g

i * mam

OSZK
ZA.irí
?

.
I
■

■
HHH ; ' . ■ ' i.
 H ■I

.
'

■
V*
■ ;; "

■■
* : :

■■
zz........ .

a
ziâz
Hi: '
Z-W-
1
;
¿1273 ?
A DIÁKÉLET
MINDENNAPI PROBLÉMÁI

Ira*: karácsony Sándor

VII.

FEKETEBETUS
DIÁKNAPTÁR

vi *
X
c

>

H
cn
Ph

rH

vO
<o
tö

ö
 u—-
*
&-H-
— -a>
•t-v
3
■ÜW

■ \aa<u*¡*tír9#**s*
■ * T C / i~ 4 -1 A h
•-<
----- >
-U ¡J U
J ^
U U -,
a<
s¡«*o«ûBBifctf'i .t» fr&n :«#

I ?rr£:mK0îrm4 1
UL--- i

orçz
© I --•»4
mi
1846. ev .V
 -

FEKETE BETŰS DIÁKNAPTÁR

Á\Z.
VAKÁCIÓ.
Emlékszel rá, milyen nehezen vártuk ? A noteszed­
ben volt egy kis kalendárium, hat héttel előtte már feketí­
teni kezdted benne a napokat s nem restelted órákra sőt
percekre kiszámítani: mennyi idő van még hátra. A nagy­
táblára jaj de soká került rá az ó betű, hogy naponkint
növekedve vakáció lehessen belőle. De egyszer aztán mégis
csak itt volt, kiadták a bizonyítványt, felsőbb osztályba
lépett, aki csak tehette, de hazamenni kivétel nélkül min­
denki hazamehetett.
: Emlékszel rá, milyen nagyszerű terveink voltaic már
jóelőre? Nagytábor lesz. Nyaralni megyünk. Egész nap az
uszodában hencsergünk, még ebédelni sem járunk haza.
Nyakunkba vesszük az országot, kebelünkben kenyerünk,-
hátunkon a házunk. Vagy legalább is tíz óráig alszunk
minden délelőtt és kiolvassuk az egész kaszinói könyvtárt
Jókaistul mindenestül.
ai Komolyabb tervek is foglalkoztattak, ne szégyeld,.
hogy semmi sem lett belőlük. Megtanulunk a nyáron fran­
ciául, perfekt. Otthon vagy valamelyik svájci papéknál.
Előlrül kezdjük a latin nyelvtant, mert az esetek használata
meg a coniunctivus az idén is temérdek kellemetlenséget
okozott. A szomszédunkban van egy asztalosmester, az már
tavaly nyáron megígérte, hogy magához vesz inasnak. A
nyáron kitanulom az asztalosságot és én fogom bebutorozni
a szőlőben az új pajtánkat. Előre gyakorolok a Bloch*
Homannból egészen a hatodik fekvésig. Rengeteget fo­
gok olvasni, leginkább nehéz filozófiai és szociológiai
műveket. Megírom végre ötkötetes nagy regényemet. Év­
közben, ezzel is azzal is szétszakított időben, félóránkint

VII. i
 ?
!

nem lehet. írni fogok nagy, hosszú, komoly leveleket Ja­

ninak is, Pistának is. Komoly athlétikai tréninget kezdek,
még nem döntöttem rúdugrás és súlydobás között.
Aztán telt az idő, múltak a napok, veszedelmesen
közelgett szeptember elseje: Már csak egy hét volt hátra,
aztán három nap és holnap, sajnos, évmegnyitó ünnep,
istentisztelet, törvényolvasás, órarenddiktálás, ülésrendezés.
Én Feri mellett szeretnék, ülni, nem egészen elől, valahol a
harmadikt-negyedik padban, az ajtó felől, nem tudom,
az őszi legfelsőbb beleegyezését meg fogom-e nyerhetni e
kedves tervnek. Azt mondja, két csirkefogó veszedelmes
egymás közelségében. Minden esetre már fél nyolc után öt
perccel a kapuban leszek, hogy el ne üljék előlem a leg'-
jobb helyeket.
... Vége a vakációnak. Jó volt, kitűnő voltv. tarthatott
volna még egy néhány nappal vagy héttel bizonv tovább is.
De — veszed észre? — most, hogy végérvényesen elközel-
gett szeptember elseje, valami fáradt, kietlen, fekete üres^
séget érzel a lelkedben és ha őszinte szoktál legalább
sajátmagad előtt lenni, meg kell vallanod, hogy a vakációd
minden elsőrangú sikere mellett némi csalódást okozott
mégis. Nem olyan lett, amilyennek vártad. Jó volt, jó volt,
de nem az volt, aminek álmaidban élt, ragyogott, ígérkezett;, 9
csábított, mint valami »ludvérc« világa. Hova lett belőle
az igazi melege, hamisítatlan fénye, drága jó íze, aranyos

—
tartalma? Hová vájjon, hová?

Ez a kérdés fájó, keserves, majdnem sírvarpana~

szos kérdés nem mai gondom nékem, hanem diákkoromból
fennmaradt kínzó emlékem. Lesem azóta folytom-folyvást -

a magyar diákság, egyetemes életét, megfejtette-e már

a vakációk sötét titkát? És látom, csüggedten, fáradtan,
majdnem reménytelenül, hogy nem jutott előbb a festi fel­
frissülés állomásánál mai napig sem.
Igen, lányok, fiúk, talán többet mászkáltok friss le­
vegőn, többet pancsoltok jó, hűvös vizekben, többet néztek
csillagfénybe, nyári enyhős földön hanyattfekve, mint mi*

-
 ---

de a vakáció kérdésének krízise még mindig ott kísért, ott

lebeg, ott fenyegetőzik lezuhanással szegény árva fejetek
_
___________ -L -,

fölött.
És ahogy erre gondolok, hirtelen kettős fogalmazás­
ban táncol előttem a szörnyű nagy igazság. Istenem, Iste­
nem, a 'magyar diák örömei miért alig többek egy növendék
csikó víg vágtatásánál a jó nyári melegben, fellegtelen
"—

kék mennyboltozat alatt tűnődöm. És vele egyidejűleg

belekomorlik hangos uszodák frecskelő vízébe, turista­
kirándulások jókedvű és jóétvágyú falatozásába, cser­
késztáborok tarkabarka örömei közé: nem terem itt addig
.—

semmi, míg az elmulasztott szombatévek ideje ki nem telik.

fc jK Í

Ettől megércesedik a hangom és többé nincsen sem-

---,* ¿ ¡ * 6

miféle fátyol a zengésén. Hirdetvén hirdetem széles

diákországszerte, nincs és nem is lehet igazi vakációtok,
szegény magyar diákok, addig, míg az ótestamentumi
zordon átok foganatját le nem mossa rólatok az újtesta-
mentumí ingyen kegyelem : a Bárány vére. Mert akinek
van, annak adatik, akinek nincs, az is elvétetik tőle, amije
van.
Ó, az Öröm, a gyönyörűség, a szép áhítatos megér­
zése és alázatos elfogadása, a pihenés, a nevetés, a játék,
a vakáció mind, mind : szent fölösleg az élet terhe fölé,
orcánk verítékén megtört fény szivárvánv-hétszíne. Csak
annak juthat osztályrészéül, akinek van valamije, hogy rá­
adást is kaphasson reá. És olyan mértékben, amilyen mért
fékben gazdag embernek mondhatja magát a kezére bízott
értékek boldog birtokában.
Hallgattad már a pólyás kistestvéredet ? Egész héten
gagyogott, próbálgatta, erőltette, csücsörítette a száját,{
nyelvecskéjét, ha nem sikerült, meg újrakezdte ... de most
már megy, már tudja, már könnyű neki, már örömet is okoz
vele magának, milyen könnyű. És most, délután óta: élvez.
Be nem állna a kis cseresznyepirosság az orrocskája alatt,
napestig elfecseg, csicsereg, mint egy kanárimadár. Ez a
ráadása, ez a fölöslege, ez az öröme, ez a vakációja: az
önfeledt, boldog, önmagáért való, kacagással vegyes, édes
sikoltozás. Holnap új, nehéz verejtékes vállalkozásba fog

3
- -
-
.

—
y

I
S m
 r
majd, megpróbál a lábára állani. Ha elfárad, pihenésül
e heti fáradozásának jutalmaképen — újabb mosolygós
monológba kzed.
Látod, diáksereg, a kis bölcsőben ott mutogatj'a
naiv nagy értelmét a vakáció lélektana. Olyan a maga haj-
nalhasadásos gyönyörűségében, mint egy szörnyű halálos
ítélet a te meghamisított júliusod és augusztusod fölött.
Nem vonom kétségbe, hogy éltétek világotokat. Azt
is elhiszem, hogy akkor, épen akkor jól is esett, nem volt
semmi keserű mellékíze. De olyan volt, mint valami reak­
ciós, kényszerű, buta álom, amelybe az állati fáradság ken-
geti a r a bszol g a-émbert. Nem üdített, nem tette a holna­
podat új haladás, emelkedés idejévé, csupán egy másik ro-
botnap lemorzsolásához adott annyi, amennyi izom- és
idegerőt.
Tudod, mi mutatja? Az, hogy a vakációd hatvannégy
napjának minden egyes percében csak a harminchat és fél
fokos melegvérű gerinces állat életmegnyilvánulásainak a
játékos kedve vakációzott csupán — néha-néha — az ős­
ember primitiv lelki készségei — de sohasem, vagy-néha
kivételesen a hittan, magyar, latin, görög, német, francia,
angol, olasz, föld- és természetrajz, történelem, mathema-
tikafizikát tanuló diák évközben nyert képességei.
Lehet, hogy jelesre tudod ezeket a tanulnivalókat,
de nem élvezed őket. Nem telik benne játékos örömed. Nem
próbálgatod, nem élvezed, nem érzed a magadénak. Nem
látod, hogy magasabbrendű élet kulcsa mind, gyönyörű
tündérpalotáé, amely rakva az élet legtisztább, legdrágább,
legkívánatosabb, legkielégítőbb örömeivel.
Ezért érzed ilyenkor kissé megcsalatva magadat,
ezért nem volt igazi vakációd, mert elvétetett tőled az el­
ásott egy talentum. Fájdalomokozón ébred fel a szívedben
az igény valami után, ami a tied lehetett volna, de immár
soha többé nem lehet a tied. Mert Szezám kapúja csak
egyszer nyílik meg, most pedig ímé, nagy döndüléssel
becsapódott sóvár szemed, vágyó szíved, kiterjesztett kar­
jaid előtt.

4
f
Azaz hogy, mégsem. Szomorúságot, bűntudatot és
bűnbánatot érezned szabad. Bocsánatért imádkoznod is.
És akkor hittel várhatod a kegyelmet is. Szezám kapuja
keleti mese, a szombatév irgalmatlan behajtása az ótesta-
mentomi erős és bosszúálló Isten átka.
Krisztus keresztje eltörli az elherdált idő vissza*-
hozhatatlanságát és pótolhatatlanságát is. Magad erejéből
soha többé háborítatlanul vakációs örömed nem lehet, X
diákom, de kegyelemből, hit által igen.
Felderülhet még a magyar diákságra az igazi bol­
dogság napja, állítjuk. Sőt bizony-bizony fel is derül,
hirdetjük. De Krisztus nélkül soha, soha többé!... ÿ!

ÓRA ALATT I.
Magyaráznak. Nem érdekel. De azért olyan arcot
vágok, mintha érdekelne. Áhítatosan rászegzem gyermeteg
tekintetemet a tanár űrra. Néha-néha helyeslőleg bólintok
V

a hallottakra. Van ügy, hogy nyugtalanul izgek-mozgok,

mint aki nagyjából helyesli, de az épen szóbanforgó rész­
letében nem egészen érti a dolgot. Tanár űr az óra végén
*

már majdnem kizárólag nekem magyaráz, türelmetlen gesz­

tusomra pedig zavartan köhécsel és, miután látja, hogy
nem enyhülök, letörli a táblát, újra kezdi, népszerűbben,,
melléklevezetésekkel tarkítva a magyarázatot. Közben az
én gondolataim már hét határt megjártak, kisebb gondom
is nagyobb annál, ami a nagytábla mellett lejátszódik.
Csak néharnéha szalad végig a hátamon libabőrös bor­
zongásféle, hogy Istenem, mi lenne, sőt mi lesz, ha vala­
mikor egyik ember a másik embernek a legtitkosabb érzé­
seit is le tudja olvasni majd valami ma még fel sem talált,
de a jövő méhében minden bizonnyal a lehetőségek között
rejtőzködő filmtekercsről.
Magyaráznak. Nem egészen elől ülök, a következő
órán több mint bizonyos, felelni fogok. Szép csöndesen
alácsusztatom tehát a történelemkönyvemnek a német
könyvemet. Durfócnak hálaistennek elég széles a háta.

