Danielle Steel

AZ ELSŐ BÁL

~ Coming Out, 2006 ~

ISBN: 9789632032412

TARTALOM

* *
 ELSŐ FEJEZET

Olympia Crawford Rubinstein egy napfényes májusi délelőttön a New

York-i West Village régi húsfeldolgozójától nem messze lévő Jane Streeten
álló villájuk konyhájában serénykedett. A környék már régóta divatos
negyed volt, a többnyire újonnan épült vagy felújított lakóházak
földszintjén portás teljesített szolgálatot. Olympia ebédet készített ötéves
kisfiának, Maxnek. Pár perc múlva megérkezik az iskolabusz, addigra
készen akart lenni. A gyerek Daltonba járt óvodába, és péntekenként csak
délig maradt ott. Édesanyja úgy intézte, hogy a pénteket mindig együtt
tölthesse vele. Első házasságából ugyan már volt három idősebb gyereke,
de Harrytől egyedül ez a kisfia, Max született.
Harryvel hat éve újították fel ezt a házat, amikor Olympia Maxszel volt
várandós. Előtte az ő Park Avenue-i lakásában éltek, ahol korábban, a
válása után három gyermekével lakott együtt. Harry odaköltözött hozzájuk.
Olympia a válása után egy évvel ismerkedett meg Harry Rubinsteinnel.
Tizenhárom éve voltak házasok. Nyolc évig vártak Max megszületésére,
akit a szülei és a testvérei rajongásig szerettek. Aranyos, vidám, csupa szív
kisfiú volt.
Olympia egy jól menő ügyvédi iroda társtulajdonosa volt, polgárjogi és
polgári peres ügyekkel foglalkozott. Ezen belül is elsősorban a gyerekekkel
szembeni diszkrimináció vagy visszaélés bármilyen formája volt a szak-
területe, innen kerültek ki a szívéhez legközelebb álló esetei. E területen a
neve ismertté vált a szakmában. Tizenöt évvel ezelőtt, a válása után
iratkozott be a jogi egyetemre, és két évre rá férjhez ment Harryhez. Ő volt
az egyik tanára a Columbia Jogi Egyetemen, de ma már bíróként dolgozott
a szövetségi fellebbviteli bíróságon. A közelmúltban felmerült a neve a
Legfelsőbb Bíróság egyik bírói székének várományosaként. Végül mégsem
nevezték ki, de nagyon közel volt hozzá, és a házaspár nagy reményeket
fűzött ahhoz, hogy a legközelebbi üresedéskor megkapja az állást.
Olympia és Harry osztoztak meggyőződéseikben, értékeikben és
szenvedélyeikben, jóllehet származásukat tekintve teljesen különbözőek
voltak. Harry ortodox zsidó családból származott, mindkét szülője
gyerekként élte túl a holokausztot. Édesanyját Münchenből hurcolták el
tízévesen Dachauba, és elveszítette az egész családját. Édesapja a kevés
auschwitzi túlélő közé tartozott, és később, már Izraelben ismerték meg
egymást. Tinédzserek voltak mindketten, amikor összeházasodtak, s
Londonba, majd onnan az Államokba költöztek. Mindkettőjük családja
odaveszett, s így egyetlen fiukra pazarolták minden energiájukat, álmaikat
és reményeiket. Egész életükben úgy dolgoztak, mint a rabszolgák, hogy
fiukat taníttathassák. Apja szabóként, anyja varrónőként robotolt Lower
East Sidé műhelyeiben, majd később a Hetedik sugárútnak azon a részén,
amely utóbb a Garment District néven vált ismertté. Harry apja közvetlenül
azután halt meg, hogy fia és Olympia összeházasodtak. Harry legnagyobb
szívfájdalma volt, hogy édesapja már nem ismerhette Maxet. Frieda, az
édesanyja hetvenhat éves, erős, intelligens, melegszívű asszony volt, aki
zseninek tartotta a fiát és csodagyereknek az unokáját.
Amikor feleségül ment Harryhez, Olympia áttért a családja hagyományos
episzkopális vallásáról a zsidó hitre. Egy reformzsinagógába jártak,
Olympia péntek esténként imádkozott sabbatra, és meggyújtotta a
gyertyákat. Ez mindig meghatotta Harryt. Soha nem kételkedett benne, de
még az anyja sem, hogy Olympia fantasztikus nő, nagyszerű anyja mind a
négy gyerekének, a szakmájában kiváló, feleségnek pedig csodálatos.
Harrynek is ez volt a második házassága, de neki az elsőből nem születtek
gyerekei. Olympia júliusban töltötte be a negyvenötöt, Harry ötvenhárom
éves volt. Minden téren remekül összeillettek, noha a családi hátterük
jobban nem is különbözhetett volna. Még külsőre is érdekes, egymást
kiegészítő pár képét nyújtották. Olympia szőke volt és kék szemű, Harry
fekete és sötétbarna szemű; Olympia kicsi és vékony, Harry mindig
mosolygásra kész, nyugodt kedélyű, nagy mackó. Olympiára inkább a
tartózkodás és a komolyság volt jellemző, de őt is könnyű volt
megnevettetni, különösen Harrynek és a gyerekeinek. És nem utolsósorban
kötelességtudó és szerető menye volt Harry anyjának, Friedának.
Ő egészen másféle családból származott, mint Harry. A Crawfordok
előkelő és igen nagy társasági életet élő New York-i família voltak, akiknek
kékvérű ősei nemzedékek óta az Astorokkal és a Vanderbiltekkel
házasodtak össze. Középületeket és akadémiai intézeteket neveztek el
róluk, és az övék volt az egyik legnagyobb „villa" a Rhode Island-i
Newportban, ahol a nyarakat töltötték. Olympia főiskolás volt, amikor a
szülei meghaltak, s addigra a családi vagyon jóformán semmivé vált. El kel-
lett adnia a „villát" és az azt körülvevő birtokot, hogy ki tudja fizetni az
adósságaikat és az adókat. Apja tulajdonképpen sohasem dolgozott, és mint
az egyik távoli rokonuk a halála után megjegyezte: „kisebbfajta vagyonát
egy nagyból szerezte". Mire Olympiának sikerült rendeznie az összes
adósságukat az eladott ingatlanból és a birtokból, pénze gyakorlatilag nem
maradt, csak az ereiben csordogáló kék vére és az arisztokrata kapcsolatai.
Mindössze annyija volt, hogy fizetni tudja a tanulmányait, és félretegyen
annyi pénzt, amire a jogi egyetem elvégzéséhez volt szüksége.
Hat hónappal azután, hogy Vassarban végzett, hozzáment főiskolai
szerelméhez, IV Chauncey Bedham Walkerhoz, aki ugyanakkor
diplomázott Princetonban. Az elbűvölő modorú, jóképű, szórakoztató fiú,
az evezőscsapat kapitánya, tapasztalt lovas és pólójátékos, magától értetődő
módon az első pillanattól kezdve elkápráztatta Olympiát, aki fülig
szerelmes lett belé, és egy cseppet sem érdekelte a fiú családjának óriási
vagyona. Az elvakult szerelemtől észre sem vette, hogy Chaun-cey túl sokat
iszik, állandóan játszik, a szeme mindig a nőkön jár, és túlságosan sokat
költ. A családja befektetési bankjában helyezkedett el, ahol azt csinált, amit
akart, s ez végül oda vezetett, hogy a lehető legritkábban járt be a
munkahelyére, Olympiával gyakorlatilag semmi időt sem töltött, és
számtalan nővel folytatott alkalmi viszonyt. Mire Olympia tudomást
szerzett arról, hogy mi történik a háta mögött, már megvolt a három gyerek.
Charlie két évvel a házasságkötésük után született, egypetéjű ikerhúgai,
Virginia és Veronica pedig három évvel később. Amikor hétévi házasság
után elváltak, Olympia huszonkilenc éves volt. A válás után Chauncey
rögtön otthagyta az állását a bankban, és nagyanyjához, a newporti és Palm
Beach-i előkelő társaság doyenne-jéhez költözött Newportba, hogy teljesen
a pólójátéknak és a nőknek szentelje magát.
Egy évre rá feleségül vette Felicia Weather-tont, aki tökéletesen
hozzávaló volt. Építtettek egy házat a nagymama birtokán, amelyet
Chauncey végül megörökölt tőle, telerakták az istállóit új lovakkal, és négy
év alatt született három lányuk. Egy évvel azután, hogy
Chauncey elvette Feliciát, Olympia hozzáment Harry Rubinsteinhez,
amit az első férje nemcsak nevetséges, de egyenesen szörnyű lépésnek
tartott. Még a szava is elállt, amikor a fiuk, Charlie, elmondta neki, hogy
anyja áttért a zsidó hitre. Ugyanígy megdöbbentette, amikor korábban arról
értesült, hogy Olympia beiratkozott a jogi egyetemre. Mindez számára is
világossá tette, mint ahogy arra már jóval korábban Olympia is rájött, hogy
hasonló származásuk ellenére a világon semmi közös vonás nincs bennük,
és nem is volt soha. Minél idősebb lett, Olympia annál ijesztőbbnek találta
azokat az eszméket, amelyeket fiatalon természetesnek tartott. Szinte
mindaz az érték, amelyet Chauncey magáénak vallott, vörös posztó lett a
szemében.
A válásuk óta eltelt tizenöt évben kapcsolatukban az átmeneti
békekötések esztendei váltakoztak a kisebb, többnyire a pénz felett vívott
háborúskodások éveivel. Chauncey, ha nem is nagylelkűen, de becsülettel
támogatta három közös gyermeküket. Noha szép summát örökölt,
meglehetősen fösvénynek bizonyult az első házasságából származó
gyerekeivel, és sokkal bőkezűbb volt a második feleségéhez és kettejük
közös gyermekeihez. Hogy igazságtalanságát még sértéssel is tetézze, ki-
kényszerítette Olympiából azt az ígéretet, hogy gyermekeiket sohasem
fogja arra biztatni, térjenek át ők is a zsidó hitre. Ez amúgy sem állt
Olympia szándékában. Ő saját személyes döntésének tekintette áttérését,
ami egyedül rá és Harryre tartozott. Chauncey nyíltan antiszemita nézeteket
vallott. Harry nagyképű, arrogáns, semmirekellő alaknak tartotta őt.
Olympia sem tudott semmiféle mentséget felhozni első férje védelmére
azonkívül, hogy a gyerekeinek az apja, és amikor hozzáment, pár évig még
szerette. Chauncey legjellemzőbb vonása az előítéletesség volt. Mind az ő,
mind Felicia politikai nézetei teljességgel elfogadhatatlanok voltak Harry
számára, aki gyűlölte őket. Bennük látta megtestesülni mindazt, amit
mélységesen megvetett, és sohasem tudta megérteni, Olympia hogy bírhatta
ki ezt az embert tíz percig is, nemhogy hét teljes esztendeig. Harry számára
megfejthetetlen rejtélyt jelentettek az olyan emberek, mint Chauncey és
Felicia, és mindaz, amit az egész newporti társadalmi hierarchia képviselt.
Semmit sem akart tudni erről, és Olympia időnkénti próbálkozása, hogy
valamit megmagyarázzon, teljesen hiábavaló erőfeszítésnek bizonyult.
Harry rajongásig szerette Olympiát, a három gyerekét, és közös fiukat,
Maxet. Bizonyos vonatkozásokban Veronica sokkal inkább Harry
édeslányának tűnt, mint Chaunceyé-nek. Mindketten ugyanazokat a
szélsőségesen liberális, társadalmi felelősséggel áthatott eszméket vallották.
Virginia, az ikertestvére, sokkal inkább hordozta magában a newporti ősök
örökségét, és jóval frivolabb volt a testvérénél. Charlie, a bátyjuk,
Dartmouthban teológiai tanulmányokat folytatott, és félő volt, hogy pap
lesz. Max máris kész jellemnek, bölcs öreg léleknek mutatkozott, akiről a
nagyanyja váltig állította, hogy teljesen olyan, mint az ő apja, aki
Németországban volt rabbi, mielőtt elhurcolták volna Dachauba, ahol
mindenkin segített, akin csak tudott, míg végül a család többi tagjával
együtt őt is megölték.
A Frieda gyerekkoráról és elveszített szeretteiről szóló történetek mindig
megríkatták Olympiát. A Frieda Rubinstein bal csuklója belső relére
tetovált szám kijózanító emlékeztetés volt arra a gyerekkorra, amelyet a
nácik elraboltak tőle. Emiatt Frieda egész életében, mind a mai napig
hosszú ujjú ruhákat viselt. Olympia gyakran vásárolt neki gyönyörű se-
lyemblúzokat és hosszú ujjú pulóvereket. A két asszonyt a szeretet és a
tisztelet erős köteléke kapcsolta össze, s ez az évek során csak tovább
mélyült.
Olympia hallotta, hogy a bejárati ajtó nyílásán át bedobták a postát,
odament érte és letette a konyhaasztalra, majd befejezte Max ebédjének
elkészítését. Az időzítés tökéletes volt - szinte ugyanebben a pillanatban
meghallotta az ajtócsengő hangját. Max megérkezett az óvodából, és
Olympia alig várta a délutánt, amit együtt tölthet vele, ahogy minden
pénteken. Tudta, hogy az élet mindkét területéről a legjobb jutott neki:
szerette a munkáját, ami kielégítette, és a családját, amely érzelmi életének
a középpontja, szíve-lelke volt. Mindkettő erősítette és kiegészítette a
másikat.
Aznap délután futballedzésre vitte Maxet. Élvezte, amikor otthon lehetett
a gyerekeivel. Az ikrek aznap később értek haza, mert még délután is volt
iskolai elfoglaltságuk, ami az ő esetükben softballt, teniszt, úszást és
minden lehetséges alkalommal fiúkat jelentett, különösen Virginiánál.
Veronica tartózkodóbb, zárkózottabb volt, ebben anyjára hasonlított, és
nagyon megválogatta, hogy kivel megy el valahová. Hivatalosan Virginia
volt a „népszerűbb", Veronica pedig a jobb tanuló. Mindkét lányt felvették
ősztől a Brownra, de előbb júniusban érettségizniük kellett.
Charlie jelentkezését elfogadták Princeton-ban, ahol az apja is és előtte a
Walkerek három nemzedéke végzett, de ő úgy döntött, inkább Dartmouthba
megy, ahol jégkorongozott is - Olympia imádkozott, hogy mire le-
diplomázik, el ne veszítse a fogait. Egy hét múlva várták haza a nyári
vakációra, és miután meglátogatta az apját, a mostohaanyját és három
féltestvérét Newportban, egy coloradói táborban akart lovaglást tanítani és a
lovakat gondozni. Örökölte apja lószeretetét, maga is gyakorló pólójátékos
volt, de jobban szerette a lósport kötetlenebb formáit. Egész nyáron
nyeregben lenni, kicsiket tanítani jó szórakozásnak ígérkezett számára, és
ezt Olympia és Harry csak helyeselni tudták. Az egyetlen dolog, amit Harry
nem nézett volna jó szemmel a mostohafiánál, ha az egész nyarat azzal tölti,
hogy partikra jár, mint az apja Newportban. Chauncey egész életstílusát
időpocsékolásnak tartotta, és nem volt jobb véleménnyel a körülötte lévő
emberekről sem. Ezért mindig örömmel állapította meg, hogy Charlie-ban
sokkal több komolyság és szív van, mint az apjában. Derék, jó eszű, me-
legszívű, szilárd elvekkel és meggyőződésekkel bíró fiatalembernek tartotta
Charlie-t.
Úgy tervezték, hogy a lányok érettségi ajándékképpen Európába
utazhatnak a barátaikkal, és Olympia, Harry és Max augusztusban
találkoznak velük Velencében. Onnan majd együtt bejárják autóval
Umbriát, egészen a Como-tóig, majd átmennek Svájcba, ahol Harrynek
távoli rokonai éltek. Olympia már nagyon várta ezt az utazást. Röviddel
azután, hogy hazaérkeznek, elviszi a lányokat a Brownba, és attól kezdve
már csak Max lesz velük itthon. De már most is, hogy Charlie elutazott,
túlságosan csendesnek érezte a házat. Az meg komoly veszteség lesz
számára, ha a lányok is elmennek itthonról. Egyébként az érettségi
közeledtével és a küszöbön álló szabadság reményében az ikrek újabban
alig voltak itthon. Az elmúlt három évben Charlie is rettenetesen hiányzott
neki. Most nagyon fájlalta, hogy Max születése után nem akartak Harryvel
még gyerekeket, ámbár közel negyvenöt évesen el sem tudta képzelni, hogy
újból kezdje a pelenkázást és szoptatást. Az az idő már elmúlt felette, és
Maxszel, aki még szorosabbra fűzte a kapcsolatukat, hihetetlen ajándékot
kaptak a sorstól.
Mihelyt meghallotta a csengőt, futott, hogy ajtót nyisson kisfiának, aki ott
állt az ötévesek fülig érő, boldog mosolyával a pofiján, és mint mindig,
amikor meglátta anyját, a nyakát átkarolva magához ölelte őt.
- Olyan jó napom volt, mami! - újságolta lelkesen. Max mindent és
mindenkit szeretett, a szüleit, a nővéreit, a bátyját, akit csak ritkán látott,
mégis imádattal csüngött rajta, a nagyanyját, azokat a játékos sportokat,
amiket űzött, a filmeket, amiket látott, anyja főztjét, az óvónőit és óvodás
társait. - Jenny szüli-napja volt, és minitortákat ettünk. Csokisat, a tetején
színes cukorral leszórva! - Úgy mondta, mintha valami ritka, csodálatos
esemény lett volna, jóllehet Olympia tudta, hogy szinte minden hétre esett
egy születésnap ugyanilyen minitortácskákkal. De Maxnek minden nap a
maga eseményeivel csodálatosnak és mindig újnak hatott.
 - Fincsi lehetett - nézett a fiára sugárzó mosollyal, s csak ekkor vette
észre, hogy a pólója csupa festék. Max ledobta egy székre a pulóverét, és
anyja látta, hogy az új teniszcipője is festékes. Max mindent teljes
erőbedobással csinált. - Festettetek ma? - kérdezte, miközben a gyerek
elhelyezkedett egy széken a nagy kerek konyhaasztal mellett, ahol a család
többnyire étkezni szokott. Ott volt ugyan az Olympia által megörökölt antik
bútorokkal berendezett gyönyörű ebédlő, de csak a ritka
vacsoravendégségek idején meg ünnepeken, például karácsonykor, hanuka
estéjén, húsvétkor és hálaadáskor használták. A gyerekekkel szembeni
méltányosságból megtartották a keresztény és zsidó ünnepeket is. Azt
akarták, hogy tiszteljék és becsüljék mindkét hagyományt. Olympia anyósa
eleinte gyanakodva fogadta ezt a dolgot, de ma már bevallotta, hogy ő maga
is élvezi „a gyerekek miatt". A konyha volt az otthonuk középpontja és
Olympia tevékenységének agyközpontja. A sarokban állt egy kis íróasztal,
rajta számítógép, valamint egy nagy halom papír, leginkább a családra
vonatkozó feljegyzésekkel. Volt egy kis szobája is az emeleten, amely a há-
lószobájukból nyílt, azt használta otthoni irodaként péntek délelőttönként,
vagy egyszeregyszer éjszaka, amikor valami nagyobb szabású ügyön
dolgozott, és haza kellett hoznia a munkát. Az esetek többségében
igyekezett az irodában hagyni a munkáját, és otthon csak a gyerekeivel
foglalkozni, de időnként, némi bűvészkedéssel, kénytelen volt egyszerre
helytállni mindkét területen. Harry és a nagyobb gyerekei csodálták, amiért
ez olyan jól ment neki. Max a jelek szerint ebből semmit sem vett észre.
Minden, ami otthon történt, a családról szólt, nem pedig a munkáról. Olym-
pia mindent elkövetett, hogy ezt a két világot különválassza egymástól. Ha
nem kérdezték, ritkán beszélt a gyerekeinek a munkájáról. Otthon inkább
arról szeretett beszélgetni velük, amit ők csináltak. Kizárólag azokra az
órákra fogadott bébiszittert Max mellé, amíg az irodájában kellett lennie,
egy perccel sem tovább. Boldog volt, ha a kisfiával lehetett, élvezte azt az
időt, amit együtt tölthetett vele.
- Honnan tudod, hogy ma festettünk? -kérdezte Max, és beleharapott a
pulykás szendvicsbe, amelyet anyja készített neki, pontosan úgy, épp annyi
majonézzal, ahogy szerette, s mellette ott volt a kis kupac kedvenc
burgonyacsipsze is. Olympia anyai képességei kellőképpen kifejlődtek az
idők során, és kiváltképpen akkor, ha Maxről volt szó. Ezzel a férje és a
másik három gyereke is egyetértett. Jól tudott főzni, és odaadó anya volt,
akihez mindig oda lehetett menni, ha valami baj volt, és igyekezett is
megoldani a gyerekei problémáit. Szinte minden dolgukról tudott, de
sohasem fecsegte ki a titkaikat, és szívügyekben is egész jó tanácsokat
tudott adni, legalábbis Virginia ezt állította. Veronica általában nem beszélt
a szerelmi ügyeiről, ahogy Charlie sem. Ez már akkor is így volt, amikor
még otthonról járt iskolába; Charlie mindig is roppant diszkrét és titoktartó
fiú volt. Harry szerint „mensch", azaz minden porcikájában tisztességes és
nagyon értékes ember. Néha előfordult, hogy nő létére Olympiát is
„mensch"-nek nevezte. Az ő szájából ez komoly elismerésnek számított.
- Látnoki képességem van - felelte Olympia, és mosolyogva nézett bele
a gyerek sötétbarna szemébe, amely pontosan olyan volt, mint az apjáé.
Fényes fekete haja pedig már-már kékes feketének hatott. - De az is lehet,
hogy a pólódon lévő festékpöttyök alapján gondolom. - A cipőt nem
említette, és Max biztos volt benne, hogy azt nem vette észre. Szerette a
rajzfoglalkozást, és Charlie-hoz meg Veronicához hasonlóan, szeretett
olvasni is. Virginiát mindig kínkeservesen lehetett csak rávenni, hogy
olvassa el, amit az iskolában feladtak - ő mindig talált fontosabb elfog-
laltságot, e-mailezett a barátnőivel, órákat beszélt telefonon, vagy a
tévéműsort nézte.
- Mik azok a látomi képességek? - jött zavarba egy pillanatra Max, s
még a csipszet is lassabban forgatta a szájában, hogy visszaemlékezzen a
szó jelentésére, de hiába. Sokkal nagyobb szókincse volt, mint általában a
vele egykorúaknak.
- Látnoki. Azt jelenti, hogy tudom, mire gondolsz - magyarázta
Olympia, és közben nagyon ügyelt, nehogy elnevesse magát. Olyan
végtelenül aranyos volt a gyerek.
- Aha - bólintott Max elgondolkodva, és ámulva nézett az anyjára. -
Mindig kitalálod. Biztosan ez a mamák dolga. - Anyja csakugyan mindent
tudott róla.
Olympia úgy gondolta, az ötéves kor fantasztikus életkor. Olyankor,
amikor valamelyik lánya a szemébe vágta, milyen szörnyeteg, még mindig
ott volt neki Max, hogy meggyőzze, semmit nem tud rosszul csinálni. Ez
ma is és az elmúlt két évben is mindig megnyugtatta, amikor végig kellett
élnie az ikrek útkeresését a kamaszkor útvesztőiben. Különösen Virginiával
volt sok baj a, aki gyakran ellenkezett vele, főleg olyasmi miatt, amit nem
volt szabad tennie. Veronica sok egyéb téren vívott harcot vele, s ezek a
harcok inkább a világ igazságtalanságairól és bajairól szóltak.
 Olympia úgy találta, hogy serdülő lányait sokkal nehezebb kezelni, mint
talán egy egész óvodára való kisfiút, vagy akár kollégista bátyjukat, akivel,
lévén csendes, nyugodt és kiszámítható, könnyen szót lehetett érteni.
Charlie volt a család tárgyaló és békéltető tagja, ő nagyon a szívén viselte,
hogy mindenki jóban legyen mindenkivel, különös tekintettel a népes
család két külön ágára. Gyakran felismerte mind anyja, mind apja eltérő
nézőpontját, és így közvetíteni tudott köztük. És amikor valamelyik
húgának támadt nézeteltérése anyjukkal, rendszerint Charlie volt a közvetí-
tő és békéltető harmadik. Veronica a maga közismerten forrófejű és lázadó
természetével olykor veszélyes politikai nézeteket hangoztatott, míg
Virginia a család legkönnyelműbb, legfelületesebb tagja volt - elsősorban
ikertestvére szerint. Virginiát rendszerint jobban izgatta a külseje és a
szerelmi élete, mint a társadalmi vagy politikai témák. Veronica és Harry
esténként hosszú és heves vitákat folytattak egymással, holott többnyire
meglepően azonos véleményt vallottak. Virginia egészen más volt; ő
például órákig tudott divatmagazinokat lapozgatni, vagy hollywoodi
sztárokról szóló pletykákat olvasni. Azt mondta, vagy modell lesz, vagy
színészetet tanul. Veronica jogi egyetemre készült, követve Harry és anyja
példáját, és azt tervezte, hogy az egyetem után politikával fog foglalkozni.
Charlie még nem tudta, milyen foglalkozást válasszon, noha már csak
egy éve maradt, hogy eldöntse. Azt fontolgatta, hogy az egyetem után
rögtön elhelyezkedik apja családjának befektetési bankjában, vagy pedig
egy évre Európába megy tanulni. Max volt a család kedvence, aki tíz percen
belül mindenkit megnevettetett, és akire csak ránézett, annak biztos, hogy
sürgősen magához kellett ölelnie őt. Mindhárom idősebb testvére rajongva
szerette. Max még nem találkozott olyan emberrel, aki ne szerette volna.
Könnyen kezelhető gyerek volt, és szinte mindig boldog. Jól érezte magát a
külön kis világában, és nagyon szerette azokat, akik körülvették.
Amíg átnézte a postát, Olympia kitöltött magának egy pohár jeges teát,
Max elé pedig letett egy valódi gyümölcsléből fagyasztott pálcikás Popsiele
jégkrémet és egy darab sutit. Az elmúlt héten mindenki örömére végig jó
idő volt. Végre megérkezett a tavasz. Olympia gyűlölte a keleti partvidéken
szokásos hosszú teleket. Májusra már halálosan elege volt a meleg
kábátokból, csizmákból, cipzáras kezeslábasokból, egyujjas, bélelt
kesztyűkből és a szeszélyes tavaszi hózáporokból. Alig várta a nyarat és az
európai útjukat. Harryvel és Maxszel két hetet szándékoztak eltölteni Dél-
Franciaországban, mielőtt Velencében összetalálkoznak a lányokkal.
Addigra már épp jó lesz elszökni a New York-i forróság elől. Max napközis
táborba fog járni, ahol kedvére rajzolhat és festhet.
A szőlőléből fagyasztott Popsiele lecsurgott az állán, rá a pólójára, de ő
ezzel mit sem törődve majszolta a sutit, mialatt anyja már az utolsó levélre
vetett egy pillantást, és letette a teáját. Nagy, sárgásbarna boríték volt,
olyan, amilyenben az esküvői meghívókat szokták küldeni, de egyetlen
ismerős sem jutott eszébe, aki házasságkötésre készült. Feltépte a borítékot,
miközben Max egy aznap tanult éneket kezdett dudorászni, és látta, hogy
meghívó van benne, de nem esküvőre, hanem egy bálra, méghozzá egy
nagyon különleges bálra, amely majd decemberben lesz. A meghívó arra az
igen előkelő eseményre szólt, amelyen az elsőbálozókat vezetik be a
társaságba, ahogy annak idején, tizennyolc éves korában ez vele is
megtörtént. Nevét - The Arches - az Astor-birtok előkelő neve és designja
után kapta, ahol eredetileg a bált megrendezték. A birtok rég nem volt már
sehol, de a név máig megmaradt. A város legelőkelőbb arisztokrata
családjai szervezték meg az eseményt az 1800-as évek vége felé, abból a
célból, hogy bemutassák a fiatal leányokat a társaságnak, s hogy azok itt,
ezen a bálon férjet találjanak maguknak.
Az azóta eltelt százhuszonöt évben továbbra is évenként megrendezték a
bált, magától értetődően már más céllal. Ma már a fiatal lányok jóval
tizennyolc éves koruk előtt megjelentek a „társaságban", és már nem
különültek el az osztályteremben a többiektől. A bál ma már egyszerűen jó
buli volt, különleges társasági esemény, egyfajta kapcsolattartási szertartás,
amelynek nem volt nagyobb jelentősége vagy célja, mint jól szórakozni a
maguk úgynevezett előkelő társaságában, és felvenni a kifejezetten erre az
estére készült gyönyörű hófehér ruhákat. Kicsit olyan volt ez az esemény,
mint egy esküvő, és egy sor régi hagyomány kötődött hozzá - mint például
a lányok meghajlása, amikor egy virágokkal díszített ív alatt bevonultak a
bálterembe, vagy a megnyitó tánc, melyet az apákkal táncoltak, és amely
mindig valami méltóságteljes és kecses valcer volt, már Olympia idejében
és azt messze megelőzően is. Azoknak a fiatal lányoknak az életében,
akiket elsőbálozóként meghívtak a The Arches-ba, ez egy nagyon izgalmas
pillanat és életre szólóan szívet melengető emlék volt, feltéve, hogy valaki
nem itta tökrészegre magát, nem veszett össze a kísérőjével, és a bemutatást
közvetlenül megelőzően nem történt semmi szörnyűség a ruhájával. Kisebb
baleseteket leszámítva a bál mindig nagyon kellemes volt, és bár
bevallottan kicsit régimódi és elitista, senkinek semmi baja nem származott
belőle. Olympia mindmáig boldogan emlékezett vissza saját első báljára, és
biztos volt benne, hogy a lányaié is épp ilyen jól fog sikerülni.
Ma már, messzebbről nézve, tisztában volt azzal, hogy a bálnak mennyire
nem volt jelentősége a dolgok valódi menete és a világ eseményei
szempontjából, de azt is tudta, hogy a lányai nagyon jól fogják ott érezni
magukat. Ártatlan, mindazonáltal kissé komolytalan mérföldkő lesz ez az
életükben. Azzal is tisztában volt, hogy Chauncey számít a lányok
megjelenésére, és elszörnyedne, ha megtudná, hogy nem voltak ott a bálon.
Vele ellentétben volt férje úgy gondolta, hogy az első bálon való
bemutatkozásnak igenis van jelentősége. Olympia biztos volt benne, hogy
Veronica morogni fog, Virginia pedig olyan izgatott lesz, hogy a
legszívesebben mindjárt nyakába venné az üzleteket, hogy megtalálja az
ideális ruhát.
Ma már senki sem akart elsőbálozóként férjet találni, noha nagy ritkán
előfordult, hogy a bál estéjén komoly szerelem szövődött két fiatal között,
amiből évek múlva házasság lett. De az esetek többségében a lányokat
unokatestvérek és idősebb fivérek, vagy olyan fiúk kísérték, akikkel
korábban egy iskolába jártak.
Az épp aktuális fiúbarátot megkérni arra, hogy legyen kísérő egy hét
hónap múlva esedékes bálon, csak rosszul sülhetett el. Ebben a korban,
amikor egy fiatal már a kollégiumba költözésre készült, mindenfajta
együttjárás, még ha júniusban tombolt is a szerelem, általában nem érte meg
a decembert. Ma már ez az este teljes egészében arról szólt, hogy élvezzék,
érezzék nagyon jól magukat, s majdan legyen egy mesébe illően szép
emlékük, amin elmerenghetnek, és amit boldogan felidézhetnek. Olympiát
nem lepte meg, de örömmel töltötte el, hogy lányait meghívták a bálra. Az
utóbbi években olyannyira távol tartotta magát a hivatalos társasági élettől,
hogy néha titkon már számolt azzal a valószínűtlen lehetőséggel, hogy a
lányokat kihúzhatják a listáról. Mindkét lány a Spence-be járt, ahonnan sok
lány mutatkozik majd be a bálon, miközben már elsőéves főiskolások
lesznek. Természetesen lehetnek még más alkalmak, más első bálok is, ahol
a kevésbé előkelő származású ifjú hölgyeket vezetik be a társaságba. De a
New York-i előkelőségek világában mindig is a The Arches számított az
első bálnak.
Huszonhét évvel ezelőtt Olympiát is ezen mutatták be, ahogy őelőtte az
anyját, mindkét nagyanyját, és valamikor réges-régen a dédanyáit is. Olyan
hagyomány volt ez, amelyet örömmel készült átadni a lányainak, akár-
mennyire megváltozott is időközben a világ, a körülöttük lévő társadalom,
vagy akár az ő saját élete. Manapság a nők dolgozni jártak, az emberek
később házasodtak, és teljesen elfogadott volt, ha egyáltalán nem kötöttek
házasságot. És hogy az ember kivel házasodott össze, annak Olympia
felfogásában semmi köze nem volt sem a származáshoz, sem az előkelő
társasághoz. O mindössze annyit kívánt a lányainak, hogy jólelkű, rendes,
megbízható és intelligens férfiakat válasszanak, akik jól fognak bánni
velük. Leginkább olyat, mint Harry, és ne olyat, mint az apjuk. Ma a lányok
első bálja leginkább csak jó alkalom volt arra, hogy hosszú fehér
kesztyűben, gyönyörű, hófehér, földig érő ruhában, vélhetőleg életük első
báli ruhájában pompázzanak. Jó mulatság lesz segíteni ruhát választani
Veronicának és Virginiának, tekintve, hogy mint mindenben, az öltözködés
terén is egészen más az ízlésük. Dupla öröm lesz számára végigélvezni a
bált, mivel ikrekkel fog megjelenni a nagy eseményen. Ott ült kezében a
meghívóval s arcán az emlékezés meg a nosztalgia szelíd mosolyával, és
álmodozva elmerengett rajta. Max figyelte; nem sokszor látta ilyennek a
mamiját.
Szinte mintha visszaváltozott volna fiatal lánnyá, ahogy a saját első
báljának emlékképei felidéződtek előtte, s ez felkeltette a gyerek ér-
deklődését. Látta, hogy olyasvalamire gondol, ami boldogsággal tölti el.
- Mi az, mami? - kérdezte, keze fejével megtörölve az állát, majd kezét
a szalvéta helyett a farmerjába törölve.
- Meghívó a nővéreidnek - felelte Olympia, és visszacsúsztatta a
borítékba. Rögtön emlékeztette is magát, hogy még egy példányt kell kérnie
a bizottságtól, hogy mindkét lány számára nyithasson egy olyan albumot,
amilyen az övé volt annak idején, és ami most ott van az emeleti
könyvespolcon. Milyen jó lesz, ha majd együtt nézegethetik a lányaikkal!
Az ikrek, amikor még kicsik voltak, gyakran lapozgatták az ő albumát.
Virginia, körülbelül olyan idősen, mint most Max, mindig azt mondta, hogy
olyan a képeken, mint egy tündérkirálynő.
- Szülinapi meghívó? - nézett rá kíváncsian Max.
- Első bálra szóló - magyarázta Olympia. -Ez egy nagyszabású
ünnepség, amin gyönyörű fehér ruhában szoktak megjelenni. A lányok
régen ezen a bálon kerestek férjet maguknak. De most már csak szórakozni
mennek el.
- Ginny és Ver férjhez fognak menni? - kérdezte aggodalmasan Max.
Tudta, hogy a nővérei kollégiumba fognak költözni, de a férjhez menés
valami sokkal komolyabb dolognak hangzott.
- Nem, szívem. Csak szép ruhát kell fölvenniük, hogy elmehessenek a
bálba. Apa és én is elmegyünk, hogy megnézzük őket. Apa fog táncolni
velük, és az ő apukájuk is. Frieda nagymama is eljön majd, utána meg
mindnyájan együtt jövünk haza.
- Unalmas lesz - közölte a kisfiú tárgyilagosan. A szülinapi bulikat
sokkal érdekesebbnek tartotta. - Nekem is muszáj elmennem?
- Dehogy. Csak a felnőtteknek. - Valójában a hagyomány értelmében a
bemutatásra kerülőknél fiatalabbak nem jöhettek el a bálra, s így a fiatalabb
testvérek sem. Olympia gyanította, hogy az egyik lánya Charlie-t fogja
választani kísérőül, de hogy a másik kit fog megkérni rá, sejtelme sem volt.
Talán egy barátjukat. Ez már az ő gondjuk lesz. Az volt az érzése, hogy
Veronica lestoppolja magának Charlie-t, Ginny pedig egy barátját fogja
megkérni. Négy hetük van, hogy válaszoljanak, de fölösleges addig várni.
Jövő héten elküldi a csekket. A részvételi díj nagyon csekély volt, amit az
est bevételével együtt egy meghatározott jótékony célra utaltak át. Az egész
nem a pénzről szólt, hanem arról, hogy felkérnek-e valakit a megjelenésre
akár az öröklés jogán, mint az ő lányai esetében, akár az arisztokrata ősök
és családi kapcsolatok révén, ami szintén igaz volt a lányaira, jóllehet
Olympia sohasem használta ki családja előkelő társadalmi státusát.
Számukra ez csupán egy adottság volt, magától értetődő dolog, történetük
és életük része. Soha még csak nem is gondolkozott róla. Sokkal büszkébb
volt saját családjára és mindarra, amit elértek, mint előkelő származására.
Max fölment a szobájába játszani. Harry telefonált, hogy későn ér haza,
délután megbeszélése lesz két másik bíróval, így Olympiának nem volt
alkalma a meghívóról szólni neki. Kellemes, de nem különösebben nagy
horderejű hír volt. Majd elmondja este, ha már a lányoknak is elújságolta.
Most viszont sürgősen el kellett vinnie Maxet a futballedzésre. Utána
megálltak, hogy bevásároljanak, és mire hazaértek, a lányok már otthon
voltak. Mindkettőjüknek sürgősen el kellett mennie valahová, a saját külön
baráti társaságával. Harry még annál is később ért haza, mint gondolta, és
épp amikor Olympia a vacsorát készítette, Max elpanaszolta, hogy fáj a
hasa, és rögtön el is hányta magát.
Fél tíz volt, mire újabb két hányás után sikerült lefektetnie, és a kisfiú
mindjárt el is aludt. Harry kijelentette, hogy túlságosan fáradt, mire
Olympia betette a vacsorájukat a hűtőszekrénybe, és fölkuporodott a férje
mellé a dolgozószobában lévő heverőre. Neki magának is kétszer át kellett
öltöznie, és hajat kellett mosnia. Harry aggódva nézett rá a halom irat fölött,
amit a hétvégére hozott haza magával, s látta rajta, milyen kimerült.
Gyengéden rámosolygott; boldog volt, hogy látja, és hogy egy zűrzavaros
este után néhány békés percet tölthet vele.
- Köszöntelek a való világban - mosolygott vissza bánatosan Olympia.
- Ne haragudj a vacsora miatt!
- Amúgy sem voltam éhes. De neked készítsek valamit? - ajánlotta fel
nagylelkűen Harry. Szeretett főzni, és sokkal kreatívabb volt a konyhában,
mint Olympia. Az omlettek és a thai ételek voltak a specialitásai, és ha a
szükség úgy hozta, mindig hajlandó volt főzni a családnak. Ez olyankor
fordult elő, ha Olympiának hétközben nagy ritkán bent kellett maradnia az
irodában, vagy ha válságos helyzet állt elő valamelyik gyerek miatt, mint
ma este, amikor Max rosszul lett. Olympia munkanapjain mindig eljött
Maxhez a bébiszitter, és ilyenkor ő is és Harry is igyekeztek egyenesen
hazajönni a munkából.
Olympia megrázta a fejét. O sem volt éhes.
- Max jobban van? - kérdezte Harry.
- Azt hiszem. Végigrohangálta az edzést, és kapott párat a
gyomorszájába. Vagy ettől volt, vagy elkapott valami fertőzést. Remélem, a
többiek nem lesznek betegek.
Mivel négy gyerek volt a házban, illetve már csak három, megszokták,
hogy egy vírusos influenza sorra ledönti őket a lábukról, a felnőtteket is
beleértve. Évek óta így ment ez náluk. Harryt eleinte megdöbbentette a do-
log, de már régóta hozzászokott.
Max másnap reggelre sem lett jobban, sőt volt egy kis láza is, amiből
Olympia arra következtetett, hogy nem az edzésen erőltette túl magát,
hanem elkapta az influenzát. Elment, hogy videókat vegyen ki neki, s
ezalatt Harry maradt vele. A gyerek átaludta a délután nagy részét. A
lányok a hétvégén alig voltak otthon, Ginny még az éjszakát is egy
barátnőjénél töltötte. Már a célegyenesben voltak, utolsó középiskolai
évükből csak hetek maradtak, és tele voltak jobbnál jobb programokkal.
Vasárnap estére mind együtt voltak újra. Max jól érezte magát, és
mindenki összegyűlt a konyhaasztal körül. Harry és Veronica Max-szel
kártyáztak, Ginny egy magazint olvasott, Olympia meg a vacsorát
készítette. Élvezte, ha ott volt az egész család, mialatt ő főzött. Ezért
építettek egy tágas és otthonos konyhát. Két nap óta először jutott eszébe a
pénteki postával érkezett meghívó. Épp a sütőből vett elő két csirkét,
amikor az asztal felé pillantva odaszólt nekik.
- Lányok, meghívót kaptatok a The Arches-ba - mondta mintegy
mellékesen, majd a sült krumplit is kivette a sütőből, és letette a pultra.
Veronica fölnézett. Tudta, mi az a The Arches, s a héten néhány lány már
említette a dolgot az iskolában. Minden meghívót szétküldtek, és mindazok,
akiket elsőbálozóként meghívtak rá, mostanára már értesült róla.
- Micsoda baromság - jegyezte meg méla undorral, miközben új
lapokat osztott Max-nek és Harrynek. Max állt nyerésre, ami boldoggá tette
a kisfiút. Nagyon szerette, ha a szülei és a testvérei játszottak vele.
- Mit mondtál, mami? - pillantott fel érdeklődéssel Ginny. Mindkét
lány feltűnő jelenség volt kék szemével és szőke hajával. Ginny kibontva
hordta egyenes szálú, hosszú haját, és egy leheletnyi smink is volt rajta.
Veronica egy copfba fonva viselte, és egyáltalán nem tartotta szükségesnek,
hogy amíg a mostohaapjával és a féltestvérével kártyázik, meg egyébként
is, ki legyen festve. Külsőre egyformák voltak, de a stílusuk érezhetően
különbözött. Ez segített abban, hogy meg lehessen különböztetni őket, ami
Harrynek jól jött az évek során. Ha egyformán öltözködnek és fésülködnek,
nagy bajban lett volna. Ruha, frizura és smink nélkül egyedül az anyjuk
tudta megállapítani, melyikük kicsoda. Néha még Max is gondban volt, és
ilyenkor a lányok nem győzték ugratni őt.
- Azt mondtam, mindkettőtöket meghívtak a decemberi bemutatkozó
bálra a The Arches-ba. A héten érkezett meg a meghívó - felelte elégedett
arccal Olympia, és hozzáfogott, hogy vajat daraboljon a sült krumplira és
felszeletelje a csirkét.
- Ugye nem várod el tőlünk, hogy elmenjünk? - nézett föl Veronica
rosszallóan, mire Olympia bólintott. Virginia szája fülig érő mosolyra
húzódott. ,
- Ez kúl, mami! Már féltem, hogy minket nem fognak meghívni. A
héten már mindenki, aki számít, megkapta a meghívóját. - Apjuk évekkel
ezelőtt epésen megjegyezte, hogy anyjuk áttérése miatt kiközösíthetik őket
a társaságból.
- Pénteken érkezett a meghívótok. Max rosszulléte miatt elfelejtettem
szólni róla -mentegetőzött Olympia.
- Mikor mehetünk vásárolni? - kérdezte rá jellemzően Ginny, mire
Olympia széles mosollyal nézett rá.
 - Vásárolni? - ugrott fel Veronica. - Megőrültél? Azt akarod mondani,
hogy részt akarsz venni ezen az elitista, diszkriminatív komédián? Az ég
szerelmére, Ginny, bújj már ki öt percre a magazinjaidból! Nem arra kér-
nek, hogy egy napra legyél te a királynő, díjat se akarnak átadni neked ott,
hanem arra kérnek, hogy különböztesd meg magad mindenkitől, aki nem
fehér bőrű, angolszász protestáns, és egy totál értelmetlen, ósdi, szexista ha-
gyományt követve csinálj magadból hülyét. -Villámló szemmel nézett a
testvérére, aki anyjával együtt elképedve meredt rá. Olympia számított arra,
hogy Veronica morogni fog, de nem gondolta, hogy így kivetkőzik
magából.
- Azért ne ragadtasd el magad ennyire! Nem valami fasiszta
megmozdulásra hívnak, Veronica. Ez csak egy bál, amelyen bemutatkozol a
társaságnak.
- Mi a különbség? Lesznek afroamerikaiak is a The Arches-ban? És mi
van a zsidókkal? A spanyolokkal és az ázsiaiakkal? Hogy lehetsz ilyen
képmutató, mami? Te zsidó vagy. Harry felesége. Ha erre kényszerítesz
bennünket, az neki olyan, mint egy arculcsapás. - Veronica magánkívül volt
jogosnak tartott felháborodásában, Virginián pedig látszott, hogy mindjárt
elsírja magát.
- Senki sem csapja arcul Harryt. Ez egy tökéletesen ártalmatlan
nyitóbál, ahol mindketten szép fehér ruhában bevonultok, meghajoltok, és
jól érzitek magatokat. És sejtelmem sincs, kik és milyen származású
elsőbálozók lesznek még ott rajtatok kívül. Évek óta nem voltam ilyenen.
- Ez csak szöveg, mami! Pontosan tudod, hogy ez egy szigorúan
arisztokrata esemény, és az egész arról szól, hogy mindenki mást
kirekesszen belőle. Lelkiismeretes embernek nem szabad részt vennie rajta,
és én nem is fogok. Nem érdekel, mit szólsz hozzá, vagy hogy Ginny mit
csinál, én nem megyek el - kiabált Veronica, Virginia pedig sírva fakadt.
- Csillapodj le! - mondta Olympia nyugodtan és határozottan. Kicsit
elcsüggesztette Veronica szélsőséges reagálása, Harry pedig zavartan
figyelte őket.
- Megkérdezhetem, miről van szó? Az elhangzottak alapján azt
feltételezem, hogy a lányok meghívást kaptak egy eseményre, amelyet a
Ku-Klux-Klan Nagy Varázslója szponzorál, és amelyre Veronica nem
szeretne elmenni.
- Pontosan - vágta rá Veronica, miközben dúlva-fúlva járt körbe a
konyhában. Ginny elszörnyedve nézett az anyjára.
 - Ugye elmehetünk? - kérdezte ijedten. -Ne engedd, mami, hogy
elrontsa... mindenki elmegy rá. Két lány már ezen a hétvégén megvette a
ruháját Saksnál. - Ginnyt láthatóan megrémítette, hogy nem kezdenek hozzá
időben az előkészületekhez.
- Nyugodjatok meg mindketten! - mondta Olympia, miközben az
asztalra helyezte a vacsorát, zsebkendőt adott Virginiának, és megpróbált
olyan higgadtnak mutatkozni, amilyen távolról sem volt. Váratlanul érte
mindkét lány felfokozott reakciója. - Megbeszéljük. Az isten szerelmére,
Veronica, ez nem a Ku-Klux-Klan rendezvénye. Csak egy bál az
elsőbálozók tiszteletére. Én is voltam, a nagyanyáitok is, a dédnagyanyáitok
is. És jól fogsz mulatni rajta a nővéreddel együtt.
- Inkább meghalok! - kiáltotta Veronica.
- Mami, én el akarok menni! - kiabálta túl Ginny, és ő is felugrott az
asztaltól.
- El akarsz menni! - förmedt rá a testvérére Veronica, s már az ő
szemében is megcsillant a könny - Életemben nem hallottam még ilyen
béna ötletet. Még a gondolat is sértő. Mik vagyunk mi? Rasszista, sznob
idióták? Sokkal inkább lennék ott egy békemenetben, vagy ásnék árkot az
Appalach hegységben vagy Nicaraguában, vagy akárhol, mint hogy
felvonuljak egy hülye fehér ruhában egy csomó sznob balfék előtt, akik
elmebeteg politikai nézeteket vallanak! Mami - fordult anyja felé jéghideg
tekintettel. - Én nem megyek el! Azt csinálsz velem, amit akarsz, de akkor
sem. Nem megyek el. - Aztán undorral vegyes felháborodással a testvérére
nézett. - És ha te tényleg el akarsz menni, hát szerintem te is elmebeteg
vagy. - Azzal kiviharzott a konyhából, és pár pillanattal később hallották,
hogy bevágja maga mögött a szobája ajtaját.
Ginny zokogva állt a konyha közepén.
- Mindig ezt csinálja! Nem hagyhatod, mami, hogy most is ezt tegye
velem! Mindent tönkretesz!
- Nem tett tönkre mindent. Mindketten eltúlozzátok az egészet.
Szerintem tegyük félre egy-két napig ezt az egészet, hogy mindenki
megnyugodjon, aztán újra beszéljünk róla. Le fog csillapodni. Csak hagyd
most békén őt.
- Nem fog lecsillapodni - mondta kétségbeesetten Ginny. - Kommunista.
Utálom őt. -
Azzal ő is kirohant sírva. Kisvártatva hallották, hogy az ő szobája ajtaja
is becsapódik. Harry döbbenten és a legteljesebb zavarban bámult az asztal
fölött a feleségére.
- Megkérdezhetem, mi történik itt? Mi az a The Arches, az ég
szerelmére, és mi ütött a lányokba? - A gyerekeik közül kettőnek a jelek
szerint teljesen elment a józan esze. Max belekotort a sült krumplijába, és
nyugodtan megcsóválta a fejét.
- Mami azt akarja, hogy keressenek férjet, és szerintem ők meg nem
akarnak - közölte. -Lehet, hogy Ginny igen, mert ő jobban szereti a fiúkat,
mint Ver. Énszerintem Ver egyáltalán nem is akar férjhez menni. Igaz,
mami?
- Nem... igen... nem, persze, hogy nem. -Olympia látható idegességgel
leült, és ránézett a férjére meg a fiára. - Régebben a férjszerzésről szólt a
dolog, de ma már nem -kezdte újra magyarázni Maxnek, majd kisöpörve
egy hajfürtöt a szeméből, Harryre nézett. Hirtelen túl meleg lett a
konyhában. Az este jóval forróbb hangulatúvá vált, mint várta. Látszott
rajta, hogy felzaklatta a két lány viselkedése. Harryhez fordult, és
megpróbált nyugalmat erőltetni magára. - A lányok meghívót kaptak a The
Arches-ba, az elsőbálozók báljára. A meghívó pénteken érkezett. Azt hit-
tem, örülni fognak neki. Én is a The Arches-ban voltam elsőbálozó, és
őszintén megvallva, Harry, nem egy nagy durranás.
- Bocsáss meg! En ehhez nem értek. Es valami azt súgja nekem, hogy
egy alapvető információ nem jutott el hozzám.
- A The Arches-ban rendezett elsőbálozók bálja a város egyik
legrégebbi és legnagyobb tisztelettel övezett báli eseménye. Amikor én
voltam annyi idős, mint most ők, még sokkal nagyobb eseménynek
számított. Az anyám is ott volt elsőbálozó, korábban mindkét nagymamám
és a dédanyáim is. Manapság már csak egy régi hagyományra visszanyúló
szép estély. Teljesen ártatlan dolog. A lányok gyönyörű ruhákba öltöznek,
és keringőt járnak a papájukkal. Veronica ezt akarja politikai jelentőséggel
felruházni. Ez nem az. Csak egy bál. És Ginny minden jel szerint nagyon
szeretne ott lenni.

