A Román Fejedelemségek egyesülése és A.I.

Cuza uralkodása

Az 1848-as forradalmak leverése után Oroszország és a Török Birodalom aláírták a Balta

Liman-i egyezményt, amelyben megegyeztek a Szervezeti Szabályzatok visszaállításában és a két
nagyhatalom tényleges uralmának helyreállításában.
A Fejedelemségek élére 7 év időtartamra új uralkodókat neveztek ki, ők a Török Birodalom
magas rangú tisztviselőinek számítottak. Havasalföldön Barbu Ştirbei, Moldvában pedig Grigore
Alexandru Ghica kapta meg a fejedelmi kinevezést. Mindketten támogatták a gazdaság fejlődését, a
tanügy reformját és jelentős újító tevékenységet folytattak. Sőt Ghica a száműzött forradalmárok
számára megengedte, hogy visszatérjenek az országba (pl. Mihail Kogălniceanu), felszámolta a
cenzúrát és kinyilvánította a sajtószabadságot.
Azonban a két uralkodó reformtevékenységét félbe szakította a „krimi háború”, amelyben a
Török Birodalom, Anglia és Franciaország segítségével, legyőzte Oroszországot (1853-1856). A
Fejedelemségeket először török csapatok szállták meg, majd később osztrák csapatok és a két
uralkodó Ausztriába menekült. Oroszország veresége után összeült a „párizsi békekonferencia”
(1856), ahol a nagyhatalmak a Román Fejedelemségek kérdését is napirendre tűzték.
A békekonferencián a következő Fejedelemségeket is érintő határozatokat hozták:
- az orosz védnökséget felszámolták, a Fejedelemségek a nagyhatalmak közös védnöksége
alá kerültek,
- a török fennhatóságot továbbra is fenntartották,
- Besszarábia déli részén található három megyét (Ismail, Cahul, Beograd) visszacsatolták
Moldvához,
- elhatározzák az Ad-hoc gyűlések összehívását, amelyek segítségével a románok
kinyilváníthatták véleményüket a Fejedelemségek sorsát illetően.
A Fejedelemségek élére egy-egy kormányzót (caimacan) neveztek ki, akik legfontosabb
feladata az Ad-hoc gyűlések választásainak megszervezése volt. Az Ad-hoc gyűlések végül 1857
szeptemberében ültek össze és decemberig üléseztek, és itt a Fejedelemségek egyesülését
támogatók voltak többségben.
Az Ad-hoc gyűlések határozataikban a románok a következő kéréseket fogalmazták meg:
- a Fejedelemségek önrendelkezését tartsák tiszteletben,
- engedjék meg a Fejedelemségek egyesülését egy Románia nevű államban,
- nevezzenek ki az ország élére egy idegen uralkodóherceget, aki valamely európai
uralkodócsalád tagja,
- hozzanak létre egy olyan törvényhozást és kormányt, amely alkotmányos elvek alapján
működik,
- tartsák tiszteletben az ország semlegességét és területi épségét.
Ezek után1858-ban Párizsban összeült a nagyhatalmak konferenciája, ahol a jelen levő
államok elfogadták a Párizs-i egyezményt:
- elhatározták Havasalföld és Moldva Egyesült Fejedelemség létrehozását, amely török
fennhatóság alatt állt, de a ugyanakkor élvezete a nagyhatalmak védnökségét is,
- előírta 2 uralkodó választását és 2 kormány létrehozását (egyet Havasalföldön és a
másikat Moldvába)
- előírták két törvényhozó gyűlés létrehozását,
- megalapították a Focşani-i Központi Bizottságot, amely közös intézmény volt, és
amelynek a feladata a közös törvények megszerkesztése volt,
- a legfelsőbb bírói hatalom gyakorlására létrehozták a Focşani-i Magas Ítélőszéket és
Semmitőszéket, amely szintén közös intézmény volt,
- előírták, hogy az uralkodót életfogytiglan kell megválasztani cenzusos választások útján,
ő pedig kinevezte a minisztereket, aláírta a törvényeket és feloszlathatta a törvényhozást,
- megfogalmazták az Egyesült Fejedelemségekben érvényesülő emberi és polgári
szabadságjogokat: a törvény előtti egyenlőséget, a közteherviselést, a kiváltságok és
bojári rangok felszámolását.

