Ritocska Rokken: Ne légy rabtartó!

Pén, 08/28/2009 - 19:59 - Ritocska

Mindazok, akik alkalmazzák a Vonzás Törvényét. El kell,

hogy ismerjék a Szabad Akaratot is. Mert bár valós az állítás
MINDENT megkaphatunk, amit csak akarunk, valóra
válthatjuk legvadabb álmainkat is… Ki akarja? ÉN. Ki dönti
el, mit akar? ÉN. Kinek a legvadabb álmai? Az ENYÉMEK.
Én, én, én. DE! kérdésem: belefér a vágyak akarásába a
feltétel nélküli „akarás”? Belefér az, hogy az egyéni
boldogulásom érdekében bárkin és bármin átgázoljak?
Belefér a szeretet szellemébe és a pozitív gondolkodásba az,
hogy felelősségvállalás nélkül kérünk, rendelünk? Hogy nem
mérlegelünk másokat? Hogy nem érdekel mások akarata?

Én személy szerint, mindig úgy rendelek, hogy azt hozzáteszem, hogy mindenkinek jó legyen.
Soha senkinek sem kívánok rosszat. Vannak emberek, akiket csak maximum elfogadni
vagyok képes, megszeretni nem, de rosszat nekik sem kívánok soha. De így van ezzel
mindenki? Vagy van olyan, aki gátlástalanul rendel?

Mindaddig, amíg a rendelések, kérések nem korlátozódnak konkrét személyekre, az akarat

nem érint közvetlenül másokat.
Az Univerzum (Isten, ki hogyan szólítja) ugyanígy tiszteli a Szabad Akaratot. Alapvetően úgy
juttatja el a dolgokat az egyénekhez, hogy az mindenkinek megfeleljen, akit érint. A
gazdagságot nem mástól veszi el, hogy jusson másnak is. Az ideális társat sem egy nagy,
hibátlan szerelmet tönkretéve szipkázza el, hogy másnak adhassa. Az egészséget sem
másoktól veszi el, azért hogy megint másnak odaadhassa. A boldogság sem csak ennek, vagy
annak jár megadott ideig, aztán már másé…
Ugyanakkor persze, szegényednek el emberek, mennek tönkre kapcsolatok és betegednek is
meg. Élnek boldogtalanok. De mindez nem egymással van összefüggésben, csakis a
megrendelőkkel. Van, aki tud rendelni, kérni, van, aki nem. Pont.

Abban a pillanatban azonban, amikor valaki konkrét személyt kér, ellentmond ennek. Az
ellentmondásnak, pedig minden körülmények között ára van. A rendelés felelőssége pedig
azé, aki kérte.

Először etikai oldalról közelíteném. A szomszéd, Kis Pista, megtetszik és én megrendelem

pontos paraméterekkel. Tegyük fel, hogy zseniális rendelő vagyok, az Univerzum pedig
szolgálatomba áll. Mivel Pistának nem parancsol, lehetőségeket teremt elsősorban, hogy
Pistával találkozhassak. „Véletlenül” Pista mindig belém botlik a lépcsőházban. Úgy alakul
átjön hozzám, villanyt szerelni, kiderül, hogy egy a hobbink, egy klubba járunk, egy moziba
találjuk magunkat, egy étteremben, egyebek. Igen ám, de Pista hulla szerelmes Anettkába a
hetediken és egyébként is megrögzött agglegény emellett. De folyton folyvást belém botlik,
mert a rendelésem él. Talán egy mámoros pillanatban be is adja a derekát, de aztán persze
meggondolja magát. Ez pedig így megy. Én közben holt szerelmes leszek Pistába és életem
legnagyobb nyüglődését adom elő, mert neki valójában nem kellek. De szerencsétlen
Univerzum mindent megtesz az érdekemben, a legcsavarosabb, legvarázslatosabb utakat,
hogy Pistát újra és újra hozzám terelje. De van ennek bármi értelme?
Van értelme olyanra vágyni és olyat akarni, aki mást választ és más úton jár? Van értelme
ahhoz ragaszkodni, ami sorozatos fájdalmat okoz? Van értelme MÁS AKARATA
ELLENÉBEN kérni?
Mert valljuk be, ha Kis Pista is kiszemelt engem, akkor az ő kérése erősíti majd az enyémet és
úgyis eljön hozzám, ha mást nem, szépen becsönget, hogy látott már. Nincs szükség hozzá
ekkora segítségre. A kölcsönösség elvén mindenki jól jár. Még így is alakulhat az utunktól
függően sokféleképpen a történet, de érdemes így beleavatkozni? Érdemes konkrét személyt
kérni, ha talán pont azt a konkrét személyt kapom akkor is, ha általánosságban jelöljük meg az
igényeket? Ha pedig nem azt kapjuk, akkor csak jobbat fogunk… Ez a törvény. Miért szegik
hát annyian meg? Miért fertőzi a kéréseket a ragaszkodás és a görcsös akarás? Az ego
erőlködése a hatalmasabb felett? Miért akarják sokan a gyeplőt saját kézbe ragadva azt
közvetíteni az Univerzum felé, hogy hatalmasabbak vagyunk nála és megy ez egyedül is?