- Bárki bejuthat rá? - tudakolta Harry óvatosan.

- Nem, csak meghívóval. A lányok a családi hagyomány révén kaptak
meghívót.
- Egyéb származású és vallású emberek ki vannak zárva? - kérdezte
élesen Harry. Ezúttal Olympia némi habozás után válaszolt csak, miközben
a sült krumpliját majszoló Max érdeklődve figyelte őket. A pólója már
összevissza volt csöpögtetve vajjal, de emiatt egy pillanatig sem izgatta
magát.
- Valószínűleg. Régen úgy volt. Nem tudom, manapság hogyan szervezik.
- Veronica, a reakciójából ítélve, többet tudhat, mint te. Ha igaz, amit
mond, és fekete, ázsiai és spanyol lányok nem mehetnek, akkor egyetértek
vele. És, gondolom, zsidó lányok sem szerepelnek a meghívottak listáján.
- O, az isten szerelmére, Harry! Igen, ez egy előkelő társasági
esemény. Hosszú évek óta megrendezik. Régimódi, hagyományos,
angolszász, elitista, akárcsak a klubok. Miért, mi van azokkal a klubokkal,
amelyek nem vesznek fel nőket a tagjaik közé?
- Egyetlen ilyennek sem vagyok a tagja -felelte szűkszavúan Harry. - A
fellebbviteli bíróság bírája vagyok, nem engedhetem meg magamnak, hogy
a nevemet bármiféle diszkriminatív szervezettel együtt emlegessék,
márpedig ez a jelek szerint az. Tudod jól, milyen érzésekkel viseltetem
minden ilyesmi iránt. Gondolod, hogy meghívnák a közös lányunkat, ha
lenne, annak tudatában, hogy te már zsidó vagy?
Ez érdekes kérdés volt, a lányok azonban nem voltak zsidók, hanem két
tekintélyes, közismert, arisztokrata fehér család leszármazottai. És
Olympiának és Harrynek nem született lánya, ez tehát egy akadémikus
kérdés volt. Olympia egészen biztos volt benne, hogy Chauncey ott akarja
látni a lányait. Elszörnyedne, ha megtudná, hogy nem lesznek ott. És
jóllehet ő maga sokkal liberálisabb gondolkodású volt, mint exférje és
annak mostani felesége, továbbra is úgy vélte, hogy egy teljesen ártatlan
hagyományról van szó. Meggyőződése volt, hogy Harry eltúlozza a dolgot,
akárcsak a két lány.
- Felfogtam a dolog diszkriminatív oldalát. De nem egyes emberek
megsértése a cél, csak az, hogy néhány fiatal lány jól érezze magát ezen az
éjszakán. Mintha erre az éjszakára Hamupipőkévé válnának. Szép fehér
ruhába öltöznek, és éjfélkor véget ér a tündérmese. Annyira rettenetes,
annyira elítélendő ez? Miért kell ilyen nagy ügyet csinálni belőle?
- Mert kirekeszt bizonyos embereket. A náci Németország vallott ilyen
alapelveket. Ez egy árja elitista parti, amelyen a te kifejezésed szerint
bemutatják a társaságnak a vélhetőleg szintén árja lányokat. Lehet, hogy
mutatóban van egy-két zsidó lány is, de az egész koncepció rossz, maguk az
elvek elhibázottak. A zsidókat évezredeken át kirekesztették. Nem tá-
mogatom ennek a hagyománynak az ápolását. Ahhoz, hogy a mai politikai
elvárásoknak maradéktalanul megfeleljen, mindenkit be kellene engedni,
aki szeretne ezen a bálon megjelenni.
- Ha ez igaz lenne, nem léteznének klubok. Nem lennének
magániskolák. Oké, nevezzük a fehér bőrű, angolszász protestánsok
klubjának, ahol elsőbálozó lányaikat bemutatják a társaságnak. Nem látom
be, miért kell ebből politikai kérdést csinálni. Miért ne lehetne ez továbbra
is egyszerűen csak egy kellemes, vidám éjszaka, ahol a lányok jól érezhetik
magukat?
- Az én anyám holokauszt-túlélő - felelte baljóslatúan Harry. - Ezt te is
tudod. És az volt az apám is. Az egész családjukat kiirtották azok, akik
gyűlölik a zsidókat. Abból ítélve, amit hallottam, ezt a bált rasszisták rende-
zik. Ez ellenkezik mindazzal, amit én képviselek és amiben hiszek. Egy
ilyen eseménnyel semmiféle közösséget nem akarok vállalni.
Úgy beszélt, mintha Olympia az imént festett volna horogkeresztet a
konyha falára. Szinte kiült az arcára az elborzadás, miközben a feleségével
beszélt, és kisfiúkat, aki feszülten figyelte őket, hirtelen nyugtalanság fogta
el.
- Harry, kérlek, ne keríts ennek ekkora feneket! Ez csak egy bál, semmi
több.
- Veronicának igaza van - mondta a férfi nyugodtan, majd felállt. Egy
ujjal sem nyúlt a vacsorájához. Olympia még fel sem vagdalta Max
tányérján a húst, a gyerek tehát tovább ette a krumplit. Éhes volt. És a
felnőttek zavarba ejtették. - Szerintem a lányoknak nem kellene elmenniük,
még ha te részt is vettél rajta annak idején - jelentette ki Harry határozottan.
- Egyetértek Veronicával. És akárhogy döntesz is, egy pillanatig se
reménykedj abban, hogy én elmegyek. - Azzal ledobta szalvétáját az
asztalra, és kivonult a konyhából. Max csak bámult az apja után, aztán any-
jára emelte aggodalmas tekintetét.

- Úgy látszik, rossz ötlet volt ez a bál -mondta szomorúan. - Mindenki

kiborult tőle.
- Igen - sóhajtotta Olympia, és székében hátradőlve a gyerekre nézett. -
Pedig csak egy parti, Max, semmi több. - Már csak ő maradt a konyhában,
akinek elmagyarázhatta, és még csak ötéves volt.
- Rossz dolgokat akarnak csinálni ott a zsidókkal? - kérdezte aggódva
Max. Hallotta a nagymamájától, hogy azok az emberek, akiket náciknak
hívtak, szörnyű dolgokat műveltek, de a részleteket nem ismerte. Tudta,
hogy zsidókkal művelték ezeket, és azt is tudta, hogy ő és a szülei zsidók,
akárcsak a nagymamája és sok barátja az óvodában.
- Természetesen semmi rosszat nem csinálnak ott a zsidókkal - felelte
elszörnyedve Olympia. - A papa csak felidegesítette magát. Senki nem
csinál semmit a zsidókkal.
- Akkor jó - könnyebbült meg valamelyest Max. - De azért, gondolom,
nem fognak elmenni a bálba, ugye? Pedig Ginny szeretett volna egy új
ruhát.
- Igen. Nem tudom, végül elmennek-e vagy sem, de szerintem el kéne
menniük.
- Még akkor is, ha nem találtok férjet nekik? - faggatózott tovább Max.
- Még akkor is, ha nem találunk férjet nekik - mosolygott szomorkásán
Olympia. - De nem akarjuk, hogy férjhez menjenek, szívem. Mindössze két
gyönyörű hófehér ruhát szeretnénk, és pár fiút, akivel táncolhatnak.
- Nem hiszem, hogy apa el fog menni -rázta a fejét Max, miközben
anyja feldarabolta a húst a tányérján. Már csak ketten ültek az asztalnál, és
Olympiának elment a kedve az evéstől. Tudta, hogy a lányok apja idegroha-
mot kap, ha nem lesznek ott. Politikai értelemben a színskála ellenkező
végén helyezkedett el, mint Harry. Olympia régi és mostani életében,
melyet e két férfi testesített meg, az égvilágon semmi közös vonás nem
volt. A kettő között ő maga volt az összekötő kapocs.
- Remélem, elmegy - mondta csendesen. -Biztosan jó buli lesz.
- Én nem annak hallottam - ingatta a fejét nagy komolyan Max. - Nem
hiszem, hogy Ginnynek és Vernek ott kéne bemutatkozni -nézett föl anyjára
tágra nyílt szemmel. - Inkább be se menjenek.
Azok után, ahogy ma este mindannyian fogadták a hírt, lassanként kezdte
Olympia is így látni.
 MÁSODIK FEJEZET

Olympia másnap az irodából felhívta volt férjét, és elmondta neki a

történteket. Azt, hogy Virginia el akar menni a bálba, de Veronica nem
hajlandó, és nagy valószínűséggel nem fogja beadni a derekát. Aznap a reg-
gelinél újabb veszekedés robbant ki. Veronica azzal fenyegetőzött, hogy
elköltözik a mostoha nagyanyjához, ha anyja tovább erőlteti a dolgot, és
Harry támogatta ebben a szándékában. Sőt még megtetézte azzal a
kijelentésével, hogy szerinte egyik lánynak sem kellene elmennie, aminek
az lett a vége, hogy Ginny sírva indult iskolába, de előtte még odavágta
neki, hogy gyűlöli. A családban egyik napról a másikra kitört a
polgárháború. Virginia még az este felhívta telefonon a bátyját, és bár a fiú
rokonszenvezett Veronica ellenvetéseivel, Virginia és Olympia pártjára állt,
és közölte, hogy szerinte mindkét lánynak el kellene mennie a bálba.
Minden newporti unokatestvérük ott lesz, és Olympiához hasonlóan ő is
tudta, milyen dühös lesz az apjuk, ha nem mennek el. Harry pedig akkor
lesz dühös, ha elmennek, így vagy úgy, de valami miatt mindenki bol-
dogtalan lesz. Olympia és Harry nem is szóltak egymáshoz, amikor
dolgozni indultak, ami ritkán fordult elő velük. Szinte sohasem
veszekedtek, ám ezúttal ellenfelekként álltak szemben egymással.
Ahogy az most is megjósolható volt, Chaun-cey nemhogy
megkönnyítette volna, inkább még jobban megnehezítette a dolgukat.
- Miféle baloldali szimpatizáns vircsaft folyik nálatok, Olympia, hogy
Veronica azt képzeli, ha őt elsőbálozóként bevezetik a társaságba, azzal már
a nép üldözőjévé válik? Ti mind úgy beszéltek, mint egy komcsi banda. -
Hát igen, ez pontosan az volt, amire Olympia számított tőle.
- Ó, az ég áldjon meg, Chauncey, hiszen még gyerekek! Elragadják
őket az érzelmeik. Veronicának mindig is voltak szélsőséges politikai
nézetei; ő az, aki síkra száll az elnyomottakért. Egyszerre képzeli magát
Teréz anyának és Che Guevarának. Majd kinövi. O így tudja kifejezni
magát. Hét hónap múlva már biztosan lehiggad, és el fog menni, feltéve,
hogy most nem fújjuk fel túlságosan ezt a dolgot. Mert ha igen, akkor
megmakacsolja magát. Viselkedjünk hát józan felnőttek módjára, kérlek! -
Valakinek muszáj lesz. És láthatóan Chauncey sem alkalmas rá, ami persze
egyáltalán nem lepte meg.
- Nos, hadd mondjam meg, mi a véleményem ebben a dologban, Olympia
- mondta a férfi a rá jellemző hihetetlenül arrogáns és gőgös hangon. - Én
nem tűrném el, hogy a lányom forradalmár legyen, és szerintem ezt most,
még csírájában el kell fojtani. Évekkel ezelőtt kellett volna megtenned, ha
láttad, hogy ilyen hajlamai vannak. Egyikőtöktől sem vagyok hajlandó
eltűrni ezt a kommunista baromságot, ha érted, mire gondolok. Ha ő úgy
dönt, hogy a The Arches-ban elsőbálozóként debütálnia politikailag túl
jobbos megmozdulás lenne, akkor én meg jövőre nem fizetem a tandíját a
Brownban. Elmehet árkot ásni Nicaraguába vagy El Salvadorba, vagy
ahová akar, és majd kiderül, mennyire válik be neki a politikai radikalizmus
mint életforma. És ha nem vigyáz, a végén börtönben fogja végezni.
- Nem fogja börtönben végezni, Chauncey - felelte Olympia
elcsigázottan. Volt férje az ellenkező oldalon állt, minden bizonnyal ezért
reagált ilyen végletesen Veronica nézeteire. Chaunceynál és a feleségénél
nem létezett nagyobb sznob a világon. Úgy gondolták, nem is ember az, aki
nem pólózik és nem szerepel a kékvérű arisztokraták hivatalos névsorában.
Olympia ezt a fajta felfogást sem kedvelte. Ha már muszáj volt ideológiát
választani, Harryé jobban tetszett neki, habár ebben a kérdésben ő is
ostobán viselkedett. -Egyszerűen van benne érzékenység a társadalmi
kérdések iránt. Hagynunk kell, hogy lehiggadjon, és akkor majd
remélhetőleg be fogja látni, hogy ezzel a bállal még nem árt senkinek. Hogy
csak egy szép este, ahol mindketten jól fogják érezni magukat. Ne kezdj el
vitatkozni vele, és ha megfenyegeted, hogy nem fizeted a tandíját, még arra
a nevetséges dologra is képes lesz ragadtatni magát, hogy nem tanul tovább.
- Ez az eredménye annak, hogy hozzámentél egy radikális zsidóhoz. - A
férfi szavai úgy hangzottak, mint a lövések, és Olympiát valósággal
hozzászegezték a székhez. Nem hitte volna, hogy Chaunceynak lesz képe
ilyet mondani. A legszívesebben megfojtotta volna.
- Mit mondtál? - kérdezte jeges hangon.
- Jól hallottad - vágott vissza a férfi hamisan csengő, fensőséges
hangon. Néha úgy beszélt, mint az ezerkilencszázharmincas években
készült filmeken. Ma már sehol, egyetlen társadalmi rétegben sem beszéltek
így, ezen a hangon, kivéve Chaunceyt és Feliciát, meg még néhány
hozzájuk hasonló sznob alakot.
 - Ne merészelj még egyszer ilyet mondani nekem! Te a lába nyomába
sem érsz. Nem csoda, hogy Veronicának elege lett ebből a világból, ha
egyszer ilyen példát látott maga előtt, mint te. Úristen, körülnéztél te valaha
is, hogy észrevedd, vannak még rengetegen odakint a világban a magadfajta
idiótákon kívül, akiket csak a lovaspóló érdekel?
Chaunceynak már húsz éve nem volt igazi munkája. Eleinte a nagyanyja
tartotta el, azután az örökségéből élt, és Olympia gyanította, hogy már
felélték Felicia letéti alapjait is. Semmirekellő népség voltak, akik soha
semmit nem tettek a többi emberért, és ezután sem fognak. Lehet, hogy
Veronica vezekelni akar az emberiség iránti közömbösségük bűnéért.
- Elment az eszed, amikor áttértél, Olympia. Sohasem voltam képes
megérteni, hogy tehettél ilyet. Amikor te egy Crawford vagy, az ég
szerelmére!
- Nem, én egy Rubinstein vagyok - közölte határozottan Olympia. -
Szeretem a férjemet. Az áttérésem fontos volt neki. És ehhez neked semmi
közöd. A vallásom az én dolgom, nem a tiéd. - Már dühöngött. Chauncey
pontosan az a fajta rasszista volt, akik miatt Harry nem hajlandó ilyen
eseményekre elmenni.
- Elárultad az őseidet, csak azért, hogy imponálj egy olyan embernek,
akinek Lenin volt a tanítómestere - hajtogatta tovább a magáét Chauncey.
- Nem tudod, mit beszélsz. Itt most egy partiról van szó, amire
szeretnénk, ha a lányaink elmennének, nem a te vagy az én politikai
nézeteimről. Lenint hagyd rám. Itt Vero-nica a probléma, nem Harry.
- Ugyanazt hallom mindkettőjük szájából. Jelenleg csakugyan így
volt, ám ezt Olympia nem óhajtotta elismerni Chaunceynak. Előbb el
kell érnie, hogy Veronica lecsillapodjon, s akkor talán meg tudja
győzni Harryt is. Értelmes volt, Olympia tudta, végül belátja majd,
hogy igaza van. Chaunceyval egészen más volt a helyzet - ő minden
lehetséges alkalmat megragadott, hogy megmutassa, milyen idegesítő,
tudatlan, békétlenséget szító tud lenni. És Felicia még nála is butább
volt.
Olympia ma már el sem tudta képzelni, hogy mehetett feleségül ehhez az
emberhez, még akkor is, ha csak huszonkét éves volt. Negyvennégy évesen
inkább hagyta volna magát lenyakaztatni, semhogy akár tíz percre még
egyszer a felesége legyen. Ha csak beszélt vele, már a plafonon volt.
- Nem akarom, hogy a tandíjával fenyegesd Veronicát. Ha megteszed,
képes még ennél is nagyobb butaságot csinálni. Szorítkozzunk csak a bálra,
és hagyjuk ki ebből a tandíjat meg az iskolát! Ezt nem teheted meg a lá-
nyokkal! Ha kell, bíróság elé foglak állíttatni érte.
Chauncey köteles volt fizetni a lányok taníttatását, de Olympia tudta, elég
ostoba ahhoz, hogy a következményekkel mit sem törődve csak azért se
fizessen, hogy ezzel bebizonyítsa az igazát.
- Csak rajta, állíttass bíróság elé, Olympia! A legkevésbé sem érdekel.
Ha nem mondod meg te Veronicának, amit üzentem, majd megmondom én.
És hogy biztosan ne csináljon semmi hülyeséget, megmondhatod neki azt
is, hogy egyikőjük tandíját sem fizetem, ha mindketten ott nem lesznek a
karácsonyi bálon. Veronicának nincs joga elszúrni ezt a bált Ginnynek is, és
ha nem hajlandó eljönni, akkor is ott kell lennie. Azt sem bánom, ha lecsu-
katsz, de egy megveszekedett fityinget sem fizetek egyikőjükért sem, ha
nem lesznek ott mindketten az elsőbálozók bálján. Ha kell, bi
lincseld meg Veronicát, vagy adj be neki nyugtatókat, de legyen ott a The
Arches-ban!
Legalább olyan makacs volt, ha nem még makacsabb, mint a lánya.
Képes kabinetkérdést csinálni a dologból, és háborút indítani mindannyiuk
ellen. Mindenki elvesztette az önuralmát. És mindez egy bál miatt!
- Nem fair ezt tenni Virginiával. Ez zsarolás, Chauncey. Az a szegény
gyerek már amúgy is totálkáros Veronica álláspontjától. Ginny ott akar
lenni, ő nem tehet arról, hogy a nővére ilyen ésszerűtlenül viselkedik. Ne
viselkedj már te is így!
- Túszul ejtem Virginiát, hogy észre térítsem Veronicát.
Ezzel őt is túszul ejti, gondolta Olympia. A legkevésbé sem vágyott arra,
hogy bíróság elé citálja Chaunceyt a tandíj miatt. A gyerekek utálnák érte,
Veronica még jobban fel lenne háborodva, és tudta, hogy Charlie is kijönne
a sodrából miatta. Teljesen abszurd és cseppet sem üres fenyegetés volt ez
az első férje szájából. Ismerte őt annyira, hogy valóra is váltaná, amilyen
bolond.
- Az istenért, Chauncey, ez akkora szemétség lenne! Egy bál nem ér
annyit, hogy két család hadat üzenjen miatta egymásnak, és hogy ne fizesd
a lányok főiskolai tandíját!
Nem beszélve arról, hogy ha mindkettőt teljes egészében neki kell
fizetnie, és hozzá még Charlie taníttatásából is a ráeső részt, az akkora
összeggel terhelné meg a bankszámláját, hogy Harry még jobban
megharagudna. Nem mintha nem bírnák ki, de Chauncey köteles fizetni a
saját gyerekei után. Ráadásul számára is visszatetsző volt, hogy Ginny bűn-
hődjön Veronica álláspontja miatt. De ez a manipulatív gondolkodás mindig
is jellemző volt Chaunceyra. Gyűlölte érte. Annak idején is mindig nyomást
gyakorolt rá valamiért, és most megint ezzel próbálkozik egy nyomorult
első bál miatt. Már kezdte ő is elveszíteni a béketűrését.
- Nekem nem kell olyan lány, aki nem akar megjelenni a társaságban.
Az isten szerelmére, Olympia, gondold el, micsoda szégyen lenne!
- Ennél rosszabb dolgokat is el tudok képzelni - vágott vissza az exneje
mogorván. De Chauncey nyilván nem tudott. Nem lenni el-sőbálozónak az
ő szemében a halálnál is rosszabb volt. Olympia azt szerette volna, hogy
érezzék jól magukat a bálban, még ha komolytalan dolognak tartják is, de
nem volt hajlandó halálra rémíteni őket miatta. Ha Veronica komolyan
gondolja, hogy nem megy el, nem fogja rákényszeríteni, de ettől még
Virginia nyugodtan elmehet akár az ikertestvére nélkül is. Chauncey terve,
hogy túszul ejti őt, a végletekig túlzó és tisztességtelen volt nemcsak vele,
hanem mindannyiukkal szemben.
- Én viszont nem tudok elképzelni ennél megalázóbb dolgot, és nem
tűröm el, hogy ilyen fölényesen lekezeljen. Ezt megmondhatod neki,
Olympia.
- Miért nem mondod meg neki te magad? -kérdezte Olympia, megunva,
hogy ő legyen a közvetítő kettejük között. Ezzel csak még inkább magára
haragítaná Veronicát. Ha az apja ilyen komoly fenyegetést helyez kilátásba
számára, hát csak mondja meg neki ő maga.
- Meg is mondom! - csattant fel a férfi dühösen. - Nem tudom, milyen
nevelést adtál ezeknek a lányoknak. Legalább Ginnyben maradt valami
jóérzés.
- Azt hiszem, várnunk kell, amíg a vihar elcsitul - mondta Olympia
józanul. - Térjünk vissza rá szeptemberben, vagy még később.
Visszaigazolom mindkét lányt, és elküldöm a csekket. - Amúgy is
jelentéktelen összegről volt szó. Itt nem a fizetési képesség volt a döntő,
hanem az, hogy milyen színű vér csörgedezik valakinek az ereiben. Ha nem
kék, akkor szóba sem jöhetett. - Veronicának nem is kell tudnia, hogy
elküldtem a nevét. Azt mondhatjuk neki, hogy majd ősszel eldöntjük, és a
nyáron pihentetjük a témát.
- Nem akarom, hogy a legkisebb kétsége is legyen afelől, hogy
decemberben elsőbálozó lesz. Ezt tisztázni akarom vele.
- Biztosan fogod is. - Olympia elképzelte, micsoda botrány lesz ebből.
Veronica apja provokációja és beavatkozása következtében hadiállapotot
fog hirdetni. Chauncey teljesen idióta módjára bánt az emberekkel, és se a
lányokkal, se vele nem találta meg soha a megfelelő hangot. Olyan
érzékeny volt, mint egy Mack teherautó, és olyan értékrendet vallott, hogy
attól még Olympia is „kommunistává" szeretett volna válni, ahogy azt
Chauncey előszeretettel hangoztatta. Vagy bármi mássá, csak ne hasonlítson
őrá. - Ha fényképet kérnek a lányokról, majd küldök kettőt Virginiáról. -
Egypetéjű ikrek lévén szerencsére úgysem tudnák megkülönböztetni őket
egymástól. - Ginny és én veszünk neki is egy ruhát. Hagyd rám ezt a dolgot,
Chauncey! Majd én elrendezek mindent.

