3.

TÉTEL

Antropológiai közelítés a neveléstudományokban: a pedagógiai problématörténet és

történeti antropológia, a neveléselmélet és pedagógiai antropológia kapcsolódási
pontjainak értelmezése

1/2. Antropológiai közelítés a neveléstudományokban: a pedagógiai problématörténet és

történeti antropológia

A nevelés antropológiai elmélete:

A nevelés antropológiai szempontú elemzése a 19. században indult, s egyik fontos

előfeltétele a neveléstörténet létrejötte volt. Ekkoriban vált ketté a nevelésről alkotott filozófia
és a neveléstudomány. Felgyorsult a szakdiszciplínák, módszertanok fejlődése is, amik mind
segítettek. Hazánkban a legnevesebb pedagógiai antropológiával foglalkozó személy
Hermann Antal. (Gyáni Gábor-történeti antropológia)

Az antropológia jelentése: (görög anthropos=ember, logosz=tan)A felegyenesedett élőlényről

szerzett tudás összessége - > központi témája az ember.

Történeti antropológia: a társadalom, a kultúra változásával foglalkozik és az ehhez

kapcsolódó tudással.

A pedagógiai antropológia:

- Tágabb értelemben: a nevelés antropológiai alapjait jelenti

- Szűkebb értelemben: a pedagógiai tudományok egyik ága.

- Azoknak a pedagógiai irányzatoknak az elnevezése, amelyek az antropológiára alapozzák

pedagógiai rendszerüket.

Az ember-, nő- és gyermekkép változásai:

Archaikus emberkép: életet közösségi szabályok, rítusok, szimbólumok, vallás, szakrális

tevékenységek, közvetlen tapasztalás határozza meg. Erény úgy élni, ahogyan mások-
beilleszkedés a fontos, nem a kítűnés.

Görögország:

A görögök emberképe a „kalokagathia”, vagyis ép testben ép lélek volt. A szellemi kiművelés

mellett a testi vágyakra is egyaránt odafigyeltek, nem nyomták el azokat. A görögök már
hamar felfigyeltek a gyermekek vágyaira, igényeire a nevelésük során, felismerték, hogy a
gyerekeknek szeretetre és gyöngédségre van szükségük. A fiúk nevelésének színhelye a
háború és a népgyűlésvolt. A háborúban sajátították el a fegyverforgatást, míg a népgyűlésben
a szónoki jártasságot, mely fontos jellemzője volt a kor művelt, előkelő polgárainak. A lányok
esetében a nevelés csupán a ház körüli teendők ellátására terjedt ki, a magasabb műveltséggel
rendelkező nők kivételt és ritkaságot jelentettek Azt mondhatjuk tehát, hogy iskolájuk maga
az élet volt, a hétköznapok során tanulták meg a felnőtt léthez szükséges ismereteket,
készségeket. Azaz az élő példa követésének segítségével sajátították el a legfontosabb
tudnivalókat, az első nevelőjük az édesanya volt, majd az édesapa. Minden esetben elvárták a
fiataloktól az idősebbek iránti feltétlen tiszteletet, illetve az általuk közvetített értékek kritika
nélküli elfogadását.
A sors irányít mindent (emberek, istenek életét). Ciklikusság, ismétlődés jellemző, nincs
történeti fejlődés.
Platón: Az ember lényege, méltósága szellemiségében rejlik.
Szókratész: A lelkiismeret az egyetemes igazsághoz igazodjon.
Arisztotelész: Létezik halhatatlan szellem, ami a testtel nem pusztul el. Az ember a Földön
társas lény, közösségre van szüksége (polisz). Fontos az erkölcsösség: törvényen, erényen
alapuló élet legmagasabb szintje.

Róma:

A római emberkép a „vir bonus”, vagyis erényes ember volt. A római nevelés célja tehát a
bátor, fegyelmezett polgárrá nevelés volt. A gyermek eleinte nem jelentett nagy értéket, mivel
az apja akár meg is ölhette, vagy a lánygyermekeket magára is hagyhatta. Ezeket a
cselekedeteket később betiltották, s így a gyermek is nagyobb értékké vált. A rómaiak is
fontos szerepet tulajdonítottak a gyermekek nevelésének, foglalkoztak a gyerekkor
sajátosságaival, fejlődési szakaszokat különböztettek meg, így a csecsemőkort, a
gyermekkort, és az ifjúkort. A lányok oktatása merőben eltért a fiúkétól, a nőt, mint édesanyát
tisztelték, ezért erre a szerepre készítették fel. A szegényebb polgárok lányai ugyan
tanulhattak írni, olvasni, számolni, de magasabb iskolákba nem kerülhettek. A jómódú
családok leányai otthon édesanyjuktól tanulták meg az irodalmi, és a zenei műveltséget.
Nagyon ritka volt a magasan képzett nő, aki maga is taníthatott tudományokat.
Egyfajta emberideállá válik a rétor-szónok, a császárság korának köztisztviselője.
Az antik felfogás összegezve: Az emberi világra irányul az emberkép. Az élet rendje
lépcsőzetes. Görögök: az embernek értelme/ szelleme~ logosza van. Rómaiak: animale
rationale~ értelmes, eszes, érzékelő lény. A gondolkodás 2 pólusa: 1: érzékelő lény,
2:szubjektív én.

Kora kereszténység:

A földöntúli életre koncentrálnak. Az élet értelme nem az egyéni képességek fejlesztése,

hanem hit és szeretet által átmenteni a lelket. A gyermekszemlélet változása jellemzi ezt a
kora keresztény korszakot, az egyházatyák szívesen foglalkoztak nevelési kérdésekkel.
Jellemző volt az a felfogás, hogy szülők kötelessége óvni gyermek lelkét a káros hatásoktól, a
büntetés eszközei közül nem tartották jónak a verést, inkább hasson a szülő szigorú szavakkal,
barátságos ígéretekkel. A nevelés fontos eszköze a mese, ifjúkorba az Újszövetség tanítására
is sor kell, hogy kerüljön, a színházat elítélőnek tartották, és a nemi vágy legyőzése is a
nevelési célokhoz tartozott. Ezt a felfogást tükrözi a 374-ben keletkezett egyházi törvény is,
mely kimondja, hogy a gyermekgyilkosság főbenjáró bűnnek számít.

Fontos megemlíteni Szent Ágoston nevét, mert az ő felfogása győzedelmeskedett az

úgynevezett dogmatikai vitában, és ez alapozta meg azt a későbbi középkori keresztény
nevelési elvet, mely szerint a gyermek eredendően rosszra törekvő hajlamát a nevelőnek kell
jó irányba fordítania. Azt vallották, hogy a gyermek nevelése egy folyamatos küzdelem a
bűnös természete ellen. A gyermek képtelen a jót felismerni, ezért alá kell magát vetnie a
felnőttek akaratának, a szigorú nevelésnek, melynek a verés is eszköze lehet. Szent Ágoston
hitt a gyermek nevelhetőségében, fontosnak tartotta az anya - gyermek kapcsolatot, saját
gyermekkorának emlékeit felhasználva egy táblázatot is készített, melyben a gyermekkor
fejlődési szakaszait ábrázolta. Felfogása szerint: mindenkiben lelki-szellemi + testi-
természetes ember él. A tanulás végső célja a bölcsesség elsajátítása. A nevelésről való
gondolkodás mellett a nevelés tényleges gyakorlata is fejlődött. Elterjedtek azok az
iskolaszerű képződmények, amelyekben a gyermekeket felkészítették az eljövendő életükre.
A kor nevelésének középpontjában az akarat fejlesztése állt, az értelmi képességek
kibontakozása ehhez képest másodlagos volt. Másik jellemzője a kor nevelési felfogásának az
egyetemesség, miszerint mindenkinek joga van a művelődéshez, a nőknek és a rabszolgáknak
is egyaránt.

