Pszicholingvisztika – 6.

előadás

Az előadás főként a nyelv és kogníció kapcsolatáról, valamint a nyelv idegtudományi

hátteréről fog szólni.

„Kezdetben vala az ige”  A nyugati gondolkodásban elképesztően központi szerepben van a

nyelv és a beszéd.
Három példa és elképzelés, ami mind a mai napig valamilyen szinten meghatározza, hogy
hogyan gondolkozunk a nyelvről.
- von Humboldt (1836): a nyelv végtelen
o Ez egy nagyon fontos meglátása
Humboldtnak. Van a magyar nyelvben 40
darab hangzó (többi nyelvben is 20-30-40
között van) és ebből bármit lehet mondani. A
nyelvnek nincsenek korlátai.

- A másik roppant fontos dolog a végtelenség mellet az

a nyelv önkényessége (de Saussure [1916])
o Nem hordoz igazából közvetlen kapcsolódást
a tárgyával. Egy szociális konvenció és
megegyezés kell ahhoz, hogy az „asztal”
szóval az asztalt jelöljük meg.

- Chomsky (1957) nagy fordulata

o Azt mondja, hogy kombinatorikailag a nyelv
olyan gazdag, hogy lehetetlen példákon
keresztül elsajátítani. Vannak, akik
kritizálják, mondván hogy a mesterséges
intelligencia deep learninggel így tanul. De
erre válaszul azt lehet mondani, hogy ehhez
500 milliárd token-re van szüksége a gépnek.
Hát mire a gyerek fejébe 500 milliárd token-t
raknánk belekerülne tönn száz évbe, ehhez
képest három éves korára már hibátlan
beszélő.

Ez tulajdonképpen onnan jött, hogy a számítógépes nyelvek, mint metafora megjelenik az

1950-es években. Kérdés: Milyen számítógépes nyelv kell ahhoz, hogy egy gépet
megtanítsunk ahhoz, hogy tudjon beszélni. Erre Chomsky azt mondja, hogy igazából oylan
számítógépes nyelv kell, ami magának a nyelvi belső struktúráknak a kifejezésére alkalmas.
 Ekkor viszont ennek hierarchikusnak kell lennie, mert a nyelv nem a szeniális
inputból, az egymás után jövő inputokból, nem egy lapos ingersorozatból áll (ahogy az
 asszociációs tanok, vagy a behavioristák gondolják), hanem hierarchikus struktúrákból
áll. Erre később visszatérünk.

A nyelv tulajdonképpen nyelvtan és nem hangsor – Chomsky

1956-os MIT konferencia: Itt jön össze a számítógépes tudomány a formális nyelvészettel.
Chomsky kiszakítja a nyelvészetet a lokális nyelvek vizsgálatából és egy olyan hierarchikus
nyelvelemző rendszert hoz létre, amellyel minden nyelv elemezhető (meta-nyelv).
Ebből következik, hogy ha mi egy meta-nyelvet, egy belső nyelvet tulajdonítunk az
embereknek és ilyet akarunk programozni a gépeknek is, akkor fel kell tételeznünk egy belső
világot.  A módszertan viselkedéselvű marad, de a szoftvernek nyelvinek kell lennie.

A nyelvről való gondolkodásnak különböző szintjei vannak, tág és szűk értelemben

beszélhetünk nyelvről. Például szokás mondani, hogy az állatok beszélnek, de nem, az nem
beszéd. Mondhatnánk hogy van filmnyelv is, de valójában nincs. Miért? Mert nincs bennük
szintaxis (nyelvtan). Valójában még a számítógépes nyelv sem igazán nyelvszerű. Van benne
egy olyan hierarchikus struktúra, ami komputációs műveleteket tesz lehetővé, de az emberi
nyelv sokkalta komplexebb ennél a gépi kódnál, ami lényegében egy szabályvégrehajtó
algoritmus, amit végig lehet futtatni. Az emberi nyelv sokkal rugalmasabb, és sokkal inkább a
gondolatok szintjén működik.

Emberi nyelv szintjei:

- A fonológia a legkisebb szint, ez tulajdonképpen szintén szabályok

alapján működik. Ezeket leginkább a száj felépítése korlátozza.
- Morféma: a legkisebb jelentésteli egysége egy adott nyelvnek.
Szótövek és toldalékok is beletartoznak.
- Szintaxis alatt magát a nyelvi struktúrát értjük, a nyelvtant.
- Szemantika a nyelvi jelentés
- És a pragmatika a nyelvhasználat szabályai.