- Tegyél meg mindent, és ha nem adja be a derekát, majd én

közbelépek.
- Köszönöm a segítségedet - felelte Olympia epésen, de ezt Chauncey
meg se hallotta.
- Akarod, hogy Felicia beszéljen vele?
Olympia kis híján felnyögött. Felicia nem éppen a tapintatáról volt híres,
sem arról, hogy a lányoknál különösebben népszerű lett volna. Elviselték az
apjuk kedvéért, de idegesítenek és butának tartották. Olympia egyetértett
velük.
- Elintézem magam. - Sikerült elköszönnie Chaunceytól, mielőtt végképp
kijött volna a sodrából, ami kisebbfajta csodának számított. Chauncey
Walker minden megnyilvánulása többnyire gyilkos indulatokat váltott ki
belőle.
Még akkor is a beszélgetésükön döhöngött, amikor délután felhívta
telefonon az anyósa. Ki sem látszott a munkából, s épp egy ügyet készített
elő tárgyalásra, amikor szólt a titkárnője, hogy Mrs. Rubinstein van a
telefonban. El sem tudta képzelni, miről akar beszélni vele. Csak remélte,
hogy nem a bálról. Harryre nem volt jellemző, hogy panaszkodna az any-
jának, de már mindenre fel volt készülve. Az egész család, Newporttól New
Yorkig háborúra készült.
- Szervusz, Frieda - köszöntötte elcsigázott hangon. Feszült volt a
családi ügyek miatt, és hosszú, kemény napja volt a munkahelyén is. -
Minden rendben?
- Én is ezt akartam kérdezni tőled. Veronica telefonált, azt mondta,
haragszik rád, és szeretné nálam tölteni az éjszakát. - Olympia elhúzta a
száját. Nem tetszett neki, hogy Veronica elfut az otthoni zűrök elől, habár
nagyra értékelte, hogy mindkét lánya jó viszonyban van Harry mamájával.
Kedves, melegszívű, bölcs asszony volt, és úgy szerette Olympia gyerekeit,
mint a vér szerinti unokáit. - Szeretném megkérdezni, hogy te mit akarsz,
mit tegyek.
- Ez nagyon jólesik. Igazából azt szeretném, ha pár napig otthon
maradna, és megpróbálná végiggondolni ezt a dolgot, vagy legalábbis
hagyni, hogy a légkör megnyugodjon. Talán a hétvégét nálad tölthetné,
Maxszel együtt, ha őt is szívesen látnád.
- Nagyszerű! Tudod, mennyire szeretem, ha nálam vannak. Akarod,
hogy Ginny is jöjjön velük?
- A lányok most haragban vannak egymással - felelte sóhajtva
Olympia.
- Miért?
- Olyan hülyeség miatt, hogy kár szót vesztegetni rá, és egyébként is
nehéz elmagyarázni.
Frieda nem árulta el a menyének, hogy Harry már megtette. Eljött hozzá
ebédre, ami szokatlan volt, és kitálalt neki. O egészen másképp látta ezt a
dolgot, mint a fia, és ezt habozás nélkül közölte is vele. Megmondta, hogy
túl nagy jelentőséget tulajdonít az egésznek, és hogy szerinte a bál nagyon
szórakoztató lehet. Egyáltalán nem gondolja, hogy diszkriminatív vagy
mások ellen irányuló dolog lenne. És amikor Harry gúnyosan odavágta
neki, hogy ez egy rasszista összejövetel, rendre utasította, amiért ilyen
nevetségesen túlreagálja az egész ügyet. Holott semmiben sem különbözik
akármelyik klubtól. Ez történetesen a fiatal protestáns lányok klubja.
Felhívta a figyelmét arra is, hogy az ő hadassza csoportjában sincsenek ír
katolikus asszonyok, és nem azért, mert bárki is idegbajt kapna tőlük, vagy
bojkottálná őket. Minden klubnak joga van azt engedni a tagjai közé, akit
akar, és szerinte ez a bál csodálatos élmény lenne a lányoknak. Ő úgy
gondolja, hogy Veronicának is részt kellene vennie rajta, és ezt meg is fogja
mondani neki, ha alkalma nyílik rá. Harry erre közölte vele, hogy az ő
ízlésének anyja túlságosan liberális, és az ebéd végeztével el is rohant. Még
akkor is fel volt dúlva, amikor visszaért az irodájába. Fel sem hívta a
feleségét egész nap.
- Sajnálom, hogy Veronica előhozta ezt neked - mentegetőzött Olympia. -
Az egész el van túlozva, de egyelőre mindenki ki van borulva tőle.
- Hogyan segíthetnék? - kérdezte Frieda gyakorlatiasan. Csodálatosan
intelligens asszony volt, aki korát meghazudtolóan friss szemmel nézte a
világot, és mindazok ellenére, amiket gyerekkorában átélt, hihetetlenül
megbocsátó természettel volt megáldva. O maga szinte sohasem beszélt
róla, de Olympia Harrytől tudta, milyen rettenetes volt elveszítenie az egész
családját és átélni a táborok borzalmait. Évekig rémálmok gyötörték, és na-
gyon bölcsen alávetette magát a terápiás kezelésnek. Rendkívüli tartását
látva, Olympia a legmélyebb tisztelettel és szeretettel közeledett hozzá.
Áldásnak érezte, hogy rokoni kapcsolatba kerülhetett vele.
- Nem hiszem, hogy tudnál segíteni, Frieda. Egytől egyig
megmakacsolták magukat. Ez egy hosszú és ostoba történet. A lányokat
meghívták arra a bálra, amely belépőt jelent a társaságba, és amellyel annak
idején én is teljes jogú tagja lettem az előkelő társaságnak. Ez egy réges-
régi hagyomány, de nagyon szép alkalom azoknak a lányoknak, akik részt
akarnak venni benne. Vannak olyan Chauncey-féle bolondok, akik
megpróbálják a nagybetűs életbe való kilépés előfeltételének feltüntetni,
holott nem az. Csak egy bűbájos, kicsit felszínes, de nagyon kedves
Hamupipőke-éjszaka. Szerintem nem árt senkinek, és nem sért senkit.
Biztos, hogy kissé elitista, Harry viszont neonáci összejövetelnek tartja.
Veronica azt gondolja rólam, hogy fasiszta vagyok. Chaun-cey szerint
kommunisták vagyunk, és azt mondja, nem fizeti egyik lány főiskolai
taníttatását sem, ha nem lesznek ott mindketten, ami nem tisztességes
eljárás. Veronica a történetnek ezt a részét még nem hallotta, de ma reggel
közölte velem, hogy nem fog elmenni, és megfenyegetett, hogy hozzád
költözik, mivel szörnyűnek tartja az értékrendemet. Ginny pedig odavan
azért, hogy elmehessen. Harry azt mondja, ő nem lesz ott, és közben úgy vi-
selkedik, mint aki el akar válni tőlem. Charlie dühös Veronicára. A lányok
egymás torkának akarnak esni, és mindenki fúj rám. Az egyetlen normális
ember a családban Max, aki azt mondja, hogy ez a bemutatás rossz ötlet,
jobb, ha a lányok be se mennek. - Mindketten jót nevettek Max józan
tanácsán. - Nem tudom, mit tegyek - folytatta mélységesen elkeseredett
hangon Olympia. - Az egész nem ér meg ekkora felfordulást, de csupán
csak nosztalgiából és a hagyomány iránti tiszteletből mégis szeretném, ha
ott lennének. Sohasem gondoltam volna, hogy mindenki ilyen nagy ügyet
csinál majd belőle. Lassan szörnyetegnek kezdem érezni magam, amiért
arra kértem őket, hogy menjenek el a bálba. Harry pedig rettentően dühös
rám.
- Menj el Ginnyvel ruhát venni, és vegyetek Veronicának is - tanácsolta
józanul az idősebb asszony. - Mondd meg a fiamnak, hogy térjen észre! A
nácik zsinagógákat gyújtogatnak Németországban, nincs idejük bálokra és
estélyekre járni. - Ugyanezt mondta ő is neki. - Te meg egyáltalán ne figyelj
rájuk! Veronicának ki kell engednie a gőzt. A végén el fog menni. Te
milyen ruhát veszel föl?
Olympia elnevette magát. Ennél értelmesebb kérdést Frieda fel sem
tehetett volna.
- Kényszerzubbonyt, ha nem higgadnak le. - Ekkor eszébe jutott
valami, s kíváncsi lett, mit szól hozzá az anyósa. - Frieda, hajlandó lennél
eljönni?
- Komolyan beszélsz? - kérdezte vissza meghökkenve Frieda. Harry
szavaiból arra következtetett, hogy ez nem fordulhat elő, ha az esemény
valóban antiszemita, és nem is kérte volna, hogy ő is elmehessen, sőt még
titkon sem reménykedett volna benne. Ennek ellenére úgy gondolta, az
ikreknek nem szabad kihagyni az elsőbálozóként való bemutatkozást,
függetlenül attól, hogy ő ott lesz-e, vagy sem. Rendkívüli nagyvonalúságról
téve tanúságot, sohasem erőltette rá magát a menyére, a fiára vagy a
gyerekeikre. Hihetetlenül tapintatos tudott lenni, és kezdettől fogva cso-
dálatosan viselkedett Olympiával. Nem úgy, mint az első anyósa, aki igazi
szörnyeteg volt, és a fiához hasonlóan akkora sznob, amekkoránál nagyobb
nincs is a világon. Az alma egyik esetben sem esett messze a fájától.
- De még mennyire, hogy komolyan beszélek - biztosította Olympia,
aki hálás volt anyósa támogatásáért.
- Azt hittem, zsidók és feketék nemkívánatosak - kockáztatta meg
Frieda óvatosan. Harry ezt mondta az ebédnél, és épp ez volt az egyik oka,
amiért úgy felhúzta magát.
- Az ég szerelmére, ezt nem nyomtatták rá a meghívóra. - Ámbár az
igazsághoz hozzátartozott, hogy hajdanában íratlan szabályok értelmében
rekesztettek ki embereket. De feltételezte, hogy mindez ma már másképpen
van. Évek óta nem volt már az elsőbálozók bálján. A The Arches messze a
legelőkelőbb, legexkluzívabb esemény volt a többi hasonló között. De az
meg sem fordult a fejében, hogy ne hívja el magukkal Friedát is, bárki
bármit gondoljon is, és bármilyenek legyenek is manapság a szabályok. -
Kit érdekel, mit gondolnak? A család tagja vagy, és a lányok nagyon
csalódottak lennének, ha nem volnál ott. És én is.
- Ó, istenem... sohasem hittem volna... el se tudtam volna képzelni...
Harry dühös lesz... de nagyon szeretnék veletek elmenni. Mit vegyek föl?
Olympia megkönnyebbülten nevetett. Érezhetően felvillanyozta az
anyósát a dolog.
 - Majd találunk neked valamit. Ősszel elmegyünk kettesben vásárolni.
Veszünk neked valami nagyon elegáns holmit.
Hirtelen ráeszmélt, hogy anyósának ez éppen olyan nagy jelentőségű
esemény, mint Ginnynek volt és ellenkező előjellel Harry-nek. Mindazt
jelképezte, amiből fiatal lányként kizárták és amitől megfosztották, s így
most egyfajta győzelemként és létezése elismeréseként könyvelhette el. Az
ő fiatalkorában nem voltak bálok, se partik. Szegénység volt és kemény
munka a műhelyekben. Hihetetlenül sokat jelentett neki az a tudat, hogy a
menye el akarja vinni egy ilyen eseményre, és Olympia a világ minden
kincséért sem fosztotta volna meg tőle. Hallotta Frieda hangján, milyen
sokat jelent neki ez a gesztus.
- Valami hosszú ujjút kell keresnem - mondta halkan. Olympia értette;
most is, mint mindig, el akarja takarni a tetoválását.
- ígérem, megkeressük azt a ruhát, ami tökéletes lesz - válaszolta
kedvesen.
- Jó. A hétvégén beszélek Veronicával. Nem volna szabad tönkretennie
ezt az alkalmat a testvérének. Cesar Chavez sohasem fogja megtudni, hogy
elment rá, és sokkal jobban fognak szórakozni, ha mindketten ott lesznek.
És mondd meg a fiamnak, hogy ne legyen már ilyen akadékoskodó.
Egyszerűen nem akar szmokingba öltözni. És ha ő nem jön, nélküle is
nagyon jól fogjuk érezni magunkat. December még odébb van, addigra
mindnyájan lecsillapodnak. Ne engedd, hogy kiborítsanak! -Harryvel való
házassága tizenhárom esztendeje alatt Frieda mindig ezen a gyöngéd, sze-
retetteljes hangon szólt hozzá. Azzal, hogy áttért a zsidó hitre, egyszer s
mindenkorra elnyerte anyósa szeretetét és jóindulatát. Most azt mondta,
semmi kivetnivalót nem lát abban, ha a lányok megjelennek ezen az exklu-
zív, fehér angolszász protestánsok számára rendezett társasági eseményen.
Ami azt illeti, lázba hozta, hogy ő maga is ott lehet. - Beírom a naptáramba,
hogy szeptemberben, mihelyt megérkeznek az üzletekbe az őszi modellek,
elmegyünk vásárolni. Én fekete bársonyra gondolok. Mit szólsz hozzá?
- Azt, hogy te vagy a legcsodálatosabb nő, akit ismerek - válaszolta
Olympia könnyes szemmel. - Szerencsés vagyok, hogy ismerhetlek.
- Ugyan már! Minden rendben lesz. Harry túl fogja tenni magát rajta.
Egyszerűen butaság tőle, hogy így felfújja ezt a dolgot. - Mindannyian azt
tették. - Egy estére pihentetnie kellene az elveit, és csak azzal törődni, hogy
jól mulasson, jót egyen, és ne hozzon téged ilyen lehetetlen helyzetbe.
 Amikor Olympia letette a telefont, rögtön jobban érezte magát. De anyósa
vigasztaló és megnyugtató szavai ellenére továbbra is fáradtnak és
feszültnek látszott. Kevés híján öt óra volt, és szeretett volna hazamenni
Max-hez. Pár perc múlva bement hozzá az egyik munkatársa, és meglátta,
milyen arcot vág.
- Úgy nézel ki, mintha különösen szórakoztató napod lett volna -
jegyezte meg fáradt mosollyal Margaret Washington. Neki is nehéz napja
volt, fellebbezési indítványt készített elő egy mérgező hulladékokat
közterületre kihelyező üzem peres ügyében. Ő volt a cég egyik legjobb
ügyvédje. Előbb a Harvardon, aztán a Yale-i Jogi Egyetemen diplomázott.
Történetesen afroamerikai volt, és Olympia kínban érezte magát, hogyan
magyarázza el neki a problémáját. De miután öt percig kerülgette a forró
kását, végül csak elmondta, mi okoz ilyen fejfájást neki. Margaret pontosan
úgy reagált, mint korábban az anyósa.
- O, az isten szerelmére! Mérgezzük a környezetet, cigarettát és alkoholt
árulunk, az ország fiatalságának a fele drogozik, amit akár az utcasarkokon
is megvehet, nem beszélve a lőfegyverekről, a huszonöt év alattiak között
nálunk van a világon a legtöbb öngyilkos, minden lehetséges alkalommal
háborúba bocsátkozunk olyan ügyek miatt, amihez az égvilágon semmi
közünk, a Nemzetbiztonsági Hivatal csődben van, vagy legalábbis nagyon
közel jár hozzá, az országot súlyos adósság nyomja. Politikusaink jó része
korrupt, oktatási rendszerünk szétesőben van, és neked amiatt kellene
bűntudatot érezned, mert a gyerekeid egy éjszakára Hamupipőkét játszanak
egy előkelő arisztokrata bálon? Ugyan, ne nevettess! Légy erős, az én
anyám harlemi bingo-klubjában sincsenek fehérek, és ő egy percig sem érez
emiatt lelkifurdalást. Ha Harry másképp gondolja, mondd meg neki, hogy
állítson őrséget! Ez nem egy náci ifjúsági megmozdulás, csak egy csapat
csitri gyönyörű, hófehér ruhában. Az ördögbe is, ha nekem lenne gyerekem,
én is azt akarnám, hogy ott legyen. És még csak bűntudatom sem lenne
miatta. Mondd meg nekik, hogy nyugodjanak meg, engem nem zavar.
Főiskolás, és később, már egyetemista koromban az égvilágon mindent
bojkottáltam, de ettől még a szemöldökömet sem rándítom meg.
- Ezt mondta az anyósom is. Harry szerint viszont tiszteletlenség lenne
minden családtagjával szemben, aki a holokausztban vesztette életét. Úgy
beszélt velem, mintha én lennék Eva Braun.
- Az anyósodat én sokkal józanabbnak gondolom. Mit mondott még? -
nézett rá kíváncsian Margaret. Rendkívül mutatós, Olympiánál pár évvel
fiatalabb nő volt, egyetemista korában modellkedett is. Harvardi ösztöndíját
a Harper's Bazaar-ban és a Vogue-ban megjelent fotóiból egészítette ki.
- Azt tudakolta, hogy mit szólnék hozzá, ha ő fekete bársonyban lenne,
és hogy mikor mennénk el megvenni a ruháját.
- Erről van szó. Pontosan így érzem én is. Fütyülj rájuk, Ollie! Mondd
meg a forradalmár kölyködnek, hogy fejlődjön még egy kicsit, a férjednek
meg azt, hogy hagyja abba! Ez a dolog nincs rajta az Amerikai Polgárjogi
Szövetség radarernyőjén, úgyhogy fölösleges, hogy az övén rajta legyen. A
volt férjed meg tényleg egy igazi balfék lehet.
- Az. Ha csak teheti, bekavar nekem. Inkább látná lélegeztető gépen a
lányát, mint hogy ne jelenjen meg a bemutatkozó bálon. Én mindössze azt
szeretném, ha jól mulatnának, és ők is átélnék azt, amit annak idején én. A
ezerkilencszázhetvenes években voltam elsőbálozó; a hatvanas években
senki nem volt hajlandó, a negyvenes-ötvenes években pedig muszáj volt,
ha az ember férjet akart találni. Ma már egyáltalán nem erről, hanem a szép
ruhákról és a szórakozásról szól a dolog. Csak ennyi, semmi több. Egy
estély, amely őrzi a hagyományt, és bekerülhet a családi fényképalbumba.
Nem a társadalmi értékek paródiája.
- Hidd el nekem, egyetlen álmatlan éjszakám sem volt emiatt fiatal
koromban a Harvardon, pedig ismertem lányokat, akik New Yorkban és
Bostonban voltak elsőbálozók. Sőt, egyikük meg is hívott, de épp azon a
hétvégén Chicagóban voltam fotózáson, és kellett a pénz, amit érte kaptam.
- Remélem, most eljössz - mondta nagylelkűen Olympia, mire
Margaret szélesen elmosolyodott.
- Szeretnék.
Olympiának meg sem fordult a fejében, hogy Margaret megjelenése a
bálon rossz értelemben vett feltűnést keltene, de nem is törődött vele. Eddig
vendégként meghívott egy zsidó asszonyt és egy afroamerikait, nem be-
szélve arról, hogy már ő maga is zsidó volt. És ha a bizottság ezt valami
okból nem nézné jó szemmel, amiben kételkedett, az sem érdekelte.
- Bízom benne, hogy Harry eljön - mondta szomorúan. Ki nem állhatta,
ha veszekedtek.
- Ha nem megy el, ő veszít vele, ráadásul hülyét csinál magából. Adj
neki időt, hogy leszállhasson a magas lóról! Annak mindenképpen lesz
jelentősége számára, hogy az anyja kiáll a bál mellett, és úgy gondolja, a
lányoknak ott kell lenniük.
 - Igen - sóhajtotta Olympia. - Most már csak meg kell győznöm a
lányokat. Vagy legalábbis Veronicát. Ha nem tudom, akkor ő és Harry akár
meg is torpedózhatják az eseményt. Képesek lennének táblákkal felvonulva
tiltakozni a nők szőrmeviselése ellen.
Ezen mindketten nevettek, majd fél óra múlva Olympia hazament. Aznap
este feszült volt otthon a légkör. Vacsoránál egyikük sem szólt egy szót
sem, de legalább mindannyian leültek az asztalhoz. Mire eljött a lefekvés
ideje, Harry felengedett valamelyest. Olympia nem hozta szóba a bált se
neki, se Veronicának. A téma csak három nap múlva került elő ismét,
amikor Veronica teljesen kikelt magából egy levél miatt, amit az apjától
kapott.
Chauncey megfenyegette, hogy nem fizeti az ő és Ginny főiskolai
tandíját, ha ott nem lesznek mindketten a bálon. Veronica őrjöngött, és
szidta az apját, amiért ilyen manipulatív eszközökhöz nyúl, és aljas módon
zsarolja őt. Olympia nem fűzött megjegyzést Chauncey fenyegetőzéséhez,
de észrevette, hogy a két lány ezt követően kibékült egymással. Veronica
nem mondta, hogy el fog jönni, de már azt se, hogy nem. Nem akarta, hogy
akcióival megbántsa a nővérét, és anyját sem akarta arra kényszeríteni,
hogy ő fizesse az egész taníttatásukat. Most az apjára volt dühös, és
keresetlen szavakkal ecsetelte idióta értékrendjét, őt magát hülyének, az
egész ügyet pedig, úgy ahogy van, hülyeségnek titulálta.
Olympia elküldte a csekket mindkét lány belépőjéért, és a továbbiakban
egy szóval sem említette a témát Harrynek. Úgy vélte, bőven van még
idejük, hogy decemberig eldöntsék, mi legyen. Harry csak egyszer tett
megjegyzést ezzel kapcsolatban, miután Charlie hazajött Dartmouthból a
hétvégére, és megemlítette a bált. Harry akkor három szót mondott
mindkettőjüknek, ami mindent kifejezett.
- Én nem megyek - morogta, és kiment a szobából, magára hagyva
Olympiát, hadd beszélje meg a dolgot idősebb fiával.
- Hát ez remek - mondta erre Olympia csendesen, és felidézte anyósa
és Margaret Washington szavait. Hét hónapja volt arra, hogy rábeszélje a
férjét.
Charlie hajlandó volt Ginny kísérője lenni a bálon, habár Ginny
mostanában járt egy fiúval. De elfogadta anyja tanácsát, hogy ne őt kérje
meg rá, hiszen hét hónap alatt sok minden megváltozhat. Olympia számított
is erre. De még hátra volt Harry és Veronica meggyőzése. Mindazonáltal
úgy tűnt, legalábbis pillanatnyilag megnyugodtak a kedélyek.
 HARMADIK FEJEZET

Amikor Charlie a nyári szünetre hazaérkezett Dartmouthból, anyja

csendesnek találta őt. Tanulmányaiban sikeres volt, tagja az egyetemi
teniszklubnak, egész télen jégkorongozott, és golfozni is elkezdett.
Végiglátogatta az összes barátját, eljárt a húgaival, és randizott Veronica
egyik barátnőjével. Elvitte Maxet labdázni a Central Parkba, és júniusban
egyszer magával vitte Long Island egyik tengerpartjára. De akármilyen
elfoglalt volt is, Olympia aggódott érte. A szokottnál csendesebbnek,
zárkózottabbnak, rosszkedvűbbnek találta. Hamar elutazott a coloradói
táborba, ahol munkát vállalt, mondván, már nagyon várja, hogy ott
lehessen. Olympia nem tudta, mi lehet az oka, de úgy látta, hogy szomorú,
és rosszul érzi magát a bőrében.
Egy szombat reggeli teniszezés után, miközben Charlie vigyázott Maxre,
megemlítette a dolgot Harrynek. Szerettek teniszezni és fallabdázni
egymással. Mindkettőjük számára pihentető volt, és élvezték, hogy ilyenkor
kettesben lehetnek. Ez nem fordult elő sűrűn, hiszen a legtöbb estéjüket és
hétvégéjüket Max-szel töltötték. Most, hogy Charlie itthon volt, a családból
adódott a bébiszitter. Charlie mindig készségesen jelentkezett, hogy vigyáz
helyettük Maxre.
- Nem vettem észre semmit - felelte Harry, a játék után törülközőjével
törölgetve az arcát. O győzött, de éppen csak hogy. Mindketten jól
játszottak, és ezúttal ráadásul jó formában is voltak. Harryt meglepte, hogy
Olympia rosszkedvűnek találja Charlie-t. - Én úgy látom, hogy minden
rendben van vele.
- Én nem. Nem mondott semmit, de titokban figyelni szoktam, és
nyomottnak, vagy elmélázónak, vagy csak egyszerűen szomorúnak látom.
Vagy mint aki aggódik valami miatt. Nem tudom, mi lehet az. Lehet, hogy
boldogtalan.
- Túl sokat aggodalmaskodsz, Ollie - mosolygott a férfi, majd odahajolt
és megcsókolta. - Jó játszma volt. Nagyon jól éreztem magam.
- Azt elhiszem - nézett vissza mosolyogva a férjére Olympia. - Mert
nyertél. Ilyenkor mindig azt mondod, hogy jó játszma volt.
 - Legutóbb fallabdában megvertél.
- Csak mert ínszalaghúzódásod volt. Máskülönben mindig te versz
meg. Jobban játszol, mint én.
De a teniszpályán gyakran ő verte meg Harryt. Igazából nem nagyon
számított neki, hogy ki győz, egyszerűen szeretett együtt lenni vele, még
ennyi év után is.
- Te meg jobb ügyvéd vagy, mint amilyen én voltam - közölte erre
Harry. Olympia meglepődött. Ezt eddig még soha nem mondta.
- Nem, nem vagyok. Ne hülyéskedj, fantasztikus ügyvéd voltál. Csak
azért mondod, hogy jobb kedvre deríts azután, hogy legyőztél teniszben.
- Szó sincs róla. Jobb ügyvéd vagy, mint én, Ollie. Már akkor is
tudtam, amikor még csak tanultad a szakmát. Megbízható vagy, nagyon oda
tudsz figyelni az apró részletekre, ugyanakkor kreatívan állsz hozzá a
dolgokhoz. Néhány ügyet briliánsán vittél végig. Sokszor csodálom, amit
csinálsz. Én mindig nagyon módszeresen dolgoztam, amikor még prakti-
záltam. De sohasem volt meg bennem az a fajta kreativitás, ami benned
megvan. Némelyik igazán ihletett munka volt.
- Hűha! Ezt most komolyan mondod? - nézett a férjére hálás, boldog
tekintettel Olympia. Ekkora bókot még nem kapott tőle a munkájával
kapcsolatban.
- Igen, komolyan mondom. Ha jogi tanácsra volna szükségem,
egyenesen hozzád fordulnék. Abban már nem vagyok biztos, hogy
teniszoktatónak felfogadnálak. De az ügyvédemnek bármikor.
Erre már Olympia gyengéden oldalba lökte, mire Harry újból
megcsókolta. Mindig nagyon jól érezték magukat egymás társaságában, és
Olympia végre örömmel állapította meg, hogy a sok feszültség után férje
végül megnyugodott. Továbbra is azt mondta, hogy nem megy el a bálba,
de Olympia egy ideje már nem beszélt a dologról. Úgy gondolta, ráér újra
elővenni, ha a kedélyek már megnyugodtak.
Hazafelé menet ismét szóba hozta Charlie-t.
- Az az érzésem, valami nyugtalanítja, csak nem akar beszélni róla.
- Ha igazad van, előbb-utóbb elmondja neked - igyekezett
megnyugtatni Harry. - Mindig így szokta. - Tudta, milyen jó viszonyban
van Olympia a legidősebb fiával, akárcsak az ikrekkel és Maxszel. Jó anya
volt, és csodálatos feleség. Sok mindent csodált benne, de szerette és
tisztelte is. És tudta, milyen jó ösztönnel neveli a gyerekeit. Ha Olympia
úgy gondolta, valami nyugtalanítja Charlie-t, akkor lehet, hogy igaza van. -
Talán egy lány törte össze a szívét. - Ezen mindketten elgondolkodtak.
Charlie-nak már jó ideje nem volt komoly kapcsolata. Sokat eljárt
otthonról, és sok időt töltött a sportpályán. Csaknem két éve nem járt
komolyan egy lánnyal sem.
- Nem hiszem, hogy erről lenne szó. Szerintem azt elmondta volna.
Ennél mélyebb oka lehet. Csak szomorúságot látok rajta.
- Jót fog tenni neki a coloradói tábor -mondta Harry, miközben elértek a
házuk ajtajához. Már onnan hallották, hogy a két fiú épp azon van, hogy
felfordítsák a házat. Cowbo-yosdit és indiánosdit játszottak, vérfagyasztó
csatakiáltásaik kihallatszottak az utcára. Char-lie fogkrémmel és anyja
rúzsával festett harci jeleket az arcára, amit látva Olympia hangos
nevetésben tört ki. Max cowboykalapban és alsónadrágban, játékpuskáját
bátyjára szegezve rohangált a lakásban. Harry csatlakozott hozzájuk, míg
Olympia kivonult a konyhába, hogy ebédet készítsen. Nagyon kedvére való
délelőtt volt.
De pár nappal később kapott egy számlát Dartmouthból, pszichológiai
tanácsadásért, és újból, még az eddiginél is nagyobb nyugtalanság fogta el.
Tapintatosan említést tett a számláról Charlie-nak, aki váltig állította, hogy
jól van. Elmondta, hogy egy barátja öngyilkos lett a második szemeszter
alatt, ami akkor borzasztóan megrázta, de már jobban van. Olympia a hír
hallatán attól félt, nehogy Charlie is eljusson erre a gondolatra, és eszébe
jutott, hogy olvasott gyerekekről, akiken nem látszottak a stressz jelei, és
aztán egyszer csak öngyilkosságot követtek el. Amikor Harryvel beszélt
erről, férje közölte vele, hogy kezd neurotikussá válni, és emlékeztette, az a
tény, hogy Charlie pszichológushoz fordult, önmagában is jó jel.
Rendszerint azok a fiatalok borulnak ki, akik ezt nem teszik meg. Ő nem ta-
lált semmi aggasztót Charlie viselkedésében. Több hétvégén is együtt
golfoztak, és Charlie egyszer bement hozzá az irodájába, hogy együtt
ebédeljenek. Elmondta neki, gondolkozik rajta, hogy miután megszerezte a
diplomáját, teológián tanul tovább, vonzónak találja ugyanis a lelkészi
hivatást. Harryt meghatották a fiú szavai, s az, hogy milyen érzékenyen
viszonyul az emberekhez és a kényes helyzetekhez. Charlie egyszer-kétszer
szóba hozta neki a bált, de Harry nem volt hajlandó erről a témáról
beszélgetni. Közölte vele, hogy nem ért egyet egy olyan esemény
megrendezésével, amely nyíltan vagy hallgatólagosan kirekeszt bárkit, és
ezt már világosan megmondta.
 Ugyanezt tette Veronica is, noha sokat szelídült, mire Virginiával együtt
júliusban elutaztak a barátaikkal Európába. Ginny addigra már megrendelt
egy gyönyörű, hófehér, vállpánt nélküli taft báli ruhát, amelyet alul, a
szoknya szegélye mentén virágmintát alkotó apró gyöngyökkel varrtak ki.
Olyan volt, mint valami menyasszonyi ruha, Ginny teljesen fel volt dobva
tőle. És anélkül, hogy Veronicának egy szóval is említették volna, anyjával
együtt neki is kiválasztottak egy szűk, testhezálló fehér szaténruhát, az
egyik vállán át ferde pánttal, mert úgy gondolták, ő valami ilyesmit venne
fel legszívesebben. A sima, a hátat szabadon hagyó, nagyon szexis fazon
szépen kiemeli majd karcsú alakját. Ginnynek inkább a saját, bő szabású
báli ruhája volt kedvére való. De mindkét ruha különleges volt és arra hiva-
tott, hogy kihangsúlyozza a két egyforma lány különbözőségeit, és aláhúzza
homlokegyenest ellenkező stílusukat. Olympia elrejtette a szaténruhát a
saját szekrényébe, és megfogadtatta Virginiával, hogy titokban tartja a ruha-
vásárlást. És mielőtt elutaztak volna Európába, Ginny mindkét ruhában
lefotóztatta magát a báli programfüzet részére. Az egészről
egy szót sem kellett szólniuk Veronicának. Most már mindkét lányról volt
fénykép, vagy legalábbis ez volt a látszat. Ha később megint hisztériás
rohamot kapna, majd leszerelik valahogy. Egyelőre helyreállt a nyugalom.
A lányok jó hangulatban utaztak el, és egymással is jóban voltak. Két
nappal ezután Charlie is útnak indult Coloradóba, Olympia és Harry pedig
Maxszel együtt Franciaországba. Csodás napokat töltöttek Párizsban, végig-
látogattak egy sor műemléket és múzeumot, és elvitték Maxet a
Luxembourg-kertbe, ahol együtt labdázott francia gyerekekkel. Esténként a
bisztrókba is magukkal vitték. Max pizzát és frissen sültet evett pommes
frites-tel. Az Ile St. Louis-n lévő Berthillon-cukrászdába mentek fagyizni,
St. Germainben pedig az utcán vettek palacsintát Maxnek. Felvitték őt
magukkal az Eiffel-toronyba is. Remekül érezték magukat, és annak
ellenére, hogy Max a szomszéd szobában aludt, Harry és Olympia
romantikusan szerelmes éjszakákat töltöttek egymással. Egy kis bal parti
szállodában laktak, amelyet Harry régebbről ismert, és mindhárman
sajnálták, amikor letelt a Párizsra szánt idejük. Az utolsó estén sétahajóztak
a Szajnán, s közben megcsodálták Párizs fényeit, gyönyörű épületeit és
műemlékeit.
Innen a Riviérára utaztak. Pár napot St. Tropez-ban, egy estét Monté
Carlóban, majd újabb néhány napot Cannes-ban töltöttek. Max eljátszott a
tengerparton, és megtanult néhány szót franciául a gyerekektől, akikkel ott
összebarátkozott. Egy hét elteltével mindhárman kipihentek, boldogok és
napbarnítottak lettek. Egész héten bouillabaisse-t, rákot és halat ettek. Max
pólót küldött Charlie-nak St. Tropez-ból, Charlie pedig egymás után adta
postára a humoros képeslapokat, amelyeken megírta a táborban átélt
kalandjait. Úgy látszott, nagyszerűen érzi magát.
Újra csak szomorúan intettek búcsút Dél-Franciaországnak, amikor
Nizzából elrepültek Velencébe, hogy ott találkozzanak a lányokkal. És attól
kezdve öten élvezték a velencei nyaralást. Minden templomot és műemléket
végigjártak, Max lelkesen etette a Piazza San Marco galambjait, és
mindnyájan gondolába szálltak, hogy elhajózzanak a Sóhajok Hídja alatt.
Amikor a gondola elsiklott a híd alatt, Harry megcsókolta Olympiát, mert a
gondolás azt mondta, akkor örökre együtt fognak maradni. A csók
pillanatában Max el-fintorodott, de a lányok mosolyogva nézték őket, és
kinevették a kisfiút.
Felejthetetlen élményt jelentett az ezt követő út, amelynek során
végigautóztak Észak-Olaszországon, majd megérkeztek Svájcba. A Genfi-
tó partján, egy csodálatos szállodában vettek ki szállást, majd átkeltek az
Alpokon, és végül az utolsó néhány napot Londonban töltötték. Max
kijelentette, hogy az egész úton végig nagyon jól érezte magát, és mind-
nyájan bevallották, hogy bánatosak, amiért az ikrek kollégiumba fognak
költözni. Nélkülük borzasztóan csendes lesz a ház. A New Yorkba tartó
repülőn Olympia hallgatag volt; elszomorította, hogy a lányok hamarosan
kirepülnek. Az európai út csodálatos volt, de ezzel nagyjából véget is ért a
nyár.
Az ikrek utolsó New York-i napjaikat lázas csomagolással, szervezéssel
és barátnőik végiglátogatásával töltötték. Ginny egészen felvillanyozódott,
amikor megtudta, hogy több barátnője is kapott meghívót a The Arches bál-
jára, és vele együtt lesz elsőbálozó. Veronica továbbra is lefitymálta az
egészet, mígnem az elutazásuk előtti napon, amikor bélyeget keresett anyja
íróasztalában, kezébe akadtak a Ginnyről kétféle ruhában készült képek.
Egy hosszú percig némán, elképedéssel vegyes felháborodással meredt
rájuk.
- Hogy tehetted ezt? - támadt az anyjára, és testvére szemébe vágta, hogy
hazudott neki.
- Miért fizesse mami mindkettőnk tandíját, csak mert te így akarod
kinyilvánítani a véleményedet, és ezért még apát is képes vagy az őrületbe
kergetni? Ez nem fair mamival szemben - kiáltotta sírva Ginny. Veronica
ugyanis, tiltakozásul apja állásfoglalása ellen, egész nyáron nem volt
hajlandó meglátogatni Chaunceyt Newportban. Ginny kötelességtudóan
elment hozzájuk egyedül az Európából való hazaérkezésüket követő hét
végén. - Ez nem igazság! Miért mami bűnhődjön azért, mert te nem akarsz
ott lenni?
És nemcsak Ginny elégelte meg a dolgot, de Harry édesanyja is.
Elutazásuk előtt szép csendben magával vitte Veronicát ebédelni, és
megkérte, hogy ne rontsa el a többiek mulatságát. És az utolsó New York-i
estén Veronica beadta a derekát. Megesküdött, hogy az egészet utálni fogja,
és továbbra is erőteljesen ellenzi, de apja méltánytalan álláspontja jobb
belátásra késztette. Nem akarta, hogy megbüntesse az anyját, inkább
morogva bár, de beleegyezett. Olympia túláradó örömmel mondott neki
köszönetet, és megígérte, minden tőle telhetőt el fog követni, hogy a bál
minél fájdalom-mentesebb legyen számára. Veronica felpróbálta a ruhát, és
közölte, hogy utálja, ezzel együtt mesésen nézett ki benne. Neki még nem
volt kísérője, de megígérte, hogy gondolkozik rajta. Hálaadásig közölnie
kellett a nevet a bizottsággal.
- Mit szólnál Charlie valamelyik barátjához? -javasolta az anyja, mire
Veronica közölte, hogy maga szeretne kísérőről gondoskodni. Olympia
egyelőre megelégedett annyival, hogy lánya beadta a derekát, a világért sem
szerette volna felhergelni a kísérőtémával, inkább annyiban hagyta a dolgot.
Harry továbbra is ellenezte, sőt beszélni sem volt hajlandó Olympiával erről
a témáról. Csalódást jelentett számára, hogy Veronica beleegyezett, de
ismerve apja manipulatív és büntető jellegű álláspontját, elismerte, hogy
anyja kedvéért ez volt a leghelyesebb, amit tehetett. Ám az ő távolmaradása
nem fenyegetett semmiféle retorzióval. Nem volt hajlandó meggondolni
magát, és kijelentette, hogy a világon semmi nem veheti rá, hogy elmenjen.
Ehhez makacsul ragaszkodott, mondván, itt az elvekről van szó. Charlie
megpróbált beszélni vele, mielőtt visszautazott volna Dartmouthba, ahol az
utolsó évét kezdte, de valahányszor szóba hozta a témát, Harry sürgősen
másra terelte a szót. Mindenki számára, Maxet is beleértve, világos volt,
hogy nem fog elmenni a bálba. Annak ellenére, hogy milyen nagyszerűen
érezték magukat együtt európai útjuk alatt, Harry a bál dolgában kicsit sem
lett engedékenyebb.
Charlie utolsó otthon töltött hétvégéjén együtt ebédelt anyjával, aki most,
a nyár elmúltával, kipihentnek és boldognak látta őt. Láthatóan jobban
érezte magát a bőrében, mint júniusban, így Olympia már nem aggódott
érte. Sok időt töltött együtt a barátaival a belvárosban, s azt mondta, már
várja az újabb évet a főiskolán, és azt tervezi, hogy az ősszel beiratkozik a
teológiára. Beszélt arról is, hogy Oxfordban szeretne másoddiplomát
szerezni, esetleg kihagyna egy évet és utazgatna. Az is megfordult a
fejében, hogy elfogadhatná azt az állást, amit San Franciscóban kínált neki
a szobatársa apja. Még nem döntötte el, melyiket választja a sok lehetőség
közül, melyek mindegyike értelmesnek tűnt mind anyja, mind Harry
számára. Olympia néha megsajnálta, hisz oly fiatalnak látszott még ilyen
nagy horderejű döntés meghozatalához. De Charlie felelősségteljes fiú volt,
aki komolyan vette a tanulást, és aki csak ismerte, mindenki szerette őt. A
tanári pálya sem volt idegen tőle. Számtalan lehetőség állt nyitva előtte.
- Szegény kölyök, nem szeretnék újra fiatal lenni - jegyezte meg
Olympia, amikor másnap beszámolt Harrynek a Charlie-val ebéd közben
folytatott beszélgetéséről. - Úgy érzi magát, mint akit mindenhonnan
húznak-vonnak. Az apja azt akarja, hogy menjen New-portba, és tartson
vele együtt pólóedzéseket. Szerencsére ez a variáció nem szerepel a tervei
között. - Mint ahogy az sem, hogy elhelyezkedjen Chauncey családi
bankjában New Yorkban. Ezt a lehetőséget eleve kizárta. Ő valami egészen
mást akart csinálni, csak még nem tudta, hogy mit. Harry úgy vélte,
Oxfordban kellene továbbtanulnia. Olympiának tetszett a San Franciscó-i
állás gondolata. Charlie azonban ebben is bizonytalan volt. Harry felvetette,
hogy mehetne jogi egyetemre, de Charlie elutasította az ötletet. Mind közül
a teológia tetszett neki a legjobban. - El sem tudom képzelni őt lelkészként -
vallotta be őszintén Olympia, noha ő maga vallásos volt, sokkal inkább,
mint a család többi tagja.
- Lehet, hogy ez való neki - felelte elgondolkodva Harry. - De pénzt nem
fog keresni vele. Jó lenne, ha valami más mellett döntene, amiben kicsivel
több pénz van.
A San Franciscó-i állás valójában egy Palo Altó-i számítástechnikai
cégnél volt. Az állás tetszett Olympiának, és biztatta is Charlie-t, hogy
vegye komolyan fontolóra. A fia azt tervezte, hogy karácsony után, miután
elkísérte húgait a bemutatkozó bálra, meglátogatja a barátját és annak
édesapját. A karácsonyt az egész család Aspenben akarta tölteni, s a bált
megelőzően New Yorkban szerettek volna hanukát ünnepelni.
A Charlie elutazását követő napon Frieda és Olympia elindultak, hogy
ruhát vásároljanak a bálra. Jártak a Saksban és a Bergdorfban, de végül
Barney'snál találták meg pontosan azokat a ruhákat, amelyeket mindketten
kerestek. Egy szűk, tengerkék szaténruhát Olympiának, hozzá való
sálkendővel, Firedának pedig egy fekete bársony, hosszú ujjú, nyakban
magasan záródót, amely nagyon jól állt neki, és illett a korához.
Diadalittasan tértek vissza üzletjáró kalandtúrájukról Frieda lakására, ahol
megteáztak, és cipőiket lerúgva tereferéltek mint két kamaszlány. Frieda
óráról órára mind izgatottabb lett a bál miatt. Most, hogy már ruhája is volt,
csakugyan alig várta, hogy elérkezzen a nagy nap. Már azt is eltervezte,
hogy fölveszi hozzá azt a pici gyémánt fülbevalót, amit Harrytől és
Olympiától kapott a hetvenötödik születésnapjára, és a gyöngysort, mely
még a férje ajándéka volt.
- Aggódom Charlie miatt - vallotta be neki Olympia. Frieda otthonosan
barátságos konyhájában ültek. A házban makulátlan rend és tisztaság
uralkodott, és Frieda büszke volt rá, hogy mind a mai napig maga takarít.
Energikus, független asszony lévén, mindannyiszor visszautasította,
valahányszor Harry felajánlotta, hogy szerez mellé segítséget. - Az a sze-
gény gyerek nem tud dönteni, mihez kezdjen, ha végez. Látszik rajta, hogy
teljesen össze van zavarodva.
- Még nagyon fiatal. Majd megtalálja a saját útját. Milyen viszonyban van
most az apjával?
Frieda tudta, hogy az elmúlt tizenöt évben időnként feszültté vált a
viszony apa és fia között. Chaunceyt láthatóan sokkal jobban érdekelte a
Feliciával közös három lánya, mint az első házasságából született három
gyereke. Az ikreket ez nem zavarta túlságosan, de Charlie becsapottnak
érezte magát emiatt. Harry mindent megtett, hogy támogassa, Charlie-nak
azonban súlyos lelki terhet jelentett saját apja közömbössége. Chauncey
egyszerűen ilyen volt: felszínes, mások iránt figyelmetlen, a felelősséget
önmagáról következetesen elhárító ember. Ha valami nem szórakoztatta,
vagy nem lehetett lóháton ülve elvégezni, azt nem csinálta meg. Szerette
volna, ha Charlie profi szinten megtanul lovaspólózni, és dühös volt, amiért
nem tette. A fiú többször is kijelentette Friedának, hogy szerinte a lovaspóló
ostoba játék.
- Semmilyen viszonyban nincs Chauncey-val - felelte zavartan
Olympia. - Harry pedig olyan elfoglalt, hogy nincs túl sok ideje vele lenni.
Charlie mostanában senki előtt nem nyílik meg. - Elmesélte Friedának,
hogy a fiú egyik barátja öngyilkos lett az elmúlt tavasszal. - Nem sokat
mesélt róla, de kaptam egy számlát a dartmouthi pszichológiai tanácsadótól,
s akkor elmondta, hogy emiatt az eset miatt járt oda. Még júniusban is,
amikor hazajött, elég rossz lelkiállapotban volt. De augusztusban, amikor
visszaérkezett Coloradó-ból, megint a réginek láttam.
- Gondolod, hogy már rendben van? - kérdezte aggodalmas arccal
Frieda. Nyoma sem volt benne a hozzá hasonló korú emberekre jellemző
közönyösségnek és fáradtságnak.
- Talán - válaszolta óvatosan Olympia. -Szerintem sokat gondolkodik,
és inkább magában tartja a dolgokat. Már nem bízik meg annyira bennem,
mint régen. Azt hiszem, ez normális, de ezzel együtt aggódom érte.
- Van barátnője?
- Nem jellemző. A nyáron el-eljárt Veronica és Ginny egy-két
barátnőjével. Másodéves korában együtt járt egy lánnyal, de még abban az
évben, karácsony után, szakítottak. Nem hinném, hogy azóta lett volna
olyasvalaki, aki számít, és azután, ami tavasszal a barátjával történt, talán
túlságosan is lehangolt volt. Arról sem beszélt, hogy a nyáron Coloradóban
megismerkedett volna valakivel. Korához képest talán túlságosan is
válogatós.
Frieda bólintott. Rendes, érző szívű, figyelmes és tapintatos fiúnak
ismerte Charlie-t, olyannak, aki sok időt tölt a testvéreivel, erősen kötődik
az édesanyjához, és őszintén ragaszkodik az ő Harry fiához. Úgy érezte, a
lelkipásztori hivatás valóban jó választás lenne a részéről. Miközben
újratöltötte a csészéjüket, rámosolygott a menyére. Most is, mint mindig,
nagyon kellemesen telt a délutánjuk.
- Talán inkább rabbinak kellene mennie, és nem lelkésznek. Az apám
nagyszerű rabbi volt, nagyon kedvesen bánt az emberekkel, és bölcs, tudós
férfiú volt.
Frieda ritkán emlegette a szüleit, s ha mégis, azzal mindig meghatotta
Olympiát.
- Chauncey el lenne ragadtatva. Mindketten jóízűn nevettek a
gondolatra,
hogy mit szólna Olympia végtelenül sznob exférje, ha Charlie áttérne a
zsidó vallásra, és rabbi lenne belőle.
Frieda mindössze csak egyszer találkozott Chaunceyval és Feliciával. A
férfi éppen csak köszönt neki, de ezenkívül jóformán tudomást sem vett
róla - mindenkivel így bánt, aki nem tartozott a saját társadalmi csoportjába.
Olympia tudta, hogy fel fog háborodni azon, hogy Friedát is meghívta a
The Arches estélyé-re. Nagy valószínűséggel keresztül fog nézni rajta, és ha
lehet, még jobban felbőszül majd, ha meglátja, hogy Margaret Washington
is ott van a meghívottai között. Öreg zsidó asszonyok és afroamerikaiak
nem szerepeltek azon a vendéglistán, melyet Chauncey helyénvalónak
tartott egy olyan estélyen, ahol az előkelő társaság bemutatja elsőbálozó
lányait. Olympia nagyon is el tudta képzelni, miféle vendégeket fognak
magukkal hozni - már ha egyáltalán hoznak bárkit. Csupa unalmas és sznob
arisztokratát. Friedának legalább van humora, és jókat lehet vele
beszélgetni; sokat utazott, mindennapos szórakozása volt az olvasás,
szeretett politizálni, és mindenkihez nagyon szívélyes volt. Ami pedig
Margaretet illeti, az egyik legokosabb ember, akit ismer. Továbbra is
nyugtalanította azonban Harry kijelentése, miszerint ő nem lesz ott. Annyira
megmakacsolta magát, hogy még vitatkozni sem volt hajlandó az ügyről.
Olympia mostanára már fel is adta, és többé-kevésbé Frieda is. De a bálig
még van három hónap. A ruháik mindenesetre megvoltak, akárcsak a
lányoké. Azután a beszélgetés elkanyarodott Olympia munkájára és egy
botrányra, amely a szenátusban történt, és tele voltak vele a lapok.
Majdnem vacsoraidő volt már, amikor Olympia elment Friedától. Mire
hazaért, Harry már a vacsorát készítette, és Max segített neki. Óriási
felfordulást csináltak a konyhában, de láthatóan jól érezték magukat. Harry
bekapcsolta a kerti grillsütőt, és nekiálltak húst sütni.
- Hol voltál? - kérdezte Harry, amikor Olympia megcsókolta, majd
lehajolt, hogy megölelgesse a fiát.
- Édesanyáddal voltam vásárolni - felelte vidáman Olympia. Boldoggá
tette a meghitt, családias kép, amely hazaérve fogadta.
- Jól bírta? - tudakolta a férfi, miközben tálcára szedte a hússzeleteket.
Még mindig meleg volt odakint.
- Nagyon. És találtunk neki egy nagyon szép ruhát a bálra.
- Ő - szaladt ráncba Harry homloka, s már indult kifelé, hogy rátegye a
hússzeleteket a grillre.
- Ő akkor sem fog elmenni - fordult komoly arccal anyjához Max.

