Jókai Mór: Az arany ember

A XIX. század első felében induló romantika, minden művészeti ágra kiterjedő irányzat,
világszemlélet és életérzés. A szabadság tisztelete jellemzi, formai kérdésekben a
szabálytalanságot kedveli, az irodalmi művekben a műfajok és hangnemek keveredésére
törekszik. A harmónia helyett a diszharmónia, a szépség helyett a fenségesség, az egyensúly
helyett a szélsőségesség mellett foglal állást. Az ész, a ráció helyett a szenvedély és
irracionalitás jogait hirdeti.

A romantika korának egyik legnépszerűbb műfaja a regény. A romantikus regény legfőbb

jellemzője, hogy cselekménye változatos, érdekfeszítő, különleges helyszíneken, különleges
események játszódnak le, váratlan forulatokkal tele. A romantika stílusjegye a regény
jellemformálásában is megjelenik: egy-egy szereplő kizárólag pozitív vagy negatív
tulajdonsággal rendelkezik.

A romantikának megfelelő, több szálon futó, szerteágazó, terjedelmes cselekmény egysége

szinte egy pillanatra sem bomlik meg, nem válik anekdóták kacskaringós labirintusává. A mű
cselekménybonyolítása időrendben, kronologikusan halad előre. Jellemző rá a metonimikus
történetalakítás, az események ok-okozati összefüggése. A kalandos epizódok, a váratlan
fordulatok lineárisan követik egymást és a cselekményre irányítják a figyelmet. A
metaforikus összefüggések szintén történetszervező elvként működnek. A címben szereplő
arany ember gazdag jelentése a regény metaforikus összefüggésére irányítja a figyelmet. A
Midas király mitológiai története jelenik meg a regényben metaforikus utalásként: amihez
csak hozzáér arannyá válik, ez okozza a vesztét, le kell mondania a boldogságról.

A regény nyitánya a romantikus világkép egyetemes igényét és távlatát mutatja fel, melynek
eszköze az embert és sorsát a természet közegébe helyező romantikus természetkultusz. A
helyszínek leírásában Jókai festői eszközöket alkalmaz, a táj szinte érzékelhetővé válik, s a
képi szépséget kiegészítik a fantázia elemei is. A természetábrázolás Jókai regényében
sajátos keretet alkot. A regény nyitó fejezetében a romantika természetélményének
sajátosságai összegezve jelentkeznek. A látvány szenvedélyes leírása a mesék varázslatos
helyszíneihez hasonlít, amiben nincs ember, így idő sem, ami van az az időtlenség és a
teljesség. A semmiből azonban szép lassan megjelenik az ember, a halálos csapda, az
előrehaladás, soha vissza. Ugyanez az idill jelenik meg a regény záró részében.
Visszaállítódik a paradicsomi rend, ahol mindenkinek megvan a maga dolga. Olyan az utolsó
rész mint a mesék világa, örök idejű, ahol Timár a hős, aki sok viszontagságon, próbán megy
át, és végül elnyeri Noémi kezét és a „királyságot”.

A regény bevezető részében megismerjük a Vaskaput, a Senki szigetének idilli világát, és a

szigetlakók történetét. A bonyodalom azzal indul, hogy Timár megtalálja Ali Csorbadzsi
kincseit a vörös félholddal jelzett zsákban; innen kezdve a főhős meggazdagodásának útját,
sikereit, illetve boldogtalan házasságának történetét kísérhetjük végig. Timár menekül
otthonról, Komáromból, és a Senki szigetén sikerül megtalálnia azt, amit sehol máshol:
Noémi odaadó szerelmét. Bár a Senki szigetén otthonra lel, lelke vívódik. Örökös
hazugságban él, a hűség és a szerelem, a hatalmas vagyon és az igazi boldogság ellentétei
közt vívódik. Nem tud dönteni Komárom és a Senki szigete között. Végül a döntést a sors
hozza meg helyette, mikor a Brazíliába küldött Krisztyián Tódor megszökik a rabságból, és a
balatonfüredi villába érkezve megfenyegeti Timárt, hogy leleplezi az „arany embert”. A
regény tetőpontja Timárnak a Tódorral folytatott heves párbeszéde. A megoldást egy váratlan
esemény hozza: Krisztyián Timár ruhájában a Balaton jeges vizébe hal. Megjátszva saját
halálát Timár Mihály visszatér a Senki szigetére, Timea pedig hozzámegy szerelméhez,
Kacsukához.

Mint a romantika egyik fő jellemvonása, az ellentét fontos szerepet játszik a regényben.