VII. 5
 -
I
Mögéhúzódom s lelkem csendességére biflázni kezdem a
»Zengert« : Waszhőrichdrószenfordémtór, waszófderbrükke-
sallen? Bánom is én a guelfeket, ghibellinesektől. Néhány
perc múlva úgy hat rám tanár úr lelkes deklamációja, mint
ahogy a vízimolnár hallgathatja malma egyhangú, meg?
szokott zaját.
Magyaráznak. A hátulsó padban nagyszerű kompánia
verődött össze apródonként. Énekkart alapítottak s a félig*-
süket öreg természetrajz tanár urat el-elszórakoztatják, ha
úgy adja ki a sorja. Azok, akiknek nincs jó hallásuk, vagy
a hangjuk mutál, nem vesznek részt persze a koncertek­
ben, hanem ki alszik, ki regényt olvas, ki kaláberezik, ki
sakkfeladványt fejt, ki levelet ír, ki gyorsírást gyakorol. Mi
Pistával kockás papírt veszünk elő és »bekerítőst« játszunk.
Ha valamelyik kocka három oldalról be van kerítve, a
sorra kerülő negyedik oldalt is bekerítheti és a '-magai
jelét írhatja bele a kész kockába. Aki több kockát be tudott
keríteni, az a nyertes. Tanár úr közben többször említi
ezt a szót klorofil. Éntő lem ugyan emlegetheti, mert most
épen el vagyok maradva öt kockával és úgy látom, akár-
hova húzok, mindenütt egész sorozatot nyitok meg ennek
a nyavalyás Pistának. Ez a bajom, nem a klorofil. H
Magyaráznak; Tanár úrnak ragyog az arca, jobbra'-
balra kalimpál jobb és balkeze. Érces hangja hol ellágyul,
hol harangzúgásszerüvé ünnepélyesedik. Néha-néha rá is
mutat egyikünkrei-másikunkra és ki nem alakult úgynevezett
nézetünkre kiváncsi, affelől nyaggatja immár az ötödiket
az osztályból. Muszáj odafigyelni és ez rém kellemetlen.
Egész más terveim voltak erre az órára. A harmadikosok
rothadt barackot tettek tanár úr jobbzsebébe, azt lestem
volna, hogy nyúl belé mind az öt ujjávaí, ha a zsebken­
dőjét elő akarja venni. Ha tudná, milyen unalmas a könyvi-
nélkülijével és összerakó, szétválasztó alakzataival egye­
temben.
Magyaráznak. Van köztünk egy fiú, aki tavaly másutt
járt iskolába. Annak a könyvéből rájöttünk, hogy tanár úr
honnan szokott készülni. Most előttem a könyv és szigorúan
vigyázok rá, nehogy az öreg kihagyjon esetleg egy »és«-t

6
:

f
vagy egy »mindazonáltal«-t. Van úgy, hogy szál mázik,
ilyenkor szigorúan összeráncolom a homlokomat és a
»Tanári Zsebkönyv«-emben háromnegyedest jegyzek neki.
De legtöbbször szóról-szóra mondja. Jól felel.
Magyaráznak. Tanár úr igen világosan, fölöttébb fo­
lyékonyan beszél, de komikusán sokszor beleszövi mondani­
valójába ezt a kifejezést: ugyebár? Én nem igen szoktam
odafigyelni a magyarázatra, de van előttem egy darab
papír, arra mindig írok egy vonást, valahányszor azt
mondja »ugyebár«. Ha már négy vonás van, az ötödikkel
keresztül húzom. Ebben a pillanatban háromnegyed tizen­
kettő lesz öt perc múlva, fél előtt két perccel kezdett ma­
gyarázni, éppen most mondta harmincnegyedikszer, hogy
»ugyebár«.
Magyaráznak; Azaz hogy pardon, dehogy -magyaráz­
nak. A tiszta jeles elolvasta könyvből a holnapi leckét, tanár
úr néha hozzáiratott valamit a szöveghez, néha kirekesztett
belőle egyetmást. A végén azt mondta: no elég, tegyetek
é ide egy ikset, eddig lesz. Épen csengettek, mire ideértünk,
vége volt az órának., kimehettünk tízpercre.
Magyaráznak. Tanár úr nem nagyon respektájla a
könyvet, a körmöm már majd leesik a jegyzetírásban.
s Igazuk volt a hetedikeseknek, mikor tavaly híre járt, hogy
ő fog nálunk fizikát tanítani. Vagy-vagy. Vagy megtanul­
juk mindnyájan az egységes gyorsírást, vagy összeáll­
nak azok, akik tudják és kőnyomatos jegyzetet adnak ki az
osztály megbízásából. így, rendes írással nem lehet ki­
bírni év végéig.
Magyaráznak. Lélek van a tanár úr szavában, elanda^
lodik az ember lelke a gyönyörűségtől, amikor hallgatja.
Megszánkáztatja a fantáziánkat problémák hepehupáin, föl­
emeli annak egyszerű tudatában, hogy mindezt nekünk
mondja és mi megértjük. És mégis... Holnap ilyenkor,
ha épen rám kerül a sor, makogok, dadogok, baggadozomj
a föld alá szeretnék siilyedni irtózatos szégyenkezésemben.
Miért, vájjon miért?

<?

i
 Hát én majd megmondom neked őszintén, hogy miért.
Örülök neki, ha végre<-valahára így kérdezted, feleletvárón.
Sőt feleletsóvárgón. Bizony azért és nem másért, mert a
legtöbb magyar diák mindenütt diák, csak óra alatt nem
az. És magyarázat közben különösképen nem viselkedik
diákosan.
Gondolkoztál már néha rajta, hogy meghamisítódik
az iskolában, tanulásközben, Diákországszerte a pedagógiai
alapviszony? Nem tartanád tragikomikusnak, ha szanató­
riumokban, kórházakban, betegszobák ezreiben egyszer csak
megmakacsolnák magukat a betegek és ellenszegülnének az
orvosok gyógyítási kísérleteinek — meghamisítanák az or­
vosok és betegek között kialakult egészséges alapviszonyt?
Vagy nem rettenetes forradalmat jelent-e mindig, ¿ha a
hadseregek katonasága és tisztjei, vagy harcoló frontja
és »mögöttes országrészei« között megbomlik, mérgezett
lesz az eredeti reláció?
Felelés közben — sajnos — nincs különben. Minden
diák azt hiszi, hogy a tanár kérdez. Pedig a tanár nem kér­
dez, hanem felel. Normális körülmények között persze.
Beteg magyar diákélet beteg óráin már nagyon régen for­
dítva történik.

V*
-
A magyar diák nem kiváncsi arra, amit az iskolában
mondanak vagy mutatnak neki. Nem eleven kérdőjel a ma­
gyar diák, legfeljebb eltűri, hogy a közmondásos nürn­
bergi tölcsér telitöltse a fejét egyetmással. Néha aztán
megunja ezt a dicsőséget is, akkor meg még ez alól a
passzív szerep alól is kibúvót keres szépszerével.
De hát akkor minek marad az iskola padjai között?
Miért csalja a világot, állítja falnak a szüleit, játszik nem­
telen szembekötősdit a tanáraival ? Miért nem megy olyan
helyre, ahol érdekesebb, nekivalóbb csemegét mérnének
számára? Miért nem engedi hetvenedmagával komolyan
tanülni azt a húszat, akiket érdekelnek a problémák? Miért
üli el a helyét a kintrekedteknek, akiket azért nem keres
meg lázasan a magyar élet, mert azt hiszi, hogy úgy is
elegen vannak már, sőt sokan is vannak a magyar diákok.
i *

8
I
Tudom én, hogy ma még, jelen körülmények között
kiáltó szó a pusztában az én gyönge szavam. De nem lehet
ezeket a fájdalmas igazságokat világgá nem kiáltani.
Gyönge hangon, semmi hasznára is minduntalan hangozr
tatni kell őket.
Majd eljön, öntudatra ébred, szervezkedik, tömörül
az igaz magyar diák. Jézus Krisztus foglya, imádkozó ma­
gyar, Gedeon háromszáz vitéze lesz, aki hazaküldi a huszon-
kétezret, faképnél hagyja a patak partján a kilencezer-
hétszáz másikat. És megindul Midián ellen. A tudatlanság,
a nyegleség, a naplopás, a gerinctelenség ellen. Kiváncsi
lesz, tudni akar, kérdez.
Eltűnnek a kaláberpartik, a sunyi arcok. Eltűnnek a
leckeolvastatások és a jegyzetírások is. Az egyfolytában
végigmagyarázott egyetemesdik nemkülönben.
Hiszen az új idők magyar diákja kérdez. Kíváncsi.
Munkatárs.
Mai némasága sem igazi némaság immár, csak a
V. Zakariás némasága. Büntetés rajta, mert nem mert hinni
csudákban.
Elmúlik a valóság legelső látható jelére. Meglát­
játok.

ÓRA ALATT II.

Felélés van. Tanár úr előveszi a noteszt, kinyitja,
gondolkozik. Minden szem a kis vörös könyvre van füg­
gesztve görcsösen. Mindnyájan tudjuk, melyik lapon nyi­
totta ki. Lányi neve van legfelül, legalul Reichenbergeré.
Az összes L, M, N, O, P, R betűsök hideglelést kaptak
a drukktól. Aránylag a névsor elején lévő boldogok érzik
magukat még legtűrhetőbben. Most egyet lapoz tanár úr
a noteszben — előre, az S, Sz betűsök szívbéli nagy fáj­
dalmára. Az L, M, N, O, P, R betűsök kissé megnyugosz-
nak, a dermedt csöndben félénk sóhajtásai röppennek el
a megkönnyebbülésnek. Tanár úrnak jó füle vám, brácsás
a helybeli filharmonikusoknál, felnéz, mosolyog, ha N be-

■
 tűvel kezdődnék a nevem, látni vélném, hogy gyilkos gúnyt-
nyal mosolyog s azt mondja némi szatirikus éllel : még
korai az öröm. Pandur János, még felelhetsz, azért, hogy
fordítottam. Pandur Jánosnak minden vére a szívébe szav­
lad, hamuszürkévé változik az arca. Közben még egyet
fordított tanár úr, immár azok is szorulnak, akiknek

y
neve kettős W-vef vagy Z-vel kezdődik. Kibírhatatlan

&
Î
feszültség, szinte pattan. Mindenki érzi, hogy már nem tarty
hat soká. Kínomban Aranynak Magányban című verse jut
eszembe: idő, szakadna bár méhed gyümölcse, ne még,
ne még, az Istenért megállj!... Ezalatt tanár úr hátrafor­
dított, hirtelen, átmenet nélkül, visszafelé lapozás mellőzé­
sével az Ácsok, Adlerek, Barnák, Budaiak, Budanovicsok
közé, szegények, csoda, hogy el nem ájultak a hirtelen
csattanó villámcsapás hatására. És egyszer csak, még min­
dig az Ácsok, Adlerek, Barnák között szóra nyílnak a mo1-
dern inkvizitor ajkai : Vörös. Szegény Vörös nem akar a
fülének hinni, a szomszédai biztatják, no eredj már. Maga
csak áll fakó arccal, kipirult füllel, magával is jótehetety
lenül, ahogy ijedtében felugrott helyéről nyomban nevé­
nek hallatára, mechanikusan.
Felelés van. Szép nyugodtan előveszem a következő
óra anyagát, a Jancsi számtanfüzete van előttem, meg a
magamé. Három példát kellene kidolgozni, óra végéig
ötször-hatszor lemásolhatom. Csak arra vagyok kiváncsi,
ki az az egyetlen, aki kiszámította a példákat mára? Én
nem, én a Jancsiéról írom. Jancsi sem, ő a szomszédjáéról
írta le, mondta nekem, mikor a füzetét ideadta. Különben,
törődöm is én vele. Az a fő, hogy ezen az órán nem fe­
lelek. Névsor szerint megy a feleltetés, én tegnapelőtt
• »lefeleltem«. Jövő héten még nyugodt" lehetek, azután való
héten is, legfeljebb utolsó órán, szombaton nem egészen,
ha sok a mulasztó, vagy sokan xekszkuzálják magukat«.
Felelés vari. Tanár úr a pádból szokott szólítani,
nem a noteszából. Vésztjósló arccal vizslat körül, kém­
leli az arcokat, a szívekbe és vesékbe óhajt látni, ked4
venc szavajárása szerint. »Nem csillognak a szemek, nem
látok készületet«, harsogja és jaj annak, aki nem állja a