- Tudom - mosolygott rá legkisebb fiára Olympia.

- Már nem vagy emiatt dühös? - kérdezte Max aggodalmasan.
- Nem. Joga van a saját véleményéhez. -Még ki sem mondta, amikor
Harry visszajött a konyhába. - Ámbár azzal, hogy nem vagy hajlandó
eljönni a bálra, diszkriminálsz. Kirekesztő vagy a fehér, angolszász
protestánsokkal szemben - közölte vele.
- Ők meg diszkriminálják a feketéket és a zsidókat.
 - Kvittek vagytok - jelentette ki Olympia nyugodtan. - Nem tudom,
mitől lenne jobb az egyik, mint a másik. Nekem úgy tűnik, mind
diszkriminatívak vagytok.
- Beszéltél anyámmal - vágta oda Harry, mialatt elkészítette a salátát. -
Neki csak ürügy kellett, hogy felöltözhessen. Ilyenek vagytok mind. És
közben szem elől tévesztitek, hogy az ilyen dolgok valójában mit
jelentenek.
- Az egész csupán szertartás, Harry, amellyel a lányok kilépnek a
felnőtt életbe. Nincs mögötte semmi hátsó szándék, és a lányok csalódottak
lesznek, ha nem jössz el. Az én szememben nagyobb rossz, ha megbántasz
olyanokat, akiket szeretsz és akik szeretnek téged, azért, hogy közöld az
álláspontodat olyanokkal, akiket nem is ismersz, és akik nem fogják bánni,
ha nem vagy ott. Mi viszont ott leszünk.
- Nagyon jól fogjátok érezni magatokat nélkülem is. Max és én itthon
maradunk.
- Hogy fognak kilépni a felnőtt életbe? -kérdezte Max, aki előtt még
mindig nem volt teljesen világos, mit is csinálnak a lányok abban a bálban,
és hogy fog nekik segíteni Char-lie, miközben anyja és nagyanyja nézi őket.
Miközben tudta, hogy az apja rosszallja az egészet.
- A lányok végig fognak sétálni egy nagy színpadon, virágfüzérek alatt,
és a végén meg fognak hajolni. így - mutatta be, hogyan kell kecsesen,
fölemelt fejjel és egyenes háttal pukedlizni, majd mint egy balerina,
kinyújtott karral újra felemelkedni.
Max kíváncsian figyelte, Harry azonban kiment, hogy megfordítsa a
hússzeleteket. Látta Olympia mély meghajlását, de úgy tett, mintha nem
látta volna. Nem akart belefolyni a dologba.
- Ennyi az egész, de hosszú ruhában sokkal szebb - mondta Olympia.
- így is szép volt - felelte csillogó szemmel Max. Anyja nagyon csinos
volt, és a nővérei is. Büszke volt mindnyájukra, ahogy Charlie és az apja is.
- A lányok is tudják, hogy kell csinálni? - Nem látta, hogy gyakorolták
volna, és az ő szemében nehéznek tűnt. Sejtette, és igaza volt, hogy
nehezebb megcsinálni, mint gondolná az ember.
- Még nem, de majd megtanulják. A bál előtti délutánon lesz egy
próba.
- Fogadni mernék, hogy mindenkinél jobban fogják csinálni - jelentette
ki mély meggyőződéssel Max. - És Charlie-nak mi lesz a dolga?
 - A meghajlás alatt ott fog állni Ginny mellett, azután odanyújtja neki a
karját, és együtt fognak lejönni a lépcsőn. Utána pedig a lányok táncolni
fognak az édesapjukkal.
- Egyszerre mindketten? - Ez nagyon bonyolultnak tűnt Max számára.
- Nem, hanem egymás után. - A másik lány táncolhatna Harryvel, ha ő
is ott lenne, és aztán cserélhetnének. így viszont váltaniuk kell egymást.
- Kivel fog Veronica lejönni a lépcsőn?
- Még nem tudjuk. Veronicának hálaadásig ki kell találnia.
- Olyannak kell lennie, aki el tudja kapni, ha elesik, miközben azt
csinálja, amit az előbb mutattál, vagy a lépcsőn lefelé jövet.
Harryből, aki épp akkor rakta ki tányérokra a húst, és Olympiából kitört
a nevetés, a tekintetük találkozott. Aztán az asszonynak eszébe jutott a saját
kísérője, és ettől megint nevetnie kellett. Évek óta nem is gondolt rá.
- Az enyém annak idején úgy berúgott, hogy föl se tudott jönni a
színpadra. Teljesen kifeküdt, úgyhogy gyorsan keríteni kellett egy másik
fiút mellém. Soha nem találkoztunk előtte, de nagyon helyes fiú volt.
- Biztosan nagyon dühösek voltak arra, aki úgy berúgott.
- De még mennyire! - Az is eszébe jutott, bár mondani nem mondta,
hogy akkor táncolt utoljára az édesapjával. Egy évre rá meghalt, és később
sokáig melengette ennek az utolsó közös táncuknak a keserédes emlékét.
Fontos éjszaka volt ez számára, s bízott benne, hogy a lányai életében is az
lesz. Nem éppen sorsdöntő éjszaka, de olyan, amelynek az emléke azóta is
sokat jelentett neki. Soha nem tulajdonított semmiféle társadalmi
jelentőséget az eseménynek, amely különleges helyet foglalt el az életében.
Azon az éjszakán körülötte forgott minden, és talán csak az esküvőjén
érezte olyan szépnek magát, mint akkor. Életében voltak más, ennél
nagyobb horderejű események, például a Chaunceyval és később a Harryvel
kötött házassága, a gyerekei születése, vagy amikor megkapta a diplomáját
a Vassarban, majd később a Columbia Jogi Egyetemen. De az az éjszaka,
ott a The Arches-ban, szintén nagyon emlékezetes maradt számára.
Különösen az az utolsó tánc az apjával.
- Úgy hangzik, mint egy bar micva - szólalt meg csendesen Harry.
- Igazad van - felelte Olympia szelíden. -Az egész arról szól, hogy ezen
a különleges napon minden egy fiatal lány kedvéért történik. - Az évek
során elkísérte egy-két ilyen alkalomra Harryt, és mindig mély benyomást
tett rá az az ünneplés, amit az illető lány kedvéért rendeztek. Történeteket
meséltek róla, filmeket vetítettek a gyerekkoráról, és egy székben
körbehordozták a szobában az édesanyját. A fiúk bar micvája még ennél is
hatásosabb volt, és szintén afféle életkorváltó szertartást jelentett. A gyerek-
és ifjúkor határát jelző mérföldkövek voltak ezek - hivatalosan ekkor ért
véget a gyerekkor, s lépett be az ifjú a felnőttek világába. Olyan pillanat
volt ez Veronica és Virginia életében, amit nagyon szeretett volna
megosztani velük.
Harry továbbra sem így látta a helyzetet. Úgy gondolta, fontosabb ennél,
hogy kinyilvánítsa az esemény politikailag helytelen voltát. Max ekkor
mindenféle kérdést tett föl a bar micvával kapcsolatban, és Harry mesélt
neki a sajátjáról. Erre a korszakra mindig örömmel és meghatottan
emlékezett vissza. Max máris csupa izgalom volt, hogy milyen lesz az ő bar
micvája, pedig addig még hét évnek kellett eltelnie.
A lányok épp a vacsora utáni mosogatás közben telefonáltak. Meg voltak
elégedve az óráikkal, és a főiskolán is minden tetszett nekik. Egymással és
még két másik lánnyal osztoztak egy apartmanon. Charlie-nak az idén, mint
előkelő seniornak, külön szobája volt Dartmouthban. Régebben még arról
beszélt, hogy néhány szobatársával kibérelnek egy házat, de végül mégis
maradt a campus diákszállóján. Azt mondta, ehhez nagyobb kedve van. O
még nem jelentkezett azóta, hogy elment. Tudták, hogy nagyon elfoglalt,
sok a teendője most, az utolsó év kezdetén. Hálaadásig egyikük sem tudott
hazajönni. Olympia rettentő hosszú időnek érezte, míg újra láthatja őket, s
még hálásabb volt, amiért ott volt nekik Max, aki még tizenkét teljes évig
velük fog lakni.
Aznap este a szülők együtt fektették le Maxet. Harry mesét olvasott neki,
Olympia pedig betakargatta, és puszival kívánt jó éjszakát. Utána bementek
a szobájukba, és sokáig beszélgettek. Mindkettőjüknek sok munkája volt, és
nagy horderejű ügyekben kellett dönteniük. Ha csak lehetett, mindennap
meséltek egymásnak a munkájukról. Olympia minden tekintetben szívesen
megosztotta férjével a mindennapjait, és kikérte a véleményét, amit nagy
becsben tartott - a bál esetét kivéve. Mert abban teljességgel abszurdnak
tartotta a férje álláspontját.
Amikor aznap éjjel elfészkelődött mellette az ágyban, úgy érezte, hálával
tartozik Harry-nek. Szerette azt, ahogy éltek és ahogy a gyerekeiket
nevelték. Örömteli élet volt ez, nem hiányoztak belőle az egymást szerető
emberek, a megelégedettséget adó munka és a szüntelen áldást jelentő
gyerekek. Egymást átölelve beszélgettek tovább, és Olympia Harry karjai
között aludt el. Hónapok óta először még a bál sem tűnt fontosnak, akár ott
lesz Harry, akár nem. Az sem számít, ha nem lesz ott. Akkor is szerette.
 NEGYEDIK FEJEZET

Hálaadásra mindhárom gyerek hazajött. Charlie kedden, a lányok

szerdán érkeztek meg. Épp túlvoltak az első vizsgák izgalmain, és
mindhárman felszabadultnak érezték magukat.
Max boldog volt, hogy újra együtt lehettek. Charlie már az első napon
érte ment az óvodába, és elvitte a Central Parkba, az állatkertbe. Vett neki
sült gesztenyét és lufit. Másnap délután pedig korcsolyázni vitte, ahonnan
kipirult arccal, csillogó szemmel és fergeteges jókedvvel jöttek haza.
Addigra már a lányok is megérkeztek, és mielőtt a fiatalok elvonultak
volna, hogy találkozzanak a barátaikkal, remek hangulatban
megvacsoráztak. Zajos jelenlétük a házban tudatosította Olympiában,
milyen boldoggá teszi, ha valamennyi gyereke otthon van.
Hálaadás ünnepének reggelén megérkezett Frieda, hogy segítsen a vacsora
elkészítésében. Harry már összeállította a tölteléket, s most Olympián volt a
sor, hogy megsüsse a pulykát. Friedára maradtak a zöldségek, Charlie muf-
fint, a lányok édesburgonya-lepényt sütöttek mályvakrémmel, Max pedig
Olympia segítségével tejszínhabot vert, ami majd a vacsora végén asztalra
kerülő almás és tökös pite tetejére fog kerülni.
Ez volt az év egyetlen olyan napja, amikor mindenki kivette a részét a
vacsora elkészítéséből, és a végeredmény most is fantasztikus volt. Hat
órakor ültek le az asztalhoz, és nyolc órára olyan degeszre tömték magukat,
hogy mozdulni sem bírtak. Olympia, mint mindig, most is gondoskodott
Frieda számára kóser fogásokról, amelyeket előző nap egy kóser cég
készített. Frieda állítása szerint mind nagyon finom volt.
- Most majd három hétig koplalnom kell, hogy beleférjek a ruhámba -
jegyezte meg, miután bekebelezte a tökös pitét, amihez a tejszínhabot Max
verte fel.
- Nekem is - csatlakozott hozzá Ginny aggodalmas arccal. Veronica a
vacsoránál bejelentette, hogy kísérőjéül meghívott egy Jeff Adams nevű
fiút, akit a főiskolán ismert meg. A bál hétvégéjére fog megérkezni, és
ígérete szerint magával hozza a szmokingot is, melyet Providence-ban fog
kölcsönözni, hogy New Yorkban már ne kelljen ezzel a dologgal
foglalkoznia.
 - Remélem, szavahihető, komoly fiú - jegyezte meg kissé aggódva
Olympia. - Menynyire ismered őt?
- Elég jól - felelte Veronica lezseren. - Kábé három hete járok vele.
- És mi lesz, ha még a bál előtt szakítotok? Az ilyesmi kínos tud lenni.
- Az általános közvélekedés szerint kockázatos dolog volt az aktuális
barátot felkérni báli kísérőnek, mert összeveszés esetén a fiatal lány ott
állhat kísérő nélkül.
- Csak a barátom - közölte magabiztosan Veronica. Végül beleegyezett,
hogy ott lesz a bálon, de továbbra sem lelkesedett érte. Csak azért csinálta,
hogy apja ne vonja meg a hozzájárulását a taníttatásukhoz. De továbbra is
dühös volt, amiért ezzel zsarolja és manipulálja őket. Nem győzte eleget
mondogatni a többieknek, hogy milyen rosszul fogja érezni magát a bálon.
Igazi kelletlen elsőbálozó volt, szemben Ginnyvel, aki annyi izgalommal és
lelkesedéssel készült a nagy eseményre, hogy abból kitelt volna ikertestvére
adagja is. O bezzeg már alig várta, és az utolsó két napon négyszer is
felpróbálta a ruháját. Ez volt álmai báli ruhája.
Charlie már az érkezése estéjén megvizsgálta a szmokingját, s
megállapította, hogy derékban ugyan kissé szűk lett, de egy estére
nyugodtan felveheti így is.
Veronica elmondta, hogy a kísérője szívesen találkozott volna Charlie-val
és Ginnyvel, de a hálaadási hétvégén elutazott Vermontba síelni.
- Milyen fiú? - kérdezte kíváncsian Charlie. Az volna az igazi, ha a két
kísérő jól kijönne egymással, és volna bennük valami közös, amiről el
tudnának beszélgetni a próba alatt és később is. Nekik ez az este igencsak
hosszúnak ígérkezik.
- Benne van a futballcsapatban, és jégkorongozik is - felelte Veronica.
- Másnap esetleg mindnyájan elmehetnénk korcsolyázni, vagy
vacsorázni, vagy ilyesmi - mondta erre reménykedve Charlie. -Örül, hogy
jöhet?
- Nem tudom. Megkérdeztem, hogy eljönne-e. Azt mondta, igen.
Lelkesednie nem muszáj. Fő, hogy ott legyen. - Veronicát nem érdekelte
különösebben, hogy a fiú jól fogja-e érezni magát a bálon, tekintve, hogy ő
nem fogja jól érezni magát.

- Volt már valaha elsőbálozó kísérője? -kérdezte Olympia, mire

Veronica harciasan nézett rá.
- Nem tudom. Miért lett volna? Nekem bőven elég, ha egyszer eljön.
 - Vannak, akik kifejezetten élvezik ezt a dolgot, akármilyen nehezedre
esik is elképzelni - világosította fel mosolyogva Olympia. Boldog volt,
hogy Veronica végül beadta a derekát.
- Tényleg nehezemre esik. Szerintem dögunalom lesz az egész.
- Kellemesen meg fogsz lepődni, hogy milyen szórakoztató lesz -
válaszolta az anyja, miközben Ginnynek fülig szaladt a szája. Ő már hetek
óta másra sem tudott gondolni, csak a bálra.
Harry édesanyja majdnem éjfélig maradt náluk. A fia akkor taxit hívott
neki, s amikor kikísérte a kocsihoz, látta, hogy esik a hó.
Reggelre a várost hótakaró borította. Ebéd után mindannyian kimentek a
Central Parkba, és szemeteszsákkal a fenekükön lecsúszkáltak a
domboldalakon. Max egykettőre belejött, de Harry is elég ügyesen csinálta.
Rengeteget nevettek, s még Olympia is kipróbálta a lesiklást. A lányok
elfeküdtek a hóban, s kinyújtott karjukat föl-le mozgatva, kitárt szárnyú
angyalt rajzoltak a hóra. Kicsi gyerek koruk óta mindig ezt csinálták, és ma
talán még jobban élvezték, mint akkor. Utána a Rockefeller Centerbe
mentek korcsolyázni, és itt is vacsoráztak.
Hazaérve a három nagy felhívta a barátait, s miután kitalálták, mi legyen
a program, elmentek, hogy találkozzanak. Max addigra már a hosszú,
mozgalmas naptól kifáradva, mélyen aludt. Leginkább abban merült ki,
amikor a bátyjával hóembert építettek.
- Csodálatos Hálaadás volt - mondta Olympia, amikor ők is ágyba bújtak
Harryvel. -Olyan jó, amikor az összes gyerek itthon van. Nagyon
hiányoznak. Alig várom a téli szünetet, amikor újra itthon lesznek.
Erre még a bál előtti hétig várnia kellett. Harry továbbra sem engedett,
úgyhogy valószínűleg Margaret Washingtonnal és Friedá-val fog menni.
Bármennyire is szerette őket, mégis jobb lett volna, ha helyettük a férjét
tudhatná maga mellett. De hát ez nem rajta múlott. Harry
megingathatatlanul tartotta magát ahhoz, hogy nem megy el a rendez-
vényre. Mélységesen helytelenítette, mivel ő diszkriminációs szándékot vélt
felfedezni benne, és bármennyire is elszomorította vele a feleségét, nem
volt hajlandó részt venni rajta.
Először fordult elő, hogy még az sem tartotta vissza, hogy tudta,
mennyire felzaklatja vele Olympiát, mert minden körülmények között hű
akart lenni a meggyőződéséhez. A valóságban ugyanis Olympián és a
családján kívül senki sem törődött volna vele, hogy ott van-e, vagy sem.
 A hétvége nagy horderejű bejelentését Virginia tette szombat reggel.
Sokáig habozott, elmondja-e, vagy sem, s miután reggeli után hosszú,
bizalmas beszélgetést folytatott anyjával, úgy döntött, el kell mondania.
Előtte sohasem voltak titkai, sőt, szerette megosztani vele élete legapróbb
részleteit is. Olympia sejtett valamit, de mivel már nem találkoztak naponta,
Ginny nehezen találta meg a megfelelő pillanatot ahhoz, hogy kiöntse neki
a lelkét. A reggeli utáni csevegés végre ideális alkalmat teremtett.
Elmondta, hogy halálosan belezúgott egy elsőévesbe a Brownban. A
leghelyesebb srác, akivel életében találkozott. O is a focicsapat tagja, mint
az a fiú, akivel Veronica jár, és akit el fog hozni a bálba. Steve-nek hívják,
és ő fülig bele van esve, nem úgy, mint Veronica, aki szintén bírja a barátját,
de egyelőre csak barátok, semmi több.
Ginny azt is elmondta az anyjának, hogy már három hónapja hetente
háromszor-négyszer is találkoznak. Megkérdezte, Steve is eljöhetne-e a
bálba. Olympia már foglaltatott maguknak asztalt, így azt válaszolta, hogy
neki is kér majd egy széket. Ginnyvel madarat lehetett volna fogatni. Mivel
a bátyja volt a hivatalos kísérője, semmi gondot nem okozhatott az, ha
Steve is ott lesz. Elmondta, hogy a fiú egy nagyon tiszteletre méltó bostoni
családból való, ő is iker, a testvére a Duke-on tanul. Ginny szavait hallgatva
Olympia úgy ítélte meg, hogy rendes fiú lehet.
Délután elmondott mindent Harrynek, ámbár hozzátette, hogy örül Ginny
boldogságának, de reméli, a tanulmányai nem fogják megsínyleni a Steve-
vel való gyakori randizásokat. Ginny elmondta, hogy együtt tanulnak, sok
időt töltenek a könyvtárban, ha a fiú nincs éppen edzésen. Aranyos, ahogy
bele van esve, állapította meg Olympia.
Ginny a középiskolában is számtalanszor volt szerelmes, több fiúval is
járt már, de mindegyikkel csak pár hónapig. Veronica sokkal óvatosabb volt
ezen a téren, neki nagyobb igényei voltak a fiúkkal szemben. Ő többnyire a
barátnőivel járt el, és mindössze egyszer volt szerelmes. Természettől fogva
tartózkodóbb és intellektuálisabb beállítottságú volt, mint Ginny. Külsőre
egyformák, de természetüket tekintve teljesen mások voltak. Olympia a dél-
után folyamán valamikor megkérdezte Veronicát, mi a véleménye Steve-ről,
mire ő azt felelte, hogy minden oké vele, de nem látszott különösebben
lelkesnek.
- Mintha nem lennél tőle elragadtatva - jegyezte meg némi
aggodalommal Olympia. Veronicára nem volt jellemző az irigység, ezért
felmerült benne, hogy nincs-e itt valami baj, vagy hogy a srác talán mégsem
olyan jó fej, amilyennek Ginny mondja.
- Steve oké, nagyon is az, legalábbis ő maga meg van róla győződve.
Csomó lány odavan érte, ettől persze rendesen el van szállva magától. - Az
ilyen nárcisztikus személyiségek sohasem vonzották Veronicát.
- És ő is bele van zúgva Ginnybe? - Olympiát nem nyugtatták meg
Veronica szavai.
- Azt mondja - felelte hűvösen a lánya. Kissé szertelen nővérével
szemben ő több cinizmussal és szkepticizmussal szemlélte az élet dolgait. -
Én nem kedvelem az ennyire jóképű pasikat. Néha nagyon furák és önzők
tudnak lenni.
Veronicának inkább az érdekes, egy kicsit szokatlan fiúk tetszettek,
akikkel jobb volt beszélgetni, mint rájuk nézni. Ginny mindig hihetetlenül
jóképű fiúkkal járt, akik bizonyos vonatkozásokban Chaunceyra
emlékeztették Olympiát. Mintha Ginny saját elérhetetlen, nemtörődöm apja
fiatalabb mását keresné bennük.
jAzt is bevallotta anyjának, hogy már lefeküdtek egymással, de
megígérte, hogy ezután is mindig védekezni fognak. Olympiát ezzel együtt
aggasztotta, főleg azok után, amiket Veronicától hallott, hogy ennyire
belebolondult a fiúba.
- Az az érzésem, hogy nem kedveled őt -mondta őszintén. Szerette
volna tudni, van-e rá más oka is Veronicának.
- Minden oké vele. Én nem vagyok oda érte. Valaki azt mondta, eléggé
kihasználja a lányokat. Nem szeretném, ha Ginny is nagyot csalódna.
Veronicán látszott, hogy komolyan félti a testvérét. De ha Ginny egyszer
valamit a fejébe vett, nehezen lehetett lebeszélni róla, bármiről legyen is
szó. Veronica is makacs volt, de ő rendszerint eszmékkel és nem emberek-
kel kapcsolatban.
- Azt én sem szeretném - bólintott Olympia. Ginny nyilvánvalóan
szívvel-lélekkel belevetette magát ebbe a kapcsolatba. - Kérlek, tartsd rajta
kicsit a szemed, és ha kell, beszélj a fejével!
- Persze - nevette el magát Veronica. - Ezzel biztosan jól belopnám
magam a szívébe. Ismered őt - mondta, mókásan forgatva a szemét. Ginny
vei legföljebb annyit tehetett az ember, hogy megpróbált lelket önteni belé,
ha már teljesen összeomlott. Mert ilyenkor úgy érezte, összedőlt körülötte a
világ. Veronica bizonyos értelemben vagányabb és tűrőképesebb volt.
Olympia szerencsére jól ismerte a gyerekeit.
 - És veled mi van? Komoly a dolog ezzel a Jeff-fel, akit meghívtál
kísérődnek?
- Dehogy - felelte szűkszavúan Veronica. Ő korántsem volt olyan
közlékeny a szerelmi életét illetően, még anyjával, sőt olykor Gin-nyvel
szemben sem. Charlie-hoz hasonlóan ő is titokban tartotta az ügyeit. Ezen a
téren mindketten inkább az apjukra hasonlítottak, mint az anyjukra. Ginny
és Olympia sokkal nyitottabbak, sokkal közlékenyebbek voltak. Nem
őrizgettek titkokat, és nem rejtették véka alá az érzelmeiket. Harry nagyon
szerette ezt Olympiában, sok egyéb között ezért is szeretett belé. - Csak egy
srác. Barátok vagyunk. -Veronica mindössze ennyit mondott Jeffről.
- Miért éppen őt hívtad meg? - faggatózott Olympia kíváncsian, de
kicsit félve. Ki tudja, nem készül-e Veronica arra, hogy elszabotálja
a megjelenését a bálon? Tőle még ez is kitelik. Nem akart túl
erőszakosnak mutatkozni, nehogy Veronica a végén újból megmakacsolja
magát.
- Valakit muszáj volt meghívnom. Mindenki más körberöhögött volna, ha
megkérem rá. Jeff nővére tavaly volt elsőbálozó, szerinte az is tiszta gáz
volt. Ezért gondoltam, hogy ő nem fog kinevetni, ha megkérem. Tökélete-
sen egyetértünk abban, hogy az egész egy nagy baromság. De azt mondta,
megteszi a kedvemért.
A barátja azt is mondta, hogy jól be kéne szívniuk, mielőtt fölmennek a
színpadra meghajolni, de ezt az információt már nem osztotta meg az
anyjával. Tetszett neki az ötlet, akár megcsinálják, akár nem.
- Normálisan néz ki? - tudakolta kicsit idegesen Olympia, mire
Veronica látható ingerültséggel felelte:
- Nem, mami, három feje van, és egy csont van átfúrva az orrán. Iiigen,
normálisan néz ki, legalábbis többnyire. Tudja, mit hogy kell. Jól fog
kinézni a bálon.
- Es máskor hogy néz ki? - kérdezősködött tovább óvatosan Olympia.
- Kicsit punkosan, de semmi égbekiáltó. Azt mondta, a nővére báljára a
haját is rendesen fésülte. Ne aggódj, mami, minden rendben lesz vele!
- Remélem - sóhajtotta Olympia. Ahogy közeledett a nagy nap, egyre
feszültebbé vált, és most Harryt sem hívhatta segítségül. Az asztal körül
Frieda, Margaret Washington és a férje, Ginny új barátja, Steve, valamint
Chauncey és Felicia fognak mellette ülni. Finoman szólva is vegyes
társaság. Az elsőbálozókat és kísérőiket máshová ültetik.
 Olympia megemlítette aggodalmait Char-lie-nak, mielőtt a fiú
visszautazott volna, de ő megnyugtatta, hogy meglátja, minden rendben
lesz. Egyetlen estéről van szó, ahol a lányok kijönnek és meghajolnak,
végigvonulnak a termen, táncolnak az apjukkal, és az est hátralévő részét az
evés, ivás és tánc fogja kitölteni. Mi baj történhet itt?
- Téged hallva tényleg olyan egyszerűnek látszik az egész esemény -
felelte mosolyogva Olympia.
Charlie már csak ilyen volt - le tudta csillapítani a kedélyeket, és értett
hozzá, hogyan kell őt megnyugtatni. Legidősebb gyermekében mindig
támaszra lelhetett. Ő maga sohasem okozott gondot neki, de elsimította a
többiek keltette hullámokat, mert ilyen helyzetek más családokhoz
hasonlóan náluk is előfordultak. Ő volt a család első számú békéltetője, a
felelősségteljes legidősebb fiú, aki megpróbálta betölteni azt a helyet, amit
a vér szerinti apja sohasem töltött be.
- Mert egyszerű - mondta Charlie gyöngéd mosollyal, de mosolya
mögött Olympia újból felfedezni vélte azt a szomorúságot, amelyet a
barátja tavasszal bekövetkezett halála óta érzett rajta.
- Jól vagy? - nézett fürkészőn a fia szemébe, de nem tudta megfejteni
azt, amit látott benne. Inkább csak érezte, semmint látta, hogy valamit
titkol. Remélte, hogy nincs vele semmi baj. Charlie mélyen gondolkodó
ember volt, ez már gyerekkorában is látszott rajta.

- Jól vagyok, mami.

