Bärbel Mohr a visszavonzásról

Vas, 07/26/2009 - 13:53 - Ritocska

A kedvenc írom az utóbbi időben Bärbel Mohr. Nagyon

szeretem a német hölgy könyveit, nemcsak, mert kicsit
hasonlónak érzem őt magamhoz, de azért is, mert könnyed és
humoros. Nem misztifikálja túl a vonzás törvényét és nem is
rejti véka alá a véleményét.
Látom mennyien foglalkoztok több kevesebb sikerrel a
visszavonzással. Ezért most begépelem Nektek az írónő
frissen megjelent "Jobb kettesben! Avagy hogyan találjuk
meg az igazit?" című könyvéből "Érdemes "visszakérni" az exet?" című fejezetet, ami
szerintem a csúcs eddig, amit erről a témáról olvastam. (És olvastam róla elég sokat... )

Szóval mindenki saját belátása szerint hasznosítsa... Remélem hasznotokra lesz.

Szeretettel,
R.

Bärbel Mohr: Jobb kettesben! Avagy hogyan találjuk meg az igazit?

Fejezet: Érdemes "visszakérni" az exet?

Ha személyesen nem érint is, ez a fejezet segít tisztázni korábbi kapcsolataidat. Érthetővé
tehet sok mindent, amit eddigi partnereid mellett esetleg furcsállottál, és segít megérteni többi
embert is.

Hozzám nagyon sokszor fordulnak ezzel a kérdéssel, ezért ezt a fejezetet a honlapomon
(www.baerbelmohr.de) is fontosnak tartottam megjelentetni.

Hogy valaki visszakaphatja-e az "exét"? Erre a kérdésre legegyszerűbben a bibliai intelemmel

felelhetek: ne cselekedd azt másokkal, amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek. A
legtöbbször azonban mélyebb megértés szükségeltetik ahhoz, hogy ezt gyakorlatban is
megvalósíthassuk.

Manfreddal, a férjemmel, azóta foglalkozunk ezzel a kérdéssel, amióta az egyik, trénerként és

tanácsadóként dolgozó ismerősömmel beszélgettünk róla. Ő már sok olyan nőt látott el
tanáccsal, aki szerette volna visszaszerezni korábbi partnerét.
Amikor az ismerősöm megkérdezte tőlünk, hogy szereti-e még őket az, akivel szakítottak,
általában ezt válaszolták: "Azt mondja, hogy nem, de én érzem, hogy ez nem igaz... Hogyan
győzhetném meg, hogyan kaphatnám vissza őt?"

Manfrednak meséltem erről, mert előadásainkon és kurzusainkon mi is gyakran szembesülünk

ezzel a kérdéssel. Manfredot nem hagyta nyugodni a téma, s nyomban írt is ez ügyben - a
saját szemszögéből- egy cikket:

Általános szempontok az expartner újboli megrendeléséhez

Amikor nagyon pontos megrendelést adok le, például csakis Brad Pittet akarom, és senki
mást, nem sok mozgásteret hagyok az Univerzumnak. Ráadásul semmibe veszem mások
szabad akaratát. Mit gondolnál arról, aki akaratod ellenére "megrendel" téged? Mindenkinek
joga van szabadon kibontakoznia. Jobb, ha inkább azt rendeled meg, aki a legjobban illik
hozzád. Így lényegesen nagyobb lesz a választék, és energetikailag tisztább az ügy, mert
engeded, hogy mindenki a saját belátása szerint cselekedjen.

Én is így tettem. 1999-ben összeírtam a leendő partneremmel kapcsolatos elvárásaimat -

amelyeknek Bärbel eleget is tesz. Igaz, a lista alig kétoldalas volt "csupán", és nem terjedt ki
mindenre. Az Univerzum azonban roppant ötletes.
Így kerültem Kölnből Münchenbe. Helyszínről ugyanis nem rendelkeztem. Sőt, arról sem,
hogy az illető hölgy tudjon-e főzni - na mindegy...