1
 A párizsi egyezmény a Fejedelemségek részleges egyesülését írta elő.
1859 januárjában sor került az uralkodók megválasztására. Moldvában a választó gyűlést a
„nemzeti párt” tagjai uralták, aki 1859 január 5-én Alexandru Ioan Cuza-t választották meg
uralkodónak. Havasalföldön a gyűlésben a konzervatívok voltak többségben, de megosztottak
voltak. Végül 1859 január 24-én itt is A.I. Cuza-t választották meg uralkodónak. Így létrejött a
Román Fejedelemségek perszonáluniója. Két külön kormány és törvényhozás működött, a
közigazgatás is külön-külön volt megszervezve. Ezért Cuza a legfontosabb céljának a kettős
megválasztásának elismertetését és a teljes egyesülés megvalósítását tekintette, és ezzel
párhuzamosan a román társadalom modernizációját is meg kellett valósítsa.
A nagyhatalmak végül elismerték Cuza kettős megválasztását, annak ellenére, hogy Ausztria
és a Török Birodalom erélyesen tiltakozott.
Cuza kezdettől fogva a teljes egyesülés megvalósításán munkálkodott, egyesítvén a
hadsereget, a vám- és a távíró szolgálatot.
Végül a nagyhatalmak konstantinápolyi konferenciáján (1861) a szultánt sikerült
meggyőzni, hogy ismerje el a teljes egyesülést, de csak Cuza uralkodásának idejére.
Ezek után a román uralkodó azonnal egyesítette a két törvényhozást, kinevezte az Egyesült
Fejedelemségek első egyesített kormányát és széleskörű reformtevékenységbe kezdett.

Az 1862-1866 közötti időszak legfontosabb kormányainak tevékenysége

1. Barbu Catargiu kormány

Az első egyesített kormány egy konzervatív kormány volt. Ez felszámolta a Focşani-i Központi
Bizottságot, kidolgozta a sajtótörvényt és bemutatta a Törvényhozó Gyűlésnek az agrár-reform
tervezetét, amelyet a konzervatívok javasoltak. A tervezetet a Gyűlés elfogadta, de Cuza nem volt
hajlandó szentesíteni azt, mert túlságosan mérsékeltnek tartotta, amely nem rendezné a parasztság
helyzetét/sérelmeit.
2. Nicolae Kreţzulescu kormány (1862 június-1863 október)

Ez a kormány egy mérsékelt liberális kormány volt, amely egyesítette az egészségügyi

szolgálatokat, létrehozta a Közoktatás Legfelsőbb Tanácsát és az Állami Levéltár Főigazgatóságát.
A legfontosabb törvény, amelyet ez a kormány bevezetett a kolostorok vagyonának
államosítására vonatkozott (1863 január), amelynek köszönhetően óriási mezőgazdasági területek
kerültek az állam tulajdonába.
3. Mihail Kogălniceanu kormány (1863 október-1865 január)

Ez volt Cuza uralkodásának a legfontosabb kormánya, egy mérsékelt liberális kormány.

A kormány hivatalba lépése után szinte azonnal bemutatta a törvényhozásnak az Agrártörvény
tervezetét. A képviselők azonban a tervezetet nem szavazták meg és sikeres bizalmatlansági
szavazást kezdeményeztek a kormány ellen. Cuza azonban nem fogadta el Kogălniceanu
lemondását, hanem 1864 május 2-án feloszlatta a Törvényhozást és átvette a teljes hatalmat egy
államcsíny által. Ezután népszavazás által elfogadtatta a „Fejlesztési okmányt”, amely alkotmány
szerepét töltötte be és a következőket tartalmazta:
- bevezette az uralkodói egyeduralmat,
- növelte az uralkodó hatáskörét, csak ő kezdeményezhetett törvényeket és vétó jogot kapott,
- a Törvényhozó Gyűlés két kamrás lett, létrejött a Szenátus, amelynek tagjait az uralkodó
nevezte ki,
- a kormány jogot kapott, hogy a parlamenti vakáció időszakában rendeleteket adjon ki.
A legfontosabb törvényeket az államcsíny lezajlása után fogadták el.
1864 augusztusában elfogadták az Agrártörvényt. A kalákát teljesítő parasztok felszabadultak
ezen kötelezettség alól, és a megdolgozott föld tulajdonosai lettek. A parasztok a tulajdonukban
levő szarvasmarhák arányában kaptak földet (0 szarvasmarha = 2,5 ha, 1 pár szarvasmarha = 4 ha, 2

2
pár szarvasmarha = 6 ha). Így kb. 450000 családnak 1,8 millió ha földet osztottak ki. A kapott
földet a parasztok 30 évig nem adhatták el és nem zálogosíthatták el, és 15 éven keresztül kártérítést
fizettek a kaláka eltörléséért.
1864 novemberében fogadták el a Közoktatási Törvényt. Az elemi oktatás kötelező és
ingyenes lett. Az oktatás teljesen az állam kezébe került, amely megszervezte az oktatási
fokozatokat és biztosította a tanárok képzését. A líceum 7 osztályból állt és főleg humán
tantárgyakat oktattak. Ugyanakkor létrehozták a Iaşi-i és bukaresti egyetemeket is.
1864 december ében fogadták el a Polgári – és Büntető Törvénykönyveket, amelyek
modernizálták a bírósági rendszert.
A kormány kidolgozta és elfogadtatta a Választási Törvényt. Ez továbbra is fenntartotta a
cenzusos választást , de csökkentette a cenzust. A választókat két csoportra osztották – elsődleges és
közvetlen választokra.
A Kogălniceanu kormány javasolta és fogadtatta el a Hadsereg átszervezésére vonatkozó
törvényt, amely következtében az ország 20 és 50 év közötti lakosai katonakötelesek lettek.
A Cuzával kialakult nézeteltérések következtében 1865 januárjában Kogălniceanu lemondott
tisztségéről. Azonban az őt követő kormányok folytatták reformtevékenységet.

