyarországi elemi fokú népoktatásra az volt a jellemző, hogy az egyházak
tartották fenn az iskolák túlnyomó többségét. Nemzetiségi lakosságú vidékeken az
egyházak autonómiájának körébe tartozott az iskolák tanítási nyelvének meghatá-
rozása. Valaha - magától értetödő természetességgel - a lakosság anyanyelvén
folyt a gyermekek tanítása az iskolákban, később az állam kormányzata részéről
gondoskodás történt arról, hogy - az anyanyelv mint tanítási nyelv fenntartása
mellett - kötelező tantárgyként a magyar nyelvet is oktassák. Amennyiben ez -
nemzetiségenként és helyileg eltérő módon, és mértékben - a lakosság érdekei-
nek is megfelelni látszott, az iskolafenntartó egyházak általában készséggel ak-
ceptálták. Amikor azonban a 19. század végén, a 20. század elején már a magyar
nyelvJli~.2!~UérhódÍtását a nemzetiségi-anyanyelv minél erősebb háttérbe szoritá-
sával, sőt hamarosan kíküszöbölésével, az iskolák magyar tannyelvűvé tételévei is
igyekeztek előmozdítani, a sokat emlegetett pánszláv, pángermán törekvésekre
hivatkozó fenyegetettségi pszichózis nemzetféltő magyar hazafias köntösbe öltöztetett
felhasználásával, az iskolafenntartó egyházak erre különbözöképpen reagáltak.
A görögkeleti (ortodox) egyház nemzetiségvédő szerepet vállalt a történeti Ma-
gyarországon a román, a szerb, a rutén lakosság vonatkozásában, szemben a
rutén és román relációkban szintén érdekelt görög katolikus egyház más hozzáál-
lásával. Az erdélyi szászokat saját evangélikus egyházszervezetük vette védelmébe.
A Királyhágón inneni németség viszont - a felvidéki és a délvidéki éppúgy, mint a
nyugat-magyarországi és a dunántúli - a túlnyomó részt a római katolikus egyház
által fenntartott iskoláiban a maga részéről különösebb ellenállást nem kiváltó
alkalmazkodást tapasztalt a magyarosíró politikához. Ezt persze elősegítette a
papnevelés és tanítóképzés ennek megfelelő szelleme, s a tanítók függő helyzete.
Bizonyos délszláv népek (horvátok, szlovének, bunyevácok, sokácok) mellett a
1901-1919 O 15
szlovákok többségének is katolikus elemi népiskolái voltak. kl evangélikus egyház
által fenntartott szlovák iskolákban is engedmények történtek a magyarosító ten-
denciának, bár az anyanyelvi jogokhoz való ragaszkodás náluk mégis erősebb volt,
mint a katolikusoknál.
1/2. Nemzetiségi aktivizálódás és a magyar kormánypolitika

1901-1906
A nemzetiségi mozgalmak politikájában a századfordulóra lényeges változás

érlelődött meg. Korábban tartósan támadták az 186S. évi nemzetiségi törvényt,
amiért nem ismerte el nemzetegyéniségüket, hanem a magyar nemzet más anya-
nyelvű részeiként kezelte - "nemzetiség" elnevezéssel illette - őket. Tapasztalniuk
kellett azonban, hogy - különösen BánJIY Dezső kormánya éveitől (1S95-1S99)
- a magyar politikai közvélemény egy része maga is az lS6S-as törvény hatályon
kívül helyezésének gondolatával foglalkozik, ám azért tartaná azt szükségesnek,
mert ez a törvény - miközben a politikailag (államhatalmilag) egységes magyar
nemzet részének nyilvánította a nemzetiségeket - elismerte és biztosítani kívánta
a nemzetiségek anyanyelvi jogait, s emiatt akadályát látta benne a magyar nemzet
jövője szempontjából egyedüli és nélkülözhetetlen garanciának vélt magyar nem-
zetállam megvalósításának. A nemzetiségi mozgalmakban a századfordulón foko-
zatosan előtérbe került ezért az a nézet, hogy részükről - fenntartva ugyan kriti-
kájukat e törvénnyel szemben - nem eltörléséért kell síkra szállni, hanem az
anyanyelvi jogokra vonatkozó rendelkezéseinek végrehajtását kell követelni, amit
magyar részről mindegyre - s egyre inkább - e1mulasztottak. Szakítani kell tehát a
merev negációval, ki kell lépni a passzivitás ból, aktívan be kell kapcsolódni az
ország politikai életébe azzal, hogy a nemzetiségi pártok részt vesznek az ország-
gyűlési választásokon és képviselőket igyekeznek juttatni a parlamentbe.
A századfordulón Szél! Kálmán volt az ország miniszterelnöke (1S99. február
26-1903. június 27.) Ő programszerűen szakított BánJ/Y nyiltan és leplezetlenül
vállalt, erőszakos soviniszta nemzetiségi politikájával, s határozottan visszautasí-
totta az lS6S-as nemzetiségi törvény eltörlésére irányuló, meg-megújuló követe-
lést. A BánJ/Y-kormány bukását követően kedvezőbbnek talált légkörben minde-
nekelőtt a magát a magyarországi szlovákság egészének képviseletére hivatottnak
tekintő Szlovák Nemzeti Párt aktivizálódott, 1901 tavaszán Turócszentmártonban
elfogadott IS pontos programjával készülve fel az ez év októberében tartott ország-
gyűlési választásokra, amikor is négy öntudatos szlovák (három nemzeti-párti, és

egy katolikus néppárti) jelöltnek sikerült - ellenzéki - mandátumhoz jutnia. A
legtöbb szlovák többségű választókerületben is a kormánypárt biztosította magá-
nak a győzelmet, részben szlovák származású, de határozottan magyar érdekű és
szellemű politizálásra alkalmas jelöltjeivel. A Szlovák Nemzeti Pártnak az ország
egységét elismerő és területi önkormányzatra való igényt nem említő, mérsékelt
nemzetiségi követeléseket tartalmazó említett programjában az, hogy az általános,
egyenlő és titkos választójog igényét is hangoztatta, magyar ellenzéki erők - így
szociáldemokraták, polgári radikálisok - haladó törekvéseivel is harmonizáit;
persze a magyar közvélemény nagy részében és egyelőre a magyar kormány politi-
kájában is igen heves ellenállásra talált ez az igény, nem utolsósorban azért, mert
megvalósulása akár nemzetiségi túlsúlyt is biztosíthatna a parlamentben. Az 1901.
évi választás ok is, a szokásos módszerek változatlan alkalmazása folytán, igen sok
panaszra adtak okot nemzetiségi vonatkozásban is.
A szlovák nemzetiségi mozgalom aktivizálódása nyomán már a következő év
elején hasonló törekvés mutatkozott román részről: IoanMibu - gazdag birtokos
és bankár - 190Z-ben javaslatot tett a Román Nemzeti Párt programjának módo-
sítására, olyképpen, hogy az is mellőzze most területi autonómia követelését Er-
délyt illetően, s az 1866-os nemzetiségi törvény eltörlése helyett a végrehajtását
sürgesse, annak a nemzetiségi jogokat elismerő eredeti szellemében. Egyelőre
olyképp tudtak valamelyest aktivizálódni, hogy 1903 júniusában egy időközi vá-
lasztáson Aurel Vlad bejutott a parlamentbe.
A hazai szerb nemzetiségi mozgalomban is érlelődni kezdtek az aktivizálódás
feltételei azáltal, hogy a Horvátországban élő szerbek fasa Tomié vezette Szerb
Nemzeti Radikális Párt ja 190Z-ben már döntő győzelmet aratott a szerb társadal-
mat átfogó, és a szerb mozgalmat magyarországi viszonylatban is irányítóan befo-
lyásoló, hagyományosan Karlócán ülésező szerb nemzeti egyházkongresszuson.
Ami a magyarországi németség aktivizálódását illeti, arról a bánáti sváb szár-
mazású neves író, Herezeg Ferenc képviselő adott jellegzetes képet 1902-ben.
Eszerint "alldeutsch" , "pángermán" szellemiség és törekvések rohamos térhódí-
tása folyik, különösen Dél-Magyarországon, ahol főleg németországi és ausztriai
egyetemeken tanult erdélyi szászok buzgólkodnak azon, hogy külföldi pénztámo-
gatássai a bánáti, bácskai svábok körében is megfelelő hazai német sajtót, gazda-
sági és pénzintézeteket létesítsenek, s olyan nemzeti követelésekkel álljanak elő,
amelyek a magyar nemzeti törekvésekkel szembeállítják őket. "Ha így folynak
tovább a dolgok, akkor valószínű, hogy rövid öt esztendő múlva féltucat német
nemzetiségi képviselőt fognak Budapestre küldení" - írta. - "Ha politikai párt-
szervezetet nyernek, akkor biztosra vehető, hogy minden magyarországi nemzeti-
ségi mozgalom élére fognak állni. A szerb radikálisok és románok máris sűrűn
1901-1919 017
érintkeznek velük, és nagy kedvtelésse! szemlélik a német mozgolódást." Herezeg
Ferenc szerint "a hatalom rnindcn eszközével ki kell pusztítani a fölbérelt kút-
mérgezőket" ; de a nemzetiségi politika mégse üldöző, hanem megelőző jellegű
legyen. Német nyelvű hazafias néplapokra, jó közigazgatásra, helyes gazdaságpoli-
tikára van elsősorban szükség.
Széll Kálmán, majd azt követöen Khuen-Héderváry Károly kormányának
(1903. június 27-1903. november 3.) nemzetiségi politikáját bizonyos viszonyla-
gos megfontoltság, az erőszak lehető kerülése jellemezte, anélkül azonban, hogy
ez teljesen visszatartotta volna különösen nem kívánatosnak tartott agitációt foly-
tató egyes nemzetiségi lapok bcszüntetésétől, az agitátorok kitoloncolásától, vagy
akár elítéltctésétől. De a nemzetiségek szoros megfigyelés alatt tartását mégis
immár úgy szervezték meg, hogy az ne annyira rendőri intézkedések alapjául
szolgáljon, mint inkább olyan helyzetelemzésre adjon lehetőséget, amelytől a
nemzetiségi mozgalmaknak tápot adó körülmények jobbító megváltoztatására
alkalmas - főleg gazdasági - akciók terjeszthetők ki a legveszélyeztetettebb felvi-
déki, kárpátaljai, erdélyi, délvidéki területekre. Ebbéli törekvésukben nem voltak
azonban következetesek, mert hamarosan felmerült az aggály: nem káros-e a
magyarságra a nemzetiségek gazdasági erősítése? Különben is, a hazai nemzetisé-
geket kívülről érő káros hatásoknak tulajdonítván nagyobb jelentőséget, egyelőre
inkább arra tettek kísérleteket, hogy egyrészt az Amerikába kivándoroltak körében
próbálják ellensúlyozni megbízható papok kiküldésévcl, továbbá szervezeteík és
azok sajtója - többek között anyagi - befolyásolásával a pánszláv irányzatot, más-
részt, pángermán vonatkozásban, a Német Birodalom korrnányánal tettek diplo-
máciai lépéseket az A1ldeutscher Verbandnak (Pángermán Szövetségnek) a ma-
gyarországi németségre is kiterjedő tevékenysége megfékeztetésének érdekében.
Ez a szervezet, amellyel szoros kapcsolatot tartott fenn a már Bécsben élő
Edmund Steinacker - a múlt század utolsó évtizedeiben a hazai nérnerség vezető
egyénisége és képviselője a magyar parlamentben - rendszeres pénztámogatásban
is részesítette a német nemzeti szellemű magyarországi szervezkedéseket.
Mind a Széll-, mind a Khuen-Hédervály-kormánynak az a Wlassics Gyula volt
a vallás- és közoktatásügyi minisztere, aki már a Bánffy-kormányban is c tárca
birtokosa volt. Ó mintegy megszemélyesítette azt a folyamatosságot, amely a ma-
gyarosító iskolapolitika tekintetében a századforduló után is fennállott. Wlassics
legszívesebben államosította volna az egyházi iskolákat, hogy a magyarosítást
könnyebben végrehajthassa bennük. 1902-ben kiadott rendeletei így is hathatósan
mozdították azt elő.
Amikor Kbuen-Héderuáry kormányát Tisza István kormánya váltotta
fel(I903. november 3-1905. június 18.), a nemzetiségi mozgalmak vezetői biza-

kodó várakozással voltak iránta. Tisza már korábbról úgy volt ismeretes előttük,
mint aki - éppen jól felfogott magyar érdekből - ellenzéje a soviniszta törekvé-
seknek, s híve megegyezést kereső tárgyalásoknak a nemzetiségek arra alkalmas-
nak tartott - tehát nem túlzó - vezetőivel. Miniszterelnöki bemutatkozó beszéde
csak megerősítette ezt a benyomást. Az erdélyi szász vezetők 1903-ban vissza is
léptek a kormánypártba, és együttműködést vállaltak Tisza kormányával. Ugyanezt
szerette volna elérni Tisza a különösen fontosnak tartott román relációban is, de
itt nehézséget okozott, hogy nem helyeselvén önálló nemzeti pártok létezését, így a
Román Nemzeti Pártét sem, a román vezetőknek a magyarországi pártokba, per-
sze elsősorban a kormánypártba való belépését tartotta volna szükségesnek.
Ilyesmit a Szerb Radikális Párt vezetői is elutasítottak, akik olyan programot fo-
gadtattak el 1903 szeptemberében a horvátországi Okucaníban - 1904 januárjá-
ban a párt magyarországi részére konkretizáltan -, amely a magyar állam egységét
elismerve követelte az 1868. évi nemzetiségi törvényben is elismert jogok érvénye-
sítését és azok kibővítését.
A Román Nemzeti Párt - nagyszebeni konferenciáján 1905 januárjában elfo-
gadott - új programjával szemben, amely csak bizonyos fenntartásokkal és köve-
teléseik önérzetes hangoztatásával határozott az ország politikai életében való aktív
részvétel vállalása mellett, Tisza elégedetlenségét fejezte ki. A január végén, febru-
ár elején tartott országgyűlési választásokon a párt mindössze 8 mandátumot
tudott szerezni, jóllehet 24 jelöltet indított. A Szlovák Nemzeti Párt 12 jelöltje közül
egyedül Milan Hodia jutott mandátumhoz; egy másik szlovák a Katolikus Néppárt
jelöltjeként került be a parlamentbe.
Az ország politikai életében váratlan fordulatot jelentett, hogy ezt az 1905. évi
országgyűlési választást - a korszak történetében egyedülálló módon - elveszítette
a kormánypárt, a Szabadelvű Párt, az ellenzéki pártok koalíciójával szemben.
Tisza István lemondását azonban az uralkodó nem fogadta el; így még hónapokig
ő állt az immár kisebbségi kormány élén. A választási győztes koalíció, amelyet
Apponyi Albert, ifj. Andrássy Gyula, Kossuth Ferenc neve fémjelzett, akkor sem
alakíthatta meg kormányát, amikor az uralkodó júniusban végre felmentette a
Tisza-kormányt, mert veszedelmesnek tartván a bécsi politikára az utóbbi idők-
ben különösen aktív, és hangosan .követelödzö" magyar nemzeti ellenállás párt-
jainak összefogását, báró Fejérváry Géza tábornokot, a testőrség kapitányát bízta
meg hivatalnokkormány alakításával.
Ez a .ríarabontkormány'' (1905. június 18-1906. április 8.) számított a nem-
zetiségekre, amelyek vezetői szemben álltak a koalíciós ellenzéki pártok - különö-
sen a Függetlenségi Párt - erős, néha egyenesen soviniszta nacionalizmusával, és
védelmet vele szemben a bécsi udvartól s az uralkodó által kinevezett kormánytól
1901-1919 O 19
remélt. Bár a Fejérváry-kormány nemzetiségi iskolapolitikája, mint vallás- és
közoktatásügyi miniszterének, Lukács Györgynek 1905 augusztusában kiadot!
rendeletei mutatták, szintén a magyarosítás útján tett újabb lépéseket, ez sem
rendítette meg e kormány iránti várakozásaikat. KristójJy józse! belügyminiszter
választójogi reformprogramja pedig különös örömmel fogadott volt a nemzetiségek
részéről, és előmozdította kapcsolataikat az általános, egyenlő, titkos választójogért
küzdő magyar haladó erőkkel is, így a szociáldemokratákkal. A Magyarországi
Szociáldemokrata Párt (MSzDP) 1903. évi kongresszusán elfogadott programjának
a nemzetiségek egyenjogúsítására vonatkozó pontja azonban nem elégítette ki
őket, hanem önálló, saját népi szocialista szervezetek létesítésére gondoltak. 1905
decemberében román, 1906 januárjában szerb szociáldemokrata kongresszus ra
került sor; az 1905 júniusában létrejött önálló Szlovák Szociáldemokrata Párt
azonban 1906 márciusában visszaolvadt az MSzDP-be, amely számot vetve e nem-
zetiségi igényekkel, júniusi kongresszusán úgy módosította szervezeti szabályzatát,
hogy - ragaszkodva bár a párt egységéhez - román, szerb, szlovák, német orszá-
gos szervezőbizottság alakulhasson és anyanyelvükön foglalkozzék velük.
1/3. Szigor és egyezkedés a magyar kormányok nemzetiségi politi-

kájában 1906-1914
1906 áprilisában a Fliférváry-kormány végül is átadja helyét a Wekerle Sándor

elnökletével megalakult koalíciós kormánynak (1906. április 8-1910. január 17.).
Hamarosan - 1906. április végén, május elején - országgyűlési választásokra
került sor. Ekkor érték el a nemzetiségi polgári pártok legnagyobb sikerüket: a
románok 16, a szlovákok 7, a szerbek 3 mandátumot szereztek. E 26 nemzetiségi
képvisélőből a román Teodor Mihali elnökletével parlamenti nemzetiségi klub
alakult. Tagjai élénken részt vettek a parlamenti csatározásokban a koalíciós kor-
mány idején, amelytől nem hiába tartottak: nemzetiségi politikája a különösen rossz
emlékű BátU}Y-korszakéra emlékeztette őket.
A nemzetiségi képviselők megválasztása érdekében kifejtett agitációt a koalíci-
ós kormány magyarellenes izgatásnak minősítette, és egyre-másra indított ellenük
büntetőpert ezen a CÍmen. Így Andrej Hlinka rózsahegyi plébános ellen is, aki a
cseh befolyás alatt állónak ismert Vavro Srobár mellett korteskedett. Ekkoriban
már a cseh összeköttetésekben látták a legfőbb pánszláv veszélyt, s kevésbé az
Amerikába kivándorolt szlovákok hatásában. Aurel Vlad román képviselő, ügyvéd,
vállalta el Hlinka védelmét, akit 1906. decemberi - két évi börtönre szóló - ítélete

jogeróre emelkedéséig egyházi fóhatósága felfüggesztett, s így másra várt a szülö-
helyén, Csernován épült templom felszentelése. Az ezt megakadályozni akaró
szlovák tömegre csendőrök lőttek, sennek 15 halálos áldozata lett. Az 1907. októ-
ber 27-i véres esemény óriási felháborodást keltett, itthon és világszerte. A tünte-
tők közül 1908-ban 54-et elítéltek és bebörtönöztek.
A kemény kéz politikája ellenére a nemzetiségi mozgalmak nem hátráltak
meg. Sót, ebben az időben került sor a magyarországi németek már korábbról
tervezgetett és előkészített pártalakítására. A Ludwig Kremling elnökletével 1906
decemberében Versecen megalakult Magyarországi Német Néppárt 1907 márciu-
sában tette közzé programját, amely hangsúlyozottan a magyar haza iránti lojalitás
alapján állva nyilvánította ki a nemzeti identitásuk megőrzését célzó mérsékelt
igényeit. E programmal kezdte meg felkészülését már 1908-ban a következö,
191O-ben esedékessé vált országgyűlési választásokra. Azt célszerűnek látta leplez-
ni, hogy Steinacker. és segítője, az ifjabb generációhoz tartozó erdélyi szász Rudolf
Brandscb, az A1ldeutscher Verband támogatását biztosították a szervezéshez és a
propagandához.
Sajátos volt viszont a Szerb Radikális Párt viszonya a koalíciós magyar kor-
mányhoz. Mivel a Horvátországban 1905 októberében létrejött horvát-szerb koalí-
cióban partnert látott a magyarországi koalíció a nemzeti érdekekért Béccsel
szemben vívott harcban, a magyarországi szerb ség nemzeti mozgalma átmenetileg
bizonyos kíméletet élvezhetett mindaddig, míg a magyarosítás horvátországi eröl-
tetése és Bosznia-Hercegovina annektálásának a szerbekre gyakorolt hatása miatt
1907-1908-ban meg nem szakadt ez az együttműködés.
A koalíciós Wekerle-kormány volt az, amely a magyarosító iskolapolitika szá-
zadforduló utáni továbbfejlesztésére a megelőző kormányok által tett kezdemé-
nyezések, valamint rendeleti úton hozott intézkedések betetőzéséül beterjesztette
javaslatát arra a törvényre, amelyet parlamenti elfogadása és 1907. júniusi kihir-
detése (1907. évi 27. tc.) után - előkészítőjére, Apponyi Albert vallas- és kőzok-
tatásügyi miniszterre utalva - többnyire csak "Lex Apponyi" elnevezéssel emle-
gettek. Ez a törvény államsegélyt biztosítva a felekezeti és községi fenntartású
nemzetiségi népiskoláknak, anyagi függésüket arra használta fel, hogy azokat
minden eddigi mértéket meghaladó magyarosításra szorítsák, s tanítóikat kőztíszt-
viselők módjára vonják fegyelmi felelősség alá. A nemzetiségi iskolákat is magyar
nemzeti zászlóval, címerrel kellett kötelezöen dekorálni, s falai közül a nemzetisé-
gi anyanyelvű gyermekeknek már négy év múltán mint tökéletes magyar nyelvtu-
dássaI és kifogástalan magyar szellemiséggel rendelkezé végzősöknek kellett ki-
lépniük. A "Lex Apponyi" következtében a következő években számottevően csök-
kent a nemzetiségi népiskolák száma, elsősorban szlovák, rutén vonatkozásban; a
1901-1919 O 21
szerbek, románok, erdélyi szászok egyházi szervezetei hatékonyabban tudtak
ellenállni.
A választójogi kérdésben folytatott harcok, amelyek eredményében a nemzeti-
ségiek a maguk nemzeti szempontjából sajátosan is érdekeltek voltak, a koalíciós
kormányzás éveiben úgy alakultak, hogy ifj. Andrássy Gyula belügyminiszter
1908 novemberében benyújtott törvény javaslata nem a kívánatos egyenlő, hanem
a nemzetiségek számára is hátrányos plurális választójog mellett foglalt állást.
A Monarchia - s benne Magyarország - viszonyainak megreformálása kérdé-
seivel élénken foglalkozott ekkoriban Ferenc Ferdinand trónörökös, idejében fel
akarván készülni uralkodói feladataira. A bécsi Belvedere-palotában működött az
a "Műhely", ahol tanácsadói munkálkodtak reformtervein. A számára gyűlöletes
magyar "nemzeti ellenállás" most koalícióban együtt kormányzó erői ellenében az
előző .ríaraboru-kormány" volt belügyminiszterére, Kristóffyra támaszkodott, s a
magyarországi nemzetiségi politikusok (pl. Vaida-Voevod, Hodta) részéről is
segítséget kapott, a már Bécsben élő Steinacker, Aurel C. Popooici mellett.
Steinacker nevéhez fűződik egy olyan - később, 1912-ben elkészült - tervezet
kidolgozása, mely a nemzetiségi szempontoknak is megfelelően alakította volna ki
a választókerületeket az általános, egyenlő, titkos választójog alapján.
Ferenc Ferdinánd és köre veszélyességéró1 meg volt győződve Tisza István is,
aki a koalíciós kormány politikáját jelentős mértékben tartotta felelősnek az ud-
varral, a Monarchia bécsi vezető köreivel való viszony súlyossá válásáért. Azon
fáradozott, hogy az 1906 áprilisában feloszlott Szabadelvű Párt helyébe általa
szervezett és 1910 februárjában megalakult Nemzeti Munkapárt révén megteremt-
se azt az erőt, amely szerinte leginkább javíthatja meg Béccsel a viszonyt s békít-
heti meg, állíthatja maga mellé a Wekerle-kormány nemzetiségpolitikája által
alaposan felháborított és elidegenített nemzetiségeket.
A nemzetiségi pártok nagy megkönnyebbüléssel fogadták 1910 januárjában a
koalíciós kormány bukását. Khuen-Héderváry Károly másodszor alakíthatott
most kormányt (1910. január 17-1912. április 22.) A nemzetiségi sérelmek or-
voslására tett ígéretei várakozást keltettek, de az 1910 júniusában tartott ország-
gyűlési választások nemzetiségi szempontból nagy visszaesést hozó eredménye
kiábrándítóan hatott, bár a kormánypárt és más pártok jelöltjeiként ezúttal is több
nemzetiségi származású is bekerülhetett a parlamentbe: a nemzetiségi pártok
összesen csak 8 képviselői helyet szereztek (5 román, 3 szlovák rnandátum), a
Magyarországi Német Néppártnak mind a 10 jelöltje vereséget szenvedett. Tisza
sürgetésére 1910 őszén a kormány hajlandó volt ugyan tárgyalások kezdésére a
románokkal, a Román Nemzeti Párt politikai, gazdasági, kulturális kívánságait
tartalmazó memorandumról azonban az volt Khuen-Héderváry véleménye, hogy

tűrhetetlen annak sérelmi alaphangja, épp úgy, mint az a vele kapcsolatos elkép-
zelés, hogy a kormányz attai a párt egyenrangú félként tárgyalhat. A választások
utáni időszakban újra erősödott a kormány "szigora" a nemzetiségekkel szemben.
ATribuna c. aradi román lap táborának vezető egyéniségét, Octavian Goga kőltőt,
1912 márciusában a szegedi börtönbe vetették. (Később Romániába távozott, s a
Román Nemzeti (Kultúr) Liga vezetőségének tagjaként Erdély Romániával való
egyesítését követelte beszédeiben.)
Lukács Lászlá kormánya alatt (1912. április 22-1913. június 3.) új román sé-
relemként jelentkezett az a körülmény, hogy az 1912-ben felállított hajdúdorogi
magyar görög katolikus egyházmegyébe román községeket is bekebeleztek; ez
ellen júniusban Gyulafehérváron román nagygyűlés tiltakozott. A szerb nemzeti-
séggel szembeni viszonyt 1912 júniusában a szerb nemzeti egyház már korábban
is sokszor megsértett autonómiájának királyi rendelettel történt megszüntetése
súlyosbította különösen. A román nemzetiségi kérdés egész komplexumának
mielőbbi rendezése elsősorban külpolitikai okokból tűnt ajánlatosnak azután,
hogy 1912 októberében háború tört ki a Balkánon. Németország diplomáciája igen
erősen szorgalmazta e tárgyalások felvételét, s ekkor még Románia is támogatta
azt. Lukács miniszterelnök felkérésére Tisza István lakásán 1913 januárjában
kezdődtek meg ezúttal a tárgyalások a Román Nemzeti Párt megbízottaival, a párt
által 1912 decemberében készített memorandum alapján. Ezt Tisza gondosan
tanulmányozta és véleményezte, de mivel csak néhány egyszerűbben elintézhető
pontját tartotta elfogadhatónak, román részről megszakították a tárgyalást. Erre
biztatta őket Ferenc Ferdinánd is, akinek terveit zavarta volna a megegyezés.
Csupán Mihali folytatott még egy ideig bizonyos egyezkedést, de az első Balkán-
háború május végi lezáródása után ez is abbamaradt.
Az 1913 júniusában kitört második Balkán-háború idején már Tisza István
állt - immár másodszor - az ország kormánykerekénél 0913. június 10-1917.
június 15.) A háború augusztusban úgy végződött, hogy az azt lezáró bukaresti
békével Románia pozíciója igen megerősödött. Ennek következtében a magyaror-
szági Román Nemzeti Párt fokozta követeléseit, amikor Tisza 1913 októberében
újabb tanácskozást kezdeményezett. Az 1913 decemberére elkészült román me-
morandummal kapcsolatban Tisza csak kisebb engedményeket vélt lehetséges-
nek, s ragaszkodott ahhoz, hogy a kötendő megegyezést román részről a kérdés
végleges rendezésének tekintsék, és így fogadják el. Ezt az 1914 januárjában ösz-
szeült Román Nemzeti Komité elutasította, s ezzel a világháború elötti utolsó meg-
egyezési kísérlet is kudarcot szenvedett.
Tiszát meglehetősen nyugtalanította a románokkal folytatott egyezkedési kí-
sérletei során, hogy Brandsch és más szász vezetők szemlátomást a románokhoz
1901-1919 O 23
húztak. Velük szemben a miniszterelnök Emil Neugeborenre próbált támaszkod-
ni, aki a szász táboron belül ellenezte és szász szempontból veszélyesnek hirdette
a románokkal való szász együttműködést. Brandsch és társai nem voltak hajlan-
dók eleget tenni Tisza azon követelésének sem, hogy hagyjanak fel a bánáti svábok
szervezkedésének támogatásával. A Versecen 1913-banJohann Röser elnökletével
létrejött Német Parasztszövetség megalakulásának ténye arra utalt, hogy a Magyar-
országi Német Néppárt 1910. évi választási sikertelensége ellenére a délvidéki
német mozgalom tovább él és gazdasági vonalon előnyomulni készül. Tiszánah,
aki 1914 márciusában rendkívül éles támadást intézett a parlamentben Rudolf
Brandsch és Wilhelm Kopony szász képviselők ellen, végül sikerült szakadást
előidéznie a szász táborban, és a vezetők egy bizonyos körétől nyilatkozatot kicsi-
karnia arra vonatkozóan, hogy minden kapcsolatot megszakítanak a Magyarorszá-
gi Német Néppárttal.
Rutén vonatkozásban Tisza engedményt tett a nemzetféltés jegyében a nem-
zetiségi mozgalmakkal szemben erélyes fellépést sürgeröknek azzal, hogy szabad
folyást engedett a többhónapi tárgyalás után 1914 márciusában kemény ítéletek-
kel zárult hírhedt "máramarosi szkizmapernek": orosz pánszláv üzelmek hatásá-
nak tulajdonították, hogy súlyosnak érzett egyházi adóterhektől szabadulni akaró
szegény rutén parasztok nagy számban tértek át a görög katolikusról a görögkeleti
hitre.
1/4. Nemzetiségi politika a világháború éveiben, 1914-1918
A nemzetiségi viszonyok meglehetősen feszültek voltak tehát Magyarországon

akkor, amikor a Ferenc Ferdinand trónörökös ellen 1914. június végén Szaraje-
vóban elkövetett halálos merénylet nyomán háborúval, sőt világháborúval fenye-
gető helyzet állt elő. Tisza nem utolsósorban Románia bizonytalan magatartására
és a hazai román kisebbség esetleges fellázításának veszélyére hivatkozva próbált
ellenállni annak, hogy a Monarchia hadat üzenjen Szerbiának, de Németország
diplomáciájának a háború kirobbantása érdekében a Monarchiára gyakorolt befo-
lyása, s ugyanakkor biztatásai a tekintetben, hogy Románia semleges magatartást
fog tanúsítani, leszerelték ellenállását. A háború melletti döntést és a július végi
hadüzenetet követően a Tisza-kormány azonnal életbe léptette a háború esetére
kivételes hatalom gyakorlásáról szóló 1912. évi törvényt, amely felhasználható volt
a nemzetiségek fékentartására is. A nemzetiségi pártokat, egyesületeket, sajtót
jelentős mértékben megbénították. Tömegesen távolítottak el lakóhelyükről nem-

zetiségi vezetőket s internált ak az ország belsejébe. A különösen veszélyeztetettnek
érzett Kárpátalját, Erdélyt, Délvidéket ugyanis katonai övezetté nyilvánították, ahol
a katonai parancsnokságok drasztikus intézkedéseket foganatosítottak a nemzeti-
ségekkel szemben - például túszokat szedtek, akiket kivégzéssel fenyegettek -,
úgy, hogy a miniszterelnök ezt az eljárást már aggályosnak ítélte meg. Kárpátalján,
ahová 1914 szeptemberében orosz csapatok betörtek, s csak decemberben sike-
rült azokat onnan kiszorítani, katonai rögtönítélő bíróságok az ellenséggel való
együttműködés - többnyire megalapozatlan - vádjával rutének ellen halálos íté-
leteket hoztak. A román nemzetiségi vezetőkkel 1914 őszén Tisza megint tárgyalni
próbált; ezt a német diplomácia is igen ajánlotta és sürgette. A miniszterelnök
által még szeptemberben Joan Metianu nagyszebeni görögkeleti érseknek levél-
ben kilátásba helyezett engedmények azonban továbbra is korlátozottak voltak, s
erre hivatkozva tárgyalópartnerei, különösen Juliu Maniu, nem mutattak meg-
egyezési készséget, a tárgyalások megszakadtak. Maniut hamarosan bevonultatták
katonának és kiküldték a frontra.
1915. január végén ismét orosz csapatok betörésének színhelye lett Kárpátalja,
amelyet csak áprilisban sikerült megtisztítani azoktól. Ezt követően fokozódó
terrorban, további sorozatos hazaárulási perekben fejeződött ki a rutén ekkel
szembeni bizalmatlanság. A felvidéki szlovákok magatartása a megfigyelések sze-
rint nyugodt volt, de a cseh kapcsolatok iránti érdeklődés erősödését észlelték
vezetőik körében, s ezért katonai oldalról sürgették, hogy a kormány velük szem-
ben "megfelelő preventív rendszabályokat" foganatosítson. Tisza egyrészt a rnér-
sékelt Ludovit Bazovskj kezdeményezésére támaszkodva, a Szlovák Nemzeti Párt
megkerülésével kínált a szlovákoknak - eredménytelenül - kisebb engedménye-
ket, másrészt Hurban Svetozar Vajanskjnak a szlovákok cseh orientációja elleni
fellépését remélte esetleg kamatoztathatónak. A hazai szerbek irányában folytatott
politikát a szerbiai hadszíntér eseményei befolyásolták erősen. 1915 szeptemberé-
ben Torontál megye déli részének egész szerb férfi lakosságát az ország belsejébe
szállították, ahonnan csak novemberben, Belgrád elfoglalása után térhettek vissza
lakhelyükre.
A Tisza-kormányt ekkoriban már meglehetősen nyugtalanították azok a hírek,
amelyek a délszláv, ill. cseh-szlovák egységtörekvések emigráns politikusok általi
nemzetközi felvetéséről és az előmozdításukra tett szervezkedéseikről érkeztek.
1915 májusában Londonban a horvát Ante Trumbic vezetésével Jugoszláv Bizott-
ság alakult, amely egy, a Monarchiából kiszakadó föderatív délszláv állam tervét
propagálta, novemberben pedig Párizsban a cseh Thomas G. Masaryk és Bduard
Benes kezdett élénk tevékenységet egy önálló csehszlovák állam tervének népsze-
rűsítésére, ahol 1916 februárjában Csehszlovák Nemzeti Tanácsot is alakítottak.
1901-1919 O 25
Ezeket a délszláv, ill. csehszlovák egységtörekvéseket jeles angol és francia publi-
cisták (Wickham Steed, R. W Seton- Watsan, és Auguste Gauvain, Ernest Denisi
felkarolták és megismertették a világ közvéleményéveI. Ezek a tervek veszélyeztet-
ték Magyarország területi épségét. Egészen közvetlen veszélyt azonban a román
egységtörekvések jelentettek. Az eddig semleges Románia 1916 augusztusában az
Antanthoz csatlakozott, miután azzal kötött titkos szerződése ennek fejében neki
ígérte többek között Erdélyt, valamint a Bánát és a Tiszántúl jókora részét. A Mo-
narchiának Bécsben átadott hadüzenetét követően a román csapatok azonnal
átlépték a Kárpát-határt, hogy birtokukba vegyék a nekik ígért területeket. Erdélyi
szászok együtt menekültek magyarokkal az ország belseje felé, a román lakosság
rettegett lázadása azonban nem következett be, s az óvatos román nemzetiségi
vezetők hűségükről siettek biztosítani a magyar kormányt. Szeptember-október
folyamán sikerült teljesen kiszorítani Magyarország területéről a román csapato-
kat, amelyekkel együtt Dél-Erdélybél a megszállók által közigazgatási állásokba
helyezett románok is távoztak. A román csapatok kiverését nem megnyugvás,
hanem a "nemzetiségpolitikai éberség" fokozódása követte.
Az agg uralkodó, Ferencjózse!1916 novemberében bekövetkezett halála, s fi-
ának IV. Károly néven magyar királlyá koronázása decemberben, nemzetiségpoli-
tikai szempontból is felvetette a kérdést: várhatók-e változások? Jóllehet a nemze-
tiségi problémák rendezése híveként volt ismeretes az új uralkodó, a Tisza-
kormány nemzetiségpolitikájának bizonyos enyhülésére inkább csak német vo-
natkozásban lehetett számítani. 1917 márciusában Bleyer jakab, a budapesti
egyetem bácskai sváb származású germanista professzora, más nemzetiségek
centrifugális tendenciái ellenében, és az ezekkel együttműködő Brandsch-féle
szász kisebbségi politikával élesen szembefordulva, a Királyhágón inneni németség
abszolút államhűségét, a magyar nemzeteszmévei való azonosulását hangsúlyozva
emelt szót minimális nemzetiségi kulturális igényekért a sajtóban. A "centrifugális
nemzetiségek" részéről viszont azt hangsúlyozták, hogy csak nemzetiségi jogaikért
küzdenek, s a választójognak az uralkodó által is sürge tett kiterjesztéséért, amely
teljes megelégedéssel töltené el őket együttélésükben Magyarországon.
A választójog körüli vitákban hamarosan érződött az 1917. februári oroszor-
szági polgári demokratikus forradalom hatása azokra, akik - kisebb részben
demokratikus meggyőződésből is, de általában a forradalom elkerülése szem-
pontjából - szükségesnek tartották a demokratikus jogkiterjesztést. Miután Tisza
ellenállásával szemben választójogi blokk alakult 1917 júniusában Károlyi Mihály
elnökletével, a Függetlenségi Pártból 1916 júliusában kiszakadt Károlyi-párt, az
MSzDP, a Vázsanyi vezette Demokrata Párt, jászi Országos Radikális Pártja,
Giesswein Keresztényszocialista Párt ja részvételével, annak gyűlésein részt vettek

és felszólaltak olyan nemzetiségi vezetők is, mint a román Vasile Goldis, a szlovák
MaIus Du/a. Tisza azonban az érvényben lévő - 1913 áprilisában elfogadott -
választójogi törvénynek csak minimális módosítására volt hajlandó előterjesztésé-
ben, s miután az uralkodó azt nem fogadta ci, lemondott.
Tisza Istuán kormányát Esterházy Móric gróf kormánya váltotta fel (1917. jú-
nius 15-1917. augusztus 20.), amely nem hogy enyhítette volna a nemzetiségpo-
litikát, hanem nagymértékben még súlyosbította is azáltal, hogy az 1907. évi tör-
vény folytán a nemzetiségek körében igen rosszhírű Apponyi Albert gróf, aki ismét
vallás- és közoktatásügyi miniszter lehetett, ún. kultúrzónát létesített bizonyos
románlakta területeken azzal a célzattal, hogy szígorú ellenőrzés alá helyezze és
fokozatosan visszaszorítsa a román ortodox egyház által fenntartott iskolákat, S
helyükbe néhány év leforgása alatt, jelentős anyagi ráfordítással magyar tan inté-
zeteket állítson. Minthogy ő maradt a tárca birtokosa a következő kormányban is,
melynek Wekerle Sándor - legutóbb az erősen nacionalista koalíciós kormány
miniszterelnöke - állt az élén (1917. augusztus 20-1918. október 30.), tovább
foglalkozhatott terve megvalósításának megkezdéséveI. Ez a - Wekerle 1892-1895
közöttí mtníszterelnökségét is számítva - immár harmadik Wekerle-kormány a
nemzetiségiek számára az ingatlanforgalmat rendeletileg megnehezítette, s a
románok rovására telepítési tervekkel is foglalkozott, amelyekbe erdélyi szászok is
bekapcsolódást kerestek.
1917 második - ez év novemberi, (orosz naptár szerint októberi) - oroszor-
szági forradalma természetesen Magyarországon is azonnal felvetette várható
szociális forradalmasító hatásának problémáját, amely egyaránt terjedhet ki nem-
zetiségiekre és magyarokra. (Már 1918 elején sztrájkok, katonalázadások, tünteté-
sek mutatják a kitöréssei fenyegető feszültségeket.) Ez méltán tűnt nagyobb ve-
szélynek, mint a Monarchia - s benne Magyarország - szláv népei felé irányult
cári orosz politika volt. Mindenesetre nagy jelentőségűnek bizonyult, hogy Orosz-
ország, amely Magyarországot legközvetlenebbül fenyegette és támadta, kidőlt a
legnagyobb világháborús ellenfelek sorából, s ez az 1918. március elején megkö-
tött breszt-Iitovszki békeszerződésseI teljességgel be is következett. Románia pedig,
amely .rnegbűnhödöu" az Antanthoz pártolásáért és Magyarországra támadásáért,
a központi hatalmakkal 1918 májusában kötött békeszerződése után bizonyára
kevésbé befolyásolhatja ezentúl a magyarországi románságot.
Nyugtalanítónak találta viszont a magyar kormány is, az 1917 áprilisa óta az
antanthatalmak oldalán hadban álló Amerikai Egyesült Államok elnöke, Wilson,
nemzeti önrendelkezést hirdető 1918. januári kongresszusi üzenetének hatását a
Monarchia nemzeti mozgalmaira. A Monarchiából emigrált nemzetiségi politiku-
sok 1918. áprilisi római kongresszusa, amelyen az onnan származó nemzetiségi
1901-1919 O 27
hadifoglyok képviselői is részt vettek, határozatilag kimondta, hogy a Monarchia
nemzetiségei nem akarnak megmaradni a birodalom keretében, hanem független
állami létet követelnek. Az Egyesült Államok kormánya - május végi nyilatkozata
szerint - "nagy érdeklődéssei és szimpátiával" fogadta e római kongresszus ál-
lásfoglalását, s június elején a francia, angol, olasz kormányfők is csatlakoztak
ehhez az amerikai kormánynyilatkozathoz. Az antanthatalmak, amelyek a korábbi
orosz fenyegetésre való tekintettel eddig szükségesnek tartották az Osztrák-Magyar
Monarchia fenntartását, s csupán gyengítésére igyekeztek kihasználni nemzeti
mozgalmait, most már magukévá tették a Habsburg Birodalom nemzeti igények
szerinti felosztását. A nyár folyamán egymás után ismerték el oldalukon harcoló
félnek a párizsi Csehszlovák Nemzeti Tanácsot. (Ez a csehek és szlovákok azon
közös államának kormányaként kezdett máris viselkedni, amelynek létrehozásáról
Masaryk május végén Pittsburgban egyezett meg az amerikai szlovákokkal, Szlo-
vákiának autonómiát ígérve.) Szeptember elején a Román Egység Nemzeti Tanácsa
alakult meg Párizsban. E hónap közepén New Yorkban gyűltek össze közös kong-
resszusra a Monarchia nemzeteinek elszakadást kívánó emigráns képviselői.
Magyarország határain belül azonban a nemzetiségek az államkötelékből való
kiválás szándékának kinyilvánítása nélkül követeltek önrendelkezési jogot, mint
egy májusi liptószentmiklósi állásfoglalás a szlovákságnak.
A háborúba belefáradt Magyarországon ekkor már mind népszerűbb lett Káro-
lyi Mihály békekötést szorgalmazó ("pacifista"), az antanthatalmak és Amerika
felé orientálódó ("wilsonista") politikája, s erősödő demokratizmusa. A nemzeti-
ségi kérdés tekintetében egyre inkább magáévá tette Jászi Oszkár nézeteit, aki az
ország területi integritása megőrzéséért a legmesszebbmenő engedményekre volt
kész a nemzetiségekkel szemben. A bolgár front 1918. szeptemberi összeomlása
után, amely máris előrevetítette a háború elvesztését, Károlyi tárgyalások soroza-
tát kezdte meg a nemzetiségek képviselőivel. Némelyiküket internáltságból kellett
kiszabadíttatnia, mint Srobárt Ceglédről. Tárgyalópartnere volt többek között a
Szlovák Nemzeti Párt elnöke, Maius Du/a, a Szerb Radikális Párt részéről az újvi-
déki Kosta Hadii, saRomán Nemzeti Komité tagjai közül Geldis. Vaida-Voevod,
Pop, Vlad. (Maniu távol rnaradt.) A nemzetiségi vezetők meghallgatták Károlyi és
Jászi széleskörű nemzetiségi autonómiára tett ajánlatait, de nem kötelezték el
magukat semmire, hiszen a csehszlovák, délszláv, román egységtörekvések - a
szövetséges és társuIt hatalmak támogatásával - számukra nyilván ígéretesebbek
voltak, s tulajdonképpen várakozó álláspontra helyezkedtek.
Ami a délszláv helyzetet illeti, annak tanulmányozására 1918 szeptemberében
Tisza István két hetes látogatás on volt Horvátországban, Dalmáciában, Hercegovi-
nában, Boszniában. Ennek során tanúsított - indokolatlanul fölényes - magatar-
28 O Tilkovszky Lóránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

tása kevéssé volt alkalmas arra, hogy a délszláv kérdés Monarchián belüli megol-
dása irányában ösztőnözzön, bár a szlovén Anton Korosec már 1918 márciusában
ilyesmit tervezett a Monarchiabeli délszlávok zágrábi tanácskozásán, amelyen
Magyarországról a muraközi horvát Iuan Novak vett részt. Ez az elképzelés ütkö-
zött azzal a Korfu szigetén - a szerb kormány görög menedékhelyén - még 1917
júliusában történt megállapodással, amelyet Ante Trumbié; a londoni Jugoszláv
Bizottság horvát elnöke kötött Nikaia Pasic szerb miniszterelnökkel, mely szerint
a jugoszláv egység a megvalósítandó Nagy-Szerbia keretében hozandó létre. Az
1918. október elején Zágrábban megalakult Szlovének, Horvátok és Szerbek Nem-
zeti Tanácsa álláspontjának alakulása a körülményektől függött.
Károlyinak a nemzetiségekkel kezdett tárgyalásait politikai ellenfelei - mint
például Bethlen István - természetesen élesen támadták, de saját pártjában is sok
bizalmatlansággal fogadták, különösen a kolozsvári APá/hy István. Támogatásra
talált viszont az MSzDP és a Polgári Radikális Párt részéről. Az MSzDP 1918. októ-
ber 13-i kongresszusa Kunfi Zsigmond előterjesztése és a párt nemzetiségi bizott-
ságai - így a román Ion Plueras - részéről elhangzott felszólalások meghallgatása
után az államban való megmaradás reményében, de minden eshetőséggel, így az
elszakadással is számolva állt ki az önrendelkezés mellett. Több felszólaló ugyan-
akkor helytelenítette - a nemzetiségi kérdésben is - a polgári pártokkal való ösz-
szefogást. A következő napon, 14-én Jászi Oszkár Polgári Radikális Párt jának
kongresszusa foglalt állást az önrendelkezési jog mellett, kifejezve azon reményét,
hogy annak megadása ki fogja elégíteni a nemzetiségeket, s ezáltal megőrizhető
lesz az ország területi épsége.
A parlamentben már az uralkodónak a Monarchia átszervezését ígérő, de Ma-
gyarország vonatkozásában arra ki nem térő október 16-i manifesztuma ismereté-
ben került sor 18-1 9-én fontos deklarációkra a nemzetiségi képviselők részéről.
Vaida-Voevod román, majdJuriga szlovák képviselő rendkívül határozottan kő-
vetelte a nemzeti önrendelkezést, elutasítva - ingerült reagálások közepette - a
magyar politikai nemzethez tartozást, de a magyar államhoz tartozásukkal nyíltan
még nem helyezkedtek szembe.
A nemzeti önrendelkezésről folytatott, a wilsom elvekre gyakorta hivatkozó ha-
zai vitákra a nemzeti önrendelkezés lenini felfogásának megfelelően reagált októ-
ber 24-én Moszkvában tartott ülésén az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt
Kun Béla vezette magyar csoportja. Erélyesen bírálta az MSzDP kongresszusának
állásfoglalását, mert felfogása szerint a proletariátusnak nem a nemzeti burzsoázi-
ákkal kell összhangba jutnia, hanem velük szemben a proletárok nemzeti külön-
bözőségre nem néző egyesülését kell megvalósítania. Egy Magyarországon létreho-
zandó kommunista párt ezt az utat fogja járni a nemzeti kérdésben.
1901-1919 O 29
Az uralkodó említett október 16-i manifesztuma a Monarchia ígért átszervezé-
sévei kapcsolatban nemzeti tanácsok létesítésére szólított fel. Az 1918. október 25-
én a Károryi-pártból, a Polgári Radikális Pártból, és az MSzDP-ból megalakult
Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Károlyi Miháry, arra számított, hogy a magyaror-
szági nemzetiségek abban vesznek részt, ám azok saját tanácsokat kívántak felál-
lítani. Másnap Turócszentmártonban létrejött a Szlovák Nemzeti Tanács, amely
annak hírére, hogy 28-án a prágai Cseh Nemzeti Tanács magát az ekkor megala-
kult Csehszlovákia kormányának nyilvánította, október 30-án ehhez csatlakozott. A
horvát nemzetgyűlés 29-én határozott arról, hogy az egységes, független délszláv
állam a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság része lesz. A Monarchia és Magyarország
felbomlási folyamata megindult.
Ezekben az október végi napokban már erősen érlelődött forradalom. Károlyi
Miháry arra készült, hogy kormányt alakítson a Magyar Nemzeti Tanácsból. A
király képviseletében eljáró józse! főherceg (homo regius) 29-én még azzal kísér-
letezett, hogy Hadih jánossal alakíttasson kormányt, de a forradalom október 31-i
győzelme Károlyit juttatta hatalomra.
1/5. Nemzetiségi magatartás és magyar nemzetiségi politika az

1918-1919. évi forradalmak idején
Károlyi Mibály kormányának (1918. október 31-1919 január 19.) már meg-
alakulása első pillanatában úgy kellett szembenéznie a nemzetiségi problémákkal,
hogy az ország területi épsége forog kockán. A Horvátországgal fennállott társor-
szági viszony feImondását tudomásul vette, de a délvidéki magyarországi területe-
ket meg akarta védeni a tervezett délszláv államba való bekebelezéstóI. Miközben
muraközi horvátok és muravidéki szlovének (vendek) nemzetiségi vezetői -Joan
Novak, josef Klekl - Zágráb felé orientálódtak, onnan remélve támogatást szerb
hatalmi túlsúllyal szemben a délszláv állam on belül, addig a bánáti és bácskai
szerbek inkább közvetlenül Belgrád felé fordultak várakozással. Kevésnek bizo-
nyulván mindezekkel szemben délvidéki, vendvidéki közrnűvelődési egyesületek
magyar ellenhatása, most már kifejezésre kellett valahogy juttatni, hogy önkor-
mányzati jogokhoz juthatnak a magyar államon belül. Ezt akarta propagálni a
polgári radikális Róth attó és a Katonatanács képviseletében fellépő Bartha Albert
ezredes vezetésével október 31-én megalakuIt, bánáti svábokra is támaszkodó
Bánáti Néptanácsnak egy Bánáti Köztársaság létrehozására irányuló kísérlete,
amiben különböző nemzetiségű bánáti szociáldemokratáknak is jelentős szerepük

volt. Áro az ugyanezen napon Temesváron megalakult Szerb Nemzeti Tanács akti-
vitása eleve kétségessé tette az effajta próbálkozás sikerét. Bácskában november 3-
án Újvidéken alakult Szerb Nemzeti bizottságjasa Tornic elnökletével, aki a belg-
rádi orientáció vezéralakja volt a mindinkább háttérbe szoruló zágrábi orientáltsá-
gú Vasa Stajiétyal szemben; 4-én Zomborban, lO-én Szabadkán bunyevácokkal
közösen jött létre Bunyevác-Szerb Nemzeti Tanács. A magyar politikának csak a
zombori tanácsot sikerült megbontania 7-én a bunyevácok kiválásával, s a ma-
gyarbarát Bunyevác Nemzeti Tanács megalkotásával.
Míg a Bánátban és Bácskában dúló forradalmi tömegmozgalmak különbözö
nemzetiségű résztvevőivel szemben az azoktól veszélyeztetett, megtámadott urak
és gazdagok a nemzeti viszályaik ellenére közös polgárőrségekkel igyekeztek véde-
kezni, addig Muraközben magyar statárium sújtott le horvát rendbontókra, töme-
ges akasztásokkal félemlítve meg a nemzetiségi lakosságot; egyes kivégzőosztagok
ráadásul minden bírósági eljárást mellőztek. Az áldozatok száma egy a belügymi-
niszterhez intézett Zala megyei hivatalos jelentés szerint 137 volt.
Annak hírére, hogy szerb csapatok november 7-én megkezdték Bánát és Bács-
ka megszállását és már Temesvárhoz közeledtek, a Károryi-kormány nemzetiség-
ügyi miniszterének, jászinak egy küldöttje november 10-e táján arra próbálta
rávenni az ottani Szerb Nemzeti Tanácsot, hogy a magyar kormánnyal együttmű-
ködő Bánáti Néptanáccsal közös nyilatkozatban foglaljon állást a magyar állami
fennhatóság mellett, de Mladen Pilié alelnök ezt kereken elutasította. A szerb
megszállók elói a Bánáti Néptanács vezetői Budapestre menekültek. Bánát és
Bácska katonai megszállása november 19-re teljesen befejeződott; 25-én az újvi-
déki Szerb emzeti Bizottság által összehívott népgyűlés kimondta a csatlakozást a
délszláv államhoz.
Károlyi kormányra kerülése napján, 1918. október 31-én Budapesten alakult
meg a Központi Román Nemzeti Tanács, amely november elején magyar és szász
képviselőkkel közös kiáltványban szólította fel az erdélyi helyi (román, magyar,
szász) nemzeti tanácsokat, hogy közös erővel védjék meg a rendet az ott kitört
forradalmi tömegmozgalmakkal szemben. Főleg parasztfelkelések voltak ezek,
melyek elfojtására helyenként különösen brutális fellépések történtek. Facsádon
például a csendőrörs hívására Aradról érkezett repülőgép bombákat dobott a
tömegre; mintegy 100 román paraszt vesztette életét ennek következtében.
jósikafalván, ahol a román parasztok feldúlták a helybeli magyar uraság kastélyát,
az általa sebtében összetoborzott megtorló különítménynek mintegy 20 halálos
áldozata lett.
A Központi Román Nemzeti Tanács, hogy kivonja magát a magyar kormány
befolyása alól, megalakulását követően napokon belül áttette székhelyét Aradra, S
1901-19190'31
kísérleteket tett önálló román haderő létrehozására, egyrészt a forradalmi tömeg-
mozgalmak megfékezésére, másrészt nemzeti igényei hatásosabb alátámasztására.
Iuliu Maniu napokig tárgyalt Bécsben arról, hogy az olasz frontról hazaözönlő
hadsereg román katonáit - egységekbe szervezve, s persze nem a magyar, hanem
a szerb ellenőrzés alatt álló területeken keresztül - Erdélybe juttassa. Ez azonban
bizonyos bécsi, ill. belgrádi meggondolásokból csak igen csekély mértékben sike-
rülhetett. Reális esélye csak annak lehetett, hogy Romániától kért csapatok szállják
meg azokat a területekct, amelyekről november 9-én már ultimátumszerűen
követelték a magyar kormány lemondását. A magyar minisztertanács másnapi
határozata alapján egy jászi által vezetett küldöttség készült Aradra, hogy a Köz-
ponti Román Nemzeti Tanáccsal tárgyalva, próbáljon elfogadtatni egy olyan megol-
dást, mely szerint a svájci kantonok mintájára kapnának messze menő jogokat a
magyar fennhatóság alatt megtartandó Erdély nemzetel. Ezt azonban a november
13-14-i tárgyalások során román részről kereken elutasították, s kijelentették:
Magyarországtól mindenképpen elszakadni kívánnak. Ezt megerősítette a Központi
Román Nemzeti Tanács november 20-i kiáltványa "a világ népeihez", amellyel
szemben Károlyi miniszterelnök 24-i proklamációj a ismételte meg és hozta na-
gyobb nyilvánosságra a magyar ajánlatot.
A magyarországi románok Gyulafehérvárra összehívott nemzetgyűlése 1918.
december l-jén határozatilag kimondta a Romániával való egyesülést. Az elcsato-
landó terület nem-román népeinek ők ígértek "teljes nemzeti szabadságot". Az
MSzDP román képviselői egyetértésével született meg ez a határozat; ketten - Ion
Plueras. josif jumanca - tagjai is lettek a Nagyszeben székhellyel és Maniu el-
nökletével felállított ideiglenes kormányzótanácsnak. A magyarországi románok
közül a bukaresti kormányba Yaida-Yoeood, Geldis és Stefan C. Pop került.
1918. december közepére befejeződött a román egységtörekvések által igényelt
területek romániai csapatok általi mcgszállása, s ezzel lezárult a román fejezet a
Károlyi-kormány nemzetiségi politikájában.
Délszláv vonatkozásban, miután Bánát és Bácska sorsa a szerb katonai meg-
szállás révén már megpecsételődött, a továbbiakban már csak a Muraközzel és az
ún. Vend-vidékkel kellett törődni. Muraközben az említett novemberi statáriális
terror nyomán csend honolt; 1918 decemberében a Károlyi-kormánya szlovén
kérdést vette elő. Az volt jászi elképzelése, hogy a szlovénlakta vidékből autonóm
"Mura-megyét" csinál, Muraszombat székhellyel. A Bagonyán tartott december 1-
jei .muravídékí vend népgyűléssel" olyan határozatot hozatott, mely szerint ez a
követelésük, s teljesen kielégíti őket ennek megvalósítása Magyarország kebelében.
A "vend ügyek kormánvbiztosává" kinevezett Obál Béla munkálkodását megza-
varta azonban, hogy Horvátországban toborzott önkéntes csapatok karácsony táján

három nap leforgása alatt megszállván az egész Muraközt - miáltal ez a terület is
kikerült a magyar kormány politikájának hatóköréból +, a szlovénlakta murántúli
vidékre is betörtek. Bár onnan sikerült visszaszorítani azokat a Mura folyó mögé -
ahol a muraközi horvátok 1919. január 9-i csáktornyai nagygyűlése a szerb-
horvát-szlevén államhoz csatlakozás mellett foglalt állást, és lvan Novak mint
kormánybiztos vette át e terület igazgatását -, immár a szlovén vidéken is számol-
ni kellett a délszláv egységet megvalósítóállam közvetlen hatásával. josef Klekl
szlovén pap január 14-i tervezete sokkal szélesebb körű autonómiát kívánt e te-
rület számára, olyasmit, amit a Ruszka Krajna névvel illetett Ruténföldnek helye-
zett kilátásba a magyar kormány által 1918. december 25-én kiadott törvény. Jászi
hajlandónak mutatkozott szlovén vonatkozásban is ezt venni alapul, s Ghát új
tervezete vállalta a hazai szlovén relációban feltétlenül túlméretezettnek és - az
autonómia szerveinek, valamint ezeknek az állam központi szerveihez való viszo-
nya tekintetében - túl komplikáltnak tűnő konstrukciót. Csakhogy amikor Ghát a
január 19-re összehívott belatinci szlovén népgyCíléssel ezt akarta elfogadtatni,
kiderült, hogy az előterjesztést már túlhaladottnak tartják, s a délszláv államban
látnák ők is helyzetük megoldását. E nem várt fejlemény nyomán a szlovén ügyet a
kormány függőben hagyta.
A rutén autonómiatörvény kiadása idején Kárpátalján még nem volt csehszlo-
vák katonai megszállás. A helyi rutén nemzeti tanácsok többfelé húztak: az eperje-
si a Csehszlovákíához, az ungvári a Magyarországhoz tartozás mellett volt - (bár ez
utóbbi titokban a csehszlovák megoldásról is tárgyalt Hodzával) -, a máramaros-
szigeti Ukrajna felé tekintgetett. A magyar kormány rutén autonómiatörvénye
kormányzóságot létesített Ruténföldön a Károlyi-párt tagságával rendelkezé Stefan
Ágostonnat az élén, Munkács székhellyel; Budapesten rutén minisztériumot
állított fel, melynek vezetését Szabá Oresztre bízta. Ezalatt a Felvidékre a csehszlo-
vák kormány terjesztette ki - nem minden nehézség nélkül - hatalmát; szlovákiai
minisztere, Srobár, Szakolcán majd Zsolnán rendezte be hivatalát, amely csak
később, 1919. február elején költözött Pozsonyba. A Felvidék katonai megszállása
akadozva ment végbe, s ez olyan illúziókat keltett magyar kormánykörökben, hogy
talán ki lehet még használni mutatkozó bizonytalanságokat, ingadozásokat. Emiatt
a csehszlovák kormány november végén hazarendelte a likvidációs ügyeknek a
magyar kormánnyal való letárgyalása végett Budapestre küldött, de egyéb felha-
talmazással nem rendelkezé Hodiát.
Nem esett még szó a magyarországi németekról. Természetesen ezek is létre-
hozták néptanácsaikat a Károlyi-kormány időszakában. Nagyszebenben működött
az erdélyi szász, Temesváron a bánáti sváb néptanács; az észak-magyarországi
német néptanács Késrnárkon, a nyugat-magyarországi Sopronban. Amikor 1918.
1901-1919 033
november l-jén Bleyer egy központi német néptanácsot létrehozott, ebből az
erdélyi szászokat eleve kirekesztette. Brandsch nem hagyta ezt ennyiben, hanem
lO-én egy olyan központi német néptanácsot alakított, amely az egész magyaror-
szági németség képviseletére tart igényt, s amelynek irányításában az erdélyi szász
befolyás érvényesül. A két központi néptanács egyesítésére 1919. január l-jén
történt kísérlet egy hétnél nem élt tovább; párhuzamosságuk fennmaradt. A Ká-
l'Oryi-kormány nemzetiségpolitikája nem mondhatott le az erdélyi szászokról
mindaddig, míg remélhette, hogy autonómia-igényeik kielégíthetők lesznek a
magyar államkeretben; támaszkodott tehát a Brandsch-féle néptanácsra, amely-
nek tagjai között ott volt a Károryi-kormány politikai bázisához tartozó MSzDP és a
Polgári Radikális Párt szárnos német, ill. német származású tagja is. A másik, a
Bteyer-féle központi néptanács politikailag nem szimpatizált a Károlyi-
kormánnyal és a mögötte álló erőkkel, de természetesen igen pozitívan fogadta a
kormány vallás- és közoktatásügyi miniszterének, Lovászy Mártonnak 1918.
november 22-i rendeletét arról, hogy nemzetiségi területek addig erősen magyaro-
sított népiskoláiban ismét az anyanyelv lehet a tanítás nyelve. Ellenezte viszont
jászinak "az autonómiák tüzével felelőtlenül játszadozó" nemzetiségpolilikáját, s
mikor a szászok meggyesi nemzetgyűlése 1919. január 8-án csatlakozott a romá-
nok Magyarországtól elszakadást és Romániával egyesülést kimondó gyulafehérvá-
ri ünnepélyes határozatához, ezt az "árulást" messzemenően igyekezett kihasz-
nálni a maga autonómia-ellenes álláspontja igazolására és a magyar haza iránti
lojalitása kidomborítására.
Amikor az 1918. november l ő-án népköztársasággá kikiáltott Magyarország-
nak 1919. január 19-én Károlyi Miháry lett az (eddig ideiglenes) elnöke, és
Berinkey Dénes alakított kormányt 0919. január 19-1919. március 21.), ebben
jászi már nem vállalt szerepet; a nemzetiségi kérdésekkel való foglalkozást a
miniszterelnök vállalta magára. A nemzetiségi területi autonómiákkal való kísér-
letezés a területi integritás védelmében tovább folytatódott, immár különös tekin-
tettel a Párizsban éppen ekkor megnyílt békekonferenciára, amelyre hatást szere-
tett volna gyakorolni ezzel a magyar kormány. Az 1919. január 29-én megjelent
német autonómiatörvény autonóm nemzeti kerületnek jelölte az ország három,
erősebben németIakta vidékét, nem utolsósorban Nyugat-Magyarország azon
részét, amelyre Ausztria támasztott igényt. Ez az osztrák részről Burgenlandnak
nevezett vidék azonban a csehszlovák és a délszláv kormány érdeklődését is fel-
keltette, most lényegében ezen keresztül képzelték el azt az általuk tervezett korri-
dort, amely révén egymással területi összeköttetésbe kerülhetnének. Az érintett
területen élő horvátokat, akikre egyébként a délszláv propaganda nem hatott, a
csehszlováknak pedig semmi talaja sem lehetett körükben, a Berinkey-kormány
34 O Tilkovszky Leránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

többé-kevésbé megnyerhette a magyar államnál maradás gondolatának, de szem-
be kellett néznie tiltakozásukkal az ellen, hogy falvaikat a ném et autonóm terület-
be tagozzák bele. Az autonómia-ellenes Bleyer ekkor a nyugat-magyarországi
német autonómiát is ellenezte, szeparatisztikus veszélyt hangoztatva az itteni
autonómiával kapcsolatban is. Megkezdődött azonban anémet autonómiatörvény
végrehajtása. Zsombor Géza lett a nyugat-magyarországi német autonóm terület
kormánybiztosa; Budapesten német minisztériumot állítottak fel: junker János
szegedi ítélőtáblai bíró lett a miniszter. Az 1919. március l l-én szlovák vonatko-
zásban kiadott autonómiatörvény azzal készült hatni a békekonferenciára, hogy
Magyarországon belül Slovenská Krajina néven széleskörű önkormányzatot élvez-
het az a szlováklakta felvidéki terület is, amelyet csehszlovák csapatok szálltak
meg és Csehszlovákiát megilletőnek tekintenek.
A békekonferencia által kijelölt új demarkációs vonalat tudtul adó jegyzék,
amelyet Vix alezredes, a budapesti antantmisszió vezetője 1919. március 20-án
nyújtott át, csordultig töltötte Károlyi köztársasági elnök és Berinkey miniszterel-
nök területi integritást védő politikája sorozatos kudarcainak keserű poharát. A
belpolitikai erőviszonyok alakulását figyelembe véve, úgy döntöttek, hogy lemon-
danak, s átadják a hatalmat egy szociáldemokrata kormánynak, abban bízva, hogy
az az ország területi épsége védelmében is hatékonyabban léphet fel. Arra nem
számítottak, hogy a szociáldemokraták egyesülnek a kommunistákkal, egy olyan
platformon, amelyet döntően (az 1918. november 24-én alakult) Kommunisták
Magyarországi Párt jának - ekkoriban egyébként letartóztatásban volt - vezetői
határoznak meg.
A pártegyesülésból létrejött Magyarországi Szocialista Párt kiáltotta ki március
21-én a Tanácsköztársaságót. Ennek hagyományostól eltérő konstrukciójában a
kormány szerepét Forradalmi Kormányzótanács 0919. március 21-1919. au-
gusztus 1.) játszotta, amelynek tagjait nem minisztereknek, hanem népbiztosok-
nak nevezték. A testület elnökének, Garbai Sándornak szerepe inkább emlékez-
tetett talán - igen halványan - a köztársasági elnökére, mint a miniszterelnökére;
ez utóbbi mindenre kiterjedő irányító hatásköréveI a külügyi népbiztos, Kun Béla
rendelkezett. A nemzetiségi politika meghatározásában is neki volt döntő szerepe.
Mint ahogy az előző kormányban is volt két nemzetiségnek minisztere, a For-
radalmi Kormányzótanács tagjai között is volt egy német és egy rutén népbiztos:
Kalmár Henrik, ill. Siefán Ágoston. Kun Béla azonban sietett leszögezni, hogy a
polgári demokratikus forradalomtól örökölt autonómiatörvények csak akkor ille-
nek bele a most alapul venni kívánt tanácsrendszerbe, ha annak politikai, köz-
igazgatási, gazdasági egységét nem bontják meg a nemzetiségi önkormányzatok
kiépítendő szervei. Rónai Zoltán igazságügyi népbiztos feladata volt, hogy - a
1901-1919 O 35
német és a rutén népbiztossal egyeztetve - ilyen értelemben dolgozza ki a szüksé-
ges rendelettervezeteket. Ezek szerint a nemzetiségi önkormányzati szervek létre-
hozására nem írandók ki választások, hanem az április 7-8-i tanácsválasztások
során a helyi tanácsokba ("szovjetekbe") számarányuknak megfelelően beválasz-
tandó nemzetiségiek küldötteiból alakuljanak meg azok, s csupán tanácskozó,
tanácsadó szerepük legyen.
Az autonómiának effajta értelmezése, mint a "magyarországi németajkú szo-
cialisták" május 8-9-i kongresszusa is mutatta, nem volt a nemzetiségek számára
kielégitő, de a Tanácsköztársaság "proletár önrendelkezést" valló vezetői az ilyen
megnyilvánulásokban a nemzeti önrendelkezés elve burzsoá felfogásának tovább-
élő maradványait látták. "Most már nem autonómiáról van szó, hanem szovjet-
uralornról", hangsúlyozta Kun. A Tanácsköztársaság mind április 2-i ideiglenes,
mind június 28-i végleges alkotmánya mellőzte az autonómia kifejezés használa-
tát. A Forradalmi Kormányzótanács álláspontja szerint egy-egy nemzeti kerületnek
nem lehet több joga, mint a megyéknek, s a belügyi, közoktatásügyi stb. népbiz-
tosságok rendelkezései alól nem vonhatják ki magukat. Anémet és a rutén nép-
biztos ezzel egyet is értett, csak az ellen próbáltak tiltakozni, hogy megkerülésük-
kel küldik oda rendeleteiket, ill. különféle utasításaik alapján intézkedő megbí-
zottaikat. A hadügyí népbiztosságnak a Vörös Hadseregbe toborzás volt mindennél
fontosabb.
A vend-vidéki autonómia kérdésében a KároÓ'í-kormány idején született
jászi-Obát-féle terv, amelyet a Berinkey-kormány függóben hagyott, a Forradalmi
Kormányzótanács számára teljesen mellózhetőnek túnt: a szocialista tanácsrend-
szerben majd magától megoldódik a szlovén probléma. A Szombathelyen tartóz-
kodó Obál helyett a muraszornbati Tkalecz Vilmos, mint "a vend ügyek helyettes
politikai megbízottja" szorgalmazta most a szlovénlakta terület kiválását Zala
megye fennhatósága alól, s mivel ez nem talált megértésre, Ausztriában
(Stájerországban) szervezkedö magyar ellenforradalmárokkal lépett kapcsolatba,
akiknek biztatására és fegyveres támogatásával 1919. május 29-én kikiáltotta a
Murai Vend Köztársaságot, s távozásra szólította fel a Magyarországi Tanácsköztár-
saság ott tartózkodó katonáit, akiket meg is támadtak. Az akció június 2-5. közötti
gyors leverése akadályozta meg, hogy kapcsolatba kerüljenek a következő napok
közeli más ellenforradalmi megmozdulásaival (Szombathely, Sopron, Sárvár,
Kőszeg, Csoma). Tkalecz - és a szervezkedésébe bevont ismert szlovén vezető,
Klekl - sietve elhagyta a Tanácsköztársaság területét; a többi résztvevő amnesztiá-
ban részesült.
A rutén terület 1919. április végén, május elején csehszlovák és román katonai
megszállás alá jutván, kikerült a magyarországi Tanácsköztársaság fennhatósága

alól. Ez nagy csapás volt azokra az elképzelésekre, hogy kapcsolatba kerülhet ez a
terület Szovjet-Ukrajnával, s része lehet szomszédos tanácsköztársaságok szövetsé-
gi rendszerének, amit a "világforradalom" terjedése tenne lehetövé, A Tanácsköz-
társaság ugyanis ezzel az eszmévei váltotta fel a területi integritás védelmét. Ami-
kor a csehszlovák intervenciós csapatok Misko\cnál történt behatolását visszaverve
a Vörös Hadsereg északi hadjárata birtokba vett keletszlovák területeket, azokat a
Tanácsköztársaság nem kebelezte vissza Magyarországba, mint ahogy a hadjáratot
magyar honvédő harcként értelmezék és ezért lelkesen támogatók várták, hanem
június 16-án Eperjesen - a magyar tanácskormány támogatásával - Szlovák Ta-
nácsköztársaság alakult a cseh JanuSek elnökletével, abban a perspektívában,
hogy előbb-utóbb Csehországban is győzni fog a szocialista forradalom. Ez azon-
ban nem következett be, s az északi hadjárat ezen eredménye is veszendőbe ment,
mivel a Forradalmi Kormányzótanács kénytelen volt eleget tenni a kiürítési pa-
rancsnak. Július elejére fejeződött be ez a visszavonulás északról.
Nyugat-Magyarország németIakta részéről ("Burgenland") Kun Béla úgy nyi-
latkozott, hogy átengedné Ausztriának, "ha szintén szovjet-állam lenne, mint mi",
de addig, míg a szocialista forradalom ott is nem győz, "megfelelő, de nem feltűnő
katonai intézkedésekkel is" gondoskodik e terület biztonságáról. Ennek, mint
nyugat-magyarországi német kerületnek a megszervezését - az autonómiára
vonatkozó említett megszorításokkal- támogatta a Forradalmi Kormányzótanács,
de azon horvát lakosságú községeket, amelyek fekvésüknél fogva a német kerület-
be tagozódtak, nem engedte onnan kiválni. (E Sopron központú német kerületbe
ágyazódott egyébként Moson, Magyaróvár, Szombathely, Kőszeg városa is.)
A Tanácsköztársaság nemzetiségi politikája nagymértékben alárendelődött a
szocialista internacionalista eszmék propagálása és az aktuális feladat okra rnozgó-
sítás agitációs feladatainak. A nemzetiségek anyanyelvén nagy mennyiségben
megjelentetett röplapok, brosúrák, újságok elsősorban nem is az ország maradék
nemzetiségeihez voltak hivatva szólni, hanem a demarkációs vonalakon túlra,
különösen az intervenciós veszélyt jelentő csehszlovák, román, délszláv katonaság
.felvilágosítására" . Ebben a munkában nagy részt vállaltak a nemzetiségi párt-
munkások - (délszláv vonatkozásban pl. Matuzovié, Mosorinski) -, akik a
Schwartz Richard elnöklete alatt álló Magyarországi Internacionalisták Szeeialis-
ta-Kommunista Föderációjában tömörültek. Nemzetiségi kultúrpolitikára, nem-
zetiségi iskolapolitikára jóval kevesebb energia maradt. A nemzetiségi anyanyelv
tanítási nyelvként alkalmazása a nyugat-magyarországi német terület kivételével
nem bontakozhatott ki kellőképpen. Nem tudott e tekintetben hatékony tevékeny-
séget kifejteni a Magyarországi Német Kultúrszövetség sem, amivé aBrandsch
1901-1919 O 37
távozása után Guido Gündisch vezetése alatt működött német néptanács átala-
kult. ABleyer-féle néptanács megszűnt.
1919 júliusának második felében a Tanácsköztársaság hadserege offenzívát
indított a román intervenciós csapatok visszaszorítására a Tisza vonalától. A vállal-
kozás nem járt sikerrel, 30-án a román csapatok átkeltek a Tiszán és megindultak
Budapest felé. A Forradalmi Kormányzótanács augusztus l-jén lemondott, a Ta-
nácsköztársaság összeomlott.

Magyarországon 1919-1944/45
Viharok az ellenforradalmi rendszer kezdeti

2/1.
nemzetiségi politikája körül
Amikor a Tanácsköztársaság 1919. augusztus l-jén a román katonai interven-

ció támadása és saját belső bajai következtében megbukott, a szociáldemokrata
Peidl Gyula által alakított ún. szakszervezeti kormány a Tanácsköztársaságot
megtagadva, a nemzetiségpolitikában is a polgári demokratikus Népköztársaság
vonalára akart volna visszatérni. Visszaállították a nemzetiségi miniszter posztját,
amit Knaller Viktor töltött be. E kormány mindössze hat napot ért meg (1919.
augusztus 1-6.), mert a román megszállás alá került fővárosban szervezkedö
ellenforradalmárok egy csoportja megdöntötte. Helyére Friedrich István korrná-
nya lépett (I919. augusztus 7-november 24.), amelyben Bleyer Jakab került a
nemzetiségi minisztérium élére. Miniszteri ténykedését az ország területi integritá-
sának védelme jegyében folytatta: ezért adatott ki egy vonzónak szánt, igen tetsze-
tős rendeletet a kormánnyal "A nemzeti kisebbségek egyenjogúságáról", már
1919. augusztus 21-én (amelyarornán megszállók cenzúrája miatt csak novem-
ber 19-én jelenhetett meg a hivatalos lapban, a Budapesti Közlönyben), ezért szállt
síkra nagy határozottsággal a nemzetiségek iskolajogainak gyakorlati érvényesíte-
séért az ország egész területén. Megváltoztatva korábbi autonómiaellenes maga-
tartását, immár elkerülhetetlennek tartotta, hogy Német-Nyugat-Magyarország,
amelyet az 1919. szeptember lO-i saint-germaini békeszerződés Ausztriának ítélt,
autonóm terület legyen, mert csak így volt megkísérelhető megtartása a magyar
állam fennhatósága alatt.
Bleyer és a vezetése alatt álló minisztérium - amelyben a legszámottevóbb
nemzetiségek ügyeivel egy-egy főosztály foglalkozott - kezdeményezésére 1920.
január 8-án, tehát már Huszár Károly kormánya 0919. november 24-1920.
március 15.) idején, megalakult Magyarország Magyarbarát Nemzeti Kisebbségei-
nek Szövetsége, amely a budapesti antantmissziók elótt állást foglalt az ország
területi integritásának fenntartása mellett. A minisztérium nemzetiségi pártok
alakulását is ösztönözte: Bleyer Német Keresztény Gazdasági Párt ja (Deutsch-
christliche Wirtschaftspartei) és erdélyi szász származású riválisának, Gündiscb
Guidonak rövid életű Német Paraszt és Polgári Párt ja (Deutsche Bauern- und
1919-1944/45 O 39
Bürgerpartei) mellett egy Magyarországi Tót Néppárt (Uhorskoslovenská L'udová
Strana) és egy Magyarországi Rutén Párt is alakult. (Utóbbiak úgy nyilatkoztak,
hogy területi autonómia fejében a Magyarországhoz tartozás mellett készek állást
foglalni.) Minthogy az ellenforradalmi kormányzat a forradalmak törvényalkotását
nem ismerte el, így a nemzetiségi autonómiáról szóló három nép törvényt sem,
viszont úgy ítélte meg, hogy a kialakult körülmények között maga is kénytelen
területi autonómiákat ígérni, ingadozó szlovák politikusok - főleg jehlicska Fe-
renc - részéről mutatkozó közrernűködési készség megragadásával Bleyer kidol-
gozta egy szlovák önkormányzat más vonatkozásban is mintának szánt alapelveit.
A dokumentumot a Huszár-kormány, amely 1920. január 5-én indította útnak
delegációját a párizsi béketárgyalásokra, január 9-én elfogadta, de idehaza nem
hozta nyilvánosságra, nem ok nélkül tartva a magyar közvélemény jelentős részé-
nek autonómia ellenességétől. A békekonferenciára egyébként ez a dokumentum
a legcsekélyebb befolyást sem gyakorolta. A kormány gondot fordított továbbá arra,
hogy olyan nemzetiségi jelölteket indítson az 1920. január 25-26-i választásokon,
akik mandátumot szerezve magyar érdekek szerint szólalhatnak fel a nemzetgyű-
lésben. Bleyer párt ja volt a legsikeresebb: 9 képviselőjelöltje került be a magyar
törvényhozásba (közülük 4 a megtartani próbált német-nyugat-magyarországi
területről). A párt a választásokat követően Német Keresztény Integritáspártra
(Deutsch-christliche Integritatspartei) változtatta nevét, azt hangsúlyozandó, hogy
nem szeparatisztikus törekvéseket érvényesít, hanem az ország területi épségének
védelmében lép fel maga is.
Merőben más módon fogta fel azonban mindezt Magyarország Területi Épsé-
gének Védelmi Ligája, ez az ekkoriban igen nagy befolyású társadalmi szervezet,
amely hallani sem akart nemzetiségi autonómiákról - jóllehet megadásuk mellett
szólaltak fel a magyar politikai élet olyan tekintélyei, mint Andrássy Gyula (1920.
április 14-én) és Apponyi Albert (1920. június 7-én) -, hanem legfeljebb a me-
gyei önkormányzatok keretében engedett volna a nemzetiségeknek több-kevesebb
teret. Kárhoztatta Bleyer és az általa vezetett nemzetiségi minisztérium nyugat-
magyarországi politikáját, szlovák autonómia-tervezetét, a nemzetiségek egyenjo-
gúságáróI hozott rendeletet, s a Haller István vallás- és közoktatásügyi miniszter
által 1919. december 23-án kibocsátott nemzetiségi iskolarendeletet. Hevesen
ellenezte, különösen az ország belső területein, a nemzetiségek iskolaigényeinek
további élesztgetését. A Liga propagandabizottságát vezető Gálocsy Árpád, miután
titkos nyomozást folytatott a nemzetiségi minisztérium és az azzal együttműködő
nemzetiségi vezető személyiségek (pl. a szlovák Dvorcsák Viktor, anémet Huber
jános) tevékenységét illetően, 1920. június l-jén a különféle nacionalista szerve-
zetek (Magyar Nemzeti Szövetség, Ébredő Magyarok Egyesülete, Magyar Országos

Véderő Egyesület, Kettőskereszt Vérszövetség stb.) pesti Vármegyeházára összehí-
vott mintegy 200 fős bizalmas tanácskozásán fújta meg a riadót, s szólított fel az
erők egyesítésére egy olyan akcióban, amely a nemzetiségi miniszter megbuktatá-
sát és a minisztérium megszüntetését célozza. Elhatározták, hogy a megyék is
bekapcsolódnak. A trianoni béke 1920. június 4-i kényszerű aláírását követő fe-
szült hangulatban került sor június 15-én Pest megye közgyűlésének tiltakozására,
a Területvédő Liga pedig memorandumot intézett Sintonyi-Semadam Sándor
kormányához 0920. március IS-július 19.), amely az eddigi nemzetiségi politika
felszámolását követelte.
A nemzetiségügyi minisztérium ebben a helyzetben tárgyalásokat kezdemé-
nyezett a Területvédő Liga Nemzetiségi Bizottságával a nézetek tisztázására. Az
1920 júliusában folytatott tárgyalások során a meghívott nemzetiségi vezetők
méltatlankodva bizonygatták kétségbevont hazafiságukat Gálocsy röpiratokban is
terjesztett vádjaival szemben, és úgy nyilatkoztak, hogy a területi autonómiát csak
szükségböl és csak kifelé hangoztatják, annak tényleges megvalósítására nem
gondoltak, anyanyelvi-kulturális engedményekkel is beérik. A minisztérium szlo-
vák és rutén főosztályát vezető Szuiezsényi Zoltán és KutkaJalvy Miklós pedig arra
utalt ak felszólalásaikban, hogy a trianoni béke aláírása következtében sem veszít
aktualitásából a nemzetiségi autonómia propagálása. Ezekben a napokban -
1920. június második felében - olyan tervek szövögetése folyt ugyanis, hogy ha az
antanthatalmak méltányolják a magyar kérést, és Magyarország Lengyelország
katonai megsegítésére siethetne a szoviet-orosz hadsereggel szemben, akkor meg
lehetne kísérelni Kárpátalja, sőt Szlovákia visszaszerzését.
Teleki Pál kormánya 0920. július 19-1921. április 14.) nemzetiségpolitikai
toleranciát hirdetett. Ilallerrel 1920. augusztus 30-án módosíttatták kifogásolt
nemzetiségi iskolarendeletét, s ott, ahol a szülök kívánságára nemzetiségi tannyel-
vet vezetnek be, gondoskodás történt a magyar tankötelesek magyarul oktatásáról,
külön osztályban. A területi autonómia kérdése nem jutott nyugvópontra. A Terü-
letvédő Liga élénk tiltakozása ellenére a nyugat-magyarországi nérner képviselők
1920. november 8-i proklamációja úgy foglalt állást, hogy e terület a saint-
germaini és a trianoni békeszerződés világos rendelkezései ellenére továbbra is
Magyarország része maradjon, de a magyar kormánytól autonómiát követelt. Az
emiatti újabb felzúdulás hatására Bleyer benyújtotta lemondását, de azt egyelőre
nem fogadták el. Decemberben Ausztriába és Németországba utazott, s ottani
tárgyalásai során egy sajátosan német szempontú érveléssel támogatta a magyar
kormány Német-Nyugat-Magyarország megtartását célzó erőfeszítéseit: azt han-
goztatta, hogy ha a bácskai és bánáti svábok, az erdélyi és szepesi szászok elesaro-
lása után még a "burgenlandi" németség is elszakad, a csonka-magyarországi
1919-1944/45 O 41
németség könnyen asszimilálódhat, s ez nem német érdek, mert ezáltal a Cseh-
szlovákiához, Romániához, jugoszláviához került német néprészekhez kapcsolódó
összekötő láncszem fog kiesni.
Bleyer arra érkezett haza külföldi útjáról, hogy Teleki 1920. december lő-án
újjáalakított kormányából kihagyták: túlságosan terhessé váltak a kormány számá-
ra a Bleyer ténykedését érő, egyre hevesebb támadások. A nemzetiségi minisztéri-
umot ezentúl a mindenkori külügyminiszter vezette. A Német-Nyugat-Magyaror-
szág megtartását célzó akciók folytatódtak: december 31-én a kormány Gratz
Gusztáv bécsi magyar követ útján azt az indítványt tette Ausztriának, hogy ameny-
nyiben lemond e területről, a magyar kormány nemcsak ott, hanem Magyarország
egész jelenlegi, és revízióval gyarapítandó minden területén biztosítja a nemzetisé-
gi jogokat.
A kormányból történt kihajózása ellenére Bleyer 1921 márciusában újabb
németországi útra vállalt kormánymegbízást, Német-Nyugat-Magyarország meg-
tartása érdekében. De ekkor már nem hitt az ügy sikerében, s titokban naciona-
lista német nagytőkések (Stinnes, Thyssen) támogatását kereste, hogy e terület
elcsatolása esetén a Magyarországon maradó németség számára segítségükkel
lapot, kultúrintézményeket létesíthessen. Az ekkor tapasztalt elzárkózás vele
szemben csak aNémet Védszövetség (Deutscher Schutzbund) ügyvezető elnöké-
nek, Loeschnek (aki 1921 júniusában érkezett tájékozódó látogatásra Budapestre)
a német külügyminisztérium számára készített előterjesztése nyomán szűnt meg:
,,Bleyer már nem a magyar kormány politikájának exponense, hanem a magyar-
országi német kisebbség érdekeinek képviselője és támogatást érdemlő legalkal-
masabb vezetője." Bleyer 1921 októberében a hazai németek pénzén indíthatta
meg, de rendszeres németországi pénztámogatással tarthatta fenn a továbbiakban
Sonntagsblatt c. hetilapját, amely körül egy magyarországi "népinémet mozga-
lom" (volksdeutsche Bewegung) szerveződött. Loesch Bleyerrel egyetértésben
hangsúlyozta, hogy a magyarországi németség érdekében tett minden lépésnek
nem direkt ráhatás formájában kell történnie, hanem meg kell győzni a magyar
kormányt arról, hogy ugyanolyan kisebbségvédelemről van szó, mint amit az maga
is szükségesnek tart a magyar kisebbségek vonatkozásában. A külső pénz támoga-
tással a magyarországi németek érdekében fokozatosan létrehozandó vállalkozá-
soknak a magyar államhoz hű, patrióta szellemben kell működniük.

