Forrás: http://www.doksi.

hu

Biológia felvételi tételek V.

Klikkelj a kívánt könyvjelzőre:

• Az oxigén és a széndioxid útja az emberi szervezetben

• Az emberi vér összetétele és funkciója
• Az emberi vércsoportok, öröklődésének törvényszerűségei
• Az idegszövet felépítése, az idegsejtek típusai
• A nyugalmi és akciós potenciál fogalma, jelentősége
• Az ingerület vezetése és átadása
• Az idegrendszer fejlődése a gerinctelen és gerinces szervezeteknél
• Az emberi gerincvelő felépítése és működése

Vissza a biológia honlapra

Az oxigén és a széndioxid útja az emberi szervezetben

A légzési gázok szállításban a hemoglobinnak van a legfontosabb szerepe. Az oxigén és a

széndioxid kis mennyiségben fizikailag is oldódik a vérben, de ez elhanyagolható. Az oxigén
szállításában a hemoglobin szerepe azzal magyarázható, hogy oxihemoglobin alakjában
átmenetileg képes megkötni a légzési oxigént és ebben a formában a szövetekig szállítani. A
hemoglobin oxigénmegkötését elsősorban a környezetében levő oxigéngáz nyomása
befolyásolja. A tüdő léghólyagocskáit körülvevő hajszálerekben ez a nyomás az
oxihemoglobin képződésének kedvez (az alveoláris levegőben az oxigén nyomása 13kPa, a
széndioxidé 5kPa, míg az arteria pulmonarisban az oxigéné 5kPa, a széndioxidé 6kPa). Mivel
a szövetekhez közel eső hajszálerekben az oxigéngáz nyomása ennél lényegesen alacsonyabb
(az oxigén nyomása a vena pulmonarisban 13 kPa, míg a szövetekben 2-5kPa), így az oxigén
leadása felé tolódik el a reakció. Az oxigén leadásának folyamatát az is elősegíti, hogy a
szövetek területén felgyülemlő széndioxid-gáz nyomása fokozódik (vena pulmonarisban
5kPa, szövetekben 6kPa).

A sejtek biológiai oxidációjuk során elhasználják a felvett oxigént és széndioxidot képeznek.

A vvs-ek hemoglobin-tartalmának a szén-dioxid szállításában is szerepe van. A sejtekből a
széndioxid a vvs-be diffundál és ott több reakcióban is részt vesz. Első lépésben a
széndioxidből és a vízből a vvs-ekben lévő enzim hatására szénsav keletkezik. Ez hidrogén-
és hidrogén-karbonát-ionokra disszociál. A hidrogénionokat az oxigénleadás közben a
hemoglobin folyamatosan felveszi. A reakciósorozat eredményeképpen a vvs-ekben megnő a
HCO3- koncentrációja. A kialakuló koncentrációkülönbség miatt a HCO3- ionok egy része a
sejtmembránon keresztül kilép a vérplazmába. A membrán két oldalán a negatív töltések
egyensúlyát a vérplazma felől beáramló klorid ionok állítják helyre. A tüdő hajszálereibe érve
a vvs-ekből megindul a széndioxid diffúziója az alacsonyabb szén-dioxid gáznyomású
léghólyagocskák felé. A szén-dioxid szénsavból szabadul fel enzim hatására. A szénsav
disszociált hidrogén- és hidrogén-karbonát-ionokból pótlódik. Ezáltal csökken a hidrogén-
karbonát-ionok koncentrációja a vvs-ekben, ami kiváltja a vérplazma és a sejt közötti
hidrogén-karbonát- és klorid-ionok visszacserélődését.
Forrás: http://www.doksi.hu

Belégzési levegő összetétele: 78% nitrogén, 21% oxigén, 0,03% széndioxid. Kilégzési levegő
összetétele: 79% nitrogén, 16% oxigén, 4,04% széndioxid.

Vissza az elejére

Az emberi vér összetétele és funkciója

A gerinces állatokhoz hasonlóan az emberi vér is a folyékony vérplazmából (sejtközötti

állomány) és a benne levő sejtes elemekből tevődik össze. Egy felnőtt ember vére kb. 5 liter
(felénél kicsit több a vérplazma). Ez mintegy 90-92% vizet és 8-10% oldatban levő ionokat és
szerves molekulákat tartalmaz. A vér feladatai: kapcsolatot teremt a különböző szervek
között, biztosítja a belső környezet állandóságát, szállítja a tápanyagokat, légzési gázokat,
bomlástermékeket és hormonokat, részt vesz a szervezet hőszabályozásában illetve biztosítja
a kórokozók elleni védelmet (idegen anyagok ellen).