Középkor:
Érett életfelfogás. A középkor emberképe a vallásos életű, önmagát megtartóztató, az egyház
tanításai szerint élő ember volt. (Homo Christianus) A nőkép ehhez hasonlóan a vallásos,
erkölcsös, nő és anya volt. A gyermekkor ebben az időben nem létező dolog volt, hiszen a
középkor nem becsülte sokra a gyerekkort, ez jól látható a képzőművészeti alkotásokon is,
hiszen a 12. századig nem volt gyermekábrázolás. Ennek a tartózkodó, bensőséges érzelmeket
nem kialakító viselkedésnek az is volt az oka, hogy gyakori volt a csecsemőhalandóság, és így
az anyáknak könnyebb volt elviselniük a gyermek elvesztését. (Albertus Magnus, Aquinói
Szent Tamás-> test és lélek elválaszthatatlan-e 2 szféra központjában áll az ember.)

Jellemzők:

A középkor nem sokra becsülte a gyermekkort.

 Ambivalens: ártatlanság és a romlottság ellentéte, kettőse
 Nagy a gyermekhalandóság- halálos bűnnek tartották a gyermekgyilkosságot – a
kereszténység miatt - , de ezek a gyakorlatban nem voltak érzékelhetőek.
 a gyermek akaratának megtörését igen korán elkezdték.
 El kellett fogadnia azt, hogy ő egy tökéletlen lény, aki csak akkor válhat erkölcsileg
értékessé, ha feltétel nélkül elfogadja a felnőttek felsőbbrendűségét.
 mindennapos a testi fenyítés
 gyermekelhagyás, kitevés
 A gyermekek élete hétéves korukban alapvetően megváltozott. Általában elküldték őket
otthonról: a szegények gyermekei szolgálni mentek, a gazdagok gyermekei iskolába vagy
valamely más házhoz tanulni. Ettől kezdve szinte felnőttként kezelték őket.
 Középkori élet 3 formája: 1. Falusi: természet ritmusa határozza meg. 2.Nemesi: Lovagi
becsületkódex hat.meg. 3. Városi: kereskedők, iparosok-> új réteg-szabályozott élet:
idő=pénz!

Reneszánsz:

Jellemzők:

 Fókuszban inkább emberi dolgok állnak, nem az Isteniek.

 Humanisták „a szavak szerelmesei” -> humanizmus= irodalmi és tudós irányzat
 nagy a gyermekhalandóság.
 Gyermekek szeretete elméletben működik, de gyakorlatban még mindig tükröződik a
verés és a kínzás.
 Az ártatlanság korának tartották a gyermekkort- a kisgyermek védelemre szorul,
 nevelés nemcsak az ismeretek átadása, hanem erkölcsi gyarapítást is.
 dajkaság intézményének megjelenése
A reneszánsz ember jellemző vonása az univerzalitásra, mindenoldalúságra való törekvés.

A reneszánsz humanistáinak írásaiban új szemléletű gyerekkép jelenik meg, hangsúlyozták

ugyanis, hogy a gyermek lelke még erkölcsileg kialakulatlan, óvni kel a káros hatásoktól.
Fontosnak tartották, hogy megfelelő nevelést kapjon a gyermek, illedelmes viselkedésre
tanítsák, ezáltal váljék kulturálttá, mert különben elkorcsosulna a jelleme. Felismerték, hogy
az egyes gyerekek más- más tempóban képesek elsajátítani a tudnivalókat, ezért minden
gyermek egyéni tempójához kell alkalmazkodni, és játékos módszerek segítségével nevelni
őket. A testi fenyítést elvetették, mint nevelési módszert, mert az szolgalelket nevel. A
szeretetteljes nevelés hatására viszont a gyermek egy sokoldalúan művelt, kiegyensúlyozott
emberé válik. A humanista pedagógia kiemelkedő egyénisége volt Mórus Tamás, aki a
szeretetet és a gyengédséget emelte ki, mint a nevelés fontos eszközét. Rotterdami Erasmus
szerint gyermek- és ifjúkor a nevelés legalkalmasabb időszaka, mert szerinte ez az időszak a
potenciális alaktalanság korszaka. A gyermek nevelőjének kell megformálnia a neveltjét, a
tudás és az erények elsajátítása után. Azt vallotta, hogy a jó nevelő figyelembe veszi a
gyermekkor sajátosságait és a gyermek egyéni adottságait. Sajnos azonban a humanisták
véleménye nem talált követőkre a hétköznapi emberek körében, a nevelés módszerei csak
lassan változtak meg, a verés továbbra is megmaradt a nevelés eszközeként. Azt mondhatjuk
tehát, hogy a középkorból örökölt gyermekszemlélet továbbra is megmaradt, a gyermekek
nem számítottak a társadalom fontos résztvevőinek.

Reformáció, ellenreformáció:

Reformáció emberfelfogása: ember= bukott lény – ősbűn: elidegenedés Istentől-ember az

Istennek torzult képmása.

E világi munka felvirágzása: anyagi javak megbecsültsége nő (városi polgárság).

Erényes ideál: Mértéktartás, becsületesség, kiszámíthatóság. Állandóan tevékenykedő ember+

vallási háttér.
Egyik legfontosabb képviselője Luther Márton. Nagy gondot fordított a gyermekek
nevelésére, mert felfogása szerint nincs szentebb emberi tevékenység, mint a nevelés. Azt
vallotta, hogy a jó nevelés elképzelhetetlen fegyelmezett, erkölcsös családi élet nélkül, ezért a
harmonikus házasság eszményét hirdette. Azonban ez a gondolata inkább csak elképzelés
maradt, a nők a társadalom perifériájára szorultak, egyfajta nőellenesség volt jellemző erre az
időszakra. Luther felismerte, hogy a nőknek is meg kell tanulniuk írni - olvasni, hogy a
gyermekeket tanítani tudják.

Kálvin János: Ember politikai és lelki kormányzás alatt áll. Segíts magadon, Isten is
megsegít! Tevékeny életmód a helyes: közjó, önmagának jó, Isten előtt is jó.

Philip Melanchton:

 Wittenbergi tanrendszer- nem voltak osztályok.

 A gyermekek saját kezűleg példatárakat készítettek.
 tankönyv használata.
 Oktatási módszereik : utánzás, a példával való szemléltetés, az ismétlés, játékosság
Luther nézeteivel szemben léptek fel a jezsuiták, az ő mozgalmukat nevezzük
ellenreformációnak. Céljuk katolikus egyháztól elpártolt tömegek visszahódítása volt, a rendet
Loyola Ignác alapította meg 1534-ben. A jezsuita iskolák már a maihoz hasonló osztály –
tanóra rendszer alapján működtek, egy osztályba az azonos életkorú és tudású gyermekek
jártak. Az iskolákban szigorú fegyelem uralkodott, de testi fenyítést csak végső esetben
alkalmaztak. A tanári tekintélyt igyekeztek szeretetteljes magatartással és segítő bánásmóddal
kiegészíteni. Odafigyeltek a tanulók megfelelő testmozgására is, játékokkal, szórakoztató
feladatok megoldásával kiegészítve a tanulást.