Cuza külpolitikája

Cuza a saját kezébe összpontosította a külpolitika minden eszközét. Létrehozta a

Külügyminisztériumot és diplomáciai képviseleteket alapított, amelyek az Egyesült Fejedelemségek
érdekeit képviselték az európai fővárosokban.
Határozottan kijelentette a Fejedelemségek autonómiáját és kinyilvánította az Ortodox Egyház
függetlenségét a konstantinápolyi Patriarchátussal szemben.
Támogatta a közép európai népek felszabadító mozgalmait és együttműködött a magyar, a
lengyel és a bolgár emigránsokkal. Ugyanakkor támogatta a Habsburg Birodalomban élő románok
kulturális fejlődését.

Cuza politikai és reformtevékenységével számos ellenfelet szerzett magának. A szélsőséges

liberálisok (I.C. Brătianu és C.A. Rosetti) és a konzervatívok létrehozták a „szörnyszövetséget”,
amely 1866 február 11-én lemondatta Cuzát (a liberálisok a reformok mérsékelt voltát, míg a
konzervatívok a reformok szélsőségességét vetették a szemére).

Az idegen dinasztia trónra kerülése és az 1866-os alkotmány

Cuza lemondatása után a törökök az egyesülés felszámolását kérték, hiszen azt csak Cuza
uralkodásának idejére ismerték el azt. Az országban egy régenstanács alakult, amely az egyesülés
felszámolásának a megakadályozására elhatározta egy idegen uralkodó herceg meghívását az ország
élére.
Végül, több sikertelen felkérés után, Hohenzollern-Sigmaringen Károly fogadta el a jelölést és
őt 1866 május 10-én megkoronázták Románia fejedelmének.
Nemsokára a Törvényhozó Gyűlés elfogadta az ország új alkotmányát, amely 1866 július 1-től
lépett érvénybe.

Az 1866-os alkotmány

Ez volt Románia első alkotmánya, amelyet külső beavatkozások nélkül fogadtak el. A belga
alkotmány alapján fogalmazták meg és 8 címből és 133 cikkelyből állt.
Az alkotmány tervezetét az Államtanács fogalmazta meg és az Alkotmányozó Gyűlés szavazta
meg. Az uralkodó, I. Károly (1866-1914) fejedelem aláírta és előterjesztette és 1866 július 1-én
jelent meg Hivatalos Közlönyben. Ez az alkotmány biztosította az állam működését egészen 1923-
ig.

3
 Ebben az alkotmányban szerepel először hivatalosan a Románia elnevezés. Az ország területét
oszthatatlannak és elidegeníthetetlennek nyilvánították.
Románia új államformája az alkotmányos monarchia lett.
Az alkotmány a következő alapelveket fogalmazta meg:
- nemzeti függetlenség,
- képviseleti kormányzás,
- miniszteri felelősség,
- az államhatalmi ágak szétválasztása.

Hatalmi ágak szétválasztása:

1.Végrehajtó hatalom az uralkodó és a kormány kezében volt.
Az uralkodó a következő jogkörökkel rendelkezett:
o kinevezte és visszavonta a minisztereket,
o kinevezte és megerősítette a köztisztviselőket,
o kegyelmi joggal rendelkezett,
o hadat üzenhetett és békét köthetett,
o viseli a hadsereg parancsnoka tisztséget,
o pénzt verethet és kitüntetéseket adományozhat.
A kormánynak a következő jogkörei voltak:
- felelős a törvények végrehajtásáért,
- bemutatja a törvénytervezeteket a Parlamentnek,
- a miniszterek kötelesek ellenjegyezni az uralkodó által aláírt törvényeket –
miniszteri felelősség elve.
2.A törvényhozó hatalmat: a Parlament és az uralkodó képviselte.
A Parlament két házból állt (Szenátus és Képviselők Háza) és a következő hatáskörökkel
rendelkezett:
- kezdeményezte és megszavazta a törvényeket,
- joga volt a minisztereket felelősségre vonni,
- a kormánynak bizalmat szavazhatott, illetve visszavonhatta a bizalmat,
- megszavazta az ország költségvetését,
Az uralkodó a következő törvényhozási hatáskörökkel rendelkezett:
o aláírta és előterjesztette a törvényeket,
o abszolút vétó joga volt a törvények fölött,
o összehívta és feloszthatta a Parlamentet.
3.A bírói hatalom: a Legfelsőbb Bíróság és a bírósági szervek kezében volt.
A bírósági szervek határozataikat a törvény értelmében és a uralkodó nevében hirdették ki.
A bírók elmozdíthatatlanok voltak.
A Legfelsőbb Bíróság az alkotmánybíróság szerepét is betöltötte, hiszen ő ellenőrizte a
törvények alkotmányosságát.

