A magyar helyesírás alapelvei

A helyesírással mindenkinek megvan a maga baja. Amikor

megtanulunk egy logikusnak tűnő szabályt, kiderül, hogy számos
finomítás vagy kivétel tartozik hozzá. Hogy is van ez? Ha van szabály, és
tudjuk: a szabály az szabály, akkor hogyan lehet alóla kivétel? A
válaszhoz először írásunk és helyesírásunk alapelveit kell megértenünk.
A magyar írás főbb jellemzői: Betűíró rendszerű, vagyis a hangokat
betűk jelölik. Hangjelölő, mert minden hangot egy bizonyos betű jelöl.
Van néhány kivétel, például a j hangot jé és elipszilon betűvel is írjuk,
aminek nyelvtörténeti oka van. A további eltérések kevésbé feltűnőek.
Értelemtükröző is írásunk, mivel törekszik a nyelvi elemeket
felismerhetőként megtartani, a különböző írásokkal valami fontosat
érzékeltetni. Gondolj a szavak kisbetűs vagy nagybetűs kezdésére,
például „békés” melléknév és a „Békés” tulajdonnév, vagy a
„gyorsvonat” és a „gyors vonat” közötti különbségre. A magyar latin
betűs írást használ néhány ékezetes betűvel. A magánhangzók hosszát
ékezetekkel, a mássalhangzókét kettőzéssel jelöli.
A magyar helyesírás négy alapelvre épül. A kiejtés elvére, a szóelemzés
elvére, a hagyomány elvére és az egyszerűsítés elvére. Az elvekhez nem
kötődnek szótári szóalakok. Például az „ész” szó nem sorolódik egyszer
és mindenkorra a kiejtés elvéhez, hisz az „észben” már szóelemző, az
„ésszerű” pedig egyszerűsítő írásmódú. Helyesen észszerű.
A kiejtés elve érvényesül azokban a szavakban, amelyekben az írás híven
követi a kiejtést, például „házak, fény, jobb, fekszik, képernyő”. Kiejtés
szerinti az „asztal”, de az „asszony” már nem, a hosszú „sz” írása miatt.
Ilyen a „tej”, de a „pálya” már nem, mert „ly” van benne. „Higgyen”,
mert írásban jelölt a hasonulás, ám a „hagyjon” írásánál már a
szóelemzés működik. Az idegen eredetű szavaknál is alkalmazzuk a
kiejtés elvét. Az x-et megtartjuk a „taxi” vagy a „Mexikó” szóban, és
átírjuk a „boksz” esetében. A ch is megőrződhet, például „pech,
technika”. Egyes szóalakokat azért írunk kiejtés szerint, mert az
alakváltozás mára elhomályosult: „Kesztyűt” írunk, sz-szel, mert a kéz z-
je hasonult. A „bólingat, tekinget, kacsingat” három kivételes alak, mert t
nélkül írjuk őket. Újonnan t-vel írva is helyesek. A „legyintget” szóban sem
ejtjük a t-t, viszont beleírjuk, így az már a szóelemzés elvéhez tartozik.
A szóelemzés elve érvényesül azokban a szavakban, amelyekben
toldalékolás vagy szóösszetétel miatt megváltozott az ejtés. Az írásból
viszont az eredeti állapotra következtethetünk. Az „anyja” szóban „nyj”
helyett hosszú ny-t ejtünk. „Mondta”: a d az ejtésben kiesik. „Háztető”,
sz-szel ejtjük. A „jegygyűrű” szó ide tartozik, mert, hogy megőrizzük a
két szótő alakját, nem írjuk át hosszú gy-re.
A hagyomány elve megőriz egy régebbi vagy eredetibb írásmódot.
Például régi családneveknél: Eötvös, Batthyány. A jé és az ely a XIX.
századig két külön hang volt, a nyelvi változás az ely hangot eltüntette,
de a szavak írásában megmaradt. Ide tartoznak azok az idegen szavak is,
melyek írását eredetiben hagyjuk: tulajdonnevek, mint München,
Windows vagy Boccaccio, és köznevek, mint „shop”, „musical”.
Megjegyzendő, hogy egyes jövevényszavaknak magyaros az írása, de ez
még nem ment át a köztudatba: a „grépfrút” és a „gírosz” valójában a
kiejtés elvéhez tartozik. Végül a helyesírási szabályok alóli kivételeket is
ide soroljuk, például e-mail cím, fiatalkorú.
Az egyszerűsítés elve gazdaságosabbá teszi az írást. A hosszú
mássalhangzóknál a két- és háromjegyű betűkből csak az elsőt kettőzzük
meg, és így járunk el néhány összetett szóban is. Háromszor nem írjuk le
ugyanazt a mássalhangzót, csak kettőzzük, az eredeti alakra így is
következtethetünk. Új változás szerint kivétel ez alól a „Mariann-nal”. Az -i
képzős alakban nem kettőzzük az i-t, nem mondunk és írunk olyat, hogy
„balatonalmádii” vagy „zamárdii”, csak egy i betűt írunk. A dz-t és a
dzs-t ejtjük hosszan is, mégsem kettőzzük írásban, például „madzag,
bridzs”.
Mire is jutottunk? A helyesírási szabályzat az alapelvekből vezeti le a
szabályokat, ezáltal ugyanaz a logika több helyen is működik. Kivételek
azonban mindig lesznek. A szabályozástól egyszerre várjuk, hogy
ésszerű és életszerű legyen, a kettő azonban ütközik. Ezért a szabályzat
néhol enged olyan kivételes megoldásokat, amiket már úgyis
megszokott mindenki.