A vérplazma az ionok körül leggyakrabban a Na+, K+, Ca2+ kationok illetve a Cl- és a
HCO3- anionok fordulnak elő. A kisebb szerves molekulák közül a szénhidrátok és lipidek
anyagcseréjéből származó glükóz, valamint a fehérjék és nukleinsavak anyagcseréjéből
származó aminosavak, karbamid és húgysavak találhatók jelentősebb mennyiségben. A
plazmafehérjék egyik típusa az albuminok (egyszerű fehérjék), amelyeknek a vér ozmózisos
jelenségeiben illetve a zsírsavak és epesavak szállításában van szerepe. A másik típus a
globulinok (összetett fehérjék - szénhidrát kapcs.): szállító folyamatokban van szerepük és
védelmi funkciójuk is van. A harmadik típus a fibrinogének: véralvadásban fontos fehérje,
mert fibrinné kicsapódva oldhatatlan térháló képzésére képes.

A sejtes elemek közül az vörös vérsejtek (eritrociták) fordulnak elő a legnagyobb

mennyiségben - felnőttnél 1mm3-ben átlag 5 millió található. A sejtjeik korong alakúak, a
vörös csontvelőben keletkeznek. Fejlődésük 4-5 napig tart, melynek során lebomlik a
sejtmagjuk. A sejtmag lebomlásával párhuzamosan hemoglobin-molekulák épülnek be a
sejtplazmájukba. A hemoglobin összetett fehérje, amely négy alegységből épül fel. Egy
alegységben a hem rész vastartalmú porfirinváz, amelyhez a globin polipeptidlánca
kapcsolódik. A hemoglobin kiemelkedő élettani jelentősége a légzési gázok szállításban van.
A vvs-ek 3-4 hónapig élnek, azután a lépben esnek szét. A bennük levő globint
újrahasznosítja a szervezet, a hem rész pedig a bilirubin nevű epefesték kialakításában vesz
részt. Vérszegénység okai lehetnek: összetevőhiány (aminosav, vas), B12 hiány, csontvelő
károsodása, vérveszteség, hemolízis.

A fehérvérsejtek sem működésüket, sem alakjukat tekintve nem egységesek. Közös

jellemzőjük, hogy van sejtmagjuk, de hemoglobint nem tartalmaznak - színtelenek. Számuk
összesen felnőttkorban 5-8000 1mm3-ben. Három csoportjuk van. A granulociták (karéjos
sejtmag) élettartama csak néhány nap, a vörös csontvelőben keletkeznek. A szervezet önálló
mozgásra képes védekező elemei, amelyek a fertőzés vagy sérülés helyéhez közel eső
hajszálerekből amőboid mozgásukkal kilépve, körülveszik a behatoló baktériumokat vagy
kisebb méretű idegen anyagokat. Ezeket endocitózissal bekebelezik, majd enzimjeik
segítségével lebontják. Közben a granulociták nagy része is elpusztul - genny. A monociták
(nagyobbak), amelyek szintén a vörös csontvelőben keletkeznek, átmenetileg a vérbe jutnak,
majd rövidesen amőboid mozgással a különböző szövetekbe távoznak, ahol endocitózissal
kiszűrik az idegen anyagokat, kórokozókat, bekebelezik a különböző sejttörmelékeket és
Forrás: http://www.doksi.hu

enzimjeik segítségével lebontják őket. A limfociták (nyiroksejtek) a nyirokszervekben

kialakuló fehérvérsejtek, egy-egy idegen anyag felismerésére és hatástalanítására
specializálódtak - alapvető szerep az immunrendszerben, bekebelezésre nem alkalmasak.

