Hogyan vitte tovább II.

János Pál pápa a Rerum Novarum

legfontosabb gondolatait saját, Centesimus Annus című
enciklikájában?

Az egyház, irányelveket és normákat fogalmaz meg Jézus tanítása szerint az

emberi kapcsolatok és a társadalmi, gazdasági, politikai viszonyok kérdésében.
„Az egyház társadalmi tanításának előadása és terjesztése evangéliumi
küldetés, amely az egyház sajátja…” A társadalomelméleti alapelvek: a
személyiség elv, a szolidaritás elv, a szubszidiaritás elve és a közjó elve.
A személy, aki egyszerre individuum és társadalmi lény, a személyiségelvben
mindkét összetevő nélkülözhetetlen. Az individuum egyszeri,
megismételhetetlen, nem kicserélhető lény, akit nem funkciója és hasznossága,
hanem léte tesz értékké, önmagáért érték. A szabadság a személy meghatározó
jellemzője, amely nem a társadalmiságból való menekülést, az attól való
elszakadást jelenti, hanem a lehetőséget az egyéni és közösségi élet teljesebbé
tételére. A személyiség-elv szerint a személy maradandó feltétlen érték, a
személyt senkinek sincs joga feláldozni a társadalom javáért - mint ahogyan a
kollektivizmus képviseli, de az individuum is csonkul, ha elszigetelődik, vagy ha
önérdekét és közösségi létét egymással ellentétesként kezeli. (Az
individualizmusra és a kollektivizmusra egyaránt jellemző, hogy nem tud mit
kezdeni a felelős, az egyszerre önmaga és mások javára cselekvő, szabad
személlyel.)
A szolidaritás-elv szerint az egyén természete szerint az ember a közösségre van
utalva és abban és annak javára valósítja meg hivatását. Megfordítva pedig a
közösség (és a társadalom) célja és feladata tagjai, az egyének támogatása.
A közjó a társadalom által saját tagjainak nyújtott segítség alapvető
életfeladataik teljesítéséhez. A közjó azon társadalmi feltételek összessége,
amelyek a társadalom tagjai számára egyéni és társadalmi céljaik és feladataik
megvalósítását teszik lehetővé.
A szubszidiaritás-elve, mindenkit annyira kell terhelni és akkora teljesítményre
kell ösztönözni -s ehhez akkora szabadságot kell biztosítani - amekkorára az
képes, „segély az önsegélyre".

Az egyház társadalmi tanítása az emberi együttélés és a társadalom egészét

átfogó normarendszer. Kulcsfontosságú témái: a magántulajdon, a tőke és a
munka viszonya valamint a szociálpolitika.
A Leó pápa által kiadott Rerum Novarum enciklika, a XIX, század vége felé
megjelent „új dolgok”-ra (az enciklika latin címe) kíván megoldást nyújtani. Ezek
az újdonságok, azt megelőző koroktól nagyban különböző vagy alapvetően
eltérő jelenségeket honosítottak meg. Ezek az életmódot gyökeresen
változtatták meg és ebből fakadóan a széles társadalom, a hétköznapi ember
gondolkodásának paradigmáját is felülírták. Átható változások alakították még a
politikai, gazdasági és szociális életet, de a tudományok és a technika világában
megjelenő újdonságok, nóvumok szintén alapvetően és váratlan gyorsasággal
formálták át a hétköznapi valóságot.
A változások az egyházat, az államot és az egyént egyaránt nagy kihívások elé
állították. Ennek megfelelően a Rerum novarum és az évfordulójára született
Centesimus annus az Egyház részéről ezekre a változásokra válaszul adott
állásfoglalásnak is tekinthető.
Ebben a korban kezdett eltűnni az egyfajta hagyományőrző társadalom és
kezdett kialakulni az új világ, ideológiáilag az új szabadságjogokba vetett remény.
Addig ismeretlen tulajdonforma jelent meg, a tőke és a munka új formája a
bérmunka.