2/2. A nemzetiségi politika konszolidálódása a Bethlen-érában
Bethlen István tízéves kormányzata (1921. április 14-1931. augusztus 24.)

kezdetén lezáródott Német-Nyugat-Magyarország ügye: miután az antanthatalmak
lehetövé tették, hogy 1921 augusztusában felszabaduljanak a trianoni Magyaror-
szág mindeddig szerb megszállás alatt maradt részei (Pécs és környéke s bizonyos
Szeged vidéki területek), egy október 13-án Velencében kötött megállapodás alap-
ján november második felében Magyarország átadta Ausztriának a szóban forgó
területet, Sopron és környéke kivételével. Ez utóbbi sorsáról december 14-16-án
- egyedüli esetként a magyar területi kérdések rendezésében - népszavazás dönt-
hetett, s ez Magyarországnak kedvezett. Bethlen miniszterelnök mind a soproni,
mind a szerb megszállás alól felszabadult területek német lakosságának delegáci-
ója előtt ígéretet tett a nemzetiségi jogok tiszteletben tartására, amelyek azonban
nemcsak itt, de országosan is, egyre inkább veszélybe kerültek.
Az osztrák diplomácia 1922 első hónapjaiban latolgatta egy kölcsönös kisebb-
ségvédelmi egyezmény megkötését Magyarországgal, de ennek útját állta a nagy
aránytalanság a burgenlandi magyarok (I4 000) és a magyarországi németek
száma (551 000) között. A magyarországi német kisebbség vezetői nagy reménye-
ket fűztek pedig egy ilyen egyezménykötéshez, amelynek gondolatát a magyar
közvélemény felé azzal propagálták, hogy például szolgálhatna a kisebbségi kérdés
rendezésére az egész Duna-medencében, s utat nyithatna a szomszéd országok-
ban kisebbségi sorsra jutott magyarok jogainak hasonló egyezmények útján lehet-
séges biztosításához. Csakhogy kisebbségi egyezmények kötése a szomszédos
államokkal kétségkívül gyengíthette volna az irányukban megnyilvánuló magyar
revízíós törekvések hatékonyságát, és akadályozta volna a Magyarországon maradt
nemzetiségek kormány által is elősegíteni - a soviniszták részéről pedig kifejezet-
ten erőltetni - kívánt asszimilációját. Egyre inkább az a nézet kristályosodott ki,
hogy a kisebbségi kérdés szuverén magyar belügy, nem képezheti államközi
egyezmény tárgyát.
A magyarországi német kisebbség vezetői a budapesti német és osztrák követ-
séget egyaránt arra kérték, hogy az általuk képviselt kormányok részben közvetle-
nül, részben a különböző nemzetközi fórumokon igyekezzenek a magyar kor-
mányt megnyerni annak a gondolatnak, hogy a szomszéd országokban élő magyar
nemzetiségek érdekeit is azzal szolgálhatják legjobban, ha a magyar határokon
belül megmaradt nemzetiségek, elsősorban a német kisebbség helyzetét példa-
mutatóan rendezik. Bethlen magáévá is tette ezt a nézetet, de a magyar sovinisz-
ták által erőteljesen befolyásolt közvélemény részéről igen nagy ellenállásba ütkö-
zött. Az osztrák diplomácia, hasonlóan a weimari Németország diplomáciájához,
1919-1944/45 043
támogatta Bethlen erőfeszítéseit a szélsőséges, soviniszta magyar fajvédők nemze-
tiségellenes agitációjának visszaszorítására, s habár többször bírálta is a magyar
miniszterelnököt a kellő határozottság hiányáért, Bleyer figyelmeztetései ellenére
nem vonta kétségbe, hogy őszintén törekszik a nemzetiségi kérdés rendezésére, és
tekintetbe vette a magyar miniszterelnök nem csekély belpolitikai nehézségeit.
Anémet és az osztrák kormány kezdetben főleg azon hazai társadalmi szerve-
zetek útján szorgalmazta a magyarországi németség helyzetének rendezését,
amelyek a külföldi németséggel való törődést tartották feladatuknak. Az Össznémet
Szövetség (Alldeutscher Verband) befolyása - a császári Németországhoz való
korábbi erős kötődése miatt - a weimari német köztársaság idején háttérbe szo-
rult ugyan, de változatlanul őrizte nagy befolyását az Egyesület a Külföldi Németsé-
gért (Verein für das Deutschtum im Ausland), amelynek ausztriai filiáléja, a Dél-
tartományi Német Iskolaegylet (Deutscher Schulverein Südmark) jelentős szerepet
játszott a magyarországi német igények felkarolásában. Leginkább azonban az
1919-ben Berlinben alakult Német Védszövetség a Határmenti és Külföldi Német-
ségért (Deutsch er Schutzbund für das Grenz- und Auslanddeutschtum) elnevezé-
sú csúcsszervezetnek volt része abban, hogy hovatovább már Németország hivata-
los diplomáciáját is nyilt kiállásra késztesse a magyar nemzetiségi politika aggasztó
alakulásával szemben.
A magyar kormány 1922. február lO-én a már fokozatosan leépített nemzeti-
ségügyi minisztérium teljes megszüntetéséről határozott. A nemzetiségi ügyek
intézését a miniszterelnökség Patasy Tibor vezetése alatt álló nemzetiségi ügy-
osztálya vette át, amely nemzetiségi kormánybiztosok tevékenységére is támaszko-
dott. Az ország szlovák lakossága számára Pecbány Adolf, román lakossága szá-
mára Siegescu józst! személyében már 1921-ben kineveztek egy-egy kormány-
biztost. 1922. július 6-án került sor Steuer György kinevezésére a magyarországi
németek kormánybiztosává. A délszlávok nem kaptak kormánybiztost, ügyeikkel a
nemzetiségi ügyosztály egyik referense, Margitai józse! foglalkozott. A kormány-
biztosoknak kötelességük volt a reájuk bízott nemzetiség településeinek rendsze-
res látogatása, tapasztalataikról, indítványaikról tájékoztatniuk kellett a miniszter-
elnökséget. Amikor Steuer 1929-ben lemondott, újabb német kormánybiztost már
nem neveztek ki, Pecbány viszont 1941-ben bekövetkezett haláláig küldözgertc
jelentéseit arról, hogy milyen szépen magyarosodnak - a trianoni országterületen
- a szlovák falvak. A kormánybiztosoktóI ugyanis nem a nemzetiségek önállóságá-
nak megőrzését várták, hanem azt, hogy a Trianon következtében amúgy is fel-
gyorsult asszimilálódásuk folyamatát minden lehetséges - de nem erőszakos! -
eszközzel (magyar nyelvú óvodák, iskolák, istentiszteletek, olvasmányok, ünnepé-
lyek, dalárdák, színjátszás stb.) előmozdítsák.

A kormányszerveknek szándékukban állt a nemzetiségi pártok elsorvasztása.
Bleyer párt ja immár egyetlen mandátumot sem tudott szerezni az 1922. május
végi-június eleji nemzetgyűlési választáson. A további parlamenti választásokon
kormánypárti jelöltekként léptek fel. A magyarországi szlovák és rutén párt -
miután 1922-1923-ban még arra használta fel ezeket a kormány, hogy panaszo-
kat nyújtasson be velük Csehszlovákia ellen a Nemzetek Szövetségéhez - .békésen
leszereltettek" . Ezentúl nemzetiségi politikai pártok egyáltalán nem léteztek Ma-
gyarországon a revíziós területgyarapodás időszakáig.
A magyarországi helyzethez képest szembeötlően kedvezőbb volt a német ki-
sebbség helyzete a szomszédos kisantant-államok (Csehszlovákia, Románia, Jugo-
szlávia) azon területein, amelyek korábban Magyarországhoz tartoztak. Itt ugyanis
a kormányhatalom nemcsak tűrte, de kifejezetten támogatta a korábbi magyaro-
sító hatások felszámolására és erős kulturális, gazdasági, politikai szervezeteik
kiépítésére irányuló törekvéseiket. Így akarta megakadályozni a német kiscbbsé-
gek együttműködését a magyar kisebbségekkel, amit a magyar politika erősen -
de hiába - szorgalmazott. Mindez lehetőséget kínált olyan taktika alkalmazására a
magyarországi német nemzetiségi mozgalomban, amely Németország és a kísan-
tant-országokban élő német kisebbségek részéről kifejtendő nyomás révén pró-
bálja rászorítani a magyar kormányt a magyarországi német kisebbség helyzeté-
nek rendezésére. Ez a taktika igen nagy ellenszenvet váltott ki a magyar közvéle-
ményben. Nem sokáig maradhatott ugyanis titokban, hogy a németországi, ill. a
csehszlovákiai, romániai, jugoszláviai német szervezetek magyarországi nemzeti-
ségpolitikát támadó nyilatkozatai, a jogaikért folytatott sajtókampány Bleyer és
Gűndisch sürgetésére történtek. A német birodalmi kormány hivatalos fellépése it
a magyarországi németség ügyében szintén a magyarországi népinémet mozgalom
e vezetőinek memorandumai, ill. a német birodalmi kancellárnál és anémet
külügyminisztérium ban tett gyakori látogatásai kezdeményezték.
Az említett sajtókampány hatására és a német birodalmi kormány sürgetésére
a Bethlen-kormány 1923. június 22-én rendeletet bocsátott ki a trianoni béke-
szerződésben a nemzeti kisebbségek védelmére vállalt kötelezettségek realizálása
tárgyában. Ezzel összefüggésben jelent meg augusztusban a vallás- és közoktatás-
ügyi minisztérium rendelete a nemzetiségi népiskolákról, majd 1924. február 29-
én a nemzetgyűlés törvényt fogadott el a nemzetiségiek bíróság elötti nyelvhasz-
nálatáról.
A kisebbségi népiskolai oktatásról szóló 1923. évi rendelet három típusát ve-
zette be a nemzetiségek lakta községekben létesíthető elemi iskoláknak, aszerint,
hogy bennük a nemzetiségi anyanyelv milyen mértékben érvényesü It: az A típusú
iskolában a tannyelv az illető nemzetiség anyanyelve, a magyar nyelv kötelezö
1919-1944/45 045
tantárgy; a B típusú iskolában mintegy fele-fele arányban kell tanítani a tantárgya-
kat a nemzetiségi anyanyelven és magyarul; a C típusú iskola tannyelve magyar, a
nemzetiségi anyanyelv kötelező tantárgy. A rendelet abban az esetben tette lehető-
vé kisebbségi népiskola létesítését, ha az illető községben a nemzetiségi tankötele-
sek száma eléri a negyvenet. Az iskolatípus megválasztását az érdekelt szülök
egybehívandó értekezletére bízta.
A rendelet számolt a magyarországi nemzetiségek igényeinek valós differenci-
áltságával: tisztára anyanyelvi oktatás igénye a trianoni Magyarország területén élt
nemzetiségek részéről csak korlátozott mértékben merülhetett fel, a nemzetiségi
lakosság nagy többsége már az 1920-as évek elején kétnyelvű volt, s gyermekei
számára a vegyes tannyelvű iskolát tarthatta előnyösnek. Nagy számban voltak
továbbá már annyira elmagyarosodott nemzetiségi helységek vagy népcsoportok,
amelyekben a szülők a magyar nyelvű oktatás mellett dönthettek, beérve azzal,
hogy a nemzetiségi anyanyelv tantárgyként szerepel a tanrendben. Helyesnek
mondható, hogy a rendelet tekintetbe vette ezt a differenciáltságot, és hogy az
iskolatípus megválasztását a szülőkre bízta.
A rendelet végrehajtása során azonban céltudatosan és folytonosan visszaélt a
rendszer nemzetiségi iskolapolitikája mind a differenciációval, mind az azzal
kapcsolatos szülöi akaratnyilvánítással, mégpedig az asszimiláció fokozása érde-
kében. A szülői értekezleteken megjelenő szülőket úgy befolyásolták, hogy még a
vegyes tannyelvű, B típusú iskolák száma is a lehető legkisebb legyen, s a kisebb-
ségí nép iskolák közül a legelterjedtebb a nemzetiségi anyanyelvnek csupán heti
néhány órás tantárgyként helyet adó C típus legyen. Ez a presszió a nemzetiségi
lakosságban meglehetős nyugtalanságot keltett, emiatt hamarosan eltekintettek a
rendeletben előitt szülőí értekezletek összehívásától, s éveken át felülről, a vallás-
és közoktatásügyi minisztériumból döntötték el, hogy melyik községben milyen
típusú nemzetiségi népiskola legyen. A kisebb nemzetiségek (szlovákok, délszlá-
vok, románok) népískoláínak több mint 90 %-a, a németek népiskoláinak 75 %-a
C típusú volt.
A félrnilliós magyarországi németségnek kirívó - és jogosan kifogásolt - mó-
don nem volt kulturális egyesülete. Csak 1924. augusztus 3-án alakulhatott meg a
Magyarországi Német Népművelődési Egyesület (Ungarlandisch Deutscher Volks-
bildungsverein), a szepesi szász származású Gratz Gusztáv - a volt bécsi magyar
követ, majd külügyminiszter - elnöksége és Bleyer Jakab ügyvezető alelnöksége
alatt. A bethleni nemzetiségi politika azon elgondolása, hogy a Gratz mögött álló
mérsékeltebb szárny lesz a meghatározó az egyesületben, s ez lesz hatással a
bleyeri szárnyra, az alapszabályi biztosítékok ellenére nem realizálódott az évek
folyamán, az viszont igen, hogy az MSzDP Országos Német Bizottságának anémet

nemzetiség körében a 20-as évek első felében elért befolyását az egyesület révén
visszaszorítsa.
A trianoni Magyarország második legnagyobb kisebbségének, a szlovákságnak
a kulturális életében a még 1885-ben alapított, Budapest központú, Magyarországi
Tót Közművelődési Társulat (Uhorskokrajínsky Vzdelávácí Spolok Slovensky) ját-
szott szerepet. Az alföldi szlovákság azon meg-megújuló kísérleteit, hogy Békés-
csaba központtal hozzon létre egy országos jellegű, de öntudatosabb szlovák szer-
vezetet, a kormány és a helyi hatóságok megakadályozták. Budapesten működött
- 1902 óta - egy Katolikus Tót Munkáskör is (Budapestiansky Katolicky Delnicky
- 1934-től: Robotnícky - Kruh), amely szlovák és magyar nyelvű műsoros kultúr-
esteket rendezett. A kormánya szlovák kormánybiztos révén ügyelt arra, hogy a
kör tagsága távol maradjon a csehszlovák követség befolyása alatt álló budapesti
egyesületek (Osveta, Beseda, CeskY Délnícky Spolek) rendezvényeiről.
A Volksbildungsverein reprezentánsa lehetett a magyarországi német nemzeti-
ség kulturális, s nem utolsósorban iskolaügyi igényeinek: a kormány az egyesület
vezetöségével tárgyalva dolgozta ki a C típusú iskolák egy részének B típusúvá
változtatását (tehát vegyes tannyelvűvé tételét), több esztendőre kiterjedő, fokoza-
tos végrehajtást előirányzó menetrend szerint. Ez a folyamat azonban alig indult
meg, máris elakadt, sőt visszájára fordult: a kormány intencióit, az egyesület tö-
rekvéseit nem méltányoló sőt helytelcnítő vidéki közvélernény és a helyi hatóságok
magatartása következtében a C típusú iskolák tömege nem csökkent a B típus
javára, sőt további B típusú iskolák váltak C típusúvá, s csak azért nem növekedett
még inkább ez utóbbiak száma, mert a C típusú iskolák egy részét viszont teljesen
magyar iskolává tették, ahol a nemzetiségi anyanyelv még heti néhány órás tan-
tárgyként sem játszhatott szerepet. A kisebbségi népiskolák kis hányada volt csu-
pán állami vagy községi iskola; 80 %-ban egyházi iskolák voltak, s ezekben az
egyházi főhatóság szabta meg a tanítás nyelvét. Az autonóm jogaikat az állammal
szemben féltékenyen őrző egyházak, az erős katolikus-protestáns rivalizáció kö-
rülményei között, messzemenően óvakodtak bármilyen lépéstől, amelyért őket
hazafiatlanság vádja érhetné a soviniszták oldaláról. A Birodalmi Szövetség a Kato-
likus Külfóldi Németekért (Reichsverband für die katholischen Auslands-
deutschen), evangélikus vonalon pedig a Gustav Adolf Egyesület (Gustav Adolf
Verein) sokat segítettek a magyarországi német iskolaügynek.
A Volksbildungsvereint az jellemezte, hogy igyekezett egy egységes szervezetbe
foglalni a nemzetiségi öntudat szempontjából is erősen differenciált hazai nérnet-
séget. A rendszer nemzetiségi művelődéspolitikája arra törekedett, hogy az egye-
sületben a magyarosodás folyamatával szemben nem mereven elzárkózó, a har-
monikus együttélést mindenek elé helyező irányzat legyen hangadó, s gondos ko-
1919-1944/45 O 47
dott ennek biztosítékairóI. Ügyeltek a vezető szervek arányos összetételére sarra,
hogy az elnöki tisztséget ilyen szempontból abszolút megbízható személlyel -
Gratz Gusztávval- töltsék be. Az.egyesület tevékenységének dinamikáját azonban
a magyarországi németségnek az a volksdeutsch irányzata szabta meg, amely az
asszimilációnak nemcsak az erőltetését, hanem természetes folyamatát is elutasí-
totta, s az asszimilációs veszteségek visszahódítására, disszimilációra törekedett.
Az.anyanyelven való népiskolai oktatás ügyének említett visszaesése nagymérték-
ben hozzájárult ama meggyőződés kialakításához, hogy csak külső befolyás, sőt
politikai nyomás, valamint annak ügyes kihasználása, hogy a magyar revíziós
politika rászorul émetországra, mozdíthatja elő a magyarországi német nemzeti-
ségi művelődés ügyét. A Volksbildungsverein ügyvezető alelnöke, Bleyer Jakab
által irányított népinémet mozgalom ideológiájában - különösen a radikálisabb
fiatalok körében - egyre hangsúlyosabbá vált a nagy német népközösséghez
(Volksgemeinschaft) tartozás, a magyarsággal való együttélésben pedig hovatovább
egyebet sem láttak, mint asszimilációs veszélyt.
A volksdeutsch irányzatnak ez a dinamizmusa csak látszólag kecsegtetett több
sikerrel: valójában a magyar sovinizmus ellenállását erősítette a jogos nemzetiségi
igényekkel szemben. Minthogy c volksdeutsch irányzat nem önállóan, hanem a
Volksbildungsvereinen belül jelentkezett, s szervezkedési dinamizmusával az
egyesület egészére is rányomta bélyegét, annak ódiuma is az egyesület egészére
háru It: gátolták helyi csoportjai kiépítését, kulturális tevékenységét.
Mivel a Volksbildungsverein fenntartásához és működtetéséhez a magyar mi-
niszterelnökség évente csak csekély szubvencióval járult hozzá, és a maga szem-
pontjai érvényesítését kívánta meg annak felhasználásában, a weimari köztársa-
ságból 1925 januárjától rendszeres pénztámogatásban részesült az egyesületen
belüli volksdeutsch irányzat, amiről Gratz sem tudott. Ugyancsak németországi
anyagi támogatással jutott birodalmi német vezetés alatt álló nyomdaüzemhez
Budapesten, amelyben az egyesülettől való függetlenségét megőrző Sonntagsblatlot
elóállították. Németországi segítséggel vált lehetségessé az is, hogy népiségkutatás
(Volksforschung) indulhasson meg a magyarországi németség körében, s hogy
annak eredményeit később önálló folyóiratban (Deutschungarische Heimats-
blatter), és kiadványokban (pl. a Bleyer szerkesztette, 1928-ban megjelent Das
Deutschtum in Rumpfungarn-ban) publikálhassák.
A wei mari köztársaság megpróbált segítséget nyújtani a magyarországi nérnet-
ségnek a tekintetben is, hogy - mivel a magyar nemzetiségi politika változatlan
következetességgel gátolta abban, hogy saját, öntudatos értelmiségi réteget képez-
tethessen ki - a Külföldi Németek Egyesült Ösztöndíjellátója (Vercinigte Stipen-
dienfürsorge für das Auslandsdeutschtum) révén titokban ösztöndíjban részesi-

tette a Bleyer által ajánlott népinémet fiatalokat, akik ily módon hazai főiskolai,
egyetemi tanulmányaik mellett néhány félévet Németországban végezhettek, be-
kapcsolódhattak a Német Diákság (Deutsche Studentenschaft) életébe, s az Egye-
sület a Külföldí Németségért (Verein für das Deutschtum im Auslande) révén
bevezetést nyertek a "népiségi munkába" (Volkstumsarbeit) is. Kötelezvényt írat-
tak velük alá arra vonatkozólag, hogy Magyarországra visszatérve a ném et lakosság
körében fognak letelepedni és öntudatra nevelő munkát végezni. A Bethlen-
kormány - beépített besúgók jelentéseire is támaszkodva - élénken kifogásolta az
ösztöndíjnyújtást; a Németországból visszatért s túlbuzgó "agitátornak" talált
ösztöndíjasok csendörségi bántalmazásoknak, zaklatásoknak is ki voltak téve. A
magyarországi német főiskolai hallgatók egyesülete (Suevia) nem kapott hivatalos
jóváhagyást.
Különösen erős csendörségi megfigyelés alatt állottak a magyarországi német
falvakban nyaranta csapatostul megjelenő németországi turisták, diákok, "vándor-
madarak" (Wandervogel), akik német népi öntudatosító munkával voltak gyanú-
síthatók. E munka egyik sajátos fajtája volt az, amikor németországi gyárak ingyen
rendelkezésre bocsátott műtrágyatermékeivel terméshozam-növelési kísérleteket
végeztek, amelyek iránt nagy érdeklődési mutattak a német parasztok. A rnűtrá-
gya-akcióban kiemelkedő szerepet játszó egyik németországi fiatal - Heinrich
Kohler - lett a magyarországi népinémet mozgalom 30-as évek elején megalakult
gazdasági irodájának (Wirtschaftskanzlei) vezetője.
A budapesti német követségnek sok dolgot adott a magyarországi német fal-
vakba látogató német állampolgárok ellen magyar részről emelt panaszok kivizs-
gálása. Nemcsak a "vad csoportok" viselkedése, hanem a Deutsche Studenten-
schaft által szervezetten, gyakorta azonban meggondolatlan utasításokkal érkezők
ténykedése is rosszallással találkozott a követség részéről. Még inkább a Deutscher
Schutzbund által kezdeményezett "Aktion Volksgrundbuch", azaz a Németország-
ból érkező diákcsoportok által a már elmagyarosodott falvakban is végzendő titkos
német népi állományfelvétel terve - amelyet 1927-ben rá akartak erőszakolni
Bleyerre - okozott komoly aggodalmat a követségnek, amely a magyar-ném et
államközi viszony elsődleges fontosságú zavartalanságát látta ezáltal veszélyeztetve.
A weimari köztársaság kormánya fontosnak tartotta, hogy a magyarországi
németség volksdeutsch irányzatú képviselői tagjai lehessenek a parlamentnek.
Indulásuk a választásokon csak úgy volt lehetséges, ha a kormánypárt programjá-
val jelöltették magukat. Választási harcuk költségeire a kormánypárt nekik nem
ajánlott fel semmit, így mind az 1926., mind az 1931. évi választásokon anémet
birodalmi külügyminisztérium vállalta - sok belső vita után - a költségek titokban
történő fedezését. Ám mindkét alkalommal egyedül Bleyer tudott mandátumhoz
1919-1944/45 O 49
jutni. A Bethlen-kormány ígéreteiben csalódott Bleyer azon szándékát, hogy
1931-1932-ben kidolgozott tervezete alapján önálló német pártot alapít, Berlin
nem helyeselte, mert respektálta a magyar kormány ezzel szembeni érzékenysé-
gét. A népinémet mozgalmon belül a 30-as évek elején kristályosodott ki aNémet
Munkaközösség (Deutsche Arbeitsgemeinschaft), amely a Sonntagsblatt köré
szervezödve, Bleyer vezetésével országos informálódást és irányítást próbált meg-
valósítani, s amely - a népinémet ifjú-radikálisoknak (Kussbach, Basch, Rotben
stb.) egyre inkább teret engedve - tanfolyamszerűen is megkezdte vidéki bizalmi
emberek szellemi és gyakorlati kiképzését a "népiségi munkára" .
Bleyer is - más német népcsoportok vezetőihez hasonlóan - szívesen látta
volna, ha a weimari köztársaság a németországi lengyel, dán stb. nemzeti kisebb-
ségek, Ausztria pedig a karintiai szlovének helyzetének példamutató rendezésével
megkönnyítette volna saját helyzetük rendeztetésére irányuló törekvéseiket - ilyen
szellemben vett részt az Európai Német Népcsoportok Szövetségének (Verband der
deutschen Volksgruppen in Europa) munkájában -, ám kiderült, hogy Németor-
szágban is és Ausztriában is felmerültek azok a tipikus aggodalmak, amelyek egy
valóban nagyvonalú nemzetiségi rendezés kerékkötői. Bizakodott abban, hogy a
Genfben 1925 óta évente ülésező Európai Szervezett Nemzetkisebbségek Kong-
resszusa (Kongress der organisierten nationalen Minderheiten is Europa) kereté-
ben anémet és a magyar kisebbségek delegátusainak együttműködése végül is
gyümölcsöző lesz és előmozdítja az általános kisebbségi jog szellemében hozott
határozatok érvényesítését mind a szomszédos országok magyar, mind a magyar-
országi német kisebbség javára. (A magyarországi nemzeti kisebbségek közül
egyedül a németek vehettek részt a kongresszus munkájában, a szlovákság erre
irányuló törekvését a magyar kormány elgáncsolta.)
Bleyer felajánlotta közvetítését a magyar kormánynak az általa annyira áhított
német-magyar kisebbségi együttműködés előmozdítására a kisantant-
államokban. A Bethlen-kormány azonban - Bleyer kikapcsolásával - anémet
birodalmi kormánnyal akart tárgyalni, egy 1931. március 2-án átnyújtott memo-
randum alapján. A kísérlet sikertelen maradt, mivel a magyar kormány memo-
randuma a magyarországi németség helyzetének rendezését csak mellékesen
kezelte, míg a német birodalmi kormány válasza - melyet 1931. december 1-jén
már Károlyi Gyula kormánya (1931. augusztus 24-1932. október 1.) vett át -
erre helyezte a hangsúlyt, s elzárkózott attól, hogy utasítsa a kisantant-államok
német kisebbségeit az ottani magyar kisebbségekkel való szorosabb együttműkö-
désre, mert ezt kedvezőtlennek, sőt veszélyesnek ítélte mind az ezen államokkal
fennálló kapcsolatai, mind az azokban élő német nemzetiségek sorsa szempontjából.

A Németország és Magyarország közötti kapcsolatok mindezek miatti elhide-
gülése, s e viszony érezhető hatása a magyar kormánynak anémet kisebbséggel
szembeni magatartására súlyos aggodalmakkal töltötte el Bleyer!.
2/3. Pártok és mozgalmak a nemzetiségi kérdésről az 1920-as,

1930-as években
Az első világháború után Nagy-Magyarország felbomlott: nemzetiségi többségú

területeit - az összefüggő magyar településterületbe is belehasítva - a trianoni
béke elcsatolta.
A fajvédők nemzetiségpolitikai felfogása az ezzel kapcsolatos sokkhatás alatt
formálódott ki. Szélsőséges nemzetiségellenesség jellemezte: az "elpártolt" nem-
zetiségek "hűtlensége" feletti felháborodásukban a trianoni Magyarországon ma-
radt nemzetiségek ellen fordultak, azt hirdették, hogy ezek puszta léte az ország
további csonkolásával, esetleg teljes feldarabolásával fenyeget. Minthogy anémet
és szlovák népesség magyarságba való beolvasztását "faj biológiailag lehetségesnek
és kedvezönek" ítélték, türelmetlenül sürgették elmagyarosításukat minden el-
képzelhető - akár erőszakos - módszerrel.
A kormányzat a mérséklet politikáját képviselte a fajvédőkkel szemben. Figye-
lembe véve, hogy a trianoni határok között maradt, nagy etnikai tömbjeitől elszi-
getelődött nemzetiségek már évtizedek óta egyre erőteljesebb asszimilációs folya-
mata természetes úton is szükségképp jelentősen felgyorsui, elégségesnek tartotta
e folyamat leplezett módszerekkel való támogatását. Többre azért sem vállalkozott,
mert egyrészt a magyar kisebbségeket okkal kellett félteni hasonlóan türelmetlen
és erőszakos asszimilációs törekvésektől a szomszédos országokban, másrészt az
elcsatolt területek nem magyar népeit nem elriasztani, hanem vonzani akarta
nemzetiségpolitikájával. Ezért több tetszetős törvényt, rendeletet alkotott, amelyek
a nemzetiségi jogokat -legalábbis papíron - biztosították.
A fajvédők kétségbe vonták, hogy .rntntaszerü'' nemzetiségi politikával ered-
ményesen hatni lehet a kisantant-országok kormányaira vagy a Nemzetek Szövet-
ségére. Sok keserű tapasztalat igazolni látszott ezt a véleményt. A kormány azon
várakozásai sem teljesültek, hogy a magyarországi német kisebbség helyzete iránt
már az 1920-as években nagy érdeklődést tanúsító Németország ösztönzi majd a
kisantant-országokban élő német kisebbségeket az ottani magyar kisebbségekkel
való együttműködésre, hogy így honorálja a magyarországi németségnek tett kü-
Iönféle engedményeket. A fajvédők regermanizálással vádolták a kormány nemze-
1919-1944/45 O 51
tiségi politikáját, amely szerintük a már jelentősen előrehaladt asszimilációt meg-
akasztja, visszafordítja azzal, hogy például engedélyezi a nemzetiségi anyanyelv
bizonyos fokú használatát az elemi iskolákban.
A hazai "népinémet mozgalom" felfogásával és magatartásával széles alapot
szolgáltatott a magyar faivédők nemzetiségellenes demagógiájához. Ez a Bleyer
Jakab vezetése alatt álló, viszonylag gyenge, s ezért külső támogatást kereső irány-
zat sűrűn hangoztatta magyar hazafiságát és a magyar revíziós célokra hivatkozva
érveit kezdettől fogva amellett, hogy Németország nélkülözhetetlen barátságát a
magyarországi német kisebbségnek teendő engedményekkel lehet leginkább meg-
szerezni, de közben a nagy német népközösség gondolatát ápolva és terjesztve, az
"össznémetség" vezető hatalmának, Németországnak, valamint az ausztriai és a
kisantant-országokbeli német szervezeteknek a befolyását igyekezett biztosítani a
magyar politikában. Az emiatti felháborodással a kormánynak számolnia kellett
akkor is, amikor a Fajvédő Párt (1924-1928) már nem létezett, hiszen szellemi-
sége jelen volt valamennyi jobboldali pártban, így a kormánypártban is, azonfelül
nagy szerepet játszott a különféle "hazafias" társadalmi egyesületekben. Oly mér-
tékben tudta befolyásolni a közvéleményt, hogy a kormány csak igen óvatos lépé-
seket tett a nemzetiségi politika maga által egyébként sem szélesre szabott útján.
Azokat a hazai németeket, akiktél idegen volt a "népinémet" felfogás, Gratz
Gusztáv irányzata igyekezett felsorakoztatni a kormány mérsékelt nemzetiségi
politikája mögé. Ez az irányzat nem anémet anyanemzethez. ill. az össznémet-
séghez fűződő szálakat tartotta meghatározónak, hanem a magyarsággal való
tartós együttélést. Hangsúlyozták "magyarországi német" mivoltukat, nem érték-
vesztésnek, hanem gyarapodásnak fogták fel kétnyelvúségüket, kettős kultúráju-
kat. A magyar nemzetiségi politika ezt a "magyarországi nérnet" irányzatot a
"népinémet" irányzattal közös szervezetbe, a Gratz elnöklete, de Bleyer ügyvezető
alelnöksége alatt álló .polítíkamentes" Magyarországi Német Népművelődési
Egyesületbe fogta össze. Ez azonban nem a "népinémet" irányzat kordában tartá-
sát eredményezte, hanem ellenkezőleg, az egész egyesület erősen ennek az irány-
zatnak a hatása alá került. Így a magyar sovinisztáktól befolyásolt közvélemény -
és a kormány intencióival dacoló helyi hatóságok - megkülönböztetés nélkül
utasítottak el minden német nemzetiségi igényt. Más nemzetiségek igényeiről
pedig úgyszólván nem is vettek tudomást.
Az MSzDP pozitívnak ítélte az iparosodással, urbanizációval összefüggésben a
természetes asszimilációs folyamatokat, de ahol és amennyiben szükségesnek
mutatkozott, Országos Német Bizottsága gondoskodott arról, hogy az agitáció, a
pártoktatás és a munkásművelődés anyanyelven történhessék, azonfelül határo-
zottan kiállt a nagy tömegeiben falusi, paraszti nemzetiségi lakosság anyanyelvi

jogai, így iskolajogai mellett is. A nemzetiségi jogokért való küzdelmet a párt a
demokratikus szabadságjogokért vívott harc szerves részének tekintette. Mind a
kormány nemzetiségi politikájával, mind a hazai német nacionalisták mozgalmá-
val szemben arra mutatott rá, hogy a nemzetiségi kérdés megoldása csak egy
demokratikus Magyarországon lehetséges. Hangsúlyozta, hogy a demokrácia meg-
valósítása, s annak keretében a nemzetiségi jogok biztosítása, nélkülözhetetlen
előfeltétele annak, hogy Trianon igazságtalanságain segíteni lehessen, és nem volt
hajlandó csatlakozni az ez elói elzárkózó reakciós erőket tömörítő Magyar Revízíós
Ligához.
A kommunista álláspontot a párt illegalitása miatt elsősorban emigrációs ter-
vezetekból, folyóiratcikkekből lehet megismerni. Ezekből tűnik ki, hogy a korn-
munista párt csak az 1930-as évek elején ismerte fel igazán a magyarországi nem-
zetiségi kérdés jelentőségét, amikor egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az aktivizálódó
német nemzetiségi mozgalmat reakciós politikai erők fogják szekerükbe. Elismert
mulasztását helyrehozni kívánván, kiállt a nemzetiségi jogok mellett, de egyben -
a nemzetiségi kérdésben követett szociáldemokrata politikát elégtelennek tartva,
sőt meg is bélyegezve - olyan túlzásokba is bocsátkozott, amelyek az akkori hazai
viszonyok nem kellő ismeretére utalnak. A trianoni Magyarországon éppenséggel
nem "élesen elkülönülve, területileg zártan" élő németek számára területi ön-
kormányzatot, sőt a területi elszakadáshoz való jogot is követelt. Taktikailag is
súlyos hiba volt ez, különösen olyan időszakban, amikor a nyugati határvidéken
kívül a Dunántúl egyéb - egyre nagyobbra rajzolt - területeit is német
"néptalajnak" tűntették fel a magyar közvéleményt sűrűn riogató ún. pángermán
propagandatérképek.
Bajcsy-Zsilinszky Endre Nemzeti Radikális Párt ja 0930-1936) a hazai
.népinémer mozgalom" egyik legelszántabb ellenfele volt. A nemzetiségek erősza-
kos asszimilálásának követelése azonban nem szerepelt a "nemzeti radikalizmus"
ellenzéki programjában: a jogos nemzetiségi igények külsö segítségtől mentes
érvényesítése mellett foglalt állást.
Az 1930-ban alakult Független Kisgazdapárt is toleráns volt a nemzetiségi kér-
désben. A nemzetiségek tipikusan kisgazda társadalmának gazdasági érdekképvi-
seletén kívül sietett vállalni anyanyelvi, kulturális érdekeik képviseletét is. 1936-
ban Bajcsy-Zsilinszky e párt hoz csatlakozott, s nemzetiségpolitikájának meghatá-
rozó egyénisége lett.
A keresztény politikai pártok anémet és szlovák nemzetiség körében szintén jó
bázisra találtak: e falusi lakosság életében a papnak, az egyháznak, a vallásos
egyesületeknek hagyományosan jelentős szerepük volt. A szentként tisztelt első
magyar király Intelmeiból sűrűn idézték az ország nem magyar lakosságának
1919-1944/45 O 53
megbecsülését fontosnak tartó szavakat. A "szentistváni" nemzetiségi politika
jelszavát azonban nem sajátíthatták ki, az hamarosan a hivatalos magyar nemzeti-
ségpolitikai koncepció megjelölésére szolgált, szoros összefüggésben azzal, hogy a
nagy király egykori birodalmának teljes helyreállítására törekedtek. Bethlen István
és Teleki Pál sugalmazására a történész Szekfű Gyula szerkesztette Magyar
Szemle hasábjam már az I920-as évek vége felé napvilágot látott egy tervezet,
amely arra az esetre, ha helyreáll a .szenttstvání'' Magyarország, a megint sok-
nemzetiségű "Új-Hungária", területi autonómiákat is, kilátásba helyezett a nagy
tömbökben visszatérő nemzetiségeknek.
A magyar nemzetiszocialista pártocskák legtöbbjében a fajvédők sovinizmusa
domináIt; egyelőre azt hitték, hogy Hitler - mozgalmukat nagyra értékelve - sza-
bad kezet enged nekik nemzetiségi vonatkozásban. Az egykori Nagy-Magyaror-
szágot minden előzetes nemzetiségpolitikai elkötelezettség nélkül akarták vissza-
szerezni. Egyedül Szalasit ihlette meg az "Új-Hungária" koncepció: hungarista
birodalmi ideológiája első termékeként kidolgozta a Hungária Egyesült Földek
Szövetsége tervét. A nyilaskereszt jegyében szervezkedő magyar nemzetiszocialista
pártok sorra azt állították, hogy a náci ideológiával mindinkább azonosuló, s most
már Basch Ferenc és "bajtársai" vezetése alatt álló magyarországi .népínérnet"
mozgalom vitorláiból leginkább ők foghatják ki a szelet. A helyi hatóságok ennek
sok helyütt hitelt adtak, s a nyilasokat támogatták.
A liberális pártok sajtója és a népi írók mozgalma - más-más megközelítésból
ugyan - egymásra talált a német veszedelem érzékelésében, és az ellene folytatan-
dó harcban. Szenvedélyes riportjaikban és cikkeikben, könyveikben és brosúráik-
ban igen sok a német nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos leegyszerűsítés, az elfo-
gult általánosítás a magyar nacionalista indíttatású túlzás, de hogy nem volt alap-
talan a vészharangok megkongatása, azt a fejlemények igazolták: a magyarországi
német kisebbség náci befolyás alá került "népinémet" irányzatában találta a náci
Németország hatalmi befolyása érvényesítésének egyik eszközét a második világ-
háború időszakában.
2/4. Német "néptalaj" Magyarországon (Mályusz Elemér vitája o. A.

Isberttel, 1932)
A berlini egyetem magyar intézetének asszisztense, Otto Albrecht Isbert a dél-

nyugati magyar középhegység német paraszti településeiról megjelent munkájá-
ban azt a célt tűzte maga elé, hogy a választott területtel mint az ottani németek

életterével foglalkozva kidolgozza a "népinémet állományfelvétel" rendszerét, a
német településterületek tervszerű számbavételének tudományos módszerét.
Térképre is kivetített eredményeit akartográfus Gottlob Schuon - akit színtén
Bleyer pártfogolt magyarországi tanulmányútján - a jövőre nézve irányadónak
nyilvánította anémet "néptalajkutatás" számára. Az anyanyelvi statisztika alapul-
vételével készült magyarországi néprajzi térképek ellenében nagy jelentőséget
tulajdonított a minél részletesebb magyarországi német néptalajtérképeknek,
amelyek a német származást tekintik meghatározónak, s amelyek a településsze-
gény vidékeket is, mint német szórványtelepülések "életterét", zárt népcsoportte-
rületként tüntetik fel. Egy ugyancsak Bleyer védőszárnyai alatt Magyarországon
tanulmányutat tevő németországi kutató, Gottlob Holder nevéhez fűződik az
alsóbaranyai németség településterületét bemutató részletes térkép elkészítése.
Ezek a munkálatok magyar rész ról megdöbbenést keltettek. A Magyar Szemle
szerkesztősége magát Isbertet kérte fel, hogy egy cikkben világítsa meg a magyar
közönség előtt, .rniként nézik művelt birodalmi némel körök a hazai németséggel
kapcsolatban általában a német-magyar viszonyt"? A folyóiratot szerkesztő Szekfű
Gyula megjegyzése szerint "hogy ezt megtudjuk, arra ma talán még nagyobb
szüksége van a magyarságnak, mint bármikor elóbb, hiszen a nemzetiszocializ-
mus németországi előretörésévei kapcsolatban el lehetünk készülve aktívabb
német politikára azon népekkel szemben, melyek között német kisebbségek él-
nek. Ezt a német politikát készíti elő anémet településtörténet, melynek egyik
tudós művelője a fenti cikk szerző]e."
Isbert cikke a Magyar Szemle 1932. júliusi számában abból indult ki, hogy "a
régi államgondolatot mindinkább elhomályosítja a népi összetartozás tudata". Ez
nem lehet idegen a magyarság számára, amelynek nagy része szintén a magyar
állam határain kívül él. A német népközösség gondolatán alapuló "népinémet"
felfogás nem azonosítható a "nagynémet" irányzattal: célja nem hatalmi expanzió,
hanem a ném et népcsoportok megtartása. életlehetőségeik biztosítása, összhang-
ban azzal az állammal, melyben élnek. E mérsékelt felfogás hívei számára is
nyugtalanító azonban a magyarországi németség helyzete: az asszimilációja előre-
haladott, ezért már nincs határozott arculata. A nem annyira erőszakolt, mint
inkább öntudatlan nyelvi elidegenedés nem lehet mérvadó a német falu népi
hovatartozásának megítélésében: a döntő a német származás, s annak alapján a
már elmagyarosodou falvak is anémet néptalajhoz tartoznak. A magyarországi
német mozgalom nak szükségképpen radikalizálódnia kell, hogy lisztázódjanak a
frontok és élesebben kitűnjenek az ellentétek, mert a jelenlegi elmosódottság a
magyar asszimilációs törekvéseknek kedvez. Azok a fiatalok, akik a magyarországi
németség mai vezetőitől egyszer majd átveszik a vezetést, bizonyára radikálisabbak
1919-1944/45 O 55
lesznek. .Kívánatos-e azonban - teszi fel Isbert a kérdést a magyar olvasónak -,
hogy a magyarországi németség kérdése a jugoszláviai helyzet képére egyszerű-
södjék le és élesedjék ki? Mi lesz akkor azzal a gondolattal, amely Nagy-
Magyarországot a többi népcsoport önkéntes visszacsatlakozásávallátja újjászületni?"
"Hogy [Isbert cikke] e szóban forgó kérdésekben, ha számunkra mereven is,
de őszintén felfedte anémet álláspontot, ez ránk nézve csak hasznos lehet" -
állapította meg a szerkesztő megjegyzése, hozzátéve, hogy Isbert "előadásával
szemben a mi álláspontunkat Mályusz Elemér ezt nyomon követő cikke képviseli,
melyre külön is felhívjuk a figyelmet."
Mályusz Az új német nacionalizmus történetírása c. cikkében Isbert szóban
forgó könyvét a nacionalizmus jellegzetes termékeként mutatta be. Anémet politi-
katörténet helyébe a versailles-í békeszerződés által rögzített helyzetben egyre
inkább anémet népesség története lépett, mint erkölcsi erőforrás; a népé, amely
kiváló tulajdonságaival, kitartó munkájával évszázadok viharai között, idegen
környezetben is fenntartotta magát, sőt kulturális missziót is betöltött és betölt ma
is. Mályusz szerint a magyar történetírást is hasonló irányba kellene terelni, mert
a trianoni határok által szétszabdalt magyarság nemzeti öntudatát, faji ellenálló
erejét, a Duna-medence népei között betöltött kulturális szerepét és történelmi
hivatását igen hatékonyan lehetne fokozni ilyen új szellemű rnűvekkel. De az
effajta új magyar történetírásnak lényegesen különböznie kellene mégis az Isbert
műve által reprezentált német irányzattóI: nem szorítkozhat a magyar néppel való
foglalkozásra, hiszen "Magyarország múltja egyetlen egység, amelynek felépítésé-
hez minden itt lakó nép hozzájárult kölcsönhatásaival" , a magyarság "nem te-
kintheti ellenségeinek azokat a népeket, amelyekkel évszázadokon keresztül test-
véri egyetértésben élt". A magyar népességtörténet nem próbálhatja hamis önér-
dekből "az igazságot rabulisztikával elcsavarni", mint Isbert tette, s feladata nem
utolsósorban épp az is, hogy a magyarellenes törekvéseket nem nélkülöző német
konstrukciókkal egy jól megalapozott saját konstrukciót állítson szembe.
A német nacionalizmus új formája a deklarációk szerint - "ma még legalább-
is", írta Mályusz - mentes imperialista törekvésektől. Ugyanígy a magyarországi
németség képviselőinek is hajlandó elhinni, hogy nem akarnak elszakadni tőlünk,
hiszen ez "ma még" geográfiailag is lehetetlen volna. De attól tart, hogy Isbert "a
jövő számára dolgozik ott, ahol a német falvakat, kisebb-nagyobb csoportokat
összefüggő törnbökké alakítja ki, amelyek a Balatontól Budapestig három nagy
sziget gyanánt húzódnak, mint »Deutsches Volksgeblet«. Ha egyszer, bármi rnó-
don, arra kerülne sor, hogy Magyarországon az eddigi, történetileg kialakult köz-
igazgatási határok eltűnjenek, s ha az új közigazgatási és önkormányzati kerületek
a népcsoportok szerint alakulnának ki, akkor íme, a ném et ség már kidolgozta a

maga észak-dunántúli kantonjainak területét és határait, amelyeken belül ő lesz
az úr". Mályusznak nem is kellett tovább folytatnia a gondolatsort: hová vezethet
anémet többségű területek, "kantonok" hasonló módszerrel történő kialakítása a
Dunántúl egyéb részein, különösen a Nyugat-Dunántúlon, amely az Anschluss
esetén a Német Birodalom közvetlen közelébe kerülne.
Ezek az aggályok nem befolyásolták Mályusz! abban, hogy pozitívan foglaljon
állást a magyarországi németség kulturális igényei tekintetében, sőt azon a néze-
ten volt, hogy kapják meg mindazon jogokat, amelyeket az elszakított magyarság is
igényel, "tehát iskolázásuk elemi és középfokon anyanyelvükön történhessék,
közigazgatási tisztviselőiket, tanítóikat és papjaikat maguk választhassák, s ha
egyszer odáig fejlődnek, akár külön főiskolájuk is lehessen". Bleyer ezért kedve-
zően reagált a Sonntagsblattban Mályusz fejtegetéseire, akinek aggályait azonban
indokolatlanoknak nyilvánította: kísérteteket lát - mondta.
2/5. Magyar pusztulás - német veszedelem (Illyés Gyula cikke,

1933)
A magyar közvéleménynek a hazai német regermanizációs törekvéseket elítélő

felfogását mindeddig túlnyomóan a fajvédő soviniszták (pl. Gálocsy Árpád,
Méhely Lajos) megnyilatkozásai alakították. Igen nagy jelentőségű ezért, hogy a
fiatal költő és Író Illyés Gyula a Nyugat hasábjain 1933 szeptemberében megjelent
cikkében a magyar fajvédők nemzetiségellenes agresszivitásának durva hangvéte-
létóJ is óvott, s azzal szemben a német veszedelem igazi nagyságát a magyar nép
helyzetébóJ vezette le. Úgy vélte, anémet expanzió elleni védekezés egyedül ered-
ményes módja a belső reformok bevezetése, mindenekelőtt a földreformé, amely
visszaadná a nagybirtok által fojtogatott magyarság életlehetőségeit. Pusztulás c.
cikkében rendkívül hatásosan tette közzé júliusi úti élményeit az észak-baranyai
"egykéző" református magyar falvakból, ahol tapasztalta anémet népelern ter-
jeszkedését, és ez a népinémet agitáció és a birodalmi expanziós törekvések pers-
pektívájában számára már-már a nemzethalál víziójává táguIt: az elnérnetesedö
Dunántúlt elvitatják, elragadják az amúgy is csonka országtól, a maradékot szét-
marják a kisantant államai, s a magyarság számára már nem lesz feltámadás.
Fülep Lajos zengővárkonyi református lelkész, a tudós filozófus és rnűvészet-
történész volt Illyés Gyula kalauzolója baranyai útján. Fülep már 1929-ben cikke-
zett a baranyai magyarság .veszedelméről és megmentésének föltételeiróJ" a Pesti
Naplóhan, anélkül azonban, hogy különösebb figyelmet tudott volna kelteni a
1919-1944/45 O 57
kérdés iránt. Az uralkodó körök szociális érzéketlenségévei szemben a közvéle-
mény nemzeti érzékenysége oldaláról hatásosabban lehetett megragadni a témát
akkor, amikor Benno Graf Magyarországon nagy felháborodással fogadott műn-
cheni előadása nyomán világossá vált, hogy a "Burgenland magyarok által bitorolt
részére" irányuló nyugat-dunántúli német irredenta követelések szokásos, meg-
megújuló hangoztatásán túl a VDA (Voiksbund für das Deutschtum im Ausland)
propagandája immár az egész Dél-Dunántúlt "német néptalajnak" hirdeti, mely-
nek "északi határa a Balatonnál van". Isbert előző évi cikke révén a magyar kö-
zönség már bepillantást nyerhetett anémet "nép- és kultúrtalaj-kutatás" elméle-
tébe és módszereibe, Mályusz reagálásából pedig azt is megismerhette, mi követ-
kezhet, ha anémet szórványtelepüléseket valóságos német "kantonokká" kerekí-
tik a Balatontól a Dunáig terjedő területen is. A "Veszélyben a Dunántúl!" jelszó
indítékai ezekhez a körülményekhez nyúlnak vissza, egy olyan helyzetben, amikor
a Németországban hatalomra jutott nemzetiszocializmus nyíltan vallott Anschluss-
programja folytán közvetlenné vált a Dunántúl "magyar jellegének" elvitatásában
rejlő veszély. Anémet népesség térnyerését a dunántúli falvakban Fülep - és őt
követve Illyés is - párhuzamba állította azokkal a körülményekkel, amelyek az
etnikai erőviszonyok megváltozása folytán Erdély elvesztéséhez vezettek. A Du-
nántúl elveszíthetősége - mutattak rá - csak annyira hihetetlen, amennyire hi-
hetetlennek tűnt az is, ami Trianonban bekövetkezett.
A Nyugat ankétot rendezett Illyés rendkívül nagy hatású cikkének megvitatásá-
ra. A fontosabb felszólalásokat és Illyés válaszát e folyóirat 1933. októberi füzetei
közzétették. A lapot szerkesztő nagy tekintélyű költő, Babits Mihály maga is a
fenyegető veszélyt, a magyar népesség fogyását, pusztulását hangsúlyozta, amelyre
rá kell döbbenteni a közvéleményt, s amellyel szemben - a magyarországi német-
ség jogainak csorbítása nélkül meg kell találni a védekezés valamiféle módját,
.mert különben nemsokára vége a magyarnak!". A magyar népesség csökkenésé-
re vonatkozóan Babits hitelesebbnek jelentette ki Fii/ep és Illyés közvetlen élmé-
nyeit a hivatalos statisztikánál, amelytől "a mai nacionalista világban" nem is
várható, hogy kimutassa "a honalkotó nemzetiség térvesztésének adatait", ellen-
kezőleg, számottevő magyar asszimilációs sikerekről ad számot. Leszögezve, hogy
nem kíván politizál ni, mégis félreérthetetlenül állást foglalt Babits a magyar kül-
politika Németország felé orientálódása ellen - "újabb korunk legnagyobb kataszt-
rófáját, Trianont is a német szövetségnek köszőnhetjük" -, s különösen arra
mutatott rá, hogy a mai, nemzetiszocialista Németország, amely "a faji érdeket
miden jognak és erkölcsnek fölébe emeli", és a magyarországi németséget mint
Auslanddeutschtumot tartja számon, annak térhódítását okvetlenül kihasználná,
és a magyarsággal szemben azt segítené uralmi helyzetbe. A magyarság hovato-

vább elnyomott kisebbség lehet saját hazájában. A magyar politikát irányító
"hatalmasok" azonban bíznak a hazai németség hazafiságában, pedig az "valami
gyarmati német hazafiság" . A más nemzetiségekkel szemben soviniszta bánásmó-
dot tanúsító magyar kormányok a németséggel politikai okokból kivételt tesznek,
jóllehet az már a nemzetiszocializmus befolyása alatt áll, "olvasóköreik asztalán
szélsőnacionalista német folyóiratok hevernek" .
A polgári radikálisok folyóirata, a Századunk köréhez tartozó Braun Róberl
több tekintetben vitába szállt Babits felszólalásával és Illyés cikkéveI. Először is
mint statisztikus, nem helyeselhette, hogy lokális, szubjektív tapasztalatokat több-
re értékelnek a statisztika tudományos megállapításainál, amelyek a módszerek
tökéletlensége ellenére az alapvető tendenciát helyesen mutatják: nem a magyar-
ság fogyatkozik, hanem a németség, teljes képtelenség arról beszélni, hogy a ma-
gyarság "elfogy, kípusztul". Fülep és Illyés ezzel szemben arra mutattak rá, hogy a
hivatalos statisztikában szereplő országos adatok elfedik azt a tapasztalati tényt,
hogy a Dunántúl bizonyos vidékein igenis a magyar népes ség van visszaszoruló-
ban. Ezt az egyházi anyakönyvek adatainak több évtizedre visszamenő statisztikai
feldolgozása bizonyíthatná a népszámlálások megbízhatatlan adataival szemben.
Ha ez a folyamat tovább terjed, üteme fokozódik, az etnikai erőeltolódások a leg-
súlyosabb következményekkel járhatnak a Dunántúlra, amelynek elvesztése az
egész ország sorsát is minden bizonnyal megpecsételné. Braun azon érvét, hogy a
falvakból "kiveszett" magyarok ott élnek a Dunántúl városaiban, minthogy oda
vándoroltak, Illyés nem találta elfogadhatónak: "Az elszakított területek városai is
jórészt magyarok voltak; bizonyára ez tévesztette meg, ez nyugtatta meg annak
idején azokat is, akiknek a falvak miatt nyugtalankodniok kellett volna". A magyar
népes ség helyzetéről festett kép Braun benyomása szerint azért is olyan sötét,
mert a magyarsághoz asszimilálódott németek tömegeit a közvélemény valójában
nem tekinti igazán magyaroknak; őket számításon kívül hagyja, amikor azt vizs-
gálja, szaporodík-e vagy pusztul-e a magyarság?
Braun véleménye szerint Illyés kitúnően megírt cikke sajnos "nagyon alkal-
mas arra, hogy hangulatot teremtsen a falusi német lakosság ellen", amellyel
szemben a magyar középosztály egyre növekvő türelmetlenséget tanúsít. Attól
tartott, hogy a Nyugat ankétja is ennek a nemzetiségi kérdésben tapasztalt türel-
metlenségnek ad majd tápot. Kifogásolta, hogy Babits szerint a hazai németséget a
kormánypolitika kényezteti: "Ugyan miben áll ez a kényeztetés? Ami az anyanyel-
vükön való iskolázást illeti, bajos lenne mondani, hogy el volnának kényeztetve."
Illyés válaszában hangsúlyozta, hogy a magyarság boldogulását nem más népek
rovására kívánja előmozdítani, s maga is elítéli azt, aki a népek között egyenetlen-
séget támaszt. Schöpflin Aladárt, a Nyugat ismert kritikusát is figyelmeztette: a
1919-1944/45 O 59
magyarság megmentését célzó fellépése "nem sovinizmus és nem is fajvédelem" .
A magyar falu sorsa iránti fővárosi közönyre nem azért utalt, hogy vádolja a
"búnös Budapestet", hanem, hogy megnyerje támogatását az ügyhöz.
Az egyke kérdésében felszólaló Harsányi Gréte írónő adminisztratív eszközö-
ket sürgető fellépésével szemben mind Babits, mind Illyés a nő szabad elhatáro-
zásának joga mellett foglalt állást. A megoldást Illyés abban látta, hogy érdekeltté
kell tenni az anyákat a több gyermek vállalásában. A vitában felmerüIt, hogy az
egyke nem magyar sajátosság, a baranyai német családoknál is tapasztalható, ez
azonban nem adhat felmentést azok számára, akik intézkedéseikkel megszüntet-
hetnék a folyamatot. Illyés újra hangsúlyozta, hogy az egyke társadalmi probléma:
végső fokon a "rettenetesen egészségtelen" földbirtokmegoszlás következménye. A
"pusztulás" megállításának kulcsa ennek megváltoztatása.
Illyés cikke szenvedélyes viták kiindulópontja lett, amelyek évekig foglalkoz-
tatták a magyarországi közvéleményt. Szinte divattá vált a "baranyai utazás"; az
ilyenek résztvevői a lapokban közölt beszámolóikban még jócskán rálicitáltak
Illyés amúgy is mellbevágó meglátásaira és látomásaira. Nyomukban megmoz-
dultak a társadalmi egyesületek, látványos kampányok indultak, hogy "elnémult
harangokkal" riogassák az alvó lelkiismeretet. Fiatal kutatók hada vetette magát
az "elsüllyedt falvak" után; egyre-másra jelentek meg a "pusztulás" legkülönfé-
lébb dilettáns statisztikái, amelyek elképesztették, de végül munkára is serkentet-
ték a hivatalos statisztikát. Pártpolitikai célokra sem haboztak felhasználni az
egész problematikával kapcsolatos erős emocionalitást. A hazai német nemzetiségi
mozgalom, a németországi és össznémet sajtó izgatottan reagált minderre. A né-
met "néptudomány' , ellenstatisztikákkal és ellenérvekkel vetette magát a küzde-
lembe. Illyés szándékai ellenére a hangsúly nem a "pusztulás" okául általa hatá-
rozottan megjelölt társadalmi problémák orvoslására, az egészségtelen birtokvi-
szonyok megváltoztatására tevődött, hanem a vita a magyarság sorsán való fájdal-
mas kesergéssé üresedett, de egyben soviniszta vádak is elhangzottak a magyar
népesség rovására erősödő németséggel szemben. A kialakult légkörben fokozó-
dott ugyan a nagyon is szükséges éberség a regermanizációs törekvésekkel kap-
csolatos közvetlen és távlati veszedelmekkel szemben, de fokozódott a bizalmat-
lanság és az ellenszenv is a hazai németség iránt. Ez jogos nemzetiségi igényeik
érvényesítését is gátolva, végeredményben azoknak játszott kezükre, akik a ma-
gyarországi német mozgalom radikalizálására és a nemzeti szocialista Németország
közbelépésének kiprovokálására törekedtek.

2/6. Anémet népi és a magyar politikai nemzetfogalom Szekfű
Gyula értelmezésében (1934)
Miközben a vészharangok lármás kongatása és az érvényesülő külsé befolyá-

sok látványos leleplezése uralta a felszínt, jelentkezni kezdtek olyan gondolatok is,
amelyek a népet népi (völkisch) nemzetfogalom jegyében Németország részéről
tapasztalható "kisebbségvédelmi" beavatkozásban nemcsak veszélyt láttak, ha-
nem követendő példát arra, hogy hogyan lehetne hasonló módon és intenzitással
kézben tartani a Trianon által elszakítottterületek kísebbségí sorsra jutott magyar-
ságát, mint egy népíségében (etnikumában), a határokra való tekintet nélkül
egységes magyar nemzet részeit. Szekfű Gyulának a Magyar Szemle 1934. szep-
temberi számában megjelent Népiség. nemzet és állam c. tanulmánya foglalkozott
e kérdés vizsgálatával. Mint Szekfű megállapította, a "Volkstum" eszméje, amelyet
a versailles-í békeszerződés folytán igen nagy számban idegen uralom alá került
németek sorsa iránti érzékeny érdeklődés tesz minden német számára olyan
szenvedélyesen élményszerűvé, valójában rendkívül racionális célokat szolgál:
azáltal, hogy "megkívánja a Birodalmon kívüli németségnek az ottani idegen
állam népektől való disszimilálását, teljes elválását", s azt tudatosítja bennük, hogy
vérségi azonosságuk folytán a nagy német népközösséghez tartoznak, valósággal
"kiemeli a német kisebbségeket azon államokból, melyek határai között élnek", s
Németország befolyása, irányítása alá helyezi. Ily módon anémet .népíség" nem
más, mint "tökéletesen megépített hatalmi mechanizmus". Szelifzí szerint c né-
met példa követése "elméletben számunkra is lehető és szükséges, a mai viszo-
nyok között azonban inkább csak szép álomnak minősíthető". Mert míg Németor-
szágnak "mind weimari, mind hitleri formájában megvolt a maga politikai és
kulturális hatalma, hogy a határain kívül élő németséget a népi ség értelmében
öntudatosítsa", Magyarország valószínúleg siker nélkül folyamodhatna hasonló
módszerekhez: a kisantant-országokkal szemben nincs megfelelő hatalmi súlya,
és kulturális eszközei sem elégségesek.
Az alapvető probléma azonban Szekjií szerint az, hogy amennyire "testhez-
álló" a Volkstumsgedanke a németeknek, annyira nem illik a mi viszonyainkra:
Magyarország nem korlátozhatja igényét a magyar népiségű lakossagra, hiszen az
nem tölti ki a Kárpát-medencét. A mi ideálunk csak a soknemzetiségű "szentist-
váni" Nagy-Magyarország lehet. Bírálja ezért Asztalos Miklós fiatal történész állás-
pontját, aki "úgy látszik magáévá tette azt a felfogást, mely szerint csak ugyanazon
népiségű állam életképes", holott "nemzeti jövőnkre súlyosabb tévedés el sem
képzelhető". Ha a történelmi magyar állam- és nemzetfogalmat könnyelmúen
1919-1944/45 O 61
felcserélnénk a homogén népiség elvén nyugvó német állam- és nemzetfogalom-
mal, "elárulnók múltunkat, eladnók rossz kufárokként jövőnket". Szekfű szerint
anémet népiségfogalom egyetlen vonatkozásban lenne Magyarországon igazán
hasznosítható, de annak igen nagy lenne a jelentősége: ha sikerülne német mintá-
ra a társadalom minden rétegében a nemzeti összetartozást tudatosítani, a szét-
húzó társadalmi osztályok között szervezett egységet teremteni. "Az ún. történelmi
osztályok Magyarországának át kell alakulnia népi Magyarországgá", amelynek
vezetésében inkább érvényesülhetnének "friss és ú], de mégis ősi és igazi magyar"
- elsősorban paraszti - elemek.
2n. Szekfű Gyula, Szabó Dezső és Bajcsy-Zsilinszky Endre vitája az

asszimilációról és a disszimilációról (1937)
Anémet "néptudományi" irodalmat az 1930-as évek második felében már

foglalkoztatta az asszimiláció folyamata ("Umvolkung"), és e folyamat visszafor-
dításának ("Rückvolkung") a lehetősége. Az Auslanddeutsche Volksforschung - a
külföldi németségre vonatkozó .néptségkutatás" stuttgarti folyóirata - hasábjain a
lapot szerkesztő Hans Joachim Beyer, valamint Otto A/brecht Isbert magyarorszá-
gi viszonylatban is vizsgálták a kérdést, s lényegében függetlenül attól, hogy a
németek asszimilációja erőszakos magyarosítás (Madjarisierung) vagy természe-
tes, önkéntes magyarosodás (Madjarisation) eredménye volt, az eredeti német
népiséghez való visszatérítés programját hirdették. E célkitűzést reálisnak tartották,
arra hivatkozva, hogy a német paraszti tömegeknél az asszimiláció főként nyelvcsere
formájában következett be, s nem járt együtt számottevő vérségi keveredéssel.
A magyar fajvédők felfogása szerint is csak a vérkeveredés vezet tartós, valódi
asszimilációs eredményre, a magyarnyelvűség, magyarérzelműség önmagában
kevés. A német vérrel keveredést fajbiológiai szempontból kedvezőnek ítélték, de
mértékkel, nehogy a magyar nép "ősi fajtabélyegeinek elváltozásához" vezessen.
Abban, hogy az ún. magyar középosztály nagymértékben telített felszínesen asszi-
milálódott idegen vérű elemekkel, a politika, a közélet magyar szellemisége szem-
pontjából súlyos veszélyforrást láttak, különös tekintettel a német disszimilációs
propaganda erősödésére. Az eddiginél is keményebben támadták ezért azokat,
akik a magyarság fogaImát nem fajbiológiai értelemben használják, hanem törté-
nelmi képződménynek fogják fel, s a magyar föld, a magyar lélek csodálatos asz-
szimiláló erejéről költött mítoszok bűvöletében nem érzékelik az asszimilációs

erógyarapodás ellentmondásait, elhanyagolják a legfontosabb feladatot, a
"faj magyarság" növelését, pozícióinak biztosítását és kiterjesztését.
A csodálatos magyar asszimiláló erő mítoszának propagálása a múlt század
második feléig nyúlik vissza; e vonatkozásban elég említeni jókai Mór kl új föl-
desúr c. regényét (1863), amely Ankerschmidt lovag magyarrá válásáról festett
hangulatos és hatásos képet, vagy Benedek Elek írását a magyarországi sváb
Schittenbelm Edéről, aki 1849-ben Buda ostromakor áldozta életét a magáénak
érzett magyar ügyért, a magyar hazáért. Szekfii Gyula, aki a magyarságfogalom
fajbiológiai leszűkítését elutasítva, a történelmi magyarságtudat hirdetője volt, s a
nemzetiségek vérségi vagy akár nyelvi asszimilációjánál nagyobb jelentőséget tu-
lajdonított annak, hogy lelkileg azonosuljanak a magyar nemzeti eszményekkel,
célokkal, a Magyar Szemle 1937. júliusi számában megjelent cikkében Sebitten-
belm Ede példáját idézve írt a magyarországi németség hagyományos magyar
patriotizmusáról, amelyet most a kívülről feléje irányított disszimilációs propa-
ganda súlyosan veszélyeztet.
Cikkének azonnal élénk visszhangja támadt. A liberális lapok (Pesti Hírlap,
l'esti Napló, 8 Órai Újság) helyeselték a kérdés felvetését, de úgy vélekedtek, hogy a
disszimilációs törekvéseknek nem lesz sikerük azon kisebbséggel szemben,
"amely itt a magyar nemzeti eszme jegyében hazát talált". A szociáldemokrata
Népszava szerint viszont "Szekfii Gyula komoly figyelmeztetését nagyon is tudo-
másul kellene venni". Bajcsy-Zsilinszky Endre a Magyarország c. lapban, Pethő
Sándor a Magyarságban, Veres Péter a Kelet Népében pozitívan reagált Szekfii
cikkére, "új nagy nemzeti veszedelem" jelentkezését látva a nérner disszimilációs
törekvésekben. A hazai nérnerség nevében Kussbacb ferenc a disszimiláció ellen
nyilatkozott a Magyarország hasábjain, és hitet tett a "szentistváni gondolat" rnel-
lett, de ez Kussbacb ekkorra már bekövetkező teljes politikai súlytalansága és
korábbi radikális nérnet, nácigyanús múltja miatt nem talált megfelelő hitelre, s
nem jelenthetett tényleges ellenerőt Basch terjedő befolyásával szemben. A szél-
sőjobboldali sajtó, így a Nemzeti Figyelő és az Új Magyarság, helytelenítette Szekfií
részéről a disszimilációs veszély gondolatának bevitelét a köztudatba, és a magyar-
országi németség, vagy a középosztály nérnet származású elemeinek
.meggyanúsítását" a disszimilációra való hajlandósággal.
A legnagyobb feltűnést azonban az a kirívóan gúnyos és gorombán sértő táma-
dás keltette, amelyet Szabó Dezső intézett Szelifű ellen, szóban forgó cikke kap-
csán. Terjedelmes röpirata az .Ede megevé ebédern" különös cimet viselte. A
gyorsírási tankönyv diák korában nyilván sokszor leírt, s így emlékezetébe vésődőrt
gyakorlómondata ezúttal a Szekfii-tanulmány címadó hősének, a magyar hazafivá
vált derék svábot példázó Sebittenheim Bdének általánosító glorifikálását volt
19]9-1944/45 O 63
hivatva lerontani. A röpirat azt hangoztatja, hogy Schitlenhelm Ede nem lett igazi
magyarrá azáltal, hogy az adott körülmények között a magyar érdekekkel egybe-
esőnek találta saját érdekeit; az abszolutizmus korában sok-sok .Ede" állt az
elnyomó idegen hatalom szolgálatába, hogy a kiegyezési korszakban azután ismét
azt találja előnyösebbnek, ha akár túlzásig is vitt magyarkodással szerzett
"hazafias érdemei" búnös könnyelmúséggel osztogatott jutalmául a "faj magyar-
ság" rovására gyarapodhat, terjeszkedhet. Így azután a "magyar kenyér, a magyar
sorsirányítás, a magyar lélekformálás minden stratégiai pontját elfoglalták: Ede
megevé ebédem! Jaj, jaj, Ede megevé minden ebédem."
Szabó Dezső kárhoztatta azt a politikát, amely "az asszirnilációra építi a nem-
zet jövőjét", nem a "faj magyarság" belső erőinek kibontakoztatására. A magyar
fajvédők, fajbiológusok álláspontjának megfelelően maga is azt hangsúlyozta, hogy
a magyar érzelmúség és magyar nyelvűvé válás még nem jelent valódi asszirniláci-
ót: az csak vérkeveredés útján rnchet végbe, de akkor is számolni kell az eredeti
tulajdonságok kiütközésével az átöröklés során. Mint a valóságos asszimiláció
elérésére alkalmatlan módszereket ítélte el az erőszakolast és az előnyök, ked-
vezmények biztosítását; ez utóbbi szerinte oly mértékben történik a "született
magyarok" rovására, hogy immár inkább azok keresik az asszimilálódást a sváb-
sághoz és a zsidósághoz. "Asszimilálni az tud, aki az erősebb", tehát a háttérbe
szorult, elhanyagolt "faj magyarság" helyzetének "új honfoglalással" felérő meg-
változtatására van mindenekelőtt szükség.
A disszimiláció kérdésében az volt Szabó Dezső álláspontja, hogy a német pa-
raszti tömegek valójában nem asszimilálódtak, s így nem is disszimilálódhatnak.
Ha - az immár náci - Németországból ideirányuló volksdeutsch ideológia befolyá-
sa alatt a magyar nemzet ellen lázadnak, az nem disszimiláció, hanem közönséges
hazaárulás, amivel annak rendje s módja szerint kell leszámolni. Magyarország
területén nem létezhet német "Volksboden"; a hazaáruló németeket ki kell uta-
sítani az országból, földjüket el kell kobozni, és - minden ellenszolgáltatás nélkül
- a magyar parasztság kezére kell juttatni. A középosztály valójában "álasszimi-
láns", "érdekmagyar" idegen elemei nek .rlissztrnilálása" - amitől Szekfű annyira
tart - megszüntetné azt a visszás helyzetet, hogy jórészt svábok és zsidók tartják
megszállva a magyar közélet, a gazdasági, szellemi irányítás azon posztjait, ame-
lyek a "faj magyarokat" illetnék meg.
Szabó Dezső az anyai részről német származású Szekfű Gyulában, az egyete-
mi tanárban, a nagy hatású történészben és publicistában egyik jellegzetes meg-
testesítélét látta azoknak az "álasszimilánsoknak", akik a .fajrnagyarok" rovására
foglalnak el fontos pozíciókat, jutnak elismeréshez és befolyáshoz. Gátlástalanul
személyeskedő röpiratában gúnyosan arra célzott, hogy Szekfű azért "aggódik" -

főleg a középosztály tekintetében - a disszimilációtól, mert maga is elsőrendű
haszonélvezője a "faj magyarokat" háttérbe szorító, az asszimilánsokat dédelgető
hűnös politikának. Az igazi német veszélyről, amelyelsősorban abban áll, hogy a
magyarországi német paraszti tömegeket fellázíthatják a magyar nemzet ellen,
Szekfű óvatoskodva ír, megérteni próbálva anémet volksdeutsch ideológia és
propaganda indítékait, ahelyett hogy felháborodnék. Borúlátóan és szinte lemondó
beletörődéssel szól a veszélyes törekvésekről, ahelyett, hogy határozottan felszólí-
tana a védekezésre és megjelölné annak lehetséges módjait, eszközeit.
A volksdeutsch mozgalom faji törekvés, s ezt Szabó Dezső szerint csak a ma-
gyar faji önvédelem eszközeivel lehet megállítani. SzekfiInek szemére hányta, hogy
a magyar faji gondolat iránt nincs benne semmi megértés, elutasít és megbélyegez
minden faji szempontot a magyar politikában. Nem veszi tudomásul, hogy igenis
van sajátos, egyedi magyar faj, amely kővcteli jogait. Magyar mítoszt, magyar vér-
filozófiát kell propagálni anémet vérfilozófiával szemben. A "szentistváni gondo-
lat", amelynek Szekfű oly buzgó hirdetője, az idegeneknek kedvez, a magyarságot
sújtja! Nem kevésbé veszedelmes .maszlagolás" folyik a magyar irredenta gondo-
lat jegyében: Németország támogatása reményében odadobjuk a gyeplőt a hazai
németség kezébe, aminek következtében a trianoni Magyarországon hasonló ve-
szélyhelyzet áll elő, mint amely annak idején Erdély elvesztéséhez vezetett. Szelifií
már Bleyer idején kezére játszott annak a hazai német törekvésnek, hogy a kisan-
tant-országokban lévő magyar kisebbségek védelmére, az ottani német kisebbségek
és a nagy Németország kedvező magatartásának fontosságára hivatkozva csikarjon ki
a magyarországi német kisebbség számára - Szabó Dezső szerint a magyarság érde-
keit súlyosan sértő - engedményeke!. Most nem volna-e tisztességesebb - kérdezte -
ha Szekfií nyiltan, köntörfalazás nélkül odaáll na Bascb és társai mellé?
Nagyon méltánytalan volt az ilyenfajta gyanúsítás és vád Szekfűvel szemben,
aki Basch immár náci zsoldban álló extrém irányzatának határozott ellenfele volt,
de - Szabó Dezsővel ellentétben - valódi kisebbségi jogokra tartotta jogosultnak a
magyarországi németséget, s ezért Bleyer mérsékeltnek és lojálisnak tartott moz-
galma iránt kezdettől fogva megértést tanúsított. Igaz ugyan, hogy Basch a bleyeri
mozgalomból nőtt ki, amelyben a .xíeutschungam'' hitvallás ellenére a háttérben
már ekkor meghúzódtak a magyarságtóI való elkülönülést célzó tendenciák, és
már akkor tapasztalhatók voltak a magyar sovinisztákkal szemben külső támaszt
kereső, külső befolyást érvényesítő törekvések - s ezek fölött valóban éppen a
Szabó Dezső által bírált német-magyar sorsközösségre hivatkozva és a területreví-
zió sikeres megvalósításához elengedhetetlennek tartott német segítség reményé-
ben hunytak szemet -, de mindez mégsem mentheti a kisebbségi jogok megtaga-
dását, valamiféle "magyar faji önvédelem" jelszavával. Szabó Dezső röpírata tö-
1919-1944/45 O 65
kéletes magyar nyelvtudást követelt - "anyanyelvi szinten" - minden magyar
állampolgártóI; ennek megfelelően Magyarországon csak magyar tannyelvű iskolák
lehetnek. A kisebbségi népiskolákat meg kell szüntetni, az általuk elnémetesített
személyeket vissza kell magyarosítani. Még kevésbé lehet szó kisebbségi középís-
kolákról. Idegen nyelv csak a középiskolák felső osztályaiban lenne tantárgyként
tanítható, de a némel nyelv nem szerepelhet azok között. II ivatali állások, értelmi-
ségi pályák betöltésenél kikerülhetetlen feltétel legyen a magyar középiskolai, ill.
főiskolai, egyetemi végzettség; külföldön folytatott tanulmányok ne vétessenek
figyelembe. A "nem magyar fajúak" csak számarányuknak megfelelően részesed-
hessenek állásokban, tulajdonjavakban. (jj, valóban magyar középosztályt kell
kifejleszteni, magyar paraszt- és munkásgyerekekből. A nagybirtokok felszámolá-
sával juttassanak földet a magyar - és csakis a magyar - parasztnak; céltudatos
magyar telepítéspolitikát folytassanak a németIakta területeken, különösen a
határvidékeken és a főváros környékén. A kisebbségi anyanyelv és kultúra csak a
magánélet körében érvényesülhet; minden nyilvános fórumon kizárólag csak a
magyar államnyelvnek lehet szerepe.
A "törzsökös magyar" Szahá Dezső és az apai részről ugyan szlovák, de anyai
részről ősi magyar származású, s így magát a "törzsökösnek tekinthető magyar-
ság" közé számító Ba;csy-Zsilinszky azonos nézeteket vallott anémet
"álasszimilánsok míndent ellepő undorító svábbogár hadaró!", az "árja veszede-
lemről", amely nagyobb méretű, és a hitleri Németország hatalmi eszközeként
sokkalta veszélyesebb a magyarságra, mint az "embertelen antijudaizmussá fa-
jult" német antíszcmítízrnustól megrettent magyarországi zsidóság, amely számí-
tásba vehető a német nácizmus és hazai követői ellen törtértő fellépés esetén.
Egyaránt tartottak attól, hogy a csak felszínesen, érzületileg asszimilálódottakban,
a "lelki magyarokban" a nérner hatalmi politika befolyása viszonylag könnyen
.rnegszólaltarhat]a a német vér szavát", s kritikus helyzetben nem magyar, hanem
nérnet érdek szerínt fognak cselekedni az általuk hirtokolt fontos gazdasági, politi-
kai, kulturális posztokon, ami az ország függetlensége szempontjából végzetes
lehet. Egyetértettek abban, hogy a középosztályban "vérbeli magyarokra" van
szükség, minélnagyohb számban, elsősorban azon magyar parasztság és rnunkás-
ság soraiból, amely földreform, ill. fokozott munkásvédelern révén régóta szociális
igazsagtételre jogosult. A Szabó Dezső által hirdetett magyar faji politikát azonban,
amely a nem magyarok részesedését mindenféle állásban és vagyonban a szám-
arányuknak megfelelő mértékre akarta korlátozni, Bajcsy-Zsilinszky az esetben
tartotta csak indokoltnak, ha a nemzetiségek nem tartják tiszteletben a magyar
állameszmét. Szabo Dezstirel egyetértésben vallotta, hogya magyar állameszme
értelmében Magyarország állampolgárai anyanyclvükre való tekintet nélkül a -

politikai értelemben vett - magyar nemzet részei; következésképpen a magyaror-
szági németek származásuk, nyelvi és kulturális kapcsolataik ellenére politikailag
nem kötődhetnek aNémetországból propagált "államfeletti" német nemzethez.
De azt is jelenti a magyar állameszme - s ebben már szembekerült Szabó Dezső
"szentistváni gondolatot" elveté felfogásával -, hogy az ország nem magyar anya-
nyelvű állampolgárait nemzetiségi jogok illetik meg. Bajcsy-Zsilinszky bírálta az
1918 előtti magyarosító iskolapolitikát, amely a nemzetiségi anyanyelveket, mint
tannyelveket az oktatásból nagymértékben kiszorította, támogatta a hazai nérnet-
ség lojális és mérsékelt irányzata részéről képviselt kulturális követeléseket. Ettől
nem tántorította el őt a korábban Bleyer, majd most Basch módszerei iránti el-
lenszenve, hanem inkább erősödott benne a meggyőződés, hogy csak így lehet
kifogni a szelet a túlzók, a szélsőségesek vitorláiból. Míg Szabó Dezső népiskolai
fokon sem akart megtűrni kisebbségi tannyelvű oktatást, Bajcsy-Zsilinszky kész
volt német középiskolák ügyét is pártfogolni, igaz, abból a meggondolásból, hogy a
középosztály Szabó Dezső által is kifogásolt kedvezőtlen "faji összetétele" a ma-
gyarság javára módosuljon azáltal, hogy a hazai németség feltörekvő elemei ne ott
szaporítsák a "megbízhatatlan álasszirnilánsok" számát, hanem önálló német
intelligenciát képezzenek, amelynek nyílt magatartása könnyebben ellenőrizhető
az államhűség szempontjából.
Magyar fajvédő múlt jának eszmei beidegződöttségei, felfogásának a Szübó De-
zsőével sok rokonságot mutató vonásai ellenére, Bajcsy-Zsilinszky a "vérbeli
magyarság" erősítését célzó elképzeléseit nem egy önvédelemnek feltüntetett önző
magyar faji politika, hanem a Szelifű által propagált, a nemzetiségi igényeket is
méltányoló "szentistváni" politika keretében akarta képviselni. Bármennyire is
motiválták gondolkozását faji szempontok, politikai érzéke arra figyelmeztette,
hogy a nemzet megosztottságát végzetes volna ilyenek merev érvényesítésével
fokozni. Nem kívánta magyar vérmítosszal viszonozni anémet .vérfilozöüá;",
megérezte, hogy az ilyesmi - mint a Szabo Dezső által ajánlott csodaszarvas-
mítosz - nem sajátos magyar öntudatot tápláló forrás lesz, hanem megtévesztő
magyar cégér - épp az ilyen idegen szellemi portékák hazai terjesztésének meg-
könnyítésére. Míg Szabó Dezső szenvedélyesen kárhoztatta a magyar politika
ostoba, önkárosító bőkezűséget a nem magyarokkal szemben, Bajc~y-Zsilinszky
épp ezt az állítólagos bőkezűséget, önzetlen nagylelkűséget mitizálta a magyarságot
jellemző faji erénnyé, a nemzetiségek patriarchális szellemű vezetésére való ma-
gyar történelmi elhivatottság kétségbevonhatatlan bizonyítékává -- a türelmeden és
erőszakolt magyarosítás múlt század végi, e század eleji "sajnálatos epizódja"
ellenére -, s egyben a jövőre nézve is elkötelező nemzetiségpolitikai tradícióvá.
Erre vonatkozó - Szabó Dezső nézeteivel e tekintetben merőben ellentétes -
1919-1944/45 067
fejtegetései csak pátoszukban különböznek attól, amit Szekfű szolidabb történet-
írói hangvétellel vallott a magyar nemzetiségi politika múltjáról és követendő
irányáról.
Ez annál inkább figyelemre méltó, mert Szekfű, mint a fajvédő politikusokat
eszméikkel és törekvéseikkel együtt háttérbe szorító Bethlen István évtizedes
kormányzatához rendkívül közel álló publicista tudós, évek során át volt Bajcsy-
Zsilinszkynek is céltáblája: nem kevesebb gyanakvással és ellenszenvvel kísérte
figyelemmel szereplését, mint Szabó Dezső, ha az ő Szelifű ellen intézett indulatos
támadásai nem is voltak oly durván személyeskedő jellegűek. A fajvédőket jellem-
ző nemzetiségellenességben Bajcsy-Zsilinszky még fajvédő politikus korában sem
osztozott, de felháborította, hogy a német nemzetiségi vezetők egy része alattomo-
san segítette a Magyarország felé irányuló "pángermán" törekvéseket, és a német-
országi, valamint a kisantant-államokbeli német sajtóban a magyar nemzetiség-
politikát kíméletlenül támadó, s ily módon a magyar revíziós politikának nagy-
mértékben ártó sajtókampányokat kezdeményezve igyekezett megtörni az ellenál-
lást a helyi körülményektől függően hol teljesen jogos, hol vitatható vagy éppen
teljességgel indokolatlan követelésekkel szemben. Bajcsy-Zsilinszky korábban
nagyfokú németbarátsága leépülésében, külpolitikai orientációja gyökeres meg-
változásában döntő szerepet játszott a magyarországi ném et kisebbség ügyeibe
már a weimari köztársaság részéről is tapasztalható beavatkozás, és annak felis-
merése, hogy Németország a magyar revíziós törekvések támogatását olyan felté-
telekhez köti, amelyek még a csonka ország területi épségét, politikai értelemben
vett nemzeti egységét, szuverenitását és függetlenségét is veszélyeztetik. Bajcsy-
Zsilinszkyt szembeállította Szekfűvel, hogy amikor ó már megtagadta a német-
magyar sorsközösség gondolatát, Szekfű azt változatlanul tovább hirdette; amikor
ó már arra a következtetésre jutott, hogy a magyar revízió ügyét el kell választani
Németország politikájától, Szelifű még mindig azt hirdette, amit Bleyer: hogy ti.
Németország nélkül nem lehetséges magyar revízió, s ehhez csak a magyarországi
németség helyzetének Németországot is kielégítő rendezésén keresztül vezet út.
Bajcsy-Zsilinszky Szabó Dezsővel egyetértésben támadta ezt a felfogást s Szekfűt,
de Szabá Dezsővel ellentétben ő felismerte, hogy a nácizmus németországi hata-
lomra jutása, a náci diktatúra világszerte megdöbbenést keltő módszerei, az auszt-
riai náci felforgatás, a nácizmussal rokonszenvező hazai szélsőjobboldali mozgal-
mak térhódítása Szekfű gondolkozására is hatott: már ő is sokkal érzékenyebben
reagált a .némer veszélyre". Bár Bajcsy-Zsilinszkyvel szemben sosem vonta két-
ségbe Bleyer lojalitását a magyar állammal szemben, Bleyer halála után a ma-
gyarországi német mozgalomban bekövetkezett éles polarizálódás, majd nyílt
szakadás körülményei között csak Szabó Dezső elvakult indulata tételezhette fel,

hogy Basch oldalán áll. Bajcsy-Zsilinszky számára, aki a Basch-féle náci irányzat
elleni harcában igyekezett szorosra fűzni kapcsolatait a Gratz-féle irányzattal, nem
volt kétséges, hogy Sze/ifűvel ugyanezen a vonalon találkozik. A Szabó Dezső által
röpirata alcímeként gúnyos játékossággal felvetett kérdésre tehát, hogy ti. .míféle
Szekfű nyílt Schitlenhelm Ede sírján", Bajcsy-Zsilinszky más választ adott: ő a
Szekfű cikkében kifejezett "aggódást" őszintének találta, s a Szabó Dezső-i go-
romba és dőre elutasítás helyett a korábbi ellentétek ellenére fogódzót keresett s
lelt a cikkben egy jövőbeni együttműködésre. Szabó Dezső röpirata megsemmisítő
csapást akart mérni Szekjilre, Bajcsy-Zsilinszky viszont partnert kívánt, akivel -
szenvedélyesen tovább vitatkozva - együtt harcolhat. Szabó Dezsőhöz hasonlóan
őt sem elégítette ki Szekjil borúlátó aggodalmaskodása olyan kérdésekben, ame-
lyekben szerinte is felháborodottan kiáltani, tettekre szólítani kellene, de az óva-
toskodó megfogalmazások őt mégsem indították bántó gyanúsítgatásokra, hanem
a cikkból kihámozta a lényeget, a német disszimilációs törekvések képében jelent-
kező "új nagy nemzeti veszedelem" érzékelését, és Szekfű részéről már ezt is igen
pozitívan értékelte. Bajcsy-Zsilinszky a Szabo Dezső-i zsákutcát 1937 őszén elke-
rülve, politikailag helyes irányban keresett utat.
2/8. Német "népcsoport-politika" és a magyar nemzetiségi politika

a Gömbös- és a Darányi-kormány idején
Bleyer aggályai ki.i1önösen megnövekedtek akkor, amikor a magyar fajvédő

múltjáról ismert Gömbös Gyula alakított kormányt (1932. október 1-1936. októ-
ber 12.). A magyarországi népinémet mozgalom vezére a nemzetiszocializmus
1933. január 30-i németországi hatalomátvételét követően attól tartott, hogy fel-
elevenednek Gombos 20-as évekbeli kapcsolatai Hitler mozgalmával, s hogy Göm-
bös a magyarországi németség rovására fog megegyezni Hitlerrel. Német ösztön-
díjakon nevelkedett, nemzetiszocialista érzelmű fiatal munkatársai tanácsára
sürgősen kapcsolatot keresett az új rezsimmel, amelynek figyelmét 1933. májusi,
nagy felzúdulást keltett parlamenti deklarációjával is rá kívánta irányítani a ma-
gyarországi németség helyzetére, amelyet sötét színekkel ecsetelt. Kihallgatást kért
Hitlertől, de be kellett érnie Rudolf Hess-szel, aki Hitler helyettese volt anémet
nemzetiszocialista pártban, s legfelsőbb szinten irányította anémet népiséggel
(Volkstum) kapcsolatos ügyeket. A müncheni pártközpontban, a Barna Házban
folytatott megbeszélés bizakodóvá tette, és az, hogy a német sajtó, a társadalmi
szervezetek, sőt a hivatalos német birodalmi diplomácia is kiállt mell ette a parla-
1919-1944/45 O 69
menti deklarációja miatt támadt heves magyarországi tüntetések idején, azt a
benyomást keltették benne, hogy a nemzetiszocializmus hatalomra jutása Német-
országban azt is lehetövé teszi, hogy a német állam hatékonyabban beavatkozhat
más országokban az ott élő nérnerség érdekében. Hovatovább annak az iIIúziónak
adta át magát, hogy Hitler egyetlen szava Gömböshöz elég lesz a magyarországi
németség kérdésének megoldására. A magyar miniszterelnök 1933. júniusi né-
metországi látogatásakor Hitler felvetette ugyan e kérdést, de kezdeti kényes kül-
politikai helyzeténél fogva nem eróltethette. Mozgalmának ifjú radikálisai
.Jiarcosabb" politikára ösztönözték Bleyert a magyar kormánnyal szemben, s ezt
sürgették a külföldi németséggel foglalkozó németországi társadalmi szervezetek
is. Az élesebb konfrontálódást azonban Bleyer csak az esetben tartotta vállalható-
nak, ha Németország védelmére határozottabban számíthat. Augusztus ll-én a
német külügyminisztérium azon állásfoglalását hozta Bleyer tudomására, hogy a
nemzetiszocialista Németország is elismeri őt a magyarországi németség vezetőjé-
nek, pártját fogja a magyarországi németség ügyének, de egyelőre nincs abban a
helyzetben, hogy nyomást gyakorolhat na a magyar kormányra követelései érdeké-
ben. Óvakodjék ezért Bleyer attól, hogy kiélezze a viszonyt a magyar kormánnyal
és társadalommal.
Bleyer 1933 decemberében bekövetkezett halála után Gömbös kísérletet tett
arra, hogy a magyarországi németekról - nélkülük - megegyezzen Hitlerrel.
1934. februári levelét azonban, amely a kisantant-országokban anémet-magyar
kisebbségi együttrnűkődést is szorgalmazta, Hitler válasz nélkül hagyta. A magyar-
országi népinémet mozgalomban anémet nemzetiszocializmussal rokonszenvező,
a németországi náci párttal és az általa irányított vagy befolyásolt szervezetekkel,
intézményekkel többnyire közvetlen kapcsolatba is került ifjú-radikálisok jutottak
vezető szerephez. A Magyarországi Német Népművelődési Egyesületben Kussbach
Ferenc - Bleyer veje - lett az ügyvezető, Basch Ferenc pedig a főtitkár. Gömbös
feloszlatással fenyegette az egyesületet, ha - mind mondotta - nemzetiszocialistá-
vá válik. Basch ellen a magyar nemzet gyalázása címén per indult egy korábbi
beszéde állítólagos sértő kitételei miatt, amelyben a névmagyarosítás eróltetése
ellen szólalt fel. A névmagyarosítási kampány, amelyet a nem magyar származásra
utaló idegen családnevek nagy tömegére hivatkozó disszimilációs törekvések je-
lentkezése miatti idegesség váltott ki, ekkor, 1934-ben érte el csúcspontját. Bascb
aktivitását nem sikerült megtörni; több társával együtt az 1935. március 31-i
országgyűlési választásokon - a kormánypártnak hátat fordítva - a kedvező kilátá-
sokkal induló ellenzéki Független Kisgazdapárt jelöltjeként vett részt. Ez a párt
megfelelt a hazai németség döntően kis- és középparaszti összetételének, s anya-
nyelvi, kulturális igényeinek vállalására is készséget mutatott. De általános ellen-

