Ez a könyv nem valós történetet ír le.

A nevek, a szereplők, a helyszínek és az események a szerző képzeletének

szüleményei. Valós eseményekkel, helyekkel és élő vagy elhunyt személyekkel való egybeesés pusztán csak a véletlen
műve.

Írta: Penelope Ward

A mű eredeti címe: My Skylar

Copyright © 2014. My Skylar by Penelope Ward.

The moral rights of the author have been asserted.

Fordíto a: Sándor Alexandra Valéria

A szöveget gondozta: Leléné Nagy Márta

Cover by RBA Designs. Stock photo © Shu erstock.com

A soroza erv, annak elemei és az olvasókhoz szóló üzenet

a borítóbelsőn Katona Ildikó munkája.
© Katona Ildikó, 2014

ISSN 2064-7174
ISBN 978 963 561 716 6

© Kiadta a Könyvmolyképző Kiadó, 2021-ben

Cím: 6701 Szeged, Pf. 784
Tel.: (62) 551-132, Fax: (62) 551-139
E-mail: info@konyvmolykepzo.hu
www.konyvmolykepzo.hu
Felelős kiadó: Katona Ildikó

Műszaki szerkesztő: Szegedi Marinka

Korrektorok: Réti A ila, Deák Dóri
Nyomta és kötö e az Alföldi Nyomda Zrt., Debrecen
Felelős vezető: György Géza vezérigazgató

Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a mű bővíte ,

illetve rövidíte kiadásának jogát is. A kiadó írásbeli engedélye nélkül
sem a teljes mű, sem annak része semmilyen formában
– akár elektronikusan vagy mechanikusan, beleértve a fénymásolást
és bármilyen ada árolást – nem sokszorosítható.
 PROLÓGUS
Mit
SKYLARNEK FOGALMA SE VOLT RÓLA, hogy gyelem őt. Hetente egyszer
o ültem a kocsimban a házukkal szemben, abban a csendes
külvárosi utcában, ahol most lako . Vele. Már a puszta gondola ól
hánynom kelle , hogy egy másik fér val van, pláne így, hogy még
látnom is kelle .
Három hely volt, ahonnan tökéletes rálátás nyílt a nappalijára,
mindig ezek közül az egyiken parkoltam le. Minden héten
változta am a helyemet, hogy kevésbé legyek gyanús, és mindig
lekapcsoltam a fényszórót. Jól jö a kis távcsövem, és bár egy
cinkostárs hiányzo , nagyjából olyan volt, mint valami portyázás a
lmekben.
Barna zacskóba csomagoltam a vacsorát; többnyire mogyoróvajas
szendvicset meg egy fehérjeturmixot, és éjszakáig maradtam,
ameddig el nem sötétede az alsó szint, ami jelezte, hogy elment
aludni. Aztán hazamentem az üres ágyamhoz, és reméltem, hogy
róla fogok álmodni.
Úgy hívták az utcáját, hogy Bayberry Lane. Olyan környék,
amilyet megérdemelt: biztonságos, lombos fákkal és tökéletesen
nyírt gyeppel szegélyeze , nagyjából két és fél órányira New
Yorktól, Jersey-ben. A szomszédos kisvárosban nő ünk fel, és
mindig is arról álmodoztam, hogy ilyen helyen fogunk kikötni, és
boldogan élünk, amíg meg nem halunk.
Öt hosszú esztendő telt el azóta, hogy Skylar legutóbb szóba állt
velem. Az idő nagy részét egy másik államban élte le. Azt beszélték
az utcában, hogy lakberendezői iskolába ment, ám az az igazság,
hogy előlem menekült el.
Mert összetörtem a szívét.
Néhány évvel azután, hogy elment, megismerkede egy pasassal.
Közös barátunktól, Davey-től kaptam bennfentes információkat róla,
és bármennyire utáltam is a gondolatot, hogy Skylar egy másik fér
melle állapodik meg, tudtam, hogy el kell fogadnom, ha valóban
boldog. Sokkal könnyebb volt, amíg messze volt. Azt hi em, soha
többé nem fog visszajönni ide. Egészen addig, amíg a feje tetejére
nem állt az életem – mikor épp csak kiszaladtam a boltba
fogkrémért.
Én lá am meg előbb. Egy szájvíz címkéjét nézege e, amikor
befordultam arra a sorra, és nem ve e észre, hogy o állok tőle pár
lépésnyire.
Kalapálni kezde a szívem, a mellkasom pedig összeszorult.
Skylar mindig is gyönyörű lány volt, de képtelenség volt
felkészülnöm arra, milyenné vált felnő nőként. Sokszor
ábrándoztam róla, milyen lenne, ha újra látnám, de a testi és érzelmi
reakcióm hevessége minden képzeletet felülmúlt.
Hosszú, gesztenyebarna haja most egy árnyalatnyival sötétebb
volt, a hátára omló lófarokba kötve. Egyszerű fekete-fehér kockás
gyapjúkabátot viselt, széles övvel a karcsú derekán. Sokkal
magasabbnak tűnt, de lefelé pillantva rájö em, hogy azért, mert
magas sarkú csizma volt rajta.
Még mindig nem fordult meg, hogy észrevehessen, én pedig
összeszorult szívvel és torokkal bámultam, némán noszogatva
magamat, hogy mondjak valamit, mielő elmegy. Alig lehete
hallani, amikor megszólaltam.
– Skylar.
Találkozo a tekintetünk. Úgy éreztem, mintha öt év óta most
először kezdene el dobogni a szívem. Ráeszméltem, milyen halo
voltam belül eddig.
Hátrált egy kis lépésnyit, a mellkasa hullámzo a döbbene ől.
Nemcsak hogy most pillanto uk meg először egymást, amióta
elhagyta a várost, de az én külsőm is nagyon megváltozo .
Pár éve, a depresszió mélypontján elkezdtem a testemen levezetni
a feszültséget, és belevágtam egy szigorú edzéstervbe, ami mára a
napirendem részévé vált. Így nagyobb darab le em, meg
valószínűleg egy kicsit ijesztőbb is, mint az az egyetemista ú, akit
maga mögö hagyo .
Fogalma sem volt róla, hogy mennyire megkeményedtem –
leginkább belül. Ő viszont törékenynek és összeszede nek tűnt az én
durva külsőmhöz képest, a kopo farmeremmel meg a piszkos bézs
munkásdzsekimmel.
 O állt szótlanul, a bütykeimre tetovált betűkre nézve. Nem láto
még engem kitetoválva.
Mondj valamit, Skylar… akármit.
Aztán meghallo am egy fér hangot a polcok végén.
– Gyere, Sky! Baromira nem érek rá egész nap.
Sky! Senki sem hívta Skynak. Utálta ezt a becenevet. És durván
szólt hozzá. Nem tetsze a szóhasználata meg az arckifejezése, amit
megpillanto am, mielő elfordíto am a fejemet, úgy téve, mintha a
fogkrémválasztékot nézegetném.
Forrongtam belül. Ez a pasas! Nyilván nem ismertem, mégis el
akartam tüntetni a föld színéről. Csak azt tudtam, hogy az övé az
egyetlen, amit mindig is akartam.
Skylar odafordult ehhez a ckóhoz, akiről csupán
feltételezhe em, hogy a barátja.
– Ööö… bocsi. Mindjárt megyek.
Idegesnek tűnt, zavarodo nak. Egyáltalán nem olyan volt, mint a
laza és magabiztos Skylar, akit egykor ismertem… és szere em. Még
mindig szeretem. Ő volt a legjobb barátom, a legfontosabb ember a
számomra a világon, oly sok éven keresztül… mielő elcsesztem a
ke őnk dolgát.
Még mindig elfordulva álltam, amikor hallo am a cipősarkai
távolodó kopogását. Sőt, éreztem, ahogy a teste eltávolodik tőlem,
mert a hirtelen hiányérze ől visszatért az ismerős és kibírhatatlan
vágyakozás, amit csak nemrég tanultam meg kordában tartani.
Csak álltam o , meghatározhatatlan ideig, bambán bámulva a
polcokat, miközben megint tombolva boríto el az összes érzés, amit
évekig próbáltam eltemetni magamban.
Amikor végre megmozdultam, lá am, hogy ő már sorban áll a
pénztárnál. A barátja biztos a kocsiban várakozo , mert nem volt
sehol.
Engedd el, Mitch!
Majdnem megte em… aztán meglá am valamit.
Skylar a szeméhez nyúlt, hogy letörölje a könnyeit. Hátranéze a
válla fölö , hogy biztos nem látja-e senki, de nem lá a, hogy a másik
irányban állok, néhány pénztárnyival arrébb, egy újság mögé bújva.
Óriásit dobbant a szívem. Sírt, és tudtam, hogy mia am teszi. Fájnia
kelle volna, de csak erőre kaptam tőle.
Még mindig érez valamit.
 Nem tudtam, vajon szomorúságot, utálatot vagy akár egy
karcnyi szerelmet érez-e. De az udvariasságnál minden jobb. Eddig
meggyőztem magam, hogy Skylar örökre eltűnt – nemcsak a
városból, hanem az érzései is rég szertefoszlo ak irántam. Én
sohasem tudtam túllépni rajta, viszont feltételeztem, hogy ő
mostanra már túllendült azon, ami ke őnk közö történt.
Megint megtörölte a szemét, én pedig rájö em, hogy többet kell
tudnom. Muszáj volt megtudnom, hogy boldog-e. Marhára nem tűnt
annak, ami feldühíte . Ennyi éven át távol tarto am magam tőle,
sohasem küzdö em érte, mert úgy gondoltam, hogy jobb neki
nélkülem. Még ha Skylar nem is tud nekem megbocsátani soha, a
saját ép elmém érdekében meg kelle tudnom, jól van-e.
Szóval így kezdődö a kukkolós portyázás, bár én jobban
szere em nézelődésnek hívni – úgy egy kicsit kevésbé ijesztő.

Dermesztő hideg volt, mégis kikapcsolva hagytam a fűtést, mert

felhívtam volna magamra a gyelmet, ha beindítom a motort. Nem
kelle volna o lennem, de az az igazság, hogy az ő közelében
sokkal inkább o hon voltam, mint bárhol máshol.
Ma este egyedül volt, és ezek voltak a kedvenc estéim. A kanapén
ülve olvaso , vagy tévét néze . Néha, amikor tévéze , hangosan
felnevete magában. Az utána maradó mosoly bámulása jelente e a
legjobb felüdülést a számomra. Ha Skylar mosolygo , beragyogta az
egész szobát, és semmi sem lehete ennél megnyugtatóbb látvány.
Fontos volt, hogy lássam mosolyogni. Azt jelente e, hogy nem
töröltem le az arcáról végleg.
Másfelől viszont, amikor a pasas o volt körülö e, feszültnek
tűnt. Azokon az estéken több időt töltö takarítással vagy főzéssel,
egyáltalán nem pihent. Gyakran vitatkoztak, ami egyszer úgy
végződö , hogy a ckó megragadta, és bocsánatkérés gyanánt
megcsókolta. Bármennyire próbáltam is felkészülni arra, amikor
belevágtam ebbe, hogy minek lehetek a tanúja, a ól még pokolian
fájt végignézni. Hála istennek, i véget is ért a dolog. Nem
maradtam volna semmi többre. Az hétszentség. Akkor vége le
volna a műsornak.
Ma este olvaso . A távcsövemen keresztül gyeltem
elgondolkodó arcát, ahogy kötö takaróba burkolt lábbal
összpontosíto a könyvére. Meggyújto néhány üveges gyertyát a
dohányzóasztalon, és ége az egyik lámpa. Iszonyúan aranyos volt a
piros keretes olvasószemüvegében. Eltöprengtem rajta, vajon mióta
kell neki szemüveg, de aztán felhagytam a gondolatmene el, mert
eszembe juto , mennyi mindenről maradha am még le.
Bármit megadtam volna azért, hogy magamhoz ölelhessem,
miközben olvas, és arcomat a nyakába fúrva merülhessek álomba.
Már a puszta gondolat is átmelengete a sötét és hideg autóban.
Nem bírtam rájönni, hogy a pasas néha miért nem jö haza
éjszakára. Tuti x, hogy én minden este hazamennék, ha Skylar az
enyém lenne.
Süvítő szél rázta meg a kocsimat, ahogy továbbra is bámultam őt
az ablakon keresztül. Elkezde laposakat pislogni, és nagyon
gyelmesen néztem, ahogy lassan lehunyja a szemét. Elaludt a
kanapén.
Látszo a leheletem, amikor felsóhajto am, és hátrahajto am a
fejemet az ülés fejtámlájához. Ideje volt hazamennem. Mindig fájt a
szívem, valahányszor o kelle hagynom őt. De elhatároztam, hogy
addig jövök, ameddig meg nem kapom, amire szükségem van: a
megerősítést, hogy boldog, és biztonságban van.
Jövő héten találkozunk, drága Skylar.
Elfordíto am a kulcsot, hogy beindítsam a motort, de az meg se
moccant. Nem gondoltam semmi rosszra, rögtön megpróbáltam
újra, hiába.
Kérlek! Ne pont i !
Ezt kaptam azért, amiért a szar kocsival jö em. Volt egy nagyon
jó furgonom is, de az hatalmas, és túlságosan gyelemfelkeltő le
volna a csendes utcán. Ez egy régebbi Corve e, amit csak a poén
kedvéért ve em, néha szerelge em, de többnyire anyám garázsában
állt.
A harmadik indítási kísérlet után előve em az elemlámpát meg a
szerszámosládát a csomagtartóból, és felnyito am a motorháztetőt.
Az aksi nem halt meg, úgyhogy babráltam egy kicsit a vezetékekkel,
hátha meg tudom oldani, hogy elinduljon. Ám amikor megint
elfordíto am a kulcsot, továbbra sem indult. Újra és újra ráadtam a
gyújtást, miközben tapostam a gázpedált, s imádkoztam, hogy
eltűnhessek, mielő Skylar felébred és észrevesz.
Szünetet tartva dühösen hátracsaptam a fejemet a támlának.
Nagyjából öt perc múlva elhatároztam, hogy még egyszer, utoljára
megpróbálom, mielő o hagyom a kocsimat, és legyalogolom a több
kilométeres távolságot a fagyban.
Ezú al még jobban rátapostam a gázra, amikor ráadtam a
gyújtást, és legnagyobb rémületemre a kocsi erre hatalmasat durrant.
Basszus!
Össze kelle kapnom magam, és egyszerűen lelépni. Most rögtön.
Indulás!
Kiszálltam a kocsiból, aztán megfordultam, hogy bezárjam, de
valahol hirtelen kivágódo egy ajtó, és lépések zaja hallatszo
mögö em.
– Minden rendben idekint?
Ledermedtem. Há al voltam neki. Felhúzo kapucnival, így nem
látha a az arcomat, hogy felismerjen. Szinte dühös voltam rá, amiért
kijö , mert akár egy sorozatgyilkos is lehe em volna. De Skylar
mindig is túl merész volt.
Két lehetőségem volt: lehajto fejjel elszaladok, vagy
megfordulok, és szembenézek vele. De hogyan magyarázhatnám
meg ezt?
A torkomban dobogo a szívem, amikor megfordultam, és
leve em a kapucnit.
– Skylar… én vagyok.
TIZENÖT ÉVVEL KORÁBBAN
 1. FEJEZET
Mic
TÉNYLEG NEM AKARTAM aznap kimenni a játszótérre. Nagyi szerint jó
ötlet volt kidugni az orromat a házból, mert az előző napi érkezésem
óta semmi mást nem csináltam, csak videójátékoztam.
A nagymamámnál töltö em a nyarat, mert a szüleim folyton
veszekedtek, és anyám már nem akarta, hogy a tanúja legyek
mindennek. Azzal az ürüggyel állt elő, hogy a nagymamám
magányos, és ő kérte, hogy lakjak nála, de én tudtam az igazat.
O hon nagyon rosszul álltak a dolgok. Volt, hogy apa nem jö
haza éjszakára, és féltem, hogy nem lesz hová visszamennem.
– Gyere, Mitch! Lehet, hogy ha megismersz néhány gyereket,
akkor jobb kedvre derülsz.
Morcosan beültem a nagymamám régi, bézs színű Toyota
Camryjának hátsó ülésére.
– Nagyi, én szeretlek téged. De nem akarok i lenni egész nyáron.
Haza akarok menni két hét múlva.
– Tudom, drágám. De a szüleid… nekik van egy kis
elrendeznivalójuk. Amúgy meg egész évben arra vártam, hogy
eltölthessek egy kis minőségi időt a leghelyesebb unokámmal –
mosolygo rám a visszapillantóból.
– Én vagyok az egyetlen unokád – jegyeztem meg egy félmosollyal,
az út hátralévő részében pedig kifelé bámultam az ablakon.
– Menj játszani! – állt be a játszótér parkolójába. – Én i ülök majd
a kocsiban, és kötögetni fogok, ha keresnél.
Már eldöntö em, hogy továbbra is nyűgös leszek. Amíg a többiek
egymást kerge ék, labdáztak vagy falat másztak, én
keresztülsétáltam a parkon, és letelepedtem a legtávolabb eső padra.
Eldugtam a hordozható videójáték-konzolomat a pólómba, mielő
kijö em a házból, így előve em, és igyekeztem kizárni a többiek
kiabálását és fü yögését.
 – Megvagy! Te vagy a fogó! – csapo rá valaki a karomra.
Lassan és bosszúsan felemeltem a fejemet. Egy vézna lány két
hosszú cop al éppen elszaladt tőlem, azt várva, hogy eredjek a
nyomába. Bárgyú mosollyal néze hátra, ami hamar leolvadt az
arcáról, amikor rájö , hogy még mindig nem moccantam a
helyemről, hogy játsszak vele.
Visszajö hozzám, én pedig folyta am a videójátékozást.
– Azt mondtam, hogy megvagy. Most te vagy a fogó.
Néhány másodpercre szótlanul rámeredtem.
– Most nagyon nincs kedvem ehhez.
Lenéze , aztán leült mellém.
– Akkor nem ez a megfelelő alkalom, hogy elmondjam, hogy
kakis a cipőd – su ogta, és rohadtul aljas vigyort villanto rám,
mielő a szája elé kapta a kezét, és nevetni kezde .
– Ú, de szar – emeltem fel a lábamat.
– Ne beszélj csúnyán!
– Bocs, ez inkább fos – kiabáltam epésen, miközben a fűbe
töröltem a cipőmet, hogy megszabaduljak a kutyagumitól.
– Amúgy miért vagy ilyen seggfej? – biccente e oldalra a fejét.
– Jaj, te kimondhatod azt, hogy „seggfej”, de én nem mondhatom
ki, hogy „szar”?
Nem válaszolt a kérdésemre.
– Szerintem menj oda, van o egy slag, aminél le tudod mosni a
cipődet.
Bosszúsan felnyögtem, aztán odamentem a slaghoz.
Végiglocsoltam vele a cipőm talpát, de csak óvatosan, hogy máshol
ne legyek vizes. Mire megfordultam és visszamentem, a lány eltűnt.
Vele együ pedig a videójátékom is.
– Ez milyen szar!
Vagyis fos. Hová le ?
– Ezt keresed?
Megfordulva lá am, ahogy incselkedő grimasszal meglóbálja
elő em.
– Add vissza!
– Lássuk, el tudod-e venni.
Előrelódultam, hogy elkapjam a játékot, de ő futni kezde …
gyorsan.
– Ohó! – vihogo . – Hirtelen megjö a kedved a fogócskához, mi?
– Add vissza, most rögtön! – rohantam utána kiabálva.
 – De nem tudsz elkapni! – csicseregte, hogy hecceljen.
Körbe-körbe futo unk a parkban hosszú percekig. A két cop a
csak úgy szállt a levegőben. Túl gyors volt hozzám képest, nem
bírtam utolérni. Egyszer csak sprintelésbe kezdtem, és letepertem a
földre.
– Aú!
Vasmarokkal szoronga a a játékot, amit próbáltam kivenni a
kezéből.
– Gyerünk! Add fel!
Tovább kacago , egy kicsit túlságosan tetsze neki a helyzet. Ki
kelle találnom valamit, ezért elkezdtem csiklandozni. Hisztérikus
nevetésben tört ki, és könyörgö , hogy hagyjam abba. Végül én is
elkezdtem nevetni. Nem is emlékeztem rá, mikor neve em utoljára
őszintén valamin.
Amikor már nem bírta, kétségbeese en visszaadta a játékot.
– Nyertél! Nyertél!
Mindke en a földön hevertünk, levegőért kapkodva.
– Ez jó volt – szólalt meg. A mosolyától felderült az egész arca, a
jókedve pedig ragadós volt.
– Aha… tényleg jó volt.
Cukorkaillata volt, a nyelve pedig piroslo , biztos nyalókától.
– Skylar vagyok.
– Én meg Mitch.
Aztán meghallo am egy női hangot.
– Skylar! Gyere, édesem! Haza kell mennünk. O hagytam a tűzön
a levest.
– Hát akkor… szia, Mitch – pa ant fel.
– Hé… – kezdtem, hogy mondjak valamit, de elszaladt, mielő
megtehe em volna. Néztem, ahogy eltűnik a szemem elől.
Skylar. Hú!
Elfeledtete velem mindent, ami mia aggódtam, néhány percig
úgy éreztem vele, hogy élek, aztán meg eltűnt. Furcsa
veszteségérzetem támadt. Fogom még látni valaha? Miért számíto
ez annyira?
Miért mosolygok még mindig?
O maradtam a földön egy darabig, mígnem észreve em, hogy
kezd lemenni a nap. Visszamentem nagyi kocsijához, aki a pulóvert
nézte, amin éppen dolgozo .
– Szia, nagyi!
– Jól érezted magad, szívem?
Ezen elgondolkodtam, mielő válaszoltam.
– Aha.
– Helyes. Látom, megismerkedtél Skylar Seymourral.
– Hm? Igen… tessék? Várj, te… te ismered?
– Hát persze. Pont velem szemben laknak.
Főnyeremény!
 2. FEJEZET
Sk ar
AMIT IMÁDTAM MITCH NICHOLSBAN: hegyes füle volt, mint dr.
Spocknak apa kedvenc sorozatában, a Star Trekben; szere e
kiszopogatni a kis tasakos ketchupöt nasi gyanánt; és Skylarnek
hívo engem, nem pedig Skynak.
Amit utáltam Mitch Nicholsban: augusztus végén eltűnik.
Azon a nyáron, két röpke hónap ala , olyan jó barátom le , mint
még soha senki.
A játszótéri fogócska után másnap találtam egy cetlit a bejárati
ajtónk ala becsúsztatva: Futni azt tudsz, de lássuk, hogy kosarazol.
Találkozzunk a ház elő háromkor.
A nagymamájának, Mrs. Mazzának volt a ház elő egy
kosárpalánkja, amit a a használt még atal korában. Háromnegyed
háromkor az ablakban ülve vártam, hogy Mitch kijöjjön.
Pontosan bukkant fel, a labdát az aszfalton pa ogtatva, én pedig
átszaladtam az út túloldalára.
Mitch nem szólt semmit, csak önelégülten vigyorogva tovább
pa ogta a a labdát, miközben futva megkerültem őt. A labda kis
híján ledöntö a lábamról, amikor hirtelen átpasszolta nekem.
Dobtam, de elvéte em, amin nagyon jól szórakozo . Fogta a labdát,
elpa ogta a egészen a kocsifelhajtó másik végéig, o pedig
megfordult, hogy egy dobással beletaláljon a kosárba.
– Szép – állapíto am meg.
– Köszi.
Nagyjából húsz perc telt el úgy, hogy Mitch pa ogta a a labdát,
én pedig körülö e szaladgáltam, mire elhatároztam, hogy egy kicsit
feldobom a dolgot.
– Játsszunk!
A hóna alá kapta a labdát, és odajö hozzám. Fújta a szél a barna
bozontját.
– Azt hi em, azt csináljuk.
– Nem. Most csak menőzöl. Megérte em. Jobban kosarazol, mint
én. Hip-hip hurrá.
– Oké – kuncogo . – Akkor mit akarsz csinálni?
Elgondolkodtam egy pillanatra, s eszembe juto a tökéletes
megoldás, hogy többet tudjak meg róla, főleg arról, hogy mi bánto a
tegnap. Le mertem volna fogadni, hogy köze van ahhoz, hogy miért
tölti i a nyarat. Biztos van egy sztori a há érben. Sok nyár telt el
anélkül, hogy akár csak meglátoga a volna a nagymamáját.
Különben észreve em volna.
– I fogjuk kezdeni, közel a kosárhoz, és felváltva dobunk. Ha
elvétem, bármit kérdezhetsz tőlem, amit csak szeretnél, és őszintén
kell válaszolnom. Ha te véted el, akkor én kérdezek. Aztán mindig
eggyel távolabb lépünk, hogy nehezebb legyen.
– De én mindig be fogom dobni – jelente e ki.
– Hát akkor neked simán menni fog ez a játék, te pimasz.
Arra számíto am, hogy legalább egyszer elvéti a dobást. Nekem
semmi rejtegetnivalóm nem volt, tehát mindenképpen jól jártam –
feltéve, ha legalább egyszer elszúrja, hogy feltehessem azt az egy
kérdést.
– Rendben – vont vállat.
Én dobtam először, a labda pedig egyenesen a kosárban kötö ki.
Mitch következe .
Felváltva dobtunk, mindig beletalálva a kosárba, mígnem én
le em az első, aki elvéte e.
– Ohó! – nevete Mitch. – Lássuk csak… mit akarok tudni? –
tűnődö az állát vakargatva és a száját elhúzva. – Ja! Tegnap a
parkban… te tudtad, hogy ki vagyok?
– Tudtam, hogy te vagy Mrs. Mazza unokája a fényképek mia ,
amik ki vannak téve nála – bólinto am. – Azért hagytalak úgy o .
Tudtam, hogy amúgy is találkozni fogunk.
– Jó – bólinto .
Odadobtam neki a labdát, majd hátráltam egy lépést a palánktól,
és inte em, hogy ő is tegyen így.
– Te jössz.
Persze, sikerült neki, és idedobta a labdát.
Megint elhibáztam.
– Na, Skylar… hmm. Mi volt a legcikibb pillanatod?
 Felnéztem a felhőtlen, kék égre.
– Egyszer elkezdtem nevetni a barátnőmön, Angie-n óra közben,
és véletlenül hangosan szellente em egyet mindenki elő .
– Nem hiszem el, hogy ezt csak úgy bevallo ad – ese le Mitch
álla.
– Megbeszéltük, hogy őszinték leszünk egymással! És ez tényleg
életem legcikibb pillanata volt.
– Ez elég durva.
– Nem. Az a durva, hogy mindenki azt hi e, hogy Angie volt, én
meg rájuk hagytam.
Addig neve ünk a vallomásomon, ameddig át nem passzoltam a
labdát Mitchnek, aki felkészült a dobásra, és… elvéte e.
– Igen! – szökdécseltem örömömben.
– Az a ngós sztori kizökkente ! – nyalta meg az ajkát Mitch, és a
földet nézve szomorúan megrázta a fejét. – Oké, ne kímélj!
Belenéztem nagy, kék szemébe, és felte em a kérdést.
– Igazából miért vagy i a nyáron, és miért voltál olyan dühös
tegnap?
– Ez két kérdés.
– De a válasz nem ugyanaz?
Mitch nem válaszolt rögtön, csak néze .
– Most nem állnak jól a dolgok o hon – mondta végül. – Biztosra
veszem, hogy a szüleim el fognak válni. Már nem akarják, hogy o
legyek, és végignézzem a sok veszekedést. Szóval… ja.
– Az én szüleim is elváltak.
– Tényleg? – kerekede el a szeme.
– Aha. Már két éve.
Mitch mintha nagyon eltöprenge volna valamin. Aztán felém
fordult.
– Érezted már úgy, hogy… – Habozo . – Mindegy, hagyjuk.
– Mit? Mit éreztem-e már?
– Amikor megtudtad, hogy mi a helyzet a szüleiddel, nem érezted
úgy, hogy vége a világnak? Vagyis hogy már nem lá ad magad elő
a jövőt?
Úgy tűnt, sokkal több közös van bennünk, mit gondoltam.
– Aha. Tényleg úgy éreztem néha. Nehéz volt. Egyke vagyok, és
nekem csak a szüleim a családom, tudod?
– Én is egyke vagyok. Szerintem azért érzem úgy, hogy az én
feladatom lenne együ tartani őket. Vagy ami még rosszabb, néha
úgy érzem, hogy ha nem lennék, akkor ezek a problémáik sem
lennének.
Többé nem számíto a játékunk. Már csak beszélge ünk Mitchék
bejárati ajtaja felé menet. A kosárlabda elgurult a fűben.
– Nem te kérted, hogy megszülethess, Mitch. Ugye tudod, hogy
ez nem a te hibád? Régen én is így gondolkodtam, amikor
elkezdődö ez a szüleimmel. De egy idő után rájö em, hogy
igazából semmi közöm az egészhez. És őszintén szólva most
mindke en boldogabbnak tűnnek.
– Miért váltak el?
– Hát… – kuncogtam. – Meghallo am, amikor anya azt mesélte
Diane nénikémnek, hogy apa nem tudta féken tartani a szerszámát.
De még mindig nem jö em rá, hogy mi az a „szerszám”. Te tudod,
Mitch?
– Most csak viccelsz, ugye? – vörösödö el az arca.
– Igen – böktem meg.
Mindke őnkből kitört a nevetés.
– Nálad sosem lehet tudni – sóhajto fel, miközben oda sem
gyelve a lépcső melle i bokrokról szedege e a leveleket. Aztán
megint felém fordult.
– Tényleg olyan szomorúnak látszo am tegnap? Ennyire
nyilvánvaló volt?
– Nagyjából… aha.
– Amúgy hány éves vagy? – kérdezte.
– Tíz. És te?
– Tizenegy. Te sokkal többnek tűnsz tíznél.
– Anya szerint öreg lélek vagyok. És van egy olyanom, mint a
hatodik érzék. Bizonyos embereknél mintha érezném azt, amit ők
éreznek. Néha nehéz, mert nem mindig akarom. De amikor
meglá alak, egyszerűen éreztem, hogy valami nem stimmel, és
éreztem azt is, hogy szomorú vagy.
– Hűha! És most mit érzek?
– Most nem vagy szomorú.
Bámult egy darabig, mielő széles mosolyra húzódo a szája.
– Igazad van. Már nem vagyok az.

Aznap este Mrs. Mazza áthívo vacsorázni. Spage it e ünk.

Megengedte, hogy utána játsszunk egy kicsit Mitch szobájában, aki
megmuta a nekem a képregényeket, amiket ő csinált. Az összes
rajzot és feliratot egyedül készíte e.
Mindennap együ lógtunk azon a nyáron.
Minden délután pontban háromkor találkoztunk a
kosárpalánknál, és a mi játékunkat játszo uk. Több száz elhibázo
dobás után végül tulajdonképpen mindent megtudtunk egymásról:
hogy mit szeretünk és mit nem, a ciki emlékeinket és a félelmeinket.
Kiderült, hogy az én legnagyobb félelmem hamarabb vált valóra,
amikor egy augusztus közepi napon – két hé el azelő , hogy Mitch
a tervek szerint visszament volna Long Islandre – kopogtak az ajtón.
Mitch morcosnak tűnt, amikor ajtót nyito am, a haja pedig egy
Yankees-baseballsapka alá volt tűrve.
– Skylar, i van az apukám. Hazavisz. Most pakolta a velem
össze minden cuccomat. A szüleim nem tudtak megegyezni, hogy
meddig maradjak i , és szerintem azt csinálja, amit ő akar, szóval
muszáj most elmennem vele.
Olyan érzés volt, mintha gyomorszájon vágtak volna.
– Most? Úgy volt, hogy megrendezzük azt a búcsúbulis dolgot, és
még nem készíte em el az ajándékodat, és…
– Tudom. Nagyon sajnálom. Nem akarok menni. Eleinte nem is
akartam idejönni. De amióta megismertelek, úgy vagyok vele, hogy
bárcsak maradhatnék… mármint örökre.
– Be tudsz jönni?
– Apa kint vár a kocsiban.
Dudálás hallatszo , Mitch pedig hátrafordult.
– Egy pillanat, apa! Jesszusom.
Szörnyen kétségbeestem.
– Nem akarom, hogy elmenj, Mitch.
– Nem tudom, hogy fogom bírni a dolgokat o hon – mondta
olyan hangon, hogy meghasadt a szívem. – Bárcsak o lennél velem!
Veled mindig jobbnak tűnik minden.
– Fogsz majd keresni? Elmondod, mi történik a szüleiddel?
– Igen.
– Most mi legyen? – szöktek könnyek a szemembe.
– Azt hiszem, elköszönünk – válaszolta halkan.
– Nem akarok – csordult ki az első könnycsepp.
Benyúlt a dzsekije alá, és előve egy nagy borítékot a hóna alól.
– Tessék, csináltam neked valamit. Nyár végén akartam odaadni.
Csak később bontsd ki, jó?
 – Jó – bólinto am a könnyeimmel küszködve.
Megint dudálás hallatszo .
– Mitch! Nem akarok csúcsforgalomban menni!
Mitch közel hajolt, és átölelt. Forró könnycseppek csorogtak végig
az arcomon, le a vállára.
Ő is szipogo , de nem tudtam, hogy a sírás kerülgeti-e.
– Köszönöm, Skylar.
– Mit?
– Hogy valami örömteli dologra gondolhatok, amikor szükségem
van rá.
Ez volt az utolsó mondata, mielő elsétált, és beszállt a kocsiba.
Alig látszo ki az arca a sapka alól, ahogy utoljára még búcsút inte ,
aztán a kocsi eltűnt a szemem elől a vakító napfényben.
Anya szélcsengői csilingeltek a szellő mia , én pedig az üres utcát
és a szemközti elhagyato kosárlabdapályát bámultam.
Összetörtem.
Felvi em a borítékot a szobámba. Egy képregény volt benne, amit
ő készíte . De ez más volt. A szereplők… mi voltunk. A címe az volt,
hogy „S&M kalandjai” (aminek a másik jelentése csak néhány évvel
később ese le). S.-nek volt két hosszú cop a, tudo repülni, és
másfajta szuperképességekkel is rendelkeze . M. egy hétköznapi ú
volt Yankees-baseballsapkában. M. folyton bajba keverede , és S.
mente e ki őt a különböző helyzetekből, hogy ne essen bántódása.
Úgy végződö a könyv, hogy „folytatása következik…”.
Ezután semmit sem hallo am felőle.
A következő öt évben a Yankees-sapkás ú a hatalmas kék
szemével pusztán egy kedves emlék maradt a szívem mélyére rejtve.
Ez idő ala Mrs. Mazza elköltözö Floridába, a házát pedig kiadta
albérletbe. Azt hi em, hogy soha többé nem fogom látni Mitch
Nicholst.
Az élet viszont tele van meglepetésekkel, és ahogy a képregény
utolsó sorában ígérte: a történetünk messze nem ért véget.
 3. FEJEZET
Sk ar
– ANGIE, MUSZÁJ MINDENHOVÁ magaddal hoznod azt az izét?
Ka . Villanás.
A legjobb barátnőm, Angie csakis a tükörre exes fényképezőjével
a nyakában volt hajlandó kilépni a házból. Az emberek néha azt
hi ék, hogy a sajtótól vagyunk.
– Viccelsz? Ez a hely egy fotóskánaán! – felelte.
Angie fura volt, de jó barát. Mivel átéreztem az emberek
energiáját, nehéz volt kapcsolódnom olyanokhoz, akik nem teljesen
őszinték. Mindig is átlá am az embereken, és nagyon kevesekben
tudtam tiszta szívemből megbízni.
Angie-ben egy karcnyi rossz szándék sem volt, és akármilyen
zavaró volt a fényképező állandó ka ogása, azért fotózo , mert
tényleg örült mindennek, amit az élet kínált, és sohasem akart
lemaradni a lehetőségről, hogy megörökítse a váratlant. Kellemetlen
volt ugyan az elhíresült „fényképezős lány” társának lenni,
csodáltam, amiért magasról te rá, mit szólnak mások.
Ezen az estén egy olyan buliban voltunk, ami az egyetemi
diákklubos partik gimis megfelelője. Angie és én elsősök voltunk a
St. Clare’sben, egy katolikus lányiskolában. Így csak az állami
gimibe járók bulijaira számítha unk bármilyen koedukált
kikapcsolódásért.
Mindig voltak nagyon helyes, idősebb srácok a Marcus West
bulijain, ezért tényleg nagy segítség le volna, ha a barátnőm nem
stréberkedik a hatalmas kamerájával.
Ka . Villanás.
– Lá ad? Az a részeg gyerek pont most okádo a lépcsőre.
Lekaptam.
– Annie Liebovi büszke lenne rád, Ang.
Marcus harmadikos volt, és Angie bátyjának a barátja, így mindig
meghívo minket a bulikra, amiket akkor rendeze , amikor a szülei
elutaztak. Mindke en azt mondtuk az anyánknak, hogy plázázni
megyünk, így kilenckor el kelle jönnünk.
Sohasem i unk. Bármennyire szere ünk is a vad dolgok
közelében lenni, mindke en elég tiszta fejjel gondolkodtunk, és
sohasem keveredtünk olyan helyzetbe, hogy kihasználha ak volna
bennünket.
Ez a buli is ugyanolyan volt, mint a többi. Valami aluljáróban ve ,
kihűlt kaja hevert a konyhapulton, amihez nem nyúlt senki. Az
egyik szobában páran füveztek. Egy másikban valami hülye ivós
játék zajlo . A nappaliban pedig Marcus rákötö e az iPodját egy
hangszóróra, az emberek pedig vagy táncoltak, vagy smároltak
valamelyik kanapén. És persze akadtak közö ük olyanok, akik
elindultak fel az emeletre, hogy isten tudja, mit csináljanak.
Angie és én többnyire csak álltunk a nappaliban, és néztük a
többieket. A jóképű, idősebb úk közül egyik sem közelíte meg
minket soha, de ha elég sokáig maradtunk egy helyben, akkor
elkerülhetetlen volt, hogy valami részeg srác odajöjjön a sörszagú
leheletével, átkarolja a vállamat, és előálljon egy hülye csajozós
dumával.
Ma este az juto , hogy:
– Hol voltál eddig az életemből?
– Menekültem előled – bújtam ki a karja alól.
Egyszer Angie egyedül hagyo , és elindultam megkeresni a
mosdót. Pont nyílt egy a konyha mellől. Amikor benyito am, egy
srác meg egy csaj éppen smároltak odabent, úgyhogy gyorsan
becsuktam.
Felmentem az emeletre, hogy keressek egy másikat, és menet
közben elhaladtam egy másik csókolózó pár melle a folyosón,
mielő a szememet forgatva bementem a fürdőszobába.
Fröcsköltem egy kis vizet az arcomra, s elhatároztam, hogy ideje
távoznom. Nem volt kedvem i lenni, inkább haza akartam menni
az ágyamba.
Kifelé menet megint elmentem a ú és a lány melle , akik nem
moccantak a folyosóról: a srác odanyomta a csajt a falhoz, és
rátapaszto a a száját.
Rögtön utána leese , hogy a ún Yankees-baseballsapka van.
Nem gondoltam semmire egészen addig, amíg a lépcsőn lefelé
menet meghallo am a lány hangját.
 – Mitch, nem maradhatunk i . Menjünk be az egyik hálószobába!
Mitch? Yankees-baseballsapkát hord, és Mitchnek hívják? Ez lehet
véletlen?
Folyta am az utamat a lépcsőn lefelé, pedig rossz érzésem
támadt. Nem lehet az én Mitchem, mert ő nem errefelé lakik.
Ugyanakkor nem lá am rendesen az arcát. Biztos csak véletlen
egybeesés. Ugye?
Pia- és fűszag terjenge a meleg és zsúfolt nappaliban.
Angie éppen vidáman beszélgete egy sráccal, aki több mint két
méter magasnak tűnt. Egyébként örültem volna neki, de most le
akartam lépni.
Egyedül ücsörögve nem tudtam kiverni a fejemből a Mitch nevű
út. Percről percre kíváncsibb le em. Pillangókat éreztem a
gyomromban, ahogy ösztönösen elindultam vissza a lépcső felé.
Résnyire nyitva volt egy ajtó a folyosó végén. Kalapáló szívvel
odamentem, bekukucskáltam, és lá am, hogy a baseballsapkás ú az
ágyban fekszik a lánnyal, még mindig teljesen felöltözve. Nem
tudtam, mit csináljak, de úgy éreztem, muszáj meggyőződnöm róla,
hogy nem ő az. Semmiképp sem tudtam volna úgy elaludni ma este,
hogy nem tudom.
A szobában sötét volt, leszámítva egy éjjeli lámpát, így
lehetetlennek tűnt kivenni az arcvonásokat. Ki tudja, meddig kell
várnom, mire kijönnek? És akkor hogy magyaráznám meg, miért
állok az ajtó elő úgy, mint egy kukkoló?
Visszamentem a földszintre, ahol Angie még mindig ugyanabban
a sarokban beszélgete azzal a nagyon magas úval.
– Angie, segítened kell nekem valamiben.
– Skylar, ő i Cody – inte az új barátja felé.
– Szia, Cody! – néztem fel a szemébe. – Elrabolhatom egy
pillanatra?
– Persze. I fogok várni – válaszolta. Meglepően magas és
kiforratlan volt a hangja egy olyan sráchoz képest, aki szemlátomást
elérte a serdülőkort. Behunyt szemmel még lánynak is gondolha am
volna.
Félrehúztam Angie-t, és a lépcsőhöz veze em.
– Remélem, fontos – sóhajto fel. – Már majdnem rácuppantam
arra az égimeszelőre.
– Tényleg nagyon magas – neve em. – Oké, gyelj! Visszamehetsz
hozzá, de elő e segítened kell nekem valamiben.
 – Jó, miben?
– Egy kicsit kiakadtam most. Emlékszel a Mitch nevű barátomra
tízéves koromból?
– Arra, amelyik lényegében eltűnt?
– Aha. Na, van egy srác odafent, aki egy csajjal smárol éppen az
egyik szobában. Yankees-baseballsapka van rajta. Mitch mindig olyat
hordo . De addig nem gondoltam semmire, amíg meg nem
hallo am, hogy a lány Mitchnek szólítja.
– Gondolod, hogy ugyanaz a Mitch?
– Nem tudom. Ezt akarom kideríteni. Nem lá am az arcát. Arra
kérlek, hogy kopogj be, és csak kérdezd meg, hogy „van i egy
bizonyos Mitch Nichols?”.
Angie-nek nem okozo gondot, hogy hülyét csináljon magából,
szóval tudtam, hogy megteszi.
– Mit csináljak, ha igent mond?
– Jó eséllyel nem ő az. Tehát ne aggódj emia ! Csak száz
százalékig biztos akarok lenni benne.
– Oké – vont vállat, mintha semmiség lenne.
Ve em egy mély levegőt, ahogy Angie elindult a szoba felé.
Néhány lépésnyivel maradtam mögö e, a lépcső közelében.
Visszanéze rám, én pedig bólinto am, hogy hajrá.
Megköszörülte a torkát.
– Van i egy bizonyos Mitch Nichols?
Túl messzire álltam, hogy halljam a választ. De amikor Angie
felém fordult, összeszorult a szívem a gondterhelt arcától.
Elállt a lélegzetem, amikor a srác megjelent az ajtóban.
– Azt mondtam, hogy én vagyok Mitch Nichols. Ki kérdezi?
Angie szóhoz sem juto .
– Ööö…
– Minek az a fényképező? – kérdezte a ú.
Túlságosan ledermedtem ahhoz, hogy a szegény barátnőm
segítségére siessek. Csak o álltam, és nem hi em a szememnek.
Tényleg Mitch volt az. Legszívesebben elszaladtam volna, de nem
bírtam megmoccanni. Még nem ve észre. Elfordíto am a fejemet.
Mire megint odapillanto am, a csaj is kijö a szobából
összekócolódo szőke hajjal és gyűrö ruhában.
– Mi a fene folyik i ?
– Halványlila gőzöm sincs – mondta neki Mitch.
– Skylar! – kiálto a egy lányhang a lépcsőről. – Hová le Angie?
 Odafordultam. Nem lány volt, hanem Angie úja, a magas hangú
Cody.
– Mi folyik i ? – jö fel.
Amikor megint a hálószoba felé néztem, végre ráve em magam,
hogy ránézzek. Ismerős kék szempár bámult vissza rám, és mintha
minden más a semmibe vesze volna.
– Skylar? – su ogta a nevemet mély, bársonyos, idegen hangon.
Jóképű volt. Nagyon jóképű. És magas. Az én Mitchem… de
mégsem.
Vegyes érzések öntö ek el, de főleg düh. Könnyebb le volna, ha
eljátssza, hogy nem ismert fel. Még az is jobb le volna, mint a tudat,
hogy i van a városban, viszont nem ve e a fáradságot, hogy
megkeressen. Ez így túl sok volt nekem. Levegőre volt szükségem,
így hát megfordultam, és lementem a lépcsőn.
A bejárati ajtón kilépve futásnak eredtem az utcán, hogy távolabb
kerüljek a háztól. Ködös volt a tudatom, a torkom pedig szétfagyo
a rohanás közben kapkodo hideg levegőtől.
Egészen mostanáig Mitch Nichols féltve őrzö , kellemes
gyermekkori emlékeket ébreszte bennem. Mindez pillanatok ala
megsemmisült. Már nem úgy élt a fejemben az örökkévalóságig,
mint egy ártatlan és sebezhető kis ú. Mostantól örökre olcsó
hímringyó marad, aki hátsó szobákba viszi a lányokat a bulikban.
Szemerkélni kezde az eső, s azon kaptam magam, hogy sűrű
ködbe futok bele. Nagyjából háromsaroknyira álltam meg, hogy
levegőhöz jussak, amikor jö Angie-től egy üzenet.
Hol vagy? Utánad rohant.
A homályos ködben semmit sem lá am, ami a hátam mögö volt.
Aztán a távolból meghallo am, hogy valaki felém rohan.
 4. FEJEZET
Mit
NEM ÍGY KELLETT VOLNA MEGTUDNIA, és baromira nem gondoltam
volna, hogy o lesz ezen a hülye bulin.
Amikor valaki azt kiálto a, hogy „Skylar”, a lépcső felé
pillanto am, és kis híján elfelejte em, hogy kell levegőt venni.
Tudtam, hogy ő az, ugyanakkor, aki o állt, nem pont ugyanaz a
vékony, copfos lány volt, akire emlékeztem. Felnő , és nagyon
csinos volt – olyan elegáns módon –, nem úgy, mint Ava, akivel
jö em. Miután én is kimondtam Skylar nevét, képtelen voltam
levenni róla a tekintetemet, de aztán eltűnt.
– Mitch? Mi folyik i ? Ki volt az a lány? – kérdezte Ava.
Csak szótlanul meredtem az elhagyato lépcsőre.
A fényképezős lány lő rólam egy fotót, mielő elrohant Skylar
után.
Mi a franc?
O hagytam Avát, és köve em a lányt lefelé, amikor egy több mint
két méter magas srác, akit ismertem a suliból, a nyomomba eredt.
– Skylar a barátnőd? – kiálto am a lány után.
– Igen. Meg kell találnom – válaszolta, mielő odafordult
valakihez. – Nem lá ad Skylart?
– Egy perce ment el – mutato az ajtóra a ú.
– Kérlek! – te em a lány vállára a kezemet, hogy feltartóztassam.
– Hadd menjek el én megkeresni.
Kiszaladtam, mielő válaszolhato volna. Nagy köd volt odakint,
és muszáj volt választanom egy irányt. Balra indultam, mert arra
volt a házuk.
Néhány percnyi futás után majdnem visszafordultam. Akkor
ve em észre, hogy o áll elő em az utcán. Amikor meghallo a,
hogy közeledem, megfordult. Lassíto am, és levegőért kapkodtam,
mire végre odaértem hozzá.
 – Mindig úgy tudtál futni, hogy csak na.
Nem szólt semmit, ezért folyta am.
– Nem számíto am rá, hogy találkozunk ma este.
Felnéze az égre, és szarkasztikus kacajjal felelt.
– Ez elvileg nem az én szövegem lenne?
Annyira gyönyörű.
– Azt hiszem, igazad van – kalapált a szívem. Tényleg
ledöbbentem, mennyire másképp néz ki. A szemerkélő esőtől vizes,
hosszú, hullámos gesztenyebarna haj ve e át a két copf helyét, amit
mindig hordo az emlékeim szerint. Még mindig pici volt, de már
egyáltalán nem kislány. Ez túlságosan is feltűnt.
Bár sötét volt, megvilágíto a az arcát az utcai lámpák fénye.
Csillogo a zöld szeme. Rám várt, hogy mondjak valamit, de engem
túlságosan lefoglalt, hogy szemügyre vegyem.
– Most az a rész jön, hogy kinyitod a szádat, és mondasz valamit –
szakíto a meg velem a szemkontaktust. – Esetleg elmagyarázod,
hogy miért nem hívtál vagy írtál soha. Talán elmagyarázod, miért öt
év múlva kerültél elő úgy, hogy valami ribanccal ku rcolsz arra,
amerre lakom.
– Hé… várj! Nem is ku rcoltam vele – védtem meg magam.
Zavart, hogy mennyire akartam, hogy ezt tudja.
– Amúgy sincs hozzá semmi közöm. Én…
– Nem akartam szexelni vele – néztem határozo an a szemébe.
– Jó. Ez már túl sok infó. Ahogy mondtam, semmi közöm hozzá.
– Nem tetszik, ahogy most nézel rám – jelente em ki.
– Hogy nézek rád?
– Mintha csalódtál volna bennem.
Mi a francért számíto annyira, hogy mit gondol rólam ez a lány?
Nem kelle volna, de mégis. Pont ezért vártam, hogy szóljak neki
arról, hogy visszajö em.
Behunyta a szemét, és felsóhajto . Egy kicsit ellágyult az arca.
– Csak egy kicsit ledöbbentem, hogy találkoztunk, oké?
– Tudom. Sajnálom. – Ve em egy mély lélegzetet, mielő
elárultam neki. – Most i lakom, Skylar.
– Tessék? Mióta?
– Múlt hét óta.
– Nem értem…
– Anya elveszíte e a munkáját, és az elmúlt egy évben nagyon
küszködö anyagilag. Miután a nagymamám elköltözö Floridába,
és i áll a régi háza, felajánlo a nekünk, hogy lakjunk i , mert így
nem kell lakbért zetnünk. Apát már rohadtul nem érdekli, mi van
velünk. Úgyhogy ideköltöztünk.
– Hogyhogy nem lá am, amikor beköltöztetek?
– Nem volt furgon vagy ilyesmi. A ház teljesen bútorozo . Egy
hete elhoztuk kocsival a cuccok felét, és jövő hétvégén megyünk
vissza a többiért.
– Velem szemben laksz már egy hete?
Lenéztem a földre, mert nem tudtam, hogyan magyarázzam el,
miért nem látoga am meg. Az az igazság, hogy féltem. A kislány,
akit i hagytam, nagyon sokat jelente nekem. Sok nehéz éjszakán
segíte át, hogy rá gondoltam, meg a kosarazás közbeni
beszélgetéseinkre. Nem akartam, hogy kiderüljön, hogy
megváltozo , vagy ami még rosszabb: hogy csalódo legyen amia ,
aki belőlem le . Tudtam, hogy elkerülhetetlen lesz találkoznom vele,
de mindennap haloga am.
– Hidd el, nemsokára beugro am volna.
Reszketni kezde , nekem pedig nem volt dzsekim. Leve em a
kapucnis pulcsimat, hogy ráterítsem a vállára.
– Köszi.
Néhány néma másodperc következe .
– Hadd kísérjelek haza!
– Fel kéne hívnom Angie-t.
Távolabb sétált néhány lépésnyire, hogy ne halljam a beszélgetést,
aztán visszajö hozzám.
– Azt mondta, hogy Cody hazaviszi.
– A magas srác? – kérdeztem.
– Aha – bólinto .
– Olyan a hangja, mintha lenyelte volna a saját golyóit.
Skylarből kitört a nevetés, nekem pedig végre ellazult a testem.
Az ismerős kacajának jóleső hangja engem is mosolyra fakaszto .
Ma este először éreztem úgy magam, mint a régi időkben.
– Mi lesz a barátnőddel? Nem hagyhatod o csak úgy.
– Nem a barátnőm – vágtam rá. – Avát a héten ismertem meg a
suliban. Megkérdezte, hogy elmennék-e vele a buliba, és igent
mondtam, de igazából nem is volt hozzá kedvem.
– Résnyire nyitva hagytad az ajtót odafent. Úgy lá am, hogy
nagyon is volt kedved elmenni.
A ene. Pont olyan nagy volt a szája, mint az emlékeimben. De
É
most, hogy idősebb le , már mocskos is. És ez felkelte e az
érdeklődésemet. Csak örültem volna, ha nem lát smárolni Avával,
mert az tényleg nem jelente semmit.
– Na… hát, hiba volt – ve em elő a telefonom. – Várj!
Megírtam Avának, hogy nem megyek vissza a buliba. Nyafogni
fog, és magyarázatot követel majd, engem viszont nem érdekelt,
hogy folytassuk, amit elkezdtünk.
– Szóltam neki, hogy közbejö valami. Most pedig hadd kísérjelek
haza – ve em le a pulcsimat a válláról, hogy rendesen belebújjon. –
Tessék, vedd fel!
Belebújt, én pedig lassan és óvatosan felhúztam a cipzárt, hogy ne
csípje be a haját. Felfelé haladva kicsit súrolták az ujjaim a mellét.
Na, ez új.
– Köszi – néze fel rám.
Még mindig fogtam a cipzárt, és ellenálltam a késztetésnek, hogy
magamhoz húzzam, mielő elengedtem.
Filigrán alkatával teljesen eltűnt a pulcsimban, amin
elmosolyodtam.
– Menjünk!
Lassan sétáltunk egymás melle , én pedig kuncogtam azon, hogy
több mint egy fejjel alacsonyabb nálam.
Ő szólalt meg először, mert felte e nekem a kérdést, amit már
vártam.
– Szóval mit csináltál az elmúlt öt évben, Mitch? – kérdezte
egyszerre szarkasztikusan és csevegő hangon. Mindke en tudtuk,
hogy ez o lógo közö ünk a levegőben.
– Ne haragudj, hogy sohasem kerestelek.
– Csak tudni akartam, jól vagy-e – válaszolta úgy, hogy
megmozdult bennem valami mélyen.
– Tudom. Én…
– Mármint odamentem a nagymamádhoz, és érdeklődtem rólad –
szakíto félbe. – Mindig azt mondta, hogy jól vagy, de én tőled
akartam hallani, mert tudtam, hogy vele nem osztod meg úgy a
valódi érzéseidet, mint ahogy velem te ed. Vagyis nem tudtam,
hogy tényleg úgy van-e, ahogy mondja.
– Figyelj… Meg sem próbálok magyarázkodni, amiért nem
hívtalak és nem írtam neked. Hülye tizenegy éves voltam. Nagyon
elfajult a helyzet, miután hazamentem. Sokkal rosszabbul álltak a
dolgok a szüleim közö , mint gondoltam, és nem akartam beszélni
senkivel, még veled sem. Szégyelltem bizonyos dolgokat. De
egyvalamit tudnod kell.
– Mit?
– Mindent megjegyeztem, amit mondtál nekem: hogy majd jobb
lesz, és nem az én hibám. Folyton újrajátszo am a fejemben
mindent, amiről beszéltünk, és emlékezte em magam, hogy nem
vagyok egyedül… hogy te is ugyanazon mentél keresztül, amin én,
és túlélted. Csak így tudtam átvészelni. Úgyhogy tényleg köszönetet
kell mondanom neked, Skylar.
Az út további részében meghallga a tőlem azokat a dolgokat,
amiket sohasem mondtam el senkinek. Elmeséltem, hogy miután
eljö em a nagymamámtól, nemsokára megtudtam az igazi okát
annak, hogy miért válnak el a szüleim: az apámnak titokban
barátnője volt, akit teherbe ejte . Így most van egy négyéves
féltestvérem, egy húgom, akit alig lá am, mert az apám végül fogta
magát, és lelépe Pennsylvaniába az új családjával. Tizenkét éves
koromban anyám olyan depressziós le , hogy kórházba került, és a
nagybátyámnál kelle laknom egy darabig.
Az elmúlt két évben végre javult a helyzet. Hozzászoktunk az új
hétköznapokhoz úgy, hogy az apám már nem volt benne a képben.
De amikor anya elveszíte e a munkáját, megint elszaródo minden,
és így kötö ünk ki i . Anyával visszatértünk a gyermekkori
o honába, és próbáltuk újrakezdeni.
Mire odaértünk Skylarék házához, kimerültem a ól, hogy
felidéztem mindent, viszont megkönnyebbülés volt végre kiadni
magamból az egészet. Milyen ironikus, hogy életemben csak kétszer
nyíltam meg teljesen valakinek, és mindkétszer neki. Mi van ebben a
lányban, amitől ki akarom önteni neki a szívemet?
– Köszönöm, hogy őszintén elmondtál mindent – lépe fel a
bejárati ajtajuk elő i lépcsőre, és szembefordult velem. – Ne
haragudj, amiért kiakadtam és elrohantam!
– Poén volt újra fogócskázni – böktem meg a vállammal. – És
köszönöm, hogy meghallga ál. Tudod… – néztem le a cipőmre, de
aztán megráztam a fejemet. – Mindegy.
– Igen?
– Lehet, hogy ez nyálasan fog hangzani, de mindig is tudtam,
hogy fogunk még találkozni, hogy valahogy visszajövök ide, és
ugyanúgy barátok leszünk.
– Folytatása következik… – mosolygo .
 Először nem ese le, de aztán rájö em, hogy a képregényre céloz,
amit tizenegy éves koromban rajzoltam neki. Meg is feledkeztem
róla.
– Megvan még neked az a könyv?
– Persze hogy megvan. Nem mindennap kap az ember főszerepet
egy S&M történetben.
– Bakker! – neve em hátravete fejjel. – Amikor pár éve leese a
jelentése, majdnem elsüllyedtem. Tudatlan kissrác voltam.
– Na, jobb, ha bemegyek. Anya úgy tudja, hogy a plázába
mentem, ami már fél órája bezárt.
– Ja, aha… tényleg – kezdtem el hátrálni. – Akkor majd
találkozunk? Ha esetleg nem tudnád, pont i leszek – muta am a
szemközti házra.
Meglepe , amikor te egy lépést előre, és átölelt.
– Örülök, hogy i vagy – mondta.
Behunytam a szememet, úgy örültem neki, hogy egy pillanatra
érezhetem a teste melegét meg a haja nőies illatát.
– Én is.
Legszívesebben sohasem engedtem volna el.
– Jó éjszakát, Mitch! – bontakozo ki az ölelésből.
– Jó éjszakát!
Amikor hazaértem, anya tévét néze .
– Szia, szívem! Milyen volt az estéd? – kérdezte teát kortyolgatva
a kanapén.
– Meglepően jól sikerült, anya – válaszoltam minden további
magyarázat nélkül, úton a szobám felé.
Nem tudtam elaludni éjjel, mert ő járt a fejemben. Jó érzés volt
újra látni, viszont az cseszte e az agyamat, hogy mennyi mindent
elkezdtem még érezni. Nem számíto am rá, hogy ennyire vonzódok
hozzá.
Nem adta vissza a pulcsimat. Felidéztem, hogy milyen rajta, és
mennyire odavagyok a látványért, ahogy a törékeny kis teste mutat a
ruhámban. Eszembe juto , milyen érzés lenne megízlelni telt, piros
ajkát. Elképzeltem, hogy belefúrom az orromat hosszú, selymes
hajába, és megcsókolom a nyakát.
Ahogy kiszívom a nyakát.
Zavart, hogy ilyen gondolataim támadtak Skylarrel… a kicsi
Skylarrel. Aki már nem is olyan kicsi.
Nehéz volt. És megszívtam.
Ő
 Ő olyasvalaki volt, akibe határozo an el tudtam képzelni, hogy
beleeshetnék. De egyvalamit biztosan tudtam: nem hagyhatom,
hogy túllépjük a barátság határait, aztán beleszeressek egy olyan
lányba, mint Skylar, és fájdalmat okozzak neki.
Emlékeztem rá, mennyire szerelmesnek tűntek a szüleim
kiskoromban. Mindig tökre odavoltak egymásért, amire csak
fújoltam. Apa folyton mondoga a anyának, hogy mennyire szereti,
aztán évekkel később elhagyta egy atalabb nőért. Anya majdnem
belehalt, úgy összetört a szíve. Tapasztalataim szerint a szerelem
nem tart örökké, és valakinek mindig fájni fog.
Az pedig nem én leszek, és baromira tuti, hogy nem is Skylar.
Úgyhogy ha róla van szó, muszáj féken tartanom a szerszámomat –
akkor is, ha belepusztulok.
Valaki elkezdhetné szervezni a temetésemet.
 5. FEJEZET
Sk ar
ANGIE AZ ÁGYAMON ÜLVE tisztoga a a fényképezőgépe lencséjét.
– Nem hiszem el, hogy nem zavar, hogy Mitch más lányokkal
randizik.
Összeszorult a torkom.
– Nem a pasim, akkor miért zavarna?
– Ühüm – fényképeze le Angie.
– Ezt meg miért kelle ? – csa antam fel.
– Azt akarom, hogy lásd, milyen az arcod, amikor hazudsz.
– Ő olyan, mintha a bátyám lenne, Ang – forga am a szememet.
– Akkor elég undi a helyzet, mert ő látszik, hogy odavan érted.
Nem értem, miért nem vagytok együ .
– Ki mondta, hogy Mitch odavan értem?
– Lá ad, hogy néz rád? Kábé száz képem van, hogy
bebizonyítsam.
– Nem tudom, mire gondolsz.
Pontosan tudtam, mire gondol.
Az elmúlt több mint fél évben, amióta Mitch ideköltözö ,
nemcsak o folyta uk, ahol kiskorunkban abbahagytuk, hanem még
közelebb is kerültünk egymáshoz. Szinte minden hétköznap
találkoztunk suli után, valamelyikünk szobájában lógtunk, együ
írtunk leckét, és egymásnál vacsoráztunk. Az anyukám, Tish, és az ő
anyukája, Janis is összebarátkoztak, sőt néha még nélkülünk is
összefuto ak. Olykor együ kajáltunk négyesben, vagy lmeztünk.
Kívülről nézve úgy tűnhete , hogy Mitch és én testvérek vagyunk
– egy nagy, boldog család, két leszbikus anyukával. Valójában
viszont mindke őnk anyukája magányos, elhagyo exfeleség volt. A
testvérek pedig titokban szexelni akartak egymással. Mondhatjuk,
hogy ez a diszfunkcionális család iskolapéldája.
Míg hét közben elválaszthatatlanok voltunk Mitchcsel, hétvégén
néha elment randizni lányokkal a suliból. Nagyon jóképű volt,
fantasztikus tes el, így népszerű is. Annak ellenére, hogy úgy
te em, mintha nem érdekelne, úgy fájt, mint a rohadt élet.
Mindig elmondta, hová megy majd, sőt még azt is, hogy kivel, ám
volt egy hallgatólagos megállapodásunk, hogy a részletekről
sohasem beszéltünk, ami részemről rendben volt.
Mindenki, aki ismer engem, egyetérte abban, hogy kimondom,
amit gondolok. Ha anya megkérdezte tőlem, hogy kövéríti-e egy
ruha, megmondtam neki, hogy igen. Amikor Angie közölte, hogy
valaki szerint a barátjának, Codynak lányhangja van, és megkérdezte
a véleményemet, elmondtam neki, hogy szerintem olyan a srác
hangja, mintha Mickey egér héliumot szívo volna, de Angie
magasról te rá, hogy ki mit mond, mert nyakig bele volt esve a
srácba.
Tehát többnyire nem váloga am meg a szavaimat, és nyito
könyv voltam – kivéve az igazi érzéseimmel kapcsolatban Mitch
iránt. Az volt nálam a fájó pont. De már hányingerem volt a ól,
hogy hazudok Angie-nek. Muszáj volt kiadnom magamból,
különben felrobbanok.
– Oké – huppantam le az ágyra. – Igazad van. Tényleg zavar,
amikor más lányokkal randizik.
– Tudtam! Hogy is ne zavarna?
Ve em egy mély lélegzetet, mert ez volt az első alkalom, hogy
hangosan kimondtam ezt.
– Érzek iránta valamit, jó? De tudod… mindenki másnál jobban
ismerem Mitchet. Sokat beszélgetünk. A szülei válása tényleg bete
neki. Aggódik, hogy olyan lesz majd, mint az apja, és látja, hogy az
anyukájának nagyon fáj, amit az apja csinált.
– De ennek mi köze hozzád?
– Még csak tizenöt és tizenhat évesek vagyunk. Tudom, hogy
fontos vagyok neki, és azt akarja, hogy mindig jelen legyünk egymás
életében. Fél, hogy elcseszi, és őszintén szólva egy kicsit én is félek.
Érzem, hogy vonzódik hozzám, de nem hinném, hogy valaha is
átlépi a határt. Csak az a baj… hogy néha azt kívánom, bárcsak
átlépné – fújtam ki magam.
– Szóval mindke en odavagytok egymásért, fontosak vagytok
egymásnak, de sohasem fog kiderülni, hogy több is lehetne-e belőle?
Miközben eljár randizni egy csomó bukszával, te meg…?
– Én meg megszívtam – szolgáltam az egyetlen őszinte válasszal.
Mitch hetente háromszor dolgozo a pláza menő kávézójában, hogy
segítsen az anyukájának be zetni a számlákat. Intenzív oktatáson
kelle részt vennie ahhoz, hogy működtetni tudja a drága
eszközöket. Mostanra pro tejhabosító le belőle, és pont úgy
készíte e a vaníliás la émat, ahogy szeretem: nagyon forrón és
habosan.
Valamelyik csütörtök délután elhatároztuk Angie-vel és Codyval,
hogy meglátogatjuk Mitchet a munkában. Amíg a barátaim általában
kikérték az italukat, és sétálga ak a plázában, én szere em o
maradni, és nézni, ahogy dolgozik a vörös kötényében, intézi a
rendeléseket, zsonglőrködik a poharakkal, nyomogatja a gombokat
és gőzöli a tejet.
A hullámos barna hajtincsei szinte göndörödtek a piros sapka
ala . Mitchnek a lehető legfényesebb, legdúsabb gesztenyebarna
haja volt, egy kis rezes csillogással, amikor rásütö a nap. Az
egyenruhájához olyan testhezálló, fekete pólóing tartozo , ami
rátapadt az izmos mellkasára. Odavoltam az arckifejezéséért, ahogy
összpontosíto , hogy pont jól csorgassa a karamellát, vagy óvatosan
forró tejet töltsön a pohárba. Mindig lassan végighúzta a nyelvét az
alsó ajkán, amikor koncentrált.
Amikor lete e az italt az asztalra, mindig belenéze a vásárló
szemébe, és rávillanto a a gyönyörű mosolyát. Nem csoda, hogy
folyton végtelen hosszú sor állt nála. A lányok tömegével jö ek az
izmos, kék szemű pultos sráchoz. Mitch látványa mindenkit
beindíto .
Én viszont azért a pillanatért voltam oda a legjobban, amikor
észreve . Az őszinte mosoly, amit nekem tartogato , kedvesebb
volt, mint ami a vevőknek juto , és mindig elidőzö a szemembe
nézve, mintha egy titkot árulna el. Aztán folyta a a munkát, és
olykor lopo pillantásokat vete rám. Mosolygo , valahányszor
rajtakapo , hogy gyelem őt.
Ha meglá a, hogy beállok a sorba, inte , hogy üljek vissza.
Mindig az én rendelésemet készíte e el először, és fü yente ,
amikor készen várt a kávém a pulton. Általában írt is valami
különlegeset a pohárra fekete lctollal. Néha egy mosolygó arcot,
máskor pedig olyan szavakat, mint például „segg”, hogy
megneve essen, máskor pedig egy üzenetet. Ma azt írta: „Várj meg!”
Bólinto am, hogy maradok, amíg végez a munkával, erre rám
kacsinto .
 Annyi la ét csinált nekem, amennyit csak szere em volna,
miközben leckét írtam vagy e-könyveket olvasga am a tejhabosító
szüntelen hangjára.
Pontban este hét órakor Mitch kijö a pult mögül, és már rajta
volt a kabátja.
– Köszi, hogy maradtál. Szeretem, ha i vagy. Gyorsabban letelik
a műszak.
Valahányszor mondo nekem valami szépet, mostanában mindig
összevissza vert a szívem.
– Menjünk! – fogta meg a hátizsákomat. – Van számodra egy
meglepetésem.
Mitch végigvezete a pláza egyik oldalfolyosóján, és megállt a
kisállat-kereskedés elő , hatalmas vigyorral az arcán.
– Na, ki van i megint?
Elállt a lélegzetem.
– Seamus! – rohantam az üzlet túlsó végébe.
Mitch nevete a reakciómon.
– Hallo am a hangját, amikor jö em dolgozni, és alig vártam,
hogy elmondjam neked.
Seamus egy kék homlokú amazon papagáj volt, akibe
beleszere em az elmúlt hónapokban. Mindig meglátoga am,
amikor eljö ünk a plázába. Az élénk színű tollai meg a gyönyörű
fekete csőre melle a modorát is imádtam. A kisállat kereskedésben
próbálták rávenni, hogy utánozzon olyan gyakori kifejezéseket, mint
a többi madár közül néhányan. Seamus nem volt erre vevő. Egyedül
azt mondta ki, hogy „te jó Toledo!”. Biztos valamelyik korábbi
gazdájától tanulta.
Néhány hete, amikor eljö em meglátogatni, nem volt i . Az eladó
azt mondta, hogy valaki végre megve e, nekem pedig szívfájdító
volt látni az üres kalitkáját.
– Miért van i megint? – kérdeztem Mitchtől.
– Azt mondták nekem, hogy visszahozta, aki megve e.
– Fura – állapíto am meg, aztán a hölgyhöz fordultam a pult
mögö . – Tudja, hogy miért hozták vissza?
– Egyszerűen nem kelle nekik. Hozzánk harminc napon belül
vissza lehet hozni.
– Hogy lehet, hogy nem kelle él valakinek? – biggyeszte em le az
ajkamat.
– Te jó Toledo! – csapkodo a szárnyaival, mire nevetésben törtem
ki.
– Olyan aranyos vagy – te e a fejemre a kezét Mitch, hogy
játékosan összeborzolja a hajamat. – A legegyszerűbb dolgoknak is
tudsz örülni.
Megint összevissza ver a szívem.
Mitch nem ért hozzám túl gyakran, de amikor igen – akár csak
egy pillanatra is –, akkor a testem válaszolt.
Nagyjából negyedórányi Seamus-találka után eljö ünk a boltból.
Mitch a padon ülve megvárta, amíg elmentem a pláza mosdójába.
Bent voltam a fülkében, amikor meghallo am, hogy két lány
beszélget kézmosás közben.
– Lá ad odakint Mitch Nicholsot?
– Aha. Oltári szexi. Őrjítőek a szemei.
– A teste is. Úgy hallo am, elhívta Ambert randira.
– Mekkora ribi… Várj, nem úgy volt, hogy a srác Brielle-lel jár?
– Nem, vele csak egyszer kavart.
– Ó! Hát nem bánnám, ha én lennék a következő.
– Állj be a sorba!
Szó szerint befogtam a fülemet, hogy ne halljak többet, és
ledermedve ültem a vécén, amíg nem hallo am az ajtócsapódást.
Kalapált a szívem, mert éreztem, ahogy szétárad bennem az
adrenalin, miközben mázsás súllyal nehezedik rám a féltékenység.
Lassan beszívtam és kifújtam a levegőt, egészen addig, amíg eléggé
össze nem szedtem magam ahhoz, hogy felálljak, és megmossam a
kezem.
Persze, fontos voltam Mitchnek, és biztosra ve em, hogy a
szívének legalább egy darabkája az enyém, de ez nekem már nem
volt elég. Az egészet akartam belőle. És a tükörbe nézve eldöntö em:
ideje, hogy a saját fegyverét fordítsam a barátom ellen.
 6. FEJEZET
Mit
DARVEY ISKOLÁBÓL HAZAFELÉ MENET robbanto a a bombát.
– Hallo ad, hogy Aidan elhívta randizni Skylart most péntekre?
Éppen odaértünk a házunkhoz, amikor leestem a gördeszkáról.
– Mit mondtál? Aidan Hamilton?
– Aha. Persze, már hetek óta próbálkozo nála, de Skylar mindig
nemet mondo . Most viszont megkérdezte, hogy elmenne-e vele az
őszi vásárba, és igent mondo .
Francba. Aidan az iskolatársam volt a Crestview gimiben. Biztos
Angie barátján, Codyn keresztül ismerkedtek meg. Aidan direkt
fellökö embereket az ebédlőben – csak a poén kedvéért –, és feleselt
a tanárokkal. Egy igazi köcsög. Sok lánnyal volt már, néhány
olyannal is, akivel én is randiztam. Meg kell hagyni, helyes srác, de
tuti x, hogy nem érdemli meg, hogy egy olyan lánnyal járjon, mint
Skylar.
– Tényleg? – kommentáltam olyan dühösen, hogy szinte szó
szerint habzo a szám.
– Csak ennyi mondanivalód van? Haver, kezd fura színű lenni az
arcod – követe Davey befelé a házba, és egyenesen a hűtő felé ve e
az irányt.
Tucatnyi gondolat kavargo a fejemben. Konkrétan az, hogy
hogyan fogom ezt megakadályozni.
Davey tudta, hogy mennyire óvtam Skylart. Kétháznyira lako
tőlünk, az egyetlen közös barátunk volt, aki olykor közvetíte is
közö ünk. Skylar többnyire lányokkal barátkozo a magániskolából,
ahova járt. Davey volt a közös nevezőnk. Nem tetsze , hogy
Skylarnek ú barátai is vannak, mert végül úgyis mind a bugyijába
akar majd férkőzni – őszintén szólva saját magamat is beleértve. De
Davey majdnem olyan alacsony volt, mint Skylar, sőt pu és
ártalmatlan. Mint a Pillsbury Doughboy gura, csak hosszú, fekete
rasztahajjal, amit sohasem moso meg. Ez Davey. Maradjunk
annyiban, hogy Skylar nem fog elcsábulni a borzas kis barátunktól,
és ez jól is volt így.
Aidan viszont komoly veszélyt jelente , és bár legszívesebben
tüzet okádtam volna a dühtől, megpróbáltam lazára venni a gurát,
miközben rendeztem a gondolataimat.
– Skylar gyakorlatilag azzal randizik, akivel akar – közöltem
fagyosan.
– Nem igaz – töltö magának kólát Davey.
– Mi?
– Téged akar, te sügér.
– Ezt ő mondta neked? – gyorsult fel a szívverésem.
– Nem kelle kimondania – rázta a fejét Davey.
Néha úgy néze rám azokkal a gyönyörű mandulavágású
szemeivel, hogy eszembe juto : talán tényleg.
– Tudod, hogy nem járhatok Skylarrel.
– Én csak azt tudom, hogy azért kavarsz olyan lányokkal, akik
még csak nem is tetszenek neked, hogy kiverd őt a fejedből –
válaszolta Davey böfögve.
Lehet, de ennek így kelle lennie.
– Skylar olyan, mintha a családomhoz tartozna. Az, hogy
messzebbre menjek vele… semmiképp sem sülhet el jól. Túl atalok
vagyunk, túl sok év áll elő ünk ahhoz, hogy elcsesszük a dolgokat.
Tönkremennénk.
Apropó, tönkretevés: rá kelle jönnöm, hogyan akadályozzam
meg, hogy Skylar összeszűrje a levet azzal a pöcs Aidannel. Ha már
az enyém nem lehet, hó iher, hogy ő sem fogja megkapni. Ráírtam
Amberre, hogy lemondjam a pénteki mozis randinkat, mert így
tennivalóm akadt.
– Mit csinálsz péntek este, Dave? – kérdeztem, miután zsebre
vágtam a telefonomat.
– Hadd nézzem meg a naptáramat! – ve e elő a mobilját, mintha
tényleg megnézné a programját. – Ó! Épp a fenekemet fogom
gyantáztatni akkor.
– Aha. Halaszd el! A va acukrot szereted?

