Vásárló neve: Haba Tunde

Rendelési szám: 36402548

Vásárlásával támogatta, hogy Magyarországon az elektronikus könyvkiadás fejlődni tudjon, a

digitális kereskedelemben kapható könyvek választéka egyre szélesebb legyen. Köszönjük, és
reméljük webáruházunkban hamarosan viszontlátjuk.
 Borítószöveg

Egy könyv, amely gyökeresen átformálja mindazt, amit eddig a

női testről gondoltál.

Miért olyan nehéz eljutni a csúcsra? Normális az, amit szex

közben érzek? Velem van a baj? – Rengeteg nő tesz fel magában
ilyen és ezekhez hasonló kérdéseket nap mint nap, és érez
bizonytalanságot saját teste és szexualitása kapcsán. Emily
Nagoski egyedülálló munkájának fő célja, hogy eloszlassa e
gyötrelmes kételyeket, és megmutassa az utat önmagunk felé. A
több évtizedes gyakorlattal rendelkező szexuálterapeuta hittel
vallja, hogy szexualitásunk az ujjlenyomatunkhoz hasonlóan
egyedi, és nagyban függ reakcióinktól, egyéniségünktől, illetve a
körülményeinktől, hétköznapi tapasztalatainktól. Épp ezért
nincs okunk a szégyenkezésre vagy arra, hogy másokhoz
hasonlítgassuk önmagunkat. Minden nő más – és ez így
normális.

Tudományos kutatások bizonyítják, hogy az örömteli és

kielégítő szexuális élet nem a testrészeinktől, hanem a hozzájuk
való viszonyunktól függ. Amint megismerjük kapcsolatunkat a
saját testünkkel és ráébredünk, milyen körülmények hatására
vagyunk képesek ellazulni, mi kell ahhoz, hogy teljes
mértékben bízzunk magunkban és a partnerünkben, máris
óriási lépést tettünk a mindent elsöprő gyönyör átélése felé.
Elég jól hangzik, nem? Indulj el életed legizgalmasabb
felfedezőútján, és ismerd meg a legnagyobb öröm forrását –
önmagadat!

 
„Könyvek, újságcikkek, szakemberek tucatjai állítják, hogy
képesek megváltoztatni a nemi életedet. Ez a könyv valóban
beváltja a hozzá fűzött reményeket. Persze nem kínál azonnali
megoldást, mintha bekapnánk valami pirulát, ellenben a hatása
is tartósabb. Nem arról szól, hogyan válhatsz lepedőakrobatává;
annál sokkal mélyebbre megy: az emberi pszichét tárja fel, és
amit ajánl, az tényleg működik.” Salon.com

„Nagoski könyve minden elismerést megérdemel azért a ritka

teljesítményért, amit a tudományos ismeretterjesztés és az
önsegítő irodalom műfaji sajátosságainak vegyítésével sikerült
létrehoznia... Az Úgy, ahogy vagy közérthető és élvezetes módon
tárja az olvasó elé a nemi vágy és a női szexualitás egészére
vonatkozó kutatás száraz tényeit.” The Guardian
„A  legjobb könyv, amit valaha olvastam a női szexualitásról.
Szívem szerint arra biztatnék minden nőt, hogy olvassa el
Nagoski művét... Azt hiszed, ismered a női szexualitás
működését? Biztos vagyok benne, hogy nem ismered.
Legalábbis amíg el nem olvastad ezt a könyvet.” Peggy
Orenstein, a Girls and Sex szerzője

„A legtanulságosabb munka azok közül, amiket eddig olvastam

a szexuális vágy témakörében. Arra is kitér, hogy egyes párok
miért hagynak fel a szexszel, és hogy mit tehetünk azért, hogy
ne így legyen. Az Úgy, ahogy vagy nélkülözhetetlen mindazok
számára, akik szeretnék megérteni, milyen összefüggések
állnak nemi életük hullámvölgyei mögött. Kihagyhatatlan!”
John Gottman, PhD., A jól működő házasság 7 alapelve szerzője
 

EMILY NAGOSKI eredetileg agykutatónak készült, ám

érdeklődése hamar a szexuálpszichológia felé fordult. 1995 óta
tart előadásokat és foglalkozásokat szexedukáció, prevenció,
kommunikáció és stresszkezelés témákban, dolgozott a
delaware–i és az indianai egyetemeken, valamint Smith
College–en. Legfontosabb küldetésének azt tartja, hogy minden
nőt hozzásegítsen ahhoz, hogy szeresse és elfogadja a saját
testét. Első könyve, az Úgy, ahogy vagy megjelenése óta nők
ezreinek segített már megszabadulni a szexet övező stressztől
és önbizalomhiánytól, népszerűsége évek óta töretlen.
 
 
 
  
 
 
Fordította
Getto Katalin
  
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült
Come as You Are – The Surprising New Science that Will Transform

Your Sex Life by Emily Nagoski, PhD:

Simon & Schuster Inc, New York
 
Copyright © 2015, 2021 by Emily Nagoski, PhD
Published by arrangement with Simon & Schuster Paperbacks,

New York. All rights reserved

 
Hungarian translation © Getto Katalin, 2021
Szerzőfotó © Jon Crispin Photography
 
Felelős kiadó a Libri Kiadó ügyvezetője
Felelős szerkesztő Ferenczy Zsófia
Olvasószerkesztő Varga Anita
Borítóterv Féder Márta
Műszaki szerkesztő Széplaki Gyöngyi
 
ISBN 978-963-433-921-2
 
Az elektronikus verziót készítette az eKönyv Magyarország Kft.
www.ekonyv.hu
  
 
 
Diákjaimnak
 Tartalom

Bevezetés – Igen, normális vagy!

A szexualitás igaz története

A könyv felépítése

Néhány alapelvről, elöljáróban

Ha úgy érzed, valami baj van veled

I. rész – A nem is olyan egyszerű alapok

1. Anatómia – NINCS KÉT EGYFORMA EMBER

A kezdet

A csikló, és megint csak a csikló

Ismerkedj meg a csiklóddal

Ajkak, kicsik és nagyok

A szűzhártya mítosza

Néhány szó a szavakról

A ragadós kis izék

Interszex

Miért fontos?

Nézőpont kérdése

Az új metafora

A dolgot figyeld, ne a jelentését

2. A kettős kontroll modell – A SZEXUÁLIS SZEMÉLYISÉGED

Kikapcsolás-bekapcsolás

A vérmérséklet
 A lányoknál ez másként van… legalábbis néha

Mi indít be téged?

Megváltoztatható-e az agy működése?

3. A kontextus – ÉS A MINDENT SZABÁLYOZÓ ÉRZELMI „EGY GYŰRŰ”

A kontextus érzékelése

Szex, patkány, rock ’n’ roll

Tetszik, vágyom rá, tanulom

Ami nem rajtad múlik

„Valami baj van velem?” (Válasz: nincs)

II. rész – Szex és kontextus

4. Az érzelmi kontextus – A SZEX ÉS AZ EVOLÚCIÓ

A stresszválasz ciklus: harc, menekülés, „lefagyás”

A stressz és a szex

Kulturális beidegződések a nem megfelelő stresszkezelés hátterében

Zárd le a ciklust!

Amikor a szex oroszlánná válik

A túlélés pszichológiája

A szerelem (az érzelmi kötődés) eredete

A szerelem tudománya

Szex és kötődés: a sötét oldal

Szex és kötődés: a szex, amely előreviszi a cselekményt

A kötődés módjai

A kötődés kezelése: fantomérzéseink, az „alvó sündisznók”

A társas lény túlélési stratégiái

Az élet vize

5. A kulturális kontextus – A SZEXPOZITÍV ÉLET EGY SZEXNEGATÍV VILÁGBAN

Három üzenet
 Szép vagy

Kritikus önszemlélet = stressz = a nemi gyönyör csökkenése

Egészség minden méretben

„Malacságok”

Ízlések és pofonok

Tudomány az élvezet szolgálatában, 1. rész: Együttérzés önmagunkkal

Tudomány az élvezet szolgálatában, 2. rész: A kognitív disszonancia

Tudomány az élvezet szolgálatában, 3. rész: A média csapdája

Önmagad kovácsa

III. rész – A szex működése

6. Ébredés – A NEMI IZGALOM ÉS JELEI

Az összhanghiány meghatározása és mérése

Egyforma részek, másféle működés: „Ez itt egy étterem”

Összhanghiány egyéb érzelmek esetében

Tévhitek a nedvesedésről #1: Nemi szervi reakció = vágy

Tévhitek a nedvesedésről #2: Nemi szervi reakció = élvezet

Tévhitek a nedvesedésről #3: Az összhanghiány = probléma

„Drágám… összhanghiányom van!”

7. A vágy – SPONTÁN VAGY RESZPONZÍV, ÚGY JÓ, AHOGY VAN

Vágy = kontextusba helyezett élvezet

Szerencsére nem a hormonokon múlik

Újabb jó hír: Nem is a monogámia a kulcs

„Nincs erre valami gyógyszer?”

A „nyomulás” mint a lehetséges okok egyike

„Érdemes vágyni rá”

Kerted megosztása

IV. rész – Eksztázist mindenkinek!

 8. Az orgazmus – A GYÖNYÖR A MÉRCE

Összhanghiány az orgazmussal kapcsolatban

Nincs két egyforma

Ugyanazok az összetevők…

Egy biztos: a hüvelyednek semmi baja

Az orgazmus nehézségei

A türelmetlen kis felügyelők

A kielégülés eksztázisa és a madárraj-metafora

A madárraj terelgetése

Szárnyalás az eksztázis felé

9. Az igazság – A LEGKEDVEZŐBB SZEXKONTEXTUS

Miért nem elég önmagában az önbizalom

1. lépés: Az érzéseid sosem hazudnak

A térkép és a földfelszín: a valósággal való egybevetés eszköze

2. lépés: A legkeményebb dió, avagy: szabadulás az ítélkezés csapdájából

Ítélkezés nélkül 1: „Ok nélkül”

Ítélkezés nélkül 2: A trauma gyógyulása

Ítélkezés nélkül 3: Fájdalom

Ítélkezés nélkül 4: Élvezet

Ítélkezés nélkül 5: Könnyes búcsú az elvárásoktól

„Normálisnak érzem magam”

Összegzés – A titkos összetevő te magad vagy

Miért írtam meg ezt a könyvet

Hova fordulj, ha többet akarsz tudni?

Köszönetnyilvánítás

1. függelék: Terápiás önkielégítés

2. függelék: Az orgazmus idejének megnyújtása

Bibliográfia

Jegyzetek
 
 Bevezetés

IGEN, NORMÁLIS VAGY!

Ha az ember szexológus, hozzá kell szoknia, hogy folyton

kérdésekkel bombázzák. Már egyetemista koromban is
előfordult, hogy miközben egy tál étellel a kezemben álltam a
menzán, az orgazmusra vonatkozó kérdésekre kellett
válaszolnom. Szakmai konferenciákon nemegyszer előfordult,
hogy már a szálloda előcsarnokában megállított valaki, hogy
kérdéseket tegyen fel a vibrátor használatával kapcsolatban.
Később, amikor a park padján üldögéltem és a közösségi
oldalakat kezdtem böngészni, az üzeneteim között egy
ismeretlen férfi levelére bukkantam, aki az aszimmetrikus
nemi szervével kapcsolatban kérte ki a véleményemet.
Diákoktól, ismerősöktől és az ismerősök ismerőseitől, sőt
vadidegenektől is e-mailek tucatjait kapom nap mint nap a
nemi vágy, a szexuális izgalom, a nemi élvezet vagy éppen az
azzal együtt járó fájdalom, az orgazmus, a fétisek és fantáziák, a
testnedvek és hasonlók témakörében.
Olyan kérdéseket tesznek fel, mint például:

•  Haa párom közeledik hozzám, általában kapható vagyok

rá, de valahogy sosem jut eszembe, hogy én is
kezdeményezhetnék. Miért van ez így?
 • A barátom azt mondta: „Még nem állsz készen, még mindig
száraz vagy.” Pedig totál be voltam indulva! Akkor miért
nem voltam nedves?
•  Tudom, hogy vannak olyan nők, akik azért nem élvezik a
szexet, mert szoronganak a testük miatt. Én is ilyen
vagyok. Hogyan változhatnék meg?
•  Olvastam valamit a nőkről, akik egy idő után felhagynak a
szexszel, akkor is, ha még mindig szeretik a párjukat.
Nálam is ez a helyzet. Mivel tudnám elősegíteni, hogy
visszatérjen az érdeklődésem a párom iránt?
• Azt hiszem, bepisiltem, amikor orgazmusom volt…
• Szerintem nekem sosem volt orgazmusom…

Az efféle kérdések mögött valójában egy és ugyanaz az

aggodalmaskodó kérdés húzódik meg:
Biztos, hogy minden rendben van velem?
(A válasz szinte mindig: igen.)
Ez a könyv a hasonló kérdésekre adott válaszaimat gyűjti
egybe. Azokat a válaszokat, amelyek a szemem láttára
változtatták meg sok nő életét, amelyek a komoly tudományos
eredményekre épülnek, és sok-sok nő személyes élményeit
egyesítik. Azoknak a nőknek a tapasztalatait osztom meg, akik a
szexualitás és önmaguk nemiségének mélyebb megismerése
révén képesek voltak megváltoztatni a partnerükhöz, és
mindenekelőtt a saját testükhöz való viszonyukat. Ezek a nők a
könyvem főszereplői, és remélem, azzal, hogy megosztom veled
a történeteiket, segítségedre leszek abban, hogy rátalálj a saját
utadra, megismerd nemiséged valódi természetét, és képes légy
sokkal mélyebben megélni azt.
 A szexualitás igaz története

Mi az oka, hogy a szex témakörében napvilágot látott

könyvtárnyi irodalom, újságcikk, rádió- és tévéműsor után még
mindig annyi kérdés maradt megválaszolatlanul?
Bizonyára kiábrándítóan hangzik, de ennek az az oka, hogy
az esetek többségében hazudtak nekünk. Nem szándékosan,
nem rosszhiszeműen, de mégiscsak hazudtak. Legalábbis nem
azokat a történeteket mondták el, amiket kellett volna.
A nyugati tudományos felfogás, az orvostudománnyal az élen, a
női szexualitást sokáig a férfi szexualitás analógiájára
értelmezte. Az általános vélekedés szerint a férfiak és nők
nemisége alapvetően egyformán működik, csak a nők kevesebb
örömet lelnek benne.
Például azt feltételezték, hogy mivel a férfiak a (hímvessző-
hüvely) közösülés során eljutnak az orgazmusig, bizonyára a
nők esetében is így működik a dolog, vagy ha mégsem, akkor a
nőkben van a hiba.
Valójában a nőknek mintegy a negyede mondhatja el
magáról, hogy a közösülés során éli át az orgazmust.
A  „maradék” 75 százalék néha, ritkán vagy soha nem jut el az
orgazmusig, annak ellenére, hogy mindannyian egészségesek és
normálisak. Ezzel szemben sok egyéb út létezik, amely igenis
működik: az önkielégítés, az orális szex, a vibrátorok, a mell
stimulációja, a lábujjszopás… bármi működhet a közösülés
mellett vagy attól függetlenül. Mindez tökéletesen normális és
elfogadható.
Azt is sokáig készpénznek vette mindenki, hogy csak mert a
férfiak nemi szerve általában az elméjük működésével
összhangban működik – az erekció a nemi izgalommal áll
közvetlen kapcsolatban, annak jele és következménye  –, a női
nemi szerv működése is ilyen közvetlen kapcsolatban áll a nő
érzelmi állapotával.
Megint csak úgy áll a dolog, hogy sok nő esetében ez így is
van, másoknál azonban nem. Számtalan, tökéletesen egészséges
nő tapasztalja meg élete során, hogy nemi vágya és testének
készenléti állapota nem mindig áll összhangban egymással;
nemi szerveinek állapota (nedvessége vagy szárazsága) nem
felel meg az adott helyzetben megélt mentális állapotának.
Feltételezték továbbá, hogy mivel a férfiak jó részénél a nemi
vágy spontán módon, a „semmiből” bukkan fel, a nők is spontán
módon kerülnek izgalmi állapotba.
Ez ismét sok esetben igaz lehet, de nem feltétlenül áll
mindenkire. Akadnak olyan nők is, egészséges, tökéletesen
normális nők, akik sohasem éreznek spontán szexuális vágyat,
mert a vágyuk reakcióként, stimuláció hatására jelentkezik.
Ilyen esetben a vágy csak rendkívül erotikus kontextusban
támad fel.
Láthatjuk tehát, hogy a nők és a férfiak igen nagy mértékben
különböznek egymástól.
De várjunk csak; hiszen a nők és a férfiak egyaránt éreznek
vágyat, élhetnek át orgazmust, és olykor a férfiaknál is
válaszképpen – úgy mondjuk, „reszponzív” módon – jelentkezik
a nemi izgalom. Ők is megtapasztalhatják a mentális és a fizikai
készenlét diszharmonikus működését, és számukra sem csak a
behatolással járó közösülés az egyetlen, ami kielégülést
nyújthat. A nők és a férfiak egyaránt ismerik a szerelem érzését,
vannak szexuális fantáziáik, végeznek önkielégítést, átélik az
eksztázis pillanatait, lehetnek szexuális problémáik. Az
érintkezés mindkét nem esetében testnedvek kibocsátásával jár,
és egyik nem előtt sem ismeretlenek az erotikus fantáziák
titkos, olykor tiltott területei. Férfiak és nők egyaránt
szembesülhetnek azzal, hogy a szex olykor milyen váratlan és
megdöbbentő módon követeli jogait az életben, vagy éppen
azzal kell szembenézniük, hogy a szex kimarad az életükből.
Akkor talán mégsem különböznek egymástól a férfiak és a
nők olyan nagyon?
A  problémát az okozza, hogy neveltetésünknek megfelelően
hajlamosak vagyunk arra, hogy elsősorban a viselkedés
szempontjából értelmezzük a szexuális jelenségeket, és kevéssé
vesszük tekintetbe a viselkedés alapjául szolgáló biológiai,
pszichológiai és társadalmi folyamatokat. Nagy figyelmet
szentelünk testünk fiziológiai jelenségeinek, a nemi szervek
vérellátásától kezdve az általuk termelt váladékig és a
megemelkedett pulzusszámig. A  társas viselkedés szempontjai
is hangsúlyt kapnak – kivel, mit, és milyen gyakorisággal
csináljuk. A  szexről szóló könyvek java része efféle témákra
koncentrál; megmondja, hogy egy átlagos pár hetente hányszor
szexel, tanácsokat ad, amelyek betartásával elérhető az
orgazmus, és így tovább.
Mindez igen hasznos lehet. Ám ha valóban meg akarjuk
érteni az emberi szexualitás lényegét, akkor a viselkedéssel
kapcsolatos megfigyelésekkel nem sokra megyünk.
A  viselkedésből kiindulva éppoly kevéssé ismerhetjük meg a
szexet, mint ahogy a szerelem lényegét sem érthetjük meg, ha
csak az esküvői fényképek vagy éppen a válási dokumentumok
tanulmányozására hagyatkozunk. Azzal, hogy leírjuk a
történteket – két ember összeházasodott egymással, aztán
elváltak  –, még nem sokat mondtunk a lényegről, hiszen
igazából azt akarjuk tudni, hogy miért és hogyan történt
mindez. Idővel elhidegültek egymástól a házastársak, és ez
vezetett a váláshoz? Vagy tán sosem voltak szerelmesek
egymásba, csak kényszer hatására kötöttek házasságot, és a
válás a rég várt szabadulást hozta számukra? Bizonyítékok
híján csak találgathatunk.
A  legutóbbi időkig a szexszel is így voltunk: amit mondani
tudtunk róla, nem sokkal volt több a találgatásnál. Ma azonban
fordulóponthoz érkezett a szexológia tudománya, mivel annyi
évtizednyi kutatást követően, amely főként annak a leírására
korlátozódott, hogy mi történik, végre azzal is foglalkozni
kezdtünk, hogy miért és hogyan történik – vagyis a viselkedés
hátterében meghúzódó folyamatokkal is foglalkozunk.
A  huszadik század utolsó évtizedében Erick Janssen és John
Bancroft, a Kinsey Institute for Research in Sex, Gender, and
Reproduction kutatói dolgozták ki az ember szexuális
viselkedésének azt a modelljét, amely egységes elméleti
keretben tárgyalja a nemiség kérdését, és amely nagyban
hozzásegített bennünket ahhoz, hogy megértsük a szexualitás
valódi természetét. A  „kettős kontroll modell” szerint az
agyunkban lejátszódó szexuális válaszreakció két összetevőből,
serkentő- és gátlómechanizmusból áll. A  két gyűjtőfogalom
mindegyike az erotikus ingerek széles spektrumát foglalja
magában a nemi szervi stimulációtól a vizuális hatásokon
keresztül az érzelmi háttérig. Mind a serkentő-, mind a
gátlórendszer érzékenységének foka egyénenként eltérő lehet.
 A  nemi vágy, a szexuális izgalom vagy az orgazmus az
emberiség egyetemes tapasztalatai közé tartozik, de az, hogy
mikor és hogyan éljük meg, nagymértékben a serkentő ingerek
és a gátlások mechanizmusának milyenségén és a stimuláció
jellegén múlik.
Ez a mechanizmus húzódik meg a viselkedés mögött; a
miértek és hogyanok bonyolult rendszere. Ezek a tényezők a
mozgatórugói azoknak a történeteknek, amelyeket elmesélek
ebben a kötetben. Mindannyian ugyanazokból az elemekből
vagyunk összerakva, de az, ahogyan össze vagyunk rakva,
egyedi és megismételhetetlen, ráadásul életünk során állandóan
változik.
Egyik szervezet sem jobb vagy rosszabb a másiknál, ahogy
egyetlen életszakasz sem jobb vagy rosszabb, mint a többi,
pusztán különböznek egymástól. Az, hogy az almafa egészséges-
e, nem függ attól, hogy milyenfajta alma terem rajta; az egyik
fajta talán sok napfényt kíván, míg a másik inkább az árnyékos
helyet kedveli. Az almafa egészségét nem befolyásolja, hogy
életének melyik szakaszát éli: magonc, csemete vagy kifejlett
növény, amely a nyár végén bőséges termést hoz. Kétségtelen
azonban, hogy minden életszakaszban más és más igényei
vannak.
Mi, emberek is egészségesek és normálisak lehetünk szexuális
fejlődésünk valamennyi szakaszában, és bármelyik életkorban
képesek vagyunk örömforrásként megélni a testünket. Úgy is
lehetünk egészségesek, hogy a napfényre vágyunk, meg úgy is,
ha szeretünk meghúzódni az árnyékban. Ez a szexualitás valódi
természete. Egyformák vagyunk. És különbözünk. Ez maga a
normalitás.
 A könyv felépítése

A  kötet négy részből áll: (1) A  nem is olyan egyszerű alapok;

(2)  Szex és kontextus; (3) A  szex működése (4) Eksztázist
mindenkinek! Az első rész három fejezete annak a
„hardvernek” a leírására vonatkozik, amivel együtt születtünk:
a test, az agy és a szexualitás kontextusának működését taglalja.
Az 1. fejezetben a nemi szervekről lesz szó; az alkotórészekről,
és arról, hogy ezeknek az alkotórészeknek milyen jelentést
tulajdonítunk. Bemutatom majd azokat a tényeket, amelyekkel
a tudomány minden kétséget kizáró módon bebizonyítja, hogy
szerveink úgy jók, ahogy vannak. A  2. és a 3. fejezet a nemi
ingerek feldolgozásának mechanizmusát ismerteti, részletesen
bemutatva a serkentő és gátló ingerek összműködését és
kölcsönhatását, illetve agyunk más területeinek és
környezetünknek a kölcsönhatását, amely meghatározza, hogy
egy adott pillanatban milyen ingerek és érzékletek lesznek
azok, amelyek valakinél a nemi izgalom kialakulásához
vezetnek.
A könyv második, Szex és kontextus címet viselő részében azt
tekintjük át, hogyan működnek az alapvető mentális funkciók –
érzelmeink, kapcsolataink, a testünkkel kapcsolatos érzéseink
és a szexhez való hozzáállásunk életünk adott szakaszában. A 4.
fejezet középpontjában az érzelmek két elsődleges csoportja, a
szeretet/szerelem és a stressz áll. Azokat a gyakran
ellentmondásos folyamatokat tekintjük át ebben a részben,
amelyek révén a két említett érzelmi faktor befolyást gyakorol
az egyén szexuális válaszkészségére. Az 5. fejezet azokat a
kulturális jelenségeket mutatja be, amelyek meghatározó
módon befolyásolják a szexualitással kapcsolatos attitűdjeinket,
és azt is igyekszik megmutatni, hogyan fordíthatjuk a magunk
javára ezeket, illetve hogyan szabadulhatunk meg káros,
destruktív hatásaiktól. Ebből a fejezetből megtudhatjuk, hogy a
kontextus – a külső körülmények és a saját mentális állapotunk
összessége – éppen olyan fontos a kielégítő szexuális élet
szempontjából, mint maga a testünk. Amit ezekből a
fejezetekből tanulhatunk, alapjaiban képes megváltoztatni a
nemi életünket – és ezzel együtt az egész életünkre is hatással
lehet.
A harmadik, A szex működése című rész magáról a szexuális
impulzusokra adott válaszról szól, és alapvetően két régi és
meglehetősen veszélyes tévhit eloszlatását tűzi ki célul. A  6.
fejezet azt taglalja, hogy a vágynak és a gyönyörnek mennyiben
van köze ahhoz, hogy mi történik a nemi szervek környékén.
Megtudhatjuk azt is, hogy a korábban már említett szexuális
készenléti zavar, másként szólva a nemi szervi összhanghiány
miért tekinthető teljesen normális jelenségnek. A  7. fejezet
reményeim szerint meggyőz majd arról, hogy a bevett
elképzeléssel szemben a szex nem létszükséglet, legalábbis nem
abban a fiziológiai értelemben, ahogy a táplálkozás vagy a
légzés. Ebben a fejezetben azt is elmagyarázom, hogyan
működik a „reszponzív vágy”. Ha te vagy a partnered valaha
átéltétek már a szexuális érdeklődés változásait, erősödését
vagy csökkenését, úgy ez a fejezet fontos tanulságokkal
szolgálhat a számotokra.
A  könyv negyedik, Eksztázist mindenkinek! című egysége
bemutatja, hogy miképpen nyerhetünk bebocsátást az örömteli
szexualitás birodalmába. A  8. fejezet a kielégülésről szól;
tisztázza, mit értünk az orgazmus fogalmán, elárulja, hogyan
lehet részünk benne, és miként fokozhatjuk intenzitását addig,
hogy a „hetedik mennyországba” repüljünk… Az utolsó, 9.
fejezetben egyetlen, ám annál fontosabb tanáccsal szolgálok,
amelyet követve jelentősen javíthatod szexuális életed
minőségét. Tudod mit, most rögtön elárulom: ki fog derülni
számodra, hogy igazából nem az számít, hogy milyen részekből
vagy összerakva, hanem az, hogy miként viszonyulsz ezekhez a
részeidhez. Ha képes vagy abban a formában, abban az
állapotban elfogadni a saját nemiségedet, ahogy az életed
aktuális szakaszában működik, akkor az eksztatikus gyönyör
lehetősége is megnyílik előtted.
Számos fejezetben feladatlapokra és egyéb interaktív
eszközökre, gyakorlatokra bukkanhatsz. Remélem, örömödet
leled majd bennük. A  3. fejezetben például arra foglak kérni,
hogy idézd fel azokat az alkalmakat, amikor igazán élvezted a
szexet, és próbáld meg összeszedni azokat a külső-belső
környezeti paramétereket – vagyis a kontextust  –, amelyek
hozzásegítettek az élményhez. Ilyen módon az elméletben
elsajátított tartalmakat megtanulod a gyakorlatban is
alkalmazni, és ezzel alapjaiban változtathatod meg a nemi
életedet.
A  könyv egésze négy nő, Olivia, Merritt, Camilla és Laurie
történetére épül. Ez a négy nő azonban nem valóságos személy,
történetük nem egyéni történet, hanem azoknak a valódi
nőknek az élményeit, tapasztalatait olvasztja egybe, akikkel
beszélgettem, leveleztem, akiket tanítottam két évtizedes
szextanácsadói pályafutásom során. Pillanatfelvételek
mozaikjaiból raktam össze őket: egy arc innen, egy kar onnan,
egy láb amonnan… minden egyes részük valóságos, és egységes
egésszé áll össze, ám a viszonyrendszert, amely a részeket
egymáshoz kapcsolja, én dolgoztam ki.
Két okom is volt, amiért úgy döntöttem, valóságos személyek
konkrét történetei helyett ezekkel a történetmozaikokkal fogom
szemléltetni a mondandómat. Először is, akik hozzám fordultak,
bizalmas információkat bíztak rám, én pedig minden
körülmények között szeretném megőrizni a titkaikat, és
mindenáron el akarom kerülni, hogy kilétükre fény derüljön.
Ennek érdekében egy sor részletet megváltoztattam. Másodszor,
hitem szerint úgy lehetek képes a lehető legváltozatosabb
szexuális tapasztalatok rögzítésére, összefoglalására és
megosztására, ha nem konkrét személyek konkrét történeteire
koncentrálok, hanem azokra az általános törvényszerűségekre,
amelyek közös elemként bukkantak fel a női sorsok százaiban,
amelyeket alkalmam volt megismerni.
Az egyes fejezetek végén Dióhéjban cím alatt felsorolom a
fejezet legfontosabb állításait. Ha a fejezet olvasása közben
megfordul a fejedben, hogy „Alice barátnőmnek mindenképpen
el kellene olvasnia ezt a fejezetet!”, vagy „Bárcsak a partnerem
is tudná ezt”, akkor a „dióhéj” ugyancsak jó szolgálatot tehet;
azt javaslom, elsőként ezt a listát mutasd meg nekik. Ha netán –
akárcsak engem – téged is erősebben foglalkoztatnak ezek a
kérdések annál, hogysem képes lennél megtartani magadnak a
gondolataidat, megpróbálkozhatsz azzal is, hogy te magad
olvasod fel partnerednek a listát („Látod, szivi, mondtam, hogy
van olyan, hogy nemi szervi összhanghiány!”, vagy „Tudd meg,
hogy én is reszponzív módon működöm, ha vágyról van szó!”,
esetleg „Isteni kontextust teremtettél, drágám!”).
 Néhány alapelvről, elöljáróban

Először is, tisztázzunk néhány nyelvhasználati kérdést azokkal

a dolgokkal kapcsolatban, amelyeket a neves transznemű
szextanácsadó, S. Bear Bergman „gyárilag beszerelt
alkatrészeknek” nevez: azokról a testrészekről van szó,
melyeket látva a szülészorvos „fiúnak” vagy „lánynak” minősíti
az újszülöttet. Az egyszerűség kedvéért, amikor ezekről a
szervekről beszélek, a „férfi” és a „női” nemi szerv megnevezést
használom, illetve „férfiról” és „nőről” beszélek, amikor a
személy identitásáról és társadalmi szerepéről van szó.
Továbbá, mivel ez a könyv a tudomány jelenlegi álláspontját
veszi alapul, amikor a „nő” szót használom, akkor cisz nőt értek
rajta, vagyis olyan személyt, aki olyan testtel született, amely
alapján a környezetében élő felnőttek őt „kislánynak”
nyilvánították, és ezt követően lányként nevelték, és aki
elfogadja és magáévá teszi az ezzel járó társadalmi szerepet és a
női identitást. Számos olyan nő létezik, akire részben vagy
egészében nem alkalmazható a fenti meghatározás; aki nem
nőként határozza meg magát, mint ahogy sok olyan személy is
létezik, akire viszont igen, annak ellenére, hogy a környezetük
nem nőkként azonosítja őket. A  transznemű és nem bináris
embertársaink szintén tudományosan megalapozott, az
örömteli nemi élet célját szolgáló szexuális nevelést és
tanácsadást érdemelnek. Azonban a transzneműek
szexualitásával foglalkozó kutatás ma is gyerekcipőben jár. Ma
még nem rendelkezünk kellő mennyiségű és megalapozottságú
ismerettel ahhoz, hogy kijelenthessük: azok a tapasztalatok,
amelyek hozzájárulhatnak a cisznemű nők szexuális életének
minőségi javításához, a transzneműek esetében is hasznosnak
bizonyulnak. Véleményem szerint egyébként valószínűleg az ő
számukra is hasznosak; ezzel kapcsolatban az előttünk álló
évtizedek egyre gyarapodó kutatási eredményei nyilván egyre
több adalékkal szolgálnak majd. Meggyőződésem, hogy
bármilyen nemű vagy nemi identitású legyen is valaki, a cisz
férfiakat is beleértve, sokat tanulhat a témára vonatkozó
tudományos kutatások jelenleg hozzáférhető eredményeiből, ha
mégoly hiányosak is azok. Tehát mindannyian várjuk azt az
időt, amikor a tudomány a mainál jóval szélesebb alapokra
építheti megállapításait; addig azonban le kell szögeznem, hogy
a jelenlegi könyv szinte kizárólag cisznemű emberek
tapasztalataira épít.
Szenvedélyesen vallom, hogy a tudománynak kiemelkedő
szerepe van a nők örömteli nemi életének elősegítésében, ezért
minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy ebben a kötetben
a lehető legtöbb tudományos információval szolgáljak annak
érdekében, hogy nőtársaim önbizalommal forduljanak
önmaguk, a testük felé, és örömforrásként éljék meg azt.
Ugyanakkor igyekeztem megfontolt módon dönteni arról, hogy
milyen gyakorlati tapasztalatokat osztok meg, és ezeket milyen
mértékig részletezem. Ezért sokszor feltettem magamnak a
kérdést: „Hozzájárul ez a tény ahhoz, hogy a nőknek jobb
legyen a nemi életük? Amit közölsz, több puszta
érdekességnél?”
Ha úgy éreztem, nem több mint érdekfeszítő részlet, inkább
kihagytam a válogatásból.
Csak azokat a momentumokat tartottam meg, amelyek
megítélésem szerint közvetlen módon befolyásolhatják a nők
mindennapi életét. Éppen ezért amit ebben a könyvben találsz,
az korántsem a női szexualitás teljes körű leírása; azt hiszem,
azt senki sem tudná egyetlen kötetben összefoglalni. Inkább
azokat a témákat igyekeztem kiválogatni, amelyek a
szextanácsadói munkám során kiemelkedően fontosnak
bizonyultak, és amelyek a legnagyobb mértékben képesek
hozzájárulni a nők testi-lelki jóllétéhez, önállóságához és
boldogságához.
Könyvem célja, hogy új, tudományosan megalapozott
megközelítésben fogalmazza újra a nők örömteli szexuális
életére vonatkozó régi kérdéseket. Mint minden újszerű
megközelítés, ez is egy sor új kérdést is felvet, és számos
korábbi megállapítást megkérdőjelez. Ha mélyebb ismeretekre
vágysz, a végjegyzetekben megtalálod azokat a forrásokat,
amelyek nyomán továbbhaladhatsz. A  jegyzetek azzal a
folyamattal kapcsolatban is számos részletet közölnek, amely
során az összetett kutatási eredményeket praktikus ismeretekké
igyekeztem átalakítani.
 Ha úgy érzed, valami baj van veled

Mielőtt belekezdenénk az 1. fejezetbe, még valamit szeretnék

megemlíteni. Emlékszel még arra a kijelentésemre, hogy bár
mindannyiunknak hazudtak, ezért mégsem hibáztathatunk
senkit? A  következőkben röviden kitérek arra, miféle károkat
okoztak a hazugságok.
Nem is gondolnád, hány nő fordul hozzám a kurzusaimon,
nyilvános előadásaimon azzal az állítással, hogy meggyőződése
szerint ő maga szexuálisan sérült személyiség, hogy a nemi
élete rendellenes, sőt abnormális módon működik. Többségük
arról is beszámol, hogy az információhiány, az orvosok,
terapeuták, élettársak, családtagok és barátok támogatásának
hiánya miatt erős, sok esetben a kétségbeesésig fokozódó
szorongás gyötri.
„Ugyan, lazíts már egy kicsit – efféle tanácsokat hall nap mint
nap –, igyál egy pohár bort.”
Vagy: „A  nőknek úgysem olyan fontos a szex. Ne is törődj
vele.”
Vagy: „Igen, a szexszel annyi baj van. Biztos, hogy nem tudsz
lemondani róla?”
A  magam részéről tökéletesen átérzem ezeknek a nőknek az
elkeseredését. Éppen ezért a könyv második felében azokról az
idegrendszeri folyamatokról fogok beszélni, amelyek
csapdaként működnek, és bizonyos nők számára
reménytelenné teszik a szexuális élvezet átélését. Igyekszem
tudományosan megalapozott ismeretek segítségével
megmutatni azt az utat, amelyet követve elkerülhetjük ezeket a
csapdákat.
Néhány dolgot már most szeretnék leszögezni: az ebben a
könyvben található ismeretek egytől egyig azt a belátást
támasztják alá, hogy a szexuális problémáidért – akár a vággyal
vagy annak hiányával, akár az orgazmussal vagy a szex közben
tapasztalt fájdalommal kapcsolatosak – soha nem a te szexuális
készenléti mechanizmusod a hibás. Az ugyanis megfelelően
működik; a környezet, a kontextus az, ami nem működik
megfelelően. Te normális vagy; a világ az, ami sok ponton
sérült, és nem működik megfelelően.
Ezzel a felismeréssel bizony nehéz mit kezdeni.
Szerencsére azonban ha megérted a szexuális készenléti
mechanizmusod működését, akkor sok mindent tehetsz azért,
hogy megváltoztasd mind a külső, mind a belső mentális
környezetedet annak érdekében, hogy még ebben az alapvetően
sérült világban is a lehető legtöbbet hozhasd ki a benned rejlő
lehetőségekből. Ha sikerül áthangolnod mind a külső
környezetedet, mind a belső állapotodat, megnyílik előtted a
valódi változás lehetősége – a gyógyulás útja.
Az a tudás, amit a könyvemben közzéteszek, a szemem láttára
változtatta meg a hozzám forduló nők életét. Tanúja voltam,
hogyan jutott el sok férfi is azokhoz a felismerésekhez, amelyek
révén képesek voltak jobban megérteni a partnerüket. Azonos
nemű párokat is láttam, amint egymásra néztek, és azt
mondták: „Aha, szóval erről van szó.” Egyetemisták, barátok és
barátnők, bloggerek és követőik, még szexuális tanácsadó
kollégáim közül is sokan olvasták a könyvet, hallgatták az
előadásaimat, és nemegyszer voltam fültanúja kifakadásaiknak:
„Ezt eddig miért nem mondta senki? Hiszen ez mindent
megmagyaráz!” Szilárd meggyőződésem, hogy amit ebben a
könyvben leírtam, az neked is segíthet. Ahhoz talán kevés, hogy
minden eddig elszenvedett sebedet begyógyítsa, hiszen ezeket
az a kulturális tradíció ejtette rajtad, amelynek értelmében a nő
számára szinte reménytelennek tűnik saját nemiségének
kibontakoztatása, de mindenképpen hasznos eszközöket kínál
majd a gyógyuláshoz.
Hogy minek alapján állítom ezt?
Természetesen a bizonyítékok alapján!
Az egyik kurzus végén megkértem 187 hallgatómat, hogy írják
le, mit tartanak a legfontosabbnak abból, amit megtanultak.
Álljon itt néhány példa a válaszokból:

Normális vagyok!
NORMÁLIS VAGYOK
Megtudtam, hogy minden NORMÁLIS, és ez lehetővé teszi
a számomra, hogy magabiztosan és örömmel éljem eztán
az életemet.
Azt tanultam meg, hogy normális vagyok! Megtudtam,
hogy bizonyos embereknek spontán vágyaik vannak,
mások pedig inkább reszponzív módon működnek. Ez a
belátás sokat segített abban, hogy jobban megértsem
önmagam.
A  nők nem egyformák! Csak azért, mert én nem olyan
módon élem meg a nemiséget, mint más nők, nem jelenti
azt, hogy abnormális vagyok.
A  nők szexuális vágyai, erotikus reakciói hihetetlen
változatosságot mutatnak.
A  szexualitással kapcsolatban egy dolog biztos: az
 emberek különböznek egymástól, mégpedig
nagymértékben.
Mindenki más, és minden normális; nincs két egyforma
ember.
Nincs két egyforma ember!

Hosszan folytathatnám, de a lényeg az, hogy a válaszok több

mint fele valamilyen formában tartalmazta azt a kijelentést,
hogy „normális vagyok”.
Ültem a dolgozószobában, olvasgattam a válaszokat, és
könnyek szöktek a szemembe, látván, a hallgatóim milyen
sürgető kényszert éreztek arra, hogy „normálisnak” tudhassák
magukat. Nagyszerű érzés volt tudni, hogy a kurzus utat nyitott
előttük, amelyen eljuthattak ehhez a belátáshoz.
A  nők örömteli szexuális életével foglalkozó tudományág
ugyancsak fiatal még, és sokat kell tanulnunk ahhoz, hogy
mindent megérthessünk. Ez a fiatal tudományág azonban máris
egy sor olyan tanulsággal szolgál a női szexualitással
kapcsolatban, ami képes volt megváltoztatni a hallgatóim
viszonyát a saját testükhöz. Az enyémet mindenesetre
tökéletesen megváltoztatta. Azért írtam ezt a könyvet, hogy
másokkal is megoszthassam ezt a tudást. Pácienseim történetei,
a történetek tanulságai azt bizonyítják, hogy bár a kultúra,
amiben élünk, valamilyen okból szeretné elhitetni velünk, hogy
valami baj van velünk és tele vagyunk hiányosságokkal, mégis
van rá mód, hogy magabiztosan és örömmel éljük meg a
szexualitás csodáját.

Bárhol is tarts ebben a pillanatban szexualitásod megélésének

csodálatos utazásán, éld akár a legcsodálatosabb vagy a
legrázósabb szakaszát, reményeim szerint az Úgy, ahogy vagy
révén olyasmit fogsz megtanulni, amelynek köszönhetően
jobban megérted majd a nemiség mibenlétét és természetét, és
arra is rájössz majd, hogy szexuális értelemben máris teljes és
egészséges lény vagy – még ha ebben a pillanatban még mást is
gondolsz erről.
Ezt állítja a tudomány, én pedig be fogom bizonyítani neked,
hogy a tudománynak igaza van.
 I. rész

A nem is olyan egyszerű alapok

 Egy

Anatómia

NINCS KÉT EGYFORMA EMBER

Olivia szereti nézni magát a tükörben önkielégítés közben.

Sok más nőhöz hasonlóan, Olivia a hátán fekve szeret
maszturbálni, miközben ujjaival dörzsöli a csiklóját. Sok
más nőtől eltérően azonban ezt úgy teszi, hogy felkönyököl
az állótükör előtt, és nézi, ahogy az ujjai mozognak a nemi
szerve redői között.
–  Kamaszkoromban kezdtem – mesélte. – Pornóvideókat
néztem az interneten, és kíváncsivá tett, amit láttam, ezért
aztán szereztem egy tükröt. Széthúztam a nagyajkaimat,
hogy láthassam a csiklómat. Mit mondjak? Jó érzés volt, így
egészen rászoktam az önkielégítésre.
De nem ez az egyetlen mód, amit kedvel. Azt is élvezi,
amikor a zuhanyrózsát pulzáló üzemmódba állítja, és egész
kis arzenálja van különféle vibrátorokból. Ezenkívül
hónapokat töltött azzal, hogy megtanulja a légzéssel
kiváltható orgazmus technikáját, amelyhez még a test
érintése sem szükséges.
Efféle dolgokat mesélnek a nők, amikor a szexuális
tanácsadóhoz fordulnak.
Elmondása szerint nemi szervének a látványa meggyőzte
arról, hogy a szexualitása bizonyos fokig „férfias”
karakterű, mivel viszonylag nagy a csiklója – „majdnem
akkora, mint egy bébirépa”  –, ami, mint mondta, férfias
jelleget kölcsönöz neki. Biztosan azért nagyobb, okoskodott,
mert magasabb a tesztoszteronszintje, attól olyan „kanos”.
Semmi sem bizonyítja, feleltem, hogy bármilyen kapcsolat
volna egy felnőtt nő hormonszintje, nemi szerveinek mérete
és formája, valamint vágyainak erőssége között.
– Biztos ez? – kérdezte.
–  Nos, bizonyos nők vágya „tesztoszteronfüggő” –
feleltem. – Ez azt jelenti, hogy szükségük van kis mennyiségű
tesztoszteron jelenlétére, de ez nem jelenti azt, hogy
„magas” lenne a tesztoszteronszintjük. A  csikló és a
húgycsőnyílás közötti távolság pedig némileg
befolyásolhatja azt, hogy a nő milyen eséllyel képes
kielégülni a közösülés során, de az is egészen más dolog,
mint amiről te beszéltél.{1} Jó volna, ha lenne olyan
tanulmány, amely kifejezetten ezzel a kérdéssel foglalkozik,
ám jelen tudásunk szerint a női nemi szerv alakja, mérete,
színe semmilyen módon nem befolyásolja a nők szexuális
érdeklődését.
–  Aha – bólintott. És ez az egyetlen szó elárulta, amit
gondol: „Emily, nem érted a lényeget.”
Olivia végzős pszichológushallgató, egykori tanítványom,
a nők egészségvédelmének ügyében tevékenykedő aktivista,
jelenleg saját kutatásain dolgozik, ennek kapcsán kezdtünk
beszélgetni; így aztán örültem az alkalomnak, hogy
megvitathatom vele a témával kapcsolatos tudományos
álláspontot. De ez a halk „aha” ráébresztett, hogy Olivia
számára nem tudományos problémáról van szó, hanem a
saját küzdelméről önmaga, a saját teste és nemisége
 elfogadásáért, olyan kulturális közegben, amely lépten-
nyomon arról akarja meggyőzni, hogy valami nincs rendben
vele.
Ezért így feleltem:
–  Tudod, nincs semmi baj a csiklóddal. A  nemi szervek
mindenkinél ugyanazokból az alkotórészekből állnak, de a
részek egymáshoz való viszonya nagyon különböző lehet.
Ezek az eltérések rendszerint semmilyen módon nem
befolyásolják a szerveink működését, minden változat
egyformán egészséges és szép. Tulajdonképpen –
folytattam  – ez a legfontosabb tény, amit tudnunk kell az
emberi szexualitással kapcsolatban.
– Tényleg? – kérdezte. – Miért?
A következő fejezet erre a kérdésre igyekszik választ adni.

A  középkori anatómiai leírások a női külső nemi szervet a

„pudendum” elnevezéssel illetik. A  szó a latin pudere igéből
származik, amely azt jelenti, hogy „szégyell, szégyenkezik”.{2}
Nemi szervünkhöz tehát olyan képzet tapadt, amely szerint a
nőnek szégyenkeznie kell a teste miatt.
Szégyenkeznie? Miért is?
A  magyarázat valahogy így hangzott: a nők nemi szerve a
lábuk között rejtőzik, mintha el akarnák dugni a világ szeme
elől, miközben a férfiaké látható helyen, testük elülső részén
helyezkedik el. Vajon miből ered ez a különbség? A  középkori
anatómus számára, aki a „tisztaság” kultuszára épülő nemi
erkölcs neveltje, egyértelmű a válasz: amit rejtegetünk a világ
elől, az nyilván szégyellni való.
Nos, ha feltételezzük, hogy a női nemi szerv valójában nem a
szégyenkezés miatt helyezkedik el a test védett területén – és
őszintén remélem, hogy ebben mindannyian egyetértünk  –,
akkor mi a biológiai magyarázata annak, hogy a férfi nemi
szerv a test elülső felén, a női pedig az alsó részén található?
A  válasz az, hogy voltaképpen a kérdés második fele
tévedésre épül. A  hímvessző női megfelelője – a csikló – a test
elülső oldalán van, pontosan azon a helyen, ahol maga a
hímvessző. Csak azért nem olyan szembetűnő, mert kisebb
annál; de nem azért kisebb, mert „szégyenkezik” vagy
„visszahúzódó”, hanem mert a női nemi szervnek nem feladata,
hogy az örökítőanyagot egyik testből a másikba juttassa.
A  herezacskó női megfelelői – a nagyajkak – szintén a testnek
ugyanazon a részén találhatók, mint maga a herezacskó a
férfiaknál, csakhogy mivel a női ivarmirigyek (a petefészkek)
a  test belsejében rejtőznek, nem úgy, mint a herék, az ajkak
nem türemkednek a testfelszínre, így jelenlétük kevésbé
feltűnő. Természetesen a petefészkek sem „szégyenükben”
rejtőzködnek, hanem azért, mert ez szolgálja a szaporodás
célját.
Röviden, a női nemi szervek nem a biológia, hanem csak egy
bizonyos kulturális elvárásrendszer lencséjén keresztül
szemlélve tűnnek „rejtőzködőnek”.
Ebben a könyvben még sokszor fogunk találkozni a fenti
jelenséggel: a kultúra jelentést tulajdonít valamely biológiai
jelenségnek. A  nemi szerveknek metaforikus jelentést
tulajdonítunk, hajlamosak vagyunk inkább azt tekintetbe venni,
hogy mire hasonlítanak, mint azt, hogy micsodák valójában.
Olivia is hasonló logika alapján tulajdonított „férfiasságot” az
átlagosnál nagyobb csiklójának, és ebből általánosítva egész
nemi működésének.
Ha a testünket úgy nézzük, amilyen valójában, ahelyett, hogy
a hozzá tapadó kulturális jelentést tartanánk szem előtt,
tapasztalni fogjuk, hogy mennyivel könnyebb együtt élni, sőt
szeretni a nemi szervünket, és vele együtt egész szexuális
lényünket – úgy, ahogy van.
Ezért ebben a fejezetben félretesszük a kultúra szemüvegét,
és a biológia szemszögéből vesszük szemügyre a nemi szervet.
Elsőként azt fogom bemutatni, hogy a női és a férfi nemi szerv,
noha különbözőképpen vannak összerakva, voltaképpen
hasonló elemekből tevődnek össze. Rá fogok mutatni azokra a
különbségekre, amelyek a biológiai és a kulturális képzetek
között mutatkoznak, te pedig eldöntheted, hogy melyiket
fogadod el. Szemléltetem, hogy az az elv, mely szerint férfi és nő
ugyanolyan, de különbözőképpen szerveződő részekből áll
össze, nemcsak a nemi szervek vonatkozásában érvényes,
hanem kiterjeszthető a férfi és női szexualitás egészére. Érveim
talán meggyőznek arról is, hogy ez az azonosság a legfontosabb
tanulság, amit az emberi szexualitással kapcsolatban
levonhatunk.
Végül egy új központi metaforát ajánlok, amellyel
helyettesíthető az ostoba, elfogult, értelmetlen régi, amit a
kultúránk próbált ráaggatni a női testre. Az a célom, hogy
alternatívát kínáljak a testedről és a nemiségedről való
gondolkodáshoz, hogy a saját természetének megfelelő
fogalmak alapján tudj viszonyulni a testedhez, nem olyanok
alapján, amiket mások erőltettek rád.
 A kezdet

Képzelj el két megtermékenyített petesejtet, amelyek éppen

beágyazódnak a méh nyálkahártyájába. Az egyik XX-
kromoszómát hordoz – azaz genetikailag nőnemű –, a másik XY-
kromoszómákat, vagyis genetikailag hímnemű. Kétpetéjű ikrek,
fiú és lány. A  két testvérke teste lassan alakulni kezd,
megjelennek az arcok, a kezek, a lábak; ugyanolyan testrészek
fejlődnek ki mindkettőjükben, de a részek másképpen állnak
össze, másképpen szerveződnek, ebből következik egyediségük,
aminek köszönhetően azonnal megkülönböztethetők egymástól.
Ahogy az arcukat is ugyanazok a részek alkotják, szem, orr,
száj, melyek nagyjából az arc hasonló részein helyezkednek el,
a nemi szerveik is hasonló elemekből állnak, és egészében
hasonló szerkezetűek is. De az arctól, a kéztől és a lábtól eltérő
módon a nemi szervek születésükig olyan változásokon mennek
keresztül, amelyek alapján szüleik automatikusan fiúként,
illetve lányként azonosítják őket.
Lássuk, hogyan megy végbe ez a változás. Körülbelül hat
héttel azután, hogy a megtermékenyített petesejt beágyazódik a
méhfalba, olyan hormonok árasztják el a magzatot, amelyek a
hímnemű egyedekre jellemző testi jegyek kifejlődését serkentik.
A  hím hólyagcsíra (az a sejtcsomó, amelyből majd kifejlődik
az embrió) úgy reagál a hormonhatásra, hogy a nemiszerv-
kezdemény lassan a férfi nemi szerv formáit ölti, kialakul a
hímvessző, a két here, a herezacskó. Az a hólyagcsíra, amelyből
majd lány magzat fejlődik, nem reagál a hormonhatásra, és
megkezdődik a női nemi szerv formálódása, kialakul a csikló, a
két petefészek, a szeméremajkak.
Azonos részek, eltérő elrendezés. A magzati élet hatodik hetéig a nemi szervek
egyformák. Ezután kezdődik meg a nemi szervek differenciálódása, a férfi és női
nemi szerv eltérő fejlődése.
 Isten hozott a biológiai homológia csodálatos világában!
Homológoknak nevezzük az azonos biológiai eredetű
szerveket, akkor is, ha eltérő funkciót látnak el egy-egy
szervezetben. A  külső nemi szervek minden egyes részének
megvannak a maga homológjai az ellenkező neműek külső
nemi szervében. Kettőt már említettem közülük: mind a férfi,
mind a női nemi szervnek van egy kerek fejben végződő, igen
érzékeny, barlangos szövetből felépülő része, amely a nemi
izgalom hatására vérrel telítődik. A  női nemi szervben ezt
csiklónak vagy klitorisznak hívják, a férfiaknál makknak.
Mindkét szervhez tartozik egy lágy, rugalmas szervrész,
amelyet a serdülőkortól kezdve szőrzet borít. A  női test
esetében ezek a nagyajkak (labia maiora), a férfitestnél pedig a
herezacskó. E szervrészek között nem pusztán felszínes
hasonlóság áll fenn, hanem mindegyik azonos magzati
szövetből fejlődött ki. Ha közelről szemügyre vesszük a
herezacskót, észre fogjuk venni, hogy a közepén forradásszerű
vonal fut végig: a heresövény. Ez az a hely, ahol a herezacskó
szeméremajkakká vált volna szét, ha más kromoszómák, illetve
más biokémiai folyamatok határozták volna meg a magzat
fejlődését.
A  homológia alapján nyerünk magyarázatot arra is, hogy
miért van mellbimbójuk a férfiaknak is, a nőknek is. A nőknél a
mellbimbónak elsődleges szerepe van minden emlősfaj
esetében (jóllehet akad olyan ősi emlős is, mint a kacsacsőrű
emlős, amelynek nincs mellbimbója; a hasi bőr alól szivárog a
tej, a verejtékhez hasonlóan). A  mellbimbó tehát mint
létfontosságú szerv a magzati fejlődés korai szakaszában alakul
ki. Úgy tűnik, kisebb „erőfeszítést” igényel, ha a szükségtelen
szervet csökevényes formában bár, de meghagyja a természet,
mint ha vissza kellene fejlesztenie. Tudjuk, az evolúció mindig a
könnyebbik utat választja, ezért aztán a fiú és a lány magzatnak
egyaránt megmarad a mellbimbója. Ugyanaz a biológiai
eredetük, csak a rendeltetésük más.
 A csikló, és megint csak a csikló

A  csikló és a hímvessző képviseli a külső nemi szervek azon

részét, amelyen a legtöbb idegvégződés található. A  csikló
látható része, „feje” vagy „makkja” a nemi szerv legfelső részén
helyezkedik el, bizonyos távolságra a hüvelytől. (Ez a tény
ugyancsak kemény diónak bizonyul majd, amikor az
orgazmusról lesz szó a 8. fejezetben.) A csikló ugyanis…
…ugyancsak trükkös szerkezet.
Olyan, mint a bankkártyád: mindig veled van, mindig kéznél
van.
Ez az erotikus élmény Nagy Központi Pályaudvara. Felülete
átlagosan mindössze egynyolcada a makkénak, mégis közel
kétszer annyi idegvégződés található rajta. A  mérete a borsó
nagyságútól a méretes csemegeuborkáig terjed, és valamennyi
méretben és formában egészséges és szép.
A  hímvesszővel ellentétben a csikló szerepe az érzékelésre
korlátozódik. A  hímvessző négyféle feladatot végez: érzékelést,
behatolást, ejakulációt, vizeletürítést.
Működési módjuk különbözik, de a biológiai eredetük közös.
A  csikló látható része – a makk – valójában csak a csikló
fejrésze, ugyanúgy, ahogy a hímvessző esetében. A  valóban
makkra emlékeztető fejrész a hímvessző végén csak az egyik
alkotóelem. Maga a szerv jóval nagyobb. A  hímvessző
szerkezete mindenki számára ismert. Három kamra alkotja: a
két barlangos test (corpora cavernosa), a harmadik pedig a
szivacsra emlékeztető szövetből álló corpus spongiosum,
amelyen a húgycső halad keresztül. Mindhárom kamra mélyen
benyúlik a testbe. A corpus spongiosum egy, a medence mélyén
található, gömbszerű szervben végződik (bulbus penis).
A barlangos testek a medencecsonthoz tapadnak.
A  csiklót a hagyomány a „szeméremtest felső részén látható
apró göbként” könyveli el. Pedig biológiai értelemben a csikló
sokkal kiterjedtebb ennél, „anatómiailag összetett szerv,
amelynek csak a feje emelkedik a szeméremtest felszínére”.
A  hímvesszőhöz hasonlóan a csiklót is három kamra alkotja:
egy pár „láb” (crura), melyek mélyen a szeméremtest szövetébe
ágyazódnak, és amelyek homológok a corpora cavernosával,
vagyis a barlangos testtel. Harmadik eleme homológ a szivacsos
testtel, amelyhez a bulbus penis is tartozik.
A hüvelybemenetnél található szervrész túlnyúlik a csikló fején,
és mélyen beágyazódik a szeméremtest szövetébe, majd
„lovaglóülésben” körülveszi a húgycsőnyílást és a hüvelyt.
Bizony: a csikló végighúzódik a hüvelybemenet mentén.
A  csikló felépítése. A  „klitorisz” a hagyományos értelmezésben általában a
külső részre, a makkra korlátozódik. Biológiai értelemben azonban ennél jóval
kiterjedtebb szerv: magában foglal egy sor belső, erekcióra képes szövetet, és
végighúzódik a hüvelybemenet mindkét oldalán.

A  csikló fejét a csiklótakaró fedi, amely a hímvessző

előbőrének homológ szervrésze. A  fitymafék – az „Y-pont” a
makk mellett, ahol a fityma a hímvesszőhöz kapcsolódik –
megfelel a női nemi szerv „villájának”, a kisajaktól a csiklóig
húzódó redőnek, amely szintén érzékeny és nem kevésbé
alábecsült része testünknek.
A  hímvessző felépítése. Ahogy a csikló esetében, a „hímvesszőn” is általában
csak a külső, látható részt, a makkot és a hímvessző testét érti a köznyelv, pedig
a csiklóhoz hasonlóan a hímvesszőnek is van belső, erekcióra képes szövete.
A részek hasonlóak, a felépítés eltérő.
 Ismerkedj meg a csiklóddal

Ha még sosem találkoztál „szemtől szemben” a csiklóddal,

akkor itt az ideje, hogy sort keríts rá. (Sőt, akkor is, ha volt már
néhány kellemes találkozótok; szerintem nem árt felfrissíteni az
ismeretséget.) Használhatod a szemed vagy a kezedet, de akár
mindkettőt is. Ha elolvastad a következő két bekezdést, tedd le a
könyvet, és tapasztalati úton folytasd a vizsgálódást.
Ha meg akarod nézni, végy tükröt a kezedbe, húzd szét a
szeméremajkakat (ez a szeméremtest külső, lágy, szőrzettel
borított része), és vedd szemügyre. A szeméremtest felső részén
látni fogod a rügyhöz hasonlító szervecskét.
Ujjaiddal is próbálkozhatsz. Kezdd a középső ujjad hegyével,
mégpedig annál a pontnál, ahol a két nagyajak fent találkozik.
Finoman gyakorolj nyomást a területre, mozgasd előre-hátra az
ujjad, és lassan csúsztasd az ujjbegyedet lefelé, a két ajak közé,
amíg sikerül kitapintanod a rugalmas kis húrszerű rostot a
bőröd alatt. Segít, ha a másik kezeddel közben a
szeméremdomb bőrét kissé felfelé húzod. Ha nehezen csúszna
az ujjad, nedvesítsd meg egy csepp nyállal, síkosítóval,
antiallergén krémmel vagy egy kevés kókuszolajjal.
Hidd el, megvan az oka, amiért arra kérlek, hogy valóban
vedd szemügyre a csiklódat:
Az egyik előadásom után odajött hozzám a tanfolyam egyik
résztvevője, és elmesélte, hogy Skype-on beszélgettek az
édesanyjával. Hallgatóm mesélt az abban a félévben látogatott
kurzusairól, többek között az enyémről is, amely Női nemiség
címen futott. Hallgatóm megemlítette az édesanyjának, hogy az
előadáson vetített képek között a grafikus illusztrációk és
táblázatok mellett olyanok is akadtak, amelyek női nemi
szerveket ábrázoltak. Ekkor az édesanyja olyasmit árult el, ami
megdöbbentette a diákomat. „Azt sem tudom, hol van a csikló!”
– ezt mondta az édesanyja.
Egy ötvennégy éves asszony.
Hallgatóm ezek után e-mailben elküldte az édesanyjának a
fotóimat.
Ez a történet vezetett rá arra, hogy rövid anatómialeckével
kezdjem ennek a könyvnek az első fejezetét. Sőt, a
legszívesebben pólókra nyomtatnám a női nemi szerv ábráját,
ahol nyíl mutatná a csikló helyét; még azt is odaírnám, hogy ITT
VAN. Kedvem volna szórólapokat gyártani, amiket az
utcasarkon osztogatnék, részletes útmutatóval, amely segítene
megtalálni a csiklót. Vizuálisan és manuálisan egyaránt.
Animált GIF-et is el tudok képzelni, amelyen egy nő
megmutatja. Szerintem felrobbanna az internet. Esetleg egy
óriásplakát is kikerülhetne, mondjuk a Times Square-re. Mert
azt akarom, hogy mindenki tudja.
De még ennél is jobban szeretném, ha minden női olvasóm
most azonnal letenne mindent a kezéből, és megnézné a
sajátját. Mert fontos tudni, hogy hol helyezkedik el a csikló, de
még ennél is fontosabb, hogy tudd, hol van a te csiklód. Ez
mindennek a kezdete. Keress egy tükröt, és nézd meg a
csiklódat, a hallgatóm és a csodálatra méltó módon bátor
anyukája tiszteletére.
Amikor én magam először láttam az enyémet kezdő
szextanácsadó koromban, szó szerint sírva fakadtam.
Tizennyolc éves voltam, éppen egy rossz párkapcsolattal
küszködtem, tele voltam megválaszolatlan kérdésekkel.
A  kurzusvezetőm így szólt: „Amikor ma este hazamész, vegyél
elő egy tükröt, és keresd meg a csiklódat.” Így is tettem. És
könnyek szöktek a szemembe, amikor láttam, hogy nincs benne
semmi furcsa vagy visszataszító. Egyszerűen a testem része
volt. Hozzám tartozott.
Mint kiderült, az a pillanat egy évtizedes felfedezőmunka
kezdőpontja volt. Rájöttem, hogy ha a nemiségemet akarom
megismerni és megérteni, akkor a saját testemet kell
megismernem.
Úgyhogy most menj, és nézd meg a csiklódat.
És ha már arrafelé jársz, nézd meg a szeméremtested más
részeit is.

Mindig örülök, ha a csoportomban olyan diákok is akadnak,

akik nem a szokásos, tizennyolc és huszonkét év közötti
korcsoportba tartoznak. Merritt aztán bizonyosan nem volt
„megszokott” jelenség: a menopauza időszakát élő leszbikus
írónő homoerotikus élményekről írt történeteket, és a
kamasz lányával érkezett a csoportba, akit a partnerével
közösen neveltek. Amikor először találkoztunk és elmondta,
hogy koreai szülei bigott vallásos keresztények voltak, őt
pedig szigorú, konzervatív értékrend szerint nevelték,
bizony elcsodálkoztam. Amit megtudtam róla, még
értékesebbé tette számomra a jelenlétét, még többre
becsültem, hogy leszbikusként vállalta önmagát, sőt
alkotássá formálta a tapasztalatait.
A negyvenkét éves Merritt még sohasem látta a csiklóját.
Meg sem fordult a fejében ez a lehetőség, amíg az első óra
során elő nem álltam ezzel a javaslattal, ahogy máskor is
tettem. Az előadás után odajött hozzám, és megkérdezte:
–  Szerinted jó ötlet, hogy arra biztatod ezeket a fiatal
gyerekeket, hogy nézegessék a saját testüket? Mi lesz, ha…
elriasztod őket önmaguktól?
–  Ez nagyon fontos kérdés – feleltem. – Eddig senki sem
számolt be ilyesmiről. De hiszen nem is kötelező; ha
valakinek gondot okoz, ne tegye. Mégis, kifejezetten
javaslom, hogy megpróbálkozzanak vele, különösen
azoknak a hallgatóknak ajánlom, akik később az
egészségügyben tevékenykednek majd. De, ismétlem,
mindenki szabadon eldöntheti, hogy látni akarja-e a saját
testét, vagy sem.
Merritt nem akarta látni.
Megtette viszont helyette a partnere, Carol – ami
bizonyos értelemben még annál is nagyobb bátorságot
igényel, mint ha saját maga tette volna meg  –, ő pedig
megnézte a partneréét. Aztán megbeszélték, hogy mit láttak.
Megegyeztek abban, hogy korábban egyiküknek sem jutott
eszébe ezzel foglalkozni, és a beszélgetéseik során sosem
került szóba a saját testük, legalábbis ilyen vonatkozásban
nem. Merritt a következő óra után beszámolt a
tapasztalatairól, amelyek elmondása szerint igen sok
tanulsággal szolgáltak.
–  Carol elmondta, hogy ő már látta a punciját!
A  nyolcvanas években részt vett egy feminista
testtudatfejlesztő kurzuson, ahol közösen végezték a
gyakorlatot: kört alkotva leültek a padlóra, és kézitükörrel a
kezükben vették szemügyre a testüket.
 – Ez igen! – kiáltottam fel őszinte elismeréssel.
Merritt tenyerét kifelé fordítva felemelte a két kezét,
mintha mérlegre tenné a szavait.
–  Nem is értem, a számomra miért olyan nehéz ez. Ha
szexről van szó, úgy érzem, mintha éles hegygerincen
kellene egyensúlyoznom, és minden pillanatban a
szakadékba zuhanhatnék.
Azok az ellentmondásos érzések, melyekről Merritt
beszámolt, rendkívül gyakoriak azok körében, akiket a
nemiséget szigorú keretek köré szorító hagyományok
szerint neveltek. Merritt azonban rájött, hogy érzései
nemcsak a neveltetésére vezethetők vissza, hanem olyan
okokra is, amelyek egész pszichés felépítésében
gyökereznek. A 2. fejezetben ezt is részletesen kifejtem.
 Ajkak, kicsik és nagyok

A  női nemi szerv belső ajkai (labia minora, azaz kisajkak)

igazság szerint nem mindig „belsők”, hanem legtöbb esetben
túlnyúlnak a nagyajkakon, de bizonyos testhelyzetben valóban
a szeméremtest belső oldalához tapadnak, ezért kevéssé
szembetűnőek. A színük általában homogén, egyenletes, esetleg
a szélek felé valamivel sötétebb, mint a tövénél. Mindez
tökéletesen normális, egészséges és szép. Legyen bár hosszabb
vagy rövidebb, rózsaszín, bézs, barna – mindegyik változat
normális.
A  külső ajkak formája, mérete is egyénenként változó.
Némelyiket dús szőrzet borítja, amely lehúzódhat a combok
belső oldalára és a végbélnyílás környékére is, de előfordulhat,
hogy alig látható rajta szőrzet. Némelyik duzzadt, más esetben
viszont alig emelkedik ki a combhajlat és az ágyék bőréből.
A  színe sokszor megegyezik a környező bőr színével, de
előfordulhat, hogy sötétebb vagy világosabb annál. Mindez
normális, és egyformán szép.
Ahogy a csikló esetében is láttuk, a szeméremajkakkal
kapcsolatos, kulturálisan meghatározott szemlélet sem fedi a
biológiai valóságot. A  nem túl kemény pornóvideókon
digitálisan változtatják meg a szeméremtestek látványát, hogy
lehetőleg megfeleljen az ideálképnek, amely behúzódó,
egyenletes színű ajkakat ír elő. A  videó nem tűri a
„túlrészletezett”{3} látványt. A  szeméremtest kulturális
reprezentációja tehát meglehetősen szegényes, nem sok
változatosságot mutat. A  valóságban azonban jóval nagyobb
változatosság jellemzi ennek a szervnek a felépítését, és szinte
egyetlen variáns sem hordoz olyan tulajdonságokat,
amelyeknek orvosi, funkcionális következményei volnának. Az
ábrázolás szűkre szabott keretei viszont nagymértékben
meghatározzák a nők elképzeléseit arról, hogyan kell kinéznie a
„normális” szeméremtestnek.{4}
 A női szeméremtest

Ezért hát ha úgy döntesz, hogy megnézed egy másik nő nemi

szervét – amit egyébként ajánlok, de csak akkor, ha a másik fél
örömmel beleegyezik  –, tapasztalni fogod, hogy sok esetben
egészen más, mint a tied, vagy azok, amiket láttál. Olyan
takarosan „összecsomagolt” puncikat, amelyekkel a Playboy
hasábjain találkozhatsz, igen ritkán látni.
Hacsak nem érzel fájdalmat (ha igen, fordulj orvoshoz!), nemi
szerved pontosan olyan tökéletes, amilyennek lennie kell.
 A szűzhártya mítosza

Az embernek vagy van szűzhártyája – a vékony hártya a

hüvelybemenet alsó részén  –, vagy nincsen. Akár van, akár
nincs, biztosíthatlak, hogy szinte semmi sem igaz abból, amit a
szűzhártyával kapcsolatban mondanak és tanítanak.{5}
Talán még abban van a legtöbb igazság, hogy a közösülés
során a szűzhártya fájdalmassá válhat, ha nem szokott hozzá a
behatoláshoz, és nem nyúlik a szövet. Ez is hozzájárul ahhoz,
hogy az első közösülés alkalmával a nők többsége fájdalmat
érez, ám a fájdalomnak nem ez az elsődleges oka. (Az elsődleges
ok az esetek többségében a síkosság hiánya.)
A  szűzhártya azonban nem szakad, és nem is marad
„szakadt” az idők végezetéig, mint a feltépett celofán a
befőttesüvegen. Ha a szűzhártya megsérül vagy beszakad,
akkor meg is gyógyul. A mérete pedig nem változik azáltal, hogy
behatolás történt.{6} Továbbá az esetek többségében nem vérzik.
Az első behatoláskor jelentkező vérzés sokkal inkább a hüvely
falának a megfelelő síkosság hiánya miatti sérülését jelzi,
semmint a szűzhártya „szakadását”.
Valójában az történik, hogy amennyiben a hártya
rendszeresen behatásnak, nyomásnak van kitéve,
rugalmasabbá válik. A  serdülőkor végére pedig (nagyjából
huszonöt éves korban) bizonyos hormonok hatására a
szűzhártya zsugorodni kezd, és kevésbé lesz észrevehető – ha
egyáltalán látható volt valaha.
A  szűzhártya megint csak a női nemi szerv bámulatra méltó
változatosságát példázza. Néhányan ugyanis szűzhártya nélkül
születnek, mások viszont olyan hártyával, amely teljes
egészében elfedi a vagina nyílását, megint mások olyan,
mikroperforált szűzhártyával, melyen számos apró lyukacska
található. Előfordul az úgynevezett szeptált hártya is, amelynek
közepén egyetlen hártyacsík szeli ketté a hüvelynyílást.
A  szűzhártya lehet erős vagy szakadékony, sérülékeny.
Némelyik már a serdülőkor tájékán felszívódik, de van olyan,
amelyik még a menopauza idején is látható valamilyen
formában.
A szűzhártya sokfélesége a tudomány mai álláspontja szerint
annak a ténynek tudható be, hogy ennek a szervrésznek az
evolúció során nem volt különösebb jelentősége. Nincs sem
szaporodási, sem más funkciója. Afféle melléktermék, az
evolúciós kiválasztódás feleslegessé vált darabja, akárcsak a
férfiak mellbimbója. Az ondódomb homológ szervrésze, amely
a húgycső falán található taréj, azon a helyen, ahol a férfi
húgycső áthalad a prosztatán és csatlakozik az ondóvezetékhez.
A  szűzhártya a kultúra által metaforikus jelentéssel
felruházott anatómiai jelenség ékes példája. Íme a szerv,
amelynek nincs semmiféle biológiai rendeltetése, a nyugati
kultúra mégis évezredekre visszanyúló, szövevényes történetet
kanyarított köré. A  történetnek az égvilágon semmilyen köze
sincs a biológiához, az egész a nők testének kontrollálásáról
szól. A  kulturális szemlélet egyfajta „akadályt” lát a hüvelyt
„elzáró” szervecskében, melyet ilyenformán a „szüzesség”
(amely maga is biológiailag értelmezhetetlen fogalom) jeleként
és zálogaként értékel. Ez a fura elképzelés csak olyan
társadalomban alakulhatott ki, amely a nőket szó szerint
vagyontárgyaknak tartotta, és ezeknek a vagyontárgyaknak a
hüvely volt a legértékesebb része, melyet védeni kellett.
Noha a szűzhártyának nincs semmiféle fizikai vagy biológiai
rendeltetése, számos kultúra olyan kiterjedt mitológiát
kanyarított köré, hogy egyesek képesek sebészeti úton
„helyreállítani”, mintha bármiféle orvosi jelentőséggel bírna ez
az állapot. (Vajon a férfi mellbimbó tökéletes állapotát
helyreállító beavatkozások iránt miért nem mutatkozik igény?)
A  szűzhártyának bizonyos értelemben a nő egészsége
szempontjából mégis van némi jelentősége: nem egy nőt öltek
meg a történelem folyamán amiatt, mert nem volt szűzhártyája.
Másoknak elmagyarázták, hogy hiába állítják az ellenkezőjét,
őket „nem erőszakolhatták meg”, mivel a szűzhártyájuk
érintetlen maradt. E nők életét, testi-lelki jóllétüket a szűzhártya
megléte vagy hiánya nagyon is kézzelfogható módon
befolyásolta. Ennek azonban nem anatómiai okai voltak,
hanem kulturálisak.
 Néhány szó a szavakról

Még valami a külső nemi szervekkel kapcsolatban: a női külső

nemi szerv egészének megnevezésére a „szeméremtest”
(latinul: vulva) szót használjuk. A „vagina” a hüvely latin neve;
ez a szervrész a méhet köti össze a külső nemi szervvel. Sokan
az egész külső női nemi szervet „vaginának” nevezik, holott a
„szeméremtest” megnevezés lenne helyes.{7} Állj a tükör elé!
Látod a klasszikus háromszöget? Az a szeméremdomb vagy
„vénuszdomb”, latinul: mons pubis.
Ugye nem is olyan bonyolult?

Hüvely (vagina) = A  méhet a szeméremtesttel összekötő

csatorna.
Szeméremtest (vulva) = A külső nemi szerv.
Szeméremdomb = A  szeméremcsont feletti, szőrzettel
borított rész.

Nem arra biztatlak, hogy oktass ki mindenkit, aki helytelenül

használja ezeket a kifejezéseket, vagy a híres A  vagina
monológok című könyv címlapjára vésd fel, hogy „helyesebb
lenne vulva monológoknak nevezni őket”… Mindenesetre most
már tudod, mi lenne a helyes szóhasználat. Az arcodra sem
mondod, hogy az homlok vagy száj, nem igaz? Ne mondjuk a
szeméremtestre vagy a szeméremdombra se azt, hogy vagina.
Adjuk meg neki, ami neki jár; nevezzük a nevén!
 A ragadós kis izék

A  szeméremtest területén, a hüvely mindkét oldalán számos

mirigy található, a Bartholin-mirigyek, amelyek nemi izgalom
hatására folyékony váladékot termelnek, részben a behatolás
megkönnyítésére, a kidörzsölődés elkerülése érdekében,
részben az illatanyag miatt, amely a női szervezet állapotát,
termékenységét hivatott jelezni. Ez az a bizonyos „nedvesedés”,
amiről gyakran hallhatunk. Egyébként, mint tudjuk, a
„nedvesedés” mindkét nem esetében ismert jelenség. Férfiaknál
a prosztata alatt elhelyezkedő Cowper-mirigy az, amely az
előváladékot termeli.
Miért mondjuk, hogy a hímvessző „merevedik”, a hüvely
pedig „nedvesedik”, amikor biológiai szempontból mind a két
nemi szervnél megfigyelhető merevedés is, meg nedvesedés is?
Az ok megint csak a kultúrában keresendő. A  hímvessző
merevedése (erekciója) a közösülés előfeltétele, a „nedvesedés”
pedig azt jelzi, hogy a nő készen áll a közösülésre (bár a 6.
fejezetben látni fogjuk, hogy ez mennyivel bonyolultabb
kérdés). Mivel kultúránk szerint a közösülés a szexuális
univerzum középpontja, a férfi nemi szerv merevedését és a női
nemi szerv nedvesedését a nemi izgalom elsődleges jelzőjeként
értelmezzük. De ahogy anatómiai szempontból azonos
elemekből vagyunk összerakva, fiziológiai folyamataink is
hasonlóak: a véráramlás megváltozása, a váladékkiválasztás és
így tovább, még ha eltérő szerepet játszanak is. A  férfiak
merevedését és a női test nedvesedését hangsúlyozzuk, állítjuk
középpontba, pedig a férfiaknál is létezik nedvesedés, és a
nőknél is beszélhetünk merevedésről.
A  szeméremtest további mirigyei, a Skene-mirigyek a
húgycsőnyílás körül találhatók. Ezek a mirigyek a prosztata
homológ szervei. A  prosztata feladata kettős: amikor
megduzzad, elzárja a húgycsövet, ezért a hímvessző izgalmi
állapotában nem, vagy alig lehetséges a vizeletürítés. Azonkívül
a prosztata termeli a hímivarsejtek vivőanyagát alkotó
ondófolyadéknak, az ejakulátumnak mintegy a felét. A  női
húgycsőnyílást körülvevő Skene-mirigyek is megduzzadnak, így
a szexuális készenlét állapotában a nőknél is nehézségekbe
ütközik a vizeletürítés. Ha próbáltál már közvetlenül az
orgazmus után pisilni, magad is tapasztalhattad, hogy nem
könnyű; szükség volt néhány mély lélegzetvételre, hogy a nemi
szerved megfelelően ellazult állapotba kerüljön.
Olykor a Skene-mirigyek is folyadékot termelnek;
valószínűleg ez a forrása az úgynevezett „női ejakulációnak”.
A  női ejakuláció – „spriccelés” – az utóbbi időben némi
figyelmet kapott, részben azért, mert keveset tudunk róla, és a
tudománynak még számos kérdése van vele kapcsolatban,
részben pedig a pornóipar miatt, amely előszeretettel ábrázolja.
Ennek köszönhető, hogy igen sok kérdést kaptam már ezzel
kapcsolatban. Néhány éve egy egyetemi kollégiumban tartottam
előadást; ekkor névtelenül feltehető kérdésekre is válaszoltam,
melyeket előzetesen egy dobozban gyűjtöttek össze. Az egyik
kérdés így hangzott: „Hogyan tanulhatnám meg a spriccelést?”
A  másik pedig így: „Mit tehetek, hogy megszüntessem a
spriccelést?”{8}
Mondanom sem kell, kultúránk a nemi szervek váladékaival
kapcsolatban is meglehetősen vegyes tartalmú üzeneteket küld
a nőknek. Ahogy a váladékok hiányával kapcsolatban is.
Egyfelől a magömlést kitüntetetten férfias jelenségként ünnepli,
másfelől, mint tudjuk, a női nemi szervet szégyellni valónak
bélyegzi, ezért ha a női test művel efféle feltűnő és nedvességgel
járó dolgot, azt elfogadhatatlannak tartja. A  női ejakuláció
viszonylag ritka jelenség, és az újdonság hajszolása meg a
ritkaság varázsa oda vezet, hogy a pornóipar és kapcsolt részei
az ejakulációra képes női testet egyfajta értékes, különleges
tárgyként tálalja. Nem csoda, ha sok nő alaposan
összezavarodik, amikor össze akarja egyeztetni az ejakulációra
vonatkozó kulturális jelentéstartalmakat.
Pedig biológiai szempontból a jelenség egyszerű: a női
ejakuláció éppolyan „melléktermék”, mint a férfi mellbimbó
vagy a szűzhártya. Bármekkora felhajtást keltsen körülötte a
kultúra, mi, nők ebből a szempontból is sokfélék vagyunk. Az
egyik ismerősöm soha életében nem ejakulált, egészen a
menopauza beálltáig, amikor új partnere is lett. Ettől kezdve
vagy negyedpohárnyi folyadékot lövellt ki minden orgazmus
alkalmával. A partnercsere miatt történt? Vagy a menopauzával
járó hormonális változások következtében? Esetleg egészen más
ok áll a háttérben? Fogalmam sincs. Egyes kutatások arra
jutottak, hogy a Skene-mirigyek nyílásainak száma alapján
megjósolható, hogy valaki ejakulál-e, vagy sem.{9} Vagyis ha több
a nyílás, akkor nagyobb valószínűséggel ejakulálunk? Vagy az
ejakuláció a nyílások számának növekedését eredményezi?
Sajnos erről sem tudunk semmit.
A  jelenség azonban a nemi szervek fontos tulajdonságaira
hívja fel a figyelmet: a nemi szerv időnként nedvesedik, és illata
van. Gazdag, átható illata, amelyben a fű és az ámbra aromája
keveredik a fás pézsmáéval. A nemi szerv olykor aromás illatot
áraszt, és olykor kissé nedvesen ragacsos. Ellen Støkken Dahl és
Nina Brochmann, a Csoda odalent című, a női szexualitással
foglalkozó könyv szerzői vezették be a „diszkócunci”{10}
kifejezést a női nemi szerv leírására egy hosszú, izzasztó nap
végén. A  nemi szerv által kibocsátott illatanyagok változnak a
menstruációs ciklus folyamán, ahogy változnak a korral is, sőt
az étrend is befolyásolja őket. Minden nő más.
Ha a nemi szerv szagát vagy a nedvesség jelenségét nem
igazán találod vonzónak – micsoda meglepetés –, megint csak a
nemi szervekkel kapcsolatos neveltetésünket okolhatod.
Csakhogy éppen úgy, ahogy annak idején megtanítottak arra,
hogyan érezz a nemi szerveiddel kapcsolatban, azt is
megtanulhatod, miként változtasd meg ezt az érzést. Mindez
tanulható, és ha megtanulod, intenzívebb vágyat, nagyobb
gyönyört és teljesebb orgazmust élhetsz át. Mindezt az 5.
fejezetben fejtem ki részletesebben.
 Interszex

Interszexuálisoknak{11} azokat a személyeket nevezzük, akiknél

a születéskor a nemi szervek nem sorolhatók egyértelműen sem
a férfi, sem a női kategóriába, hanem valahol „a kettő között”
helyezkednek el; bizonyos aspektusból férfi, másfelől női
jellegzetességeket mutatnak. A  hímtag mérete, a húgycsőnyílás
elhelyezkedése, az ajak-herezacskó szövetének hasadéka köztes
állapotot tükröz.
A  homológia elve teljes mértékben megmagyarázza az
interszexuális nemi szervek keletkezését. Azon emberek
esetében, akiknek a nemi szervei nem sorolhatóak
egyértelműen egyik nemhez sem, a magzati korban a
növekedést befolyásoló biokémiai hatások valamelyik ritka
változata érvényesült. A  biokémiai folyamatok bizonyos
mértékű változása, mely a nemi szervek eltérő fejlődéséhez
vezet, hatvan újszülöttből átlagosan egyet érint.{12} Az ő nemi
szerveikkel sincs semmi baj, ahogy annak a személynek a
szerveivel sem, akinél mondjuk a szeméremajkak mérete
különböző.{13} Az ő szerveik ugyanolyan homológ részekből
épülnek fel, kizárólag ezek elrendezése, szerveződése más.
Férfiak esetében például a húgycsőnyílás a makk területén belül
akárhol elhelyezkedhet; ritkán előfordul, hogy nem a makkon,
hanem a hímvessző más részén található, de ez is tökéletesen
rendben van, ha nem okoz vizeletürítési nehézségeket vagy
krónikus gyulladást (az esetek többségében nem okoz ilyesmit).
Ha a nemi szervek eltérő fejlődése nem okoz fájdalmat,
gyulladást vagy más funkciózavart, akkor az adott szervek
egészségesnek tekintendők, és nem igényelnek semmiféle
orvosi beavatkozást. Mindannyian ugyanazokból a részekből
vagyunk összerakva, csak a részek elrendezésének módjában
különbözünk.
Ebből következően látatlanban ki merem jelenteni, hogy nemi
szerveid egészségesek és normálisak. Hiszen tudom, hogy
ugyanolyan részekből állnak, mint bárki másé, de
szerveződésük módja egyénileg eltérő lehet.

A szextanácsadók többségéhez hasonlóan előadásaim során

a női szeméremtest változatairól készült fényképek
sokaságát mutattam be hallgatóimnak.
Hogy hol találtam őket? Természetesen az interneten.
Mindössze az okozott nehézséget, hogyan mutassam be a
női szeméremtest sokféleségét, ugyanis többnyire fiatal,
vékony testalkatú, fehér nők tökéletesen borotvált nemi
szerveiről készült felvételeket találtam. Sokáig kellett
kutatnom, mire olyan fotókhoz is hozzájutottam, amelyek
idősebb, színes bőrű, különböző testalkatú személyek
szeméremtestét vagy sebészileg kialakított nemi szerveket
ábrázoltak. Sőt, borotválatlan, természetes
szeméremszőrzettel borított szerveket sem volt könnyű
találnom.
Camillával egy rengeteg résztvevőt vonzó
képregénytalálkozón volt alkalmam beszélgetni a témáról.
Camilla, akárcsak én, szextanácsadóként dolgozik, valaha
együtt jártunk egyetemre, és éppolyan fura szerzet, mint
jómagam. Ám tőlem eltérően gendertudományból szerzett
diplomát, emellett képzőművész is; könyvillusztrátorként
keresi a kenyerét, azonkívül afroamerikai, ami azt jelenti,
hogy olyan rálátással rendelkezik a kérdésre, amely eltér az
enyémtől.
–  Komolyan beszélsz, Emily? – csodálkozott, amikor
beszámoltam neki a nehézségeimről. – Komolyan azt írtad
be a Google-keresőbe, hogy „fekete pina”?
A munkahelyeden?
Mentegetőzve húztam fel a vállam.
– A szextanácsadó előadása is olyan, mint a kolbász vagy
a törvények: jobb, ha nem tudod, hogyan készül.
–  Várj csak, kitalálom: nyilván kizárólag pornóképeket
találtál, művészi vagy pozitív testképet sugalló még
véletlenül sem akadt köztük, igaz?
– Igaz. Pornó és orvosi szemléltetőábrák, ez volt minden –
bólogattam. – Megpróbáltam rákeresni a „feminista színes
bőrű női nemi szerv” szavakra, de csak hímzésminták jöttek
fel a Pinterestről meg az Etsyről.
Camilla harsányan felkacagott.
– Képzelheted, mit él át egy fiatal lány, aki szeretné látni,
hogy néz ki egy normális, egészséges punci. Ha fehér vagy,
akkor persze bőven találsz ilyet, tele van velük a Tumblr. De
ha fekete, ázsiai vagy latina vagy, mit találsz? Pornót és
orvosi ábrákat. Szerinted ez mit jelent?
– Jó, de mégsem mondhatom, hogy „Hé, színes bőrű nők,
rakjatok fel a puncitokról képeket a netre, hogy más nők
láthassák, mi a normális!”
–  Nem, de akkor is – erősködött Camilla  –, sokat számít,
hogy milyen képeket látunk vagy nem látunk. Ismered az
Escher-lányokat?
 – Nem én. Kik azok?
–  Női képregényfigurák, akik annyira vékonyak, olyan
lapos a hasuk, hogy a belső szerveiknek már nincs is hely, a
gerincük meg furcsán elcsavarodik, úgy, hogy a cickójukat
meg a popójukat egyszerre lehet látni. Anatómiai
szempontból tök abszurd az egész testhelyzet. Az
alkotójukról kapták a nevüket, a képregényrajzolóról, aki
ezeket a lehetetlen, illuzionisztikus figurákat kitalálta.
– Olyan lehet, mint a rossz pornófilm – jegyeztem meg.
–  Pontosan. Kamaszkoromban láttam őket először, és
már akkor úgy éreztem, az egész arról szól, azt próbálja
sulykolni, hogyan kellene kinézniük a nőknek, és mivel ezt
képtelen voltam összeegyeztetni azzal, amit én gondoltam a
nőiességről, úgy döntöttem, hogy akkor legfeljebb kilógok a
sorból, de én biztosan nem leszek ilyen. Inkább kocka leszek.
Geek. Nem nő és nem fekete, hanem geek. Gamer. Sokáig
tartott, mire az identitásom egyéb részeit is sikerült
összeegyeztetnem ezzel a képpel, mivel eleinte nem láttam,
mennyire egyeztethetők össze egymással az egyes részek.
A  képek igenis sorsdöntőek lehetnek. A  képek alapján
szerzünk tudomást a választási lehetőségekről, mi mihez
tartozik, és hova tartozunk mi magunk. Mert mindannyian
szeretnénk tartozni valahova.
Amit Camillától hallottam, sok mindent megváltoztatott
bennem. Gyakran eszembe jutnak a szavai, és a gondolatot,
amit felvetett, gyakran beépítem az előadásaim
gondolatmenetébe. Órákon át böngésztem az internetet
olyan fotók után, amelyek a női nemi szerv változatosságát
tükrözik, mégpedig úgy, hogy pozitív testképet sugallnak.
Hiszen a hallgatóim is igen sokfélék – valóban nincs köztük
két egyforma  –, és azt szeretném, ha tudnák, a testük
normális, és hogy mindannyian egyenrangú tagjai a mi kis
tanulóközösségünknek.
 Miért fontos?

Miért állítom azt, hogy a puszta tény, miszerint az emberi nemi

szervek ugyanazokból a részekből épülnek fel, akkor is, ha
felépítésük rendszere és módja különbözik, a legfontosabb
dolog, amit tudnunk kell az emberi szexualitással
kapcsolatban?
Két okom is van rá.
Először is azért, mert ennek az ismeretnek a fényében
minden egyes nő megértheti, hogy a nemi szerve normális, sőt
gyönyörű és csodálatra méltó, csábító és finom, akármilyen
változatot képviseljen is, akárhogy is nézzen ki. Hogy
mindegyik egyedülálló. Hogy mindegyik változat normális.
Szép. Tökéletes.
Másodszor azért, mert a fenti tanulság nem pusztán a nemi
szervekre érvényes, hanem az emberi szexualitás valamennyi
változatára. Ahogy a következő fejezetekből kiderül, a nemi
szervek készenléti állapotától a fétishasználtig az emberi nem
valamennyi egyedét azonos szexuálpszichológiai és fiziológiai
paraméterek határozzák meg, még ha működésük módja eltérő
is.
Ha sikerül elsajátítanunk ezt az egyszerű elvet – azonos
összetevők, eltérő szerkezet és működés  –, választ kapunk az
örök kérdésre: vajon azonos-e a női és a férfi szexualitás, vagy
különböznek egymástól?
A válasz mindkét kérdésre: igen.
Ugyanazokból az elemekből állnak, de különböző módon
épülnek fel.
 Az az állítás, miszerint a férfi- és a női test között szembetűnő
különbségek vannak, nem szorul magyarázatra; azt azonban
ritkán vesszük számításba, hogy a két nem által alkotott
csoporton belül is legalább akkora változatosságot figyelhetünk
meg, mint a két csoport között.
Hadd világítsam meg a kérdést egy olyan példával, amelynek
nincs köze a nemekhez vagy a nemiséghez. A felnőtt nők átlagos
testmagassága nagyjából százhatvankét centiméter, a férfiaké
körülbelül százhetvenhét centiméter. A  két csoport átlagos
magassága között tehát nagyjából tizenöt centiméteres
különbség mutatkozik. Az egyes csoportokon belül azonban a
testmagasság alakulása jóval változatosabb, mint a két csoport
között megfigyelhető variabilitás. Ha megmérnénk ezer,
találomra kiválasztott felnőtt – ötszáz férfi és ötszáz nő –
testmagasságát, azt találnánk, hogy szinte valamennyi nő
magassága százötvenöt és százhetvenöt centiméter között van,
vagyis a csoport tagjainak magassága közötti különbség húsz
centiméteres tartományban mozog. A  férfiak magassága
százhatvanhárom és százkilencvenhárom centiméter között
változik, vagyis harminc centiméteres tartományban mozog.
Három dolgot érdemes megjegyeznünk: az egyes csoportokon
belül mindig nagyobb a különbség (húsz, illetve harminc
centiméter), mint a két csoport átlaga (tizenöt centiméter)
között. Tizenkét centiméter átfedés figyelhető meg a két csoport
között; az ezer emberből pár száz pedig nem fér bele az átlagos
kategóriába!{14}
Ugyanez áll a szexre is. Mindkét csoportot rendkívüli
változatosság jellemzi, mégpedig nem csak anatómiai
szempontból. Ugyanilyen változatosak vagyunk a szexuális
orientáció, nemi identitás és magatartás és – a könyv további
részeiben erről is szó lesz – a nemi működés, az izgalmi állapot,
a vágy, a gyönyör és az orgazmus jellege, módja, kifejeződése
szempontjából is. Ahogy a testmagasság tekintetében, a nemiség
szempontjából is átfedések tapasztalhatók a két csoport között,
illetve olyan egyedeket is találunk, akik noha erősen eltérnek az
„átlagtól”, tökéletesen normálisak és egészségesek.
Számos szakértő amellett foglal állást, hogy a férfiak és nők
közötti különbségek fontosabbak, mint a hasonlóságok. Mások
épp az ellenkezőjét állítják: szerintük a különbségek helyett a
hasonló vonásokat kell kiemelnünk. Magam azon az
állásponton vagyok, hogy a homológia – a különböző módon
szerveződő azonos részek – elve mindkét álláspontnál nagyobb
jelentőségű.
Valójában az emberi szexualitásnak egyetlen olyan
tulajdonsága van, amely valóban egyetemes: a változatosság, a
variabilitás. A  testünk, a vágyaink, a viselkedésünk, a mód,
ahogy nemiségünket megéljük, annyiféle, ahány ember él a
földön. Nincs köztünk két egyforma.

Íme, ilyesféle beszélgetéseket folytat egy szextanácsadó,

amikor beül valahova egy italra a barátaival:
LAURIE: Egyik barátnőm azt mondta, ha egyszer gyerekei
lesznek, rögtön a szülés után megplasztikáztatja a
micsodáját, mivel meg van győződve róla, hogy „meg fog
csúnyulni” odalent.
CAMILLA: Elmondtad neki, hogy a kozmetikai ipar és a
plasztikai sebészeti biznisz rengeteg pénzt áldoz arra, hogy
ő olyan rosszul érezze magát a bőrében, amiről a szavai
árulkodnak? Hogy busás hasznot húznak abból, hogy ő
elégedetlen önmagával, és meg akarja változtatni a
külsejét? Hogy semmi sem bizonyítja, hogy ezeknek a
beavatkozásoknak bármiféle pozitív hatásuk lenne a nemi
élet minőségére?{15}
LAURIE: Nem, azt mondtam neki, ha egyszer gyerekei
lesznek, a partnere boldog lesz, ha egyáltalán látni fogja a
micsodáját, és egyáltalán nem fogja érdekelni, hogy néz ki.
EMILY: Találjunk ki egy rítust, amellyel a nők
megünnepelhetik, hogy a szülést követően testük új
életszakaszba lép. Hiszen nemcsak a külsejük változik meg,
hanem az is, amit a testük önmaguk és a világ számára
jelent.
Laurie volt az egyetlen a csoportban, akinek a beszélgetés
idején már volt gyereke, és ő volt az egyetlen, aki nem úgy
nézett rám ezután a mondat után, mintha elment volna az
eszem.
LAURIE: Benne vagyok. Fantasztikus lenne, ha volna ilyen
rítus. Minden jól jönne, ami segít elfogadni a tényt, hogy az
ember teste egy leeresztett lufihoz hasonlít.
– De hiszen gyönyörű vagy! – vágtuk rá kórusban.
Igazán nem takarékoskodtunk Laurie
kétségbevonhatatlan szépségének dicséretével, mégis,
amikor néhány nap múlva újra találkoztunk, elárulta
nekem, hogy valójában éppen az ellenkezőjére lett volna
szüksége.
–  Inkább azt szerettem volna hallani, hogy nincs abban
semmi rossz, ha szomorkodom egy kicsit. Amiatt, hogy a
testem már sosem lesz olyan, mint azelőtt. Sok munkámba
került, hogy megszeressem ezt a testet, és most kezdhetem
elölről az egészet. Most ezt kell megszeretnem.
Erre csak egy dolgot mondhattam:
–  Tökéletesen érthető, hogy szomorkodsz a megváltozott
tested miatt.
Laurie sírva fakadt. Az utóbbi időben gyakran megtörtént
vele, hogy eltörött a mécses, amikor hirtelen rá irányult a
figyelem. Laurie az az ember, aki általában inkább másokra
figyel, másokat hallgat.
–  Nem lenne szabad annyit foglalkoznom azzal, hogy
tetszik-e a testem, vagy sem – szipogott. – Hiszen éppen ez
változott meg Trev születésekor. Inkább azzal kellene
törődnöm, hogy azt teszi-e, amit kell; amit várok tőle.
„Amit várok tőle”. Laurie ezen magát a szülést értette –
mégpedig otthonszülést, a fürdőkádban guggolva  –, a több
mint egy éven át tartó szoptatást, azt, hogy három éven át
négy óránál többet soha nem aludt egyhuzamban.
A  mondat, hogy „Trevor nem valami jó alvó”, semmit nem
árul el a valós helyzetről, ám a Laurie szeme alatt húzódó
fekete karikák annál többet. Laurie teste egyszerűen
csodálatos.
Ő mégsem érzi így.
Az „azonos részek, eltérő működés” elve a női testnek a
különböző életszakaszok során végbemenő változásaira is
érvényes. Ahogy minden nemi szerv normális és szép,
minden női test is normális és szép.
A  nőket azonban nem erre a szemléletre nevelik, sokkal
inkább arra, hogy a testüknek meg kell felelnie bizonyos
formai elvárásoknak, mert ha nem, akkor valami baj van
vele. A  témáról – és a megoldásokról – az 5. fejezetben
ejtünk szót.
 Nézőpont kérdése{16}

Rájöttem, hiába ismételgetem, hogy a „nemi szerved tökéletesen

normális és szép”; ha te magad negatív érzésekkel viseltetsz a
nemi szerveid iránt, ez a mondat nem fogja megváltoztatni a
hozzáállásodat. Ha képtelen vagy szépnek látni minden ízében
egészséges és egyedi nemi szervedet, két dolgot javaslok:

1.  Ragadj tükröt, és nézd meg a szeméremtestedet, ahogy

korábban javasoltam. (Van, aki a telefonja szelfimódra
állított kameráját használja. Az is jó!) Alaposan vedd
szemügyre, és jegyezz meg mindent, ami tetszik a
látványon. Írd is le. Tapasztalni fogod, hogy az agyad
végig azt igyekszik majd regisztrálni, ami nem tetszik,
de te ne törődj ezzel, csak azt írd le, ami tetszik. Végezd
el minden héten ezt a gyakorlatot. Vagy hetente kétszer,
akár többször is. Észre fogod venni, hogy egyre
fontosabbá, hangsúlyosabbá válnak majd azok a dolgok,
amiket kedvelsz, a „háttérzaj” pedig fokozatosan
elhalkul. Ha van valakid, akiben megbízol, akár el is
mondhatod neki, mit láttál, tapasztaltál. Az a legjobb, ha
olyasvalakinek mondod el, aki maga is elvégezte a
gyakorlatot.
Az efféle tevékenységet „kognitív disszonanciának”
nevezi a pszichológia. Ilyenkor tudatosan arra
törekszünk, hogy a jó dolgokat tudatosítsuk, holott
természetünk szerint hajlamosak vagyunk inkább a
rosszakat észrevenni. Próbáld ki!
2.  Ha van partnered, kérd meg, hogy nézze meg közelről.
Kapcsold fel a lámpát, vetkőzz le, feküdj hanyatt, és
mutasd meg neki. Kérd meg, mondja el, mit lát, milyen
érzései vannak a látottakkal kapcsolatban, milyen
emlékei vannak a szeméremtesteddel kapcsolatban.
Mondd el neki, miféle aggodalmaid vannak, és kérd
meg, segítsen neked, hogy azt láthasd, amit ő lát. Figyelj
a szavaira, és a szívedre hallgass, ne a félelmeidre.
 Az új metafora

Azzal kezdtük ezt a fejezetet, hogy sorra vettük, kultúránk

milyen metaforikus tartalmakat tulajdonít egyes anatómiai
tényeknek, és hogy ezek hogyan vezethetnek oda, hogy
kellemetlen érzéseket ébresszenek bennünk a saját testünk
iránt. Ahhoz, hogy lebonthassuk ezt a rosszul működő
felépítményt, új metaforát ajánlok: a kert metaforáját. Én
magam gyakran használom (emlékszel még az almafára, amire
a bevezetőben hivatkoztam?), mert lehetővé teszi, hogy
elfogulatlanul és elfogódottság nélkül gondoljunk arra a nemi
„hardverre”, testünkre és agyunkra, amivel születtünk, ahogy
családunkra és kultúránkra is, amelyekben felnőttünk.
A következőképpen képzelem a dolgot: azon a napon, amikor
megszülettél, egy kis földdarabot kaptál; gazdag, termékeny
talajú területecskét, ami különbözik mindenki másétól.
A családod és a társadalom, amibe beleszülettél, megszületésed
pillanatában hozzálátott, hogy beültesse és gondozza a kertedet,
egészen addig, míg elég érett nem lettél ahhoz, hogy te magad
vedd át tőlük ezt a feladatot. Nyelvet és magatartásmintákat
ültettek el a kertben, információkat és fantáziákat a
szerelemmel, a testtel, a gyönyörrel kapcsolatban. Arra is
megtanítottak, hogyan gondozd a kertedet, hiszen a
serdülőkorra következő felnőttkorodat elérve már neked kell
felelősséget vállalnod érte.
De mindez nem a te döntésed volt, nem a te választásaidon
alapult. Nem te választottad a telket, a magokat, amiket beléd
ültettek, miként a módot sem, ahogy gyermekéveidben a
kertecskét gondozták.
Amikor belépsz a serdülőkorba, egyre inkább magad veszed
át a kerted gondozásának feladatát. Rájössz, hogy bár a
családod és a társadalmad sok szép, egészséges és hasznos
növényt is ültetett a kertedbe és odaadón gondozta azokat,
akadnak dolgok, amiket szívesen megváltoztatnál. Lehet, hogy
nem találod elég hatékonynak azt a módszert, amit
megtanítottak neked, és úgy gondolod, más módszerekre lesz
szükség ahhoz, hogy a kert igazán viruló lehessen (erről lesz szó
a 3. fejezetben). Az is előfordulhat, hogy a magok, amiket a
talajba ültettek a felmenőid, nem valók abba a földbe, amit
magadénak mondhatsz, ezért másfajta növényeket kell
keresned, olyanokat, amelyek jól érzik magukat az adott helyen
(a 4. és 5. fejezet ezzel foglalkozik).
Sok embernek (talán neked is) olyan szerencséje van, hogy
minden összejön: megfelelő a talaj, megfelelőek a magvak, és a
módszerek is, amelyekkel gondozták őket. Mióta az eszüket
tudják, egészséges és viruló kertet mondhatnak a magukénak.
Csakhogy olyanok is akadnak, és talán te is ilyen vagy, akiknek
a kertjében bizony kártékony és mérgező növények is kikeltek.
Ha ez a helyzet, akkor ránk vár a feladat, hogy kigyomláljuk
őket, és egészséges, hasznos növényeket telepítsünk a helyükre,
olyanokat, amiket mi magunk választottunk.
A  testünk nemi szerveinkkel együtt szexualitásunk alapvető
eszköztárát, hardverét képezi – ez az a földdarab, amiről
beszéltem. Az agyunk, környezetünk is a hardverhez tartozik, a
2. és 3. fejezetben róluk is szó lesz.
 A dolgot figyeld, ne a jelentését

Olivia a hormonjait, a „férfias” nemi szervét és élénk

szexuális érdeklődését használta pajzsként a kultúrájában
gyökerező kritikák ellen, amelyek szerint jó néhány dolog
miatt szégyellnie kellene magát. Kurva. Nimfomániás.
Feltűnési viszketegségben szenved. Férfit akar fogni, és a
teste révén akar hatalmat gyakorolni mások felett.
Mindebből egy szó sem igaz, de élete során mindegyikkel
megvádolták már. A  világ igyekezett bebeszélni neki, hogy
nemisége káros, veszélyes mind önmagára, mind a
környezetében élőkre nézve.
Korábban küzdött az efféle vádak ellen. Saját egészséges
nemisége érdekében azzal érvelt, hogy az „én hormonjaim,
tehát természetesek”.
Mióta azonban megértette az „azonos alkotórészek,
eltérő működés” alapelvét, többé nincs szüksége efféle
fegyverekre. Rájött, hogy a „pajzs” voltaképpen elszigetelte
őt másoktól, az „azonos alkotórészek” elvének
köszönhetően azonban megerősödött benne az
összetartozás érzése, hiszen bebizonyította a számára, hogy
nincs benne semmi abnormális, ami miatt elszigeteltnek
kellene éreznie magát. Ugyanolyan, mint más – persze
egyszeri és megismételhetetlen, de tökéletes harmóniában
áll az emberi szexualitás egészével.
A  tudomány, ha engedjük, a segítségünkre siet. Lehetővé
teszi számunkra, hogy a védekezés helyett arra figyeljünk,
ami összeköt valamennyiünket.
Pontosan tudom: Olivia nem úgy jött a világra, hogy
ellenérzéseket táplált nemi szerveivel és általában a
nemiségével kapcsolatban. Kisgyerekként mély és örömteli
érdeklődés él bennünk testünk valamennyi része iránt. Néhány
évtized azonban, amelyet a szexualitással szemben ellenséges
kulturális közegben töltünk, elég ahhoz, hogy elhintse bennünk
az elégedetlenség magvait. A  3. és a 4. fejezetben részletesen
elmagyarázom, hogyan befolyásolja mindez a nemi életünk
minőségét, az 5. fejezetben pedig igyekszem megmutatni,
hogyan vizsgálhatjuk felül neveltetésünk negatív, ártalmas
következményeit, és miként térhetünk vissza testünk
elfogadásának, a mély és őszinte érdeklődésnek ahhoz az ősi
állapotához, amelybe beleszülettünk.
De mielőtt minderre sort kerítenénk, szenteljünk némi
figyelmet a legfontosabb nemi szervünknek, amely ugyanúgy
azonos részekből épül fel, de némileg eltérő módon működik
mindannyiunk esetében.
Természetesen az emberi agyról beszélek.

Dióhéjban

• Minden emberi egyed nemi szervei ugyanolyan részekből

állnak, de szerveződésük és működésük eltérő lehet.
Nincs két egyforma közöttük.
•  Fájdalmaid vannak? Akkor fordulj orvoshoz. De ha
nincsenek, akkor biztos lehetsz benne, hogy nemi
szerveid normálisak, egészségesek és szépek. Úgy
tökéletes mindened, ahogy van.
•  A pornóipar termékei digitálisan megváltoztatják a külső
nemi szervek képét: a női nemi szerv esetében a
szeméremajkak által bezárt formát részesítik előnyben.
Ne hagyd, hogy ez a manipuláció megtévesszen: a női
szeméremtest valójában nagyon sokféle lehet.
•  Keress egy tükröt (vagy állítsd a telefonod kameráját
szelfi üzemmódba), és nézd meg alaposan a csiklódat.
Fontos tudni, hogy a csikló hol található általában, de
ennél is fontosabb, hogy tudd, a tied hol található.
 Kettő

A kettős kontroll modell

A SZEXUÁLIS SZEMÉLYISÉGED

Mióta a fiuk, Trevor megszületett, Laurie szexuális

érdeklődése drámai mértékben megcsappant férje, Johnny
iránt. Persze nagyon is vágyott rá, csak éppen nem úgy, mint
azelőtt. Eleinte azt hitte, a terhesség miatt van az egész.
Aztán azt, hogy a szülés következménye.
Később a fáradtságot okolta mindenért.
Az is lehet, hogy depressziós, gondolta.
Vagy már nem szereti a férjét.
Mindenesetre valami nagy baj van vele.
Arra gondolt, ha az ember hónapokon át babahányást
pucolt a másik ingéről, akkor egyszerűen képtelenség
erotikusan vonzódnia a  másikhoz. Mi, emberek így
működünk, és kész.
Pedig valaha minden más volt. Mielőtt Laurie teherbe
esett, romantikus regénybe illő házaséletet éltek Johnnyval:
forrón, mohón, szenvedélyesen, rajongva szerették és
kívánták egymást. Ha a hálaadás napi családi asztal
mellett, a szüleik társaságában összeakadt a tekintetük,
mindketten tudták, hogy a másiknak mi jár a fejében.
Jó, akkor ennyi volt, gondolta Laurie. A  jelek szerint a
hátralévő életüket szexmentesen fogják leélni.
Persze azért nem hagytak fel a próbálkozással.
Beszereztek néhány szexjátékot, masszázsolajat,
miegymást. Mindent elkövettek, hogy Laurie kedve
visszatérjen, az ízesített síkosítótól kezdve az önmagukról
készített videón át a legkülönlegesebb szexpózokig mindent
kipróbáltak. Néha nem is minden eredmény nélkül.
De az esetek többségében semmi sem segített.
A  próbálkozások jórészt szomorúsággal és csalódással
végződtek. Laurie szenvedett; szívből szerette Johnnyt,
mégsem tudta rávenni magát, hogy kívánja is, hiába kínált
annyi újdonságot, annyi ötletet a huszonegyedik századi
technika és a saját képzeletük.
A  helyzetnek egyetlen haszna volt: Laurie rájött, hogy a
vibrátora segítségével öt perc alatt képes eljutni az
orgazmusig, ami segít neki abban, hogy el tudjon aludni. Így
aztán rendszerint korán lefeküdt, és álomba ringatta magát.
Johnny előtt persze titkolta a dolgot, hiszen nem volt kétsége
afelől, mit érezne a férje, ha megtudná, hogy csak vele nem
képes az orgazmusra. Őt magát is meglepte, hogy ennyire a
magányos öröm felé fordult az érdeklődése, amikor a férje
iránt a jelek szerint semmi sem tudta felkorbácsolni a
vágyait.
Fogalma sem volt, mit kellene tennie. Amikor leültünk,
hogy megbeszéljük a dolgot, már azt sem tudta, mit
gondoljon. Teljesen összezavarodott.
Miután azonban megismerkedett mindazokkal a
tényekkel, amelyekről ebben a fejezetben lesz szó, egészen
másként látta a helyzetet, levertsége is elmúlt. Agyunk
bizonyos helyzetekben élénken és pozitívan reagál az
erotikus ingerekre, de arra is képes, hogy „befékezzen”,
 mégpedig nem ok nélkül. Olykor nagyon is jó oka van rá.

