1

A Nagy Francia Forradalom

1. Az „ancien regime” bukása..........................................................................................................................1
A válság kibontakozása...................................................................................................................................1
A rendi gyűlés..................................................................................................................................................2
2. A feudalizmus épületének lebontása..............................................................................................................2
3. A forradalom radikalizálódása.....................................................................................................................3
4. A királyság bukása. A girondiak köztársasága.............................................................................................4
5. A jakobinus diktatúra....................................................................................................................................5

1. Az „ancien regime” bukása

A forradalom kirobbanásának okai:
Az abszolutizmus XIV. Lajos uralkodása alatt élte fénykorát. Utódai alatt azonban
megindul a hanyatlás. XV. Lajos (1715-1774) helyett udvarhölgyei kormányoztak
(Pompadour, Dubarry), XVI. Lajos (1774-1792) korában pedig rendkívüli befolyása volt
Marie Antoinette-nek. Az udvartartás szórta a pénzt. Látszólag ez az oka annak, hogy
kirobbant a forradalom. Valójában a forradalom kirobbanásának okai a következők voltak:
- Sajátos, előre nem látható események kombinációja;
- A kormányzatnak nem sikerült megbirkóznia a pénzügyi problémákkal;
- Napirendre kerülnek az alkotmányos reformra irányuló javaslatok;
- A kormányzat természetes híveinek támogatása is meggyengül;
- XVI. Lajos gyengekezű uralkodása;
- Ellentmondások a gazdasági életben;1
- Ellentétek a társadalmi rétegek között;2

A válság kibontakozása
1786-ban XVI. Lajos pénzügyminisztere (Calonne) figyelmeztette a királyt, hogy az ország a
pénzügyi összeomlás szakadékának szélén áll. Calonne szerint a megoldás: adók kivetése, s
ez alól senki se kapjon mentességet.
Calonne reformelképzeléseit elvetik. A nemesség azt állítja, hogy csak egy Rendi Gyűlés
szentesíthetné az új adónemek bevezetését. (A nemesség arra a testületre gondolt, amelyet
1614-ben hívtak össze utoljára, s ahol a három rend külön-külön voksolt, így azután
ténykedését biztos kézzel ellenőrizhette az első két rend, a nemesség és a papság. )
A válság jeleként röpiratok jelentek meg, Rennes-ben, Grenoble-ban súlyos
zavargások törtek ki. (Ekkor még határozott lépésekkel a rendszer úrrá lehetett volna a
helyzeten.) Határozott fellépés helyett 1789. május 1-re összehívták a rendi gyűlést. A
fennálló monarchikus rendszer ezen a ponton veszítette el maradék tekintélyét. Hatalmi
vákuum keletkezett.
A válságot tovább mélyítette az egymást követő évek silány gabonatermése, marhavész, a bor
árának alacsonysága, a hideg tél 1788-89-ben. A bizonytalanság és a nyomor már nem csupán
az amúgy is nincstelen tömeget sújtotta, hanem a módosabb kézműveseket és gazdálkodókat
is.

1
Pozitív és negatív jelenségek egyaránt megfigyelhetők voltak:
-pozitív jelenségek: népességnövekedés, a maufaktúraipar és a kereskedelem fejlődése, a bankhálózat
kialakulása;
-negatív jelenségek: az ország még mindig falusias, a nincstelenek számának növekedése, a földtulajdon
kötöttségei, a mezőgazdaság elmaradottsága, az adók növekedése.
2
A társadalom még mindig feudális jellegű: a társadalom vezetői az arisztokráciából kerülnek ki, holott a
társadalom terheit nem ők, hanem a harmadik rend (polgárság) tagjai hordozzák. Most már ők is részesedni
akarnak a hatalomból.
 2

