A pszilocibin

vagy varázsgombáknak világszerte több tucat

faja él. Elsősorban a psilocybe, a panaeolus, és
a copelandia nemzetségek tagjai (a pszichoaktív
amanita fajokkal, például a légyölő galócával
nem állnak rokonságban).

Majdhogynem minden pszilocibin tartalmú gomba kis méretű; kalapjuk barna

vagy sárgásbarna színű. Könnyen összetéveszthetők sok nem pszichoaktív
ehetetlen, vagy mérgező gombával. A pszilocibin tartalmú gomba legfőbb
megkülönböztető jellemzője az, hogy ahol megfogjuk vagy megsértjük, a
felszíne kék színűre változik. Általában szárított formában találkozhatunk vele,
az ilyen gomba felszínén jól észrevehető a kékes elszíneződés.
Az elfogyasztásra kerülő pszilocibin gombák között a Psilocybe cubensis
(kubai badargomba) a legelterjedtebb, mely bármely háztartásban igen
egyszerűen és kis igényű eljárással termeszthető faj.
Az elsődleges hatásokért jó pár aktív alkaloida felelős, elsősorban a
pszilocibin, a pszilocin, valamint a baeocystin. A pszilocibin stabilabb
vegyület, mint a pszilocin, de elfogyasztás után a szervezetben pszilocinná
bomlik le.
A szárított gomba étkezés utáni maradéka szigorúan száraz, hűvös helyen
tartandó, mivel a túlzott oxidáció gyorsan megfoszthatja különleges
képességeitől. A friss gombát hűtőben tárolják, de néhány napnál tovább ott
sem áll el.