1.

Az emberi szervezet anyagai

Az élő szervezeteket szerves és szervetlen anyagok alkotják. A szerves anyagok közé

soroljuk a szénhidrátokat, a fehérjéket, a lipideket. A szervetlen anyagok ionos,
molekuláris állapotban vagy szerves vegyületekhez kötötten találhatók meg mind az
emberben, mind az állatokban, mind a növényekben.

1.1. Szerves anyagok

Az emberi szervezetet alkotó szerves anyagok: „építőkövek”, energiát biztosítanak,
tartalékot képeznek, fontos működésekért felelősek. Egyszerű molekulákat, azonos
molekulákból álló molekula láncokat, összetett – több típusú szerves anyagból vagy szerves
és szervetlen anyagból álló – molekulákat ismerünk.
.

1.1.1. Aminosavak, fehérjék

20 aminosav vesz részt az emberi szervezet felépítésében. Közülük 9 aminosavat –

esszenciális aminosavak-at – szervezetünk nem tudja előállítani, ezeket állati eredetű fehérjét
tartalmazó táplálékkal kell biztosítani. A nem esszenciális aminosavakat megfelelő szerves
vegyület ellátás esetén a szervezet bármely mennyiségben szintetizálni tud.
Aminosavakat jellemzi az amfoter jelleg: mind lúgos, mind savas kötésre alkalmas
molekulagyök — amino és karboxil — található rajtuk. Központi C-atomhoz kapcsolódik a
két gyök, továbbá egy – „R”-rel jelölt – oldallánc és egy H-atom. További tulajdonságaikat
az oldallánc —„R”—határozza meg.
H
|
H2N—C—COOH
|
R

Amino (-NH3) és karboxil (HC02) gyök biztosítja a rendkívül változatos egymáshoz

kapcsolódást - peptid kötéssel - peptidekké, miközben H20 szabadul fel.
Peptidek a bennük található aminosav lánc hosszúsága szerint kapnak nevet: két
aminosav→dipeptid, három aminosav→tripeptid. A 10 aminosavnál nem hosszabb láncok az
oligopeptidek, tíznél több aminosav alkotta lánc→polipeptid. A 60 aminosav molekulánál
hosszabb egyszerű – csak aminosavakból álló – polipeptid a fehérje=protein. A proteid
összetett fehérje, melyben az egyszerű fehérjéhez, a proteinhez egy vagy több szerves – nem
fehérje természetű – vagy szervetlen molekula kapcsolódik. Ezek a molekulák az ún.
prosztetikus csoportok, amik a proteid sajátos működést biztosítják. A proteinek és proteidek
az emberi testtömeg mintegy 20%-át teszik ki.
Peptideket, fehérjéket kizárólag balra forgató (L), ún. α-aminosavak alkotnak.
a) Amino (—NH2) és karboxil (—HC02) gyök biztosítja peptid kötésekkel az
aminosavak rendkívül változatos egymáshoz kapcsolódását peptidekké, és megadja nekik a
poliion jelleget. Peptid kötés kialakulása közben H20 szabadul fel.
A peptidek, a fehérjék az aminosavak amfoter jellegéből eredően szintén amfoterek.
 Peptid kötés:
H H
| |
H2N—C—COO—NH—C—COOH +H2O
| |
R R

Peptidekben további kötéseket találunk:

b) Hidrogén kötések, hidrogén hidak, más néven kovalens kötések a nem kötő
elektronpárral rendelkező karboxil csoport és —NH vagy —OH csoport között jön létre, ha a
köztük lévő távolság 2,8Å.:

C—C═O*……. * H—O—CH2
|
H

║ ║ ║
C—O—H *……*
H—N—C
| |

c) Elektromos vonzáson alapuló Van der Waals kötések, amik molekulán belüli töltés
asszimetria alapján alakulnak ki.

d) Aszkorbát függő diszulfid hidak ilyenek kapcsolják össze pl. az inzulin két peptid
láncát:
—H2C— S—S— CH2 —

e) Ionos kötések töltésfelesleggel rendelkező amino és karboxil gyökök között.

—H2C—COO- ……. NH3+—CH2

A fehérje fajlagosságát az aminosav szekvencia és a térbeli szerkezet adja meg. A

polipeptidek az oldalkötések következtében nem egyenes láncot alkotnak.

FEHÉRJE=ANTIGÉN: A fajlagosság, az egyedi sajátosság adja meg

a fehérjék antigén sajátosságát.

Fehérjék stabilitását befolyásolja pH függő elektrosztatikus kölcsönhatás,

ligand kötés, ilyenek a szubsztrát+enzimkötések,
diszulfid hidak – extracellulárisan több van, mint
intracellulárisan,
Van der Waals hidak.

Fehérjék beosztása molekula tömeg alapján: 10-60000 kD albumin

>100000 kD globulin
Fehérjék funkció szerinti csoportosítása:

Genom az ember (ill. minden élőlény) genetikai sajátossága. Az emberi genom 3,5
millió betű terjedelmű (kb. 1000 nyomtatott oldal).
 Sejt építő és működést biztosító anyagai: szerkezeti fehérjék (citoszkeleton),
kontraktilis fehérjék (aktin, miozin), szabályozó fehérjék, tároló fehérjék, enzimek (vegyi
folyamatok katalizátorai, lásd alább!), tartalék fehérjék
Sejtközti tér alkotói (kollagén, elasztin)
Védő fehérjék (immunglobulinok, komplementek)
Transzportáló fehérjék (pl. albumin, hemoglobin, mioglobin, transzferrin)
Hormonok egyik csoportja (a peptid hormonok)
Puffer működést végeznek amfoter jellegükből fakadóan.
Energiaforrást is képeznek (neoglikogenezis folyamán az intermedier szénhidrát
anyagcserében az alanin, arginin, aszparaginsav glukózzá alakul át),
Bizonyos toxinok (pl. kígyóméreg, diftéria toxin).
Enzimek, fermentumok biokémiai folyamatokat katalizálnak, szubsztrát specifikus
operativ molekulák, melyek vegyi kötődéseket oldanak, létrehoznak, megváltoztatnak, hatás
helyére kötődnek. A folyamat közben nem változnak meg.

Enzim hatások

a) Egyidejűleg két molekulára hatva egy harmadik keletkezik – dekarboxilázok.

b) Molekulán belül okoznak változást a molekula tömegének változása nélkül –
izomerázok (pl. emlőmirigyekben glukózból galaktóz).
c) Két vegyületre hatva két új vegyület képződik.

1.)Hidrolázok: vizet használnak bontásra és egyesítésre.

Diasztázok: szacharóz víz jelenlétében glukózzá és fruktózzá alakul.
Lipáz: víz felhasználásával zsírsavakra és glicerinre bontja a zsírt.
Proteáz: fehérjét bont aminosavakká számos vízmolekula
felhasználásával.
2.)Transzferázok: egy gyököt átvisznek egy másik molekulába
– transzamináz, transzacetiláz
d) Oxido-reduktázok, oxidativ fermentumok: a szubsztrát O-jét vagy H-jét aktiválják
– oxidáz, reduktáz, kataláz, peroxidáz, citokróm rendszer, légzőferment, klorofil
(=”növényi hemoglobin”, Mg++-ot tartalmaz, „lélegzik a növény”,
fotoszintéziskor: 6CO2+6H2O+2842KJ/mol=glukóz+6O2).
e) Hexokináz az ATP-ból (adenozin-trifoszfátból, melyben nagy energiájú kötés van)
foszforsavat hasít ki és a glukózból glukóz-6-foszfátot épít.

Fehérjék szerkezete

4 szerkezeti sajátosságot ismerünk: elsődleges, másodlagos, harmadlagos, negyedleges.

Elsődleges szerkezetet az aminosavak sorrendje adja.

Másodlagos szerkezetet a fehérjékben röntgen diffrakcióval kimutatott, periódikusan

rendezett aminosav csoportok alkotják. Ilyen szerkezetek: α-helix, β-redő, β-turn
(görbület). (α-helix-ben a H-kötések a peptidláncon belül helyezkednek el, β-redő-ben a
különálló láncok között.)
 Harmadlagos szerkezet a háromdimenziós, globuláris felépítés. A polipeptidben
egymáshoz közel került egységek hozzák létre. A harmadlagos szerkezetben a térbeli
állapotot fenntartják:
hidrogén kötések,
elektrosztatikus (ionos) kötések,
apoláros kölcsönhatások,
diszulfid hidak,
diszperziós kötések (a molekula térbeli szerkezetéből kiszorul a víz).

Negyedleges szerkezetet ad több globulin összekapcsolódása. Lehet dimér, trimér, stb.,

illetve szerkezetük azonossága, különbözősége alapján homomér, heteromér.

Fehérjék oldhatósága

Különböző oldószerekben (vízben, stb-ben) egyes fehérjék oldódnak, mások nem.

Fehérjék minőségi csoportosítása

Elsőrendű fehérjék állati eredetűek, amelyek elegendő mennyiségben és megfelelő

összetételben tartalmazzák az esszenciális aminosavakat – komplett fehérjék.
Másodrendű fehérjék a növényi eredetűek, melyek nem megfelelő összetételben
tartalmazzák az esszenciális aminosavakat – inkomplett fehérjék.

Csoportosítás fehérjék összetétele alapján

Egyszerű fehérjék kizárólag aminosavakból állnak (amiláz, hiszton, keratin, kollagén, stb.)

Összetett fehérjék a proteidek, melyekben az aminosav lánchoz kapcsolódott szerves és

szervetlen molekulák sajátos működést biztosítanak a fehérjének.

Glukoproteidek
Fehérje+cukorszerű molekula = gamma globulin – a szervezet védekezésében fontos
feladat hárul rá,
= FSH (follikulust stimuláló hormon).
Fehérje+poliszacharidok = mukoproteid – pl. a véralvadást gátló heparin,
a nyálban található mucin (glukóz >4%).
szem üvegtestjének anyaga,
porc és csont alapanyag.
Fehérje+szénhidrát molekulák = a vércsoport fehérjék (glukóz <4%).
Fehérje+foszforsav = foszfoproteid – pl. a tej kazeinja,
gyomor pepszin enzimje,
foszforiláz enzim.
Nukleoproteidek (Lásd: Az ember fejlődése tankönyvben!)
DNS (dezoxiribonukleinsav) kettős helix
dezoxiribóz+foszforsav+purin és pirimidin bázisok,
genetikai funkciós szakasza a gén,
RNS (ribonukleinsav).
Lipoproteidek pl. vérplazma lipidszállító fehérjéi (bennük gliceridek, koleszterin,
foszftidák), membrán fehérjék.
 Kromoproteidek színt adó csoportokkal rendelkeznek
*Haemoglobin (Hb) 66000 kD molsúlyú albumin fehérje. 4 alegységből
(haem molekulából) áll, ezek: a 141 aminosav alkotta α1 és α2,
valamint a 146 aminosavból álló β1 és β2 alegység hozza létre a
pirrolgyűrűt. Az ionizált vas: Fe++→←Fe+++ a 4 pirrolgyűrű
közepén helyezkedik el.
Az ember szervezetében funkcionális szempontból 3 változata ismert:
F-Hb magzati (fötális) Hb, amihez erősebben kötődik az oxigén
és a szénmonoxid, mint az A-Hb-hoz.(Down-kórosok
vérében megtalálható)
A-Hb felnőtt (adult) Hb
S-Hb sarlósejtes anémiás beteg vérében található, a haem
molekulában glutation helyett valin van.
** Myoglobin 17000kD molsúlyú, Hb-hoz hasonló felépítésű: haem molekula és
kisebb fehérje molekula alkotja, 152 aminosavból áll. Hb-hoz
hasonlóan oxigént köt meg, az O2 kis parciális nyomáson kötődik.
***Rodopszin = opszin+cisz retinal (szem fotoreceptor sejtjeiben).