állásba ütköztek és a választásokon valamennyien megbuktak. A Gömbös-féle
kormánypárt választási győzelmét, amelytől a német birodalmi politika magyaror-
szági érdekeinek hatékonyabb érvényesülését lehetett várni, a német kormány
melegen üdvözölte, és megrótta Basebekat azért, hogy az ellenzékkel vállaltak
közösséget. Ennek ódiumát azonban segített eliminálni. A különféle magyar nem-
zetiszocialista pártok valamelyikéhez való csatlakozásuk nemcsak azért nem jö-
hetett szó ba, mert azok 1935-ben eleve esélytelenek voltak, hanem azért sem,
mert féltek nacionalizmusuktól. Böszörmény Zoltán horogkeresztes (majd ka-
száskeresztes) mozgalma, Festettes Sándor nyilaskeresztes mozgalma nemcsak a
németeket környékezte meg, hanem a szlovákokat is, tárgyalásaik azonban a
békéscsabai szlovák vezetőkkel mihamar megszakadtak, mert bizonyos semmit-
mondó általánosságon túl nem vállalták a szlovák nemzetiségi igényeket.
Bascbt 1935. június 14-én felfüggesztették főtitkári tisztségéből, mire hívei
Népinémct Bajtársak (Volksdeutsche Kameradschaft) elnevezéssel kezdtek szer-
vezkedni. Kussbacb megbuktatására törekedtek, aki riválisaival, Bascbsal és
Paulsticbbal szemben Gratzboz közeledett. A kormánynak Kussbacb segítségével
sikerült lelepleznie és bizonyítania, hogy Németországból pénzelik és látják el
instrukciókkal őket. Eleleplezéssel a kormány Baschékat megfélemlíteni, meg-
hökkent németországi hivatalos és nem hivatalos támogatóikat pedig bénítani
igyekezett. Gömbös 1935. szeptemberi második németországi látogatásakor hasz-
talan próbálta azonban a helyzetet kihasználni: Hitler kitért a magyarországi
németség ügyének személyes megtárgyalása elől, s azt német és magyar szakértők
hosszadalmas és eredménytelen tárgyalásaira utalta.
Sajtórendészeti eljárás során megszüntették a Sonntagsblattot, s helyébe Gratz
irányítása alatt a Neues Sonntagsblatt lépett.
A kormány 1935. december 23-i nemzetiségi iskolarendelete, amely a vegye!'
tannyelvű (B típusú) oktatás egységes bevezetését írta elő fokozatosan az 1938
őszi tanévkezdésig, szűkiteni akarta a Volksdeursche Kameradschaft demagóg
agitációjának talaját, Németország felé pedig bizonyítani akarta, hogy méltányolja a
magyarországi németség igényeit. A Bascb elleni eljárás lefolytatásához ragaszko-
dott, de - szolgálatai ellenére - Kussbadmak is le kellett mondania 1936 janu-
árjában. Miután a Volkdeutsche Kameradschaftot hosszas próbálkozások után
sem sikerül! rávenni németországi kapcsolatai feladására, a Magyarországi Német
Népművelődési Egyesület 1936. augusztus 20-i közgyűlése a Kameradschaft tag-
jainak teljes mellőzésével választotta újjá vezető szerveit. A másod- majd harmad-
fokon is elítélt Bascht szeptemberben bebörtönözték. Távollétében Huss Richard,
a debreceni egyetem germanista professzora állt a Népinémct Bajtársak élén.
1919-1944/45 O 71
A Gömbös halálát követően Daranyi Kálmán vezetésével megalakul! kormány
(1936. október 12-1938. május 14.) a német kormány közbenjárására amneszti-
ában részesítette és 1937. január 9-én szabadon bocsátotta Bascht, aki anémet
kormány, a társadalmi szervezetek és a sajtó pártfogását élvezve még elszántab ban
folytatta tevékenységét. A miniszterelnök május 14-én deklarációt tett a képviselő-
házban: biztosítja a nemzetiségek jogait, fellép az asszimiláció, a névmagyarosítás
erőltetése ellen. Ugyanakkor helytelenítette a nemzetiségi kérdésben kifejtett káros
agitációt, amely zavarja a Németországgal fennálló kapcsolatokat és az együttmű-
ködést. 1937. július 15-16-án nyilatkozatcserére került sor a két ország sajtójá-
ban: Szél! józsef magyar belügyminiszter a német kisebbség jogainak biztosításá-
ról, Rudolf Hess viszont e kisebbség Magyarország iránti lojalitásáról, s az ügyeibe
való külső német beavatkozás mellőzéséről nyilatkozott. Minden maradt azonban
a régiben. Gratz Gusztáv Darányiboz intézett 1937. szeptember 14-i memoran-
dumában figyelmeztetett: "Ha ennek a mozgalomnak nem tudjuk útját állni,
akkor számolnunk kell azzal, hogy rövid néhány esztendő múlva a magyarországi
németség a német politika egyszerű eszközévé fog válni." A Volksdeutsche
Kameradschaft előretörésének megfékezésére a Darányi-kormány határozott
intézkedéseket tervezett, de megvalósításuk elmaradt, mert 1937 novemberében a
német kormány egyrészt ígéretet tett arra, hogy Ausztria küszöbönálló bekebelezé-
se (Anschluss) során Magyarország németi akta területeit nem veszélyezteti, más-
részt jelezte, hogy ezután a Csehszlovákia elleni fellépés következik, s ez közvetlen
közelségbe hozza Magyarország számára a revízió lehetőségét. Arról is intézkedett
végre, hogy a csehszlovákiai német kisebbség az ottani magyar kisebbség szerve-
zeteivei - a magyar kormány által eddig mindhiába sürgetett - intenzívebb
együttműködésre törekedjék.
A Népinémet Bajtársak az 1938 márciusában bekövetkezett Anschlusstól azt
várták, hogy a magyarországi németségre gyakorolt német birodalmi befolyás
közvetlenné válik, a Magyarországi Német Népművelődési Egyesület élén álló
Gratz viszont, ennek következményeitől tartva, élesen Anschluss-ellenes állás-
pontot foglalt el. Lapja, a Neues Sonntagsblatt, minden számában arra a veszélyre
figyelmeztetett, amit a nemzetiszocializmus térhódítása jelenthet a magyarországi
németség számára. Törekvéseihez támogatást kapott az Osztrák Szövetség a
Népinémet Külföldi Munkára (Österreichischer Verband für volksdeutsche
Auslandarbeit) elnevezésű, 1934-ben alapított szervezettől, amely meg akarta
akadályozni, hogy a külföldi németséggel kizárólag a náci Németország közismert
németségi szervezetei (Deutschtumsverbande) foglalkozzanak. Gratz helyzete
azonban egyre kilátástalanabbá vált: támadták mint liberálist, mint legitimistát,
mint zsidóbarátot is, aki tehát mindenképpen méltatlan, hogy egy német egyesület

élén álljon. A külföldi német "népcsoportok" egységes irányítására a Német Biro-
dalomban 1937-ben létrehozott Népinémet Közvetítőszerv (Volksdeutsche
Mlttelstelle), amely hamarosan az SS intézményrendszerébe tagozódott be, már
1937 júniusában úgy foglalt állást, hogy Gratzot nem ismeri el a magyarországi
németség hiteles vezetőjének, s ettől kezdve a hivatalos német birodalmi diplomá-
cia is egyre erősebben sürgette, hogy Gratz ejtéséve\ Basch juthasson "nép-
csoportvezetői" szerephez.
2/9. Anemzetiségi kérdés felértékelődése a területi revíziók idő-

szakában
A Szudéta-kérdés felvetése Németország részéről Csehszlovákiával szemben,

lehetőséget kínált a magyar revíziós politika számára, hogy analóg követelésseI
léphessen fel a magyarlakta területek visszaszerzésére. Ezzel összefüggésben a
német politikával való összhang biztosítására az Imrédy-kormány (1938. május
14-1939. február 16.) engedékenységre hajlott a Németország által pártfogolt
Basch-irányzat részéről 1938 májusában közzétett - a népcsoport-autonómia
irányába mutató - magyarországi német "népprogram" követelései iránt. A szep-
tember 29-i müncheni egyezményt követően Csehszlovákiában létrejött szlovák
autonóm kormány által az ottani német kisebbség számára engedélyezett népcso-
port-autonómia megkezdődő kiépítését Basch és németországi támogatói rnodell-
nek tekintették a magyarországi német kisebbségi kérdés rendezéséhez. A:L
Imrédy-kormány továbbá annak a vélekedésnek is hatása alá került, hogy az
1938. november 2-i bécsi döntéssel elért területgyarapodás nagyobb arányú Iehe-
tett volna, ha nagyobb engedékenységet tanúsít anémet népiséggel kapcsolatos
igények iránt, s hogy ebben az esetben a Kárpátalja egészének megszerzésérc
előkészített önálló magyar katonai akciót Németország nem tiltotta volna le. (Ez
1938. november 21-én történt, és súlyos belpolitikai válsághoz, a kormánypárt
szétzilálódásához, a kormány parlamenti leszavazásahoz vezetett.) Ilyen előzmé-
nyek után alakulhatott meg 1938. november 26-án a Népinémet Bajtársak legali-
zálását megvalósító Magyarországi Németek Népi Szövetsége (VoIksbund der
Deutschen in Ungarn) Basch vezetésével, a népcsoport-autonómtal törekvéseket
kifejező program alapján. A Volksbund megalakulásának hírére Gratz azonnal
lemondott a Volksbildungsverein elnökségéről.
Az Imrédy-kormány hajlott a magyarországi szlovákok helyzetének a népcso-
portelv szerinti rendezésére is, mert úgy vélte, hogy kölcsönösségi alapon ez kívá-
1919-1944/45 O 73
natos a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek szempontjából. Az első
bécsi döntéssel visszacsatolt - túlnyomórészt magyarlakta - területek lakosságá-
nak 1O,9%-a (116 213 fó) szlovák volt. Jelentős erők támadták azonban a
Volksbundnak mint "népcsoport-szervezetnek" az engedélyezését, s egyáltalán
hazai "népcsoportok kreálását". Amikor 1939 februárjában Teleki Pál lépett
Imrédy helyébe, a második Teleki-kormány (1939. február 16-1941. április 3.)
azonnal fellépett e törekvésekkel szemben. A Volksbund 1939. április 13-án jóvá-
hagyott alapszabályai már alig hasonlítottak az eredeti elképzelésekhez: az egész
magyarországi németséget felölelő, annak minden életterületét, rnűködési szférá-
ját átfogó népcsoportszervezet helyett egy kultúregyesület működtetését engedé-
lyezte a volksdeutsch irányzatnak is, az egy ideig még fennálló Volksbildungs-
vereinnel párhuzamosan. Bascbék azonban nem adták fel egy pillanatra sem
törekvésüket, hogy a Volksbundot - kultúregyleti alapszabályait túllépve - népcso-
portszervezetté fejlesszék, amelynek céljai között szerepelt többek között a .népkí-
sebbségi felügyeleti jog" érvényesítése a magyar állami intézmények felett, s a
német nemzetiszocialista világnézet alapján álló politikai szervezkedés szabadsága is.
1939. március 15-18-án került sor Kárpátalja egészének bekebelezésére, a
Csehszlovákia teljes feldarabolását célzó - és eredményező - német terv önállóan
végrehajtott részeként. Kárpátalja lakossága 72,2%-ban (501 047 fó) rutén volt,
ezért a terület számára a miniszterelnök - a korábbi ígéreteknek megfelelően -
nemzetiségi területi autonómiát helyezett kilátásba. Addig is, míg ez kialakításra
kerül, bevezette a kétnyelvűséget a közigazgatásban. Az itteni 10,1 %-nyi (69 761
főnyi) magyar lakosság szószólói azonban élénken tiltakoztak az ellen, hogy a
csehszlovák uralom alól felszabadulva egy rutén önkormányzati terület kialakítása
folytán ismét "kisebbségi sorsra jussanak". A Volksbund azon volt felháborodva,
hogy míg a "primitív" ruténeket autonómiára érdemesítik, anémet népcsoport-
autonómiát nem engedélyezik. Ugyanakkor az 1939 márciusában létrejött
"önálló" Szlovák Köztársaság - valójában a németek bábállama - engedte kiépí-
teni a területén élő németek Berlinból irányított szervezeteit.
Az 1939. május 28-29-i magyarországi országgyűlési választások alkalmával
két volksbundista szerzett mandátumot; ők a kormánypárt padsoraiban foglaltak
helyet. E választások a felvidéki és a kárpátaljai visszacsatolt területekre nem
terjedtek ki; innen behívás útján került be - a nagy többségükben magyarokon
kívül - néhány szlovák és rutén képviselő is a parlamentbe. A felsőházba is bejut-
tattak egy-két nemzetiségi!. A visszacsatolt területeken talált nemzetiségi pártok
közül a Hlinka-féle Szlovák Néppárt (Slovenská L'udová Strana) működését nem
engedélyezték, Kárpátalján a Volosin által alapított Ukrán Nemzeti Egységpártot
tiltották be, és az ukrán kulturális egyesület (Proszvita) múködését tették lehetet-

lenné. Tovább működhettek viszont a vezetőik révén régóta magyar befolyás alatt
álló orosz pártok (Andrij Brody Autonóm Földmíves Szövetség elnevezésű párt ja
és Sztyepán Fencik Autonóm Orosz Nemzeti Párt ja, amelyek eddig Csehszlovákiá-
ban követelték azt az autonómiát, amit most Magyarország kormányától várhat-
tak), és az ugyancsak orosz orientációjú kulturális szervezet, a Duchnovics Társa-
ság. 1939. június 28-án kormányzói biztost neveztek ki Kárpátalja élére Perényi
Zsigmond személyében. Heves sajtóvita és röpiratháború bontakozott ki arról,
helyes-e egyáltalán autonómiát adni Kárpátaljának, s ha igen, milyen legyen az
önkormányzati szervek viszonya a kormányzói biztos által képviselt magyar állam-
hatalomhoz?
A második világháború kirobbanását követően (1939. szeptember 1.) a Teleki-
kormány rendkívüli intézkedéseket léptetett életbe, s ezeket a Volksbund szervez-
kedésének akadályozására is igyekezett felhasználni. Sajátos lehetőséget kínált a
volksbundisták befolyásának gyengítésére az a hatás, amelyet a Hitler által 1939
októberében meghirdetett nagyszabású áttelepítési program keltett Magyarorszá-
gon. Hitler ugyanis bejelentette, hogy a különböző országokban elszórtan élő,
asszimilálódásnak kitett német .népforgácsokat" megmenti ettől a sorstól azáltal,
hogy áttelepíti őket a Német Birodalom újonnan meghódított lengyel területeire, s
ezzel egyúttal megszünteti azon konfliktusokat is, amelyeket a német kisebbségek
magatartása okozott a Német Birodalom és más államok között.
A magyarországi németek vezetői az áttelepülés ellen foglaltak állást. Azt hang-
súlyozták, hogy a magyarországi nérnetség nem messzire hullott, s így az idegen
környezetben pusztulásra ítélt .népforgács'' , amelyet csak áttelepítéssei lehet az
asszimilálódástói megmenteni, hanem terjeszkedőképes, a birodalmi német
.népralajhoz" egyre közelebb kerülő, és a bácskai-bánáti svábság zárt településte-
rületével összeköttetést biztosító, jól meggyökeresedett néptest, amelynek jövője
jelenlegi településterületén is biztosítható. Nem értettek egyet azzal, hogy az ál-
lamközi konfliktusok kiküszöbölése érdekében a népcsoportot áttelepítsék; ennél
előnyösebbnek ítélték a német hatalmi politika szempontjából, ha Németország a
népcsoport ürügyén beavatkozhat a magyar belügyekbe. Ez az érvelés világosan
mutatja, hogy a vezetőség állásfoglalása a hitleri áttelepítési tervvel szemben nem
tekinthető a magyar haza iránti lojalitás megnyilvánulásának. A magyarországi
ném etség történelmi hivatását abban jelölték meg, hogy a magyarságtói -
"népiségi harc" (Volkstumskampt) útján - magukhoz ragadják e térségben a
hegemóniát.
Horthy kormányzó - Hitlerhez intézett 1939. november 3-i levelében - mele-
gen üdvözölte a hitleri áttelepítési tervet, arra számítva, hogy a hazai németség
"nem magyar érzelmű" részétől - különösen a volksbundistáktól - így könnyen
1919-1944/45 075
megszabadulhat, a többieket pedig gyors ütemben elmagyarosíthatja. A magyaror-
szági németek áttelepítése ügyében a magyar kormánnyal Hitler egyelőre nem
akart egyezményt kötni, s elzárkózott az elől is, hogy az áttelepítést a burgenlandi
magyarokkal való lakosságcsere formájában oldja meg.
Az a körülmény, hogy a Szovjetunió birtokba vette Lengyelország ukránlakta
területeit (1939. szeptember 21.), s ezáltal határossá vált Magyarországgal a kár-
pátaljai szakaszon, a szovjet kormány megnyugtató nyilatkozatai ellenére aggályo-
kat keltett a magyar politikusokban, és a Kárpátalja autonómiáját ellenzők pozíci-
óit erősítette. Az aggodalmakat fokozta a Románia által birtokolt Besszarábiára
formált szovjet igény ultimátumszerú bejelentése, s e terület birtokbevétele 1940
júniusában, mert azt a benyomást keltette, hogy a Szovjetunió előbb-utóbb vala-
mennyi ukránlakta terület egyesítésére sort kerít. A biztonsági szempontokra
hivatkozó magyar katonai vezető köröknek is jelentékeny szerepe lehetett abban,
hogy a kárpátaljai autonómia többszörösen átdolgozott és egyre sekélyesebbé vált
tervezetét, mint törvény javaslatot, a Teleki-kormány 1940. július 23-án a parla-
ment elé terjesztette ugyan, de tárgyalását nem tűzték ki, s az autonómia egész
iratanyaga augusztus 5-én irattárba került.
Baschnak az az elképzelése, hogy az észak- és nyugat-európai német villám-
háborús győzelmek hatására Magyarország rászorítható lesz a szlovákiaihoz ha-
sonló népcsoport alkotmány elfogadására, nem valósult meg. Ezért magyar nem-
zetiszocialistákkal kezdett tárgyalni: a Nyilaskeresztes Párt két képviselője, Hubay
Kálmán és Vágó Pál 1940 júniusában olyan törvény javaslatot nyújtott be a ma-
gyar parlamentbe, amelyanémet népcsoport jogi követeléseket vette alapul a
nemzetiségi kérdés magyarországi általános rendezéséhez. Hamarosan kiderült
azonban, hogy ez a tervezet, amely az egész Kárpát-medencét anémet "élettérbe"
tartozónak ismerte el, s a magyarságot az ott élő hét népcsoport egyikének tekin-
tette csupán, Németországban nem váltotta ki azt a kedvező visszhangot, amit a
hatalomra áhítozó nyilasok reméltek. Hitler félreérthetetlenül érzékeltette a ma-
gyar kormánnyal, hogy igazából nem a nemzetiségi kérdés általános rendezése
érdekli, hanem a német kisebbség számára igényel kivételes helyzetet. Így a Tele-
ki-kormány zavartalanul utasíthatta el a nyilas tervezetet és bélyegezhette haza-
árulóknak beterjesztőit, megfosztva őket mandátumuktól, de anémet népcsoport-
autonómiára irányuló igény elől immár egyre kevésbé zárkózhatott el, különösen
azért, mert alkalom kínálkozott az erdélyi területi revízió megvalósítására, sehhez
rászorult Németország segítségére. Németország felé irányuló gesztusként újra
lehetővé tették a Volksbundnak, hogy helyi csoportokat alakítson; engedélyt kapott
továbbá néhány saját kezelésű népiskola, sőt egy gimnázium létesítésére.

1940. augusztus 30-án a tengelyhatalmak második bécsi döntőbíráskodása
eredményeként Magyarország visszaszerezte Romániától Észak-Erdélyt és a Szé-
kelyföldet. A visszacsatolt területek lakosságának 47,9%-a nem magyar volt
(roman 1 069 211 fő, 41,5%, mintegy 43 000 erdélyi szász és 47 000 Szatmár
vidéki sváb). A kormány e területekről 48 magyar képviselőt, a német lakosság
köréből pedig 3 képviselőt hívott be a parlamentbe és mindössze 12 helyet tartott
fenn a románság képviseletére, azok betöltését azonban függőben hagyta a ma-
gyar-román államközi viszony - be nem következett - megjavulásáig.
A döntőbíráskodás alkalmával a magyar államférfiakkal elfogadtatott ún. bécsi
német népcsoportegyezmény megteremtette a magyarországi németség számára
igényelt kivételes helyzet alapjait, mert lehetövé tette a népcsoport-autonómia
eddig akadályozott kiépítését, és kimondta a népcsoporthoz tartozók nemzet iszo-
eialista szervezkedésének szabadságát minden téren és minden vonatkozásban. A
Romániától most visszacsatolt területeken élő németekre korlátozottan az egyez-
mény biztosította az önkéntes kitelepülés lehetőségét, amelynek érdekében a
szatmári svábok körében meg is indult a propaganda, de hamarosan leállították
nyugtalanító hatása miatt.
A bécsi német népcsoportegyezmény megkötését követően a Volksbíldungs-
verein hamarosan be szüntette tevékenységét: 1940. október végétől a Volksbund
már monopolhelyzetet élvezett. Basch titokban megkapta utasításait Himmleruil,
az SS birodalmi vezérétől, hogy rniként lásson hozzá a magyarországi német nép-
csoportszervezet kíépítéséhez. Ez azonban jelentős ellenállásba ütközött, mert a
"jogalapul szolgáló" egyezmény értelmezésében lényeges differenciák rnutatkoz-
tak. Teleki nem törvényként, hanem csak rendeletként tétette közzé az egyez-
ményt, amelyhez végrehajtási utasítás nem készült, s így a hatóságok lehetőség
szerint "szabotálták". Bascb fenyegetőzései ellenére mégsem következett be a
Német Birodalom erélyesebb fellépése, mert az ekkoriban mindenekelőtt arra
fektetett súlyt, hogy Magyarország csatlakozzék a német-olasz-japán háromha-
talmi szövetséghez. Bár ez novemberben megtörtént, a kormány továbbra is vona-
kodott szabad utat adni annak a törekvésnek, hogy a magyarországi németek teljes
"népiségi elkülönülése" bekövetkezzék a gazdasági szervezetekben (némel birodalmi
tanácsadók beállításával), az ifjúsági mozgalomban (különválva a levente szerve-
zettől), az evangélikus egyházi életben (nérnet egyházkerületek létesítésével) stb.
Az 1941. februári új kisebbségí népiskola-rendelet hatályon kívül helyezte az
1935-ben egységesen előírt vegyes tannyelvű oktatást, és visszatért az 1923. évi
rendelet három iskolatípusához. Erre azért volt szükség, mert a felvidéki, kárpát-
aljai és erdélyi terület gyarapodás - minI később a délvidéki is - nagy számban
hozott magyar uralom alá olyan öntudatos nemzetiségeket, amelyek egy részétől
1919-1944/45 O 77
semmiképpen sem lehetett megtagadni a teljes értékű anyanyelvi iskolázást.
Ugyanakkor a B és C típussal választási (és egyben bizonyos manipulálási) lehető-
séget kívánt biztosítani. A rendelet természetesen a megnagyobbodott ország egé-
szére volt érvényes, de a gyakorlati végrehajtásból a trianoni országterületen a
német kivételével minden más nemzetiséget kirekesztettek. A már elért asszimilá-
ciós eredményeket ugyanis minden eszközzel megóvni igyekeztek avisszacsatolt
területek öntudatosabb nemzetiségi erőinek minden befolyásától. A volt trianoni
részen élő nem német nemzetiségek vegyes tannyelvű iskolái többnyire nyelvok-
tató iskolákká süllyedtek vissza, a német községekben viszont a Volksbund befo-
lyására most már általában A típusú iskolát igényeltek, amihez a minisztérium
meg is adta hozzájárulását. Kérdéses, hogy megfelelő tanerők hiányában valóban
teljesen az anyanyelv volt-e a tanítás nyelve az A típusúnál elfogadott itteni német
iskolákban? Nemzetiszocialista szellemű nevelést csak a Volksbund által fenntar-
tott, kevés szárnú iskolában tűrtek meg. Bascb arról is panaszkodott németországi
.Jlletékes helyeken", hogy a Volksbund sajtóját a magyar cenzúra gátolja a nem-
zetiszocialista világnézete és azzal integráns antiszemitizmusa szabad érvényesíté-
sében. Nem engedélyezte a kormány a volksbundisták számára a horogkereszt
használatát, jelvényük a nap kerék (Sonnenrad) maradt, amely tulajdonképpen
rejtett horogkereszt.
A miniszterelnökség által irányított Nemzetpolitikai Szolgálat propagandamun-
kája a németi akta területeken a Volksbund befolyásának korlátozására, visszaszo-
rítására irányu It. Különösen feszültté vált az atmoszféra az 1941 februárjában
végrehajtott népszámlálás idején. Minthogy Hitler ismételten megígérte magyar
államférfiaknak, hogy a tervezett "német népesség-tagosítás" (deutschvölkische
Flurbereinigung) keretében a kitelepítést Magyarországról is végrehajtja, a háború
ekkor még nem túl távolinak vélt győzelmes befejezése után, a magyar kormány
mielőbb tájékozódni kívánt arról, hogy a magyarországi németek mekkora hánya-
da és milyen rétegei "optálnak" Németország javára. (Annak mintájára, ahogyan
az első világháború után Olaszországhoz csatolt dél-tiroli németeket kényszerí-
tették nyilatkozásra 1939-ben.) Erre a "színvallásra" az 1941. évi népszámlálást
használta fel. Azokat anémet anyanyelvűeket, akik magukat nem magyar, hanem
német nemzetiségűnek vallották, s így a magyar nemzetfelfogással szembehelyez-
kedtek, úgy tekintették, mint akik a magyar haza helyett Németországot választot-
ták, azaz ők lesznek majd a kitelepítendők. A széltében-hosszában kitelepítésseI
fenyegetődző magyar propaganda ellenére a magyarországi németség nem fogta fel
igazán a szörnyű veszélyt, nem tudta, hogy Hitler és Horthy alkuja áll a háttérben,
s hogy nemzetiségük valós megjelölésével saját sorsukat pecsételték meg. A kor-
mány és a magyar társadalom megrökönyödött a magukat német nemzetiségű nek

vallók nagy számán, s meglepetést okozott, hogy nemcsak szegényebb rétegek,
hanem tehetős német parasztok is - e velejéig hamis, de makacs felfogás szerint
- Németországba kívánkoznak. Ez a körülmény viszont növelte annak kilátásait,
hogy ittmaradó ingatlanaik, földjük, házuk, állatállományuk, gazdasági felszerelé-
sük felhasználható lesz a földbirtokszerkezet miatti súlyos politikai feszültségek
enyhítésére. Ejavak megváltásából nem csináltak gondot: úgy gondolták, hogy
Németország egyre nagyobb mértékű e1adósodása Magyarországgal szemben
könnyűvé fogja tenni a két kormány megállapodását e tekintetben.
Hitler a Jugoszlávia felszámolására készülő német haderővel való magyar ka-
tonai együttműködés ellenében Magyarországnak újabb terület-visszaszerzési
lehetőséget ajánlott fel. A Jugoszláviával nemrég kötött barátsági szerződés meg-
szegése és a világháborúba való belesodródás veszedelme miatti dilemmában
Teleki öngyilkosságot követett el, s utóda, Bárdossy Lászlá kormánya (194l.
április 4-1942. március 9.) szerezte meg 1941 áprilisában a délvidéki területeket,
Bácskat és a Muraközt. A Hitler által színtén Magyarországnak ígért Bánát azon-
ban nérnet megszállás alatt maradt. A német csapatok bevonulását váró bácskai
németek csalódottságukban tüntető ellenszenvvel fogadták a magyarok megjelené-
sét. A továbbiakban is átmenetinek fogták fel a helyzetet, és a délkelet-európai
németség német birodalmi védnökség alatt létrehozandó területi önkormányzatá-
ban (Prinz-Eugen-Staat) reménykedtek.
A birtokba vett délvidéki területeken a lakosság 61%-a (628 493 fó) nem ma-
gyar volt: a Bácskában szerb és nérner. a Muraközben horvát. Ez az újabb terület-
gyarapodás mintegy 150 000 bácskai svábbal növelte a magyarországi németek
számát. Mint már az északi-erdélyi területgyarapodásnál, ezúttal is jól szervezett,
nemzetiségileg öntudatos tömegek bekapcsolódásáról volt szó, nemzetiszocialista
vezetők irányítása alatt, akik radikalizálni igyekeztek az óvatoskodó Basch
Volksbundját, s akik közül többen a magyar parlamentbe is behívást kapva, ott is
egyre nyiltabban tettek hitet Hitler eszméi mellett.
Nagyon megnehezítette a helyzetet, hogy a náci Német Birodalom befolyása
alatt szervezkedö "új kisantant" államai - Szlovákia, Románia, Szerbia, Horvátor-
szág - a maguk Magyarországon élő nemzeti kisebbségei, "népcsoportjai" védel-
mében ugyanolyan túlzásokkal és ugyanolyan agresszív módon léptek fel, mint
amilyen agresszív volt Németország "népcsoport-politikája" a magyarországi né-
met kísebbség tekintetében. A magyar kormányzat sokat küszködött az erdélyi és a
délvidéki területgyarapodások révén hazánk politikai életében megjelenő, erősen
náci szellemiségű szász és sváb mozgalmakkal megerősödött Volksbundon kívül
az egyéb nemzetiségek ugyancsak fasiszta jellegű mozgalmaival, szervezeteivel,
pártjaival, amelyeket kénytelen volt maga kreálta nemzetiségi szervezetekkel,
1919-1944/45 O 79
pártokkal ellensúlyozni. Immár a szomszéd országok is - kisebbségeik szélsősége-
sen nacionalista erőit felhasználva - revíziós politikát folytattak, hirdetve a
"Mindent vissza!" magyaroktól tanult jelszavát. Anyanyelvi, iskolaügyi - egyébként
nagyrészt jogos - kisebbségi panaszok fe\hánytorgatásának felszíne alatt azon
munkálkodtak, hogy a Magyarországhoz csatolt területek minél nehezebben kap-
csolódjanak be az ország vérkeringésébe. Részükről a harc e területek visszaszer-
zéséért folyt. Reményeiket Németország támogatásába vetették, mint ahogy Ma-
gyarország kormányai is abban bíztak, hogy a németek oldalán, konkurenseikkel
versenyre kelve megőrizhetik, ill. bővíthetik majd ezeket a területeket. Mindkét fél
üldözte a haladó erőket, s bár belső berendezkedéséhen Magyarország ezen orszá-
gokat egyelőre nem követte, nálunk is mindinkább teret nyertek a szélsőjobboldali
pártok (nyilasok, imrédysták). A felvidéki, erdélyi, délvidéki haladó demokratikus
hagyományok háttérbe szorultak, az átcsatolt területekről behívott képviselők az
országos politikába többnyire a szélsőséges reakció oldalán kapcsolódtak be, akik-
kel szemben például a magyar revízió ügyével különben ízig-vérig egybeforrott
Bajcsy-Zsilinszky Endrének is élethalálharcot kellett vívnia.
További súlyos problémát jelentett, hogy a visszacsatolt területeken kezdetben
és átmenetileg mindenütt elrendelt katonai közigazgatás megszúnte után, a polgá-
ri közigazgatásra történt áttérést követően is fennmaradt a katonai hatóságok,
biztonsági szervek, bíróságok túlzott befolyása. Ezek a szervek a kormány intenci-
óit többnyire semmibe véve akadályozták az ottani viszonyok konszolidálódását.
2/10. Teleki Pál a "szentistváni" nemzetiségi politikáról (1940)
Magyarország tragikus sorsú minisztere\nökének, Teleki Pálnak a magyar

nemzetiségi politikáról vallott nézeteit leginkább egy kis füzete alapján ismerhet-
jük meg, amelyet a halála elötti évben, 1940 júliusában jelentetett meg, Magyar
nemzetiségi politika címmel, nemcsak magyarul, hanem a nemzetiségek nyelvén
is. Példányait "tájékozásul és miheztartás végett" küldette szét egy olyan időpont-
ban, amikor a felvidéki és kárpátaljai területgyarapodások következtében a nem-
zetiségi politika jelentősége máris igen megnőtt - s még inkább várható volt ez a
következö lépés, az erdélyi területrevízió esetére -, ám a visszacsatolt területeken
szerzett friss tapasztalatok azt mutatták, hogy a nemzetiségi kérdés kezelése terén
súlyos hiányosságok és hibák fordulnak elő. Növelte a veszélyt, hogy a kormány
szélsőjobboldali ellenzéke a nemzetiségi problémák rendezésére megpróbált olyan
törvény javaslatot az országgyúlés elé terjeszteni, amely Németország e térségbeli
érdekeit és igényeit várhatóan jobban szolgálná. A nyilasok e kísérletének leszere-

lésévei összefüggésben is lényeges szerepe volt ennek a Teleki saját felfogását
kifejtó, mértékadónak szánt kis kiadványnak.
Olyan ember nézeteivel találkozunk lapjain, aki élete alig több mint hat évtize-
déből négyet Nagy-Magyarország ezeréves határai között töltött el, meg volt győződ-
ve a Kárpár-medence földrajzi egységéről, Magyarország történelmi hagyományai-
nak erejéről, s aki minden képességét, sokoldalú - földrajzi, történelmi, statiszti-
kai - tudományos felkészültségét Trianon igazságtalanságának ország-világ előtti
kimutatására, a határok revíziójának előkészítésére fordította. Törekvései nem
korlátozódtak a többségükben magyarlakta területrészek visszaszerzésére - csu-
pán időlegesen érte be eszempontból kompromisszumokkal -, hanem a régi
országterület, Szent István egykori birodalma teljes helyreállítását tekintette a
magyar politika céljának. (Egyedül Horvátország és Burgenland visszaszerezhető-
ségét tartotta irreálisnak.) Ezzel összefüggésben nemzetiségi tömegeket akart
visszaédesgetni az önkormányzat ígéretével, s a csonka ország maradék nemzeti
kisebbségeivel szemben is megértóbb nemzetiségpolitikát szorgalmazott.
Mint Teleki többször is kifejtette, mindenekelőtt azért illette nemzetiségi poli-
tikáját "szentistváni" jelzővel, mert - a "szentistváni állameszrne" jegyében - a
történelmi Nagy-Magyarország helyreállítása múlik ezen. De a "szentistváni" nem-
zetiségi politika ettől elválaszthatatlan másik jelentése, hogy - mint első, szent
királyunk Intelmei figyelmeztetnek - pozitív megítélésben kell részesülnie annak
a körülménynek, hogy a magyarság más népekkel él együtt, s türelemmel, szelíd-
séggel, atyai szeretettel kell bánni - saját jól felfogott magyar érdekből is - ezekkel
a nemzetiségekkel. Gondolatainak jelentős része elvonatkoztatható korabeli, ide-
jétmúlt összefüggéseitöl, s mai kösülrnényetnk között is lehet számunkra - talán
mások számára is - megszívlelendő mondanivalója.
"Vallom, hogy mindenkinek vitathatatlan joga a maga anyanyelvét, ősi szoká-
sait, a maga tradícióit ápolni, és a magyar államnak, mint minden államnak,
kötelessége más anyanyelvű polgárait ebben a törekvésükben támogatni, az isme-
reteknek anyanyelvükön való tanítását lehetövé tenni, sőt azt istápolni" - olvas-
hatjuk Teleki állásfoglalását. Mint hangsúlyozta: "annak biztosítása, hogy a nem-
zetiségek kultúrájukat szabadon fejleszthessék, külön nemzetiségi jellegüket -
modern szóval: népiségüket - megőrizhessék és ápolhassák, nemcsak megenge-
dés dolga, hanem az is fontos, hogy mindenféle vonatkozásban az állam is támo-
gassa ezt a fejlődést".
"A legteljesebb jogi és tényleges egyenlőség mindenféle vonatkozásban, az élet
minden viszonylatában" - ez volt Teleki irányelve a nemzetiségi politikában.
"Mindenkinek joga van anyanyelvét gyermekeire átörökíteni" , e tekintetben a
nemzetiségi szülőket nem szabad gátolni szabad akaratnyilvánításukban. Az ál-
1919-1944/45 081
lamnak olyan iskolákat kell felállítani a nemzetiségek számára, ahol a gyermeke-
ket anyanyelvükön nevelik magyar hazafiságra: hűségük népiségükhöz harmoni-
kus egységben lehessen hűségükkel a hazájukhoz. "Az anyanyelv tanításáról nem-
csak az elemi iskolákban, hanem a polgári és kereskedelmi iskolákban, valamint
a középiskolákban is kell gondoskodni. Több gondot kell fordítani továbbá az
óvodákban is az anyanyelv alkalmazására", az a helyes, ha "az óvónők a magyarul
nem értő gyermekekkel anyanyelvükön beszélnek és játszanak".
"Az anyanyelv teljes és minden béklyótói mentes használata" kell hogy érvé-
nyesüljön "a nemzetiségek egyesületi életében, valamint természetesen az egyházi
életben is". Hangsúlyozta, hogy .Jiíztosítaní kívánjuk az anyanyelv használatát a
hatóságokkal és a hivatalokkal való érintkezésben". Nemzetiségi vidékeken a
lakosság anyanyelvének ismeretét és használatát kívánta meg a tisztviselőktől,
bíráktói, lelkészektől, tanítóktói, csendőröktől, s az ilyen vidékek magyar iskolái-
ban is szorgalmazta a nemzetiségi nyelv tanítását. A helyi hatóságoknak nyomaté-
kosan figyelmükbe ajánlotta, hogy szociálpolitikai intézkedéseik során a nemzeti-
ségi lakosság semmiféle hátrányt ne szenvedjen.
Teleki elismerte, hogy a törvényhozásnak is vannak feladatai nemzetiségi vo-
natkozásban. Így hamarosan törvényt fogadtatott el "a nemzetiségi érzület bünte-
tőjogi védelméről", hogy ne csak "a magyar nemzet gyalázása" legyen tilos. Átfogó
nemzetiségi törvényt nem tervezett - ezt próbálták kihasználni a nyilasok a náci
Németország népcsoportpolitikájának felajánlkozó törvényjavaslatuk benyújtásával
-, ellenben mindennél fontosabbnak tartotta "a társadalmat a nemzetiségi prob-
léma megértésére és átérzésére nevelni, a sajtó, egyesületek és általában a közön-
ség nevelésének minden eszközével". Enélkül ugyanis a törvények, rendeletek
nem érvényesülhetnek. Azt kívánta, hogy mindenki megértse: a nemzetiségek
magyarosodása csakis önkéntes lehet, az együttélés tartós, természetes folyama-
tainak eredménye, mesterséges, erőszakos magyarosításuk megengedhetetlen, s
következményeiben a magyarságra nézve is káros. Szakítani kell az első világhábo-
rú előtti évtizedek sokban továbbélő, magyarosítást erőltető felfogásával és mód-
szereivel, de óvakodni kell a nemzetiségi túlzásoktói is, amelyek az együttélésben
kizárólag asszimilációs veszélyt látva, merev népi elkülönülési tendenciákat juttat-
nak kifejezésre. Ajánlotta magyar és nemzetiségi - személyi, egyesületi, intézmé-
nyi - kapcsolatok ápolását egymás jobb megismerése és megértése érdekében.
Teleki Pál törekvései leküzdhetetlen ellenállásba ütköztek mind a magyar so-
viniszta erők, mind a nemzetiségi nacionalista túlzók részéről. A miniszterelnök
mértékadónak szánt iránymutatásaival szemben meglehetősen más nemzetiségi
politika valósult meg, nemcsak a visszacsatolt területek különösen kényes viszo-
nyai között, hanem az "anyaország" nemzetiségei tekintetében is. Ismeretes,

mennyire nyomasztóan hatott ez Telehire. aki rendkívül érzékeny lelkiismerettel
felelősnek érezte magát mindenért, ami a vezetése alatt álló országban - a legjobb
szándéka és kétségbeesett erőfeszítései ellenére - történik. A jugoszláv barátsági
szerzödés megszegésével kapcsolatos tragikus öngyilkosságába több más tényező is
belejátszott. Ezek között nagyon súlyosan esett latba nemzetiségi politikájának
kudarca.
2/11. A kölcsönösség vagy egyoldalú kezdeményezés dilemmája a

Bárdossy- és a Kállay-kormány nemzetiségi politikájában
A terület-visszacsatolás révén öntudatos nemzetiségi tömegekkel gyarapodott

Magyarország - további nemzetiségi lakosságnövekedés lehetőségét is tekintetbe
véve - "szentistváni" nemzetiségi politikát hirdetett, amely a magyarság érdekeit a
nemzetiségekkel való együttélésben, a velük való méltányos bánásmódban, az
erőszakos asszimilációs rnódszerek mellőzésében jelölte meg. Ennek a felfogásnak
azonban erős ellentábora volt. Ók helytelenítették a nemzetiségek ilyenfajta
.xíédelgetését'', hiszen azok az idegen uralom alatt, a magyarság rovására erősöd-
tek meg, a magyar politikának tehát nem szabad őket nyelvükben, nemzeti öntu-
datukban az elért fokon meghagynia, politikai vagy akár csak kulturális szervezke-
désüket megtűrnie. Az a körülmény, hogy a Magyarországhoz visszacsatolt terüle-
tek nemzetiségi lakosságát a szomszédos szlovák, román, szerb, horvát soviniszta
rendszerek magyarellenes szellemben erőteljesen befolyásolták, meglehetősen
megnehezítette a mérsékelt magyar nemzetiségpolitikai törekvések érvényesítését
azokkal szemben, akiket a nemzetiségi kérdés megítélésében és kezelésében a
sérelmi attitűd, a visszafizetési szándék, az erószakosságra való hajlam jellemzett.
Ez az irányzat nemcsak azért volt nagyon káros és veszélyes, mert lehetetlenné
tette a visszacsatolt területeken a magyar és a nemzetiségi lakosság közötti viszony
javulását, hanem azért is, mert a magyarországi nemzetiségek minden sérelmét a
szomszédos országokban a magyar lakosságon torolták meg. A kölcsönös sérelmek
bizonyos fokú enyhítését, a nemzetiségi problémák valamelyes rendezését végül is
többnyire a reciprocitás alapján közelítették meg: nemzetiségi iskolát, egyesületet,
pártot akkor lehetett fenntartani vagy létesíteni, ha ugyanez a szomszéd országban
is biztosítva volt a másik ország ott élő kisebbsége számára. A térség egyetlen orszá-
gában sem indultak ki abból, hogy a nemzetiségi jogok tiszteletben tartása a körül-
ményektől független kötelessége minden államnak.
1919-1944/45 O 83
A Felvidéken 1918 után bevezetett magyarellenes csehszlovák földreform Tele-
ki-kormány által elrendelt revíziója (I939. március 5.) zűrzavart és bizonytalan-
ságot okozott, amelyet a Bárdos~:y-kormány viszonylagos nyugvópontra juttatott az
1941. augusztus 2-i magyar-szlovák földbirtok-politikai megegyezéssel, amely
leállította a szlovák telepesek eltávolítására, ill. a szlovákiai magyar birtokok elkob-
zására irányuló akciókat. A végsó rendezést lényegében a háború végéig függóben
hagyta, s addig kölcsönösen a zsidó birtokok felé terelte a magyar, ill. a szlovák
parasztság földigényét. A magyar uralom alá került szlovákok részére 1939. április
28-án engedélyezett Slovenská jednota c. Iap körül tömörüló, szlovákiai befolyás
alatt álló radikális szlovák nacionalista tábor 1941. augusztus 21-én váratlanul
bejelentette a Szlovák Nemzeti Egység Párt ja (Strana Slovenskej Národnej jednoty)
megalakulását, s a párt vezére, Emanuel Böhm magát a szlovák "népcsoport"
vezetójének nyilvánította. A magyar kormány nem akarta elismerni ezt a pártot a
hazai szlovákság kizárólagos képviselójének, savisszacsatolt felvidéki terület
nyugati részén a Michai Kaltok vezetésével már 1940. április 28-án megalakul!
Magyarországi Szlovák Keresztény Néppárttal (Slovenská Krest'anská L'udová
Strana), keleti részén pedig Viktor Duorcak vezetésével egy szlovák gazdapárt
(Nasa Gazdovská Strana) 1941. október l-jei létrehozásával próbált küzdeni elle-
ne. Mivel azonban a Szlovákiai Magyar Párt jogállása (regisztrálása) a kölcsönössé-
gen (reciprocitáson) múlott, s a Ka/tok-párt 1942. januári fclbomlásával az ellen-
állás még inkább kilátástalannak látszott, a Bárdos.\)'-kormány végül is elismerte a
Böhm-féle pártalakulást. A nemzetiségi kérdés kezelése miatti vita, amely 1941
novemberében csak Ribbentrop német külügyminiszter közbelépése, Bárdossy
magyar és Tuka szlovák miniszterelnök személyes berlini tárgyalásai folytán nem
vezetett a diplomáciai viszony megszakadásához Magyarország és Szlovákia között,
így elcsendesedett.
Kárpátalján az 1940. szeptember 12-én kinevezett új kormányzói biztos, Koz-
ma Miklós, az autonómia gondolatának elaltatásán fáradozott. Az ott éló magya-
rokkal közös, és érdemileg magyar vezetés alatt álló szervezetekbe igyekezett tö-
möríteni a nemzetiségi lakosságot a "magyar-rutén sorsközösség" jegyében
(Kárpátaljai Bajtársak Bercsényi Szövetsége). A Szovjetunió elleni hadba lépés -
1941. június 26-óta katonai felvonulási területté vált Kárpátalja lakosságát az
állandó "nemzetvédelmi" megfigyelés és zaklatás, a meg-megújuló razziák és
perek nyugtalanították. A szélsóséges magyar nacionalista körök, amelyek a ma-
gyarországi nemzetiségi kérdés megoldását a nemzetiségek eltávolításában s a
külföldön éló magyarok hazatelepítésében látták, Kárpátalja egész nem magyar
lakosságát ki akarták telepíteni a megszállt szovjet-ukrán területekre. A katonai
vezetés - különösen Werth Henrik, a vezérkar fónöke - osztotta ezeket a nézetc-

ket. Bárdossynah, aki a soknemzetiségű .szentístvám" Magyarország eszméjét
vallotta, 1941. augusztus 19-én erélyesen kellett fellépnie az ilyen törekvésekkel
szemben. Az "állampolgárságukat igazolni nem tudó" zsidókat - mintegy 18 000
embert - azonban 1941 augusztusában minden további nélkül deportálták; túl-
nyomó többségüket Ukrajnában meg is gyilkolták. Kozma december 4-i halála
után Tomcsányi Pál lett Kárpátalja kormányzói biztosa.
Észak-Erdélyben és a Székelyföldön rnellözték a Felvidéken oly sok sérelmet
okozott nemzethűségi igazoló eljárásokat, amelyek inkább az idegen uralom alatt
elszenvedett magyar sérelmek megtorlását, mint a megbékélést és a konszolidáci-
ót szolgálták. A román földreform revíziójára megindult munkálatok az erdélyi
magyar középbirtokosság - mint .nemzerfenntartó erő" - megerősítését tartották
elsőrendű feladatnak. A nemzetiségi iskolapolitikát a Dél-Erdélyben román ura-
lom alatt maradt magyarok iskolajogainak nem alaptalan féltése is korlátok között
tartotta. A román nemzetiségi igények képviseletében főleg a görögkeleti egyház
lépett fel, maga rnögött tudva a román kormány támogatását.
A Délvidéken a szerb telepeseket - amíg a németek ezt meg nem tiltották -
szerbiai területre toloncolták, később nyugat-dunántúli internálótáborokba vitték.
Helyükbe mintegy 13 000 bukovinai székelyt telepítettek. A polgári közigazgatás
bevezetése után is érvényben maradt a katonai közigazgatás számos, a nemzetiségi
lakosságot sújtó intézkedése. A jugoszláv földreform revíziója a nemzetiségi ősla-
kosságot is károsította, s ráadásul iskoláinak, kultúrintézményeinek a működését
is akadályozták. Nemcsak a szerbeket üldözték, hanem az öntudatos bunyevácokat
is. A parlamentbe a kormánypárt tagjaiként behívott 26 délvidéki képviselő közül
19 volt magyar, 3 német, 2 bunyevác és 2 szerb. A délvidéki területeken gyakorta
tapasztalt szabotázscselekmények, fegyveres akciók állandó nyugtalanságban
tartották a magyar hatóságokat. A vezérkar főnöke különbíróságának helyszíni
ítéletei alapján végrehajtott tömeges kivégzések mellett rettenetes tömeggyilkossá-
gok szolgálták a megfélemlítést. 1942 januárjában a zsablyai és titeli járásban
számottevő katonai és csendóri erők igénybevételévei végzett "tisztogatás" során
1800 embert öltek meg, Újvidéken pedig legkevesebb 3300 szerb és zsidó áldoza-
tot követelt a "razzia".
Ami a nemzetiségi iskolapolitikát illeti - nem hallgatva el, hogy a kisebbségi
iskolákban magyar tagozatokat létesítettek, és a nemzetiségi tanulók egy részét
lassanként ezekre irányították át, s nem feledve a nemzetiségi tanerők áthelyezé-
sévei stb. folytatott manipulációkat sem -, bizonyos ködösítések ellenében nem
felesleges konkrétan utalni a visszacsatolt területeken a magyar uralom éveiben
működött nemzetiségi iskolák számára és fajtáira. Az első bécsi döntéssel Magyar-
országhoz került felvidéki részen a szlovákságnak 118 népiskolája volt; 74 A típu-
1919-1944;45 O 85
sú, 38 B típusú, 7 C típusú. Volt 7 polgári iskolájuk, 1-1 kereskedelmi, ill. felső
ipariskolájuk, 2 gimnáziumuk. Az 1939 márciusában magyar uralom alá vett
Kárpáralján a rutén népiskolák pedagógus-szükségletének ellátására tovább mű-
ködött a 2 tanítóképző. Bár a rutén középískolák számát némileg csökkentették, 3
gimnáziumuk, 17 polgári iskolájuk fennmaradt. A második bécsi döntéssel Ma-
gyarországhoz csatolt Észak-Erdélyben A típusú iskolaként, tehát teljes román
tannyelvvel, s a magyar nyelvet kötelezö tantárgyként oktatva működött tovább
1345 román népiskola. 4 román felekezeti középiskola mellett 1 állami román
tannyelvű gimnázium és 4 gimnáziumi tagozat működött. Megemlítendő, hogy a
magyar kormány az észak-erdélyi magyar középiskolákban a román nyelv kötelező
tantárgyként való oktatását rendelte el, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem
vették szigorúan e rendelkezés lelkiismeretes végrehajtását. Az 1941 áprilisában
magyar uralom alá vett Délvidéken a szerbek által lakott 106 község közül 94-ben
folyt továbbra is szerb tannyelvű elemi iskolai oktatás; Újvidéken a szerbeknek
gimnáziumuk volt, s később polgári iskolájuk is újra megnyílt. A Muraközben
viszont a horvát tannyelvű iskolákat magyar tannyelvűvé tették.
A nemzetiségi művelődéspolitikában, mind iskolai, mind iskolán kívüli vonat-
kozásban, megfigyelhetők voltak olyan törekvések, amelyek a Magyarországhoz
visszacsatolt területek nemzetiségei körében használatos táj nyelvet előnyben ré-
szesítették, sőt szembeállítani igyekeztek az illető nemzeti irodalmi nyelvvel, hogy
ezeket a néprészeket, amelyeknek a magyarokkal való vérségi keveredettségét is
hangsúlyozták, ezáltal is megkülönböztessék a határokon túli nemzeti törzsüktől.
Így Kárpátalján, ahol a csehszlovák uralom éveiben az orosz és ukrán nyelvi irány-
zat harca folyt, a magyar uralom mindkettőt megpróbálta háttérbe szorítani, a
rutén nép nyelvet karolva fel; ennek az ún. "kárpát-orosz" vagy másként
.magyarorosz" irányzatnak a célkitűzéseit szolgálta grammatikai és egyéb mun-
kálataival a létrehozott Kárpátaljai Tudományos Társaság, és folyóirata, a Zorja. A
visszacsatolt felvidéki területsáv keleti részén a keletszlovák, ún. szlovják dialek-
tust próbálták favorizálni a szlovák nyelvvel szemben, fejlesztése bázisáullétrehoz-
va az Ojéizna Slovjackát, a Szlovák Atyai Örökség elnevezésű társadalmi szerveze-
tet, mely ellenlábasa kívánt lenni a Matica Slovenskának, a szlovák nyelv és mű-
velődés nagy múltú nemzeti intézményének. (Ez utóbbi létrehozta magyarországi
megfelelőjét, a Matica Slovenská v Uhorskut, de alapszabályát nem hagyták jóvá.)
Hetilapot is adtak ki szlovják nyelven: Nasa Zástava volt a címe. A Délvidéken, a
Muraközben, szintén a helyi nyelvjárást igyekeztek önállósítani a horvát nyelvvel
szemben, mint .medztmurec" nyelvet. Ennek az irányzatnak is volt lapja: a Topol.
Mindezek a próbálkozások azonban sikertelenségre voltak kárhoztatva: egyrészt
súlyos támadásokat váltottak ki a magyarországi nemzetiségi múvelődéspolitika

ellen, amit nem lehetett teljesen figyelmen kívül hagyni, másrészt magyar sovi-
niszta körök a nemzetiségi nyelvek ápolását tájnyelvi formában is helytelenítették,
végül, de egyáltalán nem utolsósorban, maguk a nemzetiségek is megalázónak
tartották, hogy a táj nyelvet kijátsszák azzal az irodalmi nyelwel szemben, amelyen
korábbi iskoláztatásuk két évtizeden át folyt. A szerb nemzetiség súlyos sérelme
volt, hogy 1826 óta fennállott kultúrintézményüket, a Srpska Maticát, a magyar
hatóságok - átmenetileg - bezáratták.
A nemzetiségek nyelvén megjelenó lapok fontos szerepet játszottak a nemzeti-
ségi művelődésben. A szlovák nyelvű lapok közül nagy múltra tekinthetett vissza a
Magyarországon a trianoni időkben is megjelent Slovenské Noviny, de az újonnan
visszacsatolt Felvidék Szlovákiából erősen befolyásolt szlováksága ezzel sikeresen
állította szembe, mint saját alapítását, a hamarosan napilappá vált Slovenská
jednótát. Kárpátalján napilapként jelent meg a Ruszkaja Pravda és a Karpató-
ruszkij Holosz, hetilapként a Ruszkij Vesztnyik, és havi folyóiratként az
Uhroruszkij Szvit. Az észak-erdélyi románok lapjai a Tribuna Ardealului c. napilap,
a Sáptámána c. hetilap, és a Viata Ilustratá c. havi folyóirat voltak. A magyar ura-
lom alatt megjelent szerb lapok: Nova Posta, Ponedeljak, I1ustrovana ledelja,
Srpsko Kolo. Külön tanulmányt érdemelne, hogy e nemzetiségi lapok mennyiben
alkalmazkodtak a magyar nemzetiségi politika által megkívánt "szentistváni"
gondolathoz, ill. mennyiben álltak ezzel ellentétes külső befolyások alatt.
A nemzetiségi művelödést szolgáló egyesületek, társulatok részben maguk a
nemzetiségek által létrehozott és működtetett rnűvelődési szervezetek voltak,
amelyek a nemzetiségi anyanyclven fejtették ki tevékenységüket, részben magyar
egyesületek, amelyek két típusba sorolhatók: az egyik magyar és nemzetiségi nyel-
vű vegyes programokkal igyekezett előmozdítani a közeledést, a megértést, a meg-
ismerkedést egymás kultúrájával; a másik egyoldalúan arra szorítkozott, hogy
magyar nyelvtanfolyamokra szervezze be tömegesen a nemzetiségeket.
1885óta fennállt, s most a felvidéki és délvidéki szlovákok között is szervezke-
désbe kezdett a Magyarországi Szlovák Közművelődési Társulat (Uhorsko-krajinsky
Vzdelávací Spolok Slovensky). A Szlovákiai Magyar Kulturális Egyesület (SzMKE)
működésének biztosítása ellenében engedélyezték a magyarországi szlovákok
katolikus szervezetét, a Szent Adalbert Egyesületet (Spolok Svatého Vojtecha), és
megalakult a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testületének
(KALOT) szlovák tagozata, mint Katolikus Ifjúsági Szövetség (Sdruzenie Katolíckej
Mládeze). Ez utóbbinak Prameií címmel lapja is volt. Mintegy 70 helyi szervezetet
alakított, népfőiskolai előadás-sorozatokat rendezett. Tevékenységét a magyar helyi
hatóságok nem nézték jó szemmel; állandóak voltak súrlódásai a magyarosítási
1919-1944/45 087
törekvéseket valló leventeszervezettel. Magyarosító célú népművelő tevékenységet e
visszacsatolt felvidéki részen a Széchenyi Magyar Kulturális Egyesület fejtett ki.
Kárpátalján a magyar hatóságok az ukrán irányzatú Proszvita kultúregyesületet
és az orosz irányzatú Duchnovics Társaságot egyaránt megszüntették. Helyükbe a
Kurtyák Iván Közművelődési Egyesület lépett, amely a .magyarorosz" ,
"kárpátorosz" irányzatot képviselte. Nem váltotta be a hozzá fűzött várakozásokat.
a rutén intelligencia nem érezte magáénak, a kárpátaljai magyar intelligencia
viszont bizalmatlan volt tevékenységéveI szemben. Ekkor arra tettek kísérletet,
hogy magyar és .magyarorosz" értelmiségiek közös szervezetben összefogva vé-
gezzenek Kárpatalján népművelő munkát: így jött létre a Kárpátaljai Rákóczi
Kultúrszövetség. A kárpátaljai magyar értelmiség jelentős része azonban a rutén
értelmiséggel való együttműködés helyett helyesebbnek vélte, ha kifejezetten ma-
gyar karakterú, és magyarosító célú népművelő munkát végez a nemzetiségi la-
kosság körében. Ók a Beregszász központtal működő ÉMKE (Északkelet-
magyarországi Magyar Kulturális Egyesület) keretében tevékenykedtek. Érdemes
megemlíteni még, hogy Kárpáralián a magyar uralom alatt egy olyan vándor szín-
társulat működött, amely a Magyarorosz Nemzeti Színház elnevezést viselte, s
egyaránt voltak magyar és .magyarorosz" nyelvű előadásai.
Észak-Erdélyben az Astra Román Irodalmi és Népművelődési Egyesület mellett
számos görögkeleti és görög katolikus - általános, ill. férfi-, női, ifjúsági - egyesü-
let tevékenykedett. Hangversenyeket, irodalmi esteket, rnűkedvelö színielő-
adásokat, táncmulatságokat rendeztek; ezek programján szinte kizárólag román
szerzők művei szerepeltek, román dalok és táncok, népi játékok. Magyar számokat
tüntetőleg nem adtak elő. Ezzel szemben megállapítható, hogy az észak-erdélyi
iskolák rendezvényeire, főleg a középiskolákban, a románul is tudó magyar peda-
gógusok olykor teljesen román számokból álló, és romárt nyelven előadott műsort
allítonak össze, vagy olyan vegyes programot, ahol a magyar és a román számok
egymást váltogatva, egyenlő arányban kaptak helyet. Ez akkor is figyelemre méltó,
ha tudjuk, hogy Észak-Erdélyben is szerepet játszottak magyarosító tendenciák a
művelődéspolltlkában.
A Délvidéken a Srpska Matica felfüggesztett tevékenységének későbbi - 1943.
évi - engedélyezésével szerb vonatkozásban rendezödtek valamelyest az iskolán
kívüli nemzetiségi rnűvelődés ügyei, nem így horvát vonatkozásban. A Horvát
Kultúrközösség (Hrvatska Kulturna Zajednica) létesítésére irányuló törekvésnek,
amelyet kívülről a horvát állam támogatott, a magyar rnűvelődéspolitika nem adott
teret, ehelyett egy Bunyevác-Sokác Kultúrszövetség engedélyezését fontolgatta, de
bizalmatlanságból ez sem valósult meg.

Ugyanebben az időszakban a német nemzetiség iskola- és művelődésügye a
következőképpen alakult: A Volksbund a volt trianoni országterületen 17 saját
népiskolával, 3 polgári iskolával (Hidas, Németbóly, Baja), 2 gimnáziummal
(Budapest, Pécs) rendelkezett. Az észak-erdélyi szász evangélikus egyház 47 nép-
iskoláját adta át a Volksbundnak. Ezzel függött össze a Volksbund azon meddő
törekvése, hogy a volt trianoni területen is német nemzeti egyházakat alakítson -
mindenekelőtt evangélikus vonalon - s így megszerezhesse azok iskoláit. Erőfe-
szítései, hogy aNémet Birodalomból hozathasson pedagógusokat, mégpedig nem-
csak a Volksbund-iskolák, hanem általában a német kisebbségi iskolák tanerő-
szükségletének ellátására, a tanárok nemzetiszocialista szellemiségétől tartó kor-
mány részéről elutasításra találtak, s a Németországból behozott tankönyvek,
taneszközök szétosztását sem engedték meg, azokat kizárólag a Volksbund-iskolák
hasznáIhatták. Anémet nemzetiszocialista nevelési módszerek, tantervek, tantár-
gyi célkitűzések csak a Volksbund-iskolákban érvényesülhettek; egyébként az
ország német nemzetiségi iskolái - amelyek lehetőséget kaptak a teljes körű
anyanyelvi oktatásra, de a magyar nyelvet kötelező tantárgyként megtartották - a
magyar hazafias nevelés akkori értelmezésének megfelelő munka szfntereí voltak,
ahol nem tűrték meg a német nemzetiszocializmus!. A Volksbund-iskolák növen-
dékeiböl alakult kultúrcsoportok, tanáraik vezetésével, járták a nérner falvakat,
ahol olykor a magyar - vagy magyar érzelmű német - iskolán kívüli népművelés
ellenakcióiba ütköztek. A HitIer-ifjúságba (Hitlerjugend) és a Német Leányok
Szövetségé be (Bund Deutscher Madel) beszervezett németországi iskolás gyere-
kek, akiket a bombázások és a közellátási nehézségek elől Magyarországra küld-
tek, a német nemzetiségi falvak iskoláiban folytathatták tanulmányaikat, és náci
ifivezetőik irányításával sok helyütt a szó szoros értelmében botrányos támogatást
nyújtottak a Volksbundnak a német nemzetiségi lakosság, s különösen az ifjúság
körében folytatott, nemzetiszocialista szellemű, erősen átpolitizált kulturális tevé-
kenységéhez.
A Szovjetunió elleni hadjáratban Németország és Magyarország között létrejött
fegyvertársi viszonyt a Volksbund igyekezett fokozottan felhasználni a magyaror-
szági német népcsoport-autonómia kiépítésére, törekvései azonban továbbra is
beleütköztek a magyar kormány és a hatóságok ellenállásába, amelyek szám os
kibúvót találtak a bécsi német népcsoportegyezmény paragrafusai alól. Emiatt
német részről újabb, egészen részletes és kijátszhatatIan egyezmény kidolgozására
került sor, amelyet annak ellenében reméltek a Bárdos.IJ'-kormánnyal elfogadtat-
hatni, hogy magyar kézre engedik a Jugoszlávia elleni akció alkalmával már a
magyaroknak ígért, de továbbra is német csapatok által megszállt Bánátot. Hitler
azonban - Szerbia és Románia heves ellenzéséveI is számolva - mégsem adta át e
1919-1944/45 089
területet. Ribbentrop német birodalmi külügyminiszter és az SS birodalmi vezére,
Himmler pedig úgy döntöttek, hogy nincs szükség a magyarországi németség jogi
helyzete újjárendezésének igényével fellépni, mert a legfontosabb kérdésekben
enélkül is engedékenységre lehet bírni a magyar kormányt, mégpedig úgy, hogy a
népiségi elkülönülés engedélyezését a kilátásba helyezett áttelepítés perspektívájá-
ban szorgalmazzák. Valóban ez történt: az 1940-1941. évi területgyarapodások
következtében Európa legnagyobb német népcsoportjává lett magyarországi né-
mctség számára a náci mintájú népcsoport-autonómia több fontos irányító szervét
sikerült a Volksbundnak létrehozni a magyar kormány részint egyenes, részint
hallgatólagos beleegyezésével. 1941. július 29-én megalakult a Deutsche jugend,
amelyanémet ifjúság nemzetiszocialista szellemű, militarista nevelését vette
kezébe, október 30-án pedig a Deutsche Volkshilfe, amely a szociális segélyezés
vonalán valósította meg a népcsoport önkormányzatát. A visszacsatolt területeken
már meglévő fejlett nérner gazdasági szervezetek, szövetkezetck, pénzintézetek
mellé a trianoni országterületen is hozzáláttak hasonlók létesítéséhez. Az így ki-
épülő népcsoportszervezet káderszükségletének kmevelésére 10 nemzetiszocia-
lista nevelőotthont tartott fenn a Volksbund az országban. Külön nérner nöszcrve-
zet (Frauenschaft), diákszervezet (Studentenschaft), szakmai szervezetek
(Fachschaften) létesültek. A német kormány nem önzetlenül támogatta a magyar-
országi németséget: befektetéscit a népcsoport vérével kívánta kamatoztatni a
szovjetellenes háborúban. Himmler "németnépi hadkötelezettség" (deutschvöl-
kischer Wehrpflicht) elve alapján azt akarták elérni, hogy a magyarországi néme-
tek ne a magyar honvédségben, hanem a ném et véderő tagjaiként, s különösen az
SS-alakulatokban teljesítsék katonai szolgálatukat. A Bá1'dos~J'-kormány 1942.
február 20-án hozzájárult a német kormány azon kívánságához, hogy a Volksbund
segítségével 20 000 .népínémet" önkéntest toborozhasson az SS-be, azzal a kikö-
téssel, hogy az SS-hez bevonulókat megfosztja magyar állampolgárságuktól. Az ss-
toborzás engedélyezésénél az a felfogás játszott szerepet, hogy akik - döntő mér-
tékben nyilván azok közül, akik a népszámláláskor is nem magyarnak, hanem
német nemzetiségűnek vallotrák magukat - a magyar honvédséggel szemben
fennálló hadkötelezettségük helyett a német hadseregben való szolgálatot önként
vállalják, azoknak az SS-be való jelentkezésük egyet jelent a Németország javára
történő optálásukkal. Bevonulásukat egyenlőnek tekintették akitelepüléssel, s a
háború végén - a kötendő egyezmény keretében - családtagjaikat is kitelepíten-
dőrtek ítélték.
Az SS-toborzási egyezmény végrehajtására már a Kállay-kormány CI942. már-
cius 9-1944. március 19.) első hónapjaiban került sor. Az SS-hez bevonulők
hozzátartozóinak a Volksbund jelentős segélyek folyósítását ígérte aNémet Biro-

dalomból, Kállay azonban nem járult hozzá, hogy ezek összege meghaladja azo-
két, akik a magyar honvédséghez vonulnak be.
A Szovjetunió elleni háború éveiben már a Bárdos.sy-kormány is, de még in-
kább Kállay Miklós kormánya szárnos engedményt tett anémet nemzetiséget
szervező Volksbundnak - így hallgatólagosan tudomásul vette a hazai németek
háborús gazdasági munkaszolgálatának (Wirtschaftlicher Kriegsdienst der
Heimat) bevezetését 1942 áprilisában -, de ugyanakkor szorgalmazta, hogy Ber-
linből fékezzék meg a Volksbundot, arra hivatkozva, hogy harcias modorával, a
magyar állam, a kormány, a hatóságok tekintélyének csorbításával zavarja a szö-
verséges Magyarországot háborús erőkifejtésében. Kállay 1943. június 6-8-i né-
metországi látogatásakor arra is hivatkozott Ribbentrop előtt, hogy a magyarorszá-
gi németek kitelepítését Hitler megígérte Hortbynak, addig is kötelesek azonban
tisztességesen viselkedni. Az SS birodalmi vezére, Himmler, aki a náci Németor-
szág politikai eszközeivé tett ki.ilföldi német népcsoport szervezetek felett a háború
éveiben a legfelsőbb felügyeletet gyakorolta, ismételten is figyelmeztette Bascbt, a
magyarországi német népcsoport vezetőjét, hogy hagyjon fel a magyarsággal szem-
beni ném ct "népiségi harcával" s az legyen legfőbb gondja, hogy a magyarországi
németség minél több katonát és terményt adjon Németországnak.
Kállay említett németországi látogatásakor egy újabb magyarországi SS-
toborzó akció iránti kívánságot terjesztettek neki elő, amihez a miniszterelnök
azonnal megadta ugyan elvi hozzájárulását, de az előző akció alkalmával tapasztalt
visszásságok kiküszöböléséhez ragaszkodva, jelentősen késleltette annak megin-
dítását. A magyar haderő 1943. januári voronyezsi katasztrófája, majd anémet
hadsereg februári sztálingrádi veresége következtében kialakult hangulatban na-
gyon nehezen indult toborzás kibontakoztatásának nem kedvezett az sem, hogy
Olaszország kivált a háborúból, ezért 1943 nyarától megerősödött Magyarországon
is a kiútkeresés. A toborzás, amelytől újabb 20 000 népinémet önkéntes bevonu-
lását várták, végül is 1944 februárjában zárult. A nehézségekre való tekintettel
Basch azt javasolta a német kormánynak, hogy a továbbiakban kényszersorozás
engedélyezését kell a magyar kormánytól követelni.
Az SS-toborzással szemben a magyarországi németség körében mutatkozó el-
lenállás egységes mederbe terelte a náci-volksdeutsch irányzattal, a népcsoport-
szervezetté nyilvánított Volksbunddal kapcsolatos ellenérzéseket. Ezeket már
régebb óta táplálta a szociális ellentét, amely a gazdákat jórészt távol tartotta a
szegényebb elemekre támaszkodó Volksbundtól; az egyházhoz, a vallási tradíciók-
hoz való ragaszkodás, amelyet sértett a volksbundista "újpogányok" gúnyolódása;
hazafias érzületük, amelyet zavart a német népi büszkeség magyarellenes gőggé
fokozódása, a .riépíségt harc" hirdetése, a .népíségí elkülönülés" követelése. Ez
1919-1944/45 091
sok tekintetben meg is valósult (külön német iskola, külön német egyház, külön
német gazdasági szövetkezetek, külön német ifjúsági és női szervezetek, s most
íme külön német katonáskodás is az SS-ben). Anémet, il1. német származású
falusi értelmiség, amely nem nézte jó szemmel a németországi ösztöndíjakon
kinevelt volksdeutsch értelmiség agitációját, a vidéki magyar értelmiség és tisztvi-
selők egy részével összefogva, szervezni kezdte a volksbundisták el1enfeleit.
A hazához hű, Volksbund-el1enes németek megszervezését 1941 novembere
óta sürgették erőteljesebben, de csak kerek egy esztendő múlva bontakozott ki
ténylegesen a Hűségmozgalom (Treuebewegung) - a Dél-Dunántúlon, Bonyhád
központtal - a miniszterelnökség, a belügyminisztérium, a nemzetvédelmi propa-
gandaminisztérium titkos támogatásával. A mozgalom sajtójának szerepét - ki-
mondatlanul, de ténylegesen - egy Apatinban, Berencz Ádám apátplébános szer-
kesztésében megjelenó német nyelvű hetilap, a Die Donau látta el, amely egyedül-
álló nyíltsággal lépett fel Magyarországon a német nemzetiszocializmus ellen,
támadta a Volksbundot és az SS-toborzást. Az a felhívás, amelyet a Hűségrnozga-
lom 1943. március 15-én bocsátott ki, a németeket (és más nemzetiségeket) a
magyarokkal együtt a "szentistváni állameszme" jegyében szólította kiállásra a
magyar hazához és a náci "újpogányságtól" fenyegetett kereszténységhez való
hűség mellett. Az, hogy politikai értelemben a magyar nemzethez tartoznak, ter-
mészetesen nem zárta ki a nemzetiségi anyanyelv és szokások megőrzését. A Hű-
ségmozgalom gyakorlatilag mégis a magyar nyelv tüntető használatát, a nemzeti-
ségi iskolákról való lemondást tekintette a magyar hazához való hűség kritériu-
mának, s ez rontotta a mozgalom vonzerejét. Az a támasz, amelyet számára a
magyar kormány - nem kellően következetes - titkos támogatása jelentett, egyút-
tal elszigetelését eredményezte a függetlenségi mozgalomtól, különösen annak
baloldali erőitől. Amennyire náciellenes, annyira markánsan antimarxista, szoci-
áldernokrata- és kommunistaellenes is volt a Hűségmozgalom. Nemcsak német
nemzetiségi programmal, de demokratikus társadalmi programmal sem rendel-
kezett. A Hűségmozgalom propagandája is jórészt kimerült abban, hogy figyel-
meztette a németséget: a magyar hazához hűtleneket majd áttelepítik. E propa-
ganda hatására sokan kiléptek a Volksbundból, ill. továbbra is távol tartották ma-
gukat tőle, de csak csekély számban csatlakoztak a Hűségmozgalomhoz.
A magyarországi német népcsoport-vezetőség által Berlinbe küldött jelentések
a magyar kormány által titokban támogatott Hűségmozgalmat mint nagyon veszé-
lyes el1enséget tüntették fel, amelyet - a Die Donauval együtt - mielőbb be kellene
tiltatni. Különös aggodalom mal kísérték figyelemmel az SzDP és a Független Kis-
gazdapárt 1943 nyarán létrejött szövetkezését is, amellyel szemben reményeik
szerint a Páljfy-féle nyilasok és a szélsőjobboldali útra tért Imrédy - volt rninisz-

terelnök - Magyar Megújulás Pártjából alakult Nemzetiszocialista Pártszövetség
szolgálhatott leginkább ellensúlyul. Basch a Szálasi-féle Nyilaskeresztes Párttal is
szövetkezett "a belső front szilárdítására", a háborúból való kiválási törekvések
ellenében, de elsősorban a Nemzetiszocialista Pártszövetségben látta azt az erőt,
amely az egyre inkább "defetista" Kállayt elmozdíthatja, és Magyarországot meg-
tarthatja "a szövetségesi hűség útján". A népcsoportvezetőség "megoldási javasla-
tokat" juttatott el németországi .Jlletékes helyekre", amelyekben az előadott
különböző variánsok között Magyarország német megszállása s ezzel összefüggés-
ben a Volksbund politikai jelentőségének növelése is szerepelt. A Volksbund szere-
pet vállalt Magyarország háborús gazdasági teljesítőképességének felmérésében, a
németek elől rejtett tartalékai feltárásában. Maga is szította a zsidóellenes hecc-
kampányt, információs és propagandaszolgálatot végzett azért, hogy az ország
kitartson a németek oldalán. Német Legénység (Deutsche Mannschaft) néven
létrehozott rendfenntartó alakulatai a népcsoport önvédelmét, valójában a velük
nem szimpatizáló németek terrorizálását szolgálták.
A Kállay-kormány már 1942 nyarán foglalkozni kezdett azzal, hogy javítani
kellene a nemzetiségpolitikán. Ennek indokait igen plasztikusan foglalta össze a
miniszterelnökség nemzetiségi osztályát vezető Pataky Tibor: .Külpolitikai érde-
kek és a jövő azt kívánják, hogy a mi nemzetiségi politikánk pozitív irányú legyen
és kielégítsük a hazai nemzetiségek jogos kívánságait. Ez később a mi javunkat
fogja szolgálni, ha a béketárgyalások alkalmával ezek a kérdések felvetődnek.
Ennek megfelelően a magyar kormány semmiféle retorziós kisebbségi politikát
nem fog folytatni, eltér a reciprocitás elvétől, és a maga belső intézkedéseinél nem
hagyja magát befolyásoItatni attól, hogy Romániában és Szlovákiában milyen a
magyar kisebbség helyzete." Megkezdődött a nemzetiségi iskolapolitika bizonyos
revíziója, amely azonban, mint kiderült, csupán látszateredményeket hozott. El-
határozták a rendszeres iskolán kívüli néprnűvelés fokozatos megszervezését a
nemzetiségi lakosság körében, lehetőség szerint a nemzetiségi anyanyelv alkalma-
zásával. A nemzetiségi sajtó néhány új lappal gyarapodhatott, itt-ott szellemében is
pozitív változás volt észlelhető, mint pl. a Slovenská jednotánál, amelynek szer-
kesztőségébe időközben antifasiszta elemek is kerültek, s alapnak németellenes
színt adtak. De a Kállay-kormány nem védelmezte meg ezeket a haladó nemzeti-
ségi erőket a félreállításukra törő nemzetiségi fasiszta mozgalmaktóI, sőt - mint
fán BaCík letartóztatása mutatta a Szlovák Főiskolai Hallgatók Egyesületében
(Spolok Slovenskych Vysokoskolákov) - maga is részt vett azok - mint kommu-
nisták vagy kommunistagyanúsak - üldözésében. Böhm szlovák "népcsoport-
vezető" mellőzésben részesült egy idő óta a magyar kormány részéről, helyette
később a hajlékonyabbfozefKelement választotta tárgyalópartnerül.
1919-1944/45 O 93
Kárpátalján Brody párt ja továbbra is kilátástalanul sürgette az autonómiát,
Fencik egyetértett a vármegyék helyreállítására irányuló, a nemzetiségi területi
autonómiát ellenzö magyar törekvésekkel. A kisebbség nyelvét megtanulni, sőt
tűrni sem akaró tisztviselők viselkedése, a rutén vasutasok, tanítók tömeges áthe-
lyezése magyar területekre, a csendőrségi zaklatások gyakorivá válása, a tömege-
sen elítéltek számának növekedése és az ezen ítéletek elleni tiltakozások szaporo-
dása utalnak e terület helyzetére. Kállay 1942. októberi ungvári beszéde nem
váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
AL észak-erdélyi románság politikailag nem szervezkedhetett. A magyar és a
román kormány megegyezése alapján Emil Hatieganu képviselte érdekeit. (A dél-
erdélyi magyarságot pedig Gyárfás Elemér, ám a magyaroknak itt volt egy szerve-
zetük is, a Romániai Magyar Népközösség.) A román kisebbség legelemibb sérel-
me a nemzetiségi diszkrimináció szempontjait érvényesítő észak-erdélyi közellátá-
si politika volt, amely - mint Kárpátalján - valóságos éhínséget idézett elő a nem
magyar falvakban. (Hasonló diszkriminációs elveket érvényesített Dél-Erdélyben a
román kormánya magyar gazdákkal szemben a terményrekvirálás esetében.)
Kállay már 1942-ben miniszterközi bizottságot állított fel Kolozsvárott a panaszok
helyszíni kivizsgálására, de nem sok eredménnyel, mert ez a bizottság is termé-
szetesnek tartotta, hogy a magyarság vélt vagy valódi érdekeit a románság rovására
érvényesítsék. A kormány rendelete, amely a visszacsatolt területeken végrehaj-
tandó földreform-revízió során előírta az erdőbirtokok visszajuttatását az eredeti
tulajdonosok számára, különösen Erdélyben volt sérelmes. További elkeseredést
szült, hogy erőltették a görögkeleti vallásúak áttérését, ill. egy magyar szertartás-
nyelvű görögkeleti egyház létrehozását, és "visszamagyarosítási" akciót kezdemé-
nyeztek. Az Erdélyt megosztó határ túlsó oldalán román részről folytatott naciona-
lista politika - mint korábban egész Erdélyben - hasonló módszerekkel és kímé-
letlenséggel dolgozott, és ebben a magyar közvélemény nagy többsége felmentést
látott minden lelkiismereti aggály alól. A tömeges menekülés a határ egyik oldalá-
ról a másikra, jelezte a helyzet súlyosságát. Az Erdélyi Párt magyar párt volt, amely
lehetetlennek tartotta az erdélyi románság panaszaival való foglalkozást mindad-
dig, amíg az erdélyi magyarságnak is vannak súlyos panaszai.
A délszlávokkal szembeni magyar nemzetiségi politika revíziójának szellemé-
ben feloldották a zár alól az egyházi és kulturális célokat szolgáló szerb egyházi
birtokokat, engedélyezték az eddig betiltott Sprska Mática kultúregyesület rnűkö-
dését, megszüntették a délszláv telepesek internálását, visszatérhettek a Bácskába,
ahol öslakosnak számító szerb gazdáknál vállalhattak munkát. Politikai szervez-
kedést a délszlávoknak sem engedélyeztek. A megbékélés útjában mindenekelőtt
az újvidéki véres események álltak. A lakosság lernészárlásában fóbűnös honvéd-,

ill. csendőrtisztek ellen indított eljárást Horthy J 942. augusztus 13-án megszün-
tette. Bajcsy-Zsilinszky Endre ellenzéki (kisgazdapártí) képviselő sokáig hasztalan
kévetelte - példátlanul heves parlamenti viharok közepeue - a bűnösök meg-
büntetését, ám később már a kormány is szükségesnek látta ezt. 1943. december
14-én kezdte meg a vezérkar főnökének kiilönbírósága az ügy tárgyalását, a sza-
badlábon védekező vádlottak azonban 1944. január közepén Németországba
szöktek.
2111.Anemzetiségi politika csődje anémet megszállás és

a nyilasuralom alatt
1944. március 19-én bekövetkezett Magyarország német megszállása, amelyet

Basch lelkes felhívásában üdvözölt. A Volksbund ellenfeleit - a Hűségmozgalom
vezetőit, de Gratz Gusztáoot, a Volksbildungsverein egykori elnökét is - a Gestapo
letartóztatta. Anémet megszálló csapatoktói azonban a Volksbund nem kapta meg
a remélt támogatást ahhoz, hogy átvegye a hatalmat anémet településterületeken,
a nérner külügyminisztérium pedig, a szuverenitás látszatát akarván adni Szlójay
Döme bábkormányának (I944. március 22-augusztus 29.), leintette Basch azon
törekvését, hogy a némel népcsoport-vezető végre beépülhessen - szlovákiai és
horvátországi mintára - a kormányba. Szlójay miniszterelnök rníndenesetre
fogadta Bascht, dicsérte .mértéktartásáért", s elébe ment követeléseinek: elren-
delte a Hűségmozgalom felszámolását, a Die Donau betiltását, a Volksbund-
ellenes közigazgatási tisztviselők eltávolítását, a különböző sérelmek kivizsgálását
és orvoslását. Betiltásra került az SzOP és a Független Kisgazdapárt is.
Anémet megszállás idején, 1944. április 14-én került sor az SS harmadik ma-
gyarországi hadkiegészítő akciójára vonatkozó egyezményaláírására. Ez már - az
önkéntesség látszólagos fenntartásával - Basch korábbi javaslatának megfelelően
kényszersorozást tett lehetövé 17. életévüket betöltött magyarországi németek
körében, és véget vetett - visszaható érvénnyel - annak az egyedülálló gyakorlat-
nak, hogy Magyarországon megfosztják állampolgárságuktól az SS-hez bevonuló-
kat. Egy belügyminiszteri rendelet szerint azokat, akik vonakodnak megjelenni az
SS sorozóbizottságal előtt, a magyar hatóságok idézik be, és a magyar csendőrség
állítja elő.
Annak ellenére, hogy a Ilűségrnozgalrnat felszámolták, minden korábbinál
élénkebb ellenállás bontakozott ki a magyarországi nérnerség körében. Aláírásokat
gyűjtöltek beadványokra. melyek szerint: "Idegen államot nem szolgálunk!" Eze-
1919-1944/45 095
ket küldöttségeik különböző szintű magyar polgári és katonai hatóságokhoz vitték,
a védelmüket kérve. Volt, ahol a katolikus, ill. az evangélikus lelkész vezetésével,
magyar zászlók alatt, tiltakozó felvonulást rendeztek, a magyar himnuszt és a
Szózatot énekelve. 1944 júniusában a minisztertanács nagy izgatottsággal tárgyalt
a magyarországi németek széles körű demonstrációiról, amelyeken az SS-be való
bekényszerítésük ellen tiltakoztak. Horthy ösztönzésére Csatay Lajos honvédelmi
minisztcr 21-én javaslatot terjesztett elő, hogy kérjék a németektől az áprilisban
megkötött toborzási egyezmény módosítását: ne kényszerítsék az SS-be azokat a
németeket, akik magyarnak vallják magukat. Veesenmayer német követ és
Winkelmann rendőrtábornok közbelépésére azonban Horthy meghátrált.
A magyar parlamentben a volksbundista képviselők, akiknek száma a terület-
gyarapodások során behívottakkal végül is hétre emelkedett, 1944. június 2-án
nyilvánosan is bejelentették, hogy már májusban kiléptek a kormánypártból, s
megalakították a Nérnet Nemzetiszocialista Törvényhozók Blokkját. (Ebben a
régóta tervezett, de a rohamos háborús végkifejlet miatt megalakulni már nem
tudott magyarországi német nemzetiszocialista párt parlamenti képviseletét lehe-
tett sejteni.)
Kárpátalján, ahol a katonai hatóságok a partizánok tájékozódásának megnehe-
zítése ürügyén felléptek a helységnévtáblák és egyéb feliratok kétnyelvűsége ellen,
1944. július 28-án megalakult a Kárpátaljai Rutének Autonóm Népi Egység Párt ja,
Brody elnökletével. (Ez váltotta fel a Riskó Béla-féle Kárpátaljai Pártot, amellyel a
Kállay-kormány eredménytelenül kísérletezett.) 1944 augusztusában az eddig
nagy ellenérzéssel kezelt Szlovák Nemzeti Egység Párt ja irányában feltűnően meg-
változott a hatalom magatartása: a magyar kormány e jól szervezett párt segítségé-
vel remélte távol tartani a magyarországi szlovákságtól az augusztus 29-én kirob-
bant szlovák nemzeti felkelés hatását.
A Szovjetunió elleni háborúból való kiválásra, fegyverszünet bejelentésérc ké-
szülő Horthy kormányzó Lakatos Géza vezérezredes kormányával (1944. au-
gusztus 29-október 16.) váltotta fel a Sztqjay-kormányt. Mivel Észak-Erdély az
1944. augusztus 23-i romániai fordulat miatt katonailag veszélyeztetetté vált, az új
miniszterelnök felhívást adott ki "a román nemzetiséggel szemben tanúsítandó
magatartás tárgyában". Óva intett minden meggondolatlan cselekedettől, amely-
nek az ott élő magyarságra nézve súlyos következményei lehetnek. Jegyzékben
tiltakozott anémet kormánynál az SS-be bevonulni vonakodó németek összefog-
dosására indított hajtóvadászat ellen. Máris annyi népinémetet soroztak be, mint
az első két akciőnál összesen. Az akció végeredménye 60-80 000 fő besorozása
lett, s így a Magyarországról az SS-hez bevonultak összlétszáma a 100-120000 főt
is elérte.

