You are on page 1of 1

A keleti és a nyugati blokk politikai jellemzői

A második vh. után már csak két szuperhatalom maradt: az USA és a Szovjetunió. Ezt az időszakot
a szembenállásuk miatt a kétpólusú világrendnek hívják.
A két hatalom fegyverkezési versenyt folytatott, emellett a Holdra szállásban is.

A keleti blokk a Szovjetunióval az élen igyekezett az általa megszállt területeket (Mo, Lengyelo,
Csehszlovákia, Románia, NDK, Bulgária) szovjetizálni. Jugoszlávia is kommunista állam lett, de ez
Tito partizán hadseregével működött. Mindenhol szovjet irányítású kommunista pártok jöttek létre.
Szovjet utasításra koalíciós kormányok alakultak, a fegyveres erők kommunista irányítás alá
kerültek, így azokat fel lehetett használni a politikai ellenfelek ellen. A megszállt területeken
népszerű intézkedéseket hajtottak végre: németek kitelepítése, földosztás, közlekedés államosítása.
1948 volt a fordulat éve, ekkor kebelezték be a szociáldemokrata pártokat a kommunista pártokba.
Ezzel létrejött az egypártrendszer, és a parlamentáris demokrácia is névlegessé vált.
Szinte teljesen felszámolták a magántulajdont, minden szolgáltatást államosítottak és megkezdték a
földek kollektivizálását. Az egyházakat üldözték.
1949-ben alakult KGST, ami a tervgazdálkodás nemzetközi intézménye, 1955-ben pedig a Varsói
Szerződés, ami katonai védelmi rendszer volt.

A nyugati blokk, az USA a háborút követően nem vonult ki Európából, hogy megakadályozza a
szovjet terjeszkedést.
Németország nyugati részében elítélték a háborús bűnösöket, végrehajtották a nácitlanítást.
A katonai védelmet az 1949-es NATO létrejöttével formalizálták. A Truman-elv értelmében az
újjáépítés politikai kérdéssé vált. A Marshall-terv segélyt nyújtott az európai országoknak, ezzel
elkerülhetővé vált a kommunista hatalomátvétel.
Az NSZK ezek után látványos fejlődésen ment keresztül: Konrad Adenauer kancellár alatt újra
rendbe állt az ország. Illetve Franciaországgal is megtörtént a kibékülés, ami az európai integráció
alapját jelentette. Később Willy Brandt alatt kibékült Lengyelországgal is és elismerte az NDK-t.

You might also like