1.

tétel
A fémek általános tulajdonságai (sávelmélet, rácstípusok, ötvözetek, fizikai
és kémiai sajátságok, a fémek előállításának általános módszerei)
A fémek általános jellemzése: Elemek esetén (ΔEN=0) a lehetséges két kötéstípus (kovalens és fémes)
az elektronegativitástól függően három különböző kristályszerkezetben valósulhat meg: molekula, atom
és fémrács. Vegyületek esetén (∆EN ≥ 0) alapvetően két kötéstípus alakulhat ki (kovalens, ionos), de
néhány esetben (pl. intermetallikus vegyületek) fémes kötés is lehetséges. A Katelaar-háromszög
rámutat arra, hogy a tiszta kötés típusok között nagyszámú átmenet lehetséges (pl. poláros kovalens
kötés).
Az elemek mintegy 76%-át kitevő fémek tulajdonságai jelentősen eltérnek a nemfémes elemek
sajátságaitól. Ez felhívja a figyelmet arra, hogy a fémes állapotot az azonos atomokat összetartó
kovalens kötéstől merőben eltérő tulajdonságú kötőerő hozza létre. Makroszkópikus szilárd és olvadék
állapotban a fémeket két tulajdonságcsoporttal jellemezhetjük. Az egyik csoportba az egyedi sajátságok
(ionizációs potenciál, kémiai reaktivitás) tartoznak, a másikba mindazok, amelyek jobbára a
fématomokat összetartó erők természetéből adódnak.
A fémes kötés, sávelmélet (MO): A fémes kötés klasszikus leírása: atomtörzsek + delokalizált
elektronfelhő „az elektronok tengere”. Az MO-n alapuló sávelmélet sokkal átfogóbb képet ad (pl. a
félvezető sajátság is értelmezhető). A sávelmélet az MO módszert alkalmazza nagyszámú atom (>109)
kölcsönhatásával kialakuló halmaz kötésviszonyaira (nagyszámú atompálya átfedésével nagyszámú,
egymáshoz nagyon közel eső energiájú molekulapálya (sáv) alakul ki, melyen belül az elektron bármely
energiaszinten elhelyezkedhet.
A vezetés feltétele, hogy a sáv ne legyen teljesen betöltve, azaz legyen szabad (be nem töltött)
energiaszint, amit az elektronok elfoglalhatnak és így szabadon elmozdulhatnak.
A fémeknél a különböző atomi pályákból kialakuló sávok átfednek → kompozit-sávok. Bár pl. a Mg 3s
sávja (vagy a Zn 4s-3d kompozit sávja) teljesen betöltött, ezek átfednek az üres 3p (Mg) ill. 4p (Zn)
sávval, ami biztosítja a fémes vezetést.
Ha két atom olyan közel jut egymáshoz, hogy egyetlen rendszernek tekinthető, akkor
elektronjaik kvantumállapotai felhasadnak és két új energiaszint jön létre. N számú atom esetén minden
egyes szint N szintre hasad fel és degenerálódik. Ha N elég nagy, akkor a nagyszámú felhasadt szint
olyan közel lesz egymáshoz, hogy egyetlen sávvá folynak össze. Ezeket a többé-kevésbé széles
energiasávokat tiltott sávok választják el egymástól, ami azt jelenti, hogy a tiltott sáv energiájával
rendelkező elektron nem lehet a kristályban. A sávokra is érvényes a Pauli-elv, a sáv minden szintjén
csak két ellentétes spinű elektron lehet. Az általános törvényszerűségből következően alacsony
hőmérsékelten először a legmélyebb szintek
töltődnek fel. A teljesen betöltött sávokat
vegyértéksávoknak mondjuk. Lesznek azonban
olyan sávok, amelyek csak részlegesen töltődnek
fel (vezetősáv). Előállhat az is, hogy a
vegyértéksáv és a következő üres sáv átfedi
egymást, vagy nagyon kicsi a közöttük lévő tiltott
sáv szélessége. Ilyenkor az elektronok könnyen
elmozdulnak, ezért jó elektronvezetők, a fémes
jellege nagy. A gyakorlatban szigetelőnek
mondunk egy anyagot, ha az elektromos vezetése
λ>10-4 Ω-1m-1) és a szigetelők között foglalnak
helyet a félvezetők (10-4>λ>10-12Ω-1m-1),
amelyeknél energiaközléssel megvalósítható az
elektronok vezetősávba emelése.

1
A fémes rács típusai: Jellemző és megkülönböztető, hogy a fémek általában tömör (nagy sűrűségű),
szoros illeszkedésű kristályrácsot alkotnak. A nyújthatóság, hajlíthatóság, alakíthatóság arra utal, hogy
a rácsot nem, vagy csak kevésbé irányított erők tartják össze, amelyek ráadásul erősek. A fémek
túlnyomó többsége mindössze három, nagy szimmetriájú kristályrácsban kristályosodik.
A legrosszabb illeszkedésű rácsokban, a lapcentrált kockarács és a hexagonális rács esetén, a
koordinációs szám 12. Mindkét esetben a központi atomot koordináló atomok három síkban foglalnak
helyet. A kevésbé szoros illeszkedésű tércentrált kockarácsnál a központi atomot 8 legközelebbi
szomszéd veszi körül a kocka csúcsain, de ezektől mindössze 15%-kal nagyobb távolságban további 6
atom található, amelyek központjai a 6 szomszédos kockának.
Hexagonális szoros illeszkedésűek nehezebben megmunkálhatóak és ridegek, ilyen például a
berillium, magnézium, kalcium, stroncium, titán, cirkónium, hafnium és sok lantanoida. Lapon centrált
köbös Könnyen megmunkálhatóak és puhábbak, ilyen például az alumínium, nikkel, réz, arany, ezüst,
palládium, platina, ólom. Szoros illeszkedésű rácstípusok, koordinációs számuk 12. Nem szoros
illeszkedésű térben centrált köbös rács, nehezen megmunkálhatóak alacsony olvadáspontúak vagy
ridegek, ilyen például: lítium, nátrium, kálium, rubídium, cézium, bárium, króm, vas, nióbium,
molibdén, tantál, volfrám.
298 K hőmérsékleten és 1 bar nyomáson a vas térben centrált köbös rács szerkezetű (alfa-Fe).
A hőmérséklet 1185 K-ra emelése (még mindig 1 bar nyomáson) lapcentrált köbös szerkezetű, ún.
gamma-vas formát (ausztenit) eredményezi. 8-900 K hőmérsékleten a nyomás fokozatos növekedése
alfa→ gamma → epszilon (lapon centrált köbös rács → térben centrált köbös rács → hexagonális szoros
illeszkedésű rács) átmenetet eredményez.
Edzés: α-Fe (ferrit, térben centrált köbös rács) + hő (1300 K) → γ-Fe (ausztenit, lapon centrált köbös
rács) + hirtelen hűtés → martenzit (metastabil forma, szénnel túltelített α-Fe).
Az ón is érdekes példája a polimorfizmusnak. 298 K és 1 bar nyomáson a β-Sn (fehér ón) a
termodinamikailag stabil polimorf, de a hőmérsékletet 286 K-ra csökkentve az lassan átalakul α-Sn-ná
(szürke ón). A β → α átmenet során a koordinációs szám (a közeli szomszédok száma) 6-ról 4-re
változik, az α-Sn-nak gyémánt típusú rácsa van. Az Sn sűrűsége 7,31-ről 5,75 g cm3-re csökken a β →
α átmenet során (ami meglepő ui. az alacsonyabb hőmérsékleten stabil polimorfok sűrűsége általában
nő).
A hexagonális szoros illeszkedésű rács /lapon centrált köbös rács/ térben centrált köbös rácstól eltérő
szerkezettel csak kevés fém bír, pl. a 12. csoport fémei. A Zn és Cd szerkezete a hexagonális szoros
illeszkedésűhöz hasonló, de úgy torzul, hogy a 12 szomszéd közül csak hat legközelebbi szomszédja
van (a másik 6 messzebb helyezkedik el). A higany torzult köbös szerkezetében egy fématom-törzsnek
csak 6 szomszédja
van. A mangán a d-
fémek közül kitűnik
szokatlan
szerkezetű
polimorfjaival. A
legáltalánosabb (és
legszokatlanabb) az
αMn és βMn. Az α-
Mn torzult köbös
rácsában négyféle,
12-es, 13-as és 16-
os koordinációs
számú fémcentrum
található. (lásd pl. a
mangán o.p.-ja,
később).