Így a munka áruvá vált, amelyet a piacon szabadon lehetett venni és eladni, és
amelynek árát csak a kereslet és a kínálat szabta meg. Ez súlyos szélsőségekhez,
társadalmi igazságtalanságokhoz, sokszor az egyén kiszolgáltatott nyomorához
vezetett. Ennek az átalakulásnak lett a következménye, hogy „a társadalom két
osztályra oszlott, amelyeket mély szakadék választott el egymástól”.
Erre a feszültségre adott gyors és olcsó megoldást a korabeli szocializmus,
erőszakos, átmenet nélküli felforgató ideológiája. Leó pápa ezt a tőke és a munka
közötti konfliktust nevezte „munkáskérdés”-nek. Az alábbi József Attila idézet
tömören és kifejezően példázza a korabeli helyzetet:
„A munkásnak nem több a bére,
mint amit maga kicsikart”
Leó pápa korábbi enciklikájában kifejti, hogy a szabadság és igazságosság
egymást feltételezi, közöttük alapvető a kapcsolat. A szabadság, amely nem
hajlandó elfogadni az igazságot önkénybe, káoszba, torkollik, a diszharmónia
szélsőségességet hív életre, így összeomlik, elpusztítja magát. A Rerum
Novarumban tárgyalt rossz is abból a szabadságból ered, ami nem ismeri el a
Krisztus tanításában megfogalmazott, teremtett emberről vallott igazságot.
Ebből az igazságtalanságból származik a gazdasági és társadalmi szakadék, ami
megidézi a munkáskérdést, szocialista narratívában az osztályharcot. Leó pápa a
kérdés békés és igazságos megoldása mellett foglalt állást és egyértelműen elítéli
az erőszakos osztályharcot. Tanrendszert alakított ki, amely alapján elemzi a
társadalmat, véleményt formál róla. Az igazságosságért folytatott harcot
belehelyezi a Megváltó Krisztusért való tanúságtételbe.
II. János Pál pápa egyértelműen kifejezi, hogy hozzá kíván járulni a „keresztény
szociális tanításhoz”. Megállapítja, hogy modern világunknak szüksége van az „új
evangelizáció”-ra. Folytatni kívánja a Leó által megkezdett az Egyház szociális
tanításának meghirdetését. Ezt a Leó enciklikájából megörökölt gondolatokat
folyatja János pápa Centesimus Annus című enciklikájában. Ezeket elemzem és
figyelem meg én is az alábbiakban.
Magántulajdonhoz való jognak nagy jelentőséget szentel az enciklika, mivel a
korabeli szocializmus lényegét Leó a magántulajdon megszüntetésében látja. Ez
az elv alapjaiban rendítené meg a társadalom építményét, eltorzítaná az állam
funkcióit. A szocialista változtatás ideológiailag a személy téves koncepciójából
ered. E szerint az egyén csupán lelketlen eleme a társadalomnak, nem több, mint
láncszem a gépezetben. Az egyén és javai teljesen alárendeltek a társadalom,
mint nagy egész működésének. Az ember szabad döntésére, akaratára sincs
szükség, ezzel alapvető teremtett emberi méltóságától fosztja meg az egyént. Így
meglehetős függőségbe kerül az államtól, és annak működésének ellenőrzőitől.
Leó kifejezi, hogy ennek hátterében az ateizmus húzódik meg, Isten tagadása
méltóságától és gyökereitől fosztja meg a személyt, ebből fakadóan átértelmezi
a személyt lelketlen gépalkatrésszé és a társadalmi rend átszervezésére készteti.
II. János Pál pápa ezeket a téziseket megerősíti és aktualizálja a dekolonizáció
folyamatában végbemenő kapitalista és marxista-szocialista rendszerváltozások
példáján.
Leó enciklikája kinyilvánítja még az ember veleszületett természetes jogát
magántársulások alapításához. Ezeket az állam nem tilthatja be, létezésüket nem
akadályozhatja, mert a társulások létezése természetes jog. Ebből fakadóan
támogatja az Egyház, II János pápa a szakszervezetek létjogosultságát.