Metalloproteidek pl. citokróm enzimek

Denaturálás

A fehérjék a rájuk kifejtett hatások után vagy reverzibilisnek, vagy irreverzibilisnek

mutatkoznak.
Reverzibilitás csak különleges körülmények között biztosítható. Reverzibilis
denaturáció során a fehérje hidrátburkát elvonja a denaturáló hatás. Ilyenkor csak
másodrendű kölcsönhatások alakulnak ki. Ezek hígítás hatására megszűnnek, a folyamat
visszafordítható.

Hő és számos más hatásra denaturálás alatt a fehérje rendezett szerkezete

irreverzibilisen rendezetlenné válik. Megváltoznak biológiai tulajdonságai, fiziko-kémiai
sajátosságai. Elsőrendű kötések alakulnak ki nehézfémsók, hőmérséklet emelése, szerves
oldószer, pH eltolódás hatására.

*********

Átlagos termetű, alkatú ember protein és proteinszerű anyag tartalma a testtömeg 18-
20%-a. Gyorsan bekövetkező veszteségeket ismerve naponta 25 g fehérjét kell felépíteni a
májsejtek fehérje pótlására, 20 g-ot a plazma fehérjék hiányát kiegyenlíteni, 8 g-ot a
hemoglobin felépítésére, valamint egyéb pótlásokra 10-15 g-ot. Összességében napi fehérje
igény 60-70 g.
Fehérjeszintézis szabályozásában a B2 vitamin fontos szerepet tölt be.

1.1.2. Szénhidrátok

Alapvető alkotó elemeik: szén – C –, oxigén – O –, hidrogén – H –. A molekulában

lévő C-atomok száma alapján csoportosítják őket. Első sorban az ember szempontjából
elengedhetetlenül fontos 6 szénatomos – hexóz – és 5 szénatomos – pentóz – szénhidrátokat
ismerteti a fejezet. A molekulákon áthaladó polarizált fény határozza meg, hogy jobbra vagy
balra forgató az adott szénhidrát. E sajátosság az élettani felhasználhatóságot is meghatározza.

A szénhidrátokat a növények szintetizálják klorofiljukkal felhasználva a napfény

energiáját:
6xCO2+6xH2O
ǀ
ǀ←foton
↓
C6H12O6 (hexóz)

A szénhidrát molekulák egymagukban és összekapcsolódva vannak jelen az ember

szervezetében és tápanyagaiban.
Hexózok (C6nH12nO6n) az összekapcsolódott molekulák szerint lehetnek
monoszacharidok, diszacharidok, oligoszacharidok, poliszacharidok.
*Monoszacharidok (C6H12O6) azonos atom összetételű molekulák, de más molekula
szerkezet alapján lehet glukóz,
fruktóz,
galaktóz,
mannóz.
A molekulák nem csak az alább bemutatott nyílt láncú szerkezetben, hanem gyűrűs
alakban is előfordulnak. A felhasználhatóság szempontjából a glukóz nyílt láncú
változatainak (izomérjeinek) száma 16. A gyűrűs (α, β) szerkezetű izomérjeinek száma 32.
További beosztás: aldóz vagy ketóz csoportba tartozik a monoszacharid az 1. és a 2.
C-atomon lévő csoport alapján. Ketóz pl. a gyümölcscukor.
A glukóz alkoholos erjedéssel, tejsavas erjedéssel és biológiai oxidációval (→ADP,
→ATP) hasznosul.
A fruktóz szervezetünkben glukózzá alakul át, a máj feltölti vele a glikogén raktárait,
a felesleget trigliceriddé alakítja, ami a zsírsejtekben tárolódik. Édesebb a glukóznál, kevésbé
függ az inzulintól a felhasználása. (Cukorbetegeknek előnyös.)

H O
\ ∕∕
C
|
HO—C—H
|
H—C—OH
|
H—C—OH
|
H—C—OH
|
H—C—OH
|
H
D-glukóz
 H
|
H—C—OH
|
C==H
|
HO—C—H
|
H—C—OH
|
H—C—OH
|
H—C—OH
|
H
D-fruktóz

H O
\ ∕∕
C
|
H—C—OH
|
HO—C—H
|
HO—C—H
|
H—C—OH
|
H—C—OH
|
H
D-galaktóz

H O
\ ∕∕
C
|
HO—C—H
|
HO—C—H
|
H—C—OH
|
H—C—OH
|
H—C—OH
|
H
D-mannóz
 **Diszacharidok (C12H24O12) két monoszaharid molekulából víz kilépéssel jönnek
létre. Az egyik monoszaharid mindig glukóz.
glukóz+glukóz=maltóz+H2O (a maltózban a két molekula a térben szöget zár
be egymáshoz viszonyítva.)
glukóz+fruktóz=szacharóz+H2O
glukóz +galaktóz=laktóz+H2O
β-glukóz+β-glukóz=cellobiz+ H2O (a cellobióz molekulái a maltóztól eltérőn
síkban helyezkednek el egymáshoz viszonyítva.)
***Oligoszacharidok 3-10 monoszacharidából állnak, igen változatos molekulák és
élettani a folyamatok zajlásában rendkívül fontosak. Néhány példa:
Az anyatej változatos szerkezetű oligoszacharidjai nem csak a csecemő
egészséges bélflórája kialakításában fontos szerepet betöltő
prebiotikumok. Antiadhezív, immunmoduulátor, sejtválaszt módosító és
agyi fejlődést támogató hatásuk az anyatejet pótló tápszerekben még
nem biztosított. Az anya előtejében igen fontosak az N-metil-
laktózaminok LacNAc) és lakto-N-bióz (LNB).
Glukóz+galaktóz+N-acetil- glukózamin és a glukóz+galaktóz+N-
acetil-neuraminsav az anyatej triszacharidjai, az újszülött
bélrendszerében fontos prebiotikumok.
Raffinóz (glukóz+fruktóz+galakttóz→riszacharida) a cukorgyártás
mellék terméke, a melaszba kerül. A melasz kb. 50%-a cukor, legtöbb
a szacharóz kevés glukóz és fruktóz kíséretében. Továbbá 7%-nyi
nitrogén mentes és 16%-nyi nitrogéntartalmú szerves anyagot
(aminosavat), invertcukrot, raffinózt és 10%-nyi szervetlen anyagot
Tartalmaz. Nagy mennyiségű értékes anyagai következtében
takarmányozásra, élesztő- és szeszipari felhasználásra kerül.

Glukózaminoglikán (véralvadást gátló heparin),

Hasonló oligoszachrid a hialuronsav, a keratán-szulfát, a heparán-szulfát, a
galaktóz-aminoglikán és glukózaminoglikán, amik
a kondoritin-4-szulfát, kondroitin-6-szulfát és dermatán-szulfát
alkotó elemei.
Foszfatidil-inozit (glikolipoid) a „unit membrán” alkotó része.
Glikoproteidek a vércsoport antigének, a „unit membrán” alkotói, szállítók a
vérplazmában, sejt-sejt felismerést biztosítanak.
Maltotrióz, maltodextrin, amilopektin a keményítő bontási anyagai.
****Poliszacharidok (hosszú szénláncú cukrok C6nH12nO6n) több száz vagy ezer
glukózból épülnek fel, lehetnek vázat alkotók [kitin (=N-acetil-glukózamin), cellulóz] és
energiahordozók (glikogén, keményítő). Vízben nem oldódnak, nem édes ízűek, hidrolízissel
bonthatók különböző molekulákra. A cellulózt más térszerkezete miatt nem bontja a
tápcsatorna diasztáz enzimje.
Amilóz -- növényi keményítő (krumpliban, gabona lisztben) növényi.
poliszacharid: energia-forrásként felhasználja és tökéletesen megemészti az
ember.
Cellulóz, hemicellulóz– más a térbeli szerkezetük, mint a keményítőé, a bél
baktériumai bontják.
Pektin heteropoliszacharid (szénhidrátokkal rokon vegyület), magasabb rendű
szárazföldi növények (húsos gyümölcsök például alma, körte; valamint
húsos gyökerek például sárgarépa, murok) sejtfalából állítható elő.
(lekvárfőzés!)
 Dextrinek kevésbé ismert poliszacharidok, a keményítő enzimekkel történt hasítása
után keletkeznek.
Hasonlóképpen növényi eredetűek a részlegesen emészthető poliszacharidok: inulin,
mannozán, sztachióz, pentozán.
Állati keményítő = glikogén (ember szervezetének energia tartaléka) glukóz-6-
foszfátból épül fel, állandóan és gyorsan mozgósítható energia-forrás.
Izomzatunkban mintegy 250g, májunkban pedig össztömegének 0,2-1%-a
glikogén.
Dextrán amilopektinhez hasonló glukóz poliszacharid (oldatát vérvesztéskor pótlásra
használják gyors keringési helyreállítás végett.

Pentózok (C5nH10nO5n)
Monoszaharidok (C5H10O5) a ribóz (C5H10O5) és a dezoxiribóz (redukált alak,
C5H10O4) a szervezet genomjában van jelen (foszfor-ribóz).

H O
\ ∕∕
C
|
H—C—OH
|
H—C—OH
|
H—C—OH
|
H—C—OH
|
H
D-ribóz (aldopentóz)

H O
\ ∕∕
C
|
H—C—H
|
H—C—OH
|
H—C—OH
|
H—C—OH
|
H
Dezoxiribóz

1.1.3. Lipidek
Nagy molekulájú, detergens tulajdonságú szerves anyagok, aminek oka, hogy a
molekula egyik végén vízben oldódó – hidrofil –, másik végén zsírban és zsíroldókban
(benzin, benzol, éter, kloroform, triklóretilén) oldódó – lipofil – pólus helyezkedik el.
 Két csoportjuk ismert: zsírok, olajok és lipoidok.