Akárhová mentem Davey-vel, mindig úgy éreztem, hogy mi

vagyunk Arnold Schwarzenegger és Danny DeVito abból a régi
 lmből, az Ikrekből, mert fölé tornyosultam.
Az őszi vásárt egy nagy mezőn tarto ák, nagyjából másfél
kilométerre onnan, ahol laktunk. Tele volt olyan emberekkel, akiket
ismertünk a suliból, és végképp nem jö em volna el, ha Skylarnek
nem pont i készülődik az a randija, amiről biztosra ve em, hogy az
első igazi randi az életében.
Mesélt nekem arról, mire készül, én pedig adtam a lazát. Nem
mondha am el neki, hogy én is elmegyek, hogy kémkedjek utána.
Megfogadtam, hogy távol tartom magam tőlük, amíg Aidan akár
csak egyetlen rossz mozdulatot tesz – mert akkor leterítem a srácot.
Sötét volt, tömeg és káosz. A körhinták fényei egybeforrtak a
játékbódék zajával, így nehéz volt a küldetésemre összpontosítani.
Még nem szúrtam ki Skylart, és az sem segíte , hogy Davey
o hagyo , mert elment kürtőskalácsot keresni.
Tetőtől talpig porcukor boríto a, amikor rátaláltam.
– Légyszi, Davey! Tudnánk inkább Skylar megkeresésére
koncentrálni? Enni később is tudsz.
– Kóstold meg! – tolta az arcomba a kisütö tésztát.
– Most gondolni sem bírok a kajára – legyinte em.
– Ember, nem látod, milyen durván bele vagy esve? – közölte teli
szájjal. – Ez nem normális reakció arra, hogy a barátod randizni
megy.
– Én csak próbálom megvédeni.
– Mindig ezt fogod csinálni, ha egy srác elhívja randizni?
– Nem. Csak akkor, ha seggfej az illető – nézege em körbe
továbbra is.
– Lesz egyáltalán valaha olyan csávó, aki szerinted elég jó neki?
– Lehet, hogy nem – feleltem némi töprengés után.
Ne már, bakker!
– Ez durva – hadonászo Davey a kürtőskaláccsal. – Ismerd már
be, hogy nem azért vagy i , hogy megvédd. Azért vagy i , mert
féltékeny vagy.
– Nem vagyok féltékeny.
– Akkor biztos nem zavar, hogy úgy tűnik, most nagyon jól érzi
magát – mutato a jegypénztár felé.
Megfordulva lá am, hogy Skylar nevet valamin, amit Aidan
mesél neki, miközben sorban állnak. Összeszorult a mellkasom, és
olyan érzésem támadt, hogy nem kapok levegőt. Amikor én
neve e em meg így, általában totál elolvadtam belül. Ölni tudtam
volna a látványtól, hogy egy másik sráctól derül fel az arca.
– Gyerünk! – ragadtam meg Davey-t. – Nem akarom, hogy
meglásson.
– Gyakrabban kéne sárgát hordanod. Passzol hozzád.
– Fogd be!
Davey-vel visszamentünk az édességes bódéhoz, ahol kért egy
karamellával bevont almát.
– Az kelle volna választanom, amin mogyoró is van.
Kirázo a hideg a hangtól, ahogy belemélyeszte e a fogát az
almába.
– Ez most komoly? – ráztam a fejemet.
– Figyelj, eljö em ide a kedvedért, de éhes vagyok. Csak mondd,
hogy mit kell csinálnom, és megcsinálom. De addig is kajálok.
Aidan odavi e Skylart az egyik játékbódéhoz. Ahhoz, amelyiknél
vizet kelle spriccelni a bohócok szájába, hogy kiderüljön, melyik
játékos vízzel töltö lu ja lesz nagyobb. Akié hamarabb kidurran, az
nyer valamit. Aidan ülve játszo , Skylar pedig melle e állt.
Hosszú és egyenes barna haja lazán leomlo a hátára. Oltári szexi
volt, még talán folyt is egy kicsit a nyálam, ahogy tetőtől talpig
végigmértem. Szűk, piros felsőbe bújta a a feszes mellét, és rövid
farmerszoknya volt rajta, amitől ki tudtam volna tépni az összes
hajamat. Legszívesebben bebugyoláltam volna a dzsekimbe, hogy
hazavigyem.
Tudtam, hogy vonzódom Skylarhöz. Tudtam, hogy nagyon fontos
nekem, és meg akartam őt védeni. De nem voltam felkészülve arra,
hogy milyen erővel csap le rám a féltékenység ma este.
Aidan folyton nyert. Minden egyes győzelem után újabb
plüssállatot adtak neki. Ha így folytatja, végül megkapja az óriásit. A
végső győzelem után felállt a székről, és lehajolt, hogy felemelje
Skylart a levegőbe.
A fenekén volt a keze, nekem pedig elöntö e a vér az agyamat.
Kezdtem úgy hallani a zenét, mintha visszafelé játszanák le, a
fejemben érze lüktetés ütemére.
Kurvára szállj le a csajomról! – szólalt meg bennem egy bestiális
hang.
Miután végül elsétáltak egy rózsaszín vízilóval, ami
tulajdonképpen nagyobb volt, mint maga Skylar, észreve em, hogy
Davey megint eltűnt mellőlem.
Néhány percre Davey-nek és Skylarnek is nyoma vesze .
 Aztán meghallo am Davey hangját:
– Mitch!
Ki tudtam volna nyírni, amiért a nevemet kiabálta. De mintha az
égből jö volna. Felnéztem, és lá am, hogy izgato an integet az
óriáskerékről. Nem egyedül volt. Beletelt néhány másodpercbe, mire
rájö em, ki ül melle e… Aidan volt az.
Mi a… ezt meg hogy!
Davey megereszte felém egy eszelős vigyort, és béke jelet
mutato a kezével. Aidan bosszúsnak tűnt, aminek szörnyen
örültem.
– Mit csinálsz i ?
Skylar még mindig az óriási vízilovat szoronga a, amikor felé
fordultam.
– Jé… szia – próbáltam adni a meglepe et.
– Szia!
Ő nem mosolygo .
– Ööö… mit csinál Aidan Davey-vel az óriáskeréken? –
kérdeztem.
– Éppen mi következtünk volna a sorban. Aidan szállt be előbb, és
egyszer csak megjelent Davey a semmiből, félretolt, és elcsórta a
helyemet. Aztán elindultak fölfelé, hogy a következő fülkébe is
beszállhassanak az emberek, így nem tehe em semmit.
El ne felejtsek még egy karamellával bevont almát venni Davey-nek.
Extra mogyoróval.
– Ne már – haraptam rá az ajkamra, hogy ne röhögjem el magam.
– Van bármi ötleted, Mitch, hogy Davey miért csinált ilyet? –
néze rám gyanakodva.
– Istenemre esküszöm, semmi közöm hozzá – emeltem fel
mindkét tenyeremet, de képtelen voltam elfojtani a vigyort.
– Nem is mondtad, hogy i leszel ma este.
– Amúgy is, hogy ültél volna fel az óriáskerékre azzal a vízilóval?
– Lent hagytam volna a földön, és reméltem, hogy senki sem fogja
elvinni. Nem válaszoltál a kérdésemre.
– Mire is? – játszo am a hülyét.
– Hogy miért nem mondtad, hogy eljössz. Tudtad, hogy i leszek.
– Ja, hogy az…
– Te kémkedsz utánam?
– Nem.
– Elvörösödö a füled, Mitch. Hazudsz.
 Nagyon jól ismert. Ez tényleg nagy szívás volt.
– Oké – dörzsöltem meg a halántékomat. – Csak szemmel akartam
tartani a dolgokat. Hogy biztosan rendben vagy-e.
– Csinálok én ilyet, amikor más lánnyal randizol minden
hétvégen?
– Nem. De ez más. Nem tudod, hogy milyenek a srácok, Skylar.
Mocskos, nagyon mocskos taplók vagyunk. Nem akarom, hogy
kihasználjon téged, hogy hozzád érjen. Egy suliba járunk Aidannel.
Tudom, milyen. Én…
– Lehet, hogy akarom, hogy valaki hozzám nyúljon néha.
Bakker!
Szóhoz sem juto am a döbbene ől, de aztán válaszoltam.
– Biztos nem úgy gondolod… nem vele.
– Miért ne? A lányok, akikkel eljárkálsz, szeretik, ha hozzájuk
nyúlsz, ugye? Akkor… én miért lennék más, mint ők?
Francba. Már nem tudtam, hová is tart ez a beszélgetés. Csak
éreztem, hogy egyre jobban szorít a farmerom a gondola ól, hogy
azt akarja, hogy hozzányúljanak. Te jó ég, még sohasem akartam
annyira hozzányúlni egy lányhoz sem, mint hozzá.
Csörgö a telefonom. Davey volt az.
– Davey? Mi a helyzet?
– Nem ve ed észre, hogy ez a halálcsapda nem moccan?
Felnézve meglá am, hogy a himbálózó fülkéből integet. Aztán
előado valami hiphoptáncmozdulatot, miközben Aidan lehajto
fejjel eltakarta az arcát, és bosszúsnak tűnt. Elakadtak a tetején.
Skylarrel annyira elmélyülten beszélge ünk, hogy észre sem ve ük.
– Elakadtak? – kérdezte Skylar.
Odamentem a gépkezelőhöz, aki bűzlö a cigare ától.
– Mi történt?
– Műszaki hiba. Várjuk a szerelőt – közölte az újságjából fel sem
nézve.
– Francba. Davey, o vagy még?
– Nem.
– Asszem, úton van a segítség. Tarts ki, haver!
Nem tehetek róla, kitört belőlem a nevetés.
– Látom, roppant viccesnek találod – fogta még szorosabban az
óriási plüssállatot Skylar.
– Nem… nem – ráztam vigyorogva a fejemet.
– Pedig az – húzódo mosolyra a szája.
 Mindke en nevetésben törtünk ki.
– Davey bármelyik pillanatban előállhat a Csillagok háborúja
kvízjátékával… – néztem fel a szememet törölgetve.
– Ha Aidan megéhezik, biztosra veszem, hogy Davey szívesen
megnézné, van-e egy kis maradék morzsa a rasztájában – viccelődö
Skylar.
Nagyjából tíz percig vártunk, aztán megint odamentem a
gépkezelőhöz, hogy van-e valami fejlemény.
– Még mennyi idő?
– Azt mondták, hogy mostantól számítva fél óra.
Felhívtam Davey-t, hogy tudassam vele.
Szegény Davey. Számomra viszont nem is alakulhato volna
jobban az este.
– Éhes vagy? – fordultam Skylar felé.
– Tudnék enni – mosolygo .
Elve em tőle a vízilovat. Szereztünk két szelet pizzát, és kivi ük a
piknikezőhelyre, a vásár bejáratán kívülre. Távolabb kerültünk a
nyüzsgéstől, mégis szemmel tartha uk az óriáskereket, hogy mikor
indul el.
Miután végeztünk az evéssel, átmentünk egy füves dombra, ahol
úgy ültünk le, hogy rálássunk az egész vásártérre. Senki más nem
volt a közelben.
Csendben üldögéltünk, amíg Skylar egyszer csak felém fordult.
– A húgodon gondolkodtál ma este, ugye?
Padlót fogtam a kérdéstől, mert az az igazság, hogy tényleg a
húgom járt a fejemben. De honnan tudta?
– Miért kérdezed?
– Lá am, hogy néztél arra a kislányra, amikor pizzáért álltunk
sorban. Öt év körülinek tűnt, és tudom, hogy a húgod is nagyjából
annyi idős.
Néha eldobtam az agyamat a ól, hogy Skylar mennyire jó
meg gyelő.
Csak néhányszor találkoztam a féltestvéremmel, Summerrel.
Mindig bűntudatom volt, amiért nem látogatom meg gyakrabban,
de mindig feszült volt a hangulat, valahányszor elmentem apámhoz
Pennsylvaniába. Summer anyja volt a szüleim válásának és anyukám
összeomlásának egyik fő oka, amin nem tudtam túllépni. Ez nem a
húgom hibája, és furdalt a lelkiismeret, amiért nem vagyok jobban
melle e.
 – Honnan tudsz te mindig mindent?
– Nem tudok mindent. Csak ismerlek.
– Hát igen, ismersz – mosolyogtam. – Az a kislány tényleg
Summerre emlékeztete . Eszembe juto , milyen jó lenne, ha
elhozhatnám egy ilyen vidám helyre, mint ez. Aggódom érte, Skylar.
– Miért?
– Van egy olyan érzésem, hogy apa megint el fogja cseszni, és az ő
világát is ugyanúgy romba dönti egyszer, mint az enyémet.
– Előfordulhat, de ha ez megtörténik, neki o lesz valami, ami
neked nem volt.
– Mi?
– O leszel neki te. A nagy tesó, akihez fordulhat, aki már
keresztülment ezen, és aki elmondhatja neki, hogy minden rendben
lesz. Te o leszel neki, bármi történjen is, még akkor is, ha apukád
nem.
Skylar mindig tudta, mit kell mondani.
– O leszek neki – bólinto am. – Nekem pedig o voltál te –
fordultam felé. – Nekem te voltál ez az ember sok-sok éve.
– Örülök.
– Arra gondoltam, hogy felülök a vonatra, és meglátogatom a
szünetben. Eljössz velem, ha anyukád elenged?
– Persze – te e rá a kezét a térdemre.
Skylar érintése úgy hato rám, mint egy áramütés. Lenéztem, és
majdnem ráte em a kezemet az övére, de aztán mégsem.
Szállt a haja a szélben. Legszívesebben megsimoga am volna, és
elmondtam volna, hogy milyen sokat jelent nekem.
Helye e csak csendben felnéztem a csillagos égre. Valami olyasmi
ébredt fel bennem ma este, amit nem tudtam az irányításom ala
tartani. Kezdtem egyfajta megmagyarázhatatlan szorongást érezni,
mintha ez a pillanat hirtelen más lenne, mint a több száz korábbi
alkalom, amikor Skylarrel együ lógtunk.
Olyan érzés volt, mintha a mi első randink lenne, nem pedig az
övé az óriáskerék tetején ragadt köcsöggel.
Éppen felfelé néze , amikor odafordultam, és csak bámultam,
milyen gyönyörű oldalnézetből is az arca. Apró, pisze orra volt,
szeplőkkel megszórva. Rajtakapo , mire ösztönösen megint
felnéztem az égre.
Felém fújta a szél a virágos illatát, amit magamba szívtam, és azt
kívántam, bárcsak sokkal többet tehetnék annál, mintsem hogy
szagolgatom. Felgyorsult a szívverésem, mert éreztem, hogy a
gátlásaim átadják a helyüket valami másnak, valami sokkal
erősebbnek. Olyasminek, ami ellen nem tudtam, képes vagyok-e
most küzdeni.
– Hagyod majd, hogy megcsókoljon?
– Nem tudom – válaszolta úgy, mintha meglepődö volna a
kérdésemen. – Nem igazán gondoltam bele. Először is le kell, hogy
szedjék onnan, különben jó eséllyel inkább Davey-t fogja
megcsókolni – kacarászo idegesen.
– Meg fogja próbálni – jegyeztem meg a füvet tépkedve. – Ugye
tudod?
– Aha.
– Davey mesélte, hogy Aidan már sokszor elhívo téged randira,
de mindig nemet mondtál neki. Mi változo ?
– Szerintem kezdek felnőni – néze fel megint az égre, majd felém
fordult. – És talán rájö em, hogy vannak bizonyos dolgok, amik nem
fognak összejönni.
Aucs.
– Skylar – néztem a szemébe. – Én…
– Ne mondj semmit, Mitch! Semmi baj.
Fogalma sem volt róla, mennyi mindent akartam mondani és
csinálni.
Biztosra ve em, hogy tudom a választ a következő kérdésemre,
de azért felte em.
– Csókolóztál már valaha valakivel?
Megrázta a fejét, de nem mondo semmit.
– Úgy tervezed, hogy neki adod az első csókod?
– Valószínű.
A féltékenység, ami már korábban is kis híján megőrjíte , teljes
erővel visszatért.
– Azt nem teheted.
– Miért nem?
Kalapált a szívem a ól, amire készültem.
– Mert az enyém lesz.
 7. FEJEZET
Sk ar
MITCH MEGFOGTA KÉT MELEG KEZÉVEL AZ ARCOMAT, nekem pedig
kihagyo a szívverésem, amikor közel húzo magához. Annyiszor
elképzeltem már ezt a pillanatot, de nem voltam felkészülve rá, hogy
ennyire fogok izgulni.
Összeszoríto szájjal nyöszörögtem, amikor hozzáért a szája az
enyémhez. Megfeszült a testem. Magától lecsukódo a szemhéjam,
amikor a forró ajka hozzápréselődö az enyémhez.
Hihetetlen volt, hogy ez tényleg megtörténik.
Érezte, hogy milyen feszült vagyok, így egy pillanatra megállt.
– Nyílj meg nekem, Skylar – su ogta egészen közelről úgy, hogy
még mindig a két tenyere közö fogta az arcomat.
Lassan végignyalta az ajkamat, és az egész testem elernyedt,
amikor becsusszant a nyelve a számba. Olyan ízű volt, mint a
színtiszta cukor és még valami, ami leírhatatlan. Az ő íze volt,
amivel hirtelen nem tudtam betelni.
Mitch felmordult, amikor a nyelvem gyorsan körülfonta az övét.
A keze átvándorolt az arcomról a tarkómra, ahol megmarkolta a
hajamat.
Az idegességem egyszer csak a múltba vesze , és semmi mást
nem akartam, mint hogy erősebben, gyorsabban és
szenvedélyesebben csókoljon. Most már én túrtam bele az ő hajába,
hogy közelebb húzzam, mire belenyögö a számba. Imádtam,
milyen bársonyos tapintású volt a haja. Mindig is így akartam
hozzányúlni.
Az ajka szétnyílt és összezárult az enyémen, miközben tovább
kalandozo a nyelvével a számban. Egyszer csak szívo egyet a
nyelvemen, aztán lassan elengedte, amitől rögtön megkeményede a
mellbimbóm.
Egyáltalán nem így képzeltem el az első csókomat. A szexet
képzeltem ilyennek: mindent felemésztőnek, függőséget okozónak,
amiből még többet akarok. Bármit megte em volna, amire kér, és
még csak meg sem ijedtem volna, hiszen Mitchről volt szó.
Egyszerűen így volt rendjén.
Múltak a percek, de még csak levegőt venni sem álltunk le. A
bugyim tiszta nedves volt, ami még sohasem fordult elő velem.
Végig az arcomon vagy a hajamban tarto a a kezét, egyszer sem
érinte meg máshol.
Csak akkor hagyta el az ajka az enyémet, amikor lassan
végigcsókolta a nyakam. Azt akartam, hogy lejjebb merészkedjen:
bizserge a mellem a várakozástól. De elindult vissza, felfelé az
államig, és visszatért a számhoz.
– Mit művelsz velem? – morogta. – Nem bírom abbahagyni, hogy
csókoljalak.
– Ne hagyd abba! – csókoltam vissza még nagyobb hévvel, mert
kétségbeese en akartam, hogy folytassa.
– Úgy érzem, hogy képtelen vagyok rá, és ez úgy megijeszt, hogy
beszarok.
– Ne hagyd abba, Mitch! – ismételtem.
– Muszáj – válaszolta két csók közö .
Elindult a csókjaival felfelé egészen a homlokomig, míg végül
elhúzódo tőlem. Tele volt a tekintete vágyakozással, ugyanakkor
fájdalmasnak is tűnt. Előrehajoltam, mert kétségbeese en érezni
akartam az ízét megint, de meghátrált.
Aztán megcsörrent a telefonja, ő pedig előve e a zsebéből. Csak
bámulni tudtam a száját, amíg beszélt.
– Davey? – hallgato el. – Helyes… akkor jó. Aha… csak
elmentünk egy kis… pizzáért – néze rám. – Öt perc múlva o
leszünk az óriáskeréknél.
Megdörzsöltem az ajkamat. Fájt, de a lehető legjobb értelemben.
– Lejö ek?
– Igen. Azt hiszem, lemaradtunk erről a fejleményről.
– Úgy tűnik – dörzsölge em a karomat megborzongva.
– Fázol? Vedd fel a dzsekimet!
– Nem tudom, jó ötlet-e.
– Nem érdekel, mit gondol Aidan – csa ant fel, mielő leve e és a
vállamra teríte e. – Mondd meg neki, hogy fáztál, és odaadtam.
Semmi másról nem kell tudnia. Nem tartozol neki magyaráza al.
– Oké – bólinto am. – Köszi.
 – Mennünk kéne – mért végig nyugtalanul Mitch.
Finoman szólva is szerencsétlen helyzet volt, ahogy
visszasétáltunk a vásárba. Mintha egyikünk sem tudta volna, mit
mondjon arról, ami történt, ezért inkább nem szóltunk semmit.
Mire odaértünk, Davey egy hatalmas pohárból iszogato , Aidan
pedig az óráját nézte.
– Helló, srácok! – üdvözöltem őket.
Aidan felnéze , odajö hozzám, és átkarolta a vállamat.
– Hát ez szívás volt! Hol voltál?
– Belebotlo am az egyik barátomba, Mitchbe, és elmentünk
keresni valami harapnivalót, amíg titeket leszedtek. Ti ismeritek
egymást a suliból, ugye? – inte em hátra Mitch felé.
– Aha – felelte Aidan gúnyos félmosollyal. – Köszi, hogy vigyáztál
a randipartneremre.
– Részemről a szerencse – néze rá úgy Mitch, mint a véres
rongyra.
– Mehetünk? Hazaviszlek – mondta nekem Aidan.
Mitch rám pillanto , és összeszorult a szívem. Tudtam, hogy
ellentmondásos érzései vannak a csókunk mia . Biztosra ve em,
hogy pont úgy össze van zavarodva, mint én. Egyikünk sem
számíto arra, ami ma este történt.
Mégis Aidannel jö em ide, s úgy éreztem, hogy nincs más
választásom, mint vele is távozni. Elindultam, magam mögö
hagyva Mitchet és Davey-t. Rá sem tudtam nézni Mitchre menet
közben.
Amikor Aidan a házunk elő megpróbált megcsókolni,
elfordíto am a fejemet, hogy az arcomat érje. Emia , meg az eltűnős
mutatványom után a vásárban, biztos voltam benne, hogy nem fog
többé randira hívni.
Aznap éjjel Mitch dzsekijébe bújva feküdtem az ágyban, az ő
illatát magamba szívva, és újra meg újra feleleveníte em a véget
nem érő csókunkat. Még mindig teljesen izgalmi állapotban volt a
testem. Magamhoz nyúltam, és megnyaltam az ajkamat, miközben
elképzeltem, hogy Mitch ér hozzám, amíg el nem élveztem.
Nem tudtam elaludni.
Eddig is féltékeny voltam, amiért más lányokkal randizo , most
pedig, hogy tényleg tudtam, miről maradok le, el sem bírtam
képzelni, hogy fogom kibírni.
Éjfél körül rezge a telefonom. Egy üzenet Mitchtől.
 Mitch: Szólj, ha rendben hazaértél.
Skylar: Itthon vagyok, az ágyamban.

Néhány perc múlva megint rezge a telefonom.

Mitch: Ne haragudj, amiért magamba zárkóztam! Nem tudtam, mit

mondjak. Aztán meg elmentél vele. Semmi másra nem bírtam gondolni.
Skylar: Tudom. Én sem. Ne gondold túl. Ez van.
Mitch: Fantasztikus volt.

Én eddig megpróbáltam lazán venni. Nem számíto am rá, hogy

ezt fogja mondani. De ha már őszinték voltunk egymással…

Skylar: Nem tudtam, hogy egy csók ilyen is lehet.

Mitch: Egyébként nem.

És pont akkor, amikor kezdtem volna reménykedni…

Mitch: Szerintem nem kéne többször csinálnunk, jó?

Összeszorult a szívem. Meg a gyomrom is. Nem válaszoltam.

Mitch: Olyan érzés volt, mintha elveszíteném a kontrollt.

Mintha nem tudnám leállítani magam. Nem akarok túl messzire menni
veled, hogy aztán elveszítselek.

Még írt.

Mitch: Érted, mire gondolok?

Végigfolyt egy könnycsepp az arcomon. Megérte em, miért

mondja ezt, és a lelkem mélyén aggódtam, hogy igaza lehet. De ez
mit sem változtato az érzéseimen.

Skylar: Teljesen. Jó éjszakát!

 Kikapcsoltam a telefonomat, mielő válaszolhato volna, aztán
leve em a dzsekijét, és álomba sírtam magam.
 8. FEJEZET
Mit
KÉT HÉT TELT EL, amióta csókolóztunk a vásárban. Az a csók mindent
megváltoztato . Bebizonyíto a, hogy már nem bízhatok meg
magamban, ha róla van szó. A távolság, amit olyan kemény
munkával tarto am, semmivé foszlo , és úgy éreztem, hogy most
elölről kell kezdenem az egészet.
Ez azt jelente e, hogy mindenáron el kelle kerülnöm, hogy
ke esben maradjak vele, legalábbis egy darabig. Áthívtam Davey-t
akkor, amikor Skylarrel együ írtuk a leckét. El kelle mesélnem
neki, mi történt azon az estén, és a tőle megszoko módon halálra
szívato vele.
Egyik délután éppen spanyolházit írtunk, és az a pöcsfej
megkérdezte tőlünk, hogy tudjuk-e, mit jelent a beso. Amikor Skylar
gyanútlanul válaszolt, hogy csókot, legszívesebben hozzávágtam
volna a tankönyvet Davey-hez.
Skylar viszont ügyesen úgy te , mintha semmi sem változo
volna közö ünk, ami megkönnyíte e a dolgokat, viszont zavart is
egy kicsit, mert vívódtam mia a.
Én is eljátszha am napközben, hogy nem változo semmi,
esténként viszont biztos, hogy újra felelevenede bennem az a csók.
Csorgo a nyálam, amikor eszembe juto , milyen íze volt, és milyen
hangokat ado , amikor a nyakát csókoltam. Szörnyű, hogy mennyire
át akartam élni újra, vagy ami még rosszabb, tudni akartam, milyen
hangokat adna, ha beléhatolnék.
Sok lánnyal csókolóztam már, de sohasem volt ilyen érzés. De hát
irántuk igazából nem is éreztem semmit. Amikor együ lá am
Skylart Aidannel, ösztönös reakciót válto ki belőlem, és rájö em,
milyen mélyek az érzéseim. Megoldhatatlannak tűnt a helyzet: távol
kelle tartanom magam Skylartől, de egyú al távol tartani őt más
úktól is.
 Ha nem tudod, hogy kezelj egy stresszes szitut, akkor tereld el a
gyelmedet valamivel. Ez le az új mo óm.
Skylar és az anyukája bármelyik pillanatban megérkezhete
vacsorára, én pedig készültem neki egy meglepetéssel, amiről azt
reméltem, hogy segít majd oldani közö ünk a feszültséget.
Bár péntek este volt, nem terveztem semmi más programot.
Amikor megszólalt a csengő, elkezde gyorsabban verni a szívem.
Ne szarakodjunk már! Ez csak Skylar.
Anya padlizsános lasagnéjének illata terjenge a házban, amikor
lementem. Hideg, őszi levegő áradt be az ajtón, ahogy anya
kinyito a.
Szerencsétlenül álltam o , zsebre vágo kézzel. Próbáltam
lazának tűnni, mintha nem Skylarről fantáziáltam volna az előbb.
– Szia, Tish… és Skylar! – szólaltam meg.
Skylar kibújt a fekete pu dzsekijéből. Örültem, hogy lecserélte a
szexi iskolai egyenruháját egy melegítőre.
– Szia! – köszöntö Skylar, mielő bement a nappaliba, hogy
átnézze anya magazinjait a kanapén keresztbe te lábakkal.
Odavoltam azért, hogy mennyire o honosan mozog.
– Mitch, anyukád mesélte, milyen kiváló jegyeket kapsz
mostanában – jegyezte meg Tish.
– Hát igen. Valamire összpontosítani kell az energiámat. Akár a
sulira is…
– Na, csak így tovább.
– Köszi.
Ez volt a másik. Fejest ugro am a tanulásba, hogy próbáljak
valami másra koncentrálni, ne pedig arra, ami Skylarrel történt.
Szemlátomást megtérült a dolog.
Skylar szokatlanul csendes volt ma este: egy szót sem szólt,
amióta belépe az ajtón. Ahogy leültünk enni, anya megtörte a
csendet.
– Amúgy mit csináltok hálaadáskor?
– Nos, Oliver azt akarja, hogy Skylar vele és a gyönyörű
feleségével töltse a hálaadást Floridában.
– A gyönyörű feleségével? – te e le a villát anya.
– Jól hallo ad – kortyolt nagyot Tish a borospoharából.
– Összeházasodtak?
– Igen, a múlt héten elmentek a házasságkötő terembe. Mi csak
most tudtuk meg, amikor egy órája telefonált. Tartanak egy szűk
körű lagzit Miamiban, mert o lesznek a nő családjával hálaadáskor,
és azt akarják, hogy Skylar is odarepüljön.
Francba! Akkor ezért hallgatag.
Addig néztem, ameddig vissza nem néze rám. Sugárzo
tekintetéből a csalódo ság.
Utáltam, hogy kiborulva látom. Nagyon ritkán ve dolgokat a
szívére. Az én kősziklám.
Skylar havonta kábé egy hétvégére szokta meglátogatni az apját
Brooklynban. Nem volt oda azért, hogy ennél több időt töltsön vele,
az ő apja mégis sokkal inkább jelen volt az életében, mint az én apám
az enyémben. Mégis kirázo néha a hideg a ól, mennyire hasonló a
helyzet a családunkban.
Noha Skylar apukája nem kifejeze en egy másik nőért hagyta el
Tisht, nem is volt valami hűséges. Csak egy komoly barátnője volt a
válás óta, akivel nemrég költözö össze. És aki úgy tűnik, hogy már
a felesége.
– Szívem, te hogy fogadtad a hírt? – fordult oda anya Skylarhöz,
aki megtörölte a száját a szalvétával, és ledobta.
– Hogy fogadtam, hogy Oliver feleségül ve e a bögyös bukszát?
Persze, felőlem… De hogy utána lazán felhívo , hogy elmesélje,
mintha csak azt mondaná el, hogy mit reggelize ? Hát az nem ese
jól. Bocsánat – pa ant fel hirtelen az asztaltól.
Nemsokára utánamentem, és a nappaliban találtam meg, ahol az
ablaknál állt. Kora este volt még, de máris besötétede odakint.
– Figyi… jól vagy?
Felém fordult, mielő megint az esőt bámulta volna, ami nemrég
kezde el esni.
– Nem is magam mia vagyok dühös, hanem anya mia . A
szüleim tizenöt évig voltak együ . Anya úgy tesz, mintha nem
zavarná, de tudom, hogy zavarja. Mindig arra gondolok, hogy jobb
nekik külön, de istenem, ez azért fájhat neki. Ő még csak nem is járt
senkivel, apa meg lelép az első komoly barátnőjével, és úgy tesz,
mintha semmiség lenne. A tisztelet hiánya az, ami kiakaszt. Anya
nem akarja kimutatni, de fáj neki.
Jobban aggódo amia , hogy mit érez az anyukája, mint saját
maga mia . Tipikus Skylar.
Át akartam ölelni. Néhány hete talán meg is te em volna, most
viszont tényleg tartózkodnom kelle a ól, hogy hozzáérjek.
– Bárcsak mondhatnék valamit, amitől jobb lesz. De az ilyesmin
többnyire csak az idő segít. Tudod, hogy én megértem.
– Igen – fordult felém. – Tudom, hogy te aztán megérted.
– Ne hagyd, hogy Oliver hülye döntései tönkretegyék a
hétvégédet! Anyukád rendben lesz. Most o van neki az én
anyukám, aki nagyon is tudja, min megy keresztül, és piszok
szerencsés, amiért van egy lánya, aki ennyire törődik vele.
– Amúgy miért vagy i hon péntek este? – mosolyodo el végül
Skylar. – Azt hi em, hogy az e heti aktuális csajjal leszel.
– Arra gondoltam, hogy a változatosság kedvéért i hon maradok,
és… – haboztam.
– És?
– Hát van i valami, ami talán jobb kedvre deríthet. A éle
előrehozo szülinapi ajándék.
– Miről beszélsz? – hunyorgo rám gyanakodva.
– Gyere fel hozzám!
Gyere fel hozzám? Most komolyan? Remek szóhasználat.
Követe a konyhán keresztül, ahol az anyukája éppen egy üveg
bort pusztíto el az enyémmel. Kalapált a szívem az izgalomtól,
ahogy felmentünk a kárpitozo lépcsőn a szobám felé.
Felbecsülhetetlen volt látni, milyen arcot vágo , amikor kinyílt az
ajtó. Hol van Angie a fényképezőjével, amikor szükség lenne rá?
– Seamus?!
Skylar odasiete a szoba sarkában álló kalitkához. A papagáj
izgato an verdese a szárnyával, és folyton oldalra biccente e a
fejét, mintha felismerné.
– Te jó Toledo!
Elneve em magam, mert most először használta a jelmondatát,
amióta elhoztam az állatkereskedésből. Persze hogy fel akart vágni
Skylar elő .
– Egész nap i rejtege em. Szerencsém volt, mert végig csöndben
maradt a vacsora ala , és nem szúrta el a meglepetést.
– Te… te megve ed? – néze rám Skylar hitetlenkedve.
– Te jó Toledo!
– Aha. A miénk.
– De hát… hogy engedhe ed meg magadnak? Ő sokba kerül!
– Részletre ve em.
– Madarat is lehet úgy venni?
– Az eladók tudták, mennyire szereted, és amikor megmondtam,
hogy neked szeretném megvenni, akkor segíte ek. Félrete em
pénzt, és heti részletekben ze em, amióta visszavi ék a boltba. Ma
délután hoztam el.
Eddig még csak egyszer lá am sírni Skylart, akkor, amikor
elmentem a városból kiskorunkban. Most viszont örömkönnyek
szöktek a szemébe, és nem tudtam, hogyan reagáljak. Csak azt
tudtam, hogy beleszédülök abba, hogy én te em boldoggá.
– Ez a legjobb ajándék, amit valaha kaptam.
A zsebemben tarto am a kezemet, amíg leküzdö em a késztetést,
hogy megöleljem, és ezzel akartam elkerülni, hogy a közelembe
jöjjön.
– Arra gondoltam, hogy i is tarthatnád. Tudom, hogy azt
mondtad, hogy könnyen felriadsz éjjel. Szerintem én meg bármit
átalszom. Azt mondták, hogy egy kicsit zajos tud lenni, amikor rájön
az ötperc. Ve em neki egy ilyen speciális légáteresztő takarót, amit
rá lehet dobni a kalitkájára éjszaka, hogy megtanuljon akkor aludni,
amikor én szeretném. Sötét kell neki az alváshoz.
– Te jó Toledo!
– Kivehetem?
– A tiéd. Azt teszel vele, amit szeretnél.
Skylar óvatosan kinyito a a kalitkát, ahonnan a kezére ültetve
kive e a madarat.
– Szia, haver! Emlékszel rám? Képzeld, most már az enyém vagy!
El sem hiszem. Szeretlek. Igen, tényleg. Nagyon szeretlek – puszilta
meg a csőrét, aztán még több kedves szót su ogo neki.
Piszok mázlista madár.
Most már az enyém vagy. Szeretlek. Egy pillanatra behunytam a
szememet, és úgy te em, mintha nekem mondta volna ezeket. A
hülye papagájnak el kéne terelnie a gyelmet az érzéseimről, nem
pedig felerősíteni őket!
Seamus erre úgy verdese a szárnyaival, hogy csak na. Igazából
csak megtippeltük a nemét, de valami azt súgta, hogy száz
százalékig ú.
– Te jó Toledo!

Kezdtem megvilágosodni, hogy az a másik vevő miért vi e vissza

Seamust a kisállat-kereskedésbe.
– Egy kutyát is ve él neki? – jö be anya éjjel ke ő körül a
szobámba. – Mi a fene folyik i ?
– Nem! – feleltem a fejemre szoríto párna alól. – Ez a jószág
egyszer csak úgy elkezde ugatni.
– Úgy tűnik, hiányzik neki a régi élete – viccelődö anya.
– Mi a francot csináljak? – dobtam el a párnát tehetetlenségemben.
– Hát nem igazán tudod visszavinni.
– Nem. Azt nem tehetem meg Skylarrel.
– Bármit megtennél azért a lányért, igaz? – ült le anya nevetve az
ágyam végébe.
– Anya… – legyinte em.
Sohasem beszéltem vele a Skylar iránti érzéseimről, és biztos,
hogy nem az éjszaka közepén akartam belemenni egy ugató papagáj
társaságában.
– Jó. Utána kell néznünk a neten, hogy lehet leállítani. Addig is
füldugót fogok használni.
Megint rányomtam a párnát a fülemre, amikor anya kiment a
szobából.
Újabb félórányi ugatás – és némi vonyítás – után felkapcsoltam a
villanyt, hogy odaálljak vele szemtől szemben.
– Hagyd abba az UGATÁST!
Tovább vakkantgato a képembe.
– Ide gyelj! – szegeztem rá a mutatóujjamat. – Ha nem állsz le,
nem fogom idehozni a lányt, hogy találkozzon veled. Nincs több
találka! Megérte ed? Belefáradtam. NEM LÁTOD TÖBBET A
LÁNYT.
Seamus verdese a szárnyaival, és oldalra biccente e a fejét,
mintha megérte e volna. Pánikba esve repdese körbe a
kalitkájában, és amikor újra ráteríte em a légáteresztő takarót,
valami csoda folytán… abbamaradt az ugatás.
Véletlen? Nem hiszem. Úgy látszik, volt bennünk valami közös
ezzel a madárral.

Több munkát vállaltam a kávézóban a következő héten, hogy ki

tudjam zetni Seamust, ami azt is jelente e, hogy kevesebb időt
tudtam együ tölteni Skylarrel, ami valószínűleg jó dolog.
A csütörtök volt a szabadnapom, úgyhogy ő és Davey elvileg
négy körül jö volna át leckét írni.
Nagyjából egy órával elő e megcsörrent a telefonom. Skylar volt
az.
– Szia! – ve em fel.
– I vagyok a ház elő . Szerintem nem működik nálatok a csengő.
Ömlik az eső, és elhagytam a kulcsomat. Bejöhetek?
– Ööö… aha, persze. Rögtön megyek.
Ez az első alkalom, hogy teljesen egyedül leszünk a vásár óta, de
mit tehe em volna?
Mire ajtót nyito am, csuromvizes volt a haja, a ruhái pedig
úgyszintén. Az a kicsesze katolikus lányneveldés egyenruha
egyébként is észbontó volt, így viszont rátapadt a testére. Ez volt a
legszexibb dolog, amit valaha lá am.
Magamba szívtam az illatát, amikor elhaladt melle em, és ez úgy
hato rám, mint a kábítószer.
– Hála az égnek, hogy i hon vagy!
– Aha. Hála az égnek – motyogtam az orrom ala , miközben
néztem, ahogy felmegy a lépcsőn a szobám felé. – Hová mész? –
estem pánikba.
– Látni akarom Seamust.
Bakker!
– Ja, oké.
A madár őrülten repdesni kezde , amikor Skylar belépe a
szobába. Pedig nyaktól lefelé lényegében döglö volt, amikor
ke esben maradt velem.
– Seamus! I a mama! – mondta neki Skylar.
Csöpögö a víz a hajából, és végigfolyt hátul a fehér blúzán.
Átlátszo a fekete melltartója a vizes textil ala , s amikor lehajolt,
hogy kivegye Seamust a kalitkából, végigvándorolt a tekintetem a
felcsúszó szoknyáján meg azon az istenverte térdzoknin.
Bármennyire próbáltam is uralni a gondolataimat, mégis oda
tévedtek, ahonnan annyira próbáltam távol tartani őket. Csak az járt
a fejemben, hogy milyen lenne azok közö a lábak közö lenni, és
éreztem, hogy szorítani kezd a nadrágom. Ez így nem jó.
Még rosszabb le a helyzet, amikor megfordult a kezén ülő
madárral. Teljesen átütö a mellbimbója a vékony és átázo blúzon.
Továbbra is csöpögö a hajából a víz, rá a mellkasára. Bizserge az
ajkam, mert elképzeltem, milyen lenne lenyalni róla a vizet.
Megfeszült a testem, amikor odajö hozzám, és leült mellém az
ágyra.
– Rossz kis ú voltál.
 – Hmm? – gyorsult fel a szívverésem.
– Seamus. Rossz volt. Anyukád mesélt az ugatásról.
Pfú! Azt hi em, belelát a fejembe.
– Ja! Igen. Hát most már megegyezésre juto unk… ő meg én.
Minden oké. Nem csinálja olyan gyakran.
– Az jó – puszilta meg a csőrét.
– Te jó Toledo!
A papagáj teljes fényében pompázo , produkálta magát neki. Már
kiismertem.
Skylar olyan közel ült hozzám, hogy éreztem rajta az eső illatát a
parfümjével keveredve. Elsöprő volt a késztetés, hogy
megcsókoljam, és azt kívántam, bárcsak ki tudnám törölni az
emlékét annak, hogy milyen érzés volt.
– Bocsi. Tök nedves le él mia am, ugye?
– Tessék? – kapkodtam levegőért.
– Le kéne vennem ezt a ruhát.
Mi? Bakker! Ne.
A farkam tisztán és világosan meghallo a.
– Van valamid, amibe átöltözhetek?
Van. Csak most nem tudok felkelni, mert akkor meglátod, hogy mennyire
akarlak.
– Aha. Ööö… nézz be a gardróbomba, és válaszd ki, amit
szeretnél!
– Köszi.
Visszate e Seamust a kalitkába, mielő odament, és leve egy
hosszú, fehér pólót az egyik vállfáról.
A merevedésem mia továbbra is lebénulva o maradtam az
ágyon, és rámuta am a komódra.
– O vannak a sortok. A nadrágjaim kicsit hosszúak lennének rád.
– Gondolod? Csak egy kicsit – néze hátra, hogy rám
mosolyogjon. Aztán kive egy rövidnadrágot, aminek
zsinórbehúzás volt a derekán. – Hol öltözhetek át?
Pont i . Rajtam.
– A lenti fürdőszobában.
Az volt a legbiztonságosabb hely, mert a legtávolabb ese a
farkamtól, ami éppen sorban állt, hogy páholyból nézhesse végig
Skylar átöltözését. A lehető legtöbb időre volt szükségem, hogy
megszabaduljak e ől az izgato ságtól, mielő visszajön.
– Mindjárt jövök.
 – Csak nyugodtan.
Amikor hallo am, hogy leért, felkeltem, és megpróbáltam
észérvekkel hatni a farkamra.
– Gyerünk. Meg tudjuk csinálni! Konyulj le!
Semmi változás. Skylar nem láthato így.
– Hülye merevedés! Konyulj le!
Fel-alá járkáltam a szobában, és továbbra is érveléssel
próbálkoztam. Seamus verdese a szárnyával.
– Mit nézel? Szerinted ez biztos vicces.
– Te jó Toledo!
– Aha. Menj a francba!
Rájö em, hogy nincs más választásom, mint beugrani az emeleti
zuhanyzóba. Muszáj kitalálnom egy sztorit, hogy miért kelle
hirtelen megfürödnöm. „Képzeld, Skylar, beszartam, amíg rád vártam,
hogy visszaérj…”
Még mindig odalent volt, amikor kinyito am a csapot a lehető
leghidegebb fokozatra állítva, és a vízsugár alá álltam. Nem
működö , úgyhogy melegebbre ve em, és megte em az egyetlen
dolgot, amit lehete . Megengedtem magamnak, hogy arra
gondoljak, hogy levetkőztetem, és minden csepp vizet lenyalok róla.
Közben járt a kezem, aminek a csempén kötö ki az eredménye. Az
egyik legdurvább orgazmus volt, amit valaha is átéltem egyedül.
Megszárítkoztam, és abszolút készen álltam rá, hogy
visszamenjek. Már nem lesz rajta az az egyenruha, a bő cuccaimban
fog pompázni, és rendben leszünk.
Mire visszaértem a szobámba, megint o ült az ágyon, a kezén
Seamusszel. Kifésülte a vizes haját, és még mindig rohadtul
gyönyörű volt. Imádtam a pólómban látni, bár inkább úgy néze ki
rajta, mint egy ruha.
– Zuhanyoztál?
– Aha. Ööö… néha szoktam délután. Olyan… frissítő.
– Oké – nevete hitetlenkedő arckifejezéssel. – Fura.
– Akarsz leckét írni? – válto am témát.
Már majdnem négy óra. Hol a pokolban van Davey?
Előve ük a tankönyveinket, én átmentem az íróasztalhoz, Skylar
pedig lehasalt az ágyra.
Kényelmes hallgatásba burkolóztunk, miközben halkan ment egy
Coldplay-szám az iPod-dokkolómból. A testi vonzalmam mia i
nyilvánvaló kellemetlenség ellenére tényleg ezeket a pillanatokat
imádtam a legjobban Skylarrel: amikor csak üldögéltünk, és
csendben töltö ük együ az időt.
– Hülye merevedés! Konyulj le!
Skylar felugro az ágyról, és Seamus felé fordult.
– Mi volt ez? Mit mondo ?
– Hülye merevedés! Konyulj le!
Francba. Francba. Francba!
– Nem tudom, mit mond – igyekeztem a lehető legjobban adni a
hülyét.
– Mintha azt mondaná, hogy „hülye merevedés… konyulj le”?
– Aha, úgy hangzik, ugye?
Tudtam, hogy néhányszor megismételtem ezt, amikor Skylar
éppen átöltözö odalent. Remek, hogy Seamus pont ezt a
lehetőséget ragadta meg, hogy hirtelen elővegye az utánozási
tehetségét – csak azért, hogy kicsesszen velem.
– Ez durva – kapta a szája elé a kezét Skylar nevetve. –
Mostanában olyan kiszámíthatatlan.
Odament a kalitkához, hogy kivegye Seamust, aki csapkodo a
szárnyával, és lassan felém fordíto a a fejét, mintha a maga módján
azt üzenné: „kopj le!”.
Együ neve em Skylarrel, de legszívesebben bebújtam volna a
szekrénybe. Okos lány, szóval baromi jól tudta, hol tanulha a a
madár ezt az új mondatot.
Megcsörrent a telefonom.
– Davey az. I van.
Örültem a lehetőségnek, hogy egy percre eltűnhetek a szobából.
Ez nagyon nem az én napom.
– Cső! – lépe be az ajtón, és egy kupac könyvet cipelve elindult
felfelé a lépcsőn.
Skylar még mindig a papagájjal játszo , amikor visszaértünk a
szobába.
– Szia, Davey!
– Hülye merevedés! Konyulj le!
– Szia, Skylar! Ööö… mi a fenét mondo ez a madár? – fordult
felém.
Megráztam a fejemet, és szúrós pillantást vete em Davcy-re, hogy
ne erőltesse a témát. Válaszul sokatmondó, de derűs tekinte el
néze rám.
Skylar visszarakta Seamust a kalitkában lévő rúdra, aztán
visszafeküdt az ágyamra.
– Ti nem fáztok, srácok?
– Nem igazán – feleltem.
– Engem valamiért ráz a hideg. Szerintem lehet, hogy kerülget
valami betegség. Nem baj, ha használom a takaródat?
– Egyáltalán nem.
Olyan illata lesz a takarómnak ma este, mint neki.
Mindhárman kinyito uk a könyveinket, és csendben munkához
lá unk. Időről időre felpillanto am az ágyamban fekvő Skylarre.
Még mindig reszkete . Davey mintha egyszer rajtakapo volna,
hogy bámulom, és csak forga a a szemét. Beinte em neki, de nem
viszonozta úgy, ahogy szokta. Majd később visszavág érte a maga
különleges módján.
– Ha Skylarről van szó, akkor nem tudom eldönteni, hogy
Himerosz vagy Pothosz vagy-e inkább, Mitch.
– Hogy micsoda?
– Görögmitológia-dogára tanulok. Kívülről kell tudnunk egypár
istenség nevét.
– És hogy jövök én a képbe?
Olyan hisztérikus röhögésben tört ki, hogy csak úgy röpködtek a
rasztái, de nem mondo semmit.
Skylar felnéze az ágyról, viszont úgy tűnt, hogy nem igazán
érdekli a megjegyzés. Továbbra is reszkete .
– Jól vagy? – kérdeztem.
– Nem igazán. Úgy fáj mindenem. Szerintem lázas vagyok. Haza
kéne mennem.
– Hadd kísérjelek el!
Felve e az egyik kabátomat, és átsétáltunk az utca túloldalára.
Már sötét volt, és könnyű pelyhekben esni kezde a hó. Látszo a
leheletünk.
Skylar még mindig reszketve kopogtato és csöngete is.
– Remélem, i hon van.
– Megkaptam az üzeneted – nyito ajtót Tish. – Elhagytad a
kulcsodat?
– Szerintem az iskolai szekrényben felejte em.
– Szia, Mitch!
Inte em Tishnek, és köve em Skylart a házba.
– Nem érzem jól magam, anya.
– Mi a baj?
 – Szerintem elkaptam az in uenzát, vagy valami ilyesmi.
Tish megfogta Skylar homlokát.
– Hamar le kéne feküdnöd ma este.
– Te most visszamész? – bújt ki a kabátomból, hogy visszaadja.
– Még maradok pár percig.
Valamiért nem akartam magára hagyni Skylart. Ritkán volt beteg.
Sőt, egyetlen korábbi alkalom sem juto eszembe. Köve em a
szobájába, ahol bebújt a takaró alá. Leültem a lábához az ágy szélére.
– Vissza kéne menned Davey-hez.
– Viccelsz? Biztos élvezi, hogy átkutathatja a ókjaimat, és
rávetheti magát a hűtőre. Jól elvan.
Skylar vacogó fogakkal nevete .
– Van valami megfázás elleni gyógyszered, ami kiüt éjszakára?
– Ó, nincs, de kéne. Majd viszek magammal Floridába, Oliver
lagzijára.
– Úgy döntö él, hogy elmész?
– Szerintem igen – hunyta be a szemét egy pillanatra, mélyet
sóhajtva.
– Ez a helyes döntés. Szar dolog, és lehet, hogy anginát kapsz tőle,
de túl leszel rajta.
– Lehet, hogy mit kapok tőle? Vaginát?
– Anginát! A nagymamám mondja ezt mindig. Olyan, mint a
mellkasi fájdalom. Piszkos a fantáziád, te lány.
– De szereted, hogy ilyen.
– Igazad van. Tényleg szeretem. Semmi sem kerüli el a
gyelmedet, és semmi sem zavar. Jó, hogy nem kell nomkodnom,
amikor veled beszélgetek – szoríto am meg viccesen a lábfejét.
– Ez jó érzés volt.
– Mi?
– Hogy így megszoríto ad a lábamat.
– Akarod, hogy megismételjem? Megmasszírozzam a talpadat?
– Nem, nem akarok talpmasszázst… ilyet se mondo még senki a
világon.
– Oké – ve em mindkét lábát az ölembe nevetve, hogy két kézzel
és határozo mozdulatokkal masszírozni kezdjem a lábujjait.
– Ha már a piszkos fantáziánál tartunk… mi történt a
madarunkkal, hogy merevedésről beszélt?
– Fogalmam sincs.
– Biztos?
 Megcsörrent a telefonom. Kihúzo a csávából. Vagy mégsem…

Fejezd már be a puncinyalást, gyere vissza, és csinálj nekem egy

szendvicset.

– Hülye Davey.
– Miért? Mit írt?
– Nem mondhatom el. Azért, mert…
– Rólunk szól? – hajto a le egy kicsit a fejét, hogy aztán egyenesen
a szemembe nézzen. – Elmondtad neki, hogy csókolóztunk, ugye?
– Aha – hagytam abba a masszírozást kalapáló szívvel.
– Én is elmondtam Angie-nek. Beszélnem kelle róla valakivel,
mert mi nem beszéltük meg, tudod?
– Igen, tudom – nyeltem egyet. Nem voltam erre a témára
felkészülve.
– Mutasd meg az üzit! – nyújto a a kezét.
– Nem – neve em idegesen.
– Mutasd meg nekem!
– Nem, Skylar – közöltem komolyan.
Erre kipa ant a takaró alól, és elkapta a telefonomat. Betegen nem
kelle volna megerőltetnie magát. Tudtam, hogy nem fog
visszakozni, ezért nem ellenkeztem.
Bakker.
Elolvasta, és csak forga a a szemét.
– Ne haragudj, amiért ennyire tapló – szabadkoztam.
– Szerinted ez zavar?
– Nem… de tiszteletlenség.
– Nem érdekel, hogy mások mit gondolnak. Nekem csak te vagy
fontos. Elfelejte ed, hogy érzékelem bizonyos emberek érzéseit?
Veled erősebben működik, mint a többséggel, és ez mindig is így
volt. Azt hiszed, hogy rejtegetsz előlem dolgokat, de nem. Ma sem a
szobádban, és máskor sem. Himerosz és Pothosz…
– Kik?
– A görög istenek, akikről Davey tanult, és azt mondta, hogy te
juto ál eszébe róluk.
– Aha… mi van velük?
– Én is tanultam róluk. Himerosz a vágy és a testi szerelem istene.
Pothosz pedig a vágyakozásé és a sóvárgásé.
 Rohadt életbe!
– Ó… – válaszoltam egy reszketős sóhajtással.
– Igaza volt? Csak Aidanen akartál bosszút állni azzal a csókkal,
vagy tényleg akarsz engem? Kérlek, legyél őszinte!
Lángoló tekinte el néze a szemembe, amitől úgy éreztem, hogy
egyenesen átlát rajtam. Ha tényleg így áll a helyzet, akkor tudta,
hogy jobban akarom őt, mint bármit is valaha életemben. Nem volt
értelme hazudni. Lehet, hogy sohasem szedem össze a
bátorságomat, hogy az érzéseim szerint cselekedjek, viszont nem
nézhe em tovább úgy a szemébe, hogy letagadtam a fájdalmasan
nyilvánvalót. Lefelé pillanto am, és ökölbe szorult a megfeszült
kezem, amikor elsu ogtam a választ.
– Baszki, igen… akarlak.
Jó érzés volt végre hangosan beismerni.
Folyt rólam a víz, ő viszont reszkete , amikor felnéztem rá.
Halovány, együ érző mosolyra húzódo a szája. Minden csepp
erőmre szükség volt ahhoz, hogy ne a testemmel akarjam
felmelegíteni.
– Köszönöm, hogy őszinte voltál.
– Ez az igazság – bólinto am. Képtelen voltam levenni róla a
szememet.
Megigazíto a magán a takarót, aztán felült.
– Én szinte mindenről beszélek, de nem könnyű beszélni az
érzéseimről irántad, mert a visszautasításod nagyjából az egyetlen
dolog, ami földbe döngölhetné a büszkeségemet – jelente e ki. – De
te többet jelentesz nekem, mint a büszkeségem, és többet, mint talán
valaha bárki. Nem akarom elveszíteni a közös pillanatokat veled.
Nem akarom, hogy eltaszíts magadtól úgy, ahogy mostanában
teszed, mert félsz. Tudnod kell, hogy ha elcsesszük, és kudarcot
vallunk, bármi történjen, nem fogsz elveszíteni, oké? Én mindig i
leszek.
Nagyon sokat jelente ezt hallani tőle. Most már csak azon kelle
dolgoznom, hogy elhiggyem.
– Oké.
– Most lefekszem aludni.
Kábultan jö em ki a szobájából.
Tele volt az ágyneműm az illatával aznap éjjel, miközben újra és
újra felidéztem a szavait.
A következő hónapokban kísérte engem a beszélgetésünk Skylar
É
szobájában. Nem akarom elveszíteni a közös pillanatokat veled. Én mindig
i leszek.
Eszembe juto , hogy talán megérezhete valamit akkor, mert én
sohasem hi em volna, hogy Skylar elvesztésének lehetősége teljesen
újfajta jelentést kaphat.
 9. FEJEZET
Sk ar
ÁTKUTATTAM A GARDRÓBOMAT a tökéletes sze ért. Habár elvileg nem
randi volt, Mitch elhívo moziba úgy, hogy csak ke en leszünk.
Kijö egy új Adam Sandler- lm, amit nagyon meg akart nézni, és
elvi az anyukája Honda Accordjával.
Szombat este volt, de Mitch mostanában nem járt randizni
lányokkal a suliból. Soha nem beszéltünk róla, hogy miért. Az is
nyilvánvaló volt, hogy az elmúlt néhány hétben kifogásokat kerese ,
hogy velem lógjon a hétvégéken. Általában Angie-vel és Codyval
vagy Davey-vel töltö ük az időt. Hosszú idő óta ma este lesz az első
alkalom, hogy Mitch és én ke esben elmegyünk valahova.
Feszült voltam, de nem a mozi mia , hanem azért, hogy mi fog
történni, amikor hazaérünk.
Sötét farmert és szellős sárga tunikát választo am, aminek
aranyszínű i erek voltak a nyakán. Szögegyenesre száríto am a
hajamat, és anya drága Jean-Paul Gaultier parfümjéből fújtam
magamra. A fenébe is, még a szememet is alaposan kifeste em, és
rendesen kite em magamért. Azt akartam, hogy Mitch emlékezzen
rá, hogy nézek ki ma este.
Nagyjából másfél hónap telt el, amióta Mitch bevallo a a
szobámban, hogy akar engem, miközben lázasan az ágyban
feküdtem. A következő napokban továbbra is szokatlanul éreztem
magam. Néha visszajö a láz, máskor pedig csak nyomo volt a
hangulatom.
Anya végül két hete ráve , hogy menjek el az orvoshoz.
Feltételeztem, hogy dr. Stein felír majd valami antibiotikumot, és
ezzel meg is oldódik a dolog.
Megszólalt a csengő, ami kizökkente a gondolataimból.
– Skylar! Megjö Mitch – kiabálta anya odalentről.
– Mondd meg neki, hogy jöjjön fel!
 Amikor kinyílt az ajtó, elállt a lélegzetem a látványától. Nedves
volt a haja, tökéletesen hullámos, és egy kósza tincs a homlokába
lógo . Jobban kiöltözö , mint ahogy valaha lá am: tengerészkék
kötö pulóver volt rajta a fekete szövetkabát ala . Mennyei illata
volt: pézsmás, frissen zuhanyozo , fér as. A pulóver rásimult fér as
alakjára, ami mostanában kidolgozo abb le . Nemrég töltö e be a
tizenhetet, és egyre kevésbé volt kis ús, sőt napról napra egyre
inkább úgy néze ki, mint egy felnő fér .
– Skylar – nyelt egyet. – Ahogy kinézel…
– Tudom. Keményen megdolgoztam érte. Rohadtul remélem,
hogy jól nézek ki.
– Több mint jól. Azt akartam mondani, hogy gyönyörű vagy.
Megdobbant a szívem. Ve em egy mély lélegzetet, amivel
magamba szívtam az illatát. Még sohasem mondta, hogy gyönyörű
vagyok. Jól kelle volna esnie, mégis úgy éreztem, mintha
gyomorszájon vágtak volna.
– Köszönöm.
– Szívesen.
Mitch még mindig az ajtóban állt. Csend volt, csak a radiátor zaja
hallatszo , amikor bekapcsolt a szobámban a fűtés. Tetőtől talpig
végigjára a rajtam a tekintetét, és olyan érzésem támadt, mintha ő
maga lenne rajtam. Megkeményede a mellbimbóm. Nem tudtam,
hogy ez randinak számít-e, de több szempontból is annak tűnt ez az
este.
– Segítenél feltenni? – emeltem fel a nyakláncomat.
Odajö hozzám, és kive e a kezemből. Félrehúztam a hajamat, ő
pedig átnyúlt elő em, hogy rám adja a láncot és hátul
összekapcsolja. Elidőzö a keze a vállamon, mielő gyengéden
megszoríto a, a lehelete pedig melenge e a tarkómat.
Behunyt szemmel magamba szívtam az illatát, és arra fordultam
meg, hogy engem bámul a gyönyörű acélkék szemével. Megnyalta
az ajkát, feszültnek tűnt. Hogy miért, azt nem tudtam.
Meghasadt a szívem, mert neki fogalma sem volt arról, hogy mi
fog történni ma este.
– Indulhatunk? – kérdezte.
– Aha.
Mitch Metallicát te be a kocsiban, amíg megte ük a néhány
kilométeres utat a moziig, ami tele volt.
Kinyito a nekem az ajtót, és rám kacsinto .
 – Csak ön után, hölgyem – szólalt meg színpadias brit
akcentussal.
– Nos, köszönöm – mosolyogtam. Nem tudta, hogy kis híján
elsírtam magam a kedvességétől abban a pillanatban. Nem ve e
észre, hogy iszonyatosan igyekszem tartani magam.
– Kérsz valamit enni?
– Nem. Egyáltalán nem vagyok éhes.
– Meg fogod bánni ezt a döntést, amikor majd látsz engem enni –
fürkészte az arcomat. – Hozok valamit, és ha meggondolod magad,
akkor kaphatsz az enyémből.
– Jó – erőlte em magamra egy újabb mosolyt.
Majdnem minden hely foglak volt, így csak nagy nehezen
találtunk két egymás melle i széket. Végül valahol hátul sikerült.
Elhalványultak a fények, rajtam pedig eluralkodo a re egés.
Nagyjából negyedórája mehete a lm, amikor magamon éreztem
Mitch tekintetét. Megborzongtam, mert hirtelen közelebb húzódo ,
hogy a fülembe su ogja:
– Minden rendben?
Hogyan is hihe em, hogy kibírom végig ezt a lmet?
– Aha – bólinto am.
– Nem is nevetsz semmin – éreztem megint a fülemen a forró
leheletét. – Nem tetszik?
– Sajnálom.
– Ne sajnáld! – szoríto a meg a combomat. – Csak szeretném,
hogy jól érezd magad.
Utána úgy mosolygo rám, amitől olyan érzésem támadt, mintha
kitépték volna a szívemet. Sejtelme sem volt róla, hogy én is mindjárt
ki fogom tépni az övét.
Amikor visszahelyezkedve elhúzódo tőlem, vágytam rá, hogy
mondjon még valamit, csak hogy érezzem a bőrömön a leheletét.
Szükségem volt rá. Semmi mást nem akartam, csak vele lenni ma
este, ez viszont nem a megfelelő hely.
Teljesen máshol járt az eszem, amikor halk nevetgélés hallatszo a
nézőtéren. Elkezde gyorsabban verni a szívem és gyöngyözni a
homlokom.
Észreve e a fészkelődésemet. Összerezzentem, amikor ráte e a
meleg kezét az enyémre, ami már reszkete . Felé fordulva lá am az
aggódó arckifejezését – az én drága Mitchem! –, és kicsordult az első
könnycsepp.
 Látni akarom, ahogy felnő fér lesz belőled.
Szeretlek, Mitch.
Félek.
Elsötétede az arca. Hullámzo a mellkasa, amikor észreve e,
hogy sírok. A lm mintha a távolba vesze volna, ahogy ijedten
néze .
Megszoríto a a kezemet, hogy álljunk fel, és közben az egész
pa ogato kukoricáját kiboríto a a földre. Kiférkőztünk a velünk
egy sorban ülő emberek térde elő . Kivezete a sötét teremből a
kivilágíto előcsarnokba, ahol most nem voltak vásárlók. Lenéztem
a vörös szőnyegre. Amikor felnézve meglá am a rémült tekintetét a
neonfényben, teljes erővel utat törtek maguknak a könnyek.
Belefúrtam az arcomat a nyakába, ő pedig közelebb húzo
magához. Ezerrel vert a szíve, éreztem a saját mellkasomon.
Nem i , nem így kelle volna megtörténnie. Csak szere em volna
együ tölteni két normális órát a legjobb barátommal. Ez olyan nagy
kérés? Eszembe juto az összes közös pillanatunk, amit
természetesnek ve em.
– Skylar, megijesztesz. Kérlek… semmi baj. Kérlek, mondd meg,
mit csináljak! Csak mondd meg, hogy mit csináljak. Mi a baj?
Átázta ák a könnyeim a pulcsiját.
Nem tudo semmit. Nem mondtam neki az égvilágon semmit,
ami felkészíthe e volna erre. Nem tudtam, hol kezdjem. Össze lesz
törve emia , aminek a gondolatát sem bírtam.
– Lehetne, hogy csak hazavigyél?
– Nem. Addig nem, amíg nem mondod el, mi folyik i .
– Nem lehet… i nem.
– Valami rosszat te em, amivel kiboríto alak?
– Dehogyis – bontakoztam ki az ölelésből, hogy megérintsem az
arcát.
– Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz? – fogta meg a
kezemet.
Könnyek közö bóloga am.
– Szerintem tudom, mi ez az egész – folyta a.
– Mi?
Anya elmondta Janisnek?
– Egy kicsesze idióta voltam, Skylar – emelte a szájához mindkét
kezemet, hogy megcsókolja. – Nem voltam egyenes veled…
– Ööö…
 – Hadd beszéljek! – szakíto félbe. – Ez nem könnyű nekem,
tudod?
– Mire készülsz? – szorult össze a gyomrom.
– Azt szeretném mondani neked… hogy szerintem… meg kéne
próbálnunk, hogy több legyen közö ünk a barátságnál. Sokat
gondolkodtam azon, amit akkor este mondtál a szobádban, hogy
mindig jelen leszel az életemben, bármi történjen is. Fején találtad a
szöget. Pont a ól féltem, hogy elveszítelek. De egyre jobban meg
akarom próbálni veled. Megpróbálni… mindent. Átélni veled
mindent. Folyton… folyton csak ez jár a fejemben.
Nem lehet, hogy ez pont ma este történik meg. Nem találtam a
szavakat.
– Most öntö em ki neked a szívemet. Mondj valamit, kérlek… –
néze rám olyan tekinte el, hogy meghasadt tőle a szívem.
Forogni kezde velem a világ, úgyhogy belé kapaszkodtam,
mielő kimondtam.
– Rákos vagyok.
 10. FEJEZET
Mit
VANNAK OLYAN PILLANATOK AZ ÉLETBEN, amikről tudod, hogy sohasem
fogod tudni őket kitörölni az emlékeidből, bármennyire igyekszel is.
Az a pillanat, amikor a lány, aki mindennél többet jelente
nekem, kiejte e azt a két szót, pontosan ilyen volt.
Először képtelen voltam felfogni. Az idegeim még mindig
pa anásig feszültek a ól, hogy összeszedtem a bátorságot, hogy
kimondjam: többet akarok tőle barátságnál. Napokig gyakoroltam,
hogy mit fogok mondani, és úgy terveztem, hogy ma este később
beszélek majd vele.
Úgyhogy ez szó szerint sokkoló volt.
Miután nem válaszoltam, fojto hangon megismételte:
– Rákos vagyok, Mitch.
A vállán nyugvó kezem elkezde reszketni, mintha a testem nem
tudta volna, hogyan reagáljon.
– Ezt hogy érted? Vagyis… hogyan… hogy lehet ez?
– Tudod, hogy nem éreztem jól magam…
– Aha… de az már hetekkel ezelő történt. Elmentél az orvoshoz.
Jobban le él.
Egy pillanatra behunyta a szemét, aztán felnéze rám.
– Igen, de nem mondtam el neked, mi történt, mert nem akartalak
megijeszteni, ameddig nem tudtam, mivel állok szemben. Amikor
megvizsgált, talált egy csomót a nyakamon, és megkérdezte, mióta
van o . Elmondtam neki, hogy már egy ideje. Nem gondoltam
semmi rosszra, mert nem fájt. Aztán megvizsgálta a testem többi
részét is, és talált egy másikat is az ágyékomnál. Azt mondta, hogy
ne aggódjak, de elküld vérvételre, hogy biztos minden rendben van-
e – néze le, s megint könnyek szöktek a szemébe. – Még anyát sem
vi em magammal aznap.
Kezde felfordulni a gyomrom, az olajos pa ogato kukorica
szaga pedig csak ronto a helyzeten. Keserű ízt éreztem a
torkomban.
Ezt nem tehetem. Akkor is erősnek kell maradnom a kedvéért, ha ez az
utolsó dolog, amire futja tőlem.
– Nem kell sietned – töröltem meg a szemét az ujjbegyemmel. –
De muszáj elmondanod nekem mindent.
Könnyek közö bólinto , és szipogo egyet.
– Rossz le a vérképem, ezért el kelle mennem egy MRI-re.
Ve em egy mély levegőt, hogy felkészüljek arra, amit mondani
fog. Megfogtam a kezét, és összekulcsoltam az ujjainkat. Jéghideg
volt a keze.
– Igen…
– A leletek o is eltérést muta ak. Nem meséltem neked, de nem
apához mentem akkor hétvégén, hanem volt egy kisebb műtétem.
Kive ék a nyirokcsomók egy részét, hogy megvizsgálják őket.
– És? – rezzentem össze a gondola ól, hogy bármivel is
megvágták őt.
– Abnormális sejteket találtak bennük.
Gyorsabban vert a szívem, mint életemben valaha. Megfeszült a
testem, és olyan volt, mintha egyszerre akarná felmondani a
szolgálatot, és felkészülni a háborúra.
– Biztos, hogy… biztos, hogy rák?
– Azt mondták, hogy Hodgkin-limfómám van.
Abban a pillanatban, amikor ezt kimondta, kivágódo a
legközelebbi vetítőterem ajtaja, és nevetgélő emberek áradtak ki
rajta. Legszívesebben kinyírtam volna az összeset. Skylar még
beszélt, nekem viszont lüktete a dobhártyám, és olyan érzés volt,
mintha messze lenne tőlem, pedig még mindig fogtam a kezét.
„Harmadik stádiuma…”
„Azt mondták, hogy kemoterápiát kell kapnom, és talán sugárkezelést
is…”
„Ki fog hullani a hajam, Mitch. Annyira félek.”
A fejem szét akart robbanni, a szívem pedig őrülten zakatolt.
Levegőhöz kelle jutnom.
– Menjünk innen! – veze em ki a moziból a parkolóba. Nagyon
hideg volt odakint, látszo a leheletünk. Hirtelen megálltam,
odafordultam hozzá, és eszevesze en elkezdtem begombolni a
kabátját. – Hideg van.
Biztos lá a, hogy kezdek szétesni, mert megfogta a kezemet, hogy
ne matassak több gomb után, amikor már egy sem volt hátra.
– Mitch?
Belenéztem a szemébe, hitetlenkedve megráztam a fejemet, aztán
magamhoz húztam, és úgy kapaszkodtam belé, mintha az életem
múlna rajta. Így maradtunk a parkoló közepén hosszú percekig.
Belefúrtam az orromat a hajába, hogy teljesen magamba szívjam az
illatát, mert eszembe juto , amit mondo , hogy ki fog hullani az
egész. Valószerűtlennek tűnt. Szúrni kezde a szemem.
Nem fogok sírni. Jól van. A karjaimban van.
Olyan volt, mint egy álom, amiből nem bírok felébredni.
Beültünk a kocsiba, és csak jára uk a motort bekapcsolt fűtés
melle . A rádióból a Great Big World Say Somethings szólt. Az a dal
egyébként is elég lehangoló, úgyhogy nem tudtam elviselni, ezért
kikapcsoltam.
Bambán bámultam a parkolóba kiáradó tömeget. A távoli
nevetésük zaja késként hasíto belém. Fogtam Skylar kezét, és
gyengéden simoga am a hüvelykujjammal. Ezernyi gondolat
cikázo a fejemben, de mind ugyanoda vezete : erősnek kelle
maradnom a kedvéért. Gondját kelle viselnem.
– Van még valami – zökkente ki Skylar a mélázásomból.
Megfeszültem. Mégis mi jöhet még?
– A szüleim megbeszélték, és szerintük az lenne a legjobb, ha
New Yorkban kapnék kezelést. Anya elveszítené a munkáját, ha neki
kellene orvoshoz meg mindenhová hurcolnia engem. Ezt nem
engedhetné meg magának, elveszítenénk a házat. Mivel Oliver
o honról dolgozik a saját időbeosztása szerint, ezért úgy gondolják,
hogy jobb, ha odaköltözöm hozzá és Lizete-hez. Ő majd
gondoskodik rólam, amíg kemóra járok. Anya minden hétvégén
eljön majd.
– New York háromórányira van.
– Tudom, de csak így működhet.
Jobbra-balra jára am a tekintetemet, miközben megoldáson
agyaltam. Hátha eszembe jut bármi, hogy ne kelljen elmennie.
– Maradj i ! Majd én eljárok veled az orvoshoz. Gondoskodom
rólad.
– Hogy tudnád megtenni a suli melle ?
– Azt kurvára o hagyom. Semmi sem fontosabb nálad.
– Sohasem hagynám, hogy ezt megtedd. Soha. Ez nem opció.
Képtelen lennék együ élni a bűntuda al.
É
 Én meg képtelen lennék nélküled élni.
– Hát… az, hogy annyi mindenen fogsz keresztül menni olyan
messzire tőlem, ahol nem lehetek melle ed… az nekem nem opció.
– Pedig rendben lesz. Ez nem vita tárgya. Így kell lennie. Skylar
reszkete a hidegtől, úgyhogy feljebb tekertem a fűtést.
Kezdtem felfogni a tényt, hogy nem fogom tudni
megakadályozni, hogy elmenjen.
– Akkor majd minden hétvégén elmegyek Brooklynba. Mikor
kezdődik ez az egész?
– Holnaphoz egy hétre.
Nem…

A hazaút a homályba vesze . Alig emlékszem rá, hogy elkísértem

Skylart a kocsitól az ajtajáig, és arra is, hogy mit mondtunk
egymásnak, mielő azon kaptam magam, hogy egyedül állok az
utcánk közepén. Fagyos volt a levegő, megdermedtek a lábujjaim a
talpam ala ropogó kemény hótól.
Még ahhoz sem volt erőm, hogy kinyissam a házunk ajtaját.
Akkora dühvel néztem fel a sötét égre, amilyet még soha azelő nem
éreztem, és azon gondolkodtam, hogy engedhe e meg Isten, hogy ez
történjen vele.
Azt akartam, hogy a hideg csillapítsa a fájdalmamat. Kérlek…
Amikor végre bementem, anya azonnal halkabbra ve e az esti
híradót, aggodalmas arckifejezése pedig elárulta, hogy pontosan
tudja, mi történt ma este.
Túlságosan kimerült voltam ahhoz, hogy su ogásnál
hangosabban beszéljek.
– Te tudtad?
Könnyes szemmel néze rám, de nem szólt semmit.
– Anya! Te tudtad ezt? – ismételtem meg a kérdést.
– Csak pár napja. Ő maga akarta elmondani neked, Mitch.
Minden joga megvolt hozzá.
Olyan érzés volt, mintha szó szerint felforrna az agyvizem.
– Hogy a picsába tudtad ezt eltitkolni előlem? – üvöltö em
hirtelen teli torokból.
– Ne haragudj! Megígértem Tishnek!
Sohasem beszéltem még így anyával, és rögtön meg is bántam.
 – Egyedül akarok lenni – viharzo am el elő e, ő pedig úgy te ,
mintha nem lá a volna, hogy kinyito am a bárszekrényt, és
felvi em egy kis üveg vodkát a szobámba.
Hosszúnak ígérkeze az út, az alkohol pedig nem oldo meg
semmit, de egy estére muszáj volt felejtenem.

Másnap reggel durván másnaposan kászálódtam ki az ágyból, és

megfogadtam, hogy ennek a hétnek minden egyes perce számítani
fog. Az összes kedvenc helyére el akartam vinni Skylart, például a
Cheesecake Factorybe és a lepkemúzeumba is. Mindre nemet
mondo , mert azzal szere e volna tölteni az időt, hogy együ lóg
velem o hon.
Kétszer Davey és Angie is csatlakozo hozzánk vacsorára
Skylaréknél. Az ő anyukája és az enyém elkészíte ék az összes
kedvenc ételét: házi pizzát, szaftos amerikai ragut és tejszínes tésztát
szerecsendióval. Olyan volt, mintha minden este buli lenne, de
Skylar alig nyúlt az ételekhez.
Mindannyian igyekeztünk erősnek tűnni, és próbáltunk a lehető
leghétköznapibb módon viselkedni: Davey a durva poénjaival,
Angie pedig a fényképezőjével.
Az utolsó estén, mielő Skylarnek el kelle mennie, Angie
különösen idegesítő volt a kamerával: azt mondta, hogy pózoljunk,
holo egyébként nem szoko ilyet csinálni. Félrevontam, és a lehető
legudvariasabban megkérdeztem tőle, hogy tudná-e hanyagolni a
ka intgatást egy estére. Azt felelte, hogy Skylar külön kérte tőle,
hogy hozza el a fényképezőjét ma este, és fotózzon le
mindnyájunkat, különösen őt és engem.
Nagyon nem vallo Skylarre, hogy azt akarta, hogy fényképek
készüljenek róla.
Az este hátralévő részében csak azon ka ogtam, amit Angie
mondo . Egészen addig, ameddig olyan következtetésre nem
juto am, amit képtelen voltam elfogadni: Skylar azért akarta, hogy
fényképek készüljenek róla, mert úgy gondolta, hogy van rá esély,
hogy nem tér vissza.
Megszakadt a szívem a fájdalomtól, és forrni kezde bennem a
néma düh. Muszáj volt kimennem a mosdóba. Biztos, hogy nem
tudja végigcsinálni a következő néhány hónapot, ha így
gondolkodik. Beszélnem kelle vele.
 Egyszer csak közölte, hogy fel kell mennie valamiért. Miután nem
jö vissza azonnal, utánamentem.
Úgy megijedt, hogy összerezzent, amikor beléptem a szobájába.
Összeszorult a szívem, mert meglá am a könnyeket a szemében.
Azért jö fel, hogy egyedül sírjon.
Odaszaladtam az ágyhoz, és magamhoz öleltem. Könnybe lábadt
a szemem, de pokolian küzdö em, hogy egy csepp se csorduljon ki.
Tedd a dolgod, Mitch! Legyél az ő kősziklája.
– Figyelj rám, Skylar! Tartanod kell magad, bármennyire nehéz
lesz is. A pozitív gondolkodásnak ereje van. Ha ke en csináljuk,
akkor dupla erő. Hinned kell benne, hogy minden rendben lesz.
Vagyis tényleg el kell hinned, és akkor úgy is fog történni.
– Mi lesz, ha tévedsz? – törölte bele a vörös szemét a pólómba. –
Mi lesz, ha soha többé nem jövök haza?
– A „mi lesz, ha” kezdetű kérdések alapja a félelem, semmi más.
Megijedtél, de muszáj hinned abban, hogy Isten nem fogja engedni,
hogy úgy történjen.
– Honnan tudod, hogy van Isten?
Tudtam, hogy akarok válaszolni erre, de megtorpantam, hogy
kitaláljam, hogyan tudom neki a legjobban elmagyarázni.
– Egyszer, még kissrác koromban úgy éreztem, hogy reménytelen
a helyzet, és vége a világnak. Egyik este nagyon imádkoztam, és arra
kértem, hogy küldjön egy jelet, hogy hall engem.
– Mi történt?
– Pont másnap találkoztam veled először.
Tudtam, hogy látja a könnyeket a szememben, de még mindig
nem hagytam kicsordulni őket.
– Nekem pedig téged küldö – ado egy röpke csókot a számra.
– Nem vehet el tőlem, mert a történetünknek még nincs vége –
fogtam meg az arcát.
– Folytatása következik – érinte e a homlokát az enyémhez.
– Folytatása következik – mormoltam az ajkára.
– Megtennél nekem egy szívességet? – kérdezte.
– Bármit.
– Megmondanád Davey-nek és Angie-nek, hogy nagyon
sajnálom, de szeretnék egyedül lenni az este hátralévő részében?
– Persze.
– Aztán majd ha elmentek, gyere vissza! Töltsd velem az éjszakát!
– Tessék? – néztem rá hitetlenkedve.
 – Nem úgy. Csak szeretném, ha melle em aludnál ma éjjel. Nem
akarok egyedül lenni. Kérlek!
– Hát persze, maradok. Anya részéről szerintem rendben lesz, de
nem hinném, hogy Tish megengedi.
– Majd én beszélek vele. Miután elmentek, menj haza, hozd át a
pizsidet, és gyere vissza!
– Oké – simoga am meg a haját, néhány tincset a füle mögé
igazítva.

Amikor visszamentem Skylarhöz aznap este, Tish engede be.

Alapjáraton nagyon szigorú volt, és semmilyen más körülmények
közö nem engedte volna meg, hogy a lánya szobájában aludjak.
Szóval muszáj volt meggyőződnöm arról, hogy Skylar megbeszélte
vele.
– Biztos, hogy részedről oké?
Kortyolt egyet a borából, és bólinto .
– Bízom benned.
Összeszorult a szívem, mert nem tudtam, hogy én bízhatok-e száz
százalékig saját magamban.
– Köszönöm.
Mielő elindultam felfelé, Tish most először elsírta magát elő em.
– Én mindent megpróbáltam, Mitch. Mindent megte em, hogy
mosolyogni lássam ezen a héten, hogy tápláljam benne a reményt.
De ő csak téged akar. Szüksége van rá, hogy ma éjjel biztonságban
érezze magát. Tudom, hogy neked is. Ez neked is biztos nehéz.
Szóval tudom, hogy nem fogsz semmi hülyeséget csinálni.
Nem tudtam eldönteni, hogy ez kijelentés vagy gyelmeztetés.
Azzal végignézte, ahogy felmegyek a lánya szobájába, és bízo
abban, hogy nem fogom kihasználni a ritka alkalom nyújto a
lehetőséget.
Egy kislámpa ége , Skylar pedig könyvet olvaso . Egy néhány
évvel ezelő i úbandás posztert leszámítva a szekrényajtón
egyáltalán nem volt csajos a szobája. Főleg szürke volt, és fehér,
semmi giccs, semmi pucc, csupa elegancia – pont, mint ő maga.
– Szia! – te e le a könyvet az éjjeliszekrényre, amikor észreve .
– Szia! – sétáltam oda az ágyhoz. Nem tudtam, hogy csak
egyszerűen bújjak-e be a takaró alá. Végül visszafogtam magam, és
az ágy szélére ültem le. Rózsaszín pamut hálóing volt rajta.
 – Megmondtam neked, hogy rendben lesz – vigyorgo .
– Be kell vallanom, hogy nem számíto am rá, hogy anyukád
belemegy.
– Meglepő, mi mindent megengedhet magának az ember, ha
rákos.
Poénkodo , de valahányszor elhangzo az „r” betűs szó,
felfordult a gyomrom.
– Akkor mehetünk kifosztani egy fagyizót? – próbáltam
viccelődni.
– Tetszik a pizsid – kacago .
Viseltes, kockás anelnadrág volt rajtam azzal a pólóval, amit
Davey-től kaptam tavaly karácsonyra, és az állt rajta: „Szólj rá a
melledre, hogy ne bámulja a szememet”. Viccesebb le volna, ha
tényleg nem azt igyekeztem volna megfejteni éppen, hogy van-e
rajta melltartó. Korholtam magam, amiért ilyen helyzetben
egyáltalán eszembe juto ilyesmi, de nem tehe em róla. Olyan
gyönyörű volt!
Nem moccantam a helyemről.
– Fura érzés, hogy i alhatok. Szinte nem is tudom, mit kezdjek
magammal.
– Kezdhetnéd azzal, hogy bebújsz velem a takaró alá – emelte fel a
takarót, én pedig bebújtam mellé, és a vállára hajto am a fejemet.
Érződö a haján a samponillat, a bőrén pedig a tusfürdőé. Sehol
máshol nem le em volna szívesebben az egész világon.
– Ez jó érzés – mormoltam a vállára. – Mit olvastál?
– Csak próbáltam elterelni a gyelmemet. Tényleg ne akard tudni
– vihogo .
– De, akarom.
– Hidd el nekem… nem akarod.
– Most már tényleg tudni akarom.
– Jól van akkor – nyúlt oda az éjjeliszekrényre, hogy ideadja a
puhafedeles könyvet, aminek egy félmeztelen pasas volt a borítóján.
Akinek egy bekötö szemű nő ölelte át a mellkasát.
Hű, bakker!
– Skylar Seymour! Anyukád tudja, hogy ilyeneket olvasol?
– Az ő szobájából csórtam – felelte huncut vigyorral.
– Rossz kislány vagy. I van a hátulján, hogy 18 éven aluliak
számára nem ajánlo .
– Már majdnem 16 vagyok, tök mindegy – kapta ki a kezemből.
 – Nem éppen, de nem fogok árulkodni. Igazából még valahol
tetszik is.
– Mintha neked nem lennének ennél durvább cuccaid.
– Erre nem mondok semmit.
– Én is így gondoltam.
Mindke en elneve ük magunkat, aztán kényelmes csöndbe
burkolóztunk, mielő hirtelen lekapcsolta a villanyt, és a bal
oldalára fordult, nekem há al.
Felé fordultam, hogy átöleljem, és a hátához nyomtam az arcomat.
Feszült voltam, mert féltem, hogy merevedésem lesz, amiről tudtam,
hogy elkerülhetetlen. Zakatolni kezde a szívem, csordultig telt
rengetegféle érzéssel. Nem fogadtam meg a saját tanácsomat, és
eltöltö az aggodalom és a holnaptól való félelem, bár
elmondhatatlanul hálás voltam ezért az éjszakáért. Az érzelmek
tetejébe még a farkam is mocorogni kezde , ami várható volt, hiszen
hozzáért a teste az enyémhez.
Néhány perc múlva megfordult, így csak néhány centire volt
egymástól az arcunk.
– Éreztem, ahogy ver a szíved. Mi jár a fejedben? – su ogta.
– Úgyis mindig tudod, hogy mi jár a fejemben, nem?
– Most túl sok minden kavarog i , hogy kisilabizáljam – paskolta
meg a fejemet. – Összekavarodtak a jelek. Tessék, érezd az enyémet!
– te e a mellkasára a kezemet.
Az ő szíve is pont ugyanolyan gyorsan vert. Amikor leve e onnan
a kezemet, hozzáértem a bársonyos melléhez. Már biztosan tudtam,
hogy nem hord melltartót alváshoz, amit a farkam ágaskodva
nyugtázo .
– Jól vagy? – kérdeztem.
– Így már igen, hogy i vagy.
Összeszorult a gyomrom a válaszától, mert tudtam, hogy holnap
már nem leszek melle e.
– Mondd el, mi jár abban a szép kis fejedben!
– Percről percre változik – ve egy mély lélegzetet. – De most csak
annyi, hogy bárcsak tudnám, mire számíthatok a kemóval. Az orvos
szerint mindenki másképp fogadja. Lehet, hogy nagyon rosszul
leszek, de az is lehet, hogy tök jól. Nem lehet tudni.
– Te vagy a legerősebb ember, akivel valaha találkoztam. Tudom,
hogy bírni fogod, még akkor is, ha nem lesz könnyű. Ha úgy érzed,
hogy nem megy, és nem vagyok o , akkor szeretném, ha felhívnál,
Í
és o leszek veled, ameddig csak szükséged van rám. Ígérd meg,
hogy mindig hívni fogsz, ha kellek, éjjel-nappal!
– Jó – válaszolta még mindig a gondolataiba merülve.
Igyekeztem erős lenni, de a lelkem mélyén iszonyúan be voltam
tojva.
Néma csönd volt a szobában, csak néhány elhaladó autó zaját
lehete hallani néha. Még mindig egymás felé fordulva feküdtünk.
Szörnyen meg akartam csókolni, de nem tudtam, hová vezetne. Nem
volt rajta se melltartó, se nadrág a hosszú póló ala . Tudtam, hogy
ha elkezdenék valamit, képtelen lennék leállni. Tish azt mondta,
hogy megbízik bennem, és ezzel nem élhe em vissza. Arról nem is
beszélve, hogy nem ez volt a megfelelő alkalom arra, hogy
erőltessem a dolgokat Skylarrel.
– Sajnálom, hogy tönkrete em azt, ami annyira különleges
pillanat lehete volna – túrt bele a hajamba.
– Miről beszélsz? – simoga am meg az arcát.
– Arról az estéről, amikor elmondtam neked, hogy rákos vagyok.
Éppen megnyíltál elő em. Elmondtad, hogy szintet szeretnél lépni.
– Emia ne aggódj! Én i leszek, nem megyek sehova. Amint túl
leszel ezen, o folytathatjuk, ahol abbahagytuk.
Aggódva lefelé néze , mire megemeltem az állát, hogy rám
gyeljen.
– Nézz rám! Nem megyek sehova, Skylar.
– Mik is vagyunk mi egymásnak, Mitch? Nem vagy úgy a
barátom. A barátomnak hívlak, de olyan, mintha sokkal több lenne
közö ünk. Hogy nevezik ezt? És azzal, ami hamarosan velem
történik majd, mi lehetek most neked?
Erre csak egyféle válasznak lá am értelmét.
– Minden. Te vagy… a mindenem.
Válasz helye megint elfordult tőlem, és hátrébb helyezkede ,
hogy kiski i-nagyki i pózban hozzásimuljak. Ezú al megengedtem
magamnak, hogy teljesen ellazuljak. Sajnos így, hogy hozzám
nyomta a fenekét, a farkam teljes készültségre kapcsolt. Gyengéden
végighúztam a hüvelykujjamat Skylar oldalán. Az, hogy így
lehe ünk, a legintimebb dolog volt, amit valaha is csináltam
valakivel. Persze, voltam már lányokkal, de abból minden a
homályba vesze ehhez a pillanathoz képest, amikor csak öleltem
Skylart, és teljesen kizártam a külvilágot.
Csak abban az egy dologban voltam biztos, hogy szeretem ezt a
lányt, de most nem mondha am el neki. Azt hi e volna, hogy csak
azért csinálom, mert rákos, pedig az az igazság, hogy szinte azóta
szerelmes vagyok belé, hogy megismertem. Nem hagyha am, hogy
azt higgye: csak a félelem mondatja ki velem.
Végighúztam rajta a kezemet. Hullámokban tört rám a felismerés,
a mostani pedig olyan volt, mintha egy szikla nehezedne rám: rák
burjánzik ebben a tökéletes kis testben, ami kezelés nélkül olyan,
mint egy időzíte bomba, ami valószínűleg megöli őt.
Még szorosabban magamhoz húztam, és éreztem, hogy könnyek
szöknek a szemembe. Jaj, ne! Nincs hová menekülnöm, ha kiborulok.
Ekkor hallo am meg a hangját, de olyan halkan, hogy alig lehete
hallani.
– Semmi baj a sírással.
Behunyt szemmel próbáltam visszatartani a könnyeket. De ő
tudta. Érezte.
– Nem sírok – feleltem, amikor kicsordult az első könnycsepp.
– Ja, és merevedésed sincs – fordult meg.
Mindke en elneve ük magunkat, miközben folytak a könnyeink.
Skylar nagyjából negyedóra múlva aludt el a karjaimban.
Én egy szemernyit sem aludtam akkor éjszaka. Inkább fent
maradtam, és hallga am a szuszogását, mert minden egyes
lélegzetvétele megerősíte e bennem, hogy továbbra is i van, és
minden rendben lesz.
Rendben kell lennie.
Néztem, ahogy felkel a nap egy olyan reggelen, amiről azt
kívántam, bárcsak sose jönne el. Most először, amióta a copfos
kislány besétált az életembe, imádkozni kezdtem ahhoz az Istenhez,
akiről reméltem, hogy még mindig meghallgat engem.
 11. FEJEZET
Sk ar
– CSAK CSINÁLD.
Lizete a kezében tarto a apám elektromos borotváját, de nem volt
hajlandó bekapcsolni. Az új „mostohaanyám” volt a tökéletes
személy erre a feladatra. Nem álltunk olyan közel egymáshoz, hogy
tényleg olyan mélyen érintse, mint az anyukámat, én pedig képtelen
voltam megcsinálni saját magamnak. Így hát néhány nappal azután,
hogy elkezde csomókban hullani a hajam, megkértem rá, hogy
jöjjön oda hozzám a fürdőszobába.
– Biztos, hogy ezt akarod?
– Igen – meredtem bambán a régimódi rózsaszín csempére apám
fürdőszobájában.
– De még így is sok hajad van.
– Csak napok kérdése. Így legalább nálam van az irányítás.
– Oké, m’ija.
Utáltam, hogy így becéz. A spanyol kifejezéssel arra, hogy
„lányom”. Nem vagyok a lánya. E ől még elismeréssel kelle
adóznom neki, mert amikor hozzáment apámhoz, nem arra zete
be, hogy velük lakjon egy beteg tinédzser. Bármennyire is utálni
akartam őt, képtelen voltam rá. Ráadásul ő csinálja a világ legjobb
arroz con pollóját is.
Megnyomo egy gombot, amitől felharsant a berregő hang.
Semmi mást nem lá am, csak a hatalmas műmellét, mielő
behunytam a szememet, és a penge végigsimíto a a fejemet. A
hangra összpontosítva továbbra is behunyva tarto am a szememet,
és azzal győzködtem magam, hogy ez a méltóságom megőrzéséről
szól, és beintek a kemónak.
Ez csak haj.
Néhány perc múlva légáramlatot éreztem a fejemen. Tudtam,
hogy az összesnek annyi.
Amikor a berregés abbamaradt, Lizete gyengéden ráte e a hideg
kezét a fejbőrömre. Még mindig nem voltam hajlandó kinyitni a
szemem.
– Egyedül hagynál egy picit?
– Persze, m’ija – verege e meg a vállamat. – Gyere le, ha végeztél,
és csinálok neked valamit enni!
Hallo am, hogy becsukódik az ajtó.
Tíz, kilenc, nyolc, hét, hat, öt, négy, három, ke ő… ke ő… ke ő… egy.
Kinyito am a szemem. A szívem kihagyo egy ütemet.
Ez csak haj… egészen addig, amíg oda nem lesz.
Még mindig a tükröt bámultam, mert reménykedtem benne, hogy
bármelyik pillanatban könnyebbé válhat elfogadni a kopasz
önmagam látványát. Nem számít, mennyire próbálja az ember
felkészíteni magát valamire, nem tudhatja, hogyan fogja kezelni a
helyzetet, ameddig meg nem történik. Most már úgy is néztem ki,
mint aki rákos, és nehéz volt felfogni a valóságot. Úgy tenni, mintha
minden rendben lenne, nem volt többé opció.
Először sírtam el magam, amióta több mint két hónapja
megérkeztem New Yorkba.
Eddig a pillanatig semmi sem tűnt kibírhatatlannak. Már túl
voltam az első sorozatnyi kemón, amit ABVD-nek hívnak. Úgy
hangzik, mint egy nemi betegség, de annak a négy gyógyszernévnek
a kezdőbetűje, amikből a kezelés áll. Még az sem volt annyira rossz,
amikor belém nyomták azokat a mérgeket, mint a hajam elvesztése.
A kemó eddig igazából nem volt annyira ijesztő, mint hi em. A
gyakori vénaszúrások elkerülésére egy kanülön keresztül kaptam a
gyógyszereket a kulcscsontom alá.
Az ápolók mindig megte ek mindent, hogy felvidítsanak, és
eltereljék a gyelmemet anélkül, hogy megpróbálták volna habos
tortának feltüntetni az egészet. Megadták nekem, amire szükségem
volt, mindenféle mellébeszélés nélkül. Hordtak maguknál savanyú
cukrot, ami segíte megszabadulni a kellemetlen szájíztől, ami az
egyik gyógyszer, az Adriamycin mia volt. A tévét is bekapcsolták
nekem valami szórakoztató csatornára. Így ki tudtam zárni azt, ami
valójában történik velem, mert belevete em magam a valóságshow-
kba, szóval örökre a Kardashian család élete fog eszembe jutni a
kemóról. Khemo.
Apa mindig végig melle em volt, három teljes órán keresztül.
Miután beadták mind a négy gyógyszert, kimosták a kanülőmet, és
hazamehe em, ahol a következő kezelésig megpróbáltam úgy tenni,
mintha nem lennék rákos. Az elején könnyebb volt felejteni.
Végighúztam az ujjaimat a most már szúrós fejbőrömön, és
eltűnődtem, hogy kerülhetek így Mitch szeme elé. Úgy volt, hogy
karácsonykor meglátogat, addig pedig már egy hét sem volt hátra.
Még nem választo am parókát. Nem számíto am rá, hogy ilyen
hamar elveszítem a hajam, mert az egész első sorozatot átvészeltem
hajhullás nélkül. Elkeserítő volt, hogy hirtelen elkezde csomókban
hullani, mert kezdtem azt remélni, hogy talán szerencsém lesz.
Emia úgy terveztünk Lizete-tel, hogy holnap meglátogatunk egy
bensonhursti parókaboltot.
Kikészíte nekem néhány sapkát az övéi közül az ágyamra. Egy
szürke, kötö svájcisapkát választo am, és azonnal
megkönnyebbültem, amikor abban néztem bele a tükörbe.
Pi yent a telefonom. Előve em a zsebemből, s lá am, hogy Mitch
írt.