A vérlemezkék (trombociták) a vörös csontvelőben képződő, sejthártyával borított

sejtplazmatöredékek. Számuk 150-300000 1mm3-ben. Sérüléskor az érfal összehúzódik, a
trombociták összetapadnak, vérrögöt képezve. Ha ez nem elég akkor véralvadás szükséges. A
vérlemezke és a sérült érfal együtt alkotja az aktiváló komplexet, mely a K-vitamin
segítségével keletkezett protrombin átalakulását segíti trombinná (Ca2+ is kell). A trombin
újabb Ca2+-nal együtt elősegíti a fibrinogén-fibrin átalakulást. Az alvadási idő kb. 10 perc.
Vérlepény (alvadék), vérsavó (vérszérum - sárgás folyadék) - fibrinmentes vérplazma.
Véralvadásgátlás: Ca2+ megkötése (oxaláttal), a májból a heparin gátolja a protrombin-
trombin átalakulást, a hirudin hatástalanítja a trombint.

Vissza az elejére

Az emberi vércsoportok, öröklődésének törvényszerűségei

A vörösvérsejtek felszínén jellegzetes, egyediséget jelölő szénhidrátláncok vannak. Az egyik

típust A és B betűvel jelöljük (az ABO vércsoportrendszer szerint), a másik típusú anyagot
Rh-val. Ez szerint az emberek egy részének (A vércsoportúak) vörösvérsejtjeinek felszínén
antigén-A típusú antigén találhat, a plazmában anti-B antitestek vannak. Ennek megfelelően a
B vércsoportúak vörösvérsejtjeinek felszínén antigén-B típusú antigén található, a plazmában
anti-A antitestek vannak. A 0-ás vércsoportúak vvs-ének felszínén nincs antigén, de a
plazmában anti A és B antitestek vannak - általános adó. Az AB vércsoportúak vvs-ének
felszínén antigén A és B antigének vannak, de a plazmában nincsenek antitestek - általános
kapó.

A vércsoportok öröklődését három allél közül egy pár határozza meg. Az IA és IB allél
domináns az i alléllal szemben. Az IA és IB allél együttes előfordulásakor a kodominancia
jelensége lép fel. Ennek értelmében a két allél egyike sem tudja fenotípusosan érvényesíteni
tulajdonságait a másik allélal szemben, így a két tulajdonság közösen jelenik meg - ekkor lesz
AB vércsoport. A recesszív, homozigóta ii genotípusú egyedek lesznek O-ás vércsoportúak.

A vércsoportrendszernek a véradás szempontjából van jelentőségük. Ha különböző

vércsoportú vér keveredik, akkor kicsapják egymást, azaz a vvs-ek rögökké állnak össze -
eltömhetik az ereket - halálhoz vezethet. Ma már csak azonos vércsoportú vért adnak be.

A vérszegénység betegsége nemhez kötött betegség, csak férfiak szenvedhetnek benne (X-hez
kötött). Öröklődése.

Az Rh vércsoportrendszer az AB0 vércsoporttól független. Az emberek egy részének van

ilyen felszíni anyaga, ők az Rh+ (domináns D allél jelen van), másik részének viszont nincs,
ők Rh- (recesszív, homozigóta dd) vércsoportúak. Ezt a tulajdonságot is egy génpár határozza
meg. Ha a Rh- vércsoportú anyának már született egy Rh+ vércsoportú gyereke, akkor
szervezetében kialakultak az ellenanyagok. Ha a következő magzat is Rh+, akkor az
ellenanyagok a méhlepényen keresztüljutva kicsaphatják a magzat vérét és ez spontán
abortuszhoz vezethet. Ma már mesterségesen előállított ellenanyaggal védekeznek ez ellen.
Forrás: http://www.doksi.hu

Vissza az elejére

Az idegszövet felépítése, az idegsejtek típusai

A többsejtű állati szervezetben a különböző szervek működésének összehangolását a

hormonális és az idegi szabályozás együtt látja el. Az idegrendszer nemcsak az összehangolt
működést biztosítja, hanem képes a környezetből érkező különböző hatások érzékelésére,
azok feldolgozására és a megfelelő válaszreakció megszervezésére. Azt a környezeti hatást,
amely válaszreakciót vált ki az illető szervezetből ingernek nevezzük (fény, hang, stb.). Az
ingerre a szervezet érintett sejtjei anyagcseréjük megváltozásával válaszolnak, ez az ingerület.
Az inger felfogására, az ingerület képződésére és gyors továbbítására speciálisan érzékeny
idegszövet (idegsejtek, támasztósejtek) alakult ki az állatokban.