Képzeld el, hogy 1964-ben járunk, és te a két korszakalkotó

jelentőségű szexológus kutató, William Masters és Virginia
Johnson laboratóriumában dolgozol a St. Louis-i Washington
Egyetemen. A  tudományos élcsapat tagjaként olyasminek a
kutatásán munkálkodsz, amivel eddig senki sem foglalkozott
még. Időd jelentős részét annak szenteled, hogy hirdetéseket adj
fel a helyi lapban. Olyan embereket keresel, akik hajlandóak és
képesek orgazmust átélni laboratóriumi körülmények között,
miközben testüket kábelek kötik össze a szívritmust, a
vérnyomást, a vérkeringést és a nemi szervek állapotának
adatait regisztráló gépekkel. Ezenkívül az sem jelent számukra
akadályt, ha egy csapat kutató is jelen van a helyiségben – te is
ott vagy közöttük –, megfigyelés céljából.
Ha valaki jelentkezik a hirdetésre, bevezeted a
laboratóriumba, ahol felveszed az adatait, kikérdezed egészségi
állapotáról, korábbi betegségeiről, nemi életének jellemzőiről.
Orvosi vizsgálatra is sor kerül, aztán megmutatod az alanynak a
kísérleti helyiséget és a berendezéseket, amelyeket használni
fogsz. A  következő alkalommal lehetőséget kap némi
gyakorlásra is; először egyedül, aztán a kísérletet vezető csapat
tagjainak a társaságában.
Ezután következik a megfigyelés és a mérés. Bizonyos
stimulációs eszközöket is a rendelkezésére bocsátotok, amelyek
elősegíthetik az orgazmust. Mindezt a tudomány érdekében.
A megfigyelés a következő történéseket rögzíti:{17}
Izgalmi állapot. A stimuláció megkezdésével a pulzusszám és
a vérnyomás emelkedik, fokozódik a légzés ritmusa. A  kisajak
és a csikló színe sötétebbé válik, és a két szerv elválik a külső
szeméremajaktól. A  hüvely hossza megnő, és a nyálkahártya
nedvesedni kezd. A  mellek megemelkednek, a mellbimbók
megkeményednek. Az izgalom fokozódásával a
verejtékkiválasztás is fokozódik.
Plató. A  Bartholin-mirigyek működése következtében a
hüvelybemenetnél síkosság jelenik meg. A  mellek duzzadása
fokozódik, a bimbók előemelkednek. Egyes esetekben a mellkas
kivörösödik, ez az úgynevezett „szexpír”. A  kisajkak mérete a
nyugalmi állapothoz képest a kétszeresére nő. A  csikló külső
része megemelkedik, a  belső rész kifelé és felfelé türemkedik,
olyannyira, hogy elválik a testfelszíntől. Maga a hüvely kitágul a
méhnyak körül, megnyílik és megnyúlik. Az alany önkéntelen
izomrándulásokat is tapasztalhat, többnyire a kéz- és lábfej
területén – ezt miotóniának nevezi a tudomány. A  légzés
szaggatottá válik, esetleg el-elakad, miközben a rekeszizom és a
kismedencei rekeszizom összehangolt, egyidejű összehúzódásai
is megfigyelhetők.
Orgazmus. A medencefenék záróizmai (az ún. Kegel-izom) – a
húgycsőnyílás, a hüvely és a végbélnyílás – egyidejű
összehúzódásai tapasztalhatók. Szapora légzés és szívverés,
valamint a vérnyomás további emelkedése jellemzi a szakaszt,
melyet esetenként a medence remegése, és különféle
izomcsoportok önkéntelen összehúzódása kísér. Aztán az
izomfeszülés hirtelen kienged, az izmok elernyednek.
Lecsengés. A mellek, a csikló és a szeméremajkak visszatérnek
a nyugalmi állapotba, a pulzus, a légzésritmus és a vérnyomás
úgyszintén.
A nemi aktus e négyfázisú modellje rövid idő alatt elterjedt az
ember szexuális tevékenységét vizsgáló kutatók, terapeuták és
tanácsadók körében. Ez volt a nemi aktus első tudományos
leírása, amelyre később az egészséges szexualitás és a szexuális
problémák definíciói támaszkodtak.
Most pedig képzeld el, hogy már a hetvenes években járunk,
te pedig szexterapeuta vagy, aki a négyfázisú modell alapján
próbálja diagnosztizálni és kezelni páciensei nemi élettel
kapcsolatos panaszait. Némelyikükön képes vagy segíteni. Az
úgynevezett anorgazmiában (orgazmusképtelenségben)
szenvedő páciensek megtanulhatják, hogyan érhetik el a
kielégülést, a korai magömlésben szenvedők pedig azt sajátítják
el, miként késleltethetik azt. A  vaginizmussal (a hüvely
izomzatának akaratlan összehúzódásával) küzdő betegeken a
hüvelyfal ellazításának technikái segíthetnek. Akadnak
azonban olyan páciensek, akik számára a négyfázisú modellen
alapuló terápia hatástalannak bizonyul.
Ezt tapasztalta Helen Singer Kaplan pszichoterapeuta is.
Amikor megvizsgálta azokat az eseteket, amelyeknél ő maga és
kollégái kudarcot vallottak, azt találta, hogy a kezelés azoknál a
pácienseknél volt a legkevésbé sikeres, akik a legcsekélyebb
mértékben érdeklődtek a szex iránt. Kaplan felfigyelt egy olyan
momentumra, amit a négyfázisú modell teljes egészében
figyelmen kívül hagyott: a vágy mozgatórugójára. A  nemi vágy
fogalma egyszerűen hiányzott az ember nemi aktusát leíró
modellből.
Visszatekintve már azon csodálkozunk, hogyhogy nem szúrta
ki az akkori kutatók szemét ez a nyilvánvaló körülmény: azok a
kísérleti alanyok, akik tudományos kísérlet résztvevőiként
elmentek a laboratóriumba, nem a vágy miatt végeztek
önkielégítést. Csak a kísérlet kedvéért generáltak nemi izgalmat.
Kaplan ezért kiemelte a négyfázisú modellt a laboratóriumi
közegből, és a páciensei valós élményeihez igazította azt. Az
általa kidolgozott „háromfázisú” modell a vággyal kezdődik,
amelyet a szex iránti „érdeklődésként” vagy „étvágyként”
határoz meg, a valódi éhséghez és szomjúsághoz hasonló
módon.{18} A  második fázis a nemi izgalom szakasza, amely
magában foglalja a „platót” is. A harmadik fázis az orgazmus.
Az Amerikai Pszichiátriai Társaság (American Psychiatric
Association) diagnosztikai és statisztikai kézikönyve
évtizedeken át Kaplan háromfázisú modelljét határozta meg a
diagnosztika alapkritériumaként. Eszerint a vágy, a nemi
izgalom és az orgazmus egyaránt kétféle lehet: normális, illetve
problematikus. Az ezen az alapon diagnosztizált panaszok
közül már sokat igen hatékonyan tudunk kezelni különféle
terápiás eszközökkel, például a kognitív viselkedésterápiával,
tudatos jelenléttel vagy szenzomotoros terápiával, illetve
gyógyszerekkel.
Most ugorjunk előre két évtizedet az időben. Többnyire a vágy
alacsony szintje és a vágydiszkrepancia az oka, amiért valaki
szexterapeutához fordul, de olyan páciensek is akadnak, akik
„hiperszexualitásra” panaszkodnak, ami azzal jár, hogy
képtelenek kontrollálni szexuális késztetéseiket. Hogy lehet ez?
Bizonyos emberek a vágy hiányától szenvednek, míg másoknak
a túlságosan erős vágy okoz gondot? Miért változik a vágy
erőssége? Mi szabályozza azt, hogy érzünk-e vágyat, vagy sem,
illetve hogy mikor érdeklődünk a szex iránt, és mikor nem?
Egyáltalán, mikor „megfelelő” a vágy erőssége és gyakorisága?
A  huszonegyedik század fordulóján a Kinsey Intézet néhány
szexológus kutatója a nemi aktus olyan modelljét dolgozta ki,
amely képes választ adni ezekre a kérdésekre. A  modell nem
pusztán a testi folyamatok leírását foglalja magában, miként
Masters és Johnson modellje, sőt túllép Kaplan modelljén is,
amely már a nemi kapcsolatot is bevonta a vizsgálat körébe. Az
új elmélet a nemi aktust irányító agyi mechanizmust írta le. Ez a
fejezet pedig ennek tanulságaival foglalkozik.
A  fejezet első részében röviden ismertetem a nemi aktus
„kettős kontroll modelljét”, amely a „szexuális serkentő” és a
„szexuális gátlás” fogalmaival operál. És ahogy a vággyal
kapcsolatban láthattuk, ha egyszer valaki felhívja rá a
figyelmet, már egészen nyilvánvalónak tűnik… és teljesen
átalakítja a szexualitással kapcsolatos felfogásunkat.
A fejezet második részében a fékek és a mozgatórugók iránti
egyéni érzékenységről fogok beszélni. Ez határozza meg, hogy
valaki milyen választ ad a világból érkező nemi ingerekre. Látni
fogjuk, hogy a várakozásoknak megfelelően a férfiak gyakran
érzékenyebben reagálnak a mozgatórugókra, a nők pedig a
fékekre, ám az egyes csoportok tagjai közötti eltérések ebben a
tekintetben is jóval jelentősebbek lehetnek, mint a két csoport
átlaga közötti különbség. Arra a kérdésre is igyekszem majd
választ adni, hogy miként függenek össze ezek a
mechanizmusok a hangulatunkkal és a környezet hatásaival.
A  harmadik fejezet arról szól, hogy milyen ingerek állnak a
mozgatórugók és a fékek aktiválódása mögött. Mi a csoda lehet
az az „erotikus inger”? Miféle „potenciális fenyegetés” készteti
agyunkat arra, hogy „beletaposson a fékbe”? Honnan tudja az
agyunk, mire adjon pozitív, és mire negatív választ? És vajon
meg tudjuk-e változtatni a működését?
 Fogadni mernék: nem ebből a könyvből tudtad meg, hogy a
női nemi szerv a hüvelyt és a csiklót foglalja magában, és hogy a
nemi vágy, az izgalom, az orgazmus olyan dolgok, melyeket
többnyire a nemi aktus során élünk át. Könyvemtől azt várom,
hogy megértesse és elfogadtassa veled azt, hogy a szexuális
serkentő- és gátlómechanizmusok nemi működésed alapvető,
szerves összetevői, úgy, ahogy a csikló vagy a vágy. Ha jól
végzem a dolgom, a következő néhány oldal elolvasása után
azonnal felismered majd, hogy egy-egy szituációban miféle
serkentő- és gátlómechanizmusok lépnek nálad működésbe.
 Kikapcsolás-bekapcsolás

Engedd meg, hogy bemutassam neked a kettős kontroll modellt.

Az elmélet, amelyet az 1990-es évek végén Erick Janssen és John
Bancroft, a Kinsey Intézet kutatói dolgoztak ki, túllép minden
korábbi, az ember nemi működésének módját megragadni
kívánó elméleten. Ugyanis nemcsak azt írja le, hogy „mi
történik” a nemi izgalom hatására – erekció, nedvesedés stb. –,
de azt a központi vezérlőmechanizmust is feltárja, amely a
nemi izgalmat irányítja, amely meghatározza, hogyan és mikor
válaszolunk az erotikus tartalmú látványra, hanghatásokra,
érzetekre és gondolatokra.{19}
Egyetemi tanulmányaim során ismerkedtem meg a kettős
kontroll modellel, és minél többet tudtam meg róla, annál
inkább úgy éreztem, fáklyát kaptam a kezembe, amellyel
bevilágíthatok az emberi szexualitás sötét zugaiba. Immár
évtizedek óta tanítom, és minél többet foglalkozom vele, annál
inkább látom, milyen felbecsülhetetlen eszközt nyújt ahhoz,
hogy az emberekkel megértethessük saját nemi működésük
eredőit.
Íme tehát:
A  központi idegrendszerünk (az agy és a gerincvelő)
működése voltaképpen serkentő- és gátlómechanizmusokon
alapszik. A  szimpatikus idegrendszer a serkentésért, a
paraszimpatikus idegrendszer a gátlásért felelős. A  kettős
kontroll modell lényegi meglátása, hogy ami az idegrendszer
bizonyos aspektusaira nézve igaznak bizonyul, annak igaznak
kell lennie az agy azon rendszereire nézve is, amelyek a
szexuális tevékenységet szabályozzák: a szexuális serkentő és
gátló ingerekre. (Ahogy Daniel Kahneman írta Nobel-díjas
közgazdaságtani értekezésében: „A  tudományban akkor
történik lényeges elméleti előrelépés, amikor többé nem értjük,
hogyan kerülhette el a figyelmünket oly sokáig valami, ami ma
már egészen nyilvánvalónak tűnik.” Így volt ez Kahneman
előrelátás-elméletének esetében is, és így áll a helyzet a kettős
kontroll modelljével is. Alig várom a napot, hogy
ajándékkosarat küldhessek Ericknek és Johnnak abból az
alkalomból, hogy a Nobel-díj-bizottság elismerte fáradozásaikat
és eredményeik jelentőségét.) Tehát a nemi aktus kettős kontroll
modellje két részből áll:
A Szexuális Izgalom Rendszere (Sexual Excitation System, SE):
a nemi aktus serkentője. Ez a rendszer érzékeli a környezetből
érkező nemi ingereket, a látványt, a hanghatásokat, a szagokat,
az ízt, az érintést és a fantáziaképeket, amelyek hatására az agy
parancsot küld a nemi szerveknek: „Akció indul!” Az SE
folyamatosan figyeli a környezetet (a belső környezetünket,
azaz saját gondolatainkat is beleértve), és erotikus ingereket
keres. Egy pillanatra sem szünetelteti a tevékenységét, még ha
ennek nem is vagyunk tudatában. Csak akkor ébredünk rá a
működésére, amikor a nemi izgalom állapotába kerülünk, vagy
gyönyört élünk át.
A  Szexuális Gátlás Rendszere (Sexual Inhibition System, SI):
A  szexuális tevékenységet gátló rendszer. „Gátlás” alatt ezúttal
nem félénkséget kell értenünk, hanem az idegrendszer
kikapcsoló gombját. A  kutatások megállapították, hogy a
gátlórendszer kettős funkciót lát el: a serkentőrendszerhez
hasonlóan folyton monitorozza a környezetet, és rögzít minden
potenciális fenyegetést, amelyet érzékel: látványt, zajt, szagot,
ízt, érintést, gondolatot vagy fantáziaképet. Aztán kiadja a
parancsot: „Állj!” Feladatát az autó fékpedáljáéhoz
hasonlíthatjuk: arra szolgál, hogy a pillanatnyi impulzusokra
reagáljon. Miként a szexuális serkentőrendszer, a gátlórendszer
is a környezetet figyeli, ám az utóbbi olyan impulzusok után
kutat, amelyek az agy megítélése szerint a szexuális
tevékenység ellenében hatnak: ilyen lehet a nemi úton terjedő
fertőzés veszélye, a nem kívánt terhesség, a negatív társadalmi
következmények stb. Ha ilyen környezeti tényezőt észlel, szünet
nélkül küldi az „Állj!” üzenetet a szerveknek. Ez a fék ment meg
bennünket attól, hogy egy üzleti tárgyalás vagy családi ebéd
során oda nem illő gerjedelem vegyen erőt rajtunk, és ez a
rendszer „kapcsol ki” akkor is, ha, mondjuk, szeretkezés közben
benyit a szobába a nagymama.
A  másik fékezőmechanizmus némiképp eltérő módon
működik, leginkább a kézifékhez hasonlóan: ha megpróbálsz
behúzott kézifékkel elindulni, talán eljutsz valameddig, de
sokkal tovább tart az út, és jóval több üzemanyagot fogyasztasz.
Ha a fékpedált az aktus következményeitől való félelemmel
azonosítjuk, akkor a kézifék a magával az aktussal kapcsolatos
félelmeink megfelelője lehet, mint amilyen például az orgazmus
hiányától való szorongás.
A  könyv többi részében a fékről – azaz a gátlásról –
általánosságban fogok beszélni, anélkül, hogy különbséget
tennék a két típus között. A  tudományos kutatás
előrehaladásának köszönhetően bizonyára sikerül majd olyan
viselkedési stratégiákat, sőt talán gyógyszereket is
kifejlesztenünk, amelyek a gátlás idegi működésére hatnak.
Egyelőre azonban nem szükséges minden esetben
azonosítanunk, hogy melyik gátlórendszer lép működésbe
ahhoz, hogy megtudjuk, miként tarthatjuk uralmunk alatt,
miként akadályozzuk meg, hogy működésbe lépjen.
Az agy serkentő- és gátlómechanizmusainak sémája. ArcN = arcuate nucleus;
mPOA  = mediális preoptikus terület; NAcc = nucleus accumbens; PFC =
prefrontális kéreg (cortex); VP = ventrális pallidum; VTA  = ventrális
tegmentális terület. Láthatjuk, hogy az ArcN mind serkentő, mind gátló jeleket
egyaránt továbbít.

Lényegében tehát ez a kettős kontroll modell lényege, a gátlás

és serkentés mechanizmusa. Mégpedig nem metaforikus
értelemben: szó szerint így működik a központi idegrendszer.{20}
A  részletek persze jóval összetettebbek ennél, de az egyszerű
ábrából is megérthetjük, mennyire fontos ez a mechanizmus,
hiszen a szexuális tevékenység valamennyi aspektusa,
összetevője – mindaz, ami működik, és mindaz, ami nem – a
serkentő és gátló folyamatok egyensúlyán múlik. Vajon ez azt
jelenti, hogy amennyiben a nemi aktus bármely fázisán belül
problémába ütközünk, az amiatt történik, mert a
serkentőmechanizmust nem éri megfelelő inger? Esetleg a
gátlórendszert éri túlságosan sok és erős inger? Az
orgazmusképtelenséggel vagy a nemi vágy hiányával küszködő
érintettek gyakran abban tévednek, hogy tüneteiket a megfelelő
serkentő ingerek hiányára vezetik vissza, miközben nagyon is
lehetséges, hogy a gátlást kiváltó ingerek túlzott mennyisége
okozza a problémát (erről a 7. és 8. fejezetben lesz szó). Mihelyt
megtudjuk, hogy a serkentés vagy a gátlás miatt keletkezik
zavar, a változás módjára is sokkal könnyebben rátalálunk.

Olivia (akinek „túlzott” önkielégítési szokásait az 1.

fejezetben mutattam be) az általam feltett „izgató”
kérdéseket hallva (lásd a 78–79. oldalt) így reagált: „Érzem,
hogy kezdek beindulni.” Ebből pedig meglehetősen pontos
képet kaptam arról, hogyan működik az agya, ha a
szexualitásról van szó.
– Szeretem a szexet. Szeretem a partneremet. Szeretek új
dolgokat kipróbálni, új helyeket, új testhelyzeteket,
eszközöket, új pornóvideókat, mindent, ami új. Mindenre
nyitott vagyok, ha szexről van szó – mondta. Elég volt
ránéznem ahhoz, hogy lássam, igazat mond. Arckifejezése
elárulta, hogy jól érzi magát a bőrében.
–  Előfordult már, hogy olyasmit tettél, amit később
megbántál?
Olivia összerezzent, majd bólintott.
–  Persze. Ritkán, de azért előfordult. Ha nagy rajtam a
nyomás, néha azt gondolom, mindegy, csak legyen valami…
csináltam már néhány hülyeséget életemben.
–  Olyan is volt, hogy naponta többször is késztetést
éreztél arra, hogy maszturbálj? – firtattam, mire úgy nézett
rám, mintha kamerát akartam volna szereltetni a
hálószobájába.
 – Általában képes vagyok visszafogni magam – mondta. –
De előfordul, hogy alig bírok magammal. Mint a viszketés,
amit hiába vakarsz. Igen, megesett már, hogy elvesztettem a
mértéket.
–  Hát igen – bólintottam. – Az izgalmi impulzusok iránti
érzékenység nagyobb kockázatvállalásra készteti az embert.
– Szóval amiatt van az egész? A serkentés túlsúlya miatt?
– kapta fel a fejét Olivia. – Nem a tesztoszteronszintem
magas, hanem az SE-m?
–  Ez megmagyarázná a bevállalós viselkedést, és azt is,
hogy időnként miért csúszik ki a kezedből az irányítás.
Talán most arra gondolsz, nem is olyan rossz, ha valaki
érzékeny az izgalmi ingerekre, és valóban, megfelelő
körülmények között nem is rossz, sőt. Olivia rajong a
partneréért, a nyitottsága pedig lehetővé teszi, hogy
szorongás nélkül felfedezze a nemiségét. Általában örömmel
veti bele magát ebbe a világba, mégis előfordul, hogy terhére
van a dolog.
–  A  szexuális késztetéseim olykor minden gondolatomat,
a teljes figyelmemet lekötik. Egy pillanatra sincs nyugtom
tőlük – panaszolta.
A serkentőmechanizmus érzékenysége jelentős mértékben
megnövelheti a szexuális élettel járó kockázatokat is, és
akár a kapcsolatot is kikezdheti. Mivel Olivia úgy érzi, nemi
késztetései uralkodnak rajta, időnként aggódik amiatt, hogy
talán ő maga is basáskodik a partnere felett, túlságosan
erőszakos, „nyomulós”, követelőző, falánk… egyáltalán: túl
sok a másiknak.
–  Valahogy meg kell zaboláznom a késztetéseimet az
embertársaim érdekében – mondta félig tréfásan.
De csak félig tréfált.
 A vérmérséklet

A  kettős kontroll modellje szerint a nemi izgalom valójában

kétféle folyamat együttes hatásaként, a serkentőmechanizmus
aktiválása, illetve a gátlómechanizmus kiiktatása következtében
alakul ki. Így aztán a nemi izgalom szintje valamely pillanatban
attól függ, hogy mennyi inger éri a serkentőmechanizmust, és
mennyi a fékeket, a gátlórendszert.
Ugyanakkor attól is függ, hogy mennyire érzékeny a serkentő-
és a gátlórendszer a stimulációra.
A  serkentő-gátló rendszerek működése egyéni sajátosság.
Mindannyian rendelkezünk ezzel a rendszerrel, amelynek a
működése az idők folyamán valamelyest stabilnak mutatkozik,
ám akárcsak az introvertált/extrovertált személyiség jegyei, a
serkentő-gátló rendszerek tulajdonságai is egyénenként
változnak.{21} Ahogy mindannyiunknak vannak nemi és
vizeletkiválasztó szervei, úgy az idegrendszerünk is ugyanazon
serkentő- és gátlómechanizmus révén működik (egyformák
vagyunk!). A  serkentő és gátló ingerek iránti érzékenységünk
foka, mértéke azonban különbözik (eltérőek vagyunk!); ennek
köszönhető, hogy személyiségünk nemiséghez kapcsolódó
vonásai, vagyis a vérmérsékletünk egyedi sajátosságokat
tükröz.
Bizonyos emberek mind a serkentő, mind a gátló ingerek
iránt nagy fokú érzékenységet mutatnak, mások viszont
mindkétfajta inger iránt csekélyet. Olyan is akad, aki a
serkentésre érzékeny, a gátlásokra viszont nem. A  legtöbben
átlagos szintet képviselünk e tekintetben. A  variációk
statisztikai eloszlása szép, harang alakú görbét mutat: az
emberek többsége középütt helyezkedik el, a szélsőségek a két
szélen, alacsony számban.
Lássuk, mi történik, amikor a serkentő- vagy a gátlórendszer
az átlagnál érzékenyebb vagy kevésbé érzékeny.
Vegyük először azt az esetet, hogy az SE magas, az SI alacsony:
a serkentésre érzékeny a rendszer, a gátlásra kevéssé. Milyen
szexuális vérmérsékleti típus kerekedik ebből?
Aki így működik, az készen áll arra, hogy válaszoljon az
erotikus ingerekre, a potenciális veszéllyel és fenyegetéssel
pedig nem sokat törődik: könnyen izgalomba jön, és komoly
nehézséget okozhat számára, hogy „elterelje a figyelmét” erről
az izgalomról. Ez pedig nem is olyan kellemes, ahogy első
pillantásra tűnhet, és bizonyos esetekben olyasféle
következményekkel járhat, mint a nem eléggé körültekintő
óvszerhasználat, a partnerek váltogatása, az egyéjszakás
kalandok magasabb száma, a nemi késztetés feletti
kontrollvesztés érzése, amely a nem kívánt következmények
magasabb kockázatát is magában hordozza.{22}
A  „fékek” alacsony érzékenységével párosuló érzékeny
serkentőmechanizmus a nők 2–6 százalékára jellemző, és
kapcsolatba hozható a szexuális kockázatvállalás és a fokozott
nemi aktivitás jelenségeivel.{23} Az agyuk erotikus ingereket
észlelő rendszere igen érzékeny, a kockázatos tevékenységtől
visszatartó agyi mechanizmusuk viszont kevésbé az, ezért e
személyek erősen motiváltak a szex iránt. Aki ilyen alkat –
különösen stresszes állapotban – viszonylag gyakran éli át a
szexuális kontrollvesztés érzését. Előfordul, hogy több
partnerük is van, és kevesebbet törődnek a védekezéssel.
Nagyobb a valószínűsége annak is, hogy stressz hatására a
szexuális késztetés erősödjön (mások ezzel ellentétben elvesztik
az érdeklődésüket a szex iránt, amikor nehéz időszakot élnek
át).
Mi történik akkor, ha a fent leírt esettel éppen ellentétesen
működik a kétféle rendszer kombinációja? Ha a kevéssé
érzékeny serkentőmechanizmushoz érzékeny
gátlómechanizmus járul? Ez a kombináció a nők 1–4 százalékát
érinti, és a szexuális izgalmi állapot kialakulásának
nehézségeivel, a nemi vágy gyengeségével vagy hiányával, az
orgazmuskészség hiányosságaival jár. A  gátlómechanizmus
túlérzékenysége okozza, hogy az ilyen személy rendkívül
érzékenyen reagál minden környezeti hatásra, amely
hátráltatja a nemi izgalmi állapot kialakulását. Akit érint, annak
nagy fokú koncentrációra és tudatosságra van szüksége a
megfelelő ráhangolódáshoz.
Az érzékeny gátlórendszer a serkentőmechanizmus
érzékenységétől függetlenül a szexuális problémák egyik
leggyakoribb oka. Ezt tükrözte az a 2008-as kutatás is, melyben
kettőszázhuszonhat, tizennyolc és nyolcvanegy év közötti nő
vett részt. A  résztvevők mindegyike a szexuális érdeklődés
hiányára vagy gyengeségére, a ráhangolódás nehézségeire és a
kielégülést érintő problémákra panaszkodott. A  vizsgálat
feltárta, hogy a felsorolt panaszok szignifikáns egybeesést
mutatnak a gátló faktorokkal, különösen a nemi izgalom
környezeti feltételei („csak akkor tudok izgalomba jönni, ha
minden a legnagyobb rendben van körülöttem”) és a szexuális
teljesítmény („ha túlságosan szorongok attól, hogy nem tudok
felizgulni vagy nem lesz orgazmusom, akkor nehezen jövök
izgalomba”) szempontjából.{24}
Ha kitöltöd az alábbi, a szexuális vérmérsékletre vonatkozó
kérdőívet, hozzávetőleges képet kaphatsz arról, hogy a te
esetedben milyen érzékenységgel működik a serkentő- és a
gátlórendszer. De vigyázat, a felmérés nem tudományos értékű!
A  teszt a Cosmopolitanben jelent meg, és bár tudományos
alapokon nyugszik, mindössze arra szolgál, hogy bemutassa, az
erotikus ingerek érzékelésének és feldolgozásának egyéni
sajátosságai miként befolyásolják a szexuális viselkedést. Az
eredmény azonban pusztán megközelítő pontosságú lehet.{25}
Különösen fontos észben tartanunk, hogy valójában két
különböző gátlórendszerről beszélhetünk. Bizonyos esetekben
az izgalom hiánya nagyrészt belső észlelésekre, félelmekre
vezethető vissza (például arra, hogy túlságosan sokáig tart, míg
kialakul az izgalmi állapot), másoknál pedig inkább a külső
tényezők hátráltatják a folyamatot (a „rajtakapástól” való
félelem stb.). Mindkettő akadályozhatja a ráhangolódást, a nemi
izgalom kialakulását.
 Az erotikus temperamentum kérdőíve

Alacsony SI (0–6)

Nem vagy különösebben érzékeny azokra az ingerekre,

amelyek gátolják a nemi izgalmat. Nem igazán aggódsz amiatt,
hogy szexuálisan nem működsz megfelelően, és a testképpel
kapcsolatos negatívumok sem befolyásolják meghatározó
módon szexuális aktivitásodat. Ha ráhangolódtál a szexre, nem
könnyű elterelni a figyelmedet, és nem tartod magadat
szexuális értelemben félénknek. A körülmények többnyire nem
akadályoznak abban, hogy izgalomba jöjj. Inkább talán az okoz
nehézséget, hogy késztetéseidet kordában tartsd. Ebben sokat
segíthet, ha mindig szem előtt tartod a lehetséges
következményeket. Nagyjából a nők 15 százaléka működik ezen
a módon.

Közepes SI (7–13)

Pontosan középen állsz; az általam megkérdezett nőknek több

mint a fele így működik. Ez azt jelenti, hogy nálad mindig a
körülményektől, a kontextustól függ, hogy a gátlások milyen
mértékben lépnek működésbe. Kockázatos vagy új
helyzetekben, új partnerrel valószínűleg jobban aggódsz a saját
erotikus teljesítményed miatt, és több minden el tudja vonni a
figyelmedet. Valószínűleg az ismerősebb és alacsonyabb
rizikófaktorú kontextus az, amely elősegíti nálad a
ráhangolódást. A  stresszhelyzetek – szorongás, depresszió,
túlterheltség, kimerültség – felerősítik a gátlómechanizmust, és
csökkentik a szexuális válaszkészségedet.

Magas SI (14–20)

Meglehetősen érzékeny vagy minden olyan ingerre, amely

gátolja az erotikus ráhangolódást. Bizalomteljes és nyugodt
légkörre van szükséged ahhoz, hogy izgalomba kerülj, és az a
legjobb, ha semmiféle kényszert vagy sürgetést nem tapasztalsz
a partnered részéről. Könnyű elterelni a figyelmedet a szexről.
A  magas SI az SE szintjétől függetlenül szorosan összefügg a
szexuális problémákkal, ezért ha ilyennek gondolod magad,
alaposan tanulmányozd át a Szexi kontextusok című
feladatlapot, amit a következő fejezetben találsz. Az általam
megkérdezett nők mintegy negyede tartozik ehhez a
csoporthoz.

Alacsony SE (0–6)

Nem vagy túlságosan érzékeny az erotikus ingerekre, és tudatos

erőfeszítést igényel, hogy a szexre tereld a figyelmed. Az
újdonságként ható helyzetekben valószínűleg kevésbé tudsz
feloldódni, inkább a megszokottak jönnek be. Alkatod szerint
intenzívebb ingerlésre van szükséged (például vibrátorra), és az
sem árt, ha gyakorlod, hogyan lehetnél fogékonyabb az erotikus
ingerek iránt. Az alacsony SE az aszexualitással is kapcsolatban
áll, ezért ha nagyon alacsony SE-pontszámot kaptál,
előfordulhat, hogy ehhez a csoporthoz tartozol. Az általam
megkérdezett nők esetében az SE valószínűleg magasabb az
átlagosnál, hiszen ha részt vesznek a kurzusomon vagy
szexblogot olvasnak, akkor nyilván érdeklődnek a szex iránt.
Ám nagyjából 8 százalékuk így is az aszexuális kategóriába esik.

Közepes SE (7–13)

A  középmezőnyhöz tartozol; valószínűleg erősen függ a

kontextustól, milyen mértékben vagy fogékony az erotikus
ingerekre. Szerelem és erotikus vonzalom esetén könnyen
ráhangolódsz, ha azonban nem érzel efféle indíttatást, akkor
nem könnyű a szexre irányítani a figyelmedet. Érdemes
tudatosítanod magadban, hogy a kontextus fontos szerepet
játszik az erotikus ráhangolódás és gyönyör kialakulásában;
próbáld meg úgy alakítani az életedet, hogy megteremthesd az
erotikus kontextus feltételeit. Az általam megkérdezett nők
hetven százaléka tartozik ebbe a csoportba.

Magas SE (14–20)

Igen fogékony vagy az erotikus ingerekre, talán sok olyasmire

is, amit az emberek többsége nem tart kifejezetten erotikus
ingernek, például bizonyos illatokra vagy ízekre. Sokféle
kontextust értékelsz erotikusan stimulálóként, és az újdonság is
könnyen beindít. A szex stresszoldóként is nagyon bejön neked.
A magasabb SE összefüggést mutat a nemiség túlhajszolásának
veszélyével, így jobb, ha eleve csökkented a stresszt, illetve nem
hagyod felhalmozódni. Ajánlatos minél több időt és figyelmet
szentelned a partnerednek; mivel fogékony vagy az erotikus
jelekre, valószínűleg a partnered élvezete, elégedettsége
számodra is intenzív gyönyört okoz. A  nőknek nagyjából 16
százaléka tartozik ehhez a csoporthoz.

Mit jelent a „középérték”?

Pontosan a középmezőnyben végeztél a teszten? Akkor a

többséghez tartozol. A  nagyon magas és a nagyon alacsony
pontszámok viszonylag ritkák ebben a vonatkozásban, ezért az
emberek többségéből a kettős kontroll modelljével való
megismerkedés nem azt a reakciót váltja ki, hogy „a mindenit,
extra fogékony/egyáltalán nem fogékony az agyam erre vagy
arra az ingerre, úgyhogy jobban oda kell figyelnem!”. A modell
jelentőségét inkább az a felismerés adja, hogy a gátlás és a
serkentés két különböző rendszerben történik. Bizonyos
ingerek a serkentőmechanizmust aktiválják, míg mások
behúzzák a féket. Az is előfordul, hogy egyes ingerek mindkét
rendszerre egyszerre hatnak! A  blogom egyik olvasója e-
mailben számolt be arról, hogy a híres erotikus regény, A szürke
ötven árnyalata egyszerre gyakorolt serkentő és gátló hatást
erotikus késztetéseire.
A  középérték azt jelenti, hogy nyugodtan leszögezheted
magadban: „Hiszen nincs velem semmi baj”, és elkezdhetsz
gondolkodni azon, hogy mi az, ami serkentőleg hat rád, és mi
az, ami az ellenkező hatást éri el, illetve nekiláthatsz, hogy
ennek megfelelően rendezd be az életed, formáld a tudatodat.
A 3., 4. és 5. fejezetben elárulom, hogyan láss hozzá.
Ha bármelyik skálán magas vagy alacsony pontszámot értél el
– különösen, ha szélsőséges értékek jöttek ki  –, akkor
elmondhatod: „Normális vagyok, ráadásul különleges is!” Ha
átgondolod, mi indít be és mi húzza be a féket nálad, rá fogsz
jönni, hogy a világhoz való viszonyod valóban különleges,
olyan, amit a legtöbb ember sohasem tapasztal.

Camilla művész; okos és kíváncsi. A  szex is azon dolgok

közé tartozik, amelyek élénken foglalkoztatják a képzeletét.
Nem éri be azzal, hogy könyveket olvasson róla; ő maga
fedezi fel a birodalmat.
Igen, Camillának nehézséget okoz, hogy a szex iránti,
intellektuális jellegű tudásvágyát összeegyeztesse a ténnyel,
hogy a szex gyakorlására ugyanakkor nem érez erős
indíttatást. Amikor a nőkről alkotott képről beszélgettünk,
említést tett erről a dilemmájáról, és azt is elárulta, hogy
szinte sosem fordult elő vele, hogy „a semmiből előtörő”
vágyat érzett volna.
Kíváncsi voltam, vajon mennyire érzékeny a gátló
impulzusokra, ezért feltettem neki néhány „gátlásos”
kérdést: mindennek „klappolnia” kell ahhoz, hogy képes
legyen ráhangolódni a szexre? Elengedhetetlennek érzi,
hogy teljesen megbízzon a partnerében? Érez szorongást
szex közben?
Nem nagyon, nem nagyon, nem nagyon.
Aztán feltettem a „beindulós” kérdéseket. Gyakran
előfordul, hogy felébred benne a vágy, amikor partnerét
olyan, nem erotikus tevékenység közben figyeli, amit az jól
csinál? Hatással van rá a partnere illata vagy az a tudat,
hogy a partnere kívánja őt? Izgatják az új helyzetek,
élmények? Képes izgalmat érezni bizonyos fantáziák
hatására?
Nem igazán, egyáltalán nem, és… milyen fantáziákról
beszélünk?
Camillának alacsony az SE-szintje. Ez nem jelenti azt,
hogy ne érdeklődne a szex iránt, legalábbis elméletileg, csak
több ingerre, stimulációra van szüksége ahhoz, hogy átlépje
a valódi, aktív vágy küszöbét.
Az orgazmusa felől is érdeklődtem.
– Ritkán sikerül, és lassan megy – vallotta be –, és sokszor
úgy érzem, nem éri meg a fáradságot.
Úgy véli, leginkább a vibrátorral sikerül elérnie a
kielégülést, ami teljesen érthető, hiszen a mechanikus
ingerlés intenzitása messze meghaladja az organikus
ingerlését. De Camilla számára nem az orgazmus a szex
célja, sőt néha úgy érzi, eltereli a figyelmét arról, ami
valóban fontos számára az aktusban. Szeret a partnerével
lenni, szeret játszani, felfedezni. De a közös főzés sokszor
ugyanolyan örömöt nyújt a számára, mint a szeretkezés.
– Henry nem az a szexőrült típus – mondta. Henry a férje,
irtó édes pasi. – Mégis szeretné, ha gyakrabban
kezdeményeznék. Képes változtatni az ember az ezzel
kapcsolatos szokásain?
Persze hogy képes.
Camilla esetére a 3. fejezetben találjuk a megoldást, de a
lényeg majd csak a 7. fejezetben mutatkozik meg.
 A lányoknál ez másként van… legalábbis néha

Ha feltenném a kérdést, hogy szerinted a nőknek vagy a

férfiaknak magasabb-e az SE-jük, mit felelnél? Melyik nem
fogékonyabb a „beindító” ingerekre?
A  férfiak, ugye? Bizony. A  népesség átlagát tekintve a férfiak
kétségtelenül fogékonyabbak a serkentő hatásokra.{26}
És vajon melyik nem érzékenyebb a gátló ingerekre?
Bizony, átlagukat tekintve a nők hajlamosak érzékenyebben
reagálni a gátlásra.
De emlékezz csak, miről volt szó az 1. fejezetben, amikor a
férfiak és a nők testmagasságának különbségéről beszéltem! Azt
mondtam, hogy a szórás a csoporton belül nagyobb volt, mint a
két csoport átlaga között. A  serkentő- és gátlómechanizmusok
működése tekintetében a nők között még jelentősebbek az
eltérések, mint a testmagasságuk terén. Kérdezz meg ezer nőt
arról, hogy szerinte ideális esetben milyen gyakran kellene
szeretkezni: látni fogod, hogy a válaszok a soha és a naponta
többször közötti skálán helyezkednek el, és minden egyes válasz
normálisnak tekinthető.
A  férfiak és a nők serkentő- és gátlómechanizmusainak
különbségénél sokkal fontosabb az a viszony, amely e
mechanizmusokat a férfiak és nők pszichés működésének egyéb
tényezőihez fűzi.
Mind a férfiak, mind a nők közül 10–20 százalék számolt be
arról, hogy szorongás vagy stressz hatására megnő a szexuális
érdeklődése.{27} Ám a férfiak esetében azoknak, akik jobban
kívánják a szexet akkor, amikor szoronganak vagy szomorúak,
valószínűleg kevésbé érzékeny a gátlórendszerük. A  nők
esetében viszont azokra jellemző ez a magatartás, akik
fogékonyabbak a serkentő ingerekre.
Mindez arra utal, hogy nem csupán a serkentő- és
gátlórendszerek fogékonysága terén mutatkozik statisztikai
különbség a férfiak és nők között, hanem abban is, hogy ez a két
rendszer miként viszonyul az agy egyéb motivációs
rendszereihez, különösen a stresszválasz rendszeréhez.
(Mindezt a 4. fejezet tárgyalja majd részletesen.)
Vigyázzunk, ne essünk abba a hibába, hogy ezeket a
statisztikai különbségeket metaforikus jelentéssel ruházzuk fel,
ahogy az előző nemzedékek tették a nemi szervekkel! „A  nők
nehezen indulnak be”, a „nők nem vágynak úgy a szexre, mint a
férfiak” stb. Ahogy az a következő fejezetekből kiderül, a
valóságban nem így működik a dolog: a legtöbb ember számára
a szexuális válaszkészség legalább annyira a kontextuson múlik,
mint az agyi mechanizmusokon.
Az, hogy milyen serkentő és gátló ingerek iránt vagy a
legfogékonyabb, és a hangulatod és a szorongási szinted milyen
módon befolyásolja az erotikus választ, egyedi, csakis rád
jellemző együttállás. A  serkentő- és gátlómechanizmus
megértése nem azt jelenti, hogy leszögezzük, a férfiak ilyenek, a
nők meg olyanok, hanem azt, hogy megismered, milyen vagy te
magad. Tökéletesen egyedi eset vagy, ez pedig hatalmas
lehetőségeket rejt.
 Mi indít be téged?

Hatalmas, gyönyörű fürdőkádak a szállodában

A partnered, amint a gyerekekkel foglalatoskodik
Erotikus fanfiction Harry Potterről és Draco Malfoyról
Fantáziálás arról, hogy nyilvánosan szexelsz
Valóban nyilvánosság előtt szexelsz

Senki sem úgy született, hogy éppen a felsorolt ingerekre

induljon be, de mindegyiket hiteles forrásból, hús-vér nőktől
hallottam. A kettős kontroll modell tökéletes magyarázatot nyújt
arra, hogy agyunknak bizonyos ingerekre adott válasza miként
fokozza vagy csökkenti a nemi vágyat. Az agy észleli az erotikus
ingereket (fantáziákat vagy a vonzó partnert), illetve a
lehetséges veszélyforrásokat (például a közönség, a hallgatóság
érdeklődésének hiányát), és ennek megfelelően küld jelzéseket.
A nemi izgalom akkor alakul ki, ha bekapcsol az, aminek be kell
kapcsolnia, és kikapcsol, aminek ki kell kapcsolnia. Mindez
azonban semmit sem mond arról, hogy az agyunk mit érzékel
és értékel erotikus, „beindító” ingerként, és mit lehetséges
fenyegetésként.
A  folyamat, amely során megtanuljuk, hogy mi az erotikus
inger és mi a fenyegető inger, a nyelvtanulás menetéhez
hasonlít. Mindannyian azzal a képességgel születünk, hogy
megtanuljuk bármely emberi nyelvet, de mégsem tanuljuk meg
bármelyiket, igaz? Ha olyanok között növünk fel, akik angolul
beszélnek, akkor kicsi a valószínűsége, hogy francia nyelvű
óvodába íratnak bennünket. Azt a nyelvet tanuljuk meg, amit a
környezetünk beszél.
Hasonlóképpen áll a dolog a szexualitás nyelvével is: ebben az
esetben is a környezet határozza meg, milyen szókészlettel
rendelkezünk. Ahogy nem léteznek velünk született szavak,
nem léteznek velünk született erotikus ingerek sem.
A kultúránk örökségeként tanuljuk meg, mi az, ami felcsigázza
vágyainkat, és mi veszi el a kedvünket, ugyanúgy, ahogy a
kisgyerek is a kulturális közegétől veszi át a szavakat és a
megfelelő hangsúlyozást.
Jim Pfaus kutató patkánykísérletekkel bizonyította a fenti
állítást.
Képzeld el, hogy hím kísérleti patkány vagy. Az anyaállattól
megkaptál mindent, amit egy patkánykölyöknek meg kell
kapnia ahhoz, hogy normális, egészséges egyeddé váljon. Ám a
szokásos környezeti hatások mellett a kísérlet vezetői arra is
megtanítottak, hogy a citrom illatát a szexuális tevékenységgel
hozd kapcsolatba.{28} A  patkányok számára a citromnak
eredetileg pontosan annyi köze van a nemiséghez, mint az
ember számára: semmi. A  tréningnek köszönhető, hogy az
agyad összefüggésbe hozza a két dolgot. Így aztán amikor
beraknak a ketrecedbe két egészséges, termékeny nőstény
patkányt, amelyek közül az egyiknek olyan a szaga, mint
bármelyik egészséges, termékeny nőstény patkánynak, a
másiknak viszont ezen felül még citromillata is van, akkor a
citromillatút fogod választani a kettő közül. „Választáson” jelen
esetben azt kell értenünk, hogy mindkettővel párosodni fogsz,
de a magömlések 80 százaléka a citromillatú partnerrel
következik be, és az eseteknek mindössze a 20 százaléka
történik majd azzal a nősténnyel, amelynek nincs citromillata.
A  serkentőmechanizmus magába építette azt az információt,
mely szerint a citrom illata erotikus inger, ezért a citromillatú
partner erősebb impulzust jelent a másiknál.
Nézzük a másik kísérletet. Ezúttal képzeld el, hogy a fivéredet
a szokásos módon, a citromos tréning nélkül nevelték. Ám
amikor először van alkalma párosodni egy termékeny
nősténnyel, a kutatók apró hámot raknak rá, amolyan kis
kabátkát, amiben kényelmesen tud mozogni.{29}
Ha a fivéred az első párosodás alkalmával ezt a kis
patkánykabátkát viseli, ám a következő alkalommal már nem
adják rá a ruhadarabot, akkor a második alkalommal nem fog
vállalkozni a párosodásra. A  gátlórendszer behúzza a féket,
mivel az első, és mindaddig egyetlen alkalom elég volt ahhoz,
hogy az agy megtanulja: kabátka + termékeny nőstény =
kufircolás. Nem egyszerűen azt tanulta meg, hogy termékeny
nőstény = kufircolás, hanem valami többet.
A  két kísérlet rávilágít, hogy mind a serkentő-, mind a
gátlórendszer a tapasztalat alapján sajátítja el, hogyan kell
működnie. A citrom vagy a kabát mint inger természetesen nem
veleszületett; mindkettő tanulás útján épült be az egyed
magatartásába.
De a dolog még ennél is alapvetőbb.
Most újra képzeld el, hogy patkánylegény vagy, akit a mamája
boldog, egészséges egyeddé nevelt. A  serdülőkorod vége felé
jársz, és nem volt még szexuális tapasztalatod (szűz vagy).
A kísérlet vezetői ekkor bemutatnak egy termékeny nősténynek.
Ez önmagában éppen elég erotikus ingert jelent egy fiatal hím
számára! Ám a kutatók megakadályozzák, hogy párosodj a
nősténnyel.{30} Hiába a készséges nőstény, sosem sikerül a
közelébe jutnod.
Eredmény: a termékeny nőstény illatára semmivel sem leszel
fogékonyabb, mint a nem termékeny nőstény vagy a hím egyed
által kibocsátott illatanyagra. A szexuális élmény „tanítja meg” a
hím patkány agyának, hogy a termékeny nőstény „erotikus” –
jelen esetben párosodási – inger. A  párosodás ösztönös
késztetése természetesen már jelen van, és a hím patkány meg
fogja kísérelni a párosodást mindenkivel, de ha a tapasztalat
elmarad, akkor nem fogja megtanulni, hogyan fordítsa
cselekvéssé az ösztönös késztetést.
A  tanulást a patkányra jellemző, veleszületett serkentő- és
gátlómechanizmus, valamint a tapasztalatok társításának
képessége teszi lehetővé. Ahhoz azonban, hogy a patkány
serkentő- és gátlórendszere megtanulhasson különbséget tenni
a párosodás szempontjából negatív és pozitív ingerek között,
tapasztalatra van szüksége.
A  természetes környezetében, nem laboratóriumi
körülmények között élő patkánynak persze nincs szüksége
kabátkára ahhoz, hogy késztetést érezzen a párosodásra, és a
citrom illata sem idéz elő magömlést nála. A kísérleti patkányok
pusztán elsajátították ezt a viselkedést, mivel az ember olyan
környezetet hozott létre számukra, ahol ezek az ingerek
kulcsfontosságúakká válhattak. A  kísérlet azonban
bebizonyította, hogy még a veleszületettnek gondolt ingerek – a
termékeny nőstény jelenléte – is tanulás révén aktiválódnak.

„Éveken át tartó küzdelem.”

Merritt így jellemzi a nemi életét. A  diploma megszerzése
után barátkoztunk össze; a kurzusomra járt, és egy
alkalommal elmondta nekem, hogy számára a serkentő- és
gátlórendszer létezéséről szóló információ volt a
legfontosabb, amit a tanfolyamon tanult. Ennek alapján
könnyebb volt megértenie, miért vágyik a szexre… ám
ugyanakkor úgy érezte, csapdába esett. Rájött, hogy a gátló
ingerekre különösen érzékeny: mindennek „klappolnia” kell
ahhoz, hogy izgalmi állapotba kerülhessen, és a partner
iránti teljes bizalom nélkül sem megy a dolog. A nemi aktus
közben pedig gyakran szorong. Mintha kívülről figyelné
magát.
–  Igen, ezek a jelenségek magas SI-re vallanak. Az, aki
figyel az aktus közben, voltaképpen a saját gátlórendszered
– mondtam. – Ez megmagyarázza, miért érzed úgy, mintha
keskeny sziklaperemen kellene egyensúlyoznod: a serkentő-
és a gátlómechanizmusod egy időben aktiválódik.
A  gátlórendszer érzékenysége miatt Merritt erotikus
motivációs rendszere alaposan megnehezíti a vágy, a nemi
izgalom és az orgazmus létrejöttét; elmondása szerint
mindhárom fázissal sok gondja volt élete során, de újabban
az orgazmuskészség hiánya okozza a legtöbb problémát.
–  Sokszor már egészen közel vagyok hozzá, de valami
mindig bezavar.
Boldog párkapcsolatban él, a partnerével rendszeresen
érintkeznek, kedvelik a változatos, játékos szexet. Az izgalmi
állapot kialakulása azonban sokszor fáziskéséssel történik,
és a kielégülés gyakran elmarad. Mindezek miatt egyre
növekszik benne a szexszel kapcsolatos frusztráció, és az
aktus az örömszerzés eszköze helyett egyre inkább
megpróbáltatássá válik. A  4. fejezetben részletesebben is
beszélni fogok Merritt nehézségeiről, a megoldásról pedig a
8. fejezetben lesz szó.
 Megváltoztatható-e az agy működése?

A  nők szexuális problémáival kapcsolatban a kettős kontroll

modellje alapján négy kérdést kell feltennünk:

• Mennyire fogékony a serkentőrendszer?

• Mi indítja be a serkentőmechanizmust?
• Mennyire érzékeny a gátlórendszer?
• Mi váltja ki a gátlást?

Ebben a fejezetben eddig már kipróbálhattad, milyen

szexológus kutatónak lenni a hatvanas vagy a hetvenes
években, és a citromfetisiszta patkányfiú helyébe is
beleképzelhetted magad. Most azt képzeld el, hogy
szextanácsadó vagy, akinek rendelkezésére áll a kettős kontroll
modellje ahhoz, hogy pácienseivel megértesse, hogyan működik
a szexuális válaszmechanizmus; nagy eséllyel nem úgy, ahogy
szeretnék vagy elvárnák, és meg akarják változtatni a
működését.
Szóval? Képesek vagyunk megváltoztatni?
A válasz két részből áll, és mindkettő egyformán fontos.
Először is, a velünk született serkentő- és gátlómechanizmus
az idők folyamán többé-kevésbé változatlan formában velünk
marad. A  partner tulajdonságainak összessége az egyetlen
változó tényező, amely a jelek szerint nagymértékben
befolyásolhatja a működését (lásd a 3. fejezetet).{31}
Általánosságban azonban le kell szögeznünk, hogy igen keveset
tehetünk az agyi mechanizmus szándékos befolyásolása
érdekében.
Egyébként is, a többség serkentő- és gátlórendszerének
érzékenysége közepesnek, átlagosnak mondható: nem
túlságosan érzékeny, de nem is érzéketlen olyan mértékben,
hogy az problémát okozna. Ha a középmezőnyhöz tartozol, nem
is kívánatos a serkentő- és gátlórendszer működésének
megváltoztatása.
Csakhogy ott van a válasz másik fele: magát a mechanizmust
talán nem tudjuk megváltoztatni, de magát az ingert, melyekre
a mechanizmus válaszol, igen. Gyakran igenis meg tudjuk
változtatni azt, amit a gátlómechanizmus potenciális
fenyegetésként azonosít, és így csökkenthetjük a kockázatot,
éppen úgy, ahogy a nem kívánt terhességét, a nemi
betegségekét, a stresszét, és így tovább.
Azt is megváltoztathatjuk, amit a serkentőmechanizmus
erotikus ingerként érzékel, illetve növelhetjük az erotikus inger
mennyiségét a környezetünkben. Más szóval:
megváltoztathatjuk a kontextust, a külső körülményeket és a
belső tudatállapotot. A következő három fejezetben azt vesszük
sorra, milyen módon hajthatjuk végre ezeket a változtatásokat,
és milyen pontos cél érdekében. Előzetesen álljon itt a lényeg:
Azt már tudjuk, hogy a serkentő és gátló ingerek között alig
akad olyan, amely velünk született volna; az agyunk alakított ki
bizonyos kapcsolatokat az inger és a nemi izgalom vagy gátlás
válaszreakciói között. A  kontextus „áthangolása” révén –
kontextus alatt ismét csak a környezet és a tudat együttesét
értjük – a lehető legtöbbet hozhatjuk ki a bennünk rejlő
erotikus lehetőségekből és képességekből.
Azt gondoltam, hogy Laurie-nak, aki alig érez nemi vágyat,
valószínűleg magas lehet az SI-je. Összeírtuk hát azokat a
körülményeket, amelyek nyilvánvalóan aktiválják a
gátlásait: gyerekek, munkahely, utálatos főnök, a szülei –
arról nem is beszélve, hogy a saját, a terhesség során
látványosan megváltozott teste mennyi bánatot okoz neki,
és most már amiatt is elégedetlen, mert… elégedetlen.
A  szíve mélyén élő feminista szemrehányásokat tesz neki,
miért nem képes megszabadulni az elavult sztereotípiáktól,
és képes szeretni a saját testét. Ja, és az egyetemre is
beiratkozott, hogy megszerezze a mesterdiplomát. Igazán
nem nagy ügy.
Laurie gátlómechanizmusa nem különösebben érzékeny;
nem ez okozza a bajt, hanem az, hogy rengeteg gondja van,
amelyek folyamatos nyomást gyakorolnak a
gátlórendszerére.
–  Ha csak végiggondolom, mennyi dolgom van, máris
szükségem lenne egy masszázsra – mormogta Laurie.
–  Kérd meg Johnnyt, hogy masszírozzon meg –
javasoltam.
–  Persze, aztán megint emészthet a bűntudat, hogy nem
szeretkeztünk utána.
– Aha, kitűnő meglátás! Ezt is írd hozzá a listához: a szex
mint elvárás.
Így is tett. Ez volt az a pillanat, amikor láttam rajta, hogy
derengeni kezd neki valami.
–  Szóval a szexjátékok meg az előjáték jó, és be is
indítana, csakhogy ugyanakkor ott van az a sok egyéb
dolog, amik miatt az agyam beletapos a fékbe… így aztán
 mindegy, milyen erősen nyomom a gázt, ha közben a féket is
taposom.
– Így van.
– De hát hogyan tudnám levenni a lábam a fékpedálról?
Fogós kérdés.
A  válasz röviden így hangzik: csökkentsd a stresszt,
igyekezz megszeretni a tested, felejtsd el a hamis
igazságokat arról, hogyan „kellene” működnie a szexnek,
teremtsd meg a feltételeket a mindennapi életben ahhoz,
hogy nyugodtan átadhasd magad.
A teljes válasz… nos, a könyv hátralévő része erről szól.
Laurie-nak azt javasoltam, egy időre hagyjon fel azzal,
hogy mindenáron kívánni akarja a szexet. Szabaduljon meg
a teljesítménykényszertől.
Mint kiderült, nem fogadta meg a tanácsomat, legalábbis
nem azonnal. Inkább azon kezdett gondolkodni, hogyan
tudná lépésről lépésre megváltoztatni a kontextust. Erről
szól a következő fejezet.

Ha mindazt, amit eddig elmondtam, az 1. fejezetben bevezetett

kerthasonlat fogalmaival akarjuk kifejezni, azt mondhatjuk,
hogy a serkentő- és gátlómechanizmus tulajdonságai a talaj
tulajdonságainak felelnek meg. Miként a nemi szervek, a test
egésze és az agy is. A  serkentő- és gátlórendszer veleszületett
érzékenysége nagyban befolyásolja a kert növényeinek
növekedését, fejlődését; meghatározza, hogy milyenfajta
növények fejlődnek majd jól az adott talajban, és hogy milyen
távolságra kell ültetnünk őket egymástól. De más tényezők
legalább ilyen mértékben befolyásolhatják a fejlődésüket. A víz
vagy a napfény mennyisége, a növényfajok megválasztása, a
trágya mennyisége és minősége – vagyis a stressztől a
szerelmen és a bizalmon át egészen a vibrátorig rengeteg
minden befolyásolhatja, hogy milyen dús és milyen eleven a
kertünk. Magát a talajt nem tudjuk megváltoztatni, de
javíthatjuk a minőségét, és helyes döntésekkel kézben
tarthatjuk a működését.
Erről szól a 3. fejezet.

Dióhéjban

•  Az agy erotikus serkentőrendszere az erotikus ingerekre

válaszol. Látvány, hanghatás, érintés, illat, íz, fantáziakép
egyaránt működhet olyan ingerként, ami „beindít”, és az
agy megtanulja, hogy ezeket az ingereket a nemi izgalom
állapotával hozza összefüggésbe.
• Az agy nemi gátlómechanizmussal is rendelkezik, amely a
„potenciális fenyegetésekre” válaszol. Látvány,
hanghatás, szag, érintés, íz, fantázia egyaránt hathat úgy
az agyra, hogy az helyesebbnek látja kikapcsolni a nemi
izgalom mechanizmusát. A nemi betegségek vagy a nem
kívánt terhesség kockázata, kapcsolati problémák vagy
társadalmi okok mind-mind fékezőként hathatnak.
•  „Velünk született” erotikus ingerről vagy gátlásról alig
tudunk; a serkentő és gátló ingerek többségét élmények
útján tanuljuk.
• A serkentő- és gátlórendszerek érzékenysége tekintetében
az emberi egyedek nagymértékben különbözhetnek
egymástól. A 78. oldalon található rövid kérdőív
kitöltésével megtudhatod, mennyire vagy fogékony,
illetve érzékeny az egyes ingerekre. Ne feledd, a legtöbb
ember a középmezőnyhöz tartozik, ám ez nem jelenti azt,
hogy a szélső értékeket nem kell normálisnak
tekintenünk.
 Három

A kontextus

ÉS A MINDENT SZABÁLYOZÓ ÉRZELMI „EGY GYŰRŰ”

Ha megismerkedsz Henryvel, tudom, meg is kedveled majd:

udvarias fickó, a mosolya, a hangja kellemes, jóképű is, bár
kissé talán ódivatú. Ha hölgy lép a helyiségbe, feláll.
Majdnem olyan különc, mint a felesége, Camilla. Péntek
esténként általában társasjátékot játszanak, kártyáznak,
sci-fit vagy horrort néznek, lehetőség szerint mindezt együtt.
A  szexuális életük is egészen jó. Jórészt Henry a
kezdeményező, és bár nyilvánvalóan élvezné, ha Camilla
élénkebb érdeklődést mutatna iránta, könnyed szellemének
köszönhetően nem veszi túlságosan a szívére a dolgot;
szerencsésnek érzi magát, amiért olyan partnere van, akivel
értik egymás humorát, és osztoznak abban a felfogásban,
hogy a fürdőszobában mindig rendnek kell lennie.
Tapintatos, intelligens, szimpatikus, introvertált természetű
emberek.
Amikor először találkoztak – úgy értem, személyesen,
mert a valódi találkozót több hete tartó online flörtölés
előzte meg  –, elég volt egymás szemébe nézniük, és
mindketten ugyanazt érezték. „Igen, ő az. Te vagy az.”
De mivel introvertált és tapintatos emberek, nem
siettették a dolgot.
Egyetértettek abban, hogy még egyikük sem áll készen a
kapcsolatra. Jobb, ha egyelőre barátokként közelednek
egymáshoz.
Így is történt. Barátok lettek.
Egészen egy évig barátok is maradtak.
Henry lépésről lépésre kezdett hozzá a hódításhoz.
Virágot vitt Camillának… méghozzá legóból épített virágot!
A  kedvenc képregényrajzolóját megbízta, hogy készítse el
Camilla portréját. Nyakkendőt kötött. Fogta Camilla kezét.
Mire először megcsókolták egymást, már mindketten
fülig szerelmesek voltak, bár ezt egyikük sem árulta el. Az
első szeretkezés után pedig mindketten eldöntötték, hogy
egymásnak szentelik az életüket, és ezt már el is mondták
egymásnak, pontosabban újra és újra elsuttogták a
hálószoba sötétjében.
Talán emlékszel, Camilla olyan nő, aki alacsony SE-vel
rendelkezik, és ezzel a nők azon 4–9 százalékához tartozik,
akik kevéssé fogékonyak az erotikus ingerekre.{32} Mégis,
amikor összeházasodtak, az a fogékonyság még bőségesen
elegendőnek bizonyult.
Öt évvel később… már nem annyira.
– Régebben, ha a konyhában odalépett mögém és hátulról
megcsókolta a nyakamat, egy pillanat alatt elolvadtam.
Most viszont ugyanerre csak annyival reagálok, hogy „bocs,
de vacsorát kell főznöm”. Nem értem, mi történt velem.
– Semmi bajod, csak megváltozott a kontextus – feleltem.
–  De hogyan változott meg? Ma is ugyanúgy szeretem,
mint az esküvőnk napján. Csak mintha… kiürült volna a
tartály. Létezik az, hogy egyszerűen elfogy a vágy a
tartályból?
 – Hát… úgy egészében… nem hinném – feleltem. – A vágy
mégsem úgy működik, mint valami… villanybojler, amiben
jó esetben bőven van meleg víz és elég nagy nyomással
működik a zuhany, máskor meg kifogy, és csak csurran-
cseppen.
– Akkor nyilván a kontextussal van a hiba. Ilyenkor mi az,
ami segít? Gyertyafény? Virágok? – fintorgott Camilla. –
Szexi fehérnemű?
–  Amiket felsoroltál, mind a körülményekhez tartoznak.
Ezek is részei a kontextusnak, de a lényeg mégiscsak
odabent van. A fejedben.
–  Értem már! – ragyogott fel az arca. – Ez sokkal
érdekesebbnek hangzik, mint a gyertyák.
Valóban érdekesebb. Erről szól ez a fejezet: hogyan
melegítsük fel szép lassan a vizet, hogy elég nagy nyomással
jöjjön a csőből.

A  nemi vágy eredetét, összetevőit kutató vizsgálatukban Katie

McCall és Cindy Maston arról kérdezték a nőket, hogy milyen
ingerek „indítják be” őket. A  válaszok négy általános
kategóriába sorolhatók.{33}
Szerelem/Érzelmi kötődés: A  szeretet és szerelem érzése, a
biztonság, elköteleződés, az érzelmi közelség, védelmezés,
támogatás, amiben a kapcsolatnak köszönhetően részed van, a
partnered kitüntetett figyelme. Példa: egy nőismerősöm
elmesélte, hogy a barátja a fél földgolyót átrepülte, hogy
meglephesse őt a megismerkedésük második évfordulóján. Ezt
nevezem én elkötelezettségnek meg kitüntetett figyelemnek! Az
a fiú aztán rendesen odatette magát.
 Nyílt erotikus impulzusok: Erotikus film vagy olvasmány,
mások kihallgatása vagy meglesése szeretkezés közben, a
várható szeretkezésről való ábrándozás, annak tudata, hogy
partnerünk kíván bennünket, a saját vagy a partnerünk izgalmi
állapotának észlelése. Példa: egy húszas éveiben járó lány
mesélte, hogy egyik éjjel arra ébredt a barátja lakásában, hogy a
felettük lévő lakásban szeretkeznek. A  ritmikus nyögést-
sikoltozást hallva ő is izgalomba jött. Addig csókolgatta a párját,
míg fel nem ébredt. Egy ideig együtt hallgatóztak, aztán ők is
egymásnak estek.
Vizuális hatások: A  vonzó, jól öltözött, kisportolt testű,
intelligens, magabiztos személy mint potenciális partner
látványa. Példa: egy alkalommal egy barátnőm a következő
kérdést tette fel nekem:
–  Számodra mit jelent az öltönyzakó ujja alól kikandikáló
fehér ingmandzsetta?
– Talán magas társadalmi státuszt? – kockáztattam meg.
–  Azt. Meg ápoltságot. Annak a férfinak, akinek szép, fehér
mandzsettája van, annak a bőre is jó illatú.
Áttételes, romantikus ingerek: Ide tartoznak az olyan,
intimitást sugalló tevékenységek, mint a tánc, a közös
zuhanyozás, masszázs vagy a bensőséges érintések fajtái
(például az arc vagy a haj megsimogatása), a közös nevetés,
sugdolózás, finom illat. Példa: egy harmincas éveiben járó nő
mesélte, hogy a férjével pénzt gyűjtöttek a fürdőszobájuk
felújítására, mivel rájöttek, hogy a nyaralásaik alatt azért esik
mindig olyan jól a szex, mert hosszú, forró fürdőket vesznek a
panziók óriási fürdőkádjaiban. Több fürdő, több szex.
Mindez nem igazán meglepő, de mindig hasznos, ha
tudatosítjuk magunkban a környezet és a körülmények
hatásait: a nőknél az erotikus és a romantikus ingerek keveréke
rendszerint vágyfokozó hatású. McCall és Maston kutatása sok
mindent elárul arról, hogy mi aktiválja a nők
serkentőmechanizmusát.
Cynthia Graham, Stephanie Sanders, Robin Milhausen és
Kimberly McBride nyolcvan nőt kérdeztek arról, milyen
benyomások azok, amelyek beindítják őket, és melyek azok,
amelyek biztosan lelombozóan hatnak rájuk.{34} A  vizsgálat
figyelemre méltó hasonlóságokat tárt fel McCall és Maston
megfigyeléseivel. A  következő felsorolást az alanyoktól vett
idézetek kísérik, amelyekben az egyes témákat kommentálják:

•  A  saját testtel kapcsolatos érzések: „Több kedve van az

embernek a szexhez, ha jól érzi magát a bőrében… ha
nem tetszem magamnak, a vágy is nehezebben jön.”
•  A  jó hírnévvel kapcsolatos megfontolások: „Ha szingli
vagy, és mondjuk szeretnél lefeküdni valakivel, sokszor
azon pörög az agyad, hogy »Na jó, de nem lesz elege
belőlem? Nem vagyok túl sok? Mi lesz, ha nem jövök be
neki?« vagy »Mit fognak gondolni rólam, ha
megtudják?«”
•  A fékek behúzása: „Szóval az embernek néha volna kedve
hozzá, de aztán bevillan, hogy várjunk csak, ezt nem
csinálhatod, hiszen kapcsolatban vagy, ez a fickó egy
lúzer… és aztán hirtelen úgy döntesz, hogy oké, inkább
hagyjátok az egészet, rossz ötlet volt, képtelen vagy rá.”
•  Nem kívánt terhesség/Fogamzásgátlás: „A  nem kívánt
 terhesség gondolata teljesen képes kioltani a vágyat, és
ha a partnereden azt látod, hogy nem érdeklik a
félelmeid, akkor tényleg megszólal a vészcsengő.”
• Úgy érzed, a partnered kíván, vagy úgy érzed, csak használ:
„Szeretem, ha a partnerem nem csak az erogén
zónáimmal foglalkozik, hanem mondjuk a karomat
simogatja… attól olyan érzésem van, hogy az egész
testemet szereti, mindenestül.”
• Az érzés, hogy a partnered elfogad: „A második férjemmel
immár 16 éve élünk együtt, de még mindig nem érzem
azt, hogy elfogadja, amilyen vagyok. Úgy értem, a
szexben. Ahogy működöm… az orgazmuskor eléggé nagy
lármát csapok, és szerinte úgy megyek el, hogy ő abból
kimarad… így kezdődtek a bajok.”
•  A  közeledés módja/Kezdeményezés, időzítés: „Tudod,
fontos, hogy egy pasi hogyan közeledik hozzád… mennyi
időt szán rád és így tovább.”
•  Rossz hangulat: „Ha haragszol arra, akivel szeretkezni
készülsz, ha nagyon haragszol rá valamiért, akkor szinte
elképzelhetetlen, hogy oda akarj bújni hozzá.”

A  fenti két kutatás is azt bizonyítja, hogy a nők szexuális

érdeklődését jó néhány tényező együttes hatása befolyásolja. Ha
megkérdezzük őket, mi hozza meg a kedvüket, többnyire így
felelnek:

• A vonzó partner, aki tiszteli és elfogadja őket.

• Bizalomteljes és érzelemgazdag párkapcsolat.
• Az egészség és önbizalom érzése, mind testi, mind érzelmi
 értelemben.
•  A  meggyőződés, hogy a partner kívánja őket, és olyan
módon közeledik hozzájuk, hogy érezzék a
fontosságukat.
•  Nyílt erotikus ingerek, mint a szexfilmek vagy
pornóvideók, esetleg a mások szeretkezésének látványa,
hangjai.

A  legfőbb tanulság, amely a válaszokból kiderül, az, hogy

minden attól függ. Előfordulhat, hogy az a nő, aki magabiztos,
aki szereti a partnerét és bízik benne, aki vonzónak érzi magát,
mindezek ellenére sem kívánja a szexet, mert mondjuk
influenzás, heti hetven órát dolgozik, vagy csak akkor van
kedve szeretkezni, ha előtte ő is meg a partnere is frissen
zuhanyoztak, vagy ellenkezőleg, akkor jön meg a kedve, ha
együtt túrják a földet a kertben.
A  másik, amit leszűrhetünk a válaszokból, hogy amit a
kutatások résztvevőiként mondanak nők, a való életben nem
mindig van úgy. A The Science of Trust [A bizalom tudománya]
című művében John Gottman olyan nők történeteit osztja meg
olvasóival, akik bántalmazó kapcsolatokban élnek, és gyakran
válnak fizikai erőszak áldozatává.{35} A  szerző és kutatótársai
alaposan meglepődtek, amikor alanyaiktól azt hallották, hogy
sokszor éppen az erőszakos tettet vagy bántalmazást követően
esik nekik a legjobban a szex. A  What Do Women Want [Mit
akarnak a nők?] című kötetében Daniel Bergner egy Isabel nevű
nő esetét írja le, aki képtelen volt őszinte, forró testi vonzalmat
érezni a barátja iránt, aki gyengéden és figyelmesen bánt vele,
ugyanakkor mágnesként vonzotta az őt teljes mértékben
tárggyá degradáló szemétláda, akiről biztosan tudta, hogy
sosem kötelezné el magát mellette.{36} Sok nőtől hallottam
hasonló történeteket, és az általam idézett tanulmányban
egyetlen olyan momentumot sem találtam, ami
megmagyarázná a jelenséget. Senki sem tudja megmondani,
hogy a durvaság miért tudja még mindig olyan sikeresen
szenvedélyességnek álcázni magát.
Akkor mi a magyarázat?
A  magyarázat a kettős kontroll mechanizmusnak a többi
motivációs rendszerrel való kapcsolatában rejlik. Ezt nevezzük
kontextusnak.
A  kontextust két fő tényező alkotja: az adott pillanat
körülményei – kivel vagyunk, hol vagyunk, új-e a szituáció vagy
megszokott, kockázatos-e vagy biztonságos stb.  –, valamint az,
hogy az adott pillanatban milyen mentális állapotban vagyunk,
nyugodtak vagyunk-e vagy feszültek, bízunk-e a másikban, vagy
sem, szeretjük-e, vagy sem, akkor, az adott pillanatban.
Rengeteg kísérlet és tapasztalat bizonyítja, hogy a nők
érzékenyebbek a kontextusra, mint a férfiak, a hangulati és
kapcsolati faktorokat is beleértve, de abban a tekintetben a nők
erősen különbözhetnek egymástól, hogy ezek a tényezők milyen
mértékig befolyásolják az erotikus válasz milyenségét.{37}
Ez a fejezet ezért a kontextusról szól: bemutatja, hogy a külső,
környezeti tényezők és a tudatállapot milyen módon hatnak az
erotikus válaszkészségre.
Kezdjük azzal, hogy a különféle ingerek érzékelésének módja
egy sor tényezőtől függ: a külső körülményektől, a hangulattól,
a bizalomtól, az élettapasztalatainktól. Ezután már mélyebbre
áshatunk, hogy miért olyan nehéz ezen változtatni: a stressz
állapotában az agy szinte minden ingert potenciális
fenyegetésként él meg. Ezek után bemutatom azt a pontos agyi
mechanizmust, ami az egész folyamatot irányítja. Különösen
fontos, hogy megértsük ezt az általam csak érzelmi Egy
Gyűrűnek nevezett mechanizmust, amely megmutatja, hogyan
befolyásolja a kontextus a szexuális válaszkészséget.
Előre figyelmeztetlek: ebben a fejezetben találod a legtöbb
tudományos „okoskodást”, de hidd el, megéri időt és figyelmet
szentelni neki. Jutalmul ahányszor csak a jövőben panaszkodni
hallasz valakit, hogy „A  nők olyan bonyolultak! Tegnap még
kedvét lelte valamiben, ma meg már valami egészen más kell
neki!”, vagy azon morfondírozol, hogy „Miért nem megy úgy
minden, mint régen?”, akkor tudni fogod a választ: „Kontextus!”
Az, hogy éppen mi jön be, mire vágysz, a külső körülmények és
a belső állapot együttállásán múlik. Ebből a fejezetből
megtudhatod, hogyan működik mindez, és mi az értelme.

Annak, hogy Laurie elégedetlen volt a nemi életével, nem a

serkentő- és gátlómechanizmus elégtelen működése volt az
oka, hanem az, hogy a kontextus nem volt megfelelő.
A javaslatom azonban, hogy egy ideig engedje el a szexet, ne
figyelje folyton, hogy kívánja-e, vagy sem, nem volt ínyére.
Úgy érezte, ha így tenne, az olyan volna, mintha feladná.
Ő  igenis akarta kívánni a szexet, és elhatározta, hogy csak
azért is megpróbálja.
Ezért aztán felidézte magában, milyen volt, amikor még
örömöt okozott a szex, és eszébe jutott az a csodálatos
hétvége, még a gyerek születése előtt, amit egy gyönyörű
szállodában töltöttek, hogy megünnepeljék a házassági
évfordulójukat. „Aha! A kontextus!” – gondolta, és Johnnyval
lefoglaltak egy szobát, azt remélve, hogy ott majd sikerül
rátalálniuk a szenvedélyre, ami útközben elmaradt valahol.
Ám a terv teljes kudarcba fulladt. A  hosszú, kimerítő
autóút során végig veszekedtek, és mire végeztek a
vacsorával, a feszültség szinte elviselhetetlenné fokozódott.
Laurie úgy érezte, semmire sem képes, és végül nemet
mondott – mindenre. Forró fürdőt vett, megivott egy pohár
bort, és aludni ment. Johnny megnézett egy filmet.
Másnap reggel megint nem ment a dolog; akkor már
azért, mert a bűntudat gyötörte Laurie-t.
A következő napok valamelyikén, egyik délután Laurie és
Johnny szépen leültek, és megpróbáltak együtt rájönni, mi
volt az, ami olyan jól működött az első kiránduláson, és
miért nem működött semmi ezen a másodikon.
Amikor jobban belegondoltak, meg kellett állapítaniuk,
hogy az első kirándulás óta az egész életük megváltozott:
gyerekük született, Laurie nehéz munkát végez, egyetemre
jár… vagyis attól, hogy reprodukálták a külső
körülményeket, magát a kontextust – a régi, működő
kontextust – még nem sikerült visszaállítaniuk.
–  Nagyszerű, akkor hát mást nem is kell tenned, mint
felmondani a munkahelyeden, otthagyni az egyetemet,
Trevort meg majd eladjuk egy cirkusznak. A  probléma
megoldva – viccelődött Johnny. Aztán némileg
konstruktívabb módon így folytatta: – Lehet, hogy rosszul
fogjuk fel az egészet. Talán nem az a lényeg, hogy hol
tartunk most és mit csinálunk, hanem az, milyen érzéseink
vannak az egésszel kapcsolatban. Mit érzel, ha arra
gondolsz, milyen jó volt azon a régi nyaraláson?
Laurie gondolkodott egy percig.
Aztán sírva fakadt.
Sírva mondta el Johnnynak, hogy mennyire szereti,
mennyire Johnny kezében van az élete, a testi-lelki jólléte,
most, amikor minden erejére szüksége van ahhoz, hogy bele
ne bolonduljon a mindennapi gondokba. Elmondta, hogy
mennyire szerette volna megmutatni Johnnynak, nemcsak
elmondani, hanem megmutatni, mennyire fontos neki, de
akárhányszor megfordult a fejében, hogy közeledni próbál
hozzá, mintha valami visszahúzta volna. A teste egyszerűen
cserben hagyta. Laurie minden szava arról vallott, mennyire
elszomorítja ez a helyzet; gyászolta az elillant gyönyört, az
elveszett lelki békéjét, a régi, egykori Laurie-t, akiben már
nem ismert magára, és aki helyett már csak szerepek
vannak: az anya, a lány, a feleség, a főnök, a beosztott, a
diák szerepe…
Aztán ahogy ez a könnyáradat elapadt, fantasztikusat
szeretkeztek.
Laurie felkeresett az eset után.
– Mit szólsz ehhez? Kéjutazásra mentünk, és semmi, sőt a
semminél is rosszabb! Aztán elbőgöm magam, és két
szipogás között eldadogom, hogy mennyire szeretem, és
hogy mennyire kivagyok ettől az egésztől, és erre
egymásnak esünk, úgy, mint amikor először voltunk együtt.
Ennek az egész kontextus-izének nincs semmi értelme!
Dehogy nincs. Laurie-nak is elmagyaráztam, mi az
értelme.
 A kontextus érzékelése

Tegyük fel, hogy flörtölsz valakivel, ő meg elkezd csiklandozni.

El tudsz képzelni olyan szituációt, amelyben ez jólesik, ugye?
Egy kis csintalankodás. Megvan rá az esély, hogy lesz belőle
valami.
Most képzeld el, hogy dühös vagy valakire, mire ő
csiklandozni kezd téged.
Idegesítő lehet, nem? Annyira, hogy legszívesebben pofán
vágnád az illetőt.
Ugyanaz a jelenség, de a kontextustól függően egészen
másként éljük meg.
Így van ez valamennyi érzékszerv esetében. Bizonyos
illatokat kellemesnek érzünk, ha az „sajt” felirattal van ellátva,
visszataszítónak, ha a „testszag” címkét hordozza.{38} Ugyanaz a
szag + eltérő kontextus = különböző érzet. A hangulatváltozások
az ízlelést is képesek megváltoztatni: ha szomorú vagy, ahogy
mondjuk egy könnyes-bús film végén, akkor kevésbé érzékeled
a zsírt az ételekben.{39}
Ráadásul nem csak az öt alapvető érzékszerv esetében
működik így a dolog. A  hőérzékelés anomáliáit mindannyian
ismerjük: képzeld el, hogy a kocsidból kifogy a benzin, a
legközelebbi benzinkút jó néhány kilométerre van, és tikkasztó
a meleg. Elgyalogolsz a benzinkútig. Belépsz a klimatizált
eladótérbe, a levegő odabent legyen mondjuk huszonkét fokos.
Úgy hat rád, mint a jeges zuhany, valóságos megkönnyebbülés.
Most képzeld el, hogy a kocsid ugyanott akad el, csakhogy
odakint keményen fagy, jeges szél fúj, és neked ugyanannyit kell
gyalogolnod ebben az időben a benzinkútig. Ugyanaz a
huszonkét fok most olyan melegnek tűnik, mint a kemence –
valóságos megkönnyebbülés a kemény hideg után. Kontextus.
Az egyensúlyérzékkel is eljátszhatjuk ugyanezt: aki az
egyhetes hajóút után szárazföldre lép, miután agya
alkalmazkodott már az állandó mozgáshoz, az tudja: a talaj
vagy két napig még mozog az ember lába alatt.
A  fájdalomérzékelés: aki átélt már nagyon erős fájdalmat,
annak megemelkedik a fájdalomküszöbe, és a későbbieket
jobban tűri.{40} Időérzékelés: ha jól szórakozol, szinte repül az
idő.{41}
Az érzékelésnek ez a változékonysága nem puszta képzelődés.
Ha valakinek azzal nyújtjuk át a gyógyszert, hogy „ez majd
megnyugtat”, akkor az illető nem csupán nyugodtabbnak fogja
érezni magát annál, mint akivel nem közölték ezt az
információt, hanem a vérplazmája valóban több
gyógyszerhatóanyagot fog tartalmazni.{42} A  kontextus több a
puszta érzetnél: képes megváltoztatni a vér összetételét.
A  nemi ingerekkel is ez a helyzet. A  2. fejezetben leírtam,
hogyan reagál a kettős kontroll mechanizmusa az ingerre,
miként dönti el, hogy azt erotikusként vagy fenyegetőként
értelmezi-e, és arról is beszéltem, hogyan tanuljuk meg azt,
hogy az egyes ingerek melyik kategóriába tartoznak. Emlékszel
még a citromfetisiszta patkányra? Nos, miként a sajt szagát vagy
a zsír ízét is másként érzékeljük a mentális állapotunk és a
külső körülmények függvényében, egy és ugyanaz az inger a
kontextustól függően egyik esetben erotikus, máskor fenyegető.
A  csiklandozás csak egy példa a sok közül. Képzeld el, hogy
figyeled a partneredet, miközben házimunkát végez. Ha kötődsz
hozzá, ha támogatónak érzed a kapcsolatotokat, akkor a látvány
akár erotikus ingerként is működhet. Ha viszont neheztelsz rá,
mert úgy érzed, ezeknek a feladatoknak a zömét te végzed,
akkor talán csak arra gondolsz, hogy épp ideje volt már, és meg
sem fordul a fejedben, hogy akár szexinek is láthatnád.
Ugyanez történik a gátló effektusok esetében is. Az, hogy a
nemi úton terjedő betegségektől való félelem milyen mértékig
hat gátló tényezőként, attól függ, hogy valaki hogy ítéli meg a
fertőzés bekövetkeztének a valószínűségét, illetve a szóban
forgó fertőzés következményeit. Óvszert használsz? Ismered a
partner egészségi állapotát és szexuális életvitelét? Bízol abban,
hogy mindketten monogám típusok vagytok? Akkor kevésbé
érzed fenyegetőnek a helyzetet. Nincs óvszered? Semmit sem
tudsz a partneredről? Benne van a pakliban, hogy átver?
Határozott fenyegetést érzel. A  társadalmi következmények is
ugyanígy esnek latba: ha a jó hírnevedet, a társadalomban
betöltött szerepedet, rangodat, a  meglévő kapcsolataidat
veszélyben érzed, azt az agyad szintén fenyegetésként érzékeli.
A  kielégítő szexuális élet egyik kulcsa az lehet, hogy képes
vagy-e felismerni a kontextus azon elemeit, amelyeknek
köszönhetően fogékonnyá válsz a külvilág erotikus ingereire, és
el tudod-e sajátítani azt a képességet, hogy a világot erotikusan
stimulálónak tudd látni. A  fejezet végén feladatlapokat találsz,
amelyek segítenek átgondolni, a kontextusnak mely összetevői
befolyásolják az érzékelésedet. A feladatlap kitöltéséhez fel kell
idézned három olyan szexuális élményt, amikor fantasztikusan
érezted magad, és három olyat, amikor nem igazán jött össze a
dolog, hogy aztán lépésről lépésre átgondold, milyen
körülmények – külső környezeti és mentális tényezők –
jellemezték az egyik típust, és mik a másikat. Ne siesd el a
választ. Már egyetlen pozitív és egyetlen negatív élmény
végiggondolásával is közelebb jutsz a célhoz, és sok minden
kiderülhet a számodra arról, agyad mely kontextusban
azonosítja a téged érő benyomásokat erotikus ingerként, és
melyik az, amelyben ugyanaz fenyegetőnek tűnik.
 

Kínos vagy erotikus?

Ha a partnered a fenekedre csap, amikor éppen a totyogós

gyerek cipőfűzőjét próbálod bekötni, az idegesítő. Ám ha szex
közben teszi ezt, akkor nagyon is izgató lehet. A  kontextus a
magyarázat arra, hogy olyan ingerek, amelyeket általában
fájdalmasnak gondolunk – ütés, korbácsolás –, adott esetben
erotikus hatásúak lehetnek. A  szexuális „alárendelődés”, a
kontroll átengedése a partnernek nagy fokú bizalmat igényel,
és csak úgy működik, ha képesek vagyunk kikapcsolni a
gátlásokat. Ezen a nyíltan erotikus, magas fokú bizalmi szinten
és a partnerek egyetértésére épülő kontextusban az ember
nyitottá és fogékonnyá válik az erotikus ingerek iránt, olyan
értelemben is, hogy a különféle ingereket hajlamos
erotikusakként értelmezni. Abban a kultúrában, amelyben a
nők kénytelenek oly gyakran „beletaposni a fékbe”, nemet
mondani, nem meglepő, hogy sokan arról ábrándoznak, hogy
átadják az irányítást, és teljes bizalommal ráhagyatkoznak
valakire (leveszik a lábukat a fékpedálról), hogy átadhassák
 magukat az élménynek.

 
 Szex, patkány, rock ’n’ roll

Lássuk, milyen tudományos bizonyítékok támasztják alá azt az

állítást, mely szerint a kontextus meghatározhatja annak
módját, ahogy agyunk feldolgozza és azonosítja a különféle
ingereket. Nézzük, milyen hatása van Iggy Pop zenéjének a
patkányok agyműködésére!
Képzeld el, hogy laboratóriumi patkány vagy, egy három
kamrából álló doboz lakója.{43} A  kutatók fájdalommentesen
beültettek egy apró szondát az agyadba, amellyel gyenge
elektromos ingereket közölhetnek a nucleus accumbens (NAc)
agyi területével, amely az agy mélyebben fekvő régiójában
helyezkedik el, és ami a térbeli tájékozódást teszi lehetővé. Az
első kamrában olyan körülmények fogadnak, amelyekkel nap
mint nap találkozol a laboratóriumban: a lámpák világítanak, a
zajszint átlagos. Miközben itt tartózkodsz, a kutató az NAc felső
régióját ingerli, ennek hatására olyan tevékenységbe kezdesz,
ami a tájékozódást szolgálja: szimatolsz, körbejárod a helyet és
így tovább. John Gottman pszichológus ezt „Jé, mi ez?”
magatartásnak nevezi.{44} Kíváncsiság, felfedezési hajlandóság.
Közeledés. Ám amikor a kutatók az NAc mélyebb tartományát
stimulálják, visszahőkölsz… Ez a „Mi a franc ez?” reakció:
tanácstalanul toporogsz, elfordítod a fejed. Szorongás,
óvatosság. Tartózkodás. Mindez teljesen normális reakció, azt
teszed, amit ebben a helyzetben várnak tőled, távvezérelt,
robotszerűen engedelmeskedő patkánytól.
Most azonban továbbmész a következő kamrába, ahol nem
világít a lámpa, csend van és nyugalom, továbbá megnyugtató,
ismerős szagok. Szeretsz itt lenni, a patkányok számára olyan ez
a hely, mint valami wellnesshotel. Amikor a kutató ebben a
környezetben ad elektromos impulzust az NAc felső régiójának,
ugyanaz történik, mint az előbb: közeledés. És itt kezd érdekes
lenni a dolog: amikor a kutató az NAc-d alsó régióját ingerli…
nos, a bizalomteljes érdeklődés továbbra is megmarad!
Biztonságos, megnyugtató környezetben szinte a teljes NAc
érdeklődő magatartást generál!
Ám amikor átmész a harmadik kamrába, vakító fények
villannak, és váratlanul Iggy Pop zenéje harsan fel a
hangszórókból. Képzeld el, hogy a Live at the King Biscuit
Flower Hour dübörög, ráadásul változó hangerővel, úgyhogy
szinte lehetetlen hozzászokni. Meglehetősen nyugtalanító
környezet. Úgy érzed magad, mint egy magának való
könyvkukac a technópartin. Ebben a helyzetben hiába ingerli a
kutató az NAc felső régióját, a megszokott kíváncsi, érdeklődő
magatartást nem sikerül kiváltania. Ebben a stresszes
környezetben bármely NAc-régiót éri az ingerlés, mindenre
elkerülő, „Mi a franc ez?” magatartással reagálsz.
Amikor azt mondom, hogy az inger érzékelése
kontextusfüggő, ezt értem alatta. Az evolúciós szempontból
régebbi agyi régiók (a „majomagy”) a környezet minőségétől
függően egymással homlokegyenest ellenkező reakciókat
válthatnak ki: közeledő, érdeklődő magatartást, vagy elkerülő,
gyanakvó reakciót.{45} Biztonságos, megnyugtató környezetben
alig van jelentősége annak, hogy melyik régiót stimuláljuk:
aktív, kíváncsi magatartást, a vágy jelenségeit tapasztalhatjuk.
A  veszélyt sugalló, nyomasztó környezetben viszont bármely
régiót ingereljük is, elkerülő magatartással, szorongással, sőt
félelemmel szembesülünk.
Az, hogy a kontextus megváltoztatja az agyunk erotikus
impulzusokra adott válaszát, nemcsak azt jelenti, hogy
gyertyákkal, csipkés fehérneművel és zárható hálószobaajtóval
tudunk megfelelő „hangulatot” teremteni a szexhez, hanem azt
is, hogy amikor nagyszerű, a szexet támogató a kontextus,
szinte bármilyen inger képes kiváltani a kíváncsi „Jé, mi ez?”
reakciót, amely jelen esetben a szexuális vágyat jelenti. Ha
azonban a kontextus – akár a külső körülmények, akár a
tudatállapot – nem alkalmas arra, hogy támogassa az efféle
érdeklődést, nem számít, hogy mennyire szexi a partner, hogy
mennyire szereted vagy milyen csábos a fehérneműd, egyik
sem lesz képes arra, hogy kíváncsiságot, érdeklődést, vágyat
keltsen benned.

Merritt, aki olyan érzékenyen reagál a gátlásokra,

rengeteget küszködött a szexszel. Ám eleven erotikus
képzeletét nem vesztette el: évtizedeken át olvasott – és írt! –
erotikus irodalmat. Leginkább meleg férfi BDSM-et szeretett
olvasni és írni, ezeket tréfásan Fifty Shades of Gay-nek
nevezi. Volt valami az ölelkező férfiak képében, ami
megragadta erotikus fantáziáját.
–  Hogy lehet, hogy szeretkező férfiakról szóló
történeteken fel tudok izgulni, de ha azzal a nővel vagyok,
akit szeretek, olyan könnyen lefagyok? Miért van ez? Elég
valami zaj. Egy köröm váratlan érintése. Még egy oda nem
illő gondolat is elég. Közben meg naponta órákon át képes
vagyok férfiakról írni, akik a nyilvánosság előtt vagy fához
kötözve szexelnek.
 Sokat segített rajta, amikor tudomást szerzett a szexuális
gátlómechanizmus létezéséről és működéséről. Attól kezdve
Carollal gyakran beszélgettek a kontextusról.
–  Milyen az a kontextus, amely felizgat téged? És mi az,
ami lehervaszt?
A beszélgetésből kiderült, hogy ha fantáziálásról van szó,
Merritt elemében érzi magát, ám a valósággal… nehezen tud
mit kezdeni.
Mindez tökéletesen érthető, ha olyan nőről van szó, aki
érzékeny a gátló effektusokra. A fantáziakép kontextusa – a
külső körülmények és a tudatállapot együttese – erősen
különbözik a való életben érzékelhető kontextusoktól.
Amikor egyedül, az ágyadban fantáziálsz arról, hogy öt
megtermett, ismeretlen férfi kerít hatalmába, nyugodtan
átadhatod magad ennek a fantáziaképnek, hiszen
biztonságban vagy, semmi sem vált ki stresszreakciót, és a
fantázia újdonsága csak olaj a tűzre. Remek kontextus!
Ám ha a valóságban venne körül öt megtermett,
ismeretlen férfi, az agyad alighanem erőteljes
stresszreakcióval válaszolna a helyzetre. Menekülj! Küzdj!
Tettesd halottnak magad! A  stresszválasz valószínűleg a
szexuális kéziféket is behúzná. Mert a valóságban ez már
nem lenne olyan remek kontextus.
– Jó. És most mihez kezdjek ezzel? – kérdezte Merritt.
–  Bizalom – mondtam. – Ha leveszed a lábad a
fékpedálról, az azt jelenti, hogy bízol a másikban.
Merritt a fejét rázta. Carolra pillantott.
–  Én százötven százalékig megbízom benned. Csukott
szemmel leugranék a sziklatetőről, ha te azt mondanád,
 hogy nem esik bajom. Egy percig se haboznék.
Carol így felelt:
– Akkor talán valaki más az, akiben nincs bizalmad, nem?
Merritt pillantása egyikünkről a másikunkra vándorolt.
–  Én vagyok az. Saját magamban nem bízom. Ezt
akarjátok sugallni, ugye?
– Te ezt akarod mondani?
–  Én igenis bízom magamban… hogy időben befizetem a
számláimat. Bízom magamban mint szülőben. Mint íróban.
Igen, én… – Elhallgatott, gondterhelten ráncolta a homlokát.
– Bízol az intellektusodban – vette át a szót Carol. – Bízol
a szívedben is. De vajon bízol-e a testedben?
Merritt a homlokát dörzsölgette.
–  Hogy őszinte legyek, nem. És erre minden okom
megvan.
Aztán arról beszélgettünk, mi ennek az oka.

Szenteljünk némi figyelmet most a mezolimbikus kéregnek.

Most megint tudóskodni fogok. A  kert metaforánál maradva, a
most következő két fejezet arról a folyamatról szól, amely során
a mag a talajban magonccá, majd palántává fejlődik. A kertész
ebbe nemigen avatkozhat bele, hiszen az egész folyamat a
földfelszín alatt zajlik, ezért közvetlenül nem is megfigyelhető.
Ha számodra és partnered számára a szexualitás kihívást jelent,
a következő néhány oldal bizonyára segít majd megértened,
hogy mi történik a psziché mélyrétegeiben, amikor az erotikus
ingerre válaszol.
Készen állsz? Akkor kezdjük.
 Tetszik, vágyom rá, tanulom

Bizonyára olvastál már az agy „örömközpontjainak” működését

vizsgáló izgalmas kutatásokról. Ha egy falat ételt veszel a
szádba, a központ működésbe lép. Ha egy korty vizet iszol, az
agyad erre is reagál. Ha zenét hallgatsz, festményt nézel,
heroint lősz vagy regényt olvasol, a mezolimbikus kéreg
szorgalmasan észlel, értékel, reagál. Ha pornót nézel, hallgatod,
ahogy a szomszédban szeretkeznek vagy érzed, ahogy a
kedvesed keze gyengéden a hajadba markol, az agyad megfelelő
rendszerei válaszolnak az ingerre, arra biztatnak, hogy húzódj
közelebb… vagy éppen távolabb.
Ha megnézed a középagy felépítésének anatómiai ábráját, az
ide tartozó szervek között ott találjuk a ventrális pallidumot, a
nucleus accumbens törzsét és felszíni részét (az a rész játszott
fontos szerepet az Iggy Pop-kísérletben), az amigdalát, az
agytörzs parabrachiális magjait és így tovább. (Próbáld ki a
legközelebbi bulin: ha megtetszik valamelyik szexi szingli, csak
kortyolj egyet a martinidből, és ne is mondj mást, csak azt, hogy
„agytörzsi parabrachiális magok”. Meglátod, a hatás nem marad
el.)
Az a helyzet, hogy ezek nem igazán „örömközpontok” –
legalábbis nem kizárólag azok.
Amiket sokszor csak az agy „örömközpontjaiként”,
jutalmazási központjaiként emlegetünk, valójában sokkal
differenciáltabb, izgalmasabb működésű szervrészek. Hogy
jutalomközpontnak vagy örömközpontnak nevezzük őket,
éppolyan pontatlan, mint amikor a szeméremtestet vaginának
mondjuk. Az örömmel és a gyönyörrel is összefüggésben
vannak, de mindezek csak egy részét alkotják, és ha más
részeikről nem veszünk tudomást, az azt jelenti, hogy figyelmen
kívül hagyjuk e rendkívül sokoldalú rendszer jelentőségét és
valódi természetét.
Mert az agy e mélyen fekvő, evolúciós szempontból
meglehetősen réginek számító egysége valójában három,
egymással összefüggő, de elkülönült funkciót irányít: a tetszését,
a vágyét és a tanulásét. Ez a három funkció határozza meg az
emlősökre általánosan jellemző mechanizmust; ez teszi Kent
Berridge és Morten Kringelbach megfogalmazásával élve, hogy
„egy hedonista agyi rész közvetít az összes többi agyterület
között.”{46}
Mindez A  Gyűrűk Ura mitológiájának egyik motívumára, az
Egy Gyűrűre emlékeztet, amely a regényben hatalmat gyakorol
az  összes többi felett. Az agy érzelmi működését irányító
rendszerben az „Egy Gyűrű” uralja az összes érzelmi/motivációs
rendszert, a stresszválasz különféle fajtáit (félelem, agresszió,
leblokkolás), az undort, az élvezet összes formáját a fizikaitól az
esztétikaiig, a szerelemig és a társas kapcsolatokig, persze a
szexet is beleértve.{47} Mindezek a funkciók egyszerre
működnek, és egy helyen fészkelnek: az érzelmeink Egy
Gyűrűjében.
Úgyhogy azok a mondatok, amelyeket bizonyos népszerű,
tudományos ismeretterjesztő cikkekben olvashatsz, miszerint
„Szex közben ugyanazok az agyi területek aktiválódnak, mint a
kokainfogyasztás hatására”, nem közölnek túl sok újdonságot.
Hát persze, hogy azok. Ez az Egy Gyűrű. Ez közvetít az összes
többi agyi területe között.
 Amikor a könyv további részében az „Egy Gyűrűt” említem,
akkor minden esetben a tetszés, a vágy és a tanulás
érzelemcsoportját értem alatta, ahol valamennyi érzelmi válasz,
a szex, a stressz, a szerelem, az undor stb. kommunikál és
verseng egymással, és kölcsönösen hat egymásra.
A három rendszer a következőképpen működik:
A  tetszés áll talán a legközelebb ahhoz, amit általában
„jutalmazás” alatt értünk. A  tetszés mechanizmusa „igeneken”
és „nemeken” alapszik. Felméri az inger „hedonisztikus
hatását”: „Jó érzést kelt? Mennyire jót? Vagy rosszat? Ha igen,
mennyire rosszat?” Amikor egy csepp cukros vizet cseppentünk
az újszülött nyelvére, a tetszés rendszere valóságos tűzijátékba
kezd; a cukor születésünk óta „jutalmazó” inger, úgy születünk,
hogy kedveljük az édes ízt. Ez a rendszer kezeli az élvezet
összes formáját, az édes ízt, az erotikus ingereket, a szépség
érzékelését, az életörömöt, a győzelem mámorát.
A tanulás annak a képessége, hogy a jelen pillanatban érkező
ingert képesek vagyunk összekötni azzal, ami a következő
pillanatban érkezik majd. Pavlov kutyái azért kezdtek
nyáladzani, amikor meghallották a csengő hangját, mert a
tanulásért felelős központ kapcsolatot létesített a hang és az étel
között. A  2. fejezetben szereplő patkány a citrom illatát meg a
kabátkát hozta összefüggésbe a szexszel, szintén a tanulási
központja révén. Ezt nevezzük implicit tanulásnak, amely
különbözik az explicit tanulástól. Explicit tanulásról akkor
beszélünk, amikor tudatos erőfeszítéssel, ismétlésen alapuló
bevésés útján tanulunk, például amikor egy verset próbálunk
megjegyezni. Az implicit tanulás részben azokon az idő- és
térbeli kapcsolatokon, asszociációkon alapul, melyeket a
tanulásért felelős központ teremt különféle ingerek között.
Érzelmi reakcióinkat, magatartásunkat implicit módon
tanuljuk.
A  vágy az érzelmi agy általános serkentője. Ez irányítja a
mozgásunkat: közeledésünket a vágy tárgya felé, vagy
távolodásunkat, ha taszítónak érezzük. Amikor a vágy a
stresszválasz mechanizmusa során aktiválódik, biztonságot
keresünk. Amikor viszont a vágy a kötődés mechanizmusán
belül aktiválódik (lásd a következő fejezetet), akkor érzelmi
kötődést keresünk. Amikor pedig a szexuális
serkentőmechanizmus részeként aktiválódik, akkor erotikus
ingereket keresünk.
Amikor a vágy aktiválódik, Kent Berridge kifejezésével élve
„sajátos kísértést érzünk”.{48} A  sóvárgás, a sürgető vágy a
vágyakozás mechanizmusának eredményeképpen alakul ki.
A mechanizmus működése természetesen a kontextustól függ.
Emlékszel a patkányra, aki wellnesshotelben érezte magát, és a
másikra, aki meg technópartira ment? A „Jé, mi ez?” és a „Mi a
franc ez?” reakciók, melyeket az NAc ingerlésével sikerült
kiváltaniuk a kutatóknak, vágyom rá típusú magatartásformák
voltak: közelebb… vagy messzebb vágynék menni ahhoz az
izéhez vagy attól az izétől. Hogy a kettő közül melyik reakció jön
létre, az attól függ, milyen volt a patkány tudatállapota:
stresszes vagy nyugodt.
Hogyan működnek ezek a rendszerek az emberi szexualitás
világában? Ha valamely inger aktiválja az erotikus
serkentőrendszert – mondjuk, a partnerünk megcsókol –, akkor
a tanulás rendszere lép működésbe. Ahogy a patkány
megtanulta, hogy mit jelent a kabátka, a te serkentőrendszered
is megtanulta, hogy a csók erotikus inger.
A  tanulás semleges működésforma, nem szép, nem csúnya,
egyszerűen fontos. Ám ha az inger, amely aktiválja a tanulást,
nem egyszerűen erotikus, hanem szép (kedves, vonzó stb.) is,
akkor a tetszést is aktiválja. És ha elég vonzó, akkor a vágyom rá
reakciója is működésbe lép.
Az egész folyamat valahogy ilyesféleképpen megy végbe:
történik valami, aminek erotikus töltete van, mire az agy
érzékeli: „Hé, hiszen ez erotikus”. Ez a tanulás. És ha megfelelő
a kontextus, akkor az agy továbbmegy: „Hé, hiszen ez szép!” Ez
a tetszés. És ha valóban elég vonzó az inger, akkor az agy így
folytatja: „Ó, ez kell, még, még!” Ez a vágyom rá reakciója.

Tudtál követni? Nem volt könnyű, igaz? Ügyes vagy. Az Egy

Gyűrű kifejezéssel tehát a tetszés, a vágy és a tanulás
hármasságát jelölöm a könyv további részében, például a 6.
fejezetben, amelyből megtudhatod, hogy a nemi szervi reakció
a tanulás eredménye, míg a „beindulás” tudatosított élménye a
tanulás + tetszés együtteséből ered. A 8. fejezetben megtanuljuk,
hogy az Egy Gyűrű a nemi gyönyörre koncentrálódik, és akkor
találhatunk rá az eksztatikus orgazmus felé vezető útra, ha
képesek vagyunk minden más késztetés alól felszabadítani ezt a
rendszert.
A  három rendszer együttműködésének kutatása az emberi
szexualitás terén ma még gyerekcipőben jár. Nemcsak azért
térek ki rá, mert már eddig is számos fontos megállapítást
sikerült tennünk arról, hogy a hármas rendszer miként
befolyásolja a szexuális élet minőségét, hanem azért is, mert
tanácsadói gyakorlatom során gyakran tapasztalom, hogy
milyen nagy segítséget jelent, ha tisztában vagyunk azzal, hogy
a vágy, a gyönyör és a nemi szervi válasz különböző dolgok. Az
agy tetszéssel reagálhat valamire, anélkül, hogy a vágy
mechanizmusát is beindítaná. Megtanulhatom, hogy
bizonyosfajta ingerek esetleg nemi aktushoz vezethetnek, és a
tanulás aktiválhatja a vágyat – a közeledő mozgást  –, de a
kontextustól függően éppúgy a félelmet – a távolodó mozgást –
is aktiválhatja. Az agy akár arra is képes, hogy olyasmire
vágyjon, ami nem különösebben tetszik neki, ahogy azt Olivia
esetében is látjuk majd.
És ahogy már megszokhattuk, mindhárom mechanizmus
kontextusfüggő. Az, hogy megtanulok valamit, hogy vágyom
valamire, vagy hogy tetszik valami, mindig a stressz szintjével
vagy a kötődés mikéntjével függ össze (ennek bemutatására a
következő fejezetben kerítünk sort), és az is előfordulhat, hogy
az erotikusnak tudott ingert egyáltalán nem érzékeljük
erotikusként.
A  háromféle rendszer tehát elkülönülten működik; hogy ezt
megértsük, ugyanolyan fontos, mint az, hogy tudomást
szerezzünk a fékek, a gátló ingerek létezéséről. Nem árt tehát,
ha különféle kontextusba helyezve vizsgáljuk meg a három
rendszert, hogy lássuk, miként befolyásolják a nemi
válaszkészség állapotát:
1.  kontextus: A  terhesség előtt. A  partnered ott fekszik
melletted az ágyban, te odabújsz hozzá, ahogy esténként
szoktátok. Arról beszélgettek, hogy mi mindent fogtok csinálni
másnap. A  partnered keze lassan vándorolni kezd a testeden,
ami aktiválja a tanulás és a tetszés rendszerét, hiszen ellazult,
érzelemgazdag tudatállapotban vagy. Hamarosan a vágy is
jelentkezik. Csókolózni kezdtek, és te is simogatni kezded a
partneredet. Innentől fogva már könnyen megy a dolog.
2.  kontextus: Két hónappal a szülés után. A  partnered
melletted fekszik az ágyban. A legédesebb álmodból ébreszt fel,
szeretne átölelni, megbeszélni a holnapi teendőket. A  karjába
bújsz, egy ideig beszélgettek, aztán simogatni kezdi a testedet, a
kialvatlan, szoptatós, megváltozott formájú testedet. A hüvelyed
még mindig nem gyógyult meg teljesen, a lábad fél számmal
nagyobb, mint egy évvel azelőtt, a testedet hónapok óta alig
érintette más, csak a pici babakezek. A partnered megérinti ezt
a furcsa, új testet, te pedig aktiválod a tanulást… ami rémülettel
tölt el. Nem akarsz mást, nem vágysz másra, csak hogy
elkerülhesd a szexet. Ezért aztán elhúzódsz, és így szólsz: „Édes,
ma este nem megy.”
A  partnered meg azt gondolja (és talán te is): „Nem értem.
Azelőtt ez mindig bejött.”
Ugyanaz az inger, más kontextusban. Érzelmi Egy Gyűrűd
eltérő reakciója a korábbitól élesen különböző eredményre
vezetett.
Ahogy a patkány esetében láttuk, amelyet Iggy Pop
muzsikájával idegesítettek, a te stressz-szinted is magas. Ez az
oka annak, hogy szinte minden inger elkerülő magatartásra
sarkall. „Mi a franc ez?” módban tevékenykedsz. A  szexet
támogató – nevezzük úgy, hogy „szexpozitív” – kontextusban
szinte minden a vágyakozás felé vivő „Jé, mi ez?” üzemmódban
történik.
Azt, hogy miféle kontextust ítél valaki szexpozitívnak,
egyénenként változik, sőt az életút során is nagy átalakulásokon
mehet keresztül, ám általánosságban elmondható, hogy az
alábbiak határozzák meg:

• Az alacsony stressz-szint;

• Az érzelmi kötődés;
• A nyíltan erotikus ingerek.

Emlékezz csak vissza a kutatásra, amely azt vizsgálta, hogy

egyes nők mitől indulnak be. Hát olyasmiktől, amiket
felsoroltam. Mert az Egy Gyűrű, amely szimultán módon
közvetít a különféle érzelmek között, összeköti őket.

Olivia és Patrick igazán rokonszenves párt alkotnak:

viccesek, kedvesek, csak úgy sugárzik róluk, hogy szeretik
egymást, és ennek hatása alól senki sem tudja kivonni
magát: ha együtt látod őket, te magad is szerelmes leszel egy
kicsit. Még veszekedés közben is ölelkeznek, nevetnek. Bár
még csak huszonévesek, látszik rajtuk, hogy százéves
korukig meg fogják tartani ezt a kamaszos bájt.
Eddigi legkomolyabb konfliktusuk is a szexszel
kapcsolatban bontakozott ki: Patrick, az emberek 80-90
százalékához hasonlóan úgy érzi, a stressz gátló módon
befolyásolja a nemi életét; nehéz időszakokban erősen
visszaesik a szexuális érdeklődése. Olivia számára viszont,
akiről tudjuk, hogy milyen érzékeny a serkentőrendszere, a
stressz csak „olaj a tűzre”. Mivel mindketten utolsó évesek
az egyetemen, a fokozott stresszterhelés nagyjából egy
időben érte őket – a vizsgaidőszak idején, ami azzal járt,
hogy Olivia jobban, Patrick kevésbé kívánta a szexet.
Ugyanaz a kontextus – ellentétes tapasztalat.
 Ha mindezt a kapcsolat kontextusába helyezve
szemléljük, még rosszabb a helyzet, mert a kétféle stílus
eredményeképpen a kettejük közötti különbség tovább
éleződik: Patrick stressz-szintjét növeli a tény, hogy Olivia
kívánja a szexet, ő viszont nem, és a gátlórendszer még
jobban beletapos a fékbe. Olivia esetében a Patrick
elutasítása miatt fokozódó stressz tovább serkenti a
rendszert. Valóságos ördögi kör. Olivia pedig a
következőképpen definiálja a helyzetet:
„Szar ügy.”
–  Végül mindkettőnknek pattanásig feszülnek az idegei –
tette hozzá Patrick. – Már beszélni sem tudunk arról, mi
nyomaszt bennünket. Hogyan lehetne segíteni ezen?
Megvontam a vállam.
–  Könnyen. Amikor mindketten nyugodtak vagytok,
készítsetek tervet arról, hogy mit fogtok csinálni akkor, ha
majd eljönnek a nehéz idők.
– Aha – bólintott erre Olivia.
Megint ugyanazt a csalódást láttam rajta, amit a
múltkor. Akkor nem jártam utána, mi lehet az oka. Most
viszont nem eresztettem ki a kezemből.
– Mást szerettél volna hallani? – kérdeztem.
– Bíztam benne, hogy képes leszek megváltozni.
–  Megváltozni? Te? Miért, úgy érzed, valami baj van
veled?
–  Nem hinném – felelte Olivia. – Csak… nem érzem jól
magam a bőrömben emiatt a… mértéktelenség miatt. Azt
reméltem, meg lehet zabolázni valahogy. A  saját
érdekemben, meg azért, hogy Patrick ne másszon falra
tőlem.
Nincs is ezzel semmi baj. A  stresszes kontextus igazán
nem teszi örömtelibbé a szexet. Ellenkezőleg, amikor Olivia
szorong vagy kimerült, úgy érzi, hogy… de az lesz a legjobb,
ha visszaadom neki a szót:
–  Szóval hajszolom az orgazmust, de ez a hajsza
valahogy elszakít a saját testemtől, és elszakít Patricktől. És
ezt ki nem állhatom. Mintha látogató lennék a saját
testemben. Érzem, hogy kicsúszik a kezemből a gyeplő.
A tetszés nélküli vágy tipikus esete.
–  Szóval ez a jelenség veszélyezteti a kapcsolatotokat, és
neked magadnak is kellemetlen – mondtam. – Szerencse,
hogy egyszerűen meg lehet változtatni. Egyszerűen, ami
azonban nem azt jelenti, hogy könnyen is.
– Hogyan? – kérdezte kórusban Patrick és Olivia.
 Ami nem rajtad múlik

Bizonyára feltűnt, hogy amikor vágyról, tetszésről és tanulásról

írok, mindig dőlt betűket használok; ezzel jelzem, hogy amikor
ezekről beszélek, nem a szó hétköznapi értelmében vett vágyat,
tetszést és tanulást értem rajtuk, mint amikor azt kérdezzük
valakitől, hogy tetszett-e neki a film. Az agy különféle
mechanizmusainak aktiválása ugyanis nem „akaratlagos”, sőt
többnyire még csak nem is tudatos folyamat.{49}
Ellenkezőleg. A  kokainfüggőkkel végzett vizsgálat során a
kísérleti alanyok számára a kokainnal kapcsolatos képeket
villantottak fel. Az eredmény azt mutatta, hogy az alanyok
mezolimbikus rendszere számára harminchárom
ezredmásodperc is elég volt ahhoz, hogy reagáljon. Amikor
megkérdezték őket, mit láttak, nem tudták megmondani, mert a
képek túlságosan rövid ideig voltak láthatók ahhoz, hogy
tudatosuljanak a szemlélőben; ahhoz azonban elegendő volt ez
az időtartam, hogy a függők vágyrendszere aktiválódjon.{50} Az
alanyok nem voltak tudatában annak, hogy miféle képeket
láttak, az érzelmi agyuk mégis reagált a látványra.
A  kerthasonlattal élve, ez a különbség ahhoz hasonlítható,
ami a kertész tudatos munkája és a kert saját, minden külső
beavatkozástól függetlenül zajló élete között tapasztalható.
A  kertész gyomlál, öntöz, trágyáz, de nem ő maga növeszti a
palántákat. A  vágy, tetszés és tanulás mechanizmusai ilyen,
automatikusan működő rendszerek. A  kertünk növekedését
befolyásolja, milyen gondosan ápoljuk a palántákat, milyen az
időjárás (ezen életünk külső, objektív körülményeit értjük), a
megfelelő, odavaló növényeket ültettük-e az adott talajba (ez a
testünk, a serkentő- és gátlórendszerünk megfelelője a
hasonlatban). De a kertész ennél többet nem tehet; nem
kényszerítheti növekedésre a növényeket. Nem tehet egyebet
annál, mint hogy a lehető legkedvezőbb környezetet hozza létre,
és hagyja, hogy a többit elvégezzék maguk a növények. A 4., 5.
és 9. fejezet arról szól, miként teremthetünk szexpozitív
kontextust.
 „Valami baj van velem?” (Válasz: nincs)

A  nemi izgalom, a vágy és az orgazmus folyton változó

jelenségek. A  változás néha kedvünkre való, máskor
aggodalmat vagy értetlenséget kelt bennünk. A  változások
olykor a szexuális „hardverünk” – nemi szerveink vagy a kettős
kontroll mechanizmusa – módosulásainak következményeiként
jelentkeznek, de gyakoribb eset, hogy a kontextus,
környezetünk vagy mentális állapotunk megváltozását tükrözi.
A  kedélyállapotunk, a kapcsolataink, az egész életünk
megváltozását.
Ezért olyan fontos, hogy megértsük, miként befolyásolja a
kontextus azt a folyamatot, amelynek során az agy feldolgozza
az erotikus ingereket. Csak mert esetleg nem esik jól a szex, még
nem kell arra gondolnod, hogy valami baj van veled. Talán a
körülményeid vagy más motivációs rendszereid (például a
stresszfeldolgozás rendszere) változtak meg, és ez gyakorol
hatást a szexuális készenlét állapotára. Vagyis a pozitív
változások elindításának nem feltétele, hogy te magad is
megváltozz.
A  kontextus jelentőségének felismerése teszi lehetővé, hogy
megértsük, miért különböznek annyira a nők egymástól. Sok nő
számára nem azok az erotikus ingerek alkotnak szexpozitív
kontextust, amelyeket a kultúránk tilt vagy támogat – az
előbbire az egyéjszakás kaland, az utóbbira a tíz éve tartó
házasság ki tudja, hányadik egyforma szeretkezése lehetne a
példa. Bizonyos nők számára ezek remek kontextust kínálnak,
de mások számára egy házibulin, a mosdóban, állva lezavart
numera fantáziaképe az igazi kontextus. Megint mások az
érzelemgazdag, hosszú távú kapcsolatban megélt szexet tartják
az igazinak. Vannak, akiknél sokféle kontextus működőképes,
másoknak csak néhány. Amíg egy adott kontextus a nő és
partnere megelégedésére szolgál, addig tökéletesen mindegy,
hogy milyen az a kontextus; a lényeg, hogy élvezet fakadjon a
nyomában.
Ha azonban figyelmen kívül hagyjuk a kontextust, mindazok,
akik nem lelik örömüket a szexben, vagy akik a vágy
csökkenését tapasztalják, azt a következtetést vonhatják le, hogy
sérültek vagy aszexuálisak. Pedig csak a kontextuson kellene
javítaniuk.
A  megfelelő kontextusban a nemiség az emberi nem
legboldogítóbb élményeinek egyike. Erősítheti a partnerünkhöz
való kötődésünket, boldogsághormonokkal áraszt el, a
legalapvetőbb biológiai szükségleteinket elégíti ki, spirituális
magasságokba emelhet. A  nem megfelelő kontextus azonban
mindent tönkretehet. A  kontextus változékonysága teszi, hogy
ahány nemi aktus, annyiféle, a gyönyörteljestől a
visszataszítóig, a játékostól a fájdalmasig. A  kettős kontroll
mechanizmusának sajátosságai miatt pedig a kétféle minőség
olykor egyszerre jelentkezik.