17. század: („Emberi értelem diadalútja”)

Jellemzők:

 Matematika, természettudományok központban

 fejlődik a gyermekgyógyászat,- csökken a csecsemőhalandóság- > nő a gyermek értéke
 több figyelmet fordítanak a nevelésükre -a gyermekkorban nevelhető a gyerek a
legjobban
 minden ember nevelhető, nevelni is kell életkorának, társ.-i helyzetének megfelelő
szinten, függetlenül attól, hogy nő vagy férfi
 A gyermeket önálló értékkel rendelkező individumnak tekintették.
A kor kiemelkedő személyisége Johannes Amos Comenius, aki újfajta pedagógiai elveket
vallott, nézetét jellemezte, hogy az összes emberi ismeretet a legegyszerűbb, legáltalánosabb
alapfogalmakra kell visszavezetni. Azt vallotta, hogy nem csak nevelhető a gyermek, de kell
is nevelni őket, hogy kibontakoztathassák képességeiket. Szerinte a szülők dolga, hogy
gyermekeiket neveljék, de kevés szülő alkalmas erre a feladatra, ezért képzett tanárokra kell
bízni a gyermekek nevelését. A tanító szerepe az önállóság engedése, ill. kialakítása, az
érdeklődés felkeltése. Fontossá válik a gyermek fejlettsége a fejlődési folyamat maga a
gyermekkor, annak a felnőttek világából eltérő sajátosságai, vagyis maga a gyermek a maga
teljességében.

Új tudományok jelennek meg (emberrel foglalkozó): antropológia, pszichológia.

Felvilágosodás, 18. század:

Az egyik jelentős gondolkodó ekkoriban John Locke volt. Embereszménye a gentleman

(művelt úriember) polgár, aki jól tud tevékenykedni a világ különböző színterein. Nevelési
céljai, erős, egészséges test, erényes, vallásos lélek, praktikus ismeretek megszerzése. A
magánnevelést szorgalmazza, ami maga után vonja a házitanítók elterjedését. Az erkölcsi
nevelés legfontosabb feladata a lélek edzettségének kialakítása, a szigorú nevelés nem
jelentett egyet a verés alkalmazásával, a verést megalázónak tartotta, sokkal inkább
szorgalmazta a személyes példaadás fontosságát. Az értelmi nevelés terén az empirizmus
tapasztalatszerűségének az átvevője, hangsúlyozza a megismerés fontosságát, vallja, hogy az
ész, az elme a tapasztalatból nyeri a tudásanyagot. Gyermekszemléletét tehát az jellemzi,
hogy a gyermek lelke alakítható, nincsenek velünk született erkölcsi minőségek, a
formálásnak elsősorban az erkölcsre kell irányulnia, ennek legjobb módszere az élő
példaadás. Azt vallotta, hogy a gyermek érzelmein kell, hogy uralkodni tudjon, ne érdekelje a
művészet, a művészek társaságát érezze lealacsonyítónak.

Igaz, hogy már előtte is sokan megfogalmazták, a gyermekkor másságát, a felnőttkortól való
különbözőségét, de Rousseau volt az, aki a legkifejezőbben fogalmazta meg az elfogadó,
humanisztikus gyermekszemléletet, fő gondolatmenete az volt, hogy a gyermek jónak
születik, de a társadalom romlottá teszi. Ezt írja meg az Emilben, magára vállalva a
magánnevelő szerepét, legfőbb célja, hogy Emilt boldognak lássa, tehát pedagógiájának célja
a boldogulás. A nevelő legfontosabb feladata, hogy a gyermek spontán fejlődése zavartalan
legyen, ugyanakkor meg kell óvni a társadalom káros hatásaitól. Ezt a nevelést nevezi
Rousseau negatív nevelésnek, lényege, hogy a gyermekre fejlesztő hatást gyakorló nevelési
körülmények megteremtése. Ezek a körülmények összhangban kell, hogy legyenek a gyermek
fizikai-lelki fejletségével. Rousseau írt a nőnevelésről is, azonban e tekintetben nem újszerűek
a gondolatai. A nő ugyanis szerinte alávetett személy, először az apja, majd később a férje
rendelkezik vele. Gondos tanítása nem szükséges, alapvető műveltséggel bírjon, emellett
erkölcsös legyen.

Magyar felvilágosodás Mária Terézia nevéhez fűződik. (1740- 1780)

1777 Ratio Educationis –

 Az első állami tanügyigazgatási dokumentum (Mária Terézia)

 Centralizált szabályozás. A különböző egyházi iskolákat kísérelte meg egységes
szervezetbe rendezni, központi állami irányítással – egyházi fenntartók
meghagyásával.
 A magyar nyelv mellőzése. 9 tankerület. A király nevében jelent meg, hangsúlyozva,
hogy a közoktatásügyről rendelkezni egyedül a kir. jogosult (felségjog). Emiatt 1868-
ig nem született oktatásügyi tv.
1806 Ratio Educationis publicae – 2. királyi állami tanügyi rendelkezés (II. József)

 Egész reformkorban ez alapján folyt a nevelés. A bécsi udvar és a magyar nemesség

szülötte.
 Minden nemzeti kisebbséget (7) saját nyelvén kell oktatni. Vallási és nemzetiségi
toleranciát hirdet (tk, tananyagban kerülni, ami sérelmes lehet)
Pestalozzi (1746-1827): emberiesség, humanitás kifejlesztése

 Munkaiskola – a szegény népet akarta felemelni, nevelés által sorsát jobbá tenni.
 a megértés feltétele, hogy az új ismeret az előző ismerethez fűződjön.
 a nevelés célja az emberben rejlő képességek kibontakoztatása, teljes emberré nevelés
 A gyermek azzá legyen, aminek lennie kell. Olyan legyen, amit őt gyerekként
boldoggá teszi. Nem kapcsolta ki a normákat. Erkölcsi nevelést, vallásoktatást
alkalmazott. A teljes emberre nevelés a központi cél.
19. század:

Iparosodás, piaci folyamatok. Biológiai-materialista világkép.

Herbart neveléssel kapcsolatos felfogását egyértelműen a szigorú életvezetés jellemezte,
célként az erkölcsös magatartás kialakítását, az erkölcsi eszmék megvalósítását tűzte ki.
Olyan erkölcsös embert kívánt nevelni, aki praktikus polgári erények birtokában jól
megtalálja helyét a társadalomban. Azt vallja, hogy minden gyermekben kialakíthatóak az
erkölcsi eszmék, de csak akkor, ha céltudatos, és tervszerű, szervezett nevelő hatások érik.

Modern ember véleménye= közvélemény (megfellebbezhetetlen ítélet)

A 20. század:

Szabadabb, örömtelibb életstílus. Több különböző történelem, tudásforma, értékrend

képviselteti magát. Posztindusztriális társadalom: információ birtoklása. Posztmodern ember.
Ideálkövetés: mesterségesen terjesztett követendő minta.