*Zsírok a glicerinnek három zsírsavval alkotott észterei (trigliceridek). Jellemző

rájuk, hogy szappanpsíthatók. Lúggal (kálilúggal, nátronlúggal) összehozva szabad glicerin
válik ki és zsírsavas só = szappan (káliszappan, nátronszappan) keletkezik. A kialakult
szappanok megtartják a detergens tulajdonságot.
A zsírok állati, az olajok növényi eredetűek, származásuktól függően eltérő szerkezetű
szerves, nagy kalóriaértékű anyagok, energiaforrások. Szobahőmérsékleten folyékony trigliceridek az
olajok, szilárd halmazállapotúak a zsírok. Vegyileg az észterek csoportjába tartoznak. Jellemző fizikai
tulajdonságuk, hogy szerves oldószerekben jól, vízben nem vagy alig oldódnak. A zsírokban főleg
sztearinsav és palmitinsav kapcsolódik a glicerinhez, az olajokban főként az oleinsav.
Levegőn rövidebb, hosszabb idő alatt avasodnak. Az avasodásuk során végbement folyamatok
még kellően nincsenek tisztázva. Az avasodott zsírok, olajok savanyúak, kellemetlen szagúak lesznek
a bennük keletkezett zsírsavaktól, ketontestektől, aldehidektől.

A zsírsavak a membránok és lipidek alapvető anyagai. Hosszú hidrokarbonát

láncból állnak, amelyhez karboxil csoport kapcsolódik, ami savas jelleget biztosít. A
hidrokarbonát lánc változatos hosszúságú, leggyakoribb a 16 és 18 C-atomot tartalmazó és
nulla vagy 2-3 kettős kötést tartalmaznak. A zsírsavak szénláncának hosszúsága, a szénláncokban
a telített és telítetlen kötések helye, száma meghatározza a zsíroknak nemcsak a fizikai tulajdonságait,
hanem élettani haszonértéküket és az emberi szervezetre kifejtett hatásukat is.

A telített zsírsavak zsírsavláncában lévő kötések kivétel nélkül telítettek, azaz hidrogén
kötődik hozzájuk.
A telítetlen zsírsavak a telítetlen kötések számától függően egyszeresen és többszörösen
(polyunsaturated fetty acids PUFA) – legalább két kettős kötést tartalmazva – telítetlenek. A telítetlen
zsírsavak élettani szempontból esszenciális zsírsavak. A telítetlen kötéseket a zsírsavlánc utolsó szén-
[(Ω) C]-atomjától számított helyzettől határozzuk meg: Ω-3 – omega-3 és Ω-6 – omega-6 zsírsavak.
A telítetlen zsírsavak cisz (ez a leggyakoribb típus), vagy transz térbeli
elrendeződésűek. A telítetlen zsírsav kettős kötése a hidrocarbon alkotta végen újabb kötést
biztosít.

\ /
H2C—C==C— CH2
/ \
H H

cisz

\
H2 C—C==C— H
/ \
H CH2

transz
Az esszenciális zsírsavak számos fontos biológiai, biokémiai funkciót látnak el az emberben.
Legfontosabbak esszenciális zsírsavak: linolsav (18 C-atomot és két telítetlen kötést tartalmazó Ω-6
zsírsav), α-linolénsav (18 C-atomot és három telítetlen kötést tartalmazó Ω-3 zsírsav), mert belőlük
más esszenciális zsírsav – arachidonsav (ARA), eikozapenténsav (EPA), dokozahexénsav (DHA) –
szintetizálódik szervezetben.
Többszörösen telítetlen, hosszú szénláncú zsírsavak (long chain-polyunsaturated fetty acids,
LC-PUFA) találhatók az anyatejben. Ilyen a dokozahexénsav (DHA) és az arachidonsav (ARA).
 Az agy működésében fontos szerepet játszanak az Ω-3 zsírsavak. Az idegsejtek közötti
kommunikációs folyamatokat befolyásolva javítják a gondolkodásért, értelmi képességekért felelős
agyterületek működését. Előnyösen hatnak a testi fejlődésre, az immunrendszerre, ez utóbbira kifejtett
hatásukkal csökkentik az allergiás és a gyulladásos reakciókat.
Egyszeresen telítetlen zsírsavakat bőségesen találunk a nedvdús gyümölcsökben
(bogyósokban, almában, körtében – főleg a héjukban). Az Ω-3 zsírsavak – eikozapenténsav (EPA),
dokozahexénsav (DHA) zsíros tengeri halakban, algákban állnak rendelkezésünkre. A hazánkban a
busa bőséges telítetlen zsírsav-forrás. (A hazai lakosság a telítetlen zsírsav szükségletének mindössze
0,5%-át nyeri halakból.) A dió nagy mennyiségű telítetlen zsírsavat tartalmazó növényi táplálékunk.
Ω-6 zsírsavak kukorica-, napraforgó-, pórsáfrány-, gyapotmag-, szója,- borágó-, szőlőmag-,
mogyoró-, ligetszépe- és szezámolajban fordulnak elő, míg az α-linolénsav (ALA) növényi
magvakban, olajokban (pl. repceolaj), leveles zöldségekben, diófélékben, hüvelyesekben (főleg
szójában), lenmagolajban.

**Lipoidok molekula szerkezete nem azonos a zsírokéval. Rendkívül fontosak az

élő szervezet felépítésében és működtetésében.
Foszfatidák, foszfolipoidok a sejtmembrán (unit membrane) építő kövei (pl. a
glikolipoid-féle foszfatidilinozit, ami a sejtmembrán 5%-át teszi ki..
Cerebrozidák az idegrendszer fontos alkotó elemei, főleg a myelin hüvelyben.
Karotinoidok növényi eredetű, narancssárga színű lipoidok. A „karotin” gyűjtőnév
alatt α, β, γ, δ, ε változat ismert. Karotinoidokat vegyileg terpénekhez
sorolják. Nélkülözhetetlenek a látás folyamatában, az immunszervek
működésében, stb..
Szteránvázas vegyületek a sejtműködésekben, a szervezet működésének
fenntartásában, összehangolásában elengedhetetlenek: koleszterin,
D-vitamin,
epesavak,
szteroid hormonok.

1.2. Szervetlen – ásványi – anyagok

Az ásványi anyagok egyik csoportja, a makroelemek állandó építőkövekként
nagy(obb) mennyiségben találhatók az ember szervezetében. Ide soroljuk a kalciumot, a
nátriumot, a káliumot, a foszfort, a klórt, a magnéziumot, a cinket. Belőlük jelentős a napi
szükséglet, több száz milligrammnyi.
A másik csoportjukba tartoznak a kis mennyiségben kimutatható ásványi anyagok.
Jelenlétük elengedhetetlen a tökéletes élettani működéshez, mennyiségükhöz képest igen nagy
a jelentőségük. Két csoportba sorolhatók: az ún. nyomelemekre (milligrammnyi) és az
ultranyomelemekre (mikrogrammnyi napi beviteli igénnyel).

A kalcium 99%-a kalcium-foszfát (hidroxi-apatit kristályok) alakjában a csontok

tömör állományát képezi, a maradék 1% (10g) ionos állapotú kalcium a vérsavóban
jelenlétével a szervezet homeosztázisának fenntartásában, az ingerlékenység szabályozásában,
az izom-összehúzódásban, a véralvadásban, továbbá a membránok stabilitásának
fenntartásában és enzimek működésében tölt be életfontos feladatokat. A lágy szövetekben és
a sejtek közötti folyadékban fehérjéhez kötötten vagy kompexként található.
A foszfor szerves és szervetlen foszfátokban van jelen szervezetünkben. A hidroxi-
apatit kristályokat kb. 80–85%-a alkotja. Másik szervetlen alakja a testnedveinkben
pufferrendszerünk részét képezi. A foszfor szerves kötésben fehérjék, nukleinsavak, enzimek,
B-vitaminok aktív formájának alkotó eleme, amik fontos szerepet játszanak intermedier
anyagcsere és energia folyamatokban.
A nátrium életfontos folyamatokban vesz részt. Káliummal együtt a sav-bázis
egyensúly fenntartásában, az ingerület átvitelben (Na+-K+pumpa). Elengedhetetlen az
ozmotikus nyomás és a folyadékterek egyensúlyának megtartásában, az ideg-, valamint az
izomműködésben, a glukóz és az aminosavak aktiv transzportjában.
Sejten belül helyezkedik el az ember kálium-tartalmának 97 %-a, a többi a vérplazmában. Az
ionos állapotú kálium funkcióit a nátriumionnal együtt látja el.
A klór a sejteken kívüli folyadékterekben ionos alakban van. Nagyobb mennyisége a
nátriumhoz kötött, kisebb része a káliumhoz, ami a só- és vízháztartásban, a sav-bázis egyensúly
fenntartásában szerepel. A gyomorsósav-képzés révén az emésztésben is részt vesz.
A vérplazmában a magnéziuma ionizált állapotú és a kalciummal kb. 1:2 arányban található.
A többi magnézium a csontrendszerben és a sejtekben fele-fele arányban elosztva van. A sejtekben
lévő magnézium az ideg- és izomműködésben, továbbá számos enzim részeként az intermedier
anyagcserében fontos szerepet tölt be.

Szervetlen esszenciális anyagok a nyomelemek és az ultranyomelemek, más szóval

esszenciális mikroelemek. Testünk tömegéhez viszonyított töménységük kisebb, mint
0,005%. E csoportba forrásonként több-kevesebb elemet sorolnak be. 13 elemről tudjuk,
milyen működést töltenek be a melegvérű szervezetekben.

A szükséglet nagysága szerint sorolva őket: vas (Fe), jód (I), réz (Cu), mangán (Mn),
cink (Zn), kobalt (Co), molibdén (Mb), szelén (Se), króm (Cr), fluor (F), szilicium (Si), nikkel
(Ni), arzén (As). A vanádium (V) és az ón (Sn) szerepe nem eléggé tisztázott.

A veleszületett anyagcsere-betegségek kezelésekor adott szintetikus élelmi anyagok,

a parenterális táplálás, a hemodialízis veszélyei kiemelik a nyomelemek fontosságát. A vas
és a jód hiánya – szemben a többivel – spontán fellép a legváltozatosabb étrend mellett is.

A vas a haemoglobin prosztetikus csoportját alkotja, az O2 szállítását végzi. A 4

pirrolgyűrű közepén helyezkedik el az ionizált vas, Fe++→←Fe+++.
Jód a pajzsmirigy hormonjainak elemi alkotója, a szervezet jódmennyiségének 80%-a
a pajzsmirigyben található.
A réz enzimekben prosztetikus csoportként irreverzibilisen beépítve található alapvető
nyomelem.
Számos enzimrendszerben alkotórész a mangán, valamint szükséges az ép
csontszerkezet felépítéséhez.
Az emberi test cink tartalma csontokban, fogakban, bőrben, hajban, májban,
izmokban, herében továbbá a vérplazmában (egyharmada lazán, kétharmada szorosan
globulinokhoz kötődve), vörösvértestekben, fehérvérsejtekben, vérlemezkékben van jelen. A
legkülönfélébb funkciókban vesz részt. Kiemelendő a sebgyógyulás, az immunitás serkentése,
a növekedés ütemének fenntartása, a magzati agy fejlődésének biztosítása.
A kobalt a B12-vitamin (cianocobalamin) alkotó eleme.
Molibdén hiányát igen ritkán észlelték.
A szelén a glutathion-peroxidase enzim alkotórésze, a telítetlen zsírsavak
anyagcseréjében és a gyulladásos folyamatok csökkentésében vesz részt. A gyulladást gátló és
általános erősítő nyomelem hatása cinkkel együtt, valamint antioxidáns hatású anyagokkal
kiegészítve erőteljesebben érvényesül.
Számos enzimrendszerben alkotórész és jelentős szerephez jut a króm.
A fluor a fogak állapotának fenntartásához elengedhetetlen.
A csontok és fogak állományát alkotó nyomelem a szilicium.
 2. Az ember szervezetének alapegysége a sejt
A sejt az élő szervezet egyik alapvető alkotó eleme.
Sejtek felépítésére vonatkozó tudnivalókat az elérhető anatómia és szövettani
tankönyvekben megtalálják a hallgatók. (Pl. Mihály András Anatómia Szegedi Egyetemi
Kiadó JuhászGyula Felsőoktatási Kiadó Szeged 2018)

A természetben sejtre nem jellemző felépítésű szervezeteket is találunk. Ezek a

virionok (vírusok), a baktériumok.