- Biztos? Jól érzed magad a főiskolán?
- Elég jól, és nemsokára végezni fogok. -Olympia tudta, mennyit töpreng
a fia azon, hogy mihez kezdjen a júniusi diplomaosztás után. Még úgy
tervezte, elmegy Kaliforniába, és megbeszélést folytat a barátja édesapjával.
De nem karácsony után, inkább majd a tavaszi szünet végén.
Oxfordba is jelentkezett egyéves másoddiplomás képzésre, és csak azután
akart jelentkezni a Harvardra, teológiai szakra. A feszültséget épp a sokféle
lehetőség és az egész életére kiható választások és döntések keltették benne.
Charlie-nak mindig is fontos volt, hogy érezze, amit csinál, az helyes.
- Ne aggódj túlságosan amiatt, hogy mihez kezdjél! Majd rá fogsz
jönni. Adj elég időt, és megtörténik az, ami a legjobb lesz neked.
- Tudom, hogy minden rendben lesz, mami. - Aztán odahajolt, puszit
nyomott anyja arcára. - Te se aggódj! Beszéltél mostanában apával?
Olympia megrázta a fejét.
 - A nyár óta nem. Akkor nagyon dühös volt, amiért Veronica azt
mondta, nem megy el a bálra.
- Lehet, hogy föl kéne hívnod, csak úgy, minden különösebb ok nélkül,
hogy a bálon ne érezzétek feszélyezve magatokat. - Charlie pontosan tudta,
mennyire nem szíveli anyja Feliciát, és milyen feszültté vált a viszonya
Chaunceyval. A világon semmi közös nem volt bennük.
A gyerekek előtt kész rejtély volt, hogyan házasodhattak össze annak
idején a szüleik. Hét esztendő együtt nem kis teljesítmény két ennyire össze
nem illő embertől, még akkor is, ha huszonkét évesen Olympia még
egészen más gondolkodású volt, mint amilyen ma. Saját ultrakonzervatív,
episzkopális neveltetésénél fogva Chauncey családjának arisztokrata világa
ismerős lehetett számára.
Charlie mindig is gyanította, hogy azért mehetett hozzá az apjához, mert
kollégista volt, amikor meghaltak a szülei, stabilitásra és családra vágyott,
amit a házasságban vélt megtalálni. De az évek során, miközben tovább-
fejlődött és kialakította saját elképzeléseit és gondolkodásmódját,
eltávolodtak egymástól. Mostanra már egy egész világ választotta el őket.
Charlie sokkal érdekesebbnek találta anyja világát. Nagyon szerette és
kezdettől fogva csodálta Harryt, ugyanakkor minden gunyorossága,
előítéletessége, hibái és korlátoltsága ellenére mélységes szeretettel és hű-
séggel kötődött apjához. Felicia pedig egyszerűen buta liba volt, akit
Charlie ártalmatlannak tartott. Anyja persze nem értett egyet vele. Szerinte
Chauncey felesége a hülyeség és rosszindulat eleven szobra volt. Főleg
azért, mert Felicia rettenetesen féltékeny volt rá, és ha nagy ritkán
találkoztak, mindig tett néhány otromba megjegyzést.
Charlie tudta, milyen nehéz helyzetben lesz anyja, mivel nélkülöznie kell
Harryt, és sajnálta, amiért a férfi nem tudott a kedvéért felülemelkedni az
elvein. Mert minden jel erre mutatott. Charlie megfogadta magában, hogy
Harry távollétében mindent megtesz, hogy segítsen anyjának. Az a
javaslata is helyénvaló volt, hogy Olympia hívja fel Chaunceyt, mintegy
előkészítendő a talajt a békés estéhez. Charlie tudta, hogy apjának hízelegne
ez a gesztus. Chauncey szerette, ha megadták neki a kellő tiszteletet és
figyelmet.
- Lehet, hogy felhívom - válaszolta óvatosan Olympia. Nem lelkesedett
a gondolatért, de megértette, hogy ügyes diplomáciai húzás lenne. -
Meglátogatod őt a karácsonyi vakációban?
 - Gondoltam rá, hogy egy-két napot náluk töltenék, mielőtt elutaznánk
Aspenbe. - Harry, Olympia és az összes gyerek karácsony után minden
évben elutazott Coloradóba egy hétre síelni. Idén is alig várták ezt a hetet.
Charlie senkinek sem vallotta be, de sokkal jobban érezte magát velük, mint
az apjával. De azért minden évben elment hozzájuk, mindig azzal a
reménnyel, hogy valami módon létrejön közöttük egy mélyebb kötődés.
Mindeddig ez nem történt meg. Chauncey nem volt különösebben mély
érzésű ember. -Vannak új lovai, amiket meg akar mutatni nekem - tette
hozzá alig titkolt szomorúsággal. Tudta, milyen csalódást jelent apja
számára, hogy ő nem akar lovaspólózni. Szívesen lovagolt, sőt Európába is
elment vele vadászkutyás vadászatra, hogy lássa, milyen az, de a lovaspóló
untatta. Ez apja szenvedélye volt.
- Elhozod magaddal valamelyik barátodat Aspenbe?
Egy házat béreltek ott, és Olympia mindig is pártolta, hogy a gyerekei
magukkal hozhassák a barátaikat, mert így még jobban érezték magukat. De
Charlie pillanatnyi habozás után megrázta a fejét.
- Nem, inkább a lányokkal vagy Harryvel síelek.
Olympia a szelídebb lejtőket választotta Max miatt, de a többiek,
különösen Charlie, egyébként is merészebb síelők voltak nála.
- Ha meggondolnád magad, annak sincs akadálya. Rengeteg hely van a
házban, ha mégis elhívnál egy-két fiút, vagy akár lányt Dartmouthból.
Veronicával és Ginnyvel egy szobában még nyugodtan elférne egy lány
is. Megszokták a népes családi vakációkat, amelyeken a barátokat is mindig
szívesen látták.
- Ha találok egy olyan lányt, akit elhozhatok, szólni fogok.
Charlie-nak utoljára másodéves korában volt komoly kapcsolata, bár
korábban, a középiskolában több lánnyal is járt. De két éve már nem volt
senki. Fia óvatosságát és jó ítélőképességét ismerve, Olympia mindig is azt
mondta, hogy annak a lánynak, aki Charlie-t meg akarja hódítani, sok jó
tulajdonsággal és mély érzésekkel kell rendelkeznie. Valamennyi gyereke
közül ő volt a legkomolyabb. Időnként maga sem értette, hogy lehet épp
Chauncey az apja, akinél felszínesebb alakot keresve sem lehetett volna
találni.
Charlie aznap este repült vissza Dartmouth-ba, a lányok pedig másnap
reggel indultak a Brownba. Az előadások csak kedden kezdődtek újra.
Ginny indulás előtt még egyszer felvette a ruháját, és a boldogságtól
sugárzó arccal nézte magát a tükörben. Meg volt elégedve a látvánnyal.
 Olympiának életveszélyes fenyegetéseket kellett kilátásba helyeznie,
hogy Veronica is felpróbálja a ruháját, mivel tudnia kellett, hogy jó-e, nem
szükséges-e valamit igazítani rajta. Decemberben, amikor majd ismét haza-
jönnek, már nem lesz ilyesmire idő.
- Cipőtök is van, ugye?
Ginny júliusban megvette a cipőjét, egy teljesen sima, fehér szatén
papucscipőt, amely ugyanolyan gyöngyökkel volt díszítve, mint a ruhája.
Veronica állította, hogy a szekrényében van egy fehér szatén estélyi
szandál.
- Biztos vagy benne? - erősködött Olympia. Mindkét lánynak volt
estélyi táskája, fehér kesztyűje, a tizennyolcadik születésnapjukra tőle
kapott gyöngysorok a hozzá való fülbevalókkal. Ennél többre nem is volt
szükség.
- Biztos vagyok - emelte a mennyezet felé a tekintetét Veronica. -
Gondoltál már rá, mennyivel többet érne, ha ezt a pénzt az Appalach
hegységben élő éhezők javára fordítanánk?
- A kettő nem zárja ki egymást. Harry és én elég sok pénzt fordítunk
jótékony célokra, Veronica. Ő például sokkal több jószolgálati munkát
végez, mint bárki az ismerőseim közül, és én is megteszem, ami tőlem telik.
Nem kell bűntudatot érezned egy ruha és egy pár szandál miatt.
- Szívesebben töltenem el azt az éjszakát egy hajléktalanszállón
dolgozva.
- Nagyon nemes gondolkodásra vall. Vezekelhetsz a bűneidért, ha majd
visszaérkeztünk Aspenből.
Olympia biztos volt benne, hogy Veronica az egy hónapos téli szünet
nagy részét ilyesmivel fogja tölteni. Sokszor végzett önkéntes munkát
hajléktalanszállókon, az analfabetizmust felszámolását célzó projektek
munkatársaként és egy bántalmazott gyermekeket gondozó harlemi
központban. Veronicát senki nem vádolhatta a társadalmi bajok iránti
érzéketlenséggel. Ginnyvel már egészen más volt a helyzet. Ő az egy
hónapos vakációt a barátnői végiglátogatásával, bulizással és vá-
sárolgatással fogja eltölteni.
Olympia csak arra vágyott, hogy a gyerekei minden különbözőségük
ellenére szeressék és tiszteljék egymást. Mindeddig siker koronázta ezt a
törekvését. A bállal kapcsolatos véleménykülönbségeik ellenére a lányok
éppúgy ragaszkodtak egymáshoz és persze Char-lie-hoz és Maxhez is, mint
a fiúk őhozzájuk.
 Olympia másnap reggel, miután a lányok elutaztak, bement az irodájába.
Harry aznap korábban elindult a munkahelyére, és Maxet is felvette már az
iskolabusz. Mire Olympia beért, ezernyi üzenet várta az íróasztalán. Vé-
gignézte őket, visszahívta azokat, akik telefonon keresték, tudva, hogy
délután meg kell jelennie a bíróságon. Ebédszünetben felhívta Chaunceyt.
Jónak tartotta Charlie javaslatát, amivel megtörheti a jeget, enyhítheti a
kettejük között kialakult feszültséget, ami tudvalevőleg sohasem volt
egyszerű feladat számára. Chaunceynak külön tehetsége volt ahhoz, hogy
felbosszantsa őt.
Felicia vette föl a telefont Newportban. Pár percig elcsevegtek egymással,
főleg Felicia és Chauncey lányairól. Felicia panaszkodott a newporti
iskolájukra, ahol hülye egyenruhát kell hordaniuk ahelyett, hogy a cuki kis
cuccaikban járhatnának, amiket Bostonban és New Yorkban vett nekik. De
azért elég rendes volt, mert azt is megemlítette, hogy már nagyon várja a
lányok bemutatkozását a The Arches-ban.
Olympia megköszönte, és megkérdezte, beszélhet-e Chaunceyval. Felicia
azt felelte, épp most jön haza az istállóból ebédelni. Olympiát mindig
meglepte, hogy volt férjét az elmúlt tizenöt évben kielégítette, hogy munka
helyett a családi vagyonból él. Maga elképzelni sem tudott volna ilyen
életvitelt, még ha megengedhette volna is magának. Szerette a munkáját,
Harryt pedig tisztelte azért, amit elért. Chauncey semmit sem ért el egész
életében. A lovaspóló volt a mindene, ezenkívül lovakat vásárolt.
Házasságuk legelején még dolgozott a családi bankban, de elég hamar
felhagyott vele. Túl nagy erőfeszítéssel és túl sok bajjal járt. Ma már nem is
próbálta leplezni ezt a henye életmódját, sőt viccesen azt szokta
mondogatni, hogy a munka a tömegeknek való.
Chauncey kapkodó lélegzetvételén hallani lehetett, hogy futva jött fel az
istállóból. Meglepődött, hogy Olympia hívja telefonon. Csak valami
szörnyűség történhetett, mert egyébként sohasem szokott telefonálni neki.
Ha valamilyen tervét közölni szerette volna, vagy értesíteni akarta
valamiről, e-mailt küldött neki.
- Valami baj van? - kérdezte rosszat sejtve. Olympia ugyanígy reagált
volna Chauncey telefonjára. Olyan elő nem fordulhatott, hogy csak úgy
elcsevegjenek egymással. Egyikőjük sem óhajtott kapcsolatot tartani a
másikkal. Chauncey egyáltalán nem értette, miért kellett Olympiának jogot
tanulnia és hozzámennie egy zsidó emberhez. Olympia még ennyi
tiszteletet sem tanúsított volt férje életmódja és új házastársa iránt. Feliciát
hülye tyúknak tartotta. De akár tetszett neki, akár nem, három közös
gyerekük volt, és ez rákényszerítette őket, hogy legalább alkalmanként,
mint most is, amikor a lányok elsőbálozók lesznek, felvegyék a kapcsolatot
egymással. Később jönnek majd az esküvők, a közös unokák, a keresztelők.
Olympia számára a jövő nem kecsegtetett sok jóval. így volt vele Chauncey
is. Az évek során ő is egyre nagyobb ellenszenvvel viseltetett Olympia
iránt, és előtte is rejtély volt, miért is vette feleségül annak idején.
- Nem, minden rendben. Nem állt szándékomban megijeszteni, csak
gondoltam, jelentkezem, még mielőtt eljön a nagy nap. El sem hiszem,
hogy mindjárt itt lesz. Hol szálltok majd meg?
- Felicia bátyjának a lakásában. Ő most épp Európában van.
Olympia évekkel ezelőtt hallott az Ötödik sugárúton lévő fényűző
tetőlakásról, ahonnan pazar kilátás nyílt a parkra, és a tetőteraszon egy
üvegkupolával fedett fűthető élményfürdő is volt.
A Feliciánál mindössze néhány évvel idősebb, megrögzött agglegény
arról volt híres, hogy előszeretettel futott hollywoodi sztárocskákkal és
európai hercegnőkkel. A lányokat, amikor utoljára találkoztak, elkápráztatta
a férfi Ferrarija.
- Az biztosan jó lesz - mondta erre Olympia jóindulatúan. - Sokáig
lesztek itt? - Azt szerette volna tudni, vajon meg kell-e hívnia őket egy
italra, de előre fázott tőle, és tudta, hogy Harry is ugyanígy lenne vele. A
két férfi meglehetősen kelletlenül vett tudomást egymásról. Harry udvarias
volt Chaunceyval, róla azonban csak nagy jóindulattal lehetett ugyanezt
elmondani. Leginkább keresztülnézett Harryn.
- Csak a hétvégét töltjük ott. Veronica rendesen viselkedik?
- Úgy tűnik. Végül még kísérőt is szerzett magának. Valami Jeff
Adams nevű fiút. Esküszik rá, hogy jó családból való. Remélem, igaza van.
- Ha mégsem, vagy ha ijesztően fog kinézni, a bizottság úgyis kirúgja a
próbáról. Van valami elképzelésed arról, hogy kik lehetnek a szülei? - Nem
azt kérdezte, hogy Jeff szülei szerepelnek-e az elit családok névjegyzéké-
ben, de Olympia tudta, hogy valójában erre kíváncsi.
- Nincs. Veronica mindössze annyit mondott, hogy a fiú nővére tavaly
volt elsőbálozó.
- Ennélfogva Chauncey előtt megüti a mértéket. A többi számára nem
fontos. Ilyen egyszerű volt megfelelni az első férje által támasztott
feltételeknek.
 - Kérdezd meg tőle a fiú apjának a nevét! Utánanéznék, benne van-e a
Regiszterben, mert még az is kiderülhet, hogy ismerem őket.
- Ez egyszer Olympia is megnyugtatónak tartotta az ötletet. A Regiszter
Chauncey számára olyasféle irányadó volt, mint másoknak a Biblia. Ez volt
az ő Bibliája.
Olympiának nem is volt meg, pedig évekkel ezelőtt az ő családja is
szerepelt benne. Akkor hagyták ki őt a Regiszterből, amikor hozzáment a
zsidó vallású Harryhez, és egyszer s mindenkorra eltűnt az elit társaság
szeme elől. Ez komolyabb lépés volt tőle, mint amikor Chaunceytól elvált.
Azután egy-két évig udvariasságból még benne hagyták, de amikor újra
férjhez ment, törölték a névsorból. Chauncey ezt szörnyű tragédiának
tartotta, Olympia viszont mulatott rajta.
- Nem szeretném még jobban felborzolni Veronica kedélyvilágát, mint
amennyire már fel van borzolva. Már azért is nagyon hálás vagyok, hogy
hajlandó eljönni.
- Remélem is - felelte Chauncey olyan hangon, mintha valami
rettenetes katasztrófából menekültek volna meg. El sem tudta képzelni,
hogy valamelyik lánya ne akarna elsőbálozó lenni. Az talán egy életre
szerencsétlenné tette volna. - Gondolom, ruhájuk van - próbálta ő is
megütni azt a kicsit évődő hangot, amit Olympia használt. Meglepte, hogy a
volt felesége felhívta, méghozzá a jelek szerint minden különösebb ok
nélkül, és bár gyanúsnak tartotta, de ha mégis puszta jóindulatból tette,
akkor igazán kedves volt tőle. Rendszerint valami vitás ügy miatt szoktak
beszélni egymással, és ilyenkor Olympia mindig nagyon harcias hangot
ütött meg vele szemben.

- Mindketten gyönyörűek lesznek - biztosította Olympia. - A ruhák

álomszépek.
- Nem lep meg - jegyezte meg a férfi nagylelkűen. - Remek ízlésed
van. - Jobb, mint Feliciának, ezzel ő is tisztában volt. Olympia hibátlan
ízlésével ellentétben Felicia a bolondosabb, frivolabb dolgokat kedvelte, de
ezt Chauncey egyik feleségének sem mondta volna el soha. - A férjed
eljön? - Nem is értette, miért kérdezi meg, hiszen nyilvánvaló volt, hogy el
fog jönni. Ezért meglepődött, amikor Olympia kis habozás után azt
válaszolta:
- Nem, ő nem jön el. Valami családi programja lesz, amire el kell
mennie. - Ebben a pillanatban eszébe jutott, hogy Frieda ott lesz, és úgy
döntött, megmondja az igazat. - Illetve nem erről van szó. Szerinte ez az
egész dolog politikailag inkorrekt, és tekintve, hogy kirekeszti a más fajtájú
és bőrszínű embereket, ő nem jön el.
- Ez biztosan kellemetlenül érint téged. -Chauncey hangja szokatlanul
együttérző volt. - Majd megkeresünk Feliciával. - Évek óta nem beszélt
ilyen kedvesen vele, és Olympia örült, hogy megfogadta Charlie javaslatát.
Legalább enyhült kicsit a légkör körülöttük, mielőtt elérkezik a nagy nap a
maga elkerülhetetlen feszültségeivel és megpróbáltatásaival.
Mire felkészíti és a helyszínre szállítja őket, majd meggyőződik arról,
hogy minden rendben megy, a lányok idegroncsok lesznek, s velük együtt
minden bizonnyal ő is. Arról nem is beszélve, hogy életében akkor fogja
először látni Veronica kísérőjét, és az is kérdés, hogyan fog végső soron
Veronica viszonyulni az estéhez. Olympia tisztában volt azzal, hogy akár az
utolsó pillanatban is visszaléphet. Bízott benne, hogy nem teszi meg, és már
többször is megkérte Harryt, ne cukkolja fel, és ne is bátorítsa arra, hogy
valami butaságot csináljon. Harry megígérte, hogy nem tesz ilyet.
- Tehetek értetek valamit, mielőtt megérkeznétek? - kérdezte Olympia
nagylelkűen. -Van egy jó fodrászom, ha Feliciának szüksége lenne rá. Ha
gondolja, megbeszélhetek vele egy időpontot számára.
- Azt hiszem, van neki is, de kösz. Vigyázz magadra, Olympia, ne
engedd, hogy a lányok megőrjítsenek! A bálon találkozunk.
Egy perc múlva letették a telefont. Olympia csak ült, és a készüléket
bámulta. Annyira elvarázsolódott, hogy észre sem vette, amikor Margaret
bejött a szobájába.
- Olyan arcot vágsz, mintha egy óriáskígyót láttál volna az íróasztalodon.
Minden rendben?
- Azt hiszem. Óriáskígyót láttam, de báránybőrbe bújva. Charlie azt
javasolta, hogy még a bál előtt hívjam fel az apját. Most beszéltem vele.
Hihetetlen, hogy milyen kedves volt - válaszolta Olympia, arcán az őszinte
meglepetés kifejezésével. Sokkal kedvesebb volt a bál tekintetében, mint
Harry. De persze a bál Chauncey szívügye volt, és semmiképpen sem
Harryé.
- Az öreg óriáskígyók nehezen pusztulnak el - mosolygott szélesen
Margaret.
- Úgy látszik. Tizenöt éve nem volt ilyen kedélyes velem. Biztosan
annak örül, hogy a lányok bemutatkoznak a társaságnak. Számára ez nagy
esemény.
 - Mert tényleg az. Fontos, hogy a lányok jól érezzék ott magukat. És
talán még te is élvezni fogod. Én már alig várom. Még sohasem voltam
olyan bálon, ahol az előkelő társaság lányai az elsőbálozók. Még egy új
estélyi ruhát is vettem az ünnepi alkalomra.
- Én is - nevetett Olympia. Hálás volt barátnője támogatásáért.
Harryvel kapcsolatban ugyanezt nem mondhatta el. Kár volt ilyen nagy
feneket kerítenie az egésznek. Egyedül őt bántotta meg vele.
- Harry meggondolta már magát? - kérdezte Margaret óvatosan, és letette
Olympia asztalára a magával hozott aktákat. Szerette volna kikérni róluk a
véleményét.
- Nem, és nem is hiszem, hogy erre sor kerül. Már mindnyájan
megpróbáltuk jobb belátásra bírni. Én feladtam. De legalább Chauncey
most az egyszer nem volt undok. Bár a jóég tudja, milyen lesz a bálon. -
Hajlamos volt sokat inni, ha nem is annyit, mint házasságuk idején,
legalábbis a barátok ezt mondták. Annak idején jóformán örökké részeg
volt. Eleinte elbűvölő és szenvedélyes volt, amikor ivott, de később
goromba és trágár beszédű lett. Lehetetlen volt megjósolni, hogyan fog
viselkedni a bálon, ha már négy Martini és egy üveg bor lesz benne, vagy
ne adj' isten átvált brandyre. Mindenesetre most úriember volt, és ma már
Feliciának okozott fejtörést, hogyan szerelje le, ha felöntött a garatra. Hála
istennek, ez már nem az ő problémája. És Felicia is sokat ivott. Ebben
egyformák voltak. Olympiára sohasem volt jellemző az ivás, és Harryre
sem.
- Ne aggódj, Ollie! Ott leszek, és fogom a kezed - biztatta Margaret.
- Szükségem is lesz rá - felelte Olympia, és közelebb húzta magához az
asztalán lévő aktahalmot, miközben Margaret leült, hogy együtt átnézzék
őket. Olympia nem tudta, miért, de a Chaunceyval folytatott kellemes
beszélgetés ellenére határozottan úgy érezte, a The Arches-beli fényes
esemény még annál is nagyobb kihívás lesz számára, mint eddig gondolta.
Különösen, hogy nem számíthat Harry támogatására.
 ÖTÖDIK FEJEZET

A bál előtti hétvégén Olympia magas lázzal ébredt. Már két napja
furcsán érezte magát. Kapart a torka, fájt a gyomra, bedugult az orra, és
szombat estére halálosan rosszul érezte magát. Harmincnyolc fokos láza
volt. Vasárnapra valamivel jobban lett, de a gyomorfájása erősödött. Reggel
majdnem sírva jött le a hálószobából. Harry épp Max reggelijét készítette,
és Olympia észrevette, hogy a gyerek arca feltűnően piros. Reggeli után
megmérte a lázát. Harminckilenc fokos volt, és Max panaszkodott, hogy
viszket a hasa. Amikor Olympia megnézte, egy csúnya kiütést látott rajta.
Kis hólyagok voltak a tetején, és amikor elővette dr. Spock kötetét, amelyet
még Charlie születésekor vett, megállapította, hogy Max kiütése pontosan
ráillik a bárányhimlőre, ahogy azt rögtön gyanította is.
- A francba! - szisszent fel, és becsapta a könyvet. Ezen a héten egyikük
sem lehetett beteg. Az irodában halomban álltak az új akták az asztalán, és
Margaret egész héten szabadságon volt. Abba még belegondolnia is rossz
volt, hogy betegen bébiszitterre hagyja Maxet, feltéve, hogy ő maga rendbe
jön annyira, hogy el tud menni dolgozni. Telefonált a gyerekorvosnak, aki
azt tanácsolta, hogy ültesse be a fiát a kádba, a vízbe szórjon egy bizonyos
porból, csillapítsa a viszketését cink-oxidos hintőporral, és tartsa ágyban a
gyereket. Más teendő nincs. Szerencsére Olympia láza vasárnap estére
lement. Továbbra is rémesen érezte magát, de remélhetően csak egy
közönséges influenzája vagy súlyosabb meghűlése volt, ami valószínűleg
pár nap alatt elmúlik. Charlie-t kedd estére várták haza, ő segíthet anyjának
Max körül. A lányok szerda délután érkeznek. Ginny vasárnap késő este
telefonált. A hangja rettenetes volt, mint mondta, hörghurutja van; amikor
beleköhögött a kagylóba, az úgy hangzott, mintha napokon belül
tüdővészben akarna elpusztulni.
- Maradj ágyban holnap! - intette Olympia. A hangjából ítélve nem volt
olyan állapotban, hogy repülőre ülhessen.
- Nem lehet, záróvizsgáim vannak - susogta Ginny, és rögtön kitört
belőle a sírás.
 - Nem kérhetnéd meg őket, hogy engedjenek halasztást? - javasolta
Olympia. - Ilyen betegen nem mehetsz el.
- A halasztott vizsgák pénteken lesznek. Ha halasztást kérek, akkor
leghamarabb péntek este érek haza - zokogott Ginny. Szörnyen érezte
magát, és nem akarta elmulasztani a hétvégi bált.
- Könnyen lehet, hogy nincs más választásod, mint elhalasztani a
vizsgáidat.
- Mi lesz, ha kivörösödött orral megyek el?
- Ez a legkevesebb. Holnap menj el az orvoshoz, hátha ad valami
antibiotikumot, ami elejét veszi, hogy valami fertőzést kapjál, és komolyan
megbetegedj. Az majd segít. - Még szeptemberben, mielőtt elutaztak volna,
mindkét lányt beoltatta agyvelőgyulladás ellen, így abban legalább biztos
lehetett, hogy nem lehet nagyobb a baj, Ginny csúnyán megfázott, leg-
rosszabb esetben hörghurutot kapott, de az antibiotikum megakadályozza,
hogy tüdőgyulladássá fajuljon a dolog. Mindeddig Veronica nem kapta el,
de mivel együtt laktak egy kis szobában, nem lenne meglepő, ha ő is meg-
betegedne. - Maxnek bárányhimlője van - tudatta a lányával gyászos
hangon. - Szerencsére mindannyiótoknak volt. Már csak ez hiányzott!
Szegény kiskölyök is rémesen érzi magát.
Az egész család romokban hever - állapította meg bánatosan. Zűrös lesz
ez a hét ennyi betegséggel.
Hétfőn már jobban érezte magát. Max viszont rosszabbul volt, Ginny meg
azt telefonálta, hogy kapott antibiotikumot, így Olympia reménykedhetett
benne, hogy a hét végére rendbe jön. Elment vizsgázni is, és utána sírva
panaszolta a telefonban, hogy biztosan megbukott. Szűkszavúan, de
elmondta azt is, hogy új barátja, Steve szemét volt vele, de annyit megígért,
hogy elkíséri a bálba. Anyja vegyes érzelmekkel vette tudomásul a dolgot,
de nem maradt ideje, hogy a részletek felől érdeklődjön. Épp akkor érkezett
meg a bébiszitter Maxhez, mert Olympiának, betegség ide vagy oda,
mennie kellett dolgozni.
Az íróasztalánál ülve egész álló nap fújta az orrát. A gyomorfájása
enyhült, de a náthától a feje is fájt, és a nap folyamán többször is rendelt
csirkehúslevest a közeli delikáteszboltból. Óránként hívta a bébiszittert, aki
elmondta, hogy Max jobban van, de délutánra az egész testét ellepték a
kiütések. Nyilvánvalóan nehéz hét előtt álltak.
Reggel havazni kezdett, és délután már több mint tízcentis hó borította be
a várost. A rádió bemondta, hogy másnapra iskolaszünetet rendelnek el. Az
éjszaka előreláthatólag újabb huszonöt centivel vastagodik a hótakaró, és
hajnali öt órára hóvihar várható. Olympia arra gondolt, fölhívja az anyósát,
s megkérdezi tőle, nincs-e valamire szüksége. Nem szerette volna, ha
kitenné a lábát és el találna esni az éjszakai hidegtől síkossá vált utcán. De
hiába tárcsázta, Frieda nem vette fel a telefont, és Olympia csak este hat
után szabadult el az irodából. Teljesen átfagyott, mire talált egy taxit, és
átázva, átfázva ért haza. Max videót nézett az ágyból.
- Szia, kicsim, hogy vagy?
- Viszketek - felelte fancsali képpel a kisfiú. Megint fölment a láza,
ellentétben Olympiával, aki láztalan volt, csak nagyon megviselte a sok
munkával és feszültséggel járó nap az irodában. Harry üzenetet hagyott,
hogy egy sürgős munka miatt kilenc előtt biztosan nem ér haza. Olympia
alig várta, hogy Charlie megérkezzen másnap, és legalább abban segítsen
neki, hogy felvidítsa a láztól és a viszkető kiütésektől rossz közérzetű és
egyébként is unatkozó Maxet. Charlie nagyon jól tudott az öccsével bánni,
Olympia meg ki sem látszott a teendőkből és a gondokból. Az sem dobta
fel, hogy Harry épp most nem tud mellette lenni.
Csirkehúslevest főzött mindkettőjüknek, a gyereknek betett utána egy
mélyhűtött pizzát a mikroba, és eközben körülbelül négyszázszor kifújta az
orrát. Épp lefektette Maxet, lekapcsolta nála a villanyt, és azzal ment be a
szobájába, hogy készít magának egy jó forró fürdőt, amikor megszólalt a
telefon. Odakint még mindig sűrűn esett a hó. Frieda telefonált, nagy
bocsánatkérésekkel, amiért este zavarja. Tudta, hogy Max bárányhimlős,
csak meg akarta kérdezni, hogy van.
- Szörnyen néz ki szegény kölyök. Tetőtől talpig bekentem, hogy ne
viszkessenek annyira a kiütései. El sem tudtam volna képzelni, hogy ennyi
pötty elfér egy gyereken. A fülében, az orrában, a szájában is vannak.
- O, szegényke. És te hogy vagy az influenzáddal?
- Vacakul - panaszolta Olympia. - Remélem, szombat estére kilábalok
belőle.
- Igen, én is remélem - válaszolta bizonytalan hangon Frieda.
Olympiának ekkor életében először az a benyomása támadt, hogy anyósa
részeg lehet. Eleinte még nem tűnt fel, de mostanra határozottan
elmosódottá vált a beszéde. Egy pillanatra megijedt, hogy talán agyvérzés
érte. Öt évvel ezelőtt már átélt egy szívrohamot, de azóta minden rendben
volt vele.
- Jól vagy? - kérdezte aggódó hangon.
 - Igen... igen... csak... - Frieda hallhatóan tétovázott, és menye figyelmét
nem kerülte el, hogy megremeg a hangja. - Egy kis baleset ért ma délután -
folytatta zavartan. Frieda élvezte a függetlenségét, nagyon jól bírta az
önállóságot, és nem szeretett senkinek a terhére lenni. Ritkán szólt róla
bárkinek is, ha rosszul érezte magát, legföljebb napok vagy hetek múlva
számolt be róla.
- Miféle baleset? - kérdezte Olympia az orrát fújva.
Hosszú csend következett, Olympia már attól tartott, Frieda talán elaludt.
Határozottan részegnek tűnt.
- Frieda? - szólt rá, és hallotta, hogy anyósa megmozdul a vonal túlsó
végén.
- Bocsáss meg... kicsit kábult vagyok. Lementem a boltba, mielőtt
komolyabbra fordult a havazás. Elcsúsztam a jégen. De már jól vagyok. - A
hangja mást mondott.
- Mi történt? Megsérültél?
- Nem komoly - nyugtatta meg Frieda. -Pár nap, és rendbe jövök.
- Mennyire rendbe? Orvos látott? Újabb hosszú szünet
következett.
- Eltörtem a bokámat - jött a bosszús válasz nagy sokára, és Frieda
hangján érezni lehetett, hogy ostobának tartja a helyzetet. -A járda egy
helyen jeges volt, és elestem. Én voltam a hülye, jobban kellett volna
vigyáznom.
- Ó, istenem, de rémes! Kórházba kerültél? Miért nem hívtál fel?
- Tudom, mennyire elfoglalt vagy a munkahelyeden. Nem akartalak
zavarni. Hívtam Harryt, de nem tudtam beszélni vele. Értekezleten volt.
- Még mindig ott van - felelte Olympia csüggedten. Elszomorította
anyósa balesete, és hogy nem lehet mellette, hogy segítsen. -Telefonálnod
kellett volna, Frieda. - Rossz volt belegondolnia, hogy az idős asszonynak
egyedül kellett boldogulnia a kórházban.
- Beraktak egy mentőautóba, és bevittek a klinikára. - Nagy kaland
volt, ott töltötte az egész délutánt.
- Begipszeltek? - szörnyülködött Olympia. Ami Friedával történt,
sokkal rosszabb volt, mint Max bárány himlője, Ginny köhögése vagy az ő
megfázása.
- Térdig.
- Hogy tudtál hazamenni?
- Nem mentem haza.
 - Nem? Miért, hol vagy? - A helyzet percről percre súlyosabbnak tűnt.