Chomsky csak a szintaxisig elemzi.

Grice azt javasolja, hogy az emberi és az állati kommunikációs szint között az a különbség,
hogy az emberi kommunikáció nyíltan szándékos. Megkülönbözetet természetes és nem
természetes jeleket. Természetes jelek pl.: hogy a felhők sötét színűek. Ebből ki lehet olvasni,
hogy hamarosan esni fog. Ez vmit előre jelez. Az állati hangadások is ebbe a kategóriába
tartoznak. „Itt egy kígyó!” Felsikolt a majom, és hangadása csak az itt és mostra érvényes. A
különbség az, hogy a nem természetes jelek (amiket az emberek produkálnak egymásnak)
idézőjelbe jönnek mindig. Ezalatt azt értem, hogy ha valaki azt mondja nekünk, hogy
„kígyó!” akkor nem menekülünk hanyatt-homlok, hanem tudjuk, hogy most ő gondol
valamire, el akar nekünk mondani valamit és ezt a kommunikációs szándékot felismerve
megállunk és ekkor leszünk készek az információ befogadására. Az állati kommunikációban
azért beszélünk természetes jelekről, mert nincs meg ez a felfüggesztettség, az állati
kommunikáció közvetlenül akkor és ott kell, hogy releváns legyen. Tehát valójában az emberi
kommunikáció következtetéses, az történik, hogy jön egy bizonyos info, ami nem az ott és
akkorra vonatkozik, hanem abból a kis információdarabkából kikövetkeztetjük, hogy a másik
milyen gondolatot akart átadni. Vagyis még pontosabban azt következtetjük ki, hogy mit akart
a másik azzal kapcsolatban, hogy mi mire gondoljunk és mi megpróbálunk arra gondolni,
amire a másik akarta, hogy gondoljunk. Egy kölcsönösség van az egész folyamatban.

Állati és emberi nyelv közti különbségek.

Számos kísérletet folytattak emberszabású majmokkal. Az alapvető elképzelés az volt, hogy

az evolúció számukra nem adott olyan finom motorikus kontrollt a beszélő készülékükhöz (a
szájukat nem tudják megfelelően mozgatni) de a kognitív képesség az ott van. Különböző
szimbólumokat mutattak nekik és azokat társították, képesek voltak a végén már
viszonyrendszereket kódolni (name of something). De a nagy tanulság ebből az volt, hogy
elképesztően sok időbe telik megtanítani őket a kódolásra. Egyszerűen azt a mennyiségű szót,
amit pl.: egy gyerek el tud sajátítani (10 éves gyerek nagyjából 10 000 szót ismer) annak a
töredékét sem tudták megtanulni. (Max. pár száz szót sajátítottak el). Ami nagyon fontos,
hogy nyelvhasználatuk sosem lett produktív szintaktikailag. Tehát a nyelvtani struktúrákat,
melyekbe mi behelyettesíthetünk akaratunk szerint, képtelenek voltak rugalmasan kreatívan
használni. Nem tanították meg a saját utódaikat és nem tudták innovatívan használni a
megtanult szavakat. Szóval ez inkább jó tanulás megnyilvánulása, mintsem nyelvtanulásé. Ez
inkább általános intelligenciára, mintsem speciális intelligenciára utal.
Tulajdonképpen Chomsky is hasonló gondolatokat fogalmaz meg.

Szerinte magát a nyelvet is fel kéne bontanunk két régióra. A nyelvnek vannak olyan
fakultásai, amelyek a rokontársainknál is megvannak; ezek főként a szenzoros és motoros
aspektusok, emlékezet, fizikai, biológiai adottságok. Legkívül (a szürke rész az ábrán) az
organizmus belső folyamatai. Azon belül a nyelvi készségek tág értelmezésben, ez már az agy
(bézs színű). És van középen (narancssárga) a rekurzió, amiről azt mondja, hogy ez egy
pontszerű mutáció eredménye (ami a korban nagyon provokatív volt). Ez azt jelenti, hogy a
nyelv kialakulása nem egy hosszú folyamat terméke, hanem egy pontszerű mutáció
eredménye. Chomsky szerint ezzel lehetővé vált két szintaktikai értékkel bíró elem egyesítése
(ez a merge), de ez az egyesítés egy olyan harmadik elemet hoz létre, ami nem a kettő
kombinációja – abban az értelemben, hogy nem szedhető szét. Egy új dolgot hoz létre kettő
összeadásával. És ez bármennyiszer megismételhető.
A rekurzió tulajdonképpen ennek egy kitágított szintje, hogy belerakhatsz egy már meglévő
elemet egy másik elembe. Ennek a legtipikusabb formája (ami már az előző alkalommal is
előjött, ezért ilyen fontos), a beágyazott propozicionális attitűd, a propozicionális attitűdbe.
Tehát Sally azt gondolja, hogy a labda a kosárban van, és akkor a labda a kosárban van nem
kerül konfliktusba azzal, hogy a labda a dobozban van. Ez hogy: Sally azt gondolja, hogy ez
ismételhető! Példa alapján érthetőbb:

