98 III. fejezet: Franciaország átalakítása.

1 7 8 9 - 1 7 9 1

29.

Indítvány az egyház javainak kisajátítására

1789. október 10.

A francia történelem korábbi századainak válságkorszakaiban újra meg újra felmerült az a

gondolat, hogy az állam pénzügyi problémáit az egyház javainak részleges vagy teljes kisa­
játításával kell megoldani. A panaszfüzetek is utaltak erre a lehetőségre (lásd a 12. doku­
mentumot!), s a pénzügyi válság megoldására irányuló intézkedések sikertelensége miatt
az Alkotmányozó Nemzetgyűlés reformerei számára egyre elfogadhatóbbnak tűnt ez a meg­
oldás. Csak azt szerették volna, hogy egy egyházi személy indítványozza a kisajátítást, amely
így önkéntes áldozatnak volt feltüntethető. Talleyrand, Autun érseke vállalkozott e feladat­
ra. Az alábbiakban híres beszéde első része olvasható.

Az állam már régóta küszködik a legnagyobb nehézségekkel. Valamennyien tisztában

vagyunk ezzel, nagyszabású intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy felülkerekedjünk
rajtuk. A hétköznapi eszközök elfogytak, a népet minden oldalról megterhelik, érthe­
tő, ha a legcsekélyebb súlytöbbletet is elviselhetetlennek érzi. Erre gondolni sem sza­
bad. Rendkívüli erőforrásokkal is kísérleteztek,1ezekkel azonban főleg ennek az évnek
a rendkívüli szükségleteit próbálták kielégíteni, nekünk pedig gondolni kell a jövőre,
és gondolni kell a rend teljes helyreállítására. Van még egy hatalmas és döntő jelentő­
ségű erőforrás, amelynek felhasználása - véleményem szerint (mert ha nem így lenne,
magam utasítanám vissza) - összeegyeztethető a tulajdon szigorú tiszteletben tartá­
sával. Ez az erőforrás pedig nem más, m int az egyház javai. Igen nagyszabású intéz­
kedésre van szükség ezzel kapcsolatban, már csak azért is, mert helyettesíteni kell
valamivel a tizedet, amely az államra szállt.2 Egyáltalán nem arról van szó, hogy új
terhet rakjunk e rend vállaira, hiszen egy politikai feladat nem áldozat.
A papság nem oly m ódon tulajdonos, m int más tulajdonosok. A nem zet igen
kiterjedt jogokkal rendelkezik valamennyi testületé felett, a papság felett pedig
dologi jogokkal. Felszámolhatja m indazt, am it e rend felhalmozott, s ami haszta­
lannak tűnik a társadalom számára, javaik pedig ezáltal újra a nem zet jogos osz­
tályrészévé válhatnak. A nem zet ugyanígy felszámolhatja a funkció nélküli java­
dalm akat, tehát akár ebben a pillanatban is megszerezheti az ilyen jellegű birtokokat,
amelyek gazdátlanok, s amelyek felhasználása ennélfogva szünetel. E szempontból
semmi nehézség sem támasztható, de vajon szabad-e csökkenteni az élő haszonélve­
zők jövedelmét ezen jövedelem egy részének kisajátításával? Tudom, m it tartanak
elfogadhatónak, tudom, hogy tagadóan válaszolnak e kérdésre, tudom, m it írnak azok
a szerzők, akiiének nagyra becsülöm tehetségét, s akiknek gyakran szeretem követni
az elveit. Ezért igen hosszan elmélkedtem véleményem felett, sokáig nem hittem
magamnak, de m ost m ár nem kételkedhetek véleményem igazságában.
Legyen bármilyen szent egy tulajdon a törvény szerint, a törvény csak azt vé­
delmezheti, amelyet az alapítók akaratának megfelelően használnak. Valamennyi­
en tudjuk, hogy e javaknak csak az a része tartozik ténylegesen a haszonélvezők­
höz, amely nélkülözhetetlen a létfenntartásukhoz. A maradék a tem plom ok és a
 A z egyházi javak kisajátításának határozata 99

szegények tulajdona. Ha a nem zet biztosítja ezt a létfenntartást, a haszonélvezők