- Még a kórházban. Nem akartak egyedül hazaengedni. Pár hétig

mankóznom kell. Szerencsére nem combnyaktörés.
- Ó, istenem! Frieda! Máris megyek érted. Itt leszel nálunk.
- Nem akarok a terhetekre lenni. Holnapra jobban leszek. És így is
elmegyek a bálba!
- Persze, hogy eljössz! Majd szerzünk neked egy kerekes széket. - Csak
amikor már kimondta, jutott eszébe, hogyan fogják ezt megszervezni. De
hát az életben semmi sem szokott könnyen menni.
- Elmegyek gyalog - mondta erre Frieda, pedig megmondták neki,
hogy a bal lábára még hetekig nem nehezedhet rá. A mankóra támaszkodva
fél lábon kell ugrálnia. Ennek ellenére el volt szánva rá, hogy senkinek nem
fog problémát okozni. Mint mindig, most is szent meggyőződése volt, hogy
egyedül is elboldogul.
- Ma éjjel itt alhatnál. Ugye volt bárányhimlőd?
- Azt hiszem. Emiatt nem fáj a fejem. -Olympia tudta, hogy az idős
embereknél egy bárányhimlőssel való érintkezés néha övsömört okozhat.
De akkor sem hagyhatják egyedül a lakásában. Mi lesz, ha elesik, és újból
eltöri valamijét? Feltétlenül náluk kell maradnia. - Nem szeretnélek se
téged, se a gyerekeket zavarni. - Minél tovább hallgatta Friedát, annál
erősebb meggyőződésévé vált, hogy beadhattak neki valami
fájdalomcsillapítót.
- Egyáltalán nem zavarsz, és semmi okod nincs arra, hogy bent maradj
a kórházban. El fognak engedni még ma este?
- Azt hiszem - válaszolta Frieda bizonytalanul.
- Felhívom a nővért, és majd visszaszólok neked. - Olympia lejegyezte
az osztály nevét és a szobaszámot, és hogy melyik nővérpult van
legközelebb a szobájához. Annak ellenére, hogy nyilvánvalóan nyugtatót és
fájdalomcsillapítót adtak be neki, Frieda összefüggően beszélt, és
minduntalan mentegetőzött, amiért ilyen nagy gondot okoz nekik. Olympia
megnyugtatta, hogy erről szó sincs, és letette a telefont. Megpróbálta
utolérni Harryt az irodában, de a privát vonala üzenetrögzítőre volt
kapcsolva, és a titkárnője már nem volt bent. Addigra elmúlt nyolc óra.
Felhívta a kórházat, ahol megnyugtatták, hogy Mrs. Rubinstein jól van,
csak azért tartották bent éjszakára, hogy ne legyen egyedül otthon. A
fájdalmai csillapítására Vicodint adtak neki, de nincs orvosi ellenjavallata
annak, hogy hazavihessék. Korához képest igen jó az egészségi állapota, és
teljesen magánál volt, amikor behozták. A szolgálatban lévő nővér azt
mondta, nagyon aranyos néni. Olympia azt válaszolta, hogy egyetért vele,
aztán felhívta a bébiszittert, vissza tudna-e jönni egy órára. Szerencsére a
lány közel lakott, így húsz perc múlva már ott is volt. Olympia a telefonban
elmesélte neki, mi történt, és amíg várt rá, átrendezte a földszinti
dolgozószobát Frieda hálószobájának. Volt hozzá fürdőszoba, külön tévé, és
mivel alkalmanként vendégszobának is használták, volt benne egy
kihúzható ágy. Amíg szükség van rá, Frieda náluk maradhat. Olympia
biztosra vette, hogy Harry is így akarná. Fél kilenckor lépett ki a lakás
ajtaján, és egy óra múlva otthon voltak. Harry még ekkor sem érkezett haza.
Olympia kényelembe helyezte Friedát a vendégszobává átalakított
dolgozószobában, hozott neki egy kis harapnivalót, bekapcsolta a tévét,
kitámogatta a fürdőszobába, majd segített neki lefeküdni. Tíz órára ért föl a
saját szobájába, és Harry is ekkor ért haza. Kimerülten lépett be a szobába.
Hihetetlenül nehéz napja volt, az ügy, amelyet tárgyaltak, nagy visszhangot
keltett, és odavonzotta az országos sajtót, ami nem hiányzott sem neki, sem
az ügyben érintett többi bírónak.
- Ki van a dolgozószobában? - kérdezte, azt feltételezve, hogy Charlie
valamelyik barátja lehet. Olyankor használták vendégszobának, ha az
összes gyerek itthon volt, és még valakit el kellett helyezniük. Ez volt a ház
egyetlen vendégszobája.
- Az édesanyád - felelte Olympia, miközben aznap már ezredszerre
kifújta az orrát. Most, hogy újra ki kellett mennie a szakadó hóesésbe, az
állapota kifejezetten rosszabbodott.
- Anyám? Mi dolga van neki itt? - nézett rá zavartan a férfi.
- Eltörte a bokáját. Mentővel vitték be az egyetemi klinikára, de még
csak föl sem hívott. Fél órája hoztam ki onnan.
- Komolyan beszélsz? - döbbent meg Harry.
- Igen - felelte Olympia egy újabb trombitálás kíséretében. - Nem
maradhat otthon egyedül. Térdig gipszbe tették, és mankóval jár. Szerintem
most egy ideig itt kellene maradnia nálunk.
Harry gyöngéden rámosolygott a feleségére. Olyan nem létezik, hogy
Olympia cserbenhagyja őt.
- Ébren van? - kérdezte.
- Pár perce még ébren volt, de adtak neki valami fájdalomcsillapítót,
amitől olyan, mintha beszívott volna. Nagyon fájhatott szegénykének.
Mondtam neki, hogy ha bármire szüksége van, szóljon át a házi telefonon,
és ne próbáljon egyedül kimenni a fürdőszobába. Tudod, milyen. Reggel el
fogja készíteni nekünk a reggelit. Kénytelenek leszünk odakötözni az
ágyhoz.
- Lemegyek, megnézem - mondta gondterhelt arccal Harry, majd az
ajtó felé indulva egy pillanatra visszafordult Olympiához. -Szeretlek. És
köszönöm, hogy ilyen jó vagy hozzá.
- Ő az egyetlen anyukánk - mosolygott vissza rá Olympia.
- Te vagy a világ legjobb felesége.
Tíz perc múlva anyja begipszelt lába és az ágy mellé támasztott mankók
látványától megrendülten jött vissza. Frieda már aludt.
- Lekapcsoltam a tévét, de égve hagytam neki egy kislámpát. Nem
reagált semmire.
- Azt mondták, csúnya a törés. De jól viseli. Szerencséje, hogy nem
combnyaktörés. Már ha itt beszélhetünk egyáltalán szerencséről. Milyen
volt a napod?
- Csak egy kicsivel jobb, mint az övé. A sajtó az őrületbe kerget
bennünket. Rémes a hangod. Hogy érzed magad?
- Épp olyan rémesen, amilyen a hangom.
Remélem, Charlie épségben hazaér ebben a hóesésben. Ezen a héten
tényleg szükségem lesz a segítségére.
- Ne haragudj, amiért nem tudok kivenni egy nap szabadságot - nézett
rá bocsánatkérően Harry. - Most egyszerűen nem megy.
- Tudom - felelte gyászos képpel Olympia. - Én ugyanilyen helyzetben
vagyok. Azt sem tudom, mihez kapjak, annyi a munkám odabent. Margaret
szabadságot vett ki a hétre. Az anyjának levették az egyik mellét.
- Jézusom, van még körülöttünk egyetlen épkézláb ember?
- Itt vagy például te, hál' istennek. - Volt már bárányhimlőjük, törött
bokájuk, influenzájuk, s Olympia csak reménykedni tudott, hogy Veronica
nem lett beteg, és Ginny is meggyógyul szombatig. - Ha ma éjjel szeretnél
Charlie szobájában aludni, felőlem oké. Nem akarom, hogy elkapd tőlem
ezt a nyavalyát, akár megfázás, akár influenza. Nagyon kellemetlen.
- Ne butáskodj! Nem félek tőled. Én sohasem betegszem meg.
- Csss! - kapta szája elé a mutatóujját Olympia. - Ne mondd ezt!
De a férfi csak nevetett rajta. Aztán elment lezuhanyozni, és fél óra múlva
bebújt Olympia mellé az ágyba. Ő közben megnézte Maxet, aki úgy aludt,
mint a tej.
 - Úgy látom, a héten szabályos kórházat rendezhetsz be itthon -
jegyezte meg Harry, és közelebb húzódva átölelte Olympiát. O hátat
fordított a férfinak, hogy ne szuszogjon rá, de nagyon jó érzés volt maga
mellett tudnia őt.
- Nagyon sajnálom édesanyádat. Balszerencséje volt azzal a jeges
járdával.
- Az a szerencséje, hogy te vagy, Ollie... és nekem is... Ne hidd, hogy
nem méltányolom mindazt, amit érte teszel. Csodálatos asszony vagy.
- Köszönöm - motyogta már félálomban Olympia. - Te sem vagy olyan
nagyon rettenetes férj.
- Holnap megpróbálok korábban hazajönni - ígérte Harry Olympia még
rábólintott, de a következő pillanatban már aludt is.
 HATODIK FEJEZET

0lympia másnap reggel hat órakor kelt föl, hogy megnézze Friedát.
Kínzó meghűlése egyáltalán nem javult, de legalább nem is rosszabbodott.
Anyósa még mélyen aludt, és semmi jel nem mutatott arra, hogy az
éjszaka felkelt volna. Úgy feküdt, mint aki meg sem mozdult azóta, hogy
Olympia az este ágyba fektette. A saját hálóingei közül adott neki egyet, azt
a flanel hálóinget, amelyet akkor viselt, amikor Maxszel volt terhes.
Friedának ugyan rövid volt, az ujja is csukló fölött ért véget, amiről tudta,
hogy anyósa nem szereti. Két karja a takarón feküdt, így Olympia láthatta a
tetoválást, amelyet Frieda mindig igyekezett elrejteni az emberek elől. Ha
nagy ritkán Olympia meglátta, mindig elszomorodott tőle. El sem tudta
képzelni, miként élte át anyósa azokat az éveket. A tudat, hogy csodával
határos módon mégis túlélte, mindig mélyen megérintette. Lábujjhegyen
óvakodott ki a szobából, és visszament az emeletre, hogy gyorsan
letusoljon. Harry addigra már majdnem teljesen felöltözött. Aznap reggel
korán be kellett érnie a hivatalába egy fontos sajtókonferencia miatt. Hét
órakor, épp amikor Olympia fésülködött, Max is fölébredt. Azt mondta,
hogy már sokkal jobban érzi magát, de épp annyi kiütés volt rajta, ha nem
több, mint az előző este.
- Hogy vannak a betegeid? - kérdezte Harry, magára kapva a zakóját és
megigazítva a nyakkendőjét.
- Max azt mondja, jobban van, édesanyád pedig még alszik.
- Győzöd? - nézett rá aggódva Harry.
- Van talán más választásom? - nevetett Olympia.
- Azt hiszem, nincs - nézett rá bocsánatkérő arccal Harry. Tudta, most
legalább lekerül a napirendről, hogy az anyja is elmegy a bálba. Neki
megvan a mentsége, hogy otthon maradjon és vigyázzon rá. Ez
megkönnyíti a dolgát, mert a döntése mindjárt kevésbé tűnik
barátságtalannak.
Hetek óta mardosta a bűntudat, amiért kijelentette, hogy nem hajlandó
elmenni, ám ettől még szilárdan tartotta magát ahhoz, hogy nem lesz ott a
bálon. És tessék, most az anyja sem tud elmenni. Mankóval mégsem
biceghet el egy bálba ugyebár. A feleségének ugyan nem szólt róla, de
óriási megkönnyebbülés volt ez neki, még akkor is, ha fájlalta, hogy anyját
baleset érte, s ez újabb terheket ró a feleségére is. De ami őt magát illette, a
dolog gondviselésszerűnek tűnt.
- Ne aggódj! - nyugtatta meg Olympia. -Fél óra múlva itt lesz a
bébiszitter. Ő majd vigyáz mindkettőjükre. És hál' istennek Charlie is
megérkezik estére. Ő is segít, amíg a lányok haza nem jönnek. Onnantól
meg váltani fogjuk egymást.
A férfi bólintott, noha nem volt teljesen meggyőződve arról, hogy
felesége optimizmusa az ikerlányai vonatkozásában jól megalapozott.
Ginny nem éppen arról volt híres, hogy valami sokat segítene a ház körül.
Tudta, hogy Charlie jelenléte valóságos áldás lesz, és Veronicára, ha épp
olyan hangulatban van, és nincsenek más tervei, szintén lehet majd számí-
tani. Talán. Feltéve, hogy éppen nincs valami tiltakozás, amelyben
mindenképpen részt kell vennie, nem kell senkit megmenteni, nincs a város
valamelyik pontján egy bántalmazott gyerek vagy hajléktalan ember, aki
épp az ő segítségére vár. Az, hogy a családján segítsen, valahol a lista vége
felé szerepelt nála, és ő is, mint mindnyájan, az anyjától várta, hogy
mindenre gondja legyen. Olympiának pedig valahogy mindig mindenre
gondja volt. Harry emiatt is bűntudatot érzett. Öt perc múlva, miután gyors
csókot nyomott felesége arcára, azzal az ígérettel, hogy amilyen korán
emberileg csak lehetséges, rohan haza, elment dolgozni.
Olympia a Miki egér formában palacsintát sütött Maxnek, betett neki egy
videót, majd újra megnézte Friedát. Még akkor is aludt, amikor a bébiszitter
megérkezett. Olympia, aki mérhetetlenül hálás volt neki, elmagyarázta,
milyen állapotban van a két beteg, majd fölkapta a táskáját, és szabályosan
kirohant a házból.
Odakint friss hó borított mindent, de legalább már nem esett. És mint
ilyen időben mindig, most is fél órába telt, mire taxit kapott. Délután
felhívta Margaret az irodában, és megkérdezte, hogy mennek a dolgok.
Olympia erre csak nevetett.
- Lássuk csak! Max bárányhimlős, Frieda tegnap eltörte a bokáját, és
most nálunk lakik a dolgozószobában. Én az évszázad legsúlyosabb
megfázásával kínlódom. Ginny is megbetegedett. De hál' istennek Charlie
ma este hazajön és segít.
- Ettől eltekintve, Mrs. Lincoln, minden rendben?
- Persze. Tudod, a baj mindig csőstül jön. Már csak abban
reménykedem, hogy a lányok szombatig egy darabban maradnak. Utána
már darabjainkra eshetünk mind, ahányan csak vagyunk.
- Mit tud Harry segíteni?
- Pillanatnyilag semmit. Egy nagyon kényes üggyel kell megbirkóznia
a fellebbviteli bíróságon.
- Tudom. Láttam ma délelőtt a sajtókonferenciáját. Épp amikor már
eldöntöttem, hogy utálni fogom a pasit, amiért nem megy el veled a bálba,
újból beleszerettem azért, amiért így foglalt állást ebben az ügyben. Ezzel
együtt továbbra is úgy gondolom, hogy egy seggfej, amiért nem megy el
veled szombaton.
- Az ember nem kaphat meg mindent - sóhajtotta Olympia. - Én is
szeretem. Mindig kiáll az igazság mellett, és kész érte életre-halálra
harcolni is. Sajnos nála a bál is ebbe a kategóriába tartozik. A kettő együtt
nem megy. Ő ahhoz tartja magát, amit vall. De legalább Chauncey kedves
volt. Biztosan beteg.
- Ha szombaton be akar tartani neked, hát majd jól fenéken billentem.
- Hogy van az édesanyád?
- Jobban, mint számítottam rá. Ez a nemzedék tud valamit, én mondom
neked. Kemények, szívósak, és van bennük kurázsi. Én már rég
összeomlottam volna. Ő meg boldog, hogy egyáltalán életben van.
- Frieda is ilyen. Az este egyfolytában elnézést kért, amiért gondot
okoz nekünk. Mihelyt Max jobban lesz, és már nem fertőz, legalább
ellesznek egymással. Szerintem már csak napok kérdése. Utána kell néznem
az orvosi könyvekben. Nem szeretném, ha Frieda övsömört kapna tőle.
- Már csak az hiányozna neked! - Margare-tet lenyűgözte Olympia
teherbírása. Mindig csodálta érte: gyerekek, munka, férj, krízishelyzetek.
Hogyan győzi mindezt egyszerre? Úgy látszott, ez a dolgozó nők sorsa.
Zseniálisan teljesíteni a munkahelyen, és fáradhatatlanul helytállni otthon.
Ami Margaretet illette, neki ez túlságosan soknak tűnt egyszerre, ezért
úgy döntött, inkább nem lesznek gyerekei. A munkát és a férjet még el tudta
képzelni, de ehhez még négy gyereket, mint Olympiának van, vagy akár
egyet is, már nehezen tudna beilleszteni az életébe. Mint rendre rámutatott,
még állatai és növényei sincsenek. Épp elég neki a munka.
A férje meg olyan volt, hogy álmodni sem lehetett nála jobbat. Gondot
viselt a házra, megszervezte a társadalmi életüket, és mire Margaret hazaért,
már kész vacsorával várta.
- Szólj, ha bármiben segíthetek! - ajánlotta, de Olympia tudta, hogy
Margaretnek épp elég dolga van a beteg édesanyjával. Már annak is örült,
hogy legalább ott lesz velük szombat este. De ő biztosan meg fog őrülni az
ideges és felspannolt lányoktól, meg hogy minden rendben legyen Charlie-
val és a másik kísérővel, a mankózó vagy kerekes székben ülő Friedával, no
meg az előreláthatólag ellenségesen viselkedő exférjével és a nejével.
Annak ellenére, hogy négy órakor egy vadonatúj ügy landolt az
íróasztalán, korán elment az irodából, és ötre már otthon volt. Amikor
belépett a dolgozószobába; azt látta, hogy Max a lábát egy széken nyugtató
nagyanyja mellett ül a díványon, s ott van velük a teát iszogató Charlie is.
- Ó, milyen békés kis társaság. Szia, drágám - ölelte magához nagyfiát.
Látszott rajta, milyen boldog, hogy a fiú újra itthon van, és láthatóan
Charlie is ugyanúgy örült a viszontlátásnak. Max most is be volt kenve a
viszketéscsillapító kenőccsel, de az orvos megnyugtatta őket, hogy a
kiütései már nem fertőznek, úgyhogy Frieda egész délután élvezhette kis-
unokája társaságát. Charlie csak nemrég, az előre tervezettnél pár órával
előbb érkezett meg. - Hogy érzitek magatokat? - fordult Olympia a betegei
felé.
- Most már sokkal jobban - felelte fülig szaladó szájjal Max.
- Nagyszerűen - jelentette ki Frieda, és rámosolygott két fiúunokájára. -
Szerettem volna finom vacsorát főzni mindannyiótoknak, de Charlie nem
engedte.
- Reméltem is - pillantott hálásan Charlie-ra Olympia. - Majd
rendelünk valami kínai finomságot az egész családnak. Úgy még szó-
rakoztatóbb is lesz.
Egy darabig még elüldögéltek beszélgetve, aztán egy óra múlva Harry is
hazaérkezett. Aznap jól sikerültek a dolgai, és ő is örült Charlie
megérkezésének.
A két férfi kiment a konyhába, hogy igyanak egy sört, Olympia pedig
fölszaladt az emeletre, hogy átvegye a farmernadrágját. Max jól érezte
magát ott, ahol volt, együtt tévézve a nagyanyjával. Frieda továbbra is men-
tegetőzött, amiért kénytelen a terhükre lenni, de szemmel láthatóan élvezte,
hogy együtt lehet velük.
A vacsora vidám, ünnepi hangulatban telt el, utána mindenki visszavonult
a szobájába, kivéve Charlie-t, aki még egy ideig anyjával maradt. Úgy tűnt,
mintha nyomná valami a szívét, de amikor anyja rákérdezett, tagadta, hogy
bármi mondandója volna. Mindössze boldog, hogy megint itthon lehet.
Megígérte, hogy másnap vigyáz Maxre és a nagyanyjára, majd nem sokkal
ezután elment, hogy valami programot csináljon a barátaival.
 Aznap érezhetően felmelegedett az idő, s ettől a hó locspoccsá változott,
ami éjjel ráfagyott az utakra. Olympia intette a fiát, hogy vigyázzon
magára, jusson eszébe, mi történt Friedával. Charlie csak mosolygott ezen,
és elment. Anyja néha csakugyan úgy kezelte, mintha ötéves lenne.
Olympia egész este azzal volt elfoglalva, hogy megnézze, hogy van
Frieda törött bokája, ágyba dugja Maxet, rendbe rakja a konyhát, néhány
szót váltson Charlie-val, végül megfürödjön, így Harryvel csak akkor tudott
beszélni négyszemközt, amikor már mindketten holtfáradtan ágyba
kerültek.
- Milyennek találtad Charlie-t? - kérdezte gondterhelten.
- Szerintem rendben van. Miért? Úgy vettem ki a szavaiból, hogy
nagyon szeret hokizni. És mintha a jövőt illető tervei felől is nyugodtabb
lenne. Hálaadás után feszültnek láttam, de ma este úgy tűnt, mint aki többé-
kevésbé magára talált.
- Szerintem még mindig van valami, ami nyugtalanítja, de fogalmam
sincs, hogy mi -válaszolta Olympia, akiben dolgozott az anyák csalhatatlan
ösztöne.
- Mondott valamit, amiből erre következtetsz?
- Nem. Azt mondta, jól van. Talán csak képzelődöm, de határozottan az
a benyomásom, hogy forgat valamit a fejében.
- Ne keress szántszándékkal olyasmit, amin aggódni lehet! - intette
Harry. - Ha valami bántja, majd elmondja. Charlie mindig jól kezelte az
ilyen helyzeteket. - Ha másokkal tartózkodó volt is, az anyját nagyon közel
engedte magához.
- Lehet, hogy igazad van - felelte nem túl mély meggyőződéssel
Olympia. Szóvá is tette a dolgot Friedának másnap, amikor hazaért a
munkából.
- Furcsa, hogy ezt mondod - jegyezte meg elgondolkodva Frieda. -
Nem tudom, miért, de nekem is ugyanez volt a benyomásom, amikor
tegnap itt teázott velem. Nem is tudom, mit éreztem benne, nyugtalanságot-
e vagy szomorúságot. Szórakozottnak tűnik. Talán az foglalkoztatja, hogy
talál-e munkát, ha végez - próbált logikus magyarázatot találni. Végtére is
Charlie nagyon lelkiismeretes fiatalember.
- Azóta látom ilyennek, amióta a tavasszal öngyilkos lett a barátja -
felelte Olympia. -Mindig ez motoszkál a fejemben. Tudom, hogy emiatt járt
is pszichológiai tanácsadásra. De az is lehet, hogy másról van szó. Vagy
nincs is semmi. Harry szerint egyszerűen csak dilis vagyok.
 - A férfiak sohasem veszik észre az ilyen dolgokat - mondta Frieda. -
Lehet, hogy tényleg nincs semmi. Nyugtalanítja, hogy mit fog csinálni, ha
megkapta a diplomáját. Nehéz időszak ez a legtöbb fiatal számára. Akár tet-
szik, akár nem, el kell hagyniuk a családi fészket. Fel kell nőniük. Majd
megnyugszik, ha már eldöntötte, elvállalja-e azt a kaliforniai állást, vagy
mégis itt keres munkát magának, esetleg beiratkozik teológiára, vagy
elmegy Oxfordba. Bármelyik választás jó lehet, de amíg eldönti, addig
halálra idegesítheti magát. - Mert abban mindketten egyetértettek, hogy a
fiú zaklatottnak tűnik.
- Azt hiszem, mint általában, most is igazad van. Emlékszem, én is
hogy meg voltam rémülve, amikor befejeztem a főiskolát. Nem volt
családom, ahová hazamenjek. Azután ijedtemben feleségül mentem
Chaunceyhoz, és azt hittem, az új otthonomban majd szabad leszek. Mint
kiderült, az az otthon korántsem volt olyan szabad, mint képzeltem.
- Túl fiatalon mentél férjhez - mondta homlokát ráncolva Frieda, holott
ő fiatalabb volt, mint Olympia, amikor hozzáment Harry apjához.
De akkor másképp mentek a dolgok, épp túlvoltak a háborún, túlélték a
táborok borzalmait, és másféle életet éltek. A háború alatt az emberek
gyorsan felnőtté váltak, s ő, akinek az ifjúsága a dachaui koncentrációs
táborban ért véget, különösképpen.
- De legalább született tőle három gyerekem - jegyezte meg
bölcselkedve Olympia, mire Frieda válaszul rámosolygott.
- Úgy van. Charlie nagyszerű gyerek, és a lányok is belevalók. - Ekkor
mindenre elszánt tekintetet vetett a menyére. - Ugye, tudod, hogy így is
elmegyek a bálba? Nem bánom, akármit mondasz is, a világért el nem mu-
lasztanám. - Olympia nagyon sajnálta, hogy Harry nem így érez. - A fiam
azt mondta, itthon kell maradnom vele. Még mindig haragszom rá, amiért
nem megy el, de az ő dolga, ha nevetségessé akarja tenni magát azzal, hogy
ilyen makacsul ragaszkodik az elveihez. Én mindenképpen elmegyek. És
ezt meg is mondtam neki.
Olympia mosolyogva nézett rá.
- Épp le akartalak beszélni róla, de úgy látom, semmi esélyem nincs rá.
- Nincs bizony - vágta rá Frieda, és ahogy ott ült a díványon, begipszelt
lábát feltámasztva, éppen úgy festett, mint egy öreg nőstény oroszlán.
- Mi lenne, ha bérelnék neked egy kerekes széket? - gondolkodott
hangosan Olympia. -Charlie el is hozhatná holnap. Akkor nem kellene
járnod.
 - Zavarna, ha így látnának - vallotta be az idős asszony. - Nem
szeretnék rokkantnak látszani. De persze van értelme. Ha tudsz szerezni
egyet, elmegyek azzal. Ha meg nem, akkor elbicegek a mankóimmal.
- Belevaló csaj vagy - ölelte át Olympia. - És csodálatos nagymama.
Frieda ugyanúgy szerette Olympia nagyobb gyerekeit, mint Maxet, és
egyáltalán nem tett különbséget köztük.
- Akkor is elmegyek, ha mentővel visznek, és hordágyon tolnak be a
bálterembe. Különben is fel akarom venni az új ruhámat. Még sohasem
voltam elsőbálozók bálján, és valószínűleg nem is lesz rá több alkalmam,
úgyhogy semmi pénzért nem hagynám ki -mondta könnyes szemmel.
Ez a bál sokkal többet jelentett neki holmi táncmulatságnál. Azt a
társadalmi elfogadottságot ígérte, amelyben eddig még sohasem volt része.
Éveket töltött nagy szegénységben, varrónőként dolgozva a férje mellett
egy külvárosi műhelyben azért, hogy a fiukat taníttathassák. Eletében
egyszer ő is szeretett volna Hamupipőke lenni ezen a fényes éjszakán,
akármilyen bolondnak tartotta is a fia. Látni szerette volna, ahogy az unokái
bebocsáttatást nyernek az előkelő társaságba.
Olympia tökéletesen megértette az anyósa indítékát, és megesküdött,
hogy megszerzi neki ezt a rendkívüli élményt. Olyan álom volt ez, amely
nem csak a lányok számára készült valóra válni. Frieda is sokat várt ettől az
estétől. Többet, mint Harry sejthette.
- Megszervezzük, Frieda. ígérem. Bízzál bennem, betartom, amit ígérek.
Csak azt nem tudta, ki fogja tolni a kerekes széket. Neki szombaton öt
órára a szállodában kellett lennie, hogy segítsen öltözködni a lányoknak,
Charlie-nak pedig részt kellett vennie velük együtt a próbán. Senki más
nem volt, aki eltolhatta volna anyósát a szállodáig, az egy Harryt kivéve,
aki nem volt hajlandó elmenni velük. Arra gondolt, mi lenne, ha megkérné
Margaretet és a férjét, hogy menjenek el érte, és persze bérelne nekik egy
limuzint. Jelen pillanatban ez látszott az egyedüli ésszerű megoldásnak.
Aznap este, vacsora után, ismét puhatolózott Harrynél. Emlékeztette rá,
édesanyja balesete nagyon megnehezíti, hogy eljuttassák őt a bál
helyszínére. Olympiának segítségre volt szüksége, és nagy titokban abban
reménykedett, hogy a férje önként felajánlja a segítségét.
- Már mondtam neki, hogy ne menjen el -felelte Harry bosszúsan.
- Szeretne elmenni - válaszolta Olympia nyugodtan, de nem kezdte
sorolni az okokat, amik miatt szerinte ez a bál nagyon fontos Friedának.
- Csak makacskodik - mordult fel Harry.
 - Akárcsak te. - Olympia hangjában most először jelent meg némi
karcosság. Harry egyáltalán nem volt hajlandó segíteni, és ez hovatovább
komoly kellemetlenséget okozott neki. Legalább annyit megtehetne, hogy
segít elvinni Friedát, ha az annyira el szeretne menni. - Ez az este nagyon
sokat jelent édesanyádnak. Talán többet, mint ami nyilvánvalónak látszik.
Chauncey Bedham Walker esetében puszta rangkórságról volt szó. Frieda
azonban egész életében keményen dolgozott, sok mindent feláldozott,
üldöztetést szenvedett, és sok-sok viszontagságon ment keresztül azért,
hogy idáig eljusson. Ha bármi okból el akar menni egy előkelő báli estélyre,
Olympia úgy gondolta, ehhez joga van, és ő minden tőle telhetőt megtesz,
hogy ebben támogassa. Különben is, az ikrek imádták a nagyanyjukat, és
azt akarták, hogy ő is ott legyen. Frieda legalább annyira megérdemelte ezt
a különleges estét, mint a lányok. Ez bizonyos értelemben az ő estéje is
volt. Olympia megértette, Harry nem. Ő nem volt hajlandó megérteni.
Fontosabbnak tartotta a saját politikai álláspontját, mint egy fiatal lány vagy
egy idős asszony álmait.
- Azt hiszem, ez nagyon fontos neki - tette hozzá Olympia szelíden.
- Nem kellene, hogy az legyen - vágta rá határozottan Harry. - És még
ha az is, én a fellebbviteli bíróság egyik bírája vagyok. Nem állhatok ki egy
diszkriminatív rendezvény mellett csak azért, hogy az anyám vagy a fele-
ségem vagy a lányaid kedvében járjak. Elegem van abból, hogy emiatt azt
érezteted velem, Ollie, hogy hitvány alak vagyok. Szilárdan hiszek abban,
amit teszek. Én nem lehetek ott ezen a bálon.
- Biztos vagyok benne, hogy nem te lennél az első zsidó, aki
vendégként megjelent a The Arches-ban. Tudomásom szerint még zsidó lá-
nyok is voltak ott elsőbálozók.
- Kétlem. De még ha igaz is, nekem ebben a dologban állást kell
foglalnom és amellett ki kell tartanom. Nem hinném, hogy Martin Luther
King valaha is megjelent volna egy Ku-Klux-Klan által rendezett bálon.
- Neked és Veronicának muszáj mindent bojkottálnotok, amiben nem
hisztek? Ha ő itthon van, még élelmiszert sem vásárolhatok anélkül, hogy
ne idegeskednék azon, hogy kinek az ellenségévé vagy üldözőjévé válok.
Ha szőlőt veszek, azzal megsértem Cesar Chavezt. Ha dél-afrikai
élelmiszert vásárolok, tiszteletlen vagyok Nelson Mandelával szemben. Az
esetek felében, amikor fölveszek egy pulóvert vagy egy cipőt, vagy
bekapok valami gyümölcsöt a saját konyhámban, magamra haragítok vele
valakit. Ez rettenetesen bonyolulttá teszi az életet, úgyhogy most inkább
azon az állásponton vagyok, hogy a családunk fontosabb, mint a te
nyavalyás politikai nézeteid. Anyád pillanatnyilag semmi mást nem szeret-
ne, mint elmenni egy bálba, ahol megnézheti, hogyan debütálnak fogadott
unokái az előkelő társaságban. Elismerem, hogy ez egy elavult hagyomány,
de csupán ennyi, és semmi több. Egy bál, egy lány életében az egyetlen
éjszaka, amely kifejezetten róla szól, mint amilyen a bar micva is. Nem
tudnád ezt így felfogni erre az egyetlen éjszakára?
Láthatóan kezdte feldühíteni Harry állásfoglalása, ám ő csak ránézett, és
megrázta a fejét. Hallotta Olympia szavait, és tudta, milyen fontos ez az
este neki is és az anyjának is. De nem értett egyet velük, és ebből egy jottá-
nyit sem engedett.
- Nem, nem tudnám.
- Helyes - vágta oda Olympia szikrázó szemmel. - Menj a pokolba, ha
az elveid és a politikai nézeteid többet jelentenek számodra, mint mi! Azt
hiszem, ezúttal tényleg nem érted a lényeget.
- Tudom, hogy így érzed - felelte a férfi halkan, mélységes
boldogtalanságról árulkodó arccal. - Az elvek nem olyanok, mint egy kalap,
amit tetszésed szerint föltehetsz vagy levehetsz. Inkább töviskorona, amit
minden körülmények között köteles vagy viselni.
Olympia erre már nem szólt semmit, inkább kiment a szobából, nehogy
komolyan dühbe guruljon, és valami olyasmit találjon mondani, amit
később megbánna. Tudta, hogy ebben a kérdésben nem fognak komp-
romisszumra jutni. Harry hajthatatlan volt, és ő elvesztette a háborút. Akár
tetszik neki, akár nem, tudomásul kell vennie.
 HETEDIK FEJEZET

Attól kezdve, hogy a lányok is hazaérkeztek, a házban teljes lett a

felfordulás. Jöttek-mentek a barátnők, a telefon megállás nélkül csengett.
Sorra beállítottak azok a lányok, akik szintén a The Arches-ban készültek
elsőbálozók lenni, hogy összedugják a fejüket Ginny-vel, nagyokat
vihogjanak és viháncoljanak, s egy pillantást vessenek a ruhájára.
Gyönyörű, lelkendeztek mindnyájan. Veronica a szobájában dekkolt a
barátnőivel, akik közül egyik sem készült elsőbálozónak.
Frieda nyitva tartotta a dolgozószoba ajtaját, és élvezettel nézte a nagy
jövés-menést. Olympia kóser ételeket rendelt neki, Charlie pedig elhozta, és
külön tányérokra rakva, tálcán vitte be neki. Frieda, rendkívüli belátásról
téve bizonyságot, igyekezett mindent kevésbé szigorúan venni, mint rendes
körülmények között. Tudta, mekkora bonyodalmat jelent Olympiának, hogy
még ezzel is törődjön. Abban is biztos volt, hogy Isten megbocsát neki
mindaddig, amíg nem tesz besamelmártást a húsra, s nem eszik homárt
vagy garnélarákot. Olympia kényesen ügyelt arra, hogy mit szolgáljanak fel
neki. És mint előre megjósolta, Charlie jelenléte valóságos áldást jelentett.
A fiú mindenben segített Friedának, amiben csak tudott.
Csütörtök este megünnepelték a hanukát. Olympia meggyújtotta a
gyertyákat, miközben Frieda együtt mondta vele az imákat. Ajándékokat
cseréltek, mint ezután minden este, nyolc napon keresztül. Olympia boldog
volt, hogy Frieda most együtt lakik velük. Ettől még szorosabbnak érezte a
kapcsolatot, amely a család tagjait összefűzte. A vallási ünnep legalább egy
estére egészséges eltávolodást jelentett a bál témájától.
Ginny izgatottan várta Steve péntek esti érkezését, Veronica pedig
sokadszorra ígérte meg anyjának, hogy Jeff tökéletesen elfogadható lesz, és
nem fog tüskés frizurát viselni. O csak szombat reggel fog megérkezni, ami
szorosnak tűnt Olympia számára, de a fiúnak péntek este még volt valami
dolga Provi-dence-ban, és Veronica szerint ez volt a legjobb, amit tehetett.
Olympia semmi értelmét nem látta, hogy vitába kezdjen vele. Most, hogy
már csak napok voltak hátra a bálig, Veronica pocsék hangulatban volt.
Csütörtökön késő este jutott csak Olympia eszébe, hogy noha Veronica
megesküdött, van fehér szatén estélyi cipője, ő ezt a cipőt sohasem látta.
Elhatározta, hogy megnézi a szekrényében, már csak azért is, hogy biztos
legyen benne, csakugyan létezik a cipő. Ha nem, akkor vennie kell neki,
különben Veronica képes valami őrültséget elkövetni, például sportcipőt
vagy piros szandált felvenni. Épp akkor lépett be a szobájába, amikor Vero-
nica, anyjának háttal, frissen mosott haját törülközőbe csavarva, kijött a
tusolóból. Olympia földbe gyökerezett lábbal, elszörnyedve meredt rá.
Veronica háta közepén egy hatalmas tetoválás éktelenkedett. Egy óriási,
széttárt szárnyú színes lepke, akkora, mint egy tányér. Olympia akaratlanul
is felsikoltott, amitől Veronica rémülten ugrott egyet, majd megpördült.
Nem hallotta, hogy anyja bejött a szobájába.
- Úristen! Mi ez?- Pontosan tudta, hogy mi az, csak nem hitte el, hogy
Veronica képes volt ezt tenni magával. A tetoválás óriási volt. Olympia
sírva fakadt.
- Jaj, mami... kérlek... ne haragudj... Meg akartam mondani... mindig is
szerettem volna egyet... nekem tetszik... majd megszokod... -hadarta az
ijedségtől halálra váltan Veronica. Két dolog volt, amit anyjuk mindig is
tiltott nekik, a piercing és a tetoválás. Megengedte, hogy a fülüket
kifúrassák, de minden más tabu volt. Tetoválásról pedig szó sem lehetett.
- Nem hiszem el, hogy ezt megtetted! - rogyott le Olympia Veronica
ágya szélére. Az ájulás környékezte. Megszentségtelenítették az ő kislánya
testét. El sem tudta képzelni, hogy Veronica élete végéig együtt fog élni ez-
zel a förtelemmel. A legszívesebben ráparancsolt volna, hogy távolíttassa
el, de tudta, hogy ha megtenné, a lánya dacosan visszautasítaná. - Úgy nézel
ki, mint aki most szabadult a börtönből.
- Mindenkinek van a suliban. Tizennyolc éves vagyok, mami. Jogom
van azt tenni a testemmel, amit akarok.
- Van fogalmad róla, hogy néz ki, és hogy fog kinézni ötvenéves
korodban? Elment az eszed? - Hirtelen páni félelem fogta el. -Ginnynek is
van?
Veronica zavartan nézett rá, majd leült mellé az ágy szélére, és átölelte.
- Ne haragudj, mami! Nem akartalak felzaklatni. Évek óta vágytam már
rá.
Olympia tudta, hogy ez igaz, de azt hitte, sikerült lebeszélnie róla. Meg
sem fordult a fejében, hogy Veronica ellenszegül, és mihelyt kiteszi a lábát
otthonról, rögtön csináltat magának egy tetoválást.
- Miért nem a fenekedre csináltattad, ahol senki sem látja? Van róla
fogalmad egyáltalán, hogy néz ki?
 - Mami, nekem tetszik... komolyan... én ez vagyok...
Ebben a pillanatban Olympiának eszébe jutott valami. Veronica báli
ruhájának nem volt háta, és majdnem derékig ki volt vágva.
- Szereznünk kell neked egy új ruhát.
- Nem, nem kell - válaszolta Veronica nyugodtan. - Tetszik a ruhám. -
Most először vallotta be ezt, de Olympia semmiképpen sem engedhette
meg, hogy ebben a ruhában jelenjen meg, és mindenki láthassa a
tetoválását. Inkább meghal, de ezt nem.
- Nem engedem, hogy a hátadon ezzel debütálj a The Arces-ban.
Amint ezt kimondta, Ginny lépett be az ajtón. Hajlakkért jött, s amikor
meglátta anyja feldúlt arcát, ikertestvérére nézett.
- Mami tudja - sietett közölni vele Veronica. Ginnyn látszott, hogy
kínosan érinti a helyzet, s már indult volna kifelé.
- Maradj csak itt! Ha bármelyikőtök valaha is csináltat magára még
egy ilyet, mindkettőtöket megöllek. És ez Charlie-ra is vonatkozik.
- O sohasem csináltatna - nyugtatta meg Veronica. - Túlságosan fél
attól, hogy megharagszol. És Ginny is.
- Te mitől vagy ilyen bátor? - kérdezte porig sújtva és az orrát fújva
Olympia.
- Tudtam, hogy meg fogsz bocsátani - felelte Veronica szégyenlős
mosollyal, és újra megölelte szemét törülgető anyját.
- Ne légy ebben olyan biztos! Valamit kezdenünk kell a ruhával is.
Azért jöttem, hogy megkeressem a cipődet.
Alig pár órája volt a gyönyörű hanukaestéjük, és tessék, odalett minden
öröme.
- Nem találom - vallotta be nagy vígan Veronica. - Gondolom,
elajándékoztam.
- Óriási. - De ez semmiség volt ahhoz képest, amit a teste ellen
elkövetett. - Holnap veszek, neked egyet. - Pénteken mindig szabadnapot
vett ki. Millió elintéznivalója volt, többek között kerekes széket szerezni
Frieda részére, elhozni a ruháját a lakásáról, és most még cipőt is kell
vennie Veronicának. Mindezek ellenére egyfolytában a tetovált lepkén járt
az esze. - Hogy a csudában fogok egy nap alatt új ruhát szerezni neked?