Az idegrendszer legkisebb önállóan működő egysége az idegsejt (neuron). Az idegsejtet a

sejthártya határolja. Plazmájában sok endoplazmatikus membrán (Nissl-féle rögök - sajátos
szerkezetű durva felszínű ER., benyúlik a vastagabb dendritekbe, de az axonba nem, számuk
csökken az idővel) és riboszóma található - intenzív fehérjeszintézis. Itt részben a neuronok
felépítéséhez szükséges fehérjék, részben speciális anyagcsere-folyamatokhoz szükséges
enzimfehérjék képződnek (hírvivő anyagok képződését segítik elő). A sejtmag állandó
interfázisban van, mert az idegsejtekre a számállandóság jellemző, az elpusztult nem pótlódik.
Az idegsejt jellegzetes képletei a neurofilamentumok és a neurotubulusok. A
neurofilamentumok kb. 10nm átmérőjű fehérjefonalak, a dendritekben és az axonban is
megtalálhatók. A belső sejtváz (citoszkeleton) egyik komponensét, az ingerület vezetésében
nincs szerepük. A neurotubulusok kb. 24nm átmérőjű, csőszerű képletek, a dendriteken, a
sejttesten és az axonon megszakítás nélkül haladnak végig, a citoszkeleton funkción túl az
idegsejt transzport-folyamataiban vesznek részt. Nyúlványaik alapján: egynyúlványú
(unipoláris): érzékhámban, szemcsapjai és pálcikái; ál-egynyúlványú (pszeudounipoláris):
gerincvelő két oldalán levő érződúcok idegsejtjei; kétnyúlványú (bipoláris): szem
ideghártyájának közbülső neuronjain; soknyúlványú (multipoláris): egy hosszabb és több
rövidebb - leggyakoribb, agykéreg piramissejtjei.

A neuronok fő tömegét a sejttest képezi. Plazmájából hosszabb-rövidebb nyúlványok erednek.

A rövidebb nyúlványok a dendritek. Ezek rendszerint más sejtektől veszik át az ingerületet és
továbbítják a sejttest felé. A dendritek száma, nagysága az egyes idegsejtekre jellemző.

A hosszabb nyúlványból idegsejtenként általában csak egy van, ez az axon. Az ingerületet a

sejttest felől az axonvég (előtte általában végfácskára oszlik) felé vezeti. Az axon
többszörösen elágazhat. Egy neuronhoz akár több száz másik neuron axonja kapcsolódhat.

Amíg a neuron sejttestét és dendritjeit csak a sejtmembrán határolja, addig az ugyancsak

membránnal borított axon körül rendszerint az idegszövet támasztósejtjei alakítanak ki
további réteget, a velőshüvelyt. A velőshüvellyel körülvett axont idegrostnak nevezzük.
Ennek során a vékony axon a támasztósejt sejthártyáját maga előtt tolva valósággal
beágyazódik a sejtbe. A támasztósejt sejthártyájának betüremkedése állandóan hosszabbodva
felcsavarodik az axonra. Ezt a betüremkedést lényegében az egymás mellé került sejthártya
párhuzamosan futó membránrétegei alkotják. A vékonyabb idegrostokat néhány, a
vastagabbakat akár 70-80 réteg is körülvehet. Egy-egy támasztósejt az axonnak csak egy
rövidke szakaszát képes befedni. Az axon teljes hosszát támasztósejtek sora veszi körül. Az
Forrás: http://www.doksi.hu

egyes támasztósejtek találkozásánál egy kis darabon, a befűződés helyén, az axonnak

velőshüvely nélküli csupasz szakasza található. Itt érintkezik az axon az idegszövet
állományával.

A neuroglia (glia) az idegszövetnek az a része, mely az idegi folyamatokban nem vesz részt,
de zavartalan működésüket biztosítja. Feladata: az idegsejtek táplálása, védelme, szövetpótlás,
axon körül hüvely. Típusai: ependimasejtek (hámszerűek, az agykamra, gerincvelő központi
csatornáját bélelik), makrogliasejtek (idegszövet támasztó váza), mikrogliasejtek
(mezodermális eredetű, a vérerek körül, amőboid mozgás, fagocitáló képesség, a RES
képviselője az idegszövetben), oligodendroglia-sejtek (központi idegrendszerben
velőshüvely), Schwann-sejtek (perifériás idegrendszerben hüvely).