Épp rád gondolok. Alig várom, hogy lássalak a hétvégén.

Hogy vagy?

El akartam mondani neki, hogy nyomorultul vagyok, és

félelemmel tölt el, hogy így lásson engem, de nem lá am értelmét,
hogy aggódjon a távolból.

Skylar: Velem minden oké. És veled?

Mitch: Hiányzol. Seamusnek is. Utál engem, mert azt hiszi, hogy én
nem engedlek ide.
Skylar: Nekem is hiányoztok.

E ől a három szótól megint elsírtam magam. Lefeküdtem az

ágyra, és a mintásra feste plafont bámulva nyeltem a könnyeimet.
Hiányzo Mitch. Hiányzo az illata. Hiányzo az o honom.
Hiányzo a rák elő i életem.
Szorosan átöleltem a plüss Tigrisemet a Micimackóból. Apánál
lányos volt a szobám: rózsaszín falakkal és fehér bútorokkal, tele a
régi plüssállataimmal. Amikor a szüleim elváltak, sok játékot
elhoztam magammal, amikor jö em, hogy jobban o hon érezzem
magam, a legtöbbjük pedig i maradt.
Adobo fűszerkeverék illatát éreztem. Lizete főz valamit.
– Skylar? – szólt fel odalentről. Megvonaglo am a ól, ahogy az
„i”-t ejte e mindig a nevemben. – Szükséged van valamire? Mindjárt
kész az ebéd.
Apának megbeszélése volt, ahonnan csak este ér haza. Azt
kívántam, hogy bárcsak teljesen egyedül lennék, és nem kéne
aggódnom amia , hogy Lizete síráson kap.
– Minden rendben – rikkanto am a könnyeimet törölgetve. –
Idefent maradok egy kicsit pihenni.
Kezde sötétedni odakint. Lekapcsoltam a villanyt, hogy aludjak
egyet, és szinte koromsötét le a szobámban.
Amikor megcsörrent a telefonom, kis híján fel se ve em. Néhány
csöngetés után odanyúltam érte, és lá am, hogy Mitch az.
– Szia, Mitch!
– Hát szia!
Összeszorult a szívem a vágyakozás fájdalmától a mély és
bársonyos hangja hallatán.
– Mi a helyzet? – köszörültem meg a torkomat.
– Ez most furán fog hangzani. Tudom, hogy azt mondtad, hogy
minden oké, de egész nap olyan érzésem van, hogy mégsem, és
őszintén szólva én sem vagyok annyira szuperül. Muszáj volt
hallanom a hangodat.
Honnan tudta? Behunytam a szememet, és tudtam, hogy ha
kinyitom a számat, akkor hallani fogja, hogy elkezdtem sírni.
Nekem is muszáj hallanom a hangodat.
– Skylar? I vagy?
– Igen – remege a hangom. – I vagyok.
– Te sírsz?
– Igen – szipogtam.
– Mesélj! – folyta a megnyugtató hangon, szinte su ogva. – Miért
vagy szomorú?
Haboztam, de előbb-utóbb úgyis megtudta volna.
– Le kelle ma borotválnom a hajamat.
Nem válaszolt rögtön, csak a lélegzetvételét hallo am a vonal
túlsó végén.
– Tudtam, hogy történt valami. Egyszerűen tudtam – sóhajto a. –
Annyira sajnálom – te e hozzá halkan.
– Tudom, hogy elkerülhetetlen volt. Csak ledöbbentem, amikor
meglá am, hogy teljesen odale .
– El tudom képzelni – hallgato el egy pillanatra. – Figyelj,
megnézted az e-mailjeidet? Elég ironikus, de küldtem neked valamit
ma reggel. Gépnél vagy?
– Lehetek.
– Megvárom.
Odanyúltam a laptopomért. Amikor beléptem, lá am, hogy Mitch
küldö nekem egy csomó képet olyan híres emberekről, akik
leborotválták a fejüket egy lmszerep kedvéért. Az első Natalie
Portman volt, akibe régen pont bele volt zúgva. Szóval én
természetesen utáltam. A következő Demi Moore. Utána Megan Fox.
Nem igazán tudtam, mit akar ezzel.
– Hűha, hát ez…
– Látod őket?
– Aha…
– Mit látsz, amikor rájuk nézel?
– Igazából nem is néznek ki annyira rosszul, mert mindegyikük
szép így is.
– Szerinted szépek?
– Igen, szerintem azok.
– Te tízszer szebb vagy, Skylar.
Nem tudtam megunni, hogy ezt mondja nekem.
– Mitch…
– Lehet, hogy beletelik egy kis időbe, mire hozzászoksz, hogy
nincs hajad, de végül is ugyanúgy gyönyörű vagy. És tudod, mit
fogok gondolni, amikor meglátom a kopasz fejedet?
Te sohasem fogod meglátni a kopasz fejemet, haver.
– Mit?
– Azt, hogy a kemó teszi a dolgát, szétrúgja a rákos sejtek seggét.
Nagyon helyes, nem is lehetne másképp.
Nem tudtam, előre gyakorolta-e a színjátékot, hogy jobban
érezzem magam tőle, vagy tényleg komolyan gondolta. Akárhogy is,
sikerült jobb kedvre derítenie.
– Mi lenne velem nélküled? – húzódo mosolyra a szám.
– Azt sohasem fogjuk megtudni.
Ugatást hallo am.
– Jaj, ne! Ugye nem…
– De. Megint ugatás van. Úgy utál, ahogy vagyok. Azt hiszi, hogy
én küldtelek el.
 – Hadd beszéljek vele!
– Tartsd!
Hallo am, hogy kinyílik a kalitka ajtaja, hangosabbra vált az
ugatás, aztán Mitch azt mondja:
– Oké, odatartom a telefont a füléhez.
– Seamus? Én vagyok az.
Az ugatás abbamaradt, én pedig folyta am.
– Nagyon hiányzol. Kérlek, legyél jó ú. Oké? Nincs több ugatás.
Legyél jó Mitch kedvéért, és nemsokára hazamegyek. Szeretlek.
Síri csönd.
– Marhára hihetetlen – ve e vissza a telefont Mitch.
– Szegénykém – neve em el magam önkéntelenül.
– Szegénykéd? Szegény én, hogy i maradtam egy szerelmi
bánatos madárral. Tudod, hogy valamelyik nap rám szart?
Még hangosabban neve em. Jólese .
– Neked ez vicces, mi?
– Igen, az.
– Na, hát ha mosolyra fakaszto , akkor már megérte. Ez lesz a
célom, hogy megneve esselek legalább naponta egyszer.
Aznap este legalább egy tucatszor elhatalmasodo rajtam a
nevethetnék. Mitch órákig vonalban maradt velem, amíg el nem
aludtam. Nem is emlékeztem rá, hogy elköszöntem tőle.
Másnap este viszont nemcsak úgy néztem ki, mint aki rákos,
hanem először úgy is éreztem magam.

A baj mindig csőstül jön. A következő néhány nap brutális volt. Le

kelle mondanom a parókaboltos kiruccanást, mert felállni sem
tudtam anélkül, hogy hányingerem támadt volna. A kemós
émelygés, amiről olyan sokat hallo am, végül engem is utolért. Az
elejétől fogva szedtem a Zofrant, az émelygés elleni gyógyszert, de
úgy tűnt, hogy már nem használ.
A szám is kezde nagyon fájni belülről, és fekélyek is le ek
benne, ami egyébként a hányással kombinálva nagyszerű volt.
Mivel az ágyból sem tudtam felkelni, nehézséget okozo , hogy
üzenetekre válaszoljak, vagy beszéljek telefonon. Még az is
lehetetlennek tűnt, hogy felüljek tévét nézni.
– Skylar szörnyen émelyeg, Mitch – hallo am apa hangját
odalentről. – Nem tud idejönni a telefonhoz. Majd megmondom
neki, hogy kerested.
Tudtam, hogy aggódni fog, és utáltam, hogy nem tudom én
magam elmagyarázni a helyzetet, de az, hogy még ahhoz sem
tudtam elég erőt gyűjteni, hogy akár csak beszéljek vele, elárulta,
hogy milyen rosszul voltam.
Miután apa lete e a telefont, bekukucskált hozzám.
– Mitch volt az, szívem.
Csak bólinto am, és átfordultam a másik oldalamra.
– Kérsz egy kis gyömbért? – kérdezte.
– Nem.
– Anya egy nappal hamarabb jön.
Bólinto am, hogy jó.
Anya egyébként mindig péntek este érkeze . Apa és Lizete
szívélyesen fogadták, és bár anya kellemetlenül érezte magát,
igyekeze nem mutatni. Az idő nagy részét a szobámban töltö e,
vagy elmentünk egy kicsit valahova, amikor elég jól voltam hozzá.
Aztán a másod-unokatestvérénél aludt, aki nagyjából tízpercnyire
lakik.
Pi yent a telefonom, és tudtam, hogy Mitch az. Tudnom kelle ,
mit írt, úgyhogy nagy nehezen odanyúltam az éjjeliszekrényre.

Apukád mondta. Ne aggódj a válasz miatt, de engem elérsz éjjel-

nappal. Túl leszel rajta. Számolom a napokat szombatig.

Az egyébként is felfordult gyomrom még jobban összeszorult a

gondola ól, hogy így lásson. Úgy voltam vele, hogy meglátjuk, hogy
leszek, de ha nem változik az állapotom, akkor semmiképp sem
hagyhatom, hogy meglátogasson.
Lizete bejö a szobába, csirkehúsleves volt nála.
– Ülj fel, m’ija! Szükséged van az erődre.
– Nem tudok. Már az illatától is megint hánynom kell.
– Csak kóstold meg, kérlek!
Tudtam, hogy kell valaminek lennie a gyomromban. Felültem, és
lassan szürcsölni kezdtem a húslevest. Erőteljes és rossz íze volt,
morogva tiltakozo a hasam ellene, de a felét magamba erőlte em.
Aznap éjjel alig tudtam aludni az émelygés mia . Hajnali négy
körül kezdtem egy kicsit jobban érezni magam, és azt kívántam,
bárcsak ne lenne túl korán ahhoz, hogy felhívjam Mitchet. Azt
mondta, hogy bármikor hívhatom, de nem akartam két órával
azelő felébreszteni, hogy felkelne az iskolába induláshoz.
Inkább ránéztem a Facebookra, bár nemrég megfogadtam, hogy
kerülni fogom. Folyton emlékeztete mindarra, ami hiányzo
o honról. Mitchnek volt pro lja, de sohasem használta. Lá am,
hogy valaki megjelölte őt egy tegnap esti bejegyzésben.

Brielle Decker
Megnézni a legújabb Batman- lmet – vele: Mitch Nichols.

Összevissza kezde verni a szívem. Régen jártak Brielle-lel. Csak

bámultam a posztot. Mitch és én gyakorlatilag nem jártunk, de ha a
rák nincs, akkor együ lennénk. Azt mondta, hogy o folytatjuk
majd, ahol abbahagytuk, amikor jobban leszek, de sohasem
határoztuk meg pontosan, hogy ez addig is mit jelent ránk nézve.
Sohasem mondta ki szó szerint, hogy nem fog senki mással randizni.
Igazság szerint a lányok folyton kosla ak utána. Csak nem
számíto am rá, hogy elmegy valahova az egyikkel, amikor elvileg
annyira aggódik értem.
Még mindig fel volt fordulva a gyomrom, amikor fogtam a
telefont, és írtam neki.

Remélem, jól érezted magad a mozis randin Brielle-lel.

Nem válaszolt.
A másik oldalamra fordulva a fejemre húztam a takarót, mert
megint jö egy szörnyű émelygésroham. Néhány perc múlva
kezdtem megbánni az üzenetet. Nem volt reális elvárás a részemről,
hogy Mitch a következő fél évig vagy még tovább ne élje az életét.
Elkezd majd szánalmat érezni irántam. De ez a 22-es csapdája, mert
képtelenség volt elfogadnom, hogy más lányokkal tölti azt az időt,
amit velem töltö volna. Már nem tudtam úgy kezelni, mint
korábban.
Mivel egy szemhunyásnyit sem aludtam, végül reggel hat körül
elszenderedtem. Egy óra múlva a csengőhangom ébreszte . Mitch
volt az. Ha nem ve em volna fel, egész nap rágódom mia a.
– Halló? – szóltam bele álmosan.
– Hála az égnek, hogy felve ed.
 – Mi az?
– Most lá am az üzenetedet. Aludtam, amikor írtad. Azért nem
válaszoltam. Most úton vagyok a suliba, de késésben. Figyelj…
– Nem kell megmagyaráznod. Minden jogod megvan hozzá, hogy
éld az életed. Nem várakozhatsz ölbe te kézzel, amíg én…
– Baszki, Skylar! – szakíto félbe dühösen. – Hallgass meg, oké?
Tegnap este, amikor kerestelek a vezetékesen, és apukád elmondta,
hogy milyen beteg vagy, akkor tehetetlennek éreztem magam. Fel-
alá járkáltam a szobámban. Muszáj volt hallanom a hangodat. I
vagy?
– Aha.
– Davey felbukkant hétkor, és tökre elfelejte em, hogy
megígértem neki, hogy elmegyünk megnézni az új Batman- lmet.
Megmondtam neki, hogy nem akarok menni.
– Így végül Brielle-lel mentél.
Zörgés hallatszo , aztán Davey hangja.
– Skylar?
– Davey?
– Rómeó baromi lassan tér rá a lényegre. Szóval tegnap elmentem
hozzá. Úgy néze ki, mint egy zombi. Azt mondta, hogy innia kell
valamit. Betegre aggódta magát mia ad, én meg mia a aggódtam.
Az a rohadt madár ugato . Elráncigáltam Mitchet a moziba, és
emlékezte em rá, hogy úgyis o van nála a telefonja, ha keresnéd.
Az a ribanc meg pont o volt a barátnőjével. Mellénk ültek le, és
bejelölte a Facebookon. Mitch öt másodpercenként nézte a telefonját,
hogy nem kerested-e, még a lmre se gyelt oda. Tudod, hogy én
nem hazudnék neked.
Ez volt a szép Davey-ben. Egyikünk felé sem billent nála a mérleg
nyelve, és nem volt oka hazudni. Erőt ve rajtam a
megkönnyebbülés.
– Köszi. Add vissza Mitchet!
– Szia! – ve e át a telefont, nekem pedig mintha lement volna a
vérnyomásom a hangjától.
– Ne haragudj! Csak olyan nehéz ez.
– Nem, én kérek bocsánatot. Úgy tűnik, hogy sohasem tisztáztam
veled a dolgokat. Engem senki más nem érdekel. Nem randiztam
senkivel azóta, hogy csókolóztunk. Azt hi em, hogy ezt már tudod.
Én csak téged akarlak, Skylar.
Megcsillant a kopasz fejem a komód fölö i tükör fényében, és
kicsordult egy könnycsepp a szememből.
– Most csak félig vagyok önmagam.
– Inkább belőled egy fél, mint a világon bármi másból egy egész.
– Haver – hallo am Davey-t a há érből. – Adj egy zsepit, mert
csöpög a nyál errefelé.
Könnyek közö elneve em magam.
– Hiányzol. Hiányoztok. Hiányzik az o honom.
– Lehet, hogy zikailag nem vagyok o , de a szívem o van veled
minden egyes nap minden egyes pillanatában. Kérlek, ígérd meg
nekem, hogy nem fogod arra pazarolni a gyógyuláshoz szükséges
energiádat, hogy butaságok mia aggódj. Beszéljük meg, ha bánt
valami!
– Jó, megígérem.
– Csak gondolj bele, hogy két nap múlva végre együ töltjük a
karácsonyt.

Több mint két hét telt el a beszélgetésünk óta. A rák nem kapo
értesítést arról, hogy jön a karácsony, így ahelye , hogy Mitchcsel
ünnepeltem volna, végül a kórházban kötö em ki.
Nagyon dühös volt, mert nem voltam hajlandó elárulni neki, hol
vagyok, mert a ól tarto am, hogy odajönne. Végül csak azért ment
bele, hogy távol maradjon tőlem, mert azt mondtam neki, hogy
elszigetelve kell maradnom a fertőzésveszély mia . Ez kegyes
hazugság volt, mert az orvos csak annyit mondo , hogy ne kerüljek
közeli kapcsolatba senkivel, de a társaságukban lehetek.
Mitch egy kicsit náthás volt, és ez az egy dolog tarto a vissza
a ól, hogy erőltesse a témát. Egyszerűen nem hagyha am, hogy
olyan gyengének lásson. Sokat fogytam, és azokon a napokon,
amikor belázasodtam, képtelen voltam bármit is elviselni a fejemen.
Egy nappal azelő kezdődö , hogy Mitch eljö volna a tervek
szerint. Az éjszaka közepén felment a lázam, és az onkológusom, dr.
Vega azt javasolta a szüleimnek, hogy vigyenek be a kórházba. Hála
istennek, anya korábban érkeze , így velem volt.
Amint felve ek az osztályra, egy vizsgálat kimuta a, hogy
alacsony a fehérvérsejtszámom. A fertőzések megelőzésének
érdekében az ügyeletes orvos azonnal felírt nekem egy gyógyszert,
ami segít növelni a fehérvérsejtszámot, és antibiotikumot is kaptam
intravénásan.
 Azóta folyton kórházba kerülök, mert újra és újra felmegy a
lázam, és olyankor bent kell maradnom néhány éjszakára. Végül
elhalaszto ák a következő adag kemómat, ami azt jelente e, hogy
még tovább tart majd, mire ennek a rémálomnak vége.
Az a legrosszabb az egészben, hogy a kórházban rekedve túl sok
időm maradt gondolkodni. Minél borzalmasabban éreztem magam,
annál nehezebb volt meglátni a fényt az alagút végén. Bár a
Hodgkin-kórral ígéretesek voltak a kilátásaim, néha olyan volt,
mintha a rák helye a kemó nyírna ki.
Csak élni akartam az életemet. Ez túl nagy kérés? Bár testi erőm
nem volt, az agyam villámsebességgel járt. Úgy éreztem, hogy
lebénultam, és a mániámmá vált minden, amit sohasem volt
lehetőségem megtenni. Utazni akartam, autót vezetni, megkóstolni a
szusit… és szexelni akartam Mitchcsel. Ez volt a legnagyobb dolog.
Nem akartam úgy meghalni, hogy nem tudom, milyen érzés. Nem
álltam rá készen, de féltem, hogy sohasem lesz rá lehetőségem.
És nem is tudtam erről beszélni senkivel. Angie még maga is túl
atal és tapasztalatlan volt, anya pedig nem tudta kezelni a szex
témát. Lizete-tel nem éreztem magam olyan bizalmas viszonyban, és
aggódtam, hogy elmondaná apának.
Ironikus módon nem elég, hogy jö ez a sok felnő érzés, pont
egy gyermekonkológiai osztályon sikerült eluralkodniuk rajtam.
Folyton jö ek az édességet osztogató önkéntesek, hogy
„felvidítsanak”. Lehet, hogy a folyosó túlsó végén lévő tízéveseknél
ez működö , de én tényleg elle em volna a süket duma nélkül is.
Úgy beszéltek velem, mintha ovis lennék, vagy nagyothalló.
Mentségükre szóljon, hogy kopasz fejjel tényleg atalabbnak tűntem,
mint valójában.
Egy idő után aztán elegem le . Egyik délután egy Fran nevű
ártatlan cukorkaosztogató le a haragom szerencsétlen célpontja.
– Szia, Skylar! Milyen szép neved van! Hogy vagy? Nézd, mit
hoztam neked! I egy…
– Várj egy picit! Te gyorsítót szedsz? Megkérdezted, hogy vagyok,
de meg sem vártad a választ. Csak tovább beszéltél.
– Ó! Hát én…
– Ez azért van, mert igazából nem is akarod tudni, hogy vagyok,
ugye?
– Dehogynem. Csak…
– Tényleg? Nos, fekélyek vannak a számban, kék-zöld foltok a
testemen, és úgy nézek ki, mint Elmer Fudd. Szóval szarul érzem
magam. Közben meg tüzel a puncim, mert úgy tűnik, hogy csak a
szexre tudok gondolni, pedig moccanni sem bírok. Van valamid, ami
segíthet ezen?
– Ööö…
– Esetleg egy kis fű?
Frannek hirtelen el kelle mennie, és két óra múlva jö egy
pszichológus, hogy „rám nézzen”.

Az ember néha nem is tudja, mennyire szüksége van valamire,

ameddig az fel nem bukkan a semmiből. Néhány nappal a
kirohanásom után egy új ember jelent meg a kórtermem ajtajában.
Először azt hi em, csak egy újabb önkéntes. O állt a küszöbön, és
elvesze nek tűnt. Arra gondoltam, hogy csak habozik, mert hallo a
rólam, hogy „nehéz eset” vagyok. Nemsokára kiderült, hogy tényleg
eltévedt, és egyáltalán nem hozzám jö . Valami furcsa oknál fogva
örültem volna, ha mégis.
Úgy tűnt, hogy a húszas évei elején jár, és hosszú, szőke haja volt.
Alacsony és vékony alka al, de nagy mellekkel és fenékkel. Mint egy
kis Barbie baba jó nagy seggel. Egy szép morzsa volt a külvilágból
ezen a posványos helyen. Azt kívántam, hogy bárcsak magával
vihetne, bármerre veszi is az irányt, amikor elmegy.
Jobban éreztem az energiáját, mint másokét. Ez általában azt
jelente e, hogy olyasvalakiről van szó, akivel kapcsolatba fogok
kerülni. Semmit sem tudtam róla, de valamiért muszáj volt
megismernem. Azt is éreztem, hogy neki is sok minden kavarog a
fejében.
Amikor találkozo a tekintetünk, nem szánakozást lá am rajta,
csak kíváncsiságot. Magányos voltam, és nem akartam, hogy
elmenjen. Így kikapcsoltam a tévét, és elkezdtem beszélgetni vele.
Úgy te em, mintha azt hinném, hogy ő is önkéntes, és megkértem,
hogy jöjjön be. Megmondtam neki, hogy a szexről akarok
beszélgetni, hogy teszteljem, hogyan kezeli a helyzetet.
Ninának hívták. Pillanatokon belül ő jelente e nekem az egész
világot.
Leült, és meghallga a, ahogy mindent elmeséltem neki Mitchről
és a félelmeimről: hogy távol vagyok tőle, hogy végleg
elveszíthetem, és talán sohasem tudom meg, milyen érzés igazán
együ lenni vele.
Egy óra ala lényegében rázúdíto am mindent, ő pedig őszinte,
ítélkezésmentes tanácsokat ado .
Elmondtam neki, mennyire félek, hogy Mitch ilyen állapotban
lásson, ő pedig felajánlo a, hogy segít szerezni egy igazi hajból
készült parókát, és kicsinosít, hogy elég jól érezzem magam a
bőrömben a találkozáshoz.
Nina valójában nem tudha a, milyen sokat jelente nekem, hogy
aznap felbukkant. Reményt ado , és már perceken belül tudtam,
hogy örökre az életem része marad.

Eljö a nap, amire úgy vágytam, és amitől re egtem is egyszerre.

Mitch első látogatásának napja azóta, hogy lebetegedtem, és
elveszíte em a hajamat. A fehérvérsejtszámom végre javult, így múlt
héten kiengedtek a kórházból, és tegnap folytatódo a kemóm. Csak
egy hét múlva esedékes a következő infúzió.
Az volt a terv, hogy Mitch velem tölti az egész hétvégét
apáméknál, szóval imádkoztam, hogy ne jöjjön rám az émelygés.
Eddig jó volt a közérzetem.
Valaki kopogtato a szobám ajtaján.
– Gyere be!
Nina egy parókát hozo egy habszivacsból készült fejen, és
vállfákon lógó ruhákat is.
– Hogy érzed magad?
– Ahogy kinézek… szarul.
– Na, ha végeztünk, akkor lehet, hogy még mindig úgy fogod
érezni magad, de már nem úgy fogsz kinézni.
Lete e az összes cuccot, aztán leült az ágy szélére.
– Még mindig félsz találkozni vele?
– Kicsit.
– Miért?
– Mert fogalma sincs, mennyire másképp nézek most ki. Tudom,
hogy fontos vagyok neki, de azt szeretném, hogy úgy akarjon
engem, ahogy szoko – hunytam be a szememet, hogy magam elé
képzeljem az arcát. – Imádom, ahogy rám néz, Nina.
Együ érző arckifejezéssel válaszolt.
– Remélem, nem bánod, de megemlíte em Jake-nek, hogy min
mentek keresztül Mitchcsel. Kíváncsi voltam, mit gondol a dologról.
Jake volt Nina barátja. A képekről tudtam, hogy egy szexi,
tetovált görög isten. Még nem találkoztam vele, de Nina szavai
alapján úgy tűnt, hogy a srác két lábbal áll a földön. De őszintén
szólva részemről az is rendben le volna, ha baromira nem mondo
volna erre semmit.
– Mit mondo ?
– Először is közölte, hogy ha kihullana az összes hajam, akkor
csak kéne keresnie valami mást, amibe belekapaszkodhat, amikor
lecumizom. Aztán eltűnődö , hogy vajon odalent is kihullana-e a
szőröm, és igennel válaszoltam, akkor egy kicsit belebokszolt a
levegőbe. Miután végre komolyan ve e a dolgot, kijelente e, hogy
semmiképpen nem találna kevésbé gyönyörűnek haj nélkül, egy
karcnyival sem, és azt üzente neked, hogy ha Mitch már elő e is
odavolt érted, akkor nincs miért aggódnod.
– Jó fej srácnak tűnik. Olyannak, akivel ellennék.
– Fogalmad sincs, mennyire. Mit gondolsz, miért tarto am tőled
távol ilyen sokáig? – kacsinto rám Nina.
– Hát nyugodtan hozd át bármikor… a szobámba, az ágyamba,
vagy ahol szeretne lenni.
Nina úgy te , mintha hozzám vágna egy párnát. Tudta, milyen a
humorom, és nem zavarta.
– Neki kéne kezdenünk. Ötkor el kell mennem, Mitch pedig két
óra múlva jön, ugye?
– Aha. Leltárazzunk. Haj?
– Pipa – emelte fel a habszivacs fejet.
– Cici?
Nina benyúlt a nagy fekete spor áskába, és kive e a szilikon
melltartóbetéteket, amiket kértem, hogy szerezzen nekem.
– Pipa – vágta őket hozzám viccelődve.
– Drága dolog olcsónak tűnni, mi? – gyömöszöltem be őket a
melltartómba. – Smink és műszempilla?
– Pipa – ve elő Nina egy virágos neszesszert, hogy meglóbálja
elő em.
– Óvszer?
– Nem mondtad, hogy…
– Vicceltem.
– Jobb is. Alig vagy még tizenhat, te kis nimfomán.
– Ő, nem limfománt akartál mondani?
 – Skylar, ez még hozzád képest is rossz volt – rázta a fejét Nina.
– A legkomolyabban kérdezem… ha szexelni akarnék Mitchcsel,
nem támogatnál?
– De igen – felelte némi habozás után. – Csak jobban örülnék, ha
egy kicsit idősebb lennél, és biztosan tudnám, hogy tényleg készen
állsz, nem pedig félelemből próbálsz túl gyorsan felnőni.
Igazából nem szándékoztam a közeljövőben elveszíteni a
szüzességemet, csak tudni akartam, hogy számíthatnék-e rá.
– Értelek. Most pedig gyere ide, és vágj bele a varázslásba!
– Nem tudok varázslásról…
– Egy haj nélküli rákos beteget változtatsz át transzvesztitává alig
húsz perc ala . Ezt még David Copper eld se próbálná meg.
Nina nevetve segíte belebújni egy fekete pulcsiruhába, amit tőle
kaptam kölcsön, mielő nekiláto a sminkemnek. Egyáltalán nem
volt pro kozmetikus, de imádni valóan csücsörítve összpontosíto ,
amikor kihúzta a szememet, felragaszto a a műszempillákat, és
bepúderezte az arcomat.
Kezde sötétedni odakint, én pedig kezdtem ideges lenni, mert
tudtam, hogy Mitch egy késő délutáni vonatra szállt, és már úton
volt.
Nina csak akkor hagyta, hogy belenézzek a tükörbe, amikor
végze . Miután ráte e a fejemre a parókát, a kezembe ado egy
tükröt.
Úgy néztem ki, mintha más ember lennék.
– Hűha!
– Ez egy pozitív „hűha”?
– Aha. Már nem úgy nézek ki, mint Caillou. Az egyszer biztos.
– Hanem inkább úgy, mint Jessica Rabbit? – vigyorgo .
A paróka gyönyörű munka volt, de felvéve megfő benne a fejem.
A színe is sokkal vörösesebbnek tűnt az eredetileg gesztenyebarna
hajamnál. Viszont tetsze a sima, egyenes fazonja. A műszempilla
kiemelte a zöld szememet, ám túl hosszú volt, a rúzs pedig túl élénk.
Nem akartam, hogy Nina rosszul érezze magát, de ez egyáltalán
nem én voltam. Emlékeztetnem kelle magamat arra, hogy direkt én
kértem, hogy változtasson így át, és elterelje a gyelmemet a
kopaszságomról meg a fogyásomról.
– Túl sok? – kérdezte aggódva.
– Tudod, mit? Csak egy picit kell belőle visszavenni. Add ide azt a
zsepit!
 Letöröltem a rúzs nagyját, és lassan leszedtem a pillákat.
Még mindig úgy feste em, mint aki ki van csípve, csak egy kicsit
kevésbé színpadiasan.
– Ez most így jó. Tényleg nagyon tetszik ez a paróka.
– Ez arról szól, hogy jól érezd magad a bőrödben – fésülte ki
mosolyogva. – Ha te boldog vagy, akkor én is.
Én akkor leszek boldog, ha Mitch meglát, és nem szalad el az
ellenkező irányba.

A metrón vagyok Brooklyn felé. Kb. 20 perc múlva találkozunk.

Csak bámultam a Mitchtől kapo üzenetet. Húsz perce jö , így

bármelyik pillanatban ideérhete . Addig spórolni akartam az
erőmmel, így az ágyban ültem, és a ragyogó holdat néztem. Az
ablaküvegen tükröződő, újonnan kicsípe szilue em vegyes
érzéseket kelte bennem.
A csengő megijeszte , és hagytam, hogy Lizete nyisson ajtót.
– Örülök, hogy újra látlak, Mitch – hallo am a hangját.
Becsukódo a bejárati ajtó, nekem pedig mintha pillangók keltek
volna szárnyra a gyomromban a közeledő léptek zajától.
Izzadt a tenyerem, és ve em még egy utolsó mély lélegzetet.
A felhúzo lábamat átölelve ültem az ágyon, amikor lassan kinyílt
az ajtó.
Mitch ledobta a hatalmas hátizsákját a földre, és rögtön odaült
mellém az ágyra. Magához húzo , és úgy kifújta magát, mintha egy
ideje visszatarto a volna a levegőt. Féltem a szemébe nézni, mert
nem akartam változást látni abban, ahogy visszanéz rám. Behunyva
tarto am a szememet, miközben magamba szívtam a bőre illatát,
ami után sóvárogtam.
Nem mondo semmit, csak ölelt. Aztán éreztem a kezét az állam
ala .
– Na, nézz rám!
Odafordultam hozzá, de máris azt kívántam, hogy bár ne te em
volna. Hogy lehet az, hogy amíg én az elmúlt két hónapban csak
senyvedtem, ő még elképesztőbb módon jóképű le ? Mintha
másodpercről másodpercre egyre több pillangó kergetőzö volna a
gyomromban, ahogy végignéztem rajta. Borostás volt az arca, és
valahogy szögletesebbnek is tűnt. Még jobban megnő a haja, és
tökéletesen kócosra formázta. Ugyanaz a sötétkék kapucnis pulóver,
amit mindig hordo , most feszült rajta, mert izmosabb le az alkata.
Fér vá ére , miközben én összeaszalódtam.
– Ni csak, milyen jól nézel ki – mondta.
– Jól akartam kinézni a kedvedért, úgyhogy Nina segíte kicsípni
magam, de olyan furcsa érzés. Ez az egész egyáltalán nem stimmel.
– Ez az egész? Miről beszélsz?
– Te úgy nézel ki, mintha most léptél volna ki a GQ magazin
címlapjáról, én meg úgy, mint… egy drogos kurva!
– Ne már, Skylar – olvadt le az arcáról a mosoly. – Egy kicsit
kemény vagy magaddal, nem gondolod? Gondolj bele, min mentél
keresztül. Fantasztikusan nézel ki.
– Egy rákos beteghez képest? Az nem valami nagy szám.
Felkeltem az ágyból, de biztos túl gyorsan álltam fel.
Megszédültem, így bele kelle kapaszkodnom a komódba, hogy ne
veszítsem el az egyensúlyomat.
– Jól vagy? – ugro fel az ágyról Mitch.
– Túl gyorsan álltam fel. – Egyszer csak nagyon rám jö a
hányinger. – Szerintem hányni fogok. Le kéne menned, Mitch. Nem
akarod ezt látni.
– Most értem ide. Nem hagylak i .
Utáltam ezt. Öt percig sem tudtam kibírni kirohanás és émelygés
nélkül.
Ez volt az utolsó gondolatom, mielő csillagokat látva lerogytam
a földre.
 12. FEJEZET
Mit
MÉG SOHA ÉLETEMBEN nem dermedtem le ennyire. Amikor Skylar
hirtelen összeese , szó szerint felé vete em magam, és elkaptam a
levegőben, mielő a földre zuhant volna.
– Segítség! – kiálto am, de nem válaszolt senki. Az apja felesége
biztos elment hazulról.
Zakatolt a szívem.
– Skylar! – paskoltam meg a hideg arcát. – Kérlek, Skylar!
Pont megfogtam a telefonomat, hogy hívjam a mentőket, amikor a
szemhéja megrebbent.
– Skylar! Skylar, minden rendben. I vagyok.
– Mitch? Mi történt? Hol vagyok?
– Elájultál.
– Ó…
– Történt már ilyen?
– Az orvos gyelmeztete , hogy kiszáradhatok, mert olyan sokat
hánytam mostanában. Biztos túl gyorsan keltem fel.
– Szerinted fel tudsz állni?
– Nem, még nem – rázta a fejét.
– Oké. Akkor i maradunk. Csak egy pillanatra felállok, és hozok
egy párnát.
– Ne, ne hagyj i !
– Jó, nem foglak.
Leve em a dzsekimet, hogy a feje alá rakjam. Néhány perc múlva
a kezembe kapaszkodva lassan felült.
– Szerintem most már fel tudok állni.
Odaveze em az ágyhoz, aztán kive em egy üveg vizet a
táskámból. Nem győztem elég gyorsan kibontani.
– Igyál ebből!
Lassan felült a fejtámlának támaszkodva, és úgy ivo , hogy a
szájához emeltem a palackot.
– Köszi. Nem is i am ma vizet. Hülyeség volt.
– Jobban érzed magad?
– Kicsit émelygek.
– Mondd, mire van szükséged!
– Csak maradj i melle em! – Továbbra is ülve, hátát egy
párnának vete e, és behunyta a szemét.
Nem ve e észre, hogy elmozdult a parókája, így most először
megpillanto am a kopasz fejét ala a. Kiakadt volna, ha megtudja,
ezért nem mondtam semmit.
Bevallom, először sokkoló volt látni, de kegyetlenül kijózanító volt
minden, ami azóta történt, hogy beléptem az ajtón. Annak ellenére,
hogy telefonon hallo am, min megy keresztül, úgy képzeltem el,
hogy külsőre mit sem változo , amit könnyebb volt megtenni a
távolból, tehetetlenül. Nehéz volt elfogadni a tényt, hogy mennyire
legyengült testileg.
Tovább gyeltem, ahogy behunyt szemmel pihent. Az egyik
oldalt végigfolyt az arcán a fekete szemfesték. Szívszorító volt, hogy
úgy érezte, felismerhetetlenné kell változtatnia magát, mert azt hi e,
hogy úgy fog tetszeni nekem. Elnehezült a mellkasom, mintha össze
akarná nyomni a fájdalom, a szomorúság, a csalódo ság és az iránta
érze szerelem.
Bár betegnek tűnt, és elveszíte e a haját, egy pillanatig sem
szere em kevésbé. Majdnem belehaltam, hogy amia aggódo ,
hogy másképp fogok rá tekinteni, amiért másképp néz ki.
Bárcsak tudta volna, hogy mennyivel jobban szere em így,
mennyivel jobban szere em, amióta első kézből megtapasztaltam,
milyen erőbe telik megvívni a harcot, ami a testében zajlik…
Mindennek a tetejébe már a veszély is valóságosabbnak tűnt,
hogy elveszíthetem őt.
Az ember bizonyos tekintetben nem is tudja, milyen mélyek az
érzései, ameddig nem történik valami ilyesmi. A törékenységén
keresztül megpillanto am a lelkét – az esszenciáját annak, amiért
mindig is szere em. Még fényesebben ragyogo , mert már nem
homályosíto a el a külső szépsége. Rájö em, hogy valójában a
lelkébe szere em bele elsősorban, nem pedig abba, ahogy kinéz.
Hirtelen kinyito a a szemét, és felém fordult. Rajtakapo , hogy
bámulom.
– Mit nézel?
 – Emlékszel arra, amikor azt mondtad, hogy úgy érzed, hogy csak
félig vagy önmagad?
– Most már látod, hogy miért, igaz?
Felkaptam a vizet. Teljesen félreérte e.
– Nem. Nem erre akartam kilyukadni – fogtam meg a kezét. – Én
is úgy éreztem, hogy csak félig vagyok önmagam… egészen
mostanáig. Csak akkor érzem magam teljesnek, ha veled vagyok.
Most, hogy a saját szememmel látom, min mész keresztül, úgy
érzem, hogy heteken keresztül hazugságban éltem. I kelle volna
lennem.
– Nem. Nem kelle volna. Nem akarom, hogy folyton i legyél, és
tanúja legyél a legrosszabbnak.
Mondd el neki, hogy szereted!
Nem jö ek ki a szavak. Szokás szerint meggyőztem magam: azt
hinné, hogy csak azért mondom, mert beteg. Ezért úgy döntö em,
hogy inkább nem. Eszembe juto még valami.
– Eljössz velem a végzős bálra?
– Tessék? Mégis hol ordít erről a helyzetről a bálkirálynőség?
– Csak eszembe juto . Tudom, hogy még messze van, de akkor
lesz, amikor már vége a kezeléseidnek. Sohasem tudnám elképzelni,
hogy nélküled menjek. Ez egy olyan dolog lesz nekünk, amit
várhatunk.
– Oké – mosolyodo el most először, amióta megjö em. – Az rám
fér.
– Akkor megbeszéltük.
Amikor odahajoltam, hogy átöleljem, véletlenül lejjebb csúszo a
parókája. Ijedten utánakapo , és eszevesze en próbálta
megigazítani.
– Várj! – fogtam meg a karját. – Látni akarom.
– Hát azt rohadtul semmiképp – felelte egy kacajjal.
– Skylar, egész végig félre volt csúszva egy kicsit a parókád. Nem
szóltam semmit, úgyhogy részben már lá am.
– Nem, nem lá ad.
– Kérlek, ne félj ennyire! Nekem nem számít. Nekem te számítasz.
Ezt nem tudom bebizonyítani neked, ha azt hiszed, hogy minden
a ól függ, hogy rajtad van-e az a paróka.
Megrázta a fejét, az arcán pedig végigfolyt egy könnycsepp.
– Nem megy – tátogta.
Szörnyen küszködtem, hogy visszatartsam a saját könnyeimet.
 – Kérlek! – néztem bele mélyen a szemébe.
Tényleg nem számíto am rá, hogy belemegy. Amikor leereszte e
a karját, úgy néze rám, mintha ellentmondásos gondolatok
kavarognának benne, és egy kis bólintással – vonakodva, szavak
nélkül – jelezte, hogy megengedi.
Picit remege a kezem, ahogy lassan hátrahúztam a parókát, és
hagytam, hogy leessen a párnára. Nem szorongtam amia , hogy
kopaszon látom. Amia szorongtam, mert tudtam, hogy fél.
Aggódtam, hogy rosszul értelmezi majd az érzéseimet. Igazság
szerint őszintén meglepe és meghato az, amit a félelmei ellenére
megengede nekem. Azt jelente e, hogy valahol a lelke mélyén – a
bizonytalanságnál mélyebben – tudta, hogy mennyire fontos nekem.
Hullámzo a mellkasa, és nem volt hajlandó rám nézni.
Megérte em. De az, hogy zavarban volt, nem akadályozo meg
abban, hogy megtegyem, aminek képtelen voltam ellenállni.
Végighúztam az érdes ujjbegyeimet a puha, tökéletesen kerek
fején. Forró volt, apró verejtékcseppekkel a paróka ala , ami
valószínűleg irritálta a bőrét. Ez pedig engem irritált. A feje búbján
olyan volt a bőr, mint a bársony. Még mindig behunyva tarto a a
szemét, miközben lassan köröket rajzoltam rá az ujjaimmal.
Filmszerűen lejátszódtak bennem Skylar frizurájának változásai a
barátságunk ideje ala : annak a kislánynak a hóbortos cop aitól
kezdve, aki visszahozo az életbe kissrác koromban, egészen a
katolikus lányiskola egyenruhájába bújt vadmacska hosszú, eső
ázta a fürtjeiig. Mindegyiket imádtam, de egyik sem jelente nekem
olyan sokat, mint a sebezhető lány a puha, bársonyos fejbőrével, aki
most ruházta rám minden bizalmát.
Mögé helyezkedtem, ő pedig há al nekidőlt a mellkasomnak.
Előrehajoltam, hogy megcsókoljam a fejét. Túlságosan kimerült volt
ahhoz, hogy tiltakozzon ellene.
– Te vagy nekem a leggyönyörűbb lány a világon – pusziltam meg
újra ugyano . – Ezt tudnod kell.
Mondd meg neki, hogy szereted!
Ajkam a feje búbján pihent, és még mindig nekem dőlt.
Gyáva!
Behunytam a szemem, és éreztem, hogy egyre nyugodtabban
veszi a levegőt. Rájö em, hogy elaludt a karjaimban. Amikor
kinyito am a szemem, meglá am, hogy o áll az ajtóban Skylar
apja, és minket néz. Összerezzentem, és szóra nyito am a számat,
hogy magyarázkodjak, mit keresek az ágyában, de ő felemelte a
kezét.
– Psszt! Maradj! Ne ébreszd fel!
Könnyes volt a szeme, a hangja pedig reszkete . Nem tudom,
mióta volt o , és mennyit láthato .

Fájt a hátam a lenti kanapétól. Nem tudtam aludni úgy, hogy

tudtam, Skylar nem érezte jól magát az éjszaka. Csend honolt a
házban, mivel még mindenki aludt. Kimentem a konyhába kávét
főzni. Csöpögö az üvegkancsóba a barna lé. Megvetően számoltam
a cseppeket, mert mindegyik egy másodperccel közelebb vi ahhoz,
hogy megint távol kelljen kerülnöm tőle.
– Jó reggelt, am! – ijeszte rám Oliver.
– Jó reggelt! – fordultam meg. – Remélem, nem baj, hogy
csináltam kávét.
– Nem, az jó – bólinto . – Én egy feketét kérek. Hogy bírod?
– Jól vagyok, csak remélem, hogy ő jobban érzi magát, mint
tegnap.
– Nem lehet könnyű neked így látni őt.
– Tudom kezelni, csak legyen jól.
– Akadtak kemény napjaink mostanában.
– Felébredt már?
– Nem hallo am, amikor lejö em – húzo ki magának egy széket,
hogy leüljön. – Figyelj! Tudom, hogy ezelő nem igazán voltam jelen
az életében, de mindig csakis jókat mondo rólad.
– Köszönöm, uram.
– Kérlek, hívj Olivernek! És tegeződjünk!
– Rendben… Oliver.
– Most i ragadt nálam, de szabad akaratából egyébként sohasem
maradt volna i . Tudom, hogy nem boldog i . Bárcsak tudná,
mennyire szeretem! Most már folyton mondom neki, de sok hibát
köve em el vele az évek ala .
– Tudja, hogy szereti… szereted őt, Oliver – adtam neki egy kávét.
Belekortyolt, és rám néze a bögre pereme fölö .
– Azt tudja, hogy te is?
– Tessék?
– Ki is lehet mondani, tudod.
Bólinto am. Biztos, hogy tovább állt tegnap az ajtóban, mint
gondoltam.
– Értem. Köszi.

Skylar egész hétvégén beteg volt, mint a kutya. Annak ellenére, hogy
megmuta a a fejét, ragaszkodo hozzá, hogy viselje a közelemben a
parókát.
Egy darabig tarto am neki a tincseket a vécé fölö , amikor
vasárnap reggel hányt.
– Mitch, haza kéne menned.
– Rohadtul nem.
Az este nyolcas vonatra volt jegyem manha ani indulással, és egy
másodperccel sem akartam hamarabb o hagyni őt, mint ahogy
muszáj volt.
Aznap délután megkért, hogy szaladjak ki a boltba gyömbéres
üdítőért. Hazafelé menet eszembe juto valami, amikor elhaladtam
egy borbélyszalon körbe forgó táblája elő . Úgy megálltam, mintha
falnak ütköztem volna.
Tegyem meg?
Mi a francért ne? Ha a ól Skylar kevésbé fogja egyedül érezni
magát, akkor nem fájhat. Bármit megtennék érte.
Csengőszó fogado , amikor hirtelen ötle ől vezérelve
benyito am a szalonba.
– Tolja le az egészet!
A tulajdonos, Luigi úgy néze rám, mintha megőrültem volna.
– Tudod, hogy sok fér ölni tudna az ilyen hajért, te meg le
akarod borotváltatni?
Amikor elmagyaráztam neki, hogy miért, akkor nemcsak hogy
megcsinálta, hanem ráadásul még ingyen is. Kiderült, hogy van egy
mellrákos lánya.
Vete em egy pillantást a tükörre, és nem tehetek róla, de
elneve em magam. Az én fejem nem éppen mondható olyan
simának, mint Skylaré.
– Röhejesen nézek ki.
Luigi megverege e a hátamat, sok szerencsét kívánt, a vendégek
pedig mind tapsoltak.
Odakint úgy éreztem, hogy mindjárt lefagy a fejem. Felve em a
kapucnimat, és reméltem, hogy ez majd segít jobb kedvre deríteni őt.
 Amikor visszaértem hozzájuk, Oliver és Lizete éppen lmet
néze . Elsie em elő ük, fel a lépcsőn. Skylar szundikált, így lete em
a gyömbért a komódra, és lefeküdtem az ágy végében.
Türelmetlenül vártam, hogy felkeljen.
Végül elbóbiskoltam, és arra ébredtem, hogy ordít.
– Mitch! Mi a fenét műveltél?
– Ne akadj ki! – szólaltam meg álmosan.
– Ne akadjak ki? Mielő elaludtam, olyan hajad volt, mint David
Beckhamnek. És mire felkelek, úgy nézel ki, mint Mr. Clean!
Kibuko belőlem a nevetés a reakciója mia .
– Mi az, nem tetszik?
– Nem! Nem tetszik. Nem illik hozzád. Őszintén szólva…
igazából senki sem néz ki jobban kopaszon.
– Hát akkor szokj hozzá! Amíg neked nincs hajad, addig nekem se
lesz.
– Aha, persze. Mi leszünk kopaszék, csakhogy én legalább
hordhatok parókát. Te nem. A fér parókák mind olyanok, hogy
hetvenes évekbeli pornósztárnak tűnnél bennük.
– Nem érdekel. Én csak támogatni akarlak, és ez a módja, hogy
megtegyem.
Néhány perc ala mintha enyhült volna a kezdeti sokk, és nevetve
simoga a a fejemet.
– Értem, hogy miért csináltad, de őrült vagy, Mitch Nichols.
– Csak ha rólad van szó.
Mondd meg neki, hogy szereted!
– Komolyan nem hiszem el, hogy ezt csináltad.
– Skylar, én…
Mondd ki!
– …hoztam neked gyömbért.
Gyáva.
– Köszi.
– Van még néhány órám, mielő el kell indulnom. Mit akarsz
csinálni?
– Csak feküdj mellém!
– Az menni fog.
A következő néhány percben nagyon elkezde fészkelődni,
mintha kellemetlenül érezné magát.
– Jól vagy?
– Csak az idegeim. Van olyan gyógyszer, ami szorongást okoz.
 – Anya terapeutája azt mondta neki, hogy teremtsen egy szép
helyet a tudatában, amikor rájön ez, és meditáljon. Te hová mennél,
ha elmehetnél bárhová?
– Hmm… nem egy bizonyos helyre, hanem inkább egy olyan
tengerparti házba, ami a víz fölé épült. Lenne benne egy olvasósarok
hatalmas, óceánra néző ablakkal.
– Mit olvasnál?
– Biztos valami szemetet.
– Hát persze – neve em fel. – Jó, akkor képzeld el, hogy o
olvasod a szemetedet! Valahányszor kezdesz ideges lenni, csak
összpontosíts arra a nyugodt helyre!
– Neked hol van az a hely?
– Mostanában? Bárhol, ahol te.
– Ez nyálas volt, kopaszkám.
– Ez az igazság. Ha te o vagy, akkor nem számít a hely.
Egy darabig bámult, aztán hirtelen morcos le .
– Na… – ráztam meg óvatosan a karját. – Mi az? Mi rosszat
mondtam?
– Semmit.
– De valami bánt.
Behunyta a szemét egy pillanatra, mielő válaszolt.
– Van valami, amire mindig is kíváncsi voltam, de nem kérdeztem
meg tőled, mert félek a választól. Mostanában ezen rágódom.
Felgyorsult a szívverésem. Olyan érzésem támadt, hogy tudom,
hová akar kilyukadni.
– Jó, kérdezz tőlem bármit!
– Tudom, hogy sok lánnyal jártál már… – kezdte mély lélegzetet
véve. – De szexeltél már?
Őszintén szólva nem tudom, hogy sikerült ilyen sokáig
megúsznom ezt a beszélgetést. Őszintének kelle lennem vele.
– Igen, szexeltem – nyeltem egyet.
Kifújta a nagy levegőt, amit visszatarto . El volt keseredve.
Bakker! Utáltam ezt. Utáltam, hogy most még meg is bánto am
mindannak a tetejébe, amin keresztülmegy.
Könnyes volt a szeme, a nyakán pedig vörös foltok jelentek meg.
– Gyaníto am, de nem voltam biztos benne. Istenem, olyan
hülyén érzem magam. Volt egy olyan álmom, hogy valami csoda
folytán nem, és akkor egyszer majd elsők lehetünk egymásnak.
Ennek hallatán összetörtem.
 – Annyira szeretném, hogy így legyen, hogy visszacsinálhassam
az egészet. Muszáj megmagyaráznom neked.
– Megmagyarázni a szexet?
– Nem… jesszusom… csak hadd mondjam végig, oké?
– Nem hiszem el, hogy sírok emia – folyt végig az arcán egy
könnycsepp. – Ezek a hülye gyógyszerek.
Felé fordultam, így csak néhány centire volt egymástól az arcunk,
amikor megtöröltem a szemét.
– Azért sírsz, mert fontos vagyok neked. Ha te mondtad volna el
nekem az előbb, hogy szexeltél valami sráccal, szerintem már a
vonaton lennék, hogy menjek, és kinyírjam. Szóval te jobban
kezeled, mint ahogy én tenném.
– Hánnyal? – szipogta.
– Ke ővel.
– Kik voltak?
– Az első egy Leah nevű lánnyal történt – fújtam ki magam. – Két
évvel idősebb volt nálam. Még Long Islanden történt, mielő
Jerseybe költöztünk. Nem egy különleges alkalom. Hiba volt.
– És a második?
– Egy még nagyobb hiba. Brielle.
– Mikor? – borzongo meg Skylar, és behunyta a szemét.
– Nagyjából egy hónappal azután, hogy ideköltöztünk. Egyszeri
alkalom volt.
– Védekeztetek?
– Persze.
Olyan szomorúnak látszo , hogy úgy éreztem, mintha fojtogatnák
a szívemet. Hogy magyarázzam meg neki, hogy nem számíto –
anélkül, hogy seggfejnek tűnnék? Rögtön megbántam azt az éjszakát
Brielle-lel, de már nem tudtam visszacsinálni.
– Szinte azt kívánom, hogy inkább meg se kérdeztelek volna.
Meg kelle találnom a megfelelő szavakat arra, hogy
megmagyarázzam: soha egyetlen lány sem volt nekem olyan fontos,
mint ő.
– Az első olyan gyorsan történt. Együ dolgoztam vele az o ani
szupermarketben. Régóta jö utánam, és egyik este megadtam
magam. Nem volt szűz, én meg nem tudtam, mit csinálok. Soha
többet nem randiztunk újra, aztán el is költöztem. Brielle-lel más
volt. Eldöntö em, hogy megteszem. Szinte gépies volt. Teszteltem
magam abban az időben, amikor megfogadtam, hogy távol tartom
magam tőled. Azt hi em, hogy ha gyorsabban haladok valakivel,
akkor valamiért könnyebb lesz a közeledben lennem, és nem foglak
úgy akarni.
– Szóval kihasználtad…
– Bizonyos értelemben, de tényleg úgy gondolom, hogy ő is
kihasznált engem. Éppen azelő szakíto a barátjával. Nem akarok
köcsögnek tűnni, de komolyan nem jelente semmit. Aztán
elmondta egy csomó embernek a suliban, amivel felhúzta az
agyamat. Megbántam.
– Úgy hangzik tőled, mintha nem lenne nagy dolog.
Istenem, de béna, vagyok ebben! El kéne mondanom neki, mit érzek.
– Nem is nagy dolog, ha nem szívből csinálja az ember. Csak
annyit tudok, hogy amióta csókolóztunk, el sem tudom képzelni,
hogy akarjak bárki mást. Az a csók már önmagában is a
legfantasztikusabb dolog volt, amit életemben valaha
megtapasztaltam. Sajnálom, hogy nem te lehetsz nekem az első, de
te vagy az egyetlen, aki valaha is megkapta a szívemet. Addig fogok
várni rád, ameddig csak szeretnéd. Nem mehetek vissza az időben,
hogy megváltoztassam a múltat, de garantálom, hogy ha egyszer
majd úgy döntesz, hogy nekem adod magad, akkor az marhára
jelenteni fog valamit.
Skylarnek nem volt ideje válaszolni, mert közeledő léptek zaját
hallo uk. Felugro am az ágyról.
Lizete nyito be.
– Jaj, istenem! Hűha.
Először nem érte em, ám utána rájö em, hogy a leborotvált
fejemre reagált így. Annyira aggódtam Skylar mia , hogy
elfelejte em, hogy már nincs hajam.
– Ja, Mitch úgy jö vissza, hogy volt nekem egy kis meglepetése.
– Hűha… – próbálta Lizete visszatartani a nevetést. – Hát ez…
hűha! Amúgy kész a vacsora. Aztán apukád elviszi Mitchet
Manha anbe a vonathoz.
Köve ük Lizete-et lefelé, már nem folyta uk a beszélgetést.
Nagyon nom sült csirkét csinált rizzsel, mégis meg kelle
erőltetnem magam, hogy megegyem. Összeszorult a gyomrom, mert
nem akartam i hagyni Skylart, pláne úgy, hogy nem érzi jól magát.
Nagyon csendes volt a vacsora ala . Oliver csevegni próbált,
miközben Skylar és én lopo pillantásokat vete ünk egymásra.
Reméltem, hogy nem az előbbi vallomásomon gondolkodik még
mindig, bár gyaníto am, hogy mégis.
A desszert után Skylar felállt az asztaltól, és visszament a
szobájába. Vártam egy picit, mielő utánamentem, és a
fürdőszobából kifelé jövet csíptem el.
A folyosón sötét volt, és mielő benyithato volna a szobájába,
magamhoz húztam, hogy szorosan átöleljem.
– Sajnálom – su ogtam úgy, hogy a nyakába fúrtam az arcomat.
– Mit?
– Mindent. Hogy kiboríto alak, hogy nem tudtam elérni, hogy
jobban érezd magad, és hogy el kell mennem – mormoltam bele a
bőrébe. – Csődtömegnek érzem magam.
– Nem csináltál semmi rosszat. Köszi, hogy az előbb elmondtad
nekem az igazat.
– Sajnálom, hogy nem ezt a választ remélted.
– Ne is beszéljünk erről többet, oké?
– Oké – csókoltam meg a homlokát. – Csak annyira szeretném,
hogy vége legyen ennek – te em hozzá remegő hangon, de nem
voltam hajlandó sírni. – Bárcsak én mennék keresztül ezen, és nem
te!
– Ne mondj ilyet! Sohasem kívánnám ezt neked – húzta közelebb
magához a leborotvált fejemet, és nyomo egy puszit a tetejére.
– Mi lenne, ha maradnék, és elmennék veled holnap a
kezelésedre?
– Mitch, neked suliba kell menned. Nem teheted. Jobban
kiakadnék tőle, mint a ól, hogy elmész.
– De már nem mehetek haza csak úgy eljátszani, hogy minden
rendben van, miután a saját szememmel lá am, milyen ez neked.
– Muszáj lesz.
Elengede , benyito a szobájába, én pedig köve em. Odasétált a
tükörhöz.
– Kezdenek kihullani a szempilláim.
Skylar tovább nézte magát a tükörben, miközben hátulról
átöleltem. Dühös voltam. Mindössze két nap ala lá am, hogy ez a
kicsesze rák apránként lecsupaszítja. Ráadásul ez az idő, amíg a
tanúja voltam, a töredéke annak, amióta harcol, és a kezelés még
hónapokig tart.
Azt akartam, hogy megfeledkezzen erről egy pillanatra. Nem
maradt sok időnk addig, amíg az apja feljön, ezért
szembefordíto am magammal, két tenyerem közé ve em az arcát, és
rátapaszto am a számat a szájára. Egész hétvégén ezután
sóvárogtam, de sohasem nyílt rá megfelelő alkalom.
Először megfeszült a teste, meglepte a hirtelen támadásom.
Amikor viszont becsúszo a nyelvem a szájába, lassan elengedte
magát. Mintha egy örökkévalóság telt volna el azóta, hogy így
csókolóztunk. Gyorsan, felelevenede bennem, hogy milyen édes az
íze, és mennyire elvesztem tőle a fejemet. Hiába volt annyira beteg,
még mindig hihetetlenül vonzódtam hozzá. Felsóhajto , amikor
mohón kinyito am a számat az övén, és elkezdtem még vadabbul
csókolni.
– Mondtam már, hogy mennyire imádom az ajkaidat, Skylar? –
mormoltam.
Elmosolyodo , és belenyögö a számba. De hirtelen
szétrebbentünk, mert valaki kopogtato az ajtón.
– Gyere! – dörzsölte meg az ajkát.
– Ne haragudj, Mitch! – nyito be Oliver. – Indulnunk kéne, hogy
ne késd le a vonatot.
– Rendben. Mindjárt lent vagyok.
Csak álltunk o , és bámultuk egymást. Összeszorult a gyomrom a
rémüle ől, amikor meghallo am, hogy Oliver odakint beindítja
melegedni az autót.
Megfogtam Skylar kezét, hogy magamhoz húzzam. Összeért a
homlokunk.
– Lehet, hogy most elmegyek, de a szívem egyetlen darabkája sem
jön velem.
Szó szerint ki kelle lökdösnie az ajtón, mert nem akartam
elereszteni.
A hazaút olyan volt a vonaton, mint egy rossz álom. A zajok
hangosabbak voltak, mint egyébként. A többi utas hangja pedig
elviselhetetlen. Üres voltam belül, eltávolodtam a világtól, akár egy
partra vete hal. Dühíte , hogy ezek az emberek mind tartanak
valahová, miközben én minden egyes másodperccel távolabb
kerülök az egyetlen dologtól, ami számít. Az egész nem stimmelt:
mintha nemcsak a szívemet hagytam volna Skylar szobájában,
hanem a teljes önmagamat. Fogalmam sem volt, hogy fogom
végigcsinálni a másnapot, amikor tudom, hogy még többet nyomnak
belé abból a méregből.
Amikor a taxi kite o hon, felpillanto am Skylar üres szobájának
sötét ablakára az utca túloldalán, és elmondtam magamban egy
imát, mielő beléptem az ajtón.
Anya a konyhában volt.
– Mitch?
Nem foglalkoztam vele, csak kábán felmentem az emeletre.
Rajtam volt a kapucni, így nem látha a a fejemet.
Seamus szokatlanul csöndes volt, amikor benyito am a
szobámba. Biztosra ve em, hogy abban a pillanatban, ahogy meglát,
elkezd megint ugatni. Kinyito am a kalitkáját, hogy meggyőződjek
róla, hogy él, mire csak némán néze rám. Úgy feste , mint ahogy
én éreztem magam.
– Szia, kishaver!
Vijjogo egyet, és oldalra biccente e a fejét.
– Tudom. Nekem is hiányzik.
Amikor odahajoltam, hogy adjak egy puszit a feje búbjára,
belecsípe az orromba.
– Au!
Kelle nekem kísérteni a sorsot.
Annyira fel akartam hívni Skylart, hogy majdnem
belepusztultam, de nem szere em volna felébreszteni, mert holnap
korán megy be a kórházba. Inkább írtam neki egy üzenetet.

Itthon vagyok. Vagyis… „itt”. Az otthonom ott van, ahol te. Elveszettnek
érzem magam nélküled. És hiányoznak az ajkaid.

Nyugtalan voltam. Úgy éreztem, hogy muszáj tennem érte

valamit. Kinyito am a laptopomat, és rákerestem az interneten a
Hodgkin-limfómára. A statisztikák ígéretesnek tűntek, de persze
nem az ilyen információkon akad meg az ember tekintete. Ami
megmaradt bennem, az a kemó összes lehetséges hosszú távú
mellékhatása, a csontvelő-átültetés lehetősége akkor, ha a kemó nem
működne, a sugárkezelés veszélyei és a későbbi újabb rákos
megbetegedés esélyei. A lista csak folytatódo . Pont azt csináltam,
amire buzdíto am Skylart, hogy ne tegye: a „mi van, ha…” dolgokra
összpontosíto am, és hagytam, hogy eluralkodjanak rajtam a
könnyek, mert elgyengültem a ól, hogy lá am a szenvedését.
A ól borultam ki, hogy találtam egy cikket egy Skylarrel
nagyjából egykorú lányról, aki nemrég veszíte e el a harcot. A lány
mosolygós arca meredt rám a fényképről, és emlékeztete rá, hogy
semmi sem biztos. Gyorsan lecsuktam a laptopot. Bele sem bírtam
gondolni, hogy Skylar belehalhat ebbe. Már a puszta elképzelés is
olyan fájdalmas volt, hogy az összes izmom megfeszülve igyekeze
ellenállni a hívatlan érzéseknek, amik kezdtek a felszínre törni.
Anyának elállt a lélegzete, amikor bejö a szobámba, és úgy talált,
hogy rázkódó vállal és a tenyerembe temete arccal bömbölök.
Minden, amit visszatarto am ezen a hétvégén, kibuko belőlem.
– Jaj, Mitch! – simoga a meg a borotvált fejemet.
– Nem veszíthetem el őt, anya.
– Történt valami?
Megtöröltem a szememet. Dühös voltam magamra, amiért
elveszíte em az irányítást.
– Csak pokoli az, amin keresztül megy. Ez nem igazság. Oda a
szempillája. A kicsesze szempillája! Nem is az a lényeg, de annyi
mindent kell kibírnia! Lassan felemészti az erejét ez az egész. Lá am
ezt, és nem bírom nézni, ahogy szenved. Szeretem. Annyira
szeretem, de túl gyáva voltam ahhoz, hogy elmondjam neki.
– Miért? Miért nem tudtad elmondani neki?
– Nem tudom. Olyan, mintha rossz emlékek társulnának ahhoz a
szóhoz még kiskoromból. Ráadásul félek, hogy azt hinné, hogy csak
azért mondom neki, mert beteg.
– Hallania kell. És ha nem akarod, hogy azt higgye, hogy csak
azért mondod neki, mert beteg, akkor muszáj pontosan kifejtened,
miért szereted, miért szere ed mindig is. Ez erőt fog adni neki. Ne
hagyd, hogy elijesszen az, ami az apád és köztem történt! Lá am,
hogy beleszeretsz abba a lányba, és ez valódi. Apád sohasem
szerete engem úgy, ahogy te szereted őt.
Megpuszilta a homlokomat, én pedig hirtelen az ablak felé ve em
az irányt, hogy bámuljam Skylarék háza elő az utcát.
– Egyedül szeretnék lenni, oké?
– Oké.
– Köszi, anya!
Egész éjjel ébren voltam, nyüzsögtem, és rajzoltam neki egy új
képregényt az S&M kalandjai-sorozathoz, ahol S. és M. kopasz
banditákként küzdenek együ a gonosz R. ellen, amíg el nem
pusztítják.
Éjjel egy órakor megcsörrent a telefonom. Kalapálni kezde a
szívem az ijedtségtől, amikor meglá am a nevét a kijelzőn.
– Skylar? Jól vagy?
 – Te mondtad, hogy bármikor hívhatlak, és nem tudom, arra
gondoltál-e, hogy éjjel egykor is, de most ébredtem fel egy álomból.
Nem tudom, hogy a gyógyszerek mia vagy miért, de nagyon élethű
volt. Majdnem azért hívtalak, hogy meggyőződjek róla, hogy tényleg
nem történt meg igazából.
Egész este most lazultam el először eléggé ahhoz, hogy lefeküdjek
az ágyra.
– Rossz álom volt?
– Nem. Gyönyörű volt. Az volt, hogy… szexeltünk, de nem csak
az. A lényeg, hogy olyan volt, amilyennek elképzeltem. Annyira
valóságosnak tűnt, és azt kívántam, hogy bárcsak az lenne. Ebből
jö em rá, hogy mennyire…
– Várj! Ne mondd ki! Szeretlek, Skylar. Nagyon szeretlek. Már
ezerszer ki kelle volna mondanom.
– Én azt akartam mondani, hogy ebből jö em rá, mennyire
szexelhetnékem van, de ez tényleg… hűha.
– Komolyan?
– Nem.
– Te kis hülye! – leheltem a telefonba. – Szeretlek.
– Én is szeretlek, Mitch. Annyira, hogy már fáj. Amikor a
legrosszabb forgatókönyvekre gondolok, akkor pont az rémiszt meg
a legjobban, hogy távol legyek tőled.
– Skylar! – szöktek könnyek a szemembe. – Figyelj rám, jó?
Tudnod kell, hogy nem csak azért mondom ezt, mert félek, vagy
mert beteg vagy. Tudnod kell, hogy kicsi korunk óta szeretlek.
Azóta, hogy beszóltál nekem, hogy seggfej módon viselkedem, és te
voltál az első, aki ve e a fáradságot, és megpróbált rájönni, hogy
miért. Azért szeretlek, mert tudod, hogy mire van szükségem, vagy
mire gondolok, sőt előbb tudod, mint én. Azért szeretlek, mert
általad mindennap tudok nevetni, sokszor saját magamon. Szeretem,
hogy még egy emberekkel teli szobában is úgy nézel rám, mintha én
lennék az egyetlen. Szeretem az illatodat, és ahogy nyöszörögsz,
amikor hozzáér az ajkam az ajkadhoz. Én…
– Mitch… már tudtam, hogy szeretsz, és tudtam, mennyire félsz
kimondani ezt a szót. Ahogy rám nézel, ahogy dobog a szíved
mindig, amikor átölelsz, amit a hajaddal csináltál mia am… a te ek
többet mondanak a szavaknál, és te megmuta ad, hogy mennyire
szeretsz. Ez az, ami számít.
– Olyan érzés, mintha nem kapnék rendesen levegőt, ameddig
haza nem jössz.
Az a nap végül távolabbra ese , mint valaha is hi em volna.

Miután a következő kör kemójának vége le , egy kicsit

fellélegezhe ünk.
Jö a végzős bálom, aminek életünk legkülönlegesebb estéjének
kelle volna lennie, de végül minden volt, csak az nem.
Annyira angyali volt a fehér pánt nélküli ruhájában! Nina, a
barátnője egyenesen Bostonból jö , hogy segítsen neki készülődni.
Minden remekül ment, csak aztán jö egy lassú szám, amikor
táncoltunk, és onnantól kezdve teljesen megváltozo a hangulata az
este hátralévő részére.
A végzős bál után, az afterpartira menet – amit egy szállodában
rendeztek – bevallo nekem valamit a limuzinban. Nem akarta
tönkretenni az esténket, ezért elhallgato egy hírt. Reggel közölte
vele az orvosa, hogy a leletek szerint kiújult a limfómája.
Olyan volt, mintha fojtogatna a nyakkendőm. Emlékszem, hogy
meg kelle lazítanom, mert úgy éreztem, hogy levegőért fogok
kapkodni.
Ilyen nincs!
Végül hazavi em, és ez le életem egyik legrosszabb estéje.
A következő időszak jelente e a mélypontot a rákkal vívo
küzdelmében. Magasabb dózisú kemoterápia, utána pedig
csontvelő-transzplantáció, ami hetekig tartó elkülönítéssel és hosszú
felépüléssel járt.
De hála istennek, a beavatkozás után jók le ek a leletei, és úgy
tűnt, hogy sikeres volt a dolog.
A diagnózistól kezdve végső soron csaknem két évig tarto , mire
örökre visszakaptuk.
A hazatérése után következtek életem legszebb hónapjai. Skylar
tizennyolc évesen úgy születe újjá abból a pokolból, mint egy
tavaszi virág a hosszú, esős évszak után: valamennyire megváltozva,
de erősebben és gyönyörűbben, mint valaha.
 13. FEJEZET
Sk ar
A RÁKBÓL EGY KICSIT OLYAN A FELÉPÜLÉS, mintha háborúból térne haza
az ember. Nem tudja teljesen maga mögö hagyni, mert o lebeg a
feje fölö a veszélye annak, hogy megint behívót kap. De a ól még
élnie kell tovább az életét.
Meg is változtam. Az anyagi dolgok már nem voltak fontosak;
már az is jó, hogy élek. Ugyanakkor újra tanultam élni, és olyan
napirendet kialakítani, amibe nem tartoztak bele a kezelések vagy
annak a mellékhatásai. Ilyen, amikor visszakapod az életed, de nem
igazán tudsz mit kezdeni vele. Bizarr módon a rák le számomra a
megszoko , a szabadság pedig az idegen.
Mivel apa belement, hogy korrepetáljon, amikor elég jól voltam
hozzá, nem nagyon maradtam le a tanulással, amíg Brooklynban
laktam. Hazatérve harmadikos gimisként folytatha am a St. Clare’s-
ben a tanév közepén.
Mitch már végzős volt. Annak ellenére, hogy végig támogato a
betegségem ala , bármiféle továbblépést várólistára te ünk a testi
kapcsolat terén. Szinte soha nem maradtunk ke esben akkoriban.
Vagy emia , vagy pedig azért, mert még ahhoz is rosszul voltam,
hogy felé forduljak.
Most viszont olyan volt, mintha megnyomtak volna nálunk egy
hatalmas „folytatás” gombot. Mitch tizenkilenc évesen olyan vonzó
le , hogy szinte fájt érintés nélkül a közelében lenni. A teste
kidolgozo le , a haja megint hosszabb, hullámos és gyönyörű. Még
mindig gyakran lelapíto a azzal a régi Yankees-baseballsapkával, de
most már állandó borosta is kiegészíte e a megjelenését. Le is
barnult, mert fűnyírást vállalt mellékállásban.
Ami engem illet, a hajam már a vállamig ért, és visszaszedtem a
leado súly java részét. Ám az újonnan meglelt szabadság ellenére is
lassúra fogtuk a tempót. Mitch egyáltalán nem közelede , pedig
Ó
tudtam, hogy akar, és ez zavart engem. Óvatosan bánt velem a
felépülésem kedvéért, de nem ezt akartam. Szerinte erre volt
szükségem. De nekem rá volt szükségem – a legrosszabb
értelemben. Mindig csillogo a szeme a vágytól, amikor rám néze ,
és éreztem, hogy napról napra nehezebben tud ellenállni. Csak idő
kérdése volt.

– Mikorra tervezed pontosan, hogy elmondod neki?

Anya és én hatra jö ünk volna Mitchékhez vacsorázni, de én
hamarabb érkeztem. Mitch és Janis elfelejte e a négyszemközti
beszélgetés közben, hogy nyitva maradt a nappali ablaka. Közelebb
hajoltam, hogy halljam.
– Nem tudom.
– Mitch… ez nagy dolog. Nem kéne titokban tartanod elő e.
– Nem akarok most erről beszélni, anya. Tudod, mit érzek. Ne
erőltesd!
A beszélgetés abbamaradt, Mitch pedig felmehete az emeletre.
Összeszorult a szívem a szorongástól, ahogy becsönge em.
– Ó, szia, szívem! – nyito ajtót Janis. – Korán jö él.
– Anya kérte, hogy tegyem be ezt a csirkés raguval töltö pitét
nálatok a sütőbe, hogy friss és meleg legyen, mire asztalhoz ülünk.
– Persze, gyere be!
Enyhe benzinszagot éreztem, és tudtam, hogy Mitch lehet az oka,
aki nemrég jö haza, miután lenyírta a füvet valakinél.
– Mitch odafent van – ve e el tőlem az anyukája a pitét.
Felszaladtam, és hallo am, hogy folyik a víz a folyosó végi
fürdőszobában, ezért Mitch szobájában várakoztam.
A Pandoráról ment a zene a telefonján, Seamus pedig a Rapper’s
Delightra. bólogato a Sugar Hill Gangtől. Ez volt az új heppje.
Teljesen odavolt a zenéért – és mostanában fü yögö is nekem.
Amikor kinyílt az ajtó, Mitchen semmi más nem volt, csak egy kis
fehér törülköző.
– Nem tudtam, hogy i vagy. Majdnem tök pucéran jö em be.
Megindult a nyálelválasztásom, miközben rácsodálkoztam, hogy
a gyermekkori barátom Adonisszá változo . A törülköző tökéletesen
rásimult a fenekére. Vízcseppek folytak végig kidolgozo , lebarnult
mellkasán. A vizes haja pedig szexi volt így hátranyalva.
 Felvonta a szemöldökét, és szándékosan mély, szexi hangon
folyta a.
– Tetszik, amit látsz?
– Igazából igen – köszörültem meg a torkomat.
Hagyjuk az igazságszérumot, Skylar!
Huncut mosollyal megnyalta az ajkát.
– Jó tudni – ve ki egy pólót a szekrényből, és ledobta a székre. –
Mindjárt sokkal többet fogsz látni, ha nem fordulsz el.
Elidőzö rajta a pillantásom, mielő vonakodva az ablak felé
fordultam. Elkezdtem a beszélgetésen ka ogni, amit idefelé
hallo am, amikor kizökkente .
– Nyugodtan idenézhetsz.
Még mindig nem volt rajta póló, amikor visszafordultam.
Egyáltalán nem voltam nyugodt. A fehér alsónadrágja kivillant a
nadrágja alól, és ha lejjebb vándorolt a tekintetem, akkor lá am az
elöl feszülő farmerjába futó vékony szőrcsíkot.
Odajö hozzám, talpra állíto , és hozzám simult, így a hasamhoz
préselődö a forró merevedése.
Szinte összeért a szánk. Lüktetést éreztem a lábam közö , amikor
megragadta a szoknyámat, a forró lehelete pedig csiklandozta az
ajkamat.
– Tetszik, ahogy néztél. Igazából egy kicsit megőrjíte él vele.
Olyan volt, mintha megdugnál a szemeddel. E ől most
legszívesebben…
Kivágódo az ajtó, és mindke en összerezzentünk.
– Nicsak, nicsak, mi folyik i ? – állt a küszöbön Davey egy zacskó
Cheetost majszolva. – Éppen elkezdtétek űzni az ipart annak a
perverz bólogató madárnak a szeme lá ára?
Seamus még mindig elvolt a zenével, ezú al a Low Ridernek örült
a Wartól.
Én levegőért kapkodtam, mert még mindig le voltam döbbenve
Mitch hirtelen rámenősségétől és a mocskos szájától.
Mitch csalódo nak tűnt, és belebújt egy piros pólóba.
– Mi szél hozo , Davey? – morogta összeszoríto fogakkal.
Davey kényelembe helyezte magát az ágyon, és beletörölte
sajtmorzsás kezét a bő, fekete nadrágjába.
– Volt ma délután egy érdekes beszélgetésem Shipton igazgató
bával. Megkérdezte, hallo am-e a fantasztikus hírt a barátomról. Jár
neked a gratuláció, haver. Hogyhogy nem is mondtad nekem?
 Mitch megrázta a fejét, hogy szavak nélkül leállítsa Davey-t.
– Mi folyik i ? – fordultam oda Mitchhez.
– Semmi – néze nagyon csúnyán Davey-re.
– Ne legyél már szégyellős, öreg! Oltári büszkének kéne lenned.
Mitch hallgato , úgyhogy Davey-hez fordultam:
– Mire kéne büszkének lennie?
– A mi Mitchünk egyenes utat kapo a Bostoni Egyetemre.
Egyre gyorsabban vert a szívem, ahogy felfogtam, amit hallo am.
– Micsoda?
– Teljes ösztöndíj négy évre! – magyarázta Davey elkerekede
szemmel. – A suli egyik öregdiákja alapíto a, és minden évben
annak adják oda, aki a legmagasabb átlaggal végez. Idén Mitchy az!
Leese az állam.
– Mióta tudod ezt? – néztem Mitchre.
– Nem régóta – vörösödö el a füle.
Boldogságot színleltem, pedig belül kiborultam.
– Ez fantasztikus. Fogalmam sem volt róla. Mármint tudtam, hogy
jók a jegyeid, de hogy neked van a legmagasabb átlagod?
– Őszintén szólva nekem sem volt róla gőzöm sem – válaszolta
üres tekinte el.
Kezdtem megszédülni, de továbbra is adtam a lazát.
– Boston! Hűha. El sem hiszem. Elfogadtad, ugye?
Ráharapo az ajkára, és nem mondo semmit.
– Mitch?
Mitch kikapcsolta a zenét, Seamus pedig vijjogo egyet
tiltakozásul.
– Dave, magunkra tudnál hagyni bennünket egy percre Skylarrel?
Davey pu ogva összegyűrte a cheetosos zacskóját, és elindult
lefelé.
Miután becsukódo az ajtó, hirtelen nagyon feszült le a légkör.
Még a légy zümmögését is hallani lehete volna. Olyan elgyötört,
mégis átható tekinte el néze rám, hogy majdnem belepusztultam.
– Nem fogom elfogadni.
– Mi? Megőrültél?
_ Nem tehetem.
– Erről vitatkoztál az anyukáddal, amikor ideértem hozzátok.
– Boston ötórányira van innen. Négy évig lennék oda. Érted? Négy
évig. Még csak most kaptalak vissza, a rohadt életbe. Nem foglak i
hagyni.
 Olyan volt, mintha elfogyna a levegő. Elsöprő erejű volt a
felismerés: felkészült rá, hogy eldobja ezt a lehetőséget, csak azért,
hogy a közelemben legyen.
– Azt fontolgatod, hogy feladod a jövődet… mia am?
– Nekem te vagy a jövőm – fogta meg a két vállamat. – Nem
mintha i nem lennének egyetemek.
– Azok közül egyikre sem fogsz teljes ösztöndíjat kapni, és egyik
sem a Bostoni Egyetem! A fenébe is, Mitch! El kell fogadnod.
Képzeld el, milyen életed lesz majd úgy, hogy nincs diákhitel a
nyakadon, és az egy szuper egyetem!
– Nem érted – néze le a meztelen lábfejére. – Ez nem vita tárgya.
Már eldöntö em.
– Egyáltalán elmondtad volna nekem?
– Nem tudom. Tudtam, hogy próbálnál meggyőzni, hogy
fogadjam el.
– Meggyőzni? Mitch… EL FOGOD FOGADNI. I állsz, és azt
mondod, hogy visszautasítod mia am életed lehetőségét. És nekem
ezzel a tuda al kellene leélnem az életemet. Már így is annyi
mindent feladtál értem az elmúlt két évben. Ezt el fogod fogadni…
mert nem lesz olyan, hogy te és én, ha nem fogadod el. Nem fogom
i végignézni, hogy tönkreteszed az életedet, és engem használsz fel
hozzá kifogásként.
– Skylar, te tudod, hogy mit kérsz tőlem? – gyúlt égővörösre az
arca a dühtől. – El kéne mennem. Csak nagy ritkán találkoznánk.
Most már végre együ lehetnénk. Annyira akarom!
– Találkoznánk a szünetekben és néha hétvégén is.
– De az nem ugyanaz.
Nem, nem ugyanaz.
– Meg fogjuk oldani. Erősebbek vagyunk, mint a távolság.
– Nincsenek jó érzéseim ezzel kapcsolatban – piszkálta a ruhám
gombját elgondolkodva. – A lelkem mélyén valami azt súgja, hogy
rossz döntés lenne elmennem Bostonba. Már most marhára hiányzol,
pedig i állsz elő em.
Ennek hallatán összeomlo am. Nem találtam szavakat, ezért
átöleltem. O dobogo a szíve az enyémen, ami mintha meghasadt
volna.
Ezernyi gondolat cikázo a fejemben. Beleborzongtam a képbe,
hogy egy kiéheze lányokkal teli kollégiumban lakik. Talán
megmondom neki, hogy maradjon. Nem. Ez a jövője. Soha többé
nem kapna még egy ilyen lehetőséget.
– Tudom, hogy elvileg az a helyes döntés, ha elfogadom ezt az
ösztöndíjat, de belül csak azt érzem helyesnek, hogy veled maradjak
– mormolta bele a nyakamba.
Tudom. De e ől még nem hagyha am.
– Nem fogom hagyni, hogy visszautasítsd. Nem tudnék azzal a
bűntuda al élni.
– Azt mondod, hogy nem maradsz melle em, ha maradok? Nem
szeretsz?
– Azért csinálom ezt, mert szeretlek.
Aznap este, mindke őnk anyukájának noszogatására Mitch
vonakodva belement, hogy elfogadja az ösztöndíjat.