- Majd ráveszek egy pulóvert - ajánlotta Veronica, mire Olympiából

megint kitört a sírás. Ez már túl sok volt megviselt idegeinek. Frieda
balesete, Max bárány himlője, Harry konok ellenállása, a megfázás, amely
egész héten át kínozta, és most ez a szörnyűséges tetoválás.
- Nem húzhatsz pulóvert egy estélyi ruhára. De talán tudok szerezni
neked valahol egy fehér szaténselyem stólát. Ha nem, akkor fújhatjuk az
egészet.
- Ugyan, mami, senki sem fogja felhúzni magát rajta.
- Az ördögöt nem, én máris felhúztam magam. Legalább engem
megkímélhetnél, az ég szerelmére! - kiáltotta Olympia egyszerre dühösen
és összetörve.
- Azt teszem - emlékeztette Veronica. - Elmegyek a bálba, igaz?
Emlékszel, hogy nem akartam. Úgyhogy ne szidjál!
- Nem szidlak. Csak nem gondoltam volna, hogy cserében ezt teszed
velem. így akartad megbosszulni, hogy el kell jönnöd? Hogy színes lepkét
égetsz magadra?
- Nem, mami - felelte Veronica kétségbeesetten. - Már az első héten
megcsináltattam, hogy jelképezze a függetlenségemet és a szabadságomat.
Azt, hogy felnőtté váltam.
- Nagyszerű. - Felállt, végignézett mindkét lányán, és szó nélkül kiment a
szobából. A lépcsőn elhaladt a férje mellett, de őhozzá sem szólt egy szót
sem. Lement a konyhába, és csinált magának egy csésze teát. Harry látta
rajta, hogy fel van dúlva, de azt gondolta, még őmiatta dúl-fúl. Már éjfél is
jóval elmúlt, és Olympia nyilvánvalóan túlfeszített idegállapotban volt.
Frieda észrevette, hogy menye lehorgasztott fejjel elhaladt szobája nyitott
ajtaja előtt, és pár perc múlva mankóira támaszkodva kiszökdécselt utána a
konyhába. Olympia a konyhaasztalnál ülve sírt a teája fölött. A hátul
mélyen dekoltált báli ruhára gondolt, és arra, hogy mit fognak csinálni. De
még ennél is jobban bántotta, hogy Veronica így elcsúfította szép fiatal
testét. Ami már soha többé nem lesz olyan, mint volt.
- Ajjaj - mondta Frieda, amikor meglátta. Erezte, hogy valami baj van,
Olympia ezért jött ide ilyen késői órában. Az sem volt jellemző rá, hogy ne
kukkantson be hozzá megnézni, hogy van. - Mi a baj? - kérdezte, miközben
nagy óvatosan leereszkedett menyével szemben egy székre. - Remélem,
semmi komoly -nézett rá aggódó tekintettel. Csak nem okozott Harry újabb
nehéz perceket Olympiának? Eddig még sohasem látta sírni a menyét, és a
látvány mélyen megrendítette. Milyen szép estéjük volt, és lám, hogy
elromlott a hangulat!
 - Még be akartam nézni hozzád, hogy elbúcsúzzam, mielőtt végzek
magammal, de arra gondoltam, előbb iszom egy teát - mosolygott anyósára
a könnyein át Olympia.
- Ilyen nagy a baj? Ki tette ezt veled? Majd jól ellátom a baját, csak
mondd meg, ki volt! -Mintha megint lett volna anyukája, s ez úgy
meghatotta Olympiát, hogy átnyúlt az asztal felett, és megfogta Frieda
kezét. Veronica tetoválása volt az utolsó csepp, amitől túlcsordult a pohár.
Butaságnak tűnt, mégis kiborult tőle. Hogy lehet ekkora hülyeséget
csinálni? Az a legrosszabb az egészben, hogy el sem lehet tüntetni. Olympia
biztos volt benne, hogy Veronica pár év múlva már bánni fogja, ennek
ellenére továbbra is együtt kell majd élnie vele. Ha később mégis meg
akarna szabadulni tőle, az bizony nem lesz egyszerű. - Megölöm, ha Harry
ríkatott meg - vágott Frieda szigorú képet, de Olympia nemet intett a
fejével.
- Veronica - mondta, és kifújta az orrát. Már teljesen kivörösödött attól,
hogy egész héten fújta. De legalább Ginnynek segítettek az antibiotikumok,
mire hazaért, már sokkal jobban volt. - Tetoválása van - nézett Olympia
könnyben úszó szemmel anyósára.
- Tetoválása? - rökönyödött meg Frieda. Erre nem számított. A
lehetséges tragédiák listáján őnála ez biztosan az utolsó helyen szerepelt
volna. - Hol?
- A háta közepén - felelte porig sújtva Olympia. - Ekkora! - mutatta fel
a két kezét.
- Ó, istenem! - Friedának láthatóan kellett kis idő, hogy megeméssze a
hallottakat. - Nem öröm. Butaság ilyet csinálni. Tudom, most nagy divat, de
egyszer még meg fogja bánni, hogy megcsináltatta.
- Most nagyon boldog vele - sóhajtotta elkeseredetten Olympia. -
Holnap vennem kell neki egy új ruhát. Ami van, azt nem veheti fel. Olyat
kell szereznem, aminek magasan záródik a háta. Vagy stólát kell rávennie.
Nem tudom, egy nap alatt milyen csodát tudok tenni. - Nem beszélve arról,
hogy még mindig rosszul érezte magát.
Frieda egy ideig töprengve nézett maga elé, majd bólintott.
- Hozz nekem holnap három és fél méter fehér szaténselymet, de ne azt a
vacak szintetikusát, hanem igazi, jó minőségűt. Varrok neki stólát. Legalább
a bevonuláskor legyen rajta. Utána meg... hát, az már tőle és tőled függ.
Hajlandó lesz stólát viselni? - Frieda éppoly nyugtalannak látszott, mint
Olympia, hiszen a bálig már csak két nap volt hátra.
 - Most már páncélt is hajlandó lesz felvenni, ha azt parancsolom neki -
felelte Olympia halkan. - Nem tudom, mikor akarta elmondani nekem, de
az biztos, hogy ott helyben infarktust kaptam volna, ha a meghajláskor lá-
tom meg először a hátát. - Fejcsóválva nézett anyósára, és a két nő végre
egymásra mosolygott. - Gyerekek. Gondoskodnak róla, hogy izgalmakban
bővelkedő életünk legyen, igaz? - nevetett borúsan Olympia, mire anyósa
megveregette a kezét.
- Ettől maradsz fiatal. Hidd el, ha többé már nem okoznak nekünk
meglepetéseket, akkor mindennek vége, és nagyon, de nagyon fognak
hiányozni. Az én életem is egy csapásra megváltozott, amikor Harry
kollégiumba költözött.
- De ő legalább nem tetováltatott magára semmit.
- Nem, de tizenhét éves korában jól berúgott a barátaival, és jelentkezett
a haditengerészethez. Istennek hála, nem vették fel, mert születésétől
kezdve asztmás volt. Ha akkor nem küldik el, én biztosan belehaltam volna.
Az apja kis híján megölte. Jól van, legyünk gyakorlatiasak. Holnapra
szerezz nekem három és fél méter fehér szaténselymet, és csinálunk egy
stólát, amivel eltakarhatja a tetoválását. Ez könnyebb lesz, mint új ruhát ke-
ríteni, és pár óra alatt el tudom készíteni. Még a varrógépem sem kell
hozzá, hiszen kézzel is meg tudom varrni.
- Imádlak, Frieda! Esküszöm, azt hittem, elájulok, amikor megláttam
azt a szörnyűséget a hátán. Épp akkor lépett ki a zuhanyozóból. Hónapok
óta rejtegethette.
- Rosszabbat is el tudok képzelni. Halálfejet is tetováltathatott volna
magára, vagy egy fiú nevét, akire jövőre már nem is fog emlékezni.
Apropó, hogy áll Ginny szívügye? Még nem jött meg a fiú?
- Várhatóan holnap este érkezik, Ginny szerint minden rendben van.
Veronica nem kedveli a fiút, és neki jó szeme van a férfiakhoz, jobb, mint a
húgának. Remélem, rendes srác. Ginny már alig várja, hogy megmutathassa
magát neki a báli ruhában.
- Milyen szép is ez - sóhajtotta ellágyulva Frieda. - Ne izgulj,
eltakarjuk azt a tetoválást. Rajtunk kívül senki sem fogja megtudni.
Milyen jó egy anyós, aki ahelyett, hogy fokozná, azon van, hogy
megoldja a gondokat, mélázott Olympia. Nagyon jól tudta, hogy az
ilyen anyós ritka kincs, és mérhetetlenül örült neki. Frieda úgy
viselkedett, mintha nem is Harry, hanem az ő anyja lenne.
 Amikor végre ágyba került, Olympia elmondta Harrynek, mi történt,
és a férfi hozzá hasonlóan fogadta a tetoválás hírét. Az, hogy valaki
elcsúfítja a saját testét, nemcsak az esztétikai elveivel ellenkezett,
hanem a vallásával sem volt összeegyeztethető. Nagyon is el tudta
képzelni, mit érez a felesége.
Olympia még másnap reggelre sem tudott megnyugodni. Idegesen
indult el otthonról, hogy megvegye a fehér szaténanyagot. Következő
útja Manolo Blahnikhoz vezetett a fehér szaténcipőért, és délre Frieda
kezében volt a három és fél méter anyag. Pontosan ugyanaz az
árnyalat, fény és szövés, amilyenből maga a ruha készült. Tökéletes
volt. Aznap délután négy órára, amikor Olympia és Charlie meghozták
a kerekes széket, Frieda kézzel varrott stólája már ott díszelgett egy
vállfán. A hazaérkező Veronica első dolga volt felpróbálni, és miután
kiderült, hogy a hossza is tökéletes, megígérte, hogy másnap este vi-
selni fogja. Ez a probléma, legalábbis a bál idejére, megoldást nyert.
Olympia megkönnyebbült, habár a szívére nehezedő súly nem lett
könnyebb.
Aznap estére úgy tervezte, hogy Harryvel és Friedával hármasban otthon
vacsoráznak. Harry fölajánlotta, hogy főz valamit. Max még ágyhoz volt
kötve, éjt nappallá téve videózott. A három idősebb gyermeke nem volt
otthon, így Olympia csendes, nyugodt estére készült. Frieda kipróbálta a
kerekes széket, amit kényelmesnek és használhatónak talált, olyannak, ami
nagyban megkönnyíti majd a dolgát másnap este. Utána összecsukva
leállították a hallban, hogy a sofőr minden további nélkül betehesse a
limuzinba. Margaret megígérte, hogy eljön Friedáért, mivel addigra
Olympia már a szállodában lesz a lányokkal.
Aznap, hanuka második estéjén, meghitt hármasban vacsoráztak. Frieda
meggyújtotta a gyertyákat, és elmondta a hagyományos imádságot.
Olympia szerette hallgatni őt, Harryt pedig a gyerekkorára emlékeztette,
noha azt is szerette, amikor Olympia mondta el az imát.
Már a lefekvéshez készülődtek, amikor Olympia hallotta, hogy Ginny
megérkezett. Hangok hallatszottak a földszintről, Frieda szobája elől, aztán
futó léptek zaja a lépcsőn, majd azt látta, hogy a zokogó Ginny elrohan
hálószobájuk nyitott ajtaja előtt.
- Huhh - nézett Harryre. - Valami zűr van.
Mindjárt jövök. - A halion átvágva Ginny szobájához ment, s belépve
ott találta őt az ágyon, keservesen sírva. Csaknem tíz percbe telt, mire ki
tudta szedni belőle, hogy mi baja van. Steve az este megérkezett
Providence-ból, elvitte vacsorázni, és elmondta neki, hogy tulajdonképpen
azért jött New Yorkba, hogy szakítson vele. Vége, Steve dobta őt, és már
van is egy új csaja. Ginny magánkívül volt. Teljesen bele volt esve a fiúba.
Olympia el sem tudta képzelni, miért kellett Steve-nek New Yorkba utaznia,
hogy ezt személyesen közölje a nagy esemény előestéjén. Nem mondhatta
volna meg utána, vagy akár telefonon? Kifejezetten komisz húzásnak
tartotta, Ginnyvel szemben pedig aljasságnak. Nem is tudta, mivel vigasz-
talhatná meg.
- Ó, de sajnállak, kicsim... hidd el, nekem is fáj... ez nagy szemétség
volt tőle... - Azt mégse mondhatta, hogy ne is törődjön vele, még ezrével
akadhat más fiú az életében. Ez most, ebben a pillanatban, övön aluli ütés
volt, igazi kegyetlenségre vallott.
- Nem megyek el holnap... - hallatszott Ginny fojtott hangja a párnából.
- Képtelen vagyok... már nem is érdekel... nem leszek elsőbálozó... bárcsak
meghalnék...
- Nem fogsz meghalni. És el kell jönnöd.
Ez különleges nap az életedben. Alig vártad, hogy eljöjjön ez a nap.
Nem engedheted, hogy ez a srác tönkretegye ezt a napot. Ne hagyd, hogy
megtehesse! Tudom, milyen szörnyű érzés, de holnap estére jobban fogod
érezni magad... hidd el... tudom, hogy így lesz.
Összeszorult a szíve. Miért kellett ennek a fiúnak ezt tennie? Nem
várhatott volna vasárnapig? Nincs ennek a csibésznek lelkiismerete? Ezek
szerint nincs. Egy teljes órát igyekezett a lelkére beszélni, de Ginny
továbbra is kitartott amellett, hogy nem megy el a bálba. Holnap este itthon
marad Maxszel és Harry-vel. Menjen el Veronica, és csinálja végig egyedül
az egészet.
- Ezt nem engedem meg - közölte Olympia határozottan. - Tudom,
hogy most rettenetesen érzed magad. De holnap este gyönyörű leszel,
amikor majd Charlie-val az oldaladon meghajolsz, és akkor minden fiú, aki
csak a teremben lesz, halálosan beléd fog szeretni. Ginny, ezt végig kell
csinálnod!
- Nem tudom, mami - felelte Ginny, miközben úgy nézett föl a
mennyezetre, mintha eljött volna a világvége, és a szeméből egymás után
gördültek le a könnycseppek. Olympia tudta, milyen szörnyű érzés lehet, de
afelől semmi kétsége nem volt, hogy a kis szemétláda Steve után is van
még élet Ginny számára. Meg tudta volna fojtani, amiért ekkora fájdalmat
okozott az ő kislányának. De nem tehetett mást, mint hogy megpróbált
életet lehelni belé.
Majdnem éjfél volt, mire visszaért a szobájukba. Ginny, bár nyomorultul
érezte magát, valamelyest lecsillapodott. Már nem sírt. Harry pedig mélyen
aludt. Olympia lefeküdt mellé az ágyba, becsukta a szemét, és némán
imádkozott... Kérlek, Istenem, add, hogy holnap mindenki normális legyen,
és este rendesen és illedelmesen viselkedjen... Több meglepetést már nem
bírok elviselni... Kérlek, Istenem, csak ezt az egy estét add meg... Köszö-
nöm, Istenem... Jó éjszakát.
Azzal ő is elaludt.
 NYOLCADIK FEJEZET

Másnap, szombaton, a bál napján derült, fagyos napra ébredtek. Amikor

Olympia az izgalomtól remegve felébredt, sem hó, sem eső nem esett,
hidegebb volt, mint az Északisarkon, de csodálatosan sütött a nap. Semmi
mást nem akart, csak hogy aznap minden rendben történjen, a lányok
öltözzenek fel, ő végignézhesse, amint meghajolnak, lejönnek a színpadról,
és minden baj nélkül éljék túl ezt az estét. Nem tűnt valami lehetetlen kí-
vánságnak, de az elmúlt napok eseményeinek fényében már az is kész
csodának számított, ha senki nem törte el a lábát, nem esett valami ritka
betegségbe, és nem kapott idegösszeroppanást. Vagy ha mégis, Olympia
arra számított, hogy ő maga lesz az.
Délben fodrászhoz kellett vinnie a lányokat, ahová két órára ő maga is be
volt jelentkezve. Délután négyre mindnyájan elkészülnek. Egyelőre reggelit
készített az egész családnak. Friedáét tálcán vitte be neki, és anyósa sok
szerencsét kívánt estére. Megkérdezte, segíthet-e valamiben, de Olympia
legjobb tudomása szerint minden a legnagyobb rendben volt. A lányok még
aludtak. Harry korán elment a klubjába fallabdázni. Max már sokkal jobban
érezte magát. Charlie házon kívül töltötte az éjszakát a barátaival. E
pillanatban csend honolt a házban.
Tizenegy órakor felébredt Ginny, és rémült arccal rohant le a földszintre.
Látta, hogy anyja Frieda szobájában van, és berontott.
- Elvesztettem az egyik kesztyűmet!
A hosszú fehér kesztyű viselése kötelező volt a bálon.
- Nem, nem vesztetted el - közölte anyja higgadtan. - Ott van a komód
tetején, a táskáddal együtt.
Ginny arcán zavar és némi bűntudat suhant át.
- Este elvittem Debbie-hez, hogy megmutassam, milyen klassz, és
utána történt az a dolog Steve-vel. Az egyik kesztyűt ottfelejtettem. Debbie
most mondta, hogy a kutyája teljesen szétrágta az este.
- O, az isten szerelmére... - Olympia nagy önuralommal próbálta
megőrizni a nyugalmát. - Mikor fogok másikat szerezni?... Jól van, jól
van... Elmegyek, még mielőtt a fodrászhoz viszlek benneteket. Remélem,
lesz még a méretedben.
 Frieda csodálattal figyelte, milyen hidegvérrel kezeli Olympia a helyzetet.
Tíz perc múlva már azt látta, hogy farmerban, dzsekiben, szőrmével bélelt
csizmában fut ki a házból. Csodával határos módon valamivel déli
tizenkettő előtt már vissza is tért egy új pár kesztyűvel, természetesen
Ginny méretében. A probléma megoldódott. A katasztrófa elhárult. Az első
fordulót Olympia megnyerte.
Öt perccel tizenkettő előtt elindultak a fodrászhoz, s miután a lányokat
otthagyta, Olympia hazament. Enni adott Maxnek, megmelegített Friedának
egy kóser fogást, és míg Harryre várt, aki épp akkor jött meg a
fallabdázásból, megevett egy szendvicset. Tíz perccel ezután megérkezett
Charlie is, és egy ideig ott téblábolt anyja körül. Idegesnek látszott, talán az
este miatt, gondolta Olympia. Megnyugtatta a fiút, hogy minden rendben
lesz. Fél órát elüldögélt az asztalnál Harryvel. Beszélgettek erről-arról, de
Olympia a bált nem hozta szóba. A téma le volt zárva, és ennek így is
kellett maradnia. Amikor fölment a szobájába, hogy átöltözzön, Charlie is
beténfergett.
- Jól vagy? - kérdezte Olympia, mire a fiú szórakozottan bólintott. - Bánt
valami? -Charlie megrázta a fejét, és kiment. Olympia kezdett aggódni
miatta, de most semmire nem volt ideje. Ekkor telefonált Margaret. A
mellműtét után anyjának felszökött a láza, és minden jel szerint fertőzést
kapott. A bálra továbbra is szándékában állt elmenni, de úgy tűnt, hogy
késni fog. Bent kell maradnia a kórházban, hogy segítsen megetetni az
anyját. Nem lesz ideje elmenni Friedáért. Szörnyen rossz érzés így
cserbenhagynia Ollie-t, de nincs más választása. Az édesanyja rettenetes
állapotban van.
Olympia azt felelte neki, hogy megérti, aztán csak bámult dermedten a
telefonra, s próbálta kitalálni, hogy mi legyen. Neki ötre a szállodában
kellett lennie a lányokkal. Char-lie-nak négyre kellett megjelennie, vagyis
nem lesz senki, aki elvigye Friedát a limuzinban. Ekkor támadt egy
gondolata, és elindult, hogy megbeszélje Harryvel.
O figyelmesen hallgatta, abban a meggyőződésben, hogy Olympia az
utolsó pillanatban megpróbálja némi mesterkedéssel rávenni, hogy mégis
menjen el vele. De Olympia már felhagyott a reménykedéssel. Mindössze
arra kérte, hogy segítse be édesanyját a limuzinba, tegye be a kerekes
székét, és mihelyt a kocsi elindult, hívja fel őt a mobilján. Akkor lemegy a
utcára a limuzinhoz, beülteti Friedát a kerekes székbe, és a bál kezdete előtt
felviszi vacsorázni. Mindezt úgy adta elő, mintha ennél mi sem lenne
könnyebb. Azt már nem említette a férjének, hogy ezenkívül fel kell öl-
töztetnie két hisztérikus lányt, figyelni, amint fényképezik őket,
egyfolytában nyugtatgatni őket, s közben valamikor neki is föl kell öltöznie.
- Megtennéd ezt nekem? - kérdezte, miután előadta a tervét.
- Természetesen. Elvégre az én anyám. Olympia nem tett
megjegyzést arra, hogy
Harry nem tart velük, és egy szóval sem kérte, hogy csatlakozzon
hozzá. Mindössze arra kérte, segítse be az anyját a limuzinba, és hívja fel őt
telefonon. Mindketten tisztában voltak vele, hogy erre bárki képes lehet, és
ez a legkevesebb, amit megtehet, függetlenül a politikai meggyőződésétől.
Kicsit zavartan, de megnyugtatta a feleségét, hogy részéről a dolognak
semmi akadálya.
- Ez nagyszerű. Köszönöm. Szia - hadarta Olympia, és már szaladt is,
hogy a megbeszélt időre odaérjen a fodrászhoz. Ginny addigra már készen
volt, Veronicának pedig nagyjából anyjával egy időben kellett elkészülnie.
Időközben a manikűrös fog dolgozni Ginny körmein, miután Veronicáéval
már végzett. Az egész úgy meg volt szervezve, mint annak idején a
szövetségesek normandiai partraszállása.
Negyed négykor Olympia hazatelefonált, hogy emlékeztesse Charlie-t,
most kell a frakkjával, a hozzá tartozó nadrággal, inggel, fehér
nyakkendővel, mellénnyel, zoknival és lakkbőr cipővel felszerelkezve
elindulnia a szállodába. No meg a kesztyűvel, amit neki is viselnie kellett.
Charlie megnyugtatta, hogy készen áll, öt percen belül elindul.
Olympia és a lányok, tökéletes frizurával és gyönyörűen kimanikűrözve,
negyed ötre értek haza. Harry és Max kártyáztak, Charlie már elment,
Frieda pedig szunyókált. Épp csak annyi idejük maradt, hogy összeszedjék
a holmijaikat, majd fél ötkor anya és lányai elindultak a hotelba, ahol a bált
rendezték. Útközben Olympia felhívta Harryt, akinek épp csak köszönt,
amikor elmentek. Most emlékeztette rá, hogy hánykor kell beültetnie
édesanyját a limuzinba, és hogy akkor őt is fel kell hívnia a
mobiltelefonján. Harry csendesen csak annyit mondott, hogy megértette, s
még annyit tett hozzá, hogy hatkor felébreszti
Friedát, és segít neki az öltözködésben. A limuzint negyed nyolcra
rendelték a ház elé.
A lányok, a kísérőik és a család vacsorát is kaptak, a többi vendéget pedig
este kilenc órára várták. A próbát öt órakor tartották, méghozzá a
bálteremben. Olympia pontosan öt óra előtt tíz perccel ért le a lányokkal a
földszinti hallba.
Épp amikor odaértek a bálterem ajtajához, ahol öt órakor kezdetét veszi
majd a próba, belépett Veronica kísérője, Jeff Adams, kezében a vállfán
magával hozott frakkjával. Olympia becsukta a szemét, remélve, hogy csak
káprázott. Mint kiderült, sajnos nem. Jeff Adamsnek világoskék haja volt.
Nem sötétkék vagy középkék, amit egy elsötétített bálteremben akár
feketének is nézhetnének, hanem egy türkiz és zafírkék közötti árnyalat,
amelyet mindenféle megvilágításban nagyon tisztán lehetett látni. Lerítt
róla, hogy rendkívüli módon meg van elégedve magával, és elviselhetetlen
arroganciával fogott kezet Olympiával. Veronica csak nevetett, amikor
meglátta, Ginny meg Steve előző esti gálád szószegése óta még mindig úgy
nézett ki, mint egy zombi. Steve azt mondta, hogy noha egy másik lány
miatt dobja Ginnyt, „hajlandó" eljönni a bálba. És Olympia elszörnyedésére
Ginny erre azt felelte, hogy jó, jöjjön. Ezt azzal magyarázta, hogy még egy
estét el akart tölteni a fiúval. Olympia már a gondolatától is rosszul volt, de
nem akarta még jobban felzaklatni Ginnyt. Steve tehát várhatóan kilenckor,
a többi vendéggel együtt fog megjelenni, mivel már nem lesz Ginny
kísérője. Ott fog ülni az asztaluknál, a többi vendéggel együtt. Olympia
komoly kísértést érzett, hogy a villájával keresztüldöfje. Ugyanezt a sorsot
szerette volna szánni Jeffnek is, akinek Veronica épp most gratulált a mesés
hajszínéhez. A fiú e pillanatban Olympia kezébe nyomta a frakkját, és
megkérte, hogy tartsa helyette, amíg a próba zajlik. Olympia a
legszívesebben megölte volna.
Négy sorban álltak fel a próbához: kettőben a lányok, kettőben a kísérők,
és a bizottság tagjai a sorok között végigsétálva szemügyre vették őket. Egy
komoly külsejű, fekete nadrágot és Chanel-kosztümkabátot viselő matróna
megállt Jeff előtt, és ellentmondást nem tűrő hangon közölte vele, hogy a
próba után este kilencig bezárólag vagy visszajön egy normális, emberi
hajszínnel, a saját eredetijével, vagy amilyet óhajt, mert ha nem hajlandó
megváltoztatni a hajszínét, abban az esetben Veronicának egy másik kísérőt
fognak kijelölni a bálra. A bizottság elnöke világossá tette a fiú előtt, hogy a
döntés joga kizárólag az övé. Jeffet láthatóan lelombozta a dolog, de Vero-
nica továbbra is csak nevetett rajta. Őt roppantul szórakoztatta az egész
jelenet, amitől anyja kimondottan dühös lett rá. A hátára tetovált lepke
felfedezése és a pillanat között, amikor kísérője megjelent a kék hajával,
úgy tűnt, Veronica életének egy új szakaszába lépett. Már nem elégedett
meg annyival, hogy borsot törjön anyja orra alá, úgy látszott, most már min-
denkit meg kellett botránkoztatnia, és látványosságot kellett csinálnia
magából. Olympia egy cseppet sem volt elragadtatva ettől.
Szóvá is tette neki, amikor a próba után visszavonultak a szobájukba
átöltözni.
- Veronica, ez egyáltalán nem volt vicces. Csak azt érte el vele, hogy a
bizottság tagjai megharagudtak rá, és mellesleg rád is.
- Jaj, mami, ne parázz! Ha már részt kell vennünk egy ilyen idióta
dologban, legalább hadd vigyünk bele egy kis humort.
- Ez egyáltalán nem volt humoros - szögezte le Olympia. - Otromba
volt és bosszantó. Le fogja szedni azt a színt?

- Persze. Csak a hecc kedvéért festette be.

- Melléfogott vele.
Olympia ekkor már szemmel láthatóan nagyon ideges volt, Ginny pedig
újra rákezdte a sírást. Épp most mondta Steve a telefonban, hogy mégsem
jönne el. Úgy gondolja, az talán még rosszabb lenne neki. Ginny zokogva
győzködte, hogy nem, akkor lesz rosszabb, ha nem jön el. Már-már
könyörgött, amit Olympiának kín volt hallgatni, míg végül a fiú nagy
nehezen beleegyezett, hogy eljön. Ha Olympia a gondolat erejével ölni
tudott volna, a fiú ott helyben szörnyethal. Ehelyett a vacsoravendége lesz,
és össze fogja törni a lánya szívét élete egyik legfontosabb estéjén.
Hat órakor a lányok felvették a báli ruhájukat, és Olympia könnyes
szemmel nézte őket. Felejthetetlen pillanat volt. Olyanok voltak, mint a
tündérkirálynők, és Veronica stólája illedelmesen eltakarta a hátát.
Hét órakor a fotóssal kellett találkozniuk, azalatt anyjuk is átöltözhetett.
A harisnyanadrágján abban a pillanatban leszaladt a szem, mihelyt felhúzta,
de szerencsére hozott magával egy tartalékot. A ruháján beakadt a cipzár, de
nagy nehezen sikerült kiszabadítania. Akkor egy pillanatra megállt, hogy
megpróbáljon lassítani és lélegzethez jutni. A frizurája jó volt. A sminkjét
már korábban elkészítette, és most jólesőn nyugtázhatta, hogy a ruhával
szépen kiegészítik egymást. A cipő nyomta a lábát, de erre számítani
lehetett. Az estélyi táskája tökéletes volt. Fölvette a gyöngysorát, amely
még az anyjáé volt, és fülébe illesztette a hozzá való fülbevalót. Megnézte
magát a tükörben, és mindent rendjén lévőnek talált. Kis rúzst tett a szájára,
és amikor a vállára terítette a kék stólát, megszólalt a telefonja. Harry volt
az, most ültette be az anyját a limuzinba. Negyed nyolc volt. Még azt is
elújságolta, hogy Max jobban van.
- Máris lemegyek édesanyád elé - felelte Olympia levegő után
kapkodva.
- Hogy mennek a dolgok? - kérdezte a férfi érezhető aggodalommal.
Hallotta Olympia hangján, hogy a kiborulás határán van.
- Nem tudom. Azt hiszem, én idegesebb vagyok, mint a lányok.
Gyönyörűek mindketten. Most éppen fényképezkednek. Mihelyt édesanyád
megérkezik, csatlakoznom kell hozzájuk. Chauncey és Felicia talán már
odalent vannak.
Nem lelkesedett a küszöbön álló találkozásért. Azt sem mondta el
Harrynek, rossz, hogy ő nincs mellette, mert nem akart még nagyobb
bűntudatot kelteni benne. Semmi értelme nem volt. Semmivel sem lett
volna könnyebb dolga. Egy pillanatra elábrándozott azon, hogy Harry is ott
ül a limuzinban anyósa mellett, de a telefonban hallotta a háttérből Max
hangját, amiből tudta, hogy Harry otthon van. Ilyen csalódások minden
házasságban előfordulnak, nem tehet mást, mint lenyeli, és idővel elfelejti.
Számtalan más dolog van, amit a férje jól csinált. Ezt az egy esetet leszá-
mítva, mindig ott volt mellette, és ott lesz ezután is. Ez olyan dolog volt,
amit nem tudott megtenni még az ő kedvéért sem, így nincs mit tenni, el
kell fogadnia. Miért kellene a kapcsolatuknak megsínylenie azt, hogy Harry
nem hajlandó eljönni egy bálba? Nem, nem engedi, hogy ez az estély ilyen
sokat jelentsen. Sietősen elbúcsúzott hát tőle, majd kiment a szobából, és
leliftezett a földszintre. Az utcán várta anyósát, s már remegett a hidegtől,
mire a limuzin megérkezett. Frieda elegáns fekete bársonyruhájában, maga
készítette sima tarkókontyával méltóságteljes nagyvilági dámának látszott.
A portás besegítette a kerekes székbe, majd betolta az épületbe, ahol
Olympia átvette tőle.
Beszálltak a liftbe, s fölmentek a bálterem emeletére, ahol a lányok
büszke családtagjai a fotózáshoz gyülekeztek. Az anyák csokorszám kapták
a gardéniát, amit a ruhájukra tűzhettek, vagy ha akarták, a kezükben vihet-
tek, a lányok pedig apró fehér virágokból font koszorút kaptak a fejükre és
kis bokrétát a kezükbe, hogy így vonuljanak fel a színpadon. Volt abban
valami kivételesen szűzies látvány, ahogy az ötven hófehér ruhás,
virágkoszorús, kezében virágcsokrot tartó fiatal lány felsorakozott. A kép
láttán könny szökött Olympia és Frieda szemébe.
 - Milyen gyönyörűek! - súgta oda Frieda, és Olympiát mélyen
meghatotta anyósa meg-indultsága. Szíve szerinti nagymamája volt a
lányainak. Ránézett Olympiára, és fejcsóválva mondta: - Úgy sajnálom,
hogy Harry nincs itt veled. Még konokabb, mint az apja volt. Ma este meg
is mondtam neki, hogy szégyellem magam miatta.
Olympia megveregette anyósa kezét.
- Nincs semmi baj. - Mi mást mondhatott volna? Harrynek határozott
álláspontja volt az ügyben, amihez ragaszkodott, akár csalódást okozott
neki ezzel, akár nem. Friedát bámulattal töltötte el menye nagyvonalúsága.
Nem volt benne biztos, hogy ő maga képes lett volna erre. Haragudott a
fiára, amiért így cserbenhagyta Olympiát. De mielőtt bármit mondhatott
volna ezzel kapcsolatban, egy magas, frakkot és fehér csokornyakkendőt
viselő szőke férfi, oldalán egy ugyanolyan magas szőke nővel, lépett
hozzájuk. Chauncey és Felicia. Olympia bemutatta őket Friedának. Felicia
udvariasan jó estét kívánt neki, Chauncey azonban tudomást sem vett róla,
miközben volt feleségét szívélyesen üdvözölte. Annak ellenére, hogy olyan
sietősen öltözködött és meglehetősen kevés gondot fordított magára,
Olympia lenyűgözően szép volt aznap este. Chauncey szakértő szemmel
nézett végig rajta.
- Jól nézel ki, Olympia - mondta, és arcon csókolta. Olympia
megköszönte, és kezet fogott Feliciával, aki elég idétlenül nézett ki túl-
ságosan kivágott és lehetetlenül szűk rózsaszín szaténruhájában. Meglepte
Felicia közönséges külseje. Nem ilyennek emlékezett rá, de persze évek óta
nem találkoztak már. Az évek múlása bizony nem tett jót neki. Most
láthatta, hogy a lányok joggal tettek rá cseppet sem hízelgő
megjegyzéseket. Ráadásul a ruhája sem illett a korához. Olympia jól szabott
tengerkék estélyije sokkal elegánsabb, sokkal szexibb és jóval kevésbé
kivágott volt, ezáltal szebbnek és méltóságteljesebbnek mutatta őt.
Chauncey minden jel szerint észre is vette. A vállát átkarolva magához
ölelte „a régi szép idők kedvéért". Olympia gyanította, hogy máris részeg.
És Feliciában is volt már némi nyomás. Hát ez nem sok jót ígért.
- Hol vannak a lányaink? - nézett körbe Chauncey.
- Most fotózzák őket a kísérőikkel. Pár perc múlva itt lesznek.
Olympia úgy érezte magát, mint valami túravezető a pokolba tartó hajó
fedélzetén. Ginny szívfájdalmától egészen Veronica kísérőjének kék hajáig
minden, ami csak kapcsolatban volt ezzel az estével, megnehezítette az
életét - nem beszélve az elmúlt hét eseményeiről: a törött bokáról, a
bárányhimlőről, a megfázásról és az influenzáról. Hihetetlenül stresszes
hetet hagyott a háta mögött, és most, ahogy itt állt Chaunceyval és a
feleségével, úgy érezte, képtelen lesz lazítani. Mennyivel könnyebb dolga
lenne, ha Harryt itt tudhatná maga mellett! Ehelyett az anyját kell tologatnia
egy kerekes székben. Már nem tudta felidézni azt a pillanatot, amikor volt
olyan őrült, hogy úgy gondolta, jól fogják érezni magukat ezen az estén.
Eddig semmi jel nem mutatott erre. Már csak abban reménykedett, hogy
Ginny nem veszített el megint egy fél pár kesztyűt.
Ekkor megpillantotta Jeffet. Veronicával lépett ki a bálteremből, s a haja
már nem virított zafírkéken, helyette olyan fekete volt, mintha cipőkrémmel
kente volna be. Ez sem látszott természetes színnek, sőt ordított róla, hogy
be van festve. Kifejezetten punk rock haj volt, de a bizottság úgy döntött,
szemet huny felette. Olympia hálásan fogadta az efféle apró kegyeket. Jeff
fölényes derűvel pillantott rá, amitől Olympiának rögtön viszketni kezdett a
tenyere. A fiú tagadhatatlanul jóképű srác létére maga volt a megtestesült
pimaszság, aki mindenkinél, de különösen egy szülőnél, sokkal okosabbnak
hitte magát. Olympia csak arra tudott gondolni, hogy Veronica kifejezetten
az ő bosszantására hívta meg. Amióta Chaunceyval rákényszerítették, hogy
eljöjjön a bálba, minden alkalmat megragadott, hogy lehetetlen helyzetbe
hozza őt. Végül beadta a derekát, de azt már nem tehették kötelezővé szá-
mára, hogy komolyan vegye, vagy ne adj' isten élvezze is. És Ginny még
akkor is zaklatottnak látszott, amikor mindkét lány megcsókolta az apját, és
üdvözölte Feliciát, aki nem győzött álmélkodni, hogy milyen szépek. Frieda
elsírta magát, amikor megölelte őket.
A családi fényképezkedés végeztével mindnyájan elvonultak arra az
emeletre, ahol a vacsorát adták. Olympia Veronica és Frieda között ült,
Chauncey és Felicia helye Ginny mellett volt. Minden a legnagyobb
rendben zajlott, egészen addig, amíg a vacsora közepe felé Chauncey föl
nem állt, hogy kimenjen a mosdóba. Veronica a szék támlájára terítette a
stóláját, mivel túl kényelmetlen lett volna vacsora közben megtartani a
vállán a síkos selymet. Anyjával együtt már meg is feledkezett arról, miért
is kellett neki a stóla. Chauncey úgy torpant meg a széke mögött, mintha
puskalövés érte volna. Aztán volt felesége felé fordult, és úgy bámult rá,
mint aki nem hisz a szemének.
- Elment az eszetek? - Olympiának sejtelme sem volt, mi ütött belé.
Felicián látszott, hogy szintén nem érti a dolgot, de ekkor Olympia
észrevette, hogy Chauncey a lánya hátán díszelgő műremekre pillant. -
Teljesen megőrültetek mindketten? Hogy engedhetted ezt meg neki?
- Az a helyzet, Chauncey, hogy hiába volt megbilincselve, kiszabadult
a cellájából, és megszökött. Majdnem úgy, mint Houdini - felelte Olympia
bosszúsan, de kimérten.
- Egyáltalán nem vagy vicces. Soha életemben nem láttam még ennél
gusztustalanabb dolgot. Sebésszel kell eltávolíttatnia, különben nem fizetem
a tandíját.
Újabban a tandíj fizetése vagy nem fizetése látszott az egyetlen
eszköznek, amellyel zsarolhatta vagy ellenőrzést gyakorolhatott a lányai
felett, és ez lassan már olyan volt Chaunceynak, mint egy mantra.
- Nem hiszem, hogy a hely megfelelő lenne ennek megvitatására -
válaszolta békítőnek szánt pillantás kíséretében Olympia. Az asztalnál ülők
feszülten figyelték őket, de még senki sem látta, miről beszél Chauncey,
mivel szemben ültek Veronicával. A lány leplezetlen haraggal fordult az
apjához.
- Ne fenyegesd az anyámat! Tizennyolc éves vagyok, én akartam
megcsináltatni. O is csak a héten tudta meg.
- Kezelhetetlen vagy, Veronica - kiáltott rá Chauncey olyan hangon,
hogy az egész terem hallhatta. - Ha továbbra is így elcsúfítod magad,
börtönbe fogsz jutni, azok mellé, akik ugyanígy néznek ki.
Olympia egy pillanatra megrémült, hogy Veronica rövid úton el fogja
küldeni a pokolba az apját, és az egészből még nagyobb jelenet lesz, mint
ami már van. Mindenki némán figyelte az összecsapást. Chauncey nem
fogalmazott finoman, és a már elfogyasztott italmennyiségnek
köszönhetően meglehetősen hangos is volt. Még Feliciát is meglepte, hogy
milyen nagy feneket kerít az ügynek.
- Ezt nem veled fogom megbeszélni, apa. Miért nem nősz végre fel? -
Veronica felpattant a székről, és farkasszemet nézett az apjával. - Ez nem
bűn, csak egy tetoválás. Mi lenne, ha innál még egy pohárral? Attól
biztosan jobban éreznéd magad - vágta a szemébe jeges hangon, s azzal
kivonult a teremből. Jeff ezt látva utánament. Eközben az asztalnál ülők jól
megfigyelhették a tetoválást, amely ellen Chauncey oly nagy hangon
tiltakozott. Felicia megfordult, hogy ő is lássa, és elakadt a lélegzete. Ezek
után biztosította az asztalnál ülőket, hogy az ő lányai meggondolnák, hogy
csináltassanak-e magukra ilyesmit. De kisvártatva beismerte, hogy a
legidősebb lánya is még csak tizenhárom éves. Olympia tudta, hogy az
elkövetkező öt évben sok minden meg fog változni Felicia életében. Az
ember legjobb igyekezete ellenére sem tehet túl sokat, hogy ellenőrzése
alatt tartsa a gyerekeit.
Olympia sem volt túlságosan elragadtatva, de nagy meglepetésére úgy
gondolta, hogy Veronica sokkal több méltósággal és illendőséggel kezelte a
helyzetet, mint az apja. Charlie az asztal szemközti oldaláról anyjára nézett,
és egy perc múlva ott folytatódott a társalgás, ahol abbamaradt. A vacsora
után az egyik anya, arcán derűs együttérzéssel, odalépett Olympiához.
- Tudom, mit érzel. Az én tizenkilenc éves lányom úgy jött haza a
Kaliforniai Egyetemről, Santa Cruzból, hogy mindkét karja könyékig tele
volt tetoválásokkal. Életemben nem láttam annál rondábbat, de a világon
semmit nem tehettem ellene. Bele sem akarok gondolni, hogy fog kinézni,
amikor majd kezd megereszkedni a bőre. Ennél rosszabbat is elkövethetnek.
Olympia nem tudta, vajon mire gondolhat a másik asszony, de abban
biztos volt, hogy ha volt ilyen, akkor el fogja mesélni. Könyörületes
megnyugtatásáért pedig nagyon hálás volt.
- Még mindig nem tértem magamhoz. Két napja láttam meg először.
Az anyósom varrt neki egy stólát, hogy ma este fölvehesse a ruhája fölé.
Nem voltam benne biztos, hogy a bizottságnak tetszene-e a műremek.
- Biztos vagyok benne, hogy nem ő az első lány, aki tetoválással lett
elsőbálozó. A nagyobbik lányom kísérője egy karikával az orrában jelent
meg.
- Nálunk az egyik kékre festett hajjal jött el ma este - vallotta be
Olympia, s a két nő jó-ízűn nevetett a fiatalság bolondériáin.
- A dolgok nagyot változtak a mi időnk óta. A nagymamám
idegrohamot kapott, amikor meglátta rajtam a vállpánt nélküli ruhámat. Azt
hiszem, az ő idejében még a karjukat sem mutogathatták csupaszon.
Manapság meg már így mennek a dolgok.