Az ingerület vezetésében több sejt is részt vesz, az egyik neuronról a másikra tevődik át, amíg
a szervezet megfelelő választ ad az ingerre. A sejtek között azokat a kapcsolódási helyeket,
amelyeken keresztül az ingerület egyik sejtről a másikra terjed, szinapszisnak nevezzük. Két
idegsejt között általában az egyik neuron axonja hoz létre szinapszist a másik neuron
dendritjével vagy sejttestével. Elektromos szinapszisnál az ingerület átugrik a másik sejtre
(kétirányú, főleg alacsonyabb rendűeknél). Kémiai szinapszisnál - transzmitterek (kémiai
hírvivő anyagok), szinaptikus vezikulumok, pre-, posztszinaptikus membrán, szinaptikus rés,
receptorok (szinaptikus késés 0,3-1msec).

Az idegsejtek típusait működésük alapján három főbb csoportba sorolhatjuk. Az érző

neuronok az ingerület felvételét és továbbítását végzik. Elágazó axonjuk egyik vége felveszi
és szállítja az információt a sejttest felé. Másik vége a sejttest felől haladva más sejtek felé
továbbítja az ingerületet. A külső vagy belső környezet változására bekövetkező
válaszreakciót reflexnek nevezzük. Ennek létrejöttéhez egy érző végkészülék, a receptor
szükséges, melyben az ingerület keletkezik (pld. szem fényérzősejtjei). A receptoroktól az
érző neuronok szállítják az ingerületet a központba, amely közvetlen vagy interneuronon
(ingerület továbbítására) keresztül történő átkapcsolódást jelent. A központból a végrehajtásra
vonatkozó információt a mozgató neuron szállítja a mozgató végkészülékhez (effektorhoz) -
izom, mirigy.

Az idegrendszer evolúciója során egyre összetettebbé vált a környezetből érkező információk

feldolgozása és a válaszreakciók formája. A fejlettebb állatokban már érzékelő, központi
szabályozó illetve végrehajtó rendszerek vannak.

Vissza az elejére

A nyugalmi és akciós potenciál fogalma, jelentősége

Az idegrendszer elemi működését az ingerület keletkezése és vezetése, valamint más sejtekre

való továbbadása jelenti. Ezek a folyamatok a sejtmembrán működésével kapcsolatosak.
Mivel a membrán áteresztőképessége iononként változó, rendszeresen előfordul, hogy a két
oldalon ellenkező töltésű részecskék halmozódnak fel. Ha mikroelektróda (üvegkapilláris
elektrolittal) egyik végét a sejtbe, másik végét a sejthártya külső felszínéhez érintették, akkor
a rákapcsolt műszer potenciálváltozást mutatott. A sejt belseje és külseje között mérhető
feszültséget nyugalmi potenciálnak nevezzük. Ennek legfőbb oka a membránban működő Na-
K-pumpának nevezett szállító mechanizmus (aktív tr.), mely működéséhez ATP-t igényel. Így
Forrás: http://www.doksi.hu

a sejt belsejében a K+, míg kívül a Na+ koncentrációja lesz magasabb. A kloridionok befelé
tartó passzív transzportjával a kifelé tartó K+ diffúziója tart fenn elektrokémiai egyensúlyt.
Mivel a sejtplazma fehérje anionjai a sejtmembránon nem tudnak kijutni, így végül a sejt
belseje a sejten kívüli térhez képest negatív töltésű lesz. A nyugalmi potenciál alatt tehát a
sejtmembrán polarizált állapotba kerül. A potenciálkülönbség értéke átlag -90mV. A
nyugalmi potenciál minden élő sejt általános tulajdonsága.

Az ideg- és izomsejtek azonban nemcsak fenntartják az állandó potenciálkülönbséget, hanem

inger hatására meg is tudják változtatni. Ekkor a membrán áteresztőképessége megváltozik -
Na+ gyors és intenzív beáramlása - depolarizáció, majd ellentétes irányú polarizáltság, azaz
az intracelluláris tér pozitív lesz. Ekkor mérhető az akciós potenciál, melynek nagysága +20-
30mV. Ezt hamarosan a K+ kiáramlása követi - újabb depolarizáció, majd repolarizáció -
helyreáll az eredeti egyensúly, de az extracelluláris tér pozitív töltéstöbbletét a K+ túlsúlya
okozza. Az eredeti ioneloszlás helyreállítását a Na-K-pumpa végzi. A membrán mindaddig
ingerelhetetlen, amíg az eredeti állapot (nyugalmi potenciál) vissza nem állt.

