8.

téma
I. (Szent) István állam- és egyházszervező tevékenysége

Előzmények

Géza fejedelem (972-997) 972-ben került a magyar törzsszövetség élére. Legfőbb törekvése
egy szervezett állam létrehozása, a kereszténység államvallássá tétele, és hatalmának
megszilárdítása volt. Első lépésben fegyveres erővel törte meg a törzs- és nemzetségfők hatalmát.
Az erdélyi Gyula lányát, Saroltot vette feleségül, ezzel megszerezte az ország keleti részének
támogatását. A külpolitikában azonban válaszút elé került. A magyar törzsszövetség egyik oldalról
a Bizánci Császársággal, és a keleti kereszténységgel, másik oldalról pedig a Német-római
Császársággal és a nyugati kereszténységgel került közvetlen kapcsolatba. Géza úgy döntött, hogy
szakít a keleti orientációval, és nyugat felé tájékozódik. Ezzel megkezdte a keresztény-feudális
magyar állam kiépítését.
973-ban követeket küldött I. (Nagy) Ottó (962-973) német-római császárhoz Quedlinburgba,
akitől hittérítőket kért, valamint lemondott a Lajtán-túli területekről. Feleségétől fia született, akit
Vajknak neveztek el. Apja megkereszteltette, ekkor kapta a Stephanus (István) nevet, majd Gellért
püspök irányításával keresztény szellemű neveltetésben részesült. Géza dinasztikus házassággal
erősítette meg a magyar-német kapcsolatokat, István a bajor származású Gizella hercegnőt vette
feleségül. Az idős Géza szakítva a korábbi szokásjoggal, (szeniorátus: olyan öröklési rend,
amelyben a család legidősebb férfi tagja örökli a hatalmat) a nyugati mintájú öröklési rendszert
(primogenitúra: olyan öröklési rend, amelyben a hatalmat az elsőszülött fiú örökli) követve
elsőszülött fiát, Istvánt jelölte utódjául. Géza 997-ben hunyt el, a fejedelmi cím várományosa, pedig
István lett. Vele szemben nagybátyja, Koppány lépett fel trónkövetelőként, aki a szeniorátus
rendjére hivatkozva igényt tartott a hatalomra. Ezzel kettejük között megkezdődtek a harcok a
fejedelmi címért.

Fejedelem majd király

Koppány a Somogy vidékének ura volt, mögé sorakoztak fel a régi rend és a törzsi
szabadság hívei. István hadaiban nagy számban találunk külföldi lovagokat, hadvezérei is német
származásúak voltak (Hont és testvére Pázmány). A köztük lezajlott döntő ütközetre Veszprém és
Várpalota között került sor, ahol István legyőzte ellenfelét. A csatában Koppány életét veszítette,
testét pedig elrettentés képpen felnégyelték. A csonkokat az ország négy legfontosabb várának
kapujára függesztették ki, jelezve, hogy mi vár az ellenszegülőkre.
István e győzelem után fejedelemként állt az ország élén (997-1000). Legfontosabb
feladatának a keresztény királyság megteremtését tekintette. Követeket menesztett II. Szilveszter
pápához, aki koronát és felségjelvényeket küldött neki. A koronázásra 1000. december 25-én vagy
1001. január 1-jén került sor Esztergomban. Ezzel az aktussal létrejött a keresztény, független
Magyar Királyság, és I. István, király lett (1000-1038). Ebben az időben a korona nemcsak világi,
hanem egyházi hatalmat is jelentett, tehát az uralkodót felszentelt papnak is tekintették, aki egyházi
ügyekben is dönthetett.

1
 István a koronázást követően még nem volt az egész ország ura, az egységet két előkelő
akadályozta. 1003-ban személyesen vezetett hadat az erdélyi Gyula ellen, aki harc nélkül megadta
magát. Másik ellenfele Ajtony, a Temesköz ura volt, akit 1008-ban győzött le. Ezután István már a
teljes országterület felett uralkodott. Ellenfelei földjeit saját birtokaihoz csatolta, így az ország
területének közel kétharmada királyi birtok lett.

Egyházszervezés

A koronázás után egy évvel a pápa megalapította az esztergomi érsekséget, és István szabad
kezet kapott püspökségek szervezésére. Az érsek volt a magyar egyház rangban első főpapja
(prímás), akinek különleges joga a király megkoronázása lett. István tíz egyházmegyét hozott létre,
nyolc püspökséget (veszprémi, győri, pécsi, egri, váci, csanádi, bihari és gyulafehérvári) és a
rangban felettük álló két érsekséget, az esztergomit és a kalocsait. A király gondoskodott az
egyházmegyék fenntartásáról, és a papság ellátásáról. Törvényt hozott a tized fizetéséről, e mellett
hatalmas földadományokkal biztosította az egyház gazdasági hátterét. A tized (dézsma) nevű
egyházi adót a jobbágyok fizették, az általuk megtermelt mezőgazdasági javak tized részének
beszolgáltatásával. Törvényeiben elrendelte, hogy minden tíz falu közös összefogással
kőtemplomot építsen (plébániák). Ő maga is jó példával járt elől, hiszen Székesfehérváron bazilikát
építtetett. Az egyház kérésére a heti vásár napját (vasárnap) szombatra tették át. Törvényeiben
mindenki számára kötelezővé tette a vasárnapi istentiszteleten való részvételt, és az aznapi munka
tilalmát. Az egyházszervezet mellett megjelentek az országban a szerzetesrendek is. Legjelentősebb
ezek közül a bencés rend volt, amely számos kolostort hozott létre (Pannonhalma, Pécsvárad
Zalavár).