- Azt hiszem, igazad van - mondta erre Olympia, végre megnyugodva.

Látta, hogy Chauncey még mindig dúl-fúl. Haragos pillantásokat vetett az
asztal túloldaláról volt feleségére, miközben Frieda nyugtalan
homlokráncolással figyelte őt.
- Micsoda gyalázatos látvány - füstölgött Chauncey, de most
valamelyest csendesebben. Addigra már Felicia is tudta, hogy miről van
szó.
 - Nekem sem tetszik - szólt higgadtan Olympia. - Azalatt csináltatta,
míg a kollégiumban volt. Én is csak a héten tudtam meg.
- Túl liberálisan neveled ezt a gyereket meg a többit is. Hamarosan
börtönbe csukják mint kommunistát - jelentette ki Chauncey, miközben
rendelt magának egy újabb italt.

- Kommunistákat nem csuknak börtönbe, Chauncey. Veronica liberális,

de az esze azért nem ment el teljesen. Mindössze be akarja bizonyítani,
hogy megvannak a saját eszméi.
- Ilyesmivel nem lehet semmit bebizonyítani - közölte a férfi
felháborodott rosszallással. Képtelen volt napirendre térni Veronica
tetoválása felett.
- Csakugyan nem. Nem szívesen mondom, de az az érzésem, hogy
teljességgel ártalmatlan dolog. Csúnya, de ártalmatlan. - Olympia már
beletörődött, mert tudta, úgysem tehet ellene semmit.
- Egész életére elcsúfította magát - siránkozott Chauncey, és nem is
titkolta, hogy Olympiát hibáztatja, amiért megengedett ilyesmit. Persze nem
engedte meg, de Chauncey így is, úgy is őt okolta. Régen is, ma is.
- Nincs elcsúfítva - mentegette Veronicát az anyja. - így is nagyon
csinos lány. Hülyeség volt ezt tennie, és ha később megunja, amit nagyon
remélek, majd leoperáltatja magáról.
- Kényszerítenünk kellene rá - közölte a férfi, és kiitta az italát.
- Nem, Chauncey, nem kell. Épp most kapott egy újabb jogot. Adj neki
egy kis időt!
A férfi megrázta a fejét, halkan odaszólt valamit a feleségének, majd
mintha csak most vette volna észre, hogy Frieda is ott van, úgy döntött,
rajta tölti ki a rosszkedvét.
- Gondolom, az ön fiának is van tetoválása - szólt hozzá vádló hangon.
Mindenáron bűnbakot kellett keresnie. Ez esetben Olympiát és Harryt.
Frieda úgy mosolygott rá, mint aki jót mulat a feltevésén. Olyan könnyű
volt olvasni Chauncey gondolataiban. Éveken át találkozott ezzel a fajta
előítélettel.
- Nem, neki nincs. Mi, zsidók, nem tetováltatjuk magunkat. Tiltja a
vallásunk.
- Ó! - Chauncey erre nem tudott mit mondani. Odaszólt valamit
Feliciának, mire mindketten felálltak. A vacsora véget ért, ideje volt
visszatérni a bálterembe a vendégeikhez. A fogadásukra felsorakozott
lányok köszöntik a belépő vendégeket, miközben kísérőik a színfalak
mögött várakoznak rájuk. Közeledett a kilenc óra.
 KILENCEDIK FEJEZET

Miután a lányok elmentek, Olympia a lifthez gurította Friedát. Amikor

utoljára látta, Veronica szépen a vállára terítve viselte a stólát, s ettől
Olympiát megint hála fogta el Frieda iránt, aki megvarrta neki. így legalább
nem látja az egész báli sokadalom a hátára tetovált lepkét. A többiek épp
eleget láttak belőle az asztalnál, hogy jó nagy kavarodás legyen a dologból.
- Bocsáss meg Chaunceyért - mentegetőzött útban a lift felé.
- Nem a te hibád. Mindig meglep, hogy még ma is vannak hozzá
hasonló emberek. Számomra megszokhatatlan ez a fajta előítéletesség.
Nagyon zárt világban élhet.
- Igen - adott igazat neki Olympia, és nem győzött hálát adni, hogy már
nem Chauncey a férje. Hibái ellenére Harry intelligens, kedves és
tisztességes ember volt.
A bálterem emeletére érve elhaladtak a lányok sorfala előtt, és annak
rendje és módja szerint mindketten megrázták mind az ötven kesztyűs
kezet. Akadtak köztük igazán csinosak, de mint Olympia megállapította,
egyik sem olyan szép, mint az ő ikrei. Káprázatosan festettek egészen más,
de egyformán gyönyörű estélyi ruhájukban.
Frieda arcán még akkor is ott ült a büszke, boldog mosoly, amikor
megtalálták az asztalukat. Olympia besegítette a székébe, majd maga is
letelepedett mellé. Ginny barátja, Steve, már ott ült. Udvariasan felállt, és
miután kicsit zavartan bemutatkozott, újra leült. Olympia hűvösen bánt
vele, mert még élénken élt benne az iránta érzett harag. Perceken belül
megjelent Margaret Washington és a férje. Bemutatta őket Friedának, és
Margaret elmondta, hogy jó kezekben hagyta édesanyját a kórházban.
Csodálatosan szép barna csipkeruha volt rajta, majdnem ugyanaz az
árnyalat, mint a bőre színe. Frieda meg is állapította, hogy úgy néz ki, mint
a fiatal Lena Horné. A társaságban mindenki egyetértett abban, hogy a lá-
nyok sorfalában az ikrek voltak a legszebbek.
Öt perccel ezután megérkezett Chauncey és Felicia. Olympia észrevette,
hogy volt férjén már kezd meglátszani a rengeteg elfogyasztott ital. És
legnagyobb bosszúságára olyan elképedve meredt Margaretre és a férjére,
mintha soha életében nem látott volna még afroamerikaiakat. Vagy
legalábbis itt nem. Szó nélkül, kétségbeesetten nézett Olympiára, majd
leült. Volt felesége hihetetlen dolgot művelt. Nem elég, hogy magával
hozott egy zsidó asszonyt a bálba, még egy afroamerikai házaspárt is
meghívott. Chauncey úgy festett, mint aki attól fél, mindjárt agyvérzést fog
kapni. És ha ennyi sértés még nem volna elég, ehhez jött még a lánya
tetoválása is. Látva, hogy milyen képet vág, Olympiából kitört a nevetés.
Margaret ránézett, megértette, hogy min nevet, és ő is nevetni kezdett.
Frieda, minderről tudomást sem véve, arcán üdvözült mosollyal bámulta
a körülötte lévő embereket, a csodás ékszereket, az estélyi öltözékeket és a
szép fiatal lányokat. Olyannak látta a báltermet, mintha egy tündérmesébe
csöppent volna bele. Az arcát látva menye arra gondolt, már csupán ezért
megérte eljönni. Akármit gondolt is Chauncey, tudta, hogy neki volt igaza.
Frieda éppúgy megérdemelte, hogy itt lehessen, mint bárki más a jelenlévők
közül. Chauncey világának napjai leáldoztak, az ő értékeinek, elzárt és
elkülönült életének befellegzett. Végül is annak, amit Olympia tett, sokkal
nagyobb hatása volt, mint Harry álláspontjának, miszerint nem hajlandó
eljönni. Azzal, hogy otthon maradt, pontosan azt tette, amit a Chauncey-féle
emberek elvártak tőle. Olympia egy holokauszt-túlélő és egy Harlemban
felnevelkedett, fényes tehetségű fekete jogásznő személyében elhozta
magával a valódi világot ide, a bálterembe. Bebizonyíthatta volna ennél
jobban az igazát? Ő úgy gondolta, hogy nem.
Miközben ezen töprengett, meglepetten látta, hogy Charlie közeledik felé
a báltermen át. Csak nincs valami baj? - futott át az agyán. Ekkorra már
mindenki az asztalánál ült, a lányok is visszavonultak, hogy felkészüljenek
a bemutatkozásra. Bepúderezték az orrukat, elrendezték a frizurájukat,
rúzsozták a szájukat. A zenekar már játszott, az elsőbálozók szülei és
barátai táncolni kezdtek. Még húsz percük volt a műsor kezdetéig, addig
mindenki igyekezett a legjobban érezni magát. Charlie céltudatos léptekkel
tartott felé, és anyja legnagyobb meglepetésére felkérte őt táncolni. A
gesztustól elérzékenyülve mosolygott rá. Tudta, azért teszi, mert Harry
nincs itt, és a fiú tudja, milyen kemény feladat elé állítja anyját, hogy az
egész estét az apjával kell töltenie. Milyen goromba volt vele a tetoválás
miatt, és milyen faragatlanul viselkedett a vendégeivel! Valami érthetetlen
okból Chauncey és Fe-licia egyetlen barátjukat sem hívták meg.
Charlie kivezette anyját a táncparkettre, a többi szülő közé, és egy könnyű
foxtrottba kezdett vele.
 - Említettem neked mostanában, hogy milyen büszke vagyok rád? -
nézett Olympia boldog mosollyal elsőszülöttjére. Frieda az asztal mellől
gyönyörködött bennük. Olympia nagyon szép nő volt, a fia pedig jó
kiállású, melegszívű fiatalember. Nyolcéves volt, amikor Olympia és Harry
összeházasodtak, és Frieda szeme láttára vált gyermekből felnőtt férfivá. Ő
is büszke volt rá, akárcsak az anyja. Jó gyerek volt.
- Szeretlek, mami - felelte Charlie halkan, és Olympia megint
észrevette azt az árnyékot a tekintetében, mintha valami kérdés bujkálna
benne. De akárhogy törte a fejét, nem tudott rájönni, mi lehet az.
- Én is szeretlek, Charlie. Jobban, mint gondolnád. Ma este nagyon
szépek a lányok, ugye? - A fiú bólintott, Olympia pedig tovább csevegett.
Évek óta nem táncolt már a fiával. Meglepte, mennyire hasonlít az apjára,
amikor ő volt annyi idős, mint most Charlie. De mennyivel jobb ember ő,
mint az apja! - Nagyon sok szép lány gyűlt ma össze itt. Talán megtalálod
köztük álmaid hercegnőjét - csipkelődött vele. Igazság szerint nagyon
bántaná, ha így történne. Azt szerette volna, ha a fia egy ennél érdekesebb
világból való lányt találna magának. Egy estére nagyon jól el lehetett lenni
ezekkel az emberekkel, de bizonyos értelemben különlegességet
képviseltek, afféle ereklyék voltak a múltból, mint amilyen Charlie apja is.
Olympia azt szerette volna, ha Charlie egy szélesebb látókörrel rendelkező
lányt talál, olyat, aki nem ilyen szűk spektrumból választja ki, hogy mit tart
értékesnek. Miközben ezen mélázott, Charlie nyugodt mosollyal nézett le
rá.
- Tudom, hogy őrültség ezen a helyen erről beszélni, mami. És azt is
tudom, hogy a pillanat sem a legalkalmasabb. De valamit már jó ideje el
szeretnék mondani neked.
- Ha most azt mondod, hogy egy halálfej van a mellkasodra tetoválva,
akkor kapsz tőlem egy pofont.
Charlie nevetve rázta meg a fejét, majd ismét elkomolyodott.
- Nem, mami. Én meleg vagyok.
El sem vétette a lépést, Olympia pedig olyan szeretettől és büszkeségtől
sugárzó tekintettel nézett vissza rá, amiről Charlie álmában sem gondolta
volna, hogy vallomása után kiérdemelheti anyjától. Anyja nem taszította el
magától. És Olympia végre megkapta a választ a fia tekintetében egy ideje
megbújó kérdésre. Sokáig egy szót sem szólt, aztán egyszer csak odahajolt,
és arcon csókolta Charlie-t.
 - Szeretlek, Charlie. Köszönöm, hogy megmondtad. - Annál nagyobb
ajándékot nem adhatott neki a fia, hogy bizalommal volt iránta, s ő sem
neki azzal, hogy békésen tudomásul vette, amit elmondott neki. - Ha jobban
belegondolok, azt hiszem, nem is vagyok any-nyira meglepve. Igen is, meg
nem is. Az volt a fiú is, aki tavaly öngyilkos lett? Szerelmes voltál belé? -
Lehet, hogy a szíve legmélyén mindvégig erre szeretett volna választ kapni.
Már maga sem tudta. Talán a szíve már sokkal hamarabb megsúgta, hogy
Charlie más, mint hogy az esze tudomásul vette volna.
- Nem - rázta meg a fejét a fia. - Csak barátok voltunk. Hétvégére
hazament, és megmondta a szüleinek, hogy meleg, mire az apja közölte
vele, hogy soha többé nem akarja lát-ni. O visszajött, és megölte magát.
- Szörnyű volt, amit az apja művelt. - Olympia a fia válla fölött
megpillantotta Chaunceyt. Charlie-nak nem lesz könnyű dolga, amikor
majd vele is közli ezt a hírt. Ezzel mindketten tisztában voltak.
Chaunceynak milliónyi előítélete volt egy csomó mindennel kapcsolatban.
- Azt hiszem, féltem, hogy velem is valami hasonló fog történni. Nem
az, hogy öngyilkos leszek. De féltem, hogy mit fogsz szólni, ha elmondom,
és mit fog szólni apa. Sejtettem, hogy veled nem lesz baj, de az ember soha-
sem tudhatja biztosan. És el sem tudom képzelni, hogy apa jól fogadná.
- Nagy valószínűséggel nem fogja. O még sok mindenhez nem nőtt fel.
Lehet, hogy segíthetek ebben. De azt nem gondolom, hogy már ma este
meg kellene mondanod neki - javasolta óvatosan, mire Charlie elnevette
magát. Chauncey láthatóan részeg volt, mint mindig.
- Nem terveztem. De hónapok óta el szerettem volna mondani neked és
Harrynek. Szerinted ő jól fogadja majd? - kérdezte aggodalmas tekintettel.
Sokat számított neki, hogy Harry mit gondol. Nagyon tisztelte őt, még ak-
kor is, ha aznap este nem jött el velük. O úgy gondolta, ezt kell tennie.
Mostanra már mindenki megbocsátott neki, még a felesége is.
- Azt hiszem, Harryvel minden rendben lesz. Sőt, biztos vagyok benne.
Neki bármikor megmondhatod.

- Megmondom. Kösz, mami - nézett le rá. Olympia hónapok óta nem

látta ilyen boldognak. Ebben a pillanatban vége lett a táncnak.
- Te vagy a világ legjobb anyája. Most már beszélhetek arról a
tetoválásról is, ami a hátamon van? - És úgy nevetett rá, mint valamikor,
kisfiú korában. De ezen az estén mindketten megértették, hogy Charlie férfi
lett. Megtette azt a félelmetes lépést a gyerekkorból át a felnőttkorba. És
anyjának köszönhetően két lábbal ért földet, méghozzá szilárd talajon,
bármilyen volt is a szexuális beállítottsága. Anyja szerette őt, mindentől
függetlenül. Ez kiderült. Élvezhette az ő feltétel nélküli szeretetét és
tiszteletét.
- Meg ne tudjam, hogy tetováltattál magadra, Charlie Walker! A két
kezemmel fojtanálak meg!
- Ne izgulj, mami, nem csináltam ilyet. Charlie-nak vissza kellett
mennie a színpad
mögé a többiekhez, de tudta, hogy előtte még meg kell mondania ezt
anyjának. Maga sem tudta, miért, de abban biztos volt, hogy még ma este el
kell mondania neki. így akarta. Habár más módon, mint a húgai, de ő is
bemutatkozott ma este.
Olympia még egyszer odafordult hozzá, mielőtt Charlie visszavezette
volna az asztalukhoz, és kimondta azt a mondatot, amelyet a fia tőle
szeretett volna hallani, mert tőle volt rá szüksége.
- Büszke vagyok rád.
Akkor Charlie megcsókolta, és visszakísérte az asztalhoz. A széke mellett
ott állt frakkban, fehér csokornyakkendőben Harry, és őket figyelte. Úgy
nézett ki, mint aki mindig is azt tervezte, hogy ott lesz vele a bálon. Frieda
büszkeségtől sugárzó arccal nézett föl rá. Ez az este nemcsak a lányoké
volt, hanem minden jel szerint a fiáké is.
- Hát te mit keresel itt? - kérdezte Olympia halkan, mosolyogva,
amikor Charlie magukra hagyta őket. Alig tudott megszólalni a meg-
hatottságtól. Az, hogy Harry az elvei és az ellenérzései ellenére mégiscsak
eljött, olyan ajándék volt, amelyet épp akkora becsben fog tartani, mint azt,
hogy a fia így bízott benne. Eddig valóban emlékezetesnek ígérkező este
volt számára.
- Úgy döntöttem, szót fogadok neked és anyámnak, s erőt veszek
magamon. Gondoltam, a mai este erre épp jó alkalom lesz.
Ugy látszott, ma este mindenki részesült valami megvilágosodásban,
amelyből neki is jutott. Például megértette, hogy akár eljön a bálba, akár
nem, szereti Harryt. Azóta, amióta a férfi kijelentette, hogy mélységesen
ellenzi, Olympia már felhagyott a reménykedéssel.
- Van még időnk egy táncra? - kérdezte Harry, és Olympia bólintott. Az
utolsó tánc volt a bemutatkozás előtt. Tökéletesen időzítette a
megérkezését.
 - Szeretlek, Harry - mondta Olympia boldogan, miközben a keringő
lassú ütemére siklott férje karján.
- Én is szeretlek. Ne haragudj, hogy annyi fájdalmat okoztam emiatt az
este miatt! Azt hiszem, tisztáznom kellett magamban ezt a dolgot. - Hirtelen
elnevette magát. - Anyám azt mondta, mielőtt elindult volna, hogy szégyelli
magát miattam. Kijelentette, hogy én vagyok a legelőítéletesebb ember, akit
valaha ismert. Még Max is azt mondta, hülyeség, hogy nem jövök el. Én is
tudtam. Egyedül téged sajnállak miatta, és persze a gyerekeket is. Itt
akartam lenni veled. Bocsáss meg, amiért hagytam, hogy egyedül jöjj el ide.
Egyébként milyen volt a vacsora?
- Érdekes. Chauncey jelenetet rendezett Veronica tetoválása miatt. Nem
hibáztatom érte, de szokása szerint megint túllőtt a célon.
- Veronica erre beszólt neki? - kuncogott Harry. Láthatóan fájlalta,
hogy nem volt jelen a szóváltáskor, de még az est java hátravolt, s benne az,
amit Olympia a legfontosabbnak tartott: a lányaik bemutatkozása az előkelő
társaság előtt, bármi legyen is az.
- Képzeld, hogy nem - válaszolta Harry kérdésére. - Csak azt mondta
neki, hogy nőjön fel. Nem is rossz gondolat. Mint ahogy az sem, hogy
józanodjon ki. Még mindig nagyon sokat iszik. - Sok mondanivalója lesz
Harry számára, ha a bál után hazaérnek, főleg ami Charlie vallomását
illette. A fiú szavai egyre ott motoszkáltak benne, de nem akart itt beszélni
róla. Még nem tért egészen napirendre afölött, amit a fia mondott, de
nagyon jólesett neki, hogy Charlie végül a bizalmába fogadta. Látszott rajta,
attól, hogy elmondta, egy mázsás kő gördült le a szívéről. De neki még
emésztenie kellett a hallottakat. A legvégén azonban neki minden úgy lesz
jó, ahogy a fia akarja, amire szüksége van, ami boldoggá teszi, egyszóval ha
az lehet, aki valójában. És tudta, hogy ezzel Harry is így lesz. Chauncey
már egy egészen más eset. Sejtette, hogy neki tovább fog tartani, amíg
feldolgozza. Ekkor elnevette magát, és tovább mesélte, mi mindenből
maradt ki Harry.
- Azt hittem, Chauncey szívrohamot kap, amikor a Washington
házaspár bevonult.
- Te sokkal jobban tudod, hogyan közöld másokkal az
állásfoglalásodat, mint én - mosolygott a férfi. - Nem tudom, pontosan
mik a szabályok, de valószínűleg mind megszegted, amikor egy
asztalhoz ültetted ezeket az embereket Newport legkékvérűbb,
legfehérebb, legprotestánsabb angolszász képviselőjével. Ez is egy
 módja az emberek összevegyítésének és a valóságos világba történő
beterelésének. Anyám hogy érzi magát?
- Azt hiszem, jól szórakozik. Köszönöm, hogy eljöttél, Harry - nézett
Olympia boldog mosollyal a férjére. - Nagyon örülök, hogy itt vagy.
A férfi maga is látta, milyen sokat jelent ez Olympiának, és ez őt is
örömmel töltötte el. Tudta, hogy végül helyesen döntött.
- Én is örülök. Mikor kezdődik a műsor?
A keringőnek véget vető dobpergés válaszolt a kérdésére, majd a zenekar
vezetője mindenkit megkért, hogy foglalja el a helyét.
Harry lekísérte feleségét a parkettről, majd letelepedett Olympia és
kerekes székben ülő édesanyja közé. A következő percben elsötétült a
terem, felvonták a függönyt, és a színpadon láthatóvá vált egy reflektorral
megvilágított, virágból font félkörív. Majd kiléptek a színpadra a West Point
kadétjai, a magasba emelték és keresztezték egymással a kardjaikat. Ez alatt
kellett elvonulniuk az elsőbálozóknak, ahogy Olympiának is, huszonhét év-
vel ezelőtt.
Frieda tágra nyílt szemmel nézte az előadást. Egy perc múlva megjelent
az első lány. Ábécérendben jöttek ki a színpadra, és Olympia tudta, hogy az
ikrek, mivel Walker volt a vezetéknevük, utolsónak fognak kilépni.
Negyvennyolc lányt kellett végignézniük, mielőtt tanúi lehettek Virginia és
Veronica meg-hajlásának.
A lányok lassan lépdeltek kifelé; néhányukon látszott az idegesség,
mások magabiztosan, sőt egyesek széles mosollyal néztek körül, de voltak,
akik végig komolyak maradtak. A fejükön lévő virágkoszorú már-már
angyalivá tette a megjelenésüket, némelyikük ruhája meseszépre sikerült,
míg akadtak, amelyek épp csak megütötték a mértéket. Voltak dundik és
soványak, kivételesen mutatósak és csúnyácskák, de ahogy virágcsokraikat
tartva, kesztyűs kezüket kísérőjük karjába fűzve, sorra kiléptek,
mindannyiukon látni lehetett, hogy ez életük legcsodálatosabb pillanata. A
bemondó egyenként, név szerint szólította a lányokat és kísérőiket is. Akkor
megálltak, fogadták a tapsot, a testvérek füttyét és kiáltásait, majd szabályos
pukedli után lassan levonultak a lépcsőn, át a kadétok kardjai alatt, és a
báltermen átvágva megálltak, hogy bevárják a többieket.
Volt az egészben valami bolondos együgyűség és szépséges avíttság.
Nagyon könnyen el lehetett képzelni, hogy lányok sokasága élte ezt át
évszázadok óta mindmáig. A maiak már nem férjet kerestek ezeken a
bálokon, mint elődeik, csak egy örökké emlékezetes és varázslatos
pillanatra kiléptek a család és a barátok kis közösségéből a világba. Ez a
világ, mely egyesek számára könnyű, mások számára nehezebb életet
tartogatott, már várta és ünnepelte őket. A mai fényes estén minden arról
szólt, hogy úgy érezzék, a jelenlévők mindnyájan szeretik őket, büszkék
rájuk, és minden jót és szépet kívánnak nekik. Az egyenként előlépő
lányokat köszöntő taps nyomán a terem megtelt túláradó örömmel és
jóindulatú elfogadással. És végre Olympia és az asztalnál ülő többiek is
tapsolhattak, amikor megjelent elsőként Veronica, majd Virginia is.
Veronicán a vonakodás leghalványabb jele sem látszott. Magabiztos, büszke
és szexi mosollyal vonta össze magán a stóláját, s ritmikus, könnyed
léptekkel leereszkedve a lépcsőn elvonult a kivont kardok alatt, a termen át
a többiekhez. Utána Charlie jelent meg, karján Virginiával. Szívdöglesztő
látvány volt, ahogy húga kesztyűs kezét a karjába fűzte. Finoman meg is
szorította, mire Virginia szemérmesen elmosolyodott, kecsesen meghajolt,
és lassan levonult a lépcsőn, majd végigment a kadétok sorfala között.
Ezután a lányok még egyszer körbejárták a báltermet, végül felsorakoztak
egyvonalban, hogy mindenki megcsodálhassa lélegzetelállító látványukat,
utoljára még egyszer bókoltak, és jöhettek az apák a nyitótáncra. Chauncey
biztosabban állt a lábán, mint Olympia gondolta, és büszkén vonult ki a
táncparkettre, hogy felkérje Virginiát. Ekkor Olympia súgott valamit
Harrynek, aki egy pillanatig tétovázott, de Olympia bólintására elindult,
hogy elkérje tőle Veronicát.
Chauncey egy pillanatra rábámult, de aztán bólintott. És mintha így lett
volna megbeszélve, a szám felénél átadták egymásnak a lányokat. Olyan
pillanat volt ez, amelyről Olympia tudta, hogy vele együtt Harry és Frieda
sem fogja soha elfelejteni. Az az ember, aki oly vehemensen tiltakozott
mindaz ellen, amit ez az estély jelentett, az első táncot végigtáncolta az ő
két lányával. És amikor a tánc véget ért, Olympia nagy meglepetésére
Chauncey kezet fogott vele. Az esemény tehát nemcsak a gyerekek, de a
felnőttek számára is afféle ismerkedési szertartássá vált. Mindkét család
elismerte, hogy a gyerekeik révén összetartoznak. És amikor Chauncey
visszajött az asztalhoz, felkérte Olympiát.
- Még most sem tudtam túltenni magamat azon a tetováláson - mondta,
de közben már mosolyogva nézett le volt feleségére. Olympia e pillanatban
majdnem fel tudta idézni azt a férfit, akit valaha szeretett. Ők a szülei
ezeknek a gyönyörű gyerekeknek, és most egy olyan estét töltenek el
együtt, amelyre sokáig és örömmel fognak mindketten visszaemlékezni.
 - Én sem - válaszolta nevetve. - Kis híján hanyatt estem, amikor
megláttam. Félek, hogy a gyerekeink még sok meglepetést tartogatnak
számunkra, és nem mindig olyat, aminek örülhetünk. De szerencsések
vagyunk, Chauncey, mert nagyszerű gyerekek.
- Igen - ismerte el habozás nélkül a férfi -, csakugyan azok.
Olympia végignézett a parketten, és látta, hogy Harry Feliciával táncol,
Veronica Char-lie-val, Ginny pedig boldogan simul annak a Steve-nek a
karjába, aki előző este összetörte a szívét. Épp jót nevet azon, amit a fiú
mondott, és Olympia önkéntelenül is arra gondolt, hátha Ginny úgy
elkápráztatta őt, hogy végül meggondolja magát. Bízott benne. Úgy illik,
hogy ezen az estén a lányok mindenkinél boldogabbak legyenek. Tudta,
hogy az egész éjszakát a barátaikkal fogják tölteni, és csak azután jönnek
majd haza, ha már megreggeliztek valahol.
Mindkét lány szerét ejtette, hogy egy adott pillanatban odamenjen hozzá,
megölelje és elújságolja, milyen boldog, hogy ezen az estén elsőbálozó
lehet. Veronica olyan túláradó boldogsággal ölelte át, hogy mindhárom nő
elpityeredett, amikor az ikrek megköszönték neki az estét. Olympia e
pillanatban mindennél biztosabb volt abban, hogy minden, ami volt,
megérte.
Azután, hogy Chauncey, Felicia és a vendégeik elmentek, Harryvel
hosszan táncoltak. Frieda boldogan ült a kerekes székében, élvezettel
hallgatta a zenét és nézte az embereket. Éjfélkor mindannyian kaptak
vacsorát, és hajnali kettőkor a három Rubinstein hazaindult. Frida közölte,
hogy ha nem törte volna el a lábát, s nem rakták volna sínbe, ő is táncolt
volna. Azt mondta, ez volt élete legvarázslatosabb éjszakája. Harry és
Olympia egészen meghatódott, amikor látták Frieda örömtől ragyogó arcát.
Charlie is elköszönt tőlük, mielőtt a lányokkal elment volna. Egy zártkörű
klubba mentek, ott akartak tovább táncolni.
- Még egyszer köszönöm, mami! Szeretlek - súgta oda anyjának
Charlie búcsúzóul.
- Én is szeretlek, szívem - mosolygott rá Olympia. Ezen az éjszakán
minden téren, ami csak fontos volt, tovább erősödött a kapcsolatuk.
Mindkét lány megköszönte neki az estét. Még Veronica is bevallotta, hogy
remekül érezte magát, és pontosan ezt mondta Harry is, mielőtt elindultak
haza.
- Fantasztikusan jól éreztem magam, Ollie -nézett rá gyengéden.
Nagyon jólesett neki, amit felesége az édesanyjáért tett. Olympia
ösztönösen tudta, milyen sokat jelent Friedá-nak ez az este, és semmi nem
akadályozhatta volna meg abban, hogy elvigye őt magával. Ezen az
éjszakán a maga módján mindenki megmutatta magát a többieknek.
Legfőképpen talán Harry. Kis időre felfüggesztve radikális nézeteit,
engedett szelídebb hajlamainak, és rájött, hogy nem olyan borzasztó dolog,
ha valaki sokféle világban mozog otthonosan. Frieda szeme még akkor is
csillogott, amikor beszálltak a limuzinba. Ma ő volt Hamupipőke, és
Olympia a tündérkeresztanya. Harryről pedig végső soron kiderült, hogy ő a
jóképű herceg.
Hazaérve mindhárman kivonultak a konyhába. Harry, épp csak a
nyakkendőjét lazítva meg, omlettet sütött. Frieda, le sem vetve gyönyörű
fekete bársonyruháját, leült velük a konyhaasztalhoz.
- Micsoda ruha volt Felicián! - jegyezte meg Harry az utolsó falat
omlettel a szájában, mire Olympia nevetve fűzte hozzá:
- Sokkal jobban passzol Chaunceyhoz, mint annak idején én. - Aztán
nagylelkűen hozzátette: - Lehet, hogy Veronica megtörte a jeget az ostoba
tetoválásával. A kis Pillangókisasszony. Talán nekem is kéne csináltatnom
egyet.
- Meg ne próbáld! - mordult rá Harry, akit sem a felesége, sem az anyja
nem látott még ilyen elegánsnak.
Olympia segített Friedának a lefekvésnél, s ezalatt Harry rendet rakott a
konyhában. Frieda csillogó szemmel nézett föl menyére a párnáról.
- Köszönöm, Olympia. Olyan jól éreztem magam, mint még soha.
- Én is - felelte őszintén Olympia. - Olyan boldog vagyok, hogy te és
Harry is ott voltatok velünk.
- Jó fiú - állapította meg büszkén Frieda. -Örülök, hogy végül jól
döntött.

- Mindig jól dönt - válaszolta Olympia, majd a jó éjszakát puszi után

lekapcsolta a lámpát, és kiment a szobából. Harry az ajtó előtt várt rá. Kéz a
kézben ballagtak fel az emeletre, és halkan csukták be maguk után a
hálószobájuk ajtaját, hogy föl ne ébresszék Maxet. A bébiszitter, akit Harry
az utolsó pillanatban hívott el, a hazaérkezésükkor elment. Addig mélyen
aludt Charlie szobájában, hiszen akkor már hajnali három óra volt. Négy
óra felé járt már, amikor Harry lehúzta Olympia ruháján a cipzárat, és
gyönyörködve nézett rá. Olympiának ekkor eszébe jutott, amit eddig nem
volt képes elmondani neki. Elkomolyodó arccal nézett vissza Harryre.
 - Charlie ma este egy nagyon fontos dolgot mondott nekem.
- Ő is tetováltatott magára? - csipkelődött a férfi, de Olympia megrázta
a fejét. Nem szomorkodott Charlie miatt, inkább határtalan tiszteletet érzett
iránta.
- Ma este elárult magáról valamit, amit eddig nem mert.
- Mit? - kérdezte Harry zavartan, de hirtelen megértette, hogy miről van
szó. A dolog nem lepte meg különösebben, bár eddig nem volt benne
biztos. Egyszer-kétszer felmerült benne a gondolat, de nem akart szólni
Olympiának, hátha megalapozatlan a gyanúja. Félt, hogy talán felzaklatná
vele. Úgy látszik, nem. Mindössze meglepődött rajta, de még jobban
szerette a fiát, mint eddig.
- Megmondta nekem - közölte büszkén Olympia. Mélyen megérintette,
hogy a fia ennyire a bizalmába fogadta. - Amikor táncoltunk, épp azelőtt,
hogy megérkeztél.
- Kíváncsi voltam, hogy mit mond neked. Figyeltelek, miközben
táncoltál vele. Nagyon szép voltál. - Harry átölelte, és aggódó tekintettel
kérdezte: - El tudod fogadni? - Nagy horderejű vallomás volt ez a fiától,
sokféle következménnyel őrá és mindannyiukra, mostantól éveken át.
Charlie számára élete végéig.
- Azt hiszem, igen. Én csak azt szeretném, hogy boldog legyen.
Amikor elmondta, máris sokkal boldogabbnak láttam, mint már jó ideje.
- Akkor megnyugodtam. És megkönnyebbültem mindkettőtök miatt. -
Harry leült az ágy szélére, és onnan nézett fel Olympiára. -Igazad volt. Ez
az elsőbálozós parti tényleg jó dolog. Sokban hasonlít a bat micvára. Az is
arról szól, hogy mindenki érezze jól magát, ne csak a lányok, hanem a
barátok és családtagok is, és mindenki más, aki ott van. Jó volt ott látnom a
mamámat. Élveztem, amikor veled meg a lányokkal táncoltam. És
akármilyen hülyén hangzik, amikor Chauncey kezet fogott velem a
táncparketten, könnyes lett a szemem.
Ez bizony többször előfordult vele azon az éjszakán, ahogy Olympiával
is. Ez az éjszaka a szeretet, az ünneplés, a remény és az emlékezés éjszakája
volt. Olyan éjszaka, amikor a lányokból nők lettek, a gyerekekből felnőttek,
és az idegenekből barátok. Pontosan úgy, ahogy Olympia előre megmondta:
a kapcsolatok teremtésének szertartása, kedves hagyomány, semmi több.
Ezen az éjszakán, amikor mások visszapillantottak egy elmúlt világba, ő
kilépett a maga régi világából egy újba. Amikor a múlt és a jövő egy fénylő
pillanatban összetalálkozott, s az idő megállt, elszállt a szomorúság, mintha
sohasem lett volna, és kezdetét vette az élet.

VÉGE
 Tartalom

ELSŐ FEJEZET.. 1
MÁSODIK FEJEZET.. 13
HARMADIK FEJEZET.. 21
NEGYEDIK FEJEZET.. 29
ÖTÖDIK FEJEZET.. 38
HATODIK FEJEZET.. 43
HETEDIK FEJEZET.. 49
NYOLCADIK FEJEZET.. 54
KILENCEDIK FEJEZET.. 60