„Az arany ember” bölcseleti alapját az ember és polgár ellentéte adja. Paradox módon a
polgári világot uralomra juttató felvilágosodás vetette fel nagy erővel a civilizáció és a
természet szembenállását, az egység végérvényes megbomlását. A kérdést leghatásosabban
Rousseau fogalmazta meg. Felfogásában az egyén válaszút előtt áll: „vagy, mint ember a
természet része lesz, vagy polgárként a társadalomé”. Rousseau értelmezésében az ember
értéke önmagában, mint abszolút egész számban van, a polgár pedig a társadalom függvénye,
tört szám. Az egyén nem lehet mindkettőnek a tagja, mert természet és civilizáció kizárja
egymást. Timár sorsa ezt példázza. A polgári világban a pénz a legfőbb érték, ez adja a
társadalom megbecsülését. Minden megvásárolható, mindent átsző a korrupció. Aki híján van
a pénznek, azt kiveti magából a társadalom. Teréza retorikusan felépített nagymonológja
sorra veszi a polgári világ tartópilléreit a vallástól a törvényen át az adminisztrációig. Majd
fölteszi a végső kérdést: „Mire való az egész világ?” („A szigetlakók története”).

A haszonelvűség világával szemben Jókai megteremti az eszményi életforma színterét, a

Senki szigetét. Amikor a főhős először lép a partra, amit maga előtt látott, az a „paradicsom
volt” („A Senki szigete”).. Ez a sziget a színhelye a hősök társadalommal dacoló
vállalkozásainak, amelyben megkísérlik boldogságukat létrehozni Istennek a természetbe
rejtett parancsai szerint, melyeket a világ megtagad, vagy üldöz. A Senki szigete ugyan a
világtól elzárt hely, mégis állandó kapcsolatban áll a külvilággal. Az itt lakók
cserekereskedelemre rendezkedtek be. Napjaik nem tétlenségben, hanem állandó és nyugodt
munkálkodásban telnek. Timár a két világ között ingadozik és ingázik. Amikor a Senki
szigetén tartózkodik, Timéa és az üzleti ügyek izgatják, Komáromból pedig Noémihez
vágyik.

Timár két világa teljes ellentétben áll egymással: Komárom és a Senki szigete – a polgár és
az ember világa. Komárom rideg, merev, hivatalos városként tűnik fel, ahol az anyagi lét a
legfontosabb, a pénz irányít mindent, a polgári lét elvárásokkal, szabályokkal van tele. Ezzel
szemben a Senki szigete színes, kedves, a természet hangsúlya érvényesül. Tündérországhoz
hasonlít, ahol az egyenlőség, a béke, az idill, a természetes boldogság lakozik.

A mű szereplőrendszerében is az ellentétezés elve érvényesül.

Timár Mihály: - akadályokat nem ismerő

- rendkívüli teljesítményekre képes mesehős

- sikeres üzletember
- arany ember
- boldogságra vágyó
- tisztességes szándékú
- erkölcsi igényességű
- rosszcselekedetei miatt bűntudatot érez
- nem szélsőséges jellem, benne a pozitív és negatív tulajdonságok egyaránt
jelen vannak
- nem állandó, folyamatosan változó hős
 Az író viszonyulása hőséhez nem egyértelmű. Jókai elismeri Timár bűneit,
ugyanakkor folyamatosan megmenti hősét.

A regény nőalakjainak megformálásában az ellentétezés elve Timea és Noémi személyében

érvényesül főként, de Athalie és Timea alakja is ellentétben áll.

Timea: - alabástrom szobor

- naiv
 - tragikus alak, fekete haj, fehér bőr

- tisztességes

- egzotikus szépség

- mártír, áldozat

- áldozatkész, kitart férje mellett

Noémi: - természetes szépség

- ártatlan
- jóságos
- a nyugalom, a szeretet, az egyensúly, a szabadság és a boldogság
megtestesítője
- „együtt és összhangzatban él benne a szűz, a tündér és a nő”

Athalie: - a regény negatív nőalakja

- számító
- bosszuálló
- érzéketlen, gonosz
- démoni nőalak

A regény úgy cselekmény, mint jellemábrázolás és stílus tekintetében romantikus

sajátosságokat mutat. Mesebeli tájakon, fantáziaszülte világokban játszódnak a fordulatos
események, a véletlenek. Idealizált, eszményített hősöket vonultat fel a regény, melyek a
kiélezett konfliktushelyzetekben igyekeznek megállni helyüket, véghez vinni terveiket. A
romantika eszköztárába tartozik az idealizált főhős elvágyódása, szabadságra vágyása, a
komáromi élet társadalmi berendezkedésének örökre történő hátrahagyása. A romantikus
művek egyik alapvonása, a líraiság, több szinten is jelen van a műben. A történet eszményi
bonyolításában, a szerelem motívumában, a jellemek szintjén, egyaránt érvényesül a líraiság,
de a részletezett, művészi eszközökben gazdag természetleírások szintén a lírai művekre
emlékeztetnek.