Mikszáth Kálmán A Péri lányok szép hajáról című

művének elemzése
1881-ben jelent meg Mikszáth Kálmán első két novelláskötete, melyek az írónak végre
meghozták a várva-várt elismertséget, hírnevet. A Tót atyafiakban Mikszáth négy, viszonylag
hosszabb lélegzetű, egymáshoz lazán kapcsolódó elbeszélésben mutatja be gyermekkorának,
diákéveinek helyszíneit, jellegzetes alakjait. A jó palócokban tizennégy viszonylag rövid
történet található, amelyek Mikszáth életművének - és a magyar irodalomnak is - kiemelkedő
alkotásai.

A történetek itt is kapcsolódnak egymáshoz, valamivel szorosabban, mint a Tót atyafiakban: a

szereplők egy-egy faluközösség tagjai, gyakran találkoznak egymással, néha még az életük
menete is összefonódik (pl. Vér Klári és Gélyi János házassága).

A palóc novellák varázsa mégsem annyira a szereplők titokzatos kapcsolatrendszerében,

inkább a történetek rövidségében, elliptikus szerkesztésmódjában, az elbeszélés stílusában
rejlik.

Már a felütés is igen meglepő: az olvasónak az a kellemetlen érzése támadhat, hogy talán
elegánsabban is el lehetett volna kezdeni egy művet - a "hát" szócskával ugyanis nemhogy
novellát, de mondatot is ritkán indítunk. Arra, hogy Mikszáth mégis így tesz, jó oka van. Az
első három bekezdés feltehetően egy, a faluban általánosan elterjedt vélemény hű
tolmácsolása, egyszersmind témamegjelölés, amely visszautal a címre (némiképp feleslegessé
is téve azt), valamint előrevetíti a későbbiekben bekövetkező tragédia képét. Az olvasó a
harmadik bekezdés végéig - egy költői fokozás során - úgyszólván mindent megtud a Péri
lányok hajának szépségéről - a történetről azonban semmit. Csak a bevezetés utolsó mondatai
utalnak a további eseményekre, azok is csak homályosan: "Valahol a Cserháton aratott a két
szép hajadon. Ott esett meg a nagy szégyen".

Az elbeszélő tehát az eseményeket teljes mértékben ismerve, utólag mondja el a mesét. Ez a

nézőpont azonban nem állandó, csak egy vezérfonalat ad a cselekménynek. Pár sorral később,
a házasságtörésre készülő Csató Pista bemutatásának kellős közepén egy zárójelben levő
izgatott felkiáltással találkozhatunk, amelyben az író Csatóné helytelen sarlókezelésére hívja
fel a figyelmet. Eközben persze Csató Pista és felesége, valamint a többi arató szinte összes
mozdulatáról értesülhetünk - mindezt három mondaton belül. Mikszáth briliáns érzékkel,
mesteri sűrítéssel, kihagyásokkal építkezve több cselekményszálat tart a kezében, ezzel
teljesen lekötve az olvasó figyelmét. Tömören, mégis aprólékosan ellenpontozva szcenizál,
sajátos, balladákra emlékeztető légkört teremtve a novellának. Az idő múlását egy-egy
lényegtelennek tűnő mozzanat, vagy megállapítás, esetleg gyors, meglepetésszerű
nézőpontváltás beiktatásával jelzi. Így válik lehetségessé, hogy három oldalban több, mint egy
hét eseményeit összefoglalja.

Mikszáth művészi gonddal formálja meg novelláit. Erre utal az is, hogy a balladisztikus
szerkesztés mellett más, versekből ismert költői eszközöket is nagy számban alkalmaz.
Ilyenek például a hasonlat, az ismétlés, vagy a metafora.

Az aratás végeztével Csató Pista eltulajdonítja Péri Judit kendőjét, és csak egy csók ellenében
lenne hajlandó visszaadni. Judit értékrendje másképp alakul: "No bizony, nem a világ, hadd
vigye el, van még ott elég kendő, ahol ez volt". Hasonló népi bölcsességgel találkozhatunk két
bekezdéssel (egyben két nappal) később, miután Csató Pista némi szelíd erőszak árán érvényt
szerez az akaratának: "No bizony, nem a világ, van ott még elég csók, ahol ez az egy termett".
Sőt, a fiú megtoldja még egy metaforával is. "Ha már egyszer peregni kezd a kalász szeme,
megérett egészen."

Ezekből az apró "finomságoktól", művészi szerkesztéstől, néha naivan népies, néha

pengeélesen ironikus humortól válik érdekessé ez a novella - a történet csak másodlagos
szerepet tölt be. Szokványos falusi história, kissé romantikus befejezéssel.

Pista találkára hívja Juditot, felesége azonban megneszeli a dolgot, és bosszúból levágja a
lány haját. A pontos eseményekről persze Mikszáth - a kor szellemének megfelelően - nem ad
részletes felvilágosítást, az olvasó csak Kata (Judit nővére) szemszögéből tájékozódhat. Mégis
minden világos. Kata észrevesz egy ollót Csatóné párnája alatt. Először nem fog gyanút ("No,
ez bizonyosan babonát csinált most"), csak reggel, amikor hűlt helyét találja a húgának. Ekkor
azonban már ő is mindent ért. Mikszáth tehát - mint egy jó krimiben - megadja a lehetőséget
az olvasónak, hogy a szereplők előtt járjanak egy lépéssel, korábban megfejtsék a titkokat.

A szégyen, vagy a hideg éjszakában való kicsapongás miatt lázba eső Juditot nővére ápolja,
majd amikor elfogy a pénzük, eladja legnagyobb kincsét: a haját. Így vész kárba a Péri lányok
szép haja, ugyanúgy, mint Judit becsülete, és, mint a lezárásból kiderül, élete is -
értelmetlenül.

Ebben a novellában is érvényesül A jó palócok egyik alapszabálya, mely szerint a főhős olyan
tettet hajt végre, amely egész lényéről képet ad. A főhős itt egyértelműen Péri Kata, mint
ahogy a végén az apja is megállapítja. Ő esett át ugyanis a legnagyobb értékvesztésen. Judit
vállalta a kockázatot a kalandjáért, hajának elvesztése a becsülete után nem sokat számított.
Katival azonban igazságtalanul bánik a sors. Nővére iránt érzett szeretetből, önfeláldozó
módon elkölti az összes pénzüket, levágja a haját - Juditot mégsem tudja megmentetni.

A Péri lányok szép hajáról megható története az egyszerű falusi emberek gondolatvilágát, az
érzelmek, családi kapcsolatok fontosságát, valamint a testvéri szeretet, önfeláldozás szépségét
mutatja be.