Az alkotmány tartalmazta az állampolgárok szabadságjogai is:

o lelkiismereti -, sajtó – és gyülekezési szabadság,
o a törvény előtti egyenlőséget,
o a személy szabadságát,
o az oktatáshoz való jogot,
o a politikai jogok gyakorlásának jogát – ezt azonban csak a keresztény
állampolgárok számára adta meg,
o a lakóhely sérthetetlenségét,
o a magántulajdont szentnek és sérthetetlennek nyilvánítják.

4
 Az alkotmány tartalmazott utalásokat a választási rendszerre vonatkozóan. Megerősítette a
cenzusos választási rendszert, azonban a cenzus alól mentesítve voltak azok, akik
szabadfoglalkozásokat űztek (pl. orvosok, ügyvédek, tanárok, stb.). A választópolgárokat
kollégiumokra (csoportokra) osztották, a Képviselőház esetében 4 választókollégium létezett (itt
kisebb volt a cenzus), míg a Szenátus esetében 2 kollégium létezett (tehát magasabb volt a cenzus).

Az 1866-os alkotmányt négyszer módosították:

-1879-ben, amikor román állampolgárságot és politikai jogokat biztosítanak az ország nem
keresztény lakosai számára is,
-1881-ben, amikor Romániát királyságnak nyilvánították,
- 1884-ben, amikor csökkentették a Képviselőház választó kollégiumainak számát 4-ről 3-ra,
1917-ben, amikor bevezették az általános választójogot és új földreformot hirdettek meg.

A nemzeti függetlenség kivívása

I Károly már a Romániába való érkezése pillanatától kifejezte azon kívánságát, hogy kivívja
az ország függetlenségét. Már 1873-ban ezt a kérdést nyíltan megtárgyalták a Minisztertanács
ülésén, majd 1876-ban azon véleményének adott hangot, hogy a „keleti kérdés” csak a Török
Birodalom teljes felbomlásával oldható meg.
Károly véleményét osztotta az ország politikai elitje is, de a függetlenség elnyerése
érdekében bejárandó út kapcsán már jelentős véleménykülönbségek voltak.
A liberálisok vezetői azon véleményen voltak, hogy Románia Oroszországhoz kell
közeledjen és orosz segítséggel, katonai úton kell kivívja az ország függetlenségét.
A konzervatívok ezzel szemben Németországhoz és az Osztrák-Magyar Monarchiához
akartak közeledni és ezen államok segítségével, diplomáciai úton akarták biztosítani az ország
függetlenségét.
Már az egyesülés pillanatától Románia olyan diplomáciai tevékenységet folytatott, amely
egy független államra volt jellemző. Így 1862-ben létrejött a Külügyminisztérium, amelynek a
feladata a külpolitikai tevékenységek összehangolása volt.
Ugyanakkor különböző államokkal írtak alá szerződéseket és egyezményeket. Ilyen volt a
Szerbiával kötött kiadási egyezmény és együttműködési szerződés, vagy a távíró egyezmény
Franciaországgal, vagy a kereskedelmi és hajózási egyezmény az Osztrák-Magyar Monarchiával és
Oroszországgal. A román kormány felvette a kapcsolatot a görög kormánnyal egy közös
törökellenes akció kezdeményezésére és támogatta a bolgár forradalmárokat. Ezen tevékenységek
ellenére, amelyekkel Románia, mint független államként akart tetszelegni, a függetlenség teljes
kivívása csakis a nagyhatalmak segítségével következhetett be.
A függetlenség kivívására a kedvező alkalmat a „keleti kérdés” újabb szakasza jelentette.
1875-ben Boszniában, Hercegovinában és Bulgáriában törökellenes lázadások törtek ki, amelyet a
törökök levertek. Oroszország azonban kinyilvánította hajlandóságát, hogy közbelépjen a balkáni
keresztények érdekében. 1876-ban Bulgáriában egy újabb felkelés robbant ki, amelynek
támogatására közbelépett Szerbia és Montenegró is. Azonban a felkelők vereséget szenvedtek, így
Oroszország közbelépése egyre valószínűbbé válik.
Az új liberális kormány, I.C. Brătianu vezetésével, megtette az előkészületeket Románia
részvétele érdekében egy esetleges háborúban. Brătianu 1876 augusztusában Szebenben találkozott
Ferenc József császárral, majd szeptemberben Livadiában találkozott II. Sándor cárral, de egyik
találkozót sem követi egy konkrét egyezmény aláírása.
Egy román-orosz egyezményt csak 1877 április 4-én írtak alá. Ebben megállapítják az orosz
csapatok átvonulásának feltételeit Románia területén, Oroszország pedig kötelezettséget vállalt
Románia területi épségének tiszteletben tartására.
A román hadsereget mozgósították, kb. 100000 embert hívtak fegyverbe, de ez a hadsereg
gyengén volt felszerelve és kiképezve. A hadsereg a Duna vonalának védelmét látta el. A
Képviselőház és a Szenátus határozatokat fogadott el, amelyekben hadat üzent a Török

