You are on page 1of 5

Radnóti Miklós

1909-1944
Készítette: Erdélyi Ferenc Szilveszter
1921. július 21.
A mai nap tragédia ért engem. Elhunyt édesapám.
Ez hírtelen ért mert eddig édesapám teljesen egészséges
volt. Otthon voltam, édesapám csak úgy összerogyott.
Bevittük a kórházba, de már nem tudták megmenteni.
Amikor haza értünk édesanyám elmondta nekem, hogy
ő nem is az édesanyám. Elmondta, hogy az édesanyám
és az ikertestvérem meghalt szülés közben. És mivel
már nem köti őt semmi hozzám nem tud engem
felnevelni. Glatter Dezsőhöz, édesanyám testvéréhez
fogok kerülni. Ez most teljesen hirtelen történt és még
nem tudok teljesen szabadan beszélni róla.

1930. március 8.
Ma megjelent a könyvesboltokban az első kötetem a
Pogány köszöntő névvel.
Nagyon várom az emberek reakcióját hiszen ez a
legelső verses kötetem. Ha az emberek nem is fogják
annyira szeretni akkor se fogom feladni. Hiszen tudom,
hogy ha nem adod fel és próbálkozol akkor sikerülni
fog. Mindig is az egyik vágyam volt, hogy költő legyek.
Lehet most ez valóra válik.
1934. május 24.
Ez egy hatalmas pillanat számomra, hiszen letettem
végre az államvizsgát, amit már mióta vártam.
Végre beteljesíthetem azt az álmomat, amiben Magyar-
Latin tanár leszek. Most már csak meg kell találnom a
tökéletes helyet, ahol tanár lehetek.

1934. augusztus 11.


Ezen az ünnepélyes napon össze házasodtam Gyarmaty
Fanni szerelmemmel. Most már végre nem leszek
egyedül, és remélem szerelmünk örökké tart és mindig
ott leszünk egymásnak jóban, rosszban.
Most így szavakba önteni is nehéz az érzelmeimet,
annyira boldog vagyok.

1937. január 10.


Ezen a csodaszép napon elnyertem a Baumgarten
ösztöndíjat. Mivel jó kapcsolatot ápolok Babits Mihály-
jal, nem volt nagy meglepetés ennek a díjnak az
elnyerése. De mégis megkönnyebbülésként ért mivel
ezzel a pénzzel el tudunk a feleségemmel utazni
Párizsba, amit megígértem neki. Végre én is láthatom
majd milyen a modern irodalom szülőországa.
1940. szeptember 9.
Kaptam ma egy háborúba behívó levelet, de ez a levél
nem katonának hív, hanem munkaszolgálatosnak.
Lehet be telt a katonáknak a helye, de lehet más az
indok. Még most is nyugtatom magam, hogy ez egy
egyszeri alkalom és minden rendben lesz, de belül
mélyen tudom, hogy ennek nem lehet jó vége.
A munkaszolgálat egy kegyetlen hely. Lehet egy vagy
kettő alkalmat kibírok, de többet nem nagyon.
Én nagyon reménykedek abban, hogy ennek a
háborúnak hamar vége lesz.

1944. május 4.
A mai napon megkaptam az immár harmadik
munkaszolgálatos behívómat. Ki vagyok teljesen
fáradva lelkileg és testileg is. Nem is értem miért kell
egy népet pusztítani csak a származása miatt.
Ebbe bele kell törődnem hiszen ezek a behívó levelek
addig fognak jönni amíg én ki nem pusztulok.
Szerintem ezt a munkatábort már nem élem túl, de ne
legyen úgy ahogy én gondolom és jöjjek ki élve ebből a
pokolból, hogy vissza tudjak térni feleségemhez.

You might also like