*Virionok a gazdasejteken kívül nem mutatnak életjelenségeket. Nem képesek

növekedni, osztódással szaporodni, nincsenek biológiai, biokémiai szintézishez szükséges
enzimjeik. Meghatározott kémiai és fizikai tulajdonságaik révén megtapadnak és bejutnak az
irántuk fogékony sejtekbe.
A virion infektiv genetikai információ: fehérjeburokban – capsid-ban – levő RNS
(ribonukleinsav) vagy DNS (dezoxiribonukleinsav). Tehát RNS vagy DNS virionok
léteznek, melyek a gazdasejtbe jutva beépülnek annak genomjába, átprogramozzák a
működését, új biológiai rendszer jön létre. A sejt anyagát a vegetativ alak reprodukciójára,
replikációjára használja.
A virion abszolút értelemben vett sejtparazita.

**Baktériumokat rendszertanilag az egysejtű növények közé sorolják. Nincsen

magjuk, a sejten belül található a maganyag. Ismerünk apatogén és patogén baktériumokat.
A patogén baktériumok kétféleképpen támadják meg szervezetünket. Egy részük
behatol sejtjeinkbe, szöveteinkbe, közvetlenül elpusztítja azokat, további következményeket
(gyulladást, stb) okoznak. Más csoportjuk toxinokat termel. Az endotoxinok a baktérium
pusztulása után kiszabadulnak és általában helyi betegséget (bélgyulladást, szív
belhártyagyulladást, stb.) okoznak. Az exotoxinokat a baktériumok kiválasztják, azok a
nyirokkal, vérárammal szétterjednek, elárasztják és megbetegítik a szervezetet.

2.1. Sejtműködések
Testünket alkotó sejtek funkcionális alkotó elemei – sejtmembrán („unit membrane”),
sejtplazma (citoplazma) a sejt-organellumokkal, a cytosceleton, a sejtmag, a sejtmagban a
genom – meghatározzák mintegy százféle emberi sejt egyedi és összehangolt működését.
Sejtműködéseket célszerű „didaktikai” egységekbe foglalni. (Tankönyvekben számos
beosztással találkozunk: pl. külön tárgyalják a genom működését, stb.).
Az alábbi (önkényes) csoportosításban rövid összefoglalás olvasható azokról a
funkciókról, melyek a gyógypedagógus hivatásához fontosak..

2.2.1. Sejtmembrán funkciói

A sejtmembrán biológiai membrán.

„Unit membrane” felépítése biztosítja, hogy szelektiv barriert alkot a citoplazma és a
sejten kívüli tér között. E rostáló működésen további funkciók alapulnak:
Aktivan és passzivan szállít a sejtplazmába és a sejtplazmából a sejtközti térbe, vérbe.

A környezetből érkező jelzéseket felfogja, továbbítja a sejtplazmába (pl. G-fehérjék

révén).. Ha a jelek jellegükből adódóan nem juthatnak át a sejtfalon, átalakítja őket, ez a
folyamat megy végbe az ingerület átadásakor, amikor az elektromos transzmisszió vegyi
folyamatot indít el a sejtben.
Szabályozó mechanizmusokat bejuttat a sejtbe (hormonokat, transzmittereket, stb.).
Stabilizálja a citoszkeletont, a sejtben lévő membránokat.
Bizonyos sejtműködésekhez a citoszkeletonnal együtt biztosítja a membrán
alakváltoztatását, motilitását: ezáltal lehetségesek a következő fontos ténykedések:
pinocitózis, fagocitózis, membrán fuzió, exkréció, endotél sejtek alakváltozása, fehérvérsejtek
amőboid mozgása, hímivarsejtek haladása megtermékenyítéskor.

Transzport át a sejtmembránon – „unit membrane”-on át –

Energia felhasználást figyelembe véve a „unit membrane”-on át aktivan – energiát

felhasználva – vagy passzivan – energiát nem igényelve – haladnak át működéshez
szükséges anyagok, sejt által szintetizált termékek, stb.
Passziv transzport függ az „átjutásra váró” molekula, atom, szerves és szervetlen
vegyület, stb.
a) töménységétől (koncentrációjától),
b) fizikai tulajdonságaitól (pl. elektromos töltésétől),
c) vegyi tulajdonságaitól,
d) méretének és a sejtfal réseinek egymáshoz való arányától.

Passzív transzport az ozmotikus grádienssel összefüggve megy végbe. Az anyagnak a

membrán két felszíne közötti koncentráció-különbsége (koncentráció grádiens) határozza
meg. Az áramlás kizárólag a kisebb töménységű oldat felé irányul. Amennyiben a sejt körül
nő az ozmotikus nyomás (pl. jelentős folyadékveszteség a szervezetből), a sejtből a víz
kiáramlik, amíg ki nem egyenlítődik a különbség, miközben a sejt állománya zsugorodik.
Ellenkező esetben, amikor az extracelluláris tér túlzottan hidrált, a víz a sejtbe áramlik, a sejt
megduzzad.
E folyamatokat a sejtek makromolekulái (fehérjéi) szabályozzák, befolyásolják, s
élettanilag ez a szűrletek létrehozásában jelentkezik: pl. a vesékben a vizelet, a szövetekben a
nyirok az eredménye.
*Diffúzió révén (ozmózis közbenjárásával): H2O, O2, CO2 és lipoidban oldható
anyagok (pl. alkohol), ionok jutnak át.
**Facilitált (megerősített, karrier mediált) diffúzió: membránfehérje
molekulákhoz kapcsolódás után gyorsítva, de korlátozott mennyiségben jutnak át a lipid
membránokon (pl glukóz, ketontestek, rövid szénláncú zsírsavak).
***Áttolódás a „lipidkapun”: Bizonyos membrán fehérjék vizes csatornákat
képeznek, amiken töltés nélküli kis (apoláros) molekulák, vegyületek jutnak át (pl. karbamid).
Aktiv transzport energia felhasználó életfolyamat. A molekula, stb. sem sejten belüli,
sem sejten kívüli töménysége, valamint mérete sem befolyásolja a sejtmembránon való
áthaladást, a koncentráció grádienssel ellenkező irányban is lejátszódik, a membrán
órusainak átmérőjénél nagyobb anyagok is átjutnak.
Aktiv transzport végbemegy membrán lefűződéssel és hordozó molekulákkal.

*Membrán lefűződés az aktiv anyagátvitel széles körű lehetősége.

Endocitózis -pinocitózis: cseppfolyós vagy finom részecske (pl. emésztésből
származó zsírsavak) bekebelezése,
-fagocitózis: szilárd (pl. por, korom, stb.), valamint testidegen
(pl. baktérium) anyag bekebelezése.
 A membránon megtapadt, megkapaszkodott anyagokat a membrán körülveszi, majd
lefűződik, a membránhólyagba csomagolt anyag a sejt plazmájába kerül, aminek a további
sorsát meghatározza, hogy a sejt enzimjei elbontják, vagy nem. Utóbbi esetben a „csomagok”
kilökődnek, a szervezetben aránylag „eldugott, közömbös” helyein tárolódnak (pl. tüdő
alapszövetében a korom-, porszemcsék, stb.).
Exocitózis az endocitózissal összefüggő folyamat. (Lásd előbb!) Az exocitózis
során emészthetetlen „becsomagolt” anyagok ún. szekréciós hólyagokban lökődnek ki.
Szekréció is energiát felhasználó működés, melyben az endokrin és nem endokrin
sejtek a szintetizált „terméket” a véráramba vagy a felszínekre (érpályába, sejtek közti térbe,
vesecsatornákba, epe kapillárisokba, test felszínére, tápcsatorna üregébe) juttatják. A „kiürítés”
jellege alapján ekkrin, apokrin, merokrin, holokrin lehet a folyamat.

**Hordozó molekulákkal haladnak át nagy szerves molekulák, ionok.

Az energiát – ami a transzmembrán G-fehérjék szerkezetének változását okozza – az
ATP biztosítja.
Specifikus membrán fehérjék alkotják a hordozó molekulákat.
E molekulák a sejten kívül/belül az adott anyaggal összekapcsolódnak, majd a sejten
belül/kívül az anyag leválik a fehérjéről:
K+―Na+ ioncsere←kálium-nátrium-ATP-áz enzim,
K+ bevándorlás a sejtbe (=akkumuláció)].
Receptor fehérjék bélelte ioncsatornák az ingerületet átvivő anyagokra érzékenyek,
azok nyitják meg őket.

2.2.2. Anyagcsere

Az alább összefoglalt anyagcsere folyamatokat a fejezetben nem részletezzük.

Egyesek ismertetésére e tantárgy bizonyos fejezeteiben és/vagy a funkcionális anatómia
keretein belül, továbbá a Fejlődéstan stúdiumban kerül sor. Az ajánlott irodalom biztosítja az
érdeklődőnek az elmélyedést az anyagcsere folyamatokban. (Fonó, Sejtbiokémia!!!

Genom „karban tartása”, mutációk kivédése, DNS helyreállítása, RNS képzése.

Nem esszenciális aminosavak szintézise, fehérjék (sejt fehérje állománya, enzimek,
vérszérum fehérjék, immunfehérjék, stb.) szintézise, bontása, intermedier aminosav
anyagcsere.
Sejt nem fehérje természetű anyagainak felépítése, megújítása, elbontása.
Szénhidrát és zsír anyagcsere folyamatok (bontás, felépítés, felhasználhatóvá
transzformálás, intermedier anyagcsere lépései).
Energia-szolgáltatás oxidativ és nem oxidativ folyamatok révén.
Szervetlen elemek, molekulák, anyagok beépítése szerves molekulákba.
Hormonok, neuropeptidek és transzmitter anyagok szintézise.
Testfelszínre, üreges szervek hámfelületére kiválasztandó anyagok (enzimek, epe,
vizelet, faggyú, verejték, stb.) előállítása.
Szervezetben keletkezett, szervezetbe került mérgező anyagok méregtelenítése,
(májsejtekben), kiürítése (epével, vesén át, verejtékkel).
Szervezetben keletkezett, szervezetbe került mérgező anyagok tárolása (hajban,
körömben, bőrben, csontban, stb.).
Gyógyszerek közömbösítése, eltávolítása.
Hormonok hatástalanítása, elbontása.
Homeosztázis fenntartása.
2.2.2.1. Mitokondriumok funkciói

Ki kell térni a mitokondriumok működésének bővebb ismertetésére, mert az utóbbi két

évtizedben újabb funkciókra derült fény.