5
Birodalomnak. A törökök válaszul bombázni kezdték a Duna mentén elhelyezkedő román városokat
és Romániát lázadó tartománynak minősítette. A román tüzérség elkezdte támadni a Dunától délre
elhelyezkedő török városokat. Közben az orosz hadsereg átkelt a Dunán a román tüzérség fedezete
alatt és megkezdte hadjáratát a Balkán félszigeten.
1877 május 9-én, egy parlamenti képviselő interpellációjára válaszolva, M. Kogălniceanu
külügyminiszter kikiáltotta Románia függetlenségét.
Közben az orosz hadsereg támadását a törökök a plevnai erődrendszernél megállították.
Mivel az orosz rohamokat a törökök sikeresen visszaverték, Miklós nagyherceg, az orosz
főparancsnok, a román hadsereg támogatását kérte. A román hadsereg két hadosztálya, I. Károly
parancsnoksága alatt átkelt a Dunán és részt vette a plevnai harcokban. Mivel Románia és
Oroszország között nem volt egy írott egyezmény a harcokban való részvételről, ezért a román
hadsereg nem volt alárendelve az orosz hadseregnek.
1877 augusztus 30-án az oroszok kezdeményezésére roham indult a plevnai erőd ellen, de
csak a Griviţa I-nek nevezett erődöt sikerült elfoglalni, ez lévén a román hadsereg első
hadművelete. A roham kudarca után az ostrom mellett döntöttek, amely végül eredményre vezet,
Plevna 1877 november 28-án megadta magát.
A plevnai erőd elfoglalása után az orosz hadsereg Szófia-Drinápoly-Konstantinápoly
irányába indított támadást, míg a román hadsereg ennek a támadásnak a nyugati szárnyát fedezte és
Vidin irányába indított támadást. A törökök belátván, hogy a háborút elvesztették, békét kértek.
Az orosz-török békeszerződést 1878 februárjában írták alá San Stefano-ban, Románia részvétele
nélkül. Ez a szerződés a következőket tartalmazta:
- elismerték Románia és Szerbia függetlenségét,
- Dobrudzsa, a Duna Delta és a Kígyók szigete Oroszország tulajdonába kerültek,
amelyeket hajlandó Romániának adni a Besszarábia déli részén található három
megyéért cserében.
Románia nem volt hajlandó beleegyezni az oroszok által javasolt területi cserébe, így
Oroszország megtette az előkészületeket Románia katonai megszállására.
Azonban a San Stefano-i békeszerződés sértette Anglia és az Osztrák-Magyar Monarchia
érdekeit is, így a nagyhatalmak összehívták a berlini kongresszust. Romániát a konferencián I.C.
Brătianu és M. Kogălniceanu képviselte.
A berlini kongresszuson a következő határozatokat hozták:
- elismerték Szerbia és Montenegró függetlenségét,
- az Osztrák-Magyar Monarchia megszállhatta Boszniát és Hercegovinát,
- Anglia megkapta Ciprus szigetét,
- a Bolgár Nagyhercegséget két részre osztották, és a déli részen megszervezték
Kelet-Ruméliát,
- elismerték Románia függetlenségét, azzal a feltétellel hogy elfogadja az oroszok által
ajánlott területi cserét és ha módosítja az alkotmány 7. cikkelyét, amely csak a keresztényeknek
adott állampolgári jogokat.
Így Románia sikeresen kivívta a függetlenségét, amelyet a nagyhatalmak 1880-ig el is
ismertek.
A függetlenség kivívása lehetőséget adott önálló külpolitika folytatására, elősegítette a társadalmi-
gazdasági fejlődést és hozzájárult a román politikai rendszer megszilárdulásához.

Politikai pártok az újkori Romániában

Az újkori Romániában is megjelentek a modern, nyugat-európai ideológiák és idővel

kialakultak a politikai pártok. Ezen eszmék kialakulása megelőzte az egyesülést, de kiteljesedésük
csak 1866 után következett be.
A legfontosabb politikai ideológiák, amelyek megjelentek Romániában a liberalizmus és a
konzervatízmus, de ezenkívül megjelentek más, kevésbé elterjedt ideológiák is (pl.
tradicionalizmus, szocializmus, sămănătorizmus). Ezek az ideológiák alapján jönnek létre az első

6
politikai pártok. A két legfontosabb párt az 1866-1923-as időszakból a Nemzeti Liberális Párt és a
Konzervatív Párt.