tulajdonát nem éri sérelem, ha pedig a templomok és szegények gondját magára
vállalja, e bőséges erőforrással pedig a szükséget szenvedő állam segítségére siet,
az alapítók szándéka szerint jár el, s az igazságot nem éri sérelem.
A nem zet tehát egyrészt kisajátíthatja a felfüggesztésre váró szerzetesrendek
javait, ha biztosítja azon egyének létfenntartását, akik e rendeket alkotják; más­
részt magához veheti a funkció nélküli javadalmakat; harm adsorban pedig meg­
határozott arányban csökkentheti a tulajdonosok aktuális jövedelmeit, ha magára
vállalja azokat a kötelezettségeket, amelyek e javak birtoklása maga után von.
A nem zet tulajdonosává válik a papság teljes tulajdonának és a tizednek, am e­
lyet e rend feláldozott; a papság számára biztosítani fogja e javak jövedelmének
kétharm adát. A tulajdon jövedelme legalább 70 millió, a tizedé 80, ami 150 milliót
tesz ki, ennek kétharm ada 100 millió, ami a jóváírásokkal és üresedésekkel 85 vagy
80 millióra csökkenthető. E százmilliót speciális előjoggal kell biztosítani, m inden
tulajdonost negyedévenként előre és a lakóhelyén kell fizetni, a nem zet pedig meg­
szabadulhat valamennyi adósságától.
Nyolcvanezer egyházi személy van Franciaországban,3akiknek létfenntartását biz­
tosítani kell, ezek közül 40 000 lelkipásztor, akik túlontúl érdemes férfiak és túlontúl
értékesek a társadalom számára ahhoz, hogy a nemzet ne biztosítsa őket sietve, s ne
javítson életkörülményei ken. Valamennyinek legalább 1200 livre-t kell juttatni, nem
beszélve a lakóhelyükről való gondoskodásról. Mások még többet is kaphatnak [...]

1. Necker augusztus 9-én 30 millió, augusztus 27-én 80 millió kölcsön jegyzésére tett kí­
sérletet.
2. Az egyház augusztus 4-e éjszakáján mondott le róla, lásd a 23. dokumentum 5. pontját!
3. Talleyrand alaposan alábecsülte létszámukat. A mai történészek szerint 1789-ben mint-
egy 170 000 egyházi személy élt Franciaországban.

30.

A z egyházi javak kisajátításának határozata

1789. november 2.

A Talleyrand javaslatát követő vitákat az alábbi határozattal zárták le:

A Nemzetgyűlés kimondja, hogy

1. cikkely. Valamennyi egyházi tulajdon a nem zet rendelkezésére áll, amennyiben
megfelelő m ódon gondoskodik a szertartásoknak, az egyházi személyek létfenn­
tartásának és a szegények segélyezésének költségeiről.
2. Az egyházi személyek létfenntartására szánt intézkedések során nem lehet
egyetlen plébánosnak sem évi 1200 livre-nél alacsonyabb jövedelmet juttatni,
amely összegbe nem szám ítható be szállása és az ezzel járó kert.
100 III. fejezet: Franciaország átalakítása. 1 7 8 9 - 1 7 9 1

31.

A z assignaták kibocsátása
1789. december 19.

A forradalom későbbi elértéktelenedéséről hírhedtté váló papírpénze, az assignata eredetileg

nem volt más, mint a kisajátított állami javakra átváltható kötvény. Az alábbi dekrétummal
hozták létre.

[Az 1-8. cikkelyek egy leszámítoló pénztár megalapítására vonatkoznak.]

9. Egy Rendkívüli pénztárt kell létrehozni a hazafias adományokból, a később elren­
delt eladásokból s az állam valamennyi rendkívüli bevételéből származó összegek
számára. E pénztárból kell fizetni az érvényesíthető és hátralékos követeléseket, s
visszafizetni m indazon adósságok tőkéjét, amelyeket a Nemzetgyűlés fel kíván
számolni.
10. A koronabirtokokat, azon erdők és királyi épületek kivételével, amelyeket
a király meg kíván őrizni, el kell adni, annyi egyházi birtokkal együtt, hogy az
együttes bevétel érje el a négyszázmilliót.
11. A Nemzetgyűlés önmagának tartja meg az em lített objektum ok kijelölésé­
nek, valam int eladásuk formája és feltételei meghatározásának jogát, m iután a
november 2-ai határozatnak megfelelően megfelelő tájékoztatást kap a megyei
gyűlésektől.
12. A Rendkívüli pénztár alapján 5%-os kamatozású assignatákat fognak kibo­
csátani az em lített, eladásra szánt javak értékében, s az em lített javak eladása során
előnyben fogják részesíteni az assignatákkal való fizetést. A fent em lített assigna­
tákat a fent em lített eladásokkal, a hazafias adományok begyűjtésével, és vala­
mennyi egyéb rendkívüli bevétellel fogják felszámolni, 120 milliót 1791-ben, 100
milliót 1792-ben, 80 milliót 1794-ben, a maradékot 1795-ben.

32.

Vita a színészek, a zsidók és a hóhérok jogairól

1789. december 23.

Az alábbi vita, amelyet E f. B. Buchez H is tőire parlem entaire... című kötete és Robespierre
beszédeinek gyűjteménye alapján állítottunk össze, arra utal, hogy sokkal könnyebb volt
kimondani a törvény előtti egyenlőséget, mint ténylegesen felszámolni mindazon megkü­
lönböztetéseket, amelyekkel a régi rend idején a legkülönbözőbb társadalmi rétegeket súj­
tották.