Mitch bostoni költözése elő túl gyorsan telt el a nyár. Annak

ellenére, hogy rossz érzésem volt, sohasem hagytam, hogy lássa:
kétségeim vannak amia , hogy eltaszíto am. Ha tudta volna, hogy
valójában mennyire szomorú vagyok emia , akkor sohasem menne
el. Mitch keményen dolgozo . Megérdemelte azt az ösztöndíjat.
Nem akartam elcseszni neki.
Ez azt jelente e, hogy vissza kelle fognom magam a közelében:
nem hagytam, hogy csókolózásnál messzebbre merészkedjünk. Hű,
mennyit csókolóztunk azon a nyáron! Még akkor is folyton éreztem
magamon az ajkát, ha nem is volt a láthatáron.
Rögtön megragado , amint beléptem a szobájába, és hosszú
percekig belefeledkeztünk egymás szájába. Olyan kemény volt
odalent, mint egy kőszikla, én pedig nedves, de az állatias késztetés
ellenére sohasem mentünk tovább. Komolyan kapnunk kelle volna
valami díjat az önuralmunkért. Szerintem valahol mélyen ő is tudta,
hogy az bonyolítaná a dolgokat. De a csókolózás elég heves volt.
Csak egyszer csúsztunk el majdnem. Mitch végighúzta a kezét a
mellemen, és keményen megmarkolta, miközben csókolt. Már
ennyitől majdnem elélveztem, de abbahagyta, mielő eldurvult
volna a helyzet. Pont olyan jól tudta, mint én, hogy ha szexelnénk,
akkor képtelenek lennénk elengedni egymást. Talán ha túléljük az
első szemesztert külön, nyugodtabban megteszem majd ezt a lépést.
Ami még segíte kordában tartani a dolgokat: csak akkor mentem
át hozzá, amikor Janis is o hon volt. A testem állandó izgalmi
állapotban volt, és tudtam, hogy az első lehetőségnél, amikor
ke esben vagyunk, semmivé foszlana az önuralmunk.
Egy ominózus nyár végi kempingezésen ez be is bizonyosodo .

Minden egy nagy hírrel kezdődö : Davey-nek életében először

barátnője le . Zenának hívták, és úgy néze ki, mintha Davey
lányverziója lenne, sovány és rasztás, csak éppen neki vörösesszőke
tincsei voltak. Egy Csillagok háborúja-összejövetelen találkoztak, és
rájö ek, hogy csak három kilométerre laknak egymástól.
Mindannyian örültünk neki, mert így már nem volt örök kiselefánt
közö ünk.
Davey-nek juto eszébe, hogy elvigye Zenát egy Lake George-i
kempingbe, New York államba, a lány szülinapjára. Davey
megkapta a nagyapjától a családi lakókocsi kulcsát, és meghívta
Mitchet, engem, Angie-t és Codyt is, hogy tartsunk velük.
A lakókocsi régebbi fajta volt, hátul egy teljes méretű ággyal és
1980-as évekbeli kockás kárpitos ülőhelyekkel kétoldalt középen. A
háló elő egy kis teakonyha is elfért benne.
Egy hét volt hátra Mitch bostoni indulásáig, és tudtam, hogy ha a
Lake George-ba vezető út előrejelzi, mi lesz később, akkor bajban
vagyok.
Mitch az út nagy része ala melle em ült: szó szerint összeragadt
a lábunk, így a testének a melege végig átsugárzo az enyémbe.
– Izgato vagy, hogy kempingezni megyünk? – szoríto a meg a
combomat.
– Aha… te?
Válasz helye bekapta az alsó ajkamat, és erősen szívo rajta
egyet, mielő elengedte.
– Én azért vagyok izgato , mert veled megyek kempingezni.
Elernyedt a testem.
Cody a gitárján játszo , Angie és Zena pedig együ énekelte vele
a Blowin’ in the Windet. Davey, aki vezete , megragadta az alkalmat,
hogy megjegyezze: a dal – egyébként orális szexre utaló – címe
előrevetíti azt a tevékenységet, amit Zenával szeretne majd csinálni
később.
– Amúgy mi a franc ez a zene? – su ogta a fülembe Mitch. – A
nagymamám hallgato régen ilyeneket. Mintha Peter, Paul és Mary
énekelte volna… csak i Cody hangzik úgy, mint Mary.
 Végig neve ete , miközben fogtuk egymás kezét. Aztán átadtuk
a helyünket Davey-nek, hogy tartson egy kis szünetet a vezetésben,
én pedig előrébb mentem. Még fél órát sem akartam távol tölteni
tőle.
Hogy fogom kibírni, ha elmegy négy évre? A puszta gondola ól
is összeszorult a gyomrom.
Olykor hátrapillanto rám vezetés közben, és akkor elolvadtam.
A napfényben akvamarin árnyalatúnak látszo az egyébként is kék
szeme.
– Alig várom, hogy a legjobb csajjal töltsem az időt – nyúlt a
kezemért.
Davey meghallo a, és hencegve odavete e:
– Csak egy ágy van. Azt lestoppoltuk Zenával. Nektek az erdőben
kell majd ku rcolni.
– Kuss legyen, Davey!
Még sohasem hallo am Mitchtől, hogy ennyire durván rászólna
Davey-re.
– Ne haragudj! – su ogta nekem, mielő megint az útra néze .
Tényleg felkapta a vizet.
Bárcsak tudná, mennyire beindultam a gondola ól, hogy a magáévá tesz
az erdőben!
Angie odalopakodo mögénk, és lefényképezte az összekulcsolt
kezünket, aztán eltűnt.
Amikor délután végre megérkeztünk, a úk felállíto ák a két
sátrat, és nekilá ak hot dogot és hamburgert csinálni a grillsütőn. Én
egy tojásfehérjés piskótát hoztam, amit tejszínhabbal és friss bogyós
gyümölcsökkel tálaltam.
Leteríte ünk néhány pokrócot a földre, és a harmatos fűben
piknikeztünk. Egy felhő sem volt az égen, és könnyű szellő
fújdogálta a szalvétánkat.
– Minden készen áll a bostoni költözéshez, Mitch? – érdeklődö
Zena jó szándékkal.
Mitch szomorú tekinte el rám pillanto , mielő válaszolt.
– Nem igazán.
Együ érzően rámosolyogtam.
Amíg a többiek az alvóhelyeken vitatkoztak, inte a
mutatóujjával, hogy húzódjak közelebb hozzá.
– Tejszínhabos a szád.
Esélyem sem volt reagálni, mert lassan közelebb húzo magához
a lófarokba kötö hajamnál fogva, és végighúzta a nyelvét az
ajkamon.
– Mmm… – nyögte, aztán szenvedélyesen megcsókolt. Az édesség
és a saját ízének elegye megőrjíte . Nem tudtam, hogy fogom túlélni
az éjszakát.
Megint a beszélgetésre gyeltem. Hallo am, hogy Angie azt
mondja:
– De Cody nem fér be a sátorba. Kilógna a lába. Megtámadhatná
egy kígyó az éjszaka közepén.
– Rendben. Rendezzük el ezt a szarságot egyszer s mindenkorra.
Mitch, add ide a sapkádat! – jelente e ki Davey. Mitch leve e a
Yankees-baseballsapkáját, és odaadta neki. A lelapult haja oltári
szexi volt ala a.
– Húzni fogunk. Amelyik pár neve lesz a cédulán, ők kapják a
benti ágyat. A többieknek valamelyik sátor jut.
Davey letépe három darabot egy szórólapból, rájuk írta a
neveket, és bedobta őket a sapkába, hogy aztán összerázza, és
kihúzzon egyet.
– Angie és Cody… francba.
Cody és Angie belecsaptak egymás tenyerébe, Zena pedig
lebiggyeszte e az ajkát.
– Te meg én egy sátorban, hm? – bökö meg Mitch huncutul a
vállával.
Idegesen nyeltem egyet. Szörnyen akartam őt, de tudtam, hogy az
csak bajt okozna neki.
– Menjünk, ússzunk egyet a tóban, mielő lemegy a nap! – állt fel
Angie.
Mi, lányok visszavonultunk a lakókocsiba, hogy átöltözzünk
fürdőruhába. Rajtam egy színes zsinóros bikini volt, ami
megmuta a, mim van.
Mitch mosolygo , amikor kimentem hozzá törülközővel a
kezemben. Rajta még mindig a bézs rövidnadrágja volt, de leve e a
pólóját.
Lassan végigjára a a tekintetét a testemen, amitől libabőrös
le em.
– Hűha. Tetszik a fürdőruhád.
– Most ki dug meg a szemével kit? – böktem meg a hasizmát az
ujjammal.
– Érzed, mi? – su ogta a fülembe. – Most éppen úgy megduglak a
szememmel, hogy csak na. Oltári szexi vagy.
– Köszi – nedvesedtem be pusztán a szavaitól. – Te is.
– Segítek Davey-nek lezárni a grillsütőt – ado egy puszit az
orromra. – Menjetek előre, és o majd találkozunk, jó?
– Jó.
A tóhoz menet Angie vallatni kezde .
– Szóval… ma éjjel?
– Nem. Semmiképp.
– Miért nem? Skylar, a srácnak már akkorák a golyói, amiért
visszafogta magát, mint…
– Mint két strandlabda – fűzte hozzá Zena.
– Ugye? – nevete Angie. – Nagyon akar téged. Ezt biztos tudod.
– Persze hogy tudom. Az érzés kölcsönös, de nem fog pont azelő
megtörténni, hogy neki el kell mennie.
Zena úgy megállt, mint akinek földbe gyökereze a lába.
– Értelek én, de tényleg azt akarod, hogy beindulva és
kielégületlenül szabaduljon rá egy csomó szexéhes keselyű csajra a
jövő héten? Olyat kell adnod neki, hogy emlékezzen rá, mi várja
i hon.
Erre így még nem is gondoltam.
Elkezde emészteni a szorongás. Zena és Angie bement a vízbe,
én pedig egy pokrócon vártam Mitchet. A tó illatát magamba szívva
elmerültem a gondolataimban, miközben néztem a napfényben
hullámzó sötétkék víztükröt.
– Nem bánod, ha csatlakozom? – hallo am jobbról egy
fér hangot.
– Ööö… igazából én…
– Logan vagyok – nyújto kezet, és rám villanto a a mosolyát.
Logan jóképű srác volt rövid szőke hajjal és kidolgozo tes el.
– Szia! – ráztam vele kezet.
– A barátaimmal vagyok i Nyugat-Massachuse sből. Lá am,
hogy i ülsz, és gondoltam, idejövök köszönni, és megkérdezni,
hogy merről jö él.
– Aha.
– Együ jö él valakivel?
– Igen, igazából…
– Velem jö .
Mitchnek barátságtalanul csenge a hangja, és csúnyán néze
Loganre, amikor megfordultam.
 – Jaj, bocs, haver – állt fel Logan. – Szerencsés ckó vagy. A
barátnőd egy igazi szépség – mondta, mielő elkocogo a
barátaihoz.
Mitch szótlanul telepede le mellém a plédre. Vöröslö a füle, és
szörnyen mérgesnek tűnt.
– Sajnálom az előbbit – szólaltam meg.
– Miért? Ne tedd! Igaza volt. Tényleg igazi szépség vagy. Én
viszont nem is vagyok annyira szerencsés, mi? Néhány nap múlva
elmegyek, és nem is vagy igazából az enyém.
– Persze hogy az vagyok.
– Az az igazság, hogy ez bepillantás volt a legszörnyűbb
rémálmomba – mutato Logan felé.
– Rémálmodba?
– Aha. Te meg anya, akik erőlte étek, hogy fogadjam el azt az
ösztöndíjat… még nem tudjátok, de amikor elmegyek, egyedül
lesztek. Még nem érted, mert i vagyok, de eljön majd a nap, amikor
neheztelni fogsz rám, amiért elmentem. Egyik este pedig valami
seggfej pont a megfelelő időben fog lépni, és akkor elveszítelek.
– Ez nem igaz.
– Meg tudod ígérni?
Olyan hevesen könyörgő tekinte el néze rám, annyira
sebezhetően, hogy semmivé foszlo tőle az eltökéltségem.
– Megígérem. Én is félek, tudod?
Válasz helye felkapo az ölébe, és berohant velem a vízbe, hogy
alámerítsen. Pancsoltunk, csókolóztunk, élveztünk minden pillanatot
egymás társaságából. Addig játszo unk a vízben, amíg le nem ment
a nap.
A grillvacsora után mindannyian o ültünk a tábortűznél, és
pillecukrot sütö ünk. Lehűlt a levegő, de még mindig fürdőruhában
voltam, úgyhogy egy dohos plédbe burkolóztam, amit a
lakókocsiból hoztam ki. A többi kempingező közül is csatlakoztak
hozzánk néhányan, szóval olyan volt az egész, mint egy buli, ahol
Cody gitározo , az emberek pedig felváltva énekeltek.
Mitch hallgatag volt, és távolabb húzódo tőlem, a tűz
túloldalára. A pa ogó lángokon és a szálló parazsakon át éreztem,
ahogy bámul.
Aztán rezge a telefonom.

Lehet, hogy külön sátorban kéne aludnunk ma éjjel.

 Skylar: Legyen úgy, ahogy szerinted a legjobb.
Mitch: Nagyon rossz dolgokat akarok veled csinálni.
Skylar: Oké, akkor tartsd távol magad.
Mitch: Ezt akarod?
Skylar: Nem.
Mitch: Bakker, nincs akaraterőm.
Skylar: A16 éves Mitchnek volt egy csomó akaratereje.
Mitch: A19 éves Mitch meg egy kanos tapló, aki már szarik az egészre.
Egyszerűen akar téged. Ez részedről oké?
Skylar: Nézzük meg.
Mitch: Tényleg meg akarlak nézni, most egy kicsit túlságosan is
közelről.

Kalapált a szívem a ól, hogy bepötyögtem a választ.

Skylar: Mutasd meg.

Mitch: Egy héten belül elmegyek. Tudod egyáltalán, hogy mire kérsz?
Skylar: Igen.

Aztán hirtelen szó nélkül felállt, és bement a lakókocsiba. Utána

akartam menni, de nem tudtam, mi a szándéka. Lehet, hogy
elmenekült előlem. Kivártam. És megint írt.

Ez volt a jel, hogy kövess.

Elneve em magam a butaságomon, és felálltam. Nagyon gyorsan

vert a szívem. A barátainkat lefoglalta Cody éneklése, így nem ve ék
észre, hogy elosontam. A lakókocsiba lépve lá am, hogy sötét van
odabent, csak egy kis lámpa ég a konyharészen.
Mitch az egyik széken ült, a könyökére támaszkodva.
– Zárd kulcsra az ajtót!
Libabőrös le em a hangjától.
Előrementem a vezetőüléshez, és megnyomtam a központi zár
gombját. A függönyök már be voltak húzva.
Az irogatáskor érze magabiztosságom odale így, hogy már
ke esben voltunk. A szívem ki akart ugrani a helyéről, amikor
megfordultam, és lá am az erőteljes vágyakozást a tekintetében.
 – Ne félj! Gyere ide!
Leültem vele szemben, és ő is ülve maradt. Olyan borzongás
futo végig a gerincemen, mintha dominók borulnának fel sorban,
amikor lassan magához húzo , és gyengéden csókolni kezdte a
felsőtestemet. Rajtam tarto a a száját, amíg fel nem emelte a kezét,
hogy becsúsztassa az egyik ujját a fürdőruhám pántja alá.
– Vedd le!
Bizserge a mellbimbóm. Nem volt jellemző rá ez a fajta nyíltság,
de talán ilyen a hálószobában. Beindultam tőle. Odavoltam a kanos
tizenkilenc éves Mitchért.
Kioldo am a bikinifelsőm nyakpántját, aztán a hátsót is, és
hagytam, hogy lehulljon a földre.
Szétnyíltak az ajkai, és kicsit felnyögö a fedetlen mellem
látványától.
– Szeretnélek csak nézni egy kicsit. Oké?
– Igen.
Olyan kemény volt a mellbimbóm, hogy szó szerint fájt. Libabőr
boríto a a mellkasomat, ahogy kéjsóvár tekinte el bámult. Kínzás
volt, mert akartam az érintését.
Végül gyengéden körüljárta a tenyerével a jobb mellemet, aztán a
balt is. Szaggato an ve e a levegőt, gyönyörű kék szeme pedig
szinte olyan üveges volt, mintha kábulatban lenne.
– Tökéletesebb, mint valaha is elképzeltem.
– Köszönöm – borzongtam meg.
Összenyomta a melleimet. Behunytam a szememet, s hirtelen
éreztem közö ük a forró és nedves száját, ahogy felfelé halad, aztán
szívogatni kezdi a bal mellbimbómat. Felváltva nyaloga a és
szívoga a, majd á ért a jobbra.
Amikor elkezdte erősebben szívogatni, már szaggato an ve em a
levegőt. Álmodoztam erről, de semmihez sem volt hasonlítható,
ahogy a szájával kényezte e a testemet.
– Jólesik, amikor ilyen erősen szívom?
– Ühüm – válaszoltam. Mindenhol érezni akartam a száját.
Megragadtam a gyönyörű, selymes haját, és még jobban
odahúztam a mellemhez. Kezdtem nagyon benedvesedni odalent.
– Te vagy a legédesebb dolog, amit valaha kóstoltam. Minden
porcikádat meg akarom ízlelni ma este. Megengeded?
– Igen – su ogtam.
– Ha azt akarod, hogy hagyjam abba, csak szólj, oké?
 Bólinto am. Az egész testemet izgato várakozás járta át: minden
idegszálam nagyon is tudatában volt annak, hogy valami nagy dolog
fog történni.
Végighúzta mindkét kezét az oldalamon, és megfogta a
bikinialsómat.
– Le akarom venni rólad.
– Jó.
Lassan lehúzta, én pedig kiléptem belőle. Teljesen meztelen
voltam.
– Basszus! – morogta a foga közö . – Úgy áll, mint még soha,
pusztán a ól, hogy rád nézek.
– Kérlek, érints meg! – könyörögtem.
– Többet is akarok, mint megérinteni.
Abban a pillanatban behunytam a szemem, amikor elkezdte
simogatni a csiklómat. Játszo am már egyedül, de semmihez sem
lehete hasonlítani a nagy és erős kezének érintését.
Mitch tekintete elidőzö a látványon, ahogy az ujjai a lábam
közö mozognak. Amikor ke ővel lassan belém hatolt, reszketve
nagyot sóhajto .
– Hű, a francba… – bámulta bennem a lassan ki-be járó ujjait. –
Imádom, hogy milyen nedves vagy. Még soha semmitől nem
indultam be ennyire.
Lepillanto am a fürdősortban dudorodó farkára, és elkezdtem
simogatni, miközben folyta a az ujjazást. Amint hozzáértem,
elkezdte elgyötörtebben venni a levegőt. Odavoltam a látványért,
hogy elveszíti a fejét.
Hirtelen kihúzta az ujját. Lükte em odalent.
– Ülj rám! – mondta rekedten.
Rámásztam, és köré fontam a lábamat. Ő még ruhában volt, én
pedig teljesen meztelenül, és magára húzo . Bekapta a
mellbimbómat, mire megvonaglo am rajta. A vékony fürdőnadrágja
mia éreztem, hogy nem sok választ el a forró keménységétől. Nem
tudtam betelni vele, így egyre erősebben és gyorsabban mozga am a
csípőmet.
– Baaaaszki, Skylar! Lassíts!
Nem tudtam leállni. Behunyt szemmel hátradőlt az önkívüle ől,
és a derekamra te kezével irányíto . Hirtelen éreztem, hogy
váratlanul felszínre tör az orgazmusom.
– Jaj, istenem! El fogok élvezni.
É
 – Élvezz, bébi! – húzo még erősebben magához.
E ől a mondatától átbillentem. A lüktető orgazmus hevében
minden gátlásomnak lő ek.
– Ráélvezek a farkadra!
Néhány másodperc múlva felkiálto .
– Francba! Bakker – tolt el magától hirtelen.
– Mi a baj? – álltam fel.
– Ne haragudj! – teme e a tenyerébe az arcát. – Amikor azt
mondtad, hogy ráélvezel a farkamra, nekem annyi le . Rohadtul
elélveztem. Nem akartam, hogy átázzon a gatyám. Csak ezért
toltalak el úgy magamtól.
– Semmi baj – kaptam a szám elé a kezemet.
– Még sohasem történt velem ilyen.
– Akkor a tizenkilenc éves Mitchnek a mocskos száj a gyengéje?
– Hát… ez sokkal inkább a tizenhárom éves Mitch volt – rázta
hitetlenkedve a fejét.
Mindke őnkből kitört a nevetés.
– Hadd öltözzek át gyorsan! – mondta.
Átment a lakókocsi hátsó részébe, és egy másik rövidnadrágban
jö vissza, a pólóját viszont leve e. Végighúztam a mutatóujjamat a
vékony szőrcsíkon, ami a kockás hasáról indulva eltűnt a sort ala .
Magához húzo , hogy szenvedélyesen megcsókoljon, nekem
pedig csak úgy dobogo a szívem a kőkemény mellkasán. Még
mindig teljesen meztelen voltam, és éreztem, hogy megint kemény
odalent. Játékosan ráharapo az alsó ajkamra, megmarkolta a
fenekemet, és azt su ogta:
– Mit művelsz velem?
– Mire gondolsz?
– Még soha életemben nem élveztem bele a nadrágomba, és
nemcsak hogy megint feláll, de még csak le sem konyult. Annyira
akarlak! Egyrészt gyengéden akarok bánni veled, másrészt pedig
csak el akarom venni azt, ami után már évek óta sóvárgok.
– Vedd el! A tiéd. Mindig is rád várt.
 14. FEJEZET
Mit
BASSZUS! Vedd el! E ől a két szótól elment az eszem. Vér áramlo a
farkamba, amikor felemeltem, ő pedig körém fonta a lábát, és
felraktam a pultra.
Annyi mindenen mentünk keresztül együ , nem csak jó
dolgokon. Az igazat megvallva viszont mindent megért, hogy ebben
a lakókocsiban kötö em ki a meztelen Skylarrel, aki készen állt rá,
hogy azt csináljam vele, amit csak szeretnék.
Sötét volt, ezért felkapcsoltam a fenti konyhai lámpát, hogy
lássam gyönyörű testének minden porcikáját.
Először is valami olyasmit akartam tenni, amit még soha. Vele
mindennél jobban vágytam erre.
A feneke rajta volt a pulton, én pedig szé ártam a combját. Elállt a
lélegzete, amikor a lába közé ereszkedtem. Tudtam, mennyire
odavan azért, amikor a száját csókolom, így ugyanazokat a
mozdulatokat utánoztam odalent: önfeledten nyaloga am és
szívoga am.
Minden egyes hangtól, ami előtört belőle, lüktete a farkam.
Tudtam, hogy az első adandó alkalommal elélvezek, amikor
elengedem magam.
– Ez… annyira… jó érzés… – hebegte a lélegzetvételek közö .
– Még sohasem csináltam. Ez csak neked szól.
Amikor elkezdtem végighúzni a nyelvemet a csiklóján,
megvonaglo ala am. Életem legizgatóbb élménye volt az, hogy
megízlelhe em, és tudtam, hogy őt is megőrjítem vele. Továbbra is
nyomást gyakoroltam a duzzadt kis göbre a nyelvemmel.
Látni akartam az arcát, ezért abbahagytam egy pillanatra.
Összenyomta a mellét, és csukva volt a szeme. Milyen oltárt szexi!
Behatoltam két ujjal a szűk nyíláson, és lenyűgözve gyeltem,
hogy elkezd mozogni a kezemen. Lehet, hogy szűz volt, de tudta,
hogyan használja a testét ahhoz, hogy megkapja, amit akar. Már
fájdalmas volt a merevedésem, így kísértést éreztem, hogy
lecseréljem az ujjaimat a farkamra. Már nedves volt az alsóm.
Kihúztam az ujjaimat. Amikor megint a számmal folyta am, úgy
felnyögö , mintha kiéhezve várta volna, és belemélyeszte e a
körmét a tarkómba. Egyszer csak remegni kezde rajtam. Elélveze ,
én pedig olyan mohón szívtam magamba a lüktetésének minden
egyes cseppjét, mintha az életem múlna rajta. A gyönyör hangjai
most először szakadtak fel hangosabban belőlem, mint belőle, és
még sokáig folyta am, miután elélveze .
Végül a hasára hajto am a fejemet, de felhúzo , hogy csókoljam
meg. Megőrjíte a gondolat, hogy érezheti a saját ízét a számban.
– Ez hihetetlen volt – fonta körém a karját.
– Annyira megszívtam. Most már mindennap ezt akarom csinálni
veled, erre kurvára el kell mennem.
– Ne is foglalkozzunk ezzel ma este! – tapaszto a rá a kezét a
számra.
– Oké, bébi.
– Mondd ki megint! Szólíts bébinek!
– Szeretlek, bébi.
– Én is szeretlek – húzódo fülig érő vigyorra a szája. – Főleg
akkor, amikor bébinek hívsz.
– Mindig is az voltál nekem. Még akkor is, amikor töltetlen
voltam hozzá, hogy kimondjam – csiklandoztam meg az oldalát.
– Mitch?
– Hmm? – csókoltam végig a nyakát.
– Azt akarom, hogy te is elélvezz. Hogy te is átéld azt, amit én az
előbb veled.
A fenébe is, igen!
– Már a ól is olyan dolgokat éltem át, amilyeneket eddig soha,
hogy örömet szereztem neked. Ezzel együ alig várom, hogy…
Valaki olyan erővel kopogtato , hogy szinte verte az ajtót, aztán
meghallo uk Davey hangját.
– Tényleg bocsi, de szarnom kell.
Bakker!
– Egy pillanat! – kiálto am.
Gyorsan összeszedtük Skylar ruháit. Amíg öltözö , képtelen
voltam levenni róla a szememet: ahogy hullámzo a melle, amikor
belebújt a felsőjébe, ahogy a kis kék tanga felkúszo a combján.
Megnyaltam az ajkamat, hogy érezzem az ízét is, miközben néztem.
Fogtam egypár takarót, egy párnát, egy lámpást, aztán
kinyito am az ajtót.
– Kösz, hogy ilyen ráérős vagy. Épp most ngo am egy
műsorosat – méltatlankodo Davey, aki lényegében letarolt minket.
Odakint elosontunk a többiek mögö , akik még mindig a tábortűz
körül ültek.
– Melyik a miénk? – kérdezte Skylar.
– Az, o . Gyere!
Bemásztunk a sátorba, ő pedig azonnal rám mászo lovagló
ülésben. Úgy ragyogo , akár egy angyal a lámpafényben. A bennem
lapuló kanos szörnyeteg legszívesebben azonnal a magáévá te e
volna, hiába voltunk csupán néhány lépésnyire a barátainktól.
De ő ennél jobbat érdemelt.
– Skylar, gyelj rám!
– Ühüm – harapo bele gyengéden a nyakamba.
– Jobban akarlak most téged, mint bármit is valaha.
– Azt érzem.
– De… egyszerűen nem vehetem el a szüzességedet egy szűk
sátorban olyan há érzajjal, hogy odakint részegen karaokéznak egy
csomóan. Ahhoz túl sokat jelentesz nekem.
– Nem érdekel, hol vagyunk, csak az, hogy veled történjen meg.
Szenvedélyesen megcsókoltam, aztán elhúzódtam tőle.
– Tényleg nem gondoltam, hogy hagyni fogod, hogy ilyen
messzire jussunk. Szóval nem hoztam gumit, részben azért, hogy
biztosan féken tartsam magam. Tévedtem, amikor azt hi em, hogy
vissza tudom fogni magam.
– És Davey? Nála sincs?
– Azt mondta, hogy Zena table át szed.
– Angie is. Francba!
– Aha.
Skylar tényleg szomorúnak tűnt.
– A lakókocsiban elhatároztam, hogy ma akarom. Most úgy
érzem, hogy muszáj, hogy bennem legyél.
Ebbe belepusztulok.
– Én is azt akarom. Jobban kéne, mint a levegő. Fogalmad sincs,
mennyire – nyaltam végig a nyakától az ajkáig. – De van más is, amit
csinálhatunk.
 – Mint például? – csókolt meg.
– Mindent, csak azt nem – su ogtam a szájára.
– Látni akarlak – kúszo le a keze az ágyékomhoz.
Feltérdeltem, lehúztam a sliccemet, és lassan letoltam a
rövidnadrágot. A dudorodó bokszeralsómra szegezte a tekintetét.
– Vedd le a szoknyád!
Úgy is te , én pedig leve em róla a felsőjét. Megrándult a farkam
a látványtól, hogy semmi más nem volt rajta, csak az a babakék
tanga.
– Baszki, Skylar! Szeretnéd látni, hogy mennyire akarlak?
– Igen – nyalta meg az ajkát.
Lejjebb húztam az alsómat, így előbukkant a hatalmasra duzzadt
farkam.
Némán bámulta, ámuldozó arckifejezéssel.
– Hűha – szólalt meg végül. – Olyan… nagy. Nagyobb, mint
amilyennek valaha is elképzeltem.
– És keményebb is, mint valaha. Pusztán a ól, hogy rád néztem. El
sem tudom képzelni, milyen lehet benned lenni.
– Megfoghatom?
Már a kérdéstől is megjelent egy csepp a hegyén.
– Belepusztulok, ha nem – válaszoltam elgyötörten.
Megfogo a nom kis kezével, és elkezdte gyengéden mozgatni
rajtam.
– Ez jó érzés?
– Jesszus, igen – engedtem hátra a fejem.
– Mondd meg, hogy szeretnéd.
– Nyald meg a kezed, aztán csináld erősebben.
Olyan volt, mintha a legvadabb fantáziám lmváltozatát
rendezném meg éppen.
Skylar lassan megnyalta a tenyerét, mielő visszate e. Forga a
rajtam, noman húzo vele. Behunyt szemmel elképzeltem, hogy a
puncija van o , és kis híján elélveztem. Szétkente a hüvelykujjával a
nedvességet a hegyén, hogy könnyebben mozogjon a keze.
– Látni akarom, ahogy elélvezel – szólalt meg, mintha olvaso
volna a gondolataimban.
– Biztos?
– Igen.
– Jól van, bébi. Csak csináld tovább! Ne hagyd abba!
Erősebben simogato , mire másodperceken belül forrón
ráspricceltem a kezére. Csodálkozó arccal addig folyta a, ameddig
egy csepp sem maradt bennem.
Miután rendbe szedtük magunkat, visszave em az alsómat, ő
pedig félmeztelenül maradt, egy szál tangában. Továbbra is
szüntelenül kemény maradtam.
Egy darabig így feküdtünk, megszűnt körülö ünk az idő. Mivel
tücsökciripelés válto a fel a kinti felfordulás zaját, gondoltam, hogy
már elmúlt éjfél.
A fejem a mellén pihent.
– Akármennyire próbáltam is elkerülni, fantasztikus veled így
együ lenni – mondta a hajamat bogarászva.
– Amit ma csináltunk, az bizonyos tekintetben izgalmasabb és
bensőségesebb volt nekem, mint a szex. Tudod, hogy más dolgokat
találtunk ki, hogy örömet szerezzünk egymásnak.
– Soha életemben nem fogom elfelejteni ezt az estét.
– Az első alkalmad még felejthetetlenebb lesz. Már tervezgetem.
Elmegyünk majd valahova éjszakára, egy nagyon szép helyre,
virágokkal, rózsákkal meg mindennel, és egész éjszaka szeretkezni
fogok veled.
– Bárcsak ne kéne várnunk! Én most akarlak, de tudom, hogy nem
lehet.
Átvillant az agyamon, hogy megkockáztassuk védekezés nélkül.
Annyira erős volt a késztetés, hogy a magamévá tegyem. De végül is
képtelen voltam vállalni a kockázatot. Mégis muszáj volt éreznem őt
valahogy. Támadt egy ötletem.
– Fordulj meg.
Miután megfordult, gyengéden megsimoga am a fenekét.
– Leveszem a tangádat, oké?
– Igen.
Lassan lehúztam róla a bugyit. Erre kérés nélkül négykézlábra
állt, kidomborítva a tökéletesen feszes, kerek fenekét. Pillanatokon
belül akkorára duzzadt a farkam, hogy nagyobb már nem is lehete
volna.
Ha nem ez a legszexibb dolog, amit valaha lá am…
A lámpafény rávetíte e a karcsú szilue jének árnyékát a sátor
oldalára. Sohasem fogom elfelejteni a képet.
Lehúztam az alsómat, és végighúztam a farkamat a fenekén.
Rögtön megfeszült a teste.
– Ne aggódj! – su ogtam lehajolva. – Nem tévedek oda. Lazulj el,
bébi!
Rázkódo a háta a nevetéstől.
– Tudod, hogy bármit megengednék, amit csak szeretnél –
mosolygo hátrafordulva.
Azt a rohadt…!
– Csak azt szeretném, hogy érezzük egymást. Így.
Felnyögö , amikor végighúztam a síkos farkamat a fenékvágata
mentén, és kétoldalt összehúztam a popsiját, hogy körülfogjon vele.
Remege a lábam, olyan erőteljes érzés volt. Minden, amit
kipróbáltunk ma este, még jobbnak bizonyult az előzőnél.
– Ez olyan jó érzés – lihegte.
– Alig várom, hogy megdugjalak – mormoltam az orrom ala
szinte kábulatba esve.
Amikor magához nyúlt, nekem kis híján annyi le . Percekig így
maradtunk, és amikor hirtelen felsikolto a gyönyörtől, nekem is
semmivé foszlo az önuralmam, így forrón ráspricceltem a hátára.
Miután letöröltem róla, lefeküdtem mellé, és magamba szívtam az
illatát meg a kintről érződő vörös lucfenyőkét.
– Nem tudok betelni veled. Mindjárt reggel van. Egy
szemhunyásnyit sem aludtunk.
– Alhatok majd, amikor Bostonban leszel, Mitch.
Magamhoz öleltem a meztelen testét. Mohó birtokvágy ébredt
bennem a közelgő indulásom hallatán.
– Ígérd meg, hogy mindig az enyém leszel, Skylar. Ígérd meg,
hogy én leszek neked az első és az utolsó. Csak úgy tudok elindulni,
ha ezt tudom.
Megfordult, és hirtelen elkeserede nek tűnt a felismeréstől, hogy
tényleg elmegyek.
– Megígérem.
Akkor még nem tudtam, hogy ez a szó kísérteni fog.
Annyi mindent másképp csináltam volna, ha tudom, hogy
pusztán annak az éjszakának az emlékébe kell majd kapaszkodnom.
Semmi mást nem bántam meg jobban egész életemben, mint azt,
hogy nem szeretkeztem Skylarrel, amikor le volna rá lehetőségem.
Vagyis… csak egy dolgot bántam meg jobban.
 15. FEJEZET
Sk ar
– FORDULJ EL, TE PERVERZ MADÁR!
Seamus fü yente nekem, ahogy átöltöztem. Most már nálam
lako így, hogy Mitch elment egyetemre.
I már semmi sem volt ugyanolyan. Még a Brooklynban töltö
idő sem volt olyan nehéz, mint elbúcsúzni Mitchtől. Emlékszem rá,
amikor azt mesélte, hogy nézte a szobám ablakát az utca
túloldaláról, amikor nem voltam i . Azon kaptam magam, hogy
ugyanezt csinálom szinte minden este: nézem a házuk sötét emeletét,
és azon töprengek, hogy fogom kibírni a következő négy évet.

Mitch küldö egy vonatjegyet, hogy látogassam meg a Kolumbusz-

napi hétvégén októberben. Bármennyire próbálkozo is, hogy jól
érezzem magam az új környezetében, nem sikerült.
Az egyik sokemeletes koedukált kollégiumban lako a
Commonwealth Avenue-n, a villamossínek mentén. Köze sem volt
az ódon egyetemi campushoz, amit elképzeltem. A Bostoni Egyetem
leginkább olyan volt, mint egy önmagában is nyüzsgő város, aminek
a közepén éppen van egy suli.
Miután kijö értem az állomásra, egyenesen a kolijához mentünk.
Ahogy kiszálltunk a liftből, egy szupermodell külsejű alulöltözö
lány billege felénk a folyosón.
– Mitch, mondd meg Robnak, hogy elcsórtam a turmixgépét
reggel, amikor nem volt i – szólalt meg európai akcentussal.
Lüktetni kezde a dobhártyám a ól, hogy a nevén szólíto a
Mitchet. Nem túl jó kezdet.
– Ki volt ez?
– Heidi. I lakik az emeleten.
 – Az emberek csak úgy átjárnak egymás szobájába, és elvisznek
dolgokat?
– Aha, lényegében – kuncogo .
Aztán egy újabb lány jelent meg.
– Szia, Mitch! – mondta déliesen vontato tájszólással. Minden
egyes lépésnél hullámzo a szőke haja.
– Szia, Savannah!
– Ő kicsoda? – nyeltem egyet.
– Ő Savannah. Ő az F. A.
– Mert még a kétbetűs szavakat is le kell betűzni neki? –
horkanto am fel, de aztán nagyon hülyén éreztem magam.
Hűha! Nem áll jól nekem a féltékenység.
– Nem, okostojáskám. Azt jelenti, hogy felügyelőasszisztens. Ő
felel az emeletért, és gondoskodik a dolgokról, cserébe pedig ingyen
szobát és kaját kap.
Úgy tűnik, rólad is szívesen gondoskodna.
– Értem.
Csak annyit tudtam, hogy gyakorlatilag együ él a pasimmal,
szóval utáltam az összes többi i eni tramplival együ .
A szobájához érve nem tudtam túllépni azon, hogy milyen pici:
inkább tűnt egy gardróbnak, benne két egyszemélyes ággyal. Az
egyiken egy fekete göndör hajú srác feküdt.
– Skylar, ő a szobatársam, Rob. Rob, ő a barátnőm, Skylar.
Rob leve e a fejhallgatóját, bólinto , kezet rázo velem, aztán
folyta a a zenehallgatást.
– Bőbeszédű fazon – su ogtam.
– Aha. Nagyjából ennyit várhat tőle az ember.
Egy fotókollázs lógo Mitch íróasztala fölö a falon, javarészt a
közös képeinkkel. Elhúzta a függönyt, így látni lehete a világító
Citgo táblát, ami Boston egyik nevezetessége. Kinéztem az ablakon a
nyüzsgő utcára, és nem tetsze az üvegen tükröződő bizonytalan
arckifejezésem.
Hátulról átölelt, és megcsókolta a fülemet.
– Szeretlek téged, Skylar – fordíto szembe magával, hogy lássam
a tüzes tekintetét. – Tudod, mire gondolok, ugye?
Zavarba jö em, amiért ennyire nyilvánvaló volt a féltékenységem.
– Én is szeretlek. Csak még hozzá kell szoknom ehhez.
– Talán ha majd Rob lelép, akkor megtalálom a módját, hogy
eszedbe ju assam, kihez is tartozom.
 Rob nem tágíto , mint ahogy a paranoiám sem.

Másnap Mitch megmuta a nekem a várost. Elvi a Newbury

Streetre fagyizni, és leültünk a Public Gardenben. Szuper volt,
amikor ke esben lehe ünk, ám amint lete minket a villamos a koli
elő aznap este, visszatért a rossz érzésem.
Még csak nem is tudtam élvezni a vele töltö időt, mert lefoglalt,
hogy a legapróbb részletekig szemügyre vegyem az összes lányt, aki
elsétált a nyito szobaajtó elő . Még sohasem éltem át ehhez fogható
féltékenységet, és úgy éreztem, hogy kezd elmenni az eszem.
Éppen készülődtünk, hogy átmenjünk Ninához és Jake-hez
vacsorázni. Csak néhány kilométernyire laktak az egyetemtől, így
nem hagyha am ki a lehetőséget, hogy az i létem ala találkozzak a
legjobb barátnőmmel.
Amikor Mitch elment zuhanyozni, körülnéztem a spártai szürke
falak közö , és kiszámoltam, hogy körülbelül nyolcszáz éjszakát fog
i tölteni. Aztán eszembe juto , hogy milyen könnyű volt mindig
felizgatni. Hogy is állhatna ellen, ha kanos vagy részeg, és egy szexi
lány könyörög neki? Száz meg száz alkalom volt rá, hogy ez
megtörténjen. Tudtam, hogy nem okozna nekem fájdalmat
szándékosan, de emberből van, és már a saját szememmel lá am,
mivel állok szemben.
Amikor visszajö a fürdőszobából, félmeztelenül törölge e a
vizes haját. Dühíte , hogy ilyen vadítóan sétált végig a folyosón.
Miközben néztem, ahogy felöltözik, kibuko belőlem a kérdés:
– Mindig félmeztelenül járkálsz?
– Nem mindig. Néha tök pucéran – kacsinto rám, de a rémült
arckifejezésem lá án már nem nevete . – Vicc volt – dobta le
dühösen a törülközőt a székre. – Jól van. Muszáj elmondanod, mi a
baj. Most rögtön.
– Ne haragudj! – pillanto am le a földre, mert csalódtam
magamban. – Nem tudom, mi ütö belém.
– Van sejtésed róla, milyen izgato voltam egész héten, hogy
meglátogatsz? Azt hi em, szuperül fogod érezni magad, és rohadtul
felcseszi az agyamat, hogy eddig végig szomorú voltál, holnap meg
már mész is.
– Az én hibám. Csak fura látni, hogy mennyire más le az életed.
Hozzászoktam, hogy teljesen az enyém vagy.
 – Tényleg a tiéd vagyok. Annyira keresed az okokat az
aggodalomra, hogy ezt észre sem ve ed. Igen… sok lány van, aki i
lakik. De egyiket sem akarom. A barátnőmet akarom. Minden áldo
este a Lake George-i éjszakánkról fantáziálok – simoga a meg az
arcomat. – Nekem sem könnyű. Semmi mást nem akarok, csak
szeretkezni veled. Már számolom a napokat karácsonyig, hogy
lelécelhessünk, és ke esben legyünk.
– Én is.
– Bíznod kell bennem, oké?
A karjaiba ve , miközben víz csöpögö a hajáról az enyémre.
Szaporán vert a szíve, én pedig megbántam, hogy kiakaszto am.
Annyira szere em, hogy hirtelen úgy éreztem, muszáj kimutatnom
felé.
Odamentem az ajtóhoz, hogy kulcsra zárjam.
– A szobatársad odalesz egy darabig?
– Nála sose lehet tudni – válaszolta még mindig feldúltan a
korábbi viselkedésem mia .
Letérdeltem, és elkezdtem lehúzni a farmerja sliccét.
– Hűha – kapta el a csuklómat. – Mit csinálsz?
– Minek látszik?
– Nem kell ezt csinálnod.
– Tudom, hogy nem kell.
– Azért csinálod, mert küzdesz a bizonytalansággal. Nem fogom
hagyni.
– Hidd el, hogy nem amia van. Engedd, hogy csináljam!
Hiába győzködö , hogy álljak le, az egyre jobban dudorodó
merevedése mást jelze .
– Skylar…
– Csak érezni akarom az ízedet. Őszintén. Egy ideje már
szeretném kipróbálni.
A tépelődése átadta a helyét az elsötétülő tekintetében tükröződő
vágyakozásnak, amivel azt üzente, hogy nagyon is akarja. Egy szót
sem szólt már, amikor lehúztam a melegítőnadrágját. Teljesen merev
volt, mire köré fontam a kezemet. Elállt a lélegzete, amikor lassan
körbenyaltam a nedves hegyét.
– Baszki, de jó érzés – mormolta az orra ala , miközben a hajamat
simoga a.
Lassan fel-le mozogtam a számmal, és belejö em a ritmusba,
hogy a tövétől a hegyéig bekapjam. Meglepődtem, mennyire
beindultam tőle: minden egyes mozdula ól egyre nedvesebb le a
bugyim. Az ajtóra tapaszto a a tenyerét, hogy megtartsa az
egyensúlyát, a szeme pedig befordult. Fokoztam a tempót, mert
minden egyes nyelvcsapással egyre jobban a magaménak akartam
tudni őt.
– Hihhhetetlen – nyögö fel mély torokhangon.
Forró és síkos volt a kezem ala , miközben kényezte em a
számmal. Minden egyes elgyötört lélegzetvételnél megfeszült a hasa,
és behunyta a szemét. Imádtam, hogy teljesen átve em fölö e az
irányítást.
Néhány perc múlva reszkető kézzel fogta meg a tarkómat.
– Nem… nem bírom. El fogok élvezni.
Még mélyebben a számba ve em.
– Francba! Skylar, abba kell hagynod!
Nem foglalkoztam vele. Még erősebben mozga am a kezemet, és
az utolsó cseppig lenyeltem a forró és sós áradatot, aminek mintha
nem akart volna vége szakadni.
Hátát az ajtónak vetve levegőért kapkodo .
– Azta… – szólalt meg szinte félholtan. – Szerintem megint le kell
zuhanyoznom. Ez… nem hiszem el, hogy megte ed.
– Én meg azt nem hiszem el, hogy nem te em meg előbb.

Nina és Jake egy barna homokkő épületben lako épphogy a

városon túl, Brookline-ban.
Miután felcsenge ünk, Jake beengede minket a kapun, aztán
odajö az ajtóhoz. Rögtön behúzta a nyakát, és eltakarta az arcát.
Ezzel heccelt, amiért felbukkantam egyszer nála még New Yorkban,
és rögtön hozzávágtam a hatalmas táskámat, amikor ajtót nyito .
Akkoriban Nina tévedésből azt hi e, hogy Jake megcsalta, én pedig
a betegségem mélypontján, de nagyon dühösen odaállíto am, hogy
szétrúgjam a seggét. Ez volt a legimpulzívabb dolog, amit valaha
csináltam, de kiderült, hogy egy hatalmas félreértés az egész. A ól
még Jake folyamatosan szívat vele.
– Látom, hogy kisebb táskára válto ál. Jól kell viselkednem – ölelt
át a tetovált karjával. A kölnije szédítő volt, mint mindig, az
érintésétől pedig jö egy kis B kategóriás bizsergés. – Hogy van az
én Skylaröm? Mizu, Bitch? – csapo bele Mitch tenyerébe. Mindig
Bitchnek szólíto a. – Vigyázol a csajszira?
– Alap, haver.
– Szia, Sissy! – kiálto a Nina a konyhából. Így becéztük egymást a
„sister” szó után, mert mintha tesók le ünk volna, miután vér
szerinti testvér egyikünknek sem adato .
Indiai fűszerek illata terjenge a házban. Nina biztos kipróbált
egy receptet a nemzetközi főzőtanfolyamról, amiről mesélt nekem.
A lakásuk nagyon o honos volt, sok piros-fekete dekorációval és
sötét árnyalatú fabútorokkal. Jake díszes szénrajzai sorakoztak
bekeretezve a falakon. Az egyiken a várandós Nina nézte a holdat,
kezével pedig a mellét takarta.
Jake sört kortyolgatva leült Mitch mellé a bársonykanapéra.
Ekkor rohant be a nappaliba A. J., a kétéves kis uk.
Odaszaladtam hozzá, hogy felkapjam.
– Nézzenek oda!
Szinte fekete volt a haja, mint Jake-nek, mohikán fazonra zselézve.
– Pont úgy nézel ki, mint az apukád – csiklandoztam meg.
– Apuci dilinyós – szólalt meg az édes kis hangján.
– Nina taníto a neki. Már csak ezért is megpróbálom ma este
teherbe ejteni – közölte Jake.
– Amúgy hogy álltok a dologgal? – neve em. Nina mondta, hogy
Jake nagyon akart még egy babát, ő viszont várni szerete volna
vele.
– Még egyet sem lő em át a gólvonalon – kortyolt bele a sörébe,
amitől a karika alakú ajakpiercingje hozzákoccant az üveghez.
Nina meghallo a, és a kezét a kötényébe törölgetve kijö a
konyhából. A sötétszőke haja hosszabb le , amióta legutóbb
találkoztunk.
– Nem hiszed el, mit csinált valamelyik nap. Kinyito am a
fogamzásgátlós dobozomat, és nem voltak benne a table ák.
Helye e cukorkákat találtam benne egy cédulával, amin az állt: „Jó
biznisz: cukorkát a punciért”.
A. J. vihogva felugro Mitch ölébe, és leve e róla a Yankees-
baseballsapkát, hogy a saját fejére rakja. Mitch elkezdte csikizni, mire
a kissrác úgy kacago , hogy elkezde csuklani.
– Jól elvagytok – állapíto a meg Nina. – Ne lepődj meg, ha
áthívlak bébiszi erkedni.
– Jönnék. Komolyan. Jó móka lenne, ugye, A. J.?
Aztán Mitch felém fordult, és rám kacsinto .
 – Nem bánnék egyszer egy ilyet.
Bár el sem tudtam képzelni, hogy a közeljövőben babát vállaljak,
mégis repese a szívem a gondola ól, hogy egy kis kék szemű Mitch
körülö em szaladgáljon.
– De muszáj, hogy a te szemedet örökölje – su ogta a fülembe,
mintha olvaso volna a gondolataimban. Megint megdobbant a
szívem.
– Na, Bitch – fordult oda Jake Mitchhez, aki éppen a lábán
lovagolta a A. J.-t. – Hogy tetszik az egyetem?
– Elég jó. Csak a statisztika nyír ki.
– Ne már! A statisztika rohadt könnyű. Szólj, ha kell segítség!
Nina leült Jake ölébe, és köré fonta a karját.
– Így kerültem bajba. Hagytam, hogy ez a pasas korrepetáljon
matekból.
Jake nyelvet öltö rá, és lá am a nyelvkarikáját.
– Kivontuk a ruhádat, divergáltuk a lábaidat, aztán
összeszorzódtunk, bébi – poénkodo .
– Te beteg vagy – csókolta meg Nina.
– Tudod, hogy pont ezt imádod bennem.
Esküszöm, felszökö a hőmérséklet a szobában a ól, amilyen
elképesztően működö közö ük a kémia. Irigyeltem őket, mert
olyan életszakaszban voltak, amikor simán élvezhe ék egymás
társaságát. Azt kívántam, bárcsak egy szempillantás ala túl lennénk
a következő négy éven Mitchcsel.
– Segítesz befejezni a főzést, hugi? – pa ant fel Nina Jack öléből.
– Persze.
A konyhájuk kicsi volt, de modern. Rozsdamentes acélfazekak és
serpenyők lógtak le a kis pultsziget fölö . A szekrények sötét
cseresznyefából készültek fekete gránitpul al, és legalább húsz
banán hevert a gyümölcshálóban.
– Ennyire szeretitek a banánt? – neve em.
– Jake olyan, mint egy majom. Fürtszámra eszi – válaszolta Nina,
aztán megköszörülte a torkát. – Mitch elég jól néz ki mostanság, mi?
– Miért mondod ezt? – csa antam fel.
– Csak egy megállapítás volt. Te is folyton mondod, hogy milyen
jó pasinak tartod Jake-et. Mindössze úgy érte em, hogy Mitch
sokkal fér asabb le , amióta legutóbb találkoztam vele.
– Bocsi. Én csak…
– Látom, hogy bánt valami. Mesélj!
 – Rosszul sikerült az elmúlt két nap – néztem le a terrako a
konyhakőre. – Durvább, hogy i van Bostonban, mint gondoltam.
– Mire gondolsz pontosan?
– Egy csomó lánnyal lakik együ . Olyan, mint egy bordélyház.
Kezdek beleőrülni.
– És…?
– Hogy érted, hogy és?
– Téged szeret – öntö Nina valami narancsszínű curryszószt a
tányérokra a basmati rizshez.
– Tudom, de négy év hosszú idő. Annyi minden elromolhat.
– Tudod, hány nő moccan rá Jake-re bárhol, ahová megyünk? Ha
ilyen hülyeségek mia aggódnék, én is megka annék tőle. Lá ad,
mi történt, amikor meggondolatlan következtetésekre juto am a
múltban, és nem bíztam meg benne. Tévedtem. Végül semmi más
nem marad, mint megbízni a másikban.
– Nem hinném, hogy kibírnám, ha valaha is megcsalna. Mindig
olyan erős voltam, de ha róla van szó, akkor gyenge vagyok, és ezt
utálom.
– A szerelem megőrjít. Élj a mának, Sissy! Sok mindenen mentél
keresztül az elmúlt néhány évben. Több dolgon, mint mások egész
életükben. Lehet, hogy csak most csapódik le rajtad a stressz.
– Lehet.
– Minden oké errefelé? – sétált be Jake a konyhába, A. J.-vel a
karján. – Tudtad, hogy a curry állítólag megnöveli a fér ak szexuális
étvágyát? – csókolta meg Nina nyakát.
– Ebben az esetben csak sima rizst kapsz.
– Neee, bébi! Lakass jól tikka masalával!

Három hé el a bostoni látogatásom után továbbra is megmaradt a

re egés a Mitchcsel való kapcsolatomban. Semmi kétség, hogy
szere em őt, és nem ado rá okot, hogy ne bízzak meg benne. Mégis
túl sok időm maradt gondolkodni így, hogy távol volt.
Romlo ak a jegyeim, és elkezdtem terapeutához járni, aki
megerősíte e Nina feltételezését, miszerint azért reagálok túl
mindent, mert ez egy késleltete stresszreakció a rák mia i
megpróbáltatásokra.
Éppen kezde egy kicsit jobbra fordulni a helyzet, amikor a
nőgyógyásznál te rutinszerű látogatásom lejtmenetbe állíto a az
életemet.
Rendszertelen volt a ciklusom, és bár emlékeztem rá, hogy a rák
mia i kezelés elő beszéltem az orvosommal a meddőségi
kockázatokról, nem igazán foglalkoztam ezzel. Főleg azért, mert az
volt az elsődleges szempont, hogy megszabaduljak a limfómától,
mielő elkezdene szé erjedni.
– Skylar?
Egy nővér bekísért egy kis helyiségbe, ahol megmérte a
vérnyomásomat. Csak vissza kelle mennem, hogy megkapjam a
néhány nappal korábbi vérvétel eredményét.
A pillangós nővérruhájára összpontosíto am, meg a
vérnyomásmérő hangjára.
– A doktornő mindjárt jön.
Egy terhesmagazint lapozga am várakozás közben, és egy
Whitney Houston-dal instrumentális változata szólt halkan a fejem
fölö i hangszóróból.
Dr. O one nyugtalan arckifejezéssel lépe be, és rögtön
belevágo a közepébe.
– Skylar, a vérvételed eredményéről szeretnék beszélni veled.
– Jó…
– Úgy tűnik, hogy alacsony a petefészek-tartalékkapacitásod.
– Az mit jelent?
– Nos, mindenki egy bizonyos számú petesej el születik.
Normális körülmények közö az idő múlásával csökken a számuk.
De ha egy nő nagy dózisú kemoterápiát kap… az elpusztíthatja a
petesejteket. Úgy látszik, hogy neked már csak nagyon kevés
maradt. Az is lehetséges, hogy gyenge minőségűek a kezelések
mia , amiket kaptál. Bár nem lehetünk teljesen biztosak benne,
valószínű, hogy nehezen fogsz teherbe esni. És ha igen, akkor is
magasabb a vetélés kockázata.
– Lehet tenni valamit?
– Azon túl, hogy az ember lefagyaszthatja a petesejtjeit a kezelés
elő , ezen a ponton már nem sokat. Sajnálom, Skylar. Ez nem
feltétlenül jelent teljes meddőséget, de esélyes, hogy nehézségeid
lesznek.
A terhes nő szinte gúnyosan mosolygo rám a magazin
címlapjáról, ami leese az ölemből a földre, amikor felálltam. Anya
odakint várt, de nem voltam hajlandó beszélni, és nem sokra
emlékszem a hazaútból.
 Este végig azon gondolkodtam, amit Mitch mondo , miközben
A. J.-vel játszo Nináéknál. „Nem bánnék egyszer egy ilyet.”
Jó eséllyel sohasem leszek képes megadni neki, hogy gyereke
legyen. Hogyan is maradhatnék vele tiszta lelkiismere el, holo
tudom, hogy szeretne? Túlságosan szere em. De ha elmondom neki,
amit most megtudtam, csak annyit válaszolna, hogy neki nem
számít. Valahol mélyen tudtam, hogy mégis számít – talán nem most
rögtön, de egyszer majd igen. Minél tovább maradok vele, annál
jobban fog fájni neki, amikor végül kiderül.
A hét hátralévő részében csak ezen agyaltam. Aztán egyik éjszaka
jö egy pánikroham, ami olyan érzés volt, mint egy
bizonytalanságokkal teli, száguldó tehervonat.
Nyolcszáz éjszaka.
Meddőség.
Meggyőztem magam, hogy így vagy úgy, de elkerülhetetlen,
hogy elhagyjon engem. Akármi lesz is az oka, tönkre fogok menni,
amikor megtörténik majd, és ezt nem hagyha am. Mindig könnyebb
elhagyni a másikat, mint elhagyo nak lenni.
Forgo velem a szoba, amikor kinyito am a laptopomat, és
elkezdtem gépelni.
Mitch, kérlek, ne utálj azért, amit most leírok!
 16. FEJEZET
Mit
MITCH, KÉRLEK, NE UTÁLJ AZÉRT, amit most leírok! Nincs bátorságom
felhívni téged, mert tudom, hogy ha meghallom a hangodat, akkor képtelen
leszek végigcsinálni. Kérlek, tudd, hogy nagyon szeretlek, és mindig is
szeretni foglak – jobban, mint valaha hinnéd. De úgy érzem, hogy minden
olyan gyorsan történik velünk. Nem tetszik, amilyen féltékeny szörnyeteg
le em mostanában. Időre van szükséged, hogy úgy legyél o a suliban, hogy
nem kell amia aggódnod, ez rám miként hat.
Ugyanakkor nekem is időre van szükségem, hogy megtaláljam önmagam
a távkapcsolat nehézségei nélkül. Neked is ugyanezt kell tenned anélkül,
hogy le lennél kötve ebben az életszakaszban. Minél többet gondolkodom
rajta, annál inkább rájövök, hogy túl atalok vagyunk még ahhoz, hogy
megállapodjunk. Nem akarom, hogy később nehezteljünk egymásra emia .
Remélem, hogy egyszer majd újra barátok lehetünk. Tudom, hogy ez egy
darabig még lehetetlen. Elkezdtem gyakornoki helyekre pályázni New
Yorkba, és úgy tervezem, hogy megint odaköltözöm Oliverhez a nyáron,
hogy megkönnyítsem a dolgunkat. Annyira sajnálom! Tudom, hogy ez
sokkoló lesz a számodra. Tudd, hogy mindig is szeretni foglak.

Sosem lesz könnyebb végigolvasni ezt. Fél év telt el az e-mail óta,

de még mindig képtelen vagyok felfogni… egyáltalán nem értem.
Világíto a telefonom kijelzője a sötétben, miközben már vagy
ezredjére olvastam újra az éjszaka közepén. Valahányszor nem
tudtam aludni, előve em ezt a levelet, hátha sikerül megfejtenem.
Próbáltam jelet keresni a sorok közö , hogy megértsem, hogy tudta
Skylar ilyen könnyen eldobni azt, ami ke őnk közö volt. Habár
kifejte e az érveit, így sem volt semmi értelme az egésznek. A
szívem mélyén tudtam, hogy i valami többről van szó.
Miután elküldte az e-mailt, hétvégén vonatra szálltam, hogy
hazamenjek. A szobájában voltunk, ő pedig rébuszokban beszélt,
nem volt hajlandó a szemembe nézni, és folyton csak azt
ismételge e, amit leírt – anélkül, hogy bővebben kifejte e volna.
Olyan érzésem volt, hogy egy megelevenede rémálomba
csöppentem, miközben karba font kézzel tarto a tőlem a távolságot.
Úgy fájt, hogy nem akarta, hogy hozzáérjek, mintha kést vágtak
volna belém.
Amikor hajlandó volt kósza pillantásokat vetni rám, szinte
sugárzo a tekintetéből a fájdalom. Küszködö , hogy tartsa magát,
és csak azt ismételge e, hogy „csak az én érdekemben csinálja”.
Egyszer elveszíte em a fejemet, és teli torokból üvöltö em: „Hogy
lehet ez az érdekem, ha inkább halnék meg, mint hogy nélküled éljek?” A
kis asztali lámpa csörömpölve zuhant a földre, miután rácsaptam az
asztalra dühömben.
Ekkor jö fel Tish, és megkért, hogy menjek el. Bár valahol nem
tudtam hibáztatni érte, mert úgy viselkedtem, mint egy ke yós, ő
olyan volt nekem, mintha a pótanyukám lenne, és nagyon fájt, hogy
kirúgo . Amikor még egyszer, utoljára megfordultam indulás elő ,
észreve em, hogy Skylar sír.
Egész hétvégén nem aludtam, csak zombi módjára fel-alá
járkáltam a szobámban. Kiszáradt a szám, mert nem e em és nem
i am semmit. Néha odanéztem az utca túloldalára, hogy lássam a
fényt a szobája ablakában. Annyira közel volt, de úgy éreztem, hogy
olyasvalakiért virrasztok, aki fényévekre van tőlem. Képtelen voltam
elhinni, hogy elveszíte em. Lehetetlenség volt elfogadni, és nagyon
sokáig nem is ment.
A vonatút vissza Bostonba életem mélypontja volt azon a
hétvégén. Mégsem adtam fel: továbbra is hívtam, e-maileket és
üzeneteket írtam neki, de hiába.
Aztán eljö a karácsonyi szünet, ami régen úgy volt, hogy
különleges alkalom lesz nekünk. Arra értem haza New Jersey-be,
hogy Skylar már elment Floridába Oliverrel, hogy Lizete családjával
töltse az ünnepeket Miamiban.
Teltek a hetek, és olyan volt, mintha vége lenne a világnak. A
fordulópont nagyjából egy hete jö el, amikor a mélységes
szomorúság átváltozo színtiszta haraggá.
Davey a számvitelórám közepén üzent.
 A Chili’sben vagyunk, és Skylar most jelent meg valami pasival. Mi a
franc?

Aztán átküldö egy képet, amit Skylar tudtán kívül készíte . Úgy
tűnt, hogy Skylar nem ve e észre a néhány asztalnyira ülő Davey-t
és Zenát. Mintha minden másodperccel egyre jobban összetört volna
a szívem, ahogy a szemcsés fényképre meredtem. Fogták egymás
kezét az asztal fölö .
Hogy a rohadt életbe lehet képes erre?
Eleget lá am. Végre sikerült felfognom a lényeget, mert akkor és
o betelt nálam a pohár.
Elöntö a harag, és reszkető kézzel felkaptam a könyveimet, hogy
hirtelen kisétáljak a teremből. Kis híján nekimentem valakinek, aki
éppen arra járt a folyosón. Végigrohantam a Commonwealth
Avenue-n az esőben. Nem győztem eléggé sietni, hogy eljussak az
üveg vodkáig, amit valami különleges alkalomra tartoga am a
szekrényemben.
Az este hátralévő részét azzal töltö em, hogy öntudatlanra i am
magam.

Erővel kelle rávennem magam, hogy ne nézegessem Skylar e-

mailjét.
Félévnyi bámulás után sem fog másképp kinézni, Mitch.
Óvatosan lete em a telefonomat az íróasztalra, egy üres óvszeres
tasak mellé. El ntorodtam.
Hiba volt ez az éjszaka.
Heidi melle em feküdt. Nem akartam felébreszteni – főleg azért
nem, mert nem akartam, hogy beszélnem kelljen vele. Bárcsak ne
maradt volna i ! Semmi többnek nem indult, csak egy gyors
numerának. Utáltam magam, amiért így gondoltam rá, de így hívják
a szexet, amikor semmit sem jelent az embernek.
Csak menekülés le volna, egy kis gyelemelterelés, mert már
erőlte em magamnál a továbblépést. Végre meggyőztem magam,
hogy életem szerelme nem fog visszajönni hozzám. Már nem bírtam
el egyedül a fájdalommal. Ha egyedül voltam, csak Skylarre tudtam
gondolni: ahogy Skylar elhagy, ahogy Skylarrel randizom, ahogy
Skylar mással szexel.
 Ez fájt.
Egy másik srác fogja elvenni végül a szüzességét. Az elsőnek
velem kelle volna megtörténnie. Mindene az enyém kelle volna,
hogy legyen. Ő volt a jövőm. Eszembe juto , amikor még kicsi
voltam, mert a jövő most is egy fekete lyuknak tűnt, pont úgy, mint
amikor a szüleim elváltak… csakhogy ez még annál is sokkal
rosszabb.
Sohasem fogom túltenni magam azon, hogy megváltoztak az
érzései. Ahogy véget vete az egésznek, és miután egy random
csávóval bukkant fel a Chili’sben, nem kelle volna bűntudatot
éreznem amia , amit az éjjel te em. Mégis hányingerem támadt,
ahogy o ültem, és még mindig éreztem Heidi parfümjének ízét a
számban. Egész hátralévő életemben ilyen lesz a szex más nőkkel?
Mintha valami nem stimmelne, mert Skylaré a testem?
Heidi hosszú fekete haja csiklandozta a karomat. Csak azt
akartam, hogy tűnjön el, de nem volt szívem kirúgni, miután
szexeltünk. Szóval hagytam, hogy odabújjon mellém, miközben a
plafont bámultam, ő meg elaludt.
Németországból jö – milyen szexi! –, de nem az esetem, mert
nem Skylar. Erősen festi a szemét, és nagyon magas. Azt mondta,
hogy régen modellkede . Heidi mindig is koslato utánam, már a
tanév eleje óta. Tegnap este pedig Rob az egyik barátjánál aludt, így
megadtam magam, amikor átjö a szobámba azzal a fedősztorival,
hogy segítségre van szüksége a történelemleckéhez. A többi meg
már történelem… vagyis egy olyan éjszaka, amit legszívesebben
elfelejtenék.
Az az igazság, hogy Skylarnek sohasem volt oka aggódni amia ,
hogy megcsalnám. Röviden szólva azért nem történt volna meg
soha, mert egy lány sem válto ki belőlem olyan érzéseket, mint ő.
Csak hát úgy látszik, nem tudtam bebizonyítani neki.
Ha viszont őt nem kapha am vissza, akkor rá kelle vennem
magam a továbblépésre. Ő már marhára továbblépe . Szakíto unk,
ezért nem kelle volna megcsalásnak éreznem az éjszakát, mégis
annak éreztem.
Behunyt szemmel felidéztem a Lake George-i éjszakánkat.
Kibírhatatlan volt a fájdalom. Hiányzo , hogy a kis teste pont
belesimult az enyémbe, amikor együ feküdtünk. Hiányzo a
nevetése. Hiányzo az illata. A melle em fekvő másik lánnyal
próbáltam újra átélni azt, amit vele. Baromira szánalmas.
Ö
Ösztönösen hátranyúltam a telefonomért, mert úgy gondoltam, hogy
muszáj éreznie valamennyire a kétségbeesésemet.

Tudom, hogy továbbléptél. Én is megpróbáltam az este. Szexeltem

valakivel. Neked működik? Nekem nem. Még mindig annyira rohadtul
szeretlek. Örökké foglak. Sohasem fogom megérteni. Soha. Amúgy
megdugott már?

Soha nem írt vissza, de nem is vártam.

 17. FEJEZET
Sk ar
MAGZATPÓZBA KUPORODTAM, miután megkaptam az üzenetét:
„Szexeltem valakivel.” Nehéz volt megemészteni a szavait, és hánynom
kelle tuda ól, hogy én taszíto am egyenesen annak a lánynak a
karjaiba.
Ez elkerülhetetlen volt, de nem gondoltam volna, hogy olyan
kegyetlen lesz, hogy elmondja nekem. Mit vártam? Biztos nagyon
dühös le , amikor megrendeztem azt a kamurandit a Chili’sben. Ez
volt a szándékom. Tudtam, hogy Davey oda jár minden péntek este,
úgyhogy megkértem Jasont, Angie tesójának egyik barátját, hogy
vacsorázzunk együ , és fogja meg a kezemet, hogy ez eljusson
Mitchhez. Tudtam, hogy működik a tervem, mert a szemem sarkából
lá am, amikor Davey lefényképeze .
Mitch csakis akkor tartha a távol magát tőlem, ha dühös volt. És
ezt csak úgy tudtam elérni, ha hagyom, hogy egy másik sráccal
lásson. Szörnyen éreztem magam, de mi más választásom le volna?
Nem hátrált meg, továbbra is próbált meggyőzni, hogy gondoljam
meg magam, mert szeret. Ez pedig nem változik, hacsak nem érem
el, hogy megutáljon. Az üzenete dühös hangvétele elárulta, hogy
végre sikerrel jártam.
Jár a gratuláció, Skylar.
Bevillant a kép, hogy Mitch szája egy másik nőn van, a farka
pedig benne. Könyörögtem az elmémnek, hogy álljon le, de csak
rosszabb le a helyzet.
Mit te em?
Minden eddiginél fontosabb le , hogy eltűnjek a városból, mielő
hazajön a nyári szünetre. Ha meglátnám őt, összetörnék.
A gimi utolsó éve után elvállaltam egy dizájneri gyakornoki állást
egy manha ani magáncégnél. Tarto am egy év szünetet a
tanulásban az egyetem elő , és át akartam látni a szakma alapjait,
mielő eldöntöm, hogy ezt a szakot válasszam-e.
Oliver és Lizete örült, hogy visszakaptak egy időre. Most Seamust
is magammal vi em. Ironikus helyzet volt, mert Seamus – Mitchhez
és hozzám hasonlóan – „elvált szülők gyereke” le bizonyos
értelemben, akit ide-oda hurcolnak.
Bár a Brooklynba való visszatérésemről a rákos időszak juto
eszembe, mégis feloldozást jelente , hogy nem kell szembekerülnöm
Mitchcsel.
Heti három napot gyakornokoskodtam a Harrington Design
Studióban, ami kiemelt ügyfelek lakberendezési megbízásaira
szakosodo Manha anben és a Hampton-vidéken. A fennmaradó
két napon a Regal Fabricsnél dolgoztam, a város egyik híres
méteráruboltjában, amelyik anyagokat szállíto a stúdiónak. Az volt
a dolgom, hogy szín és anyag szerint rendszerezzem a készleteket,
illetve segítsek kiválasztani az ügyfeleknek azt a mintát, amit
szeretnének. A gyakornokok koordinátora segíte , hogy megkapjam
ezt a munkát, mert lá a, hogy milyen keményen dolgozom zetés
nélkül is.
Írtam egy üzenetet Mitchnek nyár elején, hogy tudassam vele,
mire készülök és hol dolgozom. Gondoltam, legalább ennyivel
tartozom neki. Bár távol tarto am magam New Jersey-től, nem
akartam annyira kegyetlen lenni vele, hogy egyáltalán nem keresem.
Kiderült, hogy ő meg úgy döntö , Bostonban marad nyáron, mert
munkát kapo a campus egyik é ermében, a diákszövetség
épületében. Igencsak hangsúlyozta a válaszában, hogy már nem volt
neki miért hazamenni.
Semmivel sem le könnyebb, hogy külön voltunk.
Belebetegedtem a gondolatba, hogy más lányokkal fekszik le.
Senkinek sem mondtam el az igazi okot, hogy miért vete em véget a
kapcsolatomnak Mitchcsel. Nem akartam hallani anyától és Ninától,
hogy miért gondolom rosszul, hogy egyszer majd el fog hagyni, ha
nem tudok neki gyereket szülni. Ez az én titkos és önzetlen
döntésem volt, és nem vártam el, hogy bárki is megértse.
Összességében elég kiszámíthatóan alakultak a napjaim a nyáron.
Lizete csinált nekem valami kubai reggelit, mielő bementem
metróval a városba. Nem szereztem i igazi barátokat, úgyhogy
ahelye , hogy Manha anben lógtam volna munka után, inkább
egyenesen hazamentem olvasni.
De minden megváltozo aznap, amikor megismerkedtem
Charismával. Úgy néze ki, mint bármelyik tehetős manha ani nő,
akik abba az üzletbe jártak, csak korban közelebb állt hozzám.
Félhosszú karamellaszínű hajjal és tökéletesre manikűrözö
körmökkel. Klasszikusan jó megjelenése volt, de nem mondható
feltűnő szépségnek. Látszo az öltözékén, hogy jó anyagi
körülmények közö él.
– Miben segíthetek?
– Átalakítom a hálószobámat, és valami merész, fekete-fehér
damasztot keresek bársonybeütéssel a függönyökhöz.
– Szerintem pont tudok ilyet mutatni – veze em fel az emeletre,
ahol a legdrágább anyagok kaptak helyet, és megmuta am neki,
melyikre gondoltam.
Elállt a lélegzete, amikor végighúzta a kezét a texturált anyagon.
– Pont ilyet képzeltem el. Ezt meg hogy csinálta?
– Már kívül-belül ismerem a boltot – mosolyogtam. – Tudja a
méreteket?
– Nem. Amia még vissza kell jönnöm. Egyébként Charisma
vagyok – nyújto kezet.
– Skylar.
– Skylar! Szép név.
– A Charisma is – feleltem, miközben visszaraktam a polcra az
anyagtekercset.
– Tegeződhetnénk – biccente e oldalra a fejét. – Idevalósi vagy?
– Brooklynban lakom az apámmal. Csak a nyarat töltöm i .
– Nem bánod, ha mondok neked valamit? – néze végig rajtam.
– Nyugodtan.
– Olyan csinos lány vagy, amolyan tiszta lap. Lenyűgöző lehetnél,
ha lenne rajtad egy kis smink, és egy picit kiöltöznél. Imádom
átváltoztatni az embereket. Ez olyan hobbiféleség nálam. Szólj, ha
érdekel!
– Valami átváltoztatós műsorhoz keresel szereplőket?
– Nem. Esküszöm! Csak szerintem jó móka lenne. Lehet, hogy túl
sok a szabadidőm.
– Lehet.
– Hova jársz suliba?
– Most végeztem el a gimit. Tartok egy év szünetet a tanulásban,
és gondolkodom rajta, hogy a végén beadom a jelentkezésemet,
valószínűleg lakberendező szakra. És te?
– A Wellesley-be járok. Most leszek harmadéves.
– Hűha!
Lementünk, ő pedig beletúrt a Coach táskájába a telefonjáért.
– Hogy szoktál lazítani, Skylar?
– Nem tudom… olvasok? Elég unalmas az életem.
– Most csak viccelsz, ugye? Az álmok városában töltöd a nyarat,
de közben begubózol egy könyvvel? Ezen változtatnunk kell. Túl
atal vagy ahhoz, hogy úgy élj, mint egy remete. Mi a számod?
Megadtam neki, és beírta a telefonjába.
– Mit javasolsz a lazításhoz?
– Kezdhetnéd azzal, hogy megengeded, hogy átváltoztassalak,
aztán elmegyünk bulizni. Van egypár menő tizennyolc pluszos hely
a belvárosban. Mit szólnál a péntek estéhez?
– Ööö… nem tudom, lennék-e a próbababád.
– Nem fogadok el nemleges választ.
– Oké – vontam vállat. – Nyolcig szoktam i dolgozni
péntekenként.
Mit veszíthetek?
– Juj! – csapta össze a tenyerét lelkesen.
– Mit vegyek fel?
– Amia ne aggódj! Van nálam egy csomó ruha o hon. Majd
elhozom a függönyméreteket, amikor jövök érted.
– Jó, pénteken nyolckor találkozunk.
Ez meg mi a fene volt?

Istenem, imádtam részegnek lenni.

Charismáról kiderült, hogy több szempontból is rossz hatással
volt rám. Akkor viszont úgy éreztem, hogy a megismerkedésünk a
legjobb dolog, ami valaha is történt velem, mert kiráncigált a
posványból.
Elkezdtünk hetente többször is együ lógni. A családja nem lako
túl messze a bol ól, ahol dolgoztam, úgyhogy átsétáltam munka
után, és néha o is aludtam. A portás már megismert, és
megengedte, hogy egyenesen felmenjek. Charisma szülei éppen a
Fidzsi-szigeteken nyaraltak, így övé volt az egész lakás: modern
berendezéssel, sok fehérrel és geometrikus formájú áramvonalas
bútorokkal.
Állt egy kis bárpult a nappali sarkában, ahol Charisma bármilyen
italt elkészíte nekem, amit csak kértem. A Southern Comfort, a
Sour és a Cosmo volt a kedvencem.
Életemben először végre megérte em, mi olyan jó ebben. A
berúgás segíte , hogy átmenetileg tompuljon a fájdalom. Minden
egyes itallal egyre jobban a homályba vesztek a rossz dolgok, és
eufórikus köd ve e át a helyüket. A boldog részegség közepe e
megoszto am Charismával az összes titkomat, beleértve az igazi
okot is, hogy miért szakíto am Mitchcsel. Nem tudo rá semmi
okosat mondani, de jó terápia volt kiadni magamból egy pártatlan
embernek.
Bemutato néhány barátjának, akikkel együ nő fel. Gyakran
csatlakoztak hozzánk koktélozni. A csapathoz tartozo Charisma
unokatesója, Chad is. Magas volt, szőke, gazdaggyerek-külsejű, a
foga pedig úgy csillogo , mint a Chrysler-székház teteje. A
Harvardról jö haza a nyárra.
Chad mindig egyértelművé te e, hogy érdeklem: vagy abból,
ahogy rám néze , vagy pedig abból, ahogy futólag hozzáért a
kezével a térdemhez. Charisma próbált rávenni, hogy adjak neki egy
esélyt. Vonzó és elég rendes srác volt, de nem tudtam, hogy készen
állok-e a randizásra. Charisma elmondta, hogy még sohasem volt
komoly barátnője, amiből leve em, hogy csak „kalandot” keres.
Egyrészt tudtam, hogy ideje elveszítenem a szüzességemet. Már
senki sem volt szűz körülö em. Másrészt pedig – és ez volt a
nagyobbik rész – mélyen elszomorodtam a gondola ól, mert mindig
is úgy volt, hogy Mitchcsel kell megtörténnie az elsőnek. Igazából ő
volt az egyetlen srác, akit akartam, így ha már készültem elveszíteni
a szüzességemet, valószínűleg nem is számíto , kivel fogom: a többi
pasi mind „tizenke ő, egy tucat” kategória.
Charisma töltö nekem egy Midorit.
– Egy jó dugásra van szükséged, Skylar, hogy túl legyél azon a
Mitch nevű pasin.
Este a belvárosi Club Nicole-ba készültünk Chaddel és néhány
lánnyal Charisma baráti köréből.
Chad a szokásos testre szabo szve erében jelent meg, és azzal a
fás illatú kölnivel befújva, ami mindig érződö rajta.
– Skylar, ma este látni akarom, hogy táncolsz.
 – Még néhány kör ebből, és lehet, hogy teljesül a kívánságod, Mr.
Harvard.
– Hát nem csinos ma este? – kérdezte tőle Charisma, miközben
ado nekem még egy italt.
– Mindig csinos. Sőt, a csinos gyenge kifejezés rá.
– Hagyjalak magatokra titeket? – kacsinto rám Charisma.
Nem válaszoltam, csak tovább kortyolga am a poharamból.
Nagyon erőlte e ezt a Chad dolgot. Lehet, hogy adok neki egy
esélyt.