Miután Camilla megértette, milyen összefüggés áll fenn a

saját „érzéketlen” serkentőrendszere és a kontextus között,
a zuhanyhasonlat alapján igyekezett végiggondolni ennek a
látszólag kevéssé fogékony rendszernek a működését.
A kerthasonlattal sosem tudott mit kezdeni, de a zuhany és
a melegvíz-tartály analógiáját valamiért érvényesnek
gondolta. Rájött, hogy a romantikus, érzelemgazdag,
izgalmas és újdonságot tartogató kontextusok, valamint az
alacsony stressz-szint fokozzák az erotikus ingerek iránti
fogékonyságát. Ahogy ő fogalmaz: „Felmelegítik a vizet, és
fokozzák a nyomást”.
Azt is észrevette, hogy számára az udvarlás jelenti a
legjobb kontextust. Az a fajta gáláns viszony, ami a Henryvel
való kapcsolatának kezdetét jellemezte. Az arra az
időszakra jellemző „kontextuális faktorok” váltották ki
belőle leginkább a szex iránti vágyat.
Mindezt meg is beszélték Henryvel, és elhatározták, hogy
kísérletbe fognak: egész estéket szánnak arra, hogy Henry
körüludvarolja, levegye a lábáról, végül pedig elcsábítsa
Camillát. Az eredmény mindkettejüket meglepte: igazából
nem az udvarlás hatott. Hanem maga a várakozás; ez
indította be igazán Camillát.
Először persze kínos volt egy kicsit a helyzet, hiszen
Camilla tudta, mire megy ki a játék, és úgy érezte, ki kell
mutatnia, hogy ő is akarja; hogy benne van a buliban.
Miközben kézen fogva hazafelé ballagtak a moziból
Henryvel, Camilla meg akarta csókolni Henryt, de ő
elhárította azzal, hogy ne siettesse a dolgot. Amikor ő,
Henry csókolta meg Camillát, Camilla fokozni akarta a csók
intenzitását, de ekkor Henry ismét leállította.
–  Hé, én futok utánad, elfelejtetted? – mondta. – Ha
közeledsz, nem tudok futni utánad.
Ez volt a mindent eldöntő pillanat.
Camilla ráébredt, hogy valójában csak időre volt
szüksége, amíg a tetszés állapotából átvált a vágy
 állapotába. Korábban arra a hipotézisre építették az
elgondolásukat, hogy maga az udvarlás gesztusa az, ami
felkelti az asszony vágyát, de kiderült, hogy nem is az efféle
gesztusok, hanem a szükséges idő hiányzott ahhoz, hogy
beinduljon a serkentőmechanizmus. Camilla számára a
folyamat azokhoz a gáztűzhelyekhez volt hasonló,
amelyeknek a gyújtógombját kitartóan kell nyomogatni
ahhoz, hogy a sok kis szikra egyszer csak BUMM! lángra
lobbantsa a felgyülemlett gázt.
Ha visszatérünk a zuhanyanalógiához, akkor úgy
fogalmazhatunk, hogy Camilla serkentőmechanizmusa
ahhoz a bojlerhez hasonló, amelynek bizonyos időre van
szüksége ahhoz, hogy felmelegítse a tartályban lévő
vízmennyiséget. Attól még remekül működik, csak némi
türelemre van szükség. De hogy megéri kivárni, afelől nem
lehet kétség.
Camilla és Henry mindketten finom, tapintatos emberek,
szeretik módszeresen, kényelmesen végigvinni, amibe
belekezdtek; nem csoda, ha a szex terén is hasonlóképpen
működnek. Másnak nyilván a legkevésbé sem jönne be az,
ami nekik segített. Csakhogy a szex nem attól lesz jó, hogy
azt tesszük, ami másoknak bevált. Csakis az a fontos, mi
válik be neked és a partnerednek.

A könyv első részében áttekintettük, hogy a szexuális „hardver”

– a testünk, az agyunk, a kontextus – milyen befolyást gyakorol
nemi életünk minőségére. Láthattuk, hogy mindenki ebből a
három alapelemből van összerakva, a test, az agy és a kontextus
mégis minden egyes embernél más és más. Más szóval,
mindannyian más „kertben” kapálgatunk, de mindannyian
erotikus létünket, nemi életünket nevelgetjük.
A  következő rész arról szól majd, hogy milyen környezeti és
tudati tényezők képesek befolyásolni a kontextust. Vagyis – a
kerthasonlatnál maradva – a napfényről, az esőről és a
trágyáról fogunk beszélni. Egyeseknek arra van szükségük,
hogy valamennyi tényezőt meghatározhassák, kontrollálhassák,
mások enélkül is elvannak, de mindannyiunkra érvényes, hogy
ezek a tényezők erősen befolyásolják a kertünk növekedését.
A 4. fejezetben a két legfontosabb motivációs rendszerről fogok
beszélni, a stresszről és a szerelemről. Emellett azt is
bemutatom, hogy néha milyen meglepő módon képes ez a két
faktor befolyásolni az erotikus reakciót. Az 5. fejezetben arról
lesz szó, hogy a különféle kulturális tartalmak, paraméterek –
például a külső megjelenéssel vagy a viselkedéssel kapcsolatos
társadalmi elvárások, az erkölcsi normák és a média által
sugallt üzenetek arról, hogy szexuális értelemben mi „helyes”,
és mi „helytelen” – hogyan befolyásolják a szexuális viselkedést,
és hogyan oldhatjuk fel azokat a görcsöket, amelyeket a
szexualitással szemben ellenséges, szexnegatív kulturális
környezet ültet el bennünk.

Dióhéjban

•  Azt,
hogy agyunk miképpen érzékel bizonyos ingereket, a
kontextus határozza meg. Gondoljunk a csiklandozásra:
ha a partnered csiklandoz az előjáték során, azt
valószínűleg élvezed. Ám ha felbosszantottak, és ebben
 az állapotban ér ez az inger, valószínűleg még idegesebb
leszel tőle. Ugyanaz az érzés különféle kontextusban más
és más hatást vált ki.
•  Stresszes állapotban az agyunk hajlamos minden ingert
potenciális fenyegetésként érzékelni. A  nemi izgalom
állapotában viszont szinte bármilyen ingernek lehet
erotikus hatása. Hiszen a kontextus dönt mindenben!
•  Vágy, tetszés, tanulás – agyunk három alapfunkciója.
A vágy kialakulhat a tetszés nélkül is, sőt a mechanizmus
akár félelmet is kelthet. Természetesen a kettő sokféle
kombinációja is lehetséges.
•  Többségünk számára az alacsony stressz-szint + érzelmi
telítettség + nyílt erotikus inger a nyerő kombináció. Az
alábbi űrlap segítségével feltérképezheted a számodra
működőképes kontextus paramétereit.
 II. rész

Szex és kontextus
 Négy

Az érzelmi kontextus

A SZEX ÉS AZ EVOLÚCIÓ

A  nők kérdéseket tesznek fel nekem, aztán elmesélik a

történeteiket. Egész könyvtárnyi emlékanyagot őrzök a
fejemben, pajzán históriákat és menthetetlenül tönkrement
kapcsolatok szomorú történeteit, az élni akarás felemelő
mementóit. Mindegyikük ezerféle tanulságot és felfedezést
tartogat.
Merritt története az élni akarásról szól.
– Miért bíznék a testemben? – vonta meg a vállát, amikor
erről kérdeztem. – Mióta felnőttem, a testem mindig
megbízhatatlan volt. Stressz hatására egyszerűen
összeomlik: megbetegszem, megsérülök, semmi nem úgy
működik, ahogy kellene. Miért pont a szex működne?
Ezt el is tudtam képzelni, különösen azok után, hogy
világossá vált számomra, mennyire érzékeny a
gátlórendszere. Mégis úgy láttam, még mindig nem tudok
mindent; még tartogat valamit.
–  Ez úgy hangzik, mintha a tested azzal válaszolna a
stresszre, hogy „halottnak tetteti magát”. Lefagy, ahelyett,
hogy harcolna vagy menekülne – mondtam. – Akkor történik
ilyesmi, amikor valaki hosszú időn át tartó, intenzív
stresszterhelésnek van kitéve, vagy traumán esett át; akkor
ez az állapot a gyógyulási folyamat része. Szerinted
 melyikről lehet szó?
– Mindkettőről – vágta rá Merritt és Carol kórusban.
–  Szerinted a stressz megmagyarázza, miért nem tudok
bízni a testemben? – kérdezte Merritt.
Hát persze.
Ez a fejezet azt mutatja be, hogy a stressz – vagy a
szerelem – hogyan befolyásolja a nemi gyönyör minőségét.

Bízz a testedben! Hallgass rá, de ne az adott pillanat változó

körülményeit vedd tekintetbe, hanem azt az evolúciós üzenetet,
melyet a sejtjei mélyén hordoz:

Veszélyben vagyok./Biztonságban vagyok.

Sérült vagyok./Ép vagyok.
Elvesztem./Hazaértem.

Ha szert tettél némi gyakorlatra abban, hogyan fejtsd meg a

tested üzeneteit, nyugodtan átugorhatod ezt a fejezetet. Ám ha a
többségünkhöz hasonlóan neked is jól jönne néhány jótanács
azzal kapcsolatban, miként „fordítsd le” magadnak tested
üzeneteit, akkor hasznosnak találod majd, amit a következő
oldalakon olvashatsz. Ugyanis nemcsak az adott kontextus
erotikus aspektusai határozzák meg, hogy vágyat érzel-e, vagy
sem, hanem az érzelmiek is; az az érzelmi állapot is, amelyben
vagy, amikor az erotikus impulzusokkal találkozol.
Az érzelmi Egy Gyűrű által irányított érzelmi impulzusok
közül két olyan van, amelyeknek azonnali hatásuk van a nemi
élvezetre: a stressz és az érzelmi kötődés. A  stressz olyan
fiziológiai és neurológiai folyamat, amelynek alapvető szerepe
van a környezet fenyegető behatásaival való megbirkózásban.
Az érzelmi kötődés pedig az a fiziológiai és neurológiai
folyamat, amelynek szerepe a közösség egyedeinek
összetartása, az egyén kötődésének erősítése a közösséghez.
A stressz a szorongás, az aggodalom, a félelem vagy a rettegés
érzésével áll szoros kapcsolatban, és menekülésre ösztönöz. Ám
összefügg a harag, az ingerültség, a düh és a frusztráció
érzésével is. A fejezet első részében olyan oldaláról mutatom be
a stressz jelenségét, amiről eddig talán kevesebbet hallottál: a
stresszkezelés kulcsa ugyanis nem egyszerűen a „lazítás” vagy a
„megnyugvás”, hanem a stresszválasz teljes ciklusának
lefuttatása. Akkor tudod kezelni a stresszt, ha hagyod, hogy
elvégezze a munkáját. Hagyod, hogy a tested a „veszélyben
vagyok” fázisából átléphessen a „biztonságban vagyok”
fázisába.
A  fejezet második részében a szeretetről beszélgetünk majd.
A  szereteten most a kötődést értjük, azt a biológiailag velünk
született mechanizmust, amely egymáshoz fűz bennünket,
embereket. A  szenvedély, a szerelem, a társra találás öröme
szorosan kötődik hozzá, de ugyanígy elválaszthatatlan tőle a
gyász, a féltékenység, a fájdalom is. A  szeretetérzés olykor
örömteli, például akkor, amikor beleszeretünk valakibe. Máskor
viszont – a szakításkor – intenzív szenvedéssel jár. De csak a
szeretetérzés különböző formái lehetnek azok, amelyek a
„sérült vagyok” érzését megszüntetve az „ép vagyok”
tudatállapotába emelnek bennünket.
Végül, a fejezet harmadik részében azt mutatom be, milyen
módon hat egymásra a stressz, a kötődés és a szex. Arról a
lelkiállapotról beszélünk majd, amelyben az intenzív
szeretetérzés túláradó örömmel és szenvedéllyel jár együtt, a
kapcsolat más szakaszaiban viszont akár a veszteségérzés
miatti fájdalom is együtt járhat vele. Amikor a stressz, a kötődés
és a szex együttesen aktiválódik az érzelmi Egy Gyűrű
mechanizmusában, létrejön az „elvesztem” érzése, amely arra
indít bennünket, hogy keressük a megoldást; addig küzdjünk,
míg sikerült eljutnunk a „hazaértem” állapotába. A  kötődés
sérülése által okozott bánat, a zaklatott lelkiállapot talaján
létrejövő nemi tevékenységet „továbbmozdító szexnek”
nevezem, mivel kijelöli számunkra azokat az utakat, amelyeken
előrébb juthatunk.
Az a cél vezérel, hogy ráébresszelek: a stresszválasz egész
ciklusa és a kötődés mechanizmusa beilleszkedik a szexuális
válaszkészség mechanizmusába, és hogy javaslatot tegyek a
követendő stratégiára is, amelynek lényege, hogy a felsorolt
impulzusokat az erotikus élvezet fokozására használja fel.
A  nők esetében az örömteli szexuális életet csak a kontextus
figyelembevételével érthetjük meg teljesen, márpedig a
kontextust alkotó tényezők zöme nem áll közvetlen
kapcsolatban a szexualitással. Ez pedig azt jelenti, hogy
szexuális életünk minőségének javítása, az érzéki gyönyör
intenzitásának fokozása nem igényli, hogy közvetlenül a nemi
életünkön változtassunk! A most következő két fejezet azokat a
kontextuselemeket veszi sorra, amelyek a kutatások tanúsága
szerint közvetlen összefüggésben állnak a női szexuális élet
minőségével. A  kontextus fejlesztése, javítása által az érzéki
gyönyör „magától” fokozódni fog.
 A stresszválasz ciklus: harc, menekülés,
„lefagyás”

Először is tisztázzuk a különbséget a stressz fogalma és a

stresszorok között. A te stresszoraid azok a jelenségek, amelyek
stresszválaszt váltanak ki belőled: számlák, család, munka, a
szexuális életeddel kapcsolatos vívódások, ilyesmik.
A stressz azoknak a változásoknak az összessége, amelyek a
stresszorok hatására mennek végbe a testedben és az agyadban.
Ez a mechanizmus teszi lehetővé, hogy reagálj a potenciális
veszélyekre, és az evolúció azon szakaszában alakult ki, amikor
a stresszoroknak még karmaik meg éles fogaik voltak, és
legalább ötvennel tudtak futni. Manapság azonban a legritkább
esetben kell az oroszlán elől menekülnünk, a testünk és az
agyunk mégis ugyanúgy reagál mondjuk a bunkó főnök
húzásaira, mint annak idején az oroszlán felbukkanására.
A reakció fiziológiai háttere nem sokat változott. Ez a tény, mint
látni fogjuk, messzemenően befolyásolja a szexuális életünket.
A stresszt általában „harcolj vagy menekülj” reakcióként írják
le, de ahogy az „örömközpont” sem csak a gyönyörről szól, a
stressz sem csak a harcról és a menekülésről. Helyesebb lenne
„harcolj, menekülj, vagy tettesd magad halottnak” reakcióról
beszélnünk. Lássuk, hogyan működik a rendszer:
Amikor agyunk veszélyt érzékel, jelentős biokémiai
változások indulnak el az agysejtekben: adrenalin és kortizol
szabadul fel és kerül a véráramba, amely egy sor fiziológiai
reakciót indít el: nő a pulzusszám, szaporábbá válik a légzés,
emelkedik a vérnyomás; az immunrendszer és az
emésztőrendszer működése lelassul; a pupillák kitágulnak, a
figyelem éberebbé válik, az adott pillanatra koncentrál.
Mindezek a változások ahhoz hasonlítanak, mint amikor az
autóversenyzők a start előtt túráztatják a motort, vagy mint
amikor mély levegőt veszel, mielőtt a víz alá buknál: felkészülsz
a küszöbönálló akcióra.
Hogy miféle akcióra, az attól függ, hogy milyen ingereket
észleltél – vagyis a stresszválasz is kontextusfüggő.
Tegyük fel, hogy egy oroszlán jelenti a veszélyt. Ez a
fenyegetés igencsak jellemző volt az evolúciónak abban a
szakaszában, amikor az egész mechanizmus kialakult.
A  stresszválaszt irányító rendszer érzékeli az oroszlánt, és
felkiált: „Veszélyben vagyok! Mit csináljak?” Agyad a másodperc
századrésze alatt küldi az információt: a veszély jellegéből
következően akkor a legnagyobb az esélyed a túlélésre, ha
menekülsz.
Szóval mit csinálsz, ha azt látod, hogy az oroszlán üldözőbe
vett téged?
Megijedsz, és futni kezdesz.
Aztán mi történik?
A dolognak csak kétféle kimenetele lehet, igaz? Vagy megöl az
oroszlán, amely esetben minden mindegy, vagy sikerül
elmenekülnöd, és életben maradsz. Képzeld el tehát, hogy
sikerül visszaszaladnod a faludba: segítségért kiabálsz, a
falubeliek pedig megölik az oroszlánt, és közösen
elfogyasztjátok vacsorára. Másnap reggel pedig, az elejtett
zsákmány iránti tiszteletetek jeléül temetési szertartás
keretében hantoljátok el a maradványokat, köszönetet mondva
az oroszlánnak az áldozatért.
 Hogy érzed most magad?
Megkönnyebbültél, hálás vagy a sorsnak, hogy életben
maradtál. Túláradó szeretetet érzel a családod és a falubeliek
iránt.
Ez a stresszválasz teljes ciklusa, a kezdettől (veszélyben
vagyok!) a cselekvésen keresztül a megoldásig (biztonságban
vagyok).
Most tegyük fel, hogy a fenyegetést ezúttal egy emberi arc
jelenti, amelynek vonásai dühöt tükröznek, és amely a legjobb
barátod háta mögött tűnik fel. Látod, hogy az az ember kést
emel a magasba. Az agyad valószínűleg úgy dönt, hogy a harc
kínálja a legnagyobb esélyt a túlélésre.
Dühöt érzel („Veszélyben vagyok!” – ahogy azt a kötődésről
szóló részben látni fogjuk, akiket szeretünk, önmagunkkal
azonosnak tekintjük), és harcba bocsátkozol.
A harc megint csak kétesélyes: vagy meghalsz, vagy győzöl, és
életben maradsz. Utóbbi esetben szintén végigjárod a
stresszciklust; a stresszor megszüntetésével megszűnik a stressz
is.
A kétféle válasz – a harc és a menekülés – egyaránt serkenti a
szimpatikus idegrendszert, a stresszválasz beindítóját. Harcra
akkor kerül sor, amikor az érzelmi Egy Gyűrűd úgy dönt, hogy a
stresszorral fel kell venned a küzdelmet. A  menekülésre pedig
akkor, amikor az Egy Gyűrű megítélése szerint a stresszorral
szemben csak ez kínál esélyt.
De mi van akkor, ha a stresszor olyan jellegű, amivel szemben
az agyad mind a menekülést, mind a harc felvételét
esélytelennek ítéli? Már érzed is, hogy az oroszlán fogai a
lábikrádba mélyednek. Ekkor lép működésbe a stresszválasz
gátlása, a paraszimpatikus idegrendszer, amely rendkívüli
stresszhelyzetben aktiválódik. Ilyenkor lefagysz, megbénulsz;
akár a „tonikus bénulásnak” nevezett állapotot is
megtapasztalhatod, amikor képtelen vagy megmozdulni.
A  természetben élő állatok ilyenkor megmerevednek, akár a
földre is zuhanhatnak, hogy meggyőzzék a ragadozót arról,
hogy már halottak; Stephen Porges úgy véli, hogy a „lefagyás”
megkönnyíti a haláltusát.{51}
Ha az állatnak sikerül túlélnie a halálos veszélyt, teste
rendkívüli jelenséggel reagál: remegni kezd. A  lába reszket,
miközben fekszik. Mélyet lélegzik. Aztán felkel, megrázza
magát, és megy a dolgára.
Mit jelez a remegés? A dermedtség leállította a „harcolj vagy
menekülj” típusú stresszválaszt, és az adrenalin felgyülemlett
az állat vérében. A  remegés, borzongás, a sóhaj mind a „fékek
kiengedését”, a „harcolj vagy menekülj” folyamat során
aktiválódó adrenalin maradványaitól való megszabadulást
szolgálja. Így válik teljessé a ciklus.{52}
Egy barátom megosztott velem egy történetet a kisfiáról, akin
altatásban kisebb beavatkozást végeztek az orvosok, miután a
sürgősségin öt órán át várakoztak. A  gyerek ujján végeztek
műtétet.

A  nővérek szerint „nagyon zaklatottan” tért magához az

altatásból. Én ezt úgy fordítottam le magamnak, hogy
„kiverte a dilit”, hisztérikusan sikoltozott, csapkodott és
rugdalózott, azt kiabálta, hogy utál engem és mindenkit,
lábával vadul biciklizve ordított: „El akarok futni, el
akarok futni!”
A  „biciklizés” és az „el akarok futni” ismételgetése tipikus
menekülési reakció. A  „mindenkit utálok” – harc. Az
érzéstelenítés, az altatás mesterségesen előidézett bénultsági
állapot, „lefagyás”. Az altatott vadállatok a kutatók tapasztalata
szerint ugyanilyen reakciókat mutatnak, mint az ismerősöm
kisfia. Én „fantomreakciónak” nevezem, mivel minden látható
külső ok nélkül megy végbe a szervezetben. A gyerek valójában
biztonságban volt, de egy sor fantomreakciót adott, mivel úgy
érezte, veszélyben van. Édesanyja pedig helyesen reagált a
jelenségre:

Átöleltem, nyugodt hangon ismételgettem, hogy szeretem,

és hogy nem engedem, hogy baja essen, végül
megnyugodott annyira, hogy fel tudtam öltöztetni (mert
korábban szó szerint letépte magáról a ruhát), és
elhagytuk a rendelőt. Mire leértünk a mélygarázsba, már
megnyugodva mondta, hogy mennyire szeret. Mihelyt
hazaértünk, azonnal mély álomba merült.

A kisfiú végigment a teljes cikluson, végül pedig megnyugodott,

ahogy kell. Pozitív érzésekkel telve aludt el.
Mindennapi életünk során ritkán fordul elő, hogy ilyen
drámai módon bontakozzon ki valaki a stresszes dermedtség
állapotából. De ha ennél jóval enyhébb formában is, a
stresszválasz ciklus mindig ezt a menetet követi; van kezdete,
közepe, vége. A  „koreográfia” velünk születik, beépült az
idegrendszerünkbe, mégpedig jó okkal, mert fontos szerepe van
– ha a megfelelő kontextusban történik.
 A stressz és a szex

Bizonyára nem lep meg, ha azt mondom, ahhoz, hogy a nemi

életünk intenzitása és minősége fokozódjon, illetve javuljon,
csökkentenünk kell a stressz-szintünket. Mintha csak azt
mondanám: „a testgyakorlás egészséges”, vagy „az alvás
fontos”. Naná. Ki nem tudja.
A vizsgálatok tanúsága szerint a megkérdezett nők több mint
fele számolt be arról, hogy a stressz, a szorongás és a depresszió
csökkenti a szex iránti érdeklődését; gátolja a nemi izgalom
kialakulását, és megnehezíti az orgazmus elérését.{53}
A  krónikus stressz a menstruációs ciklust is megzavarhatja,
akár teljesen le is állíthatja; csökkenti a termékenységet és az
anyatej termelődését, növeli a vetélés kockázatát. Kedvezőtlenül
befolyásolja a nemi szervek készenléti állapotát, és okozója
lehet a nemi aktus közben tapasztalt fájdalomnak is.{54}
Hogyan hatnak egymásra a stresszhormonok és egyéb
biokémiai anyagok a nemi aktus hátterében álló hormonokkal
és anyagokkal? Milyen módon hatnak az előbbiek? Elnyomják
vagy serkentik a szexuális válaszkészséget? A  kérdést teljes
egészében senki sem tudja megválaszolni, de azért vannak
bizonyos ismereteink.
Tudjuk például, hogy a stressz hatására az ember hajlamossá
válik arra, hogy mindenféle ingert veszélyként értelmezzen,
mint az a patkány, akit az erős fénnyel és Iggy Pop zenéjével
riogattak.
Azt is tudjuk, hogy agyunk egyszerre csak bizonyos
mennyiségű információt képes feldolgozni. Kissé
leegyszerűsítve tehát a stresszt egyfajta információs
túlterhelésnek tekinthetjük. Amikor túl sok minden történik
egyszerre, akkor az agy válogatni kezd az információk között,
fontossági sorrendet állít fel, egyszerűsít, sőt bizonyos ingereket
egyszerűen figyelmen kívül hagy.
Tudjuk, hogy az agy aszerint válogat, hogy mely
információkat tekint kulcsfontosságúnak a túlélés
szempontjából, és melyeket kevésbé: légzés, menekülés a
ragadozó elől, a megfelelő testhőmérséklet fenntartása,
megfelelő hidratáltság és tápláltsági szint, valamint a
társadalmi csoport megtartása – ezek állnak első helyen a
számára. Természetesen mindig az adott kontextusból választja
ki az ezekre a kulcstényezőkre vonatkozó információkat. Ha
éhezel, könnyebben hajlasz arra, hogy kenyeret lopj a
szomszédodtól, akkor is, ha ez a cselekedet a társadalmi
csoportban elfoglalt helyedet veszélyezteti. Ha nem kapsz
levegőt, akkor nem sokat számít, hogy mikor ettél utoljára, nem
fogsz megéhezni. Ha a huszonegyedik század világa
agyonterheli az idegrendszeredet, szinte minden előbbrevaló
lesz a szexnél; az agyad minden ingert a sarkadban lihegő
oroszlánként érzékel. És vajon kinek van kedve szeretkezni,
amikor ott liheg a sarkában az oroszlán?
Összefoglalva:
Aggodalom, szorongás, félelem, rémület – ezek mind
stressztényezők. „Oroszlán! Rohanj!”
Ingerültség, bosszúság, frusztráció, harag, düh – ezek is
stressztényezők. „Oroszlán! Öld meg!”
Érzelmi bénultság, depresszió, bánat, kétségbeesés –
stressztényezők. „Oroszlán! Tettesd halottnak magad!”
 A  fentiek közül egyik szituációról sem mondhatjuk, hogy
kedvezne a hancúrozásnak.
A  stressz a túlélést szolgálja. A  szex viszont, noha sokféle
szerepe van, az egyén túlélése szempontjából irreleváns
(bizonyos kivételektől eltekintve – lásd a kötődésről szóló részt).
Éppen ezért a többségünk számára a stressz egyértelműen
gátolja a nemi késztetéseket; 10–21 százalék esetében azonban,
ahogy Oliviánál is láthattuk, a serkentőrendszert aktiválja.
(Ugyanazok a részek, funkcionális eltérések.) Ám a stressz még
az ő esetükben is csökkenti a nemi élvezetet (tetszés), annak
ellenére, hogy a szexuális kíváncsiságot növeli (vágy). A  szex a
stressz nyomása alatt egészen más, mint amikor ellazult,
nyugodt állapotban vagyunk. Már tudjuk: a kontextus miatt van
így.
Ahhoz, hogy a stressz kevésbé befolyásolja a szexuális
érdeklődés és a nemi gyönyör szintjét, vagyis hogy örömtelibb
és élvezetesebb legyen, magát a stresszt kell kezelnünk, kézben
tartanunk.
Mondani persze könnyű; megvalósítani annál nehezebb.

Stresszes időszakokban Olivia szexuális érdeklődése

fokozódik. Éppen ez okozta a konfliktust partnerével,
Patrickkel, aki éppen ellenkezőképpen működik: stressz
hatására csökken a nemi érdeklődése. És ami ennél is
rosszabb, Olivia maga is úgy érzi, képtelen kezelni ezt a
stressz okozta szexuális étvágyat.
Hogyan segíthet ezen a bajon?
Úgy, hogy a teljes stresszciklus végigjárására törekszik.
Olivia kontollvesztési élményét „a negatív hatásokhoz
történő inadekvát alkalmazkodásként” írtam le, ami azt
jelenti, hogy Olivia olyan cselekvésekkel igyekszik
megbirkózni kínos érzéseivel (stressz, depresszió,
szorongás, magány, düh), amelyek könnyen járhatnak nem
kívánt következményekkel. A túlfűtött szexualitás mellett
ilyen cselekvések még:

• alkohol- és drogfogyasztás;
•  működésképtelen kapcsolatok fenntartása (úgy
próbálsz úrrá lenni a saját érzéseiden, hogy folyton
másokéval foglalkozol);
•  figyelemelterelő tevékenységek, például naphosszat
filmeket nézel, miközben ezer dolgod lenne;
•  táplálkozási rendellenességek – elhízás, anorexia,
bulimia.

A  fentiek között több olyan is akad, amely korántsem áll

ellentétben az egészséggel, sőt. Csak akkor válnak
kockázatossá, amikor ahelyett műveljük őket, hogy
szembenéznénk a saját érzéseinkkel, fantomreakcióinkkal.
Némelyik csak enyhe kockázatot jelent, mások viszont
halálos veszedelembe sodorhatnak. De mindegyik egy és
ugyanazon célt szolgálja: a félig tudattalan érzéseid
kezelését. Akkor fordulunk hozzájuk, amikor nem tudjuk,
hogyan zárjuk le a stresszciklust, vagy ha érzéseink
túlságosan fájdalmasak ahhoz, hogy kezelni tudjuk őket.
Kamaszkorában a táplálkozási rendellenességek képezték
Olivia inadekvát megbirkózási stratégiájának az alapját.
A  falásrohamokat túlhajtott testmozgás követte, aztán
megint a túlzott táplálkozás következett. Miután sikerült
megszabadulnia a táplálkozással kapcsolatos nehézségeitől,
ráébredt, hogy végső soron nem az alakja miatt szorongott.
–  Szükségem volt valamire, amire ráfoghatom, hogy
amiatt vannak szorongásaim, és a kulturális agymosás
miatt a testem megfelelő célpontnak tűnt – mondta.
Valójában azon érzéseivel küzdött, amelyek megfelelő
kezelése meghaladta az erejét.
Aztán éveken át tünetmentesen élt.
–  Habár – meséli – néha még ma is előfordul, hogy
oldalazva lépek be az ajtón, mintha úgy érezném, másképp
nem férnék be rajta. Ilyenkor persze mindig kényszerítettem
magam, hogy normálisan menjek be, mert tudtam, hogy
valójában nem a testemmel van bajom. Hanem a
szorongással.
Mostanában futással vezeti le a feszültségét és a
felesleges energiáit, de évente csak egy maratont csinál
végig, mert mint mondja, „hajlamos vagyok túlzásokba esni,
jobb, ha meghúzom a határokat”.
–  Szerintem amit csinálsz, az sokkal fontosabb annál,
hogy meghúzod a határaidat – mondtam. – Azt hiszem,
azért edzel, mert így tudod lezárni megfelelő módon a
stresszciklust. A szexszel is ugyanígy kellene eljárnod.
– Komolyan?
– Komolyan.
Olivia az ajkába harapott, aztán bólintott.
– Jó, de hogyan? Nem értem.
Az 5. fejezetben elárulom, mit válaszoltam neki.
 Kulturális beidegződések a nem megfelelő
stresszkezelés hátterében

A hatékony stresszkezelés kulcsa a stresszciklus lezárására való

törekvés: a kibontakozás a merevség állapotából, az
elmenekülés a ragadozó elől, az ellenség megölése, az érzelmi
feloldódás.
Csakhogy a mai ember számára a stressz jóval összetettebb
dolog, mint a gazellák vagy a gorillák számára, mégpedig több
okból. Először is, ahogy említettem, modern világunkban ritkán
üldöznek bennünket oroszlánok. A  stresszoraink alacsonyabb
intenzitással, de tartósabban „dolgoznak” bennünk, ezért
nevezzük őket „krónikus stresszoroknak”, megkülönböztetve
őket az „akut stresszoroktól”, mint amilyen a nyílt
veszélyhelyzet. Az akut stresszor esetében világos, hogy mikor
kezdődik, meddig tart, és mikor ér véget a veszélyhelyzet; a
ciklus végigjárása – menekülés, megmenekülés, feloldódás –
magától működik, be van építve a folyamatba. A  krónikus
stresszorokkal azonban más a helyzet. Ha nem teszünk tudatos
erőfeszítést a ciklus lezárása érdekében, akkor az aktiválódott
stresszhormonok felhalmozódnak a szervezetünkben, és
megbetegítenek bennünket: fáradtnak érezzük magunkat, és
még a szexben sem lelünk igazi örömet (ahogy sok másban sem,
amiben pedig valaha kedvünket leltük).
Másodszor, a kultúránk, amely hajlamos mellékes
tényezőként kezelni az érzelmeket, a fantomreakciónak
nevezett érzéscsomaggal sem igen tud mit kezdeni. A kultúránk
azt súgja, hogy ha a stresszor nincs az orrunk előtt, akkor nincs
rá okunk, hogy feszültnek érezzük magunkat, úgyhogy nem is
érdemes vele foglalkoznunk. Ezért van az, hogy a legtöbben, ha
„stresszkezelésről” van szó, vagy azt értik rajta, hogy meg kell
szabadulnunk a stresszoroktól, vagy azt, hogy el kell engednünk
őket, és „lazítani”, mintha a stressz olyan könnyen ki-be
kapcsolható lenne, mint a mennyezeti lámpa. A  kultúránk
olyannyira nem tud mit kezdeni a „fantomreakció”
jelenségével, hogy inkább benyugtatózzuk az autóbalesetet
szenvedett embereket, megakadályozva őket abban, hogy
szervezetük végigjárja a természetes folyamatot. Ezzel a jó
szándékú orvosi beavatkozással „befagyasztjuk” a trauma
nyomait, valósággal beleégetve a poszttraumás stressz
szindróma indikátorait az érintettek agyába.{55}
Harmadszor: az emberré válás során sajátossá lett agyunk
még gyógyszeres beavatkozás és az érzelmeket kirekesztő
kultúránk nélkül is erősen hajlamos arra, hogy alapvető
funkciókat letiltson a maga számára, valahol a közepén
megakasztva ezzel a stresszválasz ciklusát, mondván „ez most
nem a megfelelő alkalom ahhoz, hogy cirkuszolj/a sebeidet
nyalogasd stb.”. Ezt az önkorlátozást, önletiltást azért
alkalmazzuk, hogy megkönnyítsük a társadalmi kooperációt,
értsd: ne riasszuk el magunktól a többieket. Sajnos azonban
kultúránk szinte valamennyi alkalmat száműzött az életünkből,
ami „megfelelő” lenne a „fantomreakciók” lefuttatására és
lezárására. A  kultúránk bezárt minket önmagunkba a
félelmeinkkel, a haragunkkal, a kétségbeesésünkkel. Időt,
helyet, stratégiát kell teremtenünk ahhoz, hogy kiszabadítsuk
magunkat – hogy keresztülmehessünk a teljes stresszcikluson,
egészen a feszültség levezetéséig.
 Zárd le a ciklust!

Igen, de hogyan?
Nos, ahogy a kertünkben is sokat tehetünk azért, hogy a
növények szépen fejlődjenek, sokat tehetünk a stresszciklus
lezárásáért is. Elég, ha levesszük a lábunkat a fékpedálról.
Pontosabban egyszerre kell levennünk a lábunkat a fékpedálról
meg a gázpedálról is; hagynunk kell, míg magától lelassít és
megáll a gépezet.{56} Ezzel megteremthetjük a megfelelő
kontextust, szervezetünknek pedig lehetővé tesszük, hogy tegye
a dolgát.
Tehát mi is a helyes kontextus?
Gondolj arra, hogy a szervezeted miféle viselkedésre serkent,
amikor megpillantod az oroszlánt. Mit teszel, ha üldözni kezd?
Futni kezdesz.
Hát amikor a munkahelyed (vagy a nemi életed) küldi rád a
stresszorokat? Mit teszel?
Akkor is futni mész… legalábbis gyalogolsz, vagy edzőterembe
jársz, beiratkozol egy tánckurzusra, vagy legalább
körbetáncolod a nappalit. A  fizikai aktivitás, a mozgás a
stresszciklus lefuttatásának leghatékonyabb eszköze, amely
lehetővé teszi, hogy idegrendszered a maga természetes útján
visszatérjen a nyugalmi állapotba. A  közkeletű mondásnak,
miszerint a testmozgás segít levezetni a feszültséget, minden
szava igaz.{57}
Álljon itt még néhány eszköz, amely tudományosan
bizonyított módon nemcsak abban segít, hogy „jobban érezd”
magad, hanem valóban elősegíti a stresszválasz ciklus lezárását:
ilyen az alvás; az érzelmek megélése (később még lesz róla szó a
fejezetben); a meditáció valamennyi formája, a mindfulness, a
jóga, a tajcsi, és így tovább. És végül ne feledkezzünk meg a jó
öreg sírásról és kiabálásról sem, bár ezekkel jobb, ha óvatos
vagy. Nem az a cél, hogy – amint azt sokan teszik –
dagonyázzunk a feszültségben, hanem az, hogy a könnyek
elmossák a stresszt. Ha valaha előfordult már veled, hogy
bezárkóztál a szobádba, és alaposan kisírtad magad, aztán
mélyet sóhajtva nagy-nagy megkönnyebbülést éreztél, akkor
tudod, milyen érzés, amikor a „biztonságban vagyok”
tudatállapota veszi át a „veszélyben vagyok” állapotának a
helyét.
A  művészet is nagy segítség lehet. A  mentálhigiénés
szakemberek nem azért ajánlják a naplóírást vagy az
önkifejezés egyéb eszközeit, mert a mondatok megszerkesztése
vagy a rajzolás önmagában terápiás hatású, hanem azért, mert
ezek a tevékenységek a stresszoldás aktív, szó szerint alkotó
formáját képviselik.
Hajlok rá, hogy a testápolás különféle fajtáit, akár a fodrászt-
kozmetikust is hozzáadjam a hatásos stresszoldó tevékenységek
listájához. Tudományos kutatások nem állnak rendelkezésemre
e témában, de sok nővel beszéltem, akik számára a fürdés és a
többi testápolási rituálé részben meditatív, részben szociális
tevékenységként jönnek számításba. A  körmük lakkozása, a
frizurakészítés, a sminkelés – általánosságban az előkészület
arra, hogy mások elé lépjenek – tökéletes felkészülést jelent a
stresszes állapotból a társasági élet kellemes közegébe történő
átlépéshez. Pontos adatokkal nem tudok szolgálni, de a
beszélgetések alapján meggyőződésemmé vált, hogy lehet
valami a dologban. Épp ezért fontos, hogy rendszeresen szánj
egy kis időt önmagadra.
Az említett rítusok meggyőződésem szerint az önmagunkhoz
való szeretetteljes viszony, az „önkényeztetés” – amiről az 5.
fejezetben még beszélni fogunk – fontos tényezői lehetnek,
tudományos felmérésük, vizsgálatuk azonban még várat
magára.{58} Az emberszabásúak „kurkászása”, amely során
megszabadítják egymás bundáját az élősködőktől, hasonló célt
szolgál, és nem lehetetlen, hogy a fürdőbomba, a testcsillám és a
hasonlók is efféle funkciót látnak el.
Mindenki megtalálhatja azt a módszert, ami számára beválik,
és mindenkinek más és más válik be. Bármilyen stratégiát
követünk, az a fontos, hogy elősegítsük a ciklus lezárását,
eljussunk a feloldódásig anélkül, hogy a fékbe taposnánk. Az
érzelmek leginkább az alagúthoz hasonlítanak: végig kell
mennünk rajtuk a sötétben, hogy megpillanthassuk a végén a
fényt. Ezt olyan gyakran mondogatom a hallgatóimnak, hogy
néha már a szemüket forgatják: „Jaj, megint az alagút…” Igen,
az alagút. Nem hiába emlegetem annyit, mert amit jelképez,
valóban fontos.
Miközben kitalálod, hogy a számodra mi működik, vess egy
pillantást arra is, hogy számodra a gátlások milyen mintázatot
követnek: próbáld meg meghatározni, mik azok a helyek, kik
azok az emberek, amelyek vagy akik lehetőséget adnak, hogy a
„fantomérzéseiddel” foglalkozz. Némely esetben a gátlások
mintázatát lehetetlen megváltoztatni, mégpedig okkal.
A sírással például nem árt az óvatosság. Más esetben viszont a
gátlás önromboló hatású lehet. Mindenkinek kell egy hely, egy
ember, ahol és akivel szabad folyást engedhet az érzéseinek
anélkül, hogy a másik ítéletétől vagy attól kellene tartania, hogy
elriasztja a másik embert. Meg kell találnunk ezeket az
embereket, ezeket a helyeket.
Végezetül még egy figyelmeztetés: gyakran a stresszorral
foglalkozunk ahelyett, hogy magát a stresszt próbálnánk meg
kezelni. Néhány évvel ezelőtt történt, hogy az egyetemi kortárs
szexedukációs csoport vezetői összegyűltek az irodámban, hogy
beszámoljanak a Sextravaganza néven futó programjuk
sikereiről. Hónapokon át dolgoztak a programon, és látványos
sikereket értek el, mégis kimerültnek és csalódottnak tűntek.
–  A  Sextravaganza lezárult. Hogy lehet, hogy mégis
ugyanolyan feszültnek érezzük magunkat, mint amikor
elkezdtük?
–  Úgy, hogy a stresszorral foglalkoztatok – feleltem  –, nem
pedig magával a stresszel. A szervezetetek továbbra is úgy érzi,
hogy az oroszlán üldöz benneteket. •  Megoldás: találd ki, mik
lennének azok a dolgok, amik azt sugallnák a szervezetednek:
„Megmenekültél! Túlélted! Lazíts!”

• Testmozgás
• Az érzelmek megosztása
• Sírás, kiabálás
• Izomlazítás vagy egyéb szenzomotoros meditáció
• Testápolás, kényeztetés, masszázs, manikűrözés stb.

A  tánc testmozgást jelent, a gendertudományok

tanulmányozása egyenértékű lehet egy jó nagy, csoportos
kiabálással.
 
 Ne félj a sötétségtől!

Az elmúlt évek során rengeteg levelet kaptam többnyire fiatal

nőktől, és a kurzusok szüneteiben is sokan jöttek oda hozzám
azzal a kérdéssel, hogy beszélhetnénk-e valamikor
négyszemközt. Gondosan kerülve a pillantásomat elmondták,
hogy mióta gyerekük született, bizonyos dolgok miatt sokat
szoronganak. Elmondták, hogy kamaszkoruk óta terapeutához
járnak. Végül azt is elmondták, hogy egyetlen terapeutának
sem mertek beszélni azokról a groteszk, szégyenteljes, olykor
erőszakos erotikus fantáziákról, amelyektől képtelenek
megszabadulni. Az egyik fiatal nő azt is bevallotta, hogy titkos
gondolatai még a közeli családtagjaihoz fűződő viszonyát is
befolyásolták, mivel úgy érezte, mindenáron el kell hallgatni
előttük, hogy mi jár a fejében, még ha mindez azzal járt is,
hogy meg kellett szakítania velük a kapcsolatot, távol kellett
tartani magát e családtagoktól.
Tőlem azt várták, hogy magyarázatot adjak a jelenségre, és
megnyugtassam őket, hogy ettől még nem rossz emberek. Én
pedig többnyire megtettem, amit vártak tőlem.
Az efféle tolakodó gondolatokat általában a
kényszerneurózis tünetei közé soroljuk; esetükben a szorongás
nem ismétlődő cselekvésekben, hanem makacsul visszatérő
gondolatok formájában jelentkezik. Egyeseknek erőszakos
gondolataik vannak, másoknak erotikusak, megint másoknak
valami gusztustalan vagy erkölcstelen dolog, esetleg vallásos
tartalom áll a középpontban. Eszük ágában sincs megtenni,
amire gondolnak, éppen ellenkezőleg, kínos érzéseik abból
fakadnak, hogy nem akarják megtenni ezeket, és amiatt
aggódnak, hogy egyszer talán mégis kénytelenek lesznek
elkövetni őket, vagy hogy énjük rejtett oldala az, amely a
fantáziák valóra váltására törekszik.
Maria Bamfordtól, a humoristától hallottam először a
kényszeresen visszatérő gondolatokról. Bamford egy
interneten is megnézhető műsorának középpontjában a Don’t
be afraid of the dark [Ne félj a sötétben] című dal állt, amely a
maga együgyű módján azt bizonygatta, hogy nincs semmi
rossz abban, ha az ember fejében olykor önkéntelenül is sötét
gondolatok fordulnak meg. Sőt, a kutatások azt bizonyítják,
hogy szinte mindenkinek vannak ilyesféle akaratlan, zavaró
gondolatai, és a kényszerneurotikusok mintegy harmada
kifejezetten szexuális tárgyú gondolatokkal küzd. Szorongásuk
megtestesíti mindazt, amit a szexualitástól való félelemre
nevelő kultúránk belénk plántált.{59}
Igenis létezik hatásos kezelés. Az internetes keresés során
egy sor különféle megközelítési módra akadhatunk, amelyek
irányát általában a zavaró gondolatok miatt felerősödő
szorongás csökkentésére való törekvés határozza meg. Ha
magát a szorongást sikerül csökkenteni, az rendszerint
önmagában csökkenti az efféle gondolatok jelentkezésének
gyakoriságát, intenzitását, illetve az ezeknek tulajdonított
jelentőséget. Ha szándéktalan, tolakodó, ismétlődő erotikus
fantáziáid vannak, fordulj a területet jól ismerő terapeutához,
és ragaszkodj a bizonyítottan eredményes terápiához.
 
 Amikor a szex oroszlánná válik

A  mindennapok stresszorai mellett az élet olykor maradandó

sérüléseket is okozhat, amelyek begyógyítására nem minden
esetben kínál alkalmat. A szexuális eredetű traumák rendkívüli
gyakorisága miatt – egyes szerény becslések szerint minden
ötödik nő él át élete során szexuális bántalmazást, de ma már
gyanítjuk, hogy valójában minden harmadik érintett{60} –
lehetetlen anélkül beszélnünk az egészséges női szexualitásról,
hogy ne szentelnénk némi figyelmet a trauma kérdésének.
A  nők számarányukat messze meghaladó mértékben és
rendszerszerűen válnak a szexuális erőszak áldozataivá, a
gyermekek szexuális zaklatásától a nemi erőszak különféle
formáiig, ezért érzelmi, testi és értelmi működésük
aránytalanul sok esetben mutat, tükröz a traumák túlélőire
jellemző mintázatokat. Más szóval, nem véletlen, hogy a nőknek
jóval több „bajuk” van a szexszel, mint a férfiaknak.
(Ha te magad is az érintettek közé tartozol, és még nem
sikerült feldolgoznod a történteket, talán jól teszed, ha átugrod
ezt a fejezetet.)
Traumával akkor kell számolnunk, ha valaki megfosztja a
másik embert a teste feletti rendelkezés szabadságától. Az
áldozatok többsége erre „lefagyással” reagál, és ha a bénult
állapot tartósan fennmaradt, a feloldódás később sem
következik be. Legyen az autóbaleset vagy nemi erőszak, a
túlélő mechanizmus működésbe lép: lefagyás, bénult,
megkövült állapot, amely olykor valóságos
mozgásképtelenséggel, a test feletti uralom elvesztésének
érzésével jár. Egyesek ezt „sokkos állapotként” írják le, amely
tehát nem más, mint az életet fenyegető veszély okozta
stresszválasz, amely akkor lép működésbe, amikor az agy úgy
dönt, hogy sem a menekülés, sem a harc felvétele nem vezetne
eredményre. A  legveszélyesebb, legerőszakosabb kontextus
váltja ki.
Tom Tremblay, aki rendőrként az áldozatok érdekeit
képviseli, a nemi erőszakot úgy jellemzi, mint a
„legerőszakosabb bűncselekményt, amelyet az áldozat még
túlélhet”.{61} Ha mi magunk nem is estünk áldozatul efféle
erőszaknak, könnyebben megérthetjük, mit él át az áldozat, ha
úgy képzeljük el a tettet, mint egy gyilkossági kísérletet, amely
esetében a szex volt a fegyver.
A  nemi erőszak esetében az erőszakot nem úgy kell
elképzelnünk, mint más esetben: nem lőfegyvert vagy kést
használnak hozzá, és gyakran nem is olyasféle agresszióval jár,
amit más esetben láthatunk. Kényszerítésről van szó, arról,
hogy a kiszemelt személyt megfosztják a választás
lehetőségétől. A  túlélők azért nem „harcolnak”, mert a
fenyegetés túlságosan közvetlen, és a menekülés reménytelen; a
test ilyenkor a „lefagyás” lehetőségét választja, mert ez az a
stresszválasz, amely a legnagyobb túlélési esélyt… vagy a
legkíméletesebb halál esélyét kínálja.
A  traumát nem egyetlen meghatározott incidens váltja ki.
A  tartós stressz és a folyamatos, sorozatban jelentkező
bántalmazások hatására alakul ki, például egy olyan
kapcsolatban, ahol a szex nem az áldozat akaratából, technikai
értelemben véve mégis a hozzájárulásával történik, mivel a
célszemély inkább igent mond, csak hogy elkerülje a sérülést,
vagy azért, mert nem tud szabadulni a kapcsolatból. Ebben a
kontextusban a túlélő szervezete lépésről lépésre megtanulja,
hogy sem elmenekülni nem tud a szituáció elől, sem harcolni
nem tud ellene; a lefagyás automatikus reakcióvá válik, mert a
tanult tehetetlenség még mindig a leghatásosabb eszköz a
túléléshez.
Mindenki egyéni túlélési stratégiával rendelkezik, ám ez igen
gyakran magában foglalja a valóságtól való eloldódás
motívumát. A  traumatikus esemény álomszerűnek tűnik,
mintha valójában meg sem történt volna. Ez az illúzió aztán
fokozatosan szertefoszlik, összeroppan a fizikai létezés és a
nyomasztó emlékek súlya alatt. A  tétova felismerés, hogy a
trauma valóban megtörtént, felszabadítja a pánik és a düh
érzését, amely korábban nem tudott a felszínre törni, hiszen a
túlélés minden mást háttérbe szorító ösztönzése nem engedte,
hogy a felszínre törjön.
Csakhogy a túlélés még nem jelent gyógyulást. A  túlélés
önműködő, mechanizmusai automatikusan mennek végbe,
gyakran a túlélő akarata ellenére. A  gyógyulás ezzel szemben
viszonylagos biztonságot igényel, illetve azt, hogy a bénultság
fiziológiai állapota elkülönüljön a félelem érzésétől, mert a
pánik és a düh csak így oldódhat fel, a ciklus csak így zárulhat
le.

Sem Camilla, sem Henry nem szenvedett traumát, viszont

Henry korábbi barátnője szexuális zaklatás áldozata lett,
mialatt együtt jártak.
Nem beszélünk eleget a trauma túlélésének témájáról, és
még ennél is kevesebb szót vesztegetünk a túlélők társaira,
akik óriási érzelmi munkát végeznek azzal, hogy
támogatják a túlélőt. A  nyugati országokban a támadások
túlnyomó többségét viszonylag kevés férfi – a kutatások
szerint a férfilakosság 5 százaléka – követi el,{62} ám ennél
sokkal többen vannak azok a férfiak, akiknek a partnere
már átélt ilyen támadást. És mégsem teszünk szinte semmit
azért, hogy a férfiakat megtanítsuk, hogyan támogathatják
partnerüket, és hogyan őrizhetik meg saját egészségüket,
lelki egyensúlyukat abban az esetben, ha korábban
bántalmazott partnerrel hozza össze őket a sors.
Henry alig volt tudatában annak, hogy előző partnerének
traumája hogyan hatott a saját szexuális viselkedésére,
egészen addig, míg ő és Camilla meg nem állapodtak abban,
hogy Henry „nyomulni” fog Camillára. Henryt kínosan
érintette ez a szerep, mert korábban nagy örömét lelte
Camilla szenvedélyességében. Camillának azonban sokkal
hosszabb időre volt szüksége ahhoz, hogy abba a bizonyos
„temperamentumos” hangulatba jöjjön.
Hogyan tudhatta Henry, hogy Camilla benne van a
dologban? Hisz tudjuk, akarni akarja a szexet Camilla, de
vajon tényleg vágyik rá? Csak úgy, minden fakszni nélkül?
Camilla úgy igyekezett feloldani Henry dilemmáját, hogy
a serkentő- és gátlórendszerről beszélt neki.
–  Nem vagyok különösebben fogékony a gátló
effektusokra. A  serkentőrendszerem meg elég lusta. Olyan
vagyok, mint a dugig megrakott költöztetőautó, aminek fel
kell kapaszkodnia a hegy tetejére. Tudod, hogy úgyis szólok
majd, hogy mikor jó. Bízhatsz bennem, azt is meg fogom
mondani, amikor valami gátlást okoz.
 – Oké – bólintott Henry. – Megdumáltuk.
Ekkor megint beállt közöttük az a fajta csend, ami akkor
szokott, amikor a beszélgetés egyik résztvevőjének azon
zakatol az agya, hogy a hallott információt hogyan tudná
beilleszteni korábbi ismeretei közé.
– Az, hogy lassan szeretnél előrehaladni, még nem jelenti
azt, hogy meg akarsz állni – ismételte Henry. – Lassan forr
fel a víz a tartályban, ennyi az egész.
– Így van.
– És megmondod, ha meg akarsz állni.
– Arra mérget vehetsz.
Henry, az úriember, Henry, a stréber bólintott.
– Azt hiszem, értem.
(Mint a 6. fejezetben kiderül, kicsit félreértette a dolgot, de
ígérem, hogy végül minden jóra fordul.)
 A túlélés pszichológiája

A  szexuális trauma a serkentő- és gátlórendszer felé történő

információátadást egyaránt érinti. A  korábban erotikusként
érzékelt és értelmezett ingereket és kontextusokat a traumát
követően az agy esetleg fenyegetésként érzékeli és értelmezi,
ezért az erotikus kontextus önmagában képes kiváltani a
gátlást. A gyógyulóban lévő túlélő tartósan magas stressz-szintje
blokkolhatja az erotikus ingereket, az „alacsony prioritású”
kategóriába sorolva őket.
Máskor a túlélő egy bizonyos erotikus viselkedési minta
foglyává válik. Agya kényszeresen próbálja meg nem történtté
tenni a traumát, „újrajátszani”, mintha másképpen történt
volna, mint ahogy valójában történt, vagy egyszerűen csak
próbálja megérteni, feldolgozni. Mint amikor tépkedjük a vart a
sebről, vagy a pattanást nyomkodjuk – az agy sem képes „békén
hagyni” a sebet, még ha tudja is, hogy akkor gyógyulna a
leghamarabb. Ez a magyarázata annak a jelenségnek, hogy sok
túlélő gyakran, sokszor rutinszerűen váltogatja a partnereit
anélkül, hogy úgy érezné, valóban kézben tartja a kapcsolatait,
valóban ő dönt a kapcsolat kezdeményezéséről és folytatásáról.
Ha traumatúlélő vagy, nagy eséllyel hatalmas érzelmi
erőfeszítést tettél már, hogy túljuss a traumán, és valószínűleg
még ugyanilyen hatalmas munka áll előtted. Ha a trauma
nemrég történt, vagy úgy érzed, nem oldódott meg (ha az előző
bekezdéseket olvasva hevesen verni kezdett a szíved, akkor
valószínűleg ez a helyzet), akkor minden bizonnyal intenzívebb
támogatásra van szükséged annál, mint amit ez a könyv
nyújtani tud. A  terápia egészen biztosan jót tenne. Nagyszerű
könyvek állnak rendelkezésre, véleményem szerint Bessel van
der Kolk műve, A test mindent számontart a legjobb. A túlélők és
azok, akik túlélőkkel állnak kapcsolatban, fontos információkat
tudhatnak meg belőle. Olyan könyvek is akadnak, amelyek
kifejezetten a szexuális traumák túlélőinek szólnak. Ilyen Staci
Haines műve, a Healing Sex: A  Mind-Body Approach to Healing
Sexual Trauma [A  gyógyító szex: a szexuális trauma egészelvű
megközelítése] és Wendy Maltz könyve, a The Sexual Healing
Journey: A  Guide for Survivors of Sexual Abuse [Kézikönyv a
szexuális bántalmazás túlélői számára].
Ha a trauma már nem új keletű, és többé-kevésbé sikerült
feldolgoznod, a szexuális életedben akkor is jelentkezhetnek
bizonyos utóhatások. Mindez tökéletesen érthető. A  szexuális
trauma természetéhez tartozik, hogy a teljes érzelmi életet
átszövi, és sokszor a legváratlanabb helyeken üti fel a fejét,
mint valami agresszív gyomnövény, amit újra és újra el kell
távolítani.
A  trauma maradványaival való megküzdésnek három
alapvető módja van: az egyik „felülről lefelé” halad, ez az
értelemre építő, úgynevezett kognitív megközelítés; a másik
„alulról felfelé” működik: a testből indul ki, szomatikus
megközelítésnek nevezzük; a harmadik „oldalirányban” halad,
ezt nevezzük idegen szóval mindfulnessalapú, vagyis tudatra
alapozó megközelítésnek.{63}
Felülről lefelé: a trauma feldolgozása. A  kognitív terápiának
számos típusa létezik: a kognitív viselkedésterápia, a kognitív
feldolgozóterápia, a dialektikus viselkedésterápia, és így tovább.
Mindegyikhez hozzá tartozik az a jelentés, amit a traumának
adott a túlélő, amelyet a különféle, e jelentésmezőn belül
kiépített hiedelmekre való rákérdezés követ, illetve olyan
viselkedési mintákat tudatosít – és kérdőjelez meg –, amelyeket
az áldozat maga alakított ki a trauma hatására.
Ehhez mindenekelőtt a gondolkodási és cselekvési mintázatok
felismerésére és tudatosítására van szükség, illetve arra, hogy
ezeket a mintázatokat újakkal helyettesítsük. Éld át a régi
érzéseket, de ezúttal ahelyett, hogy a szokásos önvédelmi
stratégiákhoz folyamodnál, próbálj az új szerint cselekedni.
A  mintázatok megváltoztatása során a trauma maradványai
jelentkezni fognak, de most tudod, hogy hiába jelentkeznek a
„fantomérzések”, biztonságban vagy. Ne feledd, mindent
megtettél azért, hogy megvédd magad; bocsásd meg mindazt,
amiért még mindig hibáztatod magad, és ismerd fel, hogy a
trauma egyedül a támadó hibájából következett be. Képzeld
magad elé azt, amilyen most vagy, a jelenlegi önmagadat,
biztonságban, amint nyugodtan ülsz; vagy képzeld el – és
fogadd el – magad olyannak, amilyen akkor voltál, légy te az,
aki megnyugtatást és biztonságot nyújt akkori önmagadnak,
biztosítsd afelől, hogy túl fogja élni, és az élete jobbra fordul.
Íme az új viselkedési és gondolkodási mintád: hagyd, hogy az
érzéseid keresztülvonuljanak rajtad.
Alulról felfelé: a test kezelése. Ha gondolkodási és viselkedési
mintáid kivesézésének ötletével nehezen barátkozol meg, a
testre alapozó terápiák – mint a szenzomotoros terápia vagy a
szomatikus élményterápia (Somatic Experience, SE){64} talán
jobban illenek hozzád. Az említett terápiák egyedülállóan
hatásosak lehetnek, ha a testedhez és a nemiségedhez való
viszonyod helyreállítása a cél a trauma után; kiegészítésül pedig
egyéb megközelítésmódot alkalmazó terápiák is szóba jöhetnek.
Amikor Kristen Chamberlin SE-terapeutával beszéltem erről,
rámutatott, hogy a testalapú terápiák meglehetősen lassan
integrálódnak a bevett terápiás gyakorlatba, mivel nincs
megfelelő kulturális keret, amelybe beilleszthetnénk azt a
folyamatot, amely során a test természetes módon feldolgozza a
fiziológiás stresszt (vagy ahogy én nevezem a folyamatot:
„lezárja a ciklust”). A  testünkkel szembeni bizalmatlanság
kulturális örökségünkből fakad. Tudatunkkal igyekszünk a test
fölé kerekedni, ami – miként azt Olivia is tapasztalta –
kiszolgáltatottá tesz bennünket a rossz megbirkózási
stratégiákkal szemben.
Chamberlin elmondta, hogy a saját praxisában mindig a
következő kérdésből indul ki: „Hogyan tudjuk a test organikus
intelligenciáját a gyógyulás szolgálatába állítani? Ahelyett, hogy
el akarnánk nyomni a test jelzéseit, inkább eszközként kell
használnunk. Bíznunk kell abban, hogy helyesen jelöli ki a célt
és az irányt, és mindössze annyit kell tennünk, hogy kifejezetten
a gyógyulásra koncentráljuk energiáit. Ez lehetővé teszi a
fiziológiás stressz kezelését és feloldását.” Ebben valóban
bízhatunk, hiszen szexuális életünk számos nehézsége a
feldolgozatlan fiziológiás stressz következményeként
jelentkezik. Ha megválunk a régi, mindig bevégezetlen
stresszválaszainktól, akkor lehetőséget teremtünk arra, hogy
visszatérjünk oda, ahol egykor elakadtunk.
Ha sikerült azonosítanod az akadályt, ami eltorlaszolta az
utadat, legjobb, ha türelmes és szeretetteljes figyelemmel
fordulsz felé. Meglátod, úgy elolvad, mint a hó a napon. Csak
hagyni kell. Az érzelmek fiziológiai értelemben a lavinára
hasonlítanak, amelyek feltartóztathatatlanul végigjárják az
útjukat, és ha hagyjuk, akkor le is zárják a ciklust. Tovább
akarnak lépni. Hagyd, hadd tegyék! Lehet, hogy ez sírással,
remegéssel, megrázkódtatással jár. Észlelni fogod, hogy a tested
akaratod ellenére fogja produkálni ezeket a tüneteket. A tested
tudja, mit kell tennie, és ha szép csendesen rábízod, akkor végre
is fogja hajtani, amit tennie kell. Csak ülj le mellé csendben,
mintha beteg gyerek mellett virrasztanál.
Oldalirányból: a tudatos jelenlét (mindfulness). Talán a
legkevésbé közvetlen út a leggyengédebb. A  tudatos jelenlét
gyakorlását anélkül is elkezdheted, hogy valaha közvetlenül
foglalkoznod kellene magával a traumával. A trauma idővel utat
talál magának a felszínre, mint a repeszszilánk a rég begyógyult
sérülésből. A  tudatos jelenlét gyakorlatát ma már jó néhány
kiváló mű segít megtanulni.
Az egyik kedvencem a Mark Williams, John Teasdale, Zindel
Segal és Jon Kabat-Zinn által jegyzett A  tudatos jelenlét a
gyakorlatban című munka. Hasznos útmutatóul szolgálhat
minden nyomasztó érzelmi élmény feldolgozásához.
A  tudatos jelenlét gyakorlatát a következő néhány pontban
igyekszem összefoglalni:

1.  Kezdetnek elég két perc. Naponta két percen át

összpontosíts a légzésedre: figyeld, ahogy a levegő
megtölti a mellkasodat és a  hasüregedet, aztán ahogy
elhagyja a testedet. Figyeld, hogyan emelkedik és
süllyed a mellkasod.
2.  Eleinte tapasztalni fogod, hogy minduntalan
elkalandoznak a gondolataid. Ez egészen természetes.
 Voltaképpen ez a lényeg. Hagyd, hogy az oda nem
tartozó gondolatok távozzanak – hiszen mihelyt letelt a
két perc, visszatérhetsz hozzájuk  –, és engedd, hogy a
figyelmed visszatérjen a légzésedhez.

A  tudatos jelenlét gyakorlata éppen így fejti ki a hatását:

A gondolataid elkalandoznak, aztán visszatérnek a légzésedhez.
Nem annyira arról szól a dolog, hogy a légzésedet figyeled,
inkább az ítélkezés nélküli észlelésre szoktat rá, illetve
megtanítja, hogyan hagyd figyelmen kívül azt, amivel nem
akarsz foglalkozni. A  „tudatosság” a légzésedre, illetve a
légzésedre koncentráló figyelemre vonatkozik. A  figyelmed
irányításának elsajátítása révén a tudatod feletti uralom
készségét gyakorolod ahelyett, hogy a tudatod uralkodna rajtad.
A  rendszeres, kétperces gyakorlás eredményeképpen a nap
során visszatérő módon olyan rövid szakaszok jelentkeznek
majd, amikor tudatosítod magadban, hogy mire figyelsz éppen,
ami után eldöntheted, hogy akarsz-e az adott ingerre figyelni
vagy inkább másra összpontosítanál. Az, hogy mire figyelsz,
kevesebbet számít, mint az, hogyan figyelsz rá.
A  módszer közvetett, ám annál hathatósabb segítséget adhat
ahhoz, hogy kertedből kigyomláld a trauma nyomait.
A  legfontosabb, hogy észrevedd, amikor a gyom felüti a fejét;
aztán eldöntheted, hogy öntözöd-e, vagy kitéped, trágyázod,
vagy csak hagyod, hadd nőjön, ha akar. A  trauma hajtásai
lassan eltűnnek, feltéve,  hogy úgy döntesz, nem táplálod őket.
Minél többször döntesz úgy, hogy többé nem óvod, nem
táplálod tovább a traumát, annál gyorsabban tűnik el az
életedből.
 A  tudatos jelenlét mindenkinél, mindenféle lelki baj esetén
beválik. Ennél a módszernél a tudatod a kertész, a kert pedig a
tested. Ha ennek a könyvnek a nyomán csak egyetlenegy dolgot
változtatsz meg az életedben, annak örülnék, ha az a napi
kétperces gyakorlás bevezetése lenne. A  gyakorlat lehetőséget
teremt arra, hogy „tiszteletteljes figyelemmel fordulj az
érzelmeid felé”, hogy megkülönböztesd az érzelmek okait az
érzelmek következményeitől, és megtanít arra, hogyan tartsd
kézben őket.{65}
 A szerelem (az érzelmi kötődés) eredete

Platón Lakoma című dialógusának egyik szereplője,

Arisztophanész a következő parabolisztikus történettel
támasztja alá azt az állítását, mely szerint a szerelem az emberi
természethez tartozik (azok, akik elalszanak az ilyesmin,
hallgassák meg a The Origin of Love című dalt John Cameron
Mitchell filmjéből, a Hedwig és a mérges csonkból).
Az ember valaha kétarcú lény volt négy karral, négy lábbal,
két nemi szervvel. Egyesek két női félből, mások két férfi félből,
megint mások egy férfi és egy női félből voltak összegyúrva. Az
istenek azonban szerettek volna nagyobb hatalmat gyakorolni
felettük, ezért Zeusz egy villámmal kettévágta őket. Attól a
pillanattól fogva megismerték a szenvedést, amely – miként
Hedwig énekli a filmben – „kettéhasítja a szívet”.{66}
A  parabola szerint a szerelem a saját teljes emberi lényünk
iránti vágy. Bejárjuk a Földet, hogy ráakadjunk énünk elveszett
felére, és amikor két fél megtalálja egymást, ahogy
Arisztophanész mondja,

„Ha aztán rátalál igazi másik felére – legyen akár a fiúk

barátja, akár a szépnemé  –, csodálatosan rabjává lesz
vonzalmának, önnön másának, szerelmének, s úgyszólván
a világért se bocsátanák el egymást egy pillanatra sem. És
így múlatják el egész életüket egymással, s képtelenek
kinyögni, tulajdonképpen mit is akarnak egymástól.”{67}

Arisztophanész leírása pontosabb, mint hinnéd. A  kötődés

vágya az oka annak, hogy szerelembe esünk, ami bizonyos
értelemben a teljesség keresése – a biológia szintjén.
A kötődés az evolúció során kialakuló érzelmi mechanizmus,
amely az utódokat felnőtt gondviselőjükhöz kapcsolja. Azt
hiszem, az ember születésére pontosan illik a leírás, miszerint a
fájdalom, amit ilyenkor érzünk, olyan, mintha egy darab
leválna a testünkből. Aztán, ahogy Christopher Hitchens
fogalmaz, amikor szülővé válunk, „a szívünk folyton valaki
másnak a testében dobog”.{68}
Már csecsemőkorban erős kötődést alakítunk ki a
felnőttekkel, és keressük gondozóink közelségét. Születésünk
óta a saját teljességünket keressük, a biztonságot, és énünk azon
részének a biztonságát, amely ugyan a mienktől különálló
testben lakozik, ám a szívünk őbenne dobog. A  szeretet –
kötődés.
A serdülőkorhoz érve a szüleinkhez való kötődés mellett, azt
egyre inkább háttérbe szorítva a kortársakhoz való kötődés és
a  szerelem is megjelenik. Bizonyos velünk született
magatartáselemek aktiválják a kötődés mechanizmusát, akár a
csecsemőről és gondozójáról, akár két, szerelmi kapcsolatba
lépő felnőttről van szó: a szemkontaktus, a mosoly, az arc
simogatása, az ölelés, és így tovább. A  felnőtté válás
közeledtével azonban a szexuális jellegű magatartáselemek
egyre inkább beépülnek a kötődést aktiváló tényezők sorába.
Az agyműködésre vonatkozó kutatások kiderítették, hogy a
szülőhöz való kötődés tapasztalata során a mezolimbikus
rendszerek (vágy/tetszés/tanulás a 3. fejezetből) aktivitása
messzemenő hasonlóságot mutat azzal, ahogy a szerelmi
kötődés esetén működik az agy. A  hasonlóság nem annyira a
vágy, inkább a tetszés aktiválásával kapcsolatban áll fenn.{69}
Ugyanakkor a csalódással együttjáró fájdalom is végső soron a
kötődésre vezethető vissza. Csecsemőként az életünk szó szerint
azon múlik, hogy felnőtt gondozóink segítségünkre sietnek-e,
amikor szükségünk van rájuk. Felnőttkorban ez már nem áll
fenn, de ezt a testünk nem tudja. A testünk biztos abban, hogy
ha a kötődésünk tárgya nem jön vissza, meghaluk.
Szóval igen, a szerelem jó dolog. Azt sugallja, hogy „ép
vagyok”.
Kivéve, amikor annyira fáj, hogy azt hisszük, belehalunk.
Ilyenkor a „sérült vagyok” tudatállapotába taszít bennünket.
 A szerelem tudománya

Társadalmi érintkezéseink során mindannyian sok

embertársunkkal létesítünk kapcsolatot. Önmagunk
teljességének és épségének az érzése kétféle forrásból
táplálkozik: egyrészt saját magunkból, abból, hogy mi mennyire
érezzük egésznek magunkat, illetve a barátainkhoz,
családunkhoz, mindenekelőtt pedig a partnerünkhöz fűződő
kapcsolatokból. A  szeretet és odaadás különleges válfaját, amit
egy meghatározott személy iránt érzünk, „szerelemként” tartjuk
számon. Ha van gyereked vagy voltál már szerelmes életedben,
magad is jól ismered a kötődés narratíváját, a kötődési folyamat
állomásait jelző viselkedési mintázatokat.
A  közelség keresése. Úgy érzed, összekapcsolódsz a másik
emberrel, ezért jólesik, ha a közelében lehetsz (tetszés), és
vágysz rá (vágy), hogy a lehető legközelebb légy hozzá.
A  legtöbb szülő tudja, miről beszélek: amikor a totyogó
kisgyerek igyekszik bekukucskálni a fürdőszoba ajtaja alatt a
résen, miközben a szülő szeretne fél percre magára maradni,
hogy nyugodtan pisilhessen. Szerelmi kapcsolat esetén a
közelség keresése megnyilvánulhat a közösségi oldalakon való
kapcsolatkeresésben, sms-váltásokban, telefonhívásokban, de
abban is, ahogy a suliban naponta harmincszor elsétálunk
imádottunk öltözőszekrénye mellett, hátha ott találjuk, vagy
igyekszünk korán meglépni a munkahelyünkről, hogy mielőbb
hazaérjünk – hozzá.
Biztonságkeresés. Ha valami baj történik velünk, kötődésünk
tárgyának szeretnénk töviről hegyire beszámolni mindenről;
megnyugvást keresünk nála. Felnőtt kapcsolat esetén ez annak
a telefonhívásnak felel meg, amelyben beszámolunk
kedvesünknek a hosszú, fárasztó nap eseményeiről. Amikor a
stresszválasz aktiválódik, a kötődési mechanizmus azt mondja:
„Enyhítsd a stresszt azzal, hogy kapcsolatba lépsz a kötődésed
tárgyával.” Ez a „gondoskodó reakció” dinamikája, amelyre
később visszatérek.
Szeparációs félelem. Amikor kötődésünk tárgya távozik,
fájdalmat érzünk – akit szeretünk, az hiányzik nekünk.
A  felnőtteknél ez a magány sajgó érzésként jelentkezik, ha a
párunk mondjuk elutazik egy konferenciára. Egy ideig bírjuk,
de ha túlságosan sokáig tart a távollét, a hiány elviselhetetlenné
válik.
Érzelmi otthon. Érzelmi otthonunk ott van, ahol a szeretett
személy tartózkodik. Aki átélte már, hogy az üzleti útról
hazaérve fáradtan ledobta magát a kanapéra a kedvese mellé,
megfogta a  kezét, és elmesélte neki, mi minden történt, mióta
utoljára látták egymást, az pontosan tudja, milyen érzés ez.
Egy életből vett példa: a nővérem, Amelia férje középiskolai
énektanárként dolgozott. Minden második évben egy-két hetes
európai koncertturnén vett részt a kórusával. Ahányszor
elutazott, a nővérem mindig arról panaszkodott, hogy
„honvágya” van, holott ő maga ki sem lépett otthonról. Mindez
azért történhetett, mert a nővérem számára a férje jelentette az
„érzelmi otthont”, a biztonságos menedéket. Ezért élte át a
szeparációs szorongást.
Ameliának a Jane Eyre a kedvenc könyve. Mr. Rochester, a
történet főhőse maga is a kötődésről és a szeparációs
szorongásról beszél, amikor így szól Jane-hez:
„Mert nekem néha az a furcsa érzésem támad – különösen
ha így együtt ülünk, mint most  –, az a furcsa érzésem
támad, hogy a bal oldali bordáim alól egy darab zsineg
indul ki, és az szorosan és kioldozhatatlanul össze van
kötözve egy másik zsinegdarabbal, amely meg a maga
bordájához nőtt. De ha a zúgó csatorna és néhány száz
mérföldnyi szárazföld lesz kettőnk között, attól félek, ez az
összekötő zsinór mégis elszakad, és akkor – ez a
kényszerképzetem – belül vérezni fogok.”{70}
 Szex és kötődés: a sötét oldal

Mr. Rochester szavai olyasféle érzést írnak le, amelyben a

kötődés és a stressz elválaszthatatlanul összekapcsolódik. Ezt
szorongó kötődésnek nevezzük.
Az előző fejezetben már megemlítettem a bántalmazó
kapcsolatokban élő nőkről szóló történeteket, amelyeket John
Gottman rögzített. Gottman vizsgálati alanyai elmondták, hogy
a szex gyakran közvetlenül az erőszakos tettet követően esik
nekik a legjobban. Beszéltem Isabelről is, a What Do Women
Want? szereplőjéről, aki az után a férfi után sóvárog, akinek
esze ágában sincs elköteleznie magát mellette, miközben a saját,
amúgy csodálatos barátja alig tud érdeklődést kicsiholni belőle.
A veszéllyel járó kötődésnek a szexre gyakorolt hatásáról szóló
kutatások mindkét jelenség hátterére fényt derítenek.
A  kötődés nélkülözhetetlen az egyed túléléséhez; emberi
kapcsolataink nélkül nem tudnánk élni. Ha a számunkra fontos
személyt veszély fenyegeti, bármit megtennénk, hogy
megmentsük, mivel számunkra nem létezik nagyobb, súlyosabb
tét, mint a kötődésünk tárgyához fűződő kapcsolatunk.
A  fenti állításomat alátámasztó tudományos ismeretet
minden idők egyik legmegrázóbb pszichológiai kísérlete
támasztja alá. A kísérlet éppen azért megrázó, mert azt mutatja,
hogy kötődésünk milyen alapvető módon befolyásolja érzelmi
jóllétünket. Az emlősök esetében mindenesetre így van. Az
úgynevezett „szörnyeteg anya” kísérleteket Harry Harlow
vezetésével végezték a huszadik század közepén. A kísérletben
szereplő rhesusmajomkölykökben kötődést alakítottak ki a
kutatócsoport által kifejlesztett „gépanyákhoz”. Amikor a
majomkölykök érzelmi kötődése már megalapozódott, a gépezet
hirtelen szörnyeteggé változott: áramütést adott a kölyköknek,
megszúrta őket, hideg levegőt fújt rájuk, ellökte őket magától.
Vajon mit tettek a majomkölykök, amikor „anyjuk” rosszul
bánt velük, lerázta őket, elutasította a közeledésüket?
Visszarohantak hozzájuk.
A  This American Life című rádióműsor egyik adásában
Deborah Blum, a Harlow életéről szóló Love at Goon Park
szerzője a következőképpen fogalmazott:

„A  majomkölykök folyton visszatértek az anyákhoz, és

mindent elkövettek, hogy újra megszerettessék magukat
velük. Hozzájuk bújtak, simogatták őket, hízelegtek,
pontosan úgy, ahogy az embergyerekek teszik az
anyjukkal. A  pajtásaikkal sem játszottak többé. Látszott,
semmi más nem érdekli őket, csak az, hogy helyrehozzák a
kapcsolatot. Annyira fontos volt a számukra.”{71}

Nincs semmi meglepő abban, hogy ezt tették. Hiszen ha érzelmi

nehézségeink vannak, a kötődésünk tárgya a biztos pont. Még
akkor is – vagy különösen akkor  –, ha kötődésünk tárgya
egyúttal a baj forrása is.
Ahogy a rhesusmajomkölykök a kötődés magatartáselemeit
használták a „szörnyeteg anyákhoz” fűződő kapcsolatuk
helyreállítására, az instabil kapcsolatban élő nők valószínűleg a
szexet használják a kötődés megerősítésére, felépítésére vagy
helyreállítására. Isabel a szeparációs félelem fenyegetésében a
kötődése tárgyához való közelségre „vágyott”. A dopamin és az
oxitocin a maguk komisz módján rászedték Isabel
vágymechanizmusát, a kötődése tárgya felé tolták őt, aki pedig
nem akart vele közösséget vállalni, ezzel újra és újra aktiválva a
nőre jellemző kötődésmechanizmust, amelybe a biztonságos
menedék, az érzelmi biztonság is kódolva volt.{72}
Ez tehát a stressz és a kötődés kapcsolatának,
összefüggésének sötét oldala: az „elvesztem” érzése, amely arra
késztet bennünket, hogy megszilárdítsuk kapcsolatunkat a
kötődés tárgyával, és elérjük az „otthon vagyok” állapotát. Sue
Johnson író-terapeuta ezt „vigasztaló szexnek” nevezi.
A  „vigasztaló szex” mögött az a vágy áll, hogy újra és újra
bebizonyítsuk magunknak: szeretnek bennünket.{73}
A  kedves, figyelmes és odaadó férfival való kapcsolat nem
kelti Isabelben az „elvesztem” érzését. Ez jó dolog, csak éppen
azzal a  következménnyel jár, hogy a vágyát sem tudja
felkorbácsolni. Ami viszont elég nagy baj.
A megoldás? Isabelnek tovább kell lépnie.
 Szex és kötődés: a szex, amely előreviszi a
cselekményt

Jane Eyre-t és Mr. Rochestert ugyan nem láttuk szeretkezés

közben, de úgy képzelem, olyan lehetne, mint a modern
szerelmes regényekben ábrázolt szex, amely a pénisz–vagina
közösülést a „kiteljesedés keresésének” metaforájaként
értelmezi. Mintha Edward Rochester hímvesszője volna a
kulcsa annak a lakatnak, amely megnyitná Jane szívének
ajtaját. A mai erotikus regények valósággal tobzódnak a hasonló
metaforákban.
Jómagam is regényolvasó vagyok. Olyan sokat foglalkoztam a
szexuális természetű erőszakkal, hogy bevallom, szükségem
van a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” idilljére, melyet a
romantikus regényekben mindig meg is találok. Ez a műfaj
elsősorban a női olvasókat veszi célba, többnyire női szerzők
írják őket, és mindenekelőtt a nők szexuális és kapcsolati
igényeit szolgálják ki. Éppen ezért a huszonegyedik századi
erotikus regények egészen mások, mint a Jane Eyre vagy a
Büszkeség és balítélet. Vannak bennük szexjelenetek. Jó sok.
Némelyikben olyan sok, hogy inkább a nőknek szóló pornográf
irodalom kategóriájába illenek. Mégis, azok az erotikus
regények a legjobbak, amelyekben a szexjelenetek nem pusztán
a szórakozást szolgálják. A  legjobb regényekben a szex
előreviszi a cselekményt, és a kötődés egyik meghatározó
magatartási mintájaként minden elébük tornyosuló akadályt
legyőzve beteljesüléshez juttatja a hőst és a hősnőt.
Példaként álljon itt Laura Kinsale Flowers from the Storm
című regényének főszereplője, aki meg-megújuló kísérleteket
tesz arra, hogy elhagyja a főhőst, és visszatérjen az apjához, de
amint a volán mögött ülve távolodik kedvesétől, minden
mérfölddel egyre nő benne a (szeparációs) szorongás, amíg
aztán hátat nem fordít apjának, és vissza nem tér a főhőshöz (a
közelség keresése), hogy, khm… „a legnyersebb szenvedéllyel”
essenek egymásnak.{74}
Az erotikus regények narratívája mindig valamiféle
problémás, konfliktusos kötődésre épül, és az „elvesztem”
állapotából az „otthon vagyok” állapotába való eljutást teszi a
témájává. A  szex mint a kötődést megerősítő magatartás pedig
minden esetben főszerepet játszik a történetben.
A „cselekményt előrevivő” szex témájáról sokat beszélgettem
a barátnőimmel, akik minden alkalommal tágra nyílt szemmel
figyeltek, végül hozzátették: „Igen. Aztán férjhez mész, és a
történet véget ér. Hepiend. De mi van utána? Ez nem fair.”
Hát… tényleg nem az. De a megoldás kézenfekvő: folytasd a
történetet te magad!
Ha tehát azt gondolod: „A  fenébe is, hát vagy vadonatújnak
vagy működésképtelennek kell lennie a kapcsolatnak ahhoz,
hogy izgalmas legyen a szex?”, nos, akkor jó hírem van. Persze
rossz hírem is van, de utána megint jók következnek.
Az első jó hír az, hogy a szex, amire áhítozol, gyakran nem az
a szex, ami jólesik. Emlékezz vissza, a tetszés és a vágy nem
ugyanaz. Ez a „vigasztaló szex”, amely „megnyugtató, de nem
erotikus”, szemben a szex másik fajtájával, amely erotikus
ugyan, de érzelmileg üres.{75} A  vigasztaló szex
megkönnyebbülést nyújthat, mivel csökkenti a szorongást. De a
megkönnyebbülést nem szabad összetévesztenünk a
gyönyörrel.
Képzeld el, hogy nagyon-nagyon kell pisilned, de jó sokáig
várnod kell, mire bejutsz a vécére. Amikor végre könnyíthetsz
magadon, olyan intenzív a megkönnyebbülés érzése, hogy az
már-már a gyönyör határát súrolja. Az instabil kapcsolatok
esetében a szex valahogy így működik. Ha a szorongás és a
bizonytalanság határozza meg a kapcsolatodat, az bizony nem
jó érzés, ahogy nem kellemes az sem, amikor nem tudod
elvégezni a dolgodat, amikor szólít a szükség. A  helyzet
feloldása megkönnyebbülést hozhat, de az csak
megkönnyebbülés, nem több.
Csakhogy mi többet várunk a nemi életünktől és a szerelmi
kapcsolatainktól annál, hogy pusztán megkönnyebbülést
hozzanak a számunkra, ugye?
A jó hír tehát az, hogy ha a kapcsolatodból hiányzik az efféle
intenzív sóvárgás a szex után, az nem feltétlenül jelez bajt.
A  rossz hír pedig, hogy az, aki a kapcsolatát valamilyen vélt
vagy valós külső vagy belső fenyegetettség miatt instabilnak
érzi, gyakran erősebben sóvárog a szex után. A második jó hír:
rengeteg látványos kísérletet végeztek már olyan emberekkel,
akik évtizedeken át csodás nemi életet éltek. A kísérletekből az
derült ki, hogy a számukra a „megfelelő mértékű biztonság” volt
a kulcs. Ezekről a kutatásokról a 7. fejezetben írok majd
bővebben, most azonban azokra az egyéni különbségekre
szeretnék szót keríteni, amelyek befolyásolhatják, miként
kezeljük a kötődést a kapcsolatunkban.

Térjünk vissza Laurie-hoz, aki elmesélte nekem a kudarcba

fúlt kéjutazás történetét, amelynek csúcspontját a kiborulást
követő, meglepetésszerű siker jelentette.
–  És aztán? – kérdeztem. – Mi történt a szenvedélyes
szeretkezés után?
–  Aludtam vagy három órát… ami majdnem olyan
jólesett, mint a szex. Csak azt bántam, hogy mindehhez arra
a bőgős jelenetre volt szükség.
–  Nekem úgy tűnik, hogy a sírás feloldotta benned a
feszültséget, ami korábban a gátlásaidat okozta, és
felszabadította a serkentőmechanizmusodat.
–  Hm. Szóval azt mondod, ahhoz, hogy gyakrabban
szeretkezhessek, többet kellene sírnom?
–  Valóban azt gondolom, meg kellene találnod a módját,
hogy megszabadulhass a felgyülemlett feszültségtől –
feleltem. – Különösen, hogy a stresszoroktól a jelek szerint
nemigen tudsz megszabadulni. Johnny a kötődésed tárgya,
igaz? Hozzá fordulsz, ha bajod van, a tested pedig másra
sem vágyik, mint hogy szeressen, és hogy szeressék. Jól
mondom?
– Jól.
– Akkor javasolhatok valamit?
– Kérlek.
–  Hagyj fel a szexszel. Semmi szex: legyen ez a szabály,
mondjuk… egy hónapon át. Nyilvánvaló, hogy szeretetre és
törődésre vágysz, és magad is ezt szeretnél adni a
partnerednek, de a jelenlegi életed miatt generálódó stressz
gátlásokat támaszt benned, és az a nyomás, hogy igenis
nemi életet kell élned, csak rontja a helyzetet. Tehát amíg
nem sikerül hatékonyabb stresszkezelési stratégiát
kidolgoznod, addig tiltsd el magadtól a szex valamennyi
formáját.
–  Nem látom be, hogy ennek mi értelme volna. Úgy
javítsam meg a nemi életemet, hogy megszüntetem?
–  Nem szünteted meg. Csak megváltoztatod a
kontextusát.
–  Még most sem értem. Elutazunk; összeveszünk; bőgök;
és összejön a dolog.
–  Ide hallgass, nem az én dolgom kitalálni, hogy milyen
kontextus működne neked. És tudod, mi a vicc? Hogy még
csak nem is a te dolgod. Az a lényeg, hogy a stressz a hunyó
ebben a sztoriban. A  stressz összes fajtája, beleértve azt a
stresszt is, amit a tudat kelt, hogy a stressz az oka a
gátlásaidnak. Elsősorban erről van szó. A cél tehát az, hogy
ne stresszelj amiatt, hogy a stressz beindítja a gátlásaidat.
Fogadd el ezt a tényt. Hidd el, teljesen normális, hogy így
van. A kontextussal van baj. Változtasd meg a kontextust, és
várj; nézd meg, mi történik.
Laurie sóhajtott, aztán hazament, és megbeszélte a dolgot
Johnnyval. Úgy döntöttek, hogy megpróbálják. Az 5.
fejezetben elmondom, milyen eredménnyel. Azt azért már
most elárulhatom, hogy a kontextus megváltoztatásának
egyik hatásos módja az, ha kizárjuk a teljesítmény miatti
szorongást, amit a szex „kötelező” volta miatt érzünk.
 A kötődés módjai

Hogy felnőttként kihez és hogyan kötődünk – vagyis a

kötődésünk módja, „stílusa”  –, nem utolsósorban attól függ,
hogy szüleink hogyan neveltek bennünket.
A kötődés módját a legtágabb értelemben a „biztos”, illetve a
„bizonytalan” jelzőkkel írhatjuk le. Gondoljunk arra, hogy a
csecsemő élete szó szerint felnőtt gondozóinak kezében van,
ezért a csecsemő számára létfontosságú, hogy biztosítsa a maga
számára a gondozó állandó figyelmét, megakadályozza, hogy
gondozója elhanyagolja őt. Ha felnőtt gondozóink (általában a
szüleink) kiszámítható módon mellettünk állnak, elérhetők,
amikor szükségünk van rájuk, kötődésünk biztos, szilárd
alapokra épül. Ha sírunk, hozzánk sietnek. Ha bajban vagyunk,
segítenek. Persze egyetlen gondozó sem lehet mindig, minden
pillanatban elérhető, de ha elég megbízhatóan ott vannak,
akkor a kötődésünk biztos lesz. E feltételek teljesülése esetén
megtanuljuk, hogy ha a felnőtt gondozó távozik is, hamarosan
vissza fog jönni; hogy nem fognak elhagyni bennünket.
A  biztosan kötődő gyerekek felnőttként nagy valószínűséggel
biztos kötődést alakítanak ki szerelmi partnereik felé, míg azok
a gyerekek, akiknek a felnőtt gondviselőkhöz való kötődése
bizonytalan volt, felnőttként is bizonytalanul kötődnek szerelmi
partnereikhez.
Ám ha a szülők rendkívüli stresszterhelés alatt élnek, sok
gyermekről kell gondoskodniuk, alkohol- vagy drogfüggők,
esetleg hangulat- vagy személyiségzavarokkal küzdenek, nem
feltétlenül lesznek elérhetők a gyermekeik számára, amikor
azok igénylik, sem fizikai, sem érzelmi értelemben. Ha felnőtt
gondviselőink nem megbízhatók, a kötődésünk bizonytalanná
válik. Az Egyesült Államok lakosságának nagyjából a fele biztos
kötődésű, a másik fele bizonytalanul kötődik.{76}
A  bizonytalan kötődés esetén kétféle stratégia lehetséges: a
szorongás és az elkerülés. A szorongó kötődés esetén a személy
olyan módon igyekszik megelőzni a számára legnagyobb
veszélyt – azt, hogy elhagyják  –, hogy kétségbeesetten csüng a
kötődés tárgyán. A  szorongón kötődő gyerekek általában
hajlamosak a féltékenységre, és intenzív szeparációs félelmet
élnek meg. Ezt a mintát felnőttkorukban is követik. Az elkerülő
kötődési stílus jellemzője, hogy a személy úgy igyekszik
legyűrni, csökkenteni a veszélyt, hogy a kötődés tárgya elhagyja
őt, hogy egyetlen meghatározott személyhez sem kötődik
igazán. Az elkerülő magatartású gyerekek nem mutatnak
szorosabb kötődést a szüleik iránt sem, mint bármely más
felnőtt iránt; az elkerülő magatartású felnőttek a kutatások
szerint szexuális kapcsolataikat tekintve is a személytelen, mély
kötődést nem igénylő kapcsolatokat részesítik előnyben.
Az egyes kötődési stílusok szemléltetésére álljon itt a
következő táblázat, amelynek összeállításakor a kutatók
bizonyos állításokat rendeltek a különböző kötődéstípusokhoz.
{77}
Na most, ha felszólítanálak, hogy találd ki, melyik típushoz
tartozó személyek élnek igazán boldog nemi életet, a biztos
kötődésűek vagy a bizonytalan kötődésűek, mire tippelnél?
Hát persze. A biztos kötődésűek. Egyértelműen.
Egy 2012-es, a szex és a kötődés összefüggését vizsgáló kutatás
megállapította, hogy a biztos kötődés a kielégítő nemi élet
összes paraméterével kapcsolatban áll. A biztos kötődésűeknek
pozitívabb gondolataik vannak szeretkezés közben, gyakrabban
élnek nemi életet, a nemi vágyat és az orgazmust intenzívebben
élik át, magasabb szinten és könnyebben kommunikálnak a
szexszel kapcsolatban.{78} Nagyobb hangsúlyt fektetnek arra,
hogy a nemi aktus a kölcsönös beleegyezés alapján történjen, és
a biztonságos szex szempontjaira, például a fogamzásgátlásra is
több figyelmet fordítanak. Jobban élvezik a szexet, és jobban
figyelnek partnereik igényeire, erősebb kapcsolatot tételeznek a
nemiség és a szerelem között, nagyobb valószínűséggel tartanak
fenn elkötelezett kapcsolatot, és szexuális magatartásuk is
magabiztosabb. A  biztos kötődésű emberek egészségesebb és
örömtelibb nemi életet élnek.
A  szorongó kötődésűeknél gyakoribb a szorongás által
vezérelt „vigasztaló” szex, vagyis a szexnek az a típusa, amely
mindenekelőtt a kötődés megerősítésére törekszik; ez azzal jár,
hogy nemi életük intenzívebb, ám kevésbé örömteli. A szorongó
kötődők többet aggódnak a szex miatt, mégis egyenlőségjelet
tesznek a szex minősége és a kapcsolat minősége közé. Nagyobb
valószínűséggel tapasztalnak fájdalmat a nemi aktus közben,
különösen azokban a kapcsolatokban, amelyek esetében a
partnerek közötti intimitás szintje alacsony. A  vizsgálat azt is
kimutatta, hogy a biztonságos szex szempontjaira kevésbé
figyelnek – ritkábban használnak óvszert, gyakrabban
fogyasztanak alkoholt vagy drogot a nemi aktust megelőzően,
így aztán nem meglepő, hogy esetükben gyakoribb a nemi úton
terjedő betegségek és a nem kívánt terhességek előfordulása.
A  szorongó kötődők számára a nemi élet több fájdalommal,
aggodalommal és magasabb egészségügyi kockázattal jár.
A bizonytalan kötődés szorongó és elkerülő típusához tartozó
emberek nagyobb valószínűséggel tartanak fenn kényszeren
alapuló szexuális kapcsolatot. Az elkerülő kötődésűek később
kezdenek nemi életet élni, ritkábban élnek nemi életet, és nemi
életük a közösülésre koncentrálódik. Elfogadóbbak a tartós
kapcsolaton kívüli, alkalmi szexszel, több egyéjszakás
kalandjuk van, és gyakrabban létesítenek szexuális kapcsolatot
azért, hogy megfeleljenek bizonyos társadalmi elvárásoknak. Az
elkerülő kötődők gyakorta érzik úgy, hogy szexuális élményeik
nem kötődnek igazán életük egészéhez, a kapcsolataikhoz.
 A  bizonytalan kötődés a gátlórendszer aktiválódásának
elsődleges oka. Az örömteli nemi élet mibenlétét csak akkor
érthetjük meg, ha értjük a kötődés mibenlétét. Ebből
következően nem létezhet kielégítő szexuális élet anélkül, hogy
megtanulnánk, hogyan kezeljük a kötődést a kapcsolatainkban.
 A kötődés kezelése: fantomérzéseink, az „alvó
sündisznók”

A  kötődés típusa a kielégítő szexuális élet és a jó párkapcsolat

megkerülhetetlen tényezője, amely nemcsak egyénenként
változó, hanem minden kapcsolatban más és más.{79} Ráadásul
változni is képes.{80} Ez azonban nem jelenti azt, hogy könnyen
irányítható is; a változáshoz olykor terápia szükséges. Sok
esetben mégis jelentős haladás érhető el, amennyiben képesek
magasabb szinten tudatosítani érzelmi reakcióikat, mégpedig
ítélkezés nélkül. A  jó könyvek sokat segíthetnek ebben. Ilyen
Sue Johnson könyve is, a Love Sense: The Revolutionary New
Science of Romantic Relationships, amely az érzelmi alapú
párterápia módszerét mutatja be. Johnson felfogásában a
kötődés és a nemiség szorosan összekapcsolódik. Csakhogy a
párok nehezen beszélnek szexuális problémáikról. Olyannyira
szemérmesek vagyunk a témával kapcsolatban, annyira tartunk
attól, hogy megbántjuk a partnerünket, hogy nem felelünk meg
partnerünk elvárásainak, hogy külön el kell sajátítanunk annak
a módját, hogyan legyünk gyengédek és megértők egymáshoz.
Arra jutottam, a szexről és a szerelemről való
kommunikációban az „alvó sündisznó” metaforáját fogom
használni az érzelmek kezelésének érzékeltetésére. Íme:
képzeld el a szexhez kapcsolódó kellemetlen gondolataidat úgy,
mint a téli álmot alvó sündisznókat, amiket a leglehetetlenebb
helyeken fedezel fel a házad körül. Tegyük fel, hogy a
karosszékedben akadsz rá a szundikáló sündisznóra. Mihez
kezdesz vele? Valószínűleg a következőképpen cselekszel:
1. Azonosítanád, hogy milyen lénnyel van dolgod. „Ebben a
pillanatban… féltékenységet/dühöt/bánatot stb. érzek.”
Egyszerű feladat, bár valószínűleg egyszerre sokféle
érzést kell meghatároznod és elkülönítened. Ez így
természetes.
2.  Szépen letelepednél mellé. Ne szaladj el előle, ne
minősítgesd, ne érezz miatta se szégyent, se haragot. Ülj
le mellé szépen, mintha kedves vendég volna a
házadban.
3.  Megpróbálnád kitalálni, mire van szüksége. Tedd fel a
kérdést: Mi lenne az, ami segíthet? Ha félelmet vagy
dühöt érzel, hogyan tudod kezelni ezt az érzést? Ha
szomorúság, megbántottság, gyász az, amit érzel, mivel
lenne gyógyítható a veszteség? Nem fogsz tudni minden
esetben aktívan közbelépni. Olykor csak annyit tehetsz,
hogy hagyod, hadd merüljön ki az érzés energiája, hadd
záruljon le a ciklus. Ne felejtsd el, mindez nem a
partnered hibájából állt elő, és megoldani sem az ő
dolga. Ha segít, teljes mértékben a saját jószántából kell
segítenie, neked pedig meg kell ragadnod az alkalmat,
hogy kifejezd a háládat a támogatásáért.
4. Érzések és igények megfogalmazása. Mutasd be az érzést
partnerednek. „Ezt és ezt érzem, és azt hiszem, az meg
az segítene”. Például: „Aggódom amiatt, hogy olyan sok
időt töltesz a munkatársaiddal. Sokat segítene, ha
javasolnál valamit, ami megnyugtatna ebben a
tekintetben.” Vagy: „Még mindig bánt, amiért ezt és ezt
tetted. Végig kell mennem ezen az érzelmi alagúton,
hogy megpillanthassam a végében a fényt.”
Nyilvánvalóan azzal semmire se mennél, ha méregbe gurulnál
a sündisznó láttán, ahogy a félelem sem segítene a gondon. Azt
sem teheted, hogy a partnered ölébe dobod, hogy neki kelljen
elbánnia a szúrós jószággal. Minél nyugodtabban kezeled, annál
kisebb a valószínűsége, hogy megsérülsz, vagy sérülést okozol
valakinek.
A  sündisznó-metafora azt is érzékelteti, milyen fontos, hogy
megosszátok egymással a problémáitokat a partnereddel, és
együtt dolgozzatok a megoldáson ahelyett, hogy valamelyikőtök
egyedül próbálja megoldani őket csak azért, hogy kímélje a
másikat. Mindkettőtök feladata, hogy együttérzéssel és
jóakarattal kezeljétek a mindkettőtöket érintő nehézségeket.
 

Válaszd a gyógyulást!

Egyik barátnőm, amikor végre sikerült kilépnie egy rossz

kapcsolatból, a következő posztot tette közzé a Facebookon:
„Úgy döntöttem, hogy nem fáj többé. Többé nem bánthat már
[ti. a partnere].” A  második állítás száz százalékig igaz, és
valóban nagy eredmény. Ami azonban az első mondatot illeti, a
kötődés és a ciklus lezárása szempontjából nem igazán
előremutató. Amikor magunk mögött hagyunk egy rossz
kapcsolatot, egy nagy rakás fájdalmat, haragot és gyászt
viszünk magunkkal. Mindezt fel kell dolgoznunk, mielőtt
továbblépünk.
Inkább úgy fogalmaznék, hogy „Úgy döntöttem, hagyom,
hogy fájjon, míg meg nem gyógyulok.” A  gyógyulás mindig
fájdalommal jár. Ha az ember eltöri az ujját, fáj; aztán a
fájdalom fokozatosan enyhül, míg meg nem gyógyulunk. Az
érzelmi sérülésekkel sincs másképp. Amiként nem dönthetünk
abban, hogy a törött csontunk fáj-e, vagy sem, abban sincs
választásunk, hogy az összetört szívünk fájjon-e, vagy sem. Azt
azonban tudatosíthatjuk, hogy a fájdalom a gyógyuláshoz
tartozik, és hogy a gyógyulást a csontunkra – a szívünkre – kell
bíznunk. Hiszen tudjuk, a fájdalom enyhülni fog, és végül
meggyógyulunk.

 
 A társas lény túlélési stratégiái

A  fenti gondolatmenet a stresszválasz újabb típusának

bemutatásához vezet, amely gondoskodó-oltalmazó reakció
(tend and befriend) néven vált ismertté, és amelynek lényege a
stressz és a kötődés összekapcsolódása.{81} Társas lényként az
ember számára a túlélés nemcsak egyéni képességein múlik,
nemcsak azon, megfelelően tud-e harcolni, futni vagy halottnak
tettetni magát, hanem azon is, hogy milyen szinten képes
együttműködni a fajtársakkal, akik kölcsönösen védelmezik
egymást. A  nők hajlamosabbak arra, hogy magukra vegyék a
szeretteiket érintő stresszt, a saját lényük fenyegetéseként éljék
meg azt a veszélyt, ami a szeretteikre leselkedik. Itt is az a
kérdés merül fel, hogy vajon milyen mértékig velünk született
ez a különbség, és mennyi benne a tanult elem. Egy biztos: a
különbség igen korán megmutatkozik: már a tizennyolc
hónapos kislányok hajlamosabbak rá, mint a kisfiúk. Ha a szülő
ijesztően viselkedik, a kislányok nagyobb arányban választják a
közeledés, mint az elkerülés stratégiáját.{82}
Ha a stressz és a kötődés összefonódik, az érzelmi Egy Gyűrű
az „elvesztem!” üzenetet küldi számunkra. Amikor sikerül
elmenekülni az oroszlán elől és odaszaladni kötődésünk
tárgyához, az „otthon vagyok” megkönnyebbülését éljük át. Ha
valaha előfordult veled, hogy stresszes állapotban újra és újra
az email-fiókodra kattintottál, vagy órákon át böngészted a
közösségi oldalakat, vagy a partnerednek irkáltál „Szia, épp rád
gondolok” jellegű üzeneteket, esetleg egyfolytában a barátnődet
hívogattad, vagy a Doktor Szöszi főhősnőjéhez, Elle-hez
hasonlóan a manikűrösödhöz rohantál – nos, ilyenkor minden
bizonnyal a gondoskodó-oltalmazó stresszválasz érvényesült.
Mindkét érzés – az, hogy gondoskodnak rólad, és hogy
gondoskodsz valakiről – a ciklus lezárásának fázisához tartozik.
A  modern kultúrákban azonban a stressz társadalmi
kezelésében és társas feldolgozása terén számos ellentmondást
tapasztalunk. Egyfelől az, hogy emberek társaságában
tartózkodunk, gyakran a stresszválasz ciklus lezárásának
legfontosabb részét alkotja. Másfelől a fékre taposunk, letiltjuk
magunknak a stresszválaszt, mégpedig azért, hogy megfeleljünk
a társadalmi lét támasztotta elvárásoknak, nevezetesen, hogy
mások ne érezzék kínosan magukat a társaságunkban. Inkább
lezáratlanul hagyjuk a stresszválasz ciklust, csak hogy a
fajtársaink biztonságos közelségében maradhassunk.
A  konfliktus a nők számára természetesen jóval kiélezettebb
módon jelentkezik, mivel kulturálisan ők a felelősek az emberi
kapcsolatok „összetartásáért”. Amikor a heteroszexuális
kapcsolatban konfliktus áll be, gyakran a nőre marad, hogy
megzabolázza, visszafogja a saját stresszválaszát, hogy teret
adjon a férfi számára saját érzései és fantomérzései megélésére.
Más szóval, ha egy kapcsolatban stresszhelyzet következik be, a
kultúra által diktált szabályok valószínűleg erősebb nyomást
gyakorolnak a nőkre, mint a férfiakra, és minden bizonnyal a
szexuális érdeklődést és válaszkészséget is közelebbről érinti az
ő esetükben. És mivel a nőnek uralkodnia kell magán, vagyis el
kell nyomnia a stresszválaszt, hogy a partner kiélhesse a
magáét, nagyobb valószínűséggel „akad el” a stresszfeldolgozás
folyamatában, miközben a férfi partner képes előrébb haladni.
A magam részéről ezért Charles Dickenst hibáztatom. Vegyük
például Cratchitnét a Karácsonyi énekből. A  kisfia meghal, ő
pedig azt mondja a többi gyerekének, hogy azért sír, mert a sok
varrástól fáj a szeme; azt is megtudjuk, nem akarja, hogy a férje
hazatérve „könnyes szemmel találja”. Gyerekkoromban az
hittem – mert Dickens ezt sugallta nekem  –, hogy Cratchitné
bátor. Ma azonban, amikor már jól ismerem a stresszválasz
ciklus természetét, legszívesebben kiabálnék: „Asszonyom,
meghalt a gyereke! Nehogy már gyengeség legyen az, hogy sír
miatta! A  gyerekeinek pedig meg kell tudniuk, hogy a gyász
természetes dolog!”
A  fajtársak közösségének megőrzésére való törekvés nem
írhatja felül teljes mértékben a ciklus lezárásának igényét.
Muszáj levezetnünk a stresszt, lezárni a ciklust, hogy a
szervezetünk továbbléphessen. Az „otthon” az a hely – fizikai és
érzelmi értelemben egyaránt  –, ahol levezethetjük a stresszt,
feldolgozhatjuk anélkül, hogy mások ítéletétől kellene
tartanunk, hogy szégyellnünk kellene magunkat, vagy azt
mondanák nekünk, hogy hagyjuk a fenébe az egészet, ne is
törődjünk a bajunkkal. Az „otthon” az a hely, ahol partnerünk
„szeretetteljes jelenléte” vesz körül bennünket. Azok az
emberek, akik „szeretetteljes jelenlétükkel” vesznek körül
bennünket, meghallgatnak, és nyugalmukat megőrizve, de
képesek ráhangolódni a másik emberre, a legértékesebbek a
számunkra. Az ilyen emberekkel való kapcsolat lehetőséget
kínál arra, hogy a stressz valamennyi formáját átéljük, a dühöt,
félelmet, bénultságot is, mégpedig a partnerünk szeretetteljes
jelenlétében, aki képes nyugodtan kivárni, míg elvonul a vihar.
Minden kultúrának megvannak a maga sajátos szabályai arra
nézve, hogy a különféle érzelmi megnyilvánulásokat milyen
körülmények között és milyen formában tartja elfogadhatónak,
helyénvalónak. A  mi kultúránk azonban olyan társadalmi
közeget hozott létre, amely szinte egyáltalán nem hagy teret
azon igényünknek, hogy a maguk intenzitásában élhessük meg
érzéseinket, mégpedig úgy, hogy közben mások közelében
lehessünk, közösségünkről ne kelljen lemondanunk. Sokunk
számára vannak olyan idők, amikor a szeretetteljes jelenlétet
inkább valamilyen spirituális gyakorlat részeként áll
módunkban felajánlani mások számára, vagy inkább a kedvenc
állatunk részesül belőle, mint a partnerünk, aki a saját
stresszállapotával küzd. Az Isten vagy a kutyád sosem hibáztat
téged azért, mert (fantom)érzéseid vannak – igaz, szeretkezni
sem lehet velük.
A szex a felnőttek egyik kötődési viselkedésformája. Amikor a
kötődést veszély fenyegeti, vagy a partnerünknek ugyanazokkal
a stresszorokkal kell megbirkóznia, mint nekünk magunknak,
akkor a szex hatásos és örömteli eszköz lehet arra, hogy
egymáshoz kapcsolódjunk az „elvesztem” érzésének közös
tapasztalatában, és egyúttal megmutatja a „hazavezető” közös
utat is.
 Az élet vize

Veszélyben vagyok./Biztonságban vagyok.

Sérült vagyok./Ép vagyok.
Elvesztem./Otthon vagyok.

A  mentális állapotunk a fentiekben leírt biológiai folyamatok

során szünet nélkül változik, és ez meghatározhatja, hogy
agyunk miként válaszol az erotikus kontextusban érkező
ingerekre és a szexuális gyönyör érzékelésére.
A  legtöbben a fékek behúzásával reagálunk a stresszre, ám
olyanok is akadnak, akikre a stressz éppen ellenkezőleg,
serkentően hat. Nem vagyunk egyformák. Az azonban
mindenkire érvényes, hogy a stressz megváltoztatja a
kontextust, amelyben a szexuális válaszreakció bekövetkezik, és
a kontextus megváltozása befolyásolja, miként érzékeljük az
erotikus ingereket.
Ahhoz, hogy a stressz ne befolyásolja kedvezőtlenül a nemi
vágyat és gyönyört, el kell sajátítanunk a stresszválasz ciklus
lezárásának módját. Meg kell tanulnunk, hogyan térjünk
magunkhoz a bénultságból, hogyan meneküljünk el a ragadozó
elől, hogyan győzzük le az ellenséget. És meg kell tanulnunk
ünnepelni is, felszabadultan és örömmel, ahogy a tűzijátékot
csodáló kisgyerek.
A  szex a kötődést erősítő magatartásformák közé tartozik.
Olykor – ha két ember egymásba szeret – boldog és
szenvedélyes; máskor – amikor a két ember kapcsolatát veszély
fenyegeti – kétségbeesett és görcsös. Ellentmondásnak tűnhet,
de tény: amikor a legbiztosabb és legstabilabb a kötődés –
amikor a kapcsolat kielégítő és nincs ok aggodalomra –, a nemi
vágy intenzitása csökkenést mutathat.
A stressz és a szeretet (a kötődés formájában) egyaránt a szex
kísérői, velejárói lehetnek. A szex erősíti a partnerek kötődését,
biztonságérzetét, hozzájárulhat, hogy a partnerek
magabiztosabbnak érezhessék magukat ebben a világban,
amely, mint tudjuk, minden, csak nem biztonságos. Ebben a
világban gyakran csak a választott családunk védhet meg
bennünket a káosztól és a félelemtől.