Nemzeti Liberális Párt

A NLP kialakulását elősegítette a liberális eszmék elterjedése, amelyeknek a gyökereit a

XVIII. század végén megjelent és elterjedt gondolatokban kell keresni. A liberális ideológia a
Francia Forradalom elveiből és a nyugat-európai liberális gyakorlatból inspirálódott, de ugyanakkor
erősen hatottak rájuk a sajátos romániai nemzeti-kulturális és politikai hagyományok.
A román liberalizmus támogatta az alkotmányosság és a pluralizmus elveit, a
szólásszabadság és tolerancia gondolatát, valamint a szabadság és egyenlőség eszméinek
elterjedését. A liberálisok egyetértettek az állam beavatkozásával a gazdasági folyamatokba, hogy
ily módon elősegítsék a nemzeti ipar fejlődését.
Az „önmagunk által” (prin noi inşine) jelszó fejezte ki a leginkább a liberálisok
elgondolásait. Ők ezzel azt akarták kifejezni, hogy szükséges felhasználni az összes nemzeti
energiát és erőforrást a román társadalom fejlesztése érdekében. Elsősorban az ipar fejlesztésére, a
nemzeti tőke és kereskedelem támogatására és a magántulajdon garantálására törekedtek.
a liberális gondolkodás nagy hangsúlyt fektetett a sajtószabadság, a gyülekezési szabadság,
a szólásszabadság, valamint az egyéni – és polgári jogok megvalósítására és tiszteletben tartására.
A liberálisok legfontosabb vezetői: I.C. Brătianu, M. Kogălniceanu, Dimitrie A. Sturdza, és
Ion I.C. Brătianu voltak.

A NLP létrehozása
A NLP kialakulásának az első lépését 1867-ben tették meg, amikor a különböző liberális
csoportosulások megkötötték a Concordia-i egyezményt. Azonban a párt tényleges kialakulására
csak 1875 május 24-én került sor, a „Mazar Paşa-i szövetség megkötése következtében.
Az ekkor elfogadott pártprogram a következőket tartalmazta:
- a törvények és az alkotmányos rend betartását,
- a személyi szabadságjogok védelmét,
- az oktatási rendszer és a hadsereg átszervezését,
- az egyéni kezdeményezés és az állam gazdasági beavatkozásának támogatása,
- az adóterhek csökkentését és az állami kiadások visszafogását,
- a parasztok helyzetének javítását és a paraszti gazdaságok támogatását (1892),
- az agrár – (új földosztás) és választójogi (általános választójog bevezetése) reformok
bevezetését (1913).
A liberálisok az 1866-1918 időszakban 5-ször kormányozták Romániát: 1876-1888, 1895-
1899, 1901-1904, 1907-1910, 1914-1918.
Kormányzásaik során számos intézkedést vezettek be Romániában politikai, gazdasági és
külpolitikai téren.
Politikai intézkedések:
- az alkotmány módosítása, amely során az ország nem keresztény vallású lakosai is
állampolgári jogokat kaptak – 1879,
- az új választási törvény bevezetése – 1884 (lásd 1866-os alkotmány),
- az Ortodox Egyház függetlenségének kinyilvánítása.
Gazdasági intézkedések:
- a külföldieknek megtiltották, hogy ingatlanokat béreljenek Románia területén,
- törvényeket szavaztak meg a vasútvonalak építésének támogatására,
- a nemzeti valuta (lej) bevezetése,
- a Román Nemzeti Bank megalapítása,
- protekcionista vámpolitika bevezetése,
- a nemzeti ipar támogatását elősegítő törvények megszavazása,
- a parasztok helyzetének javítását előirányzó törvények elfogadása.

7
 Külpolitikai intézkedések:
- támogatták a határokon kívül élő románok politikai küzdelmeit,
- csatlakoztatják Romániát a „Hármas Szövetség”-hez.

Konzervatív Párt

A konzervatív ideológia az 1848-as eseményeket megelőző politikai hagyományok örököse

volt. Az ideológia képviselői a létező gazdasági-társadalmi felépítést akarták megőrizni, a
választójogot korlátozni akarták és az állam vezetésében a vagyonos társadalmi csoportok uralmát
akarták megőrizni.
A konzervatív ideológia középpontjában a „tartalom nélküli formák” (teoria formelor fără
fond) állt, amelyet a „Junimea” politikai – irodalmi kör fogalmazott meg. A konzervatívok szerint a
tartalom, vagyis a román társadalom történelmi fejlődése nem áll egy szinten a formákkal, vagyis a
nyugatról átvett intézményekkel és eszmékkel. Felfigyeltek a társadalmi fejlettség és a
meghonosított intézmények közötti ellentétre. Véleményük szerint ezt az ellentétet csak a lakosság
kulturális szintjének növelésével lehet megszüntetni, majd ezt követheti a politikai jogok
biztosítása.

A KP létrehozása
1880 február 3-án a konzervatív politikusok egy csoportja (Lascăr Catargiu, Manolache
Costache Epureanu, Titu Maiorescu, Vasile Pogor) megalapították a KP-ot. A párt első vezetője L.
Catargiu lett, őt követték Take Ionescu, Gheorghe Grigore Cantacuzino, P.P. Carp, majd újra Take
Ionescu.
A konzervatívok a már létező intézmények megszilárdításának gondolatát támogatták.
Véleményük szerint a politikai gyakorlat a „felvilágosult és vagyonos” társadalmi csoportok
kezében kell legyen. 1884-ben javasolták az alkotmány módosítását, mert szerintük Romániában
nem a politikai jogok hiányoznak, hanem a lakosság anyagi helyzete szorul javításra.
A konzervatívok 1918-ig 5-ször kormányozták az országot: 1871-1876, 1888-1895, 1899-
1901, 1904-1907, 1910-1914.
Kormányzásaik alkalmával a konzervatívok támogatták a parasztságot és a kézműveseket,
valamint megpróbáltak közigazgatási reformokat bevezetni.