Az illegális kommunista párt, amely 1943 nyarától 1944 őszéig Békepárt néven
működött, és erőfeszítéseket tett az antifasiszta ellenállás hatékonyabbá tételére,
kezdeményezte a magyarországi németek körében mutatkozó ellenállás szervezé-
sét is. Egy - korábban az SzDP-ben tevékenykedő - kommunista munkás, Muck
Lajos vezetésével kísérlet történt a Magyarországi Népinémetek Demokratikus
Szabadságmozgalma (Demokratische Freiheitsbewegung der Volksdeutschen in
Ungarn) nevű szervezet létrehozására a főváros környékén, valamint a dorogi és
mecseki bányavidéken. Muck Lajost azonban a németek októberben letartóztatták
és a dachaui koncentrációs táborba hurcolták, ahol életét vesztette.
1944 szeptemberétől kezdve Magyarország területe nagy német népvándorlás
színhelye: az Erdélyből és a Bánátból érkező német menekültek szervezett átvo-
nulása a Német Birodalom ausztriai határa felé Magyarországon keresztül történt.
Hamarosan csatlakoztak a menekülökhöz a szatmári majd a bácskai svábok is.
Fogatoszlopaikat egy Magyarországra érkezett SS áttelepítő különítmény irányítot-
ta, átmeneti ellátásukról átvonulásuk idejére a Volksbund gondoskodott.
Horthy 1944. október 15-i fegyverszüneti kiáltványának kudarca után másnap
Szálasi Ferenc, a Nyilaskeresztes Párt vezére vette át a hatalmat, szélsőjobboldali
koalíciós kormányt alakítva (1944. október 16-1945. március 27.). A frissen
toborzott, még csak félig-meddig kiképzett SS-alakulatokat Budapest térségében
összpontosították, hogy ezzel is biztosítsák a hatalomátvéteIt, majd a Debrecen
térségében folyó nagy csatákba vetették be azokat. Anémet településterületeket a
Deutsche Mannschaft átszervezésévei létrehozott I-Ieimatschutz volt hivatva bizto-
sítani. Magyarország területének jó része azonban ekkor már hadszíntér lett. A
Volksbund erőteljes propagandával igyekezett az előnyomuló szovjet csapatok elől
.kmientent a német vért", azaz áttelepülésre bírni a magyarországi németséget.
Az elóbb önkéntes kiürítést szorgalmazó Volksbu nd-propagandával , majd az SS
magyarországi áttelepítő parancsnokságának fegyveres különítményei által támo-
gatott kényszer-evakuációval szembeni széles körű lakossági ellenállás számos
halálos áldozatot is követelt.
A Volksbund vezetősége az ostromgyűrűbe vett Budapestről a nyugati határ-
szélre, Sopronba költözött. Szálasi "hungarista birodalma" hamarosan az Észak-
nyugat-Dunántúl néhány vármegyéjére szűkült. Basch nem tette ugyan félre
Szálasival szembeni fenntartásait, de támogatta rendszerét, mert az a Németor-
szág oldalán való végsőkig terjedő kitartást képviselte, a "nemzetvezető" viszont
bevonta őt az elnökletével tartott - teljesen formális - "koronatanácsba" . Anémet
kisebbség kivételes helyzetét fejezte ki az a formalitás is, hogy a magyar Csia Sán-
dor vezetése alatt létesült épközösségi Tanács csak a többi nemzetiséget -
"népközösséget" - fogta össze. A Nemzetvezető Népközösségi Irodája, amely a
1919-1944/45 O 97
miniszterelnökség nemzetiségi ügyosztálya helyébe lépett, tényleges nemzetiségi
politika helyett "nemzetiségi helyzetképek" összeállításával foglalkozott, amelyek
leegyszerűsítő, általánosító megállapításai szerint a német lakosság a hungarista
rendszer erős támasza, a szlovákok, horvátok, szlovének viszont mind veszedel-
mes partizánok.
A szovjet hadsereg utolsó csapásai elől 1945. március végén a Volksbund-
vezetőség a Német Birodalom ausztriai területére menekült. Az Attersee mellett
meghúzódó Basch - négy másik társával - memorandumot intézett a nyugati
megszálló hatalmakhoz. Megpróbálták "megmagyarázni" a Volksbund szerepét, s
kérték, hogy "a három demokrata nagyhatalom" az esetben, "ha a háború befeje-
ződése után az új magyar kormánnyal kapcsolatot teremteni nem tudnának, avagy
az új magyar kormány az evakuált ak hazatérését nem helyeselné, úgy adjon lehe-
tőséget arra, hogy vagy Amerikában, vagy Dél-Afrikában telepedhessenek le".
A magyarországi németség körében a második világháború éveiben mutatkozó
antifasiszta ellenállás nem módosíthatta azt a benyomást, amely a németek ma-
gatartásáról a volksbundista befolyás miatt kialakult. 1942-ben Magyarország
akkori lerületén a Volksbund 300 000 tagot számláIt. Utóbb ez a létszám anémet
háborús vereségek következtében mintegy 50 000 kilépővel megcsappant ugyan, a
megmaradó tagság jelentős része pedig passzívvá vált, ám a Hűségmozgalom
tagjainak száma nem haladta meg országosan a 30-40 ezret, a Szociáldemokrata
Párt német nemzetiségű aktív tagjainak száma a falvakban néhány ezerre, a béke-
párti kommunisták által szervezettek száma pedig néhány százra teheté csupán.
Azt a pozitív tényt, hogy a Volksbunddal és az általa propagált SS-toborzással
szembeni ellenállásnak voltak bátor akciói és voltak áldozatai, beárnyékolta az a
negatív körülmény, hogy a Hűségmozgalom irányítása a háttérből a kormány
kezében volt, amely azt elszigetelte a függetlenségi mozgalom baloldali erőitől.
A magyarországi németség második világháborúban tanúsított politikai maga-
tartását szokás volt meglehetősen egységesnek megítélni. Pedig valójában nem a
magyarországi németség egésze látta el a náci Németország magyarországi "ötödik
hadoszlopának" (fünfte Kolonne) funkcióját, hanem a magyarországi nérnerség
náci irányzata, amely 1938 novemberében Volksbund elnevezéssel a magyar kor-
mánytól kapott legális működési lehetőséget. A Volksbund egyfelől a náci Német-
országból érkező támogatás hatására, másfelől viszont a magyarországi kormá-
nyok súlyos felelősségéből juthatott mind nagyobb - de sohasem teljes - befolyás-
ra a magyarországi németség felett. Nem védték meg hatékonyan ettől a befolyás-
tól a magyarországi németséget, sőt sok tekintetben egyenesen kiszolgáltatták a
Volksbundnak. Hitler magyarországi ötödik hadoszlopa egyébként nem kizárólag
és nem is elsősorban a Volksbundba tömörült náci németekből állt, hanem oda

tartoztak a nyilasok és más magyar nemzetiszocialisták, az egész magyar szélső-
jobboldali ellenzék, sőt a kormánypárt szélsőjobb szárnya is. Magyarország máso-
dik világháborús katasztrófájának felelősségében ezekkel az erőkkel osztozott a
magyarországi németség vonatkozásában különlegesen is felelős Volksbund. Ám c
szervezet egyszerű tagjai sem eshetnek azonos megítélés alá a népcsoport-
vezetőség szűk körével. Helytelen az a vélemény is, hogy a magyarországi nérriet-
ség törekedett államot alkotni az államban (Staat im Staate). Ez a kezkeletű for-
mula pontosan kifejezi a náci népcsoport-autonómiára, a teljes népiségi elkülö-
nülésre (völkische Aussonderung) irányuló igényeket, amelyeket Magyarországon
a külön német szervezetek létesítésére, s végül - az SS-ben - külön német kato-
náskodás engedélyezésére is törekvő Volksbund képviselt, ám ezek a célok valójá-
ban idegenek voltak a magyarországi nérnerség nagy többségétől, amely az őt ért
káros befolyások ellenére a magyarsággal való intenzív együttélésnek, a kölcsönö-
sen előnyös kétnyelvűségnek, a kulturális együttműködésnek volt a híve. A ma-
gyarsággal való harmonikus viszony - méltán nagyon fontosnak ítélt - fenntartása
mellett kívánta elérni nemzetiségi jogainak érvényesítését, anyanyelvi igényeinek
kielégítését.
1944. november 30-án, amikor az ország nyugati részei még Szálasi uralma
alatt voltak, de keleti részei már megszabadultak anémet megszállástól és a nyilas
uralomtól, Debrecenben nyilvánosságra került "Magyarország demokratikus újjá-
építésének és felemelkedésének programja". Ez az ország összes nemzetiségének
az állami élet minden területén megvalósítandó egyenjogúságát és kultúrája ápo-
lásának szabadságát ígérte. De hamarosan kiderült, hogy a térségben oly tragikus
szerepet játszó kollektív felelősség elve alapján a magyarországi német nemzetisé-
get szinte egészében fasisztaként kezelik majd.
2/12. Bajcsy-Zsilinszky Endre és a nemzetiségek
Bajcsy-Zsilinszky Endre írásaiban és beszédeiben, politikai fellépéseiben je-

lentőségének megfelelő nagy szerepet játszott a nemzetiségi kérdés. Nagyívű politi-
kai pályáját végigkísérte a szüntelen gyürkőzés ezzel a rendkívül bonyolult prob-
lematikával; igen válságos történelmi körülmények között kereste reá a Duna-
medencei léptékű megoldást.
Bajcsy-Zsilinszky eszmei fejlődésében kimutathatók bizonyos változások, mó-
dosulások e kérdés tekintetében is, de kezdettől mindvégig alapvetöen jellemezte
felfogását és ebből fakadó politikai cselekvését az egyiitt élő népek értékeinek
elismerése és megbecsülése, szociális és kulturális igényeinek felkarolása, nemze-
1919-1944/45 O 99
tiségi jogaiknak védelme mindazokkal szemben, akik - olykor az emberiesség
legelemibb kötelességeiről is megfeledkezve - ártalmas politikai rövidlátással
jártak el a nemzetiségi kérdés terén.
Bajcsy-Zsilinszkynek azt a már maga idején sem reális elgondolását, amely
szerint egy régi határait visszaszerző, a Duna-medencét újra kitöltő magyar állam
lenne hivatott és képes megoldani e térségben a nemzetiségi kérdést, azóta telje-
sen meghaladta az idő. Oe mindannak, amit a nemzetiségi értékekről, a nemzeti-
ségi jogok védelméről, amit az ellenségeskedést kiküszöbölő, az összekötő szálakat
erősítő, nem kicsinyes és rövidlátó, hanem nagyvonalú és messzebbre tekintő,
józan és emberséges nemzetiségi politika szükségességéről vallott, annak mara-
dandó mondanivalója is van.
Politikai ellenfelei arra törekedtek, hogy meghamisítsák Bajcsy-Zsilinszkynek
a nemzetiségi kérdésről vallott felfogását, s hogy nemzetiség-ellenességgel vádol-
ják. Bajcsy-Zsilinszky magyar öntudatát, izzó magyarságát a túlbuzgó asszimiláns
jellegzetes magatartásának nyilvánítva, a magyar nacionalizmus olyan szélsőséges
válfajába sorolták, amelyre rásüthető a sovinizmus bélyege. Különösen buzgón -
és korántsem sikertelenül - igyekeztek elmarasztaIni őt olyanfajta nérnerellenes-
ségben, amelyet nemcsak történelmileg megalapozottnak vélt aktuális külpolitikai
meggondolások motiváltak, hanem egy szláv eredetű magyar mélyen gyökerező
fajgyűlölete általában a németséggel szemben, s különösen a Magyarországon élő
német nemzetiséggel szemben.
"Engem elkönyveltek a németek s a hazai németimádó körök valóságos né-
metfalónak" - olvashatjuk egy 1943. őszi levelében. "Mikor éveken keresztül
különbözö német lapokban és folyóiratokban olvastam a nevemet és azokat a
szörnyű dolgokat, amelyeket nekem imputálnak, valósággal megijedtem önma-
gamtól: hát valóban ilyen emberevő volnék én? Hiszen évtizedek óta a különböző
nemzetiségek jogos követeléseiért harcoltam élőszóban és írásban; talán első
voltam a magyar országgyűlésben, aki azt mondottam, miért ne adnánk mi a
hazai államhű németségnek német középiskolákat? Soha semmiféle nemzetiségi
üldözésben részt nem vettem, azt mindig a legmesszebbmenően elítéltem. Hon-
nan származhat hát az én németfaló hírem?"
A válasz, amelyet e kérdésre maga adott, megfelel a történelmi valóságnak:
súlyos politikai okai voltak annak, hogy így megrágalmazták. Egyik legkeményebb
és legkövetkezetesebb ellenfele volt ugyanis minden olyan külső beavatkozásnak a
hazai nemzeti kisebbségek problémái ba, amely pártfogás ürügyén valójában az
ország érdekei ellen ható politikai befolyás reményében manipulálta a magyaror-
szági nemzetiségek küzdelmeit. Szívósan küzdött az ellen, hogy a magyarországi
németség körében teret hódítson az a kívülről propagált szellemiség, amely az

"össznémetséghez" fúződő szálakat erősítve, gyengíti a magyarsággal való tartós
együttélés kialakult kötelmeit. Nem anémet nemzetiséget támadja, hanem azt az
irányzatát, amely a nemzetiségi jogok érvényesítésének nehézségeit tapasztalva,
külső segítség igénybevételére alapozta politikáját. Ezért szállt szembe - az őt
jellemző szenvedélyességgel - már a Bleyer-féle volksdeutsch mozgalommal is,
majdBasch abból kifejlődött Volksbundjával. Érdemes idézni ezzel kapcsolatban a
parlamentben 1933-ban mondott szavait: .Elsősorban azért léptem fel ebben a
kérdésben, mert a magyarországi kisebbségek ügyét idehaza kell intézni... Azért
teszem, hogy visszautasítsak minden német birodalmi beavatkozást, és elszakít-
sam azokat a szálakat - nem a kulturális szálakat, sem a népi szálakat, mert
azokat nem lehet és nem is szabad elszakítani -, hanem azokat a politikai szála-
kat, amelyek bizonyos hazai német kisebbségi vezérek és a német birodalmi poli-
tika között fennállnak. "
Nem tartozott azonban Bajcsy-Zsilinszky azok közé, akik a nemzetiségi prob-
lémák jelentkezését egyszerűen külsö zavarkeltés eredményének tulajdonították,
hanem feltárni igyekezett a nemzetiségek jogos elégedetlenségét kiváltó okokat,
amelyeket helyes nemzetiségpolitikával meg kell szüntetni annak érdekében, hogy
azok ártó szándékokra felhasználhatók ne legyenek. Miközben elítélte a nemzeti-
ségek részéről a megalapozatlan vádakat, túlzásokat, szélsőségeket és szertelensé-
geket, a leghatározottabban bírálta a velük szemben alkalmazott nemzetiségi
politika mulasztásait, hibáit, sőt bűneit, a különben sokszor tetszetős elvek gya-
korlati érvényesíttetésére való őszinte törekvés hiányát felül, és a vonatkozó törvé-
nyek, rendeletek végrehajtásának elszabotálását sőt sorozatos durva megsértését
az alsóbb hatóságok, a helyi közigazgatási apparátusok részéről. Nemcsak az állam
egységét, szuverenitását hangsúlyozta, hanem a nemzetiségi politika másik sark-
lételeként a kisebbségi népcsoportok egyéniségének fenntartását és szabad fejlő-
désük biztosítását. "Tévedés ne essék - mondotta -, a legkisebb ellenvetésem
sincs a tekintetben, hogy hazai némel kisebbségünk minden jogot, szabadságot,
intézményt, állami támogatást megkapjon a maga népi egyéniségének, kultúrájá-
nak fejlesztésére. Mindent megadnék nekik, amit az állampolgári egyenjogúság,
nemzetiségi egyenrangúság, és az egyenlő elbánás magyar elve megenged."
A rendszer kormányainak súlyos nemzetiségpolitikai mulasztásait kárhoztatta
azért, hogy a hazai németség ügyeinek bizonyos rendezésére végül is egy, a magyar
nemzetiségi politika szuverenitásán csorbát ütő egyezmény, az 1940. augusztusi
ún. bécsi német népcsoportegyezmény révén került sor, amely egyfelől előjogokat
biztosított a németeknek mind a magyarság, mind a hazai szlovák, rutén, román,
délszláv nemzetiségek rovására, másfelől azonban ki is szolgáltatta a magyarorszá-
gi németség egészét a Volksbundnak. Nem történt meg, mint Bajcsy-Zsilinszky
1919-1944/45 O 101
követelte, az 1868. évi nemzetiségi alaptörvény olyan értelmű továbbfejlesztése,
hogy ne csak individuális, hanem kollektív nemzetiségi jogokat is elismerjen, s
hogy ezáltal megnyíljék a nemzetiségek népi önkormányzatának alkotmányos
lehetősége. Miközben a magyar politika aggályosan elzárkózott ez elől, német
vonatkozásban végül is a náci-nérner "népcsoport-autonómia" formájában kény-
szerült eltűrni, hogy a hitleri Németországból irányított Volksbund lásson hozzá a
magyarországi német népi önkormányzat kiépítéséhez, mégpedig az "állam az
államban" elvet érvényesítve. Míg a rendszer kormányai - számíthatván a magyar
közvélemény széles rétegeinek egyetértésére és csendes támogatására is - titokban
igyekeztek kijátszani a revíziós törekvések támogatása fejében aláíratott német
népcsoportegyezményt, addig Bajcsy-Zsilinszky leplezetlen nyíltsággal és teljes
élességgel támadta a Volksbundot, és a legnagyobb határozottsággal kiállt a ma-
gyarországi németség azon túlnyomó többsége mellett, amely védelmet keresett a
Volksbund erőszakoskodásaival szemben, s a Volksbund által hirdetett népiségi
harc, népiségi elkülönülés helyett az együttélés hagyományaihoz, a hazához való
hűségéhez ragaszkodott. "Nem rúghatjuk vissza azokat, akik hozzánk, magyarok-
hoz akarnak tartozni lélekben is, és még kevésbé tuszkolhatjuk állami erőszakkal
aBasch-féle Volksbund karjai közé azokat a németjeinket, akik nem akarnak oda
tartozni" - emelte fel intő szavát.
A kormányzat a Volksbund mögött álló náci Németországra való tekintettel
azonban csak nagyon gyengén és következetlenül támogatta, majd teljesen cser-
benhagyta a magyarországi németek Hűségmozgaimát, amelyet ráadásul minden
erővel elszigeteIni igyekezett a magyarországi függetlenségi mozgalom baloldali
erőitől, miközben Bajcsy-Zsilinszky egyre jobban felismerte azok jelentőségét, s
egyre szorosabb kapcsolatba került velük. Ilyen körülmények között a magyaror-
szági németek Hűségmozgalma nem tudta kellően korlátozni a Volksbund terjesz-
kedését, s igazán hatásosan ellensúlyozni az SS toborzóakcióinak sikere érdekében
kifejtett propagandáját, sőt anémet megszállás után - amikor a fegyverrel kezé-
ben ellenálló Bajcsy-Zsilinszky a német Biztonsági Rendőrség (Sicherheitspolizei
= Sipo) fogságába jutott - a Hűségmozgalmat is betiltó Sztójay-féle bábkormány
már magyar csendőrökkel kényszerítette a hazai német fiatalok tízezreit az SS
sorozóbizottságai elé.
Bajcsy-Zsilinszky sajnos eléggé egyedül állt azzal a képességéveI, hogy különb-
séget tegyen a mindenre elszánt hazaárulók, az általuk félrevezetettek, s a
Volksbundnak kiszolgáltatottak között, s hogy ne engedjen a rossz lelkiismeretű
magyar nacionalizmus azon hajlamának és egyre erősebb törekvésének, hogy saját
felelósségéről megfeledkezve, egyoldalúan a hazai német kisebbség egészét ma-
rasztalja el. Miközben még egy-egy szociáldemokrata vezető is - így Peyer Károly

már 1942-ben - annak a véleményének adott kifejezést, hogy a magyarországi
németkérdést a háború után kitelepítésseI kell megoldani, megtorlásul a háború
éveiben tanúsított magatartásukért, Bajcsy-Zsilinszky 1944-es, német fogságban
írt, és onnét kicsempészett börtönleveleiben többek között ilyen figyelmeztetések
olvashatók: "A bosszúszomjat idejében kordában kell tartani, még a volksbun-
disták [értsd: a Volksbundba beszervezetI egyszerű félrevezetettek) hajaszálának
sem szabad meggörbülnie. Ezt így határoztuk el Szekfűvel, Tildy Zoltánnal. más-
fél évvel ezelőtt ... Nem szabad engedni, hogy egy eszeveszett németgyűlölet terjed-
jen el nálunk. .. Én tudnám legjobban megakadályozni, hogy németellenes üldöző
irányba csapj on át a magyar politika."
A kollektív felelősség elvét, amelynek alkalmazásától a második világháborút
közvetlenül követő években magyarok is annyit szenvedtek, Bajcsy-Zsilinszky
eleve kategorikusan elutasította. "A magyar egyéniségtóI semmi sem lehet idege-
nebb, mint e felelőtlen kollektív megtorlás becstelen módszere; a magyar politikai
bölcsesség mindig az igazi bűnöst kereste, személy szerint, és sohasem egy egész
közösséget, népet vagy felekezetet, valamely tömeget, tesz felelőssé" - írta már a
kormányzóhoz intézett 1942. februári memorandumában is. Az 1942-43 telén
ellenzéki törvényhozók sorával aláíratott, ugyancsak a kormányzóhoz címzett
memorandumában pedig elítélte, hogy a délvidéki szerb ellenállók akcióinak
megtorlása a szerb nemzetiség nagy tömegeit kollektíve sújtotta, s rámutatott arra,
hogy a délvidéki vérengzés ben búnös egyének kemény felelősségre vonás ával kell
megelőzni azt, hogy netán az egész magyar nemzetet tegyék majd ezért - szintén
koilektíve - felelőssé. "A kollektív felelősség elvéveI és a kollektív megtorlás gya-
korlatával a magyar nemzet sem most, sem a jövőben sohasem azonosíthatja
magát" - szögezte le. Nem habozott rámutatni a kollektív felelősség elve alapján
történő eljárás embertelenségére és törvénytelenségére, s hangsúlyozni a huma-
nitás és a törvényesség parancsát a nemzetiségi politika esetében is. "Ha bizonyos
volnék abban, hogy kivétel nélkül minden szerb nemzetiségű polgára ennek az
országnak a magyar állam aláaknázásán dolgozik, akkor is kérlelhetetlenül köve-
telném a magyar törvény érvényesítését, mert a mi államunk legbiztosabb alapja
világ végéig az igazság és a törvény" - olvashatjuk egy 1943. januári levelében,
amelyben újra és újra aláhúzza, hogy a nemzetiségek egyenjogúságát elismerő,
sérelmeiket orvosló, humánus nemzetiségpolitikára van szükség, hogy - mint
utóbb említett memorandumában is fejtegette - "más nyelvű honfitársaink itthon
érezzék magukat, megtalálják itt teljes jogbiztonságukat, állampolgári és nemzeti-
ségi jogaikat, nyugodt megélhetésüket, boldogulásukat". A nemzetiségeknek érez-
niük, tudniuk kell, hogy "a magyar állam törvénye és gondoskodása mindenkinek
szól, s még a mai meglazult erkölcsi eresztékű világban is mindenkinek biztos
1919-1944/45 O 103
védelmet nyújt". A szomszéd országokbeli nemzetiségi viszonyok ismeretében, és
az ottani nemzetiségi politika ellenére, az volt a meggyőződése, hogy Magyaror-
szágnak a maga nemzetiségi politikájával és nemzetiségi viszonyaival annál inkább
kell a zavaros és szennyes hullámok közül .Ararát-hegyként kimagasodnia".
Igen nagy akadályokba ütköztek azonban Bajcsy-Zsilinszky erőfeszítései, hogy
a magyarországi nemzetiségi politikát rnintaszerűvé, vagy akár csak elfogadhatóvá
tegye. Ilyen akadály volt a törlesztés szellemének eluralkodása, amely ellen Bajcsy-
Zsilinszky hiába emelte fel szavát: "Ha történtek a [csehszlovák, román] jugoszláv
uralom alatt politikai és közigazgatási, művelődési vagy igazságszolgáltatási sérel-
mek a magyarság ellen, ez semmiképpen sem lehet jogcím vagy ürügy arra, hogy
mi magyarok ugyanezeket a módszereket alkalmazzuk, vagy éppen megtetézni
kívánjuk." Mint már annyiszor, ezúttal és e vonatkozásban is "baljóslatú dolgok-
nak előérzetében" figyelmeztetett arra, hogy a nemzetiségpolitikai megtorlások
még keményebb ellenreakciókat válthatnak ki.
Nem kevésbé akadályozta a magyarországi nemzetiségi politika kedvezőbb ala-
kítását a kölcsönös hevességgel folyó propagandaháború a szomszédos országok-
kal, a nemzetiségi kérdésben is. Különösen román viszonylatban aggasztotta ez
Bajcsy-Zsilinszkyt, aki szerint "kell hogy kialakuljon a jobb magyar-román egyet-
értés, nemcsak a magyar állam keretei ben, hanem szélesebb közép-európai vo-
natkozásban is". Elítélte, hogy versengtünk a romániai fasiszta rezsim magyarel-
lenes hangulatkeltéséveI. "A román politikusok és propagandisták gyalázhatnak
bennünket, magyarokat, amennyire a bőrükbe fér, és különösen szűk agyvelejük-
be. De mi magyarok nem szorultunk a román műnagyság, nagyzolás és történelmi
hazudozás rnódszereire" - Írta egy 1943 eleji mernorandumában, figyelmeztetve,
hogy rninderre nem szabad a román népet becsmérlő magyar sovinizmussal
reagálni: "Mi magyarok egy hajszálnyival sem leszünk különbek annál, mik va-
gyunk, ha nem ismerjük el a romárt népi értékeket." Szárnos példáját lehetne
felhozni annak, hogy a rornán nemzetiség nyelvi és kulturális jogainak érvényesí-
tése érdekében éppúgy konkrét intézkedések egész sorát javasolta és követelte,
mint a szerb nemzetiség vonatkozásában tette, ami azonban ismertebb emennél.
A nemzetiségi vezetők közül is azokat becsülte, akik nem voltak hajlandók elal-
kudni nemzetiségük jogait a kormánnyal folytatott egyezkedéseik során, hanem
magyarbarátságuk a haladó magyar erőkkel való kapcsolat keresésében és ápolá-
sában nyilvánult meg.
Bajcsy-Zsilinszky tragikus hős, nemzetiségpolitikai vonatkozásban is. Erősen
akarta hinni, és politikai tanulmányokkal felérő fejtegetések során valósággal
szuggerálta is, hogy a magyar nemzetnek - bizonyos századfordulós kisiklásoktól,
a nemzetiségeknek sok sérelmet okozó, de mindössze epizód jelentőségű magya-

rosító korszaktóI eltekintve - mindig megvoltak és megvannak továbbra is azok a
képességei, amelyek szükségesek ahhoz, hogy bánni tudjon a nemzetiségeivel. De
számos - mint maga nevezte - "nem tintával, hanem vérrel írt" levele tanúskodik
keserű tapasztalatairól, arról, hogy a nemzetiségpolitikai gyakorlat mindegyre
durván rácáfol hitére és várakozásaira: gyönge főispán ok, silányalispánok, meg-
vadult főszolgabírák, korrupt jegyzők, magukat kiskirályokként iIIegetó csendór- és
finánctisztek, szadista katonai parancsnokok taposták ronggyá álmait. Teljes csőd
mutatkozott mindenütt a nemzetiségi politikában: a Felvidéken és a Délvidéken,
Kárpátalján és Erdélyben.
Az egykori kolozsvári egyetemista, majd a felvidéki, Árva megyei fiatal tisztvi-
selő Trianon után is makacsul remélte, hogy a múlt hibáiból és bűneiből okulva, s
az újabb aggasztó jelenségeknek gátat vetve, lehet még szó arról, hogy a magyarság
fogja össze a Duna-medence népeit, míndannyiuk javára. Ennek irrealitását a
második világháború éveiben még inkább feledtette vele az az elképzelése, hogy a
szomszédos országok nemzetiségi viszonyaival való összehasonlítás - bármennyire
is nem problémátlanul - Magyarország javára szól, s ha a magyar politika - a
függetlenségi mozgalom erőitől befolyásoltan - ki tudná szakítani az országot a
náci Németország szövetségéből, s szembefordíthatná anémet csatlósokkal, akkor
az antihitlerista hatalmak koalíció]a nem állna útjába a Duna-medencében kiala-
kuló magyar politikai vezető szerep háború utáni fennmaradásának. Magyarország
1944 márciusában bekövetkezett német megszállását követően börtönében egy
föderatív szerkezetű Nagy-Magyarország keretében dolgozta ki a kisebbségi kérdés
rendezésének tervezetét, hiszen hite szerint annak készen kell állnia, ha elérkezik
a békekonferencia ideje. Semmi realitása sem volt e tervezetnek; szó sem lehetett
arról, hogy Magyarország - akár lazább föderatív állam formájában is - kiterjessze
hatalmát a Duna-medence egészére, hiszen a Hitler-ellenes koalíció hatalmai
egyetértettek abban, hogy Magyarország nem tarthatja meg német segítséggel elért
- jelentős nemzetiségi lakosságú, de jórészt magyar etnikumú - területi szerze-
ményeit sem.
2/13. Szálasi .Jrungarízmusa'' és a nemzetiségi kérdés
A Németországban 1933-ban hatalomra jutott nemzetiszocializmus magyaror-

szági csodálói kivétel nélkül azt vallották, hogy meg kell teremteni a nemzetiszoci-
alizmusnak - mint "koreszmének" - egy magyar sajátosságokhoz alkalmazkodó
változatát, és annak uralomra kerülésével valósítható csak meg Nagy-Magyarország
helyreállítása. A területi autonómiák gondolatával azonban ellenségesen álltak
1919-1944/45 O 105
szemben; egyedül Szálasi Ferencet indította az "Új Hungária" koncepció arra,
hogy 1935-ben Hungária Egyesült Földek Szövetsége elnevezéssel dolgozzon ki
tervezetet egy föderatív szerkezetű nemzeti szocialista Nagy-Magyarországról, a
"hungarista birodalomról" .
Szálasi e tervezetében, amely világosan feltüntet .Tóttöldet", .Ruténföldet"
stb., a német autonóm terület "Nyugati Gyepű" elnevezés alá rejtve szerepel: ez
lényegében a Burgenland révén Ausztriához csatolt, de Anschluss esetén Hitlertől
visszakapni remélt területból állna, valamint a Dunántúl nyugati határszegélyéból,
Sopron, Magyaróvár, Szentgotthárd városokkal. Szálasi óvatossága az elnevezés
tekintetében nem volt indokolatlan, hiszen a magyarországi németség körében
terjesztett, a dunántúli német településterületeket egyre nagyob baknak és össze-
függóbbeknek feltüntető kapcsolatukat az ausztriai német "néptalajjal" egyre
inkább hangsúlyozó ún. pángermán térképek hatására Magyarországon sokkal
erősebb volt a félelem attól, hogy az Anschluss révén Magyarországgal szomszé-
dossá váló Németország a németIakta dunántúli területekre is aspirál, mint a
bizakodás abban, hogy Burgenland visszaadásával Hitler "nemes gesztust" gyako-
rol. Amikor az Anschluss 1938 márciusában bekövetkezett, Szálasi Bécsbe küldött
megbízott jának kereken kijelentették, hogy Burgenlandrólle kell mondania.
A magyarországi ném et ség náci befolyás alatt álló volksdeutsch irányzatának
vezetői közül különösen Rothen Ferenc érdeklődött Szálasi területi autonómia-
terve iránt; az ő kezdeményezésére jött létre 1938 májusában a Népinémet Bajtár-
sak (Volksdeutsche Kameradschaft) élén álló Basch Ferenc első találkozása
Szálasival. Basch azt a véleményt szűrte le megbeszélésükból, hogy a "hunga-
rista" koncepció épp úgy magyar hegemóniát kényszerít a hazai németségre egy
föderatív államszerkezetben, mint a "szentistváni", s az asszimilációt egyikük sem
zárja ki, márpedig a Kárpát-Duna-térségben annak a német népességnek kell -
Németország segítségével - hegemón szerepre jutnia, amely a politikai határokra
való tekintet nélkül "népiségileg" egységes "össznémetség" itteni - a további
asszimilációtóI megőrzendő, sőt az e1magyarosodottak regermanizálásával meg-
erősítendő - "népcsoport ja" . ABasch által ekkoriban meghirdetett magyarországi
"német népprogram" a magyarságtóI való .népíség! elkülönülés" programja volt,
amelynek célja a magyar államszerkezetbe illeszkedő területi autonómia helyett a
nagy német népközösséghez való szerves tartozást biztosító "népcsoport-autonó-
mia" megvalósítása.
MígBasch a fenti indokok és elképzelések alapján elutasította Szálasi .Jiunga-
rizmusát" és arra törekedett, hogy "népinémet" mozgalmának 1938 novemberé-
ben Volksbund néven legalizált irányító szerve alkalmassá váljon egy német
"népcsoportszervezet" sokoldalú funkcióinak ellátására, Rothen a Hungária Egye-

sült Földek Szövetsége tervet propagálta továbbra is német "néptársai" körében,
majd belépve Szálasi pártjába, a felvidéki szlovákok és a kárpátaljai rutének felé
is. Amikor 1939 februárjában a hatóságok feloszlatták Szálasi magyar nemzetiszo-
eialista pártját és hungarista mozgaimát, a "vezért" pedig börtönbe vetették,
Rothennek sikerült a kistarcsai internálótáborból Németországba szöknie. Ezentúl
ott fáradozott azon, hogy Szálasi .hungartzrnusanak" befolyásos híveket és támo-
gatókat szerezzen a Német Birodalomban.
A bebörtönzött Szálasi pártját 1939 márciusában Hubay Kálmán Nyilaske-
resztes Párt néven szervezte újjá; "országépítő programja" mellőzte a .hungaríz-
mus" kifejezést, és taktikai meggondolásból maga is a "szentistváni" jelzőt alkal-
mazta a helyreállítandó soknemzetiségű Nagy-Magyarországra, ill. a követendő
nemzetiségi politikára. Valójában azonban a nyilasok féltékenyen figyelték, hogy a
Teleki-kormány az 1939 tavaszán végre egészében megszerzett Kárpátalja területi
autonómiáját megígérte, és azt megvalósítani igyekezett. Hogy ezt sikerrel oppo-
nálhassák, a maguk részéről teljesen szakítottak a területi autonómiák gondolatá-
val. Látva, hogy a náci Németország által támogatott hazai Volksbund népcsoport-
autonómiára törekszik, a német politikának való felajánlkozásuk egyik számottevő
jeleként 1940 júniusában Hubay Kálmán és Vágó Pál neve alatt egy olyan tör-
vényjavaslatot terjesztettek - Basch német .népcsoportvezctövel" folytatott kon-
zultálások után - a magyar parlament elé, amely népcsoport-autonórniák együtte-
sévé alakítaná át az államot, anémet élettérnek elismert Kárpát-medencében.
A nyilasok azonban rosszul számítottak. Németországnak és a Volksbundnak
nem az volt az érdeke, hogy Magyarország valamennyi nemzetisége népcsoport-
autonómiát kapjon, hanem hogy egyedül a német nemzetiség juthasson ilyen
kivételes helyzetbe. Mihelyt gyanítható volt, hogy az erdélyi területrevízió fejében c
kivételes helyzetet a magyar kormány kész lenne biztosítani - ez történt meg az
1940. augusztus végén aláírt ún. bécsi német népcsoportegyezményben -, a nyilas
tervezet német szempontból jelentőségét veszítette és Teleki akadálytalanul meg-
buktathatta azt.
Az 1940 szeptemberében amnesztiában részesült Szálasinak átmenetileg si-
került megvalósítania - ha nem is maradéktalanul - a nyilaskereszt jegyében
szervezkedö különböző magyar nemzetiszocialista pártok és frakciók egységét, és
újra zászlajára tűzte a .Jumgarízrnust", de a megváltozott körülményekre való
tekintettel módosított formában. Egyetértését hangoztatta azzal, hogy a Hubay-
Vágó-féle tervezet szakított a területi autonómiák föderatív rendszerévei, és maga
is levette napirendről eddigi kedvenc gondolatát, a Hungária Egyesült Földek Szö-
vetségét. Ugyanakkor igyekezett különösebb feltűnés nélkül korrigál ni a Hubay-
Vágó tervezetet annyiban, hogy félreérthetetlenné tegye: a .Kárpát-Duna-
1919-1944/45 O 107
Nagyhaza" magyar élettér, az itt található nemzetiségek nem más "népnemzetek"
Magyarországon élő "népcsoportjai", nem mint ilyenek jogosultak autonómiára,
hanem olyan hazai autonóm etnikai közösségek ("népszemélyiségek"), amelyek a
magyar "vezető nép" hegemóniája alatt "a hungarista birodalom népközösségí
szervezetébe" tartoznak, egy .rrépközösségt széktartó" vezetése alatt, aki csak
magyar lehet. Ezt rögzítette a leendő "hungarista birodalom" már 1940 végén
megtervezett alkotmánya, a "Hungarista Törvény".
Szálasi támadta a bécsi német népcsoportegyezményt, amely a nemzetiségi
kérdés átfogó megoldása helyett a német nemzetiség számára kivételes elbánást
vezet be. Ugyanakkor maga is felhasználta ezt az eltérő értelmezésre, kibúvókra is
alkalmat adó egyezményt arra, hogy tagadja a Volksbund kizárólagos jogát a ma-
gyarországi németség szervezésére. Kijelentette, hogy párt jának német származású
tagjai kizárólag szabad elhatározásukból léphetnek át a Volksbundba, kötelező
átadásukra nem hajlandó. Szálasi és Basch 1940. októberi második tárgyalása
dühös veszekedéssé fajult emiatt.
A Nyilaskeresztes Párt ekkoriban kidolgozott új szervezeti szabályzata nemzeti-
ségi tagozatokat létesített, mégpedig nemcsak a szlovákok, rutének, románok,
hanem a németek számára is; a párt központjában külön osztályt állítottak fel -
német alosztállyal - a "nép közösségi ügyek" intézésére, s ott nemzetiségi-
statisztikai munkálatok is indultak. Megkezdődött nemzetiségi színekkel variált
nyilas párt lobogók, párt jelvények tervezése, nemzetiségi származású nyilas vezetők
kiszemelése az egyes nemzetiségek élére. Basch vészjeleire németországi ágensek
egész sora próbálta Szálasit a német nemzetiség tekintetében más belátásra bírni;
sikerült is elérniük, hogy 1941 márciusában feloszlatták a Nyilaskeresztes Pártban
létesített német tagozatokat, és megszüntették a pártközpontban a .népközösségt
ügyek" osztályának német alosztállyát. Szálasi azonban csak a párt ja szervezetét
érintő kérdésben hátrált meg, az eljövendő államszervezet kérdésében nem: to-
vábbra is azt tartotta, hogy a Kárpátok és a Duna által meghatározott geopolitikai
egységet nem szabad népcsoport-politikailag atomizálni, hanem magyar vezetés
alatt kell az itt élő nemzetiségeket - a németeket sem kivéve! - egységes hunga-
rista birodalmi népközösséggé szervezni.
Szálasi "mániákus makacssága", amellyel nem engedte a hungarizmust lé-
nyegétól megfosztani - mint mondotta: .Ríherélnl" -, idegessé tette párt ja veze-
tőinek jelentős részét: ezek arra figyelmeztették, hogy a jövő berendezkedés ideo-
logikus megalapozásánál fontosabb, hogy ne tegyék kockára a jelenleg legfonto-
sabbat, a hatalomra jutáshoz nélkülözhetetlen német rokonszenvet és támogatást.
E kérdésben a belső viták egyre élesebbé lettek, s Szálasi hiába fordult Rotben-
hez: immár ő is azt üzente Németországból, hogy a hungarizmust el kell vetni,

mert mostani megfogalmazásában az ügy kerékkötőjévé vált. 1941 szeptemberé-
ben Pá!ff.y Fidél Magyar Nemzetiszocialista Párt ja a budapesti német követség
ösztönzésére kivált a Szálasi által létrehozott nyilas egységből, kinyilvánítva, hogy a
német származásúakról lemond a Volksbund javára, s szervezkedését a
.fajmagyarokra" korlátozza. Pá!ff.yék Imrédy Béla Magyar Megújulás Párt jához
kapcsolódtak, s ezzel létrejött az a Nemzetiszocialista Pártszövetség, amelyre a
terveiben Szálasa és pártját háttérbe szorítani kívánó némel politika elsősorban
támaszkodni akart Magyarországon. A Nyilaskeresztes Párt vezetőségéből 1942
elején Pá!ff.yhoz csatlakozott Hubay Kálmán és Ruszbay Jenő is. Az erdélyi szász
származású Málnási Ödön - egyszeriben úgy vélve, hogy ő inkább német, mint
magyar - a Volksbundba akart belépni, de a német külügyminisztérium, amely-
nek véleményét május-júniusi németországi útja alkalmával kikérte, haszno-
sabbnak találta, ha ó is Pá!ff.y párt jához áll át. Hamarosan onnan indított ideológi-
ai hadjáratot eddigi vezére, Szálasi hungarizmusa ellen, amelyet vele szemben a
Szálasi mellett kitartó Vágó Pál védelmezen.
A nyilas táborban bekövetkezett szakadásból okulva Szálasi igyekezett tompí-
tani az ellentéteket, óvakodott ideológiájával irritálni a németeket. Országjáró
körútjain tett megnyilatkozásai elsősorban a szovjetellenes háborús erőfeszítések-
nek, a belső front biztonságának fontosságára figyelmeztettek, s bajtársi együtt-
működésre szólítottak a Volksbunddal. Csak a párt 1942-1943-ban tartott mun-
kás, paraszt, értelmiségi nagytanácsi ülésein, valamint külügyi értekezletein el-
hangzott előadásaiban fejregette részletesebben - változatlan - hungarista felfogá-
sát, Basch és Szálasi harmadik találkozása 1943 áprilisában világosan megmu-
tatta, hogy a közös háborús célok és természetesen a hatalmi aspirációk szem-
pontjai erősebbnek bizonyulnak az ideológiánál. Szálasi 1944 elején már késznek
mutatkozott félretenni az SS toborzóakcióval szembeni ellenérzéseit, és nyilváno-
san elítélni a hazai németek húségmozgalmát.
A Pá!ff.y-féle nyilasok azonban sokkal messzebb mentek ennél. Hajlandók
voltak a Volksbunddal együtt kidolgozni egy olyan tervet, amely a magyarországi
német népi elkülönülést területi elkülöni.iléssé fokozná: a hazai németséget tele-
pítéssel a Dunántúlra akarták koncentrálni (egybekötve az elmagyarosodottak
regermanizálásával és a magyarok A1fóldre költöztetésével), s e területet aNémet
Birodalom ausztriai tartományához ("Ostmark") akarták csatolni, önálló "gau"
gyanánt. Ez a terv ellensúlyozni kívánta Hitler azon elgondolását, hogy a magyar-
országi németséget a háború győzelmes nek vélt befejezése után a megszállt lengyel
területek elnémetesítésére használja fel, és c tárgyban Horthyval - mint erről
közöttük többször szó esett - áttelepítési egyezményt köt. Szálasi hungarizmusá-
tóI viszont egyáltalán nem volt idegen a kitelepítés: a nemzetiségek azon tagjait,
1919-1944/45 O 109
amelyek nem hajlandók engedelmesen beilleszkedni a nemzetiszocializmust
magyar hegemónia alatt megvalósító hungarista birodalomba, Szálasi kitelepítés-
re szánta - a szlovákokat a Volga vidékére, a románokat a Dnyeper és Bug kőzé, a
németeket pedig a Hitler által számukra kiszemelt "Warthe-Gau" -ba.
Magyarország 1944. márciusi német megszállása után Szálasi támadta a
Sztójay-kormányt, mert azzal, hogy engedélyezi az SS kényszersorozását,
"koncokban árusít ja ki az országot", míg ha ő jutna hatalomra, a hadviselés szol-
gálatába állítaná annak egész emberanyagát és rninden anyagi erejét. Anémet
politika azonban csak végső esetben folyamodott Szálasihoz, egyrészt képességei-
ben kételkedve, másrészt éppen hungarizmusa miatt: tudták, hogy akár koalíciós,
akár tiszta hungarista kormányt alakít, a német nemzetiség dolgaiban is "a nép-
személyiségek ügyei tárca nélküli minisztere" lesz illetékes.
1944 októberében a németek, minthogy nem maradt már más választásuk,
hatalomra juttatták Szálasit. A német politika magyarországi irányítói,
Veesenmayer, Winkelmann, Höttl és Bascb népcsoportvezető is, most már
mindnyájan megértésüket hangoztatták Szálasi hungarizmusa iránt, de arról
azért nem mondtak le, hogy a magyarországi németség kivételes helyzetet élvez-
zen. Szálasi most is okoskodott, ellenkezett, de engedett: "hungarista birodalmá-
ban" csak a többi .népszemélvíség'' vezetője foglalt helyet a magyar Csia Sándor
irányította Népközösségi Tanácsban, Basch a .nemzetvezetö" Szálasi elnökletével
ülésező "koronatanács" tagja lett. A hadi események miatt azonban mindennek
nem volt már semmi gyakorlati jelentősége.
2/14. A munkáspártok és a nemzetiségi kérdés
Az 1930-as évek második felére az MSzDP általánosságban is, de az ország

németIakta területein különösen meggyöngült, amiben jelentős szerepe volt a
magyarországi németség körében folytatott szociáldemokrata szervezkedéshez
korábban segítséget nyújtó németországi és ausztriai szociáldemokrata pártok
betiltásának, és annak a félelemnek, hogy az MSzDP-t is hasonló sors érheti a
Németországgal egyre szorosabb kapcsolatokat kiépítő magyar kormányok részé-
ről. A szociáldemokrata pártvezetőség bizonyos általános náciellenes felvilágosító
munkán túl óvakodott minden erőteljesebb fellépéstől, nehogy a párt legalitását
veszélyeztető kormányintézkedést provokáljon ki.
Bár az MSzDP továbbra is szót emelt a nemzetiségi jogokért és következetes
erőfeszítéseket tett azok érvényesüléséért - egyaránt harcolva a magyar sovínísz-

tákkal és a radikális volksdeutsch-okkal -, Országos Német Bizottsága sajnos
elképzelhetetlennek tartotta az együttműködést a hazai nérnetség mérsékelt és
államhű Gratz-féle irányzatával, mert úgy látta, hogy ott túlságosan is érvényesül a
kormány és a klérus befolyása. Ez a merev elzárkózás az együttműködésről azon-
ban kölcsönös volt: a szociáldemokratákkal való összefogásra a Gratz-féle irányzat
sem volt hajlandó, sőt, elszígetelésükre, a nemzetiségek körében még meglévő
befolyásuk csökkentésére, kiküszöbölésére törekedett.
Amikor 1938 tavaszán bekövetkezett az Anschluss, s a náci Németország Ma-
gyarország közvetlen szomszédjává leli, a fenyegetettség érzése erősödott. A ma-
gyarországi németség felé ugrásszerűen fokozódó náci pángermán agitáció ellen-
súlyozására az MSzDP azonnallépéseket tett, főleg a németIakta bányavidékeken,
és remélte, hogy a külpolitikailag a náci Németországnak, belpolitikailag a hazai
németség náci népinérner irányzatának engedményt tevő, a Volksbund legális
létrejöttét engedélyező Imrédy-kormány ellenzéke - amely a függetlenségi gondo-
lat jegyében szervezödött - méltányolni fogja az MSzDP ilyen irányú tevékenységet,
s ily módon a párt kikerülhet elszigetelt helyzetéből. E remények nem teljesültek,
a kormányválságot az MSzDP mellözésével oldották meg; Teleki Pál kormánya
nem módosított a rendszer Szociáldemokrata Párt tal szembeni magatartásán.
Az 1939. évi országgyűlési választásra való felkészülés jegyében az Országos
Német Bizottság megjelentette Zuschlag Vilmos német nyelvű brosúráját, Anémet
nyelvű szeelál demokraták céljai és követcléseí Magyarországon címmel. Ez rész-
letcsen ismertette a párt álláspontját a nemzetiségi kérdésben is. Eszerint a Szoci-
áldemokrata Párt nemcsak az államok közötti nemzetközi kapcsolatokban követeli
a népek önrendelkezési jogát, hanem egyes országokon belül a nemzeti kisebbsé-
gek számára is. Részéről a kisebbségi jogok védelme nem jámbor óha], hanem
olyan követelés, amelyért - a lakosság érdekében, a béke, és a más államokkal
kialakítandó jó kapcsolat érdekében - mindenkor és minden eszközzel küzd. A
párt sohasem értett egyet azzal, hogy a területelcsatolások az érintett lakosság
megkérdezése nélkül, tehát önrendelkezési jogának sérelmével történtek, fel-
emelte, és ezután is felemeli szavát a nemzeti kisebbségek védelmében, akár
kisebbségi sorsra jutott magyarokról van szó az elcsatolt területeken, akár a Ma-
gyarországon maradt nemzetiségek jogairól. Mint rámutatott: a Szocialista Inter-
nacionálé határozata szerint a zárttömbben élő kisebbségek területi autonómiára,
a szórványban élők kulturális autonómiára tarthatnak igényt. Zuscblag szerint a
magyarországi viszonyok között a német lakosság ez utóbbira jogosult.
A továbbiakban kijelentette, hogy a párt helyesli a kisebbségi iskolakérdés
1935. évi újabb rendezését, amely egységes vegyes tannyelvű oktatás bevezetését
irányozta elő. Az ország német lakosságának többségét kitevő paraszti rétegek
1919-1944/45 O 111
igényeinek valóban ez felel meg leginkább. Problémát jelent azonban a főváros és
a vidéki városok vonzáskörében élő kézműves és ipari munkás német lakosság
számára, amely már az eddigiekben is erősen e1magyarosodott, s érdeke továbbra
is ehhez fűződik. A párt kifogásolja, hogy a szülők megkérdezését mellőzve (ami
különben is mélységesen antidemokratikus és nyilvánvaló megsértése az önren-
delkezés jogának) e rétegek gyermekeit is vegyes tannyelvű iskolába sorolják be. A
vegyes tannyelvű népiskola után a polgári iskola elvégzése - ami pedig szükséges
bármely szakma megtanulásához - nem lesz zökkenőmentes, hiszen a polgári
iskolák magyar tannyelvűek. Zuschlag brosúrája emlékeztetett arra, hogy a párt
szüntelenül sürgette, teremtsék meg a kisebbségi iskolarendelet végrehajtásának
feltételeit, enélkül a végrehajtás pedagógiai szempontból is károkkal járhat, a
tanulók előmenetelének rovására válhat. A kormány azonban elmulasztotta e
feltételek megteremtését, nincs kellő számú és képzettségű tanerő, amely ellát-
hatná az átszervezés folytán mennyiségileg és minőségileg megnövekedett felada-
tokat. Az előfeltételek hiánya miatt a párt szükségesnek tartaná, ha az új rendszer-
re való átállás csak fokozatosan történnék, aszerint, hol vannak már meg a szük-
séges feltételek. Azonkívül, mint Zuschlag kifejtette, a vegyes tanítási nyelv beve-
zetését az elsőosztályosokkal kezdve, a felsőbb osztályok felé fokozatosan kellene
teljessé tenni, nem pedig máról holnapra elrendelni olyan felsőbb osztályosoknak
is, akik mindeddig többnyire csak a C típusnak megfelelő mértékben és módon
tanultak anyanyelvükön.
Az SzDP megelégedéssel fogadta, hogy Teleki elreteszeli a nemzetiségek nép-
csoport jogi alapon való szervezésének útját. Ugyanakkor változatlanul tapasztalnia
kellett a nemzetiségek közötti szociáldemokrata szervezkedés akadályait, különö-
sen a visszacsatolt felvidéki és kárpátaljai területeken. Csupán néhány szlovák
nyelvű szociáldemokrata pártszervezet próbált meg újjászerveződni. A kassai párt-
titkár, Borovszky Géza szlovák nyelvű röpiratot írt és adott ki A magyarországi
szociáldemokrata munkásság célja és követelései címmel. Borovszky röpirata az
1939. januári pártkongresszus szellemében foglalt állást az ország függetlensége és
a demokratikus reformok szükségessége mellett, s benne külön fejezetet kapott "a
nemzetiségi kérdés megoldása". Hangsúlyozta, hogy a pártnak, amely követ keze-
tesen felszólalt az utódállamokban élő magyar kisebbségek jogaiért, teljes erkölcsi
jogosultsága van a hazai kisebbségek érdekében is szót emelni. Míg azonban
Zuscblag említett brosúrája a német kisebbség viszonyait, szükségleteit véve fi-
gyelembe, csupán a végrehajtás elókészítetlensége, és a szülőí akaratnyilvánítás
kikapcsolása miatt bírálta az 1935. évi kisebbségi népiskolai rendeletre támaszko-
dó rendezési kísérletet, a kérdéssel szlovák nézőpontból foglalkozó Borovszky azt
kifogásolta, hogy az 1935. évi rendelet eleve csak a népiskolákban enged megfelelő

teret a kísebbségí anyanyelvnek, holott szükség lenne olyan szlovák közép-, fel-
sóbb- és szakiskolákra is, amelyekben a magyar nyelv és a magyar történelem
kivételével szlovákul oktatnának nunden tárgya!. Szükségesnek nyilvánította to-
vábbá egy állami, szlovák nyelvű tanítóképző intézet felállítását, valamint szlovák
tanszékek létesítését a magyarországi főiskolákon.
Amikor a második világháború kitört, és a Német Birodalomba bekebelezett
lengyel területek elnémetesítése érdekében Hitler meghirdette az áttelepítés, a
"német népességtagosítás" tervét, az MSzDP Országos Német Bizottsága demonst-
rációt kívánt rendezni tiltakozásul e terv ellen, amely a magyarországi németséget
rendkívül nyugtalanította. A magyar kormány azonban ellenezte ezt az SzDP által
végül is elejtett dernonstrációt, mert célja az volt, hogy a német kormánnyal
egyezményt kössőn az áttelepítésról, s annak révén a magyarországi volksdeutsch
irányzattói megszabadulhasson. Az SzDP vezetősége - miközben a németiakta
területek pártszervezetei hatékony felvilágosító akciókat sürgettek, s az antifasiszta
függetlenségi gondolat jegyében aktív harcot kezdeményeztek - végül maga is az
áttelepítéssei való ijesztgetéshez folyamodott.
Az országos pártválasztmány 1940. januári ülése és a Szakszervezeti Tanács
ezzel összhangban kiadott , a kormány nemzeti céljaival azonosuló nyilatkozata
szellemében a párt vezetői hangsúlyozták, hogy a visszacsatolt felvidéki és kárpát-
aljai területeken, ahol a konszolidálatlan viszonyok közepette a szomszédos szlo-
vák fasizmus és a szovict-ukrán bolsevizmus befolyása különösen fenyegető ve-
szély, a szociáldemokraták ft legnagyobb szolgálatot tehetik a magyar államiságnak
és függetlenségi gondolatnak. Teleki azonban nem méltányolta a felajánlkozást. A
párt számára továbbra is a legnagyobb nehézségekbe ütközött, hogy szorosabb
kapcsolatot létesítsen a visszacsatolt területek szociáldemokrata szervezeteivel. A
kárpátaljai autonómia-törvény hónapokon át készülő tervezetének megvitatására a
BaÁry-féle nyilas frakció meghívást kapott, az SzDP azonban, jellemző módon,
nem. Ez a körülmény nem befolyásolta a pártot abban, hogy támogassa Teleki
fellépését a nyilasok nemzetiségi törvény javaslata ellen. A bécsi német népcsoport-
egyezmény aláírását a kormány kényszerhelyzetévei magyarázta, s támogatta a
végrehajtás szabotálását.
Abban a konfliktusban, amely a hagyományosan politikai jellegű magyar nem-
zeteszme hívei és anémet (és szlovák) népi (faji) nemzetfelfogás propagátorai
között különösen az 1941. februári népszámlálás alkalmával éleződött ki, az SzDP
a háttérben maradt. Álláspontja azonban, addig is képviselt felfogásának megfele-
lőcn, nem volt vitás: a magyarországi nem magyar anyanyelvűek a népszámlálás-
kor szabadon tehessenek vallomást anyanyelvükról és nemzetiségükról, amely
alapján anyanyelvi jogaiknak érvényt is szerezhessenek, de nemzetiségük megval-
1919-1944/45 O 113
lásában nem lehet meghatározó népi (faji) hovatartozásuk - politikai (hatalmi)
értelemben az egységes magyar nemzet részei ők is. A korabeli nemzetfelfogás e
két (francia, ill. német modell szerinti) alaptípusa egyaránt kritikai elemzést és
értékelést kíván, mégis az adott körülrnények között, az ország függetlensége és a
nácizmus behatolásával, terjeszkedésével szembeni védelme szempontjából hatá-
rozottan pozitív jelenségnek ítélhető anémet nemzetfelfogással ellentétes állás-
foglalás. Ugyanakkor később súlyos következményekkel járó durva leegyszerűsítés
volt (s ettől a szociáldemokraták sem voltak mentesek), hogy kifejezetten haza-
árulónak, a magyar állampolgárságra méltatlannak tekintették mindazokat a
német anyanyelvűeket, akik magukat egyszersmind német nemzetiségűnek is
vallotrák. Hiszen a fogalmak tisztázatlansága, valamint az a körülmény, hogy ál-
lásfoglalásuk mikéntjének nem tulajdonítottak jelentőséget és az ez ellen ható
magyar nacionalista propagandát nem vették komolyan vagy éppen taszította őket,
messzemenően nagyobb szerepet játszhatott döntésükben. mint valamiféle tuda-
tos hitvallás Németország és magyarországi népcsoportszervezete, a Volksbund rnel-
lett, jóllehet a nérner "sikerek" és a volksbundista propaganda megtette hatását.
A szociáldemokraták egységesek voltak a nem magyar anyanyelvet vallók vé-
delmében, s ezt annál inkább értékelni kell, mert a szélsőséges túlzásoktóI sem
mentes magyar nacionalista propaganda hellyel-közzel már ellenük is támadt. De
a szociáldemokraták jelentős része maga is úgy gondolkodott, hogy ha Hitler az
általa meghirdetett "német népességtagosítási program" keretében konkrét aján-
latot tesz a magyarországi németek áttelepítésére, az erről kötendó államközi·
megállapodásba nemcsak a volksbundisták veendők bele családostul, hanem
mindazok, akik az 1941. évi népszámlálás alkalmával magukat német nemzetisé-
gűnek vallották. Az 1941. évi népszámlálás után az SzDP álláspontja a nemzetiségi
kérdésben úgy módosult, hogy a magyarországi némctséget immár két élesen
elkülönülő táborra osztotta: anémet nemzetiséget vallók táborával - mint amely-
től az ország az első adandó alkalommal úgyis megszabadul - konstruktívan nem
foglalkozott, anémet anyanyelvűeknek csupán "a hazához hű" része érdekelte.
Őket igyekezett megvédeni a volksbundisták befolyásától, s anyanyelvi jogaik felka-
rolásával akarta megnyerni támogatásukat - más nemzetiségek támogatásával
együtt - a demokráciáért, a szabadságjogokért (közöttük a nemzetiségi jogokért) a
magyar állam keretek között folyó küzdelemben. Az ország nemzetiségeinek elvsze-
rűen egyöntetű kezelése nemcsak a kormány nemzetiségpolitikájában nem érvé-
nyesült, hanem az SzDP politikájában sem: a magyarországi német kisebbségnek
különleges és kivételes helyzetet biztosítani igyekvő német népcsoport-politika
miatt keletkező feszültségek megoldására kitűnő lehetőséget kínált a hitleri áttele-
pítési terv. Azok a román, szlovák és más nem magyar anyanyelvűek viszont, akik

ugyanakkor magukat román, szlovák stb. nemzetiségűnek is vallották az 1941. évi
népszámlálás idején, sem általában, sem a szociáldemokraták megítélésében nem
lettek kitelepítendő hazaárulók. már csak a szomszédos országok magyar kísebb-
ségeinek viszonossági alapon várható hasonló sorsa rniatt scm.
A szociáldemokraták álláspontja mindezek ellenére a nemzetiségi kérdésben -
a ném et nemzetiség vonatkozásában scm - nem volt kiforrott és egységes. A Nép-
szava olyan cikkeknek adott teret, amelyek a kitelepítést mint "megoldást" szá-
mításba sem vették. Még a népszámlálás napjaiban közöltejunger józsifírását a
kisebbségi kérdésről. A cikk többek között megállapítja, hogy a nemzetiségi prob-
lémák szuverén belügyként történő kezeléséhez való ragaszkodás az ellenőrzésre
hivatott nemzetközi szervek erőtlensége folytán egyre inkább a megoldás gátjává
vált a két világháború kőzött, s emiatt a nemzeti kisebbségek a velük azonos népi-
ségű külsó hatalmak segítségével próbáltak hatni saját államuk vezetésére. Ebből
újabb, még súlyosabb problémák támadtak, s végső soron fennállt a külsö beavat-
kozás veszélye. Véleménye szerint a jelenlegi háború után "az államoknak első-
sorban maguknak kell a kísebbségi kérdést a maguk adottságainak megfelelően
elrendezi, de a nemzetiségi jogok hatékony nemzetközi biztosítása mellett! E kettő
nemcsak hogy összefér, hanem együn jelenti a tényleges megoldást. A cikk meg-
fontolandónak tartja a kérdés hazai megoldása szempontjából a Deák Ferenc és
Eötvös jozse] alkotta alaptörvény, az 1868. évi XLIV. tc. továbbfejlesztését, hogy az
nemcsak egyéni, hanem kollektív nemzetiségi jogokat is hajlandó legyen elismer-
ni, és érvényesülésük konkrét formáit az alkotmányba illeszteni. A kisebbségi
kérdés több neves magyar jogi szakértője tapogatódzott már ekkor ebben az irány-
ban, ám szemlátomást nagymértékben feszélyezte őket az a körülmény, hogy a
németek (és a szlovákok) a kollektív nemzetiségi jogok biztosítását korszerű és
egyedül kielégítő formában kizárólag a nérner. ill. a szlovák állam befolyása alatt
kiépített "népcsoport-autonómia" keretében képzelték el, lehetövé téve így a
nagymértékű "népiségi elkülönülést", és azt, hogy a kisebbségeknek otthont adó
állam alig gyakoroljon hatalmat a nemzetiségek fölött.
junger józsef egy másik, Munkásság és nemzetiségi kérdés c., ugyancsak a
Népszavában megjelent cikkében arról írt, hogy a magyarországi szociáldemokrata
munkásmozgalomban a magyar munkások bizonyos érzéketlenséget, közömbös-
séget tanúsítanak a nemzetiségi kérdés iránt, jelentőséget nem ismerik föl s nem
látják az ezzel kapcsolatos feladatokat. Rámutatott arra, hogy a nemzeti kísebb-
séghez tartozó munkást az osztályelnyomás mellett nemzeti elnyomás is sújtja,
"így a maga felszabadításáért vívott küzdelemben oly követelésekkel is felvonul,
amelyekkel a nemzetisége miatt való háttérbe szorítását is meg kívánja szüntetni" .
Ha a magyar munkásság nem vállalná a küzdelmet - ami egyenesen hivatása - a
1919-1944/45 O 115
szociális és nemzeti felszabadítás egymással összefonódó feladatai nak megoldásá-
ért, hanem "egy légüres térben mozgó, terméketlen anti nacionalizmus" állás-
pontjára helyezkedne, átengedné ezzel a terepet a román, szlovák stb. burzsoáziá-
nak, aminek az lenne a következménye, hogy a magyarországi nemzeti kisebbsé-
gek "a polgárság egyoldalú osztályszempontjai által meghatározott nemzeti küz-
delembe sodródnak, s ezeknek az osztályoknak válnak az uszályhordozóivá".
}ordáky Lajos, észak-erdélyi, kolozsvári szociáldemokrata nyomatékosan fi-
gyelmeztetett arra, hogy a nemzetiségi kérdésnek megnőtt a jelentősége a területi-
leg gyarapodott Magyarországon, és az SzOP demokratikus célkitűzéseinek megfe-
lelő, a helyesen felfogott magyar nemzeti érdekeknek semmiképpen sem ellent-
mondó megoldást sürgetett azokkal szemben, akik a kivárást ajánlották a nemze-
tiségpolitikában. A Népszavában 1941 májusában megjelent cikkében felszólította
az ország nemzetiségeit, hogy ne a határokon túlról érkező, idegen államok ha-
talmi céljait szolgáló instrukciók hatására szervezkedjenek, hanem Magyarország
haladó erőivel összefogva keressék jogaikat, boldogulásukat; így építsék ők is Ma-
gyarországon a társadalmi értelemben vett "népi egységet".
A Népszava egy évvel később, 1942 májusában ismét cikket közölt A nemzeti-
ségi kérdés és a szocializmus címmel. Az első rész a nemzetiségi kérdéssel általá-
nosságban foglalkozva kívánatosnak tartotta a kisebbségi helyzetet jellemző jog-
fosztottság vagy legalábbis jogkor1átozottság megszüntetését, a nemzetiségi nyelv és
kultúra megőrzésének biztosítását. A "népszabadság és nemzetiségi szabadság"
összefüggését hangsúlyozva arra figyelmeztetett, hogy "egyetlen nemzeti kisebbség
se várja kívülről a szabadulást, ne igyekezzék külső támogatást keresni, hanem a
belső szabadság egységes frontjában küzdje ki a maga jogait az általános szabad-
ságjogok keretében". A második rész, amely már kifejezetten a magyarországi
nemzetiségek helyzetével foglalkozott, megismételte azt az alaptételt, hogy "nincs
külön szociális és külön nemzetiségi igazság", hogy "a nemzetiségeknek is az
általános népszabadság keretében kell megkeresniök és megtalálniok politikai,
gazdasági és kulturális érvényesülésüket" , hogy a "külpolitikai vonatkozások
bekapcsolása elsősorban éppen a nemzetiségek szempontjából ártalmas". A ma-
gyar politikai nemzetfelfogásnak megfelelően, de nemzet helyett népről, mint
demokratikus társadalomról beszélve szögezte le, hogy "a magyar népnek tagjai a
magyarországi nemzetiségek is", így "a nemzetiségi kérdés a magyar nép belső
ügye", annak .mmdenkor belpolitikai kérdésnek kell lennie". Miután az előző
rész már szólt a nemzetiségi nyelv és kultúra megőrzéséről, itt arról is szó esett,
milyen lényeges szerepe volt, s lesz nyilván a jövőben is történelmünkben a termé-
szetes asszimilációs folyamatoknak. Az asszimiláció erőltetését a cikk éppúgy
elutasította, mint azokat a törekvéseket, amelyek határkorrekciókkal és áttelepíté-

sekkel kívánnák elérni az ideálisnak vélt, etnikailag homogén országot. A cikk a
Duna-medence térségének kis nemzeti államokra tagolásával szemben (ami -
mint célzást is tett rá - nyilvánvalóan Németország hatalompolitikai érdekeinek
felel meg) a többnyelvű államegység "szentistváni gondolatát" vallotta, hangsú-
lyozva azonban, hogy abban "egyenjogú nemzetiségek együttélésének" kell meg-
valósulnia. Ezt az "életformát" csak szocialista megközelítéssel lehet elérni. A cikk
megállapítása szerint a magyarországi nemzetiségeket az országos átlagnál súlyo-
sabb szociális helyzetük (e tekintetben kivétel a Basch vezetésével egyébként is
teljesen külön utat járó német "népcsoport") érdekeltekké teszi a magyarországi
"általános népszabadsági törekvésekben", s fel fogják ismerni, hogy szociális
problémáik megoldásán túl politikai és kulturális felemelkedésüket, népiségük
felvirágzását is csak ettől várhatják.
Az SzDP 1942. december 13-i kongresszusán nagy véleménykülönbség mutatko-
zott a tekintetben, hogy a nemzetiségi kérdésben további kivárásra vagy mielőbbi
kezdeményezésre van-e szükség. Szeder Perenc főtitkári jelentése egyetlen szót sem
tartalmazott a nemzetiségi kérdésről, de a vitában felszólalójordákJI Lajos az erdélyi
szociál demokraták nevében határozati javaslatban sürgette a párt nyilvános állásfog-
lalását arról, hogy feladatának tartja a nemzetiségi kérdés szeeialista megoldását, a
nacionalizmus kifejezéssel való visszaélések ellenére egy "igazi, építő" nacionalizmus
szellemében, amely .rntndig kész arra, hogy az ország szabadságát és függetlenségét
megvédje anélkül, hogy más nemzetiségeket elnyomna' '. Ugyanis, mint mondotta, "a
demokratikus és szociális Magyarország megalakulásának előfeltétele a velünk együtt
élő nemzetiségek egyenjogúsítása", és a .kísebbségí" fogalom, valamint az ezzel a
fogalommal járó hátrányok megszüntetése. Erre az "egyetlen becsületes, elfogadható
és végleges megoldás ra kell felkészülnie a szociáldemokrata partnak" .
jordákJI felszólalásához többen is csatlakoztak, hangsúlyozva: "olyan állam-
formáért küzdünk, amely lehetövé teszi minden nép számára, hogy kultúráját,
nyelvét szabadon gyakorolhassa". A békéscsabai Szobek András így nyilatkozott:
"Én nemzetiségi ember vagyok, békéscsabai tót, de megmondom becsületes
őszinteséggel, magyarnak érzem magam, mert a magyar kultúrán nőttern fel, de
büszkén vallom magam tót származásúnak. A nemzetiségi kérdést csak úgy értel-
mezhetjük, hogy szabadon - ahogyan érzi mindenki önmagában - gyakorolhassa
mindenki a kultúráját, de vigyázni kell arra, hogy külfóldről ne lehessen pénzzel
nemzetiségi mozgalmakat csinálni." Az Országos Német Bizottság titkára, Bechtler
Péter nyomatékosan kérte, hogy "a pártvezetőség a nemzetiségi kérdést ne halasz-
sza későbbi időpontra. Ez a kérdés napirenden van, s napirenden kell tartani."
A pártvezetőség nevében felszólaló Buchinger Manó örömét fejezte ki, hogy
jordákJI és a kolozsvári szociáldemokraták a jelentőségének megfelelően foglal-
1919-1944/45 O 117
keznak a nemzetiségi kérdéssel: "ez valóban az ország egyik sorskérdése, de egy-
ben minden időben a szocializmus centrális problémája is volt, mert szorosan
összefügg a szabadság, jog és önállóság kérdésével". Mégis úgy vélekedett, hogy
egyelőre csak a kérdés elméleti részével lehet és kell foglalkozni, "a gyakorlati
megoldás attól függ, hogy mit hoz a jövő; egyben összefügg azzal is, amit most
úgysem lehet elmondani".
Peyer Károly azonban nyíltan kimondta, amit gondolt: "Sokat foglalkozott a
kongresszus a nemzetiségi kérdéssel. Szerintem most nem ez a legfontosabb
probléma. A nemzetiségi kérdésnek két része van: az egyiket demokráciávallehet
megoldani, a másikat vagonnal. Mert vannak nemzetiségeink, amelyekkel nem
voltak és nincsenek bajaink, de vannak, amelyeknek nem lehet olyan jogokat
adni, mint amilyeneket most élveznek. Nem lesznek differenciáink a románokkal,
tótokkal, szerbekkel, és más nemzetiségekkel, de lesznek a németekkel, nem
azért, mert mi akarjuk, hanem mert ők teremtették meg ezt a differenciát, és itt is
»Herrenvolk- akarnak lenni. A háború után bizonyára lesznek zavaros idők, ez-
alatt rendbe kell hozni dolgainkat, hogy együtt éljünk azokkal a nemzctiségekkcl,
amelyekkel, biztosan tudom, megtaláljuk majd a megegyezés módját, viszont lesz
egy réteg, amellyel nem lehet mást csinálni, mint kiszállítani őket az országból,
ahogy most ők csinálják szerte Európában."
Szeder Ferenc vita-összefoglalójában egyáltalán nem reagált a nemzetiségi
kérdésről elhangzottakra; ajordáky-féle határozati javaslatot nem tették fel szava-
zásra. Kezdeményezés helyett továbbra is a kivárás maradt a nemzetiségi kérdés-
ben a pártvezetőség irányvonala. Ez a kivárási politika német vonatkozásban a
kitelepítés lehetőségévei immár (a megváltozó hadihelyzetnek megfelelően) nem a
hitleri tervek keretében, hanem mint a nérner népcsoport-politika megtorlásának
egyik lehetséges eszközével számolt.
Bármennyire is teret nyert az SzOP-ben is az a felfogás, hogy a német népes-
ségnek a hazához hűtlenné vált részétől jobb megszabadulni, az SS számára enge-
délyezett toborzóakciókkal kapcsolatban többnyire úgy vélekedtek: "a magyar
állam arcu1csapása az, hogy a németek Magyarországon soroznak" . Mély ellenér-
zésseI figyelték a Volksbund demagóg propagandáját, mely az SS-hez bevonulók
családtagjainak bőkezűert ígért szociális segélyeket, s ha az kevés volt, bevetette
terrorcsapatát, a Deutsche Mannschaftot. Oe az SzOP - kényes helyzetére való
tekintettel is - tartózkodott attól, hogy élesebben exponálja magát az SS-toborzás
ügyében, amellyel szemben leginkább a Húségmozgalom lépett fel. A párt nak a
Húségmozgalommal nem volt kapcsolata: a Hűségmozgalom nemcsak nácielle-
nes, de szociáldernokrata-ellenes is volt.