A  történetek, amelyeket nőtársaim megosztottak velem,

immár emlékeim és feljegyzéseim könyvtárát gyarapítják,
ahol a legnagyobb gondossággal őrzöm őket. Ennek a
könyvtárnak az egyik polca dugig van már: arról a polcról
beszélek, ahol a szexuális erőszak és bántalmazás
történeteit őrzöm. Ahogy a többi történet, a maguk módján
ezek is lenyűgöző históriák, és rengeteg tanulsággal
szolgálnak, de így sem könnyű szembesülni velük, hiszen
arra hívják fel a figyelmet, hogy milyen kétségbeejtő
közönnyel fordul a világ a nők szexuális önrendelkezésének
kérdése felé.
Merritt története is ilyen. Egy mondatban a
következőképpen tudnám összefoglalni: ő volt az egyetemen
a melegek és heterók közötti együttélés motorja. A fiú pedig,
aki bántotta, előzőleg fogadott a haverjaival, hogy képes
„kigyógyítani a bajából”.
Visszataszító, tudom. Bárcsak sosem hallanánk ilyen
történeteket! De sajnos újra és újra megesik az ilyesmi.
A  támadásra Merritt szervezete adekvát választ adott: a
bénulásét. Amíg nem szerzett tudomást a stresszválaszok
természetéről, nem értette, miért nem küzdött, miért nem
rohant el, miért nem rúgta ágyékon a támadóját. Azóta
küzd azzal, hogy képtelen megbízni a testében, a teste pedig
azért harcol, hogy egészségesen tudjon működni, annak
ellenére, hogy „gazdája” nem bízik benne többé.
A  trauma hatása ahhoz hasonlítható, mint amikor
valakinek végig kell néznie, ahogy az illetéktelen behatoló
betör a kertjébe, és kitépi a földből a növényeit, amit ő addig
sok munkával és odafigyeléssel gondozott. Az áldozat
ilyenkor dühöt érez. Gyászolja az elveszett kertet, és attól
fél, hogy a növények soha többé nem hajtanak ki a kert
talajából.
Pedig igenis, ki fognak hajtani. A kert már csak ilyen.
Merritt sokat töprengett ezen a kerthasonlaton. Egyik
nap összetalálkoztunk az utcán.
–  Gondolkodtam a kertről, és… nézd, ezt muszáj
felolvasnom neked. A partnerem találta a neten.
És olvasni kezdett:
 
Ez itt az élet vize.
Megiszom. De milyen hosszú
Volt az út, míg rátaláltam!{83}{84}
 
– Az élet vize – mondta Merritt. – Rúmí verse. Egy férfiról
szól, aki mindent elveszít, és vándorútra indul. Egy kicsit
olyan, mint Dorothy az Óz, a nagy varázslóból, mert róla is
kiderül, hogy végig az ő kezében volt a kulcs. És tudod, mi az
 élet vize?
–  Nem. Mondd el! (Azt hiszem, ez volt a legfurcsább
kérdés, amivel valaha megállítottak az utcán.)
– A szeretet. A szeretet az élet vize!{85}

Azt hiszem, Merrittnek igaza van. Ha a női szexualitást kertként

képzeljük el, a szeretet lehet az eső, a stressz pedig a nap, amely
növeszti a virágokat, amely táplálja és próbára is teszi őket.
Nem jó, ha bármelyikből is túl sok van, de ha megfelelő az
arány – amikor éppen annyira érezzük magunkat biztonságban,
amennyire kell –, akkor a kertünk virulni fog.
Egyes növények sok vizet igényelnek, mások kevesebbet;
némelyik az árnyékot kedveli, mások a tűző napot. Olivia,
akinek, mint tudjuk, érzékeny a serkentőmechanizmusa, olyan
kertet tudhat a magáénak, amely sok napfényt kíván; csak úgy
burjánzik a sok napfénykedvelő növény. Eső alig éri ezt a kertet,
szárazságtűrő fák és délszaki növények népesítik be, amelyek
jól érzik magukat a forró ég alatt, melyen csak néha bandukol
néhány felhő. De ha túl sok a jóból, ha túl sok napsütés éri a
kertjét, még az ő virágai is hervadozni kezdenek. Camilla éppen
az ellenkező eset. Tudjuk róla, hogy a serkentő impulzusokra
nem kifejezetten fogékony. Az ő kertjében valóságos
páfrányerdő nő, dúsan tenyészik a moha, amelynek nincs
szüksége szikrázó napsütésre ahhoz, hogy jól érezze magát.
Merritt kertje az érzékeny gátlórendszere miatt már az enyhe
szárazságtól hervadozni kezd, Laurie-ét meg mintha a globális
felmelegedés sújtaná: a növényei képtelenek alkalmazkodni a
gyors éghajlatváltozáshoz, ezért Laurie attól fél, hogy elpusztul
az egész kert. Attól is tart, hogy ha elveszíti a kertet, elveszíti a
partnerét is.
Ha megfelelő kontextust szeretnénk teremteni ahhoz, hogy
nemiségünket örömteli módon élhessük meg, akkor meg kell
hallanunk és tiszteletben kell tartanunk azokat az üzeneteket –
„veszélyben vagyok”, „sérült vagyok”, „elvesztem”  –, amiket a
testünk küld nekünk. Időt és lehetőséget kell adnunk a
szervezetünknek ahhoz, hogy végigmehessen a ciklus összes
fázisán, hogy feldolgozhassa a stresszt, és szoros kötődést
alapozhasson meg a partnerünkkel – enélkül aligha lehetséges
olyan kontextust teremtenünk, amely lehetővé teszi a
szexualitás örömteli megélését.
A nyugati kultúra nem könnyíti meg a dolgunkat: szégyenből
és kétségekből épít falakat saját énünk egyes alkotórészei közé;
falat emel a „veszély” és „biztonság”, „sérülés” és „épség”,
„elveszettség” és az „otthon” képzetei közé.
A  kertmetaforánál maradva: a női szexualitással kapcsolatos
kulturális üzenetek jelentős részét nyugodtan hasonlíthatjuk
a  gyomokhoz, amelyeknek a burjánzását senki sem akarja, de
mindenkinek foglalkoznia kell vele.
Erről szól az 5. fejezet

Dióhéjban

•  Az emberek 80–90 százaléka a szexuális érdeklődés

határozott visszaesésével reagál a stresszre, de a
maradék 10–20 százalék is az élvezet csökkenését
tapasztalja, ha a stressz-szintje emelkedik. A  megoldás
kulcsa az lehet, ha szervezetünknek megadjuk a
 lehetőséget, hogy a stresszválasz összes fázisát végigjárva
lezárhassa a ciklust.
•  A  trauma túlélőinek idegrendszere olykor az erotikus
impulzusokat, ingereket fenyegetésként éli meg, ezért
amikor a serkentőmechanizmus aktiválódik, a fékek is
működésbe lépnek. A  tudatos jelenlét módszere és
gyakorlata bizonyítottan hatásos a gátló- és
serkentőmechanizmus működésének helyreállítására.
•  A  megfelelő kontextusban a szexnek fontos szerepe van
az új partner iránti kötődés megerősítésében, illetve az
instabillá vált kapcsolat érzelmi kötelékeinek
helyreállításában. Más szóval: ha és amennyiben
megfelelő a kontextus, a szex és a szeretet (szerelem)
között elválaszthatatlan mentális kapcsolat áll fenn.
•  Az a szex, amely „továbblendíti a cselekményt”, közelebb
visz bennünket a partnerünkhöz, ellentétben a
„potyaszexszel”, aminek egyetlen oka az alkalom, amit
„kár lenne kihagyni”. Az intenzívebb és kielégítőbb nemi
élet érdekében adj magadnak valódi „okot” a szexre; célt,
ami felé törekszel.
 Öt

A kulturális kontextus

A SZEXPOZITÍV ÉLET EGY SZEXNEGATÍV VILÁGBAN

Amikor Johnny és Laurie a tanácsomat megfogadva

felhagytak a szexszel, Laurie olyasmit élt át, amire nem
számított.
Esténként, lefekvéskor megölelték egymást, összebújtak
egy kicsit, ám most mindezt nem kísérte a megszokott, kínos
tépelődés: „na, akkor szeretkezünk ma este, vagy sem?”
Egyik alkalommal Laurie megkérdezte Johnnyt, miért
szeret vele szeretkezni.
– Mert szép vagy – felelte Johnny, aminél jobb választ nem
is adhatott volna.
Nem azt mondta, hogy „mert tetszel” vagy „mert a
feleségem vagy”, vagy „mert szeretkezni jó”, még csak azt
sem, hogy „mert szeretlek”. Azt mondta: „azért, mert szép
vagy”. Tökéletes válasz volt, annál is inkább, mert Johnny
őszintén mondta.
Laurie ezúttal sem tagadta meg önmagát: sírva fakadt.
Csak ekkor fogta fel, milyen mélyen elégedetlen volt
önmagával, az önostorozás mennyire hozzátartozott a
mindennapjaihoz, mennyire szégyellte gyerekszülés miatt
megváltozott testét. Mintha ezek a változások az ő
hibájából, mulasztásából következtek volna be. Mintha a
lelke mélyén azt gondolta volna, egy igazán „belevaló nő”
sosem hagyná, hogy az olyan csip-csup dolgok, mint a
gyerekszülés, tönkretegyék az alakját.
Elősorolta magában, hogy mi mindennel elégedetlen: a
lógó mellével, a löttyedt hasával, a narancsbőrös combjával,
szájával, amelynek a sarka mostanában mindig lefelé
görbül, és a szája sarka körül mélyülő ráncokkal.
Johnny végighallgatta, aztán Laurie szemébe nézve így
szólt.
–  Tényleg nem érted? Mindezek a változások nem
árthatnak a szépségednek. Drágám, a tested napról napra
szexibb; annak a nőnek a teste, akivel élek. A  hasad… az
nemcsak a te hasad, hanem a mi hasunk. Az én hasam sem
tökéletes, de nem gondolnám, hogy emiatt kevésbé szeretsz.
Így van?
– Hát persze.
– Na látod.
A  beszélgetést természetesen szenvedélyes szeretkezés
követte, amelynek mindent elsöprő hevét csak fokozta, hogy
közben azt suttogták egymás fülébe: „Nem lenne szabad ezt
csinálnunk”. Kiderült, hogy a „kötelező szex” kényszere,
amit Laurie érzett, Johnnyt is nyomasztotta.
Laurie, miután elmesélte az esetet, azt kérdezte tőlem,
igaz-e, hogy a férfiakat nem zavarják oly mértékben a női
test változásai, mint ahogy azt maguk a nők feltételezik.
– Hát igen… újra és újra ezt hallom a férfiaktól – feleltem.
– Különösen azok vélekednek így, akik teljes értékű
partnerként veszik ki a részüket a gyereknevelésből. Való
igaz, nem mindig tulajdonítanak jelentőséget azoknak a
változásoknak, amelyeket mi, nők kínosan számontartunk.
 Vagy ha észreveszik, sok esetben még tetszik is nekik. Azt
hiszem, alábecsüljük a férfiakat.
Laurie elmondása szerint ebben a sztoriban az volt az
érdekes, hogy végig eszébe sem jutott Johnny válaszát („szép
vagy”) „kezdeményezésként”, erotikus közeledésként
értékelni. Az egészből az jött le, magyarázta Laurie, hogy
amikor neki a legnagyobb szüksége volt rá, Johnny képes
volt kimutatni a szeretetét, az iránta érzett szerelmét.
Amikor az ember ilyen történeteket hall a pácienseitől,
érzi, hogy szextanácsadónak lenni a világ legnagyszerűbb
mestersége.

Térjünk vissza a kertmetaforához: mindannyian rendelkezünk

tehát egy kicsi, ám annál termékenyebb földdarabbal, amelynek
tulajdonságai tökéletesen egyediek, csakis ránk jellemzők.
A  kert talaja testünket és agyunkat képviseli, a serkentő- és
gátlómechanizmusaink egyedi sajátosságai pedig az éghajlati
tényezőknek feleltethetők meg. Minden kertnek van talaja, és
minden kert bizonyos éghajlati körülmények között létezik, ám
a talaj és a hely fekvéséből következő éghajlati sajátosságok
minden kert esetében eltérőek, egyediek.
A  család és a kultúra, amelyben felnőttünk, elveti magvait a
kertünkben, és arra is megtanít, hogyan gondozzuk a
növényeinket. A  szerelemmel, a nemiséggel, a testtel
kapcsolatos attitűdjeink, szokásaink, hiedelmeink és
ismereteink azok a magvak, melyeket családunk és kultúránk
plántál belénk. Amint elérjük a serdülőkort, lépésről lépésre
magunknak kell átvennünk a kert gondozásának feladatát,
egyre inkább mi magunk leszünk felelősek a fejlődéséért.
 Amikor átvesszük kis kertünk művelésének feladatát, látni
fogjuk, hogy felmenőink és a társadalom, amely körülvesz
bennünket, sok szépséges és hasznos növényt telepített bele.
Ám azzal is szembesülnünk kell, hogy bizony kártékony és
haszontalan gyomok is tenyésznek a talajban. Mindannyiunkra
az a feladat vár, hogy a testtel kapcsolatos megszégyenítés, a
nemiségre vonatkozó stigmák, a nemiséggel szemben negatív
attitűdöt tápláló kultúránk kártékony gyomnövényeit
eltávolítsuk a kertünkből. Ezek nem a családunk által elvetett
magokkal terjednek, hanem föld alatti hajtásokkal, mint a
borostyán, amely képes kerítéseken, falakon is áthatolni, és
egyik kertről a másikra terjed. Senki sem hívta, mégis felüti a
fejét.
Ezért aztán ha egészséges kertet szeretnénk, olyat, amelyben
az általunk választott növények virulnak, ágyásról ágyásra át
kell vizsgálnunk, és el kell döntenünk, mit akarunk megtartani,
táplálni, és mit kell kikapálnunk a talajból, hogy a helyére
egészséges, hasznos növényt ültethessünk.
Ez bizony sok fáradsággal jár, és nem igazság, hogy ezt a
munkát nekünk kell elvégezni. Hiszen nem mi döntöttük el,
hogy családunk és társadalmunk révén miféle magvak
kerüljenek a kertünkbe. Senki sem kérte az engedélyünket,
mielőtt odatelepítette ezt a kártékony vacakot. Nem vártak a
beleegyezésünkre, nem kérdeztek meg bennünket: „Ugye nem
baj, hogy elvetem a testeddel való elégedetlenség és a
nemiséggel kapcsolatos szégyenérzet magvait?” Nem;
valószínűleg csak azokat vetették el belénk, amiket annak
idején az ő kertjeikbe is elvetettek, eszükbe sem jutott, hogy
valami mást is adhatnának.
 Egy októberi este éppen erről beszéltünk egy pohár sör
mellett Robin Milhausen kanadai szexológus kutatóval. Tőle
származik ez a zseniális mondás: „A  rengeteg tiltással, a
számtalan negatív üzenettel, a betegségekkel való riogatással, a
szégyen és a félelem felkeltésével a lányainkat elriasztjuk a
szextől. Aztán amikor betöltik a tizennyolcadik életévüket,
elvárjuk tőlük, hogy szenvedélyes, vágyaikat gátlások nélkül
megélő, érett nőkként viselkedjenek, akik akár több orgazmust
is átélnek egyetlen aktus során. Nevetséges. A  társadalmunk
semmit sem tesz, amivel felkészítené őket erre a szerepre.”
A  4. fejezetben igyekeztem bemutatni, hogy a „pillanatnyi”
kontextus – általános biztonságérzetünk és a kapcsolatunkba
vetett bizalmunk – miként befolyásolja a szexuális élvezetet.
A  következőkben a „hosszú távú”, nagyobb léptékű, általános
kontextust járom körül, amely éveken, évtizedeken keresztül
érkező negatív üzeneteket, a gondolkodás mélystruktúráját és a
nyomában keletkező érzelmeket foglalja magában.
Hangsúlyozni szeretném, hogy ezek a struktúrák nem velünk
születettek, viszont már kora gyermekkorunkban elsajátítjuk
őket. Jóval azelőtt találkozunk velük, hogy képesek lennénk
kritikusan gondolkodni felőlük, megítélni, szükségünk van-e
rájuk, vagy sem. És mihelyt megtanultuk, már hozzá is
láthatunk, hogy kigyomláljuk közülük azokat, amiket károsnak
ítélünk, és új, működőképesebb stratégiákat sajátítsunk el
helyettük, amelyek növelik önbizalmunkat, örömünket,
elégedettségünket, gyönyörünket.
Kezdjük mindjárt a női szexualitással kapcsolatos három
legfontosabb kulturális üzenettel, melyekkel hallgatóim is
hősiesen küzdenek, hiszen mélyen berögzült elgondolásokról
van szó, amelyeket csak a legújabb kori tudományos
kutatásoknak sikerült valamelyest kikezdeniük: az első a
Morális Üzenet (gonosz vagy), ezt követi az Egészségügyi Üzenet
(beteg vagy), végül a Média Üzenete (nem felelsz meg az
elvárásoknak) zárja a sort. Persze ma már aligha akad olyan
ember, aki maradéktalanul hisz ezeknek az üzeneteknek, de
jelen vannak ma is, indáikkal átszövik a kertünket, és minél
pontosabban látjuk, hogy mivel is állunk szemben, annál
hatékonyabban tudjuk kigyomlálni őket a talajból.
A  következőkben a saját testünk kritikus szemléletéről fogok
szót ejteni. A  jelenség olyan mélyen gyökerezik a nyugati
kultúrában, hogy a legtöbb nő alig veszi észre, mennyire
hozzátartozik a mindennapjainkhoz, ahogy azt sem, hogy
mennyire kártékony. Ez a gondolkodásmód olyannyira áthatja a
tudatunkat, hogy sok nő egyenesen abban a hitben él, hogy az
önkritikus attitűd szükséges és hasznos. Bemutatom majd
azokat a kutatásokat, amelyek bebizonyítják, mekkorát
tévednek, akik így gondolják. Ha csak annyit sikerül elérnem
ezzel a könyvvel, hogy miután elolvastad, kevésbé kritikusan
fordulsz majd a tested felé, már nem dolgoztam hiába; ez
ugyanis forradalmi változásokat indíthat be nemiséged
megélésében.
Azután arról a mentális jelenségről fogok beszélni, ami
ugyanolyan alapvető, mint a stressz és a kötődés: a
viszolygásról. A test kritizálásához hasonlóan a nemiségtől való
viszolygás, fizikai undor is olyan mélyen gyökerezik a szexuális
kultúránkban, hogy szinte el sem tudjuk képzelni, milyen lenne
nélküle a nemi életünk, hogy élnénk meg a nemiséget, ha nem
létezne. A  tudomány egyre több bizonyítékot tár fel azzal
kapcsolatban, hogy a test kritizálásához hasonlóan a testtől való
viszolygás is képes mélyen aláásni a nemiséggel kapcsolatos
érzéseinket, ám kellő elszántsággal sokat tehetünk azért, hogy
kigyomláljuk a kertünkből.
Erről fogok beszélni a következő fejezetben. Bemutatom
azokat a tudományosan megalapozott stratégiákat, amelyek
számottevő javulást eredményezhetnek mind a magunkkal
szembeni kritika, mind az undor terén: ezek pedig az
önmagunkkal való együttérzés, a kognitív disszonancia és a
média működésével kapcsolatos ismeretek. Abban szeretnék
segíteni, hogy felismerd, mi az, amit hol szándékosan, hol
szándék nélkül, de annál mélyebben belénk neveltek, mert csak
így lehetsz képes arra, hogy eldöntsd, továbbra is hiszel-e
ezeknek az üzeneteknek, vagy sem. Az is lehet, hogy végül sok
mindent megtartasz a készen kapott tartalmakból, de akkor is
fontos, hogy ez a te saját döntésed legyen, ne pedig másoké, a
kultúrádé és a családodé. Ha rászánod az időt ezeknek a nem
általad választott tudattartalmaknak az azonosítására és
újragondolására, akkor a magad egyedi módján leszel képes
megélni a nemiségedet.
 Három üzenet

Hallgatóim gyakran azzal a meggyőződéssel érkeznek a

kurzusra, hogy már eddig is elég sokat tudtak a szexről. Aztán a
kurzus feléhez érve megállapítják, hogy tévedtek.
Amiről valóban sokat tudnak, az nem maga a szex, hanem az,
amit a kultúrájuk tart a szexről. Őket, engem, mindannyiunkat
nap mint nap olyan üzenetek bombáznak, amelyek sok esetben
nem csupán a tényeknek, hanem önmaguknak is
ellentmondanak.
Megdöbbentett, hogy a hallgatóim milyen sok téveszmét
hangoztattak a kurzusokon. Egészen addig értetlenül álltam a
jelenség előtt, míg a kezembe nem került valamelyik régebbi
kiadású szextanácsadó kézikönyv, amelyben megvolt minden,
amit vagy háromszáz éve, vagy annál is régebb óta harsognak a
fülünkbe. Ott sorakoztak a téveszmék, amiket a hallgatóim is
hangoztattak. Pedig a diákjaim valószínűleg sosem olvastak
efféle kézikönyveket; elképzeléseiket a családjuktól és a
szélesebb társadalmi környezetüktől „örökölték”.
Egyik nap hangosan felolvastam az osztály előtt néhány
meghatározást arról, hogy mi a szex. Elsőként az Ideal
Marriage: Its Physiology and Technique [Az ideális házasság
fiziológiája és technikája] című munkából idéztem, Theodoor
Hendrik van de Velde írta, 1926-ban adták ki. Azt írja, hogy „a
normális nemi közösülésnek” két, nemileg érett, különböző
nemű egyén között kell végbemennie, és mentesnek kell lennie
mindenféle kegyetlenkedéstől, továbbá ki kell zárnia
mindenféle mesterséges eszköz használatát az élvezetek
fokozása érdekében. A közösülés, így a könyv, közvetetten vagy
közvetlenül a nemi kielégülés elérésére irányul, és a megfelelő
stimulációt követően magömléssel ér véget, mégpedig úgy, hogy
az ondó a vaginába ürül, és mindkét partner esetében közel egy
időben következik be a csúcspont – az orgazmus.{86}
Aztán az 1976-os The Hite Reportban [Hite-jelentés] a nemiség
új értelmezését taglaló fejezetben ezt olvashatjuk:

„A nemiség intim testi érintkezést jelent, amelynek célja a

partnerek közötti kölcsönös, illetve az egyedül átélt
élvezet. A  nemi aktus célja lehet az orgazmus, de akár a
kielégülés nélküli gyönyör is; történhet a nemi szervek
érintkezésével vagy más testi érintés révén, az egyén vagy
a partnerek választásától függően. Annak, hogy a »célt«
egyértelműen a közösülésben jelöljük meg, és
megpróbáljuk definiálni a közösülés fogalmát, nincs sok
értelme. A  szexuális teljesítménynek nincs körülhatárolt
elvárásrendszere, amelyhez mérni kellene magunkat; az
ember nem a »hormonok«, és nem a »biológia«
törvényeinek engedelmeskedik, hanem szabadon
felfedezheti a saját nemiségét, azt sajátít el vagy azt vet el,
amit jónak lát, és szabadon létesíthet kapcsolatot bármely
nemhez tartozó partnerekkel.”{87}

Feltettem a kérdést a hallgatóimnak:

– Szerintetek a kettő közül melyik elvrendszer alapján neveltek
benneteket?
A válasz egybehangzó volt: az Ideal Marriage elvei alapján.
Sokunkat a mai napig évszázados kézikönyvekben lefektetett
elképzelések tartanak fogva, noha azóta a tudomány és a
politikai változások százszor megcáfolták e régi elvek szinte
valamennyi állítását. A kultúra valamiért a mai napig nem volt
képes integrálni az utóbbi évtizedekben kibontakozó,
tudományos tényekre alapozott, a réginél jóval megengedőbb
látásmódot.
Ezek az elavult elméletek három, egymással szorosan
összefonódó üzenetet közvetítenek a szexuális szocializációval
kapcsolatban. Az amerikai nők neveltetését a mai napig e
három üzenet határozza meg. A már említett Morális Üzenetet,
az Egészségügyi Üzenetet és a Média Üzenetét három különálló,
de egymással összefüggő forrásból küldik. Mindegyikben van
némi igazság, valamilyen mértékben valós tapasztalatot is
átadnak, és mindegyik határozott célra irányul. Mindannyian
magunkba szívtuk ezeket az üzeneteket, és valamelyest
mindegyik befolyásolja azt, ahogyan a magunk és mások
szexualitásáról gondolkodunk.
A Morális Üzenet a következő: „Hibás áru vagy.” Ha kívánod a
szexet, szajha vagy. A  szüzességed a legértékesebb kincsed. Ha
túl sok partnered volt („túl sok” = több, mint amennyi a férfi
partnerednek volt), szégyelld magad. A  szexhez csak
egyféleképpen viszonyulhatsz helyesen: ne érezz semmit,
hanem alkalmazkodj a férfihoz, aki birtokolja a testedet. Nem a
szex teszi a nőt szeretetre méltóvá. A szex „kívánatosabbá” teszi
– és sok nő megpróbál kívánatosabb lenni, de az alacsonyabb
értékű, mint ha szeretetre méltó. Ha erotikus értelemben
kívánatos vagy, abból az következik, hogy kevésbé vagy méltó a
szeretetre.
És szajha vagy.
 Ez a legrégebbi üzenet, amelynek az utóbbi háromszáz év
során csak a felszínét érintette a változás. Ha példával akarom
illusztrálni ezt az állításomat, a bőség zavarával kell küzdenem;
vegyük csak a költői kérdést James Fordyce Sermons to Young
Women [Prédikációk fiatal nőknek] című, 1766-ban megjelent
munkájából, melyet Jane Austen regényében, a Büszkeség és
balítéletben Mr. Collins olvas fel. A  fő tanulsága, hogy „a nők
akkor vonzók, ha alázatosak, tudatlanok és tiszták”. Az idézett
részben Fordyce a „nyilvános szórakozásokról” ír, amelyek
során „esküdözés, átkozódás, kétértelmű és obszcén beszéd” is
elhangzik (elárulom: a színházról beszél):

„Szende szüzesség és szajhálkodás között ne lenne

középút? A lélek hamvának veszése, az ábránd eltiprása, a
tiszta szenvedély bemocskolása semmi talán? (…) Azt kell
hinnünk, valóban így gondolják, akik szerint mit sem
árthat a rajongás e léha szórakozás iránt.”{88}

Vagyis: ha élvezed a szórakozást, ha jól mulatsz, elveszted a

lelki ártatlanságodat, ami által egyenlővé válsz a
prostituáltakkal. Azt mondanom sem kell, hogy méltatlanná
válsz arra, hogy szeressenek.
És szajha lesz belőled.
Jane Austen tudta, hogy ez marhaság. Te is tudod, hogy
marhaság. De benne van abban a kultúrában, amiben felnőttél,
átkúszik a kerítés alatt, és befon mindent, mint a borostyán.
Az Egészségügyi Üzenet: „Beteg vagy.” A  szex betegséget meg
terhességet okoz, vagyis veszélyes. De ha készen állsz vállalni a
veszélyt, a nemi működés a következőképpen alakul: vágy,
aztán izgalmi állapot, aztán orgazmus, lehetőleg a közösülés
során, lehetőleg egyszerre a partnereddel; ha nem így történik,
akkor egészségügyi problémával állunk szemben, amit kezelni
kell. Orvosilag. Gyógyszerekkel. Vagy műtéttel. Ha a nő
szexuális reakciója eltér a férfiétól – márpedig eltér  –, akkor
beteg; olyan mértékig beteg, amilyen mértékben eltér. Kivéve a
terhességet, ami az egész szex célja. Egy asszony elmondta
nekem, hogy az orvosa (egy férfi) kifejtette: azért érdeklődik
kevéssé a szex iránt, mert a teste blokkolja a szexuális
késztetést; azért blokkolja, hogy elkerülje a terhességet.
Lehetséges-e ez, kérdezte tőlem az asszony. A  válasz röviden:
nem. Hosszabban: egy frászt. Remélem, az orvosa olvassa majd
ennek a könyvnek a 7. fejezetét.
Ez az üzenet újabb keletű, mint az első, nagyjából a
tizenkilencedik század közepétől került be a köztudatba.
Példaként hadd idézzem Marie Stopes 1918-as klasszikusát,
A szerelmi élet a házasságban címűt. A közösülésről így ír:

„Ha mindkettőnek a helyzete tökéletes, a nőt a férfival

egyidejűleg fogja el az izmok, idegek legfőbb exaltatioja s
mindkettő egyforma állapotba esik, hasonlóképen érez.”{89}

A  szimultán orgazmus szép dolog. De olvasóim éppolyan jól

tudják, mint én, hogy nem ez a „tökéletes helyzetű” nemi aktus
előfeltétele. Mégis, több mint száz év elteltével a közösülés
során átélt szimultán orgazmus dogmája tartja magát, és
továbbra is ez a „szexuális tökély” állítólagos ismertetőjele.
A  Média Üzenete: „Valami baj van veled.” Elfenekelés, szexi
ételek, édes hármas… mind megvolt, ugye? De legalább volt
csiklói orgazmusod, hüvelyi orgazmusod, méhorgazmusod,
tantrikus orgazmusod, többszörös orgazmusod? És legalább
harmincötféle pózt kipróbáltál az aktus során? Ha nem: frigid
vagy. Ha nem volt elég partnered, nem nézel pornót, és nem
tartasz egész arzenált vibrátorokból az éjjeliszekrényeden,
akkor prűd vagy. Azonkívül: kövér vagy és sovány; a melled túl
nagy és túl kicsi. Az egész tested úgy rossz, ahogy van. Ha nem
próbálod meg megváltoztatni, lusta vagy. Ha megelégszel azzal,
ahogy kinézel, akkor igénytelen vagy. Ha pedig kifejezetten
tetszel magadnak, akkor öntelt cafka. Röviden: mindent rosszul
csinálsz. Csináld máshogy. Nem, ez sem jó, ehelyett csináld
inkább azt. És így tovább, a végtelenségig.
Ez a legújabb keletű üzenet nagyjából a huszadik század
közepén bukkant fel, közvetlenül a televízió és a fogamzásgátló
tabletta elterjedése után. Ha a saját szemeddel szeretnél
meggyőződni a következményekről, nézd meg a kassza előtt
sorakozó magazinokat bármelyik üzletben: óriási betűkkel
hirdetik, mi mindent csinálhatnál (pontosabban mi mindent
kellene csinálnod) az ágyban.
Persze eszed ágában sincs, hogy komolyan vedd ezeket az
üzeneteket. Eszed ágában sincs a tévéműsorok szereplőit
követni abban, ahogy élsz. De a tartalom akkor is ott van, benne
van a levegőben, és befolyásolja „kerted” növekedését, akár
elfogadod, akár nem.

– Igenis, sokat számít, hogy milyen képeket látunk, vagy

éppen nem látunk – mondja Camilla. – Ezek sugallják, hogy
mit tartsunk követendőnek, és mitől tartózkodjunk.
Ugyanez áll a történetekre is, amiket mesélünk, és amiket
hallunk.
Kiskamaszként Camilla rengeteg romantikus regényt
olvasott, melyek többsége a hetvenes-nyolcvanas években
látott napvilágot. Azok a történetek olyan mély benyomást
gyakoroltak rá, hogy szakdolgozata témájául a kommersz
művészetben tükröződő etnikai és genderkérdéseket
választotta.
Most azonban, amikor a kontextusról és a kettős kontroll
modellről töprengett, újra átböngészte a
regénygyűjteményét; azt vizsgálta, hogy a történetek miféle
üzeneteket közvetítenek a női szexualitás különböző
kontextusaival kapcsolatban.
Meglehetősen bizarr dolgokra bukkant.
Kutatásai eredményeiről nemcsak nekem, hanem
Henrynek is beszámolt.
–  A  történetek nagyjából egyforma sablont követnek: a
főszereplő a Jó Kislány, akinek nincsen serkentő- meg
gátlórendszere, aki azt sem tudta, mi fán terem a nemiség,
míg nem találkozott a Hőssel. Joggal nevezzük Hősnek a
pasit, mivel mihelyt színre lép, a Jó Kislány serkentőgépezete
valósággal felrobban. Ám a Jó Kislány mindig a fékpedálon
tartja a lábát, hiszen a szex, mint tudjuk, rossz és veszélyes
dolog. Persze a Hősnek azért mindig sikerül ágyba vinnie a
csajt.
Henry felvont szemöldökkel csóválta a fejét, én a
tenyerembe temettem az arcomat.
–  A  lányka szűzi ellenállása és tisztasága végül
„megszelídíti” a Hőst, aki beleszeret a lányba, és feleségül
veszi.
 Azt sem tudtam, sírjak-e, vagy nevessek. Hiszen
mindannyian jól tudjuk, hogy mindennek semmi köze a női
szexualitás valóságos működéséhez.
De Camilla folytatta:
–  Szóval azon gondolkodom… mi van akkor, ha a nők
nemi vágyai, érzései, partnerkapcsolatai éppolyan torzított
formában jelennek meg a médiában, ahogy a női test képe
is? Ha minden, amit tudunk a szexről, éppolyan irreális,
mint Escher torzalakjai? Mi van akkor, ha minden, amit a
kultúránk tanít a szexről, téves, és az én lassan gerjedő
serkentőrendszerem tökéletesen normális?
Persze hogy az. Camilla is ugyanúgy van összerakva,
ahogy mindenki, csak egyéni módon működik – mint
mindenki.
 Szép vagy

Amikor megszülettél, szerinted milyen érzéseid voltak a

combodon található zsírpárnák iránt?
Vajon mit szóltak hozzá a felnőttek, akik körülvettek téged?
A  kisbabáknak arra van szükségük, hogy gondozóik minél
gyakrabban a karjukba vegyék őket, hogy szeretetet és örömet
kapjanak, és az esetek többségében a gondozók örömmel
kielégítik ezt az igényüket. Kisbaba korunkban mindenki dicsér,
mindenki ünnepel minket. A kislány testének minden porcikája,
minden gödröcskéje és hurkácskája úgy tökéletes, ahogy van.
Egészen addig, míg el nem következik a serdülőkor.
De valójában mi történik a serdülőkorban? A  lány addigra
magába szívta mindazokat az üzeneteket, amelyek sugallata
szerint semmi oka rá, hogy elégedett legyen a saját testével.
Mire serdülni kezdünk, a saját testünkre irányuló kíméletlen
kritika magvait már elvetették a lelkünkben, és a test iránti
kezdeti bizalmat, sőt tetszést kitartó büntetéssel sikerült
kiirtani.
A  hallgatók harsány kacagással fogadják, amikor felteszem a
kérdést a kurzuson:
–  Mit szólnátok, ha a barátnőtök egyszer azzal fordulna
hozzátok mondjuk egy közös vacsora alkalmával: „Ma annyira
szépnek érzem magam.” Komolyan, mit csinálnátok? –
erősködöm.
– Ugyan, ki tenne ilyet? – legyintenek.
–  De hiszen nap mint nap előfordul, hogy valaki arról
panaszkodik, hogy kövér, rossz a haja és így tovább.
 – Hát persze – bólogatnak.
Hát persze.{90}
A  nőket a kultúra felhatalmazza arra, hogy kritikát
mondjanak önmaguk felett, ám a „dicsekvést” bünteti.
Elképzelhetetlen, hogy kimondjuk: úgy tetszünk magunknak,
ahogy vagyunk.{91}
Mindez pedig kedvezőtlenül befolyásolja a nemi vágyra, a
gyönyörre, az orgazmusra és a kielégülésre való készségünket
és képességünket. Közvetlen összefüggést láthatunk a nemi élet
minősége és a saját testre vonatkozó kritikus gondolatok
mennyisége és minősége között. 2012-ben egy ötvenhét
vizsgálatból álló, két évtizeden át folytatott kutatás eredményét
ismertette a szaksajtó, amely figyelemre méltó összefüggéseket
tárt fel a testkép és a szexuális viselkedés szinte valamennyi
aspektusa között: a vágy, a nemi izgalmi állapot, az
orgazmuskészség, a nemi élet intenzitása, az aktusok száma, a
partnerek száma, a szexuális önérvényesítés képessége, az
önbecsülés – minden, de minden területet érintett a testkép
milyensége, egészen a nemi aktushoz kötődő alkohol- és
drogfogyasztásig és a védekezésig.{92} Az életkor, a nemi és
etnikai identitás eltérései némileg befolyásolták az
eredményeket, de a végeredmény alapvetően mindenütt
ugyanazt mutatta: a kedvezőtlen testképpel rendelkező nők
kockázatosabbnak és kevésbé örömtelinek ítélték a nemiséget.
Az örömöket alacsonyabbra, a nem kívánt következmények
kockázatát magasabbra becsülték.{93}
Nem hinném, hogy bárkire az újdonság erejével hatna a
megállapítás, hogy ha jól érezzük magunkat a bőrünkben,
akkor a nemi életünk is jobb. Hiszen magától értetődő az
összefüggés, igaz? Képzeld csak el, milyen úgy szeretkezni, hogy
bizonytalan vagy önmagadban, vagy egyenesen
visszataszítónak gondolod magad. Milyen érzés lenne, ha úgy
kellene elfogadnod a szeretett személy közeledését, érintését,
hogy közben sötét gondolataid vannak a saját testedről? Oda
tudnál figyelni arra, amit érzel, vagy amit a partnered érez,
vagy inkább az vonná el a figyelmedet, amit önmagadról
gondolsz, és amit rejtegetni szeretnél?
Vajon stimulálóan vagy gátlásként hatnának rád ezek a
körülmények?
Nyilvánvaló, hogy gátló hatásuk lenne.{94}
Most pedig képzeld el, milyen úgy szeretkezni, hogy szépnek
és magabiztosnak érzed magad. Képzeld el, milyen az, amikor a
szeretett partner nemcsak a kezével, hanem a pillantásával is
simogat, amikor minden idegszáladdal érzed, hogy tetszel neki,
hogy gyönyörűnek talál.
A  vágy mechanizmusa elvileg mindkét esetben ugyanúgy
működik, de az első esetben a folyamat kétirányú: egyrészt a
szexuális élmény irányába tör, másrészt a saját test taszítóan
hat rá. A második esetben, amikor jól érzed magad a bőrödben,
a mechanizmus minden mozgatója egy irányban hat: a
szexuális élmény felé és önmagad felé. Nincs köztük
ellentmondás.
Tehát a saját testtel szembeni kritikus attitűd mindenképpen
befolyásolja a nemiség megélését. Ha a nők szexuális
élvezetéről és kielégüléséről gondolkodunk, egy percre sem
téveszthetjük szem elől a saját testükkel való elégedettség vagy
elégedetlenség szempontját sem, ahogy a nő nemi élvezetének
mechanizmusa sem érthető meg anélkül, hogy megértenénk a
stresszhez és a kötődéshez fűződő kapcsolatát. A nők csak akkor
élhetnek teljes mértékben kielégítő és örömteli szexuális életet,
ha elégedettek a saját testükkel is.
Ha tehát azt szeretnéd, hogy javuljon a szexuális életed
minősége, szeresd a tested.
Ez az a mondat, amire mindannyian legyintünk. Persze.
Mintha csak elhatározás kérdése lenne az egész.
Valóban nem könnyű a helyzet, hiszen nem a mi döntésünk
eredménye, ha nem szeretjük a testünket. Azt sem mi döntöttük
el, hogy mi történjék velünk a születésünk pillanata és a
serdülőkor között, márpedig a testtel szembeni kritikus
látásmód ebben az életszakaszban gyökeresedik meg. Nem
mondhatunk sem igent, sem nemet a túlzottan kritikus
önszemléletre, amelynek magvait elszórják a kertünkben.
A  végeredmény: sok nő kevésbé bízik a saját testében, mint
abban, amit a kultúrája tanított meg neki a testről.
Csakhogy a kultúra egy sor helytelen, sok esetben kifejezetten
rossz dolgot is megtanított nekünk. Fájdalmas és kártékony
dolgokat. Mindjárt két ilyen kulturális tartalomra is szeretném
felhívni a figyelmedet. Az első: a saját test kritikája jó és
szükséges. A  második: a zsír, a háj – rossz. Mindkét állítás
hamis. Lássuk, hogy miért.
 Kritikus önszemlélet = stressz = a nemi gyönyör
csökkenése

A  nőket arra trenírozták, hogy ócsárolják magukat, ha netán

kudarcot vallanak valamiben. „Jaj, de hülye vagyok!”, „Ez
nekem nem megy!” stb. Hülye vagyok, kövér vagyok, lúzer
vagyok – reflexszerűen ismételgetjük, ha valami nem úgy megy,
ahogy elképzeltük. Agyunk pedig lassan összeköttetést teremt az
önostorozás és a viselkedésünket befolyásoló mechanizmusok
között, és kiépül a gátlások rendszere.{95} Nem meglepő tehát,
hogy a kritikus önszemlélet közvetlen kapcsolatban áll a
depresszióval.{96} Azt pedig, hogy a depresszió hogyan hat a
nemi életünkre, nagyjából mindenki sejtheti. Nézzük a
tényeket:
Ha jobban belegondolunk, az önkritika – az egyszerűség
kedvéért nevezzük így – a stressz egyik formája.{97} A  4.
fejezetben a stresszt az evolúció során kialakult alkalmazkodási
stratégiaként írtam le, amely a túlélést szolgálja. Amikor azt
gondoljuk: „Nem vagyok elég jó!”, az olyan, mintha így
kiáltanánk: „Én vagyok az oroszlán!” Ezt szó szerint kell
értenünk: ilyenkor megemelkedik a stresszhormonok szintje a
vérünkben.{98} Testünk úgy reagál az alacsony önértékelésre,
mintha támadás ért volna bennünket.
A  megoldás: az önkritikát pozitív önszemlélettel kell
felváltanunk.
A  nők általában két szinten reagálnak erre a gondolatra.
Először ösztönösen vonzza őket a gondolat, hogy elfogadóbbak
legyenek magukkal szemben, és ne hibáztassák magukat,
amiért nem tökéletes az életük. A  kutatások azt bizonyítják,
amit a nők ösztönösen tudnak: a negatív önszemlélet
károsíthatja mind a testi, mind a mentális egészséget, és a
magányosság egyik rizikófaktora.{99} Ez igaz: a kritikus
önszemlélet valóban az elmagányosodás egyik kulcstényezője,
vagyis nemcsak a „veszélyben vagyok”, hanem az „elvesztem”
reakciójával is közvetlen kapcsolatban áll.
Ám kis töprengés után általában arra jutnak, hogy némi
önkritikára azért szükség van ahhoz, hogy az ember megőrizze
a motivációját, szándékát arra, hogy jobbá váljon. Hiszünk
abban, hogy kínoznunk kell önmagunkat, legalább egy kicsit.
„Ha nem ostorozom magam amiatt, hogy nem vagyok tökéletes,
az olyan, mintha elismerném a világ és önmagam előtt, hogy
soha nem is leszek tökéletes, hogy soha nem leszek elég jó. Az
önkritikára igenis szükség van ahhoz, hogy fenntartsuk annak
reményét és a szükséges motivációt, hogy egyre jobbá váljunk.”
Amikor azt mondjuk: „Nem hagyhatok fel az önkritikával,
különben véglegesen kudarcot vallok!”, az olyan, mintha így
szólnánk: „Nem hagyhatom abba a futást/a harcot/azt, hogy
halottnak tettessem magam, különben megesz az oroszlán!”.
Kultúránk pontosan ezt tanítja nekünk, nem csoda, ha annyian
hisznek benne. Olyan mélyen gyökerezik a hagyományainkban,
hogy úgy tűnik, mintha lenne értelme. Mintha lenne benne
ráció.
Pedig nincs. Semmi.
Gondold csak meg: Mi történne valójában, ha nem
menekülnél többé önmagad elől, és abbahagynád az
önostorozást? Mi lenne, ha letennéd a korbácsot a kezedből,
amivel évtizedek óta ütöd magad?
 Ha abbahagynád önmagad sanyargatását – ha többé nem
okoznál újabb és újabb sebeket magadnak  –, akkor
elindulhatnál a gyógyulás útján.
Az önkritika kerted egyik legagresszívebb gyomnövénye, de
sokunkat úgy neveltek, hogy olyan odaadással gondozzuk,
mintha becses virág volna, akkor is, ha megfojtja a
szexualitásunk hajtásait. Ahelyett, hogy önmagunk
tökéletesítésére sarkallna, az önkritika csak megbetegít.
A  fejezet későbbi részében ismertetni fogok három,
tudományos alapokra helyezett módszert a kritikus önszemlélet
tudati mintázatainak átírására; most csak arra mutatnék rá,
hogy önostorozással nem fogsz megszabadulni az
önostorozástól. Ha azon kapod magad, hogy így gondolkodsz:
„A  fenébe! Már megint ostorozom magam. Pedig Emily
figyelmeztetett, hogy ne csináljam. Mekkora barom vagyok!” –
hát, ez nem az igazi, egyetértünk? Úgyhogy amikor beindul az
„A  fenébe!” gondolat és nyomában a felismerés, hogy valamit
megint nem úgy csináltál, ahogy kellett volna, elég, ha tetten
éred a gondolatot. Elég, ha leszögezed magadban, hogy
gyomnövénnyel van dolgod. Nem te ültetted – átbújt a kerítés
alatt. Ragadd meg az alkalmat, hogy valami hasznosat ültess a
helyébe. Szóval, amikor jön az „A fenébe”, tedd mellé azt, hogy
„Semmi baj.”, „Biztonságban vagyok.”, „Ép vagyok.”, „Otthon
vagyok.” Hiszen így is van.
Hamarosan tapasztalni fogod a változást. Garantálom.
Hadd meséljek valamit a barátnőmről, Ruthról. Egyik délután
kávézás közben a szexről beszélgettünk (ha velem beszélget
valaki, előbb-utóbb ennél a témánál kötünk ki).
– Tudod, én már keresztülmentem egy-két dolgon, de a szexre
csak mostanában nyílt rá igazán a szemem – fordult hozzám.
– Szuper! – feleltem. – Miért, mi változott mostanában?
–  Sokkal magabiztosabbá váltam, jobban érzem magam a
bőrömben, kibékültem a testemmel. Egyre jobban örülök neki,
és sokkal inkább meg merem mutatni magam.
– Ez tényleg fantasztikus. Hogy csináltad?
–  Egy nap úgy döntöttem, hogy minden, amit ezzel
kapcsolatban eddig gondoltam és hittem, az mind marhaság.
Kinek volna joga megmondani, hogy én mire tartsam magam?
Csodálatos vagyok, és kész.
Igen. Erről van szó.
 Egészség minden méretben

A  testsúly csak egy azon dolgok közül, amelyek miatt sokan

(különösen a nők) elégedetlenek önmagukkal. Alighanem ez
érinti a legtöbb nőt, hiszen tudjuk, hogy már a hároméves
kislányoknak is több mint a fele a „kövérsége” miatt aggódik.{100}
Egészen biztosan ez a legártalmasabb és a legfeleslegesebb az
összes „aggódnivaló” közül.
Az emberek általában két okból szeretnének fogyni:
egészségügyi és esztétikai okból. Hogy a szépség mérhető-e
mérlegen, nem tudom,{101} de abban biztos vagyok, hogy az
egészségünket nem az határozza meg, hogy mennyit mutat a
mérleg nyelve, és feltett szándékom, hogy itt és most leszámolok
ezzel a mítosszal.
Lássuk tehát, hogyan is szól ez a mítosz: Ha ismerem a
súlyodat, sok mindent megtudok az egészségi állapotodról is.
Csakhogy ez tévedés. Az igazság az, hogy önmagában a
testsúly még édeskeveset árul el valakinek az egészségi
állapotáról. A  kutatások feketén-fehéren mutatják, bár sokan
még mindig vonakodnak elfogadni ezt a tényt. A médiumok sok
esetben magát a kutatást is megkérdőjelezték, és a tudósok sem
minden esetben támasztották alá, mivel oly élesen ellentmond
mindannak, amit eddig tudtunk és gondoltunk, és úgy látszik,
sokan veszélyt látnak abban, ha nem adunk felhatalmazást az
embereknek arra, hogy utálják a saját testüket (annak ellenére,
hogy az előző részben idézett kutatás bebizonyította, hogy az
emberek egészségesebbek, ha nem utálják magukat). Ám ha
néhány pillanatig megpróbálunk logikusan gondolkodni,
nyilvánvalóvá válik, hogy a testsúly nem más, mint a gravitáció
megmérése. Nézd:

•  Szeretne öt kilót fogyni éhezés és sport nélkül? Vágja le

térdben a lábát! Garantálom, hogy amikor legközelebb
mérlegre áll, kevesebbet nyom majd.
•  Szeretne azonnal megszabadulni két és fél kiló zsírtól?
Távolíttassa el az agyvelejét! Az majdnem 100
százalékban zsírból áll!
•  Tudja, kik azok, akik soha nem híznak egy dekát sem?
Azok, akik büntetőtáborban élnek.
•  Gyors és könnyű fogyás! Szálljon repülőgépre! Vagy ami
még jobb: induljon űrutazásra! Azt az állapotot nem
hiába nevezik „súlytalanságnak”!

Ha mindez ordas nagy marhaságnak tűnik, akkor helyesen

ítéled meg a helyzetet. Én is azt hiszem, hogy amit a „szakértők”
szajkóztak a fülünkbe, jelesül, hogy az egészségünket a
testsúlyunk határozza meg, éppolyan ostoba és romboló,
mintha azt javasolnánk valakinek, hogy vágja le a lábát, lője ki
magát az űrbe, vagy más módon kínozza magát. Ha nagyon
akarjuk, elérhetjük a számunkra meghatározott „ideális
testsúlyt”, de ettől önmagában még jottányit sem fog javulni az
egészségünk, sőt akár árthatunk is vele.
Ha mégsem találnád meggyőzőnek mindazt, amit írtam, és
orvosi véleményre vagy kíváncsi, hadd meséljek el egy
történetet. Egy konferencián hallottam a Health at Every Size
(Egészség Minden Méretben, HAES) elméletről. Akkoriban egy
kardiológussal jártam. Meséltem neki a konferenciáról, és
megkérdeztem, mi a véleménye azokról a statisztikákról,
amiket a felszólaló idézett.
Az illető pedig így felelt:
–  Nem tudom, mennyire pontosak azok a számok, de az
alapfelvetéssel egyetértek. Sokféle okból úgy tűnik, az enyhe
alultápláltság nagyobb egészségügyi kockázatot jelent, mint az
elhízás.
Amúgy a kapcsolatunk nem bizonyult igazán tartósnak: két
évvel később hozzámentem egy képregényrajzolóhoz meg a két
macskájához, de amit a kardiológus exem mondott azon a
vacsorán, azt jól az emlékezetembe véstem: nem annyira a
súlyunk, inkább a hozzáállásunk dönti el, hogy mi károsítja az
egészségünket.
Kelly Coffey barátnőm több mint százötven kilót nyomott,
amikor diplomázott a Smith College-en. Rettenetesen érezte
magát, meg volt róla győződve, hogy a súlya miatt. Ezért
gyomorszűkítő műtétre ment, aminek eredményeképpen
eredeti súlyának a felére fogyott.
–  Néhány hétig remekül éreztem magam, aztán jött a
depresszió, az öngyűlölet. Lassan visszatért minden, amitől
korábban szenvedtem.
Hogy mikor tapasztalt igazi változást?
– Amikor megértettem, hogy nem a testsúlyom miatt éreztem
magam rosszul – mondta. – Megtanultam tisztelni saját magam,
a testemet; megtanultam, hogy szeretettel forduljak felé.
Nem a méret a lényeg, nem a súly, nem a háj. A  súly csak a
megmért gravitáció, semmi más; a lényeg az, hogy szeresd a
tested, és örülj neki.
Ez az élmény sodort engem a HAES-mozgalomhoz. A  HAES,
ahogy a neve is elárulja, arra törekszik, hogy az emberek ne a
testsúlyt, hanem a valódi egészséget állítsák figyelmük
középpontjába. Lindo Bacon könyvet is írt a HAES-ről – Health
at Every Size: The Surprising Truth about Your Weight [Egészség
Minden Méretben – Megdöbbentő igazság a testsúlyodról]
címmel  –, melyet a táplálkozás, a testmozgás és az egészség
összefüggéseit feltáró, több évtizedes kutatási tapasztalataira
alapozott. A  HAES „kiáltványának” négy fő állítása ismeretes:
(1) fogadd el a súlyod, (2)  bízz magadban, (3) élj egészségesen,
táplálkozz helyesen, végezz örömteli mozgást, és (4) fogadd el,
hogy az embereknek igen különböző testméreteik vannak.{102}
A  dolog pofonegyszerű: fogadd el a testedet olyannak,
amilyen, hallgass a saját belső igényeidre, a táplálkozást és a
testmozgást illetően pedig próbálj meg egészségesen élni. Talán
fogyni is fogsz (valószínűleg nem sokat), de egészen biztosan
egészségesebb és boldogabb leszel.
Lehetséges volna? Egészségesek, boldogok lehetünk fogyás
nélkül is?
Lehetséges.
Szeretnéd, hogy lehetséges legyen?
Az már más lapra tartozik.
Minden azon múlik, hogy hajlandó vagy-e elfogadni azt az
előfeltevést, hogy már most is szép vagy, és készen állsz-e arra,
hogy a valódi egészséget előtérbe helyezd azokkal a kulturális
sémákkal szemben, amelyek azt sugallják, hogyan „kellene”
kinézned.
Biztosan tudom, hogy a kritikus önszemlélet negatív
hatásainak tudatosítása, annak megértése, hogy az egészség és a
testsúly között nincs összefüggés, egy pillanat alatt képes
lebontani a test miatti szégyenérzést, amelyet akár évtizedeken
át halmoztak fel magukban a nők. Tapasztalatom szerint a nők
többsége akkor is nehezen válik meg önkritikus gondolataitól és
a vékonyság kulturális ideáljától, ha tudja, hogy az káros és
értelmetlen. Még nehezebben hiszik el magukról, hogy úgy
szépek, ahogy vannak.
A  fejezet későbbi részében három, tudományos alapokon
nyugvó stratégiát ismertetek majd, amelyek segítségével a
kritikus önszemléletet a saját test elfogadása, a testünkkel való
szolidaritás irányába mozdíthatjuk el. Végül azonban
mindenkinek el kell döntenie, el kell határoznia, hogy nem
locsolgatja tovább az öngyűlölet dudváit, hanem az önbizalom
virágait gondozza. A ma meghozott döntést pedig nap mint nap
meg kell szilárdítanunk magunkban.
 „Malacságok”

A  rendelőben mindig tartok egy kis dobozra való egyadagos

kiszerelésű síkosítót. A  színes csomagolás miatt leginkább
cukorkákra vagy szájfényrudacskákra emlékeztetnek. Amikor
az egyik hallgatóm először járt nálam, felkeltette a figyelmét a
színes holmi, és érdeklődéssel vette kezébe az egyik
csomagocskát.
– Jé, mi ez? – kérdezte.
– Síkosító – feleltem. – Vigyél belőle, amennyit csak akarsz.
A  hallgatóknak mintegy a fele ilyenkor azt mondja: „Szuper,
köszi!”, és kiválaszt magának egy marokra valót. A másik felük
elrántja a kezét, mintha legalábbis takony lenne a kis
tasakokban.
A  reakciót a nemiséggel kapcsolatos undor jelenségei közé
sorolom. Az undor tanult reakció. Olyan dolgokra reagálunk így,
amikről úgy tanultuk, hogy „gusztustalanok”. Mindannyiunk
számára léteznek olyan dolgok a nemiséggel kapcsolatban,
amiket gusztustalannak tartunk, és mindenki számára más és
más számít ilyennek. Senkinek sem kötelező használni a tasakos
síkosítót (bár csak ajánlani tudom, a 6. fejezetben azt is
elmondom, miért), hiszen elég jól elvoltunk nélküle jó pár ezer
évig. Szóval nem sokat számít, hogy viszolygunk-e tőle, vagy
sem.
De mi van akkor, ha valakiből a saját teste váltja ki ezt a
viszolygást?
– A partnerem azt akarja, hogy…
Sok beszélgetés kezdődik ezekkel a szavakkal a rendelőmben,
és sok esetben itt meg is akad, a beszélő zavartan elhallgat.
Egyik ilyen alkalommal a hallgatóm így folytatta:
– Orális szexet akar. – A szavak nyomán beszélgetőpartnerem
arca égővörösre gyúlt.
– Értem – bólintottam. És vártam a folytatást.
– Szóval… hát… – beszélgetőpartneremben megint bent rekedt
a szó, tekintetemet gondosan kerülte.
– És te? Te szeretnéd, ha orális szexszel kényeztetne téged? –
kérdeztem biztatóan. Összerezzent.
–  Én… hát… nem is tudom. Az olyan… malacság, nem?
Szóval… ott van a szőr… meg a váladékok…
Bárcsak azt felelhettem volna, amit gondolok: „Dehogy!
Gyönyörű az egész. Gratulálok a partneredhez, aki képes ezt
értékelni!” Ám olykor nem célravezető, hogy azt mondjam, amit
gondolok. A  beszélgetőpartnert gyakran oly erősen kötik a
belenevelt hitek és normák, hogy először azokat kell kibogozni,
mielőtt továbbléphetnénk.
A  tudomány szerencsére a kezembe adja a szikét, amellyel
elnyisszanthatom az efféle csomókat. Ezt a szikét jelen esetben
úgy hívják, hogy „az erkölcsi alapvetés elmélete”. Jonathan
Haidt kutató és munkatársai jöttek rá arra, hogy hatféle
„erkölcsi alapvetés” létezik az emberi agyban, mindegyik egy-
egy meghatározott, az emberi faj számára releváns evolúciós
problémára válaszol.{103} A nemiséggel kapcsolatban ezek közül
a „szentség/alantasság” erkölcsi alapját tartom a
legfontosabbnak.
A  „szentség”, sérthetetlenség képzete a beszennyeződés
elkerüléséről szól, legfőbb mozgatója az undor. Az emberi lény
általában tartózkodik, kerüli azokat a fizikai jelenségeket,
amelyek beszennyezhetik (a bomló tetemtől ösztönösen
irtózunk). A  sérthetetlenség fogalmát függőleges tengelyként
képzelhetjük el, amelynek alján a stigmatizáló, tabusértő
magatartás helyezkedik el – ezt alacsony rendűnek,
„piszkosnak”, vagy adott esetben „malacságnak” tartjuk  –, a
tetején pedig a magas rendűnek értékelt, „tiszta” jelenségek és
tettek foglalnak helyet.
Mindent, amit alacsony rendűnek, alantasnak gondolunk,
rossznak ítélünk.
A zsidó-keresztény erkölcs a testet alacsony rendűnek, a lelket
magasabb rendűnek tartja; az állati ösztön alacsony, az emberi
értelem magasabb rendű. A  nők gyakran alacsonyabb
rendűnek, a  férfiak magasabb rendűnek ítéltetnek. A  nemiség
„lefelé”, a test alsó régiójára irányítja a figyelmet, az állatias, a
megvetendő régió felé, ezért gyakran az undor, de legalábbis a
viszolygás lelki reakcióját váltja ki.
Ám ez korántsem áll az emberi civilizáció összességére. Más
kultúrák egészen másként értelmezik ezt a kérdést, sok esetben
éppen az ellenkezőjét állítják.{104} De még a megátalkodottan
nemiségellenes vallási hagyományoknak is létezik olyan
szegmensük, amely bizonyos meghatározott körülmények
között „szentségként” fogadja el a szexualitást. A barátnőm, aki
szigorúan vallásos családban nevelkedett, azzal lepett meg,
hogy miután férjhez ment, mohón rávetette magát a nemi
gyönyör és a test felfedezésének tanításaira, azért, hogy
értesüléseit megoszthassa a férjével. A  megváltozott
körülmények között meg kellett tanulnia egészen másként
gondolni a testére, mint ahogy korábban tette, aminek
köszönhetően a nemiséghez való hozzáállása alapvető
változáson ment keresztül.
A megfelelő kontextusban a test és a nemiség nem „alacsony
rendű” vagy „alantas”, hanem szent és magasztos.
Sokan azonban olyan kultúrák neveltjei vagyunk, amelyek a
testet szexuális vonatkozásban gusztustalannak és
lealacsonyítónak bélyegzik, a test által kibocsátott nedvekkel,
hangokkal és szagokkal, illetve azzal a sokféle tevékenységgel
együtt, amit a saját testünkkel és a partnerünk testével teszünk.
„Kerüld a szexet! A szex visszataszító és veszélyes!”
Ha a nemiséget és testünk bizonyos részeit „alantasnak”
tartod, szerinted hogy hat ez a serkentőrendszerre?
Sehogy. Az undor behúzza a fékeket.
Az undor fiziológiai szempontból különbözik, elkülönül a
stresszválasztól, de valójában inkább a paraszimpatikus
rendszer által irányított „lefagyással” rokon, mint a szimpatikus
rendszer által vezérelt „harcolj vagy menekülj” reakcióval. Az
undor az érzelmi Egy Gyűrű gátlásait aktiválja: a szívverés
lelassul, az emésztőrendszer felfüggeszti tevékenységét, a torok
összeszorul. Mindegy, hogy a görény bűzfelhője vagy az álszent
szemforgatás vált-e ki belőlünk viszolygást, hogy a vér látványa
vagy a kegyetlenség megnyilvánulása borzaszt el, a fiziológiai
válasz nagyjából egyforma lesz.{105}

Merritt, aki rengeteget törte a fejét a gátlásai eredetén és

azon, hogy miben gyökerezik a saját testével kapcsolatos
bizalmatlansága, végül arra jutott, hogy ismét meg kell
tanulnia bízni a testében.
Mindez akkor lett világos a számára, amikor Carollal
leültek, hogy megbeszéljék a kamaszkorú lányuk szexuális
nevelésére vonatkozó elképzeléseiket. Listát készítettek
arról, milyen elvek és tapasztalatok átadását tartanák
fontosnak.

• Ismerje fel a teste és a lelke szépségét.

•  Mindig ő szabja meg, hogy ki, mikor, hogyan, milyen
szándékkal érintheti meg.
•  Tanuljon meg védekezni a nem kívánt terhesség és a
fertőzések ellen.

Amikor Carol (aki a nyolcvanas években egy, a feminista

tudatosságot hirdető társadalmi csoport tagja volt) feltette
a kérdést: „És mit mondjunk a szexuális élvezetről?”,
Merritt elbizonytalanodott. Nem gondolná, hogy… ő ezt nem
tudja…
Ritka az a szülő Amerikában, aki elfogulatlanul tud
beszélni a gyerekeivel a szexuális élvezet témájáról. Ritka,
de azért létezik. A kedvenc példám ezzel kapcsolatban az a
srác, aki elmesélte, hogy amikor először volt magömlése
(úgy idézte elő, hogy az ágyékát a matrachoz dörzsölte), a
mamájához rohant, mert azt hitte, kárt tett magában.
„Anyu! Anyu! Valami fehér izé jött ki a kukimból, amikor
megdörzsöltem!” A  mama reakciója minden elismerést
megérdemel. Nyugodtan elmagyarázta, mi történt, és hogy
ami történt, az egészen természetes folyamat. Azt is
elmondta a fiának, mit tegyen, ha a jövőben hasonló dolog
történik vele.
Amikor elmeséltem a sztorit Merrittnek és Carolnak,
Carol nevetve így szólt:
 – Belevaló csaj lehetett!
Merritt azonban elsápadt.
– Annak a fiúnak a helyében én inkább elégettem volna a
lepedőt, mint hogy a mamámhoz forduljak.
Emlékezzünk: Merritt olyan családban nőtt fel, amely
negatívan viszonyult a nemiséghez. Ám Amerikában minden
nemzedék gyors ütemben forgatja fel a szexualitásra és
annak társadalmi kontrolljára vonatkozó elképzeléseket.
Merritt volt az első nő a családban, aki továbbtanult, és
mindössze a második nemzedék, amely nem a
mezőgazdasági munkával szerezte a jövedelmét.
A  gazdasági és társadalmi szempontból forradalmi lépései
mellett ő volt az első, aki vállaltan leszbikus, és abban is
úttörő, hogy – a családban elsőként – arról beszélget a
párjával, milyen módon foglalják bele a szexuális élvezetre
vonatkozó tudnivalókat a gyermekük nevelésébe.
–  A  szüleim sok minden szépre megtanítottak: hűségre,
arra, hogy legyek jó és kedves – mondta Merritt. – De azt is
mondták, hogy a házasságon kívüli szex bűn, és még most,
majdnem húsz év elteltével sem tudnak Carol szemébe nézni,
ha meglátogatjuk őket karácsonykor.
–  Vagyis nem kifejezetten arra neveltek, hogy
szégyenkezz, de mégis ezt tanultad meg a viselkedésükből –
mondtam.
–  És amikor coming outoltál, akkor neked estek – szólt
közbe Carol.
–  Akkor nem csoda, hogy nem bízol a saját testedben –
jegyeztem meg.
Merritt lehunyt szemmel a fejét csóválta.
 – Nem szeretném, ha Julia valaha azt érezné, hogy a teste
bármely részével bármi probléma van. Ebből a szempontból
nem szeretném, ha a nyomdokaimba lépne.
Ezek után Merritt sokat tett azért, hogy megváltoztassa a
testéhez való viszonyát, és jobban bízzon önmagában; hogy
több öröme teljék a szexben, és teljesebb életet élhessen. A 8.
fejezetben azt is elárulom, hogyan csinálta.
 Ízlések és pofonok

Ellenérzéseink gyökere mindig a társadalom talajába nyúlik:

környezetünk reakcióival szembesülve sajátítjuk el azokat a
normákat, amelyek alapján valamit (például a saját testünket)
visszataszítónak érzünk. Ha a kisgyermek nevelője viszolygást
mutat valamelyik játékszer iránt, a kisgyerek is undorodni fog
tőle, anélkül, hogy tudná, miért.{106}
Az undor érzése tehát kontextusfüggő, ahogy annyi minden
más is. A nemi izgalom állapotában a szexualitással kapcsolatos
dolgok kevésbé taszítanak bennünket, mint más
élethelyzetekben.{107} A  nők érzékenyebbek a „tanult undorra”,
mint a férfiak, különösen, ha a nemiségről van szó.{108} Hogy
miért, arról keveset tudunk.{109}
Hogy megértsük a tanult undor mechanizmusának
kialakulását, képzeljük el, hogy létezik két ikertestvér, két
kislány, akiket születésükkor elválasztanak egymástól.
Nevezzük az egyiket Jessicának, a másikat Theresának.
Tegyük fel, hogy mind Jessica, mind Theresa, amikor elérik a
hatéves kort, azt a szokást veszik fel, hogy a délutáni alvás
idején maszturbálnak. (Ha a maszturbáló kislányok gondolata
viszolygást kelt benned, akkor éppen azt éled át, amiről beszélni
akarok!)
Tehát egyik nap Jessica a csendes pihenő idején éppen
maszturbál, amikor a gondozója belép a szobába, és látja, hogy
a kislány keze a bugyijában van. A  szülő önkéntelenül is
viszolygással reagál:
– Fejezd be! – szólítja fel Jessicát.
 Ugyanazon a napon Theresa is ugyanúgy tesz, mint az
ikertestvére, csakhogy egészen máshol, egy másik család
otthonában. Az ő felnőtt gondviselője is benyit a szobába, ő is
meglátja, hogy a kislány keze a bugyijában van. Csakhogy ő
egészen nyugodt hangon így szól:
–  Gyere, elmegyünk meglátogatni a nagynénédet. Vedd a
cipődet!
Jessica agya megtanulja, hogy a felnőtt személy által közölt
szégyent és zavart (gátlás) kapcsolatba hozza a nemi izgalom
állapotával (serkentés), amit akkor érzett, amikor a felnőtt
megszidta.
Theresa agyában azonban nem épül ki efféle kapcsolat a két
jelenség között.
Egyetlen esetnek talán még nincs tartós hatása. Ha nem
követik további, hasonló tapasztalatok, a két jelenség közötti
kapcsolat talán nem szilárdul meg Jessica agyában.
De képzeljük el, hogy eltelik húsz év, és Jessica meg Theresa
élettapasztalatai rendszeresen megerősítik ezeket a
mintázatokat. Jessica agya megtanulja, hogy a nemi izgalmat a
stresszel, szégyennel, undorral és bűntudattal kösse össze.
Theresa agya viszont a gyönyört, az önbizalmat, az örömöt és a
kielégülést köti hozzá.
Melyiküknek lesz jobb a nemi élete?
Jessica számára a nemi gyönyör mindig kétarcú lesz: egyfelől
valódi öröm, másfelől… valami egészen más. Talán sosem fogja
megérteni egészen, miért érez bűntudatot, szégyent,
szomorúságot, talán még fizikai fájdalmat is a szexuális izgalom
kísérőjeként.
Ha egy lánynak különösen érzékeny gátlómechanizmusa van,
talán már egyetlen alkalom elég ahhoz, hogy a nemi izgalomhoz
kibogozhatatlanul bonyolult és ellentmondásos érzések
társuljanak. A legtöbb nő számára azonban állandó megerősítés
szükséges ahhoz, hogy a negatív hatás beépüljön az erotikus
válaszmechanizmusba. A folyamatos negatív megerősítés pedig
a nemiséggel ellenséges kulturális hátteret feltételez.
Vagyis igen jellemző modellel van dolgunk.
A  viszolygást sokszor áttételes módon erősíti meg a
környezete, ám mindannyian bőven fel tudunk idézni olyan
alkalmakat is, amikor egészen nyilvánvaló volt az üzenet
negatív tartalma. Egy alkalommal nagymama korú
ismerősömmel beszélgettem – fantasztikus asszony, egy déli
államból származik, maga is szextanácsadó  –, aki elmesélte
nekem az egyik hasonló, kamaszkori élményét. A  bejárat előtti
verandán üldögéltek a fiújával, és amikor végül bement a
házba, az anyja – arcán az undor kifejezésével – rátámadt:
– Mit csináltatok ti odakint? Csak nem szexeltetek?
–  Sokáig, nagyon sokáig tartott, míg ráébredtem, miért
szorongok annyira a szextől még asszony koromban is –
mesélte. – De úgy értsd, hogy a szorongástól valósággal
felfordult a gyomrom. Amikor aztán rájöttem, mi az oka, egy
pillanatig nagyon haragudtam az anyámra. Aztán már csak
sajnáltam. Úgyhogy manapság, amikor egyházi szolgálatként
egészséges életmódra oktatom a fiatalokat, jó hangosan ki
szoktam jelenteni: „Szeretem a szexet!” Azt akarom, hogy
minden gyerek érezze: nincs ezzel a világon semmi baj.
Imádni való nő!
Szexuális tanácsadók számára aranyszabály: „Ne utáld, amit
más szeret.” És mivel sosem tudhatjuk, ki mit szeret, jobb, ha
semmit sem utálunk. Hiszen tudjuk: az undor társadalmi
képződmény, és hallgatóink már így is éppen elég olyan
emberrel találkoztak, akik undorukat fejezték ki a nemiség
kapcsán.
Ezért teszik ki a szextanácsadókat és terapeutákat a képzésük
során a legváltozatosabb, sokszor megrázó élményeknek is;
hiszen az a cél, hogy a szégyen, az undor és a megbotránkozás
érzése kiégjen belőlük, és nyitottan, ítélkezés nélkül,
semlegességüket megőrizve legyenek képesek reagálni
hallgatóik bármilyen felvetésére. A  képzés sok esetben
magában foglalja a szexuális attitűdvizsgálatot is, amelynek
során többnapos tréning keretében az értékrend
feltérképezését szolgáló gyakorlatok, vendégelőadók előadásai,
illetve – legalábbis az én tapasztalataim szerint – a pornó
különféle válfajai is szerepelnek, amelyek sokfélesége,
intenzitása és kreatív volta általában meglepi a hallgatóimat.
Természetesen a látottak megbeszélése, feldolgozása zárja a
folyamatot.
Neked persze nem kell mindezt végigcsinálnod, hacsak nem
akarsz szextanácsadó lenni. Nem kell mást tenned, mint
utánagondolni annak, vajon a tanult viszolygás hogyan hat a te
esetedben az erotikus élményre, és eldönteni, meg akarsz-e
szabadulni tőle, vagy sem. A  saját és a partnered nemi szerve,
váladékai, a bőröd, a verejtéked, a tested illata mind-mind az
emberi szexualitás természetes és szeretni való elemei. Te
döntöd el, hogy vonzónak vagy visszataszítónak találod-e őket.
A  kutatások szerint az undor mint a nemiségre adott tanult
reakció nagymértékben befolyásolja a nők szexuális
tevékenységét, és különösen szoros kapcsolatban áll a nemi élet
során tapasztalt fájdalom különféle tünetegyütteseivel.{110}
A következő részben három stratégiát ismertetek, amely segít
eldöntened, számodra mi visszataszító, és mi nem az.
Ugyanazok a stratégiák, mint amelyeket a kritikus
önszemlélettel kapcsolatban javasoltam használni. Az első lépés
mindenképpen az, hogy igyekszel tetten érni azt a pillanatot,
amikor önkéntelenül meghátrálsz bizonyos erotikus ingerek
elől, aztán pedig megpróbálod átélni a gondolatot, hogy a
látvány, a hanghatás, a szag, a ragacsos tapintás – minden, ami
a saját nemzőszerveid működésétől elválaszthatatlan jelenség,
az emberi lét szép és örömteli oldalához tartozik.
Hiszen mi van akkor, ha mindez valóban szép és örömteli? Mi
van akkor, ha a testünk felmagasztalást érdemel a lebecsülés
helyett?
(Ezek természetesen költői kérdések.)
 Tudomány az élvezet szolgálatában,

1. rész: Együttérzés önmagunkkal

Előfordul, hogy foggal-körömmel ragaszkodunk az

önmagunkkal szembeni kíméletlen kritikához. Azt gondoljuk:
„Ha nem ostorozom magam többé, akkor önelégült, lusta ember
válik belőlem, és esélyem sincs arra, hogy megváltozzak!”
Az önmagunkkal szembeni erkölcsi szigorhoz, ha lehet, még
ennél is jobban ragaszkodunk. Hiszen, gondoljuk, ez morális
kérdés, arról szól, hogy jó, rendes, értékes embernek tartjuk-e
magunkat, vagy rossz, visszataszító, értéktelen embernek. Így
gondolkodunk: „Ha elfogadom magam olyannak, amilyen
vagyok, azzal elfogadom, hogy rossz, sérült, hibás ember
vagyok, és lemondok a reményről, hogy egy napon elég jó
leszek ahhoz, hogy szeressenek.”
Ne feledd: az önostorozás nem más, mint az érzelmi Egy
Gyűrű, azzal egyenértékű, hogy „belső oroszlánként” érzékeled
saját magad, fenyegetésként, ami elől menekülnöd kell (ami
lehetetlen), vagy amit le kell győznöd (ami viszont önrombolást
jelent), esetleg a lefagyással kell kitérned előle (ami viszont nem
vezet sehova).
Ezért kell szolidárisnak lennünk saját magunkkal.
Az önmagunk iránti szolidaritás éppen az ellentéte az
önmagunkkal szembeni kritikának és ítélkezésnek. Kristin Neff
kutató és tanácsadó, az Együttérzés önmagunkkal című könyv
szerzője felsorolja az önmagunk iránti szolidaritás három
kulcstényezőjét:
•  Önmagunk iránti kedvesség: A képesség, hogy gyengéden,
jóakarattal viszonyuljunk önmagunkhoz. Az önmagunk
iránti kedvesség képességét olyan tesztkérdésekkel
mérhetjük fel, mint hogy „Amikor nehéz idők járnak rám,
rám jár a rúd, képes vagyok megadni magamnak azt a
támogatást és gyengédséget, amire szükségem van?”
Ennek ellentéte az önmagunk feletti ítélkezés, amely a
következő mondattal foglalható össze: „Türelmetlen és
visszautasító vagyok azon tulajdonságaimmal szemben,
amiket nem szeretek”.
•  Közös emberi mivoltunk: Saját szenvedésünkben azt az
elemet látjuk, ami összekapcsol minket a többi emberrel,
nem pedig azt, ami elválaszt. Efféle mondatokkal
jellemezhetném: „Amikor úgy érzem, nem tudok
megfelelni a világ kihívásainak, emlékeztetem magam,
hogy a legtöbb ember így érez.” Ez éppen ellentéte az
elszigeteltség érzésének: „Amikor valami nem sikerül,
ami pedig fontos a számomra, akkor úgy érzem, egyedül
én követhetek el ilyen hibát.”
•  A  tudatos jelenlét: Azt jelenti, hogy tudatában vagyok
annak, ami az adott pillanatban történik anélkül, hogy
ítélkeznék a történések felett. A  4. fejezetben már
beszéltem a tudatos jelenlétről, és a 9. fejezetben újra
szót ejtünk majd róla. A  tudatos jelenlét képessége
minden siker kulcsa. A  következő mondattal írhatjuk
körül: „Amikor valami rossz dolog történik,
megpróbálom minden oldalról körüljárni a helyzetet.”
Ennek ellentéte az egyoldalú szemlélet, amikor kizárólag
a szenvedésünket és a kudarcunkat látjuk, valósággal
 ragaszkodunk a szenvedéshez, képtelenek vagyunk azt
elengedni, „Amikor rossz passzban vagyok, szinte
megszállottan ismételgetem magamban, hogy mennyire
rossz a helyzetem.”

Az önmagunk feletti szigorú ítélkezés, a negatív gondolatokhoz

való görcsös ragaszkodás önmagunk „oroszlánjává” változtat
bennünket, fenntartva a „veszélyben vagyok” érzését. Az
együttérzés önmagunkkal nem szünteti meg ezt a jelenséget;
annyit jelent, hogy nem hagyjuk magunkra önmagunkat a
bajban.
A  testünkkel szembeni kritikus szemlélet vizualizációjához a
következő képet ajánlom: képzeljünk el egy aranyos kiscicát,
akiről tudjuk, hogy szívtelenül bántak vele, és akinek nagy
szüksége van az odafigyelésünkre, a törődésünkre. Ez a kép
segít, legalábbis nekem, hogy megbocsássam a saját
kultúrámnak, amiért hülyeségeket tanított nekem. Az egyik
ismerősöm inkább ellenségként állítja maga elé, amitől meg
akar szabadulni, és elképzeli, amint jól elagyabugyálja. Ez az
ismerősöm így képes megbocsátani a kultúrájának (és magának,
amiért oly sokáig elhitte, amit a kultúra sugallt); elképzeli, hogy
legyőzi az ellenséget. Minden jó, ami működik.
Akár testmozgással, érzelmeink szabadon engedésével, akár
sírással vagy önmagunk kényeztetésével igyekszünk lezárni a
stresszciklust, minden hasznos lehet, ami magát a stresszt képes
csökkenteni, ahogy azt a 4. fejezetben leírtam. Közölnünk kell a
testünkkel, hogy megmenekültünk az oroszlántól.
„Biztonságban vagyok. Épségben vagyok. Hazaértem.”
Hangsúlyoznunk kell, hogy az önmagunkkal való együttérzés
nem azonos az önértékeléssel. Az önértékelés alapját
értelemszerűen az adja, hogy önmagunknak mint
individuumnak milyen értéket tulajdonítunk, ami sok esetben
szorosan összefügg azzal, hogy saját sikereinket másokhoz
mérve mennyire értékeljük. Ezzel szemben az önmagunkkal
vállalt szolidaritás nincs feltételekhez kötve; független attól,
hogy mennyire értékeljük magunkat. Az önmagunk iránti
szolidaritás jó esetben akkor is működik, amikor rosszul
mennek a dolgaink, amikor kudarcokat élünk meg, akár azért,
mert az élet elbánt velünk, akár mi magunk követtünk el hibát.
{111}

Az önmagunkkal vállalt szolidaritás az önsajnálattól is

különbözik. Az önsajnálat lényege egyfajta mentális
fájdalomcsillapítás: „elzsibbasztjuk” a fájó területet ahelyett,
hogy meggyógyítanánk – ahelyett, hogy lezárnánk a ciklust.
Olivia túlfűtött szexualitása ennek a jelenségnek a szélsőséges
példája; többségünk inkább a Netflix-sorozatok vég nélküli
bámulásában vagy a mértéktelen nassolásban éli ki magát, csak
hogy távol tartsa a szorongást. Az önsajnálat a „lefagyás” egyik
formája. Ahelyett, hogy megküzdenénk az oroszlánnal vagy
elmenekülnénk előle, altatólövedékkel elkábítjuk a fenevadat.
A bánat, a nyugtalanság, a szorongás roppant kimerítő, néha
muszáj szünetet tartanunk, muszáj „elzsibbasztanunk” a
fájdalmas területet. Emlékezzünk csak, mi történik, amikor az
elkábított oroszlán kezd magához térni az altatásból. A ciklust le
kell zárni. Az önmagunkkal szembeni szolidaritás azt jelenti,
hogy amíg fennáll a stresszhelyzet, addig türelemmel vagyunk
magunk iránt, beleértve azt az igényünket is, hogy időnként
szükségünk van egy kis pihenésre.
 Következzen néhány gyakorlat az önmagunkkal való
együttérzés képességének erősítéséhez:{112}

1.  Írj le egy olyan helyzetet, ami kiváltja belőled az

önostorozás reakcióját, legyen az akár a nemi életed
valamelyik jelensége, akár a párkapcsolatodban
előforduló konfliktus (esetleg magának a párkapcsolatnak
a hiánya), munkahelyi probléma vagy a testeddel
kapcsolatos negatív érzés. Vedd sorra azokat az önkritikus
gondolatokat, amelyekkel ilyen esetben vádolni szoktad
magad.
2. Ezután írd a lap tetejére az egyik igazán jó barátod nevét,
és képzeld el, hogy ez a barátod fordul hozzád azzal a
problémával, amit az előbb leírtál. Képzeld el, hogy a
segítségedet kéri, és írd le, mit tanácsolnál neki. Kövess el
mindent, hogy nyugodtan, megértően és együttérzéssel
fordulj a gondjai felé, hogy olyan tanácsokat adj neki,
amelyekre valóban szüksége van a jelen helyzetében.
3.  Most olvasd el újra, amit eddig leírtál. Ezúttal magadnak
címezd.

A  gyakorlat tanulsága egyetlen jótanácsban összefoglalható:

sose mondj olyat önmagadnak, amit nem mondanál a
barátodnak, vagy mondjuk a lányodnak.

Olivia beszámolt nekem arról, hogyan jött rá arra, miként

zabolázhatja meg a stressz hatására aktiválódó szexuális
késztetéseit.
A  vizsgaidőszak vége felé jártak, és amikor este ágyba
bújtak, Olivia szokás szerint egyértelműen jelezte
Patricknek a szándékait.
Patrick pedig szokás szerint fáradt volt, és kitért a
kezdeményezés elől.
A visszautasítás hatására Oliviát valósággal elborították
az önmarcangoló gondolatok. Ez az egész lihegés talán
valójában egy cseppet sem szexi, inkább taszító. És mi van
akkor, ha nem is a valódi szenvedély munkál benne, hanem
csak valami szánalmas késztetés arra, hogy felhívja magára
a figyelmet? És mi van akkor, ha azért ezen a módon akarja
magára irányítani Patrick figyelmét, mert másképpen nem
tudja? Ha valójában csak uralkodni akar Patricken? Mi van,
ha… és a szíve máris vadul vert, kapkodva lélegzett, mert
úgy érezte, nem kap levegőt.
Kezével Patrick teste után tapogatózott a sötétben.
– Patrick…
– Tessék.
– Ki vagyok borulva.
– Ez az utolsó hét. Van ilyen. Próbálj nyugodtan lélegezni.
– Nem, én a szex miatt vagyok kiborulva.
– Életem, én tényleg alig élek…
– Félreértesz – vette át a szót Olivia, és elakadó lélegzettel
elmondott mindent arról, miféle kétségek gyötrik, és
elmondta azt is, hogy rájött: az elmélet, amit a
tesztoszteronszintjéről meg a különleges nemi szervéről
gondolt, tévedés volt. – Attól félek, hogy minden, amit a saját
szexualitásomról gondoltam, hazugság volt, azért, hogy
leplezzem, hogy végső soron csak irányítani akarlak téged.
Sőt, attól félek, hogy mivel nem tudom fékezni magam,
esetleg veszélybe sodorhatom magamat. És téged.
Patrick felkapcsolta a lámpát, és szemügyre vette Oliviát.
–  Hát… nem tudtam, hogy az egész kulturális agymosás
ennyire sikeres volt nálad. Úgy látszik, nem tudtál
megszabadulni az egész agymenéstől, hogy az a nő, aki
kívánja a szexet, az rossz, meg effélék. Ezek szerint a stressz
előhozza belőled ezeket a téveszméket, hiába súgja a józan
eszed, hogy ez marhaság, hiszen csodálatos nő vagy, úgy,
ahogy vagy. Lélegezz rendesen, kicsim, hiszen nem is veszel
levegőt.
Így lett.
Amikor nyugodt és kiegyensúlyozott, Olivia alapvetően
magabiztos és szolidáris önmagával. A  mentális terhelés
hatására azonban az önmagáról alkotott véleménye teljes
fordulatot vesz: önostorozó, sokszor egyenesen
önmarcangoló gondolatok gyötrik.
A  rengeteg negatív gondolat persze tovább fokozza a
stresszt, így a helyzet egyre rosszabb, ami persze újabb, még
hevesebb önostorozáshoz vezet – vagyis Olivia a legkevésbé
hatékony és hasznos megbirkózási stratégia bűvkörébe
kerül. Mintha csak úgy akarná eloltani a tüzet, hogy olajat
önt rá.
Mi hát a megoldás?
Nem kellene olajat önteni a tűzre. Vedd észre, amikor ezt
teszed, és válts stratégiát. Hagyd, hogy magától kialudjon a
tűz.
Olivia már rájött, hogy a mozgás segít a ciklus
lezárásában, kiteljesíti a biológiai stresszválaszt anélkül,
hogy aktiválná akár a serkentő-, akár a gátlómechanizmust.
A  következő fejezetben látni fogjuk, hogyan vált képessé
arra, hogy a nemiség terén is megnyerje a csatát.
 Tudomány az élvezet szolgálatában,

2. rész: A kognitív disszonancia

Az 1. fejezetben azt ajánlottam, hogy vedd szemügyre alaposan

a nemi szervedet, és vedd sorra, mi mindent találsz szépnek
rajta. Most azt javaslom, vetkőzz meztelenre, és állj a tükör elé,
amiben látod az egész tested. A  feladat ugyanaz: végy sorra
mindent, amit szépnek találsz.{113}
Persze biztosra veheted, hogy agyad először úgy reagál majd,
ahogy azt az évek során megszoktad: szigorú kritikával, akár
viszolygással is. Ha így történne, emlékeztesd magad, hogy
amikor megszülettél, tested általános csodálat és rajongás
tárgya volt, szüleid feltétel nélküli szeretettel fordultak felé, és
ugyanezt érdemli ma is. Tedd félre az önkritikát, és arra
koncentrálj, ami tetszik a testeden.
Többször végezd el ezt a gyakorlatot, lehetőleg mindennap.
Eleinte nehéz lesz, sokféle, gyakran ellentmondó gondolat csap
majd össze benned. Készülj fel rá, hogy elég nagy lesz a
zűrzavar a fejedben. Előfordulhat, hogy most, ebben a
pillanatban is, amikor fontolgatod a javaslatomat, valahol a
tudatod mélyén megszólal a hang: „De Emily!” Nincs ezzel
semmi baj. Ahogy azt a 9. fejezetben részletesen kifejtem majd,
amikor megválunk a testünkről alkotott régi képünktől, akkor
egyfajta gyászmunka zajlik. Fájni fog, ahogy a kezünk is fáj,
amikor a kinti fagyból a meleg szobába lépünk. De ahogy
átmelegszünk, a fájdalom is elmúlik. Christopher Germer
pszichológus, író ezt ahhoz a jelenséghez hasonlítja, amikor
hirtelen kinyitják a helyiség ajtaját, ahol korábban tűz ütött ki,
és a lángok a beáramló oxigéntől újult erővel csapnak fel.{114} Ne
avatkozz bele; hagyd, hogy lecsengjen a folyamat, bármilyen
fájdalmas is. A ciklusnak végig kell mennie minden fázison.
Gyakorold az önkritikus gondolatok távoltartásának
technikáját, és koncentrálj azokra, amelyek megerősítést
jelentenek. Meglátod, egyre könnyebb lesz előhívnod magadból
a pozitív érzéseket a testeddel kapcsolatban, egyre
természetesebben jön majd elő az az elfogadás és szeretet, amit
megérdemel, és a szexualitás is egyre örömtelibb lesz. Hiszen
ezért csináljuk az egészet!
 Tudomány az élvezet szolgálatában,

3. rész: A média csapdája

A  média túlnyomórészt a testünkkel kapcsolatos

elégedetlenséget sulykolja belénk, erősíti azokat az
impulzusokat, amelyek alacsony önértékeléshez, és az ebből
fakadó számtalan mentális problémához, többek között a
testképzavarhoz vezetnek.{115} Egy több éven át tartó kutatás a
nyugati média – elsősorban a televízió – hatásait vizsgálta a
Fidzsi-szigeteken élő fiatal nők körében.{116} A  helyi kulturális
hagyomány egyértelműen a telt formákat részesítette előnyben,
{117}
mégis, már három év elteltével, az 1990-es évek végére, az
olyan amerikai tévésorozatok, mint a Melrose Place vagy a
Beverly Hills 90210 hatására, a tizenéves lányok körében
tapasztalt táplálkozászavarok aránya a korábbi 13 százalékról
29 százalékra emelkedett. A  korcsoportba tartozó
megkérdezettek 74 százaléka nyilatkozott úgy, hogy „kövérnek”
érzi magát. Mindez éles ellentétben állt a korábbi időszak
eredményeivel. És hogy a változás valóban markáns
tendenciaként jelent meg, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy
a táplálkozási rendellenességek aránya továbbra is 25–30
százalék körül mozog.{118}
Ha valamelyik ételféleségtől az ember újra és újra hasfájást
kap, akkor nyilván nem kér többet belőle. Ha a médiafogyasztás
következtében a magaddal kapcsolatos ellenérzések erősödését
tapasztalod, ne nézz, ne hallgass többé ilyen tartalmakat.
A  filmek, tévéműsorok, magazinok és közösségimédia-
tartalmak befogadásakor mindig tedd fel magadnak a kérdést:
„Ha  ezt megnézem, elolvasom, vajon jobban fogom magam
érezni a bőrömben, vagy rosszabbul?” Ha a válasz az, hogy
jobban, akkor hajrá! Igyekezz olyan médiatartalmakat
fogyasztani, amelyek hozzájárulnak a tested elfogadásához,
amelyektől jobban érzed magad a bőrödben.
Ellenkező esetben inkább mondj le róluk. Ne fáradj azzal,
hogy leveleket írogatsz a szerkesztőnek vagy ilyesmi (bár ha
erre érzel indíttatást, tedd meg), elég, ha tudatosítod magadban,
hogy a magazinok, tévéműsorok és zenei videók milyen
érzéseket keltenek benned önmagad irányában, és ne adj pénzt
semmiért, amitől rosszabbul érzed magad. Nem kell
médiaszakértőnek lenned, nem kell ismerned annak a módját,
hogyan manipulálnak a testek digitálisan megváltoztatott
képeivel ahhoz, hogy tudd, elősegíti-e az adott médiatartalom az
egészséges és pozitív énképed kialakulását, vagy inkább
hátráltatja azt.
Biztosra veheted, hogy ha rosszabbul érzed magad tőle, akkor
a negatív hatás a szexuális életeden is otthagyja majd a nyomát,
akkor is, ha elhitették veled, hogy ha rosszabbul érzed magad a
bőrödben, az majd motivációt jelent ahhoz, hogy tökéletesítsd a
tested. Ebbe a pszichológiai csapdába nem szabad
belekerülnöd. Ne locsold tovább a dudvát.
Ha kerülöd az olyan médiatartalmakat, amelyek negatív én-
és testképet sugallnak magadról, nemcsak a nemi életed lesz
örömtelibb, hanem egyúttal a véleményedet is kifejezésre
juttatod. Voltaképpen szavazol; a szemeddel, a füleddel, a
pénztárcáddal. Szavazatoddal azokat az alkotókat támogatod,
akik elutasítják a nők önbecsülését romboló tartalmak
előállítását. Hát nem lenne nagyszerű, ha olyan világban
élhetnénk, amelyben az alkotók, előadók és médiacégek azért
versengenének, hogy tevékenységüknek köszönhetően minél
több nő legyen boldog? A  világ asszonyainak nevében
köszönöm, ha hozzájárulsz ehhez a célhoz.
 Önmagad kovácsa

Három olyan kulturális üzenettel kezdtük ezt a fejezetet,

amelyekkel életünk során így vagy úgy, de mindannyian
találkozunk. A  Morális Üzenet, az Egészségügyi Üzenet és a
Média Üzenete. Mindhárom üzenet mélyen bevésődött az
elménkbe; egy sincs közöttünk, akire ne hatna legalább az
egyik, ahogy talán olyan sincs, aki mindháromban hinne.
Kultúránkban egymásra épül ez a háromféle üzenet,
kölcsönösen áthatják egymást. A  bennük rejlő ellentmondások
okozzák, hogy sok nő számára a legkevésbé sem világos, hogyan
is működik a nemiség.{119} A  közvetlen környezet – mondjuk a
vallási felekezet – is mond valamit erről, ám a média már
egészen mást mond, az orvostudomány pedig mindkettőre
rácáfol.
Kinek higgyünk? Milyen üzenetben bízhatunk, ha azt
szeretnénk, hogy nemi életünk örömöt és kielégülést nyújtson
számunkra?
A válasz egyszerű: önmagadnak higgy.
Hallgass a belső hangra, amely úgyis pontosan ismeri az
összes kívülről érkező üzenet tartalmát, és pontosan működik a
hülyeséget jelző vészcsengője. Különbözőek vagyunk, mindenki
mást és mást gondol arról, hogy mit tartasz igaznak és mit
képtelenségnek. Az egyetlen lehetséges válasz: azt válaszd,
amiről úgy érzed, a javadat szolgálja, a többivel pedig ne törődj.
A tudomány és az erkölcs terén az efféle mazsolázgatás nem
ajánlatos. A  tudományos és morális rendszerek, noha sokféle
szempontból erősen különböznek egymástól, annyiban
hasonlóan működnek, hogy mindkettő koherens
jelentésrendszereket alkot, melyekben az egyes elvek vagy
tételek láncszemek módjára összefüggenek egymással.
A  tudományos vagy erkölcsi rendszerekben egy bizonyos
gondolatnak, elvnek vagy ténynek abba a kontextusba kell
illeszkednie, amibe szánták.
A  mindennapokban azonban mindannyian úgy próbálunk
boldogulni, ahogy tudunk. Amikor arról van szó, hogy a saját
nemiségünket akarjuk jobban érteni, mert ezen múlhat a
boldogságunk, akkor igenis válogatnunk kell. Az erkölcsi elvek
bizonyára komoly dolgok, a média is sok izgalmas látnivalót
kínál, az orvosok meg nagyszerű szakemberek, de nem kell
mindenre vevőnek lennünk ahhoz, hogy felépíthessük a saját
szexualitásunk többé-kevésbé összefüggő rendszerét. Nem kell
elhinned, hogy a pokolra jutsz, ha a házasság előtt élsz nemi
életet, ahhoz, hogy eldöntsd, vársz-e még vele, vagy sem. Ha
arról ábrándozol, milyen jó lenne csak bekapni valami pirulát
ahhoz, hogy úgy menjen a szex, mint a karikacsapás, még nem
jelenti azt, hogy beteg vagy sérült vagy. Ahhoz pedig, hogy
örömödet leld a felfedezésben, hogy sok mindent kipróbálj – új
eszközöket, új módszereket, új partnert –, nem szükséges abban
hinned, hogy a jó szex kulcsa a legújabb csodavibrátor, a
málnaízű síkosító vagy a „mély torok” rendkívüli képessége.
És noha azt szeretném, ha e könyvnek minden oldalán
találnál valamit, ami a segítségedre lesz, azt javaslom, ebből a
könyvből is szemezgess. Korántsem biztos, hogy neked is
ugyanazok a dolgok fontosak, mint nekem vagy azoknak a
nőknek, akiket tanítottam a kurzusaimon. Arra koncentrálj, ami
neked fontos, amit pedig nem találsz annak, azt ugord át; lesz
majd valaki, aki éppen azt találja majd érdekesnek.
A  nemiségről és a testedről szóló kulturális üzeneteket
használd úgy, mintha a svédasztalról válogatnál. Csak abból
vegyél, amit vonzónak találsz, a többit hagyd ott. Végül
mindannyiunk tányérján más és más csemegék lesznek majd,
de ez így van rendjén.
Csak akkor van gond, ha valamit, amit magadnak választottál
ki, valaki másra is rá akarsz erőltetni.
„Hogyan ehet valaki céklát? Ki nem állhatom a céklát.”
Attól, hogy te ki nem állhatod a céklát, másnak még lehet a
kedvenc étele. Ki tudja, egyszer talán még te is megszereted. De
ha nem, úgy is jó. Rajtad áll.
„Nem lenne szabad ennyi zsírban sült ételt ennie. A  végén
még szívinfarktust kap.”
Talán kap, talán nem; akárhogy is, az ő szíve, neki kell
döntenie felőle. Te magadért vagy felelős. Gyűjtsd össze, amit
hasznosnak gondolsz, amit pedig tévedésnek tartasz, felejtsd el.
Engedd, hogy mindenki más is eldönthesse, mi jó neki, és mi
nem; hogy beépíthesse a stratégiájába, ami neki való, és
félretehesse mindazt, amivel nem tud mit kezdeni.

Laurie és Johnny története – amikor Johnny gyönyörűnek

nevezte Laurie-t – látszólag a testképről és a testtel
szembeni viszolygásról szól, de valójában a szeretet
lényegéről beszél. Laurie magáévá tette azokat a terhesség
következtében bekövetkező változásokhoz kötődő a
kulturális képzeteket, amelyek az egész énképére hatással
voltak. Mivel meg volt győződve arról, hogy teste adott
állapotában az ő alacsonyabbrendűségének a bizonyítéka,
 egyfajta érzelmi pajzs mögé bújt vele, hogy senki ne lássa
teste azon részeit, amiket szégyellt. Csakhogy ez a fal a
szerelemtől is elválasztotta, amire áhítozott.
Sokféle okból emelünk falakat magunk köré, de általában
énünk sérülékeny részeit akarjuk védeni. El akarjuk rejteni
mindazt, amit nem akarunk mások szeme elé tárni. Távol
akarjuk tartani magunktól a világot. Ami bennünk van, meg
akarjuk tartani magunknak.
De a fal az fal; mindenképpen akadályt jelent, bármilyen
célból épült is. Ha a sérülésektől vagy az elutasítástól való
félelem miatt bújunk mögé, akkor elzárjuk magunktól az
örömöt is. Ha soha, senkinek sem engedjük, hogy
megpillantsa azon részeinket, amiket szeretnénk elzárni
mások elől, akkor azokat a részeinket sem fogja látni senki,
amiket szeretnénk a világ elé tárni.
Amikor Laurie lebontotta a falat, többé semmi sem
választotta el a szerelemtől, amire annyira vágyott.

Egyetlen lány sem úgy jött a világra, hogy utálta a testét vagy
szégyenkezett volna a nemisége miatt. Az ilyesmit éppúgy
megtanuljuk, mint bármi mást. De akkor azt is meg kellene
tanulnunk, hogy nincs abban semmi rossz, ha szeretjük
magunkat olyannak, amilyenek vagyunk; nagyon is jó, ha
képesek vagyunk megőrizni a valódi énünket, nincs azzal
semmi baj, ha erotikus viszonyban állunk valaki mással vagy
éppen saját magunkkal.
Vannak nők, akik mindezt a családi környezetben sajátítják el,
ám ez nem jelenti azt, hogy ha valaki otthonról inkább káros
tapasztalatokat hoz magával, ne tudná megtanulni. Akármilyen
növényeket ültettek is a kertedbe, akármiképpen is nevelték
őket gyermekkorodban, most már te vagy a kertész. Magát a
földet – a serkentő- és gátlórendszert, a testedet – nem te
választottad, ahogy nem te választottad a családodat vagy a
kultúrát sem, amiben felnőttél, de minden más dologban te
döntesz. Eldöntheted, milyen növények maradhatnak, és
melyeket kell kigyomlálnod; mely növények kapnak szeretetet,
törődést, és melyek vannak elhanyagolva. Te döntöd el, hogy
visszametszed tövig, vagy gyökerestől kihúzod és a
szemétdombra dobod őket. Mindig a te kezedben van a döntés.
Könyvem második részében bemutattam, hogy a kontextus –
a külső körülmények és a belső, mentális állapot – hogyan
befolyásolja a nemi élet minőségét. Beszéltem a stresszről, a
szeretetről és szerelemről, a testképről, valamint a
szexualitástól való viszolygásról, és ismertettem néhány
tudományosan megalapozott stratégiát, amelyek segítségével a
legtöbbet hozhatod ki a benned rejlő lehetőségekből.
A könyv következő részének célja, hogy eloszlasson néhány, a
szexualitással kapcsolatos  régi hiedelmet. Ezek a mítoszok
annak a  kontextusnak az alkotóelemei, amely ma is a női
szexualitás társadalmi közegét alkotja. Lebontásukkal azt
szeretném elérni, hogy a nők kezükbe vehessék nemiségük
kontextusának irányítását, hogy örömmel fogadják el
nemiségük sajátosságait. Hogy megértsék, a női szexualitás
teljes és tökéletes. Még ha ezt e pillanatban még nehéz is
elhinniük.

Dióhéjban
•  Mindannyian úgy nőttünk fel, hogy környezetünk
ellentmondásos üzeneteket küldött nekünk a nemiséggel
kapcsolatban, ezért szinte valamennyien többé-kevésbé
ambivalens módon viszonyultunk – esetleg viszonyulunk
ma is – a szexualitáshoz. Nincs ebben semmi csoda. Minél
tudatosabban kezeljük ezeket az ellentmondó üzeneteket,
annál nagyobb mozgásterünk van annak eldöntésére,
hogy higgyünk-e bennük, vagy sem.
•  Sokan vannak, akik csak nehezen engedik el a kritikus
önszemléletet, mivel úgy érzik, ezzel lemondanának a
reményről, hogy jobb emberré válhassanak. Pedig éppen
ennek az ellenkezője az igaz. Ha képes vagy felhagyni az
önostorozással, akkor a gyógyulás útjára léphetsz, és
olyan fejlődésen mehetsz keresztül, amiről korábban
álmodni sem mertél.
• Hidd el: az egészségi állapotod nem a testsúlyodon múlik.
Bármilyen méretű ruhát viselsz, ugyanúgy lehetsz
egészséges – és szép. Ha jól érzed magad a bőrödben, ha
örülni tudsz a testednek, ha barátsággal és együttérzéssel
fordulsz a tested felé, akkor a nemi életben is több lesz az
örömöd.
•  A  nemiség iránti viszolygás az egyik legfontosabb gátló
effektus. Mivel ez egy tanult magatartás, éppen ezért meg
is lehet tőle szabadulni. Vedd észre, mik azok az ingerek,
amikre undorral reagálsz, és tedd fel magadnak a
kérdést, hogy vajon az efféle reakció javítja, vagy rontja a
nemi életed minőségét. Fontold meg, nem érdemes-e
azon dolgoznod, hogy megszabadulj az efféle
viszolygástól, különösen, ha az akadályt jelent számodra
a nemiség örömteli megélésében. A  9. fejezet arról szól,
milyen módon szabadulhatsz meg tőle.
 III. rész

A szex működése
 Hat

Ébredés

A NEMI IZGALOM ÉS JELEI

Ha az ember szextanácsadó, ilyesféle telefonhívásokra

számíthat:
– Szia, Camilla vagyok. Kérdezhetek valamit?
– Persze.
– De nem fogsz undorodni?
– Persze hogy nem.
–  Jó. Szóval Henryvel a minap éppen nekikezdtünk…
mondtam neki, hogy én készen állok, kívánom, mire ő: nem,
nem állsz készen, hiszen nem vagy nedves, szóval… én meg
bizonygattam, hogy dehogynem, totál kész vagyok, de nem
hitt nekem, mert tényleg nem voltam nedves. Szerinted…
menjek orvoshoz? Ez valami hormonális dolog, vagy mi? Mi
lehet velem?
–  Ha fájdalmat érzel, akkor menj orvoshoz, de ha nem,
akkor nincs semmi bajod. A  test nem mindig követi
pontosan a nemi izgalom mentális kialakulását. Mondd meg
Henrynek, hogy arra figyeljen, amit mondasz, ne a
testnedveidre. És vegyél síkosítót.
–  Kész, ennyi? „A  test nem mindig követi pontosan, amit
érzel, és vegyél síkosítót?”
–  Igen. Van ilyen. Összhanghiánynak nevezik ezt a
jelenséget.
 – De ez nem… szóval ez valami új tudományos felfedezés?
–  Eléggé új. A  nemi izgalom összhanghiányának a
pszichofiziológiai leírása a hetvenes évek végén, a
nyolcvanas évek elején látott napvilágot.
–  A  nyolcvanas években? És erről MIÉRT NEM BESZÉLT
NEKEM SENKI azóta?
Ebben a fejezetben ezt a kérdést is megválaszolom. Sok
másikkal együtt.

A  gondolat, miszerint a nemi szervek reakciója nem áll

feltétlenül összhangban valakinek a szubjektív tapasztalatával,
ellentmond a nemiségről alkotott szokásos elképzeléseknek.
A  pornóvideók és -könyvek, az erotikus regények, sőt a
szexuális tanácsadásban használatos szövegek is többnyire
egyenlőségjelet tesznek a nemi izgalom és a nemi szervi
reakciók közé.
Jómagam is sokáig azt hittem, hogy a szokásos forgatókönyv
igaz. Persze hogy ezt hittem, hiszen erre tanítottak.
Mindannyiunkat így neveltek. Így aztán nem tudtam mire vélni,
amikor még a kilencvenes években, egyetemista koromban az
egyik barátnőm elmesélte első tapasztalatát a
dominanciajátékkal kapcsolatban:

„Hagytam, hogy a fejem fölött összekötözze a csuklómat.

Úgy állított be, hogy a lábam közé vettem azt a rudat…
mintha seprűnyélen lovagolnék. Aztán egyszerűen
otthagyott! Elment, én meg ott maradtam egyedül. Rohadt
unalmas volt. Mondtam is, mikor visszajött: »Kösz, nekem
ennyi elég ebből«. Erre ránézett a rúdra, aztán rám, és azt
 kérdezte: »Akkor miért vagy nedves?« Én meg nem
tudtam, mit mondjak, mert tényleg nem volt kedvem az
egészhez, a testem mégis úgy reagált, mintha élveztem
volna.”

Ahogy mindenki, aki olvasott már erotikus regényt, én is

biztosra vettem, hogy a nedvesség nemi izgalmat jelent.
A  megkívánás, a vágy jele. Azt jelzi, hogy a nő készen áll a
szexre. De akkor mi lehet az oka annak, hogy a barátnőm teste
úgy reagált, ahogy, miközben egy csepp vágyat sem érzett?
Miről lehetett itt szó?
Összhanghiányról.
Ebben a fejezetben az összhang hiányáról fogok írni, és arra a
kérdésre is válaszolok, hogy kit érinthet ez a jelenség.
(Tulajdonképpen bárkit.) Honnan tudhatod, hogy a partnered
benne van a buliban, ha a nemi szervek állapota nem jelent
valódi bizonyítékot? (Figyelj jobban a partneredre!) Hogyan
értetheted meg a partnereddel az összhang hiányának
jelenségét? Három téves, ám igencsak elterjedt mítoszt is
megosztok veled az összhang hiányával kapcsolatban. Ezek a
mítoszok nem egyszerűen tévesek, hanem egyenesen
kártékonyak.
Szeretném, ha mindenki, aki elolvassa ezt a fejezetet, a lehető
legtöbb embernek átadná azokat az ismereteket, amiket
megtudott az összhang hiányával kapcsolatban. Szeretném, ha
elmondanák, hogy a jelenség teljesen normális, mindenki
megtapasztalja élete során, és hogy mindig arra kell figyelnünk,
amit a partnerünk mond, a szavainak kell hinnünk, nem a nemi
szervek jelzéseinek.
 Az összhanghiány meghatározása és mérése

Most bújj ismét a szextanácsadó bőrébe, és képzeld el, hogy a

következő kísérlet{120} vezetője vagy:
A  laboratóriumba bejön egy férfi. Te bevezeted a csendes
helyiségbe, kényelmes széket tolsz elé, leülteted, és magára
hagyod a tévé képernyője előtt. A  férfi erőmérőt erősít a
péniszéhez (tudod, ez az a kis eszköz, amelyik úgy meg tud
nyúlni), az ölében pedig egy fokozatmérőt tart, amit fel-le tud
tekerni, annak megfelelően, hogy milyen fokú nemi izgalmat
érzékel – „egy kicsit be vagyok indulva”, „nagyon be vagyok
indulva”, és így tovább. Ekkor videókat játszanak le neki a
tévén. Pornóvideókat, amelyek némelyike inkább romantikus,
mások inkább erőszakosak, egy részük megfelel az alany
szexuális orientációjának, mások nem. Olyan is akad közöttük,
ami nem emberekről szól: a bonobók párosodását mutatja.
Miközben a videókat nézi, a férfi a fokozatmérővel jelzi a nemi
gerjedelem mértékét, a péniszére erősített mérőberendezés
pedig az erekció mértékét regisztrálja. A  kísérlet végeztével a
kutatás vezetőjeként összehasonlítod a nemi izgalom szubjektív
érzékelését mutató adatokat a nemi szervi válasz mérhető
adataival.
Az eredmény: a kétféle adatsor nagyjából 50 százalékban fedi
egymást. A  kétféle észlelet tehát korántsem esik egybe, ám a
viselkedéspszichológia terén az 50 százalékos átfedés
meglehetősen erős kapcsolatot jelez. Statisztikailag szignifikáns
korrelációt mutat.
Az esetek többségében a kísérleti személy szubjektív
érzékelése és az objektív eszközzel mért adat az olyan
pornóvideók esetében esik egybe, amelyek megfelelnek a férfi
szexuális orientációjának: a homoszexuális férfi nemi szervi
reakciója a két férfit ábrázoló képek nézésekor lesz a
legélénkebb, és ő maga is arról fog beszámolni, hogy a nemi
izgalom ekkor volt a legerősebb; a heteroszexuális férfi azokra
a videókra reagál, amelyek egy férfi és egy nő, esetleg két nő
közötti aktust ábrázolnak, és a szubjektív tapasztalata is ennek
megfelelően alakul majd.
Most végezzük el a kísérletet nőkkel is. Bevezeted a hölgyet a
csendes helyiségbe, leülteted, és megkéred, hogy helyezze fel a
hüvelyébe a fotopletizmográfot (ez nem más, mint egy
nagyjából tamponméretű, fényt kibocsátó műszer, ami a
véráramlás intenzitását méri a nemi szervben). Ő is megkapja a
fokozatmérőt, és levetíted neki a különböző kategóriájú
pornóvideókat.
Eredmény: nagyjából tízszázaléknyi lesz az átfedés a nemi
szerv észlelt állapota és a kísérleti személy szubjektív
megítélését rögzítő adatsor között.
Tíz százalék.
Eszerint tehát alig kiszámítható, hogy a nemi szervek miképp
reagálnak az erotikus ingerre. Nincs statisztikailag szignifikáns
összefüggés. A nő nemi szervi reakciója ugyanolyan, bármilyen
típusú pornót néz. Hol megfelel a szexuális orientációnak, hol
pedig nem.{121}
Ezt nevezzük a nemi izgalmi összhanghiánynak.{122}
A  fenti kutatás széles körű médiafigyelmet kapott. Meredith
Chivers összhanghiány-kutatásáról például a New York Times is
írt, és számos népszerű könyv is beszámolt az eredményekről.
{123}
Chivers eredményei részben mások, például Ellen Laan
kutatásain alapulnak, akinek az összhanghiánnyal kapcsolatos
vizsgálatairól egy évtizeddel korábban szintén hírt adott a New
York Times.{124} Chivers megismételte Laan eredményét: a nők
esetében sokkal gyakoribb a nemi izgalom összhanghiánya,
mint a férfiaknál. A  kutatás új elemei közé tartozott, hogy a
pornóvideókon kívül a kísérleti alanyoknak főemlősök –
egészen pontosan bonobók – párzásáról szóló felvételeket is
bemutattak. Kiderült, hogy a nők a bonobószexre is reagáltak,
igaz, kisebb mértékben, mint a pornóra.
Az újságcikkekből azonban nem derül ki elég világosan az az
összefüggés, hogy a nők esetében a nemi szervi reakció más
fiziológiai reakciókhoz képest erősen diszkriminatív. Az
Achilles-ín-reflex, a pulzusszám, a verejtékezés akkor is
fokozódik, ha az alany a Cujo című film ijesztő jeleneteit nézi, és
akkor is, ha pornót néz. Nemi szervi reakciót azonban nem vált
ki a Cujo.{125} Valójában a nőknél semmilyen nemi szervi választ
nem váltanak ki a következő témájú képsorok: a partra futó
hullámok, az Ain’t No Mountain High Enough-jelenet az Édesek
és mostohák című filmből, a táviratkézbesítés jelenete a
Micsoda csapat 4 című filmből, vagy a hullámvasúton utazók
szemszögéből fényképezett képsorok.{126}
 
 A  férfiak esetében nagyjából 50 százalékos megfelelés
tapasztalható az erotikus ingerekre adott nemi szervi reakció és
az erotikusnak ítélt ingerek kapcsán észlelt reakció között.
A  nők esetében a megfelelés mértéke mindössze 10 százalék.
A  férfiak nemi szervi reakciója viszonylag szoros összefüggést
mutat a szexuális orientációval és más mentális
paraméterekkel, beleértve azt is, hogy agyuk szexuálisan
vonzónak ítéli-e az adott ingert. A  nők nemi szerve ezzel
szemben inkább általános reakciót mutat, agyuk pedig
érzékenyebb a kontextusra. Ki kell emelnünk, hogy az inger az
ő esetükben akkor is lehet erotikus, ha amúgy nem találják
vonzónak.
A nemi szervek azt mondják: „Ez erotikus inger.”
A tudat azt mondja: „Ettől beindulok.”, vagy „Ez tetszik.”, vagy
„Még! Még!”
A  nők esetében tehát mintegy tízszázalékos átfedés van az
„erotikus” és a „szexuálisan vonzó” ingerek között. A  férfiak
esetében az átfedés ötvenszázalékos.
Az inger olykor annak ellenére erotikus hatású, hogy
valójában kevéssé találjuk vonzónak, amint azt az egyetemista
barátnőm esetében is láthattuk. Sőt, kifejezett nemtetszésünk
ellenére is lehet erotikusan stimuláló hatása. A  2. fejezetben
említettem, hogy valaki e-mailben arról számolt be nekem,
hogy A szürke ötven árnyalatát olvasva egyszerre tapasztalta az
inger serkentő és gátló hatását. A nemi szerve reagált, mégsem
érezte úgy, hogy „felizgult”; a könyvben a nemi aktus leírásai
szerepelnek, így azt nyilván erotikus ingerként érzékelte, ám
mivel maga a történet és a szereplők nem nyerték el a tetszését,
a gátlások is működésbe léptek.
 Az összhanghiány jelensége arra vezethető vissza, hogy
valami anélkül is hathat ránk, hogy tetszene – ezt fejtettem ki a
3. fejezetben. A  nemi szervi reakció tanult, ám automatikussá
vált válasz az erotikus ingerre. Pavlov kutyáinak
nyálelválasztása beindult a  csengő hangjára, mivel agyukban
megfelelő kapcsolat épült ki a hanghatás és a táplálék
megjelenése között. Az érzelmi Egy Gyűrű hasonlóképpen
megtanulta, mely ingerek minősülnek erotikusnak
(emlékezzünk csak a patkány kabátkájára!), a tanulásért felelős
agyterület pszichológiai reakciót vált ki minden olyan ingerre,
amelyről úgy tanultuk, hogy kapcsolatban áll a szexszel.
Persze minden nő más, ám abban a tekintetben, hogy a nemi
szervi válasz milyen mértékben áll összhangban a mentális
folyamattal, meglehetősen egységes a kép.{127} Egészen
pontosan: az, hogy a női nemi szerv hogyan reagál az erotikus
ingerre, a jelek szerint erősen függ a nő serkentő- és
gátlórendszerének érzékenységétől. Kevésbé érzékeny
gátlórendszer és érzékenyebb serkentőrendszer esetén
intenzívebb vérbőség tapasztalható, érzékeny gátlórendszer és
hasonlóképpen érzékeny serkentőrendszer esetén a vérbőség
kevésbé intenzív a nemi szervekben.{128} Azoknál a nőknél, akik
más nőkhöz vonzódnak, nagyobb összhang mutatkozik a két
szféra között. Legalábbis többnyire. Egyszóval nem egyszerű a
helyzet.{129} Ami megint csak arra mutat, hogy bár hasonló
részekből vagyunk összerakva, másként működünk.