Ellen Key(1976) volt az elsők egyike, aki a gyermekből kiinduló pedagógia térhódítását
elindította. Híres könyve, „A gyermek évszázada” címen jelent meg, a művén sok tekintetben
érződik Rousseau hatása, ő is azt vallotta, hogy a felnőtt ne avatkozzon bele a gyermek
fejlődésébe, csak figyelje és segítse azt. Kiemelte az egyéni tapasztalás fontosságát, az önálló
szabad munkát és tevékenységet. A 19. század utolsó éveiben, az USA-ban hódított teret a
pragmatizmus, képviselői szerint az élet lényege a cselekvés, amely a társadalom stabilitását
biztosítja. Az irányzat neves képviselője Jonh Dewey. Elsőként hívja fel a figyelmet az iskola
revíziójának szükségességére, pedagógiájában központi helyen szerepel a munkaiskola. A
nevelést csak akkor tartja hatékonynak, ha a gyermek szellemi erőit annak a társadalomnak az
igényei szerint alakítják, amelyben él. Időben Dewey koncepciójával párhuzamosan alakult
ki, az úgynevezett gyermektanulmány, amelynek hátterében Rousseau gyermekfelfogása áll.
Ez később szorosan összefonódott a reformpedagógiákkal. Egyik jeles képviselője
MariaMontessori , aki 1907-ben megnyitotta a „Kisgyermekek Háza” nevű intézményt,
amelyet nagy siker övezett. A nevelés legfontosabb feladatának azt tartotta, hogy a gyermeket
szabad és önálló életre készítse fel. Alapelve a szabad tevékenység biztosítása volt. Celestine
Freinet gyakorló pedagógusként a Modern Francia Iskola kiemelkedő tagja volt. A gyermek
személyiségének fejlesztéséhez olyan iskolát valósított meg, amelyik felszabadította a tanulók
aktivitását, érdeklődését. Alfred Binet fektette le a gyermekek környezethez való
alkalmazkodásának pszichológiai alapjait. Fontos következtetése volt, hogy a gyermek
szellemi tevékenysége nagyban különbözik a felnőttekétől, ezért az oktatást ehhez kell
igazítani. Meg kell említenünk az úgynevezett munkaiskolákat, melynek első kiemelkedő
személyisége a német Georg Kerschensteiner, az ő nevéhez fűződik a munkaiskola
megalapítása. Ez a fajta iskola mintegy tiltakozásul jött létre az ún. „könyviskola” ellen, a
tömegoktatás megújítását tűzi ki célul. Továbbá fontosnak tartja az erkölcsös jellem
kialakítását, melyet az akaraterő, a világos ítéletalkotás és a fogékonyság alkotnak. A
gyermek önállóságát követeli meg az iskolában, de nem engedi meg a gyermek fizikai és
szellemi erőinek korlátok nélküli, szabad érvényesülését. Szerinte az erőfeszítés és a realitás
elvének kell a munkaiskolában érvényesülnie. A munkaiskola tehát a személyiség
kialakítására, értelmi nevelésre, önállóság nevelésére törekszik. A munkaiskola egy speciális
változata Szovjetunióban jött létre, ezen a téren, Anton Szemjonovics Makarenko neve
érdemel említést. Pedagógiája jól tükrözte a kor szovjet gyermekszemléletet, ez a felfogás
merőben más, mint a gyermekközpontú reformpedagógiai irányzatok. Elutasítja azt a
felfogást, amely a gyermek tökéletességét hirdeti. Szintén jelentős volt, és a mai napig létező
pedagógiai irányzat, a Waldorf - pedagógia. Az irányzat létrehozója Rudolf Steiner szerint a
nevelőnek nem kívülről kapott követelményeket, programokat kell a gyermekbe táplálnia,
hanem az élet és a gyermeki természet leírásán alapuló fejlődési törvényszerűségeket kell
figyelembe vennie.

Család és a nevelés:

Az első integráció, mely a történelem folyamán létrejött. A család alapvetően teljes és szerves
életmódmintát nyújt, melyet a gyerek utánzás révén sajátít el. Eredetileg a közösség teljes
befolyást gyakorolt az egyénen, a szabályok betartása kötelező volt. A nevelés első családi
formája tehát a tradíciókba való beilleszkedés volt. Szigorú előírások szabályozták a
mindennapi életet, hogy mit kell tudnia egy nőnek és mit egy férfinak. A család vezetője az
apa volt, a nőknek nem sok joguk volt, csupán a háztartást kellett vezetniük és gyermekeket
szülni. Ezt a hagyományt törte meg a civilizációk kialakulása, mely a családi nevelés
átalakulását eredményezte. A mindennapi és a magasabb kultúra különvált, kialakultak a
tudásátadás szimbolikus formái (írás, olvasás) és az így megjelent nevelési célokra kialakított
speciális intézmények. Ezekben elsősorban papok nevelték az ifjakat. Az így kialakuló
társadalmi differenciálódás mellet is a mezőgazdaságban a család megőrizte fontosságát az
oktató-nevelő feladatát.

Nagy változást ebben az iparosodás hozott, a család ugyanis elveszítette a munkaszervezeti

jellegét. Az ipari munkát már a speciálisan erre kialakított intézményekben tanulták, a
családból kikerülve. Így a gyerekek akár a szüleikétől eltérő társadalmi csoportba is
kerülhettek már. Ekkoriban nőtt meg az egyéni lét jelentősége, teret kapott a személyes
választás, eltűntek az egész életet leszabályozó teljes életmodellek.

Még később, a proletárnevelés egyenesen elutasította a családi nevelést, ma már azonban

tudjuk, hogy a családoknak kiemelkedő fontosságuk van a gyerekek nevelésében. A család
ugyanis szociális és kulturális fejlesztés szempontjából a legalapvetőbb intézmény.

Nevelés és a vallás:

A vallás már a kezdetektől nagy befolyást gyakorolt a kultúrákra, az oktatásra. Az ókori

civilizációkban a több istenhit hatotta át a mindennapokat, s így a nevelést is. Később a
kereszténység létrejöttével az egyház vált dominánssá a nevelésben. Sok évszázadon át
határozta meg, ez elemeit, az eljárásait, hogy kik tanulhatnak, mindent. Az iskolák a
magasabb kultúrát közvetítették, s abba az tartozott, amit az egyház odavalónak ítélt. A
tanítható anyag szigorúan szabályozott volt. Sokáig a vallás miatt szorultak ki a
természettudományos és a hétköznapi ismeretek a tananyagból, s emiatt elszakadt a
valóságtól.

A nevelés az egyénnel szemben szigorú, kemény és kényszerítő volt. Kizárt volt az önálló
gondolkodás vagy cselekvés. Jellemző volt rá a dualista szemlélet, mely szerint az ember testi
és szellemi lény, az egyház azonban csak a szellemire koncentrált. Korlátozták az érzelmeket
és az ösztönöket, kiváltképp a szexuális ösztönöket. Ezeket mindenáron igyekeztek elnyomni,
büntetéssel, testi fenyítéssel egyaránt. Nagy gondot fordítottak a nemek elkülönítésére is, úgy
vélték a magasabb rendű tevékenység a férfiaké, az alacsonyabb a nőké. Ez egészen a 18.
századig működött. Ettől kezdve fokozatosan szorult ki a nevelés és oktatás területéről.

Nevelés és az állam, a nemzeti eszme:

A 18. századtól kezdődően a nevelés területén az állam tett egyre nagyobb befolyásra szert,
mely részben az ekkor alakuló nemzetállamok létrejöttéhez is kapcsolható. Ekkorra vált
fontossá a jó állampolgár nevelése. Ekkor jelent meg először a tankötelezettség, illetve merült
fel az egységes iskoláztatás gondolata.

Az államelképzelése nyomán a felsőfokú intézményekben tanultak a majdani vezetők és

tudósok. Középfokon a bürokráciát, az állami tisztségviselőket képezték. Szakmai
intézményekben tanultak a kispolgárság, valamint a munkásság és parasztság felsőbb rétegei.
A társadalom legalján levőknek pedig az elemi oktatás nyújtott valamilyen alapszintű
oktatást.

Nagy változást hozott a nemzettudat létrejötte is. Eddig ugyanis egy népet a nemesség
alkotott, ekkoriban azonban már magába foglalta az alatta elhelyezkedőket is. Az etnikumok
összetartozás érzete nőtt, nemzetekké váltak, ez azonban több helyen is ellentéteket szült,
mivel a nemzet sok helyen az állammal állt szemben. Úgy vélték a nemzet természetes,
organikus eredetű, összetartó és a kultúrát művelő. Vele szemben az állam azonban
mesterséges, terméketlen és csupán a jogszabályok tartják össze.

Az európai család változásai:

A család minden kultúrában megjelenik- germekek felnevelésére irányul.

A középkori háznép:

A mai kis családok és rokoni kapcsolatai a középkorban nem léteztek. Akkoriban a háznép
(háztartás, udvartartás, klán) és a nagyobb vérségi alapokon szerveződő közösségi forma volt
az elterjedt. Ez nem csak a személyeket, de a ház vagyonát is magában foglalta, melynek a
feje a ház ura volt, akinek a háznép mind alárendeltje volt. Ebben a társadalomban a nőnek
alárendelt szerepe volt, a férfiak örökölték a vagyont, a lányokat kiházasítással
„önállósították”. A házasság után a nő a férfi klánjához tartozott, s férje halála után csupán a
házasságkötéskor nászajándék lehetett az övé. Ebben a szervezetben nem volt intimitás, a
házasságkötést is a racionalitás elve mentén kötötték.