A magyar hadsereg voronyezsi és a nérner hadsereg sztálingrádi katasztrofális
veresége nyomán a háború menetében bekövetkezett fordulat bátorítólag hatott az
SzOP-re. Még a kivárás hívei is egyre inkább úgy találták, hogy aktivizálódni kelle-
ne a nemzetiségi kérdésben. Érdeklődéssei figyelték és támogatták azt az akciót,
amely az egy esztendeje történt délvidéki tömeges vérengzés köriilményeinek
kivizsgálását, a bűnösök megbüntetését követelve és az áldozatok hátramaradott-
[ainak kártalanítását szorgalmazva akarta megjavítani a szerb nemzetiséggel való
viszonyt, s tehermentesíteni az iszonyatos tettel végzetesen lejáratott magyar nem-
zetiségpolitikát. A Népszava 1943. március 6-i számában megjelent "Magyar és
szerb" kezderű glossza szerint a nemzetiségi kérdés "élethalál-problémája a nem-
zetnek", megoldása szükséges ahhoz, "ho/,'Y a holnap Európájában a teljes, ép,
minden ízében egészséges, megújhodott Magyarország szílárdan álljon, és teljesit-
hesse történelmi feladatát". Az SzDP tehát "teljes és ép" Magyarországban gon-
dolkodott, a sokat emlegetett "szentistváni" soknemzetiségű államban, amelynek
azonban társadalmi megújhodáson kell keresztül mennie: "a szociális gondolat
érvényesülése, a teljes egyenrangúság, a megértés, a szelidaritás és az emberiesség
azok a tényezők, amelyekkel a nemzet magához kapcsol hat ja a nemzetiségeket" ,
egyedül ezekkel érheti el, hogy "érezzék a nemzetiségek hazájuknak ezt az orszá-
got". Felfogása szerint "a nemzetiségek akkor cselekszenek a jövőért való felelős-
ség szellemében, ha már most szövetségre lépnek rnindazokkal a magyar erőkkel,
amelyek a haladás feltételeinek megteremtésén dolgoznak". Felszólította az ország
nemzetiségeit, hogy a magyarság "őszinte nacionalizmust" valló, tehát az alkot-
mányos jogokból, sőt az ország irányításából egyetlen nemzetiséget sem kizáró
társadalmi erőivel, "a nagy nemzeti feladatokat vállaló haladó osztályokkal szövet-
ségben síkraszálljanak az ország belső felvirágoztatása rnellett, dc megerősítése,
ellenállóképességének növelése érdekében is". Annak tudatában, hogy a Magya-
rországhoz visszacsatelt területek nemzetiségi lakosságának jövőjét a Nérner Biro-
dalom bábállamaiként (Szlovákia, Szerbia, Ilorvátország) vagy erős vazallusaként
(Románia) szereplő önálló nemzeti államok fasiszta propagandáján kívül ezen
országok haladó erői sem Magyarország keretei között képzelík el (s e haladó erők
éppúgy a társadalmi-nemzeti elnyomás alóli felszabadulást ígérik, mint a magyar
progresszió), a Népszava fölelevenítette Kossuth elgondolását a dunai népek ősz-
szefogásáról. A Nyugaton ez idő tájt napvilágot látott különféle konföderációs el-
képzelések ismeretében azt propagál ta, hogy az illető országok haladó erői által a
háború után megvalósítandó dunai konföderáció perspektívájában nyugodtak
lehetnek a magyarországi nemzetiségek: "ha erősítik Magyarországot, nem kővet-
nek el árulást saját népeikkel szemben, nem fordulnak szembe azok országával".
1919-1944/45 0119
Szakasils Árpád 1943 márciusában keltezett bevezetésévei az SzDP kiadásá-
ban hamarosan megjelent Kossuth demokráciája címmel egy kis füzet, amely Ács
Tivadar gondozásában és jegyzeteivel, teljes szövegében közreadta a szabadság-
harc leverése után Törökországban tartózkodó Kossuth 1850-1851-ben kelt há-
rom fontos írásművét.
1. Kiáltvány Amerika szabad népéhez;
2. A dunai állam-konföderáció és a nemzetiségi kérdés (Levél Teleki Lászlo-
hoz);
3. Magyarország alkotmánya (lavaslat Magyarország politikai szervezetét illető-
leg, tekintettel a nemzetiségi kérdés megoldására).
Szakasits hangsúlyozta e Kossuth-írások jelentőségét a magyar politikai ideo-
lógia fejlődésében, hiszen nem csupán a magyar nemzetiségi politika önkritikus
vizsgálatát végzik el, hanem szükséges következtetéseket is levonva állítanak fel új
koncepciót. Rámutatott arra, hogy bár Kossutb fejtegetései részleteikben elavul-
hattak, de egészükben aktuálisabbak, mint valaha. Tanulmányozásra érdemesnek
mondotta, "hogy milyen organizációval vélte Kossutb megoldani a nemzetiségi
kérdést, milyen alapelvek szerint akarta biztosítani a magyarság sorsa mellett a
nemzetiségi népek szabad életét is - az önrendelkezö jog alapján". Kijelentette,
hogy a nemzetiségek teljes egyenjogúságát valló, s azt a községek és a vármegyék
teljesen szabad önkormányzatán keresztül megvalósítani akaró .kossutht koncep-
ciót az SzDP elvileg és nagy vonalaiban magáévá tudja tenni". Ami pedig a konfö-
derációs tervet illeti, azt olyannak tekinti, amely "érdemes arra, hogy fölmutassuk
minden népek felé, mint a magyar politikai géniusz alkotását és a magyar nép
államszervező képességének messzi kimagasló bizonyságát". Kossuth a nagyha-
talmak befolyásától és beolvasztási törekvésektől fenyegetett dunai kisállamok
önkéntes alapon létrehozandó konföderációjának természetes központjául Ma-
gyarországot tekintette, amely messzemenő kollektív nemzetiségi jogokat biztosít
nemzetiségeinek a községi és megyei szinten megvalósuló közigazgatási, közokta-
tási önkormányzat formájában, az ott számbeli kisebbségben élő más népek érde-
keinek, nyelvi jogainak biztosítása mellett. Ugyanakkor az állam egysége nemzeti-
ségi alapon ("magyar, tót, oláh, szerb, ném et és rutén országokra") fel nem
bontható - Erdély is természetesen Magyarországhoz tartozik -, és fenn kell tarta-
ni az állam magyar jellegű irányítását, valamint - a nemzetiségek nyelvét nem
sértő módon - a magyar államnyelvet. E kossuthi koncepció szerint egyfelől kikii-
szöbölhetők a "nemzetiségi tusák" az országon belül, másfelől a konföderáció
tagállarnai konfliktusmentesen segítséget nyújthatnak más tagállamban élő nem-
zetiségük fennmaradásához, fejlődéséhez.

A Népszava 1943. március 14-i számában az SzOP Országos Választmányának
üléséről olvasható híradás szerint Peyer Károly beszámolója foglalkozott a nem-
zetiségi kérdéssel. Itt is (mint a múlt év decemberi pártkongresszuson) arra utalt,
hogy az egyes nemzetiségek különbözö magatartást tanúsítanak, s így a velük
szemben követendö nemzetiségpolitikának is szükségképpen differenciálnia kell.
A lap csak a nemzetiségi kérdés demokratikus úton való megoldásáról írt, a náci
befolyás alá került németekkel kapcsolatban emlegetett vagonokról hallgatott. Az
országos választmányi ülés nemzetiségi szempontból igen lényeges mozzanata
volt, hogy a kolozsvári Bruder Ferenc a vitában javasolta, hozzanak létre a párton
belül Országos Nemzeti Kisebbségi Bizottságot, amely immár az ország valamennyi
nemzetiségévei foglalkozna.
Zuscblag Vilmos maga is beadvánnyal fordult 1943. március 26-án a pártve-
zetőséghez ennek érdekében. Rámutatott arra is, hogy a kormány részéről mily
nagy hangoskodás folyik a nemzetiségi kérdés körül, mintha előrelépés történne,
holott valójában magyar nacionalista túlzások és nemzetiségi túlzások összecsapá-
sainak lehetünk tanúi. Ezzel kapcsolatban a párt nak nemcsak kritikai feladatai
vannak, hanem cselekvő kezdeményezésére is szükség volna. Ehhez persze elmé-
letileg is le kellene rögzítenie, hogy mit ért nemzeten és nemzetiségen (az osztrák
szociáldemokraták, nevezetesen Otto Bauer felfogását ajánlotta, aki szerint a
nemzet közös sors formálta kultúrközösség, jellemközösség), s hogy a nemzet
keretében csupán egy szocialista demokratikus önkormányzat révén látja biztosít-
hatónak a nemzetiségek jogait. Túlságosan lakonikusnak találta a pártprogram 4.
pontját, amely "az országban élő minden nemzet teljes egyenjogúságát" követeli.
Szerinte egy gyakorlatias akcióprogramot kellene mielőbb kidolgozni, amely te-
kintetbe venné azokat a különbségeket is, amelyek a visszacsatolt területek és a
volt trianoni országterület nemzetiségei között a nemzetiségi igények szempontja-
ból mutatkoznak. Zuscblag szerint területi autonómiának Magyarországon a visz-
szacsatolt területeken sincs jogosultsága, mert csak széthúzást eredményezne:
"pártunk egész programja az ország centralisztikus felépítésének irányában van
lerögzítve, csupán demokratikus átalakítását kívánja az állami, vármegyei, városi
és községí rendszernek". Az anyanyelvi iskolázás tekintetében most már maga is
továbblépést sürgetett: nem lehet a népiskolákra szorítkozni, hanem konzekven-
sen érvényesülnie kell a közép- és felsőfokú oktatásban is.
Az az ún. gyakorlati program, amelyben a párt 1943-ban megpróbálta körvo-
nalazni álláspontját és feladatait "a holnap Magyarországáért" folytatandó küzde-
lemben, nemzetiségpolitikai vonatkozásaiban is sok belső vitára adott okot. Azok-
kal szemben, akik a nemzetiségi jogok általános hangoztatásán túl helytelenítettek
minden konkrétabb és részletesebb programot, amely megakadályozná, hogy a
1919-1944/45 O 121
kérdést a majdani körülményekhez legmegfelelóbben igazodva kezeljék, többen
voltak, akik a nemzetiségi kérdés megoldását keresve területi autonómiákra is
gondoltak, s az országot beilleszteni kívánták egy, a háború után nyilván szintén
demokratikus útra lépő szomszédos országokkal létrehozandó konföderácíóba.
Ezzel rokon elgondolások foglalkoztatták a Független Kisgazdapártot is, amellyel
1943 nyara óta az SzDP szövetségben lépett fel. A párt a revíziós területgyarapodá-
sok révén megnagyobbodott ország nemzetiségeit ezúttal is arra szólította fel, hogy
ne engedjenek külső befolyásnak, jogaikat az ország határain belül keressék, a
magyarországi demokratikus, haladó erőkkel szövetkezve.
A szövetségi politikáját a nemzetiségekre is kiterjeszteni törekvő magyar szociál-
demokrácia érvelésében túlbecsülte azt a persze korántsem lényegtelen, de mégis
viszonylagos, Magyarország 1944. márciusi német megszállása nyomán pedig gyor-
san elenyésző különbséget, mely a magyarországi viszonyok és aNémetországhoz
szorosabban kapcsolódó szomszédos államok viszonyai között általánosságban mu-
tatkozott. Az SzDP érveléséból - a párt legalitásából következöen szükségképpen -
hiányzott annak az egyébként jól tudott ténynek a hangsúlyozása, hogy a haladó erők
nemcsak Magyarországon készülnek hatalmat nyerni az ország demokratikus átszer-
vezésére, hanem a szomszédos országokban is, mégpedig a fasiszta elnyomás ottani
nagyobb súlyával arányban fokozottabb intenzitással és áldozatvállalással, s ezek
természetesen saját nemzeti céljaikat követik. Nem vették tekintetbe, hogy ezek a
haladó erők a Magyarországhoz csatolt területek visszaköveteléséveI a kisebbségi
sors ból való szabadulás egyszerűbb és biztosabb útját ajánlották a magyarországi
nemzetiségeknek, mint a magyarországi szociáldemokraták (és kisgazdapártiak),
akik úgy ígértek kisebbségi hátrányokat megszüntető nemzetiségi rendezést, hogy
még maguk számára sem tisztázták kellócn, meddig mehetnek el és milyen megol-
dási formát válasszanak. A magyarországi szociál demokrácia nem határolta el magát
az egykori "szentistváni" Nagy-Magyarország helyreállításának gondolatától. ,,Kossuth
demokráciáját" emlegette, amely a nemzetiségeknek községi, esetleg megyei szinten
adotl volna közigazgatási, közoktatási önkormányzati jogokat, de az ország föderatív
átalakításától kereken elzárkózott.
Az évek óta folyó jugoszláviai felszabadító harc, az 1944 augusztusában bekö-
vetkezett romániai fordulat, sőt a veresége ellenére jelentős szlovákiai felkelés,
másrészt Szálasi fasiszta diktatúrájának létrejötte Magyarországon, s magának a
Szociáldemokrata Pártnak a betiltása végleg irreálissá tette azt az elképzelést,
amely szerint a revíziós területgyarapodások során idekerült nemzetiségi tömegek
meggyőzhetók arról, hogy gazdasági, politikai, társadalmi érdekeiket egyedül az
garantálja, ha megmaradnak a demokratizálódó magyar állam keretei között.

kt SzOP-nek a nemzetiségi kérdésben elfoglalt álláspontját tanulságos összevet-
nünk a Kommunista Pártéval A Kommunista Párt - amelynek az illegalitás rendkí-
vül korlátozta cselekvési lehetőségeit, ugyanakkor megkönnyítette elvi álláspontjának
nyílt képviséletét - az általános követelményként megfogalmazott nemzetiségi
egyenjogúság mellett nemcsak a községi, városi, járási, esetleg megyei nemzetiségi
önkormányzatért állt ki, hanem (az e téren már eléggé bátortalan SzOP-vei szem-
ben) az arra alkalmas területeken a rutén, szlovák, délszláv nemzetiségi autonómiá-
kért, ill. olyan egységes erdélyi területi autonómiáért is, amely biztosíthatja a mester-
ségesen megosztott Erdély évszázadok óta együtt élő és egymásra utalt népeinek
szabad, demokratikus fejlódését. A Kommunista Párt azt vallotta, hogy a trianoni
békének a tengelyhatalmak segítségével elért - és ezek Ouna-medencei behatolását
elősegítő - revíziói éppúgy nem tartották tiszteletben a mindenkit megillető nemzeti
önrendelkezés elvét, mint maga Trianon, s elismerte annak jogát is, hogy a vitás
területek nemzetiségei maguk dönthessenek állami hovatartozásukról. Hangsúlyozta,
hogy a fasiszta iga lerázásában közösen érdekelt Ouna-medencei országok és népek
egymással való megbékélésének, a nemzetiségi kérdés kölcsönösen kielégítő rende-
zésének feltétele az önrendelkezési jog teljes értékű, az állami hovatartozás eldönté-
sét is magában foglaló érvényesítése. A bécsi döntések elvetése a Kommunista Párt
részéról nem jelentette azt, hogy ez a párt érzéketlen lett volna az etnikai természetű
magyar problémák iránt; röplapokon terjesztett állásfoglalásaiban azonban arra
utalt, hogy e problémák bizonyos méltánylását csak akkor lehet egyáltalán remélni a
Hitler-ellenes szövetséges hatalmaktói - amelyek egyébként általánosságban már
állást foglaltak a háború elötti határok visszaállítása mellett -, ha Magyarország
kiválik a fasiszta hatalmak szövetségéból, és kiveszi részét az antifasiszta küzdelem-
ból. Míg azonban a szlovákiai felkelés ból , a horvátországi partizánharcokból az ott élő
magyarság kivette részét, a Magyarországhoz visszacsatolt területeken - s még kevés-
bé az "anyaországban" - nem tudott partizánmozgalom, fegyveres ellenállás széle-
sebb körűen kibontakozni.
A "holnap Magyarországa" nem tarthatta meg az 1938-1941 között vissza-
csatolt területeket; elesett attól a feladattói, hogy ezek nemzetiségi lakosságának
maga biztosítson demokratikus jogokat, sőt a szomszédos országok fennen hirde-
tett demokráciájában bizakodva neki kellett újra kisebbségi sorsra engedni e te-
rületek magyar lakosságát. Magyarország és szomszédai között nem úgy alakult a
viszony, ahogy azt a magyarországi haladó erők - nem utolsósorban a szociálde-
mokraták - korábban elképzelték. A két világháború közötti és a második világhá-
ború alatti ellentétek bizonyos továbbélése, a nemzetiségi sérelmek friss emléke,
az hogy e kérdés rendezésére tett kísérletek újabb nemzetiségi sérelmeket szültek,
évekre súlyosan megterhelte ezt a viszonyt.
1919-1944/45 O 123
Magyarországon 1945-1989
3/1. Nemzetiségpolitikai diszkrimináció 1945-ben: "fasiszta és

antifasiszta nemzetiségek"
Amikor Magyarországnak anémet csapatoktói és Szálasi uralmától már fel-

szabadított részén Dálnoki Miklós Béla elnökletével Debrecenben Ideiglenes
Nemzeti Kormány létesült (1944. december 22-1945. november 15.), a szovjet
megszálló erők ugyanott lévő fóhadiszállásán - az éppen megalakult kormánnyal
mit sem törődve - hadparancsot adtak ki "az összes német származású munka-
képes személy mozgósításáról", férfiaknál 17-45, nőknél 18-30 éves korig. A
hadparancsot magyar és német nyelven egyaránt megjelentették. A magyar nyelvű
szöveg szerint mozgósításuk "közvetlen mögöttes területen végzendő közmunkák-
ra" szól, anémet nyelvű szerint "újjáépítési munkák végzésére a mögöttes front-
területen" . Egyik sem mondta ki nyíltan, hogy a munkára mozgósított németeket
- a magukkal hozandó, 15 napra elegendő élelemmel, a fejenként legfeljebb 200
kg-os poggyásszal - a Szovjetunió területére szállítják, hogy amit ott a német csa-
patok romboltak, azt németek építsék újjá, s e jóvátételi munka időtartamára
egyáltalán nem tért ki. Az akció sajátossága volt, hogy míg eddig nemzetiségi kü-
lönbségtétel nélkül folyt a lakosság rendszeres "igénybevétele" néhány órás
.Jdcslrobotra" (pl. vagonok ki- és berakására, szovjet tábori konyhák tűzifával való
ellátására stb.), vagy néhány napos .Itadimunkára" (pl. megrongálódott utak,
hidak, repülőterek rendbe hozására), ill. ugyanígy szereztek tömegesen
"hadifoglyokat" katona- és leventeköteles korban lévő polgári személyeket hurcol-
va el, - (közöttük mintegy 30 ezer németet, a Magyarországról szerzett ilyesfajta
"hadifoglyok" 10 %-át), - ezúttal kifejezetten egy bizonyos - különösen felelősnek
tekintett - nemzeti kollektívum, a németség ellen irányult.
A kormány csak akkor értesült - németIakta vidékekről érkezett jelentésekből
- a megszálló hatalom e hadparancsáról, amikor a .mozgősítandó'' németek
összeírása községenként már megkezdődött és javában folyt. A .mozgósűást"
nyIlván nem ellenezhette; az összeírás módja tekintetében volt kifogása az akció-
val kapcsolatban: a helyi szovjet parancsnokok ragaszkodtak minden német szár-
mazású egyén listára vételéhez, ezzel szemben az összeírásra felszólított helyi
elöljáróságok az esetleg csak nevük szerint német magyarosodottakat mentesítet-

ték volna. (Helyenként azt ajánlgatták, hogy románokkal töltsék ki az elvárt lét-
szám hiányait.) A kormány álláspontja az volt, hogy csak azokat vigyék, akik a
legutóbbi - 1941. évi - népszámláláskor magukat nemzetiség szerint is németnek
vallották. A kialakult felfogás szerint ezek a hazaárulók, ezek a fasiszták, ezek
közül kerültek ki a volksbundisták, az SS-katonák. Erdei Ferenc belügyminiszter
ilyen értelemben lépett érintkezésbe a debreceni szovjet fóhadiszállással, s attól
ígéretet kapott arra, hogy a szovjet parancsnokok a magyar kormány megbízottai-
val közösen felülvizsgálják a kiszállítandók listáit. Erre azonban nem került sor: a
jórészt államvédelmi alakulatokhoz tartozó szovjet tisztek és katonák a listákra
felvetteket - mintegy 30-35 ezer főt - haladéktalanul a gyűjtóhelyekre kísérték,
bevagonírozták és elszállították az ország már szovjet megszállás alatt volt terüle-
teiről: Tiszántúlról, Északkelet-Magyarországról, a Duna-Tisza közéről, és Délkelet-
DunántúlróI. Az akció már a magyar fegyverszüneti egyezmény 1945. január 20-i
aláírása előtt lebonyolódott, (a romániai, jugoszláviai német munkaerő hasonló
elhurcolásával egyidejűen). A továbbiakban már csak utólag tehetett a Gyöngyösi
János vezette magyar külügyminisztérium - eredménytelen - kísérleteket olyanok
hazahozatalára, akiket politikailag megbízhatónak minősített közülük. Egy-egy
betegszállítmánytól eltekintve csak évek múltán térhettek vissza - a súlyos lágervi-
szonyokat túlélők - a Szovjetunióból. Ez a "munkaerőmozgósítási" akció már
1944-1945 fordulóján jól jellemezte a megszálló hatalom és a támogatásával
létrejött magyar nemzeti kormány viszonyát, s előrevetítette a némel kérdés helyét
a kormány nemzetiségi politikájában.
A fegyverszüneti egyezmény egy szovjet vezetés alatt álló Szövetséges Ellenőrzö
Bizottság (SzEB) felügyelete alá helyezte a magyar kormány műkődését a béke-
szerződésig terjedő időre. Elsőrendű feladatává tette a fasizmus maradványainak
felszámolását, a háborús és népellenes bűnösök felelősségre vonását. lVz Ideigle-
nes Nemzeti Kormány a népbíróságok azonnali felállításával meg is tette erre a
megfelelő lépéseket. A népbírósági rendelet bűnös szervezetnek nyilvánította a
Volksbundot is, és népellenes búntettben tartott elmarasztalandónak mindenkit,
aki - akár egyszerű tagként - a Volksbundba kényszer nélkül belépett.
A debreceni kormánynak a földreformról hozott 1945. március 15-i rendelete
(amelyet a nemzetgyűlés szeptcrnberi budapesti ülésszakán törvényerőre emel-
tek), az egyéni felelősség vizsgálata és megállapítása nélkül teljes egészében elkob-
zandónak és a földreform céljaira felhasználandónak ítélte a volksbundista né-
metek földjét, mint általában a hazaárulókét, háborús és népellenes bűnösökét.
Mivel a nyilvánvaló cél minél több föld elkobzása volt, a földreformmal kapcsolat-
ban folytatott kampány, amelyben a Kouács Imre vezette Nemzeti Parasztpárt
játszott élenjáró szerepet, az általános németellenesség, a kollektív felelősség
1945-1989 O 125
irányában torzult el. Más nemzetiségek földigénylőivel szemben német földigény-
lők jelentkezését felháborodottan elutasították; a német községekben korábban
megalakult Földigénylő Bizottságok múködését felfüggesztették.
Ezek a rendelkezések arra késztették a háború éveiben fontos szerepet játszott
Hűségmozgalom vezetőit, hogy 1945. április 29-én memorandumban juttassák
kifejezésre véleményüket: helyes és szükséges, hogy megbüntessék a volksbundis-
ta vezéreket, de az általuk megtévesztettekel különböztessék meg tőlük és vezes-
sék vissza "a régi hűség és becsületesség útjára"; s egyáltalán: ne engedjenek teret
némelellenes általánosításoknak. Hasonló értelemben intézett levelet Miklós Béla
miniszterelnökhöz ez idő tájt Grősz józsfj' kalocsai érsek, Shvoy Lajos székesfe-
hérvári és Mindszenty józsfj' veszprémi püspök is; választ azonban hiába vártak.
Ugyancsak visszhangtalan maradi Pintér Lászlónak, a volt Magyarországi Német
Népművelődési Egyesület vezetőjének május 4-i beadványa a miniszterelnökség-
hez: "A hazai németség felelősségének kérdéséhez" címmel elítélte a kollektív
felelősségrevonást és differenciált elbírálást kért.
A Volksbund azáltal, hogy 1940 óta német népcsoportszervezet szerepét töl-
tölte be, s mint ilyen vált a háború folyamán a népcsoportvezetőség irányításával a
hitleri Német Birodalom politikájának kiszolgálójává, igen alkalmas lehetett arra,
hogy a magyar háborús felelősség súlyát enyhítendő, jelentős mértékben a hazai
németséget, mint nemzeti kollektívumot tehessék bűnbakká. Mint ismeretes, a
Szovjetunióban, amelynek támogatását a Rákosi Mátyás vezette Magyar Kommu-
nista Párt messzcrnenően élvezhette, a háború alatt egész népcsoportokkal szem-
ben érvényesítették a kollektív felelősség elvét: kétségbe vont megbízhatóságuk
vagy bűnösnek ítélt magatartásuk miatt megfosztották őket jogaiktói és javaiktóI,
elhurcolták, áttelepítették őket szülőföldjükről (volgai németek, tatárok).
Magyarországon már a második világháború éveiben kormányelhatározás volt,
- akkor még Hitler áttelepítési terveire és ígéreteire támaszkodva -, hogy a ma-
gyarországi németség legnagyobb részét - azt a 303 ezret a 474 ezerből, akik
magukat az 1941. évi népszámláláskor nemcsak anyanyelv, hanem nemzetiség
szerint is németnek vallották - a háború után kitelepítik. Ezt a tervet ismerte és
magáévá tette az akkori kormányok baloldali ellenzéke is - ennek pártjai jutottak
szerephez a háború után Magyarországon(!) -, s már akkor azon az állásponton
volt, hogy nemzetiségi politikát tulajdonképpen csak a nern-nérnet nemzetiségek
irányában kell folytatni. A háború után, amikor a hitleri német befolyás helyébe
sztálini szovíet befolyás lépett, világossá vált, hogy a németek kitelepítése Magyar-
országról nem lett tárgytalanná, sőt nagyonis beleillik ez utóbbi terveibe, s a Szov-
jetunió nyugati szövetségesei is - mint Gyöngyösi külügyminiszter jelezte - egyet-
érteni látszanak azzal.

A tendencia, hogy országos problémákat - mint a hazai agrárszegénység föld-
höz juttatása, a belső telepítés - jelentős részben egy nemzeti kollektívum, a né-
met kisebbség rovására próbáljanak megoldani, fokozódott annak következtében,
hogy a fegyverszüneti egyezmény értelmében a magyar államhatalomnak ki kellett
vonulnia az 1938-1944/45 között átmenetileg magyar fennhatóság alá visszake-
rült területekről. Nemcsak az azokról visszaköltöző magyar tisztviselőkről, tanítók-
ról stb. volt szó, hanem ezeken felül kiutasítottakról, menekülőkről is. A legmeg-
rázóbb annak a mintegy 12 ezer - eredetileg bukovinai - székely sorsa volt, akiket
a Bárdos.I)'-kormány 1941-ben a Délvidékre telepített, s most onnan távozni kény-
szerülvén, egy ideig hazátlanul bolyongtak az országban, míg le nem telepítették
őket 1945. május végén, június elején Tolna megyében olyan németek házaiba és
földjeire, akiket tömegesen internáltak.
A legnagyobb gondot azonban az jelentette, hogy az 1945. április 5-én Kassán
meghirdetett csehszlovák kormányprogram immár teljesen kétségtelenné tette: el
akarják távolítani a tisztán szláv állammá változtatni akart országból a magyar
lakosság százezrei! is, kollektíve téve felelőssé őket Csehszlovákia sorsáért 1938-
ban. Tapasztalni kellett, hogy szovjet részről támogatás ra számíthat Benes e terve,
s Yoresilou marsall, a magyarországi SzEB elnöke, abban látja a megoldást, hogy a
magyar kormányanémet lakosság kitelepítéséveI csinál helyet a Csehszlovákiából
áttelepítendő magyarok befogadásához.
Ezekkel a problémákkal foglalkozott az a pártközi értekezlet, amelyet 1945.
május l-i-én tartottak a miniszterelnökségen. A tanácskozás eredményeit Erdei
belügyminiszter abban összegezte, hogy a németek nem teljes, de minél nagyobb
arányú kitelepítésére kell törekedni; nem mint német nemzetiségúeket, hanem
mint német fasisztakat kell őket eltávolítani; a németek megmaradó része szétte-
lepítés alkalmazásával belátható időn belül asszimilálható. A kitelepítés érdekében
a nagyhatalmakhoz kell fordulni, s addig is, míg várható hozzájárulásuk megérke-
zik, folytatni kell a kitelepítési előkészületeket, amelyekkel a Népgondozó Hivatal
hangzatos és félrevezető elnevezéssel május 4-én létrehozott szerv lett megbízva. A
csehszlovákiai magyarok kitelepítésére szőtt tervek ellenében részünkről hangsú-
lyozni kell, hogy mi nem a kollektív felelősség elve, hanem a felelősség egyéni
elbírálása alapján kívánunk eljárni. Vigyázni kell továbbá arra, hogy a németek
kitelepítése ne legyen párhuzamba állítható a zsidók előző évi deportálásával. Bibó
István, a belügyminisztérium törvényelőkészítő osztályának főnöke - ugyancsak
l-i-én kelt memorandurnában - igen hatásosan figyelmeztetett a fajüldözés szel-
lemisége továbbélésének megnyilvánulásaira. A következő napokban - 1945.
május 23-án - a Húségmozgalom vezetői ismét memorandumban fejtették ki már
ismertetett nézeteiket, ezúttal arra is utalva, hogy anémetellenes eljárások az
1945-1989 0127
annakidején a Volksbunddal szemben kibontakoztatott Hűségmozgalom táborát
sem kímélik.
Az Ideiglenes Nemzeti Kormány egy 1945. május 26-i jegyzékében, amelyet a
SzEB-cn keresztül a győztes nagyhatalmakhoz intézett, lényegében a pártközi
értekezleten kialakított álláspontot foglalta el: arra hivatkozva, hogy a magyaror-
szági németség "fasiszta része" veszélyt jelent a fiatal demokráciára, ennek eltá-
volítását, a megszállt Németországba való kitelepítését szükségesnek tartja, s kéri
ehhez a győztes nagyhatalmak hozzájárulását és segítségét. Oe hangsúlyozza, hogy
nem gondol globális kitelepítésre, mert a kollektív felelősség elvét nem teszi magá-
évá. Lényegében ezt az állásfoglalást ismételte meg a kormány július 5-i jegyzéke is.
A magyarországi németek kitelepítendő "fasiszta részének" nagyságát a ma-
gyar kormány először 300 ezerben határozta meg: kereken ennyien vallották
magukat 1941-ben német nemzetiségűnek, avisszacsatolt - most ismét elvesző -
területek nélkül számítva. Később 250, majd végül 200 ezerben jelölte meg a
kitelepíteni kívánt németek számát, mert rájött, hogy az 1941. évi népszámlálás
adatai nem vehetők alapul minden további nélkül, hiszen az SS hadkiegészítő
akciói, ill. az 1944 őszi, téli evakuáció következtében eltávozott több tízezer német
nincs is itt az országban. Váltig hangoztatta a kormány, hogy a hazai német kérdés
nem nemzetiségi kérdés, hanem a fasizmus maradványai felszámolásának kérdé-
se, de hogy mégis egy nemzeti kisebbség diszkriminálásáról volt szó, kitűnik ab-
ból, hogy a magyar fasiszták, nyilasok és más nemzetiszocialisták esetében nem
hogy százezres méretekben, de egyáltalán nem volt szó kitelepítésról, s vagyonel-
kobzásrói is csak bíróilag elítélt háborús és népellenes bűnösök esetében; tudo-
másul vették, hogy egyszerű, derék emberek tömegei átmenetileg megtévelyítés
áldozatai lettek, akik erról felvilágosíthatók, s mint Erdei belügyminiszter egy
beszédében kijelentette, a népi demokrácia a továbbiakban nem mondhat le
róluk. A németek esetében erról nem volt szó.
Az Ideiglenes Nemzeti Kormány annak hangsúlyozására, hogy bár németek
százezrei! akarja eltávolítani, nem kollektív, hanem egyéni felelősség elve alapján
jár el, egy, a Népgondozó Hivatal jogkörét kiszélesítő július l-jei rendeletével a 16
éven felüli németeket - s csakis a németeket - járásonként nemzethűségi igazoló
bizottságok elé idéztette, amelyek azután szeptemberben megkezdett működésük
során nemcsak azokat marasztalták el, akik tagjai voltak a Volksbundnak, hanem
"Volksbund-támogatónak" minősítettek mindenkit, aki nem tudta mellőzni a
Volksbunddal való kapcsolatot: nem tudta kikerülni a Volksbund segélyakcióira
való adakozást, a Volksbund segítségével jutott a permetezéshez szükséges, hiány-
cikknek számító rézgálichoz, a Volksbund szövetkezetein keresztül értékesítette

terményeit, stb. Akiket elmarasztaltak, összetelepíthetők lettek, házaikba telepesek
költözhettek.
A győztes nagyhatalmak 1945. augusztus 2-i potsdami határozata a németek
kényszerkitelepítése kérdésében elfogadta a lengyel és a csehszlovák kormánynak
a teljes, a magyar kormánynak a részleges kitelepítésre vonatkozóan tett előter-
jesztését; a csehszlovák kormánynak a magyarok kényszerkitelepítésére vonatkozó
előterjesztését azonban nem tette magáévá, hanem a két kormányt közvetlen
tárgyalásra utasította - lakosságcsere tárgyában.
A SzEB 1945. augusztus 9-én, tehát egy héttel a potsdami határozat után, fel-
szólította a magyar kormányt, hogy a legrövidebb időn belül lásson hozzá 450 ezer
német kitelepítéséhez. Erdei belügyminiszter az augusztus l3-i minisztertanácson
tett előterjesztésében üdvözölte annak lehetőségét, hogy a potsdami határozat és
Vorosilov sürgető levele nyomán szélesebbkörű és radikálisabb kitelepítésre ke-
rülhet sor, mint ahogy azt a magyar kormány eredetileg tervezte. Ha a kitelepités-
hez nem azokat vesszük alapul, akiket eddig, - ti. akik német nemzetiségűnek
vallották magukat 1941-ben -, hanem azokat, akik ugyanezen népszámlálás
szerint német anyanyelvűek, akkor - bizonyos méltányos mentesítésekre lehető-
séget hagyva - 400 ezer német kitelepítésére vállalkozhatunk. A minisztertanács
azonban nem fogadta el Erdei e meghökkentő előterjesztését. amelyet Rákosi
Mátyás és Kovács Imre teljes mértékben támogatott, hanem a július 5-i jegyzék-
ben kifejtett álláspont jához ragaszkodott. Bibó István augusztus 18-i mernoran-
duma meggyőzően fejtegette, milyen erkölcsi csődöt jelentene a kitelepítés ily
módon és méretekben történő megvalósítása.
Bizonyos huzakodás kezdődött a SzEB és a magyar kormány között a kitelepí-
tés ügyében, mialatt az ország németIakta területein a feszültség egyre nőtt, lép-
ten-nyomon összetúzésekre került sor a németek, a telepesek, a hatóságok, a
rendőrség emberei között. Mindszenty józsef - ekkor már mint hercegprímás,
esztergomi érsek - elóbb 1945. október lO-i levelében figyelmeztette minderre a
miniszterelnököt, majd a katolikus püspöki kar október 17-i pásztorlevele nyilvá-
nosan állást foglalt a hazai németség kollektív büntetése ellen, kijelentvén, hogy a
kitelepítés embertelen és keresztényietlen. Olyanokat is bűnbakká tesznek, akik
teljesen ártatlanok. Még azt is bűnükül róják fel, amihez természetjogilag ragasz-
kodhatnak: az anyanyelvüket. Akik csak névleg, s különösen ha kényszerűségből
voltak egyszerű tagjai a Volksbundnak, nem volnának büntetendők. A hazai német
kérdés rendezését tapasztalt, pártatlan, lelkiismeretes és felelősségtudatos embe-
rekre kellene bízni a túlfűtött szenvedélyek, általánosító vak gyűlölet idején. A
németek elhurcolása ellen éppúgy szót emel, mint annakidején a zsidók elhurco-
lása ellen; újabb súlyos következmények származhatnak ebből az országra.
1945-1989 0129
A Hűségmozgalom vezetői is újból hallatták hangjukat. 1945. október 16-i,
immár harmadik ez évi memorandumukban a mozgalom történetét felidézve
bizonyították, hogy mennyire tarthatatlan a kollektív bűnösség vádja: "a hazai
németség körében is kialakult egy nyílt színen mozgó, mártírokat, hősi halottakat
termelő ellenállási mozgalom". A IIűségmozgalom ellenállási mozgalomként való
hivatalos elismerése hasznára válnék a magyar ügynek a béketárgyalásokon.
A németség, amely nemzetiségi diszkrimináció tárgya volt, nem lett tárgya a
kormány Potsdam után kialakítani próbált nemzetiségi politikájának. Addig a
fegyverszüneti határvonalak mögött megmaradt délszláv és szlovák, továbbá né-
mileg a román nemzetiség törek rvéseinek regisztrálásáról volt inkább szó, mint
nemzetiségpolitikáról. A szovjet csapatok jelenléte a szláv testvériség szellemében
felélénkítette a szlovák és a délszláv nemzetiségeket, amelyek a kollektíve fasisztá-
nak bélyegzett és diszkriminált németséggel szemben magukat - ugyancsak
kollektíve - antifasisztának nyilvánították és fogadtatták el, mint már 1945 febru-
árjában megalakult közös szervezetük elnevezése is kifejezésre juttatta. A Magyar-
országi Szlávok Antifasiszta Front ja egy szlovák és egy délszláv tagozatból állt;
elnöke a szlovák Micbal Francisci volt. A határmenti délszláv falvak egy részében,
ahol kezdetben jugoszláv partizánok is tartózkodtak, maguk kezébe vették a helyi
közigazgatást, saját rendőrséget (mílícíát) szerveztek, s egy darabig abban re-
ménykedtek, hogy talán Jugoszláviához tartozhatnak. De a magyar határőrség
megszervezése és a határ fokozottabb ellenőrzése, a jugoszláv orientációt képviselő
Antun Karagity garai lakos, sokác népi író kiutasítása nyomán a helyi közigazga-
tást, rendőrséget mindenütt ismét magyar kézbe vették. Továbbra is számolni
kellett azonban az 1945 előtt anyanyelvi iskolázást teljességgel nélkülöző sokác-
horvátok ilyen irárryú iskolaigényeinek magyar oldalról meglepőnek talált, váratla-
nul erős jelentkezésével. Mint hangoztatták, ugyanolyan iskolajogok biztosítását
várják el a magyar kormánytól, mint amilyenekben a magyar kisebbség Jugoszlá-
viában részesül. Amikor az Ideiglenes Nemzeti Kormány - 1945 áprilisától - már
az ország egész területét fennhatósága alá vonhatta, nemsokára a Szentgotthárd
környéki szlovén falvak is igényt jelentettek be arra, hogy gyermekeik szlovén tan-
nyelvű iskolákban tanulhassanak, mint Jugoszláviában élő anyanépük gyermekei.
A szlovákok iskolainak működése a frontvonalak nyugatra távolodásával kez-
detben mindenütt ott folytatódott, ahol abbahagyták. Új, további igények jelentke-
zésére a Magyarországi Szlávok Afltifasiszta Front ja szlovák tagozatának agitációja
folytán került sor. A románok iskoláiban, amelyeket a görögkeleti egyház tartott
fenn, a korábbi módon oktattak tovább. A németek iskoláiban azonban, minthogy
az anyanyelvi oktatás térhódítását a magyar közvélemény általában, s maguk a
nagyrészt egyházi iskolafenntartók is, a náci Németország és a Volksbund által

kierőszakoltaknak tartották, a háború után kialakult légkörben szinte kivétel nél-
kül magyar nyelven, esetleg a német nyelv legminimálisabb alkalmazásával fejez-
ték be a tanévet.
1945 nyarán, már a németek kitelepítéséről döntő potsdami határozat isme-
retében került sor a belügyminisztérium törvényelőkészítő osztályán egy, "A ma-
gyarországi nemzetiségek helyzetét szabályozó rendelet alapelvei" círnű, nyilvá-
nosságra nem hozott dokumentum kidolgozására, amely a nemzetiségi jogok
bőséges, igen tetszetős tárháza, valóságos kódexe, ámde ezekből a sajtóban ugyan
beharangozott szép alapelvekből nem született átfogó jogi szabályozás, s különben
is a dokumentum leszögezte, hogy mindezek a németekre nem vonatkoznak: az ő
helyzetüket nemzetközileg - (értsd: a potsdami kítelepítö határozat alapján) -
fogják rendezni.
A Magyarországi Szlávok Antifasiszta Frontjába tömörült szlovákok és délszlá-
vok, ill. a Csehszlovákia és Jugoszlávia részéről a hazai nern-nérnet nemzetiségi
iskolaviszonyokat ért bírálatok váltották ki az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945.
október 24-i rendeletét a nemzetiségi anyanyelvi oktatásról, amelyet a kormány
vallás- és közoktatásügyi minisztere, Teleki Géza által ezt követően kiadott végre-
hajtási utasítás konkretizált. Ezek szerint ott, ahol legalább tíz tanuló szülője vagy
gyámja kéri a nemzetiségi oktatást, titkos szavazással kell dönteniük arról, hogy
teljes anyanyelvi oktatást kívánnak-e Camagyar nyelv kőtelező tantárgyként tanítá-
sával), vagy pedig azt a megoldást választják, hogy gyermekeik tantárgyként tanul-
ják anyanyelvüket az egyébként magyar tannyelvet alkalmazó iskolában. A titkos
szavazásokat a rendelet szerint december 31-ig kell mindenütt lebonyolítani.
A rendelet visszhangjával már Tildy Zoltán kormányának (1945. november
15-1946. február 4.) kellett szembenéznie, amely a Független Kisgazdapárt győ-
zelmével végződött nemzetgyűlési választások után lépett hivatalba. Az 1945. no-
vember 4-i választásokon nem vehettek részt azok a németek, akik magukat
1941-ben német nemzetiségűnek vallották: a választójogi törvény megfosztotta
őket aktív és passzív választójoguktóI. A többi nemzetiség esetében természetesen
nem minősült fasizmusnak, ha nemzetiségüket - egyébként hasonlóan nagy
arányban - nem a hagyományos magyar politikai nemzetfogalomnak megfelelően
vallották meg.
A Tildy-kormány rövid működésének idején, mint látni fogjuk, a nemzetiségi
oktatás ügye egészen jelentéktelen szerepet játszott ahhoz képest, hogy ekkoriban
született meg a rendelet a németek kitelepítéséről. A Németországi Szövetséges
Ellenőrző Tanács 1945. november 20-án tette közzé annak a felmérésnek ered-
ményét, amely az ottani megszállási övezetek felvevőképességét volt hivatva meg-
állapítani a Potsdamban elhatározott áttelepítések végrehajtásához. A magyaror-
1945-1989 0131
szági németek befogadására rendelkezésre álló kapacitást 500 ezer főben jelölte
meg. Ezt a számot a SzEB elnöke, Vorosilov olyan beállításban közölte 30-án a
magyar kormánnyal, hogy ennyi magyarországi német kitelepítését várják el tőle a
győztes nagyhatalmak. Eltekintve e szám nyilvánvaló képtelenségétől, hiszen ennyi
német nemhogy ekkor, de 1941-ben sem élt Magyarország megfelelő területén, az
kétségtelenné vált, hogy az elvárás globális kitelepítésre irányul, tehát az akció
nem szorítkozhat azokra, akik 1941-ben német nemzetiséget vallott ak, hanem
mindazokra ki kell terjedjen, akik anyanyelv szerint németek. Mint már említet-
tük, az előző kormány augusztus 14-i ülésén ilyen előterjesztés alapján indult meg
ugyan a vita, de végül is ezt elutasító határozat született, s a kormány mindeddig
ennek megfelelő álláspontot képviselt a SzEB előtt. Most viszont, amikor tartós
húzódozás után rákényszerült a magyar kormány arra, hogy tárgyalóasztalhoz
üljön Prágában a csehszlovákiai magyar és a magyarországi szlovák lakosság cse-
réje ügyében, ennek a december 3-6. között lefolytatott tárgyalásnak az ered-
ménytelensége arra az elhatározásra ösztönzött, hogy bizony ajánlatos sürgősen
helyet csinálni a Csehszlovákiából tömegesen befogadandóknak, a magyarországi
németek teljes kitelepítéséveI. A Tildy-kormány belügyminisztere, Nagy Imre,
ilyen rendelettervezetet terjesztett a december 13-i minisztertanács elé. Ekkor még
nem született döntés.
A következö napokban számosan tiltakoztak a rendelettervezet ellen, így Bibó
István, aki ekkor a belügyminisztérium közigazgatási főosztályának vezetője,
Keszthelyi Nándor, ugyanezen minisztérium nemzetközi osztályának vezetője,
Kertész István, a külügyminisztérium békeelőkészítő osztályának vezetője. De-
cember l S-én kelt az evangélikus egyház beadványa a kormányhoz. A december
22-i minisztertanács azonban elfogadta a rendeletet. Megalkudtak a helyzettel a
szociáldemokrata miniszterek is, akik korábban aggályai kat fejezték ki. Meg is
rótta őket ezért Szalai Sándor, az SzOP külpolitikai és nemzetiségügyi osztályának
vezetője, megdöbbenésének adva hangot. Becht/er Péter szociáldemokrata képvi-
selő pedig, aki 1945 előtt a párt országos nérnet bizottságának volt titkára, inter-
pellálni akart a december 29-én megjelent kitelepítési rendelet ügyében a parla-
mentben, s csak Szahasits Árpád főtitkár tartotta ettől vissza; majd hazai német
szociáldemokraták küldöttsége élén kívánt megjelenni Tildy miniszterelnöknél,
aki azonban nem fogadta őket. Az év utolsó napjaiban az evangélikus és a katoli-
kus egyházvezetés egy-egy tiltakozó beadványa fejezte ki a kitelepítési rendelettel
kapcsolatos aggodalmakat. A kitelepítési rendelet 1946. január 4-én kelt -
(hivatalos közlönyben 15-én megjelent) - végrehajtási utasítását mint fasiszta
jellegűt, a legrosszabb emlékeket idézőt bírálta az SzDP külpolitikai és nemzeti-
ségügyi osztálya.

A magyar kormány nem tudta tehát megvédeni a kollektív felelősség elvének
alkalmazását legalábbis deklaratíve elhárító, és kívánatosnak a részleges kitelepí-
tést tartó álláspontját a SzEB ismételt sürgetéseivel szemben. Olyan kitelepítési
rendeletet adott ki, amely kényszerkitelepítésre ítélte nem csak a hitleri német
népcsoportpolitika eszközévé vált Volksbund tagjait és támogatóit, az SS-hez ön-
ként jelentkezetteket, a magyarosított nevüket (bár jogszerűen) visszaváltoztato-
kat, sőt nemcsak az 1941-ben magukat német nemzetiségű nek vallott személye-
ket, hanem azokat anémet anyanyelvúeket is, akik akkor az uralkodó magyar
politikai nemzetfelfogásnak megfelelőcn a magyarsághoz való hűségükről, a ma-
gyar hazához való ragaszkodásukról adtak tanúbizonyságot. E rendelet következté-
ben a hitleri német népcsoportpolitika valójában nem nagyszámú magyarországi
német kiszolgálóival azonos sors várt arra a legfeljebb csak időlegesen és felülete-
sen félrevezethető többségre, amely a háború alatt Németországgal szövetséges
magyar kormányok részéről tulajdonképpen magára hagyatva és kiszolgáltatva
őrlődött a hitleri nérnet irányzat és a magyar sovinizmus malomkövei között. Sőt,
ez a rendelet az aktív ellenállók és így mentesíthetők köréből kirekesztette a figye-
lembe nem vett Magyarországi Német Népművelődési Egyesület és a Hűségmoz-
galom tagjait. Az előbbi Gratz Gusztáv majd Pintér Lászlá vezetésével lényeges
ellenállást fejtett ki a Népinémet Bajtársakkal, ill. a Volksbunddal szemben, de
minthogy nemcsak a nemzetiszocializmusnak, hanem a marxizmusnak is ellen-
fele volt, 1945 után sem számíthatott az SzDP és a Magyar Kommunista Párt ro-
konszenvére; különben is ismeretes volt, hogy rnűködésének 1940 őszi kényszerű
felfüggesztése után tagságának jelentős része a volksbundista népcsoportszerve-
zethez csatlakozott. Hasonló volt a helyzet a Hűségmozgalommal, amely a
Volksbund SS-toborzásokkal kapcsolatos propagandatevékenységének ellensúlyo-
zására alakult, s kifejezett célja volt, hogy ne csak távol tartson, dc el is hódítson a
Volksbundtól minél többeket. Most viszont senkinek sem bocsátották meg, hogy
valaha a Volksbund tagja volt. Az a körülmény, hogy a Hűségmozgalom a múlt
rendszerben a miniszterelnökség, valamint a belügy- és propagandaminisztérium
- egyébként elég gyenge és következetlen - támogatását élvezte a háttérból, S hogy
a mozgalom nemcsak nácizmusellenes, hanem komrnunlsta- és szociáldernok-
rara-ellenes is volt, sem bizonyult jó ajánlólevélnek.
A kitelepítési rendeletnek különleges sajátossága volt, hogy bevezeté soraiban a
(németországi) Szövetséges Ellenőrzö Tanács 1945. november 20-i határozata
végrehajtásaként tette közzé a magyar kormánynak a hazai német lakosság Né-
metországba való áttelcpítéséről hozott rendelkezéseit. Ezzel a hivatkozással nyil-
ván azt akarta érzékeltetni, hogy e rendelet nem - (valójában: nem teljesen) - a
magyar kormány által képviselt álláspont kifejeződése, hanem aNémetországot
1945-1989 O 133
megszállás alatt tartó hatalmak nemzetközi jellegű határozatának (a magyarorszá-
gi SzEB által sürgetett) végrehajtása. A rendelet e preambulumának felelősségát-
hárító tendenciája persze azonnal szemet szúrt az érintett nagyhatalmaknak,
amelyek képviselői emlékeztettek arra, hogy a magyarországi németek kitelepíté-
sét a magyar kormány kezdeményezte 1945. május 26-i és július 5-i jegyzékeivel.
Ez igaz, de - mint e jegyzékeiben hangsúlyozta is - nem a kollektív felelősség elve
alapján. A preambulum körüli vita 1946. január-február folyamán zajlott Ic. Az
Amerikai Egyesült Államok SzEB-beli képviselője, Key vezérőrnagy, majd budapesti
követe, Schoenfeld, sietett rámutatni arra, hogy amerikai részról már 1945 júniu-
sában, s azóta is többször kifejezésre juttatták a magyar kormány előtt, hogy az
Egyesült Államok nem osztja a kollektív felelősség elvét. A magyar kormány most
el is ismerte ezt, bár utalhatott volna az amerikai diplomácia e kérdésben is ta-
pasztalható szemethunyásaira a kollektív felelősség alapján kifejtett szovjet törek-
vésekkel szemben. Vorosilov marsall a SzEB nevében a preambulum megváltoz-
tatását követelte, ennek azonban sem a február elején lelépő kormány, sem a
következő nem tett eleget.
3/2. Németek kitelepítése, magyar-szlovák lakosságcsere
1946 januárjában megkezdődött a magyarországi németek kitelepítése. Az

érintett községek elöljáróságainak autonómiáját, a helyi nemzeti bizottságok rnű-
ködését felfüggesztették. Amikor a budapesti népbíróság január 18-án meghozta
ítéletét a "Volksbund-vezér" Bascb Ferenc ügyében, Budaörsön már minden
előkészület megtörtént az első szerelvény innen történő másnapi útnak indítására.
A per, amely fellebbezés folytán a Népbíróságok Országos Tanácsa elé fog még
kerülni, sajtóvisszhangja folytán maga is részt kapott akitelepítéssel kapcsolatos
hangulatkeltésben. De míg Bascb felelősségét a közvélemény nem vonta kétségbe,
a németek kollektív kitelepítése ellen tiltakozó hangok felerősödtek. A korabeli
magyar szellemi élet reprezentánsainak, közöttük jeles íróknak és művészeknek
egy csoportja - Bálint Imre, Baranyai Lipót, Csathó Kálmán, Csécsy Imre,
Desseuffy Gyula, Faragó Lászlo, Fenyő Miksa, Fischer józsef, Fodor józsef, Füst
Milán, Gellért Oszkár, Heltai jenő, Horváth Zoltán, jendrassik György, Kassák
Lajos, Kéthly Anna, Varannai Aurél, Nagy Lajos, Partagi György, Pálzay Pál,
Radnóti józsef, Sík Sándor, Supka Géza, Szőnyi István, Wesselényi Miklós, Zsolt
Béla - IS-án a Magyar Nemzet hasábjain a hazai németek meginduló kitelepítését
elítélő nyilatkozatot tett közzé, Ez rámutatott az ígért humánus végrehajtás üres

szólamszerűségére: "az embertől otthonát, környezetét, faluját, házát, földjét,
kenyerét, vizét emberségesen elvenni nem lehet". Egyetértett azzal, hogy a hábo-
rús és népellenes bűnösök bűnhődjenek, "aki azonban nem követett el gaztette-
ket, csak éppen részese volt egy tömegtébolynak, melynek hajh, annyi magyar is
részese volt, vagy aki azzal a közömbösséggel nézte a náci uralom fejleményeit,
melyet a múlt esztendőkben a magyar társadalom nagy része is tanúsított, azt ne
engedjük veszni, azt próbáljuk megmenteni az igazi demokratikus Magyarország-
nak, melynek erkölcse, humanizmusa és pedagógiája kell, hogy nemesítőleg has-
son mindazokra, akik ennek az országnak igazi fiai akarnak maradni. Anyagi
megfontolások is javallják, hogy ne telepítsük ki svábságunkat."
A magyar ellenállási mozgalom résztvevői nek egy csoportja azonban - (közöt-
tük Bajcsy-Zsilinszky Endrének és Tartsay Vilmosnak özvegye) - január 23-án
ellennyilatkozatot tett közzé a Magyar Nemzetben, mélységes megdöbbenésének
adva hangot a fenti állásfoglalással kapcsolatban. Kijelentik, hogy ebben a győztes
hatalmak támogatásával kiadott rendeletben "a magyar sors szerenesés és útmu-
tató fordulatát" üdvözölhetjük. Ezzel szemben "rövidlátó és szerencsétlen az a
politika, amely nem ragadja meg a történelemben egyszer adódó azt a lehetőséget,
hogy megszabadítsa hazánkat az idegen elemtől, s földjét, javait új magyar hon-
foglalásra, telepítésre igénybe vehesse". Az emberiességre való hivatkozást így
utasítják el: "Nincs létjogosultsága a humánumnak, mert a hazai németség a
nemzet létérdekét és jövőjét veszélyezteti."
Mindszenty hercegprímás] 946. január 24-i levele a miniszterelnökhöz a leg-
nagyobb aggodalom mal állapítja meg viszont az összefüggést a magyarországi
németek és a csehszlovákiai magyarok kitelepítése kérdésében, s lépéseket sürget
a nagyhatalmaknál mindkét akció mellözésére. A magyar kormány semmiképpen
ne vállaljon részt ebben az ügyben.
Ilyen körülmények között természetesen meglehetősen halvány szerepe Iehe-
tett csak a Tíldy-kormány nemzetiségi iskolapolitikájának, amely Keresztury De-
zső vallás- és közoktatásügyi miniszter irányítása alá tartozott. A németeket most
nem iskoláik tanításnyelve érdekelte, hanem hogy tényleg el kell-e hagyniuk szü-
lőföldjüket, van-e valami eshetőség mentesítésükre, maradásukra. A németek
sorsa a többi nemzetiséget is megrettentette: nem lesz-e nemzetiségi tannyelvű
iskolákra támasztott igényüknek hátrányos következménye? 1946 januárjától
sokhelyütt visszaléptek a szülők a december 31-ig megtartott titkos szavazások
alkalmával kinyilvánított állásfoglalásuktól. Különösen szlovák részről volt ez fel-
tűnő. A lakosságcsere tárgyában decemberben megkezdett tárgyalások hírére a
hazai szlovákság megoszlott: akiket érdekelt az áttelepülés, mert aitól anyagi elő-
nyöket vártak, azok szlovák tannyelvű iskolát kívántak, akik viszont maradni
1945-1989 0135
akartak, már csak azért is elzárkóztak ez elől, nehogy a lakosságcsere keretében
áttelepítendők közé sorolják majd őket. Minthogy pedig arról is kezdett szó esni,
hogy egy lakosságcserére jugoszláviával is sor kerülhet, a délszláv nemzetiségek
körében is immár bizonyos habozás mutatkozott a nemzetiségi tannyelvű iskolák
választása tekintetében. A Magyarországi Szlávok Antifasiszta Front jának mindkét
tagozata, Csehszlovákiától és jugoszláviától támogatva, azért harcolt, hogy a ma-
gyar kormány ne csak lehetövé tegye, hanem kötelező erővel rendelje el, hogy a
nemzetiséghez tartozó tanulókat tisztára anyanyelven folyó oktatásban részesítsék.
A Tildy-kormány 1946. január 5-i rendelete eleget tett a kívánt módosításnak.
A rendelet végrehajtási utasítása 1946 februárjában már Nagy Ferenc kormá-
nya (1946. február 4-1947. május 31.) kezdetén jelent meg, amelynek - 1947.
március 14-ig - ugyancsak Keresztury volt a vallás- és közoktatásügyi minisztere.
A szóban forgó VKMrendelet megszüntette a szülök titkos szavazásos állásfoglalá-
sát, s ehelyett nemzetiségi összeírás alapján kötelezte őket arra, hogy gyermekeiket
nemzetiségi tannyelvű iskolába járassák. Ahol az egynemzetiségű tanulók száma
nem érte el a 15-öt, megfelelő körzeti nemzetiségi iskolába voltak irányítandók. Ez
a rendelet már csak egyféle nemzetiségi iskolát ismert: a tiszta anyanyelvit. Az
anyanyelvi oktatást állami iskolák létesítésével és fenntartásával, illetőleg az egyhá-
zi, községi, társulati iskolák esetében államsegély nyújtásával kell biztosítani. Ez
utóbbiak ugyanolyan feltételekkel és ugyanolyan arányban részesülnek államse-
gélyben, mint a hasonló jellegű magyar tannyelvű állami iskolák.
Ez a rendelet egyáltalán nem teremtett rendet a nemzetiségi iskolaügy terén. A
nemzetiségi szülők nagy része tiltakozott az ellen, hogy megkérdezésük nélkül
rendelkezzenek gyermekeik mikénti iskoláztatása felől. Nagyfokú bizonytalanság,
félelem jutott kifejeződésre beadványaikban, s a márciusban lebonyolított - a
németekre és a szlovákokra a kitelepítésre ill. a küszöbönálló lakosságcserére való
tekintettel nem kiterjedő - nemzetiségi összeírás folyamán. A sokácok, bunyevá-
cok, vendek, nyugat-magyarországi horvátok, de a románok nagy része sem akart
már nemzetiségi tannyelvű iskolát. A Magyarországi Szlávok Antifasiszta Front ja, a
mögötte álló Csehszlovákia és jugoszlávia részéről kifejtett propaganda ezekért a
körülményekért a magyar nacionalizmustói változatlanul áthatott hatóságokat
vádolta tudatos szabotázzsal, a kormányt pedig velük összejátszó erélytelenséggel.
Persze a magyar közvélemény tényleg ellene volt a tisztára nemzetiségi tannyelv -
különösen imperatív módon történő - bevezetésének; a tanügyi és egyéb hatósá-
gok megelégedéssel tapasztalták, és kihasználni igyekeztek, hogy a kialakult hely-
zetben maguk a nemzetiségi szülök is nagyrészt tiltakoztak az ellen.
A csehszlovák-magyar lakosságcsere ügyében 1946 februárjában Prágában
folytatódott tárgyalás után 27-én Budapesten sor került az egyezményaláírására,

amely szerint Csehszlovák Áttelepítési Bizottság jöhet Magyarországra, ahol három
hónapos propagandát fejthet ki az itteni szlovákok körében, önkéntes áttelepülés-
re jelentkezésük érdekében. Ahány magyarországi szlovák települ ki önként, annyi
csehszlovákiai magyart köteles Magyarország befogadni. A bizottság minden meg-
engedett és meg nem engedett eszközt igénybe vett minél nagyobb számszerű
eredmény elérésére, de az alatta maradt túlzott várakozásainak. A Magyarországi
SzlávokAntifasiszta Front jának szlovák tagozata, és Sloboda c. lapja, maradéktala-
nul az akció szolgálatába állt; júliusi békéscsabai kongresszusukra ugyanott a
következő hónapban azon szlovákok nagygyűlése válaszoIt, akik tiltakoztak erősza-
kos módszereik ellen, és a hazájukban maradás mellett foglaltak állást. A cseh-
szlovák kormány az ottani magyar kisebbség elleni súlyos intézkedéseivel -
"önkéntes közmunkára" kényszerítés Cseh-Morvaországba, "visszaszlovákosítás"
stb. - igyekezett nyomást gyakorolni a lakosságcserét szerinte fondorlatosan aka-
dályozó magyar kormányra, és tudatta vele, hogy a lakosságcsere-egyezmény ke-
retében áttelepíthetőkön felül még 200 ezer magyart kíván eltávolítani Magyaror-
szágra. A magyar diplomácia segítségkéréseivel kapcsolatban a nagyhatalmak
meglehetős közönyösséget mutattak.
A németek kitelepítése az evangélikus egyház Nagy Ferenc miniszterelnökhöz
intézett 1946. február 23-i beadványa szerint azonnalleállítandó, mert végrehajtá-
sa "a fasiszta módszerekre emlékeztet". A kitelepítés körülményeivel bőven - és
rendkívül elfogult németellenes hangnemben - foglalkozó hazai sajtóban már
különösebb kommentár nélkül közölt hír volt csupán, hogy Basch Ferenc halálos
ítéletét 1946. március 18-án a Népbíróságok Országos Tanácsa is helyben hagyta, s
azt április 26-án végrehajtották. Június végéig 120 ezerre emelkedett a Németor-
szág amerikai megszállási övezetébe kitelepítettek száma, de egy ideje már érzé-
kelhető volt az Egyesült Államoknak ill. a németországi amerikai hatóságoknak a
kitelepítés ütemének lassítására, méretei csökkentésére törekvése. Sőt, június
végétóI teljesen szüneteltették is szállítmányok átvételét, egészen novemberig.
Ezután ismét fogadtak néhány szerelvényt, de ezzel az amerikai zónába való kite-
lepítés végleg abba is maradt.
A helyzet bizonytalansága rendkívül kiélezte a falvakban a sorsuk miként ala-
kulását várá németek és a tólük mielőbb megszabadulni akará telepesek eleve
igen feszült viszonyát. Bőven volt dolga a rendőrségnek, amely a telepeseknek
fogta pártját, s meglehetősen kíméletlenül bánt a németekkel. A kormány belügy-
minisztere, Rajk Lászlo, gondterhelten nézett szembe ezekkel a körülményekkel.
Az amerikai álláspont megváItozása a kitelepítés kérdésében, (ami nyilván nem
volt független az amerikai-szovjet viszony kezdődő elhidegülésétóI) , bátorítást
adott a kitelepítési rendelet bírálóinak. Egy áprilisi pártközi értekezlet után, ame-
1945-1989 O 137
Iyen különösen a Független Kisgazdapárt és az SzDP szállt síkra a rendelet enyhítő
jellegű módosításáért, egy májusi majd egy augusztusi belügyminiszteri rendelet
kivette a kitelepítés hatálya alól azokat anémet anyanyelvúeket, akik 1941-ben
magyar nemzetiségűnek vallották magukat, (amennyiben nem voltak
volksbundisták, Volksbund-támogatók, önként bevonult SS-ek, nevüket visszané-
metesítők) .
Csehszlovákiába áttelepülő magyarországi szlovákok első csoportja 1946
szeptemberében indult útnak. Ezzel szemben csehszlovákiai magyarok áttelepülé-
se csak 1947 áprilisától kezdődött meg, (miután a magyar kormány márciusban
sikertelenül tett kísérletet arra, hogy az akció megindítását a cseh-rnorvaországi
deportálások leállításának feltételéhez kösse). Az áttelepülésre kényszerített
"cseszkómagyarok" többnyire jómódú parasztgazdák lévén, nem kerülhettek a
Magyarországról kitelepülő, általában szegény sorsú szlovákok helyébe; elhelyezé-
sükre csaknem kivétel nélkül a tehetős német gazdák házait, földjeit vették szá-
mításba. Ezzel kapcsolatban rendelte el az 1947. március 31-i minisztertanács a
németek összeköltöztetését.
Az 1947. február lO-i párizsi békeszerződés tárgytalanná tette a hosszas ma-
gyar .békeelökészítés'' minden elképzelését arról, hogy Csehszlovákia ill. Romá-
nia felé némi etnikai elvű határmódosítást érhessen el,lakosságcserével kornbí-
nálva. Nemzetiségi politikáján a magyar kormány nem tartott szükségesnek vál-
toztatást. A párizsi békeszerződés kisebbségi jogok biztosítására vonatkozó rendel-
kezéseinek a magyarországi nemzetiségi politika elvben tényleg megfelelt, gyakor-
latilag viszont aligha. Ebben anémet kisebbséggel szembeni diszkrimináció ját-
szott fő szerepet, amelynek zavaró sőt megfélemlítő hatása a többi nemzeti ki-
sebbségre is kiterjedt. Ámde ez a diszkrimináció nem a magyar nemzetiségi politi-
ka eredendő sajátossága volt, hanem a .békerendező" győztes hatalmak által
kialakított felfogás és körülmények szülötte.
A békeszerződés aláírása nyomán - Csehszlovákia kivételével - javult Magyar-
ország és szomszédai viszonya. Románia miniszterelnöke, Petru Groza 1947.
március első napjaiban tett magyarországi látogatása, amikor Budapesten román
kollégiumot avattak, jó hatással lett a hazai románok iskolaügyére, mert némileg
növekedni kezdett iskoláik száma. Ezzel szemben a szlovák nemzetiségi iskolák
száma 1947-ben katasztrofálisan visszaesett.
Dinnyés Lajos kormánya idején (1947. május 31-1948. december 10.) a
németek - ez évben már Németország szovjet megszállási övezetébe történő -
kitelepítése tavaszi szakaszának lezárultával megint erősödött a reménykedés a
kitelepítések végleges abbamaradása iránt. Rákosi Mátyás miniszterelnökhelyet-
tes-államminiszter azonban sietett leforrázni e reményeket, demagóg módon arra

hivatkozva egy beszédében, hogy a németek kitelepítését már csak azért is folytatni
kell, mert földjeikre azoknak a magyar hadifoglyoknak is szükségük lesz, akiknek
hazaszállítása a Szovjetunióból júniusban kezdődött meg. AugusztustóI folytatódott
a németek kitelepítése, amely áthúzódott a következő évre is.
1947 nyara a választási előkészületek és az országgyűlési választások megtartá-
sa jegyében telt. A július 23-án elfogadott új választójogi törvény továbbra is nagy-
mértékben fosztotta meg a még ki nem telepített németeket választójoguktóI. A
"svábmentéssel" vádolt Független Kisgazdapárt és Szociáldemokrata Párt nem sok
sikerrel szállt síkra a Volksbunddal nem kompromittálódott németek választójo-
gának megadásáért, a kommunisták szerint attól sem riadva vissza, hogy 1945
előtti párt- ill. szakszervezeti tagságukról fiktív igazolásokat állítsanak ki nekik. A
saját "kékcédulás" manővereire már nem ilyen kényes Magyar Kommunista Párt
lett az augusztus 31-i választások győztese. Számíthatott a telepesek szavazataira, s
támogatást kapott a Magyarországi Szlávok Antifasiszta Front ja egyaránt komrnu-
nista vezetés alatt állt mindkét tagozatától. Azok a németek, akik a választásokban
egyáltalán részt vehettek, a németIakta falvak szavazati eredményeiből ítélve legin-
kább a katolikus egyház által támogatott Barankovics-féle Demokrata Néppártra
voksoltak.
Az egyházak tiltakozása a kitelepítések folytatása ellen rendkívül élénk volt. Az
evangélikus egyházegyetem elnökségének 1947. júliusi beadványa a Dirmyés-
kormányhoz azzal is érveIt a kitelepítés beszüntetése érdekében, hogy a németek
kitelepítése az állam szempontjából is káros, hiszen közismerten értékes mezö-
gazdálkodóktól, kézmúvesektől, ipari- és bányamunkásoktól fosztja meg az orszá-
got a legnagyobb szükség, az újjáépítés idején. Csak a vezető volksbundisták sze-
mély szerinti felelősségre vonásával értett egyet; az általuk félrevezetett vagy kö-
zömbös magatartást tanúsított tömegeket védelmébe vette a kollektív felelősségre
vonással szemben. Az evangélikus egyház püspöki karának 1947. augusztus l-jei
körlevele is ilyen értelemben tájékoztatta és instruálta a lelkészeket.
A katolikus püspöki kar nevében 1947. augusztus 8-án Mindszenty bíboros-
hercegprímás levélben fordult Dinnyés Lajos miniszterelnökhöz. Bírálta a cseh-
szlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény végrehajtásának azt a módját, amely a
hazai német lakosság kíűzésével kívánja megoldani az áttelepülő magyarok elhe-
lyezését. Kiemelte a hazai németség történelmi érdemeit az ország életében, s
tiltakozott az ellen, hogy egyes csoportjaik utóbbi években tanúsított hazafiatlan
magatartása miatt ártatlan százezreiket kollektív kitelepítésseI sújtsák. A magyar
honvédség hadifogságból hazatérő sváb katonái családjuk kiközösítéséveI és de-
portálásával találják magukat szemben. Egy, a magyar hazához többségében hű,
1945-1989 O 139
jelentős mértékben már el is magyarosodott, igen értékes népréteget távoIítanak el
igazságtalanul és felelőtlenül. A kítelepítést be kell szüntetni.
Tiltakozásai eredménytelensége láttán Mindszenry 1947. augusztus 23-án táv-
iratilag figyelmeztette a miniszterelnö köt, hogyha a kitelepítést nem állítja le,
kénytelen lesz a magyar nép becsülete és az igazság érdekében a világ közvéle-
ményéhez fordulni. Erre sor is került 1947. szeptember 28-i felhívásában, amelyet
sajtó útján tett közzé. Ebben rámutatott arra, hogy az embertelen kitelepítés me-
rőben ellentétes a hirdetett demokráciával, emberi jogokkal, a személyes szabad-
ság és a félelem nélküli élet jogával. 1947. október 12-én a katolikus püspöki kar
Mindszenry által kiadott pásztorlevele a katolikus hívők számára világította meg
összefoglalóan az egyház elítélő állásfoglalását a deportálásokról, akár zsidókéról
volt szó a hitleri időkben, akár most a németekéról Magyarországból, és a magya-
rok "egyezményes" áttelepítéséról Csehszlovákiából. Néhány nap múlva, 1947.
október 17-én, az evangélikus püspöki kar is körlevelet intézett a lelkészekhez,
amelyben kifejtette, hogy nemcsak a kitelepítés azonnali beszüntetését követeli a
kormánytól, hanem azt is, hogy mindazok, akikkel szemben igazságtalanul és
jogtalanul alkalmaztatott a kítelepitésí kényszer, hazánkba visszatérhessenek.
Mindezek az állásfoglalások a politikai hatalmi harcok kontextusában jelent-
keztek, s ezért azokat mint a klerikális re akció mesterkedéseit kommentálták.
Egy 1947. október 17-én kelt, 28-án megjelent kormányrendelet mindenesetre
megpróbált tiszta képet teremteni az 1945. decemberi kítelepítésl rendelet azóta
történt többrendbeli módosításairól, kiegészítéseiről. Ebból az összefoglalás ból tulaj-
donképpen az tűnik ki, hogy miután a magyar békeszerződés ratifikált okmányainak
1947. szeptember 15-i moszkvai letétbe helyezése napján a Magyarországi Szövetsé-
ges Ellenőrzö Bizottság utolsó ülését tartotta és kimondta megszúnését, a magyar
kormány elérkezettnek látta az időt, hogy visszatérjen az SzEB befolyása alatt kiadott
rendeletét megelőzően képviselt álláspont jához: csak azokat tekinti kitelepítésre
kötelezetteknek, akik 1941-ben német nemzetiséget vallottak, a magukat magyar
nemzetiségűnek vallott német anyanyelvúeket kíveszí a kítelepítési rendelkezések
hatálya alól; sőt megállapítja, hogy az ipari, bánya- és mezőgazdasági munkásoknak
s a községben nélkülözhetetlen kísiparosoknak sem kell kítelepülníük, amennyiben
a Volksbundnak csupán tagjai s nem tisztségviselői voltak, nem önként vonultak be
az SS-be, nevüket nem németesítették vissza. E mérséklő tendenciájú, de csak a
legkiáltóbb igazságtalanságokon segítő rendelet jelentőségéból persze sokat levon,
hogy akkor jelent meg, amikor legalább 120 ezer német már ki volt telepítve.
A Dinnyés-kormány nemzetiségpolitikájában lényeges vonás, hogy - minde-
nekelőtt délszláv vonatkozásban - gondoskodni kívánt a nemzetiségek demokrati-
kus erőinek parlamenti képviseletéról. Az újonnan választott országgyűlésbe a