Mi történik, ha egy férfi gyógyszert szed a merevedési zavar

kezelésére?
Nemi ingerlés hatására fokozza a véráramlást a hímvessző
felé.
Mi történik, ha egy nő veszi be a merevedési zavar
kezelésére szolgáló készítményt?
Ugyanaz történik. És mi történik akkor, ha növeljük a
véráramlás intenzitását a női nemi szervben?
Semmi különös. Az összhanghiány miatt.
Olivia és Patrick megpróbálták. Mindketten bevettek egy-
egy teljesítményfokozó pirulát, csak hogy lássák, mi történik
– miért is ne? (Megjegyzés: ez a „Miért is ne?” hozzáállás a
lehetséges előnyök mellett egészségügyi kockázatokat is
rejthet. Mindig kockázatos dolog, ha orvosi rendelvény
nélkül szedünk gyógyszert vagy gyógyszernek minősülő
készítményeket. Ennek ellenére tudjuk, hogy sokan
megteszik. A magam részéről lebeszélnélek róla. Amint látni
fogod, másként működik, mint ahogy várnád.)
Olivia ajka – a szája – sötétvörösre változott, mintha
élénk színű rúzst használt volna. Ezenkívül nem tapasztalt
semmi különöset. Olivia szervezete most az egyszer úgy
működött, ahogy az összes többi nőé.
Patrick viszont úgy érezte, mintha afrodiziákumot vett
volna be. Oliviát ellenállhatatlanul gyönyörűnek látta, a
saját bőre meg olyan érzékeny lett, mintha szabadon
lennének az idegvégződései, minden inger felerősödött,
megsokszorozódott. Miután bevették a pirulát, fagylaltozni
mentek, hogy elüssék az időt, amíg hatni kezd a gyógyszer,
de aztán igyekeztek haza, mert Patrick már alig várta, hogy
Olivia levetkőzzön.
Mindez nem a pirulának a következménye volt; a
merevedési zavar kezelésére szolgáló gyógyszer csak a nemi
szervek vérbőségét növeli. Sokkal inkább placebohatásról
volt szó. Hasonló esetek történtek akkor is, amikor buliban,
például esküvőn voltak, és megbeszélték, hogy hazafelé
Olivia vezet, így Patrick nyugodtan ihatott. Az ital is
hasonlóan hatott rá.
A  ritka alkalom, amikor kettejük közül ő volt kevésbé
beindulva, valóságos revelációként hatott Oliviára.
Számára, aki hozzászokott, hogy szinte folyamatosan
felajzott állapotban van, és ő az, aki folyton nyomul a
partnerére, felszabadító élmény volt, amikor azon vette
észre magát, hogy ő az, akire nyomulnak. Élvezettel
sütkérezett Patrick szenvedélyes érdeklődésének
középpontjában, és kivárta, míg lassan, lépésről lépésre
alakul ki az izgalmi állapot.
Végre nem kellett úgy éreznie, hogy a késztetései
hajszolják. Egyszerűen csak hagyta, hogy menjen minden a
maga útján.
 Egyforma részek, másféle működés: „Ez itt egy
étterem”

Az összhanghiány két különálló, ám egymással együttműködő

rendszer, a periferiális idegrendszer – a nemi szervek – és a
központi idegrendszer – az agy – közötti együttműködés során
áll elő. A  két rendszer közötti kapcsolat sajátosságai
egyénenként különbözőek, és különféle kontextusban másként
és másként működnek.
Hogy könnyebb legyen megértenünk a köztük lévő
kapcsolatot, képzeljük el, hogy az agy és a női nemi szerv
jóbarátok, akik együtt mennek nyaralni. Együtt járják az
utcákat, azt találgatják, hova térjenek be vacsorázni.
A nemi szervnek minden étterem felkelti az érdeklődését, ami
csak az útjukba kerül, legyen az gyorsétterem vagy kifinomult
gourmet hely. A  múzeumok meg az üzletek viszont nem
érdeklik. „Nézd csak, itt egy étterem. Bemehetnénk enni
valamit” – javasolja az agynak. De nem erősködik túlságosan,
csak jelzi, hogy észrevette a lehetőséget. Az agy közben minden
pillanatban felméri a kontextust meghatározó összes tényezőt,
mindazokat, amiket a 4. és 5. fejezetben leírtam. „Ennek a
helynek nem tetszik a szaga” – mondja, vagy „ez a hely nem
elég tiszta”, vagy „most nincs kedvem a pizzához”. A nemi szerv
figyelmét még az állateledelt árusító üzlet sem kerüli el! „Nézd,
itt meg kutyakaját adnak…” – motyogja, mire az agy a szemét
forgatva maga után húzza enyhén ütődött barátnőjét.
Most egy múzeum mellett haladnak el. „Úgy hallottam, itt
szuper kávézó működik” – mondja az agy a nemi szervnek, ám
az így felel: „Ez nem étterem.” Csakhogy az agy sokkal többet
tud a világról, mint a nemi szerv. Tegyük fel, hogy a két barátnő
mégiscsak bemegy a múzeumba, és a nemi szerv megpillantja
az ajándékbolt szomszédságában működő kávézót. „Jé, tényleg,
itt is ehetünk!” – mondja. „Szerintem is, tök jól néz ki” – felel rá
az agy. Végre minden együtt van: kívánatos, és még tetszik is!
Persze nem mindig megy ilyen simán a dolog. Leszbikus nők
esetében például efféleképpen alakul:{130} a nemi szerv csak
egyféle éttermet vesz észre – mondjuk a gyorséttermeket.
A többi fajta éttermet nem észleli. Amikor gyorsétterem kerül a
látóterébe, az agy felkiált: „Gyorsétterem! Imádom a
gyorséttermeket!”, mire a nemi szerv rábólint: „Igen, ez
étterem, itt ehetünk”, hacsak… hacsak nincs a közelben valami,
mondjuk a bejárat előtt álldogáló részegek, ami
visszarettentené attól, hogy betérjen. De még akkor is
előfordulhat, hogy a nemi szerv csak azt látná, hogy itt egy
étterem, lehet enni, ha a bejárat előtt egymást csépelnék a
részegek. Még így is megtörténhet, hogy az agynak kellene
elvonszolnia onnan, mondván: „Tűnjünk el innen! Hívd a
rendőrséget!”
Szerintem mostanra már álmodból felverve is fújod a leckét:
ugyanolyan részekből vagyunk összerakva, csak eltérő módon
működünk. Az agy és a nemi szervek közötti kapcsolatra is
érvényes a megállapítás.
Más szóval a nemi szerv megtanulhatja, hogy bizonyosfajta
ingerekre bizonyos pszichológiai reakciókkal válaszoljon, olyan
ingerekre is, amelyek akár nincsenek is kapcsolatban a vággyal
vagy a gyönyörrel. Az egyetemi barátnőm nemi szervére
kifejtett nyomás – a rúdé, amit a lába közé tettek, miközben ki
volt kötözve – kiváltotta az automatikus választ, de a vágyat és a
gyönyört nem. „Ez itt egy étterem” – mondta a nemi szerv, de az
agy nem érdeklődött iránta.
 Összhanghiány egyéb érzelmek esetében

Az összhang hiánya nem csak a nemiség terén létezik.

A  legkülönbözőbb érzelmekkel kapcsolatban éppúgy
jelentkezhet, és alaposan feladja a leckét az érzelmek
pszichológiáját kutató szakembereknek.{131}
Az egyik tanulmány például azt vizsgálja, hogy megindító
muzsika hallgatása közben miért „futkos a hideg a hátunkon”.
A kísérleti alanyoknak lejátszották a My Heart Will Go On című
számot. Az alanyok fele úgy nyilatkozott, hogy érezte azt a
bizonyos „futkosást” – ez volt a szubjektív érzékelésük  –,
tizennégy százalékukon pedig a külső megfigyelő számára is
láthatóvá vált, hogy lúdbőrös lett a karjuk, vagyis a fiziológiai
reakció is nyilvánvaló volt. Azok közül, akik a The Verve-től a
Bittersweet Symphony című számot hallgatták, hatvan százalék
érezte a „hideg futkosását” – szubjektív észlelet –, viszont senkin
sem volt látható a lúdbőrzés jelensége.{132}
Tudományos szempontból durva leegyszerűsítés azt
mondani, hogy az érzelmek „három szinten” jelentkeznek, de a
hétköznapi használatra hasznos lehet ez a megközelítés.
Először is, létezik az önkéntelen fiziológiai reakciók rétege: a
pulzusszám, a vérnyomás változása, a pupilla tágulása-
szűkülése, az emésztőrendszer válasza, verejtékezés, az
immunrendszer működésének megváltozása. A  nemi szervi
reakció is ehhez a kategóriához tartozik. Egyetemi barátnőm,
aki nedves lett, miközben unta az egészet, ahogy kikötözve várt,
hogy visszatérjen a partnere, efféle reakciót tapasztalt, nem
többet.
 A fiziológiai jelenségekhez az érzelmek önkéntelen kifejezése
társul. A testbeszéd – más néven a metakommunikáció – olyan
tényezőket foglal magába, mint a hanghordozás, a testtartás, az
arckifejezés, mindazok a jelenségek, amelyek által információt
kaphatunk arról, mi megy végbe a másik emberben.
A vacsorameghívást is magába foglaló randevú eseménye során
például állandó pszichológiai állapotváltásnak vagyunk kitéve,
amit a testtartásunk, a kézmozdulataink, az arckifejezésünk
folytonos változása kísér: kezünket a partnerünk karjára
helyezzük, a szemébe nézünk, mosolygunk. Gesztusainkat igen
gyakran az adott kultúra írja elő a számunkra, de bőven
akadnak közöttük egyetemesek is. Gesztusainkat és más
metakommunikatív jelzéseinket bizonyos mértékig képesek
vagyunk uralni, de ezen a téren jóval korlátozottabbak a
lehetőségeink annál, mint amit sokan feltételeznek. Gondolj
bele: te döntötted el, hogy milyen arcot vágsz ebben a
pillanatban? 
A  következő szintet érzéseink észlelése, tudatosítása jelenti.
Tegyük fel, hogy valaki megkérdezi, mit érzünk az adott
pillanatban. Amikor figyelmünket önmagunkra irányítva
próbálunk felelni a kérdésre, saját érzéseink szubjektív
észleletéhez jutunk. Ha nemi izgalomról van szó, ez az a pont,
amikor megfogalmazzuk magunkban: „Annyira kívánlak, hogy
majd beleőrülök.” A  gondolatot akár intenzív szemkontaktus
vagy akár nemi szervi reakció is követheti, de nem követi
feltétlenül.
Akár még az is igaz lehet, hogy az olyan érzelmek esetében,
melyek nem állnak kapcsolatban a szexualitással, a fiziológiai
reakció és a szubjektív észlelet közötti összhanghiány még
határozottabb eltéréseket mutathat férfiak és nők között, mint a
nemi izgalom terén. Valamilyen – biológiai, kulturális vagy
mindkettő – oknál fogva a nők esetében a szubjektív észlelet és
az arckifejezés között figyelhető meg nagyobb megfelelés, míg a
férfiaknál a szubjektív észlelet és a bőrreakciók (verejtékezés)
között áll fenn szorosabb összefüggés.{133} A  vizsgálat azt
mutatja, hogy a nők érzelemkifejezései nagyobb eséllyel vannak
összhangban az arckifejezésükkel és a hanghordozásukkal, míg
a férfiaknál inkább a pulzusszám és a vérnyomás követi az
érzelmi állapotot.
Akár van eltérés a nemek között e tekintetben, akár nincs,
mindenképpen helytálló azt mondanunk, hogy az észlelt
érzelmeink nem feltétlenül állnak összhangban azzal, amit az
agyunk és a testünk művel. Ez nem azt jelenti, hogy hazudunk
vagy megjátsszuk magunkat, azt sem jelenti, hogy megtagadjuk
a valódi érzelmeinket. Csak annyit jelent, hogy emberi lények
vagyunk, és emberek módjára működünk, akiknek az érzelmi
reakciói és a motivációs rendszere jóval összetettebb, mint
bármely más élőlényé. Az összhanghiány a legkülönfélébb
érzelmek vonatkozásában jelentkezhet, és a férfiak és nők
másként élik meg az összhanghiány bizonyos jelenségeit. Itt
nem a szex a lényeg, hanem az, hogy emberek vagyunk.

Mielőtt bízni tudnál valakiben, el kell lazulnod. Az olyan nők

azonban, mint amilyen Merritt is, akikben lassan alakul ki a
bizalom, nem tudják addig elengedni magukat, amíg nem
bíznak a másikban. Ez itt a baj.
A  probléma megoldásához Merrittnek először egy másik
probléma megoldására kell törekednie.
 Merritt a negyvenes éveiben jár; a menopauzához
közelítve a nedvesedés hiánya mindennapossá vált a
számára. Ő maga inkább a partnere miatt aggódott, amiatt,
hogyan hat mindez Carolra. Kamasz lányuknak Carol az
anyja, akit a szülés után vissza-visszatérő nemi szervi
fájdalom gyötör. Síkosítót ajánlottam, ami megkönnyíti a
manuális szexet.
Merritt hagyta magát rábeszélni. Csak annyit kellett
mondanom:
– Rengetegféle síkosító létezik, biztosan találsz olyat, ami
megfelel neked.
Merritt az interneten keresett, és talált is olyan
kiszerelést, amelyben többféle termék volt.
A  doboz postán érkezett. Merritt és a partnere
megbeszélték, mikor próbálják ki: péntek este, amikor a
lányuk már nem lesz otthon, táborba utazik. Amikor
elérkezett az este, felbontottak egy üveg bort, és belevágtak.
A  kontextus szempontját nagyon komolyan vették, ezért
egy erotikus filmmel kezdték az estét, aztán felidézték,
hogyan is kezdődött a kapcsolatuk.{134} Ezt a fogást John
Gottman kapcsolatkutatótól lesték el: elmesélték egymásnak
a megismerkedésük történetét, azt, hogyan szerettek
egymásba, emlékeztették egymást – és önmagukat – arra,
hogy mit jelent nekik a másikkal való együttélés, újra
elmondták egymásnak, hogy mennyire szeretik és csodálják
egymást. Mindez mindkettőjükre hatott, ám különböző
mechanizmus útján: Carol esetében a serkentőrendszert
aktiválta, felélesztette benne a szerelem tüzét, Merrittnél
pedig deaktiválta a gátlórendszert, aki ennek következtében
képes volt ellazulni, és a partnerére bízni magát.
Csakhogy Merritt gondjait eddig sem az okozta, hogy nem
bízott a partnerében. Önmagában nem bízott. Azon az
éjszakán azonban megtanulta, hogy magában is jobban
képes bízni, ha látja, mennyi örömöt ad a teste a
partnerének.
Többféle síkosítót is használtak, ami felszabadult
játékosságot csempészett az együttlétükbe, és messze űzte a
gondokat. Merritt később úgy számolt be erről, hogy agya
végre abbahagyta a „zakatolást”, és „elcsendesedett”;
korábban mindenben veszélyt szimatolt, most pedig nem
érzett mást, mint gyönyört és őszinte kíváncsiságot.
(Emlékszel még a patkányra, aki nem szerette Iggy Pop
zenéjét?)
Nem figyelt semmi másra, csak arra, hogy Carol hogyan
használja a különféle típusú síkosítókat.
Átadta magát a gyönyörnek, amit a partnere élvezetének
a szemlélete okozott neki, és arra jutott, hogy amikor képes
volt átélni az örömszerzés élményét, a saját gyönyöre is
fokozódott, a szokásos aggodalmak és gátlások pedig távol
maradtak tőle.
Úszott a boldogságban.
A  figyelmét a saját szorongásáról sikerült a partnerének
szerzett örömre terelnie.
A  következő lépés természetesen az volt, hogy képes
legyen átélni a saját gyönyörét is. Ám ide csak úgy juthat el,
ha lerombolja azt a falat, amit maga köré emelt. A  7.
fejezetben erről is szó lesz.
 Tévhitek a nedvesedésről

#1: Nemi szervi reakció = vágy

Három alapvető félreértést sikerült azonosítanom ezzel a

jelenséggel kapcsolatban; mindhárom az összhanghiányból
fakad, és mindhárom a női szexualitással kapcsolatos
téveszmék közé tartozik. Szabaduljunk meg tőlük, jó?
Az első végzetes hiba, amit elkövethetünk az
összhanghiánnyal kapcsolatban, ha nem ismerjük fel a
létezését. Nevezzük ezt 1. számú tévhitnek.
Az összhanghiány fogalma nem új – legalábbis nem lenne
szabad, hogy újdonságként hasson. A  szexológus kutatók már
egy-két évtizede meglehetősen világos elképzelésekkel
rendelkeznek róla; újságcikkekben taglalják, és a fontosabb
szexológiai könyvekben is szerepel ez a jelenség. A diákjaim és
a blogom olvasói mégis meglepődnek, amikor erről hallanak, a
pornó és a mainstream kultúra pedig kitartóan táplálja azt a
mítoszt, hogy a nemi szervi reakció egyet jelent a vággyal és az
élvezettel. Most azonban, hogy már tudsz az összhanghiány
létezéséről, láthatod, hogy mindannyian tévednek.
Hogyan lehetséges ez? Miért hat még mindig újnak ez a
felfedezés, amikor egyre-másra jelennek meg a témával
kapcsolatos könyvek?
Amikor feltettem ezt a kérdést a hallgatóknak, az egyik diák a
magasba emelte a kezét, és vicces fintor kíséretében így felelt:
„A férfiuralom miatt.”
Teljesen igaza van.
Évszázadokon át a férfi szexualitás volt a szexualitás
„alapértelmezett” változata, és amennyiben a nők ezen a téren
eltértek a férfiaktól, „abnormálisként” bélyegezték meg őket.
A férfiak esetében, mint láttuk, 50 százalékos az átfedés a nemi
szervi reakció és a szexuális izgalmi állapot szubjektív
érzékelése között; így aztán, a patriarchális mítosz szerint
mindenkitől ezt az 50 százalékos megfelelést lehet elvárni.
A nők azonban nem a férfiak selejtes változatai, hanem nők.
Ha nem a férfiak változata lenne az alapértelmezett, akkor
azon csodálkoznánk, hogy mi van a férfiakkal, miért ilyen nagy
az átfedés az ő esetükben. De a férfiak működését nem szokás
megkérdőjelezni. Sem a hallgatóim, sem a blogom olvasói, sem
a szextanácsadó kollégáim, sem senki más nem kérdezte meg
még tőlem: „Hogy lehet, hogy a férfiaknál ez így működik? Nem
lehet, hogy ez egyfajta…” Ezt a kérdést csak a szexológus
kutatók teszik fel.
Ha félretesszük az alapértelmezett férfi-beállítást, akkor a
változatosságot többé nem fogjuk összetéveszteni az
abnormalitással. Akkor többé nem fogunk megfeledkezni arról,
hogy a testmagasság, amint azt az 1. fejezetben megbeszéltük,
az emberek egy bizonyos csoportján belül nagyobb
változatosságot mutat, mint a két csoport átlagértékei között.
Addig is patriarchális eszközökkel fogjuk felvenni a harcot a
patriarchális felfogással. Az összhanghiány jelenségét úgy
ismertethetjük meg és fogadtathatjuk el széles körben, ha
megértjük, hogyan érinti a férfiakat.
Aligha akad olyan férfi, akivel élete során legalább
néhányszor ne esett volna meg az, hogy kívánta a szexet,
akarta, hogy merevedése legyen, de a merevedés csak nem
akart összejönni. Aki járt már így, az tudja, hogy a merevedés
(illetve annak hiánya) nem a szexuális érdeklődés fokmérője.
Előfordulhat, hogy másnap reggel erekcióval ébred, pedig akkor
már inkább kellemetlenség az egész, és a háta közepére sem
kívánja.
A  férfiak gyakran ébrednek merevedéssel; nem azért, mert
szexuálisan felajzott állapotban vannak, hanem mert az
ébredés az alvásnak abban a szakaszában következik be, amit a
gyors szemmozgások fázisának (Rapid Eye Movement, REM)
nevezünk. Márpedig a REM-fázis egyik rendszeres velejárója a
merevedés. Az alvásciklus során többször is bekövetkezik az
erekció, és mindannyiszor el is múlik, akár a szexről álmodik az
alvó, akár nem. Nem jelent semmit. Egyszerű összhanghiányról
van szó.
Szinte valamennyi serdülőkorú megtapasztalja az akaratlan
nemi szervi jelenséget: a szokásosnál erősebben döcögő buszon
ülve, vagy ha a tanárnője a szokásosnál mélyebbre hajol a
tanteremben, de olykor elég, ha kicsit szorít a nadrág, sőt úgy is
bekövetkezhet, hogy a tevékenységnek, amit végez, az égvilágon
semmi köze a szexhez (autót vezet, fánkot eszik stb.). Tényleg,
egy kamasz fiúnál szinte bármi képes aktiválni a rendszert, és
kiváltani a szervi választ.
Csakhogy a nemi szervi reakció még nem vágy; még csak nem
is gyönyör. Csak reakció, semmi más. Az, hogy a hímvessző
reagál egy látványra vagy gondolatra, még korántsem jelenti
azt, hogy az illetőnek tetszik az adott inger, és hogy kívánja.
Csak annyit jelent, hogy az inger aktivált bizonyos tanult
reakciókat. „Ez itt egy étterem.” (Ne feledjük: A  férfiak 50
százalékos átfedése a nemi szervi reakció és az izgalmi állapot
között bár statisztikailag jelentős, ám mégis mindössze 50
százalékról van szó. És akkor az egyes emberek közötti nagy
eltérésekről még nem is szóltunk.)
A férfiak gyakran tapasztalják, hogy a testük olyan ingerekre
is reagál, amikre a tudatuk határozottan azt mondja: „Nem, ez
nincs rendben.” Ők meg meghasonlanak önmagukkal, mert
egyrészt a dolog tagadhatatlanul izgalmat vált ki belőlük,
másrészt énjük másik fele kifejezetten elutasítja az adott
jelenséget.
Hadd idézzek fel egy konkrét példát (ha rosszul bírod a nemi
erőszakkal kapcsolatos témát, nyugodtan ugord át a következő
néhány bekezdést).
Egyetemista koromban sok fiú barátom volt, gyakran lógtunk
együtt. Egyikük – nevezzük Paulnak – egy alkalommal elmesélt
egy történetet, amelyben az egyik barátja szerepelt. Együtt
buliztak, és a parti vége felé, abban az időben, amikor minden
sarokban alvó vagy félájult vendégek hevernek, Paul rányitott a
barátjára, aki éppen egy holtrészeg lánnyal közösült. A  lány
öntudatlan állapotban volt, fogalma sem lehetett, mi történik
vele. Azt írtam, hogy „közösült”, ám valójában megerőszakolta a
lányt. Amikor a haver megpillantotta Pault, így szólt:
„Kipróbálod?” . „Nem – rázta a fejét Paul. – Gyere, menjünk
innen!”
Saját elmondása szerint Paul csak azért nem ordított rá a
barátjára, hogy „Mit csinálsz, te barom? Nem hagyod békén
rögtön?”, mert szörnyű konfliktust élt át: lelke, sőt a gyomra
mélyéből ellenezte, amit a barátja művelt, és azt gondolta, hogy
ez így nagyon nincs rendben, teste mégis automatikusan reagált
a nemi aktus látványára. Merevedése volt. Ettől elszörnyedt;
megbotránkozva észlelte, hogy énjének egy része annak
ellenére erotikusként azonosítja az ingert, hogy tudata, esze-
lelke mélységesen elítéli a barátja tettét.
Amikor először hallottam ezt a sztorit, még fogalmam sem
volt, mi is történt valójában. Azt hittem, hogy a nemi szervi
reakció megegyezik a vággyal és az élvezettel. A  szituáció
hasonlít arra, amit a barátnőm mesélt: hogy bár valójában
halálosan unta az erotikus játékot, amit a partnere játszott vele,
mégis nedves lett. Azzal a különbséggel, hogy Paul nem csupán
unatkozott, hanem elborzadt a jelenettől.
Mi történt tehát?
Semmi egyéb, mint hogy a tanult viselkedés működésbe lépett
anélkül, hogy a megkívánás, a vágy vagy akár csak a tetszés
momentuma csatlakozott volna hozzá. Paul teste már jóval
azelőtt felismerte, hogy az elé táruló látványnak köze van a
szexhez, hogy az inger tudatosult volna. Talán az alkohol tette,
talán amúgy is alacsony volt az ingerküszöbe a hasonló típusú
ingerek esetében, gátlórendszere mindenesetre nem tudta
megakadályozni, hogy a teste válaszoljon a szexszel kapcsolatos
ingerre. „Ez itt egy étterem” – mondta a hímvessző, amely
édeskeveset törődött vele, hogy az étteremben éppen
tömegverekedés zajlik.
Képzeljük el, hogyan zajlott volna le ez a sztori egy olyan
világban, amelyben mindenki tisztában van az összhanghiány
mibenlétével.
Ebben a világban Paul tudta volna, hogy amit a nemi szerve
művel, az csak azt jelenti, hogy az őt ért inger a szexszel áll
összefüggésben, nem pedig azt, hogy a jelenetet vonzónak
találja. Nem kellett volna szégyenkeznie, azon tipródnia, hogy
most akkor ő is potenciális erőszaktevő-e, és maradt volna
energiája arra, hogy aktívan közbelépjen, és megakadályozza az
erőszakot. Felszólíthatta volna a haverját, hogy azonnal fejezze
be, mert amit csinál, az bűncselekmény. Esetleg hívhatta volna a
rendőrséget, elvihette volna a lányt a sürgősségire, hogy
bizonyítékot szerezzenek az erőszakra, elvégezhessék a HIV-
tesztet, esemény utáni fogamzásgátló tablettát adhassanak az
áldozatnak. Ő lehetett volna a nap hőse.
A  nemi szervi reakció nem jelent semmi mást, mint hogy az
érzékelt inger összefüggésben áll a szexszel. Tanult magatartás,
egyszerű feltételes reflex, és önmagában nélkülözi a tetszés
momentumát. Nem utal sem vágyra, sem élvezetre. Azzal, hogy
széles körben megismertetjük az összhanghiány jelenségét,
hozzájárulunk, hogy jobb legyen a világ.
Végső soron a nedvesedéssel kapcsolatos 1. számú tévhit –
nemi szervi reakció = vágy – ugyanolyan avítt metafora, mint a
középkori anatómusoké, amit az 1. fejezetben ismertettem
(„pudendum”, ami szégyent jelent!), épp csak a Morális Üzenet
hiányzik belőle.
Tudjuk, hogy a hímvessző (vagy a csikló) méretével
kapcsolatban senkinek semmi szégyellnivalója nincsen.
A  hímvessző mérete legfeljebb arról tanúskodhat – arról sem
minden esetben  –, hogy a hogy az illetőnek heréje van-e, vagy
petefészke. Hasonlóképpen a nemi szervi véráramlás mértéke
sem mond semmit arról, hogy mit szeretne az adott személy,
vagy hogy mire vágyik. A  véráramlás mértéke a nemi
szervekben legfeljebb azt tükrözi, hogy az illető személyt olyan
ingerek érték, amelyeket az agy szexuális tartalmúnak ítélt;
arról azonban semmit sem árul el, hogy ezek tetszést váltottak-e
ki a szóban forgó személyből, vagy annak az ellenkezőjét.
 Tévhitek a nedvesedésről

#2: Nemi szervi reakció = élvezet

Létezik egy másik, „tudományosabban” hangzó, ám

hasonlóképpen veszélyes tévhit a nemi szervi
összhanghiányról, amely szerint a női nemi szerv „őszintén”
elárulja, hogy mitől indul be a nő, hiába tagadja vagy fojtja el
„valódi vágyait”. Nevezzük ezt 2. számú tévhitnek.
Az összhanghiány e kétségkívül csábító, ám téves
magyarázata tökéletesen beleillik a női szexualitással
kapcsolatos többi téveszme – a Morális Üzenet, az Egészségügyi
Üzenet, valamint a Média Üzenete – által alkotott sorba, amelyet
az 5. fejezetben ismertettem, a férfi szexualitás
„alapértelmezettként” történő felfogásával együtt. Az efféle
téveszmék közé tartozik az is, mely szerint a nők,
engedelmeskedvén a társadalmi elvárásnak, nem vallják be,
hogy voltaképpen beindulnak bizonyos dolgoktól (például az
erőszakos szextől vagy a leszbikus pornótól), ezért amikor
beszámolnak az érzékelt izgalmi állapotról, akkor vagy
hazudnak, vagy letagadják titkos vágyaikat, de a
legvalószínűbb, hogy mindkettőt egyszerre teszik. Bezzeg a
nemi szervük elárulja, mi az igazság!
Daniel Bergner What Do Women want? Adventures in the
Science of Female Desire [Mit akarnak a nők? Kalandozás a női
vágy tudományában] című műve az összhanghiánnyal
kapcsolatos kutatások leírásával indul, amit egy
hazugságvizsgálatra épülő kutatás ismertetése követ. A  kifejtés
logikája azt sugallja, hogy a nők hazudnak, amikor a nemi
izgalmukról beszélnek, legalábbis nem hajlandóak tudomásul
venni a tényeket. Amanda Hess a Slate.com-on így összegezte a
véleményét: „A  heteroszexuális nők azt állították, hogy a
heteroszexre intenzívebben reagáltak, mint ahogy azt
valójában tették; a leszbikus nők azt állították, hogy a
heteroszexre jóval kevésbé reagáltak, mint ahogy azt valójában
tették; és egyik csoport sem vallotta be, hogy reagált volna a
bonobók nemi aktusát ábrázoló képsorokra.”{135}
Vegyük észre az „állították”, a „valójában” és a „bevallotta”
kifejezéseket.
Mi persze tudjuk, hogy a nők nemi szervei mindössze
automatikusan reagáltak az erotikus ingerre – „ez étterem”  –,
ami mindössze távoli kapcsolatban áll azzal, amire a nők
„valójában” vágynak, és ami tetszik nekik. Ám az olvasók ezt
nem érthetik meg a könyvből. Ők a Nedvesedési Téveszme #2
áldozatai.
Azok a feministák, akik pozitívan viszonyulnak a szexhez,
tényként fogadják el, hogy a női test működésének nincs köze
ahhoz az idejétmúlt, erkölcsi alapú kulturális narratívához,
amely szerint a nők szexuális érdeklődése gyengébb lenne a
férfiakénál. Ehhez sokaknak kapóra jön az érv: „Íme, a mi nemi
szervünk is reagál az ingerre! Látjátok, mennyire intenzív a női
szexuális vágy?
Mindez valóban vonzó magyarázat, igaz? Mintha a testünk
feltárná előttünk titkos, vadul érzéki természetünket; benne
lennénk mi mindenben a világon, ha az évezredes kulturális
tabuk nem tagadnák meg tőlünk a lehetőséget!
Hiszen a nők valóban elnyomó kulturális üzenetek áldozatai
voltak, és azok még ma is, melyek következtében sokan ma is
szégyellik bevallani, hogy saját nemiségük igenis a figyelmük
középpontjában áll – erről szólt az 5. fejezet. Végeredményben
az egész könyv arra biztatja olvasóját, hogy figyeljen jobban a
belső észleléseire, és bízzon a testében. Márpedig mi is
bizonyítaná inkább a testünkbe vetett bizalmat, mint a hitünk
abban, hogy a testünk elárulja, mire vágyunk, mi tetszik
nekünk, még ha nem is tudunk róla?
Aha. Alighanem a „tetszik” szóval van baj. Hiszen ami tetszik,
arra vágyunk is.
Csakhogy a nemi szervi reakciónak nincs köze a tetszéshez. Az
pusztán tanult magatartás.
A  nemi szervek valóban mondanak valamit, és akár meg is
bízhatunk bennük. Azt árulják el a pavlovi reflex
tanulásmechanizmusa révén, hogy amit látunk, annak köze van
a szexhez. „Ez étterem.” Csakhogy mindez nem azonos azzal,
amit vonzónak találunk.
Persze fontos, hogy bízzunk a testünkben. De ugyanolyan
fontos, hogy helyesen értelmezzük a jeleket, amiket küld.
A  mítosz, mely szerint a női nemi szerv többet tud rólunk,
mint mi magunk, széltében-hosszában ismert. A  könyvem
kapcsán végzett kutatásaim során elolvastam E. L. James
népszerű könyvét, A  szürke ötven árnyalatát. Abban is
találkoztam a nemi szervi összhanghiány jelenségével, mindjárt
az első náspángolási jelenetben. Mint a műfaj jó ismerője
tudom, minek kell történnie egy szexregény első náspángolási
jelenetében. Hősnőnk félénken, ám annál nagyobb izgalommal
bocsátkozik az eseményekbe, végül pedig eljut a
következtetéshez: „Tudom, hogy nem lenne szabad élveznem,
mégis annyira élvezem!”
 A  szürke ötven árnyalatában azonban nem így történik.
A  főhős, Anastasia beleegyezik a fenekelésbe, de nem kívánja,
és nem is élvezi. A  bántalmazás során menekülni próbál.{136}
Kiderül, hogy fájdalmai vannak. Egyetlen szó sem utal arra,
hogy élvezné, ami történik vele.
A  jelenet után a főhős/bántalmazó, Christian Grey a hősnő
hüvelyébe dugja az ujját. Most, hogy ismerjük az összhanghiány
jelenségét, tudjuk, miről szólnak valójában Grey szavai: „Érezd!
Figyeld meg, mennyire szereti ezt a tested, Anastasia. Miattam
vagy ilyen nedves.” (Kiemelés tőlem){137}{138}
De van ennél rosszabb is. Ana, ahelyett, hogy saját belső
észlelésének hinne, amely a jelenetet megalázónak,
lealacsonyítónak ítéli, Christiannek hisz.{139}
Ez a momentum sok olvasó számára igaznak tűnhet, mert
legtöbbünket úgy neveltek, hogy a saját testünkkel kapcsolatban
mások véleményének adjunk hitelt, ne pedig a saját, megélt
tapasztalatunknak. Bizonyára vannak nők, akik beindulnak a
kölcsönös beleegyezésen alapuló bántalmazástól és
megalázástól, de egy sor utalás található a műben, ami azt
bizonyítja, hogy Ana nem tartozik közéjük.
Szóval, kedves szerző, E. L. James, amennyiben olvassa
soraimat: a nedvesedés önmagában annyit jelent, hogy az inger
a szexszel kapcsolatos, aminek kevés köze van ahhoz, hogy mit
találunk szexuálisan vonzónak. Ezért az a szerény javaslatom
lenne, hogy a következő kiadásban írja át Christian szövegét,
valahogy így: „Ezt nézd! Látod, hogy a tested a feneked és a
nemi szerved érintését úgy értelmezi, mint aminek köze van a
szexhez? És élvezted is? Nem? A fenébe, látom, el kell olvasnom
Emily Nagoski könyvét a női szexualitás örömteli megéléséről,
hogy legközelebb jobban csináljam!”
Köszönöm.

Ha valaha kétségeid lettek volna azt illetően, hogy a nemi szervi

reakció az észlelésről szól anélkül, hogy szükségképpen
kapcsolatban állna a vággyal vagy az élvezettel, akkor jusson
eszedbe: a Nedvesedési Tévhitek #2 azt állítja, hogy a nők
valójában arra gerjednek, amire a nemi szervük reagál. Ez azt
jelentené, hogy azok a nők, akiknek a nemi szerve reagál a
párosodó bonobók képére, azok a lelkük mélyén legalább
annyira izgatónak találják a bonobók párosodását, mint
amennyire az emberi szexualitást.
Na ne.
Hiába olyan abszurd ez az elképzelés, a mítosz rendületlenül
tartja magát. Alain De Botton a Hogyan gondolkodjunk másképp
a szexről? című könyvében odáig megy, hogy a nedves női nemi
szervet és a duzzadó hímvesszőt „az őszinteség
megvesztegethetetlen bajnokának” nevezi, pusztán azért, mert
automatikusan, akaratlanul működnek, vagyis nem lehet
„félrevezetni” őket.
Ilyen alapon azt is állíthatnánk, hogy amikor a megfelelő ínra
mért ütéssel az orvosnak sikerül kiváltania a térdreflexet, akkor
valójában meg akarjuk rúgni az orvost.
Vagy akinél a virágpor allergiát vált ki, az utálja a virágokat.
Vagy ha a lottyadt, félig penészes gyümölcsöt látva beindul a
nyálelválasztásod, akkor finomnak is találnád azt a gyümölcsöt.
Persze előfordulhat, hogy valóban meg akarod rúgni az
orvost, valóban utálod a virágokat, és tényleg élvezettel
csemegéznél a  rohadt gyümölcsből. De ez nem az automatikus
fiziológiai folyamatokból derülne ki. Az automatikus fiziológiai
folyamatok, mint a meghatározás elárulja, nem „őszinték”,
hanem pusztán – automatikusak.
Szemléljük a kérdést Céline Dion nézőpontjából. Ő  vajon azt
akarja, hogy a közönség tagjainak karja libabőrös legyen? Vagy
inkább azt, hogy így kiáltsanak fel: „Hű, libabőrös lettem,
annyira jó ez a zene!” Érdekelné-e Céline Diont, hogy valóban
felállnak-e a szőrszálak a hallgatók karján? Az élmény, a belső
tapasztalat mindig fontosabb, mint a pusztán fiziológiai észlelet.
És ez még nem minden. Léteznek ennél is furcsább – és ennél
is veszélyesebb – téveszmék is.
„Te nemet mondhatsz, de a tested igent mond” – ez a gondolat
újra és újra felbukkan a popzenei szövegekben éppúgy, mint a
Project Unbreakable képein. Az internetes képgaléria a
szexuális bántalmazás áldozatait ábrázolja, akik táblákat
tartanak a kezükben, rajtuk azokkal a szavakkal, mondatokkal,
melyek bántalmazóik, családtagjaik, sőt a kihallgatást végző
rendőrök szájából hangoztak el.{140} De mi már tudjuk, hogy a
test nem mond sem igent, sem nemet, csak annyit mond: „ez itt
a szexszel kapcsolatos”, anélkül, hogy kívánná, élvezné vagy
egyetértene vele. A  hímvessző és a szeméremtest a szexszel
kapcsolatosak, ennek ellenére nem biztos, hogy mindenki
számára vonzó és kívánatos dolgok. A  nemi szervi reakció
önmagában nem jelez sem vágyat, sem élvezetet, sem
beleegyezést. Nem több, mint megállapítás, mint amikor azt
mondjuk, „ez itt egy étterem”, anélkül, hogy bármit tudnánk
arról, hogy jól főznek-e, és egyáltalán: van-e kedvünk ott
vacsorázni.
Az az elképzelés, miszerint a fiziológiai reakció elárulja, hogy
valamit szexuálisan vonzónak találunk-e, ősrégi tévedés. Az
1700-as évekig az emberek azt hitték, hogy a nő számára a
szexben a fogantatás a legélvezetesebb, ezért a nő teherbe esése
annak bizonyítéka, hogy élvezte az aktust; márpedig ha élvezte,
akkor az nem történhetett az akarata ellenére.{141} „Ő  ugyan
tiltakozott, de a petefészke igent mondott.”
Ez a mítosz még ma is bizonyos népszerűségnek örvend.
A közbeszédben a 2012-es szenátusi választások során bukkant
fel Missouriban, amikor Todd Akin republikánus jelölt a
következőket mondta: „Ha valóban nemi erőszakról van szó, a
női test mindig megtalálja a módját, hogy útját állja a
dolognak”. Kijelentését még a mormon elnökjelölt, Mitt Romney
is olyan, súlyos tévedésen alapuló, sértő kijelentésnek nevezte,
amire „nincs mentség”.{142}
A  nemi szervi reakció tehát éppoly kevéssé értelmezhető a
vágy vagy az élvezet kifejeződéseként, mint a petesejt
megtermékenyülése. Remélem, ez most már egészen világos.

Testünk metaforikus tartalmak hordozója; a fiziológiai

jelenségek leírásait tudatállapotunk leírásaiként használjuk.
„Nedves vagyok”, vagy „feláll” – ilyesmiket mondunk, írunk,
amikor azt akarjuk kifejezni: „akarom”. Ezek a metaforák
olyannyira elterjedtek és oly mélyen gyökereznek, hogy a
legtöbben szó szerint értik őket. Valóban, sokan egyenesen arról
akarnak meggyőzni bennünket, hogy a nők hazudnak, akár
szándékosan, akár azért, mert a kultúránk megfosztott
bennünket attól a képességtől, hogy tudatosítsuk valódi
vágyainkat. Azt állítjuk, hogy nincs hozzá kedvünk, ám a nemi
szervünk leleplez bennünket.
Remélem, mire idáig, a hatodik fejezetig jutottál a könyvben,
már tudod, mi az igazság. Tudod, hogy a férfi és a női
szexualitás, ha különbözőképpen működik is, végső soron közös
tőről fakad, és azt is tudod, hogy nincs két egyforma ember.
Tudod, hogy mindig a kontextustól függ, hogy az inger
serkentően vagy gátlóan hat-e. Tudod, hogy a női szexualitás
még erősebben kontextusfüggő, mint a férfiaké, és hogy a
kulturális hagyományok és a neveltetés, az egyéni
élettapasztalatok mind-mind meghatározó módon
befolyásolhatják azt, hogy miként reagál a testünk valamely
ingerre. Érted, hogy ha egy inger a szexszel kapcsolatos, még
nem biztos, hogy szexuálisan vonzó is.
A  nők nem hazudnak, és nem dugják a homokba a fejüket.
Egyszerűen csak nők, és olyan világban élnek, amely el akarja
hitetni velük, hogy nem értik saját belső késztetéseiket.
 Tévhitek a nedvesedésről

#3: Az összhanghiány = probléma

A  harmadik súlyos értelmezési hiba, amely az

összhanghiánnyal kapcsolatban fenyeget, az, hogy a jelenséget
valamilyen probléma, baj tüneteként fogjuk fel.
Világos tehát, hogy a jelenség létezik, és azt is megértetted,
hogy a tanulás nem feltétlenül jelent egyúttal vágyat, még
kevésbé azt, hogy az inger elnyerte a tetszésedet. Igen ám,
csakhogy jó néhány cikket olvashatsz olyan vizsgálatokról,
amelyek eredménye szerint összefüggés fedezhető fel az
összhanghiány és bizonyos szexuális funkciózavarok között.{143}
Ebből pedig azt a következtetést vonod le, hogy mivel az
összhanghiány esetenként funkciózavarral jár együtt – a két
jelenség korrelál  –, az összhanghiány önmagában is
problematikus.
Erre szoktam elmondani azt a mondatot, amelyet minden, a
kutatási módszertan alapjait már elsajátított egyetemista
kívülről fúj: „A  korreláció nem azonos az ok-okozati
összefüggéssel.” A  mondás a cum hoc ergo propter hoc – „vele,
tehát miatta” – kifejezéssel összefoglalt klasszikus logikai-
következtetési hibára utal: a hibás logika szerint ha két
esemény bekövetkeztének időpontja közel esik egymáshoz,
akkor az egyik feltétlenül oka a másiknak.
A  „vele, tehát miatta” egyik szemléletes, huszonegyedik
századi példáját a kalózok és a globális felmelegedés
„összefüggése” kínálja.{144} Persze az egész csak vicc, amit Bobby
Henderson „követett el”, aki a Repülő Spagettiszörny
Egyházának hittételei közé illesztette be ezt az okoskodást azzal
a céllal, hogy szemléletessé tegye az ok-okozati összefüggés és a
korreláció közötti különbséget. Grafikont rajzolt, amely minden
kétséget kizáróan arról az összefüggésről tanúskodott, miszerint
bolygónk átlaghőmérsékletének emelkedése a tengeri
kalóztámadások számának csökkenésével jár együtt.
Vajon a kalózok megfogyatkozása okozza a felmelegedést?
Nyilván nem. Micsoda abszurd gondolat! Hát persze hogy az;
annak is szánták.
Feltételezhetjük egy harmadik változó létezését is, amely oka
lehetne mind a kalózok megfogyatkozásának, mind a
klímaváltozásnak: ez pedig az ipari forradalom.
Ahogy a kalózok és a globális hőmérséklet között, úgy az
összhanghiány és a szexuális funkciózavarok között is
tapasztalható bizonyos korreláció, ami miatt könnyen úgy
gondolhatnánk, hogy az összhanghiány okozza a szexuális
funkciózavart, vagy megfordítva: a funkciózavar az
összhanghiányt.
Csakhogy amint a kalózokat és a globális felmelegedést egy
harmadik tényező, az ipari forradalom kapcsolja egymáshoz, az
összhanghiány és a funkciózavar mögött is egy harmadik
változót kell látnunk: a kontextust.
Miként kapcsolja össze a kontextus a szexuális funkciózavart
és az összhangot?
Azoknál a nőknél, akik nem küzdenek funkciózavarral, a
gátlórendszer megfelelően működik: a megfelelő kontextusban
– beleértve a külső körülményeket és a mentális állapotot –
aktiválódik, illetve kikapcsol. A funkciózavarral küzdő nőknél a
gátlások akkor is aktiválódnak, amikor a kontextus azt tenné
indokolttá, hogy kikapcsoljanak.
Egy 2010-ben megjelent, rendkívül sokatmondó vizsgálat
rávilágít erre az összefüggésre. Holland kutatók mozgó
laboratóriumot rendeztek be; a hordozható készülék egy
pletizmográfból és egy kézi vezérlőegységből állt, melyeket egy
laptophoz csatlakoztattak.{145}
A  kísérleti alanyokkal elvégezték a szokásos összhanghiány-
teszteket: erotikus tartalmú képeket és videókat néztek,
miközben mérték az automatikus és a tudatos reakciót, majd a
mobil egységgel ellátva otthonukba bocsátották a kísérleti
személyeket, ahol ők maguk elvégezték ugyanezeket a
vizsgálatokat. A  kutatók így össze tudták hasonlítani, hogy a
laboratóriumi körülmények mennyiben befolyásolják az
eredményt az otthoniakhoz képest. Vagyis mérni tudták a
kontextus változásának hatását. Két csoportot vizsgáltak: az
egyik csoport nyolc olyan nőből állt, akiknek nem voltak
szexuális zavaraik (ez volt a kontrollcsoport), a másik pedig
nyolc olyan nőből, akiknél korábban „hipoaktív nemi vágy”
elnevezésű rendellenességet állapítottak meg (ez volt a „frigid”
csoport).
Eredmény: az otthon elvégzett mérés a kontrollcsoport
esetében a nemi szervi reakció és a szubjektíven észlelt izgalmi
állapot esetében egyaránt kétszeres értékeket mutatott a
laboratóriumihoz képest. A  kísérleti alanyok arról számoltak
be, hogy otthon „könnyebben ment”, kevesebb gátlással kellett
megbirkózniuk. A  nemi szervi reakció esetében a „frigid”
csoport otthoni eredményei is a laboratóriumiak dupláját
mutatták, ám a nemi izgalom szubjektív észlelésének szintjében
nem mutatkozott változás. A  tesztalanyok nem számoltak be
arról sem, hogy otthon könnyebben ment volna a dolog, hogy
jobban el tudtak lazulni. Náluk az otthoni körülmények között
sem volt nagyobb az összhang a kétféle működés között –
gátlásaik változatlanul tovább működtek. A  meghitt környezet
önmagában nem volt elegendő ahhoz, hogy semlegesítse a
funkciózavarral küzdő nők gátlórendszerét.
A kielégítő nemi életet élő nők érzékenyebbnek bizonyultak a
kontextus változása iránt, mint azok, akiknek a vágyszintje
kórosan alacsony volt. Vagyis a legújabb kutatások azt
bizonyítják, hogy a szexuálisan egészséges nők esetében az
automatikus és a  tudatos reakció között nagyobb összhang
figyelhető meg, ha a gátlásaik szintje alacsonyabb.{146}
Akár a külső körülmények, akár a mentális állapot az, amely
beletapos a fékbe, a nők többsége számára a kontextus a
kielégítő nemi élet alapvető kritériuma. A kontextus mindennek
az alfája és ómegája. A kontextus maga az ok.

Időnként megesik, hogy a feleség elcibálja hozzám a férjét,

és felszólít: „Mondd el neki is, amit nekem mondtál!”
Laurie is ezt tette a férjével, amikor egyszer együtt
ebédeltünk.
–  Mondd el neki, amit nekem mondtál! Az izgalmi
állapotról. Mondd el neki, kérlek!
– Miért? Neked nem hitt?
– Azt hiszi, félreértettem valamit.
Így aztán belekezdtem:
–  Figyelj, Johnny, tudom, hogy amit mondani fogok, pont
az ellenkezője annak, amit eddig tudtál a szexről, de igaz.
Laurie nemi szervének az állapota szinte semmit nem árul
el arról, hogy mit érez valójában.
Laurie erre Johnny karjára csapott, és felrántotta a
szemöldökét, mintha azt kérdezné: „Na, mit mondtam?”
Johnny rám nézett, aztán Laurie-ra, aztán megint rám.
Kinyitotta a száját, nyilván kérdezni akart valamit, de
rögtön be is csukta.
Végül Laurie-hoz fordult:
– Drágám, magunkra hagynál egy percre?
Laurie felállt, sokatmondó pillantást vetett rám, majd
távozott.
Johnny pedig bizalmasan hozzám hajolva odasúgta:
–  Jó, de ha a nemi szerve nem árul el semmit, akkor
honnan tudjam, hogy kívánja-e? Lehet, hogy azt mondja,
kíván, közben csak túl akar lenni az egészen.
Johnny vagány, belevaló srác, aki mindig azt nézi, hogyan
lehet megoldani a problémát. Nagyon kedvelem, és a
szerepemhez hozzátartozik az is, hogy a női szexualitással
kapcsolatos tudományos állításokat időnként lefordítsam az
ő vagány és férfias nyelvére.
–  Nézd, a legjobb, ha úgy képzeled el, hogy az izgalom
nem Laurie nemi szervében alakul ki, hanem az agyában.
Ezután elmagyaráztam, hogy az erotikus reakció
mechanizmusát ki- és bekapcsolások sorozataként kell
elképzelni; minden ki- és bekapcsolás meghatározott
ingerekre – a nemi szervi érzékletekre, a kapcsolattal való
elégedettségre, stresszre, kötődésre stb. – adott válaszként
történik. A  férfiak és a nők esetében az erotikus reakció
mechanizmusának ugyanolyan hívójelei vannak, de a
rendszer érzékenysége különbözhet a két nem esetében: a
férfiaknál sokszor enyhe nemi szervi ingerlés elég ahhoz,
hogy bekapcsoljon, a nőknél pedig gyakran az enyhe stressz
elég ahhoz, hogy kikapcsoljon. Laurie élete pedig tele van
„kikapcsoló” ingerekkel.
–  Azt mondod, hogy csinálhatok, amit akarok, mert a
legerősebb impulzusok abból jönnek… amilyen életet él?
– Bizony!
–  Szóval úgy tudok belenyúlni a rendszerbe, hogy ha
odafigyelek arra, ami bekapcsolja nála a gátlást… ha ezeket
sikerül kiiktatni, a serkentőrendszer veszi át az irányítást.
Jól mondom?
–  Abszolút. Látom, megértettél – bólogattam. – Azt
hiszem, össze is írta azokat a dolgokat, amik miatt nála
mindig bekapcsol a fékezőrendszer…
–  Igen. Leírta – felelte Johnny. – Láttam. Eddig nem
tudtam, mihez kezdjek vele, de most…
Néhány pillanatig rám meredt, aztán megrázta a fejét.
–  Ez tényleg mindent megváltoztat. Ezek szerint nem
azzal megyek a legtöbbre, ha valami őrülten szexi dolgot
művelek. A  legszexibb dolog, amit csinálhatok, az, hogy
annyi féket hatástalanítok, ahányat csak tudok. Ennyi. Csak
azt nem értem, miért nem mondta nekem ezt eddig senki?
 „Drágám… összhanghiányom van!”

Ha a tested működése nem áll mindig összhangban a tudatod

működésével, akkor könnyen szemben találhatod magad a
megszokott (és téves) nézetekkel. Előfordulhat, hogy a
partneredet is meg kell győznöd a tévedéséről. Három dolgot
nem szabad elfelejtened, mégpedig azért nem, mert ezek
kínálhatnak megoldást minden, az esetleges összhanghiány
mögött álló problémára.
Először: ne feledd, hogy egészséges vagy, tested és lelked jól
működik. A testednek nincs semmi baja, az elméd és a pszichéd
ép. A tested azt teszi, amit a testnek tennie kell, és ez így van jól.
Hurrá! Tehát tudnod kell, hogy normálisan működsz, és ha
szükséges, a partneredet is meg kell győznöd erről. Nyugodtan,
derűsen, magabiztosan mondd el neki. Ne légy agresszív, ne
vádaskodj, hiszen nem az ő hibája, hogy eddig semmit sem
tudott az összhanghiányról. Igazság szerint az én hibám, meg a
többi szexológus kutatóé és tanácsadóé. Ha mi világosan,
érthetően elmagyaráztuk volna a világnak, hogy mit jelent ez a
jelenség, akkor most nem kellene azzal kínlódnod, hogy
helyrehozd a hibát, amit elkövettünk. Bocsáss meg érte. Bocsáss
meg nekem és az összes kollégámnak, a kutatóknak és a
terapeutáknak, és ismertesd meg partneredet a tényekkel:

„Emily Nagoski sajnálja, hogy még nem mondta el neked

azt, hogy a nemi szervi reakció nem jelzi megbízhatóan a
vágyat vagy a gyönyört. Pedig így van. Amit a nemi
szervem tesz, annak sokszor semmi köze ahhoz, amit
 érzek. Harminc év kutatásai bizonyítják ezt. Szóval légy
szíves, arra figyelj, amit én mondok, ne pedig arra, amit a
hüvelyem mond.”

Igazából nem kell megbocsátanod nekem, elég, ha írsz egy e-

mailt: „Légy szíves, írj egy e-mailt a partneremnek, és kérj tőle
elnézést, amiért eddig nem magyaráztad el az összhanghiányt
neki.” Megteszem. Komolyan mondom, megteszem.
Másodszor: mutasd meg, mondd el a partnerednek, milyen
egyéb úton-módon tudhatja meg, hogy sikerült-e felizgatnia
téged, vagy sem.
A  továbbiakban felsorolok néhány olyan jelet, amelyek
segítségével partnered meggyőződhet arról, hogy nem pusztán
észlelted az erotikus ingert, hanem valóban élvezed is:

•  A  légzésed. A  nemi izgalom hatására a légzés- és

pulzusszám emelkedik. Időnként el is akad a lélegzet,
főként az izgalom fokozódásával és a csúcs közeledtével,
amikor a mellkasi és kismedencei izmok összehúzódnak.
•  Az izmok feszülése. Különösen a has, a far és a comb
izmainál, de a csukló, a lábszár és a lábfej izmainál is
tapasztalható. A  feszültség hullámokban halad végig az
izmokon, a test meghajlik vagy homorít. Bizonyos nők
esetében, bizonyos kontextusban ez egészen szembetűnő
lehet, míg más esetben, más kontextusban csak enyhén
nyilvánul meg.
•  A  legfontosabb: amit mondasz. Csak te mondhatod el a
partnerednek, mit érzel, és mit szeretnél. Sok nő számára
nem könnyű, hogy a vágyról és a nemi izgalomról
 beszéljen, de az „igen” vagy a „még” elég egyszerű szavak
ahhoz, hogy ne okozzanak gondot.

Végül ne feledd: nem az a lényeg, hogy meghatározott fiziológiai

reakciót produkálj, hogy a viselkedéseddel „kulcsot” adj az
érzéseidhez. A  lényeg az éber, érzékeny befogadói állapot.
Partnered nem nagyítóüvegen keresztül figyel téged, hanem
mintha a megfordított távcső lencséjén át nézne, vagy úgy,
ahogy a sakkjátékos figyeli a sakktáblát: a nagy léptékű, átfogó
mintázatokat, a játék dinamikáját érzékeli. A partnerednek úgy
kell figyelnie téged, ahogy a mesterszakács kóstolgatja az ételt:
nem pusztán az egyes ízekre koncentrál, hanem a különféle
ízek összhatására is, amelyből valami különösen ízletes keverék
áll elő.
Végül beszéljünk arról is, hogy a nedvesség hiányát hogyan
szüntethetjük meg: szinte bármilyen folyadék alkalmas erre: a
saját vagy a partnered nyála (amennyiben nem áll fenn
semmiféle fertőzésveszély), a partnered nemi váladéka,
mesterséges síkosító.
Mire szolgál a nedvesség? Csökkenti a súrlódást, a
kidörzsölődés, a mikrosérülések veszélyét, amelyek
következtében fájdalmassá válhat a szexuális együttlét. Ha
pedig óvszert vagy pesszáriumot használsz védekezésként,
kivétel nélkül, mindig használj síkosítót. A  síkosító növeli a
védekezés hatékonyságát, és élvezetesebbé teszi az együttlétet.
A  síkosító a barátod. Bízhatsz benne, mert egészen biztosan jó
hatással lesz a nemi életedre.{147}
Vannak, akik nehezen tudnak megbarátkozni a gondolattal,
hogy a síkosító külső segítségét vegyék igénybe.
Bizonytalanságuk talán egyszerűen a tapasztalatlanságukból
vagy abból az érzésből fakad, hogy a síkosító használata
valamiképpen a saját „alkalmatlanságuk” bizonyítéka.
Emlékezz csak vissza arra, amit a test erkölcsi
„alacsonyrendűségének” morális mítoszáról írtam; talán ez
sugárzik ki még arra az ártalmatlan folyadékra is, mely
ugyanolyan flakonban kapható, mint bármely hajápolási
termék.
Te azonban tisztában vagy már azzal, hogy a véráramlás
intenzitása a nemi szervben önműködő jelenség, és nem áll
szükségszerű kapcsolatban a nemi izgalom kialakulásával vagy
a gyönyörrel. Tudod, hogy a síkosító fontos szerepet játszik,
mert csökkenti a súrlódást, a kidörzsölődés veszélyét, ezzel
együtt pedig növeli az élvezetet. Azt is tudod már, milyen
örökölt elképzeléseket tanácsos megőrizned, és melyek azok,
amiktől ajánlatos megszabadulnod.
Ha a síkosító használata mellett döntesz, az alábbi tippek
talán segítenek abban, hogyan beszéld meg a dolgot a
partnereddel.

•  Játékosság,kíváncsiság, humor. Ha valamihez játékosan,

kíváncsian és humorral közelítesz, szinte bizonyos, hogy
nem fog szorongást kelteni benned. Ne féljünk
bolondozni egy kicsit! Hiszen végtére is az élvezet a cél,
nem?
•  Éreztesd a partnereddel, hogy csodálatosnak tartod.
A szexről szóló kommunikáció kétségkívül tartogat némi
kockázatot, hiszen a legkevésbé sem szeretnénk
megbántani a partnerünket. A  legegyszerűbben úgy
 veheted elejét annak, hogy megbántsd valamivel, ha a
társalgást azokra a dolgokra tereled, amiket nagyszerűen
csinál, és arra hegyezed ki a mondandódat, hogy
bizonyos változtatásokkal képes lenne egyenesen a
hetedik mennyországba repíteni téged. Győzd meg arról,
hogy igazából nem változtatásról, csak új elemek
bevezetéséről volna szó.
•  Gondosan válaszd ki a síkosítót. Merthogy többféle is
létezik. Jó ötlet lehet, ha közösen választjátok ki a
partnereddel.

Camilla tehát elmagyarázta az összhanghiány jelenségét

Henrynek. Camilla számára az összhanghiány tökéletes
példát kínált arra, hogy a kulturális narratíva milyen
mértékben képes elfedni a valóságot, és nagyon örült, hogy a
narratívát megkerülve meggyőződhetett arról, hogy
tökéletesen normálisan működik.
Henry számára nem volt ilyen egyszerű a kérdés, mivel ő
még mindig nem értette teljesen, hogyan is áll a dolog a
vággyal. Próbált megbarátkozni a gondolattal, hogy a vágy
hiánya gátlás formájában is jelentkezhet – ami a „nem
akarom” reakciójával egyenértékű  –, ugyanakkor a
serkentőmechanizmuson is alapulhat – „ez tetszik, de nem
hiszem, hogy kérek belőle”.
–  Azt értem, hogy a nemi szervi reakció még nem ad
választ arra a kérdésre, hogy mi indít be téged. Te fogod
megmondani, hogy mit találsz izgatónak, én pedig hiszek
neked. Csak azt nem értem, hogyan kerülhetsz izgalmi
állapotba, ha előzőleg nem kívánod azt, ami felizgat téged.
 Alighanem ez az örömteli nemi élet legösszetettebb – és
legnehezebben megválaszolható – kérdése.

A  válasz Henry kérdésére a következőképpen hangzik: az

élvezet megelőzi a vágyat.
A 7. fejezet pedig pontosan a vágyról szól majd.

Dióhéjban

•  A  nemi szervek vérellátottságának növekedése az

erotikus (legalábbis a szexszel kapcsolatos) inger
hatására jön létre (tanulás). Nem azonos a tetszéssel, a
vággyal, még kevésbé a tudatos elfogadással.
• A férfiak és a nők között jelentős különbség tapasztalható
a nemi szervi reakció és az izgalmi állapot mentális
észlelése közötti összhang tekintetében. Mindez
természetesen nem jelenti azt, hogy a nőkkel bármi baj
volna; csak annyit jelent, hogy nők.
•  A  szexuális izgalom összhanghiánya nem valamiféle
rendellenesség tünete, hanem a nemiség normális
működésének egyik tényezője. Ha síkosítóra van
szükséged, használd!
•  Ha azt szeretnéd tudni, hogy a partnered mit él át,
kívánja-e az együttlétet, vagy sem, ne a nemi szerve
állapotából következtess, hanem hallgasd meg, mit mond.
 Hét

A vágy

SPONTÁN VAGY RESZPONZÍV, ÚGY JÓ, AHOGY VAN

Olivia és Patrick kapcsolatának egyik tagadhatatlan

sajátossága, hogy Olivia gyakrabban vágyik a szexre, mint
Patrick, és az esetek többségében ő az, aki kezdeményez. Ám
az élmény hatására, amikor Patrick a placebo bevétele után
vad vággyal rontott rá, Olivia megértett valami fontosat: jó
érzés volt, hogy nyitott maradt a szex iránt, de úgy, hogy
többé nem a szex irányította őt. Jó érzés volt, ahogy a nemi
vágy fokozatosan, finoman hangolta rá az együttlétre,
anélkül, hogy a korábban tapasztalt kényszerítő nyomást
érezte volna.
A  kísérlet következő lépéseként ezért megpróbálták a
visszájára fordítani a megszokott dinamikát. Megállapodtak
a „randi” időpontjában, de nem tettek előkészületeket az
eseményre. A  maguk megszokott, természetes módján
találkoztak: Olivia tettre készen, Patrick pedig…
semmiképpen sem közönyösen, de nem is különösebb
érdeklődéssel.
Csakhogy a randi másként zajlott, mint korábban: Olivia
a partnere irányítását követte, míg Patrick lépésről lépésre
felfedezte, mi mindent tehetne azért, hogy növelje az
érdeklődését a szex iránt. Jó sok időt töltöttek a
„bemelegítéssel”: csókolóztak, beszélgettek, masszírozták
egymást, és – kalandos kitérő gyanánt – kimozdultak a
hálószobából: a konyhába mentek, ahol is etetni kezdték
egymást. Előzőleg megegyeztek, hogy Patrick azt tehet, amit
csak akar, az ő kezében van a kezdeményezés. Új dolgokat
próbáltak ki, sokat játszottak. Sok minden kiderült arról,
hogy milyen kontextus való Patricknek. Az volt a feladat,
hogy létrehozzák a megfelelő kontextust, ezért nyíltan
beszéltek róla, kérdéseket tettek fel a másiknak a számára
ideális kontextussal kapcsolatban.
Oliviáról is érdekes dolgok derültek ki. Amikor például
hajlandó volt kicsit levenni a lábát a gázpedálról és
ráhangolódni Patrick tempójára, a fokozatosan kialakuló,
tartós izgalom és az önfegyelem kényszere együttesen olyan
kontextust teremtett, amelyről kiderült, hogy sokkal
nagyobb élvezetet szerzett számára, mint a korábbi.
–  Megállapodtunk abban, hogy csak akkor élvezhetek el,
ha előzőleg engedélyt kértem tőle. Ő  pedig nemet mondott!
Az… az valami őrületes volt.
– Mi volt olyan jó benne? – kérdeztem.
Olivia elkomolyodott, de a szeméből továbbra sem tűnt el
a csillogás.
– Olyan volt… mintha tökéletesen összehangolt tempóban
és ritmusban haladtunk volna felfelé a hegyoldalon…
mintha nemcsak a sajátomat, hanem az ő élvezetét is
átéltem volna. Vagy mintha a sajátomat az ő testében
éreztem volna. Őrültség, igaz?
– A legkevésbé sem – feleltem.
A  kevésbé érdeklődő partner számára stimuláló,
támogató kontextusra való rátalálás, pontosabban annak
 kialakítása volt az, ami észbontóan erotikus hatásúnak
bizonyult a forróbb vérű partner számára.
Ebben a fejezetben azt járjuk körül, miért, és hogyan
működik ez a mechanizmus.

Képzelj el egy olyan világot, amelyben minden kertben sivatagi

növények nőnek – aloé, jukka, sárkányfa  –, és minden
kerttulajdonos pontosan tudja, hogyan kell gondozni az ilyen
növényeket: sok napsütés és kevés víz kell nekik.
Most képzeld el, hogy te viszont paradicsomot termesztesz a
kertedben.
Ebben a sivatagi világban mindenki úgy tudja, hogy a
növényeknek nagyon kevés víz kell, épp ezért te is csak alig-alig
locsolod a paradicsomtöveket. El is száradnak hamarosan, te
pedig így okoskodsz: „Talán túlságosan gyakran öntöztem őket.
Talán nem kaptak elég napfényt.” Továbbra is takarékosan
bánsz a vízzel, és nem érted, mi bajuk még mindig a
növényeidnek. „Lehet, hogy rosszul csinálok valamit?” –
tépelődsz.
Csak egy kicsit kellene megváltoztatni a hozzáállásodat, az
ismereteidet; mindössze annyit kellene tudnod, hogy a
paradicsom nem a sivatagi, hanem a szubtrópusi klímát
kedveli, több vízre van szüksége, és máris rendben lenne
minden, máris virulna a kerted… megmenthetnéd a
paradicsomtöveidet.
Ha valaki felvilágosít ezzel kapcsolatban, mindig lesz olyan is,
aki azt mondja: „A növényeknek nincs szükségük sok vízre! Az
egészséges növény kevés vizet igényel!” Másvalaki talán így
reagál: „A  paradicsom egyszerűen abnormális növény. Hiszen
állandóan vizet akar!” Megint mások megpróbálják majd
orvosolni a problémát, és mindenfélét kitalálnak, hogy a
paradicsomot az aloéhoz tegyék hasonlóvá. Te pedig talán a
fejedbe veszed, hogy csak azért is hozzászoktatod a
paradicsomaidat a sivatagi körülményekhez.
Ám az is előfordulhat, hogy meggondolod magad, és
egyszerűen alaposabban megöntözöd a paradicsomodat.
És íme: buja, illatos, zöld levélzet, lédús, ízes termés
jutalmazza erőfeszítéseidet. Pedig nem tettél mást, csak
változtattál egy kicsit a hozzáállásodon, felülbíráltad a korábbi
ismereteidet.
A  most következő fejezet is erről szól: korábbi ismereteid
néhány elemének felülvizsgálatáról, aminek köszönhetően
kapcsolatod és a szexuális életed megmenekül a teljes
kiszáradástól, és termőre fordul.
A  közkeletű elképzelés szerint a nemi vágy csak úgy „jön”, a
„semmiből”. Ülsz az ebédnél vagy mész az utcán, talán meglátsz
valakit, akit vonzónak találsz, esetleg eszedbe jut valami pajzán
gondolat, és bumm! a következő gondolat már az, hogy „de
jólesne egy kis hancúrozás”. Olivia esetében ez általában így
működik. Ez a bizonyos „spontán” vágy, amiről oly sok szó esik
még.
Csakhogy bizonyos emberek csak akkor kezdenek vágyni a
szexre, ha előzőleg valami erotikus ingerben volt részük.
Ahelyett, hogy már jó előre „ráizgulnának” a randira, szombat
este hét órakor szépen felöltöznek, és elmennek a találkozóra.
Aztán ha úgy alakul a helyzet, és a partnerük kezdeményez,
akkor örömmel belemennek a dologba, sőt a testük készségesen
reagál a közeledésre. „Végre! Imádom ezt a pasit/csajt!
Élvezem!” Ezt nevezzük reszponzív, vagyis „válaszoló” vágynak.
Míg a spontán vágy az élvezet előrevetítése nyomán jön létre, a
reszponzív vágy az élvezetes ingerre válaszol.
Mindez teljesen természetes. Azok, akiknél a vágy inkább
reakcióként jelentkezik, nem „hidegebbek”, nincs semmiféle
fogyatékosságuk, egyszerűen csak nem rajonganak azért, hogy
ők legyenek a kezdeményezők. Ahhoz, hogy megkívánják a
szexet, testüknek pusztán többre van szüksége annál a
belátásnál, hogy „a szex jó dolog”, vagy „ez itt igazán vonzó
valaki”. Nem „a semmiből” tör rájuk a vágy, de ettől még
örömteli lehet a nemi életük, jó lehet a párkapcsolatuk.
A  spontán vágy hiánya önmagában semmiképpen sem
tekinthető funkciózavarnak. Ismétlem: teljesen normális és
egészséges, ha a vágy inkább reakcióként jelentkezik.
Egyébként nagyon úgy tűnik, hogy a nemi vágy bizonyos
értelemben mindig reszponzív. Legfeljebb egyesek úgy érzik,
hogy náluk inkább spontán módon jelentkezik, míg mások
inkább reakcióként élik meg, mert még ha ugyanolyan
részekből vagyunk is összerakva, eltérően működünk, és
különbözőképpen éljük meg a tapasztalatainkat.
A  kutatások tanúsága szerint a nők nagyjából fele-fele
arányban tartoznak a spontán, illetve a reszponzív típushoz.{148}
A  többség esetében a vágy típusa valószínűleg – dobpergést
kérek! – kontextusfüggő. Merritt és Laurie is közéjük tartozik.
Ők is teljesen egészségesek. Olyanok, akik a szerelem kezdeti,
forró szakaszában persze „maguktól” is kívánják a szexet, de tíz
évvel és néhány gyerekkel később már némi erőfeszítést igényel
részükről az érdeklődés fenntartása.
Ebben a fejezetben tehát elmagyarázom, mi a vágy, és hogyan
működik; miként hozhatjuk ki belőle a legtöbbet, és mi a
teendő, ha te meg a partnered különböző típusokhoz tartoztok.
Kezdetként azt járjuk körül, hogy miből fakad a vágy: a vágy a
kontextusba helyezett élvezet.{149} Szót ejtünk arról is, hogy mi
az, amit szinte teljes biztonsággal kizárhatunk a vággyal
kapcsolatos problémák okai közül. Nem árulok zsákbamacskát:
a hormonokat és a monogámiát kizárhatjuk. Sorra vesszük
azokat a tényezőket is, amelyek nagy valószínűséggel
hibáztathatók érte: a szexszel szemben ellenséges kultúrát és a
szex erőltetését. A  fejezet végén a „vágy” puszta fogalma felől
éles kanyarral afelé fordulunk, ami igazán fontos: hogy a szex
olyasmi, amire érdemes vágyakoznunk.
 Vágy = kontextusba helyezett élvezet

Noha a részletek egyénenként változók lehetnek, a kontextus és

a serkentő- és gátlómechanizmusunk érzékenységének
függvényében sokféleképpen élhetjük át a vágy érzését. Ennek
szemléltetésére vegyünk három különböző esetet, amelyek
ugyanazt az ingert foglalják magukba a serkentő- és
gátlómechanizmus ugyanolyan működése mellett; a kontextus
az egyetlen, ami megkülönbözteti őket egymástól.
1. eset: Nyugodt vagy, jó a hangulatod, bízol a partneredben.
Nem tesztek semmi különöset, csak a partnered odamegy
hozzád, és gyengéden megérinti a karodat. Az érintés nyomán
borzongás fut végig a gerinceden. Ebben a tudatállapotban a
központi idegrendszer csendben végzi a dolgát, nem kell
megbirkóznia a sok eltérő ingerrel, a partnered érintése pedig
azt súgja: „Hé, ez történik épp… mit szólsz hozzá?” Az agyad
válaszol: „Jólesik az embernek, ha szeretik.” A  stimuláció
folytatódik, szeretett partnered gyengéden megérinti a karodat,
az érzékelés végigszalad az idegrendszereden. „Még mindig ez
történik” – közlik idegsejtjeid az aggyal. „Mit szólsz?” „Nagyon
jólesik, ha szeretik az embert” – felel az agy, és egyre inkább az
ingerre figyel. Aztán a partnered a nyakadat kezdi csókolgatni,
az inger persze eljut az agyhoz, és beköszön: „Most meg ez van.
Mit gondolsz róla?” „Szerintem fantasztikus. Még, még!” – így a
válasz. Ebben a kontextusban tehát a nemi vágy reszponzív
módon jött létre.
2. eset: Kimerült vagy, egy csomó stressz ért a nap folyamán,
zúg a fejed a sok gondtól, egymást kiabálják túl az aggasztó
gondolatok. A  partnered gyengéd érintése a karodon most is
utat talál a gerincvelődön át az agyadhoz. „Nézd csak, ez
történik. Mit szólsz?” Az agyad felcsattan: „MI VAN? NEM
HALLOM, MIT MONDASZ, AKKORA  A  ZAJ!” Mire a párbeszéd
lezajlik, az ingernek már vége is. (Ezek az ingerek néha úgy
működnek, mint a Snapchat.) Ha a partnered folytatja, az inger
továbbra is faggatja az agyadat: „Még mindig ez történik. Mit
szólsz hozzá?” Végül sikerül felkeltenie az agyad figyelmét, de a
válaszban nincs sok köszönet: „MOST VICCELSZ, UGYE? AZT
SEM TUDOM, HOVA  KAPJAK, ANNYI MINDEN VAN ITT!” És ha
az inger elég erős és kitartó ahhoz, hogy átjusson az agy érzelmi
Egy Gyűrűjén, könnyen meglehet, hogy a következő mondatban
ölt testet a reakció: „Most ne, drágám.”
3.  eset: A  kívánatosnál is kívánatosabb partnered két hétig
távol volt, de mindvégig gyakori üzenetváltásokkal tartottátok a
kapcsolatot. Eleinte ártatlan flört volt az egész, de fokozatosan
egyre nyíltabb és egyre forróbb lett az üzenetek hangvétele, a
játékos évődés egy idő után már-már szinte egymás gyötrésébe
ment át. A  második hét végén már a beérkező üzenetet jelző
szignál hallatán elakadt a lélegzeted, remegni kezdett a kezed.
Jó nagy zaj van a fejedben, nyugalomnak nyoma sincs, de
minden hangocska azt kiabálja, hogy ilyen őrületesen kívánatos
partnered az életben nem volt még. Mikor aztán a partnered
hazaér és gyengéden megérinti a karodat, kitörsz, mint a
vulkán. Ebben a kontextusban a vágy kifejezetten spontánnak
hat.{150}
Pedig mindhárom esetben az inger következett először, akár a
partnered érintését, akár az érintés elképzelését értjük inger
alatt. Megfelelő kontextus esetén a stimulus jólesik, és a vágy
kialakulását eredményezi. Ettől függetlenül mindhárom leírt
eset teljesen normális, egészséges nemi működésre utal.
Előfordul, hogy az inger nem esik jól, mégis vágy fakad a
nyomában, ám igazi megkívánás, gyönyör nélkül. Ez is lehet
normális, az egészséges szexualitás része, de amint a fejezet
vége felé látni fogjuk, a gyönyör nélküli vágy azért mégsem az,
amiről a boldog és kielégítő nemi élet jut eszünkbe.
Mindez azt jelenti, hogy ha szeretnénk növelni a spontán
vágy iránti fogékonyságunkat, meg kell keresnünk azt a
kontextust vagy kontextusokat, amelyek ezt elősegítik. Lapozd
fel újra a 3. fejezetben közölt feladatlapokat, és gondold át, a
partner és a kapcsolat mely tulajdonságai, milyen környezeti
elemek, miféle élethelyzetek vagy szituációk eredményezik
nálad jellemző módon a vágy kibontakozását. Azt is gondold
végig, mi mindent kellene megváltoztatnod az életedben ahhoz,
hogy a spontán vágyat elősegítő kontextust megteremthesd. Ha
az életed pillanatnyilag nem teszi lehetővé az efféle kontextus
megteremtését, akkor tudd, hogy az egész nem a te hibád, és
teljesen rendben van az is, ha a vágyad reszponzív módon
működik. Élvezd, amíg meg nem találod a módját, hogy miként
alakítsd át az életedet úgy, hogy kedvező feltételeket teremts a
vágy spontán kialakulásához.
A nemi vágy tehát a gyönyörre adott válasz.
Amennyiben működik.
Csakhogy nem mindig működik.
A  nők többsége olyan okokat sorol fel a vágy csökkenésének
háttereként, amelyek jó eséllyel számodra is ismerősen
hangzanak: kimerültség, a fizikai és mentális egészségi állapot
problémái, a testkép változásai, a többféle szerepben való
helytállás kényszere miatti hajszoltság, továbbá magára a
szexre vonatkozó félelmek és szorongás, a nem kívánt
terhességtől a „túl sokáig” tartó ráhangolódáson át a partner
elvárásainak való megfelelésig.{151}
A következőkben elsőként a hormonokról és a monogámiáról
ejtünk szót mint olyan tényezőkről, amelyeket meggyőződésem
szerint tévesen okolnak a nemi vágy csökkenése miatt. Aztán
azokra kerítünk sort, amelyek nagyon is okolhatók: a gátlásokat
felerősítő kulturális üzenetekre, és arra a partnerkapcsolati
jelenségre, amit „nyomulásnak” fogok nevezni. Végül azokat a
kutatásokat ismertetem, amelyek nagyban átformálják a
jelenségre vonatkozó tudásunkat. A kutatásokat olyan emberek
körében végezték, akik rendkívül kielégítő nemi életet élnek, és
éveken át tartottak fenn szexuális kapcsolatot partnerükkel.

Camilla és Henry tehát örömmel fedezték fel a „lassú tűzű”

szex lehetőségeit, és közösen keresték azokat a
kontextusokat, amelyek serkentően hatnak rájuk. Ám Henry
nem tudott megszabadulni attól a kényelmetlen érzéstől,
hogy amikor Camillának „nincs kedve” a szexhez, az egész
úgy veszi ki magát, mintha ő, Henry erőltetné a dolgot,
„nyomulna”. Ezt a helyzetet természetellenesnek találta.
Olykor szinte látom magam előtt, ahogy egy-egy új
információ úgy színezi át valakinek a tudatát, mint a
tintacsepp a tiszta vizet. Akkor is ez a kép jelent meg lelki
szemeim előtt, amikor elmagyaráztam Camillának és
Henrynek, hogy Camilla teljesen egészséges, és nincs semmi
baj azzal, ahogy a nemiség terén működik.
–  Az élvezet megelőzi a vágyat. Mindenki így van ezzel,
nem csak Camilla – mondtam.
– Először van az élvezet? – csodálkozott Henry.
–  Igen. A  vágy akkor ébred, amikor az élvezet átlépi
valakinek az ingerküszöbét. Camillának történetesen elég
magas az ingerküszöbe, de alapvetően mindenki így
működik.
– Ugye most viccelsz? – meredt rám Camilla. – Komolyan,
létezik egyáltalán valami a szexszel kapcsolatban, amiben
tényleg úgy van, ahogy gondoltuk?
Henry meg sem várta, hogy feleljek. Ez a kérdés
életbevágó volt a számára. Mindenképpen megoldást akart
találni a hogyan-izzítsam-be-Camillát-amikor-még-nem-
kívánja problémára.
– Szóval szerinted csak arról van szó, hogy nem egyforma
az ingerküszöbünk?
– Így van.
Henrynek többnyire az is elég volt ahhoz, hogy
megkívánja Camillát, ha látta, amint a felesége zuhanyozás
után kilép a fürdőszobából.
–  Imádom! – mesélte. – Imádom, amikor meztelenül
mászkál körülöttem, a bőre még csillog a nedvességtől.
Szóval – folytatta Camilla felé fordulva – ha te is így vagy
ezzel, akkor nem kell kellemetlenül éreznem magam, ha
hasonló kontextust teremtek a számodra, ugye?
– Dehogy! Sőt, egyenesen megkérlek rá! – felelte Camilla. –
Szeretném, ha begyújtanád a kazánt, hadd melegedjen a víz!
Ebben megegyeztek. Henry mindent igyekezett ezen a
könnyed, elvárás- és kényszermentes módon csinálni,
éppolyan könnyedén, ahogy Camilla járkál a lakásban
zuhanyozás után, amit Henry már az előjáték részeként él
meg. Forró ölelés. Érzéki csókok. Virág. Gyengédség,
figyelmesség. Ahogy a kapcsolatuk elején volt, amikor
egymásba szerettek. Amikor Camilla ráébredt, milyen
fantasztikus pasi Henry.
Henry semmit sem szeret jobban, mint amikor érzi, hogy
sikerül felszítani Camilla vágyát. Hogy odáig eljussanak,
nincs másra szükség, mint a lépésről lépésre, fokozatosan
adagolt gyönyörre.
Efféle történeteket a filmekben nemigen látunk, hiszen
nem a drámai feszültség a lényegük. Pedig nagyon is
valószínű, hogy a hosszú időn át boldog kapcsolatban élő
párok többségénél valahogy így működik a szex.
 Szerencsére nem a hormonokon múlik

Ha a szexuális együttlét fájdalommal jár, fordulj orvoshoz.

Valószínűleg hormonális okok állhatnak a fájdalom hátterében,
de az sem kizárt, hogy fiziológiai vagy neurológiai okai vannak.
Ám a vágycsökkenésért a legkevésbé a hormonok okolhatók.{152}
Lori Brotto és munkatársai hatféle hormonnal kapcsolatban
végeztek vizsgálatokat, hogy megállapítsák, miféle
hormonváltozás állhat a nők esetében tapasztalható
vágycsökkenés hátterében, ám kiderült, hogy egyik sem tehető
felelőssé ezért a funkciózavarért.{153}
De ha nem a hormonok, akkor mi okozza a vágy csökkenését?
Mit tárt fel ezzel kapcsolatban a kutatás? Brotto szerint „családi,
szociális, pszichiátriai és pszichológiai” okok állhatnak a
háttérben. Más szóval mindaz, amit a 4. és 5. fejezetben
vizsgáltunk: a stressz, a depresszió, a szorongás, a traumák, a
kötődés stb.
Sokaknak kapóra jön az az állítás, miszerint a nemi vágy
teljes egészében biokémiai folyamat, és semmi köze az életük
egészéhez. Hiszen manapság a biokémiai folyamatok
megváltoztatása nem lehet akadály. Csakhogy a hormonok igen
csekély, gyakran szinte elhanyagolható szerepet játszanak
abban a kontextusban, amely meghatározza a női szexualitás
minőségét, ezért a  megváltoztatásuk, mennyiségük növelése
vagy csökkentése sem hozhat jelentős változást. A stressznek, az
önértékelés milyenségének, a korábbi traumáknak, a
párkapcsolati elégedettségnek és az egyéb érzelmi tényezőknek
jóval nagyobb befolyásuk van a nők nemi vágyára, mint
bármely hormonnak.
Ha a vágy csökkenését tapasztalod – hacsak nem valódi
egészségügyi probléma áll a háttérben  –, szinte biztos lehetsz
abban, hogy nem veled van a baj, nem te szorulsz „reparálásra”,
hanem az, ami körülvesz: a kontextus. Azt viszont neked kell
megváltoztatnod.
 

Nem létszükséglet

A  legtöbben úgy gondolják, hogy a nemi vágy olyasféle

késztetés, mint az éhség. Valami kényelmetlen belső
ösztönzés, ami arra hajtja az embert, hogy megszüntesse a
problémát. És mi a következménye annak, ha nem oldod meg
a problémát? Végső soron az, hogy meghalsz. Az evés –
létszükséglet. A  folyadékpótlás is az. A  testhőmérséklet
szabályozása is. Az alvás úgyszintén; az alvásmegvonásba
bele lehet halni.
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a szex is efféle
fiziológiai szükséglet. Valószínűleg te is így gondolod, hiszen
hosszú időn át ez volt az általánosan elterjedt vélekedés e
kérdést illetően.
Csakhogy kiderült, hogy tévesen véltük így.
A  szex nem fiziológiai szükséglet. Ez az állítás könnyen
bizonyítható: ahogy Frank Beach etológus írta 1956-ban:
„A  szex hiánya miatt még senki sem szenvedett
szövetkárosodást.”{154} Egyszerűbben: még senki sem halt bele
abba, hogy nem feküdt le senkivel. Persze lehet, hogy inkább a
halált választotta volna, mint hogy lemondjon a szexről, de a
szextől való megfosztás legfeljebb frusztrációt okoz, és a
frusztrációba is viszonylag ritkán halnak bele emberek.{155}
De ha nem fizikai szükséglet, akkor micsoda? „Ösztönző-
motiváló késztetés”, mondja a tudomány.{156}
Az „ösztönzés” szót hallva a legtöbb ember valamiféle
jutalomra gondol, olyasmire, amiért megéri erőfeszítést tenni.
Biológiai értelemben ez nem is áll távol az igazságtól. Míg a
fizikai szükséglet esetén valami kellemetlen belső érzéklet
késztet cselekvésre, az ösztönzés lényegét valamely külső
inger vonzó hatása, vonzereje adja. Az ösztönző-motiváló
késztetés másik kiváló példája a kíváncsiság: a kíváncsiság is
hatalmas motiváló erő lehet, mégsem hal bele senki abba,
hogy nem sikerül kielégíteni a kíváncsiságát.{157}
Amikor a „szükséglet” szót halljuk, a túlélésre gondolunk.
Amikor az „ösztönzés” és „motiváció” szavakat halljuk, a
kiteljesedés, beteljesülés jut eszünkbe.
Mindez fontos különbség, mégpedig két okból:
Először: ha a szex szükséglet lenne, akkor azok, akik ritkán
vagy soha nem éreznek spontán nemi vágyat… nos, minek
tartanánk azt az embert, aki sosem éhezik meg, akkor sem, ha
napokon át egy falatot sem eszik? Nyilván azt gondolnánk,
hogy az ilyen ember beteg. Márpedig ha az ember beteg,
akkor működésbe lép a stresszválasz. Azt pedig már tudjuk,
hogy a stressz milyen nagyszerű hatással van a nemi vágyra
és az élvezetre, igaz?
A  mítosz, mely szerint a szex létszükséglet, kedvezőtlenül
befolyásolja az emberek nemi életének minőségét.
Más okunk is van arra, hogy a szexet inkább a
kíváncsisághoz hasonlítsuk, ne az éhséghez. Ha valaki elemel
egy vekni kenyeret, hogy az éhségét csillapítsa, mert éhezik,
akkor bizonyos együttérzéssel és megbocsátással ítéljük meg a
tettét; bár a lopás rossz dolog, elfogadjuk, ha valakinek ezt
kellett tennie a túléléshez. Ám ha csak kíváncsiságból lopja el
a kenyeret, pusztán azért, hogy megkóstolja, akkor nem
bocsátunk meg neki, ugye?
Mivel a szex nem „biológiai szükséglet”, senkinek sem „jár”,
és senki sem kaphat felhatalmazást arra, hogy bármi áron
„megszerezze” magának.

 
 Újabb jó hír: Nem is a monogámia a kulcs

Mostanság sokan hangot adnak annak a véleményüknek, mely

szerint a monogámia „természetellenes”; egyesek a hosszú távú,
szexuális értelemben kizárólagos párkapcsolat kihalását
jósolják. Ha eddig eljutottál ebben a könyvben, valószínűleg
ismered már annyira a gondolkodásmódomat, hogy megjósold,
milyen álláspontot foglalok el ebben a kérdésben. Hát persze: itt
is a kontextus dönt el mindent. Hiszen nincs két egyforma
ember. Vannak monogám párok, akik olyan kontextust
teremtenek, amely képes fenntartani és éltetni a vágyat, míg
másoknál nem ez a helyzet. Ám ugyanez áll a nyitott
kapcsolatban élőkre is. Sem a monogámia, sem a nyitott
kapcsolat nem önmagában jó vagy rossz a vágy szempontjából;
a vágyat az élteti vagy öli meg, ahogy a partnerek fenntartják a
kapcsolatot, legyen az monogám vagy nyitott kapcsolat. Ha
számodra a monogámia jelenti az értékes kapcsolat kritériumát,
akkor a következő részt mindenképpen érdemes elolvasnod.
Azzal kapcsolatban, hogy milyen stratégiáknak köszönhetően
tartható fenn a nemi vágy a tartós monogám kapcsolatokban,
manapság kétféle felfogás létezik. Az egyiket Esther Perel, a
másikat John Gottman neve fémjelzi, noha nem szabad
elfelejtenünk, hogy a problémakör jóval bonyolultabb és
sokrétűbb annál, mint hogy pusztán e kétféle paradigmával
leírható lenne.
A  Szeretkezés fogságban című könyvében Esther Perel a
modern párkapcsolat alapvető ellentmondását tárja fel: az
újdonság vonzerejének és a megszokott és ismerős dolgok iránti
ragaszkodásnak egymással ellentétes indíttatását, a stabilitás
igényének és a titokzatosság iránti vonzódásnak a
szembenállását. Szeretetre vágyunk, ami elválaszthatatlan a
biztonságérzettől és a stabilitástól, de vágyunk a szenvedélyre
is, ami a kalandhoz, az újdonsághoz, a kockázathoz kötődik.
A  szeretet a birtoklás, a vágy pedig annak a megkívánása, ami
értelemszerűen még nincs a birtokunkban.
Ha az a probléma lényege, hogy a tartós szeretetkapcsolat és a
tartós szenvedély között ellentmondás feszül, akkor a megoldás
Perel állítása szerint az, ha megőrizzük autonómiánkat, a vágy
és a megkívánás fenntartásához szükséges távolságot. Ahogy
Perel fogalmaz: „A  vágy nem más, mint a távolság
áthidalásának késztetése”.{158} Vagyis a vágyat azzal
tartósíthatjuk, ha mindvégig megtartjuk a távolságot, az
instabilitásnak és a bizonytalanságnak azt a szükséges fokát,
amely a vágyat sosem engedi teljesen beteljesülni, hanem
folyamatosan az enyhe, élvezetes kielégületlenség állapotában
tartja.
Ezzel ellentétben John Gottman a The Science of Trust című
munkájában azt állítja, hogy a probléma nem a távolság és a
titokzatosság kiveszése, hanem éppen az egyre mélyülő
intimitás hiánya okozza. Felfogása szerint a hosszú távú
kapcsolatban az intim beszélgetés, a szeretetteljes közeledés és
a barátság az erotikus érdeklődés fennmaradásának legfőbb
feltétele. Gottman száz, negyvenöt évesnél idősebb pár
bevonásával végezte kutatásait, akiknek a fele jónak, a másik
fele pedig rossznak értékelte a saját nemi életének minőségét.
Azok, akik jónak ítélték a nemi életüket, írja Gottman, mind
szoros, közeli kapcsolatot ápoltak a partnerükkel, és a szexnek
elsődleges fontosságot tulajdonítottak.{159} Más szóval, a vágy
fenntartása nem a híd meglétéről vagy hiányáról szól, mondja
Gottman, hanem a híd közös építéséről. „Forduljatok egymás
vágya felé” – ajánlja Gottman. „Tartsatok távolságot” – javasolja
Perel.
Szeretnéd tudni, kinek van igaza?
Mindkettőjüknek. Minden attól függ, hogyan definiáljuk a
vágy fogalmát. A  3. fejezetben leírtam, mi különbözteti meg a
vágyat a tetszéstől. Perel számára a vágy: sóvárgás. Keresés.
Hogy romantikusan fejezzem ki magam: törekvés a
diszkrepancia redukciójára.{160}
Gottman és a kutatásában részt vevő párok számára a „vágy”
inkább a tetszéssel látszik azonosulni. A  megtartással. Az
elfogadással. Azzal, hogy közel engedjük magunkhoz a másikat.
Hogy együtt fedezzük fel a szexualitás világát, és hogy tetszéssel
fogadjuk azt. A  Szeretkezés fogságban olyan állapotként
értelmezi a vágy fogalmát, amelyet a magas adrenalinszint
határoz meg; olyanként, ami önmagában izgalmas, és amit
folyamatos „viszketés-vakarás-megkönnyebbülés-viszketés”
ciklusként élünk meg. Szeretünk vágyakozni, tetszik a
vágyakozás állapota, olyannyira, hogy nem mindig tudjuk
elkülöníteni a vágy élményét a tetszés élményétől. Ebbe a
narratívába beleillik, ha azt mondjuk: a spontán vágy a vágy
megélésének helyes módja. A  Science of Trust vágyértelmezése
viszont alacsonyabb adrenalinszintet feltételez, inkább a
kontextusra, az együttlét fontosságára teszi a hangsúlyt.
Perel értelmezése inkább az éhségre hasonlít. A  vágy az a
titkos fűszer, ami igazán ízletessé teszi az ételt. Gottman
felfogása meg arra hasonlít, amikor az ember hazatér a
munkából, vacsorát főz a partnerével, közben megisznak egy
pohár bort, eperszemeket dugdosnak egymás szájába, amit
pedig desszertnek akartak félretenni, aztán asztalhoz ülnek, és
nagy élvezettel elköltik a vacsorájukat. Perelnél úgy érkezel a
partnerhez, hogy már lobog benned a tűz. Gottmannál ti
tápláljátok egymás tüzét.
Az én ízlésemnek inkább a Gottman-féle modell felel meg, az
ikertestvérem viszont azt mondta: „Ugyan miért akarnának
még közelebb lenni egymáshoz azok, akik amúgy is közel
vannak? Igenis kell a távolság!” Ismerek embereket, akik az
egyikre vagy a másikra esküsznek. Olyanokat is ismerek, akik
fásultabbak már annál, hogy bármelyiket is kipróbálják.
Vannak, akik meggyőződéssel hirdetik, hogy csakis az egyik út
vezet a vágyhoz, én viszont úgy gondolom, mindenkinek javára
válna, ha a másik utat is kipróbálná. Azt hiszem, végső soron
mindkét stratégia ugyanazt a célt szolgálja: a serkentő ingerek
fokozását, a gátlások csökkentését.
A  kétféle megközelítés között sokkal több a hasonlóság, mint
ahogy az első pillantásra látszik, és éppen hasonló vonásaik
tárják fel a legmélyebb igazságot: mindkettő annak megértésén
alapszik, hogy a tartós, monogám kapcsolatokban a szenvedély
nem automatikusan működik. Abban is egyeznek, hogy a
szenvedély igenis létezik, feltéve, ha a pár tudatosan figyel a
kontextusra. Egyes párok számára a megfelelő kontextus a
közelség, mások számára a szükséges távolság megteremtését
igényli.

Amikor Johnny fejében lassan körvonalazódott, hogy miként

is áll a dolog Laurie érzékenységével, elhatározták, hogy
megrendelik azt a csomagküldő szolgáltatást, amely
havonta más és más szexjátékokat tartalmazó dobozt küld
a megrendelőnek. Kicsit tartottak tőle, hogy valami gagyi
cuccra dobják ki a pénzt, de úgy gondolták, egy próbát
megér. Eltökélték, hogy odafigyelnek a kontextusra, bár
Johnny számára a kontextus jóformán a „Két perc, csak
fogat mosok” mondatra korlátozódott, míg Laurie kissé
hosszabban tudta volna körülírni az ő kontextusát, mondjuk
így: „Rángass ki valahogy ebből az anyuka üzemmódból, ha
azt akarod, hogy újra szexi csajnak érezzem magam.”
Amikor megérkezett a doboz, együtt bontották ki.
Az első benyomás… hát igen, a csalódásé volt.
–  Ennyi pénzt kidobni egy ilyen vacakra! – sopánkodott
Laurie.
– Hiszen már van vibrátorunk – csóválta a fejét Johnny.
De azért mindketten azt gondolták: „A  fenébe is, ha már
megvettük ezt a cuccot, megkértük a nagyit, hogy vigyázzon
a gyerekre, lefoglaltuk a szobát a szállodában, akkor
próbáljuk is ki. Lesz, ahogy lesz.”
A  dobozban használati utasítás is volt, tanácsok a randi
megszervezéséhez, meg játékszabályok, amiket nem
tartottak be. A  szállodába menet a kocsiban végig erről
beszélgettek, jókat nevettek a szabályokon.
Pizzát rendeltek, és még evés közben is a dobozról
csevegtek, meg persze sok minden másról is, a munkáról, a
gyerekről, a családról. És minél többet beszélgettek, annál
inkább ráébredtek mindketten, mit jelentenek egymás
számára. Aztán Laurie fürdőt vett, jó sok habbal, miközben
erotikus történeteket olvasott a kádban.
 Most előretekerem kissé a filmet, közben, ha tetszik,
dúdold magadban a Can You Feel the Love Tonight
dallamát aláfestésként.
Hogy az este melyik részében kezdte érezni Laurie azt a
valamit, amit valóban „vágyként” lehetne leírni? Talán
akkor, amikor Johnny megmasszírozta, miután kiszállt a
kádból, és egy szál csipkés melltartóban, parfümfelhőbe
burkolózva az ágy felé lépkedett.
És hogy Johnny mikor kezdte érezi a vágyat? Odafelé az
autóban.
Egyszóval minden szuperül sikerült.
Elég drága éjszaka volt, és jó sok szervezést igényelt, de
legalább sikerült vele kirángatni Laurie-t az anyuka-
háziasszony-egyetemista és még ki tudja, mi mindennel
terhelt tudatállapotból, hogy végre eljuthasson abba az
állapotba, amelyben nem volt semmi más, csak ő meg
Johnny. A  stresszorokat meg sikerült elkergetni Laurie
tudatának valamelyik homályos sarkába, hogy a szexi csaj
végre kiléphessen a rivaldafénybe.
Pedig nem változott semmi. Csak a kontextus.
 „Nincs erre valami gyógyszer?”

Ha azt gondolod, valami baj van veled, bekapcsol a

stresszválasz-mechanizmus. Márpedig ha az működésbe lép, a
szex iránti érdeklődésed azon nyomban elpárolog. (Legalábbis
az esetek többségében így történik.) Ha ragaszkodunk ahhoz,
hogy csak a spontán vágy „normális”, azzal azt állítjuk, hogy a
reszponzív vágy abnormális, beteg. Ha eleget sulykoljuk, akkor
előbb-utóbb el is hiszik. És ha elhiszik, akkor már igaz is.
A mítosz megbetegít.
Pontosan ez történt a Flibanserin elnevezésű tabletta
engedélyeztetési eljárása során, melyet a Szövetségi Élelmiszer-
és Gyógyszerfelügyelet folytatott le. A tablettát a „szexuális vágy
kóros csökkenésének” kezelésére szánták. Naponta kell szedni.
Hogy minek? A  Felügyelet által lefolytatott vizsgálat szerint
a  gyógyszert szedő nőknek havonta eggyel több „szexuális
kielégülést nyújtó eseményben” volt részük, mint azoknak, akik
placebót kaptak. Összességében a vizsgálatban részt vevők
közül a gyógyszert szedők közül mintegy 12 százalékkal többen
nyilatkoztak úgy, hogy szexuális életük „legalább minimális
mértékben” javult a kontrollcsoporttal összehasonlítva, ami azt
jelenti,hogy a gyógyszert szedők 88 százaléka semmivel sem
tapasztalt jelentősebb változást azoknál, mint akik placebót
kaptak.{161} (Mondanom sem kell, a gyógyszer nem sokat hozott
a gyártók konyhájára.)
A  másik szert, melynek forgalmazását 2019-ben fogadta el a
Felügyelet, a páciensnek a hasfalba adott injekcióval kellett
adagolnia, egy órával az együttlét előtt. A  klinikai vizsgálatok
azt mutatták, hogy a szer nem növelte a szexuális együttlétek
gyakoriságát, és a résztvevők beszámolója szerint nem fokozta a
szexuális élvezet és a kielégülés szintjét sem. A  szexuális
funkciót vizsgáló felmérésen viszont valóban jobban
teljesítettek az injekciót használó résztvevők. A  felmérést a
gyógyszeripari szakemberek fejlesztették ki.{162} (Ebből a
gyógyszerből sem lett kasszasiker. Nem csodálom.)
Az efféle gyógyszerekkel kapcsolatban nem is az az érdekes,
hogy nem hatásosak – vagyis a nők túlnyomó többségének
esetében nem növelik sem a spontán vágyat, sem a szexuális
érintkezés gyakoriságát  –, hanem az, hogy azoknak a nőknek
sem volt az égvilágon semmi bajuk, akiknél esetleg valamilyen
mértékben hatásos volt a gyógyszer.
A  vizsgálat egyik résztvevője, akinek állítása szerint a
harmadik tesztfázisban nagyszerű tapasztalatai voltak a
Flibanserinnel, a Cosmopolitan számára adott interjúban
elmondta, milyen volt a nemi élete a gyógyszer szedése előtt.{163}
„Amikor már beindult a dolog, akkor nem volt semmi gond.
Csak elkezdeni volt nehéz.”
Ismerősen hangzik, ugye? A  reszponzív vágy. Egészséges és
normális.
A másik résztvevő hasonló módon fogalmazott: „Zavart, hogy
nem vágyom a szexre. Elegem volt belőle, hogy erőlködnöm
kell, hogy érdeklődést csiholjak ki magamból. Úgy éreztem,
valami nincs rendben velem. Szabályos fizikai és mentális
erőfeszítést igényelt, hogy rávegyem magam.”{164}
A  témához kapcsolódó sajtóanyagokban megszólaló kísérleti
személyek nyilatkozataikban egytől egyig a reszponzív vágy
jelenségeiről számoltak be.{165} Amiben, mint tudjuk, az
égvilágon semmi abnormális sincsen. A  megszólalók
mindegyike egészségesnek mondta magát, és azt állította, hogy
stabil partnerkapcsolatban él – e két feltétel teljesülése nélkül
nem is vehettek volna részt a kísérletben. Mégis mindannyian
úgy vélték, hogy vágymechanizmusuk reszponzív működése
nem egészséges, ezért az a meggyőződés élt bennük, hogy
valami baj van velük.
Ezen nincs mit csodálkoznunk. Beléjük is ugyanazt sulykolták
a nemi vágyról, mint belénk, mindannyiunkba, az orvosainkat
is beleértve, nevezetesen, hogy a vágynak spontánnak kell
lennie. Az, akire nem a semmiből tör rá a szex utáni sóvárgás,
az nem egészséges.
Márpedig ha az ember nem érzi egészségesnek magát, akkor
szinte biztos, hogy nem lesz kedve hancúrozni.
Gondolom, látod már, mire megy ki a játék: ha meg akarod
törni a nőket, hitesd el velük, hogy máris sérültek.
Ennek legvérlázítóbb példáját éppen a Flibanserin
engedélyeztetési eljárása során tapasztaltam. A  Szövetségi
Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelet testületének egyik tagja, dr.
Phil Hanno az egyik meghallgatáson feltette a kérdést: hogy
lehet, hogy a kísérletben részt vevő nőknek a gyógyszerkísérlet
megkezdése előtt havonta átlagosan két-három „szexuális
kielégülést nyújtó” eseményben volt részük?{166} Ha nem volt
nemi vágyuk, akkor hogyhogy mégis szexeltek?
Na jó. Nézze, dr. Hanno. Vagy szólíthatom Philnek? Phil.
Tudod, az úgy van, hogy a nők néha azért szeretkeznek, mert
mondjuk… unatkoznak. Vagy azért, mert a partnerük
szeretkezni akar, és mivel szeretik a partnerüket, azt mondják,
oké, drágám, csináljuk. Máskor meg azért, hogy véget vessenek
a veszekedésnek. Előfordulhat, hogy így akarják kifejezni a
szeretetüket, odaadásukat a partnerük iránt. {167}
És most lássuk, mit válaszolt a gyógyszergyártó képviselője a
kérdésre:
„Ha már belemelegedtek, akkor élvezik is.”
Nem hiszek a szememnek. A  gyógyszergyártó ország-világ
előtt kijelenti… mit kijelenti: az Élelmiszer- és
Gyógyszerfelügyelet szemébe vágja, hogy a nők, akiket itt
kezelni próbálnak, egészségesek. Ha ugyanis egy kölcsönös
beleegyezésen alapuló „nemi aktus” során a felek gyönyört
éreznek, akkor az maga a kicsattanó egészség. Ennyi.
Nem csoda, ha hatástalanok voltak a gyógyszerek. Hiszen
olyan nőket próbálnak gyógyítani, akiknek kutya bajuk.
Egyedül az a kultúra beteg, amely azt sulykolja a nőknek, hogy
betegek.
Hadd szögezzem le: a gyógyszercégek semmit sem
szeretnének jobban, mint elhitetni a nőkkel, hogy a csökkent
nemi vágy – betegség. De nem az. „Ha már benne vagyunk,
akkor minden rendben van; csak elkezdeni nehéz” – ha azt a
nőt, aki ilyet mond, gyógyszerekkel kezelik, akkor az minden,
csak nem gyógyítás.
Sajnos az Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelet
döntőbizottságának huszonnégy tagja között mindössze három
szexológus kutató akadt, így a testület ugyanannak a mítosznak
esett áldozatul, mint mi mindannyian, akiket abban a hitben
neveltek, hogy a vágynak „spontánnak” kell lennie. Ha az
orvosod vagy a gyógyszerészed is úgy véli, hogy a vágynak
spontánnak kell lennie, nyugodtan ajánld a figyelmébe ezt a
könyvet. Állíthatom, hogy sok klinikus is rám hivatkozik a
páciensei előtt, miután végre megérti, hogy a vágy nem
szükségszerűen spontán. Egyes orvosi képzéseken már
tankönyvként ajánlják az Úgy, ahogy vagyot. Jó lenne, ha a te
orvosod is ilyen intézményben szerezte volna a diplomáját, ám
a valóság az, hogy ma még gyakran találkozhatsz olyan
tanácsadókkal, akiket a régi felfogás szellemében képeztek, és
ennek következtében a reszponzív vágyat nem tartják
összeegyeztethetőnek a normális és egészséges szexuális élettel.
{168}
(A  gyógyszercégeknek jóval több pénzük van PR-ra, mint a
szexológus kutatóknak és a terapeutáknak.)
Kérlek, mondd el, akinek csak tudod: a világon semmi baj
sincs azzal, ha a vágy reakcióként támad fel. Nem csak az
egészséges, akire a vágy a „semmiből” tör rá, és aki nem
„sóvárog” a szex után csak úgy, minden előzmény nélkül.
Ha szeretnéd, hogy a vágy spontán módon érkezzen, csak
azért, mert az jó neked, nem neked kell megváltoznod, hanem a
kontextust kell megváltoztatnod, aminek a módját a 3.
fejezetben már elárultam.
 A „nyomulás” mint a lehetséges okok egyike

Emlékezz a paradicsomra meg az aloéra: az az elvárásunk, hogy

mindenkinek egyformán kell működnie, oda vezet, hogy
egyesek a „jók”, mások pedig a „rosszak” közé sorolódnak. Pedig
nincs az a „rossz”, amin a kontextus megváltoztatásával ne
lehetne javítani, és nincs olyan „jó”, amit a rossz kontextussal
ne lehetne elrontani.
Ezzel eljutottunk ahhoz a problémához, amivel a párok a
leggyakrabban keresik fel a szexterapeutát: a vágy
csökkenéséhez. Pedig a vágycsökkenés valójában kapcsolati
probléma, nem szexológiai. Az a fél, aki a partnere igényeihez
képest túlságosan ritkán kapható az együttlétre, könnyen
megkapja, hogy „hideg”, „közömbös” természetű. Pedig a nemi
érdeklődés önmagában sohasem túlságosan csekély vagy
túlságosan erős, hanem csak bizonyos elvárásokhoz képest;
legalábbis abban a kontextusban, amelyben most beszélünk
róla.
Ráadásul nem is önmagában a különböző elvárások közötti
különbség okozza a gondot, hanem az, ahogy az adott pár ezt a
problémát kezeli. A valódi nehézséget az okozza, ha nemcsak a
partnerek szexuális érdeklődésének a szintje különbözik,
hanem ha egyikük vagy másikuk, esetleg mindketten meg
vannak győződve arról, hogy a sajátjuk „jobb”, mint a másiké.
Mondjuk az A  partner gyakrabban tapasztal spontán vágyat,
míg a B partner inkább reszponzív módon működik. Ebben az
esetben A  partner úgy érezheti, hogy B partner elutasítja őt,
hiszen szinte mindig ő a kezdeményező fél. B partner viszont
úgy érezheti, hogy A  partner folyton „nyomul” rá, ráadásul
szemrehányásokkal illeti az elutasítás miatt, ami csak tovább
növeli B partner ellenállását. A  partner tovább követelőzik,
egyre sértettebb, egyre jobban neheztel B partnerre, aki folyton
nemet mond; B partner védekezőállást vesz fel, ugyanakkor
bűntudata is van, amiért mindig baj van vele. Közben esetleg
A  partner már arra gondol: „Lehet, hogy velem van a baj?
Lehet, hogy szexmániás vagyok? Lehet, hogy tényleg erőszakos
vagyok?” És máris kész a baj.
Hogyan tudjuk megszakítani ezt az ördögi kört?
Szerintem te is tudod a választ: nem önmagában a vágy
mértékével van baj, hanem a kontextussal. Több erotikus
ingerre van szükség a serkentőrendszer aktiválásához, és
kevesebb olyan ingerre, ami a gátlásokat aktiválja. Az ördögi
kör egyértelműen az utóbbi, a gátlások aktiválódása miatt
alakul ki.
Az ördögi körből való kilépéshez meg kell szabadulnunk a
kényszertől. Egy időre felejtsd el a szexet! Nincs szex – bármit is
jelentsen a „szex” a ti kapcsolatotokban. Mondjuk úgy, hogy
nincs nemi szervi érintkezés, és nincs orgazmus a partner
jelenlétében.
A cél az, hogy teljesen megszabaduljatok az elvárásoktól és a
követelőzéstől, amely kapcsolatotok jelen állapotában együtt jár
a szexszel. Egyéb dolgokat is korlátozhattok; iktassatok ki
minden olyasmit, amit a csökkent vágyú B partner
„nyomulásként” élne meg, ami ellenállást válthatna ki belőle.
Hogy ne kelljen azon izgulnia: „Ajaj, mi lesz, ha ez a kellemes
kis puszi oda vezet, hogy megint azt akarja… mert én még
mindig nem akarom.” Ha ebben sikerül megegyezni,
mindketten megnyugodhattok, és élvezhetitek a meghitt
pillanatot, mindenféle elvárás nélkül.
Hogy meddig? Egy hónapig mondjuk. Vagy két hétig. De az is
lehet, hogy három hónapig. A  lényeg, hogy elég sokáig tartson
ahhoz, hogy úgy érezzétek, a probléma lekerült a napirendről.
Ha az elvárások ördögi köréből való kiszabadulás érdekében
egy időre mellőzitek a szexet, abban is egyet kell értenetek,
hogy az ördögi kör kialakulásához mindketten hozzájárultatok.
Ne hibáztassátok sem egymást, sem önmagatokat, hiszen nem
veletek van a baj, hanem magával a „nyomulás” ördögi körének
dinamikájával.
A  szexmentes időszak után lassan visszatérhettek a testi
érintkezés egyre intimebb formáihoz, de ne feledjétek, nem a
viselkedés, hanem a hozzáállás megváltoztatása a lényeg.
A  vágyat megölő kontextus kialakulásában kulcsszerepe van
annak a körülménynek, hogy valamelyik – vagy mindkét –
partner úgy érzi, baj van vele.
Most a B partnernek üzennék, annak, aki úgy érzi, A partner
folyton nyomás alatt tartja. Mondani fogok valamit, te pedig
hinni fogsz nekem, mert minden tudományos bizonyíték
alátámasztja, hogy igazam van. Voltaképpen azért fogsz hinni
nekem, mert amit mondok, arról a szíved mélyén te is tudod,
hogy igaz, tudomány nélkül is. Íme:
Az égvilágon semmi baj sincs veled. Tökéletesen ép vagy, és
joggal reménykedsz abban, hogy a dolgok jobbra fordulnak.
Lehet, hogy úgy érzed, megrekedtél. Talán kimerült vagy.
Esetleg nyomott a hangulatod, szorongsz, belefáradtál abba,
hogy folyton tekintettel kell lenned valakire. Talán belefáradtál
már, hogy egyfolytában védekezned, mentegetőznöd kell, hogy
azon tépelődsz, miért így működik a tested. Talán azt kívánod,
bárcsak ne kellene állandóan résen lenned, bárcsak végre
lazíthatnál egy kicsit. Legalább egy kis időre.
Csakhogy mindazok a tényezők, amiket felsoroltam, a
körülményekkel kapcsolatosak, nem pedig veled. Nem te vagy a
probléma. Szexuális működésed végső soron téged védelmez
azzal, hogy visszavonul, amíg a körülmények kedvezőbbre nem
fordulnak.
Ettől persze a partnered számára még szörnyen frusztráló
lehet a helyzet, hiszen a te testeddel ellentétben a saját teste úgy
érzi, a körülmények már most is kedvezőek. Csak ront a
helyzeten, hogy minél inkább tettre kész a partnered teste, a
tied annál inkább vonakodik. Belátom, nem könnyű helyzet.
De ne feledd, a te érzéki lényed is mindvégig jelen van. Hiszen
hozzád tartozik, a személyiséged része, éppen úgy, ahogy a
bőröd, a szívverésed vagy a szókincsed. Ott van. És vár. Csak
mert mostanában nem kellett használnod a
„megvesztegethetetlen” vagy a „folyamat-ellenőrzés” szavakat,
még nem jelenti azt, hogy elfelejtetted volna őket, és ne tudnád,
mit takarnak. Ha eljő a megfelelő alkalom, nemiséged előlép
majd a rejtekéből. Addig viszont kivár, mint a hű barát, aki
megvárja, míg ismét helyet kap az életedben. Hagyd, hadd ítélje
meg ő maga, hogy mikor jön el számára a megfelelő pillanat.
Az A partnernek is üzennék valamit, annak, aki meg nagyon
is kívánná a szexet, és folyton kuncsorog érte. Tudom, úgy
érzed, hogy B partner megvonja tőled a kegyeit, és megértem,
hogy emiatt szörnyen érzed magad. Rád vár a feladat, hogy
kibogozd a kapcsolatotok gubancait, és azt is tudom, milyen
nehéz ez a szerep: félre kell tenned a sérelmeidet, és kedvesnek
kell lenned valakihez, aki megsértett. Öregem, neked sem
könnyű.
Tudom, néha aggódsz amiatt, hogy túlságosan gyakran
kívánod a szexet, hogy lehetetlen kielégíteni az étvágyadat.
Talán azt gondolod, nem természetes, hogy ennyire rá vagy
kattanva a szexre. Ez azonban nem igaz. Jobban érdeklődsz a
szex iránt, mint a partnered, aki egyszerűen másként van
összerakva, ennyi az egész. Nincs ezzel semmi baj. Mindketten
normálisak vagytok, és közösen kell dolgoznotok azon, hogy
olyan kontextust találjatok, amely mindkettőtök számára
kielégítő.
Adj a B partnernek egy kis szabadságot, némi szexmentes
időt. Fogadd el, hogy a szex egy időre – csak egy kis időre –
lekerül a napirendről köztetek, de ügyelj, hogy érzelmileg
ugyanakkor teljes valóddal jelen légy a kapcsolatban. Áraszd el
a partneredet szereteted jeleivel, hogy elhiggye, a gyengéd
közeledésed nem feltétlenül a szex „előszobája”. Legyél kedves
és nagylelkű hozzá. Ne félj attól, hogy kifutsz az időből.
Röviden: a különböző szexuális vérmérsékletek közötti
távolság áthidalásához a legjobb eszköz, ha kedvesek vagytok
egymáshoz.
Emlékezz csak az alvó sündisznóra! A  kapcsolat szexuális
oldalát működtető dinamika kiismerése és megváltoztatása
bizony időigényes feladat, sok türelmet és gyakorlatot igényel.
Sose feledd: a szexuális diszharmónia megszüntetésének
leghatásosabb eszköze a beszélgetés. Tegyétek fel a kérdést
magatoknak és egymásnak: „Milyen az a szex, amire vágyom?”

Merritt számára a gátlások jelentik a legnagyobb kihívást.