Ebből mindenesetre két fontos dolog is kiderül. Az egyik az, hogy, ha feltételül szabtam volna
a lakóhelyet, talán nem is teljesül a kívánságom, a túlságosan szigorú elvárások miatt. De ami
még ennél is fontosabb: az életemben komoly változásokra volt szükség ahhoz, hogy
megkaphassam, amit rendeltem. Költözés, új állás, teljesen új környezet, új barátok, a
szülőváros elhagyása. Tedd a szívedre a kezed: te is hajlandó lennél erre?

Az igazat megvallva, nekem sem voltkönnyű meghoznom ezt a döntést: elhagyni a régit, és
bizakodva vállalni az újat. Az ember kételkedni kezd magában: bírni fogom? Helyesen
cselekszem? Általában nagyon is ragszkodunk ahhoz, amit megszoktunk, mert általa érezzük
magunkat biztonságban.

Valószínűleg a biztonságérzettel függ össze a régi partner visszaszerzésének vágya is, hiszen
őt ismerem már évek óta. És megint csak a kételyek: találok valaha másik társat? Vagy
boldogulok egyedül? Vagyok-e egyáltalán annyira szeretetreméltó, hogy valaki élete végéig
szeressen?
Önbecsülésem szempontjából van-e egyáltalán értelme, hogy az exemet egyáltalán
visszaszerezzem? Tapasztalatom szerint (jött már vissza hozzám régi barátnőm) ezek az
ügyletek így festenek:
"Gyere vissza, megígérem, hogy ezentúl másképpen viselkedem, minden jóra fordul,
meglátod, hogy másmilyen is tudok lenni..."

Hohó, lassan a testtel! Ha másképpen akarsz viselkedni, mint, amilyen vagy, csak azért, hogy
szeressenek, előfordulhat, hogy csak megjátszod magad, alkalmazkodsz, és igazság szerint
nem szereted magadat olyannak, amilyen vagy?

Megkockáztatom azt a - bizonyára támadható - feltevést, miszerint az a partner, aki elhagy,

valójában egyetlen dologra hívja fel a figyelmedet: arra, hogy nem szereted eléggé magadat.
Talán túlságosan alárendeled magad a társadnak, túlságosan alkalmazkodsz hozzá, semmit
sem mersz önállóan csinálni. Esetleg sok mindent magadba fojtasz, mert társadról lerí, hogy
nem kedvel benned bizonyos vonásokat. Tényleg saját magadat adtad ebben a kapcsolatban?

Kanyarodjunk vissza a fenti kérdéshez: valóban hajlandó vagyok arra a változtatásra, amelyet
a kívánságom valóra váltása megkíván?
Említettem, hogy a kapcsolat kedvéért átköltöztem Münchenbe. Néha azonban nem merjük
megtenni a szükséges lépéseket, hiába hívogat kívánságunk tárgya: "itt vagyok, fogadj el!".
Mint a békakirályos mesében: "Pfuj, ezt csókoljam meg?". Pedig csak akkor változik
királyfivá, ha összeszeded a bátorságod, és megteszed. Bátornak kell lenned, hogy kiugorj a
fészekből, és észrevedd, hogy tudsz repülni. Hogy, akárcsak én, belemenj egy olyan
kapcsolatba, amely költözködéssel és az életkörülményeid teljes átalakulásával jár. Lehet,
hogy olyan munkáról van szó, amelyben életedben először kell felelősséget vállalnod - de ez a
lépés vezet el végül az önállósághoz. Vagy színpadi fellépést kell vállalnod. Esetleg sort kell
kerítened egy bértárgyalásra a főnököddel, amennyiben több pénzre vágysz. Sorolhatnám a
példákat napestig.