Magyar Kommunista Párt listáján bekerült An/un Rob, aki a Magyarországi Szlá-
vok Antifasiszta Front ja délszláv tagozatának volt 1946 tavasza óta főtitkárként
vezetője. A Frontból, amelynek két tagozata között a kapcsolatok már régebbről
meglazultak, 1947. október elején kiváltak a délszlávok, akiknek ezentúl Magyar-
országi Délszlávok Demokratikus Szövetsége elnevezéssel múködő szervezete
önálló tevékenységet fejtett ki. Lapja Nase Novine címmel jelent meg. Antun Rob
anyanyelvén és magyarul szólalt fel a parlamentben; ezt a sajtó a magyar nemzeti-
ségi politika javára ki is emelte. Hírt adott a sajtó arról is, hogy kétnyelvű felirato-
kat, táblákat helyeztetett el a kormány dél szláv községekben. (A szlovák községek-
ben azonban erre csak akkor lett volna hajlandó, ha a csehszlovákiai magyar
községekben hasonló intézkedésekre számíthatna.) Ugyancsak megnyerő hatású
nemzetiségpolitikai gesztusnak szánták a nemzetiségi hovatartozás büntetőjogi
védelméről decemberben hozott törvényt. December elején Tito magyarországi
látogatása viszonozta a magyar kormánydelegáció októberi - barátsági szerzödés
aláírásával végződött - látogatását.
A délszlávok októberi kiválása és önálló szövetségük létrehozása nyomán a Ma-
gyarországi Szlávok Antifasiszta Front jának magára maradt szlovák tagozata most
már Magyarországi Szlovákok Szövetsége néven működött tovább, meglehetősen
feszült viszonyban a magyar kormánnyal, amely erősen nehezményezte, hogy
teljesen a csehszlovák áttelepítési propaganda eszközévé vált. Román viszonylat-
ban viszont nemzetiségpolitikailag is kedvező hatása mutatkozott a Romániával
1948 januárjában kötött barátsági szerződésnek; márciusban megalakulhatott a
Magyarországi Románok Kultúrszövetsége.
Az 1948. esztendő első felében még folyamatban volt mind a magyarországi
szlovákok és a csehszlovákiai magyarok közötti lakosságcsere, mind a németek kite-
lepítése Magyarországról. Nyárra azonban mindkét akció lényegében lezárult végre.
Összesen mintegy 70 ezer szlovák hagyta el az országot, kb. 100 ezer csehszlovákiai
magyar áttelepítése ellenében; a Németország amerikai megszállási övezetébe kitele-
pített 120 ezer németh ez még a szovjet megszállást övezetbe szállított további mint-
egy 50 ezer német kitelepített járult. A németek kitelepítésének 170 ezres végösszege
- a SzEB által tulajdonképpen akceptált globális szovjet igényről nem is beszélve -
alatta marad ugyan a magyar kormány 1945. július 5-i jegyzékében végül 200 ezer-
ben megjelölt számnak is. Ám azokkal a németekkel együtt, akik e kitelepítési akciót
megelőző időkben, még a háború alatt hagyták el végleg az országot -
(Németországban munkát vállalók, oda önként áttelepültek vagy kényszerrel evaku-
áltak, SS-alakulatokba sorozva a legkülönbözőbb frontokra kerültek) -, összesen
mintegy felére, 230 ezerre csökkent a magyarországi német kisebbség száma.
1945-1989 O 141
3/3. A pártállami nemzetiségi politika kialakulása
1948 júniusában a Magyar Kommunista Párt és az SzDP kimondta egyesülé-

sét: létrejött a Magyar Dolgozók Párt ja. Ennek programnyilatkozata "az országban
élő nemzetiségek (délszlávok, románok, szlovákok stb.) számára - a teljes polgári
egyenjogúság biztosítása mellett - haladó nemzetiségi kultúrájuk szabad fejleszté-
séért és politikai szervezkedésük teljes szabadságáért száll síkra". A németek
megnevezése hiányzik, jóllehet még felére csökkenten is az ország legnagyobb - a
többi nemzetiség együttes számát is jóval felülmúló - nemzeti kisebbsége.
Ugyanennek a hónapnak eseménye volt az egyházi iskolák államosításáról
Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter által előkészített törvényjavaslat
elfogadása. Mivel az ország nemzetiségek lakta községeiben a népiskolák legna-
gyobb részének egyházak voltak a fenntartói, az iskolák államosításának szükség-
képpen nemzetiségi kihatása is volt. Csakhogy - idevágó kutatások hiányában -
nehéz megmondani, hogy a nemzetiségi tanításnyelv alkalmazásának esélyeit az
államosítás befolyásolta volna kedvezően avagy hátrányosan.
A Magyar Dolgozók Párt ja létrejöttével a nemzetiségi politika is egyre inkább a
párt irányítása alá került. 1948/49-től már nem a kormányok, hanem "a párt"
nemzetiségi politikájáról kell tulajdonképpen beszélni: a párt vezetőszervei hatá-
rozták meg állásfoglalásai kkal, határozatai kkal a - (továbbra is persze rendre
megemlítendő) - kormányok nemzetiségi vonatkozású intézkedéseit. Törvények
és rendeletek most már a párt .Jrányrnutatásaí" alapján és szellemében születtek;
végrehajtásukat a közigazgatásban, tanügyigazgatásban minden szinten a pártszer-
vek ellenőrizték. A kormányok eddig kényszeredetten alkalmazkodtak a kezdettől
fogva meghatározó jelentőségű szovjet befolyáshoz, s a kommunista párt, bár
egyre növelhette súlyát a hazai belpolitikai életben - éppen a szovjet megszállók
jelenléte és szovjet párt- s egyéb kapcsolatai révén - a "fordulat évéről" jutott csak
vezető szerephez. De ettől kezdve meghatározó módon érvényesíthette a Szovjet-
unióhoz igazodás és a Moszkva által kialakított, vezetett hatalmi blokkhoz tartozás
kívánalmainak messzemenően megfelelni akaró politikáját. A párt vezető szerepe
kezdett egyre kizárólagosabban érvényesülni az államban, amely megindult a
többpártrendszerből az egypártrendszerű "pártállammá" fejlődés útján. A bekö-
vetkezett fordulat minden téren éreztette hatását. A nemzetiségi politikában is.
A Dinnyés-kormány délszláv vonatkozásban eddig biztatóan alakult nemzeti-
ségi politikájában váratlan és döbbenetes törést okozott a ]ugoszláviával való vi-
szony megromlás a a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodájának -
ennek a Komintern-pótléknak - 1948. június 28-án közzétett határozata nyomán,
amely súlyos vádakkal illette és elítélte a szovjet tömbpolitika elvárásainak nem

megfelelő titoista elhajló politikát. A magyar kormány eddig a legnagyobb elisme-
réssel méltatta a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének munká-
ját. Most egyszeriben úgy kezdték kezelni e szervezetet, mint az imperializmus
jugoszláviai lakáj ainak a magyar népi demokrácia aláaknázását szolgáló itteni
ügynökségét. A belügyminisztérium felfüggesztette a szövetség autonómiáját, mi-
niszteri biztost állított élére, aki gondoskodott arról, hogy augusztustói új vezetőse-
get kapjon. A szövetség régi vezetőit és aktivistáit vadul rágalmazták és üldözték. A
letartóztatása elói Jugoszláviába menekült An/un Rob helyett Hován András lett a
főtitkár, aki nagy tisztogatás ra vállalkozott.
A Magyarországi Szlovákok Szövetsége feloszlatásának más oka volt. Ez a szer-
vezet azáltal, hogy Csehszlovákia lakosságcsere-politikájának eszköze szerepére
vállalkozott, nem csak a magyarsággal szemben tette magát meglehetősen ellen-
szenvessé, hanem elidegenedtek tóle a Magyarországon maradni akaró szlovákok
is. Miután az áttelepülésre rávett szlovákok - a Szövetség vezetőségévei és legfőbb
aktivistáival együtt - elhagyták az országot, nyilvánvalóan egy új szervezet létreho-
zása vált szükségessé a Magyarországon maradt szlovákok számára. Az 1948 de-
cemberében megalakult Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége elha-
tárolta magát elődjétól. Hangsúlyozta, hogy "sajátjának tekinti és magáénak vallja
a magyar népi demokráciának és vezető párt jának politikáját, programját, és
nemzetiségekre vonatkozó célkitűzéseit".
"A magyar népi demokráciának és vezető párt jának' , az volt a szándéka, hogy
most már rendezze a viszonyt Csehszlovákiával. A Magyarországi Szlovákok De-
mokratikus Szövetsége révén is, (amelynek 1949 januárjában Nasa Sloboda cím-
mel indult lapja), egyengetni kívánta ennek útját. Dobi István kormánya (1948.
december 10-1952. augusztus 14.) április 16-án hozta tető alá a csehszlovák-
magyar barátsági szerződést.
Fokozott elvárásként nyilvánult meg a nemzetiségi szövetségekkel szemben,
hogy ne csak kulturális munkát végezzenek, hanem a népi demokrácia minden-
kori, éppen aktuális politikai céljait is szolgálják. A szövetségek elnevezésében
immár ebben az értelemben kívánták meg a "demokratikus" jelző egységes al-
kalmazását; a Magyarországi Románok Kultúrszövetségéból is így lett 1949 janu-
árjátói Magyarországi Románok Demokratikus Szövetsége. Aktuális feladatként a
szlovák szövetségtóI ekkor éppen azt várták el, hogy "ki kell vonnia a dolgozó
szlovákságot a Mindszenty-reakció hatása alól". Februárban került sor ugyanis a
Mindszenty-per megrendezésére. Életfogytiglani börtönre ítélték azt a - szlovákok
által is tisztelt - katolikus egyházfőt, akiben veszedelmes ellenfelét látta a népi
demokráciát most már a proletárdiktatúrával azonosító rendszer.
1945-1989 O 143
A pártállami nemzetiségi politika kialakulása kezdetén még felmerültek azon-
ban olyan nézetek is, hogy szükség van-e nemzetiségi szövetségekre? A nemzetiségi
jogok érvényesülését a párt irányította állam szervei biztosítják. A dolgozókat nem
nemzetiségi, hanem osztályalapon kell szervezni. Különösen aggályos, hogy a
nemzetiségi szövetségek ezidáig helyi szervezetekkel rendelkeznek. Hogyan lehet
majd sikeresen megvívni például a falusi osztályharcot, ha mint azonos nemzeti-
ségűt fogják össze a kulákot a szegényparaszttal s az agrárproletárral? Ha a nem-
zetiségi szövetségeket nem is lehet megszüntetni, mert ez óhatatlanul hasonló
intézkedésre vezetne a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek szövetsé-
geivei szemben, oda kell hatni, hogy a hazai nemzetiségi szövetségeknél a további-
akban ne alakuljanak helyi szervezetek, s a meglévők feltűnés nélküli folyamatos
elsorvasztására kell törekedni. Ezt 1949-1950 folyamán sikerült is elérnie a párt-
állami nemzetiségi politikának, amely azt tartotta kívánatosnak, hogy felülről,
budapesti - (románok esetében gyulai) - központjaikon keresztül irányíthassa és
ellenőrizhesse a nemzetiségi szövetségek munkáját, s abból az alulról jövő - szá-
mára esetleg nem kívánatos - kezdeményezés lehetőségét kirekessze.
A népszámláláskor, amelyet - a világháború után először - 1949. január ele-
jén bonyolítottak le, a megmaradt nemzetiségek - a románok kivételével - óriási
többségükben nem merték megvallani még anyanyelvüket sem, nemhogy nemze-
tiségüket: a német kitelepítés, szlovák lakosságcsere, délszlávok üldözése megfé-
lemlítő hatására magyarnak jelentették ki magukat, és még arra a kérdésre sem
nevezték meg anyanyelvüket, hogy a magyar mellett milyen más nyelvet tud még?
Ebben a helyzetben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban még 1949 ja-
nuárjában létrehozott nemzetiségi osztály úgy foglalt állást, hogy ahol nincs nem-
zetiségi iskola, ott annak felállítását nem kell szorgalmazni, mert nem volna he-
lyes az asszimilációt visszafordítani (disszimilálni), ellenben a meglévő nemzetisé-
gi iskolákat fenn kell tartani, elnéptelenedésüket feltétlenül meg kell akadályozni,
mert ezt kívánják a szomszédos országokkal való kapcsolataink s az ott élő magya-
rok iskolaügyének kezeléséhez fúződó érdekeink. Nemzetiségi pedagógusok hiánya
azonban igen nagy nehézségeket okozott. A hazai szlovák értelmiség például szinte
teljes egészében elhagyta az országot a lakosságcsere keretében; Csehszlovákiából
áttelepített, szlovákul tudó magyar pedagógusokat alkalmaztak a hazai szlovák
iskolákban. A nemzetiségi oktatásügy irányításától 1949 júniusa óta e1különült a
nemzetiségek kulturális tevékenységének irányítása: ez utóbbi ugyanis az ekkor
felállított Népművelési Minisztérium hatáskörébe került. A nemzetiségi szövetsé-
gek a nevezett minisztériumoktói kapták ugyan a pénzt rnűködésükhőz, és azoktól
érkeztek számukra a részletes utasítások, de az érdemi döntés mindenben a párt-

központ tömegszervezeti, agitációs és propaganda, valamint kulturális ügyekke I
foglalkozó osztályain történtek.
Az 1949. május 15-i országgyűlési választásokon az év elején létrehozott Ma-
gyar Függetlenségi Népfront közös listájára lehetett szavazni; erre nemzetiségi
származású jelöltek is felkerültek, dc ezek nem rnint nemzetiségük képviselői
szerepeltek. A délszlávokat megbízhatatlanokként kezelték. A németekkel szembe-
ni politika közeljövőben már esedékes megváltoztatására utalt viszont Rákosi
Mátyás pártfőtitkár, miniszterelnökhelyettes-államminiszter egy májusi beszéde:
"gondoskodunk róla, hogy a magyarországi nérnerajkú állampolgárok beilleszked-
hessenek demokráciánk rendszerébe, és ezzel ez a nehéz kérdés is megoldást nyer".
A Magyar Népköztársaság 1949 augusztusában elfogadott alkotmánya arról
szólt, hogy "az ország területén élő minden nemzetiség számára biztosítja az
anyanyelvén való oktatásnak és nemzeti kultúrája ápolásának lehetőségét". Ezt
délszláv vonatkozásban is nyomatékosítani akarta szetb-horvát tanszék létesítése
szeptemberben a pécsi pedagógiai főiskolán. Ugyanekkor azonban a feszültséget
fenntartotta, fokozta Ognyenovics Milán 9 évi börtönre ítélése Rajk Lászlá volt
bel- majd külügyminiszter perében. Német vonatkozásban viszont tényleg előrelé-
pést jelentett egy októberi minisztertanácsi rendelet, amely szerint akitelepülésre
kötelezettek a lakóhely megválasztása és a munkavállalás szempontjából "a ma-
gyar állampolgárokkal egy tekintet alá esnek". Csakhogy a szabad költözésüket és
munkavállalásuk szabadságát visszanyert németek igen nagy része, miután föld-
jétól, javaitól meg volt fosztva, házában telepesek ültek, kénytelen volt elvándorolni
távoli vidékekre, különféle nagyipari létesítményekben vállalva munkát, más nyel-
vú környezetben találva megélhetést. Ennek természetesen asszimilálódásuk
rohamos felgyorsulása lett a továbbiakban a következménye.
A Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája 1949 novemberében Bu-
dapesten tartotta második ülését, mely odáig fokozta a Jugoszlávia elleni vádakat,
hogy a szocialista országok, közőttük Magyarország, megszakították vele kapcsola-
taikat. A magyar kormány 1949 végén, 1950 elején a Jugoszláviával érintkező
határsávban összeíratta a szerb és horvát lakosságot, mint Tito potenciális támo-
gatóit, s több száz családot ki is telepített onnan.
A németekkel szemben éveken át alkalmazott nemzetiségpolitikai diszkrimi-
náció fokozatos megszüntetése folyamatában különösen jelentős volt a miniszter-
tanács 1950. március 25-i rendelete, amely szerint a jelenleg Magyarországon
tartózkodó hazai németek - (tehát azok a kitelepítettek is, akik közülük sikeresen
szöktek vissza, azaz visszatoloncolásukat el tudták kerülni) - a Magyar Népköztár-
saság egyenlő jogú állampolgárai; a német lakosság áttelepítésévei kapcsolatban
kibocsátott korlátozó rendelkezések velük szemben érvényüket vesztik. Másfelől
1945-1989 0145
viszont e rendelet azt is leszögezte, hogy a németek vonatkozásában már korábban
végrehajtott hatósági intézkedések hatályban maradnak, és kártérítési igényt ezek-
kel kapcsolatban nem lehet érvényesíteni.
Az 1950 májusában a tanácsrendszer bevezetéséről hozott törvény alapján
megindultak az előkészületek az októberben tartott első tanácsválasztásokra. A
választási agitációban a szlovák és a ro mán nemzetiségi szövetség részt kapott és
vállalt; a tanácsokba nemzetiségi származású állampolgárokat is beválasztottak.
Ebben az esztendőben kezdett teljesen rendszeressé válni a nemzetiségi szö-
vetségek - egyelőre a szlovákoké és a románoké - felhasználása a legkülönfélébb
pártállami propagandakampányokban, tömegmozgósításokban. Kultúrkörútjaikat
összekapcsolták a meghirdetett munkaverseny, termelőszövetkezeti mozgalom,
imperializmusellenes békevédelem, szovjet-magyar barátság népszerűsítésével, az
ez évben először megrendezett április 4-i felszabadulás-ünnepet és augusztus 20-i
alkotmány-ünnepet nemzetiségi viseletben előadott táncaikkal és egyéb műsor-
számaikkai is színpompássá téve. Folklorisztikus megnyilvánulásaik mögül egyre
jobban hiányozni fog nemzetiségi identitásuk megőrzése feltételeinek kellő intéz-
ményes biztosítása. A román szövetség például 1950 novemberében Libertatea
Noastra címmel maga is lapot indíthatott ugyan, s ez dicsérhetné a pártállam
nemzetiségi politikáját, ha nem nézte volna közönyösen e szövetség erőfeszítéseit
1951- hen a románok analfabetizmusának felszámolására.
A klerikális reakció elleni harcra buzdító, és arra 1951 júniusában a Grősz-
perrel is példát szolgáltató és alkalmat adó pártállamnak az állam és egyház szét-
választására tett intézkedései sorában az Állami Egyházügyi Hivatal felállítása
folytán az 1950 február]a óta Darvas józse! által vezetett Vallás- és Közoktatási
Minisztérium elnevezése Közoktatásügyi Minisztériummá változott, amelyet Dar-
vasjózsejvezetett tovább, 1953 júliusáig. A minisztérium nemzetiségi osztálya is a
pártállami nemzetiségi politika automatizmus-szemléletének megfelelően dolgo-
zott: annak tudatában kell fenntartani az előzékeny nemzetiségi politika látszatát,
hogy a nemzetiségi kérdés Magyarországon "a szocializmus építése folyamatában"
magától is megoldódik azáltal, hogy a már eddig is erősen magyarosodott, a kite-
lepítések, áttelepülések következtében pedig különösen megfogyatkozott, öntuda-
tát tekintve általában is nagyon megfélemedett nemzetiségi lakosság 10-15 éven
belül teljesen asszimilálódik.
Miközben a nemzetiségpolitikai propaganda - egy 1951 szepternberében ki-
adott rendeletre alapozva és hivatkozva - nemzetiségi iskolákról beszélt, ezek
túlnyomó többségükben a "nyelvoktató" típushoz tartoztak, s így csupán néhány,
a rendes tanterven kívüli csatlakozó órát jelentettek hetente; nemzetiségi tannyel-
vű iskolák a szó szoros értelmében inkább csak mutatóban voltak. Az 1951/52-es

tanévben megindult - de igen bátortalanul - a német nemzetiségi oktatás is: az
országosan mindössze 25 német nemzetiségi iskola mind nyelvoktató típusú volt.
Nem volt továbbá most már olyan törvény vagy rendelet, amely ne tért volna ki
legalább egy-egy mondat erejéig a nemzetiségi jogok érvényesülésének biztosításá-
ra a hozott törvény vagy rendelet alkalmazása terén. A büntető, majd a polgári
perrendtartásról1951-ben ill. 1952-ben hozott törvény például hangsúlyozta: "A
magyarul nem tudó személy az eljárás egész folyamán mind szóban, mind írásban
anyanyelvét használhatja." A valóságban azonban ki mert nyugodt lélekkel hitelt
adni annak, hogy "a magyar nyelv nem tudása miatt senkit hátrány nem érhet"?
3/4. Asztálini nemzetiségi politika módosítása. 1956 és

a nemzetiségek
A Rákosi Mátyás kormánya idején (1952. augusztus 14-1953. július 4.) ho-
zott új választójogi törvény 1953-ban visszaadta a német nemzetiségű lakosság
mindeddig megvont aktív és passzív választójogát. Ez mindenesetre további fontos
lépés volt egyenjogúságuk fokozatos helyreállítása folyamatában. Igazából Sztálin
1953. március 5-i halála nyitotta meg az utat a sztálinizmus, s nem utolsó sorban
a sztálini nemzetiségi politika módosítása felé.
Ez Nagy Imre (első) kormánya (1953. július 4-1955. április 18.) idején vette
kezdetét. Az internálótáborokból ekkor szabadultak délszlávok tömegei, de több
száz német is Tiszalökről, Kazincbarcikáról, Várpalotáról, stb. Az Államvédelmi
Hatóság magatartása miatt korántsem volt "zökkenőmentes" ez a folyamat. 1953.
október 4-én a tiszalöki táborban felkelés tört ki; az őrszemélyzet fegyverhaszná-
lata következtében néhányan életüket veszítették. A szabadon bocsátott németeket,
akik szovjet hadifogságból hazatért és internált SS-katonák voltak, több turnusban
Németországba szállították, mert családjuk oda lett kitelepítve.
A meghurcolt, de itthon maradni tudott németek éppúgy, mint az üldözött dél-
szlávok, valamiféle erkölcsi és anyagi jóvátételt reméltek Nagy Imre kormányától.
Erre nem került ugyan sor, mégis bizonyos kedvező változást jelentett a nemzeti-
ségi politikában, hogy a nemzetiségi szövetségek az 1954 októberében megalakult
Hazafias Népfront keretében az eddiginél szabadabb teret, kezdeményezési lehető-
séget kaptak tevékenységükhöz. 1954 óta már a német kísebbségnek is lehetett
újságja, Freies Leben címmel.
Egy az Oktatásügyi Minisztériumban - (1953 júliusa óta így hívták a Közokta-
tásügyi Minisztériumot, miután kivált belőle a Felsőoktatási Minisztérium) - 1954
1945-1989 O 147
novemberében készült "Tájékoztatás a német nyelvoktatás kialakításáról" arról
számolt be, hogy az 1954/55-ös tanév kezdetére 75-re emelkedett anyelvoktató
típusú német elemi iskolák száma, de olyan iskola, ahol tisztán német nyeívű
tanítás folyna, egy sincs. A tankönyvhiány és más nehézségek leküzdésében szá-
míthatnak a Német Demokratikus Köztársaság segítségére.
Darvas józsrj népművelési miniszter 1954 novemberében előterjesztést téve
"a magyarországi nemzetiségi oktatás és népművelés helyzetéről", javasolta, hogy
most már megalakulhasson a németek nemzetiségi szövetsége is. 1955 tavaszán
két további javaslat született ennek indokIására és megvalósítása miként jére vo-
natkozóan, de a Nagy Imre ellen megindult rákosista hajsza következtében már
csak Hegedűs András kormánya (1955. április 18-1956. október 24.) idején
került erre sor, miután egy Andics Erzsébettől származó végső javaslat alapján a
Magyar Dolgozók Párt jának központi vezetősége 1955. július 18-án meghozta
határozatát a Magyarországi Német Dolgozók Kulturális Szövetségének megalakítá-
sáról. A szervezet elnevezésének a szlovák, román, délszláv nemzetiségekétől
eltérő jellegzetessége: németek helyett német dolgozók szövetsége, mégpedig kul-
turális és nem a demokratikus jelzővel ellátva. Az 1955. október l-jén megtartott
alakuló ülésen - a párthatározat alapjául szolgált előterjesztéseknek megfelelően
- Wild Frigyest, a veszprémi egyetem "dolgozóját", a Hazafias Népfront országos
tanácsának tagját választották meg a szövetség elnökévé. A Freies Leben a szövet-
ség lapja lett.
Az 1955/56-os tanévre a következőképpen alakult a nemzetiségi iskolák hely-
zete: Anyelvoktató típusú német iskolák száma most már elérte a százat, de tisz-
tára német tannyelvű iskola egy sem volt. A szlovák iskolák közül 119 volt nyelv-
oktató, s csupán 5 tisztán szlovák tanításnyelvű. A délszlávok iskoláinál az arány
40:20 volt, a 22 román iskola pontosan fele-fele arányban volt nyelvoktató ill.
nemzetiségi tannyelvű.
1956 tavaszán felmerült olyan terv, hogy Nemzetiségi Szövetségek Központja
elnevezéssel össze kellene vonni a négy nemzetiségi szövetséget, s ezek ezentúl e
központ osztályaiként működnének, egy közös főtitkár vezetésével; a pártirányítás
teljessége érdekében ez a Központ ne az Oktatási ill. Népművelési Minisztérium,
hanem a párt (tudományos és) kulturális osztálya alá tartozzék. Ezt a tervet azon-
ban a párt politikai bizottságának 1956. május 4-i ülése nem hagyta jóvá.
A politikai bizottság ekkor elfogadott jelentését "a magyarországi nemzeti ki-
sebbségek közötti politikai, oktatási és kulturális munkáról" a párt központi ve-
zetősége 1956. május 15-én tárgyalta meg. A politikai bizottság javaslatai között
szerepelt, hogy a "nemzetiség" kifejezés helyett a "nemzeti kisebbség" fogaimát
kellene használni, hogy valamennyi szövetség elnevezésében a "demokratikus"

jelzőt kellene alkalmazni. A nem magyarlakta területeken a párt- és az állami
vezetőknek ismerniük kellene a nemzeti kisebbség nyelvét. A kisebbségeknek
számarányuknak megfelelően legyenek képviselőik a parlamentben, de a jelöltek-
re ne a szövetségeik tegyenek javaslatot. A nemzeti kisebbségek által többségben
lakott községek iskoláiban tisztán anyanyelvi oktatás legyen, a vegyes lakosságúak
iskoláiban viszont anyelvoktató típust alkalmazzák.
A központi vezetőség a belső helyzet biztonsága szempontjából is foglalkozott a
nemzetiségi kérdéssel. Megállapította, hogy a délszlávok általában, a németek
többségükben, de az elmaradottabb románok is "bizalmatlanok rendszerünkkel
szemben". A magyar nacionalizmusnak is vannak káros megnyilvánulásai. A
nemzetiségi sérelmek orvoslását a párt és a kormány fontosnak tartja. A németek
kitelepítése azonban jogos volt, a fiatal magyar népi demokrácia önvédelmét szol-
gálta, s különben is nemzetközi egyezmények kötelezték erre Magyarországot. A
megmaradt németek levelezésbe li kapcsolatot tartanak a kitelepített rokonokkal; a
kitelepített németek szervezetei uszítanak a magyar népi demokrácia ellen. EI kell
mélyíteni a nemzeti kisebbségeink közötti munkát.
Történt is néhány lényeges lépés: 1956-ban német gimnázium kezdte meg
működését Baján; Pécsett megindult anémet tanítóképzés. De ugyanakkor a
nemzetiségi oktatás helyzetének 1956. júliusi megvitatása során az Oktatásügyi
Minisztériumban olyan hangok is voltak, amelyek ellenezték a tannyelvű oktatást,
és megszüntették volna, magyar tannyelvűvé alakíttatták volna a sokhelyütt el-
néptelenedő nemzetiségi iskolákat.
Az ország nemzetiségi kísebbségeí az 1956. októberi forradalom, Nagy Imre
(második) kormánya idején (1956. október 24-november 4.) általában tartózko-
dóan, mégsem egyformán viselkedtek. A németek óvakodtak aktivizálódni; tartot-
tak attól, hogy a viharos erejű megmozdulás kedvezőtlen kimenetele ismét bi-
zonytalanná teheti sorsukat. Többnyire várakozó álláspontra helyezkedtek; néhány
község iskolájában mégis azzal adtak kifejezést érzelmeiknek és igényeiknek, hogy
az orosz nyelv kötelező oktatásának véget vetettek, s helyébe a német nyelv oktatá-
sát vezették be. A szlovákok viszont sajátos módon arra használták fel a forrada-
lom napjait, hogy iskoláikban megszüntessék a szlovák nyelv sokhelyütt rájuk
kényszerítettnek érzett oktatását: akik ugyanis az áttelepülés helyett amaradást
választották, már jórészt magyarosodottak voltak. A forradalom idején egy Pécsett
megjelent, "Mit kíván a magyarországi délszláv nemzetiség?" c. kiáltvány a közel-
múltban elszenvedett üldöztetések jóvátételén kívül azt sürgette, hogy nemzetiségi
szövetségük élére demokratikusan választott vezetőség kerüljön, amely legyen
felelős választóinak; a szövetség a helyreállítandó helyi szervezetekre alapozva
fejtse ki tevékenységét, s központja költözzön Budapestről a délszlávok településte-
1945-1989 O 149
némely tekintetben kedvezőtlen vételi lehetőséggel - már mind a négy nemzetiség
számára rendszeresítve voltak; a televízió is megkezdte nemzetiségi műsorok
sugárzásának fokozatos kiépítését.
A nemzetiségi szövetségek 1983. évi kongresszusaí nem mindenben adtak
azonban valós képet. Csak egyes intern feljegyzéseikből tudjuk például, hogy a
legalább 30 %-ban nemzetiségi lakosságú községek kétnyelvű helységnévtábláinak
kihelyezése, amiről igen elégedetten számoltak be, többhelyütt is incidensekkel
járt: a táblákat ismételten átmázolták vagy kidöntötték, tehát itt is előfordultak
azok a tipikus esetek, amelyek a szomszédos országokbeli magyar kisebbségek
kétnyelvű helységnévtábláit - ahol és amennyiben ilyenek felállítására később
egyáltalán sor került - oly gyakran érték és érik.
3/7. Új szemlélet a hazai német kérdésben
Aczél György a német szövetség kongresszusán beszélt arról, hogy az együtt-

élés során a másságot tudomásul kell venni és tiszteletben kell tartani; kapcsolat-
rendszerünk normális rnűködése esetén "a másság többé nem irritáló tényező,
hanem természetes emberi jog". A kongresszust a párt központi bizottsága nevé-
ben köszöntő felszólalása azzal érte el azonban a legnagyobb hatást, hogy annyi
.évtized múltán végre nyíltan szakított az eddigi felfogással, amely egyértelműen
indokoltnak és igazoltnak tekintette a magyarországi németséggel szembeni eljá-
rást a második világháborút közvetlenül követő években. Aczél most elítélte a
hazai németség bűnbakká tételét, lényegében kollektív felelősség alapján történt
kitelepítését, amelyet annakidején a német nácizmus felszámolásával indokoltak.
Mint mondotta, "meggyőződésünk szerint szükséges volt, s ma is jogosnak és
indokoltnak tartjuk, hogy a bűnt elkövetőket - ha németek, ha magyarok voltak -
felelősségre vonták. De meggyőződéssel valljuk Brechttel, hogy nincsenek fasiszta
népek, és hogy a népeket nem lehet leváltani! Mélyen fájlaljuk, hogy ártatlan, sőt
haladó emberek is bűnhődtek olvan bűnökért, amelyeket nem ők követtek el. Ezt
sehol nem igazolhatja a nácizmus, a német imperializmus gyökeres fölszámolá-
sának föltétlenül jogos követelménye sem." A kitelepítés magyar szempontból is
káros voltára látszott utalni kijelentése, hogy e kései felismerésért, "a leckéért
nagy árat fizettünk". Tartós lidércnyomástól jelentett felszabadulást annak kínyíl-
vánítása, hogy már jó ideje megteremtődtek a politikai, társadalmi feltételek "e
szomorú történelmi fejezet lezárására", s annak kijelentése, hogy "még egy olyan
rendkívül bonyolult, sokszorosan megrontott, mérgezett viszonyból, mint a ma-

gyar nép és az itt élő német nemzetiség kapcsolata, ebből is van normális kíút, van
rendezési lehetőség".
A magyarországi németek ezen az 1983. évi kongresszusukon nem utolsósor-
ban azt kérték, hogy a második világháború időszakának és az azt követő éveknek
hazai német vonatkozású történései együttesen kerüljenek kritikus vizsgálat alá, s
így legyenek elhelyezve annak a 300 éves együttélésnek a történetében, amelyben
nem a konfliktusok, hanem a közös haza anyagi és kulturális gyarapításához való
hozzájárulás, a magyar hazához és anémet nemzetiséghez való hűség volt a do-
mináns, ezek képezték és képezik az ő haladó hagyományaikat. Az az állásfoglalás,
amelynek Aczél adott hangot a német szövetség 1983. évi kongresszusán, szaba-
dabbá tette a legutóbbi években már határozottabban ez irányba tartó tudományos
kutatásokat és eredményeik bevitelét is a köztudatba. A Volksbund szerepe, az SS-
toborzás ok története ismeretes volt már a 70-es években megjelent, vegyes érzel-
mekkel fogadott munkákból (Tilkovszky Loránt}, a háború utáni kitelepítési
problematika úttörő jellegű tudományos feldolgozása (Balogh Sándor) 1982-ben
látott napvilágot. 1983-ban került először megvilágításra az ellenállási mozgalom
- különösen az ún. hűségmozgalom - a hazai németek körében (Tílkovszky ill.
Fehér István). 1982-ben publicisztikai (Stefka István), 1984-ben szociográfikus
(Albert Gábor) megközelítésben foglalkozott egy-egy mű a hazai nemzetiségek, s
különösen a németek helyzetével, (miután a nemzetiségi politika oldaláról már
1981-ben megvilágítást nyert Kóvágó László tollából a "Nemzetiségek a mai Ma-
gyarországon" térna.) A magyarországi németség sajtóbibliográfiája, amely 1983-
ban jelent meg az Állami Gorkij Könyvtár kiadásában, (s amelyet hamarosan kö-
vetett a többi nemzetiségé), alkalmat adott arra, hogy az 1945-1975 közötti há-
rom évtized nemzetiségi viszonyairól kritikus képet alkothassunk (Tilkovszky), s
tehessünk közzé folyóiratainkban. A magyarországi németek még 1981-ben meg-
jelent, de csak 1919-ig eljutott rövid története (Bellér Béla) folytatásra várt, ám a
feladat nagysága olyan kiterjedt kutatásokat igényelt, amelyekhez az elkövetkezen-
dő években kutatók egész sorát volt szükség mozgósítani, s a tematika egymást
követő nagy konferenciák tárgya lett. Addig is 1983-1985 között készült és bemu-
tatott nagyhatású dokumentumfilmek ("Együttélés", "Hűségesek") érzékeltették
széleskörűen a politikai atmoszféra megváltozását, értizedeken át elfojtott fájdal-
mak kíbeszélhetőségét, régi ellenérzések, feszültségek lassú oldódását, különösen
a fiatalabb nemzedékben. Az 1945 elötti és utáni évtizedben átéltek, az összefonó-
dó magyar, német, délszláv népi sorsok hamarosan szépirodalmi alkotásban is
(Kalász Márton. Téli bárány, 1986) megjelentek.
Külföldön is nagy visszhangot keltett az a beszámoló, amelyet a magyarországi
német nemzetiségi lap, a Neue Zeit ung, 1985 januárjában közölt egy előző év
1945-1989 0171
végén Fehér István történettudományi értekezése kapcsán lefolytatott vitáról - az
opponensekjuhász Gyula, Korom Mihály, Tilkovszky Loránt voltak -, amely igen
pregnánsan tükrözte, miként tör utat magának a régebbi felfogás bizonyos marad-
ványaival szemben az új szemlélet a hazai németek kitelepítése problematikájá-
ban. (Avita alapján átdolgozott munka - a téma első monografikus feldolgozása -
1988-ban jelent meg.)
Az MSzMP 1985 márciusában tartott XIII. kongresszusán "Tovább a lenini
úton" volt a jelszó. A központi bizottság beszámolójában, annak vitájában, s a
hozott határozatokban a nemzetiségi kérdés is ebben a felfogásban szerepelt.
Méltatták a nemzetiségi politikát és a nemzetiségi szövetségek munkáját; az egyik
felszólaló horvát anyanyelvén is mondott néhány szót. Megismétlődtek a már jól
ismert szólamok; kritikai észrevételekre - bár indokolt lett volna - nem került
sor. (Az a körülmény azonban, hogy a pártkongresszust követő hónapban Orszá-
gos Nemzetiségi Tanácsot állítottak fel, arra utal, hogy azért tudatában voltak a
nemzetiségi oktatás és közművelődés terén mutatkozó, a helyzet javítását igénylő
feladatoknak. Mégsem történtek valóban hatékony intézkedések a "fenti elhatáro-
zások" keresztülvitelére "odalent", mint jakab Róbertné, a szlovák szövetség
főtitkára 1986 novemberében szóvá is tette egy bizalmas beadványában, amely
szerint a pártkongresszus után, 1985 áprilisában megjelent oktatási törvény sem
más, mint "szépen megfogalmazott mondatok összessége". Szükségesnek tartaná,
hogy a nemzetiségi szövetségek a Művelődésügyi Minisztérium helyett a Minisz-
tertanácshoz tartozzanak.)
Ami a nemzeti kisebbségek híd-szerepét illeti, a kongresszuson megfigyelhető
volt, hogy azt már kevésbé szűkítették le a szintén szocialista rendszerű országok
viszonylatára, hanem "a magyarországi nemzetiségeknek a velük azonos anyanyelvú
nemzetekkel való kapcsolatait" értelmezték immár általában is úgy, hogy hozzájá-
rulnak a barátságos együttműködés előmozdításahoz. Érzékelhetővé vált, hogy a
magyarországi német nemzeti kisebbség nemcsak a Német Demokratikus Köztársa-
ság irányában "összekötő kapocs", hanem a kapitalista rendszerű szomszédos
Ausztria felé is, és mindenekelőtt azon Német Szövetségi Köztársaság felé is, amely
egyre nagyobb jelentőségre tett szert a megváltozott nemzetközi viszonyok között.
A hazai németség történelmi szerepének értékelésében s a kitelepítési perió-
dus kritikus átértékelésében már 1983-ban történt, s a továbbiakban egyre több
pozitív fejleménnyel járt fordulat is a nemzetközi viszonyok e megváltozására, s a
világgazdasági viszonyok közé való beilleszkedés egyre sürgetóbben jelentkező
kívánalmainak kezdődő felismerésére volt visszavezethető. A történetírás újabb
termékei (Kővágó: A magyar kommunisták és a nemzetiségi kérdés, 1985;
Tilkovszky: A szociáldemokrata párt és a nemzetiségi kérdés Magyarországon,

1986.) egyrészt azt jelezték, hogy változatlanul a kommunista felfogás és politikai
tevékenység minősült pozitív módon meghatározónak századunk magyarországi
nemzetiségpolitikájában, másrészt azonban azt érzékeltették, hogy a hosszú időn
át szektás módon kezelt szociáldemokrácia - nevéhez illően - a demokrácia
megvalósításában kereste a nemzetiségi kérdés megoldását is, - amíg tehette.
1986-ban volt 40 éve a magyarországi németek kitelepítése kezdetének. Ebben
a kerek évfordulós esztendőben lehetett Magyarországon először megemlékezni
nyí1tan, a történteket elítélő és fájlaló hangnemben, a nagy többségében ártatlan
áldozatok iránti részvéttel. Előfordultak ugyan - mint olykor jóval később is -
bizonyos disszonáns hangok, de a bekövetkezett nagy változás nyilvánvaló voltán
ezek mit sem változtattak, s az érintett nemzeti kisebbség erkölcsi "reha-
bilitációja" igazából ekkoriban vette kezdetét.
A külföld úgy figyelt a magyarországi pártkongresszusokra a nemzetiségi kér-
dés vonatkozásában is, hogy a párt állami viszonyok között ott a hatalom nyilatko-
zik meg, akként kell tehát azok anyagának jelentőséget tulajdonítani. Nem kevésbé
figyelt fel azonban a magyarországi szellemi életben bekövetkezett criedésre,
amely persze nem volt független a "mindenható" párt politikájában tapasztalható
elmozdulásoktól. Igen nagy külföldí sajtovisszhangja támadt annak az 1987. már-
ciusi budapesti történész-konferenciának, amelyelsőízben foglalkozott a magyar-
országi németek egyi.ittélésének 300 éves történetével, mégpedig úgy, hogy meg-
hívta arra előadokul és a vita résztvevőinek a kitelepített németek szervezcteínek
képviselőit is. Ezzel ugyanis lényegében lezárult a kölcsönös vádaskodások vaskos
elfogultságokkal és heves indulatokkal terhes hosszú és terméketlen időszaka,
hogy helyet adjon a vitás kérdések nyugodt hangvételű, tárgyilagosságra törekvő,
tudományos megalapozottságú megvitatásának, s ezzel nyitánya lett a hazai német
kérdésben érdekeltek hosszú távra' szóló tudományos egyi.ittműködésének, -
hazánkban és nemzetközileg egyaránt tapasztalható igen pozitív hatással. E ta-
nácskozás, amelyet Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront főtitkára - egyéb ként az
MSzMP központi bizottságának tagja - nyitott meg, annak a szándéknak kifejezése
volt, hogy kölcsönösen tanulni tudjunk a történelemből. A magyarországi német-
ség történetét a 18. századi betelepüléstől végigkísérő előadások tematikájából
egyetlen - igen érzékeny - kérdés hiányzott: több tízezer német Szovjetunióba
deportálása 1944 végén, 1945 elején. Az országot a Szovjetunióhoz fűző, még
változatlan erősségű kapcsolat e téma érintését akkor még nem tette lehetövé.
1945-1989 O 173
3/8. Apártállami nemzetiségi politika utolsó megnyilvánulásai
Grósz Károly állt már a kormány élén (1987. június 25-1988. november 24.),
amikor Aczél György a párt központi bizottsága politikai akadémiáján 1987. július
15-én tartott előadásában C,Szocializmus és nemzeti kérdés") a nemzetiségi
kérdéssel, a nemzetiségi politika problémáival is foglalkozott. Ennek fokozott
jelentőségét látta akkor, amikor egyre nyomasztóbbá váltak az eladósodott ország
gazdasági gondjai, érezhetően növekedtek a társadalmi feszültségek, felerősödtek
a pártot és kormányt ért bíráló hangok arra vonatkozóan, hogy miközben a hazai
nemzeti kisebbségeket támogatják és híd-szerepet szánnak nekik a szocialista
szomszédos országok felé, azok kiábrándító sőt felháborító nemzetiségi politikája
ellenére nem lépnek fel aktívan az ottani magyar kisebbségek védelmében.
Aczél elismerte, hogy ezekben az országokban "nincs minden rendben a
nemzetiségi politika körül". Mint mondotta, "pontos jelzője ennek, hogy egyes
esetekben radikálisan csökken a nemzetiségi kulturális intézmények, kiadványok,
tanintézetek száma, szűkülnek a nemzetiségi nyelvű tanulás lehetőségei már az
általános iskolákban is, a felsőoktatásban pedig a nemzetiség részesedése messze
elmarad attól, ami számaránya alapján megilletné, s ami nemzetiségi léte normá-
lis folytatásához szükséges; ha korlátozzák a kisebbségben élők utazását az anya-
országba, ha mindennapi ügyeik intézésében akadályozzák az anyanyelv haszná-
latát. Ezek a megnyilvánulások nemhogy a szocialista politikától, az általános
humánumtól is idegenek" - jelentette ki. Ámde óva intett indulatos nacionalista
reagálástóI: a keserű tapasztalatok keltette csalódás, a határokon túli magyarok
szenvedése felett érzett fájdalom se vakítson el. "Ne vagdalkozzunk"; nekünk
"hidat kell építenünk, nem szakadékot mélyíteni", hiszen "végső soron mi csakis
szomszédainkkal együtt boldogulhatunk, ellenükre sohasem".
Fájlalta Aczél, hogy az a korábbi "vezérelv, mely szerint mindenkinek a saját
nacionalizmusával kell megbírkóznia", immár erejét veszítette, s továbbra is "az
önvizsgálat útját" ajánlotta. Nem vetette fel, rnint helyes lett volna, az egybefonódó,
egymást erősítő nacionalizmusok együttes bírálatának szükségességét, de előadá-
sában az 1945 utáni nemzetiségi politikára vonatkozóan mégis úgy jelölte ki a
magyar önvizsgálat útját, hogy rámutatott: "mi is" a sztálinista időszak kollektív
felelősség alapján eljáró politikáját követtük a német majd a délszláv nemzeti
kisebbséggel szemben, majd "mi is" elkövettük az automatizmus iIIúziójából
fakadó későbbi nemzetiségpolitikai hibákat. Úgy vélte, hogy e hibákat leküzdve, a
jelenlegi nemzetiségi politika jó úton halad; elért eredményei ellenére nem önelé-
gült, hanem tudatában van annak, hogy további feladatok várnak rá. A magyar
állam nem kegyet gyakorol, hanem kötelességét teljesíti, amikor a nemzetiségi

jogokat biztosítja, s a nemzeti identitás megőrzéséhez támogatást nyújtva, az or-
szág érdekeit szolgálja. Ezúttal Csingiz Ajtmatov szovjet-kirgiz írótól idézett olyasmit,
hogy "az egyféleség nem segítheti a fejlődést; fontos megőrizni a sokféleséget".
Miközben a szomszédos szocialista országok viszonylatában a nemzetiségpoli-
tikai hidak kiépítésére irányuló törekvés meddő maradt, s részükről a Magyaror-
szágon kisebbségben élő néprészeik számára egyben s másban nyújtott bizonyos
támogatás nem párosult a náluk élő magyar kisebbségek jogos igényeinek figye-
lembevételével, sőt fokozódtak velük szemben az asszimilációs törekvések, addig
német viszonylatban nemzetiségpolítikailag is igen jól kezdett kamatozni a kap-
csolatok - elsősorban Magyarország gazdasági helyzete folytán indokolt - keresé-
se, kiépülése és szorosabbá válása a kapitalista világrendszer erős hatalmával, a
Német Szövetségi Köztársasággal, megszüntetve ezzel a Német Demokratikus
Köztársaság mint "szocialista rendszerű anyaálIam" monopolhelyzetét a magyar-
országi németség egyéb ként sok tekintetben igen hasznos támogatásában.
ta NSZK államelnökének, Weizsiickernek, az előző évben, 1986 októberében
tett magyarországi hivatalos látogatása igen meggyőzően fejezte ki a nyugatnémet
érdeklődest és segítőkészséget az itteni német nemzeti kisebbség iránt, amellyel
közvetlen érintkezésbe léphetett most a Budapest környéki Solymáron éppúgy,
mint déldunántúli település-területén Németbólyban. Jelenlétében írták alá Pé-
csett az első testvérvárosi szerződést Fellbach polgármesterévei, megnyitva ezzel az
ilyenféle, nagyon fontosnak bizonyuló kapcsolatok hosszú sorát. Egy év múltán,
1987 októberében, a magyar miniszterelnök, Grosz Károly tett hivatalos látogatást
az NSZK-ban, s folytatott tárgyalásokat Helmut Kohl kancellárral. Bonnban nagy-
jelentőségű nyilatkozatot írtak alá többek között arról, hogy az NSZKigen hathatós
segítséget nyújt a magyarországi németségnek iskolái kiépítéséhez, technikai fel-
szereléséhez, könyvekkel való ellátásához; nagyszámú ösztöndíjjal segíti a nérnet-
nyelvű oktatáshoz szükséges pedagógusok képzését, igen számottevő anyagi támo-
gatással járul hozzá a magyarországi németség bizonyos kultúrcentrumai létreho-
zásához. ta NSZK példáját követve Ausztria is megélénkülten igyekezett hozzájá-
rulni egyben s másban a magyarországi németek kulturális támogatásához; Svájc
budapesti nagykövete is ekkor jelent meg első ízben anémet szövetségnél, hogy
szerény mértékben szintén segítséget ajánljon fel ehhez.
A hazai közművelődési szervek tevékenysége is megélénkült a nemzetiségek
irányában. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat 1985 óta működő, 1987 no-
vemberében újjáalakult Országos Nemzetiségi Tanácsa például sokoldalú progra-
mot dolgozott ki és tett közzé 1988-ban a nemzetiségi ismeretterjesztés további
kibontakoztatásának lehetőségeiről. Ajánlólisták készültek azokról a témákról,
amelyek a nemzetiségek érdeklődésére számot tarthattak, s összeállították azok
1945-1989 0175
névjegyzékét, akik a nemzetiségek nyelvén tudták megtartani az előadásokat.
Drávasztárán szerb-horvát, Mecseknádasdon német népfőiskola működött, anya-
nyelvi előadásokkal. A "Nemzetiségi Ismeretterjesztés" címmel indított tájékoztató
füzetek gondoskodtak a nemzetiségek egyenkénti bemutatásáról, s beszámoltak a
nemzetiségekre vonatkozó tudományos kutatásokról is. Kétnyelvű "Nemzetiségi
Füzetek" kiadása is megindult egy-egy nemzetiségi témáról.
1988 májusában az MSzMP országos értekezletet tartott. A gazdasági problé-
mákról, a gazdaság szerkezetének szükséges átalakításáról volt elsősorban szó, de
a növekedő rossz közérzetről, elégedetlenségről is, amely arra figyelmeztet, hogy a
paternalista gondoskodás, kevés beleszólást engedő felülről-intézkedés helyett
nagyobb teret kellene adni az alulról jövő kezdeményezéseknek, a társadalom
autonóm szerveződésének, egy valódi részvételi demokráciának. A nemzetiségi
problematikát ezúttal a központi bizottság egyik titkára, Szűrös Mátyás, a szom-
szédos országokkal kapcsolatban érintette, elismerve, hogy az elégedetlenség miatt
"belpolitikailag is indokolt a határainkon túl élő magyarság sorsával való törődés".
Igyekezett hangsúlyozni, hogy "párt- és állami vezetésünk az utóbbi időben nyíltan
is síkra száll minden nemzetiség kollektív és egyéni jogainak szavatolásáért, fellép
a nemzetiségi önazonosság megőrzésének korlátozása, a méltatlan megkülönböz-
tetés és a durva beolvasztási törekvések ellen". Mint mondotta, "a magyar közvé-
leményt különösen és joggal aggasztja a Romániában élő magyarság sorsának
alakulása. Az aggályokat erősíti a körükben tömegessé váló áttelepülés kényszere.
Lakosságunk többsége együtt érez a hozzánk érkezőkkel, kész segíteni rajtuk.
Ugyanakkor annak is tudatában vagyunk, hogy az áttelepülés nem oldhatja meg
egy kétmilliós közösség gondjait. Minden ember természetes joga, hogy törvény-
tisztelő polgárként szülőföldjén boldogulhasson. Népünk, párttagságunk azt remé-
li, hogy ez a feszültség a civilizált, nemzetközi normák, a lenini nemzetiségi politi-
ka, a népek önrendelkezése elveinek érvényesítésévei végül megnyugtatóan rende-
ződik. Az MSzMP, a magyar kormány ennek érdekében cselekszik, és mindig kész
a kielégitő megoldás előmozdítására."
A párt ezen országos értekezletének állásfoglalása ebben a kérdésben így hang-
zott: "A Magyar Népköztársaság alapvető érdeke, hogy az élet minden területén
rendezett, baráti viszonyt és szoros együttműködést alakítson ki közvetlen szom-
szédaival és tágabb európai környezetével, valamennyi állammal. A magyarság
mintegy harmada határainkon kívül él, közülük legtöbben a szomszédos szocia-
lista országokban. Szocialista viszonyok között természetesnek tartjuk az egyéni és
kollektív nemzetiségi jogok érvényesítését. A nemzetiségek, bármely országban
éljenek is, joggal igényelnek támogatást anyanyelvük megőrzéséhez, kultúrájuk
fejlesztéséhez, az anyanemzethez fűződö kapcsolataik ápolásához. A helyzetükkel

kapcsolatban felmerülő problémákat csakis a humanizmus érvényesítéséveI, az
egyetemes emberi jogok és a demokrácia szavatolásával lehet rendezni. Mindeh-
hez szükséges az is, hogy oldódjanak a múlt ból öröklött előítéletek. Törekvésünk,
hogy minden szomszédos néppel erősödjön a megértés, a bizalom, az együttmű-
ködés. Meggyőződésünk, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek és a szomszé-
dos országokban élő magyarság kettős kötödése jól szolgálhatja a szomszéd népek
közötti megértés és bizalom erősödését."
Az MSzMP 1988. májusi országos értekezlete még ragaszkodott az egypárt-
rendszerhez, s meg akarta őrizni a párt vezető szerepét az ország megreformálari-
dó politikai intézményrendszerében. Leváltotta azonban - a párt elnökévé választ-
va - Kádár Jánost a főtitkári kulcspozícióról, s helyébe - a miniszterelnökséget
továbbra is megtartva - Grósz Károly lépett. A politikai bizottságból kimaradt
többek között Aczél György is, akinek a ,,Kádár-korszak" ideológiai és kulturális
irányításában s a nemzetiségi politika elvei alakításában is meghatározó szerepe
volt. A politikai bizottság új tagjai között talál juk viszont Pozsgay Imrét, a Hazafias
Népfront főtitkárát.
A Hazafias Népfront országos elnökségének 1988. februári ülésén is felmerült
már egy nemzetiségi törvény szükségessége. Az MSzMP májusi országos értekezle-
tének anyagában még nincs nyoma annak, hogy e feivetéssei valamely formában
foglalkoztak volna. Ősszel azonban, amikor már általában is lázas munka folyt "a
létező szocializmus megreformálására", sokszorosított formában rendelkezésre
állt egy szeptemberi keltezésű ,Javaslat a nemzetiségi törvény politikai irányelvei-
re" . November 22-én pedig az MSzMP központi bizottsága állásfoglalást fogadott el
"a nemzetiségi politika továbbfejlesztéséról és a nemzetiségi törvény irányelvei-
róI" . Ez lett a pártállami nemzetiségi politika utolsó dokumentuma:
"Nemzetiségi politikánk jelentős eredménye, hogy hazánkban érvényesül a
nemzetiségek egyenjogúsága, a nemzetiségi és a magyar lakosság viszonya zavar-
talan, a nemzetiségi lakosság ápoihatja kapcsolatait anyanemzetévei, a nemzetisé-
gi lakosság közérzete jó, és elkötelezetten vesz részt a szocialista társadalomépítés
feladatainak megoldásában. Nemzetiségi politikánknak ezekben az eredményei-
ben jelentős szerepük van a nemzetiségi szövetségeknek és azoknak a párt-, állami
és társadalmi szerveknek, amelyek nemzetiségpolitikánk elveinek megvalósításá-
ért az elmúlt időszakban is sokat tettek.
A nemzetiségi politika megvalósításáért felelős párt-, állami és társadalmi szer-
vek, valamint a nemzetiségi szövetségek erőfeszítései ellenére sem sikerült előre-
haladást elérni a nemzetiségi lakosság azonosságtudatának megőrzésében, anya-
nyelvhasználatának, sajátos kultúrájának fejlődésében. Ebben az objektív törté-
nelmi, társadalmi és etnikai folyamatokon kívül szerepet játszik az is, hogy nem-
1945-1989 0177
zetiségi politikánk helyes elveit a gyakorlatban csak részben sikerült érvényre
juttatni.
Ahhoz, hogy a nemzetiségek meg tudják őrizni sajátosságaikat, kisebbségvé-
delmi szernléletű, támogató jellegű nemzetiségi politikára van szükség. Ennek
szellemében kell megújítani nemzetiségpolitikai gyakorlatunkat is.
Nemzetiségi politikánk megújulásának fontos feltétele az aktív kisebbségvé-
delmi szemlélet széles körű elfogadtatása és meggyökereztetése társadalmunkban.
Ennek érdekében változást kell elérni a magyar közvéleménynek a nemzetiségek
életéről, helyzetéről való tájékozottságában, és következetesen fel kell lépni a nem-
zeti előítéletek megnyilvánulásaival szemben.
Tudatosítani kell, hogy:
• a nemzetiségek léte és boldogulása, nemzeti sajátosságaik megőrzésének
támogatása társadalmunk demokratizmusának, politikai érettségének is
fokmérője, és sajátos feladatokat ró a többségi nemzethez tartozókra is;
• az MSzMP nemzetiségi politikája elvi politika, nem függvénye a szomszédos
országok nemzetiségi politikájának - e téren a viszonosság elve semmilyen
formában sem érvényesülhet.
Az alkotmány - az állampolgárok alapvető jogairól és kötelességeiről szóló fe-
jezetben - 1949 óta rendelkezik a Magyarországon élő nemzetiségek egyenjogúsá-
gáróI, anyanyelvük használatáról, anyanyelven történő oktatásuk, valamint saját
kultúrájuk megőrzésének és ápolásának jogáról. ]ogrendszerünkből azonban
hiányzik a nemzetiségi jogok átfogó, korszerű és a szükséges mértékig részletes
szabályozása.
Az ország gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális életének megújulása, a
politikai és jogi intézményrendszer reformja, valamint a Polgári és Politikai Jogok
Nemzetközi Egyezségokmányának aláírásával vállalt kötelezettségünk is megkí-
vánja nemzetiségpolitikai gyakorlatunk továbbfejlesztését. A Magyar Népköztársa-
ság szocialista elveken alapuló nemzetiségpolitikai törekvéseit az alkotmány meg-
újítása mellett önálló nemzetiségi törvény megalkotásában is ki kell fejezni. A
törvény a következő évtizedekre kereteket teremthet a Magyar Népköztársaságban
élő nemzeti többség és a nemzeti kisebbségek társadalmi viszonyainak fejlesztésé-
re, meghatározhatja a kisebbségek fejlődéséhez szükséges jogi feltételeket, előse-
gítheti a kedvező társadalmi közhangulat kialakulását, hozzájárulhat a társadalom
- különbözőségek elismerésén alapuló - egységének erósítéséhez, a tolerancia,
szolidaritás és internacionalizmus megszilárdításához. Ennek megfelelően több
évtizedre érvényes módon kell kifejcznie a nemzetiségi érdekeket, összhangban a
társadalmi fejlődés hosszú távú céljaival.

A törvény megalkotásánál figyelembe kell venni a sajátos, főképp legújabb kori
történelmünk során kialakult magyarországi adottságokat, ill. a nemzetiségekkel,
kisebbségekkel kapcsolatos általános kérdések hazai megjelenési formáit. Ide
tartozik elsődlegesen az a körülmény, hogy a hazai kisebbségek nem összefüggő
tömbökben, jól meghatározható területeken élnek, hanem többé-kevésbé szét-
szórt, az ország területén egyenlőtlenűl eioszió csoportokban, s általában még az
úgynevezett nemzetiségi vidékeken vagy településeken sem alkotják a lakosság
többségét. Ennek következtében a nemzetiségi jogok együttesét a nemzetiségi
közösségekhez (s nem tájegységekhez, területekhez) kell kapcsoini.
Sajátos történelmi adottság továbbá, hogy Magyarországon a negyvenes évek
második és az ötvenes évek első felében - akitelepítések, lakosságcserék, ill. az
egyes nemzetiségi csoportokkal szembeni gyanakvás, ellenérzés következtében, de
egyéb gazdasági-társadalmi okokból is - széleskörűen megindult a nemzetiségi
helyzetból való menekülés, fokozódott az asszimilációra való törekvés. A későbbi-
ekben - az MSzMP és a kormány pozitív nemzetiségi politikájának is köszönhetö-
en - ez a folyamat lelassult. A jelenlegi helyzetben lehetőség van e folyamatok
fékezésére, majd megállítására.
Különös figyelmet kíván a nemzetiséghez való tartozás kritériumai nak kérdése.
Az előkészítés során is megmutatkozott, mennyire szükséges egyértelmúen hang-
súlyozni: az etnikai értelemben vett "származás" a demokratikus jogrendszerek-
ben meghatározatlan kategória. Az emberi jogokkal kapcsolatos nemzetközi nor-
máknak megfelelően a nemzetiséghez való tartozás csak az egyén szuverén dönté-
sén, alanyi jogából fakadó elhatározásán alapulhat.
Egyénenként a Magyar Népköztársaság állampolgárai bármilyen, a világban
létező nemzetiséghez tartozónak vallhatják magukat. A törvény függeléke azokat a
nemzetiségeket tüntesse fel, amelyekkel mint közösségekkel kapcsolatban az
állam központi és helyi szervei anyagi konzekvenciákkal is járó kötelezettséget
vállalnak.
A törvénynek az emberi jogi és kisebbségvédelmi elvek figyelembevételével le-
hetövé kell tennie, hogy a magukat cigányoknak valló magyar állampolgárok szer-
vezeteik révén kezdeményezhessék nemzetiséggé válásukat.
A törvény célja
1) A törvény elsödleges célja, hogy a maga eszközeivel biztosítsa a magyaror-

szági nemzetiségek sajátosságainak megőrzését, e sajátosságok kibontakoztatását
és akadálytalan fejlődését. Ennek érdekében a törvénynek egy aktív kísebbségvé-
delmi politika alapelveit kell rögzítenie. Meg kell határoznia a nemzetiségek egyéni
1945-1989 0179
és kollektív jogait, továbbá az állami szervek ezekkel kapcsolatos kötelességeit;
biztosítania kell a nemzeti sajátosságok érvényesülésének anyagi és személyi fel-
tételeit.
2) A törvény teremtsen feltételeket ahhoz, hogy a nemzetiségek mint kollektí-
vák és a nemzetiségi lakosok mint egyének nemzeti sajátosságaik és identitásuk
feladása nélkül iIIeszkedhessenek a Magyar Népköztársaság társadalmába.
3) A törvénynek a társadalom alapvető egységét és összetartozását a sajátos
nemzetiségi jogok megszilárdításával párhuzamosan kell erősítenie, s biztosítéko-
kat kell nyújtania a nemzetiségeknek az elkülönítés és mindenfajta hátrányos
megkülönböztetés ellen is.
4) A nemzetiségi jogok egyértelmű rögzítése, tényleges gyakorlásuk biztosítása
- viszonosságra való tekintet nélkül a nemzetközi kapcsolatokban - a Magyar
Népköztársaság alkotmányos kötelezettsége.
A törvény alapelvei
1) A nemzetiségi jogok sajátos jogok, amelyeket az állam aktív kísebbségvé-

delmi politikájának és demokratikus jellegének megfelelően, az emberi jogok
állami szintű védelmének részeként köteles nemzetiségi lakossága számára bizto-
sítani.
2) Az állampolgár szuverén személyi joga annak eldöntése, hogy valamely
nemzetiség tagjának tekinti-e magát avagy nem, s döntése abban nyilvánul meg,
hogy a nemzetiségi lakosokat megillető sajátos jogokat, ill. a nemzetiséget megil-
lető kollektív jogokból való részesedést részben vagy egészben igényli magának
és/vagy kiskorú gyermekeinek. E döntését sannak érvényesítését semmilyen szerv
nem akadályozhatja; az államnak minden lehetséges intézkedéssei biztosítania
kell, hogy döntéséből sem politikai jogai, sem gazdasági vagy munkavállalási le-
hetőségei szempontjából hátránya ne származhassék. A törvényből eredő állami
kötelezettségeket azon nemzetiségek számára kell az állam központi és helyi szer-
veinek biztosítania, amelyek a törvény függelékében szerepelnek.
3) A jogok biztosítása, a jogok gyakorlásának lehetövé tétele alapvetóen az ál-
lam - a központi, ill. helyi állami szervek - feladata; ugyanakkor maximálisan
biztosítania kell e tekintetben is az állampolgárok kezdeményezési és szerveződésí
lehetőségeit; kereteket kell teremtenie arra, hogy a nemzetiségek oktatási, kultu-
rális stb. tevékenységüket saját kezdeményezésükből és saját erejükből is kifejt-
hessék. A nemzetiségeknek és szervezeteiknek rendelkezniük kell azzal a joggal,
hogy az állami intézmények nemzetiségi vonatkozású tevékenységét ellenőrizhes-
sék és értékeljék.

4) A nemzetiségekhez való tartozás vagy nem tartozás nem lehet sem negatív
megkülönböztetés, sem előnyszerzés alapja. A nemzetiségi hovatartozás hatósági
rögzítése, állami igazolványban, útlevélben stb. való feltüntetése nem engedhető
meg, az ún. származási kritérium sem vehető tekintetbe.
5) A népszámlálást úgy kell megszervezni, ill. végrehajtani, hogy az alapelvek
érvényesülését és a nemzetiségi törvény céljainak megvalósítását segítse elő. En-
nek érdekében tudományos adatgyújtéseket is kell végezni, az itt megfogalmazott
általános alapelvek tiszteletben tartásával.
A nemzetiségi jogok fő tartalma
Előzetes megjegyzések
Nem részei a felsorolásnak azok az általános állampolgári jogok, amelyek
mindenkit megilletnek, de amelyeket a nemzetiségi lakosok vagy csoportok sajátos
nemzetiségi céllal, tartalommal vehet nek igénybe. Ezek között legfontosabb az
egyesülési jog, amelynek értelmében a nemzetiségi állampolgárok joga, hogy - a
törvény megszabta lehetőségekkel élve - különböző egyesüléseket alakítsanak,
amelyeknek sora a helyi kulturális vagy egyéb célú egyesületektóI, k1uboktól az
országos szövetségekig, társadalmi szervezetekig terjedhet, s célja lehet bármely, a
nemzetiségi törvényben foglalt vagy általános állampolgári jog gyakorlásának bizto-
sítása, elősegítése.
A nemzetiségi jogok bármelyikének igénybevétele értelemszerűen soha nem
jelentheti azt, hogy a nemzetiségi lakos a társadalom többi tagját megillető azonos
jogok igénybevételéról lemond vagy azokból kizárható; a magyar nyelv és kultúra
tanulmányozása, a magyar oktatási intézmények igénybevétele, a magyar nyelvhez,
kultúrához való kötődés fenntartása a nemzetiségi lakosoknak a nemzetiségi jogok
igénybevétele esetén is magától értetőrlő joga.
A nemzetiségi nyelv (anyanyelv) használatának joga

Kollektív nyelvhasználati jogként a nemzetiségi vagy vegyes lakosságú települé-
seken biztosítandó a nyilvános hivatalos szövegek, feliratok, valamint egyéb do-
kumentumok kötelező két- vagy többnyelvűsége (magyar, valamint a nemzetiségi
nyelv).
Az egyén anyanyelvhasználati joga az ország területén minden nyelv esetében
korlátozatlan, ezért az egyéni nyelvhasználat kérdése csak a hatóságokkal való
érintkezés viszonylatában merül fel. E tekintetben az ország egész területén bizto-
sítandó a nemzetiségi nyelvek használata a hatóságok és a bíróságok előtt, s a
1945-1989 0181
velük való minden szóbeli vagy írásos érintkezésben; a jog folyamatos gyakorlásá-
nak lehetövé tétele céljából a nemzetiségi, ill. a vegyes lakosságú településeken
külön intézkedésekkel is elő kell segíteni az állami szervek felkészülését.
Az anyanyelven folyó oktatás joga

Az arra illetékes állami (közöttük tanácsi) szervek a törvényben meghatáro-
zandó számú gyermek jelentkezése esetén kötelesek biztosítani és támogatni a
nemzetiségi anyanyelv oktatását a nemzetiségi nyelv sztenderd változata alapján,
valamint a nemzetiségi nyelv sztenderdizált változatán folyó teljes iskolai nevelést-
oktatást az óvodától a középiskolával bezárólag, szükség esetén körzetesített vagy
megyei szinten, kis létszámú igényesetén országos szinten. A nemzetiségi lakos e
jogokkal egyéni döntése alapján élhet. A magyar nyelv és irodalom magyar nyelvű
oktatása a nemzetiségi tannyelvű iskolákban is kötelező marad. A nemzetiségi és
vegyes lakosságú települések iskoláiban a nem nemzetiségi lakos gyereke számára
is lehetövé kell tenni a nemzetiségi nyelv tanulását, úgy, hogy ez a nemzetiségiek
anyanyelv-elsajátítását ne terhelje, ne korlátozza.
Az e pontban meghatározott oktatási jogok keretében a nemzetiségek - az ok-
tatási törvény előírásainak megfelelően, esetleg annak szükséges módosításával -
saját kezdernényezésű, ill. fenntartású és felügyeletű óvoda-, ill. iskolaalapítási
joggal is rendelkeznek.
Asaját értelmiség kialakításának, saját kultúra megőrzésének és fejlesztésének joga

Az állam köteles a nemzetiségi iskolák pedagógusainak, a nemzetiségi nyelv
oktatóinak, a nemzetiségi közművelődés dolgozóinak, valamint a hatósági tolmá-
csoknak a kiképzését a magyar felsőoktatásban, ill. a nemzetiség nyelvét általános
felsőoktatási nyelvként használó országok felsőoktatási intézményeiben biztosítani,
s elősegíteni valamennyi értelmiségi pályán a kiképzés iránti igény felkeltését.
Saját költségükön, állami, ill. a nemzetiségek által alapított vagy külföldi ado-
mányozású ösztöndíjak segítségével a nemzetiségi fiataloknak legyen joguk a nem-
zetiségük nyelvét általános felsőoktatási nyelvként használó országok egyetemein
és főiskoláin diplomát szerezni; ediplomák egyenértékúségének elbírálására és
honosítására a nemzetközi egyezmények és egyenértékúségi szabályok értelmé-
ben, az e szabályok megengedte maximális rugalmassággal kell az állami szervek-
nek eljárniuk. Azok a nemzetiségi fiatalok, akik saját költségükön szocialista or-
szágokban a nemzetiség nyelvét felsőoktatási nyelvként használó egyetemeken,
főiskolákon folytatják tanulmányaikat, két sikeresen lezárt félév után tanulmá-
nyaikhoz állami támogatást igényelhessenek.

A magyar felsőoktatási intézményekbe való felvétel célját szolgáló vizsgákon - a
magyar nyelv és irodalom vizsgák kivételével - a nemzetiségi fiataloknak legyen
joguk anyanyelvükön vizsgázni.
A hatályos jogszabályok keretei között a nemzetiségi közösségeknek, ill. sze-
mélyeknek joguk van könyveket kiadni, ill. kiadóvállalat alapítását kezdeményezni,
nemzetiségi nyelvú műkedvelö vagy hivatásos művészeti (színházi, zenernűvészeti
stb.) csoportokat alakítani és fenntartani, hanglemezek és más hanghordozók,
filmek, videokazetták gyártását kezdeményezni.
A minden állampolgárra érvényes jogszabályok alapján a nemzetiségeknek jo-
guk van időszaki, ill. napilapok alapítására, közösségi fenntartású zárt láncú tv-
hálózatok, kábel tv-k kialakítására. A nemzetiségi nyelven, ill. a nemzetiséget
érdeklő kérdésekről szóló televízió- és rádiómúsorok sugárzása alapvető állami
feladat.
Erősíteni kívánatos a nemzetiségi települések népesség- és munkaerő-
megtartó, ill. -vonzó erejét. E kérdést a helyi, megyei szerveknek folyamatosan
figyelemmel kell kísérniük, és adott esetben - központi állami szerveknél is -
kezdeményezéseket kell tenniük megfelelő intézkedések megtétele céljából.
A települések, ill. a megyék állami szerveinek figyelemmel kell kísérniük, ill.
támogatniuk kell a nemzetiségi lakosság tárgyi, építészeti, települési emlékeinek
megőrzését.
Érdekképviseleti jogok
A nemzetiségek által alakított helyi egyesületek, országos szövetségek, társa-
dalmi szervezetek a Minisztertanács nemzetiségi ügyekben illetékes tagjánál, a
Nemzetiségi Konzultatív Bizottság (lásd alább) elnökénél az általuk képviselt nem-
zetiségek nevében és érdekében közvetlenül eljárhatnak, ill. a nemzetiségi tör-
vényben biztosított jogok megsértése esetén a megfelelő bíróságokhoz fordulhat-
nak (pl. alkotmánybírósághoz, közigazgatási bírósághoz). Nemzetiségi jogainak
megtagadása vagy megsértése esetén az állampolgár egyénileg is jogorvoslatot
kérhet az illetékes bíróságoktól.
A választási törvény tartalmazzon eljárást arra vonatkozólag, hogy a nemzetisé-
gek milyen módon ajánlhatnak képviselő- és tanácstagjelölteket.
A vegyes lakosságú településeken és megyékben a közhivatali állások betölté-
sének szabályait szintén a megfelelő törvény keretei között kell szabályozni az aktív
kisebbségvédelem figyelembevételével.
1945-1989 O 183
Jog az anyanemzettel való kapcsolattartáshoz
A Magyar Népköztársaság síkraszáll a területén élő nemzetiségek és a velük
egynyelvű nemzeteik kapcsolatainak erősítéseért. Külpolitikájában képviseli a
nemzetiségek e kapcsolatokhoz fúződő érdekeit, törekszik a szükséges keretek
kialakítására, amelyeket a nemzetiségek szervezeíeík és intézményeik útján is
hasznosítanak.
A nemzetiségek egyesületeinek, szövetségeinek és társadalmi szervezeteinek s
az egyes nemzetiségi lakosoknak is jogot kell hogy biztosítson a törvény arra, hogy
- amennyiben létezik ilyen - annak az országnak, ill. azoknak az országoknak
állampolgáraival, oktatási és kulturális intézményeivel, amelyben az adott nemze-
tiségnek megfelelő anyanemzet él, akadálytalan kapcsolatot tartson fenn a Magyar
Népköztársaság törvényes rendjének keretein belül, az anyanemzet országának
sajtójával, kulturális életével megismerkedjék, az adott ország iskoláztatási lehető-
ségeit hasznosítsa.
Szervezeti, végrehajtási intézkedések
A nemzetiségi kérdésekben való állásfoglalások elősegítése, a nemzetiségi alap

(lásd alább) kezelése céljából- a Minisztertanács közvetlen tanácsadó és konzul-
tatív szerveként - kívánatos egy Nemzetiségi Konzultatív Bizottság létrehozása, a
Minisztertanács illetékes tagjának közvetlen felügyelete alatt.
A nemzetiségek oktatási, kulturális, tájékoztatási stb. jogainak gyakorlása csak
többféle anyagi forrás egyidejű igénybevételévei biztosítható. Továbbra is jelentős
szerepet kell játszania ezen belül a központi és tanácsi költségvetésnek. AKözponti
Bizottság mindezek mellett ajánlja a kormánynak: vizsgálja meg egy költségvetési,
vállalati, magán- és külföldi pénzeszközök befogadására is alkalmas ún. nemzeti-
ségi alap létrehozásának lehetőségét. A nemzetiségi alap elsődleges célja volna,
hogy kiegészítő jellegű anyagi támogatást biztosítson a helyi állami szerveknek és
nemzetiségi szervezeteknek azon tevékenységükhöz, amely a nemzetiségi törvény
végrehajtását, a nyelvhasználati, oktatási és kulturális stb. jogok gyakorlását szolgálja.
Atörvény függeléke
Kívánatos, hogy a Magyar Népköztársaságban élő nemzetiségek deklarálását a

törvény maga ne tartalmazza. A függelék azokat a nemzetiségeket sorolja föl,
amelyekkel kapcsolatban az állam anyagi konzekvenciákkal járó kötelezettségeket
is vállal. A törvény függelékében való feltüntetést - a magukat nemzetiséginek
184 O TilkovszkyLoránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

valló állampolgárok megbízásából - a nemzetiségek országos szervezetei kezde-
ményezhetik a Minisztertanács útján.
A Minisztertanács a nemzetiségi érdekképviseleti szervekkel és a tanácsokkal
egyeztetve tegyen javaslatot a törvény függelékében feltüntetett nemzetiségek által
lakott, ill. vegyes lakosságú települések listájára abból a célból, hogy az egyes,
törvényből eredő állami kötelezettségeket ezeken a településeken biztosítsák."
1945-1989 O 185
Magyarországon 1989 után
4/1. Rendszerváltás és nemzetiségi politika
A fenti pártállásfoglalás a Grósz-kormány utolsó napjaiban született. A nemze-

tiségi szövetségek soronkövetkező kongresszusaira viszont Németh Miklós korrná-
nya (1988. november 24-1990. május 23.) időszakának kezdetén, 1988 decem-
berében került sor. Ezeken első ízben kapott hangot immár teljes nyíltsággal és
határozottsággal az asszimilációs veszély, amely létükben fenyegeti a magyarorszá-
gi nemzetiségeket. Ennek elhárítására mind a négy nemzetiségi szövetség kong-
resszusa sürgette egy olyan nemzetiségi törvény meghozatalát, amely biztosítani
képes fennmaradásuk politikai, társadalmi, anyagi előfeltételeit. A hazai németek
kongresszusán első ízben lehettek jelen meghívott vendégek az NSZK, Ausztria,
Svájc képviseletében.
A nemzetiségi szövetségek tisztségviselőit a korábbi gyakorlattói eltéröen, a
demokratizálódás jegyében, immár nem az országos választmány, hanem a kong-
resszus választotta meg, titkos szavazással. Sajátos ellentmondás viszont, hogy a
demokratizálódó nemzetiségi szövetségek e kongresszusaikon mindnyájan ki-
hagyták e1nevezésükból a párt által annakidején egységesen megkövetelt demok-
ratikus jelzőt, mert a pártállami vezetés által az évtizedek során kompromittáltnak
érezték azt, miközben pedig az egypártrendszer ellenében szervezkedö ellenzéki
tömörülések a maguk demokrata voltát hangsúlyozottan kidomborították. (Miután
az MSzMP központi bizottságának 1989. februári határozata beletörődik majd a
többpártrendszer elfogadásába, ezek az ellenzéki mozgalmak, "hálózatok", s
egyéb laza szervezödések pártokká alakuiván át, nevükbe éppenséggel hogy felve-
szik a "demokrata" jelzőt: Magyar Demokrata Fórum, Szabad Demokraták Szö-
vetsége, Fiatal Demokraták Szövetsége, Kereszténydemokrata Néppárt.)
Amint megszületett 1989-ben az egyesületi törvény, a nemzetiségiek alulról jö-
vő kezdeményezései folytán szép számban jöttek létre különféle nemzetiségi egye-
sületek. A megyékben törekvés mutatkozott nemzetiségi érdekképviseletek létre-
hozására, hogy ezzel a - román kivétellel budapesti központú - nemzetiségi szö-
vetségek nehézkesen megvalósÍtható érdekvédelmi feladatát jórészt magukra
vállalják. Pécsett, ahol a horvátoknak már évek óta működött egy August Senoa-ról
elnevezett szellemi és művelődési központja, májusban megnyitották a Lenau-ház

névvel illetett hasonló rendeltetésű német intézményt, amely értékes programok-
kal várta ezentúl látogatóit. A hazai német nemzetiség fontos nemzetközi kapcso-
latra tehetett szert azáltal, hogy 1989 májusa óta tagja az Európai Népcsoportok
Föderalista Uniójának (FUEV), a magyarországi német ifjúsági szervezet (GJU)
pedig az Európai Népcsoportok Ifjúságának OEV).
A Németh-kormány ún. nemzetiségi kollégiumot hozott létre 1989 áprilisában
a minisztertanács mellett, Pozsgay Imre elnökletével, a nemzetiségekkel való
foglalkozás koordinálására. A kormány művelődési minisztere, Glatz Ferenc júni-
usban bejelentette, hogy szeptembertől már nem lesz kötelező az orosz nyelv
tanulása az iskolákban. Ez lehetőséget adott a nemzetiségeknek az anyanyelvi
oktatás kiszélesítésére.
Az óvoda- és iskolaviszonyokkal a nemzetiségek nem lehettek elégedettek,
mint az a szlovák szövetség főtitkárának, Jakab Robertnénak 1989. júniusi -
szlovák és magyar nyelvú - parlamenti felszólalásából is kitűnt. Hazai szlovák
értelmiségiek nyílt levélben is sürgették a kormányt, hogy változtasson a helyzeten,
mert különben a szlovák nemzeti kisebbségnek kevés esélye van a fennmaradásra,
s ha mégis, akkor inkább csak vegetálni fog, nem fejlődni. (Persze az is változatla-
nul probléma volt, hogy a szlovák nemzeti kisebbség aktivitása továbbra sem volt
különösebben erős a nemzeti identitás megőrzése tekintetében.) Magyarország és
Csehszlovákia kapcsolatai a nemzetiségi kérdésben nem javultak. A Matica
Slovenská elnevezésű szlovákiai kultúrszervezet támogatást nyújtott ugyan például
egy-egy magyarországi szlovák kultúrotthon felépítéséhez, de fellépett az ellen,
hogy a csehszlovákiai magyar kisebbség szülőföldje magyar helyneveit használja
újságjaiban; nemzeti történelme nagyjainak nevét pedig szlovákos átírásban akarta
hasznáItatni tankönyveiben. Másfelől viszont a magyarországi nemzetiségek is
joggal panaszkodhattak: messze vannak attól, hogy az iskolában kielégitő rnérték-
ben és módon sajátíthatnának el önmagukra ill. anyanemzetükre vonatkozó isme-
reteket. A történettudomány, néprajz stb. magyarországi művelői által e vonatko-
zásban nyújtani tudott eredmények mellett az 1980-as évek végén, az 1990-es
évek elején már kibontakozóban voltak a hazai nemzetiségek saját szervezésű
kutatásai.
Az októberben megszületett új alkotmánytörvényben (1989. évi 31. tc.) nem-
zetiségi vonatkozásban is rögzített általános alapelvek nem helyettesíthették a
sürgetett, meg is ígért nemzetiségi törvényt, de a nemzetközi viszonyok alakulásá-
val is összefüggő belpolitikai fejlemények mindenekelőtt az elkerülhetetlen rend-
szerváltást állították előtérbe. Erről a - még a hatalom birtokában lévő - MSzMP
és az általa meghívott szervezetek (Baloldali Alternatíva Egyesülés, Hazafias Nép-
front, Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség, Magyar Ellenállók és Antifasiszták
1989 után O 187

Szövetsége, Magyar Nők Országos Tanácsa, Münnich Ferenc Társaság, Szakszerve-
zetek Országos Tanácsa) már június óta - szeptember közepéig - "nemzeti
egyeztető tárgyalásokat" folytattak a márciusban alakult Ellenzéki Kerekasztal
pártjaival (Fiatal Demokraták Szövetsége, Kereszténydemokrata Néppárt, Magyar
Demokrata Fórum, Magyar Néppárt, Szabad Demokraták Szövetsége, Szociálde-
mokrata Párt) és a hozzájuk csatlakozott szervezetekkel (Bajcsy-Zsilinszky Endre
Baráti Társaság, Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája) , miközben az
MSzMP belső válsága egyre mélyiilt. Októberi kongresszusán feloszlatta önmagát, s
Magyar Szocialista Párt (MSZP) néven, a többi párttal versengve készült az 1990.
tavaszi országgyűlési választásokra.
A régi parlament 1990. március 14-én tartotta utolsó ülését. Ezen a sztálinista
időkben szabadságuktói megfosztott ak kártalanításáról tárgyalva, a kártalanításba
bevonandóknak ismerte el - a német nemzetiségi szövetség sürgetéseinek eleget
téve - az 1944 végén, 1945 elején a kollektív felelősség elve alkalmazásával, az
emberi jogok súlyos megsértésével szovjetunióbeli munkatáborokba hurcolt ma-
gyarországi németeket is. Együttérzését fejezve ki az életüket vesztettek hozzátarto-
zóinak és a szenvedéseiket túlélteknek, bocsánatot kért a történtekért a magyar
társadalom nevében, s szólt azon garanciák megteremtésének szükségességéról,
amelyek megakadályozzák, hogy a jövőben egy külföldi állam magyar állampolgá-
rokat hurcolhasson el. (Ekkor már megvolt a Szovjetunióval kötött megegyezés az
évtizedek óta Magyarországon állomásozó szovjet csapatok teljes kivonásáról.)
Ez az erkölcsi rehabilitációval felérő parlamenti határozat megnyitotta a lehe-
tőségét a szoviet viszonyra való tekintettel eddig tabu-témának számító elhurcolási
problematika nyílt vizsgálatának és eredményei publikálásának. Az 1990.' év fo-
lyamán több dokumentum- és visszaemlékezés-gyűjtemény is napvilágot látott e
témában, a kutatók (Erdmann Gyula, Füzes Miklós, Zielbauer György és mások)
bevezeté tanulmányaival. A sajtó, rádió, televízió révén a téma széleskörűen vált
ismertté, az eddig hallgatásra kényszerültekre valósággal felszabadító hatást gyako-
rolva. A magyarországi ném etség történetével ismét átfogóan foglalkozó második
budapesti nemzetközi történészkonferencián is (november végén, december ele-
jén) nagy súllyal szerepelt ez a kérdés.
Míg az 1990 tavaszára kiírt - négy párt állami évtized után immár ismét több-
párti - országgyűlési választások közvetlen küszöbén a hazai német nemzetiséget
kedvező benyomások érték, addig az ország román nemzeti kisebbségére riasztóan
hatott egyes felelőtlen elemek félelemkeltő reagálása az erdélyi magyarságot ért
román - különösen marosvásárhelyi - súlyos inzultusokra. Gyulán megtámadták
és megverték a .rntnek ez nektek?" falfirkával feleslegesnek nyilvánított ottani
román gimnázium néhány diákját; a helybeli román görögkeleti templom falára

halálfej et rajzoltak és ablakait beverték; a gyulai székhelyű román nemzetiségi
szövetség címére olyan levél érkezett, amely egy állítólagos kommandó nevében
azzal fenyegetődzött, hogy minden romániai magyar áldozatért tíz hazai románt
fog kivégezni.
A nemzetiségek parlamenti képviseletének kérdése nem volt tisztázott: a vá-
lasztójogi törvény erről nem rendelkezett. A március végi, április eleji, kétfordulós
választásokon induló pártok egyike sem kínált részükre helyet listáin, egyedül a
Hazafias Népfront utódjaként fellépett Hazafias Választási Koalíció. Ezt azonban
"posztsztálinista alakulat nak" tekintette a választásokon győztesnek bizonyult
ellenzék, s kapott szavazataival meg sem közelítette a parlamentbe kerüléshez
megszabott küszöböt. Az új parlamentben a nemzetiségek problémái csak a kü-
lönbözö pártok néhány olyan nemzetiségi származású képviselője révén kaphattak
hangot, akikben volt erre készség. A nemzetiségi szövetségek igyekeztek minden
parlamenti párttal jó kapcsolatot tartani, anélkül, hogy bármelyikkel szemben
elköteleznék magukat.
A választások után a Magyar Demokrata Fórum elnöke, Antall józse! alakított
jobbközép irányzatú kormányt (1990. május 23-1993. december 13.). Program-
beszéde szerint "kisebbségi politikánk fő célja az emberi jogok, s ezeken belül a
kisebbségek jogainak érvényre juttatása határainkon kívül és határainkon belül
egyaránt". Mint mondotta, "ideje, hogy a nemzeti kisebbségek valóban az orszá-
gok közötti barátság legfontosabb hídját alkossak". Előtérbe a határainkon túl élő,
az egykori történelmi Magyarország területén élő magyar kisebbségek, mint a
magyar kultúrnemzet és etnikai közösség részei megmaradását és önrendelkezési
jogának megtartását helyezte, kérve ehhez a nyugati demokráciák kormányai nak
és közvéleményének, s nem utolsósorban a nyugati magyar emigrációnak a támo-
gatását, valamint az európai és nemzetközi szervezetek politikai segítségét.
A hazai nemzeti kisebbségek tekintetében a továbbiakban egyelőre annyi tör-
tént, hogy 1990 augusztusában kormányrendelet intézkedett a Nemzeti és Etnikai
Kisebbségi Hivatal felállításáról, amelynek a német szövetség egyik korábbi titkára,
Wolfartjános lett a vezetője. (Ez lépett most a Minisztertanács Nemzeti és Etnikai
Kisebbségi Titkársága helyébe, amely 1989 ősze óta működött, Tabajdi Csaba
vezetésével, átvéve a megszűnt önálló nemzetiségi osztály feladatkörét.)
Az 1990-ben hozott önkormányzati törvény, amely alapján ez év szeptember
végén ill. október közepén megtartották a kétfordulós helyhatósági választásokat,
kimondta, hogy biztosítani kell a nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak érvénye-
sülését. A nemzetiségi jelölteket a kormány támogatásban részesítette egy erre a
célra elkülönített költségvetési alapból. A legtöbben azonban független jelöltként,
vagy valamelyik párt jelöltjeként indultak. Főleg a 10 000 lakosnál kisebb helysé-
1989 után O 189

gekben választottak nemzetiségieket is községi képviselőtestületi tagokká ill. pol-
gármesterekké. Sok vita folyt ekkor és utóbb is a helyi önkormányzatok hatásköré-
ről és működésük anyagi alapjainak biztosításáról. A nemzetiségek számára na-
gyon fontos, hogy a helyi önkormányzatok - nem kis gondjaik közepette is -
gondoskodni tudjanak az anyanyelvi oktatásról. A költségvetési törvény ezentúl
évente állami hozzájárulást biztosít a helyi önkormányzatoknak azon általános és
középiskolák ill. óvodák részére, ahol nemzetiségi oktatás, foglalkozás folyik, az
abban részesülók létszámának megfelelően. Gyakorta fordult azonban elő, hogy a
helyi önkormányzat másra fordította az e célra szánt összegeket.
A Magyarországi Németek Szövetsége 1990 decemberében rendkívüli kong-
resszust tartott, amelyen országos önkormányzati alapszabályt fogadott el, és
tanácskozásai eredményeként közzétette a jövőt illető programját. Ebben kifejezte
meggyőződését, hogy a népcsoport túljuthat azon a súlyos krízisen, amelybe a
második világháború után azt ért csapások (elhurcoltatás, elűzetés, kisajátítás,
jogfosztás), valamint Magyarország 45 évi elhibázott nemzetiségpolitikája folytán
jutott, ha egyrészt maga megteszi ehhez a szükséges erőfeszítéseket, másrészt ha
fordulat áll be Magyarország nemzetiségi politikájában, mégpedig az emberi és
kisebbségi jogok európai és nemzetközi előírásainak szellemében, továbbá, ha a
németnyelvű országok, mindenekelőtt a Német Szövetségi Köztársaság, ezentúl is
hathatós, de az eddiginél nagyobb segítségben részesíti.
A kongresszus felszólította a magyarországi németeket, hogy erejük szerint
működjenek közre a demokrácia további kibontakoztatásában Magyarországon,
segítsenek hasznos, szorgalmas munkájukkal a gazdasági válság leküzdésében,
tegyenek meg mindent a többségi nemzettel és a Magyarországon élő más kisebb-
ségekkel való jó viszony és eredményes együttműködés érdekében, s a társadalmi
békéért; továbbá hogy a hazai németségnek Németországhoz és a többi német-
nyelvű országhoz fűződő kapcsolatai kiszélesítésével egyengessék Magyarország
útját Európába. A kongresszus felszólította a magyarországi német lakosságot,
hogy őrizze meg - sokféleségében is - az egységet, a népcsoport egységét, hasz-
nálja ki maradéktalanul a lehetőségeket, amelyeket számára a magyarországi és
keleteurópai demokratikus átalakulás, fejlődés, valamint Németország újraegyesí-
tése nyújt; vallja magát anémet anyanyelvhez és kultúrához hű magyarországi
németnek, aki egyidejűleg lojális polgára marad magyar hazájának; szerveződjön,
alapítson további egyesületeket, helyi csoportokat és más közösségeket, amelyek a
magyarországi németek érdekeit képviselik és védik; tegyen meg mindent - töb-
bet, mint eddig - anyanyelvének megőrzésére ill. visszaszerzésére, széleskörű
mindennapi és közéleti használatára, ápolására és gazdagítására.