Az energiatermelés (nagy energiájú foszfát kötések létrehozása) mellett részt vesznek

az apoptózis (lásd ott!), a cukorbetegség, a rosszindulatú daganatok, a neuro-degeneráció
patomechanizmusában.

Több ezer nukleáris eredetű fehérje szintetizálódik a mitokondriumokban.

2005-ben rövid aminosav-láncú proteint — small humanin like peptides (SHLPs)
— fedeztek fel, ami a mitokondrium nagyobb egységében (16S) szintetizálódott. Ez a
humanin, ami 24 aminosavból áll. Ma már 13 rövid aminosav-láncú peptid ismert, melyek
génje a mitokondriális DNS-ben van.
A rövid aminosav-láncú peptidek védelmet nyújtanak a reaktív gyökök (free radicals)
ellen, a cukorbaj eredetű érelmeszesedéssel szemben, sejtet és anyagcserét védő hatásúak.

A mitokondrium kisebb egységében (12S) a DNS kódol egy peptidet, a MOTS-c-t,

ami a metabolizmus alapvető szabályozója, az egyetlen mitokondriális hormon. (Lásd a
Hormonok fejezetben!)

Az izomsejtek mitokondriuma több száz myokin-t is előállít, amelyek révén a többi

szervvel „kommunikál” az izomrendszerünk. Az elsőt, a myostatin-t 1997-ben fedezték fel.

A rendszeres testgyakorlás EcSOD – extracellular superoxid dismutase – szintézisét

biztosítja az izomsejtekben, ami hozzájárul az idült betegségek megelőzéséhez. Az insin
képzését is a rendszeres testgyakorlás indítja el. Az insin hatása megnyilvánul az egészséges
testtömeg megtartásában, a kognitív folyamatok javításában, a telomérek hosszának
növelésével az öregedés lassításában.

2.2.3. Sejtosztódás

A sejtosztódás során a genomban történő változásokat Dr. Szabó Mihály „Az ember
fejlődése” tankönyvében (2007. APC- Stúdió Gyula Vár utca 4 – 5700 és Szegedi Egyetemi
Kiadó Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó Szeged 2020) tanulmányozhatja.
Számtartó (mitosis) sejtosztódás testi sejtek és éretlen ivarsejtek reprodukciós
folyamata. Amikor a sejt tömege és felszíne közötti (fiziko-kémiai, biológiai) egyensúly
megváltozik, bekövetkezik az osztódás, eredménye diploid kromoszóma számú két azonos —
tökéletesen egyező — sejt.

Számfelező (meiosis) sejtosztódás ivari sejtek érésekor végbemenő, a genetikai

állomány rekombinációjával járó, haploid kromoszóma állományt eredményező folyamat,
ami megtermékenyítéskor/megtermékenyüléskor az új lény teljes – diploid – kromoszóma
készletét biztosítja.

Sajátos jelenség a több magvú sejtek kialakulása. Harántcsíkolt izom sejtjei

„összeolvadva” alkotnak szincíciumot, működő egységet – izomrostot. A méhlepény sejtjei
syncytiotrophoblast-tá folynak össze.
 2.2.4. Differenciálódás

A zygota omnipotens (totipotens) sejtjei meghatározott működésre determinált —

unipotens — sejtek kiinduló pontjai. A differenciálódás a magzati életben végbemenő,
genom által vezényelt potencia beszűküléssel járó — egyúttal funkcionális tökéletesedést
eredményező — biológiai folyamat.

2.2.5. Ingerelhetőség, ingerület-képzés, -vezetés

Testünkre kívülről érkező és szervezetünkben bekövetkező meghatározott

változásokra — ingerekre — sajátos anyagcsere változásokkal — ingerülettel — válaszoló
sejtek alkotják az idegrendszert. Az idegsejtek nem csak ingerelhetők, egyúttal
ingerületképzésre és -vezetésre alkalmasak.
Spontán ingerképző tulajdonságúak a szívizomzat speciális sejtjei a jobb pitvarfal
simus csomó-jában. Amennyiben az ingerületet továbbító pálya „felszabadul” a sinus csomó
irányítása, szabályozó („pace maker”) hatása alól, akkor a szív ingervezető rendszerének
bármely szakasza, sőt a kamrafal izom sejtjei is alkalmasak rendellenes, ún. „atópiás”
ingerület-képzésre (→extraszisztole).
Az idegrendszer végrehajtó — efferens — pályái révén ingerelhetők az izomsejtek,
kiválasztásra serkenthetők a mirigyeket alkotó külső és belső elválasztásra alkalmas sejtek.

2.2.6. Alakváltoztatás

A cytoskeleton és a sejtplazma fehérje alkotó elemei térbeli szerkezetüket számos

hatásra (ingerület, bármely homeosztázis tényező eltolódása, kemotaxis, stb.)
megváltoztatják, következésképpen módosul a sejt alakja.
A jelenség megfigyelhető endothel sejteken, amikor a granulociták kemotaxis hatására
a bekebelezendő anyag felé indulnak, és a zsugorodó entothel sejtek közti résen kilépnek a
hajszálérből, vagy érsérüléskor a vérvesztést akadályozandó az ér ürege felé befordulnak
előmozdítva a vérrög képződését.
Fagociták az endothel sejtek közti réseken alakváltoztató képességükkel, amőboid
mozgásukkal kikerülnek az érpályából, távolra eljutnak, ez a tulajdonságuk teszi alkalmassá
őket a kemotaxis révén észlelt és megcélzott idegen anyag, kórokozó bekebelezésére. Elérve
a „célt” úgy változtatják az alakjukat, hogy körülfolyják a bekebelezendő idegen anyagot
(Lásd endocitózis!).
Izmok működése a kontrakciókor és elernyedéskor jár tetemes alakváltozással.
Sejtosztódáskor a sejt állományának növekedése, a szétválás mutatja az alakváltozást.
Spermiumk alakváltozása (csapkodó farok) egyúttal funkcionális változást (aktiv
mozgást) biztosít megfelelő vegyi környezetben.
Neuronokon az alak változása az axon növekedése, a dendritizáció, a szinaptizáció,
az axon regeneráció alatt követhető.
Bizonyos mirigyekből történő exkréciókor, továbbá csillók, ostorok tevékenységében
is jól fellehető a sejtek alakváltozása.

2.2.7. Mozgás
 Egyetlen emberi sejttípus képes. aktiv mozgásra. A hímivarsejtek a farok
felépítéséből fakadó aktiv mozgással közösülés után tovahaladnak a belső női nemi
szervekben meghatározott pH és más feltételek között a megtermékenyítendő pete felé.
Kemotaxis által irányítva a fagociták folyamatos alakváltozás révén amőboid
mozgással érik el megsemmisítendő célpontjaikat. (Lásd előbb!)

2.2.8. Kiválasztás

Endokrin – belső kiválasztás – a véráramba, exokrin – külső kiválasztás – valamilyen

felületre (kültakaró felszínére, lélegzés és táplálkozás szervrendszerének hámborítására,
epeutakba, nephron üregrendszerébe) történő kiválasztás aktiv transzport folyamat. A
kiválasztás a sejt méretének/tömegének csökkenésével is jár(hat).
A kiválasztott mennyiség alapján megkülönböztetünk apokrin, merokerin, holokrin
és ekkrin külső elválasztású mirigyet.
Apokrin úton váladékot termelő mirigysejt csúcsában felgyülemlett váladékszemcsék
ürülnek ki magukkal sodorva kicsiny sejtmembrán darabot azt a látszatot keltve, hogy a
sejtcsúcs a termék. E mirigyek működése szakaszos – pl. tejtermelő emlő – mirigyei.
Merokrin jelző kifejezi, hogy a mirigy sejtjei nagyjából azonos ütemben, szinkron
termelnek váladékot, ami hólyagokba „csomagolva” távozik a sejtből.
Amikor a sejt egész állománya váladékká alakul át, holokrin működésről szólunk (pl.
faggyú mirigyek).
Az ekkrin kiválasztás a verejték-mirigyekre jellemző, a termelt váladék diffúzióval jut
ki a sejtből.

2.2.9. Sejthalál

A sejthalál fontos életjelenség, sajátos sejtműködés, kórtani szempontból célszerű

alaposabban tárgyalni.
A sejtek kromoszómájába épített telomer-ek hossza, kopásuk, pusztulásuk üteme
meghatározza az ember élettartamát.
Sejtpusztulás lehetőségei:
programozott sejthalál (programmed cell death, PCD),
1-es tipusú PCD - apoptózis (ógörög: απόπτωσις),
2-es tipusú PCD – autofágia,
nem programozott sejthalál (non-PCD = nekrózis).

*Programozott sejthalál (programmed cell death, PCD)

Többsejtű élőlényekben végbemenő PCD az egyedfejlődés nélkülözhetetlen
mechanizmusa, fölöslegessé vált sejtek ”öngyilkossága’’. (Pl. az idegrendszerben
elpusztulnak azok a neuronok, amelyek nem kapnak elég „túlélő faktort” a többi idegsejttől.)

Apoptózis
Egy sejtet érintő, genetikailag meghatározott, külső molekuláris jelet igénylő aktív
folyamat. E jelek lehetnek – „halál-receptorokon”, „extrinzik ösvényen” érkező specifikus,
öngyilkos jelek. Másik lehetőség stressz indukálta mitokondriális, „intrinzik” úton valósul
meg: hiányzanak a túlélést biztosító jelek.
Az apoptózis folyamata élettani, normális – egyúttal bonyolult, jelmolekulákban
gazdag – válaszreakció. Egyrészt biztosítja a felnőtt szervezetben az állandó sejtszámot,
másrészt a magasabb rendű szervezet fejlődése során szervek, szervrendszerek testrészek
kialakulását, valamint feleslegessé vált struktúrák eltüntetését.
 A folyamat lényege:
Kondenzálódik a kromatin, utána az endonuklázok elbontják a DNS-t. Közben a sejt
vizet veszít, ennek következtében zsugorodik, majd a sejtorganellumok, továbbá a sejtplazma
feldarabolódik. A sejtmembrán azonban épen marad, kijut rajta a foszfatidilszerin (falósejtek
ligandja), amit a fagociták „észlelnek”, a kemotaxis vezérli őket, az apoptózis állapotában
lévő sejt mellé vándorolnak, s bekebelezik. Az elbontott sejtalkotókat a szervezet újra
felhasználja.
Neurodegenerativ betegségekben, autoimmun folyamatokban, AIDS-ben,
daganatokban jelentős szerep jut az apoptózisnak.