10
t

■■ I
:
■
 -25 ■
, ’>■

pillantását, elpirul, izeg-mozog, lesüti a szemét, sőt —

horribile dictu — esetleg az eljárás kezdete óta kerüli a
farkasszemetnézés kockázatos gyönyörűségeit. Legjobb egy
• bizonyos napra nagyon jól elkészülni és vagy zavartságot
tetetni, vagy éppen ellenkezőleg, télikabátot, könyvet, min­ Ilii
dent magam alá tenni, fejjel kimagaslani a többi közül,
mint Szent László a monda síerint. A többi napokon aztán,
mikor egy szót se tud az ember, nyújtja az ujját, sőt még
■
kiabálhat is: én hadd feleljek, tanár úr, igazán, engem
soha se tetszik kiszólítani, borzasztó ... ' ló 2
Felelés van. Tanár úr közellátó - kissé, hallása sem ."IV I
a legjobb, két gádzsót kiszólít óra elején maga mellé a
katedrára, aztán azokat gyötri csöngetésig. Szörnyű, ször­ »
nyű azoknak, akik éppen sorra kerülnek1, de a piádban ülők­ • ",

nek hegyen-völgyön lakodalom. Ilyenkor szoktunk szom-

szédolni, ügyes-bajos dolgainkat lebonyolítani, hódolunk az
olvasás gyönyörűségének. A hátulsó padbeliek tánciskolát
akarnak nyitni a közeljövőben, de ez még csak szóbeszéd és
szerintünk is túlságos orcátlanság volna. Ámbátor... Ko­
4,
runk a haladás kora és manapság az ember sok mindent
megérhet.
Felelés van. Nem lehet számítani, nem lehet figyelni,
tanár úr összervissza feleltet és sokszor bizony pádból is
folytatni kell tudni a példát. Van, aki már tizenhétszer fe­
lelt, vannak viszont, akikhez még hozzájuk se szólt év eleje
óta. Alig várjuk az óra végét.
Felelés van. Tanár úr szóról-szóra követeli a könyvet.
Váltig erősködik ugyan, hogy nem, de azért, ha valaki a
maga szavaival felel, rá-rászól minduntalan, hogy »ne akarj
te okosabb lenni a magad tizenhat esztendős eszével an­
nál, aki a könyvet írta«. Segíteni is úgy szokott annak, aki
megakad : ekkor azonban ...
Felelés van. Tanár úr modern ember, nem követeli
a könyv szavait, de a magyarázatát annál pontosabban.
Gonosz nyelvek szerint a diák nem sokkal több a szemé­
ben egy tűrhetően működő gramofon lemeznél, amely fele­
léskor hűségesen visszaadja mindazt, amit előtteveió nap a
magyarázat tűje belészurkált.
11 ; ■

V|gk ^
t

--Ó;.
Il
Veidéi
»■l;l
:Mäßä-M :2 « :• V ■ ■ :: ■
I H I
:
I ....m . - -r . ó'
 I
Felelés van. Szegény tanár úr hiába erőlködik a nagy
táblánál, a gyerekek közönyébe belefullad minden. Pedig
olyan szép volna így. Próbáljunk most egészen algebrailag
gondolkozni, mondja. Meddig jutottunk a múltkor, mi volna
most a következő lépés? No, hadd lássuk csak, ki tudná?
Hiszen logikai szükségszerűséggel folyik az előzményekből.
Reménykedve néz át szegény a cvikkerje fölött az
osztályra. Cinikus, egykedvű, kifejezéstelen, sőt ellensé­
ges arcok meredeznek rája a padokból. Fél elmúlt'ot perc­
cel, még csak egy kis kitartás, aztán majd abbahagyja a
tanái úr a hasztalan kínlódást? hiszen óra végéig — csak
a bolond nem látja — készen kell lennie a levezetéssel. Ha
nem akad önkéntes jelentkező, megkezdi és végigcsinálja
ő maga, úgy, ahogy szokás.

Remélem, érzed,, hogy nagy baj van itt is. De vájjon

jutott-e valaha eszedbe töprengeni, hol a baj gyökere és
hogyan lehetne segíteni rajta.

?
Mert igenis, töprengeni kell a felelés problémáján,
nem adódik könnyen a megoldása. Hiszen láthatod magad
is, ha úgy minden oldaláról megnézzük a bezzegjét, nem
olyan egyszerű egyetlen jó tanáccsal új életet varázsolni
a kietlen pusztaságba. Ha az ember' csak az inkvizitor
természetű tanár urat látja maga előtt, könnyen beleeshetik
tabb,a a hibába, hogy az ő-vexaturái miatt ítéli oly sivárnak,
drukkosnak, végeredményben haszontalanul pocsékba ment
időnek a felelésre fordított perceket. De ott van mellette
elrettentő példának a névsor szerint feleltető másik: a szá­
mító,^ fugáló diáktársaság szellemi szülőapja. És könnyű
ellenérveket találni a »magoltató« módszerek megkritizál-
tatására is, de hány fiatal tanáriélek esett kétségbe ered­
ménytelen erőlködései közben, hogy tanítványait érdeké
lődésre, közös munkára, önállóságra szoktassa ... nagw
hiába.
Nem nem gyerekek, jobb lesz a hibát magunkban
kei esnünk. Lássuk be, hogy a diák, míg a világ világ és‘is­
kola az iskola benne, a szigorúan feleltető tanároknál drukv
12

Pl
 BB

-
. •
'
i kol, a jóakaratúaknál számít, a pedánsoknál unatkozik, a
»kérdvekifejtőknél« müérdeklődést szimulálva elamerikázza
a dolga lényegét. Egész bizonyos, hogy mind ennek közös
oka van és pedig tanárokon és tanul nival ón kívül eső okav
Magában a diákban rejlő oka. Valljuk be őszintén, mert b '' :
ezen innen nincs megújhodás.
Valljuk meg igaz bűnbánattal fiúk, leányok, hogy
azért nem tudnak bennünket a tanár urak feleltetni, mert
nem tudunk, nem szeretünk és nem akarunk felelni. Ez az
igazság, sem több, sem kevesebb.
De hát Istenem, hogy is tudnánk felelni, mikor a
■
legtöbben nem is vagyunk tisztában vele, mi is tulajdon­
képpen az a feleltetés, akarom mondani, a felelés. Emlék­
szem rá, milyen furcsa szemet vetettek rám kassai és budap
■
pesti kis tanítványaim, mikor a rosszakat azzal próbáltam
megbüntetni : amiért ilyen voltál, ezen az órán nem szabad
felelned. Beletelt jó félesztendő, mire megértem, hogy leg­ ■
először sírvafakadt az, akit ilyen kegyetlen ítélettel sújtot­ ■ -
tam volt.
Pedig, látjátok, mégis kettőnknek volt igazunk, ne­
kem, aki csak a jó diáknak engedtem meg jutalomképpen
a felelést és annak a kisfiúnak, aki megsírafta, hogy neki
e
X
nem lehet része ebben a kiváltságban. Mert felelni — ki­
váltság. Ma kínnak, muszáj nak, büntetésnek, véletlen bal­
...
esetnek, szükséges rossznak, zaklatásnak tartják, de eredete
szerint privilégium. A tanár úr bizalmas ió embere, az
.

I
osztály küldött követe, maga személyében szerencse fia
mindenki, ta ki felel. I
Mert ő az a borbélyinas, akinek a mestere megen­
gedte, hogy nemcsak az öreg fiakeresióí-itató bácsit szap­ ■

panozhatja be ezentúl, hanem a törzsvendégeket is meg-

borotválhatja. Ö az a fogtechnikussegéd, akinek napról-
napra könnyebb lesz a keze azzal, hogy három-négy fogat
is húzhat, ugyanannyit betömhet addig, míg ügyetlenebb
pályatársai hozzájuthatnak egy-egy könnyebb, el nem fuse­
rálható közönséges esethez. Ö az az ügyvédbojtár, akit a
principálisa fogósabb tárgyalásra is el mer küldeni maga
: I
helyett, nemcsak a legeslegtucatabb tyúkperek únott alkat-

VII. 13
\ : ■

• •„ , ..
b Bv.B

WÊOÊSKKkîkmm
 R
:

-
maira. Mondjatok még egy másik pályát, drága jó magyar
I
diákjaim, ahol a jelöltek, a leendők, a reménybeliek, a
kis inasok félnek és undorodnak tőle, ha mesterségbéli
ügyességük gyakorlására, technikai fogásaik kipróbálására,
új kísérletezésre, esetleg porul járásokra (hogy minden okos
a maga kárán, de tanulhasson) alkalom és mód kínálkozik.
Ismertem vérbeli suszterinast, akit végletekig elkeserített
az, hogy a majszterné pólyásgyerekének a gondját bízták rá.
Olyat is, akit az örökös szaladj ide-vidd haza untatott
és elkedvetlenített. De olyat egyet se, aki azon eresztette]
volna búnak a fejét, mert megengedték neki, hogv csizmát
csináljon.
Fejetetejére állított világ ez a tietek, fiúk, leányok.
Halódó, beteg, megújulásra vágyódó világ. A lélek halt
ki belőle, a tanulni szerető, kíváncsi, munkás lélek, azért
vált gépiessé, idegenné, félelmetessé a munkátok leglényege
benne, amely minden munkának a ritmusát egyedül szokta,
de egyedül is tudja adni nálatok is, másutt is.
A magyar diáknak a munkadalai hiányoznak első­ 4 .
sorban. Ha te kivétel vagy, ha a ti osztályotok boldog oázis
ebben a nagy homokos, számumos, végtelen Szaharában,
[ha a ti iskolátok őrzi és szaporítja elmúlt nagysorsú szá­
zadok szent tradícióit, annál hangosabban bizonyságot te­ 0- •
hetsz felőle, hogy nincsen különben. A tanuló diák, az
autodidakta diák, a vasárnapoló diák még megpróbálhat
egy szerény dehát'-ot és háthá-t, de a felelő diák nyomorú­
sága fejlehajtva, könnyes szemmel, teli bűnbánattal, üre­
sen, megalázva, csüggedten és mégis reménykedve már
csak Jézus Krisztus váltságszerző szent vérétől várhat sza-
badulást kietlen életének az ő gyönge erejét sokszorosan
felülmúló nehézségeiből.

ÓRA ALATT III.

Dolgozatírás lesz. Semmiféle segédeszközt sfcm szabad
használni, csak a logarithmustáblát. Még szerencse, hogy
a logarithmustáblába bele lehet írni a képleteket. Igaz, hogy

14
 csak nyomdafestékhez hasonló fekete tussal és nyomtatott
írással, mert tanár úr sétál a padok közt. Jó szeme van,
pad közepén ülők könyvében is meglátja az írásos szövejg
tiltott almáját és nyomban lecsap a megtorlással. Múlt
dolgozatkor ütőnket felfüggesztett.
Dolgozatírás van. Tanár úr óra végéig ott ül a katedí-
rán mozdulatlanul. Újságot olvas, látszólag belemélyedve a
legújabb szenzációkba, de minket be nem csap. Tudjuk a
tavalyi nyolcadikosoktól, hogy odahaza kötőtűvel kiszúrkálta
az újságpapírost, mindent lát, olyankor is, mikor azt gon­
doljuk, hogy semmire sem kíváncsi. Olvas, olvas, meg se
moccan, de szörnyű memóriájában rakásra gyűjti a ter­
helő adatokat. Óra végén, tízperckor a tanári szobában mo­
hón, azon melegiben beírja a noteszébe a nevünk után, ki
hányszor lesett, súgott, vagy vette elő suttyomban a padja
mélyéből a tiltott puskát. Valaha — ezt regéli a fáma róla
— otthon csinálta ezt, ma már — öregszünk, hiába, sajnos
— közvetlen dolgozatírás után kénytelen vele, különben e!1-
felejtené. Haj, haj, futóbetyárélet a szegény diák üldözött­
vad élete, mindenfelől leselkedik rá a ''halálos veszet
-

delem ...
«rt * Dolgozatírás van. A nagytiszteletű és tekintetes pro­
fesszor úr előkotorász a zsebéből egy elsárgult füzetet, ki­
nyitja, diktálni kezd. Derült, megkönnyebült mocorgás
keletkezik az első félmondat appercipiálása nyomán osztály-
szerte. Mi is előbányászunk könyveink és irkáink tömkele­
géből egy kevésbbé sárga, de azért tintás és szabályszerűen
megviselt gótbettis kézíratcsomót, a tavalyi hetedikesek né­
met dolgozatait. Ellenőrizzük a diktálót, tudván, hogy a
könyvnyomtatás előtti irodalom gyöngyei milyen könnyen
szövegromlást szén védhettek már második olvasatban is.
Itt minden variáció katasztrofális kimenetellel fenyeget, ért­
hető tehát, hogy szeretett öregünk legkisebb egyéni ki­
lengései teljes szigorral és kellő éréi ly el utasíttatnak vissza.
A negyedik dolgozatnál megtörtént például, hogy könnyí­
teni akart a szövegen, azaz közvetve rajtunk merő irgalom­
ból, s az őstextus második mondatát diktálás közben le­
egyszerűsítette. Ö persze nem is sejtette, hogy a tavalyiak