2
A fémek fizikai tulajdonságai:
1. Jó hővezetőképesség A fémekben a hő két párhuzamos, majdnem független mechanizmus
révén terjed, egyrészt a kristály rácsot alkotó atomok rezgése által, másrészt a szabad elektronok
diffúziója révén.
2. Jó elektromos vezetőképesség. Átfedő vegyérték- és vezetési sáv (a vezetőképesség a
hőmérséklet növekedésével csökken). Mivel az elektromos vezetés közben anyagvándorlás nem
lép fel (elsőfajú vezetés) logikus arra gondolni, hogy a vezetést az elektronok áramlása okozza.
Ezért alakult ki olyan nézet, mely szerint az atomok leadják vegyértékelektronjaikat és azok
kollektív elektronsereget, elektrongázt alkotnak (Drude, Lorentz) a rácsban helyet foglaló
fémionok körül.
3. Fémes fény (kis fényáteresztő képesség, nagy fény visszaverő képesség), finom eloszlásban
fekete porok (a beeső fényt elnyelik). A fémek széles frekvenciatartományban közvetlenül
képesek elnyelni és újra kibocsátani (re-emittálni) az elektromágneses sugarakat, ezért nem
fényátbocsátók (opak), csillogó fényűek és szürkésfehér színűek. Az aranyat és a rezet
leszámítva sem karakterisztikus fényabszorpcióval, sem karakterisztikus reflexióval nem
rendelkeznek.
4. Jó megmunkálhatóság (nyújthatók, hajlíthatók, rugalmasak): a fémes kötésnek nincs
kitüntetett iránya → a rácssíkok egymáson elcsúszhatnak. Azok a tiszta fémek, amelyek puhák,
hajlíthatók, általában alacsony olvadáspontúak, mivel ezeket a tulajdonságokat az atomok
között működő viszonylag gyengébb kötőerő szabja meg.
5. Sűrűség: csoportokban lefelé nő (Li 0,53 g/ml - Os 22,6 g/ml, könnyűfémek <5 g/ml
<nehézfémek.
6. Olvadáspont, forráspont: Széles határok között változik → függ a fémes kötés erősségétől,
i.e. az abban résztvevő elektronok számától és minőségétől (az s elektronok gyengébb kötést
alakítanak ki, mint a d elektronok) valamint a rácsszerkezettől (ld. Mn, Zn, Cd, Hg) olvadáspont
tartomány: -38 (Hg) -3410 °C (W), de és a többségüké magas (> 1000 °C), cseppfolyós fémek:
Ga, Cs, Hg. A d -fémek op. -ja maximum görbe szerint változik.
7. Rossz fizikai oldhatóság, jó egymásban való oldhatóság (→ ötvözetek): helyettesítéses,
intersticiális, vegyület. Az ötvözetek lehetnek (i) homogén szilárd oldatok, melyekben az
atomtörzsek véletlenszerűen helyezkednek el egymáshoz képest; ill. (ii) meghatározott
összetétellel és rendezett szerkezettel bíró intermetallikus vegyületek.
A szilárd oldatok csoportosítása:
 Szubsztitúciós szilárd oldat: az ‚oldott anyag’ az ‚oldószer’ (főkomponens) néhány pozícióját
foglalja el
 Intersticiális szilárd oldat: az ‚oldott anyag’ az ‚oldószer’ (főkomponens) néhány intersiciális
pozícióját foglalja el (néhány esetben kiterjedt rendezettség is kialakulhat → intermetallikus
vegyület határa)
Intermetallikus vegyületek: Vannak olyan két különböző fémből kialakított „ötvözetek”, melyek
inkább tekinthetőek tényleges vegyületeknek, a komponensek elektropozitív jellegének hasonlósága
ellenére. Például, ha bizonyos folyékony fémkeverékeket lehűtünk, határozott szerkezetű fázisokat
képeznek, amelyek gyakran nincsenek kapcsolatban az alapszerkezettel. Ezeket a fázisokat
intermetallikus vegyületeknek nevezzük. Ide tartoznak pl. a béta-sárgaréz (CuZn), a gamma-sárgaréz
(Cu5Zn8), vagy pl. a MgZn2, Cu3Au, NaTl és Na5Zn21 összetételű vegyületek. Megjegyezzük, hogy
ezeknek az intermetallikus vegyületeknek egy része nagyon elektropozitív fémet tartalmaz egy kevésbé
elektropozitív fém mellett (például Na és Zn) kombinálva, és így a Ketelaar-háromszögben a valódi
ötvözetek felett helyezkednek el. Az ilyen kombinációkat Zintl-fázisoknak nevezzük. Ezek a vegyületek
nem teljesen ionosak (bár gyakran törékenyek), és vannak fémes tulajdonságaik, beleértve a fényüket
is.

3
A fémek kémiai tulajdonságai: Vegyületeik (pl. oxidjaik, halogenidjeik) alacsonyabb oxidációs
állapotban főként ionos, magasabb oxidációs állapotban főként kovalens kötéseket tartalmaznak.
Oxidjaik: alacsony oxidációs állapotban bázikusak, magasban savasak, a közbensőek amfoterek:
Na2O + H2O = 2NaOH; CrO3 + H2O = H2CrO4
Al2O3 + 2OH– + 3H2O = 2[Al(OH)4]– ; Al2O3 + 6H+ = 2Al3+ + 3H2O

Reakcióképességük széles határok között változik (alkálifémektől a platina fémekig) Általánosságban

az atomizációs energia, ionizációs energia és a szolvatációs (hidratációs) entalpia viszonya a
meghatározó. De számos egyéb paramétertől is függhet (pl. szemcseméret, védő oxidréteg (ld. Al, Cr),
reakciópartner (ld. később hard-szoft sajátság)), de általánosságban az atomizációs energia (Ea),
ionizációs energia (Ei) és a szolvatációs (hidratációs) entalpia (Es) viszonya a meghatározó.
A fémek előfordulása: A Hard-Soft elmélet (a hard-savak (Li+, Mg2+, Ti4+, Al3+) inkább hard-
bázisokhoz (O2-), a soft-savak (Cd2+, Hg+/2+, Pb2+, Sb2+) inkább soft-bázisokhoz (S2-) kötődnek
szívesebben, ld. később) számos szervetlen kémiai probléma értelmezésében segít(het), pl., hogy az
egyes elemek milyen vegyületeket alkotnak a természetben. Ezek a tendenciák magyarázzák az elemek
Goldschmidt-féle négy típusba sorolásának bizonyos aspektusait, ami a geokémia széles körben
alkalmazott sémája:
 A litofilek elsősorban a földkéreg (a litoszféra) felszínén találhatók meg a szilikát-
ásványokban, ezek közé tartoznak (Li+, Mg2+, Ti4+, Al3+ stb.) Ezek hard-savak és a hard-
bázisokkal (O2--nal vagy oxoanionokkal) együtt találhatóak meg.
 A kalkofileket gyakran szulfid (és szelenid és tellurid) ásványokkal kombinálva
fordulnak elő, ezek közé tartoznak a Cd, Pb, Sb és Bi. Ezek az elemek (kationjaikként)
soft-ak, és az S2- (vagy Se2- és Te2-) soft-bázisokkal társulva találhatók. A Fe-Co-Ni-
Cu-Zn kétpozitív ionjai átmenetet képeznek a hard és soft savak között, így gyakran
fordulnak elő szulfidokban is (az oxidok mellett).
 A sziderofilek keménységüket és puhaságukat tekintve közepesek, és affinitást
mutatnak mind az oxigén, mind a kén iránt. Főleg a kemény bázisú O2--val (oxidok)
vagy oxoanionokkal együtt fordulnak elő. Ezen elemek közül néhány (Fe,Ni) a Föld
magjában is koncentrálódik.
 Az atmofilek olyan gázok, mint a H2, N2 és a nemesgázok, ezek az atmoszférában
találhatóak meg.
Ércek: a fémek gazdaságos kinyerésére alkalmas ásványai.
A fémek felhasználása:

 Szerkezeti anyagok megmunkálhatók, könnyűek (Al, Ti, Mg ötvözetek), kemények, nagy

szilárdságúak, kopásállóak (pl. Hatfield-acél (12%Mn), 0,1-5% V-acél ) korrózióállóak (Al,
Fe-Cr/Fe-Ni ötvözetek).
 Kémiai reaktánsok (redukálószerek): Na, Ca, Mg, Al, Zn, Pl. korrózió gátlás (Zn-Mg-Al
ötvözet).
 Katalizátorok: Pt, Pd, Ni, Fe, (és vegyületeik).
 Elektromos vezetők: Cu, Al (Ag, Au) Kiugróan jó vezetők a részben töltött vezetési sávval
rendelkező fémek Al 3s23p1, Cu,Ag,Au (n-1) d10ns1.
 Ékszerek (Ag, Au, Au-Ni/Mn/Pd ötvözet (fehér arany), Pt).
 Implantátumok: Ti, Ti-Al-V ötvözet, Co-Ni-Cr-Mo vagy Fe-Ni-Mo ötvözet.

4
A fémek előállítása:
1. Kémiai redukció: (MO + M’ → M + M’O)
Feltétel: fenti reakció szabadentalpia változása a ΔrG =ΔfG(M’O) –ΔfG(MO) negatív és a
reakció elegendően gyors legyen. Az ábráról látszik, hogy Ca, Mg, Al, és Na jó redukálószerek,
amit ki is használnak pl. a V, U, Ti, Zr, Hf, Be, Nb, Ta előállításánál. Pl. a Cr2O3 redukciója Al-
al: ΔrG° minden hőmérsékleten negatív. Mivel ΔrS°
kicsi (nincs gázképződés) a folyamat minden T-n
exoterm. Viszont nagy az aktiválási energia, így magas
hőmérséklet (égő Mg-szalag) szükséges a reakció
beindulásához. Ha beindult, spontán módon végig fut.
Az Ellingham-diagram a különböző oxidok
képződésének (2xM(s) + O2(g) → 2MxO(s)) szabadenergia
változása (ΔfGo) és a hőmérséklet közötti kapcsolatot
mutatja be. Az ábráról könnyen leolvasható egy MO +
M’ → M + M’O reakció megvalósíthatósága
(termodinamikai szempontból). Amennyiben M’O
görbéja MO alatt fut, a reakció megvalósítható, minél
nagyobb a különbség annál könnyebben (a reakció
kinetikája (pl. aktiválási energia ezt befolyásolhatja). A szén, mint redukálószer A C csak magas
hőmérsékleten jó redukálószer (710 °C alatt CO redukál), így viszont nagy energiaigény (1500-
2000 °C felett már nem gazdaságos, de pl. Mg!) és karbidképződés (pl. a TiC képződés miatt
Ti-t nem szenes redukcióval állítjuk elő) Pl. Fe és ötvözői, Co, Ni, Nb, Zn vagy Sn. Ca, Mg, Al,
Na jó redukálószer → termit reakciók Pl: V, U, Ti, Zr, Hf, Be, Nb, Ta előállítás. A H2 nem
különösebben jó redukálószer (a Fe fölött fut) és drága, de sok esetben mégis alkalmas/rentábilis
(pl. Mo, W, Pt-fémek).
2. Elektrolitikus redukció: (az elektron a legerősebb redukálószer) olvadékból: alkáli és
alkáliföldfémek kloridjai, Al2O3. Oldatból tisztítás/nagy tisztaságú fém előállítása: Pl. Cu (réz
raffinálás), Co, Ni, Cr, Mn, Ga, Cd.
3. Cementálás: (mMn+ + nM’ = mM + nM’m+) (feltétel: EM’m+/M’ < EMn+/M) nemesebb fémek
kiválasztása kevésbé nemes fémekkel (fémhulladékok feldolgozása): In, Tl, Ge, Re, Pt-fémek
2In3+ + 3Fe = 2In + 3Fe2+
pl. Ciánlúgozás (arany- és ezüstércek feldolgozása) érc + 0,1% NaCN oldat + levegő
4Au + 8NaCN + 2H2O + O2 = 4Na[Au(CN)2] + NaOH
majd Zn-por hozzáadása az oldathoz:
4Na[Au(CN)2] + 2 Zn = 2Na2[Zn(CN)4] + 4Au
4. Termikus bontás: Fém-oxidok/karbonátok bontása (soft fémek)
2HgO → 2Hg + O2, Ag2CO3 → Ag2O + CO2 → 2Ag + ½O2
nagy tisztaságú fémek előállítására (nyers fémből!) (jodidok, karbonilok, oxidok, azidok
hőbontása) általában drága eljárások.
van Arkel-de Boer eljárás: a fémjodid (TiI4, ZrI4, HfI4, ThI4, BiI3) gőzeit vékony ízzó W szálra
kondenzáltatják, ahol termikusan bomlik és a fém a szálra lerakódik. Fém-karbonilok bontása
(Ni(CO)4, W(CO)6, Mo(CO)6) 50°C 230°C Ni + 4CO → Ni(CO)4 → Ni + 4CO
(Mond eljárás) Fémhidridek bontása (Ti, V, Nb, Ta, Zr, ritkaföldfémek).