Vissza az elejére

Az ingerület vezetése és átadása

Az ingerület keletkezése mellett az idegsejtek elemi működéséhez tartozik az ingerület

vezetése is. Ez úgy megy végbe, hogy a depolarizáció az ingerület keletkezési helyével
szomszédos membránterületekre is átterjed - elektromos impulzus hullámszerű
továbbterjedése az axonvég felé. Az ingerület terjedése csupasz membránon, csupasz axonon
és dendriteken folyamatosan előrehaladó - pontról pontra történő vezetés, csak egy irányba
történhet, visszafele nem terjedhet. Ezzel szemben a velőshüvellyel rendelkező axonon
ugrásszerűen halad az ingerület, mert az axon membránja csak a befűződések helyén
érintkezik közvetlenül a sejtközötti térrel, vagyis a depolarizáció csak ezeken a helyeken
játszódhat le. Ha a több irányból érkező ingerületek együttes értéke eléri az axoneredés
ingerküszöbét, akkor az axonon is végighalad az ingerület. Ez a folyamatos előrehaladáshoz
képest nagyobb sebességet jelent. A depolarizált membrán az elektromos impulzus tovább
terjedése után újra repolarizálódik és nyugalmi állapotba kerül.

A potenciálváltozás egyik sejtről a másikra való terjedése nem lehetséges, a köztük levő
viszonylag nagy távolság miatt. Két sejt között a szinapszis szolgál az ingerület átadására.
Szinaptikus vezikulumok, bennük a kémiai hírvivő anyagok (transzmitterek), melyek az
elektromos impulzus hatására ürülnek. Pre-, posztszinaptikus membrán, receptorok,
szinaptikus rés, szinaptikus késés: 0,3-1msec. A szinaptikus kapcsolatoknak két típusa van.
Az egyik a serkentő szinapszis, melyben az átvivő anyag az acetilkolin vagy a noradrenalin. A
tapadás helye: dendriten vagy sejttesten. A másik típus a gátló szinapszis, melynek
transzmittere a gamma-amino-vajsav vagy a glicin. A tapadás az axoneredése vagy a
sejttesten. Ennek molekulái szintén a szinapszist követő sejt membránjához kapcsolódnak, de
hatásukra a membrán nagy mennyiségű kloridiont ereszt át, megnövelve ezzel a sejten belüli
negatív töltések arányát - nem alakul ki akciós potenciál. A szinapszisok nem végérvényesen
kialakult képletek, hanem az idegrendszer működésének megfelelően átalakulhatnak, újak
képződhetnek vagy a már meglevők visszafejlődhetnek.

Vissza az elejére
Forrás: http://www.doksi.hu

Az idegrendszer fejlődése a gerinctelen és gerinces szervezeteknél

Az állatok idegrendszerének legősibb típusú felépítése a csalánozók testében figyelhető meg.

A neuronok behálózzák a testet, diffúz idegrendszert hoznak létre - delokalizált ingerválasz. A
hálózatos felépítés elemei kisebb-nagyobb mértékben megmaradtak az evolúció során, de
egyre inkább a központosulás lett a jellemző. A diffúz idegrendszert felváltotta a
dúcidegrendszer. Ennek jellemzője, hogy az állat testében a neuronok kisebb központokba,
dúcokba tömörültek. A dúcok kialakulásával a neuronok nyúlványai meghosszabbodnak, az
egy irányba futó idegrostok kötegeket alkotnak. A kötegekből kilépő idegrostok az állat egész
testét behálózzák. Ezzel kialakult a dúcokból álló központi idegrendszer és az idegrostok és
kötegek hálózatából álló környéki idegrendszer. A kétoldali szimmetria megjelenése után a
feji végen az érzékelősejtek (majd szervek) fokozott központosulása - feji dúcok, majd az agy.

A laposférgek idegrendszere még hasonlít a diffúz idegrendszerre - kiterjedt idegrosthálózat,

de már van két hosszanti idegköteg. A feji területen két agydúc található, főleg érzékelősejtek,
melyek egy része fényérzékelő szemfoltok formájában tömörül.