A királyi vármegyék létrejötte

Az uralkodónak az ország egész területén olyan központokat kellett létrehoznia, amelyek

biztosították a királyi hatalmat, ezek a (föld)várak lettek. Körülöttük alakultak ki – frank mintára – a
királyi vármegyék (comitatus), amelyek feladata elsősorban közigazgatási volt. Minden várhoz
tartoztak várbirtokok, amelyek elszórtan helyezkedtek el, valamint várnépek, akik annak ellátását
biztosították. A vár élén a várispán állt, neki voltak alárendelve a várjobbágyok (katonai
szolgálatban álló szabad vitézek). Feladatuk a vár védelme volt, de az ország haderejének döntő
részét is ők adták. A komitátuszok összefüggő területek voltak, határaikon belül nemcsak várnépek,
hanem más népelemek és birtokosok (királyi, egyházi, világi) alattvalói éltek. István korában 45
vármegye létezhetett, élükön a megyésispánok álltak. Az ő feladatuk volt a vármegye területén
beszedetni az adót. Ennek kétharmada az uralkodót illette, egyharmadával pedig az ispán
rendelkezett. Ő volt a terület legfőbb bírája, és a vármegyei hadak vezetője is. A várispánok és
megyésispánok személyesítették meg helyi szinten a királyi hatalmat.

Az udvarszervezet – gazdaság – királyi tanács – törvénykezés

A vármegyeszervezet mellett, de attól függetlenül István egységes, az egész ország

területére kiterjedő udvarszervezetet is kiépített. Ennek feladata a folyamatosan vándorló királyi

2
udvar ellátása volt. Itt tevékenykedtek az udvarnépek. A király és kísérete hosszabb-rövidebb időre
megszállva egy-egy udvarházban felélte annak összegyűjtött javait, majd másikba települt át. A
vándorló királyi udvartartással párhuzamosan azonban létezett királyi székhely is (Esztergom, majd
Székesfehérvár).
Géza fejedelem kezdte meg és István király fejezte be a törzs- és nemzetségfők megtörését,
és azok területeinek betagozását a királyi birtokállományba. Az uralkodói bevételek jelentős része
ezekből származott, de e mellett megkezdődött a regálékra (minden olyan államkincstárt illető
jövedelem, amit királyi jogon szedtek) alapozó gazdaságpolitika is. A pénzverés megindulásával a
hazai piaci forgalomban megjelentek, és széles körben elterjedtek az ezüstdénárok.
A királyi tanács a király munkáját segítő testület volt, ebben a megyésispánok és a főpapok
foglaltak helyet. A legmagasabb világi méltóság a királyi udvar ispánja volt (nádorispán, később
nádor, palatinus). A királyi tanácsot az érsek és a nádor vezette.
Az államalapítással kapcsolatos intézkedéseket és rendelkezéseket két törvénykönyvében
fektette le (egyházszervezés, magántulajdon védelme, a bűnösök megbüntetése). Fia, Imre herceg
számára fogalmazta meg Intelmeit, amely a bölcs kormányzás alapelveit foglalta össze. Ezek közül
a legfontosabbak: a keresztény hit megőrzése, a papság, a főemberek, és a vitézek tiszteletben
tartása és megbecsülése, valamint a keresztény erények (türelem, kegyesség, irgalmasság)
gyakorlása.

A trónutódlás kérdése

Istvánnak két fia volt: Ottó, aki még fiatalon meghalt, valamint Imre, akit kezdettől fogva
trónörökösnek neveltetett. 1031-ben Imre herceg vadászbaleset áldozata lett, így az idős királynak
nem maradt közvetlen utóda. Unokatestvérét Vazult alkalmatlannak tartotta az uralkodásra, ezért
megvakíttatta, és fülébe forró ólmot öntetett, ezáltal kizárta az örökösök sorából. Végül
unokaöccsét, a Velencében nevelkedett Orseolo Pétert (1038-1041 és 1044-1046) jelölte ki
utódjául.

Halála, utóélete

István 1038. augusztus 15-én hunyt el, holttestét az általa építtetett székesfehérvári
bazilikában helyezték örök nyugalomra. Már európai kortársai is nagyra értékelték művét. I. (Szent)
László király (1077-1095) közbenjárására, a pápa engedélyével 1083. augusztus 20-án szentté
avatták (fiával Imrével és Gellért püspökkel együtt). Az utókor minden év augusztus 20-án
emlékezik meg államalapító királyáról: I. (Szent) Istvánról.

Tankönyv: Száray: Történelem I., 40. lecke

Száray: Történelem II., 11. lecke
Herber: Történelem 3., 37-40. és 149-157. oldal
Történelmi atlasz: 15. oldal