Professional Documents
Culture Documents
Azt hiszem, nem kérdés, hogy a mai gyerekek szülei mind azt szeretnék,
hogy a gyerekeikből boldog, elégedett, és – ezzel összefüggésben –
valamilyen szakmában sikeres, az egyre dráguló élethez elegendő pénzt
kereső felnőtt váljon. Ezt a mi szüleink is pont ugyanígy gondolták, csak
akkor még egy egészen másmilyen világ volt: az átlagos állami iskola is
egész jól felkészített az „életre”, és nem voltak nagy különbségek az iskolák
minőségében. Ma már semmi nem garantálja, hogy a körzetes iskola is
megtanítja azt, amire tíz vagy húsz év múlva szükségük lesz a
gyerekeinknek. Egy-egy tanár elhivatottságán múlik, hogy az egyéni
tempójukhoz igazodva, mindenkit megtanít-e értőn olvasni, ad-e rá teret,
hogy párban vagy csapatban dolgozva tanuljanak együttműködni a
gyerekek, vagy használ-e olyan fejlesztő játékokat, amelyek élménnyé (és
nem kerülendő kudarcsorozattá) teszik a tanulást.
Ezek egy része – főleg az utóbbi kettő – valószínűleg sok szülő számára
vonzó hívószó, de el kell mélyedni az oktatásmódszertanban, hogy a
többit alaposan meg tudjuk figyelni. Szintén
Ott vannak még az egyre inkább teret hódító magániskolák, amelyeknek
vannak hátrányaik is
***
Tóth Flóra