A SZAKSZERVEZETEK ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉSI ESZKÖZEINEK

PÁRTPOLITIKAI DIMENZIÓBA VALÓ ÁTKERÜLÉSE

- a 2018. évi „rabszolgatörvény” ellenes tüntetéssorozat esettanulmánya alapján.

Szalóki Viktor
ELTE Állam-, és Jogtudományi Kar
Politikatudományok szak MA
A szakszervezetek érdekérvényesítési eszközeinek pártpolitikai dimenzióba
való átkerülése
a 2018. évi „rabszolgatörvény” ellenes tüntetéssorozat esettanulmánya alapján.1

kulcsszavak: szakszervezet, érdekérvényesítés, pártok, pártpolitika, érdekegyezetetés,

demonstráció, sztrájk, kormányellenes tüntetés, „rabszolgatörvény”, párt paradigma.

I. Bevezetés
A munkavállalók érdekképviseletét ellátó szervezeteknek, vagyis a szakszervezeteknek számos
eszközük van arra, hogy a munkáltatókkal, vagy a döntéshozókkal szemben nyomást
gyakoroljanak, vagy éppen az érdeküket érvényre juttassák. Ezen szervezetek társadalmi
részvétel szempontjából értelmezhető aktivitását a különböző nyomásgyakorló eszközeikkel –
sztrájkok, tüntetések, tiltakozások, demonstrációk, petíciók – mérhetjük úgy, hogy közben
figyelembe vesszük a társadalmi beágyazódottságukat, valamint eredményességüket (Arató –
Mikecz, 2015). Mindezek célja, tehát, hogy érvényre juttassák a munkavállalók érdekeiből
fakadó követeléseiket. Ennek okán, amikor a szakszervezetek érdekérvényesítését értékeljük és
elemezzük, alapvető felállásban azonosíthatjuk az érdekeket képviselő felet – szakszervezet –
és az ellenérdekelt felet – munkáltató –, emellett azonban számos másodszereplő is feltűnik
ezekben a konfliktusokban.

Ezen a ponton pedig fontos beemelni a pártok szerepét a munkaügyi konfliktusok kezelésébe.
Több tipológiát is megállapíthatunk a pártok kapcsán a szakszervezetekkel ápolt viszonyuk
alapján. Kategorizálhatjuk őket ideológia alapján, vagy éppen kormányzati szerep kapcsán is.
Dolgozatomban azt az esetet kívánom bemutatni, amikor a pártok saját politikai logikájuk és
érdekük alapján, a szakszervezetek követelései mellé állnak és átültetik ezen konfliktusokat
pártpolitikai alapra. A témát azért tartom kiemelten fontosnak, mert számos esetben
találkozhattunk olyan példákkal, amikor a pártok belépése a munkaügyi konfliktusokba
kisiklatta az eredeti ügy célját és nehezítette a munkavállalók érdekképviseletét ellátó
szervezetek munkáját. Téves lenne azonban kijelenteni azt, hogy nincs ellenpélda erre, vagyis
amikor a pártok segítenek a szakszervezeteknek, hogy a követeléseik célba érjenek. A téma
természetesen számos kérdést felvet, mint például, hogy ideológiai alapon ma is érvényes-e a
szakszervezetek és a baloldali pártok szövetsége, milyen mértékben tudja magánál tartani az

1
A dolgozat az „Érdekegyeztetés, munkahelyi demokrácia, home office” című kurzusra készült.

2
ügyet egy szakszervezet, vagy, hogy természetéből fakadóan rossz-e, ha a pártok a saját
dimenziójukba terelik a konfliktust. Írásomban a 2018. évi munka-törvénykönyvének
módosításából kirobbanó demonstrációkon keresztül kívánom bemutatni azt, hogy milyen
problémákkal és nehézségekkel jár az a szakszervezetekre nézve, ha a pártok a konfliktus
alappontjairól átterelik a közvélemény figyelmét általános kormányellenes kritikákká, ezáltal
pedig ellehetetlenítik az ügy organikus fejlődését. Elsősorban, kiindulópontként a
szakszervezeti mozgalom állapotát mutatom be, a szereplőkkel, valamint a struktúrákkal. Ezt
követően az esettanulmányon keresztül mutatom be a felvázolt problémát, amelyen keresztül
írok:

1. a tiltakozásokat kirobbantó törvényekről

2. a szakszervezeti reakciókról, megmozdulásokról
3. a pártok belépésével az ügy általános kormányellenes tüntetésévé alakulásáról

Végezetül öt pontban összegzem azt, hogy melyek lehettek volna azok a cselekvési pontok,
amelyeken keresztül a szakszervezetek maguknál tarthatták volna az ügy tematizáló képességét.

II. Kiinduló pont a magyar szakszervezetiséggel kapcsolatban

Szakszervezetnek azt az önkéntesen létrehozott, önkormányzattal rendelkező szervezetet
tekintjük, amely a munkavállalók egyesüléseként jött létre abból a célból, hogy érdekeiket
védjék és a munka világában közös követeléseiket elérjék fontos szociális kérdésekben (Berki,
2008). De mit is jelent ez lefordítva? Ez nem jelent mást, mint hogy létrehoznak munkavállalók
közösen olyan szervezeteket, akik aztán olyan kérdésekben tárgyalnak a munkaadókkal, mint
például a bér, a munkaidő, különböző eljárások, szabályozások (Szabó, 2021) (Arató – Mikecz,
2015). Ha pedig szükséges olyan nyomásgyakorló eszközöket alkalmaznak, mint a tüntetés, a
demonstráció, a bojkott, vagy éppen a munkabeszüntetés, vagyis a sztrájk. A
társadalomtudósok megosztottak azon a téren, hogy hova is kell sorolni a szakszervezeteket,
azonban az érdekképviselő, önszerveződő és egyeztető szerepük miatt tekinthetjük őket civil
szervezetnek. Az érdekegyeztetés és az érdekképviseletnek is több szintje van, ahol hatást
tudnak elérni a szakszervezetek. Ezek alapján megkülönböztethetünk tripartit egyeztetéseket,
ahol a munkavállaló, a munkaadói képviselet mellett megjelenik az állam is (Berki, 2008). És
léteznek a bipartit egyeztetések, ahol a munkavállalói képviselet a munkaadói képviselettel
keres konszenzust (Arató – Mikecz, 2015).

3
A szakszervezeteknek négy nagy típusát különböztethetjük meg. Ezek a szakmai
szakszervezetek, az általános szakszervezetek, az ágazati szakszervezetek és a vállalati
szakszervezetek.

1) A szakmai alapon szerveződő szakszervezet tömöríteni kíván minden munkavállalót

egy meghatározott szakmában, foglalkozási és képzettségi körben, függetlenül attól,
hogy tagjai melyik iparágban vagy vállalatnál vannak alkalmazva. Célja, hogy
kiszorítsák a képzetlen munkásokat. Ma ezek leginkább nem fizikai ágazatokban
jelennek meg és egy-egy foglalkozáshoz kapcsolódnak. Például a Pedagógusok
Szakszervezete.
2) Az általános szakszervezetek célja, hogy szakmától és ágazattól függetlenül minden
munkavállaló a tagja legyen, így egy nagyobb taglétszámmal erősebb érdekérvényesítő
pozíciót tudnak felmutatni. Azonban ami az előnye, az a hátránya is ennek a szervezeti
típusnak, ugyanis a széles spektrumú tagság miatt óriási a heterogenitás. Általános
szakszervezetre példaként a történelmi Általános munkásegyletet hozhatjuk, amely a
XIX. század végén tevékenykedett Magyarországon.
3) Európában a legelterjedtebb szakszervezeti forma az ágazati szakszervezetek, amelyek
szakmára való tekintet nélkül, az azonos iparágban dolgozók képviseletét látják el. A
legnagyobb előnye, hogy egységesen tud fellépni a munkaadókkal szemben és a
kikényszerített kollektív szerződések is ágazatonként értelmezhető. Jó példa erre a
típusra az egyik legnagyobb hazai ágazati szakszervezet, a Felsőoktatási Dolgozók
Szakszervezete.
4) A negyedik típus a vállalati szakszervezet. Ennél a típusnál az a cél, hogy egy adott
vállalatnál dolgozó munkavállalók érekeit képviselje. Ezen szakszervezetek tehát
függetlenül hoznak döntéseket és hajtanak végre akciókat más, ugyan abban az
ágazatban működő vállalat munkakörülményeitől, csakis a saját vállalatukra
koncentrálnak. Ez a típus elsősorban a Távol-Keletre jellemző. Ha hazai példát
szeretnénk hozni, akkor az Audi Hungária Független Szakszervezet egy tökéletes példa.

A szakszervezetiségre jellemző a szervezettség és a szakszervezeti szövetségekbe való

tömörülés. Ezt egy alulról felfelé épülő rendszerként írhatjuk le, amelynek a legalsó szintjén a
vállalati szakszervezetek állnak, akik tagjai ágazati szakszervezetnek is, amely ágazati
szakszervezetek tagjai, valamely konföderációnak. A szakszervezeti konföderációk célja, hogy
magába foglalja az összes ágazati, vállalati és minden egyéb szakszervezet annak céljából, hogy

4
eredményes érdekképviseletet tudjon felmutatni országos szinten (Thoma, 1998).
Magyarországon a rendszerváltást követően 6 nagy szakszervezeti konföderáció alakult meg:

• Autonómok – Autonóm Szakszervezetek Szövetsége

• MSZOSZ – Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége
• Liga – Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája
• ÉSZT – Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés
• MOSZ – Munkástanácsok Országos Szövetsége
• SZEF – Szakszervezetek Egyeztető Fóruma

2013-ban azonban az MSZOSZ, a SZEF, valamint az Autonómok közösen létrehozták az

MSZSZ-t, vagyis a Magyar Szakszervezeti Szövetséget. Ha magyar szakszervezeti mozgalom
leginkább sarkalatos problémájára akarunk rávilágítani, akkor az pontosan az a
széttöredezettség, ami a konföderációknál jelentkezik (Thoma, 1998). Már rendszerváltáskor
érezhető volt, hogy a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) szétesését követően létrejövő
szakszervezti konföderációk hosszútávú együttműködése sok fronton elképzelhetetlenné válik.
Számos törésvonal húzódott a nagy szakszervezeti szövetségek között, amelyekre a pártpolitika
is hatással volt (Thoma, 1998). Mindezek miatt az egységes fellépések nagyon kis arányban
tudnak megvalósulni, ami az érdemi érdekképviseletet gyengíti.

Magyarországon a szakszervezetekbe való belépések száma az kifejezetten alacsony az EU

tagállamok összehasonlításában. A rendszerváltást követően egyre alacsonyabb a szervezettség
(Arató-Mikecz, 2015) (Thoma, 1998). Néha-néha megfigyelhető egy időleges növekedés,
azonban ezek sokkal inkább egy-egy politikai vagy gazdasági eseményhez köthetők. Ezáltal
pedig az érdekérvényesítés hatásossága is csökkenőben van. Ezt tetőzte a 2011-ben átalakított
érdekegyeztetési mechanika, amely az addig tripartit módon működő Országos Érdekegyeztető
Tanács megszűnését jelentette (Arató – Mikecz, 2015). A szakszervezetektől való elfordulás
természetesen a múltban is keresendő. A szocialista rendszer megszűnésével bár a
szakszervezetek újra elkezdték valódi munkájukat, a közbeszédben továbbra is sokáig benne
volt a SZOT és a szakszervezeti titkári rendszer. A szakszervezetek elvesztették a kapcsolatukat
a klasszikus baloldali pártokkal és a jelenkori szociáldemokráciával (Lundby-Wedin, 2006). Ez
nem csak Magyarországon van jelen, globális térben is ez tapasztalható, amely hosszútávon
változtathatja meg a szakszervezetekről alkotott képet.

III. Esettanulmány

5
Dolgozatomban a 2018. decemberében kezdődő tüntetéssorozatot dolgozom fel, amelyben
kitérek arra, hogy mik voltak a demonstrációt kirobbantó törvények hátterében, milyen pozíciót
vettek fel a szakszervezetek, az ellenzéki pártok, valamint a kormány. Bemutatom azt, hogy
kronologikusan milyen szakszervezeti megmozdulások történtek a tervezett törvények elleni
demonstrálásaként, végezetül pedig azt kívánom rekonstruálni, hogy az ügy, hogyan került át a
szakszervezetektől a pártokká, és a törvénnyel szembeni demonstrációk hogyan alakultak át
általános kormányellenes tüntetésekké.

III./1. A tiltakozásokat kirobbantó törvények

A tiltakozásokat két törvénytervezet váltotta ki. Az első 2018. november 6-án került volna
benyújtásra, amit Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jegyzett és amelynek célja a
közigazgatási bíróságok felállítása volt. A másik – az ügy szempontjából kiváltképpen releváns
– a Munka Törvénykönyvének (2012. évi I. törvény) módosítása volt, amely egyéni képviselői
indítvány formájában2 került benyújtásra Szatmáry Kristóf és Kósa Lajos Fideszes képviselők
által november 20-án. A Munka Törvénykönyvének módosításában két kiemelt kulcspont volt,
ami a konfliktushoz vezetett. Az első, hogy megteremti a lehetőségét a rendkívüli munkaidő
emelésének a munkavállalóval történő egyéni megállapodás esetén a korábbi 250 óráról 400
órára (2018. évi CXVI. törvény 8. §.). A második pedig a harminchat hónapos munkaidőkeret
bevezetése, amellyel kapcsolatba a törvény módosítása így fogalmaz: „A munkaidőkeret
tartama, ha ezt objektív vagy műszaki vagy munkaszervezéssel kapcsolatos okok indokolják,
kollektív szerződés rendelkezése szerint legfeljebb harminchat hónap.” (2018. évi CXVI.
törvény 3. §.).

Mind a két törvény esetében – főleg a Munka törvénykönyvének módosítása – súlyosan sértette
a munkavállalók helyzetét és elsősorban a munkaadókat hozta kiemelten pozitív helyzetbe.
Mind a két jogszabály tervezeti időszakában már számos kritika érte azt szakmai és politikai
oldalról is. Míg a pártok elsősorban politikai tőkét kívántak ebből kovácsolni, addig a
szakszervezetek folyamatos tárgyalásokat, egyeztetéseket és vitákat szorgalmaztak az említett
tervezetekkel kapcsolatban. Azonban mind a két fél egyértelmű követelésként fogalmazta meg,
hogy ebben a formában egyik törvényjavaslat sem elfogadható, és hogy a tőke helyett a
kormány a munkavállalók érdekeit védje meg. A kormány azzal indokolta a módosítást, hogy

2
2010. óta, az Orbán-kormányok ideje alatt terjedt el, hogy kormánypárti politikusok egyéni képviselői
indítvány formájában kezdeményeznek törvényt vagy módosítást, amellyel megkerülnek számos olyan
pontot, ami a szakpolitikai terület megvitatását eredményezné.

6
az a munkások érdekeit szolgálja, és csak lehetővé teszi, hogy aki többet akar dolgozni, az
megtehesse.

III./2. Szakszervezeti megmozdulások

Már a benyújtást követően éles bírálatok érkeztek a szakszervezetek oldaláról. Számos ágazati
szakszervezet felszólalt a törvénymódosítás kapcsán és a szakszervezeti konföderációk is
egységesen elítélték a tervezetet. Olyan szakszervezeti nyilatkozatokkal lehetett találkozni,
mint a következők:

• „Elfogadhatatlan a két képviselő javaslata […] Ez oda vezetne, hogy az értintetteket

négy hétig reggeltől estig munkára kötelezhetnék” – MASZSZ, 2018. november 21.
• „A kormány ismét az egyéni képviselők mögé bújva akarja megváltoztatni a
munkavállalók alapvető munkakörülményeit, hogy kikerülje az előzetes egyeztetést az
érdekvédőkkel [..] ilyen munkakörülmények között néhány feszített műszakot
dolgozzanak végig egy gumigyárban!” – VDSZ, 2018. november 21.
• „Mindennek az lesz a vége, hogy még jobban kizsigerelik a dolgozókat, pedig a gát
nélküli túlóra – főként a gépekkel dolgozóknál – komoly veszélyeket rejt magában, a
fáradt, túlhajtott dolgozók miatt egyre több a munkahelyi baleset.” – Vasas Szakszervet,
2018. november 22.
• „Egyértelmű választ várunk a kormánytól a Versenyszféra és a Kormány Állandó
Konzultációs Fórumán (VKF) arra a kérdésünkre, hogy bírja-e a kormány támogatását
a munkavállalókat ellehetetlenítő, a magyar munkaerőpiaci viszonyokat, munkaügyi
kapcsolatokat szétziláló próbálkozás”. – Munkástanácsok és a Liga közös közleménye,
2018. november 22.
• „A szakszervezeti világ döbbenten figyeli a magyar munkavállalók helyzetének további
rombolását, és szolidaritást vállal a magyar dolgozókkal a normális élet és
munkakörülményekért folytatott harcukban.” - IndustriALL Global Szakszervezeti
Szövetség, 2018. november 30.

A munkavállalói érdekképviseleti szervezetek felszólalásai mellett természetesen az ellenzéki

pártok is élesen kritizálták és bírálták a módosító javaslatokat. A november 27-i vitanapon az
ellenzéki pártok, élve az obstrukció által nyújtott lehetőségekkel, éjszakába nyúló vitát
terveztek a törvényjavaslatról, amit azonban a kormánypárti levezető elnök meggátolt. Ha ezt
az időszakot vizsgáljuk, akkor azt mondhatjuk, hogy Munka Törvénykönyvének módosításának

7
benyújtását követő napokat elsősorban a szakszervezetek reakciói, közleményei és szakmai
javaslataik dominálták, ehhez igazodtak az ellenzéki pártok is.

A szakszervezetek követelése, miszerint a módosító javaslatról legyen érdemi egyeztetés, úgy

tűnt november 28-án megvalósul, amikor is a jogszabályváltozást benyújtó kormánypárti
képviselő, Kósa Lajos tárgyalni hívta a MASZSZ, a SZEF és a Munkástanácsok vezetőit. Az
első tárgyalásokon sikerült bizonyos változásokat kikényszeríteni, azonban a december 3-án
folytatott egyeztetéseken nyilvánossá vált a szakszervezetek számára, hogy a kormány nem fog
érdemi változtatásokat eszközölni.

A MASZSZ már az egyeztetések előtt bejelentette, hogy amennyiben nem enged a kormány,
demonstrációt szerveznek. A sikertelen egyeztetéseket követően először a Liga, majd a SZEF,
és a Munkástanácsok is jelezték, hogy csatlakoznak a tüntetéshez. A december 8-i esemény volt
az első nyilvános, utcai megmozdulás a törvénymódosítás kapcsán. A tüntető tömeg
Budapesten a Jászai Mari téren gyülekezett és innen vonultak végig a Szent István körúton,
majd a Bajcsy-Zsilinszky úton át megérkezve az Alkotmány utcába. Közel 10.000 ember vett
részt a demonstráción, melynek nagyrészét a szakszervezetek alkották, de számos párt
képviselője is jelen volt a menetben. Az Alkotmány utcában felállított színpadon számos
szakszervezeti vezető mondott beszédet, amelyben arra buzdítottak mindenkit, hogy
csatlakozzanak a tiltakozásokhoz.

Fontos pillanatképe volt a tüntetésnek, hogy az addig békés demonstráció egy ponton rendőri
konfrontációba ütközött, amikor is a tüntetők előtt lezárt, rendőri sorfallal védett Kossuth térre
próbált meg bejutni egy MSZP-s politikus. Ezt követően a tüntető tömeg is megindult a rendőr
sorfal felé, amit sikerült átszakítaniuk és bejutniuk a Kossuth térre. Ez volt az első mozzanata
az ügynek, amikor a hangsúly eltolódott a törvényjavaslatról a kormányellenség irányába.

A szakszervezetek ultimátumot adtak a kormánynak, hogy amennyiben megszavazásra kerül a

Munka Törvénykönyvének módosítása, az országon sztrájkhullám fog végig söpörni. Számos
európai és globális szakszervezeti tömörülés vállalt szolidaritást a magyar szakszervezetekkel
és sorra alakultak meg helyi szinten a sztrájkbizottságok. Több helyen útlezárásokkal
tiltakoztak a szakszervezetek. A Policy Agenda készített egy felmérést 2018. december elején,
amely szerint a munkaképes korú lakosság 83 százaléka elutasítja a javaslatot és egyetért a
szakszervezeti megmozdulásokkal. Teljeskörű szakszervezeti egység azonban nem mutatkozott
meg ezt követően az érdemi akciók és megmozdulások tekintetében, helyi szinteken teljesen

8
önszerveződőn cselekedtek a szakszervezetek, de a nagy konföderációk kooperációja nem
valósult meg.

III./3. Szakszervezeti demonstrációkból általános kormányellenes tüntetések

Ahogy a szakszervezetek, úgy az ellenzéki pártok is mindent megtettek annak érdekében, hogy
a 1) a törvény ne kerüljön elfogadásra, 2) minél nagyobb politikai figyelmet kapjon az ügy. A
második vitanapon az ellenzéki pártok több, mint 3000 módosító javaslatot nyújtottak be, hogy
ezzel akadályozzák az ügy előre menetelét, de végül a kormánytöbbség megszavazta, hogy
egyben döntsenek a 3000 módosító indítványról, majd nem fogadták el azokat. A zárószavazás
hozta meg végül a nyilvánosság számára a legnagyobb figyelmet. Ekkor ugyanis az ellenzéki
pártok először a ciklus óta, egy összehangolt akciót hajtottak végre, amelyben elzárták az elnöki
pulpitust, molinókat függesztettek fel, zavarták az ülés menetét és az egészet élőben
közvetítették a közösségi média felületeiken. Hiába az akció, a kormánytöbbség megszavazta
végül mind a két konfliktust okozó törvényjavaslatot. Már aznap estére demonstráció
szerveződött a parlament elé. A szervezés és a napirend irányítása azonban itt már teljesen
kikerült a szakszervezetek kezéből és az ellenzéki pártok kezdték el dominálni azt., A Kossuth
téren tüntetők többször is konfrontálódtak a készenléti rendőrséggel, a demonstrációk
mindennapossá váltak. Az ország több pontján is tartottak ekkor már tüntetéseket, ahol helyi
szinten erősen jelen voltak a szakszervezetek

A fordulópontot december 16. jelentette, amikor is a tüntetők egy része elindult az MTVA
székházához, majd ott 12 ellenzéki képviselő bement, hogy beolvastassák a követeléseiket. Az
ügy nagyon nagy figyelmet kapott, és miután a közmédia nem tett eleget az ellenzéki
képviselőknek és nem olvasták be a követeléseiket, a tüntetések is más irányba fordultak. A
demonstrációk sokkal inkább az MTVA székházához koncentrálódtak és a skandált jelszavak
között egyre több általános kormányellenes rigmus jelent meg. Országszerte trendé vált, hogy
a kezdeti, túlóratörvény elleni megmozdulások általános kormányellenes demonstrációkká
alakultak át.

A kormányoldalnak kedvezett a karácsony közeledése, ugyanis emiatt a tüntetések és a

megmozdulások abbamaradtak. Bár sokan bizakodtak abban, hogy januárban újult erővel
folytatni tudják a küzdelmet, ez nem sikerült. A pártok decemberben megfogalmazott 5 pontja
mellé, a szakszervezetek januárban azonban még 4 pontot hozzátettek. A négy pont a következő
volt:

9
 1. Módosítsák a Munka törvénykönyvét, hogy az a mostaninál sokkal jobban vegye
figyelembe a munkavállalók érdekeit, a rabszolgatörvényként elhíresült túlóra
szabályozást pedig vonja vissza a kormány!
2. Emeljék a minimálbért legalább két számjegyű mértékben, állítsák vissza a cafetériát,
rendezzék a közszféra béreit!
3. Követelik a sztrájkjog újraszabályozását, érdemi párbeszédet, előzetes egyeztetést a
dolgozókat érintő törvények módosításánál!
4. Követelik egy rugalmasabb nyugdíjba vonulási rendszer kidolgozásának
követelményeit, a korengedményes nyugdíjak korszerűbb formában történő
visszahozásától a megváltozott munkaképességű dolgozók tisztességes támogatásáig.

Ez a kiállás azonban már nem volt egységes, a MASZSZ, a SZEF, az ÉSZT és a Liga képviselői
egyeztetésekbe kezdtek, azonban a Munkástanácsok már nem vett részt benne. Januárban egyre
inkább fogyatkoztak a megmozdulások. Helyi szinten a szakszervezetek tartottak útlezárásokat
és többször is megbénítottak egy-egy fontosabb útszakaszt, de ez már érdemben nem vitte
tovább az ügyet.

IV. Öt pontban arról, hogy mivel lehetett volna elkerülni az ügy „kisiklását”

1. Egységesség az elejétől: A szakszervezeti konföderációknak már a legelső tárgyalás során

egységes álláspontot és egységes ultimátumot kellett volna képviselni, amellyel erőt tudtak
volna demonstrálni a döntéshozók felé. A széttagoltság és a megosztottság a munkavállalói
érdekképviseleti szervezetek között folyamatosan a munkáltatók és a döntéshozók irányába
billenti a mérleget.

2. A közvélemény megragadása: A december 8-i tüntetéseket megelőzően is, majd azt

követően is óriási láthatóságot kaptak a szakszervezetek. A vezető hírportálok és sajtótermékek
számtalan alkalommal szólaltattak meg szakszervezeti vezetőket és tagokat. Ezt kellett volna
felhasználnia a szakszervezeteknek arra, hogy saját magukat erősítsék és növeljék a bázisukat

3. Kezdeményezés: A Kossuth téri tüntetésék során a szakszervezetet kezéből kicsúszott a

kontroll és átkerült a pártok kezébe. Ha azokban a napokban kezdeményező szerepet töltöttek
volna be, és aktív szervezői, alakítói lettek volna a megmozdulásoknak, akkor a
demonstrációkat az ügy mentén tudták volna tartani.

4. Kapcsolatfelvétel a pártokkal: A szakszervezeteknek fel kellett volna venni már a legelső

pillanatban a kapcsolatot a pártokkal annak tekintetében, hogy az országos demonstrációkat,

10
tiltakozásokat és megmozdulásokat összehangoltan vigyék véghez. Emellett a kapcsolatfelvétel
segítette volna azt, hogy a szakszervezetek középpontban maradjanak.

5. Kommunikáció: A szakszervezeteknek sokszor olyan profi kampánygépezettel kellene

működniük, mint a pártoknak. Az egységesség és a töredezettségen túl is, gyenge volt a
szakszervezetek kommunikációja. Annak megerősítése pedig elengedhetetlen lett volna abba,
hogy a saját nézőpontjuk artikulálják. Ennek hiányában a pártok ezen a szinten is leuralták őket.

V. Szakirodalom

➢ Arató Krisztina – Mikecz Dániel (2015): Civil társadalom, szociális partnerek,

társadalmi mozgalmak. in Körösényi András (szerk.) (2015): A magyar politikai
rendszer – negyedszázad után. Budapest, Osiris Kiadó – MTA Társadalomtudományi
Kutatóközpont Politikatudományi Intézet.

➢ Lux Judit (2008): A szakszervezeti pluralizmus kialakulása. in Lux Judit (2008): A

magyarországi szakszervezetek történetéből. Budapest, Friedrich Ebert Alapítvány

➢ Szabó Imre Szilárd (2021): A szakszervezet jogállása a magyar munkajogban. Doktori

értekezés. Pécs, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskola.

➢ Thoma László (1998): Út a demokráciába – depolitizált társadalommal. In. Thoma

László (1998): A rendszerváltás és a szakszervezetek 1988 – 1992. Villányi úti
Konferenciaközpont és Szabadegyetem Alapítvány, Budapest.

➢ Thoma László (1998): A hiányzó közép problémája a politikai intézményrendszerben.

In. Thoma László (1998): A rendszerváltás és a szakszervezetek 1988 – 1992. Villányi
úti Konferenciaközpont és Szabadegyetem Alapítvány, Budapest.

➢ Thoma László (1998): Érdekek és struktúrák. In. Thoma László (1998): A

rendszerváltás és a szakszervezetek 1988 – 1992. Villányi úti Konferenciaközpont és
Szabadegyetem Alapítvány, Budapest.

➢ Berki Erzsébet (szerk.) (2008): Szociális párbeszéd új keretek között. Foglalkoztatási és

Szociális Hivatal Társadalmi Párbeszéd Központ.

11