A gyűrűsférgek idegrendszerében jól elkülöníthetők egymástól az agydúcok és a

szelvényenként ismétlődő hasi dúcok láncolata. A dúcokat idegrostok kötegei kapcsolják
egymással össze, kialakítva ezzel az egységes központi idegrendszert. Minden hasi dúcból
mozgató- és érző neuronok idegrostjai nyúlnak ki oldalra és ezek a nyúlványok a dúcokban
kapcsolódnak össze, ahol interneuronok is találhatók. A gyűrűsférgek idegrendszerében már a
támasztósejtek is megtalálhatók, amelyek vékony burkot képeznek az axonok köré és kitöltik
az idegrostok szövedékeinek hézagait.

A puhatestűeknél fej-, láb- és zsigerdúc figyelhető meg. A fejlábúaknál fejlett agy alakult már
ki.

Az ízeltlábúak idegrendszere sok rokon vonást mutat a gyűrűsférgek idegrendszerének

felépítésével - dúcok, idegrostok kötegeinek hasonló elrendeződése. Itt azonban az agyi dúcok
összeolvadtak, kialakult az agy, ami szoros kapcsolatban van a fej területére összpontosuló
érzékszervekkel: külső rész - szemek, középső - csápok (szaglás), szájszervek (íz). Az agyban
találhatók a hormonális rendszerrel kapcsolatot tartó neuroszekréciós sejtek is. A neuronokból
és támasztósejtekből felépülő agy folytatása az egész testen végigvonuló dúclánc. A dúcokat
hosszanti és keresztirányban futó idegrostok kötegei kapcsolják egységes rendszerré - egész
szervezetet behálózza, mint környéki idegrendszer. A gerinctelen állatok közül az
ízeltlábúaknak vannak a legfejlettebb érzékszervei. Kitinszőrök - tapintás, a száj környékén az
ízlelőszervek. A csápon a szaglás szervei helyezkednek el - feromonok néhány molekulája
elég (cserebogár több száz m, gyapjaslepke hímje több km). A hangot adó rovaroknak
hallószervük is van (lábak vagy potrohszelvény oldalán vékony hártya). Jellemző szervük az
összetett szem - több száz egyszerű szem. Kitinlencse, kristálykúpot közrefogják a
pigmentsejtek (mindegyik önálló), fényérzékelő sejtek, érzőrost. Ez már kép-, iránylátó szem.
Az emberi szemnél nagyobb látótérrel és felbontóképességgel (ember 50kép/sec - mozgókép,
rovar 200 kép/sec - külön érzékeli), de kisebb látásélességgel rendelkezik.

A gerincesekben érte el legmagasabb fokát az idegrendszer központosulásának evolúciós

folyamata. Megnőtt az idegsejtek száma és ezek többsége az agyban koncentrálódott. Az
egyes idegsejtek közötti kapcsolatok száma és bonyolultsága nagyot nőtt. Ezek által megnőtt
Forrás: http://www.doksi.hu

az idegrendszer információfelvevő, -tároló, -feldolgozó képessége. Többféle válaszreakció,

bonyolultabb viselkedés, mint a többi törzsben. A gerincesek központi idegrendszere az
egyedfejlődés során a fejlődő embrió úgynevezett velőcsövéből keletkezik. Ezért is nevezzük
csőidegrendszernek. A velőcső törzsi részéből a gerincvelő, feji végéből pedig az agyvelő
alakul ki. A gerincesek agya három részre tagolható: elő- (nagy-, köztiagy), közép-, utóagy
(kis-, nyúltagy, híd). Az egyes gerinces osztályok között az agy fejlődésében a legnagyobb
különbség a nagyagy eltérő terjedelmében és differenciált működésében tapasztalható (pld.
emberi agy). A gerincesek környéki idegrendszerét az agyidegek (12), a gerincvelői idegek
(31) és a különböző dúcok képezik. A gerincesek idegrendszerének alapegységei a
legkülönbözőbb működésre specializálódott neuronok, hosszabb-rövidebb nyúlványaikkal és
a hozzájuk kapcsolódó támasztósejtekkel.