Hogy úrrá legyen rajtuk, olyan trükköt vetett be, amit
politikai aktivistaként gyakran használ: egyes magatartási
minták megerősítéséhez az adott viselkedést az identitás
részeként mutatja fel.
– Ne csak fuss, hanem légy futó! – ő maga ezzel a példával
jellemezte ezt a hozzáállást. – Ha csak azért futsz, mert
muszáj, vagy mert elvárják, ahelyett, hogy a futás az éned
részévé válna, akkor nem fogsz sem túl gyakran, sem túl
messzire futni, és valószínűleg élvezni sem fogod. Ugyanez a
helyzet a szexszel is: ha úgy érzem, elvárást teljesítek vele,
akkor nem sokra megyek. Mi lenne, ha inkább
beleilleszteném az identitásomba? Ha én lennék az a nő, aki
odavan a szexért?
– Szuper ötlet! – lelkesedtem.
Merritt így is tett. Azért nem ment simán a dolog, saját
ötlete eleinte tiltakozást váltott ki belőle.
–  Ugyan miért kellene úgy odalennem a szexért? –
kérdezte Carolt, mintha Carol ötlete lett volna az egész. –
Miért ne lehetnék az a nő, aki nem kívánja a szexet?
Mindent megpróbáltam, hogy jobban kívánjam a szexet,
mindent elkövettem, hogy kibújjak a saját bőrömből!
Végül elismerésre méltó eredetiséggel oldotta fel a
dilemmát. Megtartotta az ígéretét: a szexet beépítette az
identitásába, mégpedig igencsak trükkös módon:
– Oké, akkor én vagyok az a nő, akit nem érdekel a szex –
jelentette ki. Azaz ha csak egy időre is, identitása részévé
tette, hogy megtagadja a szexet. Mégpedig eléggé
indulatosan.
A 4. fejezetben már beszéltem arról, hogy a düh az egyik
lehetséges stresszválasz: „harcolj”. A  stresszválasz ciklus
pedig, mint tudjuk, több fázisból áll, amelyeket végig kell
járni. Merritt élete bőven szolgáltatott alkalmat a
stresszciklus megkezdésére, ám a lezárására annál
ritkábban nyílt lehetőség. Merritt ilyenkor méregbe gurult,
aztán elfojtotta a haragját; megint bepöccent, aztán újra
erőt vett magán. A  ciklus kellős közepén berántotta a
kéziféket. Nem csoda, ha tele volt a puttonya lezáratlan
stresszválasz ciklusokkal.
Gloria Steinem mondta valaha: „Az igazság felszabadít.
De előbb még alaposan felbosszant.” Azt nem mondta el,
hogy a bosszankodástól milyen út vezet a felszabadulásig.
Majd elmondom én: a ciklus lezárásának útja. Végig kell
mennünk az alagúton.
Így aztán Merritt is jól kimérgelődte magát. Életében
először kevésbé tartott a harag érzésétől, mint a mindig
elfojtott indulat lehetséges következményeitől. Mindent
kiadott magából.
Ráadásul nagyszerű módot talált a céltalan indulatok
kanalizálására: az írásaiban vezette le a feszültséget.
Főhőse brutális módon meggyilkolta történetbeli ellenségét.
Merritt remegett, sírt, a fogát csikorgatta a jelenet írása
közben. Akár a reggeli sétát is választhatta volna, hogy az
emelkedő ellen irányítsa agresszív késztetéseit… de
előfordulhatott volna az is, hogy igencsak helytelenül a
családja ellen fordítja a benne tomboló vak indulatokat,
elhitetve magával, hogy ők az okozói a bajának. De Merritt
okosabb annál, hogy ezt tegye. Inkább kiírta magából.
A düh pedig azt tette, amit tenni szokott, ha hagyod, hogy
keresztülsüvítsen rajtad, mint a szélvihar: egy idő után
kifulladt. Elég sokáig tartott, és elég kellemetlen volt.
Évtizedek alatt felgyülemlett indulatokkal kellett
leszámolnia. A  heteken át tartó Nem! csak a kezdet volt.
Mégis, az segített a legtöbbet, hogy végre megengedte
magának, hogy haragot érezzen, megtanulta, miként
engedjen szabad folyást indulatainak anélkül, hogy mások
vagy önmaga ellen fordítaná. Hagyta, hadd áradjon szét
benne, s aztán hadd álljon tovább. Megbízott a testében, így
nem tartott indulatai kiélésétől. Elképzelte, hogy az indulat,
mint valami sötét felhő, a semmibe szökik az ózonlyukon
keresztül.
Aztán egyik reggel arra ébredt, hogy a harag
lecsendesedett. És ebben a nyugodt csendességben már
képes volt feltenni magának a kérdést:
– Ha nem kívánom a szexet, akkor mi az, amit kívánok?
Eszébe jutott a „síkosítós” éjszaka. Eszébe jutott, milyen
nagyszerű érzés volt örömet szerezni a másiknak, és már
meg is volt a válasz a saját kérdésére. Azt kívánja, hogy
örömet adhasson, hogy szerethessen, hogy gyönyört kapjon
élete szerelmétől. Hogy átélhesse a gyönyört – mindenféle
gyönyört – anélkül, hogy közben folyton védekeznie kelljen
ebben a bizonytalanságokkal teli világban.
Nem arról van szó, hogy korábban sosem élt át még
gyönyört, de a gyönyört mindig az önvédelem falai vették
körül, ezért sosem tudott kiszabadulni szűkre szabott
börtönéből.
Ha a partnere gyönyörére koncentrált, akkor nem volt,
ami aktiválja a gátlásait. Ennyit mindenesetre megértett.
Hogyan lépjen tovább? Hogyan vehetné birtokba a gyönyört
a maga számára is?
Az orgazmus révén.
De erről majd a 8. fejezetben beszélünk.
 „Érdemes vágyni rá”

Amikor kurzusaimon a reszponzív vágyról beszélek, sok

hallgatóból láthatóan megkönnyebbülést váltanak ki a szavaim.
Végre nem kell ostorozniuk magukat, amiért nem „sóvárognak”
a szex után; ehelyett inkább a megfelelő kontextus kialakítására
fordíthatják energiájukat, amely inspiráló közeget jelent a
feltámadó vágy számára.
Egy alkalommal – éppen a barátaimmal üldögéltem valahol –
egyikük odajött hozzám, és tettetett könnyedséggel így szólt:
–  Szia, Emily… csak azt akartam kérdezni, hogy szerinted
hosszú távon is működhet a dolog? Úgy értem… meddig képes
az ember megőrizni az érdeklődést a partnere iránt? – Kedves,
fiatal párról volt szó, két kisgyereket neveltek, és mindketten
teljes állásban dolgoztak.
Úgy válaszoltam, ahogy szoktam. Beszéltem a reszponzív
vágyról, és még sok mindenről.
– Foglalkozzatok sokat egymással. Aludjatok együtt, érintsétek
meg egymás bőrét, és…
Ám amikor ezt mondtam, beszélgetőtársam kelletlenül
elfordította a fejét.
–  Na jó – mondtam erre. – Szóval nem az a baj, hogy nem
kívánod a szexet. Az a baj, hogy nem tetszik a szex. Mondd el,
mi az, ami nem tetszik benne.
Mire elmondta, hogy partnere évek óta levegőnek nézi.
Levegőnek!
Ráadásul évek óta!
Hát persze hogy nem tetszik neki a szex! Márpedig arra, ami
nem tetszik, nem is vágyhat az ember, ugye? A  hosszú évek
alatt, melyeket a szakirodalom olvasásával, a pácienseimmel,
terapeuta és kutató kollégáimmal és orvosokkal folytatott
beszélgetéssel töltöttem, nem találtam hatásosabb mondatot a
vággyal kapcsolatos problémák kezelésére, mint ezt: ha nem
tetszik a szex, ha nem szereted, akkor nincs mit csodálkozni
azon, hogy nem vágysz rá.
Peggy Kleinplatz és munkatársai írják egyik munkájukban:
„Azon tünetek nagy részét, amelyeket manapság a nemi vággyal
kapcsolatos rendellenességként diagnosztizálnak, voltaképpen a
frusztráló szexuális tapasztalatokra adott egészséges válaszként
kellene felfognunk.”{169}
Kleinplatz, a neves kutató és szexuálterapeuta rendszerint a
következő kérdést teszi fel azoknak, akik hozzá fordulnak
segítségért: „Szerinted milyen az a szex, amire érdemes
vágyakozni?”
Emlékszel még a 4. fejezetben említett kifejezésre – „a szex,
amely előreviszi a cselekményt”? Azt a fajta nemiséget értettem
rajta, amely közelebb visz magasabb céljaidhoz; amely több,
mint egyszerű erotikus válasz. Kleinplatz a nemiségnek erre az
aspektusára gondol, amikor arról a fajta szexről beszél, amire
„érdemes vágyakozni”. Többségünk ugyanis nem egyszerűen
kielégülést vár a nemiségtől. Többre vágyunk.
Kleinplatz pedig segít, hogy megtaláljuk az utat afelé, ami
több puszta kielégülésnél.
Kutatócsoportjának tagjai éveken át tanulmányoztak olyan
párokat, amelyek tagjai saját bevallásuk szerint rendkívül
kielégítő szexuális életet élnek. A  legváltozatosabb társadalmi
hátterű, nemi orientációjú és identitású emberek találhatók
köztük: kísérletező szelleműek és hagyományos felfogásúak,
monogámok és kalandvágyók. Életkoruk, egészségi állapotuk és
testalkatuk is sokféle. Egyvalami azonban közös bennük:
mindannyian örömüket lelik a nemiségben, és kapcsolatuk
alapvető kötőanyagának tekintik a szexet. A  csoport
kutatásainak eredményét a Magnificent Sex [Fenséges szex]
című kötetben publikálták, melyet Peggy Kleinplatz Dana
Ménarddal közösen jegyez. Ebben található az a nyolc pontból
álló lista, amely az „optimális szexuális élmény” összetevőit írja
körül a kísérletben részt vevő párok közlései alapján.

•  Jelenlét, figyelem, elmélyülés. Ehhez az szükséges, hogy

lassabb tempóra váltsunk, eloldódjunk a zavaró
körülményektől és a gátlásoktól, és arra koncentráljuk a
figyelmünket, ami az adott pillanatban történik. Minden
mást zárjunk ki a tudatunkból.
• Kötődés, kapcsolódás, vegyülés, összehangoltság. A legtöbb
résztvevő a kielégítő szexuális élmény alapfeltételeként
írta le a partnerrel való összhangot.
•  Az erotikus intimitás mély átélése. Nemcsak a szexben,
hanem a kapcsolat egészére nézve is fontos. A kutatásban
részt vevő párok mindannyian kiemelték a kölcsönös
tiszteletet, az őszinte elfogadást és törődést, a partnerek
közötti feltétel nélküli bizalmat.
•  Magas színvonalú kommunikáció, magas szintű empátia.
A  boldog kapcsolatban élő párok esetében mindig igen
magas szintű kommunikáció folyik, amely fejlett beleérző
képességgel jár együtt. Képesek ráhangolódni egymás
gondolataira, hangulataira.
 •  Transzcendencia, belső béke, spiritualitás, gyógyító erő.
Igen, a legboldogítóbb szexuális élmény sokszor
magában foglalja az univerzummal való egybeolvadás,
az istenivel való egyesülés érzését is, amely gyógyító
erővel bír, és jobb emberré tesz. Mindennapi életünk
korlátok közé szorítva zajlik, ám a nemiség, a partnerrel
való egyesülés módot ad arra, hogy meghaladjuk saját
korlátainkat, és áthatoljunk a partnerünktől és a
mindenségtől elválasztó határokon.
•  Felfedezés, kölcsönös és közös kockázatvállalás, izgalom.
A  felsoroltaknak a 3. fejezetben említett „ingerekhez,
játékelemekhez” van közük. Valóban, a játékosság, a
kíváncsiság, a felfedezés, a kísérletezés, a kreativitás és a
humor mind hozzátartozik a jó szexhez.
•  Odaadás, alázat. Az örömteli szex aligha képzelhető el
mélységes bizalom és annak a hite nélkül, hogy
partnereddel igazán önmagad lehetsz, hogy nyugodtan
kiszolgáltathatod neki magad.

A  felsoroltak arról árulkodnak, hogy az örömteli szexnek nem

az a lényege, hogy mit csinálsz a partnereddel, ahogy az sem,
hogy meddig tart, milyen testhelyzetben zajlik, hanem hogy
elég erős-e a kötődés és a bizalom, amelynek a talajából kihajt.
Elgondolkodtató, ugye? Ám a kutatásnak nem az a célja, hogy
lehetetlenül magasra tegye a lécet a számunkra, hanem az, hogy
rávilágítson arra a különbségre, amely a szó legmélyebb
értelmében kielégítő szex és a szex köznapi felfogása között
feszül.
Nem tudom, észrevetted-e, hogy valami hiányzik a listáról.
 Mi a helyzet a vággyal?
A listából kiderül, hogy a vágy nem tartozik a boldogító szex
nélkülözhetetlen „kellékei” közé. A  kutatás résztvevőinek
túlnyomó többsége meg sem említi, és alig néhányan emelik ki
mint a jó szex szükséges feltételét. A  „vágy, a megkívánás, a
kémia, a vonzalom”, úgy tűnik, az optimális szex kevésbé fontos
összetevői közé tartoznak. A  reszponzív vágy tehát azok
számára is normális jelenség, akik a lehető legkielégítőbbnek
találják a nemi életüket.
De nem csak ők vannak így ezzel. Az „optimális szex”
kategóriája jórészt megfeleltethető a „jó szex” fogalmának,
amelyet a gyermekkori szexuális zaklatás áldozatai körében
végzett kutatás használt. A  kutatók a „kommunikáció”, a
„nyitottság, bizalom” a „jelenlét” és az „aktív, asszertív
magatartás” fogalmait is képesek voltak hozzákapcsolni az
optimális szexre irányuló kutatás kulcsfogalmaihoz.{170} Egy
másik vizsgálat során húsz nőt arra kértek, hogy határozza meg
a „jó szex” kritériumait; mindössze hárman említették a
„kívánást”, a „vágyat” mint a „boldog és örömteli” szex
feltételeit.{171} Ezeknek a nőknek a többsége a természetességet,
az örömöt és mindenekelőtt az érzelmi kötődést jelölte meg a
boldog és élvezetes szex kritériumaiként.
Csakhogy a „fenséges” szex még ennél is mélyebbre nyúlik.
Ahogy Kleinplatz és Ménard fogalmaz: „A  fenséges szex
meghaladja azokat a konvencionális forgatókönyveket,
amelyeket a legtöbb ember fiatal korában elsajátít. Éppen ezért
a szexuális élet, a szexuális szokások, még a legkevésbé
kielégítők is, mindig képesek a változásra. Nem egyszerűen a
szégyen, a bűntudat, a gátlások kiküszöbölése a cél, inkább a
szexualitással kapcsolatos sémáktól, a sematikus
gondolkodástól való megszabadulás.”{172} Azok, akik a fenséges
szex pályáján játszanak, nemcsak ágyba bújnak egymással – bár
ez is lehet jó szex. Hanem tudatosan olyan kontextust
teremtenek, amely megfelelően biztonságos ahhoz, hogy
fenntartások nélkül átadhassák magukat a partnerüknek és az
élménynek, és utat nyissanak a képzeletük előtt is. Ám ennek a
„semmiből támadó” vágyhoz nincs sok köze. Azok, akik ilyen
szexre vágynak, nem a filmeket vagy a pornóvideókat tekintik
mintának. Ők a partnerüket és önmagukat akarják megismerni,
a maguk teljességében, és arra vágynak, hogy e kölcsönös
törekvés révén egyre közelebb kerüljenek egymáshoz. Amikor
„fenséges” szexről beszélek, ezt értem alatta.

Amint azt Gottman és munkatársai megállapították, azok a

párok, akik erős és tartós szexuális kapcsolatban élnek
egymással, kiemelt fontosságot tulajdonítanak a szexnek.
Mindez nem azt jelenti, hogy az élet bizonyos időszakaiban a
szex ne szorulhatna háttérbe. Ha gyermekünk születik vagy a
beteg szülőnkről kell gondoskodnunk, ha különösen nagy a
nyomás a munkahelyünkön, akkor valóban előfordulhat, hogy
egyszerűen nem marad sem időnk, sem energiánk arra, hogy
erotikus szándékkal forduljunk egymás felé. Semmi sem
indokolja, hogy ez ellen hadakozzunk, hiszen tudjuk, hogy
mindössze egy nehéz életszakaszról van szó, amelyen közös
erőfeszítéssel tudunk majd túljutni, és ha elmúlt, újra
megtaláljuk a másik felé vezető utat.
Érdemes fontolóra vennünk, mit találunk a túlsó parton, ha
egyszer végre sikerül átúsznunk a folyót. Egymásra találást,
érzelmi kötődést, vidámságot, felfedezést? Vagy ami ott vár,
arra is már csak feladatként, kötelezettségként tudunk
gondolni? Ha rémiszt a gondolat, hogy újrakezdd az egészet,
felvedd az elejtett szálat, legkevésbé a vágy hiánya miatt kell
aggódnod. Ha az élvezet is hiányzik az együttlétből, az már
valóban aggodalomra ad okot.
A  nemi aktus utáni vágy önmagában talán nem több, mint a
test által megszokott rutin követése. Néha azonban sokkal több
ennél. Hogy mit jelent a „több”, az egyénenként változik, és az
egyéni élet folyamán is folyton átalakul; mégis azok, akik a saját
nemiségüket fenséges csodaként élik meg, mindannyian arról
vallanak, hogy a nemiség egyértelműen többet ad számukra a
gyönyörnél: minden másnál mélyebb, fiziológiai szinten teszi
lehetővé, hogy ráhangolódjanak partnerük lényére.
Tedd fel magadnak a kérdést: Számodra milyen az a szex,
amelyre érdemes vágyni? Mi mindent volnál hajlandó tenni
azért, hogy részed lehessen benne?
 Kerted megosztása

A  nőket arra nevelték, hogy saját testükkel kapcsolatban

nagyobb hitelt adjanak a társadalmi konvencióknak és
kulturális üzeneteknek, mint a saját megítélésüknek, így aztán
sok esetben hajlamosak vagyunk a partnerünk véleményét a
sajátunké elé helyezni. Különösen akkor hisszük azt, hogy
velünk van baj, ha a partnerünk szexuális normái vagy
viselkedése jobban megfelel a közkeletű elképzeléseknek arról,
hogy miként „kellene” működnie a szexnek.
Csakhogy te már tudod, hogy a szexuális érdeklődés
intenzitása és működésmódja milyen nagy eltéréseket
mutathat. Tudod, hogy a reszponzív vággyal nincs semmi baj.
Hiszen mindössze arról van szó, hogy a partnered segít
ráhangolódnod a szexre.
Azoknál a pároknál, akik évtizedek óta harmonikus szexuális
kapcsolatot tartanak fenn, két közös vonást találunk: a szoros
baráti viszonyt, és azt, hogy a szexet fontosnak tartják.
Természetesen minden kapcsolatban akadhatnak olyan
szakaszok, amikor nem a szex a legfontosabb, sőt bizonyos
kapcsolatokban soha nem kap prioritást.
Ám ha megfelelő a kontextus, a legtöbb ember arra vágyik,
hogy belépjen valaki a kertecskéjébe. Ha te is közéjük tartozol,
sose feledkezz meg arról, hogy a másik embernek is megvan a
maga kertecskéje, amit ő művelt, és amely különbözik a tiedtől.
Előfordulhat, hogy a teste, a serkentő- és gátlórendszere, a
magvak, melyeket a családja és az őt körülvevő társadalom
vetett belé, a kertművelés módja, amit megtanult, hasonlít a
tiedhez, de az is lehet, hogy egészen más. Ha úgy érzed, sok
mindenben különböztök, mindig tartsd szem előtt, hogy
egyikőtök sem jobb vagy rosszabb a másiknál, akkor sem, ha
valamelyikőtök jobban megfelel a kulturális elvárásoknak.
A burgonyatermesztő igen rossz tanácsot adna, ha azt javasolná
neked, a virágkertésznek, hogy próbáld meg a föld alatt nevelni
a rózsáidat. Ami megfelel az aloénak, nem felel meg a
paradicsomnövénynek.
Remélem, hogy az a személy, aki tetszik neked, akit
megtisztelsz azzal, hogy meghívod a kertecskédbe, szintén
tetszéssel és tisztelettel fordul feléd. Remélem, éppen úgy azon
fáradozik, hogy a kerted viruljon, ahogy te a szíveden viseled az
ő kertje sorsát. Előfordulhat azonban, hogy akit meghívsz, nem
tudja pontosan, mit kellene tennie.
Ezért rád vár a feladat, hogy felvilágosítsd a partneredet a
reszponzív vágy mibenlétéről. Tudnia kell, hogy nem veled van
a baj, legfeljebb olyan vagy, mint a paradicsomnövény,
amelynek az aloé számára berendezett világban kellene
boldogulnia. Ha több vízre van szükséged, mondd el a
partnerednek, és szüreteljétek le együtt a gyümölcsöt.
Mondjátok el egymásnak, milyen kontextusok inspirálnak
benneteket, és melyek azok, amik a gátlásaitokat erősítik.
Idézzétek fel együtt azokat az alkalmakat, amikor észbontóan jó
volt a szex, és beszéljétek meg, mit kell tennetek annak
érdekében, hogy megismétlődhessen az élmény.

A  reszponzív vágy kibontakozásához szükséges

körülmények megteremtése több okból is megéri a
fáradságot. Olivia és Patrick például ennek hatására tudtak
 szembenézni azzal a ténnyel, hogy kettejük
vágymechanizmusa bizony meglehetősen eltérően működik.
Az ő esetükben Patrick volt az, aki érzékenyebb volt a
kontextusra; rá kellett jönniük, miféle ingerek azok, amelyek
felkeltik az érdeklődését. Oliviának volt hozzá türelme, hogy
átengedje Patricknek a kezdeményezést, hagyott időt, hogy
megismerhesse, miként működik az ő, Olivia
vágymechanizmusa, cserébe olyan intenzív erotikus élményt
kapott, amire a maga spontán stílusát követve nem lett
volna esélye.
A kölcsönös elfogadás – saját testünk és alkatunk, illetve
a partner testének és alkatának az elfogadása – a szexet
támogató kontextus egyik kitüntetett eleme. Létrehozásához
nemcsak a saját és a  partnerünk szexuális működésének
ismeretére van szükség, hanem arra is, hogy mindezeket el
is fogadjuk. A  másikét éppúgy, ahogy a sajátunkét. Nem az
számít igazán, hogyan működik a te szexualitásod, hanem
az, milyen érzéseket táplálsz – és természetesen a partnered
– a működésével kapcsolatban.
A  szexet támogató kontextus aligha alakítható ki e
kölcsönös elfogadás hiányában. Erről szól a 9. fejezet.

De mielőtt azonban erre szót kerítenénk, beszélnünk kell az

orgazmusról.

Dióhéjban

•  Egyesek spontán módon éreznek vágyat; nincs szükségük

 külső ingerre, számukra a vágy a „semmiből” jön. Mások
esetében a vágy válaszreakcióként alakul ki bizonyos
erotikus töltésű események hatására – ezt nevezzük
reszponzív vágynak. A  többieket – a nőknek mintegy a
felét – a kétféle vágymechanizmus kombinációja jellemzi;
hogy mikor melyik működik, az a kontextustól függ.
•  Ha a partnerek a vágy intenzitása és mechanizmusa
szempontjából különböző típusokhoz tartoznak, akkor a
temperamentumosabb partner kevesellheti, a hűvösebb
természetű pedig sokallhatja a szexet. Természetesen szó
sincs arról, hogy létezne „nem megfelelő mennyiségű”
szex. Mindenki számára mást jelent a „megfelelő”
mennyiség.
•  A  spontán vágy hiánya vagy alacsony intenzitása a
kontextus megváltozásával függ össze, nem pedig azzal,
hogy valamelyik partnerrel baj van. A  spontán vágy a
kontextus megváltoztatásával növelhető.
•  A  vággyal kapcsolatban az a legfontosabb, hogy
megértsük: igazából nem a vágy számít, hanem a
gyönyör. Ha olyan kontextust teremtünk, amely az agy
számára azt sugallja, hogy a világ biztonságos, szexi és
élvezetes, hogy maga a szex gyönyörteljes dolog, akkor a
vágy mechanizmusa is működni fog.
 IV. rész

Eksztázist mindenkinek!
 Nyolc

Az orgazmus

A GYÖNYÖR A MÉRCE

Egyes emberek a nemi aktus során súlyos szorongást élnek

át a testükkel és a nemiségük működésmódjával
kapcsolatban. Merrittnél jobban senki sem ismerheti ezt az
érzést. Ahelyett, hogy az élvezetre koncentrálna, mindenféle
idegesítő jelenségeket észlel az egész testében, kínos
gondolatok cikáznak a fejében mondjuk arról, hogy mozog a
melle, a múltkor sem volt orgazmusa, vagy hogy miért
képtelen a gyönyörre koncentrálni. Ahelyett, hogy élvezné a
szeretkezést, a szex miatt szorong. Márpedig a szorongás
lehetetlenné teszi a gyönyört. A  szorongás a gátlások
táptalaja.
Ilyen talajon persze az orgazmus sem tud kifejlődni.
Éppen ezért Merritt sajnos a két kezén meg tudná
számolni, hány esetben sikerült elérnie az orgazmust az
alatt a két évtized alatt, amióta Carollal együtt vannak.
Mivel meggyőződése, hogy az orgazmus a szexuális
élvezet értelme és csúcsa, az önbizalom kulcsa, ami nélkül
gyönyör sem lehetséges, elhatározta, hogy megpróbálja élete
részévé tenni az orgazmust.
– Na jó, akkor azt mondd meg nekem – fordult hozzám –,
hogyan tudom elérni, hogy orgazmusom legyen?
–  Egy biztos: ezt nem lehet erőltetni – feleltem. –
Legfeljebb annyit tehetsz, hogy hagyod, hogy megtörténjen.
Merritt bólintott. Aztán megrázta a fejét.
– Nem értem. Sajnos nem tudom, mit jelent ez.
Azt ajánlottam neki, hogy olvassa el Julia Heiman és
Joseph LoPiccolo Becoming Orgasmic [Az orgazmus
elérése] című könyvét. Noha a könyv olyan nőknek íródott,
akik sosem éltek át orgazmust, minden olyan nőnek
segítséget nyújthat, aki problémákkal küzd ezen a téren.
Merritt megszerezte a könyvet, elolvasta, gyakorolt egy
kicsit… aztán újabb elhatározásra jutott. Úgy döntött, nem
fog az orgazmusra törekedni, amikor Carollal szeretkeznek.
–  A  szex, amely addig tart, míg orgazmusom nem lesz,
számomra olyan, mintha addig akarnék futni, míg le nem
fogyok. Egyszerűen nem működik, nem így működik a dolog.
És nem is ez a lényeg. Így aztán úgy döntöttem, nem
próbálkozom tovább.
Hetente egyszer ő és Carol simogatós-csókolózós orális
szexszel kényeztették egymást. Csak játszottak, figyelték,
milyen érzés, de nem volt semmi határozott „céljuk”.
És tudod, mi történt?
Bizony!
Ez a fejezet az orgazmusról szól, az orgazmusélmény
mindazon változatáról, amelyek lehetőségként adottak a
nők számára, illetve azokról az akadályokról, amelyek a
nők tömegei számára megnehezítik az eksztázis elérését.
Merrittnek érzékeny gátlórendszere miatt nem ment
könnyen az orgazmus elérése, a partnerével pedig
különösen nehezen ment. Az e fejezetben leírt tudományos
háttér segítségével azonban sikerült kikapcsolnia a
 gátlásait, és megtalálta az utat az orgazmus minden
korábbinál mélyebb megéléséhez, aminek a létéről még csak
nem is álmodott.

Évekkel ezelőtt egyik fiatal barátnőm, aki akkor kezdte első

szexuális kapcsolatát, tanácsért fordult hozzám. Korábban az
önkielégítésen kívül nem volt más tapasztalata, az orgazmussal
kapcsolatban még kevesebb. Időnként felkeresett, kérdéseket
tett fel. Egyszer azt kérdezte: „Honnan tudom, hogy mikor volt
orgazmusom”?
Elmondtam, hogy az orgazmus élménye egyénenként
különbözik, sőt ugyanannál a személynél alkalomról alkalomra
is eltérhet. Befolyásolhatja az ingerlés módja, az a körülmény,
hogy partnerrel vagy anélkül következik-e be, de a
menstruációs ciklus és még számtalan tényező befolyásolhatja a
minőségét. Olykor a hüvely izomzatának ritmikus lüktetése
kíséri, máskor azonban ez el is maradhat. A  legfontosabb
kritérium a nők leírása szerint az érzés, hogy az aktus
„befejeződött”, kiteljesedett, hogy átléptél egy küszöböt. A csúcs
gyakran az izmok feszülésével, a pulzusszám fokozódásával jár.
Az orgazmus művészet, mondtam fiatal barátnőmnek. Ha
szembejön, fel fogod ismerni. Talán nem olyan lesz, mint
amilyenre számítottál, de egészen biztosan olyan élmény lesz,
amit még sosem éltél át.
Lelkesen bólogatva felelte:
– Azt hiszem, nekem már megvolt!
Aztán egyik nap felkeresett. Fülig érő szájjal újságolta:
–  Más volt, mint vártam, de igazad volt. Valóban nem lehet
összetéveszteni semmivel.
 Noha a tudósok könyvtárnyi anyagot írtak róla, az orgazmust,
éppen rendkívüli sokfélesége miatt, szinte lehetetlen definiálni.
Ha lecsupaszítjuk a legalapvetőbb sajátosságaira, talán így
fogalmazhatunk: az orgazmus a szexuális izgalom hirtelen,
önkéntelen feloldódása.{173}
Láthatjuk, mennyi minden hiányzik ebből a definícióból: a
nemi szervek, az izom-összehúzódás, a nemi aktus, a gyönyör; a
definíció semmit sem árul el arról, milyen érzés az orgazmus,
és hogyan megy végbe. Lefolyása egyénenként, sőt
kontextusonként is változhat, sokféle módon történhet. Sokszor
a szeretkezés során történik meg – néha azonban nem. Olykor
önkielégítés során – máskor nem. Történhet a csikló izgatásával,
a hüvely ingerlésével, a végbélnyílás ingerlésével, de a mellek, a
combok, a fülcimpa ingerlése is szerepet játszhat, sőt pusztán
mentális ingerek révén is bekövetkezhet, testi érintkezés nélkül.
Lehet, hogy álmodban ér, esetleg edzés közben, vagy olyan
szituációkban, amelyeknek semmi közük a nemiséghez. Lehet
gyönyörteljes, lehet egyhangú, lehet spirituális vagy bosszantó,
eksztatikus vagy frusztráló. Néha csodálatos. Máskor nem
annyira. Néha kívánod. Máskor alig.
Ebben a fejezetben az orgazmus élményének minél teljesebb
feltérképezésére törekszem, hogy mindannyian megtaláljuk az
utat a titkos kerthez, ami ott van mindennek a közepén. Először
is elárulom, mi nem orgazmus: nem nemi szervi reakció, nem
azonos az élvezettel, és nincs semmiféle hierarchiája.
A  statisztikát és sok-sok nő saját történetét fogom segítségül
hívni, hogy bebizonyítsam neked: a te orgazmusélményed –
vagy annak a hiánya – tökéletesen normális. Aztán ismertetem,
hogyan győzheted le az orgazmussal kapcsolatos nehézségeket,
akár az első orgazmushoz szeretnél eljutni, akár az a célod,
hogy különböző kontextusokban is képessé válj az orgazmus
elérésére. Azt is elmondom majd, hogyan juthatsz hozzá a
kielégülés azon fokához és fajtájához, amely valóban belépőt
jelent a hetedik mennyországba.
Szeretném bebizonyítani neked, hogy bármilyen legyen is az
orgazmusod, egy biztos: teljesen normális. Ezenkívül
szeretnélek hozzásegíteni ahhoz, hogy a kielégülés a lehető
legmélyebb és legintenzívebb érzést nyújtsa, amolyan igazi,
„eget rengető” orgazmus legyen. Hiszem, hogy ennek lehetősége
mindenki számára adott, de csak akkor, ha sikerül
megszabadítanunk minden olyan körülménytől, amely
meghamisítja az orgazmus lényegét.
 

Mi a teendő, ha kívülről figyeled magad?

Az ember az állatvilág más tagjaitól eltérően reflektál a saját

tudatának működésére. Tudatosul bennünk, amin
gondolkodunk, vagy amit érzünk, és képesek vagyunk kezdeni
vele valamit. A  teljesítménykényszer miatti szorongás
kezelésének is ez a kulcsa, és a tudatosság eszközét kell
igénybe vennie annak is, aki hajlamos „kívülről szemlélni”
magát olyan helyzetekben, amikor erre semmi szükség.
Figyeld meg, hogy mire figyelsz, és próbáld meg arra irányítani
a figyelmedet, amire figyelni szeretnél.
Persze mondani könnyű, megtenni már nehezebb; némi
gyakorlással azonban idővel könnyebben megy. Lássuk csak:
Tegyük fel, hogy sorban állsz az élelmiszerboltban, vagy a
buszon ülsz. Kezdd el figyelni a légzésedet. Belégzés. Szünet.
Kilégzés. Szünet. Be, szünet, ki, szünet. Két teljes légzésciklus.
Figyelj, és közben mosolyogj. Végezd el ötször-tízszer ezt a
gyakorlatot mindennap.
Vedd észre azt is, amikor a két mély légzés során
elkalandozik a figyelmed. Ez mindenképpen bekövetkezik, ne
aggódj, nincs ezzel semmi baj. Ha rajtakapod magad, hogy
másra gondolsz, mosolyogj rá elkalandozó gondolataidra, és
bocsásd el őket, figyelmedet pedig erőlködés nélkül irányítsd
újra a kívánt célra. Nem más ez, mint a „mindfulness”, a
figyelem koncentrációjának szokásos gyakorlata. A  képesség,
hogy észrevedd, amikor a figyelmed eltér attól a tárgytól,
amire figyelni akarsz, segítségedre lesz abban, hogy
megszabadulj a túlzott önkontroll bénító hatásától. Képes
leszel tetten érni magad, amikor kívülről figyeled a jelenetet,
és visszairányítani a figyelmedet a testedre, az érzéseidre.
 Összhanghiány az orgazmussal kapcsolatban

Ahhoz, hogy meghatározhassuk, mi az orgazmus, először

tisztáznunk kell, mi nem az. Először is: nem nemi szervi reakció.
A  2. fejezetben beszámoltam Master és Johnson kísérletéről,
amely az erotikus reakció ciklusának leírására irányult.
A  kutatás az orgazmus lefolyásának leírását is magában
foglalta, különös tekintettel a medencefenék és a
hüvelybemenet izmainak az összehúzódásaira.
Ám a dolog korántsem ilyen egyszerű.
Emlékszel még az összhanghiányra, amit a 6. fejezetben
mutattam be? A  nemi szervek működése nem minden esetben
felel meg szubjektív észleleteinknek. Bizonyítékok vannak arra,
hogy ez az orgazmusra is igaz, legalábbis azon nők között, akik
képesek laboratóriumi körülmények között orgazmust
produkálni, miközben a nemi szervükbe helyezett műszerek
mérik a reakciójukat.
Az egyik vizsgálatnál például a kutatás résztvevőit arra
kérték, hogy önkielégítéssel érjenek el orgazmust a
laboratóriumban, majd ötfokú skálán jelöljék az orgazmus
„fokát”, amelyen az 1-es a „gyenge, kevéssé élvezetes”, az 5-ös a
„erőteljes, kiugróan élvezetes” kategóriát képviselte.{174} Hogy
mi volt az eredmény? Nem volt összefüggés a kísérletben részt
vevő nők által adott „osztályzatok” és azok között a nemi szervi
reakciók között, amelyeket hagyományosan az orgazmus
„jeleinek” tekintünk, nevezetesen a medencefenék izomzatának
ismételt összehúzódásai között.
Azok a ritmikus, önkéntelen izom-összehúzódások talán az
orgazmus legegyetemesebb fiziológiai jelei, de még ezekre sem
támaszkodhatunk mindig, minden körülmények között.
A  vizsgálat során tizenegy nő közül kettőnél egyáltalán nem
mértek összehúzódásokat a hüvely izomzatában az orgazmus
során.{175} Egy másik kísérletben viszont a kísérleti alanyok egy
részénél orgazmus nélkül is megfigyelhetők voltak az izom-
összehúzódások.{176}
Vagyis az orgazmus nemi szervi-fiziológiai mutatói, jelei nem
minden esetben állnak összhangban a nők szubjektív
orgazmusélményével. Ez érthető is, hiszen az orgazmus –
akárcsak az élvezet – nem a nemi szervek működésén múlik,
hanem azon, ami az agyunkban megy végbe.{177}
 Nincs két egyforma

Ebből következik a második állítás: az orgazmus nem „a

gyönyör csúcspontja”.
Az orgazmus nem olyan, mint amikor csiklandozzák az
embert. Olykor kellemes, máskor idegesítő, megint máskor
szinte észrevétlen. A gyönyör az inger érzékelése, márpedig az
érzékelés kontextusfüggő. Ez érvényes az orgazmusra is, meg a
csiklandozásra is. Ugyanakkor még senki sem tette fel nekem a
következő kérdést: „Hogy lehet, hogy néha kellemesnek érzem,
amikor a partnerem csiklandoz, máskor meg egyáltalán nem?”
Hiszen mindannyian ösztönösen tudjuk, hogy a csiklandozó
inger érzékelésének módja, érzete a kontextustól függ.
A  csiklandozás kellemes, ha a megfelelő alkalommal és a
megfelelő körülmények között történik.
Azt viszont rengetegszer kérdezték már tőlem, hogy „miért
van az, hogy az orgazmus néha nagyon jó, néha meg nem
annyira”. Ezek szerint úgy gondoljuk, hogy az orgazmus
valamiért másként működik, mint az egyéb ingerek érzékelése,
és a kontextustól függetlenül mindig egyformán kellene
végbemennie.
Az orgazmus minden esetben a szexuális izgalom, a feszültség
hirtelen feloldódásával jár. Az, hogy ezt a feloldódást miképpen
érzékeljük, a kontextustól függ. Ez az oka annak, hogy az
orgazmus olykor pazar érzés, máskor meg… nem annyira.
Lássunk néhány példát:

•  Egy asszony pironkodva mesélte, hogy edzés közben

 orgazmusa volt. Annyira szégyellte magát, hogy nem is
érzett gyönyört. Egészen összezavarodott; részben az
orgazmus bekövetkezte miatt, részben amiatt, hogy nem
társult hozzá gyönyörérzet.{178}
•  Egyik barátnőm, aki súlyos depresszióban szenved, arról
számolt be, hogy képes az orgazmusra, de az
orgazmushoz nem társul gyönyörérzés. Azt feleltem,
hogy ebben nincs semmi furcsa, a gyönyör a kontextustól
függ, márpedig az ő esetében a kontextus meglehetősen
sivár. Depressziósoknál ez megszokott jelenség.
•  Egyik hallgatóm feltűnően elsápadt, amikor a szexuális
zaklatásról tartottam előadást. Arról beszéltem, hogy a
nemi erőszak során előfordulhat, hogy a nő orgazmust él
át, ám ez puszta reflex, nem jelenti azt, hogy a nő élvezte
is, ami történt, még kevésbé, hogy a beleegyezését adta
volna hozzá. Az előadás végén odajött hozzám, hogy
elmondja: az egész életét megváltoztattam azzal az egy
mondattal.{179}
•  Egyik páciensem újra és újra álmában élt át orgazmust,
amire rendszerint felébredt. Olykor álom kísérte az
élményt, máskor nem, de mindig meglepte az orgazmus
hevessége, a forró, lüktető érzés, ami ugyanakkor nem
volt különösebben gyönyörteljes.{180}

Az orgazmusélmény sokféle lehet, hiszen az azt kísérő

kontextus is változatos. Az orgazmus minősége pedig valójában
nem magából az orgazmusból következik, hanem megint csak a
kontextusból.
 Ugyanazok az összetevők…

A  harmadik dolog, amit le kell választanunk az orgazmus

fogalmáról, az, hogy az orgazmus különféle módjai között
rangsorbeli különbség lenne. Minden orgazmus más; nincs
értelme arról beszélni, hogy egyik fajtája „helyes” volna, a
másik pedig nem; az egyik „jobb”, mint a másik. Még azt sem
könnyű megmondani, miben áll az orgazmusélmény
sokfélesége, hogyan határozható meg az egyes élmények közötti
különbség, hiszen a lényeg minden esetben ugyanaz (a
szexuális feszültség hirtelen feloldódása), csak a megvalósulás
módja különbözik.
Ezért ahelyett, hogy az orgazmus különböző „fajtáiról”
beszélnénk, helyesebb, ha az orgazmus elérésének különféle
módjait soroljuk fel. A  következő listát a hozzám forduló nők
beszámolói alapján állítottam össze:

• Orgazmus a csikló ingerlésével.

• Orgazmus a hüvely ingerlésével.
• Orgazmus kizárólag a mellbimbó ingerlésével.
• Orgazmus a lábujjak szopogatásának következtében.
•  Orgazmus a következőképpen: a partner ujjával a
síkosítóval bekent végbélnyílásba hatol, miközben a nő
fejére tenyerelve gyakorlatilag az ágyhoz szögezi.
A  legerotikusabb, mesélte a közlő, amikor a partner
meleg tenyere gyengéden a farpofákon pihen.
•  Orgazmus azáltal, hogy a partner lassan, finoman
simogatja ujjhegyével a nagyajkakat. Újra… és újra… és
 újra. „Érdekes – jegyezte meg páciensem  –, ennek az
előételnek kellene lennie, mégis ez lett a főfogás.”
•  Orgazmus mindenféle nemi szervi ingerlés nélkül, a
partnernek nyújtott orális szex közben. A  nő olyan
erősen ráhangolódott a férfi által érzett gyönyörre, hogy
amikor partnere elment, ő is elélvezett.

Akkor tehát létezik csiklói orgazmus, hüvelyi orgazmus,

mellbimbói orgazmus, lábujjorgazmus, farpofaorgazmus,
nagyajaki és orális orgazmus?
Nyilvánvalóan nem. Hiába erőltetik a női magazinok, sőt
olykor még a kutatók is, hogy az orgazmus fajtáit efféle
címkékkel lássuk el. G-pont-orgazmus, vegyes orgazmus,
méhorgazmus és így tovább…{181} Csak egyetlen
orgazmusélmény van. (Mint a  Hegylakóban.) Csak a nemi
izgalom hirtelen oldódása, mely sokféleképpen létrejöhet.
Anatómiai, pszichológiai vagy akár evolúciós nézőpontból sincs
sok értelme különböző fajtákról beszélni, pusztán az alapján,
hogy milyen testrész ingerlésével jön létre.{182}
Tény, hogy a csikló ingerlésével kialakuló orgazmus sokszor
másféle érzéssel jár, mint ami a hüvely ingerlése révén
keletkezik. De az is tény, hogy a vaginastimuláció révén
kialakuló orgazmusok érzetei is jelentős mértékben eltérhetnek
egymástól. A partnerrel átélt orgazmus egészen más lehet, mint
a partner nélküli; az egyik partnerrel akár egészen más lehet,
mint amit a másik partnerrel érzünk, és ugyanazzal a
partnerrel is más és más lehet minden egyes alkalom. Ha
kategóriákat akarnánk felállítani a sokféle orgazmusélmény
meghatározására, akkor annyi kategóriára lenne szükségünk,
ahány orgazmus létezik.
Ahogy a nemi szervek mindenféle fajtája és típusa normális
és egészséges, akkor is, ha tulajdonságaik között jelentős
különbségek vannak, az orgazmus valamennyi fajtája és módja
is egészséges és normális, függetlenül attól, hogy miféle
stimuláció vezet el hozzá, vagy milyen érzést kelt. Az orgazmus
értékét nem az határozza meg, hogy miként alakult ki, és hogy
megfelel-e valamiféle kritériumoknak, hanem az, hogy
élvezetes volt-e, és aki átélte, akarta-e a bekövetkeztét, vagy
sem. Vagyis az egyetlen mérték az, hogy mennyire volt jó.

Laurie számára nem az orgazmus jelentett gondot. Ha

összejött a szeretkezés, elég kiszámíthatóan képes volt
eljutni a csúcsra is. Az ő problémája az volt, hogy falat emelt
önmaga és bármiféle nemi élvezet közé. Johnnyval együtt
azonban megtalálták a módját, hogy a kontextus
megváltoztatásával lebontsák azt a falat. Az áttörést jelentő
élményt követően Johnny vérszemet kapott. Nyomulni
kezdett. Az állandó nyomásgyakorlás nem vezetett jóra:
Laurie nem is értette, miért csinálja ezt a férje, amikor jól
tudja, hogy a kényszer mennyire lelombozóan hat rá,
Laurie-ra. Mintha csak az lett volna Johnny szándéka, hogy
tönkretegye, amit addig sikerült elérniük.
Laurie erős késztetést érzett arra, hogy így magyarázza
el, mit gondol a helyzetről: „Nézd, az életem fenekestül
felfordult. Ezért a szexuális érdeklődésem is totál
megváltozott. Fogadd el. Nekem most nem kell a szex.”
Számos nő így gondolkodik és így érez; számukra az a
legjobb, ha megvárhatják, míg az életük visszazökken a
megszokott kerékvágásba. Minden attól függ, ki mit tart
fontosabbnak. Az az igazság, hogy Laurie nem maga miatt
vágyott olyan kétségbeesetten arra, hogy végre kívánja a
szexet, hanem Johnny miatt, aki azt kívánta tőle, hogy
kívánja.
Laurie szabályosan menekült előle; egyik nap azt találta
ki, hogy elküldi Johnnyt Trevorral a könyvtárba, hogy addig
élvezhesse kicsit a magányt; gondolta, kimos egy adag
ruhát, meg ami még elmaradt az utóbbi napokban, és ha
szerencséje van, még egy kis délutáni szunyókálás is belefér.
És amikor végre egyedül maradt… hiányozni kezdtek
neki.
A  kisfia esti fürdetése általában a nap fénypontjának
számított. A  fürdetés nem olyan feladat volt, mint a többi,
mindennapos vesződség; Laurie élvezte a közös játékot, a
pancsolást. Alig várta, hogy hazajöjjenek, csak mert
közeledett a fürdetés ideje.
Aztán akaratlanul is összehasonlította magában a szex
örömeit az anyai örömökkel. „Szerintem az nem önzés, ha
szeretek a gyerekemmel lenni – gondolta. – Miért van az,
hogy ezt az élvezetet megengedem magamnak, másfajta
élvezeteket viszont megtagadok magamtól?”
Mintha valami a helyére zökkent volna a gondolataiban.
Arra gondolt, hogy mindig csak azt hallotta, hogy egy nő
számára az anyaság a legnagyobb dolog, de hogy a szex is
nagy dolog lenne…? Az étel élvezete az alakja miatt tiltott.
És mennyi ilyen tiltás van még! Végül aztán sikerült
helyretennie magában ezeket a gondolatokat, és egy sor
felesleges ballaszttól megszabadult. Ekkor gondolt először
arra, hogy mi lenne, ha a szexre is úgy tekintene, mint a
saját örömére, nem pedig olyasmire, ami elsősorban
Johnnynak fontos.
Eszébe jutott, mit mondott Johnny: „Talán az a lényeg,
hogy milyennek érezzük, nem az, hol tartózkodunk, vagy
mit csinálunk éppen.” Talán megpróbálhatná.
Megpróbálhatna arra figyelni, mit érez, ahelyett, hogy
kívülről figyelné az eseményeket.
 Egy biztos: a hüvelyednek semmi baja

Pályám során rengeteg kérdést tettek fel nekem a hímvessző-

hüvely-érintkezéssel járó közösüléssel kapcsolatban, úgyhogy
időzzünk el kissé ennél a kérdésnél. Amint az 1. fejezetben
láttuk, az erotikus élmény elsődleges forrása a nőknél a csikló.
Nőknél az orgazmus 80-90 százalékban a csikló ingerlése
nyomán következik be, ami megmagyarázza, hogy például
önkielégítés esetén miért van olyan kicsi szerepe a hüvelyi
behatolásnak, akkor is, ha vibrátort használ valaki.{183}
Igen ám, de ahogy a régi bölcsesség tartja: „Nem a hajó
mérete a fontos, hanem a tenger hullámzása”.
A  mondás azt próbálja virágnyelven közölni, hogy nem a
hüvelybe hatoló hímvessző mérete, hanem a partnerek közötti
együttműködő ingerlés (a „tengerészek” ügyessége és
hozzáértése) számít. Ez az, ami élvezetet okoz, és eljuttatja a nőt
az orgazmushoz a közösülés során.
Ám az az igazság, hogy nemhogy a csónak mérete, a tenger
hullámzása sem perdöntő fontosságú. A  nők ebből a
szempontból is eltérőek. Bármit is tanultunk a filmekből,
erotikus regényekből vagy pornóvideókból, valójában a nőknek
kevesebb mint az egyharmada képes pusztán a hüvelyi
behatolás révén elérni az orgazmust.{184}
Mégis folyton azt kérdezik tőlem a nők: „Miért nem tudok
elélvezni szeretkezés közben?” Legtöbb esetben a fő ok az, hogy
a behatolásos közösülés nem épp a leghatékonyabb módja a
csikló ingerlésének, márpedig az orgazmus leggyakrabban a
csikló ingerlésével következik be. A kutatások szerint az, hogy a
nők ebből a szempontból jelentősen különböznek egymástól –
vagyis hogy egyesek képesek elérni az orgazmust a behatolás
során, mások pedig nem –, részben a csikló és a húgycső közötti
távolságtól függ.{185} Tehát alapvetően anatómiai sajátosságról
van szó.
Vagyis nem az a kérdés, hogy egyes nők miért nem képesek a
hüvelyi behatolással eljutni a csúcsra, hanem az, hogy egyesek
miért képesek?
Többféle magyarázat létezik, melyek közül kettő valóban
megfontolásra érdemes: (a) a hüvely elülső falának és a
„húgycsőszivacsnak” az ingerlése (ez a szervrész a prosztata
homológ szerve a női testben, a G-pont feltételezett helye); (b) a
csikló fejétől induló, a hüvelybemenet mentén végighúzódó
érzékeny rész stimulálása. Végső soron azonban a válasz a
következő: mindenki más és más.{186} Különbözünk egymástól
nemcsak a nemi szerveink anatómiai sajátosságai, hanem a
szövet érzékenysége tekintetében is. Azt hiszem, mindkét
feltételezésnek van alapja, de képzelheted, milyen nehéz pénzt
szerezni a női orgazmus kutatásának céljára, és attól tartok,
hogy ez még jó ideig így marad.
Na már most, ha a behatolással járó orgazmus viszonylag
ritka, akkor miért tesznek fel a nők annyi kérdést vele
kapcsolatban? Miért tűnik sokszor úgy, mintha ez lenne az
orgazmus „helyes” módja?
A  válasz persze megint a patriarchális kultúra elvárásaiban
rejlik. A  férfi szexualitás mint a szexualitás alapértelmezett
működése. Évszázadokon át férfi orvosok és tudósok – itt
legtöbbször Freudot szokták emlegetni a legfőbb felelősként,
nem ok nélkül – állították, hogy a hüvelyi orgazmus „helyes”, jó,
normális, míg a csikló „éretlen”.
Mégis, ebben a kérdésben nem egészen úgy működik az
„alapértelmezett” üzemmód, ahogy a vágy és a nemi izgalom
terén. A  kultúra a spontán vágyat jutalmazza mint a vágy
„elvárt” módját, azért, mert a férfiak többnyire ilyen vágyat
éreznek (persze korántsem mindegyik), és jutalmazza a vágy és
a nemi szervi funkció összhangját is, megint csak azért, mert
alapesetben a férfiak így működnek (persze itt is jócskán
vannak kivételek). Csakhogy ha a nőktől azt várják, hogy
orgazmusuk a férfiak működésének analógiájára történjen,
akkor a csikló ingerlésével kialakuló orgazmust kellene
helyeselniük és szorgalmazniuk, mivel a csikló a hímvessző
anatómiai megfelelője. Ha azt mondjuk, hogy a nőknek a
hüvelyi behatolástól kellene elélvezniük, akkor az anatómiai
szempontból azt állítjuk, hogy a férfiaknak a prosztata és
gáttájék ingerlésétől kellene elmenniük. Egyébként biztosan
akadnak olyan férfiak, akik valóban képesek elérni az
orgazmust ilyen módon, de ha nem, nyilván senki sem fogja
elítélni őket, és senki sem gondolna arra, hogy talán valami baj
van velük.
A kulturális mítosz szerint a nőnek úgy kell működnie, ahogy
a férfinak: összhang a vágy szubjektív érzete és a nemi szervek
működése között, spontán vágy – egészen addig, amíg meg nem
kezdődött a közösülés, mert onnantól kezdve már kizárólag női
módon kellene működnünk, és attól a tevékenységtől kellene
elmennünk, amitől a férfi. A  férfi gyönyöre az alapértelmezett
gyönyör.

Camilla, akinek, mint tudjuk, a nemi serkentőrendszere

kevéssé fogékony, lassan jut el az orgazmusig, és nem is igen
érdeklődik iránta. Általában túlságosan sok dolga van
ahhoz, hogy ilyesmikkel foglalkozzon. Egész életében
nagyon ritkán maszturbált, akkor is inkább kíváncsiságból,
mint valódi vágykésztetésből kifolyólag. Amikor Henryvel
együtt vannak, szintén kevéssé foglalkoztatja az orgazmus
kérdése.
Henrynek azonban, aki igazi úriember, komoly gondot
okozott ez a hiány.
– Ha nincs orgazmusod, akkor honnan tudjam, mikor elég
jó neked? – kérdezte.
– Onnan tudhatod, hogy majd mondom. Ha pizzát eszünk,
és azt mondom, hogy jóllaktam, akkor vajon eszedbe jut-e,
hogy kételkedj a szavamban? Ha megiszunk két pohár bort,
épp annyit, amennyi jólesik, akkor azon kellene erőlködnöm,
hogy többet tudjak inni? Hogy jobban bírjam? Ha elolvasok
egy regényt, de a második kötet már nem érdekel
különösebben, akkor azt kellene gondolnom, hogy baj van
velem?
– Természetesen nem – felelte Henry, egyszerre válaszolva
az összes kérdésre.
–  Akkor? Azt akarod, hogy valami fiziológiai reflexet
produkáljak, csak hogy tudd, milyen jó volt nekem?
–  De ha egyszer ez a reflex árulja el nekem, hogy jó volt
neked!
Ez is afféle vita volt, amikor mindkét fél álláspontja
tökéletesen világos és belátható, mégis olyan távol áll
egymástól, hogy az ember azt sem tudja, hol kezdje az
érvelést. A megoldás, amire végül rátaláltak, számomra azt
sejteti, hogy még évtizedekig együtt lesznek. Ugyanis szó
szerint helycserét hajtottak végre – beleültek egymás
székébe –, hogy a másik nézőpontjából vegyék szemügyre a
kérdést. Camilla Henry mellett érvelt, Henry Camilla mellett.
– Ha nincs orgazmusod, akkor nem lehetek biztos abban,
hogy élvezted-e az együttlétünket – kezdte Camilla.
– Ha nincs orgazmusom, az csak annyit jelent, hogy annyi
pizzát ettem, amennyi jólesett, finom volt, ízlett, elég volt –
mondta erre Henry, és hozzátette: – Aha.
–  Csakhogy a szex nem olyan, mint a pizza – folytatta
Camilla. – A  szexnek célja és iránya van, a „nagy, teljes
feloldódásra” törekszik, és ha én nem tudlak eljuttatni
addig, akkor az az én kudarcom! – Aztán ő is bólintott. –
Vagy úgy!
–  Csak egyetlen módon vallhatsz kudarcot velem
szemben: ha nem fogadsz el olyannak, amilyen vagyok –
fűzte tovább Henry, és Camilla már sietett is a válasszal:
– Az orgazmusod viszont az én számomra árulja el, hogy
te elfogadsz engem.
Erre mindketten bólintottak:
– Aha.
Camilla ekkor felállt Henry székéből, odament hozzá, és
leült mellé. Fejét Henry vállára fektette.
–  Hát tényleg olyan sokat jelent neked az én
orgazmusom?
–  Ha valami nagyon-nagyon különleges pizzát sütök
neked, te viszont csak egyetlen szeletet eszel, honnan
tudhatom, hogy azért ízlett?
–  Hm. Majd meglátjuk, találunk-e valami észszerű
megoldást – mondta Camilla.
Amint a 9. fejezetben kiderül, valóban találtak.
 Az orgazmus nehézségei

Régen, még az egyetemen diáktársaimmal egy őszi délután

sokáig beszélgettünk. Mi másról lett volna szó, mint a szexről?
Egyikük nem sokkal korábban ment férjhez, de még nem volt
orgazmusa a férjével.
– Magamban persze van orgazmusom, de amikor vele vagyok,
valamiért nem tudok eljutni a csúcsra – mondta, és szomorúan
lebiggyedt a szája sarka. – Tudom, hogy rosszulesik neki, és a
lelkére veszi. Szeretem, és nagyon szeretném, ha vele tudnék
eljutni a kielégülésig. De nem megy.
Ő  is meg a férje is önmagukat hibáztatták. Mindketten
szégyellték magukat, amiért képtelenek a „normális” szexre.
Akkoriban még fogalmam sem volt, mi ez az egész, de nem
sokkal később elkezdtem a klinikai gyakorlatomat, ahol
megtanultam, hogy az efféle nehézségek nagyon gyakoriak, és
általában könnyen orvosolhatók.
Az orgazmussal kapcsolatos szorongás a vággyal kapcsolatos
problémák után a második leggyakoribb panasz, amivel az
emberek felkeresik a szexológus tanácsadót. A jelenség a nők 5–
15 százalékát érinti.{187} Az orgazmus teljes hiánya, különösen
bizonyos kontextusokban, igen gyakori gond. A  felsőfokú
végzettséggel rendelkező nőknek mindössze a 11 százaléka
számolt be arról, hogy mindjárt az első alkalommal orgazmust
élt át az új partnerrel, miközben az állandó partnerrel, akivel
legalább fél éve voltak együtt, 67 százalékuk jutott el a csúcsig.
{188}
A 28 évesnél fiatalabb nők 12 százalékának egyáltalán nem
volt orgazmusa, illetve nem tudták megítélni, hogy volt-e, vagy
sem.{189} Azoknak a nőknek az aránya, akik egyáltalán nem éltek
át ilyesmit még életükben, mintegy 5–10 százalékra tehető.{190}
Beszéltem egy asszonnyal Bostonban, aki elmondta, hogy elmúlt
hetvenéves, amikor először találkozott ezzel az élménnyel.
Meggyőződésem, hogy mindenki alkalmas az orgazmus
átélésére, csak bizonyos embereknek megfelelő körülményekre
– kontextusra – van szükségük hozzá.
Az orgazmus bizonyos értelemben a biciklizéshez hasonlít:
egyeseknek szinte maguktól megy, másoknak nehezebben, és ha
hiányzik a megfelelő motiváció ahhoz, hogy újra és újra
megpróbálja valaki, akkor sosem tanulja meg. Márpedig ritka
az az ember, akinél létszükséglet volna, hogy tudjon biciklizni.
A legtöbb gondot a gátló hatások túlságos intenzitása okozza.
A  szorongás, a stressz, a szégyen, a depresszió mind hátráltató
tényező lehet.{191} Annak, akit valóban érdekel a kérdés, aki
valóban szeretné, hogy legyen orgazmusa, annak jó eséllyel lesz
is, ha megtalálja a megfelelő ingert és kontextust, amelyek
képesek kiiktatni a gátló hatásokat. Aztán ha valaki ideális
körülmények között már képes az orgazmusra, akkor van rá
esély, hogy új, más, ám hasonlóan pozitív kontextusban – mint
amilyen például a partner bevonása – is képes lehet rá.
 

Sosem volt még orgazmusom…

legalábbis azt hiszem

A hallgatóim mindig jót nevetnek, amikor elmondom ezt az oly

 sokszor hallott mondatot, és hozzáteszem: „legalábbis azt
hiszem”. Ám többször is előfordult, hogy amikor azt állítottam,
a gyermekkori önkielégítés (amikor a mászóka rúdját a lába
közé veszi a gyerek vagy nemi szervét a plüssjátékhoz
dörzsöli, esetleg a matrachoz nyomja a medencéjét) is
vezethet orgazmushoz, valaki így kiáltott fel: „Ja, úgy! Akkor
már értem, mi volt az!” A  gyermekkori orgazmus emléke
gyakran az álomban vagy a testmozgás során átélt
orgazmushoz hasonlít, amennyiben nem különösebben
erotikus élmény. Az ember ebben az életkorban még nem
fantáziál, hogy beindítsa a serkentőrendszert, de még nem
rendelkezik azzal a sok évtizedes gátlásélménnyel sem, amely
később a kulturális alapú megszégyenítés hatására halmozódik
fel.

 
A  leggyakoribb szó, amivel a nők leírják az orgazmussal
kapcsolatos nehézségeiket, a „frusztráció”.{192}
Mi is a frusztráció?
Képzelj el egy kis figurát, olyat, mint egy apró felügyelő, aki
ott ül mindjárt az agyad érzelmi Egy Gyűrűje mellett.{193} Ennek
a megfigyelőnek két feladata van:

1  Ügyel rá, hogy a világ az ő elvárásainak megfelelően

működjön (az elvárásai pedig a világgal kapcsolatos
korábbi tapasztalataiból erednek).
2  Amikor az elvárásai és a világ jelenségei között eltérés
mutatkozik, vizsgálatot indít, mint egy vérbeli detektív.
Ha a világ találkozik az elvárásaival, ha minden klappol, a
felügyelő elégedett. Néha azonban szakadék nyílik a világ és a
saját elvárásai között; bizonyos ellentmondásokat fel kell
oldani, új módszereket, új stratégiákat kell bevezetni, hogy az
elvárások és a valóság közötti ellentmondás feloldható legyen.
{194}
Ha ez a helyzet fordul elő, a felügyelő parancsolgatni kezd.
Azon múlik az élete, hogy feloldja az ellentmondást. Egész világa
ugyanis a következő három dologra épül:

•  Az ellentmondás feloldása. Ez a fő cél: az ambivalencia

megszüntetése, az új jelenség megismerése, előrehaladás,
a feladat gyors befejezése.
•  A  célállapot elérése érdekében tett erőfeszítés, amelynek
elemei: a figyelmed, az erőforrásaid, az időd.
• A célállapot felé történő előrehaladásod üteme.

Az apró felügyelő tehát szüntelenül nyomon követi, hogy

milyen haladást érsz el, és mekkora erőfeszítést teszel a cél
érdekében. Folyamatosan méri az erőfeszítés és az eredmény
arányát, és igen határozott elvárásai vannak azzal
kapcsolatban, hogy milyen ütemben kellene haladnod. Ezt az
elvárást nevezzük sebességkritériumnak.{195} És itt kezd igazán
érdekessé válni a dolog.
Amikor a felügyelő úgy érzi, hogy jól haladsz – amikor
megfelelsz a sebességkritériumnak –, akkor elégedett, motivált,
lelkes. Ám amikor a felügyelő úgy látja, hogy nem haladsz
megfelelő ütemben, akkor frusztrálttá válik, és arra ösztökél,
hogy fokozd az erőfeszítéseidet, hogy közelebb juss a célhoz. Ha
ennek ellenére sem sikerül megfelelő haladást elérned, akkor
méregbe gurul, és dühöngeni kezd. Ha pedig továbbra is
kudarcot vallasz, a felügyelő egyszer csak feladja a küzdelmet,
lemond rólad, és letaszít az érzelmi Taigetoszról, egyenest a
„kétségbeesés szakadékába”, mivel úgy ítéli meg, hogy a
kitűzött cél számodra elérhetetlen. Te pedig feladod a reményt.
Ha minduntalan „kudarcot vallasz” az orgazmus terén, a te
kis felügyelőd frusztrált lesz, aztán dühös, végül kétségbeesik.

A  hallgatók általában elkerekedett szemmel hallgatják, amikor

az apró felügyelőről mesélek az óráimon. Az apró felügyelő az
örömteli nemi élet fontos tartozéka, ám nemcsak a szexualitás
területén tevékenykedik, hanem az élet szinte valamennyi
szférájában. Ha valaha átélted a győzelem mámorító érzését,
akkor azt is tudod, milyen az, amikor a felügyelő elégedett a
sebességkritérium alakulásával, vagyis amikor úgy ítéli, az
erőfeszítés és az eredmény összhangban áll egymással. Nyilván
az is előfordult már veled, hogy a volán mögött ülve azon
mérgelődtél, hogy nem halad a kocsisor. Ilyenkor a felügyelő
úgy véli, túlságosan sokáig tart az út, lassan haladsz; az
erőfeszítés és az eredmény aránya nem megfelelő. Amikor
összeomlottál a kudarc súlya alatt, az amiatt volt, mert a
felügyelő úgy ítélte meg, a célállapot elérhetetlen a számodra.
A frusztráció különféle válfajainak – a szexuális frusztrációnak
is – az apró felügyelő áll a hátterében, aki ilyenkor úgy ítéli,
hogy az adott cél érdekében hozott erőfeszítéseid nem állnak
arányban az elért eredményeiddel.
 A türelmetlen kis felügyelők

Kultúránk arra sarkall bennünket, hogy türelmetlen kis

felügyelőket neveljünk magunkban, akik a lehető
legalacsonyabb sebességkritériumot érvényesítik velünk
szemben. Ez ahhoz vezet, hogy igen könnyen válunk
frusztrálttá, gyorsan méregbe gurulunk, és gyakran
kétségbeesünk; mindannyiszor így járunk, amikor nem sikerül
könnyedén, kevés erőfeszítéssel elérnünk a célt – jelen esetben
az orgazmust. Ha úgy érzed, hogy a kielégülésnek most már be
kellett volna következnie, ám mégsem következett be, akkor
egyre erősödő frusztrációt érzel. De vajon segít-e
megszabadulni a gátlásoktól a frusztráció?
Dehogy, épp az ellenkező hatást éri el.
Az apró felügyelő igen komisz kis manó.
Szerencsére – az Egy Gyűrűtől és a gátló- és
serkentőrendszertől eltérően – a tudatunk képes befolyásolni az
apró felügyelő működését. Az ember az egyetlen lény, amely
képes tudatosan felvenni a küzdelmet a frusztrációval szemben.
Fogadok, ha jobban belegondolsz, te is hamar rájössz, hogyan
teszi ezt. A  változtatáshoz három kérdést kell feltenned
magadnak:{196}

• Biztos,hogy helyesen tűztem ki a célt?

• Helyes volt az erőfeszítés mértéke és iránya?
•  Helyesen ítéltem meg az adott cél eléréséhez szükséges
erőfeszítés mértékét?
Tegyük fel, hogy a cél az, hogy tíz percen belül elérd az
orgazmust, vagy hogy a hüvelyi közösülés révén érd el az
orgazmust. Ha az orgazmus nem következik be az elvárt
időintervallumon belül, illetve nem következik be az elvárt
módon – ahogy a nők többségének esetében lenni szokott  –,
akkor a felügyelőd frusztrációt él át.
A frusztráció pedig nem serkentően, hanem épp ellenkezőleg,
gátlóan hat.
Az orgazmussal kapcsolatos nehézségek megoldásához vezető
út legfontosabb eszköze: a cél megváltoztatása. Mi lenne, ha
nem az orgazmus lenne a cél, hanem egyszerűen csak az
élvezet? Ha érzed, hogy kezdesz frusztrálttá válni, jusson
eszedbe, hogy az apró felügyelő most úgy érzi, nem haladsz
megfelelő ütemben a cél, vagyis az orgazmus felé. Ilyenkor jól
teszed, ha emlékezteted magad, hogy azzal, hogy gyönyört érzel,
máris elérted a célt.
A cél nem az orgazmus. Hanem az élvezet.
Az orgazmusproblémával küzdő nők számára általában azt
javaslom, igyekezzenek elsajátítani a képességet, hogy magára
az élvezetre figyeljenek ahelyett, hogy mindenáron a partnerrel
átélt orgazmus képességének elsajátítására koncentrálnának
(lásd az 1. függeléket).
 

Vibrátorok

Az Egyesült Államokban élő nőknek legalább a fele használt

már vibrátort életében. Többségük kifejezetten előnyösnek
ítélte ezt az eszközt mind a vágy, mind a nemi izgalom
kialakulása, mind az orgazmuskészség kialakítása
szempontjából.{197} A  megkérdezettek 80-90 százaléka
semmiféle mellékhatást nem tapasztalt; akik mégis (irritációról
vagy zsibbadásról lehet szó), azoknál a tünetek nem egészen
egy napig álltak fenn.
A  szexterápia részeként vibrátort használó nők körében
végzett kutatás kiderítette, hogy a nők igen változatos módon
reagálnak az eszköz hatásaira, és az élményt is sokféleképpen
jellemzik.{198} A kezdeti ellenállást követően („Miért kell nekem
segédeszközhöz folyamodnom ahhoz, hogy orgazmusom
legyen?”) legtöbbüknek attól a szorongástól is meg kellett
szabadulniuk, hogy a vibrátor használata éket ver közéjük és a
partnerük közé („Olyan, mintha megcsalnám, nem?”). Ha
sikerült megfeledkezniük aggodalmaikról, általában
felszabadulást és a felfedezés izgalmát élték át. Ugyanis
bármilyen változatos volt az egyéni élmények skálája,
mindannyian újfajta élvezetet találtak benne, és az eszköz
használata jelentősen hozzájárult saját testük, a szexualitás
anatómiájának alaposabb megismeréséhez.
Nyilván rájöttél már, hogy a „természetellenesség” miatti
aggodalmak az 5. fejezetben leírt morális alapokon
nyugszanak. A gondolat, hogy létezik az orgazmus elérésének
tiszta, jó, természetes módja, és léteznek rossz, helytelen,
természetellenes módjai is, nem más, mint a kultúra
erőfeszítése arra, hogy a Morális Üzenet, az Egészségügyi
Üzenet és a Média Üzenete révén címkékkel lássa el azt az
élményt, amit pedig aligha lehet beskatulyázni.
A  legtöbben attól félnek, hogy esetleg „hozzászoknak” a
vibrátor használatához. Emiatt igazán felesleges aggódni. Az
orgazmus a vibrátorral viszonylag gyorsan bekövetkezik, mivel
az ingerlés igen intenzív. Bizonyos nőknek nagyon bejön ez a
gyorsaság, és lassan elfelejtik, hogy vibrátor nélkül milyen
sokáig tart a dolog. A türelmetlenség frusztrációt eredményez,
a frusztráció pedig még jobban lelassítja a folyamatot. Ám mire
idáig érsz a fejezet olvasásában, már te is tudod, mi a
probléma megoldása: frusztráció = türelmetlen kis felügyelő.
Változtasd meg a célt, változtasd meg a belefektetett
erőfeszítés mértékét és irányát, változtasd meg a
sebességkritériumot. A  cél nem az orgazmus, hanem a
gyönyör. Ha az orgazmus öt perc múlva következik be, akkor a
gyönyör öt percig tart. Nagyon jó. Ha harminc percig, akkor
harmincpercnyi gyönyör vár. Az még jobb!
 A kielégülés eksztázisa és a madárraj-metafora

Korántsem biztos, hogy az orgazmus csak ideális kontextusban

következik be; bekövetkezhet akár kedvezőtlen körülmények
között is, ám az igazi, hetedik mennyországba repítő kielégülés
csak látványosan jó kontextusban lehetséges.
De milyen is ez az ideális kontextus?
Mielőtt erre a kérdésre válaszolnék, hadd kérdezzem meg:
szerinted miért könnyebb zokniban elélvezni, mint anélkül?
Utóbbi kérdést két hallgatóm tette fel nekem, miközben együtt
ebédeltünk a menzán. Persze szokás szerint ebédidőben is a
szexológia tudományáról beszélgettünk Brittanyvel és
Tiffanyvel.
– Micsoda? – dünnyögtem tele szájjal.
–  Az interneten olvastam. Zokniban könnyebb elérni az
orgazmust – bólogatott Brittany.
– Ja, úgy! Ha az interneten olvastad, akkor biztosan úgy van –
viccelődtem.
–  De komolyan, én is olvastam – szólt közbe Tiffany. –
Szerintem lehet benne valami. Majd elküldöm a linket.
El is küldte, én pedig megbizonyosodtam róla, hogy az állítás
igaz… legalábbis nagyjából. Mint kiderült, arról volt szó, hogy
egy kísérlet során, amikor a kísérleti alanyoknak az
agyműködésüket monitorozó gépekhez csatlakoztatva kellett
önkielégítést végezniük, az alanyok könnyebben érték el az
orgazmust akkor, ha zokni volt a lábukon.
Mi lehet ennek az oka? Az összes kísérleti alany titkos
fetisiszta lenne? Netán a vérkeringéssel áll összefüggésben a
jelenség?
Nincs itt semmi titok. Gert Holstege, a kísérlet vezetője
elmondja, hogy a résztvevők azért igényelték a zoknit, mert
anélkül… fázott a lábuk.{199}
Vegyél zoknit, tartsd melegen a lábad, könnyebben lesz
orgazmusod. Íme, még egy olyan alapvetően erotikamentes
környezetben is, mint a laboratórium, milyen sokat számíthat
az ilyesmi.
Az efféle apróságok megváltoztatása lehet a kulcs ahhoz, hogy
az „eget rengető” helyett ne kelljen beérnünk a „kellemessel”.
Lássuk, mit kell tennünk érte:
Belső állapotod – testi komfortérzeted, az éhség, szomjúság,
álmosság, magány, frusztráció, és így tovább – szoros
kapcsolatban áll az agyad Egy Gyűrűjével. A  felsorolt
körülmények mind-mind befolyásolják egymást és magát a
tudatállapotot, azaz integráltan működnek.{200} Amikor egy
bizonyos állapot – mint amilyen a hideg láb – ellentétbe kerül
másféle állapotokkal – például a nemi izgalommal  –, azt
„szubtraktív integrációnak” nevezi a tudomány.
Amikor pedig valamely állapot vagy körülmény felerősíti a
másikat, „additív integrációról” beszélünk. Ezt tapasztalta
Laurie és Johnny, amikor a szex teljes mellőzésével
próbálkoztak, és amikor Johnny elmondta Laurie-nak, hogy
miért szeret vele szeretkezni. A  kötődési mechanizmusuk
részeként a közelség keresése szexuális motivációval
kapcsolódott össze, és a két folyamat felerősítette egymást.
Az additív integráció elképzelhetetlenül sokat adhat hozzá a
szexuális élményhez… ám olykor kedvezőtlen dinamikát is
eredményezhet. Ezt példázza Olivia mechanizmusa, aki a
stresszre az orgazmus szinte erőszakos sürgetésével reagált.
A  stressz nála növeli a szexuális motivációt, ám ebben az
esetben kedvezőtlenül hatott a folyamat egészére. A  John
Gottman kutatásában részt vevő nők esetében, akik azt
követően, hogy partnerük fizikailag bántalmazta őket, intenzív
szexuális késztetést tapasztaltak, szintén az additív integráció
működött: a kötődésüket érintő fenyegetés arra késztette őket,
hogy megerősítsék a partnerükhöz való kötődést. Az ember
számára a szex a kötődés megerősítéseként működik, így a két
állapot – a szeparációs szorongás és a szexuális inger – egymást
erősítették. Ennek eredményeképpen a szexuális élmény
intenzívebbé vált, de hosszú távon csak növelte az alanyok
bizonytalanságérzését.
Az integráció hatását a madárraj metaforájával szoktam
szemléltetni.
A rajban élő madarak együttműködése nem valamiféle külső
irányítás eredménye. Nincs vezérük, aki felszólítaná őket, hogy
mindannyian szálljanak fel a földről. Nem, a madarak a saját
szabályaikat követik (kerüld a ragadozókat, repülj a mágneses
pólus felé, maradj a többiek közelében, és ilyesféléket). Ha
minden madár követi a szabályt, együtt maradnak, és nagyjából
azonos irányban, nagyjából azonos tempóval mozognak
anélkül, hogy bármelyikük irányító szerepet játszana.
Ha a tudat működését a madárraj viselkedésének a mintájára
képzeljük el, akkor minden egyes „madár” egy-egy késztetésnek
felel meg: a stressz, a kötődés, a társadalmi csoporthoz tartozás,
az étvágy, a kíváncsiság, a szomjúság, a jövőre vonatkozó
tervek, a múltból hozott érzelmi örökség – társadalmi szerepeid,
identitásod minden egyes eleme a raj egy-egy tagja lesz.
Szexuális serkentő és gátló ingereidre is gondolhatsz úgy, mint a
raj egy-egy egyedére.
Hiszen az „én” – mármint a tudatos én, amely
megkülönbözteti magát a többi individuumtól – összetett dolog;
olyan egység, amelyet sokféle motivációs és kognitív folyamat
alkot. E folyamatok mind szoros kapcsolatban állnak a
környezettel, és mind más és más, egymással sokszor
homlokegyenest ellentétes irányban „húznak”. Az én
voltaképpen motivációk összessége, tevékenységének iránya
sokféle, egyszerre jelentkező késztetésből adódik – akárcsak a
madárrajé.
Mivel nincs vezetője, a madárraj együttes mozgását igen
bonyolult mechanizmusok szabályozzák. Ha valamelyik madár
észreveszi a ragadozót, a „kerüld a ragadozót” szabályát
követve felreppen a földről. A  közelében lévő társai követik a
példáját, mintha zsinóron húznák őket, de ők már nem a
ragadozó kerülésének szabályát követik, hanem a „maradj a
társaiddal” szabályát.
Ha a szexuális működés egészét a madárrajhoz hasonlítjuk,
akkor az orgazmus a mágneses pólus, amely felé a madárraj
tart. A  nemi gyönyör, akárcsak a madárraj mozgása, az egyes
késztetések összjátékának eredményeként jön létre.
Minél több madár repül az orgazmus felé, annál intenzívebb
élvezetet tapasztalsz. Ha egyes madarak az orgazmus felé
szállnak, mások azonban másfelé kóborolnak – ez következik
akkor, ha önkielégítést végzel, de közben fázik a lábad –, akkor
az elmédet jelképező madárraj egyedei nem azonos irányba
repülnek. Bizonyos egyedek így is megérkeznek majd a célhoz, a
kielégüléshez, az élmény mégsem lesz ugyanaz, mintha minden
madár eljutott volna a célhoz.
Szubsztraktív integrációról akkor beszélünk, ha a láb
melegsége felé repülő madarak keresztezik azoknak az útját,
amelyek az orgazmus felé repülnének. Vegyél fel zoknit, hogy
azokat a madarakat is az orgazmus irányába fordíthasd.
Additív integráció akkor történik, amikor a kötődés (a
szexpartnered) felé repülő madarak arra késztetik a
rajtársaikat, hogy gyorsabban, lelkesebben repüljenek. Ha
beleszeretsz valakibe, a madárrajod a legkisebb noszogatásra is
szárnyalni fog az orgazmus felé.
A  fenti metaforával azt az állítást próbáltam érzékletessé
tenni, mely szerint a nemi gyönyör egy összetett, dinamikus
rendszer működésének eredménye. Elég, ha annyit megjegyzel
belőle, hogy a nemi gyönyör csúcsa akkor következik be, amikor
valamennyi tényező együttműködik; amikor minden madár az
adott irányba száll, amikor minden motivációd összehangoltan
működik, és minden az orgazmus irányába halad. Kapcsolj be
minden turbinát, iktass ki minden féket! Szabadulj meg a
ragadozóktól, és dobj be mindent, ami csak serkentően hathat:
kötődést, kíváncsiságot, gyönyört – minden motivációt, ami
képes eljuttatni a beteljesüléshez. Minél inkább egy irányban
halad az egész rendszer, az orgazmus annál mélyebb. A  nemi
élvezet csúcsának elérése egész embert kíván.
A  legélvezetesebb orgazmus akkor történik, amikor minden
porcikáddal jelen vagy, és minden madár együttműködik a
közös cél, az eksztázis elérésében.

Ha eddig még nem jöttél volna rá, Olivia – a maratoni futó,

az érzékeny, szexorientált nő – valójában perfekcionista.
Amikor először meséltem neki az apró felügyelőről, szó
szerint ezt mondta:
– Ez mindent megmagyaráz. Az egész életemet.
A  perfekcionisták elérhetetlen célt tűznek maguk elé, és
ha valamiképpen mégis sikerül elérniük a célt, akkor arra a
következtetésre jutnak, hogy a cél nyilván nem is volt igazán
értékes, mire újabb, még nehezebben teljesíthető célt jelölnek
ki. Emiatt állandóan elégedetlenek.
– Én vagyok az oroszlán önmagam számára – szögezte le
Olivia. – Ha hozzáveszed még a kulturális agymosást is,
máris kialakult az ördögi kör.
Csakhogy Patrick lassabb tempójához igazodva Olivia
megtapasztalta, micsoda lehetőség rejlik a lassúságban, és
ez lehetővé tette számára, hogy ráhangolódjon a szexuális
együttlét valódi céljára, és kivegye az irányítást az apró
felügyelő kezéből.
Egyik szombat délután Olivia kísérletbe fogott:
megpróbált meditálni, miközben Patrick erotikus
masszázsban részesítette. Igyekezett csak a jelenre
koncentrálni. Ha egy-egy kósza gondolat megzavarta,
hagyta lecsengeni, hogy figyelmét ismét arra az érzésre
összpontosíthassa, amit a partnere érintése keltett benne.
Érezte az izgalom lassú fokozódását, és azt is megfigyelte,
hogy a gondolatai egyre inkább az orgazmusra
összpontosulnak. A  kis belső felügyelő sürgetőn noszogatni
kezdte, hogy érje már el a célt. De minden alkalommal,
amikor úgy érezte, hogy valami az orgazmus felé taszítja,
mély lélegzetet vett, és újra Patrickre koncentrált.
Nem taposott a fékre, csak levette a lábát a gázpedálról.
 Miután Patrick kielégült, cseréltek. Olivia ekkor a saját
testére összpontosított. Ahogy fokozódott az izgalma,
továbbra is mélyen, lassan lélegzett, hasizmait igyekezett
ellazítani.
Az eredmény perceken át tartó orgazmus volt. Olivia
összegörnyedt, teste remegett, és Patrick ott volt vele, ölelte,
csókolta. Olivia szeméből örömkönnyek buggyantak elő.
Jókedvű évődéssel ért véget az együttlétük, ami korábban
egyáltalán nem volt jellemző Oliviára. Tudata letisztult,
egyszerre érzett feldobódottságot és nyugalmat.
– Olyan volt, mintha az óceán közepén úsztam volna. Úgy
éreztem, eddig csak a part közelében szörföltem. Az egész
sokkal intenzívebb volt, mint máskor. Lassabb… és bizonyos
értelemben ijesztőbb is. Végig meg tudtam őrizni a
nyitottságomat. Teljesen átadtam magam az élménynek.
Korábban olyan voltam, mint valami szexmasina, mert
folyton kívántam a szexet, és annyiszor mentem el,
ahányszor akartam. De most kiderült, hogy a legnagyobb
erotikus energia akkor keletkezik bennem, amikor nem
akarom mindenáron az orgazmust erőltetni, hanem hagyok
időt a gyönyörre.
Csakhogy nem minden nő rajong azért, hogy ilyen
radikális módon átadja magát, szinte kiszolgáltassa magát
saját nemiségének. Nem minden nő bízik annyira a
partnerében, hogy átadja neki az irányítást. Nem mindenki
engedheti meg magának, hogy ennyi időt és figyelmet
szenteljen a szexnek.
Én mégis hiszek abban, hogy a megfelelő kontextus esetén
minden nő képes arra, amire Olivia, és minden nő meg is
érdemli a lehetőséget. Ha nem is percekig tartó, óceánszerű
eksztázis, de néhány szép óra mindenképpen vár rád!
 A madárraj terelgetése

A  Barbarella című 1968-as, meglehetősen giccsgyanús film a

negyvenegyedik században játszódik, amikor az emberek
„elragadtatáspirulát” kapnak be, ha kielégülésre vágynak,
megtakarítva a szexszel járó bíbelődést. Beveszed a pirulát,
megfogod a partnered kezét, leültök egymás mellé, és egy perc
múlva a tested lüktetni kezd. Bumm! Kész.
Vonzó perspektíva. Azt akarom, hogy az eksztázis olyan
könnyen és gyorsan jöjjön, mintha bevennék egy tablettát.
Úgyis állandó feszültségben, kétségek között élünk, ezernyi
felelősség, kötelezettség nyomaszt, mindenért meg kell
küzdenünk. Nem lehetne, hogy legalább a gyönyörért ne kelljen
vért izzadnunk?
Most, a huszonegyedik században a vibrátor az, ami a
legközelebb visz az áhított célhoz. A  megfelelő vibrátor olyan
intenzív ingert közöl a serkentőrendszerünkkel, amit semmiféle
nem mechanikus módon nem lehet megismételni. Ha a gátlások
működnek is – kimerült vagy, szorongsz, szomorúság,
csalódottság rontja a kedved  –, a vibrátor gyakran még így is
elég intenzív stimulációt nyújt ahhoz, hogy sokkal gyorsabb
orgazmust produkáljon, mint a kézzel történő ingerlés.
A  vibrátornak sem sikerült feltétlenül meggyőzni az összes
madarat arról, hogy egy irányba repüljön, mindenesetre
intenzíven stimulálja agyad azon területeit, amelyek az erotikus
ingerek feldolgozásáért felelősek. Úgy be tudja gyújtani a
hajtóműveket, ahogy semmi más, de a fékeket nem kapcsolja ki.
Az élvezettel, a nemi izgalommal, a vággyal és az orgazmussal
kapcsolatos problémák kezelésének nehézségét éppen az adja,
hogy a szexuális működést többféle, gyakran ellentétes irányú
késztetés egymásra hatása szabályozza. A tablettának ezért nem
pusztán a serkentő- és a gátlórendszert kellene stimulálnia,
hanem a stresszt, a testképpel kapcsolatos zavarokat, a
korábban elszenvedett traumákat, a kapcsolatba vetett bizalmat
is kezelnie kellene, hiszen ezek befolyásolják a nők nemi
életének minőségét. Nem segít, ha mindössze egyetlen madarat
tudunk az orgazmus felé terelgetni, miközben az összes többi
azzal van elfoglalva, hogy meneküljön a ragadozó elől.
A  nemi élvezet többféle rendszer összjátékának az
eredménye; folyamat, nem pedig állapot. Lényege az
együttműködés, és nem lokalizálható a test vagy az agy bizonyos
részeiben. A  gyönyör maga a madárraj. A  gyönyör te magad
vagy. Mindenestül.
 Szárnyalás az eksztázis felé

A  tudomány a következőt állítja: ahhoz, hogy több és jobb

orgazmusunk legyen, a serkentőrendszer minél teljesebb
kihasználására, a gátlások lehetőség szerinti kiiktatására,
valamint a serkentő ingerek lassabb adagolására van szükség.
Adj időt magadnak, hogy felülhess az orgazmusvonatra.
A  tudomány azonban nem adhatja a kezedbe a kulcsot,
amellyel beléphetsz az eksztatikus gyönyör kapuján. Azt neked
kell megszerezned. A  tudomány nem írhatja elő, hogy miként
viszonyulj a kielégüléshez. A  tudomány csak annyit mond: az,
hogy miként viszonyulsz az orgazmusodhoz, befolyásolja az
orgazmusodat. A  tudomány bebizonyította, hogy az orgazmus
miatti szégyen, a negatív ítélkezés, a frusztráció és a félelem
károsítja és csökkenti az orgazmus élményét, míg az elfogadás,
az önbizalom és az öröm fokozza a kielégülés intenzitását.
A  tudomány feltárta a számodra, hogy lényedet és tudatodat a
vágyak együttese alkotja, és minél szorosabb az együttműködés
az együttes tagjai között, annál könnyebben találsz utat az
eksztázishoz.
De a tudomány nem tudja garantálni a gyönyört, a testi-lelki
örömöt. Az orgazmusod hozzád tartozik, és a világ minden
tudománya sem érheti el, hogy jobban élvezd, vagy hogy akár
csak többet foglalkozz vele. A  tudomány nem képes erre.
Egyedül te lehetsz képes rá.
Születésedtől fogva jogod van a gyönyörhöz, bármilyen
formában, bármilyen kontextusban, bármilyen mennyiségben
is kapja a tested. A  gyönyöröd hozzád tartozik, akár mással
osztod meg, akár megtartod magadnak, akkor is, ha felfedezed,
akkor is, ha elkerülöd.
Hogyan keress tehát utat az eksztázishoz? Mivel veheted rá a
madarakat arra, hogy mindannyian ugyanabba az irányba
repüljenek?
Türelemmel, gyakorlással és a szexpozitív kontextussal.
Azt már tudod, hogyan teremts szexpozitív kontextust. Azt is
tudod, hogy türelmesnek kell lenned, rá kell venned az apró
felügyelőt, hogy helyes célokat tűzzön ki a számodra, olyan
célokat, amelyek megfelelő mennyiségű erőfeszítéssel
elérhetők, és a megfelelő sebességkritérium járul hozzájuk.
Nézzük, mit jelent ebben az esetben a gyakorlás.
Mit kellene gyakorolnunk?
A gátlások kikapcsolását. Valahogy így:
A  mentális állapot összetevőit – a stresszt, a szorongást, a
túlzott önkontrollt, a folytonos aggódást amiatt, hogy a gyerek
benyit a szobába, vagy akár csak a hideg lábat és az egyéb
kényelmetlenségeket  –, amelyek képesek a madárraj bizonyos
egyedeit eltéríteni az orgazmushoz vezető útról, nem árt
komolyan venni. Tiszteletben kell tartani őket, és úgy kell bánni
velük, mint a 4. fejezetben emlegetett alvó sündisznóval.
Legyél mindig nagyon megértő és gyengéd az efféle
gátlásokkal, hallgasd meg, mit akarnak, kövess el mindent, hogy
teljesítsd az óhajukat. Ha kell, vedd elő a kontextussal
foglalkozó munkalapot, és nézd át, mit írtál: milyen ingerek
azok, amelyek felerősítik a gátlásaidat? Vizsgáld meg a
környezetedet, a saját érzéseiddel és gondolataiddal
egyetemben. Milyen kontextus teszi lehetővé számodra, hogy
kikapcsold a gátlásokat?
 A  nők többsége számára a gátló ingereknek semmiféle közük
sincs a szexhez; közülük jó néhányat egyszerű, gyakorlatias
eszközökkel is ki lehet küszöbölni. Krónikus stressz? Zárd le a
ciklust: sírd ki magad, fuss egyet vagy sétálj, menj el valahová,
ahol kikiabálhatod magad, kövesd a 4. fejezetben leírt
tanácsokat. Adj magadnak mindennap egy órát, vagy akár csak
húsz percet, amikor valamely általad választott rituálé
segítségével megszabadulhatsz a napi stressztől. Fürdő, séta
vagy edzés, főzés, meditáció, jóga, egy pohár bor – mindegy,
csak segítsen ellazulni.
Állandóan azt figyeled, hogy mikor hallasz lépteket a
gyerekszoba felől? Intézd el, hogy néha magatokra
maradhassatok.
Fáradt vagy? Szundíts egyet délután, vagy csak dőlj le húsz
percre. Homokszemek vannak a lepedőn, és karcolják a
bőrödet? Húzz tiszta ágyneműt. Hideg a lábad? Vegyél fel
zoknit! Néha tényleg olyan egyszerű a megoldás!
Más esetben persze bonyolultabb a helyzet, és a gátlások
feloldása hosszabb időt és nagyobb erőfeszítést igényel: ilyenek
a túlzottan önkritikus gondolatok és a testképpel kapcsolatos
többi probléma, a bizalom hiánya a partner és a kapcsolat iránt,
az egyéni traumatörténet, a nemiségtől való viszolygás.
Évtizedeket vett igénybe, hogy a kertedet teleültessék
növényekkel. A  változás sem mehet egyetlen szempillantás
alatt. Hagyj időt magadnak, fokozatosan, lépésről lépésre
haladj, és ünnepelj meg minden egyes apró eredményt, amit a
jelenlegi állapotodból a vágyott és elképzelt állapotba vezető
úton tettél.
A  legfontosabb, amit gyakorolnod kell a gátlások
kikapcsolásához: az önmagaddal való együttérzés képessége.
A  nők a legtöbb esetben azért akadnak el a szexuális
fejlődésükben, mert valamely régről való, berögzült elképzelés
– arról, hogyan „kellene” lennie valaminek – állandóan a
fékpedálba tapos. Nem „lenne szabad”, hogy zavarja őket, ha
szeretkezés közben nagy a fény, „nem lenne szabad” annyit
foglalkozniuk azzal, hogy néznek ki. A  „kellene” és „lenne
szabad” mindig azt sugallja, hogy valamit rosszul csinálunk.
Egymilliós kérdés következik: az az érzés, hogy valamit
rosszul csinálsz, serkent vagy gátol?
Igen!
Ezért kell komolyan venned mindent, ami gátol. Légy
figyelmes a gátlásaidhoz, légy velük gyengéd, mintha a fotelben
alvó sündisznóval lenne dolgod. Talán nem zavar, ha szex
közben ég a lámpa, de előfordulhat, hogy igen, és ez gátlásokat
kelt benned. Tudnod kell, hogy nincs ezzel semmi baj. Ahogy
azzal sem, hogy ha fényt szeretnél közben. Nem maga a fény
kelt gátlást, hanem a „nem lenne szabad” érzése és
meggyőződése. Ha felismered a jelenséget, máris sokat tettél a
gátlások kikapcsolásáért, és elkezdhetsz gondolkodni azon,
hogyan változtass rajta – ha fontosnak érzed, hogy változtass.
Egy-két hétig szeretkezz úgy, hogy nem gyújtod meg a szobában
elhelyezett teamécseseket. A  harmadik héten meggyújthatsz
egyet, aztán kettőt, hármat…
Maga a szex ugyanis nem kontextusfüggő. Szinte mindenütt, a
legváltozatosabb körülmények között sor kerülhet rá. A gyönyör
annál inkább függ a kontextustól. Teremts olyan kontextust,
amely lehetővé teszi a nemi élvezet átélését, és az eksztázis is
megérkezik majd, ha némi időt és energiát szánsz a
gyakorlásra, a gátlások kikapcsolására.
A  2. függelékben javaslatokat találsz, amelyeket követve
könnyebben juthatsz el a csúcsra. Próbáld ki őket! Ne feledd: a
madárraj minden egyedét sajátos igények és hajtóerők
mozgatják. Iktasd ki a gátlóerőket, és kapcsold be azokat,
amelyek serkentenek.

Merritt egész életében azt hitte, hogy az orgazmusnak

könnyen kell jönnie, és az, hogy neki meg kell küzdenie érte,
azért van, mert ügyetlen, alkalmatlan a szexre. Hitt abban,
hogy az orgazmusnak ilyennek és ilyennek kellene lennie,
így és így kellene eljutni hozzá. Mégis képes volt megtanulni,
hogyan bízzon önmagában, és ezzel szélesre tárta a kaput a
gyönyör előtt. Felhagyott azzal, hogy az élményét állandóan
az elvárásaival hasonlítsa össze; hagyta, hadd legyen olyan
az az élmény, amilyen. Egyszerűen élvezte az együttlétet, és
nem aggódott többé azon, hogy milyennek „kellene lennie” a
szexnek. Képes volt elfogadó légkört kialakítani, amelyben a
szorongás, a vélt veszélyek elkerülésére való görcsös
törekvés helyett a jóra tudott koncentrálni. Mindez persze
időbe telt. Gyakorlást és pozitív, ítélkezésmentes hozzáállást
igényelt.
Hogy segített-e? Merrittnek igen.
Merritt író; vallásos nevelésben részesült, ami sok
mindent megmagyaráz mindabból, amit akkoriban írt
nekem, amikor a Carollal és az orgazmussal kapcsolatos
nehézségei megoldását célzó terápiás időszak vége
közeledett. Bár ki tudja; sokan vannak, akik Istent és
spirituális élményt emlegetnek, amikor végre
megtapasztalják a szexuális elragadtatást. Nem csoda,
hiszen az a nyelv, amely a hétköznapi tapasztalatok, az
anatómia, a pszichológia vagy akár az emberi kapcsolatok
tényeinek megragadására szolgál, nem mindig alkalmas
arra, hogy erről a nem mindennapi élményről beszéljünk.
Íme Merritt sorai:
 
Vihar nem rendítheti lelkem nyugalmát
Amíg ama sziklába kapaszkodom.
Ő a szeretet, Ég és Föld ura
Hozzá, csak hozzá száll a dalom.{201}
 
A  fenti részlet a How Can I Keep from Singing című
himnuszból való, amit Pete Seeger, Enya és még sokan
mások feldolgoztak. A  dal arról szól, mi történik akkor,
amikor kapcsolatba lépsz önmagaddal, a legbenső énedben
rejlő erővel, és megtapasztalod azt a belső békét, amely a
világmindenség lényege, és amely úgy rezonál benned,
mintha te lennél a teremtés harangja.
Ehhez nem kell mást tenned, mint kikapcsolni mindent,
amit ki kell iktatnod, és ráhangolódnod arra, ami
mindannyiunk közös célja, az öröm felé visz.

Dióhéjban

• Az orgazmus nem a nemi szervekben megy végbe, hanem

az agyban.
•  A  nőknek kevesebb mint az egyharmada él át
 rendszeresen orgazmust pusztán a hüvelyi behatolás
során. A  fennmaradó hetven százalék néha, ritkán vagy
soha nem jut el pusztán ezen az úton a kielégüléshez.
A nők többsége a csiklói ingerlés útján él át orgazmust, de
bármilyen más mód éppolyan egészséges és normális.
•  A kielégülés valamennyi fajtája egyenrangú. Nem számít,
miféle ingerlés hozza létre, minőségét kizárólag az
határozza meg, hogy mennyire élvezzük.
•  A  mélyebb, intenzívebb orgazmus kulcsa a gátlásoktól
való megszabadulás, és a pozitív stimuláció fokozatos
növelése.
 Kilenc

Az igazság

A LEGKEDVEZŐBB SZEXKONTEXTUS

Laurie és Johnny minden létező trükköt kipróbáltak. Ám

áttörés csak akkor következett be, amikor Laurie a gyönyört
választotta – mégpedig a saját gyönyörét.
Laurie elhatározta, hogy ezentúl sokkal jobban figyel
majd arra, amit érez, ezért hétvégi mindfulness elvonulásra
ment, aminek olyan hangzatos címe volt, hogy „Az isteni
nőiség ébredése”, vagy hasonló. Jógázott, és kilenc órát
aludt éjszakánként. Diétás étrendet követett. Figyelt a
légzésére. Idegenekkel osztotta meg a gondolatait és
érzéseit, új barátságokat kötött, és végre megint úgy
érezhette, hogy küzdelmeiben nincs egyedül. Laurie
kifejezetten megkért, hogy hangsúlyozzam: minden éjjel
kilenc órát aludt.
Huszonegy órán keresztül (ennyi időt töltött ébren a
kurzus ideje alatt) arra koncentrált, hogy milyen érzés élni,
jönni-menni a világban.
Új emberként tért haza.
– Nem lehetek az öröm forrása a szeretteim számára, ha
a magam számára nem vagyok az – szögezte le. – Pedig
nincs semmi a világon, amit jobban szeretnék, mint azt,
hogy örömforrás lehessek azok számára, akiket szeretek.
–  De hiszen Johnny, én és mindenki, aki szeret téged,
 hónapok óta ezt szajkózzuk! – emlékeztettem. – Mit
csináltak veled azon a tréningen?
–  Ahogy ott álltam Laksmi istennő színe előtt, aki a
szerencse és a boldogság istennője, erősnek és szépnek
éreztem magam – mondta nagy komolyan. Aztán
elfintorodott. – Most biztosan azt mondod majd, hogy ez
csak metafora arra, ami végbemegy a mezolimbikus
miafenémben. Csakhogy én magasról teszek a tudományra.
Nekem nagyon bejött ez a dolog.
A  következő fejezet a tudományról szól, amire Laurie
magasról tesz.
Nagyon be fog jönni neked, lefogadom.

Elérkeztünk az utolsó fejezethez. Eddig megtudtuk, hogy

bizonyos nyomós okokból kifolyólag előfordulhat, hogy az
erotikus reakciód nem a megszokott forgatókönyvet követi.
Valószínűleg elég érzékeny a gátlórendszered, a
serkentőrendszered pedig kevésbé fogékony.
A  nemi szervi reakciódból valószínűleg nem mindig lehet
következtetni arra, hogy szubjektíve hogyan éled meg az
izgalmi állapotot.
A  nemi vágy nálad valószínűleg nem a gyönyörérzés
előrevetítéseként, hanem a gyönyörérzésre reagálva
jelentkezik.

Ha a nők azon 10-20 százalékához tartozol, akiknek a nemi

funkciói nem úgy működnek, „ahogy a nagykönyvben meg van
írva”, akkor minden bizonnyal meglepődtél azon, amit itt
olvastál. (Azt is tudjuk már, hogy mi, nők rendkívül nagy
mértékben különbözünk egymástól, és hogy életünk során
mindannyian jelentős változásokon megyünk keresztül.)
Ez engem bizalommal és örömmel tölt el.
A  „bizalom és öröm” kifejezéseket éveken keresztül gyakran
használtam, de valódi értelmüket csak akkor fogtam fel, amikor
az egyik kurzusom idején egyik hallgatóm e szavak hallatán
felemelte a kezét, és megkérdezte:
–  Emily, meg tudnád határozni, mit értesz bizalmon és
örömön? Hogyan definiálnád ezt a két szót?
–  Hát, lássuk csak…– kezdtem. – Erre térjünk vissza
legközelebb, jó?
Hazamentem, és vagy egy héten át törtem a fejem a válaszon.
Rengeteg tudományos cikket elolvastam. Újra átfutottam egy
rakás blogot. Néztem a kutyámat, ahogy az udvaron viháncol.
És amikor a következő héten bementem az órára, ezt a választ
adtam a hallgatónak:
A  bizalom – pontosabban az önbizalom – abból fakad, hogy
ismered az igazságot a testeddel, a lelkeddel, a tudatoddal, a
nemiségeddel, az egész életeddel kapcsolatban. Amikor tudod,
mi az, ami gátol, és mi az, ami szárnyakat ad.
Tudod azt, hogy a nemi szerveink, bár hasonló részekből
állnak, eltérő módon működhetnek. Az önbizalom abból fakad,
hogy ismered a serkentő- és a gátlómechanizmus működését.
Tudod, milyen fontos a kontextus, és hogy mi a különbség a
tetszés, a vágy és a tanulás között. Tudod, mi fán terem a vágy és
a nemi szervi reakció összhangjának hiánya, és hogy mi a
reszponzív vágy. Tudod, hogy az igazság néha merőben más,
mint amit tanítottak neked; más, mint aminek sokak szerint
igaznak „kellene” lennie. Tudod, mi az igazság, akkor is, ha az
igazságot nem könnyű elfogadnod.
Az öröm abból fakad, hogy szereted az igazságot a testedről, a
tudatodról, a nemiséged működéséről, az életről. Ha szereted a
nemi szerveidet, a gátló és serkentő ingerek dinamikáját, és a
módot, ahogy az agyad reagál rá. Ha szereted magát a
kontextust. Szereted az összhanghiányt és a reszponzív vágyat.
Szereted azt, ami igaz, akkor is, ha azt tanultad, hogy az igazság
valami más. Szereted azt, ami igaz, akkor is, ha nem mindig
könnyű elfogadni az igazságot.
Amikor mindezt elmondtam a kurzuson, a hallgató, aki annak
idején arra kért, határozzam meg, mit értek bizalmon, ismét
feltette a kezét.
– Az öröm tűnik nehezebb ügynek.
Valóban, a hallgatóim az évek során mind egyetértettek
abban, hogy az öröm valóban nehéz ügy.
A  kutatások szerencsére arra is rávilágítanak, hogy milyen
gyakorlatokkal lehet elősegíteni azt, hogy örülni, élvezni
tudjunk. A következő feladat a gyakorlatról szól. Azzal kezdjük
majd, hogy elárulom, miért nem elegendő önmagában az
önbizalom, majd bemutatom annak a folyamatát, amelynek
során eljutunk az önbizalomtól az örömig. Felfedezzük azt is,
hogyan lehet megszabadulni a folytonos ítélkezés kényszerétől,
mivel ez a képesség vezet el az örömtől az eksztázis
megélésének képességéig.
 Miért nem elég önmagában az önbizalom

Vegyük például Ms. B.-t, akinek a története a New York

Timesban jelent meg, egy, a női szexualitás terápiás
vonatkozásairól szóló írásban. A cikk a következőképpen indul:

Ms. B. arról számolt be, hogy nagyjából a negyvenes évei

középétől fogva a szex, amely korábban mennydörgés és
villámlás volt, halk morajjá és sápadt lámpafénnyé
szelídült. Partnerével tíz éve vannak együtt, de ez alatt Ms.
B. csak ritkán érzett késztetést arra, hogy
kezdeményezzen, a csúcsra pedig még ennél is ritkábban
jutott el.
Szeretné, ha nem így lenne, mondta Ms. B.{202}

Ha idáig eljutottál ebben a könyvben, akkor bizonyára sejted

már, hogy Ms. B.-nél valószínűleg reszponzív módon működik a
nemi vágy mechanizmusa, az pedig nyilvánvaló, hogy a
közösülés során átélt orgazmus sem igazán az ő asztala. Vagyis
mindkét szempontból a nők többségéhez tartozik.
És szeretné, ha nem így volna.
Ami persze teljesen érthető. Gondolom, ahogy mindannyian,
ő is azt szűrte le élete során, hogy a spontán vágy és a
behatolással elért orgazmus normális, és mivel ő nem ezt
tapasztalja, azt hiszi magáról, hogy abnormális. Sérült. Ha azt
hiszem magamról, hogy sérült vagyok, akkor nyilvánvalóan azt
kívánom, bárcsak ne lennék az.
Csakhogy Ms. B. nem sérült; Ms. B. teljesen normális, sőt
tipikus eset. Mi történik akkor, ha valaki, akinek teljesen
normális a nemisége, azt szeretné, ha minden másként volna?
Az eredmény az az állapot, amelyet Ms. B. így jellemzett:
„A nemi életem egy nagy nulla.”
Ennél rosszabb nem is lehetne.
Ha valaki ennyire szenved az amúgy tökéletesen normális
nemisége miatt, akkor önmagában a tudatosság (amely az
önbizalom előfeltétele) nem elegendő.
Tapasztalataim szerint ennek legalább három oka van.
Először is az, hogy ismered az igazságot, még nem véd meg a
kudarc érzésétől. A  blogom egyik olvasója például tökéletesen
megértette, hogy mi a reszponzív vágy, mégis a következő
megjegyzést fűzte az írásomhoz: „Szerintem átsiklasz a tény
fölött, hogy a »reszponzív vágy« egyszerűen kevesebb, kisebb
értékű, mint a spontán vágy.”
Ezek szerint a nők többségének nemi vágya „kisebb értékű”
lenne? Ne már!
Az, hogy a reszponzív vágy „kisebb értékű”, persze nem
„tény”, hanem feltételezés, vélekedés, értékítélet. „Még sincs az
jól, hogy ekkora erőfeszítést igényel a szex – gondolhatnád. –
A vágy vagy van, vagy nincs.” A gondolat mögött pedig ott van
az érzés: „Nem lenne szabad ilyennek lennem. Valami nincs
rendben velem.”
No és a „valami nincs rendben velem” érzése mit indít be?
Nem a serkentőrendszert, az biztos.
Másodszor, az önbizalom sokszor azért nem elég az
üdvösséghez, mert valamennyire úgy működik, mint a test
elfogadása. Amikor tudomást szerzünk róla, hogy ilyen is
létezik, lelkesen fogadjuk, ám amikor megpróbáljuk átültetni a
gyakorlatba… a tükör elé állva leírjuk, hogy mi minden
szépséget találunk a testünkön, ám amikor kilépünk az utcára,
könnyen megesik, hogy az első arra járó nőgyűlölő barom a
fülünkbe sziszeg valami ocsmányságot. Hiába gyakorlod
szorgalmasan, hogy gyengédséggel és együttérzéssel fordulj
magad felé, valaki mindig lesz a nagyvilágban, aki elmondja
neked, hogy baj van veled. És sajnos az a valaki lehet akár a
partnered, valamelyik barátod vagy családtagod is, sőt az
orvosod, terapeutád is. Nehéz kitartani az igazság mellett, ha
egyszer mások állandóan azt szajkózzák, hogy tévedsz.
Az önbizalom végül harmadik módon is kudarcot vallhat:
sajnos nem csak a kívülállók sugallhatják azt, hogy valami nincs
rendben veled. Hiszen az évtizedek során oly sok morális,
egészségügyi és médiaüzenet sulykolta neked, hogy mennyire
sérült vagy, mennyire nem felelsz meg az elvárásoknak, hogy
végül a magadévá tetted ezeknek az üzeneteknek a tartalmát.
Éned egy része talán ma is meg van győződve arról, hogy
csődtömeg vagy, aki soha az életben nem fogja tudni
megmutatni a valódi erotikus lényét senkinek sem. Talán
„tudod”, hogy mindez nem igaz, de valahol a kisagyadban, a
lelked mélyén megbújik valami, amit a legmeggyőzőbb
tudományos érvelés sem képes kikergetni onnan.
Ha valamiről tudod, hogy igaz, mégis utálod, elutasítod vagy
szégyelled, az biztosan nem segít a nemiség örömteli
megélésében. Ha tudod valamiről, hogy igaz, ám azok az
emberek, akiknek adsz a szavára, nem értenek egyet veled,
akkor az önbizalom olyan könnyen kisiklik a kezed közül, mint
a nedves szappandarab. Ha tudod valamiről, hogy igaz, de
olyan mély sebeket hordozol, amiket a tudás önmagában
képtelen begyógyítani, akkor a tudás természetesen ahhoz sem
lesz elég, hogy eljuttasson az eksztázishoz. Az örömre is szükség
van. Nem csak ismerni, szeretni is kell az igazságot.
Ahhoz, hogy az igazság ismeretétől az igazság szeretete felé
vezető úton megtehesd az első lépést, meg kell értened, hogy az
„igazság ismerete” sokkal több, mint amit most gondolsz róla.
 1. lépés: Az érzéseid sosem hazudnak

A nemi életeddel kapcsolatos érzések mindig fontosabbak, mint

a nemi életeddel kapcsolatos tények.
Figyeld az érzéseidet!
Ha a meggyőződés önmagában kevésnek bizonyul ahhoz,
hogy megszabadítson téged a mítoszoktól és konkrét
hazugságoktól, vedd elő ismét az apró felügyelőt, aki a
frusztráció és az elégedettség érzéséért felelős. Ha a
szexualitásoddal kapcsolatos tapasztalatod megfelel a felügyelő
elvárásainak, akkor jól érzed magad. Ha a tapasztalataid és a
felügyelő elvárásai között szakadék nyílik, akkor a felügyelő
egyre frusztráltabb lesz, aztán dühbe gurul, és mérgében
letaszít téged az érzelmi Taigetoszról, bele a kétségbeesés sötét
szakadékába. Lemond rólad, és kijelenti, hogy sosem fogod
elérni a magad elé tűzött célt.
A  8. fejezetben láttuk, hogy a valódi lényed és az elvárások
közötti szakadékot háromféleképpen hidalhatod át. Felteheted
magadnak a kérdést: „Biztos, hogy helyesen tűztem ki a célt?”
vagy: „Helyes volt az erőfeszítés mértéke és iránya?” vagy:
„Helyesen ítéltem meg az adott cél eléréséhez szükséges
erőfeszítés mértékét?” Mindhárom kérdés a valósággal történő
összevetés módjai közé tartozik.
A valósággal való összevetés működésének többször is tanúja
lehettél e könyv olvasása közben: amikor Laurie az 5. fejezetben
elhatározta, hogy felhagy a szex erőltetésével, és megengedi
magának, hogy ne akarjon szexelni, nem tett mást, mint
áthidalta a távolságot aközött, ahol volt, és ahol lenni akart,
aminek köszönhetően megnyílt előtte a teljesítménykényszer
nélküli bensőségesség felé vezető út. A  8. fejezetben, amikor
Olivia meditáció eredményeképpen jutott el az orgazmus sosem
tapasztalt intenzitásáig, igyekezett, hogy csak a jelenre
koncentráljon, jelen legyen a pillanatban ahelyett, hogy
mindenáron a cél felé törekedett volna. A  célja változatlan
maradt – az eksztázis –, csak a belefektetett erőfeszítés irányán
és módján változtatott. A  7. fejezetben pedig, ahol Merritt
ahelyett, hogy magára erőltette volna a szexért rajongó nő
szerepét, más identitást választott; felvállalta, hogy kevéssé
érdekli a szex. Megváltoztatta az erőfeszítés irányát, hogy elérje
a legfontosabb célt: az önmagába vetett bizalmat. Ennek
köszönhette, hogy nem süllyedt bele a szex iránt közömbös nő
szerepébe. Éppen ellenkezőleg! Megengedte magának, hogy
belépjen az ajtón, amit kinyitott maga előtt, és oda menjen,
ahova menni akart.
Ezzel ellentétben Ms. B. apró felügyelője mélységesen
csalódott, és arról győzte meg „gazdáját”, hogy pillanatnyi
állapotát fényévnyi távolság választja el attól, ahol lennie
kellene. Ráadásul semmit sem tud tenni azért, hogy előrébb
jusson. Ott csücsül a kétségbeesés mélységes mély gödrének
fenekén. A  felügyelő úgy döntött, hogy a cél elérhetetlen,
gazdája pedig összeomlott, megsemmisült. De vajon
megpróbált-e változtatni a kudarc után? Vagy amikor a
nemisége nem ütötte meg a mértéket (azt a mértéket, amelyet
bizonyos társadalmi konvenciók szabtak meg, és a valósághoz
semmi közük sem volt), a teste azonnal felmondta a szolgálatot?
Nem tudom. De azt tudom, hogy a felügyelő képes a tanulásra,
és Ms. B. képes őt tanítani, ha úgy akarja. Megváltoztathatja a
célt, az erőfeszítést vagy az elvárásait.
Tegyük fel például, hogy a közösülés során nagy
valószínűséggel nem tudsz eljutni a csúcsra. Mivel olvastad a 8.
fejezetet, tudod, hogy normálisan működsz, tudod, hogy sok
más módon lehet eljutni az orgazmushoz, különösen a csikló
ingerlésével. Tudás! De mi van akkor, ha még ezek után is
kudarcként éled meg, hogy a közösülés során képtelen vagy rá?
Vagy ha szégyelled? Szomorú vagy? Vajon ez a hozzáállás
könnyebbé vagy nehezebbé teszi, hogy új utakat keress a
gyönyör és a kielégülés felé? Nos, ilyen esetekben van szükség a
valósággal történő összevetésre. Mi a célod? Milyen erőfeszítést
teszel? Szerinted mekkora erőfeszítés szükséges ahhoz, hogy
elérd a célod?
A  célt nem mindig mi magunk választjuk. A  spontán vágy
vagy a közösülés során átélt kielégülés sokunk számára nem
belülről fakadó igény; a kultúránktól örököltük, a szexualitásról
szóló kulturális tartalmakon keresztül szívtuk magunkba. Ezek
a tartalmak közvetítették felénk azt a nézetrendszert, amelyen
keresztül a nemiség világát szemléljük és értelmezzük. Ezek a
tartalmak azok, amelyek nagyon gyakran elválasztanak
bennünket a célunktól, az örömtől.
Az utóbbi néhány évtizedben számos kutatást végeztek annak
kiderítésére, hogy a szexualitással kapcsolatos diskurzus
miként változott a nyugati kultúrterületen. A jelenlegi kulturális
diskurzus nagyrészt azt sugallja, hogy „a férfi szexualitás
egyszerű, míg a női szexualitás bonyolult” vagy „a nők szexuális
késztetései nem olyan erősek, mint a férfiakéi”, esetleg „az
orgazmus kiemelkedően fontos a nemi érintkezésben”.{203}
Ezt a narratívát igen korán, már a családban beleírják az
agysejtjeinkbe, gondolj csak a morális, az egészségügyi és a
médiaüzenetre, amit az 5. fejezetben említettem.
Az efféle narratívák és diskurzusok azonban korántsem esnek
mindig egybe azzal, amit az értelmünk igaznak ítél.
A  narratívák mintaként szolgálnak az érzelmi Egy Gyűrű és a
felügyelő számára: megszűrik és rendszerezik az információt.
Lehet, hogy nem értesz egyet a narratívával, mégis azon kapod
magad, hogy a  viselkedésed ahhoz igazodik, tapasztalataidat
annak megfelelően értelmezed.
Tapasztalataidnak egy korábbi, előzetes minta szerinti
feldolgozását a „generatív valószínűségi modell” szakkifejezés
írja le. Ez azt jelenti, hogy az információ – látvány, hang, szag,
íz, tapintás – először az érzelmi agyba jut. Itt az előzetes tudás, a
megelőző tapasztalatok (legyen szó a citromról vagy a patkány
kis kabátkájáról, vagy akár a testképről és a nemiséggel
kapcsolatos viszolygásról) az adott tudatállapottal kiegészülve
(stressz, szerelem, önkritika, undor stb.) együtt alkotják a
kezdeti elhatározásokat, amiket az agyad hoz arról, hogy vajon
továbbmenj-e, vagy elfordulj az adott ingerforrástól. Az első
elhatározás egy sor újabb elvárást generál a nagy
valószínűséggel bekövetkező eseményekkel kapcsolatban.
A  fenti összefüggést talán a térkép és a földfelszín közötti
kapcsolat analógiáján keresztül a legkönnyebb elmagyarázni.
 A térkép és a földfelszín:

a valósággal való egybevetés eszköze

A  térkép elvont módon ábrázol valamit, ami a valóságban

létezik. Egy létező hely leegyszerűsített képe. Maga a hely
persze egészen másképp fest, mint a térkép. A  kultúránktól
örökölt szexuális tartalmakat úgy használjuk, mint a térképet,
és folyamatosan összehasonlítjuk a valósággal, a valóban létező,
igazi dologgal, így próbálunk kiigazodni a nemiséggel
kapcsolatban.
Ha azonban a térkép nem egyezik a tereppel, melyik a rossz: a
térkép vagy a terep?
Nyilvánvaló: csak a térképpel lehet probléma. Talán tévedtek
a térképkészítők, vagy nem is magát a terepet vették alapul a
munkájukhoz, hanem egy másik térképet, esetleg tudatosan
félre akarnak vezetni. A  térkép rossz is lehet, és akkor nem
tehetsz mást, mint hogy a térképtől a terepre, a terepről megint
a térképre pillantasz, hogy lásd, hol a hiba, különben eltévedsz.
Sajnos a legtöbb ember manapság teljesen elavult szexuális
térképek mentén próbál tájékozódni. Olyanok vagyunk, mint a
Csapás a múltból című film szereplője, akit Brendan Fraser
alakít. A  szereplőt apja az óvóhelyen neveli fel, abban a
hiszemben, hogy 1962-ben atomcsapás érte a világot. Amikor
végül harmincöt évvel később feljön a fényre, olyan világban
találja magát, aminek semmi köze sincs ahhoz, amit elképzelt.
Hozzá hasonlóan nekünk is régi térkép van a fejünkben, és
amikor kimegyünk a „terepre”, látnunk kell, hogy semmi sem
ott van, ahol a térkép mutatja. Menthetetlenül eltévedünk.
 Amint az 5. fejezetben láttuk, a mi térképünk is olyan
adatokat tartalmaz, amelyek legalább harmincöt éve
érvényüket vesztették.
A  legnagyobb nehézséget mégis az okozza, hogy agyunk,
miután érzékeli, hogy a térkép nem egyezik a tereppel,
mindenáron igazolni akarja a térkép állításait, és megpróbálja
úgy érzékelni a valóságot, hogy az megfeleljen a térképnek.
„Biztosan ez az ösvény lesz, amit keresek – mondjuk a térdig érő
gazban botladozva –, hiszen itt van a térképen.”
Néhány éve beszéltem egy fiatal nővel, aki mindazt, amit a
szexről tudott – pontosabban tudni vélt  –, pornófilmekből
tanulta. Őszintén meglepődött, amikor első szexuális
érintkezései során szinte semmi sem történt úgy, ahogy várta.
Az hitte, az orgazmus csak úgy jön, könnyen, gyorsan, akár
többször egymás után. Azt hitte, a közvetlen csiklói ingerléstől
majd egyenest a fellegekbe száll. De tévedett. Ennek ellenére
továbbra is azzal próbálkozott, hogy tapasztalatait
megfeleltesse a térképnek. Viselkedésével a pornófilmek
szereplőit utánozta, és igyekezett meggyőzni magát arról, hogy
ha úgy tesz, ahogy tennie kell, akkor az érzésnek, amit érez,
minden bizonnyal a gyönyörnek kell lennie.
Hónapokig tartott, mire világossá vált a számára, hogy amit
valójában érez, annak jóformán semmi köze sincs ahhoz, amit
a saját elvárásainak megfelelően éreznie kellene. Ekkor keresett
fel; azt bizonygatta, hogy valami baj van vele, nem normális,
sérült és így tovább.
Amikor elmondtam neki, hogy a nők a legritkább esetben
élnek át orgazmust az új partnerükkel való első szeretkezéskor,
kerek-perec megmondta, hogy nem hisz nekem. Szilárdan hitt
benne, hogy a térképnek van igaza, és a terep – a teste – téved.
Azt is elmondtam neki, hogy a gyönyör kontextusfüggő, ezért
ha a kontextus nem megfelelő, még a csiklói ingerlés sem
mindig jó.
–  Úgy van ez, mint amikor csiklandozzák az embert –
magyaráztam. – Ha nem esik jól, az arra mutat, hogy nem a
megfelelő kontextusban történik. Ha a csiklói ingerlés nem jó
érzés, az nem arra utal, hogy a csiklóval van baj, hanem hogy
valószínűleg még nem állsz készen erre az ingerlésre.