A szórakozóhely elő i hosszas sorban állás után végül beengede

minket a kidobó, aki úgy néze ki, mint Dwayne Johnson. Chad
lepacsizo vele, amivel megerősíte e a gyanúmat, hogy az
elitegyetem ellenére ismert partiarc is egyben. Felsóhajto am a
megkönnyebbüléstől, mert ez volt az első alkalom, hogy sikerrel
használtuk a hamis igazolványokat, amiket Charisma szerze a
belvárosban.
A leinti párás levegőt felválto a a turbó fokozatra állíto
légkondi, amitől megkeményede a mellbimbóm. Kis híján
beszakadt a dobhártyám az üvöltő technozenétől.
Chad eltűnt, aztán egy sörrel került elő, amit magának hozo , és
egy Tom Collins koktéllal, amit nekem. Lányok táncoltak
ketrecekben, az emelvényeik körül pedig táncolt a tömeg.
Felhajto am az italomat, és hirtelen úgy éreztem, hogy
legszívesebben csatlakoznék hozzájuk. Charisma mintegy
vezényszóra felhúzo a parke re, ahol ke en, ma részegen
elkezdtünk egymáshoz préselődve vonaglani. Fel gyelt ránk egy
csapatnyi fér a közelben. Engem egyébként az életem árán sem
lehete volna rávenni, hogy egy ketrec körül táncoljak, miközben
egy random csávó hozzám nyomja a golyóit – de akkor, az ital
hatása ala teljesen normális dolognak tűnt.
Chad fü yente a produkciónkra. Amikor egy másik szám jö ,
felém nyújto a a kezét, és lesegíte a parke ről.
– Ez jó volt! – jelente e ki Charisma, és eltáncolt a műfüstön
keresztül a pulthoz, ahol a többi lány várakozo .
Chadnek forró és sörszagú volt a lehelete, amikor a fülemhez
hajolva azt mondta:
– Felmegyünk?
 – Mi van fent?
– A VIP-részleg.
Felnéztem az erkélyre. Sötétnek tűnt, halovány lila fénnyel. Csak
mozgó alakok szilue jét lá am odafent.
– Persze – válaszoltam, és hirtelen szorongani kezdtem.
– Kérjünk ki még egy kört, mielő elindulunk! – javasolta.
Chad visszatért az italainkkal, és felém nyújto a a kezét, hogy
kövessem a fekete kárpi al boríto lépcsőn fölfelé. Minden lépéssel
egyre csak halkult a zene.
– Üdv, Mr. Carter! – szólalt meg a fent álló őr.
– Helló, Hollis!
– Miért szólíto téged Mr. Carternek? – kérdeztem, amikor
leültünk az egyik lila velúrkanapéra.
– Mert a szüleimé a hely – válaszolta önelégült félmosollyal.
– Tessék?
– Igazából három szórakozóhely is a családomé ebben az utcában.
Tudtam, hogy tele van pénzzel, de azért jesszusom…
– Hűha. Ez nagyon menő.
– Szerintem is – ve e el az italomat, és lete e az asztalra. – Látod
azt az ajtót o hátul?
– Aha.
– Az egy privát szoba. A padló és a falak üvegből vannak, lelátni a
tánctérre, de onnan senki sem lát be. Azt csinálunk az emberek feje
fölö , amit csak akarunk, és senki sem fogja megtudni – fogta
halkabbra a hangját. – Érted, mire célzok?
Jó fél percig gondolkodtam rajta, mert tudtam, hogy valójában
mire kér.
– Persze.
Még részegen is teljes mértékben a tudatában voltam annak, hogy
mi fog történni. Felállt a karomon a szőr, amikor megfogta a
kezemet.
A szobában távolinak hangzo a zene, viszont jobban lehete
érezni a basszus ütemét.
Becsukta az ajtót, és hallo am, hogy ka an a zár. Kalapálni
kezde a szívem, amikor megszólalt.
– Állj oda a fal elé! Élvezd a kilátást – lépe mögém, hogy
megcsókolja a nyakamat. – Én ezt a kilátást élvezem – húzta végig a
karomon az ujjbegyeit. – Hihetetlenül jó tested van. Foglalkoztál
tánccal?
 – Nem – ráztam a fejemet megfeszülve.
Jólese az érintés, valami mégsem stimmelt vele. Reagált rá a
testem, de idegen érzés volt, nem úgy, mint Mitchcsel. Nem volt
benne a szívem és a lelkem. Idegességet éreztem a korábban mindig
tapasztalt átható szenvedély helye . Mégis fel kelle nőnöm, így
eldöntö em, hogy nem állok ellen semminek, amivel próbálkozik.
Szükségem volt erre. Mitch továbblépe , nekem pedig tudnom
kelle , segíthet-e egy másik srác abban, hogy ugyanazt tegyem.
A zene ritmusára lüktete a megfeszült testem, miközben Chad
tovább csókolta a nyakamat, aztán elkezdte szívogatni.
– Gondoskodom róla, hogy nagyon jó legyen neked, Skylar. Olyan
régóta akarlak.
Behunyt szemmel igyekeztem csitítani a lelkiismeretemet, ahogy
Chad lassan lehúzta a ruhám cipzárját. A ruha a földön kötö ki.
Utána megfordíto , és nekinyomo az üvegfalnak.
– Biztos vagy benne, hogy nem láthatnak?
– Egyoldalú. Ne aggódj!
Egy kristályokkal teli fekete krómcsillárra összpontosíto am,
amikor lassan lehúzta a bugyimat.
Még van rá idő, hogy meggondoljam magam.
– Lefogadom, hogy még sohasem csináltad így… több száz ember
feje fölö .
Elmondjam neki, hogy szűz vagyok?
– Az biztos. Még nem… így nem.
Kikapcsolta a melltartómat, és elkezdte szívogatni a mellemet.
Minden olyan gyorsan történt, de tulajdonképpen így szere em
volna. Nem akartam érezni. Csak túl akartam lenni rajta, mert a
szüzességem volt az utolsó Mitchhez köthető dolog, amit el kelle
engednem, hogy továbblépjek.
Megint behunytam a szememet, és hallo am, ahogy lehúzza a
sliccét.
Már nem csókolt. Kinyito am a szememet, és éppen benyúlt a
hátsó zsebébe. Sercege az óvszeres tasak, amikor feltépte a fogával.
Lefelé vándorolt a tekintetem: néztem, ahogy felhúzza és
összecsippenti a tetejét. Kénytelen voltam megállapítani, hogy
mennyivel kisebb, mint Mitché.
Chad nem vesztege e az időt. Pillanatokon belül felkapo , és a
dereka köré fonta a lábamat. Azonnal éreztem az égő, szúró érzést,
mert próbált belém hatolni, miközben Lady Gaga Do What You
Wantja bömbölt odalent.
Milyen ironikus.
– Au! Lassíts! – mondtam neki.
– Fáj?
– Igen.
– Jó… bocs, bébi.
Ne hívj bébinek!
Ve em egy mély levegőt, és elhatároztam, hogy mindenáron
kibírom a fájdalmat. Amikor megint belém nyomult,
felnyöszörögtem, de a légzésemre koncentrálva átvészeltem, ahogy a
hátam nekiütközö a falnak.
– Olyan szűk vagy – hatolt be még keményebben az égő
hüvelyembe.
Biztosra ve em, hogy tévedésből jó jelnek veszi a levegő után
kapkodásomat, miközben lassan tovább dugo . Miután fokozatosan
sikerült á örnie a szűzhártyámat, elkezde gyorsabban mozogni.
Amint csillapodo egy kicsit a fájdalom a lábam közö , kezdtem
rádöbbenni arra, hogy mi történik éppen. Behunyt szemmel semmi
mást nem lá am magam elő , csak Mitch arcát. Az égő érzés odalent
semmi sem volt ahhoz képest, ahogy a kék szeme és a pillantása
beleége abban a pillanatban a lelkembe. Ő kelle volna, hogy
megtegye. Elkezdtek folyni a könnyeim, Chad mozdulatai pedig
egyre határozo abbak te ek.
– Mindjárt elélvezek – szólalt meg nemsokára.
– Én is – hazudtam szipogva.
Felnyögö , mire még szorosabban behunytam a szememet, hogy
megszabaduljak a könnyektől.
Leállt a mozgással, lassan kihúzta a farkát, és lenéze .
– Bassza meg!
– Mi az?
– Minden tiszta vér.
Lehajto am a fejemet, és lá am, hogy csupa piros a nadrágja,
ráadásul a lábamon is folyik.
– Francba. A menzeszed?
A szám elé kaptam a kezemet. A fejemet rázva már nem tudtam
visszatartani a könnyeimet.
– Te… nem mondod, hogy szűz voltál? – túrt bele a hajába.
– De – reszkete a hangom.
Dühösnek tűnt, mintha átvertem volna valamivel.
 – Rohadt életbe! Nem csináltam volna ezt, ha tudok róla. Hogy a
picsába menjek ki így, tiszta véresen?
A testemben lévő vér is felforrt a ól, milyen pofátlanul érzéketlen
kérdés ez.
– Nem tudom. Én…
Hirtelen kiment a szobából, és egy kis fehér törülközővel jö
vissza, amit a pult mögül hozo . Azzal töröltem le a lábamat.
– Gyere! – fogta meg a kezemet. – Szökjünk ki a hátsó ajtón!
Szó szerint levonszolt a földszintre, aztán ki a hátsó ajtón egy
elhagyato sikátorba. Szótlanul gyalogoltunk a murván az éjszakai
ködben, mielő kiértünk az utcára, ahol fogo egy taxit.
Chad egy szót sem szólt hozzám a Charisma lakása felé vezető
úton. Bambán bámultam kifelé az ablakon, még mindig teljesen
ledöbbenve a Jekyll és Hyde-os átváltozásától.
Megállt a kocsi, odakísért a lépcsőházajtóhoz, és ügyetlenül
átölelt, mielő visszament a taxihoz, ami elhajto .
Szóhoz se juto am. Üresnek éreztem magam. Kihasználtnak.
A portás beengede , én pedig kábultan szálltam be a liftbe – még
mindig olyan érzéssel, mintha nemrég olto ak volna el egy tüzet a
hüvelyemben. Felérve lá am, hogy Charisma még nem ért haza a
szórakozóhelyről. Az összes holmim odabent volt, a kulcsra zárt ajtó
túloldalán, mert úgy volt, hogy nála alszom.
Há al nekidöntö em a fejemet az ajtónak, és lassan
lehanyatlo am a padlóra a folyosón. Előve em a telefonomat, hogy
átnézzem a közös Lake George-i képeinket Mitchcsel. Most először
engedtem meg magamnak, hogy akár csak egy fotójára is ránézzek,
amióta megírtam neki azt a re ege e-mailt. Vágyakozást ébreszte
bennem az arca és a tekintete, amin mindig tükröződö , hogy szeret
engem. A telefont a szívemhez szorítva elsírtam magam. Ami
Chaddel történt, mit sem segíte abban, hogy túllépjek az
érzéseimen. Sőt, még meg is erősíte e, hogy mennyire
kitörölhetetlen a Mitch iránti szerelmem. Miután együ voltam egy
másik fér val, csak még jobban vágyódtam utána.
Egy óra múlva kinyílt a liftajtó, és Charisma fordult be a sarkon.
– Szia, csajszi! Mi történt? Azt hi em, Chaddel vagy.
– Ja, ha már i tartunk… Az uncsid egy seggfej – válaszoltam a
földön ülve.
– Mire gondolsz?
– Nem akarok róla beszélni.
 – Kérsz egy italt? – nyito a ki az ajtót.
– Nem… köszi. Kezdjük o , hogy amia kerültem bajba ma este.
Elegem van az ivásból. És ami az uncsidat illeti, ha tényleg tudni
akarod, akkor elszáguldo egy taxival a szüzességemmel együ , és
eldobo , mint valami szemetet. Úgy tűnik, nem kell lélek ahhoz,
hogy felvegyék az embert a Harvardra.
Az a nyár tanulópénz volt Charismával. Amelle , hogy
elveszíte em a szüzességemet, és rájö em, hogy az alkohol nem a
barátom, felismertem azt is, hogy az ember nem tud a szíve nélkül
továbblépni. Nekem Mitch volt a szívem. Az érzéseim Jake és Nina
esküvői partiján érték el a tetőpontjukat.

Jake és Nina novemberben végre kitűzte a várva várt esküvőjük

időpontját. A. J. születése óta jártak jegyben, de szűkös volt a
költségvetésük, ezért két évig vártak az esküvő megszervezésével.
Nina koszorúslányaként Bostonba kelle utaznom, hogy o
legyek a partin, amit egy menő olasz é eremben tarto ak a North
Enden. Jake tesója, Allison, és az ő férje, Cedric nanszírozta a partit
a különteremben, aminek egy kis táncparke je is volt.
A lakomához egy büféasztal is tartozo , rajta például előételekkel,
pesztós tésztával és báránybordával. Desszertnek cannolit és olasz
rumos tortát hoza ak egy utcabéli cukrászdából.
A DJ sok big band zenét és lágy dallamot játszo olyan
előadóktól, mint Tony Benne és Michael Bublé. A plafonról
lazacszínű lampionok lógtak, a hosszú asztalt pedig fehér hortenziák
díszíte ék, vízben úszó teamécsesekkel körülvéve.
Jack elegáns fekete inget viselt feltűrt ujjal, ami közszemlére te e
a tetoválásait, Nina pedig egyszerű fekete-fehér ruhában pompázo .
Jake éppen olasz keksszel ete e Ninát, A. J. pedig o ült közö ük.
Bár nagyon örültem nekik, a hangula ól mégis összeszorult a
szívem. Már több mint egy év eltelt azóta, hogy szakíto am
Mitchcsel, és napról napra csak egyre nehezebb le . Mindig az járt a
fejemben, vajon mit csinál, hogy boldog-e, vagy éppen ma
ismerkedik meg valakivel, akibe majd beleszeret. Ez a nap különösen
nehéz volt, mert az ő városában voltam: oly közel, de mégis oly
távol.
A DJ táncra hívta Jake-et és Ninát Frank Sinatra The Way You Look
Tonightjára. Valamiért mindig libabőrös le em e ől a számtól. Olyan
gyönyörű. Figyeltem, hogy néz Jake Ninára tánc közben, hogy
su ognak egymás fülébe. Abban a pillanatban lényegében semmi
más nem léteze számukra, csak a másik, hiába voltak egy
emberekkel teli teremben. Jake tekintete ismerős volt; Mitch is pont
ugyanúgy néze rám annak idején.
A szám közben az egész kapcsolatom lejátszódo Mitchcsel a
fejemben: a kosarazás, amikor kicsik voltunk, a csók a vásárban,
amikor megpuszilta a kopasz fejemet, a Lake George-i éjszaka.
Elviselhetetlen fájdalom nehezede a mellkasomra. Éppen, amikor
valami tempósabbra válto a zene, kirohantam a teremből, mielőbb
bárki is észreve e volna, hogy bőgök.
A zsúfolt é ermi részben kötö em ki, ahol felmentem a lépcsőn,
ami egy üres tetőteraszra vezete . Úgy fújta a ruhámat a szél, mint
Marilyn Monroe-nak azon a képen, amikor kinyito am az ajtót.
Hűvös este volt, de lélegzetelállítóan ragyogtak a csillagok. Mintha
egy lyuk tátongo volna a mellkasomon, ahogy egyre jobban sírtam.
– Skylar? – vágódo ki az ajtó. – Mi a fenét csinálsz idefent?
Elszállt a fejünk fölö egy repülő, miközben felém tarto .
– Jake… – próbáltam összeszedni magam. – Szükségem volt egy
kis friss levegőre.
– Baromság. Lá am, hogy sírva jössz ki.
– Vissza kéne menned a bulitokra.
– A kacsatánc várhat – ve le két széket onnan, ahol egymásra
rakva sorakoztak. – Ülj le! És most mesélj.
– Tudod, hogy szakíto am Mitchcsel…
– Hogy is felejthetném el? Beugro hozzánk, miután kidobtad…
– Tényleg?
– Aha… azért jö , hogy Nina tud-e valamit, és tanácsot kért
tőlem. Egyikünk se tudta, mit mondjon. Csak adtam neki egy sört,
leita am, és hazavi em kocsival.
– Amikor Ninával táncoltatok arra a dalra… ő juto eszembe róla.
– Várj! Ha ennyire szomorú vagy mia a, akkor miért vete él
véget neki? Ezt szerintem nem tudja senki.
– Kérdezhetek valamit?
– Rajta!
– Ha még A. J. elő megtudod, hogy Ninának nem lehet
kisbabája, akkor vele maradtál volna hosszú távon?
Jake pislogo , ahogy összeállt neki a kép.
 – Kétség nem fér hozzá… igen. Nekem Nina a babám. Többet
jelent, mint bármi más a világon. Pont szerencsénk volt az első
próbálkozásnál, de ha nem tudo volna gyereket szülni nekem,
akkor az csalódás le volna, de csak azért, mert nem kapha am
volna olyasmit, ami félig belőle van, félig meg belőlem. Rajta kívül
nincs olyan nő, akivel akarnám ezt. Bármelyik pasas, aki igazán
szeret téged, ugyanígy érezne. Ninának nem is mondtad, ugye? –
te e a vállamra a kezét.
– Nem.
– Így már kezdem érteni. Azt hi ed, hogy szívességet teszel neki,
ha elengeded, mielő alkalma le volna később elhagyni téged.
– Aha – töröltem meg a szememet.
– Ha tényleg úgy szeret, ahogy mondja, akkor tévedsz, Skylar.
Amikor nehéz időszakon mentem keresztül, egy okos lány egyszer
azt mondta nekem, hogy az élet rövid, és meg fogom bánni, ha olyan
könnyen elengedem Ninát. Ugyanaz a lány volt, aki kis híján kiverte
a fogamat. Nem ismered? Kemény csaj. Most pont a saját tanácsára
van szüksége.
Kicsit elneve em magam a könnyek ellenére, mert eszembe juto
az a nap.
– Én csak félek.
– Ebből tudod, hogy tényleg szereted a csávót. Nincs szerelem
félelem nélkül. Ha nem szarsz be a ól, hogy elveszíthetsz valakit,
akkor az nem is szerelem.
Egyre gyorsabban vert a szívem, amikor rádöbbentem, mit fogok
tenni.
– Megmondanád Ninának, hogy nagyon sajnálom, de el kell
mennem?
 18. FEJEZET
Mit
– JÓ ÉJT, HERCEGNŐ! – adtam puszit Summer homlokára, miután
betakartam. Én vigyáztam a húgomra, amíg apám elment valahova a
feleségével.
Ez volt a második hétvégi látogatásom Pennsylvaniában
mostanság. Summer megérdemelte, hogy olyan bátyja legyen, aki
nem hiányzik teljesen az életéből, így végre erőt ve em magamon,
hogy félretegyem a nézeteltéréseinket apámmal. Valaminek muszáj
volt jól alakulnia az életemben, ha már minden más szar le .
Egész este monopolyztunk, és hagytam, hogy megmutassa,
hogyan kell elkészíteni a kedvenc pu aszto rizses nasiját. Hagytam
volna, hogy sokkal tovább fent maradjon a megszoko lefekvési
idejénél, de végül kidőlt, és ő kérte, hogy mehessen aludni.
Az apám nappalijában sötét volt, csak a tévé világíto . A
penetráns cigiszag mélyen beivódo a régi tweedhuzatos kanapéba.
Leültem, hogy oda sem gyelve elkezdjek váltogatni a csatornák
közö . Azt kívántam, bárcsak beszélhetnék Skylarrel, és mindent
elmondhatnék neki Summerről. Sok kívánságom le volna vele
kapcsolatban, például az is, hogy a tavalyi év bárcsak meg sem
történt volna. Rengeteg ostoba hibát köve em el, miközben túl
akartam lépni a fájdalmon, amit okozo nekem. Mégis egyre csak
fokozódo az iránta érze vágyakozásom.
Hónapok óta nem kerese . Így amikor egy órával később
megcsörrent a telefonom, és az ő neve villant fel a kijelzőn, nem
hi em a szememnek.
– Skylar?
– Szia!
Szorosan behunytam a szemem, úgy örültem a hangjának.
– Jól vagy?
– A kolid aulájában vagyok – felelte. – I vagy, felmehetek?
 – A kolimban vagy? Bostonban?
– Igen. Ninának és Jake-nek most van az esküvői partija, és
o hagytam az é ermet, hogy idejöjjek.
– Francba! – hajíto am el az egyik párnát dühömben. – Én
Pennsylvaniában vagyok, eljö em meglátogatni a húgomat.
– Tényleg? – szipogo . Rekedtesnek tűnt a hangja. – Hűha… az
szuper. Én…
– Skylar, te sírsz?
– Igen – habozo . – Azért vagyok i , hogy elmondjak neked
valamit.
– Figyelj, félre tudsz vonulni egy csendes helyre? – kérdeztem,
mert olyan zaj ve e körül, hogy alig hallo am.
– Hová?
– Van egy zongoraterem, ami a folyosóról nyílik. Balra az első ajtó,
az őrbódé elő . Soha nincs o senki.
– Oké, elindultam – jelezte, és már hallo am is a lépteit. – I
vagyok. Üres.
– Csukd be az ajtót! – javasoltam neki. Az ajtó becsukódo ,
kizárva az addigi zajt. – Most pedig mondd el nekem, amiért
odamentél.
– Nehéz ez nekem.
– Addig maradok veled a vonalban, ameddig csak szeretnéd.
Felőlem akár az egész kicsesze telefonkönyvet is felolvashatod,
részemről az is oké lenne most. Jó hallani a hangodat. Nem kell
sietned.
– Valamit el kell mondanom. Nem is tudom, hol kezdjem. Tényleg
személyesen kéne.
– Nem. Nem! Egyetlen másodpercet sem akarok már arra
pazarolni az életemből, hogy azon gondolkodjak, vajon mi jár a
fejedben. Mindenről tudnom kell, méghozzá most rögtön.
– Szeretlek, Mitch.
Felgyorsult a szívverésem.
– Én is szeretlek. És ez így is maradt. Tudod, ugye?
– El kell mondanom, hogy miért szakíto am veled igazából. Azt
hi em, hogy azt teszem, ami neked jó.
– Ezt már mondtad, de nem értem.
Elhallgato egy pillanatra, mielő folyta a.
– Nagy eséllyel nem lehet majd kisbabám, Mitch. A kezelések…
tönkrete ék a petesejtjeimet.
 Rámeredtem a Family Guy-epizódra a tévében, amíg felfogtam a
szavait. Tessék? Képtelen voltam elhinni, hogy ezt titokban tarto a
elő em. Ugyanakkor feldúlt voltam a szomorúsága mia . Így már
mindent érte em.
– Mitch… o vagy még?
– Azt hi ed, hogy el foglak hagyni, ha nem lehet gyereked?
– Inkább a ól féltem, hogy nem, de ahogy telik az idő, és szeretnél
majd gyereket… akkor neheztelni fogsz rám.
Elöntö ek az érzelmek. Meg kelle értetnem vele a dolgot, ezért
hangosabban szólaltam meg, mint ahogy szere em volna.
– Rosszul gondoltad. Nem akarok gyereket, ha nem tőled van.
Soha nem akarok majd mástól. Érted? Semmi sem számít nekem,
csak te. Egy kibaszo zombi vagyok nélküled.
Némán belesóhajto a telefonba.
– Van még valami, amit el kell mondanom neked.
– Oké…
Kifújta magát, de most valahogy még az is hangosnak tűnt.
– New Yorkban töltö em a nyarat – kezde bele. – És
megismerkedtem egy lánnyal, aki o lakik a városban. Bemutato az
unokatesójának, Chadnek.
Hirtelen felfordult a gyomrom. Tudtam, hová vezet ez.
– Igen…?
– Próbáltam túllépni rajtad… és végül hagytam, hogy szexeljen
velem.
Kifújtam a levegőt, amit visszatarto am. Éreztem az epe keserű
ízét a torkomban. Jobb érzés le volna, ha kiszúrják a szememet,
mint az, hogy hallanom kelle ezt. Úgy kelle tennem, mintha
nyugodt lennék, de az elgyötört légzésem elárulta a valódi
érzéseimet.
– Jó… oké – szorult ökölbe a kezem. Ellenálltam a kísértésnek,
hogy belevágjak egyet a falba. – Ennyi? Védekeztetek, ugye?
– Igen, persze – hadarta. – Olyan gyorsan történt, és borzasztó
volt. Soha többé nem lá am. Veled kelle volna megtörténnie az
elsőnek, és szörnyű hányingerem volt utána. Azért csináltam, mert
azt hi em, hogy segít továbblépni, de pont ellenkezőleg. Én…
– Oké. Ne is mondj többet, jó? Nem bírom hallani. Csak túl akarok
lépni ezen.
– Te jártál valakivel? – irányíto a rám a beszélgetést.
Hallga am, mert nem tudtam, hogyan magyarázzam el neki. De
ha már őszinték voltunk egymással…
– Két lánnyal feküdtem le. Magányos voltam, és minél jobban telt
az idő, annál jobban azt hi em, hogy nem fogsz visszajönni. Az első
egy egyéjszakás kaland volt, ami után hülye módon írtam neked.
Aztán az előző félév végén elkezdtem randizgatni valakivel. Semmi
sem le belőle. Nyáron is folytatódo , de sohasem voltam beleesve,
és ezt ő is tudta. A fenébe is, tele volt a kicsesze képeiddel a
szobám. Komolyabbat akart, mint amit nyújtani tudtam neki. Eleinte
úgy te , mintha oké lenne a részéről, hogy lazára vesszük a gurát,
csak aztán már mást mondo . Szóval kiakadt, amikor lezártam.
Megmondtam neki, hogy még mindig téged szeretlek. Utána nem
akart leállni, folyton hívogato , és elkezde egy kicsit pszichopata
módon viselkedni. Őrület volt, de már vége.
– Hogy hívták?
– A lányt? Charismának.
Hallo am, hogy Skylarnek eláll a lélegzete, aztán mintha leejte e
volna a telefont.
Francba!
– Skylar… i vagy?
– New York-i? – szólt bele reszkető hangon.
– Igen. Miért fontos?
– A lány, akivel megismerkedtem o … jaj, istenem… az ő.
– Tessék?
– Ő az. Bejö a munkahelyemre… úgy te , mintha anyagot
akarna vásárolni. Honnan tudta, hogy hol dolgozom?
Hányingerem támadt, Skylar pedig folyta a.
– Ő hozo össze a köcsög unokatestvérével. Elmondtam neki az
összes titkomat. Mitch… még azt is elmondtam neki, hogy igazából
miért szakíto am veled!
Skylar még jobban elkezde sírni. Megszakadt a szívem.
Ennek nem le volna szabad megtörténnie.
Már nem bírtam visszatartani, úgyhogy kiszaladtam a fürdőbe,
hogy belehányjak a vécébe – még mindig a telefonnal a kezemben.
Sohasem fogom megbocsátani magamnak.
Akkor még nem tudtam, hogy a legrosszabb még hátravan.
 19. FEJEZET
Cha m
ISMERED AZT A DALT, hogy Whatever Lola Wants? Na, azt akár rólam is
írha ák volna.
Hozzászoktam, hogy mindent megkapok, amit csak akarok. A
szüleim sohasem mondtak nekem nemet, így atal felnő ként
meggyűlt a bajom azzal, hogy elfogadjam a visszautasítást. Amikor
először megpillanto am Mitchet, tudtam, hogy muszáj
megszereznem. Ő volt a leggyönyörűbb fér példány, akit valaha
lá am: tökéletes testfelépítés, lenyűgöző szempár és szebb haj, mint
a lányok többségének. A megközelíthetetlen viselkedése is szerepet
játszo abban, hogy a sima vonzódásom gyorsan eszevesze
kéjsóvársággá változo iránta.
Néhány wellesley-s szobatársammal vonatra szálltunk, hogy
elmenjünk a Bostoni Egyetem egyik campuson kívüli bulijára, a
Beacon Streetre. O gyeltem fel rá, ahogy a sarokban ücsörgö
egyedül, sört iszogatva. Megfordíto Yankees-baseballsapka volt
rajta, ami alól kikandikált a dús haja. Szürke pólója rásimult a
kidolgozo izmaira. Néztem, ahogy a telt ajkai közé veszi az üveget,
és már a ól is nedves le a bugyim, hogy a mellemet képzeltem a
helyébe.
De úgy tűnt, hogy neki máshol járt az esze. Muszáj volt, hogy rám
gyeljen, és csak rám. Mivel az apám keményvonalas Yankees-
szurkoló, tudok ezt-azt a baseballról. Úgyhogy szóba elegyedtem
vele a Yankees legutóbbi győzelméről a Red Sox ellen. Egy idő után
mintha ellazult volna, és abban a sarokban töltö ük az este nagy
részét.
Megkérdeztem, hogy megnézhetem-e a koliszobáját, és amikor
felvi , rögtön kiszúrtam, hogy az íróasztala fölö tele van a fal
valami csinos kis teremtésnek a képeivel.
– Van barátnőd?
 – Nincs – válaszolta hűvösen, és nem mondo semmi többet.
Megjegyeztem magamban, hogy meg kell tudnom, ki a franc.
Úgy tűnt, hogy nincs oda értem. Persze, e ől csak még jobban
akartam. Meg sem próbált rám moccanni, így kudarcélménnyel
mentem haza, de eltökélten.
A következő hetekben nem titkoltam, hogy egyre erősödtek az
érzéseim iránta. Nagyon szívesen ölelge em és tapoga am, míg
végül kerek perec közöltem vele, hogy kívánom. Teljesen
egyértelműen megmondta, hogy nem akar kapcsolatot, ám úgy tűnt,
hogy nyito egy lazább dologra. Úgy te em, mintha részemről ez
oké lenne, de titokban megfogadtam, hogy emelni fogom a tétet.
A legszexibb ruháimat ve em fel, és a legpuccosabb é ermekből
hoztam neki kaját a Newbury Streetről. Még egy hosszú sztorit is
kitaláltam egy rossz szakításról, hogy rávegyem, hogy meséljen
nekem róla. Miután megoszto am a „történetemet”, végre megeredt
a nyelve.
Skylar.
Az a ribanc szakíto vele. Hihetetlen. Nem érte em, hogy
dobha a el annyi együ töltö év után, mint valami szemetet. A jó
hír az volt, hogy nem feküdtek le. A rossz hír pedig az, hogy a
tekintete elárulta: még messze nincs túl rajta. Bármit megadtam
volna azért, hogy irántam érezzen így. Minél jobban megismertem,
annál jobban tudtam, hogy valahogy el kell érnem ezt. Minden
stimmelt nála: fantasztikusan jóképű, okos és hűséges.
Néhány nappal azután, hogy megnyílt nekem Skylarrel
kapcsolatban, lefeküdtünk egymással. Lényegében én erőlte em, ő
pedig nem hátrált meg. Bár távolságtartónak tűnt, mintha félig o
sem le volna, mégis ez volt életem legjobb együ léte, mert annyira
vonzódtam hozzá testileg. A farka hatalmas, a teste pedig
kidolgozo . Már a ól el tudtam volna élvezni, hogy
hozzádörgölőzöm. Messze ő volt a legszexibb pasi, akivel valaha is
lefeküdtem. Az, hogy együ voltunk, csodálatosan hato az egómra.
Gyorsan függő le em, mint egy drogos. Megesküdtem rá, hogy az
enyém lesz. Meggyőztem magam, hogy idővel majd úgy fog szeretni
engem, ahogy Skylart szere e.
Nyár közepe volt. Mitch a koliban maradhato , mert o dolgozo
a campuson. Nekem a Wellesley College közelében volt a kecóm, és
o maradtam, hogy a közelében legyek, pedig vissza kelle volna
mennem Manha anbe, hogy vigyázzak a szüleim lakására, amíg ők
távol voltak.
Egyik éjszaka, amíg aludt, belenéztem a telefonjába, és
megtudtam, hogy tartja vele a kapcsolatot. A legutóbbi üzenetben,
amit Skylartől kapo , az állt, hogy a csaj New Yorkban dolgozik egy
méteráruboltban, pont a szüleim lakásának közelében. Micsoda
szerencse! Kigondoltam a tervemet. Megismerkedem vele,
megpróbálok rájönni, hogy Mitch mit láto benne, aztán megtalálom
a módját, hogy örökre távol tartsam őket egymástól. Azt mondtam
Mitchnek, hogy haza kell mennem elintézni pár dolgot, és másnap
felszálltam a reptéri buszra.
Amikor először bementem a munkahelyére, nem volt o , de
másodjára összejö a dolog. Úgy te em, mintha anyagot akarnék
venni, szóba elegyedtem vele, és rábólinto , hogy eljöjjön velem
bulizni.
Aztán már heti többször is találkoztunk. Csütörtökönként és
péntekenként dolgozo a boltban. Azokon az estéken lógtunk
együ , meg szombatonként is. Mit sem sejte arról, hogy a hét
további részére visszarepültem Bostonba, hogy Mitchcsel legyek.
Tudnom kelle , hogy a csaj érez-e még iránta valamit. A pia volt a
legjobb mód arra, hogy megeredjen a nyelve. Azt mondta, hogy nem
szoko inni, ezért a leggyümölcsösebb, legcsajosabb koktélokat
kezdtem neki keverni.
– Ennek olyan íze van, mintha nem is lenne benne alkohol –
mondta mindig.
Ja. Ez a lényeg. Idd meg!
Kezde hatni. Még több italt kért tőlem, én pedig jó kis pultos
módjára boldogan engedelmeskedtem. Egyik este elmondo
mindent, amit tudni akartam. Sokkoló volt, hogy mi mindenen ment
keresztül, pláne a rák meg a meddőség. Tényleg sajnáltam, de nem
annyira, hogy neki adjam Mitchet. Akkor vált minden eddiginél
egyértelműbbé, hogy agresszívnak kell lennem. Még mindig
szerelmes volt Mitchbe, és végül rájö volna, hogy nem tud élni
nélküle. Mitch pedig egy szempillantás ala elhagyo volna engem
a hívó szóra. Nem hagyha am, hogy ez megtörténjen.
Az első lépés a csaj szűztelenítése volt. Meggyőződésem volt,
hogy Mitch részben azért emeli piedesztálra, mert még szűz.
Angyali teremtésnek lá a, aki neki tartogatja magát. Ennek meg
kelle változnia. Úgyhogy felfogadtam a jól bevált hímringyó
unokatesómat, Chadet, hogy elszédítse.
 Az elejétől fogva tudta a dolgát. A baj csak az volt, hogy maradnia
kelle volna, és elbűvölni Skylart egy kis romantikával.
Reménykedtem, hogy valami csoda folytán tényleg megtetszenek
egymásnak. Helye e viszont Chad lelépe , amikor megtudta, hogy
meg szűz volt, amikor megdugta. Tudtam, hogy ez elre ente e
volna a ól, hogy segítsen nekem, így megtarto am magamnak ezt a
kis információmorzsát, és hagytam, hogy magától jöjjön rá.
A tervem visszafelé sült el, mert miután Chad átverte a fejét,
semmi másról nem beszélt, csak Mitchről. A legegyü érzőbb
arcomat muta am, de belül pánikba estem. Kezde összedőlni a
gondosan felépíte tervem, a kétségbeese helyzetek pedig
kétségbeese megoldásokat követelnek.
Sokáig és nagyon agyaltam. Mi lehet az az egy dolog, ami távol
tartja Mitchtől? Erre csak egy válasz léteze . Pont az az egy dolog,
amivel magamhoz köthetem a srácot. Teherbe kelle esnem. Ez egy
kicsit erős, de csak az számíto , hogy magam melle tartsam. Az,
hogy Mitch gyerekét várom, akkora traumát fog okozni neki, hogy
nem lesz más választása, mint békén hagyni minket. Mitch rendes
srác, aki kitart majd melle em, és vállalja a felelősséget. És majd
szeretni is fog, mert megadom neki azt az egy dolgot, amit Skylar
nem tud.
Csak az jelenthet problémát, ha rájön, hogy ki vagyok. Mihez
kezdjek, ha eljár a szája? Próbáltam nem ennyire előre gondolkodni,
mert a célon kelle tartanom a szememet. Bármikor kitalálhatok egy
mesét: talán azt mondom, hogy nem ismertem fel… azt mondom,
hogy véletlen. Nem hangzik valószínűnek, de Mitch szerencsére
nem tudja, hogy belenéztem a telefonjába. Bárcsak ne le em volna
olyan hülye, hogy megmondom a csajnak az igazi nevemet!
Valahogy meg kelle fordítanom a helyzetet. Mitch akár úgy is
tudhatja, hogy Skylar kerese meg engem. Hazudhatom azt, hogy ő
mutatkozo be álnéven, hogy úgy tűnjön, mintha ka ant buksza
lenne, aki az exe meg annak új barátnője után koslat.
A tervnek a megvalósítása volt az, ami nehéznek ígérkeze . Mitch
nagyon ügyelt a védekezésre. A közelembe se merészkede volna
óvszer nélkül. Így tudtam, hogy nem állhatok elő a „table át
szedek” dumával.
Amikor megint elkezdődö az iskola, egyre többször javasoltam,
hogy ő jöjjön át hozzám ahelye , hogy én mennék fel a koliba.
Nagyon csábítóan adtam elő a dolgot, mert nemrég szereztem egy
másfél méteres HD tévét, és elő ze em az összes prémium
sportcsatornára is. Imád baseballmeccseket nézni, de nincs
kábeltévéje. Valahányszor nálam szexeltünk, odanyúltam az
éjjeliszekrényemhez, hogy az én kondomkészletemből vegyek ki
egyet – azok közül, amikre gondosan lyukakat fúrtam egy
varrótűvel. Nagyjából hatszor szexeltünk ilyennel. Csak
reménykedhe em.
Minden a tervek szerint haladt, mígnem Mitch egyik este átjö , és
úgy néze ki, mint akit elcsapo egy vonat. Azt mondta, hogy túl
komolyra kezd fordulni közö ünk a dolog, ami nem fair, mert ő
még mindig Skylarbe szerelmes. Azt mondta, hogy szerinte soha
nem lesz képes többet nyújtani nekem, mint egy laza barátságot
extrákkal, és mivel tudta, hogy én többet akarok, most kell véget
vetnie ennek, mielő bármi több lenne belőle.
Nem voltam hajlandó elveszíteni a mia az álszent ribanc mia .
Pánikba estem. Egész héten folyamatosan hívoga am: könyörögtem
neki, hogy gondolja át. Még azt is közöltem vele, hogy szeretem, és
bármit megtennék érte. Elment az eszem. Nem így kelle volna
alakulnia. Hétvégén már fel sem ve e nekem a telefont, és amikor
felmentem a kolijába, a szobatársa azt mondta, hogy elutazo
Pennsylvaniába a hétvégére.
Aznap éjjel úgy éreztem, hogy összezárulnak a falak körülö em.
Már csak egyetlen reménysugár maradt, aminek a kulcsát a
kezemben tarto am. Kibonto am a csomagolást, és rápisiltem a
tesztre, miközben imádkoztam ahhoz az istenhez, amelyik
valószínűleg éppen kiállíto a nekem a pokolba szóló jegyet. A
gyötrelmes ötperces várakozás után megpillanto am a bizonyosság
jelét, és biztos voltam abban is, hogy pokolra fogok jutni.
 MÁSODIK RÉSZ:
ÖT ÉVVEL KÉSŐBB
 20. FEJEZET
Sk ar
– LÁTTAM – szólaltam meg a nagy levegőt kifújva.
– Lá a Mitchet?
– Igen.
– Ez magyarázatot ad a sürgős konzultációra. Keddenként
általában nem szoktunk találkozni – te e keresztbe a lábát dr.
Rhodes, és elhelyezkede a kipárnázo karosszékében. Biztos tudta,
hogy ez egy hosszú beszélgetés lesz. Amióta visszaköltöztem a
városba, még csak néhányszor voltam nála.
– Hol lá a?
– Kevinnel elmentünk a szupermarketbe egypár dologért. A
fogkrémes polcoknál álltam, és pont o volt. Először nem ve em
észre.
– Beszélt vele?
– Nem. Lefagytam.
– Ő mondo valamit?
– A nevemet mondta, de ennyi. Szerintem ugyanúgy ledöbbent. A
tekintete…
– Mi volt a tekintetével?
– Annyi érzelem volt benne. Szinte könyörgö nekem anélkül,
hogy mondo volna egyáltalán valamit. Istenem, mennyire másképp
néze ki…
– Hogyhogy?
– Nem rossz értelemben, csak… szokatlan volt, azt hiszem.
Tetoválások voltak a kezén, és a nyakán is lá am egyet. Egy sem volt
neki, amikor együ voltunk. És most már termetesebb.
– Milyen érzést válto ki önből, hogy látja?
Igyekeztem megtalálni a megfelelő szót. Csak egyféleképpen
lehete megfogalmazni igazából.
– Úgy éreztem, hogy élek.
 – Hogy él? Miért?
– Hirtelen elöntö ek az érzések, amiket évek óta elteme em.
Amíg nem lá am őt, elmerülhe em ebben az életben, amit Kevinnel
alakíto am ki, de amikor o állt elő em, egyszerűen eláraszto
minden. Rájö em, hogy valójában nem léptem túl rajta. Csak
várakozó állásponton voltam, és elhite em magammal, hogy meg
sem történt az egész.
– Nevezzen meg néhány ilyen érzést!
– Bűntudat.
– Miért?
– Amiért elmentem, amikor eldurvult a helyzet, mert nem tudtam
kezelni a fájdalmat. Tudtam, hogy ő is a poklok poklát éli át amia ,
amit az a ribanc csinált. Nem akarta, hogy úgy történjen, de képtelen
voltam o lenni melle e, nem bírtam végignézni, hogy az a csaj…
Behunytam a szememet.
– Gyereket szül neki – fejezte be helye em a mondatot dr. Rhodes.
Bólinto am, és kicsordult egy könnycsepp. Soha nem le
könnyebb belegondolni. Kimondani pedig lehetetlen volt.
Anya eltávolodo Mitch anyukájától, Janistól, miután az
elköltözö a szemközti házból a szomszéd városban élő barátjához.
Egy kis ellentét is kialakult közö ük amia , ami történt. Így az
elmúlt öt évben Davey volt az egyetlen kapocs Mitchcsel.
Kifejeze en utasíto am rá, hogy ne mondjon nekem semmit, hacsak
nem kérdezek rá, és ezt tiszteletben is tarto a, mert tudta, milyen
nehéz nekem. Még Davey és Zena két évvel ezelő i esküvőjére sem
volt bátorságom elmenni, mert féltem, hogy Mitch is o lesz.
Csak annyit tudtam, hogy Mitch o hagyta a Bostoni Egyetemet,
visszaköltözö New Jersey-be, Charisma pedig kis út szült, aki
most nagyjából négyéves lehet. Amikor Kevint áthelyezték ide
Marylandből, fel kelle készülnöm rá, hogy muszáj lesz
szembesülnöm azzal, ami elől menekültem. De haza akartam jönni.
Hiányzo anya. Ideje volt.
– Azt te e, amiről úgy érezte, hogy a túléléshez meg kell tennie,
Skylar. Nem lehet tudni, hogy neki jobban alakultak volna-e a
dolgai, ha maga marad. Akkor a maga fájdalmával is foglalkoznia
kelle volna a sajátján kívül. Nem tudo volna változtatni a
helyzeten akkor sem, ha marad. Tudta, hogy mit bír el, és azt a
döntést hozta, ami akkor a legjobb volt.
– Lehet – szedtem le egy szöszt a szoknyámról.
 – A bűntudaton kívül mi mást érze még, amikor meglá a?
Ez borzalmasan fog hangzani.
– Vágyat. Mindig is erős zikai vonzalom volt közö ünk.
Sohasem éreztem hasonlót senki mással. Hozzá akartam érni, de
nem tudtam.
– Bűntudat, vágy… mi volt még?
– Félelem. Talán az volt a legerősebb. Félek a ól, amin
keresztülment. Félek, hogy utál engem. Félek, hogy szerelmes
valakibe. Félek az ismeretlentől, és nem is tudom, hogy tudni
akarok-e valaha mindenről.
– Mit tud Kevin Mitchről?
– Tudja, mi történt, mielő elmentem New Jersey-ből, de nem tud
róla, hogy belebotlo am a boltban. Amikor Marylandbe költöztem,
és megismerkedtem Kevinnel, lá a, mennyire össze voltam törve.
Mitch noman szólva nem tartozik a kedvencei közé, szóval jobb, ha
ezt megtartom magamnak.
– Gondolja, hogy felzaklatná vele?
– Nem tudom túl jól leplezni az érzéseimet. Ha elmondom neki,
tudni fogja.
– Mit fog tudni?
– Csak azt, hogy…
– Hogy maga még mindig szerelmes Mitchbe – igazíto a meg a
szemüvegét.

Két hónappal a bolti incidens után Kevin éppen a szokásos

kéthetenkénti üzleti útjára készült Virginiába. Ilyenkor kedd este
indul, és pénteken jön haza. Egy orvosi eszközöket gyártó cégnél
dolgozik gyártásvezetőként. Azért költöztünk haza, hogy vezethesse
az új üzemüket New Jersey-ben. Még időnként vissza kelle utaznia
a korábbi helyére. Nem bántam, mert így egy kicsit távol lehe ünk
egymástól. Nem mintha nem akartam volna a közelében lenni, de
mindent úgy szerete , ahogy ő gondolta: tiszta lakás, meleg vacsora
minden este, és többször akart szexelni, mint én. Egész jó volt, hogy
csak heverészhe em munka után, gabonapelyhet ehe em vacsorára,
és olvasgatha am.
– Nem lá ad a fehér csíkos világoskék ingemet?
– Nem.
 – Nincs a szekrényben. A szennyesben kell lennie.
– Akkor koszos.
– Nem mostál még a héten? Mit csináltál akkor?
– Dolgoztam pont úgy, mint te, aztán párszor bementem a
kórházba meglátogatni a gyerekeket. De hiszen tudod.
– Sky, nekem semmi bajom azzal, hogy beteg gyerekek melle
önkénteskedsz, de amikor kezd kupleráj lenni a házban, akkor
tényleg jobban be kéne osztanod az idődet.
– Kimoshatom gyorsan.
– Nincs rá idő!
– Oké. Sajnálom.
– Sajnálhatod is.
Menj már el! Kérlek. Akkor végre levegőhöz jutok.
Nem arról van szó, hogy utáltam Kevinnel élni. Csak néha jobban
örültem annak, ha távol van. Nehéz volt együ élni vele, de
tiszteltem őt. Biztonságban éreztem magam melle e, és megmente
egy olyan időszakban, amikor nem voltam biztos a túlélésben.
A depresszió ve e át az irányítást az életem fölö , amikor
Marylandbe költöztem. Mindössze egy hónappal azután, hogy Mitch
megtudta, hogy Charisma terhes. Még sok kérdőjel volt, például az
is, hogy tudja-e bizonyítani, hogy Mitch az apa. Egyáltalán nem
bírtam a közelében maradni, ezért terv nélkül is elindultam. Először
egy gimis barátnőmhöz költöztem, aki oda járt egyetemre.
Amikor megkérdeztem Davey-t az újszülö babáról, azt mondta,
hogy a DNS-teszt megerősíte e: Mitch az apja. Csak ennyit kelle
hallanom. Azon a ponton tudtam, hogy nem fogok hazajönni, ezért
beiratkoztam egy dizájnerképzésre, és szereztem egy lakást.
Éppen elkezdtem az első évet a Marylandi Művészeti Egyetemen,
és albérletben laktam, amikor megismerkedtem Kevinnel. A lenti
szomszédom volt, öt évvel idősebb nálam, és már megalapozta a
karrierjét. A vele töltö idő segíte , hogy ne csak arra gondoljak,
amit hátrahagytam. Sima barátságnak indult. Kevin ínyenc, és
megmuta a nekem az olyan eklektikus konyhákat, mint amilyen az
etióp vagy a marokkói. Idővel átváltozo valami többé a
kapcsolatunk. Amikor végre megnyíltam, és elmondtam neki, mi
történt Mitchcsel, megesküdö rá, hogy segít elfelejteni. Kevinnel jó
volt a szex – nem olyan szuper, mint amilyennek Mitchcsel
képzeltem –, de nagyságrendekkel jobb, mint az első alkalom
Chaddel. Az utóbbi években viszont biztos, hogy sokkal kevésbé
izzo a kezdeti parázs. Szomorú, de mostanában szívesebben
nyúltam magamhoz, mint hogy együ legyek Kevinnel.
Éppen a kis bőröndjébe pakolt: utazó méretű piperéket csomagolt
műanyag zacskókba. Este hétkor indult a gépe.
– Hagytam neked egy listát, hogy mit intézz el nekem a hétvégén.
Felragaszto am a hűtőre.
– Oké.
Szere e azt hinni, hogy én vagyok a titkárnője. Többet kerese ,
mint én lakberendezőként, szóval biztos úgy érezte, hogy ki kell
érdemelnem a helyemet i . Kevin tényleg jó életet biztosíto nekem.
Nem szenvedtem hiányt semmiben, és soha nem kelle aggódnom a
számlák mia sem. Bár nehezteltem rá néha, úgy lá am, hogy a jó
dolgok túlsúlyban vannak a rosszakhoz képest. Egyik fér sem
tökéletes, ugye?
– És Sky, ne felejtsd el, hogy péntek este együ vacsorázunk az
egyik fele esemmel, Ray Michaelsonnal és a feleségével! Vegyél
magadnak valami szép ruhát, ne olyat, mint az a legutóbbi piros
ruha. Az túlságosan kivágo volt elöl.
Akkor majd olyat veszek, amelyik hátul van kivágva – a seggemig.
– Rendben.
Másodpercről másodpercre alábbhagyo a szorongásom, ahogy
az ajtó felé húzta a bőröndjét.
– Hívlak majd este, amikor odaértem – ado egy puszit a számra.
– Jó utat!
Mint mindig, most is az ablaknál álltam, amíg el nem tűnt a
szemem elől a kocsija, aztán ve em egy mély lélegzetet, és
letelepedtem a kanapéra az e-könyv-olvasómmal.
Nagyjából egy óra múlva kisomfordáltam a konyhába, hogy
töltsek egy kis gabonapelyhet egy tálba. Vacsorakészítés letudva.
Amíg a pultnak dőlve e em, meglá am a hűtőre ragaszto
teendőlistát. Hozd el a ruhákat a tisztítóból! Csinálj rendet a kupi ókban!
Megmuta am a listának a középső ujjamat, és hoztam egy lctollat.
Eszembe juto , hogy most megy a Dancing with the Stars, így
kihasználtam az alkalmat, hogy csak az enyém a tévé. Kevin az élete
árán se nézné a kedvenc műsoraimat. Ha i hon volt, általában a
hálószobában olvastam, amíg ő a History Channelt vagy a BBC
Americát nézte. Valami focista paso dobléjának felénél eluntam
magam, felve em az olvasószemüvegemet, és inkább belekezdtem
egy új könyvbe.
 Egy fordulópontot jelentő szexjelenetnél elkalandoztam, és a
főszereplő képe hirtelen átváltozo Mitchre a fejemben. Pontosan
úgy volt felöltözve, ahogy a boltban lá am: festékfoltos farmer,
borzas haj és nagy, erős kezek, az ujjain tetoválásokkal. Mitch még
fájdalmasabban jóképű le az idők során, és szemlátomást edze is.
Az új, durva külseje határozo an tetsze . Ezek a gondolatok pont
annyira fájtak, mint amennyire élveztem őket. Mégsem tudtam
leállni. Behunyt szemmel elképzeltem, hogy Mitch azt csinálja a
főhősnővel, amit a szerző leírt – azzal a főhősnővel, aki véletlenül
éppen a hasonmásom. Dühösen megmarkoltam a rózsaszín
takarómat, és addig folyta am az olvasást, amíg álomba nem
merültem.

Hangos dörrenésre ébredtem. Mintha pisztolylövés vagy robbanás

le volna, úgyhogy rögtön felugro am a kanapéról. Összevissza
kalapáló szívvel rohantam ki a házból.
Az utcán o füstölt egy kocsi. Elő e egy sötét kapucnis fér állt
nekem há al. Óvatosan megközelíte em.
– Minden rendben idekint?
Nem mondo semmit. Eluralkodo rajtam az idegesség, mert
rájö em, hogy talán éppen most zavartam meg egy betörési
kísérletet. Nem moccant, én pedig már kis híján visszaszaladtam a
házba, hogy hívjam a rendőrséget, amikor megfordult.
Acélkék szempár világíto a kapucni sötétjében.
– Skylar… én vagyok az.
Nem kaptam levegőt a sokktól, és hátratántorodtam. Látszo a
leheletem a hideg éjszakában, amikor igyekeztem levegőhöz jutni.
– Mitch?
Némán bámultuk egymást, amíg egy autó közeledő fényszórói rá
nem ve ek, hogy elálljak az útból, és közelebb lépjek hozzá.
Megcsapta az orromat az ismerős illata, amitől azonnal eluralkodo
rajtam a kéretlen vágyakozás. Még mindig ledermedve álltam o ,
értetlenül. Vacogo a fogam.
– Ne haragudj! – törte meg a csendet. – Hideg van. Menj vissza!
Megint az a nézés, ugyanaz a könyörgő tekintet, mint a boltban.
Mintha ezernyi dolgot kiabálna a szemével, miközben nem mond
semmit. Valahol mélyen még hangosabban kiabáltam neki vissza,
pedig én is hallga am.
 – Mit csinálsz i ? – böktem ki végül.
Néhány másodperc múlva rekedten válaszolt.
– Nem tudom – néze le az aszfaltra. – Kurvára nem tudom, mit
csinálok i .
– Véletlenül pont i vagy a házam elő késő este, és úgy nézel ki,
mint a Kaszás, aki éppen tűzijátékra vagy valami hasonló szarságra
készült, és csak ennyit tudsz mondani?
Felnéze az égre, és a fejét rázva elneve e magát.
– Mindig sikerül megneve etned, még a legrosszabb
helyzetekben is. Hogy csinálod?
– Most komolyan – lágyult el a hangom. – Mi folyik i ?
– Erre nincs jó válasz. Úgyhogy jobb, ha megyek. Majd hívom az
autómentőt, hogy elvontassák a kocsimat.
Azzal elindult.
Olyan érzésem támadt, minta elveszíteném az irányítást a
hólyagom fele . Bár féltem beszélni vele, mert tarto am tőle, hogy
olyan dolgokkal szembesülnék, amik összetörnék a szívemet, mégis
képtelen voltam hagyni, hogy elmenjen.
– Várj! Ne menj el!
Megállt, mintha falnak ütközö volna. Visszafordult, és meglepe
arckifejezéssel visszajö hozzám.
– I vagyok – jelente e ki olyan érzelmekkel teli hangon, mintha
nem csupán egyféleképpen érte e volna.
Nyeltem egyet, és minden lépésénél egyre gyorsabban vert a
szívem.
Mit csinálok?
– Be akarsz jönni?
 21. FEJEZET
Mit
IGEN, BAROMIRA BE AKAROK MENNI.
Bólinto am, és köve em őt az út túloldalára, fel a néhány
lépcsőfokon az ajtóhoz.
– Köszi, hogy behívtál! – töröltem bele a cipőmet az
őszilevélmintás lábtörlőbe.
Skylar o hona meleg és hívogató volt. Olyan, mintha a pokolból
bepillantha am volna a mennyországba. Egyszerűen nem léteze
olyan hely a világon, ahol szívesebben le em volna.
Még mindig döbbenten a ól, hogy behívo , köve em a vakító
fehér és márvánnyal teli konyhába. Rögtön nekiláto teavizet tölteni
egy rozsdamentes acélforralóba.
– Csinálok egy kis teát. Úgy festesz, mint akire ráfér.
Egy kis Jack Danielsszel megspékelve lenne az igazi, de elfogadom.
– Köszi! – ve em le a kapucnit.
A hűtőre tévedt a tekintetem, ahol egy öntapadós jegyzetlapra írt
listán piros lctollal az állt, hogy „Aha… baszd meg!”. Ez meg
micsoda?
– Amúgy mióta voltál odakint? – zökkente ki a gondolataimból.
– Úgy egy órája… vagy régebb óta.
Nem kelle tovább kérdezősködnie, hogy mit csináltam odakint,
mert ezen a ponton már fájdalmasan nyilvánvalóvá vált.
– Lá ál valami érdekeset? – néze hátra rám, miközben benyúlt a
konyhaszekrénybe csészékért.
– Hmm?
– Amíg odakint voltál.
– Azt, hogy még mindig ráharapsz az ajkadra, amikor
összpontosítasz valamire – kuncogtam.
– És?
 – Sokáig mosolyogsz magadban, miután nevetsz azon, amit a
tévében lá ál.
– Még valami?
– A tetőtökre ráférne egy javítás.
– Hűha… hívd a 06-80-KUKKOLÓ telefonszámot díjmentes
lakásfelújítási tippekért – villanto rám egy kis mosolyt, amit
viszonoztam, és kezdtem lenyugodni.
Felforrt a víz, és odament a tűzhelyhez, hogy töltsön belőle két
kerámiacsészébe. Cukrot és tejet is rako bele kérdezés nélkül, mert
tudta, hogy szeretem. Ráte e a csészét egy aljra, s amikor ideadta,
reszkete a keze. Bár viccelődö , szemlátomást feszült volt a
jelenlétemben. Remény töltö e el a szívemet, mert ez csak azt
bizonyíto a, hogy még mindig hatással vagyok rá.
Szándékosan elidőzö a kezem az övén néhány másodpercig,
amikor ideadta a teát.
– Köszönöm.
Aztán megcsillant valami, nekem pedig megakadt rajta a
tekintetem. Egy hatalmas gyémánt bámult rám vissza a bal
gyűrűsujjáról. Az egész testem megfeszült, a szívem ki akart ugrani
a helyéről.
Rohadt életbe, eljegyezték!
Észreve e, hogy bámulom a gyűrűt, majd találkozo a
tekintetünk.
Néhány hosszúra nyúlt másodpercnyi hallgatás után ő törte meg
a jeget.
– Szóval mit csináltál az elmúlt öt évben, Mitch? Hűha, déjà vu-m
van. Nem kérdeztem már ezt tőled?
– De igen. Csakhogy ezú al te voltál az, aki eltűnt.
Leolvadt az arcáról a mosoly. Nyilvánvaló volt, hogy gyenge
pontra tapinto am.
– Én voltam, igaz? – néze le. – Sajnálom. Én csak nem tudtam…
– Kérlek, ne! – szakíto am félbe durvábban, mint szere em volna.
Rögtön halkabbra fogtam a hangomat. – Nem tartozol nekem
magyaráza al. Teljesen megértem, miért mentél el. Csak sajnálom,
hogy olyan helyzetbe hoztalak, amiben úgy érezted, hogy el kell
menekülnöd hazulról. Soha ne hibáztasd magad az én hibáimért!
Soha! Ami történt, csakis az én hibám, Skylar.
Behunyta a szemét, és végtelen hosszan kifújta magát.
Kicsesze ül át akarom ölelni.
 – Felzaklat, hogy i vagyok. Akarod, hogy elmenjek?
– Nem. Tudtam, hogy előbb vagy utóbb szembe kell néznem
veled. Csak nem voltam rá felkészülve, hogy ma este.
– Tudom. Nem így kelle volna megtörténnie. Nem akartam…
– Hogy rajtakapjalak?
– Aha – mosolyodtam el önkéntelenül.
– Nem vagy valami jó lesipuskás. Inkább tartsd meg a rendes
munkád!
– Hát te meg miféle áldozat vagy, hogy behívsz esti teázgatásra?
Valahányszor találkozo a tekintetünk, szó szerint érezni lehete
a szikrázó feszültséget. Végtelenül örültem neki, hogy mindannak
ellenére, ami történt, ugyanolyan erős maradt közö ünk a kötelék.
Nagyon be volt fűtve a házban, így kezdtem megsülni.
– Nem bánod, ha leveszem a dzsekimet?
– Nyugodtan.
Amint leve em, lefelé vándorolt a tekintete a mellkasomra.
Legalább megtérült az edzésfüggőségem. Azért csináltam, hogy
kieresszem a gőzt, de ha Skylarnek tetszik, amit lát, az hatalmas
ráadás.
– Jól nézel ki – nyelt egyet.
– Te is. Igazából fantasztikusan.
Mint mindig. Pont a legjobb helyeken kerekede ki. Még mindig
ligrán volt, csak egy picit kerekebb, mint ahogy emlékeztem rá.
Nem ve melltartót a fehér pamutpólója alá – valószínűleg azért,
mert nem várt vendéget. Emia rá kelle vennem magam, hogy
felfelé nézzek. Ez nem a megfelelő pillanat, hogy rajtakapjon, hogy a
mellét bámulom. Már így is rám sütö e, hogy „kukkoló” vagyok,
ami a „perverz” nem is olyan távoli rokona. Megfeszült az
állkapcsom, amikor beütö a felismerés, hogy a gyönyörű teste már
egy másik fér é. Az övé, aki a boltban volt. Lehetetlen elfogadni.
Buzogni kezde bennem az adrenalin. Vissza kelle szereznem. Az
sem érdekelt, ha egy örökkévalóságig tart.
Az első lépés az volt, hogy letudjam a legnehezebb részét.
Lete em a teát a pultra, és mélyen belenéztem a szemébe.
– Tudom, hogy nem akarod hallani, de kérlek, hadd mondjak el
neked mindent.
Elfordíto a a fejét, aztán gyorsan bólinto egyet.
– Oké – fonta karba a kezét. A másodpercekkel korábbi könnyed
hangulatnak lő ek. – Olyan, mintha öt évig kómában le em volna,
Mitch, és csak most ébrednék fel. Még mindig olyan érzés, mintha
tegnap történt volna.
Minden csepp önuralmamra szükség volt ahhoz, hogy ne érjek
hozzá. Kis híján belepusztultam, annyira a karjaimban akartam
tartani, és elmondani neki, hogy mennyire sajnálom a sok fájdalmat,
amit a cselekedeteimmel okoztam – de tartanom kelle a távolságot.
– Csak azt mondom el, amit tudni akarsz. Davey mesélt a kis
megegyezésetekről, hogy nem akarod, hogy bármit is elmondjon
neked, hacsak nem kérdezed. Ezért szeretném, ha te irányítanád a
beszélgetést. Kérdezz bármit, oké? Ne félj!
– Menjünk át a nappaliba!
Köve em a szobába, ami annak a világnak a há eréül szolgált,
amelyikbe belelá am az elmúlt két hónapban. Furcsa volt
ugyanazon a krémszínű kanapén ülni, amelyiket a kocsiból
bámultam. Mintha besétáltam volna a kedvenc tévéműsoromba.
A lehető legtávolabb helyezkede el tőlem a kanapén. Egy
fénykép kísérte az asztalon: Skylar és ő a washingtoni emlékmű
elő .
– Van egy kis ad…
– Igen. Henrynek hívják.
Szinte azonnal kicsordult a szeméből egy könnycsepp, amint
kiejte em a nevet. Biztos e ől vált neki valószerűvé. Bárcsak
ismerhetné! Akkor máshogyan érezne. A kissrác jelenti most
számomra a világot.
– Négyéves? – szipogta.
– Igen.
– És az anyja? Együ vagy vele? – remege meg a szája.
– Charismával? – kérdeztem élesen. Nem hi em el, hogy ez
egyáltalán eszébe juto . – Persze hogy nem. Azok után, amit veled…
amit velünk te ? Gondolod, hogy bármit is kezdenék azzal az őrült
ribanccal?
Dühíte a kérdés, és hirtelen rádöbbentem, miért félt annyira,
hogy megtudjon rólam dolgokat. Tényleg azt hi e, hogy van rá
esély, hogy Charisma az életem része. E ől megszakadt a szívem.
Nagyon gyorsan tisztáznom kelle .
– Az egyetlen jó dolog, amit az a nő valaha is te , hogy megszülte
a amat. Ezt leszámítva szerintem egy szemétláda. Vagyis… volt
még egy jó cselekedete. Lelépe .
– Tessék?
 – Enyém a kizárólagos szülői felügyeleti jog.
– Nem értem. Hogy tudta ezt megtenni?
– El kéne mesélnem az egész történetet. Szabad?
A rózsaszín takarót szorongatva bólinto , és kényelmesen
elhelyezkede .
Mély lélegzetet véve belekezdtem.
– Miután elmentél, a béka segge alá kerültek a jegyeim, és
elveszíte em az ösztöndíjamat, mert minden félévben kötelező le
volna tartanom egy bizonyos átlagot. Elég egy botlás, és kész.
Úgyhogy hazaköltöztem. Charisma o maradt a Wellesley-ben az
egész terhessége ala . Akkor még nem is tudtam biztosan, hogy
tőlem van-e a gyerek. Nagyon durva helyzet volt. Nyáron szült
Manha anben. Az én nevemet íra a a születési anyakönyvi
kivonatra apaként, amit később egy DNS-teszt is megerősíte . Még
mindig nem értem, hogy történhete , mivel egyszer sem voltunk
együ védekezés nélkül. Mindegy, szóval még egyszer, utoljára
megpróbált meggyőzni róla, hogy adjak neki egy esélyt. Megpróbált
hazudni arról, hogy mi történt közte és közted, mintha nem tervelte
volna ki előre az egészet. De én tudtam az igazat. Tudnod kell,
Skylar, hogy egyszer sem juto eszembe, hogy vele maradjak. Még
egy pillanatra sem.
Megkönnyebbülten felsóhajto , de nem mondo semmit.
Folyta am.
– Azon a nyáron munkát kaptam egy építkezésen, hétvégente
pedig elmentem New Yorkba, hogy lássam Henryt. Charisma azt
mondta, hogy ősszel vissza akar menni a Wellesley-be befejezni az
utolsó évét. Amikor megkérdeztem, hogy ki fog gondoskodni a
babáról, azt válaszolta, hogy a szülei majd felfogadnak valakit. Nem
éreztem helyénvalónak. Közöltem vele, hogy el akarom vinni a
amat, hogy velem legyen, amíg ő iskolában van. Anya felajánlo a,
hogy o hon marad, és vigyáz rá, amíg én dolgozom. Charisma
tényleg belement. Talán háromszor, ha lá a abban a tanévben. Nem
zavart, mert nem akartam, hogy a közelében legyen a rossz
kisugárzásával. Miután lediplomázo , állást kapo New Yorkban, és
azt mondta, hogy harcolni fog a kizárólagos szülői felügyeletért.
Bíróság elé hurcolt, a bíró pedig úgy döntö , hogy nála lehet
hétköznap, nálam pedig hétvégén. Biztosra ve em, hogy felfogado
idegenek fognak róla gondoskodni hétköznap.
– Nem értem. Hogy ment bele végül, hogy te kapd meg a
kizárólagos felügyeletet?
– Amikor Henry kétéves le , megváltozo a helyzet. Kezdtük
észrevenni, hogy nem tartja úgy a szemkontaktust, mint a többi
gyerek, és egyáltalán nem beszél. Nem mutato rá a dolgokra. Már
nem aludt éjszakánként, és dührohamai le ek, egyszerűen nem
lehete megvigasztalni. Charisma hiába töltö vele olyan kevés időt,
nem tudta többé kezelni. Túlságosan önmaga körül forog a világa
ahhoz, hogy tudjon mit kezdeni egy kisgyerekkel. Le egy új barátja
Európából, aki azt akarta, hogy utazzon. Maradjunk annyiban, hogy
Henry nem viselt valami jól egy repülőutat az óceán túlsó partjára.
Charisma egyre gyakrabban hagyta nálam. Végül kértem a
kizárólagos szülői jogot, ő meg… csak úgy nekem adta. Még csak
nem is vitatkozo , Skylar.
– Hát ez… hűha! Nem hiszem el.
– Egy éve Londonba költözö a barátjával. Egyszer lá a a át
azóta. Szóval… csessze meg. Akkoriban, amikor éppen költözö ,
elvi em Henryt egy neurológushoz. Egy pervazív fejlődési zavar
nevű dolgot állapíto ak meg nála, de azóta pontosíto ák
autizmusra.
– Henry még mindig nem tud beszélni?
Kicsit elmosolyodtam, mert képtelen voltam leplezni a
megkönnyebbülést, hogy kimondta a am nevét. Nem akartam,
hogy negatív színben lássa őt amia , ahogy világra jö . A kissrác
nem ezt érdemelte.
– Nem. Próbál szavakat formálni, de nem beszél. Nem könnyű.
Anya rengeteget segít. Végre sikerült várólistára kerülnie az
államilag nanszírozo terápiához, de az még nem kezdődö el.
Hála istennek, a munkámhoz olyan ju atási csomag jár, ami fedezi
az összes orvoshoz járást.
– Még mindig az építőiparban dolgozol?
– Igen, de most már vezetem is a céget. És társtulajdonos vagyok.
Tehát zikai meló és irodai dolgok egyszerre. Jó kis meló. Te mivel
foglalkozol?
– Most szeretném beindítani a saját lakberendező
vállalkozásomat. Még csak egypár magánügyfelem van. Szóval
lassan megy a dolog, de az önmarketing teljes munkaidőt igényel.
Épp most tervezem a saját weboldalamat.
– Az nagyon menő. Mindig is mondtad, hogy ezt akarod
csinálni… a lakberendezést.
 – Van róla fényképed? – terelte vissza a témát Henryre.
– Történetesen van – ve em elő a telefonomat, hogy megnyissak
egy képet Henryről, ahogy habos fejjel mosolyog a fürdőkádban. –
Imádja a vizet.
Skylar a szája elé kapta a kezét, és megint könnybe lábadt a
szeme, amikor elve e tőlem a telefont. Nem kérdeztem meg, mi jár a
fejében, mert úgy éreztem, hogy az a magánügye. Emlékeztetnem
kelle magamat, hogy most látja először. Amíg a képet bámulta,
kihasználtam az alkalmat, hogy én meg őt bámuljam. Folyton azon
agyaltam, vajon hogy fogok innen kisétálni ma este. Mintha még a
kanapéról is képtelen le em volna felállni.
Nem akartam megkérdezni, de tudnom kelle , mivel állok
szemben.
– Mesélj erről a pasasról, akivel együ vagy. Hol van ma este?
– Kevin.
Kevin.
– Tényleg hozzá fogsz menni?
– Megkérte a kezemet. Igent mondtam.
– De megvan már az esküvő dátuma?
– Nincs.
De jó, bakker! Szerintem pont most le merevedésem.
– Nem árultad el, hol van.
– Havi kétszer elutazik pár napra Virginiába.
Ez megmagyarázta, hogy miért nincs o hon néha.
– Boldog vagy?
Nem válaszolt.
– Kibaszo nagy kupleráj van ebben a házban, Sky!
– Mi a fene volt ez? – kérdeztem.
– Nem tudod, ki ez?
– Seamus? Még él?
Skylar felállt a kanapéról, felment az emeletre, és úgy jö vissza,
hogy a madár o ült a kezén. Ideadta nekem.
– Szia, kishaver. Emlékszel rám?
– Kibaszo nagy kupleráj van ebben a házban, Sky! – verdese
izgato an a szárnyával.
– Miért mondja ezt?
– Meghallo a, amikor egyik este vitatkoztunk Kevinnel. Ez a
mondat maradt meg neki. Tudod, milyen kiszámíthatatlan tud lenni.
Ez a Kevin tényleg jó fejnek tűnik…
 Belenéztem Seamus szemébe. Ez a madár mindent láto az elmúlt
öt évben, amit én nem látha am. Nagyon barátságosan viselkede
velem, ami nem vallo rá. Szere em volna azt hinni, hogy így üzen
nekem. Legalábbis ez járt a fejemben, amíg le nem spriccelt
citromzöld szarcseppekkel.
– Jaj, ne már! Szemernyit sem változtál.
Skylar nem tudta visszatartani a nevetést.
– Úgy nézel ki, mint egy összeragacsozo rajz lm gura.
– Mivel eteted? A fenébe is…
– Visszaviszem a kalitkájába, és hozok neked egy tiszta pólót –
ve e el tőlem Seamust.
Felszaladt, aztán egy sima fehér pólóval jö vissza.
– Tessék! – dobta oda. – Ez nem fog neki hiányozni.
– Biztos?
– Biztos – válaszolta még mindig nevetve.
Kibújtam a szutykos pólómból, és közben gyeltem a reakcióját.
– Hűha! Ezeket mikor csinálta ad?
A három tetoválást fürkészte a mellkasomon, különösen a saját
nevét, ami felül végigvarrva díszelge .
– Zavar?
– Nem.
– Ezt rögtön azután csinálta am, hogy elmentél – muta am a
neves tetkóra. – A többségét pedig akkor, amikor már
hazaköltöztem, és még nem születe meg Henry. Olyan le , mint
valami függőség. Próbáltam megtalálni a módját, hogy kifejezzem,
milyen elvesze voltam nélküled. Sok tekintetben még most is az
vagyok. Csak az a különbség, hogy o a am, aki eltereli a
gondolataimat.
Lassan elindult felém, és jobbról balra végighúzta az ujjbegyeit a
SKYLAR feliraton. Ráte e a kezét a szívemre, ami összevissza vert.
O tarto a a tenyerét, amíg szemügyre ve e a hasamra varrt
szavakat.
Folytatása következik… mert az igaz szerelem sohasem ér véget.
Aztán az alkarom belső oldalára te e a kezét, ahol az állt:
Az idő nem gyógyítja be azokat a sebeket, amik a szíveden keletkeztek.
– Gyönyörűek – néze fel rám.
– Te is az vagy.
Leküzdö em a kísértést, hogy megragadjam és hülyére
csókoljam. Belebújtam a tiszta pólóba. Továbbra is engem néze , és
akkor éreztem: még mindig az enyém a szíve. Már nem akartam
nélküle élni, de hosszú út állt elő em, hogy visszakapjam. Megéri.
Csak türelmesnek kell lennem, és nem sie etni a dolgokat. Azzal
kelle kezdenem, hogy újra a barátja leszek. Nulláról fogom újra
felépíteni azt, ami közö ünk volt.
Abban a pillanatban megfogadtam, hogy bármibe kerül is majd,
nem a póló lesz az egyetlen dolog, amit elveszek a ól a pasastól.
 22. FEJEZET
Sk ar
– TÉNYLEG FANTASZTIKUSAN NÉZEL KI MA ESTE – húzta ki nekem a széket
Kevin.
– Köszi!
Úgy döntö em, hogy most az egyszer nem fogom szándékosan
zavarba hozni, és visszafogo ruhát választok. Bár jobb móka le
volna felborzolni a kedélyét, úgy gondoltam, hogy ez a legkevesebb,
amit megtehetek, miután az elmúlt hét nagy részében az exbarátom
mellkasáról fantáziáltam, ami szentéllyé vált a tiszteletemre.
Ma este együ vacsoráztunk Kevin egyik munkatársával, Ray
Michaelsonnal és a feleségével, Lindával.
– Sky, Kevin mesélte, hogy lakberendező vagy – teríte e az ölébe
a textilszalvétát Linda, miután összetegeződtünk.
– Igen, éppen most indítom be a saját vállalkozásomat. Még az
elején tartok. Te mivel foglalkozol?
– Nem dolgozom, de én vagyok az Agriburbia nevű társaságom
elnöke.
– Agri… micsoda?
– Agriburbia.
– Úgy hangzik, mint egy emésztési zavar…
– Sky… – te e le a villáját Kevin.
– Csak vicceltem – su ogtam. – Bocsi.
– Igazából az a koncepció, hogy összekötjük a mezőgazdasági
termelést a lakásépítési fejlesztésekkel.
– Ó… igazán remek – kortyoltam bele a vizembe.
Kevin a szemét forga a.
– Kitűztétek már a dátumot? – kérdezte Ray.
Utáltam ezt a kérdést.
– Nos…
– Én nyárra gondoltam – vágo közbe Kevin. – És te, Sky?
 – Még nem nagyon beszéltünk erről, Kev.
– Tudom, de a nyár ideális lenne, és amúgy sem szeretnénk nagy
felhajtást, úgyhogy elég lesz az idő a szervezéshez.
– Jó, oké. Majd máskor megbeszéljük ezt ke esben.
– A nyári esküvők csodálatosak – kulcsolta össze a kezét Linda. –
Foglalhatnátok helyszínt lent a parton, vagy… Ray, mi a helyzet a
bácsikáddal, aki Hampton környékén lakik? Szerinted hajlandó
lenne kiadni a házát a ceremóniára? Nem az lenne a tökéletes
helyszín egy esküvőre?
Nagyszerű. Most agriburbiribi megszervezi az esküvőmet?
– Szerintem megoldjuk, de köszönjük.
– Figyelj, Linda! – fordult felé Kevin. – Lennél kedves utánajárni?
Egy Hampton-vidéki esküvő nagyon jó lenne.
– Elnézést! – köszörültem meg a torkomat. – Nekem nincs
beleszólásom?
– Ne csináld már, Sky! Csak megkértem, hogy járjon utána.
Ray és Linda idegesen rágta a salátát, miközben feszült le a
hangulat.
Vacsora után Kevin habozo , mielő beindíto a a kocsit.
– Lennél kedves elmondani, mi ütö beléd? Próbáltak
segítőkészek lenni, te meg szartál az egészre.
– Csak nem szeretem, ha az emberek beleavatkoznak az életembe,
amikor nem kértem rá őket.
– Nem csak erről van szó.
– Mire gondolsz?
– Távolságtartó vagy. Már két hónapja.
Nem tudtam, hogy ez ennyire nyilvánvaló. Mostanában csak
Mitchre tudtam koncentrálni. Nem csillapodtak az érzéseim iránta,
de megvalósíthatatlan volt az elképzelés, hogy tényleg lehet vele
közös jövőm, hogy o folytathatjuk, ahol abbahagytuk. Most már
egy gyermek is benne volt a képben, és nem tudtam, képes leszek-e
valaha is túllépni a történteken, és elfogadni Henryt úgy, ahogy
megérdemli, s úgy, ahogy el kellene fogadnom őt ahhoz, hogy
együ legyek Mitchcsel. De folyton csak ő járt a fejemben: hogy
milyen szenvedélyesen néze rám, hogy mennyire szereti Henryt, az
illata, a szívdobogása a kemény és sima mellkasában, amin már o
díszelge a nevem. A Mitchről szóló gondolatok felemészte ék az
életemet.
Ugyanakkor tényleg fontos volt nekem Kevin. Nem érdemelte
meg, hogy az orránál fogva vezessem, miközben küszködök ezekkel
az érzésekkel. Megvoltak a kényes pillanataink, de a lelke mélyén jó
ember. Már jó ideje ő jelente e nekem a biztonsági hálót, az
elvesztése pedig azzal járhat, hogy teljesen egyedül maradok.
Azt kelle mondanom, amivel fenntartom a békét, amíg rendet
nem teszek a fejemben.
– Ne haragudj! Csak a vállalkozás indítása mia i stressz. Majd
igyekszem, hogy ne mutassam ki ennyire mások elő .
– Te se haragudj! Túlságosan lefoglalt a munka, és nem ve em
észre, hogy ez ilyen mélyen érint téged. Tudom, hogy néha nehéz
velem együ élni. Majd igyekszem megértőbb lenni a stressz mia ,
ami téged ér – hajolt közel, hogy megcsókoljon. – Ha már a stressztől
beszélünk, menjünk haza, bújjunk ágyba, és szabaduljunk meg tőle
egy kicsit! Pontosan tudom, mitől fogod magad jobban érezni. Majd
meglátod.
Sajnos aznap éjjel, amíg Kevin szeretkeze velem, semmi mást
nem lá am magam elő , csak Mitchet.

Két hét telt el azóta, hogy Mitch i járt. Telefonszámot cseréltünk, és

azt mondta, hogy hívjam fel, ha bármikor szükségem lenne
valamire. Állandóan o volt a kísértés, hogy keressem, de semmi
kifogás nem juto eszembe.
Egy szerda este, amikor Kevin Virginiában volt, üzenetem
érkeze .

Tudtad, hogy a kukkolók már kaját is szállítanak? Éhes vagy?

Pillangók kezdtek röpködni a gyomromban a gondola ól, hogy

láthatom.

Skylar: Honnan tudtad, hogy egyedül vagyok?

Mitch: Emlékszem, hogy azt mondtad, hogy kéthetente megy el üzleti
útra. Bejelöltem a naptáramban.
Skylar: Ez nagyon kukkolós gesztus.
Mitch: Igyekszem tökéletesíteni a tudományomat.
Skylar: Azt látom.
Mitch: Szívesebben eljönnél valahova kajálni?
 O volt a kezem a kijelző fölö , de nem tudtam, mit írjak. Biztos
érzékelte a habozásomat, mert nem várta meg a választ.

Mitch: Nem randizni hívlak. Tudom, hogy menyasszony vagy. Ne

aggódj, tiszteletben tartom! Csak szeretnék veled lenni.

Miért okozo csalódást, hogy nem randizni hív? Beteg az agyam,

hirtelen mardosni kezde a bűntudat. Kevin.
Még az is lehet, hogy Mitchnek is van valakije. Erről igazából nem
is beszéltünk.
Az észérvek ellenére, hogy miért rossz ötlet, mégis
elhatalmasodo rajtam az érzés, hogy muszáj találkoznom vele.

Skylar: Gyere értem 8-ra. Mit vegyek fel?