Géza azt gondolja, hogy Juci bennhagyta a bankban a levelet, amiben az állt, hogy mi lenne a
kód, amelyet Gézának a pótkulcs előszedéséhez be kéne ütnie Frici széfjébe.  Be tudjuk
ágyazni ugyanazt a struktúrát magába! Ez a rekurzió tulajdonképpen.

És ez lesz az, ami egy végtelen produktivitást tesz lehetővé, ennek köszönhetően tudunk
nagyon komplex dolgokat is egyesíteni. Új jelentéseket tudunk létrehozni úgy, hogy egy
ismétlés van a dologban. Tehát ahhoz, hogy minőségében új dolgokat tudjunk létrehozni, nem
kell a semmiből minőségeket kreálni, hanem a meglévőket tudjuk úgy hierarchikusan
kombinálni, hogy rekurzívan új jelentést hozzunk létre. Ennek a filozófiai jelentősége az,
hogy a véges számú elem hierarchikus helye nincs rögzítve és azzal hogy más hierarchikus
emeletekre rakosgatjuk új minőségeket tudunk létrehozni. Ez a rekurzió lenne az, ami
Chomsky szerint az emberi gondolkodást lehetővé tette. Ez egy hatalmas kognitív előny, ami
az egész populációban elterjedt. És ekkor megjelent ennek a rekurzív elemeket egyesítő
képességnek a kifejeződése, ami maga a nyelv. Valójában egy belső nyelv jelent meg először
(ami ezzel a rekurzív struktúrával rendelkezett) és csak jóval később egy másik lépésben lett
ebből valamilyen externálisan is kifejezhető, kommunikációra is alkalmas forma, amit mi
nyelvnek hívunk.

Levinsonék nem értenek egyet Chomskyval. Azt javasolják, hogy valamiféle előnyelv, már
jóval hamarabb megjelent és ez valahogy bonyolódott.  Erre Chomsky válasza az, hogy:
„Oké, de most akkor az előnyelv az nyelv, vagy nem nyelv?” Milyen az az előnyelv? Az
akkor félig-nyelv? Ha most a nyelvről beszélünk, akkor egy minőségében eltérő jelenségről
beszélünk? (Mert, ha igen akkor előnyelv nincs). Ha a pontmutáció elképzelése téves, akkor a
sok pici evolúciós lépcső elmélete a jó. Viszont a kis lépések egyike sem tekinthető nyelvi
dolognak, a nyelv csak az utolsó kis lépés által létrehozott, minőségében új aspektus. EZ
VISZONT A PONTMUTÁCIÓT IGAZOLJA, HISZEN AZ UTOLSÓ MUTÁCIÓS LÉPCSŐ
LESZ A LÉNYEG. Hiszen az összes előzetes mutáció az nem a nyelv miatt keletkezett és
akkor egyszer csak lett egy olyan, ami megteremtette a nyelvet.

Chomsky tovább megy és azt mondja, hogy: „Miért lenne a végén ez a mutáció? Hát eleve
afelé megy az adaptáció, akkor válik egy hatékony eszközzé, ha elindul abba az irányba a
szelekciós előny.

Pléh Csabás táblázatokat átugorjuk

Nyelv és agy
Broca elemezte ennek a betegnek az agyát. Jól látszik a súlyos lézió, és mivel a beteg csak
annyit tudott mondani, hogy tan, tan, tan, Broca azt feltételezte, hogy ez az agyi régió
szükséges a beszédhez. Ezt azóta is Broca területnek hívják. Wernicke 10 évvel később
beazonosított egy másik beszédhez lényeges agyterületet, ez lesz a Wernicke-area.