5
 3. tétel
Az alkálifémek és vegyületeik (előfordulás, előállítás, felhasználás, a fémek fizikai
és kémiai sajátságai, vegyületeik, koordinációs és fémorganikus vegyületeik)

PERIODIKUSAN VÁLTOZÓ TULAJDONSÁGOK

Az alkálifémek, azaz az első főcsoport elemei, rendkívül reakcióképes elemek homogén

csoportját képezik és jól illusztrálják az egy csoporton belül történő periodikus változásokat.
Fizikai és kémiai sajátságaik elektronszerkezetük alapján könnyen értelmezhetőek.
A csoportokban lefelé az atomméret nő, a fémes kötés erőssége csökken (o.p./f.p. csökken,
kivéve Mg amire jelen állás szerint nincs egyszerű és elfogadható magyarázatunk). Egy új
főkvantumszám s-alhéja épül ki → az összes fém közül a legkisebb EN és IE, és E°.
Vegyületeikben az ionos kölcsönhatások a meghatározóak (kivéve Li/Be,Mg néhány
vegyületét, ld. később). A csoportokban lefelé a reakcióképesség nő, de az első tagok után
már nincs jelentős változás (lásd pl. a reakcióképesség egyik alkalmas mérőszámát: E°
M+/M). Ugyanakkor E° Li+/Li negatívabb, E° Be2+/Be (részben E° Mg2+/Mg) kevésbé
negatív, mint azt várnánk. E° M+/M –t (ahogy a reakcióképességet is) 3 folyamat
energiamérlege határozza meg. Mivel Li+ igen kicsi, rendkívül erősen hidratálódik, ezért
∆Hhidr nagyon negatív értéke kompenzálni képes IE és ∆Hatom pozitívabb értékeit. A 3
folyamat eredője az alkálifémeknél: 162 kJ/mol (Li), 200 (Na), 188 (K), 189 (Rb), 183 (Cs).
Analóg módon értelmezhető E° Be2+/Be (részben E° Mg2+/Mg) ellenkező irányban kiugró
értékei. E két fémionnál az első és második IE igen nagy, amit még az igen negatív
∆Hhidratáció sem képes kompenzálni. Ezért 3 folyamat eredője az alkáliföldfémeknél: 481
kJ/mol (Be), 404 (Mg), 327 (Ca), 322 (Sr), 330 (Ba). Fenti értékek arra is választ adnak, hogy
a K ill. Ca után miért nem változik jelentősen E°. Li, Be, Mg yízzel/O2-nel szembeni
renyhesége kinetikai eredetű (így nincs köze a fenti termodinamikai megfontolásokhoz!). A
Li, Be és Mg vegyületeinek sajátságai kissé eltérnek az alattuk lévőktől: kicsiny méret →
nagy felületi töltéssűrűség (pl. rendkívül erősen kötött hidrátburok) → erős
polarizálóképesség → kovalens jelleg a kötésekben. Átlós rokonság Li és Mg; valamint Be és
Al között: hasonló méret, illetve még hasonlóbb felületi töltéssűrűség.

GYAKORISÁG ÉS ELŐFORDULÁS

Kémiai hasonlóságuk ellenére, a Li, Na és K elemekre nem együttes előfordulás a

jellemző, aminek elsősorban méretbeli különbözőségük az oka.
A Li elsősorban a Mg- és Fe tartalmú ásványokban fordul elő, ahol részben a Mg-ot
helyettesíti. A felszíni kőzetekben kb. 18 ppm a tömegre vonatkoztatott előfordulása és ez
tükrözi a világegyetembeli kicsiny gyakoriságát is. A Li leglényegesebb előfordulási formája
a spodumen nevű ásvány (LiAlSi2O6), amiből nagy lelőhelyek találhatóak az USA-ban,
Kanadában, Brazíliában, Kínában és a Szovjetunió utódállamainak a területén.
A Na a 22700 ppm (2,27%) gyakoriságával a felszíni kőzetek 7. leggyakoribb eleme, de ha
csak a fémeket nézzük, akkor az Al, Fe, Ca és Mg után 5. a sorban. A K gyakoriságát tekintve
a Na után következik. Az ősóceánok elpárolgása után következtében mind a Na-, mind a K-
sóknak valamennyi kontinensen óriási lelőhelyei alakultak ki, melyek a sókat viszonylag
tiszta formában tartalmazzák, ez bepárlódási folyamat természetesen ma is zajlik pl.: az Utah
állambeli Nagy Sós Tóban vagy a Holt-tenger vidékén. A Na előfordul NaCl-kősó, NaNO3-
chilei salétrom, Na2SO4∙10H2O-glaubersó, Na3(HCO3)(CO3)x2H2O-trona, NaHCO3-nahkolit,
oldott formában ásványvizekben és Na2[B4O5(OH)4]∙8H2O-bóraxként. A K főleg egyszerű
kloridjaként KCl-szilvin fordul elő vagy kettős sóként KCl∙MgCl2∙6H2O-karnallit, K2CO3-

1
hamuzsírként vagy vízmentes szulfátja formájában K2Mg2(SO4)3-langbeinit van jelen. Óriási
mennyiségű nátrium- klorid található a természetes sós vizekben és az óceánok vizében.
Továbbá, bár a Na és K felszíni kőzetekben közel azonos gyakorisággal fordulnak elő, az
óceánok Na tartalma kb. 30x a K-énak. Ez részben annak tulajdonítható, hogy a nagyobb
méretű anionokat tartalmazó káliumsók kevésbé oldékonyak, mint a megfelelő nátriumsók,
ennélfogva a K erősebben kötődik a talajok komplex szilikátjaihoz és aluminoszilikátjaihoz
(agyagbeli ioncsere). Ezen túlmenően, a kőzetekből kioldódott K-ot a növények nagyobb
arányban veszik fel és hasznosítják, mint a Na-ot, így ez utóbbi nagyobb arányban kerül a
tengerekbe. A K a növények esszenciális eleme és a vadon termő növények növekedését
gyakran a számukra rendelkezésre álló K nem elegendő mennyisége korlátozza.
A rubídium és a cézium sokkal kevésbé gyakoriak. Tisztán rubídiumtartalmú ásvány nem
ismeretes, a kereskedelmi forgalomba kerülő anyag legnagyobb részét a lepidolitból nyerik, a
lítiumelőállítás melléktermékeként. A cézium előfordul a kristályvizes alumino-szilikát-
pollucitban (Cs4Al4Si9O26*H2O), de ez jelentős mennyiségben csak a Berni-Tónál és
Kanadában található, ezért ezt is a lítiumgyártás melléktermékeként nyerik. Az éves termelés
ezekből az elemekből, egyenként kb. 5 tonna.
A franciumot először 1939-ben sikerült azonosítani. Ez az elem a csak nyomokban jelenik
meg a természetben a 235-ös urán izotóp sorozatában a 227-es akcínium radioaktív
bomlásának csekély arányú, 1,38% melléktermékeként. Földi előfordulását tekintve 2*10-18
ppm-re becsülik, ami azt jelenti, hogy a földkéreg 1 km vastag felső rétegében mindössze kb
15 g valószínűsíthető. Magreakciókkal előállították az elem egyéb izotópjait is, de ezek
mindegyikének rövidebb a felezési ideje, mint a 223-as Fr-izotópé, mely negatív béta sugárzó
és kb. 22 perc a felezési ideje.

ELŐÁLLÍTÁS

A nátriumot az
iparban kilotonna
léptékű
mennyiségekben NaCl
(40%) és CaCl2 (60%)
eutektikus elegyének
kb. 580 OC-on történő
Down-cellás eljárással
állítják elő. A NaCl-
hoz azért kevernek
CaCl2-t, hogy
alacsonyabb
olvadáspontot érjenek
el (870 K vs. 1073 K).
Ez az eljárás tulajdonképpen a NaCl olvadékelektrolízise, mely során grafit anódot és acél
katódot használnak. A fémnátrium és –kalcium a hengeres katódon leválik, majd egy hűtött
pipán áthalad. Ennek során a Ca megszilárdul és visszahull az olvadékba. A középen
elhelyezett grafitanódon felszabaduló klórt nikkelből készült harang alatt gyűjtőben gyűjtik,
amit ezt követően tisztítanak.
Reakcióegyenlet:

2
Li, K, Rb, Cs: hasonlóan előállítható MCl olvadékelektrolízisével, de K, Rb, Cs előállítása
hatékonyabb a halogenid-olvadék Na/Ca/Ba-val való redukciója révén.
(A káliumnál ez az előállítási mód nem járható, egyrészt mivel ez a fém a klorid olvadékában
túlzottan jól oldódik, így nem úszik az elektrolizáló kád felszínén, ahonnan össze lehetne
gyűjteni, másrészt az elektrolízis hőmérsékletén erősen párologna, ami veszélyes
körülményeket teremtene. További nehézséget jelent a szuperoxid-képződés, hiszen ez a K-
mal robbanásszerűen reagál. Következtetésképpen a K gyártása kereskedelmi mértékben a
KCl olvadékból fémnátriummal, 850 OC-on történő redukción alapszik. A KCl Na általi
redukciója ellentétesnek tűnhet a normál reaktivitási sorrendjükkel, azonban 800-850 OC-on
az alábbi egyensúly áll fenn:

