1

16. TÉTEL:
A HIDEGHÁBORÚ

1945-ben, a második világháború végén a győztes hatalmak célja a további, illetve új

háború elkerülése, megelőzése volt. Ennek érdekében 1945. június 26-án létrehozták az
ENSZ-t (Egyesült Nemzetek Szervezete), amely az emberi jogok és a népek
önrendelkezése érdekében igyekezett a háborúkat a hatalmak közötti közvetítés és esetleg
szankciók útján megelőzni. E szervezet azonban nem bizonyult hatékonynak, mivel 1945
után a világpolitika két nagy, ellenséges tömbre tagolódott, amelyek a közös döntéseket
folyamatosan akadályozták az ENSZ-ben. A két tömb és szembenállásuk okai:
1. a nyugati tömb: vezetője az USA; katonai szervezte a NATO, amely 1949-ben jött
létre. Jellemzője a szabad választásokon alapuló demokratikus politikai rendszer és
a kapitalista, szabadversenyes piacgazdaság. Nyugat- és Dél-Európa országai,
valamint Japán és Kanada is ide tartozott. Különböző gazdasági szervezeteket is
létrehoztak a szorosabb együttműködés érdekében. E hatalmak többségére a gyors
gazdasági növekedés, a növekvő életszínvonal a jellemző. Az 50-es években Nyugat-
Európában kialakult gazdasági-társadalmi rendszert jóléti államnak is mondják.
2. a keleti tömb: a Szovjetunió és csatlósai; katonai szervezetük a Varsói Szerződés
(1955-től), gazdasági fórumuk a KGST (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa,
1949-től). Valójában ezen államok együttműködése helyett a szovjet érdekek és a
szovjet vezetés határozott meg mindent. Politikai rendszerüket az egypárti
diktatúra jellemezte, míg gazdaságukat az államszocializmus (= az állami tulajdon
kizárólagos a gazdaságban, szabadverseny helyett állami ellenőrzés és tervgazdaság,
ami azt jelentette, hogy az állam, illetve a párt határozta meg, hogy mikor miből
mennyit kell termelni). A keleti tömb országaira a nagymértékű áruhiány, közepes
vagy alacsony életszínvonal és a részleges technikai elmaradottság volt jellemző. A
Szovjetunió csatlósai: Magyarország, Románia, Csehszlovákia, Lengyelország,
Bulgária, Albánia, NDK, Európán kívül pedig Észak-Korea, Kuba, Vietnam, 1963-ig
pedig Kína is.

A hidegháborús ellenségeskedés tehát elsősorban az eltérő politikai, gazdasági és

társadalmi rendszerek konfliktusából adódott. Másrészt: hatalmi harc volt, amely a teljes
világ fölötti ellenőrzésért folyt.
 2

1945-ben, a második világháború végén a szövetségesek két konferencián próbálták

rendezni a viszonyokat: Jalta, 1945. február és Potsdam, 1945. nyár. Ezeken olyan
megállapodásokat kötöttek, amelyek elvben biztosították a megszállt/legyőzött országok
későbbi szabadságát. Valójában azonban, mivel nem tettek óvintézkedéseket, lehetővé
tették a megszálló hatalmaknak az adott országokban a politikai akaratuk
érvényesítését. Ez azt jelentette, hogy a szovjetek az általuk megszállt közép- és kelet-
európai országokban segítették a kommunista pártok hatalomra jutását. Mindenütt
bevették a kommunistákat a kormányba, és kezükbe adták a belügyet, így a rendőrséget is,
ezzel fegyveres erő birtokába jutottak.
Nyugaton ezt észrevették, és több nyilatkozatban és programban is kiálltak a szovjet
hatalmi igényekkel szemben:
 fultoni beszéd: Churchill 1946. márciusban arról beszélt, hogy vasfüggöny
ereszkedik le Európára, mert a szovjetek rákényszerítik kommunista és diktatórikus
rendszerüket a megszállt országokra.
 Truman-elv, 1947. március: az amerikai elnök meghirdette a feltartóztatás
politikáját – meg kell akadályozni a szovjet hatalmi érdekek előretörését a
továbbiakban. (Azaz ez már csak azokra az országokra vonatkozott, amelyekben nem
voltak ott a szovjetek.)
 Marshall-terv, 1947. június: az USA külügyminisztere pénzügyi segélyt hirdetett
meg Európának, hogy újjáépíthessék a gazdaságot; elvileg Kelet-Európa is
megkaphatta ezt a segélyt, de Sztálin megtiltotta. A Szovjetunió az USA hatalmi
befolyásának növelését látta ebben a tervben. Mindenesetre Nyugat-Európa 1953-ig
13 milliárd dollár kapott az USA-tól – jórészt vissza nem fizetendő pénzeket.
 Kominform, 1947. szeptember: egyfajta tájékoztató iroda volt ez, a szovjetek hozták
létre, valójában ezzel szorosabb ellenőrzés alá vonták a kelet-európai kommunista
pártokat. Ezzel egy időben parancsot adtak a kommunistáknak, hogy gyorsítsák meg
a hatalomátvételt hazájukban.
A hidegháború kitörése a német kérdéssel és a berlini válsággal lett egyértelmű.
Németországot közösen szállták meg a győztes hatalmak, ám nem tudtak és nem akartak
közös politikát folytatni. 1948-ban a Nyugat lépéseket tett egy önálló Nyugat-
Németország megteremtésére, mire a szovjetek lezárták a közösen megszállt Berlinbe
vezető szárazföldi utat; az amerikaiak légi úton látták el a várost. Végül a szovjetek
engedtek, de ezzel a viták nem oldódtak meg, ezért 1949-ben a nyugati hatalmak
 3

létrehozták az NSZK-t, a szovjetek pedig az NDK-t – előbbi demokratikus és

kapitalista, utóbbi diktatúra és kommunista, szovjet csatlós lett.
Az események következtében mindkét tömb szorosabbra fűzte az együttműködést:
1949-ben megalakult a KGST, a szovjet tömb gazdasági szervezete, valamint a
NATO, az USA vezette szovjetellenes katonai szövetség.
1950-ben kirobbant a koreai háború, amelyben a kommunista Észak-Korea mellett
a Szovjetunió és Kína, Dél-Korea mellett pedig az USA állt. Ez volt az egyik legélesebb
konfliktus a hidegháború alatt. Megszületett a kétpólusú világrend.
1953-ban meghalt Sztálin – ennek hatására létrejött némi párbeszéd Nyugat és Kelet
között: ennek jele volt, hogy 1953-ban véget ért a koreai háború (az ország
kettészakításával), és hogy a nagyhatalmak meg tudtak egyezni Ausztria helyzetéről
(független és semleges ország lett 1955-ben). Ugyanakkor a problémák nagy részét nem
oldották meg, a szembenállás folytatódott, ami megnyilvánult a fegyverkezési és
űrkutatási versenyben is.
Az igazi enyhülés az 1960-as években következett be: az 1962. évi kubai
rakétaválság alatt közel került a két szuperhatalom a nyílt háborúhoz – Kennedy
amerikai elnök és Hruscsov szovjet pártfőtitkár belátták, hogy a nukleáris fegyverek a
kölcsönös elpusztítással fenyegetnek. Ezért folyamatos párbeszéd jött létre, meghirdették
a békés egymás mellett élés politikáját. Hamarosan leszerelési tárgyalások is kezdődtek.
Az ellentétek – néha kiéleződve – 1989-ig megmaradtak. Akkor – főleg a szovjet
tömb gazdasági összeomlása miatt – megtörténtek a kelet-európai rendszerváltások, és
véget ért a hidegháború.