A modern kiscsalád:

A 17. századtól kezdve erősödtek az igények az evilági létben való boldogulásra,

megbecsültté váltak az anyagi javak. A gazdasági fejlődés összefonódott a protestáns
életvitellel. A középkori hagyományt, hogy a házasság 2 család ügye, az egyház törte meg
azzal, hogy a házasulandók beleegyező nyilatkozata is szükséges lett a házasságkötéshez.
Ugyanakkor ez még nem volt az a magánéleti döntés, mint napjainkban. A felvilágosodásban
a nő már lelki társként jelenik meg a férje oldalán, nem csupán munkatársként. A 18.
századtól kezdve ráadásul a házastársak életkora is közeledik egymáshoz, kezdenek eltűnni a
kor miatt „nem összeillő” párok.

A 19. században csökkeni kezdett a nagycsaládok (klánok) száma. Az ekkor induló

individualizáció elősegítette a kiscsaládok kialakulását és létjogosultságát. A 20. századra a
nem gazdasági alapon, hanem szerelmi okokból kötettett házasságok felértékelték a
házastársak közti érzelmi kapcsolatok fontosságát is. A család és termelés elkülönülésével a
család egyre inkább a magánélet színtere lett. A 20. századi polgárjogi és nőmozgalmakkal
megindult egy nyílt, szexualitást felvállaló attitűd. Napjainkban pedig a család intézménye
válságban van, ezt bizonyítja a válások száma is, melyek a gyermekekre is nagy hatást
gyakorolnak.

2/2. A neveléselmélet és pedagógiai antropológia kapcsolódási pontjainak értelmezése

Nevelés:
- „A nevelés az a tevékenység, amellyel valakik (alapesetben: a felnőttek) úgy kívánnak
hatni másokra, hogy azok optimálisan fejlődjenek, megerősödjenek abban, amit a
nevelőik kívánatosnak tartanak, és maradandóan változzanak meg mindabban, amik a
nevelőik szerint nem kívánatos”. (Zrinszky, 2002, 14.o.)
- „A nevelés lényege az értékközvetítés vagy értékteremtés.” (Bábosik, 1999. 9.o.)
- „ (…) a nevelés közösségi értékeket közvetítő, közösségre orientált tevékenység.”

A neveléstudomány:

- az ember alakításának tevékenységét tanulmányozó, az alakítás alapvető

összefüggéseit, törvényszerűségeit feltáró s a nevelési eljárások számára normákat
megállapító tudomány.
- Tárgya → a személyiség céltudatos alakítása, önalakítása. Célokat határoz meg,
értékeket ad át. Foglalkozik a közösségek létrehozásában megfelelő módszerek és
eszközök felhasználásával, a nevelés különböző területein, a nevelő és tanítvány
eredményességével.

A nevelés oka: az adott kor tudományos fejlettsége.

A nevelés célja:

mindig egy embereszmény, a nevelés céltudatossága az eszmény megvalósítására irányul,

adott társadalmi rend fejlődéséhez, megszilárdításához, fennmaradásához. A nevelési
eszmény a társadalom szükségleteit fejezi ki, és elvekben fogalmazódnak

A nevelés főbb jegyei:

társadalmi tevékenység, koronként, kultúránként változó, célratörő, fejlesztő hatású,

folyamatos stb.
A nevelési folyamat.

A folyamat általában az időben egymás után végbemenő történések, változások egysége,

összefüggő egymással kapcsolatban lévő láncolatok. A változások történhetnek elő és
utóidejűségben, de sorozatban is.
A pedagógus és tanítványa együttműködésének eredményeképpen alakul, formálódik a nevelt
teljes személyisége, értelme, érzelemvilága, akarata, szükségletei, érdeklődése, erkölcsisége.
A nevelés komplex folyamat. Hatnak benne biológiai, fiziológiai és társadalmi
törvényszerűségek.
A társadalmi életre való felkészítés két párhuzamos folyamat: a szocializáció és a nevelés (a
szocializáció az egyénnek a társadalom általi spontán determinációja – megszűrés nélküli
társadalmi hatások, nem céltudatosak, a nevelési folyamat ellentmondásos jellegű, jellemzi a
folyamatosság és a megszakítottság is, olykor a társadalom negatív hatásai erősebbek mint az
intézményes nevelés.
Fontos, hogy a pedagógus megismerje a különböző hatótényezőket, és szakmai műveltséggel
tervezze és irányítsa a nevelési folyamatot.

A nőnevelés változásai:

A nők társadalmi megítélése és szerep alapvetően az alárendelt szerep volt, ugyanakkor már
az ókorban is voltak eltérések. Míg Mezopotámiában a nő a férfi tulajdona volt, addig
Egyiptomban anyagilag független lehetett és sokkal több joga volt. Ugyanígy az ókori
Görögországban. Míg Athénban a nő nem rendelkezett tudással, nem oktatták (kivéve pl.
Hüpathia), s a férjének alárendelve élt, addig Spártában a nő bár egyenrangú nem volt, mégis
több joga volt. Férfiakhoz hasonlóan szigorú testi nevelésben, kiképzésben részesültek, hogy
férjeik távollétében meg tudják védeni a várost. Olyan fontos volt az egészséges gyermekek
szülése, ha a férj nemzőképtelennek bizonyult, kötelezték, hogy időnként engedje át asszonyát
egy fiatalabb, erős férfinak, hogy a nő gyermekeket szülhessen.

Rómában ugyanakkor az apának korlátlan hatalma volt a családban, még gyermekei haláláról
is dönthetett. A nőnek itt ismét nem voltak jogai, férjének alárendelve élt.

A középkorban a nő tisztátalan, „becstelen lény” volt, hisz ő fogadta l a kígyótól az almát, s

bár az Újszövetség nemi egyenlőségről beszél, a középkorban a nőket mégis alacsonyabb
rendűnek tartották a férfinál. A 12-13. századra azonban a városokban már létrejöttek elemi
iskolák a lányok számára, s sok filozófus, író gondolkodott úgy, hogy a magasabb rangú
lányoknak oktatásban kell részesülniük. Ugyanakkor ezeknek a nevelő-oktató
tevékenységeknek nem sok haszna volt.

A reformáció során Luther tanai igen ambivalensek a nőkkel kapcsolatban. Egyrészt a Biblia
mentén egyenrangúnak tartja a férfiakkal őket, ugyanakkor úgy véli a nő jellemét tekintve
gyengébb, esendőbb. Hatására ugyanakkor sok leányiskola jött létre német nyelvterületeken.
Magyarországon a dualizmus idején indult el egy a nők szélesebb körű iskoláztatását
megcélzó irány. Az 1920-as évekre már leánygimnáziumok is léteztek, azonban a koedukáció
ekkor még nem valósult meg.

A pedagógusszerep változásai:

Paidagógosz: a rabszolga, aki iskolába kíséri a gyermeket.

Már az ókorban is voltak bizonyos szakmai elvárások az oktatókkal nevelőkkel kapcsolatban.

A középkorban ezt a funkciót a klerikusok vagy az iskolamester töltötte be. A pedagógiai
munka nagyjából Rousseauval kezdett le szakmaivá válni, az ő általa megfogalmazott
személyiségbeli elvárások a mai napig aktuálisak. Ugyanakkor a pedagógusszakma
önállóságában nagy szerepet játszik Herbart is. Ő ugyanis a nevelést olyan folyamatnak
tekinti, melyben fontos szerep jut a felnőtt nevelő, aktív és céltudatos munkájának.