Miután a K illékonyabb, ez a fém nagyobb arányban kidesztillál, ily módon az egyensúly

eltolódik és végbemegy a reakció. Egy töltetes oszlopon frakcionált desztillációval 99,5%
tisztaságú K nyerhető, de rendszerint Na/K elegyet szednek le az oszlopról, mivel a 15-55%
Na-tartalmú ötvözet szobahőmérsékleten folyadék, ami könnyebben szállítható.
A kereskedelemben beszerezhető legtöbb Li-tartalmú érc 1-3% Li-ot tartalmaz, amit
flotálással 4-6%-ra dúsítanak. Spodumenből kiindulva az ércet először 1100 OC-ra hevítik,
ezáétal az alfa formát a kevésbé tömör, jobban porladó béta formává alakítják, amit azután
250 OC-on kénsavval kezelve és vízzel mosva nyerik a Li2SO4*H2O-t. Az ezt követő Na2CO3-
tal és HCl-dal történő reagáltatás rosszul oldódó lítium- karbonátot és lítium-kloridot
eredményez. Alternatív megoldásként a kloridot úgy is nyerhetik, hogy először a mosott ércet
CaCO3-tal 1000 OC-on kalcinálják , majd vizes áztatást követően lítium-hidroxidot kapnak,
amit végül HCl-dal kezelnek. A természetes sóoldatokból történő kinyerésüket az USA-ban
ugyancsak kiterjedten alkalmazzák.)
FELHASZNÁLÁS
Elemi állapotban
A Na ipari alkalmazása erős redukáló sajátságán alapszik. Régebben ólom-tetraetil és ólom-
tetrametil gyártásához használták, amik benzin kopásgátlók voltak, azonban
környezetvédelmi okokból ma már nem jellemző a használatuk. A Na további fontos
felhasználási területét jelenti a titán, cirkónium és egyéb fémek kloridjukból történő
előállítása redukcióval. Kisebb mennyiséget használnak NaH, NaOR és Na2O2 előállítására. A
Na- tartalmú diszperziók ugyancsak jól használható katalizátorok, néhány műgumi és
elasztomer előállításnál. Növekvő mértékben használják még a gyorsneutronos
magreaktorokban hőcserélő folyadékként, ahol a Na K-mal ötvözve a legkedveltebb anyag,
alacsony op.-ja, kis viszkozitása és kis neutronabszorpciós hatáskeresztmetszete miatt, ezek a
tulajdonságok kiegészülnek továbbá extrém nagy hőkapacitással és hővezetőképességgel is.
Na/S akkumulátor (300-350 °C).
A Li a legkisebb sűrűségű fém, így ötvözetekben, pl. Al-Li(-Mg) ötvözet: repülés- és
űrtechnológiában használatos. Li/FeS2-akkumulátor (Li katód, FeS2 anód, Ecell = 1,5 V)
Reakcióegyenletek:

3
•Direct compatibility: Be used in any application using primary 1.5V battery types.
•6 times longer service than normal alkaline battery under high drain application like digital
camera etc.
•More stable and higher operating voltage than normal alkaline batteries.
•10-year shelf life
•Low rate self-discharge rate (1% per year)
•Light in weight.
•Friendly environment (No added mercury, cadmium, or lead).
•Safety performance: With our patent technology, possessed super safety performance
Az elemi állapotú K egyik fő felhasználási területe a kálium- szuperoxid előállítása, a
fémkálium közvetlen elégetésével.
Az alkálifém-vegyületek felhasználása

NaCl
(2004-ben 208 Mt a világon), legjelentősebb része NaOH gyártásra valamint az utak sózására
használódik el (utóbbi környezetvédelmi okok miatt visszaszorulóban → CaCl2).
Iparban
Fontos kémiai alapanyag, a legtöbb nátriumvegyületet és kloridot nátrium-kloridból állítják
elő. Tömény vizes oldatának elektrolízisével nátronlúg (NaOH) állítható elő. Ebből a nátrium
hidroxidból szén-dioxid hatására szóda és víz keletkezik. Ezenkívül felhasználják még
kisózásra (szerves anyagok, például szappan, festékek kiválasztására oldatokból),
bőrcserzésre, agyagáruk zománcozására, jég megolvasztására és hűtőkeverékek készítésére.
A hűtőkeverékeknek az az alapja, hogy olvadáspontjuk alacsonyabb, mint a tiszta vízé. A jég
vagy a hó a sózás hatására a felületén megolvad, és a hőmérséklete addig csökken, amíg el
nem éri a sóoldat olvadáspontját. Nátrium-kloriddal ‒20 °C-os hőmérséklet is elérhető. A
kohászatban felhasználják az ezüst, az arany, a réz és a cink előállításnál. A spektroszkópia
sárga nátriumfény előállítására használja. Az infravörös spektroszkópiában lencséket és
prizmákat készítenek belőle.
Ízesítőszerként
Az állatok és az ember is igényli a sót. Fontos alkotórésze az emberi szervezetnek. Mindig
megtalálható a testnedvekben, a vérben, az izzadságban és a vizeletben. Fontos szerepe van az
izotónia, azaz a megfelelő ozmózisnyomás fenntartásában. A nátrium-klorid szükséges a
gyomorsav képződéséhez is. A szervezetbe a táplálékkal jut be. Főként növényi táplálék
esetén nagyon fontos, hogy a szervezetbe megfelelő mennyiségű konyhasó jusson be, mert a
növények csak nagyon kevés nátriumsót tartalmaznak. Ezért nyalatnak a növényevő
állatokkal kősót. Az ember naponta körülbelül 5-15 g nátrium-kloridot fogyaszt, ami arányban
áll az ürítéssel, de ez általában messze meghaladja a szükségletet.
Gyógyászatban
A sóhiány szédülést, izomgyengeséget, görcsöket okozhat, de kritikusabb helyzetben
apátiához, halálhoz vezethet. Szervezetünk napi NaCl-szükséglete széles határok között
változik. Nyáron a nagyobb folyadékveszteség miatt jóval nagyobb a szükséglet is, télen
amikor keveset izzadunk, ez jóval kevesebb. Átlagos vegyes táplálkozás mellett kb. 5-15 g sót
fogyasztunk, mely könnyedén csökkenthető 3 g-ra. Teljes éhezés alatt, semleges környezeti

4
hőmérséklet mellett a nátriumveszteség minimális (20–30 mg), mert a vese
nátriumkonzerváló mechanizmusai a szárazföldi életforma általában nátriumszegény
környezeti körülményeihez adaptálódva igen hatékonyan képes megőrizni a nátriumot. Ezzel
szemben ha az ember nagyobb sóadagot elfogyaszt (15-25 g NaCl), a többlet csak 1-2 nap
alatt ürül ki. A kutya veséje ebből a szempontból sokkal tökéletesebb, mert 4 g/ttkg NaCl-
terhelés egy napon belül kiürül.
Fiziológiás oldat: 0,9%-os oldatát fiziológiás vagy izotóniás sóoldatként használják (infúzió).
A sejtek közötti folyadék (extracelluláris tér) kb. 136-146 mmol/l nátrium iont tartalmaz. Az
extracelluláris tér ásványi anyag összetételét a Ringer-oldat jól közelíti, melynek nagy része
(kb. 95%) NaCl. A fiziológiás sóoldat, amely 0,9%-os (tömegszázalék) NaCl-oldat,
izoozmotikus (300 mOsm/l) az emlősök extracelluláris folyadékával, így alkalmas nagy
vérveszteség esetén a gyűjtőérbe fecskendezve a vér pótlására. A gyakorlatban inkább Ringer-
oldatot használnak, mivel az a főbb ionok tekintetében jobban megközelíti a extracelluláris tér
ionösszetételét.

Na2CO3
(évente 40 Mt a világon) Ha természetes forrás nem áll rendelkezésre: Solvay-eljárás
(mellékterméke CaCl2) Legnagyobb felhasználása: az üvegipar alapanyaga.
 mumifikálásra-> kiszáradást gyorsító anyag
 vizek lágyításánál
 mosószerként a textiliparban
 lúgosítóanyagként előhívókban
 penészedésgátló alapanyag szódabikarbónával és trisóval keverve

NaOH
(évente 50-60 Mt) Előállítás: NaCl-oldat elektrolízise (3-féle eljárás: Hg-katódos,
membráncellás, diafragmás)

5
 · A nátrium-hidroxid a vegyipar elsődleges erős
bázisa.
· A nátrium-hidroxidot a Bayer-eljárásnál (Al-
gyártás) is alkalmazzák.
· Savak töménységének megállapítására nagyon
jól használható.
· A papírgyártás során (Na2S-el együtt) a
lignocellulóz ligninjének elbontására
· Az élelmiszeriparban széles körben alkalmazzák
(pl. gyülölcsök héjának kémiai úton történő
eltávolítására, csokoládé készítéséhzz, olajbogyó
tartósításánál stb. élelmiszer-adalékanyagként,
E524).
· szappangyártás, vízkezelés, textilgyártás
(len,kender,gyapjú nem-cellulóz tart. eltáv.)

Higanyos Diafragmás Membrános

Lúg minőség <30 mg/l NaCl, 5-150
mikrog/l Hg
Lúg koncentráció 50%
Klór minőség Kis mennyiségű oxigént
és hidrogént tartalmaz.
Sóoldat jellemzők A só minőségétől
függően tisztítást igényel.
Elektromos Változtatható elektromos
teljesítmény teljesítménnyel is 30%-ig
változtathatóság megy.
1-1,5% NaCl tartalom,
0,1% NaClO3
12% töményíteni kell
1,5-2,5% oxigén tartalom
A só minőségétől függően
tisztítást igényel.
Csak kis áramingadozást és
sóoldat áramlási sebesség
változást enged meg.
<50 ppm NaCl
33% töményíteni kell
Az elektrolit savasságától
függően 0,5-2%
oxigéntartalom
Nagy tisztaságú sóoldatot
igényel.
Lehetséges kisebb
termeléssel működtetni, de
rontja a hatásfokot és a
minőséget.

NaHCO3 (évente 1-200000 t) Solvay-eljárásból, ill. tisztán (Na2CO3 + H2O + CO2)-ból

Felhasználás: habosítószer, élelmiszer/gyógyszer adalék (pl. sütőpor, pezsgőtabletta),
SO2/HCl semlegesítés (ipari hulladék-gázok).
Li2CO3, K2CO3: porcelán- és üveggyártás adalékanyaga
LiCO3: a mániás depresszió egyik gyógyszere
KHCO3: puffer (víztisztítás, borkészítés)
NaOCl, Na2O2: oxidáló szer, fehérítés (pl. textil- és papíripar)
KMnO4: fertőtlenítőszer, oxidálószer
KO2: kisegítő oxigénforrás védőálarcokban
Működési elv:

6
(Na/K)(NO3/NO2) : robbanószeripar
Na3PO4, trisó: (vízlágyítás)
Na2S2O3 (fixirsó): fényképezés (régen)
Li-sztearát: kenőcsök adalékanyaga
FIZIKAI SAJÁTSÁGOK
Kis sűrűségűek, puhák, vághatóak, alacsony op. és fp., jó hő –és elektromos vezetőképesség,
alacsony szublimációs-, párolgási- és dissziciációshő értékekkel rendelkeznek, mely az
atomokban gyengén kötött egyetlen vegyértékelektron eredménye. A fémek bcc szerkezetűek
(nem a legszorosabb illeszkedés) a nagy atomsugaruk miatt. Valamennyi alkálifém jellemző
lángfestéssel rendelkezik a külső héjon lévő elektron könnyű gerjeszthetősége miatt.
Lángfestés
A legkülső héjon lévő elektronok gyengén kötöttek, így magasabb szintre való
gerjesztésükhöz a láng hőmérsékletéből szármaó energia is elegendő. Gerjesztett állapotból
alapállapotba kerülésük során a többlet energiájukat elektromágneses sugárzás formájában
bocsájtják ki, a lángfestés az amikor ez a látható spektrumban zajlik le. (2. főcssoport
elemeire is jellemző, kivéve Mg és Be, mert ezeknél nagy a mag elektronvonzása.)
Li- vörös Na- narancssárga K- barack/fakóibolya Rb-sötétvörös Cs-kék
Más fémekkel ötvözhetők, higannyal amalgámot képeznek (Na-amalgám eltartható
redukálószer).
Cseppfolyós (t < −33 °C) ammóniában jól oldódnak (+ Ca, Sr, Ba, Eu, Yb). Ezt a fajta
oldékonyságot a fémek kicisny rácsenergiája , alacsony ionizációs energiájuk és a kationok
nagy szolvatációs energiája teszi lehetővé.
Híg oldatban (< 0,001 M):