A változtatás egyúttal azt is jelenti, hogy a régit el kell engedni. Ez a régi adott esetben a régi
társ, akihez még mindig annyira ragaszkodunk. Ám ahogyan a kígyó levedli a bőrét, hogy
növekedhessen, úgy esetleg neked is új kapcsolatra van szükséged, amelyben jobban önmagad
lehetsz. Ehhez pedig hozzátartozik, hogy feladd a reményt, miszerint egyszer még minden
rendbe jöhet az exszel. A reménykedés és a ragaszkodás nem feltétlenül tesz jót a józan
ítélőképességnek - szakítás után reménykedni, hogy a másik mégiscsak visszafogad, ne
egyéb, mint üres buborék, amely így is, úgy is szétpattan.

Az érzelmek síkján világos: amit elutasítok, azt magahoz vonzom. Vegyülj el egy teremben
ezer ember között, és érezz elutasítást egy bizonyos embertípus iránt. egészen biztos, hogy
éppn ilyen típusú ember foglal helyet a közeledben. Így tehát nyilván az expartner is
ellenállhatatlanul vonz, amikor elutasít. Ez alól nagyon nehéz kivonnod magad, hacsak nem
vagy tisztában az összefüggésekkel. Ennek a tudattalan vonzódásnak valószínűleg nem sok
köze van a szerelemhez - sokkal inkább az önmagát nem szerető én félelmeiből fakad.

A trükk természetesen fordítva is működik (de pszt! ez remélem köztünk marad): ha az

exemet kategorikusan elutasítom, mérhetetlen vonzerőt gyakorlok rá. Ám ez csak abban az
esetben működik, ha komolyan gondolom, és csakugyan így érzem - védőháló, kötél, és
mindennemű biztonsági intézkedés nélkül.

A legjobb, amit az ex visszaszerzésének ügyében tanácsolhatok: hagyd a csudába! Gondold

végig, mi volt a baj, és ami a legfontosabb: mi volt a te részed ebben. Tégy valamit qa további
fejlődésed érdekében; valamint, ami segít önállóvá válnod, saját lábadra állnod. És igyekezz
jobban szeretni magad.

Járd a saját utadat, és légy tisztában azzal, hogy ameddig olyan vagy, amilyen vagy, addig
nem fogsz tudni változtatni a régi kapcsolaton, akkor sem, ha a fejed tetejre állsz. Én
mindenekelőtt azért kezdtem el önismereti kurzusokra járni, mert rájöttem, hogy a saját
világomat én teremtem, és ha olyan erőtérben élek, amelyet mások elutasítanak vagy nem
szeretnek, akkor én vagyok az, akinek változtatnia kell.

Mielőtt Barbellel találkoztam, életemnek olyan szakaszát éltem, amelyet "építkezésnek"

neveztem: bensőleg valóban gyarapodni akartam, hogy erőmet önmagam szeretetére
fordítsam, és leendő párom is ezt a szeretetet tükrözze vissza.

Így Manfred. De ehhez hadd tegyem hozzá a saját gondolataimat. Manfred mindig azt
mondja, ő a férfi a házban, és ezért sokszor megvan a maga nézőpontja.
Nekem volt egyszer egy barátom, akit nagyon szerettem, és tulajdonképpen még most is
szeretek. De ha nekem valaki azt mondaná, hogy vele kell leélnem az életemet, máskülönben
három életen keresztül szingli maradok, bizony, gondolkodás nélkül a három szingli-életet
választanám! (Ő is, megkérdeztem.)

Szóval, ha azt mondaná: "ez a nő még mindig szeret", igaza lenne. De inkább világgá
mennék, kolostorba vonulnék, vagy tudom is én, mit csinálnék, semmint hogy még egyszer
egy fedél alatt éljek vele.
Ezzel a példával csupán arra szeretnék rávilágítani, hogy ha észrevesszük is exünk irántunk
érzett vonzalmát, az még messze nem jelenti azt, hogy az illető vissza akarna térni hozzánk!

Én nem éreztem jól magam abban a kapcsolatban; nem voltam kibékülve magammal barátom
mellett. Nem sikerült olyannak lennem, amilyen lenni szerettem volna. Az volt az érzésem,
hogy nem kapok levegőt.