A rendi gyűlés
A Rendi Gyűlésen részt vevők céljai a következők voltak:
1. rend (papság): túlnyomórészt az egyházközösségek plébánosai nézetének adtak hangot. A
katolicizmus legyen az államvallás továbbra is. Ellenzik a protestánsokkal, a
filozófusokkal szembeni toleranciát.
Ugyanakkor nagy részük hajlandó volt feladni az egyházi adómentesség előjogát.
2. rend (nemesség): szintén hajlandó volt az adómentesség feladására. A fennálló
kormányrendszert elítélték. A megoldás: a Rendi Gyűlés rendszeres ülésezése, a
miniszterek felelőssége. Nekik kell a vezető szerepet vinniük az új intézményekben,
megtartaniuk monopolhelyzetüket a bürokrácia, a hadsereg és az egyház magas
tisztségeiben.
3. Rend (polgárság): a Rendi Gyűlés rendszeres összehívása, személyek szerinti voksolás,
nemesi adómentesség eltörlése, a nemesek ne juthassanak automatikusan hivatalokhoz.
Inkább a korlátozott reformok hívei voltak. A földesúri szolgáltatások rendszerét fel kell
számolni.
A hazafiak (polgárság képviselői) azt követelték, hogy a harmadik rend (polgárság) annyi
küldöttel képviseltesse magát, mint a másik két rend együtt (papság és nemesség).
Emögött az a cél húzódott meg, hogy az egyéni szavazás módszerét alkalmazzák a
rendenkénti voksolás helyett, így hatályon kívül lehet helyezni a nemesi vétót.
Sieyes abbé a harmadik rend nevében írt egy röpiratot: Mi a 3. Rend? címmel.
Ebben kifejtette, hogy nincs szükség a másik két rendre. Amikor összeül a Rendi gyűlés, a
harmadik rend a másik kettő nélkül, külön tanácskozzék, s alakuljon át Nemzetgyűléssé.

A királynak és Neckernek3 a Rendi Gyűlés megnyitó ülésén mondott beszédei nem javasoltak
semmiféle programot.
1789. június 17-én a 3. Rend úgy döntött, hogy képviselőinek tanácskozását Nemzetgyűléssé
nyilvánítja. A király válasza: a harmadik rend üléstermét június 23-ig 4 bezáratja. A harmadik
rend képviselői ekkor átvonultak a versailles-i Labdaházba, ahol elhatározták, hogy addig
maradnak együtt, amíg meg nem valósul az alkotmányos reform.

1789. július 14-én az elégedetlen tömeg kifosztotta a fegyverboltokat, megtámadta a Bastille-

t, az elnyomás szimbólumának számító börtönt. Kitört a Nagy Francia Forradalom.

2. A feudalizmus épületének lebontása

1789. július 14-e után vidéken újra zavargások törtek ki. Július 20. és augusztus 6. között
olyan tömeghisztéria támadt, melyet a történészek „Nagy Félelemnek” neveztek el. A nép
gyújtogatott, fosztogatott.
Válaszul a tartományokban, Párizsban városi közigazgatási szervek és polgárőrségek jöttek
létre a rend helyreállítása érdekében. A polgárőrség (vagy Nemzetőrség5) csoportjai nemcsak
arra szánták el magukat, hogy megóvják a társadalmi rendet, hanem a királyi kormányzat
felbomlása nyomán keletkezett űrt is igyekeztek betölteni.

A Nemzetgyűlés időközben átalakult Alkotmányozó Nemzetgyűlésé.

1789. augusztus 4-én egy sor feudális kiváltság eltörléséről hoztak határozatot:
- földesúri rendszer eltörlése;
- jobbágyság eltörlése;
- egyházi tized eltörlése;
3
XVI. Lajos új pénzügyminisztere
4
ekkor akarta előterjeszteni javaslatait
5
A Nemzetőrség parancsnoka La Fayette márki lett.
 3

- a városi mentességek eltörlése.

Ezek az intézkedések azt a célt szolgálták, hogy megbékítsék a vidékieket. A küldöttek
másnap elkezdték fontolgatni döntéseik következményét. Bizottságot hoztak létre, amely
megerősítette: a szolgai függőség minden formáját eltörlik, de a parasztoktól megkövetelik,
hogy újra meg kell váltaniuk a szolgáltatásokat. A megváltás árát az addig fizetett évi
szolgáltatások 25-szörösében állapították meg. De a megváltási összeget ritkán fizették ki.
(1793-ban döntést hoznak a szolgáltatások kompenzáció nélküli eltörléséről).
Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés intézkedései a társadalmi viszonyok nagyarányú
átrendeződésére utalnak. Mindez súlyos veszteséget jelentett a földesuraknak, vidéken
gyakorlatilag lerombolták a nemesség hatalmi bázisát.