A pedagógushivatás azonban a 19. század közepére lett igazi professzió, megkezdődött a

pedagógusképzés is. A már ismert hallei egyetemen tevékenykedő Ernst Christian Trapp
nevéhez fűződik, aki a gimnáziumi tanárok képzésének nem a teológiát, hanem a filozófiáat
tartotta. Ez azonban csak 1810-ben a berlini (humboldti) egyetem megalakulásával vált
valóra. Magyarországon ez a jellegű képzés az 1860-as években indulhatott el. A tanítóképzés
azonban már a 17. században kialakult, amikor 1684-ben Reimsben megalapították az első
tanítóképzőt. Magyarországon ez csak az 1820-as években jött létre (1819-Szepeskáptalan,
1828-Eger) a katolikus püspöki tanítóképzők megalakulásával.

A reformpedagógiák megjelenésével a tanári szerep ismét új értelmet nyert. Nem a tudós

tanár lett középpontban, hanem az emberismeretben jártas, segítő típusú tanár.

A pedagógiai eszmetörténet kiemelkedő alakjai:

Szókratész:
„Minden dolognak mértéke az ember.”
A megismerő, gondolkodó és cselekvő embert állította vizsgálódásának középpontjába, s
tanítványainak is az önismeretet és önfejlesztést tanácsolta. Szerinte a diákot sosem szabad
megszégyeníteni. Kérdve, kérdezve kifejtő módon kell rávezetni a diákokat az egyes
tudományokra. Mindaddig kérdezem a diákot, amíg az helyes választ nem ad (segítségként
rávezető kérdéseket teszek fel számára).
Platón:
Egyik legjelentősebb műve az Állam és törvények. Cél a tökéletes városállam megvalósítása,
amiben az igazságosság eszméje érvényesül. Azaz mindenki az őt megillető helyet tölti be. A
fő cél tehát nem az egyén, hanem a nagy egész állam boldogsága. 4erényt határoz meg:
bölcsesség, bátorság, józanság, igazságosság. Ebből kettő a katonák erkölcsére vonatkozik:
bátorság, józanság, a másik kettő a démoszra: bölcsesség, mértékletesség. Véleménye szerint
valakiből csak 30éves korára válik igazi filozófus, míg vezetői állást csak 40-45 évesen tölthet
be valaki.

Arisztotelész:
Nagy Sándor nevelője volt. A kora nevelési gyakorlatát rendkívül kritikusan ábrázolja. Az
athéni és a spártai nevelést is elutasítja. pl. a mérhetetlenül sok atlétikai gyakorlat megerőlteti
és tönkreteszi a testet. Fiának szánt művében, a Nikomakhoszi etikában kimondja, hogy az
élet célja a boldogság, boldog pedig az, aki erényesen él. A nevelés célja tehát az erényes
polgárok nevelése. (Erkölcsi erény: a bőkezűség, önuralom, igazságosság, bátorság, szellemi
erény pedig az okosság, belátás, éleselméjűség). Elutasítja a3-4 éves gyermekek oktatását.
Szerinte 7 éves kortól kell a gyermekeknek tanulmányokat folytatniuk, több területen kell
képezni őket: irodalom nyelvtan,/testedzés//zene/rajzolás. A szervezett nevelés-oktatás
huszonegy éves korig tartson.

Quintilianus:
Szerinte ügyelni kell a dajkák kiválasztására, akinek fő feladatkörébe beletartozik a gyermek
testi és erkölcsi (szellemi) ápolása is. Helyesen, szépen beszéljenek. A gyermek taníttatását 7
éves koráig nem szabad elkezdeni. A tanításnál figyelembe kell venni a gyermekek
felfogóképességüket. Játék legyen a tanulás, hogy a gyermek egy életre meg ne gyűlölje a
tudományokat. Határozottan fellép a korában igen elterjedt testi fenyítés ellen. Büntetni kell a
gyermeket, ha nem engedelmeskedik, de semmiképpen sem szabad verni. A veréssel
kialakított álláspontja egyedülálló az egész ókori nevelésben.
Szent Ágoston:
Felfogása szerint 2 ember él bennünk: a lelki és a testi. A tanulás végső célja a bölcsesség.
Eredendő bűnre vonatkozó nézetei döntően befolyásolták a középkor emberfelfogását,
gyermekszemléletét. A gyermek bűnbe esett az által hogy fellázadt teremtője ellen. Minden
megszületendő gyermek bűnbe fogan, megörökli Ádám és Éva bűnét. Krisztus áldozata révén,
a kereszténység felvételével megszabadulhat az előtte járó nemzedék bűneitől, de természeti
emberként még vágyai uralják. Szellemi emberré kell válnia, de ez csak Isten megbocsátása,
kegyelme révén lehetséges úgy, ha az ingatag akaratú ember követi a Teremtő által felkínált
utat. Az eredendő bűn tanának pedagógiai következményei vannak: a szülő, nevelő feladata,
hogy a gyermek esendő lelkét, bűnre hajlamos akaratát fejlessze, magas rendű célok felé
vezesse. Ehhez szeretettel párosuló szigorra van szükség. A szeretet viszont nem zárja ki, sőt
megköveteli a gyakori testi fenyítést.

Rotterdami Erasmus:
A gyermekkor a potenciális alaktalanság korszaka, ezért ez a nevelés legalkalmasabb
időszaka. A szülők felelőssége másra át nem ruházható. Erasmus kárhoztatja azokat, akik
gyerekeiket rosszul megválasztott házitanítóra bízzák. Az intézményes nevelés híve. A
gyermekeknek egyrészt el kell sajátítaniuk a vallásos érzület alapjait, s ezzel párhuzamosan
meg kell tanulnia a szabad tudományokat. Már kora gyermekkorában meg kell ismernie az
illendő magatartás normáit. Felismerte, hogy a gyermek igényli a szeretetet. A nevelő
munkája akkor sikeres, ha növendékével a humanitás, szeretetteljes emberi kapcsolat köteléke
fűzi össze.

Montaigne:
„ Lényeget szürcsöljön, ne szabályt magoljon!” A fiatalokat mindenekelőtt az önálló
gondolkodásra kell megtanítani. Az értelmes tanulás fontosságára hívja fel a figyelmet.
Erasmushoz hasonlóan nagy fontosságot tulajdonított a gyermek erkölcsi nevelésének, egy
olyan korban, amelyben a közgondolkodás nem sokat törődött a gyermekek morális
fejlődésével.

Comenius:
Szerinte az embernek földi életében képzettségre, erkölcsi fejlettségre és vallásos érzületre
kell szert tennie. Meg volt győződve az ember formálhatóságáról, nevelhetőségéről. felfogása
szerint minden gyermekkel eleve adott az eszesség, az uralkodásra való képesség, a vallásos
jámborság kibontakozásának lehetősége. Nemcsak nevelhető minden gyermek, hanem nevelni
is kell mindjüket.

Locke:
A gyermekek túlzott dédelgetését kerülni kell. Saját gyenge fizikuma is közrejátszott abban,
hogy nagy figyelmet fordított a gyermekek egészséges táplálkozására, testük fokozatos
edzésére. Tanácsai a maga korában (amikor a mindennapos tisztálkodás még a királyok
körében sem volt népszerű) újszerűnek számított. Az ember legfőbb értékmérője nem a tudás,
hanem az erkölcsiség. Locke a magánnevelés híve, bár elismeri a nyilvános iskoláztatás
előnyeit is. Házitanítót és magánnevelőt kell szerinte a gyermek mellé fogadni. Az erkölcsi
nevelés legfontosabb feladata – a test edzéséhez hasonlóan – a lélek edzettségének a
kialakítása. Fontosnak tartotta a külvilágból származó érzékszervi tapasztalást, de egyúttal az
értelem működését, a belső tudatfolyamatokat is hangsúlyozza. Az alapvető készségek közül
az olvasást igen korán taníthatónak tartja (mihelyt a gyermek el kezd beszélni, el lehet
kezdeni tanítását, de csakis játékos formában). Az idegen nyelvek közül mindenekelőtt a
franciát tanítja, s csak ezt követte a latin, amire feltétlenül szüksége van minden művelt
embernek. további hasznos tárgyak: anyanyelvű fogalmazás, történelem, földrajz, csillagászat,
számtan, mértan könyvvitel, jogi ismeretek. A vívást nem ajánlja, viszont a táncot előnyben
részesíti. Szerinte a gyermek lelke alakítható (tabula rasa), nincsenek velünk született erkölcsi
minőségek sem.