Ez a beszéd értéséért felelős és a Broca területtel egy

fehérállomány köti össze. És ez a nyelv agyi
reprezentációjának neuropszichológiai vizsgálatok alapján
létrehozott modellje. Az agyi képalkotó eljárások sok elemét
meg is erősítették az elképzelésnek, de jelentősen mélyítettek
az összképen.

Afáziák

Broca és Wernicke afáziáról átnevezték fluens és nem-fluens afáziára. A Broca generálja

tulajdonképpen a szavakat egymás után, tehát ha valakinek a Wernicke területe sérül és épp a
Brocája, tud fluensen beszélni, csak rossz szavakat helyettesít be. Ismételgeti őket sokszor és
nem épít rendes nyelvtani struktúrákat. Egy Broca afáziás mindent ért (szemben egy
Wernicke afáziással, akinek a verbális lexikonja, illetve a szavak reprezentációja sérülhetett),
hiszen a lexikon megvan, de a szekvenálást, hogy hogyan rakjuk ezt a hierarchikus struktúrát
egymási utáni szavak sorozatába, ez nehezen megy. Úgyhogy ők nagyon nehezen beszélnek,
nem fluensek.

Legújabb neurobiológiai modell

Kétnyelvűség

Kései kétnyelvűség (a legtöbbünk ide tartozik, később tanuljuk meg a második nyelvet)
A broca területen a két nyelv egymás mellett helyezkedik el, ugyanazon a területen két súlya
van az angol és a második nyelvnek, a Wernicke-területen viszont fedésben van a kettő. A
mentális lexikonban sokkal nagyobb az átfedés mint a nyelvtanban. Viszont a korai
kétnyelvűeknél a Broca területnél is fedésbe kerül a két nyelv. Tehát bár teljesen eltérő a két
nyelvtan, egy területre kerül a tanulás során, átfedésbe kerül.
A ragozásért is a Broca-terület és környéke felelős, ugyanúgy úgy, ahogy a fonológiával, a
szintaxissal és a szemantikával is, valamint a szekvenciális feldolgozással és a morfológiával.
A Broca sok szinten lévő hierarchikus szekvenciákat tud összerakni nagyobb hiearchikus
szekvenciákká.  Emiatt vannak akik úgy gondolják, hogy a Broca a munkamemória
központi helye, ahova mindez a sok információ egyszerre befér. A munkamemóriában pedig
ebből az információkupacból építünk hierarchiákat. Sőt egy metaelemzés még azt is
felvetette, hogy a Broca akár még az empátia központja is lehet.
A jobbkezesek 95%-nak a balféltekében vannak a beszédközpontjai, míg a balkezeseknek a
85%-nak van ott.
Generatív nyelvészet

Chomsky elmélete. A nyelv hierarchikus feldolgozásáról szól. Nézzünk egy példát: „A

macska szereti a tejet.” Chomsky a következő elemzést találta ki (ez minden nyelvre
alkalmazható): Felbontjuk a mondatot főnévi csoportokra (Noun phrase) és igei csoportokra
(verb phrase). Ebbe a két kategóriába rekurzíve bele tudunk ágyazni, hierarchikusan egyéb
csoportokat is. Tehát az igék csoportba bele lehet ágyazni egy főnévi csoportot.
Különbséget tesz felszíni- és mélyszerkezet között. A felszíni szerkezet egy szó sor, a
mélyszerkezet egy hierarchia. Például kérdő és állító mondatok mélyszerkezete között nincs
különbsége, csak a felszíni szerkezete között.

Szeriális vagy párhuzamos feldolgozás?

Amikor szeriálisan jönnek be a szavak egymás után valójában elkezdünk egy hierarchiát
felépíteni és megpróbáljuk bejósolni a következő szót. Azt szeretjük ha a következő mondat
az éppen aktuálisan feldolgozás alatt álló frázishoz kötődik.
A szintaxis előbb van a nyelvi feldolgozásban mint az értelmezés (szintaktikai elemzés). A
kétértelmű mondatok erre jó példák, mert van, hogy csak az utolsó szón múlik a jelentés.
Pedig nyelvtanilag az azt megelőző részek is helyesek voltak. (Példa: „The horse raced past
the barn fast. Vagy The horse raced past the barn fell.  az utolsó szó határozza meg a
jelentést.).
A kérdés nem eldöntött mind a mai napig. Jackendoff például a párhuzamos modellt javasolja.