15
 _

i'
»javítás«-» számunkra a legkomplikáltabb esetben is Ariadnek
fonál, ellenben a módosított mondat, akármilyen könnyű,
végeredményben mégis csak orcánk verejtékének drága
árán, egyéni küzdelemmel születhetik meg csupán. Kissé
csodálkozott tehát azon az elkeseredett konsternáción, amely
szerény kísérletezését a szélrózsa minden irányából, jobb-
ról-balról, előlről'-hátulról fogadta és kommentálta. Megnyu­
godott azonban, sőt egész büszke lett ránk, mikor Szütyő,
aki már az idén legátus volt sub szűr és svádára tett szert,
no meg halálmegvető bátorságra is, felállott és kifejtette,
hogy hatodikos létünkre túlkönnyűnek találjuk ezt a mon­
datot. A maga részéről ugyanezt a tartalmat nehezebb szó-
kötéssel is ki tudná fejezni, nem baj az, ha egy kicsit törni
kell a fejünket rajta, elvégre elég régóta gyakoroljuk a ger­
mán gondolatfűzést. Szütyő indítványára szörnytiködni kezd­
tünk, mire szigorúan megintetvén, csak azért is a nehezeb­
bik szöveg kidolgozásával bízattunk meg büntetésül. Ész­
szel él az ember, különösen a diákembier, no ...
Dolgozatírás van. Félelmes és ünnepélyes, soha nem »
próbált, idegtépő, lidércnyomásos. Érettségi dolgozatírás.
Csak látszat az, hogy ma reggef nyolckor vette kezdetét.
A mai nap tulajdonképpen a végkifejlet. Hónapokkal eze/- «r >
lőtt, egész második félévben, sőt mióta irodalomtörténetet
kezdtünk tanulni, már ott feketéi lett, ott nyugtalanított a ho­
rizont szélén, mint valami romlással vemhes nyárelői
viharfelleg. Még tegnap is tettünk kétségbeesett kísérletet
a tételek megkaparítására, de sem az igazgató úr gimnázista
leánya, sem a pedellus borszakértő velleitásai nem bizo­
nyultak mesebeli lakatfűnek, sem abból a gyárból nem vá­
laszoltak, ahonnan az igazgató iroda Wertheim,-szekrénye
való, pedig közköltségen ajánlott levelet küldöttünk. Előre
kidolgozott témákat rejtegetünk belső zsebünkben, bal-
felől, a ¡szív iránt. Megállj, megállj, hűtlen kígyó, irodalomk
tanárunk, hányszor mosolyogtál rejtelmesen, hány esetben
tettél célzásokat, hogy így, meg úgy, jó lesz nnagygygyon
vigyázni. Mennyit izzadtunk hiába és most mégis olyan
kérdést adtál fel, amire álmunkban sem mertünk volna
gondolni. Iszonyúan elhallgatott minden ... Még a tollak

16
A
se percegnek, megállóit az idő, úgy tetszik. Tíz óráig k?-
kérezni sem szabad, pedig ellenőrizhetetlen hírek szerint a
tisztajeles vegytintával írja már a puskát, ő megy ki leg­
először, a többi utána, ötperces időközökben, elégült mo<-
sollyel hozva magával a megbízható levonatokat. (10 h
10’. Kacsa volt ez a hír, nincs a teremtésben vesztes, csak
én!) Reménykedve töröm fel a félidőben vásárolt kiflit...
óh, egek, kiflibél fehérük benne, nem „kívülről titkon be­
csempészett puska. Ez is naiv éposznak bizonyult tehát, mint
a többi. Kezdek benne kételkedni, hogy Feri zsakettje zseb­
bé be, vagy pláne a nadrágjába rejtve becsempészte a
Nagy Pintért, pedig negyedkilenc után Öt perccel hogy iri­
gyeltem érte. Tényeg, tény eg, nagyon terjedemes az a két
kötet... 4
N/e nézz, ne nézz hát álmaid távolába... Egyí-két cé­
dulát még megfelelő lábtechnikával eljuttatok szomszédaim­
éhoz a pad alatt, azután sóhajtok egy nagyot, komolyan törni
kezdem a fejem magam a tételen. Tizenegytől tizenkettőig
►
gyengeszívű magyarszakos tanárt ígérnek bakterül a leg­
újabb ál hírek... De végül ez a fantom is szertefoszlik.
A tornatanár úr alakja jelenik meg az ajtóban ... Drága
< > jó ember, engem szeret is, mert súlydobóbajnok vagyok
■és centerhalf vagyok a válogatottban, de édeskeveset tud­
hat a Horologicum Turcicumról, valamint a Konversations
Lexikom-pörről is ... <

Cirkusz bíz ez csak, mert nem komoly munka, ha­

nem játék. Aminthogy cirkusz az erőművész valamennyi
mutatványa, ha nyaktörő is és cirkusz az állatszelídítő,
amint fejét az oroszlán szájába dúgja, hiába játszik ilye lé­
kor ismetélten és mindenkor árva életével.
A te bravúrjaid, stiklijeid, reszkírozásod dolgozati-
írás közben, kedves diákom, mind, mind csak cirkusz, sok­
szor nem is az equilibristáé, hanem csak Ostoba Ágostoné,
aki mindig ott csctlik-botlik az igazi erőfeszítések és mutat­
ványok között, sokszor az útjában is, mindig úgy, mintha
segítené, vagy utánozná azokat, végeredményben azonban
sohasem csinálván semmit. Igaz, hogy neki éppen ez a
I
17
i
 3t

dolga, kedvderítően mindenütt felsülni és földre ülni, valar

hányszor nyaklevesben részesül.
Mindennek pedig az a nem helyénvaló oka, ami a
cirkusznak viszont helyénvaló indító, életrekeltő.. teremtő
oka volt : kipusztult a dolgozatírásokból az életszerűség és
tovább folytatja benne látszattételét az élet árnyéka, a rutin,
a formaság, a rossz értelemben vett szertartásosság és szim­
bolika. Tisztelet a kivételeknek, de ti úgy szoktatok dolgo­
zatokat írni, ahogy a koronázási ebéden jóllakik a király
meg a királyfié.
Ott kezdődik a baj, hogy mindjárt az elején lehúzzá­
tok a »dolgozati« füzetek tetején ezt az odanyomtatott szót :
gyakorlatok és attól kezdve komolyan azt is hiszitek, hogy
dolgozatokat írtatok bele gyakorlatok helyett. Ügy jártok
rá, mintha mindig jegyben-gyűrűben, kinyalva, kivasalva
kellene megjelennetek ott, mint valami audencián. Mintha
meghívott közönség előtt mindig főpróbán játszanátok^.
Mintha szalon volna, nem konyha, vagy műhely. Mintha)
verseny volna, nem tréning. Mintha vasárnap volna, nem
hétköznap.
Azt mondta nekem egyszer, még gyerekkoromban egy
javamat akaró sportember, hogy az tanul meg igazán kor­
csolyázni, aki sokszor és nagyokat mer' esni a jégen. Úszni <; >
az, akinek van bátorsága inni az uszoda vízéből. Tornászni,
aki egyikét nyekkenésnek, kék foltnak, bőrfolytonossági
hiánynak oda se bojszál. Azt hiszem, ahányszor próbálták
közti letek vagy az egyiket, vagy a másikat, annyian zúgjá­
tok rá, hogy igaz ez, nincs különben. De ha ez igaz, akkor
az is igaz, hogy dolgozatot írni meg csak az tanulhat meg
igazán, aki nem fél a piros tintától, s nem akar mindeu-
okvetlen minden egyes alkalommal nagybetűvel kezdett,
betűvel írt jelest a dolgozata alá. A dolgozat gyakorlat.
Tanár úr azért adja fel a négyzfetgyökfejtési példákat, hogy
megtudja: tudsz-e már jól négyzetgyököt fejteni, nem azért,
hogy három vagy négy esetben okvetlenül kijöjjön a vég­
eredmény. Nagy öröm, ha tudsz, esetleg szidalom, ha nem
tudsz, de ha mégsem tudsz, ne hazudd az ellenkezőjét,
mert akkor menthetetlenül köbgyököt fogtok vonni a jövő

18
 órán. Már pedig azt egyfelől nem lehet négyzetgyökfejtés
nélkül. Másfelől ezentúl bujkálnod kell tanár úr vizsga
szemei elől, s vége közietek az eredeti jóviszonynak. Har­
madsorban ismét nehezebb egy lépéssel visszatalálni az
egyenes útra.
Inkább legyen átmenetileg kettesem, .¡esetleg hármas-
som, még, bánja a szösz, négyesem is, mint hogy holtomig
akarom mondani érettségiig éren-nádon bujdokló futó­
betyárja legyek évenkénti tizenöt írásbeli gyakorlat perze-
kutor hadának. Ha ma egy nagy elhatározással csak egy
osztályban megszűnnék dolgozatírásközben a régi élet, a
következő dolgozatíráskor több lenne tán a vörös vonás jaf-
vitásnál, mint a fekete. De három-négy dolgozatírás múlva
mélytisztaságú gyerekszemek hálás tükrében mégis minden
bizonnyal megtetszenék, hogy Jézus Krisztus drága vére
immár a magyar diákokat is megváltotta szenvedéseikből.
Az osztály felett tompán dübörgő fekete fellegeket meg
messzire űzné a felszabadulás szívből jövő, boldog sóhaj­
tása.
m

Nem tudom mi okozza, de jövőbelátó bizonyosságé

gal érzem, hogy közeleg ez az Óra. Az időnek teljessége
már ott vibrál, ott könyörög, ott él viziós erővel a kín­
lódó, minden más reményéből kiábrándult, könnyáztatta
J

diákarcokon.

JELES, JÓ, ELÉGSÉGES, ELÉGTELEN

Helyremehetsz, mondja a tanár úr, aztán felveszi a
noteszt a katedráról, kiveszi a csepp plajbászt a lapok közül,
felemeli és ... no most... no most... az egész osztály
lélegzetvisszafojtva lesi, miféle lengéseket végez a kis fehér
gömb a végén. Mert abból holtbizonyosan meg lehet álla­
pítani, milyen számjegy került a delikvens neve mögé. Ket­
tes lesz, úgy kezdte, súgja Verebi Jóska a szomszédjának,
de nem, mégsem. Kettes alá. Különben meglehet, hogy
kétharmad, de a végét nem lehetett jól látni. Azonban bi­
zonyos, hogy kettes után valami törtvonal következett. Szóé

19
-X*"'
 ji
val kettes, kettes, de nem egészen kettes; egy parányival
mindenesetre gyengébb nála.
Pppakkolj helyre, fiatal úr, harsogja kedélyes szigo<-
rúsággal a természetrajztanár úr, s egyszerre valóságos
sportszenvedély tör ki az osztályon. Mert furfangos, ravasz,,
minden eshetőséggel előre számotvető bácsi az öreg. A cet
ruzát majdnem lefektetve tartja, nem lehet tudni ármozgá­
sáról, mit ír vele. A kezét is elibe teszi jegyzés köziben a
noteszének. A kalapját nemkülönben a katedrára szokta hei-
lyezni, mikor bejön, előre megfontolt szándékkal, bosszan­
tásul, hogy az is útbalegyen. Igaz, hogy mi is minden,
szeméremérzést félretéve ágaskodunk. A felelő úgy odales
közelről, hogy nemcsak a tanár úr, de a magunk keze is
bizsereg, pofonok viszketnek benne a felháborodástól. Pe¡-
dig éppen semmi értelme nincs ennek a szörnyű nagy kí­
váncsiságnak. Az ötödikben valamelyik nap bentfelejtette
a kis veres könyvet a tanár úr. Rossz nyelvek szerint
»direkt pukkasztásul« felejtette bent. Azt mesélik az ötö­
dikesek, titkos jelekkel jegyez a tanár úr, még pedig nem
kalkulusonként más- és másképp, hanem minden egyes fiú­ vi •
nak külön kulcs szerint. A tisztajeles neve mellett p. o.
első feleletére a Saturnus égi jele volt írva, másodikra há­
romszög, benne pont, törve görög lambdával, az egész ki­
<
fejezés négyzetgyök alatt. "T
^ Jaj, borzasztó, borzasztó, az algebratanár úr meg egy­
általán sohasem jegyez. Egy darabig azt hittük, a tanári
szobában tartja a noteszét, vagy esetleg otthon és utólag
írja be a kalkulusokat, tízpercben, esetenként. De aztán
kiderült, hogy nincs is notesze. Ellenben ismeri a szíveket és
veséket, a lelkünk mélyére lát, ahogy mondani is szokta. Én
egyszer még elsőben bezúgtam a legnagyobb közös osztóból,
hát még akkor is emlékezett rá, mikor negyedikben algebrai­
ig újra foglalkoztunk a legnagyobb közös osztó fogalmá­
val. Kiszólított, velem vezettette le az egészet. No látom,
most már tudod, mondta, s én hirtelen annyira felpirul-,
tam, hogy a többiek hőgutától féltették fiatal életemet.
Dolgozat javítás lesz, éppen most osztották ici a füzete­
ket. Nem nyitom ki rögtön, pedig a kíváncsiság majd ki-

