You are on page 1of 2

Interjú egy vezetővel

Szeginé Istitórisz Mária vagyok. 1987 –ben végeztem a balassagyarmati Szántó Kovács János
Óvónőképző és Egészségügyi Szakközépiskolában, és abban az évben elhelyezkedtem a szülőfalum
óvodájában, ahol a mai napig dolgozom. 
Az óvodapedagógusi diplomát levelező képzésben a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola
óvodapedagógusi Karán 1992-ben szereztem, valamint 1994-1996 között a Jászberényi Tanítóképző
Főiskolán tanítói oklevelet szereztem. 
2005-ben jelentkeztem az Eszterházy Károly Főiskola „Egyéni bánásmódot igénylő gyermekek
fejlesztő pedagógiája” szakvizsgaképzésre, ahol 2007-ben sikeres záróvizsgát tettem
2014-ben pedig ismét az  Eszterházy Károly Főiskolán  „Közoktatás vezetői képzés”, keretében újabb
szakvizsgát szereztem.
2000, augusztusában kaptam megbízást az óvoda vezetésére. 
2014--ben a pedagógus előmeneteli rendszerben Pedagógus II fokozatba léptem. 
2022. februárban Intézményvezetői Mesterpedagógus pályázatom pozitív elbírálást kapott, így 2023.
januárjától Mesterpedagógus fokozatba léptem.
Az óvoda innovációi: 
 9 éve  ZÖLD óvoda , 
 2021-től az Óvodakert Alapozó program keretében Óvodakert
 Boldog óvoda program
 Ovi-Zsaru program
 Magyar nyelvű roma kulturális nevelés

Kérdések:

1, Ön hány éve dolgozik óvodapedagógusként? 36 éve

2, Mennyi ideje intézményvezető? 23 éve

3,Mit jelent önnek, mint pedagógusnak a tehetséggondozás?  Egyéni


támogatás adása azoknak a gyerekeknek akik valamilyen területen a többi gyermekektől fejlettebb,
ügyesebb képességeket mutatnak.

4, Mit jelent ön számára és milyen érzést vált ki önből, ha meghallja, hogy „tehetség”?
Édeklődés, segítségnyújtás, lehetőségek biztosítása a kibontakozásra

5, Mi ennek az oka? 

A pályafutásom alatt nagyrészben hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekekkel


foglalkoztam. Mindig előszeretettel segítettem azokat a gyerekeket, akik valamilyen részterületen
kiemelkedők voltak. 

6, Milyen külön foglalkozásokat biztosított az óvodában?

Külön foglalkozások nincsennek az óvodában. A tevékenységek megszervezésénél külön figyelmet,


több lehetőséget kapnak a kibontakozásra az érdeklődőbb, ügyesebb gyerekek. Egyéni differenciállás
keretében lehetőségük van további gyakorlásra, fejlődésre.

7, Az évek alatt körülbelül hány gyermek járt tehetséggondozói külön foglalkozásra?

Nincs adat!

8, Ön szerint milyen mértékben kell, hogy feladata legyen az óvodának a tehetséggondozás?


Nagy feladata van, különösen azért mert a gyermekeknek nincs lehetőség az otthoni körülmények
miatt.

9. ??????????

Az utóbbi 2 évben célzottan választottuk a pedagógus továbbképzéseket.

10, Ön szerint melyek a legfontosabb pedagógus attitűdök és kompetenciák, amelyekkel rendelkeznie


kell egy pedagógusnak tehetséggondozói munkája során?

 A gyermekek egyéni fejlődésének alapos ismeret, tapasztalat, a tehetséges gyermekek iránt


nyitottság, egyéni differenciállás, többletmunkára való hajlandóság

11, a Tehetségek azonosítása, milyen eszközök és módszerek kellenek hozzá? 

Az óvodában megfigyelés, különböző tevékenységek szervezése, mely által megmutatkoznak az


kiemelkedő részképességek

12, Az óvodai tervező munkában megjelenik-e a tehetségfejlesztés?

Igen, egyéni differenciálás keretein belül

13, Hogyan sikerül biztosítani a tárgyi és szakmai feltételrendszert a tehetségfejlesztő munkához?

Nagyon nehezen, anyagi akadályai vannak.

14, Mik a célok?

Az óvoda teljes tevékenységrendszerére megtervezett tehetségprogram kidolgozása.

15, Milyen fejlesztési területet tart a legfontosabbnak?, 

Memória, figyelem, zenei nevelés, mozgás, vizuális tevékenységek, 

16, Ön szerint milyen szerepe van a családnak a tehetséggondozásban? 

Támogató szerepet kell betöltenie, együttműködve az oktatási intézménnyel, az ott tevékenykedő


pedagógusokkal.

17, Támogatják-e a szülök a különfoglalkozásokat? 

Anyagilag nem, de egyetértenek a célokkal.

18, A jövőre nézve tervez-e változást? 

Igen, szeretném elkészíteni az óvodai tehetségprogramot.  Szeretnék legalább két tehetségműhely


foglalkozást megszervezni. 

Köszönöm a válaszait!

You might also like