Például a HPV rosszindulatú genotípusai megtapadnak a méhnyak hámsejtjein,

kódolnak egy fehérjét (E6). E fehérje megköti és inaktiválja az apoptózist indukáló p53
fehérjét, így az nem tudja feladatát véghezvinni, nem hal el a megfertőzött sejt, megindul a
rosszindulatú, végtelen sejtosztódás, sejtszaporodás.

Autofágia
A sejtplazmában kettős membránnal határolt egységek jelennek meg, összeolvadnak
a lizoszómákkal. Lizoszómák emésztő enzimjei elbontják a sejtorganellumokat, végül az
egész sejtet.
Az autofágia jelentősége tápanyaghiányos állapotokban, intracelluláris kórokozókkal
szembeni védekezésben testesül meg. Újabb kutatások szerint a homeosztázis biztosításában,
az embryo fejlődésében és egyes betegségekben (pl. Crohn betegség, I-es tipusú diabetes) is
fontos kórtani szereppel bír.

**Nem programozott sejthalál (non-PCD, nekrózis)

A nekrózis folyamatát általában mechanikai hatások okozzák. A sejt vizet vesz fel,
megduzzad, vizenyős lesz. Következésképpen sérülnek a mitokondriumok, elmarad az ATP
szintézise, emiatt energia hiányában a sejtmembrán ionpumpái nem működnek. A sejt
acidotikussá válik. Az izohidria és az izovolémia felborulása magával vonja a kromatin
kicsapódását, sejtplazmában a lizoszómák szétdurranását, kiszabadult enzimjeik megemésztik
a sejtorganellumokat. A szétrobbant sejt a környezetében gyulladást okoz.
 2.3. Sejtműködések szabályozása

A sejt működéseket alapvetően a genomban tárolt információk szabályozzák. (Erről

részletesen Dr. Szabó Mihály „Az ember fejlődése” c. tankönyvben.) E „vezérlés” mellett
nem hagyhatók figyelmen kívül az emberi test belső és külső környezetéből származó
hatások. A sejt funkcióit a test belső környezetéből hormonok, idegingerületek, továbbá a
sejtben szintetizált/elbontott anyagok mennyiségének, minőségének serkentő és/vagy gátló
hatásai („+ és -- feedback”) irányítják, valamint a szomszédos sejtek, szövetek közvetve vagy
közvetlenül is befolyásolják („kommunikálnak”).

Sejtjeink receptorai testünk belső környezetéből származó ”jelző (szignál)

molekulákat” ismernek fel és reagálnak rájuk. Jelző molekulák a hormonok, az
idegingerületeket célba juttató transzmitterek, szomszédos sejt felszíni fehérjéje, funkciókat
szabályozó faktorok [pl. FGF (fibroblast growth faktor)], citokinek, hisztamin, korai és
késői gyulladásos faktorok, prosztaciklinek, stb.

A jelző molekulák egyedül vagy együtt (kombinációban) hatásosak: „viselkedést”,

válaszokat, reakciókat, működést szabályoznak. Minden egyes „jelző”-nek megvan a sajátos
receptora a sejt felszínén vagy a sejtplazmában vagy a genomban.

Jelző molekulák hatása két úton valósul meg:

- bejutnak a sejtbe s közvetlenül kötődnek a „cél molekulához, enzimhez”,
- sejtfelszíni receptor révén és közvetítő molekulák (primér valamint secunder
messenger system) útján szabályoznak.

Idegrendszerünk, érzékszerveink receptorai felfogják a közeli és távoli környezetből

származó ingereket, eljuttatják központi idegrendszerünkbe. Agyunk „kiértékeli, feldolgozza,
összehangolja a folyamatosan beérkező tájékoztató „adatokat”, majd ezekre megfelelő
serkentő vagy gátló válaszokat gerjeszt sejtekben, szövetekben, szervekben,
szervrendszerekben. E folyamat a neurohumorális (neuroendokrin) és humorális (endokrin)
szabályozás a sejtek kommunikációs rendszerének része. A neurohumoralis és humorlális
szétválasztása fontos, mert számos hormon szintézise kívül esik a hypothalamo-hypophysealis
(hypothalamus-agyalapi mirigy) rendszeren. (Részleteit lásd az endokrin fejezetben!)

Hormonhatások mechanizmusa

*Szteroid hormonok
Szteroid (hidrofób) hormonok lipoid-oldékonyak, tehát átjutnak a „unit membran”-on
a citoplazmába, az ott lévő receptorokhoz kötődnek, majd a maghártyán áthaladva a DNS
megfelelő génjéhez kapcsolódnak, ezáltal fokozzák a sejt enzimjeinek előállításáért felelős
mRNS-ek átírását. A mRNS-ek kijutva a sejtplazmába elindítják az megfelelő enzimek
szintézisét, ezek megváltoztatják az anyagcserét a sejtben.

**Pajzsmirigy hormonok [trijódtironin (T3), tiroxin (T4)]

Átjutnak a sejtmembránon a citoplazmába, onnan a sejtmagba, ahol kötődnek az ottani
receptoraikhoz. Hatásaik a szteroid hormonok hatásmechanizmusában említettek szerint
folytatódnak serkentve a mRNS átírását, annak kijutását a sejtplazmába és a fehérje szintézis
elindítását.
***Peptid hormonok
Peptid és fehérje hormonok (hidrofil hormonok) a célsejt felszínén lévő speciális
receptorokhoz kötődnek, aktiválják azokat, erre a receptorokban végbemenő változások a
sejtmembrán belső felszínén elsődleges hírvivőket mobilizálnak. amik élettani hatású
anyagok – másodlagos hírvivők (messzendzserek) – cAMP, cGMP képződéséhez, vagy
Ca++, kalmodulin koncentrációjának növekedéséhez vezetnek. Ezek funkciója kettős. Egyik:
feladatuk továbbítani az ”utasítást” a sejten belüli végrehajtó egységhez, a másodlagos
effektorhoz. Ily módon érvényesül pl. az inzulin hatása. (Általában a gyógyszerek
hasonlóképpen, transzmembrán receptorok útján hatnak.) Másik funkció: a sejtplazma
specifikus fehérjéi a sejtmagba jutva a DNS-re hatnak, megtörténik a mRNS képződés a
transzkripció. A mRNS kilép a sejtplazmába, elindítja a fehérje (pl. enzim) felépítését. Az
enzimek megváltoztatják az anyagcserét a sejtben. A folyamat energiáját a GTP (guanozin
trifoszfát), az ATP (adenozin trifoszfát), a kreatin foszfát biztosítja.

Sejt túléléséhez számos jel szükséges. Osztódásához és differenciálódásához

kiegészítő jelek kellenek. Ha a túléléshez elengedhetetlen jelek hiányoznak, a sejt öngyilkos
folyamatba jut. (Lásd: programozott sejthalál (programmed cell death, PCD!)

Fontos hírvivő rendszerek

cAMP, cGMP, arachidonsav rendszer (származékai a prosztaglandin, az

eikozaidok), foszfoinozitol, tirozin kináz rendszer, Ca++ rendszer.
Mindegyik másodlagos hírvivő rendszernek van saját ligandja (ami az elsődleges –
primary – messenger), elsődleges effektora és másodlagos effektora.

Ligandok között meg kell említeni:

neurotranszmittereket (adrenalint, noradrenalint, acetilkolint, hisztamint),
hormonokat [pl. ACTH, FSH, hCG (humán koriogonin), TSH, oxitocin, GnRh
(növekedési hormon releasing hormon) PTH (mellékpajzsmirigy hormon), stb.]
Gyakori elsődleges effektor:
adenil cikláz, foszfolipáz A, foszfolipáz C, guanilát cikláz, receptor tirozin kináz.
Fontos másodlagos effektor:
proteinkináz A, proteinkináz C, proteinkináz G, Ca++-kötő protein (kalmodulin
rendszer),
cicloxigenáz, 5-lipoxigenáz, 12-lipoxigenáz.

Másodlagos hírvivők rendszere („secondary messenger system”)

Másodlagos hírvivők a jelátvitel „kaszkád” folyamatának molekulái.

Funkciójuk: a célsejt felszínén lévő (pl. adrenalin, növekedési faktor, stb.)
receptorokról a jelzéseket továbbítják a citoplazmába vagy a sejtmagba, ezáltal a sejtben
megfelelő aktivitás indul el. (Felfedezésükért 1971-ben egy, 1994-ben két kutató kapott
élettani és orvosi Nobel-díjat.)

A rendszert enzimek szintetizálják és aktiválják. Ilyen enzim a cikláz, amely a

ciklikus nukleotidokat szintetizálja, vagy megnyitja az ion csatornákat biztosítva az „ion
szignálok” – pl. Ca++ – beáramlását a sejtplazmába részben az extracelluláris térből, részben a
sejten belüli helyekről, ahol kötött állapotban található (pl. kalmodulin).
Másodlagos hírvivő molekulák

Hidrofób molekulák – nem oldódnak vízben. Ilyen a diacilglicerol, a

foszfatidilinozitol, amelyek diffundálnak a sejtplazma membránjáról a membránközti („unit
membrane” és plazmamembrán) térbe, ahol elérik és szabályozzák a membránhoz kötött
végrehajtó (effektor) fehérjét.

Vízben oldódó hidrofil molekulák csoportjába sorolják a cAMP-t (ciklikus adenozil

monofoszfátot), cGMP-t (ciklikus guanozil monofoszfátot), IP3-at (inozitol trifoszfátot), az
arachidonsavat, a Ca++-t, a protein foszfatázt, melyek a citoszolban („sejtplazma mátrixban”)
találhatók.

Gázok: NO (nitrogénoxid), CO (szénmonoxid), SH2 (kénhidrogén) – diffundálnak a

citoszolon, a membránokon keresztül.

Ca++: 1986-ban bizonyították be, hogy a kémiai ingerület hatására a citoplazmában

ciklikusan megváltozhat a szabad kalciumionok mennyisége. Koncentrációja két okból nő a
sejtplazmában. Egyik: Elsődleges hírvivőkhöz kapcsolódott peptid hormon megváltoztatja a
sejtmembrán áteresztő képességét, ennek következtében a sejtközti térből kevés Ca++ áramlik
a citoplazmába. Másik: A sejtben – endoplazmás retikulumban – tárolt Ca++ felszabadul.
Ennek útja: Foszfatidil-lipáz-C (PLC) enzim hasítja a sejtmembrán belső oldalát alkotó, nagy
mennyiségben található foszfatidil-inozitol-difoszfátot (PIP2) (jelző folyamatok fontos
elemét) két másodlagos hírvivővé: diacilglicerollá (DAG) és inozitol-trifoszfáttá (IP3). Az
endoplazmás reticulum IP3-érzékeny receptoraihoz kötődő IP3 Ca++-ot mobilizál a reticulum
ciszternáiból. A megnövekedett Ca++ szint Ca++-ot kötő fehérjékkel – kalmodulin – s egyéb
másodlagos hírvivőkkel aktiválja a proteinkináz-C-t (PKC), amire a sejtben módosulnak az
enzimaktivitások, kontraktilis elemek aktiválódnak.
Szabad Ca++ koncentrációját növeli az acetilkolin, oxitocin, vazopresszin, szerotonin.