A XIX. század végén és a XX. Század elején I. Károly király bevezette a „kormányzati
körforgást”, vagyis egy konzervatív kormányzás után kötelezően egy liberális kormányzás
következett. Így a politikai élet stabillá vált Romániában.

A román állam modernizálása 1866-1914 között

Az 1866-1914-es időszakban az egymást követő román kormányok elsődleges célja

Románia modernizálása volt. Ezt a folyamatot a modern intézmények létrehozásával és a fejlődést
biztosító törvények elfogadásával valósítják meg.

Fontosabb intézmények
1.A monarchia/királyság
1866-an a román állam élére Hohenzollern-Sigmaringen Károly került, akit kineveztek
Románia fejedelmének. Októberben megkapta a szultántól a kinevezési okmányt, amely által
elismerték számára a „külföldi herceg” titulust, jóváhagyták az öröklődés elvét és elismerték az
alkotmányos monarchia rendszerét Romániában.
Az uralkodó hatásköreit az 1866-os alkotmány fogalmazta meg (lásd ott!!!). I. Károly „a
király uralkodik, de nem kormányoz” elv alapján vett részt a politikai életben és valóságos

8
döntőbíró szerepet vívott ki magának a belpolitikai vitákban. Mégis nagy befolyást gyakorolt a
kormányzati tevékenységre, hiszen joga volt kinevezni a miniszterelnököt.
Uralkodásának első szakaszában I. Károly hatalmát a kétségbe vonták a liberálisok, de az
1870-es évektől kezdve tekintélye és hatalma megszilárdult az állam intézményeinek
modernizálásában kifejtett tevékenysége és a függetlenség elnyerésében játszott szerepe miatt.
A függetlenség kivívása után a királyság intézménye megszilárdult, 1878-ban Károlyt
megkapta a „királyi felség” címet, majd 1881-ben királlyá koronázták.
Az 1888-1914 közötti időszakban I. Károly biztosította a politikai élet stabilitását, mivel
bevezette a „kormányzási körforgást”, és fontos szerepet játszott az intézmények modernizálásában.
A király fontos szerepet játszott a külpolitikában is. I. Károly fő célja ezen a téren az ország
területi épségének védelme volt. Támogatta Románia csatlakozását a „Hármas Szövetséghez”
(Központi Hatalmak) és közbelép az erdélyi románok érdekében.
I. Károly halála után, az 1884-ben megkötött „családi egyezmény” értelmében a trónon
unokaöccse I. Ferdinánd (1914-1927) követte őt. Ferdinánd tovább folytatja a román állam
modernizálásának folyamatát és elfogadja az általános választójog bevezetését, illetve az
agrárreform megvalósítását (1917).

2.Parlament
Az 1866-os alkotmány lefektette Romániában a modern parlamentarizmus alapjait. A
parlament hatásköreit az alkotmány állapította meg (lásd ott!!!) és a törvényhozásban majdnem
azonos jogokat biztosított számára, mint az uralkodónak.
A parlament tevékenysége kiterjedt a gazdaság, társadalom, a politika és a kultúra területére.
Tevékenységét ülésszakokban folytatta. Ezek novemberben kezdődtek az uralkodó üzenetének
felolvasásával és 8 hónap múlva értek véget, amikor a parlament választ küldött az uralkodó
üzenetére.
A parlament tagjait cenzusos választások útján választották meg, majd 1918 után az
általános választójog alapján.

3.A kormány
A kormány működésének alapelveit szintén az 1866-os alkotmány fektette le (lásd ott!!!). A
kormány felelős volt a parlamenttel szemben, a parlamenti képviselőknek interpellációs joguk volt a
miniszterekkel szemben és bizalmatlansági indítványt szavazhattak meg a kormány ellen.
I Károly uralkodásának első szakaszában kormányzati instabilitás volt jellemző, de 1876 után ez
megszűnik, a kormányzati körforgásnak köszönhetően.
A kormány kinevezésével kapcsolatban Romániában megfigyelhető egy sajátos tényező.
Előbb kinevezték a kormányt, majd feloszlatták a parlamentet és a kormány új választásokat
szervezett, amelyet meg is nyert. Tehát a kormány gyakorlatilag megteremtette maga számára a
parlamenti többséget.

4.Igazságszolgáltatás/bíróságok
Az alkotmány értelmében a bírói hatalmat a bíróságok és a törvényszékek gyakorolták. A
Legfelsőbb Bíróság és Semmitőszék volt a legmagasabb bírósági intézmény.
A bírói hatalom független volt, ezt a bírók elmozdíthatatlansága biztosított. A bírósági
határozatokat a törvény értelmében mondták ki és az uralkodó nevében hajtották végre.