Mitch: Valami kényelmeset. Én tiszta feketében leszek szokás szerint.
Skylar: Ne hagyd otthon a távcsövedet, te kukkoló!
Mitch: ;-)

Amint megszólalt a csengő, az izgalomtól remegő lábakkal mentem

ajtót nyitni.
– Szia! – emelte fel a kezét.
Kis híján elolvadtam a mosolyától. Legszívesebben végignyaltam
volna a tökéletes fogsorát. Ez nem jó kezdet.
– Szia! – su ogtam. Az összes ígéret, amit magamnak te em,
hogy plátói módon fogok rá tekinteni, abban a pillanatban ment is a
levesbe, amikor találkozo a tekintetünk. – Hozom a kabátomat.
Nyugodj le, Skylar!
Mitchen sötét farmer volt szürke bordázo pulóverrel, ami
rátapadt az izmaira. A nedves haja borzas volt a lehető legjobb
értelemben, és ugyanaz a pézsmás kölni érződö rajta, ami az én
testemet is beburkolta a Lake George-i éjszakánk után. Utáltam,
hogy ez most eszembe jut. Megfeszültek az izmaim odalent, pedig
még csak hozzá sem értem.
Ugyanazzal a Corve e-tel jö , ami a múltkor lerobbant.
– Látom, megcsináltad a kukkoló verdát – viccelődtem.
– Ja, az a terv füstbe ment, ugye? – nevete , az ismerős hang
pedig egy pillanatra visszarepíte a múlt azon pontjára, ahonnan
sohasem akartam visszazökkenni.
– Ez jó volt.
– Komolyan mondom, hálás vagyok, amiért lerobbant. Különben
i ülnék kint a hidegben, és téged gyelnélek ahelye , hogy
elviszlek vacsorázni.
– Nem bánnád, ha vezetném?
– Nyugodtan – dobta oda a slusszkulcsot.
– Hogy viszed Henryt, ha nincs benne hátsó ülés?
– Van egy Ford F150-esem. Ez csak egy hobbiautó. Régebbi. Jó
áron ve em, aztán helyrehoztam.
Amikor ráadtam a gyújtást, megszólalt a Police-tól az Every Breath
You Take.
– Á, a kukkolók himnusza!
– Előástam a régi cédét, csak a kedvedért.
A fejemet rázva rákanyarodtam az útra.
– Amúgy hova megyünk? – kérdeztem.
– Arra gondoltam, hogy talán szívesen mennél a Bev’sbe.
A Bev’s volt az első számú kedvenc é ermem. Közelebb ahhoz a
környékhez, ahol az anyukám lako . Elég gyakran jártunk oda,
mielő Mitch elment egyetemre, így sok szép emlékünk fűződik a
helyhez. A választék óriási, és a nap huszonnégy órájában nyitva
vannak, szóval lehet reggelit rendelni vacsorára, vagy fordítva.
A gyorsforgalmi útra érve elhatároztam, hogy egy kicsit jól fogom
érezni magam. Mire észbe kaptam, már több mint száznegyvennel
mentem, lehúzo ablakokkal.
– Hűha, csak óvatosan! – kiabálta túl Mitch a huzatot. – Nem
sietünk.
Összevissza szállt a hajam, miközben visszakiabáltam az első
választ, ami eszembe juto .
– Mondja ezt az a srác, aki beleélveze a nadrágjába!
Megfeszült a combom, amikor játékosan rácsapo .
– Te kis köcsög! Kösz, hogy eszembe ju atod… pont ezt a
rengeteg emlék közül.
Még e ől a röpke érintéstől is libabőrös le em. Utáltam, hogy azt
akartam, hogy megismételje.
Sokat neve ünk az út ala . Mire odaértünk a Bev’shez, biztosra
ve em, hogy úgy néz ki a hajam, mint egy madárfészek.
– Hogy festek?
– Úgy, mintha száznegyvennel furikáztál volna lehúzo ablak
melle .
– Borzalmasan?
– Nagyon borzalmas vagy – felelte olyan arckifejezéssel, ami
elárulta, hogy pont az ellenkezőjét gondolja, miközben a tekintete
elidőzö rajtam.
– Éhen halok – szálltam ki a kocsiból, és véletlenül túl erősen
csuktam be az ajtót.
– Csak noman.
– Bocsi. Azt hiszem, hirtelen egy kicsit feszült le em.
– Feszült? Miért?
– Fura ide visszajönni veled.
– Akarod, hogy elmenjünk?
– Nem.
– Helyes.
Megszólalt az ajtó fele i csengő, amikor beléptünk az é erembe.
Rögtön megcsapo a frissen sült pite és a kávé nosztalgikus illata.
Nancy, az egyik régi pincérnő odavezete minket egy bokszhoz a
sarokban.
– Ezer éve nem lá alak titeket.
– Igen, jó sok idő eltelt azóta – felelte Mitch.
Nancy lenéze a gyűrűsujjamra, amikor átadta nekem az étlapot.
– Gratulálok, skacok! Micsoda kő! Mindig is tudtam, hogy ebből
házasság lesz.
Elsiete , mielő válaszolha unk volna neki. Mitchnek leolvadt a
mosoly az arcáról, és most már a gyűrűmet bámulta. Még nem
lá am ennyire kiborulva, amióta újra találkoztunk.
– Ne haragudj! – te em az ölembe a kezemet, hogy ne legyen
szem elő .
– Nincs miért magyarázkodnod – vágta rá.
Muszáj volt témát váltanom.
– Tudod, mit kérsz?
– Igen – felelte úgy, hogy rá sem néze az étlapra, mert le sem
ve e rólam a szemét. A plafonra pillanto am zavaromban, mert úgy
tűnt, hogy nem az ételről beszél. Köhinte em egyet.
– Szerintem én rozsos pastrami szendvicset fogok kérni.
– Mindig azt kérsz.
– Aha… de öt éve nem volt dolgom olyan jóval, mint ez.
– Tudom, milyen érzés… – motyogta lefelé pillantva az orra ala .
– Mintha nem is telt volna el olyan sok idő, ugye? – néze rám ismét.
 – Igen.
– Mit kértek? – tért vissza Nancy.
Mitch inte , hogy mondjam én előbb.
– Rozsos pastrami szendvicset kérek zéró kólával.
– Baconös sajtburgert extra ketchuppal és Sprite-tal – közölte
Mitch továbbra is engem nézve.
– Máris hozom – ve e el tőlünk Nancy az étlapokat.
Feszült csend telepede ránk, miután elment. Az étlap nélkül, ami
mögé elbújha am, hirtelen úgy éreztem, hogy meztelen vagyok a
tekintetének súlya ala . Annyira jóképű volt, hogy aggódtam: rá van
írva a vágyakozás az arcomra. Amikor megnyalta az ajkát,
elképzeltem, hogy beletúrok a hajába, és magamhoz húzom, hogy
megcsókoljam. Emlékeztetni kelle volna a testemet, hogy ez nem
randi, és nem helyénvaló ilyeneket gondolni, miközben egy másik
fér menyasszonya vagyok.
A tetovált ujjait néztem, hogy eltereljem a gyelmemet az igéző
tekintetéről. Féltem megkérdezni, mit jelentenek a betűk. Aztán
felfelé vándorolt a tekintetem a pulóveréből kikandikáló tetoválásra
a nyakán. Valami törzsi vagy kelta motívum volt. Bűntudatot
éreztem, amiért végig akartam nyalni, felfelé egészen a szájáig.
Utáltam magamat az összes ilyen érzés mia , így fészkelődni
kezdtem, amitől összekoccant a lábunk az asztal ala .
– Bocsi.
Nem foglalkozo ezzel, csak karba fonta a kezét.
– Miért hagyod, hogy Skynak hívjon?
– Nem tudja, hogy utálom.
– Miért nem mondod el neki?
– Már a legelején elkezde Skynak hívni. Amikor
megismerkedtünk, nem egészen volt tiszta a fejem. Még abban sem
voltam biztos, hogy akarok-e egyáltalán Skylar lenni.
– Mesélj erről… – hunyta be a szemét egy pillanatra. – Arról az
időszakról, amikor Marylandben laktál.
– Mit szeretnél tudni?
– Mindent.
A következő néhány percben igyekeztem a lehető legjobban
elmagyarázni, hogy milyen rossz mentális állapotban voltam,
amikor elmentem, és hogy utána nemsokára megismerkedtem
Kevinnel, de eltarto egy darabig, mire igazából összejö ünk.
Némán bólogato , miközben felidéztem az elmúlt öt évet. Minden
egyes szavamon úgy csüggö , mintha nem akarna lemaradni
semmiről.
Amikor meghozták az ételt, szere em volna egy kicsit feldobni a
hangulatot, különben képtelen le em volna enni.
– Henry milyen ételeket szeret?
– Sajnos nagyon válogatós. Csak a ránto csirkefalatokat, a mekis
sült krumplit és a sajtos makarónit fogadja el könnyen. Ráadásul
mindenből egy bizonyos fajtát, például a csirkefalatokból a dinó
alakút, vagy a makaróniból az egyik márkát. Minden mást
küszködve eszik meg. Fehérjeturmixot szoktam neki csinálni, hogy
tápanyagokhoz jusson, mogyoróvajat keverek össze gyümölccsel és
mandulatejjel. Azt megissza, de nem tudom rávenni, hogy magától
zöldséghez vagy gyümölcshöz nyúljon.
– Ez jellemző az autizmussal élő gyerekekre, ugye? Hogy fontos
nekik az étel állaga.
– Aha. Honnan tudtad?
– Rákerestem az autizmusra a neten, miután meséltél nekem
Henryről.
– Hűha… – állt meg a falat a szájában, és megtörölte a száját egy
szalvétával. – Hát ez… köszi, hogy utánanéztél.
– Nem szeretek tudatlan lenni. Eddig még nem nagyon juto
eszembe az autizmus, és nem ismertem senkit, aki azzal él. De most
már igen. Szóval… szeretném átlátni.
– Köszönöm – mosolygo rám. – Mintha a múltkor azt mondtad
volna, hogy önkéntes vagy a kórházban.
– Igen. Rákos beteg gyerekekhez járok be, és próbálom felvidítani
őket. Lényegében…
– Cukorkaosztogató vagy! – mutato rám nevetve. – Te jó ég!
Skylar Seymour, egy le él a tahók közül, akikről mindig azt
mondtad, hogy teljesen kicsinálnak, amikor beteg voltál!
– Jaja, csakhogy én egy haladó szellemű cukorkaosztogató
vagyok. Laza. Nem próbálom meg mindenáron röhögtetni őket,
mintha boldognak kellene lenniük, miközben nem azok. Azt adom
nekik, amire szükségük van, és jelzem nekik, hogy semmi baj nincs
azzal, ha dühösek. Feltuningolom a szobájukat, és viszek nekik, amit
kérnek, például cukorcigit…
– Cigare át adsz a rákos gyerekeknek?
– Cukorcigit! Egy kissrác olyat kért. Úgyhogy szereztem neki. Az a
dolgom, hogy mindent megtegyek, hogy örüljenek. Azért vagyok
o .
– Mázlisták.
– Mázlisták? Nem annyira…
– Nem, úgy értem, hogy mázlisták, mert o vagy nekik te.
Mindenki piszok mázlista, aki elmondhatja, hogy az életének része
vagy.
– Nem tudom, mit mondjak erre.
– Remélem, Kevin is tudja, milyen szerencsés – kortyolt bele a
Sprite-jába. Mintha hezitált volna, úgy piszkálta a szívószálat,
mielő rám néze . – Boldog vagy?
Hallga am, mert tényleg nem tudtam, mit válaszoljak. A
„boldog” nem jó szó. Talán úgy mondha am volna, hogy
biztonságban vagyok. Bizonyos tekintetben az talán fontosabb is le
nekem mindazok után, amin keresztülmentem. Kevin melle
biztonságban éreztem magam, még ha nem is száz százalékig
elégede nek. Mitch melle tényleg boldog voltam régen, csak aztán
szétrobbant az egész.
– Figyelj, Skylar! – folyta a a hallgatásom közepe e. – Komolyan
gondoltam, amikor azt mondtam, hogy tiszteletben tartom a
helyzetedet. Szeretném, ha megint barátok lennénk, és nem próbálok
majd beleavatkozni a kapcsolatodba. Ha őszintén boldog vagy, azt
sohasem sodornám veszélybe.
Aztán kinéze az ablakon, mintha elmerülne a gondolataiban.
Evőeszközök csörömpölése hallatszo körülö ünk, miközben a
tükörképét néztem az üvegen, és azon töprengtem, vajon mi járhat a
fejében. Miért le em hirtelen csalódo , amiért nem könyörgö , hogy
szakítsak Kevinnel, és hogy nem próbált meg harcolni értem?
Ahelye , hogy válaszoltam volna a korábbi kérdésére, csak ennyit
feleltem:
– Ezt nagyra értékelem.
Mitch kibonto a az egyik ketchupos tasakot, és elkezdte
egyenesen a szájába nyomni. Gyerekkora óta ezt csinálta.
– Még mindig így szoktad?
– Aha – bonto ki még egyet.
Ahogy erőteljesen kiszívta a műanyag tasak tartalmát, akaratlanul
is bevillant az emlék, amikor ugyanezt csinálta rajtam odalent az
ajkaival. Megfeszültek az izmok a lábam közö , miközben
elképzeltem, hogy i és most folytatja. Túl jól emlékeztem rá, milyen
fantasztikus érzés. Kevin sohasem csinálta, de nem is hiányzo …
egészen mostanáig.
– Igazából ez egy kicsit undi – jegyeztem meg. – Abbahagynád?

Mitch ült a volán mögé, amikor elindultunk haza a Bev’sből.

– Mesélte neked anyukád, hogy kibővíte em anya házát? Vagyis
most gyakorlatilag az én házam, mert ő Freddel él.
– Nem mesélte.
Anyát – mindenki máshoz hasonlóan – határozo an
felszólíto am, hogy ne beszéljen Mitchről. Így nem meglepő, hogy
nem említe e.
– Már nem nagyon beszélek Tishsel, de tudom, hogy biztos lá a
szemből, ahogy dolgoztam. Hónapokig tarto az építkezés. Nem
tudtam, említe e-e neked.
– Mit építe él hozzá?
– Hát tudod, nem volt túl sok hely nálunk. Akartam egy szobát,
ahol Henry játszhat és szaladgálhat télen. A nappali oldalához
építe em hozzá.
– Nagyon menő, hogy ezt egyedül meg tudtad csinálni.
– Megtanultam pár dolgot az elmúlt évek ala , amióta
építkezéseken dolgozom – pillanto rám mosolyogva. – Akarod
látni, kanyarodjak arra? Nem vagyunk messze. Nem mennénk be.
Csak kívülről mutatnám meg.
– Persze.
Izgalom le úrrá rajtam, amikor végighajto unk a régi utcánkon,
és felkanyarodo a házuk elő i kocsifelhajtóra. Anya járt már nálam
és Kevinnél látogatóban, amióta hazaköltöztünk, de én nem jö em
vissza ide – főleg azért, mert féltem, hogy összefutnék Mitchcsel.
Anyánál nem ége a villany a szemközti házban, és eszembe juto ,
hogy ma este könyvklubos találkozója van. Mitch kiszállt, hogy
kinyissa nekem az ajtót, és segítsen kiszállni a Corve e-ből.
– Csak gyorsan körbejárjuk. Aztán hazaviszlek.
Meglepődtem, milyen nagy volt az új építmény kívülről.
– Ez biztos sok munkába telt. Nem egy kicsi szoba.
– Hát igen. Van odabent egy trambulin meg egy csomó minden a
terápiához, ami nemsokára kezdődik, úgyhogy kell is nekünk a hely.
– Hűha, szép munka!
– Köszi. Hideg van. Mehetünk. Csak meg akartam mutatni neked.
Éppen visszaszálltunk a kocsiba, amikor felgyulladt a lámpa, és
kinyílt a bejárati ajtó.
– Mitch, de jó, hogy hazaértél! – rohant ki Janis. – Odafent van.
Nem tudom elaltatni. Nagyon…
Elhallgato , amikor megláto engem az anyósülésen.
– Skylar? Te vagy az? – kérdezte úgy, mintha kísértetet látna.
Esetlenül intege em neki, mint egy lődörgésen kapo kamasz.
– Szia, Janis!
– Szia! – jö oda a kocsihoz. – Ööö… nem számíto am rád,
szívem. Ne haragudj! Azt hi em, hogy Mitch egyedül van. Hagylak
titeket…
– Semmi baj, anya. Skylar visszaköltözö a városba, és csak
összefuto unk vacsizni, hogy mi újság a másikkal. Meg akartam
mutatni neki a házbővítést kívülről, mielő hazaviszem. Mi a baj
Henryvel?
– Fent van. Nem akarja abbahagyni a sírást. Valami zavarja, és
elkezdte harapdálni az öklét.
– Francba! – hajto a le a fejét Mitch a kormányra. – Jobb, ha
gyorsan beugrok megnézni, hogy le tudom-e nyugtatni – fordult
felém. – Nem baj?
– Persze hogy nem. I megvárlak.
– Hideg van. Ez eltarthat egy darabig. Bejössz?
– Hát…
– Skylar és én megiszunk egy teát, amíg elaltatod Henryt –
biccente felém Janis, mintha szavak nélkül kérlelne, hogy menjek
be.
– Jó, persze.
Szaporán vert a szívem, mert nem tudtam, mire számítsak.
Nyikorgo az ajtó, amikor bementünk a házba. Sötét volt, csak egy
lámpa ége a nappaliban, és halkan ment az esti híradó. Rögtön
hallo am, hogy Henry odafent sír, amitől még gyorsabban vert a
szívem. Úgy hangzo , mintha ugrálna az ágyon.
Mitch visszafordult a lépcső aljánál, mielő felment.
– Mindjárt jövök, jó?
– Gyere, üljünk le! – te e Janis a karomra a kezét.
Ahogy beléptünk az ismerős konyhába ugyanazokkal a fából
készült székekkel és ugyanazokkal a virágos ülőpárnákkal, eszembe
juto , milyen ironikus, hogy minden ugyanolyan, mégis annyira
más.
Janis felte e a teavizet a tűzhelyre, aztán leült velem szemben.
 – Nem mondta, hogy veled találkozik. Azt mondta, hogy egy
barátjával fut össze.
– Elvileg ez igaz is.
– Te nem barát vagy, Skylar. Sokkal többet jelentesz neki. Többet,
mint valaha is gondolnád. Nem tudod, mi volt i , miután elmentél.
Úgy éreztem, nagyon nem állok készen erre a beszélgetésre, de
többet akartam tudni. Észreve em, hogy abbamaradt a sírás odafent.
– Mesélj!
– Megölne, ha tudná, hogy bármit is elmondok erről neked –
su ogta közelebb hajolva. Aztán felállt, hogy forró vizet töltsön két
bögrébe. – Annyira aggódtam érte, miután elmentél. Folyton ivo .
Aztán jö a letartóztatás.
– Letartóztatás? Miért?
– Felmente ék, de szerintem ezt a történetet neki kellene
elmesélnie.
Megjelent a lelki szemeim elő a fémrácsok mögö ücsörgő Mitch
képe. Csöndben maradtam, Janis pedig folyta a.
– Nem volt hajlandó beszélni velem, nem beszélt senkivel.
Tényleg féltem, hogy elveszítem – márto bele egy tea ltert a
bögrémbe, és ideadta. – Amikor Henry megszülete , Mitchnek még
mindig fájtak a dolgok, de felnő a feladathoz, és erős maradt a a
kedvéért. Mire hónapokkal később megnyílt nekem, kiderült, hogy
az gyötörte a legjobban, hogy szerinte visszafordíthatatlan kárt te
benned.
– Teljesen el voltam keseredve. Azért mentem el, de sohasem volt
olyan, hogy csak őt hibázta am volna. Még mindig fáj, de jól
vagyok. Szerintem ez annak a nőnek a hibája, senki másé.
– Sajnálom a történteket, Skylar. Sajnálom, hogy elmentél, hogy
fájdalmat okozo neked, és a leginkább azt sajnálom, hogy
eltávolodtunk egymástól emia Tishsel. Nagyon hiányzik.
– Ez jobban elszomorít, mint hinnéd – fogtam meg a kezét.
– Menyasszony vagy? – pillanto le a gyűrűmre.
– Igen.
– Megígérnél nekem valamit?
– Jó…
– Ígérd meg, hogy nem fogod félrevezetni Mitchet! Ha azt
mondod, hogy a barátja vagy… akkor legyél is az. Ne lépd át a
határt, hogy aztán elmenj! Nem bírná ki, hogy még egyszer
elveszítsen. Ismerem a amat, és tudom, hogy mennyire szeret téged
még mindig. Mindig is szerete . Lehet, hogy azt mondja neked,
hogy részéről rendben van ez a barátság dolog, de még nagyon is o
vagy a szívében. Nem tudnám elviselni, hogy megint szenvedni
lássam.
Ez sok volt így hirtelen.
– Nem fogok fájdalmat okozni neki, Janis.
Elve e tőlem a teát, és lerakta az asztalra.
– Gyere, ismerkedj meg az unokámmal!
– Tessék?
– Ne félj! Olyan, mint Mitch kicsiben. Ugyanolyan hatalmas kék
szemekkel. Nem tud beszélni, de tudom, hogy megért minket.
– Az… az anyja egyáltalán nincs képben?
– Nincs, drágám. Aggódtál emia ? Sohasem volt az életünk része.
Nagy ritkán telefonál, hogy mi van Henryvel, leginkább akkor,
amikor tudja, hogy a am dolgozik. Nem akar Mitchcsel foglalkozni,
és az érzés kölcsönös. Azt állítja, hogy nyáron talán eljön, de ki
tudja? Jobb nekünk bosszúság nélkül. Csak elcseszné Henry
napirendjét, ha előkerülne.
– Visszatérő álmaim vannak arról, hogy szarrá verem.
– Ne is törődj vele! Egy percet sem érdemel meg az idődből. Menj
fel! Nézd meg Henryt! Lehet, hogy már alszik is.
Felálltam, és elindultam az emeletre. A korlátot idegesen
szorongatva lassan felmentem a lépcsőn.
Mitch szobájának ajtaja résnyire nyitva volt, és o feküdt az
ágyban Henryvel. Egy éjjeli lámpa ége . Nem lá a, hogy
bekukucskálok a résen keresztül, és nem tudta, hogy hallom, ahogy
beszél a ához.
– Régen ő volt a mindenem, mint most te. Szeretném, ha
megismernéd. Skylarnek hívják. El sem hiszem, hogy tényleg i van.
Henry ébren volt, üresen bámult a semmibe: hümmögö , de nem
reagált. Ez nem tántoríto a el Mitchet a ól, hogy ugyanúgy
beszéljen hozzá, mintha arra számítana, hogy a kis ú válaszol majd
neki.
– Jobban érzed magad így, hogy i vagyok, igaz? – puszilta meg a
fejét Mitch. – Szeretlek, kishaver.
Erőteljes, szavakba önthetetlen érzés járta át a szívemet, hogy így,
apaként láthatom Mitchet. Az ő helyzete viszont más volt.
Különleges embernek kell lenni ahhoz, hogy olyan gyermeket
neveljen, aki állandó gondoskodást igényel, és mégis képes legyen
kimutatni a szeretetét és a türelmét, ahogy ő teszi Henry felé.
Köhinte em, hogy tudja, hogy o vagyok.
– Mióta állsz o ? – ült fel Mitch.
– Nem régóta.
– Gyere be! – fordult Henry felé, aki nyugodt volt, de a semmibe
révedt. – Henry, ő az, akiről meséltem neked. Apa kedves barátja. Ő
i Skylar.
– Szia, Henry! – ültem le az ágy szélére. – Nagyon örülök, hogy
megismerhetlek.
Nem mondo semmit, nem is néze rám. Pislogo párat,
miközben a falat bámulta.
– Jobban van?
– Aha. Hozzászoko , hogy én fektetem le. Szerintem csak
műsorozo anyának. Amint feljö em, abbahagyta a sírást. Áthoztam
a szobámba, hátha elalszik melle em fekve. Visszaviszem a saját
ágyába, ha elszenderedik, csak egy kicsit még fel van pörögve a sok
ugrálástól.
Még mindig Mitchre néztem, amikor éreztem, hogy Henry a
kezem után nyúl. Lepillanto am a hurkás kis ujjaira, amikkel most
az enyémet szoronga a. Felfelé néze a tenyerem, és elkezdte
összekulcsolni a kezét az enyémmel, mintha az ujjaival számolna
közben. Aztán elengedtem, ő pedig megismételte. Rám nem néze
ugyan, de a kezemre igen.
– Gyakran csinálja ezt? – mosolyogtam.
– Nem. Általában nem szoko így hozzáérni az emberekhez. De
úgy tűnik, hogy veled játszik.
Néhány ilyen ökölnyitogatás és összeszorítás után abbahagyta:
csak fogta a kezemet anélkül, hogy a szemembe néze volna.
Éreztem, ahogy Mitch bámul, miközben lenéztem Henry kezére az
enyémben. A kis út jobban megnézve rádöbbentem, hogy tényleg
kiköpö Mitch. Annak a nőnek semmi külső nyoma nem volt rajta.
Továbbra is lenyűgözve bámultam a gyönyörű kis embert, aki
egykor a szorongásom legfőbb okozója volt. Valójában egy angyal.
Váratlanul ért, amikor Mitch ráte e a kezét a ke őnkére
Henryvel. Az egész testemet átmelenge e az érintése.
– Köszi, hogy feljö él megismerkedni vele. Nem akartam
erőltetni, de nagyon örülök neki.
– Gyönyörű, Mitch.
– Köszönöm.
 – Te pedig fantasztikus apa vagy.
Lenéze a kezünkre, aztán megint a szemembe.
– Fogalmad sincs, milyen sokat jelent ezt hallani tőled. Szeretném
elhinni, hogy minden okkal történik, még a rossz dolgok is.
Egyszerűen tudom, hogy nekem kelle az apjának lennem, érted?
Nem bánom, hogy ő le . Csak azt bánom, hogy fájdalmat okoztam
neked.
– Tényleg szükséged van az erődre ehhez a kis úhoz. Most már
belátom. Ne pazarold az energiádat arra, hogy a múlt mia aggódsz.
Erős vagyok. Jól vagyok. Neki most szüksége van rád.
– Tényleg szüksége van rám – felelte úgy, mintha csillogo volna
a szeme a sötétben, ahogy belenéze az enyémbe. – De nekem meg
rád van szükségem.
Nem tudtam, mit mondjak. Hiába jelente em ki, hogy erős
vagyok, legszívesebben elsírtam volna magam… nem éppen a
szomorúság mia . Nem is tudom, miért. Henry már mélyen aludt.
Kihúztam a kezemet ke ejük keze alól, és felálltam.
– Át kéne vinned a szobájába. Odalent találkozunk.
– Ne haragudj! Csak úgy kibuko belőlem. Nem akartam, hogy
kellemetlenül érezd magad. Csak kimondtam, amit abban a
pillanatban éreztem.
– Semmi baj – fordultam vissza az ajtóból. – Lent találkozunk.
Olyan gyorsan mentem le a lépcsőn, ahogy csak bírtam, hogy ne
lássa: mindjárt elsírom magam.
– Nos? – állt fel Janis az asztaltól.
Lá a, hogy könnybe lábadt a szemem, ezért átölelt.
– Olyan gyönyörű, Janis. Megfogta a kezemet, és játszo velem.
Amikor a vállára hajto am a fejemet, tudatosult bennem ennek a
helyzetnek a komolysága. Igaza volt. Figyelnem kelle rá, hogy
semmiféle határt ne lépjek át, ha nem tervezem elhagyni Kevint. Ez
nem játék. Mitchnek még mindig mély érzései vannak irántam, és
nem tehe em meg, hogy összetöröm a szívét. Nem tehe em meg,
hogy beleszeretek abba a kis úba, és mindke őjüknek fájdalmat
okozok, ha úgy döntök, hogy Kevinnel maradok.
Megtöröltem a szememet, aztán léptek zaját hallo am mögö em,
majd Mitch mély és bársonyos hangját.
– Úgy tűnik, Skylar jelenléte megoldo a a helyzetet. Henry már
alszik, mint a bunda. Indulhatunk?
– Igen. Annyira örülök, hogy újra találkoztunk – öleltem át Janist
még utoljára.
– Én is, szívem. Ne maradj távol!

Mitch egész úton mélyen elmerült a gondolataiban, nekem pedig

folyton Henry járt a fejemben.
Mire megállt a házunk elő , már nem bírtam tovább a csendet.
– Jól vagy?
– Jól – dörzsölte meg a halántékát, mintha ideges lenne.
– Nem úgy tűnik.
– Csak… nem könnyű – fordult hirtelen felém.
– Micsoda?
– Tényleg tudni akarod? Elvileg tiszteletben akartam tartani a
helyzetedet – mutato macskakörmöt az ujjaival a tiszteletben
tartásnál. – Talán jobb, ha csak hagyom, hogy bemenj, mert ha most
elkezdek beszélni…
– Mi nem könnyű?
Összerezzentem, amikor az arcomhoz nyúlt, és végighúzta az
ujját az államon.
– Úgy tenni, mintha csak barátok lennénk.
Olyan érzésem támadt, mintha a szívem nem férne el a
mellkasomban, mégis bent ragadna a szavakkal együ , amik ki
akartak törni, de fogva tarto a őket a saját érzéseimtől való elsöprő
félelem.
Félek. Annyira akarlak, hogy az már fáj. Még sohasem szere elek
ennyire, mint most, hogy lá alak a kis addal.
– Menj már be, Skylar, mielő valami olyat mondok vagy teszek,
amit holnapra megbánok!
– Nem akarlak így i hagyni.
– Miért nem tudsz válaszolni a kérdésemre? – fordult felém az
egész testével.
– Melyik kérdésedre?
– Kétszer kérdeztem meg tőled, hogy boldog vagy-e, és egyszer
sem válaszoltál. Ez az, amit tudnom kell, hogy továbblépjek.
Kurvára ezért kezdtelek el kukkolni.
– Csak arról van szó, hogy nem nagyon tudom, mit válaszoljak
erre.
– Akkor nem.
 – Biztonságban érzem magam Kevinnel, oké? – válaszoltam
védekező álláspontra helyezkedve. – Ő sohasem okozo nekem
fájdalmat, és biztosra veszem, hogy soha nem is fog.
– Velem ellentétben – húzódo el tőlem.
– Nem ellened akartam felhozni. Csak…
– Semmi baj. Így már értem.
– Nem. Nem érted.
– Fogalmad sincs róla, Skylar, hogy a szavak, amiket kiejtesz a
szádon, nincsenek összhangban a tekinteteddel. A szemeid
elárulnak, amivel rohadtul összezavarsz. Még mindig úgy nézel rám,
ahogy mindig is néztél, mintha én lennék neked a világon a
legfontosabb. Amíg ezt csinálod, amíg nem mondod, hogy hagyjalak
békén, nem tudom, képes leszek-e továbblépni.
– Igazad van. Nem szabad, hogy megvezesselek. Csak nagyon
kusza ez az egész.
– Figyelj… én már más ember le em! Sok mindenen mentem
keresztül. Már nem vagyok az a srác, aki félt elmondani neked, hogy
mit érez. Egy sérült fér vagyok, aki úgy érzi, hogy megjárta a
poklot, és nincs veszítenivalója. Jobban akarlak ebben a pillanatban,
mint valaha. Csak téged akarlak, ki sem tudom mutatni, hogy
mennyire. Fogalmad sincs, mit művelnék most veled, ha
megtehetném. Még csak tiszta fejjel sem tudok gondolkodni a
közeledben. Egyszerűen nincs senki más, Skylar. Nem is volt senki
más. Én nem…
– Te nem…?
– Annyira elcsesze egy dolog ez! – verte bele a fejét a
kormánykerékbe. – Bakker! Nem ma este akartam ezt a beszélgetést.
– Miről beszélsz?
– Nem voltam senkivel – su ogta rám nézve.
– Tessék? Hogy érted ezt?
– Úgy értem, hogy nem voltam… nővel már több mint öt éve.
– Nem volt barátnőd, de biztos, hogy…
– Nem – rázta a fejét. – Senkivel. Hozzá sem értem nőhöz öt éve,
Skylar.
– Jaj, istenem! – kaptam a szám elé a kezemet.
– Nem akartam másik nőt, még szexre sem. Belevete em magam a
munkába, és próbáltam nem gondolni rád. Most, hogy megint a
közeledben vagyok, olyan, mintha hirtelen életre kelt volna a testem.
Vannak ezek a késztetéseim. Úgy érzem, elveszíte em az irányítást,
és nem tudom, mit kezdjek ezzel. A tény, hogy tilto gyümölcs vagy,
csak tovább ront a helyzeten. Ne haragudj! Azt mondtad, hogy
őszinteséget szeretnél. Az igazság néha csúf.
Az ülések közö i konzolon volt a telefonom, amikor megcsörrent.
Mitch lepillanto rá, aztán ideadta nekem.
– Kevin az. Jobb, ha felveszed.
Mitch kiszállt a kocsiból, becsukta az ajtót, és há al nekidőlt az
ablaknak. Megszakadt a szívem, mert tudtam, milyen nehéz lehete
neki az előbbi vallomás. Még mindig le voltam döbbenve.
Átirányíto am a hívást a hangpostára, és írtam Kevinnek egy
üzenetet.

Nemsokára visszahívlak.

Bűntudatom volt, de képtelen voltam most felvenni. Kiszálltam a

kocsiból, és odaálltam Mitch mellé.
– Mit akart mondani? – kérdezte rám sem nézve.
– Nem ve em fel. Írtam neki, hogy majd visszahívom.
Keserűen felkacago , aztán felnéze az égre. Felhőtlen éjszaka
volt, a kocsijának dőlve néztük a csillagokat.
Egy darabig hallga unk, aztán szembefordult velem.
– Nem te voltál az egyetlen, aki kiborult.
Aztán beszállt a kocsiba, és lehúzta az ablakot.
– És akkor mi lesz velünk? – hajoltam oda.
– Az a te döntésed – simíto a fülem mögé egy hajtincset. –
Szerintem először rá kell jönnöd, hogy boldog vagy-e, mert mintha
nem tudnád. Adok egy tippet: ha legközelebb az én arcomat látod
magad elő , amikor ágyba visz, akkor jó eséllyel nem vagy boldog.
Ha én dugnálak, akkor garantálom, hogy nem kéne ezen
gondolkodnod.
Azzal beindíto a a kocsit, és sebességbe kapcsolt.
– Jó éjt, Skylar!
Kábán és összezavarodva álltam o . Felizgulva.
– Szia!
Aznap éjjel bebújtam a takaró alá, és újra meg újra felidéztem a
szavait.
„Ha én dugnálak…”
Az ujjaim a csiklómon köröztek, az elsöprő orgazmushoz pedig
elképzeltem, hogy pont azt teszi.
 23. FEJEZET
Mit
– ELSZÚRTAM, DAVE.
Davey ideadta az olasz felvágo as szendvicset, amit a helyi
delikáteszboltban ve . Lejö az építkezésre, hogy velem ebédeljen.
A cégem veze e egy új bevásárlóközpont kivitelezését a városban.
Ez volt az eddigi legnagyobb projektünk.
– Jobb, ha megoldjátok a problémát, mielő összeomlik ez az izé.
– Nem, nem az épületet szúrtam el. Hanem… Skylarrel.
– Skylarrel? Kapcsolatba léptél vele?
– Nem mondo neked semmit?
– Nem. Nem is találkoztunk, amióta visszajö . Hogy a francba
történt?
– Hát elég hosszú történet. Nem meséltem neked, de néhány
hónapja elkezdtem kukkolni.
– Mi a fasz, Mitch?
– Nem olyan durva, mint amilyennek hangzik. Röviden szólva…
egyik este rajtakapo . Ahelye , hogy rendőrt hívo vagy kiakadt
volna, behívo , és kétszer együ lógtunk. Találkozo Henryvel.
– A tűzzel játszol. Tudod, ugye?
– Tudtad, hogy menyasszony?
– Említe e egy ideje – felelte habozva Davey. – Nem mondtam el
neked.
– Miért nem?
– Jaj… nem tudom. Azért, mert ha róla van szó, akkor egy kicsit
instabil vagy, tudod? Azt hi em, hogy csinálnál valamit hirtelen
felindulásból… például kukkolnád, vagy ilyesmi.
– Oké, értem. Mindegy, szóval múlt héten elmentünk a Bev’sbe.
Próbáltam lazára venni a gurát, mintha megint barátok lennénk.
Davey belekortyolt a kólájába, és rám mutato vele.
– Biztosra veszem, hogy szuperül csináltad – jegyezte meg
szarkasztikusan.
– Minden a terv szerint alakult, csak utána beugro hozzám, és
találkozo Henryvel.
– Meglep, hogy belement.
– Engem is. Nagyon aranyos volt hozzá, és Henry tényleg
kommunikált vele. Hirtelen elkezdtem hármunkat együ látni.
– Vagyis téged, őt és Kevint, ugye? Mert vágod, hogy nemsokára
hozzámegy feleségül?
– Hadd fejezzem be!
– Jó.
– Miután hazavi em, elveszte em a fejemet.
– Neee… tényleg?
– Elmondtam neki, mit érzek, és hogy nem volt senkim.
– Kérlek, ne mondd, hogy azt mondtad neki, hogy szűz vagy.
– Kurvára nem vagyok szűz.
– Öt szex nélküli év után biztos jogosult vagy ennek a jelzőnek a
visszanyerésére. Mi a hüvely atalítás párja?
– Nem tudnál komoly lenni egy pillanatra, ember? – forga am a
szememet. – Tényleg elmondtam neki, hogy nem voltam együ
senkivel.
– Ez hülyeség volt, de úgy érzem, ennél több is jön még.
– Azt is elmondtam neki, hogy szerintem nem boldog vele, pláne
akkor, ha az én arcomat látja maga elő , miközben vele dug.
– Hűha! Ez elegáns.
– Hát, ja. Szóval ez a bajom. Olyan érzésem van, hogy
elijeszte em.
– Haver, ez aztán a korai magömlés!
– Mi?
– Ne vedd magadra, de túl gyorsan lő ed el a tárat.
– A tárat?
– Igen. Nem arról van szó, hogy nem kelle volna elmondanod
neki, mit érzel. Csak tartanod kéne magad egy tervhez, és
fokozatosan haladni. Vegyél példát a adról! Lefogadom, hogy
Henry úgy elbűvölte, hogy még a bugyija is elolvadt, mi?
– Aha… tényleg így volt. Semmit sem kelle mondania, mégis egy
hullámhosszon voltak.
– Néha a kevesebb több. Féken kell tartanod a nyelvedet és az
érzéseidet még ebben a korai fázisban.
– Nem tehetek róla, Davey. Nem boldog azzal a fazonnal, és én
még mindig szeretem.
– Tudom, öreg. Ha egyvalamit tudok, akkor ez az. Csak nem
akarom látni, hogy elkezdesz reménykedni, aztán összetörsz, ha eljut
az esküvőig.
– Szerinted nincs esélyem, ugye? – haraptam bele dühösen a
szendvicsembe, pedig elment az étvágyam.
Davey úgy válaszolt, hogy túlkiabálta a fúrást mögö ünk.
– Csak meg kell értened, hogy miután találkozo Henryvel, és
néhány percre közelebb került hozzá, még nem biztos, hogy képes
lesz félretenni az elmúlt öt évet, és hirtelen az anyja lenni. Az a lány
egy éve még azt sem hagyta, hogy kimondjam a nevedet. A pasas,
akivel együ van… ő stabil. Zena és én találkoztunk velük, amikor
egyszer elmentünk Washingtonba. Nem mondom, hogy nem szeret,
de mások is érinte ek ebben a helyzetben. Sok az akadály, de…
– Kinek az oldalán állsz, baszki? – kérdeztem teli szájjal.
– Hadd fejezzem be! Sok az akadály, de ötletelni fogok, rendben?
Bármit megteszek, hogy segítsek neked, hogy visszaszerezd.
Bármennyire szíva alak is az évek során vele kapcsolatban… ti
egymásnak le etek teremtve.
– Segítesz kitalálni egy tervet?
– Aha. Valamikor majd el kell választanunk egy kicsit a csávótól
úgy, hogy a megfelelő helyen legyen. Még nem tudom, hogy
oldhatnánk ezt meg.
– Miről beszélsz? El kéne rabolni?
– Nem éppen. Ne örülj!
– A pasas minden második héten elutazik néhány napra a
munkája mia .
– Jó, ez már egy kiindulópont. Kitalálok valamit.
– Azt hiszem, szeretlek, Davey – igazíto am meg a
munkavédelmi sisakomat.
– Hagyjuk ezt! Nem fogom elvenni a szüzességedet.

Aznap este, miután lefekte em Henryt, kibonto am egy sört, és

megnyito am a felve Zálogcsillagok epizódok listáját, hogy
megnézzek egy részt. Pont megnyomtam a lejátszás gombot, amikor
Davey írt.
 Davey: Megvan.
Mitch: Megtaláltad a tejet a boltban? Vagy a golyóidat? Mi van meg?
Davey: Csak szólok, hogy ezek után le akarsz majd cumizni. Mitch:
Remélem, valami jó híred van, miután ezt elképzeltem…
Davey: Néhány hét múlva lesz az a felújítás, amit a céged csinál lent a
Virginia Beachen, ugye?

A cégem minden évben egyszer arra adományozta az erőforrásait,

hogy segítsen egy rászoruló családnak, amelyiknek vihar vagy tűz
mia megrongálódo a háza. Idén egy Virginia Beach-i családot
lepünk meg. Az volt a terv, hogy felújítjuk az o honukat, amíg ők az
állam túlsó végében a rokonoknál vannak. Trópusi vihar te e tönkre
a házukat, már hónapok óta nem lakha ak benne. Két speciális
nevelési igényű gyermekük is volt, az egyik kerekesszékes, így
rámpát is szerelünk be. Úgy terveztem, hogy az utolsó hét napból
ötöt odalent töltök majd a srácokkal. Ez lesz az első alkalom, hogy
távol leszek Henrytől, de anya ragaszkodo hozzá, hogy menjek,
amikor megtudta, mire készülünk.

Mitch: Mi van vele?

Davey: Várj! Felhívlak.

Rögtön megcsörrent a telefonom.

– Hali!
– Felújítjátok a házat, és utána elő kell készíteni az érkezésükre
meg minden, ugye?
– Aha. Mi zetjük az új bútorokat, és be is rendezzük.
– Kell egy lakberendező.
– Igazából nem vagyok biztos benne, hogy…
– Kell egy lakberendező!
– Várj… azt mondod, hogy fogadjam fel Skylart?
– Tényleg okosabb vagy, mint amilyennek gondoltalak. Persze
hogy ezt mondom! Ez a szakterülete, nem?
– Ez kibaszo ul zseniális! – vakarga am az államat fel-alá
járkálva.
– Köszi.
– Nem is tudom, benne van-e a költségvetésünkben a
lakberendező. Szerintem csak improvizáltunk volna, de saját zsebből
is ki zetem, ha kell, hogy így legyen. Az igazi kihívás az, hogy
hogyan fogom rávenni, hogy eljöjjön velem. Nem gondolod, hogy
átlátna a szitán?
– Minden azon múlik, hogy adod elő. Ez a te feladatod. Nem
csinálhatok meg helye ed mindent. Amúgy hol fogsz megszállni?
– Szállodai szobát foglalok magamnak és a srácoknak is.
– Na, akkor kibérelsz egy tengerparti házat.
– Egy tengerparti házat?
– Igen.
– Nem fog belemenni, hogy velem lakjon egy tengerparti házban.
Te most viccelsz, baszki?
– Te nem fogsz o lakni. Azt mondod majd neki, hogy a cég zeti
neki a megállapodás részeként.
– Nem tudlak követni.
– Bízz bennem! Ne tervezd úgy, hogy o alszol. Az túl átlátszó. Te
hotelszobát foglalsz, ő meg a tengerparti házban alszik. Egyszer
majd áthív, és o lesz neked a lehetőség. Szép, romantikus
környezet, távol mindenféle i honi bonyodalomtól. Ráadásul kap
egy olyan munkát, amit beleírhat a portfoliójába. Mindenki jól jár.
– El kell ismernem, Davey, hogy ez egy briliáns ötlet. Csak nem
tudom, képes leszek-e rávenni, hogy belemenjen.

Egy hét múlva, szerda esete hamarabb el kelle jönnöm a munkából,

hogy o hon legyek Henryvel, mert anya egy partira ment a
nevelőapámmal, Freddel.
A virginiai út néhány hét múlva volt esedékes. Ha fel akartam
ajánlani Skylarnek ezt a munkát, akkor meg kelle keresnem.
Szorongva vártam a ma estét, mert a naptáram szerint ezen a héten
megy üzleti útra a pasija.
Henry lábujjhegyen rohangált fel-alá a kárpitozo játszószobában.
Aztán felkapta a táblagépét, és egy robothang azt mondta: „El akarok
menni a Mekibe.”
A kisegítő iskolai tanára telepíte e fel az alkalmazást, ahol csak rá
kelle mutatnia egy képre, és akkor teljes mondatban elhangzo , mit
szeretne. Bármilyen odaillő mondatot be lehete állítani a képekhez.
Ha egy sütire mutato , akkor a gép kimondta, hogy „kérek egy
sutit”. Ha megérinte e anya házának képét, akkor a gép kimondta,
hogy „el akarok menni a nagyihoz”. Ma este folyton az aranyszínű,
boltíves „M” betűt nyomoga a. „El akarok menni a Mekibe.”
– Most nem, kishaver. Apának el kell intéznie egy fontos hívást,
nagyi pedig csinált neked sajtos makarónit. O van a tűzhelyen.
Fel-alá ugrált az iPadjével, és az ikont nyomoga a.
„El akarok menni a Mekibe.”
– Talán holnap.
Nem hagyta abba, újra és újra rányomo a képre. „El akarok menni
a Mekibe. El akarok menni a Mekibe. El akarok menni a Mekibe.”
– Értem! – neve em el magam a kitartásán. Néha akkora papucs
vagyok! – El akarsz menni a Mekibe. Jó, hadd cseréljem ki a
pelenkádat, és mehetünk.
Bár Henry négyéves volt, még nem lehete szobatisztaságra
szoktatni.
Miután kicseréltem a pelenkáját, és átöltözte em, éppen a
dzsekijét cipzáraztam össze, amikor támadt egy ötletem. Előve em a
telefont a zsebemből, és legörge em Skylar nevéhez.
– Igen? – ve e fel.
– Szia! – hunytam be a szememet bájos hangja hallatán.
– Rég beszéltünk.
– Igen. Nem voltam biztos benne, hogy hallani akarsz felőlem
azután, ahogy a múltkor eljö em.
– Mi a helyzet? – kérdezte az előbbi mondatommal mit sem
törődve.
– Igazából üzleti ügyben hívlak.
– Üzleti ügyben?
– Aha, akár hiszed, akár nem. Megkértek rá a cégnél, hogy
keressek egy lakberendezőt egy hamarosan induló projektünkhöz.
Érdekelne, hogy van-e időd találkozni ma este vacsorára, hogy
megbeszéljük.
– Ma este?
– Igen… ha ráérsz.
– Rá.
– Szuper. Találkozhatnánk a hozzád legközelebbi
McDonald’sban?
– Üzleti megbeszélés a Mekiben?
– Anya nincs i , úgyhogy nálam van Henry. Oda szeret menni.
Csak az o ani sült krumplit eszi meg.
– Ó… persze hogy nálad van Henry. Most hülyén érzem magam.
Í
Így már tök egyértelmű.
– Ne érezd magad hülyén. Nem tudtad.
– Persze. Találkozhatunk o .
– Remek. Akkor fél óra múlva?
– Oké. Nemsokára találkozunk.

Henry és én nagyjából tíz perccel korábban érkeztünk, és leültünk a

nyüzsgéstől legtávolabb eső bokszba. Ha esetleg rájön egy
dühroham, a lehető legkevesebb szemforgatás és sutyorgás nélkül
akartam túl lenni rajta. Belepasszíroztam az egyik szürke műanyag
etetőszékbe, és bekapcsoltam az övet, nehogy kiessen. Túl nagy volt
hozzá, de így tudtam a legkönnyebben megoldani, hogy nyugodtan
üljön és egyen, máskülönben összevissza mászo volna a zsírfoltos
bokszban, vagy megpróbált volna kúszni a padlón.
Már lement a vacsoraidőre jellemző csúcsforgalom, így csak
néhány asztalnál ültek.
Odaadtam Henrynek az iPadet, amíg Skylart vártuk. Rögtön
elkezde játszani a Szezám utcás memóriajátékkal.
Öt perc múlva kinyílt az ajtó, nekem pedig kis híján elállt a
lélegzetem. Annyira édes volt, ahogy körülnéze , és még nem lá a,
hogy egészen hátul vagyunk. Kuncogva felemeltem a kezemet, hogy
integessek neki. Úgy mosolygo rám, amikor észreve minket, hogy
megdobbant a szívem, és egyre jobban vert, ahogy közelede . Ja,
ennyire ro yon voltam.
Kis fehér spage ipántos ruha volt rajta, és minden lépésénél
meglibbent a hosszú, hullámos haja. Amikor odaért az asztalunkhoz,
azonnal megcsapo a tiszta, nom illata. Úgy hato rám, mint
macskára a macskamenta. Legszívesebben belefúrtam volna az
orromat a hajába, mielő végigszimatolom.
Nyugi, öreg!
– Bocsi, hogy késtem pár percet – ült le. – Nagy volt a forgalom.
Szia, kishaver! – fordult oda Henryhez, aki továbbra is az iPadjet
bámulta, és nem foglalkozo vele.
– Hogy vagy? – fordult felém.
– Jól – néztem fel hirtelen, mert az ajkát bámultam.
– Na, kíváncsi vagyok arra az üzleti ajánlatra, amit említe él.
– Jó. Tudod, mit? Előbb hozzunk kaját! Nem bánnád, ha i
maradnál Henryvel, amíg én leadom a rendelést?
– Persze hogy nem.
– Mit kérsz?
– Halas szendvicset kis krumplival és zéró kólával.
– Oké – kacsinto am rá. – Mindjárt jövök.
Amíg sorban álltam, odanéztem rájuk, és észreve em, hogy
Skylar kinyújto a a kezét Henrynek, aki megfogta, és elkezdte
egyenként hozzáérinteni az ujjait. Ugyanazt játszo a, amit az első
találkozásukkor talált ki. Skylar gyönyörű mosolyát látva, miközben
a ammal foglalkozo , rájö em, hogy annál az asztalnál van
minden, ami számít nekem ezen a világon.
Mire visszaértem a kajával, Henry megint az iPadjét bámulta.
– Mi elkezdhetünk enni – mondtam Skylarnek. – Henry sült
krumplijának ki kell hűlnie. Nem eszi meg, ha csak egy kicsit is
forró.
Odate em egy gyümölcsös smoothie-t Henry elé.
– Igyál!
Kortyolt egy keveset.
Miután beleharaptam a szendvicsembe, megszólaltam:
– Akkor tudjuk le a munka témát, amíg elvan azzal a játékkal.
– Oké – márto egy szál sült krumplit a ketchupba Skylar, és
beleharapo .
A következő néhány percben kifejte em, hogy mit fog csinálni a
HM Construction nevű cégem odalent Virginia Beachen, és miért
lenne szükségem a segítségére.
– Szóval teljesen én koordinálnám a lakberendezést?
– Igen. A család még csak nem is tudja, hogy megcsináljuk. Az a
lényeg, hogy besétálnak majd, és eldobják az agyukat. Lesz o
néhány helyi újság és más médium is, hogy megörökítsék a
pillanatot. Adnánk neked egy költségkeretet, hogy megvegyél
mindent, ami csak kell. Miután az összes helyiséggel készen
vagyunk, megkapod a kulcsot, és tiéd a pálya. Te választanád ki a
színeket is.
– Miért én?
– Miért ne?
– Mi a trükk ebben? Virginia Beach a nyár közepén? Ez túl szép,
hogy igaz legyen.
– Nincs trükk. Csak meg akartalak dobni ezzel a lehetőséggel, ha
érdekel.
 – Hol aludnék?
– A cég zetné a lakhatásodat.
– Te is odamész?
– Igen, én fogom felügyelni a felújítást, és segítek a srácoknak.
– Hogy jutunk oda?
– Szerzek neked repjegyet.
– Őszinte leszek. Ez nagyon csábítóan hangzik. Még nem jártam
sok sikerrel az új ügyfelek szerzésében i , New Jersey-ben.
– A HM Construction remekül mutat majd a portfoliódban. Ez jó
dolog. Bízz bennem!
Bízz bennem!
– Igazából semmi okot nem látok arra, hogy ne mondjak igent.
– Akkor benne vagy? – megpróbáltam nem felugrani a székről.
– Kaphatnék pár napot, hogy gondolkodjak rajta? Meg kell
beszélnem Kevinnel.
Ünneprontó…
– Persze.
– Köszönöm – kortyolt bele a kólájába.
Megkóstoltam Henry sült krumpliját, hogy tényleg kihűlt-e.
Odaadtam neki a dobozt, és rögtön elkezde játszani az étellel.
– Mit csinál?
– Van egy kis mániás-rögeszmés hajlama. Az egyik az, hogy sorba
rendezi a dolgokat. Folyton ezt csinálja a sült krumplival. Egyesével
sorba rendezi és megszámolja őket, aztán balról jobbra haladva eszi
meg. Ne aggódj, letöröltem elő e az asztalt!
– Mi lenne, ha elvennék egyet? Hogyan reagálna?
– Jó kérdés – vigyorodtam el. – Próbáld meg!
Skylar kive egy szál krumplit a sorból. Henry azonnal kiabálni
kezde , és utánanyúlt. Lenyűgözö , hogy mennyire tudatában volt
a dolgoknak, ha akart.
– Enyém – mondta Skylar, és magához húzta a krumplit, még
távolabb tőle.
Henry lenéze a sorba rendeze krumplikra, aztán megint fel
Skylarre, mintha nagyon akarna valamit.
Ránéze !
– Mondd, hogy az enyém – kérte Skylar.
Henry kinyújto a a kezét.
– Enyém, enyém, enyém – kántálta Skylar.
Henry kinyito a a száját.
 – E… eeny…
Bakker! Próbálja kimondani!
– Ügyes ú! – dobbanto boldogan a lábával Skylar. – Enyém,
enyém! Tessék! – adta vissza neki a sült krumplit. – Hűha, Mitch…
igazából minden megvan neki, csak motivációra van szüksége.
A büszkeség kifejezés közel sem írja le azt, amit éreztem.
– Hát egészen mostanáig semmi mást nem próbált meg
kimondani, csak azt, hogy szia. Te értesz hozzá, hogy tudod a
legjobbat kihozni az emberekből.
– Gondolom, bárkinek megte e volna, aki belenyúl a kajájába, de
szuper volt látni, hogy kommunikál egy kicsit. Szerintem
mindannyian képesek vagyunk bármire, ha nagyon szeretnénk
valamit.
Enyém.
Abszolút tudtam azonosulni a helyze el, amikor kétségbeese en
kell valami az embernek, ami nem lehet az övé, és könyörögni akar
érte.
Henry elkezdte enni balról jobbra a sült krumpliját, Skylar pedig
rám néze , és mintha habozva mondani akart volna valamit.
– Valamit mondani szeretnél – toltam félre a tálcát az útból.
– Csak eszembe juto valami, amit az anyukád mondo .
– Igen…?
– Említe e, hogy letartózta ak téged akkortájt, amikor
elköltöztem. Mi történt?
Francba! Mekkora szája van anyámnak! Tényleg nem akartam, hogy
Skylar ezt megtudja.
Ve em egy mély lélegzetet.
– Szarrá vertem valakit.
– Tessék?
– Ja. Ő kereste a bajt.
– Ki volt az?
Hezitáltam. Vonakodva mentem bele abba a témába, ahová ez
óhatatlanul vezete .
– Chad.
– Charisma unokatestvére?
– Igen. Kihasznált téged. Aztán volt pofája odamenni a kórházba,
amikor Henry megszülete . Abban a pillanatban, ahogy
bemutatkozo , rögtön tudtam, ki az. Úgyhogy megkértem, hogy
segítsen nekem kivinni pár cuccot a kocsihoz. Amint kiértünk,
behúztam neki egyet, és kivertem az egyik fogát.
– Te jó ég…
– Meg kell értened, hogy milyen dühös voltam akkor. Szerintem
jobban utáltam, mint bárki mást, kivéve saját magamat, amiért
közvete en behoztam az életedbe Charismán keresztül. Annyira fájt,
hogy nem lá am túl a fájdalmamon. Meg akartam ölni, és sajnáltam,
hogy nem került kórházba. Most rosszat gondolsz rólam, amiért ezt
elmondtam neked?
– Nem. Megértem ezt a fajta dühöt. Nekem visszatérő álmom,
hogy valami hasonlót csinálok… azzal a nővel. De az álom az egy
dolog. Te tényleg börtönbe kerültél?
– Kis időre. Aztán Charisma valahogy meggyőzte Chadet, hogy
vonja vissza a feljelentést.
– Hűha.
– Hát ja.
– Sajnálom, hogy úgy érezted, hogy azt kell tenned mia am.
– Bármit megtennék érted.
Meghalnék érted.
Muszáj volt témát váltanom, mielő rám jön a szájmenés. Nem
kockáztatha am, hogy mondok valami olyat, ami mia úgy dönt,
hogy nem jön el Virginia Beachre.
– Maradj i vele, oké?
Visszamentem a pulthoz, ahonnan két M&M’ses McFlurryvel
tértem vissza. Amikor tinik voltunk, mindig szólt, hogy ugorjunk be
egy ilyenért, mert ez volt a kedvenc fagyija.
– Emlékszel – mosolygo .
– Semmit sem felejte em el.
Könnyebb le volna, ha igen.
– Mmm – nyögö fel, miután eve egy kanállal. – Nincs ehhez
fogható.
Néztem, ahogy behunyja a szemét. Nem, tényleg nincs.
– Tényleg nagyon jó – köszörültem meg a torkomat.
– Még mindig nincs olyan fagyi, amelyik jobban ízlene. Henry is
kér?
– Általában hozzá sem nyúl a fagyihoz.
Skylar közelíteni kezde a műanyag kanállal Henry szájához, aki
rögtön elfordíto a a fejét, mintha méreggel kínálnák. Aztán kikapta
a kezéből a kanalat.
– Hé! – színlelt felháborodást Skylar. – Az az én kanalam!
 Henry benyúlt vele Skylar fagyis poharába. Mindke en izgato an
gyeltük, hátha enni akar belőle. Helye e viszont csúzli módjára
kilő vele egy nagy darab fagyit, egyenesen Skylar arcába, aki
meglepe en felsikkanto .
– Francba! Bocsi – ugro am fel, hogy elrohanjak szalvétáért.
Mire visszaértem, Skylar hisztérikus nevetőgörcsöt kapo .
Legnagyobb megdöbbenésemre Henry is vihogva rúgkapált.
– Még egyszer bocsi emia .
– Ha megneve e e őt, akkor megérte.
– Szerinted ez vicces volt? – fordultam Henry felé. – Jól
megúszod.
Skylar letörölte az arcáról a fagyit. Lecsöpögö a mellére.
Nem azon gondolkodtam, hogy mennyire lenyalnám onnan.
– Kérsz vizet? – adtam neki még több szalvétát.
– Nem, köszi. Rám fért egy jó nevetés – törölge e a könnyeit. Azok
a gyönyörű mandulavágású szemek! – Istenem, de jó volt.
– Tényleg? – vontam fel a szemöldökömet.
– Tényleg.
A szemközti asztalnál ülők mosolyogtak. Biztos azt hi ék, hogy
egy ka ant család vagyunk. Azt kívántam, hogy bárcsak így lenne,
és Skylar a feleségem lenne, Henry anyukája… Hazamennénk,
lefektetnénk Henryt, aztán átmennénk Skylarrel a hálószobába, hogy
egész éjjel szeretkezzek vele. Helye e viszont egy másik fér
ágyában fog aludni, én pedig egyedül leszek, és róla álmodom majd,
a ma este minden mozzanatát felelevenítve.
Miután elhalkult a nevetés, találkozo a tekintetünk.
Megragadtam az alkalmat, hogy megemlítsem a legutóbbi
találkozásunkat.
– Ne haragudj, ha múltkor nem viselkedtem helyénvalóan a
kocsiban!
– Csak őszintén beszéltél az érzéseidről. Sohasem hibáztatnálak
ezért.
Elhallga am egy pillanatra, lenéztem az olvadt fagyimra, és
kavargatni kezdtem a műanyag pohárban.
– Tud rólam?
– Tudja, mi történt, miután elmentem i honról. Tud mindent, de
azt nem tudja, hogy felve ük egymással a kapcsolatot.
– Szerinted mit szólna hozzá?
– Őszintén?
 – Aha.
– Iszonyatosan kiakadna.
Bólinto am, mert úgy te em, mintha megérteném, miközben
fellángolt bennem a düh.
Csessze meg! Sohasem tudná annyira szeretni Skylart, amennyire én
szeretem.
Nem taglaltuk tovább. Skylar témát válto , és elkezde
kérdezősködni Henry iskolájáról. Elmeséltem neki, milyen terápiára
várunk. Még nagyjából fél órát ültünk o . Annak ellenére, hogy öt
évet külön töltö ünk, még mindig o honos érzés volt a társaságában
lenni.
Hoztam két kávét, Henry pedig lefoglalta magát azzal, hogy
fényképeket csinált az asztalról, a padlóról és a plafonról az
iPadjének a kamerájával. Biztos összegyűlt neki vagy hétszáz fotó,
mert egyiket lő e a másik után.
– Rohadt életbe! – pillanto am az órámra. – Mindjárt tíz óra.
– Mikor szoko Henry lefeküdni?
– Fél kilenckor.
– Upsz…
– Olyan jól viselkedik most. Ilyenkor egyébként már kapo volna
egy dührohamot, amiből tudnám, hogy ideje indulni. Szerintem
szeret veled lenni.
– Na, hát ennek nagyon örülök – néze rá kedvtelve Skylar.
– Én is szeretek veled lenni.
Ezt ennyiben hagyom. Nem mondom el neki, hogy mennyire hiányzik,
mennyire szeretem. Túl sok lenne. Emlékszem, mit tanácsolt Davey.
– Haza kéne vinned – pirult el Skylar, mintha olvasna a
gondolataimban.
– Igen. Én egész éjjel ellennék i veled, de neki tényleg aludnia
kell. Most annyira fel van pörögve, hogy valószínűleg egész éjjel fent
lesz.
Henrynek lemerült az iPadje, ami azt jelente e, hogy nem lesz
zökkenőmentes a hazaút. Fogtam a kezét, miközben kisétáltunk az
ajtón Skylarrel. A meleg nyári szellő meglibbente e a ruháját, és
színtiszta gyötrelem volt megpillantani a bugyiját.
Megálltunk a furgonom elő , és beraktam Henryt a gyerekülésbe.
– Jó volt együ lógni veled, Henry – hajolt be hozzá hátra Skylar.
– De legközelebb valami régi pólót fogok felvenni.
Kalapálni kezde a szívem. Legközelebb!
 Henry odanyúlt, és jó erősen megcsavarta az orrát.
– Au! – nevete fel Skylar.
– Szólnom kelle volna. Szereti megcsípni az emberek orrát, ha
túl közel hajolnak hozzá. Elég erős a keze.
O állt elő em, és meglibbent a haja az enyhe szélben. Lenéze a
fagyifoltra a ruháján. Az M&M’s piros és kék ételfestéke megfogta a
fehér anyagot.
– Ki akarom zetni a tisztítást.
– Viccelsz?
– Nem, ragaszkodom hozzá.
Skylar felnéze a holdra, aztán a szemembe.
– Tényleg azt hiszed, hogy érdekel engem ez a ruha? Ez a folt
maga az élet, Mitch. Amikor tiniként beteg voltam, megfogadtam
Istennek, hogy ha megengedi, hogy éljek, akkor soha többé nem
fogok kis dolgok mia aggódni. Büszkén viselem ezt. Régen
tarto am tőle, hogy sohasem élhetek át olyan dolgokat, mint azt,
hogy felnő fér ként láthatlak. Ez nagy félelmem volt. És nemcsak
hogy megélhe em, de még a addal is időt tölthe em. Ami oltári
szuper dolog.
Akkorát dobbant a szívem, hogy azt hi em, kiugrik a helyéről.
Bizserge az ajkam a zsigeri késztetéstől, hogy megcsókoljam.
– Ezt gyönyörűen mondtad.
– Azt hi em, hogy sohasem leszek képes találkozni vele, Mitch.
De az az igazság, hogy annyira különleges, hogy az összes többiről
megfeledkezem.
Bakker! Forrón átöleltem. Átéltem minden egyes pillanatát, és
igyekeztem az emlékezetembe vésni az illatát, a melle puhaságát, a
mellkasomon érze szívverését. Olyan közel volt a szám a nyakához,
hogy ráharaptam az ajkamra, mert legszívesebben megkóstoltam
volna.
– Én is nagyon hálás vagyok azért, hogy i vagy.
Egy percig maradha unk így, aztán kibontakozo az ölelésből.
Biztos tudta, hogy én nem fogom elengedni.
– Meddig szóljak neked a munkával kapcsolatban?
– Hétvégéig jó lenne.
– Oké. Meglesz. Köszi a vacsorát.
– Szívesen.
– Jó éjszakát!
– Jó éjt, Skylar!
 Néztem, ahogy odamegy a kocsijához, és közben három szót
ismételge em motyogva:
Kérlek, mondj igent!
 24. FEJEZET
Sk ar
NINA KIHANGOSÍTOTT MOSOGATÁS KÖZBEN. Visszhangzo a hangja,
miközben folyt a csap.
– Szerinted van valami hátsó szándéka ezzel a munkaajánla al?
– Szerintem a munka az valós – dőltem hátra az ágyon.
Hallo am, hogy már nem folyik a csap, Jake pedig köhinte egyet
a há érben, ami úgy hangzo , hogy „francokat”.
– Bocsi, végig hallgatózo – kacago Nina.
– Akarod tudni, hogy mire fogadnék? – szólt bele Jake. – Nina, mi
a kedvenc italod?
– Sex on the beach – felelte.
– Pontosan – élcelődö Jake.
– Mire célzol, Jake? – kérdeztem.
– Lehet, hogy Bitch munkát ajánl neked, de nem azért akarja,
hogy elmenj vele Virginia Beachre. Bárkit felfogadhato volna. Erre
pont az exbarátnőjét választja, akibe még mindig szerelmes?
– Ha ez így van, akkor elárulnám Kevint azzal, ha elfogadnám.
– Ha megcsinálod, akkor elmondod Kevinnek, hogy Mitch áll a
dolog mögö ? – érdeklődö Nina.
– Megőrültél? Azt sem tudja, hogy felve ük a kapcsolatot.
– Akkor neked kell eldöntened, hogy megéri-e hazudni Kevinnek,
és vállalod-e, hogy esetleg azzal szembesülsz, hogy Mitch többet is
akar neked adni, nem csak pénzt.
– Például a kemény farkát – mondta Jake fennhangon a telefonba.
– Szörnyű vagy – nevete Nina.
– Higgyetek nekem, pasi vagyok. Ha nagyon akarunk egy nőt,
akkor mindenféle okossággal tudunk előállni. Nem azt mondom,
hogy csak szexet akar. Tudom, hogy fontos neki Skylar. De ezzel a
munkaajánla al ügyeskedni akar, és ezt felrovom neki. Tipikus fér ,
aki odavan egy nőért.
 – Bagoly mondja – szólt rá Nina.
– Pontosan.
Hallo am, hogy cuppanós csókot adnak egymásnak.
– Abbahagynátok a smárolást egy pillanatra?
– Bocs, Sissy! – szabadkozo Nina, aztán odasu ogta Jacknek: –
Menj be a fürdőbe, és nyisd ki a csapot! O találkozunk.
Hallo am, ahogy Jack felmordul, én pedig a szememet forga am.
– Az a lényeg, hogy nem tudjuk megmondani, mit csinálj –
folyta a Nina. – A szíved mélyére kell nézned, és azt tenni, amiről
úgy gondolod, hogy jó neked. Nem Kevinnek vagy Mitchnek jó,
hanem neked. Te mit akarsz?
– Oké – sóhajto am. – Köszi, hogy meghallga atok.
Minden eddiginél jobban összezavarodva te em le a telefont, és
elhatároztam, hogy kipuhatolom, mit gondol Kevin az ajánlatról,
amikor holnap hazaér.

Péntek este volt. Kevin elvi a Spinelli’sbe, egy helyi olasz

é erembe. Nemrég kedélyes hangulatban ért haza az útjáról, és
kijelente e, hogy ünnepelni fogunk. Azt mondta, hogy akkorra
tartogatja a hírt, mire odaérünk az é erembe. Én is megemlíte em,
hogy szeretnék valamit megbeszélni vele.
Kevin kitöltö két pohár Chiantit, miközben az előételt turkálta.
– Na, kezdd te, mert nem akarom rögtön túlszárnyalni a híreidet.
I am egy kortyot, és lete em a poharat. Ve em egy mély
lélegzetet, hogy összeszedjem magam, és éreztem az olívaolaj meg a
fokhagyma illatát.
– Kaptam egy lakberendezési munkaajánlatot.
– Tényleg? Ez nagyszerű, szívem. Ki az ügyfél?
– Egy cég, amelyik felújít egy házat Virginia Beachen – kaptam be
egy csípős paprikát. – Azt akarják, hogy odarepüljek öt napra.
– Mikor lenne ez?
– Pár héten belül – forga am idegesen egy fogpiszkálót az ujjaim
közö a reakciójára várva.
– Hogy zetnek?
– Erről még nem nagyon beszéltünk.
– Nem beszéltetek a díjazásról?
– Nem. Biztos, hogy zetnek, de ez nekik a éle jótékonysági
projekt. Egy olyan házat hoznak helyre, amelyiket lerombolt a vihar.
A családnak el kelle költöznie, és fogalmuk sincs a felújításról.
Meglepetésnek készül. Nagy médiaesemény lesz, amikor besétálnak,
és látják az átalakulást. Jó visszhangja lenne a munkámnak.
– Akkor jó üzletnek tűnik – meredt rám a pohár mögül, aztán
ivo egy nagy kortyot. – A környezetváltozás talán azon is segítene,
hogy mostanában nem érzed jól magad.
Arra célzo , hogy nem mutatok érdeklődést az ágyban. Sikerült
elkerülnöm a szexet Kevinnel, amióta először elmentünk kajálni
Mitchcsel. Küszködtem a Mitchcsel kapcsolatos állatias
ösztöneimmel, és furcsán éreztem magam, valahányszor Kevin
hozzám ért. Ezzel muszáj volt kezdeni valamit, különben gyanút fog.
– Szóval szerinted el kéne fogadnom? – haraptam rá feszülten egy
kenyérrudacskára.
– Miért ne?
Emlékeztetnem kelle magamat, hogy miután Kevin nem tudo
Mitchről, igazából nem volt oka rá, hogy azt akarja, hogy
visszautasítsam. Az elhallgatásban megnyilvánuló hazugságom
mia csak én haboztam.
– Rendben – vontam vállat, mintha nevetve pontot tennék a
tépelődésem végére.
– Akkor a nagy hír után jöjjön egy óriási – nyúlt felém az asztal
fölö , hogy megfogja a kezemet. – Vicces, hogy szóba hoztad az
utazást, mert… nos, hogy tetszik neked Kalifornia?
– Kalifornia? Még csak egyszer jártam o , amikor elkísértelek arra
az üzleti útra, de elég jó hely. Miért?
– Odaköltöztünk.
– Tessék? – húztam el a kezemet ösztönösen. – Hogy érted ezt?
– A Leland Rt. új alelnöke ül i elő ed.
– Alelnök?
– Ühüm. Megtérült a kemény munkám, szívem. Ez nagyobb
előléptetés, mint amit valaha is reméltem. Mindenki tudta, hogy
Stenner nyugdíjba megy, de egy pillanatig sem hi em, hogy engem
gondolnak a helyére. Kerek perec felajánlo ák a pozíciót. Három
üzemet fogok felügyelni, és a zetésem majdnem a duplája lesz.
A hírtől, aminek el kelle volna ragadtatnia, azonnal megfájdult a
szívem. Nem tudtam, hogy a szánalmas mosolypróbálkozásomon
látszik-e a rémület, amit éreztem.
– Kev, ez fantasztikus, de muszáj költöznünk? Nem tudod innen
ellátni azt a feladatkört?
 – O van a cég székhelye – rázta a fejét, és belekortyolt a borba. –
Az összes nagykutya Fresnóban dolgozik. Ez nem alku tárgya.
Úgy éreztem, mindjárt visszaöklendezem a kenyérrudat. Lüktete
a fejem. Csak Mitch arcát lá am magam elő , hogy mit fog szólni,
amikor elmondom neki, hogy megint elmegyek.
Könnybe lábadt a szemem, és kibírhatatlan fájdalom nyilallt a
mellkasomba.
– Te sírsz, Skylar?
– Ne haragudj! Csak nem számíto am erre. Mikor kezdődik a
megbízatásod?
– Hat hét múlva már o kell laknunk. Addig fokozatosan
átveszem a feladatokat.
Felhajto am a vizemet, aztán lecsaptam a poharat az asztalra.
– De még csak most jö ünk ide. Ez az o honom.
– Sky… megértelek, de nem utasíthatok vissza egy alelnöki
pozíciót, mert te anyuci közelében akarsz maradni. Meg se
látoga uk az anyádat, amióta visszaköltöztünk. Ez a munka
megfelelő há eret biztosít majd az életünkhöz. A munkád mia sem
kell aggódnod. Ha lesznek ügyfeleid, akkor jó, ha meg nem, akkor
eleget keresek majd ahhoz, hogy nagyon kényelmesen megéljünk
csak az én zetésemből. Megtarthatjuk álmaid esküvőjét. Még azt is
megengedhetjük magunknak, hogy Hawaiira szervezzük, ahogy
régen álmodoztunk róla.
– Csak… sokkot kaptam.
– Megértem, hogy hirtelen jö . Azt hi em, hogy izgato abb leszel
mia a. Nem vagy i olyan régóta, hogy komolyan kötődj a helyhez.
Nem értem, miért olyan nagy ügy ez.
Persze hogy nem érted.
Az alkalmazo ak egy csoportja belépe az é ermi részbe, hogy
elénekeljék a születésnapi köszöntőt egy fér nak a szomszéd
asztalnál. Legszívesebben sikíto am volna, a gondolataim pedig
kétségbeese en kavarogtak a zajban.
Leese , hogy ha tényleg elköltözöm Kevinnel, akkor nem
hagyhatom, hogy bármennyivel is közelebb kerüljek Mitchhez. A
Virginia Beach-i utazás rossz ötlet. De akkor miért vágyom rá most
mindennél jobban? Tényleg a Henryvel közös vacsoránkon éreztem
magam a legjobban tinikorunk óta. Az a hely valamiért eszembe
ju a a a gyerekkoromat Mitchcsel, a gyermeke pedig tényleg
megérinte . Felvidíto , hogy ráve em Henryt, hogy
kommunikáljon. Amikor ránéztem, nem Charismát lá am. Csak őt
magát… az ego nélküli kis út, aki mit sem sejt arról, hogyan jö a
világra. És örült az egyszerű dolgoknak. Ő is hiányozna.
Lehet, hogy nem költözöm.
Tessék?
Nem hagyhatom cserben Kevint, aki őszintén törődö velem,
támogato , és óvo több mint öt éven át. Semmi olyat nem te , ami
mia ezt érdemelné. Elvileg ő lenne a jövőm.
– Sky? I vagy? Úgy nézel ki, mint aki mindjárt elájul.
Mivel képtelen voltam bevallani a valódi okot, amiért nem
akartam költözni, nem találtam a szavakat, miközben Kevin csak
bámult rám az asztal túloldaláról.
– Majd hozzászoksz a gondolathoz, jó? – folyta a. – Próbáljunk
meg inkább ünnepelni. Szeretlek. Jó életet akarok biztosítani
magunknak.
Tökéletes élet lenne. De akkor miért támadt kedvem elmenekülni előle?
Megint belekortyoltam a vizembe. A pincér meghozta a
csirkemarsalámat, én pedig úgy te em, mintha ízlene. Egész végig
azon agyaltam, mi legyen a következő lépésem. Vasárnap a határidő,
amíg Mitch tudtára kell adnom a választ a munkával kapcsolatban,
és fogalmam sem volt, hogy ez lesz-e az egyetlen döntés, amit meg
kell hoznom a következő napokban.

Lusta, napfényes vasárnap volt, késő délután. Lehúzo ablakokkal

ültünk a kocsiban Kevinnel, anyához mentünk vacsorázni. Most volt
a születésnapja, így néhány közeli barátja is csatlakozo hozzánk
megünnepelni.
– Meg kell állnunk bort venni – szólalt meg Kevin. – Milyet is
szeret az édesanyád?
– Merlot-t.
A régi környékünkre érve Kevin megállt egy kis delikáteszbolt
elő , ahol italt is árultak. Még sohasem lá am ezt a boltot, tehát
azután épülhete , hogy elmentem Marylandbe.
Amikor beléptünk, ve em a kóstolásra kite brie sajtos és borsos
kétszersültből, Kevin pedig elindult bort keresni. Eklektikus kis üzlet
volt, amiről a Trader Joe’s csemegeboltlánc juto eszembe, bár úgy
tűnt, hogy ennek önálló a tulajdonosa. Egy másik pultnál ízesíte
kávét kínáltak, úgyhogy ve em egyet, és úgy te em, mintha
nézelődnék a polcok közö . Elhaladtam a sor melle , ahol Kevin
még bort válogato .
Három sorral lejjebb éppen biocsokiszeleteket nézege em, amikor
ismerős hang ütö e meg a fülemet.
– Mi az, kishaver? Mit lá ál?
Az egyik csoki kiese a kezemből. Megfordulva lá am, hogy
Mitch áll o Henryvel, aki egy bevásárlókocsi elülső részében ül.
– Szia! – derült fel az arca, amikor megláto .
– Sziasztok! – válaszoltam lágyan.
– Elejte él valamit – hajolt le a csokoládéért.
Zizege a csomagolás, ahogy elve em tőle.
– Köszi!
Mitchen Yankees-baseballsapka volt hátrafordítva. Tinikorunk óta
nem lá am rajta ilyet. Ebben a pillanatban jobban hasonlíto a régi
Mitchre, ahogy kikandikált a haja a sapka alól. A szívem egyszerre
dobbant és fájdult meg tőle.
Drága Mitch!
– Egyedül vagy? – néze rám parázsló tekinte el.
Olyan jó illata volt! A testem mintegy gombnyomásra életre kelt a
vágytól, ahogy a közelében mindig.
– Nem.
– I van veled? – sötétült el a szeme.
– Igen.
Kifújta a levegőt, és dühösnek tűnt.
– Megyünk. Nem akarlak bajba keverni – közölte hirtelen.
Hátranéztem a vállam fölö .
Amikor elindult, ráte em a kezemet a bevásárlókocsira, hogy
megállítsam.
– Várj! Szia, Henry! – fordultam oda a kis úhoz.
Henry nem néze rám, de lá am, hogy megnyito egy képet
rólam az iPadjén. Biztos akkor csinálta, amikor fotózgato a
Mekiben. A fejem le volt vágva, de látszo az állam a ruhámon
lecsöpögő fagyival.
Mitch odahajolt a képhez, és éreztem a hangja rezgését.
– Előbb ve észre, mint én. Egyfolytában a képre mutogato , és
o voltál.
A közelségétől libabőrös le a tarkóm. Megköszörültem a
torkomat.
 – Gyakran vásárolsz i ?
– Néha. Náluk van az a lenmag, amit Henry turmixába szoktam
tenni. Te amúgy mit csinálsz a környéken?
– Ma van anya szülinapja. Nála vacsorázunk.
Rámosolyogtam Henryre, aki még mindig a lefejeze testem
képét bámulta.
Néhány másodperc múlva meghallo am Kevin hangját a hátam
mögö .
– Sky! Hát i vagy.
Mielő válaszolha am volna neki, Mitch már el is tűnt Henryvel a
sorról. Nem tudtam, hogy Kevin láto -e velük beszélgetni, így
vártam, hogy mondjon valamit.
– Elvesztél. Indulhatunk?
Megkönnyebbülten felsóhajto am. Kevinnek fogalma sem volt
róla, hogy néz ki Mitch. Ha láto minket csevegni, jó eséllyel akkor
sem gondolna semmit.
Összeszorult a torkom, és összevissza vert a szívem.
– Aha. Csak ezeket a csokikat nézege em.
– Kérsz? Hozz egyet!
– Nem. Figyelnem kell az étrendemre.
– Nem, nem kell. Tökéletes vagy. Tessék, hozz ke őt! – dobta be a
csokiszeleteket a kosarába, és ado egy puszit az arcomra, mielő
átkarolt.
Rögtön felébredt bennem a bűntudat. Lehet, hogy voltak
összezördüléseink, de Kevin nem egy hazudozó menyasszonyt
érdemelt, aki teljesen odavan az exbarátjáért.
Odamentünk a pénztárhoz, ahol hosszú sor állt. Kevin a hátamat
vakarga a, nekem pedig megfeszült a testem, hogy Mitch vajon lát-e
minket.
A sor nem moccant, de hangos visítást hallo am az egyik polc
mögül. Henry volt az. Dührohamot kapo .
Gyöngyözni kezde a homlokom, ahogy az ordítását hallga am.
Tehetetlennek éreztem magam.
– Uram, segíthetünk valamiben? – hallo am az egyik
alkalmazo at.
– Nem, köszönöm. Autista. Ez időről időre előfordul csak úgy,
minden előzmény nélkül. Minden rendben. De mennünk kell, így i
kell hagynom a dolgokat a kocsiban.
– Semmi gond, uram.
 A boltban mindenki Mitchet bámulta, ahogy kicipelte a rugdosó
és ordító Henryt a sorban állók orra elő . A kis ú kézzel-lábbal
kalimpálva próbált kitörni az apja szorításából, egyre hangosabban
üvöltve. Mitch egy pillanatra rám néze . Vörös volt az arca. Aztán
kiment az ajtón.
– Na – su ogta a fülembe Kevin. – Pontosan ezért nem akarok
gyereket.
Azt kívántam, bárcsak el tudnám magyarázni neki: Henry nem
tehet róla, az autizmus a saját testének foglyává te e, és azért szoko
dührohamot kapni, mert képtelen kifejezni az érzéseit. Helye e
inkább nem mondtam semmit. Valami emészteni kezde belülről,
miközben tovább várakoztunk a sorban.

Anya volt a Kevin Blanchard rajongói klub elnöke. Miért is ne le

volna? Tudta, mennyire kivoltam, amikor elköltöztem a városból, és
mindig hálás volt neki, amiért kimente e a kislányát a kétségbeesés
legmélyebb bugyraiból. Kevin sikerét is csodálta, meg azt, hogy –
Oliverrel ellentétben – hűséges volt.
Anya átkarolt a vacsoraasztalnál. Éppen végeztünk a születésnapi
tortájával.
– Bármennyire utálom is, hogy megint távol leszel tőlem, ez az
állás, amit Kevin elfogado , marha jó lehetőség mindke őtöknek.
– Köszönöm a támogatásod, Tish – emelte a poharát tisztelete
jeléül Kevin. – Tudom, hogy Skylar nem akar i hagyni téged, de
nagyra értékelem a megértésed.
Benyakaltam a boromat, miközben anyámmal megbeszélték az
elő em álló jövőt. Fogalmuk sem volt róla, hogy teljesen máshol jár
az eszem.
Nem tudtam kiverni a fejemből a véletlen találkozást Mitchcsel.
Mintha a két életem szálai futo ak volna össze abban a boltban. A
zikai szintű kivetülése volt a bennem zajló vívódásnak: a mérleg
egyik serpenyőjében Kevin, a józan eszem és a tökéletes biztonsági
hálóm… a másikban pedig Mitch, a szívem és a tökéletlen,
legmélyebb vágyam.
– Tish, te hajlandó lennél néhány éven belül nyugatra költözni?
– Lehet, ha biztos, hogy o fogtok megállapodni – te e a kezét
anya a térdemre. – És persze ha a lányom is szeretné, hogy a
közelben legyek.
 Mintha másodpercről másodpercre egyre jobban szoríto volna a
ruha. El kelle szakadnom egy kicsit e ől a beszélgetéstől. Felálltam.
– Bocsánat, ki kell mennem a mosdóba.
Felszaladtam a régi szobámba, ami most már anya varróműhelye
volt. Már szinte levegőért kapkodtam, így becsuktam az ajtót, és a
hasamra te em a kezemet. Miután már nyugodtabban ve em a
levegőt, észreve em, hogy Mitchnél ég a lámpa szemben, a
hálószobájában. Szép nyári este volt, nyitva hagyta az ablakot. A
szobáját bámultam, ami elhagyato nak tűnt. A vékony függöny
meglibbent a szélben, kicsit eltakarva a benti képet. Összerándult a
testem, amikor hirtelen megjelent az ablakban félmeztelenül
szoborszerű testével. Megállt velem szemben. Aztán integete .
Megláto .
Visszaintege em. Nem tehetek róla, vihogni kezdtem.
Mitch a szájába ve valamit, aminek kis láng fényét lá am a
végén. Nem lá am, mit szív.
Rezge a telefon a zsebemben. Felve em.
– Most te kukkolsz engem? – kérdezte oltári szexi, reszelős
hangon Mitch.
– Nem, valójában nem. Mit veszel folyton a szádba? Szívsz
valamit?
– Miért érdekel annyira, hogy mit csinálok a számmal?
– P … – hunytam be a szememet.
– Bocs, vicceltem. Nem kelle volna.
– Szóval mi az?
– Szivarozom éppen.
– Nem is tudtam, hogy szivarozol.
– Csak hébe-hóba. Segít megnyugodni egy hosszú nap után.
Bizserge a szám a gondola ól, hogy milyen lehet a szivarízű
nyelve. Megráztam a fejemet, hogy leállítsam a gondolatmenetet.
– Sajnálom, ami az előbb Henryvel történt – köszörültem meg a
torkomat.
– Ne sajnáld! Már rendbe jö , mire hazaértünk. Most mélyen
alszik.
– Helyes. Aggódtam érte.
– Hol a pasid?
– Odalent van.
– Akkor miért velem beszélgetsz fent?
– Nem tudom.
 – Ezt pont úgy mondtad, mint én, amikor lebuktam, hogy
kukkollak. Jesszusom, nem tudom, mit keresek i , Skylar –
élcelődö a saját korábbi magyarázatán.
– Csakhogy rajtam nincs ijesztő kapucni, meg robbanószert sem
hordok magamnál.
– Igaz – nevete mély hangon, ami olyan megnyugtató volt. –
Nagyon is igaz. De most komolyan, miért vagy egyedül odafent, az
ablakon kifelé bámulva?
– Folyton jár az agyam. Azon, ami ma történt, meg a munkán,
amit ajánlo ál. Levegőhöz kelle jutnom, hogy kitisztuljon a fejem.
Egy darabig hallgato , aztán lá am, hogy megint szív egyet a
szivarból.
– Bárcsak át tudnál most jönni – szólalt meg mély, szexi hangon.
– Mitch…
– Tudom. Megint átlépem a határt.
– Nem ezt akartam mondani – válaszoltam, és magam sem hi em
el, mi lesz a következő mondatom. – Én is azt kívánom, hogy
bárcsak át tudnék menni.
Nem mondo semmit, de hallo am, hogy gyorsabban veszi a
levegőt, és mintha feszülten túrt volna bele a hajába.
– Folyton csak rád gondolok, Mitch, és nagyon össze vagyok
zavarodva – fújtam ki magam. Most először vallo am neki az
érzéseimről.
– Skylar…
– Igen?
– Fogadd el a munkát! Gyere el velem Virginia Beachre.
Hallga am.
– Kérlek! – biztato .
Világossá te e azt, amire eddig is alapos gyanúm volt: ez nem
csupán egy üzleti út. Tudtam, hogy nagyon nem helyénvaló, mégis
bizserge az egész testem… mert meghoztam a döntést.
– Elmegyek.
 25. FEJEZET
Mit
TÚL SZÉP VOLT AHHOZ, hogy igaz legyen. Miközben a ruháimat
dobáltam a bőröndbe, még mindig nem hi em el, hogy Skylar
belement, hogy elutazzon velem. Csak öt nap lesz, de minden
pillanatából igyekszem majd kihozni a legtöbbet.
A logisztikai gépezet azonnal beindult, amint igent mondo .
Azon az estén szó szerint elnyomtam a szivart, és rögtön nekilá am
kiadó tengerparti házakat keresni a neten. Végig merevedésem volt
már a puszta gondola ól is, hogy ke esben lehetek vele. Muszáj lesz
féken tartanom magam, különben elcseszem.
Ilyen közeli érkezési dátum melle már vagy foglaltak voltak a
helyek, vagy sokba kerültek. Végül felve em a kapcsolatot egy
ingatlanossal a rákövetkező héten, aki megtalálta nekem a tökéletes
helyet a Sandbridge Beachen, habár szinte a fél vesémbe került.
Amint meglá am a képeket a ház belsejéről, tudtam, hogy ez lesz az.
Nem számíto , mennyit kell zetnem érte.