A nevelés intézményeinek változásai:

Mezopotámia:
Tábla háza: alapfokú képzést nyújt, irodalmi szemelvényeket másoltak, szövegeket
memorizáltak, gyakorolták a fordítást a sumérről akkád nyelvre. Ezen kívül matematikával és
geometriával is megismerkedhettek a tanulók. szigorú bánásmódban részesültek a
tanulók ,gyakori volt a testi fenyítés.
Bölcsességek háza: a leendő papok, bírok, orvosok sajátították el a felsőfokú teológiai, jogi,
orvosi ismereteket. Magas szintű matematikával is foglalkoztak. Az idősebbek oktatásának
anyaga differenciálódott annak függvényében, hogy milyen életpályára készültek. Énekes,
zenész, ráolvasó pap, királyi írnok, jegyző, orvos.
Szakképző intézmények: részletességig menően oktatták az egyes szakmákat.

Egyiptom:
Írnokképzőbe az előkelőek és a közrendűek gyermekei egyaránt járhattak, az írnokká válás az
alsóbb néprétegek számára a felemelkedés lehetőségét kínálta. Az íráson kívül tanultak itt
csillagászatot, matematikát, geometriát egyaránt. Az alapfokú elemi képzést követően a
fiatalok egy nagy tudású mester mellett nyertek alapos szakképzést. Általában a fiatal
tisztviselőjelöltből a húszas évei közepére válhatott alaposan képzett szakember. Papi
szemináriumok a nagyobb városok templomai mellett működtek (Théba, Memphisz,
Héliopolisz), főképp teológiával, természettudományokkal, zeneelmélettel foglalatoskodtak.

Athén:
A gyermekek 6-7 éves koruktól kezdve mehettek iskolába.
Grammatikai iskola: írás (fa viasztáblára), olvasás, nyelvtan, számtan volt a fő része az
oktatásnak. A képzésért fizetni kellett.
Kythara iskola: énekeltek, zenéltek, táncoltak. Dór és fríg dallamokat tanítottak a diákok
számára. Magánintézmény volt. Fizetni kellett a tanulmányokért.
Palaisztra (bírkózásra kijelölt hely): bírkózás, futás, ugrás, diszkosz, gerelyhajítás jellemezte.
 A 7 és 11 éves fiúk járhattak ezen intézményekbe. Nagy Sándor idején a 7 és a 14 éves
korú gyermekek járhattak a fent említett intézményekbe. A 14 éves kort betöltött fiúk
nevelése tovább folyhatott a Gümnaszionban. A testi képzés mellett a hellenizmus idején
szellemi tanulmányok színhelyéül is szolgált. A hét szabad művészet elődjével itt
találkozhatunk.
Az ephébia előkészítő iskola volt ahová általában 15 éves korukban mentek a fiúk. Politikai
és katonai előkészítőben részesültek itt. Retorikai iskola: a16-18 éves korban. A
tanulmányokat természetesen tovább lehetett folytatni filozófiai iskolákban pl. Platón
Akadémiája, Arisztotelész Líceuma.

Spárta:
A fiúk családi nevelésük után, 7 éves korukban táborokba kerültek, ahol gyermekfelügyelők
viselték gondjukat. Írni- olvasni épphogy tudtak. Krüpteia: rejtőzködés: a rabszolgák táborai
ellen mért titkos támadás. A fiúk 20éves korukban lettek a hadsereg tagjai, ekkor már
megnősülhettek, de csakis 30 éves korukban költözhettek haza, addig kaszárnyákban éltek. a
nőket is edzették, hogy majd erős fiúgyermekeket szülhessenek.

Róma:
Ludus: A fiúk és lányok együtt tanultak silabizálva olvasni. Grammatikai iskola: Ezeket
görög magántanítók nyitották, s a tanulásért fizetni kellett. Retorikai iskola: 16-18 éves fiúk
járattak ide. 7 szabad művészet: trivium: (grammatika, retorika, dialektika-logika) és a
quadrivium: (aritmetika, geometria, asztronómia-asztrológia és zeneelmélet).

Középkori iskolák:
Klerikus nevelés: A papok tanultak itt.
Kolostori iskolák: A kolostori iskolákban a vallási ismereteken túl, latint, a hét szabad
tudományból kialakuló magasabb ismereteket tanítottak. A kolostorok elterjedésével
megkezdődött Európa szerte az olvasástanítás első nagy hulláma.
Plébániai iskolák: Összegyűjtötték a tehetséges fiúkat, és pappá képezték őket. A plébániai
oktatás tananyagát az éneklés, olvasás alkotta.
Káptalani iskola: A káptalani más néven székesegyházi iskolák feladata kezdetben az volt,
ami a plébániákon: az elemi szintű klerikus műveltség tanításával kellett biztosítaniuk a papi
utánpótlást. Az alsó fokú iskolás ismereteket olvasás, éneklés) a komplex tárgyak
alaptudományok követték: a latin grammatika, a diktámen (gyakorlati írásművészet),
kompútusz (eredetileg a húsvét kiszámítását jelentette, későbbiekben asztronómiai,
asztrológiai ismeretekkel bővült).
Középkori egyetemek: létrejött a hallgatók és a tanárok szabad társulása, az universitas, a
mai egyetem őse. Az intézmény neve ekkor studium generale volt. Az első ilyen intézmény
Bolognában jött létre 1088-ban, főleg magas szintű jogi oktatásával tűnt ki. Párizs
legjelentősebb egyeteme a Sorbonne is ekkor jött létre. A párizsi egyetemnek 4 kara
(fakultása) volt: a 3 felsőbb (teológiai, jogi, orvosi) és egy alsóbb, a filozófiai kar. A
középkori egyetemek nem kizárólag felsőoktatási intézmények voltak, ellenőrzésük alá
vonták a középfokú oktatás jelentős részét. Az egyetemek polgárai 6-10 esztendei
szaktudományos stúdium után nyerték el a doktori címet. A fakultás élén a dékán állt, a 4
fakultás vezetője a rektor volt. 2 fő típusát különíthetjük el.
1.) Párizsi típusú egyetem: az egyetem rektorát a tanárok választották, de az egyházi hatóság
erősítette meg tisztségében. Pl. francia, német, angol egyetemek.
2.) Bolognai típusú egyetemek: az egyetemi polgárok választották maguk közül a rektort 1-2
évre. Rektor csak egyházi rendhez tartozó (klerikus) lehetett. Legalább 25 esztendős nőtlen,
tisztes erkölcsű személy lehetett.
Lovagok nevelése: A lovag nemesi származású lovas katona volt, aki fegyveres szolgálatait
hűbérurának ajánlotta fel, s hűségéért cserébe jutalmul földbirtokot kapott. Célul tűzték ki
azon lovagok kiképzését, akik életüket áldozzák esetlegesen egy-egy harc során. A lovagi
nevelés színterei a főúri udvarok voltak. A fiúkat 7 éves korukban apródnak adták. 7-14 éves
koruk között fegyverhordási joggal rendelkeztek, de pl. kardot csakis lovaggá ütésük után
használhattak. Mintául a lovagregények szolgáltak, melyeket felolvasták nekik. Többségük
sem írni sem olvasni nem tudott. A fiúkat 21éves korukban rituális mosdás, virrasztás,
imádkozás következtében avatták lovaggá. A pap adta a sarkantyút és a sisakot. Kardját
hűbérurától kapta. A páncélt a lovagnak kellett megvásárolnia. A szertartáson utoljára
letérdelt hűbérura előtt, aki lovaggá ütötte.
Céhes képzés: A városi polgárok többsége fiait céhes nevelésben-oktatásban részesítette. Az
első céhek a 12-13.században jelentek meg Európában. A tagok életét szigorú szabályok
irányították, melynek célja a konkurencia letörése volt. A céhek keretei között oktató nevelő
munka is folyt. A 13-14 éves fiúk inasként kezdték életüket a céhben. Az inasélet 3-4 éven át
tartott, ez alatt az inasok elsajátították a mester irányításával a szakma legfontosabb elemeit.
Az ünnepélyes keretek között történő felszabadítás után már legényként folytatták a munkát.
A legények 2-3 esztendőn át tartó vándorlás után (melynek során megismerkedtek más
országokbeli iparostársaik munkamódszerével) elkészítették a remeket, melynek kedvező
elbírálása után a céh teljes jogú tagjai közé jutottak.