Az ország népességéhez, a többségi nemzethez, a parlamenthez, a kormány-
hoz, az egyházakhoz, a községi önkormányzatokhoz, apártokhoz és a sajtóhoz
viszont azzal a nyomatékos kéréssel fordult a kongresszus, hogy tanúsítsanak több
toleranciát a magyarországi németség másságával szemben, és nyújtsanak na-
gyobb támogatást ahhoz, hogy megőrizhesse nemzeti sajátosságait, hogy mint
népcsoport továbbra is fennmaradhasson. A magyar közvéleményt a tömegtájé-
koztatási eszközök révén is valósághűen kell informálni a magyarországi németség
múltjáról és jelenéről, valamint a jövőre vonatkozó szándékairól. Egy kisebbségi
törvény meghozatala nem tűr semmi további halasztást. Átfogó kulturális autonó-
miát kell adnia e törvénynek és törvényes garanciákat nyújtania a népcsoport
továbbéléséhez nélkülözhetetlen feltételek megteremtésére, így többek között a
saját iskolaügy tekintetében, az óvodától az elemi- közép-, szakiskolán keresztül az
egyetemig. Ezen intézmények milyenségéről, a tanítás nyelvéről a népcsoport
maga akar dönteni. Megfelelő parlamenti képviseletet kell továbbá biztosítania a
törvénynek a német népcsoport számára: nevezetesen három helyet, melyek
betöltéséről a népcsoport ugyancsak maga akar rendelkezni. Épp így járnak neki
az európai mércének megfelelő médiák: rádió, televízió, újságok és más kiadvá-
nyok. Végül a kongresszus az új parlamenttel szemben is hangsúlyozta a magyar-
országi németek igényét kártalanításra, és sürgette e vonatkozásban törvény kibo-
csátását.
A Német Szövetségi Köztársasághoz fordulva, a kongresszus arra hivatkozva
kért tőle sokoldalú erkölcsi, politikai, anyagi segítséget, hogy a magyarországi
németek a német néphez, a német nemzethez tartoznak. Tanulmányi, továbbkép-
zési ösztöndíjakat, vendégtanárok és lektorok küldését, technikai eszközöket és
könyvadományokat, németországi munkalehetőségeket, támogatást német lakos-
ságú helységek infrastruktúrájának fejlesztéséhez. Hasonló kéréssel fordult Auszt-
riához és Svájchoz is.
Végül a német nemzetiségi szövetség kongresszusa kifejezte óhaját és készségét
az európai és más országok német népcsoportjaival és más kisebbségeivel, euró-
pai és nemzetközi kisebbségi szervezetekkel való sokoldalú együttműködésre, és
támogatta egy európai nemzetkisebbségi, népcsoport jogi charta hamaros kibo-
csátását.
Nemcsak a német, hanem a többi nemzetiségi szövetség is egybehangzóan
"szerencsés konstelláció" gyanánt ítélte meg a helyzetet a hazai nemzetiségek
törekvései szempontjából, mind a nemzetközi viszonyok alakulása, mind a ma-
gyarországi rendszerváltás körülményei között, Úgy vélték, hogy az Antall-
kormány figyelmének erős koncentrálódása a szomszédos országok magyar ki-
sebbségeire szükségképpen együtt fog járni a magyarországi nemzetiségi kérdés
1989 után O 191

"európai normák" szerinti "példás" rendezésére való törekvéssel, hogy azt a
kisebbségi sorsban élő szomszédországokbeli magyarok javára kamatoztathassa. A
magyar kisebbségek etnikai, nyelvi, kulturális összetartozásának hangsúlyozása a
magyar "anyanemzettel" , hasznosnak tűnt a hazai nemzeti kisebbségek hasonló
kapcsolatai és igényei szempontjából, bár, mint hamarosan kiderült, csak német
vonatkozásban, mert az ilyen szellemben fogant magyar kijelentések, megnyilvá-
nulások ingerült fogadtatásra találván a szomszédos országok kormányainál és az
ottani többségi, "uralkodó nemzetek" közvéleményénél, továbbra sem lehetett
számítani az "anyaország", "anyanemzet" részéről komolyabb támogatásra Ma-
gyarországon élő kisebbségeik részére. .Pártfogásuk" főleg azt a célt szolgálta,
hogy messze ki nem elégítőnek talált helyzetükre hivatkozva és a magyar nemzeti-
ségpolitikát bírálva, az országukban élő magyar kisebbségek túlzottnak nyilvánított
igényeit rendre elutasítsák, és saját nemzetiségpolitikájukat teljesen rendben
lévőnek állíthassák.
A nemzetiségi szövetségek megszabadulása a pártállami nemzetiségi politika
koloncaitól nem ment teljesen simán. Az eddigi vezetőségeket olykor túlzó belső
bírálatok is érték, amelyek kevéssé vették figyelembe, hogy "a pártállami no-
menklatúrába felvett" vezetők a szűkreszabott lehetőségek között nagy erőfeszíté-
seket tettek, áldozatos munkát végeztek, hogy a nemzetiségi szövetségek ne csu-
pán .Iátszatszervezetek" legyenek egy "nemzetiségi kirakatpolitikában" , hanem
minden nehézség ellenére a nemzetiségi nyelv és kultúra őrzői és ápolói, akkor is,
ha alkalmazkodniuk kellett a pártállami politika közvetítése, "népszerűsítése"
elvárásaihoz, s ha maguk is azzal a frazeológiával éltek, amely általános volt azok-
nál a párt-, állami és társadalmi szervezeteknél, amelyek irányításával ill. ame-
lyekkel együttműködésben lehetett csak bármit is elérni. Az asszimiláció folytán
már-már létükben fenyegetett nemzetiségek mégiscsak fennmaradása tette egyál-
talán lehetövé, hogy "az új konstellációban", a rendszerváltozás nyomán, meg-
újult reményekkel lehessen hozzálátni a nemzeti kisebbségek talpra állításához.
Abban, hogy a nemzetiségeknek maguknak komoly erőfeszítéseket kell tenni-
ük, szövetségeik éppúgy egyetértettek, mint a kormány támogatásának, és a köz-
gondolkodás változásának sürgetésében. A nemzeti, nemzetiségi öntudat gyenge-
sége főleg a szlovák szövetséget nyugtalanította, amely rámutatott annak történel-
mi okaira is'.A nemzeti kisebbségek értelmiségi rétegének erősítése azonban álta-
lában is mellőzhetetlen feladatnak mutatkozott. A korábban egységes délszláv
szövetségfelbomlásávallétrejött három önálló szövetségben a horvátok, szlovének,
szerbek végre kedvezőbb lehetőséget láttak anyanyelviés kulturális törekvéseikhez,
érdekeik érvényesítéséhez. A román szövetség elnöke, Petrusán György, vala-
mennyi nemzetiségi szövetség véleményének adott azonban hangot, amikor bizo-
192 O TilkovszkyLoránt: Nemzetiségi politika Magyarországona 20. században

nyos csalódottsággal telte szóvá, hogy a kormány nem támaszkodik a várt módon a
nemzetiségek szövetségeire, amikor az ígért és általuk igen sürgetett nemzetiségi
törvény előkészítésén dolgozik.
Antall miniszterelnök 1991. április 24-én fogadta a parlamentben a nemzeti-
ségi szövetségek vezetőit, és átnyújtott nekik egy általa aláírt kormány-
állásfoglalást, amely szerint "a Magyar Köztársaság az asszimilációs politika bár-
mely fajtáját elvetve, érdekelt a nemzeti és etnikai kisebbségek közösségi tudatá-
nak erősödésében, identitásuk fenntartásában, illetőleg abban, hogy szabadon
tartsanak kapcsolatot anyaországaikkal, anyanemzeteikkel. A kormánynak meg-
győződése, hogy a kisebbségek helyzete - az általános emberi jogok érvényesülése
mellett - a népcsoport jogok biztosításával rendczhető." Ígéretet tett arra, hogy a
kormány figyelemmel lesz "a sajátos kisebbségi helyzetből fakadó objektív hátrá-
nyok ellensúlyozására, a valós esélyegyenlőséget megteremtó többlet jogok biztosí-
tására". Úgy nyilatkozott továbbá, hogy "az alkotmány előírásaival és a parlamenti
demokrácia rendszeréveI összhangban meg kell oldani a kisebbségek parlamenti
képviseletér, amit a választójogi törvény módosításával lehet megvalósítani, átme-
netileg nemzetiségi szószólóval (ornbudsman)". Felkérte a nemzeti és etnikai
kisebbségek szervezeteit, hogy képviselőik útján működjenek közre a nemzeti és
etnikai kisebbségekr61 szóló törvényjavaslat kidolgozásában, "jelentősen hozzájá-
rulva ezzel a belső konszenzus megteremtéséhez és külkapcsolataink fejlesztése-
hez". Ez utóbbi vonatkozásban az állásfoglalás leszögezte, hogy "a Magyar Köztár-
saság a helsinki záródokumentum elveit vallja, nem törekszik a határok erőszakos
megváltoztatására, hanem a politikai állam határok tiszteletben tartásával az átjár-
hatóság megtererntését tűzte ki célul".
4/2. A századvég nemzetiségi törvénye - s ami a végrehajtást illeti
A nemzetiségi és etnikai törvény tervezetc. amelynek kimunkálása már 1989-

ben megkezdődött, s az Antall-kormány alatt folytatódott az igazságügyminisztéri-
umban tulajdonképpen már 1990 szepternberére elkészült. A nemzetiségi szak-
emberek azonban nem találván azt elfogadhatónak, Nemzetiségi Kerekasztal!
létesítve, elóbb egymás között egyeztették nézeteiket, majd ezeket már összehan-
goltan terjesztették az 1991 májusában felállított, a szükséges konzultációk lefoly-
tatásával, a nézetkülönbségek tisztázásával, s a munka gyorsításával megbízott
kodifikációs bizottság elé.
Ez idő tájt - 1991 májusában - a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnö-
ke, Wolfart János, előadást tartott az Európai Népcsoportok Föderális Uniója 18.
1989 után 0193

Nemzetközi Kongresszusán a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek hely-
zetéről, kijelentve, hogy "a kormányzati politika sarkköve az asszimiláció megállí-
tása, és ha lehet, megfordítása". A nemzetiségi oktatási rendszerről a következő
képet adta: "A számok oldaláról nézve a helyzet nem olyan tragikus: a 295 kisebb-
ségi óvodában mintegy 14 000 gyermek részesül nemzetiségi nyelvű képzésben. A
nemzetiségi tanterv szerint oktató általános iskolák (1-8. osztály) száma kb. 320,
ezekben az iskolákban mintegy 44 000 gyermek tanulja anyanyelvét. 8 nemzetisé-
gi gimnázium, ill. tagozat működik Magyarországon (3 német, 2 szerbhorvát, 2
szlovák, 1 rornán) mintegy 900 tanulóval. Nemzetiségi felsőoktatás különböző főis-
kolákon, egyetemeken folyik, és gyakorlatilag a pedagógusképzésre korlátozódik.
Yálságosnak nevezhető viszont a nemzetiségi oktatás helyzete szerkezetét és
minőségét tekintve. Az óvodáknak csupán 5 %-ában biztosítottak az állandó anya-
nyelvű foglalkozások, 95 %-ában heti két ún. "nemzetiségi napot" ír elő a prog-
ram, az óvodák többsége azonban a nyelvet jól beszélő óvónők hiánya és a gyer-
mekek hiányos nyelvtudása miatt ezt sem tudja teljesíteni.
Hasonló arányokkal találkozhatunk az általános iskolák esetében is: az iskolák
91 %-ában csupán heti 4-6 óra áll az anyanyelv elsajátításának szolgálatában. Az
ún. "kétnyelvű" iskolák csak az utóbbi években jelentek meg a nemzetiségi okta-
tási rendszerben, ezekben a nyelven kívül 2-3 tantárgy oktatása két nyelven folyik.
Nemzetiségi tannyelvű általános iskola csak nevében létezik - a németek esetében
még úgy scm -, mivel ebben az iskolatípusban is gyakorlatilag kétnyelvű oktatás
folyik. Kevés a gimnázium, és minden iskolatípusban súlyos gond a képzett szak-
pedagógusok hiánya. 1,•• -)
A kormány programjában vállalta - a kisebbségek és anyaországaik áldozat-
vállalására is számítva - az óvodától a középískoláíg terjedő új kisebbségi iskola-
rendszer létrehozását és a pedagógusképzés hatékony rendszerének megteremté-
sét. Az ország anyagi lehetőségeinek korlátozottsága miatt a közeljövőben azonban
aligha várható gyökeres javulás. A szándék komolyságát azonban jelzi, hogy az
óvodákat és iskolákat fenntartó önkormányzatok 1991-ben a nemzetiségi oktatás-
ban részesülő tanulókra gyermekenként évi 5000, ill. 14 000 Ft kiegészítő norma-
tív költségvetési támogatásban részesülnek az általános 15 000, ill. 30 000 Ft
támogatáson felül."
A nemzetiségi és etnikai törvény megszületése még jó ideig késett. A törvényja-
vaslat végleges elkészültének elhúzódása kételyeket kezdett támasztani a nemzeti-
ségekben: kellően komolyan veszi-e a kormány a hazai nemzetiségek kérdését, s
latolgatták, mennyire függvénye e törvényjavaslat továbbra is az elsősorban a
szornszédos országokra s azok magyar kísebbségeire figyelésnek? Hajlottak arra a
véleményre, hogy ma már ez a kétségtelenül, és óhatatlanul nagy szerepet játszó

szempont a kormány részéről is egyre inkább egy európai horizontú emberjogi,
kisebbségjogi kodifikáció és az abban való érdekeltség vonalára kerül. A nemzeti-
ségek számára az ilyen irányú elmozdulás kívánatos.
Élénken foglalkoztatta eközben az érdekelt nemzetiségeket, hogyan dönt az új
országgyűlés a kárpótlási kérdésekben; nem éri e diszkrimináció őket? A szabad-
ságuktói megfosztott, elhurcolt németek kárpótlásként szerény nyugdíjkiegészítést
kaphattak az államtól. Ami viszont a kitelepítettek elkobzott javaiért kívánt, leg-
alább részleges kárpótlást illeti, az 1991 júniusában elfogadott kárpótlási törvény
erre nem adott lehetőséget, hiszen az 1949-1989 közötti, tehát a szocialista kor-
szak törvénytelenségei következtében elszenvedett károk jóvátételére szorítkozván,
a kitelepítések időszakának (1946-1948) tömeges vagyonfosztásai kárpótlására
nem terjedt ki.
A nérnet nemzetiségi szövetség minden lehetséges módon tiltakozott ez ellen;
aláírásgyűjtési akciót is kezdeményezett. A németek "követelődzésén" sokan fel-
háborodtak, a kitelepítettek kárpótlása ellen többen is felszólaltak a parlament-
ben, az ország nehéz gazdasági helyzetére hivatkozva. Végül azonban az 1992-ben
megszavazott második kárpótlási törvény keretében, amely az 1939-1949 közötti
időszak törvénytelenségei következtében elszenvedett vagyoni károk jóvátételére
vonatkozott, lehetőség nyílt erre is.
Ahogy ezt a hazai német nemzetiség szempontjából különősen fontos második
kárpótlási törvényt megelőzte Kohl kancellár 1992. februári magyarországi láto-
gatása, amikor a Német Szövetségi Köztársaság és Magyarország egyezményt írt alá
baráti együttműködésükről és európai partnerségiikről, s annak egyik cikkelve
kifejezetten a magyarországi németség jogaival és a magyar kormány által irányá-
ban vállalt kötelezettségeivel foglalkozott, úgy a régóta várt nemzeti és etnikai
kisebbségi törvény 1993 júliusában végre megtörtént kibocsátását az előző hónap-
ban Weizsiicker német állam elnök budapesti látogatása előzte meg, aki bizalmát
fejezte ki a magyar kormány politikája iránt a német nemzetiségi szevetség aggá-
lyoskodó képviselői előtt.
Az 1993. évi 77. tc. "a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól", ünnepélyes
bevezetéssel kezdődik: "Az országgyűlés, követve a magyar történelem legneme-
sebb hagyományait és értékeit, a demokrácia és a humanizmus eszméi iránti
elkötelezettség jegyében, a népek és nemzetek közötti megértés és baráti együtt-
működés elősegítésének szándékával. továbbá annak tudatában, hogy a nemzeti
és etnikai kisebbségek harmonikus együttélése a többségi nemzettel a nemzetközi
biztonság alkotó eleme, kinyilvánítja, hogy a nemzeti és etnikai önazonossághoz
való jogot az egyetemes emberi jogok részének tekinti; a nemzeti és etnikai ki-
sebbségek sajátos egyéni és közösségi jogai alapvető szabadságjogok, amelyeket
1989 után 0195

tiszteletben tart és mindezeknek a Magyar Köztársaságban érvényt szerez." A
törvény fejezetei az alapvető rendelkezések után felsorolják a kisebbségek egyéni
és közösségí jogait, foglalkoznak a helyi és országos kisebbségi önkormányzatok-
kal, a kisebbségek művelődési és oktatási önigazgatásával, a nyelvhasználattal,
továbbá azzal, milyen támogatás és jogvédelem illeti a nemzeti és etnikai kisebb-
ségeket. (Teljes szövegét a kötet függelékében találja az olvasó.)
Ez a törvény a 20. század Magyarországának egyetlen nagy nemzetiségi tör-
vényalkotása. Jelentősége a 19. század 1868-ban hozott nemzetiségi alaptörvé-
nyéhez hasonlítható, s talán úgy fogja meghatározni - a majd bizonyára szűksé-
gessé váló korrekciók mellett - a 21. századba átnyúlóan, évtizedek sorára a ma-
gyar nemzetiségpolitikát, mint múlt századi elődje a mi most letűnő századunk
majdnem egész első felére - adja Isten azonban, hogy sikeresebben. Történelmi
tapasztalat, hogy a legszebb törvények is annyit érnek, amennyi és ahogyan a
végrehajtás során megvalósul belőlük. Erről csak hosszabb távon lehet majd tör-
ténészi értékelést adni.
A súlyosan beteg miniszterelnök halálát követően Boross Péter kormánya
(1993. december 21-1994. július 15.) vitte az ügyeket az esedékes új országgyűlé-
si választásokig, anélkül, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek parlamenti képvi-
seletének megoldási módját az országgyűlés törvényileg meghatározta volna, jóIle-
het az alkotmánybíróság már 1992-ben "mulasztásos alkotmánysértésben" ma-
rasztalta el emiatt a parlamentet, s azóta a nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló
törvény is kötelezte erre. Míg a rendszerváltás utáni első választójogi törvény vitá-
jában még olyan elképzelések is voltak, hogy a törvényhozásban részt vevő kisebb-
ségi képviselők helyett elégséges volna a kisebbségi jogok ombudsmanjának időn-
kénti meghívása a parlamentbe, hogy utólagosan véleményt nyilvánítson a hozott
törvényekről, vagy hogy - demokratikusnak aligha tartható módon - választás
helyett egyszerű delegálás útján juttassák be a kisebbségek egy-egy képviselőjüket
a törvényhozás ba, más vélemények szerint pedig egyedül egy újból létrehozandó
felsóházban nyerhetnének a nemzeti és etnikai kisebbségek megfelelő képvisele-
tet, a Boross-kormány által beterjesztett választójogi törvényjavaslat lényege az
volt, hogy a rendes választási procedúra keretében, "kedvezményezett rnódon",
mégpedig országosan minimum háromezer szavazat elérésével lehessen a nem-
zeti és etnikai kisebbségek jelöltjeinek mandátumhoz jutni. E törvényjavaslat
azonban elbukott, mert nem kapta meg az országgyűlésben a szükséges számú
szavazatot. A Kisebbségi Kerekasztal tiltakozásai eredménytelenek maradtak. Így
tehát az 1994. évi második többpárti országgyűlési választás alkalmával is képviselet
nélkül maradtak a nemzeti és etnikai kisebbségek.

A választásokon győztes MSzP a Szabad Demokraták Szövetségével koalícióra
lépve alakított kormányt, Hom Gyula elnökletével (1994. július 15-1998. május).
A kormány - programja szerint - az 1993. évi nemzeti és etnikai kisebbségi tör-
vény végrehajtását elsőrendű feladatának tekinti, s nemzetiségi politikáját nem
teszi függővé az ország határain túl élő magyarok helyzetétól. Természetesnek
tartja és kedvezően fogadja a kisebbségek anyanemzeteikkel való kapcsolatait. Az
ország nemzeti és etnikai kisebbségeinek önszerveződését támogatja, önkormány-
zati szerveik kiépítését és fenntartását anyagilag is segíti. Ígéretet tett eleddig ren-
dezetlen parlamenti képviseletük megvalósítására, a választójogi törvény módosí-
tásával a következő, 1998-ban esedékes választásokra.
Az 1994 decemberében, majd 1995 novemberében tartott helyi önkormány-
zati választások eredményeként 163 német, 49 szlovák, 12 román, 1 ruszin, 19
szerb, 56 horvát, 6 szlovén önkormányzat létesült. E hagyományosnak tekintett
hazai nemzeti kisebbségeken kívül az 1993. évi törvény által ugyancsak nemzeti és
etnikai kisebbségeknek elismert bolgárok 4, görögök 6, lengyelek 7, örmények 16,
s mint legnagyobb lélekszámú etnikum, a cigányok 453 önkormányzatot alakít-
hattak. (Ez utóbbiból azonban 32 egy éven belül megszűnt.)
1995-ben jöttek létre - február és április között - a nemzeti és etnikai kisebb-
ségek országos önkormányzatai; az eddig létezett nemzetiségi szövetségek felosz-
lottak és országos önkormányzattá alakultak. Nagyjelentőségű fejlemény volt ez: a
helyi önkormányzatokra támaszkodó országos önkormányzatok előtt az igazi
nemzetiségi önigazgatás távlatai nyíltak meg. Gyakorlati megvalósulása mégsem
egyszerű; szárnos nehézséget kell leküzdeni. Ezek számbavétele ma még a napi
politika sikamlós talajára vezetne.
Fontosabbnak tűnik a közgondolkodás mai helyzetére figyelni a nemzeti és et-
nikai kisebbségi problematika tekintetében. Sok minden történt és történik egy
méltányos és helyes szemlélet érvényesítésére, amely kellően értékeli a nemzetisé-
gek múltbeli és jelen hozzájárulását a közös haza építéséhez. Ennek jegyében folyt
például a magyarországi németek történetével foglalkozó harmadik nemzetközi
tudományos tanácskozás 1996 szeptemberében Budapesten, s megemlékezések
egész sora országszerte, az őket a második világháború után sújtott embertelen
eljárások immár félévszázados évfordulója alkalmából. Mégis hallatszottak és
hallatszanak olykor - a tömegtájékoztatási eszközök révén is - olyan disszonáns
hangok és vélekedések, amelyek tudományosan már évek óta megcáfolt valótlan-
ságok, előítéletek és tévhitek bizonyos továbbélésére utalnak. A legveszélyesebb
azonban az, ahogyan a közvélemény a "cigánykérdésre" reagál, amely kétségkívül
a legnagyobb problémát okozza, s valós tények adnak mindegyre tápot a vele kap-
1989 után O 197

csolatos félelemnek és ingerültségnek, miközben oly kevés történik a cigány etní-
kum tűrhetetlenül megoldatlan létviszonyai jobbra változtatására.
Aki nyitott szemmel és füllel kíséri figyelemmel a közvéleményben jelentkező
megnyilvánulásokat, arról is tudomást szerezhet, hogy a nemzeti és et nikai ki-
sebbségekről szóló 1993. évi törvénnyel kapcsolatban nem is egy kétely él a ma-
gyar közgondolkodásban. Sokan felvetik, nem rnesterkélt-e annak az a célkitűzése,
hogy nem csak megállítását, de visszafordítását is vállalja az olyannyira előrehala-
dott asszimilációs folyamatnak, miközben az ország nemzetiséginek tekintett
lakosságának nagy többsége magát magyarnak vallja, s disszimilációban egyáltalán
nem tartja magát érdekeltnek. Sokan nem látják be a hazai nemzetiségekkel
szemben alkalmazandó pozitív diszkrimináció indokoltságát. Helytelenítik, hogy a
nemzetiségiek körét nem szűkíti le szigorúan azokra, akik magukat a legutóbbi,
1990. évi népszámláláskor valamely nemzetiséghez tartozónak vallották. Kifogá-
solják, hogy nemzetiségi községekként tartanak számon, jelölnek meg olyan tele-
püléseket, amelyek lakossága már nagymértékben kicserélödött ill. elmagyarose-
dott, s hogy az ország olyan nemzetiségi intézményekre - önkormányzatok, isko-
lák, sajtó, stb. - áldoz súlyos gazdasági helyzetében, amelyek csak komplikálják a
helyzetet, s amelyek iránt valóságos nemzetiségi igény - körükből származó meg-
állapítások szerint is - sokkal kevésbé nyilvánul meg. Értetlenül fogadják, hogy a
nézetük szerint túlbecsüIt számerejű hazai hagyományos nemzetiségek (németek,
szlovákok stb.) mellé az új törvény nemzeti kisebbségeknek ismeri el az ország
igazán maroknyi görög, lengyel, bolgár, örmény stb. lakosságát is, miközben az
egyetlen igazán súlyos problémát tulajdonképpen mindenki a legalább félmilliós, a
társadalomba alig integrált cigány etnikumban látja.
Mindezek alapján nem kétséges, hogy a 20. század végéhez, s egy új évszázad
küszöbéhez közelítve, a magyarországi nemzetiségi politika komoly próbatétel előtt
áll, s ehhez a nemzeti és etnikai kérdések felőli gondolkodásnak is le kell tisztulnia.

Kronológia
:'i89'5:'Tj'~~'~ú"1~"""""'TBá~ffY"I)ezs6'~i~iszi'~'~~i~ÖkSég~""""""""""""""""""""""']
..l.~~~!.~.~~.~.?:
L~.~.??: l !
:1895. : augusztus 10. ! Nemzetiségi kongresszus Budapesten :
rÚi9(Cr~·áj~·~··i················Tp~ágáb~~·~egii~~i··~·Cesk~si~~e·~~jed~~ti;·~··~
l L. l.~.~
..~.~.~~~~.~~~.~~~~~~.~~~~.~.~~.~~
..~f.~j~~§
..~!~.~~~.li~ j
..~gy!.~.~:
i 1897. i július 11. : Karlócán megnyílik a szerb nemzeti egyházi kongresz- :
~ ~ ~szus. ;
t·i898:··n~b~~á~·i5:············rrö~é~y·~·t~iepiÚéseid~·~iység~~~é~6U~gy·h~iys
:: : csak e!JVneve lehet) :
:-i8·99:··rf~b~~á~·2"6:::··········-rs·iéi(Kái"~á~··~i~iszi·~~~i~·ÖkSég~···············
:1903. ! június 27. ! :
r·i9·öi·T~kt·Ób~·~··2:::9·.········TA"szi·~~ákj~·e~zet·i"P"á~t·kép~i·~·ei6i··be·j~t~
[ L. L~!~.~.~~?.~.!?-.~~~~~.~~.~g! !
..~~p.Y.i.~.~!~.~~~.~.~.~.~.~~~.~.~
:1902. : június 8- : A szerb nemzeti egyház kongresszusa Karlócán :
l u.@~.~ ..~~.: .L. !
! ! június- ! Sajtóperek a bánáti német mozgalom vezetői ellen !
! ! szeptember
•................•.................................. }
!...............................................................................................................• !
! 1903. ! április 12-14. ! Az MSZDP X. kongresszusa. Apártprogramba felveszik !
l l... l.!l..~~.~~~~.i.~.~.g~~.~gy~!?-J~~~!~.~~~~~~
..~~!~~9.~~~~~: ]
! ! tavasz ! "Nemzeti mozgalom" indul Horvátországban. !
:·i9·öi·Tj"(;~i~s"2·7:::···········TKh·~e~~·Héde~Úy"Ká~~iy·~i·~i·~z·te~ei~ÖkS·ég
:.. l.~~~~.~.~~~
..?: [ !
! 1903. ! november 3- ! Tisza István miniszterelnöksége :
! 1905. : június 18. : :
:·i9·Ö'5:·Tj'~~·~á~
p ••••••••••••••
..iö·· ·· ·TA"R~~á~·Ne·;ni·eii ..jiárt·k~~fe~~~~iáj~·N~gyszeb~~·be~
1
" •••••••••••••••••••••••••••••••••••• , ••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••.•.••...•.•••••••.•••.•••••••••••••••••••••• "
:1905. : június 18- ! Fejérváry Gáza ún. .darabontkorrnánya" :

:1906. : április 8. !
•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
! J ••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••• o_-c
! 1905. ! december 25- ! Román szociáldemokrata kongresszus :

: : 26. : ;
Rtt~::T~~~ttJ~:·::::::::::::::I©:t~~~;~~i~jf~~t~z~~~~fji~i~~~::::::::::::
..u.~~.~~.~.P:
l}.?.~~: l ,
Kronológia O 199
:·i9·Ö6:·Táp~iii·~··ii:·············TA"s~~·b~d~i~(j"p·á~i·b~j~I~~·ti·"f~b~·iü:~át'·~·~
:: : március l-jén alakult a Deák-párt és a Balközép fúzí- :
:: : óiából.
•...............
, J , ,~
! ! december 30. ! Versecen megalakul a Magyarországi Német Néppárt, !
!!t···············,,····································,
! programját 1907 márciusában teszi közzé. : o;
: 1907. : június 2. ! A király szentesíti az új oktatáspolitikai törvényt, az ún. :
~ j ~.!!.~~~.APp~~y.W: ..q9.Q7.:.~~.i ..~.!: ..!~.). !
~ ~október 27. ~Sortűz Csernován szlovák tűntetők ellen ~
:·i9·Ö8:··r;kt·6b~·~··{··············rB~·~z·~ii~á~·~~·~g~~i~~··~~·~~iióji··············
:·i9io:·Tj"~~~á~·i7~···········TKh·~~~~·Héd~~á;:y·Ká~;iy··(~á~;~Ük)·~i·~i"~zt~~
: 1912. .•:····································
i···············
április 22. !
•...............................................................................................................
!
.;
! 1910. ! február 19. : Tisza István vezetésével megalakul a Nemzeti Munka- :
l L.. l.P~~!: 1
: 1912. : április 22- ! Lukács László miniszterelnöksége :
: 1913. ! június 10.
••••••••••••••••
: ~
+ •••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••• ~
: 1912. : október- : Az első Balkán háború. Bulgária és Szerbia egyezséget •

: 1913. : május : köt Törökország balkáni uralmának teljes megszünte- :
: j : tésére. :
ri9Ú:··n~~iüs~·················TA";;{~·ödik·Baikfu·h·áb~~:(;;·céij~·M~C~dÓ~i"f~i~~
l l.~.~~~~!~~l.~~~.?~~.~.~.~~~~!~~ ..~.9.~.~.~
..~.~.~.i9.~~~!.i !
..béke ..~.~~J~..1.~.:
: 1913. : június 10. - : Tisza István (második) miniszterelnöksége :
l..~.?p:..u.~~!~~}.?: l ]
..L~.~~.~.\~.~J:l.~~~~~.~~?.~.!.~~~~~.~!~~gu"!~t
[}.?~~: 1
! : június 28. : Merénylet Szarajevóban. Gavrilo Princip szerb diák meg- :
::
~••••••••••......•..•.•.•......•••...•................
: lJVilkol)'aFerenc Ferdinánd trónörököst és feleségét.
~.QJ..............••....•••....•••.......•....••....•••.....•.•••...........•.••.............................
!
~
: : július 23. : Ultimátum Szerbiának :

:···············]·i"~i"i~~·"28·
..················:·fÚdÜz~~~i··Sz~~bi·á;;~k"······························
ri9Ú:·Ti~guszi~~·i········TR~·~·á~·i~·~~·~·i~g~~~égi··~yiiat·k~·i·~i~·i·ad·k"i:·····
:·i9i6:"T~~~~·;;{b~~·i4· ..·····"Tpá~i~~b~;;·;;{~gii~~i··~·C~·~h··Küi"föidi·Biz;ú·~"ág·
:: : Benes, Thomas G. Masaryk és Milan Rastislav Stefantk :
l L. l.~~~~.~~~~~~J: 1
: : február 13. : A Csehszlovák Nemzeti Tanács megalakulása !
b:;:;~:.I;.t~;~~~}r·:::J~t~;t)~i.:.;f~t~1~~:~~::~t~~!~~~:.:::::::::

["i9"i6:·Tn~~~·~·b~~·Ú=····Ti"v:··Ká~~iy·u~~ik~dás·~······ ········1
: 1918. : november 16. : :
[·i9"i7:·T~á~~·iü·~·················Tp~igá~i·d~~~~~ti"i~ü·s··(J~b~üáéH~~~~
~ j J~t~~.~g~~.~ : !
1 1 június 6. 1A Választójogi Blokk megalakulása, elnöke Károlyi :
: 1 1 Mihálv :
•................•....................................•............ /. ~
: : június 15- : Esterházy Móric miniszterelnöksége :
l .L~.~~~~~~~}Q:
l ]
: : július 20. : Kerfui egyezmény egy szerb-horvát-szlovén állam :
:: i me~eremtéséről
i
[·i9Ú:·T~~~~ziu~·2·Ö=······[\v~k~~i~·s·á~d~d~·ás·ödikf~i~·i~zt~~~i·nök.;
: 1918. : október 23. : :
ri9Ú:·Tn~~~·~·b~~·7:········TB~·i~~~ik·h·at~i"~~át~éi~Tc::~·ktÓb~~i·,;··~
[ l... A~!~.~:1)X~!~ry~~~.~~ ,
: 1918. : január 8. : Wilson amerikai elnök meghirdeti béketervét, amely- :
:: : ben az Osztrák-Magyar Monarchiára a nemzetek ön-
l L. ..L~~~~.~.~~~.~.~.~.\.~~.~.~.!.~.<?~.~i~
..!?: ,
l l.M~!.~j.~~
l.~.~~.~.i.~.~..?: ..~.~~~.~~~.~!.\!~~.~.~~.~~~.~.~: ]
: : május 30. : Masaryk Pittsburgben nyilatkozik a csehszlovák egységről. :
[··············Tj"(;iiü~··ú
..··············TAZ·Egy~~iÜt"Aii~~~kb~~·M~gy~~~"iiu~zi~·Né
i i i alakul. i
r·············T~kt·Ób~·~··5=6·
..·······TÚwább~n··szi~~in=H~~ái=s~~·~b·N~~~~t~k·T~n
i i i alakul. i
[::::::::::::::T9.~?~~:~::~~:;:::::::::::IM.~~p.~:~9.~i.~:~:~i:~~:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::
1 : október 14. 1A Polgári Radikális Párt kongresszusa
•................•....................................•............................................................................................................... ;
:
: : október 16. : Károly császár a monarchia osztrák tartományaira .
L L. l.f.~~~E~!!~
..~!~.I.~~!~.~.~.~.~.~.~~~.~.~r~.~: ,
: ! október 24. : Moszkvában ülést tart az Oroszországi Kommunista :
[ 1... [..(~.~!~~~.i.~?X~~
..'!I:~gy~~.~~~P~.~J~
..Kun..Bélavezetésével. j
: ! október 25. : Megalakul a Magyar Nemzeti Tanács. :
[::::::::::::::I9.~:?~i~::?~:;::::::::::T~:~~!9.y.~~H~0.~~!i:!:~~~~~::0.~g~:(~~!~~:~
[ l.~.~.?~~.~
..?~: .l.~.~.~.~.~ ..I~.~~.~.~
..N.~.'!I:~.~!! ..'!I:~g~!.~~!~.~.~: ]
L. L~.~.?~~.~
..?~: jA.!?E~!Y..~~~i~J.~~.<?~!
..~~~~~i..kiminiszterelnőknek. i
Kronológia O 201
[·i9i8:·Tokt·Ób~·~··3Ö~3r····)ji~dik~kö~~ánY·ki~~·~ezé~é~~·~ái"~z~TBud~p
:: : tüntetés robban ki. A polgári demokratikus forradalom :
i: i zvözelme Budapesten :
r··············ToktÓb~·~·"3Ö·
..··········TA·Szi·ö~ák·N·e~z~ti··Ta~á~·~··TU~Ó~~zent~·á~
l l ..l.~?~~j~
..~~!~.y.~~.~.~~~~.~~~~~~~~~ !
..~.~.~~.?~.~.~.~~.?~:
: 1918. : október 31- : Károlyi Mihály miniszterelnöksége :
i 1919. i január 19. : :
ri9i8:·Tn~v~·~be~·3:········TFe~~~~zü·~~ti·eiY~·z·~é~y·~iái~á~~·P~dö~áb~
[::::::::::::::I~~~~:~~~Ú:~;::::::::[:~~~?~:~i:~:w.~:~:~~~y.:~!~~i.~~
: : november 16. : A népköztársaság kikiáltása Magyarországon :
f··············Tn~~~·~be~·i4".······"TA"Ko~~u~·i·~Úk·M~gy~~~~~zágl"P"Útiá·~
:: : alakulása :
r·············Tde~e~b~~·i
..········TAZ··e~diiyi·~~~·á~ok··GYüi~fehé~á~i·~ié~~··ki·~·
i i i ezvesűlést Romániával. i
t:::::::::::::::1:~~~~~~~~::L:::::::::t:~~gi.(~~(~:~~~:~:~~~~ry~~~~i!~:~~~::~:~~
..U:
[}.?~?.:..u.~~.~~!. .!
[.~~~!y.iJ~1.\~.~!y..~?~!.~~.~.~~.~&..~.~~
L .l.~~~~~~~.~~
u.~~.~~!.}~: ..~~g~y.~!.~.~
..~~.~~~.~~.~~~~~~~~:1
i i január 19- : Berinkey Dénes miniszterelnöksége :
l .L~.~~.~.\~.~
..?.~.: l ;
i : március 20. i A Vix-jegyzék átadása :
r·············T~á~~i~~··2i~·······TA"T~~Ú·~·kÖztá~~~~ág·f~n~áiiá~~·············
.....]
i i auzusztus 1. i
•................•...... ~.::.........................•........................................................
1
·······················································1
i : május 5. : Ellenkormány alakul Aradon Károlyi Gyula vezetésével. :
r::::::::::::::n~~~~~~f}~;:::Tt~ftJ~&~i~~~i~~i~jif
i : november 24. : ;
r·············T~ügu~zt~~·i5:········[·iF~i~·d~i~h~·k~~~á~yb~~··~·n~~z~ti"id~eb
i i i nélküli miniszterséget kapnak. Aposzt betöltője 1921-ig, :
1 1 : több egymást követő kormányban Bleyer Jakab. A :
l l 1 békeszerződés aláírása után a tárcát megszüntetik. 1
t::::::::::::::Ji.~~~i!~~:~:(::::Iy.j}:~~!:~~!:~~::~:~~p.f::::::::::::::::::::::::::::::::::::.::
[
: 1919.
..~.9: [.§.~~~~:9.~~~~!.~~.~.~
1.~~~J?!~.~.~~~
i november 24-
..~~~~~j~~.~~.~.~.~~~~y~!
..
: Huszár Károly miniszterelnöksége
~.~~.~~~~~~
]:
i 1920. i március 15. i
•................•....................................•...............................................................................................................
:
~
L.~.?.~~:
..L~.~~.~.~~.~}:L~.~~!~.Y..~.~~.~~.~~~~~~y.~~y~.~.~!~~
J

!"i9·20:·T~á~~i~·~··15·~·······TS·i~~~Yi~S~~id;i~··sá~d~~·~i~~~i·e~ei~ö~é"ge·
l U.~!.i.~.~ ..~~: .L. ;
i i június 4. i A trianoni békeszerződés aláírása (törvénybe iktatása :
i,................•....................................
i ,i az 1920:XXXIII. törvénycikkel) ;
i
i 1920. i július 19- i Teleki Pál miniszterelnöksége :
i 1921. i április 14. i ~
["i9·2i·T~·~~s~t~s·i4:······TCsch~·z·i~~á·ki~··és·~··s~c~b~H~~át~s~i"ö~é~·Ki~á
~ ~ i szövetséget köt. Az április 23-i csehszlovák-román
:: : valamint a június 7-i román-jugoszláv megállapodás- .
::...............•....................................
~ : sal teljessé válik a kisantant-szövetség. .
;.........................................................................
:
;
: : szeptember 26. : A nemzetgyűlés elfogadja az 1920:XXV. törvénycikket a :

:: : numerus c1aususról. .
ri9·2i··1"ápriii·~··1~············-rBeth·ic~·ist~á~·~i~is~i·e~~·i~·ökSéie···············
1931. i augusztus 24.
:•................•....................................•................................................................................................................•
: :
:•................•....................................•...............................................................................................................
1921. : december 21. : A Bethlen-Pever paktum aláírása :"
: 1922. : február 22. : Az Egységes Párt megalakulása
••••••••••••••••.•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
:
-4
: 1924. : augusztus 3. : Megalakul a Magyarországi Német Népművelődési :

:: i Egylet, elnök Gratz Gusztáv, ügyvezető elnökhelyettese :
l L. l.~!~.Y.~~.1~.~~.: ]
[ ..~.?: .L~~.~.~~.~.g.Y.~~!.~.y~~~~.~~.~y~!
.L~~~~.~~~~ l
..~.~g~!.~~!.~.~~Jy~~?X~r.~
..L~.P.r.!!!.~}i: L~~g~~.~~!
[..~.?~?..: ..~.~~gr.~~~t~~~gL~~?~!~!.i.~.~~ l
..~~~.!?~P..~r.~
: 1931. : augusztus 24- : Károlyi Gyula miniszterelnöksége :
:•................•....................................•...............................................................................................................•
1932. : október 1. : :
: 1932. : október 1- : Gömbös Gyula miniszterelnöksége :
: 1936. i október 12. : :
ri9·3i·Ti·ú·~i·~s·i7~i9:····TGö·mbÖs··GYüi·a"iátög~tás~··Hii·ic~~ér················
ri9·34:·T~á~~i~s·"1i·········"Ti::rÓ~ii·j~iYz·6kÖ~~~·k;;·iiáf~áSi·(~~gy~~~·s~t~á~
::
j. ••••••••••••••• .; ••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
: olasz hármas e!lVezménr.)
9./ •••...•••...•••..••••...•.••.•......•....................................... ~
:
: 1936. : október 12- : Darányi Kálmán miniszterelnöksége :
: 1938. : május 14. : :
[·i9·3(Cr~kt·Ób~·~··25::::2i··T;Ú3crii~~RÓ~i·te~geiy··iéi~ej"Öttc···················
ri9"38:·T~·á~~iü·s·ú~ú:·"Tks~hi~ss:·Né~·et~·~s~ái·b~·k~b~i~zi··A~sztriát:········
[·i9·38:·T~áiü·~··1~···········"Ti"~~édy··Bé"i~·kör~á~y~· ··········1
l..~.?.~~:
..U~~r.~.~r...~.~: L )
Kronológia O 203
['i~)"j8:'T~"ájü's'"29:""""""'TAZ"~is~fisidÓiö~é'~y'·U9·38":·XV:·tcT··············
r·············Tsz~pt~·~b~~·i9·.·····[X~Ü·~~h~~i··~gyei~é~y·(Né~et~~siág·~·~gsi
::
t···············
.•····································,
: szlovákia szudéta-németek lakta területeit) :
_..~
: : november 2. : Az első bécsi döntés ~
[:::::::::::::::r~~~~:~~~!.)~;:::::JAy~!~~~:~{~~g~:!~~!~~:~:M.~iY
: 1939. : január 29. : Az MSZDP ezután SZDP néven működik tovább. :
[·i9'39:..neb~~Ú..i'6= TTeieki·pái"(~ás~dik)"~i~isiie·~e·i~Ök;;ég~ 1
: 1941. : április 3. : .
[..i()"j9:..r~ú~·iü·s..i TM~g~·i~~i..~·M~gy~~·Eiet·P·á;:tj~·Ü~i'EP)·: · · 1
[ T~"á~~·iü·s
..8: TM~g~·i~~i..~·Nyii~s·ke~~sii~s
..p·á;:t: · · ·..]
[::::::::::::::I~:~~~:~~:~::H;:::::::::::[:&.:~~~!):~:~~:!~~~~:~?~~:~~
: 15. : : március Kárpátalja magyar birtokbavétele :
[:::::::::::::::r~~i.~:~::~:.::::::::::::::::::[:~:~~~~:~j~:~~i1.~i:?~~~y:Ii.2:~2)Y.;j~x:::::
: : augusztus 23. : A szovjet-német megnemtámadási szerződés aláírása :
::~................••.•........••.•........••••••.....•• : (Ribbentron-Molotov-paktum)
t •.•....•••.•...••.•... .t: ~:
: j szeptember 1. : A második vilázháború kitörése :
r·i9·40:·T~~~sii~~·3·Ö:TA'~ásö·dik·b'é'~~~dÖ~tés· · · ·1
[ Ts~~pie·~be~..2i. TA'h·Ú~~h~i·~i~i
..egy~i~é~y·i'é'i~~jöú~
..(~'é'~~i~öi~si·~]
::; ; :;.!...P
'a án szövetséz)
~ ;~
i i november 20. i Magyarország csatlakozik a háromhatalmi egyezmény- j
l i l.~~~: i
l .lA~~~~.~~~}.?: ..~~~~~.~.~&.
..szerződés ..~!~.ír~.s.~ j
..l.~~gy~.~=i.~g~.~.~.I.~y.~.~?~
: 1941. : április 4- : Bárdossy László miniszterelnöksége :
:•................•....................................•...............................................................................................................
1942. : március 9. : :
.;
: 1941. : április ll. : Magyarország bekapcsolódik a Jugoszlávia elleni hábo- :

:: : rúba. :
[ Ti'ú~i~s'2K TM~gy~~o~s~'ág·b·~iép
..~·s·i·ö~jet~~iÓ·ei·i~n·i·háb'ön1·b~:
·1
[:::::::::::::::;:~~~~~~~~:~;::::::::T~:E~~~~1.~~::~:~~:M~~ry~~y.:~~2i.i.~~;:j~I:::
: 1942. : március 9- : Kállay Miklós miniszterelnöksége :
: 1944. : március 19.
•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
: _ •••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
:
--4
! 1943. augusztus 23- ! ! A szárszói ifjúsági találkozó !

l i}.2: l i
: : november 28- : Teheráni konferencia ~
: : december 1. : .
[::~:?~(r~:~~~~~:~::i.L:::::::::[H~~~~y.:~~:B:~üi.~:~~~:~j~?~~!
[j:9.:~{::r~:á.~~:i~:~::~~:;:::::::::TM.~gy~:~?~~~~g:~~0.~t::0.~g~~~j:~~~~::::::::::::::::::::::
! ! március 27- ! Sztójay Döme miniszterelnöksége !
~ ;.{l.~gtJ~~t.':I~.~.~: ~ ]
~ ;..~.áJl!.~..1..5.: V~~~g~~.~.~?~!.~.{l j
..zsidókgettóba ..~Jt~~~ ..és..~.e.p.~.r.tá.1~.s.a
~ ~augusztus 23. ~Románia elhagyja a tengelyhatalmakat és átáll a szö- ~
~ ; ~.~~.t~.~g~~~~.~!.d.{l!.á.~~: !
~ ~augusztus 29- ~Lakatos Géza miniszterelnöksége j
~ ;.9.~.~~~.r..~~: ~ !
~ ~október 15. ~Horthy Miklós fegyverszüneti kísérlete ~
r·············ToktÓbe·~··i6·:············[·s·z·ái~si"·jie~e~c·h~i·~i~·~á~éteid~yi·i~~·p·~
!!
)
! terelnöksége 1945. március 27-éig tart.
...............•.................................... )
!
~
! 1944. ! december 22- ! Dálnoki Miklós Béla Ideiglenes Nemzeti Kormánya !
l..~.?~.?: ..~.?.: l
..1.~~~~.~.~~.~ ;
[..~.?~?.:
..j.j.~~.u.~.r..?.~: l
[.~.~gyy~r.~.z.~.Tl~~i.~gy.e.z.rI~~~y..~I~.~r.á.~.~.M.~~~~á.~.a.~
! 1945. ! február 3- ! A Szövetséges Ellenőrzö Bizottság működése Magyaror- !
! 1947. ! szeptember 15. ! szágon (elnöke Vorosi/ov) :
r-i9·45:··neb~~Ú·~Ü:·····"TA"j~iúi··k~·~fe~e~~·i~········ ·········1
f···············;·~·ú~·i~·~··ii:···········f·A·~i~is~i·e~ei~Ók·60ö/i94·5:·s~·.··~·e~deie·te
~
... ~ : ról :
.
[···············1·áp~iii·~··5·.··················[·A·c~ehsz·iö~ák·kö~~á~y·kÖiiéie·s·z·i·hss
..1
l l... l.~.a.gy.~~.1{l.k.~~~~gj~gf?~~t~.s.á.r.~I: ;
! ! július 17- ! A potsdami konferencia !
!, ! auzusztus
~ ~.:: 2.
.........................•.. ! ..............................................................................................................•
!
! 1945. ! november 15- ! Ti/dy Zoltán miniszterelnöksége j
! 1946. : február 4. ! .
ri9·4(Cn~~·~á~··9:···············TMegi"~d~i··~·~é~e·i·~e~~eti~ég;iek·kiteiepíi·éS"e·
....1
:: : országról. A magyarországi németség állampolgári
:: : jogait az 1950. március 25-i kormányrendelet állítja
~: ~vissza. .
[···············l·feb~~á~·i:··············TM~gy~~o~~zág·ái·i~~fö~~áj~·"j{ö·zú~~~sáii".-
!! ! Zoltán ~
[···············1·feb~~á~·2·6:·············[·M~gy~·~o~·~zág·é~·C~eh~iiö~áki~·ktiidÓtte
..B~d~pe·~te~·······1
!! : aláírják a lakosságcsere egyezményt. Végrehajtása
l l l..~.~~?~.~0: .
! 1946. ! február 4- ! Nagy Ferenc miniszterelnöksége :
l..~.?~7.:
..j ..~.~ll!.~
..?.Q: l :
Kronológia O 205
f·i9·4(Crmá~é·iü·s··5:············T:ú3~i~id~ii··Íúökk·m~g~i~küi·ás~···············
Ui.*j;::U~~i~~~::~:q;:::::::::::::[:~:P.:~~(~:~L~~~~:~~~:~§.~~~::~!#~~~:~
[ l..~.~J.~.~
..~: [.~~~T~.9.~~~~
..~.i.y.~!~.~~~J~!~.g~!~.~.~.~~.~~l?~
1
i 1947. i május 31- i Dinnyés Lajos miniszterelnöksége i
l..~.?.~~:
..L~~~~~E.~~ ..~.~:l ]
i 1948. i június 12. i Az MDP megalakulása i
[::::::::::::::D:~~i~~:I~;:::::::::::::::[:~::~gyh~~U~~~:(~k:~ni0.~~~~~~::ü:?i~:::~!:c~~r:::
i 1948. i december 10- i Dobi István miniszterelnöksége i
:•...•••••.•••••• i augusztus 14. :
1952. +••••••••••••.•.••••••...•••••....••••••.•.•••••..•••••..••••.•.••••••.••••••••.••••••••••••.•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••.•.••.. i
~
i 1952. i augusztus 14- i Rákosi Mátyás miniszterelnöksége i
: 1953. i július 4. i i
[·i9·5i·T~z~pt~·m·be~·i4".···TRö·~á~·iáb·~~··~·s·i·ék~IYfÖidÖ~·iit~~jö~··~·
i i i nóm Tartomány. Területi módosítás után neve 1960-ban i
!! ! Maros Magyar Autonóm Tartományra változik. 1968-ban !
i: i felszámolták. :
U?:~~;:I~~~~~~:~::~;::::::::::::T§:~:~~E~::~i(~!i:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::
: 1953. : július 4- : Nagy Imre miniszterelnöksége i
i 1955. i április 18. i i
[:I~:~Frf;~t~j:~~~~?f.·:::T~Z~~:il~J~~t?~~flfL~if~~~:~~~:::
i 1956. i október 24. i .
ri9·56:·T~ktÓjj~·~··2i··········TFÖ~~~d~iöm··M~gy~~ö~szágö·~··(iszö~jet·~
i i i vember 4-én leverik.) i
ri9·56:·T~któjj~·~··24=········TN~gy··im~dm·ásödikf~i~·iszte·~~I~Ö~ég~"····
i i november 4. i i
[::::::::::::::I~~~~:0.~~i::~:;::::::::T&:~:~~:~f~~i.~!~~~~~::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::
i 1956. : november 4- : Kádár János miniszterelnöksége i
i 1958. i január 28. i :
[·i9·58:··n~~üáá8~···········TMti·~~i~h·Fe~e~c·~i~i~zte~ei~Ö~ige··············
i 1961. ! szeptember 13. ! :
ri9·58:·Tfejj~ui~·2"Ö:::2"8:···Ti(;idádá~~s··h·i~~iiiö~··iát~g~tás·~·R~má~i·áj
i!t···············.•····································
i•......................................................................................
27-én beszédet mond a marosvásárhelyi nép'!JV\ílésen.
Q/.~
!
~
: 1959. i március 19. i Az Elnöki Tanács rendelete a termelószövetkezetekról i
ri9Ki:·T~z~pie·~be~·i3~·TKádáfjá~~s··(~i~~·dik)··~i~i~zt·e~ei~Ö~ége········
..···············1
..iJ~~~~~..?..~:L
L~.?~.?: 1

["i9·6i·Ti"ó~i~~"3·ö:::···········Tiüii"~i·G~i~··mi~i~zte~ei"~ÖkSége····································
i 1967. ! április 14. ! :
r·i9·67:··1·áp~iiú;·1~·············r·F·~~kje·~6·mi~i~zt~~e·i~·ÖkSég~··································
! 1975. ! május 15. ! ~
[·i9·7·5:·T~áj~·~··1·5:::············Ti:;ázá~·Gyö·~gy··mi~·i~zte~e"i~ÖkSége························
! 1978. ! június 26. : ~
["i9·7·5:··1·~~~~zt~~·i:··········[·A"h·~i~i~ki··zá~ó~·~á·~y·e"jf~g~dá~~·(t~~t~i~~~·~·~·~······
!!
, ••••••••••••••• 1' ••••••••••••••••••••••••••••••••••••
! .kollektív kisebbségi jogokat")
, •••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••• _ •••••
:_ ••••••••••• ,
! 1977. ! június ! A debreceni-nagyváradi csúcstalálkozó Kádár János és :

l l l.~!~.?!~~
..~.~.~~.s.~.~.~.~
..~~.~?~~ !
l..~.?~?:
..l.i.~~~~~.~.?.:
l.9.~~~~
..~~~~.~y..!~~~
..~.!?iI:~!.~~~.~~~~.~~~~
..~!~.ö.~~: !
i 1988. i május 1. ! Romániában meghirdetik az ún. "szisztematizálási" !
!! ! (falurombolási) programot.
, ••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
!
<
i ! május 22. : Kádár János az MSZMP elnöke lesz ("felfelé buktatás")

:
f···············1·~~~~zt~~·2"8·.········f·k"~d~·~·t~iáik;z·ik··G·~ó~·z"Ká~öiy·~·i·~i~·~·t~~~i~Ök ..;
!!~...............•.................................... !,.................................................................................
Nicolae Ceausescu román államelnök és pártvezető .
i
~
: 1988. ! november 24- ! Németh Miklós miniszterelnöksége !
l.~.??~:
..l.!?.áJ~.s..?}: l ;
! 1989. ! május 2. határon megkezdődik a műszaki ! A magyar-osztrák!
i!
•................•....................................
i zárrendszer ("vasfüggöny''')
,........................................ .
lebontása. :
~
! ! szeptember ll. ! A kormány engedélyezi a hazánkban tartózkodó kelet - !
l l .l.~~!?~~..~g~!?p.~!g.á.~Q~ ..~~~~.~.á.~.á.t ..j
..~.gy.~.~r.~~~.i~..()r.s.z.á.g~.~
! ! október 6-7. : Az MSZMP XlV. kongresszusa kimondja a párt meg- .
~ ; ~.~~~~.~~t.~.s.~.~
..é.~..~~g~.I.~!<!.ti~.J~~~.~~i.á.t!
..~~.~~~?.~t: ;
i 1990. i május 23- : Antall József miniszterelnöksége ~
!~................•....................................•.....................
1993. ! december 13. ! ., :
~
! 1990. ! augusztus 31. ! Berlinben aláírják a két német állam egyesüléséről .
:: : szóló szerződést
U:?:?~;::1:~~~~~:~~~:I~;::::::::t:~::~~~t.:@~~:(~~i.:~(f~g~
!
: 1993. ! július 7.! A magyar parlament elfogadja a nemzeti és etnikai
l L. ..~~.~~.~~.J~9..9.~.:~~v.r~:
l.~~~~.~~~g~.~?!..~.~.~!§ .. l ~~ry~~~L
..
Kronológia O 207
Tájékoztatóirodalor.n
Míg Magyarország története a 20. században címmel - Balogh Sándor, Gergely

jenő, Izsák Lajos, jakab Sándor, Pritz Pál, Romsits Ignác tollából - már 1985-ben
megjelent egy nagyívű munka, addig a magyarországi nemzetiségi politika 20.
századi története összefoglaló áttekintésére csak ezúttal - a századforduló küszö-
bén - történik első kísérlet. (Fehér István A soknemzetiségű Baranya a 20. szá-
zadban c., Pécsett 1996-ban megjelent könyve a nemzetiségek helyzetének alaku-
lását mutatta be egy megye határai között a század folyamán; Tóth István pedig
Szlovákok a 20. századi Magyarországon témáról értekezett a Micheller Magdolna
által szerkesztett Fejezetek a magyarországi románok és szlovákok történetéből c.,
Békéscsabán 1995-ben megjelent kötetben). A 20. századi problematika előzmé-
nyeivei is foglalkozik Szita Szabolcs: A nemzetiségek együttélése a 19-20. Század-
ban c. tanulmánya (In: A magyarországi németség története Szent István korától
napjainkig. Szerk.: Füzes Miklós. Pécs, 1997.), ugyanebben a kötetben anémetség
asszimilációjával foglalkozik Katus László tanulmánya.
Abevezetőhöz jelhasznált statisztikai kiadványok és közlemények:
Magyarország nemzetiségeinek és a szomszédos államok magyarságának sta-
tisztikája 0910-1990). Az 1992. szeptember 2-5. között Budapesten megrende-
zett nemzetiségi statisztikai konferencia előadásai. A Központi Statisztikai Hivatal
kiadványa, 1994. Ill. rész: A magyarországi nemzetiségek statisztikai áttekintése.
1. Általános kérdések. Mészáros Árpád: Nemzetiség, anyanyelv és vallás a ma-
gyarországi népszámlálások tükrében. [A táblázatok 1880-tól 1990-ig.] 2-6. Né-
met kisebbség (Holger Fischer), szlovák kisebbség (Gyivicsán Anna), ro mán ki-
sebbség (Petrusán György, Csabai Lászlóné), horvát kisebbség (Gyurok jános),
szlovén kisebbség (M. Kozár Mária). [A szerb kisebbséggel nem foglalkozott elő-
adás.
A népszámlálási adatok és a becslések viszonyáról Hoóz István: A népesség
nemzetiség szerinti számbavételének problémái (Demográfia, 1975. 1. sz.); A
baranyai nemzetiségekről (1977), továbbá Hoóz István, Kepecs józsef, K1inger
András: A Baranya megyében élő nemzetiségek demográfiai helyzete 1980-ban
(1985); - ill. Dávid Zoltán: A magyar nemzetiségi statisztika múltja és jelene
(Valóság, 1980. 8. sz.), A magyarországi nemzetiségek 1990-ben (Valóság, 1993.
10. sz.) A nemzetiségi községek száma (Valóság, 1995. 5. sz.)

A demográfiai kutatások alapján Kocsis Károly: Magyarország nemzetiségei te-
lepülésterü1etének átalakulása az elmúlt négy évtizedben. (Nemzetiségi Ismeret-
terjesztés. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Országos Nemzetiségi Taná-
csának 2. sz. Tájékoztatójában (1988); Holger Fischer: A magyarországi németek
20. századi társadalmi-gazdasági átalakulásának térbeli aspektusai (Regio, 1992.
2. sz.); Mészáros Árpád, Fóti János: Nemzetiségek, etnikai csoportok a 20. századi
Magyarországon. (Regio, 1995.3. sz.)
A cigányetnikum kérdésével ez a hagyományos nemzetiségekkel kapcsolatos
nemzetiségi politikára koncentráló kötet nem foglalkozik. Ennek speciális szakiro-
dalma van. Utalunk mégis Karsai László: Acigánykérdés Magyarországon 1919-
1945 c. munkájára (1992), továbbá A cigánykérdés a 20. század végi Magyarorszá-
gon c. vitaanyagra, valamint Bogdán Béla: A cigány kisebbség rendszerváltás utáni
helyzete a változások tükrében c. közleményére. (lásd: Regio, 1993. 1. sz.)
Mikó Imre Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika c. nagyszabású kézikönyve,
amely 1944-ben jelent meg Kolozsváron - (újabban reprint kiadásban is rendel-
kezésre áll) - a 18. század végétől adjogtörténeti áttekintést a nemzetkisebbségi
jogok érvényesiiléséről a hazai nemzetiségpoliüeában, megjelenésének idő-
pontjáig, tehát az 1945-ös nagy fordulat küszöbéig, azaz a 20. századnak majdnem
az egész első felét is felölelve. (Hasonlóképpen Flachbart Ernő Budapesten,
ugyancsak 1944-ben megjelent idegennyelvű tanulmányai: Histoire des minorités
nationales en Hongrie; History of Hungary's Minorities.)
A külföldi jogtörténeti szakirodalomban László Révész 1990-ben Bécsben
megjelent könyve a dunai monarchia utódállamaiban kísérve végig a nemzeti
kisebbségek sorsát (Minderheitenschicksal in den Nachfolgestaaten der
Donaumonarchie), a magyarországi nemzetiségi politika történetével is foglalko-
zik, az 1980-as évek elejéig. A további fejleményeket - az 1989-es rendszerváltozás
bekövetkeztét és nemzetiségpolitikailag is fontos következményeit - a Georg
Brunner kölni jogászprofesszor által 1993-ban Bonnban kiadott kötet mutatja be.
(Ungarn auf dem Weg der Demokratie. Von der Wende bis zur Gegenwart.)
A Trianon előtti évtizedek magyarországi nemzetiségi oiszonyai és nemze-
tiségpolitihája szempontjából is alapvétők a Habsburg-Monarchia 1848-1918
közötti történeté ról készült hatalmas rnű (Die Habsburgermonarchie 1848-1918)
Ill. kötetében, amely a birodalom népeivel foglalkozik (Bd. Ill.: Die Völker des
Reiches) és 1980-ban jelent meg Bécsben, azok a fejezetek, amelyek a magyaror-
szági birodalomrész vonatkozásában mutatják be a népeket. Különösen fontos
Friedrich Gottas fejezete a magyarországi németekról és Keith Hitchinsé az erdélyi
Tájékoztató irodalom O 209

románokról. Ludwig Gogolák tanulmánya ugyanitt a magyar nemzetiségi törvé-
nyeket és rendeleteket tárgyalja.
Hazai történeti irodalmunkban összefoglalja a nemzetiségek történetét a Tria-
non előtti két évtizedre vonatkozóan is Ács Zoltán: Nemzetiségek a történelmi
Magyarországon (1986), német vonatkozásban Bellér Béla: A magyarországi né-
metek rövid története (1981), délszláv vonatkozásban Urosevics Daniló: A ma-
gyarországi délszlávok története (1969).
Ugyancsak kiterjednek ezekre az évtizedekre is a nemzetiségi kérdést hosszabb
távon áttekintő tanulmányok, mint Kemény G. Gábor: A magyarországi nemzetisé-
gi kérdés története 1790-1918. (1946), 1. Tóth Zoltán: A nemzetiségi kérdés a
dualizmus korában 1867-1918. (Századok, 1956.3. sz.), Erényi Tibor: Nemzeti-
nemzetiségi kérdés Magyarországon a dualizmus korában (Társadalmi Szemle,
1987.7. sz.)
Történeti sztntéztsünk, a tízkötetes Magyarország története (a szerkesztőbí-
zottság vezetője Pach Zsigmond Pál) 1978-ban megjelent VII. kötetében (főszer-
kesztő Hanák Péter, szerkesztő Mucsi Ferenc) a 20. század eleji nemzetiségi vi-
szonyokról és mozgalmakról Katus László Írt összefoglalóan; a belpolitika-történeti
fejezetek (1906-ig Hanák Péter, 191O-ig Dolmányos István, 1914-ig Pölöskei Fe-
renc, 1918-ig Galantal József tollából) a kormányok nemzetiségpolitikájával is
foglalkoznak, utalva az általuk felhasznált forrásokra és feldolgozásokra.
A háromkötetes Erdély története szintézls (főszerk.: Köpeczi Béla) 1986-ban
megjelent Ill. kötetében Szász Zoltán fejezetei az erdélyi románok és szászok
vonatkozásában anyaggazdag. kitűnő képet adnak a dualista kor végének erdélyi
nemzetiségi problematikájáról is.
Ugyanez mondható el Szarka László mu nkásságáról , akinek Szlovák nemzeti
fejlődés - magyar nemzetiségi politika 1867-1918 címmel 1995-ben megjelent
kötete a századfordulótóI 1918-1919-ig terjedő időszakra vonatkozóan is nélkü-
lözhetetlen. Polányi Imre: A szlovák társadalom és polgári nemzeti mozgalom a
századfordulón (1895-] 905) c. munkája CI987) szintén igen jól hasznosítható.
A németek mozgaImáról a század Trianon clótti évtizedeiben Windisch Éva: KÍ-
sérletek a dél-magyarországi nérnerség megszervezésére a századforduló éveiben
(Történelmi Szemle 1965. 1. sz.), Ingomar Senz: Die nationale Bewegung der
ungarlandischen Deutschen vor dem Ersten Weltkrieg. Eine Entwicldung im
Spannungsfeld zwischen Alldeutschtum und ungarischer Innenpolitik (München,
1977), Tokody Gyula: Ausztria-Magyarország a Pángermán Szövetség
(A1ldeutscher Verband) világuralmi terveiben 1890-1918. (963), Günter Schödl:
A1ldeutscher Verband und deutsche Minderheitenpolitik in Ungarn 1890-19] 4.
Zur Geschichte des deutschen "extremen Nationalismus" (Frankfurt, ] 978).

A nemzetiségi politika szempontjából is különösen fontos szcmélvíségek, ill.
irányzatok tanulmányozásához nyújt segítséget Pőlőskei Ferenc: Tisza István
(I 985), Hajdu Tibor: Károlyi Mihály (1978), Vargyai Gyula: Nemzetiségi kérdés és
integráció. Adatokjászi Oszkár nemzetiségi koncepciójának értékeléséhez (1970),
Pók Attila: A magyarországi radikális demokrata ideológia kialakulása (I980),
Kalmár 1. György: Szociáldemokrácia, nemzeti és nemzetiségi kérdés Magyarorszá-
gon 1900-1914. (976), Kende János: A Magyarországi Szociáldemokrata Párt
nemzetiségi politikája 1903-1919. (973).
Az 1918-1919. évi forradalmak nemzetiségtorténeti. nemzetiségpolitikai
vonatkozásait Magyarország története 1976-ban megjelent VIli. kötetében
(főszerkesztő Ránki György, szerkesztök Hajdu Tibor, Tilkovszky Loránt) a Siklós
András és Hajdu Tibor által írt részek tárgyalják, a szintén ott megadott források és
feldolgozások alapján. Azóta megjelent összefoglaló áttekintések, munkák Kende
János: Nemzetiségi kérdés az 1915-1919-es magyarországi forradalmakban
(Társadalmi Szemle, 1987. 8-9. sz.), Kővágó László: A Magyarországi Tanácsköz-
társaság és a nemzeti kérdés (I979). Kóvágó: A magyar kommunisták és a nem-
zetiségi kérdés c. munkájának (1985) első része a pártalakítás és a Tanácsköztár-
saság időszakában vizsgálja a problematikát. Erdély története említett szintézisé-
ben Szász Zoltán külön fejezetet szentel az összeomlás utáni forradalmi évek
erdélyi nemzetiségi problémáinak. Az egyes nemzetiségek vonatkozásában kieme-
lendő Madaras Éva: Adalékok a vajdasági nérnerség politikai történetéhez 1918-
1919; Gergely Ernő: Az ukrán és a német kérdés a Magyar Tanácsköztársaság
nemzetiségi politikájához (Századok, 1969. 2-3. sz.)
A század Trianont megelőző évtizedeinek nemzetiségi oktatás- és kultúrpoliti-
kájáról Bellér Béla: A nemzetiségi iskolapolitika története Magyarországon 1918-ig
(Magyar Pedagógia, 1974. 1. sz.), A Magyar Népköztársaság és a Tanácsköztársaság
nemzetiségi kultúrpolitikája. (Történelmi Szernlc, 1969. 1-2. sz.)
A két világháború közötti idószak és a második oilágbáború évei mab.'Yaror-
szági nemzetiségpolitikájának vázlatos áttekintése - szakirodalmi utalásokkal -
Tilkovszky Lo•.ánt Nemzetiségpolitika Magyarországon 1918/1919-1944/1945.
Baranyai Levéltári Füzetek 152. (Pécs, 1992.) A téma ezen idóhatárok közötti
bővebb tárgyalása Tilkovszky: Nemzetiség és magyarság. Nemzetiségpolitika Ma-
gyarországon Trianontói napjainkig (994). Lásd még Pintér István: A nemzetiségi
politika Magyarországon a két világháború között (Társadalmi Szemle, 1996. II.
sz.) - Magyarország története VIlI. kötetének az 1919-1945 közötti időszakot
tárgyaló második főrészében a nemzetiségi kérdéssel, nemzetiségpolitikával csu-

pán a Darányí-, Imrédy-, Teleki-, Bárdossy-, Kállay-kormányok belpolitikáját tár-
gyaló, Tilkovszky által írt fejezetek foglalkoztak.
Részletes kutatási eredményekkel a következő munkák szolgálnak:
Bellér Béla: Az ellenforradalom nemzetiségi politikájának kialakulása (1975).
A nemzetiségpolitikának a revíziós politikával való összefüggéseiről Tilkovszky:
Revízió és nemzetiségpolitika Magyarországon 1938-1941. (1967). A korszak
nemzetiségpolitikai irányzatairól Tilkovszky: Nemzetiségpolitikai irányzatok Ma-
gyarországon 1919-1945. (In: Vélemények, viták. A két világháború közötti Ma-
gyarországról. Szerk. Lackó Miklós, 1984); L. Nagy Zsuzsa: Ellenzéki nézetek a
nemzetiségi kérdésról a Horthy-rendszerben (Társadalmi Szemle, 1987. 3. sz.) A
kommunistákról Kővágó László: A magyar kommunista párt nemzetiségi politikája
a Tanácsköztársaság megdöntésétóI a felszabadulásig. (Párttörténeti Közlemények,
1977. 2. sz.), valamint bővebben A magyar kommunisták és a nemzetiségi kérdés
c. már idézett könyvének második része: A Tanácsköztársaság megdöntésétől a
második világháború végéig. A szociáldemokratákról Tilkovszky: A szociáldernok-
rata párt és a nemzetiségi kérdés Magyarországon 1919-1945. (1986). A nyilasok-
rói Tilkovszky: A nyilasok törvény javaslata a nemzetiségi kérdés rendezéséről
(Századok, 1965, 6, sz.); Szálasi .fiungarizrnusa" és a nemzetiségi kérdés (In: Az
1944. év krónikája. Szerk. Glatz Ferenc, História Évkönyv 1984,) A hadsereg
"nemzetiségpolitikájáról" Tilkovszky: Irányelvek a nemzetiségi kérdés kezeléséhez
a magyar hadseregben 1941-1944. (Hadtörténelmi Közlemények, 1990.4. sz.) Az
egyházak nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos felfogásáról és gyakorlatáról
Tilkovszky: Az egyházak "nemzetiségpolitikája" 1919-1945, (Történelmi Szemle,
1997. 1, sz.) A nemzetiségi iskolapolitikáról, művelődésügyről Bellér Béla: A nem-
zetiségi iskolapolitika története Magyarországon a legújabb korban (Baranyai
Művelődés, 1973, 4, sz.); Tilkovszky: Nemzetiségi művelődéspolitika. (In: Magya-
rok a Kárpár-medencében. Szerk. Glatz Ferenc. História Könyvek, 1988.); Donáth
Péter: Iskola és politika, A nemzetiségi tanítóképzés történetéhez 1919-1944.
(1997)
Az egyes nemzetiségek vonatkozásában:
Tilkovszky Loránt: Német nemzetiség, magyar hazafiság, Tanulmányok a ma-
gyarországi németség történetéből. (Pécs, 1997); Hét évtized a magyarországi
németek történetéből 1919-1989 (1989); Ez volt a Volksbund. Anémet
népcsoportpolitika és Magyarország 1938-1945 (1978); SS-toborzás Magyarorszá-
gon (1974); Ellenállás a magyarországi németség körében a második világháború
éveiben (1986); Fehér István: A bonyhádi Hűségmozgalom történetéhez (1983);
Kolta László: Perczel Béla és a Hűséggel a Hazához mozgalorn. (Tolna megyei
212 O Tilkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20, században

Levéltári Füzetek 3. Szekszárd, 1992.); Kolta László, Solymár Imre: Válogatott
dokumentumok a Hűséggel a Hazához mozgalom történetéhez Bonyhád, 1994.);
Tilkovszky: Vád, védelem, valóság. Basch Ferenc a nép bíróság előtt. (Századok,
1996. 6. sz.)
Tilkovszky Loránt: A szlovákok történetéhez Magyarországon 1919-1945.
(1989); Magyar-szlovák viszony és szlovák nemzetiségi mozgalom Magyarorszá-
gon 1938-1941-ben (Századok, 1964. 3. sz.) és 1941-1945 között. (Baranyai
Levéltári Füzetek 76. Pécs, 1985.); Tóth István: Szlovák nemzetiségi törekvések a
két világháború között (Regio, 1994. 1. sz.): Micheller Magdolna (szerk.): Fejeze-
tek a magyarországi románok és szlovákok történetéből. (Békéscsaba, 1995.)
Berényi Mária: Román ortodox egyház a két világháború közötti Magyarországon
(Annales, 1996.) A magyarországi románok iskolái a két világháború között
(Almanach, 1997.)
A századfordulótói 1945-ig terjedóen is képet ad Tilkovszky: A magyarországi
nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletének múltjából c. tanulmánya
(Barátság, 1997.4. sz.), amely a kérdést 1848-tól tekinti át.
Magyarország nemzetiségeirói 1945 után:
Központi Statisztikai Hivatal: A nemzeti kisebbségek száma és helye (1955);
Turóczí Károly: A hazánkban élő nemzetiségek helyzetéről (Pártélet, 1962); Kósa
László: Nemzetiségek a mai Magyarországon (Valóság, 1969. 4. sz.); Áts Erika
(szerk.): Több nyelven, egy akarattal. Nemzetiségek a Magyar Népköztársaságban
(1976); Kővágó László: Nemzetiségeink jelene (1976), Nemzetiségeink a mai
Magyarországon (1981); Stefka István: Hol a haza? Nemzetiségiek Magyarországon
1945-1980. (1982); Niederhauser Emil: A magyarországi nemzetiségekről
(Kritika, 1983.6. sz.); Fodor Péter, Kóvágó László, Stark Ferenc, Verseghi György:
Együtt a nemzetiségekkel. Nemzetiségek a mai Magyarországon (1984); MagyarIa-
ki [ózsefné (szerk.): Nemzetiségeink. A baranyai horvát, szerb és német nemzeti-
ség múltja, jelene, kultúrája. (Pécs, 1987.); Arday Lajos, Hlavik György: Adatok,
tények a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekről (1988); Wolfart János: A
magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (Európai Utas, 1991);
Schlett István: Kisebbségnézóben (1993).
Az immár a nemzetiségek létkérdésévé vált asszimilációs problematikáról kü-
lönösen Tilkovszky tanulmánya: Nemzetiségi lét és nemzetiségi tudat a mai Ma-
gyarországon (Politikatudomány, 1986. 3. sz.), és Fehér István monográfiája: Az
utolsó percben. Magyarország nemzetiségei 1945-1990. (1993)

A második világháború utáni nemzetiségi politikáról:
Balogh Sándor: A nemzeti, nemzetiségi kérdés és a kollektív felelősség Közép-
és Délkelet-Európában az 1940-es években. (Múltunk, 1990.2. sz.); Niederhauser
Emil: Nemzetiségi politika Magyarországon a felszabadulás óta. (Társadalmi
Szemle, 1987. ll. sz.); Tilkovszky Loránt: Kisebbségek és belpolitika. Magyaror-
szág 1945 után. (História, 1996. 1. sz.); Föglein Gizella: A magyarországi nemzeti
kisebbségek helyzetének jogi szabályozása 1945-1993. (Regio, 1997. 1. sz.);
Kővágó László: A magyar kommunisták és a nemzetiségi kérdés c. idézett könyvé-
nek harmadik része: Az ország felszabadulása után.
Az egyes nemzetiségek viszonylatában:
Zielbauer György: Adatok és tények a magyarországi németség történetéből
1945-1949 (1989), és A magyarországi németség nehéz évtizede 1945-1955.
(Szombathely, 1990.); Tilkovszky Loránt: Német nemzetiség, magyar hazafiság C.,
már említett kötetéból a következő tanulmányok: A magyarországi németek szere-
pe a második világháborúban és ami utána következett; Magyarországi németek
szovjet munkatáborokban; A kitelepítés és következményei; Zsidó deportáció,
német kitelepítés; Mit veszített Magyarország a németek kitelepítéséveI.
Zielbauer György (szerk.): Magyarországi németek elhurcolása 1944/45. A
kollektív büntetés első állomása. (1990); Füzes Miklós: Modern rabszolgaság.
Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban 1945-1949. (1990);
Erdmann Gyula: Deportálás, kényszermunka. Békési és csanádi németek szovjet
munkatáborokban. (Gyula, 1990.)
Balogh Sándor: A német nemzetiségű lakosság kitelepítése. (In: A népi demok-
ratikus Magyarország külpolitikája 1945-1947) [1982]; Fehér István: A magyaror-
szági németek kitelepítése 1945-1950. (1988). Karom Mihály: Az Atlanti Chartától
a potsdami kollektív büntetés ig. A magyarországi német kitelepítés történetéhez;
valamint Balogh Sándor: A magyarországi németek elhurcolása és elűzése válasz-
tott hazájukból. (Mindkét előadás az 50. évforduló alkalmával tartott tudományos
tanácskozás anyagát közreadó, Zielbauer György által szerkesztett kötetben
[1996]). Lásd továbbá: A magyarországi németek elhurcolása és elűzése. Váloga-
tott szemelvények a korabeli magyar sajtóból, 1944-1948. (Szerk.: Zielbauer
György; 1996.) Tóth Ágnes: Bibó István memorandumai a magyarországi német
lakosság kitelepítéséveI kapcsolatban (Bács-Kiskun megye múltjából, XI. Kecske-
mét, 1992); Tilkovszky Loránt: A magyarországi katolikus és evangélikus egyház
állásfoglalásai a németek kitelepítése kérdésében a második világháború után. (A
Pollack Mihály Műszakí Főiskola Tudományos Közleményei 1990. 2. kötet: Köz-
gazdaságtan, szociológia, történelern. Pécs, 1990.); Tóth Ágnes: Telepítések Ma-

gyarországon 1945-1948 között. A németek kitelepítése, a belső népmozgások és
a magyar-szlovák lakosságcsere összefüggései. (Kecskemét, 1993.)
Balogh Sándor: Az 1946. február 27-i magyar-csehszlovák lakosságcsere-
egyezmény (Történelmi Szemle, 1979. l. sz.); Szabó A. Ferenc: A második világ-
háború utáni magyar-szlovák lakosságcsere demográfiai szempontból. (Regio,
1991. 4. sz.); Gyivicsán Anna: Fejezetek a magyarországi szlovákok életéből. (TIT,
1985.) Gyivicsány Anna-Krupa András: A magyarországi szlovákok (1997.)
Tóth Ágnes: A magyarországi délszlávok helyzete és törekvései 1945-1948.
(Bács-Kiskun megye múltjából. XII. Kecskemét, 1993.) A délszláv lakossággal
szembeni törvénytelenségekről Habina Péter: Kitelepítés, kitelepítettek 1949-
1953. (In: Migráció a Kárpát-medencében. Szerk.: Micheller Magdolna. Békéscsa-
ba, 1994.) Lásztity S. Lyubomir: A magyarországi délszlávok negyven éve. (In:
Szigetvári Konferencia 1986. Szerk.: Polányi Imre. Pécs, 1987.)
Nemzetiségi törekvések az 1956-os forradalomban: (Szesztay Ádám tanulmá-
nya, Regio, 1994.2. sz.)
Korabeli kiadványok a nemzetiségi politikáról:
Andics Erzsébet: Nemzetiségi kérdés, nemzetiségi politika (I 947); Turóczy
Károly: A Magyar Népköztársaság nemzetiségi politikája (1962); Csatári Dániel
(szerk.): Nemzetiségi kérdés, nemzetiségi politika (1968); Herezeg Ferenc: A
Magyar Szocialista Munkáspárt nemzetiségi politikája (1976); Aczél György: Szoci-
alizmus és nemzeti kérdés (1987).
A pártállam időszakának nemzetiségpolitikai határozatai közűl az MSZMP po-
litikai bizottsága 1958. és 1968. évi határozatait közölte Föglein Gizella: Nemzeti-
ségi politika a Kádár-korszakban CÍmmel (Múltunk, 1997. 1. sz.) Az 1978. évi PB-
határozatot Az MSZMP határozatai és dokumentumai 1975-1980 c. kötet (1983)
közli. A párt központi bizottságának 1988. évi állásfoglalását a Társadalmi Szemle
(1989.1. sz.) közölte. Az MSZMP 1975, 1980, 1985. évi kongresszusain, ill. 1988.
évi országos értekezletén elhangzott nemzetiségpolitikai jelentőségű megnyilatko-
zásokat lásd ezek kiadott anyagában.
A nemzetiségi szövetségekről:
Budzsáklia Mátyás: A nemzetiségi szövetségek helye és szerepe. (Állam és Igaz-
gatás, 1973.2. sz.); Föglein Gizella: Közvetíteni a "párt és kormány" szavát. Nem-
zetiségi-kisebbségi szövetségek 1958-1972. (História, 1996. 9-10. sz.); Poprády
Judit: A Magyarországi Németek Szövetségének története. (Fons,1995. 2. sz.) - A
nemzetiségi szövetségek tevékenységéről részletes beszámolókat tartalmaznak az
általuk kiadott kalendáriumok kötetei, valamint kongresszusi kiadványaik.

A nemzetiségi vonatkozású sajtóközleményekról és a nemzetiségek sajtójáról
Nemzetiségek Magyarországon címmel - Kafer István szerkesztésében - bibliográ-
fiát adott ki az Állami Gorkij Könyvtár az 1945-1975 közötti három évtizedre
vonatkozóan: Németek (I 983), Románok (I 983), Szlovákok (I 986).
A nemzetiségi oktatásiigyről:
Mátrainé Gorján Mária: A nemzetiségi iskolaügy alakulása az 1945 utáni évti-
zedekben. (In: Fejezetek a magyarországi románok és szlovákok történetéból.
Békéscsaba, 1995.); Föglein Gizella: A nemzetiségi oktatás jogi szabályozása Ma-
gyarországon 1945-1956. (Levéltári Szemle, 1990. 4. sz.); Rigóné Péter Irén:
Fejezetek a hazai nemzetiségi oktatás történeté ból a népi demokratikus átalakulás
első éveiben. (Acta Historica, Szeged, 1987); Lázár György: Szlovák iskolaügy Ma-
gyarországon 1945-1949. (Századok, 1983. 6. sz.); Füzes Miklós: A nemzetiségi
oktatás fejlődése a Délkelet-Dunántúlon 1949-1972. (Baranyai Levéltári Füzetek
77. Pécs, 1985); Az alsó- és középfokú nemzetiségi oktatás története Délkelet-
Dunántúlon 1945-1985. (Pécs, 1990.); Drahos Ágoston, Kovács Péter: A magyar-
országi nemzeti kisebbségek oktatásügye 1945-1990. (Regio, 1991. 2. sz.)
A nemzetiségi kutatóintézetekről:
Gyivicsán Anna: Gondolatok a Békéscsabán megalakult Szlovakisztikai Intézet
kapcsán. (Regio, 1990.4. sz.); Gyurok jános: A pécsi Horvát Intézet. (Regio, 1992.
3. sz.)
Tudományos koriferenciák
A magyarországi németség történetéről:
Hambuch Vendel (szerk.): 300 éves együttélés. Nemzetközi történész konfe-
reneia Budapesten 1987-ben. (1988); Spíegel-Schrnídt, Friedrich (Hrsg.):
Geschichte der Ungarndeutschen 1920-1990. Internationale Historikerkonferenz
in Budapest, 1990. (Suevia Pannonica. Archiv der Deutschen aus Ungarn. 9 (19)
1991.); Zielbauer György (szerk.): A magyarországi németek hozzájárulása a
közös haza építéséhez. Tudományos tanácskozás Budapesten 1996-ban (1996.)
Az 1993. évi kisebbségi törvényről:
Baka András: Az új magyarországi nemzeti és ctnikai kisebbségi törvény kon-
cepciójáról (Regíó, 1990. 4. sz.); A Magyar Köztársaság miniszterelnökének két
állásfoglalása a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel kapcsolatos
teendőkről. (Regio, 1991. 2. sz.); Bodáné Pálok Judit: A magyar kisebbségi törvény
megszületésének körülményei (Acta Humana, 1993. 12-13. sz.); Wolfartjános: A

nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló új törvény (Magyar Közigazgatás,
1993. 10. sz.)
A nemzetiségi önkormányzatokról:
Kisebbségi önkormányzatok választása és alapítása Magyarországon. Szakértői
tanácskozás Solymáron 1994-ben. (Stuttgart, 1995); Adatok a magyarországi
kisebbségi önkormányzatok kialakulásáról és működéséröl, (Regio, 1997. 1. sz.)
KaItenbach Jenő: Napjaink politikai váltizásai az 1990-es népszámlálástóI az Or-
szágos Német Kisebbségi Önkormányzat megalakulásáig (In: A magyarországi
németség története Szent István korától napjainkig. Szerk.: Füzes Miklós. Pécs,
1997.)
A nemzetiségek kártalanításáról lásd Zielbauer György közleményeit
(Deutscher Kalender 1991, 1995.)
A nemzetiségek parlamenti képviselete kérdéséről lásd Lásztity Péro cikkét
(Barátság, 1997.4. sz.).