Foszfatidil-inozitol-difoszfát (PIP2) változatos zsírsavakat foglal magában, köztük az

arachidonilt, a sztearint.

Proteinkináz-C (PKC) a proteinkinázok egyike. Ez az enzimcsoport jelátviteli

folyamatokban aktiválódó enzimek, melyek a fehérjék reverzibilis foszforilációját
katalizálják. Ezen túlmenően szinte minden sejtbeli folyamatot (differenciálódás, proliferáció,
szintézis, anyagcsere, védekező mechanizmusok, csatornák aktivizálása, központi
idegrendszer integritásának megtartása, programozott sejthalál) szabályoznak.

Ciklikus adenozin monofoszfát (cAMP): Adenilcikláz enzim hatására adenozin

trifoszfátból (ATP-ből) keletkezik. Bonyolult rendszerben – más vegyületekkel
együttműködve – befolyásolja a fehérje foszforilációt, ezáltal számos sejtműködésre hat.
Célsejtben fokozza a ciklikus adenozin monofoszfát (cAMP) koncentrációját a TSH, STH,
ACTH, LH, FSH.

Ciklikus guanozin monofoszfát (cGMP): Neuron végződéseken szabaddá váló NO

hatására a guanilát-cikláz enzim a GMP-t gyűrű alakú ciklikus GMP-vé (cGMP) alakítja. A
cGMP serkenti a proteinkinázt, amely olyan fehérjéket fehérjéket aktivál, amelyek a
simaizomsejteket elernyesztik.
 2.3.1 Sejtek jelző rendszere
„Cell signalig”, „cell communication”

Komplex kommunikáció, mely irányítja az alapvető tevékenységeket és összehangolja

a működéseket a sejtben.
Képesség a mikrokörnyezetnek adandó tökéletes válaszokra, a fejlődés, a helyreállítás,
a védekezés, a homeosztázis alapja.
A sejt információs folyamatainak zavara számos betegségért – rosszindulatú
elfajulásért, autoimmunitásért, cukorbajért – felelős.
A jelátvitel kémiai és elektromos úton valósul meg. Az elektromos átvitel a gyorsabb
lehetőség.
Sejtek kommunikálnak
gap junction-okon át,
juxtakrin kapcsolattal,
rövid távolságon át parakrin úton,
nagy távolságra endokrin módon (lásd fentebb!).
Szomszédos sejtek közvetlenül is befolyásolják, irányítják funkcióikat gap junction-
okon át, vagy az egyik sejt felszíni fehérjéje révén.

Gap junction: Sejt és sejt közötti közvetlen kapcsolat, amin keresztül a szomszédos
sejtek plazmája érintkezik. Gap junction-ok biztosítják pl. a szívizomzatban, a húgyvezető
sima izomzatában az akciós potenciálok terjedését.

A juxtakrin vagy kontaktusfüggő szignalizáció is közvetlen kapcsolat. Két sejt

fizikailag érintkezik. Egyik sejt felszíni fehérjéje aktiválja a szomszédos sejt membrán
receptorát. Az aktiválódás feedback mechanizmust indít el a jeladó sejt felé — csökkentendő
a beérkező jelzést, megakadályozandó a túlzott működést. E jelző működés igen pontos
ellenőrzést biztosít az embrió fejlődésekor a sejtek differenciálódásához.

Parakrin jelzés közvetítésre példa: FGF (fibroblast growth faktor) széleskörű hatásai
ismertek. Közöttük legerőteljesebb a differenciálódásban és regenerációban megnyilvánuló
aktivitás.

Neurotranszmitterek (transzmitterek, acetilkolin, stb.) működésének lényege:

elektromos ingerületet vegyi úton továbbítanak egyik neuronról a másikra a szinapszisokban,
vagy végrehajtó idegvégződésekről izomra, mirigyre.
Így történik az ingerület átvitele elsődleges receptorról (szagláskor). Továbbá
másodlagos (ízlelés, egyensúlyérzés, hallás) és harmadlagos érzéksejtek (látás) receptorok
jel továbbítása is transzmitterekkel megy végbe.

Citokinek (interleukinek, interferonok) az immunrendszerben elsősorban

diffúzióval jutnak át rövid távolságra. Véráramba kerülve távolabb is hatnak. Főleg „helyi
funkciókat” szabályozó faktorok: a hisztamin, a korai és késői gyulladásos faktorok, a
prosztaciklinek, stb.
 3. Szervezetünk homeosztázisa
Az élettan legfontosabb alapfogalma a homeostasis [ógörög: ό μ ο ς ι σ τ η μ ι,
(ejtsd: hómosz istemi) = hasonló állapot].
Szervezetünk dinamikus egyensúlya, biológiai állandósága, másképpen fogalmazva
önszabályozó belső környezete, bonyolult biológiai rendszer, alkalmazkodó képesség a
homeosztázis, mely képes válaszolni a belső és külső környezet változásaira.
A homeosztázis szabályozásában a hypothalamus – a központi idegrendszerrel való
széleskörű kapcsolatai, vegetatív magjai, endokrin szabályozó működései, a „reward”
(jutalmazó) rendszerben való részvétele révén – komoly összehangoló, szervező, irányító
szerepet tölt be.
Izohidria, izovolémia, izoozmia, izotónia, izoionia, izotermia – a homeosztázis
hagyományos alkotó elemei – egymással összefüggő rendszert alkotnak, nem választhatók
szét. Egyik (pl. az izovolémia) változása dinamikusan magával hozza másokét (izoozmia,
izotónia, izoionia). Az egyes összetevőket „értéktartó”, „értékkövető”, „+„ és „—„ „feed
back” mechanizmusok szabályozzák.
Homo sapiens sapiens esetében nem hagyhatók figyelmen kívül a homeosztásis
sajátos, emberre vonatkozó formái: pszichés/mentális, társadalmi és anyagi/gazdasági
homeosztásis, amelyek kiegészítik a biológiai elemeket.
Életmentünket szabályozó cirkadián ritmus napjainkban a homeosztázis rendkívül
fontos eleme. Felborulása pszichés, szomatikus, érzelmi és kognitív működéseink kuszaságát,
zavarát idézi elő. (Bővebben lásd az „Alvászavarok” fejezetet az Általános kórtanban!)

3.1. Izohidria

Szervezetünk vegyi – sav-bázis – állapotának, „háztartásának” egyensúlya, az

életműködések alapfeltétele az izohidria. Laboratóriumi meghatározása pH értékkel történik.
(pH = hidrogénion koncentráció negatív logaritmusa: —lgH+).
Állandó szinten tartása fontos a fehérje molekulák stabilitásának és
funkcióképességének megőrzése, az enzimműködések optimális hatékonysága végett.
Élettani értéke vérplazmában mérve: pH≈7,35-7,40 (tágabb határai:7,3- 7,45)
Az eltolódás lehet alkalózis (pH>7,41-7,45), vagy acidózis (pH<7,30-7,35). (Lásd
alább!) Az egyensúlyt puffer rendszerek állítják helyre.
Az érpálya glomus caroticumban lévő kemoreceptorai által észlelt pH-eltolódás a
légzőközpont működését megváltoztatja, a központ a légzést szabályozva elindítja a puffer
rendszer működését az izohidria helyreállításáért.
Szélsőségesen kóros pH eltérés esetén e rendszerek működése elégtelenné válik, az
illető észrevétlenül súlyos, életveszélyes állapotba kerül.
A szervezetben vannak savtermelő és bázistermelő folyamatok, de a savtermelés van
túlsúlyban! A H+terhelés forrásai: - táplálékokkal felvett savas anyagok,
- anyagcsere folyamatok,
- gáztranszport során képződött H+.

3.1.1. Puffer rendszerek

A puffer rendszerek szervezetünk olyan anyagai, anyagcsoportjai, enzimjei, amelyek

képesek H+-t felvenni, vagy felszabadítani a sav-bázis egyensúly helyreállítására.
A pufferek a szervezetben több helyütt működnek, a végleges anyagkibocsátás a
tüdőn (CO2) és a vesén (H+, Na2HPO4) át valósul meg.
 A) Bikarbonát-szénsav puffer: H2CO3 ←→ NaHCO3. Savmegkötő nyílt rendszer.
Gyorsan reagál, a puffer tevékenység 75%-a ezzel valósul meg. A bikarbonát-szénsav puffer
és a fehérje puffer (lásd alább!) alkotja a vér összetett puffer rendszerét.
B) Nem bikarbonát pufferek: Zárt rendszerben működnek, főként sejten belül fejtik ki
puffer tevékenységüket.
B/1) Haemoglobin (Hb) puffer: Kiegészíti, támogatja a bikarbonát-szénsav puffert
(karboanhidráz enzim működése!).
B/2) Foszfát puffer: H2PO4− ←→ HPO42−. Kis kapacitású rendszer. Sejten belül
erőteljesebben működik, mint sejten kívül a vérplazmában. Jelentősége főleg a vesében van.
B/3) Fehérje puffer: aminosavak amfoter tulajdonságán alapul a puffer hatás. Részt
vesz benne az aminosav mindkét csoportja:
a) Karboxi csoport: −COOH → −COO−+H+
b) Amino csoport: −NH3OH → NH3’+OH−
B/4) Vese puffer rendszere több tényezőből áll:
a) Karboanhidráz enzim menti a hidrokarbonátot.
b) Foszfát puffer és az ‌
c) Ammónia ←→ ammónium-ion rendszer egyaránt H+-t szabadít fel és
bocsát a vizeletbe.
d) Szabad ionnal rendelkező NH4+ a vese tubulusokban található Cl−-nal
kötésbe lépve sót képez.

3.2. Izovolémia

Az emberi test tömegének döntő részét víz alkotja. Magzatban, újszülöttben,

csecsemőben ez a mennyiség 70-75% körüli. Az életkorral fokozatosan csökken. Felnőtt,
egészséges emberben ≈60-65%. (60 kg testtömeget esetében ≈36 l víz.) A víztartalom az ún.
folyadék terekben más-más arányban elosztva található (lásd alább!).
A veszteségek kiegyenlítése, pótlása, az anyagcsere során biztosított vízpótlás, a
folyadék bevitel, stb. A pótlás függvényében a folyadékterek között folyamatos a „vízcsere”.
Bármely okból (hányás, hasmenés, égés betegség, stb.) rövid idő alatt bekövetkező nagy
mennyiségű folyadék vesztéskor, vagy a vízpótlás tartós elmaradása következtében fellépő
kiszáradáskor (ekszikkációkor) utoljára a neuronokból áramlik ki a víz.