Reneszánsz:
A világi nevelés fejlődött, megjelent a főúri nevelés egy elit fajtája. Pl.: Guarino da Verona
egy bentlakásos magániskolát hozott létre.

Reformáció, ellenreformáció:
Luther a népoktatást erősítette, úgy vélte a fiúknak és a lányoknak, külön- külön iskolákban
kell tanulniuk. A gazdagokat adakozásra szólította fel. Hatására dolgozta ki Melanchton a 3
tagozatos humanista városi iskolát: Ebben először a latint, a grammatikát, majd a retokrikát
és a magasabb műveltségeket sajátították el a diákok. A katolikus és a protestánsok
lényegében azonos szerkezetű iskolarendszert hoztak létre a 16. század végétől kezdve. A
döntő különbség mégis az volt, hogy a katolikus népiskolák,a gimnáziumok és az akadémiák
külön szervezeti egységként működtek. A protestánsok ellenben egyetlen összefüggő
intézménytípusba integrálták mindhárom szintet. A protestánsoknál lehetővé tették, hogy az
akadémiai tagozat nagydiákjai letanítsanak segédtanítóként. A jezsuiták ezzel ellentétbe
minden osztály élére felnőtt pedagógust állítottak. a protestánsok minden esetben kötelezővé
tették a teológiai stúdiumot (a világi pályára készülőknek is). A katolikusok ezt csak a papi
pályára készülőknek tartották fontosnak. A protestánsok a 19századig nem szerveztek külön
tanárképzőket. A katolikusok viszont külön tanítóképzőkben foglalkoztak a középiskolai
tanári pályára igyekvőkkel.

17. század:
Comenius Sárospatakon szerette volna létrehozni az első Pánszofi-kus iskolát: ebben
koncentrikus, egyre bővülő körökként – önmagában is helytálló, de fokozatosan bővíthető
ismeretrendszert akart tanítani. Tehát minden osztályban mindenről tanulnának a diákok. 7
osztályos pánszofikus iskolájának csak első 3 osztályát tudta megnyitni ott tartózkodása alatt.
Ebben négy lépcsőn át valósulna meg az oktatás: 1. a kisgyermekkor iskolája az anyai öl: 2. a
gyermekkor iskolája a tudományos játék, vagyis a nyilvános népiskola,6-12éves korig tart 3. a
serdülőkor iskolája a latin iskola, vagyis a gimnázium: 12-18 éves korú gyermeke jártak ide 4.
az ifjúkor iskolája az akadémia és a külföldi utazások: az akadémiák feladata a
szaktudományos képzés. 18-24 éves korig járnak ilyen intézménybe a diákok

Felvilágosodás:
Elsősorban a magánnevelés mellett érveltek az akkori gondolkodók. Locke az erkölcsi
nevelésre helyezte a hangsúlyt. Fontosnak tartotta a külvilágból származó érzékszervi
tapasztalást, de egyúttal az értelem működését, a belső tudatfolyamatokat is hangsúlyozza. Az
alapvető készségek közül az olvasást igen korán taníthatónak tartja (mihelyt a gyermek el
kezd beszélni, el lehet kezdeni tanítását, de csakis játékos formában). Az idegen nyelvek
közül mindenekelőtt a franciát tanítja, s csak ezt követte a latin, amire feltétlenül szüksége
van minden művelt embernek. további hasznos tárgyak: anyanyelvű fogalmazás, történelem,
földrajz, csillagászat, számtan, mértan könyvvitel, jogi ismeretek. A vívást nem ajánlja,
viszont a táncot előnyben részesíti. Szerinte a gyermek lelke alakítható (tabula rasa),
nincsenek velünk született erkölcsi minőségek sem. Ruosseau az Emil-ben írta meg az
elképzeléseit. A nevelést 5 könyvre bontotta. 0-2: anyai nevelés. 2- 12: az érzékszervek által
nevelődjék, a tanító segítse. 12-15: ez az értelmi nevelés rövid szakasza. 15-házasságkötésig:
az emberi társadalomba való beilleszkedés. Az 5. könyv szól a nőnevelésről: a nő az apjának,
majd a férjének van alárendelve, s a nevelés is erre a szerepre készíti fel.
Németországban a tanítóképzés javításra tett kísérletet Roschow, minta iskolát hozott létre,
ahol tanítókat képeztek a vidéki iskolák számára. Felbiger 3 osztályos városi népiskolát, minta
iskolát hozott létre. Pestalozzi stansi kísérlete: Munkaiskola jellegű bentlakásos iskolát
létesítette a kallódó, otthontalan gyermekeknek. Itt a munka mellett tanultak, imádkoztak,
egy nagy családot alkottak. Yverdonban is létrehozott egy iskolát, ám ezt is kénytelen volt
bezárni 10 év után.
Magyarország iskolarendszere az I. Ratio Educationis után:

Egyetem

Akadémia
Orvosi 
Jog  kar  Teológia 
Jogi osztályok: 2 év 3 év 5 év 4 év
Felsőfok:
Filozófiai osztályok: 2 év Bölcsészeti kar 2 év

Poétikai osztályok: 1 év

Középfok: Retorikai osztályok: 1 év Nagygimnázium

Grammatikai osztályok: 3 év Kisgimnázium

Alapfok: Falusi, mezővárosi, városi anyanyelvű népiskola, (Kisiskola)

XX. század:
Maria Montessori létrehozta a Casa dei bambinit, mely már teljes mértékben a gyermekek
igényeihez alkalmazkodott. (kicsi székek). Ráadásul az értelmi fogyatékosok nevelésével is
foglalkozott. Rudolf Steiner nevéhez köthetőek a waldorf iskolák, melyben epochális oktatás
zajlik.

Felhasznált irodalom:

Zrinszky László: Neveléselmélet. (Műszaki Könyvkiadó. 2002)

Bábosik István. Neveléselmélet.

Angelusz Erzsébet: Antropológia és nevelés (Akadémia Kiadó, Bp., 1996.)

Mészáros István – Németh András – Pukánszky Béla: Neveléstörténet: Bevezetés a nevelés és
iskoláztatás történetébe (Osiris, Bp., 2005.)

Géczi János: A tudásátadás történelmi formái és az iskolák

http://www.ofi.hu/tudastar/tudasatadas-tortenelmi

Németh András- Pukánszky Béla: A pedagógia problématörténete (Gondolat Kiadó, Bp.,

2004.)