Olivia aztán él-hal a szexért. A  hozzáállásán tehát igazán

nem múlhat, hogy sikerül-e elérnie a csúcsra, csakhogy
ennek a hozzáállásnak árnyoldalai is vannak: kétség és
szorongás is kísérheti, a „nyomulásról” nem is beszélve.
Hogy mikor melyik oldala érvényesül, jórészt azon múlik,
hogy milyen érzéseket táplál önmaga, a „szexmániája” iránt.
Az első fejezet elején leírtam, hogyan ébredt rá Olivia,
hogy hamis a térképe. Az a képzete, hogy a hormonjai miatt
van annyira rákattanva a szexre, nem volt más, mint
egyfajta pajzs, amit védekezésül használt a kulturális üzenet
ellen, amely őt fehérmájú, nimfomániás nőszemélyként
állította be önmaga előtt.
Olivia ekkor új térképet rajzolt, amely a tudomány
eredményein, illetve a saját belső tapasztalatainak
ítélkezésmentes megfigyelésén alapult. Megértette, hogy az
érzékeny serkentőrendszere és az apró felügyelő
együttműködéséből a kontrollvesztés érzése alakulhat ki,
pedig e duó közös munkájából akár élvezet és öröm is
fakadhatna. A  kontrollvesztés érzése akkor keletkezett,
amikor Olivia nem akadályozta meg, hogy kialakuljon a
stressz-önostorozás-stressz ördögi köre. Az öröm és az
élvezet pedig akkor várt rá, amikor megtanulta, miként
engedje végigfutni a stresszciklust anélkül, hogy akár a
gázpedálba, akár a fékre taposott volna.
–  Lassíts. Engedd el magad. – Ezt tanácsolja Olivia a
hozzá hasonló forróvérűeknek. – Ne nyomulj, ne erőltess
semmit. Olyan legyél, mint az a fickó a curlingcsapatban, aki
a padlót sikálja a korong előtt. Takarítsd el az akadályokat
a szex útjából.
Ha nem nehezedik a vállára a teljesítménykényszer,
Patrick találékony, szellemes, kíváncsi és játékos partnernek
bizonyul, aki mindig nyitott az újdonságra. Tisztában van
vele, hogy Olivia érzékeny serkentőrendszere valóságos
kincs, miként azt is tudja, hogy ez a kincs miféle kihívásokat
tartogat a számára.
Így aztán amikor Olivia lediplomázott, az esemény
megünneplésére Patrick – Olivia erotikus játékszereinek
bevonásával és kétféle síkosító alkalmazásával – afféle
érzéki „kincsvadászatot” rendezett. A  játékhoz tartozott,
hogy meztelenül, csuklóján bilinccsel, bekötött szemmel
átkísérte Oliviát az épületben lévő másik lakásba. Néhány
jóbarát is részt vett az ünneplésben. (Azt hiszem, ez a
legjobb sztori a „hogyan segített hozzá a tudomány, hogy
jobb legyen a nemi életem” típusú történetek között, amiket
életemben hallottam.)
Az ünneplést pompás lakoma koronázta meg, amelynek
során Olivia, endorfinban és oxitocinban úszva, félig
tréfából – de csak félig! – gyakorlatilag megkérte Patrick
 kezét.
Sokan nem hisznek nekem, amikor elmesélem ezt a
történetet, amit természetesen az érintettek engedélyével
osztottam meg. Érdekes módon ez az egyetlen sztori,
aminek a valódiságában kételkednek, mintha a gyönyör e
szokatlan, minden konvenciónak ellentmondó, nyílt
ünneplése volna az egyetlen szkepticizmusra okot adó
mozzanat a női szexualitással kapcsolatban. Pedig igenis
létezik ilyen is: az élvezet birodalmának szabad felfedezése,
partner, aki imádja a nő egész nemiségét, a múltban kapott
sebeivel együtt, a zabolátlan képzeletével együtt. A  hasonló
történetek azt a reményt keltik bennem, hogy idővel egyre
több nő fog megszabadulni a szégyenérzettől, és talál olyan
kapcsolatot, amelyben erotikus értelemben is önmaga lehet.
Olivia egész lényével igent mond a szexualitásra, és aki
ilyen, az időnként bizony kihívásokkal találja szemben
magát. A  lényében rejlő erotikus potenciált akkor tudja
kiteljesíteni, ha lemond ennek az energiának az erőszakolt
irányításáról, és hagyja, hogy az önmagától növekedjék.
Lassíts. Engedd el magad. Ne nyomulj. Csak érezz, és
figyelj.

Ha meg akarjuk ismerni a saját szexualitásunkat,

mindenekelőtt belső élményeinkre kell figyelnünk. Ha
élményeid konfliktusba kerülnek az azzal kapcsolatos
elvárásaiddal, hogy mit „kellene” érezned – márpedig ez
időnként szinte elkerülhetetlenül bekövetkezik –, mindig a saját,
megélt érzéseidnek higgy!
Azt is ajánlatos észben tartanod, hogy mások tapasztalata
eltérhet a tiedtől, és eltérhetnek az elvárásai is azzal
kapcsolatban, hogy milyennek „kellene lennie” az élménynek.
Mindannyian más és más terepen járunk, és különböző
térképeket tartunk a kezünkben. Ha a térkép eltér a tereptől,
mindig a térkép a rossz, ezt sose feledd.
Könyvemben többször is hivatkoztam az egypetéjű ikrek
példájára, ám ezek minden esetben képzelt személyek voltak.
A  következőkben viszont valódi, hús-vér ikerpár példájával
fogom szemléltetni mindazt, amit a térképről és a terepről
mondtam. Ameliával, a testvéremmel egypetéjű ikrek vagyunk.
Ugyanaz a DNS-ünk, mindössze néhány perc különbséggel
jöttünk a világra, ugyanabban a házban nőttünk fel, ugyanabba
az iskolába jártunk, ugyanazokat a tévéműsorokat néztük,
nagyrészt ugyanazokat a könyveket olvastuk gyerekkorunkban.
Mégis, mire abba a korba léptünk, hogy megkezdjük a szexuális
életünket, a fejünkben lévő térképek már erősen eltértek
egymástól.
Az én fejemben a Média Üzenetének egyik sajátos változata
fészkelt. Úgy gondoltam, az a nő, akinek ideális a nemiséghez
való viszonya, kalandvágyó, nagyszájú csaj, aki után bomlanak
a férfiak, hiszen annyira tapasztalt és annyira
temperamentumos. Persze – naná! – a sima behatolástól is hipp-
hopp elélvez, a vágy teljesen spontán módon működik nála, és a
nedvesedéssel kapcsolatos gondokat hírből sem ismeri. Az a nő,
aki nem akar kipróbálni mindent, prűd; reménytelen,
neurotikus nyomoronc.
Figyeld meg: arról nincs szó a leírásban, hogy a nő, akinek
ideális a nemiséghez való viszonya, különösebben élvezné a
szexet; mindössze arról, hogy úgy viselkedik, mint aki élvezi.
Tizennyolc éves voltam az első szexuális kapcsolatom idején,
amit azzal a férfival éltem át, aki később zaklatott, sőt azzal
fenyegetőzött, hogy megöl. Arról álmodtam, hogy a partnerem
fájdalmat okoz, én pedig nevetek az egészen. Addig nevettem,
amíg azt sem tudtam már, hogy valóban élvezem-e, ha
fájdalmat okoznak.
Akkoriban nem tudtam, mekkora bajban vagyok.
A vége felé tartott már a kapcsolat (igazából akkor ért véget,
amikor kihívtam a rendőrséget), amikor először néztem meg a
szeméremtestemet. Sírtam.
Olyan elképesztő szerencsém volt, hogy pontosan akkor
kapcsolódtam be a szextanácsadói képzésbe, amikor
belementem ebbe a bántalmazó kapcsolatba. Pontosan akkor
ismertem meg az igazságot az örömteli nemi életről, amikor
szexuális árucikként reklámoztam magam, azoknak az
instrukcióknak a hatása alatt, amelyek a női magazinokból,
erotikus regényekből és pornóvideókból áradtak felém.
A  következő évtized során a témáról való tudásom óriási
mértékben bővült, de ami ennél is fontosabb, sokkal
egészségesebb hozzáállást sikerült kialakítanom. E hozzáállás
lényege, hogy a nő teste a gyönyörrel együtt az övé, hozzá
tartozik, és senki máshoz; hogy igenis, lehetséges nemet
mondani a közösülésre anélkül, hogy nemet mondanánk
minden másra, ami kapcsolatban áll vele: a szerelemre, a
gyönyörre, a játékra; és hogy a saját érzéseim és tapasztalataim
feljogosítanak arra, hogy eldöntsem, ki akarok-e próbálni
valamit, vagy sem.
Mégis talán annak a felismerésnek volt a legnagyobb hatása,
hogy abban sincs semmi abnormális, ha az érzéseim és
késztetéseim olykor nem egy irányba húznak (madárraj!), és
hogy minél gyengédebben és türelmesebben fordulok magam
felé, minél inkább odafigyelek a belső tapasztalatomra –
különösen, ha kellemetlen érzésekről van szó –, annál nagyobb
esélyem van rá, hogy a szexuális életemet az önbizalom és az
örömre való képesség határozza meg.
Ameliára ezzel szemben a Morális Üzenet gyakorolta a
legmélyebb hatást, mire elért a felnőttkor küszöbéig. Hitte, hogy
az okos nőket nem érdekli a szex. Az okos lányok nem a testtel,
hanem a szellemmel vannak elfoglalva; csak a buta lányokon
uralkodnak az „állatias ösztöneik”. A klasszikus, tizenkilencedik
századi, középosztálybeli attitűd. Amelia abban hitt, hogy a Nő,
akinek Ideális a Viszonya a Nemiséghez, többé-kevésbé
aszexuális, és a szex iránti érdeklődés hiányát a saját
intelligenciája bizonyítékának tekintette.
Aztán persze neki is lett szexuális kapcsolata, és
tulajdonképpen még élvezte is. Új területek felfedezésére indult,
térképpel a kezében. Azt találta ki, hogy a szex a feltöltődés
egyik formája, amit az ember szívesen csinál péntek esténként,
miután véget ért az X-akták. Újrarajzolta a térképet úgy, hogy
beleférjen az okosság is, illetve az is, hogy a szexet egyfajta
örömforrásnak tekinti, de még így is eléggé szűk ösvényen
kellett haladnia a terepen.
Csak amikor megismerkedett a jövendőbeli férjével, ébredt rá,
hogy a szex olyasvalami is lehet, amely által az ember
mélyebben kötődhet valakihez, több is lehet szórakozásnál, és
hogy a gyönyör a saját személyiségének a része.{204} Ez egészen
új térkép volt, és olyan területeket is feltüntetett, amelyek
létezéséről Ameliának korábban nem volt tudomása. Pedig ott
volt az korábban is, feltáratlanul.
Amelia évtizedek óta él a partnerével, és ugyanazok az
örömök és kihívások állnak a háta mögött, amelyekkel minden
tartós párkapcsolatban élő nő találkozik. Engem az a szerencse
ért, hogy szextanácsadó lehettem, őt pedig az, hogy van egy
testvére, aki szextanácsadó, így lehetősége van rá (ami
egyébként sokaknak), hogy felhívjon, e-mailt írjon, és
megkérdezze: „Szerinted ez normális?” Amelia olyan, mint a
legtöbb nő: érzékeny a kontextusra, ha vágyról van szó, és nem
mindig tapasztal összhangot a vágy és a nemi szervi reakció
között. És annyi nőtársához hasonlóan ő is továbbította a
blogbejegyzésemet a férjének, hogy aztán elé álljon: „Na? Mit
mondtam?”
Mi vagyunk az élő példa arra, hogy akár még két, genetikailag
tökéletesen azonos „kertben” is egészen más magvak
csírázhatnak, és a terep sok mindenben eltérő lehet. Kiderült,
hogy Ameliának a gátlórendszere valamivel érzékenyebb, mint
az enyém, az én esetemben pedig a serkentőrendszer aktívabb.
Így talán a Média Üzenete valamivel jobban illett a velem
született mintázatba, a Morális Üzenet pedig Amelia
mintázatához illett jobban; ez a magyarázata annak, hogy más
és más elképzelések nőttek ki a szinte azonos talajból.
Mire megkezdtük a nemi életet, mindketten rendelkeztünk
már bizonyos elképzelésekkel arról, hogy milyennek kellene
lennie a szexuális élménynek. És a nők többségéhez hasonlóan
mindketten rájöttünk, mennyire kevéssé készítettek fel
bennünket arra, hogy mit jelent a női szexualitás. Sok mindent
újra kellett tanulnunk, neki is, nekem is.
Mindkettőnk számára a szexológia tudományának
megismerése segített átrajzolni a térképeinket úgy, hogy jobban
megfeleljenek a valóságnak; ennek köszönhetően sokkal
hatékonyabban tudunk kommunikálni a partnereinkkel a
nemiségünkkel kapcsolatos dolgokról. A  tudomány abban is
segítségünkre volt, hogy felhagyjunk az ítélkezéssel azon
nőtársainkkal kapcsolatban, akiknek a tapasztalatai
ellentmondanak a mieinknek. Hiszen meggyőződtünk róla,
hogy mindannyian különbözőek vagyunk. Az elhatározás
azonban, hogy a saját tapasztalatainknak fogunk hinni, azokra
fogunk hagyatkozni, még ha az a tapasztalat ellent is mond
annak, amit éreznünk „kellene”, belső meggyőződésünkből
fakadt. Ez az elhatározás tette lehetővé, hogy képesek legyünk
megérteni és beépíteni mindazt a tudást, amit a tudomány
kínál.
Csakhogy egyikünk számára sem a térkép átrajzolása, az
igazság megismerése és megértése volt a legnehezebb feladat.
A nők számára általában nem ez a legnehezebb.
Amikor megtudják, hogy nincs velük baj, teljesen normális,
amit éreznek és gondolnak, a nők többsége olyan felszabadulást
és elégedettséget él meg, amit azelőtt soha. Megkönnyebbülten
állapítják meg: „Hiszen végig a térképpel volt baj, nem velem!”
Mások azonban hiába értik meg és fogadják el, hogy a
reszponzív vágy és a nem behatolással elért orgazmus normális
jelenségek, mégsem tekintik ezeket egyenértékűnek a másikkal.
Fontos, hogy ismerjük a női szexualitás működését, a saját
működésünket. De ennél is fontosabb, hogy ítélkezés és
szégyenkezés nélkül, örömmel elfogadjuk azt. És éppen ez az,
ami alaposan feladja a leckét a nőknek.
Mert valóban az ítélkezés kényszerétől való megszabadulás
adja a kezünkbe a kulcsot.
 2. lépés: A legkeményebb dió, avagy:

szabadulás az ítélkezés csapdájából

Ha a saját nemiségünkkel kapcsolatban szorongás gyötör, ha

képtelenek vagyunk elfogadni azt, ahogy bizonyos dolgokkal
kapcsolatban érzünk, esetleg szégyenkezünk miatta,
leggyakrabban bedugjuk ezt az érzést valami jól zárható
dobozba, és énünk legmélyére rejtjük. Az az érzés pedig ott
csücsül a dobozban, várja, hogy lezárhassa a ciklust. Még nem
szabadultál meg tőle, csak félretetted. Pedig valamikor végére
kell járni a dolognak.
Mi lenne, ha ahelyett, hogy dobozba dugnád a nemiséggel
kapcsolatos érzéseidet, inkább megfigyelnéd őket, érdeklődéssel
fordulnál feléjük, gyengéden és megértéssel bánnál velük,
mintha síró kisbabával vagy egy elhagyott kiscicával lenne
dolgod? Vagy megpróbálnád semleges alapállásból, a
„partvonalról” szemlélni az érzéseidet, tapasztalatodat? Ez a
fajta együttérző tudatosság olyan kontextust hoz létre, amely
nem vezet a gátlások felerősödéséhez, és lehetőséget nyújt a
stresszciklus lezárására.
Korábban azt hittem, a belső állapot tudatosítása nyom a
legtöbbet a latban, de azóta kutatások sora igazolta, hogy a
belső állapot megfigyelése nem perdöntő a szexuális élet
minősége szempontjából. Ami igazán számít, az az, hogy képes
vagy-e megszabadulni az ítélkező hozzáállástól, képes vagy-e
ítélkezésmentesen fordulni tapasztalataid felé.{205}
Ha a következő állítások megítélésed szerint rád is
érvényesek, akkor a hozzáállásod meglehetősen sok értékelő-
ítélkező mozzanatot tartalmaz: „gyakran figyelmeztetem
magam arra, hogy nem lenne szabad úgy gondolkodnom, ahogy
gondolkodom”, vagy „amikor nyomasztó dolgokra gondolok
vagy ilyesmiket képzelek el, hajlamos vagyok saját magamat is
jónak vagy rossznak ítélni, attól függően, hogy miről szól a
gondolat”. Azokra, akik közelebb állnak az ítélkezésmentés
attitűdhöz, az jellemző, hogy ha nyomasztó gondolataik
támadnak, képesek felismerni és tudatosítani a mentális
folyamatot anélkül, hogy jónak vagy rossznak, helyesnek vagy
helytelennek ítélnék azt. Más szóval az ítélkezésmentesség
lehetővé teszi, hogy úgy érezz, ahogy érzel, akár érted, mi van a
háttérben, akár nem, akár kellemes, akár kellemetlen az az
érzés, akár azt hiszed, hogy így „kellene” érezned, akár az
ellenkezőjéről vagy meggyőződve. Az ítélkezésmentesség azt
jelenti, hogy semleges módon regisztráljuk a belső állapotunkat.
Ebből a szempontból nem fontos, hogy mit érzel; csak az számít,
hogyan érzel azzal kapcsolatban, amit érzel. Márpedig
számodra az a legkedvezőbb, ha semleges maradsz a saját
érzéseiddel kapcsolatban.
Mindezt a kedvenc tanulmányom ismertetésével igyekszem
alátámasztani. A  rövid írás azzal foglalkozik, hogy milyen
szerepe van a tudatosságnak a generalizált szorongás
szindrómával diagnosztizált emberek esetében.{206} A  kutatók
többek között felmérték a páciensek szorongásos tüneteit,
illetve a tüneteknek a páciensre gyakorolt hatását. A páciensek
továbbá a tudatos jelenlétet vizsgáló, ötkomponensű kérdőív
(Five Facet Mindfulness Questionnaire, FFMQ) kérdéseire is
válaszoltak. Az öt komponens között szerepelt a „megfigyelés”
(a belső állapot regisztrálása), illetve az „ítélkezésmentesség” is
(egyfajta semleges hozzáállás, amely nem ítéli a belső állapotot
sem jónak, sem rossznak).
Mint kiderült, nem azok a kísérleti alanyok érezték úgy, hogy
tüneteik kevésbé befolyásolják az életminőségüket, akiknél a
tünetek ritkábban és enyhébb formában jelentkeztek, és nem is
azok, akik jobban tudatosították belső állapotukat (erre
vonatkozott a „megfigyelés” faktor). Nem bizony! A  tünetek
azok számára jártak a legkevésbé súlyos következményekkel,
akik képesek voltak semleges, ítélkezésmentes álláspontot
elfoglalni a tüneteikkel kapcsolatban. Más szóval nem a tünetek
határozzák meg, hogy a szorongás mennyire zavarja meg
valakinek az életét, hanem az, hogy az illető hogyan viszonyul a
tüneteihez. Nem az számít, mit érzel és hogyan érzel, hiszen
ennek nem is vagy mindig tudatában. Az számít, milyen
érzésekkel viseltetsz az érzéseid irányában. Azok az emberek,
akik nem ítélkeznek a saját érzéseik felett, jobban érzik
magukat.
A  szexuális élet jelenségeivel kapcsolatos attitűd felmérését
szolgáló kutatási anyag egyre bővül. Az egyik korai, rövid
tanulmányban, amely a szenzomotoros szexterápiáról szól, a
kezelt nők csoportjának egyik tagja arról számolt be, hogy a
terápia segített megszabadulnia a „kellene” kényszerétől, és
ennek köszönhetően megértőbbé, megbocsátóbbá vált
önmagával szemben.{207} (Egészen úgy hangzik, mint amiről az
5. fejezetben beszéltünk, nem? Emlékszel még az önmagunk
iránti együttérzés gondolatára?)
A  szex és az ítélkezésmentesség kapcsolatáról szóló jelenlegi
kutatások legjelentősebb hozadéka azonban azoknak a
rendszereknek a kidolgozása volt, amelyek az FFMQ alapján
képesek feltárni a tudatos jelenlétnek a szexualitásban betöltött
szerepét. Eszerint a szexuális tudatos jelenlét – az
ítélkezésmentes figyelem – különösen nők esetében szoros
összefüggést mutat a szexuális élettel való elégedettség
mértékével.{208} Vegyük észre azonban, hogy nem önmagában a
tudatosság a kulcs. Az általános értelemben vett testtudatosság
nem befolyásolja például a szexuális izgalmi állapot
összhanghiányának a jelenségeit. Nem arról van szó, hogy az
emberek „nincsenek tudatában” annak, amit a testük művel,{209}
hanem arról, hogy a tudatosság mellett valaki éppúgy lehet
ítélkezésmentes, mint ítélkező, az utóbbi valamennyi
következményével – szorongással, szégyennel, haraggal,
elkeseredéssel – együtt. Az ítélkezésmentes hozzáállás az, ami
igazán megváltoztatja a játék menetét.{210}
Nézzünk öt szituációt, amelyben az ítélkezésmentes
hozzáállás sokat segíthet: az „ok nélkül” felmerülő érzésekről, a
trauma gyógyulásáról, a fájdalomtól való megszabadulásról, a
gyönyör fokozásáról és az elvárások elengedéséről lesz szó a
továbbiakban.

Van-e ékesszólóbb bizonyíték arra, hogy fantasztikus vagy

az ágyban, mint a partnered kielégülése? Amikor egyenesen
képtelen visszatartani az orgazmust, különösen akkor, ha a
partnered serkentőrendszere amúgy kissé makacs
természetű?
Camilla sokat töprengett azon a kérdésen, amivel Henry
fordult hozzá: „Ha valami nagyon-nagyon különleges pizzát
sütök neked, te viszont csak egyetlen szeletet eszel, honnan
tudhatom, hogy azért ízlett?” Töviről hegyire végiggondolta
a dolgot, és a következő elhatározásra jutott: hozzanak
olyan szabályt, amely szerint Camillának nem lehet
orgazmusa.
Amúgy azt csinálnak, amit akarnak, egy feltétellel:
Camillának nem szabad kielégülnie. Nem is gondolnád, hogy
ez a pszichológiai trükk, az elvárások megfordítása
mennyire hatásos lehet. „Nem akarsz kielégülni? Rendben.
Akkor mostantól fogva nem is szabad kielégülnöd!”
A  szabály bevezetése két szempontból is hatásosnak
bizonyult. Először is, tökéletesen megszabadította Camillát
a kényszertől, Henryt pedig az elvárásoktól. Mindketten
fellélegezhettek, és mindketten sokkal jobban érezték
magukat a bőrükben.
A  szabálynak további pozitív hatásai is voltak. Henry
már korábban megváltoztatta az előjátékkal kapcsolatos
felfogását, és egy ideje úgy gondolt a Camillával való
kapcsolatára mint erotikus kihívásra. Az új szabály
bevezetése e törekvésének is új lendületet adott.
Most, hogy Camilla orgazmusának kérdése lekerült a
napirendről, Camilla apró felügyelője zavarba ejtő helyzetbe
került. Ha Henrynek sikerült annyira felizgatnia Camillát,
hogy Camilla a kielégülés határára jutott, életbe lépett a
szabály, mely szerint Camilla nem lépheti át az orgazmus
küszöbét. Az apró felügyelő ezek után folyamatosan
ellenőrizte Camilla izgalmi állapotát, összevetve azt a
kitűzött céllal, miszerint nem szabad kielégülnie; vagyis a
felügyelő egyfolytában azzal volt elfoglalva, hogy milyen
közel jár Camilla az orgazmushoz.
Ha folyton az jár a fejedben, hogy „nem szabad
kielégülni”, az azt jelenti, hogy folyamatosan a kielégülésre
gondolsz. Ismered a viccet, amiben az a szabály, hogy „ne
gondolj a fehér elefántra”? Ha ismered, azt is tudod, milyen
eredményre vezet az ilyesmi.
A kielégülés persze nem olyasféle automatizmus, mint az,
hogy az embernek eszébe jut valami vagy gondol valamire,
de a megfelelő, szexpozitív kontextusban ha szabályt alkotsz
az orgazmus kizárására, ugyanakkor megnyitod a
kielégülés felé vezető utat… mit mondjak, elég mulatságos
játék, egyszer próbáld ki, ha gondolod.
Azt persze nem kell, és nem is lehet megakadályozni, hogy
a partnered kielégüljön.
Henry éppen olyan okos, mint Camilla. Ezt onnan tudom,
hogy egyik nap felhívott, hogy elmondja: ő maga jobban
ragaszkodik a szabály betartásához, mint Camilla: Henry
vibrátort használt, Camilla pedig egészen közel került a
kielégüléshez, és igencsak szerette volna, ha áthághatja a
szabályt, ám Henry nem engedett: abbahagyta a
kényeztetést, mielőtt az orgazmus bekövetkezhetett volna.
Camilla nem titkolta csalódottságát. Sőt, kissé méregbe is
gurult. De nem volt mit tenni, hisz a szabályt ő hozta. Henry
pontosan azt tette, amiben megállapodtak.
Aztán az eset megismétlődött: Camilla közeledett a
kielégüléshez, mire Henry visszavonult.
Ahogy úriemberhez illik.
Végül odáig vitte a dolgot, hogy Camilla többé nem volt
képes megtartóztatni magát. Nem semmi! Nőknél ritka eset,
hogy a kielégülés „visszafordíthatatlanul” következik be,
úgy, ahogy a férfiaknál a magömlés. Nem akármilyen
teljesítmény, ha valakinek sikerül annyira felizgatnia a női
partnerét, hogy az képtelen „visszatartani” a kielégülést.
Amikor ilyen történeteket hallok, mindig megerősödöm
abban a hitemben, hogy a szextanácsadóé a legszebb munka
a világon.
 Ítélkezés nélkül 1: „Ok nélkül”

Gyakran találkozom azzal az elgondolással, hogy ha valamely

kellemetlen érzést nem lehet megszüntetni, akkor a legjobb
megszabadulni tőle, és nem érezni többé.
Súlyos tévedés!
Ha a kellemetlen érzéseiddel nem tudsz mit kezdeni, akkor
nem kell mást tenned, mint hogy hagyod lecsengeni őket,
engeded, hogy lezáruljon a ciklus. Csak így szabadulhatsz meg
tőlük végleg.
Egyik kollégámmal, Jannel egy alkalommal az
ítélkezésmentes hozzáállásról szóló kutatásokról beszélgettem;
elmesélte, mi történt vele a hétvégén, és hogy miért tartja
figyelemre méltó tapasztalatnak a történteket. Azon kapta
magát, hogy aránytalanul felkapja a vizet mindenféle
apróságon, például azon, hogy nem találta a bélyeget, amit a
kezében lévő borítékra akart felragasztani. Később rájött, hogy
természetesen nem a bélyeg miatt volt olyan ideges. Az
ingerültsége még előző éjjel kezdődött, amikor olyan filmet
nézett, amelynek főszereplője nőgyűlölő idióta volt. A  film
hozta elő a régi emléket: vagy húsz évvel korábban Jan is
összeakadt egy ilyen nőgyűlölő alakkal.
– És? Mihez kezdtél a régi érzéssel? – érdeklődtem.
–  Azt mondogattam magamnak, hogy nincs értelme ezen
idegeskednem, hiszen az az alak rég eltűnt az életemből.
–  Szóval jól összeszidtad magad, mi? Ezzel rendesen
beletapostál a fékbe.
– Mégis mit kellett volna tennem? Legyek dühös valakire, akit
húsz éve nem láttam?
A  fenyegetés – a nőgyűlölő barom képében – többé nem volt
már a színen, hogy harcolni lehessen vele vagy menekülni
kelljen előle, ám az érzés, amit maga után hagyott, nem múlt el.
Tényleg, Jannek mihez kellett volna kezdenie?
Hagyhatta volna, hogy lezárulhasson a ciklus.
A  fantomfélelem továbbra is ott bujkált benne, csak már nem
volt kire vonatkoztatni, mert akihez kötődött, rég eltűnt az
életéből.
Az a baj, hogy többségünket nem tanítanak meg arra
idejében, hogyan kezeljük az efféle érzéseket, így némi
gyakorlást igényel a dolog. Ha olyan érzések kínoznak, amikkel
nehezen tudunk bármit is kezdeni, hiszen semmit sem tudunk
tenni azzal, ami kiváltotta őket, az agyunk meg fogja találni a
módját, hogy mégiscsak tegyen valamit az ügyben: olyan
szituációt keres, amelyre „ráhúzhatja” a régi, immár célját
vesztett érzést.
Valóban, annak nincs értelme, hogy dühös légy valakire, aki
rég nincs már a közeledben. Csak engedd, hogy a harag, a düh
végigjárja az útját, és végül lecsengjen. Nem számít, hogy mi a
tárgya; a lényeg, hogy ez a múlt maradványa, amelyet ki kell
dolgoznod magadból. Nem kell a gázra lépned, nem kell
erősítened magadban, de ne taposs a fékbe sem. Tudatosítsd a
haragot, és engedd útjára. Ne hadakozz ellene; hagyd, hogy
végigsöpörjön rajtad, mint a forró sivatagi szél.
 Ítélkezés nélkül 2: A trauma gyógyulása

A  trauma hatását úgy kell elképzelned, mintha valaki betört

volna a kertedbe, és a növényeket, amiket éveken át féltő
gonddal nevelgettél, kitépte volna a földből. A  traumát
súlyosbítja, ha az, aki letaposta a kertedet, nem idegen, hanem
olyasvalaki, akiben megbíztál. Úgy érzed, elárultak, gyilkos
haragot érzel, gyászolod az elpusztult kertet, és félsz, hogy soha
többé nem hajtanak ki már a növényeid.
Pedig ki fognak hajtani újra. A kert mindig magához tér, ilyen
a természete.
A  gyógyulást azzal segítheted elő, hogy hagyod a kertedet,
hadd legyen olyan, amilyen. Meghagyod abban az állapotban,
amiben éppen van, és nem várod tőle, hogy olyan legyen,
amilyen volt, vagy amilyennek a jövőben látni szeretnéd. És
hogy mi segít mindebben téged? A  tudatos jelenlét és az
önmagad iránti szolidaritás: az, hogy megértéssel és
együttérzéssel fordulsz magad felé. A  türelem. Hogy azt is
elfogadod, ha pillanatnyilag nem érzed jól magad a bőrödben.
A  gyógyulás fájdalommal jár. Ha eltöröd a lábad, sokat kell
szenvedned, mire meggyógyul; nemcsak a fájdalom gyötör,
hanem a viszketés, a gyengeség is. A  fájdalom a baleset
pillanatától kezdve jelen van, és csak lassan, nagyon lassan
szűnik. Ez így természetes.
A  testi fájdalom csillapítása a gyógyulás folyamatát nem
befolyásolja. Ám ha az érzelmi traumát próbáljuk
„elzsibbasztani”, egy időre ugyan megszabadulhatunk a
fájdalomtól, de arra az időre a gyógyulás folyamata is leáll.
Bizonyára vannak olyan emberek is, akik súlyos szenvedés
nélkül is képesek túljutni a gyász periódusán, de többségünk
számára a mentális gyógyulás bizony fájdalommal jár.
Sajnálom, de ez az igazság.
A  munkám során olyan pácienssel is kapcsolatba kerültem,
aki nemi erőszak áldozata lett. A gyógyulási folyamat kezdetén
tartott, amikor megismerkedtünk. Gyakori dührohamok,
kétségbeesés, bénultság – a szokásos tünetek őt sem kerülték el.
A  szorongástól egy pillanatra sem tudott szabadulni. Noha
régóta gyakorolta már a meditációt, érzelmei túlságosan
intenzívek voltak ahhoz, hogy megbirkózzon velük; ahogy
mondani szokás, se kiköpni, se lenyelni nem tudta őket.
Kétségbeesés és reménytelenség kínozta. Folyton azt kérdezte,
mit tegyen, mihez kezdjen a kezelhetetlen fájdalommal, hogyan
vessen véget neki.
– Nem mondhatok mást – feleltem –, mint hogy minden, amin
most keresztülmész, az összes ellentmondásos érzésed,
fájdalmad a gyógyulási folyamat természetes része. Mindenki
másképp éli meg ezt a szakaszt, és senki sem tudja
megmondani, meddig tart. Egy ideig biztosan nagyon rossz lesz
még, aztán fokozatosan enyhül majd. Egyet azonban biztosra
mondhatok: nem ismerek olyan túlélőt, aki végül ne tudott
volna kikeveredni a gödörből.
Üldögéltünk, hallgattunk, vártam, hogy hozzászokjon a
gondolathoz, hogy nem lehet tudni, mikor ér véget a fájdalmas
szakasz, és hogy akkor teszi jól, ha hallgat a testére meg a
szívére, mivel azok pontosan tudják, mennyi időt vesz igénybe a
gyógyulás munkája. Végül így folytattam:
–  Tudod, olyan ez… mintha egy rémült madárkát tartanék a
tenyeremen. Ha siettetem, unszolom, hogy repüljön már, még
jobban megriad. Szinte megbénul. Ha viszont türelemmel
kivárom, egyszer csak megrázza magát, és elrepül.
Hát így.
 Ítélkezés nélkül 3: Fájdalom

Mindössze két olyan, szexualitással kapcsolatos jelenség létezik,

amit „abnormálisnak” minősítek: a beleegyezés hiányát és a
fájdalomokozást (kivéve azt az esetet, ha a partner kifejezetten
akarja a fájdalmat). Ha a résztvevők önszántukból és szívesen
vesznek részt olyan cselekményben, amely bizonyos
fájdalommal jár, akkor minden, amit tesznek, normálisnak
tekinthető. A  szándékos, a másik által nem kívánt
fájdalomokozás azonban – akár a behatoláskor, a nemi szervi
kontaktus során vagy más helyzetben – nem természetes.
Az efféle fájdalom kezelésének kulcsa az érzetek
ítélkezésmentes tudatosításában rejlik.
Nem könnyű helyzet, mivel egyfelől az ítélkezésmentes
tudatosság a nemi élettel kapcsolatos fájdalom gyógyulásának a
kulcsa, másfelől azonban sok nő hisz abban, hogy a szexszel
együttjáró fájdalom természetes, az élet része. Ne foglalkozz
vele, igyál meg egy pohár bort, és kész. Lehetünk-e
ítélkezésmentesen tudatában a saját fájdalmunknak úgy, hogy
egyúttal komolyabban vesszük annál, mint ahogyan a kulturális
mintáink sugallják?
Alkalmam volt beszélgetni Caroline Pukall-lal, a When Sex
Hurts: A Woman’s Guide to Banishing Sexual Pain [Ha fájdalmas
a szex: kézikönyv nők számára] című könyv szerzőjével, aki
rámutatott: a nők egy része eltűri a szex közben jelentkező
fájdalmat, „mivel abban a hiszemben él, hogy bizonyos
fájdalom együtt jár a szexszel”.
–  A  nők fájdalomtűrő képessége és hajlandósága egyébként
nemcsak a nemi élettel kapcsolatos fájdalom esetében nagyobb
a kelleténél, hanem az élet más területein is – folytatta Pukall. –
Tűrnek, mert azt hiszik, hogy nincs más választásuk, úgysincs
megfelelő gyógymód a bajukra (van!), vagy hogy a kezeléssel
járó procedúra nem éri meg a pénzt és a fáradságot (megéri!).
Az egészségügyi szakemberek pedig olykor még erősítik is
ezeket a képzeteket azzal, hogy nem veszik komolyan a páciens
fájdalmát, vagy azt gondolják, hogy ha nincs fertőzés vagy
sérülés, akkor a fájdalmat csak „beképzeli magának” a páciens.
Ha a nők és az egészségügyi szakemberek ugyanolyan
kritériumokat érvényesítenének a nemi szervi fájdalommal
kapcsolatban, mint a férfiak hasonló természetű fájdalmai
esetében, akkor a nők habozás nélkül orvoshoz fordulnának.
A  nők nagyobb tűrőképessége, magasabb fájdalomküszöbe
tanult magatartás. Ha tudatában vagyunk ennek a ténynek,
akkor azt is megértjük, hogy miből fakad, és hogy korántsem
biztos, hogy mindennek így kell lennie.
Az ilyesmi mindig felháborít: egy kerekesszékben ülő nő az
egyik előadásom után odajött hozzám, és elmondta, most első
ízben hallott arról, hogy a vaginizmus – a medencefenék
izomzatának elhúzódó görcse, amely rendkívül fájdalmassá,
sok esetben lehetetlenné teszi a behatolást – gyógyítható. Az
orvosai sosem mondták neki.
Miért nem? Talán mert nem is tudott róla az orvos. Vagy
kínosan érintette, hogy a szexről kell beszélnie egy
kerekesszékes nővel, akinek pedig éppen olyan joga van az
örömteli nemi élethez, mint más nőknek. Nem tudom, de
egyfolytában azon töröm a fejem, hogy azok az orvosok vajon
akkor is figyelmen kívül hagyták volna-e egy huszonegynéhány
éves, kereskesszékhez kötött páciensük panaszait, ha
történetesen férfi az illető.
Lássuk, milyen fiziológiai jelenségek állnak a fájdalom
hátterében!
A fájdalom minden fajtája az agyban keletkezik, válaszként a
test bizonyos jelzéseire, amely jelzések pedig valamilyen
veszélyre figyelmeztetnek.{211}
A  fájdalom annak a jele, hogy az agy érzékeli a veszélyt, és
figyelmeztet, hogy esetleg segítségre lehet szükséged. Ha a saját
érzékelésedre hallgatsz ahelyett, hogy a kulturálisan átörökített
kritériumokat vennéd figyelembe mint a szexszel kapcsolatos
viselkedés legmegbízhatóbb forrását, akkor képes leszel
„meghallani” és komolyan venni a jelet, amit az agyad küld.
A figyelmeztetést, hogy segítségre van szükséged.
A  nők szexuális eredetű fájdalmainak megismerését és
megértését részben az hátráltatja, hogy a fájdalom hátterében
rendkívül sokféle ok állhat a szövetek sérülésétől kezdve
(például a szülés vagy az allergiás eredetű kontakt ekcéma
esetén) a menopauzával együtt járó hormonális változásokon
át, amelyek hüvelyszárazsághoz és a nyálkahártya
sorvadásához vezethetnek, egészen a legújabban felfedezett
okokig, mint amilyen a központi idegrendszer túlérzékenysége,
amely többnyire gyermekkori bántalmazás vagy elhanyagolás
következményeképpen alakul ki.{212}
A fájdalom súlyosságának megítélésénél nem az számít, hogy
valaki milyen erősségű fájdalmat érez, hanem hogy miként
viszonyul a fájdalomhoz, vagyis milyen a fájdalomtűrő
képessége. Az ítélkezésmentesség ebben az esetben sem a
megoldásról való lemondást jelenti, pusztán azt, hogy
önostorozás nélkül, együttérzéssel fordulunk a tények felé. Az
ítélkezésmentes megközelítés lehetővé teszi, hogy segítséget
kérj, ha szükségét érzed.
 Ítélkezés nélkül 4: Élvezet

Beszéltünk arról, hogy a frusztráció, a fájdalom és a trauma

ítélkezésmentes megközelítését gyakorolni lehet. Mégis, a nők
többsége számára a gyönyör elfogadása a legnehezebb; minél
intenzívebb a gyönyör, annál intenzívebb erőfeszítést teszünk,
hogy a „kellene” típusú állítások kalodájába zárjuk.
Emlékszel még a svédasztal metaforájára az 5. fejezetből?
Amelyről elveheted, ami csak tetszik, amiből meg nem kérsz,
azt otthagyhatod. Azt is mondtam akkor, hogy mindannyian
más és más tányérral a kezünkben lépünk a svédasztalhoz.
Rengeteg nő azonban nem azt veszi el az asztalról, amit kedvel,
hanem amiről azt gondolja, a partnere kedveli, vagy amiről úgy
gondolja, azt „kellene” kedvelnie. Nyilván a nyers salátát
kellene előnyben részesítened zsírszegény öntettel, és nem a
cukrozott pekándiót, és ha egy jó nagy adag „tiltott” ételt
pakolsz a tányérodra, elítélő pillantások kereszttüzébe kerülsz.
Így aztán ösztönösen letiltasz magadnak mindent, ami örömet
okoz. És ha emiatt szenvedsz, hát… emelje fel a kezét, akinek
nem azt tanították, hogy a szenvedés – erény.
A  szenvedés nem erény, a gyönyör pedig nem bűn. Egész
életünkben hazudtak nekünk.
Tapasztalatom szerint a nők nehezebben sajátítják el a
gyönyör ítélkezésmentes megközelítését, mint a kényelmet vagy
a fájdalmas impulzusok ítélkezésmentes megközelítését. Olyan
ösztönösen utasítjuk el a gyönyört, hogy észre sem vesszük.
Évekkel ezelőtt volt egy hallgatóm, aki hónapokig depresszióval
küzdött, amiből lassan kezdett kilábalni, annyira, hogy néha
egy-egy örömteli pillanatot – mondjuk egy kis sütkérezést a
napon vagy a barátok társaságát – is megengedett magának.
–  Úgy érzem, mintha valami rosszat tennék – számolt be az
érzéseiről. – Egyszerűen helytelennek tűnik, hogy jól érzem
magam, amikor annyi a baj a világban.
Emlékeztettem korábbi beszélgetéseinkre arról, hogy az
ítélkezésmentes szemlélet a depresszióval való megbirkózás
egyik kulcsfontosságú eleme.
– Az örömre is ugyanez vonatkozik. Az örömmel kapcsolatban
is tartózkodnod kellene az ítélkezéstől. Az öröm nem helyes
vagy helytelen, hanem olyasvalami, ami egyszerűen
megtörténik veled. Nem kell szégyenkezned miatta, amiatt sem
kell aggódnod, hogy elmúlik, és soha többé nem jön vissza, nem
kell tenned semmit, csak hagyni, hogy legyen…
Kétkedőn pillantott rám, és amikor néhány hét múlva újra
találkoztunk, így fordult hozzám:
–  Kipróbáltam azt a dolgot az ítélkezésmentes örömmel, és
hát…
Az ajkába harapott, szeme megtelt könnyel.
Vártam.
Hosszú szünet után szipogva így folytatta:
– Ha nem ítélkezel felette, növekedni kezd…
Pontosan így van. Ha ítélkezés nélkül fordulsz a szenvedés
felé, a sebek gyógyulni kezdenek, a fájdalom enyhül. Ha
ítélkezés nélkül fordulsz az öröm felé, növekedni kezd, és kitölti
a teret, melyet egykor az ítélkezés foglalt el. Nem tudom, miért
van ez így, de ez az igazság az ítélkezéssel és annak hiányával
kapcsolatban.
–  Miért nem mondtad, hogy így lesz? – nézett rám
szemrehányóan.
– Ha mondtam volna, elhiszed?
– A fenébe is… nem – húzta el a száját. – De most már örülök,
hogy így van.
– És mit érzel azzal kapcsolatban, hogy örülsz az örömnek? –
szegeztem neki a kérdést.
Égre emelte a szemét – nem volt világos, hogy nekem szól-e ez
a gesztus vagy önmagának –, aztán így felelt:
–  Hát, ha így fogod fel, akkor teljesen normális dolognak
tűnik.
Mert az is. Normális. Ez persze nem jelenti, hogy könnyű is.
Sokunkat arra tanítottak, hogy az öröm önző, bűnös dolog, de
legalábbis időpocsékolás, esetleg olyasmi, amit szégyellni kell.
Hogyan is mernénk bevallani valamiről, hogy jó érzés, hogyan
is mernénk élvezni valamit, amikor ehelyett inkább másokkal
kellene törődnünk, például a partnerünkkel, és azon kellene
igyekeznünk, hogy megfeleljünk az elvárásainak?
Csakhogy az öröm, a gyönyör nem más, mint út önmagadhoz,
éned valódi centrumához. Az öröm akkor lesz a tiéd, ha sikerül
őszinte kapcsolatot kialakítanod önmagaddal, énednek azon
részével, amit a legjobban szeretsz. Hogy miért? Mert az öröm
és a gyönyör csak olyan kontextusban jöhet létre, amelyet az
agyad biztonságosnak ítél; amelyben tökéletesen önmagad
lehetsz, szégyen és megfelelni akarás nélkül. Az eksztázis akkor
jön el, amikor magunk mögött hagyunk mindent, ami nem
gyönyörködtet bennünket, vagy nem kelti fel a
kíváncsiságunkat. Az eksztázis akkor jön el, amikor feltétel
nélkül átadjuk magunkat az örömnek. Amikor megengedjük
magunknak, hogy örömöt, gyönyört érezzünk. Ehhez pedig az
ítélkezésmentes tudatosítás jelenti az első lépést.

Merritt remekül ért ahhoz, hogy pontosan az ellenkezőjét

csinálja annak, amire számítana az ember. Az önbizalmát
nem a saját élvezete, hanem a partnerének szerzett élvezet
hozta meg. Akkor fedezte fel magában az érzéki nőt, amikor
megengedte magának, hogy ne legyen érzéki. Akkor élte át a
legtisztább gyönyört, amikor felhagyott a próbálkozással,
hogy gyönyört érezzen.
–  Olyan ez, mint amikor bejössz a kinti hidegből, ahogy
átfagyott a kezed. Eleinte fáj, de aztán átmelegszik. – Így
jellemezte az érzést, amit akkor élt át, amikor elengedte a
nemiséggel kapcsolatos külső, öröklött elvárásokat, és
kitárta a kaput a valódi, saját érzékisége előtt. – Azt hinnéd,
egy középkorú leszbikus túl van azon, hogy megegye
mindazt a maszlagot, amit a női szexualitásról összehord a
világ. De azért így is nehéz elengedni ezeket az elvárásokat.
– Érzékeny gátlórendszered van – mondtam –, márpedig a
gátlórendszered sokkal régebbi kísérője az életednek, mint a
feminista nézeteid.
Végül álljon itt még egy történet Merrittről – az utolsó:
Merritt és Carol nem sokkal a lányuk érettségije után
házasodtak össze. A  gyerek – akire természetesen már a
középiskolában szakavatott szextanácsadóként tekintettek
a társai – leánybúcsút rendezett a két mamájának. Az olyan
praktikus ajándékok mellett, mint a kertészeti áruházban
beváltható ajándékkártya meg az új törülközők, a mamák
ajándékcsomagot is kaptak a lányuktól: a masnival átkötött
kis kosárkában bor, illatgyertyák és masszázsolaj lapult.
 –  Hihetetlen! – csóválta a fejét Merritt. – A  gyerekem
randikellékeket ajándékoz a szüleinek!
– Ugyan már, anya! – forgatta a szemét a lányuk. – Hiszen
nem dildót vagy mit tudom én, korbácsot kaptál!
Merritt és Carol erre rákvörös arccal tessékelte ki a
„gyereket” a konyhába mosogatni. Csakhogy a lány
folytatta:
– Ne vicceljetek, hiszen a huszonegyedik században élünk!
Mindenki tudja, hogy queerek vagytok, és néha meztelenre
vetkőztök, mert szerelmesek vagytok egymásba. Szokjatok
már hozzá!
Merritt és Carol évtizedeken át mást sem próbált, mint
hozzászokni ehhez a helyzethez.
 Ítélkezés nélkül 5: Könnyes búcsú az
elvárásoktól

Vannak, akiknek elég, ha ismerik az igazságot, és máris

könnyedén megválnak a régi, nyomasztó mítoszoktól. Mások
viszont hiába tudják, mi az igazság, az ítélkezéstől nem tudnak
szabadulni. Ismerik az igazságot, de ítéletet mondanak felette.
Ha ráébrednek, milyen mélyen gyökerezik bennük az önmaguk
feletti ítélkezés késztetése, sokan képesek megváltoztatni a
hozzáállásukat, és semlegesebb, sőt pozitív módon szemlélni az
igazságot.
Olyanok is akadnak azonban, akik igen nehezen válnak meg a
régi mentalitástól. Tudják, mi az igazság. Azt is érzékelik, hogy
ítélkeznek az igazság felett. A  testük, az értelmük és a szívük
mégis görcsösen ragaszkodik a régi magatartáshoz, nem
hajlandók szakítani régi felfogásukkal, hogy örömmel
elfogadhassák az igazságot.
Miért?
A térképünk, a régi narratívánk feketén-fehéren megmondja,
hogy milyennek kellene lennie a nemi életünknek; milyen célra
kellene irányulnia, és miféle erőfeszítéseket kellene tennünk a
gyors orgazmus, a spontán vágy és egyéb ködképek elérése
érdekében. Mit jelent az, ha nem úgy működünk, ahogy
„kellene”? Azt jelenti, hogy baj van velünk. A  tényből, hogy
nemiségük nem felel meg a kezükbe nyomott „térképnek”,
egyesek arra következtetnek, hogy szexuális életük maga a
kudarc. Abnormális. Beteg, visszataszító, alkalmatlan,
sorolhatnám az abnormitás sok rettenetes szinonimáját.
Nemiségünk az identitásunk elválaszthatatlan része, ahogy az
is, hogy „rendes nőnek”, „jó kislánynak” tartjuk-e magunkat,
vagy éppen az ellenkezőjét gondoljuk. Ha te is ilyen vagy, a
mítoszoktól való megválás olyasféle érzéseket kelthet, mint az
önostorozástól való megszabadulás, ahogy azt az 5. fejezetben
leírtam. Sokan úgy érzik, hogy az efféle célok feladása azt
jelenti, hogy feladják a reményt, és beismerik a kudarcukat.
Ugyanez érvényes a vágy keletkezése, az orgazmus és a gyönyör
vonatkozásában is, sőt a szexualitáson túl az élet valamennyi
területén: legyen szó egy kapcsolat befejezéséről, a
továbbtanulásról vagy a kulturális ideálnak kevésbé megfelelő
testalkatunkról.
A  „kellene” elengedéséhez, az olyan érzésektől és
gondolatoktól való megszabaduláshoz, mint a „nem kellene
ilyennek lennem” vagy „bárcsak másmilyen lenne a nemi
életem”, arra van szükség, hogy az apró felügyelő megállapítsa,
hogy a cél, amit magad elé tűztél, elérhetetlen. Vagyis az
elengedés szükségképpen kudarcélménnyel jár. El kell
fogadnod, hogy nagy valószínűséggel soha nem leszel az az
érzéki zseni, akinek egész életedben hitted magad.
Emiatt olyan nehéz megváltoztatni a térképünket. Ez a
legnagyobb akadály, amely a nőket elválasztja az örömteli nemi
élettől. Az öröm és a gyönyör elfogadása sok esetben azt igényli,
hogy olyan vágyakat, érzéseket, vonzalmakat is elfogadjunk,
amelyeket a társadalmi megítélés szégyenletesnek tart.
A  reszponzív vágy elfogadásához talán arra van szükség, hogy
egyszer és mindenkorra búcsút vegyünk a szexuális kapcsolat
ideáltípusától, amelyről pedig egész életünkben azt gondoltuk,
hogy az egyetlen „helyes” kapcsolattípus. Képessé tesz-e az
igazság ismerete arra, hogy leszámolj azzal, ami hamis? Fel
tudsz-e hagyni azokkal a célokkal, amelyek bizonyos mértékig
az identitásodhoz tartoznak? Ehhez bizony át kell kelned a
kétségbeesés poklán, el kell siratnod a térképet, amely rossznak
bizonyult, azokkal a helyekkel együtt, amelyekre a rossz térkép
miatt sohasem találtál rá. Hogyan lehet túlélni egy ilyen
nyilvánvaló „kudarcot”? Mihez kezdjen az, aki a kétségbeesés
gödrének mélyén csücsül?
Úgy lehet a leggyorsabban kikászálódni a gödörből, ha
higgadtan azonosítod identitásodnak minden olyan elemét,
amely hazugságokra épült; ha tudatosan megéled a gyászt, amit
érzel, amikor búcsút mondasz attól az ideális éntől, akivé egész
életedben válni szerettél volna. Ha tudatosítod a haragot is,
amit amiatt érzel, hogy oly sokáig hazudtak neked. Tudatosítsd
mindezt, de ítélkezés nélkül. Engedd magadhoz az igazságot!
Ahogy a 4. fejezetben láttuk, az érzelmek alagutakhoz
hasonlítanak: ahhoz, hogy a végén meglássuk a fényt, át kell
kelnünk a sötétségen. Ez néha nem is olyan nehéz, máskor meg
pokolian fájdalmas. Ha le kell mondanod a régi célról, az néha
olyan, mintha az egész önazonosságodról kellene lemondanod.
Nem könnyű feladat; bizonyos része egyenesen gyötrelmes. De
mindig megéri, mert az alagút végén ott vár a végső jutalom: te
magad.
 „Normálisnak érzem magam”

Térjünk most vissza Ms. B.-hez, akit a fejezet elején emlegettem.

Mit gondolsz, mi Ms. B. célja? A  gyönyör? A  partneréhez való
kötődés? Önmaga felfedezése?
A  kevés információ alapján, ami rendelkezésünkre áll vele
kapcsolatban (és amit a nők szexuális szocializációjáról
tudunk), úgy tűnik, hogy Ms. B. tudattalanul arra törekszik,
hogy alkalmazkodjon az elvárásokhoz, a társadalmi ideálhoz.
Hogy spontán vágyat érezzen, hogy a közösülés során érje el a
kielégülést. Röviden: hogy „normális” legyen.
Mostanra tudjuk már, hogy „normalitás” nem létezik,
pontosabban mindannyian normálisak vagyunk. Mindannyian
ugyanazokból az elemekből vagyunk összerakva, csak másként
működünk. Nincs két egyforma közöttünk.
Mégis mindannyian „normálisak” akarunk lenni.
Ha a nemiségről van szó, valójában az is normális, ha néha
kicsit aggódunk amiatt, hogy normálisak vagyunk-e. Igen, az,
hogy aggódsz a normalitásod miatt, az egészen… normális.
De miért a „normalitás” a cél? Mire vágyunk valójában,
amikor normálisak akarunk lenni?
Amit állítani fogok, azt nem tudom közvetlen tudományos
bizonyítékokkal alátámasztani; őszintén szólva nem is vagyok
biztos abban, hogy miféle bizonyítékra volna szükség ebben az
esetben. Azt azonban meg tudom osztani veled, amit a
hallgatókkal, szakemberekkel, újságírókkal és idegenekkel
folytatott beszélgetésekből évtizedek alatt sikerült leszűrnöm: a
normalitás vágya nem más, mint a vágy, hogy tartozz valahova.
Emlékszel, mit mondott Camilla az 1. fejezetben? „Mert
mindannyian szeretnénk tartozni valahova.” Tudni akarjuk,
hogy biztonságban vagyunk, hiszen a közös emberi tapasztalat
összeköt bennünket másokkal; a térképünk ugyanaz, amit
mások is a kezükben tartanak.
Ha olyan helyen találjuk magunkat, amit nem lelünk a
térképen, ha olyasmit élünk át, amit nem tudunk elhelyezni a
hasonló tapasztalatok keretében, akkor elbizonytalanodunk. Az
ismeretlen táj mindig kockázatot rejt, ahol hiába keresünk
biztonságot. A  4. fejezetben esett szó az „elvesztem/otthon
vagyok” kettősségéről. Ismeretlen terepen járva úgy érezzük,
hogy veszély fenyeget bennünket. A stresszválasz bekapcsol, és
olyanok leszünk, mint Iggy Pop patkánya: minden ingert
potenciális fenyegetésként érzékelünk.
Ám ha valaki odajön hozzánk, és megszólít: „Nincs semmi baj,
látod, ez a hely rajta van a térképeden. Hozzátartozik a
birtokodhoz”, akkor megnyugszunk. Tudni fogjuk, hogy
továbbra is otthon vagyunk, biztonságban. Ide tartozunk.
Amikor azt kérdik tőlem: „Normális vagyok?”, akkor
voltaképpen azt szeretnék tudni: „Ugye ide tartozom?”
A  válasz: igen. A  testedhez tartozol. A  világhoz tartozol.
A születésed pillanatától fogva ide tartozol, ez az otthonod. Nem
kell kiérdemelned azzal, hogy alkalmazkodsz a kívülről rád
erőltetett szexuális normákhoz.
Ha nem az a célod, hogy „normális” legyél, hanem az, hogy
tartozz valahova, akkor nyert ügyed van, mert máris ide
tartozol.
Évekkel ezelőtt egy kis rajzot ragasztottam az irodám ajtajára,
hogy mindenki láthassa, aki átlépi a küszöböt. Öreg buddhista
szerzetest ábrázolt a rajz, aki egy fiatal szerzetes társaságában
üldögélt. A rajzhoz a következő szöveg társult, az öreg szerzetes
szájába adva: „A »majd« sosem jön el. Nincs semmi más, csak a
»most«.”
Számomra ez a két rövid mondat nem más, mint a
diszkrepancia-redukció és a sebességkritérium tömör
összefoglalása. Arra int, hogy a benned élő apró felügyelőt meg
kell tanítanod arra, hogy élvezze a jelent, ahelyett, hogy folyton
a jövő felé taszigálna téged. Első hallásra szokatlan gondolatnak
tűnhet, de mi lenne, ha a nemiség tekintetében is követnéd a
„nincs majd, csak most van” filozófiáját? Ha az, ahogy most,
életednek ebben a szakaszában éled meg a szexualitást, lenne a
cél, amit magad elé tűzöl? Ha elhinnéd, hogy minden úgy van
jól, ahogy van?
Amikor felteszem ezt a kérdést, beszélgetőpartnereim a
ragyogó mosolytól a hirtelen feltörő zokogásig a lehető
legváltozatosabb módon reagálnak.
Ha arra a gondolatra, hogy a nemiséged jelenlegi állapota az
igazi, felcsillan a szemed, akkor nincs sok feladatod. Remélem,
ez a könyv hozzájárul majd ahhoz, hogy még több örömet találj
a szexualitásban.
Ha bánatot, szégyent, kétségbeesést, haragot,
bizonytalanságot, frusztrációt vagy félelmet kelt benned az a
gondolat, hogy nemi életed mostani állapota az, ami számodra
adatott, akkor készülj fel rá, hogy mielőtt megtalálnád az igazi
örömöt, át kell menned a félelmen, haragon és gyászon, amely
elválaszt az igazi szenvedélytől. Ez bizony nem könnyű, de
igenis lehetséges, és hiszek abban, hogy megéri.
Sose feledd: amikor megszülettél, a téged körülvevő világ
döntötte el, hogy mit tanít neked a saját testedről. Megtaníthat
arra, hogy örömmel és magabiztosan fordulj a tested felé. Hogy
a tested és a nemiség öröme a legszebb ajándék, amit kaphattál.
Ám arra is nevelhet, hogy elégedetlenül, szigorúan kritikus
szemmel nézd a tested, és gyanakvással szemléld a szexualitás
világát. Arra is taníthat, hogy olyasmit várj el a saját
nemiségedtől, ami nem felel meg a valódi természetednek.
Elmesélheti, hogy mi minden vár rád a nemiség világában, de
előfordulhat, hogy ezek a történetek hamisak. Sokszor hazudtak
neked, és ez engem roppantul bosszant. Dühös vagyok a világra,
amiért hazudott neked, és azon munkálkodom, hogy olyan
világot teremtsek, amelyben a nők többé nem hazugságokat
tanulnak a saját testükről.
A  sérüléseket, amelyeket a világ okozott neked, nem
tüntethetem el.
De a gyógyulásukhoz hozzájárulhatunk.
Ahogy a nemi szerved, úgy az egész nemiséged is úgy szép és
tökéletes, ahogy van. Normális vagy és szép. Ezért amikor azon
kapod magad, hogy a nemi életed elégedetlenséget szül benned,
amikor szégyent, frusztrációt vagy gyászt érzel, próbáld tetten
érni azokat a hazugságokat, amikkel a társadalmi közeged
etetett téged. Haragudj nyugodtan, csak a haragodat ne
önmagad ellen fordítsd, hanem az ellen a kultúra ellen, amelyik
félrevezetett. Ne amiatt gyászolj, mert valamiben eltérsz a fiktív
ideáltól, hiszen az teljes mértékben véletlenszerű és
kultúrafüggő, és akár az elnyomás eszköze is lehet; gyászold
inkább azt az együttérző világot, amit megérdemeltél volna,
amikor megszülettél, mégsem kaptad meg.
Ha az a célod, hogy elfogadhasd az érzéseidet, bármilyenek is
legyenek, akkor ezt a célt nem a külvilág megváltoztatásával
fogod elérni. Éld át az érzéseidet, hogy lecsenghessenek,
feloldódhassanak, és helyet adhassanak az új érzéseknek. Ha
megéled a gyászt, és elbúcsúzol attól a szexuális ideálképtől,
akinek mások szerint lenned „kellene”, megszabadulsz attól a
fantomképtől is, amely túlságosan sokáig foglalta a helyet a
személyiségedben. A  fantom elengedése helyet teremt valódi
személyiségednek, és ha elég sokan leszünk, akik eljutunk idáig,
akkor lassan, lépésről lépésre a világ is megváltozik majd.
Hidd el, nemiséged jelenlegi állapota az igazi állapot, amely
akkor is – sőt éppen akkor! – tökéletes, ha nem olyan,
amilyennek a hagyomány értelmében lennie „kellene”.
Nem tudhatom, hogy olyan vagy-e, mint Olivia, vagy inkább
Camillára, Laurie-ra, esetleg Merrittre hasonlítasz. Az is lehet,
hogy egyikükre sem; nem hasonlítasz senkire, akivel életemben
találkoztam. Nem tudom, hogy könnyen felismered-e a
kontextus összetevőit, és mennyire állsz készen arra, hogy olyan
környezetet teremts magadnak, amelyből a vágy és a gyönyör
fakad. Nem tudhatom, mennyire érzed otthon magad a saját
nemiséged világában, a saját kertedben. Egyet azonban biztosan
tudok: ott te vagy a kertész. Azt is tudom, hogy minél inkább
elfogadod a kertedet olyannak, amilyen, annál bőségesebben
terem majd. Tudom, hogy úgy vagy szép, ahogy vagy, és hogy
képes vagy az örömteli nemi életre. Tudom, hogy normális vagy.

A nagy változást követően Laurie és Johnny boldogan éltek,

míg meg nem haltak. Az élet persze nem áll meg, és Laurie-
val most is előfordul, hogy kimerültnek érzi magát, most is
vannak olyan időszakai, amikor a teste látszólag tökéletesen
alkalmatlan a gyönyör átélésére. A változás azonban három
szempontból is tartósnak bizonyult.
Először is, megtanulta ítélkezésmentes módon szemlélni a
saját érzéseit, aminek köszönhetően együttérzéssel és
megértéssel fordul önmaga felé, éppen úgy, ahogy a
szeretteivel teszi. Megtanult örülni az örömnek, élvezni az
élvezetet, jól érezni magát amiatt, hogy jól érzi magát.
Másodszor, bár a stresszfaktorokat természetesen nem
tudta teljesen kiiktatni az életéből, kellő tudatossággal és
odafigyeléssel képes volt csökkenteni magát a stresszt,
lezárni az élet által kiváltott stresszciklust. Például
megengedte magának, hogy néha alaposan kisírja magát.
Vagy az utolsó cseppig kihasználta a zuhanyozás
stresszoldó hatását: arra figyelt, hogyan simogatja bőrét a
meleg víz, és ahelyett, hogy kapkodva vitte volna fel a
testápolót a bőrére, mintha csak a tepsit kenné ki zsírral,
odafigyelt arra is, hogy milyen kellemes érzés, mikor a bőrét
ápolja, és mennyire meghálálja a teste a törődést. Edzés
közben a stresszt úgy képzelte maga elé, mint a
narancsszínű szörnyet a Tapsi Hapsi című rajzfilmből,
akinek Tapsi Hapsi a körmét reszelgeti; elképzelte, hogy
elrohan a szörny elől, egyenesen Johnny karjaiba. Egyre
élvezetesebbnek találta a stressz levezetésével járó
feloldódást, mindenesetre többé nem a szenvedés forrását
látta benne.
Végül pedig sokkal elfogadóbb lett önmaga iránt, amikor
azon kapta magát, hogy a saját testét bírálja, vagy
bűntudatot érez valami miatt, amiben örömét leli. Nem
akart mindenáron megszabadulni az efféle gondolatoktól,
pusztán leszögezte, hogy megint túlzottan kritikus
önmagával szemben. Ítélkezés nélkül vette tudomásul a
tudatában zajló folyamatokat.
Ki tudja, mennyire lettek volna tartósak ezek a
változások, ha Johnny nem ismeri fel, miféle lehetőségeket
tartogatnak a számára.
Amikor megértette, mit jelent a gátlások kikapcsolása a
nemi életük szempontjából, egyre több olyan dolgot vett
észre, amivel elősegítheti, hogy Laurie-nak ne kelljen a fékbe
taposnia. Olykor olyan egyszerű dolgokat, mint a mosogatás
vagy a konyhapult letörlése. Máskor azzal fordult Laurie-
hoz: „Tudod, mit? Ma este nem pörgünk azon, hogy
szeretkezzünk-e, vagy sem; csak heverészünk és
beszélgetünk.” Esetleg szabaddá tette Laurie számára az
egész estét, hogy bőven legyen ideje kikapcsolni.
Ha hevesebb vérmérsékletű, esetleg azt gondolhatta
volna: „De hát miért nem kíván úgy engem, mint én őt?”
Mindenféle negatív gondolatai támadhattak volna a
partnerével szemben. De Johnny megértette: nem arról van
szó, hogy Laurie kívánja-e a szexet, vagy sem, hanem arról,
hogy sikerül-e megfelelő kontextust teremteniük a szexhez,
vagy sem. Valójában tehát az a kérdés, hogy sikerül-e
megfelelően berendezniük az életüket úgy, hogy az
mindkettejük számára előnyös legyen. Foglalkoztatni kezdte
a kérdés, hogy miként lehet kikapcsolni a gátló tényezőket.
Érdeklődni kezdett az iránt, miként tudja növekedésre,
virágzásra serkenteni, és termőre fordítani Laurie kertjét.
Látni akarta, hogy a meleg napfény és a langyos eső hogyan
növeszti magasra Laurie növényeit, magasabbra még a
 kerítés falainál is.

Az öröm a legkeményebb dió. Meg kell vallanom, hogy ennél a

könyvnél is az örömről és gyönyörről szóló fejezet megírása
jelentette a legnehezebb feladatot. A  gyönyör ugyanis minden,
csak nem egyszerű és magától értetődő. Nem úti cél, és nem is
maga az utazás, sokkal inkább az az érzés, amit a valódi
erotikus éned felé vezető utazással kapcsolatban érzel. Jogod
van hozzá és okod van rá, hogy szeresd a saját erotikus lényedet
olyannak, amilyen, akkor is – különösen akkor! –, ha nem olyan,
amilyennek lennie „kellene”.
Jómagam a módszerességben és a bizonyítás fontosságában
hiszek; meg akarom ismerni agyunk működésének a gyönyörrel
kapcsolatos folyamatait. A  tudomány bőséggel szolgál
bizonyítékkal, és én mindent megtettem azért, hogy ebben a
könyvben hozzáférhetővé tegyem ezeket a számodra. De a
tudomány csak egy bizonyos határig tud elkísérni bennünket
ezen az úton. A  huszonöt éves szextanácsadói munkám során
azt tanultam meg, hogy az öröm akkor lehet a tiéd, amikor a
tudás határára érve nem félsz átlépni az ismertből az
ismeretlenbe, ahol az igazság rejlik.
Sokszor mondtam már: bízz a testedben. A  testedbe vetett
bizalom vezessen, amikor fejest ugrasz az ismeretlenbe.
Örömteli ugrás lesz, meglátod.

Dióhéjban

• A nemi életed kiteljesítéséért azzal tehetsz a legtöbbet, ha

 olyannak fogadod el a nemiségedet, amilyen, akkor is, ha
másra számítottál, vagy mást tartanál „helyesnek”.
•  A  régi, lejárt szavatosságú kulturális normáktól való
megszabadulás időbe telik, és gyakran fájdalommal jár;
az apró felügyelő bizony sokszor megpróbál majd a
kétségbeesésbe kergetni.
•  Ha sikerül megszabadulnod az ítélkezés kényszerétől,
azzal a saját dolgodat könnyíted meg.
•  Ha megengeded magadnak, hogy azt érezd, amit
valójában érzel, a tested képessé válik a ciklus lezárására;
az alagúton végighaladva kijutsz a fényre.
 Összegzés

A TITKOS ÖSSZETEVŐ TE MAGAD VAGY

Mit tudtunk meg eddig?

Megtudtuk, hogy mindannyian ugyanazokból a részekből, csak
különböző módon vagyunk összerakva, és nincs köztünk két
egyforma példány. Az erotikus reakció a gátlások
kikapcsolásának és a serkentőrendszer bekapcsolásának a
folyamataként fogható fel. A  kontextus – a külső környezetünk
és a tudatállapotunk együttese – határozza meg, hogy a gátlások
rendszere vagy inkább a serkentőrendszer aktiválódik-e egy-
egy meghatározott helyzetben.
Megtudtuk azt is, hogy a nemi szervi reakció és a nemi
izgalom szubjektív átélése korántsem esik mindig egybe. A vágy
lehet spontán vagy reszponzív, és mindkettő természetes.
Vannak nők, akik a közösülés során elég jól kiszámítható
módon képesek elérni az orgazmust, a többség azonban nem
ilyen, és mindkét működésmód normális. Egyik sem jobb a
másiknál.
Mindenekelőtt pedig megtanultuk: az, hogy a szexuális
életedet a szorongás és a frusztráció vagy a gyönyör és
elégedettség határozza meg, nem attól függ, hogy szexuális
lényed ilyen vagy olyan módon működik-e. A kulcs abban rejlik,
hogy elfogadod-e a nemiséged működését olyannak, amilyen.
 Beszéltünk anatómiáról, fiziológiáról, viselkedéselméletről és
komparatív pszichológiáról, evolúciós pszichológiáról és
morálpszichológiáról, genderelméletről, médiaelméletről, és
még sok minden másról. Jó sok metaforát használtam, sok
történetet elmeséltem, igyekeztem átadni egy részét annak a
tapasztalatnak, amit negyedszázados tanácsadói gyakorlatom
során szereztem, és amit a tudomány immár több mint egy
évszázad alatt felhalmozott.
A  női szexualitás összetettsége bizony mindezt szükségessé
teszi.
 Miért írtam meg ezt a könyvet

Sok nőtársamhoz hasonlóan gyermekkoromban nekem is sok

helytelen és káros dolgot vertek a fejembe. Amikor felnőttem,
elkövettem az összes hibát, amit csak nő elkövethet. Éveken át
botladoztam a világban, mire a jó szerencsém olyan helyekre
vezérelt, ahol megtanulhattam, hogyan „hozzam egyenesbe”,
amit mások elrontottak, és amit én is elrontottam. Ezeknek a
helyeknek az egyike volt a Kinsey Intézet, illetve azok a PhD-
programok – igazán nem volt sok belőlük  –, amelyek
kifejezetten az emberi szexualitásra koncentráltak.
Azért írtam ezt a könyvet, hogy megoszthassam, amit
tanultam; meggyőződésem, hogy ami nekem segített, az segíthet
más nőknek is. A  testvéremnek és az anyámnak írtam ezt a
könyvet, a nővérem nevelt lányának, az unokahúgomnak, és
főként a hallgatóimnak. Az volt a szándékom, hogy mindenki
számára hozzáférhetővé tegyem a tudományt, amely
megértette velem, hogy én, a nővérem, az anyám és az összes
barátom, mi mindannyian egészségesek és normálisak
vagyunk. Azért írtam, hogy mindenkit meggyőzzek: joga van
hozzá, hogy különbözzön másoktól.
Azért írtam, mert nem akarok többé olyan világban élni, ahol
a nők fejét hazugságokkal tömik a saját testükkel
kapcsolatban… ahol a nők nem a nemi gyönyör alanyai, hanem
mások gyönyörének tárgyai; ahol a nemiséget fegyverként
használják a nők ellen; ahol a nők abban a hitben élnek, hogy a
testük hibás és csonka, csak mert nem férfitestük, hanem női
testük van. Elegem van abból a világból, amelyik születésüktől
fogva arra idomítja a nőket, hogy ellenségként kezeljék a saját
testüket.
Azért írtam ezt a könyvet, hogy megtanítsam a nőket arra,
hogyan válhatnak magabiztos, boldog emberekké.
Ha csak egyetlen gondolat is megmarad az emlékezetedben
mindabból, amit itt olvastál – az, hogy különbözőek vagyunk,
hogy gátló és serkentő ingerek hatnak ránk, hogy létezik a
kontextus, a nemi szervi összhanghiány és a reszponzív vágy –,
és ha ezt a tudást a saját nemiségedhez való viszonyod
javítására használod, máris sokat tettél azért, hogy én is elérjem
a célomat. Ha másokkal is megosztod, amit tőlem megtudtál,
akkor hozzájárulsz, hogy más nők is önbizalommal és örömmel
éljék az életüket.
Nem túlságosan merész cél, úgy hiszem. Semmiképpen sem
olyan horderejű, mint a rákmegelőzés, a klímakatasztrófa
megakadályozása, vagy a közel-keleti békefolyamat elősegítése.
Én mindössze abban segítek az embereknek, hogy bízzanak
magukban, és jól érezzék magukat a bőrükben, és talán, ha
elegen lesznek azok, akik önbizalommal és örömmel élik az
életüket, olyan világban élhetünk majd, amelyben senkinek sem
sérül a szexuális önrendelkezési joga.
Joggal kérdezhetnéd, tényleg hiszek-e abban, hogy ha
önbizalommal és örömmel éljük az életünket, ha mindenkinek
az önrendelkezési jogát tiszteletben tartjuk, azzal ugyanolyan
fontos dolgot cselekszünk, mintha a rákmegelőzésért, a
klímakatasztrófa elhárításáért vagy a világbékéért dolgoznánk.
Igen, valahogy így gondolom. De ez már más történet.
 Hova fordulj, ha többet akarsz tudni?

Nem tudok minden kérdésre felelni. Talán a kérdések felére

sem. A  tudomány azonban szüntelenül fejlődik, egyre
világosabb, egyre alaposabb válaszokat ad a feltett kérdésekre.
Ebben a könyvben néhány olyan válaszát ismertettem, amikkel
kapcsolatban azt tapasztaltam, hogy valóban segített a hozzám
fordulóknak, és remélem, ezzel hozzájárultam szexuális életük
javításához, személyiségük erotikus oldalának
kibontakoztatásához.
Mindannyian a saját kertünk művelésével foglalatoskodunk:
kikapáljuk a gyomokat, locsoljuk és tápláljuk az értékes
növényeinket, hogy minél szebben viruljanak. Ez olykor
örömteli, máskor fájdalmas, de minden esetben mélyen
személyes tapasztalat. És miközben a kertünkben
tevékenykedünk, ki-kinézünk a kerítésen túlra, hiszen
mindannyian meg akarunk győződni afelől, hogy normálisak
vagyunk. Bajunkban a közösségünkhöz fordulunk
megnyugtatásért. Szakértőktől várjuk a választ azokra a
kérdésekre, amelyeket magunktól nem tudunk megválaszolni.
Mindenki ezt teszi, a kisgyermektől, aki felbukik, miközben
járni tanul, a szexuális bántalmazás áldozatáig, aki a gyógyulás
útját járja. Mindannyian szükségét érezzük, hogy ne csak a saját
tapasztalatainkra hagyatkozhassunk, hanem a többiekhez
fordulhassunk megerősítésért. „Ez bizony fáj. Ugye nem velem
van a baj? Ugye nem én rontom el?”
(Nem te rontod el. Nincs veled semmi baj. Ha fáj, majd
elmúlik, és meggyógyulsz.)
 A  stresszválasz ciklus tökéletesen működött azokban az
időkben, amikor stresszoraink többségének még hegyes fogai és
éles karmai voltak; amikor társadalmi közegünket még a
közvetlen környezetünk jelentette, nagyon is helyesen tettük, ha
a környezetünktől vártunk megerősítést. Csakhogy miként a
mai stresszorok nem a dzsungelből támadnak ránk,
azonképpen a társadalmi közeget sem kizárólag a személyes
ismerőseink jelentik többé, hanem mindazok, akiknek a
létezéséről csak a tömegkommunikáció révén van tudomásunk.
Ma az „5 legjobb tanács” világában élünk, amelyben havonta
tizenkét új, észbontó fellációs technikáról olvashatunk, hat új
szexpóz kíséretében, amit a nagy Ő, a Férfi mindig is szeretett
volna kipróbálni. A  világ tele van érdekes, izgalmas,
szórakoztató dolgokkal, amelyek magukra vonják az
érdeklődésünket.
Az igazság azonban sokkal csendesebb, lassabb, személyesebb
módon mutatkozik meg annál, mint amit a média sugall, és
sokkal érdekesebb is annál, hogy puszta szórakozást lássunk
benne. Azonkívül kizárólag benned létezik, a csendes, örömteli
élményeidben, az aggodalom idegtépő perceiben, azokban a
zaklatott pillanatokban, amikor a madárraj, amely te magad
vagy, együtt próbál elmenekülni a ragadozó elől, az öröm felé.
Így amikor olyasmit észlelsz magadban, ami váratlanul ér,
amit szokatlannak találsz, és szükséged van arra, hogy
körülpillants, meggyőződj arról, hogy minden rendben van-e
veled, mindig ismételd el: Igen, minden rendben van velem.
Legyen ez a könyv a tükröd, amelybe ha belenézel, önmagadat
látod. A saját szépségedet.
Bízz a testedben.
 Hallgass a belső hangra, amelyik azt súgja: „Igen, igen, még!”,
vagy azt, hogy „Ebből nem kérek.” Különösen akkor fülelj,
amikor a hang mindkét dolgot egyszerre mondja. Ha így
történne, légy együttérző magaddal. Lassíts.
Ha felemeled a tekinteted és körülnézel, látni fogod, mennyi
lenyűgözően érdekes és hasznos ismerettel szolgál a tudomány.
A  saját erotikus lényedre vonatkozó igazságot azonban hiába
várod a tudománytól. Azt, hogy te mit akarsz, te mire vágysz,
neked mire van szükséged, csak te tudhatod. Nézz magadba, ott
találod a választ.
Azt hiszem, sokan azért vesznek részt olyan tanfolyamokon,
amilyeneket én tartok, azért olvasnak ehhez hasonló könyveket,
mert azt remélik, hogy így rájönnek a „titok nyitjára”, övék
lehet a rejtett, ám mindenható tanítás, mely által a romokban
heverő nemi életük egy csapásra értelmet nyer.
Mi tehát a titok nyitja?
Hát…
Láttad a Kung Fu Panda című filmet?
Ez a film egy Po nevű pandáról szól, aki szorgalmának, a
mestere támogatásának és a Sárkány pergamentekercsének
köszönhetően kungfumesterré válik. A  Sárkány
pergamentekercsében ott áll a titok, amely „korlátlan hatalmat
ad” ismerőjének; Po legalábbis így tudja, ám amikor kibontja a
tekercset, csalódottan látja, hogy nincs ráírva semmi. Nem más
az, mint egy tükör, amelyben a saját arca tükröződik.
Ekkor minden megvilágosodik előtte: „Nincsen titkos
összetevő, csak te magad vagy.”
Nos, vegyük át még egyszer:
Igen, normális vagy. Pontosabban nem egyszerűen normális
vagy, hanem fantasztikus. Bámulatos. Bátor. Imádni való.
A tested gyönyörű, a vágyad tökéletes, úgy, ahogy van.
A titok benned van.
A tudomány is ezt állítja.
Én pedig jótállok érte.
 Köszönetnyilvánítás

Hálával tartozom mindenekelőtt azoknak a nőknek, akik

hajlandóak voltak a szexuális életükről beszélgetni velem. Az ő
tapasztalataikból szőttem Camilla, Olivia, Merritt és Laurie
történeteit. Remélem, helyesen értelmeztem mindazt, amit
elmondtatok nekem.
Köszönetet mondok a kutatóknak, tanácsadóknak és más
szakembereknek, akikkel beszélgethettem, akik elolvasták a
kéziratot, biztosítottak afelől, hogy nem írok marhaságokat,
vagy figyelmeztettek, hogy marhaságokat írok, esetleg
együttérzőn bólogattak, amikor mentegetőztem amiatt, hogy a
nagyközönség számára nem egészen úgy írok a tudományról,
ahogy egymás számára írnak a tudósok. Ábécésorrendben: Kent
Berridge, Charles Carver, Kristen Chamberlin, Meredith
Chivers, Cynthia Graham, Robin Milhausen, Caroline Pukall és
Kelly Suschinsky. Le kell szögeznem, hogy minden esetleges
tévedés az én rovásomra írandó, és e kollégák világos és pontos
visszajelzései ellenére követtem el.
Hálás köszönet Ms. Erika Moennek, aki nagyon szépen rajzol
nemi szerveket.
Köszönöm első olvasóimnak, különösen Andrew Wilsonnak
és Sabrina Golonkának, Patrick Kinsmannak, Ruth Cohennek,
Anna Cooknak és Jan Morrisnak az odaadó figyelmet.
Hálával tartozom a blogom olvasóinak, akik elolvasták e
könyv vázlatait, négy éven át kommentelték a posztjaimat,
intellektuális és érzelmi őszinteségükkel folyamatos
visszajelzést adtak a munkámról, és arra késztettek, hogy újra
és újra rákérdezzek arra, amit tudok vagy tudni vélek. Ha
íróként fejlődni tudtam, azt nekik köszönhetem.
Hálás vagyok a Smith College hallgatóinak, akik olyan
kérdéseket tettek fel, amelyeken korábban sosem gondolkodtam
még („Mi a szűzhártya evolúciós szerepe?”), és motiváltak, hogy
mélyebben, alaposabban megismerjem és megértsem azt, amit
tanítok. Ha tanárként fejlődtem, az az ő érdemük.
Mindenkinek szívből köszönök minden segítséget.
Aztán ott van az a hála, amelynek kifejezésére már nincsenek
is szavak, csak a szíved dagad tőle. Ismered ezt az érzést?
Amikor szeretnél odamenni valakihez, hogy térdre borulj előtte,
a tenyeredbe temesd az arcod alázattal, boldogan.
Biztos vagyok benne, hogy akik iránt így érzek, nagyon-
nagyon kínosnak találnák, ha valóban térdre borulnék előttük.
Így inkább csak felsorolom a nevüket.
Következzenek tehát azok, kronologikus sorrendben, akik
olyan sokat segítettek, hogy hálámat képtelenség lenne
szavakkal kifejeznem:
 
Nancy Nutt-Chase
Cynthia Graham és John Bancroft
Erick Janssen
David Lohrmann
Richard Stevens
Lindsay Edgecombe
Sarah Knight
Julie Ohotnicky
Amelia Nagoski
Stephen Crowley
 
Hála. Köszönet. Barátság.
 1. függelék: Terápiás önkielégítés

Ha gondjaid vannak az orgazmussal – akár magával az

orgazmuskészséggel, akár a partnerrel történő kielégüléssel,
vagy azzal, hogy miként tudod jobban befolyásolni a
folyamatot  –, érdemes elolvasnod az itt következő néhány
tanácsot.

1. Keresd meg a csiklódat (lásd az 1. fejezetet).

2.  Teremtsd meg a megfelelő kontextust. A  3. fejezetben közölt
feladatlap segíthet ebben. Általában az a megfelelő
kontextus, amelyben legalább 30 perc áll rendelkezésedre
anélkül, hogy félbeszakítanának, amelyben biztonságban
érzed magad, és amely elég bensőséges ahhoz, hogy
ellazulhass.
3.  Érintsd meg a tested, figyeld meg, mit érzel. Simítsd végig a
lábfejed, a combod, a karod, a kezed, a nyakad, a hajad. Első
alkalommal ne is menj tovább. Szánj harminc percet arra,
hogy megfigyeled, milyen érzés megérinteni a saját tested.
Néhány héten át, hetente többször végezd el ezt a
gyakorlatot. Fokozatosan vond be a melledet is, majd az alhas
és a belső comb is sorra kerülhet.
4.  Ezután közvetve a csiklót is ingerelheted. A  legközvetettebb
mód az, ha pusztán rá gondolsz, magad elé képzeled.
A  szeretetteljes figyelem önmagában elég ebben a
szakaszban. Körözz a csípőddel, ringasd magad, figyelmedet
irányítsd a medencédre. Lehet, hogy érzel valamit, de az is
lehet, hogy nem; mindkettő normális és elfogadható. Most
csak arra figyelj, hogy szeretettel és együttérzéssel fordulj
magad felé, a tested, a nemi szerved felé.
Ha úgy érzed, készen állsz (előfordulhat, hogy csak napok,
esetleg hetek múltán érzed úgy, ezzel sincs semmi baj), akkor
próbálkozz a még mindig közvetett, körkörös mozdulatokkal
történő ingerléssel. Próbáld ki a következőket vagy bármit,
amit helyesnek látsz és jólesik:
•  Óvatosan vedd a nagyajkakat a hüvelyk- és mutatóujjad
közé, húzd szét őket. Mozgasd oldalirányban a kezed;
ezzel közvetett módon ingerled a csiklót, mivel csak a
csiklótakaró bőrét mozgatod.
•  Tenyeredet fektesd a szeméremdombra, és húzd finoman
felfelé, a hasad felé a bőrt. Ez is finoman, csak a körülötte
található területek bőrének mozgatásával hat a csiklóra.
Változtasd a nyomás erősségét, a mozdulatok sebességét
(például a hosszan tartó mozdulatot kövesse több rövid,
gyors mozdulat.). Az is jó, ha a tenyereddel körkörös
irányban mozgatod a szeméremdomb bőrét.
•  Tenyeredet szorítsd a combod belső oldalára, hogy
hüvelykujjad külső oldala a nagyajkak oldalához érjen.
Enyhén feszítsd egymás felé a két hüvelykujjadat.
Mozgasd a medencédet, feszítsd a csípődet a két
tenyerednek.
Sokan jobban kedvelik az ilyen, közvetett stimulációt,
mint a közvetlen ingerlést. Valószínűleg tapasztalni fogod,
hogy a gyakorlatok idején kar-, láb- és farizmaid,
 hasizmod megfeszül. Ez az izgalmi állapot természetes
része. Az is lehet, hogy úgy érzed majd, bizonyosfajta
ingerlés olyannyira jólesik, hogy abba sem akarod hagyni.
Szerény javaslatom: ne hagyd abba. Addig végezd,
ameddig jólesik; csak a kellemes érzésre figyelj, nem kell
azzal foglalkoznod, hogy miért van így, és
megváltoztatnod sem kell semmit.

5. Próbálkozz meg a közvetlen ingerléssel. A legtöbb nő számára

ez csak akkor élvezetes, ha az izgalmi állapot már kialakult.
Ha tehát úgy érzed, kellőképpen „bemelegítettél”, próbáld ki
a következőt:
•  Egy-két vagy három ujjal (az ujjpárna lapos felével)
gyengéden érintsd meg a csikló fejét. Egyenletes, előre-
hátra irányuló mozgást végezz. Próbáld ki lassabban,
gyorsabban, olyan sebességgel, ami a legjobban esik.
Végezz könnyed, simogató mozdulatokat, gyakorolj rá
enyhébb vagy erősebb nyomást. Próbáld ki a különböző
mozgásirányok és nyomáserősség variációit.
•  Ujjaiddal végezz köröző mozdulatokat közvetlenül a csikló
felett, gyorsabban, lassabban, könnyedén vagy
erőteljesebben.
•  Ujjaiddal húzd felfelé a csiklót a csiklótakaró felől. Itt is
változó erősségű nyomást gyakorolj.
Tudatosan figyeld meg, milyen válaszokat ad a tested a
nemi izgalom fokozódására. Nem kell megváltoztatnod, ha
jólesik. Ha azt észleled, hogy szorongás, félelemérzet vesz
erőt rajtad, egyszerűen vedd tudomásul, és próbáld
„elnapolni” őket egy későbbi időpontra. Próbáld
 visszairányítani a gondolataidat arra, ami a testedben
történik, amit érzel.

6.  Lélegezz egyenletesen. A  gyönyörérzet hatására az izmaid

megfeszülnek; sokan felszínesen lélegeznek ilyenkor, vagy
kihagy a lélegzetük.
Ne erőltess, ne siettess semmit, csak arra figyelj, milyen
érzés, hagyd, hogy a tested azt tegye, ami jólesik neki. Ha
attól tartasz, hogy elveszíted a tested felett az irányítást,
lazíts, gondold végig a helyzetet, emlékeztesd magad arra,
hogy biztonságban vagy, és bármikor abbahagyhatod, ha úgy
tetszik. És ha úgy érzed, túl sok az egész, valóban hagyd abba.
Minél tovább mész azonban, a gyönyör és a vele járó
feszültség annál inkább hatalmába keríti egész tested, míg
aztán átlépi a küszöböt, és végül… robban.

Ha partnerrel tanulod az orgazmust, először két-három hétig

egyedül gyakorolj, aztán tedd a partnered fényképét magad
mellé. Később be is hívhatod a szobába, de ha úgy könnyebb,
sötétíts be, és kérd meg, hogy távolabb foglaljon helyet.
Fokozatosan csökkentsd a távolságot és a szobába érkező fény
mennyiségét.
Ha eljutottál az orgazmusig a partnered jelenlétében, lassan
kezdd el megmutatni neki, hogy neked mi esik jól. Mozgasd a
partnered kezét a testeden, hogy megmutasd, hogyan csinálja.
Mindig vedd észre, ha valamiért frusztrációt érzel, és sose
feledd, hogy az egyetlen cél: a gyönyör.
 2. függelék: Az orgazmus idejének
megnyújtása

A  kielégülés késleltetése, az orgazmus idejének megnyújtása a

meditáció egyik formája. Ha még sosem próbáltad ki a
meditáció egyetlen formáját sem, akkor talán könnyebb, ha
először a szexmentes változatot gyakorolod. A  következőket
javasolom:
Kezdd egyszerű légzőgyakorlattal, amit a 8. fejezetben írtam
le, amikor a túlzott önreflexió zavaró hatásáról volt szó.
Orrodon keresztül szívd be a levegőt öt másodpercen
keresztül, majd tíz másodperc alatt a szádon át engedd ki.
Nyolcszor végezd el a gyakorlatot; ez összesen mintegy két
percet vesz igénybe.
Miközben a gyakorlatot végzed, figyelmed el-elkalandozik
majd, de ez teljesen természetes, nem kell aggódnod miatta.
Nem az a lényeg, hogy egy pillanatra se figyelj másra, hanem az,
hogy vedd észre, ha ez történik; engedd el a gondolatot, és
erőlködés nélkül irányítsd ismét a légzésedre a figyelmedet.
A  légzőgyakorlat is hasznos, de a legfontosabb az, hogy
kifejleszd magadban a képességet, amellyel tudatosítod a
gondolataid irányát.
Végezd el mindennap, és lépésről lépésre tapasztalni fogod,
hogy egyre inkább képes vagy összpontosítani a figyelmedet.
Amikor már magától működik a mechanizmus, készen állsz az
elnyújtott orgazmus megtanulására.
Fontos, hogy olyan körülményeket teremts, amelyek lehetővé
teszik, hogy hosszabb időre zavartalanul magad maradhass
(vagy kettesben a partnereddel). Egy-két órára is szükség lehet.
Ha most azt mondod, „Hol van nekem egy-két órám egy
orgazmusra!”, azt tökéletesen megértem. Az elnyújtott
orgazmus olyan a szexben, mint a maraton a sportban. Akkor is
lehetsz egészséges, ha sosem futsz maratont. Kocogj néhányszor
egy héten, az is teljesen jó! Néha azonban alkalmad nyílhat rá,
hogy ambiciózusabb célt tűzz ki magad elé, és valamivel több
időt és figyelmet szánj a sportra. Hasonlóképpen van a szexszel
is: mindig te döntöd el, hogy maratonra van szükséged vagy
gyorsabb eksztázisra.
Tehát teremtsd meg a megfelelő körülményeket, a helyes
kontextust. Kezdd a kétperces légzőgyakorlattal, gyakorold,
hogy miként tudod visszaállítani a fókuszt, ha netán
elkalandozna a figyelmed.
Folytasd egy kis érzéki felfedezéssel, figyeld, milyen érzést
kelt benned az érintés, használd azokat a technikákat, amiket a
terápiás önkielégítés leírásakor említettem (1. függelék).
Képzeld el, hogy a nemi izgalom 0-tól 10-ig terjedő skálán
mérhető, ahol a 0 az izgalom teljes hiányát jelöli, a 10 pedig az
orgazmust. Kezdd a nullával, és próbáld az izgalmi állapot
intenzitását fokozni addig a pontig, amit 5-ös fokozatként
értékelnél, ami azt jelenti, hogy határozott izgalmat érzel.
Most menj vissza az 1-es szintre. Várd meg, amíg izmaidból
eltűnik a feszültség, és újra elernyednek.
Menj el a 6-os fokozatig, majd ereszkedj vissza 2-re.
 Közben természetesen észlelni fogod, hogy a gondolataid
elkalandoznak, de ennek nincs jelentősége: hagyd, hogy
átvonuljanak rajtad, engedd el őket, majd irányítsd a figyelmet
ismét a testedre. Közben végig törekedj az egyenletes légzésre.
Fel 7-ig, vissza 3-ra.
A  7 már elég magas fokozat. Mire eljutsz a 7-hez, a tested
valószínűleg már vonakodik visszafordulni, nyargalna tovább a
kielégülés felé. Ekkor van szükség arra a készségre, amellyel le
tudod venni a lábad a gázról anélkül, hogy közben a fékre
lépnél. Engedd, hogy izmaid ellazuljanak, várd meg, míg az
izgalom lassan alábbhagy.
Menj fel 8-ig, és térj vissza a 4-es fokozatra.
Fel 9-ig, vissza 5-re.
A  9 már nagyon-nagyon magas izgalmi fokozat, tested már
fent ül a robogó vonaton, és szeretne továbbrobogni a célja felé.
Ezért nem könnyű, különösen az első alkalommal, ellazítani a
hasizmaidat, a combod, a feneked izmait, ami szükséges ahhoz,
hogy az izgalom intenzitása csökkenjen. Ilyenkor előfordulhat,
hogy úgy tűnik, melegség terjed szét a testedben, vagy
tűszúrásszerű csipkedést érzel. Míg a gyors orgazmus általában
magára a nemi szervre koncentrálódik, a lassú változat az egész
testedben szétterjed. Hagyd, hogy megtörténjen.
Most is tudatosítsd, ha elkalandoznak a gondolataid, és
figyelmedet irányítsd újra a testedre.
Fel 9,5-ig, vissza 6-ra.
9,5-nél már valóban a kielégülés fájdalmasan gyönyörűséges
küszöbén állsz. Az első alkalmakkor nehéz lehet levenni a lábad
a gázról. Ha nagyon nehéz, ne fáraszd magad vele. Hiszen
legfeljebb annyi történik, hogy kielégülsz!
 Ám ha úgy érzed, megy a dolog, menj vissza 6-ra, aztán fel
ismét 9,5-re, onnan pedig 7-re.
Tudatos erőfeszítésre lesz szükség ahhoz, hogy ellazítsd a has,
a far, a comb izmait, mivel az izomfeszültség könnyen
átbillenthet a küszöbön. Lazítás közben érezni fogod, ahogy az
izgalom a nemi szerved felől a tested többi részébe sugárzik.
Vissza 9,5-re, aztán megint 8-ra.
Menj vissza 9,5-re, de onnan már csak 9-re lépj vissza. Ekkor
már folyamatosan az orgazmus küszöbén állsz, a szexuális
izgalom azon fokán időzöl, amit a tested még képes fenntartani.
Ezt jelenti az orgazmus kiterjesztése. Gratulálok! Ha
gyakorolod, annyi ideig képes leszel ezen a ponton tartózkodni,
ameddig akarod, ameddig a tested képes fenntartani ezt az
állapotot. Az a feltétele, hogy mindig tudatosítsd, amire figyelsz,
és igyekezd a figyelmedet mindig visszairányítani arra, amit
érzel. Olyan vagy, mint a teli fürdőkád, amelybe pontosan olyan
ütemben csepeg a víz, amilyen ütemben elfolyik az alján. Ha
egy kicsit is gyorsabban folyik bele, mint amilyen sebességgel
elfolyik, akkor a kád peremén előbb-utóbb túlcsordul a víz. Ha
csak egy kicsit is gyorsabban szivárog el annál, ahogy
belefolyik, akkor apad a feszültség. Itt nem létezik olyan, hogy
valaki „hibázik”; minden siker, különböző módon, mert
mindvégig intenzív gyönyörrel jár.
Az egész negyvenöt percet vagy egy órát vesz igénybe, és
biztos, hogy ambivalens érzéseid is lesznek vele kapcsolatban.
Ha nem is sikerül addig elnyújtanod az orgazmust, ameddig
szeretnéd, akkor is sok örömöd lesz benne!
Az eksztatikus gyönyörben az a jó, hogy nemigen fér össze a
szégyenérzettel, stresszel, félelemmel, haraggal, kimerültséggel.
Az eksztázis gyakorlása azt jelenti, hogy felülemelkedünk
mindezeken az érzéseken, megtanuljuk, hogyan enyhítsük őket.
Ez pedig éppen úgy kell, mint a friss zöldség, a kocogás, a jó
alvás és az egészséges levegő.
 Bibliográfia