Az egészséges és normális életet élő ember folyadék háztartásának egyensúlyában a

bevitel és a veszteség nagyjából kiegyenlíti egymást.
Bevitel: folyadék ivás ≈1500ml/nap,
táplálék víztartalma ≈500-1000ml/nap,
anyagcsere során felszabadult víz ≈400ml/nap)
Veszteség vizelet ≈1500ml/nap,
kilégzéssel elpárologtatott víz ≈400-500ml/nap,
izzadás nélkül bőrön át elpárologtatott víz ≈300-400ml/nap,
széklet víztartalma ≈200ml/nap)

A szervezet víztereinek szabályozása, tónus- és ozmo-regulációja szorosan „együtt

mozog” első sorban a vese élettani működése révén (ADH, AÍNP, renin, aldoszteron).
A folyadék háztartás szabályozása a
verőerekben található baro-(presso-)receptorok jelzései,
a hypothalamus oldalsó magja (szomjúság érzés) és a supraopticus mag (óriás
neuronok) hormonális (ADH→vese ultrafiltrátumából víz visszaszívás)
és vegetativ idegrendszeri (verejtékezés) úton valósul meg.
 A víz a sejtek, a vérplazma és sejtek közti szövetek fehérjéinek szerkezetébe
ágyazódva vagy azokkal kolloid oldatot képezve, valamint só- (NaCl-) oldatban található a
szervezetben. A sóoldatban „tárolt” víz az állapotváltozások támasztotta követelményeket
gyorsabban és könnyebben kielégíti, azaz hamarabb mobilizálódik és cserélődik ki a vízterek
között, mint a fehérjék által „tárolt” víz.
A vízreguláció és az ozmoreguláció szorosan „együtt mozog”.

3.2.1. Folyadékterek

*Sejten belüli (intracelluláris) tér: az összes folyadék mintegy 2/3-át tartalmazza.

(átlagos alkatú, 60 kilós emberben ≈24 liter). Sejt típusától függően más-más a víztartalom.
Az idegsejtek a legnagyobb víztartalmúak, a sejt tömegének kb. 80%-a víz.
**Sejten kívüli (extracelluláris) teret a szövetközti tér és a vérplazma alkotja, a
maradék vizet (≈12 litert) tartalmazza. A szövetközti térben és a vérplazmában nagyjából
≈3:1 arányban oszlik el a folyadék. Ennek és a vérplazma összetételének ismeretében vérünk
víztartalma kiszámítható. A szövetközti folyadék 9 l, a vérplazmában 3 l a víz.
***Az ún. III. folyadéktér a szervezet üregeiben található folyadék, amit a liquor, a
csarnokvíz és az üvegtestet alkotó nedv a szemben, a nyál, az emésztőszervek által szekretált
folyadék alkot. A tápcsatornában lévő folyadék tartalékként szerepel a folyadék háztartásban.

3.3. Izoozmia

A testnedvek – az extracellularis folyadékok – ozmótikus nyomásának,

koncentrációjának állandóságát jelenti. Értéke a 0,9 %-os NaCl (konyhasó) oldat
ozmózisának felel meg. E nyomásérték azonos a sejt belsejében uralkodó, a sejtmembránra
ható nyomással. (Pl.: ebben az oldatban a vvt-k nem károsodnak, nem áramlik beléjük és nem
távozik belőlük víz.) A vérplazma ozmózisa 295 mozmol/l.
Izoozmia megléte, fennállása nem választható el az izotóniától, és az izovolémiától, e
három tényező folyamatosan összehangolódik. A szövetközti térben és a vérplazmában az
ozmotikus egyensúlyt és a vízmegoszlást a plazma fehérjéi biztosítják, ezek felelősek a
vérplazma 25-28 Hgmm-t kitevő kolloid-ozmotikus (onkotikus) nyomásáért.

3.4. Izotónia

Egyező ozmotikus nyomású állapotot fejez ki sejteket és sejtközti állományt illetően.

Az oldott anyagok élettani koncentrációja esetében az ozmotikus nyomás a sejtek és a
sejtközti állomány viszonyában folyamatosan kiegyenlítődik, ez az ún. Donnan egyensúly.
Az izotónia egy adott anyagra vonatkoztatva optimális sűrűséget jelent. (Edzés, testnevelés,
sport területén – az izomzat működésére vonatkozóan – mást jelent az izotónia.)

3.5. Izoiónia

Az egymástól elválasztott folyadékterekben a kationok és anionok egyensúlya áll

fenn. Az ion kifejezés nem csupán az elemek ionjaira, hanem minden egyéb, a szervezetben
jelen lévő anyag ionos változataira vonatkozik.
Ionok, elektrolitek pótlása természetes úton a táplálékkal és a sejtanyagcserében (pl.
aminosav szintézis) történik.
Vesztés természetes váladékokkal (vizelettel, verejtékkel, nyállal, légúti nyákkal,
normális széklettel) vagy betegség kísérő jelenségeivel (hányással, hasmenéssel).
 Vérplazmában a jellemző anionok és kationok összetétele, aránya más, mint a sejten
belül és a sejtek közti térben. A plazmaértékeket laboratóriumi vizsgálattal ellenőrizzük.
kationok:
Na+ 136—146 mmol/l,
K+ 3,8—5,2 mmol/l,
Ca++ összes: 2,5 mmol/l, ionizált 1,15—1,25 mmol/l,
Mg++ 0,8—1,2 mmol/l,
anionok:
Cl— 96—106 mmol/l,
HCO3— 24—28 mmol/l,
H2PO4—HPO42— 1—1,4 mmol/l,
proteinek „quantum satis”.

3.6. Izotermia

Egészséges ember maghőmérséklete kisebb emelkedő vagy csökkenő változásokkal

(0,5-1C0) állandó, 36,5-37 C0 körüli érték.
Az ingadozást befolyásolja az alvás és ébrenlét, a munkavégzés, a hormonok
cirkadián és más ritmusa, a táplálkozás, az emésztés, a környezet hőmérséklete,
mikroorganizmusok okozta fertőzések, stb.
Szervezetünk maghőmérsékletének állandóságát – az izotermiát – a hypothalamus
hőközpontja szabályozza a beérkező hideg és meleg ingerületek összehangolása alapján hőt
tároló, hőt termelő és hőt leadó mechanizmusokkal. Az egyenletes, kis ingadozású
maghőmérséklet fenntartásában komoly jelentőséggel bír a vérplazma 90 %-os víztartalma,
ami nagy mennyiségű hőt megkötő képességéből adódik.

3.7. A pszichés/mentális, a társadalmi/szociális, az anyagi/gazdasági, a

bioritmikus, az anyagcsere folyamatok és a mikrogenom homeosztázisa a
Homo sapiens sapiens homeosztázisának sajátos megjelenési formái, amikre
egyre jobban oda kell figyelni és foglalkozni az egyensúlyban tartásukkal,
kivédeni a káros hat.ásokat.

Az ember mindennapi életében fennálló, e csoportba sorolható állapot, körülmény

számos egyszerű és bonyolult összefüggésben hozzájárul a biológiai homeosztázis
megőrzéséhez illetve felborulásához.
Manapság a váltott műszakban vagy rendszertelen munkaidő beosztásban végzett
munka felborítja a cirkadián ritmust, ami a hormonális egyensúlyban rossz irányú változást
okoz. Következménye lehet pl. a pajzsmirigyműködés zavara, a testtömeg normális
állapotának megőrzéséhez szükséges hormonműködés felborulása.
A II. Világháború alatt táborokba hurcolt nők hormonális rendszerének működése úgy
változott meg, hogy a menstruációs ciklus „eltűnt”, a létfenntartást biztosító hormonok
képzése került előtérbe.

3.7.1. Pszichés/mentális homeosztázis

Korunkban meghatározó új szakkifejezés, amely az ember családi életéből, általános,

egészségügyi és szakmai (speciális) iskolázottságából, emberi kapcsolataiból, önmagával és
embertársaival szembeni elvárásaiból fakadó szellemi, lelki egyensúlyából meríti adatait. Az
egyéniség pszichés/mentális homeosztázisa közvetlenül és közvetve befolyásolja a
homeosztázis többi alkotó elemének egyensúlyát.
E téren a neurológus, a pszichiáter, a pszichológus szakorvosok rendelkeznek
tapasztalatokkal. Ők látják a következményeket, a szervi működések, a klasszikus
homeosztázis elemek rosszirányú változásait.

3.7.2. Társadalmi/szociális és anyagi/gazdasági homeosztázis

Az utóbbi évtizedek szakmai kifejezése, amely az ember általános, speciális és

szakmai iskolázottságából, társadalomban elfoglalt helyzetéből, munkájából, elismeréséből,
az élő és az anorganikus környezetével szembeni elvárásaiból, anyagi, gazdasági helyzetéből,
szociális biztonságából vonatkoztat adatokat az adott személy „well being”-jére.
Manapság társadalom-kutatók vizsgálják:
a) Az ember hogyan alkalmazkodik a társadalomban bekövetkezett változásokhoz?
b) Miként igazodik el napi dolgainak, hivatalos ügyeinek intézésében?
c) Szociálisan mennyire analfabéta?

Hazánkban e három szempont alapján végeztek kutatást.

A friss szociológiai felmérések szerint

ma hazánk lakosságának 30-40%-a szociálisan analfabéta.
3.7.3. Anyagcsere folyamatok homeosztázisa
Az anyagcsere a homeosztázis bármelyik alkotó elemének kórossá válása
következtében eltér az élettani folyamatoktól mind a sejtek, mind a szervek, mind az egész
szervezet esetében. Számos példával szemléltethető a kóros irányú változás. Pl.
legfeltűnőbbek a pajzsmirigy kóros működésének következményei. Túlműködéskor a fokozott
energia felhasználás miatt a fogyás, csökkent működéskor a testsúly gyarapodása hívja fel a
figyelmet a bajra.

3.8. Bioritmus (cirkadián ritmus) homeosztázisa

Cirkadián ritmus

Emlősökben – az emberben is – a tobozmirigy fényérzékelő receptorai visszafejlődtek.

A cirkadián ritmust szabályozó oszcillátor a hypothalamus nucleus suprachiasmaticus-ába
(NSC) helyeződött. A folyamat a szimpatikus rendszeren át szerveződik.

A NSC hatása alatt tobozmirigyben termelődött melatoni (MT) visszahat a

suprachiasmaticus magra. Ezáltal válik komplexszé a rendszer.
A melatonin (MT, 5-HO-N-acetiltriptamin) szerotoninnak N-acetil-szerotoninon át két
lépésben történő átalakításának eredménye.

Három receptora ismert. MT1 és MT2 G-proteinhez kapcsolt, az idegrendszer számos

területén megtalálható, valamint a zsigerekben,az erekben test szerte és az immunsejtekben. A
MT3 nem G-prot-hez kapcsolt.
Hatások:
Napi aktivitás biztosítása
LHRH gátlása révén szexuális folyamatok befolyása
Antioxidáns immunrendszer szabályozása

Abnormálisan szintetizált MT valószínűleg hozzájárul az autizmus kialakulásához.

Lásd még: Funkcionális anatómia cirkadián ritmusra vonatkozó előadását!

3.9. Mikrogenom (mikrobion, bio- és ökoszisztéma) homeosztázisa

Lásd: A mikrogenomra vonatkozó anyagrészt!