1789. augusztus 26-án kihirdették az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatát. Szerzője La

Fayette márki volt. Ebben leszögezték: alávetik magukat a jog uralmának, elfogadják a
törvény előtti egyenlőség, a képviseleti kormányzat elvét, a szólásszabadságot, s a hivatalok
betöltését mindenki számára egyenlő esélyekkel. A nyilatkozat támadta az előjogok és a
monarchia alapját.
(1789-ben még egy csomó törvényt hoztak:
- a gabonakereskedelmet korlátozó törvény megszüntetése;
- a kölcsönkamat törvényesítése;
- a kézművesek és kereskedők céheinek betiltása;
- a hivatali posztok megvásárlásának tilalma;
- mélyreható közigazgatási reform: a községek, kerületek, megyék átszervezése;
- választójogi törvény: a képviselőket és az állami tisztviselőket az „aktív” polgároknak
kell megválasztaniuk, olyan személyeknek, akik legalább 3 napi munkabérnek
megfelelő adót fizetnek. Így 4,3 millió férfi kapta meg a szavazati jogot;
- az egyházi birtokok áruba bocsátása;
- a pénzügyi válság miatt kincstárjegyek (assignáták) kibocsátása.)

A forradalom ezekkel az intézkedésekkel túllépett azon a kritikus ponton, ahonnan még vissza
lehetett fordítani az eseményeket. A mozgalom alapvetően elkötelezte magát a törvény előtti
egyenlőség, a népszuverenitás és a képviseleti intézmények elvei mellett. Újfajta politikai
kultúra alakult ki: a képviselők jelentős mértékben korlátozni akarták a monarchia hatalmi
körét, bár továbbra is kompromisszumot kerestek a királlyal.
Megkezdődött a nemesek emigrálása.6

3. A forradalom radikalizálódása
A forradalom radikalizálódásának okai a következők:
1. Ellenforradalmi fenyegetés;
2. A királyi kormányzat tekintélyének fokozatos összeomlása;
3. Hatalmi harc az egyes érdekcsoportok között;
4. A háború kitörése;
5. Egyházellenes politika.
Mindez azzal fenyegetett, hogy a néptömegek is bekapcsolódnak a politikai küzdelmekbe.

1791-ben megszületik az új alkotmány. Ezt követően az Alkotmányozó Nemzetgyűlés

Törvényhozó Nemzetgyűlésé alakult át.
Az alkotmány csak formális hatalmat biztosított a királynak. A királyi rendeletek csak a
miniszterek ellenjegyzésével léphetnek érvénybe, a miniszterek pedig mind a választott
6
Kivándorlása.
 4

Nemzetgyűlésnek, mind az uralkodónak felelősséggel tartoznak. A királynak az előterjesztett

törvényekkel szemben vétójoga volt, de csupán késleltethette a szóban forgó törvény hatályba
lépését, s a királyi vétó nem vonatkozott a pénzügyi jellegű javaslatokra. Az egyházat az
állam és a polgári társadalom égisze alá rendelték. (Ezt a római pápa nem fogadhatta el.) A
papoktól hűségesküt követeltek. Bevezették a törvény előtti egyenlőséget, a közteherviselést,
a szólás- és sajtószabadságot.

1791. június 21-én a királyi család menekülni próbált Franciaországból. Ez a varennes-i

menekülés7. Sokak számára ez volt a monarchia végleges bukása.
1791. július 17-én békés tömeg gyülekezett a Mars-mezőn, hogy petíciót írjon alá a király
rehabilitációja ellen. La Fayette Nemzeti Gárdája sortüzet adott.

4. A királyság bukása. A girondiak köztársasága

A Törvényhozó Nemzetgyűlés rövid ideig ülésezett (1791. okt. 1. – 1792. szept. 20).
Tanácskozásainak azonban döntő jelentősége volt. Működése idején törölték el a monarchiát,
ez idő alatt a külső háborúk hatására még radikálisabb irányba fordult a forradalom, a gyenge
termés és az infláció miatt ellenforradalom és zavargások fenyegettek.