Vannak, akik szerint nincs hierarchikus feldolgozás csak „rakosgatás.” Ebben a felfogásban a
a metaforák központi helyet foglalnak el. Azért mert a szólás mondás szerű megjegyzések fő
példái annak, hogy hogyan lehet 2-3 szóból létrehozni egy olyan konstrukciót aminek a
jelentése nem a nyelvtani kombinatorikából jön ki. Például, „Addig jár a korsó a kútra, amíg
el nem törik.” Ezt aztán elemezhgetheti Chomsky ahogy akarja, nem fogja kiadni a nyelvatni
szabályok hierarchikus alkalmazása ennek a mondatnak a jelentését. Mert nem fog járni az a
korsó és nem is fog csak úgy eltörni. Ez egy jó példája ennek a konstrukciónak. A nyelvtani
lexikonunk maga hierarchikusan struktúrált, de csak a gyakoriságot tekintve. A leggyakoribb
dolgok vannak a tetején, a ritkábbak lejjebb. Itt egy kontinuitás van a nyelvi
megnyilvánulásokban. Ez nagyon szorosan kapcsolódik a testesültség elmélethéhez ebben a
Lackoffi gondolatmenetben. Azt mondják, hogy a behavioristáknak van igaza, végülis tényleg
gyakorisági alapon szerveződik a nyelv, csak egy kicsit absztraktabban kell gondolnunk rá.
Ebből az új nyelvtani megközelítésből egy új kogníció elméletet is kidolgoztak, ahol tagadják
a szimbólikus tartalmat / mentális reprezentációkat – sem a nyelvi jelentés, sem a nyelvtan
nem absztrakt elvont. A nyelv közvetlenül az agy érzékelő-rendszerére épül, vagyis a
szenzomotoros területek felelnek a szemantikai műveletekért és nincs nyelvi modul. Tehát
egyrészt gyakoriságokat néz a rendszer, másrészt azért olyan hatásosak a metaforák, mondjuk
egy olyan kifejezés, hogy „ragyogó ötlet vagy törött szív” mert mégiscsak ezeknél a
konstrukcióknál az össz-jelentés úgy jön létre, hogy a látóterületek aktiválódnak. Amikor azt
halljuk, hogy ragyogó ötlet az valamifajta testi élményre utal – perceptuális, fiziológiai
élményre utal. És így gondolják ők, hogy a „durva beszéd” vagy a „hangos siker” az
valamilyen módon mind-mind le van horgonyozva a perceptuális rendszerekbe. Ebből az is
következik, hogy absztrakt gondolat csak ezekkel a metaforikus leképződésekkel lehetséges.
Valójában az egész fogalmi rendszerünk metaforikus leképzésekben épülnek egymásra.
Ennek még idegtudományi alapja is van. A karral, lábbal, arccal kapcsolatos szavak az
ezekhez megfelelő agyi területeket aktiválják. Ez az elmélet feltételez egyébként egy alap
hálózatot. Lackoff szerint még ez sincs…

Aki megengedi, hogy van itt kogníció, az elfogadja, hogy vannak területek az agyban, amik
szimbolikus komputációkat hajtanak végre és valójában van absztrakt mentális reprezentációs
formátum az agyban.

Szabályos ragozás, rendhagyó ragozás

Hogyan strukturálódik a nyelv? Egybe tárolunk mindent?  Gyors hozzáférés, de kurva nagy
tárhelyre lenne szükség. Mert akkor minden rendhagyó és minden szabályos ragozás minden
szóhoz tartozik. Minden szóhoz tartozik az összes ragozott formája is és erről mind kell egy
emléknyom.
A másik lehetséges feldolgozás az analitikus  Szótövet tárolunk és szabály alapú elemzés.
Itt kevés tárhely kell, de plusz szabályokat kell alkalmazni.
Pinker javalsata az, hogy ez nem két rivális elmélet, akár egyszerre is működhet.  a
nyelvtani rendszert használjuk a szabályoshoz és ezt a mentális tárat a rendhagyóhoz. Ullman
összehozta ezt a nyelvtani rendszert a Brocaval és a procedurális / deklaratív emlékezettel. A
nyelv produkciójában a kéreg alatti területek is szerepet vállalnak.

