A novella címe már valamilyen halvány sejtést ad a mű témájáról.

Azt hogy az iromány műfaja

ténylegesen novella onnan tudjuk megállapítani hogy kevés szereplő és helyszín van benne, a
párbeszédek rövidek és a cselekménye egyszálon fut.

Az alap történet úgy kezdődik, hogy Guildobaldo elmegy vadászni, kitéved az erdőből és megpillant
egy tündér lányt. Körültekint és meglátja a ruháját a parton.Ekkor Odaurott és rálépett, a lány
próbálta visszakérni de nem járt sikerrel. Elárulta Guildobaldo-nak a nevét. Erre Guildobaldo felkapta
és elvitte. A lány nem mondott semmit csak mosolygott rá.

A novella tárgyalásában és egyben tetőpontjában a városba tértek vissza ahol az őr, leengedte a
kaput és úgy hagyta mert már békességet akart Guildobaldo. Innentől kezdve boldogan éltek,
Guildobaldo és Ilona, sőt az egész város boldogabb volt. Mindenki elfelejtette a gondjait mert Ilona
közöttük van. Ám egy napon Guildobaldo anyja meghalt. Mindenki nagyon szomorú volt és gyászolt,
mert nagyon szerették Guildobaldo édesanyját. Guildobaldo első kapitánya észrevette hogy Ilona
még most is mosolyog, szóvá tette ezt Guildobaldo-nak. Guildobaldo erre azt felelte hogy rakják a
kapitányt a legmélyebb tömlöcbe. A város fele többé nem szerette Ilonát. Történt egy napon, hogy
Guildobaldo két árvája is meghalt. Guildobaldo második kapitánya is ugyanazt megemlítette mint az
első az édesanyjánál. Ám Guildobaldo ekkor nem tömlöcbe vitette hanem ott helyben levágta. A
városiak ugyanolyan haraggal álltak hozzá Ilonához. Akkor mindenki gyűlölte Ilonát. Guildobaldo
ugyanúgy szerette Ilonát, mint eddig.

A befejezésben történt hogy, az egyik éjszakán megkérdezte Ilonától azt, hogy akkor is mosolyogna
ha elhagyná őt. Ilona erre úgy felelt hogy, nemtudok sírni Guildobaldo. Guildobaldo erre kiment a
szobából szó nélkül. Másnap reggel kopogott az ajtón Ilona ajtót nyitott és tárt karokkal várta
Guildobaldo-t, erre ő megfordult és kiment a szobából. Estére magához vette a második kapitánya
megmaradt özvegyét. Reggelre korbáccsal ütötte ki őt a szobából. Guildobaldo, Ilona szobájához
ment Ilona kinyitotta az ajtót és ugyanúgy mosolyogva várta őt. Erre Guildobaldo megfogta Ilona
haját és a földhöz vágta Ilonával együtt. Ütötte, rángatta, azt akarta hogy Ilona sírjon, ám neki egy
csepp könny sem csordult ki a szemén. Guildobaldo kiráncigálta a palotából, letépte róla a ruháját,
majd Ilona elvánszorgott az istállóba. Aldazar, Guildobaldo lova várt rá és szomorúan nyihogott
Ilonára. Másnap reggel a palota előtt fekszik Ilona a ruháját párnának használva. Guildobaldo
megsajnálta Ilonát, de ez a sajnálat nem tartott sokáig hiszen, Ilona felébredt és csak mosolygott
Guildobaldo-ra. Aztán Guildobaldo lerúgta őt a küszöbről, ráuszította a kutyáit, hogy öljék meg Ilonát.
A kutyák nem ölték meg Ilonát hanem hason csúszva odamentek hozzá. Guildobaldo ezután
ráuszította szolgáit, a szolgák pedig kiűzték a mezőre. Hiszen gyűlölték őt. Guildobaldo a toronyba
nézte ahogy Ilona a levegőbe emelkedik. Ilona a vár fölött kerengett lassan repülve. Guildobaldó
ekkor megragadta íjját és rálőtt a Ilonára de nem találta el hiszen a nyíl nem repült el odáig. Ilona
viszont elébe ment a nyílnak és fogta fel a lövést a mellével. Ekkor Guildobaldo megparancsolta az
őrnek hogy húzza fel a csapóhidat és zárja be a kapukat.

Összegezve a mű lényegét és tartalmát, a hangvétele könnyű, E/3. személyben meséli el a

történteket, az olvasóban olyan érzést kelt mintha maga is részt venne a történtekben. A szereplők
jelleme is könnyen kikövetkeztethető. Lényeges metaforikus képként a hattyú vehető számba, mint a
be nem teljesült szerelem jelképe.