Szolvatált elektron miatt kék színű, vezeti az elektromos áramot, paramágneses, kitűnő
redukálószer.
Töményebb (< 0,5 M) oldatban:

Narancssárga oldat, a szolvatált elektron párosodása miatt, a paramágnesség csökken

Tömény ( > 1 M) oldatban: a rendszer úgy viselkedik, mint a fémolvadék, ahol

A szolvatált elektron/M− stabilizálása : elektridek − (Msolv +)(esolv- ) akár szilárd fázisban

is pl. a kékes-fekete, paramágneses só [Na(2,2,2-crypt)]+e−; alkalidok − pl. [Na(2,2,2-
crypt)]+Na−.
Hosszabb idő alatt amid-képződés:

7
Az alkálifémek oldódnak éterben/amminokban is, az oldat színe függ a fémtől:

KÉMIAI SAJÁTSÁGOK
» Igen reakcióképes elemek
» Erős redukálószerek
» A reakcióképesség a csoportban lefelé nő
» Ionos kölcsönhatások (kivéve több Li-vegyület)

Az ionrácsos vegyületek
Számos ionkristály szerkezete értelmezhető, első közelítésben, a kristályt kialakító ionok
relatív mérete és relatív száma alapján. Monoatomos ionok esetén a kationok általában
kisebbek, mint az anionok (bár ez pl. a KF és CsF esetén nem igaz). A sugárarányok
módszere alapján egyszerűen megjósolható a kation körüli koordinációs szám és geometria.
AX összetételű rácsok:
NaCl rács: köbös rács, minden rácspont körül oktaéderes környezet. N=6 Pl.:NaCl, CaO,
MnO, BaO, SrS, BaS
A CsCl-szerkezetben: minden iont nyolc másik ellentétes töltés vesz körül. A rács egymásba
fűződő, a csúcsokon ellentétes ionokat tartalmazó kockák halmaza (→ tércentrált köbös rács).
A CsCl szerkezete viszonylag ritka, a CsBr, CsI, TlCl és TlBr, ill. 298K-en az NH4Cl és
NH4Br is ilyen szerkezetű.
A wurtzite a ZnS egy polimorfja. A szfalerit köbös szimmetriájával ellentétben a wurtzite
hexagonális. A sarokhelyeken lévő 12 ion hatszögletű prizmát definiál. Mindegyik cink- és
kéncentrum tetraéderes környezetű. A szfalerit és wurtzit rács hasonló, az egyetlen különbség,
hogy a két szomszédos koordinációs tetraéder a szfaleritnél inverzióspont szerint, a wurtzitnál
tükörsík szerint kapcsolódik össze.

8
AX2 összetételű rácsok:
Fluorit- rács: Hasonló szerkezetűek: MF2 (M = Mg, Sr, Ba), BaCl2 és az f-mező fémek
dioxidjai, pl. CeO2, ThO2, PaO2, UO2, PrO2, AmO2 és Np02. Antifluorit rács: Ha a kation-
és anionhelyeket felcseréljük, az anion koordinációs száma kétszerese lesz a kationnak, így az
összetétel M2X. Ilyen szerkezete van az alkálifém oxidoknak és szulfidoknak (kivéve Cs2O,
ami antiCdI2). Na=4 Nk=8 köbös rács
Α gyémánttal rokon szerkezetű β-krisztobalit egyike a SiO2 számos formájának. Az ábra
idealizált, 180 °-os Si-O-Si kötésszöget mutat, ami valójában 147 °, jelezve, hogy az SiO2-
ben a kötések nem tisztán ionosak. Na=2 Nk=4 köbös rács
Rutil- rács: Oktaéderes (Ti) ill. síktrigonális (O) elrendeződés. Hasonló szerkezetű a
kassziterit (SnO2), piroluzit (β-MnO2) és PbO2. Na=3 Nk=6
CdI2 rács rétegrács: Sok MX2 összetételű vegyület kristályosodik ún. rétegrácsban, ilyen pl. a
CdI2, amely hexagonális szimmetriával rendelkezik. Ezt a szerkezetet úgy is le lehet írni,
hogy a hcp (hexagonal closed packing) elrendeződésű jodidionok minden második rétegében
lévő oktaéderes üregeket Cd2+ ionok foglalják el. A végtelen rács olyan struktúrát ad, amely
"egymásra rakott szendvicsek"-ként írható le. Mindegyik "szendvics" két párhuzamos jodid-
rétegből és egy köztük elhelyezkedő Cd2+ rétegből áll, így elektromosan semleges. Csak
gyenge van der Waals erők működnek a "szendvicsek" között, ami a rétegekkel párhuzamos
hasító síkokat eredményez. Hasonló szerkezetű a MgBr2, MgI2, CaI2, sok dfém jodidja,
számos fémhidroxid (pl. Mg(OH)2-t (brucit)). A CdCl2 szerkezete hasonló, de a Cl− ionok
ccp ((cubic close packed, lapon centrált köbös) elrendeződésűek. Ilyen a szerkezete pl. a
FeCl2 és CoCl2-nek is.
Perovszkit (CaTiO3) rács: A CaTiO3 egy kettős oxid. A cella köbös, Ti(IV)-ionokkal
(oktaéderes) a kocka sarkában és O2− ionokon az éleken. A cella közepén elhelyezkedő Ca2+
ion koordinációs száma 12. Hasonló szerkezete van: BaTiO3, SrFeO3, NaNbO3, KMgF3 és
KZnF3 . Az ionok relatív méretének függvényében a rács alakváltozása következhet be, pl. a
BaTiO3-ban a Ba2+ ion viszonylag nagy (r = 142 pm, szemben a Ca2+ 100 pm-ével), ami a
Ti(IV) centrumok elmozdulását okozza (egy-egy rövid és hosszú Ti-O távolság → spy
irányba torzult oct), ami ferroelektromos tulajdonságot eredményez (ld. később). Egyes magas
hőmérsékletű szupravezetők szerkezete szintén rokon a perovszkitéval.

VEGYÜLETEK
Hidridek: ionos hidridek (kősó rács), fehér színű, magas olvadáspontú (o.p. közelében
bomlékony), kemény, vegyületek, vízzel azonnal el reagálnak:
Az alkálifém-hidridek alkalmasak más hidridvegyületek előállítására:
Széles körben használt nem-nukleofil bázisok: (H− nagyon erős bázis)
Összetett hidridjeik a megfelelő MH-ból állíthatóak elő:
Halogenidek: Ionos, fehér színű, termikusan stabil (magas o.p/f.p), vízoldható vegyületek
(kivéve LiF). Li+ kis mérete miatt erősen polarizált kötésekek → kovalens jelleg jelentkezik
LiX-ben, emiatt o.p.-jük mindig kisebb, mint megfelelő NaX-é. Képződéshőjük (∆Hf °(MX)
igen negatív (ld. ábra). ∆Hf °(MX) a fluoridoknál (X=F) a csoportban lefelé nő, ugyanakkor
X=Cl,Br,I esetén csökken. Ennek magyarázata: Az egyenlet jobb oldalán lévő első két tag
állandó egy adott fémion halogenidjeinél, a következő két tag állandó egy adott halogenid és
különböző fémionok esetén. ΔHL ~ 1/(r−+r+) Egy adott halogenid esetén tehát DfH°
tendenciája (ΔsubH° + ΔionH° ) − ΔHL értékétől függ. A kloridokhoz, bromidokhoz és

9
jodidok esetén a (ΔsubH° + ΔionH°) összeg változása nagyobb, mint a ΔHL változása, így a
Df H° értékek egyre negatívabbá válnak az alkáli fémek sorában lefelé. Azonban a fluorid ion
kis ionsugara azt eredményezi a sorban lefelé ΔHL (~ 1/(r−+r+) jobban változik, mint
(ΔsubH° + ΔionH°) összege, így Df H° egyre kevésbé lesz negatív. ∆Hf °(MX) trendjében
(X=Cl,Br,I) az egyre nehezebb alkálifémek egyre nagyobb szublimációs (atomizációs) és
ionizációs készsége tükröződik.
Oxidok: Összetételük M2O, M2O2, MO2 és MO3 lehet (+ szuboxidok). Hevesen reagálnak
oxigénnel → Li,Na,K petróleum alatt; Rb, Cs inert atmoszférában kell tárolni Égésük során
oxigén feleslegében Li2O (kevés Li2O2), Na2O2 (kevés Na2O), KO2, RbO2, CsO2
képződik.
Normál oxidok (M2O) Li kivételével a normál oxidok előállítása: peroxidok, szuperoxidok
hőbontása révén (Li2O és Na2O fehér, K2O halványsárga, Rb2O sárga, Cs2O narancsszínű):
Vízzel bázisokat képeznek:
(bázikusság Li → Cs irányban nő)
Peroxidok (M2O2) Li2O2 előállítása: LiOH etanolos oldata + H2O2.
Vízzel bázisokat és peroxidot képeznek: M2O2 + 2H2O = 2MOH + H2O2
Magasabb hőmérsékleten elbomlanak (M2O2 = M2O + 1/2O2), stabilitásuk Li→Cs irányban
nő
Szuperoxidok (MO2) Vízzel azonnal reagálnak: 2KO2 + 2H2O = 2KOH +H2O2 + O2
Ozonidok (MO3) KO3, RbO3 és CsO3 előállíthatók M2O2/MO2-ból ózonnal.
Rb és Cs alacsony hőmérsékletű, részleges oxidációja szuboxidokat eredményez a fém
oxidációs állapota +1 alatt van (fém-fém kötés) pl. Cs7O (bronz), Cs4O2 (ibolyásvörös),
Cs11O3 (ibolya)
Hidroxidok: fehér, áttetsző, levegőn elfolyósodó, szilárd anyagok, a levegőből CO2-t
abszorbeálnak exoterm reakcióban. LiOH stabil hidrátot (LiOH×8H2O-ot) képez. A
legerősebb szervetlen bázisok, báziserősségük a csoportban lefelé nő. Tömény MOH-
oldatokban M2CO3 nem oldódik → karbonátmentes lúgtárolás. Viszont már
szobahőmérsékleten (gyorsabban melegítéskor) az üveggel reakcióba lép, vízoldható nátrium-
szilikátot képez → műanyag edényben kell tárolni a tömény lúgokat. Érdekes CO-dal való
reakciójuk, mivel formiátok képződnek:
Szulfidok: Az alkálifémek egyszerű M2S szulfidot képeznek, bár ismertek az M2Sn
poliszulfidok is (n = 2 – 6). n ≥ 3 esetén a szerkezetek poliszulfid anionokat tartalmaznak,
amelyeket az alkálifémkationok választanak el. Az Na/S akkumulátor egy lehetséges helyhez
kötött energiatároló rendszer pl. szél- és napenergia erőművekben:
Oxosavak sói
Karbonátok, bikarbonátok: LiHCO3-t még nem izolálták. Li2CO3 rosszul, a többi jól oldódik
vízben. NaHCO3 és NaCO3 előállítása a Solvay eljárással történik (ld. korábban). Ez viszont
nem alkalmas K2CO3 előállítására, Ezt közvetlenül KOH és CO2 reakciójával allítják elő.
Szilárd állapotban NaHCO3 H-hidas dimer, KHCO3 H-hidas polimer formában fordul elő. Az
alkálifém-karbonátok magasabb hőmérsékleten elbomlanak: Hőstabilitása a csoportban lefelé
nő, ami jól értelmezhető pl. a Na2CO3 és Rb2CO3 adataival. Mivel mindkét folyamatban
képződik CO2, elegendő csak a megfelelő karbonát és oxid rácsenergia különbségét
összehasonlítanunk. A Na2CO3/Na2O párnál ez 486 kJ/mol, a Rb2CO3/Rb2O párnál 362