Egy nappal korábban érkeztem Virginia Beachre, mint ő. Foglaltam

repülőjegyet, de úgy döntö em, hogy inkább kocsival megyek.
Skylar bármelyik pillanatban megérkezhete a munkaterületre. Írt
egy üzenetet, amikor leszállt a gépe. Bérelt egy autót a reptéren, és
egyenesen egy bolt felé ve e az irányt, hogy festéket válasszon. Már
megkapta tőlem az alaprajzot, úgyhogy nem vesztege ük az időt.
A tengerparti ház kulcsai szinte lyukat ége ek a zsebembe. Este
viszem majd oda, miután véget ért a napi munka. Alig vártam, hogy
lássam a reakcióját.
Az időjárás tökéletes volt, így munka közben nyitva hagytuk a
ház ajtaját, hogy beengedjük a balzsamos, száraz légáramlatot.
Fűrészpor és alapozófesték szaga terjenge odabent, jó volt
kiszellőztetni. A srácok már sokat haladtak, mire megjö em, és
minden a tervek szerint alakult ahhoz, hogy végezzünk a hét végére.
Egy Steely Dan-dal szólt a régi rádióból, amin fehér festékfoltok
éktelenkedtek. Üres sörösüvegek mindenhol. Elvileg nem lehete
volna munka közben innunk, de most szemet hunytam fölö e. Ez a
meló nem is lehete volna másabb, mint az eddigiek. Hiszen minden
fej az ajtó felé fordult, amikor Skylar megjelent. Esetlenül integete ,
amikor rájö , hogy a úk mind őt bámulják.
Szürke miniszoknya volt rajta ujjatlan blúzzal, aminek kioldásra
kívánkozó masni díszelge az elején. Nagyon hivatalos volt a
megjelenése, amitől iszonyúan beindultam. Ez a cucc a katolikus
lányiskolai egyenruha felnő verziójának látszo .
Bemuta am az összes únak, és próbáltam nem foglalkozni azzal,
ahogy végigmérték, miközben kezet ráztak vele. Azzal viszont igenis
foglalkoztam, hogy ő is végigmérjen engem. Bézs színű
munkásnadrág volt rajtam, póló nélkül. Nem igazán tudtam
mostanában, hogy mi jár Skylar fejében. De egy dologban biztos
voltam: pont úgy vonzódik hozzám testileg, ahogy én hozzá.
Összerezzent, amikor a derekára te em a kezemet, és
odaveze em az első kész helyiséghez.
– Jó időt futo ál – engedtem el vonakodva.
– Igen. Sikerült olcsóbban találnom néhány semleges színt azok
közö , amiket tévedésből rendeltek meg a vevők, így felszabadult
egy kis pénz a keretből.
Nem tudtam, hogy mennyire nyilvánvalóan bámulom, ameddig
ki nem zökkente belőle.
– Hallo ad, amit mondtam?
– Persze. A festékről, ugye?
– Igen. Elvileg minden elő van készítve. Kite em a vödröket előre,
hogy o legyen nektek, amikor kell. Mindegyiket megjelöltem egy
címkével, hogy melyik helyiségbe való.
– Milyen összeszede vagy! Akarsz egy teljes munkaidős állást,
ha visszaértünk? – viccelődtem.
– És mi lenne az?
– Lehetnél a személyi asszisztensem – emelge em a
szemöldökömet.
– Az mit takarna pontosan? – néze le az alapozófestékkel boríto
kezemre.
 – Igazából bentlakásos pozíció lenne.
– Ó… nálad?
– Aha.
– Értem. És még?
– Lenne egyfajta ruhával kapcsolatos előírás.
– Hadd találjam ki… ruha nélkül? – nevete .
Rohadtul imádok örtölni vele!
Nem szándékoztam ilyen irányba terelni a beszélgetést, ez viszont
jó jel volt. Meglepe , hogy belement a játékba… csak aztán rövidre
zárta.
– El kéne mennem a méteráruboltba.
– Na! Tudod, hogy csak viccelek veled. Megígértem, hogy jó
leszek.
– Értelek – mosolygo .
Elindult kifelé.
– Hacsak nem szeretnéd, hogy rossz legyek. Abban is benne
vagyok – szóltam utána az ajtófélfának dőlve.
– Szia, Mitch! – fordult hátra, elvörösödve egy pillanatra.
A következő negyedórát kihívásnak tűnt úgy végigcsinálni, hogy
ne nyírjak ki senkit, mert a srácok csak arról pofáztak, hogy milyen
jó nő. Semmit sem tudtak a múltunkról, bár valószínűleg összeállt
nekik a kép, miután hatalmas betűkkel o díszeleg a neve a
mellkasomon. Nem szerepelt az i eni teendőlistámon, hogy
letartóztassanak, amiért rátámadok egy alkalmazo ra, ezért
összeszoríto am a fogamat, és féken tarto am az öklömet,
amennyire tudtam.
Tényleg lenyűgözö , hogy Skylar milyen gyorsan te e a dolgát az
első nap. Elhatározta, hogy ő maga fogja elkészíteni az összes
függönyt, hogy ne lépjük túl a büdzsét, és kölcsönkért egy
varrógépet az egyik helyi önkéntes feleségétől. Egy nagy rakás
anyaggal tért vissza délután, és úgy tervezte, hogy a teljes másnapot
varrással tölti majd a tengerparti házban. Elment a helyi
bizományiba is, ahonnan szinte ingyen szerze be műtárgyakat.
Este tovább dolgoztunk, mint reméltem, hogy tartsuk a határidőt,
de ez ígérkeze az egyetlen végigdolgozo estének. Tízkor már
fáradt voltam, ugyanakkor repestem az örömtől, mert tudtam, hogy
elviszem majd a tengerparti házba. Eddig félmeztelen voltam, de
most belebújtam a sötétkék kapucnis pulcsimba.
Skylar éppen képeket te fel az egyik szoba falára, ahol már
elkészültünk a festéssel. A napközben tökéletesen fésült haja
mostanra zabolátlan és kócos le . Szexi. Pont így képzeltem el szex
után. Bakker! Ki kelle vernem a fejemből a gondolatot, mielő
merevedésem lesz.
– Mehetünk? – kérdeztem.
Túl késő. Kemény.
– Persze – szállt le a sámliról.
Utánam jö a kocsijával. Amikor megálltam a bérlemény elő ,
izzadni kezde a tenyerem, mert a hely baromira sokkal szebb volt,
mint vártam. Nehéz lesz neki elhinni, hogy a HM Construction ezt
zeti. Saját zsebből fedeztem az utolsó centig.
Egymás melle parkoltunk le a murvával felszórt kocsifelhajtón,
és kiszálltunk.
Amikor becsukta a kocsiajtót, az óceánparti szél fújni kezdte a
tincseit. Az egyik a szájában kötö ki.
– Mi ez? – kérdezte.
– Szerinted?
– Mi folyik i ?
– Tessék? – kérdeztem, de biztos marhára látszo rajtam a
bűntudat.
– Ez a ház…
– Menjünk be!
Benyúltam a zsebembe a kulcsokért, és kinyito am a bejárati ajtót.
Leese az álla.
– Na… ez éppen úgy néz ki, mint amikor hírességek házát
mutogatják a tévében, csak nem parkol elő e tíz kocsi. Mennyit is
költö rá pontosan a céged, hogy kibérelje?
– Jutányos volt – csuktam be az ajtót. – Ne aggódj emia !
Lazán ledobta a táskáját, és lenyűgözve körbesétált.
– Ez a konyha sokkal jobb, mint az enyém o hon – húzta végig az
ujjbegyeit a gránitpulton. – Holnap este csinálok magunknak egy
nom vacsorát.
Bakker! Ez az!
– Szuperül hangzik.
A szája elé kapo kézzel, szótlanul ment oda ahhoz a dologhoz,
amit vártam, hogy észrevegyen. Leült rá. Köve em, hogy
csatlakozzak hozzá a bársonnyal boríto párnákon.
– Nem hiszem el, hogy ezt csináltad – fordult felém.
– Mit?
 – Te választo ad ezt a helyet, és te is ze él érte, ugye?
– Igen – sóhajto am fel.
– Miért?
– Nem tudom, mi lesz velünk, és utálom, hogy nem rajtam múlik.
Mindössze el akartam tölteni veled egy kis időt a legjobb helyen,
amit csak el tudok képzelni. Amikor beteg voltál, sohasem fogom
elfelejteni, mit mondtál nekem arról, hogy hol lennél boldog: egy
óceánra néző olvasósarokban. Amint meglá am a neten, hogy ebben
a házban van egy ilyen, magasról leszartam, mennyibe kerül.
Tudtam, hogy ezt kell megszereznem neked.
A falnak dőlve felte e a lábát az ölembe, és behunyta a szemét.
Aztán kinyito a, hogy kinézzen a távolban összecsapó hullámokra.
– Nem tudom, mit mondjak. Úgy érzem, hogy nem érdemlem
meg ezt.
– Magamnak is szántam – néztem ki az ablakon. – Emlékszel,
nekem mi volt a képzeletbeli kedvenc helyem?
– Bárhol, ahol én vagyok – bólinto .
– Csak veled akarok lenni, még ha csupán egypár napra is –
szoríto am meg gyengéden a lábszárát. – Semmi elvárás nincs, oké?
Kérlek, ne aggódj emia ! Szeretném, ha jól éreznéd magad.
– Van ennek az útnak olyan része, ami tényleg a munkáról szól?
– Milyen választ akarsz hallani erre? – kérdeztem vissza, mert
nem hazudha am neki.
– Te hol alszol?
– I , az utcában, a Holiday Innben.
– Tudom, hogy rengeteg i a hely, de nem ajánlhatom fel neked,
hogy maradj – válaszolta úgy, hogy látszo rajta a vívódás.
– Megértelek, hidd el. Sohasem várnék el ilyet.
– Ez nem helyénvaló, Mitch. Az egész: hogy hazudok Kevinnek,
hogy elfogadtam ezt az ajánlatot, amikor valahol mélyen tudtam,
hogy nem csak a munkáról szól.
– Ne merészelj bűntudatot érezni, Skylar! Mindazok után, amin
keresztülmentünk, megérdemeljük ezt a lazítást. Még akkor is, ha
csak ennyi, semmi több.
– Csak én is szere em volna együ tölteni veled egy kis időt. Nem
tudom, mit jelent ez az egész.
Fájt, hogy muszáj letennem a lábát az ölemből, és fel kell állnom.
– Tudod, mit? Hosszú volt a mai nap. Visszamegyek a szállodába,
hagylak pihenni. Holnap korán befejezzük a munkát, csinálunk majd
vacsorát, és elleszünk a parton. Ne gondold túl! Csak egy életünk
van. Ha együ akarjuk tölteni az időt, az nem bűn. Senkinek sem fáj.
Skylar felállt. Gyűrö volt a blúza, és alul félig kihúzódo a
szoknyájából. Egy gyönyörű összevisszaság volt.
Megnyaltam az ajkamat, mert szörnyen meg akartam csókolni.
– Ne felejtsd el kulcsra zárni az ajtót éjszakára!
– Nagyra értékelem az erőfeszítést, amit belete él ebbe. Remélem,
nem tűnök hálátlannak – te néhány lépést félém. – Sohasem hi em
volna, hogy egyszer eljutok arra a helyre, amiről álmodoztam.
Köszönöm, hogy megadtad nekem.
Tudtam, hogy ha most nem megyek el, akkor soha. Egyenesen az
ajtó felé ve em az irányt.
– Köszönöm, hogy te is megadod nekem az én kedvenc helyemet
– fordultam felé még egyszer, utoljára.

Másnap mintha csigatempóban haladtunk volna a munkával, pedig

sok mindennel végeztünk. Elkészült az összes fal gipszkartonozása
és festése. Skylar az egész napot lakberendezési kellékek
vásárlásával töltö e, vagy a tengerparti házban varrta a
függönyöket. Hiányzo . Állandóan az órámat néztem, hogy mikor
lesz már délután három.
Negyed négyre értem vissza a szállodába, ahol gyorsan
lezuhanyoztam. Miközben a forró víz ala álltam, hirtelen
szorongani kezdtem. Már csak négy éjszakám maradt vele. Ez az út
volt az esélyem, hogy kiderüljön, összetartozunk-e. Viszont
megígértem neki, hogy semmiféle elvárásom nincs, és nem akartam
nyomást gyakorolni rá. Csak szere em volna, ha természetes módon
közelebb kerülünk egymáshoz, de arra nem volt elég idő.
Skylar négy órára várt. Vacsorát készíte , és úgy volt, hogy
valamikor majd lemegyünk sétálni a partra. Szinte beleszédültem az
izgato ságba meg a vágyba, hogy lássam, érezzem az illatát, és
hozzáérjek – még ha csak annyira is, hogy egy pillanatra összeérjen a
kezünk.
Fekete inget húztam sötét farmerral. Kölnit fújtam magamra, és
hátrazseléztem a hajamat.
Amikor megérkeztem a házhoz, és ajtót nyito , azonnal elkezde
vadul kalapálni a szívem. Legszívesebben felfaltam volna a kis
barackszínű ruhájában. A karomba akartam kapni, de helye e csak
ökölbe szoríto am a kezemet, és azt mondtam neki:
– Jól nézel ki.
– Köszi. Te is.
– Minek van ilyen illata? – indultam el a konyha felé.
– Cacciatore, olasz csirkepörkölt. Emlékszem, hogy régen
szere ed, amikor az anyukád főzte. Remélem, ez is lesz olyan jó.
– Ha te csináltad, akkor biztos, hogy szeretni fogom.
– Éhes vagy?
– Farkaséhes – jára am végig a tekintetemet a száján és a nyakán.
Nem tudom, érezte-e, hogy nem a kajára gondolok.
Kopogtak a cipősarkai a kövön, miközben odament a pulton álló
vörösborhoz, kinyito a, és töltö belőle két szár nélküli pohárba.
– Cabernet jó lesz?
– Imádom. Köszi – ve em el tőle a poharat. Ügyeltem rá, hogy
közben összeérjen a kezünk. – Mmm… – kortyoltam bele.
– Felmegyünk az erkélyre?
– Aha. Alig várom, hogy felmenjünk, és lássam azt a panorámát.
– Gyere! – biccente mosolyogva, hogy kövessem.
Két szépen megmunkált fából készült, fehér kültéri szék volt a
szürke faburkolatú erkélyen, ami a Sandbridge Beachre néze .
Mintha arra találták volna ki őket, hogy mi ke en odaüljünk.
Letelepedtünk, és némán kortyolga uk a bort. Bámultuk a
hullámokat, hallga uk a sirályok hangját. Néha vete em egy lopo
oldalpillantást a gyönyörű arcára.
Ő szólalt meg először.
– Na, szerintem üldögéljünk i vagy tíz percet, vacsorázzunk meg
odalent, aztán ejtsük meg azt a tengerparti sétát, amikor lemegy a
nap.
– Tökéletes.
Semmi sem lehet ennél tökéletesebb.
És az is volt, amíg be nem ütö a valóság, amikor leértünk.
Felve e a mobilját. A hangjából tudtam, hogy a pasija hívja.
Odamentem az ablakhoz, hogy ne érezze magát kellemetlenül.
Minden szót hallo am, miközben kifelé bámultam az óceánra.
Elment az étvágyam az emlékeztetőtől, hogy jegyben jár valakivel, és
kirángato abból az álomból, amit néhány másodperccel korábban
megéltem.
– Aha. Minden remekül megy. Gyönyörű i . Szombaton. Fél ötkor
landol a gépem.
 A szombati távozásnak még a gondolatától is megfeszült az
állkapcsom. Benyakaltam a bort.
– Megve ed Seamus kajáját? Jó. Oké. Én is. Szia!
Én is.
Vajon azt mondta neki, hogy szereti? Csak azért volt ennyi Skylar
válasza, mert nem akart engem megbántani, vagy mert igazából nem
is szereti?
Odajö hozzám. Most már feszültség lépe az öt perccel korábbi
könnyed hangulat helyébe.
– Kevin volt az.
– Átadha ad volna neki az üdvözletemet.
– Mitch…
– Ja, tényleg. Szörnyen kiakadt volna – mentem oda a pulthoz,
hogy újratöltsem az üres poharamat. – Azért, mert tudja, hogy van
oka az aggodalomra?
Skylar nem mondo semmit, én pedig megbántam, hogy ilyen
helyzetbe hoztam.
Lete em a poharamat az asztalra, és idegesen megdörzsöltem a
szememet.
– Ne haragudj!
– Semmi baj. Megértem. Csak próbáljunk szépen megvacsorázni,
oké?
– Annak nagyon örülnék.
Könnyed beszélgetésbe elegyedtünk, miközben élveze el e ük az
ételt, amit készíte : olasz csirkepörköltet citromos-fokhagymás
kelbimbóval.
– Messze ez a legjobb cacciatore, amit valaha is e em.
– Tényleg? Ezt csak úgy mondod.
– Nincs okom hazudni.
– Nincs, mi?
– Lehet, hogy lenne – húzódo lassan mosolyra a szám. – De nem
kell. Baromi jó volt.
– Hát köszi – törölte meg a száját. – Desszert is van, de szerintem
sétálnunk kéne egyet a parton, mielő besötétedik.
– Így van. Most kezd lemenni a nap.
Leve ük a cipőnket, és lesétáltunk a partra. Elhatalmasodo
rajtam a késztetés, hogy megfogjam a kezét, de visszafogtam
magam. Biztosra ve em, hogy hagyná, de a ól csak még többet
akartam volna, így az volt a legjobb, ha nem érek hozzá huzamosabb
időre.
Lenéztem Skylar apró lábfejére, ahogy a pirosra feste körmeivel
rúgta a homokot. Legszívesebben bekaptam volna a lábujjait, az
összes többi testrészével együ . Olyan boldognak tűnt, miközben
csendben sétált melle em. Beugro a legutóbbi alkalom, amikor
vízparton voltam vele.
– Eszembe juto az a nyár, mielő elmentem egyetemre.
– Aha. Sokat strandoltunk azon a nyáron. Emlékszel, amikor
Davey bikinifelső formájúra borotválta a mellszőrét?
– Hogy is felejthetném el? – tört ki belőlem a nevetés. – Pont
azelő történt, hogy megismerkede Zenával. Volt, hogy stírölt egy
lányt, aki a hasán feküdt, de amikor az illető megfordult, akkor
kiderült, hogy egy hosszú hajú, szakállas ckó.
– Davey mindig a legviccesebb helyzetekbe keverede – rázta a
fejét Skylar. – Bárcsak emlékeznék az összesre!
Sétálgatva nosztalgiáztunk, aztán visszamentünk a házba. A fehér
kanapé két végébe ültünk le a nappaliban.
– Tudod, mire emlékszem a leginkább abból a nyárból? –
kérdeztem, mert még mindig az emlékek jártak a fejemben.
– Mire?
– Arra, hogy hazajö él Brooklynból, és jobban voltál. Hogy szarrá
csókoltalak, valahányszor alkalmam volt rá. Komolyan az volt
életem legjobb két hónapja. Mintha minden olyan gyorsan
megváltozo volna utána.
– Sok szép időszakunk volt, Mitch.
– Szép időszakok? Nem. Te voltál a legjobb dolog, ami valaha
történt velem.
Hűha! Ez aztán a nom megfogalmazás, Nichols.
Úgy tűnt, mintha nem tudná, mit válaszoljon erre, aztán témát is
válto .
– Tudtad, hogy Angie-nek most születe kisbabája?
– Tényleg? Nem tudtam.
Angie és Cody összeházasodtak, és néhány éve elköltöztek
Sea le-be. Nem tudtam, hogy Skylar tartja-e még velük a
kapcsolatot.
– Aha. Kislányuk le . Ainsley-nek hívják.
– Menő név. Ha felnő, biztos olyan hangja lesz majd, mint az
apjának.
– Gonosz vagy – vágo hozzám egy párnát játékosan.
 – Ez az igazság, nem? – dobtam vissza.
– Igen. Hát persze! – törölge e a könnyeit nevetve. – Szóval Angie
felmondo a munkahelyén. Most o hon van a babával, és biztos ezer
fényképet csinál róla mindennap.
– A baba első 9257 órája…
– Pontosan.
Skylar a semmibe révedt, én pedig tudtam, hogy miért. Mindig
próbáltam félretenni a témát, valahányszor eszembe juto , mert
rohadtul fájt belegondolni. Senki sem lenne nála jobb anya a világon,
fájt érte a szívem. Rám néze , és rájö em, hogy tudta, mi jár a
fejemben.
– Kevin nem akar gyereket – szólalt meg, amitől padlót fogtam.
– Tudja?
– Igen. Mindig őszinte voltam vele ezzel kapcsolatban.
– Te viszont… akarsz gyereket.
– Tudod, hogy mindig is akartam, de mit számít, ha nem tudok
teherbe esni?
– O az örökbefogadás.
– Nem akar gyereket, és kész. Ha sajátot nem akar, akkor örökbe
fogado at meg aztán pláne nem.
Nem róla beszéltem. Hanem rólunk.
– Azért maradsz vele, mert úgy gondolod, hogy nem kell
aggódnod, hogy elhagy, ha nem tudsz neki gyereket szülni?
– Nem – kezde bezárkózni. – Nem azért vagyok vele. Nem
akarok többet erről beszélni.
Szerintem ez jó kérdés volt, mivel emia mentünk szét. Ha nem
hagy el a félelme mia , akkor most nem lennénk ebben a helyzetben.
Úgy éreztem, hogy jogomban áll megkérdezni.
– Oké… Figyelj! – folyta am, mert muszáj volt témát váltanom. –
Kérdezni akartam tőled valamit. Általában nem szoktam nagy
szülinapi zsúrt rendezni Henrynek. Nyáron van a szülinapja, de van
egy hely, ami ősszel nyit majd. Vannak kültéri tornaeszközök
gyerekeknek, és ki lehet bérelni. Arra gondoltam, hogy tarthatnánk
neki egy megkése zsúrt szeptember végén. Nem nagyon vannak
barátai, szóval nem lesz o túl sok gyerek. Csak tudna ugrálni,
ökörködni úgy, hogy nincs zavaró tömeg. Van ugrálóvár meg
labdamedence is. Lehet pizzát és tortát vinni. Szerinted el tudnál
jönni?
Skylar elsápadt.
 – Valami rosszat mondtam? Nem muszáj eljönnöd. Csak egy
ártatlan meghívás volt.
– Azt mondtad… hogy szeptember végén?
– Mi a baj?
– Nagyon szívesen mennék, de…
– De mi? Mi az, amit nem mondasz ki?
– Van valami, amit nem említe em. Nem akartam tönkretenni ezt
az utat. Nem igazán tudom, hogy mondjam el neked.
Hirtelen eluralkodo rajtam a pánik. Elkezdtem izzadni.
– Mondd!
– Kevinnek felajánlo ak egy alelnöki pozíciót Kaliforniában.
Elfogadja, és elvileg egy hónapon belül költöznünk kell.
Mintha kitépték volna a szívemet a helyéről. Ebben a pillanatban
odale minden erőfeszítésem, hogy higgadt és összeszede
maradjak.
– Elköltözöl?
– Nem akarok – húzódo közelebb.
– Egy hónapon belül? – távolodtam el tőle. – Mióta tudod ezt?
– Két hete, talán három.
– Elmondtad volna egyáltalán? Vagy csak megint kurvára el
akartál tűnni?
– El akartam mondani, csak…
– MIKOR? – pa antam fel a kanapéról, és elkezdtem fel-alá
járkálni.
– Kérlek, ne legyél dühös! Fogalmad sincs, mennyire fáj ez nekem.
Nem akarok elmenni, de…
– De a ól még elmész… és talán el sem mondtad volna nekem,
csak az utolsó pillanatban, vagy soha? – dörzsölge em a
halántékomat, hogy csillapítsam a lüktetést a fejemben, mert
felszakadtak a régi sebek abból az időből, amikor elhagyo . –
Tudtad… mielő igent mondtál, hogy eljöjj ide – néztem mélyen a
szemébe, mert kétségbeese en tudni akartam az igazat. – Ez az út…
ez nem egy esély arra, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. Hanem
egy búcsú, igaz?
– Nem tudom, mi ez – remege a hangja. – Félek és össze vagyok
zavarodva.
– Na, akkor én majd megkönnyíteni neked – közöltem, mert
muszáj volt lelépnem, mielő teljesen elveszítem a fejemet.
Odamentem az ajtóhoz, és még egyszer hátrafordultam: – Köszi a
vacsorát!
– Kérlek, ne menj el dühösen… – folyt végig az arcán egy
könnycsepp.
– Holnap találkozunk az építkezésen.
Bevágtam magam mögö az ajtót.
Miután beszálltam a kocsiba, képtelen voltam megmoccanni.
Reszkető kézzel markoltam a kormányt. Le kelle nyugodnom, hogy
el tudjak indulni. Ha meglá a volna, hogy még mindig kint ülök a
ház elő , akkor kijön. Távol kelle maradnom tőle, hogy tiszta fejjel
tudjak gondolkodni.
Kikanyarodtam a murváról a szállodához vezető sötét utcára. Egy
felém tartó autó kis híján elvakíto a távolsági fényszórójával.
Útközben újra feleleveníte em az esténket. Szeret engem. A
szívem mélyén tudtam ezt. De lehet, hogy a szerelem nem elég, mert
nem érzi magát biztonságban melle em.
Pi yent a telefonom, hogy üzenetem jö . Gyorsan lepillanto am
rá, miközben próbáltam az úton tartani a szememet.

Azért nem mondtam neked semmit, mert nem tudom, vele megyek-e.

Egyszerre töltö e el remény és várakozás a szívemet. Bátorító

szavakat írt ugyan, de még mindig nem volt egyértelmű, mit akar
üzenni. Akárhogy is, a napnál is világosabbá vált, hogy az új veszély
árnyékában keményebben és gyorsabban kell harcolnom. Már nem
maradtak hónapjaim arra, hogy rájöjjön: mi ke en összetartozunk.
Lehet, hogy sohasem én leszek a biztonságos alternatíva, de én
vagyok a jó döntés. Sokkal jobban szeretném annál, mintsem hogy
valaha is fájdalmat okozzak neki.
Már csak három esténk maradt, így a meglévő erősségeimre
kelle alapoznom, beleértve az irántam érze testi vonzalmát is.
Meg kelle mutatnom neki, mennyire szüksége van rám, hogy
milyen boldoggá és elégede é tudom tenni – úgy, ahogy az a pasas
nem tudja. Francba az eredeti tervemmel, hogy elegánsan fogom
visszaszerezni!
Most jö el a piszkos játék ideje.
 26. FEJEZET
Sk ar
AMINT REGGEL HATKOR megszólalt az ébresztő, bágyadt tekinte el és
hasogató fejfájással keltem. Alig tudtam aludni az éjszaka.
Nyújtózkodva odamentem az ablakhoz. Kinyito am, és rögtön
megéreztem az óceán sós illatát, amit a sirályok reggeli vijjogása
kísért.
Hiányzo .
Miután feldühíte em, bűntudat kísérte , mert i maradtam
ebben a gyönyörű házban, amiért ő zete . Kavargo a gyomrom,
mert nem tudtam, mire számítsak, amikor ma reggel odaérek az
építkezésre. Nem válaszolt a tegnap esti üzenetemre. Ez a nap
ígérkeze az egyik legmozgalmasabbnak, mert fel kelle tennem az
összes függönyt. Nem akartam olyan sok időt tölteni a házban úgy,
hogy végig rideg bánásmódban részesít.
Elhatároztam, hogy odafelé menet beugrom a Starbucksba egy
la éért magamnak és egy kávéért meg egy mu nért Mitchnek.
Talán ez az apró gesztus segít, hogy jól indítsuk a napot.
Amikor megérkeztem, az összes ember kint dolgozo a ház elő .
Elfelejte em, hogy most szerelik fel a rámpát a kerekesszékhez.
Mitch megláto , lete e az eszközt, amit éppen használt, és odajö
hozzám.
Mintha pillangók röpködtek volna a gyomromban a közeledtétől,
amikor kiszálltam a kocsiból. Még kora reggel volt, de már leve e a
pólóját. Szerszámtartó öv lógo a derekán, a csípőjére ereszte
farmernadrág fölö . Szerintem még soha életemben nem tárult elém
ilyen szexi látvány. Arra számíto am, hogy dühös lesz, de amikor
megállt elő em, huncutul elvigyorodo .
– Köszi! – ve e el a kávét és a mu nt. – Nem kelle volna.
– Hát, gondoltam, ez a legkevesebb, miután tegnap kiboríto alak
azzal a hírrel.
 Meglepe en hátráltam egy lépést, amikor közel hajolt. Azt hi em,
szájon fog csókolni, de csak egy meleg és határozo puszit ado az
arcomra.
– Ne aggódj a tegnap este mia ! – duruzsolta a fülembe mély
hangon.
Oké.
Azzal szó nélkül sarkon fordult. Néztem, ahogy elsétál. Oldalra
biccente fejjel csodáltam a kemény fenekére feszülő farmert. Még
mindig bizseregtem a sokktól, hogy annyi év után hozzám ért a
szája. Még meg sem száradt a puszi nyoma az arcomon, o álltam
mozdulatlanul, miközben utáltam magamat azért, mert azt
kívántam, hogy bárcsak a számra adta volna inkább úgy, hogy
lenyomja a nyelvét a torkomon.
A házban erőteljes festékszag terjenge . Rögtön munkához
lá am, felte em a hálószobai függönykarnisokat.
Nagyjából egy óra múlva összerezzentem, amikor Mitch csupasz
mellkassal megjelent az ajtóban.
– Ó, szia! – üdvözöltem.
– Szia!
– Mi újság? – léptem le a sámliról.
– Kérni szeretnék valamit.
– Hajrá!
– Tűz a nap, kezdek leégni – emelt fel egy tubus naptejet. –
Bekennéd a hátamat?
Jaj, istenem!
– Ööö… aha, persze.
– Köszi! – adta ide a naptejet, és hátat fordíto nekem.
A bőre tökéletes volt, bársonyos, és aranybarnára sült a napon.
Most lá am először közelről a háta közepére tetovált hatalmas
keresztet. Kínos spriccelő hang kíséretében nyomtam a naptejből a
tenyeremre, aztán lezártam a kupakot, és a lábam közé szoríto am a
tubust.
Felül kezdtem, lassú körkörös mozdulatokkal a tarkójánál, majd
lejjebb haladtam a vállához és a lapockájánál dagadó izmokhoz,
amik megfeszültek és elernyedtek az érintésemtől. Érzékibbre
sikerült a masszírozás, mint helyénvaló le volna. Nem tehe em
róla. Évek óta nem érinthe em meg így. Szaporán ve e a levegőt, és
tudtam, hogy ő is érzi a vibrálást. Már a keresztnél tarto am, aztán
á értem a derekára. Arról ábrándoztam, hogy a nadrágjába
kalandozik a kezem, és örültem neki, hogy nem látja az áhítatos
arckifejezésemet, ami egyértelműen elárulta volna, mennyire
elgyengültem.
Egyszer csak megfordult, és lassan odanyúlt a lábam közé, hogy
elvegye a tubust. Erőtlennek éreztem magam, a kezem pedig
reszkete a vágytól, hogy újra megérintsem.
Bárcsak elöl is bekenhetném!
Tükröződö a kék szemében a szobába beáradó napfény, ahogy
rám néze . Ezer éve nem lá am ilyen elemi vágyat.
– Köszönöm.
– Szívesen – nyeltem egyet, különben elkezde volna csorogni a
nyálam.
Azzal sarkon fordult, és eltűnt.
A délután hátralévő részét odakint töltö e, én pedig zaklato an
küszködtem azzal, hogy a munkára összpontosítsak, ne pedig arra,
hogy milyen volt a bőre tapintása.
Három óra körül bejö abba a szobába, ahol éppen bútorokat
rendezge em. Csorgo a verejték a mellkasáról, és megtörölte a
homlokát az alkarjával.
– Én lelépek. Neked is ezt kéne tenned – mondta.
– Még van egypár dolog, amit be kell fejeznem.
– Ötre érted megyek.
– Hová megyünk?
– Azon ne törd a fejed! A legszebb ruhádat vedd fel!
Mire válaszolha am volna, már elment. Izgalom töltö el.
Elkezdtem piszkálni a jegygyűrűmet, hátha a ól megjön a józan
eszem. Sajnos egyáltalán nem csillapíto a a lüktetést a lábam közö .

Kis piros ruhát ve em fel, ami nem sokat bízo a képzeletre, és

belebújtam az egyik legmagasabb tűsarkúmba. Hosszú, laza
csigákba sütö em a hajamat, és éppen végeztem a készülődéssel,
amikor megszólalt a csengő.
Rögtön megcsapo az illata, amint ajtót nyito am. Mitch szűk,
fehér vászoninget viselt, és elegánsabb volt, mint amilyennek valaha
lá am. Az ujjait feltűrte, a legfelső gombokat pedig nyitva hagyta,
hogy éppen kilátsszon a nevemet ábrázoló tetoválás teteje. Sötét
terepszínű nadrág volt rajta, ami rásimult az alakjára. Elöntö a
büszkeség, hogy hosszú évek után ilyen fér asnak és jól öltözö nek
láthatom.
– Úgy nézel ki, mintha a jachtklub tagja lennél – állapíto am meg.
– Te pedig úgy nézel ki abban a magas sarkúban a legnagyobb
örömömre, mintha egy olyan klubba készülnél, ahol szintén sok az
úriember – mért végig tetőtől talpig.
– Ez jó.
– Tudod, hogy csak viccelek – simoga a meg a karomat, amitől
kőkemény le a mellbimbóm.
– Bejössz egy kicsit? Vagy asztalfoglalásunk van?
– Most indulnunk kell. Vacsora után majd visszajövünk ide.
Már annak a gondolatától is izgato le em, hogy ke esben
leszünk.
– Még mindig szereted a tengeri herkentyűket? – nyito a ki
nekem a kocsiajtót.
– Aha. Tudod, hogy az a kedvencem.
Éreztem, hogy Mitch állandóan rám pillant vezetés közben.
– Mi az? – kérdeztem.
– Nagyon csinos vagy.
– Te is jól nézel ki – dörzsöltem meg mindkét karomat, hogy
csillapítsam a libabőrt.
– Feszültnek tűnsz. Minden oké?
– Másképp viselkedsz ma.
– Igazad van – felelte. – Ma tényleg új nap van. Egy szempillantás
ala vége lesz ennek az útnak. Szeretném, ha tudnád, hogy ha a
következő néhány napban átgondolok valamit, akkor azt ki is fogom
mondani. Tegnap estig azt hi em, több időm lesz arra, hogy
emlékeztesselek, ki vagyok, és elmondjam neked azokat a dolgokat,
amikről tudnod kell. Nem fogom arra pazarolni a hátralévő időt,
hogy annak a lehetőségéről beszéljünk, hogy elköltözöl vele. Ez csak
rólam és rólad szól, senki másról.
Halovány mosollyal jeleztem, hogy megérte em.
Megint az útra szegezte a tekintetét, és a csendes autóút hátralévő
részében már nem néze rám.
Egy elegáns é erem parkolójába fordultunk be. Az volt a neve,
hogy Rowlings on the Water. Kinyito a nekem az ajtót. Rögtön
megcsapo a friss tengeri herkentyűk illata. Balról nyílt egy helyiség,
ahol homárok úszkáltak egy hatalmas akváriumban. Jobbra pedig az
é ermi rész, ami elég zsúfolt volt a kora esti időponthoz képest. Bent
is voltak asztalok, és a kültéri részen is, ami az óceánra néze .
– Bent vagy kint szeretnének helyet foglalni? – kérdezte a
hosztesz, miután üdvözölt minket.
Mitch rám néze .
– Olyan szép kint. Együnk o ! – javasoltam.
– Akkor kint – fogo két étlapot a hosztesz. – Erre parancsoljanak!
Amint leültünk, odajö a pincérnőnk, egy Ginny nevű csinos
vörös hajú lány.
– Mit hozhatok inni?
– Egy pohár pinot grigiót kérek szépen – mondtam.
– Én egy Sam Adamst.
Amikor visszaadtam neki az itallapot, megakadt a tekintete a
gyémántomon, ami csak úgy csillogo a napfényben.
– Hűha, fantasztikus gyűrű – állapíto a meg, aztán Mitchre
néze . – Remek az ízlése.
– Ó, nem én választo am. Nem az én menyasszonyom. Csak
barátok vagyunk – válaszolta tömören.
– Tényleg? Ezt nem gondoltam volna – ve e el tőle is az itallapot
Ginny. – Ez azt jelenti, hogy szingli?
– Az vagyok – felelte Mitch egyenesen rám nézve.
– Mindjárt hozom az italokat.
Kínos csend állt be, miközben Mitch és én az étlapot böngésztük.
Amikor a pincérnő visszatért, már csak Mitchre irányíto a a
gyelmét. Határozo an bámulta, amikor odaadta neki a sört.
– Le szeretnék adni a rendelést?
– Skylar? – kérdezte Mitch.
– Én a félkilós homárt kérem sült burgonya köre el és salátával.
– Én pedig a tengeri kagylót rizzsel és salátával. Kérhetnénk
osztrigát is, előételnek?
– Természetesen. Ugye tudja, mit mondanak az osztrigáról?
– Mit mondanak az osztrigáról, Ginny? – kérdeze vissza Mitch
még mindig rám nézve.
– Vágykeltő hatású – rebegte e a szempilláit a pincérnő.
– Jó tudni – meredt rám parázsló tekinte el Mitch.
– Azonnal jövök – kacsinto rá Ginny, akinek fel sem tűnt az
érdeklődés nyilvánvaló hiánya.
Mitch bűntudatos kis kacajjal hajtoga a szét a szalvétáját. Tudta,
hogy a nő akarja őt.
– Te tudtad ezt az osztrigáról, Skylar?
 – Egy kicsit átlátszó a viselkedése, nem gondolod? – forga am a
szemem.
– Miért?
– Dugni akar veled, és a tudtodra is adja.
– Ez zavar téged? – kortyolt bele ráérősen a sörébe.
– Nem. Én csak… megjegyeztem.
– Oké. Akkor nem bánnád, ha megkérdezném tőle, hogy később
találkozhatunk-e?
Felfordult a gyomrom a gondola ól. Viszont annyira
kiszámíthatatlanul viselkede ma, hogy nem lehe em száz
százalékig biztos abban, hogy viccel. Még az is lehet, hogy csak
bizonygatni akarna vele valamit, és végül tényleg megtetszik neki.
– Hát, ha azt akarod…
– Ó, nem azt akarom – hajolt közelebb. – Én azt akarom, hogy
varázsütésre tűnjön el innen az összes ember, és úgy magamévá
tegyelek ezen az asztalon, hogy a nevemet sikoltozd. Szóval
lényegtelen, hogy mit akarok, ugyebár. Csak kíváncsi voltam, hogy
zavarna-e.
Biztos falfehér le az arcom.
– Mi a baj? – kérdezte, pedig pontosan tudta, hogyan hato ak rám
a szavai.
Annyira beindultam, hogy alig kapok levegőt.
I am egy nagy korty bort, hátha azzal sikerül lehűteni magam.
– Nem vicceltél, amikor azt mondtad, hogy nem fogod vissza a
mondandódat.
– Elegem van a szarakodásból. Jól gondold meg, mielő kérdezel
tőlem valamit! Mostantól fogva baromi őszintén fogok neked
válaszolni. Gyerekkorunkban te is mindig ezt csináltad. Imádtam ezt
benned.
Ginny megérkeze az osztrigánkkal, és az egész tállal lete e
Mitch elé, mintha én láthatatlan lennék.
– Csak szóljon, ha még adhatok valamit! Bármit a világon.
Ribanc.
Mitch nem foglalkozo vele, csak az asztal közepére tolta a tálat.
– Vegyél egyet!
– Nem tudtam, hogy nyers – mondtam, miután odanyúltam
egyért.
– Nem? Azt hi em, hogy tudod, mi ez. A szusit szereted, nem?
– Igen, de ez olyan nyálkásnak tűnik.
 Figyeltem, ahogy a szájához emelt egy kagylóhéjat, kinyalta belőle
az osztrigát, aztán kiszippanto a a levét. Megnyalta az ajkát, amitől
azonnal benedvesedtem. Micsoda kajapornó! Megfogo még egyet,
és átnyúlt az asztal fölö .
– Nyisd ki a szád!
Engedelmeskedtem. Olyan gyorsan beszippanto am és lenyeltem
a nyúlós osztrigát, ahogy csak bírtam.
– Jó, megkóstoltam – ntorodtam el.
– Nem kérsz többet?
– Nem.
– Köszi, hogy kipróbáltad.
– Egyszer mindent kipróbálok – buko ki belőlem érzékibben,
mint gondoltam.
Adtam alá a lovat, és nem tudtam visszafogni magam.
Amint megérkeztek a főételek, nyugodtabb le a hangulat. Újra és
újra lenyűgözö , hogy Mitchcsel milyen könnyen átvált a hangulat
vibrálásról nyugalomra, mindössze pillanatok ala . Mindig is így
működtünk együ .
Mindenféléről beszélge ünk, az egészségemtől kezdve a
családunkig. Jó volt látni az őszinte megkönnyebbülést az arcán,
amikor elmondtam, hogy az orvosaim minden kontroll után egyre
derűlátóbbak voltak. Az összes rutinvizsgálatom és vérképem lelete
negatív azóta, hogy átestem a csontvelő-átültetésen. Aztán a húgára
terelődö a szó, akivel közeli viszonyban maradt az elmúlt évek
ala . Mitch eltűnődö azon, hogy Summer már kiskamasz, így lehet,
hogy testi fenyítésben kell részesítenie azt a út, aki összetöri a
szívét.
– Óhajtanak desszertet? – tért vissza Ginny, és csak Mitchre
néze .
– Még maradt egy csomó tiramisu tegnap estéről a konyhában –
szóltam közbe, mert már indulni akartam.
– Akkor nem – néze Mitch a pincérnőre. – Csak a számlát
kérnénk.
Ginny kihozta a számlánkat két mentolos cukorkával.
Mitch lepillanto a papírra, és érdekes arcot vágo .
– Mennyibe fáj? – nyújto am ki a kezemet.
– Semmiség.
– Mitch, te zeted ezt az egész utat. A legkevesebb, amit
megtehetek, hogy állom a vacsorát. Kérlek, engedd meg!
 – Semmiképp.
Hirtelen kikaptam a számlát a kezéből, és lá am, hogy Ginny
nemcsak a két cukorkát hagyta o . Most már érte em Mitch
félmosolyát az előbb.

Szerintem nagyon helyes vagy, szívesen találkoznék veled valamikor.

Hívj fel! 757-969-2352.

Megfeszült a testem, ahogy belém nyilallt az ösztönös birtoklási

vágy. A körülményeimet gyelembe véve igazságtalan volt így
éreznem, mégis megőrjíte a gondolat, hogy Mitch egy másik nővel
legyen.
– Minden rendben? – kérdezte.
– Aha.
Sokatmondó pillantást vete rám. Biztos a homlokomra volt írva a
féltékenység.
– Nem fogom felhívni, Skylar.
– Nem tartozol nekem magyaráza al. Minden jogod megvan
hozzá, hogy más iránt érdeklődj.
Körülnéze , hogy hall-e bennünket valaki, aztán belenéze a
szemembe.
– Kurvára azt kívánom, bárcsak képes lennék valaki mást kívánni
– közölte átható tekinte el. – Nem jó érzés, ugye? Szorozd meg
ezerrel! Azon megyek keresztül.
Ma este először színtiszta szomorúságot lá am a szemében.
– Nem… tényleg nem jó érzés.
– Egyébként meg… – tépte ki a számlát a kezemből, és rám
vigyorgo . – Imádni való, amikor féltékeny vagy.
Nem veszekedtem vele a zetés mia . Csak a lehető
leggyorsabban le akartam lépni onnan, és dühös voltam az önző
vágy mia , hogy ke esben legyek vele.

Mitch kive két kistányért a konyhaszekrényből.

– Vigyük ki a desszertet a partra, amíg még van egy kis napfény!
Hacsak nem akarsz úszni.
– Nem, túl hideg a víz. Dagály van, nagyok a hullámok. De jól
hangzik a desszert a parton. Hozok egy plédet odafentről.
 Leve ük a cipőnket, és kisétáltunk a homokra, ahol leteríte ük a
plédet.
Szeles idő volt, összevissza fújta a hajunkat. Tucatnyi sirály
csatlakozo hozzánk, amikor lá ák, hogy eszünk.
– Biztos tudják, hogy szeretjük a madarakat – dobo oda egy
darabot Mitch az egyiknek a desszertje maradékából.
Ezen felneve em.
– Jaj, hiányzik Seamus. Biztos nyomorultul érzi magát nélkülem.
– Ez mindig közös volt bennünk azzal a jó öreg madárral –
jegyezte meg Mitch.
Összerezzentem, amikor közelebb húzódo , és megsimoga a az
államat a hüvelykujjával.
– Van i egy csomó tejszínhab.
Megnyalta a hüvelykujját, mire borzongás futo végig a testemen.
Mitch nem ve e észre, hogy neki is tejszínhabos a szája sarka, ami
kísértést jelente . Elképzeltem, hogy lenyalom.
– Rajtad is van.
– Hol?
– I – húztam végig a mutatóujjamat a szája sarkánál. Kidugta a
nyelve hegyét, és végigkísérte vele az ujjamat az alsó ajka mentén.
Behunyta a szemét, mintha próbálná elfojtani az érintés nyomán
támadt érzéseket. Nem tudtam, miért kínzom magam. Nem jó, hogy
hozzáérek a szájához, ha nem csókolhatom meg olyan
szenvedélyesen, ahogy akarom.
Aztán ő bámulta az én számat, mintha némán kérné, hogy
folytassam, amit elkezdtem.
– Be kell vallanom valamit – próbáltam témát váltani. – Nem én
csináltam a tiramisut. A sarki cukrászdában ve em.
– Á, te kis huncut – eve még egy falatot.
– Hát nem a leg nomabb, amit valaha kóstoltál?
– Igazából nem – húzta ki lassan a kanalat a szájából, és megrázta
a fejét. – Nem ez az.
Beletelt néhány másodpercbe, mire megérte em, miért néz úgy
rám, mintha fel akarna falni. Rájö em, hogy arra utal, amikor a
nyelvével kényeztete . Összeszoríto am a combomat, mert azonnal
reagált a testem az emlékre, ahogy felfal a forró szájával. Ő az
egyetlen fér , aki valaha is azt csinálta velem.
– Fiatal még az éjszaka – próbálkoztam meg ismét a témaváltással
a sirályokra pillantva, akik azóta távolabb mentek. – Mit akarsz
csinálni?
– Be akarok menni, és begyújtani azt az elektromos kandallót.
Kipróbáltad már?
– Még nem.
– Azt szeretném. O ülni veled a tűz melle , és csak lazítani.
– Oké.
– De először azt akarom, hogy nedves legyél.
Tessék?
– Micsoda?
Mielő még jobban búcsút inthe em volna a józan
gondolatoknak, Mitch felkapo a vállára, és berohant velem a
tajtékzó óceánba.
– Mitch! – ütöge em fel-le pa ogva, miközben szaladt. – Nem,
nem, nem! Tegyél le! Tegyél le!
Nagyot csa ant a hátam a hideg vízfelszínen, amikor beledobo .
Nyeltem egy kicsit a sós vízből, amitől makacs köhögés jö rám.
Teljesen átázo a ruhám, és az övé is.
– Te tapló! – igyekeztem olyan vadul csapkodni rá a vizet, ahogy
csak bírtam.
Meg sem próbált védekezni. Csak o állt, és hagyta azzal az
ördögi vigyorral az arcán, olykor hátrasimítva a haját és kiköpve a
vizet. Egyszer csak jö egy nagy hullám, és elveszíte em az
egyensúlyomat. Kitört belőlem a nevetés, amikor felboríto .
Ő is a hasát fogva nevete , de odacsörte em hozzá a vízben, hogy
mellbe vágjam.
– Szerinted ez vicces, mi?
– Nem – kapo fel megint, és felemelt a feje fölé. – Szerintem ez a
vicces – vágo bele megint a vízbe.
Még legalább egy órát bolondoztunk az óceánban, mígnem az
utolsó napsugarak is eltűntek. A házban égő villany olyan volt, mint
egy lámpás a sötétben.
– Kezd hűvös lenni. Menjünk be! – javasolta.
Kifacsartuk a vizet a ruhánkból, és odarohantunk a házhoz. Olyan
érzés volt, mintha megint tinik lennénk. Nevetve és levegőért
kapkodva söpörtük le a homokot a lábunkról az ajtó elő .
– Hozok törülközőt – mondtam, mielő felrohantam a lépcsőn.
Gyorsan kibújtam a ruhámból, és átöltöztem egy ujjatlan trikóba
rövidnadrággal.
Mitch már bekapcsolta a beépíte elektromos kandallót a
nappaliban, mire leértem. Odadobtam neki az egyik törülközőt.
Megtörölte vele a haját. Átlátszo a csuromvizes fehér inge.
– Ez nem volt túl okos dolog. Nincs váltás ruhám.
– Megnézhetem, hogy van-e odafent a szekrényben vagy a
ókokban. Lehet, hogy a tulaj hagyo i valamit.
– Egy próbát megér – kezdte el kigombolni az átázo ingét.
Végignéztem, ahogy a legutolsó gombhoz ér, aztán felrohantam,
miközben még mindig csak az a kép járt a fejemben.
A ókok szinte teljesen üresek voltak. Az első szekrény hátuljában
akadt egypár női télikabát, és végül rátaláltam a főnyereményre: egy
rikító trópusi mintás rövidnadrágra. Élénk színekkel és pálmafákkal.
Felsőrész nem volt a láthatáron.
– Van egy jó meg egy rossz hírem – szaladtam le izgato an. –
Találtam egy szuper sortot, de pólót nem.
– Túlélem.
Én is.
– A fürdőszobában tudsz átöltözni, ami a konyhából nyílik –
dobtam oda neki a nadrágot.
– Hát ez… hűha. Borzasztó – emelte fel. – Lehet, hogy egy kicsit
kicsi lesz rám.
Amikor visszajö , csodálkoztam, hogy milyen jól néz ki még
abban a nevetséges gatyában is. Ilyen izmokkal és kockás hassal nem
igazán számíto , mi van rajta. Összevissza állt a vizes haja, amit
fantasztikusan szexinek találtam. A nadrágot mintha rászabták
volna. Közel sem feste olyan rosszul rajta, mint a vállfán.
– Olyan, mintha a hawaii turizmust reklámozná a csomagom.
– Nem is annyira szörnyű – vihogtam. Önkéntelenül végigmértem
a testét. – Mikor kezdtél el ilyen komolyan edzeni?
– Néhány évvel azután, hogy elköltöztél a városból.
– Tényleg?
– Azzal vezetem le a feszültséget még mindig. Valahogy ki kell
ereszteni a gőzt, ugye? Ráadásul sokáig a am melle akarok lenni.
Gyere, ülj ide mellém! – sétált oda a tűzhöz.
Volt egy kanapé a falba építe kandalló ala . Leült az egyik
végére úgy, hogy szembefordult velem, én pedig a másik végére
úgy, hogy felte em a lábamat.
– Lá am, hogy a telefonodat nézted, amikor kijö em a fürdőből.
Gondolom, ő hívo .
– Aha.
 – Hogyhogy nem hívtad vissza?
– Megírtam neki, hogy korán lefekszem, és majd holnap
beszélünk.
– Nem kelle volna hazudnod mia am. Felhívha ad volna.
– Ez az egész út egy hazugság, nem? Mi a különbség?
– Az a különbség, hogy nem csinálsz semmi rosszat. Sohasem
tudná megérteni a múltunkat, és hogy szükségünk van a lezárásra.
– Akkor ez erről szól? A lezárásról?
– Senki más nincs i , Skylar. Csak te meg én. Mondd el nekem,
hogy valójában mit érzel. Kérlek! Tudnom kell, mivel állok szemben,
amikor hazaérünk.
Mitchnek ragyogo az arca a tűzfénynél. Tükröződtek a lángok az
á etsző szemében. Úgy markolta a kanapé hátulját az erős kezével,
mintha éppen ellenállna annak, hogy megérintsen. Várta, hogy
mondjak valamit. Tudatosult bennem, hogy soha senki nem fogja
megtudni, mi hangzik el ebben a szobában ma este. Ahogy ezt a
gyönyörű, sebezhető fér t néztem – akinek o állt a nevem a
mellkasára vésve –, egyszer csak ki akartam önteni neki a szívemet.
– Úgy érzem, hogy… bárcsak i maradhatnánk örökre. Bárcsak
mindennap olyan boldogok lehetnénk, mint amilyenek ma este
voltunk a vízben!
– Tényleg átélhetjük azt a fajta boldogságot. Mindennap.
– Nem ilyen egyszerű. Valakinek fájdalmat kell okozni ahhoz,
hogy megtörténjen. És o van Henry…
– Henry rendben van. O vagyok neki én, és mindig is o leszek.
Nincs szüksége anyára, ha erre célzol, Skylar. Jól megvagyunk
nélküle. Ha az életünk része leszel, nem azt jelenti, hogy Henry
anyjának kell lenned. Tudom, hogy talán sohasem tudnád őt teljesen
elfogadni, mert…
– Dehogy! Nem hagyom, hogy az anyja hatással legyen arra,
ahogy rá tekintek. Nem azt érdemli. Elég sok mindenen ment már
keresztül. Csak félek, hogy fájdalmat okoznék neki.
– Mert úgy gondolod, hogy csinálnék valamit, amivel megint
fájdalmat okozok neked, és akkor el kéne menned, ugye? – Lete e a
combjára a kezét, aztán idegesen megdörzsölte a szemét, és hirtelen
felém fordult. – Nem érzed magad melle em biztonságban. Értem.
De boldog vagy? Valahányszor megkérdezlek, hogy boldog vagy-e
vele, elkerülöd a választ. Baszki, Skylar! Boldog vagy vele?
– Akarod tudni a választ?
 – Igen.
– Akkor minden válaszért cserébe egy kérdés. Válaszolok neked,
de aztán én kérdezek.
– Mint amikor régen játszo unk… a kosárlabdával.
– Aha.
– Benne vagyok – jelente e ki.
– Azt kérdezted, hogy boldog vagyok-e – bámultam bele a tűzbe.
Hihetetlen bűntudatot éreztem amia , amit most először készültem
bevallani: neki és így hangosan kimondva magamnak is. – Nem
vagyok az. Biztonságban érzem magam, de nem vagyok boldog.
Veled voltam boldog régen. Te voltál az egyetlen, aki valaha is
igazán boldoggá te . Amikor az megszakadt, fontosabb le , hogy
biztonságban érezzem magam, mint az, hogy boldog legyek –
jelente em ki, aztán kifújtam magam. – Most én jövök.
– Jó.
– Hogy lehet az, hogy öt éve nem voltál senkivel?
– Nem nagyon tudom másképp elmagyarázni – dőlt hátra a
kanapén. – Csak úgy, hogy nem akartam senkit. Nem érte volna meg
„csak úgy” csinálni. Anyám ráve pár éve, hogy menjek el terápiára.
A pszichológus mintha úgy lá a volna, hogy trauma volt nekem az,
ami Charismával történt, hogy nem bízom meg senkiben, és talán
félek, hogy ugyanaz megint megtörténik. Valahol a lelkem mélyén
tudtam, hogy talán tényleg ez a helyzet, de elárulom neked, hogy
egyszerűen nem éreztem vágyat más nők iránt.
– De most érzel?
– Ez már két kérdés – tévedt a tekintete a kőkemény
mellbimbómra. – Én jövök. Mikor szexeltél vele utoljára?
– Nem sokkal azelő , hogy elmentem veled a Bev’sbe. Én jövök.
Most már megint van benned vágy?
Sokáig néze , mielő válaszolt.
– Igen – néze végig rajtam leplezetlenül, és mélyebb le a hangja.
– Én jövök. Mia am nem feküdtél le vele a Bev’s óta?
– Igen – su ogtam.
Véletlenül nekiütközö a combjának a lábfejem. Re exből
visszahúztam, de ő elkapta, hogy gyengéden megszorítsa, és ölbe
vegye a másik lábamat is. Mélyen elgondolkodva bámulta a kezét,
miközben a talpamat masszírozta. Néhány percig behunyt szemmel
élveztem, aztán hirtelen abbahagyta.
– Azt hiszem, mennem kell – állt fel, és felve e a földről a vizes
ruháit.
– Tessék? Miért? – mentem utána a konyhába.
– Mert képtelen vagyok ezt csinálni.
– Semmi baj. Nem kell elmenned. Csak egy kicsit felforrósodo a
helyzet.
– Megfogadtam, hogy nem nyúlok hozzád, amíg nem kérsz meg
rá.
– Csak egy talpmasszázs volt.
– Nem a talpmasszázsról van szó. Hanem arról, amit majdnem
megte em. Még mindig meg akarom tenni. Nem akarom, hogy te
küldj el, mert ha belekezdek, akkor nem biztos, hogy le tudok állni.
Te jó ég! – kapaszkodo bele a konyhapultba. – Még annak a
gondolata is megőrjít, hogy benned vagyok. Rögtön merevedésem
le . Már elképzelni is jobb, mint amilyen valójában volt valaha is
bárki mással – mondta úgy, hogy a szűk nadrágján keresztül látszo
a dudor. – Szerinted segíte nekem valaha abban, hogy túllépjek
rajtad, hogy egy másik nőbe dugom a farkamat? Sohasem segíte , és
nem is fog, Skylar. Neked segít?
– Az, hogy egy másik nőbe dugjam a farkamat? Még sohasem
próbáltam, de ezen a ponton talán fontolóra kellene vennem
harmadik lehetőségként.
Megrázta a fejét, és összerezzentem, amikor közelebb lépve az
arcomra te e a kezét.
– Hogy csinálod ezt, hogy mindig megneve etsz egy olyan
pillanatban, aminek kibaszo ul komolynak kéne lennie? – kérdezte,
aztán leve e rólam a kezét. – Úgy érte em, hogy segít, ha vele
dugsz, és közben meg rám gondolsz? Mert miután így nézel rám,
meg ne próbáld azt mondani, hogy nem így van.
– Hogy nézek?
– Úgy, ahogy én nézek rád. Mint valaki, aki lényegében egy
dolgot akart egész életében, csak sohasem lehete az övé – felelte
elgyötört hangon. – Nem akarok úgy meghalni, hogy nem tudom,
milyen érzés benne lenni az egyetlen nőben, akit valaha is szere em.
Behunytam a szememet.
Erről a mondatáról eszembe juto ak a rákos idők, amikor annyi
álmatlan éjszakán át ugyane ől re egtem: hogy meghalok, mielő
lehetőségem le volna szeretkezni vele.
– Bárcsak szeretkeztünk volna azon a Lake George-i éjszakán,
amikor lehetőségünk volt rá!
 – Bárcsak! Nekem semmi több nem juto eddig, mint olyan szex,
ami nem jelente semmit. Nem is tudom, milyen érzés szeretkezni
valakivel. Te vagy az egyetlen nő, akivel átélhetném. Tíz év ala sok
időm volt elképzelni, milyen lenne – révedt a semmibe, aztán
bosszúsan megrázta a fejét. – Én kelle volna, hogy az legyek. Én
kelle volna, hogy az első legyek neked… de inkább leszek az
utolsó.
– Mitch…
Elsötétült a tekintete, amikor közelebb jö .
– Ő nem adja meg neked, amire szükséged van. Érzem – mondta
néhány centire az ajkamtól. Sóvárogtam utána, hogy megcsókoljam.
Összevissza kapkodtam a levegőt. Néhány másodperc múlva
megfordult, és felkapta a slusszkulcsát a konyhapultról. – Szerintem
ideje indulnom.
Teljesen átázo a bugyim, mert elképzeltem, ahogy felrak a
pultra, a dereka köré veszi a lábamat, és a magáévá tesz. A lábam
közö lüktetést éreztem. Az arckifejezése ugyanarról a sóvárgásról
árulkodo , mint amilyen bennem is volt. Akartam, hogy hozzám
nyúljon. Nem kérhe em meg rá, mert tudtam, hová vezetne. Nem
akartam megcsalni Kevint, de mégis muszáj volt hallanom, mintha
az életem múlt volna rajta.
– Milyen lenne?
– Nem hinném, hogy gyengéd tudnék lenni – közölte
mozdulatlanul állva és a padlót bámulva, a kulccsal a kezében.
– Mit csinálnál velem? – bizserge a féktelen vágytól az egész
testem.
– Emlékszel, mit mondtam ma az elején?
– Azt, hogy ne kérdezzek tőled olyat, amire nem akarom hallani
az őszinte választ.
– Még mindig tudni akarod, mit csinálnék veled?
Olyan érzés volt, mint amikor valaki eldönti, hogy először
kipróbálja a drogot: nagyon is tisztában van a következményekkel,
mégis igent mond. Bólinto am.
Mitch a sortomra nézve felte e a kérdést, amire valószínűleg már
tudta a választ.
– Most nedves vagy?
– Igen – feleltem alig hallható hangon, há al a konyhapultnak
dőlve, félig behunyt szemmel.
– Az őszinte választ akarod? Nem lehet szavakkal leírni, hogy mit
művelnék veled, bébi. Nem fogom elmondani. Meg akarom
mutatni… amikor megkérsz rá.
Azzal kiment a konyhából, és kinyito a a bejárati ajtót. Te
néhány lépést a kocsija felé, miközben csikorgo a murva a talpa
ala .
– Ja, és Skylar… – fordult hátra. – Az önuralom a legjobb előjáték.
 27. FEJEZET
Mit
A REGGELI MEREVEDÉSEM durvább volt a szokásosnál. Nem lepődtem
meg rajta, mivel az éjszaka közepén már felébredtem egy olyan
álomra, amitől elélveztem. A cölibátusban töltö évek hirtelen
visszaütö ek. Mire tegnap este visszaértem a szállodába, úgy
éreztem magam, mint egy rocksztár, aki tivornyázni kezde ötévnyi
józanság után. Bár inkább farocksztár voltam, mert az volt a
kábítószerem, hogy rágondolva többször is kivertem.
Működö a tervem az ellenállásának gyengítésére. A baj csak az
volt, hogy nem tarto am be a rám eső részt, miszerint nincs érintés.
Még akkor nem nyúltam hozzá, amikor bekente naptejjel a hátamat.
Egy ujjal sem nyúltam hozzá.
Aztán egyre nehezebb le nem hozzáérni, amint elkezdtünk
hülyéskedni a parton. Mégsem veszíte em el a fejemet egészen
addig, amíg neki nem lá am megmasszírozni a talpát a kandallónál.
Hirtelen eluralkodo rajtam a késztetés, hogy megcsókoljam a lábát,
és felfelé végighaladjak az egész testén. Abbahagytam, mielő valóra
vált volna a vágykép. A következő lépés Skylar döntésén múlo ,
nem az enyémen. Az én feladatom az volt, hogy megmutassam neki:
én vagyok a jó döntés.
A tegnap este pozitív fejleménye: végre bevallo a, hogy nem
boldog azzal a pasassal. Alapesetben ez örömtáncra ado volna
okot, de utána közölt egy nagyon lelombozó dolgot is: hogy
fontosabb neki a biztonságérzet, mint a boldogság. Csessze meg! Ha
továbbra is hagyja, hogy az esze uralkodjon a szíve fölö , akkor az
várt rám, hogy elveszítsek mindent.
A tekintete zavart össze leginkább. Az szó szerint követelte, hogy
dugjam meg jó keményen. Annyi év ala még sohasem lá am
ilyennek. Bebizonyosodo , hogy a pasijától nem kapja meg azt,
amire szüksége van. Lényegében könyörgö , hogy áruljam el neki,
mit művelnék vele, mintha azon múlt volna az élete. Huncut!
Mondanom sem kell, hogy e ől majdnem elszakadt nálam a cérna.
Ezért kelle gyorsan lelépnem onnan.
A reggeli hideg zuhany után kijö em a fürdőszobából.
Instrumentális zene szólt az időjárás-jelentés ala a tévében.
Felhívtam anyát, mielő elindultam volna a házhoz az utolsó
kemény munkával eltöltendő napra.
– Szia, anya!
– Szia, drágám! Minden rendben? Zaklato a hangod.
– Minden oké. Skylar tökre össze van zavarodva. Semmi sem fog
i megoldódni.
– Remélem, fel vagy készülve arra, ha esetleg nem úgy alakulnak
a dolgok, ahogy szeretnéd.
– Figyelj, nem azért hívtalak, hogy erről dumáljunk! Csak
szeretnék beszélni Henryvel. Ébren van?
– Persze, odaviszem neki a telefont.
Hallo am az iPad hangját, ebből tudtam, hogy nála van a kagyló.
– Helló, kishaver! – dőltem hátra széles mosollyal az ágyon. – I
apuci. Hiányzol.
Hümmögö a hangomra. Bár nem tudo szavakkal válaszolni,
őszintén úgy gondoltam, hogy megért mindent, amit mondok neki.
– Két nap múlva o hon vagyok, oké? Viselkedj jól a nagyival.
– El akarok menni a Mekibe – hallo am meg a géphangot.
– Apuci elvisz majd a hétvégén a Mekibe, ha hazaért – neve em. –
Jó? Vasárnap elmegyünk. Megígérem.
– Apucit akarom.
– Tudom. Szeretlek, kisöreg. Nemsokára o hon leszek.
– Hiányzol neki – ve e át anya a telefont. – Folyton a te képedet
nyitja meg, és azt nyomogatja.
– Rohadtul belefájdul a szívem. Utálom, hogy nem tudja
elmondani, hogy megérti-e, hogy hazamegyek.
– Ne aggódj az i honi dolgok mia , oké? Megérdemled ezt a kis
pihenést.
– Köszi, anyu! Később hívlak.
Hiányzo a am, így munkába menet lehangoltan ültem be a
kocsiba. Visszarángato a valóságba az, hogy hazatelefonáltam. Már
csak két nap maradt, így egyre borúlátóbb voltam, hogy vajon úgy
alakulnak-e a dolgok, ahogy nekem jó. Skylar jó ember. Nem fogja
kidobni a fenébe azt a fazont, miután eltöltö velem néhány napot,
még akkor sem, ha engem szeret. Hazamegy, még valószínűleg
bizonytalan lesz, aztán megint beszippantja az a tökéletes és
biztonságos élet, amit a pasas megteremte neki. Ez az út pusztán
emlék marad. Skylar hátrahagy engem az összes cókmókommal, és
elrepül Kaliforniába új életet kezdeni.
Amikor beléptem a házba, Skylar éppen az egyik srácot utasíto a,
hogy hová rakjon fel egy hatalmas sügért ábrázoló képet.
Elhallgato a mondat közepén, és elkerekede a szeme, amikor
megláto engem.
– Szia!
Inte em neki, és némán elsétáltam melle e.
Bosszúsan pakoltam ki a szerszámokat, hogy befejezzem a
villanyszerelési munkát a fenti fürdőszobában. Még mindig éreztem
a parfümjének az illatát, amikor teljesen megadtam magam a
kételkedő gondolatoknak. Összetartoztunk. Ez nekem annyira
nyilvánvaló volt, ám nem erőltethe em. Ha ő elhatározta, hogy a
biztonságosabb lehetőséget választja, amelyik sohasem okozo neki
semmiféle fájdalmat, akkor nem tehetek semmit. Francba a
múltunkkal. Francba a szerelemmel. Francba a sorssal. Francba a
boldogsággal. Francba az oltári jó szexszel. Francba mindennel!
Nagyjából tíz perc telt el, amikor megjelent az ajtóban, aztán
becsukta maga mögö .
– Elfelejte ed, amit mondtam.
Pusztán az édes hangjától is meggyengült bennem az újonnan
eltökélt távolságtartás.
– Mit?
– Úgy teszel, mintha nem is léteznék, mert megijedtél. Pont ezt
csináltad tinikorunkban is. Emlékszel, hogy elkerültél, amikor
kezdtél érezni valamit? Most is azt csinálod. Akkor azt mondtam
neked, hogy nem akarom elveszíteni a közös pillanatokat veled
azért, mert félsz. Viszont ígértem valamit, amit nem tudtam
betartani. Azt mondtam, hogy ha elcsesszük, akkor bármi történjen
is, nem fogsz elveszíteni. Azt mondtam, hogy mindig i leszek
neked, de nem voltam. Amikor rosszabbra fordultak a dolgok, mint
bármelyikünk is hi e volna, elmenekültem. Hazudtam neked, és
bocsánatot kérek. De még maradt két napunk i – folyta a könnybe
lábadt szemmel. Megint azt mondom, hogy egyetlen közös
pillanatot sem akarok elveszíteni veled. Tisztában vagyok vele, hogy
semmiféle választ nem adtam neked, de tudod, annyira szükségem
van minden együ töltö másodpercre, mintha ezen múlna az
életem.
Nekem is. Baszki! Nekem is szükségem van rá.
Teljesen elgyengültem. Magamhoz húztam, és legalább egy teljes
percig öleltem. A haja szó szerint benne volt a számban. A nyakába
fúrtam az arcomat, miközben kemény le szegény farkam. Tudtam,
hogy végig kell csinálnom. Kockára te em a szívemet, mert még a
legkisebb lehetőséget is képtelen voltam feladni arra, hogy elnyerjem
a szerelmét és a bizalmát.
Aznap este régi kilencvenes évekbeli lmeket néztünk a
tengerparti házban, és hajnalig beszélge ünk. Nem értünk
egymáshoz. Visszamentem a szállodába, ahol csak forgolódtam az
ágyban, mert tudtam, hogy az utolsó esténk jön a Sandbridge
Beachen. Ami igazából nem hagyo nyugodni, az a félelem, hogy
talán ez lesz az utolsó közös esténk az életben.