5.Az egyház
A román állam elismertette a Román Ortodox Egyház függetlenségét a konstantinápolyi
Patriarchátussal szemben. Ugyanakkor a „Klérus törvényével” bevezette a papok állami bérezését.
Ezen intézkedéseknek köszönhetően a román állam megszerezte az ortodox egyház támogatását.

6.A hadsereg

9
 1868-ban elfogadták a „Hadsereg szervezésére vonatkozó törvényt”, amely bevezette az
általános mozgósítás elvét és megteremtette az állandó hadsereget.
1872-ben egy újabb törvényt fogadtak el amely növelte a hadsereg létszámát és fokozta a
kiképzési és felszereltségi szintet. (Ennek ellenére a román hadsereg harcértéke meglehetősen
gyatra maradt.)
Az 1866-1914-es időszakban egy jelentős társadalmi, gazdasági és politikai modernizáció
zajlott le Romániában. Ez elsősorban az ebben az időszakban elfogadott törvényeknek is
köszönhető, amelyek közül a legfontosabbak a következőek:
- 1881-ben elfogadták a mezőgazdasági hitel létrehozására vonatkozó törvényt,
- 1889-ben elhatározták az állami birtokok eladását a parasztoknak,
- protekcionista vámpolitikát vezettek be a nemzeti ipar támogatása érdekében,
- törvényt fogadtak el a közlekedési infrastruktúra fejlesztése érdekében,
- bevezették a nemzeti valutát és létrehozták a Nemzeti Bankot.

Románia külpolitikája a XIX. század végén és a XX. század elején

A függetlenség kivívása lehetőséget adott arra, hogy Románia önálló külpolitikát folytasson.
1878 után Románia diplomáciai kapcsolatokat létesített más államokkal és a már meglevő
diplomáciai képviseleteit nagykövetség rangjára emelte. Az Osztrák-Magyar Monarchiával,
Oroszországgal és Franciaországgal már 1878-ban sikerült diplomáciai kapcsolatokat kiépíteni,
majd a következő évben Olaszországgal is. 1880-ban Anglia, Franciaország és Németország
elismerte Románia függetlenségét.
1883-ban került sor Románia csatlakozására a „Hármas Szövetség” nevű katonai
tömbhöz (Németország, Osztrák-Magyar Monarchia, Olaszország), mivel feszült kapcsolatai voltak
Oroszországgal. Ez a szövetség védelmi és titkos jelleggel bírt, amely Romániát kiemelte abból a
diplomáciai elszigeteltségből, amelybe a berlini kongresszus után került és bizonyos gazdasági
előnyöket is biztosított. Azonban ez a szövetség akadályozta az erdélyi románok nemzeti
felszabadító harcának a támogatását.
1886 után megromlottak a kapcsolatok az Osztrák-Magyar Monarchiával, felmondták az
1875-ben megkötött vám – és hajózási egyezményt, sőt még egy „vámháborúra” is sor került. Ez az
esemény, valamint az erdélyi románok nemzeti mozgalmának támogatása Románia eltávolodását
eredményezte a Hármas Szövetségtől (ennek ellenére a szövetségi szerződést 1892-ben, 1902-ben
és 1912-ben is felújították).
A XX. század elején a nemzetközi kapcsolatokban jelentős változások következtek be.
Létrejött az Antant (Franciaország, Oroszország és Anglia szövetsége, és Románia elkezdett
közeledni ehhez a szövetséghez. Ez a közeledés elsősorban a Monarchiával kialakult konfliktusok
miatt következett be.
Ezenkívül a Bulgáriával létrejött fagyos viszony (a Monarchia szövetségese) és a Szerbiával
kiépített barátsági viszony (a Monarchia ellensége) már elővetítette Románia külpolitikai
orientációjának megváltozását. Románia támogatta Szerbiát, amikor a Monarchia bekebelezte
Bosznia-Hercegovinát és ellenségesen viszonyult az osztrák-magyar terjeszkedési tervekkel
szemben a Balkán félszigeten.
A külpolitikai orientáció megváltozása a „balkáni háborúk” (1912-1913) esetében vált
világossá.
Az első balkáni háborúban, amely 1912-ben zajlott, Románia semleges maradt. Ebben a
háborúban Szerbia, Montenegró, Bulgária és Görögország legyőzte a Török Birodalmat.
A második balkáni háborúban (1913) Bulgária harcolt volt szövetségesei ellen, akiket
Románia és Törökország is támogatott. Bulgária veresége után a békeszerződést Bukarestben írták
alá és ebben Románia megszerezte a Cadrilatert (Durustor és Caliacra megyék Dobrudzsa déli
részén). Ez a konfliktus megelőzte az első világháború kirobbanását és nyilvánvalóvá tette Románia
külpolitikai orientációját.

1
 Az 1866-1914 közötti időszakban Románia külkapcsolatai révén katonai és politikai
középhatalom szerepét töltötte be Európa dél-keleti részén.