A Törvényhozó Nemzetgyűlés tagjai új emberek voltak a politika színpadán, mivel az

Alkotmányozó Nemzetgyűlés úgy döntött, hogy tagjait nem lehet újraválasztani. Ezért a
Törvényhozó Nemzetgyűlésben kevesebb volt a pap és a nemes. A képviselők legnagyobb
része a mérsékelt irányzat híve volt, a középpolgárság nézeteit képviselték. Két jelentős
politikai tábor alakult ki: a girondiak (ők a mérsékelt irányzat hívei) és a jakobinusok (a
kispolgárság szószólói).
A Törvényhozó Nemzetgyűlés tagjai egyetértettek abban, hogy katonai lépéseket kell
tenni a határokon gyülekező emigránsok és az őket támogató „zsarnokok” ellen. Ez
lényegében hadiállapotot kényszerített a külföldi hatalmakra. A király is egyetértett ezzel a
lépéssel: reménykedett abban, hogy a forradalom vereséget szenved.
1792. április 20-án a király megjelent a Törvényhozó Nemzetgyűlésben. A képviselők
megszavazták a hadüzenetet a Habsburgoknak és a poroszoknak. Kitört a háború.
A francia seregek helyzete válságosra fordult. A nép egyre jobban kezd félni az
ellenforradalmi összeesküvéstől.
1792. augusztus 9-10-én a felkelők (a népi társaságok és a Nemzetőrség tagjai) megtámadták
a Tuileriák palotáját. Elérték a király bebörtönzését (a Temple foglya lett).
A Törvényhozó Nemzetgyűlés konzervatív tagjai elmenekültek a girondista többségre hagyva
a testület irányítását. A helyükön maradtak megszavazták, hogy a királyt fel kell menteni
kötelezettségei alól, s össze kell hívni a Nemzeti Konventet az új alkotmány kidolgozására.
Elhatározták, hogy a konventet az általános választójog alapján kell megválasztani.
A konvent 1792 szeptemberétől 1795 novemberéig kormányozta Franciaországot. A
konventet is jórészt módos polgárok alkották.
Hamar kiéleződtek az ellentétek a girondisták és a hegypártiak 8 (jakobinusok) között. A
jakobinusok a sansculotte kispolgársággal szövetkeztek.

A hadműveletek súlyos problémaként nehezedtek az országra: pl. élelmiszerellátási

gondok, infláció, általános hadkötelezettség bevezetése. 1792 nyarán már 400 000 ember állt
fegyverben. 1792. szeptember 20-án vívják meg a valmy-i csatát. Sikerül vereséget mérni a
7
A név onnan ered, hogy itt tartóztatták fel a menekülő királyi családot.
8
Azok a radikális képviselők, akik a Konvent meredek lépcsőzetű padsorainak bal oldalán, legfelül foglaltak
helyet. Bázisuk a Jakobinusok Klubja volt, vezetőik Robespierre, Danton, Marat.
 5

porosz-Habsburg seregekre. A győzelem megmentette a forradalmat + sikerült felszabadítani

a Rajna bal parti területeit.

A girondisták és a jakobinusok között az ellentétek először a király elítélése körül

robbantak ki. Végül halálra ítélték és guillotine-nal kivégezték XVI. Lajost 1793. január 21-
én. A királyság megbukott. Létrejött a köztársaság.