Alapvető jog a méltányos bérhez való jog. Mint írja a munka kettős jellegű,
személyes és szükséges. Személyes mivel az egyén szabad akaratából, szabadon
rendelkezik és szükséges, mivel súlyos kötelesség, mivel mindenki köteles
fenntartani az életét. A bérnek elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy a munkás
fenn tudja tartani belőle magát és családját. A János pápa enciklikájában erősen
hangsúlyozza, hogy ma is találkozhatunk méltánytalan bérrel, méltánytalan
munkakörülményekkel, nemzetközi konvenciók ellenére is, ezért ez ma is
aktuális.
Nagy jelentőségű a vallás előírásainak szabad megtartásához való jog hirdetése.
Hangsúlyozza a vasárnapi pihenő szükségességét, hogy meglehessen adni a
tiszteletet az Istennek. Leó pápa ezen megnyilatkozása Centesimus Annus
enciklika értékelése szerint a vallásszabadsághoz való jog első megnyilatkozása
az emberi jog történetében. Azóta ez nemzetközi nyilatkozatok és konvenciók
tárgya lett és hangsúlyos eleme II. János Pál pápa tanításának. Elgondolkodtató,
hogy ez a személyt megillető jog nem feltétlen biztosított a modern ipari
társadalmakban. Hazánkban is sajátos reakciókat váltott ki ezen emberi jog
garantálásának már a tervezete is. Ez szembetűnően jelzi, hogy a szocialista és
liberális ideológia masszívan jelen van még szűkebb pátriárkánkban is.
A Rerum Novarum bírálja a szocializmus és liberalizmus társadalmi és gazdasági
rendszerét. Az enciklikában a liberalizmus bírálatának nincs dedikált rész,
ehelyett az állam kötelességeit taglalja. Egyértelműen kifejti, hogy a gazdagokkal
szemben a szegényeknek, kiszolgáltatott helyzetükből adódóan, nagyobb
védelmet kell nyújtani. „Az államnak tehát különleges védelemben és
gondoskodásban kell részesíteni a munkásokat, akik gyengék és szükséget
szenvedők közé tartoznak.” Minél kiszolgáltatottabb, sebezhetőbbek az
egyének, annál nagyobb szükség van segítőkészségre és gondoskodásra,
legfőképpen az állam részéről. Ez a gondolat, elv tovább él János Pál pápa
enciklikájában, mint szolidaritás, kölcsönös kötelesség- és segítségvállalás. János
pápa hangsúlyozza, hogy ezt a példát kell követni keresztényi magatartásként
mind a nemzetek belső rendjét illetően, mind nemzetközi vonatkozásban.
Érdekes megjegyezni, hogy a Szolidaritás (mozgalom) János Pál pápa hazájában
Lengyelországban a korabeli legnagyobb független lengyel szakszervezeti
mozgalom, ami elsőrangú szerepet játszott az ország rendszerváltásában.
Leó alapvetően békés megoldást szorgalmazott a társadalmi feszültségek
enyhítésére. Értelemszerűen János pápa is hangsúlyozza a béke jelentőségét.
Külön pontban tárgyalja az igazi, tartós béke nem az egyik fél végső győzelmét
jelenti, hanem a háború okainak felszámolását. Meglátása szerint Európában és
a világban hosszú évek óta inkább nem-háború, mint béke van. Ezek a
gondolatok nagyon tisztán és világosan láthatóan megvalósultak a mai
Európában. Szomorú és egyben ijesztő, hogy az alábbi enciklika idézetben
foglaltak következtek be hazánk szomszédságában:
„A szélsőséges csoportok, amelyek fegyverekkel akarják megoldani az
ellentéteket, könnyen találnak politikai és katonai támogatásra. Fel vannak
fegyverkezve és fel vannak készítve a háborúra, míg azok, akik békés és emberi
megoldásokat igyekeznek találni, tiszteletben tartva valamennyi fél törvényes
érdekeit, elszigeteltek maradnak és gyakran esnek ellenfeleik áldozatául. A
harmadik világ [jelen esetben Ukrajna - dolgozat írója] számos országának
militarizálódása és az őket gyötrő testvérgyilkos háborúk, a terrorizmus
terjedése és a politikai katonai küzdelem egyre barbárabb eszközei leginkább a
második világháborút követő béke törékenységére vezethetők vissza. Végül az
egész világra ránehezedik az emberiség kiirtására képes atomháború
fenyegetése”
Az ateizmus ideológiai gyökeréből fakad az ember határtalan önzése, kényszeres
birtoklási vágya, ezt hivatott kihasználni, a marxizmus-szocializmus
államberendezkesésével vetélkedő jóléti vagy fogyasztói társadalom, ami a
„pőre materializmus” talaján igyekszik hatalmát kiépíteni és konzerválni. Ez a
szabadpiac segítségével próbálja kielégíteni az ember vélt-valós anyagi
szükségleteit, ezáltal függőségbe taszítva az egyént.