Vissza az elejére

Az emberi gerincvelő felépítése és működése

A gerinces idegrendszer felépítésének megfelelően az ember központi idegrendszere a

gerincvelő és az agyvelőből áll. A gerincvelő a csigolyák alkotta gerinccsatornában
helyezkedik el. Kb. ujjnyi vastag, szelvényezett (szelvényenként egy-egy kilépő gerincvelői
idegpár) és kétoldali szimmetriát mutat. Szakaszai: nyaki, háti (mellkasi), ágyéki,
keresztcsonti. Az ágyéki területen elvékonyodik és fonatos részbe megy át. Kívülről hármas
védőhártya burkolja - ezek a gerincvelői burkok (agyhártyáknak megfelelő). Szerepük a
védelem. A legkülső kemény, a két belső lágy hártya. A két belső között folyadék van: likvór
- víztiszta folyadék (mechanikai védelem, hőszabályozás). Ez a folyadék ezen kívül táplálja
az idegsejteket és elszállítja az anyagcseretermékeiket. A gerincvelő a nyakszirtcsont nagy
nyílásán (öreglyuk) keresztül kapcsolódik az agykoponya üregéhez.

A gerincvelő bármely két szakaszának keresztmetszetén két jól megkülönböztethető állomány

látható. Az átmetszetben a gerincvelő közepén pillangó alakra emlékeztető szürkeállomány
helyezkedik el. Ennek mellső vaskosabb része az elülső szarv - főleg mozgató neuronok,
amelyek idegrostjai innen lépnek ki a gerincvelői idegek elülső gyökerén keresztül és
haladnak az effektor felé. A keresztmetszetben a hátsó, karcsúbb rész a hátulsó szarv - sejtjei
interneuronok. Többségükhöz szinapszison keresztül a test felől belépő érző idegrostok
kapcsolódnak. Ez utóbbiak a testben lévő érző neuronok ingerületeit szállítják a gerincvelői
idegek hátulsó gyökerén keresztül a szürkeállomány hátulsó szarvába.

A szürkeállományt teljesen körülveszi a gerincvelő fehérállománya, amelyet a ki- és belépő

gerincvelői idegek három részre osztanak - elülső, oldalsó, hátulsó köteg. Ezek idegrostokból
álló, az agy felé tartó felszálló idegpályákat (hátulsó, részben oldalsó köteg) és az agy felől
érkező leszálló idegpályákat (elülső, részben oldalsó köteg) tartalmaznak. Mind a szürke-,
mind a fehérállomány felépítésében az idegsejteken kívül nagyszámú támasztósejt is részt
vesz.

Működése: a magasabb rendű lényeknél egyre inkább a magasabb központok veszik át az

irányítást. A gerincvelő reflexeket két nagy csoportra oszthatjuk: az egyik csoport a vegetatív
- szimpatikus (mellkasi, ágyéki szakaszról kilépő rostokban), paraszimpatikus (keresztcsonti,
agyidegek területéről kilépők), például vizelési, székletürítési reflex, erekció, ejakuláció; a
másik a szomatikus: izomeredetű, bőreredetű.
Forrás: http://www.doksi.hu

Izomeredetű reflexek: izom receptoraiból indul ki (izomrostok körül az izomorsó) -

megnyúlásra vagy elernyedésre jönnek ingerállapotba. Pld. térd- (patella) reflex:
Érzőpályákon keresztül a feszítőizmok megnyúlásának információja jut el a hátsó szarvon
keresztül a szürke állomány asszociációs sejtjeibe. Ugyanabból a gerincvelői szegmentből
serkentő utasítás megy a feszítő izomhoz, eggyel lejjebb levő gerincvelő szegmentből gátló
utasítás megy a combhajlítóhoz, ami elernyed. A felszálló érzőpályákon a talamuszon
keresztül az érzőkéregbe (fali lebeny elülső része) jut az ingerület. Szerepe a normális
testhelyzet fenntartása.

Bőreredetű reflexek. Pld. keresztezett, hajlító, feszítő reflex. A bőr fájdalom- és

nyomásérzékelő receptoraiból indulnak ki. Szerepük: védekezés, testhelyzet fenntartása, járás.
Szögbe lépünk, ekkor a hátsó gyökéren keresztül lép be a fájdalomérzékelés. Az érintett
végtag hajlítóizmainak feszítése és feszítőizmainak gátlása, az ellenkező oldali végtag feszítő
izmainak serkentése és hajlító izmainak gátlása következik be. A karok is részt vesznek: az
azonos oldali előrenyúlik, a másik behajlik. A felszálló pályák segítségével tudatosul. Hasbőr
reflex - hasfal bőrének ingerlésére az azonos oldali hasizmok összehúzódnak. Cremester
reflex - comb belső bőrének ingerlésére az azonos oldali here felhúzódik.

Vissza az elejére