20

V '

»I \
 X
iurja az oldalamat. »Gusztálom« egy kicsit, mint a szenve­
délyes huszonegyezők a blattot szokták. Az egész lapos ita-
! .os elfödi a szöveget, lassan, soronként húzom mindig le*
jebb. Szent Isten, már mindjárt a második sorban van egy
vörös tintapetty: i fölibe pont kellett volna és én lefelej­
tettem róla. No, sebaj, attól még lehet kisbetűvel kezdett
írott jeles. Nagyobb hiba, hogy a második mondatban ge­
fahren mellé habent tettem, pedig tudhatnám, hogy a mozr
gást jelentő igék sein-nal képezik a perfectumokaí. Tyű,
kutyafáját három, négy... nyolc aláhúzás^ szórendi újra-
számozások... vége, vége már neki. Hiszen az utolsó mon­
datba bele se kezdtem. Csakugyan még megjegyzés is van
alatta: többet vártam, jó lesz vigyázni. KishármasnagynéL
gyesmiijuszkérdőjelaláhúzvapont.
Tegnapelőtt délután volt az intőrovókonferencia. Azt me­
sélik a bentlakosok, késő estig égett a világ a tanári szobá­
ban. Kutva hideg van ideki, a Dóczyí-majálison nem tooor-
zékoltam annyit csárdásozás közben, mint itt a faeivon. de
hiába, .okvetlenül el kell fognom a postást, mis beliebb
é, . nem megy. Még eme legjobb esetben is komplikált az ügy.
Mamát körülcirógatni. A hirtelen és nagyarányú cigaretrar
apadást plauzibilissé tenni. Félévig három szekundát ki­
4, köszörülni. Éppen elég egy érző kebelnek. A húgom meg
alighanem sejt valamit, annak is dolog lesz a nyelvét pórá-
zon tartani. Csak legalább Ferenc napja elmúlt volna
már. Keresztapám nevenapján apukám rendesen találkozni
szokott a történelem tanár úrraL
Kezemben tartom az értesítőt, de még nem néztem
meg. A szomszédomnak van egy tanári zsebkönyve, igazi,
rubrikákkal. A tanuló neve, I. félév, II. félév, írásbeli dol­
gozatok, Magaviselet, Megjegyzések. Egészen olyan, mint
a tanár uraké. Ő azt mondja két hármasom lesz, három je­
lesem, a többi jó. Magaviselet dicséretes, mert igaz, hogy
az osztályfőnök úr egyszer pontot tett a nevem mellé, de az
-osztálykönyvbe nem vagyok beírva. Én csak egy hármasra
számítok, igaz, hogy a három jelest is sokallom. Még meg­
kérdezem Kojeszt, az is szokott jegyezni, aztán megnézem
az értesítőben magában a végeredményt. Ha csakugyan.

21

V 1

■
HH
 csak egy hármasom lesz és három jelesem, megreszkírozok
apukánál egy alázatos instanciát a hangszóróra nézvést...
! *

Folytassam tovább ? Ideírjam, hogy a szombathelyi

vagy kisvárdai, esetleg kaposvári rendőrség holtbizonyosan
köröztetni fog húszon kilencediké és harmincadika között
14—16 év körüli ifjakat, akik eltávoztak néhány nappal ez­
előtt a szülei házból, de mindmáig elfelejtettek oda visszaí-
. térni. Sportsapkát, szürke térdnadrágot, fűzős, fekete box-
cipőt viseltek utoljára, különös ismertető jelük nincs, geszj-
tenyeszínű hajukat felfelé fésülik ... Tettüknek oka minden
valószínűség szerint a félévi értesítő... Nincs kizárva egyéb­
ként az sem, hogy a szóbanforgó szüleszomorító nemt
szürke térdnadrágot viselt eltűnése napján, hanem sötétkék,
úgynevezett intézeti blúzt, berakott aljjal. Ez esetben ter­
mészetesen kefefejű sem volt, hanem mondjuk Etonfriy
zurás, vagy hogy valaki elfogultsággal ne vádoljon, hát,
teszem fel, copfos.
Nem, nem folytatom tovább. Hosszú volna és min-
dig egyforma, akár a szentiványi ének. Hogy állsz Etelka
néninél? Mid volt latinból? Hányast kaptál, az algejbraf-
dolgozatodra? Nem láttad, mit írt be az Öreg nekem? Gon­
dolod, hogy földrajzból megkapom a kettest? örök téma.
Ha szójátszi kedvemben lennék, ideírhatnám : és örök
tréma.
Január vége felé, mikor minden nappal aktuálisabbá
válik a félévi osztályozó konferenciák hideglelős hete1,
különös élességgel hallom a diákvilágnak ezt a kísérteties,
lánccsörgető kardalát. Mert ez a nagy sustorgás a négy
számjegy körül, ez a keserves^ kínos, monoton szárazk
malomjárgány a nagy Kálkulusi-Bálvánv tiszteletére : az,
Gladiátorok keserves kiáltása : Ave, Caesar, morituri te s af­
fûtant. Szárnyaszegett fantáziácskák monomániás rabszolga;-
éneke. Páriák párbeszéde, földhöz ragadt, nyomorult páf-
riáké, akiket a hétköznapok kilátástalan, célnélküli, buta
létért való küzdelme kiszikkasztott, ellankasztott, 'megvakí-
tott, süketté tett.
22

\
I

:
'
!i
Nézz körül. Olvasd meg a társaidat és próbáld per-
centszámokban kifejezni, hánnyal lehet közülük hosszasabb
ban és rendszeresen egyébről is beszélni, mint a jelesről,
jóról, elégségesről, elégtelenről.
mm
m
Úgy terpeszkedik és úgy meredezik látóhatárotok szélén SttpSSii
ez a nagy móles fantom, a Jegy, a Bizonyítvány, minit
valami végcél. Nem gondoljátok, hogy legfőbb ideje volna
egyszer már porba döntettetek és méltóbb cél fényes fel­ : ■
hőjét, égő lángoszlopát, tiszta ragyogású bethlehemi csil­
lagát álmodnotok helyébe?

tízperckor ■ ;; Vtf» ;:

— Csengettek, vakkantja el magát valaki a hátulsó :

székben, de már szeretné is a lehetetlent letetni : eloszolni
nyom nélkül a világmindenségben. Tanár úr ránéz, úgy
látszik azonban, a viharfellegek elektromos feszültsége nem ■ ú-y
elég nagy, mert csak ennyi a válasz :
— Csengettek, csengettek, de nem neked, hane,m ' .
■ ■ yy
nekem. Ami már most a gyűrűs napfogyatkozást illeti,
arról a legközelebb. Mehet az eleje...
A folyosókon már félperccel előbb megkezdődött a
rajcsurozás. A földszinten épen most mosnak fel a földről
egy megriadt szülőt a karszalagos felügyelő cserkészek.
Szegény, indexmásolathoz járt bélyegért a szomszéd tra­
1
fikban s »jövet a vihar útba lepte«. Egy önfeledten ro­
hanó elsős fejjel szaladt neki a gyomrának. Még ül a föl­
dön és izgatottan pislog, de már van remény a felépüléséhez.
Csrrrr... a csapóajtó üvegét behajították a harmat
dikosok labdával. Már hallik is a pedellus izgatott kia\bá|~
lása: Nem megmondtam mán magoknak ötszázszor. .. ■úf
aztán egy az udvarról jövő indiánordítás csihadtával megint:
maga vót, fogja be a száját, láttam az ajtóbul, hogy maga
vót, gyöjík rögtön igazgató urho ...
A második emelet az elsővel szórakozik. Odaáll egy
csomó fiú a lépcsőhöz és kórusba leordít : muuuu. Kis­
vártatva megjön alólról a felelet, ugyancsak kórusban : kiiii.

23

-
II

■
 -Csak) a kezdet nehéz, két perc múlva már tisztán és kísérteik
tiésen visszhangzik az egész, épületen keresztül: mu-ki,
mií-ki, mu-ki. A ma mélyebb, hiszen nyolcadikosok torkából
kívánkozik világgá, a ki ötödikesek mutáló hangján vis ir­
tózza a maga igazát.
A hetedikben, nem mondom, csönd van. Ott most
i észben gummit égetnek a kályhán, hogy az egészségtan­
óra később kezdődjék, higiénikus szempontból eszközölt
pótszellőztetés címén, részben a tizenharmadikát várják.
Aki tizenharmadiknak jön be az ajtón, annak a fogas titok­
zatos módon a fejére fog esni s ez elég ok rá, hogy meg-
pokrócoltassék. A csöndet csak Svarc elkeseredett szitko-
zódása zavarja némileg, aki féllábon ugrálva keresi az egyik
, cipőjét. Pedig még csak annyit tud, hogy valaki eldugta,
hát még ha rájön, hogy az ő gummisarka bűzlik a kályha
tetején ...
A hatodikban vágni lehet a levegőt, olyan vastag.
Mindenki a padban szorong és magol, mert drukkos óra köt.
\ étkezik. Az ötödikben valami dulakodás miatt maradtak H
bent. Néhányan a padok közt lihegnek, rugkapálnak és henJ-
teregnek, a többi körülállja őket és »tempózik«, kiki a
maga gladiátorát biztatgatva.
A második emelet általában veve negligálja a tízC j
percet. Sétáló párok, különböző zugokban meghúzódó vitat­
kozó klikkek, könyvből vagy füzetből hangosan magoló
magánosok a folyosó állandó közönsége. Az első emelet
keramitja olyan sima, mint valami korcsolyapálya. Itt nem
szokás jáini, csak iszankodni. A földszinten is vizisport
járja, de inkább a folyékony halmazállapotú vizeké. Haj­
meresztő négy alsó osztálynak a teljesítőképessége két
vízcsap körül. A félvilág minden vizét kiisszák és még min­
dig marad belőle bőven, hogy az embler léptei alatt csi-
•csogjon a cipő ...
Nem, ne menjünk ki az udvarra, kérlek. Először is:
pápaszemet hordasz és lehetetlen, hogy el ne találják.
Azután meg: mit tudod te, aki gyerekkorod óta nem voltál
iskolaudvaron, mekkorát bír kiáltani szil löttQ-gyerm eked,
ha 50 percig némán kellett ülnie a padban előzőleg. No

24
 _

meg azt is bajosan sejtheted, micsoda hangbábelt jeleni

ez a kiáltás négyszázötvennel megszorozva. És végül : mit
keresnél egyetlen kiemelkedő sziklaszál a haragvó, harsány,
tarajos tajték között; gutta cavat lapidem ... Látod, Helgok
landnak is az lesz a vége, hogy a hullámok elmossák aj
föld színéről végérvényesen.

Zúg a fülem, káprázik a szemem, fáj a lábam éle

a véletlenül kapott rúgástól. És mégis, most az egyszer,
keveslem a lármát, a szaladgálást, a jókedvet, a friss le>-
vegőt, fiúk, leányok. Az az érzésem, a magyar diák a tízr
percét is pocsékba hagyja menni, mint ahogy nagyon sok
kezére adott értéket könnyelműen eltékozol. Mert bűnös
könnyelműséggel pazarol minden magyar diák, aki a tíz­
percet mással tölti, mint amire szánva van. A magolóknak
azt üzenem, vagy az órán tanul az ember, vagy tízperckor.
A kettőt együtt nem lehet. A sétálóktól, ácsorgóktól, paci­
ban, farakáson, ablakmélyedésben kucorgóktól szeretném
--

megkérdezni : mikor szokták ötven perc alatt holtbizony osan

elgémberedett tagjaikat normálisra szaladgálni és birkózni r1
A némán lődörgő, osztálytermekben felejtkezett dervishaj-
dat is kedvem volna most meginterpellálni, hát a tüdejük
mit szól hozzá ?
És ahogy az osztatlanv-egy magyar diákvilágon végig-
siklik a tekintetem, megint csak rossz az álmom, elködlött
a vízióm utána. Az igazi jókedv hiányzik a tízpercetekr
bői, drága, egyetlen magyar ifjúságom. Egykedvűség és
t

részegség jellemzi két órátok közét. A kicsik részegre szál

guldozzák, üvöltözik, tépik-márják magukat és egymást, a
nagyok olyanok, mint az alvajárók
Rabszolgatempó mind a kettő. A rabszolgák nem
ismerik a pihenést. Mindig egy, értelmetlen robotolásból
sem kedvük, sem módjuk, sem képességük nincs felocsud-
niok. A rabszolga nem tud üdülni, csak lebzselni tud. Tu­
nyán, álmosan fekszik a vackán. Vagy lopja a napot, ameri
kázik. Vagy részegen garázdálkodik, dülöngél az úton,
horkol az árok partján. Nem bír a rövid szünetekkel mit

25
 \
kezdeni. Már az eleién attól tart,, hogy elrepül az az idő
A szombatja átmenet nélkül belenyúlik a hétfőjébe, különö­
sen ha attól fél, hogy el van maradva.,pótolnia kell az ele­
mulasztottakat.
Ó, de nagy jót tenne vétetek, aki az idei farsangon
megtanítana benneteket játszani, örülni, mulatni, pihenni
Vidáman nótázó csoportok, társaságban játszó nyolc, tíz
húsz, huszonötös kis bandák hiányoznak a magyar iskola­
udvarokról ma még végzetesen. Majd ha a saját komor
fenségébe burkolózott felsőosztályos első ízben megjele­
nik az iskolaudvaron, nem mint tornaköri tag, hanem mint à
maga passziójára, úri jókedvéből, gondtalanul játszó fiatal
ur> beáll a kicsik közé önfeledten időt tölteni, »mellre-
szivja« az udvar aránylag mégis csak legfrissebb levegő­
jét talán, talán kezdetét veszi ez az új világ
De hát — ehhez is Jézus Krisztus kán ai mennyegző-
bői ismert jókedve kellene.