De nézhetünk egy visszavonzást is. Jolit elhagyja a szerelme. Mindenképpen vissza akarja
kapni, semmi más vágya sincs. Mivel az univerzumi teljesítésnek szabályai vannak, ezért
ahhoz, hogy kijöhessen a szerelme elvesztése felett érzett szomorúságában kreált gödörből,
fejlődni kezd. Megtanulja a pozitív gondolkodás, megszerzi a hitet, megtanulja az elengedést.
Mire az út végére ér, talán már kezdi is elveszíteni a kezdeti célt, kérést. Hirtelen, puff
megkapja. Joli ugyanazt az embert kapja, akit a fejlődése előtt kért. De már nem fog neki
megfelelni, mert nem lesznek azonos hullámhosszon, mert ő közben tovább szállt. A cél felé
más út alakul. Semmi sem lesz már ugyanolyan.
Joli ugyanis lépked felfelé, mire a rezgését rá tudod állítani arra a nehezen elérhető
frekvenciára, ami adott személyhez tartozik. De annyit vizualizált, annyit változott, mire
odajut, hogy a folyamatos változások miatt a kezdeti cél egyszerűen már jelentőségét veszíti.
Mindaz az energia, szenvedés, fájdalom, elszalasztott értékes lehetőség a célért, ami végül
már nem kell. Ráadásul ott a tudat, hogy megszerezte. Ez először győzelemittassá tesz, aztán
viszont érdektelenné. A boldogsághoz vezető út maga a boldogság, mikor eléred, lassan
jelentőségét veszíti.

Az egész konkrét személy vonzása ügyben a legrosszabb, hogy ezzel a vonzani vágyott illető
dologgá redukálódik a megrendelés által. A megrendelő ugyanis még csak emberszámba sem
veszi. Egy megkapható tárggyá válik, amit valaki kinézett magának az Univerzum
katalógusából. Nem ő jön vissza, hanem az Univerzum küldi oda a megrendelőhöz... Megéri?
Jó lehet ez bárkinek is? Rabot akar bárki is a szerelme börtönébe láncolni? Lehet valami
élvezet a másiknak, ami egy valóra vált kérés börtöne valójában? Komolyan tudhatja bárki,
hogy egy másik illetőnek igenis jó lesz vele?

Fordítsunk egyet az egész kérdésen! Ha ezt veletek tenné meg valaki, ahhoz mit szólnátok?
Ha valaki akaratotok ellenére rendelne meg titeket. Amikor nem tetszik nektek, tudatában
vagytok annak, hogy nem lehet köztetek semmi és mégis, mégis folyton valami erő húz az
illetőhöz? Érdemes mérlegelni!

Ellenben, aki képes elengedni azt, akit szeret és ráhagyni a döntést, hogy visszatér vagy
másfelé viszi útja, akkor az sokkal többet ér. Vannak esetek, amikor két ember azért kerül el
egymástól, mert még fejlődniük kell. Van, hogy a kapcsolatuk érdekében történik.
Nem tudhatjuk, csak akkor, amikor megtörténik. Ki kell várni. Türelmesnek kell lenni. A
válaszok mindig megérkeznek. Mindig csak utólag, de jönnek.

Tessék elengedni, tessék tisztelni a Szabad Akaratot, tessék felelősségteljesen rendelni,

átgondoltan, mindenki érdekét figyelembe venni a saját mellett! Mert tény, TE vagy a
legfontosabb, de ennek ellenére mindig felelőséggel tartozol másokért is. Nem gázolhatsz át
senkin, hogy elérd a célod, nem kívánhatsz másnak rosszat! Mindig a mások iránti szeretet
vezessen az önszeretet mellett és nem tévedhetsz el!

 788 olvasás