Végül eljö a péntek, és a ház teljesen elkészült. Az átadást másnap

reggelre terveztük.
Skylar azzal töltö e a délutánt, hogy elvégezte az utolsó
lakberendezési simításokat az összes helyiségen. Tengerészmintát
választo alapul sok kékkel és fehérrel, meg vasmacskás, csónakos,
tengeres képekkel. Egy igazi evezőlapát is díszelge a falon.
Párnákat rako ki, gyertyákat, selyemvirágokat és tengeri kagylókat.
Tényleg elképesztően érte hozzá. Ráadásul sikerült az ötszáz
dolláros kereten belül maradnia.
Az utolsó teendőm az volt, hogy bejárjam az építési területet az
építésvezetővel, hogy minden megfelel-e a szabályoknak.
Skylarrel sikerült időben visszaindulnunk a bérelt házhoz az
utolsó Virginia Beach-i esténkhez. Az egyetlen köteleze ségünk már
csak annyi volt, hogy megjelenjünk a délelő i nagy átadáson. Aztán
ő kora délután a reptér felé veszi az irányt, én pedig egyedül
nekivágok a hosszú autóútnak vissza New Jersey-be.
Skylar azt mondta, hogy nem éhes, ezért csak egy kis előételt
e ünk egy tengeri herkentyűs bódénál. Feszült és komor volt a
hangulat, csakúgy, mint a felhős esti időjárás. Bár úgy éreztem, hogy
tudom, merre húz a szíve, fogalmam sem volt, hol járnak a
gondolatai. A vacsora ala végig sztoikus volt az arckifejezése.
 Skylar úgy néze ki, mintha mondani akarna valamit, amint
beléptünk az ajtón. Lete e a táskáját, és feszengve ráharapo az
ajkára.
– Szeretném, ha i töltenéd az éjszakát a vendégszobában.
Megtennéd?
– Nem vagyok biztos benne, hogy ez jó ötlet.
Semmiképpen nem bízom meg magamban.
– Te ze él ezért a házért. Szeretném, ha legalább egy éjszakára
örülnél neki. A másik szoba is az óceánra néz. Semmi máshoz nem
hasonlítható arra a panorámára meg a sós levegőre ébredni. Egész
végig furdalt a lelkiismeret. Mindke en felnő ek vagyunk. Semmi
ok nincs arra, hogy ne maradj i az utolsó éjszakánkra.
– Ha ez boldoggá tesz téged, akkor maradok.
Fogalmam sem volt, mi fog történni ma éjszaka. Elkezde
szaporán verni a szívem. Elmosolyodtam. Visszamosolygo .
Megcsörrent a telefonja, ami véget vete a közös pillanatnak.
Nyugtalannak tűnt, amiből rögtön tudtam, ki az. Eddig odébb
mentem, amikor fogadta a hívását. Ez az este viszont más volt. Végig
őt néztem, ahogy beszélt vele, és megszakadt a szívem.
– Szia, mi újság? – ve e fel. – Igen, minden a tervek szerint megy
továbbra is… Ma végeztünk. Hát… tudod… csak tévét nézek…
lazítok.
Kefélgetek az exemmel. Tök mindegy.
– Aha. Majd hívlak, amikor landolt a gépem… Jó lesz nekem egy
taxi is… Ha ragaszkodsz hozzá… Én is.
Hosszú szünet következe .
– Tudom.
Még hosszabb szünet. Vadul forga a a szemét közben.
– Kevin…
Kapkodta a levegőt, és céklavörös le az arca. Vajon mit
mondhato neki a pasas?
Skylar a szemembe néze .
– Szeretlek – mondta neki végül.
Rögtön behunyta a szemét szégyenében, és lete e a telefont.
Ennyi erővel akár közelről főbe is lőhete volna.
– Mi a lószar volt ez? – kérdeztem kiguvadt szemekkel.
– Az, aminek tűnt.
– Te… azt mondtad neki… hogy szereted, miközben egyenesen
rám néztél. Most közölted egy másik fér val, hogy szereted,
miközben a szemembe néztél, mintha nekem mondanád! –
kiabáltam. – Tisztában vagy vele, hogy mekkora agyfasz ez?
– Kényszeríte , hogy mondjam ki – reszkete Skylar. – Ha nem
teszem, akkor megsejte volna valamit. Biztosra veszem, hogy már
így is tudja, hogy valami van velem.
Hűha.
A padlóra pillantva megdörzsöltem az államat, és egyszerűen
tudtam. Ennyi volt. Eddig bírtam cérnával.
Mélyen belenéztem a szemébe, mert muszáj volt megértenie azt,
amit mondani készültem.
– A ól a pillana ól fogva, hogy olyan sok évvel ezelő
megjelentél az életemben, olyan érzést kelte él bennem, hogy van
küldetésem i , a földön. Idővel rájö em, mi az. Az, hogy szeresselek.
Nem tudom, ki vagyok nélküled. Henry apukája vagyok. De
Mitch… Mitch elvesze . Mintha megállt volna velem az idő, és még
mindig az a tinédzser lennék, aki várja, hogy szeretkezhessen a
barátnőjével a karácsonyi szünetben. Egy pillanat ala változo meg
minden. Testileg felnő fér le em, de belül még mindig az az
elvesze srác vagyok, aki várja, hogy visszajöjj. Szerintem most
jö em rá végre, hogy ez sohasem fog megtörténni.
– Mitch… – folytak a könnyei.
– Tudod, milyen fájdalmas annyira rohadtul szeretni valakit, hogy
meghalnál érte, de ő még csak nem is érzi magát biztonságban
melle ed? Menj, házasodj össze vele! Legyen meg a tökéletes életed
egy tökéletes utcában a tökéletes férjeddel… miközben az én
arcomat látod magad elő minden este, amikor megdug téged! Én
VÉGEZTEM.
Rá sem tudtam nézni, csak egyenesen az ajtó felé ve em az irányt.
– Szia, Skylar!
Ezú al még csak nem is ve e a fáradságot, hogy utánam jöjjön.
 28. FEJEZET
Sk ar
AZ EGÉSZ TESTEM RESZKETETT, ahogy lehanyatlo am a földre. O
maradtam, ahol álltam, csak most há al a falnak dőlve, arcomat a
tenyerembe temetve képtelen voltam feldolgozni a súlyát annak, ami
az előbb történt. Sikerült végleg eltaszítanom magamtól.
Kibírhatatlan volt a mellkasomban érze fájdalom.
Szerete , de eddig bírta. Hogy mondha am Kevinnek, hogy
szeretem, miközben egyenesen Mitch szemébe néztem?
Kevin gyaníto valamit. Nem vallo rá a bizonytalanság,
amilyennek hallo am a telefonban, és folyton nyaggato , hogy
mondjam ki azt a szót. Nem tudtam, mit csináljak, mert ha nem
mondom ki, akkor magyarázatot követelt volna. Egész este
folytatnom kelle volna vele a beszélgetést, és nem akartam
tönkretenni az utolsó ke esben töltö óráinkat Mitchcsel. De amúgy
is pontosan az történt. Azt hi em, hogy majd a szőnyeg alá
söpörhetem a dolgot, ám visszavonhatatlanul fájdalmat okoztam
vele.
Gyávaság volt tőlem, hogy hagytam elmenni. Minden o volt a
nyelvem hegyén, amit el akartam mondani neki, de egy szó sem jö
ki.
Megkönnyebbülést kelle volna éreznem, nem? Nem erre vártam,
hogy valaki meghozza helye em a döntést? Így, hogy Mitch feladta
a harcot, holtomiglan-holtodiglan vár rám Kevinnel – kísértés nélkül.
De miért éreztem úgy, hogy vége az életemnek?
Szorosan behunytam a szememet, miközben a szél megzörge e az
üvegbetéteket az ajtókon. Odakint elkezde esni. Imádkoztam
Istenhez, hogy szabadítson meg e ől a mérhetetlen fájdalomtól.
Mindig is félelemmel töltö el a gondolat, hogy még egyszer
megpróbáljam Mitchcsel, ám az semmiség volt ahhoz képest, hogy
mennyire re egtem most, hogy eltaszíto am magamtól.
 Nincs szerelem félelem nélkül.
Ez csak úgy eszembe juto a semmiből, mintha egy angyal
su ogta volna a fülembe. Hol hallo am vajon?
Járt az agyam, és eszembe juto az évekkel korábbi
beszélgetésünk Jake-kel az esküvői partin, mielő beütö a
Charisma-féle rémálom.
Ha nem szarsz be a ól, hogy elveszíthetsz valakit, akkor az nem is
szerelem.
A történések közepe e egyszer sem ijedtem meg a ól, hogy
elveszítem Kevint. A ól féltem, hogy fájdalmat okozok neki, de
sohasem féltem a ól, hogy nélküle éljek. Végre kristálytiszta le
minden. Kevin törődö velem, és biztonságban éreztem magam
melle e, de nem volt félelem. Nem volt szerelem. Nem mehe em
hozzá valakihez, akibe nem vagyok szerelmes.
Másrészt viszont a Mitch nélküli élet gondolatába szó szerint
belebetegedtem. Megrémiszte . A fájdalom a mellkasomban még
szörnyűbb le . Mitch úgy ment el ma este, hogy azt hi e, nem
szeretem, pedig ez nem is állhato volna távolabb az igazságtól.
Vissza kelle jönnie. A telefonomért nyúltam, hogy felhívjam, de
a hangposta jelentkeze be. Felhívtam a szállodát. Már oda kelle
érnie. A recepción kapcsolták a szobáját, de nem ve e fel.
Zakatolni kezde a szívem. Valószínűleg csúszósak az utak. Mi
van, ha balesetet szenvede , mert kiborulva vezete ? Mi van, ha
történt vele valami, és sohasem fogja megtudni, milyen sokat jelent
nekem?
Pánikba esve felkaptam a slusszkulcsomat. Kirohantam az ajtón, a
szél pedig homokot fújt a szemembe. Éppen be akartam szállni a
kocsiba, amikor észreve em egy alakot a parton a távolban.
Mitch!
Esőcseppek hullo ak az arcomba, ahogy átszaladtam a nedves
homokon. Néhány lépésnyire álltam meg tőle.
– Visszajö él – szólaltam meg levegőért kapkodva.
– El sem mentem – fordult meg. – Egy pillanatra sem.
Tudtam, hogy ezt szó szerint és átvi értelemben is gondolja.
Mindig is rám várt, hogy visszajöjjek hozzá.
Lassan elindultam felé.
– Ne gyere a közelembe! – mondta.
Nem foglalkoztam ezzel, csak az arcára te em a két kezemet.
Sötét és üres volt a tekintete, mintha elpárolgo volna belőle az élet.
 – Ne haragudj! – kezdtem el sírni. – Annyira sajnálom, hogy ezen
mentél keresztül mia am. Sohasem kelle volna megtörténnie. Nem
szeretem őt, Mitch. Most jö em rá.
– Nézz a szemembe! – ve e le a kezemet az arcáról, és jó erősen
megfogta. – Mit látsz, amikor rám nézel? Látsz még engem
egyáltalán, baszki? Még mindig én vagyok az. Kérlek, mondd, hogy
még mindig látod, ki vagyok.
Abban a pillanatban eldöntö em, hogy félreteszem a félelmeimet,
és most először megpillantom őt a maga valójában, amióta
hazajö em.
Drága Mitch!
A kis ú. A kamasz. A fér . A tekintete volt az egyetlen, ami
állandó, ami végig bepillantást engede a lelkébe. És én mindvégig
ugyanúgy szere em.
– Igen, látlak – szipogtam. – Látlak és szeretlek.
– Ne baszakodj velem, Skylar! Éppen ke őnket gyászoltam
idekint, mintha a kapcsolatunk rohadt temetésén lennék. Erre
előkerülsz a semmiből, és közlöd, hogy szeretsz. Mi változo ?
– Úgy döntö em, hogy elengedem a félelmet, és meglátom
mögö e a szerelmet. Mindig is o volt. Sohasem múlt el.
– Komolyan mondod?
Nem válaszoltam neki. Helye e kibújtam a ruhámból, és
hagytam, hogy elvigye a szél. Fedetlen mellekkel álltam elő e, egy
szál csipkebugyiban.
– Érj hozzám! – kértem, de nem moccant. – Kérlek!
– Ne csináld ezt, ha nem gondolod komolyan! Ne…
Rátapaszto am a számat a szájára. Abban a pillanatban, ahogy
összeért a nyelvünk, felnyögö , mintha végre megkapta volna,
amire egy örökkévalóság óta éheze . Két tenyere közé fogta az
arcomat, miközben mohón falt. Még sohasem volt részem ilyen
szenvedélyes csókban. Mintha magáévá te e volna a számat a
nyelvével – bemutatva, hogy mit akar csinálni a testemmel.
Tudtam, hogy már nincs visszaút. Kezde felszínre kúszni
bennem a bűntudat, ám nem volt elég erős. Akkor sem bírtam volna
leállni, ha megpróbálok. Hátrahúzódtam egy pillanatra, hogy
levegőhöz jussak, mire még jobban magához húzo . Nedvesség folyt
végig a combomon, annyira hihetetlenül beindultam a követelőző
csókjától.
Amint leve e rólam a száját, lihegve megnyaltam az ajkamat. Még
többet akartam. Csiklandozta a borostája a bőrömet, miközben az
államat csókolta, és egy ráérős, gyengéd harapással fejezte be.
Keményen hátrahúzta a hajamat, hogy elkezdje falni a nyakamat.
Olyan erővel szívta, hogy már fájt. Tudtam, hogy nyomot fog hagyni
másnapra, de nem érdekelt. Teljesen benne voltam az egészben:
akartam a fájdalmat, akartam mindent, amit adni tud.
Lassan végignyalta a nyakamat fölfelé, egészen a számig. Ezú al,
amikor rátapadt az ajka az enyémre, a hasamhoz préselődö a forró
merevedése.
Továbbra is párás esőcseppek hullo ak a csaknem meztelen
testemre, ahogy csókolt, két tenyerét határozo an a fenekemre téve.
A meleg és párás szél csak úgy fújta a hajunkat, miközben
hozzáérinte e a homlokát az enyémhez. Egyikünk sem moccant,
csak a hullámok háborogtak körülö ünk.
– Mondd, hogy ez a valóság! – su ogta bele a számba.
– Ez a valóság – túrtam bele a hajába. – Nem csak álom.
– Ma éjjel szeretkezni fogok veled azon a nagy fehér ágyon
odafent – jelente e ki, én pedig egyetértően bólinto am. – De elő e
még muszáj, hogy megdugjalak… i , a parton.
Hirtelen megfeszültek az izmok a lábam közö .
– Kérlek… – könyörögtem.
– Vedd le a bugyidat!
Hullámzó mellkassal gyelte, ahogy kibújok a rózsaszín
csipkebugyiból. Fémcsörgés hallatszo , amikor késlekedés nélkül
kicsatolta a bőr derékszíját, és ledobta a homokba. Kigombolta a
farmerját, lehúzta a cipzárt, és a nadrág is lehullo a földre. A szűk
bokszeralsóján keresztül látszo a combjának feszülő merevedése.
Elfelejte em, hogy milyen nagy, a szívem pedig óriásit dobbant. Egy
másodpercet sem akartam várni arra, hogy érezzem őt.
Ezú al nem kelle iránymutatást adnia. A karjaiba ugro am.
Minden eddiginél erőteljesebben csókolt, és belenyögö a számba,
amint belém hatolt. Egyetlen, kissé fájdalmas mozdula al már
bennem is volt. Úgy összeszorultak és lükte ek az izmaim körülö e,
ahogyan még soha senkivel. A dereka köré fontam a lábamat,
miközben olyan erővel és olyan mélyen dugo , hogy nem is tudtam,
hogy ez lehetséges.
Minden egyes mozdulatnál egyszer és határozo an kifújta magát.
Mindegyik keményebbnek tűnt, mint az előző, én pedig a
csípőmmel tarto am a ritmust. Nem tudtam betelni vele. Szorosan
behunyta a szemét, mintha kibírhatatlan lenne a gyönyör. Minden
egyes mozdulatnál tudtam, hogy újra birtokba vesz engem, és velem
együ mindent, amit elveszíte ünk. Végre minden értelemben a
magáévá tesz.
– Tíz kibaszo éve sóvárgok ez után – morogta az ajkamra
harapva. – Tíz… kibaszo … éve – ismételte a mozdulatainak
ritmusára. – Ígérd meg, hogy másik fér soha többé nem fog hozzád
érni!
– Igen – válaszoltam, de alig tudtam gondolkodni.
– Mondd ki! Ígérd meg! Amikor beléd élvezek, tudom kell, hogy
én vagyok neked az utolsó, hogy most már hozzám tartozol.
– A tiéd vagyok – simultam hozzá még jobban, hogy kimutassam
az érzéseimet. – A tiéd. Mindenem a tiéd.
Eszembe juto valami, amit évekkel ezelő mondtam, és akkor
teljesen megőrült tőle.
– Ráélvezek a farkadra!
Rögtön elveszíte e a fejét a szavaimtól.
– Te kis ribi! Emlékeztél rá – nevete bele a számba, és
megremege a teste. – Mondd ki a nevemet, amikor ráélvezel a
farkamra, bébi. Mondd ki!
– Mitch! Jaj, istenem… Mitch! Igen!
Felkiálto a gyönyörtől, amikor elélveze , és mélyen a szemembe
nézve még jobban magára húzo . Nekem is megfeszültek az izmaim
odalent, amint eljuto am a csúcsra. Minden egyes forró cseppjét
magamnak akartam.
A lábaim most már elernyedve fonódtak köré, ő pedig bennem
maradt, és már gyengéden csókolt.
Nedvességet éreztem az arcomon.
Ránézve lá am, hogy folynak a könnyei.
– Remélem, marhára komolyan gondoltad, amit mondtál, Skylar.
Mert nekem már nincs visszaút.
Nekem sincs.
Még jobban kezde esni, már záporoztak ránk a cseppek, mégsem
mozdultunk meg rögtön. Kibontakoztunk az ölelésből, de aztán
megint ölbe kapo , hogy bevigyen a házba.
Az emeletre érve bevi a fürdőszobába, és elkezde meleg vizet
engedni a kádba, még a hőmérsékletét is ellenőrizte. Teljesen
teleengedte a kádat, aztán kézen fogo , hogy szálljunk be.
Egy szót sem szóltunk, miközben folyékony szappant öntö a
szivacsra, amit lassan végighúzo a testemen, lassú és körkörös
mozdulatokkal haladva a lábam közö , egészen a lábujjamig. Aztán
sampont nyomo a tenyerébe, és belemasszírozta a hajamba.
Behunytam a szemem a mennyei érzéstől, a fürdőszoba pedig
megtelt párával és mentailla al. Olyan gyengéd és gondoskodó volt,
mintha egy érzékeny virág lennék. Mintha próbálta volna bepótolni
azt, amit nem adhato meg nekem a múltban. Nekem nem az első
alkalom volt ugyan, de nekünk az első. Ezt csinálta volna, ha
megadatik nekünk a lehetőség évekkel korábban.
Elve em a szivacsot, és nekilá am megmosni a hátát. Még folyt a
víz, de már kis híján túlcsordult, ezért elzártam. Alaposan bekentem
habbal a keresztet ábrázoló tetoválást.
– Mit jelent ez a kereszt?
– Az újabb, mint a többi. Azt jelenti, hogy mindenkinek megvan a
maga keresztje, amit cipelnie kell. Henrynek az autizmusa, neked
pedig o volt a rák meg a dominóhatás, amit elindíto .
Mindenkinek van valami.
– A tiéd micsoda?
– Mit gondolsz?
– Az volt, hogy elveszíte él?
– Az, hogy elveszíte elek, fájdalmat okoztam annak az embernek,
aki a mindenem, és ezzel kelle együ élnem. Emlékszel, amikor
először találkoztunk? Hogy mennyire féltem szeretni a szüleim
válása mia meg amia , amit apám te az anyámmal?
– Igen. Persze hogy emlékszem.
– Mia ad kezdtem el hinni a szerelemben. Aztán amikor
megtörtént az a szarság Charismával, lényegében olyan le em, mint
a saját apám. Az a fér le em, aki teherbe ejte valami csajt, és
elkeseríte e a nőt, aki szereti. Beteg fordulat volt ez a sorstól. Más
körülmények közö ugyan, de ugyanazzal az eredménnyel. Minden
valóra vált, amitől féltem. Nem bírtam együ élni saját magammal.
Meg akartam halni. Mostanáig Henry volt az egyetlen dolog, ami
megmente . De amit tőled kaptam ma este… egy második esélyt,
hogy szeresselek… egy ajándék. Azzal fogom tölteni az életem
hátralévő részét, hogy bizonyítsam: nem fogod megbánni.
Tudtam, hogy így lesz, mégis keserédes volt az este. Nem
tehe em meg, hogy csak úgy hazamegyek, és új életet kezdek
Mitchcsel. El kelle varrnom egy jó nagy szálat, akit Kevinnek
hívtak. Nem ígérkeze fáklyásmenetnek.
 29. FEJEZET
Mit
AMÍG SKYLAR NEM AZ ÉN GYŰRŰMET HORDTA, addig semmi sem volt
kőbe vésve. Elvileg még mindig egy másik fér menyasszonya volt,
így benne volt a pakliban, hogy hazamegy, és megint beszippantja a
biztonsági zóna. Minden tőlem telhetőt meg kelle tennem, hogy
ennek az éjszakának egyetlen pillanatát se felejtse el. Ez volt minden
esélyem.
Kavarogva folyt le a víz, miközben kiemeltem őt a kádból,
megtörölge em, és magamba szívtam a bőre illatát.
Ledobtam a törülközőt a földre, nekidöntö em a falnak, és
hozzápréseltem a farkamat. Iszonyúan benne akartam lenni újra.
– Muszáj, hogy megint a magamévá tegyelek, de elő e meg
akarlak nézni.
A meztelen teste még fantasztikusabb volt, mint ahogy
emlékeztem. Pár kilóval többet nyomo , így nom domborulatok
húzódtak végig a törékeny alakján. Két tenyerem közé fogtam az
arcát, aztán lassan lejjebb vándorolt a kezem a nyakára és a mellére,
aminek tökéletes volt a mérete: kerek és éppen akkora, hogy kitöltse
a markomat. A mellbimbója hatalmas volt, és nom rózsaszínben
játszo . Megkeményede , ahogy végighúztam rajta a kezemet.
Összefolyt a nyál a számban, és visszafogtam magam, hogy ne
nyaljam meg. Végigsimíto am a mutatóujjammal a két melle közö i
ismerős szeplőkön, s úgy mosolyogtam magamban, mintha régi
barátok lennének, akiket azt hi em, már nem láthatok többet.
Lejjebb kalandozo a kezem a hasára. Nem tehetek róla, beugro
a fájó gondolat: bármit megadnék érte, hogy kerekedni lássam a
kisbabámtól. Nagyon szere em, és meg akartam adni neki, hogy
anya legyen. Utáltam, hogy ez nem csak rajtam múlik, bármennyire
borzalmasan akarom is.
A puncija frissen borotváltnak tűnt. Eszembe juto , hogy vajon
azért csinálta-e, mert tudta, hogy ez fog történni. Belemárto am két
ujjamat.
Francba.
– Hogy lehetsz ennyire nedves, amikor szinte nem is csináltam
semmit?
– Ilyen voltam az egész út ala . Még a ól is nedves le em, ha
csak rám néztél. Senki sem vált ki belőlem olyan érzéseket, mint te.
Amit a tengerparton csináltunk ma este… nekem még sohasem volt
olyan. Soha.
– Én meg már nem is tudom, milyen érzés volt korábban együ
lenni egy nővel. Ez volt a legesleghihetetlenebb, amit valaha is
megtapasztaltam – hatoltam belé mélyebben az ujjaimmal. – Még
sohasem élveztem bele senkibe… vagy legalábbis szándékosan nem.
Még sohasem csináltam gumi nélkül.
– Én sem.
– Tessék? – állt meg a kezem a döbbene ől.
– Kevin mindig használt gumit. Soha nem akart kockáztatni,
nekem hiába nem… tudod… mindegy.
Megvonaglo am a gondola ól, hogy valaki más volt benne, de
amit hallo am, annak nagyon örültem.
– Öt év után nem gondoltam volna, de el sem tudom mondani,
milyen boldog vagyok, hogy még senki sem csinált veled ilyet, és
valamiben az első lehe em neked.
– Veled történt az első csókom is, emlékszel?
– Á… a lopo csók.
Felnyögö , amikor hirtelen mohón megcsókoltam.
– Te vagy az első mindenben, ami valaha is tényleg számíto –
nyalta meg az ajkamat. – Te vagy az első szerelmem, az egyetlen.
Folytatnom kelle , hogy biztosan én legyek az utolsó is. Örült
birtokvágy uralkodo el rajtam, úgyhogy kihúztam az ujjaimat, és
odavi em az ágyhoz a szomszéd szobában. Szé erültek a párnán a
vizes tincsei, amikor fölé kerekedtem. Nekem kis híján a szemembe
lógo a hajam.
Fájdalmasan kemény volt a farkam, és rácsöppentem a hasára.
Azonnal akartam őt, de elő e helyre kelle tennem valamit, ami
zavart. Megfogtam a kezét, hogy óvatosan levegyem róla a
jegygyűrűt, és lerakjam az éjjeliszekrényre. Merész lépés volt, de
nem bírtam tovább nézi. Nem tiltakozo , én pedig hálás voltam érte.
Nem tudtam, hogyan reagáltam volna, ha ellenkezik.
 Odakint még jobban ese , verték az ablakot az esőcseppek.
– Mondd meg, mit szeretnél – támaszkodtam meg két kézzel a feje
melle . – Akarod, hogy most gyengéd legyek? Kint egy kicsit
durván bántam veled.
– Ööö… – harapo rá gondterhelten az ajkára.
– Na? Mondd!
– Hát… nem akarom, hogy noman bánj velem… egyáltalán nem.
– Durván szereted? – mosolyogtam rá huncutul.
– Igen… nagyon is.
Az egyébként is izgato farkam még nagyobbra dagadt.
– Mit szeretnél még? – hajoltam le, hogy megkóstoljam a mellét.
Elpirult, de nem szólt semmit.
Kicsit megharaptam a fülcimpáját, és nem voltam hajlandó
moccanni.
– Nem mozdulok, amíg nem mondod el, mit szeretnél, mit
csináljak veled.
– Igazából azt szeretem, amikor te mondod meg, hogy mi legyen.
Amikor követelőző vagy, és csúnyán beszélsz. Az őrjít meg a
legjobban.
Ez az, bakker!
Odanyomtam hozzá a farkamat.
– Soha, de soha ne félj elmondani nekem, hogy mit akarsz. Alig
várom, hogy mindent kipróbáljak veled. Olyan dolgokat,
amilyeneket még egyikünk sem csinált soha. Minden egyes
porcikádat fel akarom fedezni, a korlátokat feszegetve, ha
megengeded nekem.
– Bármit megengedek neked, amit csak akarsz.
Nem, innen már tényleg nincs visszaút. Abba belepusztulnék.
– Fordulj meg! – térdeltem fel. – Látni akarom azt a gyönyörű
segget.
Miután megte e, odate em a farkamat a fenékvágatába, és
mozogni kezdtem anélkül, hogy beléhatoltam volna.
– Emlékszel, amikor a sátorban csináltam ezt veled olyan sok éve?
– Mmm-hmm.
– Annyira meg akartalak dugni hátulról aznap este, hogy
majdnem beledöglö em, de leállíto am magam. Most nem fogom.
Egyetlen lassú mozdula al beléhatoltam.
– Bakker! Soha többet nem fogom – húztam ki lassan, hogy aztán
még lassabban megint belé nyomuljak. – Soha többet – ismételtem.
 Megmarkolta a párnát, és elkezdte hozzám nyomni a csípőjét.
– Nem – te em határozo an a derekára a kezemet. – Ne moccanj!
Lassan akarom csinálni addig, ameddig már nem bírod, és
könyörögsz, hogy legyek keményebb.
Lassan, reszketősen ve e a levegőt minden egyes mély
behatolásnál, és akkor is, amikor eltávolodtam tőle. Teljesen elázo a
farkam, de nem tudtam, hogy tőle vagy a saját izgalmamtól. Édes
gyötrelem volt így ki-be járni benne. Többet akartam belőle.
Megnyaltam az ujjamat, és lassan benyomtam a fenekébe. Erre
gyorsabban ve e a levegőt, és összerezzent.
– Ez fáj? – kérdeztem.
– Nem.
– Maradj mozdulatlan! – Ez jó érzés? – nyomtam be mélyebben.
– Igen… nagyon jó.
Pont ugyanabban a ritmusban mozga am benne az ujjamat, mint
a farkamat. Lassan és mélyen. Bármelyik pillanatban elélvezhe em.
Ez volt a legerotikusabb dolog, amit valaha lá am vagy csináltam, és
csupán a jéghegy csúcsa ahhoz képest, amit akartam.
– Mitch…
– Igen, bébi?
– Többet akarok.
– Gyorsabban?
– Igen.
– Keményebben?
– Igen, igen.
– Most én jövök, én nem moccanok – húztam ki az ujjamat. –
Lovagold meg a farkamat úgy, ahogy akarod. Mutasd meg,
mennyire kell neked!
– Előbb tedd vissza oda az ujjad. Az jó érzés volt – su ogta.
Lehajoltam, és körbenyaltam a hátsó rés körül, mielő megint
bedugtam az ujjamat. A hüvelykujjam a fenékvágatában pihent,
miközben gyorsan és keményen mozgo rajtam.
Egyszer odatévedt a tekintetem a gyűrűre az éjjeliszekrényen, ami
mintha gúnyolódo volna velem. Hirtelen eluralkodo rajtam a
késztetés, hogy kisajátítsam a testét, és keményen belényomuljak a
mozdulatlansági fogadalmam ellenére. Nekicsapódtak a golyóim,
aztán még tempósabban mozgo rajtam, hogy tartsa a ritmust.
Éreztem, hogy összehúzódnak az izmai, amiből tudtam, hogy
mindjárt elélvez. Abban a pillanatban én is elengedtem magam, és
lenyűgözve gyeltem, ahogy az utolsó cseppeket is kiszorítja
belőlem. A farkam erőteljesebben rándult össze, mint valaha.
Eldobom az agyam!
Még mindig lüktetve továbbra is ki-be jártam benne, pedig már
nem maradt egy csepp sem.
– Annyira szeretlek – csókoltam meg a hátát gyengéden.
Megfordult, vadul szájon csókolt, és átölelte a nyakamat.
– Jaj, istenem – néze a szemembe. – Megint sírsz.
Baszki! Mi ütö belém? Amikor vele vagyok, mindig úgy sírok, mint egy
kisbaba, valahányszor kiürítem a tárat.
Szipogtam egyet, és szégyenkezve megráztam a fejemet.
– Úgy tűnik, hogy a farkam közvetlen összekö etésben áll a
könnycsatornáimmal, amikor veled vagyok – érinte em oda a
homlokomat az övéhez. – Holnapra egy kicsesze roncs leszek.
Mosolyogva megtörölte a szememet, aztán ado egy-egy puszit
mindke őre.
– Még soha senkivel sem éreztem magam így – mondta. – Mindig
is szere elek, de most… már abszolút függő le em tőled.

Besütö a szobába a reggeli napfény, amiben jobban látszo ak a

halványszőke pihék Skylar testén. Még mindig hitetlenkedve
bámultam őt a tegnap éjszaka után. Miután még néhányszor
szeretkeztünk, az egész éjszakát azzal töltö em, hogy csak néztem,
ahogy alszik. Eszembe juto , amikor az ágyában virraszto am
melle e még évekkel ezelő , mielő Brooklynba költözö . Akkor
mások voltak a körülmények, ám a bizonytalanság, amire ébredtem,
kísértetiesen hasonlíto .
Nem akartam hagyni, hogy visszamenjen hozzá. Még egy
pillanatra sem.
Tizenegyre kelle odamennünk a házhoz, egy órával az átadás
elő . Késésben voltunk, így elkezdtem csókolgatni a nyakát.
– Ébredj, bébi! Nemsokára mennünk kell. Csinálni akarok veled
valamit, mielő elindulunk.
Tiltakozva morgo egyet, aztán kinyújtózta a a karját. Én pedig
felkeltem az ágyból, és kiszaladtam a kocsihoz a fürdőnadrágomért.
Mire visszaértem, megint elszenderede . Benyúltam a ókba,
fogtam egy fekete bikinialsót, és nekilá am ráadni.
 – Mit csinálsz? – kérdezte ásítozva.
– Még egyszer meg akarok mártózni az óceánban, mielő
elmegyünk. Nincs sok időnk.
Felemeltem az ágyból, hogy ölben levigyem a lépcsőn.
– A felsőrésszel mi lesz?
– Nem találtam. Amúgy sincs rá szükséged. Senki sincs a
környéken.
A karjaimban vi em egészen a partig, ahol lete em, és felé
nyújto am a kezemet. Derékig bementünk a vízbe. Egyszer csak
halványulni kezde a napfény, mintha délelő i zivatar közeledne.
Tökéletesen jelképezte az érzéseimet: öröm, amit hirtelen beárnyékol
a kopár valóság.
Ez egyáltalán nem olyan volt, mint a legutóbbi bolondozásunk a
vízben. Most csak fogtuk egymás kezét, bámultuk a halványuló
napot, és tudtuk, hogy a következő néhány nap próbára teszi majd a
szerelmünket.
– Szükségem lesz néhány napra, amikor visszaérünk, jó?
Eldöntö em, hogy teljesen őszinte leszek Kevinnel erről az útról.
Megérdemli, hogy tudja az igazat.
– Megértem – feleltem gombócot érezve a torkomban.
Bűntudat villant át az arcán. Feldühíte , hogy hagyta, hogy ez
beárnyékolja az utolsó közös pillanatainkat i .
– Egy pillanatra se szégyelld magad amia , amit csináltunk –
te em a két vállára a kezemet. – Nem vagy rossz ember. Ez az
éjszaka volt a legtisztább dolog, amit valaha átéltem. Bármi történjen
is holnap vagy azután, sohasem fogom elfelejteni, amíg csak élek.

Skylar és én külön kocsival parkoltunk le a felújíto ház elő .

Kiment a sajtóközlemény, úgyhogy egy órán belül vártuk az
újságírókat a helyi önkormányzat munkatársaival, a szomszédokkal
és a tulajdonosok rokonaival együ .
Skylar körbesétált, kinyito a az ablakokat, és megpaskolta a
párnákat. A srácok közül néhányan kávéztak és fánkot e ek odalent
a konyhában. Úgy te em, mintha elfoglalt lennék, ám igazából egész
végig azon rágódtam, hogy visszahúzta az ujjára azt a
gyémántgyűrűt. Lehet, hogy túl sokat lá am bele a dologba, de
felhúzta az agyamat. Az átadás után éppen csak arra lesz ideje, hogy
visszamenjen a tengerparti házba, bezárja maga mögö az ajtót, és
egyenesen a reptér felé vegye az irányt. Nem lesz idő beszélgetni
vagy rendesen elbúcsúzni.
Nagyon büszke voltam arra, hogy hogyan kezeltem ma délelő a
dolgokat, de a gyűrű az ujján megint felébreszte e bennem a régi
féltékenységet, így megerősítésre volt szükségem.
Megállt az egyik hálószoba ajtajában, ahol éppen befejeztem egy
kilazult szeg kalapálását egy padlódeszkán.
– Tudok neked segíteni valamiben? – kérdezte.
– Igen, tudsz – koppant a kalapács a földön, amikor elengedtem. –
Csukd be az ajtót!
– Miért?
– Csak csukd be! Vagyis zárd kulcsra!
– Mit szeretnél? – ka ant a zár.
Felálltam, odamentem hozzá, és belefúrtam az arcomat a nyakába,
hogy magamba szívjam a bőre illatát.
– Éreznem kell az ízedet.
– Vannak odalent.
– Ülj le az ágyra!
Látszo rajta, hogy aggódik, hogy valaki rajtakap minket, de a ól
még engedelmeskede . Az ágy végéhez térdelve egyetlen gyors
mozdula al magamhoz húztam a csípőjét, felemeltem a szoknyáját
és szé ártam a combjait. Még rajta volt a bugyi, amikor elkezdtem
gyengéden csókolgatni. Átszivárgo a nedvesség a selymes anyagon
keresztül. Keményen odanyomta magát a számhoz, és beletúrt a
hajamba. Aztán óvatosan lehúztam róla a bugyit a fogammal.
– Még mindig aggódsz amia , hogy vannak odalent? – su ogtam.
Megrázta a fejét, és érthetetlenül motyogo valamit.
– Szerintem sem – mondtam, mielő rátapaszto am a számat a
csiklójára, és elkezdtem szívogatni.
Vonaglo az erőteljes nyelvcsapásaim ala , az ujjaim pedig
mozogni kezdtek a forró nyílásban.
Imádtam, hogy milyen hatással vagyok Skylarre. Valószínűleg
bármire rá tudnám venni az ágyban. Erről az előnyről biztosan nem
feledkezem meg. De a ól, hogy visszave e a gyűrűjét, mégis
megkérdőjeleződö bennem minden, ami az éjszaka történt.
Tépelődni kezdtem, amíg faltam őt. Ez most végül is csak egy
légyo , vagy komolyan gondolta, amikor azt mondta, hogy
elhagyja? Tudtam, hogy kegyetlenség, ám hirtelen abbahagytam.
– Mi az? – emelte fel a fejét.
 – Megint rajtad van az a gyűrű – álltam fel levegőért kapkodva. –
Ha tényleg le akarod zárni a dolgot, miért ve ed vissza?
Lepillanto a gyűrűre a kezén, és szinte meglepődö rajta, hogy
o van.
– Bele sem gondoltam. Csak re ex volt.
– Hát én meg kurvára csak ezen tudtam gondolkodni.
– Visszaadom neki a gyűrűt, Mitch – állt fel, hogy a két tenyere
közé vegye az arcomat. – Sajnálom, hogy kételkedsz a
szándékaimban azért, mert felve em. Egyértelműbbé kelle volna
tennem. Nem nagyon tudok tiszta fejjel gondolkodni, mert annyira
ideges vagyok, hogy el kell mondanom neki.
– Én csak… – húztam magamhoz kalapáló szívvel. – Egy kicsit
megőrülök, amikor rólad van szó, ha nem ve ed még észre. A
tegnap este után semmivé foszlo az addigi türelmem. Már
egyszerűen nem bírom el a gondolatát annak, hogy vele legyél. Ne
haragudj, ha túlreagáltam.
– Ne magyarázkodj. Ebből is tudom, hogy mennyire szeretsz, és
segít megerősíteni, hogy jó döntést hozok – csókolt meg gyengéden.
– Szeretlek.
Ezt nem győztem elégszer hallani.
– Öt évig vártam azt remélve, hogy visszajössz hozzám, de
sohasem hi em volna, hogy tényleg megteszed. Bocsáss meg, ha
nehezen hiszem el, mert olyan szürreálisnak tűnik! Ha az egész
hátralévő életemet azzal töltöm, hogy próbálom bebizonyítani
neked, milyen hálás vagyok és mennyire szeretlek, még az sem lesz
elég.
– Nem kell bizonygatnod semmit. Csak szeress!
– Be kéne fejeznem, amit a kiakadásom elő elkezdtem, de most
egyszerűen muszáj benned lennem. Jó?
– Semmi másra nem vágyom jobban, de gyorsnak kell lennünk.
– Az menni fog – csatoltam ki az övemet. – Mit szólnál öt
másodperchez?
– Annyira nem muszáj gyorsnak lenned – vihogo .
Hanya döntö em az ágyon. Még csak félig toltam le a
nadrágomat, amikor beléhatoltam, és elállt a lélegzetem a ól, milyen
elképesztően forró a puncija. Csupán órák teltek el azóta, hogy
legutóbb benne voltam, de mintha egy örökkévalóság le volna.
Nem tudtam betelni vele. Egész nap ezt akartam, mindennap.
Eddig mindig eszevesze ül és kétségbeese en szeretkeztünk, de
ez a pillanat más volt. Belelazultam a dologba, mert életemben
először elhi em, hogy ő tényleg az enyém. Megengedtem
magamnak, hogy átéljek minden mozzanatot, és a jelenben
maradtam anélkül, hogy elhomályosíto a volna a tudatomat az
aggodalom vagy a kételkedés. Így valójában érezhe em a testemmel,
hogy mit üzen nekem az övével. Minden egyes mozdula al valami
újat ado magából: ahogy megfeszültek az izmai a farkam körül,
ahogy belém kapaszkodo , mintha az élete múlna rajta, ahogy
minden egyes lélegzetvétele olyan volt, mintha azon múlna, hogy
összeforr a testünk. Megmuta a nekem, hogy meghozta a döntést.
Mennyország.
Nem lehet szavakkal kifejezni, hogy mennyire szeretem ezt a nőt.
Amikor együ eljuto unk a csúcsra, megint jö ek azok a hülye
könnyek. Szívem szerint felordíto am volna, hogy „gyere hozzám
feleségül, Skylar!”, amikor beleélveztem, ám az agyam közbelépe .
Nem tűnt ideálisnak, hogy a tőlem megszoko bőgős orgazmus
közepe e kérjem meg a kezét, ezért inkább ejte em a témát.
Hangok hallatszo ak a lépcső aljából. Kocsiajtók csapódtak
odakint. Közelge az átadás időpontja, kezdtek megérkezni az
emberek.
– Ki kell mennünk – harapdálta gyengéden az orromat, miközben
mosolyogva megtörölte a szememet. Még mindig rajta feküdtem, de
vonakodva kihúztam a farkamat.
Skylar kiment a szobából nyíló fürdőbe, hogy rendbe szedje
magát, én pedig felhúztam a nadrágomat, és összekaptam magam.
Nem le volna jó úgy lemenni a srácokhoz, hogy látszik rajtam,
hogy sírtam.
Még válto unk egy szenvedélyes csókot, mielő kimentem a
szobából. Ő egy kicsit később jö ki, hogy ne legyen túl feltűnő a
félrevonulásunk.
Villanó vakuk és beszélgetések zaja várt a földszinten. Skylar nem
sokkal utána jelent meg, tökéletesen összeszede en, egyetlen
zabolátlan hajtincs nélkül. Senki sem mondta volna meg róla, hogy
keményen megdugták néhány perce.
Egy helyi riporter éppen interjút készíte Skylarrel a sarokban. A
szoba túlsó végéből gyeltem kávét kortyolgatva, miközben
részletesen elmagyarázta egy ház berendezésének a folyamatát szűk
költségvetés melle , ilyen rövid idő ala .
Hívtak a mobilomon, hogy a Johansen család öt perc múlva i
van.
Amikor megérkeztek, mindenkin eluralkodtak az érzelmek.
Meg zethetetlen volt látni, ahogy színtiszta örömmel és hálával
végigjárták az összes helyiséget. A rámpától különösen
meghatódtak, amit a uknak szereltünk fel. A fürdőszobákat is úgy
alakíto uk ki, hogy használni tudja őket. Összességében tehát a
meglepetés hatalmas siker le .
Miután a sajtó képviselői távoztak, mi is elmehe ünk, és
hagyha uk a családot, hogy örüljenek az új o honuknak. Köve em
Skylart vissza a Sandbridge Beachre, hogy használja a mosdót, és
összeszedje a holmijait. Aztán kimegy majd a reptérre a bérelt
kocsival, és felszáll a gépre. Én pedig útra kelek abban a reményben,
hogy késő estére odaérek New Jersey-be.
Nem akartam elengedni. Odamentem mögé, miközben a bőröndje
fogantyújával babrált.
– Mondd le a repjegyfoglalást! – mondtam neki a nyakát
csókolgatva. – Gyere haza velem kocsival! Megállhatunk
Washingtonban vacsorázni.
– Nem megy – fordult meg, hogy végighúzza a hüvelykujját a
borostás államon. – Haza kell mennem, hogy túl legyek rajta.
– Ma este beszélsz vele?
– A ól függ, hogy mikor érek oda – néze le idegesen a padlóra,
és kifújta magát. – Vagy ma este, vagy holnap.
– Mondd el neki ma este!
– Miért?
– Nem akarom, hogy hozzád érjen. Mit fogsz csinálni, ha
próbálkozik valamivel?
– Ennyire nem gondoltam végig.
– Mondd el neki, amikor visszaérsz! Aztán szeretném, ha fognád a
cuccaidat, és átjönnél hozzám. Anya majd beenged, ha én még nem
érek haza addigra.
– Mitch, egy kicsit óvatosabban kell ezt intéznem. Lesz egy csomó
kérdése. Nem mondhatom neki egyszerűen azt, hogy öt év után
elhagyom azért a fér ért, akiről azt hiszi, hogy traumát okozo
nekem, utána meg kisétálok az ajtón… Ennél fontosabb nekem.
Bakker. Valószínűleg igaza van. Túlságosan is jól tudtam, milyen
érzés elveszíteni, szóval nagyon kelle volna sajnálnom a
szerencsétlen ótást, viszont képtelen voltam túllépni a saját
izgato ságomon és féltékenységemen. Azt akartam, hogy Skylar
minél előbb az én házamban és az én ágyamban legyen.
– Oké, megértem. Nem erőltetem. De biztos, hogy nem gondoltad
meg magad, és nem akarsz velem jönni kocsival?
Megrázta a fejét.
– Szeretlek, Skylar Marie Seymour – csókoltam meg, aztán jól
ráharaptam az alsó ajkára.
– Én is szeretlek.
– Jó utat! Kérlek, hívj, amikor landoltál! Én még a kocsiban leszek.
– Rendben.
Kihúzta a bőröndjét az ajtón, én pedig köve em. Miután bete em
a poggyászt a csomagtartóba, még válto unk egy csókot, aztán
kihajto a murvával felszórt kocsifelhajtóról az útra. Néztem, ahogy
teljesen eltűnik a távolban.
Kísérteties csend telepede a házra. Ő már elment, de a
parfümjének virágillata csiklandozta az orromat az előszobában.
Máris hiányzo . Felkaptam az egyik hajgumiját, ami leese a földre,
és végiggondoltam az együ töltö hetünket. Képtelen voltam
visszafogni a mosolyomat.
Kiléptem az üvegbetétes ajtón, hogy még egyszer, utoljára
megcsodáljam az óceánt, mielő kulcsra zárom a házat. Ez a hely
mindig is különleges marad majd a számomra az i történtek mia .
Megjegyeztem magamban, hogy jövőre is intézzek egy foglalást.
Elhozhatnánk ide Henryt és anyát is, hogy hagyományt teremtsünk
vele. A am imád a tengerparton játszani. Megnyugtatja a víz.
Mindig is azt mondtam, hogy már csak emia is szívesen költöznék
az óceán közelébe.
A minden eddiginél fényesebb jövőről ábrándoztam, amikor
kopogta ak.
Visszajö .
Izgato an dobogó szívvel mentem oda, hogy ajtót nyissak.
Kiderült, hogy egyáltalán nem hozzá megy haza.
Mert a pasas állt o , az ökle pedig egyenesen az arcom felé
lendült.
 30. FEJEZET
Sk ar
AMIKOR LANDOLT A GÉPEM, és besétáltam a newarki reptér
termináljára, egyszerűen tudtam, hogy valami nem stimmel. Kevin
sohasem kése sehonnan. Két napja még ragaszkodo hozzá, hogy
értem jöjjön, most mégsem lá am sehol.
Mindazok után, ami Mitchcsel történt, ostoba módon elfelejte em
töltőre tenni a telefonomat előző este. Akkor lá am, hogy teljesen
lemerült, amikor felszálltam a gépre, a töltőt pedig a bőröndben
felejte em. Így senkit sem tudtam elérni. Nem is tudtam Kevin
számát fejből, mert olyan régóta benne volt a telefonomban.
Már csak az én bőröndöm körözö utolsóként a futószalagon,
amikor leve em, és arra juto am, hogy Kevin nem jön. Rossz
érzésem támadt, ahogy o álltam a zsúfolt poggyászkiadó részen, és
nem tudtam, hová menjek, mit csináljak. Beszállási felhívások
hallatszo ak a hangosbemondóból, és emberek ütköztek nekem,
miközben o álltam kábán és értetlenül.
Végül egy reptéri dolgozó intéze nekem transzfert, ami hazáig
vi .
Összevissza vert a szívem, ahogy a házunk felé közeledtem a
Bayberry Lane-en. Reszkető kézzel te em a kulcsot a zárba, de nem
moccant. Ellenőriztem, hogy nem rossz kulccsal próbálkozom-e,
aztán észreve em a lecserélt zárat.
Ugatás hallatszo a fenti hálószobából. Seamus! Évek óta nem
csinálta. Valami nem stimmelt. Kezdtem pánikba esni.
Kevin tudta.
Csiripeltek a madarak, ahogy eszelősen jobbra-balra tekingetve
szinte azt vártam, hogy kiugorjon a bokorból, vagy ilyesmi.
Beszálltam a kocsimba, hogy töltőre tegyem a telefonomat, és
elindultam céltalanul furikázni a környéken. Megálltam egy
csapatnyi srác mia , akik az utcán hokiztak, és elkezdtem izzadni.
É
Éreztem, hogy valami rossz fog történni.
Amikor végre bekapcsolt a telefonom, félreálltam az autóval. Tíz
nem fogado hívásom volt, néhány olvasatlan üzene el. Mindegyik
Mitchtől, kivéve egyet, amelyik Kevintől.
Egy kép volt benne Mitchről és rólam, ahogy ma reggel egymás
kezét fogva állunk a vízben.
Összeszorult a szívem, döbbenten a szám elé kaptam a kezemet.
Ala a csak ennyi szöveg állt: Hogy tehetted ezt velünk?
Nem volt tőle több üzenet, hívás sem. Ha ő csinálta ezt a képet,
akkor az azt jelenti, hogy elment Virginiába. Eszembe juto , vajon
mit láthato még. Mielő viszont továbbgondolha am volna az
egészet, megcsörrent a telefonom.
Mitch volt az.
– Mitch? Képzeld, Kevin…
– Tudja.
– Most landoltam. Lemerült a telefonom – hadartam. – Küldö
nekem egy képet…
– Próbálj megnyugodni! Figyelj rám, Skylar! Idejö a tengerparti
házba.
– Micsoda?
– Rögtön azután, hogy elmentél, kopogtak az ajtón. Kinyito am,
mert azt hi em, te jö él vissza. Ő volt, és behúzo nekem egyet.
Ne!
– Jól vagy?
– Van egy kis monoklim, de megvagyok. Másodszor is
megpróbált megütni, de letepertem, és lefogtam a kezét. Erősebb
vagyok nála. Csak arra az első ütésre nem számíto am.
– Hol van most? Te hol vagy?
– Gondolom, hogy a gépen ül vissza New Jersey-be. Én kocsival
tartok hazafelé. Később tudtam elindulni, mert vallato egy darabig.
Kivan, de nem hibáztatom érte.
– Mit mondtál neki?
– Elmondtam neki az igazat arról, hogy újra találkoztunk, és
szerelmesek vagyunk. Nem emlékszem minden részletére annak,
amit mondtam, de lényegében megvádolt, hogy manipulállak téged.
Felhozta, hogy mennyire ki voltál borulva, amikor megismert. Azt
mondta, hogy ha olyan hülye vagy, hogy mindazok után visszajössz
hozzám, akkor megérdemeljük egymást.
– Mondta, hogy mióta volt Virginiában? És mennyit láto ?
Ú
 – Úgy ve em ki a szavaiból, hogy egy ma hajnali jára al jö . Nem
hinném, hogy o volt tegnap este. Azt mondta, hogy megnézte a
laptopodat, és megtalálta az e-mailt, amit az út elő küldtem neked.
Amikor meglá a a nevemet, rájö . Szerintem megvárta, hogy
elindulj a reptérre, hogy lerendezze velem, mint fér a fér val,
anélkül, hogy végig kéne nézned.
– Biztos azután kezde el kémkedni utánam, hogy nehezen
mondtam ki neki tegnap este a telefonban, hogy szeretem –
döntö em hátra a fejemet a támlának.
– Mindegy, most már mindent tud. Nagyon sajnálom, hogy így
történt, de azt szeretném, hogy tartsd magad távol a ól a háztól.
– Kizárt engem, de muszáj i megvárnom, és este elé állnom.
– Nem akarom, hogy egyedül tedd.
– Nem fog bántani.
– Engem kurvára megütö , gondolkodás nélkül. Sohasem
bocsátanám meg magamnak, ha kezet emelne rád.
– Engem nem ütne meg. Biztosra veszem, hogy elő ed még
senkinek sem húzo be soha életében. Nem olyan a természete.
– Én még órákig úton leszek. Ha előbb érne oda, mint én, és
ragaszkodsz ehhez, akkor fel kell töltened a telefonodat, és hívni a
rendőrséget, ha akár csak hozzád ér. Megérte ed?
– Ne aggódj!
Miután lete em, visszamentem a házhoz, és leparkoltam elő e.
Lement a nap, de két óra múlva még nyoma sem volt Kevinnek.
Nem ve e fel a telefont, így nem volt más választásom, mint tovább
várni. Nem e em és nem i am semmit, de amúgy sem volt
étvágyam.
Fél tizenke ő körül közeledő fényszórókat lá am a hátam mögö .
Kevin beállt a garázsba, és rögtön becsukta a távirányítású ajtót.
Tudtam, hogy biztos lá a, hogy idekint állok.
Kiszáradt a szám, és úgy éreztem, hogy mindjárt bepisilek,
amikor odamentem a bejárati ajtóhoz, hogy bekopogjak. Nem
nyito a ki. Elkezdtem dörömbölni, ameddig bírták a bütykeim.
– Kevin, engedj be! – kiabáltam végül, miközben kicsordult egy
könnycsepp. Utáltam magamat, amiért fájdalmat okozok neki.
Még mindig nem nyito ajtót. Hallo am, hogy nyílik az egyik
emeleti ablak, aztán elkezdtek ruhák záporozni az égből. Kevin
kidobálta az összes ingóságomat a bokorba meg a gyepre. Az ablak
felé közeledve az egyik szoknyám landolt a fejemen.
 – Kérlek, beszéljünk! – kiálto am.
– Nincs mit megbeszélni. Azt akarom, hogy tűnj el az összes
szaroddal együ .
– Nem akartam fájdalmat okozni neked. Beszélni akartam veled,
amikor hazaérek. Az út elő nem történt semmi.
Seamus megint ugato .
– A madarat is ki kéne dobnom az ablakon – hallo am tőle.
– Ne!
Végre leállt, és kidugta a fejét. Dühösen el ntorodo .
– Igazából nem tenném meg, Skylar. Ez a különbség ke őnk
közö . Én nem vagyok rideg és szívtelen.
Miután úgy tűnt, hogy már minden egyes holmimat kihajigálta a
fűbe, eltűnt. Szégyenkezve végignéztem a szanaszét heverő
ruháimon. Amikor Seamus hirtelen abbahagyta az ugatást,
fülsüketítő le a csend.
Megszakadt a szívem Kevinért. Szörnyű embernek éreztem
magam.
Egyszer csak lassan kinyílt a bejárati ajtó, én pedig odamentem.
Kevin a küszöbön elállta az utamat. Vöröslö a szeme, az inge pedig
nem volt betűrve. Elkeserítő volt ilyen ziláltan látni.
– Szere él egyáltalán valaha? – szólalt meg rekedten.
A tücskök ciripelését hallgatva lepillanto am a cipőjére, s
elgondolkodtam, hogyan válaszoljak noman erre a kérdésre.
– Szerintem igen. Nagyon fontos vagy nekem. Sokáig te
jelente ed nekem a világot. Sok tekintetben szeretlek, csak…
– Nem úgy, ahogy őt.
– Nem, nem ugyanúgy – kezdtem el sírni.
– Bíznom kelle volna az ösztöneimben – rázta a fejét a
borotválatlan állát dörzsölgetve. – Tudtam, hogy már nagyon régóta
nem stimmel valami. Csak próbáltam nem törődni vele, és reméltem,
hogy majd jobb lesz.
Késztetést éreztem, hogy ezernyi dolgot mondjak neki, hátha
jobban érzi majd magát, de tudtam, hogy úgysem számítana. Nem
változtat semmin, ha kifogásokat keresek a viselkedésemre.
Megcsaltam őt azzal a fér val, akibe szerelmes vagyok. Tegnap este
valahogy felmente em magam, mert magamban lezártam a
dolgokat Kevinnel, és megfogadtam, hogy elmondom neki, amint
visszaérek. Ez a magyarázat viszont nem segíte volna rajta. Fájni
fog, akármit mondok is, ezért inkább úgy döntö em, hogy nem
sértegetem tovább a szánalmas kifogásommal.
– Nem akarlak már látni ma este – jelente e ki. – Hazaviheted a
ruháidat… bárhol legyen is az a „haza”. A többi holmidat majd
összepakolom, és elviszem anyádhoz. Menj el, légy szíves!
– Megértelek. Elmegyek. Kihozhatom legalább Seamust, kérlek?
Felsóhajtva beengede . Felmentem a lépcsőn, és amikor beléptem
a szobába, Seamus oldalra biccente fejjel néze rám. Vijjogo ,
amikor megfogtam a ketrecét meg a légáteresztő takaróját, és
levi em. Annyi hurcoláson keresztülment már, hogy biztos azt
gondolta: „soha többet”.
Kevin ugyano állt az ajtóban, és hűvös tekinte el néze rám,
amikor visszaértem. Csak annyi időre te em le Seamust, hogy
levegyem a gyémántgyűrűmet, és óvatosan odarakjam a kisasztalra
az előszobában.
Vete em még egy utolsó pillantást a házra, amit sohasem éreztem
az o honomnak, aztán vissza se néztem.

A Darjeeling tea átmelegíte e a torkomat, ahogy anyánál ültem az

ablakban, és azon tűnődtem, mivé le az életem.
Egy hónap telt el a szóváltásunk óta Kevinnel. Egyszer
találkoztunk utána egy kávéra, főleg azért, mert könyörögtem neki.
Tudnom kelle , hogy nem utál engem. Meg akartam erősíteni, hogy
milyen nagyra becsültem a közös éveket, még akkor is, ha úgy érzi,
hogy eldobtam magamtól az egészet. Nem sokat mondo , miközben
én idegesen hadováltam aznap. Nyilvánvalóan volt még benne
keserűség, és elzárkózo előlem. Megérte em. Valahol mélyen
sohasem fogok megbocsátani magamnak, amiért fájdalmat okoztam
neki, ám a találkozó jelente számomra valami lezárásfélét. Legalább
beszélő viszonyban voltunk. Ez is több, mint amit én nyújto am
volna neki fordíto esetben. Felajánlo am, hogy segítek vigyázni a
házra, amíg nem sikerül eladni, de nem fogadta el. Másnap
elköltözö Kaliforniába. Nem rázo meg a költözése, ami
megerősíte abban, hogy jól döntö em.
Ha valaki azt mondta volna egy hónapja, hogy megint anyánál
fogok lakni, nem hi em volna el. Anya teljesen ledöbbent, amikor
megtudta, mi történt. Mit sem sejte arról, hogy Mitch megint képbe
került, és tényleg odavolt Kevinért – talán jobban, mint én valaha.
Nem próbált meg rákontrázni a bűntudatomra, de azért feszült volt
az első néhány nap.
Mitch könyörgö , hogy költözzek hozzá. Semmire sem vágytam
jobban, de muszáj volt hozzászoktatnunk Henryt a társaságomhoz,
mielő betolakszom az éle erükbe. Nem kelle sie etni a dolgokat.
Az ő világukban élni azt is jelente e, hogy egy napon talán szembe
kell majd néznem azzal, amivel reméltem, hogy soha: Charismával.
Mi van, ha eljön látogatóba? A ól re egtem a legjobban, hogy
találkoznom kell vele. Sok minden megijeszte , de nem eléggé
ahhoz, hogy továbbra is külön éljem az életemet Mitchtől.
Sőt, a legutóbbi néhány éjszaka úgy éreztem, hogy nem tudok
betelni vele. Mintha megint kamasz lány le em volna. Izgato an
vártam az esti üzenetét. Miután Henry elaludt, Mitch írt, hogy
menjek át. Az ajtóban várt, gyelt az utca túloldaláról. Ölbe kapo ,
mielő egyáltalán bete em volna a lábamat a házba. Gyertyák
pislákoltak a nappaliban, és o volt a kedvenc borom kinyitva.
Muszáj volt csendben maradnunk, mint két bujkáló tininek.
Smároltunk a kanapén, miközben néztünk valamit a Net ixen,
amiből elkerülhetetlenül agyeldobós szex kerekede , mielő véget
ért volna a lm. Életünkben most először tudtunk csak úgy örülni
egymásnak.
Ma délután, amikor felálltam, hogy letegyem a bögrémet a
konyhában, észreve em egy fehér papírfecnit, amit az ajtó ala
dugha ak be.

Találkozzunk a kosárpalánknál háromkor.

Kuncogtam rajta, mert eszembe juto , hogy a legelső üzenet

mintájára írta ezt, amit gyerekkorunkban hagyo nekem.
Az órám szerint tíz perc volt hátra háromig, így visszamentem az
ablakba várakozni. Nagyjából öt perc múlva kijö Mitch és Henry.
Mitch egy kicsiknek való műanyag kosárpalánkot tarto a kezében.
Lete e a kocsifelhajtó aszfaltjára, Henry pedig körbe-körbe
rohangált. Mitch küszködö , hogy lekösse a gyelmét, de Henry
nem állt meg. Végül elkapta a át, felemelte a levegőbe, és lete e a
palánk elé. Megmuta a, hogy kell kosárra dobni a labdával, de
Henryt továbbra is jobban érdekelte, hogy a földet nézve futkosson.
Mitch megint felemelte, és ráte e Henry mindkét kezét a labdára, és
bedoba a vele a kosárba. Amikor betalált, Mitch lelkesen
megtapsolta, Henry pedig megint elkezde körülö e rohangálni,
mert egyáltalán nem érdekelte a játék.
Mitch csalódo an állt o , hóna ala a labdával. Belefájdult a
szívem a látványba, hogy ennyire igyekszik. Annyira jó apa. Volt
valami ebben a pillanatban, ahogy o állt, egyedül szembenézve a
kihívással. Tényleg a részese akartam lenni ennek… nem holnap,
nem jövőre… hanem ma és mindörökre. Annyira szeretem!
Fogtam a dzsekimet, aztán átszaladtam az utca túloldalára.
– Szia!
Mitchnek felderült az arca, amikor megláto .
– Hát szia! Éppen időben jö él.
Átöleltem a nyakát, ő pedig megcsókolt.
– Egy ideje gyeltelek titeket.
– Ja… Henry szívesebben kergeti a saját árnyékát a napon,
mintsem hogy kosarazzon.
– Semmi baj. Mindenkinek megvan a maga hobbija.
– Neked mi a hobbid? – hajolt közel parázsló tekinte el.
– Nekem te vagy a hobbim – ragadtam meg a pólóját.
– Tényleg? – morogta, miközben újra megcsókolt, noman
harapdálva az alsó ajkamat.
– Tényleg.
– Jó, menj egy kicsit távolabb! Kezd merevedésem lenni.
Neve em, ahogy félrete e a műanyag palánkot. Henry továbbra
is a napfényben szaladgált a garázsajtónál.
– Szia, Henry! – mentem oda hozzá, és lehajoltam. Nem állt meg,
nem is néze rám.
– Ritka jó formában van ma – állapíto a meg Mitch.
– Ha ezt akarja csinálni, akkor hadd csinálja.
– Akarsz játszani? – dobta ide a labdát Mitch.
– Persze.
– Emlékszel még a szabályokra? – emelge e a szemöldökét.
– Én találtam ki azokat a szabályokat, Nichols.
– Igaz.
Felváltva dobtunk kosárra, és én voltam az első, aki elhibázta.
– Jól van – vakarga a az állát. – Mondj egy dolgot, amit szeretsz
bennem!
– Nem tudok.
– Muszáj.
 – Túl sok minden van ahhoz, hogy csak egyet mondjak. Szeretem,
hogy milyen fantasztikusan jó apa vagy. Szeretem, hogy sohasem
adtad fel teljesen a ke őnk dolgát, még akkor sem, amikor én igen.
Szeretem, ahogy felderül az arcod, amikor meglátsz engem.
Szeretem, hogy úgy tudsz bánni a testemmel, ahogy senki más.
Szeretem…
– Még soha életemben nem éreztem magam ennyire
szerencsésnek – szakíto félbe egy csókkal.
– És szeretem, hogy úgy sírsz, mint egy kisbaba, amikor elélvezel
– fejeztem be.
– Ó… szereted? Én csak bőgős orgazmusnak hívom.
Gondolkodom rajta, hogy kéne egy ilyen nevű koktél. Ez lehetne az
italkülönlegesség az esküvőnkön. Kitaláljuk a hozzávalókat, és csak
mi fogjuk tudni, mit jelent igazából.
– Hm, az esküvőnkön?
– Aha. Ha részedről is oké.
– Több mint oké – lábadt könnybe a szemem.
– Helyes. Mert soha többé nem engedlek el.
A kapucnis pulcsijának cipzárját piszkálva azon töprengtem,
amivel épp elő akartam hozakodni.
– Szerintem előbb össze kéne költöznünk. Mit szólnál a mai
naphoz?
– Komolyan mondod? – ve e két tenyere közé az arcomat, és
elkerekede a szeme az izgalomtól.
– Igen. Úgy döntö em, hogy elfogadom, amit felajánlo ál. Készen
állok.
– Menj! – ereszte el Mitch. – Fogd a cuccaidat, és gyere vissza! Az
ágyamban akarlak látni ma este.
– Csak még van egy kérdésem.
– Mi?
– Madarakat is befogadsz?
– Kizárólag vén perverz madarakat.
Nevetés közben odatévedt a tekintetem, ahol Henry játszo .
Abbahagyta a rohangálást, és felkapta a kosárlabdát, ami felé gurult.
– Nézd csak, Mitch!
Mitch megfordult, hogy odanézzen.
Henry odament a kis palánkhoz, és lazán bedobta a labdát.
– Egy kicsit öntörvényű, azt hiszem – rázta a fejét Mitch.
– Az jó jel.
 Pillanatokon belül megint az árnyékát kerge e.
– Gyere be! – húzta meg noman Mitch a dzsekimet. – Csináljunk
vacsorát együ ! Aztán te leszel az ünnepi desszertem. Holnap
segítek neked a költözésben.
– Csak hadd ugorjak át Seamusért meg a pizsamámért!
Amint visszaértem Mitchhez és Henryhez, elneve em magam az
abszurd helyzeten, hogy semmi más nincs nálam, amikor
hivatalosan is elköltözöm anyámtól, mint egy papagáj kalitkában
meg néhány ruhadarab.
Seamus eszevesze ül verdesni kezde a szárnyával, amikor
meglá a, hol vagyunk.
– Izgato nak tűnik. Szerinted emlékszik a házra? – kérdeztem.
– Szerintem alig várja, hogy később rám szarjon. Ez a
véleményem.
Henry odajö a kalitkához, és bekukucskált.
– Látod a madarat, Henry? – borzolta meg a haját Mitch. – Az egy
madár. Seamusnek hívják. Mondd, hogy szia, madár!
Henry hirtelen elkezdte utánozni Seamus szárnycsapkodását.
Épületes látvány volt, ahogy ke en csapkodnak egymásnak. Henry
nevetésben tört ki, még hátra is néze , hogy mit szól hozzá Mitch.
– Még sohasem lá am felpörögni valamitől, ami nem kütyü –
ragyogo fel Mitch arca.
Seamus mintha bizta a volna Henryt azzal, hogy egyre
gyorsabban verdese a szárnyával. Amikor a papagáj elkezde
bólogatni, Henry szívből felkacago , és azt is utánozta.
Összemosolyogtunk Mitchcsel.
– Hát, azt hiszem, hogy ez a madár végre rátalált a küldetésére –
állapíto am meg.
Amikor Mitch megfogta a kalitkát, hogy bevigyük a házba, Henry
tiltakozva felkiálto .
– Mah…
– Mit mondo ?
– Szerintem próbálja kimondani, hogy madár – mondta csillogó
szemmel Mitch. – Henry, kint szeretnél maradni a madárral? – te e
le a kalitkát.
– Mahdá.
– Ki is mondta! – állt el a lélegzetem.
– Az hiszem, ez az első igazi szava.
Ez a nap több okból is garantáltan emlékezetesre sikerede .
 – Te jó Toledo!
Mitch és én egyszerre néztünk rá.
– Mitch, Seamus már évek óta nem mondta ezt. Nagyon fura.
– Azt a mindenit! Olyan, mintha tudná, hogy most rendeződnek
vissza a dolgok úgy, ahogy lenniük kell.
Ez a helyzet az igaz szerelemmel. Újjá tud születni a hamvaiból,
mert a forrása elpusztíthatatlan. A felszínéről darabok törhetnek le
és veszhetnek el, de ha az ember elég szerencsés ahhoz, hogy
megtalálja, és újra összerakja, akkor végül erősebb lesz, mint valaha.
Csak ez járt a fejemben, ahogy o álltam a kosárlabdapályánkon
Mitchcsel. Mindazok után, amin keresztülmentünk, azon kaptuk
magunkat, hogy új és jobb életet kezdünk pontosan ugyano , ahol
minden elkezdődö .
 EPILÓGUS
Sk ar
NEM IS LEHETETT VOLNA szebb időnk a szombati kerti partihoz.
Meleg volt, de száraz és nem párás levegő. Mitch a kinti asztalok
letakarításával foglalatoskodo , én pedig egy szede -vede
bárpultot állíto am éppen össze a vendégeinknek. Janis
bébiszi erkede , így nyugodtan előkészíthe ünk mindent.
Amikor a postaautó elhajto , odasétáltam a ip- op
papucsomban a postaládához, és átböngésztem a számlák és a
kuponos szórólapok halmazát. Rögtön megakadt a tekintetem egy
nemzetközi küldeményen, amin o díszelge a légiposta kifejezés.
Skylar Nicholsnak címezték. A feladó címe London volt. Hirtelen
úgy éreztem, kezd visszajönni a reggeli gofri.
Ne most!
Semmiképpen sem hagyha am, hogy ez tönkretegye a napunkat.
Körülnéztem, amikor visszamentem a házba, és felszaladtam a
fenti fürdőszobába, hogy magamra csukjam az ajtót. Reméltem,
hogy Charisma nem problémázni akar velünk. Évek óta egyszer sem
jö vissza az országba, amióta újra együ vagyunk Mitchcsel.
Egyszer sem kelle szembekerülnöm vele úgy, ahogy tarto am tőle.
A boríték megvágta a kezemet, miközben sietve kibonto am a
levelet. Kézzel írta, drágának tűnő papírra.

Kedves Skylar!
Gondolom, én vagyok az utolsó ember, akitől levelet akarsz kapni.
Teljesen megértem. Ez a levél inkább az én javamat szolgálja, mint a
tiédet.
A lényegre térek. Bizonyos nemrégiben történt életesemények hatására
újragondoltam a viselkedésemet az évek során. Súlyos egészségügyi
problémám van, és bár a részletektől megkíméllek, maradjunk annyiban,
 hogy most már több közös van bennünk a Mitchcsel közös múltunkon
kívül.
Azért írok, mert úgy érzem, hogy bocsánatot kell kérnem tőled, mielő
túl késő lenne. Sajnálom, hogy akaratlanul fájdalmat okoztam
mindke őtöknek. Éretlenül, önző módon és kegyetlenül cselekedtem.
Nem várom el, hogy elfelejtsd, mert az valószínűleg lehetetlen. Viszont
arra kérlek, hogy bocsáss meg nekem.
Ugyanakkor szeretnék neked köszönetet mondani, amiért olyan anyja
vagy a gyermekemnek, amilyet megérdemel. Tisztában vagyok vele, hogy
lényegében elhagytam a amat. Részben amia , mert sohasem voltam
kifejeze en anyának való, de főleg azért, mert biztosra veszem, hogy jobb
neki nélkülem.
Gratulálok az esküvőtökhöz. Tényleg a legjobbakat kívánom nektek.
Bár gyanítom, hogy nem fogod elhinni, de ez az igazság. Te és Mitch
kétségtelenül összetartoztok, és bizonyítékul szolgáltok arra, hogy mindig
a sors nevet a végén. És a karma. Én vagyok rá az élő bizonyíték.
Üdv:
Charisma Warner

Csak bámultam a levelet a kezemben. Nem tudtam, mire véljem.

Meglepe , hogy valami szomorúságfélét éreztem. Tényleg sajnáltam
őt. Sohasem fogja megtapasztalni azt a fajta örömet, amit én napi
szinten átéltem Henryvel, ahogy segíte em neki a tanulásban, és
megünnepeltünk minden egyes lépést. Ráadásul Henry szeret
engem, amit ki is mutat a maga különleges módján. Én le em az
egyetlen anya az életében.
Összehajtoga am a levelet, behunytam a szemem, és elmondtam
egy imát. Ha létezik jele az igazi megbocsátásnak, akkor az az, hogy
a legnagyobb ellensége jóllétéért fohászkodik az ember. Utána olyan
belső békét éreztem, ami nem is jöhete volna jobbkor.
Eldöntö em, hogy Mitch nem ma fog értesülni erről a levélről.
Nem akartam felzaklatni, mert ez a nap túl fontos volt
mindke őnknek. Bevi em a borítékot a hálószobába, és bete em a
ókomba. Megfogadtam, hogy holnap megmutatom neki.
Majdnem három éve házasodtunk össze. Nagyjából fél évvel
azután, hogy átköltöztem hozzá, egyik este megkért, hogy üljek le
megnézni vele egy lmet. Megnyomta a lejátszás gombot, és egy
válogatás jelent meg a képernyőn azokból a fényképekből, amiket
Angie készíte rólunk az évek során. A vetítés ala John Legend All
of Meje szólt.
Leese az állam. Voltak olyan képek, ahol csak az összekulcsolt
kezünk látszo , és olyan is, ahol Mitch áhíta al néze rám, amikor
nem tudta, hogy fotózzák. Már akkor is az arcára volt írva, hogy
milyen szerelmes. Voltak képek arról, hogy megpuszilja a fejemet,
amikor beteg voltam, a végzős bálról és a Lake George-i
kirándulásról. Az ötévnyi szünet viszont fájdalmasan szembetűnő
volt, mielő megjelentek a Henryvel közös fotók. A legvégén pedig a
„Folytatása következik” felirat jelent meg a képernyőn, amit a „Hozzám
jössz feleségül?” követe . Sohasem fogom elfelejteni azt a pillanatot,
amikor felé fordultam, és belenéztem a szemébe. Idegesen matatva
ve e elő a gyűrűt az ingzsebéből. Mintha le volna rá esély, hogy
nemet mondjak.
Ez volt az egyik legszebb emlékem, amit csak az esküvő szoríto
a második helyre életem szerelmével néhány hónappal később, a
családunk és a barátaink szűk körében. Henrynél o lehete az iPad,
hogy nyugton maradjon a szertartás ala . Elvileg le volt némítva, de
rájö , hogy kapcsolja vissza a hangot, méghozzá akkor, amikor a
pap éppen azt kérdezte, hogy van-e valakinek ellenvetése az
egybekelésünkkel szemben. Henry jelezte, hogy a Mekibe akar
menni.
A mai napból is kedves emlék lesz majd egyszer.
Mitch megjelent a hálószobánk ajtajában, kicsit megijeszte .
– Hogy van a gyönyörű feleségem?
Megtörölte a homlokát a pólójával. Képtelen voltam megunni,
hogy a férjem testét bámuljam. A fér ak mintha mindig egyre jobban
néznének ki az idő múlásával, és ez alól Mitch sem jelente kivételt.
Ma különösen gusztán feste , borotválatlan volt, és napbarníto .
Teljesen kibújt a pólójából, és ledobta a földre.
– Mit csinálsz?
Lehúzta a cipzárt a farmerján, hogy kilépjen belőle az izmos
lábával.
– Most hívtam anyát, és csak délben érnek vissza. Megkértem,
hogy maradjanak egy kicsit tovább a játszótéren. A vendégek csak
egyre jönnek. Találd ki, ki fog olyan hangosan megdugni, ahogy
szeretné, miután hónapok óta először csak a miénk a ház? – nyomta
oda a kemény mellkasát a mellemhez, aztán leve e rólam a felsőmet.
– Elképesztően kívánlak ma. Azóta, hogy reggel kinyito am a
szememet. Odakint sem tudtam koncentrálni az előbb, mert csak te
jártál a fejemben.
– Csillapíthatatlan az étvágyad, ugye tudod?
– Le akartam elő e zuhanyozni, de nem bírok várni – szívoga a a
nyakamat. – Remélem, nem bánod, hogy mocskos vagyok.
– Ha én lennék az, számítana?
– Nem, bakker.
– Tudod, hogy amúgy is azt szeretem, ha mocskos vagy.
– Francba, Skylar! – puszilga a végig gyengéden a mellemet,
aztán lehajolt, hogy megcsókolja a hasamat. Felegyenesedve hozzám
dörgölte a farkát, ami megrándult. – Érzed, milyen kemény?
Benyúltam a bokszeralsójába. Forró volt a farka, lüktete a
kezemben.
A tekintetéből mindig meg tudtam állapítani, milyen kedvében
van éppen. Néha azt akarta, hogy én irányítsak, de ez most nem
olyan alkalom volt. Lá am rajta, hogy most megszerzi, amit akar.
– Mit szeretnél, bébi? – su ogtam a fülébe, miközben lassan
simoga am.
– Azt akarom, hogy bekapd.
Naná, igazam volt.
Letérdelve végighúztam a nyelvemet a vékony szőrcsíkon, ami a
köldökénél kezdődö , és az alsónadrágjában végződö . Aztán
beve em a számba, ahol egészen a torkomig engedve szívogatni
kezdtem, a tövét pedig tovább simoga am a kezemmel.
Hátraengede fejjel gyengéden beletúrt a hajamba, és levegőért
kapkodo . Egyébként folyta am volna, de sóvárogtam azután, hogy
szexeljek vele, amikor ilyen hangulatban van.
– Hol akarod? – hagytam abba néhány perc után.
– Tudod, hol akarlak.
Mitch hanya dőlt az ágyon. Látszo ak az erek a farkán, ami
olyan kemény volt, hogy egyenesen állt a levegőben. Megmozdult a
látványtól, ahogy fölé hajoltam, és még utoljára lenyaltam a hegyéről
a cseppeket.
Miután fölé helyezkedtem, felnyögö , amikor elmerült bennem.
Megragadta a csípőmet, és elkezde ritmusra mozgatni.
– Ez maga a mennyország, olyan mélyen benned vagyok.
Elképesztően jó így!
– Én is imádom – válaszoltam, a fenekem pedig súrolta a golyóit.
– Baszki… pont erre volt szükségem – te e rá a durva kezét a
mellemre, hogy összenyomja őket.
Elkezdtem gyorsabban mozogni rajta. Felülről látha am a
kemény testének minden egyes porcikáját. Az ajkamat megnyalva
tovább lovagoltam rajta, miközben a kidolgozo mellkasában
gyönyörködtem, amin o viríto a nevem. Amikor megemelte a
csípőjét, még jobban kirajzolódtak a kockák a hasán. Izgató volt
nézni. Szó szerint csorgo a nyálam tőle.
Kitágult a pupillája, amiből tudtam, hogy már nagyon közel van.
– Imádom, ahogy rám nézel, miközben dugunk – morogta. –
Beléd akarok élvezni. Most! Nem bírom tovább visszatartani.
Azonnal végigsöpört rajtam az orgazmus. Tudta, mennyire
szeretem, ha mocskos a szája. Néha egyetlen mondatába került, hogy
átbillenjek.
– Ó, igen! Igen!
Üres volt a ház, így nem fogta vissza magát, és hangosabban
kiabált, mint hónapok óta bármikor. Néztem, ahogy hullámzik a
mellkasa a szinte már durva elélvezésnél.
Mindke őnk arcát eltakarta a hajam, amikor lehajoltam, hogy
megcsókoljam. A mellem rátapadt az izzadt mellkasára.
Készülődnünk kelle , ám a lelkem mélyén azt kívántam, hogy
bárcsak így maradhatnánk az ágyban egész nap.
– Kurvára fáj – szólalt meg.
– Micsoda?
– Hogy mennyire szeretlek.
– Azért sírsz? – gurultam le róla, és megtöröltem a szemét.
– Nem tudom. Nem tudom visszatartani a könnyeket, mert nem
tudatosan szabályozom őket. De van egy elméletem.
– Mi az?
– Ez mind valahonnan mélyebbről jön. Mintha a lelkem hullatna
örömkönnyeket, amikor szeretkezünk, mert egyesül a másik felével
– válaszolta.
– Ez gyönyörű – csókoltam meg a vállát. – Vagy az is lehet, hogy
csak nagyon jó a szex.
Mitch elkezde csiklandozni, és lezavartunk még egy kört, mielő
kimentünk a fürdőszobába.
 Mit
Parázsló szénszag lengte be a hátsó kertet grillezés közben.
Bármelyik pillanatban megérkezhe ek a vendégek. Éppen jeget
töltö em a két italhűtőbe, amikor megszólalt a hátam mögö egy
vékony kis hang.
– Visszajö ünk, apuci.
E ől a hangtól mindig megdobbant a szívem. Nem győztem
elégszer hallani, hogy így szólít.
Anya nagyjából tíz perccel azután érkeze , hogy lezuhanyoztunk
Skylarrel. Jó időzítés.
– Hogy van az én kislányom? – kaptam fel Larát. – Jól éreztétek
magatokat a parkban?
– Nagyi ve nekünk cukorkát.
– Nagyi, a ól ki fog rohadni a foguk – néztem rá anyára.
Henrynek tiszta ragacs volt az arca.
– Ez Lara nagy napja – vont vállat anya. – Megmondtam neki,
hogy választhat valamit a boltban, és azt kérte. Henrynek is ve em.
– Azt hiszem, ma tehetünk kivételt – te em le a lányomat, aki
vihogva közszemlére te e, hogy hiányzik az egyik elülső foga, és
megint bekapo egy cukorkát.
Ma ünnepeltük meg, hogy Lara örökbefogadását tegnap
hivatalosan is véglegesíte ük. Egy ideje már tényleg úgy éreztük,
mintha a sajátunk lenne. Ötévesen már több mint egy esztendeje
velünk élt.
Skylarrel nagyjából másfél éve döntö ük el, hogy szeretnénk
örökbe fogadni egy újszülö et, de azt mondták, hogy túl hosszú a
várólista. Hajlandóak le ünk volna várni, de aztán megemlíte ék,
hogy van egy kislány, aki egyéves kora óta ideiglenes
nevelőszülőknél lakik, és o honra van szüksége. Még csak három és
fél éves volt akkor, a haját pedig két kis cop an hordta. Amikor
meglá am, egyszerűen tudtam, hogy ő a lányom. Sosem gondoltam
volna, hogy akkora szerencsém lesz, hogy két copfos lányba is
beleszeretek életemben. Larával így történt, méghozzá azonnal.
Ráadásul szinte úgy néze ki, mint egy kicsi Skylar a vörösesbarna
hajával meg a néhány szeplővel az arcán.
 Lara nagyon jó kishúga volt Henrynek, sőt még az autizmusát is
elmagyarázta a maga aranyos módján azoknak, akik nyilvános
helyen megbámultak minket.
– Nem rosszalkodik – mondta. – Ő a bátyám, és autizmussal él.
Tessék rákeresni a neten.
Megkönnyebbülés volt a tudat, hogy Henrynek lesz egy húga, aki
majd vigyáz rá akkor is, amikor nekem egyszer majd nem lesz rá
lehetőségem.
– Apuci, fogócskázunk?
– Hadd tegyek oda néhány szelet húst sülni, aztán fogócskázunk
egyet.
Belekapaszkodo a lábamba, amíg ráte em a nyers húst a rácsra.
Kis kezével a térdemet fogta, a nagy szemével pedig felnéze rám,
amitől elmosolyodtam.
Kergetőztünk egy kicsit a kertben, miközben elkezdtek
szállingózni a kapun a vendégek. Egyszerre jö Skylar néhány
barátja a kórházi önkéntes csoportból, és Davey meg Zena a
kislányukkal, Denával. Aztán a szomszédok is megjelentek, enni- és
innivalóval a kezükben.
Skylar anyukája volt a következő, utána pedig Jake és Nina, akik
egyenesen Bostonból jö ek.
Skylar nagyjából hatféle köretet csinált, és hozzáláto , hogy
kirakja őket a büféasztalra. Henry odament hozzá, hogy kérjen
valamit az iPadje segítségével. Skylar nem tudta, hogy nézem őt,
ahogy mindent abbahagyva felkapja, és puszit nyom az orrára.
Henry nem változo és nem javult sokat az évek ala . A beszéde
még mindig nem fejlődö úgy, ahogy reméltük, de két szót azért
tudo : madár és mama. A am, aki annak idején közvete en
hozzájárult ahhoz, hogy szétmenjünk, a mi unkká vált, és a részéve
mindannak, ami megint összetarto bennünket. Én le em az
iskolapéldája annak, hogy egy apró döntés mennyire kihathat egy
egész életre. Néha, ha az embernek szerencséje van, akkor a
legnagyobb nehézségből a legnagyobb áldás kerekedhet. Csak időbe
telik meglátni, hogy Isten a maga titokzatos módján dolgozik.
– Helló, Bitch! – hallo am Jake-et a hátam mögö .
– Köszi, hogy megte étek a nagy utat, Jake – csaptam bele a
tenyerébe.
– Alap, haver. Elhoztam a kedvenc karaokesze emet későbbre.
Hol tartod a jóféle piákat? – emelt fel két poharat.
 – Van o egy szede -vede bárpult. Mindent megtalálsz ala a.
– Hogy kell csinálni azt a gyümölcsös italt, amit az esküvőtökön
osztoga ak? Nina olyat kér. Valami segghülye neve volt, nem? Hogy
is hívták?
– Bőgős orgazmus.
– Te találtad ki ezt a baromságot?
– Aha. Áfonyás vodka, Sprite és friss málna. Elvileg van hozzá
minden.
– Vágom. Te kérsz egyet?
– Miért ne?
Körülnéztem az emberekkel teli kertemben. Henry a trambulinon
ugrált a testvérével. Anya és Tish koccinto ak a lányunokájuk
egészségére. Nagy megkönnyebbülésünkre felmelegíte ék a
barátságukat, miután újra összejö ünk.
Nina odajö , ado egy puszit az arcomra, és mielő továbbment,
megszoríto a a vállamat.
– Remek parti. Gratulálok!
Mindenkit lá am, csak őt nem. Hol van Skylar? Végül kiszúrtam,
hogy a kert sarkából vigyorog rám, mintha arra várt volna, hogy
észrevegyem. Meglibbent a haja a szellőtől, és mint mindig, most is
elállt tőle a lélegzetem. Egymásra néztünk, és színtiszta öröm töltö e
el a lelkemet. Végtelenül hálás voltam azért, hogy a helyére került az
életem.
Odajö hozzám, és átölelte a nyakamat. Mintha mindenki más
há érbe szorult volna.
– Köszönöm – érinte em oda a homlokomat az övéhez.
– Mit? – kérdezte.
– Hogy általad valami örömteli dologra gondolhatok életem
minden egyes napján.
– Marha jó vagyok ebben a pultos témában, baszki – jö oda Jake
két itallal. – Kóstold meg!
– Az egy bőgős orgazmus? – érdeklődö Skylar.
– A férjed elmondta, hogy kell csinálni – bólinto Jake. Ideadta
nekem az egyiket, aztán Skylarnek a másikat.
– Köszi, de én ma este maradok a kólánál – legyinte Skylar.
– Oké – pillanto oda Jake Ninára, aki éppen egy szomszéddal
csevege . – Akkor több marad az én kis piásomnak.
Miután elment, ráte em a kezemet Skylar hasára, ő pedig
mosolyogva felnéze rám. Azt mondják, hogy az ilyesmi akkor
történik meg, amikor az ember nem is próbálkozik, amikor a
legkevésbé számít rá. Senki sem tudta a titkot, ami még csak a
ke őnké volt. Még túl korai és kockázatos le volna bármit is
mondani. Az orvosok mindig is mondták, hogy nehéz lesz – hacsak
nem lehetetlen –, de szemlátomást nem lehetetlen. Igenis történnek
csodák, mi pedig hónapról hónapra lélegzet-visszafojtva vártunk,
reménykedve és fohászkodva azért, hogy velünk is megtörténjen.
– Be van ez kapcsolva? – paskolta meg Jake a mikrofont. – Halló!
Skylarrel felnéztünk.
– Egy régi dallal szeretném kezdeni a ma esti mulatságot. Régi, de
a ól még jó. Bitch, ez neked szól – mutato rám a mikrofonnal, és
még kacsinto is hozzá.
– Bocsi – su ogta Nina, miután a szája elé te e a kezét.
Beletelt néhány másodpercbe, mire rájö em, hogy Roy Orbison
régi dalát hallom, a Cryingot.
– Elmondtad Ninának… – fordultam lassan a szégyellős képet
vágó Skylar felé.
– Egyszer becsíptem… – gyúlt élénk rózsaszínre az arca. – A
leánybúcsúmon történt szerintem. Kicsúszo a számon. Biztos
elmondta Jake-nek.
Beinte em Jake-nek, aki a nevetéstől alig tudta folytatni a
szöveget.
– Te kis köcsög – kaptam el Skylart. – Szerencséd, hogy szeretlek.
Gyere táncolni! – mondtam neki, mert ha az ember nem tudja
lenyomni az ellenséget, akkor álljon be hozzá.
Lassan jobbra-balra ringatóztunk, miközben Jake meglepően jó
hangon duruzsolta a szöveget. Eluralkodtak rajtam az érzések,
amikor belenéztem Skylar szemébe, és az egész világomat lá am
tükröződni benne: a múltamat, a jelenemet és a jövőmet.
Drága Skylar!
 MÉG TÖBBET AKARSZ
SKYLARBŐL ÉS MITCHBŐL?

Skylarrel a Jake megadja magát című önálló regényben

találkozhatsz először (Jake 1., Jake és Nina története),
aztán megtudhatod, mi történt a Drága Skylar UTÁN
a Jake 2.-ben!

Még több könyvért látogasd meg Penelope Ward weboldalát:

www.penelopewardauthor.com

Iratkozz fel Penelope hírlevelére:

h p://bit.ly/lX725rj

MÉG TÖBB ÖNÁLLÓ REGÉNY PENELOPE-TÓL:

Roommate
New York Times, USA Today és #1 Wall Street Journal
bestseller

Legdrágább mostohabátyám
New York Times, USA Today és Wall Street Journal
bestseller

A legkedvesebb szomszéd
New York Times, USA Today és Wall Street Journal
bestseller

Cocky Bastard
(Vi Keelanddel közösen)
New York Times és USA Today
bestseller
 Nagyképű öltönyös
(Vi Keelanddel közösen)
New York Times, USA Today és Wall Street Journal
bestseller

Szívtipró pilóta
(Vi Keelanddel közösen)
New York Times és USA Today
bestseller

of Sevin
USA Today
bestseller

Gemini
 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Először is szeretném megköszönni szerető szüleimnek, hogy

továbbra is mindennap, minden tekintetben támogatnak.
A férjemnek, aki sok szarságot kibír, hogy megélhessem ezt az új
álmomat… köszönöm, hogy szeretsz, és a türelmedet.
Allisonnak, aki mindig hi bennem akkor is, amikor ez az egész
még csak a mesemondásról szólt, és Harpónak, az angyali
ügynökömnek: szeretlek mindke őtöket.
A szerkesztőmnek, Kim Yorknak az osztatlan gyelmet fejezetről
fejezetre és a felbecsülhetetlen Messenger-beszélgetéseinket.
A legjobb barátnőimnek, Angelának, Tarah-nak és Somának…
annyira szeretlek titeket!
Az összes bloggernek, aki segít és támogat: ti álltok a sikerem
mögö . Félek mindenkit felsorolni i , mert biztos, hogy akaratomon
kívül kihagynék valakit. Tudjátok, hogy rólatok van szó, és ne
habozzatok megkeresni, ha viszonozni tudom a szívességet.
A Penelope Peepsnek, a facebookos rajongói csoportomnak:
imádlak titeket!
Donna Solurinak a Soluri Public Relationstől, aki megtervezte a
könyvem reklámkampányát, és aki mindig jó tanácsokkal szolgál:
köszönöm!
He y Rasmussennek: a támogatásodért, és amiért te vagy az én
fantasztikus asszisztensem a dedikálásoknál!
Az olvasóimnak: semmi sem tesz boldogabbá, mint a tudat, hogy
kiú al szolgálok nektek a mindennapok nehézségeiből. Ugyanez a
kiút az oka annak, amiért elkezdtem írni. Nincs nagyobb öröm
ebben az iparágban, mint közvetlenül hallani felőletek, és tudni,
hogy az, amit írtam, valahogy megérinte benneteket.
Az autizmussal élők anyukájának (és apukájának): királyok
vagytok!
Végül, de nem utolsósorban a lányomnak és a amnak: Anyuci
szeret titeket. Ti vagytok nekem a motiváció és az inspiráció!
 A SZERZŐRŐL

PENELOPE WARD New York Times, USA Today és #1 Wall Street Journal
bestsellerszerző.
Bostonban nő fel öt bátyjával, és a húszas éveinek nagy részét
tévéhíradósként töltö e, mielő családbarát pályára állt.
Penelope él-hal a new aduit és a kortárs romantikus műfajért, a
kávéért, imád együ lógni a családjával és a barátaival hétvégén.
Egy tizenkét éves, autizmussal élő lány (róla mintázta Callie-t a
Geminiből) és egy tízéves ú büszke anyukája, akik a szeme fényei.
Penelope, a férje és a gyermekeik Rhode Islanden élnek.

Írj e-mailt Penelope-nak:

penelopewardauthor@gmail.com
Hírlevél-feliratkozás:
h p://bit.ly/lX725rj
Szerzői Facebook-oldal:
h ps://www.facebook.com/penelopewardauthor
Rajongói Facebook-csoport (jelentkezz, hogy csatlakozhass!):
h ps://www.facebook.com/groups/715836741773160/
Instagram:
h ps://instagram.com/PenelopeWardAuthor
Twi er:
h ps://twi er.com/PenelopeAuthor
Weboldal:
www.penelopewardauthor.com