TISZTELT ÖNKÉPZŐKÖR!
. , , .A ttrásor egyik száma épen véget ért. Frenetikus taps
kasén helyre a szereplőt, amelyet csak néha és egészen
diszkrétén zavar egy-két fütty szerény abcugokkal keverve
Az ellenzék szava az, nem kell vele törődni.
Nagyobb baj, hogy a tetszészaj sem akar csihadni
sehogysem. Ugylátszik a többség eltökélte, hogy zúgó
el jeneké legyen az utolsó szó s a törpe minoritás mindun­
talan kozbefütyörész. Felelőtlen elemek torokköszörülése,
labcsoszogása és padtetején dörömbölése is csak arra jó
hogy ne lehessen folytatni az ülést. Sajnos, de az alsó,’
osztályosok is bosszantóan fölös számban slisszoltak be
titkon, tűit elemként az ülés kezdetén, a beeresztés tumul­
tusának jótékony zűrzavara közben. Egynéhány elvetemült
■alak errébbtolta a fal mellől az ifjúsági könyvtár szekré­
nyét, mögé bujt és most a legnagyobb szemérmetlenséggel
taktusra dobol a nagyokat dübbenő vékonv belsődeszkái­
kon, persze csak míg a nagy zaj el nem ült. Az is öregí
26

V- . • > ■
■ ■ ■
hiba, hogy nem mindenkit érdekel a programul s az unatkcj-
zók felfedezték, hogy a friss festésű pad furcsa, zengő,
panaszos hangon jajgat, ha a mutatóujjam kissé megnya-
lazom és végighúzom rajta. Közben rezeg és bizserélődik a
mutatóujjam, ami megint extra gyönyörűség. Végre az elL
nök ügyesen befurakodik egy kis lélekzőszünet önkénytelen
résébe a varázsigével :
— Méltóztassanak hozzászólni.
Ötení-hatan jelentkeznek szólásra. Az első kongó lép­
tekkel megy fel a pódiumra, a vak is láthatja, hogy el fel­
séges viszonyban van a szereplővel.
— Ez a szavalat, tisztelt Kör, alig volt több, mint
egy közönséges iskolai versfelmondás — mondja. A szavaló
űr még arra sem érdemesített bennünket, hogy jól megta-
nulta volna a verset. Akadozott, lesett, változtatott a szöve­
gen, súgtak neki, a végén mégis csaknem megfeneklett.
Szóval a költeményt úgyszólván teljesen összetörte. Geszr
tusai félszegek voltak, voltak helyek, ahol egyáltalán nem
gesztált. A jellemeket nem dombbrította ki eléggé. Nem
is fokozott, ami határozottan hátrányára tudható be. Leg­
feljebb tárgyválasztását dicsérhetjük, mert a Fogoly Lengyel
igen hatásos szavalat! darab. Kegyelemből harmadfokra
ajánlom.
Mondanom is fölösleges, hogy ezután nyomban az
ellenvélemény emeli fel tiltakozó szavát. Igenis, tudta a
verset a szavaló, legfeljebb gaz intrikusok néhol zavarba
hozták és akkor trémázott. Tagadhatatlan, hogy helyti-helyt
változtatott a szövegen, de úgy, mint a népdalok szövegén
az idő: a költemény előnyére. És igenis, jól gesztált.
Legnagyobb érdeme a jellemek mesteri kidomjborítása*
volt. Akinek pedig a fokozása ellen kifogása van, hát az
egyszerűen nem tudja, mit jelent fokozni. Bíráló a maga
részéről jegyzőkönyvi dicséretben szeretné a szavalatot ré­
szesíteni s csupán azért dönt mégis csak az első fok mel­
lett, mert a tárgyválasztást kénytelen némileg helytelenít
teni. A Fogoly Lengyel hatásvadászó, elavult, irodalmilag
értéktelen és önképzőkörökben végletekig agyoncsépelt veri
selmény.
27
 Most a fölényes következik. A Comédie Français#
emlegeti. Ismerteti a modern szavalati felfogásokat. Per
tangentem elmereng egy előadóestén, melyet két évvel ez­
előtt nagybátyjával hallgatott végig, hoMs csak? Zürich,
Bécs,... nem, mégis csak Berlinben. Amelyikre itt hivató
kozni óhajt, azt Berlinben hallotta. Hát bizony, Moissi egé­
szen más, mint boldogult Bakó Laci bátyánk kulisszaren-
getése. Bár erős a gyanúja, hogy a szavaló nem tudato­
san szegődött ennek az iskolának a hívei közé. A szavaló
nyugtalanul mocorog és személyes kérdésben szót kér az ef-
nöktől. Kár, jegyzi meg a fölényes, mert mindezeket a
konkrét eset kapcsán, de attól szigorúan elvonatkoztatva
bátorkodott megjegyezni. Nem is állapít meg érdemfokot,
a döntést a kör ízlésére bízza.
Utána a Jó Pofát illeti a szó. Jó Pofának nem fontos
maga a szavalat. Ha történetesen szabadi-előadással kezdő­
dött volna az ülés, akkor annak az aktualitásából érvényesí­
tené százszázalékos önnönmagát. De hát szavalat volt az
első pont, így aztán a szavalat készteti felállásra ezúttal.
Már fel is úgy áll valahogy, beleakad a p;adba, műegyügyű;-
ség ül ki ennek következtében túlzottan komor arcillatjára,
hogy a kisebbek már is pukkadoznak visszafojtott neve#-
hetnékjükben. Hát még mikor megszólal. Csodálja, azt
mondja, hogy a fogoly lengyel a kerékbetörést olyan sút-
lyos büntetésnek tartotta. Hallotta volna csak ezt a szava-
latot. (Derültség.) Bizonyára térden állva könyörgött volna
a cárnak, hadd halhasson meg, de azonnal. (Élénk derült­
ség.) Egyetlen hasznunk a szavalatból, hogv legalább
megtudtuk, kicsodai-micsoda hát az a cár. (Feszült várako­
zás.) A cár egy nagyorrú, nyeszlett alak (Kitörő vidámság )y
aki, mikor haragszik, hosszupályi dialektusban beszél és
úgy gargarizál, mintha legációban volna. (Szűnni nem
, akaró> éljenzés és viliéin colás.) A szavalatot »buzdításul«*
elvetésre ajánlja a jókedvű kritikus.
Nagy kavarodás következik erre. Valaki a hátolsó-
padban el kukorékol ja magát széles jókedvében, mire az
elnök szigorú jegyzőkönyvi megrovást helyez kilátásba s a
gyűlés feloszlatásával fenyegetődzik zordortan. Igazán

28
 anentőangyalként érkezett, aki most nagyot kiált a meg-
szeppenés okozta csöndbe:
— Szavazzunk!
— Ügy van, szavazzunk ! — mordul fel helyeslőleg a
tisztelt önképzőkör és az elnök ellentmondást nem tűrő
határozottsággal elrendeli a névszerinti szavazást. De csak
azok körében, akik első félévi tagdíjukat hiány nélkül
befizették az önképzőkör mindig üresen kongó pénztárába...

Van úgy, hogy nem szaval a szereplő, hanem felol­

vas. Legtöbbször verset, elvétve novellát, esztendőben egy­
néhányszor tudományos értekezést. A kép ilyenkor is alig
módosul valamicskét, lényegében pedig mindig ugyanazon
marad. Szabadelőadások alkalmából nemkülönben. Zenes­
számok, vetítettképes előadások esetén mindössze annyit,
hogy a hozzászólások tiszteletteljes hallgatássá zsugorod­
nak.
Azt is megengedem, hogy nem minden önképzőkör
ilyen szabadszájú. Ott p. o., ahol a felügyelő tanár úr álí-
landóan jelen van, csendesebben kurjongatnak a legények,
sőt meghosszabbított magyar órává is szelídülhet imittí-
amott a tisztelt önképzőkör. Vannak tekintélyes, erőskezű
elnökök is, akik spártai szigorúság pórázán vezetik a gond­
jaikra bízott nyájat és nagyobb rendet tartanak, mint akár­
melyik szelídlelkű öregebb tanár úr.
Ez bizony meglehet, megengedem. De én a tisztelt ön­
képzőkör kendőzetlen arcát szándékoztam megmutatni, mert
ahhoz volna egynéhány szavam.

Úgy áll a dolog nevezetesen, hogy a tisztelt önképző­

kör többrkevesebb ízléssel, az esetek nagyobbik percentjé­
ben pártviszály, osztály harc, klikkek szócsatája, szereplési
viszketeg, és rossz értelemben értendő dilettantizmus meg
kontárkodás. Az osztályharc természetesen nem a munka és
■ tőke között folyik ezúttal, hanem a hetedik, nyolcadik, ille­
tőleg az á és bé ellenséges frontszakaszain. Sokszor azt
volna hajlandó hinni az ember, hogy a hozzászólókat csak-

29
:.i
--
-:
L. V.
ugyan valami elvi kérdés fűti és izgatja, de ez csak látszat,
valójában a vita mélyén az internátusbeliek veszekednek
a kintlakósokkal, a bukott elnökjelölt pártja az uralomra
jutott elnökével,, a titkár ellenlábasa a titkár kebelbaráty-
jával... Sohasem a Darvinizmusról van p. o. szó, o sancta:
símplicitas, hanem a múltkor lebírált lírai költő lejt győ­
zelmi táncot volt bírálója szabadelőadásának holtteste fölött.

Pedig az önképzőkör valójában nem ez. Nem fórum,

nem pódium, nem fiók Petőfi Társaság, nem Kaszinó, még
csak nem is a céhek mesterfölvétele, hanem laboratórium,
szeminárium, tréning, próba, szárnybillegetés, »jár a baba,
jár «¡-szerű mulatság. Annak a fokmérője és levezető árka
egyben, mennyi fogant meg, vált vérré, szökkent _szárba,,
lendült mozgásba, lett vágyból valósággá, elméletből életté
abból, ami gyümölcsoltás, szellemi táplálás, magvetés, in­

L
dítás, féltő gond és Isten előtti felelősség a délelőtti órái­
kon a lelketeken tett-vett, ápolt, öntözött, enni adott,
módosított, irányított, szeretett, őrködött és imádkozott.
A rossz önképzőkör köves talaj, gurdinos föld, meddő
fügefa, rákos gyomor, kisiklott vonat, tékozló fiú, meg
nem hallgatott imádság.
Csak Isten végtelen kegyelme könyörülhet rajta.