Ilyenkor aztán bármilyen erős is a vonzalom, tartósan képtelen vagyok megmaradni a

kapcsolatban. Annak idején furcsállottuk is a dolgot mind a ketten. Ha azután az illető
bármikor is arra a gondolatra jutott volna (de nem jutott!), hogy engem az Univerzumtól
visszarendeljen, gurultam volna a nevetéstől, annyi szent. Az Univerzum pedig akár a feje
tetejére is állhatott volna, akkor sem történt volna semmi. Ez fordítva is igaz. Ha én akartam
volna visszaszerezni őt, gyanítom, hogy rögtön táviratozott volna az Univerzumnak:
"Mentsetek meg ettől a nőtől!"

Ennek ellenére a mai napig tartjuk a kapcsolatot egymással, és ez mindkettőnket örömmel tölt
el.

Erős spirituális kötelékek

Az expartner visszaszerzése a jelek szerint meglehetősen kényes téma. Ez ügyben ma érdekes

beszégetésekben volt részem, ezekről szeretnék beszámolni. Először két hölgynek említettem
ezt a kérdést, csak úgy, mellékesen - mire azonnal megeredt a nyelvük...

Az egyiknek volt egyszer egy barátja, akivel olyna mély volt a kapcsolatuk, hogy amikor
megcsókolták egymást vagy összebújtak, szinte teljesen egymásba olvadtak. Amikor barátja
szemébe nézett, a hölgy sokszor úgy érezte, hogy az egész világmindenség tárul fel előtte.
Kettejük kapcsolatának csúcspontja az volt, hogy a hölgy még szerelme előre nem jelzett
látogatásait is megérezte, és ilyenkor előkészítette a teát, mert sejtette, hogy hamarosan
megszólal a csengő.

Akkoriban meg is volt győződve arról, hogy ez a férfi az egyetlen, igazi, örök szerelme. Az
úriember azonban egyszer csak köddé vált. Az elhagyott barátnő értetlenül állt a történtek
előtt.

Évekkel később egy meditáció során rákérdezett, miért alakult ez így, miért nem kellett a
férinek. Hiszen biztos volt benne, hogy ők ketten, afféle ikerlelkek, akik az összes misztikus
élményükkel egyetemben összetartoznak.

Kérdésére roppant különös választ kapott, de végülis egyet értett vele: a lelke - vagy mije - azt
felelte, hogy akkortájt nem igazán akart ebben a világban élni. Romantikus elképzelései és
vágyálmai csupán a menekülést szolgálták. Végül már annyira elvágyott ebből a "hétköznapi
világból", hogy vágyakozása megteremtette azt a kapcsolatot, amely ezt az erős kielégületlen
sóvárgást, elképzeléseinek mágikus- misztikus elemeit tükrözte. Ám ez a viszony már a
léttrejöttekor halálra volt ítélve, mert a hölgy nem tanult meg kibékülni a valódi élettel. Ezért
valódi kapcsolatban sem élhetett. Hiábavaló sóvárgásának ereje folyamatosan vonzotta őt a
szerelméhez, de ez volt az az erő is, amely a férfit végül menekülsére késztette.

A történetben a legkülönösebb az volt, hogy a hölgy elmondta: először hatalmas csalódást és

felháborodást érzett, és úgy vélte, tévedés az egész. Három nappal később aztán teljesen
kiakadt egy régi osztálytársának sóvárgó, mélabús rajongásától, amely már az idegeire ment.
A meditáció során kapott válasz után azonban hirtelen rájött, hogy az egykori osztálytárs
tulajdonképpen ugyanúgy viselkedik, mint évekkel azelőtt ő maga.

Ettől annyira megijedt, hogy attól kezdve nagy átéléssel vetette magát bele az életbe. Nem
sokkal később megismerkedett jelenlegi férjével, akit mai fejjel már fel nem cserélne régi
szerelmére.