10
kJ/mol. Azaz a Rb2O képződése kevésbé kedvezményezett (kisebb a felszabaduló hő), így
csak magasabb hőmérsékleten bomlik. A nátrium-karbonát fő felhasználási területe az
üveggyártás, ahol SiO2-vel hevítve nátrium-szilikátot Na2O.xSiO2-ot ad (valamint a
vízlágyítás, ui. a vízben oldott Ca2+ ionnal CaCO3-at ad).
Szulfátok: Na2SO4 nem oldódik szerves oldószerekben és könnyen képez hidrátot
(Na2SO4x10H2O) → szárítás. A nátrium-szulfát fő felhasználási területe a fapép
feldolgozása barna kartonpapír előállításához. A folyamat során a nátrium-szulfátot nátrium-
szulfittá redukálják, amely feloldja a lignint. Használatos még az üveggyártásban,
mosószerekben és enyhe hashajtókban is.
Nitrátok: NaNO3 könnyen elfolyósodik, más nitrátok, műtrágyák és robbanóanyagok
előállítására használják. A KNO3-t szintén robbanóanyagokban, petárdákban, gyufákban és
műtrágyákban használják.
Nitridek, karbidok
Bár Li a legkevésbé reaktív alkálifém, csak a Li képez közvetlenül nitridet, (NaN3 csak
kerülő úton állítható elő):
Magas hőmérsékleten Li közvetlenül reagál a szénnel: Li2C2 (acetilid anion, C2 2−). Egyéb
M2C2 a 2M + C2H2 = M2C2 + H2 reakcióban állítható elő.
Elektrokémiai úton a lítium is interkalálható a grafitba (LiC6), ez képződik a lítium-ion
akkumulátorok töltésekor. A bruttó reakció LiN3 egy lehetséges reverzibilis H2-tároló anyag :
(Az esetlegesen megvalósuló H2-alapú gazdaság egyik alap problémája a gáz hatékony és
biztonságos tárolása.) A K, Rb és Cs redoxi reakcióban reagál a grafittal különböző (a
körülményektől függő összetételű) interkalációs vegyületek képződése során, például KC8,
KC36 stb. A fém K elektront ad a grafit üres π* pályáira, míg K+ beépül a rétegek közé.
Mivel ez az elektron a vezetési sávba kerül, az alkálifém-grafit interkalátok igen jó
elektromos vezetők. Elektrokémiai úton a lítium is interkalálható a grafitba (LiC6), ez
képződik a lítium-ion akkumulátorok töltésekor. A bruttó reakció:
Kereskedelmi forgalomban lévő lítium-ion akkumulátorokat lemerült állapotban gyártják, az
elektrolit általában LiPF6. A szilárd LiCoO2–ben az O atomok köbös szerkezetűek. Az
oktaéderes lyukakat Li+ vagy Co3+ ionok foglalják el oly módon, hogy a különböző ionok
rétegekbe rendeződnek. Töltés közben a Li+ -ionok (az elektroliton keresztül) a grafitban
interkalálódnak. A cella lemerülése során a Li+ -ionok visszatérnek a fém-oxid rácsba. A
kobalt eközben a Co(III) és Co(IV) oxidációs állapotok között „ugrál”.
FÉMORGANIKUS VEGYÜLETEK
Termikusan és hidrolitikusan instabilis, pirofóros vegyületek. Legfontosabbak a Li
fémorganikus vegyületei (kis ionméret, kovalens kötés képzési hajlam), szerves
szintézisekben, A/D-vitamin és gyógyszerek szintézisénél használják Előállítás pl.:
R-X + 2Li →R-Li + LiCl (éterben!). Proton-donor szerves anyagokkal ionos (azaz nem
fémorganikus) vegyületek képződnek, pl.:
A legfontosabb reakciójuk az LiR disszociációjából képződő R− nukleofil támadása egy
parciálisan pozitív töltésű szénatomon pl.:

A butil-lítiumot iniciátorként is használják elasztomereket/polimerek oldatpolimerizációjánál.

11
KOORDINÁCIÓS VEGYÜLETEK
A 70-es évek előtt nem volt ismertek ilyen vegyületek, ma már sokat előállítottak. Tipikusan
makrociklusos poliéterek, koronaéterek/kriptándok (semleges O-donorokkal bíró, ciklikus,
flexibilis vegyületek) komplexei.
Jelentőségük:
- A gyűrűk üregméretének és a alkálifém-ion átmérőjének viszonytól függő, optimális esetben
nagy stabilitású és szelektivitású/specifitású alkálifém-, alkáliföldfém-komplexek;
- Biológiai jelentőségük: ionpumpák, modellezése, szelektív fémeltávolítás;
- Ionrácsos vegyületek szerves fázisba vitele (KMnO4 benzolban pl. 18-crown-6-tal,
extrakció, fázistranszfer katalízis)