Szemantikai feldolgozás: N400

A rendszer bejósolja a mondat végén a szót. Ha ettől eltérés van akkor jelenik meg az N400-
as hullám. Pl.: A fiú reggelire megette a… zoknit, na most hogy ezt elolvastad volt egy N400-
as hullám a fejedben. A rendszer bejósolja a lehetséges reggeliket és mivel egy olyan dologgal
találkozunk, ami nincs ezen elemek között, a zoknit nulláról kell előhívni a mentális
lexikonból. Ez egy emlékezetei előhívási előfeszítés hoz létre, amit az N400 jelez. N400
egyébként mindig van. A mondat elején nagyobb és ahogy haldunk a mondat végére úgy
csökken. Ha a mondat végén nem odaillő szó van, akkor ugrik ki.
Jobbféltekei nyelv?

A balfélteke foglalkozik a klasszikus nyelvtani elemzésekkel (fonológia, szintaxis,

szemantika) és a jobbfélteke a pragmatikai hatásokkal – érzelmek, tónus, szándékolt jelentés.
Bele jön ide a tudat-elméleti hatás. A tudatelméleti modul központja a jobboldali TPJ –
Tempo-pariatal junction.

Nyers szemantikai kódolás

A két félteke idegi hálózatára épül. A jobbfélteke gazdagabb a fehérállományban, több a

kapcsolat benne, kevesebb idegsejt és amikor kétértelmű jelentésekkel találkozunk itt kötjük
össze a távolról kapcsolódó szavakat. Mind a két félteke foglalkozik a nyelvtani elemzéssel, a
különbség köztük a durva és finom hangolás.

Nemi különbségek a nyelvhasználatban

Nincs sok nemi különbség. Az viszont igaz, hogy a balagyféltekei stroke után a nők sokkal
nagyobb százalékban tanulnak meg újra beszélni. Ez annak tudható be, hogy arányosabban
oszlanak el a nyelvképző agyi modulok – a férfiaknál erőteljesebb az extrém baloldali
lateralizáció. Azt várnánk, hogy a hálózati kapcsolatok szerveződése jól eloszlik a nőknél a
két félteke között. Azonban azt találtuk, hogy a féltekéken belül sűrűbb a kapcsolat a nőknél.
Metaforák agyi feldolgozása

Jobbféltekei agyi sérültek átmentek a klasszikus nyelvi teszteken, a kommunikációjuk mégis

furcsa – nem értik a nyelvi finomságokat (irónia, szarkazmus, metafora stb.). Számos kutatás
kimutatta, hogy a nyelvi finomságok a jobbféltekéhez köthetők. Grice azt mondja, hogy a
nyelv alapvetően minden esetben szó szerint értendő. A metaforák (az ő értelmezésében)
megsértenek egy maximát, nevezetesen az őszinteség maximáját. Amikor rádöbbenünk, hogy
oroszlánszívű Richárdnak nem is egy oroszlán szíve lüktet a mellkasában, akkor végezzük el
ezt a következő lépést és következtetünk egy átvitt értelmi jelentésre.
Egy csomó kutatás kimutatta, hogy a jobbagyfélteke kifejezetten az új metaforákra
aktiválódik, mert a konvencionális metaforákra lehet, hogy van lexikális bemenetünk, vagyis
a mentális lexikonban van egy olyan elem, hogy „ragyogó ötlet”. Ezt egyből előhívjuk és kész
is, balagyfélteke dolgozott. De amikor új metaforákat hozunk létre, ki kell bányásznunk belőle
az új értelmet. Erről Forgácsék csináltak is kutatást.
Nem találtak specifikus metaforikus (újszerűséget is beleértve) feldolgozási képességet a
jobbagyféltekében. Plusz nem találtak különbséget az újszerű szószerinti és az újszerű
metaforikus szavak feldolgozási sebességénél sem. Minden a balfélteke dolgozott fel
gyorsabban.  Nem volt szeriális feldolgozás, nem volt metaforikus feldolgozás. Tehát a
korábbi kutatásoknál nem azért volt lassúbb a reakció idő, mert a metaforát ehéz előhívni,
hanem mert újszerű. (Mert az újszerű-szószerintit is lassabb idő feldolgozni).

Ezután az osztály fele elment és elmagyarázott pár kísérleti eredményt még. Az már nem lesz
a vizsgában elvileg, így azt nem jegyzeteltem ki. Akit érdekel a plusz rész hallgassa meg a
felvételt 2 óra 18 perctől.