"Azt hiszem, ez az egész csupán az én semmirekellő, romantikus képzeletem hókuszpókusza

volt. Még az akkori barátomhoz sem volt túl sok köze. Addig sóvárogtam egy varázslatos
kapcsolat után, amíg végül teremtettem magamnak egyet. Ez ezután szépen tükrözte is,
mennyire életképtelen vagyok, és milyen kevéssé volnék képes egy igazi kapcsolatra.
Egyszóval: semmiképpen sem lehetett jó vége."

Nagyon izgalmasnak találtam ezt a történetet, és ma reggel úból végig is gondoltam, miután
egy Afrikából származó barátommal együtt meditáltam. Alighogy befejeztük, Daniel azt
mondta: "Elmesélek neked egy mulatságos történetet arról a férfiról, aki megtalálta álmai
asszonyát, ám képtelen együtt élni vele. Állandóan gondjaik vannak egymással."

Erre persze rögtön felkaptam a fejem. Danielnek amúgy is nagyon érdekes a világnézete- ha
akartok, ti is megismerkedhettek vele. (www.das-haus-gaia.com)

"Jellegzetes kortünet, hogy főleg a nők szeretnék visszakapni exüket. Egyre többen ismerik
fel , hogy jobb esélyük van a kibékülésre, mint gondolták. Ezért szeretnének kibékülni azzal
is, akivel szinte képtelenség.

Ez a probléma meglehetősen nagy múltra tekint vissza: a nőkbe évszázadokon át azt

sulykolták, hogy az igazi beteljesülést a párkapcsolatban kell keresniük. Micsoda ostobaság!
A romatikus dalok és a reklámok pedig csak tovább erősítik ezt a képzetet.

Nálunk, Afrikában, még rosszabb a helyzet. Ott a fiatal nőknek azt mondják: Készülődj
férjhez mensére, mert ez mindennél fontosabb az életben.

Nem csoda, hogy olyan sok nőnek van tele a feje még ma is mindenféle romantikus
eszmékkel. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lehetne rátalálni a nagy szerelemre. Ám igazán
jó társ mégiscsak az a nő, aki egymagában is képes önállóan teljes életet élni. Egy ilyen nő
nem támaszt túlzott elvárásokat a férfivel szemben, mert tudja, mire van szükség a valós
életben ahhoz, hogy két ember egymással boldog legyen."

Megkérdeztem Danieltől, hogy szerinte honnan ered, hogyan keletkezik ez a sok misztikus
tapasztalat. Azt válaszolta:

"Ha két ember kapcsolatba lép egymással, létrehoznak egy közös erőteret, amely akkor is
megmarad, ha ők szakítanak. Természetesen minden felettes én arra törekszik, hogy a régi
kapcsolatok után megmaradt (például más életekből származó) erőtereket békésen
megszüntesse, hogy ezáltal mindkét fél visszanyerhesse belőle saját energiáját. Felsőbb énünk
az ilyen misztikus vonzalmak által hívja fel figyelmünket arra, hogy ezzel vagy azzal a
személlyel még valamit meg kell oldanunk. Általában nem az a dolgunk, hogy ragaszkodjunk
egy-egy ilyen kapcsolathoz, vagy netán újjáteremtsük, hanem az a cél, hogy békésen lezárjuk,
és a benne rejlő energiát ismét magunkhoz vegyük. Amíg az ember veszekszik, vádaskodik
vagy ragaszkodik, addig a kapcsolat leköti az erejét, és nem bír elszakadni. Az egyetlen, igazi,
nagy Ő idálja rendkívül sok energiát emészt fel, és elsősorban a nőket befolyásolja, akik
emiatt nem képesek a saját életüket élni és magukra találni. Egyszerűen nem marad rá erejük.
Ez természetesen a férfiak esetében is így van, csak általában nem ilyen nagy intenzitással."

És ezt egy afrikai mondja! Általánosságban persze nem lehet rávágni, hogy igaza van-e vagy
sem. Ezért kérek tehát mindenkit, hogy igyekezzék ráérezni: lehet-e benne valami...