ÜNNEPÉLYEN
Nagyon szép volt. tylég most is ijgy emlékszem rá,
mint valami gyönyörű álomra. Reggel a .jobbik ruhámat
készítette elő Eszti néni, amit csak vasárnap volt szabad'
viselnem egyébként. Erzsiké, a leánya, kis nemzetiszín
kokárdát is tűzött rá gombostűvel. Olyan büszkén viseltem !
Aztán templomba mentünk, pontosabban meghata-.
rozva oratóriumba. Kedveltem az oratóriumot nagyon, ott
csak mi voltunk, kis diákok, nagy diákok és az esküdtek
csak nekünk prédikáltak. Nekünkvalót, nyiladozó eszünkhöz
szabottat. De meg másért is szerettem az oratóriumot; tud^
tam róla, hogy Kossuth -Lajosék benne gyűléseztek ezer-

30
 nyolcszáznegyvenkilencben. Ez önmagában véve is nagy
gyönyörűséget okozott nekem, amit már legfeljebb me¿-
tetézett annak a ténynek boldog tudata, hogy sem a piárista
diákok, sem a reálisták nem büszkélkedhetnek hasonló ne!-
vezetességével a saját iskolájuk genius locijának.
És még ma sem tudom szigorú objektivitással megU
ítélni, jól szólt(-e az ottvaló orgona különböző prepák keze
alatt. Az én gyermekfülem szebbnek ítélte niég a kistempi-
lomi nevezetes-nagy orgonáénál is a hangját, pedig arról
úgy tudtam, hogy ötvenhárom változata van. Külön tetszett,
. hogy üvegből volt az oldala és nem kirakták a zsoltárok
számát a kifordítós táblán, haneín krétával írták fel és
spongyával törölték le megint. Ügy éreztem, így igazán
diákos.
A szénior úr beszélt. Nagyon szerettem én addig is
a hazát, mert már odahaza a rektor úr is több ízben szí­
vemre kötötte, hogy szeressem nagyon. De most úgy
T

éreztem, meg tudnék érte halni, úgy, mint ahogy őseink

meghaltak érte, ha a szükség úgy hozta magával. És a
szénior úr is méltóságosabb, szebb, daliásabb alak volt
előttem ebbien a pillanatban, pedig máskor is tiszteltén!
ám! Kipirult az arca, zengett a szava és magyar ruha volt
rajta a palástja alatt.
Aztán sodort bennünket az áradat ünnepélyről ünne­
pélyre. Ha nem tudtam volna könyv nélkül a Talpra ma­
gyart !-t, ezen a napon megtanulhattam volna hallomásból,
annyiszor elszavalták. A kollégium udvarán, a szabadsági-
szobornál (igen, most az egyszer az volt, a szabadság
szobra, nem Zsuzsi a meszel övei, mint közönséges hétköz­
napokon!), a díszteremben, a gipszl-Petőfi előtt, a hátulsó
udvaron és kint a temetőben a honvédemlék körül. De ne-
kém még ez sem volt elég, még én is elszavaltam Csicsó /
Lajos bácsinak otthon, őszintén bevallva neki, hogy a töb­
biek, a hátulsó udvarbéli szavalot leszámítva, aki bele­
sült, sokkal, de sokkal jobban szavaltak nálamnál.
A felsőbbosztályos gimnázisták önképzőkörében már
előtte való délután megvolt az ünnepély. Ó, de szép volt,
Istenem, még így is, kívülről, az ablakon keresztül! Be

31

*
 'volt téve az ablak, de a nyolcadikos elnök úr szava meg-
rezegtette az ablakot és keresztültört rajta. »A magyar ifjú­
ság ismeri kötelességét, amellyel megszentelt hamvaitoké­
nak adós — kiáltotta — és ármányon, akadályokon, vér­
padokon keresztülgázolva is teljesíteni fogja azt mindhal- «
Iáiig!« Kötelesség? — szúrt a szívembe nagy hirtelen. EK
eresztettem az ablakpárkányt, lecsúsztam a malterén azon­
mód a földre, hazaszaladtam és kiszedtem a szavakat
Lucretia halálából, mert tudtam, hogy a holnap az emlé­
kezéseké és hogy én vagyok az a magyar ifjúság, akinek a
nevében az elnök úr beszélt

Akkor még tudtam. Később megúntam a szavalatokat,

frázisoknak éreztem az ünnepi szónoklatok kiabáló, höm­
pölygő mondatait és az volt az érzésem, hogy okosodom
megfele. Pedig fiúk, lányok — és erről szeretnék most
vétetek beszélgetni nagyon komolyan — szakasztott úgy
jártam akkor években, mint Ádám és Éva, mikor a kígyó
csábításainak engedve, beleharaptak a jó és gonosz tudá­
sának tiltott gyümölcsébe. Az első>-másodosztályos korom­
beli széniorok nem voltak különbek a későbbieknél, az
önképzőköri elnökök sem. Én, én voltam különb akkor,
amikor mée .sírni tudtam örömömben,, hogy magyarnak
születtem, gyönyörködtem a szemem elé ecsetelt jelenet­
ben, mikor Länderer és Heckenast nyomdája előtt a tö­
meg szétkapkodja a szabad sajtó első termékeit, együtt
lelkesedtem a Talpra magyar !i-t szavalókkal és hallgatók­
kal és elvégeztem, mint magyar ifjúság, a kötelességemet,
úgy ahogy az önképzőköri elnök úr megígérte nevemben.
Nem az volt a baj későbben, fiúk, lányok, hogy a
szavaló szí nészkedett, a szónok frázistengerbe fulladt, hau
nem az, hogy én a következő években már nem szedtem
szót se Cornelius Neposból, se Ovidiusból, se a legutolsó
évben Horatius ars poeticájából, ó, azóta másban is, de
legfőképen ezeknek az ünnepélyeknek a tükrében megmii-
tatkozott előttem a maga szószerintveendő érvényében az
isteni igazság: ha meg nem tértek és olyanok nem lésztek,

32 i

16
 , : ¡Í I m
' ' '■ ' '

V jj

mint a gyermekek, nem mentek be a mennyeknek orszá-

gába.
És én most nagyon-nagyon megkérlek benneteket mi
valamire, fiúk, lányok. Meg ne mondjátok nekem vala­
hogy, ha a debreceni kistemplom orgonájának véletlenül
nem ötvenhárom változata van. Fel ne világosítsatok felőle,
ha a szénior úr közben széthízta volna fekete magyar ru­
háját és gazdálkodik valahol vidéken. Ha tudnátok valami
nemjót az önképzőköri elnökről, hogy esetleg itt meg itt él
és nem teljesíti kötelességét ármányon, akadályokon, vér­
padokon is keresztülgázolva... És azt se írjátok meg, kér­
lek, hal a ti idei ünnepélyetek nem volt olyan tiindéri szép,
miint a ímiénk ezerkilencszázháromban és négyben.
Azért ne, fiúk, lányok, mert nem ér ezeknek a kérleli i ?
hetetlen tényeknek a biztos tudása semmit. Rosszabb lesz
a szószedet tőle, a szénior úr meg csak marad a régi.
Hanem, tudjátok, úgy lesz az valahogy, hogy támadnak .

egyszer — Isten tudja, honnan, de Isten tudja kisfiúk,,

kislányok, akik a szénior úr imádságát, a jogászvezér úr
szavalatát, az önképzőköri elnök úr ünnepi beszédét végtől-
végig, bajuszos korukig, menyasszonyságukig halálos kol
' molyán fogják venni és hazamennek szétszedni, ha a ma- w'fof
gyár ifjúság adósleveléről lesz szó az ősök hamvaira való
hivatkozással.
Tiszta, ártatlan, hívő, tüzes szemekkel néznék min­
denkinek a szeme közé, aki azt mondja, hogy éljen a haza
és nem gondolnak egyebet mellé, mint buzgó imádságot*
hogy éljen bizony. No meg kemény bizonyosságot, hogy 11
élni is fog. „ .
És nekik lesz igazuk. Vagy úgy, hogy lesüti a szemet
az ünnepi szónok és elkotródik örökre, mert ő csak szokás­ ■
'

ból mondta és most szégyenli magát, hogy egyesek komo­

lyan értették. Vagy úgy, hogy elkezd sírni és azt motyogja, • I
hogy hirtelen megfájdult a szíve, , bocsássanak meg á
többiek, mától kezdve ő is komolyan hiszi, amit mondott.
Vagy úgy, hogy az ünnepi szónok visszanézi bátran
a farkasszemet és úgy gyöngyöznek a szavak az ajkán,
mint a bizonyságtétel igéi. De akkorára már talán nem is
33
 lesz különbség vers, beszéd és imádság, történelem, haza,;
vallás és Jézus Krisztus között. Azonban az idén még, a te
gyermekszemed bizödalmas tekintetén fog megfordulni
minden.
ü, vájjon tudtak-e így nézni most, mostani kisebjb-
nagyobb magyar diákok? Tisztán, elfogulatlanul, kritika
nélkül, lelkesedve, szeretettel? - Tudtok-e úgy nézni, hogy
senki benneteket megbotránkoztatni nem szeretne, nem
akar, nem mer, nem bír? Tudtok-e Jézus Krisztus megtört
fényű, utolsó tekintetével nézni, mindent megértőn, mindent
köszönőn, mindent megtisztítón ? Tudtok-e még és tudtok-e
már, vájjon?

AMIKOR NEM VAGYUNK ISKOLÁBAN

Cétus. Sokan összegyűltünk. Ülünk összevissza, ágy­
tetején, ládákon, asztalon, még a kályhán is, sőt egy különc
alak egyenesen székre talált telepedni, de ő is valószínűleg
csak azért, hogy a szabályt erősítse, mint egyetlen kivétel.
A többi szék részben könyvek, kabátok, hegedűtök és egyéb
holmi lerakodóhelyre, részben a lábuk alá szolgál zsámo­
lyul azoknak, akik kakasülőn csücsülnek. Minden őslakó
jelen van, kintlakosokkal együtt, kivéve azt az egy szeren­
csétlen flotást, akinek a pakkját esszük. Az épen a tanítvá­
nyához ment, tízperccel azelőtt, hogy a hummi;-egyetmást
behozta egy falujabéli öreg rokon. Sebaj ! Annál jobban
ízlik a hazaija. Kárpótlásul valaki kefét dug az ágyába a le­
pedője alá.
Most pedig az következnék, hogy beszámoljak róla,
i

mi mindenről esik szó ilyenkor. De ne kívánjatok tőlem'

lehetetlent, szerelmes barátim. Mert tanultam ugyan valaha
stenográfiát, el is értem meg-felelő percenkinti szótagszá­
mot. De hiába írnám le akármilyen híven, nem hinnétejk.
Senki sem hinné el, mivel telik Isten drága napja, valahány-
szór egy-egy csapat fiatal diák zavartalanul, »maguk között«
érzi magát és kedvére cseveg. Nem mondom, néha vita is
folyik. De micsoda körettel, Uramfia. Van abban zaftos

34
 Iviszólás, becsületsertés, rossz vicc, szatirikus megjegye­
zések, káromkodás, még igazi oldalbadöfés is. A vita maga
sem igen áll egyébből, mint körömszakadtáig csökönyös
védelméből és unalomig ismétléséből a saját álláspontnak,
no meg könyörtelen lesajnálásából mindannak, amit az el­
lenfél állítani merészelt volt. És mennyi tekintélyérv, az
ember ne|m is hinné. Ez mondta, ott olvastam, csudáiom,
hogy X. Y. álláspontját még nem ismered ... Hátha még «

aztán nem is ilyen komoly dolgokról van szó, hanem fesz­

telenebb a mulatság. Akkor folyik csak beszéd hiába,
s az egésznek „sincsen se vége se hossza, se füle se
farka...

Lógunk. Én meg a barátom. Kora délután kezdtük

s már itt is, ott is gyúlnak az ívlámpák kifelé. Csavar-*
gunk erre, arra és ha a fejemet levágnák se tudnám meg­
mondani, mi a neve annak a kis mellékutcának, ahol je- _
len leg koptatjuk a kövezetét. Közben beszélgetünk, nem is
fontos, hogy mit. »Alapjában véve hülye vagy, örezsem,«
»Már a képzőművészeti főiskolára is csak ifjú paralitikusoí-
kát vesznek fel egy idő óta.« »Erdélyi irodalom ? ... Ugyan
kérlek...« És így tovább, ad infinitum. »Nem érdemes!
élni« — nyöszörgi a barátom, szakasztott úgy, mint ahogy
én egy félórával ezelőtt kijelentettem neki, hogy legokosabb
volna kivándorolni a Baleári szigetekre. Miért éppen oda?
— mit tudom én! Olyan szép, érdekes nevük van, bizo­
nyosan jobb ott, mint idehaza. Van úgy, hogy megembereljük
magunkat és akkor végeláthatatlan és végevárhatatlan szó-
áradatba full ászt juk qgymás ernyedt érdeklődését. A mon­
danivalónk csupa monológ, nem kapcsolódnak egymásba
a szakaszok, hanem párhuzamosan csergedeznek egymás
mellett és talán még a végtelenben sem fognak találkozni.
Engem nem érdekel az ö panasza, neki sem fáj az én fejem
egy picurkát sem. De azért mégis jobb így kart karba
fonva lődörögni szennyes kis zugokban, mint naplót írni
az asztalfióknak odahaza.