Névmutató
Bazovsky, Ludovit . 25
A,Á Bechtler Péter' 117, 132
Bellér Béla . 171
Aczél György' 167, 168, 170, 171,
Benedek Elek· 63
174,177
Benes, Eduard . 25, 127,200
Ács Tivadar . 120
Benke Valéria· 151, 152, 164, 167
A1bert Gábor' 171
Berencz Ádám' 92
Andics Erzsébet· 148
Berinkey Dénes' 34-36, 202
Andrássy Gyula, ifj.. 19,22,40
Bernula Mihály' 151
Antall józsef . 189, 191, 193,207
Bethlen, István' 29, 43-46, 49, 50,
Apáthy István' 29
54,68,203
Apponyi A1bert· 19,21,27,40,200
Beyer, Hans joachim· 62
Asztalos Miklós: 61
Bibó István' 127, 129, 132
Bielik György' 151
Bleyer jakab' 26, 34, 35, 38-42,
B 44-46,48-52,55,57,65,67-70,
101,202,203
Babits Mihály' 58-60 Boross Péter' 196
Bajcsy-Zsilinszky Endre' 53,62,63, Borovszky Géza' 112
66-69,80,95,99-104,135, 188 Böhm, Emanuel '84,93
Bálint Imre' 134 Böszörmény Zoltán' 71
Balogh Sándor . 171 Brandsch, Rudolf· 21, 23, 24, 26,
Bánffy Dezső' 16, 18,20, 199 34,37
Barankovics István' 139 Braun Róbert· 59
Baranyai Lipót . 134 Brecht, Bertold· 170
Bárdossy László . 79, 83-85, 89-91, Brody, Andrij . 75, 94, 96
127,204 Bruder Ferenc' 121
Bartha Albert· 30 Buchinger Manó' 117
Basch Ferenc' 50, 54,63,65,67,
69-74,76-79,91,93,95,97,98,
101,102,106-110,117,134,137
Bauer, Ott9 ·121
Névmutató O 219
Fencik, Sztyepán . 75, 94
C,Cs Fenyő Miksa· 134
Ferenc Ferdinánd . 22-24, 200
Csatay Lajos' 96
Ferenc józsef· 26, 200
Csathó Kálmán' 134
Festetics Sándor' 71
Csécsy Imre' 134
Fischer józsef' 134
Csia Sándor' 97, 110
Flueras, Ion' 29, 32
Csingiz, Ajtmatov' 175
Fockjenő . 157,206
Fodor józsef· 134
Francisci, Michal 130
D Friedrich István' 39, 202
Fülep Lajos· 57-59
Darányi Kálmán' 69, 72, 203 Füst Milán . 134
Darvas józsef· 146, 148 Füzes Mlklós 188
Deák Ferenc' 115,200
Denis, Ernest . 26
Dessewffy Gyula' 134
G
Dinnyés Lajos' 138-140, 142,206
Dobi István' 143, 206
Gálocsy Árpád' 40, 41,57
Dula, Matus . 27, 28
Garbai Sándor' 35
Dvorcsák Viktor' 40
Gauvain, Auguste' 26
Gellért Oszkár' 134
Giesswein Sándor' 26
E Glatz Ferenc' 187
Goga, Octavian . 23
Eötvös józsef' 115 Goldis, Vasile . 27
Erdei Ferenc' 125,127-129 Gömbös Gyula' 69-72, 203
Erdmann Gyula· 188 Graf, Benno' 58
Esterházy Móric : 27-201 Gratz Gusztáv' 42, 46, 48, 52, 69,
71-73,95,111,133,203
Grósz Károly '174,175,177,186,207
Groza, Petru' 138, 205
F
Grősz józsef' 126, 146
Gündisch Guido . 38, 39, 45
Faragó László . 134
Gyárfás Elemér . 94
Faulstich Egyed' 71
Gyöngyösi jános . 125, 126
Fehér István' 171, 172
Fejérváry Géza' 19, 20, 199

H J
Hadikjános o30, 201, 202 Jakab Róbertné 0167,172,187
Hadzi, Kosta o28 janusek, Antonín o37
Haller István o40, 41 Jászi Oszkár 026,28,29,31-34,36
Hambuch Géza 0167 Jehlicska Ferenc o40
Harsányi Gréte o60 Jendrassik György o 134
Hatieganu, Emil o94 Jókai Mór o63
Hegedús András o 148, 206 Jordáky Lajos o 116-1I8
Heltai Jenő o 134 József főherceg o30
Herezeg Ferenc o 17, 18 Juhász Gyula o 172
Hess, Rudolf o69, 72 jurnanca, josif 32
o
Himmler, Heinrich o77, 90, 91 Junger József o 115

Hitler, Adolf 054,69-71,75,76,78, Junker János o35
79,89,91,98,105,106,109, juríga, Ferdis o29
1l0, 113, 114, 118, 123, 126,
133,140,203,204
Hlinka, Andrej o20, 74
K
Hodza, Milan 019
Horn Gyula o 197
Kádár János o 150, 155, 163, 165,
Horthy Miklós o75, 78, 91, 96, 97,
167,177,206,207
109,202,204,205
Kalász Márton o 171
Horváth Zoltán o 134
Kalcok, MichaI o84
Hován András o 143
Kállai Gyula o 150, 151, 156, 206
Höttl, Wilhelm o 110
Kállay Miklós o83, 90, 91, 93, 94,
Hubay Kálmán o76, 107, 109
96,204
Huber János o40
Kalmár Henrik o35
Huss Richard 071
Karagity, Antun o 130
Huszár Károly o39, 40, 202
Károly, IVo o26, 201
Károlyi Gyula o50, 202, 203
Károlyi Mihály o26, 28-36, 201, 202
1 Kassák Lajos o 134
Kelemen, [ozef o93
I1ku Pálo 155, 157 Keresztury Dezső o 135, 136
Illyés Gyula o57-60 Kertész István o 132
ImrédyBéla 073,74,92,109, 111,203 Keszthelyi Nándor o 132
Isbert, A1brecht-Otto o54-56, 58, 62 Kéthly Anna o 134
Névmutató O 221
Key, William S.. 134 Mandity Marin· 167
Khuen-Héderváry Károly· 18,22, Maniu, luliu . 25, 28, 32
199,200 Mány Erzsébet· 150
Klekl, Josef . 30, 33, 36 Margitai József· 44
Knaller Viktor· 39 Masaryk, Thornas G.. 25, 28, 200, 201
Kohl, Helmut· 175, 195 Matuzovic, Ivan . 37
Kopony, Wilhelm· 24 Méhely Lajos· 57
Korom Mihály· 167, 168, 172 Metianu, loan . 25
Korosec, Anton· 29 Mihali, Teodor . 20, 23
Kossuth Ferenc· 19 Mihu, loan . 17
Kossuth Lajos· 119, 120, 122 Miklós Béla, Dálnoki . 124, 126,205
Kovács Imre· 125, 129 Mindszenty józsef 126, 129, 135,
Kozma Miklós· 84, 85 139, 140, 143
Köhler, Heinrich . 49 Mosorínskí, Svetozar . 37
Köpeczi Béla· 166 Muck Lajos· 97
Kóvágó László . 171, 172 Münnich Ferenc· 151,206
Kremling, Ludwig· 21
Kristóffy József· 20, 22
Kun Béla· 29,35-37,201
N
Kunfi Zsigmond· 29
Kussbach Ferenc· 50, 63, 70, 71
Nagy Ferenc· 136, 137,205
Kutkafalvy Miklós· 41
Nagy Imre ·132,147-149,206
Nagy Lajos· 134
L Németh Miklós· 186, 187,207
Neugeboren, Emil· 24
Novak, Ivan . 29, 30, 33
Lakatos Géza 96, 205
Lázár György· 163,207
Loesch, Carl Christian von· 42
Lovászy Márton . 34 O,Ó
Lukács György· 20
Lukács László . 23, 200 Obál Béla· 32, 33, 36
Ognyenovics Milán ·145,151,153
Orbán László· 152, 161, 164
M Ortutay Gyula· 142, 151, 154
Óvári Miklós· 167, 168
Málnási Ödön . 109
Mályusz Elemér· 54, 56-58

p S,Sz,S
Pálffy Fidél . 92, 109 Sarlós István' 165
Parragi György' 134 SchittenheIm Ede . 63, 64, 69
Pasic, Nikola . 29 Schoenfeld, Arthur H. F.. 134
Pataky Tibor' 44, 93 Schöpflin Aladár' 59
Pátzay Pál . 134 Schuon, Gottlob . 55
Pechány Adolf· 44 Schwartz Richard, 37
Peidl Gyula· 39, 202 Senoa,August· 186
Perényi Zsigmond' 75 Seton-Watson, R. W.. 26
Pethő Sándor' 63 Shvoy Lajos' 126
Petrusán György' 192 Siegescu József' 44
Peyer Károly' 102, 118, 121,203 Sík Sándor' 134
Píltc, MIaden . 31 Simonyi-Semadam Sándor' 41, 203
Pintér László . 126, 133 Srobár, Vavro . 20, 28, 33
Polinszky Károly' 161 Stajic, Vasa' 31
Pop, C. Stefan' 32 Steed, Wíckham . 26
Popovici, Aurel . 22 Stefán Ágoston' 33, 35
Pozsgay Imre' 164-166, 173, 177, 187 Stefka István' 171
Puja Frigyes' 163 Steinacker, Edmund· 18,21,22
Steuer György' 44
Stinnes, Hugo' 42
Suchjános 161
R
Supka Géza' 134
Szabó Dezső' 63-69
Radnóti József· 134
Szabó Oreszt . 33
Rajk László '137,145,151
Szák Mihály 151
Rákosi Mátyás' 126, 129, 138, 145,
Szakasits Árpád· 120, 132
147,148,206
Szalai Sándor' 132
Róth Ottó . 30
Szálasi Ferenc' 54,93,97,99,
Réger Antal· 160
105-110,122,124,205
Ribbentrop, Joachim . 84,90,91,204
Szeder Ferenc' 117, 118
Rob, Antun 141,143
Szekfű Gyula· 54, 55,61-65,67-69,
Rónai Zoltán' 35
103
Rothen Ferenc' 50, 106-108
Széll József· 72
Röser, Johann' 24
Széll Kálmán' 16, 18, 199
Ruszkay Jenő· 109
Szilágyi Péter' 151, 167
Névmutató O 223
Szobek András' 117 Vajansky, Svetozar Hurban . 25
Szőnyi István' 137 VarannaiAurél' 134
Sztálin, jeszif Visszarionovics . 147, Vázsonyi Vilmos' 26
206 Veesenmayer, Edmund· 96,110
Sztójay Döme . 95, 96, 102, 110,204 Veres Péter' 63
Szúrös Mátyás· 176 Vix, Fernand . 35
Szviezsényi Zoltán' 41 Vlad, Aurel . 17, 20, 28
Vorosilov, K1imentjefremovics .
127,129,132,134,205
T
Tabajdi Csaba' 189 w

Tartsay Vilmos' 135
Teleki Géza' 131 Weizsacker, Richard von' 175, 195
Teleki László . 120 Wekerle Sándor' 20-22, 27, 199,201
Teleki Pál· 41, 42,54,74-77, Werth Henrik· 84
79-84,107, 111-113,203,204 Wesselényi Miklós 134
Thyssen, Fritz' 42 Wild Frigyes' 148, 151, 153, 156,
Tildy Zoltán' 103, 131, 132, 135, 160
136,205 Wilson, Thomas Woodrow . 27, 201
Tilkovszky Loránt . 1, 3, 171, 172 Winkelmann, Otto' 96, 110
Tisza István' 18, 19,22-28, 199,200 Wlassics Gyula· 18
Tito, [oszíp Broz . 141, 145 Wolfart János' 189, 193
Tkalecz Vilmos' 36
Tomcsányi Pál· 85
Tomic.jasa 17,31
Z,Zs
Tóth Dezső' 164
Trumbic, Ante' 25, 29
Zielbauer György' 188
Zuschlag vtlmos lll, 112, 121
Zsolt Béla' 134
v Zsombor Géza' 35
Vágó Pál· 76,107,109

Vaida-Voevod, Alexandru 22, 28,
29, 32

Függelék
1993. évi LXXVII.törvény

a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól'
Az Országgyűlés
• követve a magyar történelem legnemesebb hagyományait és értékeit,

• a demokrácia és a humanizmus eszmét iránti elkötelezettség jegyében,
• a népek és nemzetek közötti megértés és baráti együttműködés elősegítésének szándékával,
• továbbá annak tudatában, hogy nemzeti és etnikai kisebbségek harmonikus együttélése a
többségi nemzettel a nemzetközi biztonság alkotó eleme,
kinyilvánítja, hogy a nemzeti és etnikai önazonossághoz való jogot az egyetemes emberi jogok részé-
nek tekinti, a nemzeti és etnikai kisebbségek sajátos egyéni és közösségi jogai alapvető szabadságjogok,
amelyeket tiszteletben tart, és mindezeknek a Magyar Köztársaságban érvényt szerez.
Ezen jogok összessége nem a többség adománya és nem a kisebbség kiváltsága, forrásuk pedig
nem a nemzeti és etnikai kisebbségek számaránya, hanem az egyén szabadságának és a társadalmi
békének tisztelete alapján a másság joga.
Az egyenlőség és a szolidaritás eszméinek, az aktív kisebbségvédelem elveinek kinyilvánításakor
az Országgyűlést az elfogadott egyetemes erkölcsi és jogi normák figyelembevételével a kisebbségek
iránti megbecsülés, az erkölcsi és a történelmi értékek tisztelete, a kisebbségek és a magyar nemzet
közös létérdekeinek következetes képviselete vezérli.
A Magyar Köztársaság teriiletén élő, magyar állampolgárságú nemzeti és etnikai kisebbségek
nyelve, tárgyi és szellemi kultúrája, történelmi hagyományai, valamint a kisebbségi létükkel összefüg-
gő más sajátosságaik egyéni és közösségi önazonosságuk része.
Mlndezek kiilönleges értékek, megőrzéslik, ápolásuk és gyarapításuk nemcsak a nemzeti és
etnikai kisebbségek alapvető joga, de a magyar nemzet, végsősoron pedig az államok és nemzetek
közösségének érdeke is.
Figyelembe véve, hogy az önkormányzatok a demokratikus rendszer alapját képezik, a kisebbségi
önkormányzatok létrehozását, tevékenységét és az ezáltal megvalósuló kulturális autonómiát az
Országgyűlés a kisebbségek sajátos jog érvényesítése egyik legfontosabb alapfeltételének tekinti.
Az Országgyűlés a történelmi együttélés tényéből kiindulva ezen törvényben is biztosítja mind-
azon jogokat, amelyek a kisebbségekhez tartozó személyeknek, mint magyar állampolgároknak és
ezek közösségeinek nemcsak emberi jogai, hanem olyan politikai jogok, amelyek segítségével nem-
zeti vagy etnikai önazonosságuk megőrzése elősegíthető. E törvény célja, hogy a Helsinki Záródoku-
menturn elvei alapján megteremtse a kisebbségi lét megéléséhez szükséges intézményes alapokat,
beleértve az anyaországokkal és nemzetekkel való szabad, élő kapcsolattartást is. A Magyar Köztársa-
ság Országgyűlését e törvény megalkotásánál a határok nélküli Európa megteremtésének. a kisebbsé-
• A törvényt az Országgyűlés az 1993. július 7-i ülés napján fogadta ci.
Függelék O 225
gi létból adódó hátrányok mérséklésének és felszámolásának, az ehhez szükséges demokratikus
intézményrendszer továbbfejlesztésének szándéka vezérli.
Az Országgyúlés e célok megvalósítása érdekében a nemzeti és etnikai kisebbségekhez tartozó
személyeket és közösségeiket megillető jogok összegzése végett, valamint e jogok érvényesülésének
biztosítására és az érvényesítés módjának szabályozására - figyelembe véve a nemzetközi jog rendel-
kezéseit, az ENSZ Alapokmányát, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, a Polgári és Politikai
Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát, a Párizsi Chartát, az Európai Emberi Jogi Konvenciót és a
Magyar Köztársaság Alkotmányában rögzített elveket - a következö törvényt alkotja:
1. FEJEZET
Alapvetó rendelkezések
1. § (1) E törvény hatálya kiterjed a Magyar Köztársaság terül etén élő mindazon magyar állarn-
polgárságú személyekre, akik magukat valamely nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozónak
tekintik, valamint eszemélyek közösségeire.
(2) E törvény értelmében nemzeti és etnikai kisebbség (a továbbiakban: kisebbség) nunden
olyan, a Magyar Köztársaság területén legalább egy évszázada honos népcsoport, amely az állam
lakossága körében számszerű kisebbségben van, tagjai magyar állampolgárok és a lakosság többi
részétől saját nyelve és kultúrája, hagyományai különböztetik meg, egyben olyan összetartozás-
tudatról tesz bizonyságot, amely mindezek megőrzésére, történelmileg kialakult közösségeik érde-
keinek kifejezésére és védelmére irányul.
2. § E törvény hatálya nem terjed ki a menekülrekre, a bevándorlókra, a letelepedett külföldi

állampolgárokra és a hontalanokra.
3. § (1) A Magyar Köztársaságban élő kisebbségek részesei a nép hatalmának: á1lamalkotó

tényezők. (Alkotmány 68. § (1) bekezdés). Kultúrájuk része a magyarországi kultúrának.
(2) A nemzeti vagy etnikai önazonossághoz való jog olyan alapvető emberi jog, amely egyéneket
és közösségeket egyaránt megillet.
(3) Minden kisebbség jogosult arra, hogy nemzeti vagy etnikai közösségként létezzen és fennrna-
radjon.
(4) Minden kisebbségi közösségnek és kisebbséghez tartozó személynek joga van a szülőföldtén
való élet, valamint a szülöfölddel való kapcsolattartás zavartalanságához. A szülőföldhöz való jog
nemcsak a saját születési helyéhez, hanem a szülök, nevelők, ősök születésí vagy lakhelyéhez, az
óhazához és annak kultúrájához, hagyományaihoz való kötődés szabadságát és oltalmát is jelenti.
(5) A kisebbségek nundennem ú hátrányos megkülönböztetése tilos.
4. § (1) A Magyar Köztársaság tilalmaz minden olyan politikát, amely:

• a kisebbségnek a többségi nemzetbe való beolvasztását célozza vagy ezt eredményezi;
• a kisebbségek által lakott területek nemzeti vagy etnikai viszonyainak a kisebbség szem-
pontjából hátrányos megváltoztatására irányul;
• a nemzeti vagy etnikai kisebbséget vagy kisebbséghez tartozó személyt hovatartozása mí-
att üldöz, életkörülményeit nehezíti, jogai gyakorlásában akadályozza;
• a nemzeti vagy etnikai kisebbség erőszakos ki- és áttelepítésére irányul.

(2) A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolataiban fellép minden olyan politikai törekvés ellen,
amely az (1) bekezdésben felsorolt következményekhez vezet. Az ilyen politika elleni védelem nyújtá-
sára a nemzetközi jog eszközeivel és nemzetközi szerzödések révén is törekszik.
(3) A közigazgatási egységek és a választókerületek határainak megvonásánál, a település- és
gazdaságfejlesztési, valamint környezetvédelmi tervek kidolgozása során a Magyar Köztársaság figye-
lembe veszi a nemzeti vagy etnikai kisebbségek települési viszonyait, kapcsolatait, gazdasági érdekeit
és kialakult hagyományait.
5. § (1) A Magyar Köztársaságban a kisebbségek alkotmányos joga helyi és országos önkonnány-

zatok létesítése.
(2) A kisebbségi önkormányzatok alapvető feladata a kisebbségek érdekeinek védelme és képvi-
selete az ezen önkormányzatok részére e törvényben megállapított feladat - és hatáskörök gyakorlásáva!.
(3) E feladataik ellátása érdekében jelen törvény szabályozza az önkormányzatok létrehozásának
módját, azok jogait, kötelezettségeit, működésí feltételeiket, kapcsolataikat az állam szerveive!.
6.§ A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölé-

sét célzó intézkedésekkel is segíti [Alkotmány 70/A. § (3) bekezdés].
II. FEJEZET
Egyéni kisebbségi jogok
7. § (1) Valamely nemzeti, etnikai csoporthoz, kisebbséghez (a továbbiakban: kisebbséghez)

való tartozás vállalása és kinyilvánítása az egyén kizárólagos és elidegeníthetetlen joga. A kisebbségi
csoporthoz való tartozás kérdésében nyilatkozatra senki sem kötelezhető.
(2) A nemzeti és etnikai önazonossághoz való jog és ilyen kisebbséghez való tartozás vállalása és
kinyilvánítása nem zárja ki a kettős vagy többes kötődés elismerését.
8. § A nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozó állampolgár joga, hogy kisebbséghez tartozását
az országos népszámlálás alkalmával titkosan és névtelenülmegvallhassa.
9. § A kisebbséghez tartozó személynek joga van a politikai és kulturális esélyegyenlőségre,

amelyet az állam hatékony intézkedésekkel elősegíteni köteles.
10. § A kisebbséghez tartozóknak a közéletben való részvétele nem korlátozható. Érdekeik

kifejezésére, védelmére - az alkotmányos szabályozás szerint - egyesületeket, pártokat, más társa-
dalmi szervezeteket hozhatnak létre.
ll. § A kisebbséghez tartozó személyeknek joguk van a családra vonatkozó kisebbségi hagyomá-
nyok tiszteletben tartására, családi kapcsolataik ápolására, családi ünnepeiknek anyanyelven történő
megtartására és az ezekhez kapcsolódó egyházi szertartások anyanyelven való lebonyolításának
igénylésére.
12. § (1) A kisebbséghez tartozó személynek joga van saját és gyermeke utónevének szabad
megválasztásához, családi és utónevének anyanyelve szabályai szerinti anyakönyveztetéséhez és
Függelék O 227
annak - jogszabályban meghatározott keretek között - hivatalos okmányokban való feltüntetéséhez.
A nem latin írásmóddal történő bejegyzés esetén kötelező a fonetikus, latin betűs írásmód egyidejű
alkalmazása is.
(2) Kérésre az anyakönyvezés és az egyéb személyi okmányok kiállítása - az (1) bekezdésben
meghatározottak szerint - kétnyelvű is lehet.
13. § A kisebbséghez tartozó személynek joga van:

a) anyanyelvének, történelmének, kultúrájának, hagyományainak megísmeréséhez, ápolá-
sához, gyarapításához, továbbadásához;
b) részt venni az anyanyelVi; oktatásban és művelődésben;
c) kisebbségi voltával kapcsolat os személyi adatok védelméhez külön törvényben meghatá-
rozottak szerint.
14. § A kisebbséghez tartozó személynek joga van mind az anyaországok és nyelvnemzetek

állami és közösségi intézményeivel, mind a más országokban élő kisebbségekkel való kapcsolattartásra.
Ill. FEJEZET
A kisebbségek közösségi jogai
15. § A kisebbségi önazonosság megőrzése, ápolása, erősítése és átörökítése a kisebbségek

elidegeníthetetlen közösségi joga.
16. § A kisebbségek joga történelmi hagyományai, nyelvük ápolása és feílesztése, tárgyi és

szellemi kultúrájuk megőrzése és gyarapítása.
17. § A kisebbségek társadalmi szervezeteket, helyi és országos önkormányzatokat hozhatnak létre.
18. § (1) A közszolgálati rádió és televízió - külön törvény rendelkezései szerint - biztosítja a
nemzeti vagy etnikai kisebbségi műsorok rendszeres készítését és sugárzását.
(2) A kisebbségek által lakott területeken az állam - nemzetközi szerződések útján is - előmoz-
dítja az anyaországból származó rádió- és televízióadások vételét.
(3) A kisebbségi közösségeknek joguk van:
a) anyanyelvű, vagy anyanyelvi (anyanyelven és magyar nyelven történó) óvodai nevelés, al-
só-, közép- és felsőfokú oktatás feltételeinek megteremtését kezdeményezni;
b) törvények keretei között saját országos nevelési, oktatási, kulturálís, tudományos intéz-
ményhálózat kialakítására.
(4) A Magyar Köztársaság - törvények keretei között - biztosítja a kisebbségi közösségeknek
rendezvényeik és ünnepeik zavartalan megtartásához, építészeti, kulturális és vallási emlékeik,
hagyományaik megőrzéséhez. ápolásához és átörökítéséhez, jelképeik használatához ruződő jogait.
19. § A kisebbségeket és szervezeteiket megilleti a széles körű és közvetlen nemzetközi kapcso-

latok kiépítésének és fenntartásának a joga.

20. § (I) A kisebbségeknek - külön törvényben meghatározott módon - joguk van az ország-
gyűlési képviselerre.
(2) Az Országgyűlés megválasztja a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosát. Az
ügyvitel és előkészítés teendőit az Országgyűlési Biztos Hivatala látja el. A nemzeti és etnikai kísebbsé-
gi jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi L1X.törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
(3) A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa e törvény hatálya alá tartozó
kérdésekben jár el.
IV. FEJEZET
A kisebbségek önkormányzatai
21. § (1) Az egyes kísebbségek az e törvényben meghatározottak szerint községben, városban és

a Főváros kerületeiben kisebbségí települési önkormányzatokat, vagy közvetett, vagy közvetlen módon
létrejövő helyi kisebbségi önkormányzatokat hozhatnak létre.
(2) A kisebbségekhez tartozó állampolgárok helyi képviselővé választásáról az e törvény 64. §-ával
módosított, a helyi önkormányzati képviselők és polgármcsterek választásáról szóló 1990. évi LXIV.
törvény rendelkezik.
22. § (1) Kisebbségi települési önkormányzatnak nyilváníthat ja magát az a települési önkor-

mányzat, amelynek testületében a képviselők több mint felét egy nemzeti vagy etnikaí kisebbség
jelöltjeként választották meg.
(2) Ha az önkormányzati testület képviselőinek legalább 30 százalékát egyazon kisebbség jelölt-
jeként választották meg, e képviselők kisebbségenként legalább 3 fős helyi kisebbségi önkormányzatot
(a továbbiakban: közvetett módon létrejövő helyi kisebbségi önkormányzat) alakithatnak.
23. § Az e törvény 64. §-ával módosított a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek

választásáról szóló 1990. évi LXIV.törvény 51-54. §-aiban foglaltaknak megfelelően a választópolgárok
közvetlen választás útján, helyi kisebbségi önkormányzatot hozhatnak létre (a továbbiakban: közvet-
len módon létrejövő helyi kisebbségi önkormányzat).
(2) A közvetlen módon létrejövő helyi kisebbségi önkormányzati testület tagjainak létszáma 1300
lakos alatti községben 3 fő, 1300 lakos feleuí községben 5 fő, városban 7 fő, megyei jogú városban,
fővárosi kerületben 9 fő.
(3) A közvetlen módon létrejövő helyi kisebbségi önkormányzat - e testület többségének dönté-
sévelmeghatározoll szabályok szerint - maga választja meg a vezetőit.
(4) A közvetlen módon létrejövő helyi kisebbségi önkormányzatnak az a tagja, aki nem önkor-
mányzati képviselő, az e törvény 64. §-ával mődosított, a helyi önkormányzati képviselők és polgár-
mcsterek választásáról szóló 1990. évi LXIV.törvény 51-54. §-ai szerinti választással csak a közvetlen
módon létrejövő helyi kisebbségi önkormányzat testületének tagjává válik.
(5) Egy kisebbség a településen csak egy közvetett módon létrejövő helyi kisebbségi önkonnány-
zatot, illetőleg ennek hiányában egy közvetlen módon létrejövő helyi kisebbségi önkormányzatot
hozhat létre.
(6) A közvetett és a közvetlen módon létrejövő helyi kisebbségi önkormányzat (a továbbiakban
egyiitt: helyi kisebbségi önkormányzat) e törvényben meghatározott azonos feladat- és hatáskörrel
rendelkezik.
Függelék O 229
(7) Egy kisebbség képvíseletét a települési önkormányzatban szószóló csak akkor láthatja el, ha
az általa képviselt kisebbség helyi kisebbségi önkormányzattal nem rendelkezik.
24. § A kisebbségi települési önkormányzatokra, valamint a helyi kisebbségi önkormányzatokra

- ha e törvény másként nem rendelkezik - a helyi önkormányzatokról szóló törvény rendelkezéseit
kell megfelelően alkalmazni.
A kisebbségi települési önkormányzatok

és a helyi kisebbségi önkormányzatok feladata és hatásköre
25. § (1) A kísebbségí önkormányzat jogi személy. A kisebbségi települési önkormányzatok

feladat- és hatáskörét a települési önkormányzatok részére előírt feladat- és hatáskörökön kívül e
törvény rendelkezései határozzák meg.
(2) A helyi érdekű közügyek intézése során a kísebbségí települési önkormányzatok - az (1)
bekezdésben foglaltakkal összhangban - kötelesek biztosítani a településen számszerű kisebbségben
élő magyar lakosság, illetőleg más, nemzeti vagy etníkaí kisebbség jogainak érvényesülését.
26. § (1) A kísebbségí települési önkormányzat, a helyi kisebbségi önkormányzat a kisebbség

helyzetét érintő bármely kérdésben megkeresésseI fordulhat a hatáskörrel és illetékességgel rendel-
kezö közigazgatási szerv vezetőjéhez, amelyben:
a) tájékoztatást kérhet;
b) javaslatot tehet;
c) intézkedést kezdeményezhet;
d) kifogással élhet az intézmények működésével kapcsolatos, a kisebbség jogait sértő gya-
korlat, egyedi döntés ellen, kezdeményezheti a döntés megváltoztatását, visszavonását.
(2) A hatáskörrel és illetékességgel rendelkezé szerv vezetője - az (1) bekezdésben meghatáro-
zott esetben - köteles a megkeresésre 30 napon belül érdemben válaszolni.
(3) Ha a szerv vezetője a megkeresés tárgyát illetően nem rendelkezik hatáskörrel vagy illetékes-
séggel, köteles a megkeresést 3 napon belül a hatáskörrel és illetékességgel rendelkezé szervhez
áttenni.
27. § (1) a helyi kisebbségi önkormányzat saját hatáskörében - a települési önkormányzat

rendeletében foglalt keretek között - határozza meg:
a) szervezetét és működési rendjét;
b) költségvetését, zárszámadását, az önkormányzat által rendelkezésre bocsátott források
felhasználását;
c) az e törvényben szabályozottak szerínt a települési önkormányzat vagyonán belül részére
elkülönített vagyon használatát;
d) a helyi kisebbségi önkormányzat nevét, [elképeít, valamint kitüntetéseit és ezek odaítélé-
sének feltételeit és szabályait;
e) az általa képviselt kisebbség helyi ünnepeit;
O jogszabályok keretei között a védett műemlékei és emlékhelyei körét, valamint ezek vé-
delmének helyi szabályait.
(2) A helyi kisebbségi önkormányzat kezdeményezésére jogszabályban meghatározott feladatai
ellátásához a települési önkormányzat képviselő-testülete köteles a helyi kisebbségi önkormányzat

használatába adandó vagyont - a vagyontárgyak és pénzeszközök pontos megjelölésével - meghatá-
rozni.
(3) A helyi kisebbségi önkormányzat saját hatáskörében - a rendelkezésre álló források keretei
között - intézményt alapíthat és tarthat fenn, különösen:
a) a helyi közoktatás;
b) a helyi írott és clektronikus média;
c) a hagyományápolás;
d) a közművelődés területén.
e) Arendelkezésére álló források keretei között jogosult:
f) vállalatot, más gazdasági célú szervezetet alapítani, működtetni;
g) pályázatokat kiírni;
h) ösztöndíjakat alapítani.
(5) Ha a helyi kisebbségi önkormányzat jogainak gyakorlásahoz a települési önkormányzat
döntése szükséges, a helyi kisebbségi önkormányzat erre irányuló kezdeményezését a képviselő-
testület köteles a következö ülésén napirendre tűzni, ha a döntés más önkormányzati szerv hatáskö-
rébe tartozik, akkor az a kezdeményezés benyújtásáról számított 30 napon belül kötcles döntést
hozni.
28. § A tclepülési önkormányzat által létrehozott polgármesteri hivatal - a szervezeti és műkö-

dési szabályzatban meghatározott módon - köteles a helyi kisebbségi önkormányzatok munkáját
segíteni.
29. § (1) A helyi közoktatás, a helyi média, a helyi hagyományápolás és kultúra, valamint a
kollektív nyelvhasználat kérdéskörébcn a kisebbségi lakosságot e minőségében érintő települési
önkormányzati rendeletet a képviselő-testület csak az e lakosságot képviselő helyi kisebbségi önkor-
mányzat egyetértésével alkothat ja meg.
(2) A kisebbségi intézmények vezetőinek kinevezéséhez, illetőleg a kisebbséghez tartozók képzé-
sérc is kiterjedő települési önkormányzati döntéshez az érintett helyi kisebbségi önkormányzat
egyetértése szükséges. Helyi kisebbségi önkormányzat hiányában a kisebbség helyi szószólója, illető-
leg ennek hiányában az adou kisebbség helyi egyesületének véleménye szükséges.
(3) Az egyetértési, illetőleg a véleményezési jog jogosult ja az (1) és (2) bekezdésben meghatáro-
zott megkeresés közlésétől, illetve kézhez vételétől számított 30 napon belül nyilatkozik. A határidő
elmulasztása jogvesztó.
30. § (1) A kisebbségi települési önkormányzat, valamint a helyi kisebbségi önkormányzat

kapcsolatot tarthat bármely kisebbségi szervezettel, egyesülettel, velük együttműködési megállapodást
köthet.
(2) A kisebbségi szervezetek, intézmények, egyesületek a nemzetiségi kultúra, oktatás, tudomány
stb. céljára kiírt állami pályázatokon a kisebbségi települési önkormányzatokkal és a helyi kisebbségi
önkormányzatokkal azonos feltételek mellett vehetnek részt.
Az országos kisebbségi önkonnányzat
31. § (1) Az országos kisebbségi önkormányzat (a továbbiakban: országos önkormányzat) e

törvény szabályai szerint hozható létre.
Függelék 0231
(2) Az országos önkormányzatot a kisebbségi elektorok választják meg. Kisebbségi elektor min-
den települési önkormányzati képviselő, akit kisebbségi képviselőként választottak meg és a helyi
kisebbségi képviselőként választottak meg és a helyi kisebbségi önkormányzati képviselő, továbbá a
szószóló. Ha egy települési önkormányzat képviselő-testületében az érintett kisebbségnek nincs
kisebbségi képviselője vagy szószólója, illetőleg a településen az érintett kisebbség helyi kisebbségi
önkormányzattal nem rendelkezik, az elektor választását a településen élő - magát az érintett ki-
sebbséghez tartozónak valló - három választópolgár kezdeményezheti.
(3) Legalább három ugyanazon kisebbséghez tartozó választópolgár kezdeményezésére választói
gyűlést kell összehívni.
32. § (1) Aválasztói gyűlést a helyi választási bizottság hívja össze. Nemzeti és etnikai kisebbsé-
genként egy ülést kell tartani, amelyen a településen állandó lakóhellyel rendelkezé választópolgárok
vehetnek részt. Agyűlés helyét és idejét hirdetmény útján kell közzétenni.
(2) Aválasztói gyűlést a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásá-
nak második fordulójától számított 60 napon belül kell megtartani.
(3) Az elektor megválasztására a településen élő ugyanazon nemzeti vagy etnikai kisebbséghez
tartozó lakosok gyűlése a jogosult. A választói gyűlés akkor határozatképes, ha legalább 10 fő megje-
lent. A résztvevők nyílt jelölés alapján készített szavazólappal, titkos szavazással, egyszerű többséggel
döntenek az elektor megválasztásáról.
(4) Azadott településen egy kisebbség csak egy elektort választhat, egy elektor csak egy elektori
megbízást vállalhat.
(5) Annak tényét, hogy a választásban csak a településen választójoggal rendelkező választópol-
gárok vettek részt, a helyi választási bizottság a helyi jegyző által összeállított névjegyzék alapján
ellenőrzi.
33. § (1) Az elektori gyűléseket követően a helyi választási bizottságok 3 napon belül közlík az
Országos Választási Bizottsággal az elektorválasztó gyűléseken megválasztott azonos kisebbséghez
tartozó elektorok nevét.
(2) Az Országos Választási Bizottság a 32. § (2) bekezdésben meghatározott határnaptól számí-
tott 30 napon belüli időpontra összehívja az elektorok gyűlését.
(3) Egy azonos nemzeti vagy etnikai kisebbség csak egy országos önkormányzatot hozhat létre.
Több nemzeti és etnikai kisebbség közös, társult országos önkormányzatot alakíthat.
34. § Az országos önkormányzat közgyűlésének tagjait saját körükből az elektorok a helyi ön-
kormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény kislistás szavazásra vonatkozó
szabályainak megfelelő alkalmazásával, titkos szavazással választják meg. A szavazólapra minden
jelölt felkerül, aki az elektorok lO%-ának támogatásával rendelkezik. Azalakuló ülés határozatképes,
ha azon legalább a megválasztott elektorok háromnegyede részt vesz.
Az országos önkormányzat feladat- és hatásköre
35. § (1) Az országos önkormányzati közgyűlés tagjainak megbízatása az új közgyűlés első

összehívása ülésének napjáig tart. Azúj közgyűlés alakuló ülését a közgyűlési képviselők megválasztá-
sát követő 30 napon belül össze kell hívni.
(2) Ha új közgyűlést nem választottak, az országos önkormányzat megszűnik.

36. § (1) Az országos önkormányzat ellátja az általa képviselt kisebbség érdekeinek országos,
valamint területi (regionális, megyei) képviseletét és védelmét. A kisebbség kulturális autonómiájá-
nak megteremtése érdekében intézményeket hozhat létre és összehangolja azok működését.
(2) Az országos önkormányzat jogi személy.
(3) Az országos önkormányzat megszüuése esetén annak vagyon3 az 55. § (3) bekezdése sze-
rinti ernzeti és Etnikai Kisebbségi Alaphoz (a továbbiakban: Alap) kerül. Az Alap az ily módon hozzá-
kerülő vagyont vagyonkezelésbe veszi és kötelcs gondoskodni annak megőrzéséről. Abban az esetben,
ha a megszűnt országos önkormányzat ismét megalakul, az Alap köteles gondoskodni a vagyon
visszaadásáról.
37. § Az országos önkormányzat - törvények keretei között - önállóan dönt:

a) székhelyéről, szervezetéről, műkődési rendjéről;
b) költségvetéséről, zárszámadásáról, vagyonleltára megállapításáról;
c) törzsvagyonának köréről;
d) nevéről, jelképeiről;
e) az általa képviselt kisebbség országos ünnepeiről;
t) kitüntetéseiről, ezek odaítélésének feltételeiről és szabályairól;
g) a rendelkezésére álló rádíó- és televízió-csatorna felhasználásának elveiról és módjáról;
h) a rendelkezésére álló közszolgálati rádió és televízió műsoridő felhasználásának elveiről;
i) sajtóközleményeinek közzétételéről;
j) intézményei megalapításáról, ezek szervezeli és működésí szabályairól, fenntartásáról,
múködtetéséről ;
k) színház múködtetéséről;
1) rnúzeumí kiállítóhely, országos gyújtókörrel rendelkezé közgytíjtemény létesítéséröl,
fenntartásáról;
m) kisebbségi könyvtár fenntartásáról;
n) művészetl, tudományos intézet, kiadó alapításáról, múködtetéséről;
o) országos hatáskörű közép- és felsőfokú oktatási intézmények fenntartásáról;
p) jogsegélyszolgilatlétrehozásáról és működtetéséről;
q) valamint egyéb, törvény által hatáskörébe utalt feladatai nak ellátásáról.
38. § (I) Az országos önkormányzat

a) véleményt nyilvánít az általa képviselt kisebbséget e minőségében érintő jogszabályok
tervezetéről, ideértve a megyei, fővárosi közgyűlési rendeleteket is;
b) a képviselt kisebbségek csoportjait érintő kérdésekben közigazgatási szervektöl tájékoz-
tatást kérhet, részükre javaslatot tehet, hatáskörükbe tartozó ügyekben intézkedést kez-
dernényezhet;
c) közreműkődik a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező állami szervekkel az általa
képviselt kisebbségek alsó-, közép- és felsőfokú kisebbségi oktatás szakmai ellenőrzésében.
(2) Az (1) bekezdés bJ pontja alapján megkeresett közigazgatási szerv a 26. § (2) és (3) bekez-
désében foglaltak szerint jár el.
(3) A kisebbség történelmi településeíuek és építészeti emlékeinek megőrzésével és ápolásával
kapcsolatos jogszabályalkotás során az országos önkormányzatnak, ilyen tárgyú önkormányzati
rendelet alkotása esetében pedig a helyi kisebbségi önkormányzatnak egyetértési joga van. Helyi
kisebbségi önkormányzat hiányában a kisebbség helyi szószólójának, illetmeg ennek hiányában az
adott kisebbség helyi egyesületének vélcményezési joga van.
Függelék 0233
(4) A kisebbségi oktatás törzsanyagának kialakításában - a felsőoktatás kivételével - az érinte!
országos önkormányzatot egyetértési jog illeti meg.
39. § Azországos önkormányzat működése körében pályázatokat írhat ki, ösztöndíjakatalapíthat.
V. FEJEZET
A kisebbségek helyi szószólója
40. § (1) A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.törvény (a továbbiakban: szószóló)
jogosult:
a) ha nem települési önkormányzati képviselő, tanácskozási joggal részt venni a képviselő-
testület, illetőleg bármely bizottság kisebbséget érintő napirendjének tárgyalásán, ideért-
ve a zárt üléseket is;
b) javasolni a polgármesternek, a bizottság elnökének, a képviselő-testület, a bizottság fel-
adatkörébe tartozó - a kisebbségek helyzetét érintő - ügy megtárgyalását;
c) kezdeményezni, hogy a képviselő-testület vizsgálja felül bizottságának a kisebbségek
helyzetét érintő döntését;
d) felvilágosítástkérni a képviselő-testület, a bizottság ülésén polgármestertől, a jegyzőtől,a
bizottság elnökétől a kisebbség helyzetét érintő, önkormányzati hatáskörbe tartozó
ügyekben;
e) feladata ellátásához szükséges tájékoztatást, ügyviteli közreműködést igényelni a pol-
gármestertől, a jegyzőtől;
O kezdeményezni a polgármester, a jegyző, a hatáskörrel rendelkező ügyintéző intézkedé-
sét, a kisebbséget e minőségében érintő ügyekben;
g) kezdeményezni, hogy a képviselő-testület a kisebbség helyzetével összefüggő ügyben az
Ötv. lDl. § (1) bekezdésében foglaltak szerint - hatáskörrel rendelkezé szervhez for-
duljon.
(2) Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott kezdeményezés alapján a polgármester, a
bizottság elnöke köteles a szószóló javaslatát a képviselő-testület, a bizottság legközelebbi ülése elé
terjeszteni. Aképviselő-testület, a bizottság dönt a kérdés napirendre tűzéséről, valamint az elökészí-
tés módjáról.
(3) Ha a szószóló a képviselő-testület, a bizottság ülésén kér felvilágosítást a polgármestertől, a
jegyzőtől, a bizottság elnökétől, részére az ülésen vagy legkésőbb az üléstél számított 15 napon belül
- írásban - érdemi választ kell adni.
(4) A szószóló hozzászólását - kérelmére - a képviselő-testület, a bizottság üléséről készült
jegyzőkönyvben rögzíteni, illetve - ha hozzászólását írásban benyújtotta - a jegyzőkönyvhözcsatolni
kell.
(5) Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott kezdeményezés alapján a (2) bekezdésben
foglaltak szerint napirendre tűzött - a kisebbségek helyzetét érintő - ügy megtárgyalását a képviselő-
testület csak a szószóló kérelmére halaszthatja el vagyveheti le a napirendről.
(6) A kisebbség jogait, kötelezettségeit érintő önkormányzati rendelet megalkotása, illetőleg a
kisebbség helyzetét általánosan befolyásoló intézkedés meghozatala előtt a hatáskörrel rendelkezé
önkormányzati szerv köteles a szószóló véleményét kikérni.

41. § (1) Aszószólót - kérelmére - a feladatainak ellátásához szükséges időtartamra munkál-
tatója köteles a munkavégzés alól felmenteni. Az emiatt kiesett jövedelmét a képviselő-testület téríti
meg. E jövedelem alapján a szószóló társadalombiztosítási ellátásra is jogosult.
(2) A szószólóra a tanácsnokra vonatkozó költségtérítést, juttatást, tiszteletdíjat szabályozó
rendelkezéseket kell alkalmazni.
(3) Az (1)-(2) bekezdésben foglaltak nem érintik a helyi önkormányzati képviselő-testületi
tagsággal összefüggő jogokat és kötelezettségeket, ha a szószóló egyben önkormányzati képviselő is.
VI. FEJEZET
A kisebbségek mduekidési és oktatási önigazgatása
42. § E törvény értelmében kisebbségek által használt nyelvnek számít a bolgár, a cigány
(romani, illetve beás), a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a román, a ruszin, a szerb, a
szlovák, a szlovén és az ukrán nyelv.
43. § (1) Az állam a magyarországi kisebbségek anyanyelvét közösség-összetanó tényezöként

ismeri el, oktatásukat - ahol ezt igénylik - a kisebbségi települési önkormányzatokhoz nem tartozó
közoktatási intézményekben a (2)-(4) bekezdésekben, valamint a 44-49. §-okban foglaltak szerint
támogatja.
(2) A kisebbséghez tartozó gyermek, a szülője vagy gondviselője döntésének megfelelően, anya-
nyelvú, illetőleg anyanyelvi (anyanyelven és magyar nyelven történó) vagy magyar nyelvú oktatásban
részesül, illetőleg részesülhet.
(3) A kisebbség anyanyelvű vagy anyanyelvi oktatása a helyi lehetőségek és igények szerint ki-
sebbségi óvodában, iskolában, iskolai osztályban vagy csoportban történhet.
(4) Egyazon kisebbséghez tartozó nyolc tanuló szülőjének vagy törvényes képviselőjének kérése
esetén kisebbségi osztály vagy tanulócsoport indítása, illetve működtetése kötelező.
44. § A 43. § szerinti kisebbségi anyanyelvű vagy anyanyelvi oktatás többletköltségét - törvény-
ben meghatározott módon - az állam, illetve a helyi önkormányzat viseli.
45. § (1) A közoktatás és a felsőoktatás törvényi szabályozása, az oktató-nevelő tevékenység

szerkezetének és tartalmának meghatározása, valamint e tevékenység ellenőrzése során e törvénnyel
összhangban érvényesíteni kell a kisebbségek kulturális autonómiájának megfelelő oktatási és mű-
velődési érdekeket.
(2) A cigány kisebbség iskolázottságbeli hátrányainak csökkentése érdekében sajátos oktatási
feltételek teremtherék.
(3) A kisebbségeknek a 43. § (3)-(4) bekezdése szerint létrehozott oktatási-nevelési intézmé-
nyeiben biztosítani kell a kisebbségi népismeret, a kisebbség és anyaországa történelmének tanítását,
kulturális hagyományainak, értékeinek megismerését.
46. § (1) A kisebbségi oktatásra irányuló igények felmérésében és az oktatás megszervezésében

a helyi és a kisebbségi önkormányzatok együttműködnek.
(2) A kisebbségek anyanyelvű, anyanyelvi oktatásához az anyanyelvű pedagógusok képzésének
biztosítása állami feladat.
Függelék 0235
(3) Az állam nemzetközi egyezmények révén is gondoskodik arról, hogy a kisebbséghez tartozók
a kisebbségek nyelvén oktató, kultúrájukat ápoló külföldi intézményekben vegyenek részt teljes, rész-,
illetve tovább- és tudományos képzésben.
(4) A (2) bekezdésben foglaltak teljesítése céljából az állam támogatja a kisebbségek anya-,
illetve nyelvországából érkező oktatók magyarországi vendégtanári alkalmazását.
(5) Amennyiben a kísebbséghez tartozó személyek tanulmányaikat olyan országokban folytatják,
ahol anyanyelvükön oktató egyetemek, főiskolák, illetve egyéb tanintézetek, kultürájukat ápoló
intézmények működnek, az ott nyert okleveleket, egyéb bizonyítványokat a törvényekre és a nemzet-
közi megállapodásokra figyelemmel a Magyar Köztársaságban szerzett mcgfelelő oklcvéllel, bizonyít-
vánnyal egyenértékűnek kell tekinteni.
47. § A kisebbségi települési önkormányzat, és a helyi kisebbségi önkormányzat más szervtóI

csak azzal a feltétellel vehet át oktatási intézményt, ha az oktatás addig elért színvonalát biztosítani
tudja. Az átadott intézmény állami támogatásának mértéke az átvétel miatt nem csökkenhet.
48. § (I) A kisebbségi oktatási intézményt az érintett kisebbséghez nem tartozók, csak akkor
vehetik igénybe, ha az intézmény betöltetlen férőhellyel az adott kisebbség igényeinek kielégítése után
is rendelkezik. A felvétel (beiratkozás) előzetesen nyilvánosságra hozott szabályok alapján történhet.
(2) A magyar nyelv oktatását - az elsajátításához szükséges óraszámban és színvonaIon - a
kisebbségi oktatási intézményben is biztosítani kell.
(3) Az olyan településeken, ahol a magyar anyanyelvű lakosság - vagy más, nemzeti vagy etnikai
kisebbség - van számszerű kisebbségben, a magyar anyanyelvű, illetve más anyanyelvű gyermekek
anyanyelvű, vagy anyanyelvi oktatását törvényben meghatározortak szerint a telepűlési önkormányzat
biztosítani köteles.
49. § A kisebbségi szervezetek kőzművelődésl tevékenységet folytathatnak, erre - jogszabályok

keretei között - intézményeket hozhatnak létre, amelyek nemzetközi kapcsolatokat tarthatnak fenn,
(2) Az országos önkormányzat jogosult kisebbségi színház, múzeumi kiállítóhely, országos
gyűjtókörrel rendelkező közgyűjtemény, könyvtár, kiadó, országos kulturális, uuivészeu, tudományos
intézet létesítésére, fenntartására. E feladatokhoz költségvetési támogatást igényelhet.
(3) A kisebbség anyanyelYlí irodalommaltörténő ellátását kisebbségi kőnwtárí rendszer biztosítja.
(4) Azokon a településeken, ahol kisebbségi települési önkormányzatot nem hoztak létre, a
kisebbségi lakosság részére anyanyelvű kőnwtár: anyagok szolgáltatása a települési önkormányzat
kötelezö feladata.
(5) Kisebbségi közgyűjtemény gyűjtési joga nem terjed ki olyan iratokra, amelyeket a hatályos
levéltári jogszabályok értelmében levéltári őrizetbe kell adni.
50. § (1) Az állam biztosítja a kisebbségi oktatáshoz a tankönyvek megjelentetését, a taneszkö-

zök előállítását.
(2) Az állam támogatja
a) a kisebbségi kultúrák tárgyi emlékeinek gyűjtését, közgyűjtemények alapítását és gyara-
pítását;
b) a kisebbségek könyvkiadását és időszaki kiadványainak megjelentetését;
c) a törvényeknek és közérdekű közleményeknek a kisebbségek anyanyelvén történő is-
mertetését;

d) a kisebbség családi eseményeihez kapcsolódó egyház: szertartások anyanyelven történó
lebonyolítását, illetve az egyházaknak a kisebbségek anyanyelvén végzett vallási tevékeny-
ségét.
VII. FEJEZET
Nyelobasználat
5 L § (1) A Magyar Köztársaságban anyanyelvét bárki mlndenkor és nundenhol szabadon hasz-

nálhatja. A kisebbségek nyelvhasználatának feltételeit - külön törvényben meghatározott esetekben -
az állam biztosítani kőteles,
(2) A polgári és büntetőeljárások során, valamint a közigazgatási eljárásokban az anyanyelv
használatát a vonatkozó eljárásjogi törvények biztosítják.
52. § (1) Az Országgyűtésben a kisebbséghez tartozó képviseló az anyanyelvét is használhatja.

(2) A helyi önkormányzat képviselő-testületében a kísebbségí képviseló anyanyelvét is használ-
hatja. lia a felszólalás valamely kisebbség nyelvén hangzott el, a felszólalás magyar nyelvű szövegét
vagy tartalmi kivonatát az ülés jegyzókönyvéhez csatolni kell.
(3) Ha a településen kisebbséghez tartozó személyek élnek, a képviseló-testület jegyzókönyveit és
határozatait a magyar mellett az adott kisebbség nyelvén is vezettetheti, illetőleg szövegeztetheti.
Értelmezési vita esetén a magyar nyelvú változat a hiteles.
53. § A települési önkormányzat az illetékességi területén működó helyi kisebbségi önkormány-

zat igényének megfelelően köteles biztosítani, hogy
a) rendeletének kihirdetése, hirdetményének közzététele - a magyar mellett - a kisebbség
anyanyel vén is megtörténjék;
b) a közigazgatási eljárás során használt nyomtatványok a kisebbség anyanyelvén is rendelke-
zésre álljan ak;
c) a helység és utcaneveket megielölö, a közhívatalok, közszolgáltatást végző szervek elnevezését
feltüntető táblák feliratai vagy ezek működésére vonatkozó közlemények - a magyar nyelvű
szövegezés és írásmód mellett, azzal azonos tartalommal és formában - a kisebbség anya-
nyelvén is olvashatóak legyenek.
54. § Azon a településen, ahol kisebbséghez tartozó lakosság él, a helyi köztisztvisel6i és közal-
kalmazottí állások betöltése során - az általános szakmai követelmények megtartása mellett -
biztosítani kell az adott kisebbség anyanyelvét is ismerő személy alkalmazását.
VilI. FEJEZET
A kisebbségek támoga/ása, a kisebbségi oneormányzatoi:

gazdálkodása, l'C/l[I'ona
55. § (1) Az állam a Magyarországon élő kisebbségek jogai érvényesítésének pénzügyi fedezeté-
hez a (2)-(4) bekezdésekben foglaltak szerint ad támogatást.
Függelék O 237
(2) Az állam a mindenkori költségvetési törvényben meghatározott mértékben
a) kiegészítő normatív támogatást nyújt a kisebbségi óvodaí neveléshez, illetőleg az anya-
nyelvi (anyanyelvű) iskolai oktatáshoz;
b) az Országgyűlés döntése szerinti megosztásban biztosítja a nemzeti és az etnikai kisebb-
ségí önkormányzatok, illetőleg támogatja a nemzeti vagy etnikai társadalmi szervezetek
működését.
(3) A kisebbségek, illetőleg az érdekükben kifejtett tevékenység támogatására az Országgyűlés - e
törvény hatálybalépésétől számított egy éven belül -létrehozza a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Alapot
(a továbbiakban: Alap) az alábbiak szerint:
a) Az Alap forrása a központí költségvetés,
b) Az Alap működtetésével kapcsolatos költségeket az Alapból kell fedezni.
c) Az Alapból elsődlegesen és meghatározó módon kisebbségi érdekű tevékenységeket kell
támogatni, a kisebbségi önkormányzatok és egyéb szervezetek működésének támogatá-
sát továbbra is az Országgyűlés döntési kompetenciájában hagyva.
d) Az Alap döntéshozó szerve a kuratórium, élén a Kormány nemzeti és etnikai kisebbségi
ügyekkel megbízott tagjával. A testületben - személyre szóló megbízással - egy-egy kép-
viselőt küldenek a kisebbségi országos önkormányzatok, az Országgyűlésben képviselői
csoporttal rendelkezó pártok. a belügyminiszter, a művelődési és közoktatási miniszter
és a pénzügyminiszter, valamint a Nemzeti és Etnikaí Kisebbségi Hivatal elnöke. Arnény-
nyiben valamely, e törvény hatálya alá tartozó kisebbség nem alakít országos önkor-
mányzatot, a képviselőt az adott kisebbségnek az Alapról rendelkezé törvény kihirdetése
napján létező egyesületei és egyéb szervei együttesen bízzák meg. Ha ez nem történik
meg a kuratórium alakuló üléséig. a testület kooptál egy, az adott kisebbséghez tartozó
tekintélyes személyiséget.
e) A kuratórium döntéseit egyszerű szótöbbséggel hozza.
(4) A (3) bekezdés szerinti célkitűzés támogatására az Országgyűlés alapítványt (alapítványokat)
úgy hozhat létre, ha abban az állami költségvetés részaránya a 60 százalékot nem haladja meg.
56. § A kisebbségek anyagi támogatásában hazai és külföldi szervezetek, alapítványok és magán-

személyek is közrernűködhetnek. A kisebbségi kultúra támogatásához nyújtott külföldí adományok
esetében az állam - külön jogszabályok szerint - vámkedvezményt vagy vámrnentességet biztosíthat.
57. § Az állam által nyújtott pénzügyi támogatások törvényes felhasználását- az állami pénzesz-
közök felhasználására előírt rendnek megfelelően - az Állami Számvevőszék ellenőrzi.
A kisebbségi önkormányzatok uagyona
58. § (1) A kisebbségi települési önkormányzat vagyonára - az e törvényben foglalt eltérésekkel

- a települési önkormányzatok vagyonára vonatkozó jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni.
(2) A kisebbségi önkormányzat rnűködésének pénzügyi feltételeit általában az alábbi forrásokból
biztosíthatja:
a) az állam költségvetési hozzájárulása;
b) a települési vagy megyei önkormányzat hozzájárulása;
c) saját bevételek (ideértve vállalkozásaik hozadékát is);
d) alapítványi támogatások;
e) hazai és külfóldi szervezetektől kapott támogatások;

t) a rendelkezésre bocsátott vagyontárgyak hozadéka;
g) adományok.
59. § (1) A kisebbségi önkormányzat feladat- és hatásköre ellátásához szükséges - az illetékes-

ségi terül etén a helyi önkormányzat tulajdonában lévő - vagyont a helyi kisebbségi önkormányzat
használatába kell átadni. Ez nem akadályozhatja a helyi önkormányzat feladat- és hatáskörének
ellátását.
(2) Az egyes országos kisebbségi önkormányzatok működési feltételeinek biztosítására a megala-
kulásukat követő 3 hónapon belül a helyileg illetékes önkormányzat - állami kompenzációval- ISO-
300 m2 hasznos alapterületű, önállóan használható épületet vagy épületrészt köteles rendelkezésükre
bocsátani, amennyiben a megalakulásta a törvény hatálybalépését követő két költségvetési éven belül
sor kerül.
(3) A használati jogra, az átadási eljárás rendjére a helyi önkormányzatok vagyonával kapcsolatos
rendelkezések általános szabályait kell megfelelően alkalmazni.
(4) A helyi vagy országos kisebbségi önkormányzatok által működtetett intézmények a normatív
állami hozzájárulás tekintetében a humán szolgáltatást ellátó nem állami intézményekkel azonos
elbírálás alá esnek.
60. § (1) A kisebbségi települési önkormányzat, a helyi kisebbségi önkormányzat, illetőleg az

országos kisebbségi önkormányzat (a továbbiakban: kisebbségi önkormányzat) tulajdonát képezi
mindaz az ingatlan és ingó vagyon, amelyet jogi személyek, magánszemélyek és természetes szemé-
lyek bármilyen jogcímen a tulajdonába adtak.
(2) Az atadott ingatlan vagy ingó vagyont illetően a kisebbségi önkormányzat az átruházással
történő tulajdonszerzés általános szabályai szerinti tulajdonosi jogokkal és kötelezettségekkel rendel-
kezik.
(3) A kisebbségi önkormányzat olyan vállalkozásban vehet részt, amelyben a felelőssége nem
haladja meg a vagyoni hozzájárulása mértékét.
(4) A kisebbségi önkormányzatot megillető tulajdonosi jogok gyakorlása kizárólag a testületi ülés,
illetőleg a közgyűlés hatáskörébe tartozik.
(5) Kisebbségi helyi önkormányzat megszúnése esetén annak összes ingó és ingatlan vagyona a
települési önkormányzat tulajdonába megy át, amely azonban kisebbségi önkormányzat újbóli
létrejötte esetén ez utóbbinak az átvett el azonos értékű vagyont köteles tulajdonába adni.
IX. FEJEZET
Záró rendelkezések
61. § (1) E törvény értelmében Magyarországon honos népcsoportnak minősülnek: a bolgár, a

cigány, a görög, a horvát, a lengyel, a ném et, az örmény, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a
szlovén és az ukrán.
(2) Amennyiben az (1) bekezdésben felsoroltakon kivül további kisebbség kíván bizonyságot
tenni arról, hogy megfelel az e törvényben foglalt feltételeknek, legalább 1000, magát e kísebbséghez
tartozónak valló választópolgár e tárgykörben a népi kezdeményezését az Országgyűlés elnökéhez
nyújthatja be. Az eljárás során a népszavazásról és a népi kezdeményezésről szóló 1989. évi XVII.
törvény vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.
Függelék O 239
(3) A jelenleg működő nemzetiségi szövetségek önállóan döntenek fennmaradásukról, feloszlá-
sukról, átalakulásukról.
62. § (1) A Kormány - az e feladattal érintett minisztériumok és országos hatáskörű szervek

bevonásával, a köztársasági megbízottak közreműködésével - a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal
útján segíti a kisebbségek jogainak és sajátos érdekeinek érvényesülését, szervezi ezek feltételeinek
biztosítását.
(2) A Kormánya törvény hatálybalépését követő két költségvetési évben 500-500 millió forint
összegű .kisebbségi kompenzációs keretet" köteles elkülöníteni a költségvetési törvény javaslatban.
Ennek terhére kell megtérítenie az országos és - amennyiben erre szükség mutatkozik - a helyi
kisebbségi önkormányzatok elhelyezésévei kapcsolatban az adott települési önkormányzatot ért
igazolható veszteségeket. A kompenzációs igények elbírálására a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal
elnökének vezetésével bizottságot kell alakítani, amelyben biztosítani kell az érintett kísebbség,
illetóleg az önkormányzati ágazat méltányos képviseletét.
(3) A Kormány kétévente legalább egy alkalommal áttekinti a Magyar Köztársaság terül etén élő
kisebbségek helyzetér és arról az Országgyűlésnek beszámol.
63. § (1) A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény és más, a helyi önkormányzatokra
vonatkozó jogszabályok rendelkezéseit e törvény szabályaival összhangban kell alkalmazni.
(2) A menekültként elismert személyek jogállásáról szóló 1989 évi 19. szám
törvényerejű rendelet 1. § (1) bekezdése az alábbi g) ponttal egészül ki:
,g) nem illetik meg, illetóleg nem terhelik az 1993. évi LXXVI!. törvényben meghatározott jogok
és kötelezettségek."
(3) Az első alkalommal összehívott országos önkormányzat közgyűlése tagjainak számát és
összehívott elektorok gyűlése határozza meg 13 és 53 fő között.
(4) Az országos kisebbségi önkormányzatok működési költségeik biztosítására egyszeri vagyon-
juttatásban részesítendók az alábbi megoszlás szerint:
cigányok 60 millió Ft
németek 30 míllíó Ft
horvátok 30 millió ft
szlovákok 30 millió Ft
románok 30 millió Ft
bolgárok 15 millió Ft
görögök 15 millió Ft
lengyelek 15 millió Ft
örmények 15 millió ft
ruszinok 15 millió Ft
szerbek 15 millió Ft
szlovének 15 millió Ft
ukránok 15 millió Ft
összesen 300 millió Ft értékben.
(5) Ennek érdekében az állam vállalkozói vagyonának értékesítendő részé ból megfelelő hánya-
dot kell elkülőniteru a kárpótlási jegyek felhasználására vonatkozó szabályokkalmegegyező módon.
(6) Amennyiben működésük fedezetét nem veszélyezteti, az országos kisebbségi őnkormányzatok e
vagyon valamely hányadát továbbadhatják a helyi kisebbségi önkormányzatoknak.

64. § (1) E törvény - a 20. § (2) és (3) bekezdés kivételével - a kihirdetését követő 90. napon
lép hatályba. A 20. § (2) és (3) bekezdésének hatálybalépéséról külön törvény rendelkezik.
(2) Ezzel egyidejűleg a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló
1990.évi LXIV.törvény XI. fejezete helyébe az 1994. évi általános önkormányzati választások kitűzésé-
nek napján a következő rendelkezés lép:
"XI. FEJEZET
A nemzeti és elnikai kisebbségijogok védelme
48. § (1) A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok védelme érdekében a törvény rendelkezéseit az e
fejezetben szabályozott feltételekkel és kiegészítésekkel kell alkalmazni.
(2) Ha a nemzeti vagy etnikai kisebbségi jelöltnek ajánlott személye minőségét az ajánlóív
megnyitásakor - egyoldalú jognyilatkozattal - bejelenti, akkor azt a szavazólapon fel kell tüntetni. A
jelölt kívánságára a nevét a szavazólapnak a nemzeti vagy etnikai kisebbség anyanyelvén is tartalmaz-
nia kell.
(3) A választási kampány utolsó napján a Magyar Rádió és Magyar Televízió, valamint a helyi
stúdiók a választási összefoglalók mellett külön műsoridőt biztosítanak a nemzeti és az etnikai ki-
sebbségek jelöltjeinek.
49. § (1) Ha a kislistás választáson a szavazás eredménye alapján a kisebbségi jelöltek egyike
sem szerezne mandáturnot,
a) meg kell állapítani azt a szavazatszámot, amely azonos a kislistán legkevesebb szavazat-
talmandátumhoz jutó jelöltre leadott érvényes szavazatok felével;
b) mandátumhoz jut minden kisebbségi jelölt, aki az a) pontban megállapított szavazat-
számnál többet ér el.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott módon elnyert mandánnnmaí megnövekszik a település
képviselő-testületének a 8. §-ban meghatározott létszáma.
50. § (1) A kétszavazatos választási rendszerben a listás választáson az egyéni választókerületek

nemzeti és etnikai kisebbségek jelöltjei kisebbségenként külön-külön, de kisebbségenként egy közös
független listán is indulhatnak (a továbbiakban együtt; kisebbségi független lista).
(2) Kisebbségi független lista indításához nem szükséges a 29. §-ban megjelölt egynegyedes
határ elérése, de kisebbségi független lista alapján fővárosi lista nem indítható.
(3) Az egyéni választókerületi kisebbségi jelölt a választás előtt legkésőbb 17 nappal írásban
közölheti a helyi választási bizottsággal, hogy nem kíván a kisebbségi listán indulni.
(4) A listás szavazólapon a kisebbségi lista valamennyi jelölt jének nevét ábécé sorrendben kell
feltüntetni.
(5) A kisebbségi független lista a 45. § (4) bekezdése szerint kap mandatumct. A listán induló
jelöltek közül az lesz a képviselő, aki az egyéni választókerületben a legtöbb szavazatot kapta.
(6) Ha a szavazás eredményeként a független kisebbségi lista nem szerezne mandátumot;
a) meg kell keresni azt a legkisebb számot, amellyel még mandátumot lehet kapni [51. §
(4) bekezdés] és meg kell állapítani e szám felét;
Függelék 0241
b) valamennyi kisebbségi független lista, ha az aj pontban megállapított számnál több sza-
vazatot kapott, akkor egy mandátumot kap.
(7) Ha a kisebbségi független lista jelöltjét az egyéni választókerületben képviselőnek választot-
ták, a listáról törölni kell, helyére a sorrendben következő legtöbb szavazatot kapott jelölt lép.
(8) A (6) bekezdésben meghatározott módon elnyert mandátummal megnövekszik a település
képviselő-testületének a 9. §-ban meghatározott létszáma.
51. § (1) Aközvetlen helyi kisebbségi önkormányzati választást (a továbbiakban: helyi kisebbségi
önkormányzati választás) a helyi választási bizottság tűzi ki, és állapítja meg az eredményét. Aválasz-
tást 50 nappal a települési önkormányzati választást megelőzően, azzal azonos napra kell kitűzni.
(2) A helyi kisebbségi önkormányzati választást ki kell tűzni, ha azt legalább 5 fő, magát azonos
kisebbséghez tartozónak valló és a településen állandó lakóhellyel rendelkezé választópolgár kéri.
(3) Ahelyi kisebbségi önkormányzati választás kitúzését írásban kell kezdeményezni a települési
önkormányzati választás kitúzését követő hét napon belül. Akezdeményezés iratmintáját az 1. számú
mellékle; tartalmazza.
(4) Egykisebbség az adott településen csak egyhelyi kisebbségi önkormányzatot hozhat létre.
(5) A választást akkor lehet megtartani, ha legalább annyi jelölt van, mint a megválasztható
kisebbségi képviselők száma.
52. § (1) Nemzeti vagyetnikai helyi kisebbségi önkormányzati képviselőjelölt az, akit a választó-
kerület választópolgárai közül legalább öten - a jelölés általános szabályai szerint - kisebbségi jelölt-
nek ajánlottak.
(2) Helyi kisebbségi önkormányzati képviselő jelölésére nem vonatkozik a 25. § (3) és (4)
bekezdése, valamint a 27. § (1) bekezdése szerinti korlátozás.
(3) A helyi kisebbségi önkormányzati testületbe jelölhető bármely választópolgár, aki a települé-
sen állandó lakóhellyel rendelkezik és a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvényben
meghatározott kisebbség képviseletét vállalja.
53. § (1) Helyi kisebbségi önkormányzat választásában részt vehetnek az adott településen
mindazok, akik a települési önkormányzati képviselő-választásra jogosultak. A szavazólap mintáját a
2. számú melléklet tartalmazza.
(2) A helyi kisebbségi önkormányzati választás egyfordulós. Érvényes a választás, ha választói
névjegyzékben szereplők közül, községben a választópolgárok 5 százaléka vagy legalább 100 fő,
városban, megyei [ogú városban, fővárosi kerületben a választópolgárok 5 százaléka vagylegalább 500
fő érvényesen szavazott.
(3) Helyi kisebbségi önkormányzati képviselők azok a jelöltek lesznek, akik - a megválasztható
képviselők száma szerint- a legtöbb szavazatot kapták.
(4) Az azonos szavazatszámot elért jelöltek a szavazólapon levő sorrendjük szerint kapnak
mandátumot.
(5) Aza jelölt, aki egyszavazatot sem kapott, nem lehet képviselő.
(6) Ha a választópolgárok kevesebb képviselőt választanak meg, mint amennyi a helyi kisebbségi
önkormányzati testület tagjainak száma, a következő választásig a testület kevesebb létszámmal is
működhet. Atagok száma kettőnél kevesebb nem lehet.
(7) Ha a helyi kisebbségi önkormányzat közvetlen választás útján nem jön létre, 5 kisebbségi
választópolgár kezdeményezésére újabb választásra csak egyév múlva kerülhet sor.

(8) Ha a helyi kisebbségi önkormányzat képviselőjének megbízatása megszűnik, helyére a
szavazatszám szerinti sorrendben következő lép. Ha nincs ilyen jelölt, a mandátum a következő
választásig betöltetlen marad.
54. § A helyi kisebbségi önkormányzati választás eljárási határidőit és határnapjait a helyi vá-
lasztási bizottság állapítja meg és hirdetmény útján közzéteszi."
(3) A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII.
törvény 31. §-a (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:
,,31. § (1) Az adatvédelmi biztost munkájában az adatvédelmi iroda segíti, amelynek szervezeti
és működési szabályzatát az adatvédelmi biztos állapítja meg."
(4) A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII.
törvény 36. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:
,,36 § (1) E törvény IV. fejezetének (25-31. §) hatálybalépését követő négy hónapon belül az
adatvédelmi bíztest meg kell választani."
(5) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a törvény pénzügyi vonatkozású rendelkezéseinek
részletes szabályairól rendeletet adjon ki.
(6) Felhatalmazást kap az Országos Választási Bizottság, hogy a törvény választójogi rendelkezé-
seire vonatkozóan, a törvény végrehajtásával kapcsolatban irányelvet, állásfoglalást adjon ki.
65. § (1) Az egyes kisebbségek népességszámának megállapítása a helyi önkormányzati képvi-

selők és polgármesterek választása során külön lapon történik. A szavazatszámláló bizottság azoknak
a választópolgárok.nak, akik ezt kérik, külön lapot ad.
(2) A választópolgár e külön lapon nyilatkozhat arról, hogy melyik nemzetiséghez tartozónak
vallja magát. A szavazók a külön lapon - a kettős vagy többes kötődés elismerésének biztosítása
érdekében - több nemzetiséget, illetóIeg etnikumot is megjelölhetnek. A külön lapon szereplő szöve-
get a törvény 3. számú me/léklete tartalmazza.
(3) A választópolgár a külön lapot a szavazófülkében külön borítékba teszi, és azt a szavazat-
számláló bizottság előtt külön urnába helyezi.
(4) A szavazatszámláló bizottság a külön lapokat nemzeti, illetve etnikai kisebbségenként külőn-
külön összeszámlálja. A két vagy több kisebbséget megj elölő választópolgárokat valamennyi érintett
kisebbségnél számba kell venni.
(5) Az egyes nemzeti, illetóIeg etnikai kisebbségekhez tartozók számáról a szavazatszámláló
bizottság külön-külőn jegyzőkönyvet készít. A titkosság követelményeinek megfelelően e jegyzőköny-
vek kizárólag egy példányban készülhetnek és névszerinti felsorolást nem tartalmazhatnak.
(6) A kisebbségenként külön-külön elkészített jegyzőkönyvet a szavazatszámláló bizottság tagjai
saját kezűleg aláírják. A szavazatszámláló bizottság elnöke a jegyzőkönyvet a kötegelt külön lapokkal
együtt haladéktalanul továbbítja a helyi választási bizottsághoz. A megküldött jegyzőkönyvbe a helyi
választási bizottság tagjain, valamint a választási munkacsoport vezetőin kívül senki sem tekinthet be.
(7) A helyi választási bizottság e jegyzőkönyvek alapján megállapítja a településen lévő nemzeti és
etnikai kisebbségek választópolgárainak népességszámát, sarról kisebbségenként külön-külön, két
példányban összesítő jegyzőkönyvet készít. Az első példányt megküldi a fővárosi, területi választási
bizottságnak, a másodikat pedig - az összesítés utólagos, statisztikai ellenőrzése érdekében - megőr-
zi. Az összesített jegyzőkönyvekbe a területi és a helyi választási bizottságok tagjain, valamint a válasz-
tási munkacsoport vezetöln kívül senki sem tekinthet be.
Függelék O 243
(8) A fővárosi, területi választási bizottság az összesített jegyzőkönyvek alapján megállapítja az
egyes kisebbségek fővárosi, megyei népességszámát, s arról két példányban adatlapot állít ki: az első
példányt megküldi a KSH fővárosi, megyei igazgatóságának, a másodikat pedig megőrzi. Az adatlapo-
kat a továbbiakban az e törvényben, valamint a statisztikai és az adatvédelmi törvényben foglalt
rendelkezések szerínt kell ellenőrizni, kezelni és felhasználni.
(9) Azösszesítő jegyzőkönyv másodpéldányait, illetőleg a külön lapokat a helyi választási rnunka-
csoport vezetője köteles úgy megőrizni, hogy azok illetéktelenek számára ne váljanak hozzáférhetővé.
Azegyes nemzeti és etnikai kisebbségek népességszámára vonatkozó statisztikai adatok nyilvánosság-
ra hozatala után a másodpéldányokat és a külön lapokat haladéktalanul meg kell semmisíteni. A
megsemmisítés végrehajtását a fővárosi, területi választási bizottság hivatalból ellenőrzi.
Göncz Árpád s.k. Szabad Györgys.k.

a Köztársaság elnöke az Országgyűlés elnöke

Képek
1. Tisza István
Képek 0245
2. Apponyi Albert

3. Károlyi Mihály
Képek 0247
4. Jászi Oszkár

5. Kun Béla
Képek 0249
6. Kualler Győző

7. Bleyer Jakab
Képek 0251
8. Gratz Gusztáv

9. Bethlen István
Képek 0253
12. Pechány Adolf

13. Sonntagsblatt 14. Deutschungarische Heimatsblatter
15. Slovenská Slobodá 16. Szlovák színielőadás plakátja
Német és szlovák nemzetiségi kiadványok az 1930-as években
Képek 0257
17. Szabó Dezső

18. Illyés Gyula
Képek 0259
19. Szekfű Gyula

20. Mályusz Elemér
Képek 0261
21. Teleki Pál mértékadó tanulmánya a nemzetiségi politikáról
262 O Tílkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

22. Teleki Pál
Képek 0263
23. KállayMiklós

24. Bajcsy-Zsilinszky Endre
Képek 0265
25. Basch Ferenc magyarországi német népcsoportvezető

26. A Hűségmozgalom tagjainak jelvénye
27. A Die Donau fejléce
Képek 0267
28. Berencz Ádám, a Die Donau szerkesztője

29. Hubay Kálmán, a nyilas nemzetiségi törvényjavaslat egyik betérjesztője
Képek 0269
30. Vágó Pál, a nyilas nemzetiségi törvényjavaslat másik beterjesztóje

31. Szálasi Ferenc, a hungarista .nernzetvezető"
Képek O 271
32. Csia Sándor, a hungarista .népközösségek" vezetője

33. Rákosi Mátyás (MKP), a magyarországi németek kitelepítésének sürgetőle
Képek 0273
34. Kovács Imre (NPP), a magyarországi németek kitelepítésének támogatója

35. KéthlyAnna (SzDP), a magyarországi németek kitelepítésének ellenzóje
Képek 0275
36. DessewffyGyula (FKgP), a magyarországi németek kitelepítésének ellenzője

37. A békásmegyeri németek kitelepítése (1946. február)
Képek 0277
38. A békásmegyeri németek vagonokban (1946. február)

39. Az ősi porták kulcsai - svábok kitelepítése 1947 augusztusában
40. A szlovákiai Guta község magyar lakosai áttelepítésük elötti búcsúja halottaiktói
Képek 0279
41. Szlovákok tiltakozó gyűlése Békéscsabán az áttelepülés erőszakolása ellen
(1946. augusztus 18.)

42. A magyarországi németek 1983. évi kongresszusa
Képek 0281
43. Aczél György felszólalása a kongresszuson

44. Kádár János fogadja a nemzetiségi vezetőket (1983. december 28.)
45. Nemzetiségi vezetők Antall József miniszterelnöknél (1991. április 24.)
Képek 0283
Képek jegyzéke
1. Tisza István 245

2. Apponyi A1bert 246
3. Károlyi Mihály 247
4. Jászi Oszkár 248
5. Kun Béla 249
6. Kualler Győző 250
7. Bleyer Jakab 251
8. Gratz Gusztáv 252
9. Bethlen István 253
10. Pataky Tibor 254
ll. Steuer György 255
12. Pechány Adolf 256
13. Sonntagsblatt 257
14. Deutschungarische Heirnatsblatter 257
15. Slovenská Slobodá 257
16. Szlovák színielőadás plakát ja 257
17. Szabó Dezső 258
18. Illyés Gyula 259
19. Szekfű Gyula 260
20. Mályusz Elemér 261
21. Teleki Pál mértékadó tanulmánya a nemzetiségi politikáról.. 262
22. Teleki Pál 263
23. Kállay Miklós 264
24. Bajcsy-Zsilinszky Endre 265
25. Basch Ferenc magyarországi német népcsoportvezető 266
26. A Hűségmozgalorn tagjainak jelvénye 267
27. A Die Donau fejléce 267
28. Berencz Ádám, a Die Donau szerkesztője 268
29. Hubay Kálmán, a nyilas nemzetiségi törvényjavaslat egyik beterjesztője 269
30. Vágó Pál, a nyilas nemzetiségi törvényjavaslat másik beterjesztője 270
31. Szálasi Ferenc, a hungarista .nemzervezető" 271
32. Csia Sándor, a hungarista .népközösségek'' vezetője 272
33. Rákosi Mátyás (MKP), a magyarországi németek kitelepítésénck sürgetője ..273

34. Kovács Imre (NPP), a magyarországi németek kitelepítésének támogatója 274
35. Kéthly Anna (SzOP), a magyarországi németek kitelepítésének ellenzéje 275
36. Dessewffy Gyula (FKgP), a magyarországi németek kitelepítésének
ellenzője 276
37. A békásmegyeri németek kitclepítésc (I946. február) 277
38. A békásmegyeri németek vagonokban (I946. február) 278
39. ,\;1, ősi porták kulcsai - svábok kitclepítése 1947 augusztusában 279
40. A szlovákiai Guta község magyar lakosai áttelepítésük elótti búcsúja
halottaiktói 279
41. Szlovákok tiltakozó gyűlése Békéscsabán az áttelcpülés erőszakolása ellen
(1946. augusztus 18.) 280
42. A magyarországi németek 1983. évi kongresszusa 281
43. Aczél György felszólalása a kongresszuson 282
44. Kádár János fogadja a nemzetiségi vezetőket (1983. december 28.) 283
45. Nemzetiségi vezetők Antall József miniszterelnöknél (I 991. április 24.) 283
Képek jegyzéke O 285

Térkép
MAGYARORSZÁG NEMZETISÉGI TÉRKÉPE (1990)
A nem magyar nernzctiségűek aránya

(a cigány ctnikurn nélkül):
D 5,1 - 10,0%
D 10,1 - 25,0 %
D 25,1 - 50,0 %
_ 50,1 - 75,0 %
_ 75,1 -100,0 '%
-"o ""'-'o" -"o -"o -'"

ll>
-"
o) 'ro
'E"
'c:
,;;; '"
'Il>
;-
ll>
-e
A nem nagyar ncrnzetiségűek száma E iS (: o
(a cigány ctnikum nélkül):
'CJ
Z
N
l/l
o
c<:
o
a;
N
ul
'"
N
ul
SI - 100 o A ~ C v
O /:; O O V <?
101 - 500
501- 1000 O
t,. <> D V
1001 - 2G09 O h. <>
t
L
ACsokonai Kiadó Történelmi Kézikönyvtár sorozata:
(sorozatszerkesztők: ifj. Barta János és Simándi Irén)
GYltagyar történelem: Megjelenik:

1. Zsoldos Attila: AzÁrpádok és alattvalóik (896-1301) megjelent
2. E. Kovács Péter: Magyarország 1301-1526 1998
3. Tóth István György: Magyarország 1526-1790 1998
4. Csorba László: Reform és forradalom (1790-1849) 1998
5. Erdődy Gábor: Modernizáció és polgárosodás (1850-1914) 1998
6. Ormos Mária: Magyarország a két világháború korában (1914-1945) megjelent
1. Vida István: Magyarország története a II. világháború után (1944/45-1990) 1998
~gyetemes történet:
l. Papp Imre: Nagy Károly és kora megjelent
2. Orosz István: Európa hőskora (Európ a a 6. századtól a 15. század végéig) 1998
3. ifj. Barta János: .Napklrályok" tündöklése (Európa a 16. századtól a megjelent
18. század végéig)
4. GunstPéter: Európahosszú 19. százada (1789-1914) 1998
@ematikus kötetek:
l. Prepuk Anikó: A zsidóság Közép- és Kelet-Európában a 19-20. században megjelent
2. Tilkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században megjelent
3. Solymosi LászIó: A bölcsőtől a sírig (Társadalom és egyház a középkori 1998
Magyarországon)
4. Kosáry Domokos: Eszmék és művelődés Európában Newtontói az első 1998
világháborúig
Kedves Olvasőnkl
ACsokonai Kiadó Történelmi Kézikönyvtár sorozatának köteteités más

kiadványait megrendelheti közvetlenül a Kiadó könyvesboltjától is.
Cím: Debrecen, Piac utca 45.
Levélben: 4001, Debrecen, PF.: 169.
Telefonon vagy faxon: (52) 314-984
ISBN 963-260-116-5
111111111111111111111111111111
9 789632 601168

Nemzetisegi Politika Magyarorszagon

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Nemzetisegi Politika Magyarorszagon

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

Tilkuvszky Luránl

Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

Nemzetiségi politika Magyarországon

© Csokonai Kiadó, 1998

A kronológiát és a névmutatót készítette:

Csokonai Kiadó, Debrecen

Egy új évszázad küszöbéhez érve, nem érdektelen áttekintenünk századunk

8 O Tilkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

10 O Tilkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

12 O Tilkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

l/l. Nemzetiségi viszonyok Magyarországon a 20. század elején

Az 1867. évi kiegyezés után erőteljesebben kibontakozott tőkés fejlődés egye-

14 O Tilkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

1/2. Nemzetiségi aktivizálódás és a magyar kormánypolitika

A nemzetiségi mozgalmak politikájában a századfordulóra lényeges változás

16 O Tilkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

18 O Tilkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

1/3. Szigor és egyezkedés a magyar kormányok nemzetiségi politi-

1906 áprilisában a Fliférváry-kormány végül is átadja helyét a Wekerle Sándor

20 O Tilkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

22 O Tilkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

1/4. Nemzetiségi politika a világháború éveiben, 1914-1918

A nemzetiségi viszonyok meglehetősen feszültek voltak tehát Magyarországon

24 O Tilkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

26 O Tilkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

28 O Tilkovszky Lóránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

1/5. Nemzetiségi magatartás és magyar nemzetiségi politika az

30 O Tilkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

32 O Tilkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

34 O Tilkovszky Leránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

36 O Tilkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

38 O Tilkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

Viharok az ellenforradalmi rendszer kezdeti

Amikor a Tanácsköztársaság 1919. augusztus l-jén a román katonai interven-

40 O Tilkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

42 O Tilkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

Bethlen István tízéves kormányzata (1921. április 14-1931. augusztus 24.)

44 O Tilkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

46 O Tilkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

48 O Tilkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

50 O Tilkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

2/3. Pártok és mozgalmak a nemzetiségi kérdésről az 1920-as,

Az első világháború után Nagy-Magyarország felbomlott: nemzetiségi többségú

52 O Tilkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

2/4. Német "néptalaj" Magyarországon (Mályusz Elemér vitája o. A.

A berlini egyetem magyar intézetének asszisztense, Otto Albrecht Isbert a dél-

54 O Tilkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

56 O Tilkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

2/5. Magyar pusztulás - német veszedelem (Illyés Gyula cikke,

A magyar közvéleménynek a hazai német regermanizációs törekvéseket elítélő

58 O Tilkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

60 O Tilkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

Miközben a vészharangok lármás kongatása és az érvényesülő külsé befolyá-

2n. Szekfű Gyula, Szabó Dezső és Bajcsy-Zsilinszky Endre vitája az

Anémet "néptudományi" irodalmat az 1930-as évek második felében már

62 O Tilkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

64 O Tilkovszky Lóránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

66 O Tilkovszky Lóránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

68 O Tilkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

2/8. Német "népcsoport-politika" és a magyar nemzetiségi politika

Bleyer aggályai ki.i1önösen megnövekedtek akkor, amikor a magyar fajvédő

70 O Tilkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

72 O Tilkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században