Professional Documents
Culture Documents
jelentéktelen épület volt, kisebb, mint a király háreme, s építtetője nem is imaépületnek emeltette, hanem
azért, hogy otthont nyújtson a sok bajt okozó viharisten, Jahve számára. Maga Jahve a frigyládában lakott, mely
a templom Szentek Szentjének - a szabadkőműves-körökben Sanctum Sanctorumnak - nevezett részében kapott
helyet. Ezt a frigyládát egyiptomi stílusban készítették és díszítették, s ennek az első templomnak a keleti
bejáratánál állott az a két pillér, amelyet a szabad-kőművesek Boáz és Jákin néven ismernek.
1118-ban Hugues de Payen, aki még ugyanabban az évben nyolc lovagtársával közösen megalapította a Krisztus
és Salamon Templomának Szegény Lovagjai (más fordításban: Katonái) elnevezésű, félhivatalos rendet. ez a
kilenc lovag Franciaországból, és kinevezték magukat a júdeai sivatagon át vezető utak felügyelőivé. A
templomosok létezését ténylegesen dokumentáló legkorábbi bizonyítékok 1121-ből maradtak ránk, amikor egy
bizonyos gróf, V. Fulk az Anjou szabadkőműves-páholyból a templomosoknál szállt meg, s azt követően harminc
Anjou-livre évjáradékot biztosított számukra Egyértelműen bizonyítható: a rend tagjai kiterjedt ásatásokat
folytattak Heródes templomának romjai alatt.