35

I■ :
: ■
:V

■. s
1
■ V ■
iliiii
 És hát Pista is. Nagybérlő az apja, a fiú tehát mini­
den szombaton hazajár. Otthon vadászatok szoktak lenni,
vagy választás, megyei, községi, országos. Héthatárra szóló
név- és születésnapok, disznótor, pajtaszentelés, lakoda­
lom, kaszinóbál, szüret, az Önkéntes Tűzoltóegyesület hu>
szonötéves jubileuma, Vagy pedig — ha más nem akad
— berándul Vénei sógor valahonnét a Dráva mellől, ritka
alkalom, estig ilyenkor összeverődik a szokott társaság
hideg juhtetemre, érett túróra, jégbehűtött seritalra ' kint v
a tanyán. Szorgalmi időben Pista — csak úgy tisztesség
okából az utolsó vonatindulás előtt mocorogni szokott
a széken, de aztán hamarosan megszánja a körorvos és
kacsint neki. Értik egymást és attól kezdve Pista még csak
nem is mocorog. Ónja már az ügyet. Jó fiú, még ' tanul -
formán is, szintén tisztességből, körülbelül annyit, amenV-
nyit mocorog a széken, de azért jöhetne már az az érettségi.
Westfáliai béke. Nem, szarvast még nem lőttem, de őzet
• igen. Kamatos kamat. Pertu vagyok a főbíróval, nem nagy
sor . Tacitus nyelvi sajátságai. Te, úgy alhatnám, mintha
három hete nem aludtam volna. Föl Peterdi, s bájos uno­
kája... Bánom is én, ha bájos, csak ne nekem kelljen hi­
vatalból egész este táncoltatnom... Hej, komám, jövő
ilyenkor a jogon bezzeg nem bánom én már, mikor wurde
johángotfridherder cumórungen inosztprájszen geboren!

Folytathatnám ad infinitum. Mariska a zeneakadé­

mián tanul és az a fontos neki, amit Hegyi professzor úr
parancsol. Zolinak egész kis patikája van otthon egy kis
saját zúgban a padfeljáró alatt, »fértélmes« kollekció »mir-
gekbiil«, ahogy az apja mondani szokta, félig tréfásan,
félig bosszankodva, de egy kis letagadhatatlan büszkeségi­
vel mégis. Ilus verseket, novellákat ír, a Napkelet pályáza­
táról azt izenték neki, figyelemreméltó kezdet, bár még
izmosodnia kell, különösen a mondanivalóit illetőleg. Laci
rádióamatőr és semmi más neím érdekli, csak a szomszédban
egy éjjel is üzemben levő nyomda, most azon spekulál,
mit iktasson közbe a szerkezetében azok miatt a sötét ala-
36
 kok miatt. Gizus leánycserkészhvezető és mindenáron Ma­
gyarországot akarja elébb megmenteni és csak majd utó­
lag saját magát fizikából és franciából. No, nem mondom,
Géza az csak tanul, mert ha nem lesz jeles érett, nem
veszik fel jövőre Eötvös kollégistának és akkor áncser jö­
vendő, tanári pálya, karrier, minden ...

Egyik se diák meresmerevül, lélekből, igazán. És

talán közöttetek sincs egyetlenegy sem. Mind, mind ki­
rándulni jár fel az iskolába, átutazó vízumot' vált bele,
a valódi élete valahol másutt telik. Türelmetlenül lesi
az óra végét, várja a vakációt, számolgatja, mennyi időt
kell még a padok között töltenie végső szabadulásig. Aztán
olyan nehezen telik az idő, mert nincs, ami eltöltse. A diák­
élet, a muszájabbiik, nem ad neki tartalmat. Azt ott hagy­
juk délben, mint a rossz kőmíves a falracsapott maltert,
ha a harang megkondult. Azt elfelejtjük, ha már nem kell
okvetlen észbe tartanunk, az nem a lelkünk szerves alkotója.
A másik — otthoni életünk, az internátus, a vesszőparipáink,
az értünk izenő nagyvilág, a barátság ösztönös ölelése
— ó az mind csak keret, forma, amely lesír rólunk, vagy
nekünk is másokról maradt ránk... Ne ítéljetek meg, ha
j■ figurák, árvahodottak, torzók vagyunk bennök, ha kínunld-
ban grimászokat vágunk hozzá, mert jajgatni szeretnénk,
peckesen lépdelve, adva a tapasztaltat, cinikus nevetés
közben.
Rabok vaguynk. Kicsoda szabadít meg minket és
mikor? Békaprincek vagyunk. Kicsoda csókol bennünket
valaha deli királyúrfiakká? Kárhozott lelkek vagyunk. Urunk
Jézus Krisztus, mikor váltja meg nyomom voltunkat szentf-
séges drága véred ?

BIBLIÄSKÖR1 IMAKÖZÖSSÉGBEN
Láttam magamat vakációs napok verőfényes szabad­
sága idején. Láttam magamat óra alatt, mikor magyaráz­
tak, hogyha felelés volt, dolgozatíráskor és miközben guszí-
táltam a kálkulusomat. Láttam m agaim at két csöngetés kö- »

37
 zen, iskolai ünnepélyen, önképzőköri ülés izgalmaiban fülig
elmerülve. És végül láttam magamat nem az iskolában :
otthon, utcán, együtt a többi fiúval, bizalmas négyszem­
közt legjobb barátom karjába öltvén a karom, társaságban,
vagy egymagámnak megülön. Szomorú maradt az én lel­
kem mindhalálig.

Még nem is olyan nagyon régen úgy volt az, gyere­

■
kek, hogy megkaptuk ezt a betegséget mi is, de aztán ki­
hevertük. Eljött értünk az élet szekere, felvett bennünket
a saroglyába, közécsapott az esztendők öt tüzes csikajának
és vittei-vitte szegénymagunkat a régebbi utasokkal együtt
toronyiránt a göröngyös úton, míg csak ki nem rázta vagy
legalább is lejjebb nem zötyögtette csömörünket. Egyikőnk
azt mondta az utazás közepetájt, kiábrándultam. A másik,
megokosodtam. A harmadik, hála Istennek, tudok már fe­
lejteni. Aztán mindnyájunk csodálkozott rajta, ha újabb
utast felvenni rnegym egál lőtt szekerünk, hogy milyen fur­
csák a mai gyerekek. Egyiknek bedagadt a szeme a sok
sírástól, a másiké lázas, karikás, zayarostűzű, a harmadiké
bamba, lustán pislogó, leragadni készül. Ha pedig a ma­
gunk gyermeke cseperedett odáig, hogy az életszekér érette
csendesített éppen, hát, nem mondom, elfogott bennünket
egy pillanatra valami tarkavegyes, komplikált érzés. Volt
/
abban félelem, szégyen, fájdalom, keserűség, lázadás, ki­
mondás, minden, minden, amiből az élet országújának Be-
tekints-csárdásai üdítő italaikat kutyulni szokták. De aztán
lassanként elült, elrenyhült ez a futó érzés is, nem hozott
változást sem, még kevésbbé megoldást. Hajtottunk tovább,
egywegy tanyáskölyök ha néha utánunk kiabált, azt hittük,
csak tréfából csinálja, hogy azt mondja: forog a kerék,
bácsi, dehogy állottunk volna meg a kedvéért, még hátra
se szerettünk nézi, hogy ki ne nevethessen.
És akkor, honnan,, honnan nem, mert hiszen a föld­
ből csak nem bújhatott elő, úgyebár, lett egy csomó diák,
aki észrevette a maga nagy kereső kedvén és barátai
nyugtalanságán, hogy nem a kamaszkor jegyzőkönyvileg is
nyilvántartott izgágasága ez a megszállottság rajtuk, hanem

38

« ,s

i
 ők az életüket keresik. Az életüket, amelyet valahol, valak­
imkor, valahogy elvesztettek. És ahogy játszottak, amikor
tanultak, valahányszor barátkoztak, vagy vitatkoztak, vagy
társadalmi érintkezést folytattak, úgy érezték azontúl, ez
óta a szörnyűséges, de mégis gyönyörűséges felfedezés óta,
hogy csúszkálni'-mászkálni akaró gyerekek ők, akiknek fe­
lejtésül cifrapapírt, zörgőslabdát nyomtak a kezébe. Bámészi.
kodtak egy darabig a cifrapapíroson, hallgatták egy minu-
tomig, milyen furcsán zörög a labda, de aztán egyszer mégis
csak eszükbe nyilallott, hogy nem ezt akarták ők, nekik most
ellenállhatatlan kényszer hatása alatt csúszkálnf-mászkálni
kell. És akkor már nem használt többet semmi. Sírtak,
vagy másztak, vagy dádát kaptak a rosszaságukért, de a
cifrapapír, még a zörgőslabda kegyvesztetten a sarokba
került.
Igen, igen. Titokzatos úton adattak nekünk drága
diáklelkek, akik csak idei^gkóráig hitték el azt, hogy a beteg
diákélet nyomban meggyógyul, mihelyt ők a magyarázatra
jobban figyelnek, mint eddig, hiba nélkül megtanulják és
elfelelik a leckéjüket, megritkulnak füzeteikben a juros
aláhúzások, több lesz a jelesök, mint a jójok, kiszaladgáf-
ják magokat tízpercben, tudnak lelkesedni ünnepélyes al­
kalmakkor, pezsgő életet teremtenek magok körül, nem
léhásodnak el az iskolánkíviili élet kísértő alkalmai kö­
zepette és okosan, szépen töltik el a vakációt. Nem, ezek az
életet kereső diákok nem elégedtek meg a padratett kezű
jókislányok és jókisfiúk ismerős gesztusainak a beidegzésé­
vel. Érezték, hogy az élet több, sőt más, mint az ideális,
eminens sokatemlegetett zsinórmértéke. Megérezték azt is,
hogy hiszteron-proteron lenne elébb pályázni a tisztajelesek
babérkáira és azoktól várni aztán majd egyszer, valamikor
későbben, hogy legvégső vizsgái jutalom vagy ösztöndíj­
képpen meghozzák magát az Életet is, nagy Ével.
Ezek a diákok megérezték, hogy az életükből elsősor­
ban nem, a biztos tudás, vagy a méltóbb cél, vagy a tisztább
örömök hiányoznak, hanem Jézus Krisztus hiányzik belőle.
Mert ő az út, az igazság és az élet. Megérezték, hogy addig,
amíg Jézus Krisztus bele nem költözik az életükbe, addig

39

. «

•i
 részleteredmény minden. Lehet, hogy javulnak a felele­
teik, lehet, hogy passziójukat lelik a magánfoglalkozásuk-
ban, lehet, hogy jellemerősségük növekedik világbanforgo*-
lódásaik következtében, de mindez nem lesz az élet maga,
hanem csak annak egy kis cserépd&abja.
És akkor ezek a diákok — mikor, hol, hogy, nem min­
dig tudhatni és sojhasem is fontos —, kezökbe vették a Bib­
liát és szájokra a Krisztus nevét. Kitárták szívókét* a ki­
rályok Királya előtt, felajánlották szállásul a kedves vendég­
nek és az megszállt nálok. Azóta, ha zörgetnek, megnvitta;-
tik nékik, ha kérnek, megadatik számukra és sohasem ke­
reskednek hiába.
Azóta vannak ilyen diákok és a magyar jövendő vál­
ságos órái végetértek. Lényegtelen kérdés, hányán vannak
és kik azok. Ki tudott volna felelni a roppant római biro­
dalomban hasonló kérdésre az első pünkösd után két hét­
tel. És mit ért volna rá a felelet?
Pillanatnyilag nem tudnálak biztosítani a felől, hogy
a bibliásköri diákimaközösségek emelni fogják-e rögtönö‘-
sen az önképzőkörök színvonalát, fínomodnak-e általuk és
rajtuk keresztül fesztelen óráitok érintkezési formái, javul-e
és már rögtön a következő évben az érdemjegy tőle. Nem
biztos és nem fontos. Egyebet tudok. Lehet, hogy nem ja­
vul, de mégis csak ezen az egy úton-módon javulhat. Mert
ahogy Jézus Krisztus a magyar diák életében egész bizo-
- an több és jobb tudás, egészebb és éi¡tékesebb alkotás,
testvéribb és odaadóbb szolgálat, az is egész bizonyos, hogy
jó osztályzat, elsőrendű képzettség, istenadta tálén tűm,
példaadó magaforgolódás Jézus Krisztus nélkül — lehetetlen
is, haszontalan is. Nem mondom, hogy csalás, azt sem
mondom, hogy ábránd (tehát öncsalás), nevezem egy­
szerűen vaksüket tévedésnek vagy gyermeteg naivitásnak.
Azt sem mondom, hogy minden bibliáskörben csupa imád-
ságos lelkű jó vitéze ül Jézus Krisztusnak és bibliáskörön
kívül nem kulcsolódik diákkéz imára.
Csak azt mondom: Vannak már imádkozó magyar
diákok és a magyar babiloni fogság hetvenedik esztendejébe:
fordult. Dicsérd lelkem az Urat. Ámen.

40

¿kU:yv.§)
TaRA
 ■

.
~

■» :

'

V , ",
*
;r:- *•> .

r:
■
' : . ' .

■■

-
■ yí •
.
p
:

V
.

-
 Különlenyomat
Karácsony Sándor: A nyolcéves háború című könyvéből.
Pápa, 1945. Főiskolai nyomda. — Felelős vezető : Mórocz Zoltán

V
 i■
m-

/
 ' '

____ . T'?--.
__

_
s
Síi® WÈÊÊÊÊKÊÊËÈËÊÊÈM
' - ■ ; • .; ■ ; - ■- ; . - i X, sí ■
v V
 '

'

I
■■■