5. A jakobinus diktatúra
A háború miatt az állam pénzügyi válsága elmélyült. A toborzás miatt egyre nagyobb
elégedetlenség támadt a lakosság körében.
A háborús események kezdetben a franciáknak kedveztek. Valmy után következett a
jemappes-i ütközet, melynek nyomán a franciák megszállták Osztrák Németalföldet. Ez a
lépés viszont fenyegette Nagy-Britannia és Hollandia érdekeit. A Konvent 1793 februárjában
hadat üzent az angoloknak és a hollandoknak. Ennyi ellenséggel viszont már nem bírtak a
franciák. Franciaország területi épségét és a köztársaságot súlyos veszély fenyegette.
1793 június 2-án letartóztatják a girondiakat. Megkezdődött a jakobinus diktatúra. Az
ország nehézségeire a terrornak nevezett kormányrendszer bevezetése volt a válasz. A terrort
átmeneti szükségállapotnak gondolták eleinte. Új forradalmi kormány alakult: a Közjóléti
Bizottság, amely a törvényhozást helyettesítette.
A terror idején 35-40 000 embert végeztek ki. Az áldozatok jelentős részét Párizsban
ölték meg, még többen pusztultak el a Vendeé-ben kitört ellenforradalmi lázadás elfojtása
után. A meggyilkoltak túlnyomó többsége kétkezi munkás vagy parasztember volt, bár
számarányunkhoz képest a nemesek szenvedték meg a legjobban a rémuralmat.
A katonai mozgósítás (a növekvő létszámú seregeket táplálni, ruházni kellett) alapjaiban
rendítette meg az élelmiszerpiacot. A háború miatt az ország elveszítette külföldi piacait.
Veszélybe került a városok ellátása. Ebben a helyzetben a Konvent 1793 májusában és
szeptemberében kénytelen volt maximálni a gabonaárakat. A gyakorlatban hiányoztak a
rendeletek betartására irányuló kényszerítő eszközök.
1793 ősze és 1794 tavaszán sok helyütt vallásellenes kampány bontakozott ki. A jakobinusok
arra törekedtek, hogy bevezessék az Ész és a Legfelső Lény kultuszát. A hétköznapok vallási
jellege ellen irányult az új forradalmi naptár megteremtése is, amelyben nem szerepelt többé a
vasárnap.
Általános ellenkezést váltott ki, hogy az új adminisztratív hivatalnokok egyre erőteljesebben
beavatkoztak a közösségi ügyekbe. Számos vidéken nagyobb kényszerítő erőt alkalmaztak,
mint az ancien regime tisztviselői.
A háború és a belső ellenforradalmi lázadások kirobbanása egyfelől radikális irányba
taszította a forradalom vezetőit, másfelől függő helyzetbe hozta őket: tömegtámogatásra
szorultak.
A kormánynak nem maradt más alternatívája, mint hogy a helyi, főként sansculotte 9-ok
alkotta „népi társaságokra” és a fegyveres forradalmárokra támaszkodjék.
1793 nyarára ellenállási mozgalom bontakozott ki a terrorral szemben.
Mindaddig, amíg a forradalmat látható veszély fenyegette, védelmezői között egységérzet
uralkodott. De az 1793 őszén és telén a belső és külső ellenséggel szemben kivívott katonai
győzelmek hatására széthúzás támadt a forradalom hívei között. Danton és hívei már 1793
őszén követelték a terror enyhítését. Robespierre elérte Danton lefejezését.
1794 január-április között a párizsi népmozgalom vezetőit és szervezetét lenyakazták, illetve
szétverték és velük együtt a terror leghűségesebb hívei is eltűntek a politikai arénából. A
9
Tagjaik között elsősorban a kézművesmestereket és segédeiket találjuk, vagyis az alsó néposztályok jobb
módú, írni-olvasni tudó elemeit. Főleg a „gazdag és korrupt” embereket támadták.
 6

jakobinusok éppen sikereik miatt szigetelődtek el, s elveszítették a tömegek támogatását,

amely 1793-ban uralomra segítette őket.
Az 1794 júniusban és júliusban aratott harctéri győzelmek véget vetettek az inváziós
fenyegetésnek, s ezért a terrort egyre kevésbé lehetett elviselni. A Konvent képviselőinek
zömét egyre jobban visszariasztotta Robespierre-nek az a törekvése, hogy a terrort állandó
kormányzási módszerré tegye. Danton lefejezése is felháborította őket.
1794. július 26-án Robespierre a Konvent színe előtt bevádolta Cambout, Billand-t és
másokat. Ezek védekeztek. A képviselők támogatták a védőbeszédeket. Másnap a Konvent
megszavazta Robespierre-nek és híveinek a letartóztatatását. Kivégezték őket is.
Egy átmeneti korszak köszöntött be, átmenet egy konzervatívabb rendszer irányába.