Abler, Birgit, Henrik Walter, Susanne Erk, Hannes Kammerer és

Manfred Spitzer: „Prediction Error as a Linear Function of
Reward Probability Is Coded in Human Nucleus Accumbens”.
NeuroImage, vol. 31 (2006) no. 2. 790–795.,
doi:10.1016/j.neuroimage.2006.01.001.
Acevedo, Bianca P., Arthur Aron, Helen E. Fisher, és Lucy L.
Brown: „Neural Correlates of Long-Term Intense Romantic
Love”. Social Cognitive and Affective Neuroscience, 2011.,
doi:10.1093/scan/nsq092.
Adams, Rebecca: „For Sexual Dysfunction, »Men Get a Pill and
Women Need Therapy.« What Gives?” Huffington Post, 2015.
06. 03., https://www.huffpost.com/entry/sexual-dysfunction-
pill_n_6677502 (utolsó letöltés: 2021. 05. 16.).
Alzate, H., B. Useche és M. Villegas: „Heart Rate Change as
Evidence for Vaginally Elicited Orgasm and Orgasm
Intensity”. Annals of Sex Research, vol. 2 (1989), 345–357.
Angier, Natalie: „Conversations/Ellen T. M. Laan; Science Is
Finding Out What Women Really Want”. New York Times,
1995. 08. 13.,
www.nytimes.com/1995/08/13/weekinreview/conversations-
ellen-tm-laan-science-is-finding-out-what-women-really-
 want.html (utolsó letöltés: 2021. 05. 16.).
Ariely, Dan: Predictably Irrational: The Hidden Forces That
Shape Our Decisions. Rev. ed. New York: Harper, 2009.
Arisztotelész [pseud.]: The Complete Master-Piece of Aristotle the
Famous Philosopher, Displaying the Secrets of Nature in the
Generation of Man, revised by Nicholas Culpepper. 1814.
https://archive.org/details/101206393.nim.nih.gov.
Armstrong, Elizabeth A., Paula England és Alison C. K. Fogarty:
„Accounting for Women’s Orgasms and Sexual Enjoyment in
College Hookups and Relationships”. American Sociological
Review, vol. 77 (2012) no. 3. 435–462.,
doi:10.1177/0003122412445802.
Arnow, B. A., L. Millheiser, A. Garrett, M. Lake Polan, G. H.
Glover, K. R. Hill és A. Lightbody és szerzőtársaik: „Women
with Hypoactive Sexual Desire Disorder Compared to Normal
Females: A Functional Magnetic Resonance Imaging Study”.
Neuroscience, vol. 158 (2009) no. 2. 484–502., doi:10.1016/j
.neuroscience.2008.09.044.
Aubrey, Allison: „Feeling a Little Blue May Mask Our Ability to
Taste Fat”. National Public Radio, 2013. 06. 06.,
www.npr.org/blogs/thesalt/2013/06/04/188706043/feeling-a-
little-blue-may-mask-our-ability-to-taste-fat?ft=1&f=1007
(utolsó letöltés: 2021. 05. 18.).
Bacon, Lindo: „The HAES Manifesto”. Health at Every Size: The
Surprising Truth about Your Weight. Dallas: BenBella Books,
2010.,
https://lindobacon.com/HAESbook/pdf_files/HAES_Manifesto.
 pdf (utolsó letöltés: 2012. 05. 18.).
Baer, Ruth A.: „Construct Validity of the Five Facet Mindfulness
Questionnaire in Meditating and Nonmeditating Samples”.
Assessment, vol. 15 (2008) no. 3. 329–342.
doi:10.1177/1073191107313003.
Baer, Ruth A., Gregory T. Smith, Jaclyn Hopkins, Jennifer
Krietemeyer és Leslie Toney: „Using Self-Report Assessment
Methods to Explore Facets of Mindfulness”. Assessment, vol.
13 (2006) no. 1. 27–45., doi:10.1177/1073191105283504.
Baliki, Marwan N., Paul Y. Geha, Howard L. Fields és A. Vania
Apkarian: „Predicting Value of Pain and Analgesia: Nucleus
Accumbens Response to Noxious Stimuli Changes in the
Presence of Chronic Pain”. Neuron, vol. 66 (2010) no. 1. 149–
160. doi:10.1016/j.neuron.2010.03.002.
Bancroft, John és Cynthia A. Graham: „The Varied Nature of
Women’s Sexuality: Unresolved Issues and a Theoretical
Approach”. Hormones and Behavior, vol. 59 (2011) no. 5. 717–
729.
Bancroft, John, Jeni Loftus és J. Scott Long: „Distress about Sex:
A National Survey of Women in Heterosexual Relationships”.
Archives of Sexual Behavior, vol. 32 (2003) no. 3. 193–208.
Basson, Rosemary: „Biopsychosocial Models of Women’s Sexual
Response: Applications to Management of »Desire
Disorders«”. Sexual and Relationship Therapy, vol. 18 (2003)
no. 1. 107–115., doi:10.1080/1468199031000061308.
Uő: „Hormones and Sexuality: Current Complexities and Future
Directions”. Maturitas, vol. 57 (2007). no. 1. 66–70.,
 doi:10.1016/j.maturitas.2007.02.018.
BBC News, „Words Can Change What We Smell”. 2005. 09. 25.,
news.bbc.co.uk/2/hi/health/4558075.stm (utolsó letöltés: 2021.
05. 18.).
Beach, Frank A.: „Characteristics of Masculine »Sex Drive«”.
Nebraska Symposium on Motivation, vol. 4. Lincoln,
University of Nebraska Press, 1956, 1–32.
Beck, J. Gayle, Alan W. Bozman és Tina Qualtrough: „The
Experience of Sexual Desire: Psychological Correlates in a
College Sample”. Journal of Sex Research, vol. 28 (1991) no. 3.
443–456.
Becker, Anne E.: Body, Self, and Society: The View from Fiji.
Philadelphia, University of Pennsylvania Press, 1995.
Becker, Anne E., Rebecca A. Burwell, David B. Herzog, Paul
Hamburg és Stephen E. Gilman: „Eating Behaviours and
Attitudes Following Prolonged Exposure to Television among
Ethnic Fijian Adolescent Girls”. British Journal of Psychiatry,
vol. 180 (2002), 509–514., doi:10.1192/bjp.180.6.509.
Becker, Anne E., Jennifer J. Thomas, Asenaca Bainivualiku,
Lauren Richards, Kesaia Navara, Andrea L. Roberts, Stephen
E. Gilman és Ruth H. Striegel-Moore: „Validity and Reliability
of a Fijian Translation and Adaptation of the Eating Disorder
Examination Questionnaire”. International Journal of Eating
Disorders, vol. 43 (2010) no. 2. 171–178.,
doi:10.1002/eat.20675.
Benedek, Mathias és Christian Kaernbach: „Physiological
Correlates and Emotional Specificity of Human Piloerection”.
 Biological Psychology, vol. 86 (2011) no. 3. 320–329.
Bergner, Daniel: What Do Women Want? Adventures in the
Science of Female Desire. New York, Harper, 2013.
Uő: „Women Who Want to Want”. New York Times, 2009. 11. 24.
www.nytimes.com/2009/11/29/magazine/29sex-t.html?
pagewanted=all&_r=0 (utolsó letöltés: 2021. 05. 18.).
Berridge, Kent: The Mechanisms of Self-Control: Lessons from
Addiction. Videófelvétel, The Science Network, 2010. 05. 13.
thesciencenetwork.org/search?
program=The+Mechanisms+of+Self-
Control%3A+Lessons+from+Addiction (utolsó letöltés: 2021.
05. 18.).
Berridge, Kent, Richie Davidson és Daniel Gilbert: The
Neuroscience of Happiness. Videófelvétel, Aspen Ideas
Festival, 2011. https://www.youtube.com/watch?v=8f-
T7lgdLPI (utolsó letöltés: 2021. 05. 18.).
Berridge, Kent C., Morten L. Kringelbach: „Neuroscience of
Affect: Brain Mechanisms of Pleasure and Displeasure”.
Current Opinion in Neurobiology, vol 23 (2013) no. 3. 294–303.,
http://dx.doi.org/10.1016/j.conb.2013.01.017.
Berridge, Kent, Piotr Winkielman: „What Is an Unconscious
Emotion? (The Case for Unconscious »Liking«)”. Cognition &
Emotion, vol. 17 (2003) no. 2. 181–211.
Berry, Lisa-Marie és Ben Laskey: „A Review of Obsessive
Intrusive Thoughts in the General Population”. Journal of
Obsessive-Compulsive and Related Disorders, vol. 1 (2012) no.
2. 125–132.
Besser, Avi, Gordon L. Flett és Richard A. Davis: „Self-Criticism,
Dependency, Silencing the Self, and Loneliness: A Test of a
Mediational Model”. Personality and Individual Differences,
vol. 35 (2003) no. 8. 1735–1752.,
http://dx.doi.org/10.1016/S0191-8869(02)00403-8.
Bianchi-Demicheli, Francesco és Stéphanie Ortigue: „Toward an
Understanding of the Cerebral Substrates of Woman’s
Orgasm”. Neuropsychologia, vol. 45 (2007) no. 12. 2645–2659.,
http://dx.doi.org/10.1016/j.neuropsychologia.2007.04.016.
Bifulco, A., P. M. Moran, C. Ball és O. Bernazzani: „Adult
Attachment Style. I: Its Relationship to Clinical Depression”.
Social Psychiatry and Psychiatric Epidemiology, vol. 37 (2002).
50–59.
Birnbaum, Gurit E., Harry T. Reis, Mario Mikulincer, Omri
Gillath, and Ayala Orpaz. “When Sex Is More than Just Sex:
Attachment Orientations, Sexual Experience, and
Relationship Quality”. Journal of Personality and Social
Psychology, vol. 91 (2006) no. 5. 929–943., doi:10.1037/0022-
3514.91.5.929.
Bloemers, Jos, Jeroen Gerritsen, Richard Bults, Hans
Koppeschaar, Walter Everaerd, Berend Olivier és Adriaan
Tuiten: „Induction of Sexual Arousal in Women under
Conditions of Institutional and Ambulatory Laboratory
Circumstances: A Comparative Study”. Journal of Sexual
Medicine, vol. 7 (2010) no. 3. 1160–1176., doi:10.1111/j.1743-
6109.2009.01660.x.
Bohlen, Joseph G., James P. Held, Margaret Olwen Sanderson és
Andrew Ahlgren: „The Female Orgasm: Pelvic Contraction”.
 Archives of Sexual Behavior, vol. 11 (1982) no. 5. 367–386.
Borg, Charmaine és Peter J. de Jong: „Feelings of Disgust and
Disgust-Induced Avoidance Weaken Following Induced
Sexual Arousal in Women”. PLoS ONE, vol. 7 (2012) no. 9.
doi:10.1371/journal.pone.0044111.
Borg, Charmaine, Peter J. de Jong és Willibrord Weijmar
Schultz: „Vaginismus and Dyspareunia: Relationship with
General and Sex-Related Moral Standards”. Journal of Sexual
Medicine, 8., 1 (2011): 223–231. doi:10.1111/j.1743-
6109.2010.02080.x.
Both, Stephanie, Walter Everaerd és Ellen Laan: „The Impact of
Anxiety on Sexual Arousal in Women”. Behaviour Research
and Therapy, 44., 8 (2006): 1067–1077.
doi:10.1016/j.brat.2005.08.006.
Uő: „Modulation of Spinal Reflexes by Aversive and Sexually
Appetitive Stimuli”. Psychophysiology, 40., 2 (2003): 174–183.
doi:10.1111/1469-8986.00019.
Briganti, Paul, dir.: Adam jobban tudja. 1. évad 10. rész, „Adam
Ruins Sex”. Írta Caldwell Tanner. Adásba került: 2015. 12. 08.,
truTV.
Britton, Lauren E., Denise M. Martz, Doris G. Bazzini, Lisa A.
Curtin és Anni LeaShomb: „Fat Talk and Self-Presentation of
Body Image: Is There a Social Norm for Women to Self-
Degrade?” Body Image, 3., 3 (2006): 247–254.
Brotto, Lori A., A. John Petkau, Fernand Labrie és Rosemary
Basson: „Predictors of Sexual Desire Disorders in Women”.
Journal of Sexual Medicine, 8., 3 (2011): 742–753.
 doi:10.1111/j.1743-6109.2010.02146.x.
Cain, Virginia S., Catherine B. Johannes, Nancy E. Avis, Beth
Mohr, Miriam Schocken, Joan Skurnick és Marcia Ory:
„Sexual Functioning and Practices in a Multi-Ethnic Study of
Midlife Women: Baseline Results from Swan”. Journal of Sex
Research, 40., 3 (2003): 266–276.
Cantazaro, Amy és Meifen Wei: „Adult Attachment,
Dependence, Self-Criticism, and Depressive Symptoms: A Test
of a Mediational Model”. Journal of Personality, vol. 78 (2010)
no. 4. 1135–1162.,
https://lib.dr.iastate.edu/cgi/viewcontent.cgi?
article=15532&context=rtd (utolsó letöltés: 2021. 05. 18.).
Carpenter, Deanna L., Cynthia Graham, Erick Janssen, Harrie
Vorst és Jelte Wicherts: „The Dual Control Model: Gender,
Sexual Problems, and Prevalence of Sexual Excitation and
Inhibition Profiles”. www.slideserve.com/phoebe/the-dual-
control-model-gender-sexual-problems-and-prevalence-of-
sexual-excitation-and-inhibition-profiles (utolsó letöltés:
2021. 05. 18.).
Carpenter, Deanna, Erick Janssen, Cynthia Graham, Harrie
Vorst és Jelte Wicherts: „Women’s Scores on the Sexual
Inhibition/Sexual Excitation Scales (SIS/SES): Gender
Similarities and Differences”. Journal of Sex Research, vol 45
(2008) no 1. 36–48. doi:10.1080/00224490701808076.
Carvalheira, Ana A., Lori A. Brotto és Isabel Leal: „Women’s
Motivations for Sex: Exploring the Diagnostic and Statistical
Manual, Fourth Edition, Text Revision Criteria for Hypoactive
Sexual Desire and Female Sexual Arousal Disorders”. Journal
 of Sexual Medicine, vol. 7 (2010) no. 4. 1454–1463.
doi:10.1111/j.1743-6109.2009.01693.x.
Carvalheira, Ana és Isabel Leal: „Masturbation among Women:
Associated Factors and Sexual Response in a Portuguese
Community Sample”. Journal of Sex & Marital Therapy, vol. 39
(2013) no. 4. 347–367. doi:10.1080/00926 23X.2011.628440.
Carver, Charles S: „Pleasure as a Sign You Can Attend to
Something Else: Placing Positive Feelings within a General
Model of Affect”. Cognition & Emotion, vol. 17 (2003) no. 2.
241–261.
Carver, Charles S. Michael F. Scheier: „Cybernetic Control
Processes and the Self-Regulation of Behavior”. In Richard M.
Ryan (szerk.): The Oxford Handbook of Human Motivation,
28–42. New York, Oxford University Press, 2012.
Uő: „Self-Regulation of Action and Affect” In Kathleen D. Vohs és
Roy F. Baumeister (szerk.): Handbook of Self-Regulation:
Research, Theory, and Applications, 2. kiadás, New York,
Guilford Press, 2013. 3–21.
Cathey, Angela J. és Chad T. Wetterneck: „Stigma and Disclosure
of Intrusive Thoughts about Sexual Themes”. Journal of
Obsessive-Compulsive and Related Disorders, 2., 4 (2013): 439–
443.
Childress, Anna Rose, Ronald N. Ehrman, Ze Wang, Yin Li,
Nathan Sciortino, Jonathan Hakun, William Jens és
szerzőtársaik: „Prelude to Passion: Limbic Activation by
»Unseen« Drug and Sexual Cues”. PLoS ONE, vol. 3 (2008) no.
1. doi:10.1371/journal.pone.0001506.
Clayton, Anita H., Irwin Goldstein, Noel N. Kim, Stanley E.
Althof, Stephanie S. Faubion, Brooke M. Faught, Sharon J.
Parish és szerzőtársaik: „The International Society for the
Study of Women’s Sexual Health Process of Care for
Management of Hypoactive Sexual Desire Disorder in
Women”. In Mayo Clinic Proceedings, 93/4, Amsterdam,
Elsevier, 2018, 467–487.
Cooper, Lynne M., Mark Pioli, Ash Levitt, Amelia E. Talley, Lada
Micheas, és Nancy L. Collins: „Attachment Styles, Sex Motives,
and Sexual Behavior: Evidence for Gender-Specific
Expressions of Attachment Dynamics”. In Mario Mikulincer,
Gail S. Goodman (szerk.): Dynamics of Romantic Love:
Attachment, Caregiving, and Sex, New York, Guilford Press,
2006., 243–274.
David, Daryn H. és Karlen Lyons-Ruth: „Differential Attachment
Responses of Male and Female Infants to Frightening
Maternal Behavior: Tend or Befriend versus Fight or Flight?”
Infant Mental Health Journal, vol. 26 (2005) no. 1. 1–18.
doi:10.1002/imhj.20033.
Davila, Joanne, Dorli Burge, and Constance Hammen: „Why
Does Attachment Style Change?” Journal of Personality and
Social Psychology, vol. 73 (1997) no. 4. 826–838.
doi:10.1037/0022-3514.73.4.826.
Davis, Clive M., Joani Blank, Hung-Yu Lin és Consuelo Bonillas:
„Characteristics of Vibrator Use among Women”, Journal of
Sex Research, vol. 33 (1996) no. 4. 313–320.
De Jong, Peter J., Mark van Overveld és Charmaine Borg:
„Giving In to Arousal or Staying Stuck in Disgust? Disgust-
 Based Mechanisms in Sex and Sexual Dysfunction”. Journal of
Sex Research, vol. 50 (2013) no. 3.
doi:10.1080/00224499.2012.746280.
De Jong, Peter J., Mark van Overveld, Willibrord Weijmar
Schultz, Madelon L. Peters és Femke M. Buwalda: „Disgust
and Contamination Sensitivity in Vaginismus and
Dyspareunia”. Archives of Sexual Behavior, vol 38 (2009) no.
2. 244–252., www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/17909958 (utolsó
letöltés: 2021. 05. 18.).
Dewitte, Marieke: „Different Perspectives on the Sex-
Attachment Link: Towards an Emotion-Motivational
Account”. Journal of Sex Research, vol. 49 (2012) no. 2–3. 105–
124.
Dickerson, S. S. és M. E. Kemeny: „Acute Stressors and Cortisol
Response: A Theoretical Integration and Synthesis of
Laboratory Research”. Psychological Bulletin, vol. 130 (2004)
no. 3. 335–391.
Dixson, Alan F.: Sexual Selection and the Origins of Human
Mating Systems. Oxford, Oxford University Press, 2009.
Dreger, Alice Domurat: „Why »Disorders of Sex Development«?
(On Language and Life)”. 2007. 11. 17.,
http://alicedreger.com/dsd.html (utolsó letöltés: 2021. 05. 19.).
Drysdale, Kirsten, Ali Russell és Andrew Glover: „Labiaplasty:
Hungry Beast”. ABC TV Australia, 2010.
http://vimeo.com/10883108 (utolsó letöltés: 2021. 05. 19.).
Duffey, Eliza Bisbee. The Relations of the Sexes. 1876. New York,
Arno Press, 1974.
Dunkley, Cara R., Silvain S. Dang, Sabrina C. H. Chang és Boris B.
Gorzalka: „Sexual Functioning in Young Women and Men:
Role of Attachment Orientation”. Journal of Sex & Marital
Therapy, vol. 42 (2016) no. 5. 413–430.
Dwyer, Kate and Mahboob Sobhan: „Statistical Review and
Evaluation of Application Number: 022526Orig1s000”.
https://www.accessdata.fda.gov/drugsatfda_docs/nda/2015/02
2526Orig1s000StatR.pdf (utolsó letöltés: 2021. 05. 16.).
Eichelberger, Erika: „Todd Akin Is Not Sorry for His Insane
Rape Comments”. Mother Jones, 2014. 07. 10.,
http://www.motherjones.com/mojo/2014/07/todd-akin-book-
legitimate-rape (utolsó letöltés: 2021. 05. 18.).
Ekman, Paul. Emotions Revealed: Recognizing Faces and Feelings
to Improve Communication and Emotional Life. 2. kiadás, New
York, Henry Holt, 2007.
Ellin, Abby: „More Women Look over the Counter for a Libido
Fix”. New York Times, 2012. 07. 02.,
https://www.nytimes.com/2012/07/03/health/more-women-
seek-over-the-counter-sexual-remedies.html (utolsó letöltés:
2021. 05. 18.).
Emhardt, E., J. Siegel és L. Hoffman: „Anatomic Variation and
Orgasm: Could Variations in Anatomy Explain Differences in
Orgasmic Success?”. Clinical Anatomy, vol. 29 (2016) no. 5.
665–672.
Erekson, Elisabeth A., Deanna K. Martin, Kejia Zhu, Maria M.
Ciarleglio, Divya A. Patel, Marsha K. Guess és Elena S. Ratner:
„Sexual Function in Older Women after Oophorectomy”.
 Obstetrics and Gynecology, vol. 120 (2012) no. 4. 833–842.
doi:10.1097/AOG.0b013e31826afd1.
Fahs, Breanne és Rebecca Plante: „On »Good Sex« and Other
Dangerous Ideas: Women Narrate Their Joyous and Happy
Sexual Encounters”. Journal of Gender Studies, vol. 26 (2017)
no. 1. 33–44.
Fausto-Sterling, Anne: Sexing the Body: Gender Politics and the
Construction of Sexuality. New York: Basic Books, 2000.
Feeney, Judith A. és Patricia Noller: „Attachment Style as a
Predictor of Adult Romantic Relationships”. Journal of
Personality and Social Psychology, vol. 58 (1990) no. 2. 281–
291. doi:0022-3514/90/SO0.75.
Feeney, Nolan: „Living Myths about Virginity”. Atlantic, 2014.
02. 07., www.theatlantic.com/health/archive/2014/02/living-
myths-about-virginity/283628 (utolsó letöltés: 2021. 05. 18.).
Fernández de la Cruz, Lorena, Faye Barrow, Koen Bolhuis,
Georgina Krebs, Chloe Volz, Eriko Nakatani, Isobel Heyman
és David Mataix-Cols: „Sexual Obsessions in Pediatric
Obsessive-Compulsive Disorder: Clinical Characteristics and
Treatment Outcomes”. Depression and Anxiety, vol. 30 (2013)
no. 8. 732–740.
Filipovic, Jill: „Can 1 Little Pill Save Female Desire?”.
Cosmopolitan, 2015. 02. 24.
https://www.cosmopolitan.com/sex-love/news/a36745/can-a-
pill-save-female-desire/ (utolsó letöltés: 2021. 05. 18.).
Flaten, Magne Arve, Terje Simonsen és Harald Olsen: „Drug-
Related Information Generates Placebo and Nocebo
 Responses That Modify the Drug Response”. Psychosomatic
Medicine, vol. 61 (1999) no. 2. 250–255.
www.psychosomaticmedicine.org/content/61/2/250.full
(utolsó letöltés: 2021. 05. 18.).
Foster, William Trufant: The Social Emergency: Studies in Sex
Hygiene and Morals. Boston, Houghton Mifflin, 1914.
Fraley, R. Chris, Neils G. Waller és Kelly A. Brennan: „An Item-
Response Theory Analysis of Self-Report Measures of Adult
Attachment”. Journal of Personality and Social Psychology,
vol. 78 (2000) no. 2. 350–365. doi:10.1037/0022-3514.78.2.350.
Gaffney, D: „Established and Emerging PTSD Treatments”.
Mental Health Clinician, vol. 2 (2013) no. 7. 35.
Gangestad, Steven W., Randy Thornhill és Christine E. Garver:
„Changes in Women’s Sexual Interests and Their Partner’s
Mate–Retention Tactics across the Menstrual Cycle: Evidence
for Shifting Conflicts of Interest”. Proceedings of the Royal
Society of London. Series B: Biological Sciences, vol 269 (2002)
no. 1494. 975–982.
Gans, Margery: „What’s It All About? Attending to the Meaning
of Eating Disorders”. Előadás, It Takes a Village, Cambridge,
MA, 2009. 04. 17–18.
Garde, K. és I. Lunde: „Female Sexual Behavior: A Study in a
Random Sample of 40-Year-Old Women”. Maturitas, vol. 2
(1980) no. 3. 240–255.
Georgiadis, J. R., Rudie Kortekaas, M. L. Kringelbach és K. C.
Berridge: „The Sweetest Taboo: Functional Neurobiology of
Human Sexuality in Relation to Pleasure”. In Morten L.
 Kringelbach és Kent. C. Berridge (szerk.): Pleasures of the
Brain, New York, Oxford University Press, 2010, 178–201.
Germer, Christopher K.: The Mindful Path to Self-Compassion:
Freeing Yourself from Destructive Thoughts and Emotions.
New York, Guilford Press, 2009.
Glass, Ira és Deborah Blum: „317: Unconditional Love
Transcript”. This American Life, Chicago Public Media. 2006.
09. 15., https://www.thisamericanlife.org/317/unconditional-
love (utolsó letöltés: 2021. 05. 18.).
Goldacre, Ben: „Ben Goldacre at Nerdstock”, 2009.
www.youtube.com/watch?v=O1Q3jZw4FGs (utolsó letöltés:
2021. 05. 19.).
Goldstein, Andrew, Caroline F. Pukall és Irwin Goldstein: When
Sex Hurts: A Woman’s Guide to Banishing Sexual Pain. Boston,
Da Capo Press, 2011.
Goldstein, Irwin, Noel N. Kim, Anita H. Clayton, Leonard R.
DeRogatis, Annamaria Giraldi, Sharon J. Parish, James Pfaus
és szerzőtársaik: „Hypoactive Sexual Desire Disorder:
International Society for the Study of Women’s Sexual Health
(ISSWSH) Expert Consensus Panel Review”. In Mayo Clinic
Proceedings, 92/1, 114–128. Amsterdam, Elsevier, 2017.
Gottman, John M.: The Science of Trust: Emotional Attunement
for Couples. NewYork, W. W. Norton, 2011.
Gottman, John és Nan Silver. Mitől lesz tartós a szerelem? –
Hogyan bízzunk egymásban és maradjunk hűségesek. Ford.
Holbok Zoltán. Budapest, Jaffa Kiadó, 2019.
Graham, Cynthia A.: „The DSM Diagnostic Criteria for Female
 Orgasmic Disorder”. Archives of Sexual Behavior, vol. 39
(2010) no. 2. 256–270. doi:10.1007/s10508-009-9542-2.
Graham, Cynthia A., Stephanie A. Sanders, and Robin R.
Milhausen: „The Sexual Excitation/Sexual Inhibition
Inventory for Women: Psychometric Properties”. Archives of
Sexual Behavior, vol. 35 (2006) no. 4. 397–409.
Graham, Cynthia A., Stephanie A. Sanders, Robin R. Milhausen
és Kimberly R. McBride: „Turning On and Turning Off:
A Focus Group Study of the Factors That Affect Women’s
Sexual Arousal”, Archives of Sexual Behavior, vol. 33 (2004)
no. 6. 527–538.
Granados, Reina, Joana Carvalho és Juan Carlos Sierra:
„Preliminary Evidence on How the Dual Control Model
Predicts Female Sexual Response to a Bogus Negative
Feedback”. Psychological Reports (2020),
https://doi.org/10.1177%2F0033294120907310.
Grant, Jon E., Anthony Pinto, Matthew Gunnip, Maria C.
Mancebo, Jane L. Eisen és Steven A. Rasmussen: „Sexual
Obsessions and Clinical Correlates in Adults with Obsessive
Compulsive Disorder”. Comprehensive Psychiatry, vol. 47
(2006) no. 5. 325–329.
Gruen, Rand J., Raul Silva, Joshua Ehrlich, Jack W. Schweitzer és
Arnold J. Friedhoff: „Vulnerability to Stress: Self-Criticism
and Stress-Induced Changes in Biochemistry”. Journal of
Personality, vol. 65 (1997) no. 1. 33–47. doi:10.1111/j.1467-
6494.1997.tb00528.x.
Hall, Kathryn S., Yitzchak Binik és Enrico Di Tomasso:
 „Concordance between Physiological and Subjective
Measures of Sexual Arousal”. Behaviour Research and
Therapy, vol. 23 (1985) no. 3. 297–303.
Haller, Madeline: „The 5 Craziest Sex Studies EVER”. Men’s
Health. 2012. 09. 22., https://www.menshealth.com/sex-
women/a19534159/the-5-craziest-sex-studies-ever/ (utolsó
letöltés 2021. 05. 19.).
Hamilton, Lisa Dawn és Cindy M. Meston: „Chronic Stress and
Sexual Function in Women”. Journal of Sexual Medicine, vol.
10 (2013) no. 10. 2443–2454.
Hawkins, Nicole, P. Scott Richards, H. Mac Granley és David M.
Stein: „The Impact of Exposure to the Thin-Ideal Media Image
on Women”. Eating Disorders: The Journal of Treatment and
Prevention, vol. 12 (2004) no. 1.
doi:10.1080/10640260490267751.
Hayes, Richard D., Lorraine Dennerstein, Catherine M. Bennet
és Christopher K. Fairley: „What Is the »True« Prevalence of
Female Sexual Dysfunctions and Does the Way We Assess
These Conditions Have an Impact?” Journal of Sexual
Medicine, vol. 5 (2008) no. 4. 777–787.
Hayes, Sharon és Stacey Tantleff-Dunn: „Am I Too Fat to Be a
Princess? Examining the Effects of Popular Children’s Media
on Young Girls’ Body Image”. British Journal of Developmental
Psychology, vol. 28 (2010) no. 2. 413–426.
doi:10.1348/026151009X424240.
Hegazy, A. A. és M. O. Al-Rukban: „Hymen: Facts and
Conceptions”. The Health, vol. 3 (2012) no. 4. 109–115.
Heiman, Julia R.: „Psychologic Treatments for Female Sexual
Dysfunction: Are They Effective and Do We Need Them?”.
Archives of Sexual Behavior, vol. 31 (2002) no. 5. 445–450.
Heiman, Julia R. és Donald Pfaff: „Sexual Arousal and Related
Concepts: An Introduction”. Hormones and Behavior, vol. 59
(2011) no. 5. 613–615.
Hendrickx, Lies, Luk Gijs és Paul Enzlin: „Prevalence Rates of
Sexual Difficulties and Associated Distress in Heterosexual
Men and Women: Results from an Internet Survey in
Flanders”. Journal of Sex Research, vol. 51 (2014) no. 1. 1–12.
doi:10.1080/00224499.2013.819065.
Henson, Donald E., H. B. Rubin és Claudia Henson: „Analysis of
the Consistency of Objective Measures of Sexual Arousal in
Women”. Journal of Applied Behavior Analysis, vol. 12 (1979)
no. 4. 701–711.
Herbenick, Debby és J. Dennis Fortenberry: „Exercise-Induced
Orgasm and Pleasure among Women”. Sexual and
Relationship Therapy, vol. 26 (2011) no. 4. 373–388.
doi:10.1080/14681994.2011.647902.
Herbenick, Debra, Michael Reece, Stephanie Sanders, Brian
Dodge, Annahita
Ghassemi és J. Dennis Fortenberry: „Prevalence and
Characteristics of Vibrator Use by Women in the United
States: Results from a Nationally Representative Study”.
Journal of Sexual Medicine, vol. 6 (2209) no. 7. 1857–1866.
Hess, Amanda: „Women Want Sex, but Men Don’t Want Them to
Know It”. Slate, 2013. 06. 04.
 www.slate.com/articles/double_x/doublex/2013/06/what_do_
women_want_sex_according_to_daniel_bergner_s_new_book
_on_female.html (utolsó letöltés: 2021. 05. 19.)
Hitchens, Christopher: Hitch–22: A Memoir. New York, Grand
Central Publishing, 2010.
Hite, Shere: The Hite Report: A Nationwide Study of Female
Sexuality. New York, Macmillan, 1976.
Hoge, Elizabeth A., Britta K. Holzel, Luana Marques, Christina A.
Metcalf, Narayan Brach, Sara W. Lazar és Naomi M. Simon:
„Mindfulness and Self-Compassion in Generalized Anxiety
Disorder: Examining Predictors of Disability”, Evidence-Based
Complementary and Alternative Medicine (2013).
http://dx.doi.org/10.1155/2013/576258.
Hollenstein, Tom és Dianna Lanteigne: „Models and Methods of
Emotional Concordance”. Biological Psychology, vol. 98
(2014). no. 1–5. doi:10.1016/biopsycho.2013.12.012.
James, E. L.: A szürke ötven árnyalata. Ford. Tótisz András.
Budapest, Jaffa Kiadó, 2012.
Janssen, Erick és John Bancroft: „The Dual Control Model: The
Role of Sexual Inhibition and Excitation in Sexual Arousal
and Behavior”. In Erick Janssen (szerk.): The
Psychophysiology of Sex, 197. Bloomington, Indiana
University Press, 2007.
Janssen, Erick, Deanna Carpenter, Cynthia Graham, Harrie
Vorst és Jelte Wicherts: „The Sexual Inhibition/Sexual
Excitation Scales–Short Form”. Handbook of Sexuality-Related
Measures, 2019/77.
Janssen, Erick, Kathryn R. Macapagal és Brian Mustanski:
„Individual Differences in the Effects of Mood on Sexuality:
The Revised Mood and Sexuality Questionnaire (MSQ-R)”.
Journal of Sex Research, vol. 50 (2013) no. 7. 676–687.
Johnson, Sue: Hold Me Tight: Seven Conversations for a Lifetime
of Love. New York, Little, Brown, 2008.
Uő: Love Sense: The Revolutionary New Science of Romantic
Relationships. New York, Little, Brown, 2013.
Jozkowski, Kristen N., Debby Herbenick, Vanessa Schick,
Michael Reece, Stephanie A. Sanders és J. Dennis
Fortenberry: „Women’s Perceptions about Lubricant Use and
Vaginal Wetness during Sexual Activities”. Journal of Sexual
Medicine, vol. 10 (2013) no. 2. 484–492. doi:10.1111/jsm.12022.
Kaplan, Helen Singer: „Hypoactive Sexual Desire”. Journal of
Sex & Marital Therapy vol. 3 (1977) no. 1. 3–9.
Kilimnik, Chelsea D. és Cindy M. Meston: „Role of Body Esteem
in the Sexual Excitation and Inhibition Responses of Women
with and without a History of Childhood Sexual Abuse”.
Journal of Sexual Medicine, vol. 13 (2016), no. 11. 1718–1728.
Kingsberg, Sheryl A., Natalia Tkachenko, Johna Lucas, Amy
Burbrink, Wayne
Kreppner és Jodi B. Dickstein: „Characterization of Orgasmic
Difficulties by Women: Focus Group Evaluation”, Journal of
Sexual Medicine, vol. 10 (2013) no. 9. 2242–2250.
doi:10.1111/jsm.12224.
Kinsale, Laura: Flowers from the Storm, New York, Harper, 1992.
Kinsey, Alfred Charles, Wardell Baxter Pomeroy és Clyde E.
Martin: Sexual Behavior in the Human Male. Philadelphia, W.
B. Saunders, 1948.
Kinsey, Alfred C., Wardell B. Pomeroy, Clyde E. Martin és Paul H.
Gebhard. Sexual Behavior in the Human Female. Philadelphia.
W. B. Saunders, 1953.
Kleinplatz, Peggy J. és A. Dana Ménard. Magnificent Sex: Lessons
from Extraordinary Lovers. New York, Routledge, 2020.
Kleinplatz, Peggy J., A. Dana Ménard, Marie-Pierre Paquet,
Nicolas Paradis,
Meghan Campbell, Dino Zuccarino és Lisa Mehak: The
Components of Optimal Sexuality: A Portrait of »Great Sex«”.
Canadian Journal of Human Sexuality, vol. 18 (2009) no. 1–2.
1–13.
Koehler, Sezin: „From the Mouths of Rapists: The Lyrics of
Robin Thicke’s Blurred Lines”. The Society Pages, 2013. 09. 17.
http://thesocietypages.org/socimages/2013/09/17/from-the-
mouths-of-rapists-the-lyrics-of-robin-thickes-blurred-lines-
and-real-life-rape/ (utolsó letöltés: 2021. 05. 19.)
Komisaruk, Barry R., Beverly Whipple, Audrita Crawford,
Sherry Grimes, Wen-Ching Liu, Andrew Kalnin és Kristine
Mosier: „Brain Activation during Vaginocervical Self-
Stimulation and Orgasm in Women with Complete Spinal
Cord Injury: fMRI Evidence of Mediation by the Vagus
Nerves”. Brain Research, vol. 1024 (2004) 77–88.
Komisaruk, Barry R., Nan Wise, Eleni Frangos, Wen-Ching Liu,
Kachina Allen és Stuart Brody: „Women’s Clitoris, Vagina, and
 Cervix Mapped on the Sensory Cortex: fMRI Evidence”.
Journal of Sexual Medicine, vol. 8 (2011) no. 10. 2822–2830.
doi:10.1111/j.1743-6109.2011.02388.x.
Kring, Ann M. és Albert H. Gordon: „Sex Differences in Emotion:
Expression, Experience, and Physiology”. Journal of
Personality and Social Psychology, vol. 74 (1998) no. 3. 686–
703.
Laan, Ellen és Stephanie Both: „What Makes Women Experience
Desire?”. Feminism & Psychology, vol. 18 (2008) no. 4. 505–
514.
Laan, Ellen, Walter Everaerd és Andrea Evers: „Assessment of
Female Sexual Arousal: Response Specificity and Construct
Validity”. Psychophysiology, vol. 32 (1995) no. 5. 476–485.
La Guardia, Jennifer G., Richard M. Ryan, Charles E. Couchman
és Edward L. Deci: „Within-Person Variation in Security of
Attachment: A Self-Determination Theory Perspective on
Attachment, Need Fulfillment, and Well-Being”. Journal of
Personality and Social Psychology, vol. 79 (2000) no. 3. 367–
384.
Lalumiere, Martin L., Megan L. Sawatsky, Samantha J. Dawson
és Kelly D. Suschinsky: „The Empirical Status of the
Preparation Hypothesis: Explicating Women’s Genital
Responses to Sexual Stimuli in the Laboratory”. Archives of
Sexual Behavior, vol. 49 (2020) no. 2. 1–20.
Laumann, E. O., A. Nicolosi, D. B. Glasser, A. Paik, C. Gingell, E.
Moreira és T. Wang: „Sexual Problems among Women and
Men Aged 40–80 Y: Prevalence and Correlates Identified in
 the Global Study of Sexual Attitudes and Behaviors”.
International Journal of Impotence Research, vol. 17 (2005)
39–57. doi:10.1038/sj.ijir.3901250.
Leavitt, Chelom E., Eva S. Lefkowitz és Emily A. Waterman: „The
Role of Sexual Mindfulness in Sexual Wellbeing, Relational
Wellbeing, and Self-Esteem”. Journal of Sex & Marital
Therapy, vol. 45 (2019) no. 6. 497–509.
Levin, Roy J.: „The Human Female Orgasm: A Critical Evaluation
of Its Proposed Reproductive Functions”. Sexual and
Relationship Therapy, vol. 26 (2011) no. 4. 301–314.
doi:10.1080/14681994.2011.649692.
Levin, Roy J. és Willy van Berlo: „Sexual Arousal and Orgasm in
Subjects Who Experience Forced or Non-Consensual Sexual
Stimulation – a Review”. Journal of Clinical Forensic Medicine,
vol. 11 (2004) no. 2. 82–88.
Levin, Roy J. és Gorm Wagner: „Orgasm in Women in the
Laboratory – Quantitative Studies on Duration, Intensity,
Latency, and Vaginal Blood Flow”. Archives of Sexual
Behavior, vol. 14 (1985) no. 5. 439–449.
Levine, Peter: In an Unspoken Voice: How the Body Releases
Trauma and Restores Goodness. Berkeley, CA, North Atlantic
Books, 2010.
Uő: Waking the Tiger: Healing Trauma. Berkeley, CA, North
Atlantic Books, 1997.
Lisak, David és Paul M. Miller: „Repeat Rape and Multiple
Offending among Undetected Rapists”. Violence and Victims,
vol. 17 (2202) no. 1. 73–84.
Lloyd, Elisabeth A.: The Case of the Female Orgasm: Bias in the
Science of Evolution. Cambridge, MA, Harvard University
Press, 2005.
Longe, Olivia, Frances A. Maratos, Paul Gilbert, Gaynor Evans,
Faye Volker,
Helen Rockliff és Gina Rippon: Having a Word with Yourself:
Neural Correlates of Self-Criticism and Self-Reassurance”.
NeuroImage, vol. 49 (2010) no. 2. 1849–1856.
doi:10.1016/j.neuroimage.2009.09.019.
LoPiccolo, Joseph és Leslie LoPiccolo (szerk.): Handbook of Sex
Therapy. New York, Plenum, 1978.
Lykins, Amy D., Erick Janssen és Cynthia A. Graham: „The
Relationship between Negative Mood and Sexuality in
Heterosexual College Women and Men”. Journal of Sex
Research, vol. 43 (2006) no. 2. 136–143.
Magnanti, Brooke: The Sex Myth: Why Everything We’re Told Is
Wrong. London, Weidenfeld & Nicolson, 2012.
Mah, Kenneth és Yitzchak M. Binik: „The Nature of Human
Orgasm: A Critical Review of Major Trends”. Clinical
Psychology Review, vol. 21 (2001) no. 6. 823–856.
Manne, Kate: Down Girl: The Logic of Misogyny. Oxford, Oxford
University Press, 2017.
Manne, Kate: Entitled: How Male Privilege Hurts Women. New
York, Crown, 2020.
Marcus, Bat Sheva: „Changes in a Woman’s Sexual Experience
and Expectations Following the Introduction of Electric
 Vibrator Assistance”. Journal of Sexual Medicine, vol. 8 (2011)
no. 12. 3398–3406. doi:10.1111/j.1743-6109.2010.02132.x.
Marieke, Dewitte, Carvalho Joana, Corona Giovanni, Limoncin
Erika, Pascoal Patricia, Reisman Yacov és Štulhofer
Aleksandar: „Sexual Desire Discrepancy: A Position
Statement of the European Society for Sexual Medicine”.
Sexual Medicine, vol. 8 (2020) no. 2. 121–131.
Mark, Kristen P. és Julie A. Lasslo: „Maintaining Sexual Desire in
Long-Term Relationships: A Systematic Review and
Conceptual Model”. Journal of Sex Research, vol. 55 (2018) no.
4–5. 563–581.
Masters, William H. és Virginia E. Johnson: Human Sexual
Response. Boston, Little, Brown, 1966.
Mazloomdoost, Donna és Rachel N. Pauls: „A Comprehensive
Review of the Clitoris and Its Role in Female Sexual
Function”. Sexual Medicine Reviews, vol. 3 (2015) no. 4. 245–
263.
McCall, Katie és Cindy Meston: „Cues Resulting in Desire for
Sexual Activity in Women”. Journal of Sexual Medicine, vol. 3
(2006) no. 5: 838–852. doi:10.1111/j.1743-6109.2006.00301.x.
Uő: „Differences Between Pre- and Postmenopausal Women in
Cues for Sexual Desire”. Journal of Sexual Medicine, vol. 4
(2007) no. 2. 364–371. doi:10.1111/j.1743-6109.2006.00421.x.
McDowell, Margaret A., Cheryl D. Fryar, Cynthia L. Ogden és
Katherine M. Flegal: „Anthropometric Reference Data for
Children and Adults: United States, 2003–2006.”. National
Health Statistics Report no. 10 (2008. október).
Mesquita, Batja: „Emoting: A Contextualized Process”. In Batja
Mesquita, Lisa Feldman Barrett és Eliot R. Smith (szerk): The
Mind in Context, 83–104. New York, Guilford Press, 2010.
Meston, Cindy M. és David M. Buss: „Why Humans Have Sex”.
Archives of Sexual Behavior, vol. 36, no. 4. 477–507.
Meston, Cindy M. és Amelia M. Stanton: „Desynchrony between
Subjective and Genital Sexual Arousal in Women:
Theoretically Interesting but Clinically Irrelevant”. Current
Sexual Health Reports, vol. 10 (2018) no. 3. 73–75.
Michael, Robert T., John H. Gagnon, Edward O. Laumann és
Gina Kolata. Sex in America: A Definitive Survey, Boston, Little,
Brown, 1994.
Milhausen, Robin R., Cynthia A. Graham, Stephanie A. Sanders,
William L. Yarber és Scott B. Maitland: „Validation of the
Sexual Excitation/Sexual Inhibition Inventory for Women
and Men”. Archives of Sexual Behavior, vol. 39 (2010) no. 5.
1091–1104.
Mitchell, John Cameron és Stephen Trask: „The Origin of Love”,
Hedwig és a mérges csonk. Atlantic Compact Disc 13766. 1999.
Mitchell, Kirstin Rebecca, Michael King, Irwin Nazareth és Kaye
Wellings: „Managing Sexual Difficulties: A Qualitative
Investigation of Coping Strategies”. Journal of Sex Research,
vol. 48 (2011) no. 4. 325–333.
Mize, Sara J. S. és Alex Iantaffi: „The Place of Mindfulness in a
Sensorimotor Psychotherapy Intervention to Improve
Women’s Sexual Health”. Sexual and Relationship Therapy,
vol. 28 (2013) no. 1. 63–76. doi:10.1080/14681994.2013.770144.
Moore, Lori: Rep. Todd Akin: The Statement and the Reaction”.
New York Times, 2012. 08. 20.
www.nytimes.com/2012/08/21/us/politics/rep-todd-akin-
legitimate-rape-statement-and-reaction.html?_r=0 (utolsó
letöltés: 2021. 05. 20.)
Moran, C. és C. Lee: „What’s Normal? Influencing Women’s
Perceptions of Normal Genitalia: An Experiment Involving
Exposure to Modified and Nonmodified Images”. BJOG: An
International Journal of Obstetrics & Gynaecology (2013).
doi:10.1111/1471-0528.12578.
Morokoff, Patricia J. és Julia R. Heiman: „Effects of Erotic
Stimuli on Sexually Functional and Dysfunctional Women:
Multiple Measures before and after Sex Therapy”. Behaviour
Research and Therapy, vol. 18 (1980) no. 2. 127–137.
Mosley, G. Lorimer és David S. Butler. Explain Pain
Supercharged. Adelaide, Australia: NOI, 2017.
Nagoski, Emily: „I’m Sorry You’re Lonely but It’s Not My Job to
Help You”. 2018. 05. 18. https://medium.com/@enagoski/im-
sorry-you-re-lonely-but-it-s-not-my-job-to-help-you-the-
science-of-incels-25bf83e2aaa0 (utolsó letöltés: 2021. 05. 20.).
Nagoski, Emily: „The Definitive Answer to the Question, »Does
the G-SpotExist?«” 2014. 07. 06.
https://medium.com/@enagoski/the-definitive-answer-to-the-
question-does-the-g-spot-exist-5d962de0c34c.
Nagoski, Emily: „The Truth about Unwanted Arousal”. TED-
előadás, 2018. 04. 13., Vancouver, Ontario.,
http://go.ted.com/emilynagoski (utolsó letöltés: 2021. 05. 20.).
Uő: „The World Cup of Women’s Sexual Desire”. Előadás, 2015.
08. 11., https://enagoski.medium.com/the-world-cup-of-
women-s-sexual-desire-9a085617495e (utolsó letöltés: 2021.
05. 20.).
Nakamura, J. és M. Csíkszentmihályi: „Flow Theory and
Research”. In C. R. Snyder és S. J. Lopez (szerk.): The
Handbook of Positive Psychology, 195–206. Oxford, Oxford
University Press, 2009.
Neff, Kristin D: „Self-Compassion, Self-Esteem, and Well-Being”.
Social and Personality Psychology Compass, vol 1 (2011) 1–12.
doi:10.1111/j.1751-9004.2010.00330.x.
Ng, Theresa: „Risk Assessment and Risk Mitigation Review(s)
Application Number 210557Orig1s000”
https://www.accessdata.fda.gov/drugsatfda_docs/nda/2019/21
0557Orig1s000RiskR.pdf (utolsó letöltés: 2021. 05. 20.).
Ogden, Pat, Kekuni Minton és Clare Pain: Trauma and the Body:
A Sensorimotor Approach to Psychotherapy. New York, W. W.
Norton, 2006.
Organisation Intersex International Australia: „Public
Statement by the Third International Intersex Forum”.
https://www.ilga-europe.org/resources/news/latest-news/3rd-
international-intersex-forum-concluded (utolsó letöltés: 2021.
05. 20.).
Panksepp, Jaak: „What Is an Emotional Feeling? Lessons about
Affective Origins from Cross-Species Neuroscience”.
Motivation and Emotion, vol. 36 (2012), no. 1. 4–15.
Panksepp, Jaak és Lucy Bevin: The Archaeology of Mind:
 Neuroevolutionary Origins of Human Emotions. New York, W.
W. Norton, 2012.
Pazmany, Els, Sophie Bergeron, Lukas Van Oudenhove, Johan
Verhaeghe és Paul Enzlin: „Body Image and Genital Self-
Image in Pre-Menopausal Women with Dyspareunia”.
Archives of Sexual Behavior, vol. (2013) 42 no. 6. 999–1010.
doi:10.1007/s10508-013-0102-4.
Perel, Esther: Szeretkezés fogságban. Ford. Moukhtar Luca,
Oriold és Társai kiadó, Budapest, 2015.
Uő: „The Secret to Desire in a Long-Term Relationship”. TED-
előadás, 2013. február,
www.ted.com/talks/esther_perel_the_secret_to_desire_in_a_lo
ng_term_relationship (utolsó letöltés: 2021. 05. 20.)
Peterson, Zoe D., Erick Janssen és Ellen Laan: „Women’s Sexual
Responses to Heterosexual and Lesbian Erotica: The Role of
Stimulus Intensity, Affective Reaction, and Sexual History”.
Archives of Sexual Behavior, vol. 39 (2010) no. 4. 880–897.
doi:10.1007/s10508-009-9546-y.
Pfaus, James G.: „Neurobiology of Sexual Behavior”. Current
Opinion in Neurobiology, vol. 9 (1999) no. 6. 751–758.
https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S095943
8899000343 (utolsó letöltés: 2021. 05. 20.).
Pfaus, James G., Tod E. Kippin és Genaro Coria-Avila: „What Can
Animal Models Tell Us about Human Sexual Response?”
Annual Review of Sex Research 14 (2003) 1–63.
Pfaus, James G. és Mark F. Wilkins: „A Novel Environment
Disrupts Population in Sexually Naive but Not Experienced
 Male Rats: Reversal with Naloxone”. Physiology & Behavior,
vol. 57 (1995) no. 6. 1045–1049.
Pierce, Angela N., Janelle M. Ryals, Ruipeng Wang és Julie A.
Christianson: „Vaginal Hypersensitivity and Hypothalamic –
Pituitary – Adrenal Axis Dysfunction as a Result of Neonatal
Maternal Separation in Female Mice”. Neuroscience, 263
(2014) 216–230.
Porges, Stephen: The Polyvagal Theory: Neurophysiological
Foundations of Emotions, Attachment, Communication, and
Self-Regulation. New York, W. W. Norton, 2011.
Uő: „Reciprocal Influences Between Body and Brain in the
Perception and Expression of Affect”. In Diana Fosha, Daniel
J. Siegel és Marion Solomon (szerk.): The Healing Power of
Emotion. New York, W. W. Norton, 2009, 27–54.
Powers, Theodore A., David C. Zuroff, and Raluca A. Topciu:
„Covert and Overt Expressions of Self-Criticism and
Perfectionism and Their Relation to Depression”. European
Journal of Personality, vol. 18 (2004) no. 1. 61–72.
doi:10.1002/per.499.
Prause, Nicole, and Cynthia A. Graham: „Asexuality:
Classification and Characterization”. Archives of Sexual
Behavior, vol. 36 (2007), no. 3. 341–356. doi:10.1007/s10508-
006-9142-3.
Radomsky, Adam S., Gillian M. Alcolado, Jonathan S.
Abramowitz, Pino Alonso, Amparo Belloch, Martine Bouvard,
David A. Clark és szerzőtársaik: Part 1 – You Can Run but You
Can’t Hide: Intrusive Thoughts on Six Continents”. Journal of
 Obsessive-Compulsive and Related Disorders, vol. 3 (2014) no.
3. 269–279.
Read, Simon, Michael King és James Watson: „Sexual
Dysfunction in Primary Medical Care: Prevalence,
Characteristics and Detection by the General Practitioner”.
Journal of Public Health Medicine, vol. 19 (1997) no. 4. 387–
391.
Reichl, Corinna, Johann F. Schneider és Frank M. Spinath:
„Relation of Self-Talk Frequency to Loneliness, Need to
Belong, and Health in German Adults”. Personality and
Individual Differences, vol. 54 (2013) no. 2. 241–245.
http://dx.doi.org/10.1016/j.paid.2012.09.003.
Rettenberger, Martin, Verena Klein és Peer Briken: „The
Relationship between Hypersexual Behavior, Sexual
Excitation, Sexual Inhibition, and Personality Traits”.
Archives of Sexual Behavior, vol. 45 (2016) no. 1. 219–233.
Reynolds, Sheila M. és Kent C. Berridge: „Emotional
Environments Retune the Valence of Appetitive versus
Fearful Functions in Nucleus Accumbens”. Nature
Neuroscience, vol. 11 (2008) 423–425. doi:10.1038/nn2061.
Rosen, Lianne: „How Do Women Survivors of Childhood Sexual
Abuse Experience »Good Sex« Later in Life? A Mixed-
Methods Investigation”. Doktori disszertáció, University of
Victoria, 2018.
Rowland, Katherine: The Pleasure Gap: American Women and
the Unfinished Sexual Revolution. London, Hachette UK, 2020.
Rúmí, Dzselál ed-Din:
 https://booksandrandomthoughts.wordpress.com/2011/09/11/
the-alchemist-by-paulo-coelho/ (utolsó letöltés: 2021. 05. 17.).
Ryan, Christopher és Cacilda Jethá: Sex at Dawn: The Prehistoric
Origins of Modern Sexuality. New York, Harper, 2010.
Ryan, Rebecca: „Women’s Lived Experiences Seeking and Using
Adaptation Strategies Aimed at Improving Subjective Low
Sexual Desire with Their Current Male Sexual Partner”.
Doktori disszertáció, Indiana University Bloomington, 2019.
ProQuest Dissertations Publishing (13814724).
Sakaluk, John K., Leah M. Todd, Robin Milhausen, Nathan J.
Lachowsky és Undergraduate Research Group in Sexuality
(Szexualitás Hallgatói Kutatócsoport): „Dominant
Heterosexual Sexual Scripts in Emerging Adulthood:
Conceptualization and Measurement”. Journal of Sex
Research, vol. 51 (2013) no. 5.
doi:10.1080/00224499.2012.745473.
Sanders, Stephanie A., Cynthia A. Graham, Jennifer L. Bass és
John Bancroft: „A Prospective Study of the Effects of Oral
Contraceptives on Sexuality and Well-Being and Their
Relationship to Discontinuation”. Contraception, vol. 64
(2001) no. 1. 51–58.
Schwartz, Gary E., Serena-Lynn Brown és Geoffrey L. Ahern:
„Facial Muscle Patterning and Subjective Experience during
Affective Imagery: Sex Differences”. Psychophysiology vol. 17
(1980) no. 1. 75–82.
Schwarzer, Ralf és Peter A. Frensch (szerk.): Personality, Human
Development, and Culture. New York, Psychology Press, 2010.
Shenhav, A. és W. B. Mendes: „Aiming for the Stomach and
Hitting the Heart: Dissociable Triggers and Sources for
Disgust Reactions”. Emotion, vol. 14 (2013. november) no. 2.
301–309. www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/24219399 (utolsó
letöltés: 2021. 05. 20.).
Siew, Belinda és Luan Khong: „Mindfulness: A Way of
Cultivating Deep Respect for Emotions”. Mindfulness, vol. 2
(2011) no. 1. 27–32. doi:10.1007/s12671-010-0039-9.
Silverstein, R. Gina, Anne-Catharine H. Brown, Harold D. Roth
és Willoughby B. Britton: „Effects of Mindfulness Training on
Body Awareness to Sexual Stimuli: Implications for Female
Sexual Dysfunction”. Psychosomatic Medicine, vol. 73 (2011)
no. 9. 817–825.
Simons, Jeffrey és Michael P. Carey: „Prevalence of Sexual
Dysfunctions”. Archives of Sexual Behavior, vol. 30 (2001) no.
2. 177–219.
Sole-Smith, Virginia: „Pleasure in a Pill”. Marie Claire, 2015. 09.
16. http://www.marieclaire.com/sex-
love/advice/a11640/pleasure-in-a-pill-female-viagra/ (utolsó
letöltés: 2021. 05. 20.).
Stefanou, Christina és Marita P. McCabe: „Adult Attachment and
Sexual Functioning: A Review of Past Research”. Journal of
Sexual Medicine, vol. 9 (2012) no. 10. 2499–2507.
doi:10.1111/j.1743-6109.2012.02843.x.
Stein, Rob: „Female Libido Pill Fires Up Debate about Women
and Sex”. All Things Considered, NPR, 2015. 02. 16.
https://www.npr.org/sections/healthshots/2015/02/16/3840436
 61/female-libido-pill-fires-up-debate-about-women-and-sex
(utolsó letöltés: 2021. 05. 20.)
Stice, Eric, Paul Rohde és Heather Shaw: The Body Project:
A Dissonance-Based Eating Disorder Prevention Intervention.
New York, Oxford University Press, 2013.
Stopes, Marie: Szerelmi élet a házasságban. Ford. Karinthy
Emília. Bécs, Borgida Verlag.
Stroupe, Natalie N.: „How Difficult Is Too Difficult? The
Relationships among Women’s Sexual Experience and
Attitudes, Difficulty with Orgasm, and Perception of
Themselves as Orgasmic or Anorgasmic”. Mesterszakos
dolgozat, University of Kansas, 2008.
http://kuscholarworks.ku.edu/dspace/handle/1808/4517
(utolsó letöltés: 2021. 05. 20.).
Štulhofer, Aleksandar, Ana Alexandra Carvalheira és Bente
Traen: „Is Responsive Sexual Desire for Partnered Sex
Problematic among Men? Insights from a Two-Country
Study”. Sexual and Relationship Therapy, vol. 28 (2013) no. 3.
246–258. doi:10.1080/14681994.2012.756137.
Suhler, Christopher L. és Patricia Churchland: „Can Innate,
Modular »Foundations« Explain Morality? Challenges for
Haidt’s Moral Foundations Theory”. Journal of Cognitive
Neuroscience, vol. 23 (2011) no. 9. 2103–2116.
doi:10.1162/jocn.2011.21637.
Suschinsky, Kelly D., Samantha J. Dawson és Meredith L.
Chivers: „Assessing the Relationship between Sexual
Concordance, Sexual Attractions, and Sexual Identity in
 Women”. Archives of Sexual Behavior, vol. 46 (2017) no. 1.
17992.
Suschinsky, Kelly D., Jackie S. Huberman, Larah Maunder, Lori
A. Brotto, Tom Hollenstein és Meredith L. Chivers: „The
relationship between sexual functioning and sexual
concordance in women”. Journal of Sex & Marital Therapy,
vol. 45 (2019) no. 3. 230–246.
Suschinsky, Kelly D. és Martin L. Lalumiere: „Is Sexual
Concordance Related to Awareness of Physiological States?”
Archives of Sexual Behavior, vol. 41 (2012) no. 1. 199–208.
Suschinsky, Kelly D., Martin L. Lalumiere és Meredith L.
Chivers: „Sex Differences in Patterns of Genital Sexual
Arousal: Measurement Artifacts or True Phenomena?”
Archives of Sexual Behavior, vol 38 (2009) no. 4. 559–573.
doi:10.1007/s10508-008-9339-8.
Taylor, Shelley E. és Sarah L. Master: „Social Responses to
Stress: The Tend-and-Befriend Model”. In Richard J. Contrada
és Andrew Baum (szerk.): The Handbook of Stress Science:
Biology, Psychology, and Health. 101–111. New York: Springer,
2011.
Ter Kuile, Moniek M., Daan Vigeveno és Ellen Laan:
„Preliminary Evidence That Acute and Chronic Daily
Psychological Stress Affect Sexual Arousal in Sexually
Functional Women”. Behaviour Research and Therapy, vol. 45
(2007) no. 9. 2078–2089.
http://dx.doi.org/10.1016/j.brat.2007.03.006.
Thomas, J. J., R. D. Crosby, S. A. Wonderlich, R. H. Striegel-Moore
 és A. E. Becker: „A Latent Profile Analysis of the Typology of
Bulimic Symptoms in an Indigenous Pacific Population:
Evidence of Cross-Cultural Variation in Phenomenology”.
Psychological Medicine, vol. 41 (2011) no. 1. 195–206.
http://dx.doi.org/10.1017/S0033291710000255.
Tiefer, Leonore: „Sex Therapy as a Humanistic Enterprise”.
Sexual and Relationship Therapy, vol. 21 (2006) no. 3. 359–375.
doi:10.1080/14681990600740723.
Toates, Frederick: Biological Psychology. 3. kiad. New York,
Prentice Hall/Pearson, 2011.
Uő: How Sexual Desire Works: The Enigmatic Urge. Cambridge,
Cambridge University Press, 2014.
Uő: Motivational Systems. New York, Cambridge University
Press, 1986, 151–159.
Tolman, Deborah L.: Dilemmas of Desire: Teenage Girls Talk
about Sexuality. Cambridge, MA, Harvard University Press,
2002.
Tompkins, K. Brooke, Denise M. Martz, Courtney A. Rocheleau
és Doris G. Bazzini: „Social Likeability, Conformity, and Body
Talk: Does Fat Talk Have a Normative Rival in Female Body
Image Conversations?” Body Image, vol. 6 (2009) no. 4. 292–
298.
Toulalan, Sarah. Imagining Sex: Pornography and Bodies in
Seventeenth-Century England. New York, Oxford University
Press, 2007.
Tracey, Irene: „Getting the Pain You Expect: Mechanisms of
Placebo, Nocebo and Reappraisal Effects in Humans”. Nature
 Medicine 16 (2010) 1277–1283. doi:10.1038/nm.2229.
Tybur, Joshua M., Debra Lieberman és Vladas Griskevicius:
„Microbes, Mating, and Morality: Individual Differences in
Three Functional Domains of Disgust”. Journal of Personality
and Social Psychology, vol. 97 (2009) no. 1. 103–122.
doi:10.1037/a0015474.
UN Human Rights Council: Report of the Special Rapporteur on
Torture and Other Cruel, Inhuman or Degrading Treatment or
Punishment. 2013. 02. 01. A/HRC/22/53.
US Department of Justice: Full Report of the Prevalence,
Incidence, and Consequences of Violence against Women. 2000.
november. www.ncjrs.gov/pdffiles1/nij/183781.pdf (utolsó
letöltés: 2021. 05. 20.)
Van Dam, Nicholas T., Mitch Earleywine és Sharon Danoff-Burg:
„Differential Item Function across Mediators and Non-
Mediators on the Five Facet Mindfulness Questionnaire”.
Personal and Individual Differences, vol. 47 (2009) no. 5. 516–
521.
Van Dam, Nicholas T., Sean C. Sheppard, John P. Forsyth és
Mitch Earleywine: „Self-Compassion Is a Better Predictor
than Mindfulness of Symptom Severity and Quality of Life in
Mixed Anxiety and Depression” Journal of Anxiety Disorders,
vol. 25, no. 1. 123–130.
Van de Velde, T. H.: Ideal Marriage: Its Physiology and Technique.
Ford. Stella Brown. New York, Random House, 1926.
Velten, Julia és Lori A. Brotto: „Interoception and Sexual
Response in Women with Low Sexual Desire”. PloS ONE, vol.
 12 (2017) no. 10.
Velten, Julia, Meredith L. Chivers és Lori A. Brotto: „Does
Repeated Testing Impact Concordance between Genital and
Self-Reported Sexual Arousal in Women?” Archives of Sexual
Behavior, vol. 47 (2018) no. 3. 651–660.
Velten, Julia, Samantha J. Dawson, Kelly Suschinsky, Lori A.
Brotto és Meredith L. Chivers: „Development and Validation
of a Measure of Responsive Sexual Desire”. Journal of Sex &
Marital Therapy, vol. 46 (2020) no. 2. 122–140.
doi:10.1080/0092623X.2019.1654580.
Velten, Julia, Saskia Scholten, Cynthia A. Graham, Dirk Adolph
és Jürgen Margraf: „Investigating Female Sexual
Concordance: Do Sexual Excitation and Sexual Inhibition
Moderate the Agreement of Genital and Subjective Sexual
Arousal in Women?” Archives of Sexual Behavior, vol. 45
(2016) no. 8. 1957–1971.
Velten, Julia, Lisa Zahler, Saskia Scholten és Jürgen Margraf:
„Temporal Stability of Sexual Excitation and Sexual
Inhibition in Women”. Archives of Sexual Behavior, vol. 48
(2019) no. 3. 881–889.
Velten, Julia, Saskia Scholten, Cynthia A. Graham és Jürgen
Margraf: „Sexual Excitation and Sexual Inhibition as
Predictors of Sexual Function in Women: A Cross-Sectional
and Longitudinal Study”. Journal of Sex & Marital Therapy,
vol. 43 (2017) no. 2. 95–109.
Vieira-Baptista, Pedro, Gutemberg Almeida, Fabrizio Bogliatto,
Tanja Gizela Bohl, Matthé Burger, Bina Cohen-Sacher, Karen
 Gibbon és szerzőtársaik: „International Society for the Study
of Vulvovaginal Disease Recommendations regarding Female
Cosmetic Genital Surgery”. Journal of Lower Genital Tract
Disease, vol. 22 (2018) no. 4. 415–434.
Vowels, Laura M. és Kristen P. Mark: „Strategies for Mitigating
Sexual Desire Discrepancy in Relationships”. Archives of
Sexual Behavior, vol. 49 (2020) no. 3. 1017–1028.
Wallen, Kim és Elisabeth A. Lloyd: „Female Sexual Arousal:
Genital Anatomy and Orgasm in Intercourse”. Hormones and
Behavior, vol. 59 (2011) no. 5. 780–792.
doi:10.1016/j.yhbeh.2010.12.004.
Warber, Katie M. és Tara M. Emmers-Sommer: „The
Relationships among Sex, Gender and Attachment”.
Language and Communications Quarterly, vol. 1 (2012) 60–81.
Wickman, D.: „Plasticity of the Skene ’s Gland in Women Who
Report Fluid Ejaculation with Orgasm”. Journal of Sexual
Medicine, vol. 14 (2017) no. 1. S67.
Witting, K., P. Santtila, F. Rijsdijk, M. Varjonen, P. Jern, A.
Johansson, B. von der Pahlen, K. Alanko és N.K. Sandnabba:
„Correlated Genetic and Non-Shared Environmental
Influences Account for the Co-Morbidity Between Female
Sexual Dysfunctions”. Psychological Medicine, vol. 39 (2009)
no. 1. 115–127.
Woertman, Liesbeth és Femke van den Brink: „Body Image and
Female Sexual Functioning and Behavior: A Review”. Journal
of Sex Research, vol. 49, no. 2 (2012): 184–211.
doi:10.1080/00224499.2012.658586.
World Health Organization: „Violence against Women: Intimate
Partner and Sexual Violence against Women”. 239. sz. lap,
2013. október. www.who.int/mediacentre/factsheets/fs239/en/
(utolsó letöltés: 2021. 05. 20.).
Wrosch, Carsten, Michael F. Scheier, Charles S. Carver és
Richard Schulz: „The Importance of Goal Disengagement in
Adaptive Self-Regulation: When Giving Up Is Beneficial”. Self
and Identity, 2 (2003) 1–20.
Yeshe, Lama Thubten: Introduction to Tantra: The
Transformation of Desire. ReadHowYouWant.com, 2010.
 Jegyzetek

{1}  Wallen–Lloyd: „Female Sexual Arousal”. Lásd még Emhardt–Siegel–Hoffman:

„Anatomic Variation and Orgasm”, illetve Mazloomdoost–Pauls: „Comprehensive
Review of the Clitoris”. Fantasztikus, lenyűgöző tanulmány, de ritkán tanítom, mert
az ilyen tanulmányok sok esetben (nem mindig) abba a hibába esnek, hogy
valamely, a szexualitással összefüggő hamis mítoszt – például azt, hogy a hüvelyi
ingerléssel elért kielégülés lenne a „sikeres orgazmus” – egyfajta túlzottan
leegyszerűsítő elmélettel helyettesítik, jelen esetben azzal, hogy a nemi szerv
mérete, formája, elhelyezkedése lenne a kulcs. A  2014-es kiadásban a szerkesztő
kommentárt is fűzött a szöveghez: „Akkor melyik a jobb? Ha nagyobb a távolság,
vagy ha kisebb?” Pont az ilyen kérdések feltevéséről szeretném lebeszélni az
olvasókat. Az efféle félrevezető elemzések nem segítenek a nőknek, inkább tovább
növelik a szorongásukat azzal kapcsolatban, hogy vajon „megfelelő-e” a nemi
szervük. Hiszen pont eléggé a fejükbe verték az efféle normatív megállapításokat.
Éppen azért kerítettem sort a témára itt, a könyv elején, hogy felhívjam a figyelmet
a veszélyre: sokan túlságosan nagy szerepet tulajdonítanak a tudománynak, és
nem figyelnek eléggé magára az érintett emberre. A fejezet – és az egész könyv –
legfőbb üzenete az, hogy „mindannyian ugyanazokból a részekből vagyunk
összerakva, csak eltérő módon működünk”. Egyik szerv se jobb vagy rosszabb a
másiknál, egyszerűen különfélék. Bár a tudomány időnként megkockáztat olyan
kijelentéseket, amelyek szerint bizonyos szervek formája, felépítése „jobb”, mint a
többié, a számunkra nagyon fontos, hogy semmiféle értékítéletet ne alkalmazzunk
a nemi szervünkkel kapcsolatban.

{2} A fogalommal már Arisztotelésznél is találkozhatunk.

{3} Drysdale–Russell–Glover: „Labiaplasty”.

{4} Moran–Lee: „What’s Normal?”

{5}  A  szűzhártya mibenlétével végre olyan hiteles források is foglalkoznak, mint a

How to Lose Your Virginity [Hogyan veszítsd el a szüzességed] című
 dokumentumfilm és a hozzá kapcsolódó tévéműsor (Feeney: Living Myths about
Virginity), valamint az Adam jobban tudja című videósorozat.

{6} Hegazy–Al-Rukban: „Hymen. Facts and Conceptions”.

{7} A vagina és a szeméremtest megkülönböztetésével kapcsolatos probléma inkább

az angol nyelvre jellemző; a magyar nyelvhasználatban többnyire világos a vagina
(„hüvely”) és a külső nemi szerv („szeméremtest” és más, közkeletűbb elnevezések)
jelentésbeli eltérése. (A ford.)

{8} Ez a Talbot House 2012. őszi félévében történt.

{9} Wickman: „Plasticity of the Skene’s Gland”.

{10} Patat Bence fordítása

{11}  Nem mindenki ért egyet az „interszexuális” kifejezés használatával. Van, aki
inkább a „kettős nemi szerv”, illetve a „rendellenes nemi szervi fejlődés”
meghatározásokat ajánlja. Én azért az „interszexuálist” használom, mert a többit
inkább orvostudományi szövegekben érzem helyénvalónak, és ez itt nem az.

{12} Fausto-Sterling: Sexing the Body, 2000.

{13}  Bármilyen nyilvánvalónak is tűnik ez a felvetés a „mindannyian ugyanolyan

részekből vagyunk összerakva” elve alapján, az interszexuális aktivisták évtizedek
óta küzdenek az elfogadtatásáért. Biológiai szempontból pedig egyedül ez tűnik
helyesnek, és hangsúlyozom, csakis kulturális szempontok vezethetik azt, aki
másképp gondolja. Ennek ellenére a legszélesebb körben elterjedt a nemi szervek
„helyreállítását” célzó sebészi gyakorlat (lásd az Organisation Intersex
közleményét). Jegyezzük meg, hogy 2013-ban az ENSZ-nek a kínzásokról szóló
határozata az efféle műtéteket is megemlítette a kínzás és más kegyetlen,
embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni nemzetközi
egyezményében. Az egyezmény elítéli az orvosi szempontból indokolatlan
„helyreállító” műtéteket is, mivel „maradandó károsodást, a szexuális érzékelés
képességének elvesztését, fájdalmat, vizelettartási zavarokat, súlyos depressziót
okozhat, azonkívül tudománytalan, ártalmas és megbélyegző gyakorlatnak
minősül”. (Jelentés az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának különmegbízottjától, 18.)

{14} McDowell és szerzőtársai: „Anthropometric Reference Data”.

{15}  A  Society for the Study of Vulvovaginal Disease [Szeméremtest- és

Hüvelybetegségek Nemzetközi Kutatói Szervezete] vizsgálata szerint igaza van.
Vieira-Baptista és szerzőtársai: „International Society for the Study of Vulvovaginal
 Disease Recommendations”.

{16}  Caitlin Boyle Operation Beautiful című könyvében található ez a nagyszerű

fordulat. (www.operationbeautiful.com, utolsó letöltés: 2021. 05. 01.)

{17} Masters–Johnson: Human Sexual Response.

{18} Kaplan: „Hypoactive Sexual Desire”.

{19} Janssen–Bancroft: „Dual Control Model”, 197.

{20} Goldstein és szerzőtársai: „Hypoactive Sexual Desire”, 117.

{21} Velten és szerzőtársai: „Temporal Stability of Sexual Excitation”.

{22}  Velten és szerzőtársai: „Sexual Excitation and Sexual Inhibition” és

Rettenberger–Klein–Briken: „Relationship between Hypersexual Behavior”. Lásd
még Granados–Carvalho–Sierra: „How the Dual Control Model Predicts Female
Sexual Response”.

{23}  A  kevésbé érzékeny serkentőrendszer ugyanakkor a gátlásoktól függetlenül az

aszexualitás egyik oka. Aszexuálisnak nevezzük azokat, akik egyáltalán nem
vágynak a nemi érintkezésre (nem összetévesztendők azokkal, akik vágynak arra,
hogy megérintsék a partnerüket, de ők maguk nem viselik el az érintést).
A  magukat aszexuálisnak vallók körében végzett vizsgálat kiderítette, hogy e
személyek sokkal kevésbé fogékonyak a nemi ingerekre (Prause–Graham:
„Asexuality”). A  gátlórendszer működése terén azonban nem térnek el a többi
embertől. Tehát az aszexualitás hátterében az is állhat, hogy az ilyen személyek
agya egyszerűen nem, vagy alig érzékeli az erotikus ingereket. Természetesen ez
korántsem magyaráz meg mindent, mivel az aszexuálisok az általános
népességnek csak 1 százalékát teszik ki, ugyanakkor a nők 5–10 százaléka esetében
tapasztaltak nagyon alacsony nemi érdeklődést. Hangsúlyozom, ez sem betegség
vagy hiba. Az aszexuálisok szexuális reakciómechanizmusa ugyanolyan
szegmensekből áll össze, mint azoké, akik érdeklődnek a szexualitás iránt, csak a
működésük eltérő.

{24}  Carpenter és szerzőtársai: „Women’s Scores”; Carpenter és szerzőtársai: Dual

Control Model.

{25} Milhausen és szerzőtársai: „Validation of the Sexual Excitation/Sexual Inhibition

Inventory”, valamint Janssen és szerzőtársai: „The Sexual Inhibition/Sexual
Excitation Scales – Short Form” című műve alapján.
{26} Carpenter és szerzőtársai: „Dual Control Model”.

{27} A tudatállapot hatása a nemi érdeklődésre:

Lykins–Janssen–Graham: „The Relationship between Negative Mood and

Sexuality”. Lásd még Janssen–Macapagal–Mustanski: „Effects of Mood on
Sexuality”.

{28} Pfaus: „Neurobiology of Sexual Behavior”.

{29} Pfaus–Kippin–Coria-Avila: „Animal Models”.

{30} Pfaus–Wilkins: „Novel Environment”.

{31} Velten és szerzőtársai: „Temporal Stability of Sexual Excitation”.

{32}  Carpenter és szerzőtársai szerint négy százalék (lásd „Dual Control Model”), a
saját, jóval kevésbé tudományos tapasztalatom szerint, valamint a blogom és a
kurzusaim alapján nyolc százalék.

{33}  McCall–Meston: „Cues Resulting in Desire” és „Differences between Pre- and

Postmenopausal Women”.

{34} Graham és szerzőtársai: „Turning On and Turning Off”.

{35} Gottman: The Science of Trust, 254.

{36} Bergner: What do Women Want?, 68–73.

{37} Graham–Sanders–Milhausen: „Sexual Excitation/Sexual Inhibition Inventory”.

{38} BBC News: „Words Can Change What We Smell”.

{39} Aubrey: „Feeling a Little Blue”.

{40} Ariely: Predictably Irrational.

{41} Nakamura–Csíkszentmihályi: „Flow Theory and Research”, 195–206.

{42}  Flaten–Simonsen–Olsen: „Drug-Related Information”. Köszönet és tisztelet

Goldacre „Nerdstock” című munkájának.
{43} Reynolds–Berridge: „Emotional Environments”.

{44} Gottman: Science of Trust, 192.

{45} Egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy a kisagyban keletkező válaszreakció a

patkány és az ember esetében egyaránt a kontextusnak megfelelően változik.
Képalkotó vizsgálatok szerint a bizonytalanság és a veszély befolyásolja az NAc-
választ (Abler és szerzőtársai: „Prediction Error”). A vizsgálat azt is feltárta, hogy a
krónikus hátfájással küzdő személyek NAc-je másként reagált a hővel történő
ingerlésre (például égésre), mint azoké, akiknek nem volt fájdalmuk (Baliki és
szerzőtársai: „Predicting Value of Pain”). Különösen érdekes eredményre vezettek
a krónikus hátfájással élők agyi tevékenységét vizsgáló kutatások: amikor a
kísérleti személyek bőrét a hátukon magas hőmérsékletű ingerlés érte, az alanyok
arról számoltak be, hogy fájt az égés; ám amikor a hátizmaikban jelentkező
fájdalomra figyeltek, akkor egyenesen jóleső érzésként írták le az égetést!
A kontextus része az is, hogy mire irányul a figyelmünk.

{46} Berridge–Kringelbach: „Neuroscience of Affect”, 295.

{47}  Jaak Panksepp és Lucy Bevin (Archeology of Mind) a limbikus rendszerhez

sorolják a KERESÉST, a DÜHÖT, a FÉLELMET, a VÁGYAT, a SZERETETET, a PÁNIKOT,
a GYÁSZT és a JÁTÉKOT. Frederic Toates a stressz és a szex mellett a társas
viselkedést, az agressziót és a felfedezés késztetését is bevonja a körbe (Biological
Psychology). Paul Ekman az arckifejezések értelmezésére vonatkozó kutatásokra
támaszkodva állítja fel az alapvető érzelmi kategóriákat: düh, undor, félelem,
boldogság, szomorúság, meglepetés (Emotions Revealed). Sokatmondó tény, hogy
máig nincs általánosan elfogadott elmélet, amely összefoglalná az alapvető
érzelmeink mögött álló mechanizmust. Az érzelem és a motiváció fogalmainak
meghatározására sem találunk olyan példát, amit mindenki elfogadna, sőt az sem
világos, hogy a két fogalom milyen viszonyban áll egymással, ugyanazt jelentik-e,
vagy mást és mást. Az, hogy milyen művekre hivatkozom e kérdésben, sok
mindent elárul arról, hogy milyen álláspontot vallok ebben a kérdésben.
(Berridge–Winkielman: „What is an Unconscious Emotion?”; Panksepp: „What is
an Emotional Feeling?”).

{48}  Berridge: „Mechanisms of Self-Control”. A  Harvard Egyetem pszichológusa,

Daniel Gilbert „a világ egyik legjobb neurológusának” nevezte Berridge-et
(Berridge és szerzőtársai: Neuroscience of Happines). Én magam a
következőképpen emelném ki őt a többi tudós közül: az Iggy Pop zenéjével
kondicionált patkány és az Egy Gyűrű metaforájának „atyjaként” ő az egyetlen
 neurológus kutató, aki valaha meg tudott nevettetni.

{49} A tanulmányok szerzői idézőjeleket (lásd Berridge a „vágy” és a „tetszés” szavak

esetében) és nagy kezdőbetűt alkalmaznak (ahogy Panksepp és Bevin a KERESÉS
esetében az Archaeology of Mindban) azért, hogy világosan jelezzék a különbséget
a tudatos tetszés és tudatosuló vágy és észlelés, valamint a mezolimbikus tetszés,
vágy és tanulás között.
Jómagam ebben a könyvben a következő módon írom körül a különbséget:
amikor valakinek a motivációval, az észleléssel, az élvezettel vagy szenvedéssel
kapcsolatos tapasztalatairól beszélek, azt mondom: „vágysz rá/tudod/érzed”.
Amikor érzelmi motivációról, észlelésről és érzésekről beszélek (vágy, tetszés,
tanulás), úgy értem: „az agyad vágyik rá/érzi/tanulja”.

{50} Childress és szerzőtársai: „Prelude to Passion”.

{51} Porges: „Reciprocal Influences between Body and Brain”.

{52} Levine: In an Unspoken Voice, 55–56.

{53}  Lykins–Janssen–Graham: „Relationship between Negative Mood and Sexuality;

Ter Kuile–Vigeveno–Laan: „Acute and Chronic Daily Psychological Stress”;
Laumann és szerzőtársai: „Sexual Problems among Women and Men”.

{54} Hamilton–Meston: „Chronic Stress and Sexual Function”.

{55} Levine: In an Unspoken Voice, 8.

{56} A dolog még ennél is bonyolultabb. Létezik egy olyan gátlás, amely az egészséges
idegrendszer esetében az önálló serkentőrendszerrel áll összeköttetésben. Ezért
amikor valamely inger rálép a gázra, a fék elenged, és amikor megszűnik a
serkentő inger, a fék újra bekapcsolódik. Ezt nevezi Stephen Porges az emlősök
esetében megfigyelhető vagális, vagyis a vagus ideghez kapcsolódó gátlásnak,
amely eltér a hüllő vagustól; utóbbiak esetében a szívműködés lassulása és
„lefagyás” a reakció (Porges: Polyvagal Theory, 92–93.).

{57} Ez minduntalan felbukkan, a tényirodalomban és a regényekben, filmekben is,

ahogy például a Forrest Gumpban is („Csak mert kedvem szottyant futni”), vagy
amit Woodhouse ír a Performing Flea-ben: „A  kiskutya a minap beszaladt egy
motorkerékpár kereke alá. Sértetlenül, bár kissé zaklatottan bukkant elő. Fél
Londonon át üldöznünk kellett, mire kirohangálta magát. Csak rohant és rohant,
egészen addig, míg végre jobban nem érezte magát.”

{58}  Ha tudomásod van hasonló kutatásokról, kérlek, értesíts a következő e-mail-

 címen: enagoski@gmail.com.

{59}  Szinte mindenki foglalkozott a kérdéssel (Radomsky és szerzőtársai: „Part 1 –

You Can Run but You Can’t Hide”; Berry–Laskey: „Review of Obsessive Intrusive
Thoughts”). A  kényszerneurózissal diagnosztizált betegek negyede számolt be
arról, hogy korábban szexuális zaklatás áldozata volt (Grant és szerzőtársai:
„Sexual Obsessions and Clinical Correlates”), gyerekek és serdülők is szép számmal
akadnak közöttük (Fernández de la Cruz és szerzőtársai: „Sexual Obsessions in
Pediatric”). Többségük csak nehezen vehető rá, hogy beszéljen a zaklatásról vagy
bántalmazásról, mivel gyakran megbélyegzéssel és kirekesztéssel kell számolniuk
az áldozatoknak (Cathey–Wetterneck: „Stigma and Disclosure of Intrusive
Thoughts”).

{60} Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének jelentése szerint „világszerte a nők 35

százaléka szenved el nemi erőszakot vagy szexuális bántalmazást élete során a
partnerétől vagy mástól” (lásd a „Nők elleni erőszak” című jelentést). Az
USA  Nemzeti Büntető Igazságügyi Referenciaszolgálatának állítása szerint az
Egyesült Államokban élő nők 18 százaléka válik legalább egyszer nemi erőszak
áldozatává élete során, 25 százalékukat pedig a partnere erőszakolja meg vagy
bántalmazza. A  férfiak esetében ez 8 százalék (Az Amerikai Igazságügyi
Minisztérium jelentése).

{61}  Az Amerikai Oktatási Minisztérium Bostoni Emberi Jogi Hivatala: „Title IX and
Sexual Assault: Exploring New Paradigms for Prevention and Response”, 2011.
március 24–25.

{62} Lisak–Miller: „Repeat Rape and Multiple Offending”.

{63}  Ennek a besorolásnak a klinikai változatát lásd Gaffney: „Established and

Emerging PTSD Treatments”.

{64} Szenzomotoros terápia: Ogden–Minton–Pain: Trauma and the Body. Szomatikus

észlelés: Levine: Waking the Tiger és In an Unspoken Voice.

{65} Siew–Khong: „Mindfulness”.

{66} Mitchell–Trask: „Origin of Love”.

{67} Jánosy István fordítása

{68} Hitchens: Hitch–22.

{69} Acevedo és szerzőtársai: „Neutral Correlates”.

{70}Ruzitska Mária fordítása

{71} Glass–Blum, 317.

{72}  A  szexuális alapú kötődés témájának áttekintéséhez lásd Dewitte: „Different

Perspectives on the Sex-Attachment Link”; Dunkley és szerzőtársai: „Sexual
Functioning in Young Women and Men”.

{73} Johnson: Hold Me Tight, 189.

{74} Kinsale: Flowers from the Storm, 431., 362.

{75} Johnson: Love Sense, 121.

{76}  Feeney–Noller: „Attachment Style”; Bifulco és szerzőtársai: „Adult Attachment

Style”.

{77}  A  következő munka egyes tételeit a szerzők engedélyével beemeltem a

könyvembe: „Experiences in Close Relationships” kérdőív (Fraley–Waller–
Brennan: „Self-Report Measures of Adult Attachment”).

{78} Warber–Emmers-Sommer: „Relationships among Sex, Gender and Attachment”;

Dunkley és szerzőtársai: „Sexual Functioning in Young Women and Men”.

{79}  Stefanou–McCabe: „Adult Attachment and Sexual Functioning”; lásd még

Birnbaum és szerzőtársai: „When Sex Is More than Just Sex”; Cooper és
szerzőtársai: „Attachment Styles, Sex Motives, and Sexual Behavior”; La Guardia és
szerzőtársai: „Within-Person Variation in Security of Attachment”.

{80} Davila–Burge–Hammen: „Why Does Attachment Style Change?”

{81} Taylor–Master: „Social Responses to Stress”.

{82} David–Lyons-Ruth: „Differential Attachment Responses”.

{83} Getto Katalin fordítása

{84}  Eredeti szöveg lásd

https://booksandrandomthoughts.wordpress.com/2011/09/11/the-alchemist-by-
paulo-coelho/ (utolsó letöltés: 2021. 05. 17.).

{85} Uo.

{86} Van de Velde: Ideal Marriage, 145.

{87} Hite: The Hite Report, 365.

{88} Getto Katalin fordítása

{89} Karinthy Emília fordítása

{90} Britton és szerzőtársai: „Fat Talk”.

{91}  Lehet, hogy ez is változik? Az egyik tanulmány szerint a diplomás nők

(többségükben fehérek) arról számoltak be, hogy jobban tetszenek nekik azok a
nők, akik pozitív módon beszélnek a saját testükről, mint azok, akik negatív
módon, holott ők maguk mások felől azt az elvárást érzik, hogy pocskondiázzák
magukat. (Tompkins és szerzőtársai: „Social Likeability”).

{92} Woertman–Van den Brink: „Body Image”.

{93} Pazmany és szerzőtársai: „Body Image and Genital Self-Image”.

{94} Kilimnik–Meston: „Role of Body Esteem”.

{95} Longe és szerzőtársai: „Having a Word with Yourself”.

{96} Powers–Zuroff–Topciu: „Covert and Overt Expressions of Self-Criticism”.

{97} Gruen és szerzőtársai: „Vulnerability to Stress”.

{98} Dickerson–Kemeny: „Acute Stressors and Cortisol Response”.

{99}  Besser–Flett–Davis: „Self-Criticism, Dependency”; Cantazaro–Wei: „Adult

Attachment, Dependence”; Reichl–Schneider–Spinath: „Relation of Self-Talk”.

{100} Hayes–Tantleff-Dunn: „Am I Too Fat to Be a Princess?”

{101}  2009-ben, egy táplálkozási rendellenességekkel foglalkozó konferencián részt

vettem egy beszélgetésen, amelyen a vékonyság kultuszának kulturális gyökereivel
foglalkoztak. (Gans: „What’s It All About?”). Ezt tudtam meg: minden a társadalmi
pozícióban gyökerezik – a férfiak társadalmi pozíciójában. A vékonyság kultusza a
nyugati kultúrában a nőnek a tulajdonként és státuszszimbólumként történő
értelmezéséből ered. A  tizenhetedik században még jóval lágyabb,
gömbölydedebb, teltebb női test számított ideálisnak, mivel a zsírban,
szénhidrátokban gazdag étkezés és a henye életmód csak a gazdagok kiváltsága
volt; csak nekik volt esélyük arra, hogy olyan telt idomokkal pompázzanak, mint
azok a nők, akiket Rubens örökített meg a vásznain. A  tizenkilencedik század
közepén aztán, az ipari forradalom idején, a középosztály felemelkedése nyomán
átalakult a társadalmi reprezentáció is: a férfi ekkor úgy mutathatta meg
gazdagságát, ha a felesége szemmel láthatóan nem végzett fizikai munkát, és ez
 gyenge, vékony testalkatán is meglátszott. Státuszszimbólummá vált a kis termetű,
vékony feleség, akin látszott, hogy ha akarná, sem tudná kivenni a részét a
háztartás vezetésének nehéz feladataiból. Ez tökéletesen ellentmond annak az
evolúciós folyamatnak, amelyen a nő végbement: hiszen erősnek, egészségesnek
kell lennie ahhoz, hogy képes legyen utódait kihordani, megszülni, szoptatni és
ellátni.
A huszonegyedik században a testalkat még mindig a társadalmi státusz jele: a
gazdag nők megengedhetik maguknak, hogy egészségesen táplálkozzanak (nem
szorulnak a gyorséttermek kínálatára), és van szabadidejük arra, hogy eddzék a
testüket. Azok az elképzelések, amelyek megszabják, milyennek „kellene” lennie a
nők testének, még mindig az osztályhelyzetben gyökereznek. Semmi közük a
termékenységhez (sőt), semmi közük semmiféle „evolúciós előnyhöz”, hacsak
magát a magasabb társadalmi státuszt nem tekintjük evolúciós előnynek, és
végképp semmi közük a nők egészségéhez.
Hogyan is bízhatnánk abban, amit a társadalmi közeg, a kultúránk sugall arról,
hogyan kellene kinéznie a testünknek?

{102} Bacon: „HAES Manifesto”.

{103}  Haidt weboldalán, a moralfoundations.org-on részletesebben is

megismerkedhetünk a kérdéssel. Ha a kritikájára is kíváncsi vagy, Suhler és
Churchland „Can Innate, Modular »Foundations« Explain Moraliy?” című művét
ajánlom.

{104} Kezdésnek lásd Yeshe: Introduction to Tantra.

{105} Ugyanakkor mégsem egyformák. Az ingereknek többféle válfaja létezik, például

a „testhatárok megsértése”, amelyek a fizikai épség megsértésével járnak, gyakran
járnak együtt vérzéssel és fájdalommal, és az emésztőrendszerre ható
undorérzéssel. Az undornak és a viszolygásnak ez a két típusa jellegzetes
reakciókat vált ki (Shenhav–Mendes: „Aiming for the Stomach”).

{106} Mesquita: „Emoting: A Contextualized Process”.

{107} Borg–De Jong: „Feelings of Disgust”.

{108} Tybur–Lieberman–Griskevicius: „Microbes, Mating, and Morality”.

{109} Graham–Sanders–Milhausen: „Sexual Excitation/Sexual Inhibition Inventory”.

{110}  De Jong és szerzőtársai: „Disgust and Contamination Sensitivity”; Borg–De

Jong–Schultz: „Vaginismus and Dyspareunia”; De Jong–Overveld–Borg: „Giving In
 to Arousal”.

{111} Neff: Együttérzés önmagunkkal.

{112}  A  https://self-compassion.org/category/exercises/#exercises oldalról (utolsó

letöltés: 2021. 05. 11.).

{113} Stice–Rohde–Shaw: Body Project, 95.

{114} Germer: Mindful Path to Self-Compassion, 150.

{115} Hawkins és szerzőtársai: „Thin-Ideal Media Image”.

{116} Becker és szerzőtársai: „Eating Behaviours and Attitudes”.

{117} Becker: Body, Self, and Society, 56.

{118} Beckernek és szerzőtársainak „Validity and Reliability” című munkája szerint a

résztvevők 35 százaléka számolt be arról, hogy belső tisztítást végzett a megelőző
huszonnyolc nap folyamán hagyományos növényi alapanyagok segítségével,
azonban Thomas a „Latent Profile Analysis” című művében azt találjuk, hogy csak
a hagyományos növényi anyagokat belső tisztításra használók 74 százaléka
állította, hogy kifejezetten súlycsökkentési céllal tette ezt, a többiek inkább
egészségügyi okokra hivatkoztak.

{119}  A  morális modell és a médiamodell kettős nyomása figyelhető meg a női

szexualitás kettős konstrukciójában, amely szerint a nő a „szűz” és a „kurva” között
húzódó skála valamelyik pontján helyezkedik el. Hogy mindez milyen mértékig hat
bénítóan a fiatal nők nemi életére, azt Tolman Dilemmas of Desire című munkája
mutatja be.

{120}  Suschinsky–Lalumière–Chivers: „Patterns of Genital Sexual Arousal”; Both–

Everaerd–Laan: „Impact of Anxiety on Sexual Arousal”.

{121}  Peterson–Janssen–Laan: „Women’s Sexual Response to Heterosexual and

Lesbian Erotica.” Miért különböznek egymástól a férfiak és a nők?
A legmeggyőzőbb, bár egyelőre nem bizonyított feltevés az úgynevezett „készenléti
hipotézis”, amely szerint a női nemi szerv többé-kevésbé minden erotikus vagy
szexszel kapcsolatos ingerre reagál, hogy felkészüljön a nemi érintkezésre, és
megóvja magát a sérülésektől. A  hímvessző erekciója viszont pontosabban
meghatározott, célzottabb ingerek nyomán következik be (Lalumière és
szerzőtársai: „Preparation Hypothesis”).

{122} Ha ugyanazt a kísérletet végezzük el, de fotopletizmográf helyett termisztoros

 érzékelőt használunk (ez egy kis csipeszforma eszköz, amely a kisajakra
csatlakoztatható, és a fokozott véráramlás következtében kialakuló hőmérséklet-
emelkedést méri), valamivel nagyobb átfedést tapasztalhatunk (Henson–Rubin–
Henson: „Consistency of Objective Measures”). Mágnesesrezonancia-vizsgálattal
(MRI) nagyon pontosan mérhetjük a kismedencei véráramlás változását, így az
átfedés valamivel kisebb lesz. (Hall–Binik–Di Tomasso: „Concordance between
Physiological and Subjective Measures”). A  legkorszerűbb eszközökkel,
funkcionális mágnesesrezonancia-vizsgálattal (fMRI) már nemcsak a hüvelyi
áramlást és a szubjektív nemi izgalmat lehet mérni, hanem az agyi tevékenységet
is; ekkor azt találjuk, hogy a nemi szervi reakció és az agyban végbemenő
folyamatok között alig van átfedés (Arnow és szerzőtársai: „Women with
Hypoactive Sexual Desire Disorder”).

{123}  Bergner: „Women Who Want to Want”; Bergner: What Do Women Want?;
Ryan–Jethá: Sex at Dawn, 272–273, 278; Magnanti: The Sex Myth, 14.

{124} Angier: „Conversations/Ellen T. M. Laan”.

{125}  Both–Everaerd–Laan: „Modulation of Spinal Reflexes”; Laan–Everaerd–Evers:

„Assessment of Female Sexual Arousal”.

{126} Suschinsky–Lalumière–Chivers: „Patterns of Genital Sexual Arousal.” Köszönet

Kelly Suschinskynek és Meredith Chiversnek, amiért megmutatták nekem a
klipeket.

{127} Velten–Chivers–Brotto: „Does Repeated Testing”.

{128} Velten és szerzőtársai: „Investigating Female Sexual Concordance”.

{129} Suschinsky–Dawson–Chivers: „Assessing the Relationship”.

{130}  Egyre világosabban látszik, hogy azon nők esetében, akik valamilyen
mértékben vonzódnak a saját nemükhöz – vagyis nem heteroszexuálisként
határozzák meg magukat –, nagyobb összhang figyelhető meg (lásd i. m.).

{131}  A  Biological Psychology különszámban mutatta be az összhangkutatásokat.

Mint kiderült, egy sem akadt közöttük, amely a szexuális területtel foglalkozott
volna (Hollenstein–Lanteigne: „Models and Methods of Emotional Concordance”).

{132} Benedek–Kaernbach: „Psychological Correlates”.

{133}  Kring–Gordon: „Sex Differences in Emotion”; Schwartz–Brown–Ahern: „Facial

Muscle Patterning”.
{134} Gottman–Silver: Mitől lesz tartós a szerelem?

{135} Hess: „Women Want Sex.”

{136} James: A szürke ötven árnyalata, 238.

{137} Tótisz András fordítása

{138} Uo., 239.

{139} Uo., 254.

{140} Koehler: „From the Mouths of Rapists”.

{141} Toulalan: Imagining Sex.

{142}  Moore: „Rep. Todd Akin”. Akin először bocsánatot kért az állítása miatt, de
2014-ben azt írta, hogy megbánta a bocsánatkérést, mivel a stressz – amit a nemi
erőszak okoz – hatással van a termékenységre, így értette azt, hogy a női test
megakadályozza a megtermékenyülést, ha nemi erőszakról van szó. (Eichelberger:
„Todd Akin Is Not Sorry for His Insane Rape Comments”) Akkor szögezzük le: a
törvényhozás egykori tagjaként úgy vélekedett, hogy ha a nő nem vetél el, az azt
bizonyítja, hogy „büntetőjogi értelemben” nem követtek el rajta erőszakot.

{143} Ez megismétlődött az elmúlt két évtized során, de az első bizonyítékot Morokoff

és Heiman szolgáltatta az „Effects of Erotic Stimuli on Sexually Functional and
Dysfunctional Women” című művükben. Részletesebben Velten és Brotto tárta fel a
kérdést az „Interoception and Sexual Response”-ban. Fontos kiegészítéseket
találunk Meston és Stanton „Desynchrony between Subjective and Genital” című
tanulmányában. A  nem klinikai körülmények között végzett vizsgálat szerint a
szexuális eredetű szorongás nagyobb konkordanciát eredményez (Suschinsky és
szerzőtársai: „The Relationship between Sexual Functioning and Sexual
Concordance”).

{144}  Bobby Henderson, A  Repülő Spagettiszörny Egyháza: „Open Letter to Kansas

School Board”, www.venganza.org/about/open-letter (utolsó letöltés: 2021. 05. 16.).

{145} Bloemers és szerzőtársai: „Induction of Sexual Arousal in Women”.

{146} Velten és szerzőtársai: „Investigating Female Sexual Concordance”.

{147} Jozkowski és szerzőtársai: „Women’s Perceptions about Lubricant Use”.

{148}  Milyen arányban oszlanak meg a különféle vágytípusok az emberek között?

Előfordulhat, hogy az emberek kis csoportja – az egyik tanulmány szerint a nők 6
százaléka (Hendrickx–Gijs–Enzlin: „Prevalence Rates of Sexual Difficulties”) –
semmiféle vágyat nem érez, sem spontánt, sem reszponzívat. A  különböző
vágytípusok megoszlásával, illetve ennek okaival foglalkozó statisztikákra még
nem sikerült ráakadnom. Sokat segítene, ha ismernénk a számokat, mert a legtöbb
embert az győzi meg igazán, ha tudja, hogy „az emberek X százalékánál a vágy
reszponzív módon keletkezik”, de annak ellenére, hogy évtizedeken keresztül
sokféle populációban és változatos módszerekkel számos kutatást végeztek, a
tudomány ma sem adott választ a kérdésre (Garde–Lunde: „Female Sexual
Behavior”; Michael és szerzőtársai: Sex in America; Beck–Bozman–Qualtrough:
„Experience of Sexual Desire”; Bancroft–Loftus–Long: „Distress About Sex”; Cain és
szerzőtársai: „Sexual Functioning”; Carvalheira–Brotto–Leal: „Women’s
Motivations for Sex”; Stulhofer–Carvalheira–Træen: „Insights from a Two-Country
Study”). Az elérhető kutatások alapján csak becslésre vállalkozhatok: a nők
nagyjából egyharmadánál a vágy kizárólag vagy elsődlegesen reszponzív módon
jelentkezik.
Az általam ismert két kutatási irány együttesen már meglehetősen pontos képet
ad a reszponzív vágy természetéről. Az első (Velten és szerzőtársai: „Development
and Validation”) sajnos pusztán átveszi azt a skálát, amellyel a nőknek a
menstruációs ciklus során követett szexuális „taktikáját” lehetett vizsgálni
(Gangestead–Thornhill–Garver: „Changes in Women’s Sexual Interests”). Ezt a
megközelítést idővel kiszorította a szexuális fogadókészség és vonzalom tényezőire
alapozott modell (Dixson: Sexual Selection, 6. fejezet). Mivel ez a kutatási irány a
női szexualitás működésének félreértésén alapul, aligha vezethet helyes
következtetésekhez.
A  másik kutatási irány (Mark–Lasslo: „Maintaining Sexual Desire”) inkább
klinikai jellegű. Ez sem kínál pontos statisztikai adatokat a vágy különféle
aspektusaival kapcsolatban, de megteremti annak kereteit, amelyek révén – a
tartós kapcsolatban élők esetében – kirajzolódnak a nemi vágy alakulásának
tendenciái. Ez teszi lehetővé, hogy egyre többet tudhassunk meg azon párok
megbirkózási stratégiáiról, akiknél a nemi vágy eltérő módon jelentkezik. (Vowels–
Mark: „Strategies for Mitigating”).
A reszponzív vágyra irányuló kutatások hiányosságai ellenére minél több ezzel
kapcsolatos tanulmányt olvasok, minél több emberrel beszélgetek, annál erősebb
bennem a meggyőződés, hogy a kielégítő szexuális élet érdekében a vágy
kialakulásának módjával kapcsolatos posztulátumokat félre kell tennünk. Az a
célom, hogy bebizonyítsam: a nemi vágy valamennyi típusa normális, és arra
biztatom olvasóimat, hogy ne a vágy, hanem a nemi élvezet szempontját tekintsék
 elsődlegesnek.
Ez a megközelítés a jelek szerint közelebb áll a nemi vágy európai felfogásához,
mint az amerikaihoz. A  Szexológia Európai Szövetségének (European Society for
Sexual Medicine) a szexuális vággyal kapcsolatos problémákról szóló
állásfoglalása egyebek mellett az alábbiakat javasolja: a nemi vágy különféle
változatainak emancipációja és depatologizációja; a spontán vágy mítoszának
felszámolása; a párkapcsolati kérdések és a kielégítetlen kapcsolati igényekkel
való törődés (Marieke és szerzőtársai: „Sexual Desire Discrepancy”).
Dióhéjban: Milyen arányban sorolhatók az emberek ebbe vagy abba a
csoportba a nemi vágyuk keletkezésének módja alapján? Kit érdekel? A  kérdés
nem fontosabb annál, mint hogy a nők hány százalékánál nyúlik túl a kisajka a
nagyajkakon. Mindennek semmi köze sincs az örömteli nemiséghez; csak annyit
árul el, hogy ki milyen mértékben felel meg valamely kulturálisan konstruált
ideálnak.

{149}  A  kutatási anyag ezt úgy írja le, hogy „először a nemi izgalom, utána a vágy”.
Könyvem első kiadásában én is ezt a formulát vettem át. Ám sokakat zavart ez a
megfogalmazás, mivel úgy érezték, veszélyesen közel áll ahhoz a régi mítoszhoz,
amelyet oly gyakran megtalálunk a nemi erőszak hátterében, jelesül, hogy ha
sikerül belerángatni a nőt a szexbe, akkor egy idő után már ő is akarni fogja.
A  nőknek sokszor azt tanácsolják, hogy „csak csinálják”, abból a téves
feltételezésből kiindulva, hogy evés közben jön meg az étvágy. Egyik olvasóm
elárulta, hogy a férje úgy értelmezi az „először a nemi izgalom” jelenségét, hogy se
szó, se beszéd, belenyúl a felesége bugyijába, és amikor az azt veti ellene, hogy
még nem áll készen, még nem kívánja az együttlétet, azt feleli: „majd fogod”.
Márpedig ez éppen az ellenkezője annak, amit sugallni szeretnék.
Az ilyen félreértések miatt döntöttem úgy, hogy átfogalmazom az „először az
izgalom, utána a vágy” jelenségét; így döntöttem az „először az élvezet, utána a
vágy” mellett. A kutatásokra támaszkodó klinikai szakemberek kérdőre vontak az
új megfogalmazás miatt – nos, ez volt az oka. Az utóbbi pontosabb, és kevésbé
alkalmas arra, hogy az erőszakkultúra narratíváját erősítse.

{150}  Természetesen ez is egyénenként változik. Az első változat talán spontánnak

tűnhet olyasvalaki számára, akinek a gátlórendszere kevésbé érzékeny a stresszre,
a harmadikat pedig reszponzívnak érezheti az, akinek a serkentőrendszere
intenzívebb ingerlést igényel ahhoz, hogy a vágy szikrái kipattanjanak. De a
folyamat nagyjából azonos módon zajlik le mindenki számára. Az élvezet a
megfelelő kontextusban – ez maga a vágy.
{151} Ryan: „Women’s Lived Experiences Seeking and Using Adaptation Strategies”.

{152} Bizonyos esetekben a hormonok is szerepet játszhatnak a vágy kialakulásában,

de ezek jó része orvosi eset. Azok a nők például, akiknek mindkét petefészkét még
negyvenöt éves koruk előtt eltávolították, nagy valószínűséggel a nemi érdeklődés
lanyhulását fogják tapasztalni. A  nők mintegy 15 százaléka esetében viszont a
nemi vágy a tesztoszteronjelenlétet feltételezi, különösen, ha hormontartalmú
fogamzásgátló tablettát is szednek. Az ő esetükben az erotikus reakció
mechanizmusa valószínűleg kevésbé érzékeny a tesztoszteronra, ezért többre van
szükség ebből a hormonból ahhoz, hogy izgalomba jöjjenek (Bancroft–Graham:
„Varied Nature of Women’s Sexuality”).
A  fogamzásgátló tabletta szedése következtében nagyjából a nők harmada a
nemi vágy csökkenését tapasztalja, ötödük viszont a vágy növekedéséről számol
be. A  nők fele semmilyen változást nem észlel ezen a téren (Sanders és
szerzőtársai: „Prospective Study”). Ezért ha te magad is a vágy csökkenését
tapasztalod, miután elkezdted szedni a tablettát, válts át más típusra vagy próbáld
ki a spirált, a pesszáriumot vagy más hormonális fogamzásgátló eszközt. Minden
nő másként reagál az egyes hormonkombinációkra.
A  vizsgálat azt is megállapította, hogy a sokat emlegetett törvény, miszerint a
nők nemi érdeklődése az életkor előrehaladtával csökken, sokkal inkább magával
az öregedéssel függ össze, mint a hormonváltozással (Erekson és szerzőtársai:
„Sexual Function in Older Women”). Meglehetősen bonyolult kérdés, és számos
kivétel létezik, de általános szabályként megállapítható, hogy a hormonszint
jelentősen befolyásolja a nemi szervek és környékük állapotát – fájdalom,
szárazság stb.  –, a centrális, agyi folyamatokra azonban nincs hatással (Basson:
„Hormones and Sexuality”).

{153}  Basson: „Biopsychosocial Models of Women’s Sexual Response”; Brotto és

szerzőtársai: „Predictors of Sexual Desire Disorders”.

{154}  Beach: „Characteristics of Masculine »Sex Drive«”. A  szexualitás fizikai

szükségletként való felfogásának történetéről lásd Heiman–Pfaff: „Sexual Arousal
and Related Concepts”.

{155} Az ember nem amiatt tűri rosszul, ha megfosztják a szex lehetőségétől, mert a
szex létszükséglet. Hanem például, legalábbis részben, a magány miatt. A kötődés
ugyanis valóban létszükséglet (Nagoski: „I’m Sorry You’re Lonely”).

{156} Toates: How Sexual Desire Works, 4. fejezet.

{157} Jegyezzük meg, hogy az ember (és a többi, csapatban élő emlősállat) esetében a
kíváncsiság és játékosság ugyanolyan elemi késztetés, mint az éhség vagy a
szomjúság (Toates: Biological Psychology). Ez azért fontos, mert a „nincs szükséged
szexre” megközelítés a szexuálterápiában lehetőséget ad a nőknek arra, hogy
megszabaduljanak a „kötelességszerű” szex nyomása alól (lásd Manne: Down Girl
és Entitled). Ez a hozzáállás olykor kileng az ellenkező irányba, és abszolút
önmegtartóztatást követel (Duffey: Relations of the Sexes; Foster: Social
Emergency). A  szex az ember alapvető hajtóereje, és nézetem szerint csak annyi
köthető ki vele kapcsolatban, hogy kölcsönös beleegyezésen kell alapulnia, és nem
okozhat fájdalmat, hacsak nem ez a partner kifejezett kívánsága. Ezt persze
könnyebb mondani, mint érvényesíteni, pontosan a férfiak azon felfogása miatt,
amely jogot formál a nők testére.

{158} Perel: „Secret to Desire in a Long-Term Relationship”.

{159} Gottman: Science of Trust, 257.

{160}  Charles Carver nézete szerint a gyönyör annak a jele lehet, hogy képesek
vagyunk figyelmünket az egyik dologról a másik, kevésbé kielégítő felé irányítani.
(„Pleasure as a Sign”). Lásd a diszkrepanciaredukció mechanizmusának kifejtését a
8. fejezetben.

{161}  Dwyer–Sobhan: „Statistical Review and Evaluation”,

https://www.accessdata.fda.gov/drugsatfda_docs/nda/2015/022526Orig1s000StatR.p
df (utolsó letöltés: 2012. 05. 16.).

{162}  Ng: „Risk Assessment and Risk Mitigation Review(s)”. A  „kielégítő nemi
aktusok” száma a második legfontosabb tényező, márpedig ez „nem mutatott
szignifikáns eltérést a kétféle kezelésben részesülő csoportok között”. (8. o.)

{163} Filipovic: „Can 1 Little Pill Save Female Desire?”

{164} Sole-Smith: „Pleasure in a Pill”. (Vegyük észre, hogy a cikk címe a „vágy” helyett
az „élvezet” fogalmát használja.)

{165}  Stein: „Female Libido Pill Fires Up Debate”; Adams: „For Sexual Dysfunction
»Men Get a Pill and Women Need Therapy«”. (Látható, hogy az alcímben a női
vágymechanizmus problémáit összekeveri a férfiak merevedési zavaraival.)

{166} Nagoski: „World Cup of Women’s Sexual Desire”.

{167} Meston–Buss: „Why Humans have Sex”.

{168}  Például Clayton és szerzőtársai: „The International Society for the Study of
Women’s Sexual Health”. Ellenpéldaként lásd Tiefer: „Sex Therapy as a Humanistic
Enterprise”.

{169} Kleinplatz és szerzőtársai: „Components of Optimal Sexuality”.

{170} Rosen: „How Do Women Survivors”.

{171} Fahs–Plante: „On »Good Sex« and Other Dangerous Ideas”.

{172} Kleinplatz–Ménard: Magnificent Sex, 185.

{173}  Kinsey–Pomeroy–Martin (Sexual Behavior in the Human Male, 158.) az

orgazmust „hirtelen feloldódásként” definiálta, amely „bizonyos izomcsoportok
görcsös összehúzódásával jár”. Master és Johnson műve (Human Sexual Response,
6. oldal) szerint a „kielégülés fázisa néhány másodpercig tart, amikor az erek
összehúzódása és az izomtónus, amely az erotikus ingerek hatására következett be,
feloldódik. A  folyamat akarattal nem irányítható, és az adott szexuális együttlét
bármely szintjén bekövetkezhet, és az esemény legmagasabb feszültségi szintjét
képviseli.” Láthatjuk, ez a meghatározás jóval szélesebb kereteket szab a
definíciónak, mint a huszonegyedik századi meghatározás, mely szerint a női
orgazmus „az intenzív gyönyör átmeneti tetőzését jelenti, amely a kismedencei és a
hüvelyi izomzat ritmikus összehúzódásaival jár, melyet gyakran a húgycső és a
végbél összehúzódása kísér” (Bianchi–Demicheli–Ortigue: „Toward and
Understanding of Cerebral Substrates”, 2646.). Az összhanghiánnyal és a
kontextussal kapcsolatos kutatások eredményei ellentmondanak ennek a
definíciónak.

{174} Levin–Wagner: „Orgasm in Women in Laboratory”.

{175}  Bohlen és szerzőtársai: „The Female Orgasm”. Nicole Prause kutató

laboratóriumi körülmények között végzett méréseket az orgazmussal
kapcsolatban, és arra az eredményre jutott, hogy az orgazmusról beszámoló nők
fele a kielégülés semmiféle fizikai jelét nem mutatta. Egyik interjúban így
nyilatkozott: „Valóban: sok nő azt hiszi, hogy orgazmusa van, pedig nincs”.
(Rowland: The Pleasure Gap, 2. fejezet). Ezzel vitába szállnék, és semmiképpen sem
sugallnám azt a nőknek, hogy nem tudják, valójában mi történik a testükben.
Ehelyett inkább fel kellene tennünk a kérdést, hogy valójában mi az orgazmus, ha
egyszer nyilvánvalóan nem az, amit mérünk. Az én következtetésem az, hogy az
orgazmus a szexuális feszültség spontán, önkéntelen feloldódása (lásd a jelen
fejezet 1. jegyzetét).
{176} Alzate–Useche–Villegas: „Heart Rate Change”.

{177} Sok minden történik az agyban. Összefoglalását lásd Georgiadis és szerzőtársai:

„Sweetest Taboo”.

{178} Herbenick–Fortenberry: „Excercise-Induced Orgasm”.

{179}  Levin–Van Berlo: „Sexual Arousal and Orgasm”. Ez a vendégelőadás volt az

alapja annak, amit a TED-előadásában elmondtam (Emily Nagoski: The Truth
about Unwanted Arousal; a felvétel 2018. április 13-án készült a kanadai
Vancouverben. TED-videó, 15:08, http://go.ted.com/emilynagoski, utolsó letöltés:
2021. 05. 17.).

{180} A kutatások szerint a nők mintegy 30 százaléka élt már át orgazmust álmában

(Mah–Binik: „The Nature of Human Orgasm”).

{181} LoPiccolo–LoPiccolo szerk.: Handbook of Sex Therapy.

{182} Az is igaz, hogy az agynak más és más területei aktiválódnak a hüvelyi, illetve a
csiklói ingerlés nyomán. (Komisaruk és szerzőtársai: „Women’s Clitoris, Vagina,
and Cervix”). A  különféle testrészek az agy különböző területeihez kapcsolódnak.
Mégsem beszélhetünk „vaginális szomatoszenzorikus agykérgi orgazmusról” és
„klitorális szomatoszenzorikus agykérgi orgazmusról”. A  gerincvelő-sérüléssel élő
nők esetében az agyidegek közvetlen ingerlésével az ingerület teljesen
megkerülheti a gerincvelőt (Komisaruk és szerzőtársai: „Brain Activation”). Az sem
„agyidegorgazmus” lesz, hanem egyszerűen orgazmus, minden további
meghatározás nélkül.

{183}  Ezt a számot többször, többféle kísérlet során, különböző módszerek

alkalmazásával is sikerült megismételni, többek között Kinsey tanulmányában és a
Hite-jelentésben is. A  behatolás gyakoriságának felső értékéről szóló adat egy
2007-es tanulmányból származik, amelyben a nőknek a következő állítással kellett
egyetérteniük (vagy tagadniuk azt): „Vibrátort használok, vagy más tárgyat
vezetek be a hüvelyembe”. 21,4 százalék jelölte meg az „igen” vagy „néha” választ
(Carvalheira –Leal: „Masturbation among Women”). Fontos megjegyezni, hogy a
vibrátort a többség „külsőleg” használta. Davis és szerzőtársainak „Characteristics
of Vibrator Use among Women” című munkája szerint a nők 3 százaléka használt
elsősorban a hüvelyben a vibrátort, 24 százalékuk „a nemi szerv különböző
részein”, amelyek között a hüvely is szerepelt; 14 százalék arról számolt be, hogy
„ki-be mozgatta” a vibrátort; és 79 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy a csiklói
ingerlés az önkielégítés során „mindig, vagy általában orgazmushoz vezetett”. 30
 százalékuk szerint a vibrátor hüvelyi használata is ezt az eredményt hozta.
A  Hite szerint (1976) a nők másfél százaléka maszturbál kizárólag a hüvelyi
behatolás útján; 5 százalékuk mindig alkalmaz hüvelyi ingerlést is az önkielégítés
során; 1 százalékuk az orgazmus során hatol be a hüvelybe, egyik kézzel a
szeméremtestet ingerelve; 1 százalék azért hatol a hüvelybe, hogy biztosítsa a
síkosítást.
Kinsey és szerzőtársai (1953, 161) anatómiai szempontból megkülönböztetik a
hüvelyt a hüvelybemenettől. Sokan, akik „hüvelyi behatolásról” beszéltek, nem
különböztették meg a hüvelybemenetet (amely meglehetősen gazdag beidegzésű)
magától a hüvelytől (amelyben viszont viszonylag kevés idegvégződés található).
Sok esetben a nők csak olyan mértékig vezették be az ujjukat a hüvelybemenetet
körülvevő izomgyűrűbe, amennyire szükséges volt ahhoz, hogy megtámasszák a
kezüket, miközben a szeméremtest más részeit ingerelték.

{184} Ezt a számot is számos módszer alkalmazásával sikerült megismételni. További

információk: Lloyd: Case of the Female Orgasm, és Levin: „The Human Female
Orgasm”.

{185} Wallen–Lloyd: „Female Sexual Arousal”. Lásd még az 1. fejezet 1. jegyzetét. Az

efféle kutatások lépésről lépésre közelebb visznek az emberi szexualitás
történetének megértéséhez, ám arról szinte semmit sem árulnak el, hogy miként
„kellene” megélnünk a nemiségünket a mindennapok során. Wallen és Lloyd nem
követik el ezt a hibát, más kutatók annál inkább. Az anatómiai morfológiáról szóló
tanulmányok olvasásakor legyünk résen, mert ezek közül sokan bizonyos
anatómiai sajátosságokat hajlamosak „egészségesnek” vagy „rendellenesnek”
bélyegezni. Mindennek csak akkor van létjogosultsága, ha fertőzésről vagy
fájdalommal járó tünetről van szó.

{186} Nagoski: „The Definitive Answer”.

{187}  Graham: „DSM Diagnostic Criteria”. Az ausztrál nőkön szúrópróbaszerűen

végzett vizsgálat során 8 százalékuk számolt be „lelki zavarokat okozó
nehézségről” (Hayes és szerzőtársai: „»True« Prevalence of Female Sexual
Dysfunctions”). Egy nagyobb populáción végzett vizsgálat esetében a nők 10
százaléka említett „lelki zavarokat okozó nehézséget” (Witting és szerzőtársai:
„Correlated Genetic and Non-Shared Environmental Influences”); tizenhétezer
flamand nő közül 6,5 százalék számolt be „orgazmusképtelenségről” (Hendrickx–
Gijs–Enzlin: Prevalence Rates of Sexual Difficulties).

{188}  Armstrong–England–Fogarty: „Accounting for Women’s Orgasms”. Mi volt a

 leghatásosabb ingerlés az új partnerrel? A csikló ingerlése saját kézzel.

{189} Stroupe: „How Difficult is Too Difficult?”

{190}  Read, King és Watson „Sexual Dysfunction in Primary Medical Care” c.

tanulmánya szerint az átlagos klinikai minta 7 százaléka.

{191}  Simons és Carey „Prevalence of Sexual Dysfunctions” című munkája 7–10

százalékot említ. Az egész életük során orgazmushiánytól szenvedő nők 80
százalékánál a pszichológiai beavatkozás eredményre vezetett (Heiman:
Psychologic Treatments for Female Sexual Dysfunction). Ez az egyik oka annak,
amiért feltételezem, hogy azoknak a nőknek az aránya, akik valóban egész
életükben orgazmusképtelenek, nem lehet több 5–10 százaléknál.

{192} Kingsberg és szerzőtársai: „Characterization of Orgasmic Difficulties”.

{193}  Az apró felügyelő pontosabb és tudományosabb leírását (például arról, hogy

voltaképpen nem is létezik semmiféle apró felügyelő) lásd Carver–Scheier: „Self-
Regulation of Action and Affect”. A  komparatív pszichológiában a kíváncsiság
jelenségét „felfedezés” címszó alatt vizsgálja Toates: Biological Psychology, 404–
406, „keresés” címszó alatt Panksepp–Bevin: Archaeology of Mind, 3. fejezet.

{194}  Ez valaminek az elkerülésére is szolgálhat. Az efféle „anticélok” inkább csak

fokozzák az ellentmondást ahelyett, hogy csökkentenék (Carver–Scheier:
„Cybernetic Control Processes”).

{195}  Schwarzer–Frensch, szerk.: Personality, Human Development, and Culture, 1.

fejezet.

{196} Wrosch és szerzőtársai: „Importance of Goal Disengagement”, 370. Ez megfelel

annak a három megbirkózási stratégiának, amelyet Mitchell és szerzőtársai írnak
le a „Managing Sexual Difficulties” című munkájukban: a célok megváltoztatása a
körülményeknek megfelelően, a körülmények megváltoztatása a céloknak
megfelelően, a célok és a körülmények közötti szakadék elfogadása.

{197} Herbenick és szerzőtársai: „Prevalence and Characteristics of Vibrator Use”.

{198} Marcus: „Changes in a Woman’s Sexual Experience”.

{199} Haller: „The 5 Craziest Sex Studies EVER”. A kísérleti alanyok fele zokni nélkül
is eljutott a csúcsra, de amikor mindannyian zoknit viseltek, 80 százalékuk élt át
orgazmust.

{200} Toates: Motivational Systems, 151–152.

{201} Getto Katalin fordítása

{202} Ellin: „More Women Look over the Counter”.

{203} Sakaluk és szerzőtársai: „Dominant Heterosexual Sexual Scripts”.

{204} A saját nemiségünk elfogadásának általam leírt módjai párhuzamba állíthatók

azzal, amit Kleinplatz és Ménard állít a „fenséges szex felé vezető utakról”
(Magnificent Sex, 12. fejezet).

{205}  Baer: „Construct Validity of the Five Facet Mindfulness Questionnaire”; Van
Dam–Earleywine–Danoff-Burg: „Differential Item Function”; Baer és szerzőtársai:
„Using Self-Report Assessment Methods”; Silverstein és szerzőtársai: „Effects of
Mindfulness Training”. (Ez utóbbi tanulmány arra a következtetésre jut, hogy az
interocepció – a testi érzetek azonosításának képessége – a jelenség kulcsa, még ha
a „megfigyelés” tényezője nem is változik szignifikánsan, az „ítélkezésmentesség”
tényezője viszont annál inkább.)

{206}  Hoge és szerzőtársai: „Mindfulness and Self-Compassion in Generalized

Anxiety Disorder”. Egy hasonló, szorongással és depresszióval kapcsolatos
vizsgálat, amely a Figyelem és Tudatosság Mindfulness Skálát (Mindful Attention
Awareness Scale, MAAS) és az 5. fejezetben is említett Együttérzés Önmagunkkal
Skálát (Self-Compassion Scale) vizsgálta, azt találta, hogy az önmagunkkal való
szolidaritás foka fontosabb az általános életminőség szempontjából, mint a
tudatosság önmagában (Van Dam és szerzőtársai: „Self-Compassion Is a Better
Predictor”).

{207}  Mize–Iantaffi: „Place of Mindfulness in a Sensorimotor Psychotherapy

Intervention”.

{208} Leavitt–Lefkowitz–Waterman: „Role of Sexual Mindfulness”.

{209} Suschinsky–Lalumière: „Is Sexual Concordance Related”.

{210}  A  nemi működés jelenségeinek ítélkezésmentes megközelítésében rejlő

lehetőségek megismerése segít megértenünk a nemi vággyal kapcsolatos
problémák és az összhanghiány közötti összefüggést. A  kutatások szerint azok a
nők, akik a saját nemiségüket szorongással élik meg, a nemi szervi észleléseik
miatt is többet aggódnak, ami negatívan hat a szervi működésre, például csökkenti
a véráramlást a nemi szervekben, akkor is, ha tudatosan figyelnek erre (Velten és
szerzőtársai: „Investigating Female Sexual Concordance”). Ha ez igaz, akkor a
tudatosságnak önmagában nincs sok jelentősége, sem nem jó, sem nem rossz,
 hanem a tudatosság minősége az, ami számít. A  tudatosság, amennyiben
aggodalmaskodást jelent, csak a gátlásokat erősíti. A gátlórendszer érzékenységén
nem változtathatunk, de a kontextust befolyásolhatjuk. A  szorongó tudatosságot
ítélkezésmentes tudatossággá hangolhatjuk át. Ez azt is megmagyarázná, hogy a
szexuális problémákkal küzdő nők esetében a nemi szervi izgalom tudatosítása
miért jár együtt gyakrabban az összhanghiánnyal, amint azt a 6. fejezet 23.
lábjegyzetében említettem (Suschinsky és szerzőtársai: „The Relationship
Functioning and Sexual Concordance”).

{211}  Mosley–Butler: Explain Pain Supercharged; Tracey: „Getting the Pain You
Expect”.

{212}  Pierce és szerzőtársai: „Vaginal Hypersensitivity and Hypothalamic-Pituitary-

Adrenal Axis Dysfunction”.