12
 5. tétel
Az átmenetifémek általános jellemzése (elektronszerkezet, EN, IE, atomméret,
olvadáspont és forráspont., sűrűség, reaktivitás, lehetséges oxidációs állapotok
és azok stabilitása, az átmenetifémek (és vegyületeik) mint katalizátorok)
A név (ma már) a periódusos rdsz.-ben elfoglalt helyükre, és nem a kémiai sajátságok fémek és
nemfémek közötti átmenetére utal (IUPAC = betöltetlen d-alhéj (Sc-, Cu-, Zn-csoport ?) → d-mező
elemei).
Elektronszerkezetük: (n-1)dxnsy ahol (n-1)= 3,4,5; x = 1-10; y = 2 (vagy 1) Eltérések a szabályos
felépüléstől: ha lehetőség van félig vagy teljesen telített alhéj kialakulására. Pl. Cr: 3d 54s1, Cu:3d104s1,
DE Nb: 4d45s1, Tc: 4d65s1, Pt: 5d96s1!! (ui. 4d és 5d fémeknél nagyobb az elektron-elektron taszítás,
valamint az s, d (és f) pályák energiája közeli). Minthogy ionizáció során mindig (!) az s-elektronok
távoznak először, a +, 2+, 3+ stb. fémionok elektronszerkezete (n-1)dx , a kémiai sajátságok jórészt x-
től függenek (legalábbis a 3d sorban). Ugyanakkor belső d-alhéj töltődik fel → a d-mező második
felében megjelenik a vízszintes rokonság.
Elektronegativitás: kis-közepes értékek: 1,3-2,4. A periódusban balról jobbra először nő majd csökken.
Kémiai tulajdonságra alig utalnak: Fe=Si=1,8; Au=2,4; I=2,5.
Első ionizációs energia: Valamivel nagyobb, mint az s-mező elemeinél, balról jobbra nő (ui. nő az
effektív magtöltés, ld. következő dia), de egy periódusban nem változik jelentősen (ellentétben a p-
mezővel). Egy csoportban lefelé haladva általában nő!!! (minthogy az effektív magtöltés is nő). IE(3d)
≤ IE(4d) <IE(5d). Azaz a Sc-Hg átló mentén IE nő (ez az egyik oka a nemesfémek inertségének.
A d-fémek atommérete (a fémrácsban) balról jobbra
csökken (→ átmenetifém kontrakció) Ok: a balról
jobbra növekvő effektív magtöltés (a betöltetlen
pályán/héjon lévő elektronok árnyékoló képessége
kicsi, főként, ha d-pályákról van szó, ui. az ezen lévő
elektronok árnyékoló képessége mindig kisebb, mint az
s és p pályákon lévőké). DE: rNi <rCu < rZn → 3d84s2 ,
3d104s1 , 3d104s2) De a d5 után megjelenő párosított
elektronok taszító kölcsönhatása, a d- és s-pályák
telítődése a méret növekedésének irányába hat r3d < r4d
~ r5d. Ennek oka: lantanoida kontrakció → az f-
pályákon lévő elektronok árnyékoló képessége még lezárt héj esetén sem egységnyi (kisebb, mint az s-
,p- és a lezárt héjon lévő d-elektronoké). A 40Zr és 72Hf atomok árnyékolási tényezői (σ) a Slater-
szabályok alapján A Zeff = 3.15 5.15 legkülső e‒ által ‘érzékelt’ effektív magtöltés.
Az átmeneti fémek olvadás- és forráspontja: Az op. és fp. általában magas (op. >1000 °C és fp. >2000
°C); kivételek: Zn, Cd, Hg (lezárt d alhéj és atipikus fémes rácsszerkezet). Az op. és fp. közvetlen
kapcsolatban áll a fémes kötés erősségével, a kötésben résztvevő elektronok számával. A fémes
kötésben résztvevő elektronok száma a mező közepéig nő. Ugyanakkor a d-pályák kiépülésével azok
energiája fokozatosan csökken, a d-elektronok egy része olyan alacsony energiaszintre kerül, hogy már
nem képesek részt venni a fémes kötés kialakításában. Így a Mn csoport után már csökken a fémes kötés
erőssége. Telített d-pálya esetén a d-elektronok már egyáltalán nem vesznek részt a fémes kötésben.
Fentiek miatt az op. és fp. maximum görbe szerint változik. Ugyanennek a sávelméleten alapuló
magyarázata: a Mn-csoportig nő a kötőpályákon (vegyérték sávban) elhelyezkedő elektronok száma,
egyre erősebb a fémes kötés. Ezután viszont egyre több elektron kerül a lazító pályákra (vezetési sáv),
ami gyengíti a fémes kötést. Az egy perióduson belüli változás szabálytalan (többek között a fémek
eltérő rácsszerkezete miatt: hexagonális szoros illeszkedésű rács, lapon centrált köbös rács, térben
centrált köbös rács). A maximum ns1(n-1)d5-nél található (ld. Cr, Mo, W), hiszen a 6 párosítatlan
elektron biztosítja a legerősebb kölcsönhatást. De már a Cr-nál is kisebb az op., mint amit a tendenciából
várnánk. Ez a félig betöltött d5 pálya nagy stabilitásához (nagy kicserélődési energia) rendelhető, ami
miatt ezek kevésbé ‚szívesen’ vesznek részt a fémes kötés kialakításában. Ezután három tényező
határozza meg az op. alakulását:
1. Alacsony energiájú párosított elektronok
megjelenése a d-pályákon (a sávelmélet alapján:
elektronok a lazító pályákon, ld. előző dia)
2. d-pályák kontrakciója a d-d átlapolódás
lehetőségét, és így a fémes kötés erősségét
csökkenti
3. A Mn, Zn, Cd és Hg atipikus rácsszerkezete
Döntően (ii) felelős azért, hogy az op. és fp. a 3d <4d <5d
sorban jelentősen nő (a mező közepén). Ui. a d-pályák
relatív kontrakciója a fenti sorban csökken, így a
szomszédos atomok d-pályái közötti átlapolódás mértéke egy-egy csoportban lefelé haladva nő → nő a
fémes kötés erőssége.
Az átmeneti fémek atomizációs entalpiája: Ez jórészt a fémes
kötés erősségével van kapcsolatban, így az op.-hez és fp.-hez
hasonlóan maximum görbe szerint változik. A 4d és 5d fémeknek
jóval nagyobb az atomizációs entalpiája, mint a 3d fémeké. Ez
az egyik fő oka annak, hogy a 4d/5d fémek vegyületeiben jóval
gyakoribb a fém-fém kötés megjelenése.
Az átmeneti fémek sűrűsége: Nehézfémek! ρ(3d): 3-9; ρ(4d):
4,5-12,5; ρ(5d): 6-22,5 g/cm3. Az elemek sűrűsége az
atomtömeggel (balról jobbra nő), valamint az atomméret (balról
jobbra minimum) reciprokával van lineáris kapcsolatban. Ezek
eredőjeként a sűrűség is maximum görbe szerint változik.
Az átmenetifémek reaktivitása: A Ca-nál nagyobb ionizációs energiák, a több fém esetén is kialakuló
védő-oxidréteg (+ a változó atomizációs és hidratációs entalpia ld. később) az s-mező fémeinél kisebb
reakcióképességet eredményez. Ugyanakkor, nagy különbségek tapasztalhatóak az egyes fémek között
(ld. pl. következő dia). Finom eloszlásban viszont nő a reakcióképesség → pirofórosság. Az s-mező
fémeinél kisebb reaktivitást tükröznek a redukciós potenciálok értékei is (erről a későbbiekben még lesz
szó).
A nemesfémek: A jobbra és lefelé növekvő ionizációs, és csökkenő szolvatációs /hidratációs energiák
(valamint az op.-val kb. azonos módon változó atomizációs energiák) összességében a késői 4d és 5d
fémek kis reaktivitását (nemesfém jellegét) eredményezik. Vízszintes és függőleges rokonság az
átmenetifémek sorában: a korai és késői átmenetifémeknél jellemzőbb a függőleges rokonság d6-d8 (8B-
10B): jellemzőbb a vízsztintes rokonság. Ezért ezeket így is tárgyaljuk: vas-triád (Fe-Co-Ni) és platina-
fémek.
Az átmeneti fémek oxidációs állapotai: Jellemző a +2/+3 oxidációs szám. A maximális oxidációs
számot a d-pályák energiája, valamint az nd- és (n+1)s-pályák elkülönülése határozza meg.
1. 3B - 7/8B csoport: az s és d alhéj együttesen vesznek részt a kémiai kölcsönhatásokban. A 3d
sorban +7 (Mn) a legnagyobb oxidációs szám. Mivel a 4d és 5d alhéjak relatív kontrakciója
kisebb, a Ru,Os-nál (8B csop.) még az összes d-elektron részt vehet a kötések kilakításában: a
maximális ox. szám: +8 (Ru, Os). Részben ez az oka annak is, hogy a 4d és 5d fémeknél
stabilabbak a magas oxidációs állapotok.
2. 8/9B-11B csoport: az s alhéj és csak néhány d elektron vesz részt a kémiai kölcsönhatásokban.
A d-alhéj kiépülésével (a kontrakció miatt) a d-elektronok egy része olyan alacsony
 energiaszintre kerül, hogy már nem képesek részt venni a kötések kialakításában → a maximális
oxidációs szám csökken.
3. 12B csoport: csak az s-alhéj elektronjai vesznek részt a kémiai kölcsönhatásokban
Fémorganikus vegyületeikben (pl. karbonilok) nulla és negatív oxidációs állapotok is megjelenhetnek:
pl. Cr(CO)6, Mn(CO)5 ‒, Cr(CO)52‒, V(CO)53‒, W(CO)44‒
Stabilitássuk: A Sc, Ti és V minden oxidációs állapota a Frost-diagram negatív tartományába esik →
Ezen fémek és a köztes oxidációs állapotaik is redukáló tulajdonságúak (könnyen oxidálhatóak). Frost-
diagram a különböző oxidációs állapotok egymáshoz viszonyított stabilitását mutatja. A legstabilabb
oxidációs állapotok (savas közegben): Ti3+, V3+, Cr3+, Mn2+, Fe2+, Co2+ és Ni2+. Ugyanakkor a Cr, Mn,
Fe, Co magasabb oxidációs állapotai a pozitív tartományban találhatóak (oxidáló sajátságúak). A
magasabb oxidációs állapotok stabilitása a 3d-4d-5d irányban nő (pl. Cr(VI) erélyes, Mo(VI) gyenge
oxidálószer, W(VI) pedig egyáltalán nem oxidáló (redox-inert).
A +2/+3 oxidációs állapotok stabilitása: Az EM2+/M0 redoxipotenciálok értéke a csoportban jobbra
haladva egyre kevésbé negatív. Kilóg a sorból: Mn és Zn – a d5 és d10 e-szerkezet stabilitása miatt. Ni –
a vártnál negatívabb → nagy hidratációs entalpia Cu - a vártnál pozitívabb → A kiugróan nagy IE2-t
(d10!) nem képes kompenzálni a hidratációs entalpia (ami egyébként meglehetősen negatív érték). A
+2/+3 oxidációs állapotok stabilitása Az EM3+/M2+ redoxipotenciálok értéke az M(II) és M(III) állapotok
stabilitásával van kapcsolatban, pl. Mn(II) további ionizációjához viszony-lag nagy energiabefektetés
szükséges (a stabil d5 e-konfigurációt kell megbon-tani, ld. IE III), ugyanakkor Fe(II) (d6) további
ionizációja viszonylag kevés energiát igényel (itt Fe(III) a d5 , ld. IE III).
Az átmenetifémionok ionsugara: A szaggatott vonal: balról jobbra növekvő effektív magtöltés és
gömbszimmetrikus elektron eloszlás feltételezésével számolt értékek. A mért értékek kettős
minimumának magyarázata a d-pályák energiájának felhasadása, és az emiatti nem gömbszimmetrikus
elektroneloszlás (ld. később a kristálytér elméletnél !!). A 3d-4d-5d fémionok sugarai egy csoporton
belül (azonos töltés esetén) hasonló módon változnak a d-fémek atomsugaraihoz r3d <r4d ~ r5d Az ok itt
is az ún. lantanoida-kontrakció.

Az átmenetifémek katalitikus sajátságai:

 Fe A Haber-Bosch féle NH3 szintézis katalizátora
 Pt/Rh Ammónia oxidációja (HNO3 gyártás)
o Katalizátorral: 4NH3(g) + 5O2(g) ↔ 4NO(g) + 6H2O(g)
o Katalizátor nélkül: 4NH3(g) + 3O2(g) ↔ 2N2(g) + 6H2O(g)
 Pd Hidrogénező katalizátor (pl fenol→ciklohexanon)
 Pd, Pt, Rh Kipufogó-gázok tisztításának 3-utas katalizátorai. Alacsony λ (levegő/üzemanyag
arány) esetén nincs elég O2, magas λ esetén az NOx redukciója gátolt. Ezért változó λ szükséges.
Ez a 3-utas katalizárok koncepciója, aminek fontos eleme az O2 pontos mennyiségének mérése
(λ-szenzor).
 TiCl4 Ziegler-Natta katalizátor poliolefinek előállítására (csak PE 100 Mt/év)
 V2O5 A kontakt kénsavgyártásnál az 1/2O2 + SO2 → SO3 folyamat katalizátora (O-transzfer)
 Ni/Co/Cu/V Benzol → ciklohexan(ol/on) → adipinsav katalizátora a nylon-66 gyártásánál (2
Mt/év)
 16. tétel
A félvezetők, LED-ek és dióda lézerek, a szupravezetés, a ferro-, piezzo- és
piroelektromosság
A fémek elektromos vezetése jól értelmezhető a fémes kötés klasszikus leírásával is
(atomtörzsek + delokalizált elektronfelhő), azonban az MO-n alapuló sávelmélet sokkal átfogóbb képet
ad (pl. a félvezetők sajátságai is értelmezhetőek). A sávelmélet az MO módszert alkalmazza nagyszámú
atom kölcsönhatásával kialakuló halmaz kötésviszonyaira
(nagyszámú atompálya átfedésével nagyszámú, egymáshoz nagyon
közel eső energiájú molekulapálya (sáv) alakul ki, melyen belül az
elektron bármely energiaszinten elhelyezkedhet. A vezetés feltétele,
hogy a (kompozit)sáv ne legyen teljesen betöltve, azaz legyen szabad
(be nem töltött) energiaszint, amit az elektronok elfoglalhatnak és így
szabadon elmozdulhatnak. A fémeknél a (kompozit) vegyérték és
vezetési sávok átfednek. Bár pl. a Mg 3s sávja (vagy a Zn 4s-3d
kompozit sávja) teljesen betöltött, az átfed az üres 3p (4p) sávval,
ami biztosítja a fémes vezetést.
 fémes vezető: részlegesen betöltött vegyérték sáv
 szigetelő: teljesen betöltött vegyérték-, és üres vezetési sáv, melyek energiája jelentősen eltér
 félvezető: a betöltött vegyérték-, és üres vezetési sáv energetikailag kevésbé szeparált, a
hőmozgás következtében néhány elektron gerjesztődik a vezetési sávba
Szennyezéses félvezetők: A szennyezés valamelyik sávjának energiája a fő alkotó tiltott sávjában
helyezkedik el, ahonnan vagy ahova már könnyen gerjesztődhetnek az elektronok, így (fél)vezetővé
válhat.
 p típusú félvezető: a szennyező
elektronhiányos (pl. Si + B/Al), itt az
akceptor sáv közel van a vegyérték
sávhoz
 n típusú félvezető: a szennyező
elektrontöbblettel bír (pl. Si + As/P), itt
a donor sáv közel van a vezetési sávhoz
A félvezetők: A félvezetők fajlagos ellenállása a fémes vezetők és a szigetelők közé esik. Fajlagos
ellenállásuk hőmérsékleti tényezője negatív, azaz a hőmérséklet növelésével - szemben a fémes
vezetőkkel - csökken az ellenállásuk. A gyakorlatban nemcsak a jól ismert Si-ot és Ge-ot használják
félvezetőként. A különböző egyéb félvezető elemek (Se, B, Te) mellett, szilárd oldatok (PbTe, Bi 2Te3,
GaP, GaAs, GaAlAs, InAs, InSb), és
vegyületek (Cu2O, ZnO, TiO2, PbS, SiC,
ZnSiO3, MgWO3 stb.) is fontos szerepet
játszanak a tranzisztorok, tirisztorok,
egyenirányítók, fotocellák, LED-ek,
termisztorok (hőérzékeny ellenállás), lézerek
stb. kialakításában.
Elektroluminesszencia: Feszültség hatására
megnő az elektronok száma a vezetési (+ a
lyukak száma a vegyérték) sávban.
Az első fióda-lézerek egy n- és egy p-típusú
félvezetőből álltak. Kedvezőbb optikai tulajdonságaik miatt ma már inkább az ún. kettős szerkezetű
lézereket használják. Pl. GaAlAs-GaAs-GaAlAs. A nagyon vékony GaAs aktív réteget mindkét oldalról
GaAlAs határoló réteg veszi körül. Ha mindkét rétegre nyitó irányú feszültséget kapcsolunk, akkor
mindkettőben gerjesztődnek az elektronok. Mivel mind az n-, mind a p-típusú GaAlAs-ben nagyobb a
tiltott sáv szélessége, mint az aktív réteget alkotó GaAs-é, ezért az elektronok az utóbbiban
koncentrálódnak és létrejön annak inverz betöltöttsége. Ha az aktív réteg vastagságát kellően vékonyra
választjuk, akkor már viszonylag alacsony áramsűrűség mellett is létrejön az inverz betöltöttség. A
GaAlAs törésmutatója is eltér a GaAs rétegek törésmutatójától. Ezáltal az elektronok relaxációjakor
(vezetésisáv → vegyértéksáv) emittált fény a GaAs rétegben koncentrálódik. Így tehát a GaAlAs a tiltott
sáv nagyobb szélességével az elektronokat, kisebb törésmutatójával pedig a fényt koncentrálja az aktív
GaAs rétegbe. Félvezető lézer tipikus teljesítmény-áram karakterisztikája. A küszöbáram alatt is van
fénykibocsátás, az eszköz viselkedése a LED-hez hasonló.

A szupravezetés
A szupravezető anyagok az ún. kritikus hőmérséklet alatt elvesztik ellenállásukat (R = 0!!, Heike
Kamerlingh Onnes, 1911 (Hg, TC = 4.2K)) és kizárják magukból a mágneses teret, tökéletes
diamágnesek (1934 Meissner).
A Meissner-hatás: Egy állandó mágnest szupravezetőhöz közelítve teljes fluxus kiszorítás, taszítóerő
lép fel.
Az I.-es típusú szupravezetés kvantummechanikára alapozott elméletét Bardeen, Cooper és
Schriffer dolgozták ki 1957-ben (BCS elmélet, 1972-ben Nobel-díj). A BCS elmélet szerint alacsony
hőmérsékleten az elektronok között a rács rezgései által közvetített kismértékű vonzóerő következtében
az elektronok legalacsonyabb energiaállapota akkor áll elő, ha az elektronok ellentétes spinnel és
ellentétes impulzussal párokká, úgynevezett Cooper-párokká rendeződnek. Az elmélet szerint a
szupravezetés egy kooperativ jelenség. Ha néhány Cooper pár már létrejött, akkor újabb párok
létrejöttekor az energiacsökkenés nagyobb, mint azt megelőzően. Ennek megfelelően, ha egyszer a
hőmérséklet TC kritikus hőmérséklet alá csökken, létrejön néhány Cooper-pár és a hőmérséklet újabb
kis csökkenésének hatására még több pár képződik stb., így az anyag hirtelen szupravezetővé válik.
A hagyományos vezetőkben az elektronok taszítják egymást, útjuk véletlenszerű, kaotikus,
gyakran ütköznek más elektronokkal → elektromos ellenállásuk nem nulla. Szupravezető állapotban
(megfelelően alacsony hőmérsékleten) két elektron a rácsrezgések, pontosabban fononok (a rácsrezgés
kvantuma, ld. pl. a fénykvantum foton) által közvetített módon vonzó kölcsönhatásba kerülhet
egymással. A periodikus rácsban mozgó elektron, amint elhalad két pozitív töltésű rácspont (ion) között:
mindkét iont kissé maga felé elmozdítva az elektron maga mögött kissé megnöveli a pozitív töltések
sűrűségét. Ez a megnövelt pozitív töltéssűrűség vonzást gyakorol egy a rácsban mozgó másik elektronra.
Úgy képzelhetjük, hogy az elektronok a rács közvetítésével hatnak egymásra: az egyik elektron kelt egy
rácsmozgást (hullámot) és ez a rácsmozgás (hullám) hat a másik elektronra. A fonon-térben az ellentétes
spinű elektronok vonzzák (azaz nem taszítják!) egymást, ún. Cooper-párok jönnek létre. E két elektron
meglepően távol is lehet egymástól (100 nm). A Cooper-párok kialakulása és felbomlása dinamikus
egyensúlyt eredményez. Az így rendeződött elektronok mozgás közben nem ütköznek, az ilyen állapot
elektromos ellenállása nulla. A Cooper-párok kötési energiáját, amely 10-4-10-3 eV nagyságrendű,
párenergiának nevezik. A kritikus hőmérsékletnek megfelelő kT termikus energia éppen a párenergia
nagyságrendjére esik és a kritikus hőmérséklet értéke direkt összefüggésben van a párenergia értékével
(ezért az alacsony TC!).
Az 1980-as években áttörés: magashőmérsékletű szupravezetés (TC = 90-135 K). A
perovszkithoz hasonló szerkezetű kuprátok pl. YBa2Cu3O7-x. Ezen anyagok vezetésének elmélete még
nincs kidolgozva.

A ferro-, piezzo- és piroelektromosság

A ferroelektromosság: Külső elektromos tér hiányában a legtöbb anyag nem rendelkezik eredő
dipólusmomentummal, mivel a rendezetlen elemi dipólusmomentumok kioltják egymást. A külső
elektromos tér ugyanakkor bennük dipólus-momentumot indukál. Centrális szimmetriával nem
rendelkező anyagok eredő dipólusmomentuma (polarizációja) külső elektromos tér hatására megnő, ami
annak megszűnése után is megmarad → ferroelektromos anyagok (pl. BaTiO3, PbTiO3, Pb(Ti/Zr)O3).
Az állandó dipólusmomentum kialakulása a szerkezet torzulása miatt következhet be. Ez pedig a
különböző ionok mérete és koordinációs preferenciája miatt lehetséges (pl. a SrTiO 3 nem
ferroelektromos). A permittivitás függ a hőmérséklettől, és egy adott ponton – a Curie hőmérsékleten
(TC), a hőmozgás következtében – megszűnik a ferroelektromos jelleg. A ferroelektromos anyagokat
kerámia kondenzátorok dielektrikumaként vagy az ún. ferroelektromos RAM-okban alkalmazzák.
A piezoelektromosság: A piezoelektromos anyagokban
mechanikai hatásra a pozitív és negatív töltések súlypontja elválik
egymástól, feszültség különbség alakul ki a kristály két ellentétes
oldala között. A folyamat fordítottja is igaz, elektromos feszültség
hatására alakváltozás (elektrostrikció) jön létre (Pierre Curie,
Jacques Curie, 1880). Ilyen anyag pl. a kvarc vagy BaTiO3. A
piezoelektromos jelenség számos gyakorlati alkalmazásra ad
lehetőséget:
 mechanikai energia → feszültség
 feszültség → mechanikai energia
 rezgés (hullám) → feszültség
 feszültség → rezgés (hullám)
A kvarckristály sajátrezgése (méret!) által megszabott (nagyon stabil) frekvenciával rezeg egyenáram
hatására → a rezgés piezoelektromosságot kelt,
ami egy oszcillátor segítségével felhasználható
az idő mérésére → kvarcóra. Egy
piezoelektromos kristályt két fémlap közé
helyezve, majd összenyomva azt, a fémlemezek
töltöttekké válnak, amivel elektromos szikra
gerjeszthető (öngyújtó). De pl. piezoelektromos
anyagokat alkalmaznak a ma használatos dízel
injektorokban is, így az injektorok mozgása
nagyon gyorsan, pontosan vezérelhető.
A piroelektromosság: A piroelektromos anyagok nem zérus eredő (spontán) dipólusmomentummal,
azaz spontán polarizációval rendelkeznek (ami már nem nő tovább elektromos tér hatására, ellentétben
a ferroelektromos anyagok). A spontán polarizáció függ a hőmérséklettől (a hőtágulás megváltoztatja a
polarizációt), ezért az ilyen anyagok kristálylapjai között hőmérsékletváltozás hatására elektromos jel
(feszültség változás) detektálható. Ez a piroelektromos effektus. Ilyen módon igen kis
hőmérsékletváltozások is meghatározhatóak. Az ún. piroelektromos detektorok alkalmazhatóak pl.
infravörös sugárzás észlelésére (mozgásérzékelőkben, tűzjelzőkben, infravörös képátalakítókban). Ilyen
anyagok pl. a turmalin (Ceyloni mágnes,
(Ca,K,Na)(Al,Fe,Li,Mg,Mn)3(Al,Cr,Fe,V)6(BO3)3(Si,Al,B)6O18(OH,F)4), ZnO (wurtzit), Pb(Ti/Zr)O3
vagy LiNbO3.