Ennek következménye az ökológiai probléma is. A modern ember
„mértéktelenül fogyasztja a föld és saját életének erőforrásait”. A modernitás
elhiszi magáról, hogy munkája révén képes „megteremteni” a világot és elfelejti,
hogy ezt a munkát mindig teremtett dolgok eredeti isteni adományozása alapján
végzi. Helytelenül Isten helyébe lép, nem pedig a teremtés művében Istennel
működik együtt. „Hiányzik belőle az az önzetlen és nem haszonelvű esztétikai
megtartás, amely a létezésre és a szépségre való rácsodálkozásból ered, mert a
rácsodálkozás révén ismerhető fel a látható dolgokban az őket teremtő
láthatatlan Isten üzenete.”
A jóléti társadalmi rendszer súlyos zavarának jele a kábítószer és a pornográfia
terjedése. Ezek más fogyasztási formákhoz hasonlóan „kihasználják” a gyengék
törékenységét, azt a lelki ürességet akarják kompenzálni, kitölteni, amelyet ők
hoztak létre. E folyamathoz hasonló játszódik le neurokémiai értelemben, a
beteg, függő egyén központi idegrendszerének dopamin szabályozásában is, ami
a teremtett lélek testi manifesztációjában az egészséges jól szabályozott
örömérzetért lenne felelős. Elmondható, hogy a betegség, a rossz ahogy a
társadalomban makroszinten, úgy mikroszinten az egyén szintjén is hasonló
természetű.
A megváltozott világ új kihívásaira adott választ XIII. Leó pápa Rerum novarum
és II. János Pál pápa Centesimus annus című enciklikái. Dolgozatomban azt
vizsgáltam, miként reagálnak a megváltozott társadalmi és gazdasági
szerkezetekre. Mindkét enciklika elutasítja a szocializmust, szabadpiac, mint
természetes mechanizmus mellett foglalnak állást. Egyértelműen elutasítják,
természet és Krisztus tanítása ellenesnek tartják a vadkapitalimust és a
fogyasztói társadalmat, ami lelkileg kiüresíti, kifosztja az egyént. Az két enciklika
egymás folytatásának is tekinthető, de különbözik abban, hogy Leó az Egyháznak
még centrális szerepet szán, addig a Centesimus annus elutasítja az Egyház
modellépítő feladatát és egyfajta plusz dimenzióként helyezi a morált a rendszer
fölé. Személy szerint én, észrevenni vélem azt a sajátos helyzetet, hogy miután
az Egyház szervezete a szekularizáció folytán elvesztette háborúját és ezzel
befolyását a nemtelen, erőszakos, zsarnok természetű tőke ellen, a nép, Krisztus
nyája egy gyorsan átalakuló világban, sokkal kiszolgáltatottabban kénytelen
megküzdeni testi és főképp lelki önfenntartásáért.
Mindkét enciklikában a kiindulási koncepció az a keresztény tanítás, miszerint az
ember az egyetlen teremtmény a földön, amelyet a Teremtő önmagáért akart.
Isten az emberben saját képét és hasonmását mintázta meg és mással össze nem
hasonlítható méltóságot adott neki. Ez a gondolat a vezérfonala, ideológiai alapja
az Egyház új dolgokról, modern világról